Spurgeon A te szavadra – áhítatos könyv Ford. dr. Pótor Imre
Január 27.
1Móz 19,20: „Itt van a közelben ez a kis város…”
Ezek a szavak Lót kiáltásából valók, de én szeretném kiemelni ezeket az
összefüggésből, és más módon alkalmazni. A hazugság atyjánál tervek ezrei vannak készen, amik által szeretné elpusztítani az emberek lelkét. Hamis súlyokat és hamis mérleget használ, hogy becsapjon. Olykor hamis időmértéket alkalmaz, miközben kijelenti egyik órában, hogy még túl korai keresni az Urat; a másik órában viszont azt sugallja, hogy már túl késő. Hamis nagyságmértéket is használ, mert nagy bűnökre kijelenti, hogy kicsik, és kis bűnökről, amiket tulajdonképpen bűnnek ismer el, azt állítja később, hogy ezeknek nincs jelentősége ‒ legfeljebb jelentéktelen vétségek, amik tulajdonképpen már önmagukban bocsánatot érdemelnek. Istenfélő emberek éppen a kis bűnöktől félnek különösen. A mártírok készek voltak arra, hogy elszenvedjék inkább a legfélelmetesebb kínzásokat, mintsem hogy egy kicsit is eltérjenek a valóságtól és igazságtól. Talán olvastatok Martin Arethusáról. Lebontatta a bálványtemplomot a néppel abban a városban, amelyben lakott. Mikor aztán Julianus császár hatalomra került, megparancsolta, hogy építse fel ismét a nép a templomot. Halálbüntetéssel kényszerítette őket engedelmességre. De Arethusa felemelte a szavát ez ellen a bűn ellen, úgy hogy rá irányult a király haragja. Életét mégis bizonyos feltétel alatt ajándékba kaphatta volna, ha pár fillérrel hozzájárul a templom építéséhez, vagy legalább egy kis tömjénfüsttel áldoz a bálvány istennek. De mivel félte Istent, a legkisebb bűnt sem akarta elkövetni élete megmentése érdekében. Akkor késsel összeszurkálták és bekenték mézzel, hogy darazsak zsákmánya legyen és halálra szurkálják. A darazsaknak tudta áldozni testét, de nem tudott és nem mert Isten ellen vétkezni.