Reformációs istentisztelet

1. Fohász

L: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot

szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Krisztus arcán.”1

Ezután a lelkész meggyújt az úrasztalán egy gyertyát, ami Isten

világosságának és az evangélium fényének jelképe.

2. Bevezető könyörgés

L: „Hozzád kiáltok, Uram, siess segítségemre, figyelj szavamra, ha

kiáltok hozzád! Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat, imára emelt
kezem, mint esti áldozat!”2 Ámen!

3. Esti dicséret

Gy: „Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.”

L: Hívjuk segítségül Istenünket a … éneklésével

(pl.: 500; 503-512. dicséret)

4. Textus

A textust az egyházi évnek megfelelő módon legyen kiválasztva. Ebben

segítség lehet az adott időszakra vonatkozó textuárium vagy valamilyen
napi áhítatos könyv.

5. Igehirdetés

A lelkész legfeljebb 5 perces igei gondolatot mondjon el, amit akár napi
áhítatos könyvből is felolvashat.

6. Csendes imádság

L: „Csendesedjék el mindenki az Úr előtt” Egy percnyi csendben

vigyük Isten elé imádságunkat. „Az Isten Lélek, és akik őt imádják,
azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”

1
2Kor 4:6
2
Zsolt 141:1-2
 Imádság után:

L: „Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésünket, és kegyelmét

nem vonta meg tőlünk.”

7. Hitvallás

L: Valljuk meg hitünket a Heidelbergi Káté 1. kérdés-feleletével:

Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?

Gy: Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem
önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus
Krisztusnak tulajdona vagyok.
Aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, engem
a Sátán minden hatalmától megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én
mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a
fejemről; sőt inkább mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia.
Azért engem Szentlelkével biztosít az örök élet felől, és szív szerint
hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután őneki éljek. Ámen!

8. Záró ének (178. dicséret)

9. Áldás

L: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek

ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért,
mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga
baja.”3

3
Mt 6:33-34
KÁLVIN IMÁDSÁGA
– Genf, 1536 –
Uram! Másként gondoltam én az életem. s a maradékból nemzedékek élnek.
Sosem vonzott a harcok vad porondja.  
Szívemnek oly fárasztó minden küzdelem, Tied vagyok. A Te szerszámod, eszközöd.
és nem vagyok babérok bősz bolondja. Legyek habár széttépett, árva kendő,
  amit kezed a kor sebére köt –
Én nem akartam mást, csak egy kicsiny tudom, így gyógyul majd meg a jövendő!
zugot,  
ahol elbújhatok majd észrevétlen. Vereb, 1960.
Gót ablakom alatt sudár fenyő susog,
és én tanulok egyre, szomjan-étlen.
 
Íróasztal! Alatta bársony medvebőr!
Varázsszőnyegként vinne – szinte látom! –
a szellem országába, ahol tündököl
Arisztotelész és nagy párja Platón.
 
A szentatyákat olvasván, önkéntelen
elefántcsonttoronyból néha nézném:
miként viharzik kint a vad történelem,
s vigasztalódnék Bernát égi mézén.
 
Csupán egy éjre jöttem Genfbe. S íme, itt
villámcsapásként Fárel állt utamba.
Uram, keresztülhúzod szívem terveit!
Lábadhoz hullok hát, magam megadva.
 
Jónás mégsem leszek. Habár e Ninive
rémít nagyon. De hisz Te vagy, ki szóltál!
Megöldökölt szívem hozom. E kicsike
áldozatot fogadja kedves Oltár!

A harcosod leszek. Napiparancsot adj!

Időmet és magamat nem kímélem.
Tenéked áldozom az ifjúságomat
hálásan. Tudva jól, hogy ez nem érdem.
 

Kezedben hadd legyek a két hal s öt kenyér.

Morzsálj, tördelj, koptass, etesd e népet!
Tudom: megelégülve Tégedet dicsér,