Paletta III Vegleges

PALETTA
II. KORAÚJKOR-TÖRTÉNETI
TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA
_________
TANULMÁNYKÖTET
PALETTA
_________
TANULMÁNYKÖTET
SZERKESZTETTE:
BÓDAI DALMA ÉS VIDA BENCE
BUDAPEST, 2015
KIADJA: ELTE BTK Közép- és Koraújkori
Magyar Történeti Tanszék
SZERKESZTETTE: Bódai Dalma és Vida Bence
BORÍTÓTERV: Fenyvesi Tamás és Kóta Fülöp
SZAKMAI LEKTOR: Dr. Kerekes Dóra
A KÖTET MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói

Önkormányzat
© A kötet szerzői, 2015
I. Tóth Zoltán Kör
www.itoth.yolasite.com
www.facebook.com/itz.kor
itz.kor@gmail.com
ISBN 978-963-284-680-4
TARTALOMJEGYZÉK
ELŐSZÓ 7
PAP Dávid
Martinuzzi Fráter György és Haller Péter
pénzügyigazgatási stratégiái Erdélyben
1534–1558 között 9
PILIKTA László
Bécs kapujában. Az egyházi és a katonai
központ kettőssége Győr város kora újkori
történelmében 31
VIDA Bence
Bethlen Miklós nemzetközi kapcsolatrend-
szere 51
LAKATOS Hajnalka
A répacukor felfedezése és a porosz cukor-
ipar kezdetei 71
KOVÁCS Ágnes
Habsburg–oszmán diplomácia a harmincéves
háború utolsó éveiben. Alexander Greiffen-
klau von Vollrats rezidensi tevékenysége 93
FARAGÓ Dávid
A kora újkori koronázás mint hatalmi
reprezentációs eszköz. I. Miksa 1563-as
koronázása 113
PÁSZTOR Katalin
Zenészélet a kora újkori Magyar Ki-
rályságban és Erdélyben 135
BÓDAI Dalma
Mecenatúra, reprezentáció és tezauráció.
Esterházy Pál fraknói kincstárának funkciói 153
KOVÁCS Dóra
Az ecsedi Báthoryak és a reformáció 177
A KONFERENCIA PROGRAMJA 197

CONTENTS
PREFACE 7
Dávid PAP
The financial management and strategies of
Frater Georgius and Peter Haller in
Transylvania between 1534–1558 9
László PILIKTA
At Vienna's gate. Role of the church and
military centre in the Early Modern Age
history of the town Győr 31
Bence VIDA
Miklós Bethlen’s international communica-
tion network 51
Hajnalka LAKATOS
The discovery of the beet sugar and the
beginnings of the Prussian sugar industry 71
Ágnes KOVÁCS
Habsburg–Ottoman diplomacy in the last
years of the Thirty Years’ War. Alexander
Greiffenklau von Vollrats 93
Dávid FARAGÓ
Coronation ceremony as the representation
of power during the early modern period.
The coronation of Maximilian I in 1563 113
Katalin PÁSZTOR
Musician life in the early modern Hungarian
Kingdom and Transylvania 135
Dalma BÓDAI
Patronage, Representation and treasury.
Functions of Pál Esterházy’s collection in
Fraknó 153
Dóra KOVÁCS
The Ecsedi Báthory Family and the
Reformation 177
SCHEDUELE OF THE CONFERENCE 197

ELŐSZÓ
Lectori salutem!
Tisztelettel köszöntjük a harmadik Paletta tanulmánykötet olvasóit!
Bátran állíthatjuk, hogy az I. Tóth Zoltán Kör mostanra hagyományt
teremtett azáltal, hogy az ELTE BTK színes hallgatói közéletéhez
kapcsolódva fórumot biztosít a fiatal kutatóknak, hogy ered-
ményeiket időről időre szélesebb közönség elé tárhassák.
A kötetben szereplő dolgozatok 2014. november 5-én hangzottak el
előadásokként az ELTE BTK Történeti Intézetében tartott Paletta 3.
II. Koraújkor-történeti Tudományos Diákkonferencián. A szervezéssel
és lebonyolítással járó teendőket az előadók aktív közreműködésével
Bódai Dalma és Vida Bence koordinálta. Ezúttal 11 előadó három
szekcióban prezentálhatta eredményeit a szakmai közönségnek,
amelyek közül kilenc írásos változata került a kötetbe.
Ezúton szeretnénk megköszönni dr. Borsodi Csaba dékánhelyettes
úrnak, az ELTE BTK Történeti Intézete Igazgatójának, az ELTE BTK
Művelődéstörténeti Tanszékén, valamint az ELTE BTK Középkori és
Koraújkori Egyetemes, illetve Magyar Történeti Tanszékén oktatók-
nak. Külön köszönet illeti a szekcióvezetőket, dr. G. Etényi Nórát, az
ELTE BTK Történeti Intézet Tudományos Diákkörének vezető
oktatóját, dr. Poór Jánost és dr. Várkonyi Gábort. Külön köszönettel
adózunk a kötet szakmai lektorának, dr. Kerekes Dórának, aki
minden részletre kiterjedő figyelmességével, számos észrevételével,
javaslatával jelentősen hozzájárult a tanulmányok megjelenéséhez.
Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata évek óta támogatja az I. Tóth
Zoltán Kört, a konferencia lebonyolításában, valamint a kötet megje-
lentetésében nyújtott anyagi segítségüket ezúton is köszönjük. Végül,
de nem utolsó sorban szeretnénk hálánkat kifejezni az ELTE BTK
Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára dolgozóinak, hogy ez
alkalommal is segítségünkre voltak.
Azzal a reménnyel bocsátjuk útjára a harmadik Palettát, hogy
történészhallgatók újabb generációinak ad ösztönzést arra, hogy
közösen szervezzenek konferenciákat, szerkesszenek kiadványokat,
azaz aktív részesei legyenek az egyetemi közéletnek.
A szerkesztők
7
PAP DÁVID
Martinuzzi Fráter György és Haller Péter

pénzügyigazgatási stratégiái Erdélyben
1534–1558 között
Tanulmányom az erdélyi pénzügyigazgatás és a kincstartói tisztség

történetét öleli fel az 1534−1571 közötti periódusban. Két
reformkísérletre tekintek ki a kincstári igazgatás témakörében.
Szapolyai János 1541-es halála után az állam- és gazdaságirányítói
hatalom Fráter György keze alatt összpontosult, egészen 1551-ben
bekövetkezett haláláig. A tanulmány első felében tehát a barát
pénzügyirányítási stratégiáiba és ezek mibenlétébe nyerhetünk
betekintést. A második rész az 1552−1556 közötti Habsburg
interregnum történetét mutatja be. Célom, hogy ismertessem
Ferdinánd király centralizált közigazgatási reformjait és a pénz-
ügyigazgatás rendezésére tett kísérletét. A középkori eredetű és az
újkori, központosított államirányítás határán a Habsburg uralkodó
még nevezett ki kincstartót, Haller Péter személyében. A szász
származású szakember egy éves hivatali tevékenysége alapján
igyekeztem feltérképezni az erdélyi bevételi források állapotát és a
vizsgált korban belőlük nyerhető várható hasznot. A Habsburg
uralkodó számára elsődleges fontosságú volt erdélyi hatalmának
konszolidálása, hiszen a török jelenléte a térségben egyre inkább
azzal a veszélyes kimenetellel fenyegetett, hogy a terület átáll és
vazallusállamként betagozódik a Török Birodalomba. A tanulmány a
Szapolyai-család restaurációjával és a Habsburgok erdélyi ural-
mának bukásával fejeződik be.
Martinuzzi Fráter György erdélyi politikája és pénz-

ügyigazgatása
Ludovico Gritti velencei származású kalmár (a korábbi kincstartó)
meggyilkolása után Szapolyai János 1534-ben új embert nevezett ki a
gazdasági ügyek irányítására.1 A király választása a hozzá közel álló
pálos szerzetesre,2 Martinuzzi Fráter Györgyre esett. A barát már
rendelkezett előzetes pénzügyi tapasztalatokkal, mivel az uralkodó
1532-ben Budára helyezte udvarbírónak,3 és ekkori feladatköre a
1 SZAKÁLY, 1986. 80−97.

2 BARTA, 1988. 10.
3 OBORNI, 1997. 61−76.
9
PAP DÁVID
királyi udvar szükségleteinek fedezését is magába foglalta. Később,

1534-ben nemcsak a kincstartói tisztséget kapta meg, hanem a
megüresedett váradi püspöki széket is. A kortársak előtt ismeretes
volt János király bőkezűsége, így nem kell csodálkozni, hogy György
barát hűségének biztosítékaként − a már felsorolt tisztségek mellé −
a Bihar vármegyei örökös ispáni címet is kiosztotta számára. 4 Nem
telt bele sok idő, a hűséges alattvaló a király legbizalmasabb tanácsa-
dójává és diplomatájává vált.
A ránk maradt források viszont igen ambivalens képet
festenek a látszólag sikeres politikusról. Ha figyelembe vesszük, hogy
az ország legfőbb pénzügyirányítói címét 1534-től egészen 1551-ben
bekövetkezett haláláig viselte5 és a tényleges hatalmat is birtokolta,
nyilvánvaló, hogy sok rosszakarót, ellenséget szerzett magának.
Közülük a leghíresebb Nádasdy Tamás volt, 6 aki az 1552-es pápai
tárgyalás jegyzőkönyvében ránk maradt kijelentése alapján 7 egye-
nesen a barátot tartotta az országos romlás okának. Ellenszenve nem
volt alaptalan, hiszen Fráter György megfosztotta őt a máramarosi
sóbányák igazgatásától, emiatt kell forráskritikát alkalmazni
Nádasdy vallomásának megítélésénél. A kortársak azzal is vádolták a
barátot, hogy Erdélyben erőszakosan hajtott be pénzeket a saját
hasznára, nem pedig az ország felvirágoztatására. Az is feltűnő
jelenség volt, hogy a legtöbb erdélyi kamara élére saját szervitorait
ültette és nem engedett teret a többi vállalkozónak. Tény, hogy a
kincstartói tisztség praktikus gondolkodást igényelt, és a korabeli
viszonyok közepette a pénzügyek megfelelő kezelése elég nagy
kihívást jelentett a cím mindenkori birtokosának.8 Annyi bizonyos,
hogy a barát főként a keleti országrészben gazdálkodott, és a
hagyományos bevételi források behajtása mellett a királyi kezelés alá
tartozó földek terményeivel, gabonával, borral és gyapjúval is
kereskedett.9 Több főúr kifejezett tiltakozása ellenére reform alá
vonta a haszonbérleti szerződéseket, és azokat a zálogosított királyi
birtokokat, amelyek gyakorlatilag megfosztották az uralkodót
hatalmának alapjától. A helyzet orvoslására vagy visszavette a király
kiosztott területeit, vagy új, lojális embereknek adta bérbe.
Az 1530-as évek végi időszak Magyarországon sem külpoli-
tikailag, sem belpolitikailag nem tekinthető könnyűnek. Szapolyai
János király (1526–1540) halála, Buda 1541-es „eleste” és a kialakuló
hatalmi válság mind-mind olaj volt arra a tűzre, amelyből Fráter
4 OBORNI, 1997. 63.

5 OBORNI, 1997. 61.
6 OBORNI, 1997. 62.
7 BARTA, 1988. 31.
8 OBORNI, 1997. 61.
9 OBORNI, 1997. 63.
10
FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI
György igyekezett kimenteni a királyságot. Izabella királyné –

valamint az ifjú trónörökös, János Zsigmond− Lippára költözése után
a barát új urat keresett magának. 10 Politikai törekvéseivel az
elkövetkező évtizedben az ország egyesítésének problémáját igye-
kezett megoldani, így 1541-ben I. (Habsburg) Ferdinándnak tett
hűségesküt,11 akivel a váradi béke megkötése érdekében több tár-
gyalást is folytatott még 1538-ban. Ferdinánd tisztában volt Fráter
György politikai befolyásával, így nem fukarkodott a tisztségek osztá-
sakor: megerősítette Szapolyai János adománylevelét a kolozs-
monostori és pécsváradi apátságok bevételeiről, és zálogba adta a
váci püspökséget, valamint Nagybánya városát. 12
Ferdinánd meglepő érdeklődéssel kísérte Erdély pénzügyi
helyzetét, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy mint uralkodó,
kontrolltényezőként akart fellépni a barát erdélyi térnyerése ellen.
Magyarország új királyának az állt érdekében, hogy Erdélyben is
kialakuljon egyfajta intézményes rendszer, amely jól adminisztrált,
átlátható kimutatásokat készít, a birodalma többi részén található
pénzügyi kamarákhoz hasonlóan. 13 A Habsburg intézményesítési
kísérletre azonban még várni kellett. Ferdinándnak egyelőre be
kellett érnie azzal, hogy megbízta Bajany Benedeket és Báthory
Andrást a jövedelmek beszedésével, persze szigorúan a kincs-
tartónak alárendelt jogkörben.14 A barát végül minden segítséget
elutasított, és továbbra is maga rendelkezett a pénzügyek felett
Erdélyben. Bár Fráter György teherbírása elképesztő volt, mégis
elgondolkodtató, hogy milyen módon tudta teljesíteni a rá bízott fela-
datokat, amikor a felhalmozott címek egyenként is óriási kihívást
jelentettek.
Ismeretes, hogy 1542 januárja óta rendelkezett a főkapitányi
és kincstartói címekkel, de a legfőbb hatalmat maguk a rendek adták
a kezébe15 ugyanezen év márciusában, az országgyűlésen. Az össze-
gyűlt erdélyiek királyi helytartóvá (locumtenens)16 választották a
szerzetest és ezzel a lépéssel bő tíz évre biztosították teljhatalmát az
országrész felett. Látszatintézkedésként hozzájárultak, hogy egy
nationként összeállított tanácsadói testület segítse Fráter György
munkáját, de a tagok javaslatait a barát már nem volt köteles figye-
lembe venni.17 Később, az 1544-es tordai országgyűlésen megbízták
10 OBORNI, 2002. 11 –145, 25.

11 OBORNI, 1997. 64.
12 FONT  KAJTÁR, 2011. 58.
13 OBORNI, 2002. 11.
14 OBORNI, 1997. 65.
15 OBORNI, 2002. 24.

16 OBORNI, 1997. 66.
17 OBORNI, 2004. 27.
11
PAP DÁVID
a barátot, hogy az erdélyi rendek főbírója (judex supremus, judex

generalis) legyen. Továbbá véglegesen felhatalmazást kapott, hogy
irányítsa az ország pénzügyeit, persze kizárólag Izabella királyné és a
királyság hatalmának szolgálatában. 18 Izabella kérésére a váradi
püspökség, valamint a királyné várainak bevételeit is rábízták, azzal
a kikötéssel, hogy utasításra át kell adnia a beszedett összeget és az
elszámolásokat. A szálakat mozgató, és a kor erőviszonyai között
ügyesen manőverező helytartó saját magánvagyonát és Erdély bevé-
teleit politikai ambícióinak megvalósítására használta fel. A köznép
valósággal éljenezte, egyfajta mentorként azonosította Izabella
mellett, aki: „szigorú tekintetét úgy tartja Erdélyen, mint Atlasz vállain
az égboltot”.19
Egyedülálló jogköre lehetővé tette, hogy saját maga
rendelkezzen az országrész sókamaráival, a juhötveneddel, a huszad-
és harmincadvámokkal, az arany és ezüst beváltásának hasznával,
valamint a rendek által megszavazott rendkívüli és általános
adókkal. Nem meglepő hát, hogy Izabella királyné folyamatos pénz-
hiányban20 szenvedett, és az 1546-ban összehívott országgyűlésen az
ő közbenjárására kötelezték Fráter Györgyöt arra, hogy adjon számot
a kincstári bevételekről és kiadásokról. 1547-ben egy másik konflik-
tusuk alkalmával a barát azzal tért ki a számonkérés alól, hogy csak
akkor tesz jelentést a pénzügyekről, ha nagykorúvá válik az ifjú
trónörökös, János Zsigmond.21 A kétségbeesett királynő többször
panaszolta be a szultánnál a helytartót, de a Porta keze nem nyúlt
olyan messze, hogy szankcionáló erőként tudott volna fellépni
György baráttal szemben.22 A hosszú hatalmi belharcnak az 1549-es
nyírbátori egyezmény23 jelentette a végét, ebben Izabella lemondott
a koronáról és Erdélyről, a kincstartó ellenben kikötötte, hogy a
királynő távozásától függetlenül a továbbiakban is ő irányítja a
gazdasági ügyeket.
18 A tiszántúli rendiség hűségnyilatkozatával létrejött közjogi egyesülés jelentette az

egészen 1690-ig fennálló elnevezést: Erdélyország három nationának és Magyar-
ország hozzákapcsolt részeinek karai és rendjei („status et ordines trium nationum
regni Transsilvaniae partiumque Hungariae eidem annexarum”). OBORNI, 2002. 30.
19 OBORNI, 2011. 50.
20 OBORNI, 2011. 40.
21 BETHLEN, 2002. 101.
22 Pedig a barát ellen még szultáni elfogatóparancs is életbe lépett a nyírbátori
szerződés megkötése után, de nem sikerült hatalmát megszűntetni. OBORNI, 2011.

42. Emellé idézve: „Annak okáért küldött engemet a császár […], hogy a barátot
köztetek ne tartsátok […] fejét vegyétek vagy elevenen az király fia kezében adjátok,
hogy ilyen latorért az ország el ne vesszen”. In: BARTA, 1979. 100.
23 OBORNI, 2002. 31.
12
Fráter György kincstára és bevételei
A továbbiakban részletesen áttekintem a kincstartó bevételi

forrásait, ezek jellegét és a hozzájuk kapcsolódó problémakört. A
barát erdélyi kincstartóságáról viszonylag kevés hiteles forrással
rendelkezünk, annyit azonban biztosan feltételezhetünk, hogy a
bevételek és kiadások nyomon követésére rendszeresen készíthetett
nyilvántartásokat.24 Mivel Ferdinánd az erdélyi bevételekből kívánta
fedezni távol eső tartománya védelmét, logikus, hogy − főképp a
nyírbátori szerződés megkötése után − fokozott érdeklődést muta-
tott az itteni beszedhető maximális összeg nagysága iránt. A
Habsburg uralkodó több levelében is hivatkozott Fráter György
kijelentésére, amely szerint Erdélyből évenként 300.000 forint
jövedelemre lehet szert tenni.25 Dudics János Ágoston (Sbardelatti)
és Erasmus Teufel, akik több tárgyalást is folytattak a helytartóval,
1551 februárjában szintén megerősítették ezt az összeget.26 Ám a
300.000 forint bevételnél jóval szerényebb összeget állított Girolamo
Martinengo apát, pápai nuncius, aki 1552 februárjában írt levelében
tájékoztatta Ferdinándot, hogy a valós összeg alig harmada a
beígértnek, mindössze 90.000 dukátra tehető.27 Mindmáig nincs
válasz arra a kérdésre, hogy honnan folyhatott volna be az a
hatalmas pénzmennyiség, amivel Fráter György a királyt hitegette.
Miután a barát kettős diplomáciát folytatott a Habsburgokkal és az
Oszmán Birodalommal is, Ferdinánd parancsot adott Giovanni
Bbattista Castaldo generálisnak, hogy szabaduljon meg a többé már
nemkívánatos helytartótól. „Meghagyjuk és megparancsoljuk neked,
hogy ha alaposan meggyőződöl róla, hogy [a barát] valamit tesz, ami
nyilvánvalóan veszedelmünkre szolgálhat, ez esetben azt cselekedjed
vele, amit országunk és hű alattvalóink érdeke kíván. Ebbéli
akaratunkat kötelességed végrehajtani. ”28
Az alvinci gyilkosság után Ferdinánd belátta, hogy sürgősen
át kell vennie a pénzügyek irányítását Erdélyben, de ehhez pontos
adatokra volt szüksége. Ezért 1552 tavaszán a király a keleti ország-
részbe küldte két megbízható emberét, Werner Györgyöt és
Bornemissza Pált annak érdekében, hogy kiderítsék: van-e alapja a
24 DRASKÓCZY, 2008. 40.

25 OBORNI, 1997. 67.
26 OBORNI, 1997. 68.
27 OBORNI, 1997. 68., A dukát − mint pénzfajta − a körmöci dukátra utalhat, amely
közel megegyező attribútumokkal rendelkezett, mint az aranyforint. Súlya 3550
gramm volt, tisztasága 23 karát 9 grén. A fent jelzett 90.000 dukátos haszon tehát
lényegében megegyezett 90.000 aranyforint értékű vertpénzzel. HÓMAN, 1916.
GYÖNGYÖSSY,2006. 260.
28 BARTA, 1979. 109.
13
PAP DÁVID
Fráter György által közölt szignifikáns összegnek.29 A két szakember

által visszaküldött − egyébként történeti szempontból rendkívül
értékes − jelentésből hamar kiderült: az akkori körülmények között
jelentett bevételek nagysága szürreálisan magas volt. Ennek az
összeírásnak az idején derült ki az amúgy is elég egyértelmű tény: az
erdélyi fiskális bevételek közül a legjövedelmezőbb a sóbányászat
volt. Fráter György szerint ebből évente 40.000 Ft tiszta haszon
nyerhető, a pénzverésből pedig akár 15.000-20.000 forint is. Ezekről
a számokról Werner és Bornemissza lerántotta a leplet és
kiderítették, hogy a valódi értékek a barát hanyag munkája és a
bányák rossz állapota miatt, megközelítőleg 8500-10.000 forintra
tehetők.30 Bár pontos adatokat csak a máramarosi sókamarák
bevételeiről ismerünk, mivel ez a legnagyobb és legjelentősebb
sótermelő bányavidék, feltételezhetjük, hogy az itt összeírt szám
közelít a teljes összeghez. A probléma alapvetően az volt, hogy Fráter
György nagyon rövid idő alatt akarta a lehető legtöbb pénzt kisajtolni
a belpolitikai konfliktusoktól amúgy is megtépázott országrészből.
Ebből kifolyóan nem gondolkodott hosszú távon, így a bányák
művelésére, új eszközök beszerzésére, korszerű termelési tech-
nikákat ismerő emberek alkalmazására és az aknák vízmentesítésére
nem fordított pénzt.
Az aranybeváltásból és pénzverésből várható bevételeket is
több probléma csökkentette. A királyi biztosok leírása szerint csak
akkor lett volna érdemes a bérlőktől visszavenni a pénzverést, ha
mindenki a kamaráknál váltotta volna be a pénzt,31 addig azonban
évi 4-5000 arany haszonnál többre nem lehetett számítani. Werner
azt is írja, hogy a barát hozzá nem értése miatt kaotikus viszonyok
uralkodtak a mosással vagy bányászat útján nyert aranyérc beváltása
terén. Bár a kamaráknál történő kötelező beváltás ellenőrzőjének a
kincstartót nevezték ki az 1548-as országgyűlésen az erdélyi rendek,
a teljes kinyert arany mindössze egynegyede érkezett be a kincs-
tárba. A kiküldött biztosok azt is szóvá tették, hogy az erdélyi
ezüstlelőhelyek közül csupán Offenbánya volt királyi kézben. 32
Sajnos a termelést már a felmérés előtt leállítatta Fráter György,
pedig Bornemissza írja, hogy kiváló minőségű ezüstöt lehetne itt
kinyerni. Nagybánya környékét, az ország legnagyobb és legjobb
állapotban lévő bányájának tartották a biztosok, de feltételezték,
hogy a barát, egy esetleges számadástól tartva, a zálogbirtokban lévő
terület jövedelmeit teljes mértékben eltitkolta.
29 OBORNI, 1997. 70.

30 OBORNI, 2002. 94.
31 OBORNI, 2002. 55.
32 OBORNI, 1997. 71.
14
A külkereskedelmet érintő vámok tekintetében is meg-

csappantak a bevételek, amire a háborús közhangulat és a
belpolitikai zűrzavar állapotában lehetett számítani. Wernerék
három nagyobb erdélyi város huszadvám bérletét említették, Brassó-
ét, Szebenét és Besztercéét, összesen mintegy 3200 forint értékben.33
Feljegyzésre került a nemesek ötvenede, amelyet az erdé-lyi
nemesség fizetett román jobbágyaik és a juhállományaik után. Ez a
korábbiakban rendes királyi jövedelemnek számított, de Izabella
királyné kénytelen volt bérbe adni 3000 forintért. Ismeretes továbbá
a szászok cenzusa is, amelyet Szent Márton napján fizettek, ez évi
8500 forintot tett ki.34
Fontos még megemlíteni az elvett egyházi javakat, ezek közül
is a két legfontosabb a gyulafehérvári prépostság volt a maga 1200
forint bevételével, valamint a küküllői főesperesség 1200 forinttal. A
felsorolásból eddig kimaradt egyházi javadalmak közül a legmegha-
tározóbbak a gyulafehérvári püspökség, a küküllői székesegyház és a
kolozsmonostori apátság voltak. A püspökség még rendelkezett két
várral, Szentmihállyal és Gyaluval is. Werner György és Bornemissza
Pál biztosok a jelentésükben közölt egyházi javadalombirtokokat
Pókay Jakabtól (későbbi kincsartó) tudták meg.
Fráter György a rendkívüli jövedelmeket is megmásította,
ezek közül a legjelentősebb a rendek által kivetett hadiadó
(subsidium),35 amelyet kb. 24.000 forintban állapított meg, a
valóságban azonban ez az összeg jó, ha elérte a felét, 10-12.000
forinttal kellett számolnia a királynak. Ugyancsak a vizsgálat tárgyát
képezte a szászok által fizetett adó, amelyet a barát a nemesek
adójával nagyjából megegyező értékűnek ígért, elmondása szerint ez
is 24.000 forintra tehető. Ismeretes, hogy a szászok nem jobbágy-
portánként, hanem évente egyszer, egy összegben adóztak.
Ferdinánd két bizalmasa csak rendkívüli körülmények között tudta
elképzelni a 24.000 forint beszedését, nagyvonalú becslések szerint
ennek az összegnek a nagysága nem haladhatta meg a 10-12.000
forintot, szerencsés helyzetben és békeidőben a maximum 20.000
forintot.
Fráter György uralma idején reménykedett abban, hogy az
alapvetően teljes adómentességet élvező és külön jogi státuszban
lévő székelyeket adófizetésre tudja szorítani. Az addigi szokásjognak
megfelelően a székelyeket határvédelmi feladatok ellátására alkal-
mazták, és ha közvetlen, pénzbeli adófizetéssel nem is tartoztak, de
közvetett módon, ökörsütéssel voltak kötelesek különleges kivált-
33 OBORNI, 2002. 94.

34 OBORNI, 1997. 71.
35 OBORNI, 2002. 15.
15
PAP DÁVID
ságaikat biztosítani. Erre a középkori eredetű adóztatási formára

akart a barát további terheket róni. Kényszerítette tehát a széke-
lyeket, hogy az ökörsütés mellett pénzzel is járuljanak hozzá az
országrész terheihez. Természetesen a székelyek minden lehetséges
módon és eszközzel ellenálltak jogállásuk megvédelmezésért, így
Fráter Györgynek kifinomultabb eszközökhöz kellett folyamodnia.
Elérte, hogy 1546 és 1549 között a székelyeknek hol pénzzel, hol
jószággal kellet adózniuk a kincstárnak,36 ezzel a módszerrel az
ökörsütés fokozatosan visszaszorult és a pénzbeli adózás vette át a
szerepét.
A székely társadalom belső felépítésének megváltozását,
amely a XVI. század elején kezdődött, ezek a döntések gyorsították
meg. Tagjai közül többen elszegényedtek, „földönlakókká” váltak, így
mentesülvén az ökörsütés és a kötelező katonáskodás terhe alól.
Jobbágyi sorba kerültek, lejjebb csúsztak a társadalom ranglétráján
és megváltozott jogállásuk szerint adóztatták őket. Bár maga az
ökörsütés, mint adófajta sem tekinthető jelentéktelen bevételi for-
rásnak, tekintettel arra, hogy a szakirodalom szerint egy ökör ára a
század közepén nagyjából 3 forint volt és egy-egy beszolgáltatáskor
12.000 ökör is összejöhetett. 37 Az eddig felsorolt jövedelmek alapján
Oborni Teréz, a bevételi források rossz állapotára való tekintettel
90.000-120.000 forintra becsülte az Erdélyből ténylegesen befolyó
pénzösszeget Fráter György utolsó éveiben. 38
Annak érdekében, hogy még teljesebb képet kapjunk és
megértsük Fráter György hatalmának és befolyásának alapját,
vessünk egy pillantást a saját jövedelmeire. Az előzőekben már
említettem, hogy 1542-ben Ferdinánd megerősítette a barátot a
Szapolyaitól kapott birtokokban. Ő rendelkezett a kolozsmonostori
és pécsváradi apátságokkal, valamint a váci püspökséget is meg-
szerezte zálogbirtokként. Jövedelmei csak tovább nőttek, hiszen
kiterjesztette befolyását Nagybányára és élete végéig bérletbe kapta
Munkács várát. A királynétól megszerezte Eperjest, valamint a bucsi
apátságot 5000 forintért. Bornemissza Pál veszprémi püspök az
összeírás idején lajstromot készített a baráthoz tartozó várakról és a
tulajdonában lévő bevételi forrásokról. Fráter György alá tartozott
Brassó, Déva, Görgény, Szamosújvár, Diód, Léta, Almás, Alvinc,
Borbereg és Kisvárda, amely átkelőhely volt a Tiszán. Magánjö-
vedelme több tízezer forintra rúgott: a váradi püspökség minden
vára összesen 18.000 forint, a váradi prépostság 2000 forint, a
kolozsmonostori apátság és csanádi püspökség egyenként 3000
36 OBORNI, 2002. 105.

37 OBORNI, 1997. 72.
38 OBORNI, 1997. 73.
16
forint, maga a váradi püspökség 15.000 forint bevételt hozott. 39

Szintén 15.000 forint évi jövedelem járt neki a vajdai cím miatt. Ilyen
összegek mellett a kincstartói címmel járó 4000 forintos fizetés
aprópénznek számított. Nem csoda hát, hogy ilyen mértékű éves
bevételek mellett Fráter György Alvincben lelt halála után Castaldo
generális epekedve várta kincstárának megnyitását, hiszen vagyo-
náról már abban az időben is legendákat lehetett hallani. Ám
felhalmozott kincseket nem találtak és „csupán” 30.000 dukátban
állapították meg a halott barát vagyonát. 40
Összegzésként elmondható, hogy Fráter György számára a
teljhatalom megragadásának lehetőségét a király halála hozta el.
Ugyanakkor az őt törvényes, legitim politikai erővel felruházó
csoportok csupán arra hatalmazták fel, hogy viselje gondját a
csecsemő János Zsigmondnak és az özvegy Izabella királynénak.
Pusztán támogató, védelmező szerepköréből kiemelkedve éppen ezt
a kikötést nem teljesítette, amikor az országot újra egyesíteni kívánta
egy Habsburg uralkodó alatt. 41 Fráter György hatalma és politikai
befolyása olyan drasztikus mértékben növekedett meg, amely már
nemcsak Izabella és a Porta, 42 hanem Ferdinánd érdekeivel is
ütközött, akinek pedig hűségesküt fogadott. Hatalmának másik felét
− kiváló diplomáciai érzéke mellett − az erdélyi pénzügyek fölött
gyakorolt kizárólagos irányítása és saját magánvagyona adta. 43 Ha
képzeletben egymás mellé tesszük Martinuzzi Fráter György éves
jövedelmét (60.000 forint)44 az Erdélyből egy esztendő alatt
kinyerhető összeggel (kb. 90.000 forint), akkor tényleg igazolódni
látszik a barát befolyásával kapcsolatban tett állítás, ahogyan a
kortárs vélekedés is tartotta: „a Barát Erdélyből több pénzt tudott
szerezni, mint korábban János király jóval nagyobb országából”. 45
Oborni Teréz számítását, vagyis az Erdélyből a XVI. század közepén
befolyó 90.000 forintos összeget I. Ferdinánd magyar király
pénzembere és bizalmasa, Haller Péter számadása igazolta. 46 A szász
származású kincstartó munkássága és a Habsburg interregnum alatt
betöltött szerepe képezi a következő fejezet tárgykörét.
39 OBORNI, 1997. 74.

40 OBORNI, 1997. 76., Nagy politikai visszhangot kavart a tárgyalt korszakban Fráter
György halála, akit maga Ferdinánd nevezett ki esztergomi érseknek. III. Gyula
pápa egyházi bíróság elé állítatta a Habsburg uralkodót, Castaldót és több magyar
főurat. Miután a pápa megbizonyosodott, hogy a barát a „töröké lett”, nem állt
bosszút, „csupán” a halott érsek vagyonát foglalta le a Szentszék javára. BARTA,
1988. 32.
41 PERJÉS, 1988. 87.
42 BETHLEN, 2002. 102.
43 TRÓCSÁNYI, 1980. 323.
44 BARTA, 1988. 27.
45 OBORNI, 1997. 75.
46 OBORNI, 2002. 111.
17
PAP DÁVID
Egy sikertelen kísérlet: Erdély belpolitikai és közi-

gazgatási változásai az 1552–1556-os Habsburg
interregnum alatt
Feltételezhető, hogy az 1552 és 1556 közötti Habsburg
interregnumot, az ország fennmaradásának kontinuitásával törődő,
később Ferdinándhoz lojális csoportok az egyetlen lehetséges
megoldásnak tekintették. Maga az országegyesítés egy uralkodó alatt
nem volt irrealitás, viszont az ellentábor képviselői, a János Zsig-
mond és Izabella pártján lévő főurak viszolyogtak attól a gondolattól,
hogy nem magyar király alatt kell szolgálniuk. Elképzelhetetlennek
tartották, hogy az ország betagozódjon egy nagyobb birodalom
egységébe, ők a későbbi Erdélyi Fejedelemségben látták a Magyar
Királyság kontinuitását. A Habsburg uralkodónak az állt érdekében,
hogy a megszerzett területet minél hatékonyabban és lehetőleg
minél gyorsabban integrálni tudja birodalma egységébe. Az 1549-es
nyírbátori egyezmény minden kétséget kizáróan eltávolította az
addig hatalmon lévő konkurens Izabella királynét és János Zsigmond
választott királyt.47 A megszerzett Erdélyért és a Szent Koronáért
cserébe csekély ellenszolgáltatásnak tűnt a szerződésben kialkudott
Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségekről, valamint 100.000 forint-
ról való lemondás.48 A Szapolyai-család távozása után 1551. július
19-én a Kolozsvárott tartott országgyűlés hivatalosan is behódolt
Ferdinándnak.49 A szultán haragjától nem véletlenül rettegő rendek
büntetése sem maradt el; az 1552-es török hadjárat, Szokollu
Mehmed vezetésével alapjaiban roppantotta össze a magyar végvár-
rendszert.
Az uralkodó nemcsak a Szapolyai-család eltávolításának
következményeivel, hanem Fráter György meggyilkolásának politikai
jelentőségével is tisztában volt, és ebben az esetben nemcsak a
Szentszék általi vádemelésre utalok. A király felismerte, hogy sokkal
gördülékenyebben tudja átvenni Erdély irányítását, ha a barát nincs
többé a politikai palettán. Ferdinánd szeme előtt a kormányzat teljes
átalakításának terve lebegett, hiszen ezzel garantálni tudta volna,
hogy a birodalmában már hatékonyan működő gazdasági és katonai
hálózatba az új tartomány is betagozódjon. A helyi kormányszervek
kiépítésével a hőn áhított konszolidáció kialakítása volt a célja, de
fontos szerepet kapott még emellett a tartós önvédelemre való
berendezkedés is.50 A király 1552 áprilisában vajdának nevezte ki
47 BARTA, 1979. 98.

48 BARLAY, 1986. 67.
49 OBORNI, 2002. 33.
50 OBORNI, 2002. 38.
18
Báthory Andrást.51 akinek hatalmát azonban nagy mértékben igye-

keztek korlátozni, ennek megfelelően a vajda nem vethetett ki adókat
és sem a külügyekben, sem a belügyekben nem hozhatott szuverén
döntéseket.52 Báthory kinevezése előtt a távoli tartomány
közigazgatási és katonai funkcióit Castaldo, valamint emberei látták
el.53 A zsoldosvezér azonban fizetési gondokkal küzdött, így nem
tudta katonáinak zsoldját elszámolni, ezért emberei fosztogatni
kezdtek.54 Ebből kifolyóan az erdélyi lakosság erősen forrongott
ellenük.
A Habsburg-kormányzat tíz hónapon keresztül nem talált
olyan személyt, akire rá merte volna bízni a tartomány pénzügyi
irányítását. Hamar rádöbbent arra, amit később Haller Péter
kinevezett kincstartó számításai is megerősítettek; Erdély bevételei
nemhogy a határvidék ellátására, de még a zsoldos katonák finanszí-
rozására sem voltak elegendőek az akkori körülmények között. 55 A
zendüléssel fenyegető katonák nyomására Castaldo elhagyta Erdélyt,
és Báthory András is lemondott betegségére hivatkozva. Ferdinánd
parancsára Dobó Istvánt és Kendy Ferencet nevezték ki vajdáknak 56
megosztott hatalommal, de cserébe már önálló külügyi tárgyalásokat
is folytathattak a király tájékoztatása mellett. Emellett felújítottak
egy középkori hagyományt is, nevezetes a két alvajdának a
szerepkörét, amelyet ebben az időben Ödönffy László és Dobó
Domonkos töltött be.57 Nagy valószínűség szerint ezeknek a
tisztségeknek a restaurációja azért került ismét a középpontba, hogy
a négy elöljáró hatékonyabban oszthassa fel a teendőket és kölcsö-
nös kontrolltényezőként léphessenek fel egymással szemben.58
Ferdinánd tehát igyekezett új tartományát integrálni
birodalmába, ennek egyik alapvető, elemi fontosságú lépése volt,
hogy a pénzügyeket egy szeparált intézménybe különítse el, csakúgy,
mint a pozsonyi Magyar Kamara esetében. 59 A király 1551-től
kezdett foglalkozni az átszervezéssel. A még Erdélyben tartózkodó
Castaldótól és Nádasdy Tamástól azt igyekezett megtudni, hogy egy
vagy több emberre, esetleg egy egész kamarára lesz-e szükség a
51 EMBER, 1946. 398.

52 OBORNI, 2004. 40.
53 EMBER, 1946. 397.
54 BARTA, 1979. 115.
55 OBORNI, 2002. 41.
56 EMBER, 1946. 399.
57 OBORNI, 2002. 42.
58 EMBER, 1946. 400.
59 A Habsburg uralkodó számára kiemelkedően fontos volt, hogy Erdélyben is szoros
együttműködés legyen a magyarországi Kamarával: A pénzügyek hatékony kezelé-
séhez szükséges volt a számadások és az uralkodói jövedelmek folyamatos
ellenőrzése. PÁLFFY, 2011. 192.
19
PAP DÁVID
hatékony pénzügyi gazdálkodáshoz. Érdekelte továbbá, hogy a

sókamarák élére elég lesz-e egy embert kinevezni, vagy szükséges-e
további vicekamarásokat is felsorakoztatni. Ekkor hozott döntést
arról a Habsburg uralkodó, hogy Werner György és Bornemissza Pál
derítse föl az országrész tényleges jövedelmeit. 60 A vizsgálat után két
javaslat érkezett Ferdinándhoz. Az egyik szerzője maga Castaldo volt,
aki közel egy éves erdélyi tartózkodására hivatkozva azt tartotta
célravezetőnek, ha a pénzügyeket egy teljhatalommal felruházott
ember irányítja.61 A generális véleményével megegyező, de némileg
cizelláltabb ötlettel állt elő Werner György, aki egy főigazgató
kinevezését javasolta (principalis administrator), aki alatt több
beosztott is dolgozik, de munkájának gyakorlati részét ténylegesen a
számvevőmester segíti. A későbbiekben ennek a tisztnek az lett a
feladata, hogy meghatározott időközönként, általában negyedévente,
készítsen kimutatásokat az éppen aktuális pénzügyi helyzetről. 62
Az uralkodó a kamarai igazgatás bevezetése mellett döntött,
így bizonyos értelemben szakított a birodalmában már több
évtizedes múltra visszatekintő, bevett módszerekkel. 63 A vajda
abszolutisztikus hatalmát alapul véve Ferdinánd egy személyben
egyesítette a jövedelemigazgató és a már jól ismert kincstartó
feladatkörét.64 Haller Péter, szász származású polgár, aki addig
Szeben városának polgármestere volt, hosszas tárgyalások után
végül vállalta a király által felajánlott új tisztségeket.65 A két személy
között ekkorra már bizalmas viszony alakult ki, hiszen korábban
Ferdinánd királyi tanácsossá nevezte ki Hallert érdemei elis-
meréseként.66
Elméletileg a birodalmi bürokrácia szerint Haller hivatalos
kinevezésére már 1551. október 21-én sor került,67 a gyakorlatban
azonban hivatalos működését csak egy év múlva kezdte meg. Közben
a helyzetet tovább rontotta, a jövedelemforrások rendezésének ügyét
pedig késleltette, hogy a kincstartó csak 1553 júliusában kapta meg
az uralkodótól a részletes utasításokat és a megoldásra váró
problémák lajstromát.68 Annak érdekében, hogy terheit enyhítse,
60 OBORNI, 1997. 69.

61 OBORNI, 2002. 48.
62 OBORNI, 2002. 48.
63 OBORNI. 2002. 51.
64 Haller pontos címének megnevezése: Administrator proventuum in Transsilvania
et Thesaurarius. EMBER, 1946. 402.
65 SZABÓ, 2008. 14.
66 Fontos még megjegyezni, hogy Haller Péter neve szorosan kötődött azokhoz a
diplomáciai tárgyalásokhoz, amelyeket 1551-ben Fráter György kezdeményezett.

SZABÓ, 2008. 14.
67 OBORNI, 2002. 51.
68 OBORNI, 2002. 52.
20
Ferdinánd azonnali hatállyal kirendelt mellé egy segítőt, Vas László

személyében,69 és a vajdák támogatását is kérte bizalmasa munká-
jának előremozdítására. Szeben volt polgármestere − önhibáján kívül
− képtelen volt megbirkózni Erdély kaotikus pénzügyi viszonyaival,
így rövid hivatali ideje mindössze egy évig tartott. Hiba lenne
azonban azt feltételezni, hogy a jövedelemforrások bevételeinek
rendezésére tett kísérlete teljesen haszontalan vállalkozás volt. Az
utókor számára fennmaradt kimutatásai és elszámolásai mind érté-
kes forrásanyagként értelmezhetők, sőt hiánypótló jellegűek az or-
szágrész kora újkori pénzügyeinek vizsgálatakor.
Amikor 1552-ben a kincstartó megkezdte érdemi tevé-
kenységét, első feladata volt, hogy vizsgálóbiztosait (lustratores) a
legfontosabb gazdasági csomópontok felderítésére küldje. Az ilyen
módon begyűjtött információk alapján Haller − elődeihez hasonló
megközelítéssel − a sóbányászatot és az aranybányászatot, valamint
az aranybeváltás módját akarta a körülmények adta lehetőségekkel
élve modernizálni.70 A sürgős korszerűsítés miatt a király segítségét
kérte, külhoni mesteremberek behívására. A szász szakember azt
próbálta elérni, hogy a veretlen állapotban lévő nemesfémeket az
alattvalók a kamaránál váltsák be, és ne vigyék ki az országból. A
kincstartó ebben a jelenségben látta a kincstár legnagyobb
veszteségét, és megoldásként azt a radikális javaslatot tette az
uralkodónak, hogy a sikkasztóknak és csalóknak halálbüntetés
járjon.71 Változtatni akart az aranymosóhelyek kezelésén és működ-
tetésén is. Itt megjegyezendő, hogy a pénzembernek tudomása volt
az ilyen helyeken zajló csalásokról, ugyanis az aranyport rézporral
„hígították”, ezzel srófolva fel a nemesfém árát.
Újraértékelte és kimerülőnek ítélte a két legnagyobb ezüst-
bánya, Radna és Beszterce állapotát. A gazdasági szakember írt
továbbá a szebeni pénzverőkamara szerepéről is, amelyet egyébként
Ferdinánd helyezett vissza a város kezébe, miután megtudta, hogy
Fráter György kisajátította magának. 72 A kincstartó úgy vélekedett,
hogy érdemesebb bérbe adni az itteni jövedelmeket, mint a
fenntartásukkal bajlódni. Így saját maga ajánlott fel évi 4000 forin-
tot, amennyiben Ferdinánd átengedi neki az intézmény irányítását,
és szigorítja a pénzváltás körülményeit. 73 Hozzáteszi, hogy szokás
szerint évente négyszer van beváltás, és a kincstár ebből évi 2039
forint tiszta profitot termel. Haller Péter tevékenységének másik
69 EMBER, 1946. 404.

70 DRASKÓCZY, 2008. 75.
71 OBORNI, 2002. 66.
72 OBORNI, 2002. 63.
73 GÜNDISCH, 1947. 18–29.
21
PAP DÁVID
fontos területe az erdélyi sóbányászat volt. 74 Pontosan ismerte az

erdélyi só jelentőségét, hiszen az itt termelt ásvány látta el egész
Közép-Kelet-Európát.75
A sóbányászathoz kötődő mindenfajta kereskedés és
haszonbérlet királyi monopólium volt, és a legjövedelmezőbb forrá-
sok közé tartozott, ezért a gazdaság ezen ágát mindig féltve őrizték a
magyar uralkodók, és csak legbizalmasabb embereiknek adták ki. 76
Haller megerősítette a biztosok felmérésében közölt állapotokat;
Fráter György nem fektetett tőkét a bányák művelésébe. Az is a
kincstartó tudomására jutott, hogy a barát nem nevezett ki
kamarásokat, hanem az itteni jövedelemforrások beszedését
sevitoraira bízta.77 A már említett máramarosi kamara volt a
legnagyobb sótermelő vidék Erdélyben, becslések szerint éves
szinten akár 8500-10.000 forint jövedelmet is behozhatott a század
közepén. Máramaros mellett jelentős sóbánya volt még a tárgyalt
időszakban Dés, Désakna, Kolozs és Vízakna, sajnálatos módon, e
helyek pontos éves bevételeiről nincsenek adataink.
A szász származású kereskedőnek az Erdélyben szedett
rendszeres állami adóval, a subsidiummal vagy contributióval is
meggyűlt a baja.78 Nehezen tudta nyomon követni az országgyűlés
által – elviekben rendkívüli adóként, évente kétszer beszedett –
jövedelmet. A contributiót jobbágyok fizették, viszont Haller számára
átláthatatlan volt az adóztatási rendszer a rengeteg kiváltság és
kedvezményre jogosult város és társadalmi réteg miatt. Ismeretes
volt, hogy egy jobbágyra legfeljebb 99 dénárt szokás kivetni, így a
teljes beszedhető összeg nagyjából 24.000 forintra volt tehető.
Amikor az állami adóról készített összeírást, a kincstartó megjegyez-
te, hogy ezt a pénzt a megfelelő adminisztráció mellett tovább lehet
növelni.79 A probléma abban rejlett, hogy a jobbágyportákról nem
vezettek egyenként nyilvántartást, csak a nagybirtokokon. Ilyen
körülmények között tehát 1553 januárjában e jövedelmi ágból
13.625 forintot tudtak beszedni, ehhez adták még hozzá Kolozsvár
1200 forintos adóját. Jól mutatja az országrész kiszolgáltatottságát,
hogy a Portának fizetett 10.000 forintos rendszeres évi adó viszont,
az esetek döntő többségében pontosan érkezett. Nem volt ez más-
ként a Habsburg interregnum alatt sem, számszerűsítve 9814
forintot tettek félre a portális adóból, de ehhez ismét hozzá kell tenni
74 EMBER, 1946. 512.

75 OBORNI, 2002. 72.
76 TRÓCSÁNYI, 1980. 233.
77 EMBER, 1946. 510.
78 EMBER, 1946. 459.
79 OBORNI, 2002. 98.
22
a Kolozsvárról érkezett 1200 forintot.80 A helyi pénzügyek lajstro-

mába tartozott még az előzőekben említett nemesek ötvenede. Mivel
nem a legjelentősebb források közé tartozott, Haller továbbra sem
tartotta szükségesnek, hogy királyi kézbe vegyék vissza, inkább
évente bérbe adatta 3-4000 forintért. A szászok állandó terhét
képezte a Szent Mihály napi cenzus, valamint a subsidium, amit egy
összegben fizettek.81
A legfőbb bevételek a Habsburg intézményesítési kísérlet
idején is a fent említett vármegyei contributióból és a szászok által
fizetett cenzusból érkeztek. A pénzverésről, só- és nemesfém-
bányászatról, valamint a pénzváltásról egész Európában elhíresült
Erdély alapvető gazdasági ágai a század ötvenes éveiben mélyponton
voltak.82 Ezzel a ténnyel maga Haller Péter is tisztában volt, amikor
1552 októberétől 1553 októberéig bezáróan elkészítette pénzügyi
kimutatását. Eszerint az országrész éves jövedelme nem haladta meg
a 100.000 forintot, a végösszeg 97.578 forintra jött ki.83 Ez a szám
még talán nem is jelentett volna problémát, de a kiadások hosszú
sorát 95.577 forintban állapította meg a szász pénzember. 84 Ebbe
benne foglaltatott Castaldo tábornok katonáinak ellátása, a tüzérek,
valamint a hivatalnokok fizetése, ezen kívül számolni kellett még az
információáramlást fenntartó kém- és postahálózattal.85
Ferdinánd király tartományában a kaotikus és rendezetlen
pénzügyi helyzet konszolidálására tett kísérlet Haller Péter szemé-
lyében kudarcot vallott. A lehetetlen helyzet miatt a Habsburg-hű
kincstartó kerek egy éves karrierje véget ért. 86 Mielőtt lemondott,
felkérte az uralkodót, hogy keressen másik, vállalkozóbb szellemű
embert a tiszt betöltésére. Ferdinánd Werner Györgyöt és Francisi
Tamás magyar kamarai tanácsost kérte fel, hogy ideiglenesen vegyék
át a gazdasági irányítást, és jelöljenek ki potenciális embereket a
feladatkör ellátására. Ferdinánd végül a dési sókamara irányító-
jának,87 Vas Lászlónak ajánlotta fel a megüresedett tisztséget. Fontos
azonban megjegyezni, hogy többé már szó sem volt a kincstartói
címről,88 a pénzügyek irányítóját már a „királyi fölség erdélyi
jövedelmeinek főigazgatója” 89címmel illették. Az új igazgató 1553.
80 OBORNI, 2002. 98.

81 TRÓCSÁNYI, 1980. 238.
82 EMBER, 1946. 502.
83 OBORNI, 2002. 111.
84 OBORNI, 2002. 113.
85 EMBER, 1946. 403.
86 1553 őszén mondott le. SZABÓ, 2008. 14.
87 EMBER, 1946. 512.
88 EMBER, 1946. 404.
89 Supremus proventus Regiae Maiestatis in Transsilvania administrator. OBORNI,
2002. 123.
23
PAP DÁVID
december 23-án kapta meg első utasításait a bevételek rendezésére.

Döntéseiről tájékoztatnia kellett a két vajdát és a püspökök
testületét. Hasonlóan, mint Haller kinevezésekor, Vas esetében is az
volt a legégetőbb probléma, hogy nagyon nehézkes volt a kommuni-
káció az uralkodó és új bizalmasa között. A részletes instrukciókat a
szakember csak 1554. április 6-án kapta meg. Az igazgató beszámolt
arról is, hogy munkáját folyamatosan hátráltatják az uralkodó által
kinevezett vajdák. Elmondása szerint Dobó István és testvére
Domonkos nem hajlandóak az együttműködésre, sőt egyenesen
sajátjukként kezelnek néhány királyi kézben lévő jövedelmet. 90 Vas
László ilyen körülmények között nem tudta garantálni az Erdélyben
állomásozó katonaság (kb. 11.000 fő) fizetését, és erről jelentést is
küldött Ferdinándnak. Az 1555-ös évhez közeledve a reformok
sikertelensége beigazolódni látszott. Kilátástalan viszonyok
uralkodtak ekkor Erdélyben; újabb pestisjárvány tört ki,
állandósultak a lázadó román és a portyázó török csapatok
betörései.91 Mindezen tényezőket számba véve, az erdélyi rendek
elégedetlenek voltak a Habsburg vezetéssel. A Marosvásárhelyen
összehívott országgyűlés egy emberként szólította fel az
uralkodót:„ha Felséged nem tudja megvédeni az országot, hagyja,
hogy az itteni népek gondoskodjanak magukról.”92 Ferdinánd
hivatalosan 1556. június 14-én mondott le rövid életű uralmáról
Erdélyben.93 A Portára küldött üzenetével átengedte I. Szulejmán
szultánnak (1520–1566) az országrész fölötti irányítást. Ekkorra az
erdélyi rendek már meghozták határozatukat Izabella királyné
visszahívásáról.94
Összegzés
Összegzésképpen megállapítható, hogy számos olyan kritikus pont
volt, amely megakadályozta a Habsburg−kormányzat kialakulását a
keleti országrészben. Nem újszerű a kijelentés, hogy ebben az időben
nemcsak Erdély, hanem az egész Magyar Királyság politikai és
hatalmi bizonytalanságban szenvedett. Ferdinánd legfőbb céljai
között szerepelt, hogy legújabb tartománya fölött minél gyorsabban
átvegye a hatalmat, ennek elérését a birodalmában addig dinami-
kusan működő kormányzati séma átvételével képzelte el. Ám Erdély
központi, erősen centralizált kormányzatának új alapjait csak békés
90 OBORNI, 2002. 126.

91 OBORNI, 2002. 132.
92 OBORNI, 2002. 137.
93 OBORNI, 2011. 80.
94 Az 1556 januárjában összeülő tordai országgyűlésről van szó. Ekkor határoznak a
rendek a Szapolyai-család restaurációjáról. MAKKAIMÓCSY, 1986. 436.
24
körülmények között, szakemberek és a megfelelő bürokratikus

szervezet bevonásával lehetett volna lerakni. 95
Ferdinánd pénz- és hadügyi helyzetének kilátástalanságát mi
sem bizonyítja jobban, mint a törökök 1552-es hadjárata. Az erdélyi
peremvidéken, a török hadiutak mentén nem maradt épségben
egyetlen végvár sem, elesett Temesvár és Lippa is.96 Haller Péter
rövid életű kincstartósága97 azonban korántsem tekinthető az utókor
számára jelentéktelen időszaknak. A szász származású szakember
ugyan középkori eredetű címet töltött be, de a pénzügyekre gyako-
rolt befolyása semmiképpen sem tekinthető egyenlőnek a tisztet
korábban birtoklók teljhatalmával. Haller jogköre gyakorlatilag nem
lépte túl egy kamarai ügyintézőét, tehát még tovább csökkentette
Ferdinánd ellenőrzését Erdély gazdasági helyzetében.98 Amikor az
erdélyi rendek már világosan látták, hogy Ferdinánd képtelen a
keleti országrészt megtartani, a Szapolyai-család visszahívása mellett
döntöttek. Izabella királyné, majd később János Zsigmond ural-
kodása hozta el a keleti területeknek a régóta várt konszolidációt.
95 EMBER, 1946. 387.

96 BARTA, 1979. 113.
97 GÜNDISCH, 1947. 26.
98 OBORNI, 2002. 55.
25
PAP DÁVID
Bibliográfia
Kiadott források
BETHLEN
2002 BETHLEN Farkas: Erdély története. A váradi
békekötéstől János Zsigmond haláláig (1538–
1571). II. kötet. Budapest, 2002.
GYÖNGYÖSSY
2006 GYÖNGYÖSSY Márton: Magyar középkori
gazdaság- és pénztörténet. Jegyzet és
forrásgyűjtemény. Budapest, 2006.
Szakirodalom
BARLAY
1986 BARLAY Ö. Szabolcs: Romon virág – Fejezetek a
Mohács utáni reneszánszról. Budapest,1986.
BARTA
1979 BARTA Gábor: Az Erdélyi Fejedelemség
születése. Budapest,1979.
1988 BARTA Gábor: Vajon kié az ország? Gyoma-
endrőd, 1988.
DRASKÓCZY
2008 DRASKÓCZY István: Erdély sótermelése az
1530-as években. In: Publicationes
Universitatis Miskolcinensis. Sectio Phi-
losophica 2008. 37–96.
EMBER
1946 EMBER Győző: Az újkori magyar közigaz-gatás
története Mohácstól a török kiűzéséig.
Budapest, 1946.
FONTKAJTÁR
2011 FONT MÁRTA–KAJTÁR ISTVÁN: A gyalui
szerződés. In: OBORNI Teréz (szerk.): Udvar,
állam és kormányzat a kora újkori Erdélyben
(tanulmányok). Pécs, 2011. 133−146.
26
GÜNDISCH
1947 GÜNDISCH Gusztáv: Haller Péter gazdasági
vállalkozásai. Adalékok a XVI. századi erdélyi
polgári életforma törté-netéhez.
[http://epa.oszk.hu/00900/00979/00416/p
df/EM-1947_52_01-04epa_018-029.pdf]
Utolsó elérés: 2015. szeptember 9.
HÓMAN
1916 HÓMAN Bálint: Magyar pénztörténet 1000–
1325.Budapest, 1916.
MAKKAI–MÓCSY
1986 MAKKAI László–MÓCSY András (szerk.): Erdély
története. I. köt. Budapest, 1986.
OBORNI
1997 OBORNI Teréz: Fráter György kincstartó-sága
Erdélyben. In: HANÁK Péter (szerk.): Híd a
századok felett, Tanulmányok Katus László 70.
születés-napjára. Pécs. 1997. 61−76.
2002 OBORNI Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd
uralma alatt 1552−1556. Budapest, 2002.
2004 OBORNI Teréz: Tartományból ország: erdélyi
változások a 16. század első felében. In:
ZOMBORI István (szerk.) : Közép-Európa harca
a török ellen a 16. század első felében.
Budapest, 2004. 165–178.
PÁLFFY
2011 PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a
Habsburg Monarchia a 16. században.
Budapest, 2011.
PERJÉS
1988 PERJÉS Géza: Szulejmán koncepciója és Erdély.
In: RÁCZ István (szerk.) : Tanulmányok Erdély
történetéről. Debrecen, 1988. 86–90.
SZABÓ
2008 SZABÓ András Péter: Haller Gábor - egy 17.
századi erdélyi arisztokrata életpályája.
Doktori disszertáció.
[http://doktori.btk.elte.hu/hist/szaboandras
/diss.pdf]
27
PAP DÁVID
SZAKÁLY
1986 SZAKÁLY Ferenc: Vesztőhely az út porában.
Budapest, 1986.
TRÓCSÁNYI
1980 TRÓCSÁNYI Zsolt: Erdély központi kormányzata
1540–1690. Budapest, 1980.
28
ABSTRACT
The financial management and strategies of Frater

Georgius and Peter Haller in Transylvania between 1534–
1558
This study gives a short insight of the financial and political crisis in
Transylvania in the mid 16th century. During the 29 years that the
study focuses on there were two main characters who intended to
adapt to the extreme conditions of the Transylvanian economy and
claim whatever benefits they could acquire for their ruler King
Ferdinand I. and for themselves. The study relies on several sources
of data regarding the yearly income and expenses of the early
Transylvanian Principality under the financial leadership of Frater
Georgius and Peter Haller. Furthermore, the study elaborates on two
consecutive financial systems that were used to consolidate and
eventually utilize the sources of the salt and noble metal mining
industry in Transylvania. The study concludes in King Ferdinand’s
struggle for power over the territory, but ultimately the Emperor
returns it to former ruler Isabella Jagiellon, Queen consort of Eastern
Hungary.
29
PILIKTA LÁSZLÓ
Bécs kapujában.
Az egyházi és a katonai központ kettőssége Győr
város kora újkori történelmében
Tanulmányomban azt szeretném vizsgálni, hogy melyek voltak azok

a tényezők, amelyek a mohácsi csatavesztés és a szabad királyi
város-státusz 1743. évi elnyerése között eltelt csaknem két és
egynegyed évszázad alatt döntően befolyásolták Győr város fejlő-
dését, arculatának változásait. A tanulmány, amely egy BA-s
szakdolgozatból indult ki, ezeket a szempontokat felvázolva kíván
rövid, vázlatszerű áttekintést nyújtani a kora újkori magyar
városfejlődés egy izgalmas példájáról, amely sok tekintetben
különleges és egyedülálló a magyar történelemben, ugyanakkor sok
jellegzetes kora újkori elemet is tartalmaz.
Elsőként tehát a kora újkori városfejlődés általános jelleg-
zetességeire kell vetnünk egy pillantást. Ez a korszak rendkívül
mozgalmas az európai történelemben: a változások kora. A kor
emberének környezete, valamint élet- és gondolkodásmódja egya-
ránt folyamatosan átalakulóban volt. Pár évtized alatt jelentős
változások mentek végbe mind a természet- mind a társadalom-
földrajzi körülmények között, csakúgy, mint a politika, gazdaság,
kultúra, tudomány vagy vallás világában és ezek mind hatottak a
kora újkori városok fejlődésére. Csoportosítva ezeket a városok
életét meghatározó tényezőket, három nagyobb kategóriát lehet
felállítani:
– földrajzi tényezők
– a katonai és a politikai helyzet alakulásából fakadó tényezők
– a fejlődést befolyásoló egyéb „belső” tényezők.
Ezen kategóriák persze elég tágak, illetve nagy átfedés is van
közöttük, ám arra megfelelők, hogy segítségükkel felállítható legyen
egy alapvető fontossági sorrend. Az elemzés fontos szempontja
emellett, hogy az egyes körülményeknél nem csak azok előnyeit,
hanem az azok által okozott esetleges hátrányokat is figyelembe
igyekszik venni.
31
PILIKTA LÁSZLÓ
A földrajzi tényezők
Az első csoportba olyan alapvető tényezőket sorolok, mint a
domborzat, vízrajz, éghajlat, közlekedési viszonyok, a város- és
úthálózat jellegzetességei stb. Ezek határozzák meg a leginkább egy
város képét, sőt azt is, hol jöhetnek azok létre és meddig
terjeszkedhetnek. A kora újkor folyamán végbemenő változások ezen
tényezők esetében igen látványosak és mélyrehatóak voltak.
Kolumbusz 1492-es utazása nyomán szó szerint egy „új világ”
nyílt meg az európaiak számára, és az ismert tér ily módon
végbemenő tágulása jelentősen átrendezte a csomópontokat az öreg
kontinensen is. Új kereskedelmi útvonalak létesültek, amelyek
mentén új kikötőkre, kereskedelmi lerakatokra volt szükség, majd
később a pénzügyi központok is átköltöztek ezekbe. Ezzel szemben a
régi, most háttérbe szoruló útvonalak mentén a városok hanyat-
lottak, fokozatosan veszítettek jelentőségükből, lakosságszámukból.
Ahogy lépésről lépésre megváltozott a kontinentális munkameg-
osztás, úgy Európa egyes részei specializálódtak bizonyos áruk
előállítására, s ez megint csak eltérően befolyásolta a városok
helyzetének alakulását, a funkcióik változásait. 1
Klimatikusan is jelentős eltérés figyelhető meg a kora újkori
éghajlat és napjaink éghajlati viszonyai között. A korszak hőmérsék-
lete 1-1,5 °C-kal alacsonyabb volt a mai értékeknél, ugyanakkor az
időjárás jóval nedvesebb, csapadékosabb és kiszámíthatatlanabb volt
korunkénál, ami meglehetősen barátságtalan viszonyokat teremtett. 2
A mocsarak, vizenyős területek akadályozták a közlekedést és az
áruszállítást, a magas vízszint pedig károsította az épületeket,
emellett egy-egy hirtelen érkező árhullám is számottevő pusztítást
tudott véghezvinni. Győr városának esetében is a folyók közelsége
volt a legfontosabb földrajzi tényező, hisz a település a Mosoni-Duna,
Rába, Rábca és Marcal folyók találkozásánál fekszik. Későbbi katonai
fontosságát is ez alapozta meg, hiszen a folyók természetes védmű-
vekként jöttek számításba, a köztük húzódó lápos, mocsaras terület
pedig ideális rejtekhelyet, élelmiszer-, és nyersanyagforrást jelentett
mind a lakosság, mind az itt állomásozó védősereg számára. A víz
azonban kihívást is jelentett a védművek megtervezésénél,
befolyásolta azok méretét, formáját, ezen kívül folyamatos ellenőr-
zést és karbantartást tett szükségessé. További potenciális
veszélyforrást jelentett még a folyóról felszálló köd is, amely
elrejtette a támadók mozgását az őrszemek vigyázó tekintete elől.
1 BÁCSKAI, 2002. 59–83.

2 RÁCZ, 2000. 287–305.
32
BÉCS KAPUJÁBAN
A közlekedési és kereskedelmi útvonalak közül a legha-

tékonyabbak továbbra is a vízi (folyami, tavi, tengeri) utak voltak,
jelentőségüket a földrajzi felfedezések nyomán beinduló transzatlan-
ti forgalom csak tovább fokozta. A folyók mintegy ütőerekként
szelték át a vidéket, kapcsolatot teremtve a parton élő – egyébként
egymástól gyakran elszigetelt – közösségek között. Győr számára
előnyt jelentett, hogy a Duna révén kapcsolatban állt mind Béccsel (a
Habsburg kormányzati központtal és ezen keresztül egész Nyugat-
Európával), mind Pozsonnyal (a magyar rendi erők „bázisával”) így
biztosítva a hadi felvonulási és utánpótlás szállítási útvonalat,
valamint a hírek áramlását. A folyó egyben a menekülés lehetőségét
is jelentette a civil lakosság számára, ahogy arra 1594-ben is sor
került.
A kora újkorban átalakult az ember és környezetének
viszonya is. A korábban a természettel harmóniában élő emberiség
nekikezdett az őt körülvevő világ átformálásának saját igényei,
szükségletei, céljai alapján. Ez nem csak a frissen megismert Újvilág
„civilizálásában” figyelhető meg (pl. ültetvények vagy új városok
létesítése), hanem Európában is (németalföldi mocsarak lecsapolása,
csatornák és halastavak létesítése, új mezőgazdasági módszerek
kikísérletezése, vagy akár az óra és a naptár használata). A cél az
volt, hogy a gazdaság egyre kevésbé függjön a természeti viszonyok-
tól, egyúttal a megtermelt hasznot is így akarták növelni. Mindezek
ellenére a környezet továbbra is jelentős befolyással bírt,
legfőképpen a megművelt földből élő parasztság számára, de a városi
polgárok vagy végvári katonák számára is kiemelten fontos volt a
természetben előforduló szimbólumok, jövőre utaló jelek ismerete.
Istvánffy Miklós megörökítette, hogy 1598-ban a vitézek a felettük
köröző saskeselyűből következtettek a hadművelet sikerére, 3 vagyis
a természetre irányuló figyelem – átalakulva bár – fennmaradt. A
figyelem a természet megismerésére terelődött, az emberek érteni
akarták a körülöttük zajló történéseket. Mindez inspirálóan hatott a
természettudományok fejlődésére is. Ezek vívmányait aztán vissza
lehetett forgatni az öreg kontinens problémainak rendezésébe, a
térképészet tudományának fejlődése révén egyre pontosabb hadi
felméréseket lehetett készíteni,4 a matematikai ismeretek bővülése
pedig az olyan tudományágak fellendülésének kedvezett, mint a
ballisztika, logisztika, statisztika vagy a demográfia. Európa feltér-
képezése kedvezett Magyarországnak, hiszen így az érdeklődés
3 ISTVÁNFFY, 2009. 294.

4 Bécs számára különösen a hiányzó helyismeret pótlása miatt volt fontos a magyar-
országi hadszínteret minél alaposabban bemutató térképek készítése, azonban a
birodalmi rendek felé irányuló propaganda céljait is kiválóan meg lehetett
valósítani egy szépen kidolgozott térkép segítségével, ahogy az az 1570-es speyeri
birodalmi gyűlésen is történt. PÁLFFY, 1999. 44–46.
33
PILIKTA LÁSZLÓ
középpontjába tudott kerülni, érzékeltetni lehetett a stratégia-

gazdasági jelentőségét a külföld felé, meg tudták jelölni a védelem
legfontosabb láncszemeit és erőfeszítésre tudták késztetni a nyugat
keresztényeit, politikai programmá téve a törökellenes fellépést.
A természet alakítása rendkívül fontos szerepet töltött be a
humanista gondolkodók körében, akik az univerzum szabályos
rendjét kívánták megvalósítani környezetükben, miközben az emberi
tenni akarást, életjobbító cselekvést dicsérték. Igényelték az emberi
lakóhelyek kényelmessé tételét, az őket körbevevő világ csinosít-
gatását, jobbítását is.5 Ennek egyik módja a szűk, kusza utcák
halmazából álló városok átalakítása átlátható, szabályos szerkezetű,
világos és tiszta városokká, amelyek higiéniai, köz- és tűzbiztonsági
szempontból is előnyösebbek voltak elődjeiknél. Megjelent az ideális
város toposza, amelyet nemcsak a konkrét lakókörnyezetre
vonatkoztattak, hanem – felelevenítve a platóni és arisztotelészi
hagyományokat – az ideák világára is: az ideális társadalom az ideális
városban jelenik meg mind Francis Bacon Új Atlantiszában, mind
Tommaso Campanella Napállamában.6
A táj és nép szoros összefonódása megfigyelhető azokban a
szövegekben, melyekben a korban divatos világtörténetek szerzői
mintegy kontextusba helyezték a harcokat, az olvasók elé tárták az
egyes területek és lakosságuk sajátosságait. A tizenöt éves háborútól
kezdődően nagy érdeklődés mutatkozott a Német-római Biroda-
lomban a magyarországi események és az azok által érintett
területek iránt, a későbbi Theatrumokban pedig már standardnak
számított ezek jelenléte. A kiadók fontosnak találták, hogy ne csak
írott formában, de képi ábrázolások – metszetek – felhasználásával is
közöljék a csataterekről érkezett információikat az olvasó-
közönséggel. Ezeken hangsúlyozták a várak, városok környezeti
adottságait, azokkal is kiemelve a gazdasági és védelmi funkciók
fontosságát.7 A Győrről készült korabeli képanyag nagy részére
jellemző, hogy a várfalak és árkok rendszerét pontosan megörö-
kítették, azonban az utcákat, lakóépületeket elnagyolták.
5 SZ. JÓNÁS, 2005. 308.

6 ERDŐSI, 2000. 209–222.
7 A legtöbbször német területen készült metszeteken a birodalmi seregek 1566-os
táborozása mellett az 1594-es és 1598-as ostrom eseményei jelennek meg

leggyakrabban. Céljuk nem a város reprezentációjának építése, hanem a
birodalom védelmi képességeinek propagálása, főleg a külföld felé. Ezek az
ábrázolások meglehetősen sematikusak, sok topográfiai hibát tartalmaznak, révén
a metszők többnyire fantáziájukra hagyatkoztak, illetve további torzulások
keletkeztek a képek másolásakor is. PFANNL, 1930. 15–16.
34
BÉCS KAPUJÁBAN
Katonai és politikai szempontok

Ebbe a csoportba kerülnek a városfejlődést meghatározó politikai és
katonai szempontok, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. A kora
újkor sajátossága az abszolutista állam kialakulása, illetve az ennek
kialakítására tett kísérletek. Gerhard Oestreich8 nyomán megállapít-
ható, hogy ennek alapvető jellegzetessége egyfelől a militarizmus (a
hadsereg kiemelt szerepe), másrészt a bürokratizmus (az egységes
állami szakapparátusok kialakulása) volt. Az állam célja a területi és
jogi partikularizmus felszámolása volt, amely aktívan jelentkezett a
várospolitikában is. A rendszer a helyi önkormányzatok megnyirbá-
lásával kívánta biztosítani a központi akarat érvényesítését, egyúttal
magához vonni azok bevételeit. Ennek végrehajtásához azonban erős
katonaságra volt szüksége, amely nyomásgyakorlással biztosította,
hogy a központban hozott döntéseket attól távol is végrehajtsák.
Ennek elméleti megalapozását szolgálta a Grotius-féle jogelméletből
levezetett iure belli-elv, vagyis az uralkodó fegyverrel is kikénysze-
rítheti alattvalói kötelességeinek teljesítését, holott a természetjog
szerint jogos tulajdonában háborgatni senkit nem szabad.9
Az uralkodók állandó székhelyeket szerettek volna létesíteni
egységessé váló országuk szívében. Olyan központokat akartak, ahol
minden az ő reprezentációjukat hirdeti, magán viselve az adott
dinasztia arculatát, és ahol ugyanakkor elegendő hely áll rendel-
kezésre a központi hivatalok és az udvartartás megtelepedéséhez,
nem véletlen, hogy ekkor zajlik Madrid, Párizs vagy London
kiépítése. Buda 1541-es elestével a Magyar Királyság ugyan
elvesztette a fővárosát, Pozsonyban pedig az uralkodó távolma-
radása miatt nem alakult ki dinasztikus központ. Győr fejlődésében
azonban igen meghatározó volt, hogy a dunai monarchia központját
a Habsburgok a közeli Bécsben rendezték be. A hatások széleskörűek
voltak: maga Győr a császárváros elővédje lett, kulcsfontosságú
pozícióba kerülve, hiszen itt jó esély kínálkozott arra, hogy a
törököket még a császári főváros falainak elérése előtt megállítsák.
Mivel tehát védelmének szerves részét képezte, együtt is fejlődött
azzal, megerősítésén a korszak legkiválóbb építészei dolgoztak. Az itt
állomásozó, döntően alsó-ausztriai származású külföldi csapatok
szintén erős összekötő kapcsot jelentettek a dunántúli város és a
birodalmi centrum között. Hasonlóság továbbá, hogy mindkét várost
„a kereszténység védbástyájaként” (Vormauer der Christenheit)
emlegették, szerte Európában. 10 A város a védelmi rendszerben
8 OESTREICH, 1969. 179–197.

9 H. NÉMETH, 2005. 210–229.
10 PÁLFFY, 2011. 94–102.
35
PILIKTA LÁSZLÓ
betöltött jelentős szerepe révén tudott nemzetközi ismertséget

szerezni magának. Győrnek két korabeli „szuperhatalom”
peremvidékén kellett egy, a semmiből újonnan létrehozott határvé-
delmi rendszer kulcspontjává válnia, dacolva az akkori világ egyik
legdinamikusabban terjeszkedő, legnagyobb katonai potenciáljával
rendelkező birodalmával. A város fejlesztésének fő irányait 1550-től
kezdődően a hadászati szerep határozta meg – a frontvonalak
megmerevedése miatt – a következő 150 év során.
A kora újkor elején a leglényegesebb változást a lőpor és a
tűzfegyverek használatának elterjedése jelentette (hadügyi forrada-
lom), amely alapjaiban változtatta meg a hadviselés szabályait.
Újfajta hadseregek harcoltak újfajta haditervek szerint. A középkor
nemesi-nehézlovas (lovagi) hadserege elavult és lassanként kiszorult
a harcmezőről, helyét előbb a zsoldosokból, majd a sorkatonákból
álló hadsereg vette át. A hadakozás mesterséggé vált, profesz-
szionalizálódott. Megjelentek a hadmérnökök, akik precíz számítások
alapján tervezték meg az erődítményeket, és a hadmozdulatokat.
Felértékelődött a logisztika szerepe, hiszen a hadseregek mérete
egyre növekedett, így követelmény volt, hogy a katonák ellátmánya,
szállása biztosított legyen.11 Ez remek alkalmat teremtett a
meggazdagodásra a hadi vállalkozóknak és szállítóknak, akiknek
körében sok városlakót is találhatunk. A nagy létszámú hadsereg
serkentően hatott a kereskedelmi forgalomra, ugyanakkor feszültsé-
geket is generált. Ez azt jelentette, hogy Magyarország függősége az
Örökös Tartományok felé megnövekedett. A Habsburgok lépést
tudtak tartani a technikai fejlődéssel, közigazgatási-államszervezési
reformjaikkal pedig, ha szűkösen is, de elő tudták teremteni azokat
az erőforrásokat, amelyek révén a magyar helyzet stabilizálhatóvá
vált. Idővel a magyar nemesség is felismerte az újítások előnyeit és
fokozatosan átvette azokat saját birtokai igazgatásában. Mindemel-
lett a helyismeretük, gazdasági súlyuk és nem utolsó sorban az
ország megosztottsága miatt a magyar rendek meg tudták őrizni
politikai befolyásukat, bár ennek felszámolásával az udvar
folyamatosan kísérletezett.12
A háborúk számos közvetlen hatást is kifejtettek, hiszen
Európa nagy része hadszíntérré változott a vizsgált korszakban.
Csökkent a nyílt mezőn vívott ütközetek száma, az elhúzódó
hadjáratokban az ellenség utánpótlási vonalainak elvágása, várainak
megostromlása vagy kiéheztetése lett a fő törekvés. Az itáliai
háborúk, a németalföldi szabadságharc, majd a harmincéves és a
későbbi örökösödési háborúk, Magyarországon pedig a hosszú
11 DOMONKOS, 1998. 767–856.

12 PÁLFFY, 1999. 10–110.
36
BÉCS KAPUJÁBAN
törökellenes küzdelem a legvárosiasodottabb területeket érintették,

pusztításaikkal hozzájárultak a városhálózat átalakulásához, egyben
egy új várostípus létrejöttét segítették elő. Az erődváros koncepciója
a XVI. században, Itália területén alakult ki (trace italienne),13
részben a reneszánsz várostervezés örökségére, részben a hadügyi
forradalom újításaira alapozva. A szabályos geometriai alaprajzú, a
pusztító tüzérségi támadásoknak ellenálló, földsáncokkal erősített
falakból, és a hatékonyabb tüzelést lehetővé tévő óolasz, illetve füles
bátyák és kazamaták rendszeréből álló, precízen megtervezett
erődítések gyorsan elterjedtek a háborúk sújtotta Európában. A
Rajna-vidéktől Hollandián keresztül Kelet-Európáig és a földközi-
tengeri frontvonalig megtalálhatóak voltak, miközben a helyben
szerzett tapasztalatok révén tovább is fejlesztették őket. Legteljesebb
formájukat a XVIII. században Sébastien Le Prestre (Vauban márki)
franciaországi határerődítményeiben és az észak-európai, Augustin
Ehrensvärd által tervezett svéd erődökben (pl. Sveaborg/
Suomenlinna) érte el. Az abszolutizmusnak kedvezett ezek építése,
hiszen itt az uralkodó nagy számban állomásozó katonaság révén
érvényre tudta juttatni az akaratát, aprólékosan szabályozni tudta a
polgárok életét, cserébe védelmet kínálva nekik. A városlakók idővel
alkalmazkodni tudtak a megváltozott feltételekhez, megtalálták a
helyüket, bár közben sokat szenvedtek a hadsereg szükségletei miatt
rájuk szakadó terhektől és a katonák gyakori kegyetlenkedéseitől.
Másrészt a modern védművek révén propagálni tudta erejét és
ragaszkodását az ország területi épségéhez. Győr maga is értékes
propaganda-eszköz14 volt a bécsi hadvezetés kezében: érzékeltette,
hogy a birodalom lépést tart a fejlődéssel, ugyanakkor elrettentő
célja is volt. Ezt örökítették meg a külföldi utazók leírásai, 15 akiknek
szigorú felügyelet mellett mutatták meg az erődítmény bizonyos
részeit, a védelem erejének számadatait pedig alaposan eltúlozták.
A háborús válságok fokozták a korszakban nagyarányú
faluról városra vándorlást, ami Közép-Európa országaiban a
szegényebb rétegeken túl a nemességet is nagy számban érintette.
Magyarországon sok földbirtokos húzódott a védelmet jelentő falak
mögé a török támadások elől. Az olyan erődvárosok, mint Győr
13 Niccolo Macchiavelli A fejedelem című művében külön fejezetet szentelt (XX.) az

erődítmények szerepének, melyekhez ő meglehetősen ambivalensen bizonyul:
bizonyos körülmények között elismerte hasznosságukat, többnyire azonban elle-
nezte építésüket.
14 Ezt bizonyítja az is, hogy az 1568-ban elkészült, reneszánsz stílusú, díszes és
impozáns Bécsi kapun felsorolták az azt építtető uralkodó, II. Miksa császár
legfontosabb titulusait, valamint elhelyezték az általa uralt országok (Magyar és
Cseh Királyság, illetve a birodalom) címerét. SZÉKELY, 2003. 87.
15 Edward Brown angol utazó a kereszténység három legerősebb erődítménye közé
sorolta, Komárom és Lipótvár mellett. SZAMOTA, 1891. 313.
37
PILIKTA LÁSZLÓ
esetében a népesség gyarapodását ezenkívül elősegítette az egyre

duzzadó helyőrség, a külvárosokban letelepedő segédcsapatok
(esetünkben főleg délszlávok), valamint a hadsereget kísérő
„kiszolgálószemélyzet” (a katonák feleségei, kézművesek, kereske-
dők stb.), akik közül sokan szolgálati idejük letelte után is maradtak.
A felduzzadt városokban újabb, eddig még nem látott
problémák keletkeztek, amelyeket orvosolni kellett: a nagyszámú
ember közbiztonsági, egészségügyi kihívást jelentett. A városok élete
hatékony szervezést igényelt, szükségessé vált a kihívásoknak
megfelelő városi intézmények kialakítása. A magyar szabad királyi
városokba ezek mintái a nyugati városokban megfordult magyar
peregrinusok tapasztalatai révén jutottak el, míg Győrben ehhez a
katonaság jelenléte is nagymértékben hozzájárult. Az első ispotály
eredetileg a beteg német katonák gyógyítását szolgálta, de a
városlakókat is ellátta, megalapozván a higiénia javulását. Az Építési
Hivatal által alkalmazott építészek civil megbízásokat is teljesítettek,
új formákat honosítva meg. A polgárok önszervező tevékenységének
alapjait a fegyelmezetlen haderővel szembeni önvédelem szükséglete
teremtette meg (polgárőrség).16
A győri erődváros élére az udvar igyekezett a legkiválóbb,
legfelkészültebb parancsnokot állítani, akinek a hűsége minden
körülmények közt megkérdőjelezhetetlen maradt.17 Erre a pozícióra
a magyarokat alkalmatlannak tartották, helyettük németeket,
ritkábban itáliaiakat alkalmaztak, helyetteseik viszont szinte kivétel
nélkül magyarok voltak.18 Álljon itt néhány olyan név, akik sokat
tettek Győr fejlesztéséért: itt teljesített szolgálatot Sforza Pallavicini
(1552–1556 között főhadimarsall), akit a nehezen megzabolázható
spanyol zsoldosok is elismertek és tiszteltek, 19 Az ő időszakában
készült el a város megerődítésének végleges terve és kezdődtek el az
építkezési munkálatok, melyek 1577-re fejeződtek be. A győri
főkapitányok listájáról érdemes még kiemelni a Magyarországon –
valószínűleg a Zrínyi-féle bírálat miatt – igen rossz megítélésű
Raimondo Montecuccolit (győri főkapitány 1660–1680 között), akit a
harmincéves háborúban szerzett tapasztalatai miatt elismert
stratégaként tartottak számon Európa-szerte, s aki több hadtudo-
mányi munkát is publikált. Hozzá köthető Győr erődítményének
átépítése, melyhez a kandiai háborúban megfordult velencei
16 GECSÉNYI, 1976. 195–222.

17 A nyugatról érkezett hadvezérek mind tapasztalt katonák voltak, akik a franciák-
kal szemben szerezték hadi tapasztalataikat Itáliában vagy Németalföldön. PÁLFFY,
1999. 10–110.
18 PÁLFFY, 1997. 257–289.
19 Ennek jele, hogy megkapta tőlük a spanyol és olasz nemzet jó barátja titulust.
KORPÁS, 2008. 249.
38
BÉCS KAPUJÁBAN
származású Whymes Ferencet kérte fel főhadmérnöknek.20 1682-

ben érkezett a városba Luigi Ferdinando Marsigli, aki magyarországi
ténykedésének kezdetén vizsgálta az erődítményt és tett javaslatokat
a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére. Foglalkozott a későbbiekben
ezen kívül a Rábaköz, illetve a Rába folyó felmérésével, 1726-ban
pedig a Dunáról készített hatkötetes tanulmányt (Danubius
Pannonico-Mysicus címmel), melyet részletgazdag térképekkel
illusztrált.21
Belső tényezők
Ide sorolom az adott város (jelen esetben Győr) belső társadalmi
struktúráit, a felekezeti képtől a társadalom rétegződéséig, valamint
a gazdasági aspektusokig. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy
mindezek szoros összefüggésben állnak a korábban már ismertetett
tényezőkkel.
Gazdasági téren a kontinentális munkamegosztás már
említett megváltozása okozta a legfontosabb eltéréseket Nyugat-,
illetve Közép-Kelet-Európa városhálózatai között. Míg előbbi részen
a kézművesipar és a kereskedelem vált a városok arculatát
meghatározó fő tevékenységgé, utóbbinál a mezőgazdasági termelés
maradt középpontban. A nyugati lazuló függéssel szemben keleten
megmerevedtek a jobbágyi kötöttségek. Itt a megváltozó piaci
kereslet és a török előretörés következtében eltérülő kereskedelmi
útvonalak miatt felértékelődött az agrártermelésben érdekelt mező-
városok szerepe a hagyományos központoknak számító szabad
királyi városok rovására. A kétszáz éves konjunktúra-időszak alatt
kitermelődött egy újfajta városi elit, amely meggazdagodása után
maga is a nemességbe tagolódott. Magyarországon főként a
szarvasmarha-exportban érdekelt családok (Győrben 1581 óta
tartottak heti marhapiacot)22 tudtak felemelkedni, tagjaik előbb
helyi, majd a megyei szinten képviseltették magukat, mind az
egyházi, mind a világi kormányzatban. 23 Ezek az emberek üzleti
érdekeltségeik révén értékes külföldi kapcsolatokkal is rendelkeztek,
ahonnan átvehették a városi élet bizonyos új elemeit. A Hódoltság
peremén fekvő városok szerepét növelte, hogy kapcsolatban voltak a
török uralom alatt élő kereskedőkkel, akiket az ország belsejében
már nem láttak szívesen. Ők mezőgazdasági termékeiket ezen
városok piacain cserélték ki a Nyugat-Európából érkezett cikkekre,
20 PFANNL, 1933. 184–202.

21 SARLAI, 2005. 139–144., és www.dka.oszk.hu
22 GECSÉNYI, 1986. 102.
23 Győrben az egyik legfontosabb ezek közül a Dallos család volt, mely püspököt is
adott Dallos Miklós személyében (1623–1630). GECSÉNYI, 1986. 124–126.
39
PILIKTA LÁSZLÓ
így tartva fenn a magyarság együvé tartozásának tudatát. Így tudott a

korábban lokális piaci szerepet betöltő Győr a hódoltsági területek és
Bécs közötti útvonal tranzitállomásként jelentős kereskedelmi
centrummá növekedni.24 Az idő múlásával aztán gazdasági erejüket
kihasználva megkísérelték lerázni a földesúri fennhatóságot, és
ehhez a birtokossal amúgy is konfliktusban álló hadsereg támoga-
tására is számíthattak.
A kereskedelmi utak közelsége persze veszélyeket is rejtege-
tett, hiszen a gazdag zsákmány ígérete miatt az áruval és módos
kereskedőkkel teli városok vonzó célpontnak számítottak a portyázó
seregek számára. Gazdaságilag kártékony volt a katonákkal együtt a
városba érkező kézművesek megjelenése, akik konkurenciát jelentet-
tek, felborították a céhes kereteket és a várparancsnokra
támaszkodva kivonták magukat a helyi szabályozás alól. Közép-
Európában komoly gondot jelentett továbbá a nemesség városokba
költözése, akik kiváltságaikra hivatkozva szintén ellenálltak a városi
hatóságoknak.
A kora újkor vallási szempontból is roppant érdekes korszak.
A humanizmus elterjedésével a vallásos hit visszaszorult, maga az
egyházszervezet is elvilágiasodott, a királyi hatalom kiterjesztette
befolyását a püspökségek, apátságok és egyéb egyházi javadalmak
fölé is. Míg a felső papi réteg tagjai fényűző életmódot folytattak és
elhanyagolták lelki teendőiket, az alsópapság és a szegényebb réteg
körében fennmaradt az igény a vallásos tanításra. A magyarországi
hanyatlást súlyosbította a Mohácsnál bekövetkező veszteség, majd a
polgárháborús bizonytalanság. A káosszal szemben a reformáció
eszméi kínáltak megoldást, amelyek gyorsan népszerűek lettek, főleg
a városok lakosságának körében. Ezen a ponton ismét érdemes
kitérni a hadsereg szerepére. A magyar városokba vezényelt katonák
élén művelt, iskolázott protestáns parancsnokok álltak, akik
feladatuknak tekintették az alájuk tartozó katonák lelki gondozásá-
nak biztosítását, ezért ismeretségeik révén igyekeztek a lehető
legjobb prédikátorokat maguk mellé venni, akik aztán működésüket
szolgálati helyükön a városlakókra is kiterjesztették, idővel pedig a
katonákkal együtt ők is letelepedtek. Győrben kiemelkedő
jelentősége volt Andreas Teuffel patrónusi fellépésének: ő alatta
biztosították az evangélikus németek számára hitük szabad gyakor-
lását a városban, majd 1586-ban seregiskolát alapítottak számukra. 25
Az abszolutista eszmék megjelenésével megváltoztak az
egyházpolitikai irányvonalak, az egyház és állam viszonya is. Az
abszolutista berendezkedésű udvar számra elfogadhatatlan volt
24 GECSÉNYI, 1991. 23–43.

25 PÁLFFY, 2000. 207–218.
40
BÉCS KAPUJÁBAN
bármiféle önkormányzat, illetve nem (nem csak) a központi hatalom-

tól függő helyi vezető jelenléte. A protestáns uralkodók előnyösebb
helyzetben voltak, hiszen ők az adott országban egy személyben az
egyházfői pozíciót is betöltötték, a katolikus államokban azonban a
pápai hatalom befolyásának megtörése érdekében diszponálniuk
kellett az egyházi címek betöltése felett. Ezt úgy érhették el, ha
valahogyan lekötelezték maguknak a helyi főpapságot. A protestán-
sok ellen hozott rendelkezések és az ellenreformáció támogatása
ilyen gesztusnak tökéletesen megfelelt, ráadásul így biztosítani
lehetett a felekezeti megoszlás homogenitását is (államvallás/
nemzeti egyház), ami nagyban javította a kormányozhatóságot. 26 A
katolikus fejedelmek az egyház védelmezőiként sok olyan jogosít-
ványt megszereztek, amit protestáns társaik is bírtak. Wilhelm
Roscher27 felosztása szerint ez volt az abszolutista rendszerek első
korszakának, az úgynevezett felekezeti abszolutizmusnak (konfessi-
onellem Absolutismus) a legfőbb jellegzetessége.
Árnyalja még a képet, hogy a központosított rendszer kié-
pítése és fenntartása sok pénzt emésztett fel, amihez szükség volt az
egyházi birtokokról befolyó jövedelmekre is. Sok tisztség ezért
szándékosan betöltetlen maradt, ami fokozta az elégedetlenséget.
Más esetben idegenek (az udvar valamely befolyásos tagja, vagy egy
szövetséges birodalmi uralkodócsalád sarja) kapták meg a
kinevezést, akik lojálisak voltak Bécshez és függtek a királyi
kegytől.28 Az is rendszeressé vált, hogy a kinevezéskor a tisztségbe
iktatott személynek vállalnia kellett bizonyos összeg kifizetését,
amelyet aztán katonák zsoldjára vagy az erődítmények karbantar-
tására fordítottak.29
A centralizált állam nem csak vagyona miatt számított az
egyházi vezetés együttműködésére, hanem műveltsége, írástudása,
és elsősorban diplomáciai szakértelme miatt is. Az iskolázott –
külföldi egyetemeket megjárt – főpapok több nyelvet beszéltek,
„bejáratott” kapcsolataik voltak más országokban tevékenykedő
kollégáikkal és hagyományosan ők töltöttek be bizonyos udvari
tisztségeket. A győri püspökök fő működési területe a korszakban a
kancellária volt, olyannyira, hogy a püspöki és a kancellári cím szinte
26 H. NÉMETH, 2005. 210–229.

27 ROSCHER, 1847. 450–452.
28 A korszak két legjelentősebb ilyen alakja Kollonich Lipót (győri püspök 1685–
1695 között), I. Lipót bizalmi embere, a Magyar Kamara korábbi elnöke (1671–
1684), az abszolutista politika támogatója és a Wettin-ház Szász-Zeitz-i ágából
származó Keresztély Ágost (győri püspök 1696–1725 között), 1714-től az első
esztergomi hercegprímás.
29 KENYERES, 2008. 294–360.
41
PILIKTA LÁSZLÓ
egymáshoz tapadt.30 Ez számottevő rangemelkedést jelentett mind

az egyházi, mind a politikai hierarchiában. 31 A győri egyházmegye
főpásztoraitól egyúttal óriási erőfeszítést követelt fizikailag és
pénzügyileg egyaránt: az uralkodó gyakran magához rendelte, vagy
szolgálati útra küldte őket, ezalatt kénytelenek voltak hosszú időre
távol lenni egyházmegyéjüktől, így annak kormányzását a káptalani
testületre voltak kénytelenek bízni. Távozásuk különben a központi
kormányzatnak kedvezett, hiszen így a hadsereg parancsnokainak
nem kellett rivalizálni a polgárok feletti irányításért egy civillel,
akinek a jelenléte amúgy sem volt kívánatos egy erődvárosban.32
A belpolitikában hasonlóan komoly szolgálatot tehettek a
királynak, hiszen maguk is az ország főrendjei közé tartoztak,
többnyire jó viszonyt ápoltak a környékbeli arisztokratákkal, így
közvetítőként léphettek fel köztük és az uralkodó között (pl.
Széchényi György a Wesselényi-összeesküvés idején a Habsburgok
mellett kiállva próbálta lecsendesíteni a szervezkedőket), sőt olykor
a protestánsokkal és Erdéllyel is ők tartották a kapcsolatot, nem-
egyszer megmozgatva rokoni szálaikat is. A nagybirtokosok és a
püspökök viszonya sokszor szoros, személyes jellegű volt: az egyházi
vezető jelen volt a fontosabb eseményeknél (keresztelt, temetési
misét celebrált), a főúr pedig támogatta az építkezéseket, vagy épp
elkobozta a birtokán élő protestánsok templomait).33
Az aulikus vonások mellett azonban tevékenységükben
számos, a magyarság gyarapodását szolgáló intézkedés is
felfedezhető. Bár lehetőségeik a város életének irányítására
beszűkültek, Győr püspökei nem feledkeztek meg székvárosukról. A
törökök jelentette fenyegetés csökkenésével az egyház visszanyerte
hatalmát a város felett. Ezt jelzik a meginduló építkezések, amelyek
nyomán az erődvárosban nemcsak a katonaság uralma alatt megron-
gálódott Püspökvárat és székesegyházat állították helyre, hanem
újabb templomokat és kolostorokat létesítettek, ezek mellett a
jezsuita (1627), majd később a karmelita (1697) és orsolyita
(1726)34 rend megtelepedésével az oktatás és kulturális élet
színvonalát is növelték, a Magyar Ispita megalapításával pedig a
város rászorultjain kívántak segíteni. Győr Szűz Mária és Szent
30 1635-ben ifjabb Draskovich György püspök a Pálffy Pál nádorhoz írt levelében
arra hivatkozva kér támogatást a győri püspöki és a kancellári cím egyszerre
történő megszerzéséhez, hogy elődei „mind Cancellariusok és együtt győri
Püspökök is voltak” JEDLICSKA, 1904. 157–158.
31 Zaccaria Delphino idején (győri püspöki adminisztrátor (1565–1573) a püspöki
birtokok jövedelme 14.114 forintot tett ki. FAZEKAS, 2011. 108.

32 A püspök és a káptalan kitelepítését több tervezet javasolta, rövidebb időszakok
kivételével azonban ezt nem tudták megvalósítani. BEDY, 1938. 6–10.

33 MOHL, 1933. 4–25.
34 SZABADI, 1943. 54–55.
42
BÉCS KAPUJÁBAN
László magyarországi kultuszának fellegvárává, majd a XVIII. század

közepétől Szent István tiszteletének egyik központjává vált, mindez
nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város ismét az ország egyik
egyházi központjává legyen. 35 Szimbólumként értékelhető a
Frigyláda-szobor felállítása, amely a katonaság egyházzal szembeni
meghátrálásának jelképeként értelmezhető.
A katonai funkció visszaszorulásával a város látképe lassan-
ként elnyerte máig meghatározó barokk arculatát, amelynek kialakí-
tásában a legkiválóbb olasz és német mesterek működtek közre,
akiket kiterjedt kapcsolatrendszerük segítségével hívtak Győrbe
annak főpapjai. Bár uradalmaik nem tartoztak a legnagyobbak közé
(a legjelentősebbek Szombathely és Várkesző környékén voltak
találhatók), azok modernizálása, illetve a gazdag arisztokrata
támogatók révén elő tudták keríteni a megfelelő összegeket a
nagyszabású munkálatokhoz.36
Az egyházi hatásoknál kell még szólni a jezsuiták megjele-
néséről is. A magát szigorú, katonás szabályok szerint megszervező
szerzetesrend megtelepedése nem ment könnyen az országban,
mivel a helyi alsópapság és a protestánsok egyaránt gyűlölettel
vegyes irigységgel figyelték hatalmukat és terjeszkedésüket.37
Sikereik titka újfajta módszereikben rejlett: a türelmetlenség és az
erőszak helyett a meggyőzésre fektettek különös hangsúlyt,
amelynek részét képezték a korszerű ismereteket egységes
tanrendbe foglaló oktatás, a nagy hatású, tömegeket vonzó
prédikációk, a politikai és vallási üzeneteket ügyesen tálaló iskola-
drámák és a magyar nemzeti hagyományok felélesztése, elsősorban a
magyar szentek kultuszának területén. Programszerűen ábrázolt
törekvéseik a Loyolai Szent Ignác (ma bencés) templomban lévő
Magyar szentek oltárán ma is megtekinthetők: az oltárképen a
Patrona Hungariae egyaránt lesújt a törökökre és a reformáció
híveire.38 A rend a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséhez is
hozzájárult. A győri jezsuiták jórészt külföldi egyetemeken (Bécs,
Prága, Graz, Olmütz) tanultak, majd az ott szerzett, naprakész
ismereteiket itthon adták tovább a katolikus ifjúságnak.
35 Szent László fejereklyéjét 1607-ben Naprágyi Demeter püspök hozta a városba,

összekapcsolva a katonavárost a lovagkirállyal. MEDGYESY-SCHMIKLI, 2007. 55–65., A
Mária-kultusz 1697-től, a kegykép vérrel könnyezésétől vált jelentőssé. KISS, 2005.
72–79.
36 FAZEKAS, 2011. 107.
37 Az ifjabb Draskovich püspök szerint Sopronban a protestánsok a „kutyánál és
kígyónál” is jobban gyűlölték őket. SZABADY, 1932. 94.

38 GALAVICS, 2004. 324–344.
43
PILIKTA LÁSZLÓ
A kollégiumnak köszönhetően olyan jeles alakok fordultak meg

Győrben, mint a Biblia-fordító Káldy György, vagy a mezőgazdasági
szakíróként híressé vált Lippay János.39
Összefoglalás
Győr kora újkori fejlődését három jól elkülöníthető társadalmi
csoport formálta: az egyháziak (a püspök és a káptalan, később a
jezsuita rend), a nagyrészt külföldiekből álló hadsereg, valamint a
jobbágyi státuszú, létszámában és anyagiakban egyaránt gyarapodó
polgárság. Szerepük a városi életben nem volt állandó, a külső
körülmények (török fenyegetettség, politikai és gazdasági viszonyok)
változása szerint ingadozott. Az egykor szinte jelentéktelen püspöki
mezővárosból a XVIII–XIX. század fordulójára Magyarország tízedik
legnagyobb települése lett,40 amely kereskedelmi és kulturális szem-
pontból is élen járt a magyar városok között. Előnyt jelentett
számára, hogy egy rövid időszakot leszámítva (1594–1598) végig
keresztény kézen maradt, így itt az egyházmegye főbb intézményei
működni tudtak, tradicionális szerepét lényégében zavartalanul
betölthette. Az átalakuló bel- és külpolitikai viszonyok révén neve
bekerült a nemzetközi híradásokba, a gazdaság felvirágzása pedig
megteremtette polgárai előmenetelének és a városi tér szépít-
getésének az anyagi feltételeit.
A török veszély elmúltával és a megszállt területek vissza-
foglalásával Győr elvesztette katonai jelentőségét, helyette nyüzsgő,
életteli barokk városként virágzott fel, amely máig meghatározza a
jövő modern Győrének arculatát. Új eszmék, új stílusok vertek itt
gyökeret, amelyek lerombolták a régi merev struktúrákat, s amelyek
segítségével a folyók városa meg tudta találni helyét az újjáépülő
Magyarországban.
39 KÁDÁR, 2011. 209–235.

40 BÁCSKAI, 2002. 83., Lakosságát Robert Townson 1793-ban 12–13.000 főre
becsülte. SZAMOTA, 1891. 477.
44
BÉCS KAPUJÁBAN
Bibliográfia
Források
JEDLICSKA
1904 JEDLICSKA Pál (szerk.): Eredeti részletek a gróf
Pálffy-család okmánytárához (1401-1653) s gróf
Pálffyak életrajzi vázlatai. Budapest, 1904.
ISTVÁNFFY
2009 ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok dolgairól írt histó-
ria I/3. Ford.: TÁLLYAI Pál. [Reprint] Budapest,
2009.
MACCHIAVELLI
MACCHIAVELLI, Niccolo: A fejedelem. Ford.: LUTTER
Éva.
[http://mek.oszk.hu/ 00800/ 00867/ 00867.
htm]
SZAMOTA
1891 SZAMOTA István (szerk.): Régi utak Magyar-
országon és a Balkán-félszigeten 1054-1717.
Budapest, 1891.
Szakirodalom
BÁCSKAI
2002 BÁCSKAI Vera: Városok Magyarországon az iparo-
sítás előtt. Budapest, 2002.
BEDY
1938 BEDY Vince: A győri székesegyház története. In:
Győregyházmegye múltjából 3. Győr, 1938.
DOMONKOS
1998 DOMONKOS György: Egy itáliai várfundáló mester
Magyarországon a XVI. század második felében. In:
Hadtörténelmi közlemények, 111. (1998.) 4. sz.
767–856.
ERDŐSI
2000 ERDŐSI Péter: Reneszánsz természetfelfogás és
udvari kultúra. In: R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj
és történelem. Tanulmányok a történeti ökológia
világából. Budapest, 2000. 209–222.
45
PILIKTA LÁSZLÓ
FAZEKAS
2011 FAZEKAS István: Katolikus megújulás és reform
kezdetei a győri egyházmegyében a 17. század
első harmadában. In: NEMES Gábor – VAJK Ádám
(szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok
Győregyházmegye történetéből. A Győri Egyházme-
gyei Levéltár kiadványai. Győr, 2011. 103–119.
GALAVICS
2004 GALAVICS Géza: A magyarországi jezsuiták és a
barokk művészet. In: MOLNÁR Antal (szerk.): A
magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől
napjainkig. – az identitás jelei. A Piliscsabán 2004.
november 8–10. között megtartott tudományos
konferencia tanulmányai. Piliscsaba, 2004. 321–
345.
GECSÉNYI
1976 GECSÉNYI Lajos: Győr városa 1526 után. In:
Arrabona – Múzeumi közlemények 18. (1976.)
195–221.
1986 GECSÉNYI Lajos: Városi önkormányzat Győrött a
XVII. században. In: Arrabona – Múzeumi közlemé-
nyek 22-23. (1986.) 99–127.
1991 GECSÉNYI Lajos: Győr kereskedelmi szerepének
változása a XVI. században. In: Arrabona –
Múzeumi közlemények, 26-30. (1991.) 23–43.
H. NÉMETH
2005 H. NÉMETH István: Városigazgatás forduló-ponton.
A 17. század utolsó harmadának abszolutista
vonásai a városokban. In: CZOCH Gábor (szerk.):
Fejezetek Pozsony történelméből magyar és
szlovák szemmel. Pozsony, 2005. 210–230.
KÁDÁR
2011 KÁDÁR Zsófia: A jezsuiták letelepedése és
kollégiumalapítása Győrött. In: NEMES Gábor –
VAJK Ádám (szerk.): In labore fructus: jubileumi
tanulmányok Győregyházmegye történelméből. A
Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Győr,
2011. 209–235.
46
BÉCS KAPUJÁBAN
KENYERES
2008 KENYERES István: Uradalmak és végvárak. A
kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a
16. századi Magyar Királyságban. Budapest, 2008.
KISS
2005 KISS Tamás: A győri könnyező Szűzanya-kegykép
kultuszából fakadó ír–magyar kapcsolatok. In:
ALBÁN József (szerk.): Hitvallás kalendárium. Győr,
2005. 72–80.
KORPÁS
2008 KORPÁS Zoltán: V. Károly és Magyarország.
Budapest, 2008.
MEDGYESY-SCHMIKLI
2007 MEDGYESY-SCHMIKLI Norbert: A Szent László
legenda összefüggései. Hőseposz és hivatástu-dat.
In: ALBÁN JÓZSEF (szerk.): Hitvallás kalendárium.
Győr, 2007. 55–65.
MOHL
1933 MOHL Adolf: Győregyházmegyei jeles papok. Győr,
1933.
OESTREICH
1969 OESTREICH, Gerhardt: Strukturprobleme des
europäischen Absolutismus. In: OESTREICH,
Gerhardt: Geist und Gestalt des frühmodernen
Staates. Ausgewälte Aufsätze. Berlin, 1969.
PÁLFFY
1997 PÁLFFY Géza: Kerületi és végvidéki főkapi-tányok
és főkapitányhelyettesek Magyaror-szágon a 16-
17. században. In: Történelmi Szemle, 39. (1997.)
2. sz. 257–289.
1999 PÁLFFY Géza: A császárváros védelmében. A győri
főkapitányság története 1526-1598. Győr, 1999.
2000 PÁLFFY Géza: A 16. század történelme. Budapest,
2000.
2010 PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg
Monarchia a 16. században. Budapest, 2001.
PFANNL
1930 PFANNL Jenő: Régi ábrák és képek Győr váráról. In:
Győri Szemle 1. (1930.) 7–8. sz. 217–242.
47
PILIKTA LÁSZLÓ
1933 PFANNL Jenő: Gróf Whymes Ferenc, a győri vár

újjáépíttetője a XVII. században. In: Győri Szemle
4. (1933.) 7–9. sz. 185–202.
RÁCZ
2000
RÁCZ Lajos: Éghajlatváltozások a Kárpát-
medencében. In: R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és
történelem. Tanulmányok a történeti ökológia
világából. Budapest, 2000. 287-304.
ROSCHER
1847 ROSCHER, Wilhelm: Umrissen zur Naturlehre der
drei Staatsformen. In: Allgemeine Zeitschrift für
Geschichte
[http://www. mgh.de/ bibliothek/ opac/?wa
72ci_url=/ cgi-bin/mgh/ regsrchindex. pl? wert=
umrisse+ zur+naturlehre +der+drei+ staatsfor
men&recnums=18574&index=1&db=opac]
SARLAI
2005 SARLAi Szabolcs: Marsili és a Batthyányak a Rába
védelmében 1683-ban. In: NAGY Zoltán (szerk.): A
Batthyányak évszázadai. Tudományos konferencia
Körmenden 2005. október 27-29. Körmend, 2006.
139–145.
SZ. JÓNÁS
2005 SZ. JÓNÁS Ilona: A reneszánsz és a humanizmus
kibontakozása. In: KLANICZAY Gábor (szerk.):
Európa ezer éve: a középkor II. Bp. 2005. 296–310.
SZABADY
1932 SZABADY Béla: Az ifjabb Draskovich György győri
püspöksége. In: Győri Szemle, 3. (1932.) 4–6. sz.
90–106.
1943 SZABADY Béla: Győr szabad királyi város
kialakulása. In: JENEI Ferenc (szerk.): Emlékkönyv
Győr szabad és királyi rangra emelésének
kétszázadik évfordulója alkalmával. Győr, 1943.
SZÉKELY
2003 SZÉKELY Zoltán: A győri vár reneszánsz kapui. In:
Arrabona – Múzeumi közlemények, 41. (2003.) 1–
2. sz. 83–109.
48
BÉCS KAPUJÁBAN
ABSTRACT
At Vienna's gate
Role of the church and military centre in the Early Modern
Age history of the town Győr
This study tries to outline the characteristics of a West Hungarian

city's development in the section of the Early Modern Age between
1526-1734. This period, in which Hungary fought a life-and-death
struggle between two superpowers – the Turkish and Habsburg
Empire – is outstanding one of importance in life of Győr. Beside his
functions fulfilled earlier – as clerical, administrative and local trade
centre – now had to pick up newer one from compulsion. Early
Modern Age story of Győr was determined by two poles: the church
(the bishop and Chapter of Győr) and the presence of the army
shielding Vienna. The measure of their influence changed according
to the establishment of the current military-political situation. Early
in the 16th century, following the Mohács defeat the soldiery was the
main moulder of the townscape, then from the beginning of the 17th
century, after slowing down then stopping of the Turkish expansion
the church gradually took back the initiator role in the framing of
image of the town. The townspeople adjusted to these while they
tried to continue their life amongst the changed circumstances, and
they interfered in the establishment of Győr's development as third
pole later, as the result of which in 1743 the city received the free
royal town title.
49
VIDA BENCE
Bethlen Miklós nemzetközi kapcsolatrendszere
„...igen nagy gyönyörűségem találtam abban, hogy még ha az erdélyi

hegyek közé zárkóztam is, gyakran egész Európát bejártam barátim-
mal való levelezés folytán.” 1 Bethlen Miklós jellemzi így magát a
Wesselényi-szervezkedést követő perek során gályarabságra ítélt
protestáns prédikátorokhoz írt levelében. Kevés olyan nagyfor-
mátumú erdélyi politikusa, nemesembere van a kora újkornak,
akinek az életműve annyira összefonódott volna a tájékozódásra és
tájékoztatásra irányuló megannyi kísérlettel, mint Bethlen Miklós. A
számos körültekintően megírt, Erdély nemzetközi helyzetéről reális
képet festő tractatus, opinio és levél, valamint az a szerteágazó
tevékenység, amelyet az erdélyi diplomáciában, vagy éppen a
nyomdászat, oktatás támogatásával kifejtett, nem jöhetett volna létre
anélkül a körültekintően kialakított és folyamatosan ápolt kapcsolat-
rendszer nélkül, amelyet tanulmányai megkezdésétől fogva épített.
Kutatásom tárgya ez a feltehetően Londonig terjedő kommunikációs
hálózat, amelynek feltárása során leveleinek és önéletírásának
felhasználása mellett, többek között Wesselényi Pál és Rabutin de
Bussy emlékirataira is támaszkodtam.
A kialakulóban lévő, Európa egészét behálózó infor-
mációáramlás rendszere sok esetben saját kontinentális határain is
túlnyúlva, a fejlődő, kereskedelmi hálózatokra épülő postaszolgálat,
valamint a tengeri közlekedés segítségével szállította az egyre na-
gyobb értéket képviselő, mégis sérülékeny levélformában terjedő
híreket.2 Az állandó piacok, tőzsdék kialakulása, valamint az élénkülő
áruforgalom jellemezte korban már a céhek számára is szükségessé
vált, hogy futárszolgálatot (Ordinariposten) állítsanak fel.3 Az infor-
máció továbbra is sérülékeny maradt, a szállítás sebessége azonban
egyre gyorsabb és gyorsabb lett: a futárszolgálatot nem helyettesítő,
azzal párhuzamosan kialakuló, szervezett és az országos szintű
1
BETHLEN, 1987. 1163.
2 R. VÁRKONYI, 1999. 12., GIESECKE, 1997. 75., A kora újkori információs hálózatokkal
foglalkozik az Authority and Persuasion: The Functioning of Commonplaces in
Western Europe (c. 1500 – c. 1800), valamint a Double Agents: cultural and political
brokerage in early modern Europe (University of Leiden) című projekt. TESZELSZKY–
ZÁSZKALICZKY, 2012. 52–54., A kérdéssel Gózonné Etényi Nóra is foglalkozik Had-
színtér és nyilvánosság. A magyarországi török háború hírei a 17. századi német
újságokban című könyvében.
3 HABERMAS, 1993. 67.
51
VIDA BENCE
lefedettség igényével létrejövő postaszolgálat hatékony információ-

továbbítási módszernek bizonyult, szerkezete a XVI. századra állan-
dósult.
Ezek mellett a globális folyamatok mellett annak a minőségi
változásnak a hatásai is említésre méltóak, amelyek a Habsburg
terjeszkedésnek köszönhetően következtek be az erdélyi diplomáci-
ában, valamint a bethleni hírhálózatban is. A Diploma Leopoldinum
(1690) előkészítése és elfogadtatása, a bécsi udvarban csúcsra
járatott információs hálózat kiépítése és fenntartása lényeges elemei
voltak Bethlen Miklós országmentő programjának, amelynek fatális
lezárása az egyben a bethleni rendszer csúcsteljesítményének is
tekinthető Columba Noe röpirat megírása és terjesztése lett. Bethlen
bécsi fogságában sem nyugodott, igyekezett megszólítani az általa
elérhető fiatal erdélyi nemeseket, többek között Teleki Sándort,
Teleki Mihály fiát, hogy törekvései ne fulladjanak kudarcba.
Sajnálatos módon az eluralkodó erdélyi belpolitikai légkörben
elképzelései már túlságosan merésznek, veszélyesnek hathattak,
szavának súlya nemcsak a politikában, hanem a református kézben
lévő oktatási intézmények fenntartása kapcsán is csökkent. Pályája
mindvégig összefonódott a tájékozódásra és tájékoztatásra irányuló
kísérletekkel, bizonyítva, hogy az erdélyi elitben a függetlenség
utolsó évtizedeiben is jelen volt az Európához tartozás igénye.
Egy információs hálózat alapjai

Bethlen Miklós híréhségét jól érzékelteti, hogy az első tőle fennma-
radt levél, amelyet 15 évesen tanárának, Isaac Basire-nek írt, így
végződik: „Kérem erősen Magasságodat, ha van valami olyan híre,
amit nekem is illik tudnom, méltóztassék velem közölni...”.4 Ígéretet
tesz arra is, hogy amint lehet, viszonozza az értesüléseket. A kora
újkor átalakuló információs rendszerének jellegzetessége volt, hogy
a lassan intézményesülő hírszolgáltatók, újságok és időszaki
kiadványok mellett mindvégig hangsúlyos szerep jutott a magánle-
velezőknek, levelezési hálózatoknak.5 A hírek a postaszolgálat
közvetítésével terjedtek, amely egyre megbízhatóbban, pontosabban
és gyorsabban szállította az értesüléseket.6 Hosszabbodtak a naponta
megtehető távolságok, kialakultak azok az útvonalak és elosztóhe-
lyek, amelyeken keresztül az információ hatékonyan juthatott el
Európa valamennyi szegletébe. Gyalog 30, lovon 50 km volt a napi
4 LEVELEK I., 1987. 1. sz. levél. 118., Valószínű, hogy Bethlen is tudósította Basire-t az
erdélyi eseményekről, I. Rákóczi György balul sikerült hadjáratának fájdalmas kö-
vetkezményeiről. Uo. 600. Basire-re, mint angliai kapcsolattartóra is számított. Uo.
658.
5 HABERMAS, 1993. 73–74.
6 G. ETÉNYI, 2003. 34.
52
BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE
átlagtempó, a Thurn und Taxis-Post napi 120-150 km-t tudott

megtenni. A pezsgő információcserét érzékelteti, hogy Antwerpen-
ben már 1578-ban évi 200.000 levél fordult meg. A XVI. század
végére kialakuló európai információs hálózat központi városai a
francia és angol területekről érkező híreket összegyűjtő Antwerpen,
az Észak-Európából befutó tudósításokat továbbító Köln, az erdélyi,
magyar, Habsburg és balkáni információkat rendszerező Prága és
Bécs, az Észak-Afrikából és Spanyolországból kapott értesüléseket
jegyző Róma, valamint az Oszmán Birodalomból és Perzsiából
megszerzett híreszteléseket közzétevő Velence voltak.7 A kiterjedt
hírrendszer fontos szereplőinek számítottak a levéltitkot büntetlenül
(Schelmstück8 elkövetése nélkül) megsérteni képes postamesterek, 9
valamint a könyvkiadók, könyvkötők, a hírek szerkesztését végző
iskolamesterek, diplomaták, a kialakuló értelmiségi réteg. Az
informátorok, a titkos levelezők kötődhettek a kereskedelemhez,
vagy a diplomáciához, különösen értékesek voltak közülük az
uralkodói udvarokban, államirányítási szervekben és a hírközpont-
nak számító városokban tevékenykedők.10
Bethlen Miklós tanulmányútját járva vált részesévé a
nemzetközi hírcsererendszernek, apja kérésére folyamatosan be
kellett számolnia az útközben hallott értesülésekről. Úgy tűnik
minden látogatott nagyvárosban szert tett informátorra, akivel élő
kapcsolatot tudott fenntartani. 1677-ben írt levelében úgy fogalmaz,
Bécsben, Boroszlóban, Heidelbergben, Párizsban, Londonban,
Hamburgban, Amszterdamban „levelek váltására bizonyos alkalma-
tosságot és egybeköttetést” hozott létre.11 Az Önéletírásban csak
néhány nevet említ informátorai közül: fennmaradt egy levél a
boroszlói kereskedővel, Heinrich von Schöellennel folytatott
kommunikációjából, utal rá ugyanakkor, hogy utazása során több
kereskedővel is megállapodott abban, hogy levelekben értesítik őt a
tudomásukra jutott közéleti eseményekről. 12 Ebből a levélváltásból
bontakozik ki, hogyan tartotta fenn kétirányú információs közvetítő
rendszerét. Nemcsak ő várt híreket az európai politikai fejlemények-
ről, hanem tájékoztatást is nyújtott, novellákat, újságokat küldött
partnereinek a portai eseményekről, a magyar helyzetről, a török
7 G. ETÉNYI, 2003. 35–36.

8 A levél szándékos felbontása halálbüntetést vonhatott maga után. LEVELEK I., 1987.
150. sz. levél. 619.
9 G. ETÉNYI, 2003. 36., Bethlen Miklós Székely László és Vajda László postamestereket
említi, akik hatással voltak az erdélyi hírterjedésre. Kászoni Márton is figyeltette

és felbontotta Bethlen postáját. LEVELEK I., 1987. 150. sz. levél. 619., 612–613.
10 G. ETÉNYI, 2003. 40., ÖNÉLETÍRÁS I., 1957. 357–359.
11 BETHLEN, 1987. 1163., „Német és fellyebb ualo országhokbol illyen hireim jöttek,...”
In: LEVELEK I., 1987. 36. sz. levél. 156.

12 ÖNÉLETÍRÁS I., 1957. 201.
53
VIDA BENCE
állapotáról és hadmozdulatairól. 13 A küldött és kapott leveleket

mindkét fél sorszámozta, és lajstromot vezetett róluk, így meg
lehetett tudni, ha egy küldemény elveszett kézbesítés közben. A
bizalmas információk közvetítésére clavist, vagyis egy mindkét fél
számára dekódolható titkosírást használtak, feltételezhető tehát,
hogy Bethlen útközben egy-egy kódfejtő táblát is levelezőtársainál
hagyott.14 A novellák mellé feltehetően legtöbbször az elérhető
röplapokat, újságokat is mellékelték, egy 1666. július 27-én Murány-
ban Telekinek küldött levél melléklete lengyelországi hírek mellett
pasquillust is tartalmazott.15
Hírgyűjtő tevékenységét segíthették a peregrinusok és a
nemzetközi tudományos életben tevékenykedő magyar tudósok is,
elég Jászberényi Pálra, vagy Pápai Páriz Ferencre gondolni, aki
fogarasi fogsága idején levélben tájékoztatta Johann Heinrich
Heidegger és Johannes Casparus Suicerus svájci professzorokat. 16
Maga írja a száműzött protestáns prédikátorokhoz írt levelében azt
is, hogy Velencében és Bécsben a fejedelmek követeivel, és a francia
követekkel is kapcsolatba került, ami nemcsak kapcsolati hálójának
felméréséhez, hanem Zrínyi ügyében végzett követjárásához is újabb
adalékot jelent. A leveleiben használt fordulatokból kitűnik, nagy
gonddal válogatta meg a birtokába jutott értesüléseket, feltüntette
azokat az eseteket, amikor nem volt megbízható az informátor.17 A
magasra értékelt, diplomatáktól szerzett hírek mellett más elbírálás
alá esett „hol mi Kufár hir”, másutt „piaci hír”, az informátor kilétét
viszont a legritkább esetben fedi fel Bethlen: „...mind az szoual ualo
informatiojára izének tuddgia kgd” „az szomszédban mint suttognak
futtognak”, „ezek az emberek aszt költöttek” írja Telekinek.18 Ketzer
Menyhértről név szerint is szót ejt, mint a Habsburgokat érintő
francia és spanyol hadmozdulatok hírül adójáról. Baló László erdélyi
diplomata, portai ügyekben járó követ rendszeresen hírt adott neki
az ottani helyzetről, a kandiai ostromról, diplomáciáról. A kapcsolat-
rendszer működésében az 1680-as években következett be változás.
13 LEVELEK I., 1987. 51. sz. levél. 626.

14 A clavis használatára példa a 70. sz. levél végén található számkód. Bethlen rend-
szeresen használ Telekivel, valamint a magyar-erdélyi üggyel kapcsolatos leve-
lezésében titkosítást, több levél végén is ott található a felszólítás a
megsemmisítésre, elégetésre. LEVELEK I., 1987. 70. sz. levél. 186., A levelekben
fedőneveket is használhattak. LEVELEK I., 1987. 624.
15 LEVELEK I., 1987. 25. sz. levél. 141.
16 LEVELEK I., 1987. 675.
17 „Rebesghetik az emberek, ... (ellenkezőket halvánn Bécsben)...” LEVELEK I., 1987. 5. sz.
levél.
18 Jóllehet, a kufár itt valószínűleg Schöellenre utal, a hírek ugyanis német és holland
területről érkeztek. LEVELEK I., 1987. 14. sz. levél. 129., LEVELEK I., 1987. 43. sz. levél.
160., 183. sz. levél. 307., 71. sz. levél. 188., 73. sz. levél. 190–192.
54
Bécs kapujában, a Diploma Leopoldinum elfogadta-

tása
1683-ban Kara Musztafa még megkísérelte elfoglalni Bécset, 19 a
Habsburg Birodalom ekkorra viszont már annyira megerősödött,
hogy élére állhatott a törökellenes hadmozdulatoknak. XI. Ince pápa
1684-ben a Habsburgok, a lengyelek és Velence részvételével
létrehozta a Szent Ligát, amelyet hosszú diplomáciai előkészítés
előzött meg.20 1686-ban, második nekifutásra sikerült visszavenni
Budát,21 egyértelművé vált, hogy a hadmozdulatok további iránya az
Erdélyi Fejedelemség felé mutat. Erdély folyamatosan teret vesztett,
Thököly mozgalmának, valamint az oszmán diplomáciai és katonai
fellépésnek köszönhetően esélyei csökkentek, hogy a Szent Liga
tagjaként vegyen részt a törökök kiszorításában. Az erdélyi
diplomáciát folyamatos egyensúlyozásra késztető állapotot Bethlen
Olajágat viselő Noé galambja c. röpiratában Mózes soha el nem égő
csipkebokrához hasonlította.22
1686 tavaszán Friedrich Sigmund Scherfenberg tábornok
hódoltató seregei is megérkeztek a fejedelemség határára, ekkor
viszont még nem vonultak tovább. 23 Erdélynek gyakorlatilag nem
volt ütőképes hadereje, így 1687-ben, mikor Lotharingiai Károly
újabb csapatokkal megszállta a stratégiai pontokat, semmilyen
katonai válaszcsapást nem tehettek, a balázsfalvi egyezmény
elismerte a fennálló helyzetet, a fejedelemség államisága megőrzése
mellett visszatért a Habsburgokhoz.24 A szebeni parancsnokság
ezentúl Scherfenberget illette meg, aki utoljára tett kísérletet arra,
hogy a Haller-féle szerződés aláíratásával Erdélyt a törökellenes
szövetségbe kapcsolja.25 A fejedelemség a Caraffa tábornok által
kényszerrel aláíratott fogarasi nyilatkozat szerint megszakította
kapcsolatait az Oszmán Birodalommal, valamint a Habsburgok
ellenségeivel, és az eddig kizárólag erdélyi kézen lévő várakban is
19 R. VÁRKONYI, 1987. 17–18., 21–28.

20 R. VÁRKONYI, 1987. 7., 30., 31–32.
21 R. VÁRKONYI, 1987. 40–45, 93–106.
22 BETHLEN, 1979. 283.
23 BARTA, 1993. 327., I. Lipót megerősítette Apafit fejedelemi pozíciójában, egyben
elismerte fia utódlását, de ígéretet tett az erdélyi szabad fejedelemválasztás

jogának tiszteletben tartására, valamint a jogrend és az alkotmány mellett Erdély
védelmére is. Bethlen támogatta a Diploma elfogadását, az erdélyi
egyensúlypolitika megvalósulásaként értékelte. TRÓCSÁNYI, 1988. 198–199.,
ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 343–347., 352–354.
24 R. VÁRKONYI, 1999. 159., ALBERT, 2010. 21.
25 ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 291., R. VÁRKONYI, 1984. 175.
55
VIDA BENCE
német őrség elhelyezését kényszerült megengedni.26 Ettől fogva

Veterani tábornok állandó jelleggel állomásozott a szuverenitásától
megfosztott fejedelemségben.27
Bécs befolyásának növekedése az első pillanattól kezdve
hatással volt Bethlen kapcsolatrendszerére is. Johann Jakob Kintzing
császári hadbiztossal 1686 márciusától dolgoztak együtt, a német
hadak máramarosi kihágásait vizsgálták. Franciául társalogva
igyekezett a végére járni a bécsiek szándékának, megismerni a
Kintzingnek hozott posta híreit.28 Egy 1686-os levelében beszámol
arról, hogy Komornyik Pál császári főbiztostól kapott novellákat,
pasquillusokat, Mahumet Testamentuma, valamint Mahumet, Cardinal
Mazarin, Cardinal Richelius, Luther Marton es Calvinus titkos
conferentiaja a Török Imperium mostani halálos beteghsegenek
orvoslásárol címmel.29 Továbbra is értesült az angliai, francia esemé-
nyekről, de nem lehetünk biztosak abban, hogy még mindig
ugyanazokon a csatornákon keresztül jutott azok birtokába. Egyre
gyakoribb fordulattá vált leveleiben a „Valami novellakba olvasam”,
„Betsböl irjak” mondatkezdés.30 A lehetséges informátorok között
volt Siegfrid Christoph Breuner császári hivatalnok, az 1690-ben a
máramarosi sóbányászat és kereskedelem felől Erdéllyel tárgyaló
bizottság elnöke is, aki tájékoztatta Bethlent egy bécsi pestissel
kapcsolatos hírről a nemzetközi események mellett.31 Másutt
egyszerűen csak a „bécsi Agens” jelöléssel találkozhatunk. Egy 1701-
es levélben Tarczali Zsigmondot, a Bethlen család ügyeinek bécsi
intézőjét nevezte meg ágensének.32 1690-ben levelet írt Léderer
Márton eperjesi kereskedőnek, arra kérte, szervezze meg számára a
bécsi olasz újság eljuttatását, amely hetente jelent meg. Egy néhány
hónappal későbbi levélben már úgy írt az újságok kézbesítéséről,
mint élő kapcsolatról, másutt sérelmezte, hogy nem rendszeresen
érkeznek a kiadványok, pedig hajlandó lenne egy évre előfizetni
azokra. 1690-ben Bécsben járva amint lehetett, más összeköttetést
keresett az általa megbízhatatlannak tartott Léderer helyett, október
2-án írt levelében tájékoztatta, nem szükséges a továbbiakban
26 ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 292., OBORNI, 2002. 186., ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 378–381.
27 Bethlennek közelről volt alkalma megismerkedni a berendezkedő Habsburg
katonai irányítás természetével, Kintzing főkomisszáriussal közösen járták végig a
máramarosi vármegyét, hogy felmérjék állapotát, a hadsereg lehetőségeit.
ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 341–343.
28 LEVELEK I., 1987. 228. sz. levél. 362–363., 231–232. sz. levél. 370–374.
29 LEVELEK I., 1987. 253. sz. levél. 398–399.
30 LEVELEK I., 1987. 261. sz. levél. 405–406., 262. sz. levél. 406–408., 409. sz. levél.
579–580., LEVELEK II., 1987. 531. sz. levél. 946–947., 534. sz. levél. 951–952., 536.
sz. levél. 953–954.
32 LEVELEK I., 1987. 297. sz. levél. 450–451., LEVELEK II., 1987. 442. sz. levél. 830–831.,
492. sz. levél. 900–901.
56
újságokat küldenie, amit addig csupán öt alkalommal tett meg. 33

Gyakorlatilag négy-öt év leforgása alatt, a Habsburg berendezke-
déssel párhuzamosan kiépített egy több társadalmi rétegbe ágyazott,
olajozottan és állandóan üzemelő hírcsatornát, amely hatalmas
segítségére volt diplomáciai lépéseinek tervezésekor.
Apafi Mihály, majd Teleki Mihály halála és Thököly Imre
pillanatnyi sikerei kockázatos állapotokat teremtettek Erdélyben.
Bethlen 1687-ben a Moribunda Transsylvania című memorialéban
fejtette ki nézeteit a fejedelemség önállóságának védelmében. Itt
fogalmazta meg először egy olyan okirat szükségességét, amely
megőrzi az erdélyi szuverenitást, a hagyományosan védelmezett
vallásszabadságot, így biztosítva a korábban érvényes jogrend
fennmaradását.34 1690-ben Bécsbe utazott, hogy Lipót császárnál
kieszközölje a Diploma Leopoldinumot. Kiterjedt kapcsolatrendszere
lehetővé tette, hogy Scherfenberg császári tábornok, Caraffa
generális és Kinsky, külpolitikáért felelős titkos tanácsos egyaránt
segítsék munkáját.35 Az irat egyben Bethlen sikeres kísérlete a
fejedelemség államiságának megőrzésére, meghatározta a Habsburg
fennhatóság alatt álló közigazgatás további működését, Erdély
Habsburg Birodalomba tagozódásának alapdokumentumává vált. 36
II. Apafi Mihály, a fiatal fejedelem a Diplomában foglaltakkal ellentét-
ben nem gyakorolhatta a továbbiakban hatalmát, az ország ügyeinek
igazgatásával az eredetileg ideiglenesnek szánt gubernium foglalko-
zott. Erdély első kormányzója, gubernátora Bánffy György, Bethlen
politikai ellenfele lett.
A kancellária élén
Bethlen Miklós a rangban a gubernátor után következő kancellári
pozíciót kapta meg, az ő feladata volt a kapcsolat fenntartása a
császár és a főkormányszék között, valamint a guberniumi ügyvitel
működtetése is. Igyekezett a kancellária bécsi intézményét újabb
hírcsatornaként felhasználni, a rendszeresen érkező jelentések mellé
a bécsi újságokat is elkérte. Kapcsolatrendszere megújításánál
33 LEVELEK I., 1987. 272. sz. levél. 421–422., 280. sz. levél. 430–431., 286. sz. levél.
438–439., 288. sz. levél. 439–440.
34 ALBERT, 2013. 23–24.
35 Bethlen nagy hangsúlyt fektetett az udvari körök kiismerésére és megnyerésére,
mind a Kinsky, mind a Stratmann-pártot megszólította, akárcsak az angol, holland

és brandenburgi diplomatákat. ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 403–406., ALBERT, 2013. 26.
36 ALBERT, 2013. 28., A régi királyi és fejedelmi adományok tulajdonosuk kezében
maradhattak, a közigazgatás és közszolgáltatás megmaradt addigi formájában, a

belföldieket előnyben részesítették a hivatalvállalás és a birtokadományok
tekintetében, a kormányzó Erdélyben kellett lakjon. Meghatározták a fizetendő
adó mértékét háborúban és békeidőben, megerősítették a székelyek jogait, a
hadsereg vezetője német generális lett a Diploma értelmében. ALBERT, 2010. 24.
57
VIDA BENCE
követte a korabeli trendeket, hiszen az újságok ekkorra nemcsak

Bécsben, hanem egész Európában kezdték felváltani a költséges
fenntartású hagyományos informátori hálózatokat. Modern szemlé-
letét jelzi a már említett pamfletgyűjtői tevékenysége, amelyet ebben
az időszakban is folytatott, valószínűleg továbbra is hozzájutott
Erdélyben nem ismert kiadványokhoz. 37 Hetente kétszer, szerdán és
szombaton kellett volna érkeznie a postának novellákkal és
újságokkal, amelyekből nyomtatott latint, olaszt és hetente egyszer
írott latint, egyszer írott németet kézbesítettek. Viszonzásul beszá-
molt az erdélyi ügyekről, például a később Szász János elleni vádként
felhozott Kolozsvári Dávid esetéről is.38
Bethlen Miklós szempontjából különös jelentőséggel bírhat
Bethlen János, és Bethlen Farkas kancellár kapcsolatainak, politikai
nézeteinek áttekintése, részben, mert a kancellári poszton közvetlen
elődei voltak, elsősorban viszont azért, mert mindkettejükkel rokoni
kapcsolatban állt, és bizonyíthatóan hatással voltak szerepvállalá-
sára. Bethlen János nemcsak a bevezető fejezetben említett módon
fejtett ki hatást fiára. Munkásságának egyértelmű tetőpontja az
Erdély történetét 1629 és 1673 között áttekintő mű megalkotása
volt, amelyben már az előszó bizonyítékát adja annak, hogy a leendő
olvasók között reméli Bécs, Párizs és Madrid lakóit. A fejedelemség
helyzetét Európában így határozza meg, „pusztulása [...] a környező
nemzetek romlását hozza magával.”39 Bethlen János világosan látta
Erdély törékeny helyzetét „a világ két hatalmas fejedelme között”,40
Apafi kancellárjaként az egyensúlypolitikai törekvések vezéralakjává
vált, hatással volt fia világnézetének formálódására. 41 Bethlen Farkas
hasonlóan igényes, sokszor forráskritikai eszközökkel élő, jóllehet
félkész történeti munkát hagyott az utókorra.42 Hatása kevésbé
meghatározó, holott neveltetése Bethlen Miklóséhoz hasonló színvo-
nalú lehetett,43 Gergely és Elek „atyafiaival” hosszútávon politikai
ellenfelévé vált.44
A kancelláriával folytatott levelezésében gyakran tesz
panaszt elkallódó, a posta rossz szervezéséből adódóan elvesző
37 G. ETÉNYI, 2001. 37.

38 LEVELEK I., 1987. 333. sz. levél. 485., 746., 366. sz. levél. 529–530.
39 BETHLEN, 1993. 11., Műve többször meg is jelent külföldön, Amszterdamban, Nürn-
bergben nyomtatták ki, a peregrinusok is terjesztették, Bethlen Mihály is egy a-

jándékba szánt példánnyal indult útnak. R. VÁRKONYI, 1984. 370., 402.
40 BETHLEN, 1993. 143.
41 R. VÁRKONYI, 1984. 118., 150. Az oktatás támogatásában is hasonlóan áldozatos
módon működtek közre. ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 282., 284., 291.

42 R. VÁRKONYI, 1984. 346–347.
43 ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 155. Később is – kevésbé buzgó – társa volt Bethlennek haladó
oktatási programja megvalósításában. Uo. 235., 261.

44 ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 282., 292–293., a levéltitoksértési ügyről Uo. 305.
58
üzenetekre. 1697-ben több levelet is írt, Bánffy Györgynek és Naláczi

Istvánnak, amelyekben kritizálta az erdélyi levelezési rendszer
működését. Bánffynak hatékonyabb irányítási rendszer felállítására
tett javaslatot, úgy vélte, a jelenlegi felosztás egyszerűen nem teszi
lehetővé Erdély hatékony irányítását. Abbéli gyanúját is megfogal-
mazta (nem alaptalanul), hogy szándékosan alakították úgy a
híráramoltatást, hogy abból Bethlen kiszoruljon. Ő azonban az általa
javasoltak értelmében természetesen központi szerepet szánt
magának.45 A nehézségek ellenére továbbra is több informátora
működött Erdélyen belül is, egy szintén 1697-es levél bizonyítja,
hogy Keresztesi Sámuel guberniumi tanácsossal, országelnökkel is
cseréltek értesüléseket.46 A máramarosi vármegyével folytatott
levelezése szintén tartalmaz híreket, a román püspök és a vármegye
igazgatása részéről érkeztek belügyekre vonatkozó, gazdasági
tárgyú, esetleg a „tolvajok”, bujdosók, Rákóczi-hívek mozgásaira
vonatkozó információk.47 I. Józsefnek 1708-ban kelt levelében úgy
fogalmazott: kezében volt „Huszt vára, Máramaros főispánsága,
jelentős birtokok ugyanott és Szatmárban, Beregben, Ugocsában,
szolgák, barátok, rokonok, készségesen megnyílt volna előttem
Oláhország is régi barátaim révén.”48 Az idézet segít abban, hogy
fogalmat alkossunk Bethlen stabil erdélyi helyzetéről.
Hosszútávon Bethlen sikeres vállalkozása arra, hogy Erdély
talán legtájékozottabb politikusává váljon, a fejedelemségre nézve
eredménytelenül végződött. A Diploma engedményeinek lassú
visszavétele, a hatalmi politika fokozatos, de visszafordíthatatlan
érvényesítése kiábrándítóan hatott rá, Bécs közönye lassan ráébresz-
tette, mégsem olyan könnyű kiismerni az udvari széljárást. Az 1695-
ös és 1697-es bécsi követjárások kevés eredménnyel jártak,
rontották az erdélyi belügyekről alkotott képet a bécsi diplomaták
közt, a karlócai béke után, 1699 szeptemberében kiadott Katolikus
pótdiploma pedig tovább távolította egymástól a bevett vallások
képviselőit.49 A főurak azon igyekeztek, hogy megőrizzék vagyonu-
kat, vezető pozícióikat, saját érdekeik biztosításáért képesek voltak
feláldozni még a Diplomában leírt törvényes kereteket is, ez alól
sajnos Bethlen sem volt kivétel, aki a tordai malom körüli
huzavonával lazította a Diploma Leopoldinum szilárdságát.50
45 LEVELEK I., 1987. 391. sz. levél. 561., 392., 562–563., 393., 563–564.
47 LEVELEK I., 1987. 410. sz. levél. 580–581., LEVELEK II., 1987. 526. sz. levél. 939–940.,
529. sz. levél. 944–945.

48 LEVELEK II., 1987. 1302.
49 ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 20., 33., ALBERT, 2013. 33.
50 A problémát az jelentette, hogy Bethlen peres ügyében kivételes elbírálást kért és
kapott a császártól. ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 301. sz. levél., CSEREI, 1987. 78.
59
VIDA BENCE
A Noé galambja röpirat jelentősége a tájékoztatási

kísérletek között
Bethlen kapcsolatrendszerének erejét nemcsak a Diploma

elfogadtatása bizonyítja, hanem az Olajágat viselő Noé galambja
című, álnéven megjelentetett röpirat terjesztése is. A hágai nyomdá-
ban napvilágot látó politikai írás szervesen illeszkedett az erdélyi
államiság megőrzésének kísérletei közé, Bethlen határozottan
fellépett a Rabutin generális által alkalmazott terror és önkény ellen,
felvázolta egy önálló fejedelemség képét egy külföldi protestáns
uralkodó irányítása alatt. Bethlen a grotiusi tanok nyomán
szabályozott bel- és külpolitikai rendszert kívánt megalkotni. 51 A
megszólítottak csoportja az európai protestánsok voltak, a beveze-
tésben ezért röviden bemutatta az erdélyi történelem eseményeit
Mohácstól Karlócáig.52 Javaslata szerint a fejedelemség külföldi
protestáns fejedelem alatt független státuszt kapott volna, egyforma
távol a Portától és a bécsi udvartól, mindkettőnek adót fizetve, mégis
egyensúlypozícióban.53 Bethlen mindent megtett azért, hogy a
Diploma Leopoldinum kiadásakor hiányzó nemzetközi kontrollt,
megerősítést ezúttal megkaphassa, George Stepney, Christian Fried-
rich Bartholdi és Jacob Jan Hamel-Bruyninx követek feladatának
szánta Bécsben az erdélyi ügy képviseletét, támogatását.54
Feltételezhető, hogy a tervezet már korábbi tárgyalások idején is
megvolt, annyi biztosra vehető, hogy Bethlen 1704-re szilárd angliai
kapcsolatokkal rendelkezett.
Még 1690-ben, első bécsi útján került kapcsolatba az angol
követtel, William Pagettel, akivel 1702-ben, amikor Konstanti-
nápolyból hazatérve Erdélyben is járt, ismét találkoztak. 55 Sem
Bethlen Önéletírásából, sem pedig a levelezésből nem derülnek ki
részletek erre az időszakra nézve, Wesselényi naplójából tudhatjuk
meg, hogy csakugyan volt ebben az évben közeledés Anglia és Erdély
között.56 Paget követ az erdélyi urak vendégszeretetét élvezve
bejárta a zernyesti csatateret, meglátogatta Fogarast, Tordát, beszélt
Szász Jánossal, Bethlen Miklóssal, Bánffy Györggyel, valamint
feltehetően számos peregrinációt járt, művelt protestáns prédikátor-
ral. Tájékoztatták a Habsburgok kihágásairól, a vallási türelmetlen-
51 ALBERT, 2013. 35–36.

52 BETHLEN, 1979. 283–285.
53 BETHLEN, 1979. 291–295., Elképzeléseit a Heidelbergi Káté mintájára, kérdés-
felelet formában fogalmazta meg, a lehető legszélesebb közvélemény számára

értelmezhető formában. ALBERT, 2012. 96.
54 BETHLEN, 1979. 295.
55 ALBERT, 2012. 94.
56 WESSELÉNYI, 1983. 264., Uő. 1985, 14., 591.
60
ségről, a szuverenitás korlátozásáról. A spanyol örökösödési háború

előestéjén nem volt meglepő, hogy angol megfigyelő járt a
fejedelemségben, a Habsburgokat nagy összeggel támogató angolok
kíváncsiak lehettek arra, milyen állapotban vannak a hiteleikre
fedezetül kínált erdélyi érc- és higanybányák.57 Bethlen még ugyan-
ebben az évben, 1702-ben magánemberként Bécsbe ment, erről az
útjáról Önéletírásából nem tudunk meg sokat, a fennmaradt levelek
közül egyben találtam nyomot arra nézve, hogy a három címzett
egyikével találkozott. Veszprémi Istvánnak írt levelének záradékában
beszámolt egy hírről, amiről a porosz követ tájékoztatta.58
Elképzelhető, hogy ott tartózkodása idején az angol és a holland
követtel is szót váltottak, Stepney jelentése alapján mindenesetre
nem volt jó véleménnyel a tervezetről.59 Ezt támasztja alá Lipót
császárnak írt védekező levelében az indoklás, hogy miért éppen
ezekhez a követekhez fordult: „Senki sem vetette a szememre, hogy
Bécsben naponta társalkodtam velük.”60
A fogság következményei
Így ad hírt a Theatrum Europaeum Bethlen Miklós „tragoediájáról”:61

„A lázadók kivonultak Nagyszebenből, és Rabutin megtámadta, s
megverte őket, és igen elkeseredtek, mert [Rabutin] fejét vétette
Bethlen erdélyi kancellárnak, az okból, hogy Rákóczi pártján áll.” A
beszámoló csupán részben fedi a valóságot, hiszen jóllehet, 1704-ben
még csakugyan úgy tűnt, hogy Bethlent Rabutin kivégezteti, a
nemesek közbenjárása az udvarnál végül megmentette őt a halálos
ítélettől, egyben életfogytig tartó bécsi fogságra ítélte a kegyvesztett
kancellárt. Az események tényleges lefolyásának megismerése során
szerencsére a fenti hírnél megbízhatóbb forrásokra is támaszkod-
hatunk.
57 R. VÁRKONYI, 1997. 57.

58 LEVELEK II., 1987. 506. sz. levél. 915–917.
59 ALBERT, 2012. 94., Hamel-Bruyninx egy levelében „kissé látomásszerűnek” nevezte
azt, ugyanakkor a tisztelet és elismerés hangján szólt Bethlenről, aki jellemzése

szerint „nagyon öreg, tekintélyes, tapasztalt és igen értékes férfiú, [...] mindig nagy
védelmezője és támogatója volt az erdélyi református vallásnak, aki azon a vidéken
még jó szolgálatot tehetne a köznek, a vallásnak és a császárnak.” In: BUJTÁS, 2004.
94–95.
60 LEVELEK II., 1987. 1280.
61 „...die eines Theils auch in Siebenbürgen vor Herrmanstatt gegangen waren, der
General Rabutin hatte ihnen in einem Ausfall ziemliche Stösse gegeben, auff welche
sie ohnedem ungemein elbittert waren, weil er dén Siebenbürgischen Cantzler,
Bethlem beym Kopffe nehmen, ja ihm diesen gar abschlagen lassen, aus Ursachen,
daß er es mit dem Ragoczy gehalten.” Jóllehet, a kiadvány nem megy tovább az
1706-os esztendő eseményeinél, a megjelenés ideje 1718, ami Bethlen tényleges
halálának időpontján is túlra esik. THEATRUM, 1704. 88., 312.
61
VIDA BENCE
Bethlen Miklós vallásos elmélkedésein és imádságain kívül

nem sokat árult el önéletírásának huszonnyolcadik fejezetében a
fogság körülményeiről, levelezéséből viszont erre az időszakra nézve
több információ derül ki. A forráskiadványban 1708 és 1716 között
140 levél szerepel, amelyeknek tekintélyes hányada saját ügyének
fejleményeiről érdeklődik, bécsi közbenjáróinál, vagy a császárnál
igyekszik támogatást, biztatást szerezni, egyre reményvesztettebben.
I. Józsefnek öt, VI. Károlynak már csak egy levelet írt, igyekezett
megnyerni Eleonora Magdolna császárné, Amália Vilhelmina
császárné, valamint Eugène-François de Savoie-Carignan, támogatá-
sát, levelezett Caraffával és lányával, Dujardin Ferencné Erzsébettel,
a guberniummal a királyi deputatióval, sikertelenül. Kapcsolatrend-
szeréből, bár minden követ megmozgatott, nem sok maradt, az
abszolutista szellemiségű Bécsben nem volt helye alulról induló
kezdeményezéseknek. Helyzete többször napirendre került az
Udvarban, 1711 márciusában miniszteri értekezletet tartottak, ahol
az ő sorsával kapcsolatban is születtek javaslatok, 62 III. Károly
fogadta a sorozatos kegyelmi kérvényeket, igyekezett pártatlanul
eljárni az ügyben, ugyanakkor mégsem adott amnesztiát az idős, és
élete végéhez közeledve már gyönge egészségű államférfinak. 1712.
február 12-én az új uralkodó elrendelte, hogy Bethlent egy erre a
célra kijelölt erősségben kell őrizni, ugyanakkor felesége, valamint
gyermekei eltartásáról birtokai jövedelméből kell gondoskodjon.63
Hiába nyerte meg hitvese az új erdélyi katonai parancsnok, Stephan
Steinville támogatását is, 1713-ra csupán annyit sikerült elérni, hogy
Bethlen háza elől az őrt eltávolítsák, és így a fogság formailag
megszűnjön, Bécset viszont továbbra sem hagyhatta el az uralkodó
belegyezése nélkül.64
Családjának írt leveleiből a birtokok igazgatására irányuló
instrukciók mellett65 megejtő kép rajzolódik ki a szerettei iránt
vágyódó családapáról, nagyapáról. Igyekezett kihasználni a levelek
nyújtotta szűkös kereteket, és amennyit csak lehetett, átadni
tudásából gyermekeinek. Töretlen lendülettel, de fájdalmas keserű-
séggel felügyelte a felesége elhunyta után adódó teendőket, fiát
szigorúan intette, nehogy túlságosan nagy pompával szervezze meg a
temetést.66 Teleki Sándornak küldött levelében már sejttette, hogy
62 JUHÁSZ, 1945. 29.

63 ALBERT, 2012. 102–103.
64 JANKOVICS, 1987. 56.
65 LEVELEK II., 1987. 661. sz. levél. 1095–1099., 665. sz. levél. 1109–1110., 666. sz.
levél. 1110–1112.
66 LEVELEK II., 1987. 591. sz. levél. 1030–1031., 670. sz. levél. 1115–1116., 1347–
1348., 683. sz. levél. 1131–1132., 687. sz. levél. 1137–1138., 689. sz. levél. 1140–
1142. Telekinek is, Bethlen Józsefnek is többször el kell magyarázza, hogy puritán
62
nem tud majd végső búcsút venni feleségétől, gyermekei bol-

dogulásáról is Telekinek kell gondoskodnia.67 Örömmel olvasta
„Mitzus” unokája írását, lányának meghagyta, hogyan tanítsa neki
játékosan a betűket, anélkül, hogy erőltetné. 68 József fiának latinul írt
hosszan, néhol versbe szedve. Felajánlotta, hogy személyesen is
szívesen foglalkozik a fiával, ha felküldik Bécsbe.69 István fiát is
szerette volna tanítani, úgy tervezte, egy év bécsi készület után
továbbküldheti egy alkalmas diákkal az „Academiakba,” ahol hét évig
folytatódott volna a képzés, hogy Erdélybe térve prédikátorként,
értelmiségiként segítse anyját és bátyját.70
Bethlen Farkas fiát, Lászlót sajátjaként tartotta számon. A
diplomataként, később Küküllő megye főispánjaként, valamint a
református egyház főgondnokaként tevékenykedő nemest atyai
dorgálással igazgatta ügyeiben. Kifejtette nézeteit Erdély jövőjével
kapcsolatban, elmondta, miként látják Bécsben az erdélyi ügyek
képviselőit, diplomáciai tanácsokat adott.71 Másik pártfogoltja násza,
Teleki Sándor volt, akivel gazdasági, kereskedelmi kérdésekben, a
református egyház dolgában váltottak leveleket, de kettejük közt is
szó esett diplomáciai ügyekről, például 1710-ben Steinville generális
erdélyi fogadtatásáról.72 1711-ből származó újabb levele, amelyet
Máramaros vármegye elöljáróságának küldött, bizonyítja, régi
birtokával sem szűnt meg teljesen a kapcsolata: egy gazdasági-jogi
kérdésre válaszként elmagyarázta helyzetüket bécsi szemszögből,
javaslatot tett a hatékony érdekképviseletre is.73 1711 szeptembe-
rében meglátogatta a Telekivel élénk kapcsolatot ápoló ifj. Pápai
Páriz Ferenc, és könyvet vitt neki ajándékba, amely Teleki költségén
jelent meg, beszámolt neki a tudomására jutott hírekről is. 74 Pápai
látogatása azért is tekinthető fontosnak, mert a nagy valószínűséggel
Habsburg szolgálatban álló Szaplonczai István, Bethlen szakácsa
szigorúan ellenőrizte, kik látogatják Bethlent, hű emberét, jogi
képviselőjét, Tarczali Zsigmondot is eltávolíttatta mellőle. 75
Kereskedőket fogadhatott magánál, igaz, csak a „német pásztorok”
meggyőződéséből akar egyszerű koporsót, minimális dekorációt. 693. sz. levél.

1144–1145.
68 LEVELEK II., 1987. 559. sz. levél. 995–997., 577. sz. levél. 1019., 606. sz. levél. 1045.
69 LEVELEK II., 1987. 596. sz. levél. 1035–1038., 642. sz. levél. 1079–1080.
71 LEVELEK II., 1987. 565. sz. levél. 1005–1008., 572. sz. levél. 1012., 574. sz. levél.
1016–1017., 576. sz. levél. 1017–1019., 597. sz. levél. 1038–1040., 609. sz. levél.
1048.
72 LEVELEK II., 1987. 569. sz. levél. 1008–1009., 575. sz. levél. 1017., 578. sz. levél.
1020–1021., 582. sz. levél. 1025.

73 LEVELEK II., 1987. 603.sz., 1043–1044., 613. sz. levél. 1054–1055.
74 JANKOVICS, 1987. 55.
75 LEVELEK II., 1987. 1321., JANKOVICS, 1987. 59–64., BETHLEN, 1987. 59.
63
VIDA BENCE
jelenlétében.76 Talán tőlük szerezhette be azokat a novellákat is,

amelyeket a titkos tanácsnak írt levelének a tanúsága szerint még
1716-ban is olvasott.77
Mindent megtett azért is, hogy a számára az ütőképes erdélyi
elit zálogát jelentő iskolák, alapítványok változatlan állapotban
maradjanak, lévén a „Schola a Ministerium Szülő s-nevelő Annya. ... a
Schola szüli a Kiralyokot Feydelmeket Birakot Polgarokat &c.” A
református hit fennmaradása azon múlik, hány református lelkész jut
a mintegy ezer oláh papra, katolikus lelkészre. 78 Az iskolák sértetlen
jogköre egyben a protestáns vallás intézményi szuverenitását is
jelentette. Miután 1710-ben Teleki Sándor vette át Bethlen Sámuel
halála után a kurátori tisztséget, Bethlen rajta keresztül is értesült a
kollégiumi ügyekről.79
1716-ra el kellett fogadja, hogy a fogság nem tette prófétává
az erdélyi elit szemében, nem menekítették meg, nem térhetett
vissza birtokaira, többé nem lehetett tényleges hatással az erdélyi
politikai életre. Családjától, sosem látott unokáitól távol hunyt el
október 27-én, Bécsben, itt is helyezték örök nyugalomra november
2-án. Élete keserűségben végződő időszakának legnagyobb
vállalkozása az Önéletírás elkészítése volt, amely a levelezés vázlatos
áttekintése alapján könnyen elhelyezhető soha meg nem szűnő
tájékoztatási kísérletei között, és talán mind közül a leghatásosabb-
nak nevezhető.

77 LEVELEK II., 1987. 1353.
79 LEVELEK II., 1987. 581. sz. levél. 1024., 594. sz. levél. 1033–1034., 633. sz. levél.
1069–1070., 641. sz. levél. 1077–1078., 656. sz. levél. 1092–1093., 669. sz. levél.
1113–1115.
64
Bibliográfia
Kiadott források
BETHLEN
1979 BETHLEN Miklós: Olajágat viselő Noé
galambja... In: Magyar gondolkodók 17.
század. Válogatta, a jegyzeteket készítette:
TARNÓC Mihály. Budapest, 1979.
1987
BETHLEN Miklós: Bethlen Miklós levele a
száműzött protestáns prédikátorokhoz. In:
Bethlen Miklós levelei (1657-1698). Összegyűj-
tötte, sajtó alá rendezte, a bevezető tanul-
mányt és a tárgyi jegyzeteket írta JANKOVICS
József. Budapest, 1987.
LEVELEK I. II.,
1987 Bethlen Miklós levelei (1657-1698). Össze-
gyűjtötte, sajtó alá rendezte, a bevezető
tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta
JANKOVICS József. Budapest, 1987.
ÖNÉLETÍRÁS I II.,
1955 Bethlen Miklós önéletírása I., II. Sajtó alá
rendezte és a jegyzeteket írta V. WINDISCH
Éva. Budapest, 1955.
THEATRUM
1704 Theatrum Europaeum. A Rákóczi-szabadság-
harc krónikája az európai kulturális színtéren.
Válogatta, a bevezető tanulmányt írta, a jegy-
zetapparátust és mutatókat összeállította
KINCSES Katalin Mária. Fordította TUZA Csilla.
Budapest, 2013.
WESSELÉNYI
1983 WESSELÉNYI István: Sanyarú világ. Napló
1703-1708. I. 1703-1705 Közzéteszi MAGYARI
András. Bukarest, 1983.
65
VIDA BENCE
Szakirodalom
ALBERT
2010 ALBERT András: Gróf Bethlen Miklós erdélyi
politikus és a Diploma Leopoldinum hitlevél
(1691). Széchenyi István Egyetem Állam- és
Jogtudományi Kar Doktori Iskolájában 2010.
12. 10-én tartott „Állam és jog” konferencián
elhangzott előadás bővített változata.
2012 ALBERT András: Bethlen Miklós erdélyi
kancellár pere. A Habsburg politikai hatalom
igazságszolgáltatása, 1704–1712. In: Jog –
Állam – Politika, 4. (2012) 2. sz. 91–106.
2013 ALBERT András: Bethlen Miklós kancellár
Erdély önállóságáért tett politikai lépései az
1687–1704 között keletkezett röpiratai tük-
rében. In: SZOBOSZLAI-KISS Katalin – DELI
Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves
Bihari Mihály tiszteletére. Győr, 2013. 23–38.
BARTA
1993 BARTA Gábor (szerk.): Erdély rövid története.
Budapest, 1993.
BUJTÁS
2004 BUJTÁS László Zsigmond: Bethlen Miklós és a
sárospatak-gyulafehérvári kollégium leideni
stipendiuma (1703-1709). In: Lymbus. 26.
(2004) 1. sz. 93–122.
G. ETÉNYI
2001 G. ETÉNYI Nóra: Európai nyilvánosság és
magyar politika. In: JANKOVICS József –
NYERGES Judit (szerk.): Hatalom és kultúra I.
Az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
(Jyväskylä 2001. augusztus 6-10.) előadásai.
Budapest, 2004. 34–52.
2003 G. ETÉNYI Nóra: Hadszíntér és nyilvánosság. A
magyarországi török háború hírei a 17.
századi német újságokban. Budapest, 2003.
66
GIESECKE
1997 GIESECKE, Michael: Az új információs és
kommunikációs technológia (könyvnyom-
dászat). In: MONOK István (szerk.): A könyves
kultúra XIV-XVII. század II. Válogatás a német
szakirodalomból. Szeged, 1997. 55–61.
HABERMAS
1993 HABERMAS, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság
szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári
társadalom egy kategóriájával kapcsolatban.
Budapest, 1993.
JANKOVICS
1987 JANKOVICS József: Ami az Önéletírásból
kimaradt... In: Bethlen Miklós levelei (1657-
1698). Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a
bevezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket
írta JANKOVICS József. Budapest, 1987. 44–65.
JUHÁSZ
1945 JUHÁSZ István: Bethlen Miklós politikai pere.
Kolozsvár, 1945.
OBORNI
2002 OBORNI TERÉZ: Erdély fejedelmei. Budapest,
2002.
R. VÁRKONYI
1984 R. VÁRKONYI Ágnes: Erdélyi változások.
Budapest, 1984.
1987 R. VÁRKONYI Ágnes: Magyarország vissza-
foglalása 1683-1699. Budapest, 1987.
1997 R. VÁRKONYI Ágnes: Amiről Bethlen Miklós
Önéletírása hallgat. In: Korunk, 8. (1997) 7. sz.
55–66.
1999 R. VÁRKONYI Ágnes: „Ideje vagyon az
szólásnak” In: R. Várkonyi Ágnes: Század-
fordulóink. Esszék, tanulmányok. Budapest,
1999. 11–26.
67
VIDA BENCE
TESZELSZKY-
ZÁSZKALICZKY TESZELSZKY, Kees – ZÁSZKALICZKY Márton: A
2012 Bocskai-felkelés és az európai informá-
cióhálózatok (hírek, diplomácia, politikai
propaganda, 1604-1606). In: Aetas, 27.
(2012) 4. sz. 49–122.
TRÓCSÁNYI
1988 TRÓCSÁNYI Zsolt: Habsburg-politika és Habs-
burg-kormányzat Erdélyben 1690-1740. Buda-
pest, 1988.
68
ABSTRACT
Miklós Bethlen’s international communication network
In my paper, I address various aspects of how Miklós Bethlen (1642-

1716) created and maintained his wide-ranging network of contacts.
First, I offer an overview of the network of his correspondence that
presumably extended as far as London, alongside a discussion of
how it was maintained and its main actors. I cover the consequences
of the qualitative changes brought on by the Habsburg expansion in
Transylvanian diplomacy as well as in Bethlen’s information
network. The preparation and declaration of the Diploma
Leopoldinum, the creation and maintenance of an efficient
information network in the Vienna court were all major elements of
Miklós Bethlen’s programme to save his country, whose fatal
conclusion was the composition and distribution of the Columba Noe
pamphlet. Bethlen did not cease his activities during his interment in
Vienna, and he made every effort to keep in touch with the young
generation of Transylvanian nobles to ensure that his endeavours
would not come to tought.
69
LAKATOS HAJNALKA
A répacukor felfedezése és a porosz cukoripar

kezdetei
A cukor, bármilyen növényből is állítják elő, fontos szerepet tölt be

az emberek életében, és a gazdaság alakulására, illetve más iparágak
fejlődésére is nagy hatással van. Függetlenül attól, hogy nyers vagy
finomított formában használják fel, szerves alkotóeleme a különböző
korok és népek gasztronómiájának, orvostudományának, élelmiszer-
és édesiparának, illetve kereskedelmének. Az ember egyik alapvető
tulajdonsága az élvezetek iránti vágy. Különböző termékek egész
tárháza szolgál arra, hogy örömet szerezzen nekünk, ezek közé
tartozik természetesen a cukor is. Addig azonban, amíg nem volt
lehetőség könnyen, gyorsan, olcsón és nagy mennyiségben cukrot
előállítani, csak kevesen engedhették meg maguknak a fogyasztását.
Ahhoz, hogy ebben változás következhessen be, szükség volt a
porosz cukoripar XVIII. századi kialakulására és a répacukor
felfedezésére. Előbbi ugyanis megadta a későbbi répacukoripar
alapjait, míg utóbbi lehetővé tette, hogy a monopolhelyzetben lévő
nádcukrot európai növényből előállított cukorral váltsák fel, és ezzel
a fogyasztói kör kiterjesztését. Ehhez azonban a cukornak több ezer
évig tartó utat kellett bejárnia. Utóbbiról jelen tanulmány keretében
nem kívánok részletesen beszámolni, csak a téma könnyebb
megértéséhez feltétlenül szükséges tényeket fogom ismertetni.
A napjainkban termesztett, háziasított cukornád őshazája
Melanézia, pontosabban Új-Guinea, ahol már Kr.e. 15.000–8000
között megtalálható volt,1 innen indult „hódító” útjára Ázsia és India
irányába. Bár maga a növény Új-Guineából való, a cukornádkultúra
kiindulópontja egyértelműen India volt. Az indiaiaknak jelentős
kereskedelmi kapcsolataik voltak a perzsákkal, akik megismerkedtek
a cukornáddal és levének felhasználásával.2 A fehér szemcsés cukor a
perzsáknak köszönhetően jött létre, ők voltak ugyanis azok, akik Kr.
u. 600 körül a sűrítés, átfőzés, újrapréselés, ismételt dermesztés és
feloldás indiai technikáját továbbfejlesztették. Ezzel tulajdonképpen
mentesítették a cukrot minden más anyagtól, fehér színt és szemcsés
szerkezetet elérve. Ők voltak az elsők, akik valódi tisztítást, fino-
1
Kr.e. 8000-re tehető az az időszak, mikor az emberek először vitték magukkal a
cukornádat, s kezdték el terjeszteni. BAXA–BRUHNS, 1967. 1.
2 PRUNS, 2008. 23.
71
LAKATOS HAJNALKA
mítást hajtottak végre, és ők voltak azok, akik kúp alakú formákba

töltötték a megszilárdulásra váró masszát, kialakítva ezzel a
cukorsüvegeket.3
Az arab hódítás kezdetén, a Mohamed által létrehozott
törzsszövetség és a későbbi kalifák alatt is folytatódott az Újperzsa
Birodalom idején megkezdett nádtermesztés.4 Az arabok szintén
továbbfejlesztették a cukorkészítés módszerét, s nekik köszön-
hetően a cukornád eljutott Egyiptomba, Szíriába, Ciprusra (649),
Marokkóba (700 körül), illetve az Ibériai-félszigetre is.5 Nyugat-
Európa azonban nem így, hanem csak a keresztes hadjáratok idején
ismerte meg a cukrot, a hazatért keresztes lovagok számoltak be az
édes anyagról.6 A XI. század végétől kezdve a nyugati lakosság a
lovagok, kereskedők, nemesek és zarándokok által ismerkedett meg
a cukorral.7 A nádcukor kezdetben Kelet felől és a spanyol
területekről érkezett, majd Tengerész Henrik kezdeményezésének
köszönhetően az újonnan felfedezett Madeiráról és a Kanári-
szigetekről.8 Utóbbiról Kolumbusz Kristóf vitte magával második
útján a cukornádat, amelyet Hispaniolában el is ültettek. 9 Ekkor
indult meg az amerikai nádtermesztés. A cukortermelés, akárcsak a
cukorkereskedelem nagy üzlet volt, hiszen a rabszolgáknak
köszönhetően csaknem ingyenes munkaerővel elő tudták állítani ezt
a luxuscikket. Idővel az amerikai cukor-, és az ezzel együtt járó
rabszolgakereskedelem Anglia kezében összpontosult.10 Ám Anglia
hatalmas előnye a cukorüzletben és a gyarmati kereskedelemben
más európai országok hátrányára vált. Ezek az országok ugyanis a
szükségletek és a kereslet miatt kénytelenek voltak a gyarmatárukat
felvásárolni, viszont a kiadott pénzt nem tudták visszaforgatni,
hiszen az Anglia és a gyarmatok kasszájába vándorolt. A francia és
porosz merkantilista (kameralista)11 gazdaságpolitika ezt a
pénzkiáramlást próbálta megakadályozni. Számunkra a porosz
gazdaságpolitika a lényeges, hiszen ennek segítségével indult meg a
porosz cukoripar kialakulása.
3 PRUNS, 2008. 25.

4 PRUNS, 2008. 26–27.
5 PRUNS, 2008. 8–9.
6 BAXA–BRUHNS, 1967. 9–11.
7 PRUNS, 2008. 39–41.
8 LIPPMANN, 1890. 248–249.
9 BAXA–BRUHNS, 1967. 17.
10 TANNENBERG, 1942. 48.
11 A kameralizmus a merkantilizmus német változata.
72
A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI
A porosz cukoripar és a Splitgerber-monopólium

A XVII. századot megelőzően a német területek Hamburgon keresz-
tül szerezték be a gyarmati árukat, így a nádcukrot is. A XVII.
században azonban Brandenburg-Poroszország vált a Hanza-város
riválisává I. Frigyes Vilmosnak (1640–1688) köszönhetően. A „Nagy
Választófejedelem” a merkantilista gazdaságpolitika híveként be
akarta vezetni a cukorfinomítást a porosz területeken. A harminc-
éves háború után igyekezett támogatni az ipar fejlődését. Mivel a
leideni egyetemen folytatott tanulmányai során megismerkedett a
cukorfinomítással, így a cukoripar felemelkedését is próbálta
elősegíteni, ennek érdekében 1660-ban, 1665-ben, 1673-ban és
1679-ben engedélyt adott, hogy Brandenburgban és Berlinben
cukorfinomítók létesüljenek. Ezek a gyárak ugyan nem üzemeltek
sokáig, mégis megalakulásukat tekinthetjük a porosz cukoripar
csíráinak.12
Az igazi fordulat akkor következett be, amikor II. (Nagy)
Frigyes (1740–1786) trónra lépett. Szintén merkantilista gazda-
ságpolitikát folytatva a belső piac védelmére törekedett, ezért
igyekezett az ország pénzének „kivándorlását” megakadályozni. Erre
kétféle módon volt lehetősége. Az egyik lehetőség szerint, ahogy
elődei is tették,13 megtilthatta volna a gyarmatáruk behozatalát, de
ésszerű okokból nem tette, hiszen ezekre az árukra magas vámot
vetettek ki, és ha a behozatalt megtiltják, elesnek attól a bevételtől,
amely az állam jövedelmének egyik fő forrása volt. Ezt a lehetőséget
tehát kezdetben elvetették. A másik módszer a hazai manufaktúrák
és cukorfinomítók létrehozása volt, ezzel Frigyes megpróbálta
legalább a finomítással járó hasznot az országban tartani.14 A
finomítók megalapításához azonban nagy mennyiségű tőkére volt
szükség, ebből következően az alapítók általában bankárok és
kereskedők közül kerültek ki.15 Ezt bizonyítja a (sikertelen XVII.
századi próbálkozások utáni) első berlini cukorgyár is, amelynek
felállítására a Splitgerber & Daum bankház kérvényt nyújtott be a
királyhoz 1748-ban. A bankház egyik tulajdonosa David Splitgerber
(1683–1764) sikeres kereskedő volt, 1712-től kereskedőházat,
1722-től fegyvergyárat üzemeltetett. Miután Splitgerber megkapta
az engedélyt a cukorfinomító felállítására, megkezdték az építkezést
a stralaui kapunál, s 1749-ben üzembe állították a holland mintára

13 I. Frigyes Vilmos (1713–1740) például rendkívül takarékos volt, merkantilista
(kameralista) gazdaságpolitikát folytatott, új manufaktúrákat hozott létre, a közi-
gazgatást és az államapparátust is átszervezte. BIHARI, 2002. 104.
15 BAXA–BRUHNS, 1967. 64–65.
73
LAKATOS HAJNALKA
kialakított gyárat. A nyerscukrot ekkor még az amerikai gyarma-

tokról importálták. Hamarosan a királlyal kialakított jó kapcso-
latának köszönhetően Splitgerbernek sikerült engedményeket
szereznie.16
Az új berlini finomító lehetővé tette, hogy Brandenburg
minimálisra csökkentse a hamburgi és brémai cukorbehozatalt,
amelytől korábban függött. Frigyes 1751. január 20-án a cukorra
kivetett korábbi 6 %-os vámot 12 %-ra emelte, ami a hamburgi és
brémai kereskedőknek nagy érvágást jelentett. Ezután az 1751.
május 12-én Splitgerbernek adott privilégium csak növelte a
kereskedők elégedetlenségét. A kiváltság szerint Splitgerber egyedü-
liként adhatta el a cukrot és a szirupot Brandenburgban, teljesen
kiszorítva ezzel más kereskedőket a piacról. Splitgerber vállalkozása
hamarosan terjeszkedni kezdett. 1751-ben egy második finomítót
állított fel, amely ugyanebben az évben megkezdte működését.
Miután ez a gyár is beindult, Splitgerber megkérte a királyt, hogy
tiltsa meg az idegen szirup és cukor behozatalát Brandenburgba és
Pomerániába, mivel a termelésük megnövekedett, így a behozatalra
nem volt szükség. 1752. november 19-én a király teljesítette a kérést.
A Splitgerber-féle cukorüzlet olyan jól ment, hogy néhány évvel
később (1754-ben) angol mintára egy harmadik finomítót is üzembe
helyeztek, szintén a stralaui kapu előtt. Splitgerber tehát igen rövid
időn belül tett szert az említett monopolhelyzetre. Bár monopóliuma
előnyös volt a porosz államnak, annál előnytelenebbnek bizonyult
más városok és kezdeményezők számára, akik cukorfinomítót
akartak létrehozni. A porosz cukoripar tehát virágzott, 1749–1755
között hússzorosára növekedett a nyerscukor behozatala, 1752–
1756 között pedig háromszorosára emelkedett a forgalom. Ezt a
fellendülést csupán a hétéves háború szakította meg, amikor a
cukormonopóliumot felfüggesztették, a háború végével azonban
visszaállt a régi állapot.17
Nem sokkal a háború után a berlini cukorfinomítók alapítója,
David Splitgerber elhunyt (1764). A vállalkozást társa, Johann Jacob
Schickler (1711–1775) vitte tovább. Elődjéhez hasonlóan kiváló
munkát végzett, a cég cukormonopóliumát kiterjesztette a Sziléziai
Hercegségre és a Glatz Grófságra is. 18 Időközben a vállalat továbbra
is terjeszkedett, s 1772-ben Brombergben kialakítottak egy finomító
üzemet. Három évvel később azonban Schickler is elhunyt, és újabb
változás állt be a vezetőségben. Az irányítást David Splitgerber fia,
David Friedrich Splitgerber vette át. Az üzlet sikeressége töretlen
maradt, olyannyira, hogy 1779-ben átvették az 1764-ben alapított
16 BAXA–BRUHNS, 1967. 65–66., 70.

74
mindeni cukorfinomítót is, aminek köszönhetően már nemcsak

Brandenburgban, hanem Poroszország jelentős részén monopóli-
umra tettek szert. Az ifjabbik Splitgerber viszont mégsem bizonyult
olyan ügyesnek, mint elődei. Míg apja és annak üzlettársa az évek
alatt jó kapcsolatot alakított ki a királlyal, David Friedrichnek
sikerült ezt a viszonyt tönkretennie.19 A köztük levő konfliktus
ellenére a Splitgerber-féle monopóliumot végül nem Nagy Frigyes,
hanem II. Frigyes Vilmos szüntette meg 1787-ben. Ezzel az
intézkedéssel megnyílt az út más üzletemberek előtt is a cukorfi-
nomításhoz, s még ebben az évben megnyílt három új finomító. Az új
gyárak ellenére a splitgerberi üzemek nem szenvedtek hátrányt,
minden a régi ütemben haladt, sőt a Splitgerber-ház felülkerekedett
a többi finomítón és sorra felvásárolták azokat.20
Eközben a Splitgerber-finomítók vezetőségében ismét válto-
zás állt be. David Friedrich kivált a cégből és Schickler fiai, David és
Johann Ernst vitte tovább az üzletet 1795-től „Gebrüder Schickler”
néven. Bár a finomítók 1749-től kezdve folyamatosan fejlődtek és
rendkívül sikeresen működtek, a francia forradalom rajtuk is nyomot
hagyott. Az 1790-es évek első felében még terjeszkedtek, az évtized
második felében azonban a megnövekedett berlini konkurencia és a
veszteségek miatt kénytelenek voltak leállítani a termelést, 1797-ben
az épületeiket is eladták.21
A XIX. század kezdetére Poroszország mindössze ötven év
leforgása alatt jól jövedelmező cukoripart épített ki, amelyet az
ország területén létrejött finomítók száma is jól mutat. Ez alatt a fél
évszázad alatt 17 üzemet állítottak fel. 22 A cukoripar fellendülésének
hatására a Porosz Királyság ezentúl más szemszögből tekintett a
cukorra. Ez a termék ugyan gyarmatáru volt, de porosz területen
végezték a finomítását, így hasznot hozott az államnak, éppen ezért
gazdasági szempontból is egyre inkább hasznos áruként tekintettek
rá.23 A létrehozott cukorfinomítókkal és vámokkal a porosz állam
részben ugyan belföldön tudta tartani a cukorkereskedelemből
származó pénzt. Nagy Frigyes mégsem mondott le arról, hogy a
cukrot, illetve a többi gyarmatárut valamilyen hazai termékkel
helyettesítse,24 ennek érdekében az akadémia tudósaihoz fordult. Így
figyelt fel Andreas Sigismund Marggraf munkáira, aki ugyan nem
19 LENZ–UNHOLZ, 1912. 145–146.

20 BAXA–BRUHNS, 1967. 68–71.
22 DEMIAN, 1817. 372–373.
24 II. Frigyes különösen gyűlölte a kávé-, tea- és kakaófogyasztást és az ezzel já-ró
cukorhasználatot. TANNENBERG, 1942. 29.
75
LAKATOS HAJNALKA
cukrot keresett a hazai növényekben, hanem csak általánosan

foglalkozott azok nedveivel és tulajdonságaival, mégis eredményre
jutott a királyt foglalkoztató kérdésben.
Andreas Sigismund Marggraf munkássága és a

répacukor felfedezése
Nagy Frigyeshez hasonlóan számos más európai országban töre-
kedtek arra, hogy a cukrot a nád helyett valamilyen hazai növényből
nyerhessék ki. Több növénnyel is kísérleteztek, melyekről édes
ízükből következően tudták vagy sejtették, hogy cukrot tartalmaz.
Elsősorban a juhar, a kukorica és az édes gyökerek hoztak ered-
ményt, a legígéretesebbnek azonban a répafajták bizonyultak, 25
utóbbiak terén az első sikereket Marggraf érte el.
A tudós gyógyszerész 1709. március 3-án született Berlinben,
egy gyógyszerész család gyermekeként. Kémiai tanulmányait a
Collegium medico-chirurgumban kezdte meg, ahol öt évig tanult
Caspar Neumann vezetése alatt. Édesapja, Henning Chirstian Marg-
graf udvari gyógyszerész is hozzájárult tudásának bővítéséhez, fia
neki köszönhetően fordult a gyógyszerészet és az orvostudomány
felé.26 1731-ben Marggraf Frankfurt am Mainban kapott munkát egy
helyi gyógyszerész, Rösler társaként. Két év múlva Straßburgba
került, ahol Johann Jacob Spielmann gyógyszertárában dolgozott.27 A
hallei egyetemen kémiát és orvostudományt tanult, s a tudományos
képzést Freibergben fejezte be, ahol ásványok vizsgálatával foglalko-
zott.28 Azon kutatók közé tartozott, akik elsőként használtak
mikroszkópot kémiai vizsgálatoknál. Érdeklődése rendkívül sokolda-
lú volt, a kémia szinte minden területén végzett kutatásokat, és
tehetségével kiemelkedett korának kémikusai közül. Marggraf a
répacukor felfedezése nélkül is nagy érdemeket szerzett, melynek
köszönhetően Poroszország és a német birodalom határain túl is
megismerték a nevét. Annak köszönhetően, hogy takarmányrépából
répacukrot vont ki, végérvényesen sikerült bevonulnia a kémia és a
cukor történetébe.29 A tudós kimutatta, hogy a répában található
cukor ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír, mint a nádcukor.
Felfedezésének rendkívüli hatását azonban ő maga nem érhette meg,
erre több évtized múlva került sor.30
25 BAXA–BRUHNS, 1967. 88–95.

27 DANN, 1937. 337–342.
28 TANNENBERG, 1942. 24–25.
76
Marggraf 1735-ben, tanulmányai befejeztével visszatért

Berlinbe, s betársult apja gyógyszertárába, valamint folytatta kémiai
kutatásait. 31 évesen felvették Poroszország tudós társaságába
(Königliche Gesellschaft der Wissenschaften).31 Marggraf felvétele
nagy jelentőséggel bírt, mivel a társaság ritkán fogadott új tagokat.32
Tehetségének és munkásságának elismerésére utalt, hogy 1753-ban
az akadémia létrehozott egy laboratóriumot kifejezetten az ő részére,
ezen kívül a tudós az akadémia épületében egy hivatali lakást is
kapott. Szintén nagy megtiszteltetésként érte, mikor 1760-ban
kinevezték az akadémia fizikai osztályának (die Physikalische Klasse
der Akademie) igazgatójává.33 Csakhogy az akadémia tagjai között
voltak olyanok, akik kétségbe vonták Marggraf munkáinak értékét és
ez alapján alkalmasságát posztja betöltésére. Végül a tiltakozás
ellenére megkapta a kinevezést.34
Marggraf 1744-ben kezdte el a növényi nedvek elemzését. 35
Mint korábban említettem, a nedvekben nem kifejezetten cukrot
keresett, hanem csak általánosságban vizsgálta azokat, illetve a
bennük előforduló sókat. Ahogy akkoriban a többi tudós is, Marggraf
a cukrot a sók közé sorolta, mivel nem az íze, hanem kinézete szerint
osztályozta azt. Elemzései során az az ötlete támadt, hogy azokat a
növényeket is meg kellene vizsgálnia, melyek édes ízűek. Hamarosan
rájött, hogy ezek a növények nemcsak egy cukorhoz hasonló anyagot
tartalmaznak, hanem valódi cukrot, ami megegyezik a cukornádból
nyert anyaggal. Vizsgálataiban az európai, illetve a Poroszországban
őshonos növényeket részesítette előnyben. A hazai növények között
három olyat talált, melyek tiszta cukrot tartalmaztak nagyobb
mennyiségben: ilyen volt a fehér mángold, a cukorgyökér és a piros
mángold. Marggraf a répákat felszeletelte, s mikroszkóp alatt vette
szemügyre őket. Megállapította, hogy a répák fehér kristályos
testeket tartalmaznak, melyek cukorszemcsék voltak.36
A XVIII. században volt egy mondás, miszerint cukor, viasz és
bor nélkül egy gyógyszerész sem gyógyszerész.37 Ennek megfelelően
Marggraf is tisztában volt a cukor tisztításának módjával. Mivel úgy
gondolta, hogy a cukor is egy só, és a só oldódik alkoholban, a cukor
kivonását is alkohollal végezte el, 38 sikeresen. A répát felszeletelte és
31 A társaságot Nagy Frigyes 1744-ben akadémiává alakította (Akademie der

Wissenschaften und der schönen Künste). DANN, 1937. 337–342.
33 FRIEDRICH, 2009.
36 MARGGRAF, 1767. 70–72.
37 „Ohne Zucker, Wachs und Wein, kann kein Apotheker sein.” In: BAXA–BRUHNS, 1967.
95.
38 MARGGRAF, 1767. 72.
77
LAKATOS HAJNALKA
enyhén meleg helyen kiszárította, majd mozsárban durva szemű

porrá zúzta. A por nedvet eresztett, így újra szárítani kellett. A még
meleg porból vett nyolc unciát, egy szűk nyakú üvegbe töltötte, majd
öntött rá 16 uncia magas százalékú sósborszeszt és lezárta egy
parafadugóval. A keveréket addig melegítette, míg forrni kezdett, vá-
szon segítségével leszűrte, s alaposan kipréselte. Az így kapott
préselt levet lapos aljú, szűknyakú üvegbe öntötte, bedugaszolta,
majd meleg helyre tette. Néhány hét elteltével kemény, kristályos
„só” keletkezett, ami a cukor minden tulajdonságával bírt.39 Ezzel a
kísérlettel Marggraf a fehér mángoldból 6,4 %, a cukorgyökérből
4,6 % és a piros mángoldból 3,9 % cukrot nyert ki. Módszere
azonban túl drágának bizonyult, mivel akkoriban az alkoholnak
magas ára volt. Ezért további kísérletei során a nádcukor
kinyeréséhez használt eljáráshoz hasonló módszerre tért át. A
cukortartalmú nedvet főzéssel besűrítette, habtalanította, majd
tojásfehérjével vagy ökörvérrel tisztította. Körülbelül fél év múlva
kristályosította ki a szacharózt. 40 Végül a legnagyobb hozamot és a
legjobb minőségű cukrot a fehér mángold hozta.41 Marggraf
felfedezéséről 1747. november 17-én előadást tartott az
akadémián.42 Ezután nem sokkal tanulmánya megjelent az akadémia
memoárjaiban 43 („Experiences chymiques faites dans le dessein de
tires un véritable sucre de diverses plantes, Qui croissent dans nos
contrées”), majd 1768-ban a Marggraf-féle „Chymische Schriften”
második kötetében is.44
Mivel csupán egy év telt el azután, hogy takarmányrépából
sikeresen cukrot vontak ki, és már működésbe is lépett az első
berlini cukorfinomító, feltételezhetnénk, hogy II. Frigyes a sikereken
felbuzdulva azt is fontosnak tartotta, hogy hazai növényekből is
sikeresen nyerhessenek ki cukrot, s ennek érdekében bízta meg
Marggrafot cukorkísérletek elvégzésével. A későbbiekben a felkérés
ténylegesen megtörtént, ám Marggraf kutatásait valójában az
uralkodótól függetlenül végezte. A tudós és a király közötti együtt-
működés Marggraf tanulmányának megjelenése után kezdődött, ez
keltette fel Frigyes érdeklődését. A király felkérte Marggrafot, hogy
más gyarmatáruk helyettesítésére is keressen megoldást, például a
csokoládé, a kávé és a dohány pótlására. Ezek a próbálkozások
viszont nem, vagy csak részben jártak sikerrel. 45 Bár a répacukor
létezését sikerrel bizonyították, termelése mégsem tudott utat törni
39 MARGGRAF, 1767. 73–74.

40 SCHÜMANN, 1997. 270.
41 MARGGRAF, 1767. 84.
42 PRUNS, 2004. 90.
43 MARGGRAF, 1767. 4.
44 PRUNS, 2004. 90–91.
78
magának, hiszen egy új anyag felfedezése még messze volt az ipari

gyártástól. Számos vizsgálat, kutatás volt még szükséges ahhoz, hogy
kifejlesszék a legnagyobb nyereséget hozó eljárásokat, hogy olyan
cukorrépát nemesítsenek, mely magas cukortartalommal bír. Nem
csoda tehát, hogy a király elsősorban a kialakuló porosz cukorfi-
nomítók támogatását részesítette előnyben, hiszen azok szinte
azonnal hasznot hoztak az államnak, míg a répacukor ipari
előállításához még rengeteg időre volt szükség. Ezen kívül a
répacukor fogadtatása sem kedvezett a kutatások folytatásának.
Mikor Marggraf megtartotta előadását az akadémián, tudóstársai
kétkedően fogadták felfedezését,46 nehezen hitték el, hogy az általa
kivont cukor egyenértékű a nádcukorral. Márpedig egy új nézet, egy
új felfedezés társadalmi elfogadásához elsőként a tudományos körök
elismerő megnyilvánulására van szükség. Miért hinné el a hétköznap
embere, hogy ez az „új” cukor tényleg ugyanolyan, mint a nádcukor,
ha az általuk tisztelt tudósok, akik nyilván többet tudnak náluk,
szintén nem hisznek a répacukor „valódiságában”. Hiába küldött
Marggraf mintát a királynak, hiába kaptak kóstolót az akadémia
tagjai is, nem sikerült meggyőzni őket a répacukor jó minőségéről. 47
Végül, de nem utolsósorban nem szabad megfeledkeznünk azokról
sem, akiknek egyáltalán nem állt érdekében a répacukor gyártása.
Ezek közé sorolhatók az európai cukorfinomítók (különösen a
hamburgiak), akik nádcukrot főztek, és a répacukor elterjedésével
létük értelmetlenné vált volna. Az ellenzők táborát gyarapította
Anglia is, melynek kereskedelmét fenyegette a porosz felfedezés,
hiszen a britek által behozott gyarmati cukor elvesztette volna
felvevőpiacát.48
Ezeket a körülményeket feltehetően Marggraf túlságosan
előzékeny és szerény magatartása sem javította. Kerülte a tudo-
mányos vitákat, az ellene irányuló támadásokra nem reagált. 49 XXI.
századi kifejezéssel élve: „nem tudta eladni” a felfedezését. De talán
nem is állt szándékában, hiszen a tudománynak élt, kísérleteit
tudományos érdeklődése miatt folytatta, és nem az eredmények
gyakorlati felhasználása érdekében. Ambíciói tehát nem terjedtek a
laboratórium és az akadémia falain túl. Mindezek következtében a
répacukor nem kapott olyan mértékű visszhangot, melyre a répa-
cukoripar kialakításához feltétlenül szükség lett volna. Ez a helyzet
viszont csak ideiglenesen állt fenn, hiszen Marggraf 50 tanítványa,
Franz Carl Achard hamarosan újra megkezdte mestere répacukor-

50 Marggraf 1782. augusztus 7-én halt meg végelgyengülésben. FRIEDRICH, 2009.
79
LAKATOS HAJNALKA
kísérleteit, és fejlesztéseivel megindította az európai répacukoripar

kialakulását.
Franz Carl Achard munkássága

Achard francia származású volt, családja a nantes-i ediktum
megszüntetése után menekült Berlinbe. Apja Wilhelm Achard, 51
édesanyja Margerethe Henriette Rouppert52 volt. Achard 1755-ben,
két évesen elvesztette apját, és miután édesanyja újra meghá-
zasodott, gyermek- és fiatalkorát Berlinben töltötte, ahol egy
nagybácsi törődött a sorsával. Achard fizikát és kémiát tanult, s
1773-ban közzétette első fizikai esszéit. 1774 októberében felvették
a berlini természettudósok társaságába tiszteletbeli tagként.53 A
társaságnak számos tudós tagja volt, így állt módjában Achardnak
későbbi tanárával, Marggraffal megismerkedni. Az akkor 54 éves
kémikus pártfogásába vette a tudásra szomjas Achardot, aki részt
vett tanára kutatásaiban, és hamarosan az asszisztense lett. Mindez
hozzájárult ahhoz, hogy Achard pályázzon egy szabaddá vált tudo-
mányos munkatársi állásra, melyet kisebb-nagyobb akadályok árán,
de megkapott, és a 25 éves Achard az akadémia professzorává vált.
Achard ekkor Marggrafhoz költözött, annak hivatali lakásába, a mai
Dorotheenstraße 10-be. Mivel a laboratóriumuk is itt kapott helyet,
el sem kellett hagyniuk az épületet kutatásaik idején. 54 Achard
fáradhatatlanul dolgozott, sokszor egyszerre több problémán is.
Rendkívül ambiciózus és tehetséges ember volt, mindenáron
bizonyítani akarta kiválóságát, s próbálta felhívni magára a figyel-
met. Vizsgálta az elektromosság hatását a növényekre, állatokra és az
elmebetegekre,55 foglalkozott légballon-kísérletekkel is.56 Ezen kívül
lőport akart készíteni salétrom nélkül, illetve olyan ágyúkat, melyek
lövedékeit légnyomás felhasználásával kellett kilőni. Megpróbált
drágaköveket előállítani, ennek sikere azonban kétséges volt.
Annyira bele tudott merülni munkájába, hogy mikor optikai
kísérleteket végzett, 13 éjszakát töltött a laboratóriumban folyama-
tosan. A kertjében folytatott vizsgálatokat még ítéletidőben is
elvégezte.57
A tudós rendszeresen tájékoztatta a királyt aktuális
eredményeiről, melyek nagyon tetszettek Nagy Frigyesnek, aki
51 Franciául Guillaume Achard. STIEDA, 1928. 3–8.

52 Bernard Unterhalt Margueriteként (UNTERHALT 2003.) Baxa és Bruhns pedig Marie
Eleonore Rouppertként nevezi meg. BAXA–BRUHNS, 1967. 99.
53 UNTERHALT, 2003.
56 MÜLLER, 1999b.
57 TANNENBERG, 1942. 38–39.
80
ennek következtében 1782-ben egy Berlintől 20 km-re fekvő,

kaulsdorfi birtokot adományozott Achardnak kísérletei elvég-
zéséhez. A kutatások eredményeivel Frigyes annyira meg volt elé-
gedve, hogy évi 500 tallér élethosszig tartó nyugdíjat is kiszabott
Achard részére, aki a kapott birtokon nemcsak dohány, hanem
kukorica termesztésével is foglalkozott, hogy cukrot nyerhessen ki
belőle. Ez sajnos nem hozott kielégítő eredményt, ezért 1784-ben
úgy döntött, próbát tesz tanára, Marggraf kutatásaival, és a
takarmányrépa vizsgálatába, illetve termesztésébe kezdett. Achard
munkásságának elismeréseként, némi habozás után, a király
kinevezte a tudóst az akadémia fizikai osztályának igazgatójává. 58
Ezután egyre jöttek az uralkodói felkérések, hogy a gyarmatárukat
valahogyan pótolni tudják, mivel a behozatali tilalmak ellenére sem
csökkent ezek használata, s a csempészet sem segítette elő
fogyasztásuk visszaszorítását.
Achard répakísérletei
Achard hosszú éveket szentelt a takarmányrépa cukorrépává
nemesítésének. Sokszor napokat, heteket, sőt hónapokat töltött
Kaulsdorfban kísérleteivel. Mivel rendelkezésére állt ez a birtok, nem
volt rászorulva más tudósok adataira, tőlük függetlenül kísérletezett.
Kitartásának, s megszállottságának köszönhetően tapasztalatait
hamarosan a gyakorlatban is megvalósíthatta. Achard annak
ellenére, hogy jövedelme nem volt kevés, szinte egész életében
anyagi problémákkal küzdött. Élete nagy részét és vagyonát
feláldozta a német cukoripar érdekében, sokszor olyan nagy áldoza-
tot hozott, hogy a családja is nehéz anyagi helyzetbe került. Ennek
ellenére továbbra is behatóan tanulmányozta a különböző répafaj-
tákat, s ekkor döntötte el, hogy a takarmányrépát is megvizsgálja.
Nem nagyon vett át adatokat másoktól, s azzal is tisztában volt, hogy
Marggraf eredményei ugyan jók, de nem lesznek elegendőek a
nagyobb méretű cukorgyártás megalapozására. Ennek érdekében
egy megbízható és sikeres termesztési módszert kellett kidolgozni,
valamint a legjobb répafajtákat megtalálni a további tenyésztéshez.
Még ha nem is Achard volt az, aki magát a répacukrot felfedezte,
munkájával a répacukorgyártás igazi úttörőjévé vált. Bár időközben
támogatója, Nagy Frigyes meghalt (1786), mégis kitartóan folytatta
kutatásait. Az Achard növénytermesztéséről szóló hírek sok külföldi
látogatót vonzottak birtokára. A tudós maga is sokat utazott, hogy a
különböző helyeken megfigyelje az adott növények növekedési
feltételeit. Utazásai is jelentősen megterhelték a családi kasszát,
hiszen ezek olyan kiadások voltak, amik később nem hoztak bevételt.
58 BAXA–BRUHNS, 1967. 100.
81
LAKATOS HAJNALKA
De Achard nem is igazán ezért, hanem a kaulsdorfi birtok leégése

miatt került nehéz anyagi helyzetbe. A további kísérletekre alkalmat-
lanná vált birtokot végül 1785. november 28-án eladta,59 s nem
tudott mást tenni, mint kutatásait a berlini szolgálati lakásban és
laborban folytatni.60 Achard 1783-tól a cukor kivonásán kívül
foglalkozott a répa és a föld szelektálásával, a trágyázással, a répa
feldolgozásával és a különböző technikai eljárásokkal is, 61 ezek
mellett különös figyelmet szentelt a répa nemesítésének. Miután
néhány évig föld nélkül maradt, szerzett egy zsellérbirtokot
Französisch Buchholzban, 1790–1792 körül, majd még egyet 1795-
ben, ahol folytathatta a növényekkel kapcsolatos kísérleteit. Birtoka-
in több évet töltött azzal, hogy magasabb cukortartalmú takar-
mányrépát nemesítsen. Végül 1799-ben, berlini laborjában
megkezdte a cukortermelés előkészítését.62
Achard többéves kísérletezés után megállapította, hogy a
répa cukorhozama évente máshogy alakul, éppen ezért a ter-
mesztésnél figyelembe kellett vennie a répa típusát, a föld minőségét,
az öntözést, a trágyázás mennyiségét és azt, hogy a trágya milyen
állattól származik. Achard célja az volt, hogy megtalálja a legmaga-
sabb cukortartalmú répafajtát és tovább nemesítse azt a cukorhozam
növelése érdekében. Mindemellett pedig olyan eljárás kifejlesztésén
dolgozott, mellyel a lehető legkevesebb költség mellett, hazai
eszközökkel érhetett el magas cukortartalmat. 63 Idővel kutatásai
olyan szintre érkeztek, hogy Achard úgy döntött, ideje eredményeit
közölnie III. Frigyes Vilmossal, ezért 1799. január 11-én levelet
küldött a királynak, mellékelve három szakvéleményt 64 és egy-egy
mintát az általa készített cukorszirupból, nyerscukorból és kémiailag
finomított cukorból.65 Ezen kívül átadott néhány modellt az
eszközeiről és műszereiről is.66 Achard a répacukor előállításának
tízéves privilégiumát és egy birtokot kért a királytól a répa
termesztésére és feldolgozására. Módszereinek részletes leírása,
illetve az általa végzett számítások az államot érintő előnyökről
nyilvánvalóan meggyőzőek voltak.67 Négy nap múlva érkezett válasz
a levelére, amelyben a király a kísérletek folytatására tekintélyes
anyagi támogatást helyezett kilátásba egy 100 000 tallér értékű dél-
poroszországi birtok formájában, amennyiben a répacukor készí-
59 PRUNS, 2004. 104.

60 TANNENBERG, 1942. 79–89.
61 PRUNS, 104–105.
62 MÜLLER, 1999a. 60–63.
63 TANNENBERG, 1942. 90–91.
64 TANNENBERG, 1942. 92–94.
65 SCHÜMANN, 1997. 272.
82
tése valóban kivitelezhetőnek bizonyul. 68 A privilégiumot Achard

ugyan nem kapta meg,69 de a király kiküldte a Generáldirektórium
vizsgálóbizottságát, hogy véleményezzék a gyógyszerész eljárását.
Előttük mutatta be Achard az általa kidolgozott módszert a szirup és
cukor előállítására.70 A bizottság 1799. augusztus 3-án közölte a
szakvéleményét, mely szerint a megtekintett eljárás kivitelezhető és
az állam számára is rendkívül hasznos lehet. 71
Achard megkapta tehát a szakemberek támogatását, és úgy
tűnt hamarosan a királyét is magáénak tudhatja. Bár az uralkodó
levelében kilátásba helyezte a „jutalmat”, az mégis váratott magára. A
tudós többször is kérvényezte az uralkodótól, hogy adja meg az ígért
támogatást, de Frigyes Vilmos rendszeresen elutasította azzal az
érvvel, hogy amíg nem bizonyosodnak meg a répacukor
nagymennyiségű gyártásának kivitelezhetőségéről és előnyeiről,
nem áll módjában átadni a támogatást. Achardot viszont szorította az
idő, pártfogói, akiknek már nagy összegekkel tartozott, várták az
eredményeket, és természetesen felbukkantak a konkurensek is, akik
a gyártási eljárás javítására vállalkoztak. Achardot egyre inkább
eltöltötte az aggodalom, hogy majd valaki más kapja meg a lehetősé-
get a fejlesztések kivitelezésére. Éppen ezért június 21-én újabb
levelet írt a királynak a támogatás ügyében, melyre ismét elutasító
választ kapott.72 Achard bizonyára tisztában volt azzal, hogy amint
megállapításai nyilvánosságra kerülnek, megjelennek majd a törekvő
konkurensek is. A hír rendkívül gyorsan terjedt, az 1799-es év első
félévében hét brosúra és nyolc röpirat jelent meg, és szinte minden
létező újság foglalkozott a témával. 73 A német tudós pillanatok alatt
híres ember lett, ennek ellenére hiába bízott abban, hogy hamarosan
megkapja a kilátásba helyezett birtokot. Miután már sokadszorra
türelemre intették,74 1801 elején úgy döntött, állami támogatás
nélkül fog répacukorgyárat felállítani és egy második nagy kísérletet
végrehajtani. Ezzel viszont maga vállalta a kockázatot, amennyiben
vállalkozása sikertelennek bizonyul. Achard tudatában volt annak,
hogy nem ő az első, aki répacukorgyárat állít fel, 75 de 1800. augusz-
tus 7-én mégis előadta az akadémián tapasztalatait és kísérleti
eredményeit, anélkül, hogy erről a királyt értesítette volna. Az
eseményen jelen volt számos tudós, hivatalnok, földbirtokos, gyáros
és kereskedő. A tudósnak szüksége is volt a nyilvánosságra, hiszen a
68 ACHARD, 1800. 7–9.

70 SCHÜMANN, 1997. 272.
71 ACHARD, 1800. 18.
72 PRUNS, 2004. 207–208.
73 SCHERER 1799., 567–576. BAXA–BRUHNS, 1967. 101.
74 BAXA–BRUHNS, 1967. 101.
75 PRUNS, 2004. 205–206.
83
LAKATOS HAJNALKA
porosz állam támogatása nélkül csak magánszemélyek segítségére

számíthatott. Elhatározta, hogy kölcsönt vesz fel a szükséges birtok
megvásárlása érdekében. Bár már korábban nagy adósságokat
halmozott fel, hitelezői úgy vélték, hogy a technikai fejlesztések,
melyeket Achard a birtokon végrehajt, tovább növelik majd a terület
értékét. A kölcsönnek köszönhetően Achard 1801 elején meg tudott
vásárolni egy az alsó-sziléziai Cunernben fekvő birtokot. Mindeköz-
ben hitelezői egyre nagyobb nyomást gyakoroltak rá. Az idő telt és a
répacukorgyár még mindig nem indult be, a támogatók pedig már
nem voltak hajlandóak több pénzt invesztálni a kísérletbe,
eredményeket akartak. Ezért 1801. augusztus 22-én Achard úgy
döntött, levelet küld közvetlenül a királynak, melyben tudatta a
cunerni munkálatok állását és sürgős segítséget kért adóssága
rendezésére, azaz kérte a királyt korábbi ígérete teljesítésére. A
tudós kérelmére azonban hónapokig nem érkezett válasz. 1801
decemberében végül Achard kiadott egy jelentést az eddigi eredmé-
nyeiről, arról, hogy miért akar egy második kísérletet is végrehajtani,
és hogy üzembe kívánja helyezni az első porosz cukorgyárat.
Csakhogy ebben az időszakban már nem ő lett volna az első, aki
cukorgyárat alapít, hiszen Lampadius Jénában, Reichenbach grófja
Würbitzben, J. W. Placke és A. L. Bodenstein Magdeburgban már
létrehozott egyet. Az viszont, hogy ezek valóban gyárként
funkcionáltak-e és nem csupán kísérleti létesítményként működtek,
interpretáció kérdése.76 Achard végül 1802. március közepén
helyezte üzembe a cunerni gyárat. 77 Cukorkampánya idején az üzem
13 személyt foglalkoztatott, 250 t (naponta kb. 3,5 t) répát dolgoztak
fel, a nyerscukorhozam 3,64 %, a melasz- és sziruphozam 3,31 %
volt.78
Achardnak tehát rengeteg kísérletezés, idő, fáradság és pénz
árán sikerült felállítania az áhított répacukorgyárat. Ez azonban nem
maradhatott volna fenn, ha adósságait a porosz állam segítségével
nem sikerül rendeznie. Ahogy korábban említettük, Achard
számtalan kérelmet nyújtott be a királynak és a Generál-
direktóriumnak, eredménytelenül. De 1802. február 5-én végre
válaszoltak, Achard megkapta a „jutalmát”, ami oly sok kérvényezés
után nem is jutalomnak, hanem inkább adománynak tűnt: III. Frigyes
Vilmos 90.000 tallért utalt ki neki. Az állami segítség ellenére Achard
vállát továbbra is hatalmas adósság nyomta egészen haláláig (1821),
s úgy tűnt, hiába invesztáltak olyan sok pénzt kutatásaiba, a várt
eredmények elmaradnak.79 A nyerscukor előállítása Cunernben
76 PRUNS, 2004. 208–216.

77 PRUNS, 2004. 216–217.
78 PRUNS, 2004. 217.
79 PRUNS, 2004. 245–252.
84
ugyanis csekély gazdasági sikert hozott, gyakran még az üzemelési

költségeket sem tudták fedezni, nemhogy profitot termeljenek. 80 Bár
a folyamatos nehézségek nem segítették elő a gördülékeny
működést, a gyártás 1807. március 21-ig, a gyár leégéséig,81 folytató-
dott. Az Achard által fejlesztett módszerek és a közzétett tapasztala-
tok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy más répacukorgyárak
is létesüljenek a Porosz Királyság területén, ezek ugyanis mind az
Achard által kifejlesztett eljárás szerint működtek. Idővel maga
Achard is arra törekedett, hogy új gyárak alapítására ösztönözze a
vállalkozókat, ezáltal népszerűsítve az általa kifejlesztett cukorgyár-
tási módszert. Ezen kívül a tudós eredményeinek bemutatására
1805-ben megjelentette Nachricht über die Runkelrübenzucker-
fabrikation zu Cunern in Schlesien über die Ergebnisse der bisherigen
Zuckerfabrikation in Cunern című írását. A répacukor népszerűsítésé-
hez a korszakban ritka módszerhez folyamodtak. Achard írása mellé
adtak egy mintát a Cunernben gyártott répacukorból is. 82 Ez a
hirdetési módszer sokakat meggyőzött, de azért még maradtak
kétkedők. Eddigi munkássága megörökítésére Achard 1809-ben
megírta fő művét Die europäische Zuckerfabrikation aus Runkelrüben,
in Verbindung mit der Bereitung des Brandweins, des Rums, des Essigs
und eines Coffee-Surrogats aus ihren Abfällen címmel.83 Bár eredmé-
nyeit számos tanulmánya megőrizte, nagy veszteségként élte meg a
cunerni üzem leégését. A kaulsdorfi birtokot is hasonló módon
vesztette el, de úgy, mint akkor, most is talpra akart állni és új
üzemet létrehozni, ez azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült.
Végül a gyár újjáépítése helyett királyi parancsra 1811-ben
tanintézetet hoztak létre, ahol a répacukorgyártás módszereire
oktatták a tanulókat. Az oktató nem volt más, mint maga Achard, 84
aki ekkor már gyakran betegeskedett, mivel egészsége a sok éves
kemény munka és aggodalom miatt megromlott. Ennek ellenére
fáradhatatlanul dolgozott tovább haláláig, 1821. április 20-ig.85
80 PRUNS, 2004. 252.

81 BAXA–BRUHNS, 1967. 116.
82 PRUNS, 2004. 255.
83 BAXA–BRUHNS, 1967. 128–129.
84 TANNENBERG, 1942. 240–241.
85
LAKATOS HAJNALKA
Összegzés
A fent tárgyaltak alapján megállapíthatjuk, hogy a porosz uralkodók
ésszerű gazdaságpolitikája, a Splitgerber-finomítók sikeres műkö-
dése, Marggraf rendkívüli tudása, kutatás iránti szeretete és Achard
kiemelkedő tehetsége, megszállottságával ötvözve, egy nyereséges,
hosszú távon nagy változásokat hozó iparágat eredményezett. A
répacukor felfedezésével a nádcukor egyeduralma a későbbiekben
fokozatosan megszűnt, ami az angol gyarmatbirodalomnak nagy
veszteséget jelentett. Az angolok vesztegetéssel, fenyegetéssel
igyekeztek védeni monopóliumukat az újdonsült konkurenciától,
sikertelenül. A nád- és a répacukor küzdelme azonban már a XIX.
század küzdelme volt, azon századé, melyben a cukor már nem
számított luxuscikknek, s az alacsonyabb társadalmi rétegek számára
is elérhetővé vált. A XX. században már nemcsak az élvezet miatt
fogyasztották, hanem az emberi táplálkozás szerves része lett. Az
említett változások az idők során mind a gazdaságra, a
kereskedelemre, a fogyasztási szokásokra, mind a kulturális életre
nagy hatással voltak, s ez egyértelműen bizonyítja a répacukor
mindennapi életben betöltött rendkívüli szerepét és jelentőségét.
86
Bibliográfia
Kiadott források
ACHARD
1800 ACHARD, Franz Carl: Kurze Geschichte der
Beweise, welche ich von der Ausführbarkeit
im Grossen und den vielen Vortheilen der
von mir angegebenen Zuckerfabrication aus
Runkelrüben geführt habe. Berlin, 1800.
1812 ACHARD, Franz Carl: Die europäische
Zuckerfabrikation aus Runkelrüben in
Verbindung mit der Bereitung des
Branntweins, des Rums, des Essigs und eines
Caffee-Surrogats aus ihren Abfällen. Drei
Theile. Neue Verbes-serte wohlfeilere
Auflage. Lipcse, 1812.
DEMIAN
1817 DEMIAN, Johann Andreas: Statistische
Darstellung der Preußischen Monarchie.
Größtentheils nach eigner Ansicht und aus
zuverlässigen Quellen. Berlin, 1817.
MARGGRAF
1767 MARGGRAF, Andreas Sigismund: Chymische
Schriften. 2. köt. Berlin, 1767.
SCHERER
1799 SCHERER, Alexander Nicolaus: Allgemeines
Journal der Chemie. Lipcse, 1799.
87
LAKATOS HAJNALKA
Szakirodalom
BAXA–BRUHNS
1967 BAXA, Jakob – BRUHNS, Guntwin: Zucker im
Leben der Völker. Berlin, 1967.
BIHARI
2002
BIHARI Péter: A németek. 2000 év Európa
közepén. Budapest, 2002.
DANN
1937 DANN, Georg Edmund: Deutsche Apothe-
kerfamilien. In: Pharmazeutische Zeitung.
82. (1937) 25. sz. 337–342.
FRIEDRICH
2009 FRIEDRICH, Christoph: Andreas Sigismund
Marggraf. Begründer der Zuckerindustrie.
In: Pharmazeutische Zeitung. 10. (2009)
[http:// www. pharmazeutischezeitung.
de/ index.php?id=29229]
Utolsó elérés: 2015. augusztus 13.
LENZ
1912 LENZ, Friedrich, Otto UNHOLZ: Die
Geschichte des Bankhauses Gebrüder
Schickler. Festschrift zum 200 jährigen
Bestehen. Berlin, 1912.
LIPPMANN
1890 LIPPMANN, Edmund O. von: Geschichte des
Zuckers, seiner Darstellung und Verwen-
dung, seit den ältesten Zeiten bis zum
Beginne der Rübenzuckerfabrikation.
Lipcse, 1890.
88
MÜLLER
1999a MÜLLER, Hans-Heinrich: Bei den
Demoiselles in Buchholz. Berlinische Mo-
natsschrift. Heft 10. Berlin, 1999. 60–63.
[http:// www. luise - berlin. de / bms /
inxbms 99 .htm]
1999b MÜLLER, Hans-Heinrich: Erste Luftballons
über der Stadt.
[http://www.luise -berlin .de/bms/ bms
txt 99 /9901gesa.htm]
PRUNS
2004 PRUNS, Herbert: Europäische Zuckerwirt-
schaft. Europa auf der Suche nach Zucker in
Einheimischen Kulturpflanzen. 1. köt.
Berlin, 2004.
PRUNS
2008 PRUNS, Herbert: Europäische Zuckerwirt-
schaft. Vom Mittelalter bis zur Franzö-
sischen Revolution. 3. köt. Berlin, 2008.
SCHÜMANN
1997 SCHÜMANN, Christoph: Der Anteil deutscher
Apotheker an der Entwicklung der techni-
schen Chemie zwischen 1750 und 1850.
Frankfurt am Main, 1997.
STIEDA
1928 STIEDA, Wilhelm: Franz Carl Achard ind die
Frühzeit der Deutschen Zuckerindustrie. In:
Abhandlungen der Philologisch-Histori-
schen Klasse der Sächsischen Akademie der
Wissenschaften. Band 39. Lipcse, 1928.
[http://digital.slub-dresden.de
/werkansicht /dlf/7660/ 2/cache.off? tx_
dlf%5Bdouble%5D=0&cHash=39fda7189f
c7c697fe4c20a82b92c499]
89
LAKATOS HAJNALKA
TANNENBERG
1942 TANNENBERG, Gerhard: Der Kampf um den
Zucker. Deutsche Forschung und Tatkraft
brechen ein Monopol. Lipcse, 1942.
UNTERHALT
2003 UNTERHALT, Bernard: Franz Carl Achard.
Der Zuckerfabrikant.
[http://www. pharma -zeutische-zei-
tung.de/ index. php? id= 25297]
90
ABSTRACT
The discovery of the beet sugar and the beginnings of the

Prussian sugar industry (abstract)
Sugar had a huge impact not only on the diet and the lives of
common people but also on the development of the economy and
industry. Since this luxury article was utterly expensive, the
consumption of sugar was for hundreds of years reserved only for
the highest classes of the society. Despite that the merchant and
banking house „Splitgerber & Daum” was able to develop a very
successful sugar industry in Prussia with the help of the Prussian
king Frederick II. The decisive turning point was the discovery made
by the famous pharmacist Adreas Sigismund Marggraf. He realized
that different varieties of turnip contain sugar. Although this
discovery was soon forgotten his apprentice Franz Karl Achard used
the results gathered by his mentor thus founding the European sugar
beet industry. This would marked the beginning of the struggle
between cane and beet sugar.
91
KOVÁCS ÁGNES
Habsburg–oszmán diplomácia a harmincéves

háború utolsó éveiben.
Alexander Greiffenklau von Vollrats rezidensi
tevékenysége
A diplomácia és a diplomáciai ceremóniák nem kevésbé az államok

és uralkodók hatalmi harcainak színterei, mint a csataterek. Mégis, a
politika- és hadtörténet iránt elfogult történetírás sokáig a reál-
politika szükségtelen, néha nevetséges elemeiként jellemezte ezeket.
A történészek figyelme az utóbbi évtizedekben nem méltatlanul
fordult egyre inkább a diplomácia, diplomáciai protokoll és a követek
munkásságának feldolgozása felé. 1 Ezt Leopold Auer jórészt Norbert
Elias érdemének tartja, aki az udvari társadalom viselkedésének,
ceremoniális formáinak vizsgálatát beemelte a történeti kutatás
látómezejébe.2
Ami a konstantinápolyi rezidenseket illeti, a téma
népszerűségét mutatja, hogy jelenleg több párhuzamos kutatás is
zajlik. Alexander Greiffenklau von Vollrats elődjének, Johann Rudolf
Schmid munkásságának feldolgozása már elkészült, 3 levelei kiadásra
várnak. Utódja, Simon Reniger von Renningen rezidensségével
jelenleg Szegeden foglalkozik egy kutatócsoport, kinevezésének kö-
rülményeiről 2014-ben jelent meg tanulmány. 4 Greiffenklau leveleit
pedig a Salzburgi Egyetem kutatócsoportja igyekszik feldolgozni, és
kiadhatóvá tenni. Mivel Greiffenklau életéről, tevékenységéről nem
készült még átfogó monográfia, a tanulmány alapját képező kutatás
elsősorban a rezidens leveleinek a bécsi Haus-, Hof- und
Staatsarchivban található, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltárban mikrofilm–másolatban elérhető példányaira támasz-
kodik. E rövid tanulmány célja, hogy Alexander Greiffenklau von
Vollrats konstantinápolyi császári rezidens (1643–1648) izgalmas,
olykor szélsőséges életének és munkásságának legfontosabb mo-
mentumait, aspektusait bemutassa. Mivel hivatali ideje egész Európa
1 KÁRMÁN, 2012. 46.

2 AUER, 2009. 34.
3 MEIENBERGER, 1973.
4 CZIRÁKI, 2014.
93
KOVÁCS ÁGNES
számára meghatározó időszak, elsőként sorra kell venni, mely

események és tényezők befolyásolhatták Greiffenklau munkáját a
szultán udvarában.
A konstantinápolyi rezidens feladatait befolyásoló

legfontosabb események
1643-ban már huszonöt éve tartott a harmincéves háború, amely
1635-ben, Franciaország spanyolok ellen kihirdetett háborújával
már egész Európára kiterjedt. A császári udvar minden tekintetben
kimerült, de a béketárgyalások megindításához szükséges végső
lökést a spanyolok 1643. évi óriási veresége hozta meg. Május 19-én,
Rocroi-nál Louis d’Enghien Condé herceg (1621–1686) véget vetett
az 1525-ös paviai csata óta tartó spanyol szárazföldi katonai
hegemóniának.5 Az 1645-ös év eseményei III. Ferdinánd császár
(1637–1657) győztes békére irányuló utolsó reményét is elvették. A
március 6–i jankaui ütközetet Thomas Winkelbauer „Németország
Rocroi-jának” nevezi, amely során szinte a teljes bajor lovasság
megsemmisült.6 Novemberben végül a császár teljhatalommal
felruházott képviselője, a Titkos Tanács vezetője, Maximilian
Trauttmansdorff is megérkezett a münsteri tárgyalásokra, ezzel a
békekonferencia legjelentősebb, végső szakaszába léphetett. 7
Alexander Greiffenklau szempontjából a harmincéves háború
legfontosabb mozzanata I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630–
1648) bekapcsolódása a svédek oldalán. Ezért az 1643 és 1645
közötti események és összefüggések kifejtésére egy későbbi
fejezetben kerül majd sor.
1645-ben Velence és az Oszmán Birodalom is háborúba
bonyolódott egymással. Kréta szigete a Serenissima utolsó
mediterráneumi bástyája volt, amelyre a szultán már régóta igényt
tartott.8 A majd huszonöt évig tartó, véres háború kezdete egy
szerencsétlen rajtaütésre vezethető vissza. 1644 szeptemberében a
Máltai Lovagrend hat gályája megtámadott és elfoglalt hét oszmán
hajót. Ezek fedélzetén a sok kincs mellett a kizlár aga és egyik
kegyenc szolganője gyermekével (aki feltehetőleg a szultántól
született), a kairói kádi és több mint 300 rabszolga is tartózkodott. 9
Velence balszerencséjére a hazafelé tartó máltaiak Kréta déli
partjainál álltak meg utánpótlásért, és a zsákmányolt lovakat is
5 18.000 gyalogos katonából megközelítőleg 8000 elesett, 7000 pedig fogságba ke-
rült. WINKELBAUER, 2003. 387.
6 WINKELBAUER, 2003. 387.
7 HILLER, 1992. 40.
8 EICKHOFF, 2010. 13.
9 HAMMER–PURGSTALL, 1840. 253.
94
HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN
áthajóztatták a szárazföldre. Ennyi elég is volt casus bellinek, a

hatalmi ideológia szerint ugyanis oszmán lovak taposta föld az
Oszmán Birodalom tulajdona.10 A velencei követ (bailo) minden
diplomáciai képessége és pénze is kevésnek bizonyult, hogy a
szultánt eltérítse szándékától. Lepanto óta nem látott méretű
hadikészülődés után, 1645 áprilisában 81 gálya, 2 galeasz, egy
galeon, 22 alexandriai, tunéziai, angol és holland kölcsönhajó hagyta
el Konstantinápoly kikötőjét.11 Az 1669-ig elhúzódó háború rengeteg
pénzt emésztett fel, ami tovább súlyosbította a már így is válságban
lévő Oszmán Birodalom helyzetét.12
Az Oszmán Birodalom a XVII. század közepén

A XV–XVI. századi Oszmán Birodalom klasszikus értelemben vett
tradicionális birodalomként működött. Élén születés jogán felső erőt
megtestesítő személy, a szultán állt, aki egyszerre volt isteni és
emberi. A birodalom maga olyan katonai, politikai szervező egység,
amely a javakat adó formájában kisajátítja, majd azokat saját
szempontjai alapján újra elosztja, ami folyamatos hódításra ösztönzi.
Az oszmán szultán mindenható kezében összpontosul a világi és a
vallási törvény is.13 A birodalom gazdasági és szociális fejlődésében a
lepantói csata (1571) és a zsitvatoroki béke (1606) közötti időszak
jelentette a fordulópontot. A szultán egyszerre viselt háborút keleten
és nyugaton, ami hatalmas költségekkel járt (a kincstárban jelentős
deficit, a gazdaságban infláció keletkezett), az elfoglalt területekről
származó bevételek pedig már nem voltak elegendők ezek
fedezésére.14
Az Oszmán Birodalomra a XVI. század közepéig jellemző
stabilitás a XVII. század első évtizedének végére már csak látszólagos
volt. Állandóak voltak a pénzügyi nehézségek, a korrupció és a
nepotizmus.15 A század közepére gyenge uralkodók és nagyvezírek,
janicsárlázadások, gazdasági és társadalmi válság jellemezték a
birodalmat. A XVII. századtól a hárem nevelte a szultánokat, így azok
10 A fenti rajtaütés volt a fő indok, de adódtak további ürügyek is, amelyekre a

szultán a háború megindításakor hivatkozhatott: nagyjából a szeptemberi
eseményekkel egy időben egy oszmán gálya keresztény legénysége fellázadt,
elfoglalta a hajót, amellyel aztán Kréta partjainál hajótörést szenvedett. A sziget
velencei tisztviselői nem adták ki a rabszolgákat a Portának, így azok szabadon
távozhattak. Továbbá egy Alexandriából Konstantinápolyba tartó oszmán hajót,
amely elszakadt konvojától és Krétán ért partot, vesztegzár alá vontak egy időre.
EICKHOFF, 2010. 13.
12 EICKHOFF, 2010. 267.
13 KEREKES, 2008. 140–143.
14 NEHRING, 1983. 66.
15 MATUZ, 1990. 132.
95
KOVÁCS ÁGNES
nem ismerték birodalmukat, csak a Koránt és pár történetíró – a

dinasztiát dicsérő, de a realitásoktól messze álló – munkáit olvasták,
testmozgást sem végeztek, és jó ideje már szakmát sem tanultak.16
Ennek következtében gyakran sem szellemileg, sem fizikailag nem
voltak alkalmasak egy kontinenseken átívelő birodalom irányítására.
A hárem befolyása olyannyira megnőtt, hogy a XVI. század második
és a XVII. század első felét az oszmán történetírás a „feleségek
szultanátusának” (kadinlár szaltanáti) nevezi.17 A hárem hatalmának
növekedésével párhuzamosan nőtt a fekete eunuchok, és csökkent a
nagyvezírek befolyása. A XVI. század végére a nagyvezíreket már
nem annyira kvalitásaik, mint vagyonuk alapján választották, az
uralkodóval már szinte csak feliratokban érintkeztek.18
A válság a birodalom életének minden területén meg-
mutatkozott. Az állandó háborúskodás (a század első felében
Perzsiával, majd a másodikban Velencével) hatalmas költséget
jelentett az államnak, szükségessé vált a pénzrontás, az infláció óriási
méreteket öltött.19 Az államvezetésnek készpénzre volt szüksége,
amelyet vagyonelkobzások, vesztegetés, adóemelés, különféle
kinevezési illetékek és a kifizetések késleltetése révén próbált
megszerezni. A levantei kereskedelem XVI. század második felétől
való visszaesése szintén rossz hatással volt a gazdaságra. A
földbirtokra épülő társadalom nem volt képes átvenni az iparosodás
találmányait, az Oszmán Birodalom nem tudott versenyképes
maradni, az országot elárasztották a külföldi áruk. 20
A hanyatlás megmutatkozó jelei és a gyengekezű, alkalmatlan
nagyvezírek kormányzása odáig vezettek, hogy I. Ibrahim szultán
(1640–1648) féktelen kicsapongásait, költekezését, dührohamait és
zsarnokságát már nem lehetett elkendőzni. A mufti, a kádiaszkerek, a
mollák és a janicsárok együttesen lázadtak fel, és a gyermek IV.
Mehmed (1648–1687) előtt hódoltak. 1648. augusztus 18-án
kimondták Ibrahimra a halálos ítéletet, amelyet végre is hajtottak.21
16 FODOR, 2001. 60–61.

17 ITZKOWITZ, 1980. 75.
18 A nagyvezíri poszt jelentőségének csökkenését mutatja, hogy 1604 és 1656 között
negyvennégyen váltották egymást a hivatalban. A pozícióban töltött rövid időt
mindenki arra használta, hogy a lehető legnagyobb vagyonra tegyen szert, ami
csak tovább növelte a korrupció mértékét. FODOR, 2001. 55., 63.
19 Az árak 1550 és 1600 között a duplájukra emelkedtek, 1650-re pedig elérték az
1600-as szint tripláját. ITZKOWITZ, 1980. 94–95. Míg az akcse ezüsttartalma az

1580-as évekig 0,7–1 gramm között mozgott, a tárgyalt időszakban alig érte el a
0,1–0,3 grammot. A mélypontot azonban csak a XX. század elejére érte el. P AMUK,
2000. 238. A – 2–es táblázat.
20 KEREKES, 2008. 154–155.
21 EICKHOFF, 2010. 100–103.
96
Habsburg–oszmán diplomácia a zsitvatoroki béke

után
1606. november 11-én megkötötték a hosszú török vagy más néven
tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét, amely több
szempontból is új helyzetet teremtett a korábbiakhoz képest. Az
eddigi, 5–8 évre szóló békékkel ellentétben a zsitvatoroki 20 évre
szólt, ami azt jelentette, hogy jó ideig nem kellett nagy törökellenes
hadjáratra számítani, hozzá kellett szokni a gondolathoz, hogy az
oszmánok tartósan berendezkednek az ország területén. Másrészt
azonban húsz év elegendő időnek tűnt arra, hogy stratégiai
szempontból jól kidolgozott terveket készíthessenek. Ez a béke volt
az első, amelyben a szultán egyenrangú félként ismerte el a
Habsburg uralkodót, II. Rudolfot (1576–1612). A szerződés azonban
nem oldott meg minden problémát, sok kérdés nyitva maradt,
további tárgyalásokra bízva azok kezelését. Az irat latin és török
nyelvű változataiban lévő eltérés a 200 000 aranyat illetően pedig
egészen az 1664-es vasvári békéig komoly diplomáciai konfliktu-
sokat okozott.
A XVI. század első felében mind a Habsburg, mind az oszmán
vezetés érdeke azt diktálta, hogy a két birodalom közti status quo
sértetlen maradjon. A Habsburgok nyugatra, az oszmánok keletre
akartak koncentrálni, egyiküknek sem hiányzott egy kétfrontos
háború. A bécsi udvar pedig ehhez igazította újonnan felálló
apparátusát. Látszólag ugyan semmi nem változott, a Titkos Tanács
továbbra is a birodalom első számú döntéshozó testülete volt, de
mivel erejét és energiáját teljes mértékben lekötötte a nyugati ügyek
intézése, a török kérdéssel kapcsolatos feladatok egy szinttel lejjebb
csúsztak, és az Udvari Haditanács kizárólagos kezelésébe kerültek át.
Ide érkeztek a követek jelentései, itt dolgozták fel őket és itt
születtek meg az utasítások is. A Haditanács a modern bürokrácia
egyik mintapéldájává vált.22 Megmutatkoztak azonban a rendszer
hátrányai is: a struktúrák megmerevedtek, az egyetlen cél a status
quo fenntartása volt, hiszen az apparátusban nem volt senki, akit
személyesen is érintett volna a török hódítás. Nem meglepő tehát,
hogy Gerard Freiherr von und zu Questenberg 22 évig, 1624 és 1646
között volt a Haditanács alelnöke. Michel d’Asquier, a keleti nyelvek
főtolmácsa, aki a jelentéseket összegezte, 1625-től majdnem 40 évig
töltötte be hivatalát.23 Johann Rudolf Schmid (von Schwarzenhorn),
konstantinápolyi állandó rezidens 1628-ban hagyta el Bécset, és csak
1643-ban tért vissza.24
22 HILLER, 2002. 223.

23 KEREKES, 2010. 81–82.
24 HILLER, 1992. 71.
97
KOVÁCS ÁGNES
A Habsburgok tizenöt éves háború alatt megszűnt konstanti-

nápolyi állandó képviseletét csak 1610-ben állították fel újra. Az első
képviselőnek, Michael Starzernek nagy lemaradással kellett
szembenéznie: egyrészt a császár egyetlen szövetségese sem tartott
állandó követséget az oszmán fővárosban, másrészt pedig a követi
hierarchia legalján helyezkedett el agente rangjával. A legmagasabb,
követ vagy ambasciatore címet a velencei, francia és angol képviselők
viselhették, de még a később, 1612-ben érkezett holland Cornelis de
Haga is felette állt, mint residente.25 Starzer utódai már megkapták a
rezidensi rangot, de követté csak Simon Reniger von Renningent
emelték 1664-ben, a vasvári béke megkötésekor.26
Ami a követek megnevezését és hierarchiáját illeti, a XVII.
században egységes, minden állam által elfogadott szabályozás
hiányában meglehetősen bonyolult volt. Annyit azonban ki lehet
jelenteni, hogy létezett legalább két kategória, amelyet a küldő rangja
határozott meg. Abraham de Wicquefort holland diplomata 1682-
ben megjelent, a követekről és funkciójukról szóló értekezésében két
csoportra osztotta a képviselőket: ambassadeur (követ, mai kifeje-
zéssel nagykövet), illetve másodrangú követek, mint agents (ágens),
secretaires (titkár), commissaires (megbízott). Az első kategóriába
tartozók rendelkeztek a repraesentatio jogával, tehát ugyanazt a
bánásmódot várhatták el, mintha uralkodójuk személyesen lett volna
jelen.27
Ez a kettős rendszer az oszmán diplomácia viszonylatában is
fennállt. A korszakban a törököknél a követi hierarchia két
kategóriában merült ki: követ és agente.28 Az első kategóriába
tartozott minden nem állandó követ. Amennyiben a Portán egy
ország állandó és rendkívüli képviselője is jelen volt, protokolláris
szinten az előbbi minden esetben alárendelődött az utóbbinak. Nem
minden állam használta ezt a kettős rendszert (Anglia, Fran-
ciaország, Hollandia, Velence csak állandó, Svédország, a Lengyel-
Litván Unió és a Moszkvai Nagyfejedelemség csak alkalmi követeket
küldött), de a Habsburg–oszmán diplomáciában létezett ez a fajta
kettős követi hierarchia.29 A császár rezidense csak másodrangú volt,
ebben a kontextusban nevezhetjük tehát ágensnek is, míg alkalmi
követei az első, magasabb kategóriába tartoztak. Ennek a rangbeli
különbségnek fontos szerepe lesz Greiffenklau feladatainak
teljesítésekor. A korábban már említett agente-residente-ambas-
ciatore hierarchia az oszmán fővárosban tartózkodó állandó
25 KEREKES, 2007. 1220.

26 PROKOSCH, 1976. 229.
27 KÁRMÁN, 2012. 35–36.
28 MEIENBERGER, 1973. 59.
29 KÁRMÁN, 2012. 38–40.
98
képviselőkre vonatkozó további kategóriák voltak. Az egységes

diplomáciai protokoll még európai szinten is csak formálódóban volt,
mindez Konstantinápolyban csak korlátozottan és igen szubjektíven
volt érvényben.
Minden előbb felsorolt rang és hierarchia, mint oly sok
minden más is, a mindenkori szultántól függött, aki az Oszmán
Birodalom és az adott állam aktuális viszonya alapján kezelte azok
küldötteit.30 Olyan, ma már alapvető fogalmakat, mint diplomáciai
immunitás vagy extraterritorialitás, csak addig tartottak tiszte-
letben, amíg a követ vagy küldője viselkedése nem adott okot annak
ellenkezőjére. Ha a Porta háborúba keveredett a küldő féllel,
képviselője fogságra, házi őrizetre vagy még rosszabbra is
számíthatott.31 A követeknek nagyon vigyázniuk kellett arra is, hogy
betartsák a diplomáciai protokoll szimbolikus kifejezési formáit.
Európa és az Oszmán Birodalom viszonylatában még nem alakult ki
egységes protokolláris nyelvezet, amelyből könnyen adódhattak
félreértések. Jobb esetben egy-egy cselekedet vagy magatartásforma
csak jelentését vesztette, de rosszabb esetben félreértelmezték, ami
súlyos következményekkel járhatott. 32 Az oszmánok például kife-
jezetten nyersnek és udvariatlannak tartották az európaiakat, amiért
azok már az első szultáni audiencián vagy a hivatalos étkezés alatt
politikáról szerettek volna beszélni, ez ugyanis illetlenségnek
számított.33
30 Egy alkalommal az angol követnek 5000 guldenjébe került, hogy a Portán

tartózkodó császári internunciust megelőzhesse a szultáni audiencián.
Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. március 19. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt. 117. fol. 183r.
31 Giovanni Soranzo velencei bailó a Kréta elleni hadjárat megindításakor került házi
őrizetbe, miután a szultán parancsára szerencsés utat kívánt a kihajózó flottának.

EICKHOFF, 2010. 25–26., Nála szerencsétlenebbül járt a thessaloniki francia
kereskedelmi konzul, akit máltaiaknak való kémkedés vádjával ki is végeztek.
Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. február 23. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt. 118. Konv.3. fol. 52v.
32 1555–ben Verancsics Antal követségének egy tagja konstantinápolyi lovaglásához
zöld színű harisnyát húzott. Nem tudta ugyanis, hogy a zöld a próféta színe, amit
hitetlenek egyáltalán nem viselhetnek. Ennek következtében szerencsétlen férfit
lerángatták a lováról és jól megverték, ő pedig azt sem értette, miért. De a
legextrémebb esetek közé tartozik Hermann Graf Czernin von Chudenic rendkívüli
követ 1616-os konstantinápolyi bevonulása is. Kibontott lobogójának egyik
oldalán a császár zászlaja, másik oldalán a keresztre feszített Krisztus volt látható.
Czernint azonnal letartóztatták és város szerte keresztény ellenes pogromok
indultak. A felbolydulást az a néphiedelemben elterjedt prófécia okozta, amely
szerint, ha egy napon megjelenik egy keresztes zászló, az a birodalom bukásának
biztos jele lesz. MEIENBERGER, 1973. 26.
33 PEDANI, 2009. 297.
99
KOVÁCS ÁGNES
Alexander Greiffenklau von Vollrats konstantinápolyi

császári rezidens
Alexander Greiffenklau von Vollrats életrajza meglehetősen hiányos,

munkásságával mindezidáig nem foglalkozott a történeti kutatás.
Feltehetően egy rheingau–hesseni nemesi család leszármazottja,
amelynek nevét Johann Heinrich Zedler a Mainztól nem messze
fekvő Vollrath kastélyból eredezteti, amelyet 1119-től birtokoltak.34
Alexander Greiffenklau konstantinápolyi rezidenssége előtti
karrierjéről annyit tudunk, hogy főjegyző, illetve fellebbezési
tanácsos volt Csehországban.35 Hivatalos kinevezését konstantiná-
polyi rezidenssé és a császári instrukciókat 1643. március 1-jén
kapta meg Bécsben, ahonnan március 6-án indult útnak.36 Szerencsés
utazást követően Greiffenklau és kísérete, valamint a velük utazó
Szelepcsényi György csanádi és pécsi püspök, április 23-án érték el
Konstantinápolyt.37 A rezidens többé nem tért vissza Bécsbe, 1648
júniusában váratlanul életét vesztette az oszmán fővárosban.
Jellemét tekintve Alexander Greiffenklau – ma úgy fogalmaz-
nánk – nehéz természetű ember volt. Hammer–Purgstall jellemzése
alapján, egy többszörösen háborús és gyilkossági ügyekbe
keveredett, a Wallenstein-féle eseményekkel is kapcsolatba hozható
gazember volt.38 Az agresszió sem állt távolt tőle, egy alkalommal,
amikor este a raguzai követtől tartott hazafelé, perai part-
raszállásukkor (állítása szerint) részeg janicsárok inzultálni kezdték
őt és embereit. Greiffenklau elsőként ugrott partra, az egyik
testőrétől elvett egy botot, amivel eszméletlenre verte az egyik
támadójukat.39 Szalánczi István erdélyi követ a felfuvalkodott és
kevély jelzőkkel illette őt,40 Réthi István kapitiha (azaz állandó
képviselő) pedig azt írta I. Rákóczi Györgynek, hogy bár Greiffenklau
több alkalommal is meghívta őt vendégségbe, nem mer elmenni,
mert fél, hogy megmérgezik a vacsoránál. 41
Mindezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy
szélsőséges személyisége mennyiben hatott ki konstantinápolyi
34 ZEDLER, 1735. 816.

35 WAGNER, 1984. 816., HAMMER–PURGSTALL, 1840. 249.
36 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. június 20. ÖStA HHStA Staatenab-
teilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 103r és 106v.

teilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 107r.

teilungen Türkei I Kt. 118. Konv.3. fol. 256v–258r.

40 BEKE–BARABÁS, 1888. 814.
41 BEKE–BARABÁS, 1888. 879. Nem lett volna példa nélküli eset, hiszen korábban is
történt már mérgezés a császári rezidens háza táján. Erről lásd: H ILLER, 1991.
100
munkájára. A következőkben a rezidens legfontosabb feladatait

mutatom be, illetve azt, hogyan teljesítette ezeket Greiffenklau,
különös tekintettel a császári udvar fő céljára: az Oszmán
Birodalommal 1606 óta fennálló status quo fenntartására.
A rezidens legfontosabb feladata

Alexander Greiffenklau von Vollrats első és legfontosabb feladata
konstantinápolyi rezidensként az volt, hogy elérje a szultánnál:
hosszabbítsa meg a császárral fennálló békét, és ezzel összefüg-
gésben leállítsa I. Rákóczi György császárellenes hadjáratát. Ezt érje
el bármi áron, csak ne a Zsitvatorok óta vitás 200 000 aranyért.42
1643 áprilisában, amikor Greiffenklau megérkezett Konstan-
tinápolyba, egyszerre volt és nem volt béke a császár és a szultán
között. Az 1606. december 9-én megkötött zsitvatoroki békét 1649-
ig hétszer tárgyalták újra,43 ami jelzi egyrészt a két fél igényét a béke
fenntartására, de azt is, hogy a tárgyalások nem voltak zökkenőmen-
tesek, sok kérdés maradt megoldatlanul. Az 1606-os szerződés 1626-
ban lejárt, de Bécsben már 1616-ban megerősítették, és további húsz
évre meghosszabbították. Ez utóbbi 1636-ig volt érvényben,
időközben azonban, az 1627-es szőnyi tárgyalásokon mindkét fél
kifejezte igényét a további hosszabbításra, de míg a törökök 40–50,
addig a császár 25 évben gondolkodott, így nem született
megállapodás, és a szőnyi pontokat egyik fél sem erősítette meg
hivatalos formában.44 Ennek alapján tehát 1636 óta nem volt
érvényben hivatalos dokumentumokon nyugvó békeszerződés, bár
az oszmánok azt színlelték, amikor külső vagy belső problémáik
miatt így állt érdekükben. 45 A felek továbbra is igyekeztek egy,
mindkét fél részéről elfogadott és ratifikált szerződés megkötésére.
1642 januárjában újra megindultak a tárgyalások Szőnyben, 46 és
több hónapig tartó egyezkedés után március 19-én végül megszü-
letett a békeszerződés meghosszabbítása, amelyet mindkét fél
42 Greiffenklau instrukciói a császártól. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643.

június 20. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 103r–106v.
43 HILLER, 2008. 49.
44 MAJLÁTH, 1885. 62–63.
45 A színlelés alapjául az 1627–es tárgyalások szolgáltak, ahol mindkét fél további
hosszabbítást kezdeményezett. Ha a császár által javasolt 25 évet számoljuk, az a

béke 1651–1652–ig tartana. Így lesz értelme annak, hogy Kara Musztafa nagyvezír
1643–ban az ujján számolja le Greiffenklaunak a nyolc hátralévő évet a fennálló
békéből. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak.1643. június 20. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt 116. Konv.2. fol. 110v.
46MAJLÁTH, 1885. 78.
101
KOVÁCS ÁGNES
biztosai aláírtak.47 A kapitulációk ratifikálására azonban még három

évet kellett várni, I. Ibrahim szultán csak 1645 márciusában
hitelesítette a dokumentumot.48
Ami Greiffenklau feladatának teljesítését illeti, az eredményt
befolyásoló legfontosabb tényező az volt, hogy I. Ibrahim szultán
1640-es trónra lépése óta a császár nem küldött a korábbi fejezetben
már említett, magasabb rangú követet. Johann Rudolf Schmid már
1640 júliusában küldött levelében megírta III. Ferdinánd császárnak,
hogy a nagyvezír már nagyon várja az új szultán köszöntésére
küldött követet. Esterházy Miklós nádor (1625–1645) javaslatára
azonban végül csak internunciust küldtek, Izdenczy András szemé-
lyében.49 Ez nagyban megnehezítette a rezidens dolgát, mert az
oszmánok a kezdetektől fogva egy császári követséghez kötötték a
béke hivatalos megerősítését.50 Greiffenklau nem egy jelentésében
tanácsolta és sürgette a követség útnak indítását, mert megbizonyo-
sodott a felől, hogy a törökök nem fognak engedni ebből a kikötésből.
Hiába érvelt azonban, III. Ferdinánd császár bízott benne, hogy
sikerül a nagy költségekkel járó ünnepélyes követség nélkül is elérni
a dokumentumok ratifikálását. Végül Greiffenklaunak lett igaza, a
szultán nem változtatta meg a döntést, I. Rákóczi György viszont
engedélyt kapott a császár elleni hadba lépésre.
I. Rákóczi György felső-magyarországi hadjárata a

konstantinápolyi császári rezidens szemével
A mindenkori császári rezidens egyik legfontosabb feladata volt,
hogy szemmel tartsa az Erdélyi Fejedelemség portai követeit,
információkat szerezzen a fejedelem aktuális terveiről, jelentsen az
erdélyi és a Habsburg-ellenes európai hatalmak követeinek
kapcsolatairól. Mivel Bécsben csak Habsburg-barát országok
képviseltették magukat, így a vajdaságokról és Erdélyről, de nem
egyszer a nyugat-európai térségekről is Konstantinápolyon keresztül
szerezhettek értesüléseket.51 Különösen fontos volt ez a feladat a
47MAJLÁTH, 1885. 399.

48 WAGNER, 1984. 350.
49MAJLÁTH, 1885. 12., 50., Ezen kívül a zsitvatoroki béke értelmében mindkét félnek
háromévente kellett ünnepélyes követséget küldeni. Bár ez olykor egyáltalán nem,

vagy csak évekkel később érkezett meg, még így is beszélhetünk állandó, többé-
kevésbé szabályos időközönként érkező, nagy presztízsű képviselőről, aki 1643-
ban már régóta váratott magára. KÁRMÁN, 2012. 38.
50 Már az első, 1643. május 5-én tartott nagyvezíri audiencián elhangzott ez a
feltétel, amelyből később sem engedtek, szinte minden további tárgyaláson

előkerült az esedékes császári követség elmaradásának kérdése. Greiffenklau III.
Ferdinánd császárnak, 1643. május 6. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt
116. Konv.2. fol. 40r–41v.
51 HILLER, 1992. 70.
102
harmincéves háború alatt, III. Ferdinánd császár nem alaptalanul

tartott attól, hogy I. Rákóczi György előbb-utóbb engedélyért küld
majd a Portára, hogy a svédek és franciák oldalán csatlakozhasson a
háborúhoz. A császár számára létfontosságú volt tehát, hogy reziden-
se elérje: a szultán ne engedélyezze a fejedelem hadba lépését
(miközben a császár ellen szövetséges országok követei éppen ennek
ellenkezőjét igyekeztek keresztülvinni).
Alexander Greiffenklau 1643. szeptember 27-i levelében
említette első alkalommal, hogy hiteles forrásokból hallotta: az
erdélyi fejedelem engedélyért küldött a Portára, hogy svéd szövet-
ségben hadba vonulhasson. 52 Október során arról számolt be, hogy
bár a nagyvezír elsőre elutasította az erdélyi, francia, holland és az
épp ott tartózkodó svéd küldött megkeresését, mégis úgy tűnik, az
ügyet inkább csak függőbe helyezte.53 Réthi István 1643. november
4-én kelt leveléből tudjuk, hogy Rákóczi megkapta a nagyvezír
engedélyét,54 úgy tűnik azonban, hogy ezt több hétig is titokban
tudták tartani, mert Greiffenklaunak csak januárra sikerült
megbizonyosodnia róla.55 1644. február 2-án megindult az erdélyi
fősereg, és a hónap közepére Szatmár kivételével az egész Tiszántúl a
fejedelem kezére került, áprilisra pedig az említett hét vármegyén
felül további négyet is elfoglaltak. 56 Greiffenklau tavaszi
jelentéseiben elsősorban a budai és egri pasáktól származó informá-
ciói alapján elemezte a magyarországi hadi helyzetet. 1644. április
23-án írott jelentésében az oszmánok Rákóczi háborújával
kapcsolatos érdekeiről elmélkedett. Szerinte elsősorban az a céljuk,
hogy a fejedelem fegyvereivel gyakoroljanak még erősebb nyomást a
császárra, hogy rég elmaradó magas rangú követét minél hamarabb,
minél gazdagabban megrakodva útnak indítsa. Másodszor, Rákóczi
támogatásával a béke nyílt megszegése nélkül növelhetik befolyási
övezetüket, a fejedelem belépése a háborúba pedig nagyban
akadályozza egy általános béke megszületését. Végül azt is
52 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. szeptember 27. ÖStA HHStA

Staatenabteilugen Türkei I Kt 116. Konv.2. fol. 217r. Réthi István kapitiha és
Serédy István főkövet utasítást kaptak, hogy szerezzenek engedélyt a Bocskai és
Bethlen által is bírt hét vármegye és Kassa elfoglalására, és ehhez fegyveres
támogatást is kérjenek. VARGA J., 2000. 252.
53 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. október 14. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 98v–99r.

54 BEKE–BARABÁS, 1888. 632.
55 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. január 8. ÖStA HHStA
Staatenabteilugen Türkei I Kt 117. fol. 87v–88r., 109r., 114r.

56 CSEH–SZOMBATHY, 1956. 56–58., MAKKAI–SZÁSZ, 1986. 705.
103
KOVÁCS ÁGNES
megemlíti, hogy az oszmán haderő készenlétben tartásával és

Rákóczi oldalán történő esetleges bevetésével a szultán
megakadályozza a janicsárok fellázadását. 57
A fejedelem hadjáratának végkimenetele Greiffenklau
elméletét látszik alátámasztani, miszerint a Porta támogatása a
császári követtel és ajándékokkal, ezzel együtt a béke hivatalos
megerősítésével állt kapcsolatban. III. Ferdinánd császár nem
halogathatta tovább, el kellett küldenie ünnepélyes követségét,
amelynek vezetésére a keleti diplomáciában már fiatalon tapasz-
talatokat szerzett Hermann Czernin von Chudenic grófot választotta.
Mire Czernin útnak indult Bécsből 1644. június 30-án,58 I. Rákóczi
György hadjáratának első fele már lezárult, a fejedelem és a Porta
számára legfontosabb hét vármegye már az erdélyiek kezén volt.
Ekkorra a Rákóczi és a császár közti béketárgyalások híre is elérte
Konstantinápolyt. Greiffenklau jelentéséből úgy tűnik, hogy az
oszmánok a megegyezést is engedélyhez kötötték, nem akarták, hogy
még a császári követ megérkezése előtt véget érjen Rákóczi
hadjárata.59 Ez a tény ismét csak azt támasztja alá, hogy a fejedelmet
nyomásgyakorlásra akarták felhasználni.
Szerencsétlen utazás után, súlyos betegen érkezett meg
Czernin Konstantinápolyba 1644. szeptember 15-én.60 Az első
szultáni és nagyvezíri audienciákra végül csak október folyamán
került sor.61 Novemberben a nagyvezír már a következő sorokat
küldte a fejedelemnek: „ti is a német birodalomba való bemenetelre
egy lépést se tegyetek, mert őhatalmasságának erre akarata és
engedelme nincs, valameddig azok reátok nem indulnak, reájok ne
menjetek.”62 A következő hónapok bizonytalanságban teltek, a szul-
tán egyszerre fenyegette háborúval Velencét és a császárt. Utóbbit
azért, mert így próbálta elérni, hogy Czernin Kassát és a hét
vármegyét örökösen Erdély birtokának nyilvánítsa, aki hiába
mondta, hogy erre nincsen felhatalmazása. 63 Rákóczi ugyan még
sürgette Serédyt, hogy próbáljon engedélyt szerezni a további
57 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. április 23. ÖStA HHStA

Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 277v–278r.
58 Zweite Gesandtschaftsreise, 9.
59 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. június 21. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 343r–343v.

60 WAGNER, 1984. 350.
61 Zweite Gesandtschaftsreise, 32–34., Október 25-én pedig megérkezett a hír,
miszerint máltai hajók foglyul ejtettek hat oszmán hajót és egy teljesen új galeont,
fedélzetén oszmán előkelőkkel és nagy értékű kincsekkel. Greiffenklau III.
Ferdinánd császárnak, 1644. október 31. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I
Kt 118. Konv.1. fol. 579v.
62 Idézi: CSEH–SZOMBATHY, 1957a. 198–199.
63 Zweite Gesandtschaftsreise, 39–40. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645.
február 4. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 22r–22v.
104
előrenyomulásra, de még a Portán oly befolyásos franciák

segítségével sem sikerült eredményt elérni. 64 Február 22-én a
szultán végleg a császárral való béke mellett döntött.65 1645. március
6-án, aznap, amikor a császári sereg hatalmas vereséget szenvedett
Jankaunál, gróf Czernin és a nagyvezír Konstantinápolyban kellemes
hangvételű tárgyalás során biztosították a két fél közti békét. 66
Júniusban Rákóczi megkapta a szultántól a levelet, amelyben mege-
rősítette őt Kassa és a hét vármegye birtoklásában, de egyértelműen
és véglegesen megtiltotta a további előrenyomulást. 67
Összegzés
Alexander Greiffenklau Bécs és a császári udvar, illetve egész Euró-
pa számára meghatározó időszakban érkezett Konstantinápolyba. A
harmincéves háború utolsó szakaszával párhuzamosan már a
béketárgyalások is megindultak. A császár minden erejét, pénzét és
energiáját lekötötték a nyugaton zajló események, így a keleti béke
létfontosságú volt számára. Az új rezidens legfontosabb feladata
tehát az volt, hogy biztosítsa az 1606 óta fennálló törékeny béke
meghosszabbítását. Vajon diplomáciai tehetségén múlott, hogy
egyedül nem tudta ezt véghezvinni? Vagy „egyedi” személyisége
befolyásolta volna az ügy kimenetelét?
Greiffenklau már a nagyvezírrel folytatott legelső tárgyalás
után megírta a császárnak, hogy a szultán nem hajlandó ratifikálni a
szőnyi egyezséget, amíg nem érkezik meg a régóta elmaradó, gazdag
ajándékokkal megrakott magas rangú követség. A következő több
mint egy év során majd minden levelében megismételte az oszmánok
ezen feltételét, és bizonyossággal jelentette ki, hogy nem fognak
engedni belőle. Hiába reménykedett III. Ferdinánd, a rezidensnek
igaza volt, és késlekedésével azt is elérte, hogy I. Rákóczi György
megkapja az engedélyt a Porta számára is értékes hét felső-
magyarországi vármegye visszafoglalására. Greiffenklaunak tehát
Hermann Czernin von Chudenic gróf követségére volt szüksége, hogy
a szultán fenntartsa a békét a Habsburg Birodalommal. A szultánnal,
nagyvezírrel és más fontos hivatalnokokkal folytatott tárgyalásai
alapján azt lehet mondani, hogy jelleme sem pozitív, sem negatív
irányban nem befolyásolta a béke ügyét, hiszen az első alkalommal
közölt feltételek nem változtak. Nem számított sem a tehetsége, sem
a személyisége, csak a diplomáciai hierarchiában elfoglalt helye.
64 VARGA J., 2000. 254.

65 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. február 23. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 52v–53r.
66 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. március 27. ÖStA HHStA
Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 109r–109v.

67 CSEH–SZOMBATHY, 1957b. 118.
105
KOVÁCS ÁGNES
Bibliográfia
Levéltári források
ÖStA HHStA Österreichisches Staatsarchiv, HHStA Haus–

Staatenabteilungen Hof– und Staatsarchiv. Staatenabteilungen
Türkei I Kt 116 Türkei I. Karton 116.


Kiadott források
MAJLÁTH
1885 MAJLÁTH Béla (szerk.): A szőnyi béke
okmánytára. Budapest, 1885.
BEKE–BARABÁS
1888 BEKE Antal–BARABÁS Samu (szerk.): Rákó-
czy György és a Porta. Levelek és okiratok.
Budapest, 1888.
NEHRING
1983 NEHRING, Karl: Adam Freiherrn zu
Herbersteins Gesandtschaftsreise nach
Konstantinopel. Ein Beitrag zum Frieden
von Zsitvatorok (1606). München, 1983.
PROKOSCH
1976 Krieg und Sieg in Ungarn. Die Ungarnfeld-
züge des Großwesirs Köprülüzâde Fâzil
Ahmed Pascha. 1663 und 1664 nach den
„Kleinodien der Historien” seines Siegelbe-
wahrers Hasan Ağa. Übersetzt, eingeleitet
und erklärt von: PROKOSCH, Erich. Graz,
1976.
106
Zweite Zweite Gesandtschaftsreise des Grafen

Gesandtschaftsreise Hermann Czernin von Chudenic nach
Constantinopel im Jahre 1644. Neuhaus.
é.n.
Szakirodalom
CZIRÁKI
2014 CZIRÁKI Zsuzsanna: Zur Person und
Erwählung des kaiserlichen Residenten in
Konstantinopel, Simon Reniger von
Renningen (1649–1666). In: CZIRÁKI
Zsuzsanna – FUNDÁRKOVÁ Anna – MAN-
HERCZ Orsolya – PERES Zsuzsanna – VAJNÁGI
Márta (szerk.): Wiener Archivforschungen
Bd. X. Festschrift für den ungarischen
Archivdelegierten in Wien, István Fazekas.
Wien, 2014. 157–164.
CSEH–SZOMBATHY
1956 CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György
1644–es hadjárata. In: Hadtörténelmi
Közlemények,3. (1956) 1. sz. 43–76.
1957a CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György

1644–es hadjárata. II. rész. In: Hadtörté-
nelmi Közlemények, 4. (1957) 1–2. sz. 179–
203.
1957b CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György

1645. évi hadjárata. In: Hadtörténelmi
Közlemények, 4. (1957) 3–4. sz. 101–135.
EICKHOFF
2010 EICKHOFF, Ekkehard: Velence, Bécs és a
törökök. Budapest, 2010.
MAKKAI–SZÁSZ
1986 MAKKAI László – SZÁSZ Zoltán (szerk.):
Erdély Története II. 1606–tól 1830–ig.
Budapest, 1986.
FODOR
107
KOVÁCS ÁGNES
2001 FODOR Pál: Szultán, birodalmi tanács,

nagyvezír. Változások az oszmán hatalmi
elitben és a nagyvezíri előterjesztés
kialakulása. In: FODOR Pál: A szultán és az
aranyalma. Tanulmányok az oszmán–török
történelemről. Budapest, 2001. 45–66.
HAMMER–PURGSTALL
1840 HAMMER–PURGSTALL, Joseph von: Geschich-
te des Osmanischen Reiches. Bd. 3. Pest,
1840.
HILLER
1991 HILLER István: A tolmácsper. In: Történelmi
Szemle, 33. (1991) 3–4. sz. 203–214.
1992 HILLER István: Palatin Nikolaus Esterházy.

Die ungarische Rolle in der Habsbur-
gerdiplomatie 1625 bis 1645. Wien–Köln–
Weimar, 1992.
2002 HILLER István: A Habsburgok török

diplomáciája a 17. század első felében. In:
FODOR Pál–PÁLFFY Géza–TÓTH István
György (szerk.): Tanulmányok Szakály
Ferenc emlékére. Budapest, 2002. 215–
227.
2008 HILLER István: Pax Optima Rerum. In: G.

ETÉNYI Nóra–HORN Ildikó (szerk.): Portré
és imázs. Politikai propaganda és repre-
zentáció a kora újkorban. Budapest, 2008.
49–60.
ITZKOWITZ
1980 ITZKOWITZ, Norman: Ottoman Empire and
Islamic Tradition. Chicago–London, 1980.
KÁRMÁN
2012 KÁRMÁN Gábor: Szuverenitás és
reprezentáció: Erdély a Porta 17. századi
diplomáciai rendszerében. In: Korall
Társadalomtörténeti Folyóirat, 13. (2012).
108
48. sz. 33–61.
KEREKES KEREKES Dóra: Kémek Konstan-

tinápolyban: a Habsburg információ-
2007
szerzés szervezete és működése a magyar-
országi visszafoglaló háborúk idején
(1683–1699). In: Századok, 141. (2007) 5.
sz. 1217–1259.
2008 KEREKES Dóra: Tradicionális birodalom –

modern birodalom. Az Oszmán Birodalom
a 17. század első felében. In: Aetas, 23.
(2008) 4. sz. 140–157.
2010 KEREKES Dóra: Diplomaták és kémek

Konstantinápolyban. Budapest, 2010.
MATUZ
1990 MATUZ József: Az Oszmán Birodalom
története. Budapest, 1990.
MEIENBERGER
1973 MEIENBERGER, Peter: Johann Rudolf Schmid
zum Schwarzenhorn als kaiserlicher
Resident in Konstantinopel in den Jahren
1629–1643. Ein Beitrag zur Geschichte der
diplomatischen Beziehungen zwischen Ös-
terreich und der Türkei in der ersten Hälfte
des 17. Jahrhunderts. Frankfurt am Main,
1973.
PAMUK
2000 PAMUK, Şevket: A Monetary History of the
Ottoman Empire. Cambridge, 2000.
PEDANI
2009 PEDANI, Maria Pia: The Sultan and the
Venetian Bailo: Ceremonial Diplomatic
Protocol in Istanbul. In: Ralph KAUZ–
Giorgio ROTA–Jan Paul NIEDERKORN (Hg.):
Diplomatisches Zeremoniell in Europa und
im Mittleren Osten in der frühen Neuzeit.
Wien, 2009. 287–300.
109
KOVÁCS ÁGNES
VARGA J.
2000 VARGA J. János: I. Rákóczi György és az
„Orta Madzsar”. In: TAMÁS Edit (szerk.):
Erdély és Patak fejedelemasszonya. Ló-
rántffy Zsuzsanna. II. Sárospatak, 2000.
247–258.
WAGNER
1984 WAGNER, Georg: Österreich und die
Osmanen im Dreissigjährigen Krieg.
Hermann Graf Czernins Grossbotschaft
nach Konstatninopel 1644/45. In: Mittei-
lungen des Oberösterreichischen Landesar-
chivs. Bd. 14. Beiträge zur Neueren
Geschichte. Festschrift für Hans Strumber-
ger zum 70. Geburtstag. Linz, 1984. 325–
392.
WINKELBAUER
2003 WINKELBAUER, Thomas: Ständefreiheit und
Fürstenmacht. Länder und Untertanen des
Hauses Habsburg im Konfessionellen Zeital-
ter. Teil 1. In: Herwig Wolfram (szerk.): Ös-
terreichische Geschichte 1522–1699. Wien,
2003.
ZEDLER
1735 ZEDLER, Johann Heinrich (szerk.) :Grosses
vollständiges Universallexikon Aller Wissen-
schaften und Künste. Bd. 11. Halle-Leipzig,
1735.
110
ABSTRACT
Habsburg–Ottoman diplomacy in the last years of the

Thirty Years’ War
Alexander Greiffenklau von Vollrats
The agency of Alexander Greiffenklau von Vollrats until recent times
had missed the interest of historical research. The discussed period
however, is determining for the entire early modern Europe. The
Thirty Years’ War was approaching to its end, and parallel with the
last phase, the negotiations about the peace were beginning in
Münster and Osnabrück. For the imperial court, which was
permanently fighting for twenty six years, the continuity of the peace
with the Ottoman Empire (with “crazy” Ibrahim I. on the throne) is of
vital importance. In this tender situation the new resident with
“unique” personality arrives to Constantinople, Alexander Greiffen-
klau von Vollrats to secure the continuity of the peace existing since
1606 and prevent George Rákóczi I. to enter the war on Sweden’s
side. In my study based on Greiffenklau’s reports I would like to
present the results of my newest research, regarding how the
resident performed his main task. How much was his success or
failure influenced by his diplomatic talents or his personality? I
would like to show the correlation between Rákóczi’s campaign and
the embassage of Hermann Czernin von Chudenic as well as the
ratification of the peace treaty of Szőny, 1642.
111
FARAGÓ DÁVID
A kora újkori koronázás mint hatalmi

reprezentációs eszköz. I. Miksa 1563-as
koronázása
A tanulmányban I. Miksa (1563–1576) koronázásán keresztül arra

keresem a választ, hogy milyen volt a Magyar Királyság és a magyar
rendek helyzete a Habsburg Monarchiában a mohácsi csatát
követően, illetve hogy a rendeknek mit sikerült átmenteniük a késő
középkori koronázások hagyományaiból, és azokat hogyan sikerült
integrálniuk a megváltozott körülmények között. Ezután a pozsonyi
bevonulást, a koronázási ceremóniát, az azt követő lakomát, a
királyné koronázását és az ünnepi játékokat, végül az események
utólagos reprezentációját ismertetem. Az ünnepség szimbólum-
rendszerén, továbbá az uralkodócsalád és a magyar rendek repre-
zentációján keresztül a két fél politikai céljait vizsgálom, illetve azt,
hogy a Magyar Királyság Habsburg Birodalmon belüli különleges
helyzete hogyan nyilvánult meg.
A magyar királyi udvar helyzete

A mohácsi csatát követően az országnak két legitim uralkodója1 volt,
akik önálló udvart hoztak létre. Ferdinánd koronázása után hat hétig
tartózkodott Magyarországon, székhelyét a hagyományokhoz hűen
Budán rendezte be, ahova 1528. január 20-án vonult be. Itt nem
hozott létre önálló magyar királyi udvar, mivel 1527-es
székesfehérvári koronázásakor, már cseh király és az osztrák
tartományok ura volt, ráadásul kíséretéhez tartozott bécsi udva-
rának több tagja is2 1528. február 6-án távozott Bécsbe, mivel
hatalmi központjának Ausztriát tekintette, így a magyar királyi udvar
elvesztve önállóságát a Habsburgok bécsi udvarának része lett.3 A
magyar udvari tisztségek névlegessé váltak, azonban Ferdinánd
fenntartotta azokat, mivel az udvari tisztségviselők reprezentálhat-
ták magyar királyi címét,4 ráadásul a rendek önreprezentációjában is
fontos szerepük volt, megszüntetésük komoly konfliktust okozhatott
volna. Az önálló udvar megszűnése miatt a Magyar Királyság
1 I. (Habsburg) Ferdinánd (1526–1564) és I. (Szapolyai) János (1526–1540)

2 PÁLFFY, 2011. 105.
3 PÁLFFY, 1999. 338–339.
4 PÁLFFY, 2011. 341–343.
113
FARAGÓ DÁVID
szuverenitása sérült,5 azonban nem vesztette el önállóságát, mivel

nem a Német-római Császárságnak, hanem a közép-európai
Habsburg Monarchia összetett államának (tagjai: Német-római
Császárság, Magyar és a Cseh Korona országai, osztrák örökös
tartományok, Habsburg családi birtokok és örökség). lett a része.6 A
Német-római Császárságot és Magyarországot egyedül az uralkodó
személye (rex et imperator) kötötte össze.7 Ferdinánd reálunióként
értelmezte ezt a kapcsolatot, mivel úgy vélte, hogy a Magyar
Királyságot örökre sikerült megszereznie dinasztiájának, azonban a
magyar rendek a fennálló viszonyt a török fenyegetés által létreho-
zott és annak ideje alatt fennmaradó perszonáluniónak tekintették.8
Ennek megfelelően az 1547. évi 5. törvénycikket9 a Habsburgok az
öröklési jog (jus hereditate) elismeréseként értelmezték, azonban a
rendek továbbra sem voltak hajlandóak lemondani szabad
királyválasztó jogukról (jus electionis), mivel ezt tekintették az
uralkodói legitimitás alapjának.10 Ferdinánd távozása az ország
kormányzásában rengeteg problémát okozott, ezért a rendek az
1526 és 1563 közötti országgyűléseken többször kérték, hogy ő vagy
valamelyik családtagja, lehetőleg egyik fia, folyamatosan tartóz-
kodjon az országban, és vegye kézbe az ügyek irányítását.11 Miksa
neve először 1550-ben merült fel, mikor Spanyolországból érkezett
haza,12 az 1555-ös és 1559-es országgyűlésen apja helyetteseként
vett részt.13
A középkori hagyományok átmentése
A középkori királykoronázások közül Bonfini II. Ulászló 1490-es

koronázásáról készült leírása a legrészletesebb.14 A király először
három napig böjtölt a koronázás előtt (1). A koronázás napján
először bevonult a bazilikába, (2), amelyet a szertartást végzők
felsorakozása és a koronázási jelvények elhelyezése követett (3).
Ezután a ceremónia felkiáltással (acclamatio) (4), a király köteles-
ségeinek elmondásával (5), az egyházi eskü letételével (6), a király-
szenteléssel (7), a felkenéssel (8), a király átöltöztetésével (9), a kard
felövezésével és kirántásával (10–11), majd a koronázással (12), a
5 PÁLFFY, 2011. 247–252.

6 PÁLFFY, 2011. 78–79.
7 PÁLFFY, 2007. 328–330.
8 PÁLFFY, 2011. 246.
9 MÁRKUS, 1899b. 192–193.
10 GUSAROVA, 2012. 188.
11 1536. LVII. tc., 1546. XVIII. tc., 1547. V. tc., 1548 XXII. tc, 1550. III–VI. tc, 1552.
XXXII. tc., 1555. I. tc. MÁRKUS, 1899b. 37–383.

12 1550. V. tc. MÁRKUS, 1899b. 259.
13 PÁLFFY, 2011. 290–291.
14 BONFINI, 1995. 428–434.
114
A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ
jogar átadásával (13) és a trónra ültetésével (intronisatio) (14)

folytatódott. A szertartást Te Deum és ima (15) zárta, majd az
uralkodó átvonult a Péter-Pál templomba, ahol lovagokat avatott és
bíráskodott (16). A ceremóniát a szabadban tett világi esküvel (17),
majd a négy kardvágással végződött (18).15 A koronázás két részből
állt. Az egyházi rész az acclamatiotól az intronisatioig tartott,
helyszíne a bazilika volt, és 1342 óta a Durand-féle Pontificale
Romanum szerint végezték. A XV. század folyamán a rendek hatalma
megerősödött, hozzájárulásuk nélkül az uralkodó nem gyakorolhatta
hatalmát. Ezt fejezte ki az is, hogy a világi rész az ordótól független
szertartássá kovácsolódott és a ceremónia részévé vált. A helyszíne
először a Péter-Pál templom, majd a városon kívüli szabad terület
volt.16
Nádasdy Tamás és a Magyar Tanács tervezete

Nádasdy Tamás nádor 1561-es rövid tervezetében a magyar király-
koronázás világi részét (Coronatio Privata) elsőként rögzítette.
Fontos szerepe volt annak meghatározásában, milyen útvonalon
vonuljon a menet a ferences templomba, valamint a Szent Mihály-
temető mellett a szabadban tett világi eskü és a négy kardvágás
helyszínének kijelölésében. A Magyar Tanács 1561-es tervezete
magába olvasztotta a nádor elképzelését. Ez tekinthető az első olyan
tervezetnek, amely írásba foglalta a magyar királykoronázások
rendjét.17 Az egyházi részt a Pontificale Romanum alapján dolgozták
ki. A ceremóniát megelőző három napos böjtről nem tesz említést a
tervezet (1), mivel az kivívta Miksa nemtetszését.18 A koronázás
napján a főherceg először szállásáról a koronázó templomba vonul
(2), miközben az esztergomi érsek és a püspökök felkészülnek a
szertartásra (3). A király kötelességeinek az elmondásáról (5), az
egyházi eskü letételéről (6), a királyszentelésről (7), a felkenésről
(8), a király átöltöztetéséről (9), majd a kard felövezéséről és
kirántásáról (10–11) a tervezet nem tesz említést, csupán azt jegyezi
meg, hogy a Liber Pontificalisban leírtak szerint menjenek végbe. A
koronázást a tervezetben megelőzi a felkiáltás (4), a misét Te Deum
és a hangszerek megszólalása zárja (15).19
A világi rész megegyezik a Nádasdy tervezetéből ismert
menetrenddel. Az uralkodó először a ferencesek Szent Péter
templomába vonul, ahol igazságot szolgáltat és aranysarkantyús
15 FÜGEDI, 1984. 257.

16 FÜGEDI, 1984. 260., 270–271.
17 PÁLFFY, 2009. 306–307., 309–310
18 PÁLFFY, 2008. 495.
19 PÁLFFY, 2008. 500–501.
115
FARAGÓ DÁVID
vitézeket avat (16). Innen a lerombolt Szent Mihály-templom

temetője mellé lovagol, ahol a mesterséges dombon megesküszik,
hogy a karok és rendek szabadságait megőrzi (17). Ezután a
városfalon kívül emelt dombon a kivont karddal a négy égtáj felé vág
(18), majd visszatért a várba, ahol a koronázási lakomát rendezik
(19).20 A korona feltételéről (12) a tervezet részletesen szól. A
középkori királykoronázások menetével egybevetve megállapítha-
tó,21 hogy ha nem is ugyanabban a sorrendben, de a tervezet követi
azoknak a lépéseit, vagyis a középkori ordó született újjá. Bécsben
változtatás nélkül elfogadták a világi részt, mivel nem ismerték a
magyar szokásokat, és kerülni akarták a rendekkel az összeütközést,
így azoknak hagyományaikat, illetve azok szimbolikus jelentéstar-
talmát sikeresen átörökítették.
Az új koronázó város
Miután Budát, Esztergomot és Székesfehérvárt a törökök elfoglalták
a Magyar Királyságnak új belpolitikai, szakrális és egyházi központot
kellett találni. A magyar rendek az 1536. 49. törvénycikkben
rögzítették, hogy „Pozsony legyen a királyság közigazgatásának a
helye, amíg Isten segítségével a királyságot vissza nem szerezzük.”22 A
rendek átmeneti megoldásként tekintettek Pozsonyra, mivel 1541
után a közvélemény továbbra is Budát tartotta az ország szimbolikus
központjának, mert középkori hagyományaival az ország szuvere-
nitását testesítette meg.23 Pozsonynak a késő középkorban csak
regionális szerepe volt, azonban a török előrenyomulás megváltoz-
tatta a helyzetet.24 1526-ban Ferdinándot itt választották meg hívei,
Mária királyné németalföldi távozásáig itt tartotta udvarát, ráadásul
a királyság kulturális, belpolitikai és közigazgatási központjává
vált.25 Az uralkodó vagy helyettese, illetve kíséretük elszállásolására
egyedül a vár felelt meg, így az virtuális magyar királyi rezidenciává
vált, ahol az 1550-es években reprezentációs építkezésekbe kezd-
tek.26
A királyság szakrális központja Székesfehérvár volt, ahol
államalapító királyunkat, I. Szent Istvánt megkoronázták és
eltemették. 1543-as elvesztése után a rendeknek Miksa koronázásá-
20 PÁLFFY, 2008. 501–502.

21 Ezt elősegítendő a Fügedi által alkalmazott sorrendet a tervezet ismertetésénél
jelöltem.
22 „Locum autem administrationis regni (donec auspice Deo regnum recuperabitur)
fiat Posonium.” MÁRKUS, 1899b. 34–36.

23 S. LAUTER, 2005. 146–147.
24 PÁLFFY, 2013b. 9.
25 PÁLFFY, 2013b. 39–42., PÁLFFY, 2013a. 67., 1542. XXX. tc. MÁRKUS, 1899b. 93.
26 PÁLFFY, 2013a. 77–78.
116
hoz új várost kellett találniuk. Ez kényesebb kérdés volt, mint az új

belpolitikai központ kijelölése, mivel Székesfehérvárnak a koronázá-
sokon hatalmi legitimizációs szerepe volt. Bartoniek Emma a
székesfehérvári helyszínt tartja a középkori királykoronázások
legfőbb kritériumának, ezért megállapította, hogy I. Ferdinánd
koronázása tekinthető az utolsó középkori királykoronázásnak, amit
a történettudomány is elfogadott.27 Új helyszínként Pozsonyt először
Nádasdy javasolta,28 amit a Magyar Tanács tagjai is átvettek.29 A
koronázás helyszínének a főrendek a pozsonyi Szent Márton társas-
káptalani templomot jelölték ki, így a királyság belpolitikai és
szakrális központja egy városba került.
A koronázási zászlók
A kora újkori monarchiákban a zászló- és címer használat szerepe
egyre fontosabbá vált a nyilvános események során, ugyanis az
uralkodó dinasztia valós vagy igényelt uralmi területeit, illetve
hatalmát és jelentőségét fejezték ki vizuálisan. A Magyar Királyság
címerének és zászlóinak a használata a Habsburgok reprezentá-
ciójában a koronázások során teljesedett ki.30 Nádasdy tervezete
csak azt jegyezte meg, hogy a Magyar Korona alá tartozó minden
országnak saját címerével ellátott zászlója legyen.31 A magyar
rendeknek a császárhoz eljuttatott tervezete is csak arról
rendelkezett, hogy elől a Magyar Királyság zászlóját vigyék, amelyet
a többi ország zászlója kövessen.32
A zászlók kérdésének rendezésére Gregoriánczi Pál győri
püspök vállalkozott. Véleménye szerint a Magyar Királyságnak,
Dalmáciának, Horvátországnak, Szlavóniának, Boszniának, Rámának,
Szerbiának, Kunországnak, Galíciának, Lodomériának és Erdélynek
saját címerével ellátott zászlót kell készíteni, amelyeknek a képei
Herberstaijner Zsigmond úrnál vagy Pezel Pál egykori heroldnak az
ingóságai között megtalálhatóak.33 A jogtudó főpap munkáját a régi
szokásokra alapozta, a királyi titulációban mégis hibát vétett, mivel
Bosznia a magyar használatban meghonosodott Rama és a német
használatban megszokott Bosna alakban is bekerült a sorrendbe,
27 BARTONIEK, 1987. 88–90.

28 PÁLFFY, 2009, 309.
29 PÁLFFY, 2008. 500.
30 A Magyar Királyság zászlói és szimbólumai először a Habsburg uralkodók temeté-
si szertartásain jelentek meg. Bővebben: PÁLFFY, 2005. 241–276.

31 PÁLFFY, 2009. 310.
32 PÁLFFY, 2008. 501.
33 PÁLFFY, 2010. 27–28.
117
FARAGÓ DÁVID
miközben Bulgária helyére Erdély került. A hibák ellenére a munka

alapos, még forrásokat is megad.
Miksa koronázási menetében Magyarország, Dalmácia,
Horvátország, Szlavónia, Szerbia, Bosznia és Bulgária zászlóját
vonultatták fel. Gregoriánczi tervezetével szemben Erdély zászlója
helyett Bulgáriáé szerepelt, Szerbiáé megelőzte Boszniáét, míg
Galícia, Lodoméria és Kunország lobogója kimaradt, így összesen hét
zászlót sorakoztattak fel. Utóbbinak az az oka, hogy a Magyar Tanács
különbséget tett a társult és hűbéres országok között. Az utóbbiak
közé tartozott a kihagyott három ország is, amelyek csak rövid ideig
tartoztak a magyar uralkodó fennhatósága alá. A zászlók után az
inszigniák következtek. Szent István hüvelyben lévő kardját a kettős
kereszt, majd az országalma, a jogar és a Szent Korona követte. Ezek
után vonult három herold, a középső öltözékére a német-római
birodalmi, míg a szélső kettőére a magyar és cseh címert hímezték,
vagyis a koronázási menetből Miksa másik két királyságának34
jelképeit sem hagyták ki. Ez a gesztus jól érzékeltette, hogy a Magyar
Királyság a közép-európai Habsburg Monarchiának csak egyik tagja
volt. A menetet Tahy Ferenc főlovászmester zárta a kivont karddal.35
Az ország zászlói a koronázási szertartás alatt, majd a ferences
kolostorhoz vonuláskor büszkén hirdették a Magyar Királyság
(hajdan volt) nagyságát és hatalmát azt reprezentálva, hogy
(egykoron) európai mértékben jelentős (volt) az ország. E
tekintetben a bárók és nemesek, illetve a Habsburgok érdekei
keresztezték egymást. A dinasztia azt szerette volna hangsúlyozni,
hogy a Magyar Királyság megszerzésével egy jelentős birodalom
került hatalmába, így az ország nagyságának és jelentőségének a
propagálásával saját presztízsét növelhette, mivel egy újabb jelentős
állammal gyarapodott birodalma.36 Az ország nagyságának a
hirdetésével a bárók saját nagyságukat és jelentőségüket is
reprezentálhatták, mivel egy jelentős ország világi elitjének
tagjaiként jelenhettek meg. Bármely zászló vitele egyet jelentett
azzal, hogy az illető a főrendekhez tartozik, ezért Nádasdy
tervezetében külön hangsúlyozta, hogy a királyság zászlóit bárók
vagy azok fiai vigyék.37 A nagyszámú kis- és köznemesség az
országgyűlésre, illetve a koronázásra személyes meghívót kapott.38
34 Miksát 1562. szeptember 20-án cseh királlyá koronázták, 1562. november 24-én a
birodalmi rendek német-római királlyá választották, november 30-án pedig
megkoronázták.
35 HOLČIK, 1986. 14.
36 PÁLFFY, 2010. 23.
37 PÁLFFY, 2009. 503.
38 Az udvar és rendek közti harc az öröklés vagy választás kérdésében az előbbi
javára dőlt el, mivel I. Ferdinánd központosító intézkedéseinek köszönhetően a

magyar rendek hatalma visszaszorul a Jagelló-korhoz képest. Ennek bizonyítéka,
118
Ismét jelentősnek érezhették szerepüket, újra megcsillant a „ráko-

sok” nosztalgikus dicsősége, ahol a prelátusok és bárók mellett a
királyság politikai életére ők is befolyással lehettek. A sok fényesen
csillogó zászló bennük is azt az érzést keltette, hogy egy nagy és erős
királyság tagjai.
A bevonulás
A főherceg és a császár bevonulásáról a besztercebányai követek,

Istvánffy Miklós, Liszthy János és Forgách Ferenc részletes leírást
hagytak az utókorra.39 Bécs már augusztus 10-én gyakorlatoztatta
4000 fős gyalogos csapatát, a magyar rendek pedig augusztus 26-án
Pozsonyon kívül megtartották az ünnepi menet főpróbáját. Oláh
Miklós esztergomi érsek külön felhívta a rendek figyelmét, hogy
fényűzően jelenjenek meg. Miksa személyes kérése volt, hogy menete
minél pompásabb legyen, ezért az osztrák és cseh tartományok
előkelőit is meghívta, továbbá felkérte Bécset, hogy válogatott
díszegységet bocsájtson a rendelkezésére. Augusztus 28-án a
császárváros 2000 fős díszegysége megindult Pozsony felé, másnap
követték őket a cseh, morva, sziléziai és lausitzi csapatok is. Miksa
30-án indult el Pozsonyba, aznap este Hainburgnál Pethő János és
Balassi János a rendek nevében felkereste a főherceget, hogy
megtudják érkezésének pontos helyszínét és időpontját. Másnap
reggel a rendek lovasai Köpcsényig vonultak előre, hogy a leendő
uralkodót üdvözöljék, a választott főkapitány Zrínyi Miklós
tárnokmester volt.40 Forgách írja, hogy akik „ezt a sok csillogó
díszöltözetet, ezt a sokaságot látták, eszükbe jutott a nemzet érintetlen
nagysága: szomorú, egyelőre mégis jóleső összehasonlítás. Mert még
sokan emlékeztek arra, hogy Rákos mezején nyolcvanezernél is több
harcos országgyűlését látták.”41 A besztercebányai követek jelentése
is megemlíti, hogy a főherceg menetének fényűzését a magyar
rendek sokszorosan felülmúlták.42
A főherceg délután érkezett meg 3000 fős birodalmi
kíséretével, akit az esztergomi érsek köszöntött. Miksa ezután a
Dunán felállított hajóhíd felé vonult, miközben a bécsi és pozsonyi
gyalogcsapat, illetve a magyar lovasság díszőrséget állt. A magyar
lovasság a Duna bal partján, míg az osztrák gyalogság a hajóhíd és
alsóváros közti területen ütött tábort. A hajóhidat kétszeresére
hogy Miksát a koronázást megelőző országgyűlésen nem választották meg királynak,

ráadásul koronázási hitlevelet sem adott ki.
39 KRIŽKO, 1877. 27–35., ISTVÁNFFY, 2003. 231–233., LISZTHY, 1979. 273–286., FORGÁCH,
1979. 265–266.
40 LISZTHY, 1979. 273., 276–277.
41 FORGÁCH, 1979. 266.
42 KRIŽKO, 1877. 32.
119
FARAGÓ DÁVID
növelték, két végén diadalkaput állítottak fel. Miksa szűk kísérettel

vonult be a városba A következő napon az idős császár hajón
érkezett, akit az esztergomi érsek vezette magyar küldöttség, dísz-
sortüzek és hangos zene fogadott.
Az itáliai mintára hazánkban is meghonosodott bevonulás
(intrada) során a rendek igyekeztek a legnagyobb fényűzést kifejteni,
mivel abban a látványnak kiemelt szerepe volt. A pompával saját
hatalmukat és gazdagságukat fejezhették ki, amivel az ország erejét,
gazdagságát és függetlenségét is reprezentálhatták. A menet hasonló
reprezentációs okokból Miksának is fontos volt, így külön rendelke-
zett pompájáról. Szintén az antik eredetű bevonuláshoz tartozott a
nagyszámú Katonai csapat, az egész teret betöltő zene és a hajóhíd
végein felállított két diadalkapu, továbbá a hajóhidat borító friss fű és
a két oldalát övező friss nyírfaágak.43 A bevonulás során Konrad von
Pappenheim haladt kivont karddal Miksa előtt, aki még nem volt
magyar király, ezért német uralkodói rangját hangsúlyozta.
Ferdinánd lépése is meglepő volt, mivel nem császárként, hanem
magyar királyként vonult be Pozsonyba, ezért előtte von
Pappenheim helyett Tahy lovagolt a kivont karddal. A bevonulásból
is látszódik a Magyar Királyság birodalmon belüli sajátságos
helyzete. Miksa menetében a birodalmi előkelők nagy számban jelen-
tek meg, illetve a városba német királyként vonult be. A diadalkapun
csak Ferdinándnak, az ő feleségének és fiának a címere szerepelt,
vagyis az uralkodócsalád reprezentációs céljait szolgálta. A kevés
szabad hely kiosztásában ráadásul a főlovászmesternek együtt
kellett működnie a bécsi főudvarmesterrel.44 A koronázáson
résztvevőknek ezek mind az ország korlátozott szuverenitását
jelképezték.
A koronázás
Miksa koronázására 1563. szeptember 8-án került sor, amelyről a
besztercebányai követek, Liszthy, Hans Habersack és Istvánffy
részletes leírást hagytak az utókor számára.45 A császár előtt ezúttal
von Pappenheim haladt a kivont birodalmi karddal, amelyet a
császári jogarral és az országalmával együtt a templomban is
felvonultattak, ahol ekkorra felsorakozott az esztergomi érsek a
püspökökkel. Miksa lovon vonult a vártól a templomig, a főherceg
előtt Tahy haladt a kivont karddal. Miksa egyszerű ruhában jelent
meg a templomban, ezért a sekrestyében Pethő János segítségével
43 PETNEKI, 1987. 281–288.

44 PÁLFFY, 2011. 336.
45 KRIŽKO, 1877, 37–43., LISZTHY, 1979. 286–291., EDELMAYER, 1990. 182–205.,
ISTVÁNFFY, 2003. 333–334.
120
átöltözött a koronázási ruhába. A főherceg feltűnésével az egri és

erdélyi püspök Miksa elé ment, majd a főoltár elé vezették, ahol az
átöltözés alatt a koronázási ékszereket előkészítették. Miksa körül
álltak a bárók a kibontott zászlókkal, illetve Tahy a kivont karddal. Az
egri püspök felkérésére az esztergomi érsek latin nyelvű beszédet
tartott, amelyben figyelmeztette a főherceget, hogy Krisztus dicsősé-
gére uralkodjék igazságosan és istenfélőn, gondoskodjék az árvákról
és özvegyekről, illetve tisztelje az ország prelátusait, a főurakat és a
nemeseket, amikre Miksa megesküdött. Ezt követően a püspökök
néhány imát mondtak, miközben a kórus énekelt, majd az érsek
felkente a főherceget a szent olajjal, és elkezdte a misét. Az ének után
az érsek felövezte a karddal Miksát, aki azt a bal válla fölött
megsuhintotta, végül hüvelyébe téve visszaadta az érseknek. Ezt a
Batthyány Ferenc46 vezette acclamatio követte, ezután az érsek a
püspökök segítségével a király fejére helyezte a Szent Koronát, majd
átadta neki a jogart és az országalmát. A püspökök kíséretében az
uralkodó a nagyobb trónushoz ment, ahol az érsek elmondta az
intronisatios szöveget, majd felharsant a Te Deum, és egyszerre
megszólalt minden hangszer. Ezt követően az érsek ismét imát
mondott és folytatta a misét, amelyet befejezett, miután Miksa 24
aranyat áldozott. A koronázás után a menet a Szent Péter templomba
vonult, ahol az uralkodó több személyt lovaggá ütött és bíráskodott.
Ezután a Szent Mihály-kapuhoz vonult, ahol esküt tett a rendek és az
ország jogainak megtartására, az ország határainak kiterjesztésére és
az elvesztett területek visszaszerzésére. Miksa ezt követően a Duna
főfolyása és két mellékága között emelkedő dombra lovagolt, ahol
kirántott karddal a négy égtáj felé vágott.
A koronázás rövid ismertetéséből is látszik, hogy az a Magyar
Királyság legfontosabb hatalmi legitimizációs szertartásaként az
ország politikai jelentőségét és szuverenitását reprezentálta. Az
ország birodalmon belüli helyzete azonban itt is megmutatkozott,
mivel Ferdinánd császári címét hangsúlyozta, ráadásul Miksa
menetében sok birodalmi előkelőség volt. Ezek az ország
szuverenitásának korlátozottságát szimbolizálták.
46 Batthyány Ferenc (1499–1566) nem töltött be ekkor udvari tisztséget, azonban

egykori horvát bánként és I. Ferdinánd régi híveként óriási tekintélynek örvendett,
főleg Nádasdy Tamás nádor 1562-es halála után.
121
FARAGÓ DÁVID
A koronázási lakoma
A ceremónia záró eseménye a lakoma volt, amelyről a Magyar Tanács
tervezete kimondta, hogy a várban legyen.47 A tanács tagjai a koroná-
zás előtt nyújtották be javaslatukat a koronázási tisztségeket betöltő
személyekről az uralkodónak, amely Hans Habersack leírásában
maradt fenn. A lakoma során a Jagelló-kor hagyományai elevenedtek
meg. A Magyar Tanács ajánlásából az ország tisztségviselőin és a
magyar főurak fiain kívül más nem teljesítethetett szolgálatot a
király asztalánál, mivel a lakomán a tisztségviselők méltóságukból
származó kötelességeik egy részét újra elláthatták, így a virtuális
magyar királyi udvar rövid időre ismét megelevenedhetett.48
A ceremónia sikeres lefolyásának és a terem ajtainak
ellenőrzése Dessewffy János udvarmester feladata volt. A fogásokat
Bánffy István étekfogómesternek kellett felszelnie és az uralkodónak
tálalnia, de a köszvényes nagyúr helyettesítésére Balassi Jánost
jelölték ki. Az italok felszolgálása Batthyány Kristóf pohárnokmester
betegsége miatt fia, Boldizsár feladata volt, a főherceg ruházatáért
Pethő János kamarás felelt. Balassi, Pethő és Batthyány Kristóf
korábban szolgáltak a Hofburgban, így ismerték az udvari szokáso-
kat. Az étekfogók szerepére a tanácsosok 40 személyt jelöltek ki a
bárók fiai közül.49 A lakoma dél körül kezdődött el az érseki
palotában. A 40 étekfogó helyett végül, a besztercebányai követek
leírása alapján, csak 24 szolgált fel.50 Bánffy István köszvénye
ellenére részt vett az eseményen, elefántcsont széken hordozva
haladt az étekfogók előtt, mivel belátta, hogy milyen fontos a
részvétel a lakomán. A királyi asztalnál a zárt és merev spanyol-
burgundi etikett érvényesült, csak Miksa öccsei, Ferdinánd és Károly
főhercegek, illetve Johann Jakob Khuen von Belassy salzburgi- és
Oláh Miklós esztergomi érsek ülhetett oda.51 A főnemesek számára
Pethő János főkamarás két asztalt teríttetett.52 Liszthy szerint a
bornak köszönhetően vidám hangulatban telt az ebéd,53 így az nem
hasonlított a Habsburg udvarban megszokott merev lakomákhoz.
A lakoma a Magyar Királyság szuverenitását hangsúlyozta,
mivel a Jagelló-kor hagyományai elevenedtek meg, és az udvari
tisztségviselők ismét elvégezhették feladataikat. Az ebéd kötetlen
47 PÁLFFY, 2008. 502.

48 PÁLFFY, 2004. 1007.
49 EDELMAYER, 1990. 183–184.
50 KRIŽKO, 1877. 44.
51 ISTVÁNFFY, 2003. 333.
52 KRIŽKO, 1877. 44.
53 LISZTHY, 1979. 291.
122
hangulatban folyt, azonban a merev udvari etikett megjelent az

ülésrendben, ráadásul a világi főuraknak is külön terítettek. Az érseki
palota biztosításában a bécsi udvar közös testőrsége is részt vett, a
zene egy részét bizonyosan az udvari zenekar (Hofkapell)
szolgáltatta, míg az ételeket az udvari konyhán készítették. A
Habsburgok engedtek a magyar szokásoknak, mivel hatalmi
reprezentációjukban a sokszínűség hangsúlyozásának – amellyel
birodalmuk nagyságát és jelentőségét fejezték ki – fontos szerep
jutott, azonban a végső döntés és beleegyezés Bécsben született
meg.54
A királyné koronázása és az ünnepi játékok

Miksa feleségét, Mária főhercegnőt szeptember 9-én koronázta meg
a veszprémi püspök külön e célra készített koronával. A Szent
Koronával egyedül a vállát érintették meg annak jeléül,55 hogy csak
segítője férjének a kormányzás terheinek viselésében. A koronázást
ismét lakoma követte, a királyi asztalnál jelen volt a királyné, illetve
Ferdinánd és Károly főhercegek feleségei is.56 A királyné koronázá-
sának nem volt akkora politikai jelentősége, ezért az előkészületek
gondossága meg sem közelítette a királyét. A menetben az uralkodói
jelképek közül egyedül a Szent Koronát vonultatták fel, amellyel az
ország szuverenitását fejezték ki.
Ezután egyhetes ünnepségsorozat kezdődött, amelynek
legemlékezetesebb pillanata az álostromhoz felállított favár halálos
áldozatokat követelő leégése volt. A lovagi tornán is elfajult a helyzet,
Thury György és Gyulaffy László kopjatörését a császárnak kellett
leállítania, sőt Pethő Jánost a spanyol Melchior Robels agyonütötte.57
A favár leégése az ünnepségek szervezetlenségét bizonyítja. A
magyar nemesség szertelenségének az oka az volt, hogy az uralkodó
előtt csillogtathatták meg Katonai vitézségüket, amely saját
reprezentációjuknak és ideológiájuknak fontos elemét képezte. A
gyilkosság rávilágít a magyarok és külföldiek közt feszülő ellentétre.
54 PÁLFFY, 2005. 1028–1029.

55 FORGÁCH 1979, 269.
56 KRIŽKO, 1877. 44–45.
57 KRIŽKO, 1877. 47–48.
123
FARAGÓ DÁVID
A koronázás megjelenítése
A koronázás a Habsburg dinasztia fontos reprezentációs eseménye
volt, amit igyekeztek utólag is propagálni, amelynek egyik
legfontosabb eszköze a Zsámboky János által szerkesztett röplap
volt. A röplapnak latin és német nyelvű változata is készült, előbbi
tartalmazza a címet, egy Pozsonyról és lakosairól készült dicsőítő
verset, a koronázás eseményeinek rövid összefoglalását és egy
Miksát dicsőítő panegyricust. A nyomtatványon látható a pozsonyi
vár, a város látképe épületeivel, a Duna szigetei, a hajóhíd végein
felállított két diadalkapu, továbbá a koronázásra lovon és hajón
érkező vendégek, illetve táboraik. I. Ferdinánd szerepe háttérbe
szorul a képen, annak középpontjában a koronázás és Miksa áll,58
ugyanis Zsámbokyt 1557-től kezdve a főherceg támogatta,59 így a
metszettel neki szeretett volna kedveskedni, amelynek valószínűleg
önként vállalta elkészítését.60 A latin nyelvű röplapból derül ki, hogy
a Pozsonyt és polgárait dicsérő verset Zsámboky szerezte (Sambucus
ad lectorem). Ebben Pozsonyt látványra kicsiny, de a különböző
dolgoktól ismert városként írja le, ugyanis a legutóbbi időkig a
királyok székhelye volt. Nevét abból eredezteti, hogy ellenségei
sokszor szorongatták már,61 de soha sem sikerült elfoglalniuk. A
város fontos Zsámboky szerint, mivel híres költőket nevelt, jámbor
polgárairól és gazdag kereskedőiről híres, és csodálatosan ragyog
épületeitől. Itt gyűjtik össze a király kamarájába mindazt, amit a
magyarok összegyűjtenek a távoli mezőkről, és innen osztják szét a
szükségletekre. Az ország központja, ahol az ország nagyjai
összegyűlnek, és ahol az országgyűléseket tartják.62 A vers második
felében a koronázásról ír Zsámboky, amelyet nem részletez, mivel
túlságosan hosszú lenne mindent felidézni. A vers végén van a
költemény erkölcsi mondanivalója, a költő reméli, hogy Miksa
uralkodásakor a „törökök istentelen jogarai lehanyatlanak./ Nem
festik tovább a folyókat vérrel és nem nyelik el a zsákmányt, hanem
Magyarország régi dicsősége helyre áll majd./ Ti bárók, pedig
menjetek, segítsétek az oly nagy Fejedelmet uralmában, nem lesznek
58 LUDIKOVÁ, 2009. 976–978.

59 ALMÁSI, 2005. 897.
60 LUDIKOVÁ, 2005. 979.
61 premo3 pressi, pressum lat. nyom, szorongat
62 „Parvus quidem aspectu, variis sed cognita rebus,/ Hospitium praebens regibus
usque novis./ Prespurgum vocitant Germani, pressa qoud hosti/ Saepius, at nulli vi
superata fuit…/Quae genuit claros, alit et nunc fronde Poetas,/ Atque salutifera qui
valuera manu./ Civibus excellit sanis, mercatibus amplis/Magnificus structis aedibus
illa nitet…/ Cogitur in fiscum hic regis, redduntur in usus/ Quidquid ab extremis
colligis Hunne plagis./ Hic celebres Regni conventus atque Baronum/ Concursus fiunt,
consiliumque viget.” GYULAI, 2012. 139–140.
124
távol más területek sem, amelyek nélkületek, saját határaikon belül

alig lennének biztonságban.”63 Zsámboky Miksától a török kiűzését és
az ország dicsőségének helyreállítását várta, míg a báróktól azt, hogy
segítsék az uralkodót, mivel csak az udvar és a rendek
együttműködése teremtheti meg a siker alapját. A latin nyelvű
változatban Zsámboky versét egy panegyricus követi, amelyet Caspar
Steinhoffer írt: „Ó, mekkora az égieknek a szeretete és a mennynek a
kegyessége, ó, mekkora nemes titán született./ Téged atyád még itt
látott a három korona által övezve…/ A hazáért és a szent oltárokért
mondott, a csillagokig emelkedő beszéded ő, a jelen lévő öreg is
hallotta./ Te Királyként, Te Úrként viselted a rómaiak és csehek
jogarát, már a világnak az Irányítója voltál.”64
A koronázás reprezentációjához az1563-ban Körmöcbányán
vert emlékérem is hozzátartozik. Egyik oldala I. Ferdinánd képmását,
míg a másik oldala a koronás Miksa és felesége képmását ábrázolja,
vagyis az emlékérem a dinasztia reprezentációs céljait szolgálta,65
ahogy a Roland- vagy Miksa-kút is, amelyet az uralkodó adományo-
zott Pozsony városának 1572-ben. A kút egyszerre ötvözi a szöveget
és a vizuális élményt. A Magyarország címerét tartó lovagszobor
talapzatának mindegyik oldalán egy-egy latin vers van, amelyek
közül az északi oldalon lévő emlékeztet Zsámboky alkalmi költemé-
nyére: „Miért ragyog a cseheknek oroszlánja ősi koronától? Miért
költöztetek római sasok a japid Dunához?/ Ki vezetett titeket a saját
Pisojával a híres városhoz? Pannoniának új királya, Maximus
Aemilianus/ Ezt követik, akinek a nem teljes év három jogart ad, és
akinek még nagyobb dolgokat fog adni a Szentháromság egy Isten.”66
A kút és a vers alapján megállapítható, hogy ebben egyszerre jelenik
meg az ország és Miksa dicsőítése, azonban a szerző nem felejtette el
megemlíteni Miksa cseh királyi és császári címét se.
63 „Hoc duce Thurcorum screpta nefanda cadent./ Sanguine non tingent fluvios,
praedamque vorabunt,/ Sed vetus Hungariae restituetur honos./ Vos modo coniuncta
armis opibusque, Barones,/ Auspiciis tanti pergite adesse Ducis./ Non deerunt aliae
regiones, quae sine vobis/ Vix propriis tutae finibus esse queunt.” GYULAI, 2012.140.
64 „O quantus superum favor et clementia coeli/ O quam Titanos nobilis ortus erat./ Te
pater hic triplici cinctum diademate vidit…/ Proque focis arisque sacris ad sidera
vocem/ Iactantem praesens audiit ille senex./ Tu Rex, tu Dominus gestaras screpta
Quiritum,/ Tuque Bohemorum iam Moderator eras” GYULAI, 2012. 144.
65 GYULAI, 2012. 148.
66 „QUID LEO BOIORUM PRISCO DIADEMATE SPLENDES/ QUID ROMANAE AQUILAE
IAPIDUM MIGRATIS AD ISTRUM/ QUIS PISONE SUO CLARAM VOS DUXIT IN URBEM/
PANNONIAE NOVUS EST REX MAXIMUS AEMILIANUS/ HUNCCE SEQUUNTUR TRIA
CUI DAT SCREPTA NEC INTEGER ANNUS/ ET MAIORA DABIT CUI TRINUM NUMEN ET
UNUM” GYULAI, 2012. 146–147.
125
FARAGÓ DÁVID
Összegzés
Miksa főherceg 1563. szeptember 8-i pozsonyi koronázása a
Habsburg dinasztia és a Magyar Királyság történetének kiemelt
eseménye volt, mivel ez volt az első kora újkori pozsonyi király-
koronázás, amely később archetípusként szolgált. A ceremónia a
dinasztiának és a magyar rendeknek is fontos reprezentációs
esemény volt, amelynek elemei a Magyar Királyság Habsburg Monar-
chián belüli különleges helyzetét szimbolizálták, mivel a mohácsi
csatát követően az a Habsburgok birodalmának része lett. A
királyságot az uralkodó személye kötötte össze a Német-római
Császársággal, azonban ez a kapcsolat reálunió volt. A királyság
szuverenitása sérült, de I. Ferdinánd uralkodása alatt nem kérdője-
lezték meg Bécsben. A mohácsi csatát követően Ferdinánd önálló
királyi udvart hozott létre, azonban az rövid magyarországi
tartózkodása után megszűnt, és a bécsi udvar része lett. A magyar
udvari tisztségeket nem szűntették meg, mivel ezek reprezentálták a
külvilág felé a Habsburgok magyar királyi címét, míg a rendek
számára a királyság szuverenitásának és saját jelentőségüknek a
propagálása miatt voltak fontosak. Ferdinánd személyében a magyar
király is távozott a királyságból, ami súlyos zavarokat okozott az
ország irányításában, ezért a rendek folyamatosan követelték, hogy
Ferdinánd vagy egyik fia tartózkodjon folyamatosan Magyarorszá-
gon, és vegye kézbe az ügyek irányítását.
A Magyar Tanács 1561-es tervezetét az udvar elfogadta, így
Miksa koronázása a középkori szertartások menetét követte, vagyis a
rendeknek sikerült régi hagyományaikat átmenteniük. A koronázás-
ra Pozsonyban került sor, amelyet a rendek az 1536. 49. törvény-
cikkel az ország új belpolitikai fővárosává neveztek ki. A vár virtuális
királyi rezidenciaként, a város pedig rezidenciavárosként funkci-
onált, amelyek az ország szuverenitását reprezentálták. Miksa
koronázására a zászlóhasználatban Gregoriánczi Pál szándékozott
tervezetével rendet tenni, amelyet a Magyar Tanács a koronázás előtt
készült opiniójában nem fogadott meg. A zászlók sokaságával a Habs-
burgok saját hatalmukat és presztízsüket akarták érzékeltetni, mivel
azt akarták kifejezni, hogy a Magyar Királysággal egy jelentős
birodalmat szereztek meg. A zászlók a magyar rendeknek szintén az
ország nagyságát, illetve integritását reprezentálták, amire nagy
szükség volt, mivel a királyság egyre nagyobb része került oszmán
megszállás alá, ráadásul a koronázási jelvényekkel együtt az ország
szuverenitását is jelképezték.
A bevonulás során a rendeknek sikerült túltenniük Miksa
birodalmi menetén fényűzésben, amivel saját hatalmukat és az
126
ország nagyságát reprezentálták. Ennek ellenére itt is megmutat-

kozott az ország birodalmon belüli helyzete, mivel Miksa német
királyként vonult be Pozsonyba, sőt Ferdinánd a koronázási
ceremónián császárként jelent meg.67 A koronázás záróeseménye a
lakoma volt, amelyen rövid időre a virtuális magyar királyi udvar
ismét életre kelhetett, azonban a bécsi szokások és az udvar tagjai a
lakomán is jelen voltak. A királyné koronázását kevésbé készítették
elő, azon az ország szuverenitásának hangsúlyozása kevésbé volt
fontos. A koronázást követő ünnepségsorozat még kiforratlan volt, a
hangsúlyt a látványra helyezték. Az események utólagos propagálása
során a fókuszba a Habsburg dinasztia és a Habsburg Monarchia
nagysága került.
67Az idős uralkodó a koronázás további részében császári címét hangsúlyozta,

ugyanis zavarólag hatott volna, ha frissen magyar királlyá koronázott fia mellett ő is
magyar királyi címét hangsúlyozta volna.
127
FARAGÓ DÁVID
Bibliográfia
Kiadott források
BONFINI
1995 BONFINI, Antonio: A magyar történelem tizedei.
Ford.: KULCSÁR Péter. Budapest, 1995.
EDELMAYER
1990 EDELMAYER, Friedrich et alii (szerk.): Die
Krönungen Maximilians II. zum König von
Böhmen, Römischen König und König von
Ungarn (1562/63) nach der Beschreibung des
Hans Habersack. Bécs, 1990.
FORGÁCH
1979 FORGÁCH Ferenc: Emlékirat Magyarország
állapotáról… Ford.: BORZSÁK István. In:
KATONA Tamás (szerk.): A korona kilenc
évszázada. Történelmi források a magyar
koronáról. Budapest, 1979. 265–266.
GYULAI
2012 GYULAI Éva: Von Sachen Gros, von Angsicht
Klein. Zsámboky János verse Pozsonyról a
Habsburg Miksa koronázásáról készült met-
szeten, 1563/1566. In: Publicationes Universi-
tatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica, 17.
(2012) 1. sz. 125–151.
ISTVÁNFFY
2003 ISTVÁNFFY Miklós: Magyarok dolgairól írt
históriája Tállyai Pál XVII. századi fordítá-
sában. II. kötet. Budapest, 2003.
128
LISZTHY
1979 LISZTHY (Listius) János: II. Miksa
beiktatásának rövid leírása. Ford.: KENÉZ
Győző. In: KATONA Tamás (szerk.): A korona
kilenc évszázada. Történelmi források a
magyar koronáról. Budapest, 1979. 273–286.
LUDIKOVÁ
2009 LUDIKOVÁ, Zuzana: Zsámboki János röplapja
Miksa magyar királlyá koronázásáról. In:
Századok, 143. (2009) 4. sz. 975–980.
MÁRKUS
1899a MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar törvénytár.
1000–1526. évi törvényczikkek. Budapest,
1899.
1899b MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar törvénytár.

1526–1608. évi törvényczikkek. Buda-pest,
1899.
OKÁL
1974 OKÁL, Miloslaus: Martini Rakovskŷ a Rakov.
Opera Omnia. Pozsony, 1974.
PÁLFFY
2009 PÁLFFY Géza: Nádasdy Tamás nádor a magyar
királyok koronázási szertartásáról (1561). In:
CSÁSZTVAY Tünde – NYERGES Judit (szerk.):
Szolgálatomat ajánlom a 60 éves Jankovics
Józsefnek. Budapest, 2009. 304–310.
129
FARAGÓ DÁVID
Szakirodalom
ALMÁSI
2005 ALMÁSI Gábor: Két magyarországi humanista
a császári udvar szolgálatában a 16.
században: Dudith András (1533-1589) és
Zsámboky János (1531-1584) (I. rész). In:
Századok, 139. (2005) 4. sz. 889–922.
BARTONIEK
1987 BARTONIEK Emma: A magyar királykoro-
názások története. Budapest, 1987.
FÜGEDI
1984 FÜGEDI Erik: A magyar király koronázásának
rendje a középkorban. In: SZÉKELY György
(szerk.): Eszmetörténeti tanulmányok a
magyar középkorról. Budapest, 1984. 255–
273.
GUSAROVA
2012 GUSAROVA, Tatjana: II. Miksa és a magyar
korona. In: BAGI Dániel – FEDELES Tamás –
KISS Gergely (szerk.): „Köztes-Európa”
vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta
tiszteletére. Budapest, 2012. 183–198.
HOLČÍK
1986 HOLČÍK, Štefan: Pozsonyi Koronázási ün-
nepségek 1563–1830. NAGY Judit fordítása.
Budapest, 1986.
KRIŽKO
1877 KRIŽKO Pál: Az 1563. évi koronázási ünne-
pély. In: Századok, 11. (1877) 1. sz. 27–48.
130
PÁLFFY
1999 PÁLFFY Géza: A bécsi udvar és a magyar
rendek a 16. században. In: Történelmi
Szemle, 41. (1999) 3–4. sz. 331–367.
2004 PÁLFFY Géza: Koronázási lakomák a 15–17.

századi Magyarországon. Az önálló magyar
királyi udvar asztali ceremónia-rendjének
kora újkori továbbéléséről és a politikai elit
hatalmi reprezentációjáról. In: Századok, 138.
(2004) 5. sz. 1005–1101.
2005 PÁLFFY Géza: Magyar címerek, zászlók és

felségjelvények a Habsburgok dinasztikus
hatalmi reprezentációjában a 16. században.
In: Történelmi Szemle, 47. (2005) 3–4. sz.
241–276.
2007 PÁLFFY Géza: Szent István birodalma a Német-

római Birodalom határvidékén: A Magyar
Királyság és a Német-római Császárság a 16-
17. században. In: Történelmi Szemle, 49.
(2007) 3. sz. 327–349.
2008 PÁLFFY Géza: A magyar királykoronázások

történetének eddig ismeretlen alapforrása: a
magyar tanácsosok 1561. évi javaslata a
koronázások pozsonyi szertartásrendjéről. In:
KRÁSZ Lilla – OBORNI Teréz (szerk.): Redite ad
cor. Tanulmányok Sahin-Tóth Péter emlékére.
Budapest, 2008. 489–503.
2010 PÁLFFY Géza: A magyar korona országainak

koronázási zászlói a 16–17. században. In:
BURYÁK Orsolya (szerk.): „Ez világ mint egy
kert…” Tanulmányok Galavics Géza
tiszteletére. Budapest, 2010. 17–52.
2011 PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a

Habsburg Monarchia a 16. században.
Budapest, 2011.
2013a PÁLFFY Géza: A magyar országgyűlés

helyszínei a 16–17. században. A szimbolikus
131
FARAGÓ DÁVID
politikai kommunikáció kora új-kori

történetéhez. In: DOBSZAY Tamás – FORGÓ
András – IFJ. BERTÉNYI Iván – PÁLFFY Géza –
RÁCZ György – SZIJJÁRTÓ M. István. (szerk.):
Budapest, 2013. 65–88.
2013b PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság új fő-városa:

Pozsony a XVI. században. In: Fons, 20. (2013)
1. sz. 3–76.
PETNEKI
1987 PETNEKI Áron: Intrada. Az ünnepélyes
bevonulás formája és szerepe a közép-kelet-
európai udvarokban. In: R. VÁRKONYI ÁGNES
(szerk.) Magyar reneszánsz udvari kultúra.
Budapest, 1987. 281–291.
S. LAUTER
2005 S. LAUTER Éva: Pozsony városa új szerepben.
In: G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó (szerk.):
Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16–
17. században. Budapest, 2005. 144–172.
132
ABSTRACT
Coronation ceremony as the representation of

power during the early modern period. The
coronation of Maximilian I in 1563.
The Royal Hungarian Army suffered a defeat against the army of
Suleiman I. in 1526 at Mohács. The western parts of the kingdom
were attached to the realm of the Habsburg’s, and the royal court
was connected to the court in Wien. Although the sovereignty of the
country was damaged during that period, it was still unquestionable.
Traditionally the Battle of Mohács is regarded as the end of the
middle ages of the Hungarian Kingdom. In my work I want to prove
that the kingdom’s medieval traditions were still alive during the
coronation of Maximilian I in Bratislava in 1563. My study consists of
3 main parts. First, I examine the relationship between the royal
court and the orders. After that, I analyze the two most important
sources, the drafts of Tamás Nádasdy and the Hungarian Council,
which first puts the coronational ceremony of the Hungarian
Monarchs down in writing. Last, I outline some parts of the
ceremony, especially the feast, where as the symbol of the
sovereignty, the royal court revived.
133
PÁSZTOR KATALIN
Zenészélet a kora újkori Magyar Királyságban és

Erdélyben
„Gyöngyvirág musikásod
Szarkaláb virginásod
Verőfény virág légyen dobosod
Harangvirág hangos trombitásod”1
A magyar művelődéstörténet fontos része az udvari kultúra, annak

pedig kihagyhatatlan szegmense a zene, amelynek megjelenését a
főúri udvarok környékén kell keresnünk. Koltai András szerint „a
főúri és fejedelmi udvaroknál fontosabb és sokrétűbb szerepet kevés
intézmény töltött be Magyarországon a mohácsi csata és Buda
visszafoglalása közötti időszakban. Az udvarok a vidékek és társadalmi
rétegek közötti kapcsolatot teremtő társadalmi háló csomópontjai, a
politikai döntések színhelyei, a művelődés otthonai, a reprezentáció és
a mecenatúra színpadai és egy viselkedési mintát nyújtó nevelő iskolák
voltak.”2 A magyar királyi udvar helyét ebben az időszakban a
Habsburg-udvar váltja fel, a főúri és nemesi rezidenciák lesznek a
magyar kultúra továbbvivői.3 Noha a Habsburg-udvar törekedett egy
összetett dinasztikus identitástudat kialakítására, a szellemi és
anyagi erők szétdaraboltsága miatt a királyi Magyarországon nem
alakulhatott ki egységes művelődési központ.
A XVII. század fordulópont a magyar zene fejlődésének
történetében. A históriás énekmondó alakjában korábban egyesülő
zene és költészet különválik, megteremtve ezzel a hangszeres zene
továbbfejlődésének lehetőségét. A muzsika kedvelői, mecénásai és
kis részben művelői a XVII. században nagyrészt a főurak közül
kerültek ki. A XVI. századi vándorlásokhoz képest a korszakra
jellemző helyhez kötöttség alakult ki. A vándor muzsikus udvari
muzsikussá vált, akinek nem volt saját udvari zenésze, igyekezett
szerződtetni egyet.
1FILEP, 2004. 135.

2KOLTAI, 2001. 7.
3 Erről részletesen lásd a kötetben Faragó Dávid tanulmányát. (A kora újkori
koronázás, mint hatalmi reprezentáció. I. Miksa 1563-as koronázása.)
135
ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN
Nemesség zenejátéka
Számos uralkodóról és nemes emberről maradtak fenn olyan
források, amelyekből kiderül, hogy tanultak zenét és volt olyan is, aki
kimagasló hangszertudásra tett szert. 1547. december 17-én egy
Nádasdy-számadás szerint a nagyszombati országgyűlés ideje alatt
vettek négy dénárért a Nádasdynál nevelkedő, 10 éves Majláth
Gábornak „egy kis lantot”, valószínűleg az első próbálkozásokra
alkalmas játékszert.4 1555 januárjában Batthyány Boldizsár arról
számolt be apjának, hogy a Németújvárra látogató Pálffy Tamás igen
szépen játszott lanton. Mivel Batthyánynál nem volt hangszer, így
kérte apját, hogy küldjön neki lantot, hátha sikerül valamit eltanulnia
Pálffytól.5 Esterházy Pál két fia, Mihály és Gábor Johannes
Wohlmuthtól, Sopron orgonista zeneszerzőjétől tanult billentyűs
hangszeren játszani.6 Hiteles források szerint Báthory András
virginán,7 Batthyány Ádám lanton, Thököly István csembalón ját-
szott, Nádasdy István pedig párizsi tartózkodása alatt gitározni
tanult.8 Szamosközy jegyezte fel Báthory András bíborosról, hogy II.
(Vitéz) Mihály havasalföldi fejedelem 1599-es betörésekor is „az
virginált veri volt nocte”.9 Találunk olyat is, aki hamar megunta a
hangszeren való tanulást. Erről tanúskodik Bethlen Miklós 1662-ben
kelt levele Utrechtből: „… virginát is kezdék tanulni, de semmi sem lőn
belőle… csak pengettem, dongattam a kóták szerént a hitvány virginát,
de annak sem ize sem bűze nem volt, én megunám, s odahagyám”.10
Több sikerrel járt Batthyány Kristóf Grazban, akiről már 1655
tavaszán azt jelentették, hogy nem tanul, csak zenél.11 Saját leveléből
kiderül, hogy akkoriban virginál leckéket vett, és a hegedűhöz is
értett. A tehetséges zenészek között tartjuk számon János Zsigmond
erdélyi fejedelmet, aki lanton és orgonán is játszott és akit Andrea di
Gromo a következőképp méltatott: „Sok zenészt tart maga körül
udvarában és maga is igen jól játszik a lanton.”12 Szamosközy István
erdélyi krónikás pedig a következőket jegyezte fel a fejedelemről:
„Annyira buzgólkodott a zenében, hogy az orgona- és lantjátékban
még a járatos zenészekkel is felvette a versenyt.”13 Megállapítható,
hogy a zenei pallérozottság a korszak művelt nemesemberének
4 KIRÁLY, 1995. 131.

5 KIRÁLY, 2005a. 446.
6 BÁRDOS, 1990. 122.
7 Jelentése: csemballó-szerű billentyűs hangszer.
8 KIRÁLY, 2010. 990.
9 GÁRDONYI, 1929. 35.
10 idézi: KIRÁLY, 2005a. 446.
11 KIRÁLY, 2005a. 446.
12 idézi: SZELÉNYI, 1959. 59.
13 idézi: SZELÉNYI, 1959. 59.
136
PÁSZTOR KATALIN
sajátja volt, amelynek nyilvánvaló jele, hogy a XVI. századtól a főúri

zenejáték általánossá vált. A vizsgált korszak végén figyelemre méltó
példái akadtak a zenei ambíciónak: voltak olyanok, akik akár egy
Mozart négykezest is el tudtak játszani „igen magas színvonalon”.14
Muzsikusok megbízása és javadalmazása

Az általam vizsgált levéltári források alapján elmondható, hogy a
hazai nemességnél a rezidenciális zene nem kötődött olyan
reprezentatív-funkcionális feladatkörhöz, mint ami a magyar királyi
és az erdélyi fejedelmi udvart jellemezte, ahol a zene az uralkodói
reprezentáció kötelező velejárója volt. Annak ellenére, hogy a
zenélés intenzitása és az együttes nagysága uralkodónként eltérő
volt, az uralkodók és a fejedelmek személyes ambíciója a muzsikusok
alkalmazását és a rezidenciális zenét csak bizonyos kereteken belül
befolyásolta. Ezzel szemben a főúri rezidenciák zenészlétszámának
folyamatosan megfigyelhető jelentős inga-dozása azt mutatja, hogy a
főnemességnél a rezidenciális zene inkább személyfüggő volt; az
arisztokratáknál nem találjuk nyomát reprezentatív-funkcionális
kötöttségeknek. A rezidenciákon megszólaló zene legfőképp a család
tagjainak saját preferenciáitól függött, valamint elmondható, hogy a
korszakban Magyarországon is inkább a kivételek közé tartozott, ha
egy nagyobb főúri udvartartáshoz egyáltalán nem tartoztak
zenészek.
Az anyagi javadalmazás mellett rendszerint természetbeni
juttatásokban is részesítették a zenészeket. Az itthoni muzsikusok
között – még ha ritkán is – előfordult birtokadomány.15 Fizetség
helyett, vagy azt kiegészítve adómentességet biztosítottak a helyi
zenészek házára vagy más ingatlanjára. A számadáskönyvek
tanúságtétele szerint Nádasdy (III.) Ferenc és Esterházy Miklós évi
100 forint jövedelmet biztosított muzsikusai számára. Az összeg
nagyságát jól példázza, hogy ekkora fizetést az udvartartás vezető
tisztviselői és a katonatisztek kaptak.16 Trombitás Bernárd,
Esterházy Miklós egyik trombitása három szolgával rendelkezett,
mint egy főember, Nádasdy Pál egyik trombitásának pedig szolgája
14 „Haller grófé a másik ház, ahova bejáratos volt. Ide délutánonként, néha este vagy
színház után szokott jönni. Zichyék franciás beállítottságával ellentétben Hallerék
teljesen németesek. Itt a vendégek általában játszani szoktak, Hofmannsegg azonban
inkább a fiatal lányokkal szórakozott, pianoforten játszottak sokat. Az egyik Haller
lány különösen jól zongorázik. Amikor Hofmannsegg először járt Schenstein
tanácsoséknál, − ez a harmadik család, amelyet rendszeresen látogat − a tanácsosné és
a kis Haller grófné játszottak egy Mozart négykezest, egész magas színvonalon.” In: G.
GYŐRFFY, 1991. 117.
15 Báthory Zsigmond Pietro Bustónak Gyulafehérváron házat ajándékozott. BENKŐ,
1979. 95.
16 KIRÁLY, 2005a. 443–444.
137
és lovásza is volt.17 A XVI. és XVII. században kivételesnek számított,

ha valakit zenei tevékenysége miatt nemesi rangra emeltek. Dombói
Székely János kántor I. Apafi Mihálytól kapott ily módon
nemességet.18
Konkrét bepillantást enged a muzsikusok pénz- és
természetbeni fizetésébe Teleki Mihály udvartartási naplója is, amely
a következőket tartalmazza: „1674. február 15: adtak a virginásnak
ajándékba egy csizmát, a kántornak is egy kordovány csizmát…”19
„1674. március 4: Trombitás Gáspárnak f.10.”20 „1674. április 30:
trombitásnak fizetésébe kordovány csizmát.”21 Esterházy László
muzsikusainak fizetése egy 1651-es forrás szerint a következő-
képpen alakult: Trombitás Mihály 60 forintot, Trombitás Zsigmond
11 forintot, Miklós, István és Ferenc 10 forintot kaptak. Trombitás
Markó viszont csak 6 forintot.22 Ez azt mutatja, hogy a zenészeket
rang- és tudás alapján is megkülönböztették, és ezt a megadott
összegek is jól tükrözik. Esterházy Pál udvarából is maradt fenn
hasonló adat: 1670-ben az egyik német trombitás 200 forintot
kapott, míg Schmidtbaur, a regens chori23 1678-ban csak 130
forintot keresett.24 Thököly Imre számadásai szerint 1683-ban a két
német trombitásnak együttesen 480 forint fizetés járt, míg a Francz
nevezetű német trombitásának 120 forint, Trombitás Mátyásnak és
Krumpholz Lőrincnek pedig 100 forint. A többi trombitás 80, 60, 40,
illetve 24 forint éves fizetségben részesült.25 Ha a muzsikus új
szolgálatba állt, ellátáson és fizetésen kívül más házaknál is játszott
némi borravaló reményében.26
17 KIRÁLY, 2005a. 444., Trombitás Bernárd szerződése: „Anno 1627 die 1 May,
kezdetik eztendeje Trombitas Bernard[na]k, fizetese eßtendeigh kész penz f. 170. 9 Réff
granattya, egy Róka bőr bélesse, egy uy Trombitaia, harom ßszolgainak morvai
[poszto] ruhaia, lovainak abrakia ßenaia. […] Anno 1630 Die 5 Matry Vettem neki két
Trombitat Bechben”. MNL OL, P. 108. Rep. 63. fasc. D. Conventiók, 45., Nádasdy Pál
trombitásának konventiója (1614): „Fwzetese az Egy¨ lora Es Trombitaiara f. 40
Ruhazattiara Egy Wegh Karasia avagj tizenniolcz for. f. 18 Maganak az Uraimmal
Asztala, Egy Inasanak es egy Lovaszszanak Etele Itala [,] Louainak zena Abrak.” MNL
OL, E 185. 9. t.
18 BENKŐ, 1979. 95.
19 FEJÉR, 2007. 101.
20 FEJÉR, 2007. 103.
21 FEJÉR, 2007. 113.
22 KIRÁLY, 2001. 378.
23 Jelentése: karnagy, kórusvezető
24 KIRÁLY, 2001. 380.
25 THALY, 1873. 90–92.
26 „… jó dolgod lesz nálam, holnap új mundért csináltatok neked és 10 napon belül
utazunk Erdélybe s Máramarosra, atyámuram birtokaira; de útközben még egy

előkelő esküvőre kell mennünk, ott jó borravalót is fogsz kapni és magad kitanult
trombitásnak mondhatod, minthogy holnap a másik trombitásomnak is szólni fogok,
hogy ő is engedjen téged.” In: BARNA, 1953. 502.
138
PÁSZTOR KATALIN
A zenészek szerződtetése
A felfogadás nemcsak szóbeli megegyezés alapján történt, hanem –
általában egy évre szóló – szerződés formájában is, amely
tartalmazta a familiáris nevét, udvari státuszát, mesterségét és a
szolgálatért járó pénzbeli és természetbeni járandóságát. Számtalan
példa mutatja, hogy a szerződéses feltételek nem kizárólagosan a
főúri önkényen alapultak, hanem teret engedtek a zenészek
elvárásainak is. Wolfgang Ebner 1650-ben írt levelei Batthyány (I.)
Ádámnak mutatják, hogy egy Bécsben tartózkodó, állás nélküli
orgonista szerződése azért hiúsult meg, mert a magyar arisztokrata
nem tudta érvényesíteni a zenész saját fizetségére vonatkozó
elképzelését.27 Az orgonista 20 birodalmi tallér mellé teljes ellátásból
álló negyedévi díjazást kért Batthyánytól, és amikor az megtagadta
tőle, úgy döntött, inkább Morvaországba megy. Ismeretes adat még,
hogy Bethlen Gáborhoz nem akartak elszegődni „az mammonának
jelen volta nélkül” – vagyis foglaló híján – Varsóban kínálkozó
trombitások.28
A főúri udvartartások és az erdélyi fejedelmi udvar korabeli
irataiból kiderül, hogy a külföldi zenészek szerződtetése rengeteg
gonddal járt. Az esetek többségében az egyéb okokból külföldre
utazók kaptak megbízást uruktól, hogy keressenek zenészt. Az is
előfordult, hogy az utazásnak csak ez volt a célja, nem pedig egyéb
diplomáciai feladat. Erről tanúskodik Bethlen Gábor megbízása
Thurzó Imrének Prágába, Pfalzi Frigyes cseh király udvarába: „Fö
muzsika hegedüst, lantost, ki theorbat is verjen, cornétistát szerezni
kegyelmed ne feledkezzék dolgai közt.”29 Thurzó válaszában megírta,
hogy „Musikást F[elsé]gednek nem szerezhettem többet, hanem egy jó
mesterséges öreg hegedőn musikáló musikást möly musika fiola
gambának hivattatik.”30
Intenzív levélváltást igényelt a zenészekkel való megegyezés;
sőt annak az eldöntése is, hogy alkalmas-e egyáltalán a kínálkozó
jelölt. Ha sikerült olyat találni, aki jó fizetségért hajlandó volt eljönni
a török fenyegette Magyarországra, többnyire biztosítani kellett
számára az általa meghatározott és megkövetelt foglalót még ott
helyben, valamint megegyezés esetén a zenész utazásáról is gondos-
27 KIRÁLY, 2005a. 444–445.

28 KIRÁLY, 2005a. 445.; A Lengyelországba küldött Székely Bálint 1629. február 26-án
tudósította a fejedelmet Varsóból: „Trombitásokat mind eddig sem kaphaték, mert
akármit ajánljuk is itt az jó állapotot, de az mammonának jelen volta nélkül mind
semmi, és az mint szokták mondani, dobra wolja stoj za nicz [jó szándékért semmit
sem kapni]. Az kik ezelőtt igyekeztenek volt, megmáslották az jó akaratot.” SZILÁGYI,
1886. 378.
29 SZILÁGYI, 1879. 186.
30 SZILÁGYI, 1888. 434.
139
kodni kellett. Ezt többféle módon oldották meg: néha értük mentek
kocsival, vagy az ügyletet lebonyolító fogadott helyben egyet, esetleg
járművet vásárolt, emellett fizette az út során a szállást, étkezést,
vámokat és az összes felmerülő más kiadást.
Külföldi zenészek magyarországi rezidenciákon

Noha a korabeli források félrevezetők, mégis egyértelmű jelek
utalnak arra, hogy a magyar főúri és fejedelmi udvarokban külföldi
zenészek is szolgáltak. Az európai zenei irányzatokat, stílusokat a
diplomaták, a külföldi egyetemeken, főiskolákon tanuló hazai diákok
is hazahozhatták. Elsősorban Magyarországgal szomszédos régiók-
ból érkeztek a muzsikusok: délnémet, osztrák, sziléziai területekről,
Észak-Itáliából, a Velencei Köztársaságból, valamint Lengyelor-
szágból. Megtévesztő, hogy számos esetben a számadások, levelek,
krónikák magyar néven említenek olyanokat, akik valójában
külföldiek voltak. A nemzetiségi alapon vegyes összetételű zeneka-
rok pedig az összeállításból következően vegyes eredetű zenét
szolgáltattak. A külföldi zenészek – létszámbeli fölényük
következtében – az udvari zenei életben nem ritkán domináns
szerephez jutottak.
A külföldről érkező muzsikusok egyik közvetítő állomása –
mint a térség kulturális fellegvára – Bécs volt. A magyar főurak
(Thurzók, Nádasdyak, Esterházyak, Pálffyak) gyakorta itt keresték fel
a későbbi, alkalmi szolgálatokra megbízott zenészeket, valamint
előfordult az is, hogy saját költségükön itt képeztették őket. Ezen
felül beszerezhetők voltak hangszerek, hangszertartozékok (húrok),
valamint fontos megemlíteni még a bécsi zenemű importot is. Bécs
fontos szerepét tanúsítja Csajághy János ezredes jelentése Bercsényi
Miklósnak, aki azzal bízta meg őt, hogy szerezzen neki Bécsből
oboistákat. „Amely emberem huboistákat hozott volna, azt rajta
kapván, úgy értem, hogy felakasztották a nyavalyást, az sípokat
nyakába kötvén.”31
Bécs elsősorban a Habsburg-udvarba bejáratos országos
tisztségviselőket gazdagította zenei élményekkel. Jó példa erre
Esterházy László utazása Linzbe, ami alatt helyi zenészek szóra-
koztatták. Ennsben „Musikasoknak”, valamint a „Torniosoknak” adott
3, illetve 2 forintot. Linzben pedig egy „Vak Lantosnak”
adományozott 4 forintot és 30 garast könyveltek el sáfárai. Újévi
ajándékként Esterházy a császár tisztviselőinek, jelesül a trombitás-
oknak 6 tallért adott.32 A Habsburg-zenészek az ország zeneéletében
31 HARASZTI, 1933. 566. A forrás nem említi, hogy miért akasztották fel Csajághy
emberét.
32 KIRÁLY, 2001. 380.
140
PÁSZTOR KATALIN
csekély szerepet játszottak, mivel nagyrészt Prágában és Bécsben

tartózkodtak, csupán a Pozsonyban tartott országgyűlésekre és
királykoronázásokra érkeztek az országba. János Zsigmond udvará-
ban lengyel és német zenészek, Bethlen Gábor udvarában osztrák,
cseh, morva, lengyel, olasz, német és francia zenészek, Thököly Imre
udvarában német és francia trombitások, lengyel síposok, II. Rákóczi
Ferenc udvarában pedig olasz, német és francia zenészek szolgáltak.
Az a fajta tudatosság, ahogy Bethlen Gábor udvari zenészeit
kiválasztatta, tudniillik, hogy Németországból húrosokat,
Olaszországból énekeseket, Bécsből karmestert hívatott, ékes bizo-
nyítéka az udvari zene jelentőségének.33 Jól mutatja Bethlen
tudatosságát Cseffey Lászlónak írt 1627-es levele Gyulafehérvárról:
„…hanem ha az Isten Franciába viszen benneteket… A francusok
között felette jó trombitások vannak… egy igen jó trombitást azért
hogy szerezzetek, anélkül meg ne jöjjetek, de excellentissimus legyen,
csak közönséges jót ne is híjjatok.”34
Nádasdy (III.) Ferenc is folyamatosan alkalmazott külföldi
zenészeket. Legtöbbjüket Bécsben fogadta/fogadtatta fel. Az eddig
feltárt források alapján a Nádasdynál szolgálatot teljesítő külföldiek
sorában a legjelentősebbnek az egykori császári udvari zenész,
kasztrált énekes, Angelo Maria Marchesini tartható. A császári
együttes átalakítása miatt elbocsátották, így került 1657 nyarától
körülbelül egy éves szolgálatra Nádasdy udvarába. Előtte három évig
állt III. Ferdinánd császár (1637−1657) szolgálatában. Valószínűleg
Anconából származhatott.35 Rá vonatkozhatott Nádasdy 1657-ben
kelt írásos utasítása kulcsárának: „szorgalmattossan vigyázzon arra,
hogy az muzsikásoknak rossz bort ne találjon adni, sőt ugyan azon
legyen, hogy soha ne is adjon rosszat nekik. Megengedtük azt is, ha az
kappan úgy kéványa, egy s két Akóként, kiadhatja az ő Praebendáját;
viszont ha az többi muzsikásokis az szerént kivánnák ki venni
Praebendáiokat, egyáltalán fogva ne cselekedje.”36 Marchesini 1659
februárja előtt távozott Nádasdy udvarából,37 ezután Drezdában, a
szász válasz-tófejedelem udvarában helyezkedett el. 1662−1663
körül már szolgálatot teljesít Neuburgban, majd megint Drezdában
találjuk 1667-ig. Az utolsó fennmaradt adat róla, hogy 1670−1671
között a württembergi hercegek alkalmazták Stuttgartban.38
33 SZELÉNYI, 1959. 79.

34 HARASZTI, 1933. 560., Hatvani István kolozsvári kereskedő Bethlen megbízásából
1622-ben Velencében járt: „Benedeknek az lantosnak adtam kész pénzt, kivel
Velenczében adósitül váltotta ki magát […] 82 frt. 75 dr; Györgynek az hegedűsnek
hasonló módon adtam […] 49 frt. 35 dr.” In: KIRÁLY, 2005b. 184.
35 KIRÁLY, 2010. 979.
36 Idézi: KIRÁLY, 2010. 980.
37 KIRÁLY, 2010. 980.
38 KIRÁLY, 2010. 980.
141
Marchesini jó példa az olyan külföldi zenészre, aki valamiféle

áthidaló megoldásnak tekintette a Magyarország és Ausztria
határvidékén élő, zeneszerető magyar főúrnál töltött időszakot.
Feltehetőleg a bécsi udvarhoz közeli helyről próbálta kivárni a
visszatérés lehetőségét.
Szerepel még a forrásokban egy valószínűleg itáliai zenész:
Alfonso Selvatici,39 aki miután elhagyta Nádasdy udvarát, a lengyel
királyné szolgálatába állt. A Habsburg-udvar összeköttetéseit a
Nádasdy-udvarral jól példázza a Johann Samsonival való ismeretség,
akinek 1644-ben Nádasdy bort küldött ajándékként, vagy fizetség-
ként.40 Megtaláljuk őt a grazi udvarban, majd egy rövid velencei
kitérő után a császári udvarban alkalmazták cornetto (Zink), harsona
és fagott hangszerekre, valamint az ún. Kapellknaben41 gondviselő-
jének feladatát is ellátta.42 Nádasdy zenészeit a bécsi templomok
egyházzenészei közül toborozta. A St. Michael templom 2 muzsikusát
találjuk meg Nádasdy udvarában: Nicolaus Victorit és Adam
Paumaistert.
Esterházy Pálnál is több évben azonosíthatók (1670, 1672,
1678, 1686, 1694) Neuburgból, Bécsből, és más külföldi városokból
leszerződtetett zenészek, legfőképp trombitások.43 Őket többek
között azért fogadta fel, hogy egy jelentősebb összegért kitaníttassa
az udvarában szolgáló trombitáslegényeit, illetve azért hogy Pál
nádor egy trombitását „a szokás szerént fölszabadétani”, vagyis
vizsgázni Bécsbe küldje.44 Báthory Zsigmond udvara szintén
bővelkedett külföldi zenészekben: Simon Ponte és Prosper Ponte
Firenzéből, Petrus Paulus Veronából, Pompejus Bolognából,
Zephyrus Spira Velencéből, Joannes Maria Rodolphus Genovából,
Mattheus Mantovából, Petrus Busti Bresciából valamint
lengyelországi, porosz és halberstadti zenészek.45 Itália, mint a
reneszánsz bölcsője, a korabeli zenei ízlés meghatározó formálójává
vált. Király Péter kutatásai igazolták, hogy a legjelentősebb XVI.
század végi közép-európai udvari együttesekben (Habsburg császári
kapella, bajor együttes, grazi és innsbrucki kapella stb.)
nagyszámban alkalmaztak olasz zenészeket.46 Báthory István
idejében vette kezdetét az olasz zenészek foglalkoztatásának divatja.
Unokaöccse, Báthory Zsigmond pedig folytatta ezt a hagyományt.
39 KIRÁLY, 2010. 981.

40 KIRÁLY, 2010. 981.
41 Jelentése: templomi fiúkórus.
42 KIRÁLY, 2010. 981.
43 KIRÁLY, 2004. 122.
44 KIRÁLY, 2004. 123.
45 GÁRDONYI, 1929. 35.
46 KIRÁLY, 2003. 47.
142
PÁSZTOR KATALIN
Rezidenciális együttesek
A rezidenciális együttesek viszonylag kis létszámmal működtek,
aminek egyik oka az volt, hogy egy zenész több hangszerhez is értett,
másik pedig, hogy sokszor kértek kölcsön zenészeket más
együttesekből és udvarokból is. Gyakori eset volt az is, hogy
megszöktettek, elcsaltak, és elvittek zenészeket. Szökött, majd ott
marasztalt zenészről tanúskodik Esterházy Miklós 1633-as levele
Batthyány (I.) Ádámnak: „… Lakompakra futamodván által tegnap ott
találám az kegyelmed egyik hegedüsit, s kérdeném, mi okért nincs
kegyelmed mellett. Azt mondá, hogy elbúcsuztanak a többiek is
kegyelmedtől, de még el nem mentenek mindenik. Énnekem sem lenne
most egész muzsikám. Főképp erre az lakodalom szükségére
megmarasztottam addig, de evvel be nem érjük még, hanem kérem
kegyelmedet, hozza el magával Gábort is, a hárfást, és a Cymbalmost
is, és maga sem maradjon ki közülük kegyelmed.”47 Esterházy Miklós
elszökött trombitását Bethlen Gábor emberei fogták el: „Az mely
trombitását Esterházy Miklósnak megfogattuk volt, kiket az kassai
trombitások vettenek volt ki kezességen: hagyjuk és serio parancsoljuk
is kegyelmeteknek, mivel az mint értjük, elszökött és most Lőcsén
vagyon, mindjarast, küldjön érette Oda, és megfogatván hozassa
Kassára, s ott veresse vasban, s tartassa mindaddig ott fogva,
valameddig mi vissza nem megyünk Kassára.”48
A főurak zenei elhivatottságának egyértelmű jeleként
értékelhető, hogy bizonyos esetekben magát a zenei kitaníttatást és
nevelést is vállalták. Ostorosy Miklós 1650-ben kelt levelében
elszökött hegedűsét kéri vissza Batthyány (I.) Ádámtól: „Egy
hegedősöm Ludánról hír nélkül elmenvén, által ment az Dunán s úgy
értettem, hogy kegyelmed becsületes udvarában legyen. Szeretettel
kérem kegyelmedet, mint jóakaró uramat, méltóztassék kegyelmed
kibocsátani udvarából, hogy jöjjön vissza régi helyére az apjához.
Gyermekségtül fogva neveltük fel.” 49 Itt érdemes kitérni arra, hogy
voltak olyan muzsikusok is, akik hajlandóak voltak tanítványt
vállalni, mivel a városi vagy udvari szolgálat mellett ez viszonylag jól
jövedelmező mellékállás volt.
47 MNL OL, P 1314, 12413.

48 idézi: KIRÁLY, 2004. 133.
49 TAKÁTS, 1928. 497., További példa még: „1648-ban Trombitás Lukács tanított egy
legényt, 1643-ban pedig Trombitás György szolgáit, Trombitás Jancsit és Tamáskót

úgy jegyezték be a németújvári prebendáskönyvbe, mint „kiket m¨y tanítottunk”. In:
KOLTAI, 2000. 174., Debreczeni Tamás I. Rákóczi Györgynek szóló leveléből (1645.
október 19.): „eginehani eztendeigh Zegen Dobos Gieurgiel tanittattam vala”. In:
KIRÁLY, 2004. 135.
143
A fent említett források igazolják, hogy Batthyánytól sokan

kértek kölcsön zenészeket. Érdekes annak a trombitásnak az esete is,
aki Rakamaznál fogságba esett és ifjabb Bethlen István hosszasan
magánál tartotta: „Hogy pedig édes öcsém uram az kegyelmed
Trombitását eddigmeg nem küldöttem, kegyelmed embertelenségem-
nek s idegenségemnek ne tulajdonítsa, hanem minthogyénis ifjú
legénynek tartom magamat, mind mezőn s mind annak felette néha
palotábanis az jó pohár boroknak emelgetése között kedvesen való
sipolásában nem keveset gyönyörködtem”.50 Erdődy György
Batthyányhoz szóló 1644-es levelében kér trombitást, mivel „holott
lám egy egész sereggel jobbnál jobb trombitási vannak.”51
A trombitások
A történeti forrásanyag viszonylag nagyobb információmennyiséget
őrzött meg a trombitásokról. Ezekből az iratokból kiderül, hogy mind
a királyi és az erdélyi fejedelmi udvarokban, mind a főnemesi
rezidenciákon a trombita szerves része volt a XVI−XVII. század
mindennapjainak. A török hódoltságon kívül eső területek fontosabb
városainak trombitásai ebben a korszakban már a város hivatásos
muzsikusai. A korabeli gyakorlatot követve különbséget tettek a
tábori vagy mezei trombitások, valamint az udvari muzsikus-
trombitások között. A tábori muzsikusok a katonasághoz tartoztak.
Az udvari katonaság különböző csoportokból állt, a legfontosabb
szerepe az udvari lovas seregnek volt és ide tartoztak az úgynevezett
„continuus és házi familiárisok”: étekfogók, lovas inasok,
trombitások, dobosok és síposok és mindezek szolgái.52
A trombitajáték gyakorlata a XV. század végétől a XIX.
századig Európa-szerte kétféle játékmódot különböztetett meg: az
egyik az egyszerű szignálokat elfújó, a másik pedig a nehéz, virtuóz
dallamjáték. Nádasdy német trombitásainál sokoldalú zenei tudás
feltételezhető, mivel virtuóz fanfárokat éppúgy fújtak, mint egyházi
és világi kompozíciók szólamait. Mindehhez hozzájárul még, hogy
valószínűleg más rokon fúvós hangszerekhez is értettek. Ebben a
korszakban források utalnak arra, hogy már különbséget tettek a
magyar és külföldi trombitások játéka között. Valamiféle stílus- és
játékmódbeli eltérésre kell gondolnunk, mivel a jellemző különb-
ségek pontos mibenléte sajnos nem derül ki. A trombitajáték
eltéréseit több korabeli írás tanúsítja: Szalárdi János krónikájában
olvasható Rákóczi György morvaországi utazása, ahol Brünn
közelében találkozott a szövetséges svéd csapatokat vezető
50 idézi: KIRÁLY, 2004. 130.

51 KIRÁLY, 2004. 126.
52 KOLTAI, 2001. 18.
144
PÁSZTOR KATALIN
Torstenssonnal. A fejedelem szállásán a svédek a „tornácnak végéig

huszonnégy igen fő trombitások állattattak vala, kik valamíg az ebéd
elfogatott vala is, meg nem szűnének különbnél különb gyönyörűséges
nótákat fújni, mineműeknek mássát trombitával ember alig hall-
hatta”.53 Barcsay Ákos két cigány trombitása pedig „derekasan ugyan,
de a német és lengyel darabokat olyannyira gyalázatosan szólaltatta
meg, hogy nagyon csodálkoztam, hogy a nagyságos úr előkellő udvari
szolgáinak megnyerte tetszését, mert ugyan nagyban dicsérték”.54 A
trombitásokkal kapcsolatos elvárásokról és igényeiről ad számot
Thököly Imre levele a lengyelországi követségben járó Nemessányi
Bálinthoz: „valami német s franczia trombitásokra lévén szükségem,
kérem, ott valahol tegyen szert reá, ámbár száz arany lenne is
fizetések, mivel most itt az felső párton nem szerezhetni s egyébféle
muzsikásim mind inkább is vannak, afféle muzsikásokra akarván szert
tennem.”55
A trombitások és üstdobosok különleges privilégiumokkal
bírtak, adott esetben más muzsikusoknál magasabb díjazásban
részesültek. Fogolycseréknél a trombitásokat a tisztekhez hasonlóan
kezelték. Feladataik közé nemcsak az őrködés és a város minden-
napjainak részét képező szignáladás tartozott, hanem a katolikus és
evangélikus településeken a többi városi zenésszel együtt
szolgáltatták az egyházi zenét, ezen kívül pedig a polgárság világi
zenei igényét is kielégítették. Fontosságuk abban is megmutatkozott,
hogy a kottákban a trombita szólam állt a partitúra élén, azt követte
az összes többi hangszer. Zenélésen kívül más udvari feladatokat is
elláttak a muzsikusok: a kettős vagy többszörös munkakörben való
alkalmazás Európa-szerte általános volt. Elsősorban a kisebb és
közepes nagyságú udvartartásokat jellemezte. A kettős foglalkozta-
tottság az itthoni rezidenciákon is tetten érhető: leggyakrabban
futári szolgálatokra alkalmazták a zenészeket.56
53 Szalárdi János siralmas magyar krónikája (1662). 1980. 268.

54 idézi: KIRÁLY, 2004. 124.
55 idézi: KIRÁLY, 2004. 126.
56 Battyhány Kristóf 1684-es rendelkezése: „az útra való küldés renddel fog járni,
mind uraimékon, étekfogókon, trombitásokon és síposokon s inasokon, úgyhogy akire

mikor a szer jün, senki magát ne mentse, hanem készen légyen az elmenetelre.” In:
KOLTAI, 2001. 18.
145
Hangszerek és javíttatásuk
A hangszerállomány kérdését illetően elmondhatjuk, hogy a
muzsikusoknak saját hangszere volt, valamint az uralkodói és nemesi
udvarok is rendelkeztek valamiféle saját hangszerállománnyal. Több
olyan szerződést is ismerünk, ahol a hangszert is biztosítják a zenész
számára, lényegében „hangszerjárandóságot” is kap.57 Ebben a
korszakban a szűk létszámú rezidenciális együttesek a sokoldalú,
különféle instrumentumokon, hangszereken játszó muzsikusokra
épültek.58
Hangszerészekkel a korabeli Magyarországon csak elszórtan
találkozunk. A kisebb javításokat a szükséges fa-, fém- és
bőrmunkákhoz értő mesteremberek, vagy általában maguk a
zenészek végezték. A kannagyártó javított regált és orgonát, valamint
ennek fújtatóját, amihez a bőrt a nyergesek szállították, és ők vagy a
cipészek javították azt. Az orgonán szükséges vasmunkákat a lakatos
vagy a kovács végezte, az eltörött cink összeerősítése és a trombita
megfoltozása pedig az ötvös feladata volt. Fontos megemlíteni, hogy
az orgonistákat is gyakran kötelezték orgonáik hangolására,
valamint kisebb javítások elvégzésére. Ha nem találtak hozzáértő
mesterembert, az elhasználódott vagy megrongálódott hangszereket
Besztercére vagy Kolozsvárra küldték javíttatni.59
Arra is találunk példát, hogy az instrumentumokat külföldről
hozatják a zenészeknek. Lengyelországból hozatott hangszerek
érkezéséről szól Berthóthy Ferenc generális 1708-as lőcsei jelentése
Bercsényi Miklósnak: „Exciád muzsikási számára specificatio szerint
való requisitumokat, készen lévén kezemnél, hova parancsolja Exciád
küldeni.”60
57 Trombitás Bernárd szerződése: „Die 24 Decembr[is] Trombitaiat megh attam,

ezenkivul mas Trombitarais flo. 7. d. 50 […]”. MNL OL P. 108. hg. Esterházy cs. lt.,
Repos. 63, fasc. D. Conventiók, 45.
58 Esterházy Miklós konvencionáléja: „Anno 1627 Die 1 7bris, kezdettik Esztendeje
Zaharias Habernek Tenoristasagara es hegedöjére, fizetése Esztendeigh fl. 50.” MNL

OL P. 108. hg. Esterházy cs. lt., Repos. 63 fasc. D. Conventiók.
59 Kolozsvár város 1651-es számadása: „Az Urunk {II. Rákóczi György fejedelem}
Trombitassinak negie, be iuuen az varosra {…} es megh bomladozot Trombitaiokat

igazitatva{n} s keresven nyakatis ha talalnak Nemelik”. In: KIRÁLY, 2004. 138.
60 HARASZTI, 1933. 569., Valamint Nádasdy számadásai: „trombitas andrasnak, hog’
uram beczben külde eg’ rez dob czinaltatni {…} es hog’ eg’ rez trombitat ueg’en 4 fl es
umagamnak fl 2 költsegere”. KUMOROVITZ–BELÉNYESI, 1959. 314.; „pető pal uramnak
hozata Seney Ferenc uram zolgalattyaba egh trombytat becbol.” In: KIRÁLY, 2004. 139.
146
PÁSZTOR KATALIN
Összegzés
A magyarországi XVI–XVII. századi rezidenciális zene témaköre iránt
a zenetörténeti kutatás eddig viszonylag kevés érdeklődést mutatott.
Néhány uralkodó, főúri, illetve nemesi család esetében rendelkezünk
valamennyire kielégítő dokumentációval. A legtöbb uralkodó és
jelentős nagyúri família zenei emlékeinek kutatása − noha
némelyikükről most is használható adatmennyiséggel rendelkezünk
− várat magára. A rezidenciális zene kutatását illetően elmondható,
hogy az elmúlt időszakban jelentkező élénkebb érdeklődésnek
köszönhetően a történeti és művelődéstörténeti forrásközlésekből
származó ismeretanyagra támaszkodva ugyan napvilágot láttak
tanulmányok, amelyek viszont témaorientált jellegüknél fogva
kevéssé koncentráltak átfogó bemutatásra. A tanulmányban
felvázoltak alapján kétségtelen: a magyar zenei kultúra fejlődésében
kihagyhatatlan fejezet a rezidenciális zene. Az ismertetett
időszakban a zenei élet eme gócpontjainak hála a zenei műveltség
felzárkózott az európai színvonalhoz, köszönhetően leginkább
annak, hogy a magyar arisztokrácia egy része zenei téren nem
szakadt el és nem is zárkózott el Európa többi részétől. A máshol
nyert zenei benyomások hatottak a hazai és erdélyi rezidenciális
zenére is, ebből kifolyólag igyekeztek minél többet bevinni a máshol,
főként uralkodói udvarokban látottakból a saját rezidenciájukba.
147
Bibliográfia
Levéltári források:
MNL OL, E 185 Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltára, E szekció, Nádasdy család
levéltára, 9. t.
MNL OL, P 108 Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltára, P szekció, Esterházy család
levéltára, Repos. 63, fasc. D. Conventiók
MNL OL, P 1314. Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltára, P szekció, Batthyány család
levéltára, 12413. sz. missilis
Kiadott források
FEJÉR
2007 FEJÉR János: Teleki Mihály udvartartási
naplója (1673-1681). Kolozsvár, 2007.
Szalárdi János
Siralmas Krónikája Szalárdi János siralmas krónikája (1662).
(1662) 1980 Szerk.: SZAKÁLY Ferenc. Budapest, 1980.
SZILÁGYI
1879 SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor kiadatlan
politikai levelei. Budapest, 1879.
1886 SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor fejedelem
levelezése. Budapest, 1886.
1888 SZILÁGYI Sándor: Gróf Batthyány József
köpcsényi levéltárából. In: Magyar
Történelmi Tár, (1888)
THALY
1873 THALY Kálmán: Késmárky Thököly Imre és
némely főbb híveinek naplói és
emlékezetes írásai. Budapest, 1873.
Szakirodalom
BARNA
1953 BARNA István: Ungarischer simplicissimus.
Adalékok a XVII. század magyar zenei
művelődéstörténetéhez. In: SZABOLCSI
Bence – BARTHA Dénes (szerk.): Zenetudo-
mányi tanulmányok. I.kötet. Budapest,
1953. 495–514.
148
PÁSZTOR KATALIN
BÁRDOS
1990 BÁRDOS Kornél: Fejedelmi és főúri
zeneélet. In: BÁRDOS Kornél (szerk.):
Magyarország zenetörténete. II. kötet.
1541–1586. Budapest, 1990. 102–124.
BENKŐ
1979 BENKŐ András: Az erdélyi fejedelmi udvar
zenei életéről. In: CSETRI Elek – JAKÓ
Zsigmond – TONK Sándor (szerk.): Művelő-
déstörténeti tanulmányok. Budapest, 1979.
94–106.
FILEP
2004 FILEP Antal: Kora újkori zenekultúránk
megközelítésének egyik lehetősége:
számadáskönyvek tanúsága zene
életünkről. II. Rákóczi György sárospataki
számadáskönyve 1619-1620-ból. In:
ANDRÁSFALVY Bertalan – DOMOKOS
Mária – NAGY Ilona (szerk.): Az idő
rostájában. II. kötet. Tanulmányok Vargyas
Lajos 90. születésnapjára. Budapest, 2004.
135–177.
GÁRDONYI
1929 GÁRDONYI Albert: A Báthoryak és a
zeneművészet. In: Muzsika, 1. (1929) 6-7.
szám. 33–36.
G. GYŐRFFY
1991 G. GYŐRFFY Katalin: Kultúra és életforma a
18. századi Magyarországon. (Idegen
utazók megfigyelései).
HARASZTI
1933 HARASZTI Emil: Barokk zene és kuruc nóta.
Századok, 67. (1933) Pótfüzet. 546–610.
KIRÁLY
1995 KIRÁLY Péter: A lantjáték Magya-rországon
a XV. századtól a XVII. század közepéig.
Budapest, 1995.
KIRÁLY
2001 KIRÁLY Péter: Wolfgang Ebner és Wendelin
Hueber levele Esterházy Lászlónak.
Adalékok az Esterházy-zenetörténet egy
kevésbé ismert időszakához. Magyar Zene,
39. (2001) 4. sz. 375–381.
KIRÁLY
2003 KIRÁLY Péter: Magyarország és Európa.
149
Zenetörténeti írások. Budapest, 2003.

KIRÁLY
2004 KIRÁLY Péter: Udvari trombitások a 16-17.
századi Magyarországon. In: Magyar Zene,
42. (2004) 2. sz. 121–148.
KIRÁLY
2005a KIRÁLY Péter: A magyarországi főnemesség
17. századi zeneélete. In: G. ETÉNYI Nóra –
HORN Ildikó (szerk.): Idővel paloták…
Magyar udvari kultúra a 16-17. században.
Budapest, 2005. 433–467.
KIRÁLY
2005b KIRÁLY Péter: Vallási üldözés vagy egyéb
kényszer miatt Magyarországra került 16-
17. századi zenészek. In: Magyar Zene, 46.
(2005) 2. sz. 179–192.
KIRÁLY
2010 KIRÁLY Péter: Nádasdy III. Ferenc
rezidenciális zenéje. In: Századok, 144.
(2010) 4. sz. 969–994.
KOLTAI
2000 KOLTAI András: Batthyány Ádám és udvara:
1625-1659. PhD értekezés. Budapest,
2000.
KOLTAI
2001 KOLTAI András: Magyar udvari rendtartás.
Utasítások és rendeletek 1617-1708.
Budapest, 2001.
KUMOROVITZ-
BELÉNYESI KUMOROVITZ Bernát- BELÉNYESI Márta:
1959 Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak
1540-1550-es számadásaiból. Levéltári
közlemények. Budapest, 1959.
SZELÉNYI
1959 SZELÉNYI István: A magyar zene története. I.
kötet. Budapest, 1959.
TAKÁTS
1928 TAKÁTS Sándor: Rajzok a török világból. IV.
kötet. Budapest, 1928.
150
PÁSZTOR KATALIN
ABSTRACT
Musician life in the early modern Hungarian Kingdom and

Transylvania
The history of the Hungarian court music has many details and
sources from the 18th century. This essay is going to explore that
what kind of court music culture existed in Hungary before the 18th
century.
As a focal point of this essay the personal and objective
characteristics of musical culture are going to be studied. This era
has relatively many sources that help research; diaries, personal
letters, but most importantly inventories, assets of baronial families.
According to the essay there is no doubt that residential music had
an important role in the development of the Hungarian musical
culture. Because of the baronial centers of musical life musical
culture closed up to the European standard in this era (16th – 17th
centuries). It would not be possible without the aristocracy that
wanted to maintain its relations with foreign countries, and they
could, even if their possibilities were limited.
In this study I am going to emphasise the appearing forms of
court music; how rulers, lords and the nobility studied and played
instruments; the question of hiring and paying foreign musicians; the
rank and the role in the society of a musician; the function of music;
studying residential music culture of the noble and baronial families.
151
BÓDAI DALMA
Mecenatúra, reprezentáció és tezauráció

Esterházy Pál fraknói kincstárának funkciói
A XV. századtól kezdődően a reneszánsz nyomán Európa- szerte

számos gyűjtemény jött létre a királyi, fejedelmi és főúri udvarokban,
illetve a művelt, tehetős polgárok otthonaiban. A társadalom ezen
rétegeinek hatalmi szükségletei meghatározták kulturális igényeiket
és magatartásukat: a tezaurálás, az értékteremtés és -megőrzés, a
látványosság pedig a reprezentáció, és így a politika része volt. Az
ezekhez kapcsolódó mecénási tevékenység teremtette meg az előző
két fogalom alapját: a támogatott és az udvarban foglalkoztatott
művészek alkotásaikkal műpártoló uruk gyűjteményét gyara-
pították.1
A nagy földrajzi felfedezések, a könyvnyomtatás, a háborúk
fokozta haditechnikai fejlődés és a nagy építkezések nyomán
átmozgatott föld számtalan ismeretlen és érdekes dolgot rejtett,
amelyek az ember csillapíthatatlan kíváncsiságával és tudásvágyával
találkozva létrehozták az ún. Kunst- und Wunderkammereket, Schatz-
und Raritätenkabinetteket, azaz a „csodakamrákat” és ritkasággyűj-
teményeket, a tudás és az értékfelhalmozás templomait. 2 Előzmé-
nyüknek tekinthető a középkorra visszanyúló kincstár, ám attól mind
eszmeiségükben, mind a kollekciók darabjainak rendszerezésében
jelentősen eltértek. Egy ilyen gyűjteményben – amelyhez gyakran
könyvtár is tartozott – számos különféle tárgytípus helyet kapott, így
festmények, ötvösművek, ékszerek, természeti ritkaságok, fegyverek,
mechanikai szerkezetek, üvegtárgyak, numizmatikai emlékek és
antikvitások. Helyet kapott itt minden, ami régi, az adott ország és a
természet múltját és jelenét őrzi, minden, ami különös, értékes és
bemutatásra méltó, a világot egységében és összefüggéseiben felfogó
reneszánsz ember igénye alapján, a humanista tudományos
szemlélet és retorika szabályai szerint, a tárgyak neveihez fűződő
analógiák alapján rendszerezve.3
Magyarország belső hatalmi helyzete a XVI. századtól a török
előrenyomulás, főképpen pedig az ország központjának, Budának
elvesztése következtében megváltozott. A királyi udvar, mint
politikai központ és reprezentációs tér elveszett, és ezt sem a
1 BINNI–PINNA,1986. 17–18.
2 R. VÁRKONYI,2003. 17–23.
3 VISKOLCZ–SINKÓ, 1998. 480–482., MAURIES, 2002. 10–23.
153
BÓDAI DALMA
Habsburg család bécsi udvara, sem az erdélyi fejedelmek központjai,

sem pedig az időnkét összehívott országgyűlések helyszíne, Pozsony
nem tudta pótolni. Az így keletkezett hatalmi űrt a főurak saját
centrumaikkal igyekeztek kitölteni, ún. Stammburgokat, vagyis egy
olyan várat vagy kastélyt hoztak létre, amely a család ősiségét,
szilárd hatalmát és az országért tett eddigi és elkövetkezendő
erőfeszítéseit reprezentálta, és amelybe esetleges megválasztásuk
után az országos központ átkerült.4 A főúri udvar rendkívül sokrétű
jelenség, egyfajta szimbólum volt: egyszerre hatalmi eszköz, a
politikai érvényesülés és a végletekig fokozott reprezentáció
színtere, a hatalom megjelenítésének helye, a művészetpártolás és a
kultúra központja. A XVI–XVII. század során a politikai elit egy része
kicserélődött, ezért az új családok az ország irányításában betöltött
szerepük legitimációjának igyekeztek látható, reprezentatív alapot
teremteni, és erre szolgált egy megfelelően kialakított udvaron belül
az európai Kunstkammerekhez és Wunderkabinetekhez hasonló főúri
gyűjtemény (kiegészítve ősgalériával, régi családi ereklyékkel és hős
rokonok egykori tárgyaival). A tárházak létrejötte mindig több
generáció gyűjtőtevékenységének eredménye volt, a bennük lévő
szerzett és öröklött tárgyak többszörös funkcióval bírtak, igazodván
az adott főúr politikai, reprezentációs és vagyonközpontosító
céljaihoz, valamint műkedvelői ízléséhez. 5
Az elmúlt évtizedekben megindult udvarkutatások, az
uralkodói és főúri reprezentáció szerepének elemzése jelentette azt a
kezdetet, amelyből napjainkban a mecénási tevékenység és a
gyűjtemények kutatása ered. Dolgozatomban a fraknói Esterházy
kincstár 1645 és 1725 között keletkezett inventáriumait vizsgálom,
azon kérdésre keresvén a választ, hogy Esterházy Pál milyen céllal
hozta létre kincstárát, mennyiben töltött be a kollekció tezaurációs
szerepet, hogyan igazodott a nádor többféle műfajból, tudatosan
komponált politikai reprezentációjába, valamint hogy meg-
ragadható-e ezen forrásokból mecénási tevékenysége.
Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenységének

politikai és szellemi háttere
Esterházy Pál már egészen korán, apja nádori udvarának légkörében
(ahol a kor politikai elitje szinte kivétel nélkül megfordult), valamint
tanulmányai során megtapasztalta, hogy a művészet segítségével
hogyan fejezhető ki a család, illetve saját maga előkelősége,
befolyása, hatalma és gazdagsága. 1646-tól Grazban, majd 1647 és
1654 között a nagyszombati jezsuitáknál tanult, az itt megszerzett
4 VÁCZ, 1990. 257–263., S. LAUTER Éva, 1992. 6., BUBRYÁK, 2013. 10–35.
5 R. VÁRKONYI, 2005. 65–68., BUBRYÁK, 2013. 115.
154
MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ
tudás későbbi reprezentációs eszköztárára és irodalmi

tevékenységére is mély hatást gyakorolt. A családfő szerepét 1652-
ben a négy Esterházy-fiú életét követelő vezekényi ütközet után
vette át, majd nem sokkal ezt követően (a nyilvánosság előtt csak
1655-ben) kötött házasságot – a vagyon egyben tartásának érdeké-
ben – Esterházy Orsolyával.6 1653-ban IV. Ferdinánd regensburgi
koronázása után sógorával, Nádasdy Ferenccel egy öthetes német
körutazáson vett részt, amelyről egy latin nyelvű útinaplót készített. 7
A feljegyzésekből kiderül, hogy a XVII. század két legnagyvonalúbb
magyar mecénása a lakomák és az ünnepi fogadások mellett alkalmat
teremtett művészek és mesterek megismerésére, valamint különféle
gyűjtemények megtekintésére is. 8 Ellátogattak többek között a
müncheni Residenzschlossba, ahol a bajor hercegek Európa-szerte
kiemelkedő gyűjteményét őrizték,9 valamint Günzburg várába,
amelynek fogadótermét a 15 éves háború legjelentősebb csatáinak
ábrázolásai, így Győr, Pápa, Esztergom és Vác ostromai díszítették.
Valószínűsíthető, hogy a műpártoló főurak ezen az utazáson vették
fel a kapcsolatot a kor legnevesebb ötvös mestereit adó Drentwett-
családdal is, akik közül Abraham Nádasdy Ferenc sárvári tárházának
egyik darabját, a Bacchus diadala néven ismert asztali díszt, valamint
a fraknói kincstár kollekciójából az Esterházy Lászlót ábrázoló
ugrató lovas kisplasztikát, Philip Jakob pedig az ahhoz tartozó
vezekényi ütközetet megörökítő dísztálat készítette.10 Esterházy
reprezentációs programjára és műgyűjtői tevékenységére jelentőst
hatást gyakorolt a mecénás országbíró műpártolása, pottendorfi és
sárvári Kunstkammerei, közös utazásuk, valamint a Habsburgok
Schatzkammere,11 amelyet címei és rangja révén megtekinthetett.
Lipót Vilmos főherceg 1659-ben helyezte el és tette egy szűk elit
számára nyilvánossá a főként festményekből álló kollekcióját a bécsi
Stallburgban, amelynek hatása Esterházy Pál Kismartonban
kialakított festménygyűjteményén és kisebb részben a fraknói
tárházban is kimutatható.12
6 IVÁNYI, 1989. 431–435., KŐSZEGHY, 2004. 415–417.

7 HORN, 1989. 21–48.
8 KIRÁLY, 2015. 431–432.
9 BUZÁSI, 2015. 118.
10 SZILÁGYI, 1994. 66-67., HÉJJNÉ DÉTÁRI, 1968. 23–27.
11 HAAG–KIRCHWEGER, 2012. 31–45.
12 BUZÁSI, 2015. 118-119., SCHREIBER, 2004. 120–126.
155
BÓDAI DALMA
A fraknói kincstár forrásai

A fraknói gyűjtemény anyagáról, illetve az egyes tárgyak
elhelyezkedéséről a fennmaradt inventáriumok alapján, a tárház
kialakítási koncepciójáról és Esterházy Pál gyűjteményezési terveiről
pedig pedig végrendeletei, valamint a megrendeléseiről fennmaradt
számlák és levelek alapján alkothatunk képet. Esterházy idejéből hat
leltár maradt fenn, ezek az 1691–1693-as és az 1696-os kivételével
kiadottak. Az átírt forrásokkal kapcsolatban a szakirodalom újabban
egyre több kritikát fogalmaz meg, ezért munkám során azokat a
levéltári mikrofilmre vett anyaggal összehasonlítva dolgoztam fel.
Az összeírásokat általában házasság, végrendelkezés, öröklés,
osztás vagy halálozás esetén készítették, így az első leltár Esterházy
Miklós elhunyta után, 1645. november 2. és 7. között keletkezett, 13 a
második összeírás pedig 1654. november 16-án kelt, László
vezekényi ütközetben lelt halálát követően, Pál és Ferenc osztozá-
sakor.14 Ezen források alapján rekonstruálható, hogy milyen
alapokra épült Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenysége. A
harmadik inventárium (amely valójában több iratot is magában
foglal) 1685. március 10-én készült, Esterházy Pál második, Thököly
Évával kötött házassága, és gazdag hozományának elhelyezése után
pár évvel.15 Az azt követő leltározás 1691. augusztus 9-től 1693.
január 8-áig tartott, amely alapján a gyűjtemény már egy európai
rangú kincstár képét mutatja. Bár az összeírás két külön
dokumentumban maradt ránk, a második, 1693-ban keletkezett irat
az első kiegészítése, ezért ezen iratok egy inventálási folyamatnak
tekinthetők.16 Az ötödik forrás, az 1696-ban összeírt inventárium
Esterházy Pál egy évvel korábbi végrendeletéhez tartozik, amelyben
a kincstár anyagát a hitbizomány részévé nyilvánította. Ez a gesztus
indokolhatja a megelőző évek összeírását is: a herceg pontosan fel
kívánta jegyezni, hogy miből áll a kollekció, amelyet a család elidege-
níthetetlen vagyonához sorolt. 17 Végül a hatodik leltár, Esterházy
halála után néhány évvel, 1721. április 21. és 1725. január 6. között
készült, és a mecénás nádor gyűjtési tevékenységének végered-
ményét mutatja.18
13 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32. (Közli: THALY, 1883. 755–767., BODNÉ
BOBVSZKY, 1981. 106-118.)
14 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33. (Közli: MERÉNYI, 1903. 166–179.)
KISS, 2015. 157.

15 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 48. (Közli: KATONA, 1983. 461–502.)
16 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37.
17 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 38.
18 MNL OL, P 125. Rep. 53. Nr. 11691., Variánsa: MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr.
43. (Közli: KATONA, 1980. 131–147.)
156
Az öröklött kincstár: az 1645-ös és az 1654-es

összeírások
Az Esterházy Miklós halála után készült leltárban a fraknói vár
három helyiségben berendezett gyűjteményének anyagát, és a
pohárnok kezén lévő ezüstműveket vették számba az inventálók. Az
első teremben nyolc láda kollekcióját jegyezték fel, így az elsőben
ékszerek, köztük függők, bokréták, boglárok, karperecek, fülbevalók,
hajtűk, aranyláncok és gombok, valamint nyakbavetők, párták és
három bársony tokban összesen 48 gyűrű, illetve számos
befoglalatlan gyémánt és gyöngy kapott helyet. A második virágdí-
szes, fekete ládában különböző íróeszközöket és tintákat, a
harmadikban színes, hímezni való selymeket, kelméket és csipkéket,
a negyedikben pedig ismét írószerszámokat tartottak, míg az ötödik
egy patikaláda volt. A hatodik, egy vörös bőrrel bevont, arannyal
díszített, bársonnyal bélelt tároló különböző étkezéshez használt,
nemesfémből készült eszközöket tartalmazott: 58 tányért, 28
gyümölcsnek való poharat, 30 közepes méretű tálat, számos
palackot, kannát, gyertyatartót, villát, kanalat és kést. A hetedik láda
mosdómedencéket, néhány különleges megmunkálású, illetve
gyöngyházzal és ásványokkal ékített kupát és serleget, valamint
különböző raritásokat, így négy órát, három strucctojást, egy
szerecsendió-poharat, egy terméskristályt tartalmazott, míg az utol-
só díszfegyvereket és lószerszámokat. A leltár alapján belső
tárháznak nevezett helyiségben folytatódtak a tárolók számozásai,
így a kilencedikben különböző textilek, abroszok, ékkövekkel
kirakott, hímzett kendők, lepedők, és szoknyák szerepeltek, a
tízedikben pedig a kelmék mellett különböző (feltehetően kisebb
méretű) ládákat tartottak. A tizenegyedik, diófából készített, fiókos
tárolóban csészéket, tálakat és tányérokat, a tizenkettedikben
liturgikus tárgyakat, ostyatartókat, kelyheket, feszületeket és oltárra
való terítőket, az utolsóban pedig (amely valójában egy hintó
hátuljára erősíthető láda volt) férfiviseleteket, kárpitokat és zászló-
kat írtak össze a leltározók. Az új tárháznak nevezett teremben két
nagy asztalon kárpitokat, keleti szőnyegeket, négy tigris- és ugyan-
ennyi párducbőrt jegyeztek fel.19
Az 1654-es inventárium alapján az előző összeíráshoz képest
a kincstár anyaga számottevően nem, a tárgyak elhelyezése azonban
némiképp megváltozott. Az első ládán belül több kisebb dobozban és
fiókban kaptak helyet a tárgyak: akárcsak az előző forrásban itt is
ékszerek, a másodikban és a harmadikban pedig pohárszéki
eszközök szerepeltek – amelyek az 1645-ös leltárban még a hatodik
19 MNL OL, P 108. Rep. 8 Fasc. C Nr. 32.
157
BÓDAI DALMA
és a hetedik ládát foglalták el – így a leltárból kimaradtak, így a

kincstárból feltehetően eltávolították a befoglalatlan gyémántokat és
gyöngyöket, a hímezni való selymeket, az írószerszámokat és a
patikaládát. A negyedik tárolóban díszfegyvereket és lószer-
számokat, míg az ötödikben ruhaneműket tartottak. Az összeírás
végén kevésbé értékes lőfegyverek, kardok, tőrök, lószerszámok,
sátrak, kendők, terítők, szőnyegek, illetve óntárgyak szerepelnek,
belső- és új tárházról azonban nem esik szó.20 A tárgyak mozgatása
arra enged következtetni, hogy a kincstár nem csupán ingó vagyon
volt, egyes darabokból az ünnepségekre és fogadásokra ún.
pohárszéket állítottak, pl. 1681-ben a soproni országgyűlés
alkalmával (ekkor válaszozták Esterházy Pált nádorrá) Mária Eleo-
nóra pfalz-neubeurgi hercegnő koronázására a városházán, valamint
III. Károly koronázására 1712-ben Pozsonyban – a műtárgyak
mindkét esetben Esterházy jelenlétét, illetve saját- és családjának
politikai súlyát volta hivatottak erősíteni.21 A pohárszék a XVII.
században és a XVIII. század elején főúri körökben elterjedt repre-
zentációs forma volt, pl. Erdődy László Ádám is élt vele, amikor
császári követként Varsóba utazott.22
Az Esterházy Miklós halálakor, valamint a kilenc évvel
később felvett leltár alapján a fraknói kincstár, bár több jelentős
műkincset tartalmazott, összességében mégsem emelkedett ki a
többi korabeli főúri gyűjtemény közül. Thurzó Zsuzsanna és Thököly
Mária hozományainak listáiból kitűnik, hogy e két család is az
Esterházyak korai gyűjteményéhez hasonló tárgytípusokból álló
tárházzal rendelkezett.23 A kincstár kialakítása és az inventáriumok
szövege sem vall arra, hogy Esterházy Miklós, vagy László műértő
gonddal viseltetett volna a kollekció iránt, a tárgyak nagy része
diplomáciai ajándékként, illetve hozományként került a gyűjtemény-
be, a kincstárhoz kapcsolódó mecénási tevékenységükről nem
maradt fenn forrás.24 Az inventálók szűkszavú feljegyzéseikben a
tárgyak súlyáról, és a bennük foglalt ékkövek számáról több
információt jegyeztek fel, mint azok provenienciájáról, vagy a
hozzájuk kötődő hagyományokról, személyekről. A tárgyak
felsorolása között néhol azok tárolására, elhelyezésére is található

21 SZILÁGYI, 2015. 187-188.
22 „…noha minden Asztali eszköz vert-ezüstbül-vala, mégis azon kívül egy roppant
nagy pohárszék, egész a’ bóthajtásig meg-vala rakva, ama régi Magyar, ezüst, s’
aranyozott kúpákkal, czapa-pohárokkal, mosdó-kánákkal, es több effél, szem-
vidáméttó eszközökkel: Mindenikben (a’ Lengyelek nagy csudálkozásával) a’ Méltó-
ságos Gróff Erdődy fámiliának, Uri czimere ragyogván, és fényeskedvén.” P. SZEGEDI
1736, 93–94.
23 GRÓF THURZÓ ZSUZSANNA HOZOMÁNYA, 1603. 104–111., THÖKÖLY MÁRIA HOZOMÁNYA,
1643. 277–286.
24 SZILÁGYI, 1994. 47.
158
utalás, így pl. az 1645-ös összeírás első egységére vonatkozóan:

„Cista prima ex Hebano intrinsece auro et sercio variegata”:25 vagyis a
nádori ékszereket egy aranytól és selyemtől csillogó, ébenfa
ládácskában tartották. Emellett a leltározók részletes leírást adtak a
második tárolóról, amely egy fekete, közönséges nyelven Schreib-
tischnek nevezett, részben aranyozott, és ezüst virágokkal ékesített,
nagy értékű szekreter volt. A kollekció ládákba helyezése azonban
nem csupán arra utal, hogy ekkor még inkább tezaurációs célokból
tartották fent a kincstárat, hanem az osztáskor ily módon
különíthették el az örökösöknek járó részeket.26 Az 1654-es
összeírásban az egyes tárgyak tokjaira is található utalás, így az első
ládán belül 23 különböző, kisméretű „iskatulában” tartották az
ékszereket, általában egy-két darabot, az utoljára felvettben viszont
hetet. Néhány esetben feltételezhető, hogy a tok célzottan az adott
tárgy számára készült: figyelembe véve azt, hogy ezek általában
részletesebben leírt, tehát az inventálók által különösen értékesnek
tartott ékszerek voltak, így pl. „A harmadik iskatulában 1. Vagyon egy
férfiúnak való arany zománczos násfa, mely fegyverderék és több
hadiszerszám formára vagyon csinálva. Ezen vagyon két öreg
orientális gyémánt, kisebb pedig tizenhat, négy kicsin rubint, és egy
gyöngy függő alatta.”27 Az 1645-ös és az 1654-es forrásokban még
nem mutatható ki a mecénás nádor gyűjteményezési tevékenysége,
ezen leltárak azt az alapot tükrözik, amelyből kiindulva Esterházy Pál
kiemelkedő műgyűjtő és műpártoló tevékenységével korának egyik
leggazdagabb magyar Kunstkammerét hozta létre, vizsgálatuk az
1721–1725-ös összeírással bezáródó fejlődési ív kezdőpontját adja
meg.28
Egy formálódó kincstár képe: az 1685-ös leltár

Az első inventárium, amelyből már kitűnik Esterházy Pál mecénási és
gyűjteményrendezési tevékenysége 1685-ben készült, így a nádor és
Thököly Éva házasságát követően a hozománnyal gyarapodott, és a
Wesselényi-összeesküvés következtében elkobzott Nádasdy-gyűjte-
mények egy részével is kiegészült kincstár kollekciójáról tudósít. A
forrás egy több időpontban és több kéz által készített iratcsoport, az
említett legkorábbi dátum 1685, így ezt vettem keletkezése
kezdetéül. Az inventálás során a gyűjtemény egyes darabjait tárgytí-
pusokként sorolták fel, sőt, esetenként több csoportba is besoroltak
egy-egy darabot, és helyenként ismétlődések és javítások is megfi-

26 KISS, 2015. 152–155.
28 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32., MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33.
159
BÓDAI DALMA
gyelhetők.29 Az összeírás első egységét az aranyból és ezüstből

készült darabok, azon belül a gyémánttal díszített ékszerek, a
különböző ásványokkal és drágakövekkel kirakott egyéb tárgyak, és
„Keüleömb féle atany mivhez valo Raritások”30 azaz órák, képek,
ruhadarabok, érmék, evőeszközök és befoglalt terméskövek alkották.
A második részben a különböző ásványokból készített tárgyak, így
külön egységekben a jáspissal, smaragddal, gyémánttal, gyönggyel,
zafírral, türkizzel, rubinttal, illetve a többféle drágakővel ékesített
darabok kerültek összeírásra, míg a harmadikban a különböző
ékszerek fajtájuk és a bennük foglalt ékkövek alapján rendszerezve.
A kincstár anyagának negyedik csoportját a borostyánból, elefánt-
csontból és a porcelánból készült műtárgyak, pontosan egy
borostyán pohár és egy csésze, „edgy igen szép Sárga gyémántbul”
készített kanna, valamint egy „Terra sigillata” kupa (amelyek színük
alapján kerülhettek egy csoportba), három porcelánedény és 16
elefántcsont-faragvány, így kupák, poharak, kannák és csészék
alkották.31 Az ötödik csoportban öt „unikornis-szarvként” jegyzett
csont, két orrszarvú-szarvból készített pohár, egy kupa, egy
megmunkálatlan csont, és egy elefántfog szerepel. Az inventálók,
külön csoportba sorolták az ékkő nélküli arany- és ezüstkupákat,
illetve külön megjegyzés nélkül a strucctojást és kagylót tartalmazó
darabokat. A hetedik csoportot mosdómedencék és tálcák alkották, a
nyolcadikat ezüstből készült vegyes tárgyak, a kilencediket pedig 36
db óra. A leltárban külön egységet képeznek a díszfegyverek, ezen
belül elkülönítve a pallosok, kardok, hegyestőrök és buzogányok,
pajzsok és lószerszámok, cafrangok, tegezek és dísztollak, valamint a
kevésbé értékesnek tartott, egyszerűbb darabok. Újabb egységet
jelentenek a textilféleségek, ezen belül a különféle zászlók,
szőnyegek, paplanok és díszöltözetek, ez utóbbin belül pedig elkülö-
nítve szerepelnek az arannyal ékesített, a bársonyból készült,
valamint a közönségesebb kaftánok, dolmányok, menték, süvegek,
övek és nadrágok.32
Az összeírásban külön csoportban szerepelnek a „Holmi
Tárházbéli raritások s, másféle portékák”. Ide tartozott többek között
egy csontból, és egy fából faragott játéktábla a hozzá tartozó
kiegészítőkkel, egy Mátyás királynak és Oláh Miklós érseknek
tulajdonított mente, egy selyemből varrt feszület és egy naptár,
néhány befoglalatlan ásvány, „Edgy igen szép dupla aczél Klárisos
panczel ingh”, számos elefántcsontból, valamint alabástromból
készült kép és kisplasztika, egy könyv formájú óra, két
29 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48.

160
terméskristály (az egyik zománcos virágokkal díszített), „Edgy öregh

forma menkeő”,33 egy ezüst étkészlet, egy zománcos török kanál,
néhány antik pénz, három olvasó és egy ezüstözött házioltár. A
felsorolás 92 tétele közül 31 áthúzva szerepel, így pl. Esterházy
Miklós kése és Aranygyapjas rendjele, számos ásványból faragott
evőeszköz és olvasó, néhány faragott kép, befoglalatlan ásvány és két
óra. Külön 37 tételes egységet alkottak az „Elephant csontbul valo
Raritások”, amelyek között nincs áthúzott darab, sem pedig olyan,
amelyik az előző elefántcsont faragványokat tartalmazó kategória
valamely tagjával megegyezne.34
Az 1685-ös leltár azáltal, hogy tárgytípusokba sorolva, és
nem ládák vagy szekrények szerint tartalmazza a tárgyakat (ahogy a
korábbiak), illetve hogy ezek között a csoportok között van bizonyos
szintű átfedés, és a raritások kategóriájának harmada áthúzott, jelzi,
hogy Esterházy Pál ekkor még formálta kincstárát, próbálta felmérni
kollekciója, és az egyes darabok értékét, kategóriákat állított fel,
egymás mellé tette az összeillő darabokat. Nem állítható azonban,
hogy a raritások között a nagyszámú kihúzott tárgy csupán a
kategóriába sorolt típusok variálását jelzi, több esetben javítva,
pontosabb leírással később ismét szerepel a kihúzott tétel. Így jártak
el a leltározók pl. egy kereszt esetében: „Edgy köbul ki metczett
mesterséges spányor kereszt” – áthúzva, alatta: „Edgy Zeöld keövekbül
állo Spanyor kereszt”, valamint egy szenteltvíztartó kapcsán:
„Ezüstben foghlalt termés Christal Szentelt víz edény”, illetve, „Edgy
kicsiny ugyan termés kristal Szentelt viznek valo edény”.35
Megfigyelhető továbbá, hogy nem egész tárgycsoportok kerültek ki a
raritás fogalomból, hanem bizonyos darabok, így pl. Szent Sebestyén
képmását kihúzták, míg Keresztelő Szent Jánosét és Szent Jeromosét
nem. Raritásnak nem csupán a különleges matériából készült
tárgyak, hanem sokkal inkább a különleges kivitelezésűek
számítottak, valamint külön kategóriát képeztek az elefántcsontból
és az alabástromból készült darabok. 36 A szűkszavú összeírásból,
annak szerkezete miatt a tárgyak elhelyezéséről nem olvasható ki
információ, csupán az egyes (feltehetően a nagyobb értékű) darabok
tokjairól esik néhol említés. Több esetben jegyezték fel az adott
műkincsben foglalt különböző ékkövek számát, esetenként a tárgyak
súlyát, és ezáltal kiszámítható értékét. Az előző inventáriumokhoz
képest a tárgyak nagyobb hányadához tartozik részletesebb leírás,
legalább külső jegyek pontosabb feljegyzésének terén, történetük,
kötödésük ismertetése viszont kimerül az előző tulajdonos nevének

161
BÓDAI DALMA
említésében. Az 1685-ös összeírásból tehát egy formálódó kincstár

képe bontakozik ki. A bizonytalan datálás, a tárgyak csoportosítása, a
nagyszámú áthúzás és javítás, a több jól elkülöníthető kézírás,
valamint ez egyes kategóriák között megfigyelhető átfedések arra
engednek következtetni, hogy a leltár nem végleges, csupán
piszkozat:37 azt a pillanatot mutatja, mikor Esterházy Pál felismerte a
gyűjteményében rejlő reprezentációs lehetőségeket, nem csupán
egymás mellé tette tárgyait, hanem igyekezett kategorizálni, a
tárgyak művészi és történeti értékét figyelembe venni, s valódi
Kunstkammerré formálni a fraknói kincstárat.
Vagyonközpontosítás és politikai értékmentés: a

hitbizományi jegyzékek (1691–1693, 1696)
Az 1685-ös összeíráshoz képest a hitbizományi inventáriumokból
már egy kiforrott kincstár képe rajzolódik ki. Az 1685–1690-es
években több mester is dolgozott a kincstárban, köztük Thomas
Niederhauser udvari asztalos, Christoph Ruebacker lakatos és Paul
Gerste üveges mester, aki 1689 novemberében 48 nagy beüvegezett
ajtóért és további három-három táblaüvegért összesen 28 forint 30
krajcár fizetést kapott a nádortól, majd 1694 májusáig folytatta a
kincstár felújítását, amikor is további 24 üvegezett szekrényajtóért
és 96 üvegtábláért 50 forint 50 krajcárt utaltak ki számára. Ő
készítette azokat az üveges almáriumokat, amelyekbe a hercegi
kincstár kollekciója került, és amelyek innentől kezdve az összeí-
rások alapegységeit képezték.38
Esterházy Pál már 1664-es és 1678-as végrendeleteiben is
tett utalásokat a kincstár és a birtokok egyben tartására (az
előbbiben jelenik meg egyébként először magyar vonatkozásban a
Kunstkammer kifejezés, bár Kismartonra vonatkozóan),39 majd 1695-
ös testamentumában létrehozta az Esterházy-hitbizományt, és annak
részévé nyilvánította a kincstárat. A magyar főnemesek az 1687. évi
IX. tc. nyomán alapíthattak hitbizományt, vagyis elidegeníthetetlen
vagyoni testeket. Bár Esterházy Pálnak nagy szerepe volt a törvény
megalkotásában, és az elsők között élt a lehetőséggel, mégsem
állítható, hogy az övé egyedi eset lett volna. A Zichy és a Szirmay
család, valamint az Erdődyek is megalkották saját hitbizományukat,
Erdődy György ráadásul a galgóci várában található gyűjteményét is
37 KISS, 2015. 164–165.

38 MITROPULOS, 2014. 37–98., MITROPULOS, 2015. 230–233.
39 BUZÁSI, 2015. 117.
162
annak részévé tette, és Nádasdy Ferenc is hasonló lépéseket tett

korábban, bár a Wesselényi-féle összeesküvés következményei miatt
nem élhetett a törvény adta lehetőséggel. 40
Az 1691–1693-as inventárium egy levéltári szám alatt, két
külön dokumentumban maradt fenn, így egymás folytatásaiként
értelmezhetők, az 1696-os hitbizományi leltár előzményeiként,
mintegy piszkozataiként. Minden almárium tartalma külön oldalra
került, több áthúzás és javítás figyelhető meg bennük, amelyek alatt a
tárgyak pontosabb leírása következik. Az 1696-os összeírásban sem
a kincstár anyagában, sem pedig a kollekció elhelyezésében nem
mutatkozik jelentős eltérés az előző évek leltározásaihoz képest,
keletkezését a végrendelet megírása indokolta, az előzőek
letisztázott verziójaként értelmezhető, amelyet szintén szekrényen-
ként külön-külön oldalra, egy regiszteres könyvbe jegyeztek fel. 41 A
leltárhoz tartozik egy bevezető is, mintegy használati utasítás az
olvasóhoz, amelyben Esterházy Pál leírja, hogy a tárgyakat
elhelyezkedés és nem érték szerint vette sorra, továbbá utal egy
illusztrált leltárkönyvre is, amelynek XVII. századi változata eddig
nem ismert.42
Az összeírás alapján a tárgyak két helyiségben összesen 53
párosan számozott almáriumban és két éremszekrényben kaptak
helyet, és négy csoportra oszthatók: kincstári rész, fegyverek és
lószerszámok, díszöltözetek, valamint érmék. A raritásokkal
kiegészült hagyományos értelemben vett kincstári anyag a hitbi-
zományt megelőző 1691–1693-as összeírás alapján is a 67–68-as
számú almáriumig helyezkedett el, amit az ún. második kincstár
bővített ki: itt további 11 párosan számozott szekrényben tárolták a
műkincseket. A 34 szekrény anyaga elrendezésében igen vegyes volt:
számos különböző fajtájú ötvösmunka, így kupák, palackok, poharak,
kannák, csészék, evőeszközök, mosdó medencék, valamint nemesfém
talpazatba foglalt különleges matériák, pl. kagylók, csigák,
strucctojások, termések és elefántcsontok kaptak itt helyet.43 Ezen
kívül a gyűjtemény első negyedéhez tartoztak a különböző képek,
kisméretű szobrok, órák, gyertyatartók, ékszerek, pl. násfák, forgók,
láncok, közel száz gyűrű, gombok, boglárok, valamint különböző
ásványokból faragott edények, természeti ritkaságok, és néhány
török díszfegyver is – feltehetően diplomáciai ajándék, vagy raritás
voltuk miatt. A második kincstárként jegyzett helyiségben a 92–93-
as almáriumtól a 104–105-ösig folytatódnak a különféle
40 PERES, 2009. 94–99., 105–111., BUBRYÁK, 2013. 10–35.

41 MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38
42 KISS, 2015. 168–169.
163
BÓDAI DALMA
ötvösmunkák, javarészt kupák és egyéb ivóedények.44 A gyűjtemény

második egységét öt almárium anyaga alkotta. A 71–72-től az egyben
felvett 68–91-es számú almáriumokban kaptak helyet a fegyverek,
így puskák, pisztolyok, kardok, buzogányok, pallosok, szablyák,
vértek, páncélok, sisakok és botok, valamint különböző lószerszámok
és cafrangok. A fraknói tárház harmadik egysége, a ruhaneműk és
szőnyegek 79–80 – 81–82-es almáriumokban kaptak helyet. A
kollekció negyedik egysége, a numizmatikai gyűjtemény a második
kincstárnak nevezett helyiségben, négy, kifejezetten az érmék
számára készült, fiókos szekrényben volt fellelhető.45
A hitbizományi inventáriumok rövid, latin nyelvű feljegyzései
a gyűjtemény felmérését szolgálták, csak elszórtan olvasható
részletezőbb tárgyjellemzés. Bár a hitbizomány a vagyon egyben
tartását célozta, a leltár mégsem tartalmaz tárgyakra bontva becsült
értékeket, sem pedig azok súlyaira vonatkozó bejegyzéseket,
amelyek alapján kiszámítható lett volna nemesfémtartalmuk. Mind-
ebből érzékelhető, hogy Esterházy Pál számára gyűjteménye már
nem csak vagyonközpontosító célokat szolgált, hanem megjelent a
reprezentációs érték is, mint szempont: örökösei számára nem
csupán egy beolvasztható, vagy viselhető értékes kollekciót, hanem
egy politikai tartalommal bíró gyűjteményt kívánt hagyni, amellyel
ők is megmutathatták az Esterházyak dicsőségét, hatalmát és
vagyonát. A hitbizományi inventárium mögött a vagyonmentés
mellett a politikai értékmentés célja is megjelent.
Egy kiforrott kincstár képe: az 1721–1725-ös

inventárium
Az Esterházy Pál fraknói kincstáráról tanúskodó utolsó inventárium
1721–1725 között készült. A gyűjtő elhunyta és az inventálás között
eltelt hosszú időt a végrendeletében megjelölt örökös, Mihály és az őt
követő József váratlan halála indokolta. 46 Az összeírás alapján a
kincstár szerkezete és kollekciója nem változott számottevően a
hitbizományi inventálás óta, csupán néhány tárgyat helyeztek át más
szekrényekbe, a második tárházként jegyzett helyiség almáriumai
pedig az ablakmélyedésekbe kerültek, így 41 párosan számozott
almáriumban és öt ablakmélyedésben álló tárolóban szerepelnek a
tárgyak. A leltár alapján az almáriumokon kívül is voltak tárgyak a
fraknói kincstárban, így az 54–55-ös almárium melletti ablakban egy
óra, egy Szűz Máriát ábrázoló szobor, majd ezek alatt „Ugyan azon
ablakban egy Sellye Sékben ölve föll öltöztetett Üdvözült Herczegh
45MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38.
46 KATONA, 1980. 132.
164
Eszterhás Páll Palatinus Statuaja”,47 valamint a helyiség bejáratának

két oldalán egy-egy fából faragott unikornis-szobor, és egy
aranyozott asztal állt, a tárolók felett több óra, és összesen 107 kép
kapott helyet, a mennyezetet pedig 54 tengeri állat és számos más
raritás díszítette.48 A terem két oldalán elhelyezkedő almáriumokban
az 1690-es évek leltáraihoz hasonlóan négy nagy csoportra osztha-
tóan helyezkedtek el az egyes darabok. Az első egységet (1–2 – 67–
68-as számú tárolók, valamint az első, a negyedik és az ötödik
ablakmélyedés) itt is a klasszikus értelemben vett kincstári anyag
képezte, vagyis a nemesfémből készült, és a természeti ritkaságokkal
kombinált pohárszéki eszközök, kisplasztikák, ékszerek, órák és
tükrök alkották. A második csoportban (a 69–70, 71–72, 73–74 és a
77–78-as almáriumokban) kaptak helyet a különböző fegyverek és
lószerszámok, a harmadikban (a 75–76, 79–80 és a 81–82-es
szekrényben) pedig a női és férfi díszöltözetek, valamint a szőnyegek
és más textilfélék. A kollekció negyedik csoportját az érmék alkották,
amelyeket a második és a harmadik ablakban álló fiókos szekrény-
ben tároltak.49
Az 1721–1725-ös inventárium is meglehetősen szűkszavú,
ám apró megjegyzéseiből következtetések vonhatók le az egyes
tárgyak tárolására, állapotára, történetére és értékére vonatkozóan.
A kollekció bizonyos nagyobb értékű, törékenyebb darabjai mellé,
illetve az apró ékszerek, terméskövek, befoglalatlan ásványok és
gyöngyök mellé az összeírók azok tokjait is feljegyezték, pl. az 1721–
1725-ös összeírás alapján 51–52-es számú almárium tárgyai közt
találtatott „Egy Vörös aranyos tokban két igen Szép Gyémántos Gyürü,
harmadik Aranyban béfoglalt nagy Gyemánt.”,50 az egyben felvett 47–
48 – 49–50-esben „Egy fekete tokban Termés Christálbul való
aranyban foglalt magos övegh Pohár födelestül” (…) Egy Vörös tokban
Csiga formára való termés Cristál Lábos Övegh, mellynek az Lábo
aranyos és ezüstben vagyon foglalva.”,51 vagy a 29-30-as szekrényben
egy „Fekete páczolt tokban levő Asztalra Való Négy-szegletű Aranyos
Óra”.52 Az inventárium alapján az előző évtizedek gyakorlatához
hasonlóan a tokok kettős funkcióval bírhattak: óvták a különösen
értékes és törékeny darabokat, valamint egyben megőrizték a kisebb
tárgyakat. Ennek ellenére előfordult, hogy egy-egy tárgyról hiányoz-
tak részek, és ezeket fel is jegyezték, pl. szintén a 1721–1725-ös
forrásban, az 57–58-as almárium tárgyai között: „Egy vörös
bársonyos Tokban aranyban foglalt Amaristus kübül való hajó forma
47 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691.

48 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691.
49 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691.
50 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium. 51-52.
51 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 47-48 – 49-50.
52 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 29-30.
165
BÓDAI DALMA
Lábos Pohár, melynek kövekkel kirakott fülei vannal, egyike Letörvő

találtatott és a pohárban papirocskában be tetetett.”,53 vagy a 21–22-
es számú szekrényben: „Egy tiszta Ezüstbül való Aranyozott hosszú
nyelű Szív formára csinált Turkisekkel meg rakott födeles Poharocska.
Mellynek a’ tetein kollöt valaminek Lenny de Nem találtatik.”,54 majd a
következő almáriumban feltehetően a hiányzó fedél szerepelt: „Egy
Tiszta Ezüst Pohár födéél, mellyen Egy Tiszta Ezüst Aranyozott Őkor
vagyon, de az Pohara nem Találtatik.”.55 Az előző leltárakhoz képest
az 1721–1725-ösben több tárgy történeti és személyi vonatkozására
található leírás, sőt bizonyos darabok mellett cédula is találtatott. A
tárgyak mellé helyezett apró pergamenlapocskák célja a hozzájuk
kötődő történelmi hagyomány erősítése volt, olyan darabok mellé
kerültek, amelyekre ezt a kötődést nem lehetett ráírni.56
Összegzés
Az Esterházy-kincstár 1645 és 1725 között keletkezett
inventáriumait vizsgálva elmondható, hogy ez volt az az időszak,
amikor Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenysége következtében
egy átlagos XVII. századi főúri gyűjteményből egy innovatív, többféle
funkcióval bíró, európai rangú Kunstkammer jött létre. A XVI.
századtól kibontakozó gyűjtési hullám nyomán a tárházak nem
voltak ismeretlenek a korszak magyar főúri udvaraiban sem, több
család kezén is halmozódtak fel nagy értékű ötvösmunkák,
díszfegyverek és különböző természeti ritkaságok, ám Nádasdy
Ferenc nyomdokain haladván Esterházy Pál tökéletesítette a főúri
gyűjtemény reprezentációs szerepét. Míg az 1645-ös és 1654-es
összeírások arról tanúskodnak, hogy a fraknói kincstár ekkor még
csupán az értékfelhalmozást szolgálta, addig az 1685-össel kezdődő-
en a leltárak szövegéből kitűnik, hogy a mecénás nádor számára már
nem csupán a tárgyak nemesfémtartalma adta azok értékét, hanem
történelmi hagyományuk, személyi kötődésük is. A tárház kollekci-
óját több esetben használta politikai reprezentációra, és amikor
hitbizománnyá tette kincstárát, nem csupán az ingó vagyon
mentésére, hanem egyfajta politikai értékmentésre is gondolt:
nemcsak a műtárgyakat, hanem azok által a gazdagság, tekintély és a
politikai hatalom kifejezésének lehetőségét is továbbhagyományozta.

56 MNL OL, P 125. Rep. 53. Nr. 11691., KISS 2011. 304–308.
166
A nádor által választott művészeti alkotások nem csupán azt

mutatják, hogy személyesen vonzódott a művészetekhez, az általa
kiválasztott műfajok, művészek és programok a főúri reprezentáció,
és tezauráció részei voltak, így az elkészült művek nemcsak
személyiségét és ízlését tükrözték, hanem konkrét politikai
mondanivalóval is bírtak.57
57 GALAVICS, 1988. 165–167.
167
BÓDAI DALMA
Bibliográfia
MNL OL
P 108 Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltár, P 108. Az Esterházy család
hercegi ágának levéltára.
Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32. Inventarium rerum
mobilium quondam Illustrissimi et
Excellentissimi Princips Nicolai Ezterhasi
de Galántha, Regni Ungariae Comitis
Palatini etc. conscriptum in Thesauraria
domo Arcis Fraknó, die secunda et
sequentibus Novenbris. Anno Domini
Milessimo Sexcentisimo quadragesimo
quinto.
MNL OL
P 108 Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33. Inventarium rerum
omnium Illustrissimi Domini Comitis Pauli
Eszterházi in Arce Fraknó existentium,
Anno 1654 die 16. Novembris inventarum,
juxta Cathalogum infra scriptum.
MNL OL
P108 Rep. 8. Fasc. C. Nr. 48. Solenne et originale
Testamentum Princips Pauli Esterhazy
Regni Hungariae Palatini anno 1685
conditum et proparia ejusdem manu
scriptum.
MNL OL
P108 Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37. Inventarium Rerum
et Apparamentorum in Capella Auris
Fraknó existernium QUAE In eadem Arce
die 9. Augusti 1691., Inventarium Thesauri
in Arce Frakno existetis, die 8. Januarii
1693.
MNL OL
P 108 Rep. 8. Fasc. C. Nr. 38. Inventarium
Thesauri Cels[issimi] S[acri] R[omani]
I[mperi] Princ[ipis] Pauli Esteras R[egni]
Hungar[iae] Palatini in Arce sua Frakno
existentis, Anno 1696.
168
MNL OL
P108 Rep. 8. Fasc. C. Nr. 43. Inventarium
Thesauri Fraknesis, die 6. Januarii anno
1725 erectum.
MNL OL
P 125 Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltár, Esterházy Pál nádor iratai.
Inventarium Thesauri Fraknesis, die 6.
Januarii anno 1725 erectum.
Kiadott források
BODNÉ BOBVSZKY
1981
BODNÉ BOBVSZKY Ida: „Inventarium rerum
mobiliom quondam… Principis Nicolai
Ezterhasi de Galanta Regni Hungariae
Comitis, Palatini etc…”. In: BODNÉ BOBVSZKY
Ida–PINTÉR Gábor (szerk.): Urbaria et
Conscriptiones 6. Budapest, 1981. 67–73.
Gróf Thurzó
Zsuzsanna
hozománya
1603 Gróf Thurzó Zsuzsanna hozománya. Közli:
RADVÁNSZKY Béla. In: Magyar családélet és
háztartás a XVI. és XVII. században. II.
kötet: Az adatgyűjtemény I. kötete.
Budapest, 1879. 104–111.
KATONA
1980
KATONA Imre: A fraknói kincstár 1725-ös
leltára. In: Művészettörténeti Értesítő, 29.
(1980) 2. sz. 131–147.
KATONA
1983
KATONA Imre: A fraknói kincstár 1685. évi
leltára. In: Savaria: a Vas megyei Múzeu-
mok Értesítője, 20. (1983) 17-18. sz. 461–
502.
MERÉNYI
1903
MERÉNYI Lajos: Az első herczeg Esterházy
Fraknóvári ingóinak leltára 1654-ből. In:
169
BÓDAI DALMA
Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 10.

(1903) 4-5. sz. 166–179.
THALY
1883
THALY Kálmán: Esterházy Miklós nádor
kincstára, 1645. In: Történelmi Tár, 6.
(1883) 4. sz. 755–767.
P. SZEGEDI
1736 P. SZEGEDI János: Aquila Magnarum Alarum.
Nagy-Szárnyú saskeselyű. Az-az a nagy-
nemű, nagy-érdemű, nagy-tiszteletű, jó hirü,
s-nevü néhai Monyoró-kereki Erdődy László
Ádám, Miklós, Istennek, és Szentséges
Apostoli Rom. Széknek Kegyelmébül nittrai
püspöknek, Monoszlónak örökös gróffja,
Nemes Nittra, és Varasd Vármegyéknek
örökös fő-Ispánya… Nagyszombat, 1736.
Thököly Mária
hozománya
Thököly Mária hozománya. Közli:
1643
RADVÁNSZKY Béla. In: Magyar családélet és
háztartás a XVI. és XVII. században. II.
kötet: Az adatgyűjtemény I. kötete.
Budapest, 1879. 211–217.
Szakirodalom
BINNI–PINNA
1986 BINNI, Lafranco – PINNA, Giovanni: A
múzeum. Egy kulturális gépezet története
és működése a XVI. századtól napjainkig.
Budapest, 1986.
BUBRYÁK
2013 BUBRYÁK Orsolya: Családtötrénet és
reprezentáció. A galgóci Erdődy-várkastély
gyűjteményei. Budapest, 2013.
BUZÁSI
2015 BUZÁSI Enikő: Vonzások és választások a
gyűjtő Esterházy Pál mecenatúrájában. In:
ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a
műkedvelő mecénás. Egy 17. századi
arisztokrata életpálya a politika és a
művészet határvidékén. Budapest, 2015.
170
117–150.
GALAVICS
1988 GALAVICS Géza: A mecénás Esterházy Pál.
(Vázlat egy pályaképhez.) In: Művészettör-
téneti Értesítő, 37. (1988) 3-4. sz. 136–161.
HAAG-KIRCHWEGER
2012 HAAG, Sabine-KIRCHWEGER, Franz: Die
Kunstkammer. Die Schätze der Habsburger.
Wien, 2012.
HORN
1989 HORN Ildikó: Esterházy Pál: Itinearium
Germaniam 1653. In: Sic Itur Ad Astra, 3.
(1989) 2-3. sz. 21–48.
IVÁNYI
1989 IVÁNYI Emma: Esterházy Pál. In: IVÁNYI
Emma – HAUSNER Gábor (szerk.): Esterházy
Pál: Mars Hungaricus. Bp., 1989. 429–463.
KATONA
1980 KATONA Imre: A fraknói kincstár 1725-ös
leltára. In: Művészettörténeti Értesítő, 29.
(1980) 2. sz. 131–147.
KISS
2011 KISS Erika: Czédulák egy főúri kincstárból.
Adalékok a fraknói tárház történetéhez. In:
Művészettörténeti Értesítő, 60. (2011) 2. sz.
303–312.
171
BÓDAI DALMA
KISS
2015 KISS Erika: A fraknói tárház, ahogy
Esterházy Pál megalkotta. In: ÁCS Pál
(szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő
mecénás. Egy 17. századi arisztokrata élet-
pálya a politika és a művészet határvi-
dékén. Budapest, 2015. 151–174.
KIRÁLY
2015 KIRÁLY Péter: Itinerarium in Germaniam
1653. Nádasdy Ferenc és Esterházy Pál
regensburgi útja az újabb ismeretek
tükrében. In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy
Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi
arisztokrata életpálya a politika és a
művészet határvidékén. Budapest, 2015.
417–434.
KŐSZEGHY
2004 KŐSZEGHY Péter: „Esterházy (I.) Pál”
szócikk. In: KŐSZEGHY Péter (főszerk.):
Magyar Művelődéstörténeti Lexikon:
középkor és kora újkor. Budapest, 2004.
414–424.
MAURIES
2002 MAURIES, Patrick: Das Kuriositätenkabiett.
Köln, 2002.
MITROPULOS
2014 MITROPULOS Anna: "Utasítjuk fraknói
tiszttartónkat": uradalmi tisztségek és
kincstárbeli munkálatok a fraknói számlák
tükrében. In: Fons, 21. (2014) 1. sz. 67–98.
172
MITRPULOS
2015 MITROPULOS Anna Diána: Kincstárépítés a
hétköznapokban. Miről árulkodnak a
fraknói számlák? In: ÁCS Pál (szerk.):
Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy
17. századi arisztokrata életpálya a politika
és a művészet határvidékén. Budapest,
2015. 219–234.
PERES
2009 PERES Zsuzsanna: A magyar „hitbizományi”
jog kezdetei. (doktori értekezés).
[http: //ajk.pte.hu / files / file /doktori-
iskola/peres-zsuzsanna/peres_zsuzsanna-
vedes-ertekezes.pdf]
Utolsó elérés: 2015. február 5.
R. VÁRKONYI
2003 R. VÁRKONYI Ágnes: A Múzeum gondolata a
felvilágosodás korában és a reformkorban.
In: Acta Musei Militaris In Hungarica. A
Hadtörténeti Múzeum Értesítője, 4. (2003)
3. sz. 15–41.
R. VÁRKONYI
2005 R. VÁRKONYI Ágnes: Tradíció és innováció a
kora újkori közép-európai udvari
kultúrában. In: G. ETÉNYI Nóra – HORN
Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar
udvari kultúra a 16-17. században.
Budapest, 2005. 60–113.
S. LAUTER
1992 S. LAUTER Éva: Nádori reprezentáció a XVII.
században. In: Aetas, 7. (1992) 3. sz. 5–17.
SCHREIBER SCHREIBER, Renate: „Ein Galeria nach
meinem Humor…” Erzherzog Leopold
2004
Wilheim. Bécs, 2004.
173
BÓDAI DALMA
SZILÁGYI
1994 SZILÁGYI András: Az Esterházy-kincstár. Bp.,
1994.
SZILÁGYI
2015 SZILÁGYI András: Esterházy Pál megrende-
lései és szerzeményei. In: ÁCS Pál (szerk.):
Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy
17. századi arisztokrata életpálya a politika
és a művészet határvidékén. Budapest,
2015. 175–198.
VÁCZ
1990 VÁCZ Elemér: Két udvar, két nemesség. In:
DOMANOVSZKY Sándor (szerk.): Magyar
művelődéstörténet. 3. köt. A kereszténység
védőbástyája. Szekszárd, 1990. 251–291.
VISKOLCZ – SINKÓ
1998 VISKOLCZ Noémi–SINKÓ Katalin: „Műgyűjte-
mény” szócikk. In: KŐSZEGHY Péter (szerk.):
Magyar Művelődéstörténeti Lexikon: közép-
kor és kora újkor. VII. köt. Budapest, 1998.
480–490.
174
ABSTRACT
Patronage, Representation and treasury

Functions of Pál Esterházy’s collection in Fraknó
The development of the collection of Pál Esterházy palatine in

Fraknó was reported by six drafts. Among these the first two
displays the inherited treasury of which the representation and the
collection had not been outstanding from the collections of other
nobles. The third draft was made in 1685 and it shows an advanced
and forming collection, moreover the next three drafts (1691–1693,
1696, 1721–1725) tell about a complete selection. The inventories in
the 1690’s were made for devise of the entail; Pál Eszterházy created
a treasury which was inalienable from the wealth of his family. The
text in the drafts suggests that the inventory for the palatine was not
only a financial product, but it has its political value. Each and every
piece of the collection displayed the nobility, wealth and the ancient
legacy of the family; additionally it could stand as a display for
military and personal successes. The detailed inscriptions of the
items in the collections prove the fact that Pál Eszterházy was aware
of the gravity of the representation. The entries of the inventories
are complete with the analysis of the remaining pieces of the
treasury, because their physical appearance in opposition to the
drafts carried additional information in the eyes of those who lived
in the past centuries.
175
KOVÁCS DÓRA
Az ecsedi Báthoryak és a reformáció
Ecsedi Báthory István a reformált vallás egyik legjelentősebb

magyarországi patrónusának számított, és bár a reformáció tanai
már felmenőit is megérintették, tanulmányomban elsősorban rá
szeretném helyezni a hangsúlyt. Hiszen bármennyire közismert
személyisége is a hosszú török háborúnak ecsedi Báthory István,
életművét, valódi hatását igen kevéssé ismerjük. A református főúr
ecsedi udvarának elemzése olyan feladat, amely a koraújkori Magyar
Királyság és Erdély történetében nagyon fontos felső-magyarországi
térség XVI. század végi társadalmának feltérképezésében is segít. Az
ecsedi udvar társadalomtörténete, Báthory István szervitori körének,
földesúri famíliájának rétegződése a koraújkori magyar rendiségnek
sajátos modelljét mutatja. A kutatás jelentőségét alátámasztja, hogy
míg az erdélyi fejedelmi udvarokra vonatkozóan sokszínű
alapkutatások állnak rendelkezésre, addig a kortárs magyarországi
főúri famíliákról jószerével nagy pozitivista adattárakból tudunk
csak tájékozódni. A család utolsó tagjának, ecsedi Báthory Istvánnak
európai színvonalú összeköttetései már eddig is felkeltették számos
tudományág érdeklődését, a problémához én az ecsedi udvar
vizsgálatán keresztül szeretnék hozzászólni.
Ahogy azt Baráth Béla Levente a térség reformációjával
kapcsolatos alapvető tanulmányában megfogalmazta: „a felső-
magyarországi térségben már az 1520-as évek végén működtek olyan
klerikusok, akik öntudatos követői voltak a lutheri reformációnak (…)
azonban Szapolyai János, Habsburg Ferdinánd és a gyulafehérvári
püspök részéről is kezdettől fogva megnyilvánuló ellenállás miatt (…)
az egyházi élet átalakítása nehezen lett volna elképzelhető befolyásos
főúri támogatók nélkül.”1
A reformáció első helyi patrónusai közül kiemelkedett
Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánja, bélteki Drágffy
Gáspár. Személye tanulmányom szempontjából azért igazán érde-
kes, mert felesége az a somlyai Báthory Anna volt, aki Drágffy halála
után ecsedi Báthory Györggyel kelt egybe. A reformált vallás
patronálásának hagyománya így szilárdulhatott meg az ecsedi
Báthory családban, hiszen az özvegy somlyai Báthory Anna is a
reformáció híve volt, birtokára reformált lelkészeket gyűjtött, és az
1 BARÁTH, 2008. 29.
177
KOVÁCS DÓRA
Erdődön felállított tanodát is ebben a szellemben vezette. 2 Az 1545-

ben összehívott első erdődi zsinatot pedig – Drágffy váratlan halála
miatt – az özvegy védnöksége mellett rendezték meg. Báthory Anna
hitbuzgósága nagy hatással volt fiára, Istvánra is, aki
végrendeletében csodálattal emlékezett vissza édesanyjára, aki őt „az
igaz vallásban felnevelte”.
Ecsedi Báthory Györgytől a somlyói Báthory Annával 1550-
ben megkötött házassága, illetve vagyoni helyzete és politikai
befolyása okán a reformációt támogató birtokosok elvárták, hogy
mint a térség leggazdagabb birtokosa vállalja fel a lutheránus egyház
támogatását.3 Ennek az elvárásnak minden bizonnyal eleget is tett,
hiszen a magyar ajkú lakosság körében létrejövő első protestáns
egyházszervezet kiépítésével foglalatoskodó zsinatok –
mindenekelőtt az 1554-es óvári és az 1555-ös II. erdődi – végzései
sorra őt nevezték meg patrónusukként.4
A reformáció, illetve a református egyház patronálásának
hagyománya tehát somlyai Báthory Annával, Báthory István
édesanyjával került be az ecsedi Báthory családba. Szüleivel
ellentétben azonban ecsedi Báthory István már fiatalkorában elkö-
telezte magát Kálvin és Bèze dogmái mellett, határozott fellépésének
köszönhetően pedig a Szabolcs-Szatmár megyei kistérségben a
reformáció jelentős támogatást nyert.5 Az országbíró hitbéli
meggyőződését a templomok külsőségeit tekintve is érvényre
juttatta, eltávolíttatta az orgonákat és szentképeket: „Fa kepeket es
semmi kepeket templomogba be ne hozzanak, be hozni se
engegienek”.6 Makacs ragaszkodását vallása dogmáihoz kifejezi az is,
hogy leveleit az ónaptár szerint dátumozta.7
Ecsedi Báthory István felekezeti elkötelezettségét vizsgálva
nem lehet szó nélkül hagyni a jezsuitákhoz fűződő kapcsolatát sem. A
jezsuiták az 1580-as évektől egyre inkább terjedő missziós tevé-
kenysége Báthory birtokait is elérte, aki köztudottan nem tűrte meg
a katolikusokat az ő fennhatósága alá tartozó területeken. 8 Báthoryt
különösképp bosszanthatta, hogy a rendkívül jól szervezett
szerzetesrend egy képviselője megpróbálkozott az ő megtérítésével
is az egyik pozsonyi országgyűlés alkalmával.9 Összegzésképp az
2 DÁM, 1986. 78.

3 BARÁTH, 2008.
4 BARÁTH, 2008.
5 BUCSAY, 1985. 39.
6 VADÁSZ, 2002. 79.
7 Példa erre a Pálffy Miklósnak 1600. január 9-én írt levél. Lelőhelye: Slovensky
Narodny Archiv, Archiv rodu Pálffy: A 1. L 3. F 3. Nr.n.

8 VADÁSZ, 2002. 79.
9 BALÁZS, 1997. 2–3.
178
AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ
országbíró és a jezsuiták viszonyára álljon itt egy igen kifejező

részlet a főúr meditációiból: „El almelkodom chiak en Jehova Jesus
Christusom ammitt uelönk erdemetlen bünös Aniazenteghazadall
chelekezel:Kik pokolra uolnank inkabb meltok hogi sem
irgalmassagodra, ha az te örökeualo iouoltodboll nem chelekednel.”10
Nem a jezsuiták voltak az egyetlenek, akik térítési tevé-
kenységet folytattak ecsedi Báthory István birtokain. Szabó András
hívta fel a figyelmet arra,11 hogy Tasnádon feltételezhetjük a
szentháromságtagadók térítési szándékát, hiszen 1577-ben Basilius
István volt itt a prédikátor.12 Báthory István mérhetetlen
ellenszenvvel viseltetett az ariánusok iránt, aminek meditációiban és
végrendeletében is hangot adott: „Arrianust iozagomba nem tudok, de
ha lenne, mint az ebet es merget, jozagomba ne tarchiak.”13
Az országbíró olyan meggyőződéses kálvinista volt, hogy még
a lutheránus lelkészeket is kiűzte a birtokairól. Ez a rendelkezés
pedig teljességgel ellentmond annak a feltevésnek, hogy a tiszántúli
nagyúr ecsedi udvarának interkonfesszionális jellege lett volna. 14
Ecsedi Báthory István humanista udvara elválaszthatatlan volt a
felső-magyarországi közeg református identitástudatától, így az
ecsedi központ irodalmi atmoszférájának kialakításában megha-
tározó szerephez jutottak az országbíró udvari prédikátorai is. Az
udvartörténet-kutatásnak Magyarországon egy kevéssé feltárt
vonala a protestáns udvari papságé. A főúri udvarokban szolgálatot
teljesítő papok származásának, munkásságának, kapcsolatrend-
szerének és karrierlehetőségeinek vizsgálata azonban – főképpen a
vallásukat mélyen megélő és egyházuk iránt elkötelezett földesurak
famíliáinak esetében – korántsem elhanyagolható jelentőségű fela-
dat. Különösen igaz ez Báthory Istvánra, akinek református udvari
lelkészei nem csupán az ecsedi központ fényét emelték, de nagy
szerepet játszottak a reformáció térségbeli előretörésében is. A
vonatkozó források (elsősorban az országbíró végrendelete és
levelei), valamint a szakirodalom alapján egyértelműen azonosít-
ható az ecsedi udvar minden első papja az 1594 és 1607 közötti
időszakban.
Czeglédi Ferenc 1594 és 1597 között szolgált Báthory István
udvarában, ismeretségük azonban régebbre datálható, hiszen Czeg-
lédi Varannón volt lelkész Báthory ifjúkorában, mikor az a Varannó
melletti Csicsva várában nevelkedett.15 Az 1603-ban kelt testamen-
10 Meditációk, 1984. 70.

11 SZABÓ, 1985. 4–5.
12 VADÁSZ, 2002. 80.
13 VADÁSZ, 2002. 80.
14 VADÁSZ, 2002. 79.
15 ZOVÁNYI, 1918. 214.
179
KOVÁCS DÓRA
tum szerint Czeglédi halála után jelentős könyvtár maradt az ecsedi

egyházban, amelyet Báthory István is igyekezett gazdagítani később,
így ide kerültek saját kéziratos munkái is.16 Czeglédi kapcsolatait a
térség vezető református lelkészeivel jól mutatja, hogy apósa az a
Kopácsi István volt, aki részt vett az ecsedi Báthory István édesanyja,
somlyói Báthory Anna védnöksége alatt megtartott 1545-ös erdődi
zsinaton, majd a zempléni egyházmegye esperesi hivatalát is
viselte.17 Czeglédi maga is működött zempléni esperesként, valamint
olaszliszkai és sárospataki lelkészként, később pedig a sárospataki
iskola rektoraként dolgozott.18 Így, amikor ecsedi Báthory István őt
nevezte ki ecsedi prédikátornak, Fegyverneki Izsák nem győzte
magasztalni a nagyságos úr választását, hogy egy olyan „jeles
képzettségű, feddhetetlen életű, érett ítéletű, nagy bölcsességű és több
más kiválósággal ellátott teológust”, mint Czeglédi bízott meg a
feladat ellátásával.19
Czeglédi Ferencet követően a wittenbergi tanulmányaiból
hazatérő20 Szegedi Király János lett az udvari prédikátor Ecseden.
Működését hozzávetőlegesen 1597 és 1599 közé tehetjük. 21 Őt Monai
János követte az udvari papok sorában, aki 1599 szeptembere és
1603 márciusa között viselte ezt a tisztséget. Elődeihez hasonlóan
kortársai művelt lelkészként ismerték, és csakúgy, mint Szegedi
Király János, ő is a wittenbergi egyetem diákja volt. 22 Vállalt
lelkészséget Tasnádon,23 pályafutásának csúcsa azonban kétségkívül
az volt, mikor Érdengelengen, 1603 februárjában a közzsinat
megválasztotta a tiszántúli református egyházkerület püspökének.
Működésével kapcsolatban nagyok voltak az elvárások, amelyeknek
azonban nem tudott megfelelni, hiszen kinevezése után alig egy
hónappal elhunyt.24 Ecsedi Báthory István katolikusokkal szemben
érzett ellenszenvéhez adalékokat szolgáltat Monai 1599 őszén kelt az
országbírónak címzett levele.25 Ebben a misszilisében a Tasnádon
tartózkodó prédikátor az országbíró „pápista módon való
temetkezésről” korábban már feltett kérdéseire válaszolt – e sorok
tehát újabb bizonyítékai annak, hogy Báthory mennyire ragaszkodott
vallása dogmáihoz. Arról, hogy Monaival értekezhetett a hit és a
Biblia elméletibb kérdéseiről is, a Münster-féle Bibliába Báthory által
16 RMKT 578.
17 ZOVÁNYI, 1977b 336.
18 ZOVÁNYI, 1977a 67., 365.
19 Fegyverneki szavait idézi: ZOVÁNYI, 1918. 214., jelezve, hogy Fegyverneki szavait,
illetve a dátumozást illetően felmerülnek kétségek.

20 A Wittenbergben folytatott tanulmányok kapcsán lásd: SZABÓ, 1941. 110.
21 SZABÓ, 1990. 258.
22 SZABÓ, 1941. 66.
23 ZSINKA, 1927. 155.
24 ZOVÁNYI–NAGY, 1939. 25.
25 Zichy fasc. 509. nr. 194. Közli: SZABÓ, 1990.
180
beleírt marginális szövegrészlet tanúskodik.26 „Az idő pedig mellyben

uralkodék Dávid Izraelben, negyven esztendőt tészen. Hebronban
uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék
harminchárom esztendeig. 80 eztendös uolt Dauid hog meg holt noha
az zegeni Monai Ianos uram echedi prédikátorom 75 eztendösnek
mongia uala Dauidott C. S. B. manu propria”27 Monai Jánost szolgálati
ideje alatt Óvári Sidó Mihály 28 segítette másodpapként.29 A
korszakban szinte már magától értetődővé vált, hogy Ecseden csak
külföldi egyetemet megjárt lelkész viselhet bármilyen hivatalt, így
Óvári is – 1596-tól kezdődően – Wittenbergben folytatatta
tanulmányait.30
Báthory udvari papjai közül a legnagyobb karriert
kétségtelenül Hodászi Pap Lukács futotta be.31 Hodászi tanulmányait
Nagyváradon kezdte meg, hogy aztán külföldön, előbb
Wittenbergben, majd pedig Heidelbergben folytassa.32 Külföldi
tartózkodása után hazatérve 1585-től 1595-ig először káplánként
szolgált Ecseden. Ezt követően, 1595-től 1603-ig debreceni
lelkészként működött, így jóformán pályafutása egésze egy kisebb
térséghez kötődött, ahogy a korszakban ez igen jellemzővé vált a
lelkészek körében.33 1603-ban aztán visszatért Ecsedre, hogy
egészen 1607-ig már első papként lehessen jelen Báthory István
udvarában. A mindenkori ecsedi udvari papok, de különösen Hodászi
tekintélyét jelzi, hogy az országbíró környezetéből Pethő István
titkár mellett ő volt az, akihez Bocskai azzal a kéréssel fordult, hogy
győzze meg urát a felkelés támogatásáról.34 Ez annyit jelent, hogy
maga Bocskai is úgy vélte, hogy legnagyobb hatással a mélyen
vallásos főúrra egy egyházi személy lehet. 35 A Bocskai–Hodászi
levelezésnek három tétele ismert, amelyeknek mindegyike azt
sugallja, Bocskai mindent megtett azért, hogy meggyőze Báthoryt;
illetve azt is, hogy az ecsedi várúr prédikátora – sok más Báthory-
szervitorhoz hasonlóan – hajlott az átpártolásra. Hodászit 1604-ben
26 Ez az 1546-ban Bázelben kiadott Münster-féle biblia egy példánya, mely

megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatvány Tár
gyűjteményében. Bővebben róla lásd: VADÁSZ, 2003.
27 Ant. 1253. Közli: VADÁSZ, 2003.
28 Óváriról ezen kívül igen kevés adat áll rendelkezésre. 1615-ben Nyírcsászáriban
tűnik fel (ZSINKA,1929.), majd 1627-ben Örösön, prédikátorként (BODNÁR, 2003.

613.).
29 SZABÓ, 1990. 257.
30 SZABÓ, 1941. 144.
31 Életéről bővebben lásd: ZOVÁNYI, 1977b. 258.
32 ZOVÁNYI, 1977b. 258.
33 PÉTER, 1995. 224.
34 BENDA, 1992. 116–118. A címzett Vadas Lukácsként szerepel, feltehetően
félreolvasásból adódóan.
35 VADÁSZ, 2005. 158.
181
KOVÁCS DÓRA
a csengeri zsinaton – okkal feltételezhetjük, hogy épp ecsedi Báthory

István befolyásának köszönhetően – megválasztották a tiszántúli
református egyházkerület püspökének.36 1609-ben pedig II. Mátyás
király (1608–1619) nemesi címet adományozott neki, nejének, Fabó
Margitnak, illetve András és Mihály nevű fiaiknak is.37
Hodászi mellett az a Czeglédi János volt Ecsed káplánja, akit
Báthory István unokaöccse és gyámfia, Báthory Gábor nevelőjévé is
megtett. Czeglédi János Hodászi távozta után 1607-től első pap, majd
pedig rövidesen esperes is lett, és Báthory udvartartásának egyik
legműveltebb képviselőjének számított. Jogi, teológiai, bölcseleti és
orvosi tudományokban is jártas volt, a wittenbergi és heidelbergi
egyetemek mellett még Padovában is folytatott tanulmányokat. 38
Ecsedi Báthory István révén Czeglédi az észak-kelet-magyarországi
főurak igen kedvelt orvosa lett, erről tanúskodik az a négy
fennmaradt levele is, amelyekben orvosi tanácsokkal látja el Nyáry
Pálné Várday Katát.39 Czeglédi életének egyik legkülönlegesebb
fejezete a Bocskai seregében vállalt prédikátori szolgálat lehetett.
Bornemisza Váczi Menyhárt erre így emlékezett vissza: „Ket
predjcatora nekie vála, / Alj vincj Peter es Cegledj János vala, / Kiküel
az vr Jstent dicirik vala, / Kicin es nagj Istent szolgállak vala.” 40
Ugyanakkor Czeglédi János volt az az ember is, akinek későbbi
működése kapcsán talán a leginkább látható az ecsedi familiárisi kör
továbbélése Báthory István halála után. Hiszen Czeglédi azon túl,
hogy a bizalmas szervitor, Vetéssy László végrendeletében is
megjelent, az általa nevelt Báthory Gábor udvartartásának is tagja
lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a korábbi ecsedi káplán
1608. szeptember 18-án és 1609. április 27-én is – az akkor már
erdélyi fejedelem – Báthory Gábor kíséretének tagja volt
Kolozsváron.41
Báthory Istvánról, a humanista főúrról lehetetlen úgy
beszélni, hogy ne említsük meg mecénási szerepét is. Báthorynak ez
a tevékenysége familiárisi körét vizsgálva sem elhanyagolható
szempont, hiszen az ecsedi udvar biztos hátországot jelentett a
tanulni kívánó protestáns ifjak számára. Így, ha a Báthory által pár-
tolt diákok nem is éltek az országbíró közvetlen környezetében,
mégis szellemi teljesítményükkel és kálvinista meggyőződésükkel a
tágabban értelmezett Báthory-família fontos tagjaivá válhattak.
36 ZOVÁNYI–NAGY, 1939. 25.

37 ZOVÁNYI, 1977. 258.
38 HELTAI, 1982. 268.
39 Közli: KOVÁCS–KULCSÁR, 1967.
40 KULCSÁR–KOVÁCS, 1967. 237.
41 JENEY-TÓTH, 2008., Keserű Bálint szerint Czeglédi még Bethlen István prédikátora
is volt Ecseden. KESERŰ, 1966. 5.
182
Báthory bőkezű támogatója volt a debreceni és sárospataki

református kollégiumoknak, illetve több ifjú külföldi tanulmá-
nyaihoz is hozzájárult anyagilag. 42 Ebből is kitűnik, hogy mecénási
tevékenysége nem választható el egyházszervezői munkásságától.
Ezt támasztják alá Hodászi Lukács Báthory temetésén mondott
gyászbeszédének következő sorai is: „Igaz hütű keresztyén úr vala, az
hitnek ágai és czikkei felől, az szent írás szerint, igaz értelme és vallása
vala. (…) Az Isten tisztességének is valóban szeretője vala, melyet
megbiztosított ezekkel, mert minden esztendőben tanuló ifjakat nagy
költséggel bocsátott Németországba: mindenütt jószágában
keresztyén prédikátorokat tartott.”43
Kiemelendő a Báthory István által Szepsiben alapított iskola
is, amelynek diákjai közül sokan németalföldi egyetemeken folytat-
ták tanulmányaikat. Többek neve fennmaradt az utókor számára,
hiszen írók, lelkészek, vagy történetírók lettek, úgymint Szepsi
Korocz György (később Bocskai írnoka), Szepsi Macer János, Szepsi
Lányi Mihály, Szepsi Laczkó Máté, vagy Szepsi Csombor Márton.44 E
névsort áttekintve fontos kiemelni, hogy a Szepsi mezővárosából
induló, később több külföldi egyetemen peregrináló diákok
nevükben mindvégig megőrizték a Báthory által alapított schola
emlékezetét.45 A patrónus iránt érzett háláról tanúskodnak Szepsi
Laczkó Máté Báthory István halálakor írt szavai is: „Ez Báthory
Istvánt az Isten sokféle ajándékival látogatta volt. Az igaz reliogionak
articulusit fundamendum szerént jól tudta, bibliothecában igen
gyönyörködött, költségével esztendőnként a religio propagálására és
oltalmazására sokakat promoveált.”46 Az egyházát pártoló főúr egy
másik fontos intézkedése a nyírbátori minorita templom és kolostor
renoválásának elrendelése volt, amely kívánságát testamentumában
rögzítette.47
A szakirodalomban él egy közkeletű tévedés, amely szerint
ecsedi Báthory István és neje, Homonnay Fruzsina voltak a vizsolyi
Biblia kinyomtatásának legfőbb pártfogói. 48 Az igazság azonban az,
hogy Vizsoly nem az ecsedi Báthoryak, hanem a Rákócziak birtokán
feküdt, így a nagylelkű mecénás ebben az esetben valójában Rákóczi
Zsigmond volt.49 Mindazonáltal ecsedi Báthory István szerepe kora
művelődésében így is megkérdőjelezhetetlen, amit hűen visszaadnak
42 RMKT 578.
43 Hodászi gyászbeszédének részletét közzéteszi: RMKT 576.
44 SZABADI, 2008. 101.
45 SZABADI, 2008. 101.
46 SZEPSI, 1858. 64.
47 VADÁSZ, 2002. 33.
48 L. RMKT 578., SZABADI, 2008. 100., illetve JENEI, 1967. 106.
49 SZABÓ, 1980. 233.
183
KOVÁCS DÓRA
a nyírbátori síremlékén olvasható sorok is, amelyek szerint a felső-

magyarországi főúr egyszerre volt a haza atyja, az igaz hitű vallásnak
legbuzgóbb védelmezője és a múzsák jótékony mecénása.50
Jóllehet a Báthoryakról szóló visszaemlékezések sokszor
durva, rideg emberekként ábrázolták a család szinte minden tagját,
még legszigorúbb kritikusaik is beláttak, hogy az irodalomhoz, illetve
művészetekhez fűződő viszonyuk árnyalta ezt a negatív képet. 51
Különösen igaz ez ecsedi Báthory Istvánra, akit a mai napig a
„zsoltáríró” országbíróként emleget a szakirodalom, és akinek
humanizmusa és irodalmi tevékenysége elválaszthatatlan a refor-
mációhoz fűződő kapcsolatától.
Ecsedi Báthory István azon reneszánsz főurak közé tartozott,
akik mindig is vonzódtak a humanista-manierista művészethez és
azon kívül, hogy kiemelkedő mecénási tevékenységet folytatott, őt
magát is a XVI–XVII. századi protestáns magyar irodalom egy
jellegzetes képviselőjeként tarthatjuk számon. Az országbíró minden
hátrahagyott leveléből, meditációiból, de még végrendeletéből is
kirajzolódik a főúr páratlan műveltsége, mély vallásossága és
hazafiassága.52 Első műveit igen korán, 24 éves kora körül kezdte el
írni, és bár a szellemi mozgalmak egész életében foglalkoztatták,
református főúri udvara azután vált fényűző humanista központtá,
miután visszavonult a közélettől.53
Végrendelete tanúsága szerint Báthory István termékeny
szerző volt, művei közül a Szentháromságról szóló traktátus, illetve a
meditációk, azaz zsoltáros fohászkodássorozatok maradtak ránk, és
ezek is csak töredékesen. Ezek az alkotások először 1984-ben
jelentek meg, Balázs Mihály gondozásában. Báthory István
Meditációk című munkájának műfaji besorolása számos kérdést vet
fel az irodalomtörténészek körében. Toldy Ferenctől kezdve a
korántsem helytálló „zsoltárok” kifejezés vált közkeletűvé, így
vonulhatott be Báthory István is „zsoltáríróként” a köztudatba. 54
Habár a műfaji hovatartozásról szóló viták még nem csitultak el, ezek
az egész magyar irodalomban páratlannak számító fohászkodások 55
Erdei Klára hipotézise nyomán nevezhetők meditációknak. 56 Ezen
elmélet szerint Báthory munkája rokonságot mutat a francia
50 SZABADI, 2008. 98.

51 JENEI, 1967. 104.
52 A haza, a patria és a nemzeti öntudat eszmetörténeti kérdéskörének hatalmas
szakirodalmát e tanulmány keretei nem foghatják át. Néhány alapvető írás kor-
szakunkkal kapcsolatban: BENDA, 1937., R. VÁRKONYI, 1978., ŐZE, 2006., SZŰCS, 1984.
53 MAKKAI–SZÁSZ, 1988. 773.
54 NAGY, 1972. 111.
55 Itt megemlíthető II. Rákóczi Ferenc, akinek fohászai és meditációi is jelentek meg.
184
kálvinista írók – kiváltképp Théodore de Bèze – komor hangvételű

meditációival, amelyekhez igen közel került egy hosszú
modellfejlődés során. Vagyis az egész, hosszú éveken át szerkesztett
szöveg többfázisú rétegekre bontható, és a végén érkezik el oda, ahol
már egyértelműen meditációnak lehet nevezni. 57
Báthory István művét 25 éven át írta és javítgatta, ő maga így
nyilatkozott erről: „keztem vala írni ezt az könyvecskét varannai
házamnál … de Ecsed várában újobban írtam, az mennyire lehetett
corrigaltam is … azután ismeg újobban írván corrigáltam...”. 58 Bá-
thory legnagyobb eszményképe a genfi reformáció két nagy alakja,
Kálvin és Bèze voltak, akiket dogmatikai és kegyességi példaként is
említett az országbíró.59 Ennek megfelelően a meditációkban az
imádságos részletek mellett bűnbánó, önvizsgáló sorok is megje-
lennek.60 Ennél is értékesebbek azonban a kézirat azon bekezdései,
amelyek családja, hazája és egyháza történetéről számolnak be. Ily
módon értesülhetünk Szepsi elpusztításáról, Barbiano Belgiojoso
kassai főkapitány nála tett látogatásáról, Bocskairól és hajdúiról, de
az 1599-es bénulásáról és csodálatos felépüléséről is. 61 Ecsedi
Báthory István irodalmi hagyatékáról végrendeletében tájékoztatta
az utókort, és ugyanitt példaértékű szerénységgel, odaadó
vallásossággal nyilatkozott írásairól: „mert én ha csak szalmát vihetek
az úr házába is, az én uramnak Istenemnek dicséretire cselekszem.”62
Az országbíró művei mellett személyiségének és élet-
művének megismeréséhez adalékokat szolgáltat még az 1546-ban
megjelent, Münster-féle biblia Báthory tulajdonában levő kötetébe
beleírt marginális jegyzetanyag. 63 Ezek a bejegyzések tematikailag
meglehetősen változatosak. Előfordulnak köztük fohászos elmélkedő
sorok, teológiai fejtegetések, ahogy „az Erdély és a Partium aktuális
politikai és társadalmi helyzetéért, valamint a nagynevű család
fennmaradásáért aggódó, országos tisztet betöltő Báthory panaszkodó
moralizálásai is.”64 A református egyház hittételeinek védelmezése
mellett Báthory az Ó- és Újszövetség bizonyos részletei és az
aktuálpolitikai események között is párhuzamot vont, így például az
1599-ben Erdélybe betörő Vitéz Mihályt Saulként emlegette.65 A
margináliák a Biblia beható ismeretéről tesznek tanúbizonyságot, de
megjegyzéseiben Báthory olyan klasszikus szerzőkre is utalt, mint
57 ERDEI,1982. 626.
59 VADÁSZ, 2002. 79.
60 ERDEI,1980. 65.
61 ERDEI, 1980. 66.
62 RMKT 578.
63 SZABADI, 2008. 100.
64 VADÁSZ, 2003. 214.
65 VADÁSZ, 2003. 216.
185
KOVÁCS DÓRA
Euripidész, Plautus vagy Seneca. 66 E jegyzetek azért sem

elhanyagolható jelentőségűek, mert támpontot szolgáltathatnak
ecsedi Báthory István meditációinak pontos műfaji besorolásához. 67
Irodalmi tevékenysége mellett Báthory István igyekezett kora
meghatározó gondolkodóit, a humanista műveltség hordozóit maga
köré gyűjteni, ezzel európai színvonalú református főúri udvart
létrehozva Ecseden.68 Ezt az udvart szokás az újsztoikus életeszmény
megvalósításaként emlegetni, ám nem sok minden utal ennek az
irányzatnak a megjelenésére Ecseden, a sztoicizmus inkább Báthory
István műveinek lemondó hangnemében lelhető fel.69 Az országbíró
tagja volt – bizonyos szerzők szerint csak olvasóként70 – annak a
nemesi körnek, amelyben Balassi Bálint élete utolsó éveiben élt és
alkotott. Ennek a társaságnak, „Pallas ivadékainak” tagjai voltak
Rimay János, Istvánffy Miklós, Forgách Mihály, Révay Péter, Kátay
Mihály, Szokoly Miklós, Battyhány Ferenc, Darholcz Kristóf, Melith
István és Darholcz udvari prédikátora, Tolnai Balog János is. 71 Hogy
ez a tudós kör mennyire fontos volt az országbíró számára, mutatja
az is, hogy Báthory versein felismerhető Balassi hatása, mi több, a
„Füves kertecskét” is könyvtárában őrizte, és vallásos reflexióit is
belejegyezte.72 Irodalmi kapcsolatai közül azonban a
legfontosabbnak és legtartósabbnak Rimay Jánoshoz fűződő
barátsága bizonyult. Rimay egy időben Báthory szolgálatában állt,
valószínűleg a titkára lehetett, és versei alapján azt állíthatjuk, hogy
ott volt az országbíró mellett az 1593-as felvidéki hadjáraton is.73 A
szolgálat idejének meghatározásában segítségünkre lehet egy 1587-
ben kelt levél, amely posztóvásárlással kapcsolatos utasításokat ad
Rimaynak, de sokat elárul a befejezése: „Isten hozzád filii, propera ad
patrem.”74 Rimay és Báthory kapcsolata irodalmi műveikben is
kimutatható. Koruk válságtüneteit hasonlóképpen élték meg, de
amíg az országbíró azokat személyes ügyként kezelte, és
önmarcangoló vádaskodással próbálta feloldani, addig Rimay János
egy közösség nevében nyilatkozott róluk. 75 Az Ecseden töltött évek
alatt Rimay olvasta Báthory meditációit, és azok az országbíró
66 VADÁSZ, 2003. 216.

67 VADÁSZ, 2003. 213.
68 MAKKAI–SZÁSZ, 1988. 773.
69 KESERŰ, 1966. 8.
70 NEMESKÜRTY, 2004. 209.
71 KLANICZAY, 1997. 250.
72 RMKT 577.
73 RMKT 577.
74 KOMLOVSZKY, 1986. 29.
186
szellemiségére amúgy is fogékony költőre nagy hatással voltak. Nem

csoda hát, hogy Báthory is csatlakozott Rimay mestereinek sorába,
Lipsius és Balassi Bálint mellé. 76
Azt, hogy ecsedi Báthory István számára milyen nagy
jelentőséggel bírt református vallása, a gyámfiához, Báthory
Gáborhoz fűződő viszonya alapján érthetjük meg igazán. Az
országbíró ifjú somlyai Báthory István, Kraszna vármegyei főispán
1601-ben történt halálát követően magához vette annak árván
maradt gyermekei közül a Bebek Zsuzsannától származó Gábort és
Annát. Minthogy ecsedi Báthory István házassága Homonnai Drugeth
Fruzsinával gyermektelen maradt, a testvérpár, de kiváltképp Gábor
nevelése élete egyik legfontosabb feladatává vált. Az ecsedi várban
töltött évek alatt az addig katolikusnak nevelt Gábor és Anna a
gyámapa legnagyobb örömére véglegesen áttért a református
vallásra. E kérdés annyira fontos volt Báthory István számára (aki
unokaöccsében életművének potenciális folytatóját, a kálvini egyház
védelmezőjét látta), hogy átok súlya alatt arra kötelezte Gábort, hogy
a birtokokról ne csak a katolikusokat, de a másfajta „eretnekeket”, a
lutheránusokat vagy az unitáriusokat is üldözze el. Igen beszédesek
azok a sorok is, amelyeket az országbíró végrendeletében intézett
gyámfiához: „És mind az én tőlem elmaratt jószágban, s mind
egyebütt, az hová elérkezhetel, szolgálj; szolgálj életeddel, haláloddal,
véred kiontásával az Istennek, keresztyén anyaszentegyháznak, nem
csak pogány ellen, hanem főképen pápa és az ő tagjai ellen és minden
Istentelen, hitetlen eretnekek ellen.”77
Habár ecsedi Báthory István elsősorban vallási ihletésű
művei és a reformációt pártoló mecénási tevékenysége okán vált is-
mert és elismert személyiséggé, felekezeti meggyőződése több
ellenséget is szerzett számára. A nyakas református főurat a katoli-
kus és királypárti történetírók – mind a kortársak, mind pedig a
későbbiek – igyekeztek rossz fényben feltüntetni. Istvánffy Miklós
nem bocsátotta meg Báthorynak, hogy az utolsó pillanatban átállt
Bocskai oldalára, az országbírót bosszúvággyal vádolta, amely a
„nemes és felette régi” nemzet szülöttjét eltérítette a tisztesség
útjáról.78 Péterffy Károly jezsuita egyházi író pedig egyenesen a
Báthory család „szégyenének” bélyegezte ecsedi Báthory Istvánt.79

77 VADÁSZ, 2002. 91.
78 BENITS, 2009. 451.
79 RMKT 578.
187
KOVÁCS DÓRA
Összegezve a fentebb leírtakat valóban bizonyítást nyerhet az

állítás, amely szerint az ecsedi Báthory család, de különösképp
Báthory István igen meghatározó szerepet töltött be a reformáció
hazai térnyerésében. Tanulmányomban igyekeztem a rendelkezésre
álló szakirodalom eredményeit, illetve a primer és szekunder
forrásokból levont következtetéseket használva több szempontból is
ismertetni, hogy miért lehetett a magyarországi protestantizmus
történetének egyik kulcsfigurája ecsedi Báthory István. Úgy
gondolom, hogy az országbíró patrónusi és írói tevékenységével,
valamint egy kiemelkedő fontosságú, református, felső-magyar-
országi udvar megteremtésével egy olyan értelmiségi kört szervezett
maga köré, amelynek jelentőségét talán a mai napig sem tudjuk
felmérni. Ugyanakkor az már eddigi ismereteinkből is látszik, hogy
ecsedi Báthory István talán egyik legfontosabb eredménye a
reformáció patronálásának területén épp ennek a körnek a
megszervezése volt, hiszen ez biztosította a térségben a reformált
vallás elterjedését és továbbélését.
188
Bibliográfia
MNL OL
P 707
MNL OL P 707 Magyar Nemzeti
Levéltár Országos Levéltára,
Zichy család Zsélyi Levéltára
(1527-1946) Levelezés
SNA Archiv rodu Pálffy Slovensky Narodny Archiv,
Archiv rodu Pálffy: A 1. L 3. F 3.
Ant 1253. Országos Széchényi Könyvtár–
Régi Nyomtatványok Tára
Báthory biblia Ant. 1253.
Kiadott források
BENDA
1992 BENDA Kálmán (szerk.): Bocskai
István: Levelek. Budapest-Buka-
rest, 1992.
BENITS
2009 BENITS Péter (kiad.): Istvánffy
Miklós magyarok dolgairól írt histó-
riája Tállyai Pál XVII. századi
fordításában. I/3. Budapest, 2009.
Meditációk
1984 ERDEI Klára–KEVEHÁZI Katalin:
Ecsedi Báthory István meditációi.
Adattár 8. Budapest-Szeged, 1984.
KOVÁCS–KULCSÁR
1967 KOVÁCS Sándor Iván–KULCSÁR Péter:
Ceglédi S. János receptlevelei a
XVII. század elejéről. In: Communi-
cationes ex Bibliotheca Historiae
Medicae Hungarica, 42. (1967)
236–242.
189
KOVÁCS DÓRA
SZABÓ SZABÓ András: Monai János levele

1990 Ecsedi Báthory Istvánhoz. In:
Collectanea Tiburtiana Tanulmá-
nyok Klaniczay Tibor tiszteletére.
Adattár XVI-XVIII. századi szellemi
mozgalmaink történetéhez. Szeged,
1990. 257–261.
SZEPSI SZEPSI Laczkó Máté krónikája. In:
1858 MIKÓ Imre: Erdélyi történelmi
adatok. III. Kolozsvár, 1858. 1–246.
Szakirodalom
BALÁZS
1997 BALÁZS Mihály: Ecsedi Báthory
István és a jezsuiták. In: Művelő-
dési törekvések a korai újkorban.
Tanulmányok Keserű Bálint tisz-
teletére. Adattár 35. Szeged, 1997.
1–11.
BARÁTH
2008 BARÁTH Béla Levente: Adalékok az
Ecsedi Báthoriak 16. századi pat-
rónusi tevékenységéhez és Nyír-
bátor reformációjához. In: Egyház-
történeti Szemle, 9. (2008) 2. sz.
26–52.
BENDA
1937 BENDA Kálmán: A magyar nemzeti
hivatástudat története a XV–XVII.
században. Budapest, 1937.
BODNÁR
2003 BODNÁR Tamás: Borsod megyei
prédikátorok az 1576-1652 közöt-
ti tizedjegyzékek alapján. In: VERES
László–VIGA Gyula (szerk.): A
Herman Ottó Múzeum évkönyve, 42.
(2003) 597–622.
BUCSAY
1985 BUCSAY Mihály: A protestantizmus
története Magyarországon 1521-
1945. Budapest, 1985.
190
DÁM
1986 DÁM László: Tanulmányok Nyírbá-
tor és a Báthory család történe-
téhez. Folia historica et etnogra-
phica. Nyírbátor, 1986.
ERDEI
1980 ERDEI Klára: Ecsedi Báthory István
meditációi és európai hátterük. In:
Irodalomtörténeti Közlemények, 84.
(1980) 1. sz. 55–69.
1982 ERDEI Klára: Modellfejlődés Ecsedi
Báthory István prózájában. In: Iro-
dalomtörténeti Közlemények, 86.
(1982) 5-6. sz. 620–626.
HELTAI
1982 HELTAI János: Adattár a heidelber-
gi egyetemen 1595-1621 között
tanult magyarországi diákokról és
pártfogóikról. In: Az Országos
Széchényi Könyvtár évkönyve 1980.
Budapest, 1982. 243–348.
JENEI
1967 JENEI Ferenc: Az ecsedi Bátho-
riakról. In: A Nyíregyházi Jósa And-
rás Múzeum évkönyve., 7. (1967)
10. sz. 103–107.
JENEY-TÓTH
2008 JENEY-TÓTH Annamária: Udvari
papok és lelkészek valamint a
püspökök az erdélyi fejedelmi
udvarokban a kolozsvári számadá-
sok tükrében (1605-1649). In: Egy-
háztörténeti Szemle, 9. (2008) 4. sz.
61–72.
KESERŰ
1966 KESERŰ Bálint: A magyar
protestáns-polgári későhumaniz-
mus néhány problémája. In: Acta
Historiae Litterarum Hungarica-
rum., 6. (1966) 3–21.
191
KOVÁCS DÓRA
KLANICZAY
1997 KLANICZAY Tibor: A magyar
későreneszánsz problémái (stoi-
cizmus és manierizmus). In:
KLANICZAY Tibor: Reneszánsz és
barokk: Tanulmányok a régi ma-
gyar irodalomról. Szeged, 1997.
241–270.
KOMLOVSZKI
1986 KOMLOVSZKI Tibor: Rimay költésze-
te és Ecsedi Báthory István. In: KO-
VÁCS Anna (szerk.): Hagyomány és
ismeretközlés. Salgótarján, 1986.
26–35.
MAKKAI–SZÁSZ
1988 MAKKAI László–SZÁSZ Zoltán: Er-
dély története II. 1606-tól 1830-ig.
Budapest, 1988.
NAGY
1972 NAGY Barna: Tervezet Ecsedi
Báthori István műveinek kiadására.
In: Acta Historiae Litterarum Hun-
garicarum., 12. (1972) 109–119.
NEMESKÜRTY
2004 NEMESKÜRTY István: Balassi Bálint.
Budapest, 2004.
ŐZE
2006 ŐZE Sándor: A határ és a határtalan.
Identitáselemek vizsgálata a 16.
századi magyar ütközőzóna népes-
ségénél. Budapest, 2006.
PÉTER
1995 PÉTER Katalin: Papok és nemesek.
Magyar művelődéstörténeti tanul-
mányok a reformációval kezdődő
másfél évszázadból. Budapest,
1995.
192
R. VÁRKONYI
1978 R. VÁRKONYI Ágnes: A nemzet, a
haza fogalma a török harcok és a
Habsburg-ellenes küzdelmek ide-
jén (1526–1711). In: R. VÁRKONYI
Ágnes: Magyarország keresztútjain.
Tanulmányok a XVII. századról.
Budapest, 1978. 323–392.
RMKT KLANICZAY Tibor–STOLL Béla: Régi
Magyar Költők Tára XVII. század 1.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959.
SZABADI
2008 SZABADI István: Ecsedi Báthori
István, a mecénás főúr. In: DÁM
László: A Báthoriak és Európa.
Nyírbátor, 2008. 98–105.
SZABÓ
1941 SZABÓ Géza: Geschichte des
ungarischen Coetus an der Unive-
rsität Wittenberg 1555–1613. Halle,
1941.
SZABÓ
1980 SZABÓ András: Tévedések és
tévutak a Károlyi Gáspárral és a
Vizsolyi Bibliával foglalkozó szaki-
rodalomban. In: Az Országos
Széchényi Könyvtár évkönyve 1980.
233–242.
SZŰCS
1984 SZŰCS Jenő: Nemzet és történelem
(tanulmányok). Budapest, 1984.
VADÁSZ
2003 VADÁSZ Veronika: Ecsedi Báthory
István bibliájáról. In: Magyar
Könyvszemle, 119. (2003) 2. sz.
211–218.
2005 VADÁSZ Veronika: Egy prédikátor
levelei Bocskaihoz 1605 tavaszán.
In: Aetas, 20. (2005) 3. sz. 155–161.
193
KOVÁCS DÓRA
ZOVÁNYI–NAGY
1939 ZOVÁNYI Jenő-ifj. – NAGY Károly: A
tiszántúli református egyházkerület
története I-II. Debrecen, 1939.
ZOVÁNYI
1918 ZOVÁNYI Jenő: Czeglédi Ferencz
életrajzi adatairól. In: Századok, 52.
(1918) 3–4. sz. 208–216.
1977a ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi pro-
testantizmus 1565-től 1600-ig.
Budapest, 1977.
1977b ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi pro-
testáns egyháztörténeti lexikon.
Budapest, 1977.
ZSINKA
1927 ZSINKA Ferenc: Magyarországi pro-
testáns egyháztörténeti adattár. XI.
Budapest, 1927.
1929 ZSINKA Ferenc: Magyarországi
protestáns egyháztörténeti adattár.
XIII. Budapest, 1929.
194
ABSTRACT
The Ecsedi Báthory Family and the Reformation
Ecsedi Báthory István is a very well-known, but rarely researched figure

in Hungarian historiography. He was the last descendant of Báthory
family’s ecsedi branch, he was the brother of the notorious Erzsébet
Báthory and from 1601 until his death he became the stepfather of
Somlyai Báthory Gábor and his sister, Anna. Báthory’s historical
importance is also proven by the fact that he was one of the most
influential and richest patrons of the church reformation in Hungary as
well as an emblematic figure of the long war with the Ottoman Empire.
From 1585 he was the county head of Szabolcs, Szatmár and Somogy,
and the country judge in the meantime. It is surprising that Báthory’s
legacy has only drawn the attention of literary and church historians so
far, even though it is obvious even from the current sources that the
research of Báthory’s life would enable us to understand important
cultural, social and administrational issues in his era. An interesting issue
could be the examination of the profession, interpersonal relations and
the career perspectives of the clients who served besides Báthory.
In my paper I focus on the role of ecsedi Báthory family – especially
ecsedi Báthory István – played in Hungarian Reformation. My main goal
is to determine the importance of the family by presenting the protestant
household, priests and patronage of the court of Ecsed.
195
PROGRAM
PALETTA 3.
ELTE BTK TÖRTÉNETI INTÉZET SZEKFŰ GYULA KÖNYVTÁR

BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 5.
PROGRAM
MEGNYITÓ Dr. POÓR János

I. SZEKCIÓ Dr. POÓR János
PAP Dávid: Martinuzzi Fráter
György és Haller Péter pénz-
ügyigazgatási stratégiái Er-
délyben 1534–1558 között
PILIKTA László: Bécs kapujá-
ban. Az egyházi és katonai
központ kettőssége Győr
város kora újkori történelmé-
ben
VIDA Bence: Bethlen Miklós
nemzetközi kapcsolatrend-
szere
LAKATOS Hajnalka: A répacu-
kor felfedezése és a porosz
cukoripar kezdetei
SZÜNET, VITA
II. SZEKCIÓ Dr. G. ETÉNYI Nóra
KOVÁCS Ágnes: Habsburg–
oszmán diplomácia a har-
mincéves háború utolsó évei-
ben – Alexander Greiffenklau
von Vollrats
FARAGÓ Dávid: A koronázás
mint reprezentációs eszköz
PÁSZTOR Katalin: Az utcaze-
nésztől az udvari zenészig.
197
PROGRAM
Zenészélet a kora újkori

Magyar Királyságban és Er-
délyben
BÓDAI Dalma: Mecenatúra,
reprezentáció és tezauráció.
Esterházy Pál fraknói kincstá-
rának funkciói
SZÜNET, VITA
III. SZEKCIÓ Dr. VÁRKONYI Gábor
KOVÁCS Dóra: Az ecsedi Bátho-
ryak és a reformáció.
KOVÁCS Bence: Mária-tisztelet
a török-korban: szakrális és
politikai reprezentáció
DOBSZAY Balázs: Erdélyi jezsu-
iták Báthory István Lengyel-
országában
SZÜNET, VITA
ZÁRSZÓ
198

Paletta III Vegleges

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Paletta III Vegleges

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

PALETTA

SZERKESZTETTE: Bódai Dalma és Vida Bence

BORÍTÓTERV: Fenyvesi Tamás és Kóta Fülöp

SZAKMAI LEKTOR: Dr. Kerekes Dóra

A KÖTET MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói

© A kötet szerzői, 2015

I. Tóth Zoltán Kör

A KONFERENCIA PROGRAMJA 197

SCHEDUELE OF THE CONFERENCE 197

Martinuzzi Fráter György és Haller Péter

Tanulmányom az erdélyi pénzügyigazgatás és a kincstartói tisztség

Martinuzzi Fráter György erdélyi politikája és pénz-

1 SZAKÁLY, 1986. 80−97.

királyi udvar szükségleteinek fedezését is magába foglalta. Később,

4 OBORNI, 1997. 63.

György igyekezett kimenteni a királyságot. Izabella királyné –

10 OBORNI, 2002. 11 –145, 25.

15 OBORNI, 2002. 24.

a barátot, hogy az erdélyi rendek főbírója (judex supremus, judex

18 A tiszántúli rendiség hűségnyilatkozatával létrejött közjogi egyesülés jelentette az

szerződés megkötése után, de nem sikerült hatalmát megszűntetni. OBORNI, 2011.

Fráter György kincstára és bevételei

A továbbiakban részletesen áttekintem a kincstartó bevételi

24 DRASKÓCZY, 2008. 40.

Fráter György által közölt szignifikáns összegnek.29 A két szakember

29 OBORNI, 1997. 70.

A külkereskedelmet érintő vámok tekintetében is meg-

33 OBORNI, 2002. 94.

ságaikat biztosítani. Erre a középkori eredetű adóztatási formára

36 OBORNI, 2002. 105.

forint, maga a váradi püspökség 15.000 forint bevételt hozott. 39

39 OBORNI, 1997. 74.

Egy sikertelen kísérlet: Erdély belpolitikai és közi-

47 BARTA, 1979. 98.

Báthory Andrást.51 akinek hatalmát azonban nagy mértékben igye-

51 EMBER, 1946. 398.

hatékony pénzügyi gazdálkodáshoz. Érdekelte továbbá, hogy a

60 OBORNI, 1997. 69.

diplomáciai tárgyalásokhoz, amelyeket 1551-ben Fráter György kezdeményezett.

Ferdinánd azonnali hatállyal kirendelt mellé egy segítőt, Vas László

69 EMBER, 1946. 404.

fontos területe az erdélyi sóbányászat volt. 74 Pontosan ismerte az

74 EMBER, 1946. 512.

a Kolozsvárról érkezett 1200 forintot.80 A helyi pénzügyek lajstro-

80 OBORNI, 2002. 98.

december 23-án kapta meg első utasításait a bevételek rendezésére.

90 OBORNI, 2002. 126.

körülmények között, szakemberek és a megfelelő bürokratikus

95 EMBER, 1946. 387.

The financial management and strategies of Frater

Tanulmányomban azt szeretném vizsgálni, hogy melyek voltak azok

1 BÁCSKAI, 2002. 59–83.

A közlekedési és kereskedelmi útvonalak közül a legha-

3 ISTVÁNFFY, 2009. 294.

középpontjába tudott kerülni, érzékeltetni lehetett a stratégia-

5 SZ. JÓNÁS, 2005. 308.

táborozása mellett az 1594-es és 1598-as ostrom eseményei jelennek meg

Katonai és politikai szempontok

8 OESTREICH, 1969. 179–197.

betöltött jelentős szerepe révén tudott nemzetközi ismertséget

11 DOMONKOS, 1998. 767–856.

törökellenes küzdelem a legvárosiasodottabb területeket érintették,

13 Niccolo Macchiavelli A fejedelem című művében külön fejezetet szentelt (XX.) az