8. Magyarország a XVIII.

században (nemzetiségi,
vallási, területi viszonyok)

A török-Habsburg háborús pusztítás után az ország középső területei nagyrészt elnéptelenedtek. A

lakosság vagy elmenekült, vagy megsemmisült, vagy rabláncon hurcolták el idegen területekre. Az
elnéptelenedett területek zömében az Alföldre, a Kelet-Dunántúlra és az Északi-középhegység
területére koncentrálódtak. Ezekre a területekre a háborúk által kevéssé érintett felvidéki, nyugati és
erdélyi vidékekről érkeztek – nagyrészt magyar – telepesek. Az ő helyüket viszont elsősorban más
nemzetiségűek foglalták el. A XVI-XVII. század folyamán a magyarság etnikai súlya jelentősen
csökkent a Kárpát-medencében: a török kor előtti 80-90%-os többségről (amikor még inkább csak a
Kárpát-medence peremterületein, illetve a városokban éltek nemzetiségiek) 1787-re 41,5%-ra
csökkent a magyarok aránya gyakorlatilag ugyanazon az országterületen. Kialakult a korabeli Európa
etnikailag és vallásilag legtarkább népessége! Ezen belül is a legszínesebb etnikai mozaik a Temesi
Bánság (más néven Bánát) területén alakult ki, ahol 4 nemzetiség számaránya is elérte a 20%-ot
(magyar, német, szerb, román), de volt itt még szlovák, horvát, ruszin stb. lakosság is. 1787-ben
zajlott a II. József által megszervezett első professzionális népszámlálás, így a korábbi becsült adatok
helyett már biztos adataink vannak. Az ország nemzetiségi viszonyai:

Magyarok: 41,5%. Településterület: az ország középső része (kb. a mai országterület+a mai
határokon túl egy 20-50 km-es sáv), illetve a Székelyföld. Vallásilag a magyar a legtarkább
nemzetiség. Vallásai csökkenő nagyságrendben: r. katolikus (főként NY felé), református (főként a
Tiszántúlon), evangélikus, görög katolikus, elenyésző számban unitárius és szombatos (Erdélyben).
1910-re, az Trianon előtti utolsó népszámlálás idejére a magyarság részaránya 54%-ra javul. Ebben a
több mint 13%-os növekedésben benne volt az akkor már 5%-ot kitevő zsidóság is. A növekedés többi
része nagyrészt a természetes asszimilációnak (beolvadás) volt köszönhető (főként a városokban és
az etnikai határokon volt ez jellemző és leginkább a németekre volt igaz), másrészt pedig a
természetes szaporodásnak, illetve a magyarok nem negatív kivándorlási mérlegének.

Románok: 16%. Településterület: Erdély, Partium, Temesi Bánság keleti fele. Erdélyben több
vármegyében már ekkor abszolút többséget alkottak (pl. Hunyad). A korabeli magyar nyelv oláh
néven illette őket, amely a vlach=hegyi pásztorból alakult ki és eleinte nem csak a románokra
vonatkozott, hanem minden magashegyi (transzhumáló) pásztorra. Vallásilag nagy többségük
ortodox keresztény, kisebb részük görög katolikus. A török alatt és után Havasalföldről és Moldvából
folyamatos volt a román etnikum beáramlása az ország keleti területeire. Őket az erdélyi és partiumi

1
magyar nemesség is szívesen látta birtokain, mint jobbágyokat, hiszen szorgalmasan dolgoztak és
uraikkal szemben alázatosan viselkedtek. Tehát Erdély és a keleti területek elrománosodása egyrészt
spontán folyamat volt, másrészt viszont a magyar nemesség szándékos telepítő politikája is
elősegítette azt.

Szlovákok: 10,5%. Településterület: a történelmi Felvidék területe (Felső-Magyarország), Kárpátalja.

A török után a Felvidékről szlovák nemzetiség húzódott egyre délebbre: már megjelentek az Északi-
középhegység területén és a mai főváros környezetében is. Sőt, a rossz megélhetési viszonyok
többeket arra ösztökéltek, hogy korábban teljesen elnéptelenedett déli területekre is
elvándoroljanak: így kerülhetett sor Békés megye egy részének szlovák újranépesítésére (Tótkomlós,
Békéscsaba környéke), valamint a bánsági, bácskai és szlavóniai szlovák telepesfalvak létrejöttére. A
szlovákokat a korabeli magyar nyelv a tót megnevezéssel illette. Vallásilag többségük római katolikus,
kisebb részük evangélikus.

Németek: 10,5%. A török kor után a Német-Római Birodalom területéről ezt a nemzetiséget
szándékosan is telepítették Magyarországra azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy az országot minél
jobban elnémetesítsék, német jellegű tartománnyá tegyék. A telepítés mellett beszélhetünk spontán
bejövetelről is. Akkoriban a Német-Római Birodalom területén túlnépesedés volt jellemző és az
ottani embereknek szabad földterületet, adómentességet, sőt nem egyszer előre elkészített házakat,
településeket tudtak felajánlani! A köznép körében legendák keringtek Magyarország termőföldjének
gazdagságáról. A legtöbb német telepes a Temesi Bánság területére érkezett, ahová 1718 és 1778
között magyaroknak tilos volt betelepülni. Sokan telepedtek meg Baranya és Tolna megye területén
(Sváb Törökország), a Bácskában, a nyugati határ mentén, a mai főváros környékén és a Bakony-
Vértes területén. Léteztek már az Árpád-korban kialakult nagyobb német tömbök is, pl. a dél-erdélyi
szászok, vagy a felvidéki bányavárosok németjei. Ne feledjük, Pest és Buda (Ofen) még 1848-ban is
inkább német jellegű város volt, megmagyarosodása csak a XIX. század végére következett be. A
németeket sokszor sváboknak hívja (tévesen) a magyar nyelv. Vallásilag evangélikusok és
r.katolikusok.

Horvátok: 9,5% vagy 1% (attól függ, az ország területét Horvátországgal vagy Horvátország nélkül
számoljuk). Településterületük: Szlavónia (Dráva-Száva köze), a történelmi Horvátország és a
Tengermellék. Jelen voltak a Dráva-mentén és a nyugat-magyarországi vármegyékben, a határ
mentén, egészen föl Pozsonyig: ezek a török elől menekültek ide, gradiscei horvátoknak hívjuk őket.
A horvát egyvallású nép: r. katolikus. Délszláv népcsoport.

2
Szerbek: 7%. A korabeli magyar nyelv őket illette a rác megnevezéssel. Településterületük: a Délvidék
és Horvátország. A Délvidéken belül: a Bácska és a Temesi Bánság. A XVIII. században a
gabonakereskedelmet a görögök mellett szerb kereskedők vitték (Jókai Mór: Brazovics Athanáz nevű
alakja). Délszláv nép ez is és egyvallású: ortodox keresztény (pravoszláv). Írásuk cirill írásmód. Nagy
többségük a török elől menekült Magyarország déli vidékeire. Legnagyobb hullámuk 1690 körül
érkezett Arsenije Crnojevics pátriárka vezetésével. A szerb kereskedőtelepek a Duna mentén egészen
Szentendréig, sőt Komáromig megtalálhatóak voltak.

Ruszinok: 3,5%. Más néven rutén, rusznyák, kárpát-ukrán nép. Településterület: Kárpátalja. Vallás:
nagyobb részben ortodox keresztény, kisebb részben görög katolikus. Cirill írásmód.

Ezt követően az 1%-nál kisebb nemzetiségek felsorolása következik:

Bunyevácok: délszlávok, katolikus vallással. Délvidék, pl. Baja környékén. A török elől menekültek
Bosznia-Hercegovina területéről.

Sokácok: délszlávok, katolikus vallással. Mohács környéke. Jellegzetes népszokásuk a busójárás. A

török elől menekültek Bosznia-Hercegovina területéről.

Vendek: délszlávok, az Őrségben (Szentgotthárd környéke) találhatóak.

Lengyelek: a Tátra vidékén élő hegyi lengyeleket goráloknak nevezzük. R. kat. vallás.

Örmények: Erdélyben jellegzetes kereskedő csoport.

Nem sorolhatóak a nemzetiségek közé az ún. diaszpóra-csoportok. Jellegzetességük, hogy szinte

mindenütt megtalálhatóak voltak az országban, de aránylag kis számban. Szórtságuk miatt hívjuk őket
diaszpórának.

Cigányok: szinte mindenütt előfordultak, de kis számban. Vándorló életmód. Nem volt egységes
nyelvük (lovári, beás, magyar, román).

Zsidók: 1787-ben 0,9% vallotta magát izraelita vallásúnak. A nemzetiségnél a magyart jelölték meg.
1910-re 5-6%-ra növekedett a számuk. A XIX. század folyamán az üldöztetés elől tömegesen
telepednek át Galíciából Magyarországra. Egységes nyelvük nem volt, de jellemző volt rájuk a
némettel kevert héber, a jiddis nyelv. Minél nagyobb volt egy település, annál több izraelita (zsidó) élt
ott. 1910-ben Budapest lakosságának 20%-a tartozott ide. Ezenkívül nagy zsidó közösség élt még

3
Nagyváradon, Szegeden, Máramarosszigeten, Munkácson és Ungváron. Az 1850-es években felépül
Európa legnagyobb zsinagógája a Dohány utcában, Pesten.