C. H.

Spurgeon
A te szavadra – áhítatos könyv
Ford. dr. Pótor Imre

Február 4.

„Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: »Fiam, menj, dolgozz
ma a szőlőben. / Ő így felelt: Nem akarok«; később azonban meggondolta magát, és
elment.” Mt 21,28‒29

Kedves olvasó, aki már sok éve hallod Isten hangját, azt mondtad a nagy Istennek:
„Megyek”, de nem indulsz el. Engedd meg, hogy képet alkossak rólad.
Rendszeresen jársz istentiszteletre és visszarettennél attól, hogy bármi módon is
megszentségtelenítsd a vasárnapot. Látszólagosan azt mondtad: „Igen, megyek.” Ha
bemondanak egy éneket, felállsz és énekelsz, de nem szívből. Ha azt mondja valaki:
„Imádkozzunk!”, lehajtod a fejed, de valójában nem imádkozol vele együtt. Udvariasan és
barátságosan azt mondod: „Igen, megyek”, de nem indulsz el. Semmiféle ellenvetésed nincs
az evangéliummal szemben. Ha valamely tant megemlítek, így válaszolsz: „Igen, ez igaz;
elhiszem.” De a szívedet nem ragadta meg. Az evangéliumon alapuló „hited” nem ragadta
meg a szívedet, mert ha úgy lenne, az következményekkel járna.
Ha azt mondja valaki: „Azt hiszem, lángokban áll a házam”, de aztán lefekszik az
ágyába és elalszik, hát nem csak színleli, hogy valóban hisz? Mert ha lángokban állna a
háza, gyorsan kimenekülne belőle.
Ha valóban hinnéd, hogy van pokol és menny is, egészen másképpen cselekednél,
mint most.
Talán azt mondod igen meggyőzően és komolyan: „Megyek.” Aztán visszavonulsz a
szobádba és imádkozol, úgy hogy mindenki azt hiszi, megtérésre jutottál. Ez azonban
semmi más, mint érzelmi felindultság, ami eltűnik, mint a reggeli felhő és a harmat.
 Olyan vagy, mint egy hóval borított komposzthalom. Amíg rajta van a hó, tisztának
és fehérnek tűnik, de ha a hó elolvad, napfényre kerül a komposzt. Bárcsak életközösséged
lenne az Úrral a mai naptól kezdve. Bárcsak megajándékozna Isten, hogy azt mondjad:
„Isten kegyelme által nem akarok tovább névleges keresztyén lenni. Át akarom adni
magamat azokba a kedves