JAMES ALLEN

A JÓLÉT NYOLC OSZLOPA

1
Tartalom

1. Bevezetés
2. Nyolc oszlop
3. Első oszlop – Energia
4. Második oszlop – Takarékosság
5. Harmadik oszlop – Becsületesség
6. Negyedik oszlop – Rendszerezettség
7. Ötödik oszlop – Együttérzés
8. Hatodik oszlop – Őszinteség
9. Hetedik oszlop – Pártatlanság
10. Nyolcadik oszlop – Önbizalom
11. A Jólét Temploma

1. Bevezetés
Népszerű feltételezés szerint az egyének vagy nemzetek nagyobb jóléte csak a politikai és
szociális rendszer újraalakításával jöhet létre. De ez nem történhet a nemzeteket alkotó
egyének erkölcsi értékekben való gyakorlottsága nélkül. A jobb törvények és szociális
feltételek csak követhetik a közösség tagjai erkölcsiségének nagyobb, magasabb szintű
megvalósulását, megnyilvánulását és semmilyen jogi cselekmény nem tudja biztosítani, sem
pedig nem tudja megmenteni a romlástól azt az embert, vagy nemzetet, amely eltávolodik az
erkölcsi értékek keresésétől és gyakorlásától.
Az erkölcsi értékek az alapjai és biztosítói a jólétnek ugyanúgy, ahogy ezek adják a nagyság
lelkét is. Mindig létezni fognak, és az ember minden munkája, amely fennmarad, ezeken fog
alapulni. Ezek nélkül sem erő nincs, sem stabilitás, sem anyagi valóság, csak tiszavirág életű
álmok. Rátalálni az erkölcs alapelveire annyit jelent, mint rátalálni a jólétre, nagyságra,
igazságra és ezáltal erőssé, bátorrá, örömtelivé és szabaddá válni.

JAMES ALLEN
"Bryngoleu,"
Ilfracombe,
England.

2
2. Nyolc oszlop

A jólét erkölcsi alapokon nyugszik. Népszerű vélekedés szerint alapjai erkölcstelenek –

amelyek pedig a csalás, a tisztességtelenség, a megtévesztés és a mohóság. Hallhatunk –
máskülönben intelligens – embert olyat mondani, hogy „senki nem lehet sikeres az üzletben,
hacsak nem becstelen”, úgy tekintve az üzleti sikert – ami jó dolog –, mint a becstelenség
következményét – ami rossz dolog. Az ilyen kijelentés felületes és meggondolatlan, és felfedi
az erkölcsi megokoltsággal kapcsolatos ismeretek teljes hiányát, ugyanúgy, ahogy az élet
tényeivel kapcsolatos megértés nagymértékű korlátoltságát is. Ez olyan, mintha valaki
beléndeket vehetne és spenótot aratna, vagy téglaházat építene a mocsárban; olyan dolgok,
amelyek az okozatiság természetes rendje szerint lehetetlenek és így próbálkozni is felesleges
velük. Az okozatiság szellemi, vagy erkölcsi rendje csak természetében, nem alapelveiben
különbözik ettől. Ugyanaz a törvény áll fenn a láthatatlan dolgokban: gondolatokban és
tettekben; mint a láthatóakban: a természet jelenségeiben. Az ember látja a folyamatokat a
természet dolgaiban, és velük összhangban cselekszik, de a szellemi folyamatokat nem látja,
ezért azt hiszi, hogy nem is léteznek, tehát nem is ezekkel egyetértésben cselekszik.

Ezek a szellemi folyamatok azonban ugyanolyan egyszerűek és ugyanolyan biztosak, mint a

természetiek. Az elme világában megnyilvánuló eljárások valóban megegyeznek a
természetes eljárásokkal. A Nagy Tanítók minden példázata és számtalan mondása ezt a tényt
hivatott bemutatni. A természeti világ a látottá tett szellemi világ. A látott világ, a nem látott
tükre. Egy kör felső fele nem különbözik az alsó féltől, csupán gömbölyűségének
megfordítása. A szellemi és az anyagi nem két különálló boltív az univerzumban, hanem egy
teljes kör két fele. Az anyagi és a szellemi nem végtelen háborúskodásban állnak egymással,
hanem az univerzum valós rendje szerinti végtelen egységben. A természetellenesben – a
funkcióval és a képességgel való visszaélésben – történik tehát a megosztottság megjelenése,
ahol a folyamatos szenvedésekkel teli ember, aki el van szakítva a tökéletes körből,
megkísérli az elkóborlást. Az anyagban megnyilvánuló minden folyamat egyben az elme
folyamata is. Minden természeti törvénynek megvan a spirituális párja.

Vehetsz bármilyen természeti tárgyat és meg fogod találni az alapvető folyamatait szellemi
síkon is, ha jól keresed. Vegyük például egy mag kicsírázását és növénnyé való kifejlődését a
virágba borulás végső szakaszával, amely ismét visszavezet a maghoz. Ez ugyanúgy egy
szellemi folyamat is: a gondolatok magok, amelyek az elme földjébe kerülve csíráznak és
fejlődnek, amíg kiteljesedett állapotukba kerülnek virágot hozva tettekben: jókban, vagy
rosszakban, briliánsban vagy butában – természetüknek megfelelően – és ismét gondolatokká
válva, más elmékben kerülnek elvetésre. A tanár ugyanolyan, mint egy magvető és spirituális
mezőgazdász amíg az, aki önmagát tanítja pedig az okos farmer a saját szellemi kertjében.
Egy gondolat növekedése ugyanolyan, mint egy növény növekedése; a magot az idénynek
megfelelően kell elvetni, időre van szükség a teljes kifejlődéshez – a tudás növényének, a
bölcsesség virágának megjelenéséhez.

Miközben ezeket írom, megállok egy pillanatra és az ablak felé fordulva kinézek egy 100
yardnyira álló magas fára, amelynek a tetején egy vállalkozó szellemű varjú egy közeli
varjútanyáról, első fészkét építi. Olyan erős északkeleti szél fúj, hogy a fa teteje erősen

3
hajladozik a támadó szél hatására; az a törékeny, botokból és a hajszálvékony fűből
szerkesztett fészek még sincs veszélyben, és a tojásain ülő anyamadár sem fél a vihartól.
Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a madár ösztönösen a legnagyobb erőt és biztonságot adó
alapelvekkel harmóniában építette meg a fészket. Először is, a fészek alapjaként egy
szétágazó ág villáját választotta ki, és nem két különálló ág között lévő teret, ezért
bármennyire hajladozzon is a fa, a fészek pozíciója sohasem változik és a struktúrája sincs
veszélyben.

Emellett a fészek kör alakú minta alapján épült, így biztosítva a legerősebb ellenállást
bármilyen külső nyomással szemben, ahogy belülről is a legnagyobb összetettséget adja a
céljának megfelelően, ezért bármekkora vihar tomboljon is, a madarak mindig kényelemben
és biztonságban vannak. Bár ez egy nagyon egyszerű és ismerős jelenség, mégis, mivel a
fészek felépítése szigorúan megfelel a matematika törvényeinek, a bölcsek számára
megvilágosító erejű példabeszédként mutatja, hogy valakinek a tettei csak a változatlan
alapelvekkel egyetértésben válnak tökéletesen biztossá és tökéletesen békéssé az események
bizonytalansága és az élet viharainak zűrzavarai közepette.

Egy ház vagy templom sokkal bonyolultabb szerkezet egy madárfészeknél, mégis ugyanazon
matematikai elveknek megfelelően épült, amelyek a természetben mindenfelé alapvetőek. Itt
figyelhető meg, ahogy az ember az anyagi dolgokban engedelmeskedik az egyetemes
alapelveknek; sosem próbálna meg egy házat a mértani arányosságok figyelmen kívül
hagyásával felépíteni, mert tudja, hogy egy ilyen épület nem lenne biztonságos, és
valószínűleg az első vihar a földig rombolná, ha nem omlana rá már az építés közben. Az
ember az anyag építésekor gondosan kell, hogy engedelmeskedjen a kör, a négyzet és a
szögek állandó alapelveinek, és vonalzó, mérőón és szögmérő segítségével olyan szerkezetet
emel, amely a legnagyobb viharnak is ellenáll, és biztos menedéket és védelmet nyújt
számára.

Az olvasó mondhatja, hogy mindez nagyon egyszerű. Igen, egyszerű, mert igaz és tökéletes:
annyira igaz, hogy a legkisebb kompromisszumot sem viseli el, és annyira tökéletes, hogy
senki sem tud rajta javítani. Az ember rengeteg tapasztaláson keresztül megtanulta az anyagi
világ ezen alapelveit, és látja az ezeknek való engedelmességben rejlő bölcsességet, én pedig
azért említettem őket, hogy ez elvezessen a szellemi és spirituális világban munkálkodó
állandó alapelvek vizsgálatához, amelyek pont ugyanennyire egyszerűek és ugyanilyen
végtelenül igazak és tökéletesek – mégis jelenleg annyira kevéssé értettek az ember előtt,
hogy minden nap áthágja őket, mert tudatlan a természetük tekintetében és öntudatlan abban a
tekintetben is, hogy ezzel folyamatosan milyen bajt hoz magára.

A szellemiben úgy, mint az anyagiban; a gondolatokban úgy, mint a dolgokban; a tettekben

úgy, mint a természet folyamataiban: mindegyik egy olyanfajta állandó szabályszerűségen
alapul, amely tudatosan, vagy tudatlanul figyelmen kívül hagyva kudarchoz, katasztrófához
vezet. Valójában ezen törvény, szabályozás ostoba megsértése az oka a világ fájdalmának és
bánatának. Az anyagban e törvény megjelenése matematikai, a szellemben erkölcsi. De a
matematikai és az erkölcsi nem különálló és egymással ellentétes, hanem egységes egész, két
nézőpontból vizsgálva. A matematika állandó alapelvei, amelyek tárgya minden, ami anyagi, a

4
teste mindannak, amelynek a szelleme erkölcsi; a morál örök vezérelvei pedig a szellemi
univerzumban munkálkodó matematikai alapvetések. Ugyanannyira lehetetlen sikeresen élni
figyelmen kívül hagyva az erkölcs alapelveit, mint sikeresen építkezni a matematika
szabályainak figyelmen kívül hagyásával. A karakter, mint a ház, csak akkor áll szilárdan, ha
az erkölcsi törvények jelentik az alapját, és ezeket is csak lassan, sok munkával, tettről tettre
lehet felépíteni; a karakter építésének téglái a tettek. Az üzlet, vagy az ember bármilyen
vállalkozása nemhogy nem állnak távol az örök szabályoktól, de csak az állandó alapelvek
betartásával állhatnak meg biztosan. Ahhoz, hogy stabil és hosszan tartó legyen a jólét, a
morál alapelveinek szilárd alapján kell nyugodnia, megerősítve a kiváló karakter és az
erkölcsi nagyság törhetetlen oszlopai által. Az a próbálkozás, hogy az erkölcsi alapelvek
megtagadásával építsünk üzletet, elkerülhetetlenül a kudarc valamilyen formáját fogja
eredményezni. Egy közösség sikeres tagjait nem az ügyeskedők és a csalók, de a
megbízhatóak és egyenesek között fogjuk megtalálni. A kvékerek az angol közösség
legbecsületesebb tagjaiként ismertek, és bár számuk kicsi, leginkább ők élnek jólétben.
Indiában a dzsainok, akik hasonlóképpen állnak számbelileg és lelki finomságuk tekintetében,
szintén országuk legsikeresebb emberei.

Az emberek „egy üzlet felépítésé”–ről beszélnek és valóban, egy üzlet ugyanannyira épület,
mint egy téglaház, vagy egy kőtemplom, jóllehet az építés folyamata szellemi. A jólét, mint
egy ház, tető az ember feje fölött, védelmet és komfortot biztosít számára. A fedél feltételez
egy alátámasztást, a támaszték pedig igényli az alapozást. A jólét teteje a következő nyolc
oszlopon támaszkodik, amelyek az erkölcsi következetesség alapjába vannak beleágyazva:

1. Energia
2. Takarékosság
3. Feddhetetlenség
4. Rendszerezettség
5. Együttérzés
6. Őszinteség
7. Pártatlanság
8. Önbizalom

A mindezen alapelvek hibátlan gyakorlatára épült üzlet annyira stabil és kitartó, hogy
legyőzhetetlen lesz. Semmi nem tudja megrongálni, semmi nem tudja aláásni virágzását,
semmi nem tudja megakasztani sikerét; lerombolni pláne nem lehet. Azonban ez a siker csak
addig lesz folyamatosan növekvő, amíg ragaszkodik az alapelvekhez. Másrészről viszont,
ezen alapelvek hiányában semmilyen formája nem lehetséges a sikernek, de még csak az üzlet
sem létezhet, mert semmi nem tudja létrehozni a részek közötti kohéziót; az a fajta élet, a
kötőrostok és tömörség fog hiányozni belőle, amelyek mozgatnak, test–formát adnak bármi
ilyesminek. Képzelj el egy embert, akinek a mindennapi életéből és gondolkodásából
hiányoznak ezek az alapelvek; még ha ismereteid ezekről a törvényszerűségekről csekélyek és
tökéletlenek is, mégsem képzelheted, hogy bármilyen munkát is sikerre vigyen. El tudod

5
képzelni őt úgy, ahogy egy élhetetlen csavargó zavarodott életét éli, de egy üzleti vállalkozás,
vagy bármilyen szervezet vezetőjeként, vagy mint az élet bármilyen részén felelős és vezető
egyéniségként nem. Képtelen vagy, mert felismered, hogy ez nem lehetséges. Az a tény, hogy
átlagos erkölcsiséggel és intelligenciával felruházva nem tudjuk elképzelni emberünket olyan
személyként, mint aki bármit is sikerre tudna vinni, bizonyítékul kellene szolgáljon
mindazoknak, akik még nem értették meg ezeket az alapelveket (és ezért úgy vélik, hogy az
erkölcs nem fontos tényező, inkább csak gátló körülmény a jóléthez vezető úton) arra, hogy a
következtetésük abszolút hibás, mert ha igaz lenne, az azt jelentené, hogy az erkölcsi alapok
nagyobb hiánya nagyobb sikerre is vezet.

Ez a nyolc alapelv tehát kisebb vagy nagyobb mértékben a kiváltó tényezője bármilyen
sikernek. A jólét minden formája alatt ezek az erős támoszlopok, és bármi szóljon is e
következtetés ellen, de bizonyos mértékben elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy
átitassanak, támogassanak minden erőfeszítést, amelyet az a fajta tökéletesség koronáz meg,
amit az emberek sikernek hívnak.

Igaz, hogy viszonylag kevés sikeres ember gyakorolja mind a nyolcat kiteljesedett
tökéletességükben, de akik ezt teszik, ők az emberiség vezetői, oktatói, iránymutatói; az
emberi társadalom támaszai, az emberi evolúció élharcosai.

Amíg azonban csak kevesek azok, akik képesek arra az erkölcsi tökéletességre, amely a
sikernek e csúcsát képes biztosítani, ezen alapelvek olyan erőteljesek a kimagasló
eredmények elérésében, hogy ezek közül akár csak kettő, három megtartása egymagában is
elégséges ahhoz, hogy átlagos mértékű jólétet és szűkkörű befolyást biztosítson, még ha csak
időszakosan is. Kettő vagy három területen való ilyen mértékű jártasság, karöltve egy
részleges gyakorlottsággal az összes, vagy majdnem az összes többiben már tartós, bár
korlátozott sikert és befolyást képes adni; ez szükségszerűen nőni és terjedni fog a – jelenleg
csak részlegesen a karakterbe vegyülő – alapelvekkel kapcsolatos mind nagyobb megértésből
és jártasságból következően.

Az emberi morál nagysága egyben sikere lehetséges mértékét is meghatározza. Ez annyira

igaz, hogy egy ember erkölcsi státusza alapján ismerni lehet (matematikailag megmérni)
végső sikerének, vagy kudarcának mértékét. A jólét temploma csak addig képes fennmaradni,
amíg morális oszlopai megtámasztják. Ahogy ezek meggyengülnek, bizonytalanná válik;
annyira fog majd meginogni és beomlani, amennyire tartóoszlopai meggyengülnek.

A végső kudarc és vereség elkerülhetetlen ott, ahol az erkölcsi alapelveket figyelmen kívül
hagyják, vagy ellenük szegülnek – elkerülhetetlen a dolgok természete szerinti ok és
hatásként. Ahogyan a feldobott kő visszaesik a földre, úgy mindent tett – jó és rossz –
visszatér ahhoz, aki megcselekedte. Minden erkölcs nélküli [unmoral] és erkölcs ellenes
[immoral] tett meghiúsítja azt a célt, amire eredetileg irányult, és minden, ily módon sikeres
tett egyre távolabbra löki attól, hogy megvalósuljon. Másrészről viszont, minden erkölcsös
cselekedet egy újabb ép tégla a jólét templomának falában, az erő egy új köre, szoborba öntött
szépség, amely támogatni fogja.

6
Egyének, családok, nemzetek nőnek és fejlődnek harmóniában, párhuzamosan erkölcsi erejük
és tudatosságuk növekedésével, – vagy elbuknak és eltűnnek, párhuzamosan erkölcsi
romlásukkal.

Csak az tud biztosan állni és kitartani – úgy szellemileg, mind fizikálisan –, aki edzett és
stabil. Az erkölcs nélküli az üresség, amiből semmi nem formálódhat meg. Az anyag
tagadása. Az erkölcs ellenes pusztít. Ez a forma tagadása. Ez a szellemi lecsupaszodás
folyamata: megingat és lebont, majd a szétszóródott anyagot otthagyja a bölcs építésznek,
hogy újra formába önthesse; a bölcs építész pedig az Erkölcs. Az erkölcs az anyag, a forma,
és építőerő egyben. Az erkölcsiség mindig felépít és megóv, mert ez a természete, lévén
ellentétes az erkölcs ellenességgel [immorality], amely mindig ledönt és pusztít. Az Erkölcs a
mesterépítész mindenhol, úgy az egyénekben, mint a nemzetekben.

Az erkölcs legyőzhetetlen, és aki ennek alapján áll mindvégig, az bevehetetlen kősziklán áll,
ezért vereséget szenvednie lehetetlen, és győzelme biztos. Meg lesz próbálva, mégpedig a
legvégsőkig, mert harc nélkül nem lehetséges a győzelem, és csak így tökéletesítheti
erkölcsének erejét. Az állandó alapelvek természetéből következik, hogy minden szépen és
tökéletesen megmunkált dolog erejét próbának kell alávetni és bizonyítani.

A fémrudakat, amelyek majdan a világ legnagyobb és legkeményebb feladataiban kell, hogy

helytálljanak, szigorú próbának veti alá a kovácsmester, hogy tesztelje anyaguk összetételét és
hatékonyságát, mielőtt elhagyhatnák a kovácsműhelyt. A téglagyártó félredobja azt a darabot,
amely nem bírja a legnagyobb hőséget. Ezért, aki a nagy és tartós sikert célozza, keresztül
kell, hogy menjen a legkülönfélébb körülmények feszítésein, erkölcsi természetének ki kell
állnia a kísértés lángjait, nemcsak, hogy nem meginogva, hanem megszépülve és
megerősödve. Olyanná válik, mint a legjobban megmunkált acélrúd, készen a
legmagasztosabb feladatra, hogy a kovácsmester legfinomabb acéljaként a világegyetem előtt
bizonyítsa értéke időtállóságát.

Az erkölcstelenség minden pontján támadható, és aki ezen az alapon áll, az a pusztulás

mocsarában végzi. Még, ha úgy is tűnik, hogy erőfeszítései maradandót alkotnak, végül mind
elporlad – a kudarc teljes lesz; ez elkerülhetetlen. Míg az erkölcstelen ember ebül szerzett
javai fölött örvendezik, a zsebe már lyukas, aranya szóródik szanaszét. De az, aki az
erkölcsből indul el, majd a megpróbáltatás órájában elhagyja, olyan, mint a tégladarab,
amelyik a tűz első próbájánál eltörik; nem való használatra, az univerzum félre fogja hajítani
– de nem véglegesen, mert ő élőlény, és nem egy darab tégla: ezért élhet, és tanulhat;
megbánhat és visszahelyeztethet.

Az erkölcsi erő az éltetője minden sikernek, és minden jólét fenntartó eleme. A sikernek
azonban különféle típusai vannak, és fontos, hogy ha az ember el is bukik valahol, felálljon és
karját újra, még nagyobb, még távolabbra mutató siker felé nyújtsa. Ha például egy író,
művész, vagy spirituális lángész fog üzleti vállalkozásba, lehet, mint ahogy gyakran meg is

7
történik, hogy kudarcot vall, de ha mindezt az előnyére és zsenialitásának tökéletesítésére
tudja fordítani, elérheti azt a sokkal magasztosabb sikert, amelyben valós ereje áll.
Kétségtelen, hogy sok milliomos cserélné el millióit Shakespeare irodalmi, vagy Buddha
szellemi sikerére, és úgy érezné, hogy jó vásárt csinált. A kivételes spirituális siker ritkán jár
együtt a javak bőségével, ugyanakkor semmilyen anyagi győzelem nem hasonlítható össze
vele nagyságában és pompájában. De én ebben a könyvben nem a szent vagy a spirituális
lángelme sikerének taglalására vállalkoztam, hanem annak a sikernek, amely egy nagyjából
átlagos férfi, vagy nő boldogulásával, örömével, egészségével – egyszóval jólétével
kapcsolatos, amely kisebb-nagyobb mértékben kötődik ugyan a pénzhez, de nem korlátozódik
csak erre; kiterjed és felölel minden emberi tevékenységet, leginkább, amely az egyén
körülményekhez való kapcsolatának harmóniájával foglalkozik, amiből a boldogságnak
nevezett elégedettségérzet fakad és amely elégedettséget úgy ismerünk, mint jólét. Hogy
elérjük ezt a célt, amely annyira vágyott az emberi faj tömegei számára, nézzük, hogyan
működik ez a nyolc alapelv, hogyan épül a magasban a jólét templomának teteje és fekszik
biztosan támoszlopaira.

3. Első oszlop – Energia

Az energia ereje munkál minden nagy teljesítmény mögött. Az élet az élettelen szenet tűzzé
változtatja, a vizet gőzzé; megtölti élettel és felerősíti a legátlagosabb képességűt is, amíg
meg nem közelíti a lángelme szintjét, a tökfej rest elméjét megérintve pedig azt élő tűzzé
alakítja.

Az energia egy morális érték, a vele ellentétes fogyatékosság a lustaság. Mint erény, lehet
fejleszteni, így a lusta válhat lendületessé, erőfeszítések megtételére buzdítva saját magát. Egy
erős, energikus emberrel összehasonlítva a lusta még csak félig sincs életben. Amikor utóbbi
még csak beszél bizonyos dolgok megtételének nehézségeiről, az előbbi már cselekszik.

A hatékony ember lényeges mennyiségű munkát elvégzett addigra, amire a lusta egyáltalán
képes volt felébresztenie magát reggel. Míg a lusta lehetőségre vár, a tevékeny fogta magát,
kiment, megtalált és felhasznált féltucat lehetőséget; már cselekszik, míg a másik még csak a
szemét dörzsöli.

Az energia egyike az elsődleges erőknek: enélkül semmit nem lehet megvalósítani. Ez a

cselekvés minden formájának alapvető eleme. Az egész világegyetem a fáradhatatlan és
kifürkészhetetlen energia megnyilvánulása. Az energia ténylegesen az élet, amely nélkül nem
létezhetne világegyetem, nem létezhetne élet. Ha az ember megszűnik cselekedni, ha teste
mozdulatlanul fekszik és minden funkciója megszűnt működni, azt mondjuk rá, halott; tehát
amilyen mértékben az ember képtelen a cselekvésre olyan mértékben halott. Az ember
mentálisan és fizikálisan cselekvésre van tervezve, és nem aljas tunyaságra. A test minden
izma – az erőfeszítés eszköze lévén –, teher a lustának. Minden csont és ideg a tartósságra van
kialakítva, minden funkció és képesség a helyes felhasználást szolgálja. Minden dolognak
szerepe van a cselekvésben, minden dolog a használat által tökéletesedik.

8
Miután így áll a helyzet, nincs jólét a lusta ember számára, nincs boldogság, nincs menedék,
és nincs pihenés; számára még az általa annyira vágyott nyugalom sem létezik, végül hontalan
számkivetetté válik; zavart, megkínzott, megvetett emberré, akiről a szólás bölcsen mondja:
„a lusta végzi a legnehezebb munkát”, mert módszeresen kerülve képességeinek kiművelését,
mindig a legnehezebb feladatokat vonja magára.

Mégis, a rosszul felhasznált energia jobb, mint ha egyáltalán nincs energia. Szent János
nagyon pontosan fogalmazta meg: „jobban örülök, ha akár forró, akár jéghideg vagy; a
langyosat kiköpöm a számból”. Itt a “forró” és a “hideg” két extremitást, az energia
átváltoztató képességét szimbolizálja, jó és rossz oldalai felől. A “langyos” állapot színtelen,
élettelen, haszontalan; még az sem lehet állítani, hogy akár erény vagy bűnös fogyaték,
pusztán csak meddő; üres, gyümölcstelen. Ha az ember bőven rendelkezésére álló energiáit
rossz célra fordítja, azzal olyan nagy mennyiségű problémát, fájdalmat és bánatot van magára,
hogy végül ilyen módon kényszeríti majd saját magát, hogy tapasztalatok útján tanuljon, és
újraépítse tetteinek alapját. A megfelelő pillanatban, mikor szellemi látása hasznos célokra
nyílik, hátat fordít korábbi útjának; új és helyes csatornákat vág energiái elvezetésére, és
ugyanannyira válik erőssé a jóban, mint amennyire az volt a gonoszban. Ezt az igazságot
gyönyörűen csillantja fel a régi mondás: „minél nagyobb a bűn, annál nagyobb a szentség”.

Az energia hatalom, amely nélkül nem lenne teljesítmény; még erény sem létezne, mert az
erény nem csak a gonosz nem tevésében áll, de ugyanúgy elsődleges a jó cselekvésében.
Vannak azok, akik próbálkoztak és kudarcot vallottak az energia helytelen felhasználása miatt.
Erőfeszítésük túl gyenge volt ahhoz, hogy tartós eredményt hozzon. Ők nem gonoszak, és
miután nem csinálnak akaratlagosan rosszat, gyakran úgy beszélnek róluk, mint olyan jó
emberekről, akik mindig kudarcot vallanak. De a rossz megtevésére irányuló
kezdeményezőkészség hiánya még nem jóság, csak gyengeség és erőtlenség. Az igazán jó
ember az, aki elég erős ahhoz, hogy rosszat tegyen, mégis úgy dönt, hogy energiáit a jó
cselekvésére fordítja: tehát ha nem adott egy jelentősebb mennyiségű energia, erkölcsi erő
sem létezik. Az összes ebben lévő jóság alvó és meg nem nyilvánult lesz. Nem fog közeledni
a jó felé, ahogy fizikai mozgás sem történhet mozgató erő nélkül.

Az energia az az erő, amely az élet minden területét, annak minden mozdulatát áthatja, akár
anyagi, akár spirituális dolgokról legyen szó. A “cselekvésre való felhívás” [call to action]
nem csak a katonától jöhet, de minden tanár ajkáról vagy tollából, a gondolkodás minden
fokozatán – felhívás minden embernek, hogy alvó energiáikat fogják cselekvésre és
határozottan veselkedjenek neki, bármilyen munka esik is épp a kezük ügyébe. Még a
szemlélődés és a meditáció emberei is folytonosan erőfeszítések megtételére szólítják föl
tanítványaikat. Energiára az élet minden szférájában ugyanúgy szükség van – és nem csak a
katona parancsai, a mérnök és a kereskedő szabályai, de a megváltók, bölcsek és szentek
majdnem minden megfigyelése: útmutatói a cselekvésnek.

A Nagy Tanítók egyikének tanácsa a tanítványaihoz, amely úgy szól: "Maradj mindig éber!"
tömören fogalmazza meg az energia fáradhatatlanságának szükségességét, ha valaki meg

9
akarja valósítani terveit; jó tanács ugyanúgy az üzletkötőnek, mint a szentnek. "A szabadság
ára a folyamatos éberség", ahol "szabadság"-on valaki meghatározott céljának az elérését
értjük. Ugyanezen Tanító szerint: "Ha valamit meg kell tenni, az ember tegye azt rögvest;
fogjon hozzá a lehető legnagyobb lendülettel!" A tanács bölcsességét akkor értjük meg, ha
emlékszünk arra, hogy a cselekedet teremtő, és hogy a növekedés és a fejlődés kizárólag
szilárd alapokon képes létrejönni. Hogy több energiára tegyünk szert, teljes mértékben fel kell
használnunk mindent, ami a birtokunkban van; csak az így cselekvőnek fog majd megadatni.
Erő és szabadság csak ahhoz az emberhez látogat el, aki a feladataihoz erős kézzel nyúl.

De az energiának, hogy eredményes legyen, nem csak helyes cél felé kell irányulnia, de
közben körültekintően kell ellenőrizni és megőrizni, megtartani. Az energiamegmaradás
törvénye egy modern meghatározás, amely azt a természetben megnyilvánuló alapelvet
hivatott kifejezni, amely szerint az energia sem nem vész el, sem nem lehet elpocsékolni. Az
az ember, aki energiáit eredményekben szeretné gyümölcsöztetni, ezen alapelv szerint kell
munkálkodnia. A zaj és a kapkodás túl sok elvesztegetett energiát jelent: "minél inkább
kapkodunk, annál inkább csökken a sebességünk". A nagyobb zaj általában kisebb
teljesítménnyel jár együtt. Ha több a beszéd, kevesebb a tett. A tényleges munkát végző gőz
nem hallható, a zajt a elszökő gőz kelti. Csak a puskapor koncentrált munkája vezeti a
puskagolyót a célba.

Amilyen mértékben képes valaki felerősíteni energiáit a megtartásuk által, és koncentrálni

őket a cél elérése érdekében, olyan mértékben tudja megtapasztalni a nyugalmat és a csendet.
Téveszme, hogy a zaj egyben erőt jelent. Nincs gyerekesebb a zajosan dicsekvőnél.
Fizikálisan felnőtt, mentálisan éretlen, és mivel mindenhez gyenge és bármilyen teljesítményt
felmutatni képtelen, igyekszik hangosan hirdetni, hogy mi mindent tett már le az asztalra,
vagy mi mindenre volna lehetősége.

"A nyugodt vizek a mélyben futnak"; az univerzum hatalmas erői nem hallhatók. A
legnagyobb erő a legnagyobb nyugalomban van. A nyugalom biztos jele az erős, kiművelt,
türelemmel fegyelmezett elmének. A nyugodt ember tudja a dolgát és efelől nincsenek
kétségei. Szavai kevesek, de sokat mondanak. Elképzelései jól megtervezettek, biztosan
működnek, mint egy jól kiegyensúlyozottan működő gépezet. Messze előre lát és egyenesen
tör a célja felé. Mindenki ellenségét, a Megpróbáltatást barátjává változtatja, és hasznos
eszközzé teszi önmaga számára, mert körültekintően tanulmányozta, "hogyan egyezz ki
ellenfeleddel, amíg utaitokon együtt jártok". Mint egy bölcs tábornok, előre lát minden
vészhelyzetet. Ez az ember valóban előre felkészült mindenre. Elmélkedett, megvizsgált
minden okot; az összes lehetőség minden kimenetelét számba vette. Ezt az embert soha nem
lehet meglepni. Soha nem kapkod, mindig biztosan tart a célra, mindig szilárdan áll a talajon.
Már azt hihetnéd, elkaptad, csak hogy később rájöjj, nagy kapkodásodban megbotlottál és ő
fogott meg téged. Vagy még inkább – vágyva már egy kis nyugalomra –, te zavartad bele
magadat abba csapdába, amelyet az ő számára készítettél elő.

Ösztöneid nem szállhatnak harcba megfontoltságával – már az első összecsapásnál

megbuktatnak. Kontrollálatlan energiáid nem fordulhatnak szembe gőzgépe összpontosított
nyomatékának bölcsen irányított erejével. Fegyverei az összes irányt célozzák. Fegyelmén

10
keresztül kifejlesztett mentális dzsiu-dzsicuja oly módon találkozik ellenfelével hogy az
önmagát semmisíti meg. Dorgáld meg őt haragos szavakkal és könnyed válaszába bújtatott
rosszallása butaságod kellős közepébe fog betalálni, haragod tüzét a megbánás hamvaiba
süllyesztve. Ha vulgáris személyeskedéssel közelítesz hozzá, egy pillantásával megszégyenít
és észre térít. Fel van készülve minden eshetőségre, tehát fel van készülve minden emberre –
de rá senki sincs felkészülve. A jelenlétében minden gyengeség megvilágíttatik. Természetes
eréllyel ad ki utasítást, amelynek higgadtsága nála szokványos és öntudatlan.

A nyugalom, amely nem összetévesztendő a döglött bágyadtsággal, a koncentrált energia

csúcsa, amely mögött a fókuszált elme található. A nyugtalanságban, izgatottságban a szellem
szétszóródik, felelőtlenné, súlytalanná és erőtlenné válik. A zavart, zaklatott ember nem képes
hatni. Taszít, nem vonz. Elmereng azon, hogy könnyelmű szomszédja miért sikeres és miért
keresett, míg ő, aki folyamatosan siet, aggódik, zakatol – ezt "iparkodás"-nak hívja –, folyton
elbukik és mindenki elkerüli. A szomszédja, aki valójában nem könnyelmű, ámde nyugodtabb
ember lévén összeszedettebb munkát tud végezni és rátermettebben teszi a dolgát; magabiztos
és férfias: ez sikerének és hatékonyságának oka. Energiái irányítottak és él is velük, míg a
másik szétszórja energiáit és visszaél velük.

Az energia tehát a jólét templomának első oszlopa és enélkül az elsődleges és leglényegesebb

eszköz nélkül nem lehetséges a jólét. Az energiahiány a kapacitás hiányát jelenti; nincs férfias
önbecsülés és függetlenség a munkanélküliek között. Nagyon sok olyat lehet találni, aki
munkanélküliségét ezen esszenciális, munkához való energia puszta hiányának köszönheti. Az
az ember, aki órákon át áll az utca sarkán kezét zsebébe dugva, pipával a szájában, várva arra,
hogy valaki meghívja őt egy korsó sörre, az kevéssé valószínű, hogy munkát fog találni. Vagy,
ha rá is talál a lehetőség, nem fogja azt elfogadni. Aki testileg petyhüdt és mentálisan inaktív,
az egyre inkább ilyenné fog válni minden egyes nappal, tehát egyre kevésbé válik alkalmassá
a munkára. Tehát egyre kevésbé válik alkalmassá arra is, hogy éljen. Az energikus ember
keresztül mehet olyan időszakokon, amikor átmenetileg nincs munkája és szenvedhet emiatt,
de számára elképzelhetetlen, hogy hosszútávon munkanélküli legyen. Vagy talál munkát, vagy
csinál magának; a tétlenség fájdalmas számára, a munka pedig örömmel tölti el, és aki örömet
talál a munkában, nem marad sokáig állás nélkül.

A lusta nem kíván alkalmazásba kerülni. Elemében érzi magát, ha nem csinál semmit.
Vizsgálódásának legfőbb tárgya: "Kerülni a megerőltetést". Elképzelése a boldogságról
egyfajta félkábulatban való vegetálás. Nem alkalmas és nem alkalmazható. Még az extrém
szocialisták is, akik igyekeznek minden munkanélküliséget megszüntetni, a gazdagság
küszöbén elbocsátanák a lusta, nemtörődöm és veszteséget hozó szolgálót, munkást – így
adva még egy főt a munkanélküliek seregének –, mert a lustaság az egyike a legalantasabb
fogyatékosságoknak, és minden szorgalmas és józan gondolkodású ember számára
visszataszító.

De az energia egy összetett erő. Nem áll önmagában. Olyan kvalitások olvadnak össze benne,
amelyek az erőteljes karaktert alkotják és a jólét eléréséhez szükségesek. Ezek a kvalitások

11
legfőképpen a következő négy karakterjegyben találhatóak meg:

1. Gyorsaság
2. Éberség
3. Szorgalom
4. Lelkiismeretesség

Az energia oszlopa tehát egy vasbeton szilárdságú tömeg – a fenti négy rendíthetetlen elem
kompozitja. Áthatóak, tartósak, arra terveztettek, hogy kiállják a megpróbáltatások legvadabb
viharait is. Mind a négy hozzájárul az élethez, az erőhöz, a kapacitáshoz és a fejlődéshez.

A Gyorsaság egy értékes tulajdon. A megbízhatóság ennek a folyománya. Azokban az

emberekben lehet bízni, akik éberek, gyorsak, pontosak. És bízni lehet abban is, hogy
elvégzik a rájuk bízott feladatot, mégpedig hatékonyan és jól. Azok a főnökök, akik gyorsak,
erősítik azokat, akik nekik dolgoznak, és korbácsot jelentenek azok számára, akik inkább a
dolgok elkerülésében jeleskednek. Ők a kiteljesedett fegyelem eszközei azok számára, akik
egyébként nem tudnák magukat fegyelmezni. Így, segítve saját hasznosságukat és sikerüket,
támogatnak másokat is abban, hogy hasznosak és sikeresek legyenek: ezzel tudván
megmutatni a fegyelem lényegét másoknak. Egy kedvetlen munkás, aki folyamatosan halogat
és mindig le van maradva, teherré, nyűggé válik mások számára és munkáját értéktelennek
fogják tartani. Döntés és igyekezet: a gyorsaság cselédei – értékes segítők a jólét eléréséhez.
Az üzleti élet szokványos területein a buzgalom a megmentő erő, a gyorsaság pedig a profit
szinonimája. Kétséges, hogy valaki, aki a folytonos halogatásáról ismert, bármikor is
sikeressé tudjon válni az üzletben. Én legalábbis még egy példát sem láttam erre, olyat viszont
sokat ismertem, akik kudarcot vallottak.

Az Éberség az elme minden képességének és erejének őrzője. Ez az a strázsa, amely

bármilyen erőszakos, vagy romboló elem bejutását megakadályozza, valamint közeli barátja,
és védelmezője minden sikernek, szabadságnak és bölcsességnek. Az elme éber attitűdje
nélkül az ember bolond, és a bolondok számára nem terem jólét. A bolond megengedi, hogy
elméjét jártukban-keltükben kirabolják és megfosszák gravitációjától, nyugalmától és
ítélőképességétől mindenféle erőszakos gondolatok és érzések. A bolond mindig nyitva
hagyja elméjének ajtaját minden aljas betolakodó előtt. Annyira gyenge és bizonytalan, hogy
az érzelmek legkisebb impulzusa ki tudja billenteni egyensúlyából és elborítani. Viszont jó
példát mutatnak másoknak arra, hogy milyenek ne legyenek. Mindig sikertelen, mert egy
ostoba minden embert taszít és nincs olyan közösség, amely tisztelettel fogadná. Ahogy a
bölcsesség az erő, az ostobaság a gyengeség csúcspontja.

Az éberség hiánya megmutatkozik a figyelmetlenségben és az élet mindennapos részleteit

illető általános petyhüdtségben. A figyelmetlenség az ostobaság egy másik neve. A
figyelmetlenséget megtaláljuk a sikertelenség és a nyomor nagy részének gyökerénél. Senki,
aki a hasznosság és a jólét bármilyen fajtáját célozza is meg (lévén a társadalombeli
hasznosság, illetve az egoista bőség nem kompatibilis dolgok), senki sem engedheti meg
magának, hogy ne legyen éber tetteinek, tettei másokra való hatásának, illetve mindezek saját
magára való visszahatásának tekintetében. Már karrierje kezdetén rá kell ébrednie saját
személyes felelősségére. Tudnia kell, hogy bárhol legyen is – otthon, a könyvelőnél, a
pulpituson, a boltban, iskolában, vagy az eladópult mögött; társaságban, vagy egyedül,

12
munkában vagy szórakozásban: a magatartása fizikailag is kihat a karrierjére, akár jó, akár
rossz irányban, mert a viselkedésnek van egy nagyon finom behatása, amely minden férfin,
nőn és gyereken rajta hagyja nyomát; mindenkin akit megérint. Ez a "nyom" meghatározó
jelentőségű az egyes individuumok egymáshoz való viszonyulásában. Ez az oka annak, hogy
a helyes viselkedés kiművelése ilyen fontos része egy összefüggő társadalom életének.

Ha egy zavaró és kellemetlen mentális defektust hurcolsz magaddal, akkor ezt nem szükséges
megnevezni, vagy akár csak ismerni is ahhoz, hogy mérgével áthassa kapcsolataidat.
Rozsdája áteszi magát mindent erőfeszítéseden, eltorzítja boldogságodat és jólétedet, ahogy
egy erős sav beleeszi magát és eltorzítja még a legfinomabb acélt is. Másrészről, ha
megbízható és harmonikus szellemi jólétnek örvendesz, a körülötted lévőknek nem szükséges
megértenie ezt ahhoz, hogy hatással legyen rájuk. Jószándékkal fognak feléd közeledni,
gyakran anélkül, hogy tudnák, miért; ez a kellemes minőség a legjobb szórakozásod lesz
minden kapcsolatodban barátokat és lehetőségeket szerezve neked, emellett segítve
vállalkozásaid sikerét. Még kisebb hibáidat, inkompetenciaidat is kijavítja és elfedi.

Így tehát a világ olyan mértékben fog nekünk juttatni, amilyen mértékben mi magunk is
juttattunk. Rosszért rosszat, a jóért jót. Tökéletlenségért hatástalanságot és sikertelenséget;
kiemelkedő viselkedésért hosszantartó erőt és a siker kiteljesedését. Tehát mi cselekszünk, a
világ válaszol rá. Az ostoba másokat okol sikertelenségéért, nem látja a hibát magában; a
bölcs figyel, kijavítja magát – így sikere biztosítva van.

Az az ember, akinek elméje éber és tettrekész, értékes eszközökkel bír céljai eléréséhez, és aki
teljesen eleven és éberen figyel minden alkalomra és minden lehetőségre, ellenszegül minden,
a karaktert eltorzító hiányosságnak – mégis milyen esemény, körülmény, ellenség tudná
legyőzni és készületlenül találni? Mi tudná megakadályozni, hogy elérje a leghelyesebbet és
mindazt, amit célul tűzött ki?

A szorgalom örömhöz és bőséghez vezet. A kimagaslóan szorgalmas emberek a legboldogabb

tagjai egy közösségnek. Nem mindig ők a leggazdagabbak – már, ha gazdagságon bizonyos
mennyiségű felesleges pénz birtoklását értjük – de mindig ők a legnyugodtabbak,
legörömtelibbek, és a legelégedettebbek azzal, amivel foglalkoznak és amijük van – ezért ők a
gazdagabbak, ha gazdagságon azt értjük, hogy valaki bővebben áldott. A tevékeny
embereknek nincs idejük szomorkodni, búslakodni, nem járatják önző módon agyukat
hibáikon és problémáikon. Azok az eszközök a legfényesebbek, amelyeket sűrűn használunk;
a leginkább foglalkoztatott emberek tudják leginkább fényüket és szellemük frissességét
megőrizni. A használatlan eszközök gyorsan fényüket vesztik; aki idejét pazarolja, azt
búskomorság és beteges szeszélyek támadják meg. Ha valaki "időtöltés"-ről beszél, az
majdnem olyan, mintha bevallaná gyengeelméjűségét, mert ez a világ oly mértékben el van
árasztva a tudás forrásaival, hogy minden erős elmével és jó szívvel rendelkező ember, rövid
életének összes pillanatát és minden napját hasznosan és boldogan tudja tölteni. Ha, csak egy
fikarcnyit is, törődik az idővel, az csak azért van, hogy megállapítsa, túl rövid ahhoz, hogy
mindent elvégezzen, amit szeretne.

A szorgalom az egészséget és a jólétet is elősegíti. A tevékeny ember fáradtan fekszik le

minden este. Pihenése mély és édes, reggel korán kel, frissen és erősen a következő nap
örömteli munkájára. Étvágya és emésztése jó: mártása a kikapcsolódás, frissítője az
erőfeszítés. Milyen dolga lehetne egy ilyen embernek a szomorúsággal és a melankóliával?
Az ilyen kórok azoknak a társai, akik keveset tesznek, és túlzóan étkeznek. Azok az emberek,
akik hasznossá teszik magukat a közösség számára, a közösségtől cserébe teljes egészséget,

13
boldogságot és jólétet kapnak. Ők teszik könnyűvé a napi munkát, ők mozdítják meg a világot
és ugyan ők a nemzet aranya és a Föld sója.

A „lelkiismeretesség” mondta a Nagy Tanító, "az út a halhatatlanságba. Mindazok, akik a

lelkiismeretben vannak, sose halnak meg; akik pedig nincsenek a lelkiismeretben, olyan,
mintha máris halottak volnának." A lelkiismeretesség azt jelenti, hogy teljesen a megoldandó
feladatnak szenteljünk magunkat. Csak tetteinkben élünk. A leglelkiismeretesebb emberek
elégedetlenek mindennel, ami csak egy kicsit is silányabb a legnagyobb tökélynél. Bármit
tesznek is, mindig elérik ezt a tökéletességet. Olyan sok a nemtörődöm, félszívű ember, akik
teljesen meg vannak elégedve egy szegényes teljesítménnyel is, hogy a lelkiismeretesek
fényesen csillognak mellettük tökéletességükben. Mindig nagyon sok "üresedés" és
megteendő szolgálat van a hasznosság különböző szintjén a lelkiismeretes emberek számára.
Sosem volt és nem is lesz olyan lelkiismeretes férfi vagy nő, aki ne találta volna meg a
számára megfelelő helyet, feladatot. Az ilyen emberek alaposak, gondosak és fáradhatatlanok.
Nem pihennek, amíg a dolgok lehető legjobban nincsenek megtéve. Az egész világ
folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy megjutalmazza a legjobbakat. Mindig kész a teljes
árat megfizetni a tökéletesség – akár csak időleges – megjelenéséért akár pénzben, akár
hírnévben, barátokban, hatóerőben, boldogságban, látókörben vagy életben, legyen akár szó
anyagi, intellektuális vagy spirituális dologról. Bármi legyen is a foglalkozásod –
bolttulajdonos, vagy egy áldott tanár, kétség, vagy aggodalom nélkül nyújthatod a legjobb
teljesítményt a világnak. Ha a lelkiismeretesség kitörölhetetlenül rányomja bélyegét dolgaidra
előbbi esetben, szavaidra utóbbiban, vállalkozásod virágozni fog, tanaid fennmaradnak.

A lelkiismeretes emberek gyorsan haladnak előre munkájukban, karakterük gyorsan fejlődik.

Eképp lehet, az, hogy élnek és "nem halnak meg", mert egyedül a stagnálás jelent halált, és
ahol folyamatos fejlődés és egyenletesen növekedő tökéletesség van jelen, ott a pangást és a
halált elnyeli a tevékenység és az élet.

Az első oszlop felépítése és szerkezete így megmagyaráztatott. Aki ezt jól építi fel, hogy
biztosan és egyenesen álljon, erős és tartós támaszt talál benne életének vállalkozásában.

4. Második oszlop – Takarékosság

Úgy mondják, a Természet nem ismeri a vákuumot. Nem ismeri a pazarlást sem. Az isteni
gazdaságban a természet mindent megtart és jó célra fordít. Kémiai úton még a salakanyagot
is lebontja és új formákat épít belőlük. A természet eltávolít minden szennyeződést; nem
megsemmisítve, hanem átváltoztatva – megédesítve és megtisztítva, szép, hasznos és jó célok
szolgálatába állítva.

A takarékosság egy általános alapelve a természetnek – az embernek pedig egy erkölcsi

minősége, és ez az a minőség, amely által energiáit megőrzi és mint működő egység tartja fent
saját helyét a dolgok szövetében.

A pénzügyi értelemben vett takarékosság épp csak egy szelete ennek az alapelvnek, vagy
inkább egy anyagi szimbóluma annak a takarékoskodásnak, ami teljes mértékben szellemi,
amelynek a transzmutációi pedig a spirituálisba vetülnek. A pénzügyi gazdaság szereplője a
rezet ezüstre váltja, az ezüstöt aranyra, az aranyat bankjegyekre, a bankjegyeket pedig
bankszámlákon szereplő jelekké. A pénz ilyen, könnyebben felhasználható formákba való
átváltása révén gyarapszik, ügyleteinek pénzügyi irányításán keresztül. A spirituális gazdaság
szereplője az érzéseket intelligenciára, az intelligenciát alapelvekre, az alapelveket

14
bölcsessége váltja; a bölcsesség pedig nem nagy számú, de annál nagyobb hatású tettekben
nyilvánul meg. Ilyen tranzakciók által válik karakterének és életfolyamatainak
haszonélvezőjévé.
Minden dolog tekintetében – akár anyagi, akár szellemiről legyen szó –, az igazán takarékos a
középút, akár anyagi, akár szellemi, a pazarlás és a túlzott visszatartás között. Amit
elpazarolunk, akár anyagi, akár szellemi energia, azt erőtlenné tesszük; amit önzően
visszatartunk és felhalmozunk, hasonlóképpen veszti erejét. Ahhoz, hogy akár tőkénk, akár
szellemünk erejét megőrizzük, koncentrálnunk kell ezeket, de a koncentrációt a helyes
felhasználásnak kell követnie. A pénz, vagy az energia felhalmozása csak eszköz: a cél a
felhasználás; és az is csak akkor „felhasználás”, ha teljesítményt hoz létre.

Egy mindent figyelembe venni kívánó takarékosságnak hét terület között kell megtalálni a
középutat: Pénz, Étel, Ruházkodás, Rekreáció, Pihenés, Idő és Energia.

A pénz a csere szimbóluma és a vásárlóerőt képviseli. Mindazok, akik borzasztóan vágyják a

gazdagságot ugyanazok, akik nagyon szeretnék elkerülni az adósságot; mindüknek meg kell
tanulniuk, hogyan osszák el javaikat, hogyan költekezzenek bevételüknek megfelelően –
olyan módon, hogy legyen egy folyamatosan növekvő működő tőke, vagy egy kevés félre
téve, készen bármilyen vészhelyzetre. Ha meggondolatlanul költjük pénzünket értéktelen
örömökre, vagy káros luxusra, akkor pénzünket elpazaroljuk és leromboljuk erőnket. Bár
valóban csak egy korlátozott és nem elsődleges erő, de lehetőséget és képességet biztosít,
hogy általa beszerezhessünk bizonyos lényegi dolgokat, tehát mégiscsak erő, mégpedig olyan,
amely nagymértékben hat mindennapi életünk részleteire. A pazarló sohasem lehet gazdag, ha
pedig valaki gazdagnak születik, így biztos, hogy gyorsan el fog szegényedni. A boldogtalan
minden felhalmozott aranyával együtt sem mondható gazdagnak, mert mindig szükségben
van, és tétlenül heverő aranya meg van fosztva vásárlóerejétől. A takarékos és az okos jó úton
haladnak a gazdagság felé, mert egyrészt okosan költenek, másrészt körültekintően gyűjtenek,
és fokozatosan bővítik hatókörüket, ahogy egyre több eszközük lesz erre a célra.

A szegény, aki gazdaggá akar válni, az alapoktól kell, hogy kezdje és nem szabad sem
vágynia, sem megpróbálnia gazdagnak tűnni, messze túlnyújtózkodva lehetőségei határán.
Közel a földhöz mindig sok hely akad, és széles a működési kör. Ugyanakkor biztonságos
hely a kezdéshez, mert semmi sincs lejjebb, följebb viszont ott van minden. Sok fiatal
üzletember útja gyorsan vezet a bajba a nagyzolás és a felvágás miatt, amiről ostobán azt
képzeli, hogy elengedhetetlen a sikerhez, de csak önmagát csapja be, ami gyorsan romlásba
juttatja. Egy mértékletes és valós indítás bármilyen működési körben sokkal inkább fogja
biztosítani a sikert, mint valaki pozíciójának és fontosságának túlhajtott mutogatása. Minél
kisebb a rendelkezésre álló tőke, annál kisebbnek kell lennie a működési körnek. A tőkének a
működés körével úgy kell összeillenie, mint a kéznek a kesztyűvel; passzolniuk kell
egymáshoz. Tőkédet összpontosítsd az általa biztosított lehetőségek körébe, és bármennyire
korlátozott legyen is az a kör kezdetben, idővel kiszélesedik ahogy az erő összegyűlő
lendülete megkívánja.

Mindenek felett figyelj arra, hogy elkerüld a fösvénység és a tékozlás két túlzását.

Az étel az életet, a vitalitást; mind a fizikális, mind a szellemi erőt képviseli. Az evés-ivásban
ugyanúgy létezik középút, mint bármi másban. Annak az embernek, aki a jólét elérését
célozza, jól-, de nem túl-tápláltnak kell lennie. Az az ember aki éhezteti a testét akár
nyomorúságban, akár aszkéta beállítódása folytán – mindkettő a hibás takarékosság egy
formája –, az fogyasztja szellemi erejét és elgyengíti testét ahhoz, hogy céljai elérésének erős

15
eszközévé tegye. Az ilyen ember elméje beteges, ami egy olyan állapot, amely csak bukáshoz
vezethet.

A falánk ugyanakkor a túlzás által rombolja önmagát. Elállatiasított teste mérgek tárhelyévé
válik, amely betegséget és romlást fog vonzani, míg elméje lealjasodik; zavarodottá, ezáltal
tehetetlenné válik. A falánkság egyike a legalacsonyabb és legállatiasabb ösztönöknek, amely
ellenszenves mindazoknak akik a mértékletességet tartják szem előtt.

A legjobb munkások és a legsikeresebb emberek azok, akik a legmértékletesebbek evésben és

ivásban; elegendő, de nem túl sok tápanyag felvételével maximális fizikai és szellemi
erőnlétet érnek el. Ilyen módon ellátva mértékletességgel, képessé válnak arra, hogy erősen és
örömtelin vívják meg az élet harcát.

A ruházkodás a test takarását és védelmét szolgálja, noha gyakran ezen (takarékos)

lényegéből kiragadva az üres hivalkodás eszközévé teszik. Itt a két elkerülendő véglet a
nemtörődömség és a hiúság. A szokást nem szabad és nem is szükséges figyelmen kívül
hagyni; a tisztaság pedig mindenkinek ugyanolyan fontos. A rosszul öltözött és ápolatlan férfi
és nő vonzza a sikertelenséget és a magányt. Az ember öltözéke legyen összhangban az
életben betöltött szerepével: legyen jó minőségű, jól szabott és alkalomhoz illő. A ruházat
jobb, ha úgymond, jól „bejáratott”, de ne tegyük félre addig sem, amíg viszonylag új. Legyen
bár az ember szegény, sem az önbecsülését sem mások megbecsülését nem veszíti azzal, ha
kopottas ruházatot hord, ha az tiszta, és teste jól ápolt. De a hiúság, amely túlzó luxushoz
vezet az öltözködésben szintén fogyaték, amelyet hangsúlyozottan kerülnie kell egy erkölcsös
embernek. Ismertem olyan hölgyet, akinek 40 estélyije volt a szekrényben, és olyan férfit,
akinek 20 sétabotja, ugyanannyi kalappal és néhány tucat esőkabátja. Megint egy másiknak
pedig valami 20-30 pár csizmája. A gazdagok, akik ilyen módon pocsékolják pénzüket
fölösleges ruhák báláira, szinte meghívják magukhoz a szegénységet, mert ez pazarlás, és a
pazarlás szükséghez vezet. A számolatlanul elköltött pénzt jobban is fel lehetne használni,
mert a szenvedés nagyszámú, a jótékonykodás pedig nemes.

A ruházkodásban és az ékszerviseletben megnyilvánuló feltűnő fitogtatás közönséges és üres

elméről beszél. Mértékletes és kulturált emberek visszafogottak és ildomosak
öltözködésünkben, és bölcsen költik pénzüket kultúrájuk és erkölcsiségük kiművelésére. Az
oktatás és a fejlődés nagyobb fontosságot képvisel számukra, mint az üres és fölösleges
ruházkodás. Irodalom, művészet és tudomány előnyt élvez. Az igazi kifinomultság az
elmében és a viselkedésben nyilvánul meg, az erénnyel és intelligenciával díszített elme nem
tud attraktivitásához semmit hozzáadni, de a test hivalkodó mutogatásával még el is vonhat
tőle. A test ékesítésével haszontalanul töltött időt sokkal gyümölcsözőbb tevékenységgel is el
lehetne tölteni. Az egyszerűség a legjobb, a ruházkodásban csakúgy, mint ahogy más
dolgokban is; jóízlésről és jómodorról beszél.

A kikapcsolódás egyike az élet szükségszerűségeinek. Minden férfinak és nőnek kell, hogy

legyen valami meghatározó tevékenysége, mint életének fő tárgya, amelyhez meghatározott
mennyiségű időt rendel hozzá, és amelytől csak bizonyos és korlátozott időperiódusokra
fordul el, amelyet kikapcsolódásra, pihenésre használ. A kikapcsolódás lényege a test és
szellem teljesítőképességének növelése, amelyet az egyén fontos tevékenységeiben
megnyilvánuló növekvő erő kísér. A kikapcsolódás ily módon eszköz, nem pedig cél, és ezt
mindig észben kell tartani, mert sokak számára a pihenés valamilyen formája, miután ártatlan
és önmagában is jó, később annyira lenyűgözővé válik, hogy fennáll a veszélye, hogy átveszi
az élet céljának szerepét, elhagyva a munkát az öröm kedvéért. Ha valaki az életet játékok és

16
gyönyörök végtelen körforgásává teszi, amelyből kimarad az élet valós célja, azzal úgymond
fejtetőre állítja az életet, ilyen képpen teremtve monotóniát és enerváltságot önmagának. Akik
így tesznek, a halandók közül a legboldogtalanabbak; lankadtságtól, közönytől, rosszkedvtől
szenvednek – ahogy egy mártás segíti az emésztést, de csak nyomorhoz vezethet, ha az élet
értelmévé válik. Csak, amikor az ember elvégezte napi munkáját, fordulhat a
kikapcsolódáshoz szabad elmével és könnyű szívvel, és úgy a munkája, mint minden
szórakozása a boldogság forrásává válik.

A pihenés tekintetében a helyes takarékosság abban nyilvánul meg, hogy ne szentelje valaki a
teljes idejét a munkának, de a pihenésnek se, viszont mindkettőre ossza ki a megfelelő helyet
és időt, és e kettő megfelelő váltakozásaival töltse ki az életet, így téve létezését
hosszantartóvá és gyümölcsözővé.

Minden elfogadható váltakozás pihentető. A szellemi munkás tevékenysége mind

minőségében, mint mennyiségében javulni fog, ha a kijelölt időben kicsit leteszi munkáját egy
pihentető és felfrissítő kikapcsolódás kedvéért, míg a fizikai munkás minden tekintetben
javítani fogja munkáját, ha akár hobbiként, akár tanulási célzattal elmélyed valaminek a
tanulmányozásában, vizsgálatában.

Ahogy nem töltjük minden időnket evéssel, alvással vagy pihenéssel, ugyanúgy csak sporttal
vagy az élvezetekkel sem volna szabad. De a kikapcsolódásnak ezzel együtt meg kell, hogy
legyen a maga rendes helye, természetes frissítőként, életünk gazdaságának tervében.

A pihenés az erőfeszítések utáni helyreállításra való. Minden önmagát megbecsülő embernek

lényegi munkát kell végeznie minden nap, hogy álma pihentető és édes legyen, ébredése
pedig friss és üde.

Eleget kell aludni de nem túl sokat; akár nagyon kíméljük magunkat, akár nélkülözünk:
mindkettő káros. Könnyű dolog kitalálni, mennyi alvásra van valakinek szüksége. Ha korán
fekszik le és korán kel fel minden egyes reggel (és mindig egy kicsivel korábban, ha szokása
hosszan időzni az ágyban), nagyon pontosan fel lehet mérni, és beállítani azt az
időmennyiséget, amely a legtökéletesebb kipihentséghez kell. Ahogy az alvással töltött órák
száma egyre rövidül, úgy lesz az alvás egyre mélyebb és édesebb, a felkelés pedig egyre
éberebb és derültebb. Mindazok, akik jól akarnak teljesíteni a munkájukban, ellent kell, hogy
álljanak a nemtelen pihenésnek és az önmagunkkal való túlzott törődésnek. Az élet igazi célja
a hasznos, gyümölcsöző tevékenykedés és nem a pihenés, ami csak addig jó, amíg kiszolgálja
tevékenységünk fő célját. A lustaság és a jólét soha nem lehetnek társak – még csak meg sem
közelíthetik egymást. A lusta sosem fog sikert elérni, a bukás viszont gyorsan megtalálja és
otthagyja legyőzötten. A pihenésnek a mind nagyobb erőfeszítés érdekében kell támogatnia
minket, és nem a hanyag kényeztetés kedvéért. Amikor a test ereje helyreállt, a pihenés
betöltötte célját. Az aktivitás és a pihenés közötti egyensúly lényegesen hozzájárul
egészségünkhöz, boldogságunkhoz és jólétünkhöz.

Az idő, mindnyájan számára egyenlő mértékben áll rendelkezésre. A nap senki számára nem
hosszabbodik meg, ezért azon kell lennünk, hogy ne pazaroljuk értékes perceit. Haszontalan,
aki saját maga kényeztetésére örömök hajszolásával tölti idejét; egyszerre csak azt látja, hogy
megöregedett, miközben semmit nem végzett el. Aki viszont hasznos dolgokat keres minden
tovatűnő percben, becsületben és bölcsességben öregszik meg – a jólét pedig mindig társa
lesz. Az elvesztegetett pénzt vissza lehet szerezni, a megromlott egészséget helyreállítani, de
az elpazarolt időt nem lehet visszanyerni soha.

17
Régi mondás, hogy „az idő pénz”. Ez hasonló módon igaz az egészségre, erőre, tehetségre és
bölcsességre – összhangban felhasználásuk módjával; ahhoz pedig, hogy időnket helyesen
használjuk, meg kell ragadnunk a perceket akkor, amikor érkeznek, mert ha egyszer
tovatűnnek, már nem lehet őket visszaforgatni. Érdemes a napot részekre bontani, kiadagolni
és minden tevékenységnek (munkának, pihenésnek, étkezésnek, kikapcsolódásnak) meg kell,
hogy legyen a saját „adagja”, amikor csak azzal foglalkozunk. A felkészülésre szánt időt nem
szabad figyelmen kívül hagyni, elhanyagolni. Az ember bármit is csinál, jobban fogja csinálni
és sikeresebb lesz tevékenysége, ha napjának egy-egy kis részét a munkához való
előkészületekre szánja. Aki korán kel azért, hogy mérlegeljen, megfontoljon, előre tervezzen,
adott tevékenységében egyre nagyobb jártasságot és sikert fog elérni annál, aki az utolsó
pillanatig ágyban marad, és csak azért kel föl, hogy elfogyassza reggelijét. Egy órát
tervezéssel töltve a reggeli előtt: ez rendkívül hasznosnak fog bizonyulni abban, hogy
erőfeszítéseinket siker koronázza, hogy energiáink erősek, hatékonyak és koncentráltak
legyenek; a tervezés célszerű eszköz elménk lenyugtatására és kitisztítására. A legnagyobb
siker az, amit elérünk már reggel nyolc előtt. Aki már dolgához lát hatkor, ha más egyéb
feltételek egyenlőek, messze megelőzi azt, aki ágyban marad nyolcig. Az ágyban pihenő
súlyos hátrányba hozza magát az élet versenyében. Koránkelő versenytársának két-három
órányi előnyt ad minden nap. Hogyan is remélheti, hogy győzelmet arat, ha ilyen súlyos
adóval sújtja saját idejét? Az év végén ezek a napi két-három órás előnyök megmutatkoznak
majd a sikerben, amely esszenciája az eredmények összességének. Micsoda különbség lesz a
két ember által tett erőfeszítések között, mondjuk 20 év távlatában?! Az ágyban
lustálkodónak, miután felkel, folyamatosan kapkodnia kell, hogy visszanyerje az elvesztett
időt, amely még több elvesztett időt eredményez, mert a sietség, a kapkodás miatt végül
mindig elvéti a célt. Aki koránkelő és így optimalizálja idejét, sosem siet, mert mindig
előnyben van, mindig követi munkája ritmusát és megengedheti, hogy nyugodtan,
körültekintően és pontosan végezze tevékenységét, bármivel foglalkozzon is, és jó szokása
meg is fog mutatkozni a nap végén az elme örömének és a jól végzett munka eredményeinek
formájában.

Az idővel való gazdálkodásban szintén lesz jópár dolog, amelyet az embernek el kell
távolítani az életéből; néhány dolgot és tevékenységet, amelyet szeret és szeretne megtartani,
fel kell áldoznia élete fő céljának elérése érdekében. A nem esszenciális dolgok említett
eltávolítása napi életünkből alapvető fontosságú tényező minden nagy eredmény eléréséhez.
Minden nagy ember szakértő az ilyen típusú takarékoskodásban, amely lényeges szerepet
játszott naggyá válásukban. A gazdaságosságnak ez egy olyan formája, amely az elmébe, a
tettekbe és a beszédbe is behatol – eltávolítva belőlük mindent, ami fölösleges, akadályoz és
nem szolgálja az elérni vágyott célt. Ostoba és sikertelen emberek felületesen és céltalanul
beszélnek, felületesen és céltalanul cselekszenek, és bármely épp arra járó jó, rossz és eltérő
dolog befúrhatja magát elméjükbe.

Aki elméjének igazán jó gazdája, az úgy tud működni, mint egy szita, amely csak azokat a
dolgokat tartja meg, amelyek hasznosak az életében; ugyanígy, csak a szükséges szavakat
használja, csak a szükséges tetteket cselekszi, így minimalizálva a legnagyobb mértékben az
ellenállást és az erő elvesztegetését.

Időben lefeküdni és időben felkelni, minden percet hasznos gondolatokkal és hatékony

tettekkel megtölteni: ez az idővel való valós takarékoskodás.

Az energiát jó szokások kialakításával lehet a legjobban beosztani. Minden fogyatékosság az

18
energia hanyag pazarlását jelenti. Nagy mennyiségű energia tékozolódik el a rossz
szokásokban – ha sikerülne megőrizni ezt az energiamennyiséget, az nagy tettek
véghezvitelére tenné képessé az embert. Ha energiánk beosztását a már tárgyalt hat pont
alapján gyakoroljuk, és energiánkat megtartjuk, sokkal többet tudunk elvégezni – de az
embernek még tovább kell jutnia. Ezt azáltal tudja elérni, hogy körültekintően megőrzi
életerejét mindenféle fizikális ön-kényeztetés, tisztátalanság, és olyan mentális hibák
elkerülésével, mint a kapkodás, aggódás, felajzottság, csüggedés, harag, panasz és irigység,
amelyek mindegyike kiszipolyozza a szellemet és képtelenné teszi bármilyen fontos munkára,
és elismerésre méltó eredmény elérésére. Ezek az általános formái a szellemi erő
elherdálásának. Elkerülésüket, legyőzésüket minden jellemes embernek szükséges
tanulmányoznia. Ha egy heves vérmérsékletű ember a dührohamaiban elpazarolt energiáját
képes volna uralni és irányítani, megerősíthetné szellemét, nyomatékot adhatna karakterének
és elég energiát, hogy jól teljesítsen. Aki haragos, az valójában egy – szellemi energiái
elherdálásától legyengült –, erőteljes ember.

Önuralomra van szüksége, hogy ereje megnyilvánulhasson. A nyugodt ember az élet minden
területén feljebbvalója lesz és mindig elsőbbséget fog élvezni, mind sikereiben, mind mások
megítélése szerint. Senki sem engedheti meg magának, hogy rossz szokásokat ápoljon és fent
tartsa elméje tévutait, energiáját szétszórja. Minden hiányosság, fogyatékosság, bármilyen
kicsi legyen is, meg fogja gyengíteni az élet harcában. Minden káros önkényeztetés probléma,
vagy gyengeség formájában tér majd vissza hozzá. Az alacsonyabb rendű hajlamok
tobzódása, illetve az ezekhez való vonzódás egyre nehezebbé teszik előrehaladását és
visszatartják attól, hogy megismerje vágyainak legmagasabb mennyországát. Másrészről, aki
takarékoskodik energiájával és élete fő feladatának elérésére hajlítja őket, gyorsan halad majd
előre és semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy elérje a siker arany városát.

Meg fogjuk látni, hogy a takarékosság valami sokkal mélyebb és előremutatóbb annál,
minthogy pusztán csak kevesebbet költünk pénzünkből: természetünk és életünk minden
szintjét érinti. A régi mondást, amely szerint „aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli”
[“take care of the pence, and the pounds will take care of themselves”], vegyük példázatnak
abból a szempontból, hogy alacsonyabb szintű vágyaink megfelelnek ősi energiáinknak. A
rossz abból következik, ha visszaélünk ezen energiáinkkal. Ha viszont jó formában tartjuk,
gyűjtjük és átalakítjuk: ez karakterünk erejeként fog megnyilvánulni. Ezt az értékes energiát
elvesztegetni fogyatékosságaink oltárán olyan, mint elvesztegetni a mondásban szereplő kicsit
így veszítve el a nagyot. Ha jó célokra használjuk és elraktározzuk a kis ezüstöket,
megnyerjük a nagy aranyrögöt. Őrizzük tehát alacsonyabb energiáinkat, és a magasabb célok
beteljesítik önmagukat.

Ha takarékosságunk oszlopát erősre építjük, azt fogjuk látni, hogy leginkább ezt a négy
tulajdonságot tartalmazza:

1. Mértékletesség

2. Hatékonyság

3. Találékonyság

4. Eredetiség

A mértékletesség a takarékosság kemény magja. Kerüli a túlzót, megtalálja a középutat

19
mindenhol. Megtalálható a szükségtelentől és károstól való őrizkedésben is. Semmi nem lehet
mértékletes, ami gonosz, mert ez túlzó volna. A tiszta mértékletesség tartózkodik attól, ami
gonosz. Nem tekinthetjük a tűz mértékletes használatának például, ha kezünket bele tesszük,
ami ellentétes azzal (és ami egyben mértékletes), mintha kezeinket a tűztől biztos távolságban
melegítenénk. Legjobb, ha szigorúan kerüljük a káros fényűzést. A dohányzás, tubákolás,
alkoholos italok, játékszenvedély és más közismert züllöttségek – bár ezreket húztak már le
betegségbe, nyomorba és bukásba –, senkit nem segítettek még egészséghez, boldogsághoz és
sikerhez. Az az ember, aki ezeket kerüli, mindig az előtt az ember előtt fog járni, aki
mindezeket keresi, még akkor is, ha amúgy tehetségükben és lehetőségeikben egyenlőek. Az
egészséges, boldog és hosszú életű emberek mindig mértékletesek és visszafogottak
szokásaikban. A mértékletesség által az életerő megőrződik, a túlzás által elpusztul. Ugyanígy,
azok az emberek aki gondolataikban is mértékletesek, csillapítják vágyaikat és érzéseiket,
kerülnek minden ártalmas túlzást és beteges szokást és érzelgősséget: tudást és bölcsességet
adnak a boldogsághoz és egészséghez, így érik el a legnagyobb örömöt és erőt. A
mértékteleneket saját ostobaságuk pusztítja el.

Gyengítik energiáikat és eltompítják képességeiket, és ahelyett, hogy maradandó sikert

érnének el, legjobb esetben is csak szeszélyes és ingatag jólétre tesznek szert.

A hatékonyság az erők és energiák helyes módon való megőrzésének a folyománya.

Mindenfajta képesség az összpontosított energia megfelelő felhasználásából ered. A magasabb
rendű képesség, mint a tehetség és a lángelme, egy magasabb szintje a koncentrált erőnek. Az
ember mindig járatossá válik abban, amit szeret, mert elméje majdnem folyamatosan azzal
foglalkozik. Egy képesség mindig annak a szellemi takarékosságnak az eredménye, amely a
gondolatot cselekedetté és találmánnyá alakítja. Nem létezhet jólét szakértelem nélkül.
Valakinek a jóléte képességei mértékéből következik. A természetes kiválasztódás
folyamatában az eredménytelen és hatékonytalan megtalálja méltó helyét: mégpedig az
alulfizetettek és a munkanélküliek között. Mert ki alkalmazna olyant, aki nem képes munkáját
megfelelően elvégezni? Egy munkaadó alkalmazhat ilyen embert jótékonyságból, de ez a
kivétel; az üzlet helyszínei, irodák, háztartások és a szervezett aktivitások minden központja
nem jótékonysági intézmények, hanem üzemi szerveződések, amelyek tagjaik alkalmassága
és hatékonysága által maradnak fent vagy buknak el.

A szakértelem a találékonyság és a figyelem eredménye. Céltalan és figyelmetlen emberek

általában nincsenek alkalmazásban, bölcsességükkel leginkább csak a sarki sörözőt töltik
meg. A legegyszerűbb dolgot sem tudják elvégezni megfelelően, mert képtelenek
gondolkodásra és figyelemre buzdítani elméjüket. Nemrég egy ismerősöm alkalmazott egy
munkanélkülit az ablakait megtisztítani, de emberünk olyan sokáig tartózkodott a munkától és
a rendszeres gondolkodástól, hogy mindkettőre képtelenné vált, olyannyira, hogy végül nem
volt képes elvégezni a feladatot. Megmutatták neki, hogyan csinálja, de még a legegyszerűbb
instrukciót sem tudta követni. Ez jó példa arra hogy még a legegyszerűbb dolog elvégzése is
igényel egy bizonyos szintű képességet, hozzáértést. A hatékonyság nagymértékben
meghatározza egy ember helyét társai között, és lépésről lépésre vezeti magasabb és
magasabb szintekre, ahogy erői kifejlődnek. A jó munkás szakértő módon bánik eszközeivel,
a jó ember szakértő módon bánik gondolataival. A bölcsesség a szakértelem legmagasabb
szintje. A rátermettség a bölcsesség kezdete. Csak egyetlen módon lehet jól elvégezni valamit,
még a legkisebbet is, de 1000 módon lehet rosszul. A szakértelem abban áll, hogy megtaláljuk
ezt az egyetlen helyes utat és kitartsunk mellette. A hatékonytalan, az eredménytelen viszont
zavarodottan botorkál ama 1000 rossz út között, és még akkor sem alkalmazza a helyes
megoldást, ha megmutatják számára. Bizonyos esetekben azért történik így, mert

20
tudatlanságukban azt hiszik, hogy ők tudják a megoldást a legjobban, ami olyan helyzetbe
hozza őket, ahol lehetetlen a tanulás, még akkor is, ha feladat csak annyi, hogy
megtisztítsanak egy ablakot vagy felseperjék a padlót. A gondatlanság és hatékonytalanság
nagyon is általános. Nagyon sok hely van a világban az általánosnak. De bőven van hely a
világban a találékony és hatékony emberek számára is. A munkaadók pontosan tudják, milyen
nehéz jó munkaerőt találni. A jó munkaerő, akár szerszámmal, akár szellemiekben, akár
beszédével, akár gondolkodásával, mindig megtalálja helyét, hogy képességeit gyakorolja.

A találékonyság a hatékonyság eredője. A jólét fontos eleme, mert a találékony ember sosem
zavarodik össze. Sok bukáson mehet keresztül, de mindig megragadja az alkalmat és talpra
áll, amint lehet. A találékonyság elsődleges oka az energia megőrzésében rejlik. A
találékonyság az átváltoztatott energia. Ha az ember megszabadul bizonyos szellemi és testi
kóroktól, amelyek megfosztják energiájától – mi történik az így megmaradó energiával? Nem
szűnik meg vagy veszik el, mert az energia sosem szűnik meg vagy veszik el. Tevékeny
energiává válik, és hasznos, gyümölcsöző gondolat formájában tűnik fel ismét. Az erényes
ember mindig sikeresebb, mint a romlott, mert hemzseg az ötletektől. Teljes szellemisége
életteli és túlcsordul a jól megőrzött energiától.

Amit a romlott ember elvesztegetett meddő élvezetben, az erényes gyümölcsöző

munkálkodásra fordítja. Egy új élet és egy új, lenyűgöző célokban és tiszta örömökben
bővelkedő világ nyílik meg annak a számára, aki elzárja magát a régi világ állati ösztöneitől
és bővelkedő erőforrásai mindig biztosítani fogják helyét. A terméketlen mag elvész a
földben, nincs hely számára a természet gyümölcsöző gazdaságában. A terméketlen szellem
elmerül az élet viszontagságai között. Az emberek társadalma a jó felé törekszik és nincs hely
benne a bűnökből eredő üresség számára. De a terméketlen elme nem lesz örökre elsüllyedve.
Akarata szerint újra magához térhet és gyümölcsözővé válhat. A létezés természete és a
haladás örökös törvényének megfelelően a bűnös embernek buknia kell, de ha elbukott is,
felemelkedhet újra. Visszafordulhat a bűntől az erény felé és megbecsülve magát biztosan
támaszkodhat újra saját erejére.

A leleményes ember feltalál, felfedez, kezdeményez. Nem bukhat el, mert a haladás folyója
sodorja. Telve van új tervekkel, új módszerekkel, új vágyakkal, élete így sokkal teljesebb és
gazdagabb, elméje rugalmas, alkalmazkodó. Ha valaki nem fejleszti vállalkozását, munkáját,
módszerét, kiesik a fejlődés sodrásából, és elkezd veszíteni. Elméje egy aggastyánhoz
hasonlatosan merevvé és élettelenné válik, így pedig nem tudja tartani az ütemet a gyorsan
fejlődő ideákkal és a találékony elmék terveivel. Egy leleményes elme olyan, mint egy folyó,
amely sosem száradt ki, folyamatosan felfrissül, és aszály idején új életet hoz. Aki találékony,
az tele van új ideákkal, és aki tele van új ideákkal, az virágzik akkor, amikor mások
szürkülnek és hanyatlanak.

Az eredetiség a beérett és tökéletesített találékonyság. Ahol az eredetiség, ott a zsenialitás, a

világ fényét pedig a zseniális emberek adják. Az ember bármit is tesz a munka elvégzése
közben, saját ötleteire kell támaszkodnia. Bár tanul másoktól, nem szabad rabszolga módra
követnie őket, feladatához önmagát is hozzá kell adnia, hogy munkáját újjá és eredetivé tegye.
Az eredeti emberek keltik fel a világ figyelmét. Kezdetben talán elutasíttatnak de végül
szükségszerűen elfogadtatnak és úttörőivé válnak az emberiségnek. Ha valaki egyszer
elsajátította az eredetiség fortélyát, vezetővé válik az emberek között az élet tudásának és
szakértelmének megfelelő részében. De az eredetiséget nem lehet kierőszakolni, csak
kifejleszteni, és kifejleszteni is csak eredményről eredményre lehet; az elme erőinek teljes és
megfelelő használatával, fokozatosan emelkedve a szakértelem lépcsőin. Szentelje magát az

21
ember a munkájának; ha így tesz, összpontosítsa minden energiáját erre a célra és eljön a nap
mikor a világ erős fiaként fogja üdvözölni, és úgy, mint Balzac, aki hosszú évek fáradhatatlan
erőfeszítése után egy nap így szólt: „készülök lángésszé lenni”, a lángésszé levő örömmel
fedezi fel, hogy az eredeti szellemek csapatához tartozik: az istenekhez, akik az emberiséget
újabb, magasabb és gyümölcsözőbb utakra vezetik.

A Második Oszlop összetétele ily módon kinyilváníttatott. A felépítése arra a munkára kész
emberre vár, aki szakértő módon fogja munkára szellemi energiáit.

5. Harmadik oszlop – Feddhetetlenség

Jólétre nem lehet olcsón szert tenni. Meg kell vásárolni, de nem csak okosan végzett munka
árán, de az erkölcs ereje révén is. És, ahogy egy szappanbuborék nem tart sokáig, a csaló sem
élhet jólétben. Lázas erőfeszítéseket tesz, hogy pénzt szerezzen, majd összeomlik. Csalás
útján soha nem lehetett és soha nem is lehet majd gyarapodni. Ki lehet verekedni egy rövid
időre, de csak azért, hogy elhagyjon minket, komoly adósságot hagyva maga után. Csaló alatt
azonban nem kizárólag a gátlástalan szélhámost értjük. Mindenki, aki pénzt szerez, vagy
próbál szerezni egyenlő mértékű viszont-adás nélkül, gyakorló csaló, akár tud róla, akár nem.
Azok az emberek, akik izgatottan kutatják annak a módját, hogyan tudnak pénzt szerezni
anélkül, hogy megdolgoznának érte csalók, és szellemi tekintetben közeli társai a tolvajoknak
és szélhámosoknak, akiknek előbb vagy utóbb hatásuk alá is kerülnek, és akik meg is fosztják
majd őket tőkéjüktől. Mert ki is a csaló, ha nem az, aki szélsőségesen vágyik birtokolni,
méghozzá törvénytelenül, anélkül, hogy cserébe egyenértékűt adna? Az az ember viszont, aki
a jólétet célozza minden ügyletében – legyen az anyagi, vagy szellemi –, azt kell
tanulmányozza, hogyan tud mindazért, amit kapott, megfelelő ellentételezést nyújtani.
Minden erős üzletnek ez a legbiztosabb vezérelve, míg spirituális tekintetben megfelel az "azt
tedd másokkal, amit szeretnél, hogy ők tegyenek veled"-elvnek – az univerzum erőire
alkalmazva. A tudományosan megfogalmazott formula pedig a következő: "Hatás és
Ellenhatás egyenlőek".

Az emberi élet nem ragadozó, hanem a kölcsönösségen alapul, és az az ember aki úgy tekint
másokra, mint alanyi jogon neki kijáró zsákmányra, hamarosan a romok sivatagában ragad,
messze a jólét ösvényétől. Messze lemaradva jár az evolúció folyamatában ahhoz, hogy
sikeresen versengjen a becsületesekkel. A legalkalmasabb, a legjobb mindig túlél, és az, aki a
legrosszabb, nem képes folytatni; hacsak nem változik időben, a vég bizonyosan egy koszos
kalyibában éri valahol vagy elhagyott számkivetettként. Erőfeszítései rombolnak, nem
építenek, és így magát is lerombolja.

Carlyle állította Mohamedről, akit akkor a keresztények általánosan csalónak tekintettek:

"Egy csaló alapított vallást! Egy csaló nem tudott volna téglából házat építeni.” Egy csaló,
egy hazug, egy becstelen ember nem tud építeni, mert sem eszközei, sem anyaga nincs az
építéshez. Ugyanúgy nem tud vállalkozást, karaktert, karriert, sikert építeni, mint amennyire
vallást vagy akár téglaházat. És nemcsak hogy nem épít, de minden energiáját arra fordítja,
hogy aláássa mindazt, amit mások építettek, de mivel erre nem képes, ezért csak magát ássa
alá.

A becsületesség nélküli energia és takarékosság végül elbukik, de a feddhetetlenség által

segítve erejük nagymértékben gyarapodni fog. Nincs az életnek olyan területe, ahol az erkölcs
nem játszik fontos szerepet. A kiváló becsület megmutatja magát bárhol legyen is, rányomva
fémjelét minden folyamatra; ezt csodálatos koherenciája, konzisztenciája, és legyőzhetetlen

22
ereje által teszi. Mert a feddhetetlenség embere összhangban áll a dolgok megállapított
szabályszerűségeivel, de nem csak azon alapvető vezérelvek tekintetében, amelyeken az
emberi társadalom nyugszik, de azon törvények tekintetében is, amelyek a mérhetetlen
univerzumot összetartják. Ki az, aki ezeket nem tekinti? Ki akarná ezután tönkretenni a
vitathatatlanul becsületes embert, aki olyan, mint egy erős fa, amelynek gyökereit
kiapadhatatlan források táplálják, és amelyet semmilyen vihar nem dönthet le?

Hogy teljes és erős legyen, a becsületnek a teljes embert fel kell ölelnie, és életének minden
részletére ki kell terjednie, és annyira áthatónak és állandónak kell lennie, hogy kiálljon
minden megalkuvásra hajtó kísértést. Egy pontban elbukni azt jelenti, elbukni mindben, és
nyomás alatt megalkudni a kétszínűséggel, bármennyire lényegtelennek tűnjön is, azt jelenti,
hogy elhajítjuk feddhetetlenségünk pajzsát, védtelenül állva a gonosz támadásai elé.

Az az ember, aki körültekintően és lelkiismeretesen dolgozik, mikor munkaadója távol van,

ugyanúgy, mint amikor rajta tartja a szemét, nem marad hosszan alsóbbrendű pozícióban; a
munkában és a részletekben megnyilvánuló ilyenfajta becsületesség gyorsan a jólét termékeny
területeire vezeti.

A lógós viszont, aki aggályoskodás nélkül dobja el a munkát, ahogy a főnöke nincs a
közelben és aki így lopja meg munkaadóját az idővel és a munkával, amiért megfizetik,
gyorsan az állástalanság sivárságába jut, hiába keresve bárkit is akinek munkájára szüksége
volna.

De az az idő is el fog jönni mindannak, aki nincs mélyen gyökerezve a becsületben, amikor
szükségesnek látszik majd jóléte és lehetőségei miatt, hogy hazudjon vagy becstelen dolgot
cselekedjen. Mindazoknak, akiknek gyökerei nem mélyülnek el ezen vezérelvben azt
mondom, az erős és fénylően becsületes emberek pontosan tudják, hogy a hazugság és a
becstelenség soha semmilyen körülmények között nem lehet szükséges, és ezért nem
szükséges, hogy megkísértve legyenek és nem is lehetnek megkísértve ebben a tekintetben, és
az aki mégis megkísértetik, annak képesnek kell lennie elűzni az álnokság finom hízelgését,
amely felébredhet benne, és szilárdan ki kell állnia az elv mellett, készen arra, hogy veszítsen
és szenvedjen inkább, minthogy letérjen az egyenes útról. Így, és csakis így világosodhat meg
valaki ezen vezérelv tekintetében, és fedezheti fel az örömteli igazságot, hogy a becsület nem
vezet veszteséghez és szenvedéshez, csak örömhöz és gyarapodáshoz; a becsületességet és a
nélkülözést nem lehetséges egymásnak megfeleltetni, mint ok és hatás.

Az áldozathozatalra, semmint a csalárdságra való készség az, ami megvilágosodáshoz vezet

az élet bármilyen területét tekintve, és mindazok, akik inkább hazudnak és csalnak ahelyett,
hogy valamely önző céljukat feladnák, elvesztegetik jogukat az erkölcsi megvilágosodáshoz,
és elfoglalják helyüket a csalások mesterei, ködös tranzakciók kiötlői között – mélyebben,
mint azok, akiknek karakterük gyenge és hírnevük kétes.

Az ember nincs igazán felfegyverkezve becsületességgel, amíg nem válik teljesen képtelenné
a hazugságra, megtévesztésre akár mozdulatai és szavai, akár tettei által, amíg nem látja
tisztán, nyíltan és minden kétségtől mentesen az ilyen erkölcsi lealjasulás halálos hatásait. Aki
viszont mindebben megvilágosodott, az védve lesz az összes irányokból és legalább annyira
nem fogják tudni a becstelenek megingatni, ahogyan a napot sem képesek az őrültek
lerángatni az egekből; az önzés árulás nyilai lepattannak becsületességének erős páncélzatáról
és jóságának fényes pajzsáról, megőrizve sértetlenségét és érintetlenségét.

23
A hazug kalmár azt fogja mondani, hogy senki sem képes gyarapodni, nem lehet becsületes
azokban az időkben amikor a verseny ilyen éles. De ezt hogyan tudhatja ez az ember, látva,
hogy sohasem próbált meg becsületes lenni? Mi több, ilyen embernek nem lehet a becsületről
valós ismerete, ezért előbbi megállapításában csak tudatlansága mutatkozik meg, amely
tudatlanság és kétszínűség úgy elvakította, hogy ostobán azt képzeli, magához hasonlóan
mindenki más is tudatlan és csaló. Ismertem ilyen kereskedőket és láttam őket tönkremenni.
Egyszer hallottam egy üzletembert, ahogy azt a megállapítást teszi egy gyűlésen: “az üzletben
senki nem lehet teljesen becsületes, csak úgy megközelítően”. Úgy gondolta, hogy ez a
megállapítás megmutatja az üzleti világ valós állapotát, de nem ez történt: a megállapítás az ő
saját valós állapotát fedte csak fel. Majdnemhogy azt mondta a közönségének: „becstelen
ember vagyok”, de morális tudatlansága, nem engedte, hogy ezt meglássa. A „megközelítő
becsületesség” csak egy másik megnevezése a becstelenségnek. Az az ember, aki csak egy
kicsit is eltér az egyenes úttól, később jobban is el fog térni. Elvei nem erősek a jó
tekintetében, gondolatai csak saját haszna körül forognak. Hogy meggyőzi önmagát, hogy az
ő saját becstelensége könnyed és ártatlan fajta, és hogy önmaga nem annyira rossz, mint
szomszédja, csak az önbecsapás egyik formája azon sok közül, amelyet az erkölcs alapelveit
övező tudatlanság kreál.

Ember és ember közötti jótettek adják a feddhetetlenség lelkét az élet változó viszonyaiban.
Magába foglalja a becsületességet, de több annál. A feddhetetlenség az emberi társadalom
gerince minden emberi szokás támasza. Enélkül az emberek nem segíthetnének egymáson,
nem létezne bizalom és az üzleti világ meginogna és romba dőlne.

Ahogy egy hazug minden embert hazugnak gondol és úgy is bánik mindenkivel, a becsületes
ember mindenkire bizalommal tekint. Megbízik bennük és ők megbíznak benne. Tiszta
tekintete és széttárt karja megszégyeníti a csalárd csúszómászót, aki így nem képes őt
megtéveszteni. Ahogy Emerson olyan pontosan fogalmazta meg, „Bízz az emberekben és ők
igazak lesznek veled, még akkor is, ha ezért a ügyleteiket vezérlő elveikben kivételt kell
tenniük miattad.”

Az egyenes ember puszta jelenléte mutatja az utat a helyes erkölcs felé mindazok számára,
akik körbeveszik, jobbá téve őket, mint amilyenek voltak. Az emberek nagyon erős hatással
vannak egymásra és úgy, ahogy a jó erősebb a gonosznál, az erős és jó ember egyszerre
megszégyeníti és felemeli a gyengét és a rosszat pusztán azzal, hogy kapcsolatba kerül vele.

A feddhetetlen ember egyfajta ragyogást, fényt áraszt magából, öntudatlanul, amely lenyűgöz
és inspirál, önmagát minden kisszerű, erőszakos, és gaz fölé emelve; ezek a gyáva bűnök
megzavarodva távoznak jelenlétéből. A legmagasabb szintű intellektuális ajándék sem
hasonlítható össze e fenséges erkölcsi kiválósággal. Az emberiség tudatában és a világ
értékelésében a feddhetetlen ember magasabb helyet foglal el, mint a lángész. Buckminster
szerint „a független becsületesség erkölcsi nagysága a legmagasztosabb dolog a
természetben.” Ez az a minőség az emberben, amely hősöket emel. A hajlíthatalanul egyenes
ember – valójában – mindig hős; csak az alkalom szükségeltetik, hogy a hősiesség eleme
megmutatkozzon benne. Ugyanígy, ez az ember a folyamatos boldogság állapotában van. Egy
lángész lehet kedvetlen vagy boldogtalan, de nem a feddhetetlen. Semmi – sem betegség, sem
semmilyen zűrzavar, sem halál – nem foszthatja meg attól az állandó megelégedettségtől,
amelyet hajlíthatatlansága rejt.

A becsületesség négy egymást követő lépcsőn keresztül egyenesen a jóléthez vezet. Az első:
az egyenes ember megnyeri mások bizalmát. A második: megnyervén bizalmukat megbíznak

24
benne. Harmadik: ez a soha meg nem kérdőjelezett bizalom jó hírnevet ad. És negyedszer: a
jó hírnév messze terjed szét és sikert hoz.

A becstelenség ellentétes hatást hoz: a többiek bizalmát el vesztegetve gyanút és

bizalmatlanságot kelt, amelyek a továbbiakban rossz hírnevet keltenek, és amely bukásba
torkollik.

A Feddhetetlenség Oszlopa ezen négy összetevőből áll:

1. Becsület

2. Félelemnélküliség

3. Céltudatosság

4. Legyőzhetetlenség

A becsületesség a legbiztosabb út a sikerhez. Végül eljön az a nap mikor a becstelenek

bánatban és szenvedésben fogják megbánni tetteiket, de soha embernek nem kellett megbánni
a becsületességét. De még egy becsületes ember is hibázik, ugyanakkor ha megteszi, mert
valamelyik oszlop a másik három közül, úgymint az energia, a takarékosság, vagy a rendszer
hiányzik, a becstelen embertől eltérően nem fájdalmas dologként éli meg, mert mindig
örömmel tud gondolni arra, hogy soha nem csapta be még egyetlen embertársát sem; még
legsötétebb órájában is nyugalmat merít tiszta lelkiismeretéből.

A tudatlan emberek a becstelenséget valamiféle rövidítésnek vélik a jólét felé – ezért is

gyakorolják; a becstelen ember morálisan rövidlátó. Mint az iszákos, aki rossz szokásában
azonnali élvezetet talál, de nem látja az elkerülhetetlen leépülést, a becstelen látja az azonnali
hatását tettének – amelyet elkövethet például a magasabb profit kedvéért –, de nem az
elkerülhetetlen eredményt; képtelen észrevenni, hogy az ilyen cselekedetek növekvő száma
elkerülhetetlenül aláássa karakterét és vállalkozását romlásba dönti. Míg bezsebeli nyereségét
és azon tűnődik milyen okosan és sikeresen tud másokat kihasználni, egész idő alatt csak
magát használta ki, és minden fillért, amit így keresett meg, vissza kell fizetnie, mégpedig
magas kamattal; és ebből a körből nincs menekülés, rövidítés vagy egérút. Az erkölcsi
törvények olyan biztosan és megváltoztathatatlanul vonzzák a fenti következményeket, mint
ahogy a Föld vonzza a feldobott követ.

A kereskedő, aki eladóit a portéka hamis bemutatására utasítja, az minden irányból gyanúval,
bizalmatlansággal és gyűlölettel veszi körbe magát. Az erkölcsi puhányok, akik utasításai
szerint cselekednek, megvetik őt még ebben a gyalázatos munkában is. Hogyan is tudna siker
szárba szökni ilyen mérgező légkörben? A romlás szikrája már jelen van az ilyen
vállalkozásban, a bukás napja eleve elrendeltetett.

Tehát egy becsületes ember is hibázhat, de nem azért mert becsületes; hibája tisztességes lesz,
és nem sérti karakterét, megbecsülését. A hibája szintén, amelyet kétségtelenül az elkövetett
hiba területén megmutatkozó hozzá nem értése okozott, eszközzé válik számára, amely
valami más, tehetségéhez sokkal illőbb dolog felé vezeti, ilyen módon az elkerülhetetlen
sikerhez.

25
A félelemnélküliség együtt jár a becsületességgel. A becsületes embernek tiszta és rezzenetlen
a tekintete. Egyenesen belenéz a vele szemben állók szemébe, beszéde közvetlen és
meggyőző. A hazug csaló lehorgasztja fejét, tekintete zavaros és folyton félre pillant; képtelen
mások szemébe nézni, beszéde bizalmatlanságot kelt, mert félreérthető és kevéssé meggyőző.

Ha az ember teljesítette feladatait, nincs mitől félnie. Minden üzleti kapcsolata erős és biztos.
Módszerei és cselekedetei elbírják a nappal világosságát. Keresztül mehet nehéz időszakokon,
kerülhet adósságba, mégis mindenki bízik benne és hajlandó várni az adósság
visszafizetésére, végül minden adóssága vissza is lesz fizetve. A becstelen emberek
megpróbálják elkerülni adósságaik visszafizetését, félelemben élnek, de a becsületes ember
megpróbálja elkerülni, hogy adósságba kerüljön; viszont, ha az adósságok el is borítják, nem
fél – megkettőzve erőfeszítéseit visszafizeti őket.

A becstelen mindig félelemben él. Nem az adósságtól fél, hanem attól, hogy azt vissza kell
fizetni. Fél embertársaitól, fél a hatóságoktól, fél mindazon dolgok kimenetelétől, amit tesz,
és állandó félelemben van, hogy minden félresikerült cselekedetére egyszer fény derül, és a
következményektől, amelyek minden pillanatban átcsaphatnak rajta.

A becsületes ember mentes minden ilyen terhétől a félelemnek, szíve könnyű, egyenesen jár
társai között, nem bocsátkozik feltevésekbe, nem lapít nem alázkodik meg: mindig önmaga,
egyenesen néz mindenki szemébe. Nem vezet félre, vagy sért meg bármit és bárkit, nem kell
félnie senkitől és semmitől; mindent, ami ellene indul, az előnyére fordítja.

Eme hiánya a félelemnek maga egy vár, az erő bástyája az ember életében, amely támogatja
őt minden vészben, képessé téve, hogy emberként vívja meg csatáit a nehézségekkel, és végül
biztosítja számára azt a sikert, amitől nem lehet megfosztani.

A céltudatosság a közvetlen következménye a becsületesség által támogatott karakter

erejének. A feddhetetlen ember egyben a konkrét, erős és intelligens célok embere. Nem
találgat, nem a sötétben munkálkodik, minden terve tartalmazza az erkölcsiségnek ama
rostjait, amelyből karakterét is szőtték. Az ember munkája egy kicsit mindig tükrözi őt magát
is; akinek pedig becsülete erős az erős terveket kovácsol. Súlyoz, megfontol és messze előre
tekint, így sokkal kevésbé valószínű, hogy súlyos hibát vét, baklövést követ el, amelyből
később nehezen szabadul. Minden dolgot az erkölcs szemszögéből vizsgál, a morális
következményeket mérlegeli; biztosabb és magasztosabb, fennköltebb talajon veti meg a lábát
a puszta udvariasság és célszerűség emberénél; szélesebb morális víziója és folyamatos
aggodalma a dolgok etikai következménye tekintetében egy teljesebb és részletesebb
megértést tesz lehetővé a dolgok okát illetően. Az erkölcsösség mindig rendelkezik a
célszerűség előnyével. Céljai mindig mélyen a felszín alá nyúlnak, ilyen módon mindig
erősek, biztosak és hosszantartóak. A tisztességben ott az az eredendő hatékonyság is, amely
képessé teszi az embert arra, hogy egyenesen a céljához jusson, akármibe is fogjon, és amely
a bukást szinte lehetetlenné teszi.

Az erős embereknek erős szándékaik vannak, erős szándékok pedig mindig erős
eredményekre vezetnek. De a becsületes ember fölötte áll minden erős embernek; ereje az
alaposságában nyilvánul meg, amellyel életének minden ügyét intézi – alaposság, amely
tiszteletet és megbecsülést kelt és sikerre vezet.

A legyőzhetetlenség egy dicsőséges védelmező, de csak azt burkolja be, akinek

feddhetetlensége tökéletesen makulátlan és megtámadhatatlan. A feddhetetlenség soha, még a

26
legjelentéktelenebb részletében sem megsértett vezérelve legyőzhetetlenné tesz minden
rosszindulatú pletyka, rágalmazás és megtévesztéssel szemben. Aki csak egy pontban is hibát
vétett az sebezhetővé válik és a gonosz azon a ponton keresztül úgy fogja földre teríteni, mint
Akhilleuszt a sarkába lőtt nyílvessző. A makulátlan és tökéletes feddhetetlenség minden
támadás és sértéssel szemben tökéletes páncélzat, amely képessé teszi birtokosát, hogy
minden ellene jövővel rettenthetetlen bátorsággal és fennkölt nyugalommal szálljon szembe.
Semmilyen mértékű tehetség, intellektus, üzleti érzék nem képes az ember elméjének akkora
erőt és szívének olyan békét adni, mint ami az erkölcs magasztos alapelveinek felvilágosult
elfogadásából és tanulmányozásából fakad. Az erkölcs ereje a legnagyobb erő. Engedjük a
jólét igaz keresőjének felfedezni ezt az erőt, engedjük táplálni fejleszteni elméjében és
tetteiben, és sikerével elfoglalja helyét a Föld erős vezetői között.

Ilyeténképpen áll a Feddhetetlenség erős és törhetetlen Oszlopa. Áldott és dicső minden

emberek felett az, aki leronthatatlan kőműves munkával építi be életének templomába.

5. Negyedik oszlop – Rendszerezettség

A rendszerezettség az igazgatás azon alapelve, amely által minden zavar lehetetlenné válik. A
természetes és univerzális rendben minden dolog a helyén van, ezért ez a hatalmas
világegyetemben tökéletesebben működik, mint a legnagyszerűbb gépezet. Ha rendezetlenség
uralkodna az űrben, az a világegyetem pusztulását eredményezné; az ember viszonyaiban
jelenlévő rendezetlenség munkáját és jólétét rombolja le.

Minden összetett szerveződés egy rendszer által épül fel. Semmilyen üzleti vállalkozás vagy
közösség nem fejlődhet naggyá rendszerezettség nélkül; ez a vezérelv a legelsődlegesebb
eszköze a kereskedőnek, az üzletembernek, és az intézmények irányítóinak.

Sok olyan terület van, amelyen egy rendszertelen, szétszórt ember is sikert arathat – bár a
rendezettségre fordított figyelem megnövelné a siker lehetőségét –, de az üzleti életben nem
boldogulhat, amíg vállalkozását nem bízza teljes mértékben egy rendszerépítő felelősre, aki
így orvosolni tudja hiányosságait.

Minden nagy üzleti vállalat jól meghúzott rendszerterv vonalai mentén fejlődött, és ezek
bármilyen megsértése katasztrofális következményekkel járhatott volna az ügymenet
hatékonyságára és hasznosságára nézve. Az összetett, komplex vállalatok vagy bármilyen más
szerveződések a természetben megtalálható összetett rendszerekhez, testekhez hasonlatosan
épülnek fel, a részletekre való aggályos figyelemmel. A szétszórt ember azt gondolja,
figyelmen kívül hagyhat mindent a fő célon kívül, de az eszközök elhanyagolásával
meghiúsítja a cél elérését. A részletek rendezetlenné válásával az organizmusok eltűnnek, a
részletekkel kapcsolatos gondatlanság minden munka elvégzését, minden cég növekedését
meggátolja.

A szétszórt ember hatalmas mennyiségű energiát és időt veszteget el. Az a nagy mennyiségű
idő, amely a dolgok után való szaladgálással szétforgácsolódik, ha megőrződne a
rendszerezettséggel, elegendő volna, hogy sikert érjen el; mert a gondatlan, rendetlen emberek
sosem tesznek helyükre semmit, sok időt töltenek keresgéléssel, hogy megtalálják az éppen
szükséges dolgokat, eszközöket. A bosszúság, rossz hangulat, a csalódás okozta szomorúság,
a minden napos hajsza a kisebb nagyobb dolgok után, akkora energiát emészt fel, amely
bőven elégséges lenne felépíteni jól menő üzletet, vagy elérni bármilyen távol lévő célokat,

27
bármilyen területen.

Az önmagukat jól szervező emberek mind időt, mind energiát takarítanak meg maguknak.
Nem vesztenek el semmit, ezért nem is kell megtalálniuk semmit. Minden a helyén van, és
még a sötétben is mindent meg lehet találni azonnal. Megengedhetik maguknak, hogy
nyugodtak, könnyedek legyenek, így szellemi energiáikat az ingerültségnél hasznosabb
dologra tudják fordítani annál, mint hogy másokat okoljanak rosszkedvükért és
szétszórtságukért.

A zsenialitás egy fajtája nyilvánul meg a rendszerezettségben, amely egész könnyedén tesz
szinte csodának tűnő dolgokat. Egy módszeres ember hatalmas mennyiségű munkán tud
átjutni nagyon kevés idő alatt, olyan könnyedén, és fáradságtól mentesen, hogy az már
csodaszámba megy. A siker egyre magasabb fokaira jut, míg rendetlen versenytársa
reménytelenül vergődik zavarodottságának hálójában. Emberünk élesen meglátja a rendszer
törvényeit, amely módot ad számára céljai eléréséhez, mégpedig egyszerűen és könnyedén,
különösebb súrlódások vagy időveszteség nélkül.

A rendszerezettség követelményei az üzleti világ minden területén olyannyira merevek és

szigorúak, mint egy szent fogadalmai, és legkisebb mértékű megsértésük is csak adott
személy pénzügyi sikerének kockáztatásával lehetséges. Az üzlet világában a rend szabályai
kőkemény szükségszerűségek, aki pedig teljességükben látja őket, időt, energiát és pénzt
takarít meg

Az emberi társadalom minden időtálló eredménye a rendszer elvein nyugszik, és ez annyira

igaz, hogy, ahol a rendszerezettség megszűnik, a fejlődés megáll. Gondoljunk például az
irodalom mérhetetlen eredményeire, a klasszikus szerzők, és zsenik munkáira, nagy
költeményekre, prózai művek megszámlálhatatlan sokaságára, monumentális regényekre, a
lelket felkavaró szónoklatokra; gondoljunk egyúttal a társadalmak szociális kapcsolataira,
vallásaira, jogi műveire, a könyvekben fellelhető hatalmas tudásra, a nyelv ezen csodálatos
forrásaira és eredményeire, és ne feledjük, hogy eredetük, fejlődésük, és folyamatosságuk
mind 26 betű szabályos rendjétől függ, olyan rendszertől, amely bizonyos alapszabályainak
merev korlátai kimeríthetetlen és határtalan eredményekben nyilvánulnak meg.

Ugyanígy, a matematika minden csodálatos eredménye 10 számjegy összerendezett

sorozatából ered, vagy a legösszetettebb gépezet, tízezernyi alkatrészével, amelyek
zökkenőmentesen és szinte hangtalanul dolgoznak együtt azon cél elérése érdekében, amelyre
terveztettek, a mechanika néhány törvényének rendszerszintű megfigyelésén keresztül jöhetett
létre.

Mindebben megláthatjuk, a rendszer milyen módon teszi egyszerűvé azt, ami összetett,
miképpen könnyíti meg a bonyolultat, hogyan rendeli hozzá a részek végtelen sokaságát egy
központi szabályhoz vagy törvényhez, így téve lehetővé számbavételüket és a velük való
munkát tökéletes rendben, a zavar teljes mellőzésével.

A tudósok nevet adnak és osztályozzák az univerzum milliárdnyi apró részletét, a

mikroszkopikus férgektől a teleszkopikus égitestekig, megfigyelik a rendszert működtető
vezérelvek alapvetéseit, ily módon képessé válva arra, hogy kapcsolatot tudjanak vonni
milliónyi objektum között akár percek alatt is. A gyors megfeleltetés és egyértelmű kapcsolat
meghatározásának képessége olyan hatalmas fontossággal bír a tudás és ipar minden területén
és osztályán, és az emberiség számára ilyen módon megspórolt idő és munka oly hatalmas,

28
hogy nem lehet felmérni. Beszélünk vallási, politikai, és üzleti rendszerekről, és kijelentjük,
hogy az emberi társadalom minden dolgát a szabályozottság ragasztója tartja össze.

A rendszerezettség valóban az egyik nagy mértékben meghatározó vezérelve a fejlődésnek, a

világ embermillióinak teljes egységben való összekötöttségének, míg külön-külön harcolnak
és versenyeznek egymással helyükért, követve ellentétes céljaikat és érdekeiket.

Láthatjuk itt, hogy a rendszerezettség miképpen szövetkezik a nagysággal, hogy a rengeteg

különálló egység, akiknek szelleme nem hajlik a rend fegyelemére miképpen szerveződik
saját helyére azon kevesek által, akik észlelik a sürgető, megkerülhetetlen szükségességét
meghatározott és megsérthetetlen szabályok felállításának, akár az üzletben, törvénykezésben,
vallásban, tudományban vagy politikában – valójában az emberi tevékenység minden
szférájában, hiszen már csak két ember találkozásakor is szükségük lesz a megértés
valamiféle közös nevezőjére, hogy el tudják kerülni a zavart; egyszóval egyfajta rendszerre,
amely szabályozza cselekedeteiket.

Az élet túl rövid a fejetéenséghez, a tudás és a haladás a rendszer sugárútjain növekszik és

fejlődik, amely elejét veszi a hanyatlásnak és visszafejlődésnek. Aki rendszerbe foglalja az
üzletben megszerzett tudását, egyszerűsíti és megerősíti az őt követő számára, lehetővé téve
így neki, hogy könnyedén tudja folytatni ott, ahol elődje abbahagyta.

Minden kiterjedt vállalkozás rendelkezik egyfajta rendszerrel, amely gazdag eszköztárát

működőképessé teszi, így biztosítva, hogy pontosan kiegyensúlyozott és alaposan
megolajozott gépezetként fusson. Egy barátom, kivételes üzletember, egyszer azt mondta
nekem, hogy akár 12 hónapra is elhagyhatja vállalkozását, amely mégis zökkenőmentesen
futna, amíg vissza nem tér, és ezt alkalomadtán meg is teszi hónapokra, amíg utazik;
visszatértekor pedig minden ember, fiú és lány, minden eszköz, könyv és gépezet, minden
részlet a legapróbbakig a helyén van, végzi munkáját, ugyanúgy ahogy tette akkor, amikor
távozott, anélkül hogy közben bármi probléma, nehézség, zavar adódott volna.

A rend és fegyelem szeretete, a veszteségek elkerülése, a szellem nyugalma és hatékonysága,

amely az effajta rendezettségből ébred –, mindezek nélkül nem lehetséges jelentős sikert
elérni. Mindazok akik irtóznak a fegyelemtől, akiknek kontrollálatlan és anarchikus a
szellemük, akik gondatlanok és rendezetlenek gondolkodásukban, szokásaikban és viszonyaik
ápolásában, nem lehetnek sikeresek, nem boldogulhatnak, de számtalan aggódással,
problémával, kisszerű, jelentéktelen zavarral töltik meg életüket, amelyek mindegyike
megszűnne életük megrendszabályozásával.

Ha a szellem nem ismeri a rendszerezettséget, akkor képzett sem lehet; az élet versenyében
nem tudja inkább felvenni a versenyt a fegyelmezett elmékkel mint ahogy egy képzetlen
atléta sem tud sikerrel küzdeni jól képzett ellenfeleivel a versenyeken. A nem megfelelően
szabályozott szellem azt gondolhatja, hogy a középszerrel is versenyben lehet maradni, de
gyorsan maguk mögé utasítják azok, akik fegyelmezett elmével rendelkeznek; akik tudatában
vannak, hogy csak a legjobb győzhet az élet díjaiért folytatott megfeszített versenyben,
legyenek ezek a díjak akár materiálisak, szellemiek, vagy erkölcsbeliek. Ha az ember
munkához látna, de képtelen megtalálnia eszközeit, kiszámolnia képleteket, megtalálni asztala
kulcsait és új ötleteket kitalálni, akkor szenvedni fog az önmaga keltette nehézségekben, míg
rendezettségben élő szomszédja szabadon és örömtelin fog sikereinek magaslatára jutni. Az
üzletember, akinek módszerei ködösek, fáradságosak és elmarad a képzett elmék legújabb
felfedezései mögött, csak magát hibáztathatja azért, amiért kilátásai gyengék, rá kell ébrednie

29
annak szükségességére, hogy vállalkozásában specializált és hatékony módszereket vezessen
be. Meg kell ragadnia mindent, minden találmányt és ötletet, amely képessé teszi, hogy
takarékoskodjon idejével és munkájával, és alaposságban, megfontolásban és irányításban
segíti őt.

A rendszerezettség az a törvény, amely által minden dolog – minden organizmus, üzleti

vállalkozás, karakter, nemzet, birodalom – épül. Egymáshoz rendelni sejtet sejthez, szervezeti
egységet szervezeti egységhez, gondolatot gondolathoz, törvényt törvényhez, kolóniát
kolóniához megfelelő sorrend és szabályozás alapján: ez által tud minden dolog, vállalat,
intézet növekedni méretben és fejlődni a teljességig. Az az ember, aki folyamatosan fejleszti
módszereit, az építő erő tekintetében is gyarapszik, ezért hát az üzletemberre tartozik az, hogy
ötletteli és újító legyen módszerei fejlesztésének tekintetében, mert aki épít – legyen az
katedrális, karakter, vállalkozás vagy vallás – az az ember a Föld erősei, az emberiség
védelmezői és úttörői közé tartozik. A módszeresen építő ember egyben teremtő és megtartó,
amíg a rendezetlenség híve rombol és pusztít, de semmilyen korlátot nem lehet felállítani
azon ember erői növekedésének, karaktere kiteljesítésének, egyesülete hatékonyságának, vagy
üzlete kiterjedésének, aki megőrzi a rend fegyelmét, minden részletre ügyel, minden
szervezeti egységnek megállapítja feladatait és ebben megtartja, rendszerez és osztályoz olyan
hatékonysággal és tökéletességgel, amely lehetővé teszi számára, hogy felülvizsgálja és
használatba vegye a legmesszebb lévő kis részletet is minden pillanatban, ha munkájához
szükség van rá.

Rendszerezettség kialakításához négy összetevő szükséges:

1. Készenlét

2. Pontosság

3. Hasznosság

4. Széleslátókörűség

A készenlét elevenség. Ez a lelke az éberségnek, amellyel egy helyzetet azonnal meg tudunk
ragadni, meg tudunk oldani. Ezt a lelket a rendszerezettség betartása fejleszi és táplálja. Egy
sikeres hadvezérnek kell, hogy legyen energiája arra, hogy az ellenség minden új, minden
váratlan lépésével szembenézzen. Hasonlóképpen: minden üzletembernek készen kell lenni az
ügymenetet érintő, előre nem látott fejleményekkel kapcsolatos döntések meghozatalára. És
ugyanígy a gondolatok embereinek is foglalkozniuk kell tudni minden felmerülő probléma
összes apró részletével. A késlekedés olyan bűn, amelynek végzetes a hatása a jólétre, mert
cselekvőképtelenné és ostobává tesz. Azok az emberek akiknek kezük, szívük, elméjük
készen áll a cselekvésre, akik tudják mit cselekednek, és azt szisztematikusan, hozzáértő
módon, valamint gördülékenyen, mégis tempósan el tudják végezni – az ilyen embereknek
nem szükséges túl sokat tűnődni a jóléten, vagy azt célként kitűzni, mert akár keresik, akár
nem, az meg fog érkezni hozzájuk; tehetségük és tevékenységük kimagasló tökéletességével
öntudatlanul is uralják.

A pontosság, minden üzleti vállalkozás és cég legnagyobb fontossággal bíró minősége, de

precizitás nem létezik a rendszerezettségen kívül, és az a rendszer amely több-kevesebb
tökéletlenséget mutat, több kevesebb hibát is produkálni fog értelmi szerzőjének egészen
addig, amíg a tökéletlenséget ki nem javítja.

30
A pontatlanság egyike a leggyakoribb hibalehetőségnek, mert a precizitás szorosan együtt jár
az önfegyelemmel, az önfegyelem pedig annak a külső fegyelemnek való örömteli
alávetettséggel, amelyet magába foglal; [az önfegyelem – külső tükröződése – a magas szintű
erkölcsiség egyik bizonyítéka – ezt a nagy többség még nem szerezte meg. Ha egy pontatlan
ember nem tudja lelkesen alávetni magát felettese fegyelmének, úgy gondolja, mindent
jobban tud, akkor hiányosságait kijavítani soha nem lehet, és mindig csak alacsonyabb
pozíciókat fog betölteni, ha az üzlet világában tevékenykedik, ha pedig a gondolkodás
világában, akkor tudása mindig tökéletlen marad.

A pontatlanság bűnének gyakorisága (és pusztító hatásait szemlélve tényleg bűnnek kell
tekintenünk, bár talán a kisebb bűnök közé tartozó) egyértelműen nyilvánul meg abban, ahogy
az emberek többsége viszonyul a körülményekhez, vagy akár csak, ahogy egy egyszerű
ténymegállapítást elismétel, amely ténymegállapítást az elismételés során vétett kisebb-
nagyobb pontatlanságok szinte mindig hamissá tesznek. Talán vannak olyanok néhányan
(leszámítva azokat, akik tudatosan hazudnak), akik kifejezetten gyakorolják azt, hogyan
legyenek precízek abban, amit mondanak, vagy vannak olyan elővigyázatosak, hogy
felismerjék és kijelentsék a lehetőségét annak, hogy hibáznak; a pontatlanság ezen igen
gyakori megnyilvánulásából rengeteg hazugság és félreértés születik.

Több ember fáradozik azon, hogy pontos és precíz legyen mindaz, amit csinál, mint aki azon,
amit mond, de tetteikben még így is sok a pontatlanság; hozzá nem értővé, kevéssé
hatékonnyá téve őket – képtelenné arra, hogy bármilyen fáradságos és hatékonyan
fenntartható vállalkozásba fogjanak. Azok az emberek akik szokást csinálnak abból, hogy
saját vagy munkaadójuk idejének egy részét arra használják, hogy megpróbálják kijavítani
hibáikat, vagy akik hibáinak kijavítására valaki mást kell majd alkalmazni, mindezek nem
alkalmasak arra, hogy a világ minden napjainak munkájában bármilyen részt, pozíciót
vállaljanak; még kevésbé arra, hogy helyük legyen a jólét bármilyen szintjén.

Olyan ember még nem élt, aki sikerei elérése közben ne vétett volna valamilyen hibát, de ez a
sikeres ember örült annak, ha valaki szembesítette hibájával, valamint képes és elég okos volt
ahhoz, hogy megértse és azonnal ki is javítsa azt. Ez egy szokás, és állandóvá válik. A
pontatlanság egy fogyaték, és mindaz, aki képtelen meglátni és beismerni hibáját, aki
támadásként éli meg, ha szembesítik vele: tehetetlen és ostoba.

A fejlődőképes ember tanul saját hibájából, ugyanúgy, ahogy mások hibájából is. Mindig kész
egy jó tanácsot a gyakorlaton keresztül kipróbálni, mindig nagyobb és nagyobb pontosságot
céloz meg módszereiben, amely nagyobb és nagyobb tökéletességet tud létrehozni, mert a
pontosság tökéletes, és egy ember ugyanolyan mértékben lesz különleges és tökéletes,
amilyen mértékben pontos.

A használhatóság, hasznosság egyenes következménye a végzett munkában megnyilvánuló

módszerességnek. Az elvégzett munka akkor éri el gyümölcsöző és hasznot hozó célját, ha
rendszerezetten, módszeresen végezzük. Ha egy kertész a lehető legjobb terményeket szeretné
termeszteni, nem csak vetnie, ültetnie kell, de mindezt a helyes időben kell tennie; ha
gyümölcsözővé akarunk tenni bármilyen munkát, azt szezonálisan, adott időszaknak
megfelelően kell tennünk; az adott dolog megtevésére való megfelelő időt nem szabad
engednünk elszállni.

A hasznosság figyelembe veszi a gyakorlati végcélt, és a legjobb eszközöket alkalmazza,

31
hogy elérje azt a célt. Figyelmen kívül hagyja a mellékkörülményeket, mellőzi az elméleteket,
és csak azokat az eszközöket tartja a keze ügyében, amelyek az élet gazdaságában jó célt
szolgálnak.
A gyakorlatiatlan emberek mindenféle haszontalan és igazolhatatlan elmélettel terhelik
agyukat, a természetüknél fogva a gyakorlatba nem átültethető spekulációkkal lefoglalva
magukat, így vonzva a sikertelenséget. Az ember erői tevékenységében nyilvánulnak meg és
nem a puszta beszédben vagy vitatkozásban; kerüljük a metafizikus szócséplést és zagyválást,
és forduljunk valamilyen helyes és hasznos cél elérése felé.

Annak pedig, amit nem lehet leképezni a gyakorlat szintjére, nem lenne szabad megengedni,
hogy terhelje az elmét. Félre kéne hajítani, magára hagyni, és tudomást sem venni róla.
Mostanában mondta nekem valaki, hogy még ha az derülne is ki az elméletéről, hogy
haszontalan, akkor is kitartana mellette, mint egy gyönyörű teória. Ha valaki úgy dönt, hogy
úgynevezett “gyönyörű” teóriákkal köti le magát, amelyek bizonyítottan haszontalanok az élet
szempontjából, és nincs anyagi megalapozottságuk a valóság szintjén, ne lepődjön meg, ha
gyakorlatiatlansága miatt nem tud eleget tenni vállalt kötelezettségeinek.

Ha az elme erejét a spekulatív elmélkedésből gyakorlati tevésre fordítjuk, akár anyagi, akár
erkölcsi irányba, a képesség, erő, tudás, és jólét növekszik. Egy ember jólétét a közösség
számára jelentett hasznában lehet lemérni; cselekedetei, és nem elmélkedése révén válik
hasznossá.

Az asztalos karosszéket készít, a kőműves házat emel, a mérnök gépet tervez – a bölcs pedig
egy tökéletes karakter megformálásán munkálkodik. Nem a szakadár, a bölcselkedő és a
vitatkozó, hanem a munkás, az alkotó, a tevékeny a föld sója.

Az ember forduljon el az intellektuális spekulációk jelenéseitől, és kezdjen el tenni valamit, és

tegye azt minden erejével, és így jut majd egyedülálló tudás birtokába, tesz szert különleges
erőre, és éri el saját, megkülönböztetett helyét és jólétét társai között.

Széleskörű megértés [“comprehensiveness”] azon minősége az elmének, amely lehetővé teszi

valakinek, hogy nagy számú összefüggő részletet kezeljen, képes legyen teljes valójukban
megragadni őket, azzal az egyszerű alapelvvel együtt, amely mindazokat mozgatja és
összeköti. Ez egy szervező, kormányzó, mesterszintű minőség, amely a részletek
rendszerszintű igénnyel való kezelésében fejlődik ki. A sikeres kereskedő mindig észben tart a
vállalkozásával kapcsolatos minden részletet, és egy, a saját működési formájához igazított
szervezési elv alapján rendezi őket. A feltaláló gépének minden alkatrészét, egységét ismeri a
központi mechanikai alapelvhez való viszonyulásukkal együtt – csak így képes tökéletesíteni
találmányát. A meghatározó jelentőségű vers vagy történet szerzője minden karakterét és
konfliktusát egy központi cselekményhez rendeli hozzá, így kreál összetett és időtálló
irodalmi munkát. A széleskörű megértő képesség az, ha egy személyben egyesül az elemző
(analitikus) és összegző (szintetizáló) képesség. A nagy befogadóképességű és jól szervezett
elme, amely helyesen rendezett és valós munkavégzésre fogható részletek hadseregét
hordozza csendes mélységeiben, közel áll a zsenialitáshoz, mégha éppen még nem is ért el
odáig. Nem lehet minden ember lángész, de ez nem is szükséges; viszont fokozatosan
fejlesztheti mentális kapacitását a gondolkodásában és ügyleteiben megnyilvánuló rendszer
gondos vizsgálatával, így, intellektusának kiterjedésével, erői is megnövekednek, jóléte elkezd
testet ölteni.

Így áll meg a Jólét Templomának négy fő oszlopa, amelyek akár önmagukban is képesek

32
épületét maradandóan fenntartani, még a maradék négy segítsége nélkül is. Mindazok, akik
tökéletesítik magukat az Energia, Takarékosság, Feddhetetlenség, és Rendszerezettség
tekintetében, tartós sikert várhatnak életük munkájában, függetlenül munkájuk természetétől.
Lehetetlen, hogy aki telve van energiával, gondosan beosztja idejét és pénzét, hathatósan
takarékoskodik vitalitásával; aki hajlíthatatlanul becsületes és elméjének rendszerezésével
munkáját is rendszerezetten képes végezni, végül kudarcot valljon.

Az ilyen ember erőfeszítései – energiája koncentrálásán keresztül célravezetővé,

gyümölcsözővé válván – helyes irányban fognak hatni. Mindezekkel együtt férfiasságot és
független önbecsülést vív majd ki magának, amely öntudatlanul is tiszteletet és sikert hoz
számára, puszta megjelenésével is erősítve azokat a gyengébbeket, akikkel kapcsolatba kerül.
"Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad az
alacsonyrendűek között.", mondja róla az Írás. Nem könyörög, nem siránkozik, vagy
panaszkodik; nem hibáztat másokat kiábrándító módon, mert túl erős, tiszta és egyenes ahhoz,
hogy ilyen mélyre süllyessze magát. És így, karaktere nemességének és integritásának
magasán állva, a világ és embertársai értékelésében is magas helyet foglal majd el. Sikere
biztos, jóléte hosszan tartó lesz. Az élet harcában egyenesen áll, el nem bukik.

7. Ötödik oszlop – Együttérzés

A megmaradó oszlopok a Jólét Templomának négy központi tartópillére. Nagyobb erőt és

stabilitást, illetve e kettőhöz szépséget és hasznosságot adnak. Nagymértékben hozzájárulnak
díszéhez, mert a legmagasabb erkölcsi szférához tartozván szépség és nemes karakter jár
velük. Valóban képesek naggyá tenni az embert, és azon viszonylagos kevesek közé
emelhetik, akikéhez fogható elméket találni ritkán lehet, és akiknek csillogó egyszerűsége és
tündöklő intelligenciája messzire fénylik.

Az együttérzést nem szabad összekevernünk azzal az érzelgős és felületes érzelemmel, amely

olyan, mint egy tetszetős, de gyökértelen virág; ha elenyész, sem gyümölcsöt, sem magot nem
hagy maga után. Egy tragikus esemény külföldön, amely hisztériát vált ki valakiből, nem
együttérzés. Sem pedig valamilyen felháborodott dühkitörés mások gonoszsága vagy
igazságtalansága láttán nem az együttérző lélek megnyilvánulása.

Ha valaki otthon gonosz – molesztálja feleségét, veri gyerekeit, sértegeti szolgálóit, avagy
maró gúnnyal ostromolja szomszédait –, úgy a rosszindulatának határán kívül eső szenvedők
felé mutatott szeretete micsoda álszentségről tesz tanubizonyságot! A világ igazságtalansága
és keményszívűsége elleni dühkitöréseit micsoda sekélyes érzelmek hatják át!

Emerson így ír róluk: „Menjetek és szeressétek gyermekeiteket, szeressétek favágóitokat,

legyetek természetesek, szerények; így légy jóindulatú; és ne bújtasd könyörtelen
becsvágyadat lehetetlen gyengédség mögé 1000 mérföldekre lévő fekete népek iránt. Távoli
szeretetük gyűlölködés otthon.” Az ember lényege nemkéslekedő tetteiben mutatkozik meg,
nem pedig túlzó érzékenységében, ám, ha azok a tettek szüntelenül telve vannak önzéssel és
keserűséggel, ha az otthoniak félve hallják közeledő lépteit és örömtelin megkönnyebbülnek
távozásakor, milyen üresek akkor a szenvedők és elnyomottak iránti együttérzésének
megnyilvánulásai, egy emberbaráti közösségben való tagsága akkor milyen hiábavaló!

Noha az együttérzés kútja táplálhatja a könnyek patakját, az a patak gyakrabban duzzad az

önzés sötét medencéjéből, mert a megrekesztett önzés is gyakran mutatja magát a könnyek
képében.

33
Az együttérzés egy mély, csendes, kifejezhetetlen gyengédség, amely megmutatja magát egy
kifinomult, önmagát folyamatosan figyelmen kívül hagyó karakterben. Az együttérző
embereket nem a néha-néha megnyilvánuló ömlengés jellemzi, de a mindig jelenlévő
visszafogottság, határozottság, csendesség és az odaadás. A mások szenvedését mindig szem
előtt tartó, ugyanakkor nyugodt és kiegyensúlyozott viselkedésüket a sekélyes emberek
gyakran tévesztik össze a közönyösséggel, de a figyelmes és együttérző felismeri csendes
erejükben és segítőkészségükben – míg mások sirdogálnak és csóválják fejüket – a
legmélyebb, legerőteljesebb együttérzést.

Az együttérzés hiánya megmutatkozik a cinizmusban, a maró gúnyban, keserű csúfolódásban,

kötekedésben, haragban és elutasításban, úgy, ahogy abban a beteges és visszás
érzelgősségben is, amely csupán elméleti és látszólagos együttérzés, nem lévén a gyakorlaton
nyugvó alapja.

Az együttérzés hiánya az önzésből következik, az együttérzés a szeretetből. Az önzés a

tudatlanság, a szeretet a tudás társa. Gyakran fordul elő az emberekkel, hogy önmagukat
másoktól különállónak tekintik, különálló célokkal és érdeklődési körökkel, és hogy a maguk
sajátságos módján önmagukat mindig igaznak látják, míg mások mindig tévednek. Az
együttérzés kiemeli az embert ebből az elkülönült és énközpontú életből és lehetővé teszi
számára, hogy megjelenjen társai szívében, hogy együtt gondolkozzon és együtt érezzen
velük. Az helyükbe helyezi magát, és adott időre eggyé válik velük, olyanná mint ők. Ahogy
Whitman, a kórház hőse írta : „nem kérdezek sebesült embert”. Kérdezősködni egy szenvedő
teremtéstől az arcátlanság egy formája. A szenvedés segítségért és gyengédségért kiált, nem
kíváncsiskodásért; az együttérző férfi és asszony érzi a szenvedést, és annak csillapítása
érdekében tevékenykedik.

Az együttérzés nem kérkedik: az öndicséret eltünteti az együttérzést. Ha valaki az általa

megtett megannyi kedves dologról beszél, és panaszkodik a mostoha bánásmód miatt, amit
cserébe kapott, valójában semmi kedveset nem cselekedett; még nem ismeri az önmagát
feledő alázatot, amely az együttérzés megédesítője.

Az együttérzés, a maga valós és mély értelmében a másokkal való egység küzdelmeikben és

szenvedésükben – ily módon az együttérzés embere egy összetett lény: valójában emberek
sokasága, aki a dolgokat számtalan különböző oldalról tekinti, és nem csak saját elkülönült
szemszögéből. Lát mások szemével, hall mások fülével, mások agyával gondolkozik, és
együtt érez szívükkel. Így képes megérteni az embereket, akik különböznek tőle; életük
értelme megnyílik számára, a jószándék jegyében vállal velük közösséget. Ahogy Balzac írta:
„elbűvölnek a szegények – éhségük sajátom, együtt vagyok velük otthonaikban,
megszenvedem nyomorukat, érzem a koldus rongyait testemen, ezalatt szegénnyé és
megvetetté válok magam is.” Ez emlékeztethet minket valakire, arra az Egyre, aki nagyobb
Balzacnál, és aki azt mondta, hogy amit teszünk egy szenvedő csöppséggel, azt tesszük ővele
is.

Így van tehát: az együttérzés elvezet minket minden ember szívéhez, így válhatunk eggyé
velük spirituálisan; ha szenvednek, érezzük fájdalmukat, örömükben együtt örülünk velük,
üldöztetettségükben és megvetettségükben lelkünk együtt száll velük alá a mélységekbe,
szívünkbe fogadjuk megalázottságukat és fájdalmukat. Aki érti ezt a összekapcsoló, egyesítő
lényegét az együttérzésnek, nem tud többé cinikusan és elutasítóan, felelőtlenül és gonoszul
ítélkezni embertársai felett, mert a szívében levő gyengédséggel, fájdalmukban mindig együtt

34
van velük.

De ahhoz, hogy elérjük ezt a kiérlelt képességét az együttérzésnek, sokat kell szeretnünk,
szenvednünk; kutatnunk kell a fájdalom sötét mélységeit, mert együtt jár azzal az ismerettel,
amely a legmélyebb tapasztalatok eredője, amelyek kiégetnek az emberből minden
önhittséget, figyelmetlenséget, önzést. Senki nem lehet igazán együttérző, aki, legalább is
valamilyen mértékben, soha nem volt „a bánaté", nem került közeli ismeretségbe a
fájdalommal. De a bánatnak és fájdalomnak múlnia kellett, hajlíthatatlan kedvességgé és
önkéntelen nyugalommá kellett érnie.

Ha valaki annyit szenved egy bizonyos érzéstől, hogy a maga a szenvedés már megszűnik, és
csak a bölcsessége marad vissza, képessé válik arra, hogy ha bárki másnál megmutatja magát
ez az állapot, megértse és kezelni tudja puszta együttérzés révén. Ha pedig valakit több
irányból is „tökéletesített" a szenvedés, a nyugalom és gyógyulás központjává válik a
szomorúak és megtört szívűek számára, akiket olyan kínzó ragaszkodás gyötör, amelyet ő már
tapasztalt és legyőzött. Ahogy az anya érzi szenvedő gyereke gyötrelmeit, az együttérző
ember érzi más emberek kínjait.

Így működik a legmagasabb és legszentebb együttérzés, de ennél kevésbé tökéletes formában

is nagy erőt ad a jótettekhez az emberi életben, és bizonyos mennyisége mindenhol és minden
nap elkél. Míg örvendezünk afölött, hogy az élet minden területén megtalálhatóak valóban
együttérző emberek, észre kell vegyük, hogy a durvaság, elutasítás és a gonoszság még
mindig túl gyakori. Ezek a kemény tulajdonságok magukhoz vonzzák saját szenvedéseiket, és
vannak olyanok, akik elbuknak vállalkozásunkban, vagy egy bizonyos munkában, teljes
egészében megkeményedett természetük miatt. Mindaz, aki lobbanékony és haragtartó, aki
kemény, hideg és számító, akiben az együttérzés patakjai elapadtak, még akkor is, ha amúgy
jó képességek birtokában van, végül mindenfajta viszonyaiban és kapcsolataiban aligha
kerülheti el a kudarcot. Izzó ostobasága egyik oldalon, vagy hideg gonoszsága a másikon
végül eltávolítja őt társaitól és azoktól, akik adott vállalkozásában kapcsolatban állnak vele,
így a jólét elemei eltávolíttattnak az életéből, magányos vesztesként reménytelen
kétségbeesésben hagyva.

Az együttérzés fontos tényező még a leghétköznapibb üzleti tranzakciónál is, hiszen az

emberek mindig inkább a kedves és okos természetűhöz fognak vonzódni, velük óhajtván
üzletelni, nem pedig azzal, aki fenyegető és nyers. Mindazon területeken, ahol a közvetlen
személyes kapcsolat fontos szerepet játszik, egy átlagos képességű, de szimpatikus ember
mindig előnyben lesz azzal szemben, akinek képességei talán jobbak ugyan, de ő maga nem
kedvelhető.

Legyen az ember bár lelkipásztor vagy akár pap, egy rosszindulatú kacaj, vagy durva
megjegyzés komoly károkat okoz a megítélésében és abban, ahogy hatni tud az emberekre,
mert még azok is, akik amúgy értékelik jó képességeit, durvasága miatt öntudatlanul is
kevesebb megbecsüléssel lesznek majd iránta.

Ha egy üzletember gyakorol valamilyen vallást, az emberek elvárják, hogy vallása jó hatással
legyen üzleti kapcsolataira, ügyleteire. Dicsőíteni Jézust vasárnaponként, a hét többi részében
viszont Mammon nyers és mohó követőjének lenni: ez nagyban rombolja az üzletet, és
eltávolít a jóléttől.

Az együttérzés egy egyetemes spirituális nyelvezet, amelyet minden és mindenki, még az

35
állatok is ösztönösen megértenek és gyakorolnak. Minden élő teremtmény ki van téve a
szenvedésnek, és a fájdalom eme közös élménye egy mindeneket egyesítő megéléshez visz:
ezt hívjuk együttérzésnek.

Az önzés arra ösztökéli az embereket, hogy mások kárára, költségére védjék meg önmagukat,
az együttérzés ellenben mások védelmére buzdít saját magunk áldozathozatala által, de ebben
az áldozathozatalban nincs valós és végleges veszteség, mert míg az önzés örömei kicsik és
kevesek, az együttérzés áldása hatalmas és sokszoros.

Kérdezhetnénk, hogyan lehet egy üzletember, akinek célja az, hogy vállalkozását, üzletét
fejlessze, önfeláldozó? Az egyenes, kiegyensúlyozott ember bárhol tudja gyakorolni az
önzetlenséget, ahol éppen van, olyan mértékben, amilyen mértékben képes annak megértésére.
Van, aki vitatja ezt, állítva, hogy csak akkor tudna egy bizonyos erényt gyakorolni, ha mások
volnának a körülményei, de abban az esetben megintcsak ugyanezt a kifogást hozná fel. Az
üzletben megnyilvánuló szorgalom nem összeegyeztethetetlen az önfeláldozással, mert ha
feladatunknak szenteljük magunkat – ha odaadásunkat nem az önzés vezérli – akkor
elköteleződésünk lehet önzetlen, még akkor is, ha az a feladat üzleti jellegű. Ismerek olyan
üzletembert, aki, annak a versenytársának segített újra megszerveznie vállalkozását, aki
korábban őt akarta megbuktatni és aki emiatt a kísérlete miatt ment csődbe. Ez az
önfeláldozás egy csodálatos megnyilvánulása, és az a személy, akiről szó van, ma az egyik
legsikeresebb üzletember.

Egy szintén sikeres üzletkötő, akit valaha ismertem, bővelkedett kedvességben és

zsenialitásban. A mindenféle „üzleti trükkök” tekintetében olyan ártatlan volt, mint egy
újszülött, de hatalmas szíve és férfias becsületessége mindenhol barátot szerzett számára;
bármerre is járt, az emberek örültek, ha látták bemenni irodájukba, boltjukba, de nem csak
amiatt a kellemes és jóságos légkör miatt, amelyet mindig árasztott magából, de azért is, mert
üzlete erős és megbízható volt. Ez az ember a puszta együttérzése miatt volt sikeres, de ez az
együttérzés annyira tiszta és minden mesterkéltségtől mentes volt, hogy ő maga valószínűleg
tagadta volna, hogy sikerének bármilyen köze van hozzá. Az együttérzés soha nem lehet gátja
a sikernek. Az önzés az, ami megmételyez és rombol. Ahogy a jószándék növekszik, úgy
növekszik az ember jóléte is. Minden érdek közös, együtt erősödnek vagy buknak el, és ahogy
a szívben növekszik az együttérzés, az ember hatóköre is tágul, áldást hozva, mind spirituális
mind fizikai értelemben – egyre nagyobb területen.

Az együttérzés nagyszerű erényét négy minőség alkotja, név szerint:

1. Jóindulat

2. Nagylelkűség

3. Kifinomultság

4. Intuíció

A jóindulat, ha kiteljesedett, nem egy múló érzelem, hanem egy állandósult minőség. Egy,
csak ideig-óráig jelenlévő, nem tartós, megbízhatatlan érzés nem jóindulat; nincs jó szándék
az imádatban, ha aztán harag, zaklatás követi. A szerelem, ami hirtelen csókra sarkall nem
sokat jelent, ha bármikor követheti hirtelen dühkitörés. Az ajándék, mely annyira becsesnek
tűnik, minden értékét elveszti, ha adója később csereértékre számít. Ha valamilyen, nekünk

36
kellemes külső inger hatására kedvet kapunk ahhoz, hogy valakivel jót cselekedjünk, nem
sokkal később pedig ugyanazzal az emberrel cselekszünk egy ellentétes előjelű dolgot
ugyanúgy egy külső, de számunkra kellemetlen inger hatására, azt tekinthetjük karakterünk
gyengeségének. Ez szintén az önzés egyik fajtája, mint amikor velünk tesz jót az a másvalaki,
és mi csak magunkra gondolunk. A valós jóindulat sosem változó, nincs szüksége külső
ingerre, hogy cselekedjék. Olyan kút ez, amelyből a szomjas lelkek mindig ihatnak, és sosem
szárad ki. A jóindulat, ha kellőképpen erős, nem kizárólag a számunkra kedveseknek juttat, de
azok számára is, akik tettei szándékainkkal, kívánságainkkal ellentétesek; egyfajta folyamatos
és sosem változó fénye egy közvetlen, kellemes melegségnek.

Vannak tettek, amelyeket az emberek megbánnak; ezek a nem jószándékú tettek. Más tetteket
az emberek nem bánnak meg; ezek a jószándékú tettek. Eljön az a nap, mikor ezek az
emberek bánni fogják mindazt a gonosz, bántó dolgot, amelyet mondtak és tettek, de mindig
velük van az az örömteli nap amikor jót tettek és mondtak.

A kíméletlenség eltorzítja az ember karakterét, eltorzítja arcát egyre inkább, ahogy az idő
halad, és eltorzítja a tökéletes siker azon lehetőségét, amelyet egyébként elérhetne.

A jóindulat megszépíti a karaktert, megszépíti az arcot az évek múlásával, és képessé teszi az

embert a tökéletes sikerre, amelyre intellektuális képességei fel is jogosítják. Az ember jólétét
meglágyítja és gazdaggá teszi jóindulatra való hajlama.

A nagylelkűség a szív egy nagyobb fokú jóindulatával jár együtt. Ha a jó szándék egy kedves
lánytestvér, a nagylelkűség az erős báty. Egy szabad, nagylelkű jellem, aki mindig tárt
karokkal fogad, mindig vonzó és nagy hatást gyakorol másokra. Aki tüskés és durva az
mindig taszító; az sötét, görcsös, elfogult és hűvös. A jó szándék és a nagylelkűség mindig
vonzó: naposak, kellemesek, nyitottak és felmelegítenek. Ami taszít az elszigetel és elbuktat,
ami vonz az összetart és sikerre visz.

Az adás ugyan olyan fontos feladat mint a szerzés, és aki megszerez mindent, amit csak tud,
de visszautasítja, hogy adjon, végül képtelenné válik a szerzésre is – mert ez ugyanúgy egy
szellemi törvény, amely szerint nem szerezhetünk, hacsak nem adunk cserébe, ahogy nem
adhatunk ha nem kapunk cserébe.

Az adást minden szellemi tanító hatalmas és rendkívüli fontosságú feladatként említi. Azért
van ez, mert az adás egyike a személyes fejlődés és haladás felé vezetőgyorsforgalmi utaknak.
Eszköze annak, hogy nagyobb és nagyobb önzetlenséget érjünk el, és amelyen keresztül
megelőzhetjük, hogy visszaessünk az önzésbe. Magába foglalja, hogy felismerjük lelki és
társadalmi közösségünket embertársainkkal, valamint, hogy hajlandóak legyünk megválni egy
darabjától annak, amit megkeresünk vagy birtoklunk, mert az ember, aki minél többet szerez,
annál éhesebbé válik még többre, és nem hajlandó lazítani a szorítását megszerzett javainak
tára körül, és úgy tartja meg magának, ahogy egy vadállat a zsákmányát, az elzárja magát
minden magasabb és örömteli minőségtől, és a szabad és életet adó közösségből más önzetlen
és boldog emberi lelkekkel. Dickens uzsorása a "Karácsonyi ének"-ben szemléletes
elevenséggel, és drámai erővel mutatja be az ilyen ember jellemét.

Közembereink itt Angliában manapság (talán Amerikában is) majdnem mind (azt hiszem
mondhatom, hogy mindnyájan, én legalábbis még nem találkoztam olyannal, akire ez ne lett
volna igaz) nagy adakozók. Ezek az emberek – főpolgármesterek, polgármesterek,
tanácsosok, városi elöljárók és mindenki, aki felelős közhivatalt visel – olyanok lévén, akik

37
páratlan sikerrel irányították magánügyeiket, találtattak a legalkalmasabbnak a közügyek
irányítására is, és számos neves intézmény szerte az országban áll bőkezű ajándékaik örökös
tanújaként. Nem találtam alapos bizonyítékát annak a vádnak sem, amelyet oly gyakran
szegeznek az ilyen emberek ellen az irigyek és a sikertelenek, hogy javaikat igaztalanul,
csalással szerezték. Anélkül, hogy tökéletesek volnának, vagyonukat és becsületüket puszta
szorgalmukkal, hozzáértésükkel és becsületességükkel szerző, tiszteletet érdemlő osztályát
képezik a férfias, lendületes, bőkezű és sikeres férfiaknak.

Óvakodjon mindenki a kapzsiságtól, gonoszságtól, irigységtől, féltékenységtől, és a

gyanúsítgatástól, mert mindezen dolgok, ha meg nem szűnnek, elrabolnak mindent, ami jó az
életben; igen, mindent, ami becses a fizikai dolgok, ugyanúgy, ahogy a karakter és a
boldogság tekintetében. Legyen szívünk megértő, kezünk jótékony és bizakodó, ne csak
örömmel, vagy javainkból adjunk, de adjuk meg barátainknak és többi embertársunknak a
gondolat és a cselekedet szabadságát – tegyünk így, és a megbecsülés, a bőség és a jólét
vendégünkként és barátunkként kopogtat majd ajtónkon.

A kedvesség rokon az isteniséggel. Talán semmilyen más minőség nem áll olyan távol
mindentől, ami közönséges, érzéketlen és önző, mint a kedvesség, ezért ha valaki kedvessé
válik, egyben istenivé is válik. Csakis sok megtapasztalás és nagy önfegyelem útján lehet
eljutni hozzá. Akkor jelenik meg az ember szívében ez a világos, erős, de nem hivalkodó
kinyilatkoztatás, amely mentes minden zaklatottságtól, hévtől vagy a különösképpen
bosszantó körülményekben megnyilvánuló nehezteléstől, amikor megszelídíti és irányítása alá
vonja állatias ösztönét.

Ha van olyan tulajdonság, amely az összes között leginkább megkülönbözteti a vallásos

embert, akkor az a kedvesség, amely a lelki kultúrát fémjelzi. A nyersen agresszív viselkedés
sérti a művelt szellemet és az önzetlen lelket. A „gentleman" (kedves ember) szavunk nem
fosztatott meg teljesen eredeti jelentésétől. Még mindig alkalmazzuk azokra, akik szerények,
visszafogottak és tapintatosak mások érzéseivel és odafigyelnek boldogulásukra. Kedves
ember az, akinek jó modora figyelmességén és kedvességén alapul; őt, származásától
függetlenül mindig kedvelni fogják. A folyton vitatkozó emberek civakodásukkal és örökös
tiltakozásukkal bizonyságát adják – tudatlanságuknak és kulturálatlanságuknak. Aki
tökéletesítette magában a kedvességét, sosem vitatkozik, nem viszonozza a kemény szavakat,
nem törődik velük, vagy a minden haragnál erősebb kedvességgel válaszol. A kedvesség a
bölcsesség társa, a bölcs ember legyőzött magában minden haragot, így megérti, hogyan
győzheti le másokban is. Egy úriember mentes minden zavartól és nyugtalanságtól, amely a
fegyelmezetleneket kínozza, akik, amíg pusztító és szükségtelen feszültségükben teljesen
kifárasztják magukat, addig ő csendes, higgadt, amely csendesség és higgadtság
valószínűsítik a győzelmet az élet harcában.

Az intuíció az együttérzés ajándéka. Az együttérző elme képes a dolgokat mélyen, alaposan

felfogni, megérteni. A dolgokat tapasztalás útján, nem pedig érveléssel értjük meg. Mielőtt
megismerhetnénk egy dolgot vagy élőlényt, életünknek érintenie kell a megérteni kívánt
dolog vagy lény életét. Az érvelés a kültakarót, a bőrt elemzi, az együttérzés a szívet éri el. A
kiábrándult cinikus a kalapot és a kabátot tekinti, azt hívén, hogy látja az embert. Az
együttérző látnok az embert látja, a kalappal és a kabáttal nem törődik. A gyűlölet minden
formájában megjelenik egyfajta elkülönülés, amely mindkét fél részéről tévítélethez vezet. A
szeretet minden formájában ott van az a titokzatos egység, amelyen keresztül mindenki
megismeri a másikat, az együttérzés pedig, amely ennek a legtisztább megjelenése, a
legnagyobb költő, mert az ő szíve a legnagyobb. Az egész irodalomban nincs olyan alak, aki

38
az emberi szív, vagy akár az élő vagy élettelen természet mélyebb megértésével rendelkezett
volna, mint Shakespeare. Személyét nem találjuk meg műveiben, az együttérzésen keresztül
karaktereibe merült; a bölcs és a filozófus, az őrült és az ostoba, az iszákos és a szajha – őket
arra az időre, amit megtapasztalásaikban töltött, saját maguknál is jobban ismerte.
Shakespeare nem volt részrehajló, nem volt elfogult, együttérzése átölelte mindnyájukat, a
legalacsonyabbtól a legmagasabbig.

Az előítélet hatalmas akadály az együttérzés és a megértés előtt. Lehetetlen megérteni azokat,

akikkel szemben valaki előítéletet táplál. Csak, ha megfosztjuk elménket előítéleteinktől,
lehetséges, hogy az embereket és a dolgokat olyannak lássuk, amilyenek valójában. Ahogy
együttérzővé válunk, úgy válunk látnokká is. Az együttérzés társa a tudás.

Az érző szív és a látó szem elválaszthatatlanok egymástól. Aki könyörületes, az egyben látó
is. Akinek a szíve együtt ver mindenki szívével, az előtt mindenki szíve feltárul. Számára
múlt és jövő többé nem megfejthetetlen rejtély. Erkölcsének tisztánlátásával képes
megragadni az emberi élet tökéletes körét.

Az együttérzés intuíciója a szabadság tudatába emeli az embert, a boldogságba, és erőssé

teszi. Lelke örömöt lélegez be, ahogy tüdeje belélegzi a levegőt. Nincs többé félelem az
embertársainkkal való versengéstől, nehézséget hozó időktől, ellenségektől és hasonlóktól.
Ezek a lealázó látomások eltűnnek, és ébredő éleslátása előtt a nagyság és a ragyogás
birodalma nyílik meg.

8. Hatodik oszlop: Őszinteség

Az emberi társadalmat őszintesége tartja össze. Az általános megtévesztés általános

bizalmatlanságot hozna létre, amely általános elkülönültséget – ha nem teljes pusztulást
eredményezne. Az életet az értelem hozta létre hatékonynak, és boldognak, mélyen egymásba
gyökerezett eszmék által. Ha nem bízunk az emberekben, üzleti kapcsolatba sem tudunk
velük kerülni, így bármiféle kapcsolatot lehetetlenség kialakítani. Shakespeare Timonja
megmutatja nekünk egy olyan ember nyomorult állapotát, aki saját ostobasága miatt minden
bizalmát elvesztette az emberi természet őszinteségében. Elvágja magát az emberek
mindenfajta társaságától, végül öngyilkosságot követ el. Emerson írta arról, hogy ha a bizalmi
rendszer elveszne a kereskedelemből, a társadalom darabjaira hullna – a rendszer, amely az
emberek egymásba helyezett bizalmának a jele. Az üzlet, amely a rövidlátók és ostobák
szerint csupa csalásból és megtévesztésből áll, valójában egy nagyfokú bizalmon alapul;
bizalmon, amely alapján emberek eleget tesznek kötelezettségeiknek. Ne kérj fizetséget, amíg
az áru nincs leszállítva: ezen felfogás folytonossága a bizonyíték arra, hogy az emberek nagy
többsége igenis megfizeti az adósságait, és nincs szándékukban, hogy a teljesítést elkerüljék.

Mindenfajta hiányossága mögött, az emberi társadalom az igazság erős alapzatán nyugszik,

amelynek alapvető hangjegye az őszinteség. Minden nagy vezetőjének őszintesége
felülmúlhatatlan volt; nevük és eredményeik nem tűnhetnek el – bizonyítandó, hogy az
őszinteség erénye a faj egésze előtt megbecsült.

Könnyű azt képzelni a kétszínűnek, hamisnak, hogy mindenki hasonlatos hozzá, és „a

társadalom rohadásáról” beszélni – noha valami rohadó dolog ugyan túlélhet korszakokat, de
hát, nem irígy-e mindenki az irigy szemében? Az emberek akik a társadalom szerkezetében
semmiféle jót nem képesek látni, ezeknek nagyon alaposan meg kéne vizsgálni saját magukat:
a probléma otthonukban van. Gonosznak hívják a jót. Addig időztek kiábrándultan és ostobán

39
a gonoszban, amíg egyáltalán nem képesek meglátni már a jót, és minden és mindenki
gonosznak tűnik. „A társadalom rohadt a tetejétől az aljáig”, hallottam valakit mostanában,
hogy ezeket mondta, majd megkérdezett, hogy nem gondolom e ugyanígy. Azt válaszoltam,
sajnálatos lenne, ha így volna – mert, míg a társadalomnak sok hibája van, ugyanakkor a
magnál egészséges és sértetlen, és magában hordja a tökéletesség csíráit.

A társadalom valóban annyira egészséges, hogy mindaz, aki a legteljesebb önzés céljából
munkálkodik, nem gazdagodhat hosszan, és nem tölthet be semmilyen nagy befolyással bíró
területet. Hamar leleplezik és hátrányba kerül. A tény, hogy ilyen emberek, akárcsak egy rövid
ideig is, de dőzsölhetnek az emberi hiszékenységen, ékesen példázza a társadalom általános
bizalmát, még ha fel is fedi hiányát a bölcsességnek.

Bámuljuk és dicsérjük a kiváló színészt a színpadon, de az élet színpadának tervezőművésze a

megszégyenülésig, megvetettségig alacsonyítja magát. Azon való igyekezetében, hogy annak
tűnjön, ami valójában nem, egyénisége, karaktere megszűnik és minden hatásától, erejétől,
sikerétől megfosztatik.

A mélyen őszinte ember hatalmas erkölcsi erővel van felruházva, amivel semmilyen más erő
– még a legnagyobb intellektuális erő sem – vethető össze. Az emberek befolyásának ereje
összhangban áll őszinteségük szilárdságával és tökéletességével. Erkölcsiség és őszinteség oly
szorosan vannak összefonódva, hogy ahol az őszinteség hiányzik, az erkölcsiség, mint erő is
hiányzik, mert a kétszínűség minden más erényt aláaknáz, jelentéktelenné téve és ledöntve
őket. Csak egy csöpp őszintétlenség is megfosztja a karaktert minden nemességtől,
közönségessé és hitvánnyá téve. Az álnokság oly megvetendő bűn, hogy egy erényes ember
sem engedheti meg, hogy könnyű bókokkal enyelegjen, vagy jelentéktelen és léha dolgokkal
ostobán játszadozzon, hogy tetszést arasson, sekélyes puhánnyá téve önmagát, eldobva erejét
és nagyszerűségét, olyanná, akinek elméje nem az erő mély kútja többé, amelyből bárki
merhet.

Még azok sem, akiknek egy pillanatra hízeleg a szépen festett hazugság, vagy kedvükre van
az ügyesen szerkesztett megtévesztés, ők sem kerülhetik el azokat a rejtett áramlatokat,
amelyek abba az irányba mozdítják a szívet és formálják az ítélőképességet, ahol az eredmény
állandó és végleges, míg ezek a jól tervezett káprázatok nem teremtenek mást, csak
pillanatnyi fodrozódást az elme felszínén.

„Felkeltettem egy férfi figyelmét, ez nagyon kedvemre való” mondta egy asszony az
ismerősének, „de nem mennék hozzá”. „miért nem?” Hangzott a kérdés „nem cseng igazul”,
volt a válasz.

Igazul cseng: egy jelentőségteljes kifejezés. Az érmére utal, amelyet a hangja alapján
teszteltek, amit kiadott ha hozzá ütögették valamihez, és így fedte fel a fém finomságát és
hogy kevertek-e hozzá más anyagot is. Megfelel a mércének, tehát bárhol elfogadják,
mégpedig a teljes értékén.

A férfiakkal ugyanez a helyzet. Szavaik és tetteik kibocsátják egyedi, különleges hatásukat.

Tartalmaznak egy meghallhatatlan hangot, amelyet a többi férfi meghall odabent, és
ösztönösen azonosít. Képesek megkülönböztetni a hamis hangot az igaztól, nem tudatosítva,
hogy ezt teszik. Ahogy a külső fül a legfinomabb különbségeket is képes meghallani a hangok
között, a belső hallás ehhez hasonló kifinomultsággal képes megkülönböztetni a lelkeket;
végül az egyetlen, aki becsapva érzi majd magát a végén, nem más, mint aki maga akart

40
becsapni másokat. Az őszintétlenség vak ostobasága az, amely – míg dicséri magát, hogy
milyen ügyesen képes szimulálni – senki mást, csak önmagát csapja be; működése pőrén áll
mindenki előtt. Hallása által az ember oly pontosan képes valamit megbecsülni, értékelni,
hogy ítéletében később nem csalatkozik meg. Ha érzékeink pontosan észlelnek, a lélek
tévedhetetlenül megismer. Ez a belső tévedhetetlenség megmutatkozik a faj kollektív
döntéseiben. Ezek a döntések, ítéletek tökéletesek; oly tökéletesek, hogy akár az irodalomban,
művészetben, tudományban, a találmányok terén, vagy a vallásban – tehát az emberi tudás
minden területén – képesek megkülönböztetni a rosszat és a jót, az értékeset és az értéktelent,
az igazat és a hamisat, lelkesen vigyázva és megőrizve az előbbit, utóbbinak pedig engedni,
hogy megsemmisüljön. A nagy emberek munkái, szavai, tettei a faj öröksége, a faj pedig
gondozni fogja értékeit. Ezrek írnak könyvet, és noha csak egy származik új utakon járó zseni
tollából, a faj mégis kiválasztja azt az egyet, felemeli és megőrzi, míg a maradék 999
írótanonc munkáját átadja a feledésnek. 10 000 ember hasonló körülmények között ugyanazt
a mondatot fogalmazza meg, de csak egy tartalmazza az isteni bölcsességet, mégis a faj
kiválogatja azt az egy mondást, útmutatásul az utókornak, míg a többi mondatot nem hallja
újra senki. Igaz, hogy a faj kivégzi prófétáit, de még az a kivégzés is egy
fajta próbává válik, amely feltárja azt a bizonyos igaz csengést, amelynek rezgéseit az
emberek képesek felfogni. A kivégzésben, annak alanyának meg kell felelnie a mércének, a
kivégzés ténye pedig nagyságára utaló kétségtelen bizonyítékként él tovább.

Ahogy a hamis érmét is kiválogatják a többi közül, és visszadobják az olvasztóüstbe, és ahogy

egy teljes értékű érme körbejár az emberek között, és vásárlóereje megegyezik értékével, úgy
a hamis szó, tett vagy karakter is észrevéttetik, és – valótlan, erőtlen és halott dologként –
visszavettetik a semmibe, ahonnan kiemelkedett.

Az álságos dolgoknak nincs értékük, ami ugyanúgy igaz lehet a kacatokra vagy személyekre
is. Szégyenkeznünk kell az önmagukat eredetiként feltüntetni kívánó utánzatok láttán. A
tettetett, színlelt – értéktelen. A csaló, az álarc mögé rejtőző a közmegvetés tárgyává válik,
embernél kevesebbé; egy árny, kísértet, egy puszta maszk. Az igazság értékes. Az az ember
akinek szíve igaz, példát mutat; embernél több, valóságos, egy erő, megtestesült szabály; a
hazugság mindent elveszejt, oldja az egyéniséget, mert a hazugság a nemlét, maga az üresség.
Az igazság által mindent megnyerhetünk, mert az igazság változatlan, állandó, valós.

Mindennél fontosabb, hogy valósak legyünk, hogy ne akarjunk másnak tűnni, mint akik
valójában vagyunk, hogy ne imitáljunk erényt, ne színleljünk tökéletességet, ne öltsünk
álruhát. Az álszent azt gondolja, hogy rászedheti a világot és az azt kormányzó örök törvényt.
De csak egy személy van, akit ezzel becsap, az a személy pedig önmaga, e tettéért pedig a
világ ráméri kiszabott büntetését. Egy régi elmélet szerint minden, ami túlzóan gonosz,
megsemmisül. Úgy vélem, a tettető is a lehető legközelebbre jutott a megsemmisüléshez;
bizonyos értelemben az "ember" eltávozott belőle, és helyét egy puszta káprázat vette át. A
megsemmisülés poklába, amelytől oly sokan rettegnek, már alászállt, és azt hinni, hogy ilyen
ember képes létrehozni a jólétet, azt jelenti, mintha a szellemek helyettesíthetnék az
embereket és elvégezhetnék munkájukat.

Ha bárki úgy gondolja, hogy szárnyaló karriert tud felépíteni tettetésre és káprázatokra
támaszkodva, kicsit álljon meg, mielőtt az árnyak mélységében süllyedne, mert a
hamisságban senki nem találhat biztos alapot, szilárd anyagot, valóságot; semmi sincs abban,
amin bárki megállhatna, nincs anyag amivel építeni lehetne – de van magány, szegénység,
szégyen, zavar, félelem, gyanú, könny, nyögés és bizonytalanság; ha van minden másnál
mélyebb, sötétebb, szennyesebb pokol, akkor azt a hamisság, a kétszínűség teremti meg.

41
Négy gyönyörű jellegzetesség ékesíti az őszinte ember szellemét; ezek:

1. Egyszerűség

2. Vonzerő

3. Befolyás [Penetration]

4. Erő

Az egyszerűség a természetességet jelenti. Ez a puszta létezés, hamis vagy külső díszítettség

nélkül. Miért olyan gyönyörű minden dolog a természetben? Mert minden dolog
„természetes”. Olyannak látjuk őket, amilyenek valójában, nincs semmi amihez hasonlatossá
válni vágynának, mert valójában semmi nem akar valahogyan mutatkozni, valójában semmi
sem akarja valami másnak mutatni magát. A természet világában az emberi természeten kívül
semmi más nem képmutató. A virág, amely mindenki számára gyönyörű, mindenki számára
megszűnne szépnek lenni, ha a tényszerűség talajáról tekintenénk a természetre; szépsége és
tökéletessége, ami felvidít és elgyönyörködtet minket. Sehol nem találunk hibát, közben
tudatában vagyunk annak, hogy lehetetlenség bármit is javítani rajta, még a legapróbb részlet
tekintetében sem. Mindennek megvan az csak rá jellemző tökéletessége, amely öntudatlan
egyszerűségében fénylik fel.

A modern társadalmak egyik népszerű jelmondata a „vissza a természethez” – ez általában

kimerül abban, hogy megveszünk egy nyaralót valahol vidéken, és élvezzük a természet
csendjét, ami viszont elmarad, hacsak nem használjuk e lehetőségünket eszközül arra, hogy
mindez visszavezessen minket az egyszerűhöz és az igazhoz.

De, noha az emberiség már eltávolodott az állati világ természetes egyszerűségétől, eközben
közeledik egy magasabb, egy isteni egyszerűséghez. A zsenialitás embereit önkéntelen
egyszerűségük teszi ilyenné. Nem idegenként élnek, ők egyszerűen élnek. Gyengébb
képességűeknek tanulniuk kell a stílust, és hogy az hogyan hat. Feltűnő karakterként akarnak
megjelenni a világ színpadán, de pont emiatt az istentelen vágyuk miatt lesznek
középszerűségre kárhoztatva. Azt mondta nekem valaki a minap, „20 évet adnék az életemből
ha írhatnék egy halhatatlan himnuszt.” Ilyen fajta törekvéssel senki nem tud himnuszt írni. Ez
csak egy póz, színlelés. Csak önmagára, saját megdicsőülésére gondol. Mielőtt valaki képessé
válik arra, hogy himnuszt írjon, vagy bármit teremteni, ami halhatatlanná lesz, nem 20 évét
kell becsvágyára áldoznia, de énekelnie, festenie, írnia kell, táplálkozva tízezer keserű
élményből, tízezer bukásból, tízezer hódításból, tízezer örömből. Ismernie kell Gecsemáné
kertjét; vérrel és könnyekkel kell dolgoznia.

Megőrizve intellektuális és erkölcsi erőit, és visszatérve az egyszerűséghez az ember naggyá

válik. Nem veszít el semmit, ami valós. Csak a hamisságok vettetnek el, felfedvén
karakterének aranymértékét.

Ahol az őszinteség, ott az egyszerűség – az a fajta egyszerűség, amit a természetben találunk,

az igazság csodálatos egyszerűsége.

A vonzerő közvetlen eredménye az egyszerűségnek. Megfigyelhető minden természetes dolog

vonzerejében; utaltunk már erre, de az emberi természet szempontjából, amelyben ez azon

42
erőként testesül meg, amellyel hatással vagyunk másokra. Az utóbbi években bizonyos
pszeudo-misztikusok reklámozzák a „személyes mágnesesség" titkát, persze jó pénzért; azt
igyekszenek bemutatni hiú embereknek, hogyan tudják mások számára vonzóvá tenni
magukat bizonyos rejtett, okult eszközökkel – mintha bizony a vonzerőt csak úgy adni-venni
lehetne, vagy fel- és levenni, mint a ruhát. Akik magukat türelmetlenül vágyják vonzóvá
tenni, aligha fognak ténylegesen vonzóvá is válni – ennek hiúságuk a korlátja. Pusztán a vágy
is, hogy mások vonzónak gondoljanak egy csalás, és csak számtalan megtévesztő praktikához
vezet. Azt bizonyítja, hogy az ilyen ember tudatában van a személyes vonzerő és a jóindulatú
karakter hiányának, és ezek valamilyen pótszerét keresi, de az elme szépségét és a karakter
erejét nem lehet semmivel helyettesíteni. A vonzerő úgy, mint a zsenialitás távol marad, ha
sóvárognak utánuk, és mindazok karaktere, akik ezeket bírják, túl hajlíthatatlan és őszinte
ahhoz, hogy vágyjanak rájuk. Az emberi természetben nincs semmi – sem tehetség, sem
intellektus, sem ragaszkodás, sem a jellemvonások szépsége, amely összehasonlítható volna
vonzerő tekintetében az elmének azzal a biztosságával és a szív azon teljességével, amit
őszinteségnek hívunk. Az őszinte embereknek van egy olyan, szinte bűbájszerű, állandóan
jelenlévő vonzerejük, amely az emberek legkiemelkedőbb egyedeit vonja magához. Nincs
személyes vonzerő őszinteség nélkül. Elvakultság, vagy rajongás lehet, és van is, de ez inkább
betegséghez hasonlatos, teljes mértékben különbözik attól az olthatatlan kötődéstől, amely
által az őszinte emberek kapcsolódnak. A rajongás a káprázat elmúlásának fájdalmas
csalódásával ér véget, de az őszinte lelkek között nincs semmi rejtve, és biztosan állnak a
valóság szilárd talaján, semmilyen illúziót nem keltve.

A vezérek az emberek között őszinteségük ereje által vonzanak, őszinteségük mértéke pedig
mértéke nagyságuknak is, amely mérheti intellektusukat is, de nagy intelligenciával megáldva
is csak úgy lehetnek állandó vezetői és útmutatói az embereknek ha őszinték. Rövid időre
meglovagolhatja hetykén a népszerűség hullámait, és biztonságban érezheti magát, de csak
addig amíg rövidesen nem zuhan népszerűségétől övezetten a gyűlöletbe, nem tudván tovább
becsapni az embereket festett arcával. Visszanézve látni fogják, micsoda silány anyagból is
van gyúrva. Olyan, mint egy festett arcú nő, aki azt hiszi, üde arcszínét csodálják, noha
mindenki tudja, hogy csak festék, és lenézik érte. De egy csodálója valóban van – és ez
önmaga; a lekorlátozottságnak azt a poklát pedig, amelyet minden tettető maga köré épít,
valójában az önimádat kelti.

Az őszinte emberek nem gondolkoznak magukról, tehetségükről, zsenialitásukról,

erényeikről, szépségükről mégpedig, mert oly öntudatlanok magukkal kapcsolatban és
vonzóak mindenki számára, hogy megnyerik maguknak bárki bizalmát, szeretetét, tiszteletét.

A befolyás képessége az őszintéké. Minden álságosság lelepleződik a jelenlétükben. Minden

megjátszás, minden tettetés átlátszóvá válik az őszinte ember kutató pillantása előtt. Tiszta
tekintetének egyetlen sugara áthatol minden látszaton, pillantásának súlya alatt pedig minden
trükköző megrogy és menekülni akar. Aki megszabadult a szívében lévő minden hamisságtól,
és csak azzal foglalkozik, ami igaz, az meglelte magában azt az erőt, amellyel a mások
szívében lakozó igazat is eltudja különíteni a hamistól. Aki nem csapja be önmagát, azt más
sem tudja becsapni.

Ahogy bárki, a természet dolgain körbetekintve csalhatatlanul képes megkülönböztetni a

kígyót, a madarat, a lovat, a fát, a rózsát és így tovább, úgy az őszinte ember is különbséget
tud tenni a karakterek változatosságának kavalkádjában. Megérti egy mozdulatból, egy
tekintetből, egy szóból, egy cselekedetből, valaki természetét, és ennek megfelelően
cselekszik is. Gyanakvás nélkül bár, de óvatosan tekint körbe. Felkészült a tettető

43
megbízhatatlanságára. Pozitív tudásból, nem negatív gyanakvásból cselekszik. Az emberek
nem tudnak előle semmit eltakarni; mint egy könyv, úgy olvassa tartalmukat. Mindenen
átható véleménye a tettek közepébe szúr. Direkt és határozott magatartása egyesekben a jót
erősíti, míg másokat megszégyenítő, fenyegetően emelkedő bunkósbot azok számára, akik
még nem érték el az ő szívének és elméjének erejét.

Az erő együtt jár a befolyás képességével. A természet dolgaival kapcsolatos megértés pedig
együtt jár azzal a képességgel, hogy szembenézzünk és kezeljünk minden helyzetet úgy,
ahogy az a legjobb és leghelyesebb. A tudás mindig hatalom, de a természet cselekedeteinek
megértése mindent felülmúló hatalom, és aki birtokolja, a Jelenlétté válik mindenki szívében
– tetteiket a jó felé hajlítja. Sokkal azután, hogy testi jelenléte megszűnik, a világban mégis
tovább él mintaként, lelkivalósága finoman dolgozik az emberek elméjében, fenséges célok
érdekében formálva őket. Kezdetben erői helyiek és korlátozottak, de igazságának körei,
amelyeket mozgásba hozott, folytatják tágulásukat, és addig terjednek, amíg az egész világot
fel nem ölelik, hatással nincsenek minden emberre.

Az őszinte ember karakterének bélyegét rányomja mindenre, amit csinál, mint ahogy
mindazokra az emberekre is, akikkel kapcsolatba kerül. Évszakonként szól egy szót, amely
hatással lesz néhányakra, szavát tovább mondja egyik a másiknak, míg 1000 mérföldekkel
arrébb egy szenvedő lélek meghallja és meggyógyul általa. Az ilyen erő a megtestesült jólét,
értéke pénzben nem kifejezhető. A karakter ékszereit pénz nem vásárolhatja meg, de a helyes
tett és munka igen, és aki egész létezésén keresztül magát őszintévé, megingathatatlanná
alkotja, az egyedülálló siker és ritka hatalom birtokosává válik.

Így alakul az őszinteség oszlopa. Támogatásának ereje olyan nagy, hogy teljesen felépítvén, a
Jólét Temploma biztonságban van. Falai nem omlanak le, tetőgerendái nem rohadnak el, nem
dől be a teteje. Állni fog az ember élete végéig és ha eltávozik, épülete menedékként és
otthonként fog szolgálni generációkon át.

9. Hetedik oszlop: Pártatlanság

Hatalmas eredmény, ha képesek vagyunk megszabadulni előítéleteinktől. Akadályokkal

szórják tele az ember útját – akadályozzák az egészséget, sikert, boldogságot és a jólét
elérését, és mindenféle képzelt ellenség felé űzik, akikről előítéleteink eltűntével kiderül,
hogy valójában barátok. Valóban, az előítéletek embere számára az élet egyfajta
akadályfutásnak tűnhet, versenynek, ahol az akadályokon nem lehet átjutni, a célt nem lehet
elérni – ugyanott, ahol az elfogulatlan ember élete egy kellemes vidéki sétához hasonlít
frissítővel, és pihenéssel a nap végén.

Hogy elsajátítsuk az elfogulatlanságot, el kell távolítani azt a velünk született önzést, amely
megakadályozza hogy a sajátunkon kívül bármilyen más nézőpontból is a dolgokra tudjunk
tekinteni. Nagy feladat, valóban, de nemes és hasznos volna azonnal belekezdeni, még ha
befejezni nem fogjuk is tudni. Az igazság „hegyeket mozgat”, az előítélet pedig olyan
mentális hegyvonulat, amelyen túl a partizán már nem lát, és el sem tudja képzelni, hogy ott
bármi is volna. Mindazonáltal, ha „megmozgatjuk” ezeket a hegyeket, kilátásunk nyílik a
szellemi sokféleség fényt és árnyékot, színt és tónust keverő végeérhetetlen látképére,
felvidítva szemlélődő lelkünket.

Az előítéleteinkhez való konok ragaszkodás micsoda örömöktől foszt meg, micsoda

barátságokat áldoz fel, mekkora boldogságot pusztít el, és micsoda lehetőségeket mételyez

44
meg! Mégis, az előítéletektől szabadnak lenni ritka dolog. Kevés olyan ember van, akik nem
elfogult partizánok az őket érdeklő témákban. Ritkán találkozunk olyannal, aki hajlandó
szenvtelenül megvitatni egy témát mindkét oldalról, figyelembe venni minden tényt,
mérlegelni minden bizonyítékot, hogy megragadja a szóbanforgó téma lényegét és eljusson az
igazságig. Minden partizánnak megvan a saját ügye, ami mellett kiáll. Nem keresi az
igazságot, mert már meg van győződve saját következtetései helyességéről, és arról, hogy
minden más meglátás e tekintetben téves; saját ügyét védi, küzd a győzelemért. Meg sem
próbál tényeket és bizonyítékokat szépen sorrendbe rakva érvelni, bizonyítani igazát, csak
pozícióit védi, több-kevesebb hévvel és izgalommal.

Az előítéletesség vonatja le az emberekkel a konklúziókat, néha anélkül, hogy bármennyire is

a tények vagy a tudás talaján állnának, majd visszautasítanak mindent, ami nem támogatja ezt
a konklúziót – így válik az előítélet a tudás elérésének áthatolhatatlan gátjává. Az embert a
sötétséghez és a tudatlansághoz köti, lehetetlenné teszi, hogy elméjét magasabb és nemesebb
irányokba fejlessze. Mi több, kizárja őt a legjobb elmék társaságából, és saját önzésének sötét
és magányos cellájába börtönzi.

Az előítéletesség egyfajta lezáródása az elmének az új fény bejutása előtt, azelőtt, hogy képes
legyen észlelni a nagyobb szépséget, és azelőtt hogy meghallja az isteni zenét. A partizán
ragaszkodik saját, múló, gyenge kis véleményéhez, azt a világ legnagyobb dolgának
gondolván. Annyira bele van szeretve saját konklúziójába (amely csak az önimádat egy
formája), hogy elvárja, hogy mindenki egyetértsen vele, és aki nem úgy látja a dolgokat,
ahogy ő, azt hülyének nézi – a vele egy véleményen lévőket pedig magasztalja pontos
véleményalkotásuk miatt. Az ilyen ember nem birtokolhatja a tudást, nem birtokolhatja az
igazságot. Véleményekre korlátozza magát (az önmaga által kreált illúziókra), amelyek kívül
esnek a valóság birodalmán. Egyfajta ön-elfogultságban mozog, amely megakadályozza, hogy
az élet legegyszerűbb tényeit észrevegye, míg saját elméletei – amelyek általában többé –
kevésbé alaptalanok – elméjének hatalmas területeit foglalják el. Szívesen hiszi, hogy
mindennek csak egy oldala van, amely pedig az övé. Eközben mindennek legalább két oldala
van, és csak az lel rá egy dolog igazára, aki körültekintően megvizsgálja mindkét oldalt
minden izgalomtól mentesen, és bármiféle olyan vágy nélkül, hogy kedvezzen az egyik
oldalnak a másik rovására.

Megosztottsága és ellentmondásai tekintetében a világ általában véve olyan, mint két jogász,
akik ugyanabban az ügyben járnak el. A vád képviselője feltárja mindazt a tényt, amelyek az ő
oldalát bizonyítják, míg a védelem képviselője azokat a tényeket sorakoztatja fel, amelyek a
maga részéről támogatják az ügyet – eközben mindketten igyekeznek elbagatellizálni,
semmibe venni, vagy elferdíteni a másik oldal érveit. Az ügy bírája mindemellett olyan, mint
a független, elfogulatlan gondolkodó az emberek között: mindkét oldal bizonyítékait
meghallgatván, összehasonlítja és átrostálja őket, hogy elfogulatlan összegzést tudjon
kialakítani az igazság érdekében.

Nem mintha ez az általános részrehajlás rossz dolog volna, ahogy minden más szélsőség
esetében sem, itt a természet csökkenti a szemben álló csoportok ellentétét egy tökéletes
egyensúly felé; mi több, ez az evolúció egyik tényezője: gondolkodásra serkenti mindazokat,
akik még nem fejlesztették ki magukban azt a képességet, hogy képesek legyenek hatékonyan
gondolkodni, tetszés szerint, ha a szükség úgy kívánja. Olyan fázis ez, amelyen mindenkinek
át kell mennie. De ez csak egy mellékút – mégpedig egy keszekusza, zavaros és fájdalmas
fajta – az Igazság széles autópályája felé. Olyan terület ez, amelyben a pártatlanság a tökéletes
kör. A partizán az igazság egy részét tekinti, és azt gondolja, hogy az az egész, de az

45
elfogulatlan gondolkodó a teljes igazságot látja, amely tartalmaz minden oldalt. Fontos, hogy
az igazságot lássuk részleteiben is úgymond, aztán összegyűjtve minden cikkelyét,
nekikezdhetünk összerakosgatni őket, hogy kialakítsuk a tökéletes kört, ahol a tökéletes kör
kialakításában a pártatlanságot is elérjük.

A pártatlan ember vizsgálódik, súlyoz és megfontol, minden előítélettől, tetszéstől és

nemtetszéstől szabadon. Egyetlen vágya van, hogy felfedje az igazságot. Megszabadul
minden előre kialakított véleménytől, engedi, hogy a tények és a bizonyítékok szóljanak
magukért. Nincs ügye, amit be kéne magának bizonyítania, mert tudja, hogy az igazság
megváltoztathatatlan, és a vélemény ezen nem változtathat, és hogy az igazságot csak kutatni
és felfedezni lehet. Így sok bosszúságtól és sérelemtől szabadul meg, amelyeknek a túlfűtött
partizán gyakran alanya, emellett pedig mindig közvetlenül a Valóság arcába néz, így
nyugodttá és békéssé válik.

Az előítéletektől való mentesség oly ritka, hogy egy elfogulatlanul gondolkodó, bárhol legyen
is, biztos, hogy előbb vagy utóbb magas pozíciót foglal majd el a világban, és elöl jár annak
sorsa alakításában. Valószínűtlen, hogy hivatala a világi ügyekkel való foglalatossághoz
kapcsolódjon, sokkal inkább egy magasztos feladathoz a tényleges befolyás körében. Lehet,
hogy már most is él egy ilyen valahol, aki lehet asztalos, egy takács, írnok; élhet
szegénységben vagy egy milliomoshoz illő házban; lehet alacsony vagy magas; bőrszíne
bármilyen lehet, de bármilyen és bárhol legyen is, már elkezte – még ha nincs is ennek
tudatában – alakítani a világot, egy nap pedig új erőként és az evolúció alkotó központjaként
ismeri majd meg mindenki.

Élt már egy hasonló a földön valami 1900 évvel ezelőtt. Csak egy szegény és írástudatlan
asztalos volt, akit saját hozzátartozói is őrültnek néztek, majd saját földijei előtt ért
szégyenletes véget, de az általa elvetett magoknak olyan hatása volt, amely megváltoztatta az
egész világot.

Volt még egy ilyen hasonló Indiában, az meg valami huszonöt évszázaddal ezelőtt. Tehetséges
volt, magasan iskolázott, fia egy kapitalistának és földbirtokosa egy jelentéktelen király alatt.
Nincstelen, hontalan koldus lett belőle, aztán egy nap az emberi faj harmada imádkozik a
sírjánál a hatása alá kerülve és általa felemelve.

„Óvakodj, ha Isten szabadon ereszt egy gondolkodót ezen a síkon,” mondja Emerson, és az
ember, ha előítélet köti, nem gondolkodó, pusztán csak egy vélemény lelkes híve. Minden
elmélet áthalad egyéni előítéleteinek közegén, amely megfesti – lehetetlenné válik a
tárgyilagos gondolatmenet és az elfogulatlan véleményalkotás. Ez az ember mindent a saját
véleményéhez való viszonya (vagy képzelt viszonya) szerint vizsgál, míg a gondolkodó úgy
látja a dolgokat, ahogyan vannak. Az az ember, aki megtisztította elméjét az előítéletektől és
az önzés minden tökéletlenségétől úgy, hogy képes közvetlenül látni a valóságot, az az erő
legnagyobb fokára jutott; a legnagyobb hatalmat tartja kezében, és akár tudatában lesz akár
nem, élni fog hatalmával; életétől elválaszthatatlan lesz, és úgy árad majd belőle, ahogy a
virág árasztja illatát. Áthatja szavait, tetteit, megmutatkozik testtartásában, elméje minden
rezdülésében, még hallgatagságában és mozdulatlanságában is. Bármerre jár, még ha a sivatag
közepére repül is, nem szökhet meg magasztos sorsa elől, mert egy nagy gondolkodó a világ
közepe; általa maradnak meg az emberek pályájukon és személyes gravitációja minden
gondolatot vonz.

Az igazi gondolkodó az érzelmek kavargó örvénye fölött létezik, amely elnyeli az

46
emberiséget. Senki megítélése nem ingatja meg, mert megértette a személytelen alapelvek
fontosságát, és ily módon békepártivá válva az önző vágyak hadseregeinek dübörgő
összecsapásai közepette, képes a pártatlan, de nem közömbös szemlélő megfigyelő helyéről
egyenlően látni mindkét oldalt, megragadva az okot és a küzdelem lényegét.

Nemcsak a Nagy Tanítók, de az irodalom legnagyobb alakjai azok, akik mentesek az

előítéletektől, és akik pártatlanul, igaz tükörként jelenítik meg a dolgokat. Ilyen Whitman,
Shakespeare, Balzac, Emerson, Homérosz. Szellemük egyetemes, nem korlátozódik egy
helyre. Szemléletük kozmikus, nem személyes.

Magukban hordozzák a világ összes dolgát, létezőjét és törvényét. Istenek ők, akik utat
mutatnak az emberiségnek, és akik végül kihúzzák a szenvedély lázából – saját, nyugalom
övezte földjükre elvezetve.

Az igazi gondolkodó az emberek közt a legnagyobb, az ő sorsa a legmagasztosabb. A teljesen

elfogulatlan szellem elérte az istenit; a Valóság napfényében sütkérezik.

A pártatlanság négy nagyszerű alkotója:

1. Igazságosság

2. Türelem

3. Nyugalom

4. Bölcsesség

Az igazságosság az adás és az elfogadás egyenlő mértéke. Ha azt mondjuk, „jó alkut

kötöttünk”, valójában ezzel bevalljuk, hogy megloptunk valakit. Azt jelenti, hogy a vásárló
csak a megvásárolt áru teljes értékének csak egy részét egyenlítette ki, a fennmaradó részt
tiszta profitként kisajátította – mindezt pedig az eladó, az ügylet lezárásával szentesítette.

Az igaz ember nem próbál előnyhöz jutni; mindig a dolgok a valós értékét tekinti, és ennek
megfelelően alakítja ügyleteit. Nem engedi az „ami kifizetődő”-t az „ami helyes” elé, mert
tudja, hogy ami helyes, az végül kifizetődik. Nem keresi saját hasznát mások kárára, mert
tudja, hogy a helyes cselekedet teljes mértékben hasznos és egyenlő az ügylet mindkét oldala
számára. Az „ami veszteség az egyiknek, a másiknak gyarapodás” csak azt jelenti, hogy az
egyensúly később állíttatik be. A méltánytalan gyarapodás nem vezethet jóléthez, de biztosan
csődbe juttat. Egy igaz ember nem fog inkább méltánytalanul profithoz jutni olyan úton, amit
hívhatunk „okos üzlet”-nek, mint hogy kizsebelje a másikat: ugyanannyira becstelennek fogja
tekinteni az előbbit, mint ahogyan az utóbbit is. A hajlandóság az alkudozásra az üzletben
nem a kereskedelem valós lényege. Az önzésre és lopásra való hajlandóság az, amelyik
valamit akar a semmiért cserébe. A becsületes ember ügyleteit megtisztítja minden
alkudozástól, és az igazságosság sokkal méltóságteljesebb alapjára építi. „Minőségi terméket”
árul minőségének megfelelő áron, és ezen nem változtat. Nem piszkítja kezét olyan üzlettel
amelyet csalás szennyezett be. Áruja eredeti, és ennek megfelelően árazott.

A vevők, akik vásárláskor megpróbálnak alkudni a kereskedővel lealacsonyítják magukat.

Próbálkozásuk egy vagy két dolgot feltételez az ügylet két oldala tekintetében, jelesül
egyrészt azt, hogy a kereskedő vagy becstelen és túlárazza (alacsony szintű, gyanakvó

47
attitüdje az elmének) áruját, vagy azt, hogy türelmetlenül próbálják kihízelegni a profitjából
(az egyenlő alap attitűdje), hogy veszteségével jussanak haszonhoz.

Az alku gyakorlata teljes mértékben becstelen, és azok az emberek akik a legkitartóbban űzik,
azok, akik a legtöbbet panaszkodnak amiatt, hogy „rajtuk nyerészkednek”, ami nem meglepő,
látva, hogy az idő nagyrészében éppen ők azok, akik másokon próbálnak nyerészkedni.

Másrészről viszont az a kereskedő, aki türelmetlenül próbál megrendelőiből kiszedni annyit,

amennyit csak tud, figyelmen kívül hagyva az igazságosságot és a dolgok valós értékét,
valójában rablást követ el, és lassan mérgezi sikerét, mert tettei kétség kívül vissza fognak
érni hozzá, de pénzügyi összeomlás képében.

Egy 50 éves ember mondta nekem a minap, „most jöttem rá, hogy egész életemben 50 %-kal
többet fizettem mindenért, mint amennyit kellett volna.” Egy igaz ember soha nem érezheti
azt, hogy bármiért is túl sokat fizetett, mert még csak közelébe sem megy olyan ügyletnek,
amelyet becstelennek ítél. De ha valaki mohóságában mindent féláron akar megszerezni,
fösvénységében folyamatosan azért fog nyomorultul siránkozni, merthogy neki mindenért
dupla árat kell fizetnie. Az igaz ember örömmel fizet teljes árat mindenért, akár ad, akár
elfogad, és elméje mindig zavartalan lesz és napjai békességgel lesznek teli.

Az ember mindenekelőtt kerülje a hitványságot, és igyekezzék azon, hogy mindig egyre és

egyre tökéletesebben igazzá váljon, mert ha nem igaz és egyenes, nem lehet sem becsületes,
sem nagylelkű, sem férfias; az pedig egyfajta álruhája a tolvajlásnak: annyit vágyni
megszerezni, amennyit csak lehet, és a lehető legkevesebbet adni cserébe. Kerüljön minden
alkudozást, mutassa meg üzleti partnereinek, az üzleti viselkedés egy magasztosabb,
méltóságteljesebb módját, amely nagyobb, csodálatra és megbecsülésre méltóbb sikerre vezet.

A türelem a legfényesebb dísze az igazságos ember karakterének. De nem egy bizonyos

dologhoz kapcsolódó, bizonyos türelem ez – ahogy egy lány türelmes a kézi munkájában,
vagy a fiú, ahogy játékkockákból várat épít – de egy hajlíthatatlan tapintat, az ember
természetének egyfajta édessége, amely jelen van mindenkor és a legembertpróbálóbb
körülmények között is; egy állandó és gyengéd erő, amelyet semmilyen nehézség nem képes
eltorzítani és nem törheti meg semmilyen üldöztetés, zaklatás. Egy nagyon ritka birtok ez, az
igaz, és még jódarabig nem is lehet elvárni az emberiség zömétől, de ezt az erényt csak
fokozatosan lehet megszerezni, viszont a türelem már csak egy részleges megléte is csodákat
tesz az ember életével és viszonyaival, míg a már megkövesedett türelmetlenség lerombol
mindent. A türelmetlen ember szinte meghívja magához a katasztrófát, amely hamar meg is
érkezik, mert ki is vesződne olyannal, aki – hasonlatosan a puskaporhoz – azonnal robban,
mikor a panasz, vagy a kritika legapróbb szikrája ráhull! Még barátai is elhagyják őt, egyik a
másik után, mert senki nem viseli el hosszan olyas valaki társaságát, aki durván és
lobbanékonyan támad minden kis összekülönbözés vagy félreértés hatására.

Az embernek el kéne kezdenie bölcsen uralkodnia magán, és megtanulni a türelem gyönyörű

leckéjét, ha magasszintű jólétet célozza; ha hasznossá és erőteljessé akar válni. Meg kell
tanulnia gondolnia másokra is, hogy mások érdekében cselekedjen és ne csak önmagáért;
hogy előzékeny legyen akkor is, ha nagy szenvedésen megy keresztül. Meg kell tanulnia
hogyan tartsa meg a békét szívében mindazokkal szemben, akik különböznek tőle a számára
legalapvetőbb, leglényegesebb dolgokban. Úgy kell kerülnie a veszekedést, ahogy kerüli azt
is, hogy halálos mérget igyon. A kívülről érkező viszálykodás időről időre elborítja, de meg
kell erősítenie magát ezekkel szemben, és azt is meg kell tanulnia, hogyan hozza ki az ilyen

48
helyzetekből is a harmóniát a türelem gyakorlásával.

A viszály általános: megfájdítja a szívet és eltorzítja az elmét. A türelem ritka, gazdagítja a

szívet és megszépíti az elmét. Minden macska karmolhat, fújhat – képes arra, hogy utálatos
legyen – ez nem igényel erőfeszítést, ez egyfajta viselkedésbeli hanyagság. De mindenen
keresztül gondosnak, lelkiismeretesnek maradni, türelemmel lenni az emberiség hiányosságai
iránt: ez embert kíván. De a türelem mindent legyőz. Ahogy az a bizonyos „lassú víz partot
mos”, úgy kerekedik felül a türelem minden ellenálláson. Megnyeri az emberek szívét. Hódít
és irányít.

A nyugalom társa a türelemnek. Hatalmas és dicsőséges minőség. Békés kikötő, ahol a

felszabadult lelkek megpihenhetnek, megtérvén hosszú hajóútjukról a szenvedélyek vihar
szabdalta óceánján. Ez teszi az embert, aki sokat szenvedett, sokat kibírt, sokat tapasztalt és
végül győzedelmeskedett – emberré.

Aki nem nyugodt, az elfogulatlan sem tud lenni. Nyugtalanság, előítéletesség és elfogultság a
felzaklatott szenvedélyekből fakad. Ha személyes érzéseinknek útját álljuk, felduzzadnak és
irányíthatatlanul utat törnek más irányokba, mint amikor a patak vizébe gátat építünk. A
nyugodt ember azáltal tudja elkerülni a zaklatottságot, hogy érzéseit a személyesből
személytelen útra tereli. Együttérez és gondol másokra, ahogy önmagára. Pont olyan nagyra
értékeli egy másik ember véleményét, mint a sajátját. Ha saját munkáját fontosnak tekinti,
hasonlóképpen tekint más ember munkájára is. Nem érez elégedettséget mások vétségei
láttán, magát ezáltal kiválóbbnak tartva. Nem esik Tojás Tóbiásként hanyatt saját
fontosságának tudatában. Félre rakja önzését az igazság kedvéért, felfogja a dolgok
egymáshoz való tényleges viszonyát. Ingerlékenységét leküzdötte, ezáltal megértve, hogy
nincs semmi, ami önmagánál fogva alkalmas arra, hogy felingereljen. Felbosszanthat minket
egy árvácska is, amiért nem rózsa ugyanúgy, ahogy egy másik ember, amiért nem úgy látja a
dolgokat, ahogy mi. A megkülönböztetést az elme teszi, a nyugodt ember viszont a
különbségeket az emberi természet tényeként kezeli.

A nyugodt, elfogulatlan ember nemcsak, hogy a legboldogabb, de mindenkor ura minden

energiájának. Magabiztos, megfontolt, döntésképes és könnyedén, zajtalanul ér célt, amit
valaki más, aki ingerlékeny, lassan és kimerítő gürcölés árán tud csak véghezvinni – mindezt
pedig barátságosan, szabatosan teszi.

Elméje megtisztult, könnyed, fókuszált és minden pillanatban készen áll, hogy tévedhetetlenül
irányítsa energiáit a felmerülő feladatra. A nyugodt elme minden ellentmondást összebékít,
kiegyenlít; az öröm és az örök béke ragyogása uralja. Ahogy Emerson írja: „a nyugalom az
állandó és szokássá vált öröm.”

Nem keverhetjük össze a nyugalmat a közönnyel, mert az pont a másik véglet. A közöny
egyfajta mentőöv, míg a nyugalom maga a ragyogó élet és kiteljesedett erő. A nyugodt ember
részben vagy teljesen győzedelmeskedett saját maga fölött, és sikeresen megküzdve saját
önzőségével, képes arra, hogy felismerje és legyőzze másokban is. A nyugodt ember minden
erkölcsi tartalomban győztes. Amíg megőrzi nyugalmát, nem lehetséges legyőzni.

Az önuralom hasznosabb a gazdagságnál; a nyugalom örök áldás.

A bölcsesség ragaszkodik az elfogulatlan emberhez. Tanácsaival segíti, szárnyai védelmezik,

csodás utakra, boldog célok felé vezeti.

49
A bölcsesség sokoldalú. A bölcs ember képes másokhoz igazodni. Az ő érdekünkben
cselekszik, sosem sérti az erkölcs, vagy a helyes viselkedés alapelveit. Az ostoba nem képes
másokhoz igazodni, csak saját érdekében cselekszik, és folyamatosan megsérti az erkölcs és a
helyes viselkedés alapelveit. Minden, az elfogulatlanságból származó tett bizonyos fokú
bölcsességet tartalmaz, és ha valaki egyszer megérintette és tapasztalta az elfogulatlanság
érzését, újra és újra visszatérhet hozzá, amíg ki nem teljesedik benne.

A gondolat, szó, bölcsesség minden megnyilvánulása általánosan tesz tanuságot a világról,

mert a világ nagysággal teli. A bölcsesség a tudás kútja és a hatalom forrása. Mély és átfogó;
annyira pontos és minden részletre kiterjedő, hogy felöleli a legapróbbat is; a maga
hatalmasságában ugyanakkor még egy porszemet sem téveszt szem elől. Egy bölcs elme
hasonlatos a világhoz, tartalmaz minden dolgot, mégpedig a nekik megfelelő helyen és
rendben, és ez nem teher a számára. Szintén hasonlatos a világhoz szabadságában, és
bármiféle megszorítással kapcsolatos öntudatlanságában. És mégsem hanyag soha, mégsem
hibázik, nem bűnös és nem bűnbánó. A bölcsesség a magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtt
amelyhez képest az ostobaság a sírós csecsemő. Kinőtte gyengeségét és függőségét, hibáit és
éretlen tudatlanságából származó büntetését; egyenes, könnyed, erős és derült.

Egy értő elmének nincs szüksége külső támaszra. Megáll a saját lábán tudásának biztos
talaján, amely tudás nem könyvekből, de kiérlelt tapasztalatokból ered. Túljutott minden
elmén, tehát ismeri mindegyiket. Utazott minden szívvel, tehát ismeri örömmel és bánattal teli
útjaikat.

Ha a bölcsesség megérint valakit, felemeli és átváltoztatja. Megújul, új célokkal és

energiákkal. Új univerzumba költözik, hogy új és dicsőséges sorsot teljesítsen be. Ez az
elfogulatlanság oszlopa, amely masszív erejével és máshoz nem hasonlítható eleganciájával
támogatja és díszíti a Jólét Templomát.

10. Nyolcadik oszlop – Önbizalom

Minden fiatalnak el kéne olvasni a Emerson „Önbizalom” című esszéjét. Ez a legférfiasabb

munka, amit valaha írásba foglaltak. Írója arra számít, hogy műve képes lesz azt a két,
fiatalok körében elterjedt mentális anomáliát meggyógyítani, amelyet hívjunk
önlebecsülésenek és önhittségnek. Majdnem bizonyos, ahogy képes feltárni a beképzelt előtt
hiúságának kicsiségét és ürességét, úgy, ahogy a szemérmesnek is megmutatja az
elkülönültségében rejlő gyengeséget és hatástalanságot. Ez a férfiúi méltóságnak egy új
kinyilatkoztatása; legalább annyira kinyilatkoztató erejű, mint bármelyik, amit ősi
látnokoknak és prófétáknak tulajdonítanak, és talán még gyakorlatiasabb, miután jobban
igazodik ehhez a gépesített korhoz, egy új típusú, modern prófétától érkezve, egy új fajtát
vizsgálva, és amelynek üdítően pezsdítő hangvétele az egyik fő értéke.

Ne keverjük össze az önbizalmat az önteltséggel, mert amennyire emelkedett és tökéletes az

egyik, annyira alacsony és értéktelen a másik. Semmi durvaság nem lehet az önbizalomban,
míg az önteltségben nincs semmi nagyság.

Ha az ember semmire nem mond nemet, ha kérdezik olyan témában, amelyben teljesen
tudatlan, hogy elkerülje (már ahogy ő képzeli), hogy tudatlannak nézzék, de magabiztosan
dobálózik találgatásokkal és elméletekkel, amelyeket tudásként próbál tálalni, ezzel elárulja
tudatlanságát mindenkinek, és lenézik majd beképzeltségéért. A tudatlanság becsületes

50
beismerése tiszteletet ébreszt, ahol a tudás öntelt színlelése megvetést kelt.

A félénk, folyton bocsánatot kérő ember, aki úgy tűnik, szinte élni is fél, aki retteg, hogy
valami olyan dolgot tesz, ami majd nem fog tetszeni másoknak, és ezzel nevetség tárgyává
teszi magát, nem teljes ember. Utánoznia kell másokat, nincs egy önálló cselekedete.
Szüksége van arra az önbizalomra, amely arra készteti, hogy saját kezdeményező készségére
támaszkodjon, és új példát mutasson, ahelyett, hogy szolgai módon a régit követi. A
csúfolódásról szólva: akit ez bánt, az nem férfi. A csúfolódás és a gúny nyílvesszői nem
üthetik át a magabízó ember páncélzatát. Becsületes szívének bevehetetlen fellegvárát el nem
érhetik, meg nem sebezhetik. Az irónia nyilai is záporozhatnak rá, de csak nevet azon, ahogy
magbiztosságának erős mellvértjéről lepattannak, és ártalmatlanul gyűlnek körülötte halomba.

„Bízz magadban”, mondja Emerson, „fém húrjával együtt vibrál a szív”. Korokon keresztül
egészen idáig az emberek mindenféle kívül talált hevenyészett tákolmányokra támaszkodtak,
és támaszkodnak ma is, ahelyett, hogy megállnának saját ősi természetességük és eredendő
méltóságuk talaján. Az a néhány, akinek volt bátorsága állva maradni, hősként választatott ki
és emeltetett a magasba; de valóban hős, akiben volt elég elszántság, hogy engedje
természetét magáért szólni, kezében az erős fémdarab pedig biztosítja számára, hogy élhessen
belső értékeivel.

Igaz, hogy aki ilyen szintű hősiességre pályázik, annak ki kell állnia az erőpróbát. Nem
szégyeníthetik meg a középszer felkent mumusai, nem féltheti hírnevét és pozícióját, vagy
hogy elveszti ülőhelyét a templomban, vagy megszerzett presztízsét a helyi társadalomban.
Meg kell tanulnia cselekedni és élni olyan függetlenül ezektől a tényezőktől, ahogy azt teszi
ellenlábasainak aktuális viselkedésével szemben. De, ha kiállta a tesztet, gyűlölködés és
szomorúság nem ingatta meg, férfivá érett igazán, olyanná, akivel a társadalomnak számolnia
kell, és végül elfogadnia feltételeit.

Előbb vagy utóbb mindenki tanácsadásért fordul egy magabiztos emberhez, a legjobb elmék
pedig – akik, bár nem támaszkodnak rá – tisztelik és értékelik munkájáért és önnön értékéért,
és elismerik helyét az emberiség még jelenlévő és a már eltávozott tagjainak sorában.

Nem az önbizalom jele, ha valaki megveti a tanulást. Az ilyen hozzáállás a makacs kevélység
eredménye, és nyomokban gyengeséget tartalmaz (lényegét is ez fejezi ki a legjobban), nem
pedig az erő és a nagy tettekre való elhivatottság elemeit: ezek az önbizalom karakterjegyei.
Jelentéktelen és mellékes dolgok – úgy, mint pénz, ruhák, tulajdon, presztízs, pozíció –
tekintetében a kevélység és hiúság nem képes önmérsékletet tanúsítani, de ezek nem tartósak;
mulandó mind. Az önbizalom olyan alapvető és nélkülözhetetlen minőségeken és
vezérelveken alapul, mint érték, feddhetetlenség, tisztaság, őszinteség, karakter, igazság – és
lényegtelen minden, ami mulandó; ezek közül egyik sem az. A gőg kérkedés és tettetés mögé
próbálja rejteni tudatlanságát, semmilyen területen, irányban sem akarván képezni magát.
Tudatlanul és látszatoktól övezetten ácsorog tovatűnő napjai közepette, ma jobban, holnap
rosszabbul érezve magát. Az önbizalomnak semmit nem kell rejtegetnie, hajlandó tanulni; és
míg a gőgben nincs alázat, önállóság és szerénység összeegyeztethetőek, mi több, egymás
kiegészítői. Az önbizalom legmagasztosabb formáját leginkább a legmélyebb alázattal
találhatjuk kapcsolatban. Ahogy Emerson írja, „a szélsőségek találkoznak, és erre nincs jobb
példa az alázat gőgjénél. Senki, aki egy felsőbb osztályba született, arisztokraták, hercegek –
nem érhetnek fel önbecsülés tekintetében egy szenthez. Miért olyan szerény? A benne élő
Isten nagyságában megnyugodva érzi-e, hogy ezt megteheti?” Buddha mondta ezzel
kapcsolatban: „mindazok, akik akár most, akár, miután meghaltam, lámpásai lesznek

51
önmaguknak, önmagukban bízva, nem pedig valami kívülről jövő segítségben, úgy
ragaszkodva az igazsághoz, ahogy lámpásokat sem eresztik, üdvösségüket egyedül az
igazságban keresve, támogatást nem várva senkitől a saját magukban lévő kivételével;
tanítványaim között ők azok, akik a ködös csúcsok legmagasabbjaira hágnak. De hajlaniuk
kell a tanulásra.”

Ebben a mondásban a kitartó ismételgetése annak a szükségszerűségnek, hogy mindenki

egyedül önmagára számítson, társítva a tanulásra buzdító záró figyelmeztetéssel, az
önbizalommal kapcsolatos legbölcsebb megnyilatkozás, amit ismerek. A nagy tanító ebben
megvilágítja azt a tökéletes egyensúlyt az önbizalom és az alázat között, amelyet minden igaz
embernek el kell érnie.

„Az önbizalom a hősiesség veleje”. Minden nagy ember biztos magában; tanítóként,
mintaként tekintsünk rájuk, ne pedig, mint támasztékra vagy mint babakocsira. Egy nagy
ember jön, aki nem támaszkodik senkire, egymaga áll a magasztos igazság magányában, és
hirtelen az egész világ elkezd támaszkodni rá, elkezd mentséget találni benne szellemi
hanyagságáért és önmaga pusztító lealacsonyításáért. Jobb volna ahelyett, hogy bűneinket a
nagyság erejének bölcsőjébe téve babusgassuk, újra meggyújtanunk erényeink fényét, hogy
ragyogásukkal lámpásként világítsanak. Ha mások fényére támaszkodunk, a sötétség fog
minket uralni, de ha önmagunk saját fényére támaszkodunk, csak arra kell ügyelnünk, hogy
mindig izzában tartsuk. Persze kölcsönözhetünk fényt mástól, amit aztán hirdethetünk is, de
azt gondolnunk, hogy ez a természetes, míg saját lámpánk elfeledve rozsdásodik, oda vezet
majd, hogy sötétségben fogjuk magunkat találni, mindenki által elhagyottan. Saját belső
fényünk olyan fény, amely sosem hagy el minket.

Mi más volna a kvékerek „belső fénye”, ha nem egy másik megnevezése az önbizalomnak?
Nekünk azt kellene megbecsülnünk, ami mi magunk vagyunk, nem pedig, ami valaki más.
„De én kicsi vagyok és szegény" mondod: hát akkor azt a kicsiséget kell megbecsülni, és
azonnal naggyá válik. Egy csecsemőt szoptatni és tartani kell, de nem a férfit. Ezentúl a saját
lábán fog járni. Az emberek azért imádkoznak Istenhez, hogy kezükbe tegye mindazt, ami úgy
lett megalkotva, hogy nyújtózni kell érte; hogy szájukba tegye az ételt, amelyért
fáradhatatlanul dolgozniuk kéne. De az emberek ki fogják nőni ezt a szellemi éretlenséget.
Eljön az idő, amikor az emberek nem fognak többé fizetni a papnak, hogy imádkozzon és
prédikáljon nekik.

Az ember legfőbb gondja a magába vetett bizalom hiánya, ezért a magabiztos ember ritka és
egyedülálló látványossággá válik. Ha az ember féregként tekint saját magára, az
eredménytelen tekergőzésen kívül mi másra lenne képes? Igaz, „aki magát megalázza,
felmagasztaltatik,” de nem, aki lealacsonyítja magát. Az ember lássa magát olyannak, amilyen
valójában, és ha talál magában olyat, ami értéktelen, meg kell tőle szabadulnia, és megőrizni
és támaszkodni arra, ami pedig értékes. Az ember csak akkor alacsonyodik le, ha
lealacsonyítja saját magát, magasztalt pedig akkor, ha magasztos életet él.

Miért kéne az embernek felhívnia a figyelmet „bukott"-ságára és ezt szüntelenül ismételgetni?

Létezik hamis alázat, amely a bűnben egyfajta büszkeséget talál. Ha valaki elbukott, ez azért
van hogy felkelhessen, és ezáltal bölcsebbé váljon. Ha valaki beleesik egy gödörbe, nem fog
ott feküdni nyugton, nem fog minden arrajárót megállítani, hogy jelezze nekik „gödörbe
esettségének” tényét, hanem kimászik, és nagyobb körültekintéssel megy tovább. Ezért, ha
valaki a bűn gödrébe esett, engedjük felállni, és megtisztulni, hogy örvendezve folytathassa
útját.

52
Nincs olyan területe az életnek, amelyben az ember befolyása és jóléte ne növekedne
lényegesen akár csak egy kis mennyiségű önbizalom hozzáadásával, ami egy nélkülözhetetlen
felszerelés az irányítás minden szintjén tevékenykedők számára, legyenek azok tanárok –
világiak vagy vallásiak –, szervezők, menedzserek vagy vagy felügyelők.

Az Önbizalom négy pompás tulajdonsága:

1. Döntés

2. Állhatatosság

3. Méltóság

4. Függetlenség

A döntéshozatal teszi erőssé az embert. Aki csak elszenvedi, puhány. Aki az élet drámájában
nem csak egy néma szerepet szán magának, bármekkora legyen is az amit megkíván,
döntésképesnek kell lennie, tisztában kell lennie céljai felől. Bármilyen kétségei legyenek is,
nem szabad kételkednie saját erejében a cselekvésre. Tudnia kell, mi az életben betöltött
szerepe, és minden energiáját annak megvalósítására kell fordítania. Szilárdan meg kell vetni
a lábát a biztos tudás talaján, és munkáját így kell végeznie. Lehet, hogy csak a termékek
árazásával, vagy a készletek minőségével foglalkozik, de töviről-hegyire ismernie kell a
feladatát, és tudnia kell, hogy tudja. Mindig felelősnek kell lennie a munkájáért, fel kell
készülve lennie arra, hogy jót álljon érte, ha kritizálnák. Olyan pontosan tisztában kell lennie
a teendőivel, hogy ne habozzon cselekedni, akár vészhelyzetben sem. Igaz a mondás, mely
szerint „aki tétovázik, az elveszett”. Senki nem bízik abban, aki nem bízik magában, aki
kételkedik, lefagy, megremeg, és hagyja, hogy a folyamatok összegabalyodott szálai őt magát
is gúzsba kössék. Ki üzletelne olyan kereskedővel aki nem ismeri termékeinek árait, vagy
nem tudná hol keresse őket? Az embernek ismernie kell üzletét. Ha ő maga nem ismeri a
sajátját, kihez is fordulhatna segítségért? A benne élő igazság összefoglalásának egyfajta
megtestesülésévé kell válnia, meg kell, hogy legyen benne a döntéshozatalra való képesség,
amely a szakértelmen és a tudáson keresztül ölt testet.

A bizonyosság az önbizalom egy nagyszerű alkotója. Hogy az embernek legyen súlya,

igazságnak is kell lennie benne, amit átadhat; minden képesség és szakértelem az igazság
egyik közlése. Tekintéllyel kell szólnia, nem úgy, mint egy kisdiák. Mestere kell, hogy legyen
valaminek, és ezzel tisztában is kell lennie, hogy tisztán és értelmesen használja fel, úgy,
ahogy egy mester teszi, nem pedig örökös tanítványként.

A határozatlanság egy bomlasztó tényező. Egy percnyi tétovázás ellenkező irányba fordíthatja
a siker sodrását. Azok az emberek, akik félnek a hirtelen döntésektől, mert tartanak attól, hogy
hibáznak, majdnem mindig hibáznak is, amikor végre cselekednek. Akik gondolatban és
tettekben a leggyorsabbak, azok kevésbé valószínű, hogy hibát vétenek. Jobb döntés alapján
cselekedni és hibázni, mint határozatlanul cselekedni és úgy véteni hibát, mert az előbbi
esetben csak hiba van, de utóbbiban a hibához gyengeség is társult.

Az ember legyen mindig határozott, akkor is ha tud valamit, akkor is, ha nem. Ugyanolyan
késznek kell lennie nemet mondani, mint igent; ugyanolyan gyorsan kell beismernie

53
tudatlanságát, mint kinyilvánítani tudását. Ha a tényekre támaszkodik, és az egyszerű igazság
alapján cselekszik, nem fog pihenőhelyet találni két vélemény között.

Gyorsan kell dönteni és határozottan cselekedni. Még jobb, ha az „eldöntöttség” már jelen
van az elmében, így a tényleges döntés ösztönös és spontán lesz.

Az állhatatosság a gyorsan dönteni képes elmében ébred. A legvégső döntés valóban az,
amellyel meghatározzuk a viselkedés legjobb formáját és a legjobb utat az életben. Az pedig,
hogy szilárdan kitartsunk elveink mellett bármi is történik, a lelkünk által tett fogadalom.
Nem szükséges – vagy szükségtelen –, hogy a fogadalom le legyen írva vagy ki legyen
mondva; egy állandó vezérelvhez való hajlíthatatlan hűség a lelke minden fogadalomnak.

Az az ember aki nem tartja magát valamely vezérelvhez nem juthat túl messzire. Az
átmenetiség, alkalomszerűség egy mocsár, egy tövises indákkal benőtt kanális, amelyben az
ember folyamatosan beleragad saját erkölcsi tunyaságának dágványába, míg a saját maga
kreálta csalódások tövisei szúrják át és vagdossák bőrét.

Az embernek szilárd talajra van szüksége amin embertársaival együtt megvetheti a lábát. A
kompromisszumok hálójában nem tud talpon maradni. Az állhatatlanság a gyengeség bűne, és
a gyengeségből fakadó bűnök többet tesznek a karakter aláaknázásáért, mint az erőből
fakadóak. Az az ember, aki az állati erő túlzó megnyilvánulásain keresztül gonosz, az
lerövidíti az igazsághoz vezető utat – ha végül elhatározza magát – mint az, aki a férfiasság
hiányán keresztül gonosz, és akinek főbűnei közé tartozik az is, hogy soha nem képes
elhatároznia magát semmivel kapcsolatban. Ha valaki megérti, hogy az erőt fordíthatjuk jó és
rossz célra is, nem fog meglepődni hogy egy iszákos vagy egy szajha a tapintatos hívő előtt
érheti el a mennyek országát. Legalább alaposan megismerték azt az utat, amelyet vállaltak és
amelyen sikeresen túljutottak, bármilyen hitvány volt is az, márpedig az alaposság: erő. Csak
arra van szükség hogy az erő elforduljon a rossztól a jó felé, és íme! a megvetett bűnös
felmagasztosult és szentté lett!

Az ember elméje legyen erős, határozott, és elszánt. Meg kell határoznia mindazon
vezérelveket, amely minden esetben szilárd alapot nyújtanak, és amelyek a legbiztosabb
módon tudják átvezetni az egymással ellentétes vélemények és érdekek útvesztőjében, és
amelyek megingathatatlan bátorsággal lelkesítik az élet harcában. Ha igazán magáévá teszi
ezen alapelveket, és ezeknek megfelelően cselekszik, többé válnak számára gyarapodásnál
vagy boldogságnál, többé, mint az élet maga. Ha pedig sosem hagyja cserben őket, megérti,
hogy azok sem hagyják őt cserben; minden ellenségtől megvédik, minden veszélyen
keresztülvezetik biztonságban, világosságot gyújtanak minden sötétségen és nehézségen
keresztül vezető útján. Fény lesznek számára a sötétben, pihenőhely bánat közepette, és
menedék a világ harcaitól.

A méltóság fenséges ruhába öltözteti az állhatatos lelket. Ha valaki olyan hajlíthatatlan bír
lenni mint egy acélrúd, amikor mindenki a gonosszal való kiegyezésére számít, és fűzfaághoz
hasonlatosan alkalmazkodó, ha magát a jó felé kell hajtania, olyan méltósággal ruháztatik fel,
amely megnyugtat és felemel minden jelenlétében lévőt.

A bizonytalan szellemű ember, kinek elméje nincs semmilyen állandó alapelvbe horgonyozva,
aki vágyai fenyegetettségében megmakacsolja magát és meghajlik, ahol saját erkölcsi
páncélzata forog kockán, az híján van a gravitációnak, egyensúlynak, lelki nyugalomnak.

54
Aki „méltó”, nem lehet elnyomott, nem lehet rabul ejteni, mert megszűnt elnyomni és rabul
ejteni önmagát. Egyetlen pillantása, szava, bölcs és jelentőségteljes szótlansága azonnal
lefegyverez mindenkit, aki őt lenézi. Puszta jelenléte is erőteljes rosszallást fejez ki minden
nyegle és illetlen számára, míg a jóság híveinek az erő rendíthetetlen sziklaköve.

De a fő oka annak, amiért a méltóságteljes ember tiszteletet vált ki az, hogy önbecsülése
magas szinten áll, ő pedig jóindulattal, és az őket megillető tisztelettel kezel mindenkit. A
hiúság önmagát szereti, és maga alatt mindenkit fölényes megvetéssel kezel, mert az
önszeretet és mások megvetése mindig együtt, hasonló mértékben járnak, ezért minél
nagyobb az önszeretet, úgy nő az arrogancia.

Az igazi méltóság nem az önszeretetből, hanem az önfeláldozásból jön, ami pedig a mindig
változatlan központi vezérelvhez való elfogulatlan ragaszkodás eredménye. A bíró méltósága
abból a tényből fakad, hogy hivatalának gyakorlásakor minden személyes megfontolást
figyelmen kívül hagyva, kizárólag a jogszabály alapján ítélkezik; személye, amely
változékony és mulandó, jelentéktelenné válik, míg a törvény – a tartós és hatalmas –, lesz a
minden. Ha egy bíró az ítélet meghozatalakor megfeledkezik a jogszabályról, elragadják
személyes érzései és előítéletei, méltósága tovatűnik. Ugyanígy történik egy méltóságteljes és
tiszta karakterrel, amely az isteni törvény alapján áll, és nem személyes érzései vezetik: amint
utat nyit a szenvedélyeknek, azzal feláldozza méltóságát, és elfoglalhatja helyét az ostobák és
fegyelmezetlenek tömegének tagjaként.

Olyan mértékben tud valaki lelki nyugalomban és méltóságban lenni, amilyen mértékben a
változatlan alapelvek mentén cselekszik. Ha az alapelv helyes, úgy megtámadhatatlan is. Ha
valakit nem vezérel ilyen alapelv, bizonytalanul ingadozva a személyesség szintjére süllyed,
elborítják a szenvedélyek, előítéletek és érdekek, a megronthatatlan vezérelvek legyőzhetetlen
erejével szemben pedig elgyengül és elveszti hatékonyságát, bármilyen erős legyen is
egyébként: előbbiek illetlen zűrzavara végül megadja magát utóbbi egyedülálló és hatalmas
igazságának.

A függetlenség az erős és fegyelmezett férfi születési előjoga. Minden férfi szereti és küzd a
szabadságért.

Minden férfi vágyik egy bizonyos fokú szabadságra. Egy férfinak saját magáért vagy a
közösségért kell dolgoznia. Hacsak nem nyomorék, krónikus beteg, vagy mentálisan
beszámíthatatlan, szégyellnie kell, ha másoktól függ mindenben, amije van, és cserébe nem ad
semmit. Ha valaki azt hiszi, hogy az ilyen állapot szabadság, értessük meg vele, hogy ez a
rabszolgaság egyik legmélyebb szintje. El fog jönni az idő, amikor az emberek kaptárának
henye semmittevői, még ha (ahogy a dolgok állnak) köztiszteletben álló semmittevőről van is
szó, és nem egy nincstelen csavargóról, nyilvánosan lesznek megszégyenítve, nem lehetnek
többé méltóak a tiszteletre.

A függetlenség, dicsőséges szabadság, a munkán keresztül születik meg és nem a

semmittevésből; a magában bízó ember túl erős, túl becsületes, túl egyenes ahhoz, hogy –
szoptatós csecsemőhöz hasonlatosan – másoktól függjön. A jogot ahhoz, hogy férfiként és
polgárként élhessen kezével és eszével keresi meg; így tesz, akár gazdagságba született, akár
szegénységbe, mert a javak bősége nem kifogás a semmittevésre, sokkal inkább lehetőség
arra, hogy a mások számára elérhetetlen lehetőségek birtokában a társadalom javáért
tevékenykedjen.

55
Csak aki önellátó, az szabad, magabiztos és független.

A nyolc oszlop természete így megmagyaráztatott: hogy milyen alapon állnak, mi építésük
módszere, mik az összetevőik, az őket alkotóanyag négyszeres természete, elhelyezkedésük,
hogy mi módon támasztják a templomot, amelyet most már mindenki megépíthet. Aki eddig
tudta, de nem pontosan, most már tudja pontosan; aki pontosan tudta, örvendezhet a Jólét
erkölcsi rendjének szabályozása és leegyszerűsítése fölött. Vizsgáljuk meg magát a
Templomot most, hogy már ismerjük oszlopainak hatalmasságát, falainak erejét, tetejének
időtállóságát, és a teljes egész építészeti szépségét és tökéletességét.

10. A jólét temploma

Az olvasó, aki a könyv segítségével a pénzszerzés, üzleti tranzakciók, a különféle

kötelezettségekből származó haszon és veszteség, árak, piacok, megállapodások, szerződések
és más, a jólét elérésével kapcsolatos dolgok megértését várja, egész biztosan észrevette a
mindezekre vonatkozó tanácsok teljes hiányát. Ennek oka négyszeres, nevezetesen:

Első. A részletek nem állnak egymagukban, de erőtlenek ahhoz, hogy bármi is felépüljön
segítségükkel, hacsak nincsenek átgondoltan az alapelvekhez rendelve.

Második. A részletek száma végtelen, és folyamatosan változik mindegyik, míg alapelvből

csak néhány van, és ezek örökkévalóak és változatlanok.

Harmadik. Az alapelvek adják a részletek közti összetartó erőt, rendszerezve és harmonizálva

őket, ezért, ha az alapelvek helyesek akkor minden járulékos részlet is a helyén van.

Negyedik. A tanár, aki bármilyen területen az igazat szeretné oktatni, kell, hogy mereven
ragaszkodjon az alapelvekhez, és nem engedheti magát elvonni tőlük valamely privát
sajátosságok és személyes részletek folyamatosan változó útvesztőjébe, mert ezen
sajátosságoknak és részleteknek csak helyi hatáskörünk van, és csak bizonyos egyének
számára fontosak, míg az alapelvek egyetemes igazsága mindenki számára nélkülözhetetlen.

Aki megérti a könyvben tárgyalt alapelveket és képes okosan gyakorolni őket, képes lesz arra
is, hogy megragadja e négyszeres ok leglényegét. Egy ember dolgainak részletei fontosak, de
ezek az ő személyes részletei, vagy kifejezetten az ő cége üzleti ágazatára vonatkozó
részletek, amivel senki az ágazaton kívül nem foglalkozik. A morál alapelvei viszont
mindenkire ugyanúgy vonatkoznak; minden helyzetre alkalmazhatóak és kormányoznak
minden egyedi részletet.

Mindaz, aki az állandó alapelveket figyelembe véve végzi munkáját, nem kell, hogy
bosszantsa magát a számtalan apró részlet bonyolultságán. A részletek teljességét képes lesz
megragadni egyetlen egyszerű gondolatban, és az őket mozgató alapelv fényében átlátja
rendszerüket, és teheti ezt minden izgalom nélkül, megszabadulva minden aggodalomtól és
feszültségtől.

Amíg nem értjük meg az alapelveket, úgy tekintünk, és úgy is bánunk a részletekkel, mintha
azok volnának az elsődlegesek, ezzel okozva számtalan komplikációt és az eredmények
összezavarodását. Az alapelvek fényében viszont már másodlagos tényezőkké válnak
számunkra, és ezzel minden velük kapcsolatos nehézség legyőzhető lesz, az elvekhez való
hozzárendelhetőségük miatt pedig a nehézség megszűnik.

56
Aki az alapelvek rendszerező és szintetizáló hatása nélkül dolgozik a számtalan részlettel, az
olyan, mintha eltévedt volna az erdőben, nem találva az utat, amely egyenesen vezet át a táj
berendezései között. Amíg ez az ember úgymond teljesen szétfeszül a részletektől, addig az
alapelvek bázisán álló ember kívül marad rajtuk, és egységükben ragadja meg őket, közben
előző emberünk csak azt a néhányat látja, amely adott pillanatban közel van hozzá.

Az alapelvek leképeznek magukban minden dolgot. Ők a szabály mindenre dologra, és

minden dolog tartja magát saját szabályához. Hibát követünk el, ha a dolgokat természetüktől
elválasztva vizsgáljuk. A részletek jelentik a betűket, amelyeknek az alapelvek a lelkük. Ez
igaz a művészetekre, tudományra, irodalomra, kereskedelemre és vallásra is: „mert a betű
megöl, a Lélek pedig megelevenít.”

Az emberi test, részeinek csodálatos kombinációjával fontos, de csak a lélekhez való

kapcsolatában. A lélek visszavonulásával a test haszontalan, félre kell tenni. Egy vállalkozás
teste, minden bonyolult részletével fontos, de csak megfelelésükben az őket kormányzó és
életre keltő elvekkel. Ezek hiányában a vállalkozás tönkremegy.

Ahhoz, hogy megkapjuk a jólét – fizikailag megnyilvánult – testét, előbb meg kell szereznünk
a jólét lelkét, és a jólét lelke: az erkölcsi tisztaság eleven lelke. Manapság az erkölcsi vakság
van túlsúlyban. Az emberek a pénzre tekintenek, a tulajdonra, örömökre, kikapcsolódásra
ésatöbbi, és összetévesztik őket a jóléttel; igyekeznek ezeket megszerezni saját mulatságukra,
de mindezeket elérve nem találják bennük az örömöt.

A jólét mindenekelőtt: lélek, egy szellemi magatartás, erkölcsi erő, élet, amely kívül a bőség,
a boldogság, az öröm formájában jelenik meg. Az ember nem válik lángésszé a versírás, vagy
színdarabok írása által, de ki kell fejlesztenie, el kell sajátítania a zsenialitás lelkét – az írás
pedig, mint az ok okozata, ezt fogja követni. Senki nem lesz sikeres pusztán a pénz
felhalmozása által, vagy azzal, hogy tulajdont szerez, vagy birtokot vásárol, de ki kell
fejlesztenie, el kell sajátítania az érték lelkét, és az anyagi hozzávalók úgy fogják ezt követni,
ahogy az okozat az okot, mert az érték lelke az öröm lelke, ami magában foglal minden
bőséget, minden megelégedettséget: az élet teljességét.

A pénzben nincs öröm, nincs öröm a tulajdonban, az anyagi javak akármilyen

felhalmozásában vagy önmagában, ami anyagi. Mindezek holtak, élettelenek; az öröm lelke
vagy az emberben van, vagy sehol. Meg kell, hogy legyen benne a képesség a boldogságra.
Meg kell, hogy legyen benne a bölcsesség, hogy tudja, hogyan használja ezeket a dolgokat, és
ne csak pusztán felhalmozza őket. Neki kell birtokolnia őket, nem pedig birtokba véve lenni
általuk. A dolgoknak kell függeniük tőle, és nem neki a dolgoktól. Nekik kell őt követniük, ne
ő fusson utánuk mindörökké; így elkerülhetetlenül követni fogják, ha megvan benne az az
erkölcsi tényező, amellyel összefüggnek.

A Mennyei Királyságtól semmi sincs távol. Magába foglal minden jót, igazat,
nélkülözhetetlent, és „az Isten országát tebenned.” Ismerek gazdag embereket, akik a
legteljesebb mértékben boldogok, mert adakozók, nagylelkűek, tiszták és örömteliek; de
ismerek olyan gazdagot is, aki végtelenül nyomorult, és ő az is, aki a pénzt és javait csak saját
boldogsága miatt akarta, és nem fejlesztette ki a jóság és az öröm lelkét magában.

Hogy lehet azt állítani egy boldogtalan emberről, hogy „jólét”-ben él, még akkor is, ha
jövedelme akkora, hogy szinte számon sem tartható? Az igazi jólétben rátermettségnek,

57
harmóniájának, és megelégedettségnek kell lennie. Ha egy gazdag ember boldog, az azért
van, mert a boldogság lelke hozzásegítette javaihoz, és nem a javak hozták meg számára a
boldogságot. Ő teljes ember, teljes anyagi lehetőségekkel, és ezek felelősségével, amíg a
boldogtalanul gazdag: üres ember, aki gazdagságában az életnek azt a teljességét keresi, amit
csak belülről indulva lehet kibontakoztatni.

A jólét így egy erkölcsi befogadóképességgé, és a helyes felhasználásához és törvényes

élvezetéhez szükséges bölcsességgé képezi le magát, amely ahhoz kell, hogy élni tudjunk
mindazon dolgokkal, amelyek elválaszthatatlanok földi életünktől. Ha valaki külső
szabadságra vágyik, először váljon szabaddá belül, mert ha a gyengeség, önzés vagy bűn lelke
köti meg, hogyan is tudná pusztán a pénz birtoklása felszabadítani?! Nem válik-e kezei között
a gazdagság sokkal inkább hatékony eszközzé arra, hogy saját magát továbbra is
rabszolgasorban tartsa?

Ezért a jólét látható következményeit nem szabad önmagukban vizsgálni, csak szellemi és
morális okukkal való megfelelésükben. Minden épületnek van egy rejtett talapzata: bizonyíték
erre az a tény, hogy nem omlanak össze. A megalapozott siker minden formájának van egy
rejtett alapja, amely a siker tartóssága által válik nyilvánvalóvá. A jólét, a karakter alapzatán
nyugszik; és ezen kerek egy világegyetemen belül nincs másféle alapzat. Az igazi gazdagság:
jólét, egészség, teljesség, öröm és boldogság. Aki úgy gazdag, hogy közben boldogtalan, az
nem gazdag igazán. A pénz, a luxus, a kikapcsolódás számukra teher, az önkínzás eszközei.
Tulajdonai által megátkozott.

Az erkölcsös ember mindig boldog, mindig örömteli, élete pedig, ha teljességében nézzük,
mindig sikeres. Ez alól nincs kivétel, mert bármilyen hibát vétsen is a részletek tekintetében,
életének befejezett munkája biztos, teljes, befejezett lesz, de mindezek mellett nyugodt
lelkiismeretre tesz szert, tiszteletre méltó névre, a boldogság számtalan formájára, amelyek a
gazdag karaktertől elválaszthatatlanok, és amely erkölcsi gazdagság nélkül az anyagi javak
nem elérhetőek vagy nem boldogítanak.

Foglaljuk össze röviden, tekintsük át újra a nyolc oszlopot teljes erejében és nagyságukban.

Energia – fáradhatatlan és lankadatlan erőfeszítésre buzdít feladataink teljesítéséhez.

Takarékosság – az energia összpontosítása, mind a tőke, mind a karakter megőrzése; utóbbin

szellemi, tehát a legnagyobb fontosságú tőkét értjük.

Becsületesség – hajlíthatatlan feddhetetlenség; minden ígéret, megállapodás, szerződés

sértetlenségének biztosítéka, távol tartva tőlük minden, profittal vagy deficittel kapcsolatos
megfontolást.

Rendszerezettség – minden részletet a rendezőelv alá vett, felszabadítva a memóriát és a

szellemet a túlzott igénybe vételtől és erőfeszítéstől a sokat egy-re képezve le.

Együttérzés – nagylelkűség, bőkezűség, kedvesség és gyengédség: nyitottnak, szabadnak,

szívélyesnek lenni.

Őszinteség – biztosnak és egésznek lenni; szilárdnak és igaznak; ugyanolyannak, ugyanannak

a személynek maradni társaságban, mint magányban, nem remélve jót mindenki előtt,
titokban rosszat cselekedve.

58
Elfogulatlanság – igazság: nem az önmaga felé való kedvezés; egyenlő figyelem mindkét
oldal tekintetében; a méltányosság jegyében való cselekvés.

Önbizalom – erőt és segítséget mindig önmagunkban keresni az állandó és legyőzhetetlen

vezérelvek alapján, nem külső dolgokra támaszkodni, amelyek bármely pillanatban
tovatűnhetnek.

Hogyan lehetne az élet más, mint sikeres ha e nyolc oszlopon nyugszik? Erejük akkora, hogy
semmilyen fizikai vagy intellektuális erő nem veheti fel velük a versenyt: tökéletesen
megépítve mind a nyolcat az embert legyőzhetetlené teszik. Úgy fogjuk találni mindazonáltal,
hogy az emberek gyakran erősek egy, vagy néhány tekintetében ezek közül, míg másokban
gyengék, és hogy ez a gyengeség az, amely vonzza a kudarcot.

Nevetséges például, valaki üzleti sikertelenségét a becsületessége számlájára írni. Lehetetlen,

hogy a becsület kudarcot okozzon. A kudarc okáért más irányban kell keresgélni – valamilyen
helyes és szükséges minőség hiányában, nem pedig meglétében. Mi több, ilyenfajta logikai
lépés megtétele a kudarc és a tisztesség között szégyenfolt a kereskedő szakma
feddhetetlenségén; álnok megvádolása a – szerencsére nagy számú –, vállalkozásukat
becsületesen űző iparosoknak. Előfordulhat, hogy valaki megerősödött az Energiában, a
Takarékosságban és a Rendszerezettségben, de viszonylag gyenge a többi ötben. Ez az ember
elesik a teljes sikertől a négy elsődleges sarokoszlop egyikének hiányában, amely a
Becsületesség. Temploma megroppan a gyengeség helyén lévő sarokban, mert az első négy
oszlopnak állnia kell, mielőtt a Jólét Templomát erősre lehet építeni. Ők a négy elsődleges
tulajdonság, amelyet az ember erkölcsi fejlődéséhez meg kell szerezni, nélkülük a második
négy nem állhat meg. Ugyanígy, ha valaki erős az első háromban, a negyedik pedig hiányzik,
a rend hiánya zavart és katasztrófát hoz majd viszonyaiba, ugyanúgy, ahogy ezen
tulajdonságok bármilyen más részleges kombinációja – leginkább az első négyé –, mert a
második négy oly magasztos, hogy a jelen embere, kevés kivétellel, többé-kevésbé tökéletlen
formában tudja csak birtokolni. Így a világi ember, aki biztosítani akarja a siker állandóságát
az üzlet bármely ágában, vagy az ipar számtalan ága közül olyanban, amely általában férfiakat
foglalkoztat, gyakorlat útján be kell, hogy építse karakterébe, az erkölcs első négy oszlopát.
Ezen állandó alapelvek által rendeznie kell gondolatvilágát, viselkedését, és viszonyait,
tanácsadónak szólítva őket minden nehézség közepette, minden részletet a saját szolgálatába
állítva, és mindenekfölött, soha el nem hagyva őket, semmilyen körülmények között személyes
előny megszerzése, vagy a problémáktól való őrizkedés okán, mert eltűnésükkel az ember
sebezhetővé válik a gonosz bomlasztó hatásával, és támadhatóvá mások vádaskodásával
szemben. De az, aki tartja magát ezen négy alapelhez, teljes mértékű sikert lesz képes elérni
munkájában, bármi legyen is az: jólétének temploma pontosan és erősre épített lesz, ezért
biztosan fog állni. A mindezen négy alapelvben szerzett tökéletes jártasság álljon mindenki
előtt, aki ilyen sikert tart horizontján és hajlandó tanulni. Ezek a tulajdonságok olyan
egyszerűek és egyértelműek, hogy még egy gyerek is megérti lényegüket, és gyakorlat általi
tökéletesítésük nem igényel túlzó önfeláldozást, bár némi önmegtagadást és önfegyelmet
megkövetel, amelyek nélkül viszont a tettek világában nem is lehetséges semmilyen sikert
elérni. Ugyanakkor a második négy oszlop természete sokkal mélyebb, megértésük és
átültetésük a gyakorlatba nehezebb, az önmagunkon való felülemelkedésnek és
áldozatkészségünknek egy nagyobb fokát igénylik. Jelenleg csak kevesek azok, akik képesek
elérni a személyes elemtől való elválasztottságot, amely elengedhetetlen a tökéletesítésükhöz,
de az a néhány, akinek ez valamennyire észlelhető fokon sikerül, hatalmas mértékben
növelheti erejét, gazdagíthatja életét és díszítheti Jólétének Templomát rendkívüli és

59
módfeletti szépségével, megörvendeztetve és felemelve minden szemlélőt sokkal az után is,
hogy eltávozik a világból.

De azok, akik nekifognak a Jólét Templomának építéséhez ezen könyv tanításai alapján,
mindig tartsák eszükben, hogy az építkezés időt vesz igénybe, az oszlopokat biztosan
beágyazva és vakolva kell felállítani, a teljességhez pedig munkára és törődésre lesz szükség.
Ezen belső szellemi templom felépítése – csak, mert láthatatlan és zajtalan – egyáltalán nem
kevésbé valós és anyagi Salamon templománál, amely építésének hét éve alatt „sem kalapács,
sem véső, sem egyéb vas szerszám zaja nem hallatszott a házban, amíg épült.”

Mégis, Ó olvasó, alkosd meg a te karaktered, húzd fel a te életed házának falait, építsd fel a
Templomát a Jólétnek. Ne légy hasonlatos az ostobához, akit felemel, majd aláejt önző
vágyainak kiszámíthatatlan áradata; de legyél nyugodt a te munkádban, koronázd meg a te
életpályádat a teljességgel, és legyél te a bölcsek közé számolva akik kétségek nélkül, szilárd
és biztos alapra építkeztek, az Igazság Alapelveire, amely örökké fent fog maradni.

60