Buzás G., Simon A. - Az Analóg És Digitális Elektronika Alapjai

1.
TISZTA ÉS SZENNYEZETT FÉLVEZETŐK
A szilárd testek viselkedésének a magyarázatát az energiasávok adják meg. Ilyen

tekintetben a legfontosabb fogalom a megengedett és a tiltott energiasávok viszonylagos
szélessége. Ennek ismeretében a szilárd testek vezető, szigetelő és félvezető csoportokba
osztályozhatók. Azonban a vezető és a szigetelő pontosan meghatározott fogalma mellett
a félvezetők csoportja némileg elmosódott. Ugyanis igen magas hőmérsékleten a
szigetelők is félvezető tulajdonságokat mutatnának (ha előbb nem olvadnának meg),
illetve igen alacsony hőmérsékleten a félvezetők is általában szigetelőkké válnak.
A sávszerkezet, valamint a töltések áramlása egyaránt vizsgálható úgy a klasszikus
szemlélettel (bizonyos korlátok mellett), mint a kvantummechanika törvényeinek a
figyelembe vételével. Megítélésünk szerint e kérdéskör a szilárdtestfizika, illetve a
szilárdtest elektronika területére esik s mint ilyen itt nem kerül kifejtésre.
Általában elektronikai szempontból elfogadható az a megfogalmazás miszerint: a
félvezető olyan szilárd test amelynek a vezetőképessége a fémek és a szigetelők
vezetőképessége közé esik és amelyek esetében a tiltott sáv szélessége kisebb mint 3 eV.
Villamos tulajdonságait külső tényezők erősen befolyásolják. Ilyenek például a
hőmérséklet, nyomás, megvilágítás vagy külső elektromos és mágneses erőterek jelenléte.
A félvezetők között egyaránt találunk egyeszerű elemeket (Si, Ge, P, As, Sb, S, Se, Te),
különböző típusú kombinációkat AIBVII (AgBr), AIIBVI (ZnS, CdS), AIIIBV (GaAs, GaP),
AIVBVI (PbS, PbSe), valamint ú.n. intermetallikus vegyületeket (InSb, CdSb).
Napjaink legelterjedtebb félvezetője a szilícium. Pillanatnyilag szinte kizárólag ez az
alapanyaga a félvezető eszközöknek. Ezenkivül, főleg igen magas frekvenciákon előtérbe
kerülnek a különböző AIIIBV alakú kombinációk. Közülük a GaAs a legjelentősebb.
A technika a gyakorlatban a legritkább esetben használ fel tiszta (intrinsic) szerkezeti
félvezetőket.
Ha idegen atom mint többlet szorul be a félvezető kristály atomjai közé akkor
interszticiális szennyezésről, ha pedig be is épül a rácsszerkezetbe akkor helyettesítő
szennyezésről beszélünk. Az utolsó eset különösen akkor lehetséges, ha az idegen atom
külső elektronhéjának szerkezete csak kevéssé különbözik a kristály atomjának
1. TISZTA ÉS SZENNYEZETT FÉLVEZETŐK
© Buzás Gábor, Simon Alpár – Az analóg és digitális elektronika alapjai
héjszerkezetétől. A négy vegyértékű szilícium kristályrácsába így olyan atomok épülnek

be, amelyek külső alhéja három vagy öt elektront tartalmaz.
A háromvegyértékű szennyezés elektront akceptál, ionná válik és a kristályrácsban egy
elektronhiány, lyuk, pozitív töltés keletkezik. Az ötvegyértékű szenneyzés könnyen lead
egy elektront, azáltal a kristályrácsban egy szabad elektron jelenik meg (donor) és
keletkezik egy pozitív töltésű kötött ion.
Az akceptorok által szennyezett p rétegben lyukak, a donorok által szennyezett n
rétegben az elektronok a többségi töltéshordozók. Koncentrációjuk rendszerint 1015-1016
atom/cm3. Mindkét esetben azonban a termikus ionizáció következtében akár
szobahőmérsékleten is kissebbségi töltéshordozók is keletkeznek. Koncentrációjuk azonban
csekély (105-109 hordozó/cm3).
A legfontosabb adalékanyagok:
- 3 vegyértéküek: bór, aluminíum, gallium, indium
- 5 vegyértéküek: foszfor, arzén, antimon
1.1 A pn átmenet
Ha a p és n típusú tartomány érintkezésbe kerül, első pillanatban erős diffuziós áramlás
indul meg, minthogy a töltéshordozók egyenletes töltéssűrűségre törekednek.
jdiff = jn + jp = q  (Dn  grad n + Dp  grad p) (1.1)
n, p koncentrációk, D diffuziós állandók, amelyek a közegnek a mozgásra gyakorolt fékező
erejét fejezik ki.
A p rétegből a lyukak az n rétegbe, az n rétegből az elektronok a p rétegbe
diffundálnak. Az ellenkező előjelű, egymással szemben áramló töltések a határfelület
környezetében rekombinálódnak. Az átmenet két oldalán szabad töltéshordozókba
elszegényedett réteg alakul ki, e rétegek helyhez kötött semlegesítetlen ionjai ellenkező
előjelű töltésként mutatkoznak. A kétféle töltés térben el van választva egymástól. A
pozitív és negatív töltések egymásra gyakorolt hatásának következtében az átmenetnél
erőtér alakul ki, amely azt jelenti, hogy a két réteg között potenciálkülönbség áll fenn. Az
erőtér mind p  n irányba diffundáló lyukakra, mind az n  p irányba diffundáló
elektronokra fékezőleg hat. A többségi töltéshordozókból álló diffuziós áram tehát az első
2
pillanat után erőssen lecsökken. Ezután csak a nagy mozgási energiájú töltéshordozók kis
hányada képes az átmenet másik oldalára jutni. Abban a pillanatban, amikor az erőtér
kialakul, ellenkező irányú áramlás indul meg az átmeneten keresztül, ez a kisebbségi
töltéshordozók sodrodási (drift) árama, n oldalon lyukak, p oldalon pedig elektronok,
amelyeket a kialakult tér sodor át a másik oldalra.
Mind a lyukak, mind az elektronok szempontjából, ugyanabból a töltéshordozó
fajtából két egymással ellentétes irányú áram halad át az átmeneten. A kisebbségi
töltéshordozók drift árama csekély, a többségi töltéshordozók diffuziós árama a diffuziós
potenciál és a kialakuló átmeneti térerősség következtében egyre csökken. Amikor a két
ellentétes irányú áram eredője nulla a folyamat véget ér és beáll az energia egyensúly.
Amíg kivülről nem adunk feszültséget a kristályra a potenciálkülönbség állandó marad.
Elmondható, hogy a pn átmenet egy félvezető egykristályban két egymással
érintkezésben levő ellentétes szennyezettségű tartomány közötti határréteg. A határréteg
egy szabad töltéshordozóktól kiürített tartomány.
, : elekronok, lyukak
p , : (+), (-) ionok
n
: diffuzio
: drift
toltessuruseg
:
potencial
E
U0
x x
1.1 ábra: A pn átmenet paraméterei, áramai, a töltéssűrűség eloszlása és a potenciál.
Az átmeneti zóna kivételével a félvezetőben a térerő közelítőleg nulla. Az átmeneti

réteg sodrodási árama:
jdrift = q  (n  n + p  p) (1.2)
ahol n, p a töltéshordozók mozgékonysága.
3
A két oldalon csak akkor lesz egyforma a kiürített réteg vastagsága, hogyha
egyforma volt a szennyezettség. Általában nem ez a helyzet, de nem is lényeges. A
kiürített réteg vastagsága 1  alatt van és kisebb mint az áthaladó töltéshordozók diffuziós
hossza ( L  D ,  - rekombinálódási idő). Az átmenethez tartozó energiaszinteket az 1.2

ábra szemlélteti.
W
vezetési
qU
sáv
kisebbségi elektronok
többségi elektronok
tiltott
sáv
WFermi
vegyérték
sáv
többségi lyukak többségi töltéshordozók

diffuziós árama
kisebbségi lyukak
kisebbségi töltéshordozók
sodródási árama
p átmenet n x
1.2 ábra: A pn átmenethez tartozó energiaszintek.
4
2. A FÉLVEZETŐ DIÓDA
A p és n réteg külső felületén érintkezőket hozunk létre és ezáltal félvezető diódát

nyerünk. Az ideális dióda egyenáramú ellenállása a tápfeszültség egyik polaritása mellett
zéró, a másik irányban pedig végtelen nagy.
Ha az érintkezőkre külső feszültséget kapcsolunk, ekkor az egyik polaritásnál a
potenciálgát csökken (nyitó irány), a másiknál pedig növekedik (záró irány).
Nyitó irányú polarizálás (vezetés) alatt azt értjük, hogy a tápforrás pozitív sarka a p
rétegre (anód) csatlakozik, a negatív sarok pedig az n rétegre (katód). Értelemszerűen az
ellentétes helyzet a záró irányú polarizálás.
Mivel a semleges p és n zónák ellenállása elhanyagolhatóan kicsi, a feszültség teljes
egésszében a kiűrített rétegre esik, tehát algebrailag összegződik a kialakult
potenciálkülönbséggel.
A K
Anód Katód
p n
2.1 ábra: Az elemi dióda struktúra és rajzjele

UA
Nyitó irányban a potenciálgát túllépése után (0,3 V Ge; 0,7 V Si) a diffuziós áram
gyorsan nő, ellenkező irányba az áram gyenge, majdnem állandó. A letörési feszültség után
a záró irányú áram rohamosan nő. Magyarázata az ütközési ionizáció révén keletkező
nagyszámú töltéshordozó, amelyek száma lavinaszerűen növekedik. Ehhez még az
alagúteffektus is hozzájárulhat.
IA
UA
2.2 ábra: A dióda karakterisztikája
A Fermi-Dirac statisztikát és a Boltzmann egyenletet felhasználva a dióda

karakterisztikája (a sarkain levő feszültség és a rajta átfolyó áram közötti összefüggés) a
következő egyenlettel írható le:
 
I A  I 0 e qUA / kT  1 (2.1)
ahol Io telötési áram, T az átmenet hőmérséklete, k = 1,3810-23 J/K Boltzmann állandó.

A gyakorlatban negatív UA esetén e -qUA / kT  1 , míg pozitív UA esetén e qU A / kT  1 . Az
összefüggés a letörési tartományon kövül általánosan használható. A félvezető dióda
karakterisztikájában az egyenlet által előírt közelötően vízszintes irányú záró és kízelötően
exponenciális jellegű nyitó ághoz kétoldalt egy-egy közelítően függőleges, illetve
közelítően konstans meredekségű egyenes csatlakozik.
2.1 A félvezető diódák jellemzői

Az Ohm törvény formális alkalmazásával definiálhatjuk a dióda egyenáramú ellenállását
mint a teljes feszültség és áram viszonyát: Re = U / I. A nemlinearitásból következik, hogy
ez az érték a diódára nem állandó, hanem minden pontban más és más.
A kis váltakozójelű (a váltófeszültség amplitúdója kisebb mint UA) paraméterek a
következők:
I A
Meredekség: S
U A
U A 1
Differenciális belső ellenállás: Ri  
I A S
6
Az Ri különbözik az egyenáramban mérhető rétegellenállástól: Rd  10 , Rinv  M.

A diódát kis jellel működtetve a nemlineáris jelleggörbéből eredő jelenségek
elhanyagolhatók és a dióda lineárisnak tekinthető. S és Ri a munkapont helyzetétől függ.
A
Záróréteg kapacitása: C  , l0 - a záróréteg szélessége, A - felülete.
l0
E kapacitás a záróirányú feszültség nagyságától függő nemlineáris függvény:
C  C 0 / 1  U / U 0   A / l1  U / U 0  , m - a szennyezések eloszlásától függő állandó (0,22-

m m
4).
Diffúziós kapacitás: a még nem rekombinálódott töltések úgy foghatók fel mintha az
átmenet tárolná őket (nyitó irányú működéskor).
A diódák jellemzőit a dióda katalógusok (általában félvezető eszközök katalógusa)
tartalmazzák.
2.2 Dióda az áramkörben

Gyakorlati alkalmazásokban a félvezető dióda nem önmagában, hanem valamely más
elemmel, vagy elemekkel kombinálva lát el bizonyos funkciókat. Leggyakrabban az
eszközzel sorba kapcsolva az áramkörben egy munkaellenállás jelenik meg (2.3 ábra).
Felmerül a kérdés, mekkora áram folyik ekkor az áramkörben és mekkora feszültség esik
az egyes elemekre. Az áramköri elemek karakterisztikáinak ismeretében ez a kérdés
elvileg mindig megoldható.
D
IA
E
UA
Ua
2.3 ábra: Félvezető dióda és munkaellenállás
7
Az áramkör viselkedését az E = UA + IA  R egyenlet (munkaegyenes) és a dióda


jelleggörbéje I A  I 0 e qU A / kT  1 határozza meg. Meg kell határoznunk a két elem
karakterisztikáinak a közös gyökét (2.4 ábra).

I
IA
U
UA
Ua
t
2.4 ábra: Munkapont meghatározása
Minthogy irracionális egyenletet kellene megoldanunk, a gyakorlatban a grafikus

módszert használjuk. A két karakterszitka metszéspontja a munkapont. A munkaegyenes
két jellegzetes pontja az IA = 0 áramhoz tartozó U = tápfeszültség, illetve az U = 0
feszültséghez tartozó Utáp / R áram. Mi történik ha egy kisjelű váltóáramú táp is jelen van
az áramkörben?
Az E változása úgy is felfogható mint az E-re szuperponálódó ua váltófeszültség. A
munkapont (UA, IA)-ból kiinduló mozgást, rezgést végez.
A félvezető diódákat leginkább egyenirányítóként és elektronikus kapcsoloként
alkalmazzák. Az egyenirányítás azon alapszik, hogy a dióda az anódra kerülő pozitív
félperiódust átengedi mivel ilyenkor az ellenállása kicsi, a negatív félperiódus pedig a
nagy ellenállású tartományba vezérli az eszközt és nem jut a kimenetre. A félvezető dióda
legjellegzetesebb megvalósítási formája a rétegdióda és a planárdióda.
8
A K
A K
p n p n szubsztrát
2.5 ábra: A rétegdióda és a planárdióda elvi vázlata
2.3 A dióda váltóáramú helyettesítő képe

Váltóáramú áramkörben a dióda nem helyettesíthető egyszerűen a nyító, vagy a záró
irányoknak megfelelő ellenállásokkal. A váltóáramú helyettesítő képet a 2.6 ábra
szemlélteti.
nyitó irányban záró irányban
2.6 ábra: A félvezető dióda váltóáramú helyettesítő képe
ahol Rb a félvezetőtömb ellenállása, C a záróréteg kapacitása.

Nagyfrekvenciákra fellép még a tokozási kapacitás, a földhöz viszonyított kapacitás,
és a hozzávezetések induktivitása.
2.4 Különleges félvezető diódák

2.4.1 Zener dióda
A félvezető diódáknál láttuk, hogy bizonyos küszöbfeszültségek átlépése után a
záróirányú áram, amely addig egészen csekély volt, rohamosan megnövekszik, úgy hogy
a pn réteg között jóformán rövidzár lép fel.
A Zener dióda olyan különleges Si dióda, amely átütési tartományban is
üzemeletethető. Jellemzői a tökéletes geometriai átmenet, kis ohmikus vezetések, jó
hővezetés.
9
Munkapontjuk a letörési tartományban van. Az átütési feszültség (Uz,

könyökfeszültség, Zener feszültség) elérésekor a belső ellenállás végtelenről nullára
csökken. Ha egy ellenállással sorba kötve egy tápforrásra csatoljuk, átütés után a dióda
sarkain akkor is csak az átütési feszültség jelenik meg ha a forrásfeszültség tovább
emelkedik.
Ube
t
Uki
UZ
t
2.7 ábra: A Zener dióda rajzjelei és elemi feszültségkorlátozó kapcsolás
A stabilizált feszültség értéke típusonként változik. Általában a 3-200 V tartományba

esik. Az eszköz nem alkalmazható minden korlátok nélkül mert az áram a Zener diódán
keresztül nem növelhető tetszőlegesen. A Zener dióda karakterisztikája a 2.8 ábrán látható.
I
UZ
IZ min U
z
tartomány

U
IZ max 2.8 ábra: A Zener dióda karakterisztikája
10
A záró irányú áram gyors növekedésének az oka az ütközési ionizáció

eredményeképp létrejövő laviansokszorodás, vagy a tiltott sávon alagúteffektus-sal átjutó
töltéshordozók.
Az átütési feszültség hőmérsékletfüggő éspedig 6 V-ig csökken, 6 V-tól pedig
növedkedik.
2.4.2 Kapacitásdióda (varicap dióda)

Nagy kapacitásváltoztatási képességgel rendelkező diódák. Az átmeneti réteg záróirányú
kapacitásának változását a feszültséggel használják fel (2.9 ábra). A varicap nem lineárisan
változik, általában Si-ból, nagyfrekvencián GaAs-ből készül.
C
2.9 ábra: A kapacitás dióda szimbóluma és karakterisztikája
A kapacitástartomány: 50-200 pF, 20-50 pF, 3-10 pF. Legfontosabb alkalmazása az

elektronikus hangolóelem.
2.4.3 Alagút dióda (Esaki dióda, tunnel dióda)

A pn átmenet szennyezettségét növelve (1010-1020 atom/cm3) egyre kisebb feszültségen
következik be a Zener átütés és ugyanakkor az eszköz jelleggörbéjén új jelenség figyelhető
meg. A nyitóirányban az áramnak maximuma ( 100 mA) van, majd átmeneti esés után
(kb. 0,5-1 V) újra meredeken emelkedik (2.10 ábra).
11
2.10 ábra: Alagútdióda rajzjele és karakterisztikája
Záróirányban a zárótartomány teljesen eltünt és az eszköz azonnal nagy áramot

vezet. Az erős szennyezés igen keskeny ( 0,01 ) átmenetet eredményez. Az ehhez
tartozó potenciálgáton a töltéshordozók a kvantummechanika szabályai szerint akkor is
átjuthatnak, ha erre elegtelen, azaz alagúthatás révén. A degenerált energiaszintek és az
alagúthatás eredményeként alakul az olyan karakterisztika, amelynek negatív
meredekségű szakasza is van. Az erős szennyezettség fémes tulajdonságokat kölcsönöz a
félvezetőnek, az erősen szennyezett p réteg Fermi szintje a vegyérték sávba, az n típusúé
pedig a vezetési sávba tolódik el (elfajult félvezető). Külső feszültség hiányában a Fermi
szintek egy magasságban vannak, a p oldal vegyértéki és az n oldal vezetési sávja W
szélességben fedi egymást. E sávfedés teremti meg a töltőshorozók áramlásának új
lehetőségét. Ezt szemelélteti a 2.11 ábra. A Zener diódánál a zárófeszültség növekedése
keskenyíti le annyira az átmenetet, hogy a potenciálgáton az áthaladás tunnel effektus
következtében számottevő valószínűséggel bekövetkezhet.
12
p n
vezetési
sáv alagút áthaladás
vegyérték W WF
sáv
0,01-0,02 
2.11 ábra: Az alagútdióda energiasáv szerkezete
Az alagútdiódában az alagút áthaladás mindkét irányba lehetséges. A jellegzetes N

karaktersiztika három áramkomponens összegezéséből ered (2.12 ábra).
I
IV
Zener áram
Ir Esaki áram
U diffúziós áram
eredo" áram
2.12 ábra: Az alagútdióda áramkomponensei és az eredő karakterisztika
a) Zener áram – a p oldal vegyérték sávjából az n oldal vezetési sávjába jutó

elektronok, iránya a sodrodási árammal megegyező.
b) Esaki áram – az n oldal vezetési sávjából a p oldal vegyérték sávjába jutó
hordozók, iránya a diffuziós árammal egyező
c) diffuziós áram
A zárófeszültség csökkenésével megindul az Esaki áram. Tovább nő ha nyitó irányba
megy át és csekély nyitó feszültségnél maximumot ér el. Ekkor jut át a legtöbb elektron
alagúthatással a p rétegbe. Tovább nő a feszültség, az áram csökken mert csökken az
13
egymással szemben azonos szinten levő lyukak és elektronok száma. Zéró lesz amikor a
tiltott sáv alsó és felső széle megegyezik.
A jelleggörbe többrétűsége sok alkalmazásra ad lehetőséget. Mint minden negatív
differenciális ellenállású eszköz erősítésre és rezgéskeltésre alkalmas. használható még
detektálásra vagy kapcsolóáramkörként.
Az alagútdióda előnyei az alacsony teljesítményfelvétel, az alacsony zaj, a kis méret,
a széles hőmérséklettartomány (4,2 K - 400 oC), valamint a nagyfrekvenciás
alkalmazhatóság ( 10 GHz). Mint minden dipólusnak, hátránya a kimenet és a bemenet
jelentős kölcsönhatása. További hátrány, hogy csak kis telejsítmény leadására képes.
Előállítására Si-t és GaAs-et használnak.
2.4.4 Fém-félvezető átmenetes diódák (Schottky dióda)

Bizonyos körülmények között nemcsak pn, hanem fém-félvezető átmenetek is
egyenírányítóként viselkedhetnek. Mivel fémekben a szabad elektronok koncentrációja
igen nagy (1023 cm-3), a kiürített réteg fémbe eső része elhanyagolható vastagságú, tehát az
átmeneti réteg teljesen a félvezetőbe esik. A kilépési energiákra a következő feltétel
teljesűlése szükséges: eUM  eUS, ahol UM és US a kilépési potenciál a fémből, illetve a
félvezetőből. Az érintkezés létrejöttekor a félvezető magasabb energiaszintjeről az
elektronok a fém alacsonyabb szabad energiaszintjeire mennek át. A félvezetőből átment
elektronok egy kiűrített réteget hagynak maguk után. Termikus egyensúly esetén a
kettősréteg a kiűrített réteg pozitív ionjai és a fém elektronjai között alakul ki. Mivel a
kiűrített réteg keskenyebb, a potenciálgát is alacsonyabb, pl. Si-ban 0,65 V helyett csak 0,3
V.
Az ilyen Schottky diódába a vezetési folyamatban csak az elektronok vesznek részt,
nincs hosszú töltéstárolás és hiányzik a diffúziós kapacitás.
2.13 ábra: A Schottky dióda rajzjele
14
E dióda nagyfrekvenciákon előnyösen alkalmazható. Jelentő alkalmazása a

tranzisztorok bázis-kollektor átmenetén mint gyorsítódióda.
Ha a félvezető p típusú, akkor a kilépési munkákra az eUM  eUS feltétel kell
teljesüljön.
Ha az átmenetnél a félvezető is erősen szennyezett, a kiűrített réteg a félvezetőben is
vékony lesz. Ezen a vékony rétegen e töltéshordozók mindkét irányba könnyen
áthaladnak (alagút hatás) és az átmenet ohmikus jellegűvé válik (lineáris). Ilyen
átmenetekkel oldhatók meg félvezető eszközök kivezetései.
2.4.5 Pin dióda

Olyan dióda amelyben az erősen szennyezett p és n rétegek között egy közel tiszta
(intrinsic) tartomány van. Emiatt a letörési feszültség 1-2 kV-ra nő.
Nyitóirányban a dióda impedanciája áramfüggő. Előfeszítés nélkül a központi rész
semleges, míg a szélek ellentétes előjelű tértöltéssel rendelkeznek.
Fordított polarizálásnál a pin dióda kapacitásként viselkedik. Vezető irányba a p+
lyukakat, az n+ pedig elektronokat injektál a semleges zónába, amelynek ellenállása
erősen csökken. Ebben az esetben a pin dióda olyan ellenállásként viselkedik, amelynek
értékét az eszközön áthaladó áram vezérli ( 1 / I).
Jól alkalmazható nagyfrekvenciákon csillapítóként és modulátoként, kapcsolóként.
15
3. A BIPOLÁRIS TRANZISZTOR
A tranzisztor félvezető alapú, háromelektródás vezérelhető alkatrész, amellyel elektromos

jelek erősíthetők vagy kapcsolhatók. A tranzisztor név a TRANSfer resISTOR
szóösszetételből ered
Megjelenése 1948-ban az elektronika egyik nagy forradalmát jelentette. Felfedezése

Shockley, Bardeen és Brattain amerikai tudósok munkájának eredménye.
A gyártástechnológiától függően két alaptípús létezik: bipoláris (injektáló) tranzisztor
és térvezérlésű tranzisztor. A bipoláris tranzisztort szokták röviden „csak” tranzisztornak
nevezni.
A bipoláris tranzisztorban két pn átmenetet hoznak létre, amelyben vagy az n vagy a
p rész közös. Így megkülönböztethető pnp és npn tranzisztor. A három réteg az emitter (E),
a bázis (B), és a kollektor (C). A bipoláris név arra utal, hogy abban a tranzisztorban
mindkét típusú töltéshordozó részt vesz a vezetési mechanizmusban. Jellegzetessége
tranzisztorfajtának, hogy mindhárom rétegnek külön csatlakozása van és hogy a középső
réteg (bázis, B) vastagsága igen kicsi. Az egyes rétegek szennyezettsége nem feltétlenül
homogén és a rétegeket elválasztó átmenetek nem szükségszerűen síkok.
Vizsgálatainkban azonban homogén szennyezettségű és sík elrendezésű tranzisztorra
fogunk hivatkozni.
A tranzisztorok viselkedését különböző paraméterek és karakterisztikák
megadásával határozzák meg. Mivel a paraméterek nagyrésze frekvenciafüggő, általában
külön vizsgálják a kis és nagyfrekvenciás viselkedést. A paraméterek egy része
hőmérsékletfüggő is. A tranzisztorokat különböző eljárásokkal hozzák létre. Több tucat
eljárás közül a legjelentősebbek az ötvözött, diffúziós ötvözött, epitaxiális, planár,
epitaxiális-planár eljárások. Az integrálhatóság szempontjából a planár tranzisztor a
legjelentősebb. A különböző tranzisztorokat Si, Ge, GaAs-ből gyártják. Különböző
felhasználási területekre különleges tulajdonságú tranzisztorokat fejlesztettek ki, amelyek
valamilyen tulajdonságban különösképp kielégítik az alkalmazás igényeit. Ilyenek a:
kapcsoló, nagyfrekvenciás, teljesítmény, nagyfrekvenciás-teljesítmény stb tranzisztorok. A
nagy teljesítmény kivételével ma már minden tulajdonság kivitelezhető integrált
áramkörök formájában.
3.1 A tranzisztor felépítése

Elvileg a rétegtranzisztort két rétegdióda egyesítéseként foghatnánk fel, de hangsúlyozni
kell, hogy a két dióda közös része, a bázis, igen keskeny a töltések diffuziós hosszához
képest. Ennek eredményeként a két átmenet feszültség- és áramviszonyai egymást
befolyásolják. Ez az alapja a tranzisztor vezérelhetőségének. Annak ellenére, hogy elvileg
az emitter (E) és a kollektor (C) szerepet cserélhet, a bipoláris tranzisztornál a kivitelezés
eldönti, hogy melyik réteg lesz az emitter és melyik a kollektor. A 3.1 ábrán az npn és a pnp
rétegtranzisztor elvi felépítése és rajzjele, illetve a planár kivitelű tranzisztor struktúrája
látható.
E n p n C E p n p C
B E C
B B Si dioxid
C C
n
B B
E E
3.1 ábra: A réteg- és planár tranzisztor elvi felépítése, a tranzisztor rajzjele
3.2 Áramok a tranzisztorban

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a tranzisztor viselkedése szempontjából igen fontos, hogy
a bázis szélessége kicsi legyen ( ).
Sík elrendezést tételezünk fel és vizsgálunk meg.
Az alapvető jelenség az, hogy a nyitott átmenetre (EB) adott feszültség szabja meg a
lezárt átmeneten áthaladó áramot, minthogy a kis ellenállású EB átmenet áramköréből a
töltéshordozók nagyrésze a CB záróirányra előfeszített, tehát nagy ellenállású áramkörébe
diffundál.
Vizsgáljuk meg azt az esetet, amikor a bázis az emitter és a kollektor áramkörnek is a
része (3.2 ábra), azaz a közös bázisú esetet. Mivel az EB átmenet nyitó irányban van
előfeszítve az emitter többségi elektronokat injektál a bázisba (diffúzió utján). Ezek a
bázisban kisebbségi töltéshordozókká válnak. A B vastagsága kisebb mint a diffúziós
mélység, következésképpen az elektronok eljutnak a BC átmenetig. Meg kell jegyezni,
17
hogy a bázis szélesége befolyásolhatja az IE-t, az -t, ez az Early jelenség. Minthogy

kisebbségi töltéshordozókról van szó, a zárt átmeneten drift mozgással áthaladnak és a C
felé sodródnak. Közben egy részük a C áltál injektált lyukakkal rekombinálódik. A bázis
szenyezettsége az E-nél alacsonyabb, ezért a B-ből E-be injektált lyukak száma
elhanyagolható. A CB átmeneten egy gyenge kisebbségi driftáram ICBO halad (bázis-
kollektor maradékáram, visszáram). A maradékáram mellett még más járulékos áramok is
fellépnek rekombináció és ütközési ionizáció eredményeképp.
A kollektor áramának az elektronok alkotta része mindig kisebb mint az eredeti
emitteráram, azaz IC  IE, 1    0,95. Ez azért van így, mert az emitter árama nemcsak
elektronokból áll (az áram egy részét lyukak képezik), valamint azért, mert az elektronok
egy kisebb hányadosa a bázisban rekombinálódik, tehát nem jut el a kollektorba. Az
áramviszonyokat a 3.2 ábra szemlélteti.
n p n
IE
3.2 ábra: A nyitott EB és a lezárt BC átmenet áramai
Az npn tranzisztor feszültségei és áramai:

UCB
IC
IB UCE
UBE
IE
18
Vizsgáljuk meg milyen összefüggések teremthetők az áramok között. Felhasználva a

Kirchhoff törvényt:
IE = IB + IC (3.1)
A kollektoráram a következőképp adható meg:
IC = IE + ICBO (3.2)
Az ICBO a bázis-kollektor átmenet záró irányú árama, amelyre egy (2.1) típusú
összefüggés érvényes.
A (3.1) és (3.2) alapján kifejezhető a kollektor árama a bázis áramának
függvényeként:
IC = IB + IC + ICBO, IC = [ / (1-)]IB + [1 / (1-)]ICBO
Bevezetve a  =  / (1-) jelölést, a következőt kapjuk:
IC = IB + [1/(1-)]ICBO  (IB +ICBO) (3.3)
A maradékáramok elhanyagolásával a (3.2) és (3.3) alapján az alábbi közelítő

összefüggéseket kapjuk:
IC  IE , IC  IB (3.4)
A tranzisztor három alapkapcsolásban üzemelhet. Ezeket mutatja be a 3.3 ábra.
19
közös emitter közös bázis közös kollektor

(emitterkapcsolás) (báziskapcsolás) (kollektorkapcsolás)
3.3 ábra: A tranzisztor alapkapcsolásai
Ezekután megnevezhetjük az  és  jelöléseket:

 - a közös bázisú áramerősítési tényező (lásd 3.2 ábra)
 - a közös emitterű áramerősítési tényező
A tranzisztrorok nagyrészére érvényes 10    1000.
A tranzisztor két átmenete elvileg bármilyen feszültséget kaphat. Tehát a valóságban
négyféle működési tartomány lehetséges:
Működési mód EB átmenet BC átmenet
lezárt lezárt lezárt
normál aktív nyitott lezárt
fordított aktív lezárt nyitot
telített nyitott nyitott
Mindegyik működési tartománynak megvannak a sajátos alkalmazásai.
A továbbiakban főleg a normál aktív állapot-tal fogunk foglalkozni. A telített és a lezárt
működési módoknak az impulzus áramköröknél van jelentősége. A fordított aktív mód
csak elvi jelentőségű. Normál aktív üzemmódban az emitter bázis közötti bemeneti
impedancia kicsi, míg a bázis kollektor közötti kimeneti impedancia igen nagy.
E paragrafus elején tárgyalt mechanizmusnak megfelelően látható, hogy a
tranzisztornál bizonyos körülnények között erősítő hatás (tranzisztor hatás) lép fel, azaz a
tranzisztor áram (lásd 3.4 összefüggés), feszültség és teljesítmény erősítésére alkalmas.
20
A tranzisztor benemő és kimenő impedanciája, az áram, feszültség és teljesítmény

erősítése a kapcsolás függvénye. Ugyancsak a kapcsolás függvénye a működési
határfrekvencia ( az a frekvencia, amelynél az erősítés tart az 1-hez). Például a
legeleterjedtebb közös emitterű kapcsolás esetén a bemenő impedancia kicsi, a kimenő
impedancia nagy, mindhárom erősítés nagy, a határfrekvencia pedig kicsi.
3.3 A tranzisztor jelleggörbéi

A jelleggörbék a bemeneti és kimeneti áramok, illetve feszültségek közötti összefüggések.
Négy paraméterezett görbesereg létezik, ezek a kimeneti-, átviteli-, bemeneti- és fordított
átviteli karakterisztikák. A jelleggörbéket a derékszögű koordinátarendszer négy
negyedében szokásos ábrazolni (3.4 ábra).
IC
UCE IB
IB UCE
UCE
IB
UBE
3.4 ábra: A tranzisztor jelleggörbéi
A kimeneti karakterisztika sereget IC = f(UCE)|IB az első negyedben ábrázolják. Ezek

egy széles UCE feszültség tartományban lineárisak és UCE nagyon kis értékeire egy közös
törzsbe simulnak. Általában IB = 0 esetén is IC  0, mivel ICBO folyamatosan tölti a bázist és
az így előfeszített EB átmenetben elektronok injektálódnak a bázisba. Egy bizonyos UCE
érték felett a kollektoráram telítődik.
Az áramátviteli karakterisztika sereg IB = f(IC)|UCE szinte lineáris.
21
A bemeneti krakterisztika sereg IB = f(UBE)|UCE a dióda nyitóirányú viselkedéséhez

hasonlóan exponenciális.
A fordított átviteli karakterisztikák UBE = f(UCE)|IB közelítöleg az UCE tengellyel
párhuzamosak.
A továbbiakban a közös emitterű kapcsolást tárgyaljuk. Ugyanilyen jelleggörbék
adhatók a közös bázisú illetve a közös kollektorú kapcsolás esetére is
A tranzisztorok karakterisztikáit és paramétereit a tranzisztor katalógusok
tartalmazzák. A katalógusok a felhasználók tájékoztatása céljából további jellemzőket is
megadnak az egyes típusokkal kapcsolatban.
3.4 A tranzisztor kisjelű modelljei (kisjelű helyettesítő kapcsolás)

A tranzisztor egyik legfontosabb alkalmazási területe a kis jelek torzításmentes erősítése.
A kis jelű modell olyan lineáris elemekkel történő közelítést jelent, amely az áram és a
feszültség kis változásaival szemben ugyanúgy viselkedik mint a tulajdonképpeni eszköz.
A közös emitterű kapcsolást fogjuk vizsgálni és kis frekvenciűt tételezünk fel.
Tekintsük a következő kapcsolást (3.5 ábra). A bemeneti jelet egy ug feszültségű és
Rg belső ellenállású generátor szolgáltatja, amelyet az egyszerűség kedvéért a
továbbiakban nem tüntetünk fel.
iki
ibe
RC
Rg
RB uki
ube
EC
EB
3.5 ábra: A tranzisztor mint négypólus
A tranzisztort lineáris aktív négypólusnak tekintjük és csak az időben változó áram

és feszültség komponenseket tárgyaljuk. Minthogy ebben a kapcsolásban a bemeneti
ellenállás kicsi, a kimeneti pedig nagy, célszerű a bemeneti kört egy feszültségforrással, a
kimeneti kört pedig egy áramforrással helyettesíteni. Ezáltal létrejön a tranzisztort kis jelü
helyettesítő hibrid paraméteres kapcsolás (3.6a ábra), amely néhány átalakítás után a 3.6b
22
alakra hozható (ezek részletezése a villamosságtan tárgya). A megfelelő négypólus a 3.6c

ábrán látható.
ibe B C
ibe iki
1
ube
h11 1 re iki i1 i2
uki rki
h22
h11u12 u1 u2
E
(a) (b) (c)
3.6 ábra: A tranzisztor hibrid paraméteres helyettesítő kapcsolása
Az ennek megfelelő egyenletrendszer (lineáris működést feltételezve):
u be  h 11i b  h 12 u ce u 1  h 11i1  h 12 u 2
 illetve  (3.5)
i ki  h 21i b  h 22 u ce i 2  h 21i1  h 22 u 2
A hibrid paraméterek kísérletileg a jelleggörbék meredekségéből határozhatók meg.

A négypólus paraméterek meghatározásakor a bemenetre, vagy a kimenetre rövidzárat,
vagy szakadást (üresjárat) kell kapcsolni és ideális műszereket kell használni. A hibrid
paraméterrendszer meghatározásához bemeneti üresjárat és kimeneti rövidzár szükséges.
Ilyenképp:
u1 u1 i2 i2
h11  , h 12  , h 21  , h 22 
i1 u 2 0
u2 i1 0
i1 u 2 0
u2 i1 0
Értelmezések: h11 - bemeneti ellenállás, h12 – feszültség visszacsatolási tényező, h21 (= ) –

áramerősítési tényező, h11 – kimeneti vezetőképesség. Meg kell jegyezni azonban, hogy
u 1
mindegyik paraméter differenciális értelmű (pld. h 11  ).
i1 u 2  const .
Másik megyjegyzésünk arra vonatkozik, hogy más típusú helyettesítő kapcsolások is

létrehozhatók, amennyiben az impedancia, admitancia vagy a fordított hibrid paraméterek
egyenletéből indulunk ki.
23
3.5 A tranzisztor nagyfrekvenciás modellje

Minthogy a tranzisztor elméletileg hárompolúsként is felfogható ez visszavezethető egy
csillag vagy delta kapcsolásra is. A 3.7 ábra a tranzisztor működését modellező csillag
helyettesítő kapcsolást mutatja be.
iB iC
IB IC
~
Ce
C rbe
B
iE IE
E
3.7 ábra: A tranzisztor csillag helyettesítő kapcsolása
A kapcsolás elemei: rbb - a bázisban rekombinálódó töltéseknek megfelelő egyenáramú

ellenállás, rbe - a bázis-emitter réteg dinamikus ellenállása, Ce - a bemeneti jel
töltésmódosító hatásaként létrejövő diffuziós kapacitás, rc - a záróirányba előfeszített
kollektorellenállás, Cc - a bázis-kollektor átmenet kapacitása. Az impedanciák kifejezhetők
a hibrid paraméterek segítségével is, de ettől itt eltekintünk. Bármely nagyfrekvenciás
modell létrehozásához elvileg az impedanciák frekvencia-függését kell megvizsgálni. Igen
lényeges azonban azt is aláhúzni, hogy a bázison áthaladó kisebbségi tültéshordozók
véges átfutási ideje miatt az áramerősítés a frekvencia növekedésével csökken. Létezik
egy határfrekvencia, amelyre  egységnyivé válik.
Számos bizonyos működési körülménynek megfelelő helyettesítő kapcsolás létezik:
ilyen pl. az Early-, Giacoletto-, Zawels- vagy Pritchard féle kapcsolások.
A tranzisztorok nagyjelű viselkedését az Ebers-Moll egyenletek segítségével
tárgyalják. Ez a kisjelű működési módnál lényegesen bonyolultabb.
24
3.6 A munkapont beállítása és stabilizálása

A tranzisztorok mindig a karakterisztika egy meghatározott pontjának, a munkapontnak a
környezetében működnek.
Adott munkaponton való üzemeléshez a tranzisztort elő kell feszíteni. A munkapont

megválasztásakor több, néha egymással ellentmondó szempontot kell figyelembe venni. A
munkapont beállításához a következő lépéseket kell elvégezni (3.8 ábra):
a) A megengedhető maximális feszültség, áram és teljesítmény szempontjából
meghatározzuk a tiltott felületeket. Kizárjuk a nem teljesen telített és a túl kis
áramú tartományokat.
b) Összekötjük a legrövidebb úton az origót és a hiperbolát. A rendelkezésre álló
feszültségnek megfelelő pontból az előbbi egyenesre merőlegest bocsátunk
(munkaegyenes).
c) A munkapont a munkaegyenes azon szakaszának közepe, amely szakaszon az
IB=const. görbék a szakaszt egyenlő térközökben metszik (AB szakasz).
d) Ezután leolvassuk az M ponthoz tartozó IB-t és a hajlásszög alapján kiszámítjuk a
munkapont beállításához szükséges munkaellenállást RC  UCE/IC. A
szerkesztés lehetővé teszi a hozzávetőleges áramerősítés kiszámítását is. Ha
ismert az EC és RC a számításokat gyakorlatba kell ültetni.
IC nem teljesen telített
EC teljesítmény hiperbola
RC A
IB
M túl kicsi IC
B
UCE
EC 3.8 ábra: A munkapont beállítása
Azt, hogy a tranzisztor adott munkapontban üzemeljen, többféle előfeszítéssel lehet

elérni.
25
Közös emitterű erősítőfokozatot fogunk vizsgálni. A munkapont beállítását az

elektródák előfeszítésével biztosítjuk. Két megoldást elemzünk:
a)
UCE
UBE
3.9 ábra: A munkapont beállítása egy ellenállással
A C kondenzátor az ube bemenőjel egyenáramú komponensének munkapont

módosító hatását küszöböli ki (egyenáramú leválasztás). Az RC és RB ellenálások
meghatározása a bázis és a kollektor áramkörében felírt Kirchhoff egyenlet alapján
történik:
E C  U CE E C  U BE
RC  és RB 
IC IB
A bázis és a kollektor árama közötti kapcsolat a (3.3) ősszefüggés szerint IC = IB +

ICBO. Ide behelyettesítve az IB-t, az RB kifejezéséből megkapjuk a kollektor áramot:
IC = (EC/RB) – (UEB/RB) + ICBO. Megfigyelhető, hogy az IC értéke a tranzisztorra
jellemző adatoktól (UBE, ICBO) függ.
Ezek megváltoztatása eltolódásokhoz vezet. Ugyanakkor a munkapont hőmérséklet
hatására is elmozdulhat. Ezért kevésbé érzékeny munkapont beállítást kell végezni.
26
b)
A következő kapcsolás (3.10 ábra) a munkapont bizonyos fokú stabilizálását is
lehetővé teszi.
3.10 ábra: A munkapont beállítása feszültségosztóval és visszacsatolással
A kollektoráram bármely módosulása (pl. hőmérséklet hatására) az emitterrel

sorbakapcsolt RE ellenálláson többlet feszültségesést eredményez. Ez a feszültségesés az R2
ellenálláson keresztűl ellenfázisban (negatív visszacsatolás) a bázisra jut és ott semlegesíti
a kollektor áramváltozás munkapont eltoló hatását.
A kollektor-emitter áramkörben felírható: EC = ICRC + UCE + ICRE, ahonnan
RC = (EC – UCE)/ICE – RE. RE-t általában a következő empirikus ősszefüggés alapján
méretezik: RE  EC/10IC.
A továbbiakban bevezethetők a következő közelítő összefüggések:
2E C 2R E R 1
R1  és R2 
I B R 1  2R E
Az R1, R2 ellenállások meghatározott bázisáramot állítanak be a munkapontnak

megfeleően.
Az RE nemkívánatosan az erősítést is csökkenti. Ezért vele párhuzamosan egy CE
kondenzátort csatolnak (3.10 ábra,), amely a legkisebb frekvencián is legalább tízszer
27
1 R
kisebb reaktanciát képvisel váltóáramú szempontból, azaz  E. A CE
C E 10
váltakozóáramú leválasztást végez (hidegítő kondenzátor).

A munkapont stabilizálása tovább javítható, ha az R1, R2 feszültségosztót a
kollektroárammal fordítottan arányos kollektor feszültséggel tápláljuk (3.10 ábra, szagatott
vonal). Ezt a megoldást kétszeres önműködő előfeszítésnek is nevezik.
A munkapont helytelen megválasztása vagy nagyszintű jelek esetén
kihangsúlyozódik a tranzisztor nemlineáris jellege. Ilyenkor a kimeneti jelen idegen
összetevők is megjelennek. Ez a nemlineáris torzítás. A tranzisztor erősítése
frekvenciafüggéséből eredő torzítást lineáris torzítás-nak nevezzük.
A sztatikus (egyenáramú) és a dinamikus munkaegyenesek különböznek egymástól.
Az előfeszített tranzisztor bázisára kapcsolt váltófeszültség a kollektoráram változását
eredményezi. A tranzisztor viselkedését minden pillanatban egy IC, UCE koordinátapár
jellemzi, amelyek a munkaegyenesen helyezkednek el. Azonban a sztatikus munkapont a
váltójel ütemében mozog a munkaegyenesen.
Igazolható, hogy amennyiben a munkaellenállás komplex, a dinamikus munkapont
egy ellipszis alakú pályát ír le, a sztatikus munkapont körül. A körüljárás iránya az
óramutatóval megyező, vagy azzal ellentétes a munkaellenállás induktív vagy kapacitív
jellege függvényében.
28
3.7 A tranzisztor kapcsoló üzemmódja

A kapcsolóüzemű működést a 3.11 ábra szerint követhetjük.
Ube
IC
IC t
IB
III
II IB t
Uki IC
I
UCE
t
UCE
ECE
t
3.11 ábra:
1 1
A tranzisztor kapcsoló üzemmódban
A tranzisztor bázisát négyszögjellel vezéreljük. Az I pontban a tranzisztoron keresztül

csak jelentékteken áram folyik, így nyitott kapcsolóként viselkedik. Ugyanakkor a
disszipált teljesítmény is kicsi. Növelve a bázisáramot a II tartományba jutunk, amelyik a
tranzisztor aktív tartománya. Az áram és a feszültség szorzatából kiszámolt teljesítmény
itt mát számottevő. A II zóna vége a telítési tartomány határa, ahol a kis feszültség miatt
ismét kicsi a disszipált teljesítmény. A tranzisztor erőteljes vezetésbe kerül. Túllépve a III
pontot a tranzisztor túlvezérlődik és telítődik. Mivel a bázisban nagymennyiségű töltés
halmozódik fel, kikapcsoláskor ezeket ki kell űríteni, amely időt igényel (2). A folyamat
idődiagrammját ugyancsak a 3.11 ábrán láthatjuk.
A kapcsoló üzemmód lényegében a négyszögjeles vezérlés eredményeként
bekövetkező telített és zárt állapotokban való működést jelent.
Mivel a vezetésben levő tranzisztorra jelentéktelen feszültség esik, kollektor
potenciálja a földpotenciálhoz (nulla Volt) közeli szinten van (0,15 – 0,2 V). A zárt
tranzisztor kollektor potenciálja a tápfeszültséggel (+Ec) egyenlő.
A gyorsítás érdekében a bázis-kollektor átmenetet egy Schottky diódával söntölik
(3.11 ábra). A Schottky dióda hamarabb nyit ki, mint a bázis-kollektor dióda, a
29
többletáramot elvezeti és így a tranzisztor nem kerülhet telítésbe. A gyakorlatban a

Schottky diódát és a tranzisztort egy eszközben hozzák létre (Schottky tranzisztor).
3.8 A tranzisztor termikus stabilitása

A hőmérséklet változása befolyásolja a tranzisztor paramétereit és váltakozóáramú
beállítását.
Hőmérsékletfüggő mennyiségek:
a) az emitter-bázis feszültség fokonként kb. 2,5 mV-al csökken kis tranzisztoroknál, a
nagyoknál pedig kevésbé, csak kb. 2 mV-al fokonként.
b) A kollektor záróárama (maradékáram) fokonként 10 %-al nő.
A kollektor maradékáram növekedése különösen veszélyes, mert nagyban
befolyásolja a kollektor áramot. Ugyanis: IC = IB + [1/(1-)]ICBO  (IB +ICBO).
A tranzisztor hőmegfutása tulajdonképpen a disszipálandó teljesítmény ugrásszerű
megnövekedését jelenti amelyet nem tud telejsen leadni, megnő az átmenetek
hőmérséklete míg végül a tranzisztor tönkremegy. Tj az a legnagyobb záróréteg
hőmérséklet, amelyet a tranzisztor képes elviselni. Megjegyezzük, hogy ez nem azonos a
tranzisztor környezetének a hőmérsékletével.
Az a hőmennyiség, amely a záróréteg és a környezet közötti hőmérséklet
különbségéből adódik és időegység alatt eltávozik (disszipálódik), a hővezetés. Reciproka a
hőellenállás (egysége a oC/W): Rth = Tj – T/Ptot.
A tranzisztorok hődisszipációja hűtőbordák alkalmazásával javítható. Hűtőborda
szerelhető a tranzisztor tokjára vagy a tokot szerelik hűtőbordára.
30
4. TÉRVEZÉRLÉSŰ TRANZISZTOR (FET)
A térvezérlésű tranzisztorok (Field Effect Tranzistor – FET) a bipoláristól eltérő fizikai elven
működnek. Szemben a bipoláris tranzisztorral, amelyben elektron- és lyukvezetés
egyaránt előfordul, ezek áramát csak egy töltéshordozó biztosítja. Ezért ezt az eszközt
unipoláris tranzisztornak is nevezik.
Két alapvető típusuk a záróréteges- és a szigetelt elektródás tranzisztor.
A térvezérlésű tranzisztorok működésésnek a leírásakor csak azokat a jelenségeket
fogjuk figyelembe venni, amelyek a megértéshez elengedhetetlenűl szükségesek.
4.1 Záróréteges térvezérlésű tranzisztor

A záróréteges térvezérlésű tranzisztor (Junction Field Effect Tranzistor – JFET) 1953-ban, öt
évvel a bipoláris tranzisztor után jelent meg.
Az alapgondolta a következő. A félvezető fajlagos ellenállását a benne levő többségi
töltéshordozók koncentrációja határozza meg. Próbáljuk meg egy félvezető tömbben egy
olyan változtatható keresztmetszetű csatornát létrehozni, amellyel az ott áramló
töltéshordozók hozamát kézben tudjuk tartani.
E gondolatot a gyakorlatba a következőképp ültették át.
Tekintsünk kiindulásképp egy n típusú félvezetőtömböt, amelyben egymással
ellentétesen két p tartományt hozunk létre.
+
D +
D
U
n
G G
+
+
++
+
++ + + + + + + ++ +++ ++ + +
p p
G
S
+
+
+
+
+
0V
4.1 ábra: A záróréteges térvezérlésű tranzisztor elvi

felépítése S
0V
4. A TÉRVEZÉRLÉSŰ TRANZISZTOR
Általában a p tartomány erősebben szennyezett mint az n tartomány. A tömb

hosszirányú végződésein és a p tartományban létesítsünk kivezetéseket. A hosszirányú
kivezetések egyike legyen pozitív a másik nulla potenciálú. A p réteg kivezetése legyen
enyhén negatív. A három kivezetés neve: a nulla potenciálú a forrás (source), a pozitív a
nyelő (drain), a p réteg végződése pedig a kapu (gate). Ezek formálisan az emitternek,
kollektornak és bázisnak felelnek meg.
Ha a struktúrát polarizáljuk akkor záróirányba előfeszített pn átmenet alakul ki, azaz
olyan záróréteg keletkezik, amelynek a szélessége a nyelő fele nő. Az történik ugyanis,
hogy a forrás szomszédságában a pn átmenet előfeszítése megközelítöleg nulla, a nyelő
szomszédságában pedig épp a nyelőfeszültség. A p tartomány potenciálja állandó. A
keletkező változó szélességű csatornán keresztűl áram folyhat a forrás és a nyelő között.A
csatorna szélessége a nyelő felé csökken. Ha a zárórétegbe elektron kerül, akkor ebből
kilöködik, mert a (+)  (–) irányítású erővonalak irányával ellentétes az elektromos tér
hatása az elektronokra.
Megfelelően nagy negatív kapufeszültség a csatorna elzáródásához vezet (elzáródási
feszültség). Tehát a kapufeszültséggel a csatorna vezetőképessége vezérelhető, azaz végső
soros az IPS áram.
A záróréteg változásához nincs szükség teljesítményre vagy pontosabban a
teljesítmény elhanyagolhatóan kicsi. Tehát az ID áram teljesítmény nélkül vezérelhető. A
pn átmeneten csak kis záróirányú áram folyik. Adott kapufeszültség mellett a nyelő
áramot az UDS vezérli. Tehát a térvezérlésű tranzisztorban a csatorna keresztmetszetét a
kapura adott feszültség mellett a forrás-nyelő feszültség is befolyásolja. Fontos
megjegyezni, hogy a forrás és a nyelő szerepe felcserélhető.
Könnyen belátható, hogy a struktúra akkor is működőképes, ha a kapu potenciálja
zéró. Ha a kapu nyitó irányú előfeszítést kap, akkor ez a pn átmeneten nyitóírányú
diffuziós áramot eredményez, amely a vezérlő áramkört terheli. Minthogy ilyenkor az
eszköz hatásfoka csökken vagy működése akár megszünik, ezt az üzemmódot rendszerint
elkerülik.
Az n és p csatornás záróréteges térvezérlésű tranzisztorok rajzjeleit valamint
feszültségeit és áramait a 4.2 ábra szemlélteti.
32
ID ID
+
UDG UDG
D n csatornás
G UDS - UDS
S JFET
D
p csatornás - UGS
G UGS
S JFET - -
4.2 ábra: A záróréteges térvezérlésű tranzisztor rajzjelei, feszültségei és áramai
Hasonló elvű a p típus is, amely akkor jön létre, ha a félvezető tömb p típusú.
Technológiai meggondolásokból kifolyólag a bemutatott struktúrát egy hordozó
réteg (szubsztrát) felületén alakítják ki, de a záróréteges térvezérlésű tranzisztrorok a
gyakorlatban számos más geometriai elrendezésben is kivitelezhetők.
4.1.1 A záróréteges térvezérlésű tranzisztor jelleggörbéi

A záróréteges térvezérlésű tranzisztor jelleggörbe családja a bipoláris tranzisztorhoz
hasonló módon a négy negyedes koordinátarendszerben ábrázolható (4.3 ábra). E
tranzisztorok jelleggörbéi rokonságba hozhatók a bipoláris tranzisztorok jelleggörbéivel
csak itt vezérlő árammal nem kell számolnunk.
ID
UDS -UGS
UGS UDS
UK ID
-UGS
IG (a) UGS (b)

4.3 ábra: A záróréteges térvezérlésű tranzisztor jelleggörbéi (a), és a növekményes n – csatornás MOS
tranzisztor átviteli görbéje (b)
33
A könyökfeszültség feletti részen a nyelő áramot csak UGS határozza meg. A

jelleggörbe család legjelentösebb tagjai a kimeneti- (első negyed) és az átviteli
karakterisztikák (második negyed).
A kimeneti jelleggörbe család meredeken emelkedő szakasza a csatorna nyitott
állapotának felel meg. E szakaszon az eszköz feszültséggel vezérelhető lineáris
ellenállásnak felel meg. A könyökfeszültség (UK) után a meredekség közelítőleg nullává
válik. Itt a térvezérlésű tranzisztor az ideálist megközelítő áramgenerátorként működik.
Ha a forrás-nyelő feszültség túllép egy értéket az átmenet átütése következik be, amely
tönkreteszi az eszközt. A kimeneti karakterisztika paramétere a kapufeszültség (UGS).
Az átviteli jelleggörbe a kapufeszültség hatását szemlélteti a nyelőáramra. Itt a
paraméter a forrás-nyelő feszültség (UDS). A csatorna teljes elzáródása (ID = 0) rendszerint
néhány voltos feszültség hatására történik meg. A görbe közelítöleg négyzetes függvény.
A bemeneti jelleggörbe (harmadik negyed) tulajdonképpen a pn átmenet záróirányú
árama, amely a nA-s nagyságrend miatt általában elhanyagolható.
Minthogy a forrás-nyelő feszültség hatása kapuáramra jelentéktelen, a negyedik
negyedben elhelyezkedő fordított átviteli jelleggörbét nem szokták tanulmányozni.
A záróréteges térvezérlésű tranzisztor néhány paramétere a jelleggörbék alapján
meghatározható. Ezek differenciális értelműek:
I D
 a meredekség vagy transzfer meredekség: S 
U GS
U GS
U GS
 a bemeneti ellenállás: R GS 
I D
U DS
U DS
 a kimeneti ellenállás: R DS 
I D
U GS
A bipoláris tranzisztorhoz hasonló módon tárgyalható a FET helyettesítő képe

különböző frekvenciákon. Ugyanígy kiindulhatunk a hibrid, admitancia vagy impedancia
paraméterű egyenletekből.
A térvezérlésű tranzisztorok jelleggörbéjét és paramétereit a tranzisztor katalógusok
(félvezető katalógusok) adják meg.
A munkapont beállítására e fejezet végén fogunk kitérni röviden.
34
4.1.2 Fém-félvezető átmenetes (Schottky) térvezérlésű tranzisztor

A csatorna vezérlésére necsak pn átmenet használható, hanem fém-félvezető átmenetek is.
Legföbb jellemzőjük a gyorsabb működés, amely a Schottky átmenet következménye.
Megnevezésében is a csatornát vezérlő átmenet típusa szerepel (Metal-Semiconductor Field
Effect Transistor – MESFET). Egyébként működésük megegyezik a többi térvezérlésű
tranzisztoréval. Eltérések mutakoznak azonban a kivitelezési technológiában.
4.2 Szigetelt vezérlőelektródájú térvezérlésű tranzisztor (MOSFET)

A térvezérlésű tranzisztorork e típusa 1960-ban jelent meg. Ez a megnevezés elsősorban
típusukra utal (Isolated Gate Field Effect Tranzistor – IGFET). Elterjedtebb azonban a
felépítésükkel összefüggő megnevezés, éspedig a fém-oxid-félvezető térvezérlésű tranzisztor
(Metal Oxid Semiconductor Field Effect Tranzistor - MOSFET). Egyszerűsége és rövidsége
miatt, magyarúl is gyakran a MOSFET vagy MOS tranzisztor megnevezést használják.
4.2.1 A MOS tranzisztor felépítése és működése

A MOSFET aktív része a p típusú szubsztrát, amelyben két n típusú szigetet alakítanak ki.
Ezt oxidréteggel vonják be, amelyen a szigeteknél ablakot nyitnak. A zoxidrétegre a két
sziget közötti tartományban vékony fémréteget párologtatnak. Az oxidréteg (SiO2,
aluminium oxid) jó szigetelő és jó átütési szilárdságú. E struktúrát a 4.4 ábra mutatja be. A
szigeteket és a fémréteget kivezetésekkel látják el, ezek alkotják az eszköz külsőleg
hozzáférhető elektródjait. A két sziget a forrás és a nyelő, a fémréteg pedig a kapu szerepét
tölti be.
S G D 0V +
S G D
++++
----
n n n n
p p U
4.4 ábra: A MOS tranzisztor elvi felépítése
35
A p szubsztrátban többségi lyukak és kisebbségi elektronok vannak. Ha a kapura

pozítiv feszültség kerül, akkor az elektronok a kapu alatti réteghez vándorolnak és ott
akar többségbe is kerülhetnek, annál is inkább mert a lyukak ellenkező irányba mozognak.
Ezáltal a forrás és nyelő között n vezető csatorna jön létre, amelyen keresztül polarizálás
esetén a forrás-nyelő árama bezárulhat. A csatorna szélessége ebben az esetben is változó,
a nyelő felé növekvő potenciálnak megfelelően. A pozitív kapufeszültség növelésével a
csatorna elektronokban jobban feldúsul, tehát jobban vezetővé válik. Ha a pozitív
feszültség csökken, a fordított jelenség játszodik le. Tehát a csatorna vezetőképessége a
kapufeszültséggel szabályozható.
Hasonlóan a záróréteges térvezérlésű tranzisztorhoz, a nyelő árama a
kapufeszültséggel teljesítmény felvétele nélkül vezérelhető.
A szubsztrát és a forrás rendszerint közös potenciálra (0 V) kerül. Érdemes
megjegyezni, hogy a MOS struktúrákban lezajló vezetési mechanizmus a félvezető felületi
rétegében megy végbe, ellentétben a záróréteges esettel, ahol a vezetés a félvezető
tömbben valósul meg. Könnyen belátható, hogy a MOS tranzisztorok esetében is a forrás
és nyelő szerepe felcserélhető.
Vezérlés szempontjából a MOS tranzisztor két változata különböztethető meg:
A növekményes (betöltéses) MOS tranzisztornál nulla kapufeszültség esetén (nyitott
kapu) a forrás-nyelő szakasz lezár. Ezért ezt önzáró típusnak is nevezik. Csatorna csak
akkor keletkezik, ha az oxidréteg közelében elektrondúsúlás lép fel, amely pozitív
kapufeszültséggel érhető el.
A kiürítéses MOS tranzisztornál nulla kapufeszültség esetén is csatorna jöhet létre a
forrás és nyelő között, tehát nyitott kapuval is vezet. Ez az önvezető típus. E típus elvileg
mind negatív, mind pozitív kapufeszültséggel vezérelhető. Negatív vezérlés esetén a
csatorna elektronokban elszegényedik (kiürül) és adott értékeknél elzáródik (elzáródási
feszültség).
Hasonlóan p csatornás MOS tranzisztorok is létrehozhatók.
A MOS tranzisztoroknak feszültségei és áramai a 4.2 ábrához hasonlóak.
A 4.5 ábra a MOS tranzisztorok rajzjeleit tünteti fel.
36
D D D D
G G G G
S S S S
n-csatornás kiűrítéses p-csatornás kiűrítéses n-csatornás p-csatornás
MOS tranzisztor MOS tranzisztor növekményes MOS növekményes MOS
(önvezető) (önvezető) tranzisztor (önzáró) tranzisztor (önzáró)
4.5 ábra: A MOS tranzisztorok rajzjelei
A következőkben néhany más MOS tranzisztor változatot mutatunk be.
4.2.2 VMOS tranzisztor

Ellentétben a hagyományos MOS tranzisztorokkal, ahol a csatorna a félvezető felülettel
párhuzamos, a VMOS tranzisztoroknál (Vertical MOS) a csatorna a felületre merőleges az
ezt vezérlő tér iránya pedig a felülettel párhuzamos.
4.2.3 SOSFET tranzisztor

A szubsztrát alatt egy zafírréteg helyezkedik el. Innen származik a szilícium zafíron
(Silicon on Sapphire) elnevezés. Mivel elmaradnak a hordozóban fellépő parazita elemek ( a
hordozó nagy ellenállása miatt) a működési sebességük nő.
A gyártási módszer alapján vékonyréteg tranzisztornak is nevezik. Működésük
megegyezik a többi térvezérlésű tranzisztorokéval.
4.2.4 Kettős kapujú MOS tranzisztor

E különleges tranzisztor fajta úgy jön létre, hogy egy MOS tranzisztor nyelőjét egy másik
forrásával kötik össze, amelyek eredményeképp a csatorna hosszúsága megnövekedik,
vezérlésére, pedig két kapu áll rendelkezésére. Nagyfrekvenciás kapcsolásokban és
keverőfokozatokban használható előnyösen.
37
Hasonlóan, ugyanazon a hordozón sorosan kialakítható egy p csatornás és egy n

csatornás MOS tranzisztor pár. E struktúrát komplementer MOS tranzisztornak
(Complementary MOS - CMOS) nevezik. A CMOS elrendezését a 4.6 ábrán mutatjuk be.
S1 +
G1
D1, D2
G2
S2 4.6 ábra: A CMOS tranzisztor
A CMOS tranzisztor zaja alacsony, teljesítményfelvétele kisebb, működése pedig

gyorsabb. A velük kapcsolatos leglényegesebb megjegyzés azonban az, hogy kiválóan
megfelel az integrálási technológiáknak.
4.2.5 FAMOS tranzisztor

Ez egy rendkívül jelentős térvezérlésű tranzisztor. Egyik jellegzetessége, hogy a kapunak
nincs kivezetése (lebegő kapu), felületét oxidréteg borítja. A nyelőre viszonylag magas
feszültséget adva, a lezárt pn átmeneten lavinajelenség lép fel, hasonlóan a hagyományos
diódák zárófeszültségű üzemeléséhez. Ennek eredményeként a nagyenergiájú „forró
elektronok” áthatolnak a vékony oxidrétegen és a lebegő kapura kerülnek. Mivel innen nem
vándorolhatnak el, a kapu negatívan töltődik fel. p csatornás struktúra esetében ez a forrás
és nyelő között csatorna létrjöttét jelenti és az eszköz vezető állapotba kerül és stabilan az
is marad. A lebegő kapu és a lavinajelenség adja az eszköz nevét: lebegőkapus,
lavianjelenséges MOS tranzisztor (Floating Gate Avalanche MOS – FAMOS). Az üzembiztos
működés feltétele, hogy a kapu ne veszítse el a töltéseket. Ez kb. 100 év. A kapu töltése
gyorsan eltávolítható pl. ultraibolya besugárzással amelynek hatására fotoáram jön létre.
Ezáltal tehát a tranzisztor vezetése megszüntethető. A leírt „zárás-nyitás” folyamat
sokszor megismételhető. Az eszköz említett rendkívüli jelentősége a programozható
memóriák gyártásában van.
38
4.2.6 MOS kondenzátor és MOS ellenállás

Kialakítástól és üzemmódtól függöen a MOS tranzisztor mint kondenzátor vagy ellenállás
is működhet.
A MOS kondenzátor a tranzisztor oxidrétege alatt jelentkező kapacitás, amely az
oxidréteg kapacitásásval sorban jelenik meg. A kapura csatolt nyitófeszültség hatására a
felület alatt egy meghatározható vastagságú és töltésű kiürített réteg keletkezik. Értékét
alapvetően a kapufeszültség határozza meg. Jellemző értéke néhány pF.
Mint említettük, a térvezérlésű tranzisztor ellenállás-ként működik mindaddig, amíg
a forrás-nyelő feszültség a könyökfeszültség alatt van. E tratományban az eszköz
feszültséggel vezérelhető lineáris ellenállásként üzemel. Értékei a gigaohm tartományig
terjednek
Az itt leírt megállapítások igen nagy jelentőséggel bírnak az integrált technológiában,
ugyanis ugyanaz a struktúra, de különböző körülmények között üzemelhet mint
ellenállás, kondenzátor vagy tranzisztor.
4.2.7 A MOS tranzisztor jelleggörbéi és paraméterei

Minthogy a MOS tranzisztor elméletileg hasonló a záróréteges térvezérlésű tranzisztorhoz,
ennek megfelelően a jelleggörbék is hasonlóak egymáshoz (lásd 4.3 ábra). Növekményes n
csatornás esetben az átviteli jelleggörbe a kapufeszültség pozitív tartományba tolódik (4.3
ábra). A paramétereket illetően megjegyezzük, hogy a MOS tranzisztor meredeksége
valamivel kisebb, a bementi ellenállása pedig nagyobb (akár ezer terra ohm nagyságrendű
is lehet).
Mivel a MOS tranzisztor bemeneti ellenállása rendkivül nagy a MOS
kondenzátorban felhalmozódó sztatikus töltések következtében viszonylag magas
feszültség alakul ki (száz és ezer volt nagyságrendű). Ekkora feszültséget a vékony
oxidréteg (a kondenzátor dielektrikuma) nem képes elviselni és átüt, végső soron tehát a
tranzisztor tönkremegy. Mivel ez a jelenség már kézbevételkor felléphet, megfelelő
védekezési eljárásokat kell fogganosítani (pld. a kivezetéseket beszerelésig rövidre zárják).
39
4.2.8 A MOS tranzisztor kapcsoló üzemmódja

Mivel az elektronok mozgékonysága többszöröse a lyukakénak, ezért az n csatornás MOS
tranzisztorok gyorsabbak a p csatornásoknál. Ez kihat a CMOS eszközökre is.
Megjegyezzük azt is, hogy a csatornahossz csökkenésével négyzetesen csökken a töltések
áthaladási ideje, azaz nő a sebesség. E tényt már a tervezésnél célszerű figyelembe venni.
A MOS tranzisztor kapcsoló üzemmódban négyszögjellel vezérelve egy RGCG integráló
tagot működtetünk. A nyelő áram indulását egy  késleltetés (holtidő) jellemzi, amely
addig tart amíg az UGS felfutása el nem éri az UT küszöbfeszültséget. A kikapcsoldási idő
általában rövidebb a bekapcsolodásinál.
A kapcsolóüzemű MOS tranzisztort és a megfelelő idődiagramokat a 4.7 ábra
illusztrálja.
Ube
UG
UT
ID
4.7 ábra: A MOS tranzisztor kapcsoló üzemmódban 
A MOS tranzisztor sebességét a kapacitív terhelés is lényegesen befolyásolja.
4.3 A térvezérlésű tranzisztorok alapkapcsolásai

A bipoláris tranzisztoroknál tárgyalt alapkapcsolások párhuzamba állíthatók a
térvezérlésű tranzisztorok hasonló kapcsolásaival. Megjegyezzük azonban, hogy a közös
40
bázisú kapcsolásnak megfelelő közös kapujú kapcsolást a gyakorlatban nem használják. A

másik két kapcsolást, a közös forrású, illetve a közös nyelőjű kapcsolás a 4.8 ábrán látható.
+
+
Ube
Uki Uki
Ube
4.8 ábra: A térvezérlésű tranzisztor közös forrású és közös nyelőjű kapcsolásai
4.4 A munkapont beállítása

Akárcsak a bipoláris tranzisztor esetében, a térvezérlésű tranzisztor megkívánt
működésének feltétele a munkapont helyes megválasztása és beállítása. A tranzisztor
mindig a munkapont környezetében működik. A térvezérlésű tranzistornál adott forrás-
nyelő feszültség és nyelő áram csak a kapufeszültség (UGS) bizonyos értékénél érhető el.
A munkapont meghatározására történhet itt is grafikus-analitikus módszerrel.
Hasonlóan a bipoláris tranzisztorhoz, első lépésben a megengedhető legnagyobb
feszültség, a maximálisan disszipálhatő teljesítmény, a nem telített és a kis áramok
tartományának a figyelembe vételénél kirekesztjük a munkapont elhelyezése
szempontjából tilos területeket. Ezt követően ugyanúgy járunk el mint a bipoláris
tranzisztork esetében (lásd 3.6 paragrafus). A munkapont az RD és a kapu előfeszítésének
a meghatározása után, az elméletet a gyakorlatban is meg kell valósítani.
A munkapont beállítását az elektródák a munkapont által megszabott előfeszítésével
végzik. Az egyszerűség kedvéért csak az n-csatornás MOS tranzisztorra fogunk hivatkozni
közös forrású kapcsolásban.
A legegyszerűbb előfeszítés és munkapont beállítás két feszültségforrással
valósítható meg a 4.9 ábra szerint.
41
(b)
(a)
4.9 ábra:
A MOS tranzisztor munkapont beállítása
(c)
Megemlítjük, hogy a C kondenzátor itt is az Ube egyenáramú komponensének a

leválasztására szolgál. Ez a módszer azonban nem előnyös. Az egyik hátrány, hogy az
előfeszítések fixek és nem függnek a tranzisztorok paramétereitől, tehát önműködöen nem
képesek alkalmazkodni a változásokhoz és a paraméterek szorásához. A másik hátrány az,
hogy két külön feszültségforrás alkalmazása nem gazdaságos.
Természetesen ebben az esetben is létezik olyan megoldás, amely kiküszöböli az
említett hátrányokat. Egy ilyent mutat be a 4.9b ábra. A nyelő áram egyenkomponense
feszültségesést okoz az RS ellenálláson. Mivel az RG ellenálláson az áram elhanyagolható,
ez a feszültségesés megjelenik a kapu és a forrás között. Ezáltal a nyelő áram minden
változása olyan feszültségesést hoz az RS-en létre, amely az eredeti áramváltozást
megakadályozni igyekszik (önmüködő előfeszítés).
Az RS méretezésére az RS = - UGS/ID képlet alkalmazható. Az RS növelésével a
kapcsolás egyre kevésbé érzékeny a tranzisztor paramétereinek szórására. Ennek viszont
az a nemkívánatos következménye, hogy csökken a nyelő áram és az átvitt teljesítmény.
42
Az önmüködő, változó előfeszítés mellett, egy feszültségosztóval a kapura egy állandó

előfeszítést is adhatunk (4.9c ábra). Ez az úgynevezett vegyes előfeszítés. Itt is
alkalmazható a már bemutatott hidegítő kondenzátor, továbbá a kétszeres önmüködő
előfeszítés (4.9c ábra, szaggatott vonal). A feszültségosztó alkalmazása a kapcsolás
bemeneti ellenállását lecsökkenti. Növekményes MOS tranzisztor esetében a 4.9c ábra
kapcsolása alkalmazható az RS és CS tagok nélkül. Ezeknél a tranzisztoroknál ugyanis a
nyelő és a kapu feszültsége azonos előjelű.
4.5 A bipoláris és a térvezérlésű tranzisztor összehasonlítása

A bipoláris tranzisztorokkal szemben a térvezérlésű tranzisztorok nagy előnye az
egyszerűbb gyártástechnológia (ebből következően az előállítási költsége kisebb) és a
sokkal csekélyebb hőmérsékletfüggés. Az utóbbinak oka az, hogy működésük a többségi
töltéshordozók mozgásán alapul. A térvezérlésű tranzisztorok nagyobb hányadánál az
áram hőmérséklet-együtthatója negatív. Ez azért kedvező, mert így a hőmérséklet
növelésével a disszipáció csökken, amely kizárja a hőmegfutás veszélyét. A térvezérlésű
tranzisztorok még abban is lényegesen eltérnek a bipoláris tranzisztoroktól, hogy a
szokásos üzemmódokban csak elhanyagolható vezérlőteljesítményt igényelnek.
Mivel a térvezérlésű tranzisztork közül a MOS típusnak kiemelt jelentősége van az
integrálhatóság szempontjából, a továbbiakban ezeket hasonlítjuk össze az alábbi
táblázatban a bipoláris tranzisztorokkal, néhány fontos jellemző alapján.
Jellemző Bipoláris tranzisztor MOS / CMOS tranzisztor

Teljesítményfelvétel közepes igen kicsi
Kapcsolási idő nagyon kicsi relatív kicsi
Bemeneti ellenállás kicsi nagyon nagy
Terhelhetőség jó nagyon jó
Zaj kicsi nagyon kicsi
Gyártástechnológia bonyolultabb egyszerűbb
Integrálhatóság elvileg gyengébb igen magas fokú
43
4.6 Töltéscsatolt eszköz

A töltéscsatolt eszköz (Charge Coupled Device – CCD) olyan félvezető eszköz, amelynek egyik
elemében tárolt töltésmennyiség átvihető a szomszéd elembe külső potenciálok megfelelő
alkalmazásával. A töltéscsatolt eszköz 1969-ben jelent meg és néhány év alatt igen
látványos fejlődésen ment keresztül.
A működési alapelv azon a felismerésen alapul, hogy a MOS kapacitás bizonyos
körülmények között és rövid ideig analóg információ tárolására alkalmas. Két kellő
közelségben kialakított MOS kapacitással elérhető, hogy kiűrített tartományaik
érintkezzenek egymással. Megfelelő kapufeszültséggel az is megvalósítható, hogy a közös
potenciálgödör különböző mélységű legyen (lépcsőzetes). Ennek következtében az elsőben
eredetileg jelenlevő töltésmennyiség a másikba fog átvándorolni. Az egymással érintkező,
különböző mélységű potenciálgödrök által lehetővé váló töltésátvitel a tulajdonképpeni
töltéscsatolás. Lényegében tehát egy elektród (kapu) alatt tárolt töltésmennyiség a
szomszédos elektróddal vezérelhető a potenciálgödör mélységének a befolyásolása által. A
vázolt módón működő MOS kapacitáslánc képezi a töltéscsatolt eszközt. A
kapupotenciálok változtatásához, tehát a töltésátvitel megvalósításához, egy három vagy
négy fázisú jelre van szükség (órajel).
A felületi töltástárolás és mozgatás a félvezető tömbben is megvalósulhat.
A töltéscsatolt eszközöket integrált kivitelben gyártják. Alkalmazásának lényeges
területe az analóg jelfeldolgozás, minthogy működési elve analóg. Talán legfontosabb
alkalmazása a töltéscsatolt eszköz alapú képfelvevő, amelynél a mozgatásra kerülő
töltéscsomagok megvilágítás hatására jönnek létre. Manapság kizárólag ilyen típusú
képfelvevőket használnak.
A működési elvet tekintve ugyancsak töltéscsatolt eszköz a vödörlánc eszköz, valamint
a töltésinjektálású eszköz.
Az előbbi lényege az, hogy egy sorbakötött MOS tranzisztorlánc egymás után
következő elemeit két vezérlőimpulzus felváltva, egymás után nyitja. Ezáltal az első
tranzisztor bemeneti kondenzátorában felhalmozott töltés vödörláncszerűen töltödik
tovább a többi tranzisztor között levő kondenzátorokba (kézről-kézre adott tűzoltó veder
44
elve). Az elemek száma, valamint a vezérlőimpulzusok periódusa ismeretében a lánc

késleltetése pontosan meghatározható.
A töltésinjektálású eszköz lényegében egy MOS kapacitás-párokból kialakított
mátrixszerkezet. Egy páron belül, ha legalább egy kapu megfelelően polarizált, akkor
például a fény hatására létrejött töltések tárolhatók és mozgathatók. Ha viszont mindkét
kapu potenciálja nulla, akkor megszűnik a kiűrítési tartomány (potenciálgödör) és a
töltések a hordozóba injektálódnak, majd ott rekombinálódnak. A rekombináció
viszonylag lassú, ezért az injektált töltések semlegesítésére más módszereket is
alkalmaznak. A párok kapui a mátrix sorait és oszlopait képezik. A töltésinjektálású
eszközüket főleg képfelvevőként alkalmazzák.
45
5. TÖBBRÉTEGŰ FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK
A többrétegü eszközök olyan félvezető alkatrészek, amelyek négy vagy több különböző
vezetési típusú rétegből állnak. Jellegzetes képviselői a négyrétegű dióda és a tirisztor.
Általában elmondható, hogy ezek gyengeáramú alkalmazása kevésbé jelentős, igen
elterjedtek visoznt a teljesítmény elektronikában. Itt csak röviden fogjuk áttekinteni őket.
5.1 Tirisztor (tirisztordióda)

A tirisztor olyan négyrétegű eszköz, amelynek két stabil üzemi állapota, egy nagy és egy
kis ellenállású állapota van. A tirisztorok kapcsoló tulajdonságokkal rendelkező,
vezérelhető alkatrészek.
A
p
D1
n
D2 p
G A A
D3 G
n
G K K
K
5.1 ábra: A tirisztor struktúrája és rajzjelei
A tirisztornak három pn átmenete van, amely három diódaként fogható fel.

Ugyancsak három kivezetése van, ezek az anód (A), katód (K), valamint a vezérlő elektród,
a kapu (G).
Az anód-katód feszültség szerint a záróirányú és a nyitóirányú kapcsolást
különböztetjük meg. Záróirányú polaritásnál a tirisztor mindig zárva marad, azaz megőrzi
nagy ellenállású állapotát (megaohmos nagyságrend). Ilyenkor a D1, D3 diódák záróirányú
üzemmódban vannak. Vezetési irányú működtetésben a D1, D3 diódák nyitóirányban
működnek, a katód és az anód közötti ellenállás ugyancsak nagy. Ez a blokkolási állapot. Ha
a feszültség tovább növekszik, egy bizonyos feszültségen az átkapcsolás jelensége lép fel
és a tirisztor hirtelen a kis ellenállású állapotba billen át. Ez a nullátmeneti billenés
(nullátmeneti feszültség – UKO). Ebben az állapotban a kapufeszültség nulla. A kis
ellenállású állapotba való átkapcsolás a nullátmeneti billenőfeszültség elérése előtt is
bekövetkezhet, ha a kapura pozitív impulzust adnak, mert az megindítja az egymást
erősítő vezérlési jelenséget. A vezérlő impulzusnak minimális időtartama van. Az
áramerősségnek szintén elegendően nagynak kell lennie.
Kis ellenállású állapotban a tirisztor töltéshordozókban túltelítődik. Ekkor a
vezérlőcsatlakozás hatástalanná válik és a tirisztor nagy ellenállású állapota nem
kapcsolható vissza. A visszabillenés akkor megy végbe, amikor az áram egy adott kritikus
érték (Ith) alá esik. Mivel a tirisztor ellenállása vezetéskor igen kicsi (miliohmos
nagyságrend), ezt feltétlenül terhelőellenállással kell korlátozni.
Az előzőekben leírt folyamatokat a tirisztor jelleggörbéjén (5.2 ábra) követhetjük.
I
vezetési
tartomány
átmeneti
tartomány
Ith
G
UKO UAK
blokkolási
zárási tartomány
tartomány K
5.2 ábra: A tirisztor jelleggörbéje és a két-tranzisztoros kapcsolás
A tirisztor elvileg vezérelhető mind a katód, mind az anód oldalról. Az utóbbit

azonban rendszerint nem alkalmazzák.
Jó közelítéssel a tirisztor két-tranzisztoros kapcsolásnak tekinthető (5.2 ábra). A
tirisztort vezérelhető egyenirányítónak is nevezik.
47
5.1.1 Jellemző adatok

A már említett nullátmeneti billenőfeszültségen (UKO) és a kritikus áramon (Ith) kivül a
tirisztornak egyébb jellemző adatai is vannak, amelyek eltérnek az eddig tárgyalt félvezető
eszközöktől. Természetesen ezeket is a katalógusokban foglalják össze, most csak
néhányat fogunk röviden értelmezni. A billenést kiváltó impulzus által képviselt áram a
gyújtóáram (IGT), feszültsége pedig a gyújtófeszültség (UGT). A gyújtási idő az az
időintervallum, amely alatt a tirisztor feszültsége a kezdeti érték 10 %-a alá esik. A tartós
áram a megengedett vezetési áram értékét jelöli. A legnagyobb tartósáram az elöbbi
maximális értéke. A vezetési irányú feszültség növekedésének legnagyobb megengedett
értéke a kritikus feszültségmeredekség. Ha ezt nem tartják be akkor nem kívánt átbillenés
következhet be.
5.1.2 Jellegzetes alkalmazások

A tirisztort általában vezérlőberendezésekben alkalmazzák mint érintkezés nélküli
kapcsoló, váltóáramú félhullámvezérlésre, egyenáramban kapcsolóként,
feszültséghatárolásra, stb. A következőkben a félhullámvezérlés (fázishasítás) elvét
foglaljuk össze.
A folyamat az 5.3 ábrán követhető nyomon.
A tirisztorra kapcsolt váltófeszültség (u) pozitív félperiódusának kezdetéhez képest
bizonyos késéssel (gyújtáskésési szög) érkezik a kaput vezérlő impulzus (UG). Ennek
hatására a tirisztor a vezetési tartományba (lásd 5.2 ábra) kerül, az eszközön a feszültség
lecsökken (Utir) és rajta keresztűl áram (I) indul meg. Ezt szűrve egyenfeszültség adódik,
amelynek értéke a vezérlőimpulzus késleltetésével változtatható. Minél nagyobb a
gyújtáskésleltetési szög annál kisebb a félhullámhosszból lemetszett rész. Minthogy
tirisztorral csak félhullám vezérelhető a rendszerben egyenlőtlen terhelés adódik.
48
UG t
Utir t
I t
5.3 ábra: A tirisztoros fázishasítás elve
5.2 Tirisztortetróda
A tirisztorhoz képest két vezérlőelektródája van, mindkettő segítségével, vagy egyidejűleg
mindkettővel kapcsolható akár a kis, akár a nagy ellenállású állapotba. Az eszköz
struktúráját, rajzjelét és a neki megfelelő két-tranzisztoros kapcsolást az 5.4 ábra
szemlélteti.
A
A
p
n
G2
G2 A
G2
G1
p
n G1
G1 K
K K
5.4 ábra: A tirisztortetróda
49
5.3 Triac (kétirányú tirisztor)

Megnevezése a TRiode Alternating Current switch szavakból származik.
A tirisztornak azt a hiányosságát küszöböli ki, hogy csak a pozitív félhullámot
vezérli, a negatívokat lezárja, tehát egyenirányító hatása van. Ahhoz, hogy a negatív
félhullám is vezérelhető legyen, két ellenpárhuzamos tirisztorra van szükség. Ekkor
viszont két vezérlőáram kellene. A triac két ellenpárhuzamos (5.5 ábra) tirisztor egyesítése
egyetlen félvezető kristályban, ily módon ötrétegű eszközt kapunk. Tehát a triac mindkét
félhullámot vezérli és a vezérlés egy vezérlőelektródával megy végbe. A vezérlőelektród
(kapu) két réteget is érint. A triac esetében értelmetlen anódról és katódról beszélni. A triac
elvileg mindkét oldalról vezérelhető.
I
UG 0
A1 U
G
UGT2 +
Tir 1
U
UG 0
Tir 2
UGT1
+ A2
5.5 ábra: A triac
Az 5.5 ábrán szerepel még a triac jelleggörbéje és rajzjele.

A tirisztorhoz hasonlóan a triac vezérlőelektródja a gyújtás után hatástalanná válik A
kis ellenállású állapot mindaddig fennmarad amíg ay áram a kritikus érték alá nem esik. A
keletkező felharmónikusok miatt zavarszűrésre van szükség.
5.4 Diac (kétirányú dióda)

Megnevezése a DIode Alternating Current switch szavakból származik. A diac váltakozó
áramú kapcsolódióda, amely három zónából áll. Általában pnp struktúra. A külső
feszültségtől függetlenül az egyik pn átmenet mindig záró, a másik pedig nyitóirányban
működik. Jellemző rá, hogy ha a feszültség adott érték alá csökken a Zener diódához
50
hasonló áttörés játszódik le és ezután a kétirányú dióda kis ellenállású lesz. Az áttörési
feszültség a szennyezettségtől függ. A nagy ellenállású állapotba való visszakapcsolás a
kritkus feszültségnél kisebb értéken következik be. Ugyancsak diac-ként működik az
ötrétegű tirisztordióda. A diac kisteljesítményű eszköz. Legfőbb alkalmazásai: érintkező
nélküli kapcsoló, tirisztor vezérlés.
I
p - UBO IBO -
U
-
UBO
n
5.6 ábra: A driac
51
6. OPTOELEKTRONIKUS ESZKÖZÖK
Az általános elektronikán belül az optoelektronika a fény és az elektromos áram

(töltéshordozók) közötti kölcsönhatással, valamint e kölcsönhatások információgyűjtő,
átvivő, feldolgozó és tároló berendezésekben való alkalmazásával foglalkozik. Az
optolelektronika általában és az optoelektronikus eszközök fejlesztése a legutóbbi 20
évben igen nagy lendületet kapott főleg a számítástechnika és a távközlés egyre növekvő
igényeinek köszönhetően.
Az optoelektronika kezdetének a szelén fényelektromos tulajdonságának a
felfedezését (1873) tekinthetjük. Azóta számos optoelektronikus eszköz született és terjedt
el. A továbbiakban ezeket fogjuk röviden áttekinteni.
6.1 Fotoellenállás
A fotoellenállás egykristályos vagy polikristályos szerkezet, amelynek az ellenállása a
fénybesugárzás függvénye. Olyan félvezető vegyületek felhasználásával készül (pl. PbS,
CdS, stb.) amelyeknél a belső fényelektromos hatás jelentős.
E hatás mindegyik esetében csak egy frekvencia (hullámhossz) tartományban

érzékelhető. Ez a spektrális érzékenység. A spektrális érzékenységet ábrázoló görbe (6.1
ábra) különböző alakú lehet, de mindegyik rendelkezik egy az anyagra jellemző
maximummal. Ez pl. Si esetében kb. 800 nm-nél van.
spektrális érzékenység
R
szórási
tartomány
E [lux] 6.1 ábra: A fotoellenállás rajzjele, az ellenállás

változása és a spektrális érzékenység
A fotoellenállás jellemzői a sötétellenállás (nagyságrend  100 M), világos ellenállás

(nagyságrend 0,1 - 10 k), megszólalás (az ellenállásváltozás késése a megvilágításhoz
képest, magyságrendje ms) és az érzékenység (a relatív ellenállásváltozás és a belső
fényfluxus aránya).
Leginkább kapcsolóként (fényőr) alkalmazzák.
6.2 Fotoellem (napelem)

Fényenergiát alakít át közvetlenűl elektromos energiává. Szerkezetileg p típusú Si
egykristály, amelyre vékony n réteget visznek be. Előállítható n típusú is.
A fotoelem jellemzői a spektrális érzékenység és a megvilágítás függvényében
szolgáltatott feszültség. Pl. Si esetében, 1klx megvilágításnál Umax = 0,58 V, Imax  130 mA,
 = 700 nm.
U
+ (mV) Si
n
p Se
megvilágítás (lux)
6.2 ábra: A fotoelem struktúrája, rajzjele és a feszültségfüggvény
A fényelem feszültsége nem függ a felülete méretéttől és a megvilágítással

logaritmikusan nő (6.2 ábra). A napelem rendszerint nagyfelületű fényelem, amelyet
kizárólag a napenergia elektromos energiává való átalakításra használnak.
6.3 Fotodióda
Olyan fényérzékeny félvezteő dióda, amelyben a pn átmenet záróirányú árama
megvilágítás hatására változik. Megvilágítás hiányában a fotodióda jelleggörbéje a
hagyományos diódájéhoz hasonló. Sötétben a zárási áram normális. Fény hatásásra
53
kötéseikből töltéshordozók szabadulnak fel, amelyek kikerülnek a zárórétegből és a

záróáram ezáltal nő (6.3 ábra).
Anyagát tekintve a fotodióda Si-ból, Ge-ból, GaAs-ből, InAs-ből vagy más
anyagokból készül. Létezik pin struktúrájú fotodióda is (lásd 2.4.5 pont).
A fotodióda tokján kvarcüveggel ellátott ablakot képeznek ki. A tokozott átmenet
felülete ezzel párhuzamos.
S (%) Ir
Si (záróáram)
Ge
E (lux)
 (nm) Ur
800 1400 (zárófeszültség)
6.3 ábra: A fotodióda rajzjele, a záróáram

változása a megvilágítás és feszültség
függvényében
E (lux)
A fotodióda legfőbb jellemzői a világos áram (nagyságrendje 100 mA), a sötétáram

(nagyságrendje 0,1 mA), a fényérzékenység (a záróáram növekedése egységnyi megvilágítás
növekedés hatására), a spektrális érzékenység, a záróréteg kapacitás, a válaszidő
(nagyságrendje 10 ps).
Legáltalánosabb alkalmazásai a különböző fényérzékelő (foto-vevő) funkciók
megvalósítása.
54
6.4 Fototranzisztor
Olyan tranzisztor amelynek kollektor áramát a bázist megvilágító fény vezérli. Úgy is
mondható, hogy a bázis – kollektor dióda fotodiódaként működik. Emiatt tokozásuk olyan
kialakítású, hogy a fény a bázis-kollektor átmenetre juthasson.
A bázis tartományban a fény hatására keletkezett töltéshordozók ott maradnak és
tértöltésükkel nyitó irányba módosítják az emitter-bázis átmenetet. Ezáltal az eredetinél
több töltéshordozó injektálódik a bázisba tovább növelve ott a kisebbségi töltéshordozók
számát, ezek áthaladnak a bázis-kollektor átmeneten és növelik a kollektoráramot. A
bázist gyakran kivezetik a munkapont beállítás elősegítése érdekében.
Összehasonlítva a fototranzisztort a fotodiódával, a fényérzékenység lényegesen
nagyobb (erősítése kb. százszoros), válaszideje viszont kisebb (ns nagyságrendű). Kimenti
karakterisztikáját (6.4 ábra) a megvilágítás paraméterezi. A fototranzisztor spektrális
érzékenysége a többi optoelektronikus eszközhöz hasonló. Sötétárama nA nagyságrendű.
IC
E (lux)
UCE
6.4 ábra: A fototranzisztor rajzjele és kimeneti görbéje
A fototranzisztort is elsősorban foto-vevőként alkalmazzák. Meg kell említeni, hogy

térvezérlésű fototranzisztor és fototirisztor is létezik.
6.5 Fénykibocsátó dióda (világítódióda)

Olyan félvezető dióda, amely nyitó iányban elektron-lyuk párok rekombinációjakor fényt
bocsát ki. E célra a legmegfelelőbb anyagok a GaAs, GaP illetve a GaAsxP1-x alakú
55
vegyületek. Pin szerkezet is lehet fénykibocsátó tulajdonságú. A rekombináció

következtében a tiltott sáv szélességének megfelelő energia (fény) szabadul fel. A
kibocsátott fény maximuma a vörös, infravörös tartományba esik, de a látható sáv
irányába lehet eltolni. A kibocsátott fény színét a galliumarzenofoszfid típusú vegyületek
összetételével lehet módosítani. A fény intenzitása a diódaáram lineáris függvénye. A
fénykibocsátó dióda tokja biztosítja, hogy a keletkezett fény jó hatásfokkal jusson ki. A
végső színt a tok színe is befolyásolja. A fénykibocsátás kb. 2 mA diódaáramnál kezdődik.
A LED-ek (Light Emitting Diode) gyorsan reagálnak a vezérlésre.
GaAsP
GaAs
GaP
Si
U
6.5 ábra: A fénykibocsátó dióda rajzjele és áram-feszültség jelleggörbéje
A fénykibocsátó dióda nagy előnye az alacsony működési feszültség és

teljesítményfelvétel, illetve a gyors működés (ns-os nagyságrend).
A fénykibocsátó diódák jelleggörbéje annyiban tér el a hagyományos diódák
jellggörbéjétől, hogy az erős felfutás nagyobb feszültségeken (1 V felett) következik be.
A fénykibocsátó diódák elsősorban mint kijelző eszközök használatosak. E kijelzők
lehetnek egyéni vagy mátrixba szervezett (pl. hétszegmentes, 5x7 pontos, stb.) kijelzők.
Nagyon sok elemes, nagyfelületű, lapos TV képernyőként használható kijelző mátrixot is
készítettek. Ez a megoldás azonban mára már elavult és gyakorlati jelentősége megszűnt.
Az optocsatotókban ugyancsak fontos szerep hárul a fénykibocsátó diódákra.
56
6.6 Lézerdióda
Koherens fényt kibocsátó LED. Működése és kivitelezése bonyolultabb. A fény általában
az infravörös tartományba esik.
6.7 Optocsatolók
Az optocsatoló visszahatásmentes, galvanikusan leválasztott, elektromos jelátvitelt optikai
úton megvalósító eszköz. Az optocsatoló elvi vázlatát a 6.6 ábra mutatja be. tehát ez egy
LED és egy fototranzisztor páros.
6.6 ábra: Az optocsatoló elvi vázlata
Az optocsatolók alapvető jellemzői a dióda és a tranzisztor paraméterei, valamint az

áramátviteli viszony ( a tranzisztor és a dióda áramainak az aránya, nagyságrendje 100), az
átütési szilárdság, amely egy maximális feszültségnek felel meg (több ezer volt nagyságú)
és a határfrekvencia (jelenleg 10 MHz nagyságrendű). Méreteit tekintve az optocsatoló
néhány mm, de legelterjedtebb az integrált optocsatoló.
Az optocsatolót mind analóg, mind digitális rendszerekben alkalmazzák. Szinte
minden alkalmazásában a fő funkció a leválasztás és/vagy a jeltovábbítás.
Képzeljük el, hogy az optocsatoló adóját és vevőjét nagy távolságra eltávolítjuk, majd
optikai közeggel összekötjük őket. Az optikai közeg lehet igen vékony üvegrost, vagy
műanyagszál, amelynek vesztesége nagy távolságon sem jelentős. Az optikai közegben a
fény többszörös teljes visszaverődéssel terjed. Sikerült olyan műanyagtípust kifejleszteni,
amelynek vesztessége épp azon a frekvencián minimális, ahol az AlGaAs lézerdióda
emissziós sávja van. Pillanatnyilag néhány száz kilométerenként kell jelfrissítőket
telepíteni. A leírt rendszer egy száloptikai átviteli rendszer, amely rövidesen valószínüleg
felváltja a távközlési rendszerek hagyományos összeköttetéseit.
57
Az adó és a vevő azonban nemcsak nagy, hanem szinte elképzelhetetlenűl kicsi

(ezredmikron) távolságra is lehetnek egymástól. Ilyen méretek mellett már lehetőség
nyílik optikai jelfeldolgozó rendszerek integrálására, amely szintén a közeljövő egyik
igéretes megvalósításának tűnik. A számítástechnikában is várható a tisztán optikai
módszerek térhódítása.
6.8 Folyadékkristályos kijelző

A folyadékkristályok jellegzetes tulajdonságait hasznosító kijelző (Liquid Crystal Display -
LCD). A folyadékkristály kristályszerű rendezettséget mutató szerves folyékony anyag.
Jellemző tulajdonsága, hogy külső elektromos erőtér hatására a pálcika alakú molekulák
rendezettsége úgy módosul, hogy a folyadék fényáteresztő és visszverő tulajdonságai
megváltoznak a külső elektromos erőtér nélküli állapothoz képest. Ezáltal polarizált fény
alkalmazása esetén a két állapot megkülönböztethető. A folyadékkristály két párhuzamos
polárszűrős üveglap között helyezkedik el mikronnyi vastagságban. Az üveglapnak belső
felületére viszik fel az elektródokat, amelyek létrehozzák a folyadékot polarizáló erőteret.
Az elektródák alakja meghatározza a megjeleníthető alakokat. Lehetőség van szegmenses
felbontású vagy grafikus (pontelemes) megjelenítésre. Színezőanyagok keverésével színes
képek is létrehozhatók.
visszavero réteg
vízszintes polarizáló
vízszintes hálózat
folyadékkristály
függoleges hálózat
ablak vezérlo hálózat függoleges polarizáló
kivezetések
FOLYADÉKKRISTÁLY Megfigyelo
6.7 ábra: A folyadékkristályos kijelző elvi vázlata
A folyadékkristályos kijelző felépítését mutatja be a 6.7 ábra, amelynek alapján

összefoglaljuk a működésével kapcsolatos főbb tudnivalókat. A beeső fényt a függőleges
58
polarizátor polarizálja, majd a folyadékkristály a polarizációs síkot 90 fokkal elfordítja.

Ezáltal áthaladhat a vízszintes polarizátoron is, majd visszaverődik és az előbb leírtak
fordítottja zajlik le. Ha viszont a függőleges és vízszintes rácshálózatra vezérlőfeszültséget
kapcsolnak, tehát a folyadékkristály elektromos térbe kerül, ekkor nem fogja többé
megváltoztani a polarizációs síkot. Következetesképp a fény nem jut el a visszaverő
rétegig és a szemlélő sötétséget fog észlelni. A vezérlőfeszültségek rendszerint egy-egy
azonos pozitív és negatív érték a  10 V tartományban.
Mátrix szervezésű folyadékkristályos kijelzőkkel nagyfelületű megjelenítő hozható
létre. Ezeknél az egyes elemek erőtereit ügy valósítják meg, hogy állandó frekvenciával
pozitív és negatív potenciállal pásztázzák az összes függőleges, illetve vízszintes rácsot.
Képernyők esetében az elemek száma meghaladja az egy milliót.
A mátrix szervezésű folyadékkristályos képernyők továbbfejlesztéseként született
meg az un. aktív mátrixos lapos képernyő. Az aktív mátrixot a sorok és oszlopok
kereszteződésében kialakított parányi vékonyfilm tranzisztorok képezik, amelyek
segítségével vezérlik a folyadékkristály elemeket. A tranzisztorokat vékonyréteg
technológiával az üveglapra viszik fel. Egy pont vezérléséhez kisebb feszültségre van
szükség, mint passzív mátrixos esetben. Ugyanakkor a tranzisztorokkal pontosan és
hatékonyan lehet kezelni a kontrasztot is. Összességében a kép minősége lényegesen jobb,
de még mindig a katódsugárcsöves megjelenítő képminősége alatt marad. Színes
változatban pontonként három tranzisztor szükséges.
59
7. INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK
Az integrált áramkör (Integrated Circuit - IC) aktív és passzív lemekből kialakított,

táplálás és felhasználás szempontjából megbonthatatlan egységet alkotó elektronikus
áramkör, amely az elemek összekötését is magába foglalja. A integrált áramkör a
paraméterek, tesztelés és felhasználás tekintetében önálló alkatrészként kezelhető, amely
roncsolás nélkül nem bontható szét és nem alakítható át.
Előállításuk különleges gyártástechnológiával történik, a hagyományos
áramköröktől alapvetően eltérő módon. A gyártásnak két lényeges fázisa van: a tervezés
és a tulajdonképpeni gyártástechnológia. Ez utóbbi a különböző integrált áramkörök
megvalósítására és nagysorozatú gyártására irányuló tevékenységet jelenti.
Összegségében a gyártás négy alapvető lépésre bontható:
(1.) Az áramköri tervezés a feladat kitűzését és a paraméterek meghatározását jelenti.
Ekkor valósul meg a tervezett áramkör analízise esetleg modellezése és
szimulációja. E műveletet a műszaki és gazdasági követelmények, valamint a
technológiai lehetőségek messzemenő figyelembe vételével végzik.
(2.) A következő lépés az elrendezés tervezése, azaz az áramkör fizikai
elrendezésének kialakítása, a részáramkörök összekapcsolása, a mesterrajz és
azoknak készítése
(3.) Az előállítási technológia szakaszában döntik el, hogy melyik technológia
alkalmas az illető integrált áramkör előállítására. Az előállítási technológia
tekintetében két alapvető kérdésben kell határozni: milyen tranzisztorokkal
valósítják meg az aktív elemeket (bipoláris, MOS) és hogy mekkora legyen az
egységnyi felület. Az egységnyi felület megnevezés azt a közelítően négyzet alakú
területet jelenti, amelyen egy aktív alkatrészt hoznak létre integrált
technológiával. Ha tehát egy integrált áramkör 0,18 mikronos technológiával
készült, ezt úgy kell értelmezni, hogy egy aktív alkatrészt (pl. tranzisztort) egy
0,18  oldalhosszúságú négyzeten képeznek ki. Az egységnyi felület nagysága
értelemszerűen befolyásolja az integráltság mértékét. Jelenleg már
megvalósították a 0,1 mikron alatti technológiát. Így érthető, hogy egy néhány
négyzetmilliméteres hordozó felületen (morzsa, chip) akár több tízmillió aktív

alkatrész valósítható meg.
E szakaszban módosúlhat mind a mesterrajz, mind pedig a maszkok.
(4.) A bemérés során az elkészült áramkörön ellenőrző méréseket végeznek.
Véglegesen itt derül ki, hogy a kitűzött célt elérték-e, vagy hogy milyen korrekció
szükséges.
Az előbbi lépéseket általában többször is meg kell ismételni a megfelelő eredmény

elérése végett. Miután a mérések megfelelő eredménnyel zárulnak, megindulhat a
nagysorozatú gyártás. Természetesen a végső integrált áramkört tokozni kell. A tok védi
az integrált áramkört a környezeti behatások ellen.
A modern tervezés során szinte valamennyi fázist számítógépek segítségével
valósítják meg vagy vezérlik.
A tulajdonképpeni gyártás a planártechnológia kiterjesztése. Egyidejűleg mindig
nagyszámú IC-t hoznak létre egy szilícium szeleten. A szelet lapkákra van osztva, a lapka
lesz egy-egy integrált áramkör hordozója.
A tulajdonképpeni integrált áramkör megvalósítása többlépcsős diffuziós és/vagy ion
inplantációs eljárások eredménye. Ezek megvalósítása végett egyebek mellett fotolitográfiát
és kémiai maratást alkalmaznak, az előzőleg oxidréteggel bevont szeleten ablakokat
nyitva. Végül a létrehozott integrált alkatrészeket vezetőkkel kötik össze. Ezek a lépések
általános jellegűek, mindkét fő technológiára (bipoláris, MOS) jellemzőek.
7.1 Az integrált áramkörök osztályozása

A gyártástechnológia az integrált áramkörök egyik lehetséges osztályzási módja. Eszerint
léteznek szigetelő alapú (vékonyréteg, vastagréteg), hibrid és félvezető-alapú integrált
áramkörök. Ma már kizárólag csak az utóbbinak van jelentősége.
A félvezető-alapú integrált áramkörök további szempontok szerint csoportosíthatók:
- egy tokon belül egy (monchip), vagy több (multichip) morzsa kerül beültetésre
- milyen típusú tranzisztorokkal valósítják meg az aktív alkatrészeket (bipoláris,
MOS/CMOS)
61
- az elemi alkatrészek létrehozása során hány mikronos tehnológiát alkalmaznak

Az integrált áramkörben elhelyezkedő elemek száma, az integráltsági fok (mérték)
alapján több generáció fejlődött ki. Kismérétkű integráltság az amelynél egy morzsán
néhány tíz elemi áramkör található (Small Scale Integration - SSI). A közepes mérétkű
integráltság (Medium Scale Integration - MSI) esetében az elemek száma annyira
megnövekedett (100-as nagyságrend), hogy velük már összetettebb funkciók (pl. számláló)
is megvalósítható. A nagyfokú (Large Scale Integration - LSI) és a nagyon nagyfokú (Very
Large Scale Integration - VLSI) integráltság esetében az alkatrészek száma már több ezer,
illetve tízezer egy morzsán belül. A továbbiakban igen magas integráltságról (Ultra Large
Scale Integration - ULSI) beszélünk, amelyeknél a tokon belüli alkatrészek száma több
százezer, de ide tartoznak a több millió és tízmillió alkatrészt tartalmazó
mikroprocesszorok is.
További osztályzás a működési mód és következésképp az alkalmazás szerint
lehetséges. Ilyen tekintetben analóg (lineáris) és digitális (logikai) integrált áramkörökről
beszélünk. Alkalmazás szerint létezik általános rendeltetésű és alkalmazás orientált
(Application Specific Integrated Circuit - ASIC) integrált áramkör. A logikai integrált
áramkörök tovább csoportosíthatók aszerint, hogy milyen logikai szervezésűek.
Több mint 35 év alatt számos különböző megvalósítású logikai szerkezetet
(alapkapcsolás típust) fejlesztettek ki. Megemlítjük az ellenállás-tranzisztor, dióda-
tranzisztor, emitter-csatolt, tranzisztor-tranzisztor, MOS/CMOS, töltéscsatolt, integrált
injektáló, egybeolvadt tranzisztoros logikájú kapcsolásokat.
Ezek közül egyesekről a logikai alapkapcsolások című fejezetben (15 fejezet) lesz szó.
A MOS/CMOS logikán kívül manapság már csak az ún. továbbfejlesztett
technológiáknak van szerepe.
A technológia, az alkalmazás, vagy a megvalósított logika szerint integrált áramkör
családokról beszélünk.
A kis méret viszonylag kis disszipációt tesz lehetővé, ezért az integrált áramkörök kis
és közepes teljesítményű fokozatok elemei.
Az integrált áramkörök legnagyobb felhasználói a számítástechnika és az
elektrónika. Az előbbi mindenekelőtt a digitális, az utóbbi pedig az analóg integrált
62
áramköröket alkalmazza. Igen nagyfrekvenciás alkalmazásokra mikrohullámú integrált

áramköröket fejlesztettek ki.
Az integrált áramkörök egyik alkalmazási területen sem képeznek egy lezárt
fejezetet. Technológiailag és felhasználás szerint újabb és újabb integrált áramkörök
jelennek meg. Például rohamos fejlődést jósolnak az integrált optikai kapcsolásoknak.
Az integrált áramkörök a hagyományos áramkörökkel, diszkrét alkatrészekkel
felépített rendszerekhez képest nagymértékű miniatűrizálást és költségmegtakarítást
tettek lehetővé. Használatuk csökkenti a tervezési időt, a hely és a teljesítmény igényt,
lényegesen növeli a megbízhatóságát és általában integrált áramkörök nélkül
megvalósíthatatlan megoldásokat tesz lehetővé.
7.2 Integrált áramkörök főbb jellemzői

Az integrált áramkörök jellemzőit a gyártó cégek katalógusban adják meg. A fontosabb
jellemzőket a következőkben foglaljuk össze:
(a) Az áramkörök által megvalósított feladat (ez bonyolult áramkörök, pl. processzorok
esetén akár töbszáz oldalas könyv is lehet)
(b) Sebesség-idő jellemzők. Ezek közül a legfontosabb a terjedési késleltetés, azaz a
bemeneti jel hatására a kimeneten megjelenő jel késleltetése (7.1 ábra)
Ugyanebbe a körbe tartoznak a bonyolultabb áramkörök működési idődiagramjai.
t
y
x Integrált y
bemeno" jel kimeno" jel t
áramkör
7.1 ábra: A terjedési idő hatása
63
(c) Teljesítményjellemzők. Ezek általában az áramkör által felvett teljesítményre és az

általa leadott hőmennyiségre utalnak. Mivel általában a teljesítményfelvétel
csökkentése és működési sebesség növelése (késleltetés csökkentése) ellentétes
követelményeket támaszt, gyakran megadják a terjedési idő-teljesítményvesztesség
szorzatot mint jellemző paramétert.
(d) A táplálási adatok az áramkör feszültség és áram értékeire, határértékeire és tolerancia-
határaira vonatkoznak.
(e) A logikai értéktoleranciák a logikai áramköröknél annak a toleranciának a határai,
amelynél a be, illetve kimenetek logikai értékeit jellemző feszültség és áramértékek
még megengedhetők.
(f) A terhelhetőség arról ad tájékoztatást, hogy az illető áramkör kimenete hány más
áramkör bemenetét képes meghajtani.
(g) Zavarérzéketlenség az a feszültség illetve áramérték, amely a toleranciasáv
kedvezőtlenebb határértékéhez hozzáadva még zavarmentes működést tesz lehetővé.
(h) A hőmérsékletjellemzők az áramkör tárolásakor, illetve működésekor fellépő
hőmérséklet határokat adják meg.
(i) Méret és mechanikai jellemzők. Ezek rendszerint a szabványosított tokozás típusaira és
a csatlakozások (kivezetések) topológiájára vonatkoznak.
(j) Az említetteken kívül az integrált áramköröket gyártó cégek még különleges
feltételeket, előírásokat (pl. mechanikai behatás, klíma, védelem) adhatnak meg.
64
8. ERŐSÍTŐK
Az elektronikában az egyik leggyakoribb művelet az erősítés. Valamely négypólus

esetében akkor beszélünk erősítésről, ha a kimeneti jelek áram-, feszültség- vagy
teljesítményszintje magasabb mint a bemeneti jelé. Ilyen tekintetben áram-, feszültség-
vagy teljesítmény erősítőről beszélünk.
Az erősítő jellemzője a komplex átviteli függvény:
A  A exp  
ahol A() az erősítő frekvenciakarakterisztikája, () pedig a fázistolási karakterisztika. E

karakterisztikákat mutatja be a 8.1 ábra.
Amax
0,707Amax
m 


/4

/4 8.1 ábra: Az erősítés és a fázistolás frekvenciamenete
Valamely adott frekvencián A() az átviteli tényező, amely az erősítési tényezőből (A)
és a fázistolási tényezőből () áll. A határfrekvenciák azok az értékek, ahol az erősítés
0,707A-ra (= A/2) csökken. Ezek (alsó - fm és felső - fM határfrekvencia) meghatározzák az
erősítő sávszélességét: B = (M - m)/2. Mivel általában fM  fm, B  fM.
Jelek elektronikus erősítésére aktív elektronikus eszközöket, passzív elemeket és
tápforrásokat használnak, amelyek együtt általában egy aktív négypólust vagy rendszert
alkotnak. Ezek az aktív elemek általában nem lineárisak, a kis jelek feltétele azonban
rendszerint lehetővé teszi a kvázilineáris tárgyalást.
8. ERŐSÍTŐK
E tárgyalási mód azonban nem magyarázza meg a nemlineáris jelenségek

megjelenését.
8.1 Az ideális erősítő és általános jellmezői

Az ideális erősítő paraméterei függetlenek a külső elemektől, nem okoz lineáris vagy
nemlineáris torzításokat.
Általános jellemzésük a négypólus elméletre vezethető vissza, a megfelelő
helyettesítő kapcsolásokkal. Négy típusú ideális erősítőt különböztethetúnk meg:
transzimpedanica erősítő, transzkondiktancia erősítő, ideális áramerősítő és ideális feszültség
erősítő.
A negatív visszacsatolással (8.3 paragrafus) rendelkező erősítők megközelitik az
ideális erősítőket.
Az idelális erősítő helyettesítő képét rajzoltuk fel a 8.2 ábrán.
Xbe AXbe Xki

8.2 ábra: Az idális erősítő mint négypólus
A főbb jellemzőit a következőkben foglaljuk össze.

Bemeneti ellenállása végtelen, hogy ne terhelje a megelőző meghajtó áramkört.
Kimeneti ellenállása nulla, hogy az általa meghajtott fokozat működési feltételei a
legkedvezőbbek legyenek.
A bemeneti és kimeneti ellenállásokat mindenekelött az erősítőben alkalmazott
kapcsolási alaptípusok határozzák meg. Ezekről már említést tettünk a bipoláris és a
térvezérlésű tranzisztorok tárgyalásánál.
Az A = Xki/Xbe erősítés frekvenciától független a működési tartományban.
A bemeneti és kimeneti jelek típusától függően beszélhetünk feszültség-, áram- és
teljesítmény erősítésről. Az ezeknek megfelelő erősítéstényezők:
Au = Uki/Ube , Ai = Iki/Ibe , Ap = Pki/Pbe
Néha előnyösebb az arányok logaritmusával számolni, ilyenkor a következő
összefüggéseket alkalmazzuk:
66
8. ERŐSÍTŐK
Au(dB) = 20lg(Uki/Ube) , Ai(dB) = 20lg(Iki/Ibe) , Ap(dB) = 10lg(Pki/Pbe)

A lineáris és a logaritmikus erősítésskála összehasonlító értékeit tartalmazza a
következő táblázat feszültség vagy áram esetében.
1 2 1 2 10 100 1000
Au / Ai 2
2 2
Au(dB) -6 -3 0 3 6 20 40 60
Az idelális erősítő a valóságos erősítővel természetesen csak közelíthető. Adott

erősítő megvalósítása rendszerint kompromisszum eredménye, minthogy minden
szempontból jó erősítőt nehéz előállítani. A megvalósítás során valamely paraméter
előtérbe helyezése gyakran csak egy másik rovására érhető el. Mint már említettük a
negatív visszacsatolással rendelkező erősítők jól közelítik az ideális esetet.
8.2 Az erősítők osztályozása

Mivel az erősítőknek sok változata létezik és alkalmazása is széles skálájú, sok osztályzási
mód létezik.
a) A sávszélesség alapján az erősítőket egyenáramú, szélessávú és keskenysávú (szelektív,
hangolt) erősítő csoportba lehet osztani. Ezeknek a karakterisztikái láthatók a 8.3
ábrán.
A A A
 fm fM  
(a) (b) (c)
8.3 ábra: Az egyenáramú (a), szélessávú (b) és keskenysávú (c) erősítő karakterisztikái
Sok tekintetben az egyenáramú erősítőt, a legnehezebb megvalósítani.
67
8. ERŐSÍTŐK
b) Az átvitt frekvenciatartomány szerint audio (0,01 - 20 kHz), középfrekvenciás (100 kHz

nagyságrendű), video (0 - 10 MHz, szélessávú), nagyfrekvenciás (100 MHz
nagyságrendű) és mikrohullámú (GHz tartomány) erősítőkről beszélünk.
c) A fokozatok száma szerint az erősítő 1, 2, ..., n fokozatú lehet. Egy fokozat az a
legkisebb egység, amely megőrzi erősítő funkcióját (általában egy aktív elemre épül).
d) A fokozatok egymás közötti csatolásában szerepet játszó elemek tekintetében a
kapacitív, induktív, közvetlen és rezgőkörös csatolás a leggyakoribb. Megjegyezzük, hogy
integrált áramkörökben rendszerint közvetlen csatolású kapcsolatot valósítanak meg.
e) A kimenőteljesítmény alapján kis, közepes és nagyteljesítményű erősítőkről beszélünk.
Ezek besorolása igen viszonylagos. Kb. 100 W felett tekinthető az erősítő
nagyteljesítményűnek.
f) A 8.4 ábra az erősítők aktív elemének a munkapontjának (lásd 8.4 paragrafus) a
lehetséges helyzeteit mutatja be az átviteli karakterisztikán.
IKI iki
AB
UBE C B
t
ube
t t t t
8.4 ábra: Az erősítők munkapontjának lehetséges helyzetei
A munkapont helyzete és a kivezérlés mértéke szerint az erősítőket A, B, AB és C

osztályba soroljuk. Ezek legfőbb jellemzőit a következőkben foglaljuk össze:
A osztály - alacsony torzítás, alacsony hatásfok (50 % alatt), a tranzisztor mindig
nyitott, kisteljesítményű, hangfrekvenciás erősítőnek alkalmas.
68
8. ERŐSÍTŐK
B osztály - erős torzítás, jobb hatásfok ( 75 %), valamennyi csatolási mód

alkalmazható, ellenütemű végfokozatokban alkalmazzák.
AB osztály - tulajdonságai az A és B osztályok között
C osztály - a munkapont a lezárási tartományban van, ezért csak egy félperiódusnál
rövidebb ideig vezet, alakhű erősí1tésre nem megfelelő, nagyfrekvenciás erősítőkben
és frekvenciasokszorozókban alkalmazzák.
8.3 Negatív visszacsatolás

Általában a visszacsatolás a kimeneti jel egy részének visszavezetését jelenti a bemenetre. A
visszacsatolás erősítheti vagy gyengítheti a bemenőjelet és rendszerint pozitív vagy
negatív. Ezenkívül minden esetben fellép a parazita visszacsatolás is a belső
kapacitásokon, a tápforrások belső ellenállásán, tekercsek szórt fluxusain keresztűl.
A visszacsatolás révén az erősítők tulajdonságai lényegesen módosulnak. A negatív
visszacsatolás általában és az erősítőknél előnyős tulajdonságokat eredményez:
lecsökkenti az erősítés függését a paraméterek változásaitól, illetve a környezettől, nő az
átviteli sáv, javul a jel/zaj viszony, csökkennek a fellépő torzítások, előnyösen
módosulnak az impedanciák, javul a stabilitás. Hátránya, hogy csökken az erősítés
mértéke.
Pozitív visszacsatolás esetében az erősítés nő, de az erősítő többi tulajdonsága
leromlik és fennáll a begerjedés lehetősége.
Kiindulásként a négypólust tekintjük. Az A erősítő kimenőjelének egy részét a 

visszacsatoló áramkörrel egy M műveletvégző egységen keresztűl visszajuttatjuk az
erősítő bemenetére (8.5 ábra).
Xbe Xki
M A
Xv
X
 __v
Xki
8.5 ábra: Visszacsatolt erősítő
69
8. ERŐSÍTŐK
A műveletvégző rendszerint egy kivonó, vagy komparátor áramkör és önálló, vagy

beépített áramköri egység lehet.
A visszacsatoló áramkör a kimenet Xv/Xki =  visszacsatoló hányadát csatolja vissza
( visszacsatolási tényező). Xv a visszacsatolt jel, amelyre igaz Xv  Xki.
A műveletvégző egységet kivonónak tételezve fel az erősítő bemenetén megjelenő jel
X1 = Xbe - Xv.
Következésképp a visszacsatolt rendszer átviteli tényezője (az erősítés visszacsatolás
jelenlétében) a következő összefüggés alapján határozható meg:
X ki A  X be A  X be A
Av     (8.1)
X1 X be  X v X be    X ki 1    A
A visszacsatoló hurkot tartalmazó kapcsolásoknál az eredeti (A) és a visszacsatolt

(Av) erősítések mellett meg szokták határozni a H = A hurokerősítés-t is. A (8.1)
összefüggés nevezője pedig a visszacsatolt különbség.
Negatív visszacsatolás esetén H  0 (Av  A), pozitív visszacsatolás esetén H  0 (Av 
A) értéknek kell fennállnia. Az eredő érték M,  és A előjelviszonyaitól függ.
Megjegyezzük, hogy a 8.5 ábrán másképp választva ezeket az előjelviszonyokat, a
visszacsatolt erősítés úgy is meghatározható mint:
A
Av  (8.2)
1  A
Az általános irodalomban mindkét forma megtalálható. A (8.1) és (8.2)

íssszefüggések egyesítésével az
A
Av  (8.3)
1  A
alakot kapjuk.
70
8. ERŐSÍTŐK
Av rendszerint frekvenciafüggő. Ezért bizonyos frekvencián előfordulhat, hogy az

eredetileg negatív visszacsatolás átcsap pozitív visszacsatolásba, vagy fordítva. Az erősítő
gerjedési feltétele a (8.1) alapján: A  1.
A visszacsatolásnak négy alaptípúsa van, aszerint, hogy a visszacsatolt mennyiség a
feszültséggel vagy az árammal arányos, illetve hogy sorosan vagy párhuzamosan tőrténik
a visszacsatolás. Tehát lényegében négy változat létezhet.
Láttuk, hogy negatív visszacsatolás esetében az erősítés 1 + A -szor csökken.
Vizsgáljuk meg a visszacsatolás hatását az erősítő nemlineáris torzításainak
szemszögéből.
Feltételezzük, hogy a bemenő jel (feszültség) csak egyetlen  frekvenciát tartalmaz. A
kimeneti jelnél a torzítás miatt megjelennek a felharmónikusok. Az n-ik felharmónikus
torzítási tényezője Kn = Un/U1, ahol Un és U1 az n-ik felharmónikus és az alapharmónikus
amplitudói. Mivel a bemeneten még nincs felharmónikus Unbe = 0. A kimeneten az n
frekvenciájú összetevő Un = KnU1 = Un - AKnvU1, innen pedig következik, hogy Knv = Kn
/ (1 + A).
A kapott eredmény azt mutatja, hogy nagy hurokerősítés esetén a torzítás erősen
lecsökkenthető.
Az impedanciákról elmondható, hogy negatív visszacsatolás jelenlétében ezek értéke
a visszacsatolás típusának függvénye. Soros visszacsatolás esetében a bemeneti
impedancia (1 + A)-szor nő, míg párhuzamos esetben csökken. A feszültség, vagy
áramvisszacsatolás a kimeneti impedanciára van hatással. Feszültségvisszacstolásnál a
kimeneti impedancia (1 + A)-szor kisebb. Áramvisszacsatolás esetében pedig a kimeneti
impedancia (1 + A)-szor nő.
Igazolható, hogy amennyiben a visszacsatoló áramkör nem okoz fázistorzítást, akkor
a negatív visszacsatolású erősítő fázistorzítása csökken.
A negatív visszacsatolás a nemkívánatos jelek hatását (pl. zaj) nem csökkenti, viszont
a jel/zaj viszony (1 + A)-szor nő.
A negatív visszacsatolású rendszerek stabilitásának a vizsgálatakor elsősorban az
erősítés és a fázistolás függését kell figyelembe venni. Ha valamely frekvencián az erősítés
minden korlátok nélkül tart a végtelen felé, akkor gerjedés lép fel. A többfokozatú erősítők
71
8. ERŐSÍTŐK
mindegyik fokozata -től eltérő fázistolást okozhat. Az eredő érték az egyedi

fáziseltolódások összege. Létezhet egy olyan frekvencia, amelyre a negatív visszacsatolás
pozitív visszacsatolásba megy át. Ennek eredményeképp az erősítő berezeghet, annak
ellenére, hogy a visszacsatolás látszólag negatív. A stabilitás megőrzése végett általában
nem célszerű túl nagy hurokerősítésű tényezővel dolgozni. Ha nő az erősítés a stabilitás
csökken. Létezhetnek olyan kritikus pontok, ahol az erősítő feltételesen stabil.
Az erősítők és általában az elektronikus hálózatok stabilitása többféle módszerrel
vizsgálható. Lineáris és bizonyos esetekben nemlineáris rendszerek stabilitás vizsgálatára
Nyquist, Hurwitz, Liapunov, Küpfmüller, Schur-Kahn féle stabilitás-kritériumok
alkalmazhatók. Ezek mindegyike önmagában és matematikailag is bonyolult. Példaként
szolgáljon, hogy a Nyquist kritérium megfogalmazása szerint egy negatív visszacsatolású
A erősítésű erősítő, amelyet  és Av jellemez, akkor és csakis akkor stabil ha a H
hurokerősítési tényezőnek a (-, +) frekvenciaintervallumban felvett helygörbéje
(Nyquist diagramm) nem veszi körül a (-1, j0) pontot.
8.4 Az erősítő munkaegyenese

A 3.6 paragrafusban már bemutattuk a munkaegyenest és vázoltuk a tranzisztor
előfeszítésének a megvalósítását. Ugyanott szó volt a negatív visszacsatolásról is.
Minthogy egy erősítőfokozat gyakran egy tranzisztor köré szerveződik, vizsgáljuk meg
ismét e kérdést.
A tranzisztoros esetben a paraméeterek számítását többnyire közelítő ősszefüggések
segítségével végeztük. Mivel a tranzisztorok karakterisztikái nem mindig követik
pontosan az elméleti összefüggéseket, ezért az erősítők gyakorlati tanulmányozásánál
gyakran alkalmazzák a katalógusokban megadott jelleggörbéket.
Tételezzük fel, hogy a munkapont beállítását a 3.10 ábra szerint elvégeztük, tehát az
R1, R2, RE, RC ellenállások már ismertek.
Ilyen módon a katalógus által megadott jelleggörbe seregre az M munkapont
bejelölhető a neki megfelelő (kiszámított) IBM, ICM, UCEM értékek ismeretében (8.6 ábra).
Ezúttal a pontosság kedvéért a bementei jelgenerátort és belső ellenállását (Rg), illetve a
terhelést (Rt) is feltüntettük.
72
8. ERŐSÍTŐK
Az egyenáramú munkaegyenest az UCE = EC - IC(RC + RE) egyenlet határoza meg, az

M munkapontot pedig a munkaponti bázisáramhoz (IBM) tartozó görbével való
metszéspontja. Ezután leolvasható a munkaponthoz tartozó ICM áram és UCEM feszültség.
Váltóáramú szempontból a CE rövidrezárja az RE-t, illetve a Cki kis reaktanciája miatt
Rt kapcsolatba kerül RC-vel, méghozzá vele párhuzamosan (váltóáramú szempontból a +
EC földpont, mert a tápforrás belső ellenállása elhanyagolható). Végül is az RE rövidre
zárása miatt a tranzisztoros ágban az Rv = (RCRt)/(RC+Rt) váltóáramú munkaellenállás fog
szerepelni, amely egy más iránytangensű váltóáramú munkaegyenest fog eredményezni.
IC
RV
EC IB
RC + RE
ICM M IBM
EC UCE
IB
UCEM
uki
uki max
IBM
t
UBE 8.6 ábra: Földelt emitteres erősítő alapkapcsolása, munkaegyenesre

ube
és a kivezérelhetőség
t
A 8.6 ábra tartalmazza az ube bemeneti és az erősítő kimenetén megjelenő uki jeleket.
Látható, hogy a váltakozó jelek a munkaponti egyenáramú jelekre szuperponálódva az M
pont környezetében változnak a  uki határok között. Megállapítható az is, hogy elvileg
mekkora az a maximális kivezérelhetőség, amelyet egy adot munkapont környezetében el
73
8. ERŐSÍTŐK
lehet érni. Ezt az a pont adja, ahol az Rv az UCE tengelyt metszi (IC = 0). Ha a munkapontot
jobbra tolnánk el, akkor kisebb amplitudójú jelek jelenhetnének meg a munkapont
abszciszája és a határpont között.
A munkapontot balra mozgatva a kivezérelhetőség nő. A kivezérelhetőség
optimálása érdekében rendszerint az UCEM = EC/2 osszefüggést szokták betartani.
8.5 Erősítő alapkapcsolások

Az elektronikában alkalmazott erősítőkapcsolások száma igen nagy. Még közelítőleg sem
foglalkozhatunk ezek mindegyikével. Célunk néhány jellegzetes, valós erősítőkapcsolás
bemutatása.
8.5.1 Bipoláris tranzisztoros kisjelű erősítő közös emitteres kapcsolásban

A 8.6 ábra kapcsolása a közös emitterű bipoláris tranzisztorral megvalósított kisjelű
erősítő alapkapcsolása. A gyakorlatban általában feltételezik, hogy a frekvencia elég kicsi
ahhoz, hogy a parazita kapacitások és a tranzisztor saját kapacitásai elhanyagolhatók
legyenek. Az erősítő alsó határfrekvenciáját megközelítőleg az RC csatolótag, míg a felső
határfrekvenciát az áramerősítési tényező és a szórt kapacitások határozzák meg.
Levezethetők a következő képletek:
- az erősítő bemeneti ellenállása: Rbe = (RBRit)/(RB + Rit), ahol RB = (R1R2)/(R1 + R2), Rit
= h11/( + 1). Ha RB  h11, akkor Ri  h11
- az erősítő kimeneti ellenállása: Rki = RC/(1+h22RB)  RC. Ha Rt  RC, a fokozat
rövidzárhoz közeledik, ha pedig RC  Rt, a fokokzat közelítőleg üresjáratú.
- a fokozat feszültségerősítése: AU  RC/RE, vagy AU  -Rt'/h11, Rt' az egyenértékű
terhelés.
- a fokozat áramerősítése: AI  RC/(RC + Rt), tehát AI  .
A bemeneti ellenállás értéke viszonylag kicsi. Ennek egyik oka az is, hogy az R1, R2
osztó csökkenti a bemeneti ellenállást. Hasonló nagyságrendű a kimeneti ellenállás is. A
fokozat bemeneti ellenállása az ú.n. bootstrap kapcsolással növelhető (utánhúzó kapcsolás,
8.7 ábra).
74
8. ERŐSÍTŐK
8.7 ábra: Utánhúzó kapcsolás
Lényege az, hogy a feszültségosztó nem közvetlenül csatlakozik a bázishoz, hanem

az R ellenálláson keresztül. Ha a bemenetre váltófeszültség kerül, a kimeneti feszültség a
C kondenzátoron és R ellenálláson keresztűl jut a bázisra. A bemenet pedig váltóáramú
szempontból egy megnövekedett egyenértékű elenállást lát. E módszerrel megaohm
nagyságrendű bementi ellenállásérték érhető el. A bemeneti ellenállás egyébb módszerek
mellett még növelhető több fokozat alkalmazásával, főleg ha az első fokozta térvezérlésű
tranzisztort tartalmaz.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy a kapcsolás bemenete és kimenete ellenfázisban
(180o-os fázistolódás) üzemelnek.
Megjegyezzük még, hogy az erősítés nem növelhető túlságosan az RC ellenállással,
mert nő rajta a feszültségesés. Az erősítés általában érzékeny a tápfeszültségre és a
hőmérsékletre. E kapcsolás feszültség, áram és teljesítmény erősítésére egyaránt alkalmas.
Ha a kimenőáram változására nézve igen szigorú előírások vannak, akkor tekintettel kell
lenni a bázis-emitter feszültség hőmérséklet függésére. Ez legegyszerűbben az R1
ellenállással nyító irányba sorbakötött diódával kompenzálható.
75
8. ERŐSÍTŐK
8.5.2 Térvezérlésű tranzisztoros kisjelű erősítő közös forrású kapcsolásban

Az alapkapcsolást a 8.8 ábra mutatja be.
8.8 ábra: Földelt forrású erősítő alapkapcsolása
A munkapont az RS ellenállás miatt fellépő egyenáramú negatív visszacsatolás

következtében stabilizálódik. CS a váltóáramú visszacsatolást küszöböli ki.
Az előző pontban bemutatott paraméterek hasonlóképp levezethetők.
8.5.3 Erősítők műveleti erősítővel

Kiemelt jelentőségük miatt a műveleti erősítőkkel külön fejezetben (9 fejezet) fogunk
foglalkozni.
Egyelőre csak annyit említünk meg, hogy erősítésre a műveleti erősítők nemfordító- és
fordító alapkapcsolásait, illetve az abból származtatott kapcsolásokat használják.
A 8.9 ábra a nemfordító alapkapcsolást (a) és egy ebből származtatott kisjelű
erősítőkapcso-lást szemléltet.
76
8. ERŐSÍTŐK
(a)
8.9 ábra: Nemfordító alapkapcsolás (a), nemfordító erősítő (b)

(b)
Ellentétben az előző kapcsolásokkal itt nem történik fázisfordítás a bemenet és a

kimenet között. A kimeneti feszültség az uki = (1 + R2/R1)ube összefüggéssel számítható.
Az alsó határfrekvenciát az R1, C1 és az R3, Cbe tagok időállandója szabja meg. A műveleti
erősítő bemeneti ellenállása nagy, ezért az erősítő bemeneti ellenállását gyakorlatilag az R3
határozza meg.
8.5.4 Közös bázisú erősítő

A közös bázisú kapcsolást a 8.10 ábra mutatja be.
+ 8.10 ábra: Közös bázisú kapcsolás
Mivel a tranzisztor belső ellenállása kicsi, e kapcsolás bemeneti ellenállása is kicsi. A

kimeneti ellenállás viszont nagy. A kis bemeneti és a nagy kimeneti ellenállás miatt ez a
kapcsolás megközelíti az ideális áramerősítőt, de mert   1, a fokozat nem lehet
áramerősítő.
A földelt bázisú kapcsolás feszültségerősítése hasonló a közös emitterű
kapcsoláséhoz, éspedig AU  11RC/h11.
A kimeneti feszültség fázisa megegyezik a bementi feszültség fázisával.
77
8. ERŐSÍTŐK
Földelt bázisú kapcsoslásban a bemenettel csak az emitter-bázis kapacitás

kapcsolódik párhuzamosan, amely rendszerint csak néhány pF. Ez a jelgenerátor belső
ellenállásával sokkal nagyobb határfrekvenciájú aluláteresztő szűrőt ereményez, mint
közös emitterű kapcsolás esetén. Ezért a kapcsoslás megfelelőbb nagyfrekvenciás
alkalmazásokra.
A munkapont beállítása kissé eltér az eddig tárgyaltaktól, erre most nem térünk ki.
Térvezérlésű tranzisztort nem alkalmaznak földelt kapujú kapcsolásban.
8.5.5 Emitterkövető, forráskövető kapcsolások

Az emitterkövető/forráskövető kapcsolás (közös/földelt kollektorú/nyelőjű)
tulajdonképpen egy maximális negatív feszültség visszacsatolású közös emitterű
kapcsolás. A negatív visszacsatolás miatt az áramkör torzítása kicsi.
Az alapkapcsolást a 8.11 ábrán mutajuk be.
(a) (b)
8.11 ábra: Emitterkövető (a) és forráskövető (b) erősítő alapkapcsolás
A kimeneti feszültség majdnem megegyezik a bemeneti feszültséggel (innen ered a

megnevezésük is), tehát AU  1.
Az áramerősítés emitterkövető esetén AI  RB/Rt, ahol RB az R1, R2 párhuzamos
egyenértéke.
78
8. ERŐSÍTŐK
E kapcsolásokra még jellemző a nagy bemeneti ellenállás: Rbe = RBE + RE, ahol RBE a
bázis-emitter átmenet ellenállása, Rbe = (1 + SRS)RGS, ahol RGS a kapu-forrás átmenet
ellenállása, S a karakterisztika meredeksége.
A kimeneti ellenállások értéke kicsi. A nagy bemeneti ellenállása miatt bemenő
fokoztaként, nagy árama miatt pedig végerősítőként alkalmazható. Nagy bementi és kis
kimeneti ellenállása miatt impedanciaváltásra is használják.
Ha a fenti kapcsolásokat kollektor, illetve nyelő ellenállásokkal (8.11 ábra) egészítjük
ki, akkor kétkimenetű (fordító és nemfordító) erősítőt kapunk.
Az emitterkövető különleges típusa az ellenütemű emitterkövető erősítő. Itt két
komplementer tranzisztort használunk, amelyek közös terhelésre dolgoznak (8.12 ábra).
Az RE itt áramhatároló. A bementi váltójel pozitív félperiódusa a T1-et, a negatív pedig a
T2-t vezérli nyitó irányba. A megfelelő áramokat szaggatott vonal tűnteti fel. A kapcsolás
előnye, hogy széles tartományban kivezérelhető és hogy nagy kimenőteljesítményt
szolgáltat. A fokozat vezérlés nélküli állapotban nem fogyaszt áramot, kicsik a veszteségek
és kedvező a hatásfok (B osztályú üzemmód).
(a) (b)
8.12 ábra: Ellenütemű, emitterkövető teljesítményerősítők.
A 8.12a kapcsolás javított változata a 8.12b ábrán bemutatott teljesítményerősítő. Ez

egy meghajtófokozattal és a B-osztályú müködés által megkívánt munkapontok pontos
79
8. ERŐSÍTŐK
beállítását megvalósító diódákkal egészült ki. Ez már egy többfokozatú kapcsolásként

fogható fel.
Hasonló kapcsolások térvezérlésű tranzisztorokkal is megvalósíthatók.
8.5.6 Kaszkáderősítők
A kaszkádkapcsolás egy kéttranzisztoros erősítőfokozat, amelynek a bemeneti
tranzisztora közös emitterű/forrású. A tranzisztorok soros kapcsolatát a kollektor/nyelő
és az emitter/forrás összekötésével valósítják meg (8.13 ábra).
(a) (b)
8.13 ábra: Kaszkád kapcsolás bipoláris (a) és térvezérlésű (b) tranzisztorral.
A fokozat erősítése egy tranzisztor erősítésével egyenértékű, tehát ilyen szempontból

nem előnyösebb sem a közös emitterű/forrású, sem a közös bázisú/nyelőjű kapcsoláshoz
képest. Nagy frekvenciákon viszont elöny, hogy a T2 bázisa/kapuja árnyékoló hatású és
ezáltal csökken a kimenet és bemenet kölcsönhatása. Kaszkádkapcsolás komplementer
tranzisztorokkal is létrehozható.
8.5.7 Többfokozatú erősítők

Nagyobb erősítés elérésére elvileg több erősítőt lehetne sorba kapcsolni. Ekkor mindegyik
áramkör külön kezelhető, a munkapontok külön-külön állíthatók be. A több RC
80
8. ERŐSÍTŐK
csatolóáramkör miatt azonban egy bizonyos frekvenciatartományban olyan fáziseltolódás

léphet fel, amely lehetetlenné teszi a több fokozaton keresztűli negatív visszacsatolást.
Lényegesen jobb eredmény kapható, ha a tranzisztorokat galvanikusan csatoljuk és így
valamennyi tranzisztor munkapontját egyenfeszültségű visszacsatolással stabilizáljuk.
Többfokozatú erősítőket mutat be a 8.14 ábra.
(a) (b) (c)

8.14 ábra: Többfokozatos erősítőkapcsolások.
Az a) és b) ábra kétfokozatú erősítőket mutat be. Mindkét esetben megfigyelhető,

hogy a visszacsatolás (Rv) a második és az első fokozat között valósúl meg. A bemeneti
ellenállás a) esetben Rbe = (RBE1  Rv)/(RBE1 + Rv), ahol RBE1 a T1 tranzisztor bázis-emitter
ellenállása, míg a b) esteben ez a paragrafus elején bemutatott érték.
A többfokozatú erősítők eredő erősítése az összetevő fokozatok erősítéseinek a
szorzatával egyenlő, azaz AU = A1 A2 A3 ... An-1An. Az erősítés kiszámítható a
kapcsolások elemeinek segítségével és elég bonyolult kifejezések.
A c) ábra forráskövető bemeneti fokozattal ellátott erősítőt szemléltet. A térvezérlésű
tranzisztor nagy bemeneti ellenállású és kis zajú, ezért különösen előnyös bemeneti erősítő
fokozatként.
Igen sokféle többfokozatú bemeneti kapcsolás létezik, amellyel itt nem tudunk
foglalkozni. Megjegyezzük azonban, hogy a gyakorlatban csak ritkán alkalmaznak több
mint három fokozatot. Fontos tudni azt is, hogy a műveleti erősítők (lásd 9. fejezet) kiváló
tulajdonságaiknak köszönhetően, a többfokozatú erősítő kapcsolások jelentősége erősen
csökkent.
81
8. ERŐSÍTŐK
8.5.8 Darlington kapcsolás

Sokszor előfordúl, hogy egy tranzisztor áramerősítési tényezője kicsi. Ebben az esetben
egy tranzisztort emitterkövető kapcsolással a fokozat elé kapcsolhatunk és az így
keletkező ú.n. Darlington kapcsolást egy tranzisztorként kezelhetjük (8.15 ábra).
T2
B T1
E
(a) (b)
8.15 ábra: Dralington (a) és komplementer Darlington (b) kapcsolások.
A Darlington kapcsolás feszültségerősítésre kb. az egy tranzisztoros közös emitterű

kapcsolás erősítésének felel meg. Az áramerősítés viszont AI  12, vagyis a két
tranzisztor áramerősítési tényezőjének a szorzata. A Darlington kapcsolás bemeneti
ellenállása is jelentős.
Diszkrét elemként a Darlington kapcsolás két tranzisztorát egy tokba zárják. Integrált
áramkörökben is gyakran valósítanak meg Darlington kapcsolásokat.
8.5.9 Differenciál erősítő

A differenciál erősítő egy szimmetrikus felépítésű egyenfeszültségű erősítő. A differenciál
erősítő alapkapcsolása a 8.16 ábrán látható.
Kimenetén a két tranzisztor kimeneti feszültségének a különbsége jelenik meg, azaz
uki = Ad(ube1 - ube2). Feltételeztük, hogy a két tranzisztor azonos paraméterekkel
rendelkezik. Az előbbi, ú.n. differenciális erősítésre felírható a következő összefüggés is:
Ad =  (SRCRCE)/( RC + RCE), ahol RCE a tranzisztorok kollektor-emitter ellenállása.
Látható, hogy az erősítés számottevően befolyásolható RC-vel.
82
8. ERŐSÍTŐK
Ha a bemenetekre azonos nagyságú, de ellentétes előjelű bemenő jeleket kapcsolunk,

akkor ez megbontja a kapcsolás szimmetriáját, éspedig az egyik kollektor feszültsége
ugyanannyval fog megnőni, mint amennyivel a másik csökken.
(a) (b)
8.16 ábra: A differenciál erősítő alapkapcsolása differenciál és közös módusú üzemmódban.
A kapcsolás differenciális bemeneti ellenállása Rbed = 2RBE, a kimeneti ellenállás

pedig Rkid = = (RCRCE)/(RC + RCE).
A differenciális meredekség az S =  /2RBE kifejezés alpján határozható meg.
A differenciál erősítő kétféle üzemmódban működtethető. Az egyik a fent ismertetett
differenciális üzemmód. A másik a közös módusú üzemeltetés (8.16 b ábra). Itt a lényeges
különbség a differernciális üzemmódhoz képest az, hogy mindkét tranzisztor bemenetére
ugyanazt a közös feszültséget kapcsoljuk. Ilyenkor az emitteráram változtatlanul egyenlő
arányban oszlik el a két tranzisztoron. A fontosabb közös módusú jellemzők a
következőképp írhatók fel: a közös módusú erősítés Ak = - RC/2RE, a közös módusú
bemeneti ellenállás Rbek=2RBE, a kimeneti ellenállás pedig Rkik = (RCRCE)/( RC + RCE).
Fontos paramétere a differenciál erősítőknek a kétféle üzemmődhoz tartozó
erősítések hányadosa, amely a közös módusú elnyomás: CMMR = Ad/Ak. Ideális esetben
CMMR = , mivel Ak = 0.
Mint látni fogjuk, a differenciális erősítők jellemzői hasonlóak a műveleti erősítők
paramétereihez.
83
8. ERŐSÍTŐK
A differenciál erősítő egyik bementét földelve asszimetrikus kapcsoláshoz jutunk.

Ilyenkor a másik bemenetre adott jelet erősíti.
A differenciál kapcsolás igen előnyösen semlegesíti a tranzisztorok bázis emitter
feszültségének a hőmérsékletfüggését. Ez ugyanis úgy hat, mint a közös módusú vezérlés,
ezért elvileg nincs hatással a kimeneti feszültségre. Ez a kedvező tulajdonság teszi
különösen alkalmassá a differenciál erősítők felhasználását egyenfeszültség erősítési
feladatok ellátására.
A térvezérlésű tranzisztorokból felépülő differenciál erősítők (8.17 a ábra) nagy
előnye a bipoláris tranzisztorokat tartalmazó kapcsolásokkal szemben az, hogy bementi
ellenállásuk igen nagy és bemeneti munkaponti áramuk igen kicsi (elhanyagolható). A
térvezérlésű tranzisztoros differenciál erősítők esetében csupán az eddig megismert
áramkörök tranzisztorait kell helyettesíteni.
Mivel a térvezérlésű tranzisztorok forrás-nyelő feszültsége nem csökkenhet a
könyök-feszültség alá, a bemeneti feszültség nem lehet nagyobb mint a munkaponti nyelő
feszültségnek a könyökfeszültséggel és a kapufeszültséggel csökkentett értéke.
(a) (b)
8.17 ábra: Differenciál erősítő térvezérlésű tranzisztorokkal (a), Darlington-differenciál erősítő (b).
Ha az RS forrásellenállást áramgenerátorral (pl. egy tranzisztoros kapcsolással)

helyettesítjük, a kimeneti feszültség a forrás potenciáljától független lesz.
84
8. ERŐSÍTŐK
Amennyiben a hagyományos differenciál erősítő bemeneti ellenállása nem elég nagy,

akkor az áramkör elé emitterkövető fokozat kapcsolható, amely a bemeti ellenállást
megnőveli. Így jutunk el a 8.17 b ábrán bemutatott Darlington-differenciál erősítőhöz.
A Darlington-differenciál erősítőn kívúl számos más és igen változatos
differenciálerősítő kapcsolás létezik.
A differenciálerősítő főleg az analóg integrált áramkörök alapvető kapcsolási eleme.
8.5.10 Áramtükör
A munkapont beállítás egyik jellegzetes áramköre az ú.n. áramtükör. Szerepe az integrált
áramköröknél jelentős, mivel e technológiával az aktív áramköri elemek jobb jellemzőkkel
állíthatók elő, mint a passzívak.
Az áramtükör kapcsolást a 8.18 ábra mutatja be.
Mint látható a két tranzisztor emittere és bázisa azonos jeleket kap. A T1 tranzisztor
valóságban diódaként üzemel, mivel a bázisa és kollektora össze van kötve. Feltéve, hogy
a két tranzisztor paraméterei nem különböznek lényegesen, akkor áramaik azonosak
lesznek. A kapcsolás bemenete T1 kollektoránál van. Az ábra alapján azonnal levezethető,
hogy: Ibe = Ic1 + 2IB = Ic1(1 + 2/), Iki = Ic2 = Ic1 = Ibe /(1 + 2/)  Ibe.
+
RC
Ibe
Iki
T1 T2
UBE
8.18 ábra: Áramtükör.
Tehát a kimeneti és bemeneti áramok közel azonosak (  1). Az áramkör

lényegében egy áramvezérelt áramgenerátor. Lényeges jellemzője, hogy a közös UBE miatt
a kimeneti áram hőmérsékletfüggetlen.
85
8. ERŐSÍTŐK
8.5.11 Hangolt (szelektív) erősítők

A hangolt erősítők rezgőkörös csatolással rendekleznek. Több fokozat esetén a bemenet és a
kimenet is rezgőkörös hangolású.
A kollektor ellenállását rezgökör képviseli, amelyik rezonancia (hangolás) esetén
rezisztív terhelést jelent. E megoldás előnyösen kompenzálja a parazita kapacitások
hatását, ezek ugyanis párhuzamosan jelennek meg és csak a rezgököri kapacitást növelik.
A fokozat erősítése a rezonanciafrekvencián éri el a maximumot: A =  R0RCE
/RBE(R0 + RCE), ahol R0 a rezgökör rezonancia ellenállása.
A rezonanciafrekvenciánál (0) kisebb és nagyobb frekvencián az erősítés a
rezonancia-görbének megfelelően csökken. Tehát a hangolt erősítők egy meghatározott
sáv erősítésére alkalmasak. Ezzel ellentétben láttuk, hogy az ohmos kollektor ellenállású
erősítők egy felső határfrekvenciáig használhatók.
Egy hangolt erősítőkapcsolást a 8.19 ábrán láthattunk.
A hangolt erősítő sávszélességét a rezgőkör csillapítása határozza meg.
A szelektív megnevezést általában a keskenysávú esetben alkalmazzák.
A sávszűrős (sáváteresztő) csatolást akkor célszerű alkalmazni, ha az erősítő átviteli
karakterszitikája kellően meredek. Az azonos rezonanciafrekvenciájú rezgőkörök
csatolásban vannak. A rezgőkör (sávszűrő) rezonanciagörbéje a 8.19 b ábrán látható.
Tőbbfokozatú erősítőben a kimeneti sávszűrő egyben az utána következő fokozat
sávszűrője is lehet.
+
C
A
R1 L
uki B
ube
CE
R2 RE
 
(a) (b)
8.19 ábra: Sávszűrős hangolt erősítő (a) és a sávszűrő rezonanciagörbéje (b).
86
9. MŰVELETI ERŐSÍTŐK
A modern analóg elektronika egyik legfontosabb építőköve a műveleti erősítő. A műveleti

erősítő egy igen jóminőségű közvetlen csatolású, egyenáramú erősítő, amelynek erősítési
tényezője és bemeneti ellenállása igen nagy, kimeneti ellenállása kicsi, bemenetei
szimmetrikusak, kimenete pedig asszimetrikus. Ma már csak kész műveleti erősítők széles
választékából kell alkalmazni az épp legmegfelelőbbet, integrált áramkör formájában.
Nem építenek diszkrét elemekből műveleti erősítőt. A korszerű műveleti erősítők a magas
követelményeket és az integrált áramköri technika lehetőségeit egyesítik magukban. Neve
onnan ered, hogy kezdetben a műveleti erősítőket az analóg számítás és méréstechnika
igényes műveletvégzési feladataiban alkalmazták.
A műveleti erősítők rajzjele, a bemeneti és kimeneti mennyiségek a 9.1 ábrán
láthatók.
Ip
+ Iki
In
Up
Uki
Un
9.1 ábra: A műveleti erősítők rajzjele és bemeneti illetve kimeneti mennyiségei
A nagy bementi ellenállás következtében a bemeneti feszültség független a soros

ellenállás értékétől.
A művetelti erősítő általában több erősítőfokozat közvetlen csatolásával jön létre és
legfőbb jellemzője, hogy működését külső beállítóelemek (soros bemeneti és visszacstoló
impedanciák) határozzák meg.
A műveleti erősítő fázist is fordít, ezért erősítése negatív előjelű.
A műveleti erősítő differenciális erősítés-sel erősíti az U = Up - Un bemeneti
feszültségkülönbséget.
A műveleti erősítő a bemeneti feszültségeken különböző műveleteket végezhet, pld.
összeadás, kivonás, integrálás, differenciálás, stb.
9.1 Az ideális és a valós műveleti erősítő legfontosabb jellemzői

A a nyílt hurkú erősítés amellyel az Up - Un különbséget erősíti. Ha valamelyik bemenet
nulla, akkor Uki = AUp, vagy Uki = AUn. Az átviteli tartományban A elvileg
frekvenciafüggetlen. A felső határfrekvencia felett A erősen lecsökken és az eszköz
stabilitása romlik.
Bemeneti jel és terhelés nélküli esetben a tápegységtől felvett teljesítmény a nyugalmi
teljesítményfelvétel.
Ha a bemenetekre azonos feszültséget kapcsolnak, a kimenet nulla kellene legyen
(azonos fázisú vezérlés). Az ilyenkor fellépő erősítés a közös módusú erősítés (ACM).
A differenciál és a közösmódusú feszültségerősítés hányada a közösmódusú
jelelnyomási tényező (CMMR).
Bemeneti ellenállás a bemenetek között mérhető ellenállás, ha bármelyik bemenetet
leföldeljük.
Kimeneti ellenállás a kimenet és a föld közötti ellenállás.
Bemeneti kapacitás a bemenetek között mérhető kapacitás, ha bármelyik bemenetet
leföldeljük.
Bemeneti feszültségtartomány az a feszültség intervallum, amelyet, ha bármelyik
bemenet túllép az erősítő előírásos működése megszűnik.
Kiegyenlítő bemeneti előfeszültség (offset) az az egyenfeszültség, amelyet a bemenetre
kell adni, ahhoz, hogy a nyugalni kimeneti feszültség nulla legyen. Kiegyenlítés nélkül a
kimenet nem nullázható.
Felfutási idő az az idő, amely ahhoz szükséges, hogy a kimeneti feszültségugrás végső
értékének a 10 % -ról a 90 % -ra fusson fel.
A felfutási sebeség a zárt hurkú erősítő kimeneti feszültségváltozási sebességének az
átlagértéke bemeneti négyszögjel esetén. E paramétert egységnyi zárt hurkú erősítés
mellett 0-10 V kimeneti szintek között mérik. Egysége a V/µs.
Az alábbi táblázat az ideális és a valós műveleti erősítő néhány jellemzőjét
számszerüleg hasonlítja össze bipoláris és MOS technológia esetében.
88
Valós érték
Jellemző Ideális érték
Egység Bipoláris MOS
bemeneti ellenállás   1010 1015
kimeneti ellenállás 0  104 103
nyílt hurkú erősítés  106 105
közös módusú erősítés 0 10 10
közös módusú elnyomás  106 104
offset feszültség (hibafeszültség) 0 µV 10 100
határfrekvenciák 0- MHz 0 - 200 0 - 100
zajfeszültség 0 V 2 1
Az ideális műveleti erősítő kimeneti és bemeneti feszültségei közötti ősszefüggés

lineáris, torzítások nem lépnek fel, a zaj nulla és a jellemzők nem függnek a hőmérséklettől
és a tápfeszültség ingadozásaitól.
9.2 Fázisfordító (invertáló) erősítő, negatív visszacsatolás

Ez a műveleti erősítő egyik alapkapcsolása. Kiindulásnak ideális műveleti erősítőt
tételezzünk fel. Ha Ube  0, akkor Un értéke:
R2
Un  U be (9.1)
R1  R 2
Az első pillanatban Uki = 0, majd a kimeneti feszültség negatív értékeket vesz fel.
9.2 ábra: Fordító műveleti erősítő kapcsolás
A kimeneti feszültség hatására Un csökken és Uki addig változik, amíg a bementi

feszültség gyakorlatilag nulla lesz. A kimeneti feszültség a bemeneti feszültség változása
ellen hat, ezért ez negatív visszacsatolás.
Hatására az erősítő stabil végállapotba kerül. Ha pozitív lenne akkor pozitív
visszacsatolás-ról beszélnénk és a fázisfordító erősítő túlvezérlődne.
Un = - Uki / A és mivel A  0, Un  0.
89
Kirchhoff első törvényét alkalmazva: Ube/R1 + Uki/R2 = 0 figyelembe véve, hogy

ideális esetben a bemeneti áram gyakorlatilag nulla, következik:
R2
U ki   U be (9.2)
R1
R2
Az A V   a zárt hurkú erősítés.
R1
A negatív visszacsatolás miatt a visszacsatolt erősítő erősítése nem A, hanem AV = -

R2 / R1. Tehát a negatív visszacsatolás csökkenti az erősítést, de igen fontos, hogy ez nem
függ a műveleti erősítő paramétereitől és csak külső elemek (R1, R2) határozzák meg.
Mivel az ideális és a valós műveleti erősítők között nem túl nagyok a különbségek,
ezen az elven (visszacsatolt) sokkal jobb jellemzőjű erősítők készíthetők.
A negatív visszacsatolás javítja az átviteli karakterisztika linearitását és ugyanakkor a
torzitásí tényező is csökken. A visszacsatolt áramkör sávszélessége is kedvezően alakúl.
A gyakorlati fordító műveleti erősítők csaknem minden paraméterének a negatív
visszacsatolás hatására bekövetkező javulási arányát a g = A/AV hurokerősítési tényező
jellemzi.
Véges bemeneti ellenállás esetén, valamint ha a kimeneti ellenállás csak közelitőleg
nulla, az említettek csak kissé módosúlnak. Az általános célú műveleti erősítők ebben az
üzemmódban működnek, mivel ez a kapcsolás lehetővé teszi, hogy a bemeneti ellenállás
az R1-et közelítse, a kimenti ellenállás pedig kicsi legyen.
9.3 Nem fordító (nem invertáló) erősítő

Az alapkapcsolás az előzőhöz hasonló.
9.3 ábra: Nemfordító műveleti erősítő és feszültségkövető kapcsolás
90
Ha a bemeneti jelet a nemfordító bemenetre kapcsoljuk, az erősítő fázisfordítás

nélkül működik. A visszacsatolást azonban most is a fordító bemenetre kell kapcsolni.
Mivel a bemenő áram nulla, felírhatjuk:
R1
U be  U ki (9.3)
R1  R 2
ahonnan a zárt hurkú erősítésre AV = 1 + R2/R1 adódik.

Látható, hogy most is érvényes az az észrevétel miszerint az erősítést csak külső
elemek határozzák meg.
Az is észrevehető, hogy mind a fordító, mind pedig a nem fordító kapcsolás erősítése
változtatható lesz, ha valamelyik ellenállást potenciométerre cserélhetjük.
Belátható, hogy AV = 1 erősítés állítható be, ha R2 = 0, és ekkor ú.n. feszültségkövető
kapcsoláshoz (Uki = Ube) jutunk.
9.4 A nyugalmi bemenő áram és a hibafeszültség kompenzálása

A bemeneti áramok nem teljesen elhanyagolhatók Ip  In  Ib.
Ezek az áramok a bemenetekre kapcsolódó ellenállások nagysága szerint különböző
mértékű feszültségesést okoznak, amelyek különbsége hibafeszültségként jelentkezik.
Különségi vezérlést az Ih = Ip – In hibaáram okoz. Kiküszöbölésére a p bemenetet olyan
ellenálláson (Rh) keresztül földelik, amelynek értéke olyan, mint a visszacsatoló áramkör
belső ellenállása az n bemenetről nézve (9.4a ábra).
(a) (b)
9.4 ábra: A műveleti erősítő hibaáramának (a) és hibafeszültségének (b) a kompenzálása
91
A valóságos műveleti erősítők kimeneti feszültsége Un = Up = 0 bemeneti

feszültségnél nem nulla, hanem egy Uh = Up – Un hibafeszültség (offset). Ez általában a
műveleti erősítön belül, vagy külső beállító ellemekkel kompenzálható.
Működéskor a hasznos kimeneti feszültség rajta ül a kimenti hibafeszültségen.
A fázisfordító műveleti erősítő nullpontbeállítására (hibafeszültség kompenzálására)
a 9.4b ábra mutat be egy egyszerű megoldást. Az R3-at az említett módon állapíthatjuk
meg.
Az említett mennyiségek mellett további hibaforrások a hibaáram és a hibafeszültség
csúszása a hőmérséklet függvényében (drift), de ezek is javíthatók.
9.5 Műveleti erősítők alkalmazása

A továbbiakban a lineáris áramkörtechnika alapját képező műveleti erősítők fő
alkalmazásait fogjuk áttekinteni. Éspedig ezek elvi bemutatását tűztűk ki célul.
9.5.1 Műveletvégzési feladatok

Az n és p pontokra kapcsolt ellenállás-hálozatok valamint visszacsatolások
kombinálásával a műveleti erősítőkkel sokféle műveletet lehet elvégezni.
a) Összegző kapcsolás b) Kivonó kapcsolás
9.5 ábra: Fázisfordító összegző kapcsolás 9.6 ábra: Kivonó áramkör
a) Összegző kapcsolás: b) Kivonó kapcsolás:

A kapcsolás több feszültség súlyozott A kapcsolás különbséget képez és egy
összegét képezi. A csomópont törvény konstanssal () szoroz:
alapján az n pontban: U ki  ( U be 2  U be1 )
92
U be1 U U Kis feszültségek esetén nagy pontatlanság

 ...  ben  ki  0
R be1 R ben R2 léphet fel (CMMR véges). Ha a p és n
ellenállásainak aránya nem pontosan ,
akkor az árakör pontatlanul képezi a
R2 R bemeneti feszültségek különbségét. Ha a
U ki  U be1  ...  2 U ben
R be1 R be1
bemenetekre olyan ellenállás-hálózatot
kapcsolunk amelyeknek egyik vége (a
bemeneteken) közös, a másik pedig a
különböző bemenőfeszültségeket látja és
amelyek aránya i, akkor többszörös kivonó
kapcsolást kapunk.
c) Integrátor kapcsolás
Az integrátor kapcoslás elvi vázlata a 9.7 ábrán látható.
iC C
9.7 ábra: Fázisfordító integrátor kapcsolás
Egy bemeneti ellenállás és egy visszacsatoló kondenzátor önmaga integráló áramkört

alkot.
A kimenő feszültség kiszámításához alkalmazzuk a csomóponti törvényt az n pontra:
i c  i be  0
A kondenzátoron folyó áram:
du ki Q  i c dt
ic  C , mert C   ,
dt u ki u ki
u be du 1
RC 
tehát  C ki  0 , ahonnan u ki   u be dt  u ki t 0 .
R dt
Vagyis a kimeneti feszültség a bemeneti feszültség integrálja.
93
A kezdeti feltételek beállítása bonyolítja a kapcsolást, de viszonylag egyszerűen

megoldható a bemeneti és a visszacsatoló körbe iktatott elektronikus kapcsolókkal.
Integrálásnál nagyon fontos a hibafeszültség kiegyenlítése, mert ez időben összeadódna.
Az integrátor különleges típusai az összegintegrátor, illetve különbségintegrátor. Ha a
9.5 ábra R2 elenállását kondenzátorral helyettesítjük, akkor összegintegrátort kapunk.
Hasonlóan, különbségintegrátor úgy valósítható meg, ha a 9.6 ábra kapcsolásában az R2,
R3 ellenállásokat cseréljük fel kondenzátorokra.
Az integráló kapcsolást aluláteresztő szűrőként is használják.
d) Differenciáló kapcsolás
A differenciáló kapcsolás elvi vázlata a 9.8a ábrán látható.
iR
a) b)
9.8 ábra: A differenciáló kapcsolás
A csomópont törvény alapján:

CdU be U ki
 0
dt R2
Tehát a kimeneti feszültség:

dU be
U ki   R 2 C1
dt
Ez a kapcsolás begerjedésre hajlamos és egyébb hátrányokat is mutat, minek
következtében, gyakorlatban másként kivitelezik(9.8b ábra).
A kapcsolás másik hátránya a viszonylag nagy zaj. Hátrányai miatt a differenciáló
kapcsolás a műveleti erősítők ritkán előforduló alkalmazása. A differenciáló kapcsolás
felüláteresztő vagy sáváteresztő szűrőként viselkedik.
94
e) Szorzó és osztó kapcsolások

Az összeadó és a kivonó kapcsolások csak állandó számmal való szorzásra alkalmasak.
Szükség van viszont két változó mennyiség szorzására és osztására alkalmas kapcsolásra
is.
Az analóg szorzó és osztó áramkörök megvalósítása meglehetősen bonyolult.
A logaritmikus és exponenciális függvénygenerátorok (lásd 9.5.2 pont)
kombinációjával olyan áramköröket lehet létrehozni, amelyek kimenő jele két analóg
mennyiség szorzatával, illetve hányadosával arányos. A leegyszerűsített alapelv az, hogy
az egyes feszültségeket egy-egy logaritmikus erősítőn nem invertáló bemenetére, osztás
céljából pedig a fordító bementére kell kapcsolni.
Természetesen több más szorzási/osztási elv létezik még.
Amennyiben létezik egy szorzó alapáramkör, ezzel igen változatos további
műveletvégző alkalmazások valosíthatók meg. Erre mutat be néhány példát a 9.9 ábra
négyzetre emelő (a), négyzetgyökvonó (b), osztó (c) és hatványozó (d) kapcsolása.
ube X u2be
(a)
u2 ki
ube u 2 ki u
  be
uki R R
(b)
u2uki
u2
X
ube u 2 u ki u
uki   be
R R
(c)
95
log u1
u2log u1
“Log”
u ki  u 1
u2
u1
kapcsolás “Exp” uki
X kapcsolás (d)
u2
9.9 ábra: A szorzó áramkör alkalmazásai
Az analóg szorzók alkalmazhatók amplitudómodulálásra és frekvencia

sokszorozásra is.
f) Vektormérő kapcsolás
A vektormérő feladata az uki = (u12 + u22)1/2 kifejezés meghatározása. Az áramkör
megvalósításához két hatványozó és egy gyökvonó, tehát összesen három analóg szorzó
szükséges. Néhány átalakítással a kapcsolás valamelyest egyszerűsíthető, de még így is
bonyolult marad.
g) Feszültségkompenzátor
A 9.10 ábra differenciálerősítős feszültségkompenzátort mutat be. A kapcsolás a bemeneti
feszültséget egy referenciafeszültséghez (Uref) hasonlítja.
9.10 ábra: Feszültségkompenzátor
 u ki min , ha u be  u ref
A kimeneti feszültség: u ki  
u ki max , ha u be  u ref
A nagy erősítés miatt igen kis különbség hatására is működik.
Igen alkalmas két feszültség nagypontosságú összehasonlítására.
96
A bemenet védelmét a nagy túlterhelés ellen az ellenállások és diódák biztosítják. Az

Ube1 – Uref feszültséget a diódák nyitóirányú feszültsége határolja. Mivel nincs
visszacsatolás, nem kell kompenzáció sem.
A vázolt működés a műveleti erősítők kapcsoló üzemmódjának tekinthető.
A műveleti erősítő kiválasztásakor tekintetbe kell venni, hogy nem mindegyik képes
telítési üzemmódban tetszőleges ideig működni.
Nagyérzékenységű és gyors komparátor kapcsolásnál pozitív visszacsatolást is
használnak.
Az ilyen kapcsolás hiszterézis jelenséget mutat. Ezt előnyösen lehet felhasználni
annak megakadályozására, hogy a bemeneti zaj eljusson a kimenetre.
9.5.2 Függvénygenerátorok
Gyakori feladat, hogy egy U1 feszültséghez egy U2 = f(U1) feszültséget kell rendelni, ahol f
egy analitikus függvény. A feledat kénelmesen megoldható műveleti erősítők segítségével
úgy, hogy a visszacsatoló ágba nemlineáris elemet iktatunk. A következőkben néhány
jellegzetes esetet fogunk megvizsgálni.
a) Logaritmáló
A műveleti erősítők kimeneti feszültsége a bemeneti feszültség logaritmusával arányos, ha
a visszacsatoló ágba diódát vagy tranzisztort iktatunk (9.11 ábra).
9.11 ábra: Diódás és tranzisztoros logaritmáló áramkör
Mindkét esetben igazolható, hogy a kimeneti feszültség a bemeneti jel logaritmusától

függ. Például a tranzisztoros logaritmáló áramkörnél az
97
2,3  kT  u be 
u ki  lg 
q  R 
összefüggés szerint, ahol k a Boltzmann állandó, T az abszolút hőmérséklet, q pedig az
elektron töltése.
A tranzisztoros változat gerjedésre hajlamos, ezért a gyakorlatban kiegészítéseket
kell végrehajtani.
A diódás kapcsolásnál a nA mA, a tranzisztoros pedig a pA  mA bemeneti
áramtartományban alkalmas logaritmálásra.
A bemutatott kapcsolásokat logaritmikus erősítők-nek is szokták nevezni (logaritmikus
karakterisztikájú erősítő).
b) Exponenciális függvénygenerátor
Az exponenciális függvénygenerátor áramköri kivitele nagyon hasonlít a logaritmáló
áramkörhöz. A nemlineáris elem itt közvetlenül a bemenetre kerül (9.12 ábra).
9.12 ábra: Diódás és tranzisztoros exponenciális függvénygenerátor
Mindkét esetben a kimenő feszültség egy olyan exponenciális függvény amelynek

kitevője a bemeneti feszültség.
 qu 
u ki  állandó  exp be 
 kT 
Gyakran az y = xa alakú kifejezés képzésére van szükség (a = állandó). Ha x pozitív,
akkor y = xa = ealnx, ezért ez a feladat hasonló áramkörökkel valósítható meg. Először
képezik a bemeneti jel logaritmusát, majd szorzás után képezik az e – alapú hatványt.
A bemutatott kapcsolásokat exponenciális erősítők-nek is szokták nevezni
(exponenciális karakterisztikájú erősítő).
98
c) Négyzetes karakterisztikájú függvénygenerátor

Minthogy a térvezérlésű tranzisztor nyelő árama a kapufeszültségtől négyzetes jelleggel
függ, ez kihasználható négyzetes karakterisztika létrehozására.
Ha a visszacsatoló ágba egy térvezérlésű tranzisztor kerül (9.13 ábra), a kimeneti
feszültség a bemenetivel a következő kapcsolatban van: uki = k1{1 + [ube/(k2R)]1/2}, ahol
k1, k2 a tranzisztor paramétereit tartalmazó állandó.
9.13 ábra: Négyzetes karakterisztikájú függvénygenerátor
d) Változtatható függvénygenerátor
Az eddig ismertetett kapcsolásokra az jellemző, hogy meghatározott feladatokra
készülnek. Előállítható azonban olyan függvénygenerátor kapcsolás, amelynél kiegészítő
áramkörökkel és beállító potenciométerekkel több műveleti erősítő működési módja és
visszacsatolása változtatható. Ezáltal a kimeneten változtatható karakterisztikájú jel
hozható létre.
Gyakran az ú.n. töréspontos közelítés valósul meg, azaz adott függvényt húrjaival
közelítenek meg. A húrok száma meghatározza a pontosságot.
9.5.3 Mérőkapcsolások
Műveleti erősítők segítségével mind egyszerű, mind pedig nagypontosságú
mérőkapcsolások valósíthatók meg. Az is kijelenthető, hogy a műveleti erősítő bármely
mérőkapcsolásban fontos szerephez juthat.
Itt a villamos alapmennyiségek (feszültség, áramerősség, ellenállás) meghatározására
alkalmas egyszerű kapcsolásokat mutatjuk be (9.14 ábra).
99
V
V
(a) (b)
(c)
9.14 ábra: Feszültségmérő (a), árammérő (b) és ellenállásmérő (c) kapcsolás elvi vázlata
A feszültségmerő kapcsolás kimeneti feszültsége Uki = (1 + R2/R1)Ube összefüggés

szerint változik, tehát arányos a bemeneti feszültséggel. A kapcoslás belső ellenállása
nagyon nagy.
Mivel a bemeneti áram gyakorlatilag nulla, az árammérő kapcsolásnál az áram teljes
egésszében az R2 ellenálláson folyik át. Ez közvetlenül jelezhető műszer segítségével vagy
mérhető az R2-re eső feszültség. A kapcsolás igen kis áramok mérésére is megfelel.
Az ellenállásmérő kapcsolással az Uk = (RX/R1)Uref összefüggés alapján határozható
meg az ellenállás értéke. A referenciafeszültség nagypontosságú kell legyen.
9.5.4 Feszültségvezérelt áramgenerátor

Annak biztosítása céljából, hogy valamely ellenállásra eső feszültség egyenesen arányos
legyen annak ellenállásával, konstans áramú generátorra van szükség. A feszültségvezérelt
áramgenerátor-nak a terhelés számára a kimeneti feszültségtől függetlenül olyan kimentő
áramot kell biztosítani, amely csak a bemeneti feszültségtől függ.
100
Számos konstans áramú áramgenerátor kapcsolás közül kettőt mutatunk be (9.15

ábra).
A 9.15a ábrán látható kapcsolás konstans áramot szolgáltat, amely két konstans
feszültség (U1, U2) összehasonlításának az eredménye. A terhelő ellenálláson keresztűl
folyó áram:
It = (U2 - U1)/R2.
A 9.15b ábrán látható kapcsolás kimeneti feszültsége úgy áll be, hogy az R1-en a
feszültség épp bemeneti feszültség legyen, tehát It = Ube/R1.
+
(a) (b)
9.15 ábra: Konstans áramú áramgenerátorok
A kapcsolás csak pozitív bemenő feszültségre működik, mert a tranzisztor egyébként

lezár.
Egy tranzisztor amely egy fogyasztóra meghatározott, pontos feszültséget ad
úgyszintén áramgenerátornak tekinthető. Hátránya azonban az, hogy áramuk nem
pontos, mert a tranzisztor paramétereitől is függ.
Mint látható műveleti erősítő alkalmazásával e függés megszüntethető.
9.5.5 Egyenirányító kapcsolások

A műveleti erősítők számos egyenirányító kapcsolásban is helyet kapnak.
Ezek bonyolultsága a feszültségtartomány és a megkívánt paraméterek minőségének
függvénye.
101
Az alábbiakban egy-egy egyszerű egyutas (9.16a ábra) és kétutas (9.16b ábra)

eyenirányító kapcsolást mutatunk be.
9.16 ábra: Egyutas és kétutas egyenirányító műveleti erősítővel
Az eddigi ismeretek alapján működésük megérthető. Az első kapcsolással

összefüggésben azt jegyezzük meg, hogy az egyenirányítás a D1 diódával valósúl meg. A
D2 diódának segédszerepe van, éspedig megakadályozza a műveleti erősítő kimenetének a
telítődését amikor D1 nem vezet.
A második kapcsolás mérőkapcsolásként is működhet, amennyiben a kimenet sarkait
egy mérőműszeren keresztűl kötjük össze.
Az egyenirányító kapcsolások rendszerint valamilyen szabályozó kapcsolással
közösen kerülnek kivitelezésre.
9.5.6 Aktív szűrőkapcsoslások

A legegyszerűbb passzív elemekből alló szűrőkapcsolás mindössze egy R, C tagot
tartalmaz. Műveleti erősítők visszacsatoló körébe RC tagokat iktatva igen jóminőségű
aktív szűrők állíthatók elő, amelyekkel tetszőleges frekvenciatartomány átereszthető vagy
elnyomható.
Mint említettük a legegyszerűbb elsőfokú aluláteresztő és felüláteresztő
szűrőkapcsolás az integrátor (9.7 ábra), illetve a differenciáló (9.8 ábra) kapcsoláshoz
hasonló.
102
9.17 ábra: Elsőfokú aluláteresztő és felüláteresztő szűrő
Az aluláteresztő szűrő olyan áramkör, amely a kisfrekvenciájú jeleket változatlanul

átengedi, nagyfrekvencián pedig csillapítása és fázisfordítása van.
A felüláteresztő szűrő olyan áramkör amely a nagyfrekvenciájú jeleket változtalanul
átengedi, a kisfrekvenciájú jeleket pedig fázisforgatás mellett csillapítja.
A szűrők tanulmányozása nem tartozik kitűzőtt céljaink közé, ezért most csak a két
említett alaptípusnak átvitelét mutatjuk be a frekvencia függvényében.
A A
 
t t
(a) (b)
9.18 ábra: Az aluláteresztő (a) és a felüláteresztő (b) szűrő frekvenciamenete
A szűrők legfontosabb paraméterei a felfutási idő és a hataárfrekvencia (t).

A bonyolultabb szűrők induktív elemeket és többszörös visszacsatolást is
tartalmaznak.
9.5.7 Szabályozó áramkörök

Elektronikus szabályzó-n egy olyan kapcslást értünk, amelyben egy aktív beavatkozó elemet
egy elektronikusan erősített hibajel vezérel.
103
Szinte valamennyi szabályzó kapcsolás lényeges eleme a műveleti erősítő. A paletta

rendkívűl széles, lefedi az analóg elektrónika, szabályozó- és vezérléstechnika valamennyi
területét. A műveleti erősítő szerepe ezekben ugyancsak nagyon sokféle lehet.
Példaként egy egyszerű feszültségszabályzót fogunk megvizsgálni (9.19 ábra).
9.19 ábra: Feszültségszabályzó kapcsolás
A kapcsolás visszacsatolt nemfordító kapcsolásban működő műveleti erősítőből áll,

amelynek kimenő áramát a T tranzisztor növeli.
Külön feltüntettük a műveleti erősítő táplálását, amely ezúttal nem szimmetrikus. Itt
a bemeneti és kimeneti feszültség is csak pozitív lehet. A műveleti erősítő a
kimenőfeszültséget egy referenciafeszültséggel hasonlítja össze, amelyet a DZ Zener dióda
szolgáltat.
Természetesen a feszültségszabályozásnak számos más típusa is létezik.
A szabályozó áramkörök gyakran integrált áramkörös kivitelben készülnek. Más
esetekben különböző analóg integrált áramkörös kapcsolások tokon belül szabályozó
részegységet tartalmaznak.
9.5.8 Mintavevő tartó kapcsolás

A 9.20 ábrán látható kapcsolásban a vezérlőfeszültség (UV) által meghatározot mintavételi
idő alatt a kimeneti feszültség a bemeneti feszültséggel lesz egyenlő és azután a kimeneti
feszültség nem áll vissza nullára, hanem megtartja értékét a következő mintavételig. A
műveleti erősítő mint feszültségkövető működik.
104
9.20 ábra: Mintavevő tartó kapcsolás
A gyors feltöltödéshez kis C és kis belső ellenállású generátor kell. Ha a tranzisztor

zár a kimeneti feszültség állandó. A tranzisztor záróárama és Ip miatt a kondenzátor kisül.
A tranzisztor záróárama elhanyagolható, a kimeneti feszültségváltozás pedig: duki/dt =
Ip/C. Ez az arány annál kisebb minél nagyobb a C. Tehát kompromisszumot kell tenni a
feltöltés sebessége és a kimeneti változás között.
9.5.9 Analóg kapcsoló

A 9.20 ábrán látható kapcsolás analóg kapcsolóként fog működni, ha a C kondenzátort egy
ellenállással helyettesítjük (9.21 ábra).
9.21 ábra: Analóg kapcsoló
A vezérlőfeszültség (UV) függvényében a kimeneti feszültség nulla, vagy Uki = Ube

változhat.
A tranzisztor és az R ellenállás egy vezérlőfeszültséggel szabályozható
feszültségosztót alkot. Pozitív vezérlőfeszültséggel a dióda lezár. Az R1 ellenállás miatt a
kapufeszültség nulla és a tranzisztor kinyit.
Amennyiben R sokkal nagyobb mint a minimális forrás-nyelő ellenállás, a kimeneti
feszültség egyenlő a bemeneti feszültséggel. A feszültségkövetőként működő műveleti
erősítő leválasztja a terhelést. Negatív vezérlőfeszültség mellett a tranzisztor lezár és ha R
kisebb mint a forrás-nyelő ellenállás maximuma, akkor a kimeneti feszültség nulla lesz.
105
Tehát az R ellenállás értékét a forrás-nyelő ellenállás legkisebb és legnagyobb értéke között

kell megválasztani.
9.5.10 Egyébb kapcsolások

A műveleti erősítőnek számos egyébb, többé-kevésbé jellegzetes kapcoslása létezik még.
Mindegyik bemutatása messze meghaladja e könyv kereteit.
Megjegyezzük azonban, hogy a nagyon jelentős erősítő, oszcillátor és modulátor
kapcsolások némelyikével az illető fejezetekben fogunk foglalkozni.
106
10. OSZCILLÁTOROK
Oszcillátor-nak nevezzük a periódikus jeleket előállító áramköröket. Az oszcillátorok az

áramkörök működéséhez szükséges jeleket állítják elő. Az oszcillátor által leadott
teljesítmény forrása a tápforrás. Attól függöen, hogy a rezgéskeltés funkcióját hogyan
valósítják, meg pozitív visszacsatolású, negatív differenciális ellenállású és parametrikus
oszcillátorokat különböztetünk meg.
E könyben elsősorban az első típussal fogunk foglalkozni. Indoklásként csak annyit
említünk meg, hogy az elektronikában ezeket alkalmazzák legelterjedtebben. Az
oszcillációt (elektromos rezgést) előállító önálló készüléket generátor-nak (jel-generátor)
nevezik.
Az első csoportba tehát azok az oszcillátorok tartoznak, amelyeknek a vesztességéből
eredő csillapítást erősítés és pozitív visszacsatolás segítségével kompenzálják. Tehát az
oszcillátor lényegében egy pozitív visszacsatolással ellátott erősítő.
Tekintsük a 10.1 ábrát, amely igen hasonlít a 8.5 ábrához. Az egyetlen lényeges
különbség a visszacsatolás jellege.
Ube U1 Uki
A
Uv Uv
  __
Uki
10.1 ábra: A műveleti erősítők rajzjele és bemeneti illetve kimeneti mennyiségei
Legyenek a bemeneti és kimeneti mennyiségek feszültségek. A 8.3 paragrafusban

levezetett (8.1) összefüggés, a visszacsatolt üzemmódú erősítés:
A
Av 
1  A
ahol A = Uki/Ube és  a visszacsatolási tényező.

Azt is megállapítottuk, hogy a visszacsatolás akkor pozitív, ha H = A  0, továbbá
azt, hogy a gerjedés bekövetkezésének feltétele A  1.
Most tovább lépve kijelenthető, hogy az oszcillátor berezgésének a feltétéle:
A = 1 (10.1)
10. OSZCILLÁTOROK
Ez az ú.n. Barkhausen kritérium.

Általában mind az A erősítésű erősítő, mind a  tényezőjű visszacsatoló hálózat
frekvenciafüggő és fázistolással is rendelkezik, ezért jellemzésükre komplex
mennyiségeket használunk.
Tehát a Barkhausen feltétel alapvetően komplex, azaz A  A exp( j A ) és
   exp( j  ) ahol ezúttal A és  komplex erősítés és komplex fáziseltolás.
A Barkhausen kritérium két valós feltétellel egyenértékű, éspedig:

A    1 és A +  = 0  2n (nN) (10.2)
E két kifejezés az amlpitudó- és fázisfeltétel.

A fázisszögekre vonatkozó második feltétel azt fejezi ki, hogy a visszacsatolt
feszültség a bemeneti feszültséggel azonos fázisban kell legyen a visszacsatolt erősítéses
csillapítás-kompenzálás érdekében.
A A = 1 feltétel gyakorlati teljesítése nehéz. De általában ha A  1 és a fázisfeltétel
teljesül, akkor a táplálás bekapcsolása után a rezgések beindulnak.
Leggyakrabban A valós és A = 0 vagy A = . Következésképp a fázisfeltétel
teljesülését, tehát vegső soron az oszcilláció frekvenciáját a visszacsatoló hálozat határozza
meg. Ahhoz, hogy a rezgések egy jól meghatározott frekvencián keletkezzenek, vagy a
visszacsatoló áramkörnek, vagy pedig az erősítőnek szűrő tulajdonságokkal kell
rendelkeznie.
10.1 Oszcillátorok osztályozása

Eltekintve a már említett rezgéskeltés módja szerinti felosztástól, az oszcillátorok a
következő szempontok szerint csoportosíthatók:
a) A visszacsatoló hálózat szerint LC és RC oszcillátor típusok léteznek

b) A frekvnciatartomány szerint audiofrekvenciás- (20 kHz-ig), videofrekvenciás- (10
MHz-ig), rádiófrekvenciás- (1 GHz-ig) és mikrohullámú oszcillátorok-ról beszélünk. A
hangfrekvenciás oszcillátorokban a visszacsatoló áramkör általában RC típus, míg a
rádiófrekvenciás oszcillátorokban a visszacsatolás rendszerit LC elemekkel valósul
meg.
108
10. OSZCILLÁTOROK
c) A rezgések beindulása tekintetében önrezgő- (a rezgés beindul magától) és indított

oszcillátor létezik.
d) A jeltípusok alapján az oszcillátorok két csoportba sorolhatók. A harmónikus
oszcillátor-ok szinuszos jellegű jeleket, a relaxációs oszcillátor-ok pedig négyszög és
háromszög jellegű jeleket szolgáltatnak. Ha sem A, sem  nem függ a frekvenciától,
akkor a rezgések egyidőben sok frekvencián létrejönnek, az oszcillátort pedig
multivibrátor-nak nevezik. Ez a legelterjedtebb relaxációs oszcillátor. Ilyen típusú
oszcillátorokkkal a következő fejezetben fogunk foglalkozni.
10.2 Oszcillátorok elmélete

Az oszcillátorok jellemzése végett tisztázni kell a rezgések megjelenésének feltételét és
frekvenciáját, meg kell határozni a rezgések amplitudóját, illetve stabilitási problémákat
(amplitudó, frekvencia, jelalak) kell tanulmányozni.
Az oszcillátorok elmélete az őket alkotó aktív áramkörök modelljére alapul.
Az elmélet lehet lineáris vagy kvázilineáris, illetve nemlineáris aszerint, hogy a
torzítások milyen mértéküek.
A lineáris elmélet az alkotóelemek kisjelű helyettesítő modelljeit veszi figyelembe. A
lineáris elmélet keretén belül csak a beindulás feltételét és a rezgések frekvenciáját lehet
pontosan meghatározni. nem határozható meg az oszcillációk amplitudója. Ha A kisebb,
mint az amplitudófeltétel által megkövetelt érték, az esetleges rezgések megszünnek, mert
a visszacsatolásban az amplitudó nem fog regenerálódni. Ha viszont A túl nagy, akkor
korlátok nélkül tovább fog nőni, anélkül, hogy meghatározható lenne (elméletileg) az
amplitudóhatárolási érték. Itt merül fel tehát az önműködő amplitudóhatárolás
szükségességének kérédse.
Kvázilineáris esetben, amikor a nemlineáris elemek torzítása nem túl számottevő,
elégséges az alapharmónikust figyelembe venni. Ez esetben az amplitudó meghatározható
és stabilitási problémák is megkülönböztethetők.
A nemlineáris elmélet lehetővé teszi a tökéletes hullámforma meghatározását a
nemlineáris áramkör differenciálegyenletének megoldása révén. A feladat matematikai
része meglehetősen bonyolult.
109
10. OSZCILLÁTOROK
10.2.1 Rezgések amplitúdóhatárolása

Induláskor nagy rezgésamplitudó szükséges, de beindulás után az erősítésnek csökkenie
kell. Ez kétféleképp valósítható meg: önműködő erősítés vezérléssel, illetve nemlineáris
erősítőelemmel vagy más elemek nemlinearitásának a kihasználásával. A második
megoldás hátránya, hogy torzítások lépnek fel, amelyeket csak erős szelektivitással lehet
kiküszöbölni.
Az első módozat az önműködő erősítésvezérlés, könnyen megvalósítható például egy

térvezérlésű tranzisztorral, amely a kapufeszültség által vezérelt ellenállásként is
működhet. A kapufeszültséget az oszcillációk egyenírányítása és szűrése révén állítják elő.
hasonló célból termisztor is alkalmazható, amelynek ellenállása csökken a keresztűlhaladó
áram függvényében, tehát nő a rajta disszipált teljesítmény. E működés feltétele, hogy a
frekvencia megfelelően nagy legyen, hogy a termisztor hőmérséklete (tehát ellenállása is)
ne követhesse a rezgéseket.
A nemlineáris amplitudóhatárolás történhet két ellenpárhuzamos diódával (10.2a
ábra). Diódás áramhatárolásnál csak akkor halad jelentős áram keresztűl, ha az U
feszültség amplitudója tüllépi a küszöbértéket (10.2b ábra).
Hasonló módon viselkedik két sorbakötött Zener dióda is (10.2c ábra). A kapcsolás a
könyökfeszültség (Uz) meghaladásakor nyit ki, ekkor a kapcsolás ellenállása ugrásszerűen
lecsökken és az amplitudó gyakorlatilag az Uz értékre határolódik.
Mindkét diódás esetben célszerű azonos diódákat használni.
Az amplitúdóhatárolást diódákból kialakított híddal is meg lehet oldani (10.2e ábra).
E hídkapcsolás akkor nyit, ha a ráeső jel amplitúdója meghaladja a Zener dióda
könyökfeszültségét.
110
10. OSZCILLÁTOROK
U
D1
DZ1 DZ2
D2
U U
(a) (b) (c)
I
-Uz U
Uz
U
(d) (e)
10.2 ábra: Amplitudóhatárolási módszerek
Az eddig leírt amplitúdóhatároló áramköröket az oszcillátor erősítőjének a

visszacsatoló ágába iktatják.
Amennyiben nem használják az elóbb bemutatott módszerek egyikét sem, akkor
kihasz-nálható az erősítő tranzisztor jelleggörbéjének nemlinearitása. Nagy
jelamplitúdóknál ugyanis behatolunk a nemlineáris tartományba, ahol az erősítés és
ezáltal a rezgések amplitúdója is csökken.
10.2.2 Rezgések stabilitása

Az oszcillátor által keltett rezgések stabilitása több szempont szerint vizsgálható.
Rendszerint a frekvencia, az amplitúdó és a jelalak stabilitása fontos.
A frekvenciastabilitás talán az oszcillátorokkal szemben támasztott legfőbb
követelmény, amely a legtöbb alkalmazásnl rendkivül fontos.
111
10. OSZCILLÁTOROK
A relatív stabilitás a valamilyen okból kifolyólag bekövetkező frekvenciaváltozás (f)

és az alapfrekvencia aránya, azaz f/f0. Elfogadott értékei a 10-7 – 10-3 tartományba esnek.
Az okok lehetnek mechanikai behatások, környezeti behatások, a tápfeszültség
változása, a terhelés változása, stb.
Beszélhetünk rövidtávú- és hosszútávú frekvenciainstabilitásról.
Az utóbbi főleg az alkotórészek természetes öregedésének az eredménye.
A közvetlen instabilitást az áramköri paraméterek változása, míg a közvetett
instabilitást a külső parazita elemek okozzák.
Mivel 0 = 2f0, a közvetlen frekvenciainstabilitásra felírható a 0/0 = – [(L/L) +
+ (C/C)]/2 összefüggés.
Igazolható, hogy a frekvencia és annak stabilitása meghatározásában az oszcillátor
azon elemének jut fő szerep, amely a leggyorsabb fázis-frekvencia függést eredményezi.
A frekvencia stabilitása annál nagyobb, minél jobb az oszcillátor rezgőkörének a
szelektívitása.
A rezgések stabilizálásának a növekedésére a következő módszerek ajánlhatók:
pontos alkatrészekkel történő gondos kivitelezés, kvarcoszcillátor használata, állandó
(esetleg alacsony) környezeti hómérséklet biztosítása, az oszcillátor ne csatlakozzon
közvetlenűl a terheléshez.
A rezgések amplitúdójának a stabilitását az előző pontban összefoglaltak szerint
biztosítják.
Az amplitúdó dinamikus (működés közbeni) stabilizálásának tanulmányozásához
szükség van az erősítés amplitúdó függésére. E függvényt rendszerint gyakorlatilag
határozzák meg. Két típusú görbe létezik: az egyik monoton csökkenő függvény, a másik
pedig egy maximummal rendelkezik. E második esetben igazolható, hogy a legjobb
stabilitás akkor érhető el, ha az oszcillátor a görbe lecsökkenő ágának közepén
meghatározott pont környezetében üzemel.
A jelalak stabilitása a szűrőáramkörök pontos méretezésével, kivitelezésével és
csatolásával, illetve a helyes üzemmód beállításával biztosítható.
A parazita elemek hatását a stbilitási problémákra külön nem fogjuk megvizsgálni.
112
10. OSZCILLÁTOROK
Manapság szinte minden jelalak digitális módon is származtatható. A digitális eljárás

egyik lényeges előnye, hogy a stabilitás sokkal egyszerűbben és pontosabban kézben
tartható.
10.3 Oszcillátor alapkapcsolások

E paragrafusban az LC és RC tagokkal visszacsatolt oszcillátorok, illetve a
kvarcoszcillátorok alapkapcsolásaival fogunk megismerkedni.
10.3.1 LC oszcilátorok
Az LC csatolású oszcillátor ismertetőjele, hogy a visszacsatolás transzformátor típusú és a
frekvenciameghatározó elem a primérben kialakított rezgőkör.
Az LC oszcillátor alpaelvének megértése végett tekintsük a 10.3 ábrát amely egy

műveleti erősítővel megvalósított LC oszcillátor alapkapcsolását mutatja be.
R A B
*
10.3 ábra: LC oszcillátor alapelve
A műveleti erősítő erősíti az uB feszültséget, amely uB = (M/L)uA értékű, ahol M a két

tekercs kölcsönös induktivitása, M/L =  épp a csatolási tényező. Mivel a műveleti erősítő
kimeneti ellenállása kicsi, az LC rezgökört az ellenállás terheli. Az A pontban felírt
csomóponti törvény:
u ki  u A du 1
 C 1   u 1dt  0
R dt L
Innen a csillapított rezgés differenciálegyenlete:
d 2 u ki 1  A du ki 1
2
   u ki  0 (10.3)
dt RC dt LC
113
10. OSZCILLÁTOROK
Az  = (1 - A)/RC és 2 = 1/LC jelöléseket bevezetve a (10.3) egyenlet a következő

egyszerűbb alakra hozható:
d 2 u ki du
2
 2  ki  2 u ki  0 (10.4)
dt dt
E differenciálegyenlet megoldása uki = Uki(0)e -  sin[t(2 - 2)1/2]
A H = A hurokerősítés függvényében három eset állhat elő:
a) H  1 (  0), a kimeneti feszültség amplitúdója exponenciálisan csökken
b) H = 1 ( = 0), Uki(0) állandó amplitúdójú, 0 = 1/(LC)1/2 frekvenciájú szinuszos
rezgés keletkezik.
c) H  1 (  0), a kimeneti feszültség amplitúdója exponenciálisan nő.
Látható, hogy a (10.4) egyenlet megoldása a rezgések megjelenésének már ismert A
= 1 feltételéhez vezet.
Induláskor azonban A  1 feltételnek kell teljesülnie.
Ekkor a rezgések amplitúdója exponenciálisan addig nő amíg az erősítő
túlvezérlődik. A túlvezérlődés vagy más amplitúdóhatároló módszer (lásd 10.2.1 pontot)
az erősítést addig csökkenti, amíg a A = 1 feltétel beáll.
A gyakorlatban a hurokerősítést úgy állítják be, hogy a A = 1 feltétel még a
túlvezérlődés előtt bekövetkezzen. Azt is meg kell jegyezni, hogy amennyiben a rezgökör
jósági tényezője nagy, a rezgökör feszültsége túlvezérelt erősítő üzemmód mellett is
szinuszos.
Tehát, ha a kimenti feszültségként a rezgőkör feszültségét használjuk, akkor a külön
amplitudószabályozás elhanyagolható.
Az LC oszcillátorok egyik klasszikus változata a Meissner oszcillátor. Ennek
bipoláris (a) és térvezérlésű (b) tranzisztoros vázlata látható a 10.4 ábrán.
114
10. OSZCILLÁTOROK
* *
* *
DZ
10.4 ábra: Meissner oszcillátor kapcsolások
A közös emitteres kapcsolású tranzisztoros erősítő kollektor körébe csatolt L2C2

rezgökör f0 = 1/[2(L2C2)1/2] rezonanciafrekvenciával rendelkezik és ez határozza meg az
oszcillátor frekvenciáját. A visszacsatolás az L2-vel transzformátort alkotó L1 szekunder
tekercs révén valósúl meg. Mivel a közös emitteres/nyelőjű kapcsolás fázist fordít, ezért a
(10.2) fázisfeltétel biztosítása érdekében a transzformátor áttételét negatívra kell választani
a szükséges újabb fázisfordítás érdekében (az eredő 2 kell legyen). Erre utal a tekercsek
kezdetét megjelölő csillag. Az áttétel értékét úgy jkell megváltoztatni, hogy a A = 1
teljesüljön. A rezgés amplitúdóját a bázis ágba iktatott Zener dióda befolyásolja.
A kollektor áram bármilyen kis változása kimeneti áram, majd bemeneti
feszültségnövekedést eredményez és beindul egy lavinaszerű öngerjesztő folyamat. Ha a
bemeneti feszültség egy megadott értéket túllép, a tranzisztor nem lineáris jellegéből
következő amplitudóhatárolás lép fel és kialakul egy stacionárius amplitúdó állapot.
A rezgések gerjedése a tekercsek közötti mágneses csatolás vagy tápáram
növelésével segíthető elő. Minél kisebb a tranzisztor erősítése, annál szorosabb kell legyen
a csatolás.
Ettől kissé eltérő Meissner kapcsolások is léteznek. Például ha az L2C2 rezgökört az L1
tekerccsel felcseréljük, akkor az ú.n. bemeneten hangolt oszcillátorhoz jutunk.
A Meissner oszcillátorok kb. 50 MHz-ig működnek. Változtatható frekvenciát a C2
kondenzátor változtatásával lehet elérni.
115
10. OSZCILLÁTOROK
Az LC oszcillátorok sajátos esete az ú.n. hárompont kapcoslású oszcillátor. Két

alapkapcsolás terjedt el, az induktív (Hartley) és a kapacitív (Colpitts) hárompontkapcsolás.
Mindkét típusnál a visszacsatolás nem tekerccsel valósul meg, hanem rezgökörről való
feszültségcsatolással. Nevük onnan származik, hogy mindegyik három pontban
kapcsolódik az erősítő tranzisztorához.
A Hartley féle áramköri megoldást szemlélteti a 10.5a ábra. Látható, hogy a
transzformátoros csatolást egy magcsapolt tekercs helyettesíti. Az A – B pontok közötti
fesszültség 180o-al van eltólva a bementi feszültséghez képest. A B – C pontok közötti
újabb fázisfordítás már azt eredményezi, hogy a bemenő feszültség a kollektor
feszültséggel azonos fázisban van. A visszacsatolt feszültség amplitúdója a magcsapolás
helyes megválasztásával a szükséges értékre állítható be. A visszacsatolás értéke  = L1/L2.
A munkaponti kollektoráramot az RE ellenállás határozza meg. A gyakorlatban a berezgés
feltétele e típusnál könnyebben teljesíthető, mint a Meissner oszcillátor esetében. A
Hartley féle kapcsolás kielégítően működik 100 MHz nagyságrendű frekvenciákig.
(a) (b)
10.5 ábra: Közös emitterű (a) és közös bázisú (b) Hartley oszcillátor
Az induktív hárompontkapcsoslás közös (földelt) bázisú változatban is megvalósítható

(10.5b ábra).
A Colpitts oszcillátor közös emitterű és közös bázisú változatát a 10.6 ábra tünteti fel.
A kapcsolás jellegzetessége, hogy a visszacsatolás mértékét a kapacitív
feszültségosztó (C1, C2) határozza meg. A visszacsatolás értéke  = C2/C1. A működési elv
116
10. OSZCILLÁTOROK
hasonló a Hartley oszcillátoréhoz. A közös bázisú kapcsolás ez esetben egyszerűbb. A

működési frekvencia tartomány felső határa az előzőhöz hasonló. A frekvencia
változtatása a C1, C2 változtatásával érhető el.
Valamennyi hárompontkapcsoslás térvezérlésű tranzisztorral is megvalósítható.
(a) (b) (c)

10.6 ábra: Közös emitterű (a) és közös bázisú (b) Colpitts oszcillátor
Más típusú hárompont kapcsolások is léteznek. Ilyen például a nagyfrekvenciák

(több száz MHz) generálására alkalmas Clapp oszcillátor. Ez lényegében egy módosított
Colpitts oszcillátor, amelynél a tekercset egy soros LC taggal helyettesítik (10.6c ábra).
Ebben az esetben a frekvencia az 0 = 1/(LC3)1/2 alapján határozható meg. Ez azért fontos,
mert a magas frekvenciákon a kis C1, C2 kapacitásokkal párhuzamosan jelennek meg a
tranzisztor parazita kapacitásai és számottevően módosítják a Colpitts oszcillátor
frekvenciáját. Mivel a Clapp oszcillátornál C1, C2 nem szerepel a frekvencia kifejezésében,
ezek értéke nagyobbra választható (akár nagyfrekvenciákon is) és ezáltal kevésbé
jelentőssé válik a parazita kapacitások hatása. C3 frekvenciamódosításra is alkalmas.
Az erősítőkhöz hasonlóan oszcillátorokban is alkalmazhatunk ellenütemű
kapcsolást. rendszerint ilyen oszcillátorokat alkalmaznak a feszültségváltókban, amelyek
kis egyenfeszültségből nagy váltófeszültséget, vagy egyenírányítás után nagyobb
117
10. OSZCILLÁTOROK
egyenfeszültséget állítanak elő. Közvetlen poztív visszacsatolású ellenütemű oszcillátort

szemléltet a 10.7 ábra.
10.7 ábra: Ellenütemű oszcillátor
A T1 és T2 tranzisztor felváltva vezet. A pozitív visszacsatolást és a munkapont

beállítását az R1, R2 feszültségosztó valósítja meg. Mivel az egyik tranzisztor
bázisfeszültsége a másik kollektorfeszültségével azonos fázisban változik, megtakarítható
a fázisfordító szekunder tekercs. Igazolható, hogy valamennyi bemutatott LC oszcillátor
frekvenciája 0 = 1/(LC)1/2 alakú kifejezéssel számítható ki.
A kapcsolás nagyobb kimeneti teljesítmány mellett olyan kimenőjelet szolgáltat,
amely felharmónikus tartalama kisebb mint az egy tranzisztoros változatoknál.
10.3.2 RC oszillátorok
Kisfrekvenciás tartományokban olyan oszcillátorokat használnak amelyekben RC
hálozatok határozzák meg a rezgési frekvenciát.
Ebben a tartományban ugyanis az LC oszcillátorokhoz szükséges induktivitások és

kapacitások igen nagyok.
Az RC oszcillátorok általános jellemzői, hogy kevésbé érzékenyek, stabil erősítésűek
és könnyen ellenőrizhetők. Frekvencia stabilitásuk viszont gyengébb.
Mivel a frekvencia változtatásához sok elemet kellene módosítani, RC oszcillátort
állandó frekvenciákra célszerű építeni.
118
10. OSZCILLÁTOROK
A legegyszerűbb RC oszcillátor visszacsatolását aluláteresztő vagy felüláteresztő RC

szűrő tagokkal valósítják meg. Minthogy egy ilyen tag fázisfordítása közelítőleg 60o, a
visszacsatoló áramkör szükséges 180o-os fázistolását hozhatjuk létre. A 10.8 ábrán RC
szűrős oszcillátor kapcsolások láthatók.
Felüláteresztő szűrők esetében igazolható, hogy 0  1 / 6RC és |A| = 29. Ez azt
jelenti, hogy a rezgések beindulásához egy olyan erősítőre van szükség, amelynek
fázistolása 180o és erősítése 29. E feltétel rendszerint minden nehézség nélkül teljesíthető.
Aluláteresztő szűrők esetében a frekvenciára 0  6 / RC értéket kapunk míg a
begerjedési feltétel ugyancsak |A| = 29.

Az RC szűrős oszcillátoroknál jobb oszcillátorok építhetők, ha visszacsatoló tagként
hídkapcosást használunk. Ezek közül az egyik legelterjedtebb a Wien-Robinson hidas
oszcillátor (10.9 ábra).
A Wien-Robinson híd egy felüláteresztő (R3, C3) és egy aluláteresztő (R4, C4) szűrőből
áll, amelyek pozitív és negatív fáziseltolást létesítenek. Létezik egy olyan frekvencia,
amelyre az eredő fázistolás nulla, tehát egy olyan erősítőt kell alkalmazni, amelynek
fázistolása egyancsak nulla. Erre kiválóan alkalmas egy műveleti erősítő megfelelő
kapcsolásban.
119
10. OSZCILLÁTOROK
(a) (b)
10.8 ábra: Felüláteresztő RC szűrős (a,b),

aluláteresztős RC szűrős (c) oszcillátor
(c)
120
10. OSZCILLÁTOROK
C3 C5 C4 C3
C4
(a) (b)
10.9 ábra: Wien-Robinson hidas oszcillátor (a),

az amplitúdóhatárolás módozatai (b,c)
C4 C3
(c)
A rezgések frekvenciája az 0  1 / R 3 R 4 C 3C 4 képlettel határozható meg.
A rezgések beindulásának feltétele: A = 1 + R3/R4 + C4/C3.

A gyakorlatban célszerű azonos ellenállás és kondenzátor értékeket használni.
Ilyenkor 0 = 1/RC és |A| = 3.
A Wien-Robinson híd kimeneti feszültsége a rezonanciafrekvencián nulla, ezért
közvetlenül nem felel meg visszacsatoló hálozatként. Az oszcillátorban való alkalmazásra
a hidat kismértékben kiegyenlítetlenné kell tenni.
A kapcsolás egy pozitív és egy negatív visszacsatoló hurokkal rendelkezik, amelyek
a hidat alkotják. A negatív visszacsatolás frekvencia független tagokból áll és
torzításcsökkentést, stabilitás növekedést eredményez, nem befolyásolja a frekvenciát.
A frekvencia szabályozására a szűrők R, C értékeinek változtatása használható.
E kapcsolásnál érdemes megvizsgálni, hogy miként valósítható meg az önműködő
amplitúdótárolás. Tekintsük a 10.9b ábrát. Megfigyelhető, hogy az R1 ellenállást egy
térvezérlésű tranzisztoros kapcsolás helyettesíti. E kapcsolás lényegében egy
121
10. OSZCILLÁTOROK
feszültségvezérelt ellenállás, amelyet a visszacsatolt és egyenírányított feszültség egy része

(R5 potenciométeren keresztül) vezérel. Ha a rezgések amplitúdója nő, a negatív
visszacsatolás mértéke is jelentősebbé válik és ezáltal az erősítés csökken, amely
végeredményként a rezgések amplitúdóhatárolását jelenti. Az amplitúdóhatárolást
hídkapcsolás (10.2.1 pont, 10.2e ábra) segítségével ugyancsak az ismertetett Wien-
Robinson oszcillátorra a 10.9c ábra mutatja be.
Kettős T hídat alkalmazva visszacsatoló áramkörként jobb szelektivitást kapunk. A
kettős T hidas oszcillátor egyik változatát a 10.10 ábra szemlélteti.
C C
C
k
C C
C
k
10.10: Kettős T hidas oszcillátor kapcsolások
A kettős T cellára jellemző, hogy különbözőképp viselkedik k függvényében.

Éspedig:
- ha k  0,5 a híd sáváteresztő szűrőként viselkedik az 0 környezetében
- ha k = 0,5 a híd elnyomja az 0 frekvenciát
- ha k  0,5 a híd sávvágó szűrőként viselkedik az 0 környezetében
k (2k  1)
Mivel k azt is meghatározza, hogy az átviteli függvény (   ) valós negatív
2k 2  k  1
(k  0,5) vagy valós pozitív (k  0,5) a visszacsatolási pont a műveleti erősítő nemfordító,
illetve fordító bemenete kell legyen. A második esetet a 10.10b ábrán tüntettük fel.
Megjegyezzük, hogy ekkor a rezgökörben egy nemszelektív, pozitív visszacsatolást is kell
létesíteni.
A rezgések beindulásához szükséges minimális erősítés |A|  10.
122
10. OSZCILLÁTOROK
10.3.3 Kvarcoszcillátorok
Az eddigi oszcillátorok frekvencia stabilitása sokszor nem kielégítő, főleg az elemek
hőmérsékletfüggése miatt. Rezgő kvarccal sokkal stabilitás érhető el.
A kvarckristálynak az oszcillátoroknál történő alkalmazása a piezoelektromos

jelenségen alapul, amely a mechanikai alakvltozás (behatás) és az elektromos jellemzők
között létesít kapcsolatot. A kvarc kristályszerkezete és mechanikai méretei függvényében
rendelkezik egy meghatározott mechanikai rezonanciafrekvenciával. Ha külső elektromos
térrel a kvarckristályt a rezonanciaérték környezetében rezgésbe hozzuk, akkor egy nagy
stabilitású rezgökörhöz hasonló viselkedést mutat ( a mechanikai és elektromos energiák
egymásbalakulásának eredményeként).
A kvarckristály a 10.11 ábra szerinti elektromos modellel helyettesíthető.
10.11: A kvarckristály rajzjele és helyettesítő képe
ahol L a kristály tehetetlenségével arányos viszonylag nagy induktivitás, C a

rugalmasággal fordítottan arányos kis kapacitás, R a vesztességgel arányos kis ellenállás
és C0 az elektródok és a kvarc alkotta kapacitás. Mivel a modellnek soros (L, C) és
párhuzamos (L, C0) rezgökör jellege van, két rezonanciafrekvenciával rendelkezik:
1 C
s  1 / LC , p  1
LC C0
A kvarc attól függően, hogy milyen áramkörbe helyezik mindkét frekvencián

berezeghet.
Szemléltetésül a Colpitts féle hárompont kapcsolású oszcillátor kvarccal stabilizált
változatát rajzoljuk fel, amely Pierce oszcillátor néven ismeretes (10.12 ábra).
Annak ellenére, hogy a kvarc rezonanciafrekvenciák kötött értékűek, a kvarccal sorba
kapcsolva egy állítható kondenzátort (C'), lehetőség van kismértékű módosításra. A
módosítás csak a soros rezonanciafrekvenciát érinti.
123
10. OSZCILLÁTOROK
10.12: Pierce oszcillátor
A kvarc rezonanciafrekvenciájának hőmérsékleti tényezője igen kicsi, ezért a kvarc

oszcillátorokkal elérhető frekvenciastabilitás nagyon jó (f/f0 = 10-6 ... 10-10) és tovább
növelhető termosztátos feltételek között.
Kvarcoszcillátort nagyfrekvencián célszerű használni mivel a kvarc geometriai
mérete a frekvenciával fordítottan arányos. Stabil alacsony frekvencia a nagyfrekvancia
osztásával kapható.
A kvarcoszcillátorok a nagy stabilitásuk révén az integrált áramkörös rendszerek
fontos elemei. Általában maga az oszcillátor integrált áramköri kivitelű, amelyhez a kvarc
kivülről csatlakozik.
10.3.4 Egyéb oszcillátorok

Mint említettük e fejezet elején a rezgéskeltés módja szerint léteznek még negatív
differenciális ellenállású és parametrikus oszcillátorok.
A negatív differenciális ellenállású oszcillátorok egy olyan elemet kell

tartalmazzanak, amelynek jelleggörbéje egy negatív differenciális tartománnyal
rendelkezik. Ilyen eszközök például az alagútdióda és a Gunn dióda (különleges,
mikrohullámú rezgéskeltésre alkalmas dióda). A negatív differenciális ellenállást a
tápforrás energiája tartja fenn és szerepe az, hogy kiegyenlítse a vesztességeket, azaz
124
10. OSZCILLÁTOROK
abszolút értéke a veszteségi ellenállással kell egyenlő legyen. Az ilyen típusú eszközöket
főként a mikrohullámú tartományban használják rezgéskeltésre.
A parametrikus oszcillátorok működése egy olyan kapcsoláson alapul, amelynek
legalább egy eleme valamilyen paraméter idő szerinti függvénye. A vesztességeket egy, az
alaposzcillátortól eltérő frekvenciájú ú.n. pumpáló oszcillátor egyenlíti ki. A tápforrás e
pumpáló oszcillátor energiáját pótolja. Az időben változó paraméterű fokozat a két
oszcillátor közötti kapcsolatot valósítja meg.
125
11. BILLENŐ ÁRAMKÖRÖK
Az oszcillátoroknál említettük, hogy az előállított jelalak szerint ezek harmonikus

(szinuszos) vagy nemszinuszos jeleket generáló kapcsolások lehetnek. A siznuszostól
eltérő alakú rezgéseket relaxációs oszcilláció-nak hívják. Relaxációs oszcillációkat
előállíthatunk erős pozitív visszacsatolásos aktív eszközöket tartalmazó kapcsolásokkal,
vagy harmónikus jelből kiindulva ú.n. jelformáló áramkörökkel. E fejezetben az első
módszerrel fogunk foglalkozni.
A leggyakrabban előállított és alkalmazott relaxációs oszcilláció a négyszögjel vagy
négyszögimpulzus. Az impulzus egyszeri (véges) vagy periódikusan ismétlődő relaxációs
folyamat, amelynek matematikailag egy ugrásfüggvény felel meg. Az impulzus Fourier
összetevőinek száma igen nagy és széles frekvenciasávot foglal el. Tehát relaxációs
oszcillációt csak olyan kapcsolás állíthat elő, amelyben a Barkhausen feltétel széles
frekvencia tartományban teljesűl, azaz az oszcillátor erősítője széles sávú kell legyen. A
relaxációs oszcillátorokban a tranzisztor kapcsoló üzemmód-ban működik, azaz állapotai a
lezárt és telített helyzetek között változik. Lezárt és telített állapotban a tranzisztor nem
erősít, viselkedése szakadás vagy rövidzár jellegű. Kapcsoló üzemmódban a tranzisztor
nem tekinthető lineáris elemnek.
A visszacsatolástól függöen közvetlen, kapacitív és induktív csatolású relaxációs
oszcillátor létezik.
A négyszögjeltől eltérő impulzus alakot rendszerint a négyszögjelből származtatják.
Az impulzusok leglényegesebb jellemzői az impulzus szélessége (időtartama), a felfutási
(emelkedési) és lefutási (leesési) idő, az amplitudó és periódikus esetben a periódus (vagy
frekvencia).
Impulzusok előállítására elsősorban a billenő áramköröket alkalmazzák. Ezeket
multivibrátornak is nevezik.
A billenő áramkörök olyan pozitívan visszacsatolt kapcsolások, amelyek kimenő jele
ugrásfüggvény szerint változik és az átbillenés következtében csak két értéket vehet fel. E
két értékhez a magas (High – H) és alacsony (Low – L) megnevezéseket rendelik hozzá,
tükrözve a tranzisztor kollektorfeszültségét lezárt, illetve telített állapotban.
11.1 Astabil billenőkör

Az astabil billenőkör (multivibrátor) önrezgő relaxációs oszcillátor, amelynek kimenetén
ugrásfüggvény homlokú impulzussorozat jelenik meg.
Az astabil billenőkör (a) és a működési idődiagramm (b) a 11.1 ábrán
tanulmányozható. Ezen
Uki1
látható, hogy a visszacsatolást kapacitív elemek
Ut
(C1, C2) valósítják meg.
UB1
+ Ut 0,6 V t
- Ut
Uki2
Uki2 Uki1
Ut
(a) UB1
t
11.1 ábra: Az astabil multivibrátor alapkapcsolása (a) és a
feszültségek idődiagrammja (b) - Ut
(b)
Müködésének magyarázatához tételezzük fel, hogy Uki1 épp csökken, a C2 kapacitás

átviszi a csökkenést a T2 bázisára, amiatt Uki2 nő. Ez a C1-en keresztűl T1 bázisára jut,
következik, hogy Uki1 tovább csökken és a pozitív visszacsatolás következtében hamar
eléri az Uki1min  UCEsat  0 kivezérlési határt (telítés). Ez a feszültségugrás C2-n keresztűl T2
bázisára kerül amely által T2 bázisa negatív lesz és lezár. Az R2-n folyó áram (szaggatott
vonal) tölti a C2-t a megjelölt polaritásnak megfelelően, ezért T2 bázisfeszültsége
fokozatosan emelkedik. Az áttöltési folyamat UB2  0,6 V elérésekor megszakad, akkor a T2
BE diódája nyit, megindul a kollektoráram és Uki2 elkezd csökkenni. Ez a csökkenés a
nyitott T1 bázisára kerül a C1-en keresztül, Uki1 növekedik. A pozitív visszacsatolás miatt
T2 azonnal vezet és Uki2  UCEsat  0 –ra ugrik. Az RC differenciálótag ezt a
127
feszültségváltozást a T1 bázisára viszi. Ezért UB1 0,6 V-ról 0,6 – Ut  - Ut feszültségre kerül.
Az R1-en átfolyó áram hatására UB1 exponenciális jelleggel változik. Ez a változás
U B1  U t (1  2e  t / R1C1 )
A T1 tranzisztor addig marad zárva amíg az UB1 el nem éri a kb. 0,6 V-ot.
Ha UB1  0 helyettesítünk megkapjuk a billenési időket:
t 1  R 1C1 ln 2
(11.1)
t 2  R 2 C 2 ln 2
Tehát az impulzussorozt periódusa:

T  t 1  t 2  (R 1C1  R 2 C 2 )  ln 2 (11.2)
A billenési folyamatot végső soron a kollektor áram statisztikus ingadozása indítja el.
A billenési időket a lezárt tranzisztorok bázisáramköre szabja meg. Az áramkör
mindig akkor billen, amikor a lezárt tranzisztor kinyit.Az Uki1, UB1, Uki2, UB2 feszültségek
időbeli változását a 11.1b ábra szemlélteti.
A tranzisztorok kollektorairól ellentétes fázisú feszültségek vehetők le.
A kimeneti feszültség nem ideális négyszög. A felfutó él lekerekedik. Amikor az
egyik tranzisztor lezár, a másik bázisa eléri a 0,6 V-ot és ezért nem nő az Uki-vel együtt. A
megfelelő kondenzátornak az RC-n keresztűl a tápfeszültségre kell feltöltödnie. Ez az RCC
időállandóval arányos.
Az R1, R2 ellenállásokat kicsire méretezik, hogy a tranzisztorok elérjék a kollektor-
emitter telítési feszültséget. A frekvencia C1, C2 -vel széles határok között változtatható.
Könnyen elérhető a MHz-es tartomány.
A billenési időtartamok feszültséggel is vezérelhetők ha R1, R2 -őt áramgenerátorral
helyettesítik.
Mint láttuk a működés során a lezárt emitter-bázis átmenet a tápforrás
feszültségszintjére (-Ut) kerül. Ha ez nagyobb mint a megengedett bázis-emitter feszültség
maximális értéke, akkor a tranzisztor tönkremegy. Ennek elkerülésére a bázisokkal egy-
egy diódát kapcsolnak sorba, amely meggátolja az emitter-bázis átmenet záróirányú
működését. Az R3 ellenállások az ICB0 visszáramokat földelik (11.2a ábra).
128
+ Ut + Ut
Uki2 Uki1 Uki2 Uki1
D D
D D
(a) (b)
11.2 ábra: Védődiódás astabil multivibrátor kapcsolások
A tranzisztorok védelmének másik lehetősége, hogy diódákat csatolnak az emitterrel

sorba. Ekkor a negatív bázisfeszültségek a záróirányú ellenállások arányában oszlanak
meg az emitter-bázis átmeneten és a diódán (11.2b ábra).
A felfutási idő csökkentésére több viszonylag egyszerűen megvalósitható módszer
létezik de ezeket itt nem részletezzük.
Az ismert astabil multivibrátor nagy időállandó előállítására nem alkalmas, mert
nagy kapacitásokra lenne szükség. Az ellenállások a szükséges bázisáramok miatt nem
növelhetők túl nagy értéküre.
Mivel a térvezérlésű tranzisztoroknál nem folyik kapuáram, ezért igen alkalamsak
hosszú billenési idejű multivibrátorok megvalósítására. Az alapkapcsolás (11.3 ábra)
hasonlóan működik mint a 11.1a ábrán látható kapcsolás. A záróréteges térvezérlésű
tranzisztor már nulla kapufeszültségnél kinyit, ezért az R1 és R2 ellenállások a földre
köthetők. Ha RS = 0, akkor mindkét tranzisztor kinyit és nyitva is marad, tehát rezgés nem
jön létre.
A billenési idők közelítöleg t1=R1C1 és t2=R2C2.
129
+ + +
Uki2 Uki1 Uki2 Uki1
D2 D1
(b) + +
11.3 ábra: Astabil multivibrátor záróréteges (a) és

(a) MOS (b) térvezérlésű tranzisztorral
A 11.3b ábrán látható MOS tranzisztoros kapcsolás biztosabban működik. A

tápforrás bekapcsolásakor a nyelő és a kapu feszültsége felemelkedik mielött megindulna
a nyelőáram. A továbbiakban megindul a nyelőáram és mivel az erősítés nagy, a
statisztikus áramingadozás elég ahhoz, hogy a billenési folyamat elkezdődjön. A diódák
meggátolják, hogy a kapufeszültség túllépje a tápfeszültség értékét.
Az előzőekben tárgyalt áramkörök telített logikával működtek, azaz a tranzisztorok
vezető állapotban telítésbe kerültek. Telítetlen logikájú astabil billenökörök is
létrehozhatók. Elvileg minden esetben beállíthatók olyan kis bázisáramok, amelyeknél a
tranzisztorok nem kerülnek telítésbe. Ekkor azonban az áramerősítési tényező nemkívánt
módon lecsökken. Telítetlen astabil multivibrátor például emittercsatolt technikával
valósítható meg. A telítetlen működési mód előnye, hogy nagyobb frekvencia érhető el.
Astabil multivibrátor műveleti erősítős kapcsolással is létrehozható (11.4 ábra).
u
+U
-U
11.4 ábra: Astabil kapcsolás műveleti erősítővel és kimenőjele
130
A pozitív kimenenőfeszültség addig tölti a C kondenzátort, amíg ennek feszültsége

eléri a nemfordító bemenet fezültségét. Ekkor a műveleti erősítő negatív kimenő
feszültségre billen át és a kondenzátor új feszültségre kezd töltödni. A kimenőjel
periódusa: T = 2RCln(1 + 2R1/R2).
Az astabil kapcsolások frekvenciastabilitása gyengébb, mint a harmónikus
oszcillátoroké. A frekvenciastabilitás szinkronizálással javítható. A szinkronizálás
folyamatában a szinkronizáló jel módosítja az oszcillátor frekvenciáját úgy, hogy az a
szinkronizáló jel frekvenciájával legyen egyenlő. A szinkronizálás feltétele, hogy a
szinkronizáló jel frekvenciája valamivel nagyobb legyen mint az oszcillátor frekvenciája. A
szinkronizálás pontossága a szinkronizáló jel frekvenciastabilitásától és az amplitudójától
függ.
11.2 Monostabil billenőkör

A monostabil billenőkör bemenő impulzus hatására meghatározott időre bekapcsol, majd
ismét nyugalni állapotba kapcsol vissza. Tehát egy stabil és egy kvázistabil állapota van.
Monostabil kapcsolás az astabil billenőkörből úgy származtatható, hogy az egyik
visszacsatoló kondenzátort ellenállással helyettesítjük (11.5a ábra). Ez a kapcsolás egy
pozitív visszacsatolású kétfokozatú erősítőre emlékeztet (11.5b ábra).
A működés áttekintését a 11.5b ábra alapján végezzük.
Nyugalomban a T1 tranzisztor vezet, a T2 pedig zárt. Pozitív vezérlőimpulzusra a T2
tranzisztor kinyit és kollektora a 0 V-hoz közeli értékre esik. Ez az ugrás átkerül a T1
bázisára a C1 deriváló tagon keresztűl. T1 tehát lezár és kollektora Ut értékű lesz. Az R3, R4
osztó hatására a T2 tranzisztor az impulzus megszünése után is nyitva marad. Ez az
állapot addig tart amíg az R1 ellenálláson keresztül C1 annyira feltöltödik (szaggatott
vonal), hogy T1 ismét kinyisson, tehát a kapcsolás ismét nyugalmi állapotba billen vissza.
Az osztó azt is meggátolja, hogy kis bemenő jel esetén billenés történjen. A kvázistabil
állapotban beérkező negatív impulzus kiolthatja az áramkör üzemszerű működését. Ezért
a bemenetet diódával kell védeni az esetleges negatív impulzusok ellen (11.5c ábra).
131
+ Ut + Ut
Uki1 Uki1
ube
(a)
(b)
11.5 ábra: A monostabil billenőkör alapkapcsolása

és a bemenet védelme
(c)
A billenési időtartamot az astabil kapcsoláshoz hasonlóan, a lezárt tranzisztor

bázisköre határozza meg. Tehát a generált impulzus időtartama: t = R1C1ln2.
A monostabil billenőkör működésének idődiagrammja a 11.6 ábrán látható.
ube
t
uC2
Ut
t
uB1
- Ut
uki
t
t
11.6 ábra: A monostabil billenőkör idődiagrammja
Nagy billenési időtartam létrehozására most is térvezérlésű tranzisztorok alkalmazhatók

(11.7 ábra).
132
Negatív impulzussal való működtetés végett az impulzust a nyitott tranzisztorra adják

(11.8a ábra). Hatására a T1 bázisfeszültsége a –Ut értékre ugrik. Működése egyébként
ugyanolyan, mint az előző esetben.
Uki
11.7 ábra: Monostabil kapcsolás térvezérlésű tranzisztorral
A D dióda megakadályozza, hogy a negatív bázisfeszültség visszajusson az Ube

generátorra és hogy pozitív impulzus vezérelje a kapcsolást.
Monostabil billenőkör létrehozható komplementer tranzisztorokkal is. Ilyen látható a
11.8b ábrán. Nyugalmi állapotban egyik tranzisztor sem vezet. Pozitív impulzus hatására
T2 kinyit és ezáltal T1 is vezet. Az R1,C1 visszacsatolás miatt T2 addig marad nyitva amíg a
C1 kondenzátor töltöárama le nem csökken. Ekkor a kapcsolás visszabillen eredeti
állapotába. R1 értéke nem lehet túl nagy, hogy biztosítsa T2 nyitvatartásához szükséges
áramot.
133
+ Ut + Ut
Uki1
Uki1
ube
ube
(a)
- +
11.8 ábra: Negatív impulzusra billenő kapcsolás (a),

monostabil komplementer tranzisztorokkal (b)
(b)
A CMOS tranzisztorok és a műveleti erősítők is előnyösen használhatók monostabil

billenőkör megvalósításához.
Monostabil kapcsolást elsősorban más áramkörök vezérlésére (indítás, kapuzás)
használnak az analóg és digitális elektronikában.
11.3 Bistabil billenőkör

A bistabil billenőkör vagy flip-flop egy pozitív visszacsatolású kétfokozatú egyenáramú
erősítő.
Ha a multivibrátorokban a csatoló kondenzátorokat ellenállásokkal cserélik ki, egy
bistabil áramkör nyerhető. Mindkét stabil állapotban az egyik tranzisztor telített, a másik
zárt. Szimmetrikus esetben mindkét állapot egyforma valószínűségű. Mindegyik
állapotban határtalan ideig tartozkódhat. Az állandó helyzetek stabilitását kétféleképp
lehet biztosítani:
a) külső áramforrással (negatív)
b) automatikusan előállított záróirányú előfeszítéssel (RE)
134
Az egyik stabil állapot külső behatás nélkül is beáll, vagy az egyik tranzisztor
áramának véletlenszerű ingadozása miatt, vagy mert a két tranziszor nem tökéletesen
egyforma.
A bistabil billenőkört a 11.9 ábra mutatja be.
+
Q Q
11.9 ábra: A bistabil billenőkör alapkapcsolása (RS tároló)
Kísérjük figyelemmel a kimeneti feszültségek alakulását a bemenetkre adott jelek

függvényében. A következőkben a tranzisztor vezető és nemvezető állapotára utaló
alacsony (L) és magas (H) megnevezéseket fogjuk használni. Jelöljük továbbá a
kimeneteket Q és Q -val (negált, azaz tagadott kimenet), amelynek értelmét a

következőkben fogjuk megismerni.
Induljunk ki abból az állapotból, hogy a T1 tranzisztor vezet, T2 pedig nem vezet,
minthogy ennek bázisát az R1, R2 osztó által meghatározott negatív feszültség zárja. Ez egy
állandósult, nem változó állapot. Erre az állapotra a kollektorfeszültségek UC1 = 0, UC2 = Ut
értékei jellemzők, vagyis UC1 = L, UC2 = H ( Q  L, Q  H ).

A kapcsolásnak két R, S jelölésű bemenete van. A bemenetekre adható vezérlőjel
kombinációk száma négy lehet. Ahhoz, hogy az áramkör a másik stabil állapotba kerüljön
indítójelre (vezérlőjel-re, trigger-re) van szükség. Ha most az R bemenetre pozitív jelt
adunk akkor T2 kerül vezetésbe és a T1 zár. Ez az állapot az erős visszacsatolás hatására
akkor is megmarad, ha időközben az R bemenetre adott jel megszűnik. Tehát R = H
hatására Q  H, Q  L . Ha az S bemenetre poyitív vezérlőjelet csatolunk, akkor viszaáll a

kiindulási állapot, azaz Q=H, Q=L. A billentés ugyanilyen irányba az R-re adott negatív
135
jellel is megvalósítható, de ezt az eljárást nem szokták alkalmazni. R és S nem lehet

egyidejűleg pozitív, illetőleg negatív, mert nem jön létre egyértelmű kimeneti állapot R és
S megszűnése után. Megjegyezzük még, hogy miután a vezérlőimpulzus elérte a nyitási
küszöböt, nagyon rövid időre mindkét tranzisztor aktív, de a pozitív visszacsatolás
eredményeként valamelyik árama ( a vezérlés jellegének megfelelően) hamar telítődik.
Megállapíthatjuk, hogy a bejövő és visszacsatoló ágról érkező, egymást erősítő T1 – nyitó
hatások egy lavina effektust hoznak létre, ahol T1 nyitása T2 zárását, ennek zárása T1
nyitását segíti a pozitív visszacsatolás következményeként. Ez a lavina jelenség az
áramkör állapotának és kimenő feszültségeinek ( Q , Q ) meredek átbillenését eredményezi.

Innen származik a "bistabil billenő" elnevezés is.
Gondoljuk ismét végig, hogy mi is történik S = R = L, illetve S = R = H vezérlés
esetén.
a) S = R = L eset. A T2 tranzisztor bázisa az R1, R2 ellenállások közös pontján van.
Ezek közül az R1 egyik vége L (a T1 vezet kiindulási feltételnek megfelelően) és R2
ugyancsak L az R = L miatt. Ez annyit jelent, hogy T2-n keresztűl nem folyik áram, zárt
állapotban van. A T1 a másik R1, R2 ellenálláspár közös pontján van. Itt azonban az R1 vége
H. Az R1, R2 osztó úgy van méretezve, hogy S = L esetén is a tranzisztor bázisán fennálljon
a minimális nyitófeszültség (UEB = 0,7 V) vagyis T1 vezet. Ez megegyezik a vizsgálódás
kezdetén feltételezett értékekkel. Tehát L, L vezérlés mellett az áramkör ebben a stabil
állapotban marad.
b) S = R = H eset. Ebben az esteben mindkét tranzisztor kinyit, amelynél a kapcsolás
billenő-képessége nem érvényesúlhet. Ezért ezt a vezérlési esetet nem használják. További
probléma adódhat, ha a meglevő HH vezérlést LL típusú vezérlés követi. Ilyenkor ú.n.
versenyfutási jelenség alakulhat ki (pl. az eltérő késleltetések következtében), amely miatt
nem egyértelmű, hogy a billenőkör milyen irányú billent állapotban stabilizálódik a
versenyfutás után.
Az áramkör viselkedésével kapcsolatos tapasztalatokat a következő táblázatban
foglaljuk össze:
136
Vezérlés Vezérlés utáni Funkció

kimenetek
R S Q Q
L L Q , Q előző állapotai Emlékezés az előző állapotra
L H H L Billenés
H L L H Visszabillenés
H H nem egyértelmű Nem billenő állapot
Ismételten megállapítjuk, hogy a billenések lezajlása után az áramkör csak kétféle

stabil állapotban lehet.
A továbbiakban az ismertetett kapcsolás egy rendkívüli tulajdonságára hívjuk fel a
figyelmet. Ha csak az egyik kimenet (pld. Q ) oldaláról figyeljük a folyamatokat, úgy
tűnik, hogy ez a vezérlés függvényében H, vagy L állapotban lehet (van feszültség/nincs
feszültség). Amennyiben e két állapotnak egy-egy logikai tartalmat feleltetünk meg, az
mondható, hogy a kapcsolás egy tartalmat épp tárol, vagy nem tárol, vagy másképp
kifejezve beírt vagy törölt állapotban van. Ezért a bistabil billenőkört elemi tárolócellának
tekintik (RS tároló).
A működési frekvencia növelése érdekében célszerű az RC ellenállást kicsire
választani.
Az emitterek földelése helyett egy emitterellenállással előfeszültség előállítása
lehetséges.
Előnyös, ha a bemeneteket a visszacsatoló elemektől elválasztjuk. Ezzel
megszüntethető a tároló hatása a vezérlőgenerátorra.
Az átbillenés gyorsítására az R1 ellenállásokkal párhuzamosan kis értékű gyorsító
kondenzátorokat csatolnak. Ha valamelyik tranzisztor vezetni kezd, a kondenzátor
differenciáló hatásaként a másik tranzisztor bázisa rövid, erőteljes negatív impulzust kap
és gyorsan zár.
A kimeneti feszültség emelkedési idejét úgy lehet lerövidíteni, hogy azt valamely
értéknél megállítják. E célra szolgálnak a diódák, amelyek egy U'  Ut értékre nyitnak.
137
E módosításokat tünteti fel a 11.10 ábra és a 11.11 ábra.

+ U' + U'
+ +  11.10 ábra: Javított paraméterű bistabil billenőkör
D D
Q Q
+ +
Q Q
R S
11.11 ábra: Elválasztott bemenetű bistabil billenőkör
A billenőkör fel- és lefutási ideje jelentősen lerövidűl ha meggátoljuk a tranzisztorok

telítésébe kerülését. Erről telítésgátló (Schottky) diódák használatával lehet gondoskodni
(11.12 ábra).
Gyakran olyan bistabil billenőkörre (tárolóra) van szükség, amelynek bemenete csak
meghatározott időpillanatban lehet hatással a kimenetre. Ezeket az időpillanatokat egy
külső vezérlőjel (órajel) határozza meg. Az órajellel vezérelt bemeneteket egy ú.n.
előkészítő áramkör (11.13 ábra) valósítja meg.
+
D D
Q Q
D
CLK uki
11.12 ábra: Telítetlen bistabil billenőkör 11.13 ábra: Előkészítő kapcsolás
138
Ha az előkészítő V bemenet H állapotú, akkor a D dióda zárva van és a kimenet L

függetlenűl attól, hogy az órajel (CLK, T) milyen irányba változik. Ha a V bemenet L
helyzetben van, akkor a megfelelő R1 ellenállás miatt a dióda még mindig zár.
Ugyanakkor ha a bemenet H-ról L-re vált, akkor a dióda kinyit és a kimeneten egy negatív
impulzus keletkezik. Tehát az előkészítő bemenet mintegy engedélyezi az áramkör
működését.
A bistabil billenőkörök rajzjele egy téglalap, amelyben rendszerint feltüntetik a
bemeneteket és kimeneteket (11.14 ábra).
S Q S Q S Q
T >T T
R Q R Q R Q
11.14 ábra: A bistabil billenőkör rajzjelei
A bistabil billenőköröknek több más, pontosabban működő típusa is létezik. Az itt

leírt alapelv mindegyikben hasonló. Ez a felépítésükben is tükröződik, ugyanis mindegyik
mint a kapcsolás központi elemét, magába foglalja az RS bistabilt. A többi bistabil
kapcsolást a sorrendi logikai áramköröknél fogjuk tárgyalni, ahol szerepük kiemelkedően
fontos (a logikai áramkörök kétértékű jelkészlettel dolgoznak).
Nyílvánvaló, hogy bistabil kapcsolások térvezérlésű tranzisztorokkal is
létrehozhatók.
Az ebben a fejezetben tanulmányozott billenő áramkörök csak ritkán készülnek
diszkrét elemes kivitelezésben. Nagyrészük integrált áramkörös kiszerelés.
11.4 Schmitt trigger

A Schmitt trigger olyan bistabil áramkör amely meghatározott bemeneti feszültséget (UBM)
túllépve átbillen és más értékű bemeneti feszültség (UBm) alá kerülve ismét visszabillen.
A Schmitt trigger egy differenciál erősítős változatát a 11.15 ábrán rajzoltuk fel.
139
Ube
UBM
uki
UBm
ube
t
Uki
t
(a)
Uki
UkiM
Ukim
Ube
UBm UBM (b) (c)
11.15 ábra: A Schmitt trigger felépítése és működése (a), átviteli karakterisztikája (b), rajzjele (c)
Tételezzük fel, hogy kiinduláskor a bemeneti feszültség az UBm küszöbfeszültsége

alatt van. Ilyenkor a T2 tranzisztor zárva van, a T1 pedig megfelelően nyitva az R1, R2 osztó
hatásának megfelelően.
Ha ube olyan értékű lesz, hogy a két tranzisztor bázisfeszültsége megegyezik (UBM)
akkor T2 kinyit, a kollektorfeszültsége pedig csökken. A csökkenő kollektorfeszültsége a T1
bázisfeszült-ségét is csökkenti, minek hatására a T1 árama is csökken. A csökkenő
emitteráram és emitterfeszültség növeli az ube nyitófeszültség hatását a T2 bázisán, azaz
gyorsítja az átbillenési folyamatot. Az átbillenés a pozitív visszacsatolás
következményeként ugrásszerűen végbemegy és T2 nyitott, illetve T1 zárt állapotát
eredményezi. Ez az állapot mindaddig fennmarad, amíg a csökkenő bemeneti feszültség
140
az UBm küszöbfeszültséget el nem éri, amikor az előbbivel ellentétes ugrásszerű

visszabillenés következik be.
Az uki = f(ube) időbeli kapcsolatot a 11.15b ábrán követhetjük (átviteli
karakterisztika).
Az UBM – UBm = UH különbség a Schmitt trigger hiszterézis feszültsége, amely a
kapcsolás egyik fő jellemzője. A billenési szintek eltólhatók vagy beállíthatók
potenciométeres kapcsolással. RE  RC/10 feltétel esetében a Schmitt trigger telített
logikával üzemel. Ugyanakkor ajánlott az R1  R2  RC. Telítetlen működéséhez RE  RC
szükséges.
A Schmitt trigger leggyakrabban impulzusok amplitudó szerinti elemzésére, jelalak
formálására (regenerálására), vagy a logikai állapotok közötti távolság javítására
használják. Gyakran építenek Schmitt triggert különböző logikai áramkörök bemenetére.
141
12. MODULÁTOROK, DEMODULÁTOROK
A modulálás és demodulálás (moduláció/demoduláció) lényegében jelek összetételét

(egymásratételét) és szétválasztását jelenti.
A moduláció egy vivőhullámnak nevezett hordozó valamely paraméterének a
változtatása a modulálónak nevezett információhordozó valamely paraméterének a
függvényében. Úgy is mondható, hogy a moduláció tulajdonképpen az információ
ráültetése a vivőhullámra.
Az eredeti jelek visszanyerését a modulációval továbbított jelből nevezik
demodulációnak.
E két funkciót megvalósító elektronikus kapcsolások a modulátorok, illetve
demodulátorok. Híradástechnikai jelentőségük igen nagy.
A moduláció/demoduláció alapgondolata a rádióhírközléssel együtt született. A
hasznos audiófrekvenciás elektromágneses jel ugyanis csak kis távolságra terjed,
nagyméretű sugárzóantennát igényel és a zaj számottevő. Ezért született a gondolat, hogy
az információt tartalmazó jelet egy jobb terjedési tulajdonságokkal (nagyfrekvenciás)
rendelkező vivőre ültessék.
Egyelőre harmonikus jelek összetételével fogunk foglalkozni. Megvizsgáljuk, hogy
mi történik, ha egy nemlineáris áramkörben két különböző frekvenciájú szinuszos
generátor üzemel. Az eddig megismertek alapján az mondható, hogy a két jel egyidőben
fog torzulást szenvedni. E folyamatot új spektrális összetevők létrehozására lehet
felhasználni. A moduláció/demoduláció folyamata részletesen a Fourier sorozatok, vagy a
Bessel függvények segítségével tanulmányozható.
A torzítási folyamat paramétereinek függvényében lehetséges amplitúdó, frekvencia és
fázismoduláció.
A digitális elektronikában nagy jelentőségű az impulzusmoduláció.
Impulzusmoduláció esetében a hasznos tartalmat (üzenetet) az impulzusok amplitúdója,
időtartama (frekvenciája), vagy helyzete hordozhatja. Ennek megfelelően impulzus
amplitúdó, impulzus szélesség, impulzus frekvencia, vagy impulzus helyzet modulációról
beszélünk.
12.1 Amplitúdómoduláció
12.1.1 Amplitúdómodulációs eljárások
Legyen a 12.1 ábrán bemutatott áramkör nem lineáris elemének impedanciája Z. Az
áramkörben üzemelő két harmonikus generátor frekvenciái v (vivő) és  (moduláló).
Amplitudó
E
 mE mE
2 2
v

12.1. ábra: Moduláló áramkör elvi kapcsolása (a), a modulált jel összetevői (b)
Az amplitúdómodulált jel alakja

e(t) = E'(t)cos vt (12.1)
ahol E'(t) a modulált jel amplitúdója, amely a moduláló jel függvényében az
E'(t) = E1 + mf(t) (12.2)
összefüggés szerint változik. E kifejezésben E a vivőhullám amplitúdója, m a modulációs
tényező és f(t) a moduláló jel. A moduláló jel egy periódusra vett középértéke nulla kell
legyen.
Harmonikus moduláció esetében
f(t) = cost (12.3)
Vizsgáljuk meg a modulált jel összetevőit. E célból felhasználva a (12.2), (12.3)
összefüggéseket kifejtjük a (12.1) kifejezést
e(t) = E(1 + mcost)cosvt = (12.4)
= Ecosvt + (mE/2)cos(v + )t + (mE/2)cos(v - )t
A 12.4 kifejezésben az első tag a vivőhullám a másik kettő pedig a felső és az alsó
oldalsávi összetevők. Ha az v   feltétel teljesül akkor az oldalsávok a vivőtől kis
távolságra vannak. Az amplitúdómodulált jel által elfoglalt sáv szélessége: B = v +  - (v
- ) = 2. Megfigyelhető, hogy a hasznos információt az oldalsávok hordozzák.
A modulált jel energiatartalmát vizsgálva a következő összefüggést kapjuk:
143
E2  m2 
2
E2 1  mE 
P 2    1   (12.5)
2Z 2Z  2  2 Z  2 
A fenti kifejezés a vivő és az oldalsávok által hordozott teljesítményeket tartalmazza.

A (12.5)-ből látható, hogy az oldalsávok által képviselt teljesítmény a modulációs
tényezővel nő és a vivő 50 %-át éri el, ha m = 1.
Az amplitúdómoduláció során keletkező fő összetevők diagrammját a 12.1b ábrán
mutattuk be.
Minthogy a vivő hasznos tartalommal nem rendelkezik, kisugárzása pazarlásnak
minősíthető. Az elnyomott vivőjű modulált jel alakja
e(t)=Emf(t)cosvt (12.6)
Ugyanilyen meggondolásból, a hasznos tartalom szempontjából egy oldalsáv
felhasználása is elegendő (egy oldalsávos modulált jel).
Következésképp három típusú amplitúdómodulált jel állítható elő: normál jel,
elnyomott vivőjű jel, elnyomott vivőjű - egyoldalsávos jel. Az előállítás és vételezés
szempontjából az első a legegyszerűbb megoldás. A másik kettővel teljesítmény
megtakarítás érhető el, de a vétel oldalon a visszanyerés bonyolultabb. Egyoldalsávos
kisugárzásnál értelemszerűen kisebb sávszélesség szükséges.
Az amplitúdómoduláció során számos más összetevő is létrejön a nemlineáris
elemen végbemenő társulások eredményeképp. A két jel együttes torzulásakor létrejött
összetevők általános alakja a frekvenciaeloszlás szerint nv  N. N és n természetes
számok. Meg kell említeni az egyenáramú összetevő jelenlétet is.
A magasabb frekvenciák amplitúdói, tehát energiatartalmuk is, kettő hatványával
csökkennek.
A moduláció folyamatban keletkező jeleket szűrő áramkörökkel választják szét,
megtartva a hasznos jelet.
Összefoglalásképp, a harmonikus jelek összetételének folyamatát a 12.2 ábrán
szemléltettük.
144
t
- vivő
f(t)
Um
t
- moduláló
e(t)
- modulált jel
12.2. ábra: Az amplitúdómoduláció folyamata
Ugyanitt értelmezhető a modulációs tényező (modulációs mélység), m = Um/E,

amelyet rendszerint százalékban fejeznek ki.
Az ismertetett modulációs eljárás az un. nemlineáris moduláció (egy nemlineáris
elemen megy végbe).
A moduláció folyamata ezenkívül analóg szorzással, lineáris modulációval és
szaggatásos modulációval valósítható meg. Az analóg szorzáson alapuló moduláció elvét
a következőképp foglalhatjuk össze (12.3 ábra). Legyen u1 és u2 két tetszőleges jel.
K(u1+u2)2
u1 négyzetes
összeadó karakterisztikájú
elem
kivonó 4Ku1u2 = um
négyzetes
kivonó karakterisztikájú
u2 elem
K(u1-u2)2
12.3 ábra: Analóg szorzáson alapuló moduláció elve
145
Egy összeadó és egy kivonó áramkör segítségével képezzük az u1 + u2 és u1 – u2

kifejezése-ket (feltételként kell megszabni, hogy u1 + u2  0, u1 – u2  0), majd egy-egy
négyzetes karakterisztikájú elemen ezek négyzetét. Újabb kivonás után 4Ku1 u2 jelalakot
kapunk. K a műveletvégző egységek állandója. Sajátos esetben ez megfelelhet a (12.1) által
kifejezett alaknak. Valóban, ha
u1(t) = A1 + mf(t)
és
u2(t) = Avcosvt,
az elmondottaknak megfelelően:
um = 4KAAv(1 + cosvt)cosvt.
Amennyiben bevezetjük az E = 4KAAV és E'(t) = E(1+ cosvt) jelöléseket, akkor a
(12.1) alakhoz jutunk.
Nehézség ott merül fel, hogy a két négyzetes karakterisztikájú elem azonos kell
legyen, továbbá az, hogy nem valósítható meg a vivőelnyomás. A műveletvégző
áramköröket a 9.5.1 és 9.5.2 pontokban ismertettük. A lineáris moduláció azt jelenti, hogy
a modulált jel burkológörbéje a moduláló-jel amplitúdójának lineáris függvénye. A
moduláció folyamata azonban itt is alapvetően nemlineáris. A szaggatásos (chopper)
moduláció alapelve az, hogy a vivőjel a moduláló jelet periodikusan szaggatja. Képzeljük
el például, hogy a cosvt  0 és a cosvt  0 értékek egy elektronikus kapcsoló nyitott és
zárt állapotát vezérlik.
Az amplitúdómoduláció sajátos esete a kvadratúra moduláció. Ez ugyanennek a
vivőnek egy szinusz és egy coszinusz függvény általi modulációját jelenti és például a
színes TV technikában alkalmazzák. Általános értelemben a kvadratúra moduláció két
olyan moduláló jel használatát feltételezi, amelyek fáziskülönbsége /2.
12.1.2 Amplitúdómodulátor kapcsolások

A viszonylag egyszerű kivitelezhetőség következtében leggyakrabban a nemlineáris
moduláció kerül megvalósításra. A nemlineáris elem általában dióda, vagy valamilyen
tranzisztor. A két jel egy tranzisztor egyazon elektródjára, két különböző elektródájára,
vagy két különböző tranzisztorra kapcsolható.
146
Különböző modulátor kapcsolásokat mutat be a 12.4 ábra.
e(t) R
C
e(t)
L

e(t)
v

v v

EG
EG
(a) (b) (c)

12.4 ábra: Tranzisztoros amplitúdómodulátor kapcsolások
Mindegyik esetben a kollektor/nyelő rezgőköre lényegében egy sávszűrő, amely a

vivőfrekvenciára van hangolva és sávszélessége 2. Ezért a kimeneten csak a modulált jel
jelenik meg számottevő amplitúdóval. Észrevehető, hogy az a) és b) kapcsolás közül az
egyik a bemeneten, a másik pedig a kimeneten modulált. Ezekben a modulátorokban a
tranzisztor C osztályú erősítőként működik. A bázis/kapu feszültségforrásait váltóáramú
szempontból egy-egy kondenzátor hidegíti.
Az analóg szorzáson alapuló moduláció könnyen megvalósítható egy műveleti
erősítős szorzókapcsolással (lásd 9.5.1e pont). A kapcsolás vázlatát a 12.5 ábra tünteti fel.
A szorzóáramkör bemeneteire az U0 egyenfeszültségre ültetett modulálójel és a vivő
kerülnek. A műveletvégzés eredménye épp a modulált jel.
U0 
e(t)
v 12.5 ábra: Szorzóáramkörös amplitúdómodulátor
Ennél a kapcsolásnál a vivőelnyomás egyszerűen megoldható, éspedig ha U0 = 0,

akkor a kimeneti jelből hiányzik a vivő.
Szaggatásos amplitúdómodilátor látható a 12.6 ábrán.
147
e(t)
R

RE
v
12.6 ábra: Szaggatásos modulátor.
Megfigyelhető, hogy a moduláló () jelet a térvezérlésű tranzisztor V ütemben

szaggatja. A térvezérlésű tranzisztor a karakterisztika lineáris szakaszán dolgozik.
12.2 Amplitúdódemoduláció
12.2.1 A demoduláció elve
Demoduláció alatt valamely modulált jelből a hasznos információ visszanyerését értjük.
Általános értelemben a demoduláció széles spektrumú összetett jelek szétválasztását
jelenti.
A demoduláció legegyszerűbb elve egy nemlineáris elem és az amplitúdómodulált
jel kölcsönhatásán alapul (12.7 ábra).
v 
v   Nemlineáris Alulátereszto''
v   elem '' ''
szuro
lineáris
frekvenciakombinációk
12.7 ábra: Amplitúdódemoduláció elve
Nemlineáris elemként célszerű valamilyen négyzetes (parabola) karakterisztikájú

eszközt választani. Ilyen például a dióda.
148
A bemenetet az e(t) = E(1 + mcost)cosVt alakú (lásd 12.4 képlet) modulált jel
táplálja. A nemlineáris elemmel való kölcsönhatás eredményeként a bemenőfrekvenciák
lineáris kombinációi jelennek meg (intermoduláció). Ezek között található az 
frekvenciájú tag is, amelyet aluláteresztő szűrővel választanak ki.
Legyen i = f(u) = a0 + a1u + a2u2 a nemlineáris karakterisztika és u = E0+e(t), ahol E0
az egyenfeszültség, e(t) a modulált jel. Behelyettesítve az i = f(u) kifejezésbe az u-t, e(t)-t és
elvégezve a matematikai műveleteket, három típusú összetevőt kapunk:
a) egyenáramú összetevő
b) alacsony frekvenciás ( és 2 frekvenciájú) összetevők
c) nagyfrekvenciás összetevők (V felharmonikusai és a torzítással modulált
felharmonikusok)
Ezek közül csak a  frekvenciájú moduláló jel hasznos. A 2 frekvenciájú jel torzítás,
amelyet meglehetősen nehéz a hasznos jeltől szétválasztani. A vázolt gondolatmenet
alapján az is levezethető, hogy a torzítás és a hasznos jel amplitúdójának az aránya m/4 és
torzítási tényezőnek nevezik. Innen következik, hogy nagy modulációs tényező
hangsúlyozottabb torzítást eredményez.
Az előbb ismertetett elv nem alkalmas elnyomott vivőjű, egyoldalsávos valamint
igen alacsony szintű modulált jelek demodulálására. Ilyen esetekben a szinkron, vagy
szorzós demodulálást alkalmazzák. Alapelve a 12.8 ábrán látható.
e(t) Analóg Alulátereszto''

szorzó '' ''
szuro 
const.cosvt
12.8 ábra: Szinkron demodulálás elve
A modulált jelet egy analóg szorzó szorozza a vivővel az eredményt pedig egy
aluláteresztő szűrőáramkörön vezetik át.
Tekintsük az elnyomott vivőjű esetet, amelyre a (12.6) kifejezés érvényes.
Megszorozva ezt a vivővel, majd a keletkezett szögfüggvények szorzatát kifejtve
149
megjelenik egy  frekvenciát tartalmazó tag, amelyet az aluláteresztő szűrő elválaszt a

többitől. Tehát visszanyertük a moduláló jelet.
Hasonló módon, hasonló eredményt kapunk, ha modulált bemenőjelként
egyoldalsávos jelet alkalmazunk.
12.2.2 Amplitúdómodulátor kapcsolások

A bemutatott két demodulálási elvnek megfelelően, két elvileg különböző
amplitúdódemoduláló kapcsolás terjedt el: a burkológörbe és a szinkron demodulátor. A
demodulátort még detektornak is nevezik.
A burkológörbe demodulátor kapcsolása a 12.9a ábrán látható.
e(t)
C' udem
e(t) t
udióda
a)
12.9 ábra: Burkológörbe demodulátor (a) és a

udem
demodulálás folyamata (b)
t
b)
Amikor a D dióda vezet a C kondenzátor feltöltődik, amikor pedig zárt a

kondenzátor kívül az R terhelőellenálláson keresztül RC időállandóval. Az R, C
aluláteresztő szűrő söntöli a nagyfrekvenciás vivőt. Célszerű, hogy a kapcsolásnak nagy
bemeneti independenciája legyen, hogy ne romoljon az őt tápláló csatoló rezgőkör jósági
tényezője. Ugyanakkor, ha RC túl nagy nem tudja a vivő ütemét követni. A C'
150
kondenzátor megakadályozza az egyenáramú összetevő megjelenését a kimeneten. A

kimeneten a burkológörbének megfelelő jel (moduláló) Udem lesz jelen. A folyamat
megvalósulását a 12.9 b ábra szemlélteti.
E demodulátort csúcsérték detektornak is nevezik. Hasonló kapcsolással középérték
detektor is megvalósítható. Az ennek megfelelő demodulált jelet a 12.9 b ábrán szaggatott
vonal tünteti fel. Egyszerűsége miatt e típusok hagyományos eleme a dióda. A dióda
helyett használható egy tranzisztor emitter-bázis átmenete is. Ilyen kapcsolást tüntettünk
fel a 12.10 ábrán.
R1
e(t) udem
C1 R
D
C
12.10 ábra: Tranzisztoros burkológörbe demodulátor
Az R, C aluláteresztő szűrő szerepe az előzőhöz hasonló.

A D dióda ezúttal kisüti a C1 csatolókondenzátort. C1 a bemeneti jel számára
rövidzár kell legyen.
Amplitúdódemoduláló feladatot (középérték detektor) betölthet a 9.16 ábrán látható
műveleti erősítős kapcsolás is.
A burkológörbe demodulátorok nem alkalmazhatók elnyomott vivő, vagy egy
oldalsávos esetben. Az ilyen típusú modulált jelek demodulációját szinkron detektorral
végzik. A szinkron detektor elvi kapcsolását a 12.11 ábrán mutattuk be.
C'
udem
D1 C1
L1 R1
e(t)
C2
L2 v R2
D2
uref
12.11 ábra: Szinkron detektor
151
A kapcsolás D, R, C elemei azonosak (szimmetrikus kapcsolás).

A szinkron detektor nemlineáris elemére (dióda) egyidejűleg két jel hat: a modulált
jel (e(t)) és egy állandó amplitúdójú, fázisú és frekvenciájú (V) referenciafeszültség (Uref).
A 12.2.1 pontban mondottaknak megfelelően a diódák közelítőleg négyzetes
karakterisztikáján e két jel olyan összetevőket hoz létre, amelyek között a kisfrekvenciás
összetevőket a C1, C2 kondenzátorok söntölik, az egyenösszetevőt pedig a C' kondenzátor
választja le.
A szinkron detektort, esetleg más fokozatokkal együtt integrált áramkörös
kiszerelésben gyártják.
12.2.3 Frekvenciaváltás
A frekvenciaváltás (keverés, heterodinálás) adott frekvenciasávú jel más sávba való áttételét
jelenti. Rendszerint a jelfeldolgozás megkönnyítése végett végzik. E folyamatot nem
szabad a modulálással összetéveszteni. Megvalósulása a már ismert elven alapszik,
miszerint két harmonikus jelet egy nemlineáris elemre juttatva n1  N2 lineáris
frekvenciakombináció jön létre. Ebből bármelyik összetevő kiszűrhető hasznos jelként.
E működést az un. keverő kapcsolások valósítják meg (12.12 ábra).
Bemeno'' Közép -
1 Kevero''
fokozat frekvenciás
fokozat
1 - 2
2 Helyi
oszcillátor
12.12 ábra: A keverő kapcsolás elve
A tulajdonképpeni keverés a keverő nemlineáris karakterisztikáján megy végbe,

majd a keletkezett összetevőkből a keverőt terhelő rezgőkör a bemeneti 1 és a helyi
oszcillátor 2 frekvenciájának a különbségét szűri ki. A bemenőfokozat és a helyi
oszcillátor rendszerint közösen hangolható, ezáltal a kimeneti jel állandó frekvencián
tartható. A keverők a rádióvevők jellegzetes alegységei, szerepe a nagyfrekvenciás
152
tartomány egy állandó középfrekvenciára váltása. A keverő kimeneti és bemeneti jelei

teljesítményének az aránya a keverési veszteség.
12.3 Frekvencia és fázismoduláció

Frekvenciamodulációról akkor beszélünk, ha a vivőjel frekvenciája állandó amplitúdó
mellett egy középérték körül a moduláló jel ütemében folyamatosan változik.
A frekvenciamodulációt mindig fázismoduláció is kíséri, de járulékos jelenségként
ampltúdómoduláció is felléphet. A frekvencia és fázismoduláció közös megjelenése miatt
a szögmoduláció megnevezést is szokták használni.
A fázismoduláció akkor valósul meg, ha a jel kezdeti fázisa folyamatosan módosul
állandó amplitúdó és gyenge frekvenciamoduláció mellett.
12.3.1 A frekvenciamoduláció elve

Az ampitúdómodulációhoz hasonlóan itt is csak harmonikus jelek analóg modulációjával
fogunk foglalkozni.
Legyenek u1 = U1cost és U2 = U2sin V (t) a moduláló, illetve a vivőjel.
A frekvenciamodulált jel alakja:
e(t) = U2sin(t) (12.7)
ahol (t) a pillanatnyi fázisszög.
A modulált jel frekvenciája a vivő környezetében az
mod = V + kU1cost (12.8)
szerint változik (k dimenziós állandó). Mivel a szögsebesség (frekvencia) az időnek
nemlineáris függvénye (t)-t a  =  moddt szerint számítjuk. A (12.8) kifejezést integrálva
kapjuk:
KU1
( t )  v t  sin t  

majd ezt a (12.7)-be behelyettesítve
 KU1 
e( t )  U 2 sin   v t  sin t  0  (12.9)
  
ahol kU =  a frekvencialöket és / = mf a modulációs index.
153
E jelöléseket felhasználva
e(t) = U2sin(V t + mfsint + 0) (12.10)
amely a frekvenciamodulált/fázismodulált jel analitikus formája. A frekvencialöket a
pillanatnyi frekvencia maximális eltérését jelenti a modulálatlan értéktől.
A következőkben eltekintünk az állandó kezdeti 0 fázisszögtől. A (12.9)
összefüggés alapján megfigyelhető, hogy amennyiben nincs jelen a moduláló jel, azaz U1 =
0, a vivő V frekvenciája állandó. Ha pedig U1  0, akkor V, vagyis a vivőfrekvencia /
amplitúdóval az  ritmusában módosul. Ezt szemléltetik a 12.13 ábra diagramjai.
u1
U1
u2
U2
t
mod
v 
vt
t
e(t)
12.13 ábra: A frekvenciamoduláció elve
Ha érvényes a  = k1u1 egyenlőség, akkor fázismoduláció, ha pedig d/dt = k2u2 áll

fenn, akkor frekvenciamoduláció valósul meg. k1 és k2 dimenziós állandók.
Frekvenciamoduláció esetében az átvitelhez szükséges sávszélesség a modulációs indexel
B = 2mff szerint változik. Adott jel amplitúdó és frekvenciamodulációja esetén, az
amplitúdómoduláció lényegesen nagyobb sávszélességet igényel.
154
12.3.2 Frekvencia/fázismoduláló kapcsolások

Frekvenciamoduláció a legkedvezőbben az oszcillátoron belül valósítható meg. A
következőkben két kapcsolást fogunk elemezni.
Frekvenciamoduláló fokozatokban előnyösen alkalmazható a varicap dióda (2.4.2
pont). Látható, hogy a varicap dióda feszültsége a moduláló jel ütemében () módosul és
ennek megfelelően változik a kapacitása is. Következésképp a Hartley típusú
alaposzcillátor frekvenciája (V) az  függvénye lesz.
e(t)
L2
C
+
L1 C'
12.14 ábra: Frekvenciamoduláció varicap diódával
A másik frekvenciamoduláló kapcsolás a reaktanciafokozat. E fokozat tranzisztora

vezérelhető reaktanciaként viselkedik. Ennek érdekében egy olyan reaktív visszacsatolást
valósítanak meg, amelynek eredményeképp a tranzisztor kollektor feszültsége és árama
között 0-tól, illetve -től eltérő fáziseltolódás lép fel. Ezáltal a kapcsolás egy reaktanciával
egyenértékűvé válik.
Tekintsük a 12.15 a ábrát. A tranzisztor helyettesítő modellje segítségével igazolható,
1 Z
hogy a komplex kimenőinpedancia : Z ki   1 értékű.
S S  Z2
155
Oszcillátor
u2 e(t)
(v)
u1
()
12.15 ábra: Reaktanciafokozat
1 1 1
Ha Z1  és Z 2  R elemeket választjuk, akkor Z ki   . Ennek első tagja
jC S jSRC
rezisztív, a második pedig egy kapacitív reaktancia. A reaktancia, mint látható a
meredekség, tehát ezen keresztül a tranzisztor munkapontjának a függvénye. Minthogy a
munkapontot az u1 moduláló jel módosítja, a tranzisztor egyenértékű kapacitása Ce = SRC
a moduláló feszültség függvénye lesz.
1
Hasonlóan, ha Z1  R és Z 2  elemeket választunk, bebizonyítható, hogy egy
j C
RC
induktív reaktanciát kapunk, az egyenértékű induktivitás pedig L e  ugyancsak a
S
1
munkaponttól függ. Mindkét esetben az R e  egyenértékű ellenállás parazita amplitúdó
S
moduláció jelenlétét igazolja.
Visszatérve a frekvenciamodulációhoz, könnyen belátható, hogy ha valamely
oszcillátor kapcsolásba egy ilyen, a moduláló feszültséggel vezérelt reaktanciaértéket
iktatunk (12.14.b ábra), akkor az alaposzcillátor frekvenciája folyamatosan változni fog. Az
elért eredmény tehát a frekvenciamoduláció.
A fázismoduláció kihangsúlyozására gyenge frekvenciamodulációra kell törekedni.
156
12.4 Frekvencia és fázisdemoduláció

A frekvencia és fázisdemoduláció alapelve az, hogy a frekvencia, illetve fázisváltozásokat
velük valamilyen függvényi kapcsolatban levő feszültségváltozásokká alakítják.
A frekvenciamodulált jelek demodulálására a diszkriminátor
(frekvenciadiszkriminátor, fázisdiszkriminátor) kapcsolásokat használják. Egy elterjedten
alkalmazott kapcsolást mutat be a 12.16 ábra.
udem UL1
UD1
UL1
UD1
D1 C1 + I
L1 R1
C
e(t) I
Uref Uref
C2 U U
L2 R2
D2 +
UL2 UL2
UD2 UD2
L3 uref
a) b)
12.16 ábra: Fázisdiszkriminátor (a) és vektordiagrammja (b)
Az L1, L2 tekercsből és a C kondenzátorból álló rezgőkör a frekvenciamodulált e(t) jel

V vivőfrekvenciájára van hangolva. A tekercsek úgy vannak kiképezve, hogy az L3
feszültség (U referencia) mindkét diódára egyaránt hat. Másrészt a diódákra az L1, L2
tekercsek feszültségei hatnak. Frekvenciamoduláció hiányában, tehát amikor a
vivőfrekvencia megegyezik a referenciafrek-venciával, a két diódára azonos feszültség jut
és a diódák áramai ellenütemben feltöltik a C1, C2 kondenzátorokat. A R1, R2
ellenállásokon keresztül megközelítőleg egyenáramok folynak és olyan feszültségeket
hoznak létre, amelyek eredője nulla (Udem = 0). Meg kell még említeni, hogy a rezgőkörben
indukálódott feszültség (U) és a rezgőkör árama (I) fázisban vannak, mivel rezonancia
esetén a rezgőkör ohmos ellenállású. Épp ez az alapja a frekvenciamodulációnak. Abban
az esetben ugyanis, ha a rezgőkörben indukálódott feszültség frekvenciája eltér annak
rezonanciafrekvenciájától (a frekvenciamodulált bemeneti jel miatt) a rezgőkör feszültsége
és árama nem lesz többé fázisban. Ugyanakkor a rezgőkör árama és az L1, L2 tekercsek
feszültségei továbbra is /2-es fáziseltolódásban vannak. Következésképp a diódákra
kerülő feszültségek nem azonosak és végeredményképp a kimeneti feszültség értéke
157
nullától eltérő lesz. Mivel a rezgőkörben megjelenő feszültség frekvenciája a moduláló jel
frekvenciájának ütemében változik, a kimeneti feszültség a moduláló jellel lesz arányos.
Az elmondottak legszemléletesebben vektordiagramm segítségével ábrázolhatók
(12.16b ábra).
A fázisdiszkriminátor az amplitúdóra is érzékeny, ezért előtte amplitúdóhatárolást
kell alkalmazni.
Az említett hátrányt küszöböli ki az aránydetektor (12.17 ábra), amely ugyancsak
frekvenciamodulált jelek demodulálására alkalmas.
D1 C1 C3
L1 R1
C +
e(t)
C2
L2 R2 udem
D2 +
L3 uref
12.17 ábra: Aránydetektor
Az előző kapcsoláshoz képest két eltérés figyelhető meg éspedig az, hogy a diódák
sorbakötve jelennek meg és hogy a kimeneti jelet csak az egyik ellenállásról nyerik. A C3
kondenzátor parazita amplitúdómoduláció nem kívánt hatását korlátozza. A kapcsolás
hátránya, hogy a kimeneti feszültség amplitúdója az előzőnek csak a fele.
Az ismertetett kapcsolásokkal összefüggésben megállapítottuk, hogy a kimenetükön
a frekvenciaeltéréssel arányos feszültség jelenik meg. E tulajdonságuk előnyösen
kihasználható frekvenciastabilizálásra. A 12.18 ábrán látható elvi kapcsolás
diszkriminátora az oszcillátor frekvenciájára van hangolva. Ha valamilyen okból
kifolyólag a frekvencia megváltozik, a diszkriminátor az eltéréssel arányos
hibafeszültséget generál. Ez egy feszültségvezérelt szabályozófokozaton (varicap, reaktancia
fokozat) keresztül olyan irányba módosítja az oszcillátor frekvenciáját, hogy a frekvencia
csúszás megszűnjön. Ennek megfelelően a kimenőjel frekvenciája stabil marad.
158
Szabályozó Oszcillátor uki

 = const.
Diszkriminátor
Hibafeszültség
12.18 ábra: Frekvenciaszabályozás elve
Értelemszerűen e módszer mechanikus frekvenciák (forgómozgás, rezgőmozgás)

stabilizálására is alkalmas, amennyiben ezeket előzőleg villamos jellé alakítjuk.
Fázisdemodulálásra a már bemutatott (12.2.2 pont) színkron detektor a
legelőnyösebb.
Tekintsük ismét a 12.11 ábrán bemutatott kapcsolást és vizsgáljuk meg, hogy a
kimeneti feszültség miként függ a fázistól.
Az uref referencia feszültséget egy állandó amplitúdójú, fázisú és frekvenciájú (V)
oszcillátor szolgáltatja: uref = UsinVt. Lássuk milyen feszültségek hatnak a diódákra:
 2 t  
u D1  u ref  u L1  Usin v t  sin(v t  )  2 U cos sin v
2 2
 2 t  
u D1  u ref  u L 2  Usin  v t  sin( v t  )  2 U sin cos v
2 2
 
A kondenzátorok az U C1  2 U cos , U C 2  2 U sin csúcsértékekre töltődnek fel. A
2 2
   
kimeneti feszültség: udem = UC1 – UC2, azaz u dem  2 U  cos  sin . (12.11)
 2 2 
Megállapítható tehát, hogy a kimeneti feszültség a (0, ) intervallumban a (12.11)

összefüggés szerint függ a bemenő jel fázisától.
Fázisdetektorként a mintavevő-tartó áramkör is felhasználható. Mégpedig az alapelv
az, hogy két feszültség fáziskülönbsége úgy is meghatározható, hogy egy mintavevő-tartó
áramkörrel az egyik feszültség pillanatnyi értékét a másik feszültség minden pozitív
nullátmeneténél megvizsgáljuk. Ezt azonban nem részletezzük tovább, csak annyit
jegyezzünk meg, hogy az elvnek megfelelő kapcsolást rendszerint fáziszárt hurokkal (lásd
12.5 paragrafus) együtt alkalmazzák.
159
12.5 Fáziszárt hurok

A fáziszárt hurok az elektronika egyik igen elterjedt és sokoldalú kapcsolása, amely
egyebek mellett alkalmas amplitúdó, frekvencia és fázisdemodulálásra, valamint
frekvencia, vagy fázisstabilizálásra. Széleskörű elterjedését sokoldalúsága mellett a nagy
megbízhatóságú integrált áramkörös kivitel is elősegítette. A fáziszárt hurok alapvető
egységei a fázisdetektor, az erősítő és egy feszültségvezérelt oszcillátor (12.19 ábra).
Megjegyezzük, hogy e kapcsolásokban a szinkron detektort szokták fázisdetektor
érelemben említeni.
 Fázis - U '' ''

Erosíto
detektor (A) uki = usz U
-4 -2 
Feszültség 0 2 4
vezérelt
oszcillátor
0
(a) (b)
12.19: Fáziszárt burok (a) és a fázisdetektor karakterisztikája (b)
A fáziszárt hurok alapvető feladata egy oszcillátor saját frekvenciáját (0) úgy
beállítani, hogy egy másik oszcillátor frekvenciájával () megegyezzen és fázishelyzetük is
meghatározott legyen.
Azonnal észrevehető, hogy bemeneti jel hiányában az oszcillátor 0 frekvencián
rezeg, a fázisdetektor hibajele U = 0.
Ha a bemenetre   0 frekvenciájú jel érkezik, akkor a fázisdetektor frekvencia és
fázisösszehasonlítást végez és a kimenetén a különbséggel arányos feszültség jelenik meg.
Ez a feszültség az erősítőn keresztül olyan irányba módosítja az oszcillátor frekvenciáját
( = 0  kAU), hogy a frekvenciakülönbség csökkenjen, a végeredmény pedig az,
hogy a két frekvencia gyorsan azonossá válik. Ha ugyanis a két frekvencia eltér egymástól,
akkor a fáziseltolódás az idővel arányosan nő. Ezáltal a hibajel is nő mindaddig, amíg a
két frekvencia egyenlővé nem válik. Így alakul ki a szinkronizált fáziszárt állapot, míg
magát a folyamatot befogásnak nevezzük. A fáziszárt hurok fázisdetektorának
karakterisztikája a 12.2b ábrán látható.
160
Minthogy a frekvenciák azonossá váltak, a frekvenciaeltéréshez tartozó hibajel

stacionárius esetben nulla. A fáziseltéréshez tartozó hibajel azonban nem nulla. E
fáziskülönbséghez tartozó hibajel, illetve a neki megfelelő uki = usz szabályozófeszültség
biztosítja, hogy az oszcillátor a szabadonfutó 0 frekvencia helyett az  frekvenciára
hangolva működjön. Az a frekvencia intervallum, amelyben a befogás megvalósulhat a
befogási tartomány. A tartási tartomány pedig az az intervallum, amelyben a zárt hurok
még fennmaradhat. A befogási tartomány szélesebb, tehát a frekvencia hiszterézis
jelenségével állunk szemben. A legjobb működési paraméterekkel a digitális fáziszárt
hurok rendelkezik.
12.6 Impulzusmoduláció
Impulzusmoduláció alatt diszkrét impulzusok paramétereinek (amplitúdó, fázis,
frekvencia, szélesség, kód) módosítását értjük.
Az impulzusmodulációt elsősorban analóg jelek kódolt átvitelére használják a
híradástechnikában és az irányítástechnikában. Az impulzusmoduláció egyes típusai
jelenleg a leghatékonyabb és legbiztonságosabb (titkosítás) információátvitelt biztosítják.
Ha egy analóg jelből megfelelő sávhatárolás után mintákat veszünk és a mintákat
szintek szerint kvantáljuk, akkor a minták egy un. impulzus amplitúdómodulált
rendszerben minden további nélkül továbbíthatók.
Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a változó amplitúdójú impulzusokat állandó
amplitúdójú impulzusokkal helyettesítjük, de amelyek helyzete (fázisa), frekvenciája, vagy
szélessége az eredeti minta amplitúdójával arányos. Ilyenkor az impulzus
fázismodulációjáról, frekvenciamodulációjáról, illetve impulzus szélesség modulációjáról
beszélünk.
Az egyes mintákhoz kódszámok is rendelhetők és a továbbiakban ezek
továbbíthatók. Ez az impulzus kódmoduláció. Az impuzusmoduláció típusai a 12.20 ábrán
láthatók.
161
Jel
kvantálási szint megfeleltetett kód t

7 111 uimp
6 110
5 101
minták
4 100
3 011
2 010 mintavételi
1 001 periódus
0 000 t
uimp
Fázismodulált impulzusok
t
uimp
Frekvenciamodulált impulzusok
t
uimp
Szélességmodulált impulzusok
t
uimp
4 4 5 6 7 5 2 1 3
Kódmodulált impulzusok
t
100 100 101 110 111 101 010 001 011
12.20 ábra: Impulzusmoduláció típusai
Az impulzusmodulációval részletesen az információtovábbítás elmélete illetve az

elméleti és gyakorlati híradástechnika foglalkozik.
Az impulzusmoduláció egyik gyakran alkalmazott típusa az impulzusszélesség
moduláció. Impulzus széleség modulátorra mutat be egy kapcsolást a 12.21 ábra.
162
vivo''
C2
C1
t
uA
uki
t
Moduláló jel
uki
(a)
12.21 ábra: Impulzusszélesség modulátor

(b)
A két műveleti erősítő közül az első integrálóként, a második pedig

összehasonlítóként működik.
A modulátor működése a 12.21b ábra diagramján követhető. A kommunikációs
rendszerekben legelterjedtebben az impulzuskód modulációt alkalmazzák. Az ezt
megvalósító eszköz az analóg-digitális átalakító (lásd 19. fejezet).
Az impulzuskód moduláció néhány lényeges előnnyel rendelkezik az analóg
modulációhoz képest. A hírközlő csatornákon kedvezőbb digitális jelet átvinni. A
csatorna zaja szinte hatástalan a jelek információtartalmára. Amennyiben az átvitel
ismétlőállomások felhasználásával történik, a zaj nem halmozódik. A rendszer
modulátorai és demodulátorai digitális áramkörök, amelyek növelt megbízhatóságot és
stabilitást biztosítanak. A kódmodulált impulzusok könnyen tárolhatók és feldolgozhatók
a számítástechnika módszereivel. A digitális átvitel igen jelentős előnye még az, hogy
egyetlen átviteli vonalon igen sok (akár több ezer) különböző jelet lehet átvinni az un.
időosztásos módszerrel.
Az impulzuskód moduláció egyik hátránya, hogy bonyolultabb, mint más
modulációs rendszerek. Meg kell említeni még azt, hogy a kódmodulált jelek
továbbításához szükséges sávszélesség nagyobb mint az eredeti analóg jel sávszélessége.
163
12.7 A modulátorok, demodulátorok alkalmazásai

E paragrafus célja mindössze annyi, hogy egy összefoglaló képet adjon a modulátorok és
demodulátorok legjelentősebb alkalmazásairól. A modulátorok, demodulátorok legfőbb
alkalmazási területe a híradástechnika. Valamennyi információtovábbító eljárás (rádió,
televízió, telefon, adattovábbítás) adó oldalon modulátort, vevő oldalon pedig
demodulátort igényel. Ez viszonylag egyszerűnek és kevésnek tűnhet, viszont az
alkalmazások olyannyira változatosak, hogy egy tovább részletezett lista már közel sem
lehet teljes.
Egyszerűsége ellenére már csak a rádiós és televíziós adás-vétel néhány területén
alkalmaznak ampitúdómodulációt. A rádiótechnikában a hosszú-rövid hullámhossz
tartományban történik a sugárzás amplitúdómodulációval. A televízió technikában pedig
a luminanciajel kisugárzására használják ezt az eljárást. Itt viszont rövidesen kiszorul,
ugyanis a TV technikában egyértelműen az egységes digitális módszereké a jövő.
Az amplitúdómoduláció hátrányai között elsősorban azt kell megemlíteni, hogy
nagy sávszélességet igényel, továbbá, hogy a zajvédelem körülményes.
Keverés leginkább rádióvevőknél, mérőkapcsolásokban és ipari alkalmazásokban
fordul elő.
Frekvenciamodulációt a rádióhírközlés ultrarövid tartományában mono és sztereo
adás-vétel, a televízió hangjele számára, illetve a mérés és szabályozástechnikában
alkalmaznak.
Fázismodulációval a mérés és szabályozástechnikában és a többcsatornás
hangrögzítő eljárásoknál találkozunk.
A fáziszárt hurok már említett alkalmazásai (minden típusú demodulálás,
frekvencia, vagy fázis stabilizálás) néhány különlegesebb felhasználásról kell szólni.
Ilyenek például a segédvivő visszaállító kapcsolás a televízió technikában,
frekvenciasokszorozó, vagy osztó kapcsolások jelfeldolgozó és szintetizáló áramkörök stb.
Impulzusmoduláció mindenekelőtt a digitális technikában (számítástechnika,
adattovábbítás, szabályozástechnika) fordul elő. Minthogy ezek túlmutatnak könyvünk
tematikáján, a 12.6 paragrafusban említetteken kívül további részletekbe nem
bocsátkozunk.
164
13. FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK ZAJJELENSÉGEI
A zaj olyan időben változó feszültség, vagy áram, amely nem tartalmaz hasznos
információt. Más megfogalmazásban, zaj valamely villamos jel véletlenszerűen változó
összetevője.
A zajjelenségek két csoportba sorolhatók:
 zörejek, amelyek a környezet befolyásának a következményei, mint pl. a

mechanikai behatások, erőterek stb.
 zajok, amelyek termodinamikai jelenségek eredményei, azaz annak a
következménye, hogy még egyensúlyi állapotban is minden rendszer energiája
ingadozásokat mutat a közepes érték körül. Ezeket csak statisztikailag lehet leírni.
A zörejek elvileg kiküszöbölhetők, míg a zaj elvileg nem szüntethető meg.
A zajok tanulmányozásának a legnagyobb jelentősége a jeltovábbításban van.
Zaj fellép minden egyes ohmos veszteségű passzív elemben, de lényegesen
bonyolultabbak az aktív elemek zajjelenségei. A félvezető eszközök esetében rendszerint
három jól megkülönböztethető zajtényezőt tárgyalnak: a sörétzajt, a termikus zajt és a
generációs-rekombinációs zajt.
13.1 Sörétzaj
A sörétzaj az aktív elemekben folyó áramoknak a középérték körüli statisztikus
ingadozásából ered. Az áram ingadozásának az az oka, hogy az energia és a sebesség
statikus eloszlása nagyszámú részecske között valószínűségi törvényeket követ. Az áram
azokból a töltéshordozókból áll, amelyek energiája elég nagy ahhoz, hogy leküzdjön
valamilyen potenciálgátat. Ezen töltéshordozók átlagos számát az áramköri viszonyok
határozzák meg, a valóságos érték padig az átlag körül ingadozik. Azt is mondhatjuk,
hogy a sörétzaj attól függ, hogy a töltéshordozók mennyire tartották meg önállóságukat
az injektálás és a kilépés között, ezt pedig a kristály ionjaival való ütközések és a lokális
szennyezések hatásai befolyásolják.
A sörétzaj jellemzésére az áramingadozások (zajáram) négyzetes középértékét veszik
figyelembe. Ezt a következő kifejezés (Schottky) adja meg: i z2  2q  I  f , ahol q az elektron
töltése, f pedig az a frekvenciasáv, amelyben a zajt vizsgáljuk. Az 1 Hz sávszélességre eső

négyzetes áramingadozás a sörétzaj spektrális intenzitása: iz2  2q  I
Félvezető dióda esetében két fő esetet különböztetünk meg. Minthogy a zárási
tartományban az áram független a feszültségtől, a lezárt dióda zaj szempontjából végtelen
belső ellenállású áramgenerátor, amelyre érvényes az i z2  2q  I 0  f összefüggés, ahol I0 a
záróirányú áram.
Nagy nyitóirányú feszültség mellett a dióda árama közelítőleg I  I 0  e qU / kT (lásd 2. 1
összefüggést), a belső ellenállása pedig R b  kT q  I . Felhasználva a sörétzaj általános
kifejezését, a nyitó irányú tartományra a következő összefüggést kapjuk:

2kT
iz2   f
Rb
Rendszerint külön szokták még tárgyalni a sörétzajt a karakterisztika hajlása

környékén, de ettől itt eltekintünk.
Meg kell jegyezni, hogy a diódának ohmos ellenállása is van. Ez az ohmos ellenállás
a sörétzajtól független további zajforrást jelent. Mint ismeretes, az átütési feszültség
mellett a dióda árama meredeken nő. Ilyenkor nagyon nagy zajáram lép fel, amelynek
négyzetes középértéke nagyságrendekkel meghaladhatja a sörétzajt. Ezért az átütési
tartományban a diódák zajgenerátorként alkalmazhatók. A sörétzaj teljesítménye állandó a
teljes frekvenciatartományban, vagyis fehér spektrumot mutat.
13. 2. Termikus zaj

A termikus zaj a töltéshordozók termikus mozgásával, ezek sűrűségének fluktuációjával
magyarázható. Az elektronok sebességének az irányának a változása, illetve az ütközések
során bekövetkező sűrűség módosulások okozzák a termikus zajt.
A termikus zajt a zajfeszültség, vagy a zajáram négyzetes középértékével adják meg

(Nyquist):
u z2  4kT  R  f , i z2  4kT  G  f
ahol f a frekvenciasáv, R az ellenállás, G a konduktancia és T az ellenállás hőmérséklete.
166
Két elektróda között állandó feszültségfluktuáció van jelen külső elektromos tér nélkül is,
amely az elektronok rendezetlen mozgásának az eredménye. A termikus zaj spektrális
eloszlása szintén lefedi a teljes frekvenciatartományt, tehát ez is fehér zaj.
13.3 Generációs-rekombinációs zaj

A töltéshordozók száma a generáció és a rekombináció folyamatától függ. Mivel a
folyamat is véletlenszerű ingadozásokat mutat, megjelenik a generációs-rekombinációs
zaj. A generációs-rekombinációs zajnak megfelelő zajáram négyzetes középértékét az
előzőeknél bonyolultabb összefüggés adja meg. Ennek elemzése könyvünk kereteit
meghaladó ismereteket igényel.
A töltéshordozók felületi rekombinációjának ingadozásaiból eredő zaj a villódzási
zaj. Ezzel a kis frekvenciák tartományában kell számolni és spektrális eloszlása
megközelítőleg a frekvencia fordítottjával változik. A villódzási zajnak megfelelő zajáram
négyzetes középértéke:
i z2  2q  I 2  f / Q  f  ,
ahol Q az eszköz gyártástechnológiájára jellemző állandó és   1.

Általában a villódzóási zaj 1000 Hz alatt számottevő.
13.4 Egyenértékű zajforrás, zajtényező

Valamely zajos eszköz úgy fogható fel mint egy ideális, zajtalan eszköz és egy zajforrás. A
zaj egy feszültség, vagy áramgenerátor.
Általában minden zajáramot a sörétzajból származó zajárammal hasonlítanak össze.
Vagyis u z2  iz2 / 2q  f , az az egyenértékű áram, amely a f sávban ugyanazt a zajáramot
kelti, mint az adott eszköz. Hasonlóan R e  u z2 / 4kT  f az az egyenértékű ellenállás,
amelynek sarkain a zajforrás zajfeszültségével azonos értékű zajfeszültség keletkezik.

A zajos eszközök jellemezhetők még a zajhőmérséklettel is. Eszerint Te  u z2 / 4k  R  f
az a hőmérséklet, amelyen az ellenállás sarkain épp akkora a fellépő termikus zaj, mint a
valós eszköz sarkain a különböző fizikai okok miatt létrejövő zaj. Ugyanazon eszközben
167
létezhet több egymástól független zajforrás. Ilyen esetben, az általános hálózatelmélet

szerint, elegendő egyetlen zajáram, vagy zajfeszültséggenerátor ábrázolása.
Négypólusokban a zajviszonyok bonyolultabbak. Minden lehetséges zajforrást
legalább két zajgenerátorral kell helyettesíteni és figyelembe kell venni a közöttük elvileg
lehetséges korrelációt.
A jelátvitel szempontjából a hasznos jel és a zaj viszony kritikus.
A jel/zaj viszony romlását fejezi ki a zajtényező, amelyet a négypólusok tájának
jellemzésére vezettek be:
jel / zaj a kimeneten
F (13.1)
jel / zaj a bemeneten
A fenti összefüggés egy f frekvenciasávban érvényes.
A zajtényező másképp is felírható, éspedig:

az összes zaj a kimeneten
F (13.2)
a jel generátorból származó zaj a kimeneten
Észrevehető, hogy ideális esetben F = 1, a valóságban viszont F  1. Látható az is, hogy a
zajtényező függ a négypólust vezérlő generátortól.
A zajtényező dB-ben kifejezett értéke a zajszám.

A négypólus zajának meghatározása szempontjából előnyösebb ha a keletkező zajt a
bemeneti oldalra vetítjük, azaz a zajforrást a négypóluson kívül helyezzük.
Ekkor mondható, hogy a zajtényező az összes zajforrásból felvett zajteljesítmény
aránya, vagyis: F = 1 + Re/Rg, ahol Re a négypólus egyenértékű zajellenállása, Rg a
jelgenerátor termikus zajának egyenértékű ellenállása.
A négypólusok zajának jellemzésére még használatos a bemenetre vonatkoztatott
zajhőmérséklet. Az F = 1 + Te/Tg összefüggés azt fejezi ki, hogy adott zajtényezőhöz adott
ekvivalens zajhőmérséklet (Te) tartozik. Tg a generátor hőmérséklete.
13.5 Tranzisztorok zaja

13.5.1 Bipoláris tranzisztor zaja
A tranzisztorok zaja több egyidejűleg fellépő okra vezethető vissza. Az egyik lényeges
zajforrás a bázis-emitter nyitó irányú dióda sörétzaja. A tranzisztor kollektov árama
168
vezérelt áram, tehát vezérelt zaja is van, éspedig követi a bázis-emitter átmeneten áthaladó
áram ingadozásait.
A bázisba belépő töltéshordozók egy része a bázisban rekombinálódik és csak egy
hányada jut tovább a kollektorba. Az első hányadot az eszköz geometriája, a
szennyezettség és a felületi tulajdonságok határozzák meg. Az emitteráram megoszlása a
bázis és a kollektor között statisztikus folyamat, amelynek középértéke körül ingadozások
lehetségesek. Ez a tény un. árameloszlási zajt eredményez.
A kollektor-bázis átmenet visszárama nem vezérelt áram. Ebben az esetben a lezárt
dióda zajárama érvényes.
A tranzisztor legjelentősebb zajforrása a kristályrétegek ohmos ellenállásának
termikus zaja.
Végeredményben négy különálló zajforrást kell figyelembe venni: a bázis-emitter
átmenet sörétzaját, az árameloszlási zajt, a kollektor-bázis átmenet zaját és a
kristályrétegeknek megfelelő termikus zajt. Matematikai szempontból a legelőnyösebb, ha
az összes belső zajforrást, a tranzisztort négypólusnak tekintve, a bemenetre helyezett
zajgenerátorok képviselik.
A belső zajforrások szempontjából lényegtelen, hogy milyen a tranzisztor terhelése.
Igazolható, hogy a tranzisztornak (13.2) összefüggés alapján meghatározott
zajtényezője enyhén függ a munkaponttól. Ugyanakkor a zajtényező nem függ a
tranzisztor kapcsolási módjától. Létezik egy, a zaj szempontjából optimális munkapont,
amelyben az adott tranzisztorral elérhető a legkisebb zajtényező. Általában F  2.
A tranzisztor zajfeszültségei között van egy tag, amely 1/2-tel arányos. Mivel  a
frekvenciával csökken, nagyfrekvenciákon ez a tag növekedni fog és a határfrekvencia
környékén (általában néhány száz MHz) jelentőssé válik.
13.5.2 Térvezérlésű tranzisztor zaja

Mindkét típusú térvezérlésű tranzisztor sokkal kisebb zajú eszköz, mint a bipoláris
tranzisztor.
169
A záróréteges térvezérlésű tranzisztorban, közepes frekvenciákon mindössze egy

lényeges zajforrás van, ez pedig a csatorna ellenállásának zaja. E mellett jelentéktelen a
kapu visszáramának sörétzaja. Meg kell még említeni az alacsony frekvenciákon fellépő
villódzási zajt.
A MOS tranzisztorok zaja az előbbi típus zajához hasonló.
A különbség az, hogy a MOS tranzisztornál lényegesen jelentősebb a villódzási zaj,
amelynek spektruma akár a MHz-es frekvenciákig terjedhet.
170
14. A LOGIKAI RENDSZERLEÍRÁS ALAPJAI
14.1 Analóg és digitális jellemzés

Könyvünk előző fejezeteiben a villamos jelenségek és e jelenségeket hasznosító hálózatok
működésének tanulmányozása során, különböző fizikai mennyiségekkel mérhető jelekkel
dolgoztunk. A jelek a fizikai történéseknek megfelelő információt hordoztak. A jelek
értékváltozásai folytonosan követték a fizikai történéseket, velük “analóg” módon
viselkedtek. A jelenségek matematikai leírása végett a jelekhez matematikai változók
rendelhetők, amelyek absztrakt formában a jelek viselkedését utánozzák. A jelek
egymásrahatása eredményeként kialakuló újabb jelek (eredmény) matematikai
függvénykapcsolatokkal fejezhető ki. Az analóg jelekkel jellemzett rendszereket analóg
rendszereknek nevezik. Analóg rendszerekben valamely fizikai esemény alakulása
kifejezhető egy másik, a jelenséget pontosan leutánzó fizikai mennyiség azonos függvény
szerinti változásával. Gondoljunk például a hőmérséklet időbeni változását folyamatosan
követő termoelem által generált feszültség időfüggésére.
Az eddigiektől alapvetően eltér az információ kifejezésének egy másik lehetséges
módja, a digitális jellemzés. Ebben az esetben a leírandó fizikai mennyiséget bizonyos
időpontokban megvizsgáljuk és a pillanatnyi értékeket valamilyen rögzített szabály
alapján egy másik, véges számú elemmel rendelkező halmazra (rendszerint számjegyek)
képezzük le.
A digitális jel olyan jel, amely az általa jellemzett mennyiség mérőszámának
megfelelően csak véges számú, diszkrét, egymástól élesen elhatárolt értékeket vehet fel. A
csak két értékkel rendelkező jel a bináris jel. E két értékhez a "logikai 0", illetve "logikai 1"
értékeket rendelik hozzá, amely mint látni fogjuk villamos szempontból igen egyszerű és
kényelmes tárgyalási módot tesz lehetővé (pl. van feszültség/nincs, vezet/nem vezet stb.).
Ugyanakkor a két érték azt is jellemezheti, hogy valamely feltétel teljesül-e, vagy sem
(igaz/hamis).
A továbbiakban, mint általában az irodalomban, a digitális jel alatt, tulajdonképpen
bináris jelet értünk. A digitális jel által hordozott információ bináris logikával
feldolgozható és döntések meghozatalára alkalmazható.
A digitális elektronika a digitális jelek előállításával, feldolgozásával, tárolásával és

továbbításával foglalkozik. Annak ellenére, hogy napjaink elektronikájában az analóg
kapcsolások és rendszerek szerepe még mindig számottevő, a jövő mindenképpen a
digitális elektronikáé. A számítástechnika is szinte kizárólag digitális jeleket használ.
A digitális jel két állapotának legegyszerűbben egy kapcsoló feleltethető meg. Egy
ideális, zárt kapcsoló átviteli tényezője 1, a nyitott kapcsolóé pedig 0. E megfeleltetéshez
azonnal hozzárendelhető a bináris számrendszer két száma (0,1). Annak függvényében,
hogy a hozzárendelés:
zárt  1 (igaz, folyik áram)
nyitott  0 (hamis, nincs áram),
vagy
zárt  0
nyitott  1
pozitív, illetve negatív logikával beszélünk.
Tehát a kapcsoló állapota információ tartalommal rendelkezik (folyik áram, vagy
nincs áram). Ez minimális információnak tekinthető.
Egységnyi információt hordoz az az üzenet, amely két szimbólumból álló
szimbólumkészlettel rendelkezik és a szimbólumok bekövetkezésének a valószínűsége
azonos. Az információnak ez az egysége bit (BInary digiT)
Helyettesítsük most a hagyományos kapcsolót egy elektronikus kapcsolóeszközzel,
éspedig egy tranzisztorral. Láttuk, hogy a zárt tranzisztor kollektor feszültsége a
tápfeszültséggel egyenlő, míg ha a tranzisztor vezető állapotban van, akkor a kollektor
feszültség a földpotenciálhoz igen közeli. Ebben az esetben a következő megfeleltetéseket
végezzük (pozitív logikában):
van feszültség  1
nincs feszültség  0
Természetesen logikai áramkörökben csakis elektronikus kapcsolók üzemelnek.
A következő táblázat összefoglalja az eddigi megállapításokat és jelöléseket pozitív
logikát alkalmazva:
172
Kapcsoló A tranzisztor A tranzisztor Bináris Logikai Jelölés

állapota kollektor kollektor árama érték érték
feszültsége
nyitott 0 Ic  0 0 HAMIS L (low)
zárt Utáp Ic  0 1 IGAZ H (high)
A logikai integrált áramkörök tápfeszültségeként nemrég még uralkodó volt a +5V.

Manapság már igen elterjedt a 3,3 V; 2,5 V, esetenként az ennél is alacsonyabb (1,8 V; 1,5
V;1,2 V) tápfeszültség érték. Tehát az "1"-nek elvileg megfelelő feszültségérték pl. + 5 V,
míg "0"-nak 0 V felel meg.
Minthogy az elektronikus kapcsolók nem ideális eszközök, másrészt pedig a két

logikai érték biztosan megkülönböztethető kell legyen, a H és L állapotok számára egy-
egy tűréshatárt állapítottak meg. A logikai értéktoleranciák annak a toleranciasávnak a
határai, amelyek a be, illetve a kimeneti pontok H és L logikai értékeit jellemző feszültség
és áram értékénél még megengedhetők. Legyen az állapot H, ha a feszültség nagyobb,
mint egy adott Umax és L, ha a feszültség kisebb, mint egy adott Umin. Az egyértelmű
elbírálhatóhatóság végett a kettő közötti érték nem engedhető meg. Példaként tekintsük a
már ismert kapcsoló üzemű tranzisztort (14.1a ábra).
U (V)
Ut
2,4 V < U < Ut H
2,4
tiltott zóna
0,4
0 V < U < 0,4 L
(a) (b)
14.1 ábra: A kapcsoló üzemű tranzisztor (a), logikai értéktoleranciák (b)
Ha Ube Umin, akkor UKIUmax. és

ha UbeUmax, akkor UKIUmin.
Ezek az értékek még a legkedvezőtlenebb esetekben is fenn kell álljanak.
173
14.2 Bizonytalansági rendszer

Napjaink divatos irányzata egyes számítástechnikai, vezérléstechnikai, elektronikai
rendszereket un. bizonytalansági (fuzzy) rendszerként kezelni.
A bizonytalansági rendszer olyan rendszer, amelyben az események és a
tevékenységek a bizonytalansági logika szerint történnek és amelynek állapotai
bizonytalansági halmazok elemei.
A bizonytalansági logikában a kétértékű logikától eltérően valaminek az
igazságértéke nemcsak "igaz" és "hamis", hanem lehetőség van többértékű logikai
minősítés bevezetésére. Ezek a bizonytalanságot megengedő értékek lehetnek, mint pl.
"nem nagyon hamis", "nagyon hamis", "nem teljesen hamis", "nem teljesen igaz", stb. Az
igazság fokozatait a 0,1 intervallumon belül valós számok szemléltetik.
Mint említettük, jelenleg az elméleti és gyakorlati "fuzzy" kutatások felfutásának
vagyunk tanúi. Gyakori az ipari rendszereket bizonytalansági rendszernek tekinteni.
14.3 Logikai alapfüggvények, alapösszefüggések tételek

Az I = f (x1, x2, ..., xi, ..., xn) n változós függvényt logikai függvénynek nevezzük, ha a
függő és a független változók értékkészlete a {0,1} logikai értékekre korlátozódik és a
függvényérték kiszámítása logikai műveleteken alapul.
A független változók száma alapján egy, két és többváltozós logikai függvényeket
értelmezhetünk.
Mint látni fogjuk, egyes egy és kétváltozós logikai függvényt alapfüggvényként (elemi
függvény) értelmezünk, amelyek felhasználásával tetszés szerinti más logikai függvények
leírása is lehetővé válik. A logikai függvények megoldásánál többféle leírásmód
lehetséges.
a) A szöveges leírásnál a függvény által jellemzett logikai kapcsolatot szöveges
formában adjuk meg. Ilyen feladatmegadás a műszaki logikai gyakorlatban gyakran
előfordul.
b) A képletes leírásnál az összefüggések jellemzése a függvénykapcsolathoz rendelt
műveletek szimbólumait tartalmazó és a sorrendet is kijelölő összefüggés alakjában
történik.
174
c) A táblázatos leírásnál a függő és a független változók valamennyi lehetséges

értékeit felsoroljuk egymáshoz rendelésük figyelembe vételével, valamilyen elv szerint
rendezett táblázatban. A leggyakoribb logikai táblázat az igazságtáblázat, amelynél a
független változók minden egyes értékkombinációjához megadjuk a függvény által
hozzárendelt függő változó értékét.
d) A grafikus leírásnál több ábrázolási mód ismeretes. Az egyik leggyakoribb a
halmazelméletekből ismert Venn diagram, ahol egy-egy tetszés szerinti alakú terület
jellemez egy-egy független változót. A terület belsejéhez rendeljük az illető változó 1 -es,
valamint a területen kívüli részhez a 0 -ás értékét. A Venn diagrammok egymásra tételéből
a Veitfch-Karnough diagrammok (táblák) származtathatók. A Veitch-Karnough
diagrammok a bináris matematika és az elméleti digitális elektronika fontos eszközei.
Legyen az egyelőre ismeretlen függvény y=x1  x2 képletes alakja. A 14.2 ábra
összefoglalja az eddig ismertetett leírásmódokat.
X2
X1 X1
X1 X2 Y 00
10
0 0 0 00 01
0 1 1 11
1 0 1
X2 10 11
1 1 0
01
14.2 ábra: Logikai függvények leírásmódjai:
igazságtáblázat (a), Venn diagram (b), Veitch-Karnough diagram (c)
A Veitch-Karnough diagram származtatását a megfelelő Venn diagramnak egymásra

tételével a 14.3 ábra szemlélteti.
175
X1 X1 X1
0 1
X2
0 00 01
X2
1 X2
14.3 ábra: Veitch-Karnough diagram származtatása

10 11
A Veitch-Karnough diagram celláinak száma 2n, ahol n a változók száma.

e) A szimbolikus nyelv segítségével történő leírásnál a logikai függvényt valamely
célra előnyösen használható nyelv szabályrendszerében adjuk meg.
A következőkben a logikai alapfüggvényeket igazságtáblázat formájában fogjuk
megadni. A műszaki gyakorlat szempontjából általában az ÉS (logikai szorzás,
konjunkció), VAGY (logikai összeadás, diszjunkció), NEM függvénycsoportot tekintik
alapfüggvényeknek. Gyakran ide sorolják az ezekből származtatott ÉSNEM, VAGYNEM
és KIZÁRÓ VAGY függvényeket..
A NEM (tagadás, negáció) egyváltozós függvény. Igazságtáblázata:
x y =x
0 1
1 0
A többi alapfüggvény kétváltozós esetét a következő igazságtáblázatban foglaltuk össze:
X2 X1 ÉS ÉS-NEM VAGY VAGY-NEM KIZÁRÓ VAGY

0 0 0 1 0 1 0
0 1 0 1 1 0 1
1 0 0 1 1 0 1
1 1 1 0 1 0 0
Ezek segítségével elvileg bármely tetszőleges logikai függvényt ki lehet fejezni.
176
A logikai függvényekkel és műveletekkel való számolás szabályrendszerét a bináris

algebra megalkotója, Boole matematikus dolgozta ki. A Boole-féle algebra a következő
axióma rendszerre épül:
1. Kommutativitás: x1 · x2 = x2. x1
x1 + x2 = x2+x1
2. Asszociativitás: (x1 · x2) · x3 = x1· (x2 · x3)
(x1 + x2) + x3 = x1 + (x2+x3)
3. Disztribuitás: x1·(x2 + x3) = x1·x2 + x1·x3
x1 + (x2 · x3) = (x1 + x2). ( x1+x3)
4. Egység-elem és nulla-elem x·1=x

létezése: x+1=1
X· 0 = 0
X+0=X
5. Komplemens-elem létezése: x· x =0
x+ x =1
6. Abszorpciós tulajdonság: x1 (x1 + x2) = x1
x1 + x1x2 = x1
7. Dualitás szabály: x= 1, ha x  0
x = 0, ha x  1
8. Tautológia szabály: x·x=x
x+x=x
Ezeken kívül rendkívüli fontossággal bírnak a de Morgan tételek:
177
x1  x 2  x1  x 2
x1  x 2  x1  x 2
Valamely logikai feladat megoldásakor, annak logikai megfogalmazása után meg

kell határozni azokat a rendszerint összetett függvényeket, amelyek az adott feladatot
matematikailag jellemzik. Ezután a függvényeket a legegyszerűbb alakra un. minimál
alakra kell hozni, amelynek majd értelemszerűen a legkevesebb elektronikai elem fog
megfelelni. Ezek az átalakítások már nem tartoznak könyvünk keretébe.
178
15. LOGIKAI ALAPKAPCSOLÁSOK
A logikai alapkapcsolások, vagy kapuáramkörök (alapáramkör) a logikai alapfüggvényeket

valósítsák meg a digitális elektronikában. Csak olyan áramkörök jöhetnek számításba,
amelynek két jól megkülönböztethető állapota van. Logikai függvényt villamos úton
legegyszerűbben kapcsolókkal lehet megvalósítani (15.1 ábra).
K1
I
K1 K2
I
15.1 ábra: ÉS, VAGY függvény kapcsolókkal
K2
Könnyen belátható, hogy két kapcsoló sorba, vagy párhuzamosan kötve az ÉS, illetve
a VAGY függvénynek felel meg. Természetesen ilyen napjaink gyakorlatában ritkán
fordul elő.
Azt is láttuk, hogy egy közös emitteres csatolású tranzisztorkapcsolás a kollektor
kimeneten a bemenet negáltját valósítja meg, tehát fordító kapcsolásként működik.
Logikai áramköröket jelenleg kizárólag csak integrált áramkörös kivitelben
készítenek. Mi is csak ezekkel fogunk foglalkozni. Mint az alapkapcsolások, mint pedig
pedig a bonyolultabb integrált áramkörök elvileg sokféleképp megvalósíthatók Minden
megoldási mód alapvetően az integrált áramkörös technológia megvalósíthatóságát
tartotta szem előtt. Egyrészt ezért, másrészt pedig a működési paraméterekből fakadó
előnyök és hátrányok miatt a különböző alapkapcsolások nem azonos mértékben terjedtek
el. Sőt mi több, olyanok is vannak, amelyek már rég elavultak és már csak történelmi
jelentősége van.
Egyébként az integrált áramköröknél szóltunk róla, hogy a logikai integrált
áramkörök egyik csoportosítása épp a megvalósítás típusa szerint történhet. Ebben az
összefüggésben a "logika" lényegében azt takarja, hogy az illető integrált áramkörcsaládon
belül a logikai függvényeket elektromos szempontból milyen elemek és milyen
csatolásban valósítják meg.
A továbbiakban azokat a kapcsolásokat, lényegében áramkörcsaládokat mutatjuk be,

amelyek jelentősége ma is számottevő . Ezelőtt azonban tekintsük át a kapuáramkörök
szimbólumait rajzjeleit (15.2 ábra). A tagadás kivételével a kétváltozós esetet vettük
figyelembe.
x1 x1 x1 x1 x1
x1. x2 x1. x2 x1 + x2 x1 + x2 x1 + x2
x x x2 x2 x2
+
x2 x2
x1
x1 + x2
NEM ÉS ÉSNEM VAGY VAGYNEM x2
15.2 ábra: A kapuáramkörök rajzjelei KIZÁRÓ

VAGY
15.1 Tranzisztor-tranzisztor logika (TTL)

A TTL integrált áramkörök alapeleme az un. többemitteres tranzisztor. E különleges
tranzisztor kizárólag csak integrált kivitelben létezik.
A 15.3a ábrán szereplő T1 tranzisztor bármelyik bemenetére nulla voltot (L) csatolva,
a tranzisztor telítésbe kerül és ennek következtében a T2 lezár, vagyis Uki = H. Ha az összes
bemenet magas, (H), akkor az R1 ellenálláson és a tranzisztor bázis-kollektor diódáján
átfolyó áram nyitja a T2 tranzisztort és ezért Uki = L. Ha legalább egy bemenet L, a
megfelelő bázis-emitter dióda kinyit és a T2 tranzisztor bázisába injektált áram megszűnik,
a tranzisztor lezár, a kimenet pedig Uki = H-ba kerül. Belátható, hogy e működési módnak
az ÉS-NEM függvény felel meg. Másképp fogalmazva a TTL alapkapu az ÉS-NEM
függvényt valósítja meg.
Uki
U1 U1
U2 U2
U3 U3
Uki
180
(a) (b)
15.3 ábra: TTL alapkapcsolás
Az integrált áramkörökben a T2 tranzisztort nem vezetik ki közvetlenül, hanem a

kapcsolást egy jobb tulajdonságokat biztosító kimeneti fokozattal (15.3b ábra) egészítik ki,
amely nagyobb kimenőáramot ad, nagyobb zavartávolságot (az a feszültség illetve áram
érték, amely a tolerancia sáv kedvezőtlenebb határértékéhez hozzáadva még zavarmentes
működést tesz lehetővé) biztosít és a bemenet és kimenet kölcsönhatása csökken.
Ugyanakkor az alapkapcsolás által megvalósított függvényi kapcsolat nem módosul.
Valóban ha T2 vezet, a T3-ba bázisáram folyik és telítésbe kerül. Így is marad viszonylag
nagy kimenőáram esetén is. A D dióda meggátolja, hogy ebben az állapotban T4 is
vezessen. A T3, T4 tranzisztorokkal kiegészített kimenetet totem pole kimenetnek nevezik.
A két tranzisztor ellemütemben működik telített üzemmódban. A T2 átkapcsolásának
pillanatában rövid ideig a T3 és T4 egyidejűleg nyitva van, így a kapcsolás áramfelvétele
tüskeszerűen megnövekedik. Ezt az áramot az R4 ellenállás korlátozza. Az áramimpulzus
nagyfrekvenciás feszültségimpulzust hoz létre a föld-tápvezeték impedanciáján, amelyet
gondosan szűrni kell.
A hagyományos TTL ÉSNEM kapu kimeneti fokozata megváltoztatható. Az áram
növelése végett a kimenet Darlington kapcsolásban (15.4a ábra) képezhető ki.
A szabadkollektoros (nyitott) kimenet (15.4b ábra) azt jelenti, hogy a kimeneti
tranzisztor kollektor ellenállását "kívülről" kell a kapcsoláshoz illeszteni.
Szabadkollektoros kimenetekkel un. huzalozott logika választható meg. Jelen esetben a
huzalozott VAGYNEM valósítható meg (15.4c ábra).
181
Uki RC
U1 x1
Uki
U2 x2
U3
y1
y2
z1
z2
Y  x1 x 2  y1 y 2  z1z 2
(a) (b) (c)
15.4 ábra: Darlington (a) és szabad kollektoros (b, c) kimenet
Adott esetre az Rc ellenállás értékét katalógusok alapján lehet meghatározni.

Az integrált áramkörök jellemzői közül a kapunkénti késleltetésre és a kapunkénti
teljesítményfelvételre térünk ki. A TTL kapu késleltetése 5 – 15 ns, teljesítményfelvétele
pedig 1 – 20 mW. A kapcsolás felgyorsítható, ha a T2, T3 tranzisztorokat (15.3b ábra)
telítésgátló Schottky diódákkal látják el. A bázis-kollektor közé kapcsolt Schottky dióda
elvezeti a tranzisztor bázisában felhalmozódó többletelektronokat és így megakadályozza,
hogy a tranzisztor telítésbe kerüljön. Jelenlétük jótékony hatással van a feszültségtüskékre
is.
A Schottky diódák és néhány egyéb kisebb módosítás eredményeként a késleltetés
kb. háromszor csökken. Ennek ára viszont a magasabb teljesítményfelvétel. Az így
megvalósított kapcsolások az un. Schottky diódás TTL (STTL – Schottky TTL) családot
alkotják.
Jelenleg mind a TTL, mind pedig az STTL család kiöregedőben van (műszakilag
túlhaladott), a tervezők ugyanis leggyakrabban előnyben részesítik ezek tovább javított
változatait: az alacsony fogyasztású Schottky diódás TTL (LSTTL – Low Power Schottky TTL),
a továbbfejlesztett alacsony fogyasztású Schottky diódás TTL (ALSTTL – Advanced Low Power
Schottky TTL), és az alacsony feszültségű TTL (LVTTL – Low Voltage TTL) családokat. Ezek
182
mindegyikénél tovább javították elsősorban a késleltetést, a teljesítményfelvételt és a

terhelhetőséget.
A TTL alapkapcsolás felhasználásával más funkciók is megvalósíthatók. Ezek közül a tagadó
áramkört és a VAGYNEM kapcsolást mutatja be a 15.5 ábra. Az eddigiek ismeretében működésük könnyen
követhető.
Uki
(a) (b)
15.5 ábra: TTL NEM (a) és VAGYNEM (b) kapcsolások
Rendszertechnikai megvalósítások szempontjából igen fontos, hogy több, akár

nagyszámú kapu kimenete közvetlenül összeköthető legyen. Erre már láttunk a
szabadkollektoros megoldást. Ennél azonban lényegesen jelentősebb az un. háromállapotú
kimenet. A megoldás lényege az, hogy olyan kimenetet valósítanak meg, amelyiknek a
hagyományos H és L állapotokon kívül létezik egy harmadik, magas independenciás
állapota. Ebben az állapotban nem terheli le a vonalat, amelyen keresztül a nagyszámú
kimenet össze van kötve. A magas independenciás állapotot úgy valósítják meg, hogy egy
engedélyező fokozattal egészítik ki a totem pole kimenetet, amely vezérlés esetén mindkét
tranzisztort (T3, T4) egyidejűleg lezárja. Engedélyezett állapotban a kimenet H vagy L
állapotban lehet, a bemeneti vezérlés függvényében. Ha az engedélyezést tiltó irányba
vezérlik, akkor beáll a magas impedanciás állapot (harmadik állapot).
Gyakorlati szempontból fontos és érdekes tulajdonsága a TTL áramköröknek, hogy a
nyitott bemenet feszültség szintje a H tartományba esik, azaz olyan bemenetet, amely
sehova sincs csatolva a kapcsolás H-ként érzékel. E jelenség néhány járulékos elemnek
tulajdonítható, amelyek a valóságban kiegészítik a 15.3b ábrán látható elvi kapcsolást.
183
Egy-egy TTL kapuáramkör bemeneteinek száma változó. Rendszerint kettő, három,

négy és nyolc bemenetes kapuáramköröket gyártanak. Ugyanúgy egy-egy integrált
áramkör tokban több azonos funkciójú kapuáramkör kerül beépítésre. Manapság azonban
gyakoribb, hogy a kapuáramkörök nagy bonyolultságú integrált áramkörök mindössze
"jelentéktelen" alapegységei. Érdekes visszatérés az alapgondolathoz, az un. egyedi logika.
Ennek megfelelően egy tokban csak egy kapu kerül kivitelezésre miniatűr kivitelben
(mikrokapu, picokapu). Értelmük az, hogy rugalmasan alkalmazhatók kisebb tervezési hibák
kijavítására, vagy utólagos hozzáadások megvalósítására.
15.2 Emitter csatolt logika (ECL)

Az emittercsatolt logikával létrehozott kapuáramkörök célja a gyorsabb működésű
kapcsolások létrehozása volt.
A gyorsítást két elgondolás segítette elő. Elsősorban megakadályozzák a
tranzisztorok telített üzemmódú működését a rajtuk átfolyó áram korlátozásával . Ezáltal
nincs többé szükség a tranzisztorban felhalmozott töltés kiürítésére és megnő a működési
sebesség. Másrészt csökkentették a logikai értékeket hordozó feszültségszintek közötti
különbséget ( 0,8 – 0,9 V), emiatt azonban megnövekedett a zavarérzékenység. Minthogy
a zavarjelek nagyságrendje  10 mV, ha ezek túl nagyok, átcsaphatnak a másik logikai
szint tolerancia sávjába.
Az ECL kapcsolás alapelve a differenciál erősítőhöz hasonló.
Ezt mutatja be a 15.6a ábra.
A tranzisztorok közös emitterkörében egy áramgenerátor látható, a T2 tranzisztor
bázisát pedig egy referenciafeszültségre kapcsolják.
Ha Ube  Uref a két tranzisztor között jelentős vezetésbeli különbség keletkezik,
méghozzá úgy, hogy a teljes áram a T2 tranzisztoron folyik keresztül. A helyzet
megfordul, amennyiben Ube  Uref. Ha mindkét tranzisztort Uref vezérelné, akkor a két ág
között az IE egyenlő mértékben oszlana meg.
Mivel az -Ut tápfeszültség negatív, a logikai H és L értékekhez tartozó feszültségek
UH = – 1,6 V, UL= – 0 ,7 V.
184
A gyakorlatban az áramgenerátort egy RE ellenállás helyettesíti, amelyik állandó

emitteráramot biztosít.
Az emittercsatolt alapkapcsolás VAGYNEM-VAGY logikát valósít meg (15.6b
ábra). A differenciál erősítő emitter követőkkel egészül ki, áramerősítési és szinteltolási
feladattal. A referencia feszültséget az R3, R4 feszültségosztó szolgáltatja. Megfigyelhető,
hogy a kimeneteken akkor történik változás, ha mindkét bemeneti tranzisztor (T1, T2)
zárva van, vagy legalább az egyiket vezetésbe vezérlik.
Ut
(a) (b) - Ut
15.6 ábra: Emittercsatolt alapkapcsolás (a) és VAGYNEM-VAGY kapcsolás (b)
A kapcsolás előnye, hogy a VAGYNEM és VAGY függvény egyidejűleg megjelenik

és ezért tagadó áramkörök megtakaríthatók. Ez pedig mind a hely igény, mind pedig a
terjedési idő szempontjából igen előnyös. Gyártanak egy tápfeszültségről üzemelő ECL
áramköröket is, ilyen például a 15.7 ábrán látható kapcsolás.
185
15.7 ábra: Egy tápforrásról üzemelő ECL kapcsolás
Az ECL áramkörökkel megvalósítható függvények száma nagy, de a nem túl

elterjedt felhasználás miatt az ECL áramkörcsaládon belül lényegesen kevesebb típus
létezik, mint a TTL családban. ECL áramköröket a nagyteljesítményű és gyors
számítógépekben használnak.
Az ECL áramkörök késleltetése a Schottky diódás kapcsolásokhoz hasonló,
teljesítményfelvétele (20 – 50 mW/kapu) nagyobb mint a TTL kapué (mivel a
tranzisztorok nincsenek telítésben, számottevő az áram és a feszültség értéke).
15.3 MOS/CMOS logika

A térvezérlésű tranzisztorok mindkét típusát felhasználják az integrált áramkörös
kapcsolásokban. A záróréteges térvezérlésű tranzisztorokat analóg integrált áramköri
feladatok végrehajtására használják, vagy impedancia növelő bemenetként egyéb
áramkörökben.
A MOS tranzisztorok jellegzetes alkalmazása a digitális elektronikában van.
Emlékeztetünk a MOS tranzisztor figyelemreméltó tulajdonságára, hogy tranzisztorként,
ellenállásként, vagy kapacitásként viselkedhet.
15.3.1 MOS logika

A MOS kapuáramkörök terhelő fokozata, amely egy ellenállásként felhasznált MOS
tranzisztor passzív, vagy aktív felépítésű lehet, és az a teljes kapuáramkör jellegét
meghatározza.
A passzív terhelésnél a felhasznált MOS kapuját egy állandó értékre kötik, úgy hogy
az eszköz soha ne zárjon le.
Az aktív terhelésű MOS kapcsolásoknál maga a terhelőfokozat is vezérelt elem.
186
Az egyik MOS alapkapcsolás a tagadó (NEM) áramkör. Ennek két típusa létezik,
amelyeket a 15.8 ábra mutat be.
+ Ut + Ut
T2 T2
U U
U T1 U T1
(a) (b)
15.8 ábra: MOS tagadó kapcsolás, telítéses (a), kiürítéses (b)
Telítéses típusú tagadó áramkörnél, mindkét tranzisztor növekményes és azonos

típusú (rendszerint n-csatornás). E típus előnye az egyszerű technológia. Hátránya, hogy a
logikai L magasabb szintről indul, a H viszont alacsonyabb. További hátrány, hogy a
kapcsoláskor a felfutó él meglehetősen lassú a lefutóhoz képest.
A kiürítéses változatnál a terhelő tranzisztor kiürítéses, a vezérelt tranzisztor pedig növekményes és
mindkettő n-csatornás. A gyártástechnológiája bonyolultabb, de a telítéses típusnál említett hátrányok
előnyösen módosultak. E két típus közül a kiürítéses típust használják elterjedtebben.
Hasonló kapcsolások p-csatornás tranzisztorokkal is megvalósíthatók. A MOS

tranzisztor működési elve lehetővé teszi, hogy a rajta keresztülfolyó áram forrásnyelő,
vagy nyelőforrás irányú legyen. E tulajdonság lehetővé teszi kétirányú átvivő (transzfer)
kapuk megvalósítását.
Az átvivő kapu elvi kapcsolását tünteti fel a 15.9 ábra. A V vezérlőjel állapotától
függően az átvitel A  B, vagy B  A irányú lehet.
A . B
ÁTVIVO
KAPU
V
187
15.9 ábra: Átvivő kapu elvi kapcsolása
Háromállapotú kimenet úgyszintén megvalósítható MOS logikával. A MOS logika

másik alapkapcsolása a VAGYNEM áramkör (15.10 ábra)
+ Ut
T3
U1+U2
T1 T2
U1 U2
15.10 ábra: VAGYNEM kapcsolás MOS logikával
Belátható, hogy ha legalább egy bemenet H akkor a kimenet L, ha viszont mindkét

bemenet L, akkor mindkét (T1, T2) tranzisztor zárt és a kimenet H állapotú.
MOS logikával természetesen más típusú kapuk is létrehozhatók.
A MOS kapuk jelemző késleltetése 4-20 ns n-csatornás és 20-100 ns p-csatornás
megvalósítás esetében.
A teljesítmény viszonyokat később fogjuk megvizsgálni, egyelőre csak annyit
említünk meg, hogy a teljesítményfelvétel frekvenciafüggő.
Tanulmányozzuk az un. MOS dinamikus invertert. Kapcsolása (a) és működési
diagramja (b) a 15.11 ábrán látható.
V
T
Ube Uki
C
(a)
188
Ube
15.11 ábra: Dinamikus MOS inverter (a) és
működési diagrammja (b) t
V
t
UC
Um
t
Uki
(b) t
Ha a bemeneti feszültség H szintű, a V engedélyező (vezérlő) jel a tranzisztoron

keresztül a tagadó áramkörre juttatja, amelynek kimenete L lesz. Ezzel egyidőben a C
kondenzátor is H szintre telik. A V megszűnése után a kapu pn átmenetének visszárama a
kondenzátort kezdi kisütni. Ez a tagadó áramkör kimenetét mindaddig nem befolyásolja,
amíg a feszültség el nem éri a kapu Um billenési szintjét. Ha a bemeneten L szint van,
akkor egy H szintet tároló kondenzátor a V = H hatására kisül. A bemutatott emlékező
tulajdonságon (a tagadó bemenete átmenetileg tárolja a töltést) alapulnak a dinamikus
MOS áramkörök.
15.3.2 Komplementer MOS (CMOS) logika.

Mint említettük, a MOS logika terhelő tranzisztora állandóan nyitva van és ez
kedvezőtlenül befolyásolja a fogyasztást. Ha a kimenet H állapotában a tranzisztor
lezárna, akkor a működési jellemzők megváltozása nélkül az áramfelvétel csökkenne.
Az elvet a CMOS NEM kapu szemlélteti (15.12 ábra).
189
+ Ut
T2
U U
T1
15.12 ábra: CMOS NEM kapu
Ha a bemenet szintje L akkor T1 lezár, T2 pedig kinyit és a kimenet H állapotú lesz.

Ha viszont a bemenet H szintű, akkor a T2 zár és a T1 nyit ki, a kimenet pedig L.
Megjegyezzük, hogy a tápfeszültség az elzáródási feszültségnél nagyobb kell legyen.
Hasonló elven működő CMOS párokkal könnyen létrehozható a VAGYNEM (15.13a
ábra) és az ÉSNEM (15.13b) kapcsolás.
+ Ut + Ut
T 1'
T2' T2'
U1. U2
T1' T2
T2 U1+U2
T1 T1
U1 U2 U1 U2
(a) (b)
15.13 ábra: CMOS VAGYNEM (a), ÉSNEM (b) kapu
A 15.13a ábra alapján könnyen ellenőrizhető, hogy ha mindkét bemenet L, akkor T1,
T2 zárt, illetve a T1’ T2’ tranzisztorok vezetnek a kimenet pedig H. Ha bármelyik bemenet
H, akkor a kimenet L-re vált.
Hasonlóan követhető a 15.13b ábrán az ÉSNEM kapcsolat magvalósulása.
Megfigyelhető, hogy a kimenet csak akkor lesz L, ha mindkét bemenet H.
190
Vizsgáljuk meg, hogyan alakul a CMOS áramkörök teljesítményfelvétele. Több

CMOS áramkör összekapcsolásakor a meghajtó áramkör minden billenésekor át kell
töltenie a bemenetek kapacitásait. Példaként tekintsük a togadó kaput (15.12 ábra). Ha a
kimenet H, akkor a nyitott T2 tranzisztoron keresztül a következő fokozat kondenzátorát
(terhelő kondenzátor) a tápfeszültség szintjére kell feltölteni. Ekkor a tápforrás Q = CUt
töltést ad le, ahol C a MOS kapacitás. Ha a kimenet L-re vált a terhelő kapacitást a nyitott
T1 tranzisztoron keresztül ki lehet sütni. Ilyenképp a tápforrás a bemeneti jel minden
periódusánál Q töltésmennyiséget továbbít a föld felé. Az átlagos áram tehát I = CUt/T =
fCUt. Innen egy nagyon nagy gyakorlati jelentőségű megállapítás következik, mégpedig
az, hogy a CMOS áramkörök teljesítményfelvétele arányos a frekvenciával. Előfordulhat,
hogy a CMOS kapu egyébként igen kicsi teljesítményfelvétele nagyfrekvencián nagyobb,
mint a megfelelő TTL áramköré. Jellemzőnek tekinthető a 0,5 W/kHz/kapu
teljesítményfelvétel módosulás.
15.4 A bipoláris és CMOS logikai áramkörök összehasonlítása

Az összehasonlítás lényegében hasonló ahhoz a táblázathoz, amelyet a bipoláris és a MOS
tranzisztor összehasonlításakor ( 4.6 paragrafus) mutattunk be, ezért ennek
megismétlésétől most eltekintünk.
Megjegyezzük, hogy eredetileg a MOS kapuk magasabb tápfeszültséget igényeltek
mint a TTL kapuk. Eltérések mutatkoztak a H és L szintek tolerancia sávjait illetően is,
amelynek következtében a MOS és TTL csatlakozások közé illesztőket (interfész) kellett
iktatni. E különbségek már régebb megszűntek és minden MOS áramkör TTL
kompatibilis. Eltérések csak a paraméterek tekintetében észlelhetők az említett táblázat
szerint.
A nagysebességű TTL kompatibilis MOS család (High Speed CMOS-HC, Advanced
High Speed CMOS-AHC) megszületésével a CMOS áramkörök sebessége (késleltetés) is
lényegesen feljavult és nagyságrendben a TTL-hez hasonlóvá vált. Itt is alá kell húzzuk,
hogy a CMOS áramkörök előnyös paramétereik és kedvezőbb gyártástechnológiájuk miatt
valószínűleg további teret hódítanak és előbb-utóbb uralkodóvá válnak. Itt említhető meg,
hogy a szakemberek az ABCMOS-t (Advanced Bipolar CMOS), vagy ABT-t (Advanced
191
Bipolar CMOS Technology) tekintik a jövő egyik legígéretesebb integrált áramkör

generációjának. Ez analóg és digitális jelfeldolgozásra kifejlesztett nagybonyolultságú
bipoláris és CMOS technológiával készülő integrált áramkörcsalád.
15.5 Egyéb logikai áramkörök

E paragrafusban néhány olyan logikát ismertetünk, amelyek jelentősége számottevő, de
elterjedtségük éppen különlegességük miatt (egyelőre) korlátozott.
15.5.1 Töltéscsatolt logika

Töltéscsatolt eszközök (lásd 4.7 paragrafus) felhasználásával logikai kapcsolások is
létrehozhatók. Alapkapcsolások létrehozására nem alkalmas. Töltéscsatolt logikával csak
bonyolult sorrendi hálózatokat készítenek. Ilyenek a soros hozzáférésű tároló, léptető
regiszter, átviteli lánc stb.
15.5.2 Integrált injektáló logika (I2L)

Kisfogyasztású, igen kedvező paraméterekkel rendelkező bipoláris logikai áramkör, amely
kiválóan alkalmas igen magas fokú integráltság és ugyanakkor a gyors működés
megvalósítására. Az alapkapcsolásban npn és pnp tranzisztorok egyaránt jelen vannak,
méghozzá úgy, hogy technológiailag a pnp tranzisztor kollektora és a npn bázisával,
illetve a pnp bázisa az npn emitterével közös tömbön van kiképezve.
Ezáltal jelentős hely takarítható meg a morzsán. A technológiának megfelelően

nevezik még egybeolvadt tranzisztoros logikának is (MTL). A pnp tranzisztorok emitterét a
közös pnp-npn struktúra injektáló elektródjának nevezik. Az I2L áramkörök logikai alapjai
a TTL-hez hasonlóak. Csak nagyon nagy bonyolultságú áramkörök (pl.
mikroprocesszorok) megvalósítására használjuk, ott ahol a helykihasználás kritikus.
15.5.3 Keresztrudas kapcsolólogika

Megnevezését a keresztrudas telefonközpontoktól kölcsönözte. E néhány különleges
áramkört, viszonylag egyszerű logikával, azért fejlesztették ki, hogy nagysebességű
192
jelátvitelt biztosítson két, egyébként nem csatolt eszköz között. Működési elve a 15.14
ábrán követhető.
x1 y1
x1 y1
x2 y2
x3 y3
x4 y4 x2 y2
V V
(a) (b)
15.14 ábra: Keresztrudas kapcsoló, egyirányú (a), kétirányú (b)
Megfelelően egyidőben vezérelve (V) több MOS tranzisztor kapuját a kimenetek (y)
vagy a bemeneteket (x) követik, vagy pedig magas inpedenciás állapotba kerülnek.
Mindössze néhány típusú keresztrudas technológiával (Cross Bar Technology - CBT)
készülő áramkört fejlesztettek ki, de szerepük igen hasznos a kapcsolómátrixok,
színvezérlések, vagy leválasztó kapcsolások megvalósításában. Igen jónak mondható a
működési sebessége, a késleltetés kisebb mint 0,25 ns.
A keresztrudas kapcsolólogika az átvivő kapuk továbbfejlesztésének tekinthetők.
15.6 Logikai áramkörcsaládok áttekintése

Érdemes áttekinteni az említett és néhány más logikai áramkörcsalád elterjedtségét a 2000-
es év szintjén.
193
HC ALS
LS BIPOLÁRIS
ECL technológia
CMOS
ABT STTL BiCMOS
LVC (Bipoláris CMOS)
GTL TTL
LVT
AVC
AHC CBT
új családok növekvő széles körben elterjedt hanyatlási
elterjedés szakasz
15.15 ábra: Logikai áramkörcsaládok helyzete

AVC = Advanced Very Low Voltage CMOS Logic (továbbfejlesztett nagyon alacsony feszültségű CMOS
logika); LVC = Low Voltage CMOS, alacsony feszültségű CMOS; LVT = Low Voltage Bipolar CMOS, alacsony
feszültségű bipoláris CMOS; GTL = Gunning Transceiver Logic
Megfigyelhető, hogy az új családok, illetve a növekvő és az elterjedt tartományokban

szinte kizárólag CMOS családok találhatók.
194
16. KOMBINÁCIÓS LOGIKAI HÁLÓZATOK
Kombinációs logikai hálózat olyan állapottárolók nélküli hálózat, amelyben a kimenetek

értékét egyértelműen a bemeneti változók határozzák meg.
A bemeneti változók hozzárendelését a bemeneti változókhoz az igazságtáblázat,
vagy Boole függvények alapján végezhetik. Kombinációs logikai hálózatok
megvalósíthatók a logikai függvény megkövetelte működést biztosító kapuáramkörökkel,
ROM típusú áramkörökkel, vagy egyéb programozható logikai eszközökkel. E fejezetben
főként az első változaton alapuló hálózatokat fogjuk bemutatni, elsősorban azért, mert az
egyszerűbb felépítés (kapuáramkörökkel) működésük pontosabb követését teszi lehetővé.
Egy kombinációs logikai hálózat a 16.1 szerinti tömbbel jellemezhető, ahol Xi a
logikai független változó, és Ij a logikai függvény.
x0 y0
x1 KOMBINÁCIÓS y1
.. LOGIKAI ..
. .
xn HÁLÓZAT yn
16.1 ábra: Kombinációs logikai hálózat
E hálózat kimeneti függvényrendszere:

I0 = f1(X0,X1,...,Xn)
I1 = f2(X0,X1,...,Xn)
..............................
Im = fm(X0,X1,...,Xn)
A következőkben a legfontosabb kombinációs logikai hálózatokkal/áramkörökkel
fogunk megismerkedni.
16.1 Kódoló áramkörök

Kódnak nevezzük valamely információ valamilyen szabály szerint szimbólumokkal
történő kifejezését. Kódolás alatt két szimbólumrendszer egymáshoz rendelését értjük.
Digitális rendszerekben kétértékű, bináris szimbólumokat használunk a kódolásnál.
Felhasználói oldalról a kódokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk, aszerint,
hogy milyen hozzárendelést valósítanak meg. A legelterjedtebb kódokat szabványokban
16. KOMBINÁCIÓS LOGIKAI HÁLOZATOK
rögzítették. A kódoló áramkör (kódátalakító) információk adott szabályok szerinti

átalakítását végzi, azaz egyik ábrázolási módról egy másik ábrázolási módra való áttérést
megvalósító áramkör.
Példaként tekintsük a tízes számrendszerben kifejezett számok 16.2 ábra szerinti
átalakítását kettes számrendszerbe. Az ábrán a szabályt leíró táblázatot tüntettük fel.
Bináris +
1 a
Tízes dcba
2
0 0000 3
1 0001 4
b
5
2 0010
6
3 0011 7
8 c
4 0100
9
5 0101
6 0110
d
7 0111
8 1000 16.2 ábra: Tízes-bináris kódátalakító
9 1001
Minden számnak egy kapcsoló felel meg, amelyek kiinduláskor a feszültségszínre

vannak kötve. Ez a 0000 állapotnak felel meg. Bármelyiket átbillentve a kimeneten
megjelenik a megfelelő bináris kombináció. A valóságban elektronikusan vezérelt
kapcsolókat használnak.
Gyakran alkalmazott kódolás az n-ből 1. A szabály az, hogy minden 0 és (n-1) közötti
N számhoz egy Ij logikai változót rendelünk, amely csak akkor H, ha épp az illető szám
bináris alakja jelenik meg. E feladat már csak nagyszámú kapuáramkörökkel oldható meg,
ezért itt csak az igazságtáblázatot adjuk meg.
196
N X2 X1 X0 Y7 Y6 Y5 Y4 Y3 Y2 Y1 Y0
L L L L L L L H
0 0 0 0
L L L L L L H L
1 0 0 1
L L L L L H L L
2 0 1 0
L L L L H L L L
3 0 1 1
L L L H L L L L
4 1 0 0
L L H L L L L L
5 1 0 1
L H L L L L L L
6 1 1 0
H L L L L L L L
7 1 1 1
Egyszerűbb megoldás, ha e táblázatot egy tároló mátrix (ROM) tartalmazza, amely

az átalakulásra kerülő kódot címként értelmezi a neki megfelelő tartalom pedig a kimenő
kód.
A kódolás folyamata lehet feltételekhez kötött is.
16.2 Dekódoló áramkörök

A dekódolás a kódolás ellentett művelete. Tulajdonképp az mondható, hogy dekódoláskor
az információt értelmezzük. Lényegében a kódolás és dekódolás, mint műveletek között
nincs különbség. Tehát az előbbi példánál maradva, a kettes számrendszerbeli számok
visszaalakítása a tízes számrendszerbe jelentené a dekódolást. A kódátalakító általános
megjelölését a 16.3 ábra mutatja be.
KÓD 1
BE
KÓD 2 KI
16.3 ábra: Kódátalakító
A dekódolás is lehet feltételekhez kötött.

A dekódolás művelete leggyakrabban a tároló címek és a számlálók kimenetének
értelmezése során valósul meg.
197
A kódoló/dekódoló áramköröket nagyszámú logikai alapkaput tartalmazó integrált

áramkörökként gyártják.
A bináris jelek továbbítása során, átviteli zavar következtében a H és L szintek
felcserélődhetnek. Ez hibát jelent, amelynek megszüntetésére hibafelismerő és hibajavító
eljárásokat fejlesztettek ki, de ezekkel itt nem foglalkozunk. Azt azonban megemlítjük,
hogy a hibafelismerés/javítás a kódátalakító szintjén valósul meg.
16.3 Multiplexer (nyaláboló)

Gyakran felmerül az igény, hogy különböző jelek állapotát egymás után végigvizsgáljuk
egyazon kimeneten, vagy több különböző helyről érkező jel közül kiválasszunk egyet és a
kimenetre továbbítsuk.
A multiplexer n bemenőjelből valamilyen logika alapján kiválaszt egyet és azt a
kimenetre kapcsolja.
Tekintsük például az egy a négyből multiplexet, amelynek rajzjelét, kapcsolását és a
működését jellemző igazságtáblázatot a 16.4 ábra tünteti fel.
A
B
Y
C
A
B
C MUX Y
D
D
S1 S0
16.4 ábra: Multiplexer kapcsolás

S1 S0
Az S0, S1 az ún. kiválasztó (vezérlő) jelek, ezek felhasználásával határozható meg,

hogy adott időpillanatban melyik bemenet kerüljön a multiplexer kimenetére.
198
Abban az esetben, ha nem egyéni jeleket kezelünk a bemeneteken, hanem egy-egy

csoportot alkotó jelsorozatokat, az annak megfelelő multiplexer az adat szelektor (16.5
ábra)
A1
B1
C1 Y1
D1 ADAT Y2
A2 Y3
B2 SZEL. Y4
C2
D2
S
16.5 ábra: Adat szelektor elvi vázlata
A legelterjedtebb multiplexer kapcsolások az 1 a 8-ból, vagy 1 a 16-ból funkciót

valósítják meg, míg az adat szelektornál a 4 a 2  4-ből, és a 8 a 2  8-ból szervezés gyakori.
A multiplexereknél szükségessé válhat a bővítés. Ez könnyen megvalósítható többszintes
szervezéssel. Erre mutat példát a 16.6 ábra.
MUX 1 ... MUX i ... MUX j ... MUX n
kiválasztó
jelek
MUX 1i MUX 1j
MUX 1n
16.6 ábra: Multiplexer bővítés elvi vázlata
Végeredményben elmondható, hogy a multiplexer szerepe az adatkiválasztás.
199
16.4 Demultiplexer (nyalábbontó)

A demultiplexer a multiplexelés ellentett műveletét valósítja meg, azon a bemenő jel
választhatóan több kimenetre kapcsolható. Tehát a demultiplexer adatelosztást valósít
meg.
Most az egy a négyre demultiplexer példáján keresztül követjük a működését. A

megfelelő rajzjelet, kapcsolást és a működést jellemző igazságtáblázatot a 16.7 ábra
szemlélteti.
I YA
YB
YC
YA YD
YB
I DEMUX YC
YD
S1 S0
S1 S0
16.7 ábra: Demultiplexer kapcsolás
Adott kimenet kiválasztását itt is az S0, S1 jelek határozzák meg. Ha egy

demultiplexer kimeneteinek a száma több, mint amennyi az adott feladathoz szükséges
lenne, akkor a feladat bővítéssel oldható meg. A bővítés hasonlóan történik mint a
multiplexerek esetében.
Adatkiválasztás mellett a demultiplexer kódátalakításra is alkalmas.
16.5 Összehasonlító áramkör (komparátor)

A komparátorok olyan áramkörök, amelyek a bemenetre érkező kódszavakat mennyiségi
tartalmuk szerint hasonlítják össze. A legfontosabb összehasonlítási feltételek: egyenlő,
kisebb, nagyobb.
200
Az az összehasonlító, amelyik mindhárom feltételt kiértékeli az amplitúdó

komparátor (viszonyt értékelő komparátor).
Összehasonlítási feladatok megoldása mind digitális, mind analóg elven
módosítható. Most a degitális összehasonlítással foglalkozunk.
Két kódszó (szám) azonosságának a feltétele, hogy minden bitjük megegyezzen.
Az összehasonlítás alapulhat aritmetikai, vagy logikai elven. Aritmetikai
összehasonlításnál a két kódszó között mennyiségi viszony megállapítására aritmetikai
műveletet alkalmazunk. Ez legtöbbször kivonás. Ha a kivonás eredménye nulla, akkor a
két mennyiség azonos. Ellenkező esetben előjelkiértékelésre kerül sor.
A 16.8 ábrán az összehasonlító alapkapcsolása (a) és a kisebb, nagyobb kapcsolatok
értelmezését is megvalósító logikai amplitúdó komparátor (b) látható. Megfigyelhető,
hogy a tulajdonképpeni komparátor egy negált KIZÁRÓ VAGY.
x
x + x=y
x x y
x>y
x0
+
y0
x=y
x1 x<y
+
y1
16.8 ábra: Azonosságkomparátor, amplitúdó komparátor
A több-bites logikai összehasonlítás megvalósítására soros és párhuzamos elven

működő komparátorok léteznek.
A soros elven működő komparátoroknál az összehasonlítás megvalósítására soros és
párhuzamos elven működő komparátorok léteznek.
A soros elven működő komparátoroknál az összehasonlítás a kódszavak egyes
elemeire időben eltolva történik egy komparátorral. Ez a típusú összehasonlítás
többütemű folymat és a megoldás sorrendi hálózatot igényel.
A párhuzamos elvű összehasonlítás gyorsabb és több komparátort igényel. Nyilván
az integrált áramkörös komparátorok kapacitása véges, ezért hosszú szavas
201
összehasonlítási feladatoknál szükségessé válhat a bővítés. Ez más 16-bites szó esetében is

meglehetősen sok huzalozást igényel.
16.6 Aritmetikai áramkörök

Számtani műveletvégzés mind digitális, mind analóg elven megvalósítható. Analóg
műveletvégző kapcsolásokkal a "Műveleti erősítők" fejezetben találkoztunk. Ebben a
paragrafusban a digitális aritmetika alapeseteivel foglalkozunk.
Informatikai rendszerekben mindenekelőtt digitális aritmetikai feladatok fordulnak
elő. A digitális aritmetikai műveletvégző elvi vázlata a 16.9 ábrán látható. Itt két
operandus szerepel, de léteznek több operandusos esetek is.
16.9 ábra: Aritmetikai műveletvégző elvi vázlata
Az aritmetikai művelet leggyakrabban összeadás, kivonás, szorzás és osztás. A

művelet eredménye E a kimeneten jelenik meg valamilyen kód formájában.
Az aritmetikai műveleteket megvalósító áramkörök választéka igen nagy,
tanulmányozásuk a digitális rendszertechnika területéhez tartozik. Mi most bevezető
célzattal az összeadás és kivonás alapjait mutatjuk be.
A bináris számokkal végzett műveletek a számábrázolás módjától függenek.
Könyvünkben csak a fix-pontos egész számos ábrázolásra fogunk csak hivatkozni.
Úgyszintén nem fogjuk vizsgálni az "előjeles" és "komplemenses" ábrázolás kihatásait az
áramkörökre.
Tudni kell még, hogy minden aritmetikai áramkör csak egyféle kód fogadására
alkalmas.
A legegyszerűbb aritmetikai áramkör a félösszeadó (16.10a ábra), amely két
operandus összeadására, az eredmény és az átvitel képzésére alkalmas. Nem tudja
figyelembe venni az előző helyértékről származó átvitelt. Félösszeadó tehát csak a
202
legkisebb helyértéken alkalmazható. A teljes összeadó (16.10b ábra) három bemenettel (két
operandus és átvitel) rendelkezik. AZ operandusokat A, B-vel, az átvitelt C-vel (carry) míg
az eredményt (összeg) -val jelöltük.
A
A
FÉL - 
+ 
B ÖSSZEADÓ C B
(a)
A TELJES 
B
C ÖSSZEADÓ C'
C
(b) (c)
16.10 ábra: Félösszeadó (a) és teljes összeadó (b) vázlata, félösszeadó kapcsolás (c)
Megfigyelhető, hogy a KIZÁRÓ VAGY eltekintve az átviteltől, az összeadás

algoritmusának megfelelően működik.
A teljes összeadó két félösszeadóval és egy VAGY kapuval építhető fel (16.11 ábra)
A
B FÖ 1

FÖ 2
C
C'
16.11 ábra: Teljes összeadó elvi kapcsolása
A tárgyalt esetekben hallgatólagosan azt feltételeztük, hogy az A, B operandusok

tulajdonképpen 1-bitesek.
Több-bites összeadás megvalósítására soros, vagy párhuzamos elven felépített
összeadókat lehet alkalmazni.
A komparátorokhoz hasonlóan, soros összeadóknál az operandusok megfelelő
bitjeinek az összeadása időben eltolva történik. A módszer előnye, hogy hosszú
operandusok esetében sem szükséges nagy kapacitású összeadó. Hátránya viszont az,
hogy hosszabb időt vesz igénybe. Az időbeni eltoláshoz itt is sorrendi áramkörökre van
203
szükség. A műveleti idő lerövidítése a párhuzamos elvű logika alkalmas. Ezeknél a

művelet az operandusok valamennyi bitjére egyszerre történik. A párhuzamos összeadás
elvét szemlélteti a 16.12 ábra 4-bites operandusok esetében.

C4 4 3 2 1
C0
B4 A 4 B3 A 3 B2 A2 B1 A1 16.12 ábra: 4-bites párhuzamos összeadó
A C0 átvitel az esetleges előző fokozattól érkezik. A kapcsolás hátránya az un.

sorosan terjedő átvitel, amely végigfutásához, főleg még több-bites esetben, viszonylag
hosszú idő kell. Ez úgy kerülhető el, hogy az átvitelképzést külön kombinációs hálózattal
oldják meg. A módszert előrevetített átvitelképzésnek nevezik.
4, 8-bites párhuzamos összeadó előrevetített átvitelképzéssel egy-egy integrált
áramkör tokban kap helyet. Az összeadók kialakítása olyan, hogy több bit-számra is
bővíthetők legyenek.
A kivonás műveletét az összeadásra vezetik vissza. Bináris számoknak a kivonása
úgy történik, hogy az egyik operandusnak (kivonandó) képezzük a kettes komplexumát,
majd hozzáadjuk a másik operandushoz. A kettes komplemens egyszerűen úgy
képezhető, hogy előállítjuk az operandus negáltját, majd a legkisebb helyértéken
hozzáadunk egyet.
Az elmondottak figyelembe vételével az összeadó könnyen kivonó áramkörré
alakítható. Nem kell egyebet tenni, mint az egyik operandust negálni és egy átvitelt
szimulálni, amely mint az összeadónál láttuk hozzáadódik és ezáltal lényegében az
operandus kettes komplemense keletkezik. A továbbiakban a műveletet elvégezve
tulajdonképpen kivonást végeztünk el.
Kissé egyszerűsíteni fogjuk a 16.12 ábrát, majd elvégezzük a fenti módosítást (16.13
ábra).
204
4 3 2 1
C4
4 - BITES PÁRHUZAMOS
ÖSSZEADÓ
C0 = V
+
+
4 3 2 1
4 3 2 1 16.13 ábra: 4-bites összeadó-kivonó
áramkör
Nevezzük C0-t most vezérlésnek (V). Ha V=L, a KIZÁRÓ VAGY ismétlőként

működik és az áramkör összeadóként működik. N=H esetén a KIZÁRÓ VAGY tagadó
kapuval egyenértékű, tehát előállítja a B operandus negáltját, majd ehhez mint átvitel
hozzáadódik + 1, azaz végül B kettes komplemense keletkezik. A teljes művelet
végeredménye pedig a kivonás.
Tehát a vezérlés állapotának függvényében az áramkör összeadó, vagy kivonó
funkciót lát el.
A szorzást és osztást összeadásra, illetve kivonásra vezetik vissza.
Megvalósításukhoz azonban sorrendi hálózatok szükségesek.
Aritmetikai műveleteknél előfordulhat, hogy az ábrázoláshoz szükséges bit-szám
meghaladja a rendelkezésre állót és túlcsordulás keletkezik. Ennek kezelésére digitális
rendszerekben nagyon fontos, de erre most nem térünk ki.
Az eddig bemutatott kombinációs hálózatokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy
egyedileg egyre ritkábban találkozunk velük. A technika jelenlegi fejlettsége lehetővé tette,
hogy "beintegrálják" őket rendkívül nagyteljesítményű műveltségvégző egységekbe,
amelyek még bonyolultabb rendszerek (mikroprocesszorok, mikrovezérlők stb.)
alegységei.
205
16.7 Programozható logikai eszközök

A programozható logikai tömb (sík) olyan kombinációs hálózat, egy integrált áramkörben,
amely valamely bemenő információnak valamilyen funkciót feleltet meg. Ez ugyanakkor a
lényeges eltérés a csak olvasható típusú tárolókhoz (ROM) képest, amelyek a bemeneti
jeleknek egy jól meghatározott tartalmat feleltetnek meg (lásd következő paragrafus)
Megvalósítása azon alapszik, hogy csaknem minden logikai függvény végső soron ES és
VAGY kapukkal létrehozható.
Olyan mátrix szerkezetet alakítanak ki, amelyben a bemeneti változók és negáltjaik
közötti ES kapcsolatot egyszerűen összeköthető, kereszteződő vezetékekkel és a VAGY
kapuk bemenetei közötti kapcsolatot hozzák létre. Kimenetként csak egy vagy kevés
számú VAGY szükséges. Mivel a logikai függvények egyszerűsíthetők, a szükséges tagok
száma lecsökken, tehát rendszerint a programozható logikai tömb információt tárolhat,
mint a megfelelő ROM.
A belső mátrix struktúrák miatt a programozható logikai tömb szinonímája a
kapcsoló mátrix.
Lássuk miként valósul meg az ismertetett elv a gyakorlatban. A 16.14 a ábra egy
programozható logikai tömb részlatét mutatja be.
Amint a MOS/CMOS logika tárgyalásakor láttuk (15.3 paragrafus) a T11, T12, T13, T14
és T21, T22, T23, T24 tranzisztorok ÉSNEM függvényt (15.13b ábra), míg a T31, T32 és T41, T42
tranzisztorok VAGYNEM függvényt (15.13a ábra) valósítanak meg.
Tehát az ES mátrix az y1  x 1  x 2 és y 2  x1  x 2 jeleket továbbítja a VAGY mátrix felé.

A Z1, Z2 kimenetekre pedig a következő összefüggések érvényesek:
z 1  y1  y 2  y1  y 2  x 1  x 2  x 1  x 2
z 2  y1  x 1  x 2
Megjegyezzük, hogy a T1, T2, T3, T4 tranzisztorok terhelőellenállásként szerepelnek.

Jól látható az is, hogy a T11, T13, T22, T24, T42 tranzisztorokat a programozás folyamatában
"nem aktív" állapotba hozták.
206
+ x1
x1
x2
T1 T2 x2
X1
T11 T21
y1 y2
T12 T22 z1
X2
z2
T13 T23
T14 T24
ÉS mátrix x1
Y1 Y2 x1
VAGY mátrix x2
T3 T31 T32 x2
Z1
ÉS
Z2
+
z1
T4 T41 T42
z2
(b) VAGY
16.14 ábra: Programozható logikai tömb részlet
A tranzisztorokat a kapuáramkörök ismert szimbólumaival helyettesítve a

programozható logikai tömb részlete egy szemléletesebb ábrává alakul (16.14b ábra)
A bemutatott részlet azt mutatja, hogy a kimenetek felől befelé haladva, két műveleti
szimbólumon kell áthaladnunk, hogy a bemeneti változókhoz jussunk. Ezért a struktúrát
kétszintű hálózatnak nevezik.
Minthogy minden logikai függvény kanonikus alakra hozható (n=o szorzatok
összege, vagy összegek szorzata) és ennek a matematikai alakja formálisan a bemutatott
struktúrát követi, állítható, hogy a programozható logikai tömbbel tetszés szerinti logikai
függvény valósítható meg.
A programozható logikai tömb programozása beíróberendezéssel,
feszültségimpulzusokkal történik. A programozás tekintetében ez lehet irreverzibilis, vagy
reverzibilis (újraprogramozható) folyamat. Az irreverzibilis módon programozható
207
eszközöknél a kereszteződési pontoknál egy kapcsoló tranzisztor és egy vele sorba kötött
mikrobiztosíték van. A programozás, vagy beégetés tulajdonképpen egy
feszültségimpulzusnak megfelelő, a működési áramnál lényegesen nagyobb
áramimpulzus, amelyik kiolvasztja a mikrobiztosítékot és ezáltal megszünteti a
kapcsolatot.
Reverzibilisen programozható kereszteződési pontoknál az aktivált kapcsolat nem
üzemszerű állapotában, az eredeti állapotába lehet visszavezérelni. E megoldásnál
legelterjedtebben a lebegőkapus tranzisztort (FAMOS) alkalmazzák kapcsolóelemként.
A programozható logikai tömbnek két változata létezik:
a) kisebb számú, rögzített kimenetű, nem programozható VAGY kapu

b) nagyobb számú és programozható vagy kapu (ilyen a bemutatott részlet)
Az angol szakirodalom megnevezésében is megkülönbözteti a két típust:
a) Programmable Array Logic - PAL
b) Programmable Logic Array - PLA
Minthogy a beégető feszültségimpulzusoknak egy elektromos tér felel meg, elterjedt
a mező programozható logikai tömb megnevezés is (Field Programmable Logic Array -
FPLA).
A programozható logikai tömböt egyedi funkciót megvalósító feladatokra
használják, amelyekre nem léteznek megfelelő, nagysorozatban gyártott integrált
áramkörök. Néhány 10, esetleg 100 közepes alkatrészsűrűségű (integráltsági fokú)
integrált áramkör helyettesítésére tartják a legalkalmasabbnak.
A programozható logikai tömb előnye az egyszerű programozhatóság, illetve a
késések jó előreláthatósága. Hátrányként szokták említeni a bemeneti/kimeneti
lehetőségek viszonylagos rögzítését, valamint az ES és VAGY mátrixok összeköttetéseinek
a merevségét. E hátrányok és fejlettebb eszközök megjelenése miatt kezd háttérbe szorulni.
Programozható logikai tömbök bipoláris technológiával is készülnek.
16.8 Csak olvasható tároló (ROM) áramkörök
208
Mint említettük a ROM struktúra bemeneteinek egy jól meghatározott tartalom felel meg.
E struktúra úgy is felfogható, mint egy táblázat formájában tárolt függvény, amelynek
értékeit címzéssel lehet kijelölni. Az ilyen elrendezés megfelel a tárolók általános elvének,
miszerint egy tárolt adatot címzéssel lehet elérni. A tároló áramköröknek ezt a típusát
használat közben mindig csak olvassuk, ezért nevezik csak olvasható tárolónak (Read
Only Memory - ROM).
ROM áramköröket MOS és bipoláris technológiával is gyártanak. A 16.15 ábrán

felvázoltuk egy m sort tartalmazó 8-bites ROM áramtár elvi vázlatát.
A0 0
A1 1
A2
2
CÍM -
DEKÓ - .
DOLÓ .
.
An-2 m-1
An-1
CS "
OE VEZÉRLO " "
OLVASÓ ÉS PROGRAMOZÓ EROSÍTO
PROG LOGIKA
D8 D7 D6 D5 D4 D3 D2 D1 D0
16.15 ábra: ROM áramkör tömbvázlata
A ROM áramkör központi eleme a ROM kapcsolatmátrix. A sorok és oszlopok

keresztképződésénél található kapcsolóelemeket a (dióda, tranzisztor) a programozás
folyamatában aktív állapotban hagyják, vagy átégetik. Kivételt képez a rögzített tartalmú
ROM, amelynél gyártáskor csak ott képeznek ki kapcsolóelemet, ahol kell.
A külső csatlakozások számának lecsökkentése érdekében, a bemenetes és a belső
sorvezetékek közé egy dekódolót iktatnak, amelynek segítségével n címmel (Aj, j = 0, ... ,n)
m = 2n belső sort lehet címezni. Példa jelleggel, rajzunkon fekete körrel jelöltük az aktív
209
kapcsolóelemeket és üres körrel azokat, a programozáskor átégettek. Az áramkör

vezérlését a vezérlő logika végzi a CS és az OE jeleken keresztül. A CS a kiválasztó jel,
amelyik meghatározza az egész ROM áramkör aktív, vagy passzív állapotát. Az OE a
kimeneteket engedélyezi a külső "olvasó" számára, illetve üzemszerű működésen kívül
magas inpedanciájú harmadik állapotba vezérli őket. A PROG jel programozáskor aktív.
Az áramkör működése egyszerűen megfogalmazható. Valamelyik sor címzésekor
(kiválasztásakor), aktív CS és OE jelek meglétekor, a sornak megfelelő tartalom megjelenik
mint kimeneti adat (Di, i = 0, ... , 7). Később látni fogjuk, hogy a beírt tartalom L-nek, a nem
programozott kereszteződés tartalma pedig H-nak felel meg.
A ROM áramköröknek két típusa ismeretes: rögzített tartalmú és programoz-
ható/újraprogramozható csak olvasható tároló. Az első esetben a tartalmat a gyártó hozza
létre, míg a második típus tartalmát mind a gyártó, mind pedig a felhasználó tetszés
szerint létrehozhatja.
Tanulmányozzuk, hogy milyen kapcsolóelemekkel valósulnak meg a fenti funkciók.
A 16.16 ábra a rögzített tartalmú (a), az egyszer programozható (b) és a törölhető
újraprogramozható (c) ROM áramkör kapcsolóelemeit mutatja be.
T S S
T1
S T P
B D D
D (a) (b) T2 (c)
16.16 ábra: ROM (a), PROM (b), EPROM (C) áramkörök kapcsolóeleme
A rögzített tartalmú ROM áramkör egyik sorára (S) adott cím a T Tranzisztort
vezetésbe hozza és ekkor a nyelőnek megfelelő L szint megjelenik az adatvonalon (D). Ha
a tranzisztor hiányzik a vonal H szintet képvisel. Ezért mondtuk a bevezetőben, hogy csak
oda telepítenek tranzisztort ahova kell. Lényegében ez az értelem szerinti ROM áramkör,
amelyen változtatni nem lehet.
Az egyszer programozható típusnál a tranzisztor emitterében megfigyelhető egy
polikristályos szilíciumból készült mikrobiztosíték (B). A programozás során a
tranzisztoron megjelenő viszonylag nagy áramimpulzus a biztosítékot kiégeti. Ép
210
biztosíték esetében a vezetésbe (megcímzett) hozott tarnzisztor az adatvonalon H szintet

(emitterkövető) teremt. Kiégetett biztosítékkal (programozott), a vezeték állapota L. E
típus megnevezése programozható ROM (Programmable ROM - PROM). A törölhető,
újraprogramozható csak olvasható tároló (Erasable Propommable ROM - EPROM)
tartalmát a felhasználó kitörölheti, majd új tartalmat vihet be és a folyamat tetszőlegesen
sokszor megismételhető.
A cím és adatvezetékek találkozási pontjába olyan elemek épülnek, amelyek fizikai
állapotát a felhasználó befolyásolhatja. A programozás és a törlés a környezetétől
elszigetelt, lebegőkapus MOS tranzisztor (FAMOS) felhasználásával történik.
Programozáskor forró elektronokat juttatunk a T2 FAMOS tranzisztor kapujára, amelyek
többé nem tudnak elvándorolni és ezáltal T2 nyitva marad. A nyitott T2 lehetővé teszi,
hogy a T1 tranzisztor a címzés szeriont vezérelhető legyen. Ez azt jelenti, hogy aktív
sorcím (S) esetében az adatvonal L állapotú, ellenkező esetben pedig H.
A programozás a gyártó által előírt szintű és időtartamú impulzusok segítségével
történik, amelyeket beíróberendezés állít elő. A törlés a lebegőkapu töltéseinek
eltávolítását jelenti, amely ultraibolya, vagy X besugárzással, valamint elektromos
törlésnél (Electrically Erasable PROM - EEPROM) ez nem szükséges. A törlő-újrabeíró
ciklus akár több tízezerszer is megismételhető.
Az EPROM áramkör jelenleg a legnépszerűbb és legelterjedtebb kombinációs
programozható eszköz. A pillanatnyi maximális kapacitása 256 ezer szó tokonként.
A tárolók fontos jellemzője még a hozzáférési idő, azaz, hogy a címzés után mennyi
idő múlva jelenik meg az adat a kimeneten. Ilyen tekintetben a ROM áramkörök gyorsnak
tekinthetők, a hozzáférési idő ns nagyságrendű.
A tárolók többi fontos jellemzőitől általános tárgyalásukkor lesz szó. Ha valamely
feladat által igényelt ROM kapacitás meghaladja a rendelkezésre álló ROM áramkör
kapacitását, akkor bővítést kell végezni. A bővítés lehet szóhossz bővítés (több
adatvonalra van igény), vagy kapacitás bővítés. Mindkettő egyszerűen kivitelezhető. A két
bővítés kombináltan is előfordulhat.
16.9 Digitális függvénygenerátorok
211
A kombinációs hálózatok tetszőleges függvények létrehozására is alkalmasak.

Már említést tettünk róla, hogy egy y=G (x) függvény ROM áramkör segítségével,
táblázatos módon valósítható meg. Nagy felbontáshoz sok helyértékű számok és nagy
tárolókapacitás szükséges. Ez azonban csökkenthető, ha csak a táblázat egy részét tárolják,
a többit pedig számolással vezetik le.
16.10 Hazárd jelenség

A kombinációs hálózatok használatakor fellépő kritikus jelenség a hazárd. A késleltetések
hatására működés során időbeni eltolódások léphetnek fel, amelyekkel végzett logikai
műveletek értelemszerűen hibákat eredményeznek. E jelenséget nevezik hazárdnak.
A hazárd kialakulását a 16.17 ábrán tanulmányozhatjuk, ahol egy tagadó áramkör
környezetében megjelenő  többlet késleltetést vettük figyelembe.
A jobb követhetőség kedvéért a jelkombinációkat az ábrán tüntettük fel.
A
B

C Y
16.17 ábra: A hazárd jelenség keletkezése
Látható, hogy a hazárd az élszomszédos tömbök határvonalán, azok eltolódása miatt

keletkezik. A hazárd megszüntethető, ha a kritikus helyet egy redundáns, a logikai
függvényt nem befolyásoló tömbbel lefedik és hatását ezáltal közömbösítik.
A közömbösítő kaput szaggatott vonallal tüntettük fel.
A különböző késleltetések hatása másként is jelentkezhet. Léteznek esetek, amikor
egyes jelek azonos idejű megjelenése valamely áramkör bemenetén csak úgy biztosítható,
212
ha valamelyik útjába többletkésleltetést iktatunk. Ez rendszerint páros számú fordító kapu

beiktatásával érhető el.
213
17. SORRENDI HÁLÓZATOK
Sorrendi (szekvenciális) hálózatnak nevezzük az olyan logikai hálózatokat, amelyeknek a

kimeneti változói nemcsak a bemeneti változóktól függenek, hanem az illető rendszer
előző állapotától is. Ez úgy is megfogalmazható, hogy a sorrendi hálózatok időfüggő
hálózatok. Mint látni fogjuk a sorrendi hálózatok a változók értékeit rövidebb-hosszabb
ideig tárolni képesek.
A sorrendi hálózatokat két függvényrendszerrel kell jellemezni, amelyek a belső

állapot függvényrendszere és a kimeneti függvényrendszer. A felhasználó számára ez
utóbbi a fontosabb és amely
yj = f(xi, Qk); i = 1, ... ,n; j = 1, ... , m; k = 1, ... , p
ahol yj a kimeneti jel, QK a korábbi állapotok, xi pedig a bemeneti vezérlések.
A kimeneti függvények felírására jól használható az automaták elméletéből átvett
Mealy és Moore modell. A kettő között a legfőbb különbség az, hogy a Moore modell
szerint a kimenet kizárólag a belső állapotokkal is kifejezhető.
A sorrendi hálózatoknál a visszacsatolások és késleltetések kombinált hatásai
működési problémákat vetnek fel, amelyeket a fejezet végén fogunk tárgyalni
(versenyfutás).
A hálózat analízis a bemeneti vezérlések, a belső állapotok, a kimenetek és az előbb
említett visszacsatolások és késleltetések figyelembe vételével történik. A konkrét analízist
két állapot tábla: a gerjesztési tábla és a kimeneti tábla alapján végzik.
E fejezet további részeiben a legjelentősebb sorrendi hálózatokat fogjuk
tanulmányozni.
17.1 Billenő áramkörök logikai kapukkal

A 10. fejezetben már megismertük a fő billenő kapcsolásokat és a jellemző paramétereket.
Most csak azt fogjuk megvizsgálni hogyan hozhatók létre logikai alapáramkörök
felhasználásával. Természetesen mindegyik csak integrált áramkörként kiszerelve kerül
forgalomba.
17. SORRENDI HÁLOZATOK
17.1.1 Astabil billenőkör

A legegyszerűbb astabil billenőkör mindössze két tagadó áramkört és egy RC tagot
tartalmaz (17.1 ábra)
R
A uki
B
C 17.1 ábra: Astabil billenőkör
Kiindulásként feltételezzük, hogy az A pont állapota H. A kondenzátor annyira

feltöltődik az ellenálláson keresztül, hogy eléri a B pont billenési szintjét és megváltoznak
az eddigi állapotok: Uki = H és A  L. Emiatt a B pont feszültsége e kimeneti feszültség
amplitúdójával pozitív irányba változik. A kondenzátor ezúttal kisül az ellenálláson
keresztül, amíg a B pont újra L lesz.
E mechanizmusnak megfelelően keletkező oszcillációk kellően stabilak, de a
stabilitás kvarckapcsolással tovább javítható. A jelalak közelítően szinuszos, de átvezetve
két további jelformáló fordítón jó minőségű négyszögjel nyerhető. A generált jel periódusa
az RC szorzattal számítható.
Egyszerűsége és megbízhatósága miatt a kapcsolást gyakran alkalmazzák órajel
generátorként a különböző digitális rendszerekben.
17.2 Monostabil billenőkör

A monostabil billenőkörnek egy stabil és egy kvázistabil állapota van. A stabil állapotból
az indítóimpulzus hatására kibillen és meghatározott időtartamú kimeneti impulzust ad.
Egyszerű monostabil kapcsolás és idődiagramja látható a 17.2 ábrán.
215
ube
t
uB
uki
ube B
A R t
uki

17.2 ábra: Monostabil billenőkör t
Ha az indítóimpulzus hatására ube = H, akkor uB = L és a VAGYNEM függvény

alapján számított uki = L.
Ha viszont ube = L, akkor uA = H, de az RC késleltető tag miatt uB egy ideig még tartja
az előző értékét és ezért uki = H.  = RC késleltetés után uB = H lesz és ezután uki = L.
Ha ube ismét H-ba billen, akkor ub-től függetlenül uki = H + uB = 0
Amennyiben az RC tag hiányzik, akkor a kimenő impulzus szélessége egyenlő a
fordító áramkör késleltetési idejével. Különböző kapuáramkörökkel számos típusú
monostabil áramkör építhető különböző vezérlésekkel (szintvezérelt, élvezérelt).
Mindkét éllel vezérelhető a 17.3 ábrán látható kapcsolás.
ube
ube
uki t
+
uki
R
C
t
17.3 ábra: Pozitív és negatív éllel vezérelt monostabil
áramkör
Ha ube megváltoztatja állapotát, a késleltetés miatt a bemeneteken átmenetileg

ellentétes állapot jelenik meg. Visszacsatolás hiányában a monostabil áramkör kimenő
jelének meredeksége függ a bemenetét vezérlő jeltől.
216
17.3 Bistabil billenőkör

17.3.1 RS bistabil
Elemi bistabil billenőkör két ESNEM vagy VAGYNEM kapuval hozható létre. Azonnal
észrevehető a két visszacsatoló hurok. Ennek eredményeként az áramkörök kimenetei
nemcsak a bemenetek pillanatnyi állapotától, hanem a kimenetek előző állapotától is
függenek. Tekintsük a 17.4 ábrán az ÉSNEM (a) és VAGYNEM (b) kapukkal megvalósított
RS bistabil kapcsolásokat és tanulmányozzuk a kimenetek állapotváltozásait azok
állapotegyenletei segítségével
S S
Q Q
Q Q
R R
17.4 ábra: Bistabil kapcsolások ESNEM (a) és VAGYNEM (b) kapukkal
A kiinduló nyugalmi állapotban Q  H, Q  H . A kimenetek állapotegyenletei:
Q  S  Q, Q  R  Q , Q  R  Q, Q  S  Q
Beíráskor: S  H, R  L
Következik: Q  H, Q  L
Törléskor: S  H, R  L
Következik Q  H, Q  H
Az ESNEM kapukkal felépített bistabilt RS inverz billenőkörnek nevezik mert a
vezérlőjelek R és S negáltjai.
A VAGYNEM kapukkal felépített bistabil felel meg a 11.8 ábrán látható
kapcsolásnak.
Azt is megjegyeztük, hogy a kapcsolás valamelyik kimenetére nézve elemi
tárolócellaként fogható fel, azaz beírt (H), vagy törölt (L) állapotban lehet.
Működésük tekintetében a bistabil kapcsolások aszinkron, vagy szinkron
működésűek lehetnek.
Aszinkron működéskor a vezérlőjelek közvetlenül eljutnak a vezérelt elemekig, így
hatásuk azonnal érvényesül. Ilyen kapcsolások láthatók a 17.4 ábrán.
217
Szinkron működéskor a vezérlőjelek engedélyező kapukon keresztül jutnak a

vezérelt elemre. Az engedélyező kapukat az órajel (CLK) vezérli. Egy szinkron kapcsolást
a 17.5 ábra tüntet fel.
Ugyanott látható a kapcsolás igazságtáblázata is. t + 1 a billenés utáni, t pedig a
billenés előtti időpillanat.
CLK R S Q(t + 1) Q (t + 1)
S
H L L Q(t) Q(t) Q
H L H H L CLK
H H L L H Q
R
H H H határozatlan
17.5 ábra: Szinkron RS bistabil
Szinkronizáló alkalmazásával a bistabilok működése könnyebben ellenőrizhető.

Az órajel lehet H vagy L szintre aktív, illetve a L  H, vagy H  L átmenet idézheti
elő az állapotváltozást (élvezérlés).
A 17.6 ábrán az aszinkron RS bistabil tokon belüli megvalósítása látható MOS
technológiával.
Q Q
S R
17.6 ábra: Az RS (aszinkron) bistabil tokon belüli felépítése
17.3.2 T bistabil
A 17.7 ábrán látható T bistabilnak az a jellegzetes tulajdonsága, hogy amennyiben létezik
egy E engedélyező jel, akkor minden taktusra (T) változtatja állapotát.
218
E
Q
T
Q
17.7 ábra: T bistabil
17.3.3 D bistabil
A D bistabil kiküszöböli az RS bistabil legfőbb hátrányát, azaz a határozatlan állapot
R=S=H esetén. A D bistabil jellegzetes tulajdonsága, hogy amennyiben van órajel, a Q
kimenet követi a D bemenetet.
E billenőkör és Q megfelelő igazságtáblázat a 17.8 ábrán látható
CLK D Q(t+1) Q (t+1)

D
L L Q (t)
Q (t) Q
L H Q (t) CLK
Q (t)
H L Q
L H
H H
H L
17.8 ábra: D bistabil
Az ábrán látható kapcsolás alapján az igazságtáblázat könnyen követhető.

A D bistabil az egyik legelterjedtebben alkalmazott billenő kapcsolás.
17.3.4 Mester-szolga elv

Az eddig tárgyalt bistabiloknál működésük közben van egy olyan időintervallum amikor
az áramkör átlátszó, azaz a bemenetek és kimenetek között közvetlen kapcsolat van.
Az átlátszóság kiküszöbölésére az un. mester-szolga elvet alkalmazzák, amelyik
lényegében egy közbenső tároló beiktatását jelenti. Tulajdonképpen két csatolt bistabilról
van szó. A mester szolga elvet a 17.9 ábra mutatja be.
219
X
MESTER
CLK SZOLGA Q
17. 9 ábra: Mester-szolga elv
Az órajel H értéke engedélyezi a MESTER bemenetét és ugyanakkor tiltja a szolga

bemenetét. Az előzetesen a bemenetekre került értékek beíródnak a MESTER-be. Az órajel
lefutása a MESTER-t újra letiltja és ugyanakkor engedélyezi a SZOLGA bemenetét. Ezért a
MESTER tartalma átíródik a SZOLGÁ-ba. AZ újabb CLK=H ideje alatt a SZOLGA őrzi a
MESTER-től előzőleg átvett állapotot.
17.3.5 JK mester-szolga bistabil

Létezik RS mester-szolga elvű bistabil kapcsolás, de ugyanazzal a hátránnyal, mint a
hagyományos RS bistabil. Ezért ezt nem tárgyaljuk ismét.
A JK mester-szolga bistabil kapcsolása a 17.10 a ábrán látható. A JK bemenetek
megnevezése az angol Jam-Keep (beprésel-megtart) szavakból származik.
Megfigyelhető a kimenetek visszacsatolása a bemenetekre, amelynek következtében
megszűnik az RS bistabil határozatlansága. Ugyancsak észrevehető, hogy a MESTER és
SZOLGA fokozatokat egy-egy bemeneti fokozat előz meg, úgy hogy egészében egy
meglehetősen összetett hálózatot alkotnak.
Az órajel által engedélyezett JK bemenetek a tároló kimeneteinek a következő órajel
utáni állapotát készíti elő. Megjegyezzük, hogy az órajel CLKH átmenete alatt a
bemeneteket nem szabad változtatni.
Az órajel különböző pillanataiban bekövetkező eseményeket a 17.10 b ábrán
követhetjük (az órajelet erősen torzítva ábrázoltuk).
A pillanat - a SZOLGA bemenetei elszigetelődnek a MESTER kimeneteitől
B pillanat - a H állapotú órajel engedélyezi a JK bemeneteken levő információ
beírását a MESTER-be
C pillanat - a MESTER bemenetei reteszelődnek
220
D pillanat - az információ átíródik a SZOLGÁ-ba és megjelenik a kimeneten.

MESTER SZOLGA
PRESET
J
Q
CLK
Q
K
CLEAR
(a)
CLK
B D
17.10 ábra: JK mester-szolga bistabil
A C
t (b)
Eddig nem szóltunk arról, hogy egyes bistabil áramkörök elsőbbséget élvező beíró és
törlő bemenetekkel is rendelkeznek. Mivel az elsőbbséget élvező (prioritásos) bemeneteket
az órajel nem engedélyezi, ezeket aszinkron bemeneteknek nevezik és segítségükkel
bármikor elvégezhető a kimenetek H szintre (PRESET-beíró), illetve L szintre (CLEAR,
RESET-törlő) történő beállítása. Ezeket a bemeneteket is feltüntettük a 17.10 a ábrán.
Tanulmányozva hatásukat az is megállapítható, hogy hatásuk negatív logikás, azaz L
szintű jelekkel közvetlenül vezérelhetik a Q, Q kimeneteket. Fontos tudni, hogy inaktív

állapotban a PR = CLR = H feltételt kell biztosítani.
A JK mester-szolga bistabil un. kapuzott bemenetekkel is rendelkezhet. Ez azt jelenti,
hogy a JK-ra kerülő vezérlőjelek más jelek kapuzásából születnek (lásd 17.11 ábra).
A JK mester-szolga elvű bistabil, a D bistabil mellett, a másik igen népszerű és

elterjedt billenő kapcsolás. Ezúttal minden bemeneti, kimeneti jelet figyelembe véve
tekintsük át ismét a bistabilok rajzjeleit a JK mester-szolga bistabil esetére. (17.11 ábra).
221
J Q J Q J PR Q J PR Q J PR Q
> CLK > CLK > CLK > CLK > CLK
K CLR Q K CLR Q K CLR Q

K Q K Q
(a) (b) (c) (d) (e)
17.11 ábra: Bistabilokkal kapcsolatos jelölések
Ennek ellenére találkozhatunk ezektől eltérő jelölésekkel is, például gyakran csak a
bemenet rövidített megnevezését tüntetik fel. A kis kör az illető bemenetre érvényes
negatív logikát jelöli. Órajel bemenet esetén pedig azt jelenti, hogy a billenés a lefutó élre
történik.
17.3.6 Bistabil áramkörök áttekintése

A gyakorlati tervezési feladatoknál a feladatot úgy fogalmazzuk meg, hogy miként kell a
bemeneteket vezérelni, hogy a bistabil áramkör adott állapotú legyen.
E célból hasznos a következő táblázat ismerete, amely éppen az eddigi
igazságtáblázatok fordított esete.
Bistabil kimenetek JK RS D T
mester-szolga szinkron
Q(t+1) Q (t+1) J K S R D E
L L L X L X L L
L H H X H O H H
H L X H L H L H
H H X L X L H L
17.4 Tárolók (Memóriák)

A tárolók, programok, adatok átmeneti, vagy végleges rögzítését megvalósító eszközök,
olyan módon, hogy egy későbbi időpontban hozzáférhetőek legyenek.
A tárolás módja analóg (pl. kondenzátor) és digitális lehet. Szinte kizárólag a
kétállapotú digitális tároló terjedt el.
222
A tárolók ugrásszerű fejlődése mindenekelőtt a számítástechnika igényeinek

megfelelően történt. E munka mindössze digitális elektronikai szemléletben kíván a
memóriákkal foglalkozni.
A tárolók működését első közelítésben a 17.12 ábra vázlata szemlélteti.
CÍMEK
TÁROLÓ ADATOK
VEZÉRLÉS
17.12 ábra: A memória elvi vázlata
A címbemenetekre érkező címekkel kijelöljük a beírásra, vagy kiolvasásra kerülő

tárolócellát. A kiolvasott tartalom az adatvonalakra kerül, de ugyaninnen íródik is be. A
működés irányítása a vezérlőjelekkel valósítható meg. A címvonalak, adatvonalak és
vezérlővonalak rendszerint valamilyen digitális rendszer sínrendszerét alkotják.
A tárolók sokféle szempont szerint osztályozhatók. Ezek közül a leglényegesebbeket
foglaljuk most össze.
17.4.1 Tárolók osztályozása

a) A tárolás alapjául szolgáló fizikai jelenség szerint: félvezetős, mágneses, optikai,
elektrosztatikus, szupravezető, holografikus stb.
b) A tartalom megmaradása szerint: felejtő, nemfelejtő (pl. mágneses)
c) A tartalom rögzítettsége szerint: rögzített tartalmú (csak olvasható), írható-olvasható
tároló
d) A tartalom szervezési módja szerint: bit-szervezésű, bájt (8 bit) – szervezésű, 16 bit –
szervezésű
e) Működési mód szerint: dinamikus, statikus
f) A címzési mód szerint: közvetlen (véletlen) elérésű, soros elérésű, asszociatív elérésű
(tartalom szerinti címzés)
g) A gyártástechnológia szerint: bipoláris, MOS
Mint említettük más osztályozási szempontok is léteznek.
223
Felhasználási szempontból a tárolók legfontosabb paraméterei a következők:

- hozzáférési (elérési) idő, a címzés és a neki megfelelő adat megjelenítése közötti idő
- ciklus idő, egy írás, vagy olvasás művelet elvégzéséhez szükséges idő
- kapacitás, az elemi tárolócellák száma (a tárolható bitek, vagy szavak száma)
A tárolók fejlődése napjainkban sem állt le. A fejlődésnek/fejlesztésnek három fő
iránya van: a hozzáférési idő csökkentése, a kapacitás, illetve a megbízhatóság növelése.
A továbbiakban csak a félvezetős, közvetlen hozzáférésű, írható-olvasható, statikus
és dinamikus tárolókkal fogunk foglalkozni (RAM – Random Access Memory).
A kapcsolósmátrixként viselkedő, csak olvasható tárolókról (ROM) a "kombinációs
hálózatok" című fejezet 16.8 paragrafusában volt szó.
17.4.2 Statikus tároló

A statikus tároló működésére az jellemző, hogy a táplálás ideje alatt tartalmát megőrzi.
A statikus tároló elemi tárolóeleme valamilyen típusú bistabil áramkör.
A bipoláris (TTL) felépítésű statikus tárolócella működését a 17.13 ábrán látható elvi
kapcsolás alapján magyarázzuk.
A TTL logikára jellemző többemitteres tranzisztorok egy ES függvényt valósítanak
meg az adat író-olvasó vezetékek (D0, D1) és a tárolócellát kijelölő címvezetékek (AX, Ay)
között. Tároló üzemmódban Ax = Ay = L, ezért az áramok nem a D0, D1 vezetékeken
folynak. Olvasás üzemmódban, minthogy címezik a cellát Ax = Ay = H, ezért a D0, D1
vezetékek aktívvá válnak és logikai állapotuk leolvasható. Végül írás üzemmódban Ax és
Ay ugyancsak H (ekkor is címezni kell) és a D0, D1 vezetékekre olyan jelet adnak, hogy a
tárolócella a kívánt irányba billenjen.
224
D1 D0
RC RC
T2 T1
Ax
Ay
17.13 ábra: Statikus TTL tárolócella elvi kapcsolása
Ehhez hasonló a MOS tranzisztoros felépítésű tárolócella működése (17.14 ábra).

D1
D0
T3 T4
T5 T6 T7 T8
T1 T2
Ax
Ay
17.14 ábra: Statikus MOS tárolócella elvi kapcsolása
Olvasáskor és íráskor a címvezetékek a T5 - T8 tranzisztorokat nyitott állapotba

hozzák. Ezt követően a D0, D1 vezetékeken vagy írás, vagy olvasás művelet hajtható végre.
Az elemi tárolócellát a T1, T2 pár alkotja.
A bemutatott bipoláris és MOS tranzisztoros felépítésű statikus tárolócella az RS
bistabil működésen alapul. A statikus tárolócellák azonban számos más megoldási
változata is létezik.
Szemléltesse most pontosabban a címzés, olvasás, írás elvét egy képzeletbeli,
mindössze 2  2 bájt (8 bit) struktúrájú statikus tároló (17.15 ábra), amely akár egy
nagyobb tároló részlete is lehet.
225
Bemeno" adatok (Data In)

DI7 DI0
D Q D Q
.....
> CLK > CLK
A0
A1
CÍMDEKÓDÓLÓ
. . D Q D Q
. .
. .
. . .. ...
. . > CLK > CLK
An-1
CS
R/W
DO7 DO0
Kiolvasott adatok (Data Out)
17.15 ábra: Szó-szervezésű írható-olvasható statikus tároló elvi felépítése
A bemutatott elvi kapcsoláson a következő fontos megfigyeléseket kell tenni.
a) A tároló szó-szervezésű. Az ábrán egy sor egy szónak felel meg (pl. 8 bit, 8
tárolócella)
b) A címvonalakat a címdekódoló sokszorozza.
c) A tároló működését egy kiválasztójel (Chip Select - CS) engedélyezi negatív
logikával.
d) Az elemi tárolócellák D bistabilak, amelyek számára az órajel épp az
engedélyezett cím.
e) Az írást, vagy olvasást az R / W jel vezérli (R / W = L írás, R / W = H olvasás)
226
f) A különböző sorok kiolvasása VAGY logikán keresztül valósul meg, olvasáskor a

cím a kiolvasott tartalmat kapuzza.
g) A kimenetet egy háromállapotú kapu képezi, amelyet az olvasás idejére az R / W

jel engedélyez.
h) Bit-szervezés esetében, amint az elemi tárolócellánál rámutattunk, egy (i, j)
paraméterű címre van szükség. Ilyenkor mindkét cím, az engedélyező és az iránykijelölő
jel részt vesz az órajelet előállító ES logikában.
i) Belátható, hogy a struktúra könnyen kiterjeszthető.
Megjegyezzük még, hogy a gyakorlatban beirásra éskiolvasásra közös adatvonalat
használnak.
17.4.3 Dinamikus tároló

A dinamikus tároló működésére az jellemző, hogy a benne tárolt tartalmat elveszíti, ezért
periodikus időközönként frissíteni kell. A dinamikus tároló elemi tárolóeleme egy MOS
kondenzátor.
Példaként szolgáljon az un. három-tranzisztoros dinamikus tároló cella (17.16 ábra).
irás
vezérlo"
olvasás
vezérlo"
bemeno" kiolvasott
adatok adatok
17.16 ábra: Három-tranzisztoros dinamikus tárolócella elvi kapcsolása
Íráskor az írásvezérlő jel nyitja a T1 tranzisztort és ha a beírni kivánt tartalom H, az

feltölti a C kondenzátort H szintre. Olvasó üzemmódban az olvasóvezérlő jel a T3
tranzisztort nyitja. Ha a kondenzátor H szinten volt akkor T2 rövidzárként viselkedik és a
kimeneti vonalra L szint (T3 nyelő) kerül. Amennyiben a kondenzátor L szinten volt a T2
227
szakadást képvisel és az olvasó adat vezeték H lesz. Megfigyelhető, hogy e struktúra

olvasáskor fordít és ezt a kiolvasott adat értékelésekor figyelembe kell venni.
Az ideálistól eltérő paraméterek miatt, a működés során a kondenzátor a szivárgási
áram miatt kisül, ezért meg kell oldani a tartalom periodikus frissitésének vezérlését. A
dinamikus tárolók frissítési ciklusának részletesebb ismertetésével e könyvben nem
foglalkozunk. Mivel a dinamikus tárolók címzése valamivel bonyolultabb, ennek
tárgyalásától is eltekintünk.
Léteznek ennél bonyolultabb, vagy egyszerűbb elemi dinamikus tárolócellák. Már
megoldott az egy-tranzisztoros tárolás is, amely lényeges helymegtakarítást eredményez.
17.4.4 Flash tároló

A flash tároló különleges, nem felejtő közvetlen hozzáférésű, írható-olvasható tároló. A
hagyományos statikus és dinamikus tárolókkal szemben a lényeges különbség a nem
felejtő jellegen van.
A flash tároló alapjául az elektromosan tölthető EPROM technológia (16.2
paragrafus) szolgál. A flash tárolóban bitenként csak egy tranzisztor képezi a tároló elemet
és ezáltal növelhető a tárolási sűrűség.
A flash tároló beírása szavanként történik, míg a törlés blokkonként valósítható meg.
Széleskörű elterjedését két jelentős hátrány gátolja.
Az egyik az, hogy egy szó beírása kb. 10 s-ig tart, amely két nagyságrenddel
nagyobb mint más félvezetős tárolók esetében. Minthogy a sebesség a jövőben sem fog
lényegesen növekedni, a flash tároló főként háttér tárolóként jöhet szóba.
A másik hátránya az, hogy a programozott szót nem lehet egyszerűen átírni, hanem
előbb törölni kell az egész tokot, vagy a legújabb blokkszervezés esetén is egy teljes
blokkot (64 K szó). A blokkok átírását kifejezetten a flash tárolókhoz kifejlesztett program
oldja meg. A flash tárolókat különleges kártyákon (16 – 32 M szó kapacitás) forgalmazzák,
amelyet a számítógép merevlemez-ként, vagy hajlékonylemezként értékel. Ilyen
vonatkozásban flash diszknek is nevezik.
228
17.4.5 Statikus és dinamikus tároló összehasonlítása

E pontban néhány fontos jellemző tekintetében fogjuk a statikus és a dinamikus tárolót
összehasonlítani. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez az összehasonlítás csak elvi
jelentőségű, ugyanis egyes vizsgált paraméterek gyakran átfedik egymást.
Jellemző Statikus tároló Dinamikus tároló
Gyártástechnológia Bipoláris/MOS MOS
Elérhető alkatrészsűrűség nagyon nagy elvileg nagyobb
Jelenlegi jellemző kapacitás/tok 1 M szó 1 M szó
Hozzáférési idő 10 – 40 ns 40 – 100 ns
A felhasználást illetően mindkettőt mindenekelőtt a számítástechnikában

alkalmazzák. A számítógépek operatív tárolója dinamikus, míg az un. gyorsító tár statikus
típusú tároló.
17.5 Frekvencia osztó

Digitális rendszerekben gyakori feladat, hogy valamely adott frekvenciájú jelből egy
alacsonyabb frekvenciájú jelet kell származtatni. E műveletet leosztásnak nevezik.
Könnyen belátható, hogy egy élvezérelt bistabil kimenetén olyan jelet kapunk,
amelyek frekvenciája a bemeneti jel frekvenciájának a fele. Az történik ugyanis, mint a
bistabil áramkörök tárgyalásakor láttuk, hogy az illető áramkör pl. minden egyes felfutó
élre változtatja állapotát. Ezt tünteti fel a 17.17 ábra.
H CLK
J Q t
CLK Q
>
K t
17.17 ábra: Kettes frekvenciaosztás
229
Megfigyelhető, hogy a J, K bemeneteket H szintre emelve közömbösítettük. Mivel

minden egyes billenőkör a felére csökkenti a bemenőjel frekvenciáját, bővítve a kapcsolást
az osztás folytatható 4-el, 8-al. stb.
Természetesen nemcsak kettő hatványaival lehet osztani. Különböző osztásarányok
elő-állításában a számlálók felhasználására lesz szükség. Ezeket a következő
paragrafusban mutatjuk be.
17.6 Számlálók
Egyszerű megfogalmazást használva, azt mondhatjuk, hogy a számlálók olyan sorrendi
áramkörök, amelyek impulzusok megszámlálására alkalmasak. Ez az állítás tovább
pontosítható, ha hozzátesszük, hogy a számlálók a bennük tárolt információ értékét
minden beérkező impulzus hatására eggyel növelik, vagy csökkentik. Végül az is
kijelenthető, hogy általában minden olyan áramkör lehet számláló, amelyben a beérkezett
impulzusok száma és a kimeneti változók állapota között egyértelmű kapcsolat áll fenn.
A számlálók a számlált információt belső állapotukkal, kódolt formában fejezik.
Ezért, ha a számunkra legkönnyebben értelmezhető tízes számrendszerben óhajtjuk a
számlálást végigkövetni, akkor a kimeneteket dekódolni kell.
Azt a számot, ameddig valamely számláló számolni képes modulo-nak (M) nevezik.
A számlálók osztályozása a következő szempontok szerint lehetséges:
a) A számlálót alkotó tárolóelemek billentési módja szerint: aszinkron, szinkron.
b) Az információt kifejező kód szerint: bináris, binárisan kódolt tízes, Johnson, stb.
c) A számlálás iránya szerint: előre, hátra, kétirányú.
Számláló kapcsolások bistabil áramkörök sorba csatolásával hozhatók létre.
Bármiféle kiegészítő áramkör nélkül a sorba csatolt bistabilok bináris számlálót alkotnak.
A csatolt bistabilok száma (n) meghatározza a megszámlálható impulzusok számát a 2n
szerint. A számlálási ciklus tartalmazza a nulla állapotot is.
Az információt kifejező kód függvényében a számláló felépítése, kapcsolása
egyszerűbb, vagy bonyolultabb lehet. A számlálási elv azonban minden esetben azonos.
A számlálók legfontosabb felhasználói a számítástechnika és a szabályozás technika.
230
17.6.1 Aszinkron számláló

Az aszinkron számláló jellegzetes tulajdonsága, hogy a számlálandó impulzusok csak az
első egység órajel bemenetére kerülnek. Minden további egység az előző kimenetéről
kapja az órajelet.
Szemléltetésül tekintsük a 17.18 ábrát, amelyen egy négy egységből (4 bites) felépülő
aszinkron bináris számláló látható (a), illetve a fokozatoknak megfelelő idődiagrammok
(b).
Az egyszerűség kedvéért a bemeneteket nem tüntettük fel. Feltételezzük továbbá,
hogy az állapotváltozások a lefutó élen következnek be.
QA QB QC QD
Q Q Q Q
CLK > CLK > CLK > CLK > CLK
(a)
CLK 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
t
QA
t
QB
t
QC
t
QD
(b)
17.18 ábra: Modulo 16-os aszinkron, bináris számláló
Az aszinkron kapcsolás jelentős hátránya, hogy a tárolóelemek állapotváltozása a

terjedési időkkel eltóltan történik és hogy az állapotváltozások közé tranziens állapotok is
kerülhetnek. E jelenség kedvezőtlen mind a működési sebesség, mind pedig az állapot
231
kiértékelhetősége szempontjából. Kiértékeléskor meg kell várni a teljes lánc eredő

késleltetését.
17.6.2 Szinkron számláló

Szinkron számlálóknál a bemenő impulzus egyidejűleg minden órajelbemenetre rákerül.
Mégsem billen át minden órajel hatására az összes billenőkör, mert a billenési folyamatot a
J, K bemenetekkel is vezérelni lehet (kapuzott bemenetek).
A 17.19 ábrán JK bistabilokból felépülő 4-bites szinkron számláló kapcsolás látható.
"
Eloválasztó bemenetek
H QA QB QC QD
LOAD
J PR Q J PR Q J PR Q J PR Q
> CLK > CLK > CLK > CLK
K CLR K CLR K CLR K CLR

CLK
EN
RST
17.19 ábra: Modulo 16-os szinkron bináris számláló
A számlálókat rendszerint ellátják a bistabil áramköröknél ismertetett (17.3

paragrafus) többi bemenettel, elsősorban azért, hogy sokoldalúságát biztosítsák. Általában
létezik beíró (PRESET) és törlő (CLEAR/RESET) bemenet, esetleg órajel engedélyező
bemeneten. Ezek párhuzamosan hatnak a számláló összes elemére. A törlő bemenet hatása
lehet az órajeltől függő (szinkron), vagy tőle független (aszinkron). Az említett
bemeneteket a 17.19 ábrán is feltüntettük. A különböző bemenetek működhetnek pozitív,
vagy negatív logikával.
A számláló állapotainak kiértékeléséhez a binárisan kódolt kimeneteket dekódolni
kell (bináris  tízes számrendszer). Ezzel megállapíthatók azok az időpillanatok, amikor a
számláló 1, 2, 3, ... impulzust számlált. Például, ha meg akarjuk állapítani a tizedik
impulzus pillanatát akkor dekódoljuk a 9-et (QA = H, QB = L, QC = L, QD = H) és figyeljük a
232
dekódoló áramkör kimenetét. Az ott megjelenő jel tudósít az esemény bekövetkezéséről. A

példaként említett esetet feltüntettük a 17.18b ábra idődiagramján is.
Ha dekódolt jelet a törlő bemenetre (CLR) vezetjük vissza, akkor un. ciklusrövidítést
hajtunk végre, azaz nem engedjük a számlálót 15-ig számolni, hanem a tízedik impulzus
után letiltjuk, (valamennyi tárolóelem Q kimenetét e törlő jel által L szintre állítjuk).
Ezáltal az eredetileg bináris számlálót tízes (decimális) számlálóvá alakítottuk át. Ennek
vázlatát mutatja be a 17.20 ábra.
QA QB Q C Q D
CLK MODULO 16
>
SZÁMLÁLÓ
CLR
17.20 ábra: Ciklusrövidítés, M=10-es számláló
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Az átalakítás tulajdonképpen egy ES feltétel visszacsatolásával valósul meg. E

módszerrel tetszőleges modula-jú számláló hozható létre. A visszacsatolásnál ismerni kell,
hogy a törlő bemenet szinkron vagy aszinkron természetű. Szinkron változatban a
visszacsatolás a ciklusból való kiugrás kódértéke. Példánk esetében ez 9 (10012). Aszinkron
esetben a visszacsatolás a kiugrás kódértéke+1, tehát a példában 10 lett volna.
A ciklus bővítés a számláló modulo-jának a növelését jelenti. Minthogy rendszerint
4-bites számlálók készülnek egy tokban, a bővítési feladat több tok összekapcsolásával
oldható meg. Hosszú láncot nem célszerű létrehozni. Amint már volt szó róla, a
rendszerint negatív logikával üzemelő törlő bemenetekkel (tehát L szinttel) a számláló
állapota bármikor nullázható. A beíró bemeneteket arra lehet felhasználni, hogy tartalmat
233
írjanak a számlálóba (ciklusindító kód). Ilyenkor a következő impulzusnál a működés

innen indul, vagy ha üzemelés közben történt a beírás, akkor innen folytatódik. E típus az
un. előválasztó számláló (LOAD jellel engedélyezve).
17.6.3 Hátra számláló

A hátra számláló (visszaszámláló) elvileg abban különbözik az eddig tárgyalt előre
számlálóktól, hogy tartalma dekrementálódik minden beérkező impulzus hatására.
A számlálási irány megváltoztatása úgy történik, hogy a második fokozattól a
bemeneteket nem az előző fokozat Q kimenetére, hanem a Q kötik. Tehát a hátra számláló
elvi rajza sem tér el lényegesen a 17.18 és 17.19 ábrákon bemutatott számlálókétól. A
kapcsolás akkor bonyolódik valamelyest, ha ciklus bővítést hajtunk végre és "kölcsön"
átvitelt kell biztosítani.
17.6.4 Kétirányú számláló

A kétirányú (előre-hátra, megfordítható) számlálónak tartalmaznia kell mindkét irányú
számlálást biztosító logikát, méghozzá kizárásos alapon. Két külön bemenet (előre, hátra)
a kétféle működési irány valamelyikének a kiválasztását teszi lehetővé. A két működési
irány szükségessé teszi a külön átvitel és kölcsön kimenetek kialakítását. Kétirányú
számlálók ugyancsak 4-bites változatban készülnek.
17.6.5 Frekvenciaosztás számlálókkal

A frekvenciaosztás egyszerűen és pontosan elvégezhető számlálókkal. Legyen fbe a
beneneti jel frekvenciája és M a számláló modulo-ja. A kimeneti jel frekvenciája a
következő kifejezés érvényes: fki = fbe/M Tetszőleges osztásarány előállításához
rendszerint ciklus rövidítést, vagy bővítést kell végrehajtani.
Ajánlatos az osztást az osztó törzstényezőkre bontásával végezni, majd az ezeknek
megfelelő osztó áramköröket (számlálókat) sorba kapcsolni. Ilyenkor a modulo-k szorzata
állítja elő az osztót.
Erre ad példát a 17.21 ábrán bemutatott tízes osztó.
234
fki Eredő modulo 2 x 5 = 10

J Q > CLK
fbe fki = fbe / 10
> CLK MODULO 5
SZÁMLÁLÓ
K
17.21 ábra: Tízes osztó vázlata
Látható, hogy itt a tízes osztást egy felező osztó és egy 5-ös modulo-jú számláló
összekapcsolásával valósítottuk meg.
17.7 Regiszterek
A regisztert közös vezérléssel rendelkező összekapcsolt bistabil billenőáramkörök
alkotják, amelyekbe digitális információk beírhatók és kiolvashatók. A regisztert a beírt
információ átmeneti tárolására használják, továbbá arra, hogy a tárolt információ relatív
helyzetét megváltoztassák. A regiszterek léptető és forgató műveleteket képesek
végrehajtani.
Az összekapcsolt bistabilok száma meghatározza a beírható bitek számát, vagy a
regiszter hosszát (kapacitását).
A regiszterek osztályozása a következő szempontok szerint végezhető:
a) A működési mód szerint, vagy az információ bevitelének/kivitelének módja
szerint: soros-soros (s-s), soros-párhuzamos (s-p), párhuzamos-soros (p-s), párhuzamos-
párhuzamos (p-p).
b) Funkciójuk szerint: tárolóregiszter, léptető regiszter, számláló regiszter stb.
c) Kapacitás szerint: egy szó, két szó, négy szó.
Az s-p működési mód például azt jelenti, hogy a soros bemeneti információt a tárolás
után a kimeneteken párhuzamosan jeleníti meg. A négy működés szerinti alapváltozat
vázlatát a 17.22 ábra tünteti fel.
235
bevitel . . .
bevitel . . . kivitel
kivitel
bevitel
bevitel
. . .
. . . kivitel
17.22 ábra: Regiszterek alapváltozatai

kivitel
Az alapvázlatok kombinációi is léteznek, például olyan regiszter, amely akár

sorosan, akár párhuzamosan feltölthető.
A regiszterek szinte kizárólagos felhasználási területe a számítástechnika.
17.7.1 Léptetőregiszter
A léptetőregiszter olyan több-bites regiszter, amelyben a léptető impulzus a tárolt
adatokat impulzusonként egy-egy helyértékkel jobbra, vagy balra lépteti.
Kövessük végig a folyamatot a 17.23 ábra szerinti 4-bites léptetőregiszter esetében.
Ugyanott tüntettük fel a regiszter belső tárolócelláinak (bistabilok) állapotait a bevitel és a
kivitel egyes fázisaiban. Feltételezzük, hogy HLLH tartalmat akarunk bevinni.
Fázis Bevitel Kivitel be

HLLH ki
1 órajel előtt L L L L
1 órajel után H L L L
H L L H
L H L L
1 2 3 4
2 órajel után L H L L L L H L
3 órajel után L L H L L L L H lépteto" órajel
236
4 órajel után H L L H L L L L 17.23 ábra: A jobbra léptetés folyamata
A léptetőregiszter pontosabb rajza a 17.24 ábrán látható.
LOAD J Q J Q J Q J Q Ki
K Q K Q K Q K Q
Léptetés
RST
17.24 ábra: 4-bites léptetőrendszer
Ezek a JK bistabilok ellenütemű bemenetekkel rendelkeznek, ezért működésük a D

bistabiléhoz hasonló.
Ha párhuzamos kiolvasást végeznek, akkor az információ megmarad a regiszterben.
A törlő bemenet a regiszter minden egységére egyidejűleg van hatással. A LOAD a feltöltő
bemenet.
Természetesen balra léptető és kétirányú léptetőregiszter is készül. Az utóbbinál egy
átkapcsoló jel állapota határozza meg a működés irányát.
Speciális léptető regiszter a gyűrűs léptetőregiszter, amelynél lehetőség van arra,
hogy az utolsó órajelre kiolvasott információ újra beolvasásra kerüljön, azaz a kimenete a
bemenetre csatlakozik. Ezáltal a forgatás művelete valósítható meg. A forgatás történhet
jobbra, vagy balra, egy átkapcsoló jel állapotának függvényében.
17.7.2 Tároló regiszter

Általában a p-p típusú regisztert nevezik tároló regiszternek. Vizsgáljuk meg annak
jellemzőit a 17.25 ábra alapján.
237
DO3 DO2 DO1 DO0
READ
D Q D Q D Q D Q
CLK
EN
RST
LOAD
DI3 DI2 DI1 DI0

17.25 ábra: 4 – bites tároló regiszter
Az ábrán megfigyelhető, hogy a beírás, illetve kiolvasás a LOAD és a READ kapuzó

jelekkel vezérelve megy végbe. Dli (data in) a beíró adatvonalak, DOi (data out) pedig a
kiolvasott adatvonalak. A beírás az órajellel szinkronizált, amennyiben létezik a regisztert
engedélyező (kiválasztó) jel (enable - EN)
A valóságban csak annyira tér el a tároló regiszter az itt bemutatott példától, hogy 8,
16, 32-bites stb.
Ezt a típusú regisztert leginkább átmeneti tárolóként alkalmazzák. Az ilyenkor
felmerülő probléma a kapcsolatba kerülő regiszterek számához, illetve az átviteli
irányához kötődik. A következő esetek fordulhatnak elő:
a) átvitel egy regiszterből egy másik regiszterbe
b) átvitel egy regiszterből két/vagy több másik regiszterbe
c) átvitel két/több regiszterből egy regiszterbe
d) átvitel két/több regiszterből két/több regiszterbe
Az a) és b) esetekben a forrás regiszter kimenetei közvetlenül csatolhatók az
egy/két/több célregiszter bemeneteire ügyelve azonban arra, hogy ne lépjük túl a
238
terhelhetőség határát. Átvitelkor a forrás olvasójelét és a cél feltöltő jeleit kell azonos
időben aktiválni.
A c) és d) esetekben a kimeneteket csak VAGY logikán keresztül lehet a cél regiszter
bemeneteire kapcsolni. Ez megvalósítható VAGY kapuval, illetve huzalozott VAGY
kapcsolással. A kimenetek összeköthetőségének más módja úgy történhet, hogy három
állapotú kimenetű regisztereket használunk. Átvitelkor a forrásregiszterek kiválasztása
különböző időpillanatokban kell történjen. Egy forrás kiválasztásakor annak olvasójele és
legalább egy célregiszter feltöltő jele kell aktív legyen.
17.8 Mezőprogramozható kapumátrix

A mezőprogramozható kapumátrix (Field Programmable Gate Array - FPGA) az
alkalmazásorientált áramkörök egyik alapvető típusa, amely egyesíti a szabványos
integrált áramkörök kedvező tulajdonságait (nagy alkatrészsűrűség, nagyszámú azonos
kapu, kedvező ár, egyszerű tervezés stb.) és a kapumátrixok rugalmasságát.
A bonyolultság tekintetében a mezőprogramozható kapumátrix az egyik
legbonyolultabb áramkör, amelyet egy tokban kiviteleznek. A mezőprogramozható
kapumátrix három típusú belső egységből épül fel, éspedig: a mátrixszerű konfigurálható
logikai blokkok (CLB), a bemeneti-kimeneti egységek és a programozható összeköttetések.
Egy FPGA struktúra részletet szemléltet a 17.26 ábra.
239
bemeneti-
FPGA kimeneti
morzsa részlet egység
konfigurálható
logikai blokk
kapcsolómátrix
programozható
összeköttetések
hosszúszálas
összeköttetés
17.26 ábra: FPGA struktúra részlet
Az ábra a teljes morzsafelület egy részét mutatja be részletesebben. A konfigurálható

logikai blokk tartalmazza mindazon elemeket (logikai kapuk, regiszterek billenő
áramkörök stb.), amelyek valamely logikai függvény megvalósításához szükségesek. Ezen
egységek száma néhány száz.
A hordozó kerületén a bemeneti-kimeneti egységek foglalnak helyet. Mindegyik
egymástól függetlenül bemenetként, kimenetként, vagy kétirányú kapuként definiálható.
Lehetnek TTL, CMOS, vagy háromállapotú kimenettel kompatibilisek. Ugyancsak
mindegyik reteszelő áramkört (billenőkör) is tartalmaz, amelyik felhasználható, vagy
kiiktatható. Számuk 64-256 közötti és lényegében meghatározzák a kivezetések számát.
A programozható összeköttetések egy két szintes hálózatot alkotnak a
konfigurálható logikai egységek között és ezeket a programozható kapcsolók
(kapcsolómátrix) vezérlik. A kapcsolók CMOS tranzisztorok, esetleg ellenállás
biztosítékok. A konfigurálható logikai egységek, illetve a bemeneti-kimeneti egységek
bemeneteit és kimeneteit a programozható kapcsolók kötik a legközelebbi vezetékhez.
240
Ugyanakkor bizonyos számú egységet közvetlenül un. hosszúszálas összekötetéssel is

össze lehet kötni. Ezáltal csökkennek a késleltetések.
FPGA struktúrák egyszer programozható, vagy törölhető (elektromos módszerrel)
újraprogramozható változatban készülnek.
A legmodernebb FPGA struktúra a memória-alapú mezőprogramozható kapumátrix.
Ezek a három alapegységen kívül statikus tárolót (10 K – 128 K SZÓ) is tartalmaznak. A
bekapcsolás pillanatában az óhajtott konfigurációnak megfelelő tartalom az alkalmazási
felületre telepített csak olvasható tárolóból (EPROM), vagy külső tárolóból az eszköz belső
tárolójába töltődik. Ezt követően a belső tároló vezérli az összeköttetéseket létesítő logikát,
vagyis a kívánt logikát létrehozó kapcsolókat. Az átprogramozás tehát az EPROM
újraírására korlátozódik. Az eljárás kényelmes, gyors és nagyfokú rugalmasságot biztosít.
A mezőprogramozható kapumátrixok alkalmazhatósága igen sokrétű.
Leggyakrabban olyan különleges mikroprocesszor, vagy mikrovezérlő-feladatokat
oldanak meg, amelyek megvalósítása kissorozatú alkalmazásokban nem kifizetődő.
17.9 Versenyfutás jelenség

A sorrendi hálózatok használatakor fellépő kritikus jelenség a versenyfutás. Ez akkor lép
fel több visszacsatoló hurkot tartalmazó hálózatoknál, ha egyidejűleg több hurokban
történik állapotváltozás. A versenyfutás eredménye az, hogy a hálózat állapotváltozásai
nem mindig egyértelműek. A jelenség oka itt is a késleltetések különbözősége.
A versenyfutás kritikus, ha a különböző visszacsatoló hurkokhoz tartozó
késleltetésektől függően, a hálózat más és más átmenetei eltérő állapotokba vezetnek.
A versenyfutás nem kritikus, ha az eltérő átmenetek végül is ugyanabba az állapotba
vezetnek.
241
18. MIKROPROCESSZOROK
A mikroprocesszor egy igen nagy bonyolultságú sorrendi hálózat. Kiemelkedő szerepe

napjainkban azonban indokolttá teszi, hogy külön fejezetben foglalkozzunk vele.
A mikroprocesszor egy igen bonyolult digitális rendszernek tekinthető, amelynek
tökéletes működéséhez azonos súllyal járulnak hozzá a hardver és szoftver összetevők. E
két összetevőt nem lehet egymástól elszigetelni, mert rendszer technikailag egy egységet
alkotnak.
Minthogy könyvünk témája az elektronika, e tárgykörben csak a mikroprocesszor
hardver elemei illeszkednek. Ezért e fejezetben a mikroprocesszorok felépítésével és
működésével kapcsolatos általánosan érvényes elveket, megvalósításokat, jellemzőket és
eljárásokat tekintjük csak át. Kerülni fogjuk a konkrét szoftver fogalmak tárgyalását.
Többre nem is vállalkozhatunk, hiszen bármely mikroprocesszor műszaki leírása több
kötetes munka.
Először is lássuk, hogy mai korszerű szemléletben mit nevezünk
mikroprocesszornak. Általában elfogadott ez az állítás miszerint a mikroprocesszor olyan
igen nagy bonyolultságú digitális integrált áramkör, amely egymaga képes ellátni a
számítógép központi egységének a feladatait. Az első mikroprocesszor 1974-ben jelent
meg F4 néven. Ezt követően napjainkig nagyszámú 8, 16, 32, ... bites típust dolgoztak ki. A
mai mikroprocesszorok (tehát egyetlen integrált áramkör) többet "tudnak", mint egy egész
épületet elfoglaló nagygép 25 évvel ezelőtt. Annak szemléltetésére, hogy hova jutottunk,
álljon itt csak annyi, hogy napjaink legkorszerűbb mikroprocesszora több mint 50 millió
tranzisztort tartalmaz az áramköri morzsán.
A mikroprocesszort két oldalról kellett megközelíteni. Egyrészt olyan áramkört
kellett létrehozni, amely aritmetikai és logikai feladatokat egyaránt végrehajt az adatokkal
és amelyben a műveletek sorrendiségét program biztosítja.
Másrészt pedig rendszertechnikailag célszerűnek mutatkozott mindazt, amely egy
elemi számítógép működéséhez az előbbi áramkörrel egy helyre integrálni.
Az első lépés a mikroprocesszorok megvalósítása felé a műveletvégző egység

létrehozása volt, amely áramkör két n-bites szó között tetszés szerinti aritmetikai és logikai
műveletet képes végezni. Tovább folytatva a kiépítést az aritmetikai-logikai egység
(Arithmetic Logic Unit - ALU) vezérlőegységgel, utasításértelmezővel dekódoló, amely az
utasításokat vezérlő jelekké alakítja, közbenső tárolóelemekkel (regiszterek, belső tárolók),
és az információáramlást biztosító csatornákkal (belső sínrendszer) bővült. Mindezek
összeépítésével különböző belső felépítésű és bonyolult architektúrájú mikroprocesszorok
jöttek létre.
Saját fejlesztésű, a többiektől eltérő architektúrájú mikroprocesszort viszonylag kevés
cég fejlesztett ki. Lényegében mindegyik egy alap architektúrára épülő mikroprocesszor
családot hozott létre. A két legelterjedtebb család az Intel és a Motorola család, amelyek
ma kb. azonos arányban uralják a piacot. Mindazonáltal, hogy mint mondtuk csak
általános elveket fogunk áttekinteni, megállapításaink nagy része az Intel családra fog
vonatkozni. Ennek magyarázata mindenekelőtt az, hogy nálunk ez szinte egyeduralkodó
típus. Az Intel család legjellegzetesebb tagjai a következők: 8008 (első 8-bites
mikroprocesszor), 8086 (első 16-bites mikroprocesszor), 80386 (első 32-bites
mikroprocesszor), 80486 (első mikroprocesszor, amely a társprocesszort is magában
tartalmazza), Pentium, amely akár egy új családnak tekinthető, és amely új belső
architektúrával jelentkezik.
Felhasználói szempontból a mikroprocesszor fontosabb jellemzői a következők:

a) Szóhosszúság, amely azt jelenti, hogy hány párhuzamos biten történik a
feldolgozás, jelenleg a 32 bit tekinthető általánosnak.
b) Számítási sebesség, e jellemző több szempontból vizsgálható
- mekkora az órajel frekvencia, amely a műveletvégzés sebességére közvetlen
hatással van, jelenlegi nagyságrendje néhány száz MHz
- hány millió lebegőpontos műveletet végez másodpercenként (Million Floating Point
Operations Per Second - MFLOPS)
- mennyi idő alatt futtat bizonyos teljesítménymérő Benchmark teszteket
c) Címezhető memóriatartomány
243
d) Utasításkészlet, azoknak az elemi utasításoknak az összessége, amelyeket a

mikroprocesszor hardver szinten képes végrehajtani.
e) Gyártástechnológia: bipoláris, vagy MOS, mekkora az egységnyi felület.
Egy általánosnak és jellemzőnek tekinthető, de korántsem teljes mikroprocesszor
architektúrát a felépítése és néhány fontos tevékenysége tükrében fogunk vizsgálni.
18.1 A mikroprocesszor felépítése

A mikroprocesszorok felépítésében jelentős eltérések lehetnek, de mindegyiknél
megtalálhatók a következő lényeges alegységek: vezérlőegység, végrehajtó egység,
címszámító egység, sínillesztő egység, belső gyorsító tároló és belső sínrendszer. A
mikroprocesszor belő felépítése a 18.1 ábrán látható.
"
VEZÉRLO VÉGRE- CÍM- SÍN- külso"
HAJTÓ SZÁMÍTÓ ILLESZTO"
EGYSÉG sínrendszer
EGYSÉG EGYSÉG EGYSÉG
"
BELSO
SÍNRENDSZER
"
MUVELET-
VEZÉRLÉS CÍMSZÁMÍTÁS GYORSÍTÓ
REGISZTEREI VÉGREHAJTÁS REGISZTEREI TÁROLÓ
REGISZTEREI
18.1 ábra: A mikroprocesszor általános belső felépítése
 A vezérlőegység (Control Unit) alapvető feladata az alegységek tevékenységének

az összehangolása és a teljes rendszer irányítása. A vezérlőegység két fontos
regisztere az utasításszámláló, amely a következő utasítás címét tartalmazza, illetve
az utasításregiszter, amely az épp kiolvasott utasítást tárolja. A műveleti kódot
dekódolva határozza meg a vezérlőegység a végrehajtásra kerülő műveletet.
 A végrehajtó egység (Execution Unit) az előírt aritmetikai és logikai műveleteket
hajtja végre. Kiemelt jelentőségű az un. akkumulátor regisztere, amely a műveletben
résztvevő operandusokat átmenetileg tárolja. Ugyancsak nagyfontosságú az állapot
244
regisztere, amelyben adott művelet végrehajtása során megváltozott állapotok (pl.

átvitel, túlcsordulás stb.) kerülnek egy-egy bit formájában tárolásra.
 A címszámító egység (Address Unit) feladata mindenekelőtt a címmezőben
megjelenő címek leképezése a tárolóban fizikailag létező címekre. A tároló a
mikroprocesszoros rendszerek másik alapvető fontosságú részegysége. A korszerű
rendszerekben a címszámító egységnek egyéb lényeges feladatai is vannak a
tárolókezeléssel kapcsolatban.
 A sínillesztő egység (Bus Interface Unit) biztosítja a mikroprocesszor
kapcsolódását a külső rendszersínhez. A rendszersín az adatsín (vezérlőjel pl. a
tároló számára kibocsátott olvasójel stb.) összessége. A sínillesztő rendszeriont saját
sínvezérlőt, valamint az adatok és címek számára átmeneti tárolókat (puffer)
tartalmaz.
 A mikroprocesszor regiszterei három csoportba sorolhatók. A rendszerregiszterek
a felhasználói programok számára nem hozzáférhetőek (pl. az utasításregiszter). A
speciális célú regiszterek csak bizonyos utasításokban szerepelhetnek (pl. az
állapotregiszter). Az általános célú regisztereket a felhasználói programok korlátozás
nélkül használhatják.
 A gyorsító tároló (Cache) a rendszer központi tárolója egy részének a tükre.
Célszerű ugyanis, hogy a soronkövetkező utasítások és a hozzátartozó adatok a sorra
kerülés pillanatában már a mikroprocesszoron belül legyenek. Ezáltal gyorsul a
végrehajtás.
 A belső sínrendszer (Internal Bus) a mikroprocesszor részegységei között biztosítja
a kétirányú kapcsolatot.
18.2 A mikroprocesszor üzemmódjai

A mikroprocesszorok rendszerint többféle üzemmódban működhetnek. Ezekre az
operációs rendszer és a felhasználói programok működtetésének elkülönítése, a
biztonságos működtetés és védelmi szempontok, valamint a korábbi processzorokkal való
programkompatibilitás biztosítása miatt van szükség. Az üzemmódok részletesebb
bemutatása csak szoftver oldalról lehetséges és ettől itt eltekintünk.
245
Példának csak annyit, hogy a Pentium processzoroknak négy üzemmódja van.
18.3 Utasításszerkezet, utasításkészlet

Tisztában kell lenni azzal, hogy a mikroprocesszor, hasonlóan más digitális
rendszerekhez, csak bináris értékeket tud közvetlenül értelmezni. Ezért bármilyen más
programozási nyelven írt utasításokat előzőleg egy fordítóprogram un. gépi kódú
utasításokra alakítja át. Az utasításszerkezet alatt az elemi gépi utasítások felépítését
értjük. Az utasításszerkezet egy több-bites konfiguráció, amelyet mezőkre osztanak fel
(18.2 ábra). A mezők tartalmát a mikroprocesszor különbözőképp értelmezi. Például a
műveleti kód mező meghatározza, hogy milyen műveletet kell végrehajtani.
3 MEZO " 2 MEZO " 1 MEZO "

...... ...... ......
legmagasabb legalacsonyabb
helyértéku" bitek helyértéku" bitek
18.2 ábra: A gépi utasítás elvi felépítése
Azon elemi utasítások összessége, amelyeket a mikroprocesszor hardver szinten

végrehajtani képes az utasításkészlet.
Az utasításkészlet minden processzornak saját jellemzője. Az utasításkészlet
kialakításakor több szempont érvényesülhet. Mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy
mennyi legyen az elemi utasítások száma és milyen feladatokra legyenek alkalmasak. A
cél lehet az, hogy a mikroprocesszor képes legyen minél több feladatot elemi szinten
megoldani. Az is elemzési szempont lehet, hogy melyek azok az utasítások, amelyeket
nagyon gyakran kell használni, illetve melyek azok, amelyek csak igen ritkán kerülnek
felhasználásra. Az utóbbiakat gyakran feleslegesnek ítélik, amelyek csak terhelik az
áramköri erőforrásokat. Ha mikroprocesszor tevékenységében gyakran ismétlődő
feladatok vannak jelen, akkor célszerű ezeket feladatorientált utasításokkal kezelni.
Ezeknek az elemzéseknek az az eredménye, hogy az utasításkészlet függvényében
két alapvető mikroprocesszor típus létezik:
246
 bonyolult utasításkészletű processzor/számítógép (CISC gép - utasítások száma

50-200 között)
 redukált utasításkészletű processzor/számítógép (RISC gép - utasítások száma 5-
30 között)
Pillanatnyilag a RISC gépek látványos fejlődésének és elterjedésének vagyunk tanúi. A legújabb
mikroprocesszorok mind RISC architektúrák (pl. a Pentium család). Itt jegyezzük meg, hogy a felhasználó
egyelőre még CISC utasításokkal kezeli a processzort, amelyeket a gép elemi RISC utasításokra bont fel. E
műveletekhez a processzor külön regiszterkészletet használ, amelyhez a felhasználó nem férhet hozzá.
A különbözőképp meghatározott utasítások ellenére a processzorok utasításai a

következő általános osztályokba sorolhatók: adatmozgató utasítások (pl. adatátvitel a
tároló és valamely regiszter között), műveleti utasítások (pl. összeadás, ES művelet,
léptetés stb.) és vezérlő utasítások (pl. vezérlésátadás).
18.4 Utasításfeldolgozás
Az utasításfeldolgozás hatékonyságát a következő főbb tényezők befolyásolják: a
műveletvégző egységek (aritmetikai logikai egység) típusa és száma, az
utasításfeldolgozás vezérlése, gyorsítási eljárások.
Belátható, hogy a műveletvégző egység típusa (pl. lebegőpontos, vagy fixpontos)
meghatározó módon befolyásolja a processzor teljesítményét. Ugyanekkor a
nagyteljesítményű processzorokban épp ezáltal értek el sebességnövekedést, hogy
számukat többszörözték. Más gyorsító eljárásokról később teszünk említést.
18.5 Tárolókezelés
A mikroprocesszoron kívül a tároló a számítógép legfontosabb erőforrása. Ennek
hatékony kezelése a munkaprocesszor feladata. A tárolókezelés hatékonyságának
elemzésekor a címzési módokat, a címszámítás hardver megoldásait és a védelmi
rendszert kell értékelni.
A tárolókezeléssel kapcsolatos feladatok megoldását a címszámító egység valósítja
meg. A tárolókezelés módja minden korszerű mikroprocesszor esetében az un. virtuális
tárkezelés.
247
18.6 Megszakítások és kivételek kezelése

A programvégrehajtás folymatában bekövetkezhetnek olyan események (általában
véletlenszerűen), amelyek kezelése csak a végrehajtás átmeneti felfüggesztésével
lehetséges. A feldolgozást megszakító események két alaptípusa a tulajdonképpeni
megszakítás, amelynek oka valamely a mikroprocesszortól független külső esemény,
valamint a kivitel, amelyet a processzoron belül fellépő esemény vált ki.
A megszakítások és kivitelek kezelése alatt a váratlan események hatékony kezelését
értjük, úgy, hogy a feldolgozás normális menetét a lehető legkisebb mértékben zavarja,
vagy akadályozza.
A megszakítások kiszolgálása hardver és szoftver módszerekkel történik és
hatékonysága lényegesen befolyásolja az egész rendszer teljesítményét.
18.7 Az utasításvégrehajtó gyorsítása

A mikroprocesszorok és általában a számítógépek fejlődésének meghatározó
jellegzetessége volt az utasításvégrehajtás gyorsítására irányuló állandó törekvés. A
teljesítmény növelésének két alapvető módszere van: a nem strukturális és a strukturális
teljesítménynövelés. Az első esetben az órajel frekvenciájának a növelése, vagy a
programok optimizált fordítása említhető. A másodikhoz viszont olyan fogalmak
tartoznak, mint szuperskalár processzorok, adatcsatornás feldolgozás megvalósítása,
multiprocesszoros architektúrák használata stb.
Az órajel frekvenciája egy adott időszak technológiai lehetőségeitől függ tehát nem
növelhető tetszőlegesen. Ezért azok a módszerek kerültek előtérbe, amelyek a gyorsabb
műveletvégrehajtást architektúra módosítással valósítják meg. Ezek közül az egyik
legjelentősebb módszer az utasításvégrehajtás szintjén átlagot feldolgozás. Ennek elvét
szemlélteti a 18.3 ábra. Az összehasonlíthatóság végett ugyanott ábrázoltuk a
hagyományos soros végrehajtás elvét is. Először is az utasítás folyamatát olyan lépésekre
kell bontani, amelyek mindegyike önálló részt képez és más erőforráshoz kapcsolódik.
Feltételezzük, hogy a gépi utasítás elemei a következők: utasításkiolvasás (lehívás -
L), dekódolás (D), operandus kiolvasás (O), végrehajtó (V), eredményvisszaírás (I). Az
átlapozásos feldolgozás elve azon a felismerésen alapul, hogy valamely utasító első
248
lépésének befejezésekor, mihelyt áttérnek a második lépésre, azonnal megkezdődhet a

következő utasítás első lépésének a végrehajtása és így tovább. E módszert alkalmazva
egy-egy feldolgozási folyamat végrehajtási időtartama nem változik, de ugyanannyi idő
alatt lényegesen több folyamat fejezhető be. Három utasítás esetében fogjuk a folyamatot
vizsgálni az ábra alapján.
Soros feldolgozás:
L D O V I L D O V I L D O V I
n. utasítás n + 1. utasítás n + 2. utasítás
Adatcsatornás feldolgozás:
n. utasítás L D O V I
n + 1. utasítás L D O V I
n + 2. utasítás V D O V I
t t+1
18.3 ábra: Soros és adatcsatornás feldolgozás elve
Megfigyelhető, hogy a t, t+1 időintervallumban mindhárom utasításból egy-egy

lépés épp feldolgozás alatt van. Az is észrevehető, hogy a módszer jelentős
időmegtakarítást eredményez.
A bemutatott feldolgozási módszert adatcsatornás feldolgozásnak nevezik.
18.8 RISC processzorok

A 70-es évek derekán már körvonalazódott az a felismerés, hogy a hagyományos
architektúrák akadályozzák a feldolgozás gyorsítását. Mégis a Neumann elvű soros
249
utasítás feldolgozású processzorok a 80-as évekig uralták a mezőnyt. Minden fejlesztés

végső célja a feldolgozás gyorsítása volt.
A gyorsítás érdekében a következő feladatokra koncentráltak:
- a lehető legegyszerűbb hardver architektúra kialakítása a maximális sebesség
elérése érdekében
- az alkalmazási területek elemzése alapján a ritkán használt utasítások elhagyása, a
bonyolult utasítások egyszerűsítése, ezáltal jelentős hely nyerhető a morzsán, amelyet a
regisztertárak és a gyorsítótár bővítésére lehet használni
- az utasításkapcsolódások optimálása a végrehajtási adatútvonalak elemzése alapján
- az áramköri technológia tökéletesítése
- a fordítóprogramok optimálása
E törekvések eredményeként a 90-es évek elején megszülettek a RISC típusú
mikroprocesszorok. A RISC processzorok megjelenésével az utasítás szintű
párhuzamosítás valósult meg.
A párhuzamos utasításfeldolgozásra képes adatcsatornás szervezésű
mikroprocesszor létrehozására két út kínálkozott.
 A nem szorosan csatolt adatcsatornás architektúra (Microprocessor withont
Interlocked Pipeline Stages - MIPS) tervezői elsősorban a hardver gyorsaságát
kívánták elérni és a ritkábban előforduló feladatok megoldását a programozásra
bízták.
 A szuperskálás mikroprocesszor (Scalable Processor Architecture - SPARC) nyílt
architectúrát képvisel, amely nem feltétlenül kötött egy konkrét megvalósítási
formához, viszont, hogy milyennek lássa a programozó a processzort.
A meghatározott cél az volt, hogy a processzort szoftver oldalról könnyen lehessen
kezelni.
A szuperskalár architektúra fix pontos egységet, lebegőpontos egységet
tárolókezelőt, gyorsítótárat és egyes esetekben társprocesszort tartalmaz. A szuper.....
processzorok egyik legfőbb jellemzője, hogy ciklusonként több utasítás kibocsátására és
végrehajtására képesek. Mivel bonyolult feladatok megoldására volt szükség (pl. változó
hosszúságú utasítások, számos címzési mód és tárolóutasítás) a szuperskalár CISC
250
processzorok időben csak később (1995) jelentek meg. A megoldás lényege abban áll, hogy
a CISC utasításokat RISC típusú utasításokra bontja fel a processzor. Ennek megfelelően a
szuperskalár CISC processzor RISC maggal üzemel. Jellegzetes képviselői a Pentium
család tagjai
18.9 Különleges processzorok

Előfordulnak olyan alkalmazások, amelyekben az általános célú mikroprocesszorok
használata túl költséges. A mikroprocesszor utasításkészlete és lehetőségei
kihasználatlanul maradnának. Ugyankkor az is megtörténhet, hogy valamely különleges
feladatot akár egy nagyteljesítményű mikroprocesszor sem tud optimálisan megoldani.
Ilyen esetekben a megoldást célszerű az adott feladatra specializált processzorokra
bízni. ĺgy születtek olyan specializált processzorok mint például a képernyővezérlő, a
diszkvezérlő, vagy a perifériavezérlő processzorok.
Kisebb sorozat esetében, tetszőleges feladatra előnyösebb egy mezőprogramozható
kapumátrix struktúrából (FPGA) feladatorientált processzort kialakítani.
Ipari folyamatok vezérlésére optimált különleges processzor a mikrovezérlő. A

korszerű mikrovezérlők rendszerint tokon belül tartalmaznak memóriát,
megszakításkezelőt, időzítőket, számlálókat, analóg-digitális átalakítót és főleg nagyszámú
soros és párhuzamos bemeneteket-kimeneteket. Működésük gyors, ezért általában
megfelelnek az ipari alkalmazások valós idejű követelményeinek. Utasításkészletük és
feldolgozási lehetőségeik tekintetében azonban az általános célú processzorok alatt
maradnak.
Rendkívül nagyteljesítményű és nagy bonyolultságú specializált processzor a digitális
jelprocesszor (Digital Signal Processor - DSP). E processzort különösen nagymennyiségű
adatműveletekre és általános jelfeldolgozásra optimálták.
Mind a mikrovezérlők, mind pedig a digitális jelprocesszorok esetében több család
tagja közül lehet kiválasztani az adott feladatra a legmegfelelőbbet.
251
19. DIGITÁLIS – ANALÓG ÉS ANALÓG – DIGITÁLIS ÁTALAKÍTÓK
Valamely elektronikus berendezésben, vagy rendszerben mind analóg, mind pedig

digitális feldolgozás előfordulhat. Vegyes rendszerekben a találkozási pontokon digitális-
analóg, illetve analóg-digitális átalakítást kell végezni.
E fejezetben a digitális-analóg és az analóg-digitális átalakítók legfontosabb kapcsolási

kérdéseivel fogunk foglalkozni.
19.1 Digitális-analóg átalakítók

A digitális-analóg átalakítók (D/A átalakítók) a digitális jeleknek analóg jelekké
alakítására szolgálnak. Bemenetükre egy kódolt adat kerül, míg kimenetük az analóg jel,
amely legtöbbször egy a kód számértékével arányos feszültség, vagy áram.
A digitális analóg átalakító minden kódkombinációhoz egy-egy feszültség, vagy
áramértéket rendel hozzá. A bemenetek számára fontos, hogy az átalakító milyen
kódrendszerben működik. Mi a bináris kóddal dolgozó digitális-analóg átalakítót fogjuk
vizsgálni. Ez nem jelent leegyszerűsítést mivel a bemeneti jelet csatolhatjuk egy megfelelő
kódot (pl. bináris) szolgáltató álkódolón keresztül.
Az átalakító elvének megértése végett a 19.1 ábrán egy 3-bites digitális-analóg
átalakító átviteli karakterisztikáját tüntettük fel.
Uki (V)
7
6
5
4
3
2
1
0 Bemeneti kód
000
001
010
011
100
101
110
111
19.1 ábra: D/A átalakító átviteli karakterisztikája

19. D/A – A/D ÁTALAKÍTÓK
A kimeneti feszültség értékei egy 8-elemes lépcsős halmaz elemei. Általános esetben
az egy n-elemű halmazra módosítható a bemeneti kódok számának a növelésével. A
lehetséges kódok száma pedig a felhasznált bitek számától függ. A legelterjedtebb bináris
digitális-analóg átalakítók 8,10,12,16 bitesek, amelyekhez tartozó lépcsők száma 2n, azaz
256, 1024, 4096 és 65536.
Egyszerű esetben a digitális-analóg átalakítás kapcsoló és ellenálláshálózattal is
megvalósítható. Ez ugyankkor jól tükrözi az átalakítás elvét is (19.2 ábra).
R R R R
K0 K1 K2 K3 K4
19.2 ábra: Kapcsoló és ellenálláshálózatos D/A átalakító
Az ellenálláshálózat lényegében egy feszültségosztó, úgy hogy bármely kapcsoló

zárása esetén (pl. n-ből 1-et kódot alkalmazva) a kimeneten az osztó által jól
meghatározott feszültség jelenik meg.
A gyakorlatban ilyen típusú átalakítást nem alkalmaznak. A jellegzetes digitális-
analóg átalakítók működése a súlyzott áramok összegezésén alapul. Ennek több
megvalósítási változata is van. Egy ilyent mutat be a 19.3 ábra.
R0 R0 R0
R0
8 4 2
K3 K2 K1 K0
19.3 ábra: Súlyzott áramok összegzésének elve
253
A kapcsolók a valóságban elektronikus kapcsolók (pl. tranzisztor, CMOS

tranzisztor), amelyek vezető, vagy nem vezető állapotát az illető digitális kombináció
vezérei. Valamely kapcsolót akkor zárunk ha az illető helyértéken logikai 1 van. Az
ellenállások értékét úgy határozzák meg, hogy zárt kapcsoló esetén az adott helyértéknek
megfelelő áram haladjon rajtuk keresztül. A helyértékkel (kettő hatványaival) súlyzott
áramok a műveleti erősítő fordító bemenetén összegeződnek.
A kimeneti feszültség: Uki = –Uref (R2/R0)(8K3+4K2+2K1+K0), ahol Ki = 0, ha a
kapcsoló nyitott és Ki = 1, ha a kapcsoló zárt, i = 0, 1, 2, 3. Ez egy 0 – 15 értékek közötti
szorzótényezőt eredményez, vagyis a kimeneti feszültség úgy is írható mint:
Uki = – Uref ZR2/R0, ahol 0  Z  15 (19.1)
Meg kell jegyezni, hogy a referenciafeszültség nagypontosságú és igen jó stabilitású
feszültségforrástól kell származzon.
A 19.3 ábra kapcsolása tetszőlegesen bővíthető nagyobb (több bites) bináris

számokra, úgy hogy kiegészíthetjük R0/16, R0/32 stb. ellenállásokkal. A kapcsolás
hátránya az, hogy az ellenállások értéktartománya igen széles. E széles tartományban
nagy pontosságot is biztosítani kell ahhoz, hogy a legkisebb helyérték ki, vagy
bekapcsoláskor keletkező változás nagyobb legyen, mint a legnagyobb helyértékhez
tartozó hiba. A nagy értékszórású és pontos ellenállások kivitelezése főleg az integrált
digitális-analóg átalakítók létrehozásánál jelent nehézséget.
Az előző kapcsolás másik hátránya az, hogy a kapcsolókon nagy
feszültségváltozások keletkeznek. Ez úgy küszöbölhető ki, hogy az átkapcsolást az
összegező és a földpotenciál között valósítjuk meg (19.4 ábra).
254
R0 R0 R0
R0
8 4 2
K3 K2 K1 K0
19.4 ábra: Módosított átkapcsolású D/A átalakító
A fenti kapcsolás további előnye az, hogy a referenciagenarátor terhelése állandó:

R0/15.
Erre a kapcsolásra is érvényes a (19.1) kifejezés.
A nagy értékszórású és nagypontosságú ellenállások szükségessége egy valamivel
bonyolultabb kapcsolású un. létrahálózattal szüntethető meg. Ennek kapcsolása a 19.5
ábrán látható.
Igazolható, hogy ebben az esetben: Uki = – Uref ZR2/16R
A bemutatott kapcsolásokon kívül léteznek lényegesen bonyolultabb D/A átalakítók.
Gondoljunk például csak arra az esetre, ha a bemeneti kód egy előjeles szám. Erre azonban
itt nem térünk ki. A digitális-analóg átalakítók egyik legfőbb jellemzője az átalakítási idő,
amely a ns-s tartományba esik.
Csak integrált áramkörös kivitelben készülnek D/A átalakítók.
255
R R R 2R
2R 2R 2R 2R
K3 K2 K1 K0
19.5 ábra: Létrahálózatos D/A átalakító
19.2 Analóg-digitális átalakítók

Az analóg-digitális átalakítók (A/D átalakítók) feladata egy bemeneti feszültséget egy
ezzel arányos digitális jellé alakítani. Itt is kijelenthető, hogy csak integrált áramkörök
analóg-digitális átalakítók készülnek. Az analóg-digitális átalakítás nagy fontossága abban
rejlik, hogy digitális formában bármilyen jelenség könnyen követhető és feldolgozható a
számítástechnika eszközeivel.
Az átalakítás elvének megértése végett tekintsük a 19.6 ábrán látható átviteli
karakterisztikát egy 3-bites analóg-digitális átalakító esetére.
Kimeneti kód
111
110
101
100
011
010
001
000
Ube (V)
0 1 2 3 4 5 6 7
19.6 ábra: A/D átalakító átviteli karakterisztikája
256
Megfigyelhető, hogy a bemeneti jelet egy 1 V-os tartományon belül az átalakító

ugyanazzal a kóddal adja ki. Vagyis például a 3,5 – 4,5 V tartományba eső jel kódja 100
lesz. Tehát a szélsőértékeknél az átviteli pontatlanság  0,5 V.
Továbbra is elveknél maradva, vizsgáljuk meg milyen lépésekben valósul meg egy
analóg jel digitális megjelenítése. E folyamatnak három fontos lépése van: a mintavételezés,
a kvantálás és a kódolás.
 A mintavételezés a jel pillanatnyi értékének megállapítását jelenti periodikus
időközönként.
 A fenti értékeket összehasonlítjuk egy diszkrét értéksorozattal (kvantumokkal) és
azt az értéket fogadjuk el, amelyik az adott pillanatnyi értékhez legközelebb esik.
 A kódolás valamilyen szabályrendszeren alapuló kölcsönös megfeleltetést jelent.
Ebben az esetben a helyettesítő értékeknek digitális szimbólumokat, kódokat
feleltetünk meg.
A fenti lépések a 19.7 ábrán követhetők.
257
Jel
4 szint 1 0 0
3 szint 0 1 1
mintavételezési
2 szint 0 1 0 "
idopontok
1 szint 0 0 1
0 szint 0 0 0 t
kimeneti soros
bináris kód 0 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 1 0
2 1 0 2 1 0 2 1 0 2 1 0 2 1 0 2 1 0
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
0 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 1 0
t
kimeneti párhuzamos
bináris kód
0 0 0 1 1 0
2 bit 22
0 1 1 0 0 1
1 bit 21
0 bit 20 1 0 1 0 0 1 t
19.7 ábra: A digitális megjelenítés lépései
Az analóg-digitális átalakítás eredményeként keletkező bináris kód csak akkor

helyettesítheti pontosan az analóg jelet, ha a mintavételezési tételt betartjuk. Eszerint a
mintavételezési frekvencia legalább kétszer nagyobb kell legyen, mint a legnagyobb
jelfrekvencia (Shannon). Ebből következik, hogy az átalakítási idő kisebb kell egyen mint
0,5fmax.
Könnyen belátható, hogy a mintavételezési frekvencia és a kvantálási szintek
növelésével tetszőlegesen növelhető a pontosság. A digitális-analóg esethez hasonlóan,
rendszerint itt is 8, 10, 12, 16 biten dolgoznak. Hasonlóan kiszámítható a nekik megfelelő
kvantálási szintek száma.
258
Ezek után lássuk az analóg-digitális átalakítók alaptípusait. Három elvileg eltérő

megoldás létezik: összehasonlító (közvetlen) eljárás, fokozatos közelítéses eljárás és folyamatos
(számlálás) eljárás.
19.2.1 Összehasonlító eljárás

A módszer alapelve, hogy a bemeneti feszültséget összehasonlítják a
referenciafeszültséggel és megállapítják, hogy melyikhez esik a legközelebb. Ezáltal a
feszültségnek megfelelő digitális szám egy lépésben, közvetlenül megkapható. A
referenciafeszültséget egy nagy pontosságú és stabilitású feszültségforrás biztosítja.
E módszer a leggyorsabb analóg-digitális átalakítást biztosítja (az átalakítási idő 10

ns nagyságrendű), de meglehetősen költséges a nagyszámú komparátor miatt (2n
komparátor). Az összehasonlító eljárással működő analóg-digitális átalakító elvi
kapcsolása a 19.8 ábrán látható.
Uref
R
2
zn-1 ... z2 z1 z0
Ube
D Q
R > CLK
zn-1
D Q zn-2
KÓDOLÓ
> CLK
R z1
D Q z0
> CLK
R D Q
R > CLK
2
CLK
19.8 ábra: Összehasonlító eljárással működő A/D átalakító
Minthogy a bemeneti feszültség nem állandó a kódolót nem lehet közvetlenül a

komparátorok kimenetére kötni. Ugyankkor hibaforrás lehet a komparátorok különböző
259
késleltetése is. Ezért a kódoló és a komparátorok közé átmeneti tároló szerepet betöltő
bistabil áramköröket iktatnak. Ugyanez megvalósítható úgy is, hogy a mérés időtartamára
a bemeneti feszültséget egy mintavevő-tartó áramkörrel állandó értéken dolgozik. Ez a
megvalósítás azonban előnytelen, mert korlátozza az átalakítható jel frekvenciáját, a
mintavevő-tartó áramkör működéséhez ugyanis időre van szükség.
19.2.2. Fokozatos közelítéses eljárás

Ennél az eljárásnál, a nevének megfelelően, az eredményt fokozatosan kapjuk meg. A
bemeneti feszültséget először a legnagyobb helyértéknek megfelelő referenciafeszültséggel
hasonlítjuk össze. Ezt követően a maradékot a következő helyértékhez tartozó
referenciafeszültségei és így tovább. Ilyenképp n lépés után fokozatosan közelítve
megkapjuk az eredményt.
Ezt az elvet pontosabban követhetjük a 19.9 ábrán bemutatott 8-bites analóg-digitális
alakító tömbvázlata alapján.
Ube "
MINTAVEVO +
TARTÓ REGISZTER ÓRAJEL
_
z7
.
D/A .
ÁTALAKÍTÓ 8 bit
.
z1
z0
Uref
19.9 ábra: Fokozatos közelítés A/D átalakító tömbvázlata
Induláskor töröljük a regisztert (fokozatos közelítés regisztere), majd a legnagyobb

helyértékű bitet 1-re állítjuk (Z7 = 1). Ezt a digitális-analóg átalakító analóg jellé alakítja és
a műveleti erősítő a bemenő-jellel összehasonlítja. Ha a bemenőjel amplitúdója ennél
nagyobb, akkor Z7 = 1 megmarad, ha nem akkor Z7 = 0. A következő összehasonlítás előtt
a Z6 bitet kell 1-re állítani, majd az előbbiekhez hasonlóan eljárni. Amennyiben az
összehasonlító azonosságot mutat ki, a folyamat leáll és a regiszter pillanatnyi tartalma a
bemenőjel 8-bites bináris kódjának felel meg. Tehát a példában bemutatott esetben legtöbb
nyolc összehasonlítás után kialakul a Z7Z6Z5Z4Z3Z2Z2Z0 8-bites bináris szám.
260
A bemeneten látható mintavevő-tartó áramkörre akkor van szükség, ha az átalakítás

ideje alatt a bemeneti feszültség megváltozik. Megfigyelhető, hogy a fokozatos közelítés
regisztere soros-párhuzamos típusú.
Pillanatnyilag a fokozatos közelítéses elvű analóg-digitális átalakító a legelterjedtebb.
Az átalakítási idő nagyságrendje 10 s.
A fokozatos közelítés és az összehasonlító eljárás kombinációjaként született az un.
kibővített összehasonlító eljárás. Ennél az átalakítás sebességének a kárára jelentősen
csökkenthető a szükséges komparátorok száma. Ilyen típusú átalakító tömbvázlata látható
a 19.10 ábrán.
Ube "
MINTAVEVO ANALÓG
ÖSSZEHASONLÍTÁSOS
ÖSSZEHASONLÍTÁSOS
TARTÓ 4 - BITES KIVONÓ
A / D ÁTALAKÍTÓ
A / D ÁTALAKÍTÓ
D/A
4 - BITES
4 - BITES
ÁTALAKÍTÓ
Uref
z7z6z5z4 z3z2z1z0
Uref Uref
19.10 ábra: Kibővített összehasonlító eljárással működő A/D átalakító tömbvázlata.
Mint látható, az első lépésben egy 4-bites összehasonlításos analóg-digitális

átalakítóval előállíthatjuk a magasabb helyértékű (felső) 4 bitet. Ez egy durván kvantált
értéket képvisel (lásd pl. 19.7 ábra). Az eredményt újra analóggá alakítjuk majd kivonjuk a
bemeneti feszültségből. A maradékot egy újabb 4-bites összehasonlításos átalakítóval
ismét digitálissá alakítjuk. Ez lesz a bemeneti feszültségnek megfelelő bináris kód
alacsonyabb helyértékű (első) négy bitje.
A gyakorlatban a kivonóáramkört egy erősítő követi, azért hogy mindkét átalakító
ugyanabban a bemeneti feszültségtartományban üzemeljen. Példánkban az erősítés értéke
16 kell legyen. Megjegyezzük hogy az első átalakítóra a nagypontosságú működés fontos
követelmény.
Mivel a közelítő első lépést és a pontos értéket ugyanazzal a bemeneti feszültséggel
kell végezni, ennek értékét mintavevő-tartó áramkörrel állandó szinten kell tartani az
átalakítás időtartama alatt.
261
19.3 Folyamatos eljárás

Az ezt az eljárást alkalmazó átalakítók egyszerű, olcsó és viszonylag pontos áramkörök, de
az átalakítási idő sokkal hosszabb, mint az előző módszereknél (1–100 ms).
A folyamatos eljárásnak több változata létezik. Ezek közül most a kompenzációs
eljárást ismertetjük (19.11 ábra).
Ube ANALÓG IRÁNY
KIVONÓ VEZÉRLO"
D/A "
ELORE - HÁTRA
ÁTALAKÍTÓ ÓRAJEL
SZÁMLÁLÓ
Uref
z7 ... z1z0
19.11 ábra: Kompenzációs A/D átalakító tömbvázlata
Első ránézésre az eljárás hasonlít a fokozatos közelítéses módszerhez. A kivonó

összehasonlítja a bemeneti feszültséget a digitális-analóg átalakító kimenőjével. Ha az
kisebb mint a legkisebb helyértékű bitnek megfelelő feszültség, akkor a számláló előre
számlál. Ha a különbség negatív, akkor a számláló visszafelé számlál. A kompenzáló
feszültség (a D/A kimeneti feszültsége) a bemeneti feszültség értékéhez tart (ezért
utánfutó átalakítónak is nevezik). Amennyiben a különbség abszolút értéke kisebb mint a
legkisebb helyértéknek megfelelő feszültség, akkor a számlálás leáll, a számláló
pillanatnyi tartalma pedig a bemeneti feszültségnek megfelelő digitális érték.
19.4 Analóg-digitális átalakítók hibái

Az analóg-digitális átalakítók hibái két osztályba sorolhatók: statikus hibák és dinamikus
hibák.
Jellegzetes statikus hiba az un. kvantálási hiba. Ez annak az eredménye, hogy az
analóg jelnek véges számú bitet tartalmazó bináris számmal való ábrázolása csak közelítő
megoldást jelent. A kvantálási hiba nagysága kisebb, mint a legkisebb helyértékű bitnek
megfelelő feszültség fele. A kvantálási hiba visszaalakítva analóg jellé zajként jelentkezik.
262
Egy másik statikus hiba az offset, amely azt jelenti, hogy a lépések átlagát képező
egyenes (lásd 19.6 ábra) a valóságban nem halad át az origón. E hiba un. nullpont
kiegyenlítéssel kiküszöbölhető.
A nemklinearitási hiba akkor jelentkezik, ha a lépések nem egyenlőek. A dinamikus
hibák onnan származnak, hogy a bemeneti feszültség az átalakítás ideje alatt nem állandó.
263

Buzás G., Simon A. - Az Analóg És Digitális Elektronika Alapjai

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Buzás G., Simon A. - Az Analóg És Digitális Elektronika Alapjai

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

1.

TISZTA ÉS SZENNYEZETT FÉLVEZETŐK

A szilárd testek viselkedésének a magyarázatát az energiasávok adják meg. Ilyen

héjszerkezetétől. A négy vegyértékű szilícium kristályrácsába így olyan atomok épülnek

1.1 ábra: A pn átmenet paraméterei, áramai, a töltéssűrűség eloszlása és a potenciál.

Az átmeneti zóna kivételével a félvezetőben a térerő közelítőleg nulla. Az átmeneti

hossza ( L  D ,  - rekombinálódási idő). Az átmenethez tartozó energiaszinteket az 1.2

többségi lyukak többségi töltéshordozók

1.2 ábra: A pn átmenethez tartozó energiaszintek.

A p és n réteg külső felületén érintkezőket hozunk létre és ezáltal félvezető diódát

2.1 ábra: Az elemi dióda struktúra és rajzjele

2.2 ábra: A dióda karakterisztikája

A Fermi-Dirac statisztikát és a Boltzmann egyenletet felhasználva a dióda

ahol Io telötési áram, T az átmenet hőmérséklete, k = 1,3810-23 J/K Boltzmann állandó.

2.1 A félvezető diódák jellemzői

Az Ri különbözik az egyenáramban mérhető rétegellenállástól: Rd  10 , Rinv  M.

E kapacitás a záróirányú feszültség nagyságától függő nemlineáris függvény:

C  C 0 / 1  U / U 0   A / l1  U / U 0  , m - a szennyezések eloszlásától függő állandó (0,22-

2.2 Dióda az áramkörben

2.3 ábra: Félvezető dióda és munkaellenállás

Az áramkör viselkedését az E = UA + IA  R egyenlet (munkaegyenes) és a dióda

karakterisztikáinak a közös gyökét (2.4 ábra).

2.4 ábra: Munkapont meghatározása

Minthogy irracionális egyenletet kellene megoldanunk, a gyakorlatban a grafikus

2.5 ábra: A rétegdióda és a planárdióda elvi vázlata

2.3 A dióda váltóáramú helyettesítő képe

nyitó irányban záró irányban

2.6 ábra: A félvezető dióda váltóáramú helyettesítő képe

ahol Rb a félvezetőtömb ellenállása, C a záróréteg kapacitása.

2.4 Különleges félvezető diódák

Munkapontjuk a letörési tartományban van. Az átütési feszültség (Uz,

A stabilizált feszültség értéke típusonként változik. Általában a 3-200 V tartományba

A záró irányú áram gyors növekedésének az oka az ütközési ionizáció

2.4.2 Kapacitásdióda (varicap dióda)

2.9 ábra: A kapacitás dióda szimbóluma és karakterisztikája

A kapacitástartomány: 50-200 pF, 20-50 pF, 3-10 pF. Legfontosabb alkalmazása az

2.4.3 Alagút dióda (Esaki dióda, tunnel dióda)

2.10 ábra: Alagútdióda rajzjele és karakterisztikája

Záróirányban a zárótartomány teljesen eltünt és az eszköz azonnal nagy áramot

Az alagútdiódában az alagút áthaladás mindkét irányba lehetséges. A jellegzetes N

2.12 ábra: Az alagútdióda áramkomponensei és az eredő karakterisztika

a) Zener áram – a p oldal vegyérték sávjából az n oldal vezetési sávjába jutó

2.4.4 Fém-félvezető átmenetes diódák (Schottky dióda)

2.13 ábra: A Schottky dióda rajzjele

E dióda nagyfrekvenciákon előnyösen alkalmazható. Jelentő alkalmazása a

2.4.5 Pin dióda

A tranzisztor félvezető alapú, háromelektródás vezérelhető alkatrész, amellyel elektromos

Megjelenése 1948-ban az elektronika egyik nagy forradalmát jelentette. Felfedezése

3.1 A tranzisztor felépítése

3.1 ábra: A réteg- és planár tranzisztor elvi felépítése, a tranzisztor rajzjele

3.2 Áramok a tranzisztorban

hogy a bázis szélesége befolyásolhatja az IE-t, az -t, ez az Early jelenség. Minthogy

3.2 ábra: A nyitott EB és a lezárt BC átmenet áramai

Az npn tranzisztor feszültségei és áramai:

Vizsgáljuk meg milyen összefüggések teremthetők az áramok között. Felhasználva a

IC = IE + ICBO (3.2)

IC = IB + IC + ICBO, IC = [ / (1-)]IB + [1 / (1-)]ICBO

Bevezetve a  =  / (1-) jelölést, a következőt kapjuk:

IC = IB + [1/(1-)]ICBO  (IB +ICBO) (3.3)

A maradékáramok elhanyagolásával a (3.2) és (3.3) alapján az alábbi közelítő

A tranzisztor három alapkapcsolásban üzemelhet. Ezeket mutatja be a 3.3 ábra.

közös emitter közös bázis közös kollektor

3.3 ábra: A tranzisztor alapkapcsolásai