Részlet Adamus Saint-Germain

Egy Mester emlékiratai c. könyvéből

Geoffrey Hoppe csatornázásában,

Linda Hoppe segítségével

Ez a szöveg szabadon terjeszthető annak teljességében nem kereskedelmi alapon, ellenszokgáltatás

nélkül, beleértve ezeket a megjegyzéseket. Minden további felhasználásához Geoffrey Hoppe, Golden,
Colorado - írásos engedélye szükséges.

weboldal: www.crimsoncircle.com

© Copyright 2019 Crimson Circle IP, Inc.

 A Kék Világ
Sok ember története alapján…

A Mester szinte minden este sétált egyet a természetben, általában egyedül.

Szerette ezt a csendes időszakot. Szerette azt a biztonságos teret, amit a séta
nyújtott számára, mert ez volt az a tér, ahol megnyílhatott a természetre, és az
összes interdimenzionális energiára.
Ezen kívül azért is szerette, mert ez volt az egyensúlyba kerülés időszaka is,
hiszen annak ellenére, hogy Mester volt, a bolygó és a többi ember energiái, sőt,
időnként még a saját múltja is hatással volt rá, kibillentette az egyensúlyából, és
visszahúzta a korlátok közé. Ezek alatt az egyedül megtett esti séták alatt,
amikor érezte a talajt a lába alatt, és a bőrén érezte a levegőt, megengedte
magának, hogy helyreálljon az egyensúly.
Viszont ezen a bizonyos napon úgy döntött, hogy az egyik tanítványát is magával
hívja a szokásos esti sétájára. Mostanában rajta tartotta a szemét Krisztinán,
mert látta, hogy kihívásai adódtak. Ez a testet öltött megvilágosodás folyamata
nagyon nehéz volt neki, és a Mester látta, hogy eléggé megrekedt ebben az
egészben.
Ez gyakran megesik azokkal, akik a megvilágosodás ösvényét járják, mert ez túl
sok, túl elsöprő lehet. Előfordul, hogy annyira nagyon megrekednek a saját
észleléseikben, hogy az energia hajlamos befagyni. Egyszerűen nem mozdul meg,
és ekkor a tanítvány úgy próbál meg kijutni ezekből a megrekedt, elakadt
energiákból, hogy magát az elakadt energiát használja ehhez, ami persze csak
még rosszabbá tesz mindent. És mostanság a Mester pont ennek jeleit látta
Krisztinán.
Ezért aztán ezen a bizonyos estén felkérte, hogy tartson vele, és sétáljanak egyet.
Ahogy elkezdtek sétálni, Krisztina szinte azonnal könnyekre fakadt, és végül azt
mondta: - Ó, Mester, miért olyan nehéz ez? A szívemben tudom, hogy a
megvilágosodást választottam. Annyira elkötelezett vagyok, de mégis olyan
nehéz ez az egész. Vannak napok, amikor úgy érzem, képtelen vagyok tovább
menni, és olyankor azt gondolom, hogy biztosan kihagytam valamit. Nem érzem
azt a könnyedséget és azt a kegyelmet, amit a többieken látok. Ez azért van,
mert nagyon súlyos a múltam? Vagy mert gyenge vagyok, és nincsenek
felismeréseim? Drága Mester, mit csinálok rosszul? Miért érzem ennyire
beragadva magam? Miért érzem azt, hogy el akarok menekülni, de nincs hová
menekülnöm? Vissza akarok térni ahhoz az időszakhoz, amikor még rá se tettem
a lábam a megvilágosodás útjára, mert akkor valahogy minden könnyebb volt.
Minden egyszerűbb volt. Nem volt jelen ez a nagyfokú érzékenység, nem voltak
ott ezek az elsöprő erejű gondolatok és érzések. Persze tudom, hogy nem tudok
oda visszatérni, de így meg hatalmas csapdában érzem magam. – Szipogott
kicsit.
A Mester néma csendben sétált tovább, magába szívva a levegőt, és beleérezve
Krisztina dilemmájába. Végül így szólt: - Drága Krisztina, hadd meséljem el
neked a Kék világ történetét. – Krisztina a könnyeivel küzdött, ahogy a Mester
belekezdett a történet elmesélésébe.
- A Kék világ nem volt ám mindig kék. A legelején a Fény világa volt, ami telis
tele volt minden létező színnel – fehérrel, sárgával, narancssárgával, pirossal,
lilával, kékkel – sőt, még olyan színekkel is, amit emberi szemmel soha nem
láthatsz. Minden létező szín megtalálható volt benne, de a leginkább becsben
tartott szín a kék volt, kifejezetten az élénk, ragyogó, elektromos kék.
Ahogy telt-múlt az idő és generációk hosszú sora érkezett majd távozott, voltak,
akik a kék színt tartották a legkeresettebbnek az összes szín közül. Imádták a
kéket, és egyesek több kéket voltak képesek behozni az életükbe, mint mások. A
kék lett a hatalom, a gazdagság és az intelligencia színe. A kék lett az elit szín a
Fény világában, és ez egészen addig fokozódott, míg az összes ember már csakis a
kéket kereste, csakis arra vágyott.
És ennek az lett az eredménye, hogy miután olyan nagy fókusz helyeződött a
kékre sok-sok generáción keresztül, a Fény világában minden kék lett. Eltűnt,
kiveszett belőle az arany, a rózsaszín, a zöld, és minden más szín is, mert ezen a
tájon már csak a kék létezett. Kék színűek voltak a fák, a talaj is kék lett. Az étel
és az emberek is kékek voltak. Na és természetesen, mivel a kék ennyire fontos
volt, az égbolt is kékké változott, mert az mindenek felett volt, és a víz szintén
kék lett, mert nagyon fontos eleme volt magának az életnek.
Természetesen a kéknek különféle árnyalatai voltak, de gyökereiben itt a Fény
világában minden kék lett. Voltak, akik elkezdték felhalmozni és begyűjteni a
kéket, és olyanok is akadtak, akik a kék legmagasabb szintjeit eltitkolták a többi
ember elől. Voltak, akik ezt az elektromos, élénk kéket használták valutaként,
továbbá a gazdagság és a hatalom eszközeként. Az egész birodalom kékké
változott.
Újabb temérdek nemzedék elmúltával most már mindenki természetesnek vette
azt, hogy minden kék. Az emberek többé már nem is emlékeztek arra, hogy
egyáltalán léteztek volna más színek is, hiszen csak a kéket ismerték. És az élet
még hosszú időn keresztül folytatódott így azon a helyen, amit a Kék világnak
hívtak. A kéket használták a cserekereskedelemre és a hatalomra, sőt még az
energia egyik formájára is. Minden teljesen kék volt.
Egy bizonyos ponton aztán, emberek egy apró kis csoportja elkezdett szétszóródni
mindenfelé, és elkezdték ezt az egészet kellemetlennek és nyugtalanítónak
érezni. Érezték, hogy valami itt nincs rendben, csak azt nem tudták, hogy mi az.
Türelmetlenséget, bosszankodást éreztek, sőt még lázadtak és ellen is szegültek,
de azt nem értették, hogy mitől érzik így magukat. Mások azt mondták ezeknek
az embereknek, hogy biztosan egy kis baj van velük, és hogy elégedettnek kellene
lenniük azzal a kékkel, amijük van, még akkor is, ha ez nem valami sok. És, hogy
be kellene fejezniük azt, hogy valami mást keresnek, és csak próbáljanak
beilleszkedni a kékbe. Amikor másoknak is meséltek a szorongásukról, akkor azt
mondták nekik: - Csak az a dolgod, hogy még több és jobb kéket teremts
magadnak. Ez a kulcsa a Kék Világban való életnek. Itt minden a kékről szól.
Csak légy boldog ezzel, és ne harcolj vele! Ne fordulj ellene! Csak legyél még
kékebb, mindössze erre van szükséged.
Ezek az emberek nagyon keményen próbálkoztak azzal, hogy beilleszkedjenek
ebbe a kékségbe. Csatlakoztak a kéket erősítők táborához és a kék terápia
csoportokhoz. És próbáltak arra fókuszálni, hogy még több ragyogó elektromos
kékhez jussanak hozzá. Próbálták a kéket életük nagyobb részévé tenni, de
magszinten még mindig ugyanolyan boldogtalanok voltak. Azt hitték, hogy
valami baj van velük. Furának és másnak érezték magukat, és mindezért
magukat okolták, magukat nézték le.
Ez a kevéske ember ebben a Kék világban valójában beleérzett abba, hogy ennél
sokkal, de sokkal több minden létezik. Próbáltak rájönni, hogy mi is lehet ez a
„több”, de ehhez kék könyveket, kék irodalmat olvastak, továbbá kék tanácsok
után kutattak, amik egyáltalán nem segítettek. Megpróbáltak imádkozni a
kékhez. Kék gurukhoz és kék gyógyítókhoz jártak, mert rá akartak jönni, hogy
mi lehet a gond, de semmi sem segített.
A probléma abban állt, hogy intuitívan tudták, hogy sokkal, de sokkal több
minden létezik ennél, és igazuk is volt. Egy részük visszaemlékezett a Fény
Világára, ahol jelen volt az arany meg a zöld, a bíbor és a lila, valamint az összes
többi szín is, még a fekete és a fehér is. De nem csak arról volt szó, hogy
beleéreztek abba, ami korábban létezett a Fény világában, hanem abba is
beleéreztek, hogy az ugyanúgy ott is van. Annak ellenére, hogy most mindent a
kék szín uralt, a valóságban nem csak a kék létezett. Az emberek annyira
ráfókuszáltak a kékre, hogy ezzel leszűkítették a tudatosság spektrumukat, azt a
képességüket, hogy bármit is érezzenek vagy észleljenek a kéken túl. Tehát
annak ellenére, hogy az összes többi szín is ugyanúgy ott volt körülöttük,
mindenki a kék csapdájába ragadt, és ezen kívül semmi mást sem voltak képesek
érzékelni.
Ezek a szín lázadók tudták, hogy létezik ennél több is. Érezték ezt, csak azt nem
tudták, hogy tudnának erre ráhangolódni. És amikor megpróbáltak belemerülni
a kékbe, és ezt kinevezni az elégedettség színének, akkor csak még rosszabbul
érezték magukat.

Drága Krisztina – mondta a Mester – Te is pontosan ilyen vagy. Most mind a

ketten a kék világban tartózkodunk, miközben ezen a gyönyörűséges esti sétán
vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a társadalom és az emberek nagyon beleragadtak a
saját korlátaik közé, mert erőteljesen fókuszálnak egy-két olyan elemre, ami csak
az igazság egy részét képezi, de nem a teljes igazságot. És ebből szinte
teljességgel lehetetlen kijutni, mert jelenleg a börtönükben megtalálható
eszközökkel próbálnak onnan kiszabadulni. Pont olyanok, mint a kék világ lakói,
akik a kéket használják arra, hogy kijussanak a kékből. És ez egyszerűen nem
működik.
Ekkor Krisztina megállt, és elmélkedése közepette tekintetét a földre szegezte.
Majd azt mondta: - Mester, érzem, hogy miről beszélsz. Érzem, hogy bele vagyok
ragadva valamibe, de nem tudom mibe. És pontosan az van, amit mondtál, hogy
én is ennek a csapdának az eszközeit és módszereit próbáltam felhasználni ebből
a szorult helyzetből való kijutásra. De honnan tudhatnám, hogy mi van ezen túl?
Már mindent megpróbáltam, de hogyan tudok ebből kiszabadulni? Hogyan
lehetnék olyan szabad, mint te?
A Mester vett egy jó mély lélegzetet, és így válaszolt: - Drága Krisztina, ez arról
szól, hogy engedd meg magadnak, hogy felismerd, hogy mi a te kéked. – Ez
egészen egyszerű – folytatta. – Ezen a bolygón a kék valójában az idő eleme, és az
emberek nagyon mélyen ennek csapdájába szorultak. Kezdetben az idő az az
elem volt, ami lehetővé tette az angyalok számára, hogy a Földön egy teljesen
másmilyen érzékiséget és dimenzionalitást tudjanak megtapasztalni. De aztán
teljesen az idő, a megszokás, a rutin, a minták és a folyamatok csapdájába estek.
Sőt, végsősoron az emberek elhitték, hogy ők azok, akik keresztülhaladnak az
időn, pedig valójában ennek mindig is pont az ellenkezője volt igaz. Az idő a
tudatra reagál, és azon halad keresztül. És mindenki magva pusztán ez – a
tudat.
Nem a pénz az oka annak, amit az emberek tesznek, hanem az idő. És te is ennek
a részévé váltál. Az idő teremtette meg az elmét, ami aztán az idő megszorításain
vagy korlátain belül működik. Sőt, az elme kizárólag csak az időt ismeri.
Egyszerűen képtelen elképzelni azt, hogy túllépjen az időn, pontosan úgy, ahogy
a Kék Világ emberei sem képesek a kéken túl semmi mást elképzelni. De amikor
az elmédet használva – ami az idő építménye vagy szerkezete – próbálsz kiszállni
az időből, akkor az a kiszállás helyett csak még jobban felerősíti, csak még jobban
elmélyíti, még vastagabbá, sűrűbbé teszi az időt, és így annál nehezebb lesz
belőle kijutni.
Kedvesem, először is ismerd fel, hogy az idő eleme az, amibe bele vagy szorulva,
utána pedig azt ismerd fel, hogy ez nem a te természetes létállapotod. Vagyis az
lehetetlen, hogy örökre ebben az állapotban maradj. Lehetnek mély és hosszú
kalandjaid az idő tengerében, de az képtelenség, hogy ennek fogságába szorulva
maradj. Vannak bizonyos dolgok, amiket az emberek meg tudnak tenni a Kék
Világban abból a célból, hogy meghosszabbítsák a kékben való létezésüket, vagyis
te is megtehetsz dolgokat, amivel meghosszabbíthatod az időben töltött idődet
vagy tartózkodásodat. De ez egy természetellenes állapot, és ha ezt egyszer
felismered, akkor az elkezd téged felszabadítani.
Mit tehetsz? Hát erre bizonyos értelemben az a válasz, hogy semmit. Vagy, ha
másképpen fogalmazok, akkor azt, hogy félreállsz a saját utadból. Fejezd be azt,
hogy a kékkel próbálsz harcolni a kék ellen! Fejezd be azt, hogy kék eszközök
használatával akarsz kiszabadulni a kékből! Vegyél egy mély lélegzetet, és
ismerd fel, hogy ez nem a te természetes létállapotod! Ez egy tapasztalás volt,
egy rendkívül érzéki tapasztalás, de most már hangolódj rá arra az érzésedre,
ami azt mondja, hogy létezik ennél sokkal több, mert ez így is van, létezik.
Hangolódj rá a Létezem-re, mert pontosan ezt a dolgot mondja neked, hogy az
időnél sokkal több minden létezik. Hogy a kéknél sokkal több minden létezik.
Ahogy ráhangolódsz a „Létezem” tudatosságára, felismered, hogy „Vagyok, Aki
Vagyok”. Nem az idő és nem a kék vagyok. Nem az ember vagyok, és nem vagyok
lekorlátozva. És ha tényleg megengeded, hogy mélyen beleérezz abba, hogy
Létezem, hogy Vagyok, Aki Vagyok, akkor ott lesz egy újabb tudás – Tudom,
hogy tudom. –És ez majd megerősíti az érzésedet, hogy tényleg sokkal több
minden létezik ennél. A „tudom, hogy tudom” arra emlékeztet téged, hogy tényleg
tudod, és hogy mindig is tudtad. De nagyon kemény voltál magaddal, amikor az
foglalkoztatott, hogy mi a baj veled, mert nincs veled semmi baj. Egyszerűen csak
tudod, hogy sokkal több minden létezik a Kék Világban, vagyis az Idő Világában
való életnél.
Amikor veszel egy mély lélegzetet, és beleérzel abba, hogy „tudom, hogy tudom”,
akkor felismered, hogy ez nem az elme, aki csak egy újabb lineáris idő folyamot
próbál számodra megteremteni. Fel fogod ismerni, hogy te tudod, hogy sokkal
több minden létezik, és hogy az mind itt van. És ekkor egyszerűen csak fogod
magad, és kilépsz a régi idővel telített módozatodból, és megengeded, hogy a
természetes evolúció, az Önmagadhoz való természetes visszatérés
megtörténhessen.
És időnként ez bizony kényelmetlen lesz, mert van egy részed, aki nagyon mélyen
belemerült a mentális idő alapú valóságba. Hajlandónak kell lenned arra, hogy
elfogadd, hogy bármi is történjék most az életedben, az eloldoz vagy felszabadít
téged az elme és az idő korlátai alól. Amikor olyan dolgok történnek, amit az idő
alapú éned kellemetlennek tart, vagy ami félelmet és pánikot kelt benne,
olyankor nagyon fontos, hogy vegyél egy mély lélegzetet és egyszerűen csak
engedd azt meg!
És ez mindenre vonatkozik. Legyen szó akár más emberekkel való
kapcsolatokról, vagy az életed tapasztalásairól – amit az elme akár jónak, akár
rossznak ítél meg – az nem számít. Ez arról szól, hogy eljuss oda, hogy olyan
nagyon megbízz magadban, hogy megengedd, hogy ez az elmén túlra vezető
természetes evolúció bekövetkezhessen, ami arra a pontra juttat el, ahol képes
vagy az idő alapú valóságon belül élni, miközben ezzel egyidejűleg tudatában
vagy annak is, hogy más valóságokban is élsz. És ezek a más valóságok
nincsenek ám messze. Csak az elme látja ezeket távolinak. Ez a többi valóság
pontosan itt van most is. Én látom őket. És ezek már eleve a részeid, mindössze
az a helyzet, hogy nem kerülnek felismerésre azon a tartományon vagy
spektrumon belül, amiben az elméd funkcionál.
Mindössze arra van szükség, hogy vegyél egy mély lélegzetet a „Létezem”-ből a
„Vagyok”-ba, a „Tudom, hogy tudom”-ba, és engedd meg magadnak, hogy átválts
az időtlenségbe, miközben ezzel egyidejűleg benne maradsz az időben is. Eleinte
ez kissé kellemetlen érzéssel jár, mert hirtelen megszűnik a múlt és a jövő, és
minden a Most-ban van. Többé nincs múlt, amibe bele tudnál kapaszkodni, és a
sajátodnak tudnád azt tekinteni, mert amikor időtlen vagy, akkor többé nem
létezik a múlt. Nincs több tervezés a jövőre vonatkozóan, mert az időtlenségben
nem létezik a jövő. Minden a Most-ban van. És akkor részed lesz egy újabb
felszabadító felismerésben: - Itt vagyok. És az „itt” pontosan ott van, ahol
választásod szerint lenni akarsz. Soha többé nem ragadsz bele a Kékbe, azaz az
Időbe.
Ekkor lehet, hogy minden egyes nap másmilyen lesz, és eljuthatsz arra a pontra,
amikor elfelejted milyen nap is van aznap, sőt, akár még azt is, hogy hol is élsz a
bolygón – és ez nem számít. Hajlandónak kell lenned arra, hogy elengedd
mindazokat a dolgokat, amik eddig a lineáris, idő alapú, nagyon is kék életed
alapjait képezték. Lényegében mindössze az elengedés az, amit tőled elvárnak,
ami a te dolgod.
Fontos megértened, hogy még csak nem is te vagy az – nem ez a kék, idő alapú
ember az – akinek a felelőssége az időből való kiszállás és a megvilágosodás.
Kérlek, ismerd fel, hogy ez nem a te dolgod, ez nem rajtad múlik. A teljes Éned, a
szabad Éned nem várja ezt el tőled. Sőt mi a több, a szabad Éned azt kéri tőled,
hogy fejezd be a próbálkozást, mert ezzel nem teszel mást, minthogy csak a kéket
használod arra, hogy kiszállj a kékből, és ez soha nem fog működni! A te valódi
tudatod, a szabad Éned át akar téged ölelni, szorosan magához akar vonni, és azt
mondja: - Hagyd abba, hogy annyira keményen próbálkozz a kékből való
kijutással! Én már itt vagyok. Mi már itt vagyunk, az időn és az elmén túl. Ne
akard ezt az egészet megfejteni, csak egyszerűen Engedd meg!
És ha nagyon figyelsz kedves Krisztina, meghallod azt a részedet, aki nincs
beszorulva a linearitás fogságába, aki nincs beszorulva az elme fogságába, és aki
azt mondja neked: - Engedd el, és tudd, hogy Én itt Vagyok. Engedd meg a
természetes visszatérést a Fénybe, mindahhoz, aki Én Vagyok, és aki te is vagy.
Minden jól van az összes teremtésünkben.
Drága Krisztina – folytatta a Mester – Ne akard ezt megfejteni! Fogd meg a
kezem egy pillanatra, és csukd be a szemed, és majd én átadom neked azt, hogy
milyen érzés mindenféle próbálkozás nélkül túllépni a kéken. Miközben fogod a
kezem, megmutatom neked milyen érzés benne lenni a kékben, és a kéken kívül
lenni, hogy milyen érzés benne lenni az időben, és az időn kívül lenni. Itt lehetek,
és sétálhatok este, miközben benne vagyok ebben a nagyon is idő alapú
valóságban úgy, hogy közben nem vagyok erre lekorlátozva. Átválthatok.
Játszhatok vele. Benne lehetek az időben és a fizikai valóságban, és ezzel
egyidejűleg teljesen kívül lehetek az időn, ahol ez még csak nem is része a
tudatosságomnak. A legtöbbször teljesen tudatában vagyok annak, hogy benne
vagyok az időben, és közben pedig kívül is vagyok rajta.
A valóság az, hogy te túllépsz az időn, és ami az időn túl van, az még csak nem is
hasonlít a fizikai, idő alapú valóságra. Ami ezen túl van az csodálatos, és azáltal,
ha megnyitod magad, és megengeded, hogy az megtörténjen, akkor talán majd
felismered milyen gyönyörűséges is ez az idő-és elmealapú valóság, ahogy azt is,
hogy többé már nem vagy erre lekorlátozva.
Tehát drága Krisztina, a sétánk véget ért. Menj, és legyél magaddal! Engedd meg
magadnak, hogy véget vess a mindennel való harcodnak, és ismerd fel, hogy a
megvilágosodás tényleg természetes. Kék, idő alapú emberi létezőként nem a te
felelősséged ezt jól megérteni. Az egyetlen dolog, amit tőled kérünk az a
Megengedésed. Engedd meg, hogy az Isteniséged, hogy az Éned fényessége
kiterjedhessen a valóságodba!
Ahogy Krisztina elsétált, érezte, ahogy a kéksége feloldódik, és még egy kis
mosoly is elhagyta az ajkát. A Mester ezt az egészet megfigyelte, és tudta, hogy a
lány mosolya az érkező szabadságát jelenti.

(Fordítás: Telegdi Ildikó – LélekForrás lelekforrasblog.blogspot.hu )