Inga Lindström
Esküvő
Hardingsholmban
 
 
 
 
 
 
Kossuth Kiadó
 
 1

 
Az ilyen nyári éjszakákon, mint ez, Svédországban sosem volt
egészen sötét.
Egy férfi lopakodott a bozóton át, jobb kezében
benzineskanna, és csak lassan haladt előre. Vékony ágak
csapódtak az arcába, tövisek szaggatták a nadrágszárát.
Mégsem érzett megkönnyebbülést, amikor verítékezve és
lihegve végre elérte a célját: az építkezést.
Megállt, alig kapott levegőt. Furdalta a lelkiismeret. Még
vissza tudna fordulni, és meggondolhatná magát… Már
majdnem úgy döntött, hogy visszautasítja a megbízatást,
amikor ismét eszébe jutott a pénz, amelyet előre megkapott. A
pénz, amelyre sürgősen szüksége volt neki és Ulrikának, akivel
teljesen új életet akart kezdeni.
A férfi erősen összeszorította a száját, és becsukta a szemét.
Igen, megérdemelte ezt az új életet. Valahol máshol, ahol nem
kell többé ilyen keményen dolgoznia, egy nővel az oldalán, aki
egy kis fényűzésre vágyott. Joggal, vélte a férfi.
Még mindig nem tudta felfogni, hogy egy olyan nő, mint
Ulrika, egyáltalán ráemelte a szemét. Sőt mi több, együtt akart
vele élni.
– Ulrikáért! Ulrikáért! Ulrikáért! – mormolta a szavakat
maga elé, mint egy mantrát, miközben keresztülvágott az üres
területen, amely a nagy faépület felé vezetett, ahová rövidesen
beköltöznek a lakók. A ház még nem volt teljesen kész, de a
gépek és az építőanyag készenlétben álltak az utolsó
munkálatokhoz, és mintha szemrehányóan néztek volna rá a
félhomályon át. Felgyorsította lépteit. Csakugyan nagy
kockázatot vállalt, de rajta kívül ki időzne itt kinn az éjszaka
közepén?
Alig ocsúdott fel a gondolataiból, mikor halk reccsenést
hallott. A háta mögül jött? Vagy szemből?
Megtorpant, érezte a szívének kalapálását, és rémülten
figyelt a sötétben.
Aztán nem hallatszódott több zaj. A szívverése lassan
megnyugodott, de a férfi továbbra is feszült maradt.
Számára nem volt visszaút. Kinyitotta hát a benzineskannát,
miközben visszatartotta a lélegzetét.
 2

 
Milyen közel volt az ég!
Hellen ordítani tudott volna a boldogságtól. Nagyon régen
repült ilyen gondtalanul és szabadon, mint a madár!
Közvetlenül érzett minden termiket és minden leáramlást, és a
kis gépben valósággal egybeolvadt a körülötte lévő
természettel.
A tökéletes repülés. Felette az ég, alatta zöld erdők, kis
települések, magányos tanyák és hébe-hóba tavacskák kéken
csillogó vize. És azután a tenger. Úgy tűnt, a Balti-tenger
sziklaszigetei a végtelenbe vesznek, és a zöld foltok úgy
pettyezték be, akár a smaragdok a csillámló felszínt.
Hellen két okból is hálás volt a barátnőjének. Egyrészt, mert
Lara rögtön átengedte neki a kis hidroplán kormányát,
másrészt, mert Lara most némán ült mellette, és hagyta, hogy
a számtalan kisebb-nagyobb sziget fölött élvezhesse ennek a
repülésnek a tiszta örömét. Persze azt is tudta, hogy a
barátnőjének nem volt kedve csevegni. Szomorú arca sokat
elárult. Hellen könnyedén megérintette Lara kezét, aki erre
elmosolyodott.
– Jól vagyok már – mondta csendesen, de a hangjában el
nem sírt könnyek rezdültek.
Lara ragaszkodott hozzá, hogy Nyköpingben vegye fel
Hellent – ott volt látogatóban a szüleinél, akikkel az utóbbi
években csak ritkán találkozott. A forgalmipilóta-képzése alig
engedett időt másra, mindemellett még Torsten is ott volt.
Hellen önkéntelenül mosolygott, amikor a barátjára
gondolt. Két éve laktak együtt egy stockholmi lakásban, amely
azonban a távollétében most többnyire üresen állt. Torsten
jelenleg a Stockholm–Toronto-vonalon repült állandóan,
minden alkalommal kétnapos kanadai ott-tartózkodással.
Tehát éppolyan életet élt, amilyenről a képzés befejezése után
ő is álmodott. Most azonban, ahogy Lara egyik kis gépét
vezette, komolyan eltűnődött azon, vajon nem kell-e sokkal
inkább a barátnőjét irigyelnie, mint a barátját. Az ember mindig
azt akarja, ami épp nincs meg neki – gondolta szórakozottan,
majd széles ívű kanyart vett, és végül ereszkedni kezdett
Norrtälje felett.
Lara háza magányosan állt közvetlenül a Norrtäljeviken-
öböl partján. Itt szálltak vízre vállalkozásának repülőgépei a
fjordon, közvetlenül a piros ház előtt, amelyben lakott, és
egyben cégének a székhelye is volt, alig néhány méternyire a
stégtől.
– Annyira hálás vagyok neked, Hellen – sóhajtotta Lara,
ahogy Hellen a vízre szálláshoz készülődött. – Az utolsó
pillanatban mentettél meg. Ha nem ugrasz be pilótának ezen a
nyáron, akkor szögre akaszthatnám a repülőszolgálatomat.
Hellen csendesen felnevetett.
– Mindig is volt drámai érzéked. Egész biztos vagyok benne,
hogy van elég pilóta a világon, aki szívesen repülne nálad.
– Igen, de nem áll rendelkezésre ilyen hamar. És egyikükre
sem bíznám rá gondolkodás nélkül a gépeimet úgy, mint rád.
Te voltál a legjobb repülőnövendékem.
Hellen örült a bóknak, és most be is bizonyította tudását
újra, ahogy a hidroplánt a vízre helyezte. A gép kissé
megrándult, majd a talp alól felfröccsent a víz. Hellen engedte
a repülőt lassan a stégig siklani, közvetlenül a másik gép mellé,
amelyet Lara a vállalkozásában használt.
Lara után Hellen is kiszállt a repülőgépből, és a talpon
egyensúlyozott. Ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű a nehéz
bőrönddel a kezében. Majdnem olyan ez, mint egy kaland –
gondolta Hellen szórakozottan, mielőtt a stégre merészkedett
volna.
 – Isten hozott! Örülök, hogy itt vagy – mondta nevetve Lara.
– Köszönöm – válaszolta Hellen a stég közepén állva,
miközben körülnézett, és mélyet lélegzett.
A parti ház, a fjord átlátszó vize, amelyben
visszatükröződött az ég kékje, az ápolt kert a göcsös, vén
gyümölcsfákkal. Hellen érezte, ahogy mélységes elégedettség
járja át. Régebben, nem sokkal a diákévei után, itt élt néhány
hónapig. Kicsit olyan érzése volt most, mintha hazajönne.
– Először főzök egy kávét magunknak, azután megírjuk a
repülési naplódat – mondta Lara.
– Egy kávé nagyszerű lenne! – biccentett Hellen, és tekintete
még egyszer a csillogó vízre tévedt, majd felsóhajtott. –
Annyira élvezetes ezekkel a gépekkel repülni. Olyan lesz ez
nekem, mint egy vakáció.
Szemével egy kis motorcsónakot követett, amely gyorsan
közelített, és most lelassult kicsit a sebessége. A tekintete
találkozott a jármű vezetőjével, és Hellen egy pillanatra úgy
érezte, megállt a világ. Megigézve bámulta ezt a férfit, aki
idegen volt a számára, ugyanakkor valami módon ismerős is,
amit nem tudott magának megmagyarázni.
Képtelen volt a szemét levenni a férfiról, aki szintén nem
engedte el a pillantását, s amikor a csónak könnyedén
elfordult, az az idegen még mindig nézte őt. A tér és az idő
hirtelen nem számított többé. Csak a férfi létezett… és ő…
– Hellen!
Lara hangja úgy hatolt a fülébe, mintha vattán szűrődne át,
de anélkül, hogy a tudatáig eljutott volna.
Lara, aki már úton volt a ház felé, visszanézett.
– Történt valami? – kérdezte a barátnőjét.
Hellen erővel a partra vonta tekintetét, és lassan
megfordult.
– Minden rendben van. Jövök.
Szent ég, mi volt ez? Ilyet még soha nem tapasztalt.
Zavartan kereste a magyarázatot. Vajon az új élmények
hatása az oka, amit most érzett? Vagy az utóbbi hetek
feszültsége és a nehéz tananyag? Alapjában véve azt gondolta,
hogy a szüleinél töltött napokban kipihente magát, de
nyilvánvalóan nem így történt. Máskülönben miért billentené
ki így az egyensúlyából egy vadidegen látványa?
Hellen még egyszer a csónak irányába pillantott, ami
időközben már egy kicsit eltávolodott, de még elég közel volt
ahhoz, hogy észrevegye, ahogy a vezető is felé fordítja a fejét
és ránéz. Sőt a mosolyt is látta a férfi arcán. Hellen pedig
visszamosolygott rá.
 3

 
– Mi volt ez? – kérdezte magától Erik, miközben nem tudott
ellenállni a kísértésnek, hogy még egyszer hátra ne forduljon.
Csodálkozva tapasztalta, hogy mekkora örömet érez attól,
hogy a nő utánanéz.
Ez egyszerűen képtelenség! Értetlenül rázta a fejét. Mégsem
szabad, hogy egy idegen nő puszta látványa ennyire kibillentse
az egyensúlyából. És épp az esküvője előtti napon!
Aztán eszébe ötlött egy gondolat, amire önkéntelenül
elmosolyodott. Valamiféle kapuzárási pánik kerítette
hatalmába röviddel az esküvő előtt, és öntudatlan félelem
hajtotta, hogy le ne maradjon valamiről…?
Nem. Az ilyesmi egyáltalán nem volt jellemző rá. És
mellesleg boldog volt Linn-nel. Mindig jól érezte magát vele,
sok mindent átéltek együtt, kölcsönösen támogatták egymást a
bajban, és ezen keresztül teljesen egymásra találtak. Az esküvő
pedig megkoronázása és abszolút logikus lezárása egy hosszú
folyamatnak. Egy olyan nő látványa, akit nem is ismert, egész
biztosan nem rombolhatta le a boldogságát.
Megpróbált más dolgokra koncentrálni. Ma van a
vendégköszöntő parti, holnap az esküvő. Mégsem tudta kiverni
a fejéből az ismeretlen nőt. Szüntelenül megjelent szőke hajjal
keretezett arca és titokzatos szeme, amely megigézte.
Ki volt ez a nő? Lara utasa? Az egyik barátnője?
A munkájára terelte gondolatait, arra a nagy projektre,
amelyet irányított. Egy egész lakóparkot épített egy
közvetlenül a fjordon kialakított, új telekre. Ez volt az eddigi
legnagyobb megrendelése, és Erik nagyon büszke volt rá, mivel
valószínűleg ez lesz majd a legnagyobb sikere is. A magas árak
ellenére a vásárlók sorban álltak, hogy valamelyik faházat
megszerezzék, amelynek építéséhez a cége kizárólag
természetes és fenntartható építőanyagot használt.
Az apja messze megelőzte korát, mert már sok évvel ezelőtt,
amikor a környezetvédelem még nem volt felkapott téma,
főként az ökológiai építőanyagokra összpontosította figyelmét,
és ezzel megalapozta építőipari cége kiváló hírnevét, amelyet
máig megőrzött.
Erik igyekezett a céget apja szellemében irányítani tovább,
de gyakran kívánta, hogy bárcsak Lars ne hagyta volna egyedül
rá a felelősséget. Végül is a testvérével egyenlő részben
örökölték a céget a szüleik szörnyű autóbalesete után.
Amikor az öccsére gondolt, rendszerint haraggal vegyes
keserűség töltötte el. Szomorú volt amiatt, hogy a testvérét is
elveszítette, még ha az életben volt is. Erik ebben őszintén
reménykedett, de már hosszú ideje nem hallott Larsról, és csak
annyit tudott, hogy gyakran keveredett veszélyes helyzetekbe.
A szomorúságnál azonban erősebb volt benne a harag. Erik
úgy érezte, hogy legfőképpen a céget illetően hagyta cserben
Lars. Gyakran kellett döntéseket hoznia, amelyekben szívesen
kért volna tanácsot az öccsétől. De Lars nem volt ott, és Erik
nem bízott abban, hogy a testvérét valaha érdekelni fogják
még a cég ügyei.
A fejében kavarogtak a gondolatok, miközben a csónakot a
cég kikötőjéhez kormányozta.
Az apja Norrtälje külterületén, közvetlenül a vízpartra
telepítette a vállalkozást. Erik magában többször hálát adott
neki ezért a bölcs döntésért, mert e miatt az elhelyezkedés
miatt számos nyersanyagot tudott hajóval odaszállítani, és az
építkezéseket, amelyek a fjordon vagy távolabb, kinn
valamelyik szigeten voltak, a saját csónakjával közvetlenül el
tudta érni. Néha pedig Lara repítette oda.
Lara légifutár-szolgálata csak néhány kilométerre volt.
Nyomban megjelent újra az ismeretlen nő arca a lelki szemei
előtt, és felébresztette benne azt az izgató, különös érzést és a
gondolatot, hogy érzelmileg tiltott terepre tévedt.
Erik örült, hogy most beért a kikötőbe. Ahogy kikötötte a
csónakot, látta, hogy Nils, az egyik ügyfele kiszáll a kocsiból.
Nils Erik egyik régi osztálytársát vette feleségül, és
nemrégiben gyermekük született.
– Szia, Erik!
– Szia, Nils! – üdvözölte Erik. – Jó, hogy itt vagy, épp az
építkezésről jövök. Tökéletesen a terv szerint haladunk, és
most úgy néz ki, hogy a következő hónapban beköltözhettek.
– Remek, az embereid csakugyan jól dolgoznak. De még egy
dolgot akartam tőled kérni – lengetett egy papírtekercset a
kezében.
– Ó, nálad van a tervrajz is. Mi hát a baj?
– Minden rendben van – válaszolta Nils mosolyogva. –
Nagyon elégedett vagyok. Csak azt akartam kérdezni, hogy be
lehetne-e építeni az erkélyt ide a nappaliba. – Szétbontotta a
tervet, a parton az egyik farakásra helyezte, majd ujjával a
rajzra mutatott. Erik fölé hajolt, és erősen gondolkodott.
– Igen, megoldható – mondta végül Erik.
Nils láthatólag megkönnyebbült.
– Ráértél volna ezzel a változtatási kéréseddel, kár volt csak
ezért idejönnöd – mondta Erik mosolyogva. – Azonnal
felhívom az építésvezetőt, és értesítem a változásról.
Ebben a pillanatban megszólalt a mobiltelefonja. Linn neve
jelent meg a kijelzőn. Jóleső érzés járta át. Linn
megnyugtatóan ismerős volt a számára. Ő volt az az ember,
akire mindig számíthatott, és aki semmilyen meglepetést nem
okozott neki, pláne nem kellemetlent.
– Erik, ez borzasztó – hallotta Linn izgatott hangját a
telefonban, amint fogadta a hívást.
– Mi történt? – Erik ösztönösen elmosolyodott. A
jövendőbelije az utóbbi napokban kizárólag az esküvői
előkészületekkel foglalatoskodott, anyja és alkalmazottai
hathatós segítségével, és állandóan valami újabb csapás érte.
Legalábbis úgy tűnt, hogy Linn így élte meg ezeket, Erik
viszont a legtöbb esetben apró, megoldható problémákat
látott.
És csakugyan.
– A menyasszonyi ruha – bökte ki most Linn. – Nem fogják
kiszállítani.
Erik összevonta a szemöldökét, mert ezúttal teljesen meg
tudta érteni Linn idegességét. Linn a leendő menyasszony, és
az esküvői ruha a ceremónia elengedhetetlen kelléke.
– Határozottan abban állapodtunk meg, hogy a ruhát ma
kihozzák.
– Igen, tudom – kiáltotta Linn tehetetlen dühvel –, de nem
találnak olyan futárt, aki még ma ki tudja szállítani a ruhát!
Nincs futár? Egy olyan városban, mint Örebro? Egy pillanatig
arra gondolt, hogy maga hajt el érte, de túl sokáig tartott
volna, különösen péntek délben Norrtäljéből kifelé, amikor
mindenki a környéken lévő víkendházak felé tart. Gyorsan –
nem is beszélve arról, hogy a partihoz is időben legyen – nem
ért volna vissza.
Szent ég, miért épp Örebróban kellett Linn-nek megtalálnia
a menyasszonyi ruháját? Hirtelen eszébe jutott valami. És
mindjárt a Lara repterén látott ismeretlen nő képe jelent meg
a szeme előtt – épp egy telefonbeszélgetés közben azzal a
nővel, akit holnap el kell vennie.
– Ne izgasd fel magad – győzködte jegyesét csitítva. –
Mindent elintézek. Még ma megkapod a menyasszonyi ruhát.
Ígérem!
Linn valóban megnyugodott, amikor Erik elmesélte neki az
ötletet Lara hidroplánjával, és végül letette a telefont.
Erik Lara számát kereste a névjegyzékében. A nő már
sokszor vállalt neki kisebb megbízatásokat, hébe-hóba még
ügyfeleket is szállított hozzá, de ez lenne a legfontosabb
feladat, amit valaha rábízott.
– Erik Torberg vagyok – mondta, mikor Lara rögtön a
második kicsöngés után felvette.
 Ki volt az a nő, akit egy félórával ezelőtt veled láttam? Egy utas?
Hová valósi? Hogy hívják…?
– Erik…? Ott vagy még? – ért Lara hangja a fülébe.
Erik zavartan felnevetett. Még jó, hogy ezekből a
kérdésekből egyiket sem mondta ki hangosan, amelyek a
másodperc törtrésze alatt száguldottak végig a fején!
– Bocsánat! – mentegetőzött. – Igen, még itt vagyok. Van itt
egy kis vészhelyzet, és bízom benne, hogy tudsz nekem
segíteni. – Erik ecsetelte a problémát, és Lara megígérte neki,
gondoskodik róla, hogy Linn délután megkapja a menyasszonyi
ruháját. Erik megköszönte, és megkönnyebbülten tette le a
telefont. Ahogy befejezte a beszélgetést, meglátta Nils vigyorgó
arcát.
– Látom – mondta Nils –, mindent kézben tartasz.
– Persze – válaszolta Erik. Ha tudnád – gondolta. Amit
egyáltalán nem tartott kézben, az a pillanatnyi érzelmi
állapota volt. Őrületes volt, hogy egy ismeretlen látványát
voltaképpen nem tudta kitörölni a gondolataiból. Minél inkább
próbálta, annál erősebben vágyott rá, hogy viszontlássa.
 4

 
Linn leroskadt a székek egyikére, amelyeket a számtalan
asztallal együtt a hatalmas parkban helyeztek el, és leverten
meredt maga elé.
– Legszívesebben lemondanám az egész esküvőt. Ez csak
rossz előjel lehet, hogy nem vállalják a menyasszonyi ruha
kiszállítását!
Edda, az édesanyja, aki épp az egyik asztalt terítette,
megtorpant, és ijedten vizsgálgatta a lányát.
– Mióta vagy ilyen babonás? – kérdezte. – A legjobb
házasságok azok, amelyek katasztrófával kezdődnek –
jövendölte. – Még az unokáidnak is erről fogsz mesélni.
Linn mérgesen nézett az anyjára.
– Nincs ruhám – mondta minden szót hangsúlyozva.
Edda egyenesre simította a terítőt.
– Erik azért gondoskodni fog róla, hogy ne meztelenül állj az
oltár elé – mondta könnyedén.
– Remélhetőleg! – felelte Linn fojtottan. Maga sem tudta,
miért volt még mindig ennyire rossz hangulatban. Valójában
már a menyasszonyiruha-üzletből érkező hívás előtt sem
érezte magát valami vidámnak, és a hír, hogy nem tudják a
ruhát idejében kiszállítani, csak rátett erre egy lapáttal.
Egy menyasszonynak nem kellene egész másképp éreznie
magát? Emelkedett hangulatban kéne lennie, hiszen másnap
örökre egybekel azzal a férfival, akit szeret, és aki
viszontszereti őt?
Igen, szerette Eriket. A férfi mindig ott állt mellette a
legnehezebb időkben – jóllehet Erik akkoriban maga is rossz
állapotban volt, és a veszteség, amit a szülei halála miatt
elszenvedett, még sokkal súlyosabb volt, mint az, ami vele
történt. Linn félig-meddig át tudta érezni, amit Erik akkor
átélt. Noha az édesanyja élt, és szerencsére a legjobb
egészségnek örvendett, az apja néhány évvel korábban egy
hosszú és súlyos betegségben meghalt. Az akkoriban még
tizenéves Linn számára nyomasztó időszak volt ez. Az
édesanyja szeretettel ápolta az apját az utolsó pillanatig, és
bármilyen fájdalmas is volt apja távozása, mindenki számára,
akik közel álltak hozzá, megváltást jelentett.
Linn sokat töprengett arról, hogy mi a rosszabb: a lassú
halál, vagy a gyors, hirtelen vég, ami Erik szüleivel történt…
Vidáman és jókedvűen indultak egy születésnapi ünnepségre –
és soha nem tértek vissza. Egy teherautó-sofőr elnézett egy
stoptáblát, és frontálisan belerohant a személygépkocsiba.
Anita és Björn Torberg a helyszínen meghaltak, ezt erősítette
meg Eriknek a rendőrség.
Linnt még mindig kirázta a hideg ezektől a borzalmas
emlékektől. Három nappal később lezajlott a temetés, de
addigra Lars már elment. Senki nem tudta, hová vagy miért
tűnt el egyetlen szó nélkül, de többen azt gyanították, hogy
nem tudott megbirkózni a szülei halálával.
Azóta Linn nem hallott róla. Néha úgy tűnt, mintha Lars
soha nem is létezett volna. Olyankor nem volt több, mint egy
távoli emlék. És a következő pillanatban újra minden egész
közelinek tűnt, mintha csak tegnap történt volna. Erik az
utóbbi években néha kapott egy-egy képeslapot Larstól.
Nagyon rendszertelen és meglehetősen hosszú időközönként.
Mindig más országból, más földrészről. Hát élt. Mégiscsak.
Linn összerezdült, ahogy az anyja a kezére tette a kezét,
azután leült mellé.
– Álomszép menyasszony leszel – mondta szeretetteljesen.
Linnt rögtön bűntudat fogta el a gondolatai miatt. Hálás volt
anyjának az együttérzés miatt, és nagyon remélte, hogy Edda
nem sejti, hová tévedtek épp a gondolatai.
 – Csodálatos esküvő lesz – folytatta Edda magabiztosan. –
Éppolyan, amilyet mindig is kívántál magadnak.
Igen, erről álmodott. Már évekkel ezelőtt. Akkoriban
pontosan tudta, milyen lesz majd az esküvője. Hogy milyen
ruhát és cipőt akar viselni, milyen ételt szolgálnak majd fel,
mindent látott maga előtt. Mint ahogy az egész további életét
is eltervezte. Most pedig mindezek megtörténtek egy kis
késéssel, és még ha úgy zajlott is, ahogy megálmodta, mégis
teljesen más volt. Mivel ő már megváltozott, és mivel Erik és
nem…
– Minden rendben lesz, kedvesem – szakította félbe
gondolatait az anyja. – Erikkel nagyon boldog leszel.
– Igen! – bólintott Linn eltökélten. Pontosan ezt akarta
hallani. – Az leszek!
Megérdemelték. Mindketten, ő is és Erik is, hogy boldogok
legyenek.
Az esze sugallta a bizakodást, de az érzése nem követte.
Kinyitotta a száját, de rögtön be is csukta. Nem tudott beszélni
róla. Senkivel, legkevésbé az anyjával. Edda nem értené meg
őt. Mély tehetetlenséget érzett, mégis mosolyt kényszerített
magára.
Edda szelíden megsimította az arcát, mielőtt határozottan
felállt, és megigazította a terítőt.
– Most viszont igyekeznünk kell. Még rengeteg dolgunk van.
Linn összerándult, aztán ő is felállt. Az anyjának igaza volt,
még temérdek dolguk volt. Ma este lesz a vendégköszöntő
parti, holnap pedig az esküvő. Néhány vendég már meg is
érkezett, és megszállt a szomszédos telken lévő vendégházban.
Általában turistáknak adták ki a szobákat nyáron, de ebben az
évben, az esküvő miatt Erik nem fogadott foglalást.
Linn elgondolkodva nézte a látványt maga körül. A kék égen
ragyogott a nap, az asztalok a pázsiton, amely szelíden a víz
felé lejtett, olyannak tűntek, mint fehér pihék a zöld terület
közepén. Színes lampionok lógtak a fákról mindenütt, sőt még
egy fa táncparkettet is felállítottak. Pontosan úgy, ahogy
mindig is elképzelte. De akkor miért érezte magát mégis
annyira kedvetlennek? Egészen úgy, mintha itt nem az
esküvője előkészítése folyna, mintha csak néző lenne egy olyan
darabban, amelyben a rendező benne hagyott egy
szembeszökő hibát.
– Linn? – hallotta anyja gyanakvó hangját maga mellett.
Szedd már össze magad! – utasította rendre magát Linn.
– Jövök már – mondta erőtlenül.
 5

 
– Tehát egy másodpercig sem tétováztál, hogy szerezz
valakit helyettem a gépre.
Lara, aki a kertben a kis fehér asztalnál épp újságot olvasott,
hirtelen megfordult, ahogy a mögötte lévő bosszús hangot
meghallotta. Felsóhajtott. Magnus az. Nyilvánvalóan látta,
hogy Hellen épp elrepült a géppel, amelyet előtte ő vezetett.
– Mit akarsz, Magnus? – kérdezte Lara hidegen.
A férfi egy lépéssel közelebb jött, és a harag eltűnt az
arcáról.
– Téged akarlak, Lara. Mindig csak téged akartalak.
Lara érezte, ahogy összeszorul a torka, de uralkodott
magán. Nem adja ki magát azzal, hogy előtte sír.
– Akkor tehát csak megfeledkeztél arról, hogy otthon van
egy feleséged, amikor azzal a fekete hajú cafkával ágyba bújtál
– védekezett Lara maró gúnnyal.
Magnus tehetetlen mozdulattal emelte fel a kezét.
– Szent ég, Lara, az egy baklövés volt és…
– Egy a sokból – vágott keserűen a szavába Lara. – Menj
most, kérlek. Egyszerűen nem tudlak elviselni ebben a
pillanatban.
– Az ördögbe is, Lara! – Magnusról lehullott az esdeklő
álarca. Helyette leplezetlen düh jelent meg az arcán. – Most
mit kellene tennem? Kidobsz engem, nincs munkám, nincs
otthonom, és nincs több pénzem. Fogalmam sincs, hogy
folytassam tovább!
Lara még el sem csodálkozott azon, hogy ebben a
pillanatban semmi mást nem érzett, csak elégtételt. A férfi
annyi fájdalmat okozott neki azzal, hogy folyamatosan
megcsalta, és ő olyan sokat sírt az elmúlt hetekben. Magnus
egyszerűen képtelen volt hűséges lenni. És most mégis itt állt
előtte, és a szánalmára vágyott.
– Teljesen mindegy nekem, hogy folytatod tovább – mondta
Lara lekezelően. – Most az egyszer kizárólag magammal
törődöm.
A férfi összehúzta a szemét.
– És mi lesz a repüléssel? Nem tudsz engem csak úgy
egyszerűen helyettesíteni egy másik pilótával.
– Egy női pilótával – javította ki Lara. – Hiszen látod, hogy
tudlak.
A férfi közelebb lépett, amíg egész szorosan előtte nem állt.
Lara magas volt, majdnem olyan magas, mint ő, így egyenesen
a férfi szemébe tudott nézni.
– Ezt nem tűröm el – mondta a férfi vészjósló nyugalommal.
Csakugyan elhitette magával, hogy vissza tudja szerezni
Larát azzal, ha megfélemlíti? Lara érezte, ahogy heves harag
támad benne, de sikerült nyugalmat erőltetnie magára. Egy
lépést sem hátrált.
– Tehát? Mit akarsz akkor tenni? – kérdezte a lány ki-
hívóan.
Végül a férfi volt, aki először elfordította a tekintetét, és egy
lépést hátrált. Fenyegetően felemelte a mutatóujját.
– Majd meglátod – ismételte vészjóslóan. – Ezt nem
engedem.
Megfordult és elment. Lara nézett utána, érezte a fájdalmat,
amely még mindig kínozta. Túlságosan szerette ezt a férfit
ahhoz, hogy a távozását közömbösen fogadja. A fenyegetését
sem vette komolyan. Mindazok ellenére, amiket vele tett,
Magnus nem volt erőszakos. Egyszerűen csak kétségbeesett, de
nem azért, mert őt veszítette el, hanem mert a munkáját.
Szerette a repülést, csakúgy, mint a nő, hozzá pedig a kellemes
életet az oldalán és a kényelmet, amelyet Lara nyújtott neki. A
változatosságról az életében pedig maga gondoskodott. Ostoba
módon Lara házában, egy olyan időpontban, amikor azt
feltételezte, hogy a nő voltaképpen Uppsalában van…
Lara megrázta a fejét, igyekezett elűzni a képeket, de ez
nem ment olyan egyszerűen. Szüntelenül látta a jelenetet
maga előtt. Ahogy jött hazafelé, tele örömmel, bár épp egy jól
fizető megbízatás úszott el. Mindent megvásárolt kettőjüknek
egy romantikus vacsorához, hozzá pedig francia pezsgőt. Két
éve pont azon a napon házasodtak össze Magnusszal. Ez volt az
ok, hogy azt a napot megünnepeljék.
Belépett a házba, hallotta a neszeket a hálószobából, és
amikor belökte az ajtót, látta ott heverni a férfit egy másik
nővel az ágyban. A közös ágyukban, amelyet ő a szerelmük és
szenvedélyük emlékeivel kapcsolt össze.
Lara elejtette a pezsgősüveget, ami széttört a padlón, mire
az ágyban azok ketten rémülten szétrebbentek.
Magnus őszintén megrémült, a sötét hajú nő ajka viszont
gúnyos mosolyra húzódott.
– Ki innen! – ordította Lara. – Mind a ketten kifelé!
A sötét hajú nő a legnagyobb lelki nyugalommal szállt ki az
ágyból, és elkezdett öltözködni, mialatt Magnus Larát
győzködte. Lara hallotta, hogy beszél, de nem fogta fel a
szavakat, és máig nem tudta, hogy mit is mondott
tulajdonképpen.
Mindegy volt neki akkor is, most is.
Nem először történt meg, hogy a férfi megcsalta, de akkor
kapta rajta őt először, és ez végérvényesen meghatározta a
kapcsolatuk végét. Minél előbb megérti ezt, annál gyorsabban
szüntetheti meg a fájdalmat.
 6

 
– Elintézted?
A gondolatai nyomban az elmúlt éjszakára tévedtek,
orrában érezte a kipárolgás csípős szagát, amivel együtt a
rossz lelkiismeret örvényei magukba vonták, és azzal
fenyegették, hogy elnyelik.
– Igen – mormogta.
– Jó – mondta a megbízója a vonal túlsó végén. – Hallottam,
hogy a következő napokban a nagy építkezésre kell vinni egy
szállítmányt. Hozatok neked egy új kannával a kunyhóba.
Nem hitt a fülének.
– Egy pillanat – kiáltotta felháborodottan. – Nem ebben
egyeztünk meg.
– Ez azt jelenti, hogy már nincs szükséged pénzre? – tért a
tárgyra a megbízó gúnyosan.
A férfi hallgatott, miközben a közelgő találkozásukra
gondolt Ulrikával. Egy nyakláncot vásárolt neki. Azt, amelyiket
a legutóbbi látogatásukkor Stockholmban láttak, és amelyikre
a nő annyira vágyott. Tudta, hogy örülni fog neki, és még
inkább örült annak, hogy Ulrika majd kimutatja a háláját.
De ez a lánc vajon elég-e ahhoz, hogy egy olyan nőt, mint
Ulrika, megtartson? Több pénzre volt szüksége. Sokkal többre.
És másként hogyan tudna rövid időn belül olyan sokat keresni?
Ez nem folytatódhat így örökkön-örökké. Ha a megbízója eléri,
amit akar, ez a pénzforrás kiapad.
– Nos? – hallotta a sürgető hangot a fülében.
– Nem tudom – válaszolta tétovázva.
– Aggályaid vannak? Ahhoz már túl késő!
 Rendben, egyszer megtette, de valóban túl késő volt ahhoz,
hogy most meghallja a lelkiismerete hangját? Nem volt ő rossz
ember, és korábban mindig becsületes volt. Egyszerűen csak
szerelmes lett, és azt akarta, hogy nyújtani tudjon valamit
annak a nőnek, akit szeret.
– Fontold meg – mondta a megbízója. – De ha te nem
csinálod meg, találok valaki mást, aki szívesen elfogadja a
pénzem.
Nagyot nyelt.
– Talán egyáltalán nem akarom, hogy tovább folytasd a
piszkos ügyeidet – mondta, és észrevette, hogy a hangja inkább
bizonytalanul, mint keményen vagy legalábbis kihívóan szólt.
Csakugyan azt gondolta, amit mondott. Leállíthatná ezt a
dolgot, egyszer s mindenkorra lezárhatná…
De a megbízója csak nevetett a telefonban.
– Talán engem akarsz fenyegetni? Elfelejted, hogy már
szerepelsz a bérjegyzékemen, és a munkádért felvetted a
pénzt.
– Amit előbb még bizonyítanod kellene.
A megbízója ezúttal sem maradt neki adós a válasszal.
– Elhoztuk az üres kannákat. Találd csak ki, kinek az
ujjlenyomata van rajtuk!
A pokolba, erre gondolnia kellett volna! Rémület fogta el,
olyan érzése volt, mintha kelepcébe került volna, amelynek az
ajtaját maga csapta be.
– Nevezetesen csak a te ujjlenyomataid – folytatta a
megbízója fagyosan. – Szóval azt tanácsolom neked, óvatos
legyél az ilyen fenyegetésekkel. Te nem árthatsz nekem
semmit, de én téged bármikor lebuktathatlak, és akkor
ahelyett, hogy a szép menyasszonyoddal hetyegnél az ágyban,
kényelembe helyezheted magad egy zárkában.
A felismerés teljes erővel szakadt rá. Mindig csak Ulrikára
gondolt, és eközben minden gondolatot kizárt a tettének
következményeiről. Magáért és a nőért. Lehunyta a szemét, és
mélyet lélegzett. Úristen, mibe keveredett?
 – Na, mi van? Számíthatok rád? – szólalt meg a megbízója
mérgesen.
– Nem tudom – felelte bénultan.
– Huszonnégy órád van, hogy átgondold – hangzott a
mogorva válasz. – De nem számít, mi történik, te kimaradsz
belőle. Világos? Tudod, különben mi fog történni.
Itt vége lett a beszélgetésnek. A férfi gondolkodva tette le a
telefont, és maga elé meredt. Egyszerűen nem tudta, mit
kellene tennie.
 7

 
Katmanduból nem volt közvetlen járat, ezért Larsnak át kellett
szállnia Maszkatban, Omán fővárosában a Stockholmba induló
gépre.
Azzal űzte el a hosszú repülési idő egy részét, hogy digitális
fényképezőgépén a legutóbbi expedíciójának a képeit
nézegette. Ez egy izgalmas út volt a föld legmélyebb, a Kali
Gandaki folyó vájta hasadékán át a Poon Hill panorámás
csúcsáig. A perzselő nap, a tarka mezők és a kis települések a
fehérre és okker színűre festett házakkal még most, a képeken
keresztül is elbűvölték.
Ahogy a Poon Hill-i napfelkelte fotója feltűnt a kijelzőn,
elmerült az emlékeiben. Ez az élmény valahogy egészen egyedi
volt. Azt a pillanatot, amikor a felkelő nap megrajzolta a
Machhapuchhare körvonalait, soha nem fogja elfelejteni. A
csúcsok sötéten húzódtak meg a virradatban, és azután egyik
pillanatról a másikra a nap előbukkant a hegyek között, és
aranyló fénybe mártott mindent.
Ez után az expedíció után egyszerűen nem adódott új cél a
számára. Jóllehet az elmúlt években tulajdonképpen mindig
talált valamit, amióta sodródott a világban ide-oda, újabb
kihívást, újabb kalandot keresett.
Ezúttal azonban meglepve vette észre, hogy egyre
gyakrabban Svédországon jár az esze, és végül az a gondolata
támadt, hogy tesz oda egy kis kitérőt. Ez szokatlan volt, mivel
az elmúlt években kicsit sem vágyott arra, hogy visszatérjen.
Miért dúlt most benne ez az érzés, ráadásul olyan erősen, hogy
minden kalandvágya ellenére sem tudott neki ellenállni?
 Valami egyszerre csak húzni és rángatni kezdte belülről, de
vonakodott attól, hogy honvágynak nevezze ezt az érzést. Úgy
döntött, hogy ez csupán kíváncsiság. Csak megnézni, milyen
otthon, mit csinál a testvére, hogyan boldogult az után az
éjszaka után…
Ez volt az a pont, amelynél rendszerint megszakította a
gondolatmenetét, és amely akkor végérvényesen arra
késztette, hogy elhagyja az országot. Jóllehet már a szülei
halála előtt is játszott a gondolattal, hogy mindent maga
mögött hagyjon. Ezt az egész előre eltervezett, rendezett
életet, amely nem ígért semmilyen meglepetést, és valamikor
szörnyen untatta. Munka, házasság, család – és ennyi volt az
egész?
Hirtelen mélységes fáradtság fogta el. Rápillantott az órára,
és látta, hogy még elég idő maradt egy szundikáláshoz, így hát
eltette a fényképezőgépet, és kényelembe helyezte magát a
széken, amennyire lehetett. Elmosolyodott. Az elmúlt években
valóban megtanult mindenhol és minden helyzetben elaludni.
Akár a forró sivatagi homokban, az esőerdőben vagy egy
hegyszirten. Ehhez képest a repülőgép ülése szinte fényűzés
volt.

* * *

Lars csak akkor ébredt fel, amikor a gép a stockholmi

leszálláshoz készülődött, és a stewardess óvatosan
megérintette őt, mert be kellett csatolnia a biztonsági övét.
Lars rámosolygott a fiatal nőre, aki ragyogó mosollyal
viszonozta. Hozzá volt ehhez szokva. Egy kócos, sötét hajú,
jóvágású kalandornak, akinek mélyen napbarnított és borostás
az arca, fehér fogai pedig szinte ragyognak, sikere van a
nőknél – ezt újra és újra megtapasztalta.
Az elmúlt években alaposan kihasználta testi adottságait, de
közben ügyelt arra, hogy ne ébresszen hiú reményeket a
nőkben. Mindig hangsúlyozta, hogy nem lesz tartós a
kapcsolat, mert nincs még abban a helyzetben, hogy a szívét
teljesen odaadja valakinek. Csak a pillanat számított, semmi
más!
A stewardess továbbment, és Lars kinézett a kis, kerek
repülőablakon.
A táj alatta reggeli ködbe burkolózott. Helyenként a köd
felszakadt, és láttatni engedett erdőket, kis tavakat és
településeket. Hirtelen elfogta a hazatérés izgalma, ami őt
magát is meglepte. Világpolgárnak tekintette magát. Az olyan
érzéseket, mint a honvágy – vagy az olyan, általa
nyárspolgárinak tartott fogalmakat, mint a haza –, magában
mindig elutasította.
Így most is elhatárolódott a benne lévő érzelmi zűrzavartól,
ami a leszállás után fokozódott, a fáradtság pedig átjárta a
tagjait.
Miután a gép megállt, Lars még ülve maradt, amíg az utasok
többsége kiszállt, és a tömeg az üléssorok közti, szűk folyosón
megfogyatkozott.
– Reméljük, kellemesen utazott – búcsúzott tőle a csinos
stewardess a kijáratnál, és most újra megajándékozta egy sokat
ígérő mosollyal.
– Tökéletesen! – kacsintott oda Lars, és leszállt a gépről.
A poggyászkiadó szalagnál megvárta a hátizsákját,
ellenőrzés nélkül haladt át a vámvizsgálaton, majd kilépett az
Arlanda reptér épülete elé.
Lars megtorpant. Az aszfalt, az utca zaja, a parkolóhelyet
kereső autók, az emberek, a rohanás azonnal feszültté tette.
Egyszerre visszavágyott a Himalája csendjébe, a sivatag
egyhangúságába, az erdők mélyén élő bennszülöttekhez, akik
egyik napról a másikra éltek, miközben állandóan számolniuk
kellett azzal, hogy a természet, amely táplálta őket, bármikor
elveheti az életüket, és mégis lenyűgöző derűt árasztottak.
Lars úgy érezte, nem tartozik ide. Azok alatt az évek alatt,
amíg a nagyvilág az otthonává vált, a saját hazája
nyilvánvalóan idegen lett a számára. Vagy ennek csak a reptér
előtti terület volt az oka? A nagyvárosokban még soha nem
érezte otthon magát, egyre ment, hogy a világ mely részén.
Befelé figyelt. Csakugyan Hardingsholmba akart menni? Vagy
inkább vissza az épületbe, és felszállni valamelyik járatra,
mindegy, hová indul?
Ahogy a tekintete egy hirdetőtáblára tévedt, amelyen egy
édességgyártó svéd nyelven egy új terméket reklámozott,
hirtelen újra átélte az érzést, amely őt Svédországba vonzotta.
Felerősödött benne, és teljes erővel hazahúzta. Lassan
nekiindult.
 8

 
Majdnem olyan volt, mint akkoriban, amikor a képzése alatt
átmenetileg Laránál lakott. Sőt Lara ugyanazt a szobát adta
neki, amely fehér falakkal, világos bútorokkal és egy
pasztellszínű ágytakaróval praktikusan és mégis kényelmesen
volt berendezve. Hellen biztos volt benne, hogy a következő
hetekben jól érzi majd itt magát.
Gyorsan kipakolta az útitáskáját, azután lement Larához. A
barátnőjét egy térkép fölé hajolva találta a kertben.
– Nagyon fáradt vagy a hosszú utazástól? – tudakolta Lara.
Hellen a fejét rázta.
– Kitűnő formában vagyok – válaszolta. – Legszívesebben
rögtön beülnék újra a gépedbe, és felszállnék.
– Csodálatos – felelte Lara szárazon. – Ezt megteheted.
Máris vár az első megbízatásod.
– Szuper! – örvendezett Hellen. – Hová is kell mennem?
Lara odanyújtotta neki a repülési naplót.
– Először Örebróba, ahol sürgősen fel kell venned valamit,
majd azután rögtön elvinni Hardingsholmba. Ez egy félsziget a
fjord végén.
Lara egy kis pontot mutatott neki a térképen.
– Ott könnyen vízre tudsz szállni, mégpedig közvetlenül a
címzett háza mellett.
Hellen bólintott.
– És mi annyira sürgős ebben a megbízatásban?
Lara arca mosolyra húzódott.
– Hardingsholmban holnap esküvő lesz, de a
menyasszonynak nincs ruhája, mert az üzlet Örebróban nem
tudja időben kiszállítani. Szerencsére a vőlegénynek eszébe
jutott, hogy megbízzon bennünket, és most te mész el a
ruháért, és viszed el a kétségbeesett menyasszonynak. –
Szünetet tartott. – Úgy tűnik, mégiscsak vannak még emberek,
akik hisznek az örök szerelemben – tette hozzá csendesen.
Hellen nyomban észrevette a hangulatváltozást, és aggódva
nézett barátnőjére.
– Akarsz beszélgetni róla?
Lara megrázta a fejét.
– Most nem – válaszolta. – Megbirkózom vele.
Hellen tétován álldogált.
– Egész biztos! – erősítette meg Lara, és még egy félig-
meddig vidám mosolyt is megvillantott. – Ez a megbízás
fontosabb, mint hogy egy átkozott gazemberről beszélgessünk.
Szóval, indulás!
Hellen viszonozta a barátnője mosolyát.
– Oké, főnök, ez csakugyan kedves megbízás. A kávé várhat.
Vidáman indult a stéghez. Amikor idejött, Lara mellette ült,
most pedig egyedül fog repülni. És alig várta.

* * *

Épp amikor be akart szállni a gépbe, megcsörrent a mobilja.

Torsten volt az!
– Azt hittem, Torontóban vagy – csodálkozott Hellen.
– Mindjárt indulok oda – válaszolta Torsten. – Módosították
a legénység összetételét, és arra gondoltam, lerövidítem a
várakozási időt azzal, hogy megkérdezem, hogy érzed magad a
kis játék repülőn.
Ez leereszkedően hangzott, és Hellen egy kicsit
bosszankodott emiatt. Tudta, hogy Torsten nem kedveli a kis
gépeket, a hatalmas utasszállító repülőgépek nyűgözték le –
minél nagyobbak, annál jobban. De Torsten azt is tudta, a nő
milyen szívesen repült ezzel a „játék repülővel”, ahogy ő
nevezte, és Hellen nem szerette, ha ilyen lekicsinylően beszélt
róla.
– Az utasszállító hatalmas zajában soha nem fogod olyan
közel érezni magad az éghez, mint én a kis gépen – mondta
Hellen.
Torsten hangjából egyszerre aggodalom hallatszott.
– De ugye nem fogsz visszalépni, és nem vonod vissza a
ScanAm légitársasághoz beadott pályázatodat?
– Természetesen nem – biztosította Hellen. – Milyen furcsa
gondolat. Nem azért végzem el előbb a forgalmipilóta-képzést,
hogy azután ne repüljek.
Hellen elgondolkodva vette szemügyre a gépet maga előtt.
Gondolatban szavakat keresett, hogy a barátjának
elmagyarázza, mit érez.
– Olyan ez, mint hazaérkezni. Egyszerűen csak szép –
mondta lassan.
– Jól hangzik – válaszolta Torsten, és a hangjában lévő
vidámság megbékítette a nőt –, de sajnos nem annyira, mint
amilyen rendkívüli módon hiányoznál nekem.
Hellen önkéntelenül nevetett. Ez jellemző Torstenre.
– Tehát hiányzom neked? – kérdezte kacagva.
– Folyton! – bizonygatta komolyan. – A repülés miatt
valóban gyakran és hosszan vagyunk egymástól távol. Ezért
szeretném legalább a szabadidőmet veled tölteni.
– Hát egyszerűen csak látogass meg a hétvégén –
indítványozta Hellen. – Akkor majd teszünk egy romantikus
sétarepülést a szigetek felett.
A férfi kedélyesen felnevetett.
– Ha velem vagy, el tudok képzelni néhány romantikusabb
dolgot is, mint beülni veled egy zajos bádogdobozba. De ettől
eltekintve a következő négy hétben egyetlen szabad napom
sincs. – A hangja hirtelen komollyá változott. – El kell
ismernem, hogy egy kicsit féltékeny vagyok Larára. A
megterhelő vizsgadrukk után alig vártam, hogy újra egy kicsit
több időt töltsünk együtt, legalábbis amikor Stockholmban
vagyok. Ehelyett inkább postást játszol Norrtäljében.
– Csak hetven kilométernyi távolságra vagyok tőled –
nevetett Hellen. – Ne legyél annyira csalódott. Egyszerűen csak
nem hagyhattam cserben Larát.
Hellen nem mondott olyat, hogy ő sem akarta ezt
egyáltalán. Feltehetőleg Torstent még inkább megbántaná, ha
bevallaná, mennyire örül az itt töltött időnek.
– Lara a legjobb barátnőm – folytatta. – Azonkívül nem
maradok itt örökre – tette hozzá.
– Ez maradt az egyetlen vigaszom – mondta Torsten. – Érezd
jól magad Norrtäljében. – Egy kis szünetet tartott, mielőtt
befejezte. – És jó repülést a bádogdobozban!
Hellen újra érezte azt a szúrást.
– Én is jó repülést kívánok neked – válaszolta szenvtelenül,
és hirtelen megörült, hogy a beszélgetés befejeződött.
– Irány Örebro! – mondta, ahogy fellépett a repülőgép
talpára. – Elhozok egy menyasszonyi ruhát.
 9

 
Erik elbúcsúzott Nilstől, tisztázott még néhány dolgot a
titkárnőjével, és már csak az építésvezetővel kellett beszélnie.
Sietve keresni kezdte Kallét. Erik kifutott az időből, ezért
amilyen gyorsan csak lehetett, vissza kellett indulnia
Hardingsholmba. Néhány óra múlva kezdődött a parti.
A menyasszonyi ruha problémája szerencsére megoldódott.
Erik tudta, hogy számíthat Larára.
Nyomban az ismeretlen nő képe jelent meg a lelki szemei
előtt, azé, akit a stégnél látott, és olyan érzés kíséretében, amit
nem akart engedni… nem engedhetett!
Abban a pillanatban hálás volt, hogy meglátta Kallét, aki a
faraktár előtt néhány építőmunkással beszélgetett
elmélyülten.
Erik és Kalle iskolás éveik óta ismerték egymást, már
akkoriban elválaszthatatlanok voltak, és még ma is jó barátság
fűzte össze őket. Erik boldog volt, hogy az építésvezetőjében
százszázalékosan megbízhatott.
– …a tenger melletti három házat még fel kell szerelni és… –
Kalle félbehagyta, amint Erik mellé lépett, és barátságosan
megveregette a vállát.
– Szia, Kalle! Épp itt volt Nils, megígértem neki, hogy be
tudjuk építeni az erkélyt a nappaliba. Elintézed? A
nyersanyagot is?
Kalle biccentett egyet, aztán Erik folytatta.
– És ma reggel voltam Perssonnál – mondta. – A
tetőszerkezetek majdnem mind elkészültek. Tizenötödikén
kezdhetjük a belső munkálatokat. Meg tudjuk csinálni?
 – Tizenötödikén? – Kalle szkeptikusnak tűnt, enyhén
megrázta a fejét. – Ez elég szoros lehet. Huszonkilenc ház
egyszerre, sok munka áll még előttünk.
– Gondoskodom még munkásokról – ajánlotta Erik.
Kalle széles mosolyt villantott.
– Te most először nem csinálsz semmit, Erik. Van valami
halvány emlékem róla, hogy holnap akarsz megházasodni.
A két férfi hangosan felnevetett. Kalle az időpontra nem
csupán halványan emlékezett, ő volt Erik esküvői tanúja is.
Eriknek nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy kit
válasszon tanúnak. Természetesen szívesen felkérte volna a
testvérét, de azt sem tudta, hogy Lars pillanatnyilag hol
tartózkodik. Sokkal lehangolóbb volt, hogy most még abban
sem lehetett biztos, hogy a testvére egyáltalán él-e még.
Elvégre azokon az utazásokon, amelyeket Lars az új életében
kedvelt, minden lehetséges megtörténhetett. Lezuhanhatott
valahol egy lakatlan, nehezen járható hegyvidéken,
megtámadhatták egy félreeső helyen…
Mindig, amikor nagy ritkán jött egy képeslap az öccsétől,
Erik megkönnyebbülten fellélegzett, az alapvető aggodalom a
testvéréért azonban megmaradt.
Hirtelen újra felgyulladt benne a harag, az az érzés, hogy
Lars cserben hagyta őt a szülei elvesztésének fájdalmában,
majd az építőipari cég működtetésének terheiben is. Olyan sok
döntést kellett meghoznia újra és újra, és épp akkor,
amelyekben alapvetően a másik társtulajdonos, tehát az öccse
hozzájárulására lett volna szüksége.
De nem csak erről volt szó. Hiányzott neki a testvére, a
bizalmas barát, aki számára már az óvodában volt. Mindig jól
megértették egymást, és a vitáik ellenére mindig olyanok
voltak, mint a jóbarátok, akik összetartottak tűzön-vízen át.
– Menj haza, Erik – hatolt át a gondolatain Kalle hangja. – Én
itt mindent elintézek.
Erik hálásan mosolygott a barátjára.
– Rendben, nagyon köszönöm, Kalle.
 Kalle elkísérte őt a csónakjához, eloldotta a kötelet, majd
odadobta neki, és elvigyorodott.
– Viszlát ma este, főnök. Itt ma semmi esetre sem akarunk
többet látni.
 10

 
Lara repülőgépeinek volt egy kiegészítő futóművük, ezért
nemcsak a vízről, hanem a szárazföldről is fel tudtak
emelkedni, és oda leereszkedni.
A menyasszonyiruha-üzlet tulajdonosnője már az Örebro
melletti kis repülőtéren várta Hellent, ahová – az utólagosan
beépített futóműnek köszönhetően – Hellen le tudott szállni a
géppel. A nő nyilvánvalóan végtelenül megkönnyebbült, hogy
ez a probléma ilyen gyorsan megoldódott.
– Nagyon köszönöm, igazán sokat segített nekem –
ismételte többször, és megszorította Hellen kezét.
Hellen biztosította őt, hogy a menyasszonyi ruhát
tartalmazó dobozt nyomban kiszállítja, és máris felemelkedett
a repülőgéppel. Azon tűnődött, hogy vajon kinek kell ennek a
szállításnak a költségeit vállalni. A vőlegénynek, aki ezt a
megbízást adta, vagy az üzlettulajdonosnak, aki az ígéretét
nem teljesítette.
Neki tulajdonképpen mindegy volt. Csak teljesítenie kellett
ezt a megbízást, egyúttal örülni az álomszerű tájnak, amely
alatta terült el. Ahogy Sigtuna felett elhaladt, önkéntelenül
elnevette magát. Szép nyári napokon Torsten és ő szívesen
elrepültek a közvetlenül a Mälaren-tó partján lévő, történelmi
városba, ahol kedves faházak álltak. Sigtunában bűbájos
boltok, barátságos éttermek és kiskocsmák sorakoztak egymás
után.
Hellen elkanyarodott, és Norrtälje irányába repült tovább.
Végül a széles fjord, amely a Balti-tenger felé kinyílt,
kényelmesen nyújtózott el alatta. Kis fehér habkoronák
képződtek a vízfodrokon, és újra alámerültek a csillogó vízbe.
Fehér vitorlások süvítettek a hullámokon, egy komótosan
haladó kirándulóhajó épp az egyik nagyobb sziget felé tartott.
Hellen nem tudott betelni a látvánnyal. Milyen szép volt!
Végül szinte sajnálta, hogy elért Hardingsholmba. Az úti célja
egy néhány házból álló kis település volt. Amint Lara leírta,
egy félreeső kis helyen, közvetlenül a víz mellett terült el a
Torberg-birtok.
A leszállásra összpontosított, és nyugodtan letette a gépet a
vízre. Miközben egy ívet téve a stég felé tartott, Hellen
meglátott egy motorcsónakot, amely szintén a stéghez
közelített, és végül ott kikötött. Hellen a stég mellett szállt le,
és kifelé kapaszkodott a dobozzal.
Ahogy megfordult, elakadt a lélegzete. A csónak vezetője az
az elbűvölő idegen volt, akit néhány órával ezelőtt a
motorcsónakban látott! Most, hogy ott állt közvetlenül előtte,
semmit nem veszített a vonzerejéből. Pont ellenkezőleg!
Ahogy a férfi a nőt bámulta, éppen olyan meglepett volt,
mint ő.
– Szóval Ön nem Lara – bökte ki egy kis idő után.
– Pontos megfigyelés – válaszolta Hellen nevetve, mialatt a
szíve a torkában dobogott. Ahogy elmerült a kék szemében,
egy pillanatra senki más nem létezett a világon, csak a férfi és
ő. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után sikerült végre
összeszednie magát.
– Szóval Hellen… Hellen Reslow vagyok, és a nyári
hónapokban Laránál dolgozom. Én hozom a menyasszonyi
ruhát.
– Igen, az utolsó percben érkezett. – A férfi hangja olyan
ziháló volt, mint ahogy a nő érezte magát. – Egyébként Erik
Torberg vagyok – mutatkozott be.
– Még soha nem szállítottam menyasszonyi ruhát – mondta
Hellen, és odanyújtotta neki a dobozt. – Remélem, ez
szerencsét hoz.
 Újra beleveszett a férfi tekintetébe. Azelőtt még senki nem
nézte őt ilyen mélyrehatóan. Vajon a férfi is érezte ezt a
vibrálást, ami a levegőben volt?
– Persze! – Erik elmélyülten nézte őt, miközben átvette tőle
a csomagot. – Meggyőződésem, hogy… ez szerencsét hoz –
mondta akadozva. – Máris viszem a…
Félbehagyta, de Hellen pontosan tudta, hogy valójában mit
akart mondani. Már maga a gondolat is belényilallt, még akkor
is, ha a „menyasszony” szót nem ejtette ki.
Úgy tűnt, a férfi megrándult egy kissé.
– Szóval, ezt azonnal oda kell vinnem Linn-nek – folytatta
határozott hangon. – Már nagyon izgatott.
– Igen, az ő helyében én is az lennék – bólintott Hellen, és
arra gondolt, hogy a menyasszony aligha lehet izgatottabb,
mint most ő. Szent ég, mi történt vele? Ez a férfi teljesen
összezavarta. Bár még nem ismerte, ennek ellenére itt állt a
stégen kalapáló szívvel, bizonytalanul, mégis azzal az érzéssel,
hogy jó helyen van. A férfi ott állt előtte ezzel az óriási, fehér
csomaggal a kezében, és ugyanolyan ügyetlen volt, mint ő. Úgy
viselkedsz, mint egy ábrándos bakfis – korholta magát
gondolatban. El kell indulnia innen.
– Akkor repülök is újra vissza – szólalt meg szándékosan
szenvtelen hanghordozással. És remélem, a következő hetekben
nem találkozunk újra – tette hozzá magában. Ő legalábbis
mindent meg fog tenni azért, hogy ezt elkerülje. Ha nem
sikerülne, a következő találkozásukkor a férfi már házas lesz,
villant át az agyán. És ismét megjelent ez a különös érzés,
bizsergés valahol mélyen benne, gyanúsan közel a szíve
tájékához.
– Erik! Mi van a ruhával?
Hellen összerezzent, és észrevette, hogy Erik Torberg
ugyanúgy megijedt. A csónakház irányába fordította a fejét,
mellette néhány méternyire falépcső vezetett fel a verandára,
amelynek korlátjánál egy fiatal és nagyon csinos nő állt. A szél
játszadozott szőke hajával, ő pedig nevetett. A boldog ara.
Fiatal és elbűvölő. Hellennek az első pillanattól kezdve
rokonszenves volt. Illett Erik Torberghez, szép párt alkottak.
Erik felemelte a dobozt.
– Itt van. Ismerkedj meg Hellen Reslow-val, ő hozta a
csomagot – mutatott Hellenre.
Linn lesietett a lépcsőn, és ragyogó mosollyal az arcán
Hellen felé nyújtotta a kezét.
– Nagyon köszönöm – mondta szívélyesen. – Linn vagyok.
– Hellen – mutatkozott be Hellen is, és elmagyarázta még
egyszer, hogy nyáron Laránál fog dolgozni.
– Már azt gondoltam, hogy le kell mondani az esküvőt. –
Linn felnevetett, és a megkönnyebbülés tisztán látszott rajta.
Kivette Erik kezéből a csomagot. – Akkor rögtön meg is nézem,
hogy minden rendben van-e a ruhával. Erik, megkínálnád
Hellent valami itallal?
Anélkül, hogy választ várt volna, felsietett a lépcsőn. Erik és
Hellen figyelték, ahogy elmegy. Linn-nel együtt eltűnt az
elfogulatlanság, és visszatért a bizonytalanság, amelyet Hellen
a férfi jelenlétében érzett.
– Bizonyára szívesen inna valamit. Talán valamit enne is? –
kérdezte Erik nagyokat pislogva.
Ez a mosoly. Ez a szempár. Csakugyan meg kell próbálnia a
lehető leggyorsabban eltűnni innen.
– Egyáltalán nem vagyok éhes – utasította vissza sietve
Hellen.
Miért álldogált akkor mégis így a stéghez gyökerezve, és
nézte a férfit, mintha az arcán minden vonást meg kellene
jegyeznie? Tulajdonképpen mi volt az a különös pillanat?
Milyen ostoba érzelmek kerítették hatalmukba? Hellen kezdett
észhez térni.
Ő Hellen Reslow, egy fiatal, sikeres nő, aki útban volt afelé,
hogy forgalmi pilóta legyen. És együtt élt egy nagyon kedves
férfival. Ez csak egy köztes állomás volt itt. És azonkívül ez az
Erik Torberg, aki itt állt előtte, mélykék szemével
rámosolygott, és holnap ilyenkorra elveszi az elbűvölő Linnt.
Legfőbb ideje lenne, hogy a fura érzelmi zűrzavarából
kiszabaduljon. Vagy még jobb lesz, ha végleg eltűnik innen.
– Semmi esetre sem repülhet el, hogy ne igyon legalább
valamit – húzta keresztül Erik Torberg a számítását. – Nem
kockáztatom meg, hogy Linn szemrehányást tegyen nekem,
amiért nem törődtem eléggé magával. – Nevetett, és Hellenben
újra megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon a férfi is érzi-e ezt
a vonzalmat kettőjük között. Vagy ő képzeli be ezt magának?
Akárhogy is volt, egy okkal több, hogy végre elinduljon.
– Rendben – hallotta a hangját, amint válaszol –, szívesen
iszom egy kávét.
Erik nevetett, és egy biccentéssel jelezte, hogy menjenek fel
a lépcsőn a csónakház felé.
Hellen előrement, érezte, hogy a férfi egész szorosan követi,
és egy pillanatra megremegett a térde. Erősen kapaszkodott a
korlátba, és bátran rálépett a következő lépcsőfokra, amikor
megbotlott. Felsikoltott, ahogy elveszítette az egyensúlyát, de
a férfi karja már át is ölelte. Érezte a leheletét közvetlenül a
fülénél.
Hellen megállt, a férfinak támaszkodott, és lecsukta a
szemét.
– Vigyázzon – hallotta a hangját halkan a fülében. Olyan
volt ez, mint egy ébresztő. Kinyitotta a szemét, kiszabadította
magát a férfi karjaiból, és kényszeredetten felnevetett.
– Igen – válaszolta anélkül, hogy odafordult volna hozzá. –
Vigyáznom kell.
 11

 
Lars lassanként hozzászokott a nyüzsgéshez, a forgalom
zajához. Végül is már egy jó ideje ott állt, és engedte, hogy
hasson rá.
Elmosolyodott, ugyanis alkalmazkodóképes ember volt.
Lehetett akár nagy forróság a sivatagban, akár fülledtség az
esőerdőben – ő megbirkózott a nehézségekkel. Akkor hát a
betondzsungel sem lehet akadály…
Arlanda körülbelül negyven kilométernyire volt Uppsalától,
ebbe az irányba akart menni.
Azt tervezte, hogy tömegközlekedéssel utazik haza, de most
meggondolta magát. Nem akart menetrendekhez vagy kötött
útvonalakhoz igazodni, és beilleszkedni egy rendszerbe –
legyen az bármiféle. Legalábbis most még nem…
Nevetett magán, hiszen számtalanszor bizonyította már,
hogy bármilyen helyzethez képes alkalmazkodni. Mégis
nagyon úgy nézett ki, hogy valami nincs rendben. Vagy ez csak
külföldön volt rá igaz, és itt, a hazájában egész más ember
volt?
Ki fogja deríteni. A következő napokban, a következő
hetekben, hónapokban…
Teljesen elképzelhetőnek tűnt, hogy már a következő
órákban újra repülőre üljön, és elutazzon bárhová. Minden
lehetséges volt.
Lars sarkon fordult, és az első autókölcsönző felé vette útját.
Egy fél óra múlva egy kék kabrióban megkönnyebbülten
állapította meg, hogy nem felejtett el vezetni. Öt éve ült
utoljára volán mögött. A reptér körüli forgalomban erősen
figyelnie kellett, de amint maga mögött hagyta a forgatagot,
majdnem olyan volt, mintha soha nem lett volna távol.
Az út sűrű erdők, elterülő szántóföldek, virágzó rétek és
szelíd dombok között kanyargott.
A tavacska jobbra – amely annyira pici volt, hogy egyetlen
térkép sem ábrázolta – olyan idők emlékeit idézte fel benne,
amelyek látszólag egy másik emberhez, egy másik élethez
tartoztak. A lelki szemei előtt egy fiatal pár képe jelent meg,
ahogy szorosan ölelkezve állnak a parton. Látta a közös
jövőjüket, a boldogságot, a terveiket… De ismerte a
fiatalemberben lévő elégedetlenséget is, amely gyötörte, mivel
újra és újra feltette magának a kérdést, hogy vajon ez minden,
amit az élettől várhat? Minden előre el van tervezve és
rendelve?
Aztán annak a bizonyos napnak az emlékei jutottak eszébe,
amik mindent megváltoztattak. A sorscsapás megmutatta neki,
hogy az élet mulandó, hogy csak az itt és most számít. Hogy a
tervek bizonytalanok, követnie kell a saját érzéseit, és nem
lehet tovább ragaszkodni egy olyan élethez, amelyről úgy érzi,
mások irányítják.
Lars tudta, hogy akkor sok embert megbántott – nem
utolsósorban azokat, akik hozzá a legközelebb álltak.
Különösen egyet. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy
megint csak így tenne.
Elgondolkodva vezette a kocsit a tájon át, és ahogy
közeledett a cél irányába, minden méterrel érezte a várakozás
növekvő izgalmát. Már majdnem elérte a fjord partján lévő,
pirosra festett, tágas kúriát, amelynek az ajtó- és ablakkeretei
fehérrel voltak kiemelve, mint a legtöbb háznak ezen a
vidéken. Meglátott néhány állatot a mezőn, ahogy az istállók
mögött legeltek, és elfogta a szomorúság.
A lovak – ez volt az édesanyja szenvedélye, ahogy az apjáé az
építési vállalkozás felvirágoztatása.
Lars emlékezett azokra az időkre, amikor a testvérével
együtt lovagolt a réteken. Boldog, gondtalan idők voltak, és
örült, hogy vannak ilyen emlékek, amelyek most elárasztják.

* * *

Lars a kúria előtti kavicsos úton megállt az autóval, és egy

pillanatig mozdulatlanul ült még benn, hogy összeszedje
magát.
Arra gondolt, hogy a repülőtéren visszavágyott a csendbe.
Most itt volt ez a csend, de hirtelen szokatlanul nyugtalannak
érezte magát. Úgy festett, mint korábban, de vajon ugyanaz a
hely volt még, amit öt évvel ezelőtt maga mögött hagyott?
Nos, ez hamarosan kiderül. Erőt vett magán, kiszállt az
autóból, és önkéntelenül elmosolyodott, amikor az ajtó kinyílt,
ahogy a kilincset lenyomta. Belépett az előtérbe, és nyomban
átjárta az otthon melegsége.
Lars ott maradt egy pillanatig, és hagyta, hogy elöntse ez az
érzés. Azután belépett a szomszédos szobába, amelynek sárga
falai előtt fehér bútorok álltak. Leejtette a hátizsákját, csípőre
tette a kezét, körülnézett, aztán felnevetett.
– Minden a régi – mondta, miközben mély
megkönnyebbülést érzett.
 12

 
Hellen szerette a lovakat. Gyerekkorában tanult lovagolni, és
kihasznált minden vakációt is, hogy legalább hébe-hóba
kilovagolhasson.
Az utóbbi időben a vizsgára kellett készülnie, emellett csak
kevés ideje maradt, ezért élvezte most úgy, hogy a fekete
kancát megsimogathatja. Látszott, hogy az állatnak is jólesett,
mert puha orrát a nő kezéhez nyomta. Hellen örült ennek,
szelíden és halkan beszélgetett a lóval.
– Elnézést, hogy ilyen sokáig tartott – hallotta meg
váratlanul Erik Torberg hangját, aki tőle néhány méterre a fa
alatt álldogált egy asztalnál, tálcával a kezében. – Frissen
főztem a kávét. – Hellyel kínálta, várt, amíg a nő letelepedett,
majd az egyik gőzölgő csészét elé tette.
– Cukrot és tejet?
– Csak egy kis tejet kérek – felelte Hellen, és körbenézett. –
Csoda szép itt minden.
– Ezt mondta az anyám is mindig. – Erik hangosan
felnevetett. – Apám azzal ugratta őt, hogy állította, anyám csak
a szép táj miatt ment hozzá.
– Talán nem is rossz indok – szaladt ki Hellen száján
akaratlanul. – A táj megmarad az embernek, és még egy szép
esküvő emléke is talán.
Istenem, milyen ostobaságokat fecsegek itt – futott át az agyán a
következő pillanatban. Erik arckifejezése azonban nem árulta
el, hogy mit gondol.
– Bocsásson meg, kérem – folytatta Hellen csendesen. – Nem
akartam semmi rosszat mondani a szülei házasságáról. Ez csak
egy ostoba, meggondolatlan megjegyzés volt. Biztos vagyok
benne, hogy a szülei nagyon boldogok voltak.
– Azok voltak. – Erik bólintott, és egy szemernyit sem tűnt
sértettnek vagy bosszúsnak. Hellen pedig megkönnyebbült,
ahogy ezt látta.
– De nem csak azon múlt, hogy az anyám nagyon jól érezte
magát Hardingsholmban. Mindenekelőtt ők ketten őszintén
szerették egymást.
Múlt időben beszélt… Hellen nem merte megkérdezni, hogy
élnek-e még a szülei.
– Irigylésre méltó – mondta, és ezúttal nem fecsegett
összevissza. – Mi volt tehát a szülei titka?
– Hm, jó kérdés. – Erik elnézett mellette, úgy tűnt, a
gondolatai az emlékekbe merülnek. – Tulajdonképpen nagyon
különböztek – mondta végül –, de ennek ellenére látszott,
milyen tökéletes összhangban vannak. Néha arra gondolok,
hogy nagyon jó, hogy egyszerre haltak meg… – Félbehagyta,
szeme elsötétült a fájdalomtól.
Hellen ellenállt a kísértésnek, hogy felálljon, és megérintse
a férfit. A késztetés, hogy meg kell vigasztalnia őt, túl erős lett
benne. Gyorsan lehajtotta a fejét. Csak ne nézzen a férfira, ne
érezze át a fájdalmát – most ez volt a fontos. Nagyon sajnálta,
de nem az ő dolga volt megvigasztalni őt. Arra ott volt Linn, a
jövendőbelije.
Csak akkor nézett fel, amikor Erik újra beszélni kezdett.
– Anyám egyszer elmesélte nekem, hogy az első perctől
kezdve tudta, hogy az apám az élete párja. Biztosan voltak
nehezebb időszakok is, mint minden házasságban, de abban az
egyben soha nem kételkedett, hogy ő az a férfi, akit neki szánt
az ég.
Hellent ez mélyen érintette.
– Nagyszerű lehet megélni egy ilyen feltétel nélküli
szerelmet, és soha nem veszíteni el a hitet benne. Ez bátor
dolog.
 Vajon valóban létezett ilyen? Megismerni valakit, és tudni: ez
az a férfi, akit nekem rendelt a sors, akivel az egész életemet
szeretném leélni. Aki a részemmé válik, és akinek én a része leszek…?
Hellen ránézett Erikre, ő viszonozta a pillantását, és
hirtelen megint ott volt az az egészen különös varázslat
közöttük.
A lány ezúttal biztos volt benne, hogy ezt nemcsak ő, hanem
a férfi is így érzi. De ez nem történhet meg. Egyszerűen nem
hagyhatja.
Sietve felpattant, noha egy kortyot sem ivott még a
kávéjából.
– Csoda szép napot kívánok holnapra – lépett közelebb. –
Minden jót Önnek és a menyasszonyának, és remélem, hogy a
házassága éppolyan boldog lesz, mint amilyen a szüleié volt.
Erik szintén felállt, de nem tett semmit, hogy visszatartsa a
nőt.
– Igyekezni fogok – mondta akadozva. – Nagyon köszönöm.
– Viszontlátásra! – Hellen megfordult, és a csónakház felé
sietett, amikor a férfi a nevén szólította.
– Hellen!
A lány rövid ideig tétovázott, azután megfordult. A férfi
még mindig az asztalnál állt, egy lépéssel közelebb jött, aztán
újra megállt.
– Jó, hogy megismerhettem – mondta bensőséges hangon.
– Igen – bólintott Hellen. Jó, és még jobb lenne, ha soha nem
történt volna meg. – Isten Önnel! – Megfordult, és vissza
kellett fognia magát, hogy ne fusson. Akkor túlságosan is
menekülésnek tűnt volna, pedig pontosan ezt érezte.
 13

 
A ruha egy álom volt!
Linn felvette a fátylat, és ide-oda forgott. Vizsgálgatva vette
szemügyre magát a tükörben. A tökéletes ruha mellé már csak
az ékszerek hiányoztak.
Linn kinyitotta az ékszeres dobozát, kivett egy fehér gyöngy
fülbevalót, és beillesztette a fülébe. Ebben a pillanatban eszébe
jutott, mikor kapta ezeket az ékszereket, és hogy ki
ajándékozta neki.
Gyöngyök! A „gyöngy” szó könnyet jelent – olvasta valahol
egyszer, és az ő esetében ez igaz volt.
Eleinte nem tudta viselni a fülbevalót. Látni sem akarta,
ezért elrakta egy fiók leghátuljába.
Linn azt hitte, hogy ezt a fájdalmat soha nem tudja legyőzni,
de megtapasztalta, hogy a közmondás az időről, amely minden
sebet begyógyít, rá is igaznak bizonyul. Az emlék elhalványult,
a kezdetben tátongó sebek összehúzódtak és behegedtek, a
fájdalom pedig enyhülni kezdett. Nem maradt más, csak a
szomorúság apró, tiszta lenyomata. A kérdés, hogy mi lett
volna, ha…
De pont ez a kérdés, amelyet életében annyiszor feltett,
holnaptól tárgytalanná válik. Az élete nem olyan lesz, mint
amilyennek akkoriban megálmodta, de ez nem jelentette
rögtön azt, hogy rosszabb.
Sőt talán pont ellenkezőleg. Lehet, hogy mindennek így
kellett történnie, hogy valóban megtalálja a boldogságát. És ő
boldog volt.
Vagy mégsem?
 Linn a saját tükörképére meredt. Miért tette fel ezt a
kérdést magának éppen ma? Egy nappal azelőtt, hogy Erikkel
az oltár elé lép. Ők ketten nem meggondolatlanul hozták meg
ezt a döntést. Az érzéseik egymás iránt az elmúlt években
erősödtek, és mindkettőjüknek fontos volt, hogy feltétel nélkül
bíznak egymásban.
Gyengéd érzések futottak át rajta, ahogy Erikre gondolt.
Szerette őt. Egészen különleges, szelíd módon, és ez nem csak
azon múlott, hogy a döntő pillanatban Erik mellette állt. Ez
rajta múlt. Mert Erik olyan volt, amilyen: hűséges, megbízható,
gondoskodó.
Ebben a pillanatban valaki kopogott az ajtón. Linn ijedten
fordult meg.
– Ne, Erik, ne gyere be!
Nem láthatja meg őt. Szerencsétlenséget hoz, ha a vőlegény
meglátja az arát menyasszonyi ruhában az esküvő előtt. Bár
Linn azt állította magáról, hogy nem különösebben babonás,
de azért az embernek nem kell okvetlenül kihívnia a sorsot.
De nem Erik volt, aki az ajtóban megjelent. Linn döbbenten
meredt a férfira, aki szintén elég meghökkentnek látszott.
– Lars!
Másodpercek vagy talán percek teltek el, amíg egymás előtt
álltak, és úgy bámultak, mintha mindketten próbálnák
megérteni, amit épp látnak. Linn érezte, hogy egyszerre teljes
érzelmi zűrzavar uralkodott el rajta.
– Mit keresel itt? – kérdezte végül.
– Én is ezt akartam kérdezni tőled. – Lars tetőtől talpig
végigmérte. Kérdőn nézett rá. – Nem úgy nézel ki, mintha rám
várnál.
Linn nem talált szavakat. Mit gondolt magáról Lars?
Valóban azt hitte, rá fog várni? Amíg valamikor, egy kénye-
kedve szerint választott időpontban visszatér? Anélkül, hogy
előzőleg vele beszélt volna? Miután egyszerűen eltűnt egy szó
nélkül, hirtelen, és őt félelemben és bizonytalanságban
hagyta? És azóta egyszer sem jelentkezett nála? Ezt nem
gondolhatta komolyan!
– Hol voltál? – vetette oda Linn ridegen.
– Hol itt, hol ott – válaszolta kitérve. – Utoljára a
Himalájában. – Újra szemügyre vette Linnt tetőtől talpig, és a
menyasszonyi ruhára mutatott.
– És mit jelent ez?
Linn a torkát köszörülte. Miért érzett bűntudatot, noha
egyáltalán semmi oka nem volt rá? Végül is nem ő volt az, aki
szó nélkül eltűnt.
– Erik és én holnap összeházasodunk. Jó, hogy el tudsz jönni
az esküvőnkre.
– Nem tudtam róla – rázta meg a fejét.
Mintha Linn ezt nem tudta volna. Erik az utóbbi hetekben
intenzívebben kutatta a testvérét, mint azelőtt bármikor.
– Szóval hozzámész a bátyámhoz.
Nem látszott, hogy Lars mire gondol. Az arckifejezése
közömbös maradt, de Linn úgy gondolta, a hangján hallható
volt, hogy megbántódott. Vagy csak ő képzelte ezt be
magának? Mert azt akarta, hogy a férfi élje át egy kicsit, amit
neki okozott?
– Persze – szólalt meg Lars újra, enyhe gúnnyal a hangjában.
– És én még azt képzeltem, hogy engem szeretsz.
– Hogy szerethetek valakit, aki állandóan menekül? – Linn
maga is hallotta, milyen élesen szólt a hangja.
Lars mereven nézte őt. A szeme elhomályosult, az
arckifejezése közömbös maradt, és a gúnyos hangnemet is
megtartotta.
– Igazad is van, olyasvalakit, mint én, nem lehet szeretni. Az
olyan férfiak, mint Erik, sokkal inkább alkalmasak férjnek.
– Tulajdonképpen mit akarsz tőlem, Lars? – támadt rá Linn.
– Öt évre eltűntél, egyszer sem jelentkeztél nálam. Nem
tudtam, miért mentél el, és azt sem, hol vagy. Azt vártad, hogy
minden úgy marad, ahogy itt hagytad? Hogy várok rád anélkül,
hogy tudnám, valamikor visszajössz-e egyáltalán?
 Lars megfogalmazta a választ, de aztán meggondolta magát.
– Rendben – mondta végül vontatottan. – És most mit
tegyünk?
– Sejtelmem sincs – rándította meg a vállát Linn. Nem tudta,
mit várt, de hogy a férfi egyszer sem próbált meg bocsánatot
kérni, az legbelül fájt neki. – Erik biztosan örülni fog, hogy
láthat téged – vetette oda.
Nem akart úgy hangsúlyozni, hogy Erik az egyetlen, aki örül
Lars látogatásának, de most, miután kimondta, érezte, hogy
így van. Érezte, hogy ez a viszontlátás mindent összezavar és
megijeszti.
– Úgy. – Lars szünetet tartott, végigmérte egy pillantással,
amely teljesen érdektelennek tűnt. Aztán mosolyogni kezdett.
– Szóval hozzámész a testvéremhez. És rögtön elfoglaltad a
régi szobámat.
Lars körülnézett a szobában, amelyben a gyermekkorát és
az ifjúságát töltötte. Nem sok minden maradt meg abból, ami
az életét alkotta, ehelyett most a szobán egyértelműen nőies
jegyek jelentek meg.
Linn újrafesttette, más függönyöket választott, és a
bútorokat is lecserélte.
– Erik ajánlotta fel nekem a szobát, amikor beköltöztem ide
– mondta hűvösen azt viszont elhallgatta, hogy azért nem
akarta az eredeti állapotában hagyni, mert mindig Larsra
emlékeztette. Mikor látta, hogy a szavaival megbántja őt,
szelídebben hozzátette: – Balra, a lépcső melletti szobát
alakítottuk ki vendégszobának. Ott töltheted az éjszakát.
– Igen, értem – bólintott Lars. Megfordult, és kinyitotta az
ajtót. – Akkor megyek is a vendégszobába.
De Linn nem akarta így elengedni.
– Lars!
A férfi megfordult, és kérdőn nézett rá. A tekintetében
nyoma sem volt annak a közelségnek vagy szerelemnek, amit
azelőtt iránta érzett. Minden idegennek és
megközelíthetetlennek tűnt benne, és Linn hirtelen már nem
is tudta, mit akart tulajdonképpen mondani.
– Erik csakugyan örülni fog, hogy itt vagy – bökte ki végül.
Lars hallgatott, felhúzta a szemöldökét, és úgy nézett rá,
mintha ezzel a kijelentéssel egyáltalán nem tudna mit kezdeni.
Mintha valami mást várt volna.
– Hát persze – mondta a nő gyámoltalanul –, végül is te vagy
az egyetlen rokona. – Csak akkor vált világossá, ahogy a
szavakat kimondta, milyen cinikusan hangzott ez. Most már
nem vonhatta vissza, de azt sem tudta, mit tehetne hozzá,
hogy enyhítsen rajta.
Lars egy kissé összevonta a szemöldökét, majd közömbös
hangon megkérdezte:
– Tulajdonképpen mikor lesz az esküvő?
– Ma tartjuk a vendégköszöntő partit, és holnap esküszünk
– válaszolta Linn hangsúlytalanul.
– Már holnap… – motyogta a férfi, és kinézett mellette az
ablakon. Amikor újra feléje fordult, mosolygott. – Nagyszerűen
nézel ki, Linn.
A tekintete végigsiklott a menyasszonyi ruháján, amelyről
Linn tudta, hogy tökéletesen kiemeli az alakját. A pillantása
olyan volt, mint egy cirógatás, mint a simogató kezek.
Megborzongott, a teste csupa libabőr lett.
– Csoda szép vagy – folytatta csendesen, majd hirtelen
megfordult, kiment a szobából, és becsukta az ajtót maga
mögött.
Linn utánaszaladt, de a becsukódott ajtónál megtorpant.
Mit csinálok? – villant át az agyán. Megfordult, és közben a
tükörre vetődött a pillantása. A fülbevaló!
Linn nem tudta tovább elviselni az ékszert. Ólomsúllyal
húzta le a fülcimpáját. Türelmetlenül vette ki a füléből, vissza
akarta tenni a kis ékszerdobozba, de váratlanul az a levélke
akadt a kezébe, amelyet a férfi akkoriban mellé tett.
Örökké, Lars!
 Örökké? Az ígéretét már néhány hónap múlva megszegte.
Elmenekült az életéből. Előle.
A pokolba is, miért jött egyáltalán vissza? Nem volt jó
hatással rá. Akkoriban sem, most meg aztán végképp nem.
A lány leejtette a kezét, és tehetetlenül bámult a
tükörképére. Azt hitte, hogy helyesen cselekszik. Biztos volt
benne, hogy ő és Erik tökéletesen összeillenek. Aztán
felbukkant Lars, és hirtelen felszínre kerültek olyan kétségek,
amelyekre azelőtt nem gondolt. Vagy egyszerűen csak nem
vette észre őket? Nem akarta észrevenni?
Linn mély levegőt vett. Nem, ilyen gondolatoknak most sem
akart teret engedni, minden erejével küzdeni fog ellenük.
Meghozta a döntést, holnap hozzámegy Erikhez feleségül.
Semmi nem akadályozhatja meg az esküvőt. Semmi!
 14

 
A vendégszoba!
Lars kénytelen volt szembenézni a valósággal. Nemrég még azt
hitte, hazajön, de épp Linn tette őt helyre.
Ő csupán vendég volt itt. És amennyire a nő viselkedéséből
kiolvasható volt, még csak nem is szívesen látott vendég.
Odalépett az ablakhoz, és kibámult rajta. Gyakran megjelent
ez a látvány az utóbbi években a lelki szemei előtt, és sokszor
álmodott róla. A rétről, amely lenyúlt a fjordig. A tiszta
levegőről, a messzi égboltról. Gondolatban mindez az otthont
jelentette számára, de most, hogy itt volt, kevésbé érezte
magát otthon, mint amennyire a távolléte alatt a
gondolataiban és a képzeletében.
A ház nem egyszerűen csak a helyszín, ahol felnőtt.
Különös, hogy számára ez most először vált világossá. Az
otthon az embereket is jelentette, azokat, akiket maga mögött
hagyott, és bizonyára elég elbizakodott dolog volt azt várni,
hogy majd tárt karokkal fogadják.
Pedig épp ezt várta! Talán egy kis haragot, de mögötte
örömet és mindenekelőtt megkönnyebbülést, mert újra
épségben hazajött. Egyetlen pillanatra sem számított erre a
hűvös közönyre, Linntől pedig végképp nem. És még kevésbé
arra, hogy már nem szabad. Hogy már egy másik férfi volt az
életében… és épp a bátyja!
Gondolatban kénytelen volt megállapítani, hogy bizony itt
is továbbhaladt az idő.
„Azt vártad, hogy minden úgy marad, ahogy itt hagytad?
Hogy várok rád anélkül, hogy tudnám, valamikor visszajössz-e
egyáltalán?” – csengtek újra a fülébe Linn szavai.
Végiggondolta egyáltalán valamikor, hogy mit okozott
azoknak az embereknek, akiket maga mögött hagyott? Annyi
év alatt eltöprengett egyáltalán azon, hogy távozása után mi
történik Linn-nel? A lánnyal, akivel egykor közös életet
tervezett, míg a halál el nem választ – majd elhagyta őt, egyik
napról a másikra. Az, hogy elveszítette Linnt, a saját hibája
volt, és sokkal nagyobb súllyal nyomta, mint bármi egyéb.
Sokáig igyekezett meggyőzni magát, hogy a szülei balesete
volt a menekülésének oka, hogy a haláluk miatt érzett
fájdalom elviselhetőbb legyen, ha elmegy ebből a
környezetből, amelyből ők is kiszakadtak. De hamarosan be
kellett látnia, hogy a távolság nem hoz enyhülést a számára. Ez
volt az az idő, amikor a sebek lassan begyógyultak, és eközben
jött rá, hogy a számára annyira gyűlöletes, előre elrendezett
élet volt többnyire az, amit nem bírt tovább.
Most azonban teljes erővel érte a felismerés: még mindig
szereti Linnt. Ennyi év alatt nem akarta beismerni ezt, és
elhessegetett minden erre irányuló gondolatot. Linn képe a
menyasszonyi ruhában, azzal a fülbevalóval megjelent a lelki
szemei előtt, és ebben a pillanatban még azt is el tudta volna
képzelni, hogy az egykor annyira gyűlölt életet élje, ha ő áll az
oldalán. De nem hagyhatta figyelmen kívül a tényt, hogy ennek
vége volt. Örökre vége. És ez nagyon fájt neki.
Sejtette, mi történt az elmúlt években: mialatt ő járta a
világot, és kutatta a boldogságot, Erik és Linn próbálták
vigasztalni egymást, és egymásba szerettek. Ő volt az utolsó,
aki nekik szemrehányást tehetett, mégis mély keserűséget
érzett.
Fogalma sem volt, hogyan kellene egyáltalán a testvére elé
lépnie, arról meg még kevésbé, miként tudja majd elviselni a
látványt, amikor holnap Erik és Linn az oltár elé lép.
Elképzelte, ahogy Linn kimondja Eriknek az igent, miközben
rámosolyog… és hirtelen egy másik kép jelent meg a szeme
előtt: Linn és ő a fjordnál, a tiszta telihold fényében. Az enyhe
levegő, a víz egyenletes morajlása, a csendes szél a fák között.
A mosolya felébresztette benne az elsöprő érzést, mennyire
szereti ezt a nőt. Emlékezett arra a kimondhatatlan
boldogságra, amit akkor érzett, amikor magához húzta és
megcsókolta…
Nem, aligha viseli el, hogy végignézze holnap, ahogy Linn és
Erik összekötik az életüket.
De részt kell ebben egyáltalán vennie? Végig kell néznie,
hogy az a nő, akit ő jobban szeretett, mint bármit a világon,
hozzámegy az ő testvéréhez?
Lars nyugtalanul járkált a kis szobában. Aztán támadt egy
gondolata. Inkább ösztön volt ez, mint világos gondolat. Olyan,
ami annak idején hatalmába kerítette. Minden afelé hajtotta,
hogy eltűnjön innen. Megragadta a hátizsákját, és menekülve
elhagyta a házat. Linnen kívül még senki nem találkozott vele,
és amikor holnap Linn és Erik összeházasodnak, ő már újra a
világ egy teljesen más pontján lesz. Valahol csendben és
magányosan fogja nyalogatni a sebeit, amelyeket magának
okozott.
 15

 
El akart menni innen. El, azzal a kétségbeesett reménnyel,
hogy a Norrtäljében hátralévő idejében többé nem fut össze
Erik Torberggel.
Hátralévő idő! Hellen majdnem hangosan felnevetett. Ma volt
az első napja, még sok hét állt előtte. Az a szorongó érzés
nyugtalanította, hogy ez az időszak lerombolta mindazt, amit
az elmúlt években felépített. A céljait, az álmait… Nem, nem
csupán a céljait és az álmait, hanem mindazt, amit Torstennel
tervezett. Az egész közös életüket. Eddig Hellen ezt soha nem
vonta kétségbe. Torsten hozzá tartozott, ő pedig Torstenhez,
és minden, amit együtt akartak felépíteni, megfelelt a közös
céljaiknak.
Először életében Hellen félt attól, hogy mindez meginog.
Egy férfival való találkozástól, akiről úgyszólván semmit nem
tudott, akit nem is ismert…
– Ez őrület – suttogta maga elé. Rögtön azután egy másik
gondolata támadt: Sosem lett volna szabad idejönnöm!
Szívesen ajánlotta fel Larának a segítségét, de akkor ebből
az egész zűrzavarból még semmit nem sejthetett. És most
nemigen tudott már visszatáncolni. Mivel kellene ezt
indokolnia? Hogyan kellene elmagyaráznia Larának valamit,
ami számára is teljesen érthetetlen?
Hellen megpróbált megnyugodni. Az egész olyan
irracionális volt, hogy amúgy is magától el fog múlni, ha majd
nem foglalkozik vele ennyit. Nem szabad ezeknek az őrült
gondolatoknak ekkora teret adnia, a Larának végzett munka
mellett újra a jövőbeli terveivel kell foglalkoznia. Torstennel,
akit végül is szeretett.
Amikor idáig ért a gondolataiban, ismét befelé figyelt.
Valóban szerette Torstent?
Igen – erősítette meg magában. Még mindig ő volt az az
ember, akivel meg akarta osztani az életét.
Az utóbbi időben ő és Torsten ugyan nem túl gyakran látták
egymást, és a foglalkozásuk miatt a jövőben is sokszor lesznek
távol egymástól, de az alapvető dolgok összhangban voltak
közöttük, ebben Hellen nem kételkedett. Ha újra
Stockholmban lesz, ismét többet lehetnek majd együtt. Addig
egyszerűen nem szabad engednie, hogy elveszítse a
hidegvérét. És semmi esetre sem valami olyan jelentéktelen
dologért, amilyen egy idegennel való találkozás.
Tulajdonképpen ennek vége is volt. A menyasszonyi ruhát
kiszállította, és nem volt rá oka, hogy többször
Hardingsholmba repüljön. Ha további megbízás érkezne Erik
Torbergtől, Lara majd átveszi. Hellen akkor majd előáll egy
megfelelő indokkal.
Lényegesen jobban érezte magát, miután erre az
elhatározásra jutott. Ahogy a hidroplánhoz közeledett,
meghallotta Lara hangját a rádióból:
– …jelentkezz! Lara kettő, jelentkezz!
Lara kettő, az ő volt. Hellen meggyorsította lépteit,
felmászott a talpra, és még a szabadban bekapcsolta a rádiót.
– Itt Lara kettő. Mi a helyzet?
– Hála istennek, hogy utolértelek – hallotta a barátnője
hangját. Hangos pattogás és recsegés jelezte a zavart a
vételben. – Hol vagy? – tudakolta Lara.
– Épp indulok Hardingsholmból.
– Maradj ott, Hellen! – kiáltott Lara a rádióból. A recsegés és
pattogás erősödött a hangszóróból. – Heves zivatar van itt.
Óránként több mint százötven kilométer sebességű viharos
széllökések. A vihar Hardingsholm irányába tart.
 Hellen nem hitt a fülének. Ez nem lehet igaz! Már a feltevés
is aggasztó volt, hogy még tovább maradjon Hardingsholmban,
vagy hogy még itt is kelljen éjszakáznia.
– Itt úgy tűnik, minden teljesen rendben van – mondta,
miközben az eget kémlelte.
– Hellen, ott maradsz, és kész – mondta Lara határozottan,
és Hellen kihallotta a bosszús türelmetlenséget a hangjából. –
Keress szállást valahol, és holnap korán gyere vissza!
– Rendben – adta meg magát Hellen. Nem maradt más hátra,
bár a levegőben lévő zivatar jóval kevésbé tűnt veszélyesnek
számára, mint az az érzelmi zűrzavar, amely valószínűleg a
következő órákban tovább fog növekedni. Azon töprengett,
nem kellene-e mégis felszállnia, és elindulnia az egyik közeli
szigetre.
De mi történik, ha a levegőben éri el a vihar? Ezek a
zivatarok alattomosak tudnak lenni, őt és Lara gépét is
veszélybe sodorhatják.
Hellen kikapcsolta a rádiót, meggyőződött arról, hogy a gép
biztonságosan le van rögzítve, és elindult vissza a házhoz.
Vonakodott tőle, hogy Erik Torbergtől kérjen szállást
éjszakára.
Ahogy átvágott a réten, szembejött vele egy férfi, akinek
hátizsák volt a kezében. A földre bámult, és valahogy
zaklatottnak tűnt. Csak az utolsó pillanatban vette őt észre, és
megtorpant.
– Az a maga gépe odalenn?
– Igen. – Hellen csodálkozva figyelte a férfit. Szemmel
láthatóan nyugtalan volt, bár most egy halvány mosoly futott
át rajta. Hellen azon kapta magát, hogy arra gondol, milyen
átkozottul jól néz ki. Magas, sötét hajú, és a többnapos
szakállával egész vagány.
– El tud vinni? – kérdezte tőle.
Hellen megrázta a fejét.
– Ma már egyáltalán nem tudok repülni, mert vihar
közeledik Hardingsholm felé.
 – A francba – szólt dühösen a férfi, és ledobta a hátizsákját.
– Lars? – hangzott fel ebben a szempillantásban Erik
Torberg megdöbbent hangja.
Hellen szíve sebesebben vert minden lépéssel, amit Erik
feléjük futva megtett. Erik azonban csak a férfival törődött.
– Lars! Álmodom, vagy tényleg itt állsz előttem?
– Teljes életnagyságban – válaszolta Lars.
– Ember! Én annyira örülök!
Erik hangja elfogódott volt, és a férfi láthatólag a
meghatottságával küzdött. Még egy lépéssel közelebb jött, és
azután átölelte a másik férfit. Másodpercekig így maradtak
szótlanul.
– Ezerszer próbáltalak elérni téged – mondta Erik
csendesen.
Lars kicsit összerezzent, és kibontakozott az ölelésből.
– Most már itt vagyok. – Egy kis szünetet tartott, mielőtt
hozzátette: – Pontosan az esküvődre! Tökéletes időzítés, nem
igaz?
Hellen tévedett, vagy csendült a hangjában némi vidámság?
Most Erik is hátrált egy lépést.
– Szóval már tudod? – Az arckifejezése hirtelen bűntudatot
árult el.
– Már láttam az elbűvölő menyasszonyodat az álomszép
menyasszonyi ruhájában – mondta Lars, és egy hosszú
pillantást vetett Erikre.
Hellen nem élvezte a néző szerepét. Nem értette pontosan,
hogy tulajdonképpen miről szólt ez az esküvőn kívül, csak
abban volt biztos, hogy a helyzet rendkívül érzelmes és
feszültséggel teli.
Erik állta Lars tekintetét.
– Szívesen értesítettelek volna korábban, de nem voltál
elérhető.
Lars felhúzta a szemöldökét.
– Persze, az én hibám. Linn már mondta nekem.
 Hellennek egyáltalán nem tetszett a fordulat, amit a
beszélgetés vett. Megköszörülte a torkát, és ezzel magára
vonta a két férfi figyelmét.
– Elnézést – mondta most Erik –, annyira meglepődtem,
hogy minden másról megfeledkeztem. – A nőre mosolygott. –
Tehát ő Hellen Reslow – fordult Larshoz –, és ő – mutatott a
férfira – az öcsém, Lars. Az utóbbi években külföldön élt.
– Vagy úgy – mondta Hellen zavartan. Erik Torbergnek
tehát volt egy testvére, de akkor miért volt ez a feszültség a
levegőben kettőjük között épp a nyilvánvalóan meglepő
visszatérésnél? És egyáltalán hol volt Lars?
– Pontosan merre járt? – kérdezte Hellen.
– Hol itt, hol ott – válaszolta mosolyogva, és látszott, hogy
ezzel a válasszal ellazul az egész teste. Nyugodtnak és
higgadtnak tűnt, és a hangja is melegebbé vált. A férfi egy
pillanatig kíváncsian méregette őt, majd a bátyjához fordult. –
Mondd csak, van még nálad hely két vendégnek éjszakára?
Erik felnevetett.
– Igen, persze. Isten hozott! – Egy kicsit tétovázott. – De
miért is két vendégnek? – Szeretne még maradni? – fordult
Hellenhez.
Hellen érezte magán a tekintetét, és sürgős szükségét
érezte, hogy kimagyarázza magát. A férfinak is tudnia kellett,
hogy jobb, ha ő nem marad. Vagy egyáltalán nem érezte azt,
amit ő?
– Igen, sajnos még nem tudok elmenni, ugyanis Norrtälje
fölött vihar tombol, és Hardingsholm felé tart. – Nem hangzott
ez is úgy, mint egy mentegetőzés, mivel még mindig ott volt,
ahol tulajdonképpen már rég nem akart lenni…? Mert
erősödött benne az érzés, hogy ezzel minden csak még
bonyolultabb lesz…?
– Zivatar közeleg Hardingsholm felé? – Erik összeráncolta a
homlokát. – Remélhetőleg holnap nem épp felettünk tombolja
majd ki magát.
 – Holnapig biztosan elvonul az egész – válaszolta Hellen,
miközben nem tudta, kit akar ezzel elsősorban megnyugtatni.
Saját magát vagy Eriket?
A feltételezés, hogy még tovább kell Hardingsholmban
maradnia… Nem, arra egyáltalán gondolni sem akart.
– Egy szót se Linn-nek – kérte Erik. – A menyasszonyiruha-
ügy után elég ideges. – Felnézett a kék égre, amelyen még
mindig nem látszott egyetlen felhő sem. –
Megkockáztathatjuk, hogy a szabadban tartsuk a partit, vagy
rögtön át kell tennünk a házba?
Hellen nem tudta. Még ha a vihar Hardingsholm irányába is
vonul, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a félsziget fölött fog
tombolni, ami úgy tűnt, legalább egy kicsit megnyugtatta
Eriket. De amikor egy szusszal tudatta vele azt az elképzelését,
hogy az időjárási helyzetnek megfelelően egy vagy két órán
belül talán mégis elrepül, a férfi csalódottnak tűnt.
– Kérem, maradjon. Nagyon örülnék. Ostobaság lenne még
ma este visszarepülni. Van elég helyünk, és Linn is biztosan
örülne még egy vendégnek.
Lars enyhén hunyorgott, majd elmosolyodott.
– Igen, maradjon – csatlakozott a testvéréhez. –
Beszélgethetnénk, mesélnék magának az utazásaimról, maga
pedig a kalandjairól a repülő szőnyegén – mutatott a gépre
odalenn.
Hellen úgy érezte, nincs választása, és végül rábólintott.
 16

 
Hát itt volt megint!
Linn az ágyra rogyott, maga elé bámult, és igyekezett úrrá
lenni kavargó érzelmein.
Lars természetesen mindig ott volt a gondolataiban, a
szívében, de hogy egy vele való találkozás ennyire felkavarja,
arra nem számított annyi év után. Ez szinte elviselhetetlen
volt.
Linn felpattant. A pillantása a tükörre vetődött, amelyben
meglátta, hogy még mindig a menyasszonyi ruhában van.
Hirtelen az az érzése támadt, hogy a fehér csipke égeti a
bőrét. Türelmetlenül lecibálta a testéről a ruhát, szinte csoda
volt, hogy a finom anyag kiállta a durva mozdulatokat.
Majdnem meztelenül megállt, miközben reszketett az
idegességtől.
– De hát mit csinálok? – kérdezte magától, és hangjának
rezdülése, amely szinte átmetszette a szoba csendjét,
megrémisztette. Egyáltalán nem érezte úgy magát, mint egy
menyasszony, aki holnap lép oltár elé azzal a férfival, akit
szeret, és akivel az egész életét meg akarja osztani.
Erik…! Még nem is tudta, hogy a testvére újra hazajött.
Gyorsan felhúzott egy farmert és egy pólót, majd sietett kifelé,
hogy Eriket felkészítse Lars hazajövetelére. De már túl késő
volt. Ahogy a lépcsőházba lépett, meglátta, ahogy Erik a
földszinten épp barátságosan veregeti az öccse vállát.
– Edda megmutatja a szobát Hellen Reslow-nak – hallotta a
férfi hangját, és meglepte, hogy a pilóta még itt volt. Sokkal
jobban érdekelte azonban, hogy Erik és Lars hogy jönnek ki
egymással, de a két testvér elhagyta a házat a teraszajtón át.
Egymás mellett, csendben. Linn megfordult, és visszament a
szobájába. Nem érezte magát boldognak. Ez a nap, a holnapi
esküvő, egy szempillantás alatt minden elveszítette az
értelmét.
 17

 
A két testvér egymás mellett ballagott a réten, le a fjordhoz.
Erik törte meg elsőként a csendet, amelyet Lars egyre
nyomasztóbbnak érzett.
– Beszélhetünk?
Lars számított erre a kérdésre, és bólintott, még akkor is, ha
rosszul érezte magát a bőrében. Érezte, hogy a bátyja ránéz
oldalról, de nem viszonozta a pillantását.
Mögülük a parti előkészületeinek a zsongása hallatszott,
evőeszközök csörögtek, elvétve kiáltások hangzottak fel, a
zenekar a hangszereit hangolta. Amikor a parthoz értek, Lars
az előttük csapkodó hullámok állandó morajlására, a finom
csobogásra figyelt. Hardingsholm felett az ég még mindig
kéken ragyogott, de odakinn a víz felett ólomszürkébe fordult.
– Úgy látszik, mintha a vihar elvonult volna mellettünk –
állapította meg Erik.
– Az időjárásról akartál velem beszélni? – kérdezte Lars, és
maga is hallotta, milyen gúnyosan cseng a hangja.
– Természetesen nem. – Erik megállt, majd néhány
másodperc múlva folytatta. – Ez nem annyira egyszerű. Tudsz
már Linnről és rólam. Sem ő, sem én nem akartunk téged
megbántani. Egyszerűen csak így történt. Mindketten egyedül
voltunk, ő ott állt mellettem, én pedig mellette… – Lars
meglepődött, hogy a bátyja hangja mennyire gyámoltalannak
hangzott.
– Mindennek ellenére, valahogy mindig az volt az érzésem,
hogy a te feleségedet veszem el – folytatta most Erik akadozva.
– Szüntelenül azt kérdeztem magamtól, hogy ez vajon számít-e
neked valamit. Még az a gondolat sem tudta eloszlatni a
kételyeimet, hogy nem hagytad volna el Linnt, ha igazán
szeretted volna.
Larst ez érzékenyen érintette. Olykor-olykor
elgondolkodott azon, hogy mit jelenthetett az eltűnése Linn-
nek és Eriknek, de a gondolatai mindig félbeszakadtak. Ahogy
ezzel a két emberrel beszélgetett, akik a világon a
legfontosabbak voltak a számára, felfogta tettének
következményeit, és ez mélyebben hatott rá, mint amennyire
szerette volna.
– Sajnálom – mondta rekedt hangon. – Semmit nem
róhattok fel magatoknak, sem te, sem Linn, és én vagyok az
utolsó, aki nektek bármilyen szemrehányást tesz. Épp
ellenkezőleg! Örülök, hogy egymásra találtatok.
Ez persze hazugság volt – Lars nem örült, hogy egymásra
találtak. Sőt mélységesen csalódott volt, és fájt neki. Annyira,
hogy alig bírta elviselni. Rövid időre elfogta a vágy, hogy
kihasználja Erik nyilvánvaló bűntudatát, de aztán belátta, hogy
ha a bátyjának szenvedést okozna, az a saját fájdalmát nem
csökkentené. És Erik egyszerűen nem érdemelte volna meg,
végül is nem Lars ellen cselekedett, hanem Linnért.
Lars mély lélegzetet vett, és mosolyt erőltetett az arcára.
– Teljes szívemből kívánom, hogy boldogok legyetek
egymással.
– Köszönöm – mondta Erik, és Lars elég jól ismerte ahhoz,
hogy tudja, a könnyeivel küzd. – Örülök, hogy még idejében
megjöttél.
Úgy tűnt, hogy Erik őszintén megkönnyebbült, Larsban
azonban nőtt a keserűség. Idejében? Mihez? Az öccse és a
leendő sógornője feloldozásához?
– Hogy tervezed most? – szakította félbe Erik a sötét
gondolatait. – Maradsz? – kérdezte halkan.
Hát igen, mit is tervezett?
Lars megvonta a vállát, bár pontosan tudta, hogy csak egy
lehetősége maradt. Tudta, hogy nem változtathatja meg, ami
történt, és teljes szívéből boldogságot kívánt a testvérének és
Linn-nek. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy képtelen
elviselni a boldogságuk látványát. Ezt azonban soha nem
vallaná be. Hallotta Erik hangján, hogy a bátyja mennyire
szeretné, hogy maradjon, de Larsnak ki kell őt ábrándítania,
még akkor is, ha most nem mondja meg neki.
Rögtön az esküvő után távozni fog. Ezúttal örökre! Olyan
sok hely van a világon, amit még nem látott. Azt az érzést
kutatta magában, amely annak idején útnak indította. Azt a
csábítást, azt a kíváncsiságot, azt a kalandvágyat.
De semmi sem volt benne, csak a mély üresség.
– Fogalmam sincs! – mondta olyan szenvtelenül, amennyire
csak lehetséges.
 18

 
A szoba, amelyet Erik éjszakára felajánlott neki, nem volt
különösebben nagy, de kényelmesnek tűnt. Volt még egy
vendégszoba a földszinten, és Lars nyomban át akarta engedni
Hellennek, mert az valamivel tágasabb és szebb volt, de Hellen
hallani sem akart róla.
– Csak egy éjszakát töltök itt – mondta, azt feltételezve,
hogy a megkerült testvér tovább marad.
Ezek hallatán Lars fura pillantást vetett rá. Hellennek olyan
érzése támadt, hogy Larsnak egyáltalán nincs szándékában
tovább maradni, és számított rá, hogy aznap vagy legkésőbb
másnap ismét megkérdezi majd tőle, hogy elvinné-e.
Az ablakából látszott a rét, amelyen később a parti, másnap
pedig az esküvő lesz. A fák között hosszú svédasztalokat
állítottak fel.
Könnyű szél támadt, és meglebbentette a fehér
asztalterítőket, de a színes mezei virágokkal teli vázák
megakadályozták, hogy lerepüljenek az asztalról.
Hellen észrevette, hogy néhányan aggodalmasan kémlelik
az eget, de úgy tűnt, az időjárás kitart. Messze kinn a víz felett
sötét felhőréteg húzódott, amely azonban elvonulni látszott.
Figyelte a két férfit, akik lassan lépkedtek egymás mellett a
fjord partján. Még ha a távolból nem is ismerte fel az arcukat,
biztos volt benne, hogy Erik és Lars az.
Mi történt ezzel a két testvérrel? Úgy látszott, jól megértik
egymást, de ahogy találkoztak, mégis feszültség volt a
levegőben, amit Hellen nagyon kellemetlennek érzett. Mély
sóhajtással leült a keskeny ágyra, amely a fal mellett
helyezkedett el.
– Hogy kerültem én ide? – kérdezte csendesen.
Ma reggel, amikor Lara érte jött Nyköpingbe, az élete még
rendben volt. És azután? Találkozott egy férfival, aki az első
pillanattól kezdve levette a lábáról. Egy nap mindjárt kétszer is
egymásba botlottak, most pedig még az éjszakát is az ő
házában tölti. Egy olyan férfi házában, aki holnap egy másik
nőt vesz feleségül.
Majd megismerkedett az öccsével, aki miután sok évig
külföldön élt, épp a bátyja esküvőjének napján bukkant fel. És
aki megkérte, hogy vigye magával, el innen, habár
nyilvánvalóan épp csak hogy megérkezett, és a testvére még
nem is látta.
Kopogtatás szakította félbe a gondolatait.
– Igen, tessék! – válaszolt Hellen, és felemelkedett az ágyról.
Linn lépett a szobába, és barátságosan rámosolygott.
– Erik mesélte, hogy itt maradsz éjszakára.
Hellen örült a látogatásnak.
– Az időjárás miatt – magyarázta. – Sajnálom, igazán nem
fogok semmilyen gondot okozni. Ha az ég kitisztul, talán
később mégis el tudok repülni.
– Szó sem lehet róla – jelentette ki Linn. – Egyáltalán nem
okozol gondot. Örülünk, hogy itt vagy, végül is te mentetted
meg az esküvőt! Csak meg akartam kérdezni, hogy
kölcsönadjam-e az egyik ruhámat, és talán még valamit
éjszakára. Biztosan nincs nálad csomag.
Hellen meghatódott a gesztustól. Milyen kedves és
barátságos volt Linn. Bármit is érzett az elmúlt órákban
Erikkel kapcsolatban, az valószínűleg úgyis egyoldalú volt.
Hogy is lehetne másképp: egy olyan nőt, mint Linn, minden
férfi csak szeretni tudna. Azonkívül pontosan az a fajta lány
volt, akit a többi nő nem riválisnak tekintett, hanem a
barátnőjének szeretett volna.
– Nagyon kedves tőled – mondta Hellen.
 – Ugyan már! – nevetett Linn, és megragadta a kezét. –
Tényleg örülök, hogy itt vagy. Biztosan jól fogunk szórakozni,
amíg találunk valami megfelelő ruhát a számodra.
Hellen hagyta, hogy a fiatal nő öröme átragadjon rá, és
követte őt. Amikor belépett Linn szobájába, a tekintete
nyomban a menyasszonyi ruhára tévedt, amely egy vállfán
lógott a ruhásszekrényen. Lassan közelebb lépett.
– Milyen gyönyörű – jegyezte meg, és kezével szelíden
megérintette a finom csipkét. – Erik el lesz ragadtatva, amikor
holnap ebben meglát.
– Remélem – válaszolta Linn a háta mögött. A hangja
szorongásról árulkodott, de ahogy Hellen megfordult és
ránézett, már újra mosolygott, és odalépett mellé, hogy a
ruhásszekrényét kinyissa.
– Tessék, válassz – mondta egy hívogató kézmozdulat
kíséretében.
A következő fél órában a két lány tényleg sokat nevetett,
ahogy a ruhákat válogatták, és Hellen felpróbálta őket.
Minden olyan szép lenne, ha ez itt egy rendes esküvő lenne, és én
Linn egyik barátnője volnék, hiszen jól kijövünk egymással –
gondolta később Hellen a szobájában.
Szent ég! – korholta magát. Miért lenne szüksége Linn-nek egy
barátnőre? Ő itt él, és elég embert ismer. És én egyáltalán nem fogok
itt maradni, a nyár elteltével remélhetőleg csatlakozom a ScanAm
légitársasághoz, és azután úgyis állandóan repülni fogok a világ
különböző helyszíneire. Minden egyre bonyolultabb lesz –
morfondírozott Hellen. A vágy még erősebb lett benne, hogy
megszökjön minden elől, de az ablakból rápillantott a sűrű,
fekete felhőrétegre, amely bár nem jött közelebb, de
fenyegetően gomolygott a fjord felett.
Végérvényesen elengedte annak a gondolatát, hogy este
elinduljon. Ha ezen a felhőrétegen épségben átjutna, utána
Lara szakítaná le a fejét – jogosan.
Hellen mélyet sóhajtott, és elkezdett a partira készülődni.
 19

 
– Ez olyan kedves tőled.
– Egy ilyen gyönyörű nőnek, mint te vagy, még a legjobb
sem túl jó! – Maga is meglepődve hallotta, hogy ezt mondja. A
hízelgés nem feltétlenül volt az erős oldala, és eddig kemény
fickónak tartotta magát.
Az ágyon hevertek egymáshoz simulva. Ulrika semmit nem
viselt a drága nyakláncon kívül, amelyet a férfi ajándékozott
neki. Kecses, ápolt ujjai megérintették a medált.
De eddig mindig becsületesnek is tartottam magam – villant az
agyába. Azt, amit tett, soha többé nem teszi meg újra.
– Eljössz velem a jövő héten Göteborgba? – kérdezte Ulrika.
A nő meztelen teste szorosan hozzásimult, és majd’
megőrjítette.
– Persze – válaszolta, bár tudta, hogy ez mit jelent.
Luxusszállodát, drága éttermeket és költséges vásárlásokat. De
ennek fejében páratlan éjszakákat is Ulrika karjai közt, annak
bizonygatását, hogy a nő szereti őt, és a közös jövő reményét.
– Mit csinálunk ma este? – susogta a fülébe a nő, miközben a
férfi fülcimpáját rágcsálta.
– Ma este Erik partijára kell mennem. Mondtam már neked.
– Ja, igen – biggyesztette le durcásan az ajkát. – Milyen
unalmas. Akkor persze nélküled kell elütnöm az időt.
– Miért nem jössz egyszerűen velem? – ajánlotta fel a
nőnek. – Nagyon örülnék, és be is tudnálak mutatni a
barátaimnak.
– Egy ilyen buli nekem annyira kicsinyes. Nem, szerelmem,
oda majd szépen elmész egyedül. – Nevetve megrázta a fejét,
hosszú, fekete haja lobogott. A férfi csalódott volt. A nő volt az
élete, és ő mindent kockára tett azért, hogy az összes
kívánságát teljesítse. Ő miért nem tudta legalább ezt az egy,
apró kérését teljesíteni?
Mintha megérezte volna a férfi elégedetlenségét, a nő most
ismét egész szorosan hozzásimult.
– Majd jóváteszem megint – mondta halkan. – Ha
Göteborgban leszünk, úgy foglak kényeztetni, hogy soha nem
felejted el azt a hétvégét.
A férfi nem volt teljesen elégedett, de tartózkodott attól,
hogy bármit mondjon. Nem tett volna semmi olyat, amivel a
legkevésbé is kockáztatja, hogy elveszíti a nőt.
– Én pedig kényeztetlek téged – mondta a férfi. A szája a nő
ajkát kereste. Megcsókolta, érezte a perzselő szenvedélyt,
miközben megfeledkezett mindenről maga körül… – Csörög a
mobilod! – A nő józan szavai kizökkentették az izgatott
mámorból. Meg sem hallotta. Bosszúsan az éjjeliszekrény felé
nyúlt a mobilja után, és felvette.
– Még mindig várom a döntésedet – hallotta megbízója
hűvös hangját.
Ulrikára nézett. Ott hevert mellette vonzóan, csábítóan.
Fekete haja fehér bőrére omlott. A nyelvét kidugta telt, vörös
ajkai közt. Nincs semmi, amit ne tenne meg azért, hogy
megtartsa. Ugyanakkor tudta, hogy sokat kellene fizetnie érte
– mindenekelőtt pénzt. És a tisztességét. Magasabb árat, de
nem túl sokat.
– Rendben – mondta elszántan –, megcsinálom!
 20

 
A vendégköszöntő parti!
Lars valahogy mindig hangosabbnak, vidámabbnak képzelte el.
Valamivel távolabb állt egy sörrel a kezében, és figyelte a tarka
nyüzsgést maga körül.
A zenekar játszott, és néhány vendég megjelent a
táncparketten. Linn és Erik is felszabadultan táncolt
egymással.
Lars érezte a maró féltékenységet, amely csaknem
elviselhetetlen gyötrelemmel kínozta, és bár rettentően fájt,
semmi mást nem tudott tenni, mint kettőjüket figyelni.
Úgy látszott, hogy Linn és Erik mindenről megfeledkeztek
maguk körül. Ragyogtak, tökéletes egységet alkottak tánc
közben – mint egy olyan pár, akik egymásra találtak, és tudták,
hogy összetartoznak.
A saját hibád – mondta magának. Mindene megvolt, mégis
mindent eldobott. Könnyelműen, szinte már brutális
lelkiismeretlenséggel, mivel akkor csak magára gondolt.
Egy későn érkező vendég kizökkentette gondolataiból. Az
alacsony, zömök férfi arcára széles vigyor ült, amikor meglátta
Larst. Paul Warborg. Elvett egy pohár francia pezsgőt a
tálcáról, amelyet egy pincérnő nyújtott oda neki, és Larshoz
lépett.
– Lars Torberg, a tékozló fiú – mondta mosolyogva. Lars
hallotta a gúnyt a hangjában, érezte az édeskés parfümillatot,
és igyekezett nem az orrán át venni a levegőt. Soha nem
kedvelte Pault.
– Szia, Paul – felelte nem túl lelkesen. – Hogy vagy?
 – Nem panaszkodhatom. És mi újság veled? Mióta vagy újra
itthon?
– Ma érkeztem – mormolta Lars, és akaratlanul is újra
Erikre és Linnre pillantott. Paul Warborg követte a tekintetét.
– Igazi meglepetés lehet a számodra, hogy a bátyád épp
Linnt veszi el, igaz?
Paul még azzal sem vesződött, hogy leplezze az örömet,
amelyet szemmel láthatóan ez a gondolat okozott neki. Nem,
Lars nem szerette őt, ezt a kicsinyes, rosszindulatú törtetőt,
aki Erikkel és Kalléval egy osztályba járt. Paul már
gyerekkorában is értett hozzá, kamaszként pedig még inkább,
hogy mindent a saját hasznára fordítson. Egy intrikus volt, aki
előszeretettel játszotta ki az embereket egymás ellen.
– Szép pár – válaszolta Lars különösen szenvtelenül. – Úgy
látom, nagyon jól összeillenek.
De Paul csak nevetett kárörvendőn.
– Hogy megy az üzlet? – váltott témát Lars. Úgy tűnt, hogy
az elmúlt öt évben Paul Warborg nem sokat változott, és
semmit nem szeretett úgy, mint a sikereivel hencegni.
Lars taktikája bevált. Paul kövér arcára sugárzó mosoly
költözött.
– Jövedelmező és virágzik. Időközben én lettem a
legnagyobb fakereskedő a környéken. Két éve megvettem
Franzenék fűrésztelepét, tavaly pedig Lindbergék cégét.
Lars elismerő arckifejezést erőltetett magára. Bólintott,
miközben a szeme sarkából Eriket és Linnt figyelte. Azok
ketten még mindig táncoltak.
– Nem rossz – mondta Paulnak. – Őszintén gratulálok!
– Köszönöm! – Paul szemmel láthatóan sütkérezett ebben a
dicséretben, majd a tekintete gúnyossá vált. – És te? Hallottam,
hogy bejártad a világot. Nem akartál valamikor saját irodát
nyitni?
– Nem nekem való az irodai munka – mondta Lars. – Csak
olyankor érzem jól magam, ha úton vagyok. – A jogi
végzettségére nem gondolt az utóbbi években, nem tartozott
többé hozzá és az életéhez.
Látható volt, hogy Paul egyáltalán nem értette ezt. Ezt nem
is lehet elvárni egy ilyen sikerhajhász, hencegő alaktól, mint ő,
gondolta Lars.
– Kár a jogi diplomádért – jegyezte meg Paul, és Lars úgy
vélte, ezúttal őszinte sajnálattal mondta ezt. Paul valószínűleg
már ki is számította gondolatban, mennyibe kerültek a
tanulmányok. Elpazarolt idő, elpazarolt pénz, ami bizonyára
katasztrófa a számára.
Paul összeráncolta a homlokát.
– Akkoriban mégiscsak te voltál a legjobb az
évfolyamodban, ha nem csal az emlékezetem.
Lars elmosolyodott.
– Igaz, de éppen olyan nagyszerű túravezető is vagyok.
Ugyanolyan jól eligazodom a Góbi sivatagban, mint a malajziai
dzsungelben.
Látható volt, hogy Paul ezzel egyáltalán nem tud mit
kezdeni.
– A következő hétvégén Västeråsban leszek – jelentette ki –,
az nekem elég messze van. Egyáltalán nincs időm a világban
csavarogni. Tudod, az idő pénz.
Nem, Lars nem tudta ezt, és nem is akarta megtudni. Nem
volt üzletember, és minél tovább kellett hallgatnia Pault, annál
biztosabb volt benne, hogy ebben az üzleti világban sohasem
lesz hely a számára. El tudta képzelni magát jogászként –
akkoriban, a másik életében. Szolgálni a törvényt, segíteni
másoknak, a jogukat biztosítani.
De mikor aztán gondolatban a szülei halálához ért, az, hogy
a megörökölt cégben elfoglalja a helyét, túl sok volt a számára.
– Sokáig maradsz? – zökkentette ki Paul a gondolataiból.
Lars tekintete újra Linnre és Erikre tévedt.
– Nem hiszem – felelte lassan. – Nincs, ami itt tartson.
– De a bátyád, a cég…
 – Még egyszer szép estét kívánok neked – vágott a szavába
Lars. Nem volt kedve tovább hallgatni Paul fecsegését, és még
kevésbé akarta, hogy magyarázkodnia kelljen a válasszal.
A zenekar a gyorsabb ritmusról egy gyengéd szerelmes
dalba váltott. Lars látta, hogy simul Linn Erik karjaiba. Letette
a poharát, odalépett hozzájuk, és kinyújtotta kezét Linn felé. –
Szabad?
A nő elutasítóan nézett rá, de Erik nyomban átengedte, és
egy lépéssel távolabb állt.
– Igen, természetesen – válaszolta, és hosszan végigmérte,
mielőtt elfordult, és elhagyta a táncparkettet.
Lars a karjaiba vonta Linnt, nem törődött közben a nő szelíd
ellenállásával, és boldognak érezte magát, amikor Linn végül
engedett, hozzásimult, és hagyta, hogy vezesse. Ez a pillanat
csak az övék volt. Másnap újra minden véget ér…
 21

 
Hellen feje zúgott a megannyi vendég nevétől, akiket
bemutattak neki. A legtöbben ismerték egymást, és bár
mindnyájan nagyon barátságosak voltak vele, Hellen
idegennek érezte magát.
Ráadásul nem volt könnyű együtt látni Linnt és Eriket a
táncparketten. Már egy ideje felszabadultan táncoltak, és
szüntelenül nevettek, nagyon boldognak és összecsiszoltnak
tűntek együtt.
Hellen gondolkodva hagyta el a parti helyszínét, és a réten
át sétált a csónakház felé. Nekitámaszkodott a veranda
korlátjának, és nézte a vizet. A sötét felhőréteg még mindig a
fjord felett húzódott, és Hellennek úgy tűnt, mintha most
mégis közeledne.
Egyszer csak Erik állt meg mellette.
– Sajnálom, hogy nem tudtam többet törődni magával.
Hellen nevetve rázta meg a fejét.
– Erre most igazán nincs semmi szükség, ez az Önök
ünnepsége. Ne aggódjon miattam, jól vagyok.
A férfi figyelmesen nézte az arcát.
– Nem érzi itt különösebben jól magát – állapította meg
halkan.
Hellen úgy érezte, átlátnak rajta. Nem tudta, örül-e annak,
hogy a férfi megérezte a hangulatát, vagy ez inkább ijesztőnek
tűnt számára.
De igaza volt: nem érezte jól magát. Ez azonban nem a
partin múlott, nem a férfin…Vagy mégis, bár közvetetten, de
ezt nem mondhatta meg neki, és még kevésbé magyarázhatta
el.
– Főleg emiatt nem érzem jól magam – mondta végül a
felhőréteg felé biccentve. – Attól tartok, hogy ott még jön
valami.
– Sejtettem – nevetett Erik. – Maga legszívesebben felszállna
a gépére, és elrepülne. Vallja be.
– Hát, igen, a repülőgépen csakugyan jobban érzem magam,
mint sok más helyen – felelte. A parti helyszínéről átszűrődtek
a szerelmes dal szelíd hangjai, amelyet a zenekar játszott.
Lágy, szétáramló hangok, amelyek elvegyültek a hullámok
zúgásával és a madarak csiripelésével.
Lassan elindultak, egymás mellett lépdelve a réten. Ahogy a
karjuk egy pillanatra összeért, Hellennek úgy tűnt, mintha
áramütés érte volna. Visszarettent, és ijedten egy padhoz
indult, amely kissé távolabb állt a parton. Erik követte őt, és
leült mellé.
Valamit észrevett?
– Mióta repül már? – A férfi hangja ártatlannak hangzott,
mintha egy teljesen hétköznapi beszélgetés lenne két ember
között, akik véletlenül találkoztak. Hellen megkönnyebbült és
csalódott is volt egyszerre.
– Az első engedélyemet tizenhat évesen szereztem meg
vitorlázórepülőre. – Örült, hogy a hangja rendes és tárgyilagos
volt. – Én voltam a legfiatalabb a tanfolyamon, és azóta nem
tudok szabadulni a repüléstől.
– Azt hiszem, megértem. – Most úgy tűnt, hogy a férfi
valamin mélyen elgondolkodik. – Ez a hihetetlen vágy a
szabadság iránt… – mondta elragadtatva.
Hellen pontosan tudta, a férfi mire gondol.
– Igen, felülemelkedni mindenen… – folytatta Hellen –,
mindent hátrahagyni. Az összes fölösleges terhet, ami olykor
agyonnyomja az embert, egyszerűen semmibe venni. – A
férfira nézett. – Maga is repül?
Erik megrázta a fejét.
 – Álmodoztam róla, már kisfiúként, de ahogy az az álmokkal
lenni szokott, nem teljesülhet mind.
– Tulajdonképpen miért nem? – kérdezte Hellen. Még soha
nem gondolkodott el a beteljesületlen álmokon. Talán azon
múlott ez, hogy az ő életében végső soron mindig minden úgy
alakult, ahogy az számára jó és megfelelő volt. Úgy tűnt, hogy
Eriknél ez nem így történt. A férfi szomorúnak látszott, és ez
megérintette Hellent. Ugyanakkor elfogta a vágy, hogy többet
tudjon meg róla, még akkor is, ha sejtette, hogy ez nem tesz jót
neki. – Miért nem próbálta soha megszerezni a
pilótaengedélyt? – faggatta Eriket.
– Valahogy mindig közbejött valami. A szüleim halála, a cég,
amelyet egyedül kellett vezetnem, mert az öcsém elment
világot látni.
Keserűség érződött a hangjából, és Hellen lassan
megértette, hogy mi volt a baj a két testvér között. Kíváncsian
várta a folytatást.
– Ma már nem tudnám elképzelni, hogy pilótaként
dolgozom – mondta végül. Hellenre nézett. A hangja
határozott volt és magabiztos. – A házépítés most az életem.
Eleinte átoknak tűnt, hogy céget kell vezetnem, de idővel
rájöttem, milyen elégedetté tesz, ha valami maradandót
alkothatok, ami védelmet és biztonságot nyújt az embereknek.
– Felnevetett. – Az életem itt van a földön, és időközben
rájöttem, ahhoz túl erősen kötődöm a talajhoz, hogy a felhők
között éljek.
– Milyen jó, hogy megtalálta a kiteljesedését, és nem
hiányolja az álmát – jegyezte meg Hellen őszintén.
– Egész addig, amíg ma meg nem láttam magát ezen a gépen
– válaszolta Erik csendesen. – Olyan boldognak látszott,
fesztelennek, szabadnak, amilyennek mindig is érezni akartam
magamat.
Hellen megdöbbent. Az első pillanattól vonzódott a férfihoz,
és ez a vonzalom mostanáig nem eresztette. Miközben ő a
férfit nyilvánvalóan csak a régi álmaira emlékeztette.
 Csak? Tulajdonképpen örülnie kellene ennek, mert ez a férfi
nem volt szabad. Ugyanúgy, ahogy ő sem. Ezt szüntelenül, újra
és újra el kell ismételnie magának – vagy még jobb, ha
holnaptól minden érintkezést szigorúan elkerül vele.
– Férjnél van? – hallotta Erik hangját.
Hellen megrázta a fejét.
– Még nem – felelte, és tudatosan úgy választotta meg a
szavait, mintha őt sem választaná el hosszú idő ettől a lépéstől,
holott Torstennel még soha nem beszéltek házasságról. Még
azt sem tudta, hogy Torsten egyáltalán fontolóra vette-e ezt a
dolgot.
Hellen eddig még soha nem gondolt a házasságra.
– Együtt élek a barátommal – folytatta. – Ő is pilóta.
Ebben a pillanatban hullott le az első esőcsepp.
– A pokolba is, eleredt! – fakadt ki Erik.
Sietve visszaindultak. Még csak elvétve esett pár csepp a
talajra, de a szél érezhetően felélénkült.
A parti helyszínén mindenki azzal foglalatoskodott, hogy
leszedje az asztalokat, és bevigye a dolgokat a házba, amit az
esőtől és a széltől védeni kellett. A hangulat zavartalan volt,
mindenki nevetett, fesztelenül szólongatta a másikat, a
svédasztalt hamar felállították a konyhában, és a meghívottak
mind összegyűltek a földszinten, vidáman beszélgettek, italt
kortyolgattak, és kóstolgatták a svédasztalos ételeket. Eriket
lefoglalta a többi vendég. Hébe-hóba Hellenre mosolygott, de
nem ment többé oda hozzá.
Hellennek elege lett a sürgés-forgásból odalenn, ezért
észrevétlenül visszahúzódott a szobájába. Jó ideig álldogált az
ablaknál, és nézte a vihart, amely most közvetlenül
Hardingsholm felett tombolt. Tudta, hogy semmi értelme
lefeküdni. Úgysem tudna aludni.
 22

 
Linn dühös volt. Saját magára, de mindenekelőtt Larsra. Hogy
jutott eszébe öt év után egyszerűen visszajönni és mindent
összezavarni!
Nem, javította ki magát, nem mindent, hanem
mindenekelőtt őt összezavarni.
Amikor tánc közben nyíltan magához húzta, az kellemetlen
volt a számára.
Nem… – újra ki kellett javítania magát. Nem volt
kellemetlen a számára annyi év után újra a karjaiban lenni, és
legalább egy tánc idejére elhitetni magával, hogy minden úgy
van, mint régen. Mintha nem állna köztük az az öt év, amely
nem csupán térben távolította el őket egymástól.
Csak az a gondolat volt kellemetlen a számára, hogy az
emberek megláthatták rajta, mit érez. Hogy az egyik vendég
megsejtette, mi megy végbe benne. Legalábbis az édesanyját
nehezen tudná megtéveszteni.
A tánc után aztán Lars mellette maradt, és Edda is rögtön
elindult felé azzal az aggodalmas pillantással, amelyet Linn
már túlságosan jól ismert. Tanácsosnak látta, ha nagy ívben
elkerüli az anyját. Nem akart vele Larsról csevegni és hallgatni
a szemrehányásait. Edda most valószínűleg aggódott, hogy az
utolsó pillanatban mégis meggondolja magát. Már annak
idején sem értett egyet Larsszal, mindig is Eriket tartotta
megbízhatóbbnak a két testvér közül – amiben végső soron
igaza is lett.
Linn Eriket keresve körülnézett, de sehol sem látta őt.
Helyette Kalle közeledett, miközben tágra nyílt szemmel nézte
őt és Larst.
– Nahát, újra itthon vagy! – Megölelte Larst, újra és újra
megveregette a vállát, és úgy tekintett rá, mintha nem hinne a
szemének. – Mindnyájan nagyon hiányoltunk téged.
Lars nevetett ugyan, de Linn tudta, hogy kényelmetlenül
érzi magát. Tulajdonképpen teljesen jogos, hogy ez történik vele –
gondolta Linn. – Talán most majd elgondolkodik azon, hogy mit
okozott itt nekünk az eltűnésével. A tánc egy jelzés volt a
szemében arra, hogy Lars lelkiismeret-furdalást érez vele
szemben, és az a tekintet is, amellyel most ránézett,
megerősítette ezt. De tulajdonképpen mindegy is volt a
számára. Holnap hozzámegy Erikhez, és ez így lesz helyénvaló.
Mégis miért érezte magát a tánc óta annyira bizonytalannak és
idegesnek?
– Biztos egy csomó megbeszélnivalótok van egymással –
mondta Linn, és kihasználta a lehetőséget, hogy
megszabaduljon Larstól.
Aztán máris újabb szerencsétlenség közelített. Ahogy Linn
meglátta az anyját, futólag odaintett neki, majd irányt
változtatott. Ne most, csak ne most!
Odalépett a svédasztalhoz, ahol találkozott Munthe lelkész
úrral, aki másnap az esküvői szertartást vezeti. Ott állt a
desszerteknél, és láthatólag nem tudott dönteni.
– Kóstolja meg a tiramisut – ajánlotta Linn, és egy gyors
pillantást vetett hátra. Edda megállt, és figyelte őt. Linn
felsóhajtott. Pedig ameddig a lelkésszel beszélgetett, az anyja
aligha próbált volna szemrehányást tenni amiatt, hogy… Nos,
mi miatt is tulajdonképpen? Nem csinált semmit, amiért
szégyenkeznie kellene, és Edda azt aligha vethetné a szemére,
hogy a jövendőbeli sógorával táncolt, és még csak nem is ő
akarta.
Munthe lelkész úr egy nagy adag tejszínhabos epret rakott a
tányérjára.
– Ezt még jobban szeretem – mondta Linn-nek, aki egy
jókora szelet tiramisut vett magának. A másnapi esketésről
beszélgettek, miközben kanalazták a desszertjüket. Linn
érezte, ahogy lassanként megnyugszik. Amikor Munthe lelkész
urat odahívták az egyik asztalhoz, Linn rögtön újra szedett a
tányérjára.
– Mit csinálsz te itt? – kérdezte Edda Linntől, aki a teli
tányérral egy csendes sarokba húzódott.
– Tiramisut eszek! – Linn tüntetőleg előrenyújtotta a
kezében lévő tányért, és belemerítette a kanalat.
– Pontosan tudod, hogy értem – sziszegte Edda. A hangja
ingerült volt, de közben véghezvitte azt a bűvészmutatványt,
hogy egyidejűleg mosolyogva tekintett körbe.
– Nem, nem tudom. – Linn megrázta a fejét, és igyekezett
ártatlanul nézni az anyjára.
– Tartsd magad távol Larstól! – mondta Edda élesen.
Linn mély levegőt vett.
– Neki mondd ezt – vágott vissza. – Ő kért fel engem
táncolni, és ellentétben veled, Eriknek nem volt ellene
kifogása.
– Erik nem is látta, amit én láttam – válaszolta Edda.
– Semmit nem láttál – mondta Linn ingerülten. – Mégpedig
azért, mert nem volt mit látni. És most bocsáss meg, kérlek,
hozok magamnak még egy adagot abból a valóban kitűnő
desszertből. Több hasznom van belőle, mint a te alaptalan
szemrehányásaidból.
Linn kevélyen továbblépdelt. Bár nem fordult vissza, érezte
a hátán anyja tekintetét. Durcásan egy harmadik adag
tiramisut lapátolt a tányérjára, noha egyáltalán nem kívánta
már.
Mindegy, egy vagy két kanál belefért még, és habár a
gyomra lassanként émelyegni kezdett, az idegei ma jól tudták
tolerálni a cukortúladagolást.
Az eső akkor eleredt, és hirtelen sem az anyja, sem ő nem
tudta, hol áll a feje. Linn észrevette, hogy Erik is újra ott van,
és sietve hord mindent befelé a házba.
 Paul Warborg köszönt el elsőként, még mielőtt az eső
jobban rákezdett volna. Két másik vendég csatlakozott hozzá,
mert elvitte őket a csónakján.
A többiek vidáman tovább ünnepeltek, csak Hellen Reslow
szökött el hamar észrevétlen. Valószínűleg fáradt volt az
izgalmas nap után.
Kár, Linn ma este szívesen beszélgetett volna még egy kicsit
vele, mert nagyon rokonszenvesnek találta Hellent.
 23

 
Sikerült Hardingsholmból kijutnia, és átszállni a csónakból az
autóba, mielőtt a vihar igazán felerősödött volna. Most ott ült,
és arra várt, hogy végre elálljon az eső.
Tudta, hogy a benzineskannák a csomagtartóban vannak, és
a megbízója arra számít, hogy még aznap éjjel elvégzi a
munkát.
Hátradőlt, nézte a szakadó esőt, és sokadjára azt kérdezte
magától, hogy tudott ilyen mélyre süllyedni. Sikeres volt
abban, amit csinált. Nagyjából elégedett volt a magánéletével
is. Addig a végzetes estéig. Mint annyiszor, a norrtäljei
fövenynél lévő hangulatos kis bisztróban ült és vacsorázott.
Nem csupán azért, mert semmi kedve sem volt magának főzni.
Nem, ennél többről volt szó: magányosnak érezte magát,
gyűlölte azokat az estéket, amelyeken nem várta senki.
Őrülten vágyott egy másik ember közelsége, szeretete és
gyengédsége után.
És pont akkor bukkant fel Ulrika. Szép volt és szeszélyes.
Mindenki felpillantott, amikor ezen az estén a nő belépett a
Föveny bisztróba. Az elegáns magassarkúban minden
mozdulata ruganyos volt. A szűk, bizonyára nagyon drága ruha
izgatóan emelte ki a vonalait, mégsem hatott közönségesnek.
Egyáltalán nem illett a bisztróba, inkább a stockholmi
tengerparti sétálóutca egyik luxusszállodájába. A férfi egy
pillanatig úgy vélte, hogy valami undorfélét fedez fel az arcán,
azután a nő meglátta őt, rámosolygott, odajött az asztalához,
és megkérdezte, hogy leülhet-e.

Ő
 Ő teljesen elképedt, és bár beszéd dolgában tulajdonképpen
kellően magabiztos volt, számtalanszor folytatott már
tárgyalást megrendelőkkel, vagy tartott eligazítást
munkásoknak, ezen az estén olyan bizonytalannak és
félszegnek érezte magát, akár egy iskolás fiú.
A nő azóta állítja, hogy biztos a sors vezette őt éppen ebbe a
bisztróba. Különben talán sosem ismerkedtek volna meg
egymással.
A férfi még mindig nem tudta felfogni, hogy egy ilyen nővel
van együtt, mint Ulrika. Teljesen a rabja volt, és tudta, bármit
megtenne, hogy megtartsa őt. Elviselhetetlen volt számára a
gondolat, hogy elveszítse. És ezért ült ma este itt újra,
miközben várta, hogy az eső elvonuljon. Még ha egész éjjel tart
is, nem megy el innen, amíg nem teljesítette ezt a megbízást.
Nem keresett rosszul, nagyon kellemes életet engedhetett
meg magának, de egy olyan nőnek, mint Ulrika, ez nem volt
elég. A kívánságai egyre költségesebbek, különlegesebbek
lettek.
Néha megkérdezte magától, vajon elveszítette volna-e már,
ha nem pont a kellő időpontban bukkan fel ez a megbízó, aki
lehetővé tette, hogy azokhoz az anyagi forrásokhoz
hozzáférjen, amelyekre szüksége volt.
Ezek a kétségek gyötörték, amelyektől az egyedül töltött
éjszakákon gyakran nem tudott aludni. Szerette őt Ulrika
annyira, amennyire ő szerette a nőt? Mellette maradna akkor
is, ha bevallaná neki, hogy nem olyan jómódú, mint
amilyennek hitte? Mint amilyennek a férfi hitette magát?
Gondolkodva nézett ki az ablakon. Az eső most
elcsendesedett, egyre kisebb szemekben ütődött a szélvédő
üvegére, és az autó tetején a heves dobolás halk kopogássá
lágyult.
Várt még egy pár percet, mielőtt kinyitotta a kocsi ajtaját.
Párás, meleg levegő csapta meg. Az eső elállt, de körben a fák
lombjáról még csepegett a víz.
 Hallgatózott a sötétben, majd nehézkesen kiemelte a lábát
az autóból. Gyűlölte magát azért, amit mindjárt tenni fog, de le
kell tudnia. Milyen más választása lenne?
– Ez az utolsó alkalom – mormolta maga elé, ahogy kivette a
benzineskannát a csomagtartóból. – Soha többé nem csinálom.
– Halkan lecsukta a csomagtartó ajtaját, és lopódzva nekiindult
a nyirkos éjszakának.
 24

 
Milyen különös este!
Erik azt érezte, sürgősen rá kell néznie Linnre még egyszer,
mielőtt lefekszik. Lábujjhegyen belépett a hálószobájába, és
azon igyekezett, hogy a gondolatokat, amelyek a fejében
kavarogtak, elhessegesse. Miért jött ide? Meg akarta győzni
magát, hogy az a helyes, ha holnap elveszi őt feleségül? Esetleg
kételyei voltak?
A levegő, amely a nyitott ablakon át a szobába áramlott,
meleg volt és párás, de már elállt az eső. Amint Linn ágyához
lépett, mindkét kézzel megkapaszkodott az ágyvég fából
készült rácsában, mintha támaszra lenne szüksége. Egyszerre
felszakadozott odakinn a felhőzet, és a fényes hold bevilágított
a szobába, épp Linn arcára.
Milyen szép, milyen kecses – gondolta Erik. Linn arca abban a
pillanatban eltorzult. Rosszat álmodott? Vagy addig gyötörte
valami, amíg el nem aludt?
Erik hirtelen ráeszmélt, hogy milyen keveset tud valójában
Linnről, pedig szinte már egész életében ismerte.
Gyermekkorukban elválaszthatatlanok voltak, a „négylevelű
lóhere”: Lars, Kalle, Linn és ő. Együtt játszottak, együtt jártak
iskolába, bár Linn és Lars egy évvel fiatalabbak voltak, mint
Erik és Kalle.
Paul Warborg állandóan megpróbált betörni ebbe a
közösségbe, a hencegésével és az áskálódásaival részesévé
válni, de nem sikerült neki. Sosem lettek szoros barátok.
Viszont jó üzleti partnerek voltak, és ez volt az oka annak is,
amiért Erik a partira és az esküvőre is meghívta.
 * * *

Akkoriban senki nem csodálkozott igazán azon, hogy Linn és

Lars egy pár lettek. Ellenkezőleg, Erik nagyon örült az
öccsének, mert valahogy látszott, hogy kettőjüket biztosan
egymásnak teremtette a sors.
Erik felsóhajtott. Minden olyan világos volt, olyan egyszerű
addig a borzalmas balesetig.
Amikor Lars eltűnt a temetés előtti napon, egyedül maradt,
bezárva a fájdalmába, amelynek a mélységét nem tudta
meghatározni. Mikor Lars nem bukkant fel újra, Linn belé
kapaszkodott, és elhagyatottságukban vigaszt is nyújtott neki.
És ő engedte ezt, ő, aki egyébként mindig is erős volt, hálás
volt a szavaiért, a közelségéért és a bizalmáért.
Igen, és azután valamikor megtörtént!
De mi is történt tulajdonképpen?
Melyik az a pillanat, amikortól nem barátok voltak többé,
hanem egy pár?
Az a spicces este volt az Kallénál? Két évvel a szülei halála és
Lars eltűnése után először ment el egy partira Linn-nel együtt.
Hagyta, hogy a többiek vidámsága ráragadjon, újra
megengedte magának, hogy örömöt érezzen, nevessen és
szórakozzon.
Hazafelé menet Linn-nel csókolóztak – és azóta tekintenek
magukra úgy, mint egy pár. De valójában tényleg
összetartoztak…? Erik nyelt egyet. Gondolkodva szemlélte Linn
arcát a holdfényben. Egész életükben ismerték egymást, örök
jóbarátok voltak, sok nehéz pillanatot éltek át együtt.
És még azt sem tudta eldönteni, hogy az öccse hirtelen
felbukkanása mit váltott ki benne.
Megkérdezhetné tőle, de vajon hallani is akarja a választ?
Valóban tudni akarja, hogy mit érzett Linn, amikor Lars ott állt
vele szemben? Mi történne, ha beismerné, hogy még mindig
Larst szereti? Mit váltana ki belőle, ha Linn egy ilyen vallomást
tenne?
 Erik egyszeriben teljesen tehetetlennek érezte magát.
Ennek a gondolatnak nem kellene megijesztenie? És mi volt a
helyzet a saját érzelmeivel? Szerette Linnt?
Eddig sosem kérdőjelezte meg az érzéseit iránta, és még
most is biztos volt benne, hogy szereti őt. De az a szeretet volt
ez, amit egy férfi egy nő iránt érez, vagy egy másik érzés? Egy
olyan, amit egyszerűen nem tud megnevezni?
Egyszerre úgy látszott, mintha ez tabu lenne, amelyet
egyikőjük sem mer érinteni, mivel az valami olyan változást
hozna, amit nem tudnának megfelelően kezelni.
Linn nyugtalanul a hátára fordult, és hirtelen kinyitotta a
szemét. Felsikoltott.
– Ssss! – mondta Erik halkan. – Csak én vagyok az.
Linn felült, és szemmel láthatóan csodálkozva vizsgálgatta.
– Mit csinálsz te itt?
Erik nyugtalanul mosolygott.
– Úgy érzem, mintha ideges lennék. – Előrelépett és odaült
mellé az ágy szélére. Linn egy kicsit közelebb csúszott, és
odasimult hozzá.
– Ideges vagy? Azt nem tudom elképzelni – motyogta
álmosan. – Hiszen te vagy az én mentsváram.
Igen, bizonyára az volt, és feltehetőleg pont ez az oka, hogy
együtt voltak. Linn is mentsvár volt az ő számára, és
mindketten tudták, hogy soha nem tudnák egymást
megbántani… Mert csak azok tudnak igazán csalódást okozni,
akiket az ember szeret, villant át az agyán.
Eriket rémület fogta el, amint világos lett számára, hogy a
Linn iránti érzelmei megkérdőjeleződtek. De vajon az a mély
érzés, amely maradandó volt, és kitartana egész közös
életükben, nem fontosabb-e, mint egy egetverő, szenvedélyes
szerelem?
Erik megragadta Linn kezét.
– Valószínűleg igazad van. – Egészen szorosan átkarolta, és
homlokon csókolta. – Nincs semmi, amiért idegeskednem
kellene. Szép nap lesz a holnapi.
 – Igen – motyogta Linn. Amikor Erik már azt hitte, hogy a
karjában újra elalszik, a lány egyszer csak felemelte a fejét, és
egyenesen ránézett.
– De ugye boldogok leszünk?
Erik zavarba jött. Linn talán kételkedik? Hasonló gondolatai
vannak, mint neki? Vagy egyszerűen csak ideges? Erik egyszer
már megnyugtató választ akart adni, de meggondolta magát.
Mikor máskor kellene erről beszélniük, ha nem most? Ám
mielőtt bármit felelhetett volna, Linn röviden és halkan
felnyögött.
– Mi a baj? – kérdezte ijedten.
– Fogalmam sincs, az előbb rosszul éreztem magam. – Linn
halkan felnevetett. – Egyszerűen csak túl sokat ettem. Holnap
remélhetőleg rám jön még a menyasszonyi ruha.
Tehát mégis ideges volt. Erik gyengéden megsimította a
fejét.
– Rád fog menni, és te leszel a legszebb menyasszony, aki
valaha létezett Svédországban – biztatta. Amikor észrevette
félelemmel teli tekintetét, még egy megnyugtató választ is
kikényszerített magából: – Igen, boldogok leszünk. Nincs rá
semmi ok, hogy ne legyünk azok.
Csak nehezen sikerült lepleznie maró kételyeit. Azonban
későre járt, az esküvő előtti éjszaka lévén szüksége volt még
egy kis pihenésre.
– Aludj jól – mondta Erik csendesen, és megcsókolta, ezúttal
a száját.
Linn a nyaka köré fonta a karját, és olyan szenvedéllyel
csókolt vissza, ami meglepte a férfit. Linn hirtelen újra
felnyögött, és kibontakozott a karjából.
– Sajnálom – mondta. – Most tényleg meg kell próbálnom
aludni, hogy holnap friss legyek. Ez a tiramisu eléggé
megfeküdte a gyomromat.
– Holnap találkozunk! – Erik felállt, és elindult. Az ajtóból
még egyszer visszafordult. Linn nem nézett utána, a tekintetét
az ablakra szegezte. A hold megvilágította az arcát, és Erik úgy
találta, hogy nem úgy néz ki, mint egy boldog menyasszony.
Szomorúnak tűnt…
Egy pillanatig tétovázott, de azután visszafordult, és
elindult a saját szobájába, noha az utóbbi pár évben alig
néhányszor éjszakázott ott. Edda ötlete volt, hogy az esküvő
előtti éjszaka külön szobában aludjanak, és bár Erik éppolyan
régimódinak találta ezt, mint Linn, mindketten
engedelmeskedtek. Ám most Erik örült is, hogy egyedül
lehetett…
 25

 
A nyitott ablak ellenére a kis szoba levegője olyan fülledt volt,
hogy Hellen úgy határozott, újra kimegy a szabadba.
A ház közben teljesen elcsendesedett, valószínűleg már
mindenki aludni tért.
Hellen a teraszajtón át hagyta el a házat. Az eső után párás
volt a levegő, a hold megvilágította az utat. Lassan ballagott
lefelé a csónakházhoz, és a vizet nézte. Zavarosnak látszott, a
hold fénye megtört a csapkodó hullámokon. A hidroplánja ide-
oda himbálózott, szüntelenül megtörve a talpra felcsapódó
vizet.
Hellen letelepedett a padra, ölébe tette a kezét, és remélte,
hogy a gondolatai hamarosan megnyugszanak. Vett néhány
nagy levegőt, majd a pillantása a vízre siklott. Hirtelen
észrevett egy sötét árnyat, amely a lépcsőn át a csónakházhoz
tartott. Megijedt, amíg fel nem ismerte Lars Torberget.
A férfi meghökkent, de aztán nevetve lépett oda hozzá.
Figyelmesen szemügyre vette, mielőtt leült mellé a padra.
– Nos, én a repülés okozta időeltolódás miatt nem tudok
aludni. De mi a helyzet veled?
– Fogalmam sincs – rándította meg a vállát Hellen, azt
azonban észrevette, hogy a férfi fesztelenül tegeződésre
váltott. El kellett fogadnia. – Valószínűleg az idegen környezet
az oka.
Ezzel azonban nem tudta meggyőzni Larst.
– Pilótaként állandóan máshol kell éjszakáznod – mondta a
férfi.
Hellen felsóhajtott.
 – Hát, én sem tudom, mi van velem. Talán egyszerűen csak
túl sok kávét ittam – válaszolta, és maga is érzékelte, milyen
sután hangzott ez. Természetesen tudta, hogy mi zavarta össze
annyira, csak nem akarta beismerni. Hangosan kimondani meg
különösen nem.
Lars pimaszul ránevetett.
– Igen, az lesz az oka.
Hellen már majdnem válaszolt volna, de meggondolta
magát, és inkább témát váltott.
– Mesélj valamit az utazásaidról – kérte.
Lars szeme felcsillant.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent – mondta Hellen. – Merre jártál, milyen
kalandokat éltél át, és milyen terveid vannak még?
Hellen megkönnyebbülten látta, hogy Lars arca
felragyogott. A férfi lelkesen sorolta az országokat,
amelyekben az utóbbi öt évben járt, és elmesélte neki, hogy
került egyszer Afrikában szemtől szembe egy oroszlánnal.
Hellen borzongva húzta fel a vállát, miközben hallgatta.
– Életemben először valóban féltem – vallotta be őszintén
Lars. – De valószínűleg a fiatalúr épp nem volt éhes. Talán azon
is múlt, hogy megdermedve ültem előtte a földön, és a
rémülettől nem tudtam megmoccanni. Az oroszlán bizonyára
elég unalmasnak talált. Rám ásított, olyan közel volt hozzám,
hogy éreztem a bűzös leheletét, megfordult és tovább
ballagott.
– Engem nem kellene megölnie az oroszlánnak –
bizonygatta Hellen. – Magamtól meghalnék a félelemtől.
– Hát igen, ma már csak nevetek rajta – ismerte el Lars
őszintén –, de akkor majdnem tele lett a nadrágom az
ijedtségtől. A további ilyenféle kalandoktól szerencsére
megkímélt a sors. Ezután a legizgalmasabb, amit átéltem, az
volt, hogy Tokióban utaztam a metrón. – Lars hangosan
felnevetett, és mesélt neki a tokiói tömegről, amely véleménye
szerint a metróban a legsűrűbb. – A szerelvények annyira tele
vannak, hogy a kalauzok kívülről nyomják a tömeget, hogy
beljebb préselődjön. – Elhallgatott, láthatólag elmerült az
emlékeiben.
– És mik a további terveid? – ismételte meg azt a kérdést,
amelyre Lars még nem válaszolt.
Hellen nyomban észrevette a hangulatváltozást. Lars
elfordította a tekintetét, és a sötét víz felé pillantott.
Könnyedén megrándította a jobb vállát.
– Bárcsak tudnám – mondta csendesen, és valamiféle
mellékzönge érződött a hangjában, amit Hellen nem tudott
értelmezni.
– Semmi új ország, semmi további kaland? A világ olyan
hatalmas. Bizonyára van még rengeteg olyan helyszín és
érdekesség, amit nem láttál – faggatózott Hellen.
– Igen, van. – Lars újra ránézett, és Hellen látta, milyen
szomorú.
– De nem vagyok benne biztos, hogy ezután megtalálom azt,
ami után az elmúlt öt évben hasztalan kutattam.
– És mi lenne az pontosan?
Lars ismét a vízre nézett.
– Ha tudnám, az jelentősen leegyszerűsítené a keresést.
Hellen pontosan tudta, mire gondol. Egyszerre olyan közel
kerültek egymáshoz, hogy nem volt szükség több szóra. Ültek
egymás mellett, nézték a fjord vizét, és Hellen biztos volt
benne, hogy ebben a pillanatban Lars nem érzi magát teljesen
egyedül. Ahogy ő sem.
 26

 
Egyre fülledtebb lett a levegő, a házban alig lehetett kibírni.
Lara odakinn maradt, amíg az első villámok megjelentek a
fekete felhőréteg előtt, és egy hangos dörgés vonult végig
Norrtälje felett.
Félt a vihartól. Már gyerekkorában sem volt semmi, ami
ennél jobban megijesztette volna. Miközben a többi gyereket
szörnyetegek vagy kísértetek háborgatták álmában, az ő
rémálmaiban villámok jelentek meg, amelyek üldözőbe vették.
Akkor volt a legrosszabb, ha teljesen egyedül maradt a
házban, ahogyan ma. Lara bebújt az ágyába, a fejére húzta a
takarót, de a tompa dörgés még mindig hallható volt.
Megpróbált ellazulni, amikor egyszerre gyanakodni kezdett,
hogy valami más zajt is hall. Minden idegszálát megfeszítve
figyelt. Hallotta megint. Ennek semmi köze nem volt a
viharhoz. Félelem járta át a tagjait, amikor ráébredt, hogy a zaj
nem kívülről érkezik. Ha jól érzékelte, akkor egyenesen a
konyhájából jött.
Rémülten villant az agyába, hogy szokása szerint a terasz
felé nem zárta be a konyhaajtót. Magnus ezért gyakran
leszidta, de ez sem változtatott semmin.
Lara félredobta a takarót, csendesen felült és hallgatózott. A
hálószoba ajtaja tárva-nyitva állt, a házban le volt kapcsolva az
összes lámpa.
Ott! Újra hallotta, és most észlelte a közeledő léptek zaját.
Hellen! – villant át hirtelen az agyán. Valószínűleg nem
tartotta be az utasítását, és mégis hazarepült.
Megkönnyebbülés és harag öntötte el, amiért a barátnője ilyen
veszélyes helyzetbe hozta magát.
– Az ördögbe is, Hellen, hiszen megmondtam neked, hogy
Hardingsholmban kell maradnod – szólt ki.
Nem kapott választ, helyette azonban egy sötét alak jelent
meg az ajtóban. Testes volt és erős. Képtelenség, hogy Hellen
legyen az.
Lara érezte, hogy a lélegzése úgy felgyorsul, akár a
szívverése.
– Ki maga? Mit keres itt? – Miközben beszélt, kezével az
éjjeli lámpa kapcsolóját kereste tapogatózva.
– Mindig mondtam neked, hogy be kell zárni a teraszajtót –
jegyezte meg a sejtelmes alak.
Ebben a szempillantásban Lara ujja elérte a kapcsolót. A
fény hirtelen felgyulladt, majd Magnusra vetődött, aki ott állt
Lara előtt, rózsát tartott a kezében, és rámosolygott.
A lány felugrott, és mindkét öklével ütni kezdte a férfi
mellkasát.
– Te átkozott idióta! Tudod egyáltalán, hogy mennyire
megrémisztettél?
Magnus leejtette a rózsát, és megragadta a csuklóját.
– Sss – suttogta a fülébe. – Sss! Nincs semmi baj, itt vagyok
már veled.
Lara felzokogott, és a mellkasára hanyatlott. Ő volt ott! Épp
abban a pillanatban érkezett hozzá, amikor teljesen
magányosnak és védtelennek érezte magát.
– Nem akartalak megijeszteni – mondta Magnus. – De
tudom, hogy nagyon félsz a vihartól, és amikor láttam, hogy a
másik gép nincs itt, gondoltam, teljesen egyedül vagy itthon.
Lara felemelte könnyáztatta arcát. Amikor a férfi odahajolt
hozzá, és szelíden szájon csókolta, nem vonakodott. Karját a
férfi nyaka köré fonta, és szorosan hozzásimult.
Magnus ajka követelődzővé vált. Keze végigvándorolt a
testén. Mohón, szenvedélyesen.
 Lara élvezte minden érintését, minden csókját. Hagyta,
hogy a hálóingét leráncigálja róla, sőt még türelmetlenül
segített is neki, és szoros ölelésben dőlt vele az ágyra.
Sugallat volt ez. Úgy érezte, mintha az egész teste lángolna,
amíg a férfi gyönyörében elernyedt. Azután szorosan
egymáshoz simulva feküdtek az ágyon.
Magnus hirtelen felkelt, hogy kinyissa az ablakot. A vihar
elvonult, friss levegő áramlott a szobába, és púposra fújta fel a
függönyöket.
Visszabújt a takaró alá, meztelen testével a lányhoz simult,
és szinte összetapadva feküdtek. Lara egyszer csak meghallotta
a férfi mély lélegzését: álomba merült.
Lara nem igazán nyugodott meg, a fejében cikáztak a
gondolatok. Nem, nem bánta meg, hogy ezen az éjszakán
engedett a férfinak. Olykor szüksége volt ilyen pillanatokra,
hogy tisztába jöjjön magával.
Szerette Magnust, bár a férfi jobban megsértette, mint bárki
más előtte. Egész idő alatt nem tudta, hogyan képes ezt
kezelni. Mit tehet, hogy jobban érezze magát? Egyszerűen
hagyja tönkremenni? Álljon bosszút?
Most megértette, hogy ez pont a legmegfelelőbb alkalom
számára a befejezéshez. Mosollyal az arcán aludt el.
Amikor újra felébredt, Magnus még mindig ott feküdt
mellette. Az oldalára fordult, a könyökét behajlította, és
kezével támasztotta a fejét, miközben mosolyogva nézte a lány
arcát.
– Ez az éjszaka tiszta őrület volt – mondta, és mutatóujjával
gyengéden végigsimította a nő ajkát.
Lara ásított és nyújtózott egyet.
– Igen. – Mindössze ennyit válaszolt.
A férfi felkelt az ágyból.
– Főzzek kávét?
Lara megrázta a fejét, és felült.
– Azt szeretném, hogy most elmenj.
 – Hogy érted? – A férfi hitetlenkedve bámult rá. –
Elküldesz…? Egy ilyen éjszaka után?
– Most egyedül kell maradnom – felelte a lány határozottan.
A férfi mondani akart valamit, de mivel Lara felemelte a kezét,
becsukta szóra nyitott száját. – A múlt éjszaka fantasztikus
volt. Éppen ezért kérlek, ne tegyél tönkre újra mindent.
A férfi szomorú arccal bólintott, felállt, és öltözködni
kezdett. Az ajtóból még egyszer visszanézett, úgy tűnt, abban
reménykedik, hogy a nő mégis feltartóztatja, de Lara hagyta,
hogy elmenjen.
Amikor hallotta, hogy a teraszajtó becsukódik mögötte,
visszadőlt az ágyra. Mosolyogva nézte a mennyezetet. Ma
reggel olyan jól érezte magát, ahogy már régóta nem.
 27

 
Nagy erőfeszítésébe került, hogy a megbízatást végrehajtsa.
Már az odaút is fáradságos volt. Úgy határozott, hogy a
bozóton keresztül közelíti meg az építkezést, és nem a rendes
odavezető utat választja, mert az nagyon kockázatos volt. Ha
csak egyvalaki észreveszi, esetleg egy félreeső helyet kereső
szerelmespár, vagy egy kései sétáló, aki nem tud aludni…
Amúgy sem volt kalandvágyó típus, aki a veszélyt keresi.
Így hát botladozott a fagyökerekben, az arcába és a
tarkójába csapódtak a nedves lombú ágak, miközben még
abban sem volt biztos, hogy időközben nem tévedt-e el. A nyári
éjszaka világossága alig hatolt át a sűrű, nedves lombon, és
többé már nem igazán tudta felismerni például a hatalmas fák
törzseit, amelyek sötét, fenyegető árnyékoknak tűntek.
Miért teszem ezt magammal? – morfondírozott, amikor egy
gyökérben megbotlott, és csak az utolsó másodpercben tudott
megkapaszkodni.
Nyomban Ulrika képe jelent meg a szeme előtt.
Sem a világ minden pénze, sem a fényűzés, sem semmi
egyéb nem tudta volna rávenni arra, hogy letérjen a becsületes
útról. A nőért tette. Mert szerette, mert szüksége volt rá…
Egyszerre egy erős fénysugarat pillantott meg. Ott előtte, a
holdfényben, a fák között körvonalazódott egy nagy építkezés.
Az utolsó építési anyagot is kiszállították, és most a gépekre
vártak, amelyek megmunkálják majd.
Megkönnyebbülten fellélegzett, ám a következő pillanatban
felnyögött, mert elfogta a hányinger.
 Mióta arról az átkozott esküvő előtti partiról eljött, nem
érezte különösebben jól magát. Nem ivott semmit, hiszen
tudta, hogy ez a munka még előtte áll, de valószínűleg túl
sokat evett. Főleg abból az édes hogyishívjákból, a tiramisuból.
Szerette az édességet, a tányérja pedig már üres volt. Aztán
észrevette, hogy valaki a svédasztalon hagyott egy adag
tiramisut, ő meg felvette, és az egészet megette, mert nagyon
ízlett neki a desszert. Ezután elég gyorsan rosszul lett. Eleinte
azt hitte, hogy a mérhetetlen nyugtalanság okozza, amiért még
ma éjszaka ki kell mennie az építkezésre, de időközben rájött,
hogy más állhat a háttérben, és a tiramisura gyanakodott.
A visszaút az építkezésről valóságos gyötrelem volt. Habár a
benzineskanna kiürült, olyan érzése volt, mintha minden
méterrel súlyosabban húzná a kezét.
Patakokban folyt az izzadság az arcán, és a hányinger miatt
is kínzó gyomorfájdalom gyötörte. Kétszer megállt, és hányt
egy fa törzsének támaszkodva. Meg volt róla győződve, hogy
egy lépést sem tud többé tenni.
Azután a félelem mégis továbbhajtotta. Ha itt most elájul, a
mellette lévő kanna mindenkinek elárulja, hogy ő volt a tettes.
Ezt a kockázatot nem vállalhatta, és ez ismét előrébb lendítette
egy darabon.
Egy örökkévalóság volt, amíg végül elérte a kocsiját az erdő
szélén. Bedobta a benzineskannát a csomagtartóba, és utolsó
erejével a vezetőülésre zuhant. Becsukta a szemét, majd
hirtelen minden elsötétült.

* * *

Amikor magához tért, már derengett. Kicsit sem érezte jobban

magát, és még haza kellett vezetnie. Csak két kilométer volt,
autóval néhány perc, ám a jelenlegi állapotában a háza
valósággal elérhetetlennek tűnt.
Belenézett a visszapillantó tükörbe, és megrémülve rezzent
össze, amikor valahol egészen hátul, a fák közti keskeny úton
egy picinyke pontot vett észre. A pont közeledett, és úgy ítélte
meg, hogy egy korai kutyasétáltatóról van szó. Ha itt meglátja
őt… Ennek az embernek bizonyára feltűnt, hogy itt, ezen a
helyen, ebben az időpontban egy autó parkol. Mi van, ha
megjegyezte a rendszámát…
A kulcs után tapogatózott, kínlódva elfordította, és gázt
adott anélkül, hogy a fényszórót bekapcsolta volna. Az autó
hirtelen elindult, de mivel nem volt ereje eléggé lenyomni a
gázpedált, a motor lefulladt.
Újra verejtékezni kezdett a homloka, alig tudott nyelni a
hányingertől. Úgy érezte, mintha valaki kést szúrt volna a
gyomrába. De erősebb volt a félelme attól, hogy elkapják.
Mély levegőt vett, figyelt, hogy több érzéssel adjon gázt, és
megkönnyebbülve tapasztalta, hogy az autó végül elindult.
Belenézett a visszapillantóba. Természetesen a
kutyatulajdonos felfigyelt rá, és megállt, akárcsak a kutyája.
Nem látta az ember arcát, így legalább megmaradt a
remény, hogy onnan az ő kocsija rendszámát is nehéz volt
azonosítani.
 28

 
Lars korán felébredt. Mindenki aludt még a házban, amikor
halkan kinyitotta a bejárati ajtót. Az éjjel végül lehűlt kissé a
levegő, és most kellemesen friss volt. Nagyot sóhajtott, és a
tenger felé ballagott. A víz ezüstösen csillogott a hajnali
derengésben, és a zúgása elvegyült a fák közt megbúvó fekete
rigó énekével.
A férfi nem tudott aludni, nyugtalanul forgolódott az
ágyban, és állandóan arra gondolt, hogy a bátyja és Linn ma
összeházasodnak.
Először megpróbálta figyelmen kívül hagyni maró
féltékenységét. De akkor minduntalan eszébe jutott az előző
éjszaka, ahogy ő és Linn táncoltak: az érzés, ahogy Linn teste
az övéhez simult, a nő illata, a könnyedsége. Elfogta a félelem,
hogy valami értékeset veszített el, és nyomban késztetést
érzett rá, hogy felkeljen és elinduljon. De azt is pontosan tudta,
hogy a menekülés hiábavaló, hiszen nem akadályozza meg az
esküvőt, így nem maradt más számára, mint hogy elfogadja a
helyzetet. De hogyan?
Lassan baktatott a víz mellett, ízlelte a sós levegőt az ajkán,
és átadta magát az ismerős érzésnek, amely emlékeket
ébresztett benne.
Annak ellenére, hogy vonzotta a messzeség, szerette az
otthonát, ezt a képet itt mindig a szíve mélyén hordozta. A
Balti-tengert, amelynek partján az erdős terület a sziklással
váltakozott. A tengerig lenyúló réteket, a hullámok állandóan
hallható zúgását.
 A gyermekkorának boldog időszakára gondolt, amikor a
bátyjával és a barátaival itt játszottak. A kamaszkorára, amikor
abból a barátságból hirtelen szerelem lett…
Talán túl korán egymásba szerettek, ő és Linn. Talán
mindkettőjüknek saját tapasztalatot kellett volna gyűjteni,
hogy megértsék, hová tartoznak.
De hát épp ezt csináltuk az elmúlt öt évben, és ez nyilvánvalóan
megmutatta, hogy nem tartozunk össze – mormolta maga elé.
Mélyet sóhajtott, és megállt, elfojtva a vágyat, hogy egyre
tovább menjen, olyan messzire, amennyire lehetséges. El ettől
a helytől, ettől az esküvőtől…
Csűrhette-csavarhatta, ahogy akarta: a bátyja, akit ő
mindennél jobban szeretett, ma elveszi azt a nőt, akit ő
mindennél jobban szeretett!
 29

 
– Hol marad már Linn? – kérdezte Edda türelmetlenül.
Erik szórakozottan figyelte leendő anyósát. Edda
idegesebbnek tűnt nála.
– Talán még alszik. Tegnap este nem érezte valami jól
magát.
Edda riadtan nézett rá.
– Hogyhogy? Mi történt? Vitatkoztatok?
– Vitatkoztunk? Hogy jutott ez az eszedbe? – Erik megrázta
a fejét. – Valószínűleg csak az izgatottság miatt. Jobb is, ha ma
reggel kialussza magát.
– Ő lenne az első nő, aki átalussza a saját esküvőjét –
válaszolta Edda ingerülten.
Erik a vállára tette a kezét.
– Edda, egyelőre nyugodj meg. Még rengeteg időnk van.
Ahogy a telefon megcsörrent, hirtelen egymásra néztek.
– Te vedd fel a telefont, én meg felébresztem Linnt –
javasolta Erik. Edda röviden bólintott, és kisietett a szobából.
Erik halkan kopogott Linn szobájának ajtaján. Semmi
válasz!
Óvatosan kinyitotta az ajtót. Az ágy üres volt, a lepedő
összekuszálódott. A szobából nyíló fürdő ajtaja félig nyitva
volt, így hallotta az öklendezés hangját. Jaj, ne, ez nem lehet igaz!
– Linn! – szólalt meg Erik aggodalmasan. Mikor félúton járt,
Linn kilépett a fürdőszobából.
– Szent ég, borzalmasan nézel ki – fakadt ki Erik.
– Pontosan ezt akarja egy menyasszony hallani az esküvője
reggelén – felelte Linn ironikusan, de nyomban a szája elé tette
a kezét, megfordult, és visszaviharzott a fürdőszobába.
Erik tanácstalanul álldogált.
– Tehetek érted valamit? – szólt oda Linn-nek.
Jó ideig nem kapott választ, majd Linn újra megjelent a
szobában, és az ágyhoz támolygott. – Igen, tehetsz – mondta
bágyadtan. – Menj ki, és egyszerűen hagyj békében meghalni.
Mielőtt Erik bármit válaszolhatott volna, Edda lépett be a
szobába teljesen zavarodottan.
– Katasztrófa! – fakadt ki. – Nektek azonnal… – Félbehagyta,
ahogy a tekintete Linnre tévedt. – Ne! – kiáltotta. – Csak nem
vagy te is…!
– Mi történt? – kérdezte Erik zavartan.
– A vendégeink többsége betegen fekszik az ágyban.
Valószínűleg valami romlott ételt ettek nálunk tegnap. – Linn-
hez fordult. – Könyörgöm, Linn – kérlelte. – Szedd össze
magad. Mégiscsak ma mész férjhez.
Linn az oldalára feküdt, összekucorodott, és az álláig húzta
a takarót.
– Azt csináltok, amit akartok – fakadt ki fojtott hangon –, de
én ma semmiképp nem házasodom.
 30

 
Végre mehetett! Végre vége volt!
Bár Hellen alig várta, hogy elhagyja Hardingsholmot, egy
pillanatig még ágyban maradt, amikor reggel felébredt.
Nyújtózkodott egyet, majd kiugrott az ágyból. Gyorsan
felöltözött, a kölcsönkapott ruhát szép gondosan
összehajtogatta, és készülődött, hogy a fürdőszobába menjen.
A szobája előtti folyosó üres volt, de lentről a házból
izgatott hangokat hallott. Nem értette az egyes szavakat, de a
nyugtalanság biztosan összefüggött az esküvővel. Itt az ideje
eltűnnie innen!
Hellen egy pillanatra megtorpant. És miért volt olyan fontos
neki, hogy ne halljon az esküvőről?
Mivel idegen vagyok, akinek ezen a napon itt semmi keresnivalója
– magyarázta magának.
Elhessegette a gondolatot, mivel a kérdésre csak elégtelen
választ tudott adni, és sietett a fürdőszobába. Amikor újra a
folyosóra lépett, Erik Torberg jött vele szemben. Teljesen
zavarodottnak látszott.
– Történt valami? – kérdezte Hellen komolyan.
– Katasztrófa! – fakadt ki, és mindkét kezével a hajába túrt.
– A vendégek többsége, akik itt éjszakáztak, betegen fekszenek
az ágyban. A vendégház felér egy kórházzal. Linn is nagyon
rosszul van. Szükségem van a segítségére.
Hellen megrémült. És az esküvő napján!
– Miben segíthetek? – kérdezte habozás nélkül.
Erik megkérte, hogy hozza el repülővel az orvost, akit már
értesített a megbetegedésekről.
 Hellen gyorsan megkérte Eriket, hogy adja meg a
koordinátákat, és nyomban útnak is indult. Ez itt vészhelyzet
volt, így a személyes érzelmi zűrzavarát háttérbe kellett
helyeznie. Elhozza az orvost, és azután még mindig el tud
menni Hardingsholmból, ha már nem lesz szükség a
támogatására. De most az volt a fontos, hogy a lehető
leggyorsabban segítséget hozzon a rászorulóknak. Vajon mi
volt az oka, hogy ilyen sok vendég, sőt még a menyasszony is
megbetegedett…?
A Balti-tenger még haragos volt, a hullámok magasabbra
csaptak, mint tegnap, de az ég újra kék volt és tiszta. A zivatar
szerencsére teljesen elvonult.
Az orvos már várt rá, és táskájával a kezében
felkapaszkodott a repülőgépre. Hellen azonnal felemelkedett.
Fél óra sem telt bele, újra vízre szállt Hardingsholmnál. Erik a
stégnél várta, láthatólag feldúltan.
– Hét vendégünk betegedett le – tájékoztatta az orvost
rögtön az üdvözlés után. – És főként Linn. Valószínűleg a
tiramisu okozta. Időközben kiderítettük, hogy csak azok lettek
betegek, akik ettek belőle.
Az orvos bólintott, azután Edda, aki most lépett oda, a
fertőzöttekhez vezette.
Erik köszönetet mondott Hellennek.
– Szerencse, hogy nem evett a tiramisuból.
– Nem vagyok annyira oda az édességért – jegyezte meg
Hellen, és ebben a pillanatban kiváltképp örült ennek. – És mi
lesz az esküvővel? – tudakolta.
– Hát, ma nem fogunk összeházasodni – rázta meg a fejét
Erik. – Linn alig tud talpra állni.
– Őszintén sajnálom – mondta Hellen, és ez megfelelt a
valóságnak, de egy másik érzés is kavargott benne, amit nem
tudott pontosan meghatározni. Talán megkönnyebbülés…?
– Én is – mondta Erik anélkül, hogy valóban csalódottnak
látszott volna. Vagy csak Hellennek tűnt úgy? Talán mert ezt
kívánta? Szégyellte ezeket a gondolatokat.
 – Segíthetek még valamiben? – kérdezte sietve.
– Köszönöm. – Erik megrázta a fejét, de hirtelen úgy tűnt,
meggondolta magát. – Vagy talán mégis. El tudná vinni a
lelkész urat? Tulajdonképpen nekem kellett volna hazavinnem
csónakkal, de a jelenlegi helyzetben jobb, ha itt maradok, és
Eddával együtt gondoskodom a betegekről, és főként Linnről.
– Biztosan érzékenyen érinti őt, hogy ma elmarad az esküvő
– mormolta Hellen.
– Hát, pillanatnyilag nincs abban az állapotban, hogy erről
lamentáljon – mondta Erik.
– Kérem, adja át, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok neki, és
köszönöm, természetesen Önnek is, hogy tegnap olyan
kedvesek voltak, hogy szállást biztosítottak nekem éjszakára. –
Hellen odanyújtotta a kezét, hogy elbúcsúzzon.
A férfi megfogta, szorosan, hosszan tartotta, és már Hellen
sem akarta többé elhúzni a kezét a férfi kezéből.
– Viszontlátásra – mondta csendesen.
– Viszlát, Hellen.
Úgy érezte, hogy Erik, mint egy lassított felvételen,
tétovázva eresztette el a kezét.
– Szólok a lelkész úrnak, hogy vár rá. – A hangja másképp
csengett, mint egyébként.
– Rendben – válaszolta Hellen elfogódottan. – A repülőnél
várom.
Megfordult, és a réten át a stéghez indult, a férfi pedig a
másik irányba a házhoz. Hellen legyőzte magában a vágyat,
hogy még egyszer visszaforduljon néhány lépés erejéig, de
aztán engedett a késztetésnek, és megfordította a fejét. És épp
abban a pillanatban nézett vissza a férfi is még egyszer.
Mosolygott, és üdvözlőleg felemelte a kezét.
Hellen visszamosolygott, bár a szíve nehéz volt.
– Isten veled! – suttogta. Nehezére esett elmenni
Hardingsholmból, ugyanakkor épp arra vágyott.
Munthe lelkész úrra jócskán várnia kellett, mire végül
feltűnt kis utazótáskájával.
 – Köszönöm, hogy megvárt. Csak be akartam még egyszer
nézni Linnhez, és elköszönni tőle.
Hellen mosolyogva bólintott, elvette a táskát tőle, és
besegítette az idős férfit a gépbe. Eloldotta a hidroplánt a
stégtől, majd ő is beszállt. Néhány perc múlva a gép a vízfelszín
fölött lebegett, felgyorsult, és magasra emelkedett a
levegőben.
Hellen elkanyarodott, ott húzódott alatta Hardingsholm,
amely végül eltűnt a látóteréből. Fájt neki, és minden erejével
azon volt, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a gombócot a
torkában.
– Micsoda szerencse – szólalt meg Munthe lelkész úr
mellette. – Nem számítottam rá, hogy még ma az égbe
emelkedhetek.
Hellen a lelkészre mosolygott, hálás volt neki, hogy elterelte
a figyelmét.
– Ami az egyiknek öröm, a másiknak üröm – jegyezte meg
nevetve.
Munthe lelkész úr vele együtt nevetett.
– Igen, ebből a szempontból kétszeresen is szerencsés
voltam – mondta. – Tudniillik egy nagy adag tiramisu már a
tányéromon volt, amikor beszédbe elegyedtem valakivel, és
egy pillanatra le kellett tennem. Amikor visszamentem az
asztalhoz, a tányérom már nem volt sehol, és most bizonyára
valaki más érzi rosszul magát. Tegnap este csalódott voltam,
de most egyszerűen csak boldog vagyok, hogy ennek
köszönhetően egészséges maradtam. – Munthe lelkész úr
bűntudatosan nevetett. – Meglehetősen önző egy lelkésztől,
nem gondolja?
Hellen elmosolyodott.
– Én sem gondolnám másképp – ismerte el, de rögtön
azután újra elkomolyodott. – Eriket és Linnt viszont igazán
sajnálja az ember.
A lelkész megfontoltan rázta a fejét.
 – Az életben vannak sokkal rosszabb dolgok is, mint egy
elhalasztott esküvő – mondta kedélyesen. – Nincs jelentősége,
hogy két ember melyik időpontban köti össze az életét. Erik és
Linn nagyon boldogok egymással. Ezen egy elnapolt esküvő
semmit nem fog változtatni.
És még kevésbé egy pilóta, aki nem uralja az érzéseit, és egy olyan
férfihoz vonzódik, akit alig huszonnégy órája ismer – tette hozzá
Hellen gondolatban.
Munthe lelkész úrnak igaza volt. Linn és Erik majd egy
másik nap házasodnak össze, és nagyon boldogok lesznek
egymással. Lara újra kibékül Magnusszal, ő maga pedig
visszamegy Stockholmba, ahonnan berepüli az egész világot,
és a kevéske szabadidejét Torstennel tölti együtt. A világa
akkor újra helyreáll, és valamikor, remélhetőleg a nem túl
távoli jövőben elfelejti Hardingsholmot és a lakóit is.
 31

 
Ahogy Lars visszaért, mindenkit óriási izgalomban talált. Erik
odarohant hozzá, átfogta a vállát, és fürkészve nézett az
arcába.
– Hogy érzed magad?
Lars meglepődött.
– Kitűnően. – Hát igen, teljesen azért nem volt rendben. A
fizikai állapota jó volt, a lelkiállapota mindenképpen hagyott
némi kívánnivalót maga után. De ezt éppen a bátyjának nem
mondhatta meg. – Miért kérdezed?
– Ettél a tiramisuból? – kérdezte Erik válasz helyett.
Lars megrázta a fejét.
– De hiszen tudod, hogy nem különösebben szeretem a
desszerteket. – A testvére viselkedése furcsának tűnt.
Eriken látszott a megkönnyebbülés.
– Valószínűleg a desszerttel volt valami baj. A vendégeink
többsége rosszul van, és Linn is betegen fekszik, nagyon rossz
állapotban van.
Lars mélyen megrémült.
– Ételmérgezés? – Az ilyesmi rosszul is végződhet. Elkezdett
aggódni Linn miatt.
Erik bólintott.
– Nagyon úgy néz ki.
– Pontosan mi van Linn-nel? – kérdezte Lars. – Orvos látta
már?
– Hellen Reslow elhozta Lund doktor urat Hardingsholmba,
aki már meg is vizsgálta. Egy kicsit jobban van, de még mindig
túl rosszul ahhoz, hogy ma össze tudjunk házasodni.
 – Elmarad az esküvő?
Lars figyelte a saját hangját. Vajon elárulta a hanglejtése az
örömöt, amit érzett? Figyelmesen vizsgálta Eriket.
Gyanakvónak tűnt most a bátyja?
Nem, Erik semmit nem látott kívülről a Linn és a beteg
vendégek iránti aggodalomnak köszönhetően.
 32

 
A halálvágy legalább megszűnt. Egy kicsivel ugyan jobban
érezte magát, Linn mégis pihenésre vágyott. Tudta, hogy az
anyja csak jót akar, de az aggodalmaskodásával borzasztóan az
idegeire ment.
– Mindig is mondtam – nyugtalankodott Edda, miközben
egyenesre simította a takarót –, hogy a nyers tojással készült
desszerteket be kellene tiltani.
– Mina csak jót akart – védelmezte Linn a házvezetőnőt, aki
az édességet készítette. – Szeretem a desszertjeit, és nem az ő
hibája, hogy a tojás megromlott. Hogy vannak a többiek? –
váltott témát.
– Ugyanúgy, ahogy te – mondta Edda. – Szerencsére Mina
csak egy tállal készített.
Linn felsóhajtott, és az állára húzta a takarót. – Ez talán egy
jel… – mondta elgondolkodva –, az egészet le kellett volna
mondanom, amikor a ruhát nem hozták ki kellő időben.
Edda láthatóan megdöbbent.
– Micsoda badarság! – kiáltotta. – Az egész csak egy ostoba
véletlen volt, és egyébként épp időben megkaptad azt a
menyasszonyi ruhát.
– De mégiscsak késve érkezett. – Linn felült az ágyban. –
Nem tudom… talán mindennek így kellett lennie.
Edda egy lépéssel közelebb ment hozzá.
– Hogy érted ezt pontosan? – kérdezte kutató tekintettel.
Linn nem válaszolt, csak alig észrevehetően megingatta a
fejét. Mindegy, mennyire igyekszik szavakba önteni, az anyja
nem értené ezt. Tulajdonképpen csoda, hogy Edda még nem
kérdezett rá, hiszen Lars visszatérése annyira felkavarta. Vagy
egyszerűen csak azért nem mondott semmi egyebet, mert a
szavak olyan dolgokat mozgathattak volna meg, amelyeket
nem volt szabad?
Edda leült mellé az ágy szélére.
– Na, most már elég legyen! – mondta erélyesen. –
Megértem, hogy épp nem vagy valami jól, de azért
szükségtelen rögtön mindent kétségbe vonnod. Néhány nap
múlva újra egészséges leszel, és akkor majd gyorsan
összeházasodtok. Munthe lelkész úrnak két hét múlva újra van
egy szabad időpontja.
– Két hét múlva? – Linn megrázta a fejét. – Az nem jó, Anja
akkor ünnepli a harmincadik születésnapját.
– Na és? – kérdezte Edda értetlenül.
– Már elfogadtuk a meghívást – válaszolta Linn. – Már nem
mondhatom le csak úgy egyszerűen.
Az anyja őszintén döbbentnek látszott.
– Az esküvőd bizonyára fontosabb neked, mint a barátnőd
születésnapja!
– Anja a legjobb barátnőm – javította ki Linn. – Megígértem
neki, hogy elmegyek.
Haladék!
Tényleg erre gondolt épp? Valójában megkönnyebbülést
érzett, amiért nem tarthatták meg az esküvőt, és a
közeljövőben nem is kerülhet rá sor?
Bárcsak ne érezné magát ennyire pocsékul! Alig tudott egy
világos gondolatot megfogalmazni, és az anyja miatt csak még
inkább szorongott.
– Rendben, akkor pont három hét múlva mész férjhez –
jelentette ki Edda enyhén felemelt hangon. – Felhívom a
lelkész urat, megbeszélem vele az időpontot és…
Linn kijött a béketűrésből.
– Kérlek, Anya, ez hadd legyen csak az én gondom. Le fogom
egyeztetni, mihelyt ismét jól érzem magam.
 – De hiszen el tudom intézni neked – mondta Edda
láthatóan elégedetlenül.
Linn sejtette, mi játszódik le az anyja gondolataiban: Edda
valószínűleg attól tartott, hogy az esküvőre egyáltalán nem
kerül majd sor – most, hogy Lars újra itt van, és ő még
kevesebb lelkesedést mutat a házasságkötés iránt. Jóllehet az
egyiknek semmi köze nem volt a másikhoz. Egész biztosan.
Mivel Larsszal befejezte. Egyszer s mindenkorra. Vége!
Csak a sok balul elsült dolog tette egyre idegesebbé, és
kénytelen volt jelként értelmezni őket.
– Végül is azért vagyok itt, hogy segítsek neked –
próbálkozott Edda újra.
– Anya, én intézem! – mondta Linn ingerülten.
Edda felemelkedett.
– Bocsáss meg, csak segíteni akartam. – A hangja sértett
volt. Az ajtóhoz ment, de még egyszer megfordult, és kissé
békülékenyebben szólalt meg: – Aludj egy keveset, jót fog tenni
neked.
Linn megfordult az ágyban, és látszólag engedelmesen
becsukta a szemét. Pedig egyszerűen csak egyedül akart
maradni, és remélte, hogy az anyja most végre tényleg magára
hagyja.
Edda valóban kiment a szobából. Linn azonban ettől nem
nyugodott meg. Mikor hallotta, hogy az ajtó becsukódik az
anyja mögött, tüstént kinyitotta a szemét.
– Nekem semmi nem tesz jót – mormolta csendesen maga
elé.
A tekintete az ablakra tévedt. Odakinn sütött a nap,
gyönyörű idő lenne az esküvőhöz. Linn figyelte magát, és
meglepetten állapította meg, hogy megkönnyebbülést érez.
Nem kellett volna inkább rémesen csalódottnak lennie?
Linnt egyre inkább elöntötte a szorongás. Elég jól ismerte
magát, hogy tudja, az érzései nem azon a néhány, balul elsült
eseményen múltak. Tehát az egész mélyebben rejlett, de hol?
Mégis Larsnál? És vajon Erik mit érzett a helyzettel
kapcsolatban?
Mit érzek tulajdonképpen iránta? – kérdezte magától. – Nehéz
kérdés! Vagy nem is – javította ki magát, tulajdonképpen egész
egyszerű kérdés, csak a válasz rá minden, csak nem egyszerű.
Kedvelte Eriket, és főként az elmúlt évben hitt is benne,
hogy szereti. Még akkor is, ha ez sosem volt az mindent
elsöprő, leírhatatlan érzés, mint amit valamikor Lars iránt
érzett.
Linn egész mélyen belefúrta magát a párnájába. Az emlékek,
amelyek elöntötték, fájdalmasak voltak. A felhőtlen szerelem
kezdete Lars és közte, amely egy mély, kamaszkori barátságból
indult.
Aztán több lett belőle. Legalábbis a számára. Nagyon
szerette Larst, és ennek az érzésnek egy része még mindig ott
rejtőzött benne, és bizonyára sosem szűnik meg, hogy azzal
gyötörje, azzal a kérdéssel kínozza, mi történt volna, ha Lars
nem megy el.
Soha senkivel nem beszélt erről a kérdésről, és most
rettegett a választól, amelyet csak ő tudott megadni. Minden
annyira zavaros volt, és egyszerűen nem tudta, mi a helyes, és
mi a helytelen.
Linn lehunyta a szemét, érezte, ahogy Lund doktor
injekciójától a fizikai állapota lassan javulni kezd. Kár, hogy
nem volt egy ilyen injekció az érzelmeire is.
– Mit tegyek? – suttogta kétségbeesetten. És ez volt a
harmadik kérdés, amelyre nem talált választ.
 33

 
Lara nem tűnt különösebben meglepettnek, amikor Hellen az
elmaradt esküvőről mesélt neki. Hellen persze nem volt benne
biztos, hogy a barátnője egyáltalán rendesen odafigyel-e a
beszámolójára. Mindketten egy csésze forró kávé mellett ültek
a konyhában, Lara pedig már percek óta kavargatta
mosolyogva és láthatóan a gondolataiba merülve. Holott a
kávét feketén itta, tej és cukor nélkül…
– És amikor minden beteg elájult, egy kékeszöld mintás
tehén úszott át a fjordon – mondta Hellen, miközben nem
vette le barátnőjéről a tekintetét.
– Aha! – felelte Lara színlelt érdeklődéssel.
– Aztán megérkezett Óz, a nagy varázsló, és minden
vendéget átváltoztatott csúcsos sipkás kis törpévé. Csak engem
kímélt meg, hogy vissza tudjam hozni neked a repülőgépet.
– Valóban? – csodálkozott Lara.
Mikor Hellen hangosan felnevetett, úgy tűnt, mintha Lara
transzszerű állapotból ébredne fel.
– Mit mondtál? – kérdezte.
Hellen megrázta a fejét.
– Azt te nem akarod igazán tudni. Mondd el inkább, hogy
hol jártál gondolatban!
Lara zavartan mosolygott.
– Attól tartok, hogy azt te nem akarod tudni.
Hellennek rossz előérzete támadt.
– Magnus?
Lara szégyenlősen elmosolyodott.
– Tegnap itt járt.
 – És te nem dobtad ki nyomban újra? – kérdezte Hellen.
Lara vállat vont.
– Megpróbáltam. Egyszerűen nem ment el. És azután… –
dadogni kezdett. – Igen, és azután csodálatos volt.
Hellen hosszan a barátnőjére meredt, amíg Lara lehajtotta a
fejét.
– Megint visszaengedted? – Ez inkább megállapítás volt,
mint kérdés. Hellen ezt nem tudta megérteni. – Mit kell még
elkövetnie ennek az embernek ellened, mire véglegesen
szakítasz vele?
Lara védekezően felemelte mindkét kezét.
– Mindezt tudom én is – felelte. Azután mélyen Hellen
szemébe nézett, a tekintete tiszta és magabiztos volt. – De nem
kell aggódnod, soha többé nem fog fájdalmat okozni nekem.
Hellen felhúzta a szemöldökét.
– Hányszor ígérte már ezt neked?
Lara fojtottan nevetett.
– Csak bízz bennem – mondta határozottabb hangon.
– Rendben – mondta Hellen elnyújtva. – Végül is elég felnőtt
vagy már ahhoz, hogy saját döntéseket hozz, és nekem nem
tisztem, hogy utasítgassalak. Egyszerűen csak aggódom érted.
Te vagy a legjobb barátnőm.
Lara átnyúlt az asztalon, hogy megfogja Hellen kezét.
– Én ezt tudom – mondta kedvesen. – Ígérem neked, hogy
nem kell aggódnod értem. Még egy kis időre van szükségem,
hogy átgondoljam, de most érzem, hogy minden rendben lesz.
Hellen ebben nem volt egészen biztos. Lara realisztikus,
világos és észszerű gondolkodású nő volt – egészen addig, amíg
nem Magnusról volt szó.
Persze bizonyára én vagyok az utolsó ember, aki emiatt
megjegyzéseket tehet. Ha az utóbbi huszonnégy órában elfuserált,
saját érzelmi életemre gondolok… – tisztázta magában.
De pont ezt nem akarta. Erik Torbergre gondolni, mindarra,
ami benne zajlott, és ami annyira felkavarta.
 – Hagyjuk ezt most! – legyintett Lara, és Hellen egy
pillanatig attól tartott, hogy a barátnője valamit észrevett
rajta.
– Mesélj el inkább még egyszer részletesen mindent erről a
különös esküvőről – kérte Lara.
Hellen elmosolyodott.
– És ezúttal tényleg odafigyelsz?
– Csupa fül vagyok – biztosította Lara komolyan. A szeme
ragyogott, és Hellen hirtelen úgy érezte, nem kell többé
aggódnia a barátnőjéért.
Utoljára, amikor Magnus viszonya után Lara ismét
összekerült vele, kétségek gyötörték, és tulajdonképpen csak
azzal foglalkozott, hogy a férfi viselkedését elemezze. Vagy a
saját viselkedését, ami talán arra késztette a férfit, hogy egy
másik nőnél keresse azt, amit nála nem talált. Mindenesetre
sohasem volt boldog.
– Hahó, itt várok – mondta Lara. – Most te vagy az, aki egész
máshol jár gondolatban. Tegnap éjjel rosszul aludtál
Hardingsholmban?
– Nem túl jól – ismerte el Hellen. – Valahogy olyan különös
esemény volt. Tulajdonképpen csak feltette az i-re a pontot,
hogy az esküvő elmaradt.
– Mégis mi történt? – tudakolta Lara. Most úgy tűnt, hogy
valóban érdeklődik.
– Nos, a partin még voltaképpen minden rendben volt, de a
menyasszony és néhány vendég ételmérgezést kapott.
Valószínűleg a desszerttől.
– Amiből te nyilvánvalóan egy falatot sem ettél – sóhajtott
fel Lara megkönnyebbülten. Tudta, hogy Hellen nem édesszájú.
– Micsoda szerencse!
– Képzeld csak el, ha te repültél volna – mosolyodott el
Hellen.
Lara megborzongott.
– Akkor ma beteg lennék. Odavagyok az édességért.
 – Tudom – bólintott Hellen, majd pár másodpercig némán
nézett Larára, mire előállt azzal a kérdéssel, amely már az
egész beszélgetés alatt a nyelvén volt. – Tulajdonképpen
mennyire ismered Erik Torberget?
– Olykor kapok tőle megbízásokat – válaszolta Lara. –
Sürgős kiszállításokat. Vagy az ügyfeleit repítem hozzá, azután
pedig ismét haza. Miért kérded?
– Csak érdekelt – válaszolta Hellen kitérően. Szívesen feltett
volna még egy csomó kérdést Erikről, de Lara túl jól ismerte
ahhoz, hogy ne fogjon gyanút. – Egyébként Erik egész más,
mint az öccse – tette hozzá.
– Lars Torberg hazajött? – kiáltott fel Lara meglepetten.
– Azt hittem, hogy valahol a nagyvilágban kószál. Nem
ismerem őt túl jól, de úgy hallottam, ő az életvidámabb a két
testvér közül.
Hellen bólintott.
– Meglehet, legalábbis első látásra úgy tűnik. Elég nyitott,
kedves, és szeret flörtölni.
És mégis Erik tetszik jobban – gondolta Hellen. Mert benne van
valami egészen különös, valami, amit nem tudok leírni…
– Láthatóan tetszik neked – mondta Lara.
– Ennek a férfinak tulajdonképpen ma meg kellett volna
nősülnie! – csattant fel Hellen.
Hellen alig mondta ezt ki, máris rájött, hogy hibát követett
el. Lara tekintete figyelmes volt, bár még mindig nevetett.
– Én valójában Lars Torbergről beszélek – mondta lassan,
anélkül, hogy levette volna a tekintetét Hellenről. – És te?
Hellen lesütötte a szemét.
– Senkiről – jelentette ki azzal a kényelmetlen érzéssel,
hogy Lara egyetlen szavát sem fogja elhinni. – Egyikőjük sem
érdekel. Azonkívül együtt vagyok Torstennel, amint tudod.
Lara még akart valamit válaszolni, de a mobiltelefonja
csörgése megakadályozta ebben.
– Jó napot, Torberg úr – hallotta Hellen, ahogy Lara
kisvártatva beleszólt a telefonba. Hellen szíve hirtelen
eszeveszettül kalapálni kezdett a mellkasában. Fegyelmezte
magát, hogy ne csüggjön a barátnője ajkán, akár egy
megigézett, és tettetett közönnyel játszott a kávéskanalával,
miközben belülről minden egyes szót feszülten hallgatott.
– Semmi gond – mondta Lara a telefonba. – Igen, Hellen még
szabad.
Nem akarom újra látni őt – gondolta Hellen. Egyszerűen nem
szabad viszontlátnom őt. Ugyanakkor tudta, hogy azonnal
odarepül hozzá, amint Lara küldi. És még valamit biztosan
tudott: nem csupán vonzódás volt, amit Erik iránt érzett. Több
volt, sokkal több. Túl sok ahhoz, hogy komolyan
elgondolkodhasson róla…
– Mit szólna a holnap reggel kilenc órához? – kérdezte Lara
a hívótól.
Csak holnap reggel? Hellen felállt, és az ablakhoz lépett.
Kinézett a két hidroplánra, amelyek a vízen ringatóztak.
– Igen, pontos lesz – erősítette meg most Lara, és
megköszönte a megbízást. Végül befejezte a beszélgetést.
– Lars Torberg szeretné, ha egy szigetre repítenéd – fordult
Hellenhez.
A csalódottság úgy csapta arcul Hellent, akár a tengerben
egy hullám. Lars hívta, nem Erik!
– Elviszed őt, igaz? – kérdezte Lara a háta mögött. A
gyanakvás, amelyet Hellen egész idő alatt el akart kerülni,
most már tisztán hallatszott Lara hangjából. Lassan
megfordult, és mosolyt erőltetett magára.
– Természetes, hogy elviszem – válaszolta. – Alig várom.
Lars Torberg érdekes és nagyon vonzó férfi.
Lara láthatóan megnyugodott.
– Akkor minden rendben van – mondta.
Semmi sincs rendben – gondolta Hellen. Egyáltalán semmi…
 34

 
Alig emlékezett rá, hogy talált haza, és hogy került az ágyába.
Valamikor nyugtalan álomba merült, amelyből most ébredt fel.
A teste verejtékben úszott, a nyelve olyan volt, mintha a
duplájára dagadt volna kiszáradt szájában. Innia kellett
valamit.
A háza nem volt különösebben nagy, egy nappaliból,
hálószobából, konyhából és fürdőszobából állt a földszinten, az
emelet pedig stúdió jellegű volt, ahol az irodáját alakította ki.
Az a néhány méter a konyhában lévő vizespalackig a
mostani állapotában végtelenül távolinak tűnt. Alig tudta a
lábát átemelni az ágy szélén, majd szédülni kezdett, és percek
kellettek, mire összeszedte magát. A tekintete a nadrágjára
esett, amely az ágy mellett hevert a padlón. A mobiltelefonja!
Nagy vesződség árán addig nyújtózott a nadrág után, amíg
végül sikerült a telefont kihúznia a zsebből. Az ujjai reszketve
babráltak a kijelzőn, és mélységesen kimerült, mire végül
megtalálta Ulrika számát a keresőben. A nő néhány csörgés
után felvette, a hangja vidáman csengett.
– Épp rád gondoltam – jelentette ki. – Alig várom a
göteborgi utunkat.
– Beteg vagyok – krákogta a férfi a telefonba.
Egy időre csend lett a vonal másik végén.
– Ó. – Mindössze ennyi volt a válasz.
– Segítségre… van szükségem – hebegte a férfi.
– Olyan szívesen gondoskodnék rólad – susogta Ulrika –, de
sajnos most épp nem tudok innen elszabadulni.
– Ulrika, én…
 – Majd később felhívlak – szakította félbe. – Jobbulást!
Elvette a mobiltelefont a fülétől, és döbbenten meredt rá.
Ulrika egyszerűen letette.
 35

 
Erik örült, amikor az öccse beszállt mellé a csónakba, hogy
elkísérje őt a céghez. Nem számított rá, hogy Lars egyáltalán
érdeklődést mutat a vállalkozás iránt.
Az út alatt sokat beszélgettek az üzleti ügyekről, most pedig
Lars a stégnél állt, amíg Erik kikötötte a csónakot.
– Nos, kíváncsi vagyok, hogy csinálod ezt, bátyus – mondta
Lars komolyan. – Az esküvőd épp most hiúsult meg, a
menyasszonyod ételmérgezéssel ágyban fekszik, de te
egyszerűen munkába mész, mintha semmi nem történt volna.
Erik felnézett. Először lelkiismeret-furdalás fogta el, de
látszott, Lars nem szemrehányásnak szánta a szavait,
arckifejezése inkább őszinte érdeklődést tükrözött. Erik
odalépett hozzá a stégen.
– Linnről Edda gondoskodik. Én teljesen felesleges lennék
ott – válaszolta, de közben azt kérdezte magától, hogy
alapjában véve nem örült-e neki, hogy el tudta kerülni az
ágyban fekvő betegeket, és elszökhetett. Nem lehet, hogy
sokkal inkább ez állt mögötte? Tulajdonképpen nem kellett
volna szükségét éreznie, hogy a jövendőbelije mellett legyen,
bátorítsa őt, vigasztalja, és gondoskodjon róla, amíg újra
jobban lesz…?
Ehelyett megkönnyebbült, mert Edda vállalta, hogy ápolja
Linnt, állapította most meg magában. Gyötörte a lelkiismeret,
bár amint Lund doktor úr biztosította róla, Linn állapota nem
volt kritikus. Nem kényszerítette semmi, hogy mellette
maradjon, de úgy érezte, mintha cserben hagyta volna Linnt.
Tehetetlenül vállat vont.
 – Mit kellene otthon csinálnom? – kérdezte, és miközben
igyekezett magát igazolni, gyorsan hozzáfűzte: – Csak
üldögélnék rosszkedvűen, és az Linnen sem segítene.
– Mégis… – rázta a fejét Lars. – Ma délután tulajdonképpen
az oltár előtt kellett volna állnod a menyasszonyoddal!
Eriknek be kellett ismernie, hogy az elhalasztott esküvő
jóval kevésbé érdekelte, mint amennyire valójában kellett
volna. Olyasvalamit érzett, mint a… megkönnyebbülés? Ez volt
a megfelelő szó az állapotának leírására?
Úgy tűnt, az öccse határozott válaszra várt.
– Most éppen te állsz mellettem – mentette ki magát Erik a
helyzetből. – Nem tudom elmondani, mennyire örülök, hogy itt
vagy.
Legalább ebben a kérdésben tökéletesen őszinte tudott
lenni. Azóta tudatosult benne teljesen, hogy mennyire
hiányzott neki Lars, mióta az öccse újra itthon volt.
Lassan sétáltak át az udvaron a cég épülete felé. A
műhelycsarnokból egy fűrész sivítása hallatszott, itt vágták
méretre a fát, amelyet később a különböző építkezésekre
szállítottak.
– Olyan boldog vagyok, hogy hazajöttél – mondta Erik.
– Csak rövid időre akartam benézni, hogy lássam, hogy vagy
– felelte Lars.
Erik nem hitt a fülének. Megtorpant, és megragadta az öccse
karját.
– Újra el akarsz menni? – Annyira remélte, hogy az öccse
örökre hazatért.
– Én nem olyan vagyok, mint te, Erik – mondta Lars
nyugodtan, és továbbsétált.
Erik némán követte.
– Hát soha nincs honvágyad? – kérdezte halkan.
– Ó, dehogynem – válaszolta Lars, és úgy tűnt, maga is
megrémült a nyomatéktól a hangjában.
Erik megállt, miközben az öccsét figyelte, aki hirtelen
elmosolyodott.
 – Tulajdonképpen ez inkább sóvárgás a kényelmes ágy vagy
a meleg zuhany után, aszerint, hogy épp hol vagyok – mondta
Lars kissé zavartan.
Erik elég jól ismerte Larst, hogy tudja, a megjegyzés csak
ürügy volt. Lehet, hogy magának sem akarta bevallani, hogy az
otthona után vágyakozott, azok után az emberek után, akik
fontosak voltak a számára.
De ki volt itt még fontos az öccsének? Ő? Vagy Linn…? Erik
azon töprengett, hogy Larsnál rákérdezzen-e még egyszer
Linnre. Lars az esküvőről szóló rövid beszélgetésükben azt
akarta közölni vele, hogy nem jelent neki semmit, még sok
boldogságot is kívánt nekik.
Eriket azonban a rossz lelkiismerete nem hagyta nyugodni.
Másrészről mindig abból indult ki, hogy az öt év alatt, amíg
Lars távol volt, ebből a kamaszszerelemből nem maradt sokkal
több egy emléknél, amely a kapcsolat keserű vége miatt
valószínűleg egyikőjüknek sem maradt szép.
Erik úgy döntött, hogy még egyszer rákérdez erre Larsnál,
de az öccse megelőzte.
– Tudod, mit nem felejtek el soha, akárhol vagyok? – Lars
megállt előtte, lehunyta a szemét, és széttárta a karját. – A
svéd fa illatát! – Lassan kinyitotta a szemét, vidáman nevetett,
és ezzel az a pillanat, amikor a legfontosabb dologról
beszélhetett volna vele, elmúlt.
Erik elgondolkodva vizsgálta az öccsét, mert még hitte,
hogy el tudja érni Larst. A lelke mélyén megérintheti, ha
megtalálja a megfelelő szavakat. De a testvére most megint
abban a hangulatban volt, amelyben mindent könnyedén és
lazán vett. Ebből a szempontból Lars nyilvánvalóan hű maradt
magához.
– Ez az illat gyerekkori emlékeket idéz – folytatta Lars. –
Ahogy gyerekkorunkban a farakások közt szaladgáltunk és
bújócskáztunk. Emlékeztet arra, ahogy papával az erdőt jártuk.
Az arckifejezése elsötétült, látszott, hogy az apja emléke
még mindig megérintette. Erik nagyon is tudta, hogyan érez. A
szomorúság és a gyász érzése őt is minden alkalommal
eltöltötte, amikor a szüleiről beszélt, vagy ha csak rájuk
gondolt.
De Lars hangulata ez alkalommal is gyorsan változott. Most
elmosolyodott.
– Vagy azokra a babaházakra, amelyeket Kalléval együtt
készítettünk, és amiket eladtunk a karácsonyi vásárban…
Tényleg, mi újság Kalléval? Tegnap láttam a partin, és futólag
üdvözöltem, de olyan gyorsan elment, hogy nem tudtam
beszélgetni vele. Még nálunk dolgozik?
– Persze – bólintott Erik. Elmondhatta volna Larsnak, hogy
Kalle nélkül gyakran nem tudta volna tovább folytatni az
elmúlt években, és hogy Kalle olyan volt neki ebben az
időszakban, mint a testvére. De mégis úgy döntött, inkább
hallgat erről. A szavaiból és a hangjából valószínűleg
szemrehányás érződne, és éppen ezt nem akarta. Larsnak joga
volt a saját életét élni, és ha valami újra a távolba hívja, neki el
kell fogadnia. De ennek ellenére mindent meg fog próbálni,
hogy mégis maradásra bírja.
– Kalle az egyik építésvezetőnk. Épp az új üdülőparkunkba
kellett mennie. A legnagyobb projektünk közvetlenül a
fjordnál, a norrtäljei új építésű lakópark mellett.
Lars láthatóan le volt nyűgözve.
– Nagyszerű, hogy ezt mind megcsináltad.
– Igen – bólintott Erik büszkén. Maga is tudta, mit ért el. –
Kétségtelen, hogy el kell döntenünk, hogy ezen a szinten
folytatjuk-e, vagy terjeszkedünk. Ez egy olyan döntés, amit
egyedül nem tudok, és nem is akarok meghozni.
– Akkor jó is, hogy épp itt vagyok – felelte könnyedén Lars.
– Talán tudok neked tanácsot adni.
– Nincs szükségem tanácsra – mondta Erik határozottan. – A
segítségedre van szükségem, mégpedig az ügyvezetésben.
Lars összerezzent. Megfordult, körbejártatta a tekintetét a
cég épületén, majd a telepen, és kérdő kézmozdulatot tett.
– Nem várod tőlem komolyan, hogy ide beszálljak!
 – Mit jelent az, hogy ide beszállni? – csattant fel Erik. –
Tulajdonképpen a kellős közepén vagy! Felerészben örökölted
a céget, akárcsak én, bár a felelősséget eddig egyedül viseltem.
Lars ismét körülnézett, olyan tekintettel, mintha nem tudná
felfogni, mit kér tőle a bátyja.
– Egy kicsit váratlanul jött az egész – rázta meg a fejét. – Ezt
most akkor sem tudom. Öt hét múlva túrát vezetek az
Amazonas mentén.
Erik visszafojtotta a haragot, ami benne gyúlt. Az Amazonas
természetesen sokkal izgalmasabban hangzott, mint egy
építőipari cég vezetése. De mégis, mi volt pár hét egy dél-
amerikai folyónál, összehasonlítva azzal, amijük itt volt. Ez itt
az örökségük, az apjuk műve, amelyet folytatniuk kellett. Ez
volt a megélhetésük, és időközben ez lett az élete.
Pontosan, az én életem!
Ebben a pillanatban Erik megértette, hogy nem várhatja el
az öccsétől, hogy ugyanazt tartsa fontosnak, mint ő. Larsnak
egyszerűen valami egészen más töltötte ki az életét – ő, Erik
akár egyetértett ezzel, akár nem.
Nem, nem fog nyomást gyakorolni az öccsére, hogy
maradásra bírja, de a reményt nem engedi elveszni.
– Épp elég idő marad még átgondolni ezt – mondta
nyugodtan.
– Mindenesetre én örülnék, ha végül mégis a cég mellett
döntenél. Jól tudnánk hasznosítani itt a képességeidet.
Lars bólintott, de úgy tűnt, le akarja zárni a témát.
– Mondd csak, tulajdonképpen nem Kallénak kellene lennie
az esküvői tanúdnak?
Erik bólintott, és hagyta, hogy témát váltsanak.
– Remélem, hogy nincs ellene kifogásod. Természetesen
inkább téged kértelek volna fel, de az esküvőnk kitűzött
időpontja előtt nem értelek el. Kalle a legrégibb és a legjobb
barátom, így őt kértem fel, és most nem mondhatom neki,
hogy… – Erik félbehagyta, de Lars láthatólag így is tudta, mit
akart mondani.
 – …hogy már nem őt akarod esküvői tanúdnak. – Lars
nevetve megveregette a bátyja vállát. – Ezen ne rágódj,
rendben van így. Azonkívül fogalmam sincs, hogy itt leszek-e
még, amikor a második próbálkozásotok lesz.
Erik bólintott, de semmit nem válaszolt rá. Valami az öccse
hangjában elárulta neki, hogy Lars semmi esetre sem lesz ott
az új időpontban, amit ő és Linn kiválasztanak. Nem először
töprengett el rajta, hogy nem számít-e jobban Larsnak az
esküvőjük, mint amennyire el akarja ismerni.
– Megmutatod nekem most az egész céget? – kérdezte Lars.
– Vagy itt akarunk ácsorogni estig?
 36

 
Azt hitte, ezt nem éli túl. Végül felhívta az orvost, aki kijött, és
elmondta, hogy a parti más vendégei is ételmérgezést kaptak,
és az esküvőt nem tartják meg aznap. Ezzel megmenekült
attól, hogy telefonon kelljen kimentenie magát.
Időközben egy kicsit jobban lett. A gyógyszerek hatottak, és
nagy vesződséggel sikerült felkelnie és teát főzni. Közben
Ulrikára vágyott, egy csöppnyi törődésre, hogy rátegye hűvös
kezét a verejtéktől gyöngyöző homlokára. Milyen jó lenne, ha
ő főzne neki teát, és az ágyba hozná, ha kimutatná, hogy
aggódik érte.
Tulajdonképpen nem kellene mellette lennie ezekben a
nehéz órákban, ha a nő tényleg úgy szereti őt, mint ahogy
mindig mondogatta?
Gyorsan eloszlatta egyre fokozódó kétségeit. A nő épp
valami mást tervezett, valamit, ami fontos volt neki. És talán
egyszerűen azokhoz az emberekhez tartozott, akik rosszul
viselték mások betegségét.
Vagy csak nem tudta őt betegen, szenvedni látni, mert
annyira szerette. Igen, bizonyára így volt… Egy bágyadt mosoly
jelent meg verejtékező arcán. Semmiképp sem kérdőjelezheti
meg a nő iránta érzett szerelmét, mert az a kétségbeesés
legmélyebb bugyraiba lökné. Ahhoz már túl sokat
kockáztatott, túl nagy tétet tett fel egy lapra.
Leült a konyhában a kisasztal mellé, és várta, hogy fel-
forrjon a teához a víz, amikor a hálóban megcsörrent a
mobiltelefonja.
 Ulrika! – Ez volt az első gondolata. Ahogy minden
telefoncsörgésnél, ahogy minden reggel elsőként és minden
elalvás előtt utolsóként rá gondolt.
Nagy nehezen bevánszorgott a hálószobába. Annyira biztos
volt benne, hogy a nő az, hogy meg sem nézte a kijelzőt. Mégis
aggódott érte, és talán nemcsak érdeklődni akart, hogy érzi
magát, hanem még a segítségét is fel akarta ajánlani. A füléhez
szorította a mobilját.
– Halló! – szólt reményteli hangon a telefonba.
– Minden rendben volt? – hallotta a megbízója kemény
hangját.
Olyan volt ez, mintha ököllel ütötték volna arcon. A
csalódottságtól másodpercekig nem jutott szóhoz.
– Ott vagy még? – kérdezte a megbízója türelmetlenül.
– Persze, minden el van intézve – mondta mogorván.
– Odaraktam egy benzineskannát a kunyhóba. Tudod már,
hova – mondta a megbízó. – A következő építkezéshez.
Göteborgra gondolt, a jövő heti kirándulásukra.
– Tartozol még nekem pénzzel.
– Megkapod a pénzed, de hozd az ügyet tető alá.
– Nem érzem valami jól magam…
– Ha dohányt akarsz, rendben végezd el a munkád –
szakította félbe keményen a megbízó. – Megértettük egymást?
– Menj a fenébe! – mondta dühösen, és teketóriázás nélkül
lezárta a beszélgetést. Az ágyra hajította a mobiltelefonját, de
azután eszébe jutott valami, és újra a kezébe vette. A bejövő
hívásokat és üzeneteket kereste. Talán Ulrika mégis
jelentkezett, csak ő nem hallotta meg az üzenetjelző hangját.
Nem jött sem SMS, sem hangüzenet a telefonjára.
Csak érte csinálom – gondolta forrongó dühvel –, és még azt
sem kérdezi meg, hogy vagyok. Akkor én is ugyanúgy hagyhatom az
egészet.
Igen, hagyhatta!
Hagyhatta volna, ha nem vágyakozott volna annyira utána.
Ulrikát csak pénzzel, sok pénzzel érhette el, ez biztos volt. És
most már tudta, hogy a következő megbízást is teljesíteni
fogja. Mert pénzre volt szüksége! Ulrikának!
 37

 
– Hiányzol! Vágyom rád! Szeretlek!
Lara hallotta a férfi hangját, de nem mondott semmit.
– Kérlek, Lara, mondj már valamit. Mondd, hogy
hazajöhetek.
– Sajnálom, Magnus, én még nem tartok itt.
Hangosan káromkodni kezdett, de rögtön azután elnézést is
kért az indulatosságáért.
– Csak azért volt, mert annyira hiányzol.
– Csakugyan? – Nem vesződött azzal, hogy az iróniát elfedje
a hangjában. Nehezére esett, hogy hitelt adjon a férfi szavának.
Annál is inkább, mivel tudta, hol lakik jelenleg. Egy norrtäljei
panzióban, amely biztosan elég ütött-kopott és egyszerű volt.
Közvetlenül egy forgalmas főút mellett.
Magnus szerette a természetet, a csendet. És a kényelmet.
Élvezte az életet a nő mellett, és ő mindig azon fáradozott,
hogy Magnus kedvében járjon. Főzött rá, egyedül intézett
minden szükséges munkát a házban, és tulajdonképpen a saját
hibája volt, hogy az évek folyamán a férfi egyre inkább pasává
vált, akit ráadásul ő tartott el.
A repülőszolgálat bevételét megosztotta a férfival,
egyenjogú partnerként tekintett rá. Még szerencse, hogy nem
íratta rá a céget is felerészben.
Az utóbbi időben Magnus pár alkalommal megemlítette,
hogy ez mégiscsak így lenne korrekt…
Korrekt!
Nem szabadult a keserű íztől a szájában.
– Lara, kérlek téged, könyörgöm neked, hogy…
 – Hagyd abba, Magnus – mondta fáradtan.
– Szeretlek!
– Már mondtad. Azok után, ami történt, nehezemre esik
elhinni.
– Akkor adj lehetőséget, hogy bebizonyítsam neked.
– Fogadd el, kérlek, hogy pillanatnyilag erre nem állok
készen. – Maga is megijedt a hangja kemény, kérlelhetetlen
csengésétől, ami, úgy tűnt, megfélemlítette a férfit.
– Rendben, egyelőre békén hagylak ezzel. De van még
valami… Meg akartalak kérdezni… Azaz meg akartalak kérni…
– Dadogni kezdett, nyilvánvalóan nem tudta, hogy fogalmazza
meg, amit a nőtől akart.
Lara pontosan tudta, mi kellett neki.
– Pénzre van szükséged?
– Igen. – A hangja megkönnyebbült, amiért a nő kimondta
ezt.
– Magnus, átutaltam neked háromhavi fizetésed. Tehát
pontosan azt az összeget, ami a felmondás után illet. Nem
költhetted el máris az összes pénzt!
– Tudod te egyáltalán, milyen drága a városban élni? A
panzió, éttermekben étkezni, mivel itt nem főzhetek…
– …a szeretőd – vágott gúnyosan a szavába Lara.
– Nem találkoztam többé Kristinával – állította, és
igyekezett felháborodottnak hangzani, amiért a nő ilyesmit
feltételezett róla.
– Tehát Kristinának hívják – mormolta Lara. Ez több volt
annál, mint amire kíváncsi volt. Most kiegészült egy névvel is
az az arc, ami még mindig megjelent a szeme előtt, izzadságtól
csillogón, szenvedélyes ölelkezésben Magnusszal, és később
gúnyos vigyorgással, mikor Lara kidobta a házból.
– Vége van, és soha többé nem fog megtörténni.
– Isten veled, Magnus – mondta erőtlenül, és még hallotta a
férfi felháborodott kiáltását, mielőtt letette a telefont.
Másodpercek múlva újra csörgött a mobilja.
 Lara csak futó pillantást vetett a kijelzőre, és hagyta, hadd
csengjen…
 38

 
A beszélgetés Erikkel meglehetősen felkavarta. Lars újra
elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen mi hajtotta haza.
Kíváncsiság? Vágyakozás? Esetleg még Linn után…?
Az elmúlt öt évben nem gondolkodott arról, hogy képzeli el
az életét, a jövőjét. Csak hagyta magát sodródni. Mihelyt olyan
lehetőség adódott, ami vonzotta, ki is használta.
Most váratlanul érdekelni kezdte Erik javaslata, hogy együtt
irányítsák a céget, olyannyira, hogy maga is meglepődött.
Azonkívül jó volt itt lenni. Itthon. Jobb, mint gondolta volna.
Csak ne lenne ez a dolog a bátyja és Linn között.
Ha úgy határozna, hogy itthon marad, állandóan együtt
kellene látnia őket, és Larsnak fogalma sem volt, hogy el
tudná-e fogadni, ha belátható időn belül összeházasodnának.
Örült neki, hogy másnapra lefoglalta a hidroplánt. Mehetett
volna motorcsónakkal is, Erik bizonyára odaadta volna neki, de
most inkább független akart lenni tőle. Várta már a néhány
napot, amit Drömsö sziklaszigetén tölthet mindentől távol, a
természetben. Egyedül lesz, mert a sziget lakatlan, a Torberg
család birtoka, és az érintetlen természeten kívül nem
található rajta más, csak egy rönkfa kunyhó. Természetesen
Torbergék maguk építették.
A házikó meglehetősen tágas volt, de a berendezése nagyon
egyszerű. Vissza a természetbe, az egyszerű élethez – ez volt
akkoriban fontos a szüleinek, és ez az alapelv az agyába
vésődött. Lars alig várta, hogy horgászni mehessen, senkivel
ne kelljen társalognia, és reményei szerint kitisztuljon a feje.
Nyugodtan át akart gondolni mindent – és talán feleleveníteni
az emlékeket is? Vagy éppen kitörölni emlékeket?
Jóllehet nem a gyermekkorának emlékeiről volt szó. Nem is
csupán azokról, amelyek Drömsőhöz kapcsolódtak. Boldog
nyarakról a szüleivel, a bátyjával és más családtagokkal, akik
Svédország minden részéről érkeztek, hogy velük töltsék ott a
vakációt. Erik és ő az unokatestvéreikkel együtt csavarogtak
Drömsö szigetén. Voltak ők kalandorok, indiánok és cowboyok
is. Elrejtőztek, titkos társaságokat alapítottak, hajótöröttek
játszottak egy lakatlan szigeten.
Nem, főként annak az időnek az emlékeit akarta
feldolgozni, amelyet Linn-nel töltött ott. Olyan időszak volt ez,
amely tele volt gyengédséggel. Egy nyárutó, amikor először
fedezték fel és élvezték a szerelem minden csodáját.
Olyan erősen vágyott Linnre, hogy okvetlenül látnia kellett.
Óvatosan kopogott a szobája ajtaján, és benyitott, mikor
hallotta, hogy bentről gyenge hangon betessékelik.
– Zavarok? – kérdezte.
Linn nem szólt semmit, de a tekintete nem tűnt túl
hívogatónak.
– Szóval arra gondoltam, megkérdezem, hogy vagy, és hogy
tehetek-e érted valamit – mondta bizonytalanul.
– Anya és Erik remekül gondoskodnak rólam. – A hangja
ugyanolyan elutasító volt, mint a tekintete.
– Igen, tudom – mondta Lars. – De talán egy kis társaságra
vágysz. Mesélhetnék neked egy kicsit az utazásaimról.
Linn sötéten összehúzta a szemöldökét.
– Jobb lenne, ha elmennél.
– Linn, én…
– Kérlek, Lars – szakította félbe a nő. – Nem érzem valami
jól magam, és a megjelenésed nem teszi könnyebbé a
helyzetem.
– Sajnálom – mondta Lars. Tehetetlennek érezte magát. –
Abban reménykedtem, örülni fogsz, hogy jövök.
– Hát ebben éppen tévedtél – válaszolta Linn élesen.
 Lars csalódottan megfordult, de az ajtóból még egyszer
visszanézett.
Linn figyelte őt, de a tekintete olyan engesztelhetetlen volt,
hogy Lars nem mondott semmi egyebet. Kiment a szobából, és
tudta, hogy mindennek, ami őt és Linnt valamikor
összekötötte, visszavonhatatlanul vége.
 39

 
Linn nagy nehezen megőrizte a nyugalmát addig, amíg a férfi
becsukta maga mögött az ajtót. Egy pillanattal sem tovább. A
könnyek aztán ömleni kezdtek a szeméből, és nem tudott mit
tenni ellene.
Az utóbbi órákban elég ideje volt, hogy mindent
átgondoljon. Valójában túl sok ideje, így addig tépelődött, amíg
megfájdult a feje, és még azután sem tudta abbahagyni.
Öt év hosszú idő volt, mégis valahányszor meglátta Larst,
úgy tűnt neki, mintha csak tegnap lett volna, hogy a csibészes
nevetésével, az örökké kócos hajával és a kisfiús bájával,
amelyre sosem tudott haragudni, ott állt előtte. Valahányszor
megorrolt a férfira, ő egyszerűen átölelte, és addig csókolta,
amíg újra nevetett, és elszállt a haragja.
Az öt évet nem tudja csak úgy lecsókolni. Rendben, nem is
próbálta meg, de ha megtette volna, Linn nem engedte volna.
Tényleg nem?
Mikor az ajtó aztán újra kinyílt, Linn ijedten törölte le a
könnyeket a szeméről. Az anyja mégis azonnal meglátta, hogy
valami nincs rendjén.
– Mi baj van? – kérdezte Edda a homlokát ráncolva.
– Muszáj csak így berontanod? – támadt rá Linn. Érezte,
hogy rajtakapták. Arról nem is beszélve, hogy nem akart
válaszolni a kérdésre… Nem tudott válaszolni…
– Bocsáss meg, kérlek, hogy aggódtam érted – felelte Edda
csípősen.
– Jól vagyok – jelentette ki Linn, habár pontosan tudta, hogy
épp az ellenkezője látszik rajta.
 – És mit akart tőled Lars? – tudakolta Edda ingerülten.
Az anyja tehát látta őt kijönni a szobájából! Linn mély
levegőt vett.
– Csak tudni akarta, hogy érzem magam. – Habár igazat
mondott, úgy hangzott, mint egy hazugság. Nem csoda, hogy
az anyja egész nyilvánvalóan nem hitt neki.
– És csak azért sírsz, mert meg akarta tudni, hogy érzed
magad?
– Kérlek, anya, egyszerűen csak hagyj most békén.
Pillanatnyilag úgyis elég bonyolult minden.
– Ideje, hogy végre összeházasodjatok, te és Erik – bökte ki
Edda. – Azért, hogy minden újra helyreállhasson.
– Igen – biccentett Linn szófogadóan, mert tudta, hogy az
anyját azzal tudja leginkább hallgatásra bírni. Eddának azt
kellett hinnie, hogy már ő is alig várja az esküvő napját. Vajon
az anyja csakugyan hitt benne, hogy egy esküvővel minden
újra „a helyére kerül”?
De talán igaza is van – gondolta Linn. – Talán tényleg minden
rendben lesz, ha végre hozzámegyek Erikhez.
És mi van, ha Lars itt marad? – súgta neki egy undok kis hang.
– Mi van, ha Erik felesége leszel, és mindennap találkoznod kell
Larsszal? Ha itt lakik majd a szülői házban, ami az ő otthona is, és
felerészben a tulajdona? Mi van, ha itt marad, és egyszer majd
megismerkedik egy másik nővel?
Linn elhessegette a gondolatokat.
– Fáradt vagyok, aludni akarok – mondta bágyadtan.
Valóban kimerültnek érezte magát.
Úgy látszott, hogy Edda akart még valamit mondani, de
azután bólintott, és Linn megkönnyebbülésére végre kiment a
szobából.
Linn bebújt az ágyába, a takarót a fejére húzta, hogy az
undok kis hangot ne kelljen többé hallania. De ott volt mégis,
mélyen a tudatában, és újabb kétségeket ébresztett mindennel
szemben, ami eddig jónak és helyesnek tűnt.
 40

 
Lars már a stégen állt, mikor Hellen Hardingsholmnál vízre
szállt a hidroplánnal, és a férfi mellé siklott. Lars meg sem
várta, hogy Hellen kiszálljon, hanem kinyitotta az ajtót,
bedobta hátulra a hátizsákját, és elhelyezkedett a mellette lévő
ülésen.
– Szia, Hellen! – vigyorgott rá kalandra készen. –
Indulhatunk.
– Szia – üdvözölte Hellen is.
– Jó, hogy pontos vagy – örvendezett –, és hogy ez
egyáltalán összejött.
– Motorcsónakkal is mehettél volna – felelte Hellen
tárgyilagosan. – Egyébként jóval olcsóbb lett volna.
– Veled kellemesebb – vigyorgott rá oldalról. – Nem akarom
megadni magamnak a lehetőséget, hogy idő előtt eljöjjek a
szigetről, ha túl magányos lennék ott. – Vidám, könnyed
hangon mondta ezt, de Hellen úgy érezte, mélyebb igazság
rejlik mögötte.
– Azért nálad van a mobilod – jegyezte meg enyhe iróniával.
– Tehát nem leszel teljesen elzárva a világtól.
– Nincs nálam – mondta, és felnevetett. – Néhány napig
egyáltalán nem akarom, hogy zavarjanak, és ezért nem is
leszek elérhető.
– És mit csinálsz, ha valami történik veled, vagy ha hirtelen
megbetegszel? Lara mesélte nekem, hogy Drömsö lakatlan.
– Ugyan, mi történne velem? – vetette oda könnyedén. – Ez
egy kis sziget, és ott az egyedüli vérszomjas állat a szúnyog
lehet.
 – Eleshetsz, és eltörheted valamidet. Vagy váratlanul
belázasodhatsz.
– Vagy a csuka, amit ott kifogok, leharapja az egyik ujjam –
tette hozzá láthatóan vidáman. – Hidd el, Hellen, sokkal
veszélyesebb helyeken jártam, mint ez a sziklasziget,
mindenféle térerő nélkül. De kedves, hogy aggódsz értem.
– Nem aggódom – mosolygott a nő, és futó pillantást vetett
rá, mielőtt beindította a motort, majd a repülőgépet
előkészítette a felszállásra. A talp alatt szétfröccsent a víz,
azután elérkezett a pillanat, amikor a repülőgép felemelkedett.
Ez a másodperc, amit annyira szeretett, amelyben mindig úgy
tűnt neki, mintha a víz minden erővel igyekezne megtartani a
gépet, majd végül elengedte, és a hidroplán hirtelen teljesen
súlytalannak tűnt, miközben alatta minden apróvá
zsugorodott.
– Úgy tűnik az embernek, mintha nemcsak a házak, a fák és
minden egyéb törpülne el odalenn, hanem az egyéni
problémák is – szólalt meg mellette Lars. A hangja nem derűs
volt már, hanem nagyon elgondolkodó.
Problémái vannak? Nagyon úgy hangzik. Hellen nem merte
megkérdezni, ahhoz nem ismerte elég jól. Hallgatott, és mivel
a férfi nem folytatta tovább, témát váltott.
– Mesélj Drömsőről – kérte.
Amikor Lars elmesélte, hogy a sziget a család birtoka, és
hogy korábban mindig ott töltötte a szünidőket, bujkált valami
a hangjában, ami Hellennek majdnem melankóliának tűnt.
Megsejtette, hogy sokat jelent Larsnak a sziget.
Hellen nemsokára újra a leszálláshoz készülődhetett. Itt
nem volt stég, helyette csak egy homokos partszakasz,
amelyhez persze Hellen nem tudott olyan közel jutni. Larsnak
kétségtelenül be kell vizeznie a lábát. Ez azonban úgy tűnt,
nem számít neki, sietve lehúzta a cipőjét, miután a gép
megállt.
– Miért nem maradsz még egy kicsit itt? – kérdezte, és
huncut pillantást vetett a nőre, miközben felgyűrte a
farmerját.
– Én csak a légi taxi vagyok – mondta Hellen mosolyogva. –
Nem kedvtelésből jöttem ide. – Bár el kellett ismernie, hogy
nagyon élvezte Lars társaságát. Szórakoztató volt és
megnevettette. Olyan ember, akivel valószínűleg jó hosszú időt
kibírna együtt, akár egy magányos szigeten is. Már rövid idő
után is olyan ismerős volt neki, mint egy jóbarát. Nem
kevesebb és főként nem több. Semmi nem veszélyeztette a lelki
békéjét, és épp emiatt érezte megnyugtatóan kellemesen
magát a jelenlétében.
– Kár – mondta Lars, és most különösen pimaszul
vigyorgott. – Biztos vagyok benne, hogy tetszene itt neked.
Különösen az éjszakák nagyon szépek itt – mondta célzatosan.
– Mondd csak, te flörtölsz velem?
– Én? – kérdezett vissza felháborodott hangon. – Soha! Bár…
– Ránézett a nőre, a tekintete lassan lesiklott rajta, és Hellen
meglepetten vette észre, hogy nem érzi zavarban magát, bár
még mindig ott volt a férfi hangjában és a tekintetében is a
célzás. Mivel nemcsak érezte, de tudta is, hogy Lars nem
komolyan gondolta, és csak ugratni akarta.
– Egy férfi és egy gyönyörű nő a vadonban – folytatta. –
Éppenséggel rosszabb helyzeteket is el tudok képzelni.
– Az említett férfi pár percen belül teljesen egyedül lesz a
vadonban – vágott vissza Hellen tárgyilagosan. – Pont úgy,
ahogy eltervezte.
– A tervemet illetően tulajdonképpen elég rugalmas vagyok.
– Lars szeme csak úgy ragyogott, a szája sarka gyanúsan
megrándult.
Hellen megrázta a fejét.
– Én viszont nem – vágott vissza szintén mosolyogva.
– Már elígérkeztél? – sóhajtott fel Lars hangosan. – Mindig
én húzom a rövidebbet. Hát jó, azt hiszem, ezt el kell
fogadnom. Remélem, tudja a szerencsés, mit kap veled.
– Ez legyen az én gondom. – Hellen jókedve egy csapásra
eltűnt. Nem is tudta, miért zavarja, hogy Torstenre
emlékeztetik. Mióta Laránál volt, a férfi olyan messze került
tőle, mintha más bolygón élnének. Vagy így volt már ez azelőtt
is, csak nem vette észre?
– Vissza is jöjjek majd érted? – kérdezte Hellen.
– Igen, négy nap múlva. – Bólintott Lars, és kinyitotta maga
mellett az ajtót, lemászott a talpra, és óvatosan belelépett a
vízbe, amely a térde fölé ért – magasabbra, mint amennyire
feszes farmerjának szárát fel tudta gyűrni. De úgy tűnt, ez nem
zavarja.
Hellen odanyújtotta neki a hátizsákját a nyitott ajtón
keresztül.
– Akkor csütörtökön jövök. Ugyanakkor, mint ma?
Lars vállára vetette hátizsákját, és az egyetértés jeleként
felmutatta kinyújtott hüvelykujját. Azután elindult a part felé.
Hellen csak akkor indította be a gépet, amikor Lars kiért a
vízből. A hidroplánt a víz fölé húzta, felemelkedett, és egy
kanyart téve továbbrepült. Látta, ahogy Lars lenn áll a parton
és felnéz. Integetett, és nagyon magányosnak tűnt. Hellen
azután elfordította tekintetét, és visszarepült a civilizációba.
 41

 
Linn végül mégis kivánszorgott a teraszra, mert már nagyon
fel akart kelni az ágyból. Még rendkívül gyenge volt, és
nehezére esett leülni az egyik nyugágyra. Kérésére egy
szobalány párnát és takarót hozott neki.
Linn megvetette magát gyengesége miatt. Semmi nem állt
helyre! Az elhalasztott esküvő, a kavargó érzelmei, és
mindennek tetejébe még a fejében lévő gondolatokat sem
sikerült megfelelően elrendezni, mert ostoba szíve mindenben,
ami jó és észszerű volt, keresztülhúzta számításait. Mivel
amikor nem kellett volna, túl sebesen kalapált, amikor pedig
pulzusának kissé fel kellett volna gyorsulnia, csak mérsékelt
tempóban és teljesen nyugodtan dobogott. Mint most, mikor
Erik a lépcsőn át feljött a teraszra egy hatalmas virágcsokorral
a kezében.
– Szia, kicsim, hogy érzed magad? – kérdezte komolyan.
Fölé hajolt, gyengéden szájon csókolta, majd vizsgálódva
figyelte az arcát. – Mindenesetre már sokkal jobban nézel ki.
Linn befelé figyelt. Semmi bizsergés, és a szívverését is alig
érezte, annyira szabályos volt, ha pedig most állna, legfeljebb
az átélt betegség miatt remegne a lába.
Szelíden megsimította ujjával a csokor egyik virágát.
– Milyen szép! Nagyon köszönöm.
Erik kihozott bentről egy vázát, és beletette a csokrot.
– Sajnálom, hogy mindent összezavartam – szabadkozott
Linn. – Csak össze kellett volna szednem magam. Legalább fél
órára. Hiszen Munthe lelkész úr gyorsan összeadott volna
minket nagy ceremónia nélkül is.
 Akkor az összes gondolat, ami a fejében kavargott, az a
furcsa érzés a gyomrában, amely mindig megjelent, amint
meglátta Larst, már nem számítana. Ha meglett volna az
esküvő, végre abbahagyhatta volna a töprengést.
– Vendégek nélkül? Ünneplés nélkül? – Erik hitetlenkedve
nézett rá, és megrázta a fejét. – Sajnáltam volna, hiszen mindig
nagy esküvőre vágytál. Egyszerűen keresünk majd egy új
időpontot, aztán úgy ünneplünk, ahogy azt elképzelted. Ne
aggódj, minden rendben lesz.
Milyen kedves és gondoskodó volt! Megérdemelte, hogy
teljes szívből szeressék. Legalábbis jobban, mint ahogy ő
pillanatnyilag szeretni tudta. De sikerülne újra, ha egy kicsit
megerőltetné magát.
Linn tekintete találkozott Erikével. Őt fürkészte?
– Senki sem sürget minket – mondta egészen úgy, mintha
valóban tudta volna, mi játszódik le benne.
Képtelenség! – nyugtatta magát Linn. Erik nem olvashat a
gondolataiban. – De egy szerelmes férfi megérzésével tudni fogja,
hogy nem ugyanazt az érzést táplálod felé! Ott volt megint az az
undok kis hang mélyen a tudatában, amelyet nem lehetett
elhallgattatni, de megpróbálta figyelmen kívül hagyni.
– Még szerencse, hogy a sok munkád miatt csak novemberre
terveztük a nászutat – jegyezte meg Linn.
Erik a virágcsokorral teli vázát a nyugágy melletti kis
asztalra tette, és megsimogatta a lány haját.
– Tegnap egyébként a cégnél voltam Larsszal – mondta Erik.
Lars. Épp ő. Ő volt az utolsó ember, akiről most beszélni
akart.
– És? – Ennél az egy szónál többet nem tudott kibökni.
Szerencsére Eriknek láthatólag nem tűnt fel. Az arca most
gondterhelt volt.
– Annyira szerettem volna, hogy egy kicsit jobban
lelkesedjen. Lenyűgözte, hogy mi lett a cégből, és azt hiszem,
hogy ezt őszintén gondolta, de különösebben nem érdeklődött
a vállalkozás iránt, pedig a fele az övé.
 – Sajnálom – mondta Linn halkan, és remélte, hogy ezután
nem esik több szó Larsról. – Hiszen tudom, mennyire örültél a
visszatérésének.
Erik lassan megrázta a fejét.
– Lars tegnap megfogalmazta, hogy ez nem visszatérés.
Nyilvánvalóan nincs semmi, ami őt itt tarthatja.
Nincs semmi, ami őt itt tarthatja!
Olyan volt ez, mint egy arculcsapás. Már akkoriban sem volt
semmi, ami itt tarthatta, és ez nyilvánvalóan nem változott.
Linn nem számított rá, hogy ez megint ennyire fájhat, és
minden erejét latba vetette, hogy egyáltalán meg tudjon
szólalni.
– Igen – bólintott, és megpróbálta fegyelmezni a hangját. –
Lars már csak ilyen.
– Így van – hajolt hozzá Erik, és megcsókolta. – Mennem
kell. Később találkozunk.
Egy pillanat múlva ismét egyedül volt, és ugyanúgy érezte
magát. Nem, helyesbített gondolatban. Magányos volt, és
nagyon-nagyon boldogtalan.
 42

 
Linn valahogy megváltozott. Legalábbis más volt, mint
egyébként. Tisztán érezte, hogy megpróbál valamit eljátszani
neki, és úgy tenni, mintha minden olyan lenne, mint rendesen.
Erik elgondolkodott a változás okán, de nem tudott rá
egyértelmű magyarázatot adni. A megbetegedése vagy a
szerencsétlen körülmények miatt lehetett?
Valóban Lars visszatérése zavarta meg, vagy sokkal inkább a
vele töltött boldog idők emléke?
Eriknek fogalma sem volt róla. Végül feltette magának a
kérdést, hogy esetleg nem csupán ő volt-e az oka, és egyáltalán
nem Linn. Lehetséges, hogy éppen ő érzékelte hirtelen
másképp a történéseket?
Benne is megváltozott valami, és ez nem csak az öccse
visszatérésével állt összefüggésben. Mióta először
megpillantotta a csónakból Hellent, ahogy a stégen állt, és a nő
viszonozta a pillantását, azóta valami megváltozott. Minden
más lett…
Mobiljának csörgésére ocsúdott fel gondolataiból. A vonal
másik végén Kalle zaklatott hangja szólalt meg.
– Szia, Kalle, mi újság? Épp úton vagyok Paul Warborghoz.
– Erik, azonnal jönnöd kell! – kiáltotta barátja idegesen.
– De hát mi történt? – nyugtalankodott Erik. Kalle hangja
nagyon izgatottnak tűnt, ami szokatlan volt tőle. Barátja
általában még a kényes helyzetekben is higgadt maradt, és ez
volt az egyik olyan szempont, ami miatt alkalmas volt
építésvezetőnek.
 – Nils építkezésén vagyok. Itt van a rendőrség. Ide kell
jönnöd. Azonnal! – kiáltotta Kalle sürgetve.
– Kalle, nem tudnád egyszerűen elmondani, miről van szó?
– Én sem tudom pontosan, de itt minden építési munkát
leállítottak, és beszélni akarnak veled.
Erik fejében kavarogtak a gondolatok. Nem értette, mit
akarnak tőle a rendőrök, csak annyi volt biztos, hogy a helyzet
komoly.
– Rendben, Kalle – válaszolta. – Azonnal visszafordulok,
legkésőbb fél óra múlva ott leszek.
Ha Kalle néhány perccel korábban hívja, motorcsónakkal
megy. De ha most újra hazaindul, hogy átszálljon az autóból a
csónakba, az tovább tart, mintha azonnal megfordul, és
egyenesen Norrtäljébe hajt.
Útközben felhívta Paul Warborgot, és lemondta a találkozót.
– Kár – mondta Paul. – Ezt az időpontot külön neked
szabadítottam fel, és egy másik ügyfelet későbbre tettem át
ezért.
Ez jellemző Paulra, nagyzol, mint mindig. Erik ennek
ellenére barátságos maradt.
– Őszintén sajnálom, de sürgősen az építkezésre kell
mennem. Valami probléma merült fel.
– Remélhetőleg semmi komoly – válaszolta Paul, de Erik
valósággal hallotta a mosolyt a hangjában.
– Én is így gondolom – mondta erőltetett nyugalommal. Erik
nem említette a rendőröket, mert Paul nemcsak kérkedett,
hanem a kárörömét is szerette nyíltan kimutatni, amikor más
cégek bajba kerültek. Azután haszonra tett szert a
veszteségükből, és végül jelentősen bővítette cégét az utóbbi
években azzal, hogy váratlanul fizetésképtelenné vált
vállalatokat vásárolt fel.
– Tájékoztass majd – mondta Paul, amikor Erik búcsúzni
akart tőle.
– Megteszem – mondta Erik, bár egyáltalán nem állt
szándékában.
 Kicsit erősebben rálépett a gázpedálra, és egy
örökkévalóságnak tűnt, amíg végre elérte az építkezést.
A területet lezárták, három rendőrautó állt az építkezéshez
vezető bekötőútnál. Erik leparkolta előtte az autót, és
meglepetten figyelt fel az egyik farakásnál egy tisztre, aki
mintha valamit lekapart volna onnan, amit azután apró
műanyag zacskóba rakott.
Vajon mit csinált ott? Erik Kallét keresve körülnézett, és
felfedezte egy kicsit arrébb egy építőmunkással és Nilsszel
együtt, aki rövidesen bement a házba. Erik felsóhajtott.
Nilsnek nyilvánvalóan éppen ma támadt az az ötlete, hogy
megnézze, hogy halad a munka, és belecsöppent abba, ami
történt.
Nilst még csak-csak megnyugtathatja, elvégre évek óta
ismerik egymást. Kalle viszont nyilvánvalóan nagyon izgatott
volt. Hevesen vitatkozott egy hosszú, világos kabátos férfival.
– A homlokzatot még le kell takarni, hogy ne essen be az eső
– hallotta Erik, ahogy beszél.
A férfi megrázta a fejét, és mondott valamit, amit Erik nem
értett. Közelebb lépett és bemutatkozott.
– Üdvözlöm, Erik Torberg vagyok. Mi történt itt
tulajdonképpen?
– Bengt Stenlund nyomozó – mormogott a világos kabátos
férfi. Szabályosra vágott frizurájával, keskeny, összepréselt
ajkával és testtartásával pontosan megfelelt a tévében látott
felügyelőtípusnak, villant át Erik agyán.
Stenlund keze mintha a kabátzsebében ragadt volna, nem
húzta ki még az üdvözléshez sem.
– Feljelentést tettek Ön ellen – tájékoztatta a nyomozó. –
Állítólag tiltott favédő szerrel kezelt fát dolgoz fel.
– Tessék?! – csattant fel Erik. – Ki állít ilyen ostobaságot? –
Kérdő pillantást vetett Kalléra, de ő csak megvonta a vállát.
– Csak remélni tudom, hogy tévedésről van szó – szólt közbe
haragosan Nils. – A jövő hónap elején akarjuk elindítani a
beköltözést.
 – Természetesen tévedés. – Erik mélyen a szemébe nézett. –
Ismersz engem, Nils. Tudnod kell, hogy milyen fontosnak
tartom a természetes építőanyagokat. Nem használunk tiltott
szereket a fa kezelésére. – Újra a nyomozóhoz fordult. – Ki
tette ezt a feljelentést?
– Sajnálom, erről semmilyen felvilágosítást nem adhatok.
Azért vagyunk itt, hogy kivizsgáljuk, az állítás megfelel-e a
valóságnak. Ehhez mintát veszünk a faanyagból, azután
elemeztetjük. Amíg az eredmények nem érkeznek meg, itt le
kell állítani a munkákat. Ez egyébként az egész vállalkozására
vonatkozik. Minden munkát le kell állítani, egyetlen darab fa
sem hagyja el a cég területét, főleg nem feldolgozva.
– Ez nem fog menni – rázta meg a fejét Erik rémülten. –
Szállítási határidőink vannak. Az ügyfeleink kártérítést
követelhetnek, ha nem készülünk el a megállapodott
határidőre.
– Pontosan – bólintott Nils is, ahogy meglátta Erik
rémületét. – Szerződéseket írtunk alá, és idejében el akarjuk
indítani a beköltözést.
A nyomozó figyelmen kívül hagyta Nils megjegyzését, és
kifejezetten Erikhez intézte szavait.
– Ön nyilvánvalóan nem érti a helyzet komolyságát. Ha
kiderül, hogy valóban tiltott szerrel kezelt fát dolgozott fel, az
nemcsak az egészségre különösen ártalmas anyagok
használata miatt von maga után büntetőeljárást, hanem a
cégét is bezárják.
Egészségre különösen ártalmas anyagok! Büntetőeljárás!
Cégbezárás!
Erik szeme előtt lejátszódtak a következmények. Nem, ez
mégsem lehet igaz! Itt csakis félreértésről lehet szó, más
lehetőség nem volt. Erik érezte, ahogy a harag egyre nő benne.
Még soha nem használt mérgező anyagokat, és természetesen
nem is fog. Az udvarán lévő fa rendben volt, afelől nem volt
kétsége. Mit képzel magáról ez a nyomozó, hogy így
rágalmazza őt?
 – Ez így nem mehet tovább! – fakadt ki hevesen. – Hívom az
ügyvédemet. Még hallani fog felőlem.
A nyomozó ezúttal kivette a kezét a zsebéből, és fel emelte,
mintha azt jelezné, hogy ez őt nem érdekli különösebben.
Nem, te csak végezd a munkád, és ne aggódj a következmények
miatt. Ha közben egzisztenciák vesznek el, az nem a te hibád –
gondolta Erik, és nagyot nyelt.

* * *

Stenlund nyomozó megkérdezte munkatársaitól, hogy

végeztek-e a mintavétellel. Igenlő választ kapott, erre
köszönés nélkül elindult a rendőrautók felé. Erik
felülkerekedett az érzésen, hogy utánaszóljon, helyette inkább
Nilshez fordult. Először meg kellett nyugtatnia az ügyfeleit,
aztán foglalkozhatott minden mással.
– Menj haza, Nils – mondta a lehető legnyugodtabban. – Itt
most semmi mást nem tehetünk.
– Menj haza… menj haza – visszhangozta Nils idegesen. –
Istenem, te könnyen beszélsz. Már felmondtam a norrtäljei
lakásunkat, és a tulajdonos új bérlőnek adta ki. Ha nem tudunk
időben beköltözni ide, akkor a családommal az utcára kerülök.
– Nem fogsz az utcára kerülni – mondta Erik határozott
hangon. – A szavamat adom neked. És most menj.
Nils nem tűnt teljesen meggyőzöttnek, de bólintott, és Erik
megkönnyebbülésére valóban elindult hazafelé.
Erik megvárta, míg Nils hallótávolságon kívülre kerül,
mielőtt Kalléhoz fordult:
– Ki csinál ilyesmit? Ki az, aki alaptalanul képes feljelenteni
minket?
Kalle vállat vont.
– Most akkor mit csinálunk?
Erik a fejét csóválta. Zavart volt, és végtelenül
tehetetlennek érezte magát.
Kalle megveregette a vállát.
 – Gyere, menjünk vissza a céghez. Felhívod az ügyvédedet,
aztán meglátjuk – mondta halkan.
Pontosan, az ügyvédjét akarta felhívni. Erik örült, hogy
Kalle mellette volt.
– Jó, hogy itt vagy – mondta hálásan.
Tulajdonképpen Larsnak kellett volna itt lennie, és
tulajdonostársként átélni vele ezt a helyzetet. Erik nyilalló
fájdalmat érzett, és nagy léptekkel az autóhoz indult.
 43

 
A szobát az ő illata töltötte be. Az enyhén fanyar arcszesz, amit
már korábban is használt.
Linn nem bírta tovább a teraszon. Minél jobban érezte
magát, annál többet unatkozott, és a heverészés soha nem volt
az erőssége. Ezenkívül magának is be kellett vallania, hogy
nyughatatlan gondolatai elől menekült.
Linn teljesen egyedül volt a házban. Anyja Norrtäljébe
utazott, a szobalányok aznapra végeztek, Larsról pedig úgy
tudta, hogy reggel hátizsákostul elment a házból, és csak
néhány nap múlva jön vissza. Linn egy darabig a házban
járkált, hogy elterelje figyelmét, de végül nem tudott ellenállni
a kísértésnek, és belépett Lars szobájába.
Amit itt csinált, az nem volt helyes. Nem volt joga Lars
holmija közt kutakodni.
De hisz valójában nem is ezt csinálom, egyszerűen csak itt
akarok… – mentegette magát.
Na igen, tulajdonképpen mit akar ő itt? A közelében lenni,
ha testileg nem is, legalább azzal, hogy a szobájában van? Itt
mindenesetre különösen erősen érezte a jelenlétét.
Beengedni az emlékeket, amelyek fájdalmasan szépek
voltak?
Linn nagyon is jól tudta, hogy ezekkel a gondolatokkal és
érzésekkel, amelyeket olyan szívesen száműzött volna, csak
kínozza magát, hiszen továbbra is erősen eltökélt volt abban,
hogy hozzámegy Erikhez.
Erik a megfelelő férfi! Erik hűséges és állhatatos! Ő az igazi…
Akkor miért nem érezte így?
 Linn felemelte a könyvet, amelyet Lars az ablak alatti
asztalra tett. Amikor felütötte, egy fénykép esett ki belőle.
Linn meglepetten meredt az arcképére. Egy boldog arcot látott
abból az időből, amely számára végtelen távolinak tűnt.
Amelyet soha nem tudott visszahozni, éppúgy, mint ahogy
valószínűleg az akkor érzett boldogságát sem. Miért volt még
mindig nála ez a fotó? Nyilván elkísérte a világ körüli útján.
Miért volt még mindig nála? Mit jelentett a számára?
Szeret engem, valószínűleg azóta is szeret – villant át az agyán.
Ez a felismerés teljes erővel hatott rá, és vele együtt az a
fájdalom is, hogy még ez a szerelem sem volt elég ahhoz, hogy
vele maradjon.
Lars elment, és most váratlanul tudatosult benne, hogy soha
nem volt képes nem szeretni a férfit. Elnyomta magában Lars
iránti szerelmét, de soha nem tudta kioltani – ezt ebben a
pillanatban beismerte. Az érzés elsöprő volt, és egy pillanatra
elakadt a lélegzete.
Ekkor megcsörrent a mobiltelefon az ablak alatti kis
asztalon. Mintha rajtakapták volna, összerezzent. Ösztönösen
odanyúlt, és felvette a telefont.
– Linn? – hallotta Erik erősen meghökkent hangját.
– Igen, én… én… – Kétségbeesetten nézett körül. Hogy
kellene megmagyaráznia, hogy pont ő tartja a kezében Lars
telefonját?
– Épp Lars szobájában voltam, amikor csörgött a mobilja.
A pokolba, és mivel kellene indokolnia az itt-tartózkodását?
– Az ablak! – bökte ki Linn. – Az ablak nyitva volt, és be
akartam zárni.
Nem tudott jól hazudni, és a hebegése biztosan gyanút kelt
Erikben.
– Akkor a mobilját sem vitte magával – hallotta Eriket. – A
fenébe is!
Linn megkönnyebbülése amiatt, hogy Erik nyilvánvalóan
nem vette észre nyugtalanságát, azonnal bűntudattal párosult.
Mivel hangja elárulta, hogy Erik mennyire felindult.
 – Erik, mi történt? Olyan idegesnek tűnsz! – próbált rá-
figyelni Linn.
– Minden rendben – válaszolta, de Linn már elég jól ismerte
ahhoz, hogy tudja, ez egyáltalán nem igaz.
– Van egy kis problémánk a cégnél – folytatta Erik –, és
ezért akartam beszélni Larsszal röviden. Elvégre a cég
felerészben az övé, és egyszer már ő is foglalkozhatna vele.
A hangjából elfojtott harag érződött. Linn mondani akart
valamit, de Erik megelőzte.
– Linn, bocsáss meg, kérlek, de sürgősen el kell intéznem
valamit. Ne aggódj, és jól pihend ki magad. – Ezzel befejezte a
beszélgetést.
Linn letette a telefont, és visszarakta a mobilt az asztalra,
majd lassan kiment a szobából. Az ajtóból még egyszer
visszanézett, és nem tudta megakadályozni, hogy egy
könnycsepp gördüljön ki a szeme sarkából, de egy hirtelen
mozdulattal letörölte. Eleget sírt már. A múlt mögötte volt, és
most jött el az ideje annak, hogy végre a jövőbe tekintsen. Ezt a
mélyen benne rejlő érzést, a Lars iránti szerelmét nem tudta
elnyomni, valószínűleg soha nem is lesz képes rá. De nem
hagyhatta, hogy ezzel megsebezze azt az embert, aki az utóbbi
években mellette állt: Eriket.
Linn elszántan bólintott. Most Erik volt az a férfi, aki
mellette állt. Gondolatait arra a férfira összpontosította, akivel
még mindig össze akart házasodni, és hirtelen megértette,
hogy bajban van. Valami nem volt rendben Erikkel, vagy
sokkal inkább a céggel. Kis problémáról beszélt, de már a tény
is, hogy megemlítette, szokatlan volt. Emellett a hangja másról
árulkodott.
Linn berántotta maga mögött az ajtót. Szilárdan
elhatározta, hogy soha nem néz vissza. Eriknek most szüksége
volt rá, és csak ez számított.
 44

 
Erik alig fejezte be a beszélgetést, amikor a titkárnője belépett
az irodájába.
– Martens ügyvéd úr a családjával nyaralni ment. Az
ügyvédi iroda jelenleg zárva tart, csak az üzenetrögzítő
működik.
– Remek! – vágta rá Erik. Maga is hallotta, milyen cinikusan
cseng a hangja. Mintha minden összeesküdött volna ellene.
– És most? – Kalle, aki az ablakon át figyelte, ahogyan a
dolgozók félbehagyják a munkát, és megkezdik
kényszerszabadságukat, megfordult, és aggódó arccal mellé
lépett.
– Miért nem viszi magával az öcsém a mobilját, ha már
egyszer el kellett tűnnie? – Erik egyszerre volt dühös és
kétségbeesett.
Kalle vállat vont, arckifejezése ugyanolyan tehetetlennek
tűnt, mint ahogy Erik is érezte magát.
– Lássuk csak – mondta Erik vontatottan. – Hogy is volt
azzal a prófétával, aki nem akart a hegyhez menni?
– Mit akarsz tenni?
– Sürgősen szükségünk van egy ügyvédre, de a cég ügyvédje
szabadságon van. – Erik arcán fanyar fintor jelent meg. – De
akkor miért van jogász a családban?
– Egy jogász, aki szemmel láthatóan épp nem elérhető –
válaszolta Kalle.
– Ezzel újra a prófétánál lennénk… – Erik egy számot
keresett a mobilja telefonkönyvében. – Tudom, hol van Lars, és
most magam megyek oda érte.
 45

 
Lara egy futármegbízással Uppsalába ment, és még nem tért
vissza, amikor Hellen leszállt a hidroplánnal. Odaerősítette a
gépet, és egyenesen a kisboltba indult, ami alig fél kilométerre
volt Lara házától.
Élvezte a sétát, mélyen beszívta a sós levegőt, és tekintetét
végigjáratta a tájon. Jobbra volt a fjord csillogó, enyhén fodros
hullámokkal. Fehér vitorlás hajók repültek a vízen dagadó
vitorlákkal. A levegőben érezni lehetett a nyár, a napsütés és a
só illatát. Balra rétek és mezők terültek el, és egészen távol a
horizonton sűrű erdők olvadtak egyetlen zöld felületté a kék
éggel összeérve.
Elhaladt egy-két magányos ház mellett, valamennyi faluni
vörösre{1} volt festve, akárcsak a Laráé, elkülönülő fehér
spalettákkal, az előkertben pedig tarka virágok virítottak.
Olyan szép volt itt! Hellen azon kapta magát, hogy teljesen
el tudná képzelni az életét ezen a vidéken. Szerette a
természetet, és itt tényleg minden volt, amit csak kívánhatott:
víz, erdők, álomszerű táj, ameddig a szem ellátott, és kedves
emberek.
Természetesen szerette Stockholmot. Már kislányként is azt
kívánta, hogy ott élhessen. A nagyvilági fővárosban, amely
soha nem aludt. Stockholm minden nevezetességével, a sok
eseménnyel, nyüzsgéssel, a vízi utakkal, amelyek tizennégy
szigetre osztották a várost, már akkor a világ legélhetőbb
helyének tűnt neki. De most itt, Norrtäljében rájött, hogy még
sok mindent őriz magában abból a gyermekből, aki vidéken
nőtt fel. Talán ezért is érezte magát itt olyan otthonosan.
Ezenkívül ott volt Lara is, akivel szoros barátság fűzte össze, és
azok az emberek, akiknek a közelében jól érezte magát, mindig
is fontosak voltak számára.
Hellen elhatározta, hogy estére főzni fog valamit, amivel
meglepi Larát. Köszönetképpen, amiért felajánlotta neki ezt az
állást, és egy kicsit azért is, hogy elterelje barátnője figyelmét.
Lara valójában nem tűnt boldogtalannak, de a Magnusszal
töltött éjszaka óta valahogy más volt.
Hellen nem tudta pontosan, hogy is értelmezze barátnője
lelkiállapotát. Lara egész egyszerűen nem akart erről beszélni,
kitért előle minden alkalommal, amikor Hellen erre a témára
terelte a beszélgetést. Hellen tiszteletben tartotta ezt a
kívánságát, és nem tett fel további kérdéseket – ha Lara
beszélni akar róla, biztosan magától rá fog térni.
A kisboltban gyorsan rátalált arra, amit keresett. Gustav, az
üzlet tulajdonosa, aki egyben szenvedélyes horgász is volt,
friss lazacpisztrángot ajánlott neki. Hellen megvette, mert volt
egy remek töltöttlazacpisztráng-receptje, és már alig várta a
főzést. Desszertként pedig palacsintatortát kínál majd bogyós
gyümölcsökkel.
Kifizette, amit vásárolt, váltott még néhány kedves szót
Gustavval, majd vidáman hazaindult.
Már távolról látta, hogy mindkét gép ott ringatózik a vízen.
Lara tehát visszatért. Hellen felgyorsította lépteit a szélesre
tárt teraszajtó felé.
– Lara, megjöttem! – kiáltotta hangosan. – Bevásároltam, és
ma este én fogok főzni.
– És mi lesz a vacsora?
Hellen ijedten összerezzent, és rögtön megállt. Torsten
lépett elő egy fatörzs mögül, és ránevetett.
– Torsten, mit keresel itt? – kiáltotta meglepetten.
– Hallottál már valamit a vágyakozásról? – ugratta a férfi.
Ahogy Torsten közelebb lépett, Hellen a fűre tette a
bevásárlószatyrot, és megölelte. Ismerős volt az érintése,
ismerős az illata is, Hellennek hirtelen mégis az az érzése
támadt, hogy egy idegent tart a karjaiban.
Futólag megcsókolta, ami láthatólag zavarta Torstent,
azután ismét kibontakozott az öleléséből.
– De hiszen azt mondtad, hogy a következő négy hétben
nem lesz szabadnapod. – Hellen zavarban volt. Úgy érezte,
nem örül annyira, amennyire tulajdonképpen kellene, és
megpróbálta palástolni bizonytalanságát.
– El tudtam cserélni a szolgálatot – felelte a férfi, és közben
olyan tekintettel nézett rá, ami kellemetlen érzést keltett
Hellenben. Olyan vizslató, annyira más…
– Úgy gondoltam, egész kellemes lenne egy-két nap veled
vidéken – folytatta Torsten.
– Miért nem hívtál fel előtte? – kérdezte Hellen, és maga is
meglepődött szemrehányó hangvételén.
Változtatott volna valamin, ha korábban tudott volna a férfi
érkezéséről? Hellen zavartan szembesült vele, hogy
valószínűleg megpróbálta volna lebeszélni a szándékáról.
– És tegyem tönkre a kedves meglepetést? – szakította félbe
gondolatait Torsten. Még mindig mosolyogva megrázta a fejét,
de a tekintetében volt valami más is, amit nehezen lehetett
értelmezni. – Jól nézel ki – folytatta. – Úgy tűnik, jót tesz neked
a röpködés a játék repülőn.
– Igen – bólintott Hellen, bár bosszantotta a férfi lekezelő
hangneme.
– Élvezet ezekkel a gépekkel repülni. Legalább itt még van
teendő a repülőn. Nem úgy, mint a nagy gépeken – tette hozzá,
mert nem bírta magába fojtani –, ahol a fedélzeti számítógép
elvégzi a munka nagy részét.
– Aha – mondta Torsten jelentőségteljesen. – Ez azt jelenti,
hogy már nem akarsz nagy gépen repülni?
Hellen nem szólt semmit, csak ráemelte tekintetét. Úgy
érezte, tetten érték, mert ha sok mindent kétségbe vont is, a
legfőbb karriercélja eddig vitathatatlan volt.
És most? Egyszerre minden más lett?
 Úgy tűnt, Torsten nem vette észre a bizonytalanságát.
Kihúzott egy borítékot a zakója belső zsebéből, és meglengette
Hellen orra előtt.
– Magammal hoztam a postádat.
Hellen felismerte a borítékon a ScanAm logóját, és kitépte a
férfi kezéből. Remegő ujjal bontotta fel a ragasztószalagot, és
kihúzta a levelet.
– Ó, istenem! – tört ki belőle, miután elolvasta. – Ó,
istenem… ó, istenem…
Torsten nyakába borult, majd elengedte, ujjongott, és
ezúttal ő lengette meg a levelet a férfi orra előtt.
– Megcsináltam! – kiabálta. – Tényleg megcsináltam!
Másodpilóta vagyok! Tényleg megcsináltam!
Hellen nem tudta felfogni. Még egyszer átfutotta a levelet,
és ebben a pillanatban újra egészen biztos volt benne, hogy
semmi mást nem akar, csak nagy utasszállító géppel repülni.
– Szívből gratulálok – mondta Torsten, és közben olyan
önelégülten nézett, mintha ez egyes-egyedül az ő érdeme
volna.
Hellen úgy sejtette, hogy a férfi örült, sőt talán
megkönnyebbült, hogy Hellen belátható időn belül újra
visszatér Stockholmba.
Talán attól tartott, hogy Hellen örökre itt marad, ha nem
kapja meg az állást a ScanAmnél?
Örökre itt maradt volna?
Hellen nem akart gondolkodni rajta. Ebben az esetben a sors
eldöntötte és kijelölte az irányt.
– Még csak pezsgőm sincs, hogy megünnepeljük – mondta
Hellen.
– Meghívlak vacsorázni – javasolta Torsten. – Keresünk egy
elegáns éttermet, és ott annyi pezsgőt kapsz, amennyit meg
bírsz inni.
– Igen, de Lara…? – Hellen lelkiismeret-furdalást érzett,
ahogy a barátnőjére gondolt. – Hiszen ma neki akartam főzni.
 Azonkívül nem szívesen hagyom magára Larát – tette hozzá
gondolatban. Azt a lehetőséget pedig, hogy a férfival sem akar
egy luxusétteremben meghitten vacsorázni, figyelmen kívül
hagyta.
– Akkor is főzhetsz még Larának, amikor újra elmegyek –
mondta a férfi értetlenül.
Mintha ez lett volna a végszava, Lara abban a pillanatban
kijött a házból.
– Sikerült a meglepetés? – kérdezte Hellent bazsalyogva.
– Te tudtad, hogy jön Torsten? – kérdezte meghökkenve
Hellen.
– Nem, én is elképedtem, amikor váratlanul megállt az ajtó
előtt – mondta Lara. Ismerte Torstent, Stockholmban
találkozott vele, mikor Hellennél járt, és kedvelték egymást.
– Csak nem akartam elvenni tőle a lehetőséget, hogy
meglepjen téged, és először egyedül üdvözöljön – mondta Lara.
– El akartam vinni Hellent vacsorázni, de ő nem akar
magadra hagyni – mondta Torsten Larának.
Ez bosszantotta Hellent. Ő szerette volna ezt elmondani a
barátnőjének, vagy még jobb lett volna, ha Lara velük tart. Így
Larának természetesen nem maradt más választása, mint
megerősíteni, hogy fogadja el Torsten meghívását.
– Még elég sokáig leszel itt, hogy főzhess nekem – mondta
mosolyogva.
– Végül is van mit ünnepelnünk – vágta rá Torsten Hellent
megelőzve.
– Hogyhogy? – Lara kérdő tekintettel nézett hol Hellenre,
hol Torstenre.
– Olvasd el! – nyújtotta át neki Hellen a ScanAm levelét.
– Hiszen ez fantasztikus! – kiáltott fel Lara, miután átfutotta
a levelet, és átölelte Hellent. – Most végre eléred, amit mindig
is akartál: nagy utasszállító repülőgépeket vezetsz majd, és
hamarosan otthon leszel mindenütt a világon. Úgy örülök a
sikerednek!
 Hellen hálásan nézett a barátnőjére. Larának igaza volt,
hamarosan eléri, amit mindig is akart, és utasszállító gépekkel
repül szerte a világon. Otthona azonban ott nem lesz. Otthona,
ahol olyan emberek laknak, akik fontosak a számára. Azok,
akiket szállít, és akiknek a biztonságáért felelős, végső soron
csak egy arctalan tömeg. Olyan emberek, akiket nem ismer, és
akik nem ismerik őt.
Éjszakánként majd hotelszobákban alszik, napközben pedig
állandóan változó összetételű legénységgel lesz úton. Életének
egyetlen biztos pontja a stockholmi lakás és Torsten lesz…
Elkezdte volna megkérdőjelezni a legnagyobb szakmai
vágyát és a jövőbeli életét?
Hellen csak fél szemmel látta, hogy Larát a mobilján hívják.
Amikor Lara átadta neki a telefont azzal, hogy „Erik Torberg
akar veled beszélni”, a szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy
nemcsak Lara, hanem Torsten is őt nézi, ezért igyekezett olyan
természetesen viselkedni és megszólalni, amennyire csak
lehetséges, és beszélni kezdett.
– Jó napot, Hellen!
– Üdvözlöm, Torberg úr! – Ellenállt a kísértésnek, hogy a
keresztnevén szólítsa, mert ez ártatlanabbul hangzott.
Egyébként mi lett volna gyanús abban, ahogy Erik
Torberggel viselkedett? Eltekintve a saját érzelmi
zűrzavarától, amelynek mindig tudatára ébredt, ha meglátta
Eriket, vagy beszélt vele. Mint ahogy most is.
Erik még a távolságtartó megszólítást sem vette észre.
Szokatlanul idegesnek tűnt.
– Sürgősen el kell mennem az öcsémért Drömsőre. Oda
tudna vinni?
– Nos, tulajdonképpen szerettem volna… – kezdte Hellen, de
Erik a szavába vágott.
– Kérem, ez vészhelyzet.
– Talán Lara el tudja…
Ezúttal Lara szakította félbe azzal, hogy kezével integetni
kezdett, és azt súgta Hellennek:
 – Még el kell repülnöm Iburgért.
– Rendben, elviszem – adta meg magát Hellen. Nem állt
szándékában elküldeni Lara egyik legjobb ügyfelét, nem akarta
Erik Torberget cserben hagyni – viszont akarta látni őt.
– Megfelel, ha fél óra múlva Hardingsholmban találkozunk?
– kérdezte Erik.
– Fél óra múlva – erősítette meg Hellen, és figyelmen kívül
hagyta Torsten bosszús arckifejezését.
– És mi lesz az ünneplésünkkel? – panaszolta Torsten,
miután Hellen befejezte a beszélgetést.
– Holnap még ünnepelhetünk – nyugtatgatta Hellen.
– Holnap már vissza kell mennem.
– Akkor majd egy másik alkalommal. Bármikor
bepótolhatjuk – mondta Hellen higgadtan.
Torsten még mindig bosszúsnak tűnt.
– Sajnálom – mondta Hellen.
– Én is – szólt közbe Lara. – Szívesen átvettem volna ezt a
légi fuvart, de Iburg is nagyon fontos ügyfél, akit most nem
hagyhatok cserben.
– És úgy tűnik, Erik Torberg esetében is sürgős
vészhelyzetről van szó – magyarázta Hellen. – El kell mennie
az öccséért, aki épp Drömsőn van. Nem tudja elérni, mert nem
vitte magával a szigetre a mobiltelefonját.
– Ha másként nem megy, hát jól van. – Torsten sóhajtva
lehajolt, hogy felvegye a bevásárlószatyrot, amelyet Hellen
letett maga mellé. – Akkor ti csak teljesítsétek a megbízásokat,
én pedig megfőzöm a vacsorát hármunknak.
– Egyedül is hagyhatlak benneteket ma este – indítványozta
Lara lelkesen.
– Ostobaság! – legyintett Torsten. – Hellennek igaza van,
bármikor bepótolhatjuk, és ünnepelhetünk kettesben. Szóval,
induljatok lányok, később találkozunk.
Fürkésző pillantást vetett a szatyorra, Hellen pedig gyorsan
elmagyarázta, milyen ételt tervezett. Torsten kitűnő szakács
volt, biztosan sikerülni fog neki.
 Azután Hellen a gépéhez sietett, és amikor felszállt a vízről,
gondolatban már az úti céljánál járt.
 46

 
Semmi esetre sem akarta megvárakoztatni Hellen Reslow-t, ha
már egyszer beleegyezett, hogy még ma Drömsőre repíti őt.
Amikor Erik kilépett a cég épületéből, hallotta, ahogy Kalle
utasításokat ad:
– Az egyes csarnok zárva van. A kettes és a hármas
csarnokot még be kell zárni. Ne aggódjatok, remélhetőleg
folytatjuk majd, hiszen ismeritek Eriket, ő majd elrendezi a
dolgot.
A férfiak morogtak valamit, de mindenkin látszott, hogy a
helyzet miatt nyugtalankodnak. Mindegyiküknek családja volt,
és valószínűleg erősen tartottak attól, hogy a céget csakugyan
bezárják, és elveszítik az állásukat.
Mindenfelé egyenruhás rendőrök szaladgáltak. Ők ügyeltek
arra, hogy semmit ne szállítsanak el a területről, miközben a
helyszínelők mintát vettek.
– Örülök, hogy számíthatok rád – mondta Kallénak.
– Tényleg elrendezed ezt az egészet? – kérdezte Kalle, és
Erik úgy vélte, komoly félelmet lát barátja és legjobb
munkatársa szemében.
– Fel a fejjel, biztosan elintézzük – veregette meg bátorítóan
Kalle vállát. – Hiszen a legjobban te tudod, hogy nem
használunk egészségre ártalmas anyagokat. Minden rendben
lesz.
Kalle mélyet sóhajtott.
– Remélem – mondta halkan.
– Bizakodnunk kell – mosolygott Erik, még akkor is, ha
nehezére esett. Optimizmust kellett sugároznia, az embereinek
erre volt szüksége, és persze saját magának is. – Most
elmegyek Larsért – folytatta, és kinyitotta kocsija ajtaját.
Kalle bólintott, de nagyon lehangoltnak tűnt, és csak rövid
időre emelte fel a kezét, amikor Erik elhajtott. A két rendőr,
aki a cég területéhez vezető bekötőútnál állt, kinyitotta a
kaput és átengedte.
Hardingsholmban Erik egyenesen a stéghez ment, de Edda,
nyilvánvalóan bentről, meglátta.
– Szia, Erik! – kiáltotta neki.
– Szia! – állt meg Erik türelmetlenül. Úgy vélte, messziről
már a hidroplán motorját hallja, amint Hardingsholmhoz
közeledik, ezért sietett.
– Jó, hogy jössz – mondta Edda, amikor odaért. – Feltétlenül
beszélnem kell veled.
– Nem érek rá. – Erik tovább akart menni, de az asszony
visszatartotta.
– Norrtäljében találkoztam Gretével, aki egészen hihetetlen
történetet mesélt nekem. Most pedig tőled akarom megtudni,
hogy mi történt valójában – követelte.
Erik mindkét kezével a hajába túrt.
– Kérlek, Edda, most épp egyáltalán nem érek rá.
De Edda nem engedte el.
– Tényleg igaz, hogy mérgező anyagokat találtak?
– Természetesen nem! – csattant fel Erik. – Feljelentettek
bennünket, és most vizsgálják ki az ügyet.
– És mennyire súlyos a helyzet? – tudakolta Edda.
– Nem tudom, Edda, azért indultam, hogy hazahozzam
Larst. De bízom benne, hogy az ügy hamarosan tisztázódik.
Szóval ne aggódj.
– Ne aggódjak? Jó fej vagy – felelte Edda idegesen.
Erik titkon igazat adott neki. Egész idő alatt azt
mondogatta, hogy mindez csak félreértés, de ezzel nem tudta
megnyugtatni magát.
Azonkívül még mindig ott volt a kérdés, hogy ki jelentette
fel. Ki vádolta ilyesmivel? Nem volt senki a környezetében, aki
erre képes lenne.
– A rendőrség bezárta a cégedet – folytatta Edda. – Azt
rebesgetik, hogy akár le is tartóztathatnak, és akkor azt kéred
tőlem, hogy ne aggódjak?
– Az egész csak találgatás. Néhány nap múlva lekerül a téma
az asztalról – válaszolta Erik, és hangjába több meggyőződést
préselt, mint amennyit valójában érzett.
– És ha mégis van valami a dologban? – motyogta Edda.
Erik bosszúsan ráncolta a homlokát.
– Te tényleg el tudod képzelni rólam, hogy mérgező
anyagokat használok?
Úgy tűnt, a haragja megijesztette Eddát.
– Nem, természetesen nem – felelte az asszony sietve. –
Teljesen egyértelmű, hogy nem szándékoztam ilyet feltételezni
rólad. Ez inkább Linnről szól. A kellemetlen események az
esküvő körül, amely aztán elmaradt, a súlyos ételmérgezés… –
Edda félbehagyta, és Erik keze után nyúlt. – Kérlek, Erik, nem
kellene még semmit sem mondanunk neki erről.
– Ha úgy gondolod – válaszolta Erik nem túl nagy
meggyőződéssel. – Csak attól félek, hogy úgyis megtudja, és
aztán mérges lesz, mert nem mondtuk el neki.
Erik ekkor meghallotta, hogy a repülőgép leszállt a vízre, és
sietett befejezni a beszélgetést.
– Mennem kell, Edda – mondta sürgetően, és elhúzta a
kezét. – Linn egyelőre nem fog megtudni tőlem semmit, de
nem fogok hazudni sem, ha rákérdez. Most mindenekelőtt el
kell mennem Larsért. Sürgősen szükségünk van egy jogászra a
cégnél, és az ügyvédem éppen szabadságon van.
Edda lehangoltan bólintott, és szótlanul hagyta, hogy Erik
elmenjen.
 47

 
Erik Torberg nem volt ott, mikor Hellen vízre szállt, és hagyta
a gépet a stég mellé siklani.
Várt egy pillanatot, de a férfi nem érkezett meg.
Türelmetlenül ránézett az órájára, majd vetett egy pillantást a
mobiltelefonja kijelzőjére, de nem volt nem fogadott hívása a
repülés alatt.
Talán félreértették egymást Erikkel. Talán a házban várt rá,
vagy valami közbejött. Kiszállt a gépből, és felment a lépcsőn a
csónakházhoz. Ahogy befordult, a férfi jött vele szembe.
Aggodalom ült az arcán, a földet bámulva maga elé meredt, és
nem vette észre Hellent, ahogy gyors léptekkel a stég felé
haladt. Majd hirtelen felkapta a fejét, és ragyogó mosoly jelent
meg az arcán, ahogy meglátta a nőt.
Hellent ez mélyen megérintette. Nyilvánvaló volt, hogy
Eriket valami nagyon aggasztotta, végtére is vészhelyzetről
beszélt. Ám hogy így mosolygott már a látványára is, az igazán
meghatotta Hellent.
A szíve nyomban kalapálni kezdett, úgy érezte, a lábából
kimegy minden erő.
Elég ebből! Annyira elképesztő volt, hogy az egész
egyszerűen nem lehetett igaz. Ennek nem is lenne szabad
megtörténnie. Alig ismerte Eriket, ráadásul rég házas lenne, ha
nincs az a borzalmas ételmérgezés.
Torsten pedig rá várt Laránál. A férfi, aki őt a jövőjéhez
kapcsolta, ahogy Hellen is őt. Legalábbis még nemrégiben így
volt, javította ki magát, ugyanis amióta megismerte Erik
Torberget, Torsten végtelenül messze került tőle, és nem csak
a térbeli távolság miatt.
– Jó napot, Erik! – szólalt meg, mielőtt gondolatai
kibogozhatatlanná váltak.
– Jó napot! – válaszolt Erik még mindig mosolyogva. – Egy
kicsit másképp képzeltem el a viszontlátást.
Hellen a szemébe nézett. Örült, hogy a férfi egyáltalán újra
szerette volna látni. Bár legutóbb, amikor eljött
Hardingsholmból, úgy döntött, soha nem tér vissza – és a
zavaros helyzetre való tekintettel jobb is lett volna, ha így tesz.
Ez lesz az utolsó megbízás, amelyet elvállal Torbergnek, így
lesz a legjobb minden érintett számára.
– Igen – felelte, és hallotta, milyen fátyolos a hangja. Te jó
ég, pont úgy viselkedik, mint egy diáklány! Szedd már össze
magad! – figyelmeztette magát, és megköszörülte a torkát. –
Indulhatunk?
– Igen, persze. Nagyon örülök, hogy épp ráért – mondta
Erik.
A férfi hangjából érezhető hála máris elkezdte
megrepeszteni a szakszerű tárgyilagosság falát, amelyet a nő
épp maga köré húzott.
Hellen csendben követte őt a lépcsőn a kikötőbe.
– Nagyon sürgősen beszélnem kell Larsszal – mondta Erik,
amikor megálltak a stégen.
A hangja olyan esdeklő, olyan aggodalmas volt. Hellen
meglepetten nézett fel. Ő, aki általában magabiztosnak és
racionálisnak látszott, most szinte tehetetlennek tűnt. Csak
nagy nehezen tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megölelje
és megvigasztalja a férfit.
– Mi történt? – kérdezte gyengéden.
– Bárcsak tudnám… – Erik elhallgatott, majd mélyet
sóhajtott.
– Lehet, hogy csak egy buta félreértés, de tartok tőle, hogy
több áll a háttérben, és az egészből hatalmas katasztrófa lesz,
ami végül tönkreteszi a céget.
 Hellen nem egészen értette, mire gondol Erik, de
csüggedten leeresztett válla és fáradt tekintete sokat elárult.
– Feljelentettek, mert állítólag tiltott szerrel kezelt fát
használtam – fejtette most ki alaposabban.
Hellen megdöbbent.
– Mégis ki állít ilyet?
Erik vállat vont.
– Fogalmam sincs. Valaki, akinek talán az az érdeke, hogy
csődbe menjek. De most mindenki erről beszél. Még ha
bizonyítani is tudjuk, hogy ártatlanok vagyunk, akkor is nehéz
lesz visszaállítani a hírnevünket.
Hellent mélyen érintette a férfi aggodalma, és minden
erejét be kellett vetnie, hogy ne simítsa végig gyengéden az
arcát.
– Igazán nem könnyű most magának – szólalt meg
komolyan. – Előbb az elmaradt esküvő, most meg ez. Bárcsak
tudnék valahogy segíteni.
– De hát éppen azt teszi – mondta Erik csendesen.
Tekintetük összetalálkozott, Hellen a zsigereiben érezte a férfi
jelenlétét.
– Igaz – válaszolta ugyanolyan csendesen.
Eltartott egy ideig, mire sikerült levenni a férfiról a
tekintetét. Aztán határozottan elfordult, és beszállt a
repülőgépbe. Ahogy a férfi mellé ült, azonnal tapintható lett a
feszültség a kis kabinban, szinte az elviselhetetlenségig
fokozódott.
Hellen abba menekült, amiben a legjobb volt: a repülésbe.
Ahogy a tananyagban, gondolatban végighaladt a lépéseken:
a kijelző ellenőrzésén, a lassú lebegésen a víz felett, a sebesség
növelésén, a gép magasba emelésén…
A levegőben már jobban érezte magát, itt volt igazán
elemében. Erik is megkönnyítette a dolgát. A repülés alatt
végig hallgatott, elmerült a gondolataiban, de Hellen úgy
érezte, hébe-hóba rápillant.
 * * *

Leszállás után Erik egy pillanatig még mozdulatlanul az ülésen

maradt.
– Valóban igaz, hogy a dolgok veszítenek a jelentőségükből
a föld fölött – mondta lassan. – A problémák távolinak tűnnek,
az ember súlytalannak érzi magát.
– Tudom, mire gondol – válaszolta Hellen. Figyelte, ahogy
Erik leveszi a cipőjét és a zokniját, majd elindul a vízen át a
partra. Amikor eltűnt a fák között, Hellen hirtelen nagyon
magányosnak érezte magát. Ugyanakkor lehetősége nyílt arra,
hogy még egyszer komolyan magába nézzen, és megértesse
önmagával, hogy kordában kell tartania az érzéseit.
Fél órát várt, mire Erik újra feltűnt. Egyedül érkezett.
– Nem találom Larst – mondta nyilvánvaló kétségbeeséssel a
hangjában. – Nincs a kunyhóban, és nem válaszol a hívásomra.
Hellen kiszállt a gépből, és megállt a hidroplán talpán. Erik
felmászott mellé.
– Lars! – kiáltotta hangosan. – Lars, hallasz engem?
– Talán nem akarja, hogy megtalálják – mondta ki Hellen,
ami a fejében járt.
– Ez jellemző is lenne rá – mondta Erik keserűen, majd
rögtön újra az öccse nevét kiáltotta hangosan.
– Lars! Lars!
Ám csak a hullámok morajlása és a parti fák leveleit
mozgató szél halk susogása válaszolt.
– A fenébe, Lars, hol vagy? – suttogta Erik kétségbeesetten.
– Lars! – kiáltotta még egyszer hangosan, ám közben
megbotlott, és majdnem lebillent a gép talpáról.
Hellen utánakapott, de ő is elveszítette az egyensúlyát, így
együtt estek be a vízbe.
Esés közben Hellen belekapaszkodott Erikbe, ő pedig
magához szorította. Hellen újra elképesztő erővel érezte azt a
jelenlétet, amit még soha nem tapasztalt férfi közelében.
 A víz sekély volt, de Erik nem engedte el őt, még
szorosabban magához húzta. Hellen látta, hogy a férfi ajka felé
közeledik, arca már nagyon közel volt az övéhez. Nem, ez
egyszerűen nem történhet meg, jelezte elméjének utolsó
tisztán gondolkodó része. Nem engedhet a férfi vonzerejének,
pillantása varázsának…
…majd ajkán érezte a férfi száját, a kezét pedig nedves
hajában. Ahogy a férfi csendesen felsóhajtott, Hellen nem állt
ellen többé, és féktelen szenvedéllyel csókolta vissza…

* * *

– Hahó!
A hangos kiáltás hallatán elengedték egymást. Gyorsan
felálltak, nem mertek egymásra nézni. A következő pillanatban
már meg is jelent Lars a parti fák között.
– Akkor mégis jól hallottam – szólt oda nekik, és
szórakozottan nézett rájuk. – Hát ti mit csináltok itt? És miért
vagytok mindketten csuromvizesek? Csak nem úsztatok idáig?
– kérdezte miközben széles vigyor jelent meg az arcán.
– Nagyon vicces – válaszolta Erik. – Azonnal vissza kell
repülnünk. Szükségem van rád a cégnél, nagy bajban vagyunk.
Átgázolt a vízen a partra, közben elmagyarázta Larsnak, mi
történt az elmúlt órákban. Lars azonnal a kunyhóba indult,
hogy összeszedje a holmiját. Erik csatlakozott hozzá, és
rábeszélte Hellent is, hogy tartson velük, és vegyen magára
valami száraz holmit a kunyhóban.
– A nyári szünet után mindig maradnak ruhadarabok a
szekrényekben – mondta. – Biztosan talál valamit, ami jó Önre.
Hellen bizonytalanul elmosolyodott. A csók után zavarban
volt, elbizonytalanodott, és szerette volna tudni, mi zajlik a
férfiban. Tényleg ennyire nem érintették meg Eriket a
történtek, mint ahogy Larsnak mutatta, vagy csak mesterien
tudta elrejteni az érzéseit?
 Lars figyelmesen hallgatta Erik elbeszélését, és időnként
kérdéseket tett fel.
Hellen meglepetten hallotta, hogy Lars jogász. Soha nem
gondolta volna, hogy egy ilyen ember, mint Lars, épp egy ilyen
száraz szakmát választ. Sehogy sem illett ahhoz a férfihoz, aki
mindent hátrahagyott, és kalandok után indult. Aki
egyértelműen nem vette túl komolyan magát és az életet.
Legalábbis ezt a benyomást keltette benne. Ám lehet, hogy
csak ezt mutatta a külvilág felé. Honnan tudhatná, milyen
mélyen legbelül?
Most egészen más szögből láthatta. Komoly volt, és valóban
érdekelte az ügy, kérdései és megjegyzései szakmai tudásról
tanúskodtak, már amennyire meg tudta ítélni. Hellen hamar
felismerte, hogy a cég komoly bajban van.
Néhány perccel később elérték a kunyhót. Masszív és jóval
nagyobb ház volt, mint azt a kunyhó szó sugallta, mégis
hiányzott belőle a modern civilizáció összes alapvető
vívmánya. Nem volt fürdőszoba, az emberi szükségleteket
hátul egy kis építményben lehetett elvégezni, amelynek az
ajtaját még egy szív is díszítette. Nem volt áram, sem vezetékes
víz. Vizet a ház előtti kútból lehetett venni, amely, ahogy Erik
elmesélte, nyáron rendszerint hűtőként is szolgált.
– Apám egyszerűn beletett minden romlandót egy vödörbe,
és leengedte a kútba. Odalent a víz jéghideg.
– Azért apának nem mindig sikerült mindent vízhatlanra
becsomagolni, mielőtt leengedte volna a vödörrel – egészítette
ki Lars nevetve. – Emlékszel még a sajtra?
– Vagy a vajra, amit anya feltétlenül el akart hozni a
főzéshez? – Most Erik is felnevetett, feszültsége legalább egy
pillanatra eltűnni látszott. Hellen észrevette, hogy a két
testvér most először viselkedik tényleg oldottan egymással. A
régi, boldog idők emléke közelebb hozta őket. Legalábbis
Hellennek ez volt a benyomása.
A hiányzó kényelem ellenére Hellen egy nagy boldog
családot képzelt itt el, akik gondtalanul töltötték a nyári
napokat Drömsőn. Még magát is el tudta képzelni egy ilyen
család részeként…
– Akkor hol találok valami ruhát? – szakította félbe saját
gondolatait.
Lars bevezette egy hálószobába, és a ruhásszekrényre
mutatott.
– Linn biztosan hagyott itt pár dolgot.
Linn. Természetesen ő is volt már itt. Talán Erikkel?
Eltöltöttek itt kettesben néhány romantikus napot és főleg
éjszakát?
Hellen figyelmen kívül hagyta a kellemetlen érzést a
gyomrában, amelyet ez a gondolat váltott ki. Nem volt joga ezt
érezni, Linn-nek viszont minden joga megvolt ahhoz, hogy
Erikkel itt múlassák az időt. Egyszer gyermekeik is lesznek,
akikkel itt töltik majd együtt a nyári szüneteket, ahogy
korábban Lars és Erik szülei tették a fiúkkal. Aztán jön a
rokonság…
Hellen kinyitotta a szekrényajtót. Miért kínozta magát ilyen
gondolatokkal és képekkel?
Zavartan átnézte a szekrényben lévő néhány ruhadarabot,
és talált is egy farmert és egy pólót, amely jó volt rá. Vizes
ruháival az egyik kezében lesietett a földszintre.
A faház alsó szintje egy hatalmas nappaliból és konyhából
állt, az egyik oldalon egy kandallóval, a másikon pedig egy
nagy asztallal, amelyet padok és székek vettek körül. A
helyiséget az ablakokon beáramló fény világította meg,
amelyet a ház körül magasodó fák némileg megszűrtek.
Lars nem volt ott, Erik viszont a konyhában állt, már száraz
ruhákban. Ő is farmert kapott fel, és egy kék inget választott
hozzá.
Vagy csak a nő pillantása tette ragyogóvá?
Ne kezdd újra, Hellen! – korholta magát. Minden erejével
igyekezett távolságot tartani a férfitól, de úgy érezte, teste
minden porcikája hozzá húzza. Nem történhet meg még
egyszer az, ami a vízben. Párkapcsolatban élt, és a világon
semmiért nem tette volna tönkre mások kapcsolatát. Még
akkor sem, ha a másik nő nem lett volna rokonszenves neki. De
kedvelte Linnt, és ettől még rosszabbul érezte magát. Bele sem
mert gondolni, mi történt volna, ha Lars nem kiált. A
gondolattól, hogy Erik öccse hajszál híján leleplezte őket,
szégyenében elvörösödött az arca.
Erik egy lépést tett felé.
– Hellen, én…
Hellen azonban nem tudta meg, mit akart mondani a férfi,
mert ebben a pillanatban megjelent a földszinten Lars,
hátizsákjával a vállán. Úgy tűnt, érzi a feszültséget a
helyiségben. Tekintete fürkészőn vándorolt hol Hellenre, hol
Erikre.
– Történt valami? – tudakolta.
Erik bizonytalanul felnevetett.
– Persze hogy történt valami! Egy csomó minden! A cégünk
veszélyben van.
– Nos, akkor – mondta Lars, majd elindult az ajtóhoz, és
mivel senki sem válaszolt, megfordult: – Mehetünk végre?
Erik bólintott, és elindult utána, Hellen pedig lehajtott fejjel
követte a két férfit.
 48

 
– Sikerült. – A megbízója hangja a vonal másik végén
elégedettnek tűnt.
Ő azonban közel sem volt elégedett.
– Mikor kapom meg a pénzt?
– Ahogy a céget bezárják.
– Egy pillanat, nem erről volt szó – tiltakozott. – Szükségem
van a dohányra a hétvégén. Legkésőbb!
A megbízó gúnyosan felnevetett.
– Azt hiszem, megfeledkeztél róla, hogy én szabom a
feltételeket. Amint a Torberg-Bau bezárt, megkapod a pénzed.
Nagyot nyelt, nem tudta, mit mondjon. Komolyan számított
a pénzre, megígérte Ulrikának a hétvégi kirándulást
Göteborgba. Ha a megbízója nem adja most oda, nem tudja
állni a kiruccanás költségeit.
És valószínűleg Ulrikát is elveszíti.
– A pokolba is, kell a pénz! – üvöltötte dühödten a telefonba.
A megbízója újra csak nevetett.
– Akkor perelj be – vetette oda gúnyosan.
Egyszerre volt melege, és rázta a hideg. Azóta, hogy az
előleget kikövetelte, mondván, hogy addig nem hajlandó
semmit tenni, nem kapott több pénzt. Az előleg arra volt elég,
hogy megvegye Ulrikának a nyakláncot, és álljon néhány
további dolgot, például drága éttermeket, ami a nő számára
nagyon fontos volt. Most teljesen le volt égve, és ha a
megbízója nem hajlandó fizetni, nem volt más lehetősége
pénzt szerezni.
 Ebben a pillanatban megértette, hogy mindent el fog
veszíteni. Egyszerűen mindent! Ezért könyörgőre fogta:
– Mindent végrehajtottam pontosan úgy, ahogy akartad.
Most ne hagyj cserben, kérlek. Legalább egy részét add ide a
pénznek.
– Még átgondolom – közölte a hang, és letette a telefont.
Rettegve nézett a kezében lévő mobilra. A megbízója
egyszerűen lerakta.
 49

 
Linn a két szobalány sustorgásából értesült a hírről, de
pontosabbat ők sem tudtak.
Úgy tűnt, az anyja is tud valamit, hiába állította az
ellenkezőjét. Linn-nek az az érzése támadt, hogy Edda
szándékosan hallgatja el előle az igazságot.
Csak azért, hogy ne zaklassák fel? Akkor ez nem éppen azt
jelenti, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint amire a
szobalányok utaltak?
Valami törvénytelenségről beszéltek, és hogy a rendőrség
egész nap a cégnél volt. Erik nem épp valamilyen problémát
említett?
Linn végül nem bírta tovább. Már érzett magában újra annyi
erőt, hogy egyedül is el mert indulni a céghez. Anyjának
semmit nem mondott, mert Edda biztosan megpróbálta volna
megakadályozni.
Kiosont a házból, és közben egy kicsit újra úgy érezte
magát, mint kamaszkorában, amikor titokban Larsszal
találkozott. Boldogság töltötte el, amikor végre a kis piros
sportkocsiban ült, amelyet Eriktől kapott ajándékba az
eljegyzésük alkalmából.
Kicsivel több mint egy éve történt, de most úgy tűnt neki,
mintha egy másik életben lett volna. Végtelenül távol, mintha
semmi köze nem lenne hozzá.
Útközben Linn átgondolta az elmúlt napok eseményeit. Már
másodjára dőlt dugába minden, amit eltervezett az életével.
Korábban Larsszal, most pedig elmaradt az esküvő Erikkel.
 Talán fel kellene hagynom a tervezéssel, és egyszerűen hagyni,
hogy a dolgok megtörténjenek – gondolta keserű, szarkasztikus
humorral. Gyorsan visszatért azonban a valóságba, amikor a
Torberg-Bauhoz ért.
Már a bejáratnál rendőrautók álltak, és számtalan rendőr
járkált fel-alá a területen. A kapunál az egyikük kemény
hangon arra kérte, hajtson tovább.
Linn mérgesen vonta össze a szemöldökét.
– Engedjen be azonnal – követelte. – Torberg úr
menyasszonya vagyok.
A rendőr előkapta a rádióját, pár lépéssel távolabb sétált, és
egyeztetett valakivel. Rövidesen visszatért, és szó nélkül
kinyitotta a kaput.
Linn behajtott a területre, senki nem háborgatta már.
Ahogy belépett az irodába, meglátta Erik titkárnőjét, Monikát,
aki pulykavörös arccal ült az íróasztalánál, fülére tapasztott
telefonnal. A fiatal nő ingerült hangon beszélt.
– Nem, nem adunk felvilágosítást.
A telefonáló a vonal másik végén makacsnak tűnt.
– Nem tud beszélni Torberg úrral – felelt rá gyorsan Monika
nagyon határozottan, de a jelek szerint a beszélgetőpartner
nem volt elégedett a válasszal.
– Azt mondtam, nem – közölte végül a titkárnő, és dühösen,
elköszönés nélkül lerakta. A telefon szinte azonnal újra
megcsörrent.
Monika rámutatott a készülékre.
– Ez megy egész nap. – Úgy tűnt, elgondolkodott,
válaszoljon-e a hívásra, ám végül felvette a telefont, és
hivatalos hangon szólt bele: – Torberg-Bau, jó napot kívánok. –
Végighallgatta a hívót, majd rövidre zárta a beszélgetést: –
Nem, nem nyilatkozunk. – Újra elköszönés nélkül tette le a
telefont.
– Mi folyik itt? – tudakolta Linn.
A titkárnő asztalán lévő telefon újra csörögni kezdett, de
Monika ezúttal nem vette fel.
 – Én sem tudom pontosan – válaszolta, és tehetetlenül vállat
vont.
– Hol van Erik? – kérdezte Linn.
– Elment az öccséért – felelte Monika. – Martens ügyvéd úr
jelenleg nem érhető el.
– Igaz, hogy a rendőrség bezáratta a céget? – tudakolta Linn.
– Valami ilyesmit mondtak a szobalányok. Óvatosan
fogalmaztak, de ahogy a helyzet kinézett, többnek tűnt
pletykánál.
– Az egész csak félreértés.
Linn megfordult. Erik és Lars lépett be az irodába, és
egyértelműen hallották a kérdését. Linn megrettent, mert még
nem látta Eriket ilyen kimerültnek.
Az egész helyzet félelemmel töltötte el. Egyértelmű volt,
hogy a vállalkozás léte forog kockán, de a bizonytalanság még
jobban nyugtalanította. Minden, amit addig biztosnak gondolt,
széthullani látszott. Erik nem tudná elviselni, ha az apja
öröksége darabjaira hullana, bármi is okozza. Egy dologban
Linn biztos volt: Erik soha nem tett semmi törvénytelent!
– Erik, mondd el végre, mi folyik itt, kérlek – sürgette Linn.
– Mi sem tudjuk pontosan, mi történik – válaszolta Lars Erik
helyett. – De ki fogjuk deríteni.
Fogjuk? Linn meglepődött, hogy többes számot hall Lars
szájából.
– Most azonnal beszélnem kell Stenlund nyomozóval –
folytatta Lars.
Az irodában a hangulat egy csapásra megváltozott, ahogy
egy egyenruhás rendőr és egy hosszú kabátos férfi kopogás
nélkül belépett, miközben Lars még beszélt.
– Stenlund nyomozó vagyok – mutatkozott be a hosszú
kabátos férfi, és rögtön Erikhez fordult. – A vizsgálatok
kiderítették, hogy olyan fát használ, amelyet erősen mérgező
favédő szerrel kezeltek.
– Micsoda ostobaság! – csattant fel Erik. – Ez teljesen kizárt.
 – Márpedig ez a helyzet – válaszolt a nyomozó sztoikus
nyugalommal. – Torberg úr, meg kell kérnem, hogy jöjjön
velem. A továbbiakat az őrsön tisztázzuk.
– Egy pillanat – szólt közbe Lars, és beállt a nyomozó és a
bátyja közé. – Van egyáltalán letartóztatási parancsuk?
Linn visszatartotta a lélegzetét. Tökéletesen megdöbbent
azon, hogy Lars hirtelen közbevágott, és teljesen eltökélten állt
ki a testvére mellett.
Sajnos a nyomozót ez nem hatotta meg.
– És Ön kicsoda?
Lars a nyomozó szemébe nézett szigorú arccal, majd
határozott hangon megszólalt.
– Lars Torberg vagyok, Erik testvére és a cég
társtulajdonosa. Emellett jogász is, és én fogom helyettesíteni
az ügyvédünket a távolléte alatt. Tehát, megmutatná, kérem, a
letartóztatási parancsot?
Egy pillanatig némi bizonytalanság látszott a nyomozó
tekintetében. Az árulkodó arckifejezését azonban gyorsan újra
ráncba szedte.
– Csak ki akarjuk hallgatni a testvérét, Torberg úr. Még nem
tartóztatjuk le.
A két férfi egyenesen egymás arcába nézett.
– Még nem! – tette hozzá jelentőségteljesen a nyomozó, ám a
leplezetlen fenyegetés a szavaiban mintha el sem érte volna
Larst. Linn viszont úgy érezte, mindjárt elájul.
Erik tiltott szereket használt? Képtelenség! És ezért még le
is tartóztatnák? Ez biztos csak egy rémálom, futott át az agyán.
Egy borzasztó rémálom!
– Itt is kihallgathatják a bátyámat – mondta Lars hűvösen. –
És mint az ügyvédje, természetesen én is jelen leszek.
A nyomozó nem ellenkezett.
– Rendben – egyezett bele, majd kérdőn Erik felé fordult. –
Van itt olyan helyiség, ahol zavartalanul beszélhetünk?
Erik az ajtóra mutatott, amely a szomszédos irodájába
vezetett, és nyomban el is indult. Stenlund nyomozó és az
egyenruhás rendőr, aki eddig egy szót sem szólt, követte őt.
Lars is elindult, de Linn előtt megtorpant.
– Menj haza, Linn – mondta halkan. – Itt most nem tudsz
Eriknek segíteni.
Linn bólintott, igyekezett visszatartani a szeme sarkában
felgyülemlő könnyeit.
– Jó, hogy itt vagy – mondta Larsnak, és ujjával röviden
megérintette a férfi kezét. Ezután megfordult, és kiment az
irodából. Ez kétségtelenül túl sok volt egyszerre.
 50

 
Lara teraszán az asztal már meg volt terítve, amikor Hellen
visszaért, ám nagy meglepetésére csak két tányér volt az
asztalon.
– Szia, visszaértem! – mondta hangosan, ahogy belépett a
nyitott ajtón át a házba.
Torsten lépett ki a konyhából, Lara köténye volt rajta,
amely túl szűk és túl rövid volt neki, kezében pedig fakanalat
tartott. Olyan csábító illat terjengett, hogy Hellen szájában
összefutott a nyál. Most eszmélt rá, hogy jó ideje nem evett.
Torsten odalépett hozzá, és szájon csókolta. Hellen alig bírta
megállni, hogy ne taszítsa el magától. Képtelen volt feloldódni
ebben a visszafogottságban az Erikkel váltott csók után.
Azóta nem adódott több lehetőség, hogy beszéljenek Erikkel
a történtekről. Végül elvitte Eriket meg Larst a céghez, és ott
ők elsiettek.
Hellen teljesen megértette…, és mégis csalódott volt. Azon
tűnődött, mit érezhet Erik.
Érzett egyáltalán valamit, jelentett a csók számára bármit?
A visszaúton sem lehetett semmit látni rajta. Talán másképp
lett volna, ha Lars nem ül ott velük a gépen. Nem tudta
biztosan, hogy Erik is érezte-e azt a feszültséget, amit ő. Pedig
tudta, hogy nagyot csalódna benne, ha nem így lenne. Nem
olyan férfinak tűnt, aki eljegyzett egy nőt, és könnyelműen
megcsókol egy másikat. A pillanat intenzitása őt minden
bizonnyal ugyanúgy meglepte és megijesztette, mint Hellent.
Vagy ez csak vágyálom volt? Lehet, hogy a valóságot
eltorzítják a saját érzései?
 Közben nem csak a csók és az a kérdés foglalkoztatta,
hogyan érzi magát Erik. Bűntudata volt Torsten miatt is. Olyan
gyanútlan volt, és boldognak tűnt, hogy végre együtt
tölthettek egy kis időt.
– Valami gond van? – kérdezte most Torsten. Zavartnak
látszott, jó ideje együtt voltak már, és elég jól ismerte a nőt.
Hellennek számolnia kellett azzal, hogy a férfi észre fogja
venni, mi történt, ha nem szedi össze magát.
Hellen megrázta a fejét.
– Elfáradtam, mozgalmas nap volt. És éhes is vagyok –
mondta kitérően. Igyekezett átnézni a férfi válla fölött, és
beleszippantott a levegőbe. – Mindenesetre remek illata van.
– Az íze is remek – állította Torsten. – Ülj ki a teraszra, és
pihenj egy kicsit. Máris hozom az ételt.
Hellen bűntudata elviselhetetlenné vált.
– Micsoda kiszolgálás – mondta mosolyt erőltetve az arcára.
– Egyáltalán nem érdemlem meg ezt a kényeztetést – tette
hozzá halkan.
– Hogyne érdemelnéd meg – ellenkezett Torsten nyomban.
Ha tudnád… Fogalmad sincs, mi történt ma – gondolta Hellen.
Torsten valószínűleg letépné magáról a kötényt, és azonnal
távozna, ha Hellen akár csak egy szóval is megemlítené.
Nem érdemelné meg mégis, hogy megtudja az igazságot?
De mit mondjon neki? „Figyelj, Torsten, megismertem egy
másik férfit, akinek jegyese van, és tulajdonképpen már
házasok is lennének, ha a vendégköszöntő parti estéjén nem
történt volna ételmérgezés. Azt hiszem, beleszerettem ebbe a
férfiba. Nem vagyok teljesen biztos magamban, de olyan érzést
kelt bennem, amilyet veled soha nem éreztem, és persze
csókolóztunk is. És sajnos azt kell hogy mondjam, olyan volt az
a csók, amilyet szintén soha nem tapasztaltam…”
– Valahogy furcsa vagy – szakította félbe a gondolatait
Torsten.
Hellen összerezzent. El kell mondania neki, de minden
szóval megbántaná, és ennyi együtt töltött év után nem vitte
rá a lélek.
Azonkívül nem ezt érdemelte. Nem is csak azért, mert külön
ideutazott, hogy találkozhassanak, hanem még főzött is neki.
– Csak fáradt vagyok, tényleg – tért ki a válasz elől Hellen
újra. – Egyébként hol van Lara? – próbált témát váltani.
– Lara úgy döntött, magunkra hagy minket ma este, hogy
megünnepelhessük a sikeredet – válaszolta Torsten. – Felhívta
egy barátja, és elment hozzá.
– Egy barátja? Milyen barátja? – kapta fel a fejét Hellen.
Torsten vállat vont.
– Nem tudom pontosan – válaszolta –, azt hiszem, Magnus a
neve.
Szóval Magnus! Hellen gondolataiba merülve kisétált, ahogy
Torsten újra megkérte erre.
Micsoda káosz. A barátnője ugyanabba a csapdába esik, neki
pedig olyan gondolatai voltak, amit korábban
elképzelhetetlennek tartott. És ha ez nem lenne elég bonyolult,
még Torsten is ott volt.
Mintha csak megidézte volna gondolataival, megjelent
Torsten, kezében egy tálat egyensúlyozva. Töltött
lazacpisztráng.
Lerakta a lakomát az asztal közepére, meggyújtotta a
gyertyát, amelyet az erős napfény kissé elhalványított, majd
egy adag halat helyezett a nő tányérjára. Mellé főtt burgonya
és párolt zöldség volt.
Ezután magának is szedett, és leült Hellennel szemben.
– Mesélj erről az állásról egy kicsit – kérte a nőt, miközben
bekapta az első falatot.
Hellen is megkóstolta a halat. Nagyon ízletes volt, de
mégsem tudta teljesen élvezni. A gondolatai újra meg újra
elkalandoztak, miközben az ételt piszkálta.
– A hal nem túl finom hidegen – szólalt meg Torsten
hirtelen.
Hellen felnézett, bekapott egy kis falatot, majd fehérbort
kortyolt rá, amelyet Torsten az asztalra helyezett.
 – Ne haragudj – mondta végül. – Ma nem vagyok túl jó
társaság.
Ezúttal Torsten piszkálta az ételt, és másfelé nézve
megszólalt:
– Nem biztos, hogy jó ötlet volt ez a munka Laránál. Tudom,
hogy jó barátnőd, de csak most fejeztél be egy nehéz képzést,
és két hónap múlva kezdesz a ScanAmnél másodpilótaként.
Szerintem jót tenne neked legalább egy kis pihenés előtte.
Utazzunk el, Hellen. Valahova délre. Franciaországba vagy
Olaszországba. Mit szólnál Velencéhez? Mindig is el akartál
oda menni.
Épp Velence, a szerelmesek városa!
– Velence nyáron – mondta Hellen megrázva a fejét. – Túl
meleg van, rengeteg az ember, és drága is! Azonkívül Larát
sem hagyhatom cserben. – Hellen újra megrázta a fejét. –
Egyszerűen nem megy!
Jó ideig hallgattak, csak az evéssel foglalkoztak, majd
Torsten hirtelen megkérdezte:
– Biztos, hogy csak Lara az oka?
Hellen ijedtében majdnem kiejtette a villát a kezéből.
Rámeredt Torstenre, nem tudta, mit válaszoljon. Végül
idegesen felnevetett.
– Nem tudom, mire gondolsz. Mi másért szeretnék itt
maradni? – Hellen körbenézett. – Leszámítva a csodálatos tájat
– mondta, miközben a tájra mutatott.
Viccesnek szeretett volna hangzani, de nem sikerült.
Torsten nem követte a kézmozdulatát a tekintetével, és az
arcán sem jelent meg semmi. Csak ránézett, időközben pedig
letette az evőeszközt a tányérra.
– Torsten – kérlelte –, ne rontsuk el ezt a szép estét.
– Nem rajtam múlik – válaszolt csendesen. – Más vagy, és
szeretném tudni, miért. Talán mégis csak rajtam múlik.
Hellen most sem nézett rá, csak piszkálta a halat.
– Ez… az egész… olyan… bonyolult – mondta hosszú
szüneteket hagyva a szavak között. Torsten magyarázatot várt,
meg is érdemelte volna – azonban Hellen nem tudta elmondani
neki.
Felemelte a fejét, de nem nézett a férfira. Tekintete a
repülőgépre tévedt, majd egy mentő ötlete támadt.
– Lenne kedved repülni velem egyet? – kérdezte. A
levegőben biztonságban és jól érezte magát. A földön
súlyosnak tűnő dolgok ott fenn eltörpültek.
Torsten hosszan nézte a nőt, és Hellen megkönnyebbülésére
végül bólintott.
– Rendben – válaszolta –, menjünk repülni.
 51

 
A férfi felhívta, és kérte, hogy találkozzanak. Lara nem volt
benne biztos, hogy akkor is belement volna, ha Torsten nem
bukkan fel. De így egy kicsit kettesben tudta hagyni őt és
Hellent.
Magnus tulajdonképpen szeretett volna átmenni hozzá, de
Lara nem akarta, így egy kis kávézóban találkoztak a fjordnál,
ahol a világ legfinomabb túrótortáját lehetett kapni, ami csak
túrótorta tésztaalap nélkül.
Magnus már várt rá, amikor ötperces késéssel megérkezett.
Nem vette észre rögtön a nőt, és Larának feltűnt, hogy
nyugtalanul egyik lábáról a másikra áll, közben pedig
folyamatosan a karórájára tekintget. Mintha megérezte volna,
hogy figyelik, egyszer csak a nő irányába nézett. Arca
felragyogott, és tárt karokkal lépett Larához.
– Na, végre! – ölelte meg a nőt. Lara egész testében
megfeszült, de úgy tűnt, a férfi ezt nem veszi észre, és
előrehajolt, hogy szájon csókolja.
Lara elfordította a fejét, így a csók az arcán érte.
Magnus zavarodottnak tűnt, de gyorsan összeszedte magát,
és egy asztalhoz vezette Larát közvetlenül a víz mellett.
Mellettük egy szomorúfűz állt, amelynek ágai a víz felszínét
érintették, és hullámok csapódtak a fűvel benőtt partnak.
Kavicsos ösvény vezetett a réttől a vendéglőig, amely vörös
színével és fehérre festett ablakkereteivel, ajtajaival alig
különbözött a környék többi házától.
Egy kétszárnyas, szélesre tárt hátsó ajtó mutatta az utat a
kávézó belsejébe. A vendéglő is nagyon kellemes volt,
különösen a hatalmas kandallóval, amelyet télen begyújtottak.
Lara érezte, hogy enyhe szomorúság fogja el, ahogy eszébe
jut a tavalyi tél. Sok hó esett, és a hőmérséklet miatt alig
lehetett repülni. Csendes, elmélkedésre való időszak volt.
Gyakran jöttek ebbe a kávézóba Magnusszal, az egyik
asztalnál ülve süteményt ettek, és forró kakaót ittak, miközben
kint havazott. Ez volt a kapcsolatuk legboldogabb időszaka.
Télen még azt gondolta, talán örökre szól a kapcsolatuk.
Alig néhány hónappal később azonban véget ért…
Egy pincérnő jelent meg, és megkérdezte, mit kérnek.
Mindketten túrótortát és kávét rendeltek. Miután a pincérnő
elment, Magnus az asztalon át Lara keze után nyúlt, aki egy
szalvétával játszott.
– Hiányzol – mondta.
Lara finoman elhúzta a kezét, és az ölébe tette. Észrevette a
férfi arcán átsuhanó árnyat.
– Egy kicsit sem hiányzom hát neked? – kérdezte. A hangja
fájdalmas volt.
– Van, ami hiányzik – válaszolta Lara kitérően, majd újra
elhallgatott, mert a pincérnő már vissza is tért az asztalukhoz
a rendeléssel.
Lara először a süteménynek látott neki, majd megitta a
kávét. Magnus viszont csak keveset evett, feldarabolta a
süteményt a villával, de nem emelte a szájához, és újra meg
újra kérdőn nézett a nőre.
– Azt kérdeztem, hogy hiányzom-e neked – hozta fel újra
végül. – Ezzel a válasszal még adós vagy nekem.
– Sok dolog hiányzik – válaszolta Lara. – Az együttlét, a
gyengédség, a szenvedély…
A férfi arcára önelégült mosoly ült.
– De te nem hiányzol – tette egyértelművé Lara, és
megerősítésül megrázta a fejét. – Másodjára csaltál meg. Vagy
legalábbis másodjára, amiről tudok, ráadásul ez alkalommal
még rajta is kaptalak. Valószínű, hogy több nő is volt, akikről
nem tudok.
 A férfi nem tagadta, de nem is ismerte el. Könyörgőre fogta.
– Lara, kérlek, bocsáss meg nekem. Én sem tudom, hogy
történhetett, de ígérem, soha többé nem fordul elő. Adj nekem
még egy esélyt.
Lara szigorúan a szemébe nézett.
– Én hiányzom egyáltalán, vagy a biztonság, amit
nyújtottam neked?
Magnus zavarodott tekintete és habozása elegendő válasz
volt. Laránál volt munkája, megkapta a közös bevétel felét, és
mégis a nő tartotta el, hiszen Lara fizette egyedül a háztartás
minden költségét. Tulajdonképpen ingyen lakott nála, és a
kisujját sem mozdította meg soha.
Nem hibáztathatom ezért – állapította meg Lara magában. Itt
nem volt tettes, sem áldozat. Ő maga engedte, hogy így
kihasználják, a férfi pedig nem látott okot rá, hogy máshogy
viselkedjen.
Magnusnak hirtelen újra megeredt a nyelve.
– Megígérem, hogy minden máshogy lesz – mondta
lelkesen.
Lara megrázta a fejét, és úgy tűnt, ezzel kétségbe ejti a
férfit.
– Hogy lehetsz ennyire könyörtelen? – kérdezte, és
fájdalmasan nézett a nőre. – Kegyelmezz, kérlek, a
szerelmünkért.
Lara elővette a pénztárcáját a táskájából, pénzt rakott a
teríték mellé, majd felállt.
– Soha nem szerettél engem – szólalt meg. – A kényelmet
szeretted, amit biztosítottam neked, a könnyű, szabad életet,
de nem engem.
– Hogy gondolhatsz ilyet, én… – tiltakozott a férfi, de Lara
nem hagyta, hogy befejezze. Felemelte a kezét, és a férfi
elhallgatott.
– Még ha nem is így lenne – mondta Lara finoman megrázva
a fejét –, az sem változtatna semmin. Már nem szeretlek,
Magnus. Fogadd el, és lépj tovább. Ez végleges!
 Lara rámosolygott, érezte, ahogy egyszerre minden haragja
elpárolog, és határtalan megkönnyebbülés veszi át a helyét.
Nem bánta meg a Magnusszal eltöltött időt, még azt az
utolsó éjszakát sem, de most már szabad volt, és készen állt
egy új életre és egy új szerelemre.
 52

 
Erik és Lars mindketten fáradtak és teljesen kimerültek voltak,
amikor este visszaértek Hardingsholmba.
Stenlund nyomozó alaposan meggyötörte Eriket, és ő nem
tudta, hogyan bírta volna ki, ha Lars nem lett volna mellette.
Az öccse többször rendre intette a nyomozót, vagy épp Eriknek
szólt, hogy erre vagy arra a kérdésre nem kell válaszolnia.
Erik ennek ellenére szinte az összes kérdésre válaszolt, és
nemcsak a testvérének, hanem a nyomozónak is hangsúlyozta,
milyen fontos számára, hogy tisztázzák ezt a gyalázatos esetet.
Nyitva maradt azonban az a kérdés, hogyan kerülhetett
érintkezésbe a fa a mérgező favédő szerrel.
Mindenekelőtt azonban a Drömsőn történtek
foglalkoztatták. A csók Hellennel. A nő már az első pillanattól
vonzotta, és folyamatosan a társaságára vágyott, holott tudta,
hogy ez helytelen. Új, mély és korábban számára ismeretlen
érzéseket keltett benne.
A nap legrosszabb óráiban folyamatosan rá gondolt,
megjelent a képe lelki szemei előtt, és ez segített neki.
Most is csak Hellen járt a fejében. A házban csak a folyosón
égett a lámpa, különben csend és sötét volt mindenütt.
– Sajnálom, hogy nem fogadták el az ellenvetést a
bezárással szemben – mondta Lars, miközben Erik után ment a
házba.
– Nem csoda, hogy a bíró hajthatatlan volt – mondta Erik –,
miután kiderült, hogy több építkezés is érintett. A
bizonyítékok birtokában kénytelen volt bezáratni a boltot. –
Mélyet sóhajtott. – Azt hiszem, most nem tudok még aludni.
Kérsz egy pohár bort?
Lars megrázta a fejét.
– Inkább egy sört – mondta. Kilépett a teraszra. Amikor Erik
pár perc múlva követte, egyik kezében egy pohár vörösborral,
a másikban egy üveg sörrel, Lars meggyújtotta a gyertyát a
lámpásban, majd leült az egyik fonott székbe. Kinyújtotta
hosszú lábát, és nézte a fjordig nyúló tájat.
Ebben az évszakban soha nem volt teljesen sötét. Az ég
bársonykék árnyalatban pompázott világos és arany csíkokkal
átszőve, amelyek visszatükröződtek a vízen. A fák sötét,
egymásba fonódó árnyaknak tűntek ebben a szürkületben. A
hullámok zúgása hallatszott, és valahol az aljnövényzetben
tücskök ciripeltek.
– Bárhol is voltam a világon – kezdte Lars elgondolkodva, és
Eriknek úgy tűnt, leginkább saját magának –, sehol nem volt
ilyen szép, mint itt. Ezt a képet egész évben magammal viszem.
– Minden este gyönyörködhetsz benne – mondta Erik, és
átnyújtotta a sörösüveget. Leült a másik fonott székbe, és
belekortyolt a borba. – Csak el kell döntened, hogy itt maradsz
– tette hozzá.
Lars felnevetett.
– Te aztán tényleg nem hagysz ki egyetlen alkalmat sem,
hogy az orrom alá dörgöld, bátyus – mondta vidáman, de
hirtelen újra elkomolyodott. – Folyamatosan azon
gondolkodom, honnan jöhetett a mérgező szerrel kezelt fa.
Van ötleted?
Erik megrázta a fejét.
– Kizárólag Paul Warborggal dolgozom együtt, és vele még
soha nem volt probléma.
– Már Apa is a Warborgokkal dolgozott – mondta Lars. –
Tudom, hogy az idős Warborgot nagyra becsülte, de mi a
helyzet Paullal? Én nem igazán bírom őt.
– Paullal már minden rendben – nyugtatta meg Erik. –
Gyerekkorunkban ugyan néha nehéz volt vele.
 – A „néha” enyhe kifejezés – mormolta Lars.
Erik elvigyorodott.
– Sziklaszilárd, megbízható és rendkívül sikeres üzletember
lett.
– Beszéltél már vele erről? – kérdezte Lars.
– Eddig még nem volt rá időm – felelte Lars. – Majd holnap.
De nem hiszem, hogy Paulnak bármi köze lenne hozzá. Nem is
lenne oka rá, mi vagyunk a legjobb ügyfelei, és neki is kárt
okozna, ha be kellene zárnunk a boltot.
Lars bólintott, és újra a tengert nézte. Időnként kortyolt
egyet a sörből.
Erik is belekóstolt a borba. A kiváló vörösbort még az
esküvőre választották. Eszébe jutott, hogy Linn-nel eddig
idejük sem volt rá, hogy új időpontot válasszanak.
Talán azért, mert nem is olyan sietős neki? A cég problémáit
felhasználhatta volna indokként Linn előtt, de eddig nem volt
rá szükség, mert a nő sem hozta fel a témát.
Erik hirtelen érezte, hogy az öccse ránéz. Olyan
arckifejezéssel, amelyről nem lehetett leolvasni, mi jár a
fejében. Erik elmosolyodott.
– Nagyon örülök, hogy te is itt vagy.
Lars vállat vont.
– Egyedül is megoldanád. Sosem kellett melléd senki,
mindig megbirkóztál mindennel egyedül.
Erik zavartan megrázta a fejét.
– Furcsa, hogy ezt gondolod rólam.
Lars hátradőlt a székben, de nem vette le a szemét Erikről.
– Ez nem csak az én véleményem, aki csak ismer, ezt
gondolja rólad. Te vagy, aki mindent elintézel, aki mindent
kézben tartasz, akivel nem lehet elbánni.
Erik lerakta a borospoharat.
– Talán hízelgőnek kellene ezt találnom, de inkább fárasztó,
hogy mindig mindenki azt hiszi, nekem az összes dolgot meg
kell oldanom. – Kérdőn nézett az öccsére. – Változtatott volna
valamin, ha korábban kimutattam volna neked, hogy
szükségem van itt a segítségedre? Ha nem keltettem volna azt
a benyomást, hogy mindent elintézek egyedül is?
Lars vállat vont.
– Nem tudom – válaszolta, és őszintének tűnt.
– Nem bírok mindent egyedül menedzselni, és átkozottul
nagyképűnek kellene lennem, hogy ilyesmit állítsak. De talán
gyakrabban kellett volna bevallanom, amikor már túl sok volt.
Újra hallgattak egy ideig, majd ismét Lars törte meg a
csendet.
– Az az érzésem, hogy nem csak a cég ügyei aggasztanak.
Az öccse megérzése helyes volt. Erik lelki szemei előtt újra
megjelent Hellen Reslow, a jelenet a parton, a csók, az
érzelmek, amelyek most újra elárasztották…
Ez olyan dolog volt, amiről még Larsszal sem beszélhetett,
így kitérőn egy cinikus kérdést tett fel:
– Mi az, hogy csak a cég? Nem gondolod, hogy ez már
önmagában is épp elég stresszes?
– Jól van, csak kérdeztem – nézett rá Lars, mintha nem
lenne igazán meggyőzve.
Erik felállt, egyetlen hörpintéssel kiürítette a poharát, majd
lerakta az asztalra.
– Elfáradtam – jelentette ki –, megyek aludni. Jó éjt!
– Jó éjt! – mormolta Lars.
Távozáskor Erik barátságosan megveregette öccse vállát. Az
ajtónál még egyszer megfordult és visszanézett.
Lars előredőlve ült, kezében forgatta a sörösüveget, és az
éjszakába meredt. Erik szinte teljesen biztos volt benne, hogy
nem ő az egyetlen a házban, akinek titka van. Úgy tűnt, Larst is
gyötri valami, amiről nem akart beszélni.
 53

 
Már sötétedett, mire visszaértek a repülésből.
Hellen tisztában volt vele, hogy Torsten ma még nem megy
vissza Stockholmba, és azt is tudta, hogy nála szeretne majd
aludni… és vele tölteni az éjszakát.
Hellen hosszú ideig maradt a fürdőszobában, amíg Torsten
nem szólt neki. Bement a hálószobába, és eldöntötte, hogy nem
mutat ki semmit. El kell felejtenie az Erikkel váltott csókot.
Talán akkor képes lehet visszatérni a megszokott életéhez.
Talán akkor minden újra olyan lehet, mint régen. Csak át
kellett adnia magát Torstennek, és azt feltételeznie, hogy az
érzései iránta még mindig megvoltak. Nem tűnhetett el az
egész csak úgy. Még lennie kell ott valaminek, valahol mélyen
a szívében.
Torsten szintén bement a fürdőszobába, majd néhány
perccel később vissza is tért. Hozzábújt, és megcsókolta
Hellent.
Hellen átkarolta a férfi nyakát, és szenvedély nélkül
viszonozta csókját. Hagyta, hogy Torsten az ágyhoz vezesse.
A férfi csókjai egyre szenvedélyesebbek lettek, keze
végigvándorolt a testén, ám hirtelen észrevette Hellen belső
ellenállását. Átfordult az oldalára.
– Sajnálom – mondta Hellen bűntudatos hangon.
– Nehogy azt mondd, hogy fáj a fejed. – Torsten dühösnek
tűnt.
– Most egyszerűen nem megy.
– Ki az? – kérdezte Torsten tompán. – Ugye, nem akarod
bemesélni, hogy nincs senkid?
 Hellen felült. Ez olyan nehéz volt. Nem akarta megbántani a
férfit, nem tudta, hogyan mondja el neki. És mit mondjon
egyáltalán? Hogy van valaki más? Még akkor is, ha nem történt
közöttük semmi, és képtelenség az egész?
– Nincs senkim – kezdte tehetetlenül. – Vagyis nem úgy,
mint gondolod. Nem csaltalak meg.
Vagy a csók már megcsalás volt? A megcsalás puszta
gondolata is megcsalás?
– Vagy mégis… – suttogta. Ez a két szó feldühítette Torstent.
– Szóval ki az? – kérdezte hevesen. – Ismerem? És mióta tart
már?
Torsten el sem tudta képzelni, hogy a nő ilyen rövid idő
alatt megismert valakit, és megcsalta vele.
– Nem történt semmi – bizonygatta Hellen. – Tényleg nincs
senkim.
Torsten közben felemelkedett, és leült a nő mellé. Alig
néhány centiméterre volt, mégis olyan távol.
– Valami nincs rendben nálad – mondta Torsten. – És nem
tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről.
– Nem csaltalak meg – ismételte Hellen, majd halkan
beismerte: – De ha úgy alakult volna, talán megteszem…
Ahogy kimondta, hosszú ideig egyikőjük sem szólalt meg.
– Ugye, nem várod el, hogy megértselek? – kérdezte Torsten
mérgesen.
Hellen nem tudta, mit mondjon. Hallgatott, tehetetlenül
nézte, ahogy a férfi feláll, és felöltözik. Ezután megállt előtte,
és ránézett.
– Ennyi volt, Hellen?
Igen, ennyi volt. Hellen jól tudta, de nem volt képes
kimondani. Torsten olyan régóta volt az élete része, és fájt így
látnia.
– Mondd ki, vége? – követelte a férfi.
– Sajnálom – válaszolt Hellen fojtott hangon.
– Én is! – Torsten hangja dühösnek tűnt. Bepakolta a
táskáját, és kiviharzott a szobából. Hellen nemsokára hallotta,
ahogy a bejárati ajtó becsukódik.
Az ablakhoz lépett, próbálta a torkában lévő gombócot
lenyelni. Tényleg vége. Már nemcsak tudta, hanem érezte is.
 54

 
Bár Erik biztos volt abban – még ha nem is tudatosan –, hogy
Paulnak semmi köze az ügyhöz, másnap felkereste, hogy
beszéljenek. Nem lehetett kizárni, hogy Paul a mérgező szerrel
kezelt fát az egyik kereskedőjétől kapta.
Erik tudta, hogy erre tulajdonképpen nem sok esély van.
Paul nyers állapotban kapja a fát rönkként, amelyet aztán a
saját cége dolgoz fel. Nagyon valószínűtlen volt, hogy a
rönköket valaki favédő szerrel kezelné. Egyszerűen nincs
értelme – kivéve, ha valaki ártani akart Paulnak. Ha ugyanis
ennek híre megy, Paul elveszíti az ügyfeleit.
De nem Pault jelentették fel névtelenül, hanem őt. Úgyhogy
valaki inkább neki akart ártani.
De ki? És miért?
Sürgető kérdések voltak ezek, de Eriknek fogalma sem volt,
hogyan kaphatna választ.
Egyszerűen fel is hívhatta volna Pault, de személyesen
szeretett volna beszélni vele. Paul titkárnője tájékoztatta, hogy
a főnöke épp úton van, méghozzá nem is messze Erik
építkezésétől, a fjordnál.
Erik közvetlenül odahajtott, és meg is találta Pault. Épp a
dolgozóival beszélt, akik a ledöntött rönköket pakolták egy
teherautóra. Bár Paul hallotta Erik autóját, és látta is, csak
akkor fordult felé, amikor Erik a közelébe ért. Paul
arckifejezése komoly volt.
– Szia, Erik! Csúnya dolgokat hallottam. – Megrázta a fejét. –
Őszintén szólva nem értelek.
Erik megszólalni sem tudott. Haragra gerjedt.
 – Ezt mégis hogy érted? – kérdezte dühösen. – Ugye, nem
hiszed, hogy én kezeltettem a fát?!
Paul egyenesen a szemébe nézett.
– Mikor én leszállítottam, még rendben volt. Tehát csak
nálad történhetett.
Erik megrázta a fejét. Teljesen elképedt, hogy Paul képesnek
tartja erre. Egész életükben ismerték egymást, és bár nem
voltak épp közeli barátok, annyira igen, hogy tudják, milyen a
másik.
– Miért tennék ilyet? Meg tudod magyarázni?
– Mit tudom én – vonta meg a vállát Paul. – Nem tudom
megmagyarázni, de az már biztos, hogy a fa, amit te dolgoztál
fel, mérgező szerrel volt kezelve. Azért sajnálom. Mindig
szerettem veled dolgozni.
– Majd fogsz is újra – biztosította Erik dühösen. – Be fogom
bizonyítani, hogy ártatlan vagyok!
Eriknek fogalma sem volt, hogyan, de az ártatlanságát
mindenképpen igazolnia kellett valahogy, hiszen túl sok
forgott kockán.
– Remélem. – Paul az autójához ment, és kinyitotta a
vezetőoldali ajtót. Beült a volán mögé, és lehúzta az ablakot. –
Jelentkezz, ha újra dolgoztok – szólt oda Eriknek.
Erik közelebb lépett.
– Várj csak, Paul – mondta. Ha már Paul egyáltalán nem
bízott benne, és ezt ilyen egyértelműen ki is mutatta, akár ő is
megkímélheti magát a túlzott figyelmességtől. És bár meg volt
róla győződve, hogy nem találna semmit, és még maga is
ártatlannak tartotta Pault, Erik ragaszkodott ehhez az apró
reményhez. – Vennék némi mintát a fádból – mondta szigorú
hangon.
Paul hirtelen feldühödött.
– Nem bízol bennem? – A haragos arckifejezés hamar eltűnt.
– Na persze a helyedben én sem bíznék senkiben. Vegyél annyi
mintát, amennyit csak akarsz. A raktáramból is vehetsz. Ezt
mondtam a rendőrségnek is.
 Széles vigyor jelent meg Paul arcán.
– Az én lelkiismeretem teljesen tiszta. – Ezzel beindította az
autót, és elhajtott.
Erik utánanézett. Egy pillanatig elgondolkodott rajta, hogy
tényleg vegyen-e mintákat, de valahol el kellett kezdenie a
kutatást. Ha Paul faanyaga valóban kezeletlen, Erik élhet a
gyanúperrel, hogy valaki tudatosan kárt akart okozni neki.
Megrémítette a gondolat, hogy valaki annyira gyűlölte,
hogy képes ilyen szerek használatára. A következmények
ugyanis nemcsak rá voltak hatással, hanem minden
alkalmazottjára is.
Ki és miért? Ki és miért? Választ kellett találnia erre a kínzó
kérdésre.
Felhívta egy barátját, aki Stockholmban toxikológiai
intézetet vezetett, felvázolta számára a helyzetet, és a
segítségét kérte.
– Hozd el a mintákat – mondta rögtön Yngve.
– Úgy lesz. Köszönöm. – Erik megkönnyebbülten sóhajtott
fel. Nem tudta, kiderül-e valami, de legalább addig is
cselekedett ahelyett, hogy csak nézi, hogy történnek a dolgok.
 55

 
Épp Stockholm!
Hellen nem tudta, hogy csakugyan hálás legyen-e barátnőjének
ezért a megbízásért.
Az előző este Lara nem sokkal azután érkezett haza, hogy
Torsten elviharzott. Lara fel volt kicsit dobva, és enyhén be is
csípett, de mégis rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben
Hellennel. Barátnője mindent elmesélt neki, kezdve a
vibrálástól, amely az első pillanattól fogva ott volt a levegőben
Erik és közte, a kétségeken át, amelyek szüntelenül gyötörték
Erik és Linn jegyessége miatt, egészen a Torstennel történt
vitáig.
Lara csendben végighallgatta, majd azután egyszerűen
átölelte Hellent. A legjobb barátnője, aki nem ítélkezett,
hanem megértette. Aki nem beszélt, hanem meghallgatta.
Szerencsére Lara nagy készletet tartott csokoládéfagyiból a
fagyasztóládában. Mindketten úgy találták, hogy ez pont a
megfelelő étel szívfájdalom esetére, bár Lara egyszer csak
bevallotta, hogy az ő szívfájdalma már a múlté.
Most rajta volt a sor, hogy elmesélje az utolsó találkozását
Magnusszal.
Mivel Lara a randi után nem akarta megzavarni Hellent és
Torstent, hanem azt szerette volna, hogy eltöltsenek kettesben
egy romantikus estét, ezért inkább moziba ment, azután pedig
egy klubba, ahol végigkóstolta a koktélokat az itallapról.
– Milyen figyelmes tőled, hogy nem akartál megzavarni
minket – mondta Hellen. Ránézett Larára, majd hirtelen kitört
belőlük a nevetés. Közben érkezett a hívás a megbízással: egy
csomagot kell elvinni Stockholmba.
Lara azonnal átadta a megbízást Hellennek. Az álmatlan
éjszaka után azonban Hellen nem volt teljesen biztos Lara
szándékában, nem tudta, miért őt küldi Stockholmba.
– De ugye, nem azért adtad nekem a megbízást, mert el
akarsz távolítani innen? Mármint Erik miatt, meg amit tegnap
meséltem.
– Dehogy – válaszolta Lara. – Viszont úgy gondolom, egy kis
távolság jót tenne neked. De ez ugyanolyan megbízás, mint
bármelyik másik. – Átölelte Hellent, és magához szorította.
– Akkor viszlát ma este – mondta Hellen. Nehéznek érezte,
hogy elrepüljön, ugyanakkor megkönnyebbült tőle. Ez az
átkozott érzelmi zűrzavar volt benne, amióta csak leszállt
Norrtäljében.
Nem, amióta először megláttam Eriket… – javította ki magát
gondolatban.
Hirtelen olyan erős vágyat érzett iránta, hogy szinte elállt a
lélegzete. Visszavágyott abba a pillanatba, amikor a vízben
szorosan összefonódtak, a férfi ajka az ajkán…
Ez a pillanat azért is értékes volt, mert soha többé nem
ismétlődhetett meg.
Hellen hirtelen észrevette, hogy barátnője figyelmesen nézi,
ezért mosolyt erőltetett az arcára.
– Minden rendben? – kérdezte Lara.
– Nem – rázta meg a fejét Hellen. – De hamarosan minden
rendben lesz. Néhány dologhoz idő kell.
– Mire visszaérsz, feltöltöm a csokifagyis készletet – ígérte
Lara, és ezzel megnevettette Hellent.
– Viszlát este! – búcsúzott Hellen, és a stéghez indult,
néhány perccel később pedig felemelkedett a géppel. Látta
Larát, ahogy odalenn áll, egyik kezével eltakarta a napot a
szeme elől, a másikkal pedig integetett.
Hellen azzal köszönt vissza, hogy a gépet jobbra-balra
billentette.
 A fjord partja mentén repült, majd áthaladt a Torberg-Bau
egyik építkezése felett. Meglepetten látta, hogy odalent
járművek állnak, és emberek jönnek-mennek, akik
nyilvánvalóan dolgoztak. De hát arról volt szó, hogy az összes
építkezést leállítják, és a nyomozás lezárultáig nem
folytathatják a munkát! Hellen nehezen tudta elképzelni, hogy
Erik csak így szembemenne a rendőrséggel. Vagy ez jó jel volt,
és tulajdonképpen azt jelentette, hogy Erik ártatlansága
igazolódott?
Nem sokkal ezután az építkezés kikerült a látószögéből. Már
nem volt messze Stockholm. Örült, hogy a városban lesz, de a
közös lakásukat Torstennel el akarta kerülni. Fogalma sem
volt, hogy a férfi otthon van-e. Torsten megváltoztatta miatta
a beosztását, és talán újra módosított rajta, hogy ne kelljen
egyedül otthon lennie.

* * *

A város hangosabbnak és nyüzsgőbbnek tűnt, mint ahogy

emlékezett rá.
Taxival ment a címzetthez, aki már várta a csomagot.
Ezután kószált egy kicsit az utcákon, vett egy fagylaltot, és
élvezte a kellemes nyári hangulatot.
 56

 
Véletlenül futottak össze Norrtäljében. Linnt hirtelen elfogta
az érzés, hogy el kell menekülnie Hardingsholmból. Az
ételmérgezésből időközben teljesen felgyógyult, ám minden
más, ami kínozta, egyre rosszabb lett. Minden egyes nappal,
minden egyes órával…
…minden egyes alkalommal, amikor látta Larst, és eszébe
jutott, hogy az élete teljesen más fordulatot vett, mint amire
egykor vágyott. Ahogy addig is, eltökélt volt, hogy Erikhez
megy feleségül – de már tudta, hogy ez tévedés.
Ahogy Lars most hirtelen felbukkant előtte, szíve ismét
olyan hevesen vert, ahogy nem lett volna szabad vernie a férfi
láttán. De semmit nem tudott tenni ellene.
– Szia! Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte Linn, és azon
igyekezett, hogy a hangja természetesen szóljon.
– A rendőrségen voltam, hogy a nyomozás állásáról
érdeklődjem – válaszolta Lars. Tekintetét nem vette le a nőről.
– Ez egy rémálom – mondta Linn, és lassan elindult, Lars
pedig vele tartott.
– Eriket felőrli, ha nem tudja bebizonyítani az ártatlanságát
– folytatta a nő. – Bárcsak segíthetnék neki valahogy.
Bárcsak tudnám úgy szeretni, ahogy azt megérdemli – tette
hozzá gondolatban. – Ha szeretném Eriket, azt is tudnám, hogyan
segíthetek neki.
– Az már önmagában segítség, hogy itt vagy neki – mondta
Lars. A hangja kifejezéstelen volt.
Egymás mellett sétáltak csendben, és amikor a kezük
véletlenül összeért, Linn úgy érezte, mintha áramütés érte
volna. Gyorsan visszahúzta a kezét, és megállt. Lars is megállt,
és a nő felé fordult.
– Arra gondoltam… – kezdte Linn.
– Azt szeretném, hogy… – mondta Lars ugyanakkor.
Egyszerre nagyon közel kerültek egymáshoz. A férfi a nő
arcához hajolt, és kezével finoman végigsimította.
Linn becsukta a szemét, amikor a férfi ajka gyengéden az
övéhez ért, és ahogy érezte a leheletét, a régi boldog időket
élte át egy pillanatra.
Nem!
Ezt nem lehet, nem szabad. Elhúzódott tőle, és hátralépett.
– Nem, Lars! – mondta határozottan. – Köztünk mindennek
vége. Örökre!
Lars bólintott, olyan csüggedtnek látszott, mint amilyennek
Linn érezte magát.
Tulajdonképpen mindent kimondtak, és a lány mégsem
tudta elengedni.
– Olyan boldogtalan voltam, amikor csak úgy eltűntél –
mondta Linn halkan. – Elég sokáig tartott, mire összeszedtem
magam.
– El sem tudom mondani, mennyire megbántam – mondta
Lars komoran. – De akkor egyszerűen nem tehettem mást. A
szüleim halála után az egész túl sok volt. Azután mi ketten… –
Elhallgatott, úgy tűnt, nem tudja, hogyan magyarázza el neki.
– Pánikba estem – kezdte újra. – Nem akartam lekötni
magam, szabad akartam maradni, hogy felfedezhessem a
világot.
– Az én világom pedig teljesen összeomlott. – Linn-nek nem
sikerült visszatartani a könnyeit. Érezte, hogy kibuggyannak a
szeme sarkából, és lefolynak az arcán. – Erik pedig ott volt
mellettem – folytatta. – Támogatott engem, és én is ott álltam
mellette, hogy segítsem a szüleitek halála miatt érzett
fájdalmában. Bármi is volt köztünk… – Elhallgatott, és nyelt
egy nagyot. – Bármi is van köztünk – suttogta –, nem
lehetséges. Nem tehetem meg Erikkel, elég gondja van most.
 Linn elfordult, majd gyors léptekkel távozott, mert nem
tudta tovább elviselni a fájdalmat a férfi szemében, amely a
saját fájdalmát tükrözte vissza, és attól tartott, hogy nem lesz
elég erős, és mégiscsak enged az érzéseinek.
 57

 
Erik személyesen utazott Stockholmba, hogy elvigye a
mintákat a barátjának. Innentől kezdve semmit nem bízott a
véletlenre. Meg akarta kérni Hellent, hogy vigye el
Stockholmba repülővel, de amikor felhívta Larát, megtudta,
hogy Hellen úton van egy csomaggal, és várhatóan csak este
érkezik vissza. Erik azonban nem akart ennyit várni.
Csalódott volt, és nyomban korholni kezdte magát, hogy
ilyen érzéseket táplál Hellen iránt. Linnre gondolt, a közös
jövőjükre, és közben tudta, hogy soha nem fogja azt érezni
Linn iránt, amit Hellen iránt érzett.
Talán jobb is volt így, hogy Hellen úton volt. Majd autóba ül,
és az út alatt lesz ideje nyugodtan gondolkodni. Ám a kocsija
most épp nem akart beindulni. Pedig még soha nem volt gond
vele!
Erik ideges lett. Felhívta a javítóműhelyt, de az autószerelő
csak délután tudta volna megnézni a kocsit. Erik azonban nem
akarta elhalasztani a stockholmi utat, a minták vizsgálatára a
lehető leggyorsabban szüksége volt, ráadásul Yngve már várta.
Erik úgy döntött, busszal megy Norrtäljéből Stockholmba.

* * *

Yngve, aki Torbergék szomszédságában nőtt föl, és a

vegyésztanulmányai után Stockholmban kötött ki, nagyon
örült a viszontlátásnak. Megittak együtt egy kávét, közben Erik
még egyszer részletesen elmesélte a történteket.
– Ki csinál ilyesmit? – kérdezte Yngve döbbenten.
 Erik vállat vont.
– Erre a kérdésre keresem a választ az elejétől fogva. – Előbb
az elmaradt esküvő, most meg ez – mondta Yngve
elgondolkodva. – Hogy tudja ezt Linn feldolgozni?
Erik elgondolkodott. Tényleg, hogyan tudott Linn
megbirkózni ezzel? Nem volt alkalmuk beszélni egymással. Azt
sem tudta, mit érzett vagy mit gondolt a lány.
Tudta egyáltalán valaha?
Igen, volt idő, amikor mindketten tudták, mit érez a másik,
és mi zajlik bennük. Akkor volt, amikor kölcsönösen
támogatták és segítették egymást.
Most azonban ráeszmélt, hogy később mindketten a saját
életüket élték. Nem együtt, hanem egymás mellett.
Ez lett volna, amire egész életében vágyott?
Hirtelen újra megjelent a másik gyönyörű, fiatal nő képe…
Yngve nyilvánvalóan kérdezett valamit tőle, de Erik nem
figyelt, ezért a barátja megbökte.
– Itt vagy még? – kérdezte nevetve.
– Ne haragudj, mit is mondtál? – kérdezte Erik zavartan.
– Hogy ebédelünk-e együtt – ismételte meg Yngve a
kérdését.
Erik megrázta a fejét.
– Remélem, nem haragszol, de szeretnék a lehető
leggyorsabban hazaérni. Majd a következő alkalommal, ha
Stockholmban járok, bepótoljuk.
Yngve kikísérte.
– Szólok, amint megtudtam valamit – ígérte neki.
– Köszönöm, Yngve – sóhajtott Erik megkönnyebbülten. –
Tudtam, hogy számíthatok rád.
– Hát mire valók a barátok? – Yngve együttérzően
megpaskolta a vállát. – Csak abban reménykedem, hogy a
vizsgálatok eredményei segítenek bizonyítani az
ártatlanságodat.
– Én is nagyon remélem – sóhajtott Erik, majd elköszönt. A
lehető leggyorsabban vissza akart térni Hardingsholmba.
 58

 
Hellen azon töprengett, visszarepüljön-e, vagy eltöltsön még
egy kis időt Stockholmban. Valamikor el kell majd hoznia a
dolgait a közös otthonukból, és egy új lakást keresnie. Tartott
ettől, mivel közel sem volt olyan egyszerű Stockholmban kéglit
találni. Nem, javította ki magát, kapcsolatok nélkül szinte
lehetetlen volt. Gondolataiba merülve visszaindult a víz
irányába a Kungsträdgårdenen át. Figyelte a napfényben
sétáló, boldog embereket. A kavicsok összekoccantak a lépteik
alatt, és Stockholm a mélykék égbolttal a legszebb arcát
mutatta. Ismerős volt, mint mindig, mégis ismeretlen. Bár
hosszú ideje élt itt, most nem érezte otthon magát – olyan volt,
mintha csak látogatóba jött volna.
Hirtelen nem hitt a szemének. Közvetlenül előtte ott állt
Erik Torberg! – Ez nem létezik – mondta lélegzet-visszafojtva ,
miközben kitörő örömöt érzett.
– Szia, Hellen – szólalt meg Erik ragyogó arccal. – Épp rád
gondoltam.
Hellen érezte, hogy ez nem csupán üres szólam. Alig tűnt fel
neki, hogy Erik tegezte, de helyénvalónak és
bensőségesebbnek érezte.
Ő is folyamatosan rá gondolt, még ha a szándéka az is volt,
hogy megtiltsa magának, hogy újra a férfi járjon az eszében. De
mégis hogyan sikerülhetne ez, amikor olyan helyeken fut vele
össze, ahol nem is számít rá?
– Sajnos mindjárt indulnom is kell vissza – mondta kissé
gyámoltalanul.
Erik csalódottnak tűnt.
 – Azonnal vissza kell menned, vagy van egy kis időd
kószálni velem az óvárosban?
Hellen nem tudott ellenállni. Ha a férfi így kérte, a világ
minden idejét rá áldozta volna. Elmosolyodott.
– Akkor majd egy kicsit gyorsabban kell repülnöm –
mondta.
Együtt sétáltak tovább a keskeny, macskaköves utcákon,
amíg elértek Stockholm hajdani, történelmi piacterére, a
Stortorgetre.
Hellen érezte a hely különleges kisugárzását, ahogy máskor
is, mikor itt járt. A házak csodálatos homlokzata és oromzata, a
helyiek és a turisták körében egyaránt kedvelt kis kávézók, a
színkavalkád vidámságot ígért, de nem tudta elpalástolni, hogy
a tér a svéd történelem egyik legsötétebb időszakának színtere
maradt örökre.
Minden svéd gyermek ismerte a hírhedt 1520-as stockholmi
vérfürdő történetét, amelyben II. Keresztély dán király a
stockholmi nemesi tanácstagokat kivégeztette.
Hellen enyhe borzongást érzett a bőrén, még az olyan meleg
nyári napokon is, mint a mai.
– Te is érzed? – mosolygott rá Erik a lányra.
– Mindig, amikor itt vagyok – válaszolta Hellen. – Számomra
mindig is érthetetlen volt, hogy történhetett ilyen
kegyetlenség ezen a szép helyen.
Leültek az egyik padra a téren. Hellen elszakadt a múlttól,
és visszatért a jelenbe.
– És hogy vagy tulajdonképpen? – kérdezte a lány Eriktől.
– Igazából szörnyen kellene éreznem magam – válaszolta.
Mosolya azonban elárulta, hogy ez nem így van. Legalábbis
ebben a pillanatban nem. – Először elmaradt az esküvő –
folytatta –, a cégem pedig az összeomlás szélén áll. De
valahogy semmi sincs már úgy, mint azelőtt.
Hangjában nem volt szemrehányás, tekintete nyílt volt és
őszinte.
 – Nálam sem – mondta Hellen. – Az az érzésem, hogy
minden más irányba halad, mint ahogy elterveztem.
Hellen viszonozta Erik pillantását, és átadta magát a férfi
vonzerejének. Olyan ragyogás volt Erik szemében, amely
megérintette őt, és olyan varázslatot teremtett, amely mindent
kizárt körülöttük.
– Azt hiszem, az életet egyszerűen nem lehet megtervezni –
mondta végül Erik gondolataiba mélyedve. – Csak megtörténik.
Az számít, hogyan állunk hozzá, és mit hozunk ki belőle. –
Ismét Hellenre nézett, és elmosolyodott. – Bámulatosnak
találom, hogy újra és újra összefutunk. Még itt, Stockholmban
is.
– Volt egy megbízásom, hogy hozzak el egy csomagot
Stockholmba – mondta Hellen.
– Én pedig egy vegyész barátomnak hoztam famintákat,
hogy megvizsgálja – magyarázta Erik. – Hogy ezzel
egyértelműen bizonyítani tudja-e, hogy ártatlan vagyok, nem
tudom…
– Bárcsak tudnék valahogy segíteni – mondta Hellen
aggodalmasan.
Erik váratlanul felemelte a kezét, és finoman végigsimította
Hellen arcát.
Hellen mozdulatlan maradt, csak nézte a férfit. Amikor Erik
végül átölelte, Hellen a nyaka köré fonta a karját. A férfi az
ajkát kereste és megcsókolta.
Hellen átadta magát, és szenvedélyesen csókolt vissza, míg a
férfi végül elengedte.
– Visszavinnél? – kérte csendesen. – Busszal jöttem, mert az
autóm ma reggel felmondta a szolgálatot.
– Szívesen. – Hellent öröm járta át, hiszen így több időt
tölthetnek együtt. Még ha nem is tarthatott örökké, Hellent
boldoggá tette.
– Sokáig maradsz még itt Stockholmban? – érdeklődött Erik
tétován. – Úgy értem… – Félbehagyta a gondolatot.
 – Tudom! – bólintott Hellen. – Vissza akarsz érni, amilyen
gyorsan csak lehet.
– Igen – mondta Erik láthatóan megkönnyebbülve. – Nem
tudom, mit tegyek, és nem is számít, hogy itt vagyok, vagy
Hardingsholmban, de egész idő alatt az az érzésem, hogy
tennem kell valamit. Az építkezések állnak…
– Várj csak – torpant meg Hellen. – Stockholm felé jövet
elrepültem az egyik építkezés felett a fjordnál. Van ott a tiéden
kívül másik építkezés is?
Erik megrázta a fejét.
– Pedig ott dolgoztak – állította Hellen határozottan. –
Őszintén szólva eléggé meg is lepődtem.
Erik egyszerre nagyon nyugtalannak tűnt.
– Ott nem dolgozhatnak, mivel a rendőrség lezárta az
építkezést.
– Ha akarod, odarepülhetünk – javasolta Hellen.
Erik nyomban ráállt.
– Kíváncsi vagyok, mi folyik ott. Mindenképp jobb
megnézni, mint nem tenni semmit.

* * *

– Ott lenn! – Hellen egy kicsivel lejjebb eresztette a gépet,

hogy mindketten lássák a majdnem elkészült házat, a leparkolt
járműveket és a szemmel láthatóan dolgozó embereket.
Erik zavartnak tűnt. Ahogy Hellen a leszálláshoz
készülődött, odalent a munkások kapkodni kezdtek, a
járműhöz szaladtak, és úgy tűnt, néhányan még pár dolgot
gyorsan összeszedtek. Azután a gép a vízre ereszkedett, de a
szétfröccsenő víz és a parton álló fák miatt nem láttak semmit.
Erik máris kiugrott a repülőgépből, amint a stéghez értek.
Hellen sietve lerögzítette a gépet, majd követte a férfit.
Látta, ahogy Erik a réten át az építkezéshez fut, előtte a
kavicsos úton Norrtälje felé csak a járművek porfelhője
látszott.
 – Megnézem, betört-e valaki az építési konténerbe – kiáltott
oda Erik a lánynak.
Hellen bólintott. A munkások sietős távozása azt igazolta,
hogy itt valami nincs rendjén. De mégis mi?
Hellen átsétált lassan a területen, mígnem a tekintete az
egyik gépen egy papírtekercsre tévedt. Kíváncsian kihajtotta.
Egy tervrajz volt, amely egy házat ábrázolt a
melléképületekkel és a környező tájjal. Az alsó sarokban egy
építővállalat logója állt.
– Erik, gyere csak, kérlek! – kiáltotta. Nem tudta, hogy a
felfedezése számított-e valamit, de mindenképpen meg akarta
mutatni a férfinak.
Erik közelebb ment hozzá.
– Mit találtál? – kérdezte.
– A Mäster-Bau egyik tervrajzát – válaszolta, és úgy tartotta
a széthajtott lapot, hogy a férfi is jól lássa.
Erik csak egy pillantást vetett rá.
– Ez az én tervrajzom erről a házról, itt – kiáltott idegesen. –
Csak másik logóval. Mäster-Bau! Melyik cég lehet az? És hogy
jutottak hozzá a tervrajzomhoz…?
Hellen vállat vont. Ha Erik nem tudta, ő honnan is
tudhatná? A férfi izgatottsága rá is átterjedt, és úgy érezte,
hogy valami fontos felfedezést tettek.
Erik a tervrajz fölött a semmibe révedve elgondolkozott.
– Fogadok, hogy amint megtudjuk, ki áll a cég mögött, azt is
megtudjuk, ki kezelte mérgező anyaggal a fát.
– És most?
– Repüljünk Hardingsholmba. Szükségem van az öcsém
segítségére – válaszolta.
Hellen beleegyezett.
Hamar célba értek, és amíg Erik bement a házba, Hellen
rádión elmondta Larának, hogy eltart még egy darabig, mire
visszarepül a bázisra.
 59

 
Linn a kertben ült az anyjával. Előttük az asztalon két csésze
kávé és egy tányér tele fahéjas csigával, a két nő azonban
hozzá sem ért. Linn-nek nem volt étvágya hozzá.
– Azon töprengek, hogy haza kellene mennem újra –
mondta Edda.
Linn észrevette, hogy anyja fürkészőn nézi, mintha tudni
szeretné, mit gondol erről a lánya. Linn-nek valójában fogalma
sem volt, mit szeretne.
Egyrészt örült annak, hogy az anyja ott volt vele, a
betegsége alatt támogatta, és még most is társaságot nyújtott
neki, amivel elterelte a figyelmét a gondolatokról és még
inkább az érzésekről, amelyek nem tettek jót neki.
Másrészt viszont attól tartott, hogy Edda többet sejt vagy
lát, mint Linn szerette volna. Hát hallgatott.
– Tulajdonképpen csak az esküvőig akartam maradni –
folytatta végül Edda. – És most úgy tűnik, mintha már örök
idők óta itt lennék.
– Sajnálom, hogy feleslegesen jöttél el, Anya – mondta Linn.
Edda finoman megrázta a fejét.
– Nem te tehetsz róla, hogy elmaradt az esküvő. – Újra rövid
szünetet tartott, Linn tekintetét kereste. – Habár azért sem
teszel túl sokat, hogy hamarosan megtartsátok…
Linn elnyomott egy sóhajt. Tudtam én, hogy megint ezzel jön –
gondolta.
Edda azonban még nem fejezte be.
– Ne érts félre – mondta óvatosan. – Természetesen a ti
dolgotok, mikor keltek egybe. Csak az az érzésem, hogy már
nem olyan fontos ez neked. Szóval ha beszélni akarsz róla…
– Nem tudom, mire gondolsz – szakította félbe az anyját
Linn, bár egész pontosan tudta, mit akar neki mondani Edda.
Dühösen felemelte mindkét kezét, majd visszaejtette az
asztalra. – Szent ég, most minden a feje tetején áll. Erik azt sem
tudja, hogy mentse meg a céget. Csakugyan azt várod tőlem,
hogy most még az esküvővel jöjjek neki?
– Nem, persze hogy nem – válaszolta Edda gyorsan. – Csak
remélem, kihasználod az időt, hogy tisztázd magadban, mit
akarsz valójában.
– Hogy érted ezt, Anya?
Alig mondta ki a kérdést, máris megbánta.
– Végtére is annak idején szerelmes voltál Larsba – mondta
ki az anyja kertelés nélkül. – És most újra itt van.
– Na és? – válaszolta Linn indulatosan. – Erikhez fogok
feleségül menni. – Ez alkalommal is elkerülte anyja tekintetét.
– Akkor is, ha még mindig Larst szereted? – kérdezte Edda
halkan.
Linn ijedten összerezzent, de nem jutott el a válaszig.
Váratlanul Erik jelent meg az asztalnál, és Linn azon
gondolkodott, vajon mennyit hallott az anyjával folytatott
beszélgetésből.
Erik nagyon izgatottnak látszott.
– Hol van Lars? – kérdezte, és Linn megkönnyebbülten látta,
hogy a férfi valószínűleg semmit sem hallott.
Edda válaszolt neki:
– Azt hiszem, fent van a szobájában.
– Mi történt? – tudakolta Linn. Erik szemmel látható
nyugtalansága megijesztette.
– Később elmagyarázom nektek – válaszolta Erik, és a házba
sietett.
Linn utánanézett, azután felállt. Anyja megragadta a karját.
– Hagyd, kicsim – kérte Edda halkan, de Linn nem hallgatott
rá. Kiszabadította magát a szorításából, követte Eriket a házba,
és még hallotta, ahogy kinyitja a vendégszoba ajtaját. Látta az
ágyat, a nyitott szekrényajtót, a hátizsákot az ágyon, amelybe
Lars épp a holmiját pakolta, és érezte, ahogy egy jeges kéz
markolja meg a szívét.
Lars el akart menni, kétségtelenül amiatt, ami ma közöttük
történt. Vagy inkább amiatt, ami nem történt. Egyértelműen a
tudtára adta, hogy Erikhez megy feleségül, és Lars úgy tett,
ahogy mindig: elmenekült a valóság elől, amellyel nem tudott
megbirkózni.
Lars az ágy és a szekrény között járt fel-alá, Erik az ajtóban
állt, és hátat fordított épp a nőnek, akit egyik férfi sem vett
észre.
– Mit csinálsz? – kérdezte Erik. Hangjában csodálkozás volt
és némi indulat.
– El kell mennem – válaszolta Lars, miközben egy nadrágot
rakott a hátizsákjába. – Túl sokáig voltam itt.
– Ezt ugye most nem mondod komolyan? Hellen lent vár
ránk – felelte Erik –, híreim vannak.
– Az jó – vetette oda Lars –, legalábbis remélem. Nekem már
semmi dolgom az egésszel.
Linn szinte fizikailag érezte Erik döbbenetét. Vagy ez a saját
érzése volt, a saját felháborodása, a saját bizonytalansága? Ez
az egész érzelmi zűrzavar, amely Lars megjelenése óta
gyötörte.
– Iszonyú bajban vagyok. – Erik egyre hangosabban beszélt.
– Mégpedig azzal a céggel, amelyik nemcsak az enyém, hanem
a tiéd is, te pedig újra meglógsz?
Lars egy pillanatra megállt.
– Jobb ez így, Erik – hangja békítően hangzott. – Úgysem
tudnék itt mit tenni.
– Már hogyne tudnál mit tenni?! – Úgy tűnt, hogy Erik
döbbenete tehetetlen dühbe fordul át, és ezt Linn nagyon is
megértette.
– A pokolba, a cég fele a tiéd – folytatta Erik. – Ez nem csak
az én ügyem!
 Lars is felemelte a hangját, de nem hagyott fel a pakolással,
sőt fel is gyorsította, miközben válaszolt:
– Szívesen rád íratom a részemet. Nem akarom, hogy bármi
közöm is legyen az egészhez.
– Térden állva könyörögjek, hogy itt maradj? – kiáltotta Erik
az öccsének.
Lars hirtelen egész nyugodtnak tűnt. Lezárta a hátizsákját
és a vállára vette.
– Ne légy ostoba – mondta Eriknek. – Egyszerűen nem
vagyok ide való, ezt meg kell végre értened.
Ki akart menni a szobából a bátyja mellett, de közvetlenül
előtte megállt.
– Nem bánod, ha megkérem Hellent, hogy vigyen el
Norrtäljébe?
Úgy tűnt, Erik belátta, hogy semmi nem tudja visszatartani
a testvérét. Odébb lépett, és elengedte Larst. Linn ösztönösen
hátrált, majd elsietett, hogy Lars ne vegye észre.
Vagy várnia kellett volna, és talán maradásra tudta volna
bírni? Vissza akarta tartani egyáltalán…? Maga sem tudta.
Kisietett a teraszra, látta, ahogy Lars a réten át a csónakház
felé lépdelt, lement a lépcsőn a parthoz, és eltűnt a nő szeme
elől.
Linn összetette két kezét a mellkasa előtt. Gyere vissza,
kérlek! – könyörgött gondolatban. – Kérlek…
Lars azonban nem jött vissza. Linn hallotta a repülőgépet,
aztán látta, ahogy egyre magasabbra emelkedik a levegőben.
Lars elment, és Linn biztos volt benne, hogy ez az elválás
örökre szól. Ma, amikor már sírni sem tudott többé!
 60

 
Ma személyesen találkozott vele a megbízója, és ez jó is volt
így. Azt persze nem értette, hogy a találkozónak miért pont az
építési területen kellett lennie. Veszélyesnek találta, de a
megbízója ragaszkodott hozzá.
Még mindig várt a pénzre, pedig már rég elvégzett minden
munkát, amit kért tőle.
– Mikor fizetsz ki végre? – kérdezte elégedetlenül.
– Holnap – válaszolta a megbízója. – Abban biztos lehetsz.
De van itt még egy kis apróság, amit el kell intézned.
– Most meg micsoda? – kérdezte mérgesen. – Mindent úgy
csináltam, ahogy akartad. A Mäster-Bau megkapja a megbízást,
és az embereid már az építkezésen is vannak.
Elég könnyelmű dolog, ha engem kérdezel.
Körülnézett, de el kellett ismernie, hogy a megbízó emberei
már sokat haladtak. A jelek szerint megbízója arra számított,
hogy Erik az építkezések leállítása után nem tűnik fel többé.
A megbízó önelégülten mosolygott.
– Erik azzal van elfoglalva, hogy bizonyítsa az ártatlanságát,
de nem fog neki sikerülni. Én pedig be akarom itt fejezni a
munkát addigra, mikorra minden hivatalossá válik, de ez nem
a te dolgod.
– Nem hát! – vonta össze komoran a szemöldökét. – Én
elvégeztem a megbízást, de nem kaptam meg a pénzemet.
– Még el kell tüntetned az eszközöket – mondta a
megbízója.
– Nekem?! – kiáltotta riadtan. – Mit kell velük csinálnom?
A megbízó elvigyorodott, és a fjordra mutatott.
 – A Balti-tenger nagy és mély. Azzal már tisztában vagy,
ugye, hogy az ujjlenyomataid mindenütt ott vannak a
kannákon?
A férfi káromkodott egyet, zsarolhatónak érezte magát, és
pontosan erről is volt szó. Ez a gazember kihasználta őt, ő
pedig végül is hagyta magát kihasználni. Elárulta az
embereket, akik bíztak benne.
– Ez a te dolgod – folytatta a megbízója. – Tüntesd el a
cuccokat, és nem lesz nyom, ami hozzád vezetne.
Most már azt is tudta, miért rendelte ide a megbízója.
Legfeljebb két kanna lehetett még, amelyeket az építkezés
közelében, egy kis kunyhóban rejtett el. És most lehet, hogy
ezek okozzák a vesztét. A rajtuk hagyott ujjlenyomataira egy
pillanatig sem gondolt. Az ördögbe is, miért nem viselt
kesztyűt?!
Már túl késő volt, el kellett tüntetnie a mérgező anyagot.
– Elintézem – egyezett bele –, de holnap végre kifizetsz.
– Úgy lesz – bólintott a megbízó, mégis áradt belőle valami,
ami bizonytalansággal töltötte el.
 61

 
Hellen meglepődött, amikor Lars egyedül tűnt fel, és
meglehetősen csalódott is volt, amikor megtudta, hogy Erik
nem jön. A hátizsák, amit Lars a repülőgép hátuljába dobott,
ugyanolyan árulkodó volt, mint az arca.
Amikor Hellen felszállt, a férfi elnémult, és komoran bámult
maga elé.
– Mondd csak, ismered a Mäster-Baut?
– Nem – morogta Lars olyan hanglejtéssel, ami
egyértelművé tette, hogy tulajdonképpen nem akar
beszélgetni. Hellent ez nem riasztotta el, és tovább beszélt.
– Úgy tűnik, mintha valamilyen módon benne lenne a kezük
a mérgező anyag használatában.
Erre azért Lars felkapta a fejét.
– Mire célzol ezzel? – tudakolta.
– Azt hiszem, hogy itt valami egészen szabálytalan dolog
zajlik, és ha kiderítjük, ki rejtőzik a Mäster-Bau mögött…
– Mi az ott lent? – vágott a szavába Lars.
A fjordnál lévő építkezéshez értek. Két autó állt a területen,
nem messze onnan pedig két férfi beszélgetett.
Hellen elfordult a géppel, és ekkor látták, ahogy a két alak
elválik egymástól, és ellenkező irányban elhajtanak. Az egyik
Norrtälje felé, a másik egy keskeny úton, amelynek végén,
egészen a part közelében egy kis kunyhó állt.
– Leszállás! – tört fel Larsból a kiáltás, de nem volt szükség
rá. Hellen már leeresztette a gép orrát, és a kunyhóval
párhuzamosan készült leszállni.
 Lars kiugrott a gépből, és átgázolt a vízen a partra, Hellen
pedig sietve követte őt. Amilyen halkan csak lehetett, a
kunyhóhoz lopóztak, és elrejtőztek a bozótban. Nem tartott
sokáig, mire a kocsi sofőrje megjelent.
Hellen egyszer már látta őt, a vendégköszöntő partin.
Gondolatok cikáztak a fejében. Azon az estén úgy látszott,
hogy Erik és az a férfi nagyon bizalmas viszonyban vannak,
akár a közeli barátok. Hogy lehet az, hogy az a férfi itt van
most ebben a fészerben? Hellen hirtelen zajt hallott maga
mellett, és látta, ahogy Lars elkezd kimászni a bokorból. Hellen
követte őt, szíve vadul vert az izgalomtól és a feszültségtől.
– Kalle! Mégis kinek végzed itt a piszkos munkát?! – Lars
hangja egyszerre volt hitetlen és rémült.
A férfi csak ekkor vette észre őt és Hellent. A helyzet olyan
egyértelmű volt, mint a nagy halálfejes jelzés a kannákon,
amelyeket a bal és a jobb kezében tartott. A férfi arca
falfehérre változott. Megrázta a fejét, láthatólag menteni
akarta azt, ami már nem volt menthető.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Tudsz olvasni – felelte Lars gúnyosan, és az egyik kannára
mutatott. – Rajta áll, hogy mi van benne.
– Nem tudom, hogy mi az – állította Kalle. – Nekem csak az a
megbízatásom, hogy hozzam el ezeket a kannákat. Egyébként a
bátyádtól. – Kalle mosolyogni próbált, de nem sikerült túl jól.
Habár Hellen nem ismerte ezt a férfit, úgy érezte, hogy az
egész magatartása bűntudatot sugároz.
– Nem értelek téged, Kalle – mondta Lars fejcsóválva. – Erik
mindig jóbarátjának tartott téged. Ráadásul még arra is
megkért, hogy legyél a tanúja!
Kalle leszegte a fejét, mintha nem tudná elviselni, hogy Lars
szemébe nézzen. A mellkasa zihálva járt fel-alá.
– Tudod, mit, Kalle – mondta Lars –, a legjobb, ha azonnal
velünk jössz Hardingsholmba, és megkérdezzük Eriket, hogy
tényleg tudja-e, mi van a kannákban.
 Kalle egy szót sem szólt. Csak rázta a fejét szüntelenül,
aztán hirtelen leejtette a kannákat, megfordult, és futásnak
eredt.
– A pokolba, Kalle! – ordította Lars, és a férfi után rohant.
Mindketten eltűntek a fák mögött.
Hellen nem eredt utánuk. Félt, és lázasan latolgatta, mit
tegyen. Akkor egy kiáltást hallott, és röviddel azután
lépéseket, amelyek sebesen közeledtek felé. Hirtelen újra
előtte állt Kalle.
A haja zilált volt, a tekintete nyugtalanul ide-oda villant, a
kezét karmokként nyújtotta előre, és egy lépéssel közelebb
jött…
Hellen rémülten tért ki az útjából. Hol maradt Lars?
Kalle elfutott mellette, mintha nem látta volna őt, vissza a
kunyhóhoz, Hellen pedig abba az irányba sietett, ahonnan a
férfi jött.
Megtalálta Larst, egy kicsivel távolabb az úttól. Az oldalán
feküdt a földön, mozdulatlanul, becsukott szemmel.
– Lars, mi van veled? – Hellen letérdelt mellé, megfogta a
vállát, és a hátára fordította. A férfi halántékán vérző seb
tátongott.
Hellen hallotta, ahogy a közelükben beindítottak egy autót.
Ez Kalle kocsija?
Újra elfogta a félelem. Mi van, ha azért jön vissza, hogy
mindkét szemtanút örökre elnémítsa? Időbe telt, mire felfogta,
hogy a motorzaj távolodik.
– Lars, kérlek – könyörgött. – Térj már magadhoz!
Vagy már halott volt…?
Hellen megtapintotta a nyaki ütőerét. Semmi!
Később alig észrevehetően megrándult a szemhéja, tompa
nyögés hagyta el a torkát, és Hellen végre érezte a pulzusát is.
Gyenge és szabálytalan volt ugyan, de tapintható. Lars élt. A
lány ujjaival lázasan kutatta a telefonját, hívta a mentőket és a
rendőrséget.
 Amíg várt, újra és újra Lars pulzusát tapogatta. Dobogott a
szíve, ráadásul úgy találta, egy kicsivel hevesebben, mint az
elején. Beszélni mindenesetre nem lehetett vele.
Végül felhívta Eriket.
 62

 
Csak előre fogok nézni! Onnan folytatom tovább, ahol abbahagytuk,
mielőtt Lars megérkezett.
Linn újra és újra elhatározta magát, egyfolytában ezt
mondogatta gondolatban, de érezte, hogy nem igazán sikerül
meggyőznie az elméjét. Talán Erik is észrevette volna, hogy
valami nincs rendjén vele, ha nem lett volna ő is ennyire a
gondolataiba mélyedve. Azután csörgött Erik mobilja. Felvette
a telefont, és egyszerre nagyon zaklatottnak tűnt.
– Mi történt vele?
Linn érezte, ahogy pánikba esik. Ránézett Erikre, szinte
csüggött az ajkain, de úgy tűnt, a férfi nem vette észre.
– Igen, jól van – mondta Erik. – Rögtön jövök.
Letette a telefont, ki akart menni a szobából, de Linn az
útját állta.
– Mi történt?
Erik ingerülten félretolta.
– Ne aggódj! – Mindössze ennyit mondott.
Linn a karjába kapaszkodott.
– Erik, mondd már el, mi a baj – követelte indulatosan.
– Lars megsérült. Hellen vele van.
– Úristen, mi történt? Lezuhantak a repülőgéppel? – Linn
észrevette, hogy szinte elcsuklik a hangja.
– Nem … nem – rázta meg Erik a fejét. Összevonta
szemöldökét, nem nézett a nőre, úgy tűnt, csak el akar menni.
Linn nem tudta csak úgy hagyni, hogy elmenjen. Képtelen
lett volna elviselni az aggodalmát Lars miatt.
 – Mi van Larsszal? – kérdezte megállás nélkül. – Súlyosan
megsérült?
Végül úgy tűnt, Erik is megérezte, hogy a nő is megőrül az
aggodalomtól. Még el is mosolyodott, amikor megrázta a fejét.
– Nem zuhantak le a repülőgéppel. Bizonyára verekedés
volt, és Lars eközben ütötte a fejét a földbe. Pontosabbat én
sem tudok még. Ne aggódj, Lars erős. Jelentkezem majd a
kórházból, amint többet tudok.
– Nem, veled megyek – mondta Linn határozottan, és örült,
hogy Erik meg sem próbálta visszatartani.
 63

 
A mentőorvos a helyszínen elsősegélyt nyújtott, mielőtt Erik az
ápolók segítségével a hordágyra tette Larst, és a mentőautóba
csúsztatta.
Hellen is velük tartott a kórházba, Norrtäljébe. Útközben
felhívta Larát, röviden elmondta, mi történt, majd rábízta a
repülőgépet.
A mentőautóval közel egy időben érkezett a kórházhoz Erik
és Linn.
– Hogy van a testvérem? – kérdezte Erik nyugtalanul.
– Még nem tudom pontosan – válaszolt rá a mentőorvos
röviden. – Először alaposan meg kell vizsgálnunk.
Pillanatnyilag még eszméletlen.
Erik követte az ápolókat, akik már a kórházba tolták a
beteget. Erik Hellennel ment, Linn mögöttük maradt.
– Mégis mi történt pontosan? – kérdezte Erik.
– Kalle volt az – mondta Hellen, és látta a rémületet Erik
arcán. – Akkor tartóztattuk fel, amikor el akarta tüntetni a
kannákat a mérgező anyaggal.
– Kalle…? – Erik értetlenül rázta a fejét, úgy tűnt, mintha
nem akarná elhinni. – Kalle az egyik legjobb barátom, miért
pont ő tenne ilyet?
– Nem tudom – mondta Hellen tehetetlenül.
– Erik, jössz? – Linn a kórház bejáratánál állt. A hangja
türelmetlen volt, és Erik nyomban megfordult.
– Most be kell mennem – szólt Erik.
– Igen – mondta Hellen elcsukló hangon.
 Ez a kis jelenet világosan megmutatta számára, kihez
tartozik Erik. Elfordult és odébbállt. Taxival majd visszamegy
Larához a bázisra, ott összeszedi a cuccait, és azután
visszautazik Stockholmba. Nem tudott többé itt maradni.

* * *

– Csakugyan boldogulsz majd nélkülem? – kérdezte Larát,

miután mindent elmesélt neki.
Lara átkarolta a vállát, és magához húzta.
– Hisz kénytelen vagyok – mondta. – Rettenetesen fogsz
nekem hiányozni, de meg tudlak érteni. – Kérdő pillantást
vetett Hellenre. – De ugye nem mész vissza Torstenhez?
Hellen megrázta a fejét. Még fogalma sem volt, hova megy
Stockholmban, hol fog lakni a következő napokban.
Valószínűleg egy hotelbe költözik átmenetileg.
– Nem, nem megyek vissza Torstenhez – válaszolt a
kérdésre. – Már nem szeretem, és nem érdemli meg, hogy csak
azért menjek vissza hozzá, mert a férfi, akit valóban szeretek,
egy másik nőhöz kötődik.
– Annyira sajnálom – mondta Lara halkan.
Hellen megrázta a fejét, a könnyeivel küzdött. De most nem
fog elkezdeni sírni, mert akkor nem tudja többé abbahagyni.
– Ne aggódj értem – mondta Larának, miután összeszedte
magát. – Biztosan megbirkózom ezzel, és mire újra dolgozom,
el is felejtem itt ezt a nyarat.
Habár igazából egyáltalán nem akarok mindent elfelejteni –
gondolta. Az az első repülés Norrtäljébe, amikor Lara
átengedte neki a gépet, amikor először meglátta Eriket, a csók
a szigeten…
Ez mind felejthetetlen volt, magával viszi Stockholmba, és a
következő időkben elkíséri, bárhová is sodorja a munkája.
– Ne vigyelek el mégis Stockholmba repülővel? – kérdezte
Lara.
Hellen megrázta a fejét.
 – Már így is elég gondot okoztam neked. Hazautazom
busszal. – A bőröndje már ott volt mellette bepakolva, és a
taxit is megrendelte.
– Vigyázz magadra – mondta Lara szomorúan. – Adj majd
hírt magadról, és ha egyszer megunod a nagy gépeket,
bármikor visszajöhetsz hozzám.
– Ó, Lara – sóhajtott Hellen. A barátnője igazán nem
könnyítette meg a búcsút. Hellen tényleg el tudta képzelni,
hogy örökre itt maradjon, és a környéken repüljön valamelyik
kisgéppel, futármegbízásokat teljesítsen, és ezen a szép
vidéken éljen. Miért épp egy ilyen férfiba kellett beleszeretnie,
mint Erik?
– Sőt még tulajdonostárssá is tennélek – tette hozzá Lara, és
ezzel még inkább megnehezítette számára a helyzetet.
Hellen Lara vállára hajtotta a fejét.
– Olyan szívesen mondanék igent – sóhajtott –, de Linn és
Erik egyszer csak össze fognak házasodni. Teljesen őszintén azt
kívánom mindkettőjüknek, hogy legyenek boldogok
egymással, de nem akarom ezt látni.
– Igen, tudom – mondta Lara.
Megérkezett a taxi. A két nő felállt, megölelték egymást
utoljára, és tudták, hogy jó ideig nem fognak találkozni.
Legalábbis nem itt.
 64

 
Menekülés!
Ez a gondolat lett úrrá Kallén. Az ördögbe is, miért nem
gondolt az ujjlenyomatokra? Akkor nem kellett volna ezt az
utolsó megbízatást teljesítenie. Akkor Larsszal sem történt
volna meg az, ami. Az összes bűn tetejébe, amit már úgyis
magára vállalt, most még a legjobb barátja öccsét is megölte?
Ettől a képtől nem tudott szabadulni. Ahogy Lars a földre esett,
épp arra a kőre. Ahogy felkiáltott, azután pedig mozdulatlanul
fekve maradt. Elhinné neki bárki is, hogy ezt nem akarattal
tette, hogy ez csupán baleset volt?
Kalle könnyek nélkül zokogott fel. Tulajdonképpen Lars is a
barátja volt! Még jobban beletaposott a gázpedálba, hogy a
kocsi csak úgy himbálózott az egyenetlen földúton.
Mégis hogy lehetett ennyire ostoba? Rémület, kétségbeesés
és nem utolsósorban szégyen kavargott benne. Mostanra már
Erik, a barátja is biztosan tudja, hogy mit tett.
Miért is nem ragaszkodott ahhoz, hogy a megbízója
kifizesse? A pénzzel eltűnhetett volna, és valahol teljesen új
életet kezdhetett volna Ulrikával. Egy olyan helyen, ahol
mindezt elfelejthetné. Mindenekelőtt a szégyent amiatt, hogy
a legjobb barátja ellen szövetkezett csak azért, hogy boldog
lehessen a nővel, akit szeretett.
Bárcsak elővigyázatosabb lett volna, akkor a megbízója nem
tudta volna sakkban tartani az ujjlenyomatokkal! Olyannyira
biztos volt magában, hogy semmi nem történhet, hogy óvatlan
volt. És most elveszített mindent. Mi lesz most velük
Ulrikával…
 Ahogy Kalle Ulrikára gondolt, érezte, hogy a gyomra
összerándul. Ha a nő megtudja, mibe keveredett, kitart vajon
mellette? Még most is jobban nyomasztotta a félelem, hogy őt
elveszítheti, mint minden más. És ezzel együtt legbelül
pontosan tudta, hogy Ulrika elfordul majd tőle.
Hirtelen meglátta a villogó kék fényt maga mögött, és tudta,
hogy érte jöttek. Tisztában volt vele, hogy semmi értelme,
mégis beletaposott a gázba. Az öreg járgány felbőgő motorral
gyorsulni kezdett. Azután szemből is közeledtek felé kék
fénnyel villogó autók, és elvágták az útját. Kalle megértette,
hogy nem menekülhet. Élesen fékezett, majd ülve maradt a
kormány mögött. Vége volt. Örökre vége, és meglepetésére
hirtelen mély megkönnyebbülést érzett. Többé nem kell
semmit rejtegetnie, nem kell többé csalnia, szerepet játszania –
és nem kell többé menekülnie.
A vezetőoldali ajtót feltépték.
– Szálljon ki! – szólította fel Stenlund nyomozó éles hangon.
Két egyenruhás rendőr felnyitotta a csomagtartót, és
megtalálták a két kannát, amelyeket felszedett, miután Larst
ártalmatlanná tette.
– Le van tartóztatva – közölte Stenlund nyomozó, és
ismertette a jogait.
Kalle hagyta magát, szilárdan elhatározta, hogy most már
tiszta lapokkal játszik. Vallomást fog tenni, és a megbízóját is
feladja. Már nem volt veszítenivalója.
 65

 
Linn összeszorította a kezét, hogy megpróbálja csökkenteni a
benne lévő nyomást. Alig bírta már elviselni a félelmet. Ha Lars
meghalt, ha nem láthatja többé, nem beszélhet vele, és nem
mondhatja el neki, mennyire szereti … azt nem tudná elviselni.
Mindaddig észre sem vette, hogy Erik odalépett hozzá, amíg
le nem ült mellé.
– Szereted őt – állapította meg szelíden.
Linn ránézett, a szeme megtelt könnyel. Nem akarta
megsebezni Eriket, de nem tehetett mást, mint hogy őszinte
volt vele.
– Egészen biztos voltam benne, hogy már túl vagyok rajta –
mondta. – Valóban veled akartam boldog lenni.
– És azután Lars még épp jókor visszatért – nevetett Erik. –
És épp jókor kaptál ételmérgezést.
– Nem vagy csalódott? – Linn meglepődött és meg is
könnyebbült egyszerre.
Erik megrázta a fejét, és Linn keze után nyúlt.
– Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, kettőnkről is. Azt
hittem, szerelmet érzek irántad, de ez alighanem inkább
barátság.
– Ó, Erik, annyira örülök, hogy ezt mondod – válaszolta
Linn. Mély megkönnyebbülés töltötte el. – Bárcsak Lars újra
teljesen rendbe jönne. Annyira aggódom miatta.
– Larst kemény fából faragták, hisz ezt mindketten tudjuk –
próbálta megnyugtatni Erik, de Linn érezte, hogy ugyanúgy
aggódik Larsért, ahogyan ő.
 Egy orvos lépett oda hozzájuk. Linn megnyugvással látta,
hogy mosolyog.
– Torberg úr, újra beszélhet a testvérével. Agyrázkódása van
ugyan, de teljesen fel fog épülni.
Linn lassan felfogta az orvos szavait, és érezte, ahogy
határtalan boldogság árad benne szét.
– Odamehetek hozzá? – kérdezte izgatottan. – Én vagyok a…
– Elakadt a szava. Mi is vagyok én tulajdonképpen – gondolta. Kije
vagyok én Larsnak? Akar egyáltalán látni engem?
– Jót fog tenni neki – sietett a segítségére Erik, és Linn
hálásan mosolygott rá.
– Odavezetem hozzá – mondta az orvos mosolyogva.
Linn megölelte Eriket.
– Köszönöm – súgta oda neki, azután elengedte, és az orvos
után eredt.

* * *

Linn óvatosan nyitotta ki az ajtót. Lars hanyatt feküdt az

ágyon, bekötött fejjel, de a szeme nyitva volt, és a plafont
bámulta. Még nem vette észre a nőt.
– Szia – mondta Linn.
Lars odafordította a fejét, de ez láthatóan fájdalmat okozott
neki. Összerándult az arca, de amikor meglátta a nőt,
elmosolyodott.
– Szia – felelte Lars.
Linn közelebb lépett. Amikor az ágya mellé ért,
megkérdezte:
– Lehet, hogy szükséged van valakire, aki vigyáz rád?
Ezennel szeretnék pályázni erre az állásra.
– Fel vagy véve – válaszolt nevetve Lars.
Linn odaült mellé az ágy szélére, fölé hajolt, és óvatosan
szájon csókolta. Amikor újra fel akart egyenesedni, Lars egyik
kezével a hajába túrt, és nem engedte el a fejét. Gyengéden
megcsókolta.
 – És mi lesz Erikkel? – kérdezte, mikor végül szétváltak.
– Megmondta, hogy ő sem szerelmes belém – mosolygott
Linn. – És soha többé nem hagyom, hogy elmenj.
– Tulajdonképpen nem is akartam elmenni – vallotta be
Lars. – Csak nem tudtam volna elviselni, hogy a bátyámmal
lássalak.
Linn újra fölé hajolt, hogy megcsókolja. Legszívesebben
soha nem eresztette volna el.
 66

 
Amikor Erik belépett a szobába, látta, hogy Lars és Linn
gyengéden csókolóznak. Figyelte, hogy mit vált ez ki belőle, de
nem érzett mást, csak hálát. Nem érzett maró féltékenységet,
csak örömet kettejük boldogsága felett, akik számára az
életben a legtöbbet jelentették. Két percet kért Linntől, hogy
beszélhessen az öccsével. Amikor Linn kiment a szobából, Erik
Lars kötésére mutatott.
– Ha gonosz lennék, most azt mondanám, hogy ez is azért
van, mert te mindig elrohansz, ha valami komolyra fordul.
– Ezúttal nem rohantam el, hanem vitézül verekedtem a
cégedért – felelte Lars mosolyogva.
– A te céged is – emlékeztette Erik komolyan.
– Olyan idióta voltam – mondta nyöszörögve Lars, vélhetően
nem csupán a fejfájása miatt. – Már évekkel ezelőtt sem kellett
volna elfutnom.
Erik nem hitt a fülének.
– Ez most azt jelenti, hogy itt maradsz? – Feszülten figyelte,-
hogy mi lesz a válasz.
– Ha nem bánod – mondta Lars vigyorogva.
– Épp ellenkezőleg – felelte Erik komolyan –, mindig is azt
akartam, hogy mellettem legyél a cégnél, és ami Linnt illeti…,
örülök, hogy boldogok vagytok.
Lars mindkét kezével Erik keze után nyúlt.
– Csakugyan nem haragszol?
Erik mosolyogva megrázta a fejét.
– Minden úgy van jól, ahogy történt – nyugtatta meg.
 Átengedte az öccsét Linn-nek, aki visszajött a szobába, és
tudta, hogy ott a legjobb kezekben lesz. Ő pedig a rendőrségre
indult.

* * *

Erik csak rövid időre nézhetett Kalle szemébe, amikor

elvezették mellette.
– Miért? – Ez volt minden, amit Erik tudni akart.
Kalle lehajtotta a fejét, és egy szót sem szólt.
– És én még azt hittem, barátok vagyunk – folytatta Erik
keserűen. Minden mással szemben ez a veszteség fájt neki a
legjobban: egy gyermekkori barátság végérvényesen
megszakadt.
Stenlund nyomozó később ismertette a történtek hátterét.
– Paul Warborg volt a felbujtó – magyarázta.
– Paul?
Erik megrendült. Tehát nemcsak Kalle, aki valamikor a
legszorosabb és legjobb barátai közé tartozott, hanem Paul is!
A kapcsolata Paullal ugyan nem volt igazán bensőséges, de
megértették egymást, és jó üzletfelek voltak. Erik legalábbis
ezt hitte mindig.
– Miért tette ezt? – kérdezte Erik.
– Paul Warborg erősen eladósodott különböző vállalatok
felvásárlása miatt, és egyszer csak nem maradt semmi kilátása.
Az Ön cégének bezárása után akarta átvenni az építkezéseket,
amelyeket már majdnem teljesen befejeztek, hogy gyorsan
pénzhez jusson.
– És Kalle? – kérdezett rá Erik. – Hogy került egy ilyen aljas
ügybe?
– Beleszeretett egy nőbe, és egy csomó pénzre volt
szüksége, hogy az igényeit kielégítse.
– Ezért képes volt tönkretenni az életét? – Erik nem tudta
felfogni, és minden csalódottság és harag ellenére valóban
valamiféle szánalmat érzett Kalle iránt.
 – Mindig mondom, hogy a szerelem veszélyes – nevetett fel
Stenlund nyomozó, miközben kikísérte Eriket a kocsijához. – A
legjobb, ha az ember kitér az útjából.
Búcsúzóul odaintett Eriknek, és beszállt a rendőrautóba.
Erik nézett utána, és halkan ennyit mondott maga elé:
– Ezt én egész másképp látom.

* * *

Lara a teraszon ült, amikor Erik odaért.

– Hol van Hellen? – kérdezte izgatottan Erik. Úgy találta, hogy
Lara furcsa tekintettel néz rá.
– Elment – válaszolta Lara.
– Elment? Hová? – kérdezte, és már sejtette a választ,
mielőtt Lara bármit mondott volna.
– Vissza Stockholmba – felelte a nő.
Erik csak rázta a fejét, és mindent, amit érzett, végül
egyetlen szóba sűrített:
– Miért?
– Ott lakik – hangzott Lara egyszerű válasza.
– És mikor ment el? – kérdezte Erik gyorsan.
Lara a karórájára nézett.
– Nagyjából húsz perce. A következő busz menetrend
szerint tíz perc múlva indul – mosolyogott Lara. – De mint
tudjuk, a buszok legtöbbször késnek, neked pedig gyors az
autód.
Erik már indult is a kocsijához.
– Lara, te egy kincs vagy – szólt oda neki a válla felett.
– Tudom! – kiáltotta utána Lara.
 67

 
Hellen szüntelenül az óráját nézte. Mikor jön végre a busz? Már
majdnem öt percet késett.
Helyesen cselekedett? Nem kellett volna inkább maradnia,
és küzdenie a szerelméért? Ráadásul a csók óta tudja, hogy ő
sem közömbös Erik számára.
Azután Linnt látta maga előtt. A fiatal nőt, aki a közös
ruhapróbán olyan fesztelenül nevetett. Vidám arcát, amikor a
menyasszonyi ruhát a kezébe adta.
Nem, ezt nem tehette Linn-nel, nem vehette el tőle a férjét.
Nem tudná tönkretenni más boldogságát, és azután a
közvetlen közelében élni annak, aki miatta vált boldogtalanná.
Végre megérkezett a busz, és Hellen megkönnyebbülten
felsóhajtott. Engedte, hogy az érkező utasok leszálljanak, és
épp a bőröndjéért nyúlt, amikor mellette megszólalt egy hang.
– Üdvözlöm, szépséges hölgyem, az autóm a rendelkezésére
áll. Elvihetem valahová?
Hellen Erikre nézett, és finoman mosolygott.
– Elvből nem szállok be idegen férfiak autójába.
– Akkor épp itt az ideje, hogy rendesen megismerjen engem.
A férfi elkomolyodott, és Hellen sem nevetett már.
– Miért tenném? – kérdezte Hellen.
– Mert szeretlek téged, és mert azt akarom, hogy mellettem
maradj.
– És mi lesz Linn-nel?
– Linn Larst szereti, Lars pedig őt. Így volt ez mindig is, csak
egy kis időbe és egy agyrázkódásba került, mire végre
mindketten belátták.
 Hellen alig mert hinni a szerencséjében.
– Megismételnéd? – kérte halkan.
– Azt, hogy Linn és Lars szeretik egymást? – kérdezte
elképedve.
– Nem – rázta meg a fejét. – Azt, hogy te engem szeretsz.
Erik átkarolta.
– Szeretlek – súgta közvetlenül a fülébe.
– Én is szeretlek téged – mondta Hellen, és lehunyta a
szemét, amikor Erik ajka az övére tapadt. A busz elindult, de
ők ezt már nem látták…
 68

 
Az elmúlt évben annyi minden történt! Hellen visszautasította
az állást a ScanAm-nél, és csakugyan Lara tulajdonostársa lett.
Erik és Lars bővítették építőipari cégüket, miközben Kalle és
Paul Torberg felfüggesztett büntetést kapott. Mindketten
elhagyták Hardingsholmot, és senki sem hallott felőlük azóta.
Ma ragyogóan szép nyári nap volt. A kertben fehér huzatos
székek sorakoztak. Egészen elölre, a felállított oltárhoz négy
széket helyeztek, kettőt-kettőt szorosan egymás mellé. Négy
embernek szánták őket, akik ma itt akarták összekötni az
életüket.
Edda úgy szaladgált fel-alá, akár egy riadt tyúk. –
Remélhetőleg ma minden rendben lesz – ismételgette néhány
percenként.
A vendégek helyet foglaltak, Munthe lelkész úr már készen
állt az oltár előtt, majd megszólalt a zene.
Két édes kislány, Torbergék barátainak gyermekei
rózsaszínű és fehér ruhácskában haladtak elöl, és
virágszirmokat szórtak az útra. Mögöttük jött Linn csoda szép
menyasszonyi ruhájában, oldalán pedig Lars.
Hellen és Erik karon fogva követték őket. Linn hosszú
fátylat viselt, Hellen pedig virágokat tűzött a hajába. Két csoda
szép menyasszony haladt a boldogság felé vezető úton.
Egy könnyű szellő fellibbentette Linn ruháját. Hellen
Erikhez hajolt, és halkan súgta:
– Micsoda szerencse, hogy a ruha tavaly nem került
bevetésre.
Erik mosolygott, miközben erősen megszorította a karját.
 – Igen, micsoda szerencse – erősítette meg.
Hellen kutatva tekintett körbe. Larát sehol sem látta, pedig
a barátnője megígérte, hogy mindenképpen pontosan jelenik
meg a ceremónián.
Közben odaértek a négy székhez, és helyet foglaltak. Hellen
és Linn – akik időközben jó barátnők is lettek – egymásra
mosolyogtak.
Munthe lelkész úr üdvözölni szerette volna az
egybegyűlteket, ám egy arra tartó repülő robaja meggátolta
ebben. Egy hidroplán szállt alacsonyan a fjord felett, és ekkor
Hellen már tudta, miért nem látta Larát a többi vendég között.
Mégis tartotta az ígéretét, pontosan érkezett a repülőjével, ami
egy „Sok boldogságot!” feliratot húzott maga után.
A gép az egybegyűltek és a két pár fölé emelkedett, és vörös
rózsaszirmokkal borította be őket. Munthe lelkész úr pedig
beszélni kezdett:
– Milyen csoda szép nap ez, amelyen négy ember – ezúttal a
helyes felállásban… – egy boldog közös életre tesznek
ígéretet…
Receptek
 Pannkakstårta

Palacsintatorta
 
HOZZÁVALÓK
 
A palacsintatésztához:
5 tojás
25 dkg liszt
2 tk. cukor
1 tk. só
6 dl tej
10 dl víz
kevés vaj a sütéshez
 
A töltelékhez:
1 pohár habtejszín
vaníliás cukor
lekvár, ízlés szerint
 
A díszítéshez:
friss bogyós gyümölcsök
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A tésztához a cukrot, a sót és a tojásokat a tej felével
elkeverjük, majd a liszttel csomómentesre dolgozzuk.
Hozzáadjuk a maradék tejet és a vizet, összedolgozzuk, és egy
ideig pihentetjük.
•  A serpenyőben megolvasztjuk és szétoszlatjuk a vajat, majd
egy kevés tésztát öntünk bele, és vékonyan szétterítve
 kisütjük. Ha elég barna, megfordítjuk, és a másik oldalát is
megsütjük.
• A töltelékhez a habtejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá
verjük. A kihűlt palacsintákat egy tortaformában úgy
rétegezzük egymásra, hogy felváltva tejszínnel, majd
lekvárral kenjük meg őket.
• A torta tetejét bogyós gyümölcsökkel és tejszínnel díszítjük.
 Kanelbullar

Svéd fahéjas csiga

 
HOZZÁVALÓK
 
A tésztához:
15 dkg vaj
5 dl tej
1 kocka élesztő (5 dkg)
15 dkg cukor
½ teáskanál só
75 dkg búzaliszt
 
A töltelékhez:
10 dkg puha vaj
20 dkg cukor
őrölt ceyloni fahéj
 
A díszítéshez:
1 tojás
2 tk. víz
jégcukor
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
• A tésztához egy lábosban megolvasztjuk a vajat. Hozzáadjuk a
tejet, és 37 °C-ra, azaz kézmelegre melegítjük.
• Az élesztőt egy tálba morzsoljuk. Beleöntjük a folyadékot, és
addig keverjük, amíg az élesztő fel nem oldódik. Ezután
beletesszük a cukrot, a sót és a lisztet. A tésztát körülbelül 4
 percig gyúrjuk, amíg sima nem lesz, és elválik a tál szélétől.
Letakarva 40 percig kelesztjük a tálban.
•  A megkelt tésztát lisztezett felületen simára dagasztjuk, és
két részre osztjuk, majd mindkettőt körülbelül fél cm vastag,
téglalap alakú lappá nyújtjuk.
• A töltelékhez a puha vajjal megkenjük a tésztalapokat, majd
cukrot és fahéjat szórunk rá. A lapokat az egyik hosszanti
oldaluktól kezdve feltekerjük. A tekercseket körülbelül húsz,
azonos méretű szeletre vágjuk, papír muffinformákba
helyezzük, és egy tepsire rakjuk. Letakarva 40 percig
kelesztjük.
•  A fahéjas csigákat sütés előtt felvert tojással megkenjük, és
megszórjuk jégcukorral. Az előmelegített sütő középső
részében 250 °C-on, kb. 6–8 percig sütjük.
• Az elkészült csigákat tortarácson letakarva hagyjuk kihűlni.
 Tomat och apelsinsoppa

Paradicsomos narancsleves
 
HOZZÁVALÓK
 
60 dkg paradicsom
40 dkg sárgarépa
25 dkg burgonya
1 pritaminpaprika
1 vöröshagyma
1 kezeletlen narancs
2 ek. repceolaj
½ l zöldségleves
2 tk. méz
2 babérlevél
só és bors, ízlés szerint
szerecsendió, ízlés szerint
10 dl tejszín
metélőhagyma
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A paradicsomot, a paprikát, a burgonyát és a sárgarépát
meghámozzuk és kockákra vágjuk.
•  A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és repceolajon
üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a sárgarépát és a burgonyát,
majd felöntjük a levessel.
•  A narancsot megmossuk, egy keveset lereszelünk a héjából,
ezután kifacsarjuk. A narancslé felét a leveshez öntjük.
Hozzáadjuk a mézet és a babérleveleket. Körülbelül 10 percig
 főzzük, majd kiszedjük a babérleveleket, és pürésítjük a
levest.
•  Ezután beleöntjük a maradék narancslét és ízlés szerint a
reszelt narancshéjat. Sóval, borssal és szerecsendióval
tesszük pikánsabbá.
•  Tálalás előtt felvert tejszínnel és metélőhagyma-karikákkal
finomítjuk.
 Laxrullar med fiskrom

Lazactekercs pisztrángkaviárral
 
HOZZÁVALÓK
 
25 dkg füstöltlazac-szelet
2 tk. pisztrángkaviár
1,5 dl tejszín
25 dkg mascarpone
2 ek. vodka
1 csomó metélőhagyma
só és bors, ízlés szerint
1 citrom leve
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A tejszínt kemény habbá verjük, majd elkeverjük
mascarponéval, citromlével és vodkával. Egy kevés
metélőhagymát félreteszünk a díszítéshez, a többit finomra
vágjuk, és a krémbe keverjük. Sóval, borssal ízesítjük, és 3
órán át hűtőszekrényben pihentetjük.
•  A lazacszeleteket egyesével átlátszó fóliára helyezzük.
Minden szeletre rakunk egy adagot a krémből, és tekerccsé
formáljuk. Ezután tálalásig hideg helyen tartjuk.
• Tálalás előtt ízlés szerint levágjuk a lazactekercsek végét egy
éles késsel.
•  A tekercseket egy tálra helyezzük, ráöntjük a
pisztrángkaviárt, végül metélőhagymával díszítjük.
 Sill tartare

Matjestatár
 
HOZZÁVALÓK
 
40 dkg matjeshering-filé
1 kezeletlen citrom
1 ek. fehér balzsamecet
2 csemegeuborka
1 ek. kapribogyó
12,5 dkg crème fraîche
20 db kréker
1 tk. mustár
só és bors, ízlés szerint
cukor, ízlés szerint
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
• A matjesfilét szárazra töröljük, majd apró kockákra vágjuk. A
citromot leöblítjük forró vízzel, megszárítjuk, vékonyan
meghámozzuk, és a héját csíkokra vágjuk.
• A citromból kipréselünk egy evőkanálnyi levet, ezt óvatosan
összekeverjük ecettel, fél teáskanál mustárral, sóval, borssal
és a matjesszeletekkel. A csemegeuborkákat apróra
kockázzuk, a kapribogyót felaprítjuk, és mindkettőt a
masszához keverjük. Citromlével, sóval, borssal ízesítjük. A
tatárt legalább 1 órán át hűtőszekrényben hűtjük.
•  A crème fraîche-t elkeverjük kevés citromlével, a maradék
mustárral, sóval, borssal és egy csipet cukorral.
•  A matjestatárt krékereken tálaljuk, a mártást
citromhéjcsíkokkal díszítve szolgáljuk fel.
 Sjömannsbiff

Tengerészfazék
 
HOZZÁVALÓK
 
1 kg burgonya
2 nagy pasztinák
3 nagyobb vöröshagyma
vaj a sütéshez
50 dkg marhahús
2 dl borjúalaplé
1 tk. instant marhahúsleves
4 dl sör
½ ek. szárított kakukkfű
2 ág friss kakukkfű
3 babérlevél
9 borókabogyó
3 ek. petrezselyem, morzsolt
1 nagy salottahagyma
1,5 ek. étkezési keményítő
2 ek. mustár
só és bors, ízlés szerint
cukor, ízlés szerint
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
• A burgonyát és a pasztinákot meghámozzuk, kb. 5 mm vastag
darabokra vágjuk vagy gyaluljuk.
•  A hagymát megtisztítjuk, hosszában kettészeljük, és vékony
félkörökre vágjuk. Egy magas falú lábosban kevés vajat
 hevítünk, megpirítjuk a hagymakarikákat, majd egy tálba
öntjük és félrerakjuk.
• A húst a vajon átsütjük, majd kivesszük, és sózzuk, borsozzuk.
A szaftot kevés vízzel felfőzzük, és levesszük a tűzről.
•  A húst, a hagymát, a burgonyát és a pasztinákot felváltva a
lábosba rétegezzük.
•  A borjúalaplevet egy külön edényben felmelegítjük,
belekeverjük a marhahúslevest, és hozzáadjuk a kakukkfüvet,
a babérleveleket és a borókabogyót. Ezután a húslevest és a
sört a hússal és zöldségekkel megrakott lábosba öntjük.
Felforraljuk, majd visszavesszük a hőfokot, és lefedjük.
Körülbelül egy órán át pároljuk.
• A sütőt 160 °C-ra melegítjük elő.
•  Finomra vágjuk a petrezselymet, a salottahagymát
megtisztítjuk és felkockázzuk. Amikor a hús puha, a
kieresztett levét leszűrjük egy edénybe, majd a lábost
berakjuk a sütőbe.
• A levet külön felforraljuk, és kissé besűrítjük a kevés vízben
elkevert étkezési keményítővel. A mártást mustárral, sóval,
borssal és cukorral ízesítjük, és ráöntjük a húsra.
•  Végül megszórjuk petrezselyemmel és a kockára vágott
salottahagymával, majd a lábosból tálaljuk.
 Fiskgryta

Haltál
 
HOZZÁVALÓK
 
60 dkg halfilé
1 dl tejszín
2 nagyobb vöröshagyma
4 ek. olaj
60 dkg paradicsom
2 ek. sűrített paradicsom
60 dkg burgonya
4 tk. cukor
2 fokhagymagerezd, apróra vágva
2 babérlevél
húslevesalaplé, szükség szerint
só és bors, ízlés szerint
fűszerpaprika és kakukkfű, ízlés szerint
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A hagymát apróra vágjuk, és olajban aranysárgára pirítjuk.
Megmossuk a paradicsomot, a szárát eltávolítjuk, és kicsi
kockákra szeleteljük. A paradicsomsűrítménnyel együtt a
hagymához adjuk, és rövid ideig pirítjuk.
• A burgonyát megmossuk, hámozzuk és felkockázzuk, majd a
paradicsomhoz rakjuk. Beletesszük a cukrot, a fokhagymát, a
babérlevelet, és felöntjük alaplével. Rászórjuk a fűszereket,
megkeverjük, és fedő alatt addig főzzük, míg a krumpli
majdnem puha lesz.
•  A halfilét megmossuk, felkockázzuk, és hozzáadjuk a
paradicsomos krumplihoz. Alacsony hőfokon főzzük, és
figyeljünk, hogy a hal ne essen szét, ezért óvatosan keverjük.
• Végül tejszínnel finomítjuk, majd még egyszer megkóstoljuk,
és ízesítjük, ha szükséges.
• Friss bagettel vagy fehér kenyérrel kínáljuk.
 Hasselbackspotatis

Hasselback-burgonya
 
HOZZÁVALÓK
 
8 azonos méretű burgonya (kb. 60 dkg)
3 ek. olvasztott vaj
1 tk. só
1,5 ek. zsemlemorzsa
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és 2-3
milliméterenként, a hossztengelyre merőlegesen olyan
mélyen bevagdossuk, hogy még ne vágjuk át.
•  A bemetszett oldalukkal fölfelé sütőtálba helyezzük a
burgonyákat. Megkenjük kevés olvasztott vajjal, majd
előmelegített sütőben 225 °C-on, 30 percig sütjük.
•  A sütőtálat kivesszük a sütőből, a burgonyákra ráöntjük a
maradék vajat, meghintjük zsemlemorzsával és sóval, majd
további 10–15 percig sütjük.
•  Főételként fűszeres túróval, crème fraîche-sel, salátával,
köretként füstölt lazaccal szolgáljuk fel.
• Mártással sültekhez is jól illik.
 Flundra med champinjoner

Lepényhalfilé gombával
 
HOZZÁVALÓK
 
50 dkg sima lepényhalfilé
25 dkg friss csiperkegomba
25 dkg tejszín
1 ek. étkezési keményítő
vaj a zsírozáshoz
só, ízlés szerint
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
• A halat megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra töröljük,
majd sózzuk.
• A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük.
•  Egy sütőtálat kikenünk vajjal, belehelyezzük a halat, és a
gombaszeleteket szétosztjuk a tetején.
•  A tejszínt elkeverjük az étkezési keményítővel, és ezt is
ráöntjük.
•  200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt
aranybarnára sütjük a halat.
• Főtt burgonyával és fejes salátával fogyasztjuk.
 Fläskstek med katrinplommon

Svéd sertéssült
 
HOZZÁVALÓK
 
60 dkg sertéskaraj, csont nélkül, egyben
15 dkg aszalt szilva
2 ek. crème fraîche
12,5 dl fehérbor
só és bors, ízlés szerint
olívaolaj
2 ek. vörösáfonya-lekvár
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A sertéskaraj belsejét egy késsel hosszában bevágjuk úgy,
hogy egy „zseb” keletkezzen. Beletöltjük az aszalt szilvát, és
megnyomkodjuk, hogy a hús ne dudorodjon túl magasra.
Sóval, borssal fűszerezzük, olívaolajat csepegtetünk rá, és 220
°C-os sütőben körülbelül 35 percig sütjük.
•  A hús szaftját átszedjük, felöntjük fehérborral, majd vörös
áfonyával és crème fraîche-sel keverjük el. Sóval, borssal
ízesítjük.
• A húst a szósszal, tetszés szerinti körettel tálaljuk.
 Kesellakaka

Túrótorta alap nélkül

 
HOZZÁVALÓK
 
12,5 dkg vaj
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kg krémtúró
4 tojás
1 citrom leve és héja
2 ek. búzadara
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliaízű pudingpor
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük.
Fokozatosan adjuk hozzá a túrót, a tojásokat, a reszelt
citromhéjat és a citrom levét. A grízt, a sütőport és a
pudingport összekeverjük, a túrós masszára öntjük, és
alaposan megkeverjük.
• A masszát egy kikent, csatos sütőformába töltjük.
• Előmelegített sütőben 175 °C-on, körülbelül 1 órán át sütjük,
majd hagyjuk a formában kihűlni.
 Ärtsoppa med fläsk

Svéd sárgaborsóleves sertéshússal

 
HOZZÁVALÓK
 
50 dkg sárgaborsó
40 dkg sózott sertésnyak vagy dagadó
3 l húsleves
2 vöröshagyma
1 tk. majoránna
1 tk. kakukkfű
1 kis gyömbér
só, ízlés szerint
vaj
1 sárgarépa
¼ zeller
½ póréhagyma
frissen őrölt fekete bors
½ csomó petrezselyem, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma
édes mustár, ízlés szerint
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
• A sárgaborsót előző nap vízbe áztatjuk.
• A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a sárgarépát, a zellert
és a póréhagymát kis darabokra vágjuk, majd ezeket a
gyömbérrel együtt olvasztott vajon megpirítjuk. Ezután a
lecsepegtetett sárgaborsót is megpirítjuk kissé, majd
felöntjük húslevessel. Beletesszük a majoránnát, a
kakukkfüvet és a húst.
• A levest felforraljuk, és alacsony hőfokon addig főzzük, amíg
a sárgaborsó megpuhul. Fontos: állandóan kevergessük, mert
a sárgaborsó alacsony hőfokon is gyorsan megég!
• A húst kivesszük a levesből, felszeleteljük, és fekete kenyéren
tálaljuk a levessel. Ízlés szerint édes mustárral megkenjük.
•  A levest sóval és borssal ízesítjük, és petrezselyemmel
megszórva tálaljuk.
 Kaffegravad lax

Kávéval pácolt lazac

 
HOZZÁVALÓK
 
60 dkg friss lazacfilé
3 dkg kávébab
1 ek. fekete bors
1 ek. szegfűbors
4 ek. tengeri só
3 ek. cukor
2 ek. növényi olaj
10 szál sáfrány
¼ tk. só
1 tk. citromlé
2 ek. majonéz
3 ek. joghurt
½ tk. akácméz
1 csipet Cayenne-bors
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A kávébabot előmelegített sütőben 75 °C-on, körülbelül 30
percig melegítjük, majd hagyjuk kihűlni.
• A bors- és szegfűborsszemeket egy mozsárban összetörjük. A
kávébabot szintén durvára zúzzuk, és borssal, szegfűborssal,
sóval és cukorral összekeverjük. Ezzel szórjuk meg a
lazacfilét, folpakba csomagoljuk, és megfelelő tálba tesszük,
mivel a pácolás során folyadék szivárog ki a lazacból.
Körülbelül 12 órán át hűtőszekrényben hagyjuk állni.
•  A mártáshoz a sáfrányt a sóval mozsárban megőröljük,
összekeverjük a citromlével, és kicsit állni hagyjuk. A
majonézt és a joghurtot elkeverjük mézzel és Cayenne-
borssal, majd belekeverjük a sáfrányt.
•  A lazacot kivesszük a fóliából, a fűszereket hideg folyó víz
alatt gyorsan leöblítjük róla. A halat szárazra töröljük. Egy
serpenyőben olajat melegítünk, és a lazacfilé mindkét oldalát
2-3 másodpercig sütjük. Ezután vékony szeletekre vágjuk, és
a mártással tálaljuk.
• Jól illik hozzá a saláta és a fehér kenyér.
 Julkaka

Karácsonyi sütemény
 
HOZZÁVALÓK
 
1 tojás
20 dkg liszt
¼ tk. sütőpor
1 csipet só
12 dkg hideg vaj
3 csomag vaníliás cukor
5 dkg nádcukor
1 tk. őrölt fahéj
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A tojásokat szétválasztjuk. A lisztet összekeverjük a
sütőporral, a munkalapra borítjuk, és a közepébe egy
mélyedést vájunk. A tojássárgáját és a sót a mélyedésbe
tesszük, a szélén pedig elosztjuk a vajat és a vaníliás cukrot.
Jól átgyúrjuk, és gyors mozdulatokkal sima omlós tésztává
dolgozzuk össze. Ezután a tésztát egy körülbelül 4 cm
átmérőjű tekerccsé formázzuk, fóliába csomagoljuk, és
körülbelül 1 órára hűtőbe tesszük.
•  A sütőt 180 °C-ra (a légkeveréses sütőt 160 °C-ra)
előmelegítjük, és egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
• A nádcukrot összekeverjük az őrölt fahéjjal.
•  A tésztatekercset egy késsel kb. 5 mm vastag szeletekre
vágjuk. Ezeket egyesével a tepsibe rakjuk, vékonyan
megkenjük tojásfehérjével, megszórjuk fahéjas cukorral, és a
sütő középső rácsán mintegy 8–10 perc alatt aranysárgára
sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
 Fylld forell

Töltött lazacpisztráng
 
HOZZÁVALÓK
 
1 kg lazacpisztráng
9 burgonya
1 piros, 1 sárga és 1 zöld pritaminpaprika
3 paradicsom
1 fokhagymagerezd
só és bors, ízlés szerint
2 ek. olívaolaj
1 dl zöldségleves
½ citrom
3 dkg vaj
 
 
ELKÉSZÍTÉS
 
•  A paprikákat megmossuk, megtisztítjuk és kis darabokra
vágjuk. A fokhagymagerezdet megtisztítjuk és felaprítjuk.
Egy serpenyőben felmelegítjük az olívaolajat, a felkockázott
paprikát a fokhagymával megpirítjuk, és sóval, borssal
ízesítjük.
•  A burgonyát megmossuk, meghámozzuk és feldaraboljuk,
majd szétterítjük egy sütőtál alján, és felöntjük a
zöldséglevessel.
• A halat folyó víz alatt leöblítjük, sóval, borssal fűszerezzük, és
kívül-belül citromlét csepegtetünk rá. Megtöltjük a
fokhagymás paprika egy részével, és a burgonyaszeletekre
rakjuk. A paradicsomot megmossuk, feldaraboljuk, és a
 maradék fokhagymás paprikával együtt a hal körül elosztjuk
a burgonyán.
• A vajat kis kockákban a halra és a zöldségkeverékre tesszük.
Előmelegítjük a sütőt 200 °C-ra, és a középső rácson 45–50
percig sütjük.
 A könyv elektronikus változatának kiadója
Kossuth Kiadó Zrt.
www.kossuth.hu
 
A kiadásért felel a Kossuth Kiadó Zrt. vezetője.
 
Az e-könyv létrehozásában közreműködött:
Katona Zoltán, Pekó Zsolt
Projektvezető: Földes László
 
A KIADÁS ALAPJA
Inga Lindström: Hochzeit in Hardingsholm
First published in 2013 by Bastei Lübbe GmbH & Co. KG, Köln
 
FORDÍTOTTA
Laszkács Ágnes
 
SZERKESZTETTE
Winter Angéla
 
BORÍTÓTERV
Szabó Lívia
 
Epub: ISBN 978-963-544-572-1
Mobi: ISBN 978-963-544-573-8
 
© Bastei Lübbe AG, Köln 2013
© Kossuth Kiadó 2021
© Hungarian translation Laszkács Ágnes 2021
Borítóképek és illusztráció © 123RF
 
Minden jog fenntartva.
www.multimediaplaza.com
info@multimediaplaza.com
{1}
  Falun egy város Dalarna megyében, Svédországban, amely méltán híres a
rézbányáról, amely ezer évig működött itt, és ma az UNESCO Világörökség listáján
szerepel. Innen származik az a festék, amivel a svédek a közismert piros faházakat
festették és festik mind a mai napig. (a Szerk.)