STUDIA CAROLIENSIA 2009. 4. (X.) 61–69.

PETRŐCZI ÉVA

AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN

Tökéletesen igaza van Bán Imrének, amikor Apáczai-monográfiájában ezt írja:
„Basirius életadatai ismertebbek, semhogy újra kellene mondani.” 1 Így ezt én sem
teszem, hiszen valóban megszámlálhatatlan azoknak a magyar tudósoknak a száma, a
róla 1889-ben dolgozatot publikáló Kropf Lajostól 2 Herepei Jánoson át3 egészen azokig
a jelenkori szerzőkig, akik el- és felmondták e kirakat-anglikán teológus, az ura, I.
Károly lenyakazása után száműzetésbe kényszerült udvari prédikátor és későbbi gyu-
lafehérvári professzor életrajzát. De mindegyikük/mindegyikünk kivétel nélkül a
tragikus kimenetelű Apáczai Csere János – Basirius Izsák rivalizálás szűrőjén csorgat-
ták át a hányatott sorsú, francia származású angol életének történéseit, illetve egész
munkásságát; következésképpen, soha nem harag és részrehajlás nélkül. Még maga a
ritka bölcsességű és mértéktartású Bán Imre is, aki – Bethlen Miklós Önéletírásának
hatodik részére támaszkodva, továbbá a rá jellemző igazság- és harmóniaszeretet
révén – egyébként a magyar ég alatt megszokottnál kesztyűsebb kézzel bánt
Basiriussal.4
Meglehet, első pillantásra több mint abszurdnak tűnhet, hogy puritanizmus-
kutatóként az alábbiakban szerény kísérletet próbálok tenni egy meggyőződéses puri-
tánüldöző legalább részleges rehabilitálásra. Természetesen, nem a túlzó „nagypénte-
ki hollófi-mosdatás” stílusában, nem úgy, hogy egyház- és oktatástörténetünk egyik
„Belzebubját”, de legalábbis bűnbakját szorgosan hófehérre sikálom. Mégis vállalkoz-
nom kell erre a sokak szemében egyáltalán nem rokonszenves és hálás feladatra.
Elsősorban nem is az eddigi magyar tudományosság-teremtette, egyoldalú és igazság-
talan Basirius-kép valóban időszerű revíziója miatt, hanem azért, mert alakjának
hazai szépirodalmi megjelenítése végképp persona non grata-vá tette őt, Magyaror-
szágon és Erdélyben egyaránt. Hogy csak néhány példát említsek: Németh László
Apáczai című drámája, Páskándi Géza Tornyot választok című darabja, Szász János
Felhőjáték Franekerben címet viselő útinaplója, Szabó Magda A nagy hegyen – Apá-
czai Csere János emlékezete című esszéje, s végül e sorok írója, aki Apáczai Csere
János levele Basirius Izsáknak című, elfogulatlannak nem éppen nevezhető szerepver-
sével próbálta túlélni saját tanári pályájának egy keserves, az ő sorsához több vonásá-

1 BÁN Imre, Apáczai Csere János, Akadémiai Kiadó, Bp., 1958, 437.
2 KROPF Lajos, Basirius Izsák életrajzához, Történelmi Tár, 1889, 491–501.
3 HEREPEI János, Apáczai és kortársai, Budapest–Szeged 1966 (Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink

történetéhez II), 558–564.

4 BETHLEN Miklós Önéletírása, I. kötet, s. a. r. V. WINDISCH Éva, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest,1955,

131, 137, 138, 157–159.

Studia Caroliensia 2009. 4. 61

 PETRŐCZI ÉVA

ban hasonló fordulatát.5 Bár az én inkább Apáczai fájdalmát, mintsem Basirius bűnös-
ségét tükröző írásom aligha kelt bárkiben olyan „Basirius-borzolta” lélekállapotot,
mint Szabó Magda sorai: „Olyan képzetten éber persze, mint Basirius, senki sincs, a
mártír, a politikai üldözött, a forradalom véres hullámain át hozzájuk szárnyalt ne-
mes madár, annak éjjele-nappala feszült figyelés, jóságos új ura, a fejedelem védelme
érdekében. A durhami prebendáriusnak tetszik Erdély, nagy fizetése van, nem sze-
retne ismét menekülni.”6 Basirius végső elmarasztalását azonban mégsem a fenti,
tagadhatatlanul csípős megjegyzések tartósították e Szabó Magda-esszé olvasóiban,
hanem annak látszólag „elfogulatlan” befejezése, a két rivális javainak valóban kiáltó-
an ellentétes, viszonylagos jómódról, kényelemről, illetve szívszorító szűkölködésről
tanúskodó leltára.7
Mielőtt néhány, immáron teljesen „apáczaiatlanított” Basirius levélbe, illetve
neki szóló episztolába beletekintenénk, idézzük élete egyik leghitelesebb tanújának, a
hozzá hasonlóan royalista és hithű (ha nem is monomániás!) anglikán, John Evelyn
lovag rá vonatkozó sorait: „1661. november 10. Délután az apátságban (a Westmins-
terben) Basire doktor prédikált, ama nagy utazó, vagy inkább Francia Apostol, aki az
anglikán egyház eszméit a Levante és Ázsia (szegény Erdély, jó angol szokás szerint
oly gyakran Ázsiával egybemosva! P.É) számos országban elültette. Megmutatta,
(mindeme helyeken), hogy az anglikán egyházra a hitelvek és a hitgyakorlat tisztasá-
ga, mértékletessége, és szépsége jellemző, s hogy ez a legtökéletesebb hit az Ég alatt, s
Anglia maga Gósen földje.”8 Kétségkívül elismerő sorok ezek, de az Angliát Gósen
kánaánian gazdag földjeként láttató félmondatban lehetetlen fel nem fedeznünk az
ellenlábas puritánok elfogultságához bizony nagyon hasonlító, Basiriusra olyannyira
jellemző anglikán fanatizmus szelíden ironikus kritikáját. Annak ellenére, hogy –
híres naplójának tanúsága szerint – a Cromwellék uralma alatt is Angliában élő
Evelyn lovag és családja ezekben az évtizedekben a „katakomba-anglikánok”, vagyis a
hitüket titkon gyakorlók nem túl népes csoportjához tartozott.
Tekintsünk bele ezek után a 393 nagyalakú könyvoldalt kitevő angol nyelvű,
illetve angolra fordított Basirius-levelezésbe.9 E vázlatos mintavétel során elsősorban
kifejezetten élete családi vonatkozású epizódjaira, illetve feleségével, Frances
Corbett-tel való levélváltásaira összpontosítunk. Az asszony sem levantei bolyongása-

5 NÉMETH László, Apáczai, Történeti drámák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963; PÁSKÁNDI Géza,
Tornyot választok, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1973; SZÁSZ János, Felhőjáték Franekerben, Kriterion,
Bukarest, 1980; PETRŐCZI Éva, Apáczai Csere János levele Basirius Izsáknak, 2008, kéziratban
6
SZABÓ Magda, A nagy hegyen, Apáczai Csere János emlékezete = Uő., Kívül a körön, Magvető és Szépiro-
dalmi Könyvkiadó, Bp., 1982, 37–38.
7 Uo., 40.

8 The Diary of John Evelyn, from 1641 to 1705, with memoir, ed.by William BRAY, Gibbings and Company
Ltd., London, 1895, 280.
9 The Correspondence of Isaac Basire, D. D., with a Memoir of His Life, by W. N. DARNELL, John Murray,
Albermarle street, London, 1831.

62 Studia Caroliensia 2009. 4.

 AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN

iba, sem megállapodottabb erdélyi életviszonyaiba nem követte őt; elképzelhető,

hogy a hétből életben maradt öt gyermekük biztonságát sem akarta kockáztatni az
akkoriban komoly veszélyeket rejtő utazással, majd az egyre bizonytalanabb erdélyi
helyzettel.
Basirius leveleinek fontosságát – ahogyan többek között Paul G. Stanwood is
megállapítja10 – nagyban növeli az a tény, hogy hányatott életútja, kényszerű „világ-
utazói” státusza miatt (először, 1647-től, Franciaországban, Itáliában, Aleppóban,
majd a Közel-Keleten, s végül Erdélyben élt); írói életművét tehát sokkal inkább e
levelek jelentik, mint teológiai értekezései. Ez a levelezés, legalábbis ennek témánk
szempontjából igazán érdekes szakasza négy, 1635–1636-ban, Basirius és Frances
Corbett mátkasága idejéből való levéllel indult. 1635. augusztus 5-én az ifjú Isaac ezt
írja választottjának az aucklandi kastélyból, házasulási szándékát alaposan
„megteologizálva”: „Szigorúan megtartom a veled kötött Szövetséget, nevedet napról-
napra az én Uram és Mesterem, Jézus Krisztus elé viszem… s ha azt mondod, te is
szereted az Ő szolgáját, tégy hasonlóképpen, mivelhogy, ha vonzódásodat ilyen
őszintén árnyalod, vegyíted, illatosítod és finomítod, ha, mondhatom így, dúsítod
mindeme vallási és lelki vonatkozásokkal, nem lehet kétséged afelől, hogy előbb vagy
utóbb Isten tökéletes sikerrel jutalmazza azt. (Mármint kettejük viszonyát.)”11 Bár
meggyőződéses, sőt, megszállott anglikán írta, már első olvasásra szoros mentalitásbé-
li rokona ez a levél Bethlen Miklós, vagy éppen a szuperpuritán John Winthrop
„mátkanevelő” sorainak.12 Ugyanezen levél konklúziója talán még sarkítottabb, még
szigorúbb, mint a puritánus vőlegényi intelmek: „Legyen szerelmünk tiszta és testi
vágy nélküli, mert ez utóbbi megfertőzi és bemocskolja úgyszólván a legnemesebb
érzelmeket is, olyannyira, hogy a kor és az idő elkoptatja, míg az igaz, a szívbéli, a
keresztyén szerelem mindent túlél, még a halált is.”13
E levél – számos hasonló szemléletű, Franceshez intézett üzenettel együtt – a
Darnell-féle kiadás nagyon hatásos nyitányát képezi. Ne gondoljuk azonban, hogy
Isaac Basire már ifjú emberként „belekövesedett” a teológiai zsargonba, s az önmeg-
szentelés-önmegszentelődés kenetteljes formuláiba. Ellenkezőleg! 1630-ban, a
durhami püspök titkáraként, fél évtizeddel a Francesnek szóló levelek megírása előtt,
23 évesen így panaszkodik az őt már akkor nagyra becsülő holland tudósnak,
Gerhardus Vossiusnak: „Helyzetem itt egyszerre tisztes és kellemes; mivel egy jeles
főpap szeme előtt élek, akinek káplánja vagyok… Napjaimat magas egyházi méltósá-
gok társaságában, s szent kötelességeimtől elborítva töltöm, így hát arra kényszerü-

10
Paul G. STANWOOD, Lines of Devotion: The Correspondence of Isaac Basire and FrancesCorbett, 1635–
1660, Early Modern Literary Studies 5.1 (May, 1999) – http://www.humanities.ualberta.ca/emls/05-
1/stanlive.html (2009. december 1.)
11 W. N. DARNELL, Uo., 17.

12
Az utóbbiről bővebben. PETRŐCZI Éva, Margaret Winthrop, Új-Anglia „Lorántffy Zsuzsannája”, Sárospa-
taki Füzetek 2009/1, 49–57.
13
W. N. DARNELL, Uo., 18.

Studia Caroliensia 2009. 4. 63

 PETRŐCZI ÉVA

lök, hogy elhagyjam, sőt, elhanyagoljam az irodalom nyájas mezeit, s az azok nyújtot-
ta gyönyörűségeket. mondanom sem kell, mennyit felejtettem. Fölösleges volna ép-
pen Önnek, aki úgyis észleli ezt, felnagyítva hangsúlyoznom, milyen lapos és szel-
lemtelen korszakomat élem, kicsöppenve a latinul írás gyakorlatából, s egy idegen
nyelv folyamatos használatából. De, ismervén az Ön kedvességét, bizonyos vagyok
benne, hogy Önnél készen áll a mentség számomra.” 14 E panaszos sorokból nem a
puhány, elkényeztetett, középszerű és féltékeny Basirius néz vissza ránk, hanem egy
korán pozícióhoz, biztos jövedelemhez, előkelő egyházi hivatalhoz jutott, de mégis
szorongó, intenzív szellemi életre vágyakozó fiatalember. Az az ifjú Isaac, akinek
ízlése, törekvései (legalábbis ekkor még) meglehetősen közel állhattak a mi Apá-
czaink tudományszomjas világához. Abban pedig bizonyosak lehetünk, hogy Apáczai
gyakran és haszonnal forgatta – s nagyhatású beszédeiben alkalmazta is – ugyanezen
Vossius 1647-re, az ő Hollandiába érkezésnek idejére már elhíresült Rhetorica
contracta-ját. Ez az összekötő kapocs, ez a békülési esély azonban valószínűleg rejtve
maradt a menekült angol és nagyra hivatott magyar kollégája előtt. A presbiteriánus-
antipresbiteriánus feszültségek nem hagytak időt és erőt arra, hogy megtalálják, ami
mégiscsak összeköti őket.
Időben az eljegyzéskori levélhez képest 12 esztendőt előbbre lépve
Basiriusnak, az egglescliffe-i egyházközség papjának, négy gyermek, s egy születendő
ötödik apjának, be kell látnia, hogy a parlament a királyhű papok, különösen egy
kiszolgált udvari lelkész biztonságát egyáltalán nem garantálja, legfeljebb családtagjait
kímélik meg. Ekkor tehát – övéi nélkül – először francia földre távozik. Családja
anyagi ellátását mindössze az egglescliffe-i egyházközségtől remélheti, mert az őt
nagyra értékelő, anglikán szellemű Durhami Kollégium, amely őt nagyra tartotta,
ekkorra megszűnt létezni. Ezek után nem csoda, hogy a mátkaság-kori levélváltás
emelkedett tónusa itt már gyakorlati, anyagi részletekkel is „kontaminálódik”, ugyan-
akkor a szeretet, a szerelem, a ragaszkodás hangja megmarad: „Ó, Te, nekem Legdrá-
gább! Micsoda kereszt rajtam, hogy immár öt hete egy sort sem kaptam tőled. …
Könyörgök, ha valaha is szerettél, gyorsan értesíts szerencsés lebetegedésed jó hírei-
ről… Itt vagyok – nem Rouenban, de olyan közel hozzá, mint Yarum Little
Egglescliffe-hez: kamrácskám havi hét vagy nyolc schillingbe kerül havonta: egy
egész kis nyári lakban teljesen egyedül tanyázom… ez volna a legkellemesebb hely,
ahol valaha is éltem, különösen, ha édes személyed is velem lehetne.15
Életének második emigrációs helyszínére, Itáliába távozóban Basirius ismét
egy kiemelten fontos levelet intéz feleségéhez, 1648. március 5-én, éjfélkor. A kora
újkori leveleket gyakorta forgatók számára ismerős jelenséggel találkozhatunk itt: a
másodpercre pontos datálással, amelynek nyilvánvaló célja a kényszerű távolság fel-
oldása, a hic et nunc, a „te mégis velem vagy”-érzés megteremtése volt. Azt sem sza-

14 Uo., 59.
15
Uo., 59.

64 Studia Caroliensia 2009. 4.

 AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN

bad elfelejtenünk, hogy a Preaumontból Basire-vé angolosodott egykori hugenotta

származék a vérében hordozta a száműzetés élményét, s így az állandóság legalább
verbális megteremtésének igényét is.16
Tehát, az Itáliába távozás előtt írott levélből: „Te, nekem Legdrágább!... Itáliába veze-
tő utam küszöbén vagyok, amely, ha Isten is úgy akarja, a következő pénteken fog
megkezdődni…Mi (nyilván több angol bujdosó) közösen küldtünk neked néhány
emléket Párizsból. … A két fejkendőt oszd szét ifjú unokatestvérem, Mary Blaxton,
és a mi kis Maelünk (azaz: Marynk) között. A fekete kesztyűket a te édes kezeidre
szánom, amelyeket szeretettel csókolok. A kék szív (nyilván egy kis ékszer) Maelé;
továbbá (ha így neked megfelel),az ezüst kitűzőt Peter kalapjára szánom. A négy
aranygyűrű a tiéd, s másik három fiamé. A jóságos Lady Blaxtonnak is szerettem vol-
na valami emléket küldeni, de amivel én szolgálhatnék, az számára túl szegényes…”17
A továbbiakban Basirius részletes és nagyon bonyolult, ám lefordítva végtele-
nül unalmas számadást is küld hitvesének, arról, hogy a továbbiakban milyen, ki-
sebb-nagyobb összegekre számíthat azoktól, akiknél neki valamilyen szerény anyagi
követelése van, sőt, kijelölt ügyvédjét is megnevezi, a Rouenban élő Jacob (Jacques)
Roussel személyében.18
E számadáskönyv-stílusú bekezdést követően, csakúgy, mint legtöbb, családjá-
nak, hittestvéreinek küldött levelében, kitér éppen „in statu nascendi”-készültségű
írásaira is: „Legutóbb két értekezést írtam, egyet latinul, egyet franciául, a király és az
anglikán egyház érdekében.”19 Itt jegyezzük meg, hogy a mártíriumában felmagaszto-
sult I. Károly és 1660-ban, a Csodák Évében trónra lépő fia, II. Károly korántsem
voltak Basirius magán-bálványai és mániái. Számos forrás, többek között Liza Picard
Restoration London című műve hosszan megemlékezik az ifjabbik Károly uralkodását
elemezve a „touches against King’s Evil”-ről, azaz a király által gyakorolt, a jézusi
gyógyítások földi másaként számon tartott, egyébként nem csak az angol királyok
által gyakorolt kézrátevéses ceremóniákról, amelyek jóformán isteni kvalitásokkal
ruházták fel az uralkodót.20
E túlzások fényében talán valamivel érthetőbbé válik Basirius már-már hiszté-
rikus, minden puritánban, illetve presbitériumpártiban (így a mi Apáczainkban is)
potenciális királynyakazót látó féltése. Még egyszer belepillantva az előbbiekben
ismertetett levél szövegébe: ennek befejezésében egyértelműen a feleség és az otthon
hagyott gyermekek iránti ragaszkodás, szeretet nyilvánul meg: „Isten áldja meg min-
den kicsinyemet, Nant és a többieket, s mindenek fölött Téged, akit állhatatosan

16
Isaac Basire származását, családi hátterét megismerhetjük Colin BRENNEN The Life and Times of Isaac
Basire című, 1987-ben Durhami Egyetemen megvédett disszertációjából. (Kézirat a Durhami Egyetemi
Könyvtárban).
17 Uo., 75.

18
Uo., 75.
19 Uo., 76.

20
Liza PICARD, Restoration London. Everyday Life in London, 1660–1670, Phoenix, London, 1997, 79–81.

Studia Caroliensia 2009. 4. 65

 PETRŐCZI ÉVA

szeretek az Úrban, mint ez nyilvánvaló, Te legdrágább, hűséges barátod, De

Preaumont.”21
A hatalmas Basirius-levelezés egy részét gondozó, illetve latinból angolra for-
dító W. N. Darnell a leveleket összekötő magyarázó szövegei egyikében idézi a me-
nekült teológus naplójának nagyon jellemző sorait, 1648 novemberéből, amikor Szicí-
lia partjainál hajszál híján hajótörés áldozata lett a kis angol csapat: „Ugyanazon a
napon és órában történt mindez (t.i. a vihar kitörése), amikor a mi valaha kegyelmes,
mostanra megdicsőült első Károlyunk elnyerte a mártírok koronáját.” 22 Ez bizony a
Krisztus kínhalálának pontos idejét számon tartó gondolkodással egy tőről fakadó
szemlélet, a király krisztusi figurává emelése, amely a gazdag I. Károly-
ikonográfiának is szerves része volt.
A terjedelmi korlátok miatt kénytelenek vagyunk most nyolc esztendőt ugrani, egé-
szen 1656. január 24-ig, amikor Frances asszony – immár Gyulafehérvárra címezve
levelét – így nyugtázta férje Erdélybe érkezését és szerencsés letelepedését: „Te leg-
drágább, megkaptam mindhárom leveledet, amelyeket azóta küldtél, hogy biztonsá-
gosan megérkeztél az erdélyi fejedelem (az asszony amúgyis bizonytalan helyesírásá-
val a távoli birodalom nevét Transluania”-nak írja!) udvarába, s ugyanakkor az 55
font sterlinget is. Én és gyermekeim naponta imádkozunk fejedelmedért, Zsófia feje-
delemasszonyért (akinek muszáj-protestantizmusáról Basiriusnénak aligha volt tu-
domása!), és az ifjú Ferenc hercegért. Isten segedelmével, amint elküldöd Pigot bácsi-
kámnak a 100 fontot… útra készítem magamat. s gyermekeim közül azokat, akiket
magammal szándékozok hozni. Mary az, akit feltétlenül útitársamnak választok, ő oly
segítőkész irányomban… továbbá Petert és Charlest szándékozom még Isten akaratá-
ból magammal hozni, s Johnt Egglescliffe-ben hagyom, barátainknál, Isaacot pedig
Mr. Bushbynél. … Júliusban fogom, ha Isten is úgy akarja, követni a Te kívánságodat,
valamint fejedelmed óhaját, amikor elhagyom saját szülőföldemet, rokonaimat és
barátaimat, hogy hozzád térjek. Gondolhatod, hogy mindezt nem kis szomorúsággal
teszem, de bízva Istenben.”23
A levélből, mint annyi, itt nem idézett episztolájából, kitetszik nem csupán
Frances Corbett hitvesi engedelmessége, Lorántffy Zsuzsannát és Margaret
Winthropot idéző ragaszkodása, de természetének gyakorlatias józansága, s a párjáé-
val olyannyira rokon tekintélytisztelete is. Erdélybe készül, de nem csak és kizárólag
régóta nélkülözött férje, hanem a számára teljesen idegen II. Rákóczi György hívására
is. Király, illetve uralkodópártinak lenni, éppúgy, mint anglikánnak, mindkettejük
számára életforma, tetteik kerete és fogódzója. Csoda-e, ha ez az alapjában véve szelíd
és jólnevelt világvándora teológus nem sokkal e levél vétele után, 1655. szeptember
24-én olyan vehemenciával kel Apáczai által egyáltalán nem veszélyeztetett új gazdá-

21
W. N. DARNELL, Uo., 78.
22 Uo., 79.
23
Uo., 45–146.

66 Studia Caroliensia 2009. 4.

 AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN

ja védelmére? Nem a Szabó Magda – esszében oly hatásosan lefestett „ármánykodás”,

kígyósima és haszonleső szóforgatás lehetett ez részéről, hanem a hugenotta ősök és
saját élményei táplálta, az újabb elhontalanodás veszélyének félelméből következő
zsigeri reflex. Ha tanult kollégáim, olvasóim netán tudománytalannak, túlzottan
sarkítónak ítélnék fenti következtetésemet, hadd idézzem fel Gary Schneider A leve-
lezés kultúrája- Anyanyelvi levelek és levelezés a kora újkori Angliában, 1500-1700
című könyvének egyik kulcsfogalmát: „the revitalization of the familiar letter”.
Schneider a családi levél műfajának „újraélesztésén” eredendően ezt érti, hogy Eras-
mus Európa-szerte nagyhatású De conscribendis epistolis-a (Basel, 1522) modellként
és receptúraként szolgált a személyes és hivatalos kommunikációt egyaránt megerősí-
tő családi levelek írásához.24
A magán- és közügyek e kettőssége mindvégig jól jellemzi a Basirius által írott,
s a hozzá intézett leveleket, már csak a nagy távolságok, a nehézkes levélváltás miatt
természetes „témavegyítési kényszerből” kifolyólag is. Ugyancsak Gary Schneider
tudatosítja bennünk azt, hogy a kora újkori levél egyik fő erénye, jellemzője a „makes
one present”, azaz a „jelenlévővé tenni valakit”. Ez pedig nem válhatott valóra más-
ként, mint a személyes elemek, a teljes egyéniség – esetünkben Basire túlhajtott ang-
likán- és Stuart-rajongása, illetve felesége kupori józansága – kendőzetlen vállalásá-
val.25
Ha már a személyesség diadalát zengjük, nem hallgathatjuk el: az 1650-es évek
közepére már valamelyest konszolidálódott angliai viszonyoknak Frances asszony –
az erdélyi helyzet és II. Rákóczi György ingatag politikájának valamelyes ismeretében
– végülis nem mert búcsút inteni. A „családegyesítés” csak a restaurációt követően,
1661-ben ment végbe. Addig Basirius mesterre – a rosszemlékű Apáczai-afféron túl –
számos feladat várt még. Többek között az is, hogy a kálvinoturcizmusban, mint eset-
leges járható út sikerében jóformán török kéz osztotta haláláig reménykedni próbáló
fejedelmet egy, a nagyváradi várban 1658 decemberében keltezett, parainesis-szerű
levéllel megóvja és a jó útra térítse. Hogy a levél hatástalan maradt, nem rajta múlt.
Ebben a valóban pásztori és nagyívű írásban kimondottan költői részletek is vannak,
olyanok, amelyeket nem várnánk egy száraz és pedáns egyéniségnek balítélt ember-
től. Ennek sorai helyenként még az ifjú és szerelmes Isaac érzelmi túlfűtöttségét is
felidézik: „Felséges Fejedelem, Ön Tusnádról írt nekem, augusztus 13-án; azt is meg-
parancsolta, hogy adjam hírül a világnak, Ön, mint a jó pásztor, kész életét adni juha-
iért… Távol van a főpásztortól ez az átokverte gondolat: »Ha el kell vesznem, vessze-
nek alattvalóim is«, megrázó kijelentés ez, méltóbb egy pogány Néróhoz, mint egy
keresztyén fejedelemhez. Legkegyelmesebb uram, sem hízelgő, sem a fejedelmi sze-
mélyek bálványozója nem vagyok, de hűséges nevelő igen, a magam szűk körein

24
Gary SCHNEIDER, The Culture of Epistolarity. Vernacular Letters and letter Writing in Earléy Modern
England, 1500–1700, University of Delaware Press, Newark, 2005, 41–42.
25
Uo., 55.

Studia Caroliensia 2009. 4. 67

 PETRŐCZI ÉVA

belül. Hát nem jósoltam meg előre az általános pusztulást, ami mostanra bekövetke-
zett? Hányan találták meg az Erdélybe visszavezető utat? … az udvar, a hadsereg, a
közigazgatás napról-napra olvad, mint a viasz. Szánom az ártatlanokat. … Ki fogja
megtámasztani a roskadozó falakat? Az osztrákoknak nem áll módjában, a svédek
másutt vannak elkötelezve, a nyomorult magyarok, minden eddiginél megrontottab-
ban, elcsüggedtebben és kimerültebben nem alkalmasak a feladatra. (t.i. az Erdélyi
Fejedelmség megmentésére) … s egy másik dologtól is félek, bár hiábavaló lenne a
félelmem... hogy egy bíborruhás török telepszik szobáikba (t.i. a keresztyén fejedel-
mekébe!): s akkor mi lesz a hittel és a szabadsággal? Isten ójja magasságodat attól,
hogy akár a legkisebb mértékben is, egy ilyen végkifejlethez járuljon hozzá…”26
Évszázadok múltával is nehéz ebbe a levélbe megrendülés nélkül beleolvasni.
Egyrészt azért, mert nyilvánvalóvá válik belőle, hogy Isaac Basire sem kritikátlan
uralkodó-rajongó, sem, mint annyiszor leírták róla magyar földön, lakájtermészetű
nem volt. E levélben ugyan is, közvetett módon, ám mégis azt vágja II. Rákóczi
György szemébe: szép öcsém, vigyázz, hogy ne Néró módjára bánj a rádbízottakkal!
Megható ez a vállaltan dorgáló, prédikációs hangvételű írásmű továbbá azért is, mert
sokunkban az a kép rögzült Basiriusról ezidáig, hogy idegen testként, csak a maga
hasznát, érdekeit nézve éldegélt Erdélyben; ezzel szemben e túlfűtött sorokban töké-
letes hely- és helyzetismeret, s nem csekély történelmi-politikai bölcsesség nyilvánul
meg., s az anglikán sémák ismételgetését ezúttal mellőző, hiteles és egyetemes keresz-
tyéni magatartás. Ez a levél ugyanarról a tőről fakadt, mint Basirius 15 pontból álló
vallásügyi beadványa az 1656-os marosvásárhelyi közzsinathoz, amely 15 pontból
állt, továbbá ugyancsak II. Rákóczi Györgyhöz intézett, 25 pontból álló előterjesztése,
az erdélyi református egyház helyzetének megszilárdítására, reformok segítségével 27
Ugyancsak az angol ügyekben meglehetősen jártas Kropfnak köszönhetjük
Basirius Vindiciae honoris hungarici című, az Innocentia Transylvaniae című röpirat-
ra válaszul írott védiratát, amelyből nyilvánvaló, hogy korántsem volt passzív szemlé-
lője a II. Rákóczi György fejedelemsége idejében forrongó erdélyi eseményeknek.28
Befejezésképpen, hogy ne váljunk teljesen a „Basirius versus Erdély” téma rabjaivá,
idézzük fel dióhéjban egy gyermekkorában török fogságba esett, s a rabszolgasorból a
17. század egyik legjelesebb nyelvészévé-fordítójává felnövekvő Wojchiech Bobovski,
alias Ali bej, s főhősünk kapcsolatának történetét. Mint a többek közt az Újszövetsé-
get, az Apokrifeket és Comenius Januaját törökre átültető Bobovius 1666 augusztusá-
ban írott leveléből kitűnik: ő egyértelműen Basirius személyes érdemének tekintette,
hogy tizenkilenc évvel korábban, maga is isztambuli bujdosóként, s követségi káp-

26 W. N. DARNELL, Uo., 175–183.

27 E témáról bővebben: KROPF Lajos: Az erdélyi reformátusok 1656-iki marosvásárhelyi közzsinata történe-
téhez, Erdélyi Múzeum 1910, 210–213.
28 KROPF Lajos, Basire védirata. Válasz az „Innocentia Transylvaniae” czímű röpiratra, Történelmi Tár

1888, 509–565, 667–706.

68 Studia Caroliensia 2009. 4.

 AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN

lánként, állást szerzett az „elpogányított” lengyelnek, Sir Thomas Bendish angol

nagykövet rezidenciáján. Nyilván azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszavezesse
a tehetséges fiatalembert a keresztyénség égöve alá. Ez a segítség, ez a gesztus azután
olyan hálára késztette Boboviust, hogy csaknem két évtizeddel később így írt: „Ha
valaha bármit tehetek önért, ne habozzon azt akár három szóban közölni velem…
Pontosan emlékezem erre a jótéteményére (tudniillik, az egykori követségi állásszer-
zésre!), s mindig is emlékezni fogok rá. Ó, bárcsak ugyanilyen módon visszafizethet-
ném, s meghálálhatnám mindezt Önnek!”29 Bobovius levelét teljes terjedelmében, s
rendkívül gondos kapcsolatfeltáró elemzéssel közli Hannah Neudecker, egy, a Levan-
te és a Republic of Letters kapcsolatait tárgyaló kötetben.
Természetesen igaza van Gömöri Györgynek abban, hogy Angliába való visz-
szatérése után, durhami kanonokként, John Cosin püspök személyes pártfogoltjaként,
az egyházi-világi establishment megbecsült tagjaként Isaac Basire visszaemelkedett
(süllyedt?) minta-anglikáni státusába.30 Mielőtt azonban végképp beleragadnánk az
iránta érzett, úgyszólván kötelező magyar ellenszenvbe, emlékezzünk Basirius Izsák-
ra, az Erdély végóráit érzékeny lélekkel és lelkiismerettel megélő vendégre és Ali bej
gyámolítójára, továbbá a szerető férjre és családapára is. Egyszóval: az „igazi”
Basiriusra, minden erényével és hibájával együtt.

Hannah NEUDECKER, From Istanbul to London? Albertus Bobovius’ Appeal to Isaac Basire = The
29

Republic of Letters and the Levant, ed. by A. HAMILTON, Maurits H. VAN DEN BOOSEN, Bart WESTERWEEL,
Brill, Leiden – Boston, 2005, 186.
30
GÖMÖRI György, Jászberényi Pál ismeretlen levele Isaac Basire-hoz (1662), ItK., 106 (2002), 412–414.

Studia Caroliensia 2009. 4. 69