A nadrágos babahályogkovács mesebelisége

Fișcăleanu-Szőcs Magda az Anna Handmade Dolls megálmodója és kivitelezője,

óvónő, kétgyermekes fiatal – csíkszeredai születésű, Brassóban élő – édesanya.
Egy jótékonysági licitcsoportban figyeltem fel a munkáira, nagylelkűsége mellett
közvetlensége, nyitottsága is szembeötlő. Novembertől márciusig 70 babát
készített, ebből karácsonykor öt hét leforgása alatt 50-et hívott életre, sokszor
éjszakába nyúló munkával. Többek közt a sokáig szunnyadó kíváncsiságról, az
újrahasznosítás és az érzelmi kötődés kimaxolásáról, a babafrászról, egy
visszakért és felturbózott termékről, valamint egy kis mesebeliségről
beszélgettünk.
– Milyen meghatározó gyermekkori babás emlékeid vannak?
– Édesanyám azt mondja, én sosem babáztam. A babázós korszakom most jött
el. Gimnazista koromban gyöngyöt fűztem, líceumban süthető gyurmából
készítettem ékszereket, valamilyen szinten mindig jelen volt az életemben a
kézműveskedés, mindig bennem volt az alkotói vágy. Aztán ahogy megszületett
a kislányunk, Anna, rájöttem, hogy nem érdemes mással foglalkozni, csak azzal,
ami a gyerekek körül forog, mert arra van és mindig lesz is kereslet. Akartam
készíteni Annának egy babát, abban bízva, hogy majd nagyon fogja szeretni. De
meg se parittyázta, más beállítottságú, nagyon mozgékony, eleven kislány, az én
kiköpött másom, Ábel pedig pont olyan, mint Dávid, a férjem. Aztán az motivált,
hogy varrjak egy szebb babát, mert lehet, hogy az első nem annyira szép, azért
nem játszik vele Anna. Sokat finomítottam a haján, a kezén, az áll sarkasságán...
De azóta se játszott egy babával se annyit, mint a vállfatartóval és a vállfákkal,
teszi-veszi rajtuk a ruhákat. Úgyhogy azért csak lányból van na.
– Hogy lettél óvónőből fotós, fotósból vállalkozó?
– Amikor Brassóba költöztem, Barcaújfaluban kezdtem tanítani. A legszebb 3
évem volt. Szeretem az egyszerű, falusi embereket. Éreztem hogy hozzá tudok
járulni a közösségépítéshez. Azoknak a gyerekeknek az életében pozitív
személy lehettem, ami engem nagyon betöltött. Oda aztán nem tudtam
visszamenni, mert nem voltam címzetes. Közben Dávid megtanított fényképezni,
és fotósként dolgoztam mellette négy évet. Nagyon aktív időszak volt. Nyitott
ember vagyok, egy ezer idegennel is úgy beszélek, mintha ezer éve ismernénk
egymást. De a fotózás során olyan sok embernek az életében bennfentesek
lettünk, hogy négy év után tehernek éreztem. Itthon maradtam, és ekkor
kezdődött a babavarrás. Nem tudom elhatárolni, hogy munka vagy
kikapcsolódás, valójában a babakészítés a menekvésem a gyerekek mellett.
Szeretek anya lenni, de úgy vagyok kódolva, hogy nem tudok csak anya lenni.
Másabb rezgésen működök a magánéletben, a férjem mellett nyugodtabb
életvitelt folytatok, de ha a babákról van szó, akkor pörgősebb ütemet diktálok
magamnak. Most már talán kezdem érezni, hogy egy kis vállalkozás ez, de
semmiképp sem akarom, hogy futószalagon gyártsam a babákat és ez a
minőség rovására menjen.
– Milyen koncepció mentén álmodod meg a babáidat?
– Rájöttem, hogy ez egy hiánycikk, textilbabát nem lehet kapni, és amiket lehet
is, a kisugárzásuk nem olyan kellemes, hogy közel kerüljön egy gyerek szívéhez.
Én ezen az irányvonalon indultam el, hogy legyen kedves arcú. Az interneten
lehet találni babasablonokat, de én nem foglalkoztam ezzel, nem is tudtam, hogy
vannak ilyenek. Vettem egy kartont, kezdtem rajzolni. Amúgy nekem nincs
semmilyen varrónői tapasztalatom vagy képesítésem. Nagyanyám varrt, és
emlékszem, hétéves koromban érdekelt, hogy hogy kell a tűt befűzni, de
édesanyám akkor elintézte annyival az érdeklődésemet, hogy „nem érted te még
ezt”. Ez a kíváncsiság jó ideig szunnyadt bennem, két éve varrtam az első babát.
Soha nem jött senki, hogy mutassa, hogy hogy kell varrni, én sem olvastam
utána, csak kitapasztaltam, hogy mi hogy működik. Letisztult, modern, skandináv
stílus jellemez engem, és mindig tetszettek a vintage-es, klasszikus dolgok is. A
babák öltöztetésénél megjelenik egy kis csipke, egy-egy klasszikus elem, az
apróvirágos anyagokat használom előszeretettel. Az arcon textilfestéket
használok. Féltem, hogy lejön, de kipróbáltam, és kiállta a próbát. Fontos, hogy
ezek mosható babák, mindenestől be lehet tenni egy mosózsákba, és akkor
biztosan nem lesz semmi baja. Nyitott vagyok arra, hogy a hályogkovács
módszereimet egy varrónő helyretegye, csak attól tartok, hogy vajon van-e elég
energiám és időm arra, hogy ha ő azt mondja, nem így kell, megtanuljam
mindezt úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva...
– A fenntarthatóságra is hangsúlyt fektetsz.
– Foglalkoztat a környezetvédelem, fontosnak tartom, hogy minél inkább kerüljük
a műanyagot, ezért is varrok textilbabákat. Alapvetően méteráru üzletben
veszem az anyagokat, de sajnos Romániában elég gyenge az anyagkínálat.
Ezért minden olyan ruha esetében, amit nem sajnálok szétvágni, felteszem a
kérdést, hogy jó-e a babákhoz. Mindenhol nyitott szemmel járok, és sokszor
olyankor bukkanok jó anyagokra, amikor nem is számítok rá. Turkálóban is
vásárolok, az anyagokat megmosom, kivasalom, felelősséget vállalok a
babákért, nem szeretnék azon aggódni, hogy bőrproblémát okozhatnak esetleg
valakinek. Akkor vagyok nyugodt, ha ami tőlem telik, azt megteszem. Varrtam
már a saját ingemből, mert szép volt a virágmintája, a menyasszonyi csokrom
csipkéjéből készítettem a babának hajdíszt, és egy kislány elszakadt
párnahuzatából is lett babaruha. Ezzel az ötlettel, úgy érzem, kimaxoltuk a
fenntarthatóság, az újrahasznosítás és az érzelmi kötődés fogalmát.
– Milyen a babák fogadtatása?
– Már akkor, amikor a babák ára iránt érdeklődnek, nagyon kedves üzeneteket
írnak. Aztán amikor megkapják, rendszerint azt mondják, élőben még szebbek,
mint a képeken. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik a
Facebookon meglátták és az első három babámat megvették. Azóta már egyet
visszakértem és javítottam rajta, mert úgy éreztem, hogy adtam egy kezdetleges
babát, amit vállalok, szép volt, de a haján és a kezén akartam igazítani, és a
ruháját is kicseréltem, varrtam egy szebb és fordosabb ruhát. A festett arcú
babák között érzem, hogy jó helyen vagyok. Kedvesek a babáim arcai, amit
nagyon sokan alátámasztanak. Mondta egyszer egy anyuka, hogy neki frásza
van a textilbabáktól, és hogy az én babáim az elsők, amelyek tetszenek neki,
mert kedves kisugárzásúak. Amikor már fel mertem vállalni a nagyközönség előtt
a babáimat, kitettem egy húszezer fős magyarországi Facebook-csoportba.
Dicsérték sokan, és volt néhány megjegyzés azzal kapcsolatosan, hogy túl
sminkeltek a babák. Azóta törekszem arra, hogy a száj ne legyen túl erős színű,
a szempillák se legyenek túl nagyok, mert akkor sminkelt női hatást kelt. Nem
akarom azt se, hogy olyan legyen mint egy ember. Más babákon néha azt látom,
hogy bár szuperül meg vannak festve, de nem kedves az arcuk. Egy emberi fejet
feltenni egy rongybabára elég morbid, meg kell tartani szerintem egy kis
mesebeliséget. Ha valaki pénzt hajlandó adni a babámért, pláne, ha egy
édesanya a lányának akarja megvenni, ennél pozitívabb visszacsatolás nincs is.
Hisz édesanyaként tudom, hogy a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek. Ez
hatalmas motivációt tud adni!
– A ráfordított idő függvényében árazol?
– Még egyszer sem tudtam azt csinálni, hogy na most leülök, és lemérem, hogy
mennyi idő megvarrni egy babát. Minden percet kihasználok, ha egy adott
munkafolyamatnak nekiállok, akkor több babát is előkészítek egyszerre. 160
lejért adok egy alapfelszereltségű babát. Az emberekben a handmade iránt még
mindig van egyfajta szkepticizmus: „Otthon csinálja és pénzt kér érte?!” Azt
tapasztalom, hogy a magyarok sokkal jobban értékelik, de nincs annyi pénzük rá,
mint a románoknak. Igyekszem megfelelni az egyedi kéréseknek, de az nehéz,
amikor nem értik meg, hogy miért nem teszek lila ruhácskához piros kabátot. De
fel kell vállaljam a véleményemet, olyat nem adok ki a kezeim közül, ami nekem
nem tetszik. Ha valaki találkozik a babáimmal, azokban egy részem ott van,
annak önazonosnak kell lennie velem. Úgy érzem, hogy a handmade iparágban
az alkudozásnak nincs helye. Elveszem az árat arra, amit kértek, abból nem
engedek, de adok egy kis léleksimogató ajándékot. Nem akarom, hogy a pénzről
szóljon, de akarom, hogy az emberek értékeljék. Ha valakinek drága, ne vegye
meg, én nem haragszom arra, aki sokallja.
– Milyen újdonságok várhatók az Anna Handmade Dolls háza táján?
– Igény van a fiú babára és nadrágos babát is várnak, de ezeket még nem volt
időm kikísérletezni. Szeretném megcsinálni, mert az vagyok én, a nadrágos nő,
de ahhoz idő kell. Ez egy folytonos küzdelem, hogy úgy dolgozzak, hogy a
gyerekektől ne vegyek el időt. Eleinte az volt az elképzelés, hogy csak a
szabadidőmben varrjak, de ehhez már nem tudom tartani magam, úgy
megszaporodtak a rendelések. Érzem, hogy nem állhatok meg itt, nagyon sok
tervem van. Webshopban gondolkodom, de még nem tudom, hogy az időm és
az energiám ezt mennyire engedi meg. Ha mindezt meg tudtam csinálni minden
felkészültség nélkül, tiszta önszorgalomból, akkor kötelességemnek érzem, hogy
ezt a tehetséget kamatoztassam. A divat és a varrás iránt is érzek akkora
érdeklődést és szeretetet, hogy bízom benne, hogy mindkét téren tudok fejlődni,
és talán egyszer majd nem csak babákat fogok öltöztetni.
– Kinél vannak jó kezekben a babáid?
– Mindenképp egy éves kor fölött ajánlom, de lehet, hogy még az is korai. Nem
baj az, ha hamarabb megveszik, de tegyék félre. Kisebb korban csak lóbálni
tudja a gyerek, és akkor úgy nő fel, hogy azt tanulja meg, hogy az egy ilyen játék.
Ellenben, ha már elég érett hozzá, akkor rá tud csodálkozni, meg tudja szeretni,
hatással tud lenni rá, hozzá tud nőni. Merjük félretenni, ha a gyerek még nem áll
készen rá. Mert ez több, mint egy műanyag baba valamelyik áruházlánc polcáról.
Aki az én babámat választja, az megbecsüli az egyedi, kézműves dolgokat.
Adjuk hát meg a gyereknek is a lehetőséget, hogy kellően tudja értékelni, amit
kap. Ez így kerek.
Ambrus-Moisza Melinda