Mt 25, 14-30

A talentumot az ókorban tömeg- és pénzegységként használták. Izraelben a

tanlentum megegyezett a szíriai és türöszi talentumokkal. Jézus példabeszédében
azonban más jelentése is van. Az evangéliumban szereplő talentum ebben az
esetben az Istentől kapott kegyelmi ajándékokat jelenti. Isten mindenkinek kedve
szerint osztogatja a talentumokat. Hasonlít picit ez a szőlőmunkásokról szóló
példabeszédhez (Lk 20, 1-16). A külföldre készülő ember tulajdonképen Isten
megszemélyesítője. A munkások pedig az embereket jelképezik.
A példabeszéd igazi mondanivalója az, hogy nem számít Isten kinek mennyi
talentumot adott, hiszen senkitől sem kér számon többet annál, mint amit adott. Az
arány egy az egyhez. Mindenkitől a kapott kegyelemnek a dupláját követeli. Ha
figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy egyes emberek milyen sikeresen tudták
kamatoztatni talentumaikat, akkor aránylag Isten keveset kér számon. Ebben az
eljárásban nem Isten büntetésének a kihangsúlyozását látom. Nem akarta
megbüntetni azt, aki elherdálta a talentumát, de nem volt más lehetősége. A kapott
kegyelemnek csak akkor lesz igazi értéke, ha felhasználjuk, kamatoztatjuk,
befektetjük. Isten azonban nem bánja meg kegyelmi adományait (Róm 11, 29).
Azért adja őket, hogy a hasznunkra váljanak.
Az egyik gondolkodó szerint, ha valaki tehetséget kapott ész nélkül, az már
mehet a temetőbe. Nem az a fontos, hogy ki mennyit kapott Istentől, nem a mi
dolgunk megítélni Isten akaratát. A lényeg az, hogy értelemszerűen, üdvösségünk
szempontjából kedvezően használtuk-e fel a kegyelmeket, vagy sem.
Nem véletlen az a jézusi megállapítás sem, hogy sokan meg vannak híva
Isten országában, de csak kevesen jutnak be. Mindenki meghívott, de kiválasztott a
felhasznált kegyelmek által lesz valaki. (Mt 22, 14) Pontosan ezért használjuk fel
teljesen adottságinakat, hogy majd mi is az Úrtól a következőket hallhassuk: “Jól
van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál,
sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (Mt 25, 21)