You are on page 1of 1

Sopianae

A neve nyelvészek szerint egy személynév lehet az alapja, feltehetőleg egy Sopius vagy
Sopianus nevű illetőről kaphatta a nevét az ókori római „Pécs”. Az első század óta már nem csupán
katonai állomás volt Sopianae. Hamar civilizálódott a település, az ide érkező rómaiak az életük
minden területéről ide hozták szokásaikat, a latin nyelvtől a valláson át a művészetekig, így gy furcsa
övezete alakult ki a két kultúrának a lassan kereszténnyé váló lakossággal. Sopianae megtelt
gyönyörűen kifestett, az épületek alatt húzódó sírkamrákkal, ugyanakkor vigyáztak arra , hogy az
ábrák elfogadthatók legyenek a pogányok számára, és ne csak a kereszténységet elégítse ki.
Sopianae hamar kereskedelmi központtá vált, a sok úthálózatnak köszönhetően, ez pedig két
nagy családot idecsábított, a Caeserinusokat, és a Marciusokat, akik egyesítve erejüket indították el
az ókori római Sopianaet a fejlődés útján.
A 3. század végén Pannonia Inferior északi feléből létrejött Valeria polgári közigazgatási
központja lett. A település több fontos útvonal találkozásánál feküdt a Mecsek déli lábánál. Kr.u. az 1.
század utolsó harmadától találtak nyomot (a mai Pécs területén) római tevékenységre, de ez idő
szerinti közjogi helyzete nem ismert, a kevés írásos emlék miatt. A 3. századtól városias településsel
számolhatunk.
Sopianae a 4. században élte virágkorát. A város ekkorban sok nagyszerű kőépülettel
gazdagodott, hatalmi központtá történő előléptetésének köszönhetően. A városias jellegű település
ekkor vált igazi várossá, közigazgatási, kulturális és vallási központtá. A mai Pécs belvárosában feküdt
a római Sopianae, viszonylag kevés területtel, melyet a 4. század elején városfallal vettek körbe. A
mai Kossuth tér területén volt a város legnagyobb temetője a háromból.
Legkésőbb 430-ban Valeria tartomány a Hunok kezére került, ennek hatására a
romanizált lakosság nagy része elhagyta a várost. Ez után nincsenek adatok az egyházra vonatkozóan,
nemtudjuk hogy fen maradta e a püspökség, és ha igen akkor meddig.

Források: Internet, wikipédia, ripapannonica

You might also like