C. H.

Spurgeon
A te szavadra – áhítatos könyv
Ford. dr. Pótor Imre

Január 19.

„Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem
olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.” Zsid 4,15

Az az igazság, hogy Uram ugyanolyan kísértést szenvedett, mint én is, bágyadt

szívemnek olyan volt, mint a nektár. Ugyanúgy megkísértetett, mint mi is, ezért ne
távozzatok el tőle. Lehet, hogy sötét a terep, ahol járnotok kell, de Jézus már végigjárta
előttetek. Lehet, hogy kemény harcot kell vívnotok, de Urunk már megvívta a küzdelmet
ugyanezzel az ellenséggel.
A macadóniaiaknak nagy bátorítást jelentett látni fárasztó menetelésükkor, hogy
Sándor osztozott terheikben. Ha Sándor lovagolt volna, miközben a katonák masíroztak,
ezek bágyadtan hamarosan feladták volna a küzdelmet. De ő ugyanúgy menetelt, mint egy
egyszerű katona, és amikor igen kevés lett a vizük, Sándor velük együtt szomjazott, és nem
egyszer azt a kis vizet sem akarta meginni, amit királyi luxusként megőriztek. „Nem”,
mondta „együtt akarok szenvedni a népemmel.”
Megnyerték csatáikat, és úgy hajtották a perzsa katonai egységeket maguk előtt, mint
ahogy az oroszlánok űzik a birkanyájat, és ez főképpen Sándor személyes bátorságának volt
köszönhető. Ő volt az első, aki az árokba ugrott, az első, aki a folyóba gázolt, az első, aki a
várfalra hágott, az első, aki mindent kockáztatott halálért vagy dicsőségért. És mindenki
maga is hős lett ennek a hősnek a szemlélése során.
Jézus követésével legyünk mi is ugyanolyanok, mint ő! Jézus nem marad a sátorban,
ha testvérei harcban állnak; nem öltözködik skarlátvörös ruhába, mint egy király, aki szereti
a nyugalmat, hanem előttünk megy a harcban.
 Ó barátaim, vigasztalódjatok! Krisztus ismeri utunkat, és mintegy magunk előtt látjuk
lábnyomait a homokban. Nem felejti el a kísértéseket, amiken keresztülment, és szeretne
ezekben mellettünk állni.