Professional Documents
Culture Documents
Josef Ernst - Máté
Josef Ernst - Máté
ISBN 978-963-662-358-6!
www. \a irosz. h u
2600 Ft
Josef Ernst
r r
MATE
Egy teológusportréja
'W 1
Kairosz Kiadó, 2012
K airosz B ibliai T anulmányok 4
S orozatszerkesztő:
Kocsi György
A MŰ EREDETI CÍME!
Josef Ernst, Matthaus: Ein theologisches Portrait, Patmos Verlag
Düsseldorf, I. Auflage, 1989.
© Josef Ernst
©Kairosz Kiadó, 2012
F ordították :
1-4.4; 5.1.3-5.1.8 Kocsi György
4.5-5.1.2 Friesz Enikő
6-9 Imre Szabina
F edélterv:
Őri Kiss István
ISBN 978-963-662-358-6
ISSN 2061-8794
A kiadásért felel
Bedő György,
a Kairosz Kiadó igazgatója
1134 Budapest, Apály u. 2/b
www.kairosz.hu
N yomdai előkészítés:
Kairosz 2000 Kft.
N yomás és kötészet :
A.D. 2001 Kft.
Felelős vezető: Illés Zoltán
ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ
5
követik. Utána pedig önkéntelenül fölvetődik a kérdés,
hogy ki is ő, aki így tanít, és ilyen tetteket visz végbe.
(5-7; 8-9; 9-10 és 13; 14; 15-17).
Máté evangélista párbeszédet folytat a zsidókkal, mint
aki maga is zsidó-keresztény származású, és elsősorban
zsidó-keresztényeknek írja evangéliumát, még akkor is,
ha időközben már Máté közösségében is többségbe kerül
tek a pogány keresztények. Mikor evangéliumát írásba
foglalja, Izrael állama már Kr. u. 70-ben megsemmi
sült, ő mégis hangsúlyozza a folytonosságot Izrael és az
egyház között. Jézus maga is nagyra becsüli a törvényt,
amit nem megszüntetni akar, hanem beteljesíteni. Míg
Márknál, aki pogányoknak írja evangéliumát, a törvény
szó elő sem fordul, addig Máténál érvényben marad.
Máté merész újító, ami még Jézus mondásai esetében is
megfigyelhető. Ha összevetjük a lukácsi síksági beszé
det a Máté-féle Hegyi beszéddel, akkor ez elég világosan
kiderül. Ugyanakkor mégis konzervatív, mert ragaszko
dik az Ószövetséghez és a törvényhez, még akkor is, ha
polemizál vele, vagy, úgy tűnik, hogy még túl is haladja.
Kívánjuk az olvasónak, hogy Mátéhoz hasonlóan érezze,
hogy Jézusban velünk lett az Isten, és velünk is marad a
világ végéig.
Kocsi György
sorozatszerkesztő
6
TARTALOM
7
3.2.2 A Szűz Fia, Immánuel, a betlehemi
Messiás - Jézus születésének
körülményei: 1,18-25 .........................................37
3.2.3 A csillagjósok hódolata: 2,1-12..........................38
3.2.4 Messiás és Dávid Fia ..........................................41
3.2.5 Messiás és Isten szolgája: 12,18-21 ...................42
3.2.6 Összegzés............................................................43
3.3 Jézu s-az Úr .............................. 44
3.4 Jézus - a Tanító .................................................48
3.5 Máté Krisztus-képe. Összegzés........................50
4. MÁTÉ EVANGÉLISTA MINT
AZ EGYHÁZ EMBERE ................................ 51
4.1 Máténál téma lesz az egyház............................52
4.2 Péter teljhatalma az egyházban:16,13-20.........52
4.3 Az egyház teljhatalma: 18,15-18.....................57
4.4 Péter levezetett teljhatalma..............................59
4.5 A közösség mint testvériség: 18,1-35 ..............61
4.5.1 „Ki a legnagyobb
a mennyek országában?”: 18,1-5 .....................62
1. Exkurzus: A szolgáló Emberfia: 20,26-28 .............. 64
2. Exkurzus: A testvéries egyházról mondott
igék az írástudók és a farizeusok elleni
beszédben: 23,1—39 .......................................... 65
4.5.2 A „kicsik” miatti aggodalom
a közösségben: 18,6-14......................................67
Óvás a bűnre csábítástól: 18,6-9 ................................67
A „kicsiket” nagyra becsüli a mennyei Atya: 18,10 .... 69
Példabeszéd az eltévedt bárányról: 18,12-14 .............69
8
4.5.3 A testvérek felelősségéről: 18,15-20................ 70
4.5.4 A megbocsátás készsége: 18,21-35 .................. 72
4.6 A közösség mint „tarka társadalom” ..............76
4.6.1 Példabeszéd a búza közé keveredett
konkolyról: 13,24-30 ........................................ 76
4.6.2 Példabeszéd a halászhálóról: 13,47-50 ............ 79
4.6.3 Az igazakból és bűnösökből álló egyház.
Összegzés............................................................80
4.7 Az egyház és a mennyország.......................... 81
4.8 Az egyház mint az igazi Izrael ....................... 86
4.8.1 „Isten országát elveszik tőletek, és
olyan népnek adják, mely megtermi
gyümölcsét.” Példabeszéd a gonosz
szőlőmunkásokról: 21,33-46..............................87
4.8.2 A menyegző ugyan kész, de a
meghívottak nem voltak rá méltók.
Példabeszéd a királyi menyegzőről: 22,1-14.....89
4.8.3 „Vétkeztem és elárultam az igaz vért.”
Az áruló Júdás halála: 27,3-10...........................93
4.8.4 „Vére rajtunk és fiainkon.”
Tárgyalás Pilátus előtt: 27,11-26 ...................... 96
4.8.5 „Ez az én vérem, a szövetség vére.” Jézus
pászka-lakomája és az új szövetség: 26,26-28 .... 97
4.9 Az egyház a v ilágért........................... 99
4.9.1 Az egyház centripetális dinamikája................ 100
4.9.2 Az egyház centrifugális dinamikája ............... 101
4.10 Az egyház és a zsinagóga.............................. 103
4.11 Máté és egyháza. Összegzés ......................... 108
9
5. MÁTÉ EVANGÉLISTA MINT
A KÖZÖSSÉG TANÍTÓJA......................... 109
5.1 A hegyi beszéd és a nagyobb igazságosság .... 109
5.1.1 A törvény és a próféták maradandó
érvényességéről szóló mondások: 5,17-20 .... 111
5.1.2 Az antitézisek: 5,21-48 .................................. 117
Az első antitézis ........................................................ 118
Az ölésről és a kiengesztelődésről: 5,21-26............. 118
A második antitézis................................................... 122
A házasságtörésről és a szív kívánságáról: 5,27-30 .. 122
A harmadik antitézis ................................................. 125
A válásról: 5,31-32 ................................................... 125
A negyedik antitézis.................................................. 127
Az esküről: 5,33-37 .................................................. 127
Az ötödik antitézis .................................................... 130
Az erőszakmentességről: 5,38^42 ............................ 130
A hatodik antitézis..................................................... 134
Az ellenségszeretetről: 5,43-48 ................................ 134
Exkurzus: A szeretet parancsa mint a törvény és
a próféták beteljesítése 22,34-40....................... 139
5.1.3 Vallásos cselekedetek mint a valódi
igazságosság kifejezői: 6,1-18 ....................... 142
Az alamizsnálkodásról: 6 ,2 -4 ................................... 142
Az imádságról: 6,5-15 .............................................. 143
A böjtről: 6,16-18 ..................................................... 144
5.1.4 A nagyobb igazságosság a közösség
mindennapi életében: 6,19-7,12..................... 145
5.1.5 A két út: 7,13-14 ............................................ 147
10
5.1.6 A boldogságmondások: 5,3-12....................... 148
5.1.7 Hasonlat a házépítésről: 7,24-27 .................... 153
5.1.8 Az evangélista a Hegyi Beszéd tükrében ....... 154
6. TANÍTVÁNYSÁG ÉS MISSZIÓ ..................... 157
6.1 „Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé”
- missziós beszéd: 9,35-11,1 ......................... 157
6.2 A tanítványok - az ország fiai ...................... 162
6.3 Máté a Krisztus-követés hirdetője .............. 165
7. MÁTÉ AZ ELJÖVENDŐ ÍTÉLET
HIRDETŐJE................................................. 167
7.1 „Legyetek hát éberek!” - példabeszéd
a balga és okos szüzekről: 25,1-13 .............. 168
7.2 „Amit egynek a legkisebb testvéreim
közül tettetek.” Beszéd a világítéletről:
25,31-16 ......................................................... 171
7.3 Mit tanít Máté a világ végéről? ................... 173
8. JÉZUS SZAVAI ÉS TETTEI A TANÍTÓ
MÁTÉ TANÚSÁGA SZERINT................... 175
8.1 Máté és Izrael tradíciója .............................. 177
8.2 Máté és a jelen kérdései................................ 178
8.3 Máté és az Isten országának jövője............. 182
8.4 Máté a keresztény tanító prototípusa ......... 183
11
9. FÜ G G ELÉK ...................................... 185
9.1 Máté evangélista és
az egyház istentisztelete................................ 185
9.2 Máté evangéliuma az A év
perikópa rendjében....................................... 187
FELHASZNÁLT IRODALOM ............................. 193
M UTATÓK.............................................................. 199
A Máté-evangélium az egyházi év
olvasmányainak rendjében ...... 199
I. Máté evangéliuma az A év olvasmányainak
rendjében* ............................................................ 199
II. Máté evangéliuma a hétköznapok
olvasmányainak rendjében.....................................201
12
1. MÁTÉ EVANGÉLISTA
- KI IS VOLT Ő?
13
Még további lépést tett az egyháztörténész, Euszébiosz
a vámosokkal tartott lakoma helyének árnyalt feltétele
zésével kapcsolatban: Máté - másképpen, mint Márk és
Lukács3 - szerénységből nem beszélt arról, hogy Jézus
betért az ő házába.4 Az egyházi hagyomány Hierapoliszi
Papiász óta egészen a Pápai Biblikus Bizottság 1911.
évi döntéséig nem tért el attól az értelmezéstől, hogy az
evangélium szerzője a vámos Máté.5A további életrajzi és
kronológiai következtetések csak nagyon szűkös bibliai
alapra támaszkodhattak.6 Az atyák még pontosabb ada
tokkal is előrukkoltak azokról a helyekről, időpontokról
és életkörülményekről, ahol s amikor Máté megfordult:
Máté e szerint - először a zsidók közt fejtett ki missziót
14
Palesztinában,7 miután Péter elutazott Jeruzsálemből, ő
is elhagyta hazáját. A legenda továbbszőtte a fonalat ott,
ahol a bibliai információk elapadtak. Amikor az apostolok
felosztották egymás között a missziós területeket, akkor
Máténak Fekete-Afrika jutott. Elutazása előtt mintegy
búcsúajándékként az evangéliumot adta át palesztinai
testvéreinek. Etiópiában, új munkaterületén különösen is
kitűnt az evangélista határozott harcával a varázslás és a
fekete mágia ellen. Az „Etiópia” címszó alkalmat adott
arra, hogy közelebbről is kitérjenek Kandaké királynőre,
akinek Fülöp megtérítette az udvarnokát (ApCsel 8,24
40). Máté egyik - a királynővel folytatott - beszélgetése
alkalmával mély benyomást tett nyelvismeretével, amit
az apostol maga a pünkösdi nyelvcsodára vezetett visz-
sza. A legenda további részleteinek ismertetéséről itt le
is mondhatunk. Említésre méltóak még az élete végével
kapcsolatos adatok: Máté a hagyomány szerint Etiópiában
halt meg. Alexandriai Kelemen szerint természetes halál
lal, más hagyomány szerint viszont vértanúsággal.8
A Legenda aurea ráadásul még mártíromságának köze
lebbi körülményeit is ismeri: „Amikor mise volt, akkor
küldte el a hóhért a király, aki kardjával hátulról lecsa
pott Szent Mátéra, mivel az oltár előtt állt és kitárt kar
ral imádkozott; s így teljesedett be az ő mártíromsága.”9
A dél-olasz város, Salemo a 10. század óta igényt tart
arra, hogy ők őrzik a szent földi maradványait.10 Ünnepét
15
a latin egyházban szeptember 21-én, a görög egyházban
pedig november 16-án, a kopt egyházban viszont október
9-én ülik."
1.2 AZ EVANGÉLIUM
AZ EVANGÉLISTA NÉLKÜL
16
tehát a szűkebb vezetőkor egyik tagjával kellett pótolni.12
A választás azért esett Mátéra, mert az evangélium szer
zője már eleve e név mellett döntött.13 Valójában azon
ban a szerző alakja homályban marad - ez ma a legtöbb
exegéta véleménye.
A tudósok konszenzusa kétségtelenül komolyan
veendő érv, de a tézis helyességét egyedül a tárgyszerű
nézőpontok döntik el. Néhány kritikus kérdés azonban
nagyobb óvatosságra int bennünket. Csak a legfonto
sabbakat nevezem meg, melyek közül az első: igazol
ható-e szakszerűen az anonimitás teóriája? A modern ún.
kérügmatikus teológia által meghatározott exegézisben
olyan indoklással segít magán az ember, amely az örömhír
idealizálását és önállóvá válását célozza meg: „Az evan
géliumnak nincs szüksége az emberi szerzőre, az evangé
listára, mivel az az Isten szava igényével és minőségével
rendelkezik!” - így szól a teológiai érvelés. Újabban a
modern szociológia szerzői kollektívumról vagy a krea
tív csoport elméletéről szóló kliséje sok helyeslésre talált.
Kétségtelenül mind az egyikben, mind a másikban van
némi igazság. Annak a ténynek viszont, hogy nincs köz
vetlen utalás az evangélium szerzőjére, ugyanúgy el kell
gondolkodtatnia bennünket, mint ahogyan a modern for
matörténet azon felismerésének is, hogy a közösség bizo
nyos helyzetének, körülményeinek (Sitz im Leben) is van
szerepe az evangélium anyagának irodalom előtti és iro
17
dalmi megformálásában. Helyesen látták azt is, hogy az
evangélista mint egyén mindig azok vállán áll, akik már
őt megelőzően is hittek, s hitvallásukat le is írták; továbbá
azt is helyesen vették észre, hogy a szerző maga is hozzá
tartozik az őt hordozó és támogató közösséghez. Ámde a
szélsőséges, individualistaellenes magyarázat nem ismeri
fel annak súlyát, hogy a szerző nevének megadása a fel
iratban (titulus) már nagyon korán elkezdődött (Kr. u.
100 körül): „Evangélium Máté szerint”.14 Annak, hogy a
kritikus kutatók maguk is óvatosságra intenek, el kellene
gondolkodtatnia minket. A hagyományos magyarázatok
kal szembeni minden jogos szkepszis ellenére, melyek
pontosan ismerni vélik Mátét és életét, mégis alapvetően
megmarad az „igen” a háttérben meghúzódó személyiség
elvére. Günther Bornkamm15jó okkal beszél az őskeresz
tény irodalomtörténet individuális formájáról. Az evangé
lium szerzője merőben több mint a közösség puszta funk
cionáriusa,16 vagy egy olyan Anonymus, aki az irodalmi
üzem egyik íróasztalánál ülne. De hol ismerjük föl ezt a
„többletet”? És hogyan néz ki eme ismeretlen képe, aki
nek lélegzetét azért érezhetjük minden soron és oldalon?
18
1.3 A TEOLÓGIAI PORTRÉ
19
1.4 ELŐZETES MÓDSZERTANI
MEGFONTOLÁSOK - MÁTÉ ÉS FORRÁSAI
18 Schmid, J., Einleitung, 234-236. Vö. Sand, A., Gesetz und die
Propheten, 6-9. A Q = Quelle (forrás) a német exegéták elnevezése,
de így jelöli a nemzetközi szakirodalom is. A mondásforrás, beszéd-
gyűjtemény mellett inkább a mondásgyűjtemény kifejezés terjedt el a
magyar nyelvű szakirodalomban - a fordító megjegyzése.
19 Trilling, W., Matthaus, das kirchliche Evangélium, 191.: A két
adósról szóló példabeszéd (18,23-25), a két fiúról (21,28-31), a drága
20
állnak az Újszövetség utáni kor apokrif irodalmához,20
mégis éppen itt van a legnagyobb mértékben lehetőség
arra, hogy halljuk az evangélista hangját. Most az exegé-
zis tudományának sajátos kérdéseit nem kívánjuk tovább
taglalni. Föltételezzük őket és építünk is rájuk, de érdek
lődésünk az evangélium tartalmára irányul. Az előzetes
módszertani megfontolásokkal, a források elkülönítésé
nek szigorú kritériumaival kapcsolatban utalok a Márk
evangélista portréjában már kifejtettekre.21 Nem szabad
viszont figyelmen kívül hagynunk azt a nem jelentékte
len különbséget, hogy míg a Márknál végzett analízise
inkben csak hipotetikusan beszélhettünk forrásokról és
irodalmi előzményekről, addig Máténál e tekintetben már
szilárd talajon állunk.22 Első pillantásra meglephet ben
nünket, mivel úgy tűnik, hogy az evangélista sok helyütt
a tartalmat illetően nem mond újat a forrásához, az előz
ményéhez képest.23 De aki pontosabban odafigyel, hama
rosan észreveszi, hogy a hagyomány anyagának kiválasz
tásában, a feldolgozás sajátosságaiban és főleg az egész
21
bemutatás megformálásában24 mégiscsak egy jelentős
teológus karakterisztikus vonásai tükröződnek vissza.
Nevezhetjük őt Máténak, ahogyan az egyházi hagyo
mány tette, de nevénél fontosabb az üzenete.25
22
2. AZ IRO
ÉS TEOLÓGUS MÁTÉ
EVANGÉLIUMÁNAK
FÉNYÉBEN
23
Második karakterisztikus ismérvét - mely megengedi,
hogy visszakövetkeztessünk a szerző teológiai és egy
házi profiljára - az átfogó beszédek képezik, melyeket
tömbszerűen toldott be a Márk-féle keretbe.29 Az ismét
lődő záró formulában: „Amikor Jézus befejezte ezt a
beszédet...”30, még felismerteti velünk, hogy e beszédek
tudatos szerkesztői megformálásáról van szó. Irodalmi
stíluseszközként gyakran alkalmazza a teológiai megér
tés irányadó háttereként az ún. reflektáló idézetet, azaz
kifejezetten is bizonyító szövegként idézi az ószövetségi
íráshelyet.31Az evangélista keresztény írástudónak mutat
kozik. Különösen is élénken érdeklődik Jézus tanítása
iránt, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy
szorosabbra fűzi a márki hagyományból átvett csodael
beszéléseket úgy, hogy ugyanakkor kiemeli a hangsúlyos
igét. Ami már Márknál is felismerhető, az még inkább
illik Mátéra: a kronológia és a földrajz alig érdekli. Ami
a nyelvezetét illeti, Máté evangéliuma Lukácséhoz hason
lóan messze jobb, mint Márk vulgáris görög nyelvezete.
Némely szemita és ószövetségi-zsidó kifejezés ellenére,
melyek az egész műnek zsidó színezetet kölcsönöznek,
mégiscsak a görög vonás a meghatározó. E megfigyelés
hez illik a Septuaginta, tehát a görög Ószövetség haszná
lata is. A héber és arám ős-Máté-evangélium hipotézise,
24
melyet az evangélisták azután görög nyelvre fordítottak
volna le (Papiász),32 a modern kutatás megítélése szerint
aligha tartható. Wemer Georg Kümmel részletes tárgyi és
nyelvi analízis után arra a meggyőző eredményre jutott:
„a Máté-evangélium szerzőjének otthona görögül beszélő
környezetben található, és olyan görögül beszélő keresz
tényeknek írta evangéliumát, akik többségükben zsidó
származásúak voltak.”33 Az első vizsgálódások alapján az
evangélium irodalmi sajátosságait illetően már némi biz
tonsággal mondhatjuk portréjáról: a szerző zsidó-keresz
tény írástudó, akinek világos, karakterisztikus, görög-hel
lenista nyelvérzéke van.34
25
utáni kor Krisztus-vallomása uralja a húsvét előtti elbe
szélések fenségcímeit is. „Ugyanaz a Küriosz (Úr), aki a
földön járva tanította és élte az evangéliumot, mint már
Fölmagasztalt áll ugyanezen örömhír mögött, amit egé
szen újraeljöveteléig hirdetni kell. És Ő az, aki ezzel meg
bízza egyházát (24,14; 28,20).”35 A szerzőség kérdését
illetően ez azt jelenti: az evangélista maga zsidó-keresz
tény tanító, aki zsidó tollforgató kollégáitól formálisan
ugyan nem különbözik, de az evangélium új tanításával
mégis minőségileg újat hoz.
2. A Máté-evangélium szerzője úgy beszél az egyház
ról, mint igazi Izraelről. A tényleges Izrael ugyanis elját
szotta hivatását, és ezért a modem érzésű ember számára
kemény (tán túl kemény) ítéletet vont magára (21,43;
22,7; 27,25). Az aktuális háttérről és a főbb teológiai
irányvonalakról még beszélni fogunk; hogy azonban a
félreértéseket elkerüljük, már itt leszögezzük, hogy Isten
régi népének nem egy új néppel történő kiszorításáról
van szó, hanem - minden irritáció ellenére - továbbra
is megmaradó kiválasztásáról, mely most kifejeződik
Máté egyházról alkotott elképzelésében. A jellemző
ismérv Isten új népe számára a válaszfalak megszünte
tése zsidók és pogányok, Izrael és a világ között, s egy
új vagy régi, de feledésbe merült világméretű perspek
tívának a megnyitása (28,16-20). A szövetség, amelyet
Jézus az Utolsó Vacsorán sokak számára alapít (26,28),
úgy értendő, mint a régi, első szövetségkötés (Kiv 24,8)
folytatása, melynek végidőbeli irányulása már a prófé
tai szóban (Jer 31,31-33) is felcsendült. Ez az egyház
(16,16; 18,17) Isten megújult és beteljesedett gyüleke
26
zete (kahal Jahve). Annak, hogy Pétert fundamentumnak
nevezik (16,18), megvan bizonyára a maga különleges,
persze csak az evangélium egész bemutatása keretében
helyesen értelmezhető jelentősége. Az egyház belső
struktúrái megmutatkoznak az eszkatologikus, a jövendő
mennyek országára történő irányulásban (13,41), de nem
szabad átsiklani afölött, hogy a fejlődés abba az irányba
mutat, hogy az egyház üdvösséget közvetítő intézmény.
A mennyek országának ereje már a jelenben is hat a
bűnök megbocsátásában, a gonosz hatalmától való sza
badságban, és Jézusnak az új, fontos, a közösség rendjét
célzó (Isten- és emberszeretet) parancsában. Az egyház
(Péter és az apostolok elsősége ellenére) mégis az egyen
rangúak, a testvérek (23,8) közössége, amelyikben a köl
csönös szolgálat, a szeretet és megbocsátás szelleme adja
meg az alaphangot (18,15-35; 20,26; 23,11). A megadott
témák részletesebb kifejtése majd megmutatja, hogy
Máté evangélista egészen döntő módon az egyház embe
rének tartja magát.
3. A téma „egyház - Izrael” a régi és új iidvrend inten
zív átgondolásának következménye. A zsidó-keresztény
teológusok számára a törvény és a próféták szerepének
faggatása égetően időszerű. Mózes törvénye és a prófé
ták ígéretei egyáltalán nincsenek „elintézve”; az evangé
lium ugyanis „beteljesedés”-ről beszél, hitelessége pedig
így hangzik: „nagyobb vagy jobb igazságosság”, illetve
„az igazságosság útja”. A közelgő Isten országáról szóló
evangélium ily módon etikai vetületet kap: a hithez hozzá
kell tartoznia a tettnek is, de egészen másképpen, mint a
zsidó vezetőknél, akik a tetteket s a teljesítményt önma
gukban tartották abszolútnak. Az igazi igazságosság Máté
szerint nem emberi teljesítmény, amire az ember hivat
27
kozhatna, hanem Isten ajándéka, melyre a tanítvány sze
retettel válaszol. Az evangélista az új útról és a törvény
tökéletes teljesítéséről adott tanításában elsőrangú lelki
pásztor-teológusnak bizonyul.36
4. Már az első pillantásra meglepő vonás az ítélet
erős hangsúlyozása. Az elhúzódó eszkatológia megfelelő
ellenreakciót válthatott ki: ha a közelgő vég hirdetése
az embereket többé már nem izgatja, akkor be kell vetni
„pótlólag” a parainézist, az intést, a figyelmeztetést az
ítélet fenyegető motívumával együtt. A döntő lökés min
denesetre Máténak a parancsok teljesítésére és a gyakor
lati életre irányuló etikájából indulhatott ki. „De itt min
den öndicsekvést, minden magabiztos üdvbizonyosságot,
minden eszkatologikus rajongást joggal rövidre zárt.”37
A közelgő ítéletkor csak az a hit állhat meg, mely gyü
mölcsöket hozott (7,23; 16,27). Az evangélista képe az
ítéletet hirdető prédikátor vonásait mutatja.
5. Máté evangéliuma mozaikszerű teológiai képet
mutat sok sajátos témával és vonással, melyet a modern
szakirodalomban nagyon szakszerűen kidolgoztak és
bemutattak. A spektrum széles, kezdve a kateketikai
kézikönyvektől a rabbinikus-írástudói gyűjteményeken
át egészen az istentiszteleti lekcionáriumos könyvekig.
A szerző beazonosítására való törekvésben - és ebből
adódóan - túlzó egyszerűsítéssel és ennek megfelelő
általánosítással találkozunk. A túlzásoknak és egyoldalú
hangsúlyoknak megvan ugyan az értékük, de a kockáza
tuk is. Joggal mondja ezért Alexander Sand: „Le kellene
28
arról mondanunk, hogy az első evangélium szerzőjét be
akarjuk kényszeríteni egy bizonyos sémába. Az ő teoló
giai gondolatai igen sokrétűek, semhogy egy egységes
képbe belefoglalhatnánk.”38
29
3„ MATE EVANGÉLISTA
MINT KRISZTUS TANÚJA
39 így Trilling, W, Das wahre Israel, 58. Vö. még ezzel Schweizer, E.,
Matthaus und seine Gemeinde, 13-15., az evangélium struktúráját és
vázlatát kidolgozó megfontolásait.
40 A tanító, a törvényadó, az új Mózes. A tanító és úr fogalmának szoros
összefonódásával kapcsolatban vö. Bornkamm G., Enderwartung, 38k.
30
evangélista Krisztus-képével, a klasszikus fenségcímek
kel kezdjük. Rákérdezünk a Máté számára tipikus értel
mezésre, hogy utána elgondolkodjunk azon, hogy hogyan
hatott ez vissza a szerző portréjára.
31
hogy változtassa a köveket kenyérré, hogy ugorjon le a
templom párkányáról, s hogy őelőtte, a gonosz ural
kodó előtt, boruljon le és imádja. Az evangélista elbe
szélő alapmintájában utalt Izrael népének, a kiválasztott
Isten Fiának történetére a „kísértés és a kísértés kiállá
sának” ószövetségi próbájára, amit a nép elbukott, de
Máté antitipikusan e jelenettel szemben Jézust mint az
engedelmes Fiút mutatta be. A nyílt és a háttérben meg
húzódó íráshasználat erősen érdeklődik az Isten iránti
szeretet MTörv 6,5-ben megfogalmazott parancsa iránt,
ami Izrael vallásosságának központi kijelentése. Habár
az evangélista alapvonásaiban tartotta magát a logion-
gyűjteményben is megtalálható előzményhez, mely
ugyanúgy az Isten Fia nevére épít az ördög és Jézus
közötti vitában (vö. Lk 4,3.9), de mégis felismerhetők a
szándékos hangsúlyeltolódások: a kísértés nem azt veszi
célba, hogy a kereszteléskor hivatalába iktatott Messiás
és Isten Fia kiállta a próbát, hanem Fiú-létének igazolá
sát. A kísértő jellegű kijelentés „Ha Isten Fia vagy” (3b
v.) szándékában már a választ is magában hordozza: „ő
az Isten Fia”. Ezen túl a jelenet a harmadik kísértés után
- az írás e szaván keresztül: „Az Úr, a te Istened előtt kell
leborulnod, és egyedül neki szolgálnod” (10. v.) - elmoz
dul a Krisztus-vallomás irányába. A megkísértett ugyanis
engedelmessége révén kizárólagos értelemben Fiúnak
bizonyul. A szolgáló angyalokat Máténál a mennyei
udvartartás képviselőinek vagy trónasszisztenseknek kell
elképzelnünk. Márknál azonban az angyalok - az ószö
vetségi Illésről szóló elbeszélés (lKir 19,5-8) mintája
nyomán - Jézust csak élelemmel láthatták el (Mk 1,13).
Máté tehát a próbát kiállt Isten Fiát az Atya mennyei
dicsőségében látja.
32
3.1.2 „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya...” A Fiú
az örömujjongásról szóló szakaszban: 11,25-27
Az abszolút jellegű Fiú név a (mennyei) Atyával kap
csolatban a szinoptikus krisztológia keretében annyira
egyedi, hogy Jézus örömujjongását, amelyik az Atya telj
hatalmában való részesedésről, az Atya és a Fiú kölcsö
nös ismeretéről és elismeréséről szól, néha jánosi helynek
tartják (tekintettel a János evangélium krisztológiájára).
De először is újra szem előtt kell tartanunk, hogy a szö
veg a mondásgyűjteményből származik (Lk 10,2 lk), ami
tehát régebbi Máté evangéliumánál, ezért nem is számít
hat Máté saját anyagának. Az örömujjongás keretezése,
amely arról beszél, hogy (az összes) titkot elrejtették a
bölcsek és okosak elöl, s kinyilvánították a kicsinyeknek
(25. v.), mutatja Máté különleges felfogását: eredetileg
ugyanis az Isten országának titkáról volt szó (vö. Mk
4,11 pár), most pedig még Jézus személyének titkáról is.
Az, hogy ki Jézus, és mit jelent örömhíre tanítványainak,
csak az Atyához való közelségéből tudjuk meg, melyet
jól kifejeznek az „ismerni/elismerni” címszavak. Az Atya
és a Fiú közötti viszony tehát kizárólagos: „Csak az Atya
és a Fiú él ebben a kölcsönös, szeretetteljes elismerés
ben, azaz az egészen szoros, személyes közösségben.”41
Annak, hogy a hívők közössége ebben a kizárólagos kap
csolatban részt vehet, a kiválasztáshoz van köze. A kisko
rúak itt azok az emberek, akik - mint a gyerekek - telve
vannak bizalommal. Ők tehát elsősorban a tanítványok,
akik be vannak avatva az Atya és a Fiú közötti szere
tetteljes elismerés közösségébe. A keresztény közösség
számára, amelyik hisz Isten Fiában, nem létezik hét
33
pecsétes könyv. A Bárány ugyanis kinyitotta a pecséte
ket - így mondja a Titkos Jelenések könyve (Jel 5,9kk),
vagy - hogy Máté nyelvén fejezzük ki magunkat ami
a világ előtt ugyanis rejtve volt, most kinyilvánult Jézus
tanítványainak: O az Atya Fia - abszolút és kizárólagos
értelemben. Aki meg akarja találni az Atyaistent, annak
ezután a Fiúhoz kell tartania magát. Mostantól kezdve
nincsenek többé külön utak.
34
3.2 JÉZUS - A MESSIÁS
35
rei” mutatják a Messiásban hívőknek, hogy honnan jön
nek. A családfáknak önmagukban ugyanis az a szerepük,
hogy kimutassák az ember családhoz való tartozását. Aki
azonban mélyebbre tekint, felismeri - éppen még a cso
dálatos események háttere, a Messiás fogantatása és szü
letése (1,20.23) előtt - Jézus emberi arcát. Szent Iréneusz
egyházatya44 ezt a gondolatot - az evangélista szimbólu
mának, a szárnyas embernek (az angyalnak) értelmezé
sekor - az egész műre vonatkoztatta. „Ez az evangélium
tehát az emberi formát, a nyugodt és alázatos embert
mindvégig megőrizte.”45 A családfa tehát másképpen,
mint az Isten Fia krisztológia, a teljes emberséget dom
borítja ki. A felirat első címét (1. v.) azzal finomítja, hogy
Dávid Fiára utal. Az ember Jézus tehát olyan, mint akárki,
de a híres ős neve és a nevével összekapcsolt ígéretek,
különös méltóságot kölcsönöznek neki. Dávid király
ságát a 6. v-ben még egyszer nyomatékosan kiemeli: az
egész evangélium egyik fontos témája - miként a zenei
darabok nyitányában is - felhangzik a családfában. A har
madik hangsúly az elején kidolgozott Abrahámtól való
származáson van (1. v.). Valószínűleg adódik a dávidi
leszármazással jelzett zsidó volton túl is egy nem azon
nal észrevehető értelmezés a genealógiában szereplő négy
ősanya nevén keresztül. Az idevágó szövegek így hangza
nak: „Júda volt az apja Perecnek és Szerachnak; az any
juk Tárnár volt” (3. v.). „Salmon volt az apja Boásznak;
akinek anyja Rácháb volt” (5. v.). „Boász volt az apja
Obednek; akinek anyja Rut volt” (5. v.). „Dávid volt az
apja Salamonnak, akinek anyja Úrija felesége volt” (6. v.).
36
Jézus négy ősanyja: Támár, Rácháb, Rut és Úrija névtelen
felesége nem zsidó származásúak. Szabadé arra következ
tetnünk, hogy Máté - akinek számlájára írhatók e kiegé
szítések - Jézus családfájának egyetemes, a zsidó korláto
kon túlmenő jelleget akart kölcsönözni? Valóban létezett
olyan zsidó tradíció, amelyik Ábrahámban a prozeliták
- azaz a pogányokból lett zsidók - atyját ismerte föl.
Ha e rejtett átlós kapcsolatok kibogozhatóak, akkor az
Ábrahámtól való leszármazás kiemelése is jelzésértékű a
pogány misszió számára és Máténak is főtéma. Az evan
gélium kezdetét és végét teológiai zárójelnek kell tekin
tenünk: a Feltámadott missziós parancsa (28,8kk) azt az
univerzális irányt veszi föl újra, mely már az első mon
datban és a nemzedékek sorának finom célzásaiban is fel
csendült, de most kitágul a zsidókból és pogányokból álló
egyház küldetésében. Látjuk, hogy a messiás-gondolat
már a családfában is kibontakozik, s az evangélista tipiku
san, rá jellemző módon értelmezi.
37
Szentiélektől való fogantatásra irányul, a háttérben azon
ban - Józsefnek mint Dávid fiának megszólítása révén,
mely Máté fontos krisztológiai szándékát tárja elénk -
arról van szó, hogy Jézus törvényes úton felvételt nyer a
dávidi nemzetség sorába.46 Az Izajás-idézetet (7,14) első
sorban az Immanuel-próféciából, azaz Isten szövetségi
ígéretéből kiindulva kell olvasnunk (23b v.). Isten a Szűz
Fiában csodálatos módon beteljesíti az atyáknak adott ígé
retét. E Dávid nemzetségéből származó sarjban mindenki
számára látható lesz, hogy Isten vele van az ő népével.
Valószínűleg már az angyal bejelentésében: „O váltja meg
ugyanis népét bűneitől” (21. v.), ha visszafogottan is, de
elhangzik Jézus új népének, azaz Jézus Krisztus egyházá
nak elképzelése. „Olyan népről lehet szó, melyre a mos
tani határok többé nem vonatkoznak, mely túlnő Izrael
határain - Isten új népéről, mely sajátosan is Jézusé, hisz
az ő nevét viseli...”.47 Ha e feltevés helyes, akkor Máté
már Jézus történetének kezdetébe belefűzte a számára
meghatározó témát: az egyházat. De kétségtelenül be kell
vallanunk, hogy a hangsúlyok nagyon visszafogottak, és
csupán a „bennfentesek” számára ismerhetők fel.
38
neti valószínűség törvényei után érdeklődik.”48 Az elején
található rövid megjegyzés aláhúzza a betlehemi szüle
tésről szóló messiási gondolatot (2,1) a Mikeás prófétá
tól származó idézettel 2,6k: „Te, Betlehem, Júda földje,
egyáltalán nem vagy a legjelentéktelenebb Júda vezető
városai között; hisz belőled fog származni népem feje
delme, Izrael pásztora.”49 Mindez összességében adatol-
ható az írásból, s vissza lehet vezetni a zsidó messiás-
várásra azzal a kifejezett megállapítással: „Hol kellett a
Messiásnak születnie?” (4. v.). A stilisztikailag jól meg
formált elbeszélés párhuzamokkal és analógiákkal dol
gozik, melyek a meghatározó vezérmotívumokat részben
ellentétes formában kiemelik: a zsidók hamis királyával
szembeállítják a zsidók Betlehemből származó „igazi”
királyát. A csillagjósok őszinte szándékának, hogy a gyer
mek-királynak hódoljanak (2. v.), megfelel szinte szó sze
rint Heródes hamis szándéka (8. v.). Máté a félreérthető
királyi címet csak az evangélium végén, a szenvedéstör
ténetben hozza újra elő, éspedig Pilátus kérdésében: „Te
vagy a zsidók királya?” (27,11); a kigúnyolás jeleneté
ben, a katonák gúnyolódó kiáltásában: „Üdv neked, zsi
dók királya” (27,29); és a kereszt feliratában: „Ez Jézus, a
zsidók királya” (27,37). A cím mindegyik esetben a világi
gondolkodás és a hitetlenség kifejeződése, de arra, hogy a
közösség megvallja vele Krisztust, nem elegendő. A téma
síkján minden arra irányul, hogy a pogány világ képvi
selői hódolnak a Dávid házából származó Messiás előtt.
39
A csillagjósok hittel keresik és megtalálják, térdre esnek
és hódolnak előtte - ez pontos ellentéte a király kigúnyo
lásának a szenvedéstörténetben (27,27-3 la.37.42).
Az egyházatyák a csillagjósokban fölismerték a pogány
ság zsengéjét.50Az, hogy ezzel összekapcsolódhat-e a zsi
dók elvetése, amit ugyan az ókori értelmezések gyakran
kijelentettek,51 de a szöveg - a zsidók reprezentánsának,
Heródesnek gonosz szerepe ellenére - sem támasztja alá
az effajta polémiát. Máté azonban - kora zsidó-keresztény
közösségének szemszögéből - egészen érthető módon
nyomatékosan is kipellengérezi a zsidók hitetlenségét.
Míg a keleti csillagjósok nem riadnak vissza semmilyen
fáradtságtól és úttól, addig a nép főpapjai és írástudói
olvassák ugyan a prófétai igét, de nem tudják értelmezni,
s helyesen életre váltani. Míg a pogány világ képviselőit
nagy örömmel tölti el a csillag megpillantása (10. v.),
addig Heródesen és Jeruzsálemen erőt vesz a félelem és
az ijedtség (3. v.). Ami először csak egy keleti királyról
szóló mesének tűnik, az Máté szemszögéből kerek egész
üdvtörténeti példabeszéd lesz a hitről és a hitetlenségről.
A mai olvasónak fel kell ismernie, hogy az egykori törté
net korunknak is szól: mindenkit fölszólít ugyanis, hogy
kövesse azt a csillagot, mely Jákobból kél (Szám 23,17),
és ismerje fel benne a „pogányok üdvözítőjét”.
40
3.2.4 Messiás és Dávid Fia
Máté gyakran használja a „Dávid Fia” címet Jézus
megnevezésére. A vakok a gyógyításról szóló elbeszélés
ben (9,27-31; 20,29-34) és a Tírusz és Szidon környéki
kánaáni asszony is kitartóan kéri, hogy lányát szabadítsa
meg a démontól (15,21—28): „Dávid Fia, könyörülj raj
tunk!” (9,27), illetve: „Úr, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”
(20,31; 15,22). A megszállott vak és néma meggyógyí-
tása után az emberek magukon kívül vannak és kérdezik:
„Nemde, Dávid Fia ez?” (12,23). „Jézus a Messiás, akinek
prófétai cselekedete és beszéde a maga páratlanságában s
felülmúlhatatlanságában bizonyítéka messiási voltának.
Jézus azonban már földi életében is Messiás. Pontosan
ezt a gondolatot emeli ki Máté újra meg újra, amikor a
messiási méltóság jeleit, különösen is a ’Dávid Fia’ cím
használatát Jézus földi működésének idejére helyezi, és
így összekapcsolja a történeti Jézussal.”52 Amikor bevo
nul Jeruzsálembe (21,9) és amikor megtisztítja a temp
lomot (21,15), ezzel a kiáltással köszöntik az emberek:
„Hozsanna, Dávid Fiának”. Máté tehát a Zsolt 118,26-ból
származó ujjongást, melyet már a kései zsidóság is mes
siásinak értelmezett, közvetlenül ’Dávid Fiára’ vonat
koztatja; ez a Dávid Fia azonban evangéliumának biztos
hagyománya szerint a Názáreti Jézus.”53 A mátéi messiás
értelmezés és az evangélium koncepciója számára nagy
jelentőségű az első mondat, amely mintegy felirat említi
Dávid Fiát (1,1). Máté forrásában, Márk evangéliumában
ugyan már ott találta a nevet, de zsidó háttere különö
sen is jelentős volt a zsidó-keresztény teológus számára.
41
Amit az atyák Izrael nagy királyának utódjáról mondtak,
és amit a nép a Dávid házából származó Messiástól várt,
beteljesedett Jézus Krisztusban. A bevezető prófétai idézet
a jeruzsálemi bevonulás történetében: „Mondjátok meg
Sión lányának, íme, királyod jön hozzád. Szelíd ő, sza
máron lovagol, egy csikón, a teherhordó állat csikaján”
(21,5 = Zak 9,9) elhárítja a Messiás minden imperialista
vagy politikai félreértését, melyek a várakozás kortársi
horizontjából adódhatnának. Jézus a béke erőszakmentes
királya, a Messiás - a Hegyi Beszéd mércéjével mérve.
Bizonyos, egyhamar fel nem oldható feszültség rejlik
abban, hogy a Küriosz névvel korlátozza ezt az elképzelést
(20,31). A klasszikus zsidó címet a maga fokozott elvárá
saival együtt felülírja és aktualizálja a pogány közösség
megfelelő modern elképzeléseivel (Küriosz).
A Dávid Fia név ugyan még magában hordozza az
evangélium hagyományos zsidó messiásvárás koloritját,
de miután összekapcsolták a mennyek országa uralmáról
és a Krisztusról szóló örömhírrel, új karaktert adtak neki.
A Róm l,3k régi témáját: „Dávid leszármazottját, Isten
hatalmas Fiát” a fenséges Krisztus-vallomás keretében a
név további spektrumával gazdagították.
42
42,1 4), mely kiemeli az Isten szolgájáról szóló jövendölés
beteljesedését, sajátos jegyet kölcsönöz (12,18-21): Dávid
Fia (vő. 12,23), a kiválasztott szolga is, a kedvelt, akiben
Isten tetszését találta, a Lélek hordozója, aki a népeknek
igazságot hirdet. Nem vitatkozik, nem kiabál az utcákon,
nem töri el a megroppant nádat, s a füstölgő mécsbelet nem
oltja ki, benne bíznak a nemzetek. Elsősorban a szenvedés
hagyományos gondolata válthatta ki az idézetet, de Máté
számára a döntő címszó az ,,igazság”(12,10). Az emberek
szolgálatának alázatán keresztül vezet az út az igazság győ
zelmére. „Isten igazsága keresi az embert és síkraszáll érte,
a méltóságáért, a jogáért. Éppen ezért nem porba sújtó jog
ez, hanem fölegyenesítő, és nem azokat segíti győzelemre,
akik valamilyen okból nem tudnak érvényesülni, hanem a
gyengék mellett áll ki.”54 Máté számára Jézus az irgalmas
Üdvözítő is, aki magára veszi az emberek szenvedéseit, és
hordozza betegségeiket (8,17). A rövid szakasz döntő jelen
tőségű az evangélista Krisztus-képe számára.
3.2.6 Összegzés
Ha a különböző messiási vonásokat összefoglalóan
kiértékeli az ember, arra az eredményre jut, hogy az evan
gélista a régi vallási, politikai elképzeléseket beolvasztotta
művébe. A gyógyítások és csodák úgy mutatják be Jézust
- ahogy a Keresztelő küldötteinek adott válaszból ki is
tűnik - mint az elérkezett Messiást, Dávid Fiát, Isten szol
gáját, akire az emberek vártak (11,2-6). Máté személyisé
gének képét illetően tanulságosak az empatikus, emberi
vonások. Szabad-e elfogadnunk, hogy itt szóhoz jut a sze
mélyes érzés és a pasztorális közösségi tapasztalat?
43
3.3 JÉZUS - AZ ÚR
55 Sárid, A., Matthaus, 349.: „Jézus mint Dávid Fia ugyan össze
függésben áll a gyógyításról szóló történetekkel (9,27-31; 12,22k;
15,21-28; 20,29-34; 21,141c), de nem a tanítással és az igehirdetéssel.
Ezzel kapcsolatban még megemlítjük, hogy Máté szerint Jézus magát
sohasem nevezi Dávid Fiának (ellentétben más 'címekkel’, Messiás,
Emberfia, Istenfia ...); éspedig azért nem, mert ő az Isten Fia ...”
56 Michel, O., AbschluB, 16-26. Vö. még Trilling, W., Das wahre
Israel, 21-51.
44
szorulnak, másrészt viszont olyan fenségcímek, mint
az „Úr”, a „király” és a „Fiú” adják meg az alaphangot.
„A hellenista közösségben megszokott Küriosz megszólí
tást Máté visszavetíti Jézus földi életébe.”57 Ezt a megál
lapítást néhány példával igazolhatjuk is.
Máté a tenger lecsendesítéséről szóló elbeszélést
(8,23-27) Márk evangéliumából vette át, és saját kriszto-
lógiai igehirdetésének szándéka szerint alakította. A jele
net ismerős: hirtelen kitör a vihar, a hullámok tajtékzanak,
Jézus pedig alszik. Máté hatásos módon rövidre fogta
Márk drámai elbeszélését. A szemrehányásból: „Mester,
nem törődsz vele, hogy elveszünk?” (Mk 4,38), segély
kiáltás lett: „Uram ments meg minket, mert elveszünk!”
(25. v.). Jézus kérdése: „Miért féltek, ti kicsinyhitűek?”
másként, mint Márknál, pszichológiailag helyesen kap
csolódik a 26. v-hez, s csak ez után következik a parancs
szavának elhangzása nélkül (Mk 4,39b: „Hallgass, légy
csendes!”) a beszámoló a természet erőinek megszelídíté
séről. Karakterisztikus jegyeknek tekinthetjük a 23. v-ben
megpendített követés gondolatát, a tanítványok röpimára
emlékeztető segélykiáltását, főképpen pedig Jézus fenség
eimmel történő megszólítását: Küriosz (Úr).58 Máté szá
mára e megmentésről szóló beszámolóban visszatük
röződik a kor viharaiban küzdő egyház sorsa. A tanít
ványoknak csak akkor van esélyük, ha Urukra (Márk:
„tanító”-j ukra!) hagyatkoznak.
45
A húsvéti színezetű fenségeim választása nem vélet
len, ahogyan a perikópánkat megelőző és követő - elbe
szélést és beszédet is tartalmazó - szakasz mutatja: a
Hegyn Beszéd hamis prófétákról mondott tanításában
(7,21 k) Jézus visszautasítja a csak szájjal történő hitval
lást, mely pusztán az „Uram, Uram!” mondásában nyil
vánul meg, de Isten akaratát nem akarja megtenni. Máté a
„polemikus élű alapvető mondatával”59 megfogalmaztatja
a világ bírájával a mennyek országába történő belépés
döntő feltételeit. A szép és jámbor szavak, legyenek azok
bármennyire emelkedettek is, semmit sem érnek, csak az
igaz tettek számítanak. Itt nem kell belebonyolódnunk a
kegyelemből és a tettekből származó megigazulás sajá
tos kérdésébe. Máté krisztológiai megfontolásai számára
fontos nekünk, hogy a ICüriosz név a világ ítélőjére (az
Emberfiára) vonatkozik. Közvetlenül a Hegyi Beszéd
után szó van két csodaelbeszélésben (a leprás 8,1-4; és a
kafarnaumi százados szolgájának meggyógyításában 8,5—
13) és egy mondásgyűjteményben (8,18-22) a Kürioszról,
aki segíthet, illetve arról az Úrról, aki tanítványait - min
den ha és de nélkül - meghívja a követésre. Hasonló
teológiai szinten helyezkedik el a Jézus vízen járásáról
szóló elbeszélés (14,22-33) Péter kiáltásával: „Uram, ha
te vagy az, akkor parancsold meg, hogy a vízen hozzád
menjek” (28. v.). És kétségbeesésével: „Uram, ments
meg!” (30. v.). Továbbá Péter szemrehányása is idetar
tozik, amikor Jézus először jövendöli meg szenvedését:
„Isten óvjon attól, Uram!” (16,22). De idetartozik az
álomból ébredt Péter felkiáltása is a hegyen történő meg
dicsőüléskor: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod,
46
építünk három sátrat, Neked egyet, Mózesnek egyet és
Illésnek egyet” (17,4). Ugyanúgy fenségcímszerű tenden
cia figyelhető meg Péter bűnbocsátást firtató kérdésében
is: „Uram, hányszor kell megbocsátanom testvéremnek,
ha vétett ellenem?” (18,21). Vagy amikor rákérdeznek az
áruló tanítványra: „Talán én vagyok az, Uram?” (26,22).
A világ bírójára vonatkozik a Küriosz név az Utolsó íté
leten mondott beszédben (24,42), az éber házigazdáról
mondott példabeszédben (24,43-44), a hű és gonosz szol
gáról (24,45-51), az okos és balga szüzekről (25,1-13),
a talentumokról mondott példabeszédben (25,14-30) s a
világ ítéletéről mondott beszédben (25,37.44).
Máté számára a felmagasztalt Úr nem más, mint az a
Názáreti Jézus, akivel a tanítványok bizalmasan érintkez
tek, akit azonban a megszokott gondolkodási és fölfogási
szisztémájukba sohasem tudtak maradéktalanul besorolni.
A fenségcímszerű igény - akár az eljövendő világítéletre,
akár az emberek üdvözítőjére és segítőjének csodáira,
vagy a közösség tanítására vonatkoztatjuk - meghatá
rozza a cím alapjellegét. Az írásszerű bizonyítékot a Zsolt
110 szolgáltatja, ahogyan a farizeusokkal a Messiás úrvol
táról folytatott vitabeszéd (22,41-46) világosan mutatja:
a Jézus által vizsgáztatott farizeusok csak Dávid fiáról
beszélnek, ami valójában nem is téves, csak éppen nem
a teljes igazság. Jézus a zsoltár segítségével bebizonyítja,
hogy Dávid a maga urának szólítja fiát, azaz a Küriosz
címnek nagyobb rangja van, mint a Dávid Fia névnek.60
47
3.4 JÉ Z U S-A TANÍTÓ
48
csőt teljesítik, hogy minden népet 'tanítsanak’ (28,19k),
hanem arra is utalnak, hogy azonosság van a törvény
tanítása és Isten országának meghirdetése között.”62
Megfontolásaink számára fontos, hogy az első evangé
lista a húsvéti élmény lenyomatát viselő krisztológiát
hirdeti, mely alkalmazta Jézusra a zsidó, illetve zsidó
keresztény hivatal és közösségi struktúrákból származó
tanító- és tanítás-elképzeléseket. Aki itt - az evangélium
ban - megragadja a szót, az az egyház Ura, aki helyet
foglalt a katedrán, és Isten új népének új tanítást hirde
tett. Az evangélista érvelésében a tanítói cím elvetése a
keresztény közösség tagjai számára különös jelentőségű,
mert az egy és egyetlen tanítóra, magára Jézus Krisztusra
(23,10) utal. A közösség oktatásának parainetikus kon
textusa világosan felismerhető krisztológiai felhanggal
rendelkezik.63 Az egyházban minden tanítást az egyet
len tanító igazi és normatív tanításának vetnek alá. „Az,
hogy a tanítónak és törvényadónak éppen ezt a vonását
emelik ki, természetesen nagyon jellemző a közösség
vallásosságára is.”64
49
3.5 MÁTÉ KRISZTUS-KÉPE. ÖSSZEGZÉS
50
4. MÁTÉ
EVANGÉLISTA MINT
AZ EGYHÁZ EMBERE
51
4.1 MÁTÉNÁL TÉMA LESZ AZ EGYHÁZ
52
Fülöp Cezáreájának vidékére érkezik, ahol megkérdezi
őket: mi a véleményük az Emberfiáról, azaz őróla magá
ról. A válasz tanácstalan, és egészen addig a kiegészíté
sig, hogy „Jeremiásnak tartják”, megegyezik Márkkal:
„Van aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, vagy
valamelyik prófétának” képzeli az Emberfiát (14. v. vő.
Mk 8,28). Péter vallomásában - a Máté krisztológiája
számára tipikus - „Messiás” kijelentést még értelmező
magyarázattal is ellátja: „az élő Isten Fia” (16. v.). Máté
Márkot és Lukácsot kiegészítve fogalmazza meg Jézus
válaszát, melyben boldognak mondja Simont, Jónás fiát,
kifejezetten is utalva arra, hogy ezt Isten nyilatkoztatta
ki neki.68 Majd nagyon fontosat jelent ki az egyházban
betöltendő szerepéről. Persze vegyük tekintetbe a ran
gok belső sorrendjét s a tekintély megoszlását: Krisztus
primátusa ugyanis eredete és gyökere az egyház és Péter
primátusának.69
A Péterről szóló szakasz a név adományozásával kez
dődik: „Én pedig mondom neked: te Péter vagy.” Az arám
alapszó, Kéfa, mely mint tulajdonnév szokatlan volt,70 s
tárgyi vonatkozással rendelkezik, pontosabban: szimbo
likus jelentősége van egy olyan ember számára, akinek
ismérve és kitüntetése ez. Ha az ószövetségi szikláról
53
szóló71 szóképekből indulunk ki, akkor helyünk megér
tése szempontjából adódik a „biztonság garantálója”, a
„bázis”, az „ősatya”72 értelmezés. Azonban nem szabad
szem elől tévesztenünk a vallomás keretét sem. A konk
rét értelmezés számára ugyanis jelentős következmé
nyekkel jár. A döntő ugyanis Péter hite, azaz Krisztus
nyilvános megvallása. A személy csak annyiban fontos
és jelentős egyházi vonatkozásában, amennyiben az egy
házat mindenki nevében és helyettesítően mindenki szá
mára az Úrhoz kapcsolja, s a hitet ráirányítja. Az egy
ház, amely Péterre mint új ősatyára hivatkozik, Krisztus
egyháza. A birtokos névmás az „én” (egyházam) jelezni
akarja, hogy Jahve közösségének, illetve általánosság
ban a kahalnak (= gyülekezetnek vő. Zsolt 26,5; Neh 5,7;
stb.) régi rendelkezései (MTörv 23,2-4.9) beteljesedtek
Isten népének Jézuson keresztül történő összegyűjtésé
ben. A test szerinti Izraellel való történelmi összefüggés
ellenére ez az egyház mint Jézus által felépített épület
alapvetően mégiscsak valami új. Ahogyan Jézus - mint
az ószövetségi ígéretek beteljesítője - új kezdetet hozott
létre szóban és tettben történő felszabadító cselekvésében,
így az általa alapított egyház is - legalábbis Máté így látta
és értette.
Ezt az egyházat azzal az ígérettel bocsátja útra,
hogy az alvilág kapui, azaz a halál hatalma nem fogja
legyőzni. Vitatkozhatunk a kép eredetéről - miért a
54
kapuk szerepelnek, ha hatalmakról és erőkről van szó?
A Sátánra mint az alvilág urára kell gondolnunk? Vagy
csak egész általánosságban van szó a világban működő
erkölcsi gonosz képéről? Az adott összefüggés nem hagy
bizonytalanságot a jelentést illetően. „A szókép értelme
az, hogy Jézus az egyházat Péterre mint fundamentumra
építi, s a halál hatalma sohasem vesz erőt rajta. Azaz azt
az ígéretet kapja, hogy nem tűnik el, míg a világ fennáll.
És az egyháznak ez a múlhatatlansága és elpusztíthatat-
lansága, ahogy az ígéret egyes szavainak logikus össze
függéséből adódik, azon alapszik, hogy Simon Péter a
fundamentuma.”73
A következő ige, mely a mennyek országa kulcsairól,
valamint az oldó és kötő hatalomról szól, reflektál Péter
egyházban betöltött szerepére. O a ház urának képvise
lője, s mint ilyen engedélyezi, illetve megvonja a belépési
engedélyt az egyházba. Döntései a tanítás és a fegyelem
kérdéseiben átfogóak, mondhatnánk abszolút érvényűek
(a mennyben és a földön). Ijesztően nagy igény ez, melyet
nem kell elhamarkodottan csökkentenünk, de nem is kell
eltúloznunk. Vajon e mondás reprezentatív jellegű-e Máté
evangéliumának egész egyházképét illetően, vagy csak
kellő indokkal előadott túlzó megfogalmazásról van szó?
Érdeklődésünk ugyan Máté egyházképére szorítkozik,
valamennyire azonban mégis érint bennünket az a kérdés,
hogy valódi jézusi igéről van-e szó, vagy „csak” utólag
fogalmazta meg a közösség. A hitelesség védői és kriti
55
kusai74 is megegyeznek abban, hogy e legfontosabb ige,
mely Jézusig nyúlik vissza, régi elterjedt péteri hagyo
mányon nyugszik, s belőle nő ki. Máténak nyilván jó oka
volt arra, hogy ilyen világosan hangsúlyozza annak az
embernek az elsőségét és jelentőségét, akit Jézus Márk
tanúsága szerint azért Sátánnak is nevezett (Mk 8,33).
Lehetséges-e, hogy a jeruzsálemi közösség vitái (melynek
egyik fontos pólusa Jakab, az Úr testvére) és a Pállal való
összetűzés (Gál 2,11-14) adhattak erre okot? Némely
exegéta feltételezi, hogy a szíriai egyház, pontosabban: az
antiochiai közösség, amelybe Péter Jeruzsálemből átköl
tözött (vö. Gál 2,1 lk; ApCsel 12,17) a primátus igényé
vel saját pozícióját akarta megszilárdítani. Máté külön
leges érdeklődése így megmagyarázható lenne a szíriai,
antiochiai térségből vélt származásával. A másik lehető
ség pedig az, hogy az oldásról és kötésről szóló igét az
egyháznak a zsinagógával történt összetűzéséből magya
rázzuk, mely magának a legnagyobb tekintélyt igényelte
a jeruzsálemi templom lerombolása után (vö. 23,13).
Máté tehát úgy reagált, hogy Péterre utalt, „akinek Isten
ily tekintélyt adott”.75 Kellő éleslátással minden nehézség
nélkül további magyarázatok is lehetségesek, ha ugyanis
a történeti bázis bizonytalan, tág tere nyílik a további
elképzeléseknek. Máté nem válaszolja meg az igehely
keletkezésének kérdését. Jól tesszük, ha a problémát elvá
lasztjuk a kortörténeti viszonyoktól, s egyházon belüli
56
keretben tárgyaljuk.76 Máté evangélista nem riad vissza
attól, hogy szélsőséges megfogalmazásban az egyház első
emberének olyan szerepet tulajdonítson, mely a Titkos
Jelenések könyvének igéje szerint (Jel 3,71c) egyedül csak
Krisztust illeti meg. A teológiának mindig szem előtt kell
tartania ezeket a feszültségeket, ha nem akar egyoldalúan
ítélkezni. Hogy megelőzzük a téves tárgyi értelmezéseket,
alapvető megállapítást fűzhetünk hozzá. Az újszövetségi
egyházi tanítás nyílt horizontja viszonylagossá teszi igénk
szélsőséges egyházjogi, (jurisdikcionális) rögzítését.
Ha helyesen akarjuk megítélni a Péternek adott ígéretet,
akkor a továbbiakban fontos, hogy a második kiegészítő
logiont, amely összességében emeli ki az egyház teljha
talmát, szintén szem előtt tartsuk.
57
összességében. A korai egyház szociológiai előfeltételei
valószínűsíthetik azt az összefüggést, hogy itt az egyes
közösségek jogi kompetenciájáról szóló kijelentéssel
van dolgunk. A következő, az oldásról és kötésről szóló
igét, mely a teljhatalomról szól, ugyan csak másodlago
san fűzték a fegyelmi renddel foglalkozó mondáshoz, de
mégis jól illeszkedik Máté egyházképébe. A közösség a
maga összességében tehát tekintéllyel rendelkezik, melyet
a Jézusba mint Krisztusba és Isten Fiába vetett hit alapoz
meg. Az egyház teljhatalma nem más, mint Krisztus telj
hatalma. A közösség testvéri módon cselekszik Krisztus
helyett (2Kor 5,20). Az igét tehát lényeges mondaniva
lójával a régebbi hagyományból (logion-forrás) vette
át Máté evangélista, s az ő sajátos egyházfelfogásához
illesztette: a közösség mint egész kritikus funkcióval ren
delkezik nemcsak a tanítás hagyományozásának ügyében,
hanem egyházfegyelmi kérdésekben is. Döntései pedig
kötelezőek mind a földi életben, mind pedig a „menny
ben”, azaz fontosak az üdvösség szempontjából.
Milyen egyházkép az, amely itt körvonalazódik?
A végső rendelkezés hatalmának gondolata a maga
következetességével fegyelmi intézményre utal. A dolog
természetéből fakadóan azonban mindig hozzárende
lik a közösséghez mint egészhez. Azt a fejlődést, mely
az egyházi szervezet és az egyházi élet jogi rögzítését
célozza, Máté azzal igazítja helyre szellemi értelemben,
hogy betold egy szerkesztői útmutatást a közösségi imá
val (20. v.) kapcsolatban.77 Egyébként tartózkodnunk
kell attól, hogy modern struktúrákat és kormányzási
problémákat egyszerűen csak átvigyünk a korai egyház
58
világába. Máté az oldásról és kötésről szóló logionjában
az egyház funkciójáról akart valamit kijelenteni, aligha a
szervezetéről.
59
tuma’, a tanító hatalom példaszerű befogadója és a hagyo
mány kezese.”78 Az, hogy kiforrott, modern értelembe
vett egyházi hivatalról beszélhetünk-e, terminológiai
probléma. De aligha kérdőjelezhető meg, hogy Péternek
a kezdet egyházában az üdvösség és kárhozat kérdésé
ben79 döntő szerepet tulajdonítottak.80 Az igehelyet per
sze nem lehet kiszakítani ekkléziológiai kontextusából.
Ha ugyanis Péter Bibliában tanúsított primátusa (16,18)
történeti szempontból az általános egyházi kompetencia
és tekintély aktualizáló kifejtése volt, akkor a pápai pri
mátust sem lehet önmagában és anélkül szemlélni, hogy
szervesen ne kötnénk az egyház egészéhez. A következte
tés kézenfekvő: a péteri hivatal birtokosa úgy nyilatkozik,
mint a történeti Péter, tehát az egyház nevében, aminek
teljhatalmát képviseli, amikor old és köt. Az egyház a
maga részéről megjeleníti „test szerint” a főben és tagjai
ban, mint Krisztus teste a felmagasztalt, de egyházában
tovább élő Urat. A pápai primátus - ugyanúgy, mint a
péteri primátus is - megfelelő értelmét csak akkor kapja
60
meg, ha az ekkléziológiai s krisztológiai szempontokat is
figyelembe vesszük.
Ha a péteri primátus eredetének történetét nézzük, s
tekintetbe vesszük, hogy az oldás és kötés hatalmának
igéje az egész közösség kontextusát (18,18) tartja szeme
előtt, akkor érdekes perspektívák adódnak, amelyekre
Paul Hoffmann mutatott rá éles elméjű analízisében.
„Máté tehát az őskeresztény misszionáriusok kariz
matikus-prófétai teljhatalmát - nyilván tudatos antitézis-
ként a rabbik hivatalával szemben - nem patriarkálisnak,
hanem testvérinek mutatja be. Péter képének példaszerű
vonásait a tanítványok maradandó kiválasztására és veszé
lyeztetésére vonatkoztatja, és ennyiben a hivataléra is.”81
61
tuma’, a tanító hatalom példaszerű befogadója és a hagyo
mány kezese.”78 Az, hogy kiforrott, modern értelembe
vett egyházi hivatalról beszélhetünk-e, terminológiai
probléma. De aligha kérdőjelezhető meg, hogy Péternek
a kezdet egyházában az üdvösség és kárhozat kérdésé
ben79 döntő szerepet tulajdonítottak.80 Az igehelyet per
sze nem lehet kiszakítani ekkléziológiai kontextusából.
Ha ugyanis Péter Bibliában tanúsított primátusa (16,18)
történeti szempontból az általános egyházi kompetencia
és tekintély aktualizáló kifejtése volt, akkor a pápai pri
mátust sem lehet önmagában és anélkül szemlélni, hogy
szervesen ne kötnénk az egyház egészéhez. A következte
tés kézenfekvő: a péteri hivatal birtokosa úgy nyilatkozik,
mint a történeti Péter, tehát az egyház nevében, aminek
teljhatalmát képviseli, amikor old és köt. Az egyház a
maga részéről megjeleníti „test szerint” a főben és tagjai
ban, mint Krisztus teste a felmagasztalt, de egyházában
tovább élő Urat. A pápai primátus - ugyanúgy, mint a
péteri primátus is - megfelelő értelmét csak akkor kapja
60
A testvériség témáját ugyan nem hozzák közvetlenül
szóba, de ott helyezkedik el a kép holdudvarában. Jézus
végső következtetése szerint a testvéri közösség együtt
élése számára ez az új értékrend: „Aki tehát kicsinnyé
lesz, mint ez a gyermek, az lesz a legnagyobb a mennyek
országában.” (4. v.). Az ige Jézus ajkán természetesen
szigorúan eszkatologilcus és prófétai jellegű volt, vagyis
az eljövendő Istenre irányult, az ismert mondás értelmé
ben, mely annak felmagasztalásáról szól, aki (Isten előtt)
megalázza magát (23,12). A mondás Máté testvéri közös
ségének viszonyaira vonatkoztatva etikus, parainetikus
mellékzöngét is kap. Az ígéretből ugyanis figyelmeztetés
lesz, a keresztények egymásközti viselkedését illetően.
Az egyházban, mely teljesen Isten eljövendő országához
igazodik, ez az új életszabály lesz az Isten felé forduló,
a fivérek és nővérek felé nyitott kicsinyek viselkedése.
Jézus kis testvéreinek tehát meg kell mutatniuk, hogy a
keresztények hogyan bánjanak egymással az egyház
ban. A tanítványok rangvitájának jelenete - éppúgy, mint
Márknál (Mk 9,37) - a következő, a testvéri közösség
szellemét másik oldalról megvilágító mondással fejeződik
be: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben,
engem fogad be.” (5. v.). Lehet, hogy Máté világában a
kis, még gyámoltalan és védtelen gyermekkel szembeni
valós viselkedésre gondoltak. A csak saját hasznával
törődő társadalom leginkább veszélyeztetett tagjai a gye
rekek. A gyenge élet lebecsülése és cinikus megvetése
örökös botrány. Jézus az effajta embertelenség ellen épp
úgy tiltakozott, mint Máté és a 20. század egyháza. Az
evangélistánál a gyermek befogadásának ezen felül még
mély, szimbolikus értelme is van, mert itt épp az új egy
házrend alaptörvénye valósul meg. A kicsi, a jelentékte-
63
rendelik a mennyei Atyának (14. v.: a ti mennyei Atyátok;
19.35. v.: az én Atyáin). Vagyis amennyire az Atya gyer
mekei lesznek, úgy lesznek egymás testvérei is. Isten csa
ládja az együttélés szabályait Jézustól kapta.
62
2. Exkurzus: A testvéries egyházról mondott igék az
írástudók és a farizeusok elleni beszédben: 23,1—39
Máté egy céltudatos vád nagyobb keretében - ami
zsidó környezete és főleg annak tipikus képviselői ellen
irányult - Jézus tanítványai számára konkrét viselkedési
utasításokat állított össze. Az evangélista átfogó koncep
ciójában a Hegyi Beszéd ellentétéről van szó (5-7. fej.),
a jajkiáltások ugyanis a boldogságmondásokkal állnak
szemben. A mondások konkrét viselkedést írnak le, a saját
egyházra való tekintettel azonban óvnak és figyelmez
tetnek is. „A főszemrehányás a farizeusokkal szemben a
képmutatás, mely állandóan visszatér. Ezzel leplezi le a
megtámadott tanítás vallási gyakorlatát és rákfenéjét.”84
Pillanatnyilag minket csak a testvéri együttélésről
szóló, a szövegbe beépített szabályok érdekelnek. Máté az
5-7. v-ben kritikával illeti a merő külsőségekben megmu
tatkozó jámborságot, azaz a zsidó öltözködési rendet és a
nyilvános arrogáns viselkedési formákat. A törvényt tartó
kis doboz a homlokon vagy a felkaron, a hosszú imaroj
tok a vallásos zsidók köntösén éppoly felháborítók, mint
a törtetés az első helyekért a zsinagóga (és a templomok?)
kórusának székeiért. De ugyanúgy a kicsinyes elvárás is,
mely megkívánja a konkrét üdvözlési s megszólítási for
mákat az utcákon és tereken. Az emberek elé kirakatba
tett jámborság és a kirívó természetellenesség az embe
rekkel való bánásmódban nevetségesen hat a külső szem
lélőre. Aki másodszorra vagy harmadszorra is szemügyre
veszi az evangélista által rajzolt karikatúrát, mindjárt meg
is érti a figyelmeztetést: „Ismerj magadra!” A „rabbi”
kifejezéssel elértünk egy olyan ponthoz, mely a testvéri
65
viselkedés megfontolása szempontjából különösen is fon
tos az egyházban. A rabbi-cím (tanítóm) egyszerű igé
nyével szembehelyezi a háromszoros tiltást: „Ti azonban
ne hívassátok magatokat rabbinak, atyának, tanítónak!”
Máté kétségkívül éles nyelvvel akarja a zsidó zsinagóga
és annak megkövesedett hivatalai, s az egyházban megho
nosodó új testvéri gondolkodás és élet közti különbsége
ket kidomborítani. De az is lehet, hogy kritikával illetett
bizonyos egyházon belüli fejleményeket, valószínűleg a
zsidó vallás rendje szerint felmerülő hivatali struktúrákat
(írástudók vö. 13,52; próféták, bölcsek, tanítók 23,24),
melyek nem voltak összeegyeztethetőek az evangélium
elvével. Ezt eleve nem kellene kizárnunk, mert ez olvas
ható Máténál: ti azonban ne nevezzétek magatokat rabbi
nak, atyának, mesternek! Bárhogy is legyen, a neveknél
és címeknél fontosabb a viselkedés. Máté evangélista itt
egyértelműen kritikával illeti az akkoriban éppúgy, mint
manapság elterjedt rangkórságot. De a testvériség egyfor
maságra egyszerűsítése és a felszínes egyenlősdi sem volt
az ő esete. A zsidó-keresztény teológus az új egyházrend
ről alkotott elképzelésének negatív háttereként a maga és
a hallgatósága számára is ismert zsinagóga-struktúrákat
használja, melyet ebben a mondatban nagyon hangsúlyo
san ki is emel: „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.”
(8. v.). „A testvériség tehát alapvető viszony. Az egyház
és a közösség minden tagjára vonatkozik. Itt azonban nem
felszínes, mindenkivel bizalmaskodó ’testvériség’-ről van
szó. Máté érthetővé teszi, hogy a tanítványságban rejlik
a közösség minden tagjára vonatkozó testvériség alapja,
amely csak Jézust ismeri el ’Mester ’-nek és ’Tanító
nak. Istennel, az ’Atyá’-val szemben viszont a gyermek
ségben nyilvánul meg. Máté tehát nagyon mélyreható
66
krisztológiai és teológiai indoklást ad.”85 Amit most az
egyházban helytelenül vagy helyesen tesznek, az hatással
van Isten ítéletére is. A kicsik nagyságáról szóló igének
megvan az ellentéte is, melyben feltűnően komoly hang
szólal meg: „Aki fölmagasztalja magát, azt megaláz
zák” (12a v.). Máténál az egyház ideális képét a fivérek
és nővérek közössége alkotja, ahol nincsenek urak, csak
szolgák (23,11).
67
ben mindkét helyen úgy beszél a hitről, mint ami a kicsik
döntő ismérve. A kicsiség tehát alapvetően azzal az élet
formával kapcsolható össze, amely a gyermekek ismer
tetőjegye, akik másokra hagyatkoznak, s bíznak abban,
aki erősebb náluk. Máté azonban túlmutat ezen, mert a
„bennem” kifejezéssel már a Jézusba vetett hitről beszél.
A keresztény olvasó ebben a viselkedésben felismeri a
tanítványok - vagy a mi nyelvünk szerint a kereszté
nyek - karakterisztikus jellemzőjét.86 De önmagában ez
még nem elegendő, mert nem minden keresztény „kicsi”,
hanem csak azok, akik szegények, éhezők és szomjazok
stb., akiket Máté a Hegyi Beszédben boldognak mond.
Hasonlóan gondolhatunk Jézus korában az adott vallási
viszonyok közt élő kiszolgáltatottakra is, akik Húsvét és
Pünkösd után még nem igazodnak el az egyházi életben.
Vagy a jámbor lobbizás nélküli kicsikre, a hiszékenyekre,
akik teljes mértékben a hatalomra hagyatkoznak? Máté
bizonyára még szem előtt tartotta az eredeti értelmét,
de a közösségében megváltozott viszonyok - és talán a
„nagyok” és „kicsik” között kialakult rangbéli különbsé
gek is - aktualizáló értelmezésre késztették. Hogy még
nem egy közösségen belüli stabil szociológiai csoportról
van szó, nem szükséges külön kiemelni. A malomkőről
mondott kemény ige, mely a bajkeverőkre vonatkozik
(a közösségben?), nemcsak a kicsik bizalmának és hité
nek cinikus kihasználása miatti mély felindulást eredmé
nyezi, hanem a különös szigort is, mely - ha szükséges -
a legkeményebb szankciókra szólít fel. Milyen egyház az,
amely egyrészt a rászorulókkal oly együtt érző, másrészt
68
viszont oly kegyetlen azokkal, akikre rábizonyították a
botrányt (a bajkeverés, csábítás és megbotránkoztatás
értelmében)? A testvéri közösség nem hamis próféták
és erkölcsrontók küzdőtere. A bűnre csábítás témájáról
szóló további fejtegetéseknek alapvető (7. v.), de egyéni
parainetikus (8-9. v.) rangjuk is van. A bűnre csábítás
nemcsak mint intézményt veszélyezteti a tanítványságot,
hanem a hívő ember egzisztenciáját is. A témának bizo
nyára a közösség rendjén belül volt jelentősége.
69
jelentéssel is bír. Ugyanis nem egészen az elveszett juhról
beszél, hanem inkább az eltévedtről, csak a záró jelenet
ben (14. v.) van szó elveszettről. Képi szinten nem fontos
a különbség, végül is az a juh, amelyik eltévedt, ténysze
rűen el is veszett. Ellenben másképpen van ez a közös
ség rendjében: testvéreket, akik eltévedtek, lehet és kell is
mások - és nem csak a pásztorok - segítségével újra visz-
szahozni. Míg Lukács arra gondol, hogy Isten aggódik az
elveszett miatt, addig Máté a közösség „aggódását” tartja
szeme előtt a „lélek miatt” („Seel-Sorge”).87 A zárószó
azután kétségtelenül egyértelművé is teszi, honnan ered
az eltévelyedettért síkra szálló pásztorság döntő motí
vuma. Mivel Isten azt akarja, hogy a kicsik - vagyis a
leginkább veszélyeztetett testvérek - közül egy se vesszen
el, az egyháznak különösen is kell velük foglalkoznia.
Az eltévelyedett „kicsik” Isten szemében - így értelmezi
Máté - mindenesetre fontosabbak, mint a kilencvenkilenc
„nagy”, akik nem követtek el „félrelépéseket”.
70
vámos volna.” (17b v.). Kiderül azonban, hogy Máté szö
vegének tulajdonképpeni értelme a keretezésen keresz
tül, az eltévelyedett miatti testvéri aggódásban és az ima
meghallgatásában domborodik ki. „A kapott szeretetből
(18,12-14) ered az eltévelyedett iránti szeretet kötelezett
sége, a fejezet ugyanis - Mátéra jellemző módon - az íté
letre történő utalással fejeződik be.”88
Az egyházi értelmezés számára, mely e fejezet alap
jául szolgál, a „testvér” címszó mellett a „bűn” szó is
néhány érdekes utalást nyújt. Máté józanul és reálisan
számol a bűnnel az egyházban. „Az egyház nem a tisz
ták és szentek közössége”,89 de nem is a féktelen szaba
dosság társadalma. A bűnösöknek testvéri segítséget kell
nyújtani, s ha szükséges, akár a végsőkig is el kell menni.
Míg valaki saját maga nem lépett ki a testvéri közösség
ből, addig még mindig odatartozik. Csak abban az eset
ben, ha a kinyújtott kezet - így értelmezhetjük az eljárást
„az egyházi hivatal szempontjából” - visszautasítja, és
ezzel egyenlővé teszi magát a pogányokkal és vámosok
kal, van joga az egyháznak ezt a lépést a kizárással hiva
talosan is igazolni. Az most más kérdés, hogy itt előhoz-
zunk-e olyan modem fogalmakat, mint exkommunikáció.
A következő igét, mely az oldás és kötés mennyei hatá
sait taglalja, vagyis következményeit az örök üdvösségre
vagy kárhozatra (18,18), egészen komolyan kell venni.
Isten ugyanis nem hagyja övéit kigúnyolni! Ennek elle
nére mégis ijesztő az effajta döntés keménysége. Ha
Jézust követjük, a másik oldalt is látnunk kell, mert az
emberek nem szabhatnak határt Isten irgalmasságának.
71
Máté az oldásról és kötésről szóló igével tán a bűn fel-
oldozásának gondolatát akarja nyomatékosítani. Pontosan
ebbe az irányba mutat a kérésről és az imádságmeghall
gatásról szóló hozzáfűzött mondat (19k v.): „Az egyházi
ima szándékaihoz tartozik a közbenjárás is az eltévelye-
dett testvérekért. A megfeddés és intés minden aktusát, a
tanúk bevonását, az ítélet kimondását, a kizárás és újrafel-
vétel kiszabását mind a közös ima kíséri.”90A közös imá
nak oldó és „megváltó” hatásai vannak. Az imádkozókat
Jézus mennyei Atyja váltja meg.
Az Isten által megkívánt házirenddel kapcsolatos
eddigi megfontolások már alapvetően érthetővé tették
Máté egyházképét. Az ekklészia (a kahal) az Úr nevé
ben gyűlik össze, s mivel az Úr jelen van a testvéri
közösségben, az imák is meghallgatásra találnak. Itt
együtt éreznek a hátrányos helyzetűekkel, és az eltéve-
lyedetteket is visszavezetik a helyes útra. A megtéved-
teket az egyházi fegyelem és a kemény döntés ellenére
sem taszítják ki. És az Úr irgalmassága még ott is talál
lehetőséget, ahol a tanítványok közössége nem tudja:
hogyan tovább. A keresztényeket felszólítják, hogy az
egymással szembeni bánásmódban Isten viselkedéséhez
igazodjanak (5,48).
72
szakaszt a „testvéri közösség” címszó alá állítják. A hát
térben olyan konfliktusok állnak, melyek mindenütt és
mindenhol előfordulnak a közösségben. Péter ugyan meg
értette, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” elv már
nem működik, de nála még van határa a szeretetparancs-
nak, melyet nem kellene átlépni. De hol van ez a határ?
A szokásos „kétszer-háromszor”-t már meghaladja az
extrém hetes számmal, de - úgy véli Péter - ennek elég
nek is kellene lenni. Jézus válasza nem csak meglepő, de
provokáló is: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem het
venhétszer (vagy hetvenszer hétszer)”. Ez egyértelműen
azt jelenti: mindig, minden esetben, határtalanul, korlátok
nélkül. Hogy mérhető legyen e kérés abszurditása, aján
latos egy pillantást vetni Lámech bosszúdalára is (Tér
4,231c), amit természetesen nem tekinthetünk az ószövet
ségi etika91 alappillérének. De érthetővé teszi az emberi
gondolkodás általános elvét: „Leütöttem egy embert
sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Káint hétszer bosz-
szulják meg, Lámechet hetvenhétszer.” Az Újszövetség,
mint azt az egyező számból is felismerhetjük, ellensze
gül a bosszú rendjének, s a határtalan megbocsátást ren
deli el. Jézus igéje oly fontos kijelentés Máté testvéri
közössége számára, melyet senki nem hagyhat figyelmen
kívül. A világban jelenlevő határtalan rosszat a határtalan
jóval kell legyőzni. Az Úr imája (6,9-12), melyet Máté a
Hegyi Beszédben hagyott ránk, összeköti a bűnbocsánat
91 Limbeclc, M., Matthaus - ein Mann des Gesetzes? 5., „Itt találko
zunk először mindkét számmal. Hogy a menekülő Káint óvja az Úr,
hétszeres büntetéssel fenyegetett mindenkit, aki Kainra kezet emelne.
(Tér 4,15). Ezt a bejelentést azonban, mely a harag terjedését akarta
megakadályozni, túlszárnyalja Lámech keserű fenyegetése. Az erőszak
kitört, a baj csak szaporodott.”
73
kérését azzal a készséggel, hogy mi magunk is ugyan
úgy viselkedjünk „az ellenünk vétkezőkkel”92 szemben,
miként az Atya velünk szemben. Az összefoglaló záró
következtetés már felvillantja a megbocsátás parancsá
nak eszkatologikus perspektíváját: „Ha az embereknek
megbocsátjátok vétkeiket, akkor mennyei Atyátok is
megbocsát nektek. De ha nem bocsátótok meg az embe
reknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (6,14k).
A könyörtelen hitelezőről szóló példabeszédnek figyel
meztető s fenyegető éle van. Királyi ura ugyanis irgal
masságból elengedte neki a tízezer talentum tartozását, ő
viszont szolgatársán a sokkal kisebb, százdénáros össze
get fojtogatással és végül börtönbe vetéssel hajtotta be.
A már megtapasztalt üdvösségre emlékezteti a kérdező
Pétert a feltűnő bevezetés is a nem éppen szokványos
múlt idős formájával „hasonlított ugyanis a mennyek
országa” (18,23), amit azonban sajnos a legtöbb fordítás
ban nem vesznek figyelembe. A tanítványoknak ugyanis
már megbocsátották minden bűnüket. „Saját bőrükön
azonnal megtapasztalták, hogy Isten az ő országát - a
mi üdvösségünket - nem a törvény szigorával (börtön-
büntetéssel), hanem határtalan irgalmasságának erejével
valósítja meg..”93 Úgy tűnik azonban, hogy a fenyegető
hangnem a példabeszéd egészében előnyt élvez: Aki
testvérével szemben kemény, azt Jézus mennyei Atyja
is ugyanúgy bünteti majd (35. v.). A bírósággal történő
74
fenyegetés nem más, mint a testvérietlen kőszívűség kon
zekvens következménye. Mivel mindnyájan Isten határta
lan irgalmából élünk, úgy vagyunk számon tartva, mint a
mennyei Atya gyermekei, Jézus Krisztus és egymás test
vérei, s Isten mértéke szerint mérettetünk meg. A meg
bocsátás készsége dönti el, hogy a testvéri közösség a
felállított követelményeknek eleget tesz-e, s megtartja-e
Isten törvényét. Az Isten által megkívánt házirend komoly
és szigorú hangnemmel zárul: amit a Máté-evangélium
Jézusa a testvéri közösségről mond, annak ugyanaz a
kicsengése, mint a Hegyi Beszéd radikális követelménye
inek. A tanítványokat döntésre szólítják fel.
Máté közösségének szociológiai viszonyairól Isten
„házirendje1’ nem ad pontos felvilágosítást. Alapvetően
azonban nem az a döntő kérdés, hogy „nagyvárosi egy
házról” vagy „szórvány közösségről” van-e szó, hanem
azok a belső struktúrák jelentősek, melyek világosan fel
ismerhetőek a bemutatott teológiai elvekben.
A közösség tanítójának ismert képén túlmenően a lel
kipásztori érdeklődés is kirajzolódik a szerző személyes
profiljában. Máté elkötelezett lelkipásztor és rangos pász
torai-teológus. Számára a közösség konkrét gondjai épp
oly fontosak, mint a nagy teológiai tervek.94A szerző min
den más, csak nem „szobatudós”, evangéliumát ugyanis
„lángoló szívvel” írja.
94 Vő. Pesch. W., Matthaus, 76. Másként Sand, A., Gesetz und die
Propheten, 16.
75
4.6 A KÖZÖSSÉG MINT „TARKA TÁRSADALOM”
95 Az, hogy neki a Márk példázat kvietista tendenciája nem felelt meg
(„akár alszik, akár virraszt... a föld magától terem.” Mk 4,27k), olyan
elképzelés, mely teológiailag nem tartható. Végül Máténál is a döntő
szó ez: „Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig.”(30. v.)
96 Vö. e mű 4.7 pontját 82.
76
mánytörténetit és a teológiait. A példabeszéd (magyará
zat nélkül) Jézus és a Mátét megelőző korai keresztény
tradíció felfogása szerint arról szól, hogy a tanítványok
hogyan viselkedtek Isten már most kezdődő uralmá
val szemben. Habár az ügybuzgó tanítványok a rossz
(konkoly) eltűrését csak nehezen tudják elviselni, Jézus
mégis türelmet követel tőlük. Az azonnali beavatkozás a
tanítványok képességeit és kompetenciáját meghaladná.
A szolgák ugyan kérdezhetik a gazdát: „Uram, ugye jó
magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan került hát bele
a konkoly?” (27. v.), de a konkoly és a búza elválasztása
nem az ő dolguk. Az ellenségre történő utalás, akinek a
keze benne van a dologban, érthetővé teszi, hogy a fele
lősséget magasabb szinten kell keresni. A gazda (vagyis
„az Úristen” illetve Jézus, az Úr) tovább lát, mint a szol
gák. Az idő előtti szétválasztás keresztezné azt a tervet,
melyet még nem képesek megérteni. A szolgáknak ki kell
várni az aratás (ítélet) idejét. „Isten erősen kezében tartja
a szálakat. Tudja, hogy a búza nem fog megsemmisülni,
hanem megmarad, hogy összegyűjtsék a csűrbe. Ahogyan
Isten gondolkodik, úgy kell azoknak is gondolkodniuk,
akik alávetették magukat akarata uralmának.”97
Azt, hogy mit akart közölni Máté evangélista a közös
ségével, elolvashatjuk a 13,36-43-ban, ami a példabeszéd
értelmezése. Nem meglepő, hogy a példabeszéd már csak
a „konkolyról szól”, nem pedig a búzáról (36. v.). A gazda
77
az Emberfia (=Jézus), a szántóföld a világ, a gonosz ellen
ség az ördög, az aratás pedig a világ vége. Nem zavarják
az együttes értelmezést bizonyos pontatlanságok, melyek
abból erednek, hogy a jó magot az ország fiaival, a kon
kolyt pedig a gonosz fiaival (37. v.) azonosították. Az
evangélistánál a konkoly feletti ítéletről van szó, mely oly
sokáig ott nőhetett a búza mellett. Ha az Emberfia, vagyis
a bíró elküldi angyalait, és „mindenkit, aki mást elcsábí
tott, és Isten törvényét megszegte”, összegyűjtenek az ő
„országából” (41. v.), akkor következik majd be a jó és
rossz előre jelzett szétválasztása - de nem előbb. Máté a
keretet világméretűvé tágította. Az emberiség összessé
géről van tehát szó. Az univerzális perspektíva ellenére
sem teljesen helytelen a tekintetet először is a közösségre
irányítani. Máténál a határok valószínűleg elmosódottak.
Máté közösségében vannak jók és a rosszak, akik egymás
mellett és egymással együtt élnek. Az elővételezett ítélet
miatti elhamarkodott szétválasztás több kárt okoz. Akinek
az egyházban szava van - és itt nincs szó hivatalviselők
ről! annak türelmesnek kell lennie, és be kell látnia a
saját határait.
Máté egyház felfogását firtató kérdésünkre a követ
kező válasz adódik a példabeszédből és annak magya
rázatából: „Jézus Krisztus egyházában megtalálhatók ’a
gonosz (a Sátán) fiai, azaz az istentelenek és kísértők’
(38.41. v.). Pontosabban: a botrányok és azok az embe
rek, akik gonoszát cselekszenek, akik tehát Isten és
Krisztus parancsait tudatosan megszegik. És ezzel más
keresztényeket megbotránkoztatnak, s előidézik náluk a
hit krízisét és az Úrtól való elpártolást.”98 A példabeszé
78
det úgyis érthetjük, mint ami figyelmeztetni akar ben
nünket, hogy legyünk toleránsak az elhajlókkal szem
ben. Az elbeszélő a helytelen közömbösség problémáját,
mely a különbségeket elmossa, még nyilván nem vet
hette fel úgy, mint ahogyan azt a modern lelkipásztorko
dás látja. Az egyház Máténál nem a szentek közössége,
hanem „tarka társaság”. Az ítélet pedig egyedül Isten
dolga.
79
létre, elutasítják azzal az utalással, hogy Isten döntése
is várat magára a világ végéig. Jézus példabeszéde
- mely védelmébe veszi a bűnösök iránti szeretetet, s
azt, hogy Isten országa nyitva áll a jók és gonoszok szá
mára is - az ítélet alapgondolatával allegorizáló értel
mezést kapott a húsvét utáni közösség szándékában.
A példabeszéd halászait (48. v.) összehasonlítják az íté
let angyalaival, akik elválasztják a rosszakat az igazak
tól, és tűzre vetik őket, hogy elégjenek. Itt most erősen
előtérbe lép a pokol motívuma, míg a mennyek orszá
gának üdvöt adó és megmentő gondolata már alig kap
figyelmet. Ezzel rátelepszik a figyelmeztető alaphang az
evangélium kinyilatkoztató igényére.
80
jellemző a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a búza és a
konkoly keveredése. A probléma tehát a jelenlegi egy
ház és az eljövendő mennyország feszültségének terében
konkretizálódik.
81
getésekhez is döntően hozzátartozik az ítélet gondolata.
A legfontosabb és valójában a legjelentősebb megfigye
lés az evangélium beszédgyűjteményeinek elemzéséből
adódik. Részleteiben a hét beszédgyűjteményt102vizsgálta
meg a következő eredménnyel: Máté minden beszéd
kompozíciót úgy fejez be, hogy kitekint a végső ítéletre.
Úgy tűnik, hogy az egyház nem a vagyonosok és a szép-
lelkek közössége, hanem a meghívottak csapata, „akik
nek végső sorsát az dönti el, hogy Isten akaratát megtet-
ték-e”.103 Ha már szóba kerül az egyház, mindig csakis
döntő eszkatologikus megkötéssel. Az egyház a jelenlegi
időben corpus mixtum, vagyis az igazak és a bűnösök tár
sasága. Az egyházhoz tartozás éppoly kevéssé biztosítja
az üdvösséget a keresztényeknek, mint az Abrahám fiú
ság a zsidóknak (3,9), ezért a farizeusok és írástudók ellen
intézett elítélő szavakat mint figyelmeztetést az egyházra
kell vonatkoztatni. Az egyházról szóló ismert szövegeket
(16,17-19 és 18,18) - melyek azért igényt támasztanak az
oldásról és kötésről szóló ige összefüggésében olyan dön
tési hatalomra, ami majd a mennyországban is kötelező
jelleggel bír - az együttes kontextus alapján hozzárende
lik a szenvedés témájához (16,13-28), és alárendelik az
eljövendő - a tettek alapján történő - ítélet várásának.
A tanulmány arra az eredményre jut, hogy az imént bemu
tatott egyház és Isten országa/mennyország értelmezés
82
két tematikailag ugyan egymásra vonatkozó, de ténysze
rűen és teológiailag is egymástól világosan elkülönítendő
értékek.
Bornkamm fejtegetései megérdemlik az egyetértést, de
a kritikus felülvizsgálatot is. Helyes, hogy nemcsak Máté
számára, hanem azon túlmenően minden ekkléziológiai
fejtegetés számára is szem előtt kell tartanunk azt a tényt,
hogy magukon viselik az ideiglenest, a nem tökéletest, a
veszélyeztetett és a beteljesedés végső időbeli irányultsá
gát. Az egyház, mint Isten vándorló népe, még nem ért
célba. Az út nem ok nélkül az első evangélista egyik fon
tos vezérelve. Ezzel azonban még csak pontatlanul írtuk
le különleges törekvését. Máté az eszkatologikus ítélet
gondolatának kiemelésével parainetikus, figyelmeztető
és fenyegető felhangot ütött meg. Ez viszont azt jelenti:
az eszkatológia sem az egyházról szóló témának, sem az
evangélium egészének nem lehet fő kulcsa, hanem csak
melléktémája.
2. Az éppen bemutatott modellel szemben Wolfgang
Trilling világos kontrasztprogrammal állt elő „Az igazi
Izrael” című jelentős tanulmánykötetében.104Vizsgálódása
első részében az Isten országáról szóló tanításra támasz
kodik, de kétségtelenül mindig „az ekklészia teológiai
helyének”105 vezérgondolatával. Az összehasonlítás Márk
Isten országa elképzelésével (vö. Márk portré106) a nyelvi
és teológia különbségre irányítja tekintetünket: Máté nem
Isten, hanem a mennyek uralmáról beszél. Gondolhatunk
Isten szent nevének zsidó (és zsidó-keresztény) gondolko
83
dásra jellemző körülírására, de már a kép- és szóhaszná
latban is felismerhető az objektivitás tendenciája. A pon
tos nyelv- és fogalomanalízis arra az eredményre vezet,
hogy Isten, illetve a mennyek országa a tanítással (az
egyház tanításával) áll kapcsolatban. Isten baszileiájának,
illetve Isten evangéliumának eszkatologikus eseménye a
tanítás szakkifejezésévé, illetve iskolai fogalommá vált.107108
A Miatyánk kérése különösen fontos a világi, vagyis
Isten uralmának egyházi alakjára nézve, azaz, hogy az
isteni akarat beteljesüljön a földön éppúgy, mint a menny
ben. „Nem (az országnak vö. 6,10a) a végső időben bekö
vetkező hatalommal teljes megjelenése áll előtérben,
hanem fokozatos megvalósulása a földön ”m Az ország,
illetve az uralom fogalmának feltűnő kiegészítése az
„igazsággal” a Hegyi Beszéd aggódást rosszalló szakaszá
ban (6,33) evilági irányultságú vallási-etikai értelmezésre
utal: „Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy minderre
szükségetek van. Ti keressétek először az Isten orszá
gát s annak igazságát,...”. A mennyek országa, illetve
az Isten országa a jámbor, igazságos és Istennek tetsző
életvitel fogalmává vált. Máté természetesen megtartotta
hagyományából az Isten országa eljöveteléről szóló szo
kásos kijelentéseket,109 de nála döntő pont a jelen, mely
Jézus messiási működésében teljesedik be. Roppant nagy
szerepe van annak, hogy az ember hogyan viszonylik az
84
Isten országához. Nem kell itt a továbbiakban az egy
házról mint testvériségről szóló idevágó fejtegetéseket
és az ekklészia fogalmára nyomatékosan is hivatkozó
szövegeket - 16,18 és 18,18 - még egyszer taglalnunk.
Kiegészítésképpen azonban szeretnék utalni a végső idők,
illetve a túlvilági mennyek országára is érvényes oldás
és kötés hatalmára. Az egyház, illetve Péter szószólóként
és felelős cselekvőként bizonyos tekintetben már itt és
most is közbelép Isten eljövendő uralmának érdekében.
Továbbiakban figyelembe vehetjük, hogy az evangélium
képszerű fejtegetéseiben a közösség/az egyház valóságá
nak aktuális vonatkozásai csendülnek fel.
Most két szinten kell olvasni és értelmezni a példa
beszédeket, Jézus egyes szavait és mondásait, melyek a
leszűkített eszlcatologikus perspektíva miatt már csak
Isten eljövendő, illetve túlvilági világát tartották szem
előtt. Bár Máté ugyanúgy, mint korábban, beszél Isten
(végidőbeli) uralmáról, illetve a mennyek országáról,
de ez a jövőbeli világ most már az egyházban is konk
retizálódik. Amit ugyanis mondanak a jókról és a rosz-
szakról (13,48), a konkolyról és a búzáról (13,24-30), a
mennyek országának új életrendjéről (18. fej.), annak
háttere az egyház emberének (az evangélistának) aktu
ális tapasztalata. Röviden: az egyház éppúgy, mint Isten
országa/mennyország megtapasztalható a jelenben, hisz
világi kontúrjai vannak, jövője pedig az üdvtörténeti fej
lődés végső pontja. Mivel az egyház és az Isten országa/
mennyország érinti a mi világunkat, ezért köze van az
„igazság útjá”-hoz és az evangélium tanításához.
3. így néz ki tehát a helyzetleírás áttekintése az egy-
házról/mennyországról, illetve az egyházról és eszkatoló-
giáról. Egyrészt megállapíthatjuk, hogy Máténál az egy
85
házat az Isten országának jövetele élteti. Ebben az evilági
időben nem léteznek beati possidentes (boldog birtoko
sok), nincs ok a túláradó triumfalizmusra sem, mivel a
döntő mozzanat még hátra van. A Máté-evangélium nem
szolgáltat érvet arra, hogy az egyházat és Isten országát/
mennyországot teljes mértékben azonosítsuk egymással.
Másrészt viszont az egyház több mint a még igazi jövő
reményének csupán prédikáción keresztül megragadható
valósága. Az egyház és az Isten országa/mennyország
viszont már most a jelenben alakot öltenek, még akkor is,
ha a döntő rész még hátra van. Az egyháznak mint jelen
való nagyságnak és az Isten országának/ mennyország
nak mint eljövendő jónak a kapcsolatát meghatározza az
a polaritás, amely egyrészt megőrzi őt a megkövesedés-
től, másrészt viszont megvédi a helytelen eszkatologikus
jövőbe történő meneküléstől. Máté az egyházat olyan tér
nek fogja föl, ahol már a jelenben is hirdetik, tanítják és
élik az Isten eljövendő országát.110
86
nek története, az akkori zsidó nép világa, életformája és
életkörülményei, a zsinagóga korabeli teológiája - csak
hogy néhány példát említsünk. Meglepő a gyakori váltás
az egyetértés és a döntő elutasítás közt. Megkérdezzük,
mivel magyarázhatók ezek a „tűz-víz-váltások”? Nem
alakított még ki a szerző szilárd álláspontot a két front
között? Az öröklött hagyományt „magával cipelte” az
Isten népének története iránti tiszteletből? Vagy netán egy
fajta támasztékul szolgált neki saját egyháztanára nézve?
Habár a téma csak példabeszédekbe és képekbe bur
kolva csendül fel, az evangélista azonban szolgál még
néhány olyan központi szöveggel, melyek segíthetnek a
továbbgondolásban. Az egész evangélium zárófejezete
(28,16-20) betekintést enged - a Feltámadott küldetésés
missziós parancsa révén - egy világra nyitott egyház
önértelmezésébe. Ennek fonákja viszont az elhatáro
lódás a választott néptől, amely Máté felfogása szerint
már eljátszotta hivatását. A témát tárgyalják a gonosz
szőlőmunkásokról (21,33-46) s a szőlőhegy munkásai
ról (20,1-16) szóló példabeszédek, a Júdás öngyilkos
ságáról szóló elbeszélés (27,3-10) és a Pilátus előtti per
(27,11-26). De a szövetség témájának említésekor Jézus
pászkavacsoráján (26,26-28) is előkerül. Kiderül, hogy a
főtémák egyrészt a bűn és a kudarc, másrészt pedig az új
nép kiválasztása.
87
lőből - nem „Máté találta ki”. Már Márk is elbeszélte
ugyanezt a történetet, majdnem ugyanezekkel a szavak
kal. Máté megtartja a példabeszéd lényegét, de a kiegé
szítésekkel és javításokkal annyira érthetően helyezi el a
hangsúlyokat, hogy majdnem új alkotásról beszélhetünk.
Az első mondatok: „Szőlőt telepített. Bekerítette sövény
nyel, belül pedig sajtót ásott, és őrtornyot épített”, Izajás
prófétának az Úr szőlejéről szóló énekét idézik emlékeze
tünkbe (íz 5,2b.3.4a.5). De a történet Jézus példabeszé
dében a közös alapgondolat ellenére is más irányt vesz.
A szőlőhegy ugyanis nem Izrael népe, mint Izajásnál,
hanem Isten királysága, vagyis földöntúli valóság, mely
kapcsolatban áll a kiválasztással, és az evangélium bemu
tatásában a királyi uralom, illetve a királyság képében
fejeződik ki. Most az izraeliták mint nép a bérlők, akik
küldetésüket gonosz viselkedésükkel eljátsszák. Az nem
fontos, hogy az egyes vonások mint amilyenek a szol
gák, akiknek nekiestek, akiket megvertek, megöltek és
megköveztek (35. v.) valós eseményekre vagy képi
ábrázolásra emlékeztetnek-e bennünket. „A szőlőmunká
sok eljárása ugyanis kezdettől fogva ugyanaz, s a fiú meg
gyilkolása is azonos vonalon helyezkedik el, mint az előző
gálád tettek. így azt a benyomást sugallja: ez a viselkedés
jellemző a bérlőkre.”111 Habár a képi szintet a végsőkig
megtartják, mégsem szabad szem elől téveszteni, hogy a
fiú megölésekor az üdvtörténeti valóság vetítődik előre:
ők, az üdvösség hordozói, a választott nép képviselői, a
tulajdonos szeretett fiával - Jézussal, a mennyei Atya
Fiával bántak így. A végkövetkeztetéssel Jézus hallga
tósága szolgál: „A gonoszokat a gonoszok sorsára jut-
______ »
111 Trilling, W., Das wahre Israel, 56.
88
tatja, a szőlőjét pedig kiadja más bérlőknek, akik idejében
beszolgáltatják a termést.” (41. v.). Még egyértelműbb
és üdvtörténetileg nyitottabb a második következtetés,
melyet Máté von le a kőről szóló mondás után, melyet
az építők elvetettek, de az Úr szegletkővé tette (42. v.):
„Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten
országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyü
mölcsét” (43. v.). Máté elddéziológiailag egészítette ki és
mélyítette el a szegletkővé tett, eldobott és kiválasztott kő
képének krisztológiai értelmezését és kiértékelését. Jézus
Krisztus a szegletkő - nemcsak Isten eljövendő országá
ban, hanem már a jelen egyházában is. Máténak nyilván
valóan nem okoz nehézséget, hogy a sziklaalap (Péter) és
a szegletkő (Krisztus) képeit egymás mellé állítsa. Igaz,
hogy az evangélista figyelmét különös módon Isten új
népének egyházára irányítja, de Krisztus megváltásának
elfojtásáról, mely uralja a példabeszédet és értelmezését,
mégsem beszélhetünk. Annak, hogy a választott nép elve
tette Jézust krisztológiai és ekkléziológiai következmé
nyei vannak: Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának egyháza
átveszi Izrael fiúi jogait. Máté csak példabeszédekben,
képekben és szimbólumokban beszél, de aki meg akarja
hallani, meg is érti.
89
szolgát, egyszer a gazda, másik esetben a király. Mindkét
esetben gáládul visszautasítják a küldöttet, elbánnak vele
és megölik. Itt éppúgy, mint ott, a „fiú”-ról van szó. Abból
indulhatunk ki, hogy az evangélista azért mutatta be két
szer ugyanazt az üdvtörténeti gondolatot, hogy ezzel is
hangsúlyozza jelentőségét: a gazda és a király a meny-
nyei Atyát szimbolizálják. A fiú pedig, akinek a király
menyegzőt tart, az Isten Fiával, Jézus Krisztussal (22,2:
a Fiú) azonos. Ha továbbkövetjük a két példabeszéd alle
gorikus átformálását, akkor konkrét vonatkozást kapnak
a szolgák, illetve a küldöttek, de mindenekelőtt a meghí
vottak, illetve a gazda: a választott nép, Izrael elutasította
Isten küldötteit, a prófétákat és Isten embereit. A szőlő
hegyről mondott példabeszédtől eltérően azonban az előt
tünk lévő menyegzői vacsora történetének mégis öröm
teli kicsengése van. Nem a tartozások behajtásáról van
szó, mint az első esetben, hanem egy megtisztelő ünnepi
meghívásról. Annál érthetetlenebb viszont a meghívot
tak közönyössége, végül pedig durva ellenségeskedésük.
Ezen a helyen érzi is az ember, hogy a példabeszéddel így
„valami nincs rendben”, mert a részletek a maguk kiéle
zett megfogalmazásában csakis a vélt valóság felől válnak
érthetővé. Hogy a tény kijelentése mennyire előrekerült a
történetben, mutatja már a király büntetőakciójáról beszá
moló rövid mondat is: „A király ennek hallatára haragra
lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta,
városaikat pedig fölégette” (7. v.). Az érthető harag elle
nére ez a reakció mégis teljesen túlzó. A lukácsi párhu
zam (Lk 14.16 24), mely a példabeszéd eredeti megfo
galmazásához még közelebb áll, mint Mátéé, mutatja az
azonnal következő motívummal is - az utcákon és tere
ken lakó emberek (Lk 14,21) meghívásával -, hogy a tör
90
ténetnek hogyan is kellene logikusan folytatódnia. Máté
mielőtt erről a kézenfekvő vonásról beszélt volna, (9k v.),
saját, Izrael büntetését kiemelő üdvtörténeti értelmezését
fűzte hozzá. Nem tévedünk azzal a feltételezésünkkel,
hogy e rövid megjegyzést a maga konkrét részleteiben
befolyásolták a Krisztus után 70-ben történt események,
melyek fájdalmasan Máté szeme előtt lebeghettek, mint
ahogyan zsidó társainak is. A római seregek Jeruzsálemet
felégették, és a földig lerombolták. „Jeruzsálem elpusztí
tását Isten büntetéseként fogják fel Izrael megátalkodott-
sága és a Messiás meggyilkolása miatt. Itt Isten haragja
nyilvánul meg úgy, mint már egyszer, amikor a babiloni
seregek a szent városra támadtak és elfoglalták.”"2
A példabeszéd mai olvasója megborzad az effajta teo
lógiai bűnbakká nyilvánítás miatt, ha a fájó történelmi
tapasztalatokat és különösen is a közelmúlt zsidóellenes
túlkapásait figyelembe veszi. Legalábbis nem érti ezt a
magabiztosságot, hogy azt már ne is mondjam: a keresz
tény szerző nagyképűségét. Az aktuális történelmi idő
hátterére, kifejezetten a keresztényellenes tevékenysé
gekre történő utalás, melyek a saját egzisztenciája körül
forgó zsinagógát jellemezhették, meglehet, hogy a 70-es
évek után némely dologra magyarázatot adnak, és bizo
nyos polemikus hangokat viszonylagossá is tesznek a
keresztény válaszokban. De a kinyilatkoztatás igénye
nyilvánvalóan nem véd meg a nem helytálló megjegyzé
sektől. Az igazság kedvéért szem előtt kellene tartani a
Máténál oly fontos szempontot, a valós Izrael kiválasz
tásának üdvtörténeti aspektusát, mely a sötét árnyékban
még felismerhető, mint büntetésként értelmezett törté-
91
nelmi katasztrófa. Bár a menyegzőről szóló példabeszéd
nem úgy beszél a pogányokról, mint akik gyümölcsöt
teremnek (vö. 21,43), de így értelmezhetjük a „gonoszok
és jók” útkereszteződésből (9k v.) történő meghívását. Az
egyházról mint tarka társaságról már beszéltünk. Az evan
gélista e témán belül vezeti be azt, ami a belső felfogásá
ról árulkodik, az új és valós Izrael kiválasztásának üdv
történeti gondolatát. Az egyház, mely a régi Izrael helyére
lépett, úgy értelmezi magát, mint a jók és rosszak, igazak
és hamisak közössége. A konkolyról szóló példabeszéd
már elmondta ezzel kapcsolatban a lényeget.
Máté egyházértelmezésére nézve különösen tanul
ságos az a csatolt szakasz, mely annak az embernek a
megbüntetéséről szól, akinek nem volt menyegzős kön
töse (11-14. v.). Ha teljesen váratlanul az utcáról hívják
be az embereket menyegzőre, nem vehetjük tőlük rossz
néven, ha utcai ruhában vannak. Viszont itt újból megmu
tatkozik, hogy a közösség valósága mennyire átformálta
a képet. Az esküvőre történő meghívásnak ugyanis még
nem automatikus következménye az asztalnál ülés. És az
egyházban is szükség van még további erőfeszítésekre.
Az esküvői ruha az igazságosság megtételére akar emlé
keztetni. Aki a mennyei Atya akaratát teljesítette, megfe
lel a már megvalósult baszilejában (Isten országában) az
ünnepi étkezéshez szükséges feltételeknek, azaz viseli az
esküvői ruhát. így néz ki tehát a királyi esküvőről szóló
példabeszéd Máté értelmezésében, ha a magát megtagadó
kiválasztott népre vonatkoztatjuk, és a figyelmeztető füg
gelékben (11—14. v.) pedig saját közösségének viszonya
ira alkalmazzuk.
92
4.8.3 „Vétkeztem és elárultam az igaz vért.” Az
áruló Júdás halála: 27,3-10
Máté az egyedüli evangélista, aki betoldotta Jézus
kiszolgáltatása (27,1 k) és Pilátus helytartó előtti tárgyalása
(27,11-26) közé a Júdás öngyilkosságáról szóló beszámo
lót. A szöveg a megbánásról szól, a bűn beismeréséről,
Júdás öngyilkosságáról (3-5. v.) és a főpapok döntéséről,
hogy az ezüstpénzen megveszik a „vérmezőt” (6-8. v.).
Mint Máténál oly gyakran, úgy itt is az írás bizonyítéká
nak kell a „banális” eseményt Isten tervére visszavezetnie
(9-10. v.). Minden részletben találhatók nyílt vagy rejtett
utalások Máté alapvető és mélyre nyúló Izrael-kritikájára.
Feltűnő a párhuzam Péter tagadásának (26,69- 75) törté
netével, de ellentétes megoldást kínál: Péter ugyanis belá
tásra jut, és az utolsó pillanatban megtér (26,75), Júdás
szintén megbánja, de már nem talál vissza (3. v.). Vajon
Máté nem hisz Júdás és a mögötte álló zsidó nép igazi
megtérésében? Az ártatlan vérről"3 szóló ige nyilvánva
lóan a Pilátus-jelenet (27,24k) vérről mondott feltűnő sza
vaira utal vissza, és a tekintetet az emberi elvakultságra és
megátalkodottságra irányítja. „A bűnösséget kiterjesztik
a perikópán belül Júdásról a főpapokra, akiknek kezéhez
ellenkezésük ellenére is hozzátapad a vér díja. A Júdásról
szóló evangélium pedig ráhárítja ezt a zsidó népre.”"4
A Júdás öngyilkosságáról szóló beszámolóból (5. v.) azon
ban hiányoznak a visszataszító részletek, melyek viszont134
93
a későbbi, kiszínezett népies ábrázolásokra jellemzők.115
De a józan, majdnem fagyos ellentét mögött mégis tökéle
tes tipológia áll, ha szem előtt tartjuk a vele együtthangzó
ószövetségi vonatkozásokat Sámuel második könyvéből
(2Sám 17,23): Jézust, Dávid fiát elárulta Júdás, mint haj
dan Dávidot tanácsadója, Achitofel. A fazekas telkének, a
vérmezőnek, mint idegenek (6-8. v.) temetőjének megvá
sárlásáról szóló elbeszélés vádló mellékzöngét kap, ha a
főpapokat mint szereplőket tartjuk szem előtt, s felfigye
lünk a Jézus sírjára vigyázó őrökről (28,11-15)116 szóló
elbeszélés nyelvi és motivációs rokonságára: Izrael veze
tői tehát akaratuk ellenére bevallják a Jézus vérében való
bűnösségüket. „És maradandó emléket állítanak az áruló
gyalázatának és saját bűnüknek Jézus vére ontásában.”117
Hans-Josef Klauck jogosan teszi fel a kérdést, hogy „Máté
a közös bűnösség terhén túl tisztán nyelvileg ’Júdást’ és
a 'zsidókat’ nem viszi-e közelebb egymáshoz”.118 A záró
beteljesedő idézetet, mely főként a Zak 11,12kk-re, és
az ott említett 30 ezüstre támaszkodik, Máté nyilvánva
lóan nem véletlenül és alaptalanul írja Jeremiásnak, „a
94
vészjósló prófétának” javára. Már maga a szöveg is fel
ismerteti velünk a fazekas-telek és pénz címszavak fel
hangzásával Jer 18,2k; 32,8k helyeit. A hely megadása:
az „idegenek temetője” (27,7) mint célmeghatározás utal
a Jer 19,1—11-nél említett Ben-Hinnom völgyére, mely az
ártatlanok vérével került kapcsolatba, és ezért az öldöklés
völgyének nevezték. Máté egész üdvtörténeti koncepci
ója119 szerint Izrael fiai (27,9) megtörték a szövetséget
Jahvéval. „A nép, akit eleinte Júdás majd a főpapok kép
viseltek, nem igazán értékelte az ő igaz messiás-pásztorát.
Elutasították, majd nevetséges összegért eladták. Máté
szembesíti a zsidóságot ezzel a bűnnel.”120Nem volt hiány
olyan próbálkozásban, mely meg akarta tömi az elbeszélés
szörnyű polémiáját. Megfontolandó a közösségre vonat
kozó parainetikus értelmezés, amely óvni akar bennünket
az árulástól. így tekintve Júdás a hittől való elpártolás pro
totípusa; ami ugyanis akkor megtörtént, vagy amit Máté,
mint megtörténtet ábrázol, mindig megismétlődhet. Az
aggódó pásztor az elbeszélést egy nyomatékos: „Résen
legyetek!” figyelmeztetésnek értelmezi. Ez lehetséges, de
ennek ellenére: aki képes az evangélista írásértelmezését
helyesen magyarázni, újból felismeri a Júdás öngyilkossá
gáról szóló elbeszélésben az egykori választott nép elleni
súlyos vádaskodást. Jézus hűtlen tanítványának története
kell, hogy tartsa a hátát a teológiailag nem helyénvaló íté
let súlyos következményeiért. Júdás „árulásában” és dics
telen végzetében szimbolikus alakká vált. Az evangélista
tehát egy veszélyes folyamatot irányít.
95
4.8.4 „Vére rajtunk és fiainkon.” Tárgyalás Pilátus
előtt: 27,11-26
Izraelnek mint az üdvösség népének (25. v.: a laosz
kifejezés alatt a választott népet érti!) bűne és kudarca
drámai csúcsot ér el a Pilátus előtti tárgyalás során a
Máté-féle elbeszélésében (27,11-26). A kihallgatás első
részében (11-14. v.) feltűnő a „zsidók királya” cím és a
zsidó vádemelők (főpapok és vének) vaksága. Jézus hall
gatása beszédesebb minden szószaporításnál. Miután
a támadás meghiúsult, változik a jelenet. Pilátus most a
néptömeghez fordul. A külső okot az amnesztia adja,
melyben a döntőbíró választásra kínálja Barabás és a
Messiás Jézus nevét. A bíróság elnökének, Pilátusnak a
szerepe tisztán passzív: a felesége befolyása alatt áll, aki
közbenjár Jézusért (19. v.); az igazi szereplők a főpapok
és a vének, a népet ugyanis felbujtották és fanatizálták.
Máté számára a különleges tárgyalás végén Pilátus kéz
mosása nem más, mint a bűn áthárítása az „egész népre”,
mely azután a borzongató „Vére rajtunk és fiainkon” (25.
v.) kiáltásban éri el csúcspontját. Az evangélista az irra
cionális érzelmektől felkorbácsolt népítélet jelenetében
és az „ítélet kinyilvánítása” elé csatolt Messiás cím két
szeri említésével (17.22. v.) további elemmel is szolgált
az Izrael-ellenes vádra: ők pontosan tudták, hogy itt kit
vetettek el! „A zsidók bűnösségét tehát Jézus halálában
egyértelműen ki kell dolgozni.”121
Felesleges hangsúlyozni, hogy itt az evangélista túl
zóan egyoldalú ábrázolásáról van szó, nem pedig a tár
gyalás menetének objektív protokolljáról. De éppen ez a
probléma: mi késztette az evangélistát a bűn nem éppen
96
tárgyilagos áthárítására? Valamelyest hatástalanítja az
állítólagos önátkozást egy az Ószövetségben használatos
fordulatra történő utalás, mely állítólag a felelősség átvál
lalását fejezi ki egy tettért és annak következményéért.122
Bizonyára helyes a meglátás, hogy itt a keresztény oldal
nem kiált egyfajta vérbosszút a zsidó népre.123 Ennek elle
nére Máté felelősséget átvállaló vérkiáltása borzalmas és
nehezen magyarázható a későbbi szörnyű véres esemé
nyeket figyelembe véve, melyeket zsidó emberek ellen
követtek el. Már utaltunk az evangélista közösségének
különös viszonyaira, főként a zsidó agresszió elutasítására
és a zsinagóga ellenséges akcióira a keresztény elhajlók
ellen, de ez még nem magyarázza annak a népnek álta
lánosító elutasítását, melyből maga a Máté-evangélium
szerzője is származik. Egy rejtély előtt állunk, melynek
csak Isten új népe kiválasztásához fűzött megfontolások
keretén belül van értelme. De feltehetően Máté is a bűnök
bocsánatára, a sokakért kifolyt vér „új” szövetségére gon
dolt (26,28). Izrael népe is hozzátartozik a sokakhoz! Az
Újszövetség vére nem a bosszúért folyt, hanem a bűnök
bocsánatáért.124
122 Trilling, W., Matthaus, II. 323. Most Gnilka, J., Mattháus, II. 459.
123 Gnilka, J., Matthaus, II. 459.: „Nem kellene a nép önátkozásáról...
a kollektív bűnösségről beszélni.”
124 Trilling, W., Matthaus, II. 323.
97
tartjuk. Máté nem úgy beszél az ú j szövetségről, mint a
Lk 22,20 (vö. IKor 11,25), de tárgyilagosan ki kell belőle
hallani a tudatos utalást az első szövetségre, melyet Isten
a választott néppel kötött a pusztában (Kiv 24). Az exo
dus történetének hátterét teljes egészében szem előtt kell
tartani: a törvény kinyilatkoztatása után Mózes oltárt
épített a hegy lábánál, s fiatal férfiak mutatták be az égő
áldozatot, a fiatal bikákat, mint az üdvösség áldozatát, az
Úrnak. Mózes ezekkel a szavakkal hintette meg az oltárt
és a népet: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az
Úr e szavak alapján kötött veletek” (Kiv 24,8).125
Jézus pászka-vacsorája - Máté nyomatékosan előtérbe
helyezi ezt a fontos vonást a vacsora előkészítésével kap
csolatban (vö. 26,17-19) - nemcsak emlékeztetni akar a
szövetség megkötésére, hanem el is akarja azt mélyíteni
és felül is akarja múlni. Mivel a régi szövetség népe vona
kodott, ezért nekilát az Úr, hogy a sokaságból új népet
hívjon meg az új szövetségbe, mely már Jézus szenve
dése előtt megpecsételődött a vérben és a vérrel. Most
teljesedik be az, amit Jeremiás próféta megjövendölt az
új szövetségről, amelyet az Úr Izrael és Júda népével fog
kötni (Jer 31,3 lk). Figyeljük csak meg, hogy Jeremiásnál
a durva szemrehányás ellenére is éppúgy, mint korábban,
Isten partnereként még mindig Izrael népéről van szó
(Jer 31,32k)! Nem egyszerűsítette le az egyház túlzottan
is e kérdést, amikor azzal az igénnyel lépett föl, hogy ő
az igazi Izrael? Nem húzott-e ezzel automatikusan éles
98
határt a „hamis” Izraellel szemben? Máté ezt biztosan
így látta, mivel az ő értelmezése szerint a döntő bűn az,
hogy a zsidó vezetők elutasították a Messiás Jézust. Ez
azonban nem szemrehányásra kell, hogy vezessen, hanem
éppen a bűnök bocsánatára megkötött szövetségre.126
Máté becsületének mentségére legyen mondva, hogy az
új szövetségnek nála semmi esetre sem feltétele egy telje
sen új nép. A választott nép a vonakodás ellenére is még
mindig birtokolja az ígéretet. A vacsora tizenkét résztve
vője (26,20) nemcsak Jézus Krisztus egyházát reprezen
tálja, hanem a régi tizenkét törzsből álló népet is, mely
reményében és várakozásában továbbra is Isten népe
marad. Máté bár egyoldalúan helyezte el a hangsúlyokat
az igazi Izraelről szóló ekkléziológiai koncepciójával, de
még sincs szó sehol - az alkalmanként tett kemény kije
lentések ellenére sem (21,43; 22,7; 23,38; 27,25) - a szö
vetség népének elvetéséről. Isten régi népének is megvan
a Jézus vére által megújult szövetségben az üdvtörténeti
eszkatologikus kiteljesedésre irányuló jelentősége.
99
középpontból kiinduló) irányultsága van. Azaz a népek a
Föld határáról jönnek a szent városba, illetve Isten népe
megy a népekhez a Föld végső határáig.127 Az újszövet
ségi egyetemesség centripetális irányértelmezése karak
terisztikus beszédformát nyer a Hegyi Beszéd három
szóképében: a föld sója, a világ világossága, a hegyre
épült város (5,18k), a centrifugális nézőpont viszont a
Feltámadott (28,16-20) beszédében kapja meg jellemző
kifejezését.
127 Trilling, W., Das wahre Israel, 140k.: Izrael, Sión, Jeruzsálem, a
templom az üdvösség hordozói, melyekhez a népek zarándokolni fog
nak, hogy a tórát és tanítást fogadják.”, vö. Ez 38,12. De Izrael arra is
hivatott, hogy a föld határáig vigye az üdvösséget, vö. Íz 42,6; 49,6.
100
vendölt népek vándorlásának ötletét. Az emberek Jézus
Krisztus egyházában felismerik a világos fényt, a fényes
várost, s ezért útra kelnek, hogy utasításokat kapjanak az
új városban, s meghallják Isten igéjét: „Az utolsó idők
ben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tete
jén, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a
nemzetek... Mert Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből
az Úr tanítása... Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr vilá
gosságában!” (íz 2,2-5).128
101
mely az empirikus Izraelen túlmenően minden népet szem
előtt tart. Az evangélista szeme előtt tehát a világot átfogó
egyház képe lebeg. Az evangélium kezdetén a keletről
érkező csillagjósok (2,1) azonosak a végén a minden nép
hez küldött misszionáriusokkal (28,19). A kezdet és a vég
ugyanazt a missziós szándékot pendíti meg. Figyeljük
csak meg, hogy a felmagasztalt Úr kívánalma: „...és
tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsol
tam nektek” (20a v.), a földi utasításokra vonatkozik; az
egyház misszionáriusainak is arra kell tekintetüket irányí
tani, amit a földön élő Jézus tartott szem előtt. A „veletek
vagyok” kijelentés (20. v.) visszanyúlik a házirend ígé
retére: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek
az én nevemben, ott vagyok közöttük” (18,20) és az elő
történetben az Emmánuel név jelentésére: „Ez azt jelenti:
velünk az Isten” (1,23).
Ugyan érdekes, de ezen a helyen aligha megválaszol
ható kérdés, hogy Máté a zárt kör elvének stilisztikai
művészi fogásával, illetve azzal az irodalmi zárójellel,
melynek segítségével Jézus idejét mint a múlt nagysá
gának önmagában kerek egészét akarta-e minősíteni,130
vagy inkább Isten népének valóságát tartotta-e szem előtt
az időbe és történelembe belépő egyház alakjában?131
Tematikailag tekintve bizonyára helyes az a megfigye
lés, hogy Jézus Krisztus uralma és az egyház valósága
képezik e rövid szakasz súlypontjait. Az ószövetségi
háttér „Jahve, Isten - Isten népe” vonatkozásában tipo
lógiai tömörítést nyert a Máténál egészében tekintve is
karakterisztikus feszültségben: „az Úr Jézus Krisztus -
102
Jézus Krisztus egyháza”. Az evangélium végére különös
hangsúlyt kapnak az egész evangélium központi témái
a maguk sajátos értékrendjében és belső anyagában.
Befejezésképpen megállapíthatjuk, hogy Máté egyháza
azzal, hogy a pogányokhoz fordult, Isten régi népének
maradandó hagyományában áll; és mint „igazi Izrael”
olyan egyház, amely „minden népből”132 és minden
népért van.
132 Trilling, W., Das wahre Israel, 139.: „Hogy árnyaltan fogalmaz
zunk: egyháza nem 'zsidókból és pogányokból’ hanem 'minden nép
ből’ állónak érti magát.” További bizonyítékként szolgálnak a pogá-
nyok felé fordulásra a kafamaumi századosról szóló elbeszélés 8,5-13,
különösen a 10-12. v-k; továbbá az Izajás idézet Isten szolgájáról, aki
nek nevében bíznak a nemzetek 12,21; és a konkolyról szóló példabe
széd értelmezése: „A világ szántóföld.” 13,38, és még gyakrabban is
más helyeken.
103
párhuzamos helyeken megfelelőjük lenne, ezért feltéte
lezhetjük az előtörténetre történő kérdezés nélkül is, hogy
itt jól átgondolt konstrukcióval van dolgunk.133 Másik
oldalon áll az Izraelt érintő súlyos kritika és az evangé
lium egyetemes összegző tendenciája, mely mindenek
előtt a Feltámadott missziós parancsában jut kifejezésre
(28,19k). Hogy lehet ezt az ellentmondást ésszerűen meg
magyarázni?
Itt egy olyan problémát érintünk, mely a legnagyobb
jelentőséggel bír az evangélium együttes megítélése és
az evangélista szellemi álláspontjára vonatkozóan is. Tán
egy zsidó elhajlóval van dolgunk, aki ugyan érdeklődik
az új tanítások iránt, de végül mégsem tudja a zsidó val
lási közösség falai! átugrani?134 Máté talán egy megtért
farizeus, aki a hagyománytudatos zsidókereszténységet
képviseli, aki erősen kötődik a törvényhez, a próféták
hoz és Izrael történetéhez, habár a döntő lépést megtette
104
már az egyház új világába? Vagy egy világra nyitott, hel
lenisztikusán gondolkodó teológusba botlunk, aki ugyan
bizonyos emléktöredékeket „magával cipel”, de idegen
kedik a zsidóság világától?135 Az ellentmondás, illetve a
hagyományhoz való kötődés irodalmilag ugyan kielégí
tően magyarázható „annak bizonyítékaként is, hogy Jézus
tevékenységében és a tanítványok kiküldésében teljesen
Izraelhez igazodott.”136 Én azonban azt tartom, hogy Máté
teológiai okból „feszültséggel teljes egységbe”137 kap
csolta az újat és régit, a törvényt és az evangéliumot, a
zsidót és a hellenisztikusát, a zsinagógát és az egyházat.
Nála az egyház még mindig maradandó folytonosságban
áll a kereszténység előtti Izraellel.138 A páli „Isten nem
vetette el népét, amelyet egykor kiválasztott” (Róm 11,2)
gondolat Máténak a tények szerint ugyan „kemény hang”,
de a szituációból eredő elszigetelődés ellenére mégsem
105
idegen.139Máté tehát még mindig kiáll az ígéret érvényes
sége, a törvény kötelezettsége, és ama szövetség mellett,
melyet Isten kötött népével. A régi iidvrend továbbra is
érvényben marad. Izrael mint az üdvösség hordozója
Máté egyházában is jelen van.
De akkor mi ösztönözte az evangélistát arra, hogy
bizonyos mértékig szembehelyezkedő, kritikus távolság-
tartást vegyen föl, mely az „ő zsinagógáik” szófordulat
ban (4,32; 9,35) és a súlyos teológiai bírálatokban csen
dül fel, melyek Izrael elutasításának teóriájához közelí
tenek? Az egymással ütköző kemény ellentmondásokra
magyarázatként szolgálnak a templom lerombolása utáni
összetűzések a zsinagóga és az egyház között. Keresztény
körökben megfelelő reakciót váltott ki a farizeus zsidó
ság szigorú elkülönülése a kívülállóktól, eretnekektől és
elhajlóktól, melyet az eretnekek elleni átokban140juttattak
kifejezésre. Máté a Hegyi Beszédben üldözésről, szidal
mazásról és rágalmazásról tesz említést (5,11 k). A tanít
ványokat kiküldő missziós beszédben pedig drasztikus
utalásokat találunk arra, hogy a zsinagógákban megosto
rozzák (10,17 vö. 23,34), a bíróságoknak kiszolgáltatják
(10,17.19.21; vö. 24,9k) és erőszakos halálra adják őket
(10,21.28). Ezek a keresztények aktuális tapasztalatai
a zsidó (és pogány?) környezettel szemben. A szakem
berek nem tudnak megegyezni abban, hogy az üldö
106
zött keresztények jogilag még a zsinagóga kötelékébe141
tartoznak-e, vagy már végbement a kizárásuk a zsidó
közösségből.142Tény azonban, hogy Máté egyháza e rend
kívül nehéz helyzetben nemcsak saját szellemi és üdvtör
téneti álláspontját gondolta át elméletileg, hanem a túlélé
sért is küzdenie kellett. Máté zsidóságellenes agresszív
kijelentései a polemikus és homályos élükben még felis
mertetik velünk, hogy itt konkrét szituációkra vonatkozó
reakciókról van szó a szemrehányás reflektált teológiai
igénye nélkül. A harc a hetvenes évek békétlen zsinagó
gája ellen folyik, aligha Isten ősi népe mint egész ellen.
Máté, illetve egyháza zsidósághoz való viszonyát a
következő megfontolások alapján lehet meghatározni:
a zsidó-keresztény keretfeltételek a szervező, fegyel
mező és teológiai jegyekben mutatkoznak meg, melyek
megegyeznek a zsidósággal és Izrael hagyományaival.
Másrészt vannak egyértelmű utalások az új, a Krisztusba
vetett hit által meghatározott evidenciára. Máté közössé
gének keresztényei már nem vesznek részt a zsinagóga
istentiszteletein, szellemileg már átléptek a Rubikon
folyón. Az egyházépítés képei és Péter, illetve a közösség
teljhatalma összességében egy beköltözhető új házra utal
nak, a régit azonban még semmi esetre se égették fel (a
22,7 ellenére sem!).
107
4.11 MÁTÉ ÉS EGYHÁZA. ÖSSZEGZÉS
108
5. MATE
EVANGÉLISTA MINT
A KÖZÖSSÉG TANÍTÓJA
109
megtaláljuk a nagyobb igazságosság követelményét, a
példabeszéd mellett az imát is. Máté önállóan átdolgozta
és kiegészítette a lukácsi síksági beszéd összehasonlítá
sából világosan felismerhető alapállományt (a logion-
forrást). Itt nem kell bemutatnunk az irodalmi háttér
részleteit.143 Megfontolandó a tagolásra és szerkesztésre
vonatkozó azon próbálkozás, mely az egész beszéd szí
vét a Miatyánkban (6,9-13) ismeri fel.144Aki azonban az
igazságosság témájához igazodik, az a feliratszerü 5,20
és 6,1 vezérmondatokból fog kiindulni, és három főtémát
fog felismerni: 1. A nagyobb igazságosság bemutatása
az antitézis (5,21-48) beszédformájában; 2. A nagyobb
igazságosság konkretizálása a hétköznapi viselkedésben
(6,1-18: alamizsna, ima, böjt); 3. Az egyes utasítások
gyűjteménye az Istenre irányuló valódi igazság szem
pontja alapján (6,19-7,12). A három részből álló főrész
elé helyeztek egy bevezetést a programszerű boldogság
mondásokkal (5,2-12) és azokkal a mondásokkal, melyek
a tanítványságról, illetve a törvény új értelmezéséről
(5,13-16.17-20) szólnak. A végkicsengést egy háromszo
rosan tagolt ítéletre történő kitekintés képezi (7,13k: a két
útról; 7,15-20: a hamis prófétákról; 7,24-27: a sziklára
épült házról).
Teológiailag a Hegyi Beszédet a szeretet parancsának
igénye határozza meg, melyben a nagyobb igazságosság,
illetve a tökéletesség útja (5,20.48) példamutatóan is kife
jeződik. Az ortho-doxia (az igaz hit) tesztje az orthopraxis
(az igazi gyakorlat)! Máté evangélista a keresztény etika
143 Vö. ehhez Luz, U., Mattháus, I. 187k. Sand, A., Mattháus, 95-97.
144 Vö. Luz, U„ Mattháus, I. 185-187.
110
kompendiumában (összefoglalásában) gyakorlati teoló
gusnak és elkötelezett lelkipásztornak mutatkozik.
A következőkben a Hegyi Beszéd azon részeire össz
pontosítunk, amelyekben felismerhetőek az evangélista
kézjegyei. Ezek a következők:
1. a törvény és próféták maradandó érvénye és a leg
nagyobb igazságosság (5,17-20);
2. a hat antitézis és a tökéletesség (5,21-47.48);
3. a jó cselekedetek mint az igazi igazságosság kifeje
ződései (6,1-18);
4. a közösség gyakorlati életében megvalósuló jobb
igazságosság (6,19-7,12);
5. a két útról szóló mondás (7,13-14);
6. a Hegyi Beszéd bevezetője, a boldogságmondások
(5,3-12);
7. a Hegyi Beszéd befejezése, példabeszéd a házépí
tésről (7,24-27).
111
mázott ige helyesbíti a helytelen véleményt arról, hogy
miért is jött Jézus: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni
jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni
jöttem, hanem beteljesíteni” (17. v.). Az ezt követő prófé
tai ige garancianyilatkozat is egyben a törvény maradandó
érvényessége mellett: „Bizony mondom nektek, míg ég
és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske
sem vész el a törvényből, hanem az egész beteljesedik”
(18. v.). A hozzátartozó magyarázó ige olyan jogi mondat,
mely ugyan célzott megszorításokat tesz, de ennek elle
nére irányadó vonalában mégis kitart a törvény igenlése
mellett: „Aki tehát egyet is eltöröl e legkisebb parancsok
közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fog
ják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és
megtartani tanítja, az nagy lesz a mennyek országában”
(19. v.). A zárómondat a mennyek országába való beju
tást taglalja, utalva a „nagyobb igazságosságra”, ami a
következő antitézisek tematikus fejtegetéseinek lesz majd
vezérszava (20. v.).
Általánosan elismert tény, hogy az evangélista hete
rogén mondásokat sorakoztatott fel egymás mellé, és egy
domináns, az egész evangéliumra nézve döntő témába
helyezte. A kérdés csak az, hogy konkrétan mire is gon
dolt az összeállításuknál. Továbbsegíthet bennünket, ha
egy pillantást vetünk a szöveg kibővítésének történetére.
Sok kutató a régebbi, talán a logion-forrásból származó
alapvető készletből indul ki, mely a törvény maradandó
érvényességét emeli ki (17k v.). Itt valószínűleg olyan
zsidó-keresztény körökbe botlunk, akik szigorúbb for
mában védekeztek a szabados felfogás ellen, amelyek
előfordultak például az István diakónus vagy Pál apos
tol körüli hellenisztikus csoportosulásokban (vö. ApCsel
112
7,48-50; 8,1; Gál 2,2-6.11-16; vő. ApCsel 15). Máté
egészen a törvény konzervatív igenlése mellett kötelezte
el magát, de bevezetett egyidejűleg „míg az egész betel
jesedik” célkitűzéssel egy viszonylagos jelleget, illetve új
értelmezést.145 A beteljesedés a szeretet új parancsában,
Jézus etikájának szíve csücskében konkretizálódik (19,19;
22,39). De mégis feltűnő marad a zsidó-rabbinikus per-
fekcionizmusra valló szöveg: „egy i betű vagy egy vesz-
szőcske sem marad el a törvényből, hanem az egész betel
jesedik” (18. v.) - mindenfajta kihagyások nélkül. Ez a
mondás a keresztény átdolgozás ellenére is megtartotta
zsidó karakterét.
A mondat, amelyik a legkisebb törvények feloldásáról,
illetve megtartásáról szól, és a mennybéli (19. v.) követ
kezményeket is szem előtt tartja, nyelvileg és tartalmilag
is igencsak zsidó hangzású. De a 18. v. szigorát enyhíti
a „legkisebb-nagy” ellentétpár segítségével, hiszen csu
pán az illető mennyországban elfoglalt helyének sorrend
jéről gondolkodik el, és nem pedig a kizárásáról. Még a
parancsok megszegője is bejut a mennybe, habár számára
csak az utolsó helyet engedélyezik. A félreismerhetetlen
nehézségeket az exegézis éles elméjű, részben agyafúrt
feltevésekkel próbálta magyarázni.146 Érzésem szerint
145 Luz, U., Matthaus, I. 229k. Schweizer, E., Mattháus, 64.: „Máté
(átveszi) tehát a szigorú zsidó-keresztény igét, miszerint a világ végéig
nem vész el semmi sem a törvényből, de ezt úgy magyarázza, hogy
mindaz, amit a törvény megkíván, annak valóban meg kell történnie
és be kell teljesednie. De hol történik ez meg, és hol teljesedik ez be?
Jézus tanításában és tetteiben, és tanítványaiban, akik tanításait és tet
teit továbbviszik.” Vö. Sand, A., Gesetz und die Propheten, 36-39.
146 Luz, U., Matthaus, I. 230k.238k. Trilling, W., Das wahre Israel,
179-183. Hűmmel, R., Auseinandersetzung, 67. 8. megj.
113
van némi igazság abban, hogy itt a zsidó-keresztény pró
fétákra célozhatnak, akik a liberális elhajlókat rendreuta-
sítják, illetve az egyházból való kizárásukkal fenyegetőz
nek, de az eljövendő mennyországba jutást ezzel mégsem
zárják ki (a legkisebb a mennyek országában).147 Máté
gondolkodás nélkül átvette ezeket a szabályzati utasítá
sokat, de saját érdeklődése más irányba mutatott. Csak
mellesleg jegyezzük meg, hogy a vélt zsidó-keresztény
háttér a legkisebb parancs megszegésén többet ért, mint
csupán véletlen áthágást. „És az embereket megfelelően
tanítani” hozzáfüzése úgy tűnik, hogy nem más, mint
utalás a régi rendelkezések érvényessége miatt folytatott
tanítási vitákra. A tendencia egyértelmű: a zsidó-keresz
tények figyelmeztetnek a törvénnyel szembehelyezkedők-
kel folytatott vitában a régi renddel szembeni tiszteletre.
De hogy döntött maga Máté?
A szakasz első (17. v.) és utolsó (20. v.) verse tartal
mazza a választ: a törvény és próféták, vagyis az Isten
adta rend érvényes az újszövetségi közösségekre is: tehát
nem szűnik meg, nincs „elintézve”, nem „elavult”, nem
„ósdi”, vagy bármi más. Hogy ezt milyen komolyan gon
dolta az evangélista, megmutatkozik minden ellentétes
vélemény visszautasításában - a fenséges „azért jöttem”,
illetve „nem azért jöttem” kijelentésekkel megerősítve,
melyek Jézust beteljesítőként mutatják be. A „beteljesí
114
teni”148 fogalom komplex asszociációs mezője és a „tör
vény és próféták” formula tényleges homályossága meg
nehezítik az evangélista és teológiája számára oly fontos
kijelentés értelmezését. Kétségtelenül jelentős szerepet
játszik az üdvtörténeti beteljesedés gondolata, mely a
prófétákra történő utalásban csendül fel. A „beteljese
dés” ebben az esetben azt akarja kijelenteni: Jézus kitart
az atyák ígéretei mellett. Ha igaz lenne, hogy a tör
vényt ellenzők, tehát azok az emberek, akik elvetették a
keresztény ember szabadságára hivatkozva a törvény és a
parancs minden formáját, képeznék az indoklás hátterét,
akkor természetesen érthető lenne az erőteljes hivatkozás
a törvény engedelmes teljesítésére. Az evangélista véle
ménye szerint Jézus ebben az esetben megköveteli isten
parancsainak betartását. Valószínűleg a „törvény és prófé
ták” fordulat integráltan egymásba fonta mind a két néző
pontot. Jézus ennek következtében az a Messiás, akiről az
atyák beszéltek, és az a tanító, aki Mózes mintájára kinyi
latkoztatja, illetve újra értelmezi a törvényt.
A mondás, illetve a mondásgyüjtemény 20. versének
zárómondata, melyet az „ezért mondom nektek” rnegfo-
115
galmazással emelnek ki, utal a nagyobb igazságosságra,
mely egyértelműen túlmutat az írástudók és farizeusok
által szabott mértéken, és a törvény és próféták „beteljese-
dés”-ének első és alapvető kinyilvánítása. Jézus új etikája
az igazságosság új minőségéből áll, amin a nyitottságot
értjük - a törvény mögött megbújó és az emberi szabá
lyokba burkolt - Isten szent akaratára. Máté azt akarja
mondani, hogy a régi törvény utasításai megújulva, min
dent felülmúló módon, „Jézus új törvényeként” léptek
életbe. Jézus tanítványait felszólítják a tökéletességre
a mennyei Atya (5,48) és Jézus követésében (19,21).
„Ehhez társul még a szív tisztasága, a megfelelő érzület,
a szívből jövő jóság (vö. 5,8; 6,21; 12,35; 15,8.18k), mely
a külső megnyilvánulásokban hozza meg gyümölcsét
(7,16-20; 12,33; 21,41.48[sic!]).149 Alátámasztja a Hegyi
Beszédben követelt viselkedésmódot az 5,19-ben sze
replő záró logion, amely a házépítésről szól (7,24-27), és
a két fiúról szóló példabeszéd (21,28-3la). A Feltámadott
a tanítványok lelkére köti, hogy az embereket mindan
nak megtartására ösztönözzék, amit meghagyott nekik
(28,20a).”150
Milyen felismerések adódnak a szerző azonosítására a
törvény, a próféták, a hagyományhoz ragaszkodás alapér
telmezéséből, de még az új partok felé történő átkelésből
is? Máté jó szemmértékkel rendelkező zsidó-keresztény
író. Nem esik sem az extrém hagyományozás egyolda
lúságába, sem az aránytalan progresszívizmus hibájába.
Hangsúlyozza a közösségen belüli és kívüli bizonyos libe
116
rális tendenciákkal szemben a törvény állandó érvényét;
nem riad vissza olyan megfogalmazásoktól sem, melyek
lángoló felhívásoknak hangzanak a rég feladott bástyák
megvédésére. Másrészt annak, aki alaposan odafigyel,
megmutatja az új cselekvési elvet vagy az új, igazi igaz
ságosság útját. A hagyomány és a haladás témája mindig
aktuális. Máté „tanítása” nem alakítható át könnyen, és
a mindenkori jelen követeléseitől elszakítva pedig egy
általán nem. A „vagy-vagy” alternatívája egy nagyon
leegyszerűsített felvilágosítás, amely nem segít tovább.
Inkább azt kellene mondanunk: tisztelve a hagyományt,
de nyitott szemmel a jelen követelményei iránt tesszük
azt, amit a jelen megkíván. Lehet, hogy egy közösségnek,
amely az ajánlott haladást nem kívánja, át kellene törnie
a megkérgesedetl hagyományt, mint ahogyan fordítva is
a „haladásban hívőket” is figyelmeztetni kell - már elv
ből is - a hagyományosnak az értékére. Ha Máté esetében
bátorkodunk megnevezni a tendenciát, akkor úgy tűnik,
hogy ő előretekint, nyitott az újra, s biztos, hogy nála az
eddig még ki nem gondolt viszi a prímet (vö. 10,5k-t a
15,21-28-cal!). Az antitézisek részleteiben is tematizálják
azt, amit itt csak elvi formában fogalmaztunk meg.
117
beli zsidóság hagyományaira. A törvény tanítója ugyanis
pontosan ezt a beszédformát használta, hogy megerősítse
saját helyzetét a törvénnyel kapcsolatos vitában. Az „én
pedig mondom nektek” kijelentés ugyan tekintélyt jelent
ki, de mindig a felülvizsgálható tanvélemények kere
tén belül, itt tehát értelmezések vetekszenek értelmezé
sekkel.15' Máté viszont felismerte, hogy Jézus a tudósok
hagyományos nyelvének mintáiban és mintáival tartalmi
lag valami újat követelt. Itt már többé nemcsak egy valaki
beszél a sok közül, hanem az új tanító, aki új értelmet ad
a törvénynek. Máté evangélista ezt az elsődleges igényt
feldolgozásának különös módjában jutatta kifejezésre,
közelebbről a hat antitézis ismétlésével, a Hegyi Beszédre
történő formai összpontosítással, mindenekelőtt a domi
náns szeretetparancsra (ellenségszeretet: 25.44. v) irá
nyuló tematikus érdeklődésével. Már most elmondhatjuk
az új parancs minőségével kapcsolatban, hogy az erőteljes
kiigazítások ellenére sincs szándékában a régi hagyomány
teljes elutasítása.
Az első antitézis
Az ölesről és a kiengesztelődésről: 5,21-26
Az első antitézis: „Hallottátok, hogy mondatott: Ne
ölj!”, kijelentése a dekalógus ötödik parancsára (Kiv
20,15 LXX; MTörv 5,18 LXX) utal. Kérdés, hogy a Máté
által hozzáfűzött szankció: „Aki öl, állítsák törvényszék
elé”, része-e az isteni törvénynek, vagy csak a törvény-*153
151 Vö. ehhez Luz, U., Matthaus, I. 247. Gnilka, J., Matthaus, I. 151—
153.
118
magyarázók értelmezése?152153Ennek eldöntése tehát nem
csak akadémikus vitára érdemes, hiszen a rákövetkező
„Én pedig mondom nektek” kijelentésre is hatással van:
Úgy magyarázza-e Jézus a törvényt, mint ahogyan már
előtte és utána mások is megtették, vagy pedig alapjai
ban korrigálja? Csak az új tanító igényével lép-e föl, vagy
pedig a törvényadóéval? A helyes értelmezés kulcsa a
bensővé tétel és az elmélyítés gondolatában van. A tör
vényt lényegében nem változtatja meg. De a törvény úgy
már nem elegendő, mint az emberhez méltó és Istennek
tetsző érintkezés kizárólagos formája, s főként úgy nem,
ahogyan az írástudók hagyományosan értelmezték. Jézus
- miként más esetekben is - utal a szív érzésére, mint
ami a jó és rossz forrása.153 Ha tartalmilag nézzük, akkor
Jézus antitézise szembeállítja az ölés tilalmának paran
csát a harag és a rágalmazás tiltásának parancsával: „Én
pedig mondom nektek: Mindazt, aki haragszik testvérére,
állítsák törvényszék elé; és aki testvérének azt mondja:
te esztelen!, állítsák a főtanács ítélőszéke elé, aki pedig
azt mondja neki: te (istentelen) bolond!, az kerüljön a
pokol tüzére” (22. v.). A fokozódó büntetés154: „törvény
szék” - „főtanács” - „pokol tüze” - felismerhetően jogi
komponens. De a kétszeresen használt testvér kifejezés
is utal a keresztény (= testvéri) közösség viszonyaira.
119
Máté talán az új egyházfegyelmet állította a végső ítélet
tel való figyelmeztetés helyére? A harag, ha kiragadjuk
eszkatológiai kontextusából (22c v.), természetesen más
minőséget kap. Az az érdekes olvasat, amelyik az „ok nél
kül” szócskát hozzáfűzi, már mutatja is az itt jelentkező
problémát. Van ugyanis megalapozott „szent harag”, ame
lyik nem eshet Jézus tiltása alá - legalábbis így gondol
ják azok a teológusok, akik ebben az antitézisben olyan
etikai szabályt szeretnének felismerni, mely természetjogi
vonatkozásokat ébreszt. Hogyan értsük tehát ezt az igét?
Máté és kortársai számára tényleg Jézus Krisztus egy
házának új életszabályai állnak előtérben. A testvérek a
hittestvéreket jelentik. Az új „törvény” pedig új utasításo
kat ad a közösségen belüli egymással való bánásmódra.155
De már az említett megfontolások is a megengedett és
nem megengedett haragról ellene mondanak a továbbra is
érvényes eszkatologikus teológiai alaptenornak. Az evan
gélista nem a filozófiai etika tanítója, hanem alapvetően
profetikus figyelmeztető - viszont mégis olyan, mint aki
tisztában van közösségének viszonyaival. A nem-harag-
vás ennek következtében csak azután kapja meg teljes
értelmét, ha pozitívan is kifejti, ha a szeretetbe fordítja
át, ami az Isten országának új életrendje. Az a homlok
egyenes ellentét lebeg az evangélista szeme előtt, ami
120
fennáll a gyűlölet és a jóság között, mely a harag és a sze
retet konkrét kifejezése.
A Máté-evangélium szerkesztője az antitézist a „test
vér” címszó segítségével további két mondással bőví
tette ki, melyek a kiengesztelődésről szólnak: annak,
aki adományát az oltárra viszi, először is ki kell engesz-
telődnie testvérével (23k v.). Aki pedig pereskedik vele,
annak nem szabad elodáznia a kiengesztelődést, mert a
törvényszék meglepheti (25k v.). A mondás értelmét két
mondatban, röviden így fejthetjük ki: A kultusz nem ér
semmit, ha az emberi kapcsolatok nem harmonikusak!
A kiengesztelődés sürgős, nem tűr halasztást. Máté ugyan
erősebben historizálta a számára tipikus út(= életút) motí
vumot (25a v.), és figyelmeztető szempontját is kidol
gozta,150 ámde az antitézis végül mégiscsak közvetlenül
szembesít Isten ítéletével (25b.26. v.). Az első antitézis
élének értelme az, hogy érzékennyé tegyen bennünket az
emberek közötti kapcsolatok iránt: nemcsak Kain tettét
bünteti az isteni ítélet, hanem már az agresszív és emocio
nális töltetű gondolkodást is. De meg kell jegyeznünk azt
is, hogy hasonló tendenciák és etikai fejlemények adód
tak már a zsidóságban és a kortárs filozófiában is. Éppen
ezért annál szorongatóbb a Hegyi Beszéd eme utasítása
esetében, hogy rákérdezzünk annak sajátosan kereszté
nyi jellemzőjére. Vajon az evangélium csak új nyelvi for
mába öltöztette-e a már tartalmilag ismertet? A közelgő
Isten országának eszkatologikus horizontja lenne az a
katalizátor, mely a humánum terén már meglévő „termé
szetes” fejlődési folyamatot felgyorsította? A vélemények
forgatagában van értelme annak a tézisnek, amelyik arról156
121
beszél, hogy a törvényben elrejtett Isten akaratát itt nap
világra hozták. Azok a szkeptikus megfontolások, melyek
a gyakorlati magatartást érintik, ma is megérdemlik, hogy
komolyan vegyük őket. A keresztények ugyan szép teóri
ákat szőnek a haragról, de a világban még sincs vége az
öldöklésnek. Az ötödik parancs realizmusának tehát még
mindig nagyon is aktuális jelentése van.
A második antitézis
A házasságtörésről és a szív kívánságáról: 5,27-30
A második antitézis követi a dekalógus sorrendjét (vö.
Kiv 20,13 LXX; MTörv 5,17 LXX). Míg ott csak álta
lánosságban van szó házasságtörésről, itt már a másik
ember feleségére irányuló megkívánó tekintetet is bün
tetik. Az alapgondolat tehát itt is az érzületi etika, az
erkölcs belsővé tétele. Persze itt sem szabad félvállról
venni azt a tiltást, ami a régieknek mondatott. Először
is meg kell fontolnunk, hogy a Jézus korabeli zsidóság
ismert hasonló mondásokat.157 Ha tárgyilagosan tekint
jük, akkor Jézus nem mondott alapvetően újat. Másrészt
viszont a jogrend melletti kitartásnak is megvannak a
pozitív előnyei. A házasság védelemre méltó intézménye
ugyanis szilárd normákat kíván. Mi volt Jézus szándéka
ezzel a követelménnyel? Főleg pedig: hogyan értette
Máté a Hegyi Beszéd útmutatását?
1. Ha a hasonló szabású rabbinista mondásokat figye
lembe vesszük, akkor nagyon fontos különbség tűnik a
szemünkbe: ami itt épületes belsővé tétel és haggadaszerű
(azaz írástudói) törvénymagyarázat, az Jézus ajkán az új
157 Stauffer, E., Botschaft Jesu, 184. 112. megj. Braun, H.,
Radikalismus, I. 9. 6. megj.
122
rend törvénye lesz, amelynek érvényesülnie kell az Isten
országában. Máté azzal, hogy az ismert erkölcsi alap
elvet az új igazságosság igénye alá helyezte, a kereket
ugyan visszaforgatta a jogi szemlélet irányába, de azt is
világossá tette, hogy ez egészen más jog, mert számára a
döntő tényező az élet Jézus Krisztus közösségében.
2. Ezzel máris a második megjegyzésünkhöz jutunk.
A zsidóság a házasságtörés tilalmát a férfi birtoklási jogá
ból vezette le. A házasságtörő egy másik férj tulajdonjo
gát sérti meg, ezért a legkeményebb szankciókkal fenye
getik meg (Lev 10,20). Jézus a maga utasításával a fele
ség jogáért is síkra száll. Ha a megkívánó tekintetet már
házasságtörésnek nevezi, akkor ezzel azt is kijelenti, hogy
az asszony nem a kéjvágy tárgya, hanem a férj partnere.
Jó okkal beszélhetünk emancipációs tettről. A nőt sze
mélyi méltóságában veszik komolyan. Azt viszont, hogy
Máté ugyanezen a vonalon maradt-e, már nem lehet biz
tonsággal megállapítani. A házasságtörés, vagy parázna-
ság kivétele a harmadik antitézisben (5,32), mely a férfi
szemszögéből kiindulva fogalmaz, bizonyos nehézséget
jelent itt. De mégis figyelemre méltó, hogy egy férfijogú
világban, melyben az asszony nem rendelkezett kivált
ságokkal, olyan ívet rajzolnak meg, amely versenyképes
még a modern kor szekularizált tendenciájával is.
3. Ellentétben a zsidó rigorózus kijelentésekkel158 a
Hegyi Beszéd csak az asszony megkívánó nézését tiltja,
123
de semmiképpen sem általában azt, hogy egyáltalán
ránézzünk egy nőre. A nemek kényszermentes érintkezése
figyelhető meg az első pillantásra korlátozó értelműnek
tűnő mondat tendenciájában is. Jézus maga az asszonyok
kal szembeni „liberális” magatartásával (Lk 7,36-50; Mt
21,311c) is mércét szabott. „Jézus nyitottsága és fesztelen
sége az egyházi körökben is botrányt keltett, ahogyan a Jn
7,53kk perikópájának sorsa vagy a századforduló környé
kén megjelent morálteológiák túlzásai is még szemünk
elé idézik.”159 Máté evangélista ugyan az erkölcs belsővé
tételét tartja szem előtt, de nyilvánvaló az asszony sért
hetetlensége és méltósága ügyében kifejtett fáradozása is.
4. Jézus antitézisét félreértjük, ha abszolutizáljuk a
szexuáletikai szempontot, és kiragadjuk a házasság rend
jével adott összefüggéséből, aminek következménye azu
tán a perspektívák veszélyes eltolódása lesz. Az antitézis
így „az élvezet és a házasság ellenes tendenciák örvé
nyébe kérni, ami odavezet, hogy a nőkkel való érintke
zést lehetőleg kerülni kell”.160 A nemiség elvetése lenne
a Hegyi Beszéd központi magja? Se Jézusra, se Mátéra
nem hivatkozhat az effajta szűklátókörűség. Máté a két
korábbi hagyományból (logion-forrás és Márk) származó
mondást, melyek a megbotránkoztatásról szólnak, a „néz”
- „megnéz” címszó segítségével illesztette be evangéliu
mába. A jobb szem kivájásáró! (29. v.) és a jobb kéz levá
gásáról (30. v.) szóló képek, ahogy azt az ítélettel történő
fenyegetés nyilvánvalóvá teszi, a radikális engedelmes
124
ségre való felhívás igénye alá esnek. Az embert semmi
sem, legyen az még oly értékes is, mint a jobb szem vagy
a jobb kéz, nem tántoríthatja el Isten parancsától. Viszont
mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a „botrány”,
„skandalum” címszó segítségével Jézus antitézisét egyol
dalúan beszűkítették, és a kísértés szempontjára helyez
ték a hangsúlyt. Annál fontosabb viszont, hogy a botrány
kiváltójára figyeljünk: ez nem a másik ember, nem a nő
mint csábító, hanem a saját szív. „A szemet és a kezet
közelebbről is megnevezi, melyek úgy tűnik, hogy e bot
rány sajátosan előnyben részesített eszközei.”161
Máté a házasságtörésről, a megkívánó vágyakozásról
és a megbotránkoztatásról szóló lazán egymáshoz kap
csolódó mondásaival olyan témát vetett föl, amely az
embert egzisztenciálisan érinti. A válasz sokrétű, és első
pillantásra nehezen átlátható. Ha igaz az, hogy az egyház,
mint a megvalósuló Isten országának tere, ki is jelöli az
általános kereteket, akkor Jézus útmutatásai rendkívül
gyakorlatiasak.
A harmadik antitézis
A válásról: 5,31-32
A válásról szóló igét, melyet Máté a régebbi hagyo
mányból162 vett át, az antitézis formájába öntötte, s a cím
szó kapcsolásával előttünk levő összefüggésbe helyezte.
A tézis, melyet általában ezzel a megfogalmazással vezet
be: „Továbbá mondatott a régieknek”, saját átfogalma
zásában idézi a válás törvényi szabályozását (vö. MTörv
24,1). Az „Én pedig mondom nektek” kijelentéssel Jézus
125
megtiltja a férjnek mind a felesége elbocsátását, mind
pedig egy elbocsátott nő feleségül vételét. Míg Jézus vilá
gosan és félreérthetetlenül újra érvényre juttatja Isten ősi
és eredeti akaratát (vő. Tér 2,24) a törvény előírásával
szemben, s ezzel a férfit és a nőt egyformán kötelezi,163
addig Máté viszont az ún. paráznaság, illetve házasságtö
rés esetének kivételével gyakorlatilag a zsidó-keresztény
közösség követelményeit vette figyelembe, amely nyil
ván nem tudott megfelelni Jézus szigorú követeléseinek.
Ezzel a korhoz kötött, kivételt megengedő szabállyal
viszont nem hoztak-e előzetes döntést más konfliktussal
terhelt esetekre is, amelyek mindig is előfordultak, s min
dig is lesznek? Szembe mehet-e ez az egyház, amelyik
Mátéra, a realista lelkipásztorra hivatkozik, Jézus világo
san megfogalmazott akaratával?
Először is le kell szögeznünk, hogy Máté elvben
követte Jézusnak a hagyományból ismert szigorú utasí
tásait a válás megtiltásával. Az egyház ettől a szabálytól
a súlyos konfliktusok ellenére sem tért el. A „humánus”
magyarázat képviselői ma szívesen hivatkoznak Jézus
irgalmasságára, és megkísérlik ezt kijátszani az erősen
törvényhez kötődő (nomista) egyházi magatartással szem
ben. Máté evangélista szerintük ilyen esetekben látta és
meg is értette az emberek javát érintő összefüggéseket.
Egy amerikai bibliatudós így fejezi ki ezt a problémát:
„Ha Máté a sugalmazástól vezérelve korának problémáit
szem előtt tartva Jézus szavát ily élesen megváltoztatta,
126
akkor miért nem teheti meg a későbbi generációk Lélektől
vezetett egyháza, hogy ne hozzon hasonló jellegű kivéte
les szabályokat, tekintettel napjaink házasságainak égető
válságára?”164 Az effajta megfontolásokat nem kell elha
markodottan Jézus egyértelmű kompromisszumot nem
tűrő szavával elfojtanunk. Egészen eltekintve attól, hogy
az újszövetségi kánon egyházi kinyilatkoztatásról alkotott
felfogása a döntő, nem pedig a történeti kritika játéksza
bályai szerint megállapított „valódi” jézusi igék (melyek
is azok?). A választ lényegében a mindenkori Krisztusról
alkotott kép, például: „a törvény tanítója”, „a végső idők
prófétája”, „a kegyes és alázatos szívű Üdvözítő” szi
gorúbb vagy rugalmasabb magyarázata dönti el. Máté
mint az egyház pragmatikusan gondolkodó tanítója és a
„nagyobb igazságosság” képviselője az Isten szavához
való hűsége mellett az emberek üdvösségét is szem előtt
tartotta, éppen ezért Jézus példájára támaszkodva a válás
szigorú tiltásának takarója alatt azért Isten irgalmát is lát
hatóvá tette. De itt kétségtelenül borotvaélen táncol.
A negyedik antitézis
Az esküről: 5,33-37
Az eskü megtagadása ugyanolyan régi hagyománnyal
rendelkezik, mint maga a szent eskü - a Hegyi Beszéd
szavai gyakorlatilag nem sokat változtattak ezen, azonban
legalább a lelkiismeretet fölrázták. Hosszú távon a tragi
kum határozza meg a képet: gondolhatunk itt az úgyneve
zett zászlóra történő eskü körüli ellentétekre. Ám ahogy a
kibúvók és ferdítések hosszú sora mutatja, felfedezhető a
164 Gnilka, J., Matthaus, I. 170. hivatkozik Fitzmyer J., The Matthean
Divorce Texts, 197-226. munkájára.
127
komikum is. Nem hagyható figyelmen kívül a következő
megfontolásra méltó, mellékes észrevétel sem: ugyanaz
az egyház a válás ügyében határozottan és szigorúan jár
el,165viszont az esküvel kevesebb nehézsége támadt.
A Hegyi Beszéd negyedik antitézise az első részé
ben „a régiek”-re való hivatkozással két irányelvet ad a
hamis eskü és az eskü témájához. Az ismert „Én pedig
mondom nektek” kezdetű második rész alapvetően tiltja
az eskü minden formáját, s helyette az őszinte szóra ösz
tönöz. A Jakab levelében írott eskütilalom (Jak 5,12) a
távoli párhuzam, mely nyelvi és tartalmi mondanivalójá
ban is egyértelműbb.166 Máté valószínűleg közös forrást
dolgozott fel, és provokáló kiegészítésekkel167 látta el. Mi
lehetett Jézus szándéka azzal, hogy az érvényben lévő,
esküvel kapcsolatos gyakorlatot sutba dobta? Hogyan
értelmezte Máté az Úr útmutatását? Újra és újra - jogtala
nul - állították, hogy Jézus az eskü megtiltásával a zsidó
törvényt döntő ponton szüntette meg. Valójában a „Ne
tégy hamis esküt”, illetve a „Ne esküdj hamisan” tézisnek
legalább annyira nincs megfelelője az ótestamentumi tör
vényben168, mint annak a parancsolatnak, hogy az Úrnak
tett ígéretet beváltsuk.169Máté valószínűleg felvette a kor-
128
társ hellenista-zsidó etika általános megállapításait, s pon
tosan ellentétes formába öntötte azokat. Jézus kívánalma
azonban másként néz ki : „Egyáltalán ne esküdjetek”
(34a v.). A tárgyilagosság kedvéért azonban megjegyez
zük, hogy hasonló tendenciák megfigyelhetők filozófiai és
vallási környezetben is,l70mégis meglepő viszont a hatá
rozott és félre nem érthető tilalom Jézus antitézisében. Az
indoklás nem egyértelmű. Meg kellett volna védeni Isten
szent nevét a becsmérléstől s a meggyalázástól? A zsidó
ságban megszokott körülírások a „menny”, „Jeruzsálem, a
nagy király városa”, „saját fej” ebbe az irányba mutatnak.
De ez nem kielégítő! Az antitézis többet mond: az eskü
az eskü - ezért megengedhetetlen. Jézus eskütilalmának
tendenciája így hangzik: „Az ember a mindennapjaiban
is minden korlátozás nélkül kapcsolatban áll Istennel.”171
Röviden: Jézus teljes őszinteségre kéri a keresztényeket.
Világi dolgokban Isten nevére való hivatkozás minden
esetben valami káromlót rejt magában. Jézus számára az
ember és szavahihetősége áll a középpontban.
Ezzel azonban ismét visszaértünk a már említett,
Máté értelmezése szerinti eredeti kérdéshez. Az evan
gélista megértésének kulcsa a szibillai záró mondatban
rejlik. Az egyértelmű tiltásból: „Az igen legyen igen, a
nem legyen nem” (Jak 5,17), esküt helyettesítő megfogal
mazás lett: „beszédetekben: az igen legyen igen, a nem
nem” (37. v.). Mivel az őszinte emberi szó már nem volt
170 Philo, Lég. All. 3,207; Spec. Lég. 4,40; Decal. 93. Flavius
Josephus, Ant. 15,371; Bell. Jud. 2,135. Luz, U., Mattháus, I. 282.:
„A hellenizmusban az esküre vonatkozó kritikákat kiterjesztik: Az
eskü ellentmond az etikai alapelveknek.”
171 Luz, U., Matthaus, I. 284.
129
elegendő, további sablonszem megfogalmazásokat kellett
létrehozni. Máté valószínűleg ugyanabból a megfontolás
ból írta be a - menny, Föld, Jeruzsálem, saját fej - esküt
biztosító fogalmakat. Megkérdezhetjük, hogy nem iga
zodott-e túl gyorsan és készségesen az egyház,172 amikor
a mindenható Isten nevére szent esküt kíván a hitvallás
megerősítésére. Olyan meggyőző válasz, mely a keresz
tények lelkiismeretét az eskü megtagadása vagy éppen az
eskü letétele esetében megnyugtatná, sajnos nincs, s való
színűleg nem is lesz. Talán a „visszaeső” Máté és az őt
követő keresztények tisztességének megmentése érdeké
ben el kellene gondolkodni azon, hogy Jézus szigorú tiltá
sánál olyan mondatról van szó, ami Isten országának jogát
képviseli, de nem a világi jogot. Valaki azt mondta, hogy
minden kereszténynek meg kell hoznia a „Feltámadottba
vetett hit fényében”173 a saját döntését. De mit is jelent
ez? Máté számára a keresztény tökéletesség megfogalma
zása (vö. 5,48) adja meg a választ: a tökéletes embernek,
aki tiszta szívből teszi Isten akaratát, nem kell esküvel és
„esküt helyettesítő formulákkal” („a beszédetek”) meg
erősíteni igen-jét vagy nem-jét. Eddig a tökéletességig
hosszú még az út, ahogy az eskü története is mutatja.
Az ötödik antitézis
Az erőszakmentességről: 5,38-42
Az erőszakmentességről, valamint az ellenállásról tör
ténő lemondásról szóló ige provokáló kihívásként hat a
„normális” emberre. Beszéltek már ezzel kapcsolatban
172 Jézus tiltása ellenére a teológusok által igazolt esküre hoz példákat
Gnilka,J., Matthaus, I. 177k.
173 Luz, U., Matthaus, I. 289.
130
pofozkodó morálról, de az emberi humánum legkiemel
kedőbb mondatának is tartották. Jézus szavai nem hagy
ják nyugton az embereket.
Lukács (síkságon tartott) Hegyi Beszédével össze
hasonlítva egyértelművé válik, hogy Máté irodalmi hagyo
mányokhoz nyúlt vissza, legalábbis ami a következő
antitézist illeti: „Hallottátok, hogy mondatott: szemet sze
mért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: ne állja
tok ellent annak, aki rosszat tesz nektek” (38,39a v.). Ez
kiilönanyag, ahol tehát legegyértelműbben felismerhető
az evangélista szándéka. A másik orcáról, a támadáskor
ajándékba adott köntösről, az út önkéntes megtételéről és
a pénzadományról (39b-42. v.) szóló igék olyan pontosí
tások, melyek tulajdonképpen semmi újat sem mondanak.
A totális bosszút (ius talionis-t) az antitézis első felében
árnyaltan kell megítélnünk. Ami ugyanis gátlástalan bosz-
szúnak néz ki, az a régi izraelita jogrendben az igazsá
gosság győzelme volt. A büntetés mértéke nem lépheti
túl az okozott kárt. Továbbá meg kell fontolnunk, hogy
a bosszúról való lemondás és a türelmes elviselésére tör
ténő intés nem volt teljesen idegen a zsidó gondolkodás
tól Jézus korában.174Az is lehet, hogy az ellentétre épülő
forma, melyet Máté alkotott, a zsidó etika széles spekt
rumát csak röviden és egyoldalúan mutatja be. Mégis
azt mondhatjuk, hogy a hivatalos törvényszövegek (Kiv
21,24k; Lev 24,20; MTörv 19,21), amelyekből a bosszú
elve származik, egyértelműek.175
174 1QS 10,17k; Sir 28,1; Péld 20,22; slav Hen 50,4; Ab 4,19; Midr
Zsolt 41 (131a § 8). További példák olvashatók Theifien, G., Studien,
166-197. Zeller, D., Mahnsprüche, 57k. című műveikben.
175 Lapide, P., Bergpredigt, 99-137.
131
Hogy is néz ki Jézus antitézise: „Én pedig mondom
nektek: annak, aki valami gonoszát tesz veletek, ne áll
jatok ellent” (39a v.)? Mi ennek az értelme? Két negatív
behatárolás szükséges: 1. Nem az agresszor megszégye
nítéséről van szó, ahogyan a páli igében (Róm 12,20) az
izzó parázs esetében, amit az ellenség fejére helyezünk
azzal, hogy nem ütünk vissza. De nem is a szeretet kis
lépéseinek ún. teo-politikájáról, illetve „az ellenség
szeretet végsőkig való fokozásáról”. 2. A Hegyi Beszéd
igéje több mint pusztán humánus cselekvési motivációk
demonstrációja, úgynevezett pedagógiai tett. Jézus sok
kal inkább sokkolni, provokálni akart prófétai igéjével.
A lel ki ismeretet akarta fölrázni, s hallgatóit kiragadni a
gondolkodás megszokott formáiból. Az erőszak szabálya
inak körét csak a szabályon kívüli magatartásformákkal
lehet megtömi. Máté az új cselekvési elvet a mellékelt
gyakorlati példákkal - jobb arc, ing, kabát, kétszer annyi
út - világítja meg (39b-41. v.),176 talán anélkül, hogy
közvetlenül igényt tartana a megvalósításukra. Azonban
óvakodnunk kell egyfajta tisztességtelen gyengítéstől,
mely az „idegen” mondatot újra csak a világi észjáráshoz
akarná igazítani. Azt, hogy a keresztény etika számára,
mely a világban akarja kifejteni hatását, nehezen emészt
hető kosztról van szó, egészen világosan mutatják Eduard
Schweizer177új szövetséges megfontolásai: „Lehetnek olyan
esetek, amikor a másikat oly komolyan kell vennünk,
mert tartozunk is neki azzal, hogy ne engedjünk addig,
míg a gonosztól vissza nem ragadjuk őt. Mindig is újra
132
akadnak olyan esetek, amikor ugyanannak a közösségnek
tagjait Isten arra hívja, hogy eltérő döntéseket hozzanak.
Az a valaki például, aki katonai szolgálatot teljesít, lehet
- mint pl. 1940-ben Svájcban -, hogy nemcsak magát,
hanem menekültek ezreit is megmentheti a szörnyű halál
tól. Ugyanakkor azonban másvalaki lehessen abban a
helyzetben, hogy megtagadja a katonai szolgálatot, hogy
mindenféle hurrá-patriotizmustól óvjon bennünket. Jézus
ugyanis nem azonosította magát a forradalmár zelótákkal,
se a politikailag konzervatív szadduceusokkal, de a poli
tikai élettől visszahúzódni kívánkozó farizeusokkal sem.
így tehát nincs kész döntés, mely a közösség véleményét
mindörökre előírhatná.”
Ily megfontolások után, ami a gyakorlati megvaló
sítást illeti, fölteszi az ember a kérdést: Jézus fantaszta
volt? Máté, aki Jézus szavának megtartását közösségétől a
maga keménységével elvárta, nem veszítette-e el érzékét
az élet realitásai iránt? Nem úgy tűnik, mintha egyáltalán
nem tudta volna, hogy szellemi, etikai és társadalmi rob
banóanyaggal van dolga? Nem gondolnám. Máté szeme
előtt az új, túláradó igazságosság lebegett. A kereszté
nyeknek, ha hitelesek akarnak maradni, jeleket kell állí
tani, s ha kell a józan ésszel szemben is.178 A keresztény
etika az erőszakmentesség követelményét legitim célra
történő korlátozással alkalmasint megengedte, de meg
próbálta elvenni provokatív élét. De ez a jó szándékú
178 Luz, U., Mattháus, I. 304.: „Az erőszakról való lemondás az Isten
országának ’kontraszt-jele’, illetve része az új, Jézus által megnyi
tott igazságosság útjának. Ezért szövegünk minden megvalósításának
világossá kell tennie, hogy az 'erőszak alkalmazása... a megváltatlan
világ kézjegyéhez tartozik’, amelynek szüksége van a 'megváltásra, és
ezért... az erőszakmentesség jelét égetően igényli’.”
133
kísérlet semmire sem alkalmas. A legitimitás és legalitás
világi kategóriák, de az eszkatológiai, világon túli kate
góriákra már semmi esetre sem elegendőek. Az általános
teológiai keretet megadja a következetes szeretet paran
csa, mely a hatodik antitézisben hangzik fel. Itt természe
tesen új kérdések vetődnek fel, amennyiben elgondolko
dunk az ún. felelősség-etikáról, azaz konkrétan a szeretet
kötelezettségéről a védelemre szoruló közösséggel vagy
az egyénnel szemben is, ha jogtalan támadás éri. Mégis
azt gondolom, hogy az erőszak minden formájáról történő
lemondás - a jogosról is? - jelet állít az új rend és a jobb
körülmények számára, melyet az evangélium nyelvén
„Isten uralmának, országának” neveznek.
A hatodik antitézis
Az ellenség szerétéiről: 5,43-48
A hatodik antitézis a Hegyi Beszéd centrumába vezet:
a szeretet radikális parancsa, amely az ellenséget sem
zárja ki, a megértés kulcsa Jézus etikájához. Az erőszak-
mentesség nehezen emészthető princípiumát (az ötödik
antitézist) teológiailag itt alapozza meg.
Máté - ahogyan egyébként is - korábbi hagyományra
nyúlt vissza. Saját teljesítménye az ellentétre épülő nyelvi
formában fejeződik ki, ami természetesen tematikus és
tartalmi élt is rejt magában: „Hallottátok, hogy mondatott
a régieknek: ’szeresd felebarátodat és gyűlöld ellensége
det’. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellensé
geiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” A hozzátoldott
visszacsatolás a Mennyei Atyára, aki maga is jó min
denkihez, függetlenül attól, hogy az illető, jó vagy rossz,
igaz vagy hamis, motiválni akar, és utánzásra ösztönözni.
Továbbá Máté kézjegye megmutatkozik a jutalmazás
134
bán179 és a tökéletességre felhívó záró felszólításban is.
A zsidó gondolkodáshoz való nyelvi kötődése félreismer
hetetlen, annak ellenére, hogy tartalmilag felülmúlja.
Mielőtt az evangélista antitézisünkben Jézus mondani
valóját leírja, a kontrasztot az ószövetségi törvény említé
sével világítja meg. Mivel a felebaráti szeretet (Lev 19,18)
példája arra aligha alkalmas, hogy Jézus követelésének
egyedüliségét és újdonságát megalapozza, a klisét az
ellenség gyűlöletéből kiindulva építi föl. Az Ószövetség
kemény nyelvet beszél, ha Isten jogáról van szó,180 a
kumráni közösség még világosabban nyilatkozik,181 de az
ellenség gyűlöletének kifejezett parancsa sehol sem talál
ható. Mi indította az evangélistát mégis arra, ellentétben
a köztudomású ismerettel, hogy hamis kijelentést tegyen?
Lehet, hogy e negatív kiegészítéssel a felebaráti szeretet
zsidó törvényének határára akart rámutatni. Vagyis nem
mindenki felebarát, hanem csak a saját nép fia, az idege
nekre = a nem-zsidókra azonban más törvények érvénye
sek. De a megélt felebaráti szeretet számos példája, ame
lyik nincs tekintettel a néphez való tartozásra, mást tanít
nekünk. Először is el kell ismernünk, hogy az ellenség
gyűlöletéről szóló ige a zsidó etika kínos összezavarása.
De az irodalmi magyarázat tovább segíthet bennünket.
Az evangélista ezzel a retorikai túlzással olyan kontraszt
képet rajzolt, amellyel a hallgatót fel akarta rázni: „A 43b
vers valószínűleg a csoport nem olyan nézetét veszi célba,
amelyik az ellenség gyűlöletét képviseli, hanem általá
nosságban a szeretet parancsának korlátozott értelmezé
135
sét hirdeti a zsidó partikularizmus vagy a vulgáris etika
konszenzusa értelmében.”182 Világosan fogalmazva ez azt
jelenti: a szerző megkívánja a teljes, korlátlan, semmivel
sem korlátozott szeretetet mindenki irányába, amely alól
még az ellenség sem kivétel. Hogy ezt helyesen bemu
tassa, fölvázol egy hipotetikus ellenpozíciót, amely ebben
a formában, annak ellenére, hogy az ószövetségi tör
vényre hivatkozik, valójában sohasem létezett. Azt csak
mellékesen jegyezzük meg, hogy itt fölvetődik a keresz
tény érvelés komolyságának kérdése. Máté személy sze
rint valószínűleg korának zsidó környezete részéről elég
gyűlöletet tapasztalt meg. De többé nem tudott volna vilá
gosan különbséget tenni a törvény között, ami önmagában
véve jó, és a kevésbé jó vagy tán rossz képviselői között?
Nyilván az érzelmek elhomályosították a tekintetet.
Az ellenségszeretet a központi téma és a döntő pont
Jézus etikai utasításaiban. A vallástörténeti összehasonlí
tás itt e helyen is mutatja, hogy Jézus elvárásai semmi
képpen sem egyedülállóak. De mégis akkor miben áll az
új törvény és az új igazságosság sajátossága? A válasz
így hangzik: a motivációban. Az ellenséget nem a
humanitás ürügyén kell szeretnünk, s nem is a már idé
zett teopolitikáról van szó, amely abban bízik, hogy egy
napon sok vagy valamennyi ember hasonlóan viselkedik,
ha számukra meggyőzően és példaszerűen megéljük az
ellenségszeretetet. Az effajta fáradozások ugyan tiszte -
letreméltóak, de nem találják el Jézus szándékát. A döntő
lökés Jézusnál ugyanis az Isten uralmából indul ki, amely
igehirdetésének tárgyszerű és tematikus központja. Ha
Isten megalapítja az ő országát, akkor ott azok a törvé
136
nyék érvényesek, amelyek Jézus magatartásában kifeje
ződnek minden ember irányában, a jók és bűnösök iránt, a
gazdagok és szegények iránt, a jóakaratnak és kínzóik (Lk
23,34) iránt is. isten szeretete az istenellenes világ irá
nyában (Jn 3,16k) visszatükröződik Jézus tanítványainak
az ellenségeik iránti szeretetében. A döntő, továbbvezető
szempont, ha értelmességére kérdezünk az értelmetlen
ségben, akkor mégis az Isten gondolkodására való utalás.
„Legyetek tökéletesek, amint a ti Mennyei Atyátok töké
letes” (48. v.).
Mégis megmarad a kérdés: Lehet-e eme értékrend
szerint élni? A történelem ugyan mutat elegendő pél
dát a ellenségszeretet gyakorlására, de ezek mégiscsak
kivételek az általános szabály alól. De a keresztény is a
megtaposott kutya primitív reflexével válaszol: ösztönö
sen reagál, nemcsak önvédelemből, hanem gyűlöletből
is. Az ember e területen őrizkedjen a helytelen eufóriá
tól, amely úgy cselekszik, mintha az ellenségszeretet a
keresztény ember számára a világ magától értetődő dolga
lenne. Semmi sem rosszabb, mint a hazug álszentség egy
halálosan komoly dologban. Az ellenségszeretetre tör
ténő felhívás a vasárnapi prédikációk standard elvárása
ihoz tartozik, ami nagyon jól hangzik, s jól is néz ki a
kalendáriumok bölcs mondásai között, de a nehézségek
ott kezdődnek, amikor a dolog komolyra fordul. Walter
Dirks, egy kritikus és önkritikus keresztény, nem szé-
gyellte a következőket mondani: „Ezer esetből kilenc-
százkilencvenkilencszer, kissé hetykén - így értékelem
- becsapjuk magunkat. Száműzzük az elutasítást, a gyű
löletet, a haragot, a megvetést, a félelmet a tudatalat
tinkba, közben valami szép jámbor mondást mondunk,
mérsékelt hangra kényszerítjük magunkat, és azt gon-
137
dőljük, hogy már meg is tettük.”183 Valójában azonban
úgy néz ki, hogy ebben a világban az ellenségszeretet
prófétai tettei sohasem tartoznak a normális esetek közé,
még a keresztények között sem, ahol az igényes bibliai
ige szerint leginkább elvárhatnánk. Az egyházatyák, akik
realista módon fáradoztak azon gyakorlatias magyaráza
taikban, hogy tekintetbe vegyék az ember számára lehet
ségest,184 e tekintetben hitelesebbek voltak, mint némely
utópisták, akik egyrészt a csődöt mondás kényszere és az
ember bűnössége ellenére is jónak tartják valamennyire
magukat, vagy érthetetlen optimizmussal a megváltottak
erkölcsi lehetőségeire építenek. Isten azonban meg tudja
tenni, hogy esetenként az embert olyan viselkedésre teszi
képessé, ami számára is megfelelő. Mi magunk azonban
nem tehetünk úgy, mintha az ellenségszeretet a világ leg
természetesebb dolga lenne. Ami most bennünket illet:
ha tisztelettel hallgatunk az Úr szavára, akkor éltethet
minket az a remény és bizalom, hogyha egyszer élesen
komolyra fordul a helyzet, akkor nekünk is sikerülhet
aszerint cselekednünk.
És Máté? Szeretném remélni, hogy ő az ellenségsze
retet nehezen érthető parancsát úgy értette, mint fölhívást
a radikális humanizmusra. Valószínűleg ezen a ponton ő,
a zsidó-keresztény egészen új utakat jár. Nekem feltűnő,
hogy a pragmatikus teológus, akinek szeme van az ember
138
reális lehetőségeire, ezen a helyen nem tesz semmi
engedményt. Különféle elméleteket gyárthatunk a tör
vény értelmezéséről, és hogy ennek megfelelően hogyan
is nézzen ki az ember gyakorlata, de a döntő mégiscsak a
cselekvés.
139
vényében lehet összefoglalni. Ez több mint gyakorlati
értékelés, ahogyan a zsidó törvénytudók is alkalmasint
megtették, hogy különbséget tettek nehéz és könnyű tör
vény között, nagy és kicsi között, amelyek csak meny-
nyiségileg különböznek egymástól. Máté számára olyas
miről van szó, amit alapvető normának nevezhetnénk,
amely összefoglaló neve és szíve az egész törvénynek.
Aki mind az Isten iránti, mind a felebarát iránti szeretetet
megtartja, az már szándékában az egész törvényt teljesí
tette. Mondhatjuk-e Giinther Bornkammal azt186187: a sze-
retetparancs a zsinórmérték (a kánon) az egész törvény
értelmezése számára? Itt az ún. „aranyszabály” (7,12),
a Hegyi Beszéd kulcsszövege, segít tovább. Akármit is
gyűjtött össze Máté a beszédgyűjteményében az utasí
tásokból és a törvénymagyarázatokból, csak e szavak
révén álltak össze kerek egésszé: „Mindent, amit tehát ti
másoktól elvártok, tegyétek ti is nekik! Ezen áll a tör
vény és a próféták.'’'' Máté egyrészt szilárdan kitart Mózes
törvénye mellett, másrészt viszont túl is haladja ott, ahol
hamisan és csak tökéletlenül értik és magyarázzák. Még
egy másik pont is ügyeimet érdemel: az embernek nem
szabad a „sajáthaszon” motívuma'87 miatt fölháborodnia.
Máté első pillantásra ugyanis pragmatikusan az én-re
összpontosítva érvel, de azután a tekintetét közvetlenül a
másikra, az embertársra irányítja. Az önszeretet a mérték
(vö. 22,39; 7,12), az új, a partikuláris beszűkítés legyő
zése: a szeretet ugyanis nem ismer korlátokat, az ellenség
140
előtt sem áll meg. A szeretet parancsának további hang-
súlyozásai - tekintettel a törvény magyarázatára - széles
szórásban megtalálhatóak az egész evangéliumban. Ilyen
pl. az Ozeástól származó ige (Óz 6,6): „Irgalmasságot
akarok, nem áldozatot”, ami a vámosokkal elköltött lako
máról szóló elbeszélésben (9,13) és a szombati kalász
tépésről szóló szakaszban (12,7) fordul elő. Az irgal
masságot emeli ki az igazságosság és a hűség mellett
az írástudók és a farizeusok ellen mondott beszédében
(23,23). És kifejezetten is kiemeli a szeretet parancsát
a gazdag ifjúról szóló elbeszélésben, aki szerette volna
Jézust követni (19,19). Az Isten házirendjének bemuta
tásában (18,12-35) a szeretet kötelezettsége a megtévedt
testvérrel szemben (18,12-14) központi helyet foglal el.
Röviden: a szeretet parancsa Máté számára „az egész tör
vény és a próféták közepe és hordozó alapja, ezért ez az
értelmezés princípiuma lesz”.188 Az összes többi parancs
relativizálása vagy főként megszüntetése nem vezethető
le abból az elvből, hogy mi csak a lényegre szorítko
zunk, mert az élet konfliktusaiban, különösen is a kivi
telezés kérdéseiben, az egyházi törvények továbbra is
érvényes mércének számítanak. Vannak olyan helyzetek,
amelyekben az érvényes törvények és a régi hagyomá
nyok megőrzik kötelező jellegüket, ha azok segítséget
és útmutatást jelentenek az egyhez és a legfontosabbhoz:
az Isten és a felebarát iránti szeretethez. Persze aki mere
ven ragaszkodik a betűhöz és a hagyományoshoz, kite
szi magát annak a veszélynek, hogy a lényeget szem elől
téveszti. „Eddigi törvényeinknek és hagyományainknak
csak akkor van értelmük, ha szabad teret hoznak létre
141
ahhoz, hogy az egyén szeretetét oly tökéletesen, ameny-
nyire csak lehet, élje és megmutassa. Ugyanis csak az
teljesíti tökéletesen a törvényt, aki úgy, mint az Isten,
fenntartás nélkül szeret (5,38—48).”189
Az alamizsnálkodásról: 6,2—4
A jutalmazás témáját az első példában, amelyik vilá
gosan elkülöníthető a rászoruló emberek csendes, képmu
tatás nélküli szolgálatától, kétszeresen is kiemeli. A nega
tív fenyegetés: „Bizony, mondom nektek: már megkapták
jutalmukat” az elején áll, viszont a pozitív ígéret: „...és
Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked”, a végén
helyezkedik el. Az alapkövetelményt, amiről a valódi
igazságossággal összefüggésben szó van, negatívan és
pozitívan is bemutatja, és mindig a feltételes kötőszóval
- „ha te” - vezeti be: „Ha te alamizsnát adsz, ne kürtöl-
189 Limbeck, M, Worauf es ankommt, 11. Vö. Sand, A., Gesetz und
die Propheten, 189-193. Trilling, IV., Das wahre lsrael, 207.: A szeretet
törvénye több mint csupán a törvénymagyarázat kritikus elve. A tör
vény „mint írásba foglalt jog és engedelmességet követelő hatalom”
már megszűnt, de a lényegében mégsem lett megszüntetve, hanem úgy
lett felfedve, mint Isten akaratára mutató hordozó alap.
142
tess magad előtt, ahogy a képmutatók a zsinagógákban
és az utcákon teszik, hogy az emberek dicsérjék őket”.
És „ha te alamizsnát adsz, ne tudja a balkezed, mit tesz
a jobb.” Erre a szembeállításra irányul strukturálisan és
tematikusán is a rövid tanítás az alamizsnálkodásról.
A szociális szempont, a közösség szegényei miatti gond,
olyan téma, amelyet már a próféták is fáradhatatlanul
sulykoltak Izrael népének. A keresztény szerző számára
a szegénygondozás hasonló módon fontos. A döntő új
szempont az istenközpontúság. Az ember embertársának
embertársa miatt segít, ez így helyes is, de a kizárólagos
humanizmus, amelyik Istent kihagyná a játékból, nem
Máté esete. A „jócselekedetet” Istenért kell tenni. Az
emberi képmutatás kísértése a szociális szolgálat új tájo
lásában nem kap támaszt.
Az imádságról: 6,5-15
A valódi igazságosság második példája a keresztény
ember helyes imádsága. Máté részletes, az imával foglal
kozó szakaszt kínál, amelyik újra csak óv a képmutatás
tól, s megköveteli az őszinte érzületet. A nyelvi és temati
kus struktúra ugyanaz, mint előbb. Mindkét részt „ha ti”,
illetve „ha te” formulával vezeti be, és itt is, mint ott is
a jutalomról, illetve a viszonzásról van szó. Az imádság
természetesen még inkább Istenre, az Atyára irányul, mint
az alamizsna. A második szakaszban, amelyet ugyanúgy
„ha ti” formulával vezet be, arról van szó, hogy kevés
szóval imádkozzunk. A keresztények ne fecsegjenek, ne
darálják az imájukat, mint a pogányok, hanem szívből
szóljanak, és Atyjuknak szóözön nélkül mondják el a leg
szükségesebbet, azonban teljes bizalommal, ahogyan a
gyerekek teszik. A Miatyánk, amit Máté a hagyományból
143
vett át, az imádság mintája a keresztény ember számára.190
Tárgyszerűen kapcsolódva a megbocsátás kéréséhez (12.
v.), következik egy rövid mondat a kölcsönös megbocsá
tásról (14k v.), mely stilisztikailag hasonlóan felépített, s
miként a megelőző részek, kétszer hozza a „ha ti” formu
lát, ezúttal először a pozitív részt, majd utána a negatívat.
De most nem a moralitásról van szó, hanem az ítéletről.
Isten úgy fog bánni velünk, ahogyan mi az ellenünk vétő
embertársainkkal. Aki megbocsát, az maga is megtapasz
talja a megbocsátást, aki engesztelhetetlen, az maga sem
nyeri el a békét.
A böjtről: 6,16-18
A képmutatás témája uralja a böjttel kapcsolatos fej
tegetéseket is: óvnak a komor tekintettől és a szomorú
kinézettől. Pozitívan megfogalmazva a haj megkenését
és az arc megmosását, tehát az öröm demonstratív kife
jezését ajánlja. Az ellenkező magatartás mint cél kézen
fekvő: az emberek ne vegyék észre azt, ami a szívben
végbemegy. A böjt áldozata nem a nyilvánosságra tarto
zik, hanem egyedül csak Istenre. Két dolog figyelemre
méltó: Jézus tehát nem veti el a zsidóknál szokásos böjtöt.
Máté továbbra is kiáll e vallásos cselekedet mellett. Csak
a külső megvalósulását bírálja. A rejtekben böjtölni azt
jelenti, hogy a bensőnkben megtérünk, hogy a szívünket
és az érzéseinket megújítjuk, hogy más emberek leszünk.
De ez nem is új, és nem is felforgató: az Ószövetség pró
fétái már hasonló módon kárpálták a ktilsőséges böjtöt, és
a jámbor cselekedetek kirakatba tételét (íz 58,3). Jézus a
190 Schumann, H., Das Gébét des Herrn, Id. a további irodalmat:
Gnilka, J., Matthaus, I. 232.
144
régi követelményeknek a hangsúlyos „Bizony mondom
nektek” (6,16) kijelentéssel új minőséget ad. Vegyük
figyelembe, hogy a nagyobb igazságosság harmadik pél
dájánál egészen magától értetődően a jutalom gondolata
negatív és pozitív értelemben is - mint a jutalom megta
gadása és megadása - elhangzik.
145
igazságosság céljánál Istent192 is tekintetbe kell vennünk.
Különös problémát jelent az a mondás, ami arról szól,
hogy a szent dolgokat ne szórjuk a kutyák elé, és a gyön
gyöt pedig a disznók elé (7,6). Máté talán ezzel a meta
forikus igével a Hegyi Beszéd mondásait védeni akarja
a bolondok megcsúfolásától, akik eleve nem értik meg,
vagy a pogányok értetlenkedésétől, netán a keresztény
aposztatáktól? Talán Ulrich Luz helyes úton jár „szkepti
kus tartózkodásával”.193 Néha felvesznek mondásokat egy
gyűjteménybe (pl. a kalendáriumok bölcs mondásai közé)
anélkül, hogy gondolnának a tartalmukra. Nagyobb jelen
tősége van a zárszónak, az ún. aranyszabálynak (7,12),
amely a törvény és a próféták kezdetben (5,17) meghir
detett beteljesedését újra feleleveníti, s a tartalmát meg is
magyarázza. A szeretet parancsa a döntő kulcs. Az arany-
szabály „a maga átfogó fogalmazásával szilárdan kitart
amellett, hogy a Hegyi Beszéd programja a keresztény
igazságosság összefoglalása, mely a keresztények egész
életét átfogóan meg akarja határozni. Még egyszer emlé
kezetbe idézi, hogy a Hegyi Beszéd egyes utasításai a
tökéletesség konkrét példái voltak, amelyet az egész éle
tet átfogó horizontba kell állítani”.194 Érdemes elgondol
kodni azon a javaslaton, amely az üzleti, haszonéivá eti
kát - mert egyfajta cseréről van szó az aranyszabályban, és
így mégiscsak kevesebb, mint az ellenségszeretet radikális
követelménye - olyan mátéi kísérletnek tekintsük, amely
„e világban” az értelmetlent is „elfogadhatónak” tudja
146
bemutatni.195Máté ugyanis olyan ember volt, aki a rendkí
vüli kihívásokat érthetővé és megvalósíthatóvá tudta tenni.
147
s átalakítja őket pasztorális figyelmeztetéssé. A mondások
konkrétan is utalnak a Hegyi Beszéd követelményeire,
melyeket a közösségben sokan teljesíthet ellennek érez
tek: „Ki élhet így? Nincsenek itt emberi lehetőségeink
túlfeszítve?” A két útra, illetve két kapura történő utalás
drámai képpel húzza alá az alternatívát, amely elé most
a keresztényeket állították. „Az embernek döntenie kell,
és aki veszi a bátorságot, hogy ráhagyatkozzon a Hegyi
Beszéd útmutatásaira, ugyan kemény és köves úton indul
el, de célba fog jutni.” A végén ugyanis a sötét színek
ellenére, mégiscsak az optimizmus áll.
Ami az utat illeti, az összefügg a törvénnyel, az igaz
ságossággal, a tanítványsággal és a követéssel. Jézus útja
Jeruzsálem felé (20,17.30; 21,8) modell a tanítványok szá
mára. Az igazságosság útját előre megrajzolták Keresztelő
János élet és szenvedéstörténetében (21,32). Jézus pedig az
Isten útját tanítja (22,16). A Hegyi Beszéd a hallgatót/olva-
sót a maga radikális követelményeivel döntés elé állítja.
148
A Hegyi Beszédnek az elközelgő Isten országának
öröméhez van köze, az első és a nyolcadik boldogság
mondás kifejezetten mondja is ezt: „Mert övék a mennyek
országa” (3.10. v.). Aki az ígéret javait el akarja nyerni,
annak e földi időben ki kell állnia a próbát. Ez Máté nyel
vén így hangzik: Neki az igazságosság útján kell járnia
(6. v.), sőt ha kell, akkor az igazságosságért el kell visel
nie az üldözéseket is (10. v.).198
A boldogságmondásoknak megvan a maguk elő- és
utótörténetük: irodalmi formáját a zsidó irodalom bőséges
anyagából vették át.'99 De az ősegyházi hagyomány, amint
azt a Lukács és Máté közötti összehasonlítás is mutatja,
a saját tapasztalatait is beleírta, viszont a hagyomány és
a szerkesztés takarója alatt Jézus Isten országáról szóló
igehirdetésének eleven hangja mégis félreismerhetetlenül
előtűnik. Üdvösség nektek, szegényeknek, mert tiétek az
Isten országa! Üdvösség nektek, síróknak, mert meg lesz
tek vigasztalva! Üdvösség nektek, éhezőknek és szom-
jazóknak, mert ki lesztek elégítve! A megígért gyönyörű
jövő már most elkezdődik (Jézus) működésében. A szegé
nyeknek, az éhezőknek és a síróknak ígért üdvösség egy
darabja már valóság lesz Jézusnak a kirekesztett, osztály
idegen emberekhez való fordulásában, a velük elköltött
közös lakomában és az Isten megtapasztalt szeretete miatt
érzett örömben.”200
Máté több szempontból is saját hangsúlyokat helyezett
el: ő nem szólítja meg közvetlenül az embereket, ahogyan
198 Gnilka, J., Matthaus, I. 127: „Az igazságosság, amit Jézus újra
megkíván, nem más, mint a hozzá és a közösségéhez való tartozás.”
199 Gnilka, J., Matthaus, I. 116.
200 Luz, U., Matthaus, 1. 204.
149
azt Jézus tette, hanem alapvető megállapításokat közöl
katekizmusszerűen egyes szám harmadik személyben.
Máté formáló keze különösen is világosan észrevehető a
vallás-erkölcsi ihletésű betoldásokban és kiegészítésekben.
Valószínűleg a megfelelő zsoltár-igék alapján (Zsolt 37,11
= a harmadik boldogságmondással; a Zsolt 24,3k pedig
= a hatodik boldogságmondással), illetve általánosan
ismert bibliai motívumokat is fölhasználva (vö. a 18,33-t,
Jak 2,13-t: az irgalmasságról szóló boldogságmondással)
magától is új boldogságmondásokat alkotott. Mit akar az
evangélista mondani? Természetesen továbbra is Jézus
örömhíréről van szó, azaz az elközelgő Isten országáról,
de Máté ezt másképpen mondja. Az igazságosság témája
világossá teszi, miről is van szó: aki a mennyek országába
akar jutni, annak tennie is kell érte valamit! A szorongatott
helyzetben élők és az elnyomottak életkörülményei, tehát
a szegénységben élt élet, az éhezés, a szomjazás, a sírás
és az üldöztetések természetesen fontosak, de Máté, a gya
korlati érzékű teológus számára ehhez még hozzájönnek a
viselkedési módok, a belső beállítottság és a külső csele
kedetek. Részleteiben az erőszakról való lemondásról van
szó: „Boldogok, akik semmilyen erőszakot nem követ
nek el, mert ők öröklik a Földet” (5. v.). A közösségen
belüli irgalmasságról van szó a fivérek és nővérek között:
„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak”
(7. v.). A tiszta szívről, tehát a tiszta érzésekről van szó:
„Boldogok a tiszta szívüek, mert ők meglátják az Istent”.
Főként pedig a békességről van szó: „Boldogok a békes
ségszerzők, mert Isten fiainak fogják hívni őket” (9. v.).
Máté tehát minden egyes pontnál szeme előtt tartja
közösségének életrendjét. Akinek a föld javaival kell bán
nia, az természetesen árnyaltabban viszonyul a szegény
150
séghez, mint egy vallásos „különc”, mint Assisi Szent
Ferenc. Máté a szegénységet következetesen átértelmezte
életvitellé, belső magatartássá. Ha ugyanis az éhezést és
a szonrjúhozást többé nem érzik komoly, egzisztenciát
fenyegető valóságnak, akkor a szimbolikus értelmét kell
keresni, a mélyebb, gazdagabb életet betöltő értelmét
(igazság). Konkrétan és aktuálisan persze maradnak az
üldözések. Máté közösségének keresztényeit Jézus neve
miatt szidalmazzák és rágalmazzák. Az evangélista azzal
vigasztalja őket, hogy utal a prófétákra (keresztény prófé
tákra?), s számukra a mennyei jutalmat helyezi kilátásba.
Az igazság kétszeri említése (6.10. v.) olyan témára irá
nyítja rá a figyelmet, amely az egész evangéliumban köz
ponti szerepet játszik. Jézus és a Keresztelő is azért jöttek,
hogy az igazság(osság)ot egészen beteljesítsék (3,15), ille
tőleg, hogy az igazság útját tanítsák (21,32). Mivel Jézus
maga az Igaz mintája (27,4.19.24), ezért az e világban
élő keresztényeknek fáradozniuk kell az igazságért, hogy
az ítéletkor igaznak találják őket (13,43.49; 25,37.40).
Mivel a fogalom (dikaioszüné) pontos meghatározása
hiányzik, és sohasem várható, tág tere nyílik az elméle
teknek. Az Isten előtti helyes magatartásra gondoljunk?
Arról az igazságosságról van szó, mely Istenre jellemző,
s amellyel kegyesen fordul az emberekhez? Vagy pedig
Isten szövetségi rendjét jelenti, melyet nekünk ajándékoz,
és amire kötelez is minket? Ha tekintetbe vesszük Máté
evangéliumának gyakorlati irányultságát, akkor az eti
kai komponens mindjárt értelmét nyeri. Az igazságosság
így az Istennek tetsző magatartás szilárd fogalma lesz.201
201 Strecker, G., Weg dér Gerechtigkeit, 149-158, főleg 157k.: „Vilá
gos: Az összes előfordulási helyen a 5iKaioaóvr| a tanítványok eti-
151
Máté a boldogságmondásokat, amelyek eredeti jelen
tésükben az Isten elközelgő uralmára vonatkoztak, s
ezért szélsőséges és radikális követelményekkel jártak,
gyengíti és a világban élő egyház feltételeihez igazítja.
A következő címszavak az „etikusság” és a „bensővé
tétel” (Ethisierung und Verinnerlichung) nagyjából meg
is adják az irányt. A boldogságmondásokat átértelmezte
egyfajta erény-katalógussá, és a reális életforma helyére
a lelki magatartás lép: az irgalmasság egy irgalmatlan
világban Isten új országának jele. Az erőszakmentesség
megmutatja, hogyan kell a keresztényeknek vitás ese
tekben egymással bánniuk. A békéért vállalt felelősség
világossá teszi, hogy az egyes embernek nemcsak sze
mélyes viselkedésével, hanem aktív tevékenységével
is síkra kell szállnia az Isten országának új rendjéért,
a világ békéjéért, ha kell még üldözések közepette is
(5,1 Ok).
Egy alapvető téma már az igazságosság jelentésére
történő rákérdezésünk során is felvetődött: Máténak
van-e még köze a keresztény örömhír magjához, Isten
kegyelmi működéséhez? Nem a keresztény ember erköl
csi cselekedete lépett-e a kegyelmet osztó Isten helyére?
A kérdést nem lehet egyértelmű „igen”-nel vagy „nem”-
mel megválaszolni. Máté ugyan nagyon erősen hang
súlyozza a jócselekedetek, a teljesítmény és az erények
szükségességét, de ismeri a másik oldalát is, azaz, hogy
152
Isten segítsége nélkül nem megy. így tehát a boldog
ságmondások a Hegyi Beszéd elején egyfajta keverékét
jelentik az ígéretnek és a figyelmeztetésnek, de egyúttal
fel is szólítanak az alapvető magatartásra és gyakorlati
viselkedésformákra. Keresztényeket szólít meg, akik a
közösségben élnek, és remélik a mennyek országának
boldogságát.
153
Eduard Schweizer idevágóan szépen fejtegeti: „Ahogyan
az ember a zenét csak akkor hallja igazán, ha megmoz
gatja őt, így van ez Jézus szavaival is. Ott hatnak, ahol
tetté válnak, ahol az ember egész lényét átjárják. így
még egyszer láthatóvá lesz, hogy itt olyan valaki van, aki
sokkal többre tart igényt, mint amire egy próféta valaha
is igényt tartott volna. Az Ő szavaiban maga Isten lép
színre. Aki valóban meghallja őt, azt Jézus magával viszi
Isten újólag kezdődő országába.”202
154
érintünk: a progresszív újító a maga konzervatív oldalát
is megmutatja. A haladás semmiképpen sem ment föl az
alól, ami a múltban jó és helyes volt. A törvény továbbra
is érvényes. Nem ismerjük az újszövetségi hangok kóru
sában is annyira meglepő és szokatlan kijelentés hátte
rét. Lehet, hogy a törvényt hatályon kívül helyezni aka
rók mozgalma203 gondot okozott neki. Máté nem veszíti
el a fejét: a lényeg a törvény megtartása és valóra vál
tása. A másik fenyegetés - ráadásul éppen a végső idők
jellemzőivel - a hamis prófétáktól indult ki, akik mint
báránybőrbe bújt farkasok, behatoltak a közösségbe,
és nyugtalanságot szítottak. Máté itt frontálisan támad,
ahogyan a 7,15-23 szakaszból kiderül. Gondoljuk csak
meg: aki itt beszél, az ugyanaz, mint akit hidegen hagy
nak a kor üldöztetései, és arról prédikál, hogy ne aggód
junk, és felszólít bennünket arra, hogy bízzunk Istenben
(6,25-34). A látszólagos ellentétek egy magasabb rend
egységében találkoznak. Máté evangélistát úgy ismer
jük a nagy beszédekből, mint nagy tehetséggel megál
dott katekétát és tanítót, aki érti a „szakmáját”. „Minden
tanultsága és buzgalma mellett nem veszik el száraz
követelményekben, elméleti felhívásokban, világtól
távoli spekulációkban és valóságidegen monológokban.
Szereti a feszültséget és a drámát, keresi az élénkséget
képekben és ellenképekben, tézisekben és antitézisek-
ben. Feketén-fehéren fest, s nem bánik szűkmarkúan a
hatásos retorikával. De mindezek közepette is megma
rad realistán józannak a hétköznapok vonzásában anél
kül, hogy érvelésében ellaposodna, vagy intenzitásában
alábbhagyna. Az Ószövetség hátteréből és Jézus öröm
155
hírével szemközt (vö. 5,21-48) közössége elé eszmény
képként a valódi igazságosságot állítja, és egészen konk
rét utakat mutat nekik, hogy a saját életükre alkalmazzák
és másoknak továbbadják.”204 Máté a Hegyi Beszédben
megrajzolta Jézus igazi arcát, de azon túl saját magát is
megörökítette.
156
60TANÍTVÁNYSÁG
ÉS MISSZIÓ
157
lását, hogy nyelvileg Jézus missziójához hasonlítja:
„Menjetek és hirdessétek: „Közel van a mennyek országa.
Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a holta
kat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a démono
kat” (vö. 4,17.23k; 8,17). Arról hogy az apostolok Jézus
idejében valóban tettek volna ilyet, csak visszafogottan
tudósít.206 Az evangélista nyilván úgy fogalmazza meg
a tanítványok küldetését, hogy Jézus művének folytatá
sát már előrevetíti az apostoli időben. (ApCsel 3,1-10;
5,12-16; 9,31-43). A korai egyház missziójának problé
máit az evangélium félreérthető érvelési eljárása szerint
Jézus idejének tükrében ábrázolja. A föltámadt Úr külde
tésről szóló beszédében a döntő teológiai háttér a követ
kező: „Menjetek tehát minden néphez, és tegyétek tanítvá
nyommá mind az embereket!” (28,19). A misszió különös,
és első pillanatra nem helyénvaló, Izraelre való korlá
tozása (10,5) valószínűleg a húsvét előtti Jézusról szóló
elbeszélések történelmi hagyatéka. Ámde Máté az emlé
kezet eme darabját saját üdvtörténeti értelmezésében dol
gozta fel. A zsidók továbbra is előnyben részesülnek, ter
mészetesen nem feltétlenül kizárólagosan, hanem példa
értékűen a pogány misszió számára, amiért Máté egyháza
felelősnek érezte magát. „Izrael és a pogányok missziója
nem úgy állnak egymás mellett, mint két egymástól elzárt
tömb, hanem az egyik a másikból következik. A misszió
egyetemes parancsa nem szünteti meg az izraeli missziót,
hanem annak csak kizárólagosságát oldja fel.”207
158
A Mátéra jellemző kétszintű (húsvét előtti és utáni)
érvelés meghatározza a misszió körülményeinek, konk
rét feltételeinek kivitelezését: mivel a tanítványok ingyen
kapták, ingyen is adják. Konkrétan ez azt jelenti, hogy ne
legyenek kapzsiak, amire szükségük van, azt meg is kap
ják a hívőktől, egyébként pedig hagyatkozzanak Istenre.
A misszionáriusok felszerelését szintén az igénytelenség
határozza meg: „Ne vigyetek magatokkal az útra tarisz
nyát, se két ruhát, se sarut, se botot” (10. v.). A Máté előtti
hagyomány, mely realistább, így az abszolút szükségeset
(saru, bot) megengedi, itt azonban Máté szigorúan felül
múlja. Hogy miért? Találgathatunk: vajon az evangé
lista a teljes védtelenség elvére gondol, amely a Hegyi
Beszédben lett feljegyezve? Gondolkodás nélkül sora
koztatott fel példákat, amelyek teljes kiszolgáltatottságot
eredményeznek anélkül, hogy átgondolta volna a reális
szükségleteket? Nem tudjuk. Érdekesek a szállásra vonat
kozó utasítások is a városokban, falvakban és házakban:
az egy helyen maradást hangsúlyozza, azaz a misszioná
riusok ne házaljanak. Valószínűleg itt az a rossz tapasz
talat is közrejátszott, hogy bizonyos emberek túlzottan
társaságkedvelők voltak, így elhanyagolták küldetésü
ket. Azoknak, kik a misszionáriusokat békével íidvözlik,
üdvösség és áldás a jutalmuk. Még városuk porát is leráz
zák lábukról azoknak, akik megtagadják és visszautasít
ják őket, és átok és ítélet lesz a részük. A misszió döntés
elé állítja az embereket: üdvösség vagy kárhozat a részük.
A farkasok közé küldött bárányok hasonlata (16. v.)
a mondások sorozatát indítja el, melyekben a misszioná
riusok üldözéséről van szó. Az aktuális hátterét csupán
csak sejthetjük: a bíróságok és a zsinagógák, melye
ket Máté - a zsidóságtól való alapvető elfordulása elle
159
nére - még mindig szeme előtt tartott, valószínűleg
hagyományos izraeli misszióra utalnak. A helytartók és
a királyok ellenben a pogány hatóságokat képviselik.
Az alapgondolat a keresztény tanúságtétel a világ népei
előtt (18b v.). Az Atya Lelke mint segítség és támogatás
az üldözött tanítványokkal lesz abban az órában; nem
kell aggódniuk tehát a helyes beszéden, mivel maga
Isten jön segítségükre. A halál, mint figyelmen kívül nem
hagyható eshetőség, a családban fellépő viszályok emlí
tésekor kerül szóba (21. v.). A misszionáriusok elutasí
tása biztos: „Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek a
nevemért” (22a v.), viszont a megígért menekülés meg
világítja a sötét felhőket. Rejtélyes, hogy megemlíti az
Emberfia eljövetelét és a még véget nem ért izraeli misz-
sziót (23. v.). Valószínűleg a misszió emlékeit a nagyon
közeli eljövetelt szem előtt tartva őrizték meg, és ültették
át az egyházi misszió (zsidó misszió?, pogány misszió?)
körülményei közé. Az Emberfia egészen biztosan eljön,
és megmenti övéit. A mondásgyűjtemény lényege fel
csendül a záró mondatokban, miszerint a tanítvány és a
mester, a (rab)szolga és az úr közös sorssal rendelkezik
(24k v.). Az egyház évezredes tapasztalatai demonstrálják
maradandó aktualitását: „A második évezred végén élő
egyházban is jelen van a szenvedésekkel terhes Krisztus
követés, ki vagyunk szolgáltatva a bírósági hatóságoknak,
a mártíromság pedig realitás. Akkor is, ha a népbíróság
ideje már a múlté, emlékeznünk kell a szenvedéssel tör
ténő tanúságtételre.”208 A téma továbbcseng az egymás
hoz lazán kapcsolódó figyelmeztetésekben a nyílt, min
denki számára hallható, vallomásig menő, különböző
160
mondásokban, melyeket e főtéma uralja: „Ne féljetek!”
(26.28.31. v.). A mennyei Atya gondoskodása a vezér
fonal: „Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok
tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál
hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet
értek a verebeknél” (10,29-31). A vigasztaló motívum
azonban nem fedi el a fenyegető büntetést, amennyiben
Jézust megtagadják (33. v.). Visszatér a már alapvető for
májában elhangzott témájához, a családi béke szétrom-
bolásához, majd a keresztúton történő követés témájára
(37k v.) élezi ki. Az emberi keresztek jelzik a Jézus sor
sában való részesedést. „Az emberi keresztek értelmetlen
sége Istent vádolja. Isten Jézusban válaszol, akinek végig
kell mennie a keresztúton.”209
Máté nem kíméli egyházának misszionáriusait. A köve
tés nem séta, hanem halálosan komoly dolog. A hosszú
beszéd epilógusa az evangélium hírnökeinek felvételét
tárgyalja. Itt is hangot ad a helyettesítő képviselet gondo
latának, amely már a kiküldés során is elhangzott: aki a
misszionáriust befogadja, Krisztust fogadja be (40. v.), s
biztos lehet a nagy jutalomban (41k v.). Máté nem csupán
az Úr szava iránti irodalmi érdeklődése miatt gyűjtötte
egybe a misszió hosszú katekizmusát, hanem szellemi
leg az ő idejébe és az ő egyházába mondta bele. A korai
egyház írástudója egyben tanító, igehirdető, lelkipásztor
s próféta is. A világ népei közötti misszió az ő szívügye.
161
6.2 A TANÍTVÁNYOK - AZ ORSZÁG FIAI
210 Gnilka, J., Matthaus, II. 126; vő. Schnackenburg R., Die sittliche
Botschaft, II. 127-130.
162
De mi a világban élő keresztények életkörülményeiről
beszéltünk. Nyilvánvaló, hogy Máté legalábbis a példa
beszéd értelmezésekor az „ország fiai”ról alkotott képet
etikai értelemben fogta fel. Mindenesetre nem hagyható
figyelmen kívül, hogy nála a gonosz ellenség, az ördög is
belejátszik az eseményekbe (13,39). Természetesen a jóra
és a rosszra történő predestinációról fatális s helytelen
dolog lenne beszélni. Az evangélista ugyan korának nyel
vét beszéli, amikor megkísérli elmagyarázni az üdvösség
visszautasításának, a megátalkodottságnak és bűnnek
a misztériumát, de ezzel mégsem menti fel az egyént a
személyes felelősség alól. Említésre méltó a többször is
használt ’te’ megszólítás, ami világosan kiemeli a tanítás
egyéni, etikai szempontját. Azonban minden egyes figyel
meztetés egyértelműen vonatkoztatható a tanítványok
közösségére is, amelyet Máté is megtapasztal a maga egy
házában. A tanítványságra jellemző Krisztus-szolgálat a
döntően uralkodó. Mint az ország fiai, azaz Jézus tanít
ványai, illetve a keresztények a követés törvénye alatt áll
nak, sorsuk tehát a hontalanság, vagyis hogy feltétel nél
kül, azonnal képesek elválni az eddigi tulajdoni és családi
kötelékeiktől (8,18-22). Máté és forrása, Márk is átha
gyományozta a kereszthordozásról s az élet elvesztéséről,
illetve megnyeréséről szóló mondást. Megtalálhatjuk ezt
a Mk 8,34k-ban; és Máténál a szenvedés első megjöven
döléséhez kapcsolva Mt 16,24k-ban - a 16,21-23 után.
De találkozunk vele, ha a logion-forrást követjük, a tanít
ványok kiküldésekor mondott beszédben a Mt 10,38k-ban
is. Ebben az időben - ha kellett - Jézus szigorú követel
ményeknek vetette alá tanítványait, melyek kemények és
elevenbe vágóak voltak. Jézus követésének egészen köz
ponti magja az, hogy mondjanak le családi kötelékeikről
163
(10,37)- Ide kapcsolható a gyakran félreértett és rosszul
értelmezett szó az „eunuchnak, kasztráltnak lenni a meny-
nyek uralmáért” (19,12). Máté e drasztikus mondást pár
huzamba helyezi az antik világban gyakorolt erőszakos
kasztrálással, illetve a veleszületett nemzőképtelenség
gel. De ők önként teszik mindezt a mennyek országáért
(19,12). A tanítványok már korábban említett kétkedé
sével: „...akkor nem érdemes megházasodni” (19,10)
szembeállítja az önkéntes lemondást egy nagy jónak a
kedvéért. Ez a mondat nem csak a nyelv keménysége és
metaforája miatt ad melegágyat a gúnynak és félreértel
mezésnek. Ugyanis Máté környezetében sem lehetett ez
másképpen, ahogy az ilyenfajta életforma láttán a zsidók
értetlenségéből könnyen ki is következtethetjük. Máté
a házasságról való lemondást nem tette meg a Krisztus-
követés s a mennyországba való bejutás előfeltételévé, de
látta és elismerte annak pozitív oldalát is. Jézus tanítvá
nyai számára Jézus követése - a megígért mennyország
vezércsillaga mellett - a nagy téma, amelyből kiindulva
minden etikai útmutatás megkapja végső értelmét az
„ország fiai” számára. S éppen ezért nyer azután értelmet
minden etikus utasítás is az „ország fiai” számára. Máté
egyértelműen hangsúlyozza a szeretet követelményét,
amely helyettesítően mutatja is az egész etikai értelmezés
számára az eszkatológiai horizontot. Az ítélet napján lesz
látható, hogy kik az „ország fiai”, s hol vannak.
164
6.3 MÁTÉ A KRISZTUS-KÖVETÉS HIRDETŐJE
165
meglepő, hogy a zsidó-keresztény evangéliumban hiá
nyoznak az ilyenfajta vonások. Az evangélista a különb
séget a Jézus-követés és a rabbinikus iskola között talán
éppen azzal akarta világossá tenni, hogy lemondott a tör
vény számára továbbra is fontos intézményéről (5,17). Az
evangéliumokban a követés megértésének döntő pontja a
kereszt, mégpedig úgy, hogy benne találkozik a követés
s a kiküldés, a misszió: „Aki nem veszi vállára a kereszt
jét, s nem követ, nem méltó hozzám” (10,38). A szenve
désben való követés csak ott lehetséges, ahol a tanítvá
nyok megtagadják önmagukat, s feltétel nélkül átadják
magukat Istennek (16,24).211 A vámos Máté meghívásá
ról szóló elbeszélés (9,9), főként az önéletrajzi tudósí
tás segítségével kiemeli az evangélista számára eme oly
fontos formai és stilisztikai gondolatot. Az evangélista
megértése szempontjából mindenesetre fontos teológiai
gondolat az, ami visszatükröződik ebben az elbeszélésben
- teljesen mindegy, hogy önéletrajzi beszámoló-e vagy
pszeudoepigrafikus, azaz álnéven írott-e.
166
7o MÁTÉ
AZ ELJÖVENDŐ ÍTÉLET
HIRDETŐJE
167
Ezt a témát az Emberfia eljövetelének és a világvége
megpróbáltatásainak hagyományos prédikációja (24,1-
42), a példabeszédek sora (24,43-44.45-51; 25,1—13.14-
30) s a világítéletről szóló beszéd (25,31-46) tárgyalja.
Máté evangélista irodalmi és teológiai megformálása
miatt különösen is fontos számunkra a balga és az okos
szüzekről (25,1 13), illetve a világítéletről szóló példabe
széd (25,31-46).
214 Knoch, ()., Wer Ohren hat, 196.: „A legegyszerűbben úgy érthet
jük meg e példabeszédet, ha Jézustól eredő példázatnak fogjuk fel,
amely Isten országáról szól.” Gnilká ./., Matthaus, II. 349., felismer
egy Jézusra visszamenő alapvető szakaszt, mely a vőlegény megérke
zésével zárult. A példabeszéd értelme abban a figyelmeztetésben rejlik,
amely óv attól, hogy Isten országának várását egyfajta lelkes közeli
végvárással eltorzítsuk. Az ítélet gondolatát Gnilka szerint már maga
Máté fűzte hozzá, majd várakozás motívumára hegyezte ki.
168
jellemzésében (2. v.), s abban, hogy a vőlegényt azonosí
tották az ítélet napján eljövendő Úrral, továbbá az elalvás,
illetve az éberség motívumában is megjelenik. Mindenki
elfáradt, mindenki elaludt. Mindenesetre itt nem magát
az alvást, inkább a balga szüzek bizalmatlanságát illeti
kritikával, mivel azt hitték, hogy az Úr hamarosan eljön.
Ezzel szemben az okos szüzek reálisan számítottak arra,
hogy az Úr késlekedik, és ennek megfelelően készültek
fel. A döntő pillanatban ők készen állnak. A példabeszéd
„azon keresztényeknek szól, akiket az a veszély fenyeget,
hogy elalszanak, mert az Úr késlekedik.”215 Kívánatos az
okosság és az éberség. A közeli vég várását pedig felváltja
az állandó készültség. A befejező mondat alátámasztja e
gondolatot: „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem
a napot, sem az órát” (13. v.). A balgaság és okosság motí
vumai emlékeztetnek a Hegyi Beszéd végén elhangzó
házépítésről szóló példabeszédre (7,24-27). Amennyiben
odafigyelünk az evangéliumra, s ha az arra épülő jócsele
kedeteket a szüzekről szóló példabeszéd döntő teológiai
motívumaként értelmezzük, akkor az olaj, illetve az üres
korsók metaforikus képe aktuális jelentést kap: „Az olaj
az életre váltott evangélium lesz. Akinek nincs olaja, az
nem hoz magával jócselekedetet, hanem csak a hitvallás
szavait ’Uram, Uram’ (Kyrie, Kyrie), de nem a hitvallás
szerinti életet.”216 A cselekvésnek vagy éppen a nem-cse
lekvésnek következményei vannak: egyesek bejutnak
a lakodalmas terembe, míg mások a következő választ
kapják, amikor azért könyörögnek, hogy késői érkezésük
ellenére engedjék be őket: „Bizony mondom nektek, nem
169
ismerlek benneteket” (12. v.). A vőlegényből bíró lesz, az
eszkatológiai óra pedig egyaránt jelent jutalmat s bünte
tést. Néhány magyarázó „tragikus hasonlat”-ról beszél,
hiszen „a tragédia már az elején elkezdődik, a balga és
okos szüzek konfrontációjával, majd a végén a kirekesz
téssel éri el csúcspontját.”217 Az esemény pszichológiája
mindenesetre nem lényeges. Központi gondolata viszont
a figyelmeztetés, mivel az Úr eljövetelének időpontja
bizonytalan. A hasonlat vezérgondolata a várakozás a
késlekedés s az érthető csalódottság ellenére is.
Olyan emberi élettapasztalattal találkozunk itt, melyet
az evangélista végső egzisztenciális és vallásteológiai
szintre emelt. Ilyen például a leendő anya várakozása,
vagy a gyermeke jólétéért aggódó anya, a fiatal embe
rek várakozása, hogy beteljesedjen életük, várakozás az
emberre (a Megváltóra), vagy várakozás a mindent lezáró
halálra. Máté nem riadt vissza attól, hogy a mindennapok
testközeli problémáit megjelenítse evangéliumában. Az
ekkléziológiai keretfeltételek218 mederben tartják az eset
leges magáncélú törekvéseket.
217 Gnilka, J., Matthaus, II. 347., utal Via, D. O, Die Gleichnisse Jesu,
München, 1970. 120.
218 Bornkamm, G., Enderwartung, 20.
170
7.2 „AMIT EGYNEK A LEGKISEBB
TESTVÉREIM KÖZÜL TETTETEK.”
BESZÉD A VILÁGÍTÉLETRŐL: 25,31-46
171
a világ népeit trónja elé gyűjti, hogy szétválassza egy
mástól a jókat és a gonoszokat. A döntő kritérium nem az:
ki melyik ember(nép-) csoporthoz tartozik, a zsidókhoz
vagy a pogányokhoz,220 hanem hogy hogyan viselkedtek
embertársaikkal. Aki az éhezőt, a szomjazót, az idegent
és hajléktalant, a ruhátlant, a beteget és a foglyot felka
rolta, mennyei jutalmat kap. Aki nem törődött azokkal,
akik segítségre szorultak, örök büntetésben részesül. Az
Emberfia, a bíró azokkal az emberekkel azonosul, akik az
élet árnyoldalán élnek. A felsorolt szükséghelyzetek olyan
példaként értendőek, amelyek az életfeltételtől és életkö
rülményektől függően egyre inkább bővíthetők.
Az elítéltek kérdésében felismerhető a meglepettség:
„Uram, mikor láttunk éhesnek vagy szomjasnak, idegen
ként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem vol
tunk szolgálatodra?” (44. v.). Az Isten Fiának magának
természetesen segítettek volna, ha megjelent volna nekik
láthatóan. Hiszen ők mindannyian szentéletű emberek,
akik komolyan veszik vallási kötelezettségüket. De egye
dül ez mégsem elég. Máté felfogása szerint Jézus vallása
az emberség vallása. A gyakorlati életben a testvérekkel
szembeni konkrét viselkedésből derül ki, hogyan viszo
nyul valaki Istenhez, illetve Jézus Krisztushoz, az Isten
Fiához. A nagyobb igazságosságot, amelyről a Hegyi
Beszédben volt szó (5,20), számon kéri az Emberfia az
utolsó ítéletkor.
A világítélet jelenete az átfogó, azaz minden embert
magában foglaló keret ellenére sajátos ekldéziológiai
172
vonást is hordoz.221 Ami a konkolyról szóló példabeszéd
ben (13,24-30) meg lett tiltva a tanítványoknak, azt most
a mennyei bíró véghezviszi: örökre szétválasztja a jókat a
gonoszoktól. Jutalom és büntetés határozza meg a világ
végi elvárásokat. A keresztény embernek tisztában kell
lennie tettei következményével is. Az evangélium meg
kapja e nagyszerű vízióban a vallás szívét, a szeretetet
sűrített összefoglalásában.
221 Gnilka, J., Mattháus, II. 372: „Az egyház uralmának e területéről
természetesen nincs kizárva.”
173
különös hangsúlyt fektet a könyörületesség és szeretet
cselekedeteire. Aki az ítéletkor meg akar állni, annak a
döntő órában fel kell mutatnia valamit. A talentumokról
szóló példabeszéd (25,14-30) egyértelmű nyelvet beszél.
Az ítélet napjának jelenete is kiemeli, hogy egyedül a sze
retet cselekedetei és az irgalmasság földi tettei a fontosak.
Az ítélet megjövendölése s az etika felettébb nagy jelen
tőséget kap az átalakuló eszkatológia izgatott állapotában.
Ebben a feszült témakörben is okos teológusnak bizonyul
Máté: pontosan ismeri az idők jeleit, és annak megfele
lően válaszol.
174
8, JÉZUS SZAVAI
ÉS TETTEI A TANÍTÓ MÁTÉ
TANÚSÁGA SZERINT
175
kötés felhatalmazott sáfárát. Kiindulhatunk-e abból,
hogy Máté saját magát is az egyházhagyomány össze
kötő tagjának tekinti?223 A következő jellemző sajátos
sága a prédikáció és a katekizmus sok feszültséggel járó
területe: Máté, a tanító tudja - miként elődei is hogy
kötelessége az Ige hirdetése, de nála elsőbbséget élvez a
tanítás. A kérügma (az igehirdetés) úton van a didaché
(a tanítás) felé, az evangélium tankönyvvé, illetve kate
kizmussá válik.224 Lehetséges, hogy két konkrét történeti
tapasztalat befolyásolta a tankönyv különös vázlatát: a
zsidó közösség összeomlása Jeruzsálem templomának
lerombolásakor mélyen megrázta a zsidó társadalmat.
A zsinagóga, az iskola a törvényre és a tanításra össz
pontosít. A zsidó-keresztény közösséget is megrendí
tették az effajta megrázkódtatások. Ebben a helyzetben
Máté, a tanító, nyomatékosítja a múlt maradandó érté
keit. A törvény s a próféták nem estek áldozatul a nagy
katasztrófának. A második probléma, ami a hagyomá
nyos javak és Isten rendjének elvesztésével függ össze,
hogy a pogány világból hamarosan sokan fordultak a
kereszténység felé.
Az egymással versengő gondolkodás elkerülhetetlen
volt: vajon kié a jövő? Azoké, akik Isten korábbi népéből
176
származnak, vagy azon népeké, akik megnyíltak az új üze
netre? Az evangélium meggyőző válaszokon fáradozott
azokra a kérdésekre, amelyek „ott lógtak a levegőben”.
177
az nem bízik a történelmet irányító Istenben. Máté más
képp gondolta. A múlt megőrzése nem azt jelenti, hogy
muzeálisán konzerváljuk, hanem hogy fejlesztjük, kibon
takoztatjuk a jövő számára, az elrejtettet felfedjük, a régit
megújítjuk és termékennyé tesszük a jelen számára. Máté
számára a törvény s a próféták ugyanazok maradnak, de
Jézus teljesíti be őket (5,17).
178
megpróbáltatásnak tűnik, az része Isten üdvözítő tervé
nek. Mindezek ellenére Isten minden egyes emberről és
mindenki sorsáról is gondoskodik, ezért nincs ok a féle
lemre (10,26.28.31). A nagy szorongattatás és ínség tűz-
jelek, melyek a világ végét s beteljesedését hirdetik. Az
evangélista az ismert népi bölcsességgel vigasztal: „Ahol
legnagyobb a szükség, ott van legközelebb az isteni segít
ség.” Isten most is a történelem és az emberi sorsok Ura.
Éppen ezért a bizalom követelmény, mint ahogy az ének
ben is felcsendül: „Amit Isten tesz, azt jól teszi...”. Máté,
a tanító, Isten tervére utal vigasztalásában, ami üdvtörté-
netileg kiemelt módon az egyház, az igazi Izrael alapítá
sában mutatkozik meg. A zsidóságból származó kereszté
nyek nem elpártoltak, mint ahogy azt a szemükre vetik, és
ahogyan talán ők maguk is elbizonytalanodva kérdezhe
tik. Ellenkezőleg, egyedül ők ismerték fel, hogy Jézusban
a Messiás jött el, hogy Isten újszövetségi népében az
atyák minden reménye s várakozása beteljesült. A követ
kező kritika „a hitetlen zsidókat” keményen, és szerintünk
igazságtalanul érinti: „Megkérgesedett e népnek a szíve.
Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták”
(13,15). Megrémiszt minket a prófétai idézet: „és ne ért
sen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyítsam meg”
(íz 6,10). A hevesen vitázó s éles fogalmazás ellenére
sincs szó elutasításról. Az evangélistának ezzel más cél
jai vannak: közösségének zaklatott és elbizonytalanodott
keresztényeibe szeretne bátorságot önteni. Helyes az az
út, amelyre ráléptek.
A másik, egyházon belüli probléma inkább belső ter
mészetű válaszokat kívánt meg. Máté egyháza kifelé a
mennyek országa fiainak és lányainak harmonikus közös
ségeként mutatkozik meg. Az emberek törekszenek a
179
nagyobb igazságosságra (5,47), keresik az üdvösségre
vezető tökéletes utat, s készek felismerni és beteljesí
teni Isten akaratát. Megadatott nekik, hogy megértsék a
mennyek országának titkait (13,11), igen, gondolhatják,
hogy ők azok a kicsinyek, akiknek Isten kinyilatkoztatja
azt, amit a bölcsek és okosak elől elrejtett (11,25). Mivel
ők ilyenek, ezért reménykedhetnek abban, hogy végül
birtokba vehetik az országot (25,34). Másrészt azonban
feszültséghez is vezetett, amikor az egyház kitárta kapuit
a pogány világ előtt. A hit és a gyakorlati élet fontos kér
déseire származás szerint zsidók, pogányok különböző
s néha ellentétes válaszokat adtak. Máté ebben a helyzet
ben praktikus és hasznos útmutatást ad azzal az általános
célkitűzéssel: legyetek türelmesek, bízzatok s idő előtt ne
ítélkezzetek. A hálóról (13,47-50), a búza közti konkoly
ról (13,24-30) és a királyi menyegzőről (22,1 14) szóló
példabeszédek ebbe az irányba mutatnak, A közösségben
különféle csoportok, irányzatok és felfogások léteznek.
Talán némelyik még álnolc, gonosz és kártékony is lehet
- egyesek, sőt még Isten megítélése szerint is. Ennek
ellenére egyelőre nincs ok a tisztogatásra. A helytelenül
eltúlzott „tiszta” törekvésében az egyház nem elővételez
heti azt a végső ítéletet, amely szétválasztja a j uhokat és a
kosokat. Pozitív oldalát nézve: türelmesnek kell lennünk
nemcsak „a szeretett béke kedvéért”, hanem „Isten kedvé
ért” is. A vitatkozóknak azt mondják, ami egyedül döntő,
hogy az tud majd megállni Isten színe előtt, aki jámbor
mondások helyett teljesíti Jézus Atyjának akaratát (7,21).
Máté ezen kívül még a mindennapok perpatvarához
is adott praktikus, a kereszténység közepéből levezetett
utasításokat, hiszen Isten házirendje nem pusztán elmé
let vagy élethelyzettől független figyelmeztetés. Amikor
180
a testvériességről beszél, vagy amikor a megbocsátást
követeli meg (18. fej.), abból indulhatunk ki, hogy ezek
nek nagyonis konkrét okai voltak. A kép precíz körvona
lakat kap: a tanításnak ugyanis köze van a figyelmeztetés
hez, a tanító gyakorlott lelkészként jelenik meg, aki tudja,
„hol szorít a cipő”. Olyan utasításokat ad, amelyek elárul
ják, hogy jó szemmértékkel észreveszi a lehetségest és az
elvárhatót. Az ember először is csodálkozik a törvények
nagyvonalú, szabad és tág értelmezésén (vö. 5,32), s haj
lik arra is, hogy megkérdőjelezze ennek az embernek az
elvhűségét. A valóságban azonban nagyon is egyszerűek
ezek a dolgok: Máté belső értékrendjéhez tartja magát,
meg tudja különböztetni a fontosat a kevésbé fontostól.
Ahol kívánatos és szükséges, ott engedményeket is tesz
a keresztény hit és élet rendjének fontos pontjaiban, de
az Isten s az embertársak szeretetének parancsában nem
ismer pardont.
A közösség megértő pásztora bátorságot ad az elnyo
mottaknak, kitaszítottaknak és veszélyeztetetteknek: a
boldogságmondások megnyitják a szemet a jobb körül
ményekre (5,3-12), de addig feltétlenül bízzanak az isteni
gondviselésben (6,25-34), s legyenek hűek a kevésben
(25,21). De természetesen nem garantálhatja a teljes bol
dogságot. Épp ellenkezőleg, amikor eljön az óra, Jézus
tanítványainak készen kell állniuk, hogy Uruk kereszt
jét vállukra vegyék. A földi élet elvesztése olyan lehe
tőség, amellyel mindig számolni kell (16,24k). A Jézus
Krisztusba és ígéreteibe vetett hit segít a szenvedő közös
ségnek az idő megpróbáltatásaiban. Máté figyelmeztető,
segítő s vigasztaló tanítónak bizonyul.
181
8.3 MÁTÉ ÉS AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK JÖVŐJE
182
sara (12,38^10). A tanítványok is szeretnék látni a jelet,
mégpedig Jézus visszatérésének és a világ végének jelét
(24,3). Jézus felhívja a figyelmet az Emberfia egyetlen
fontos jelére (24,30) s minden prognózis kudarcára: „Ha
tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában,
ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek
el. Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig lát
szik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is” (24,26k).
A jelmagyarázók és jövendőmondók nem helyettesíthe
tik az abba vetett hitet, reményt és bizalmat, hogy Isten
irányítja a történelmet. A „Legyetek hát éberek” (24,42)
figyelmeztetés nagy kihívás. Máté a témát az idők végé
ről szóló beszéde további fejtegetéseibe fölvette s kifej
tette. A mikor és a hol kutatása helyett fontosabb, hogy
„Mindig gondoljatok rá! Ne aludjatok el!” A várakozási
időt nem szabad helytelenül tölteni, ki kell használni. Aki
meghallotta Isten jó hírét, s hívő szeretettel válaszolt rá,
az bejut a mennyek országába. A búcsúzás alkalmával az
Úr megadta tanítványainak a bizalom döntő biztosítékát:
„S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (28,20).
Aki éber, s kihasználja az időt, annak nem kell aggódnia.
A jövő el van rejtve Isten atyai szeretetében. Nem szüksé
ges, hogy tépelődve aggódjunk, és igényt tartsunk a jelek
zavaros értelmezésére.
183
és utasítást. Máté felszólítja közösségének keresztényeit,
hogy gondolják át a múltjukat, hogy képesek legye
nek megérteni a jelent, s kézbe venni a jövőt. A tanító,
aki a „Máté-féle közösségben él”, úgy fogalmazza meg
katekézisét „mint Jézus örömhírének eleven utasítását
és aktualizálását”.225 A tanítás helye az egyház, tárgya a
mennyek/Isten országa s igazsága, a tanító és példakép
pedig Jézus, akihez a Jelenések Könyvében a négy élő
lény és a huszonnégy vén így énekel: „Méltó vagy, hogy
átvedd a könyvet, s feltörd pecsétjeit” (Jel 5,9). Máté, a
tanító kinyitotta a könyvet, és tanította azt, ami abban írva
van.226 A mai egyház tanítóinak itt kétségtelenül hiteles
modellt kínálnak.
184
9. FÜGGELÉK
185
evangéliumának öt részre történő osztása is összefügg a
zsidó év ünnepeinek és főünnepeinek megfelelő témáival,
s így váltak a zsidó-keresztény evangélium (Máté evan
géliuma) mintájává. Máté hozzárendelte volna a hagyo
mány jellemző perikópáit a zsidók főünnepeihez, és ily
módon lekcionáriumos könyvvé dolgozta volna át. Most
lássuk egyesével is az összefüggéseket, a zsidó pünkösd
és a Hegyi Beszéd (5-7. fej.) között; az újév ünnepe és a
kiküldési beszéd megtérésre felhívó prédikációja (10-11.
fej.) között; az engesztelő ünnep s azon perikópa között,
amely a megbocsátásról és Jónás jeléről szól (12 .fej.); a
zsidó sátoros ünnep és az aratásról szóló példabeszédek
(13. fej.) között; a templomszentelésről s a színeváltozás
ról, illetve Isten házirendjéről szóló elbeszélések (17 19.
fej.) között; a zsidó húsvét és a farizeusok ellen mondott
beszédek (23. fej.)s az utolsó ítéletről mondott prédiká
ció (25. fej.) között. E tézist még támogatják is a Máté-
evangélium szövegének beosztásai és a Máté-evangélium
bizonyos kéziratai, melyek 69 paragrafusú beosztás
ban hozzák a megfelelő beszéd- és elbeszélésegysége
ket, melyek a nevezett ünnepnapok közötti szombatokra
vonatkoznának. Ha ez az elmélet helyes lenne, ésszerűen
töltené ki a zsidó naptár hézagait.229
Az említett lekcionárium-hipotézis a maga liturgiái
alrendszerével együtt valószínűleg részleteiben is bizony
talan. Mégis megfontolandó az a feltételezés, hogy Máté
evangéliuma kapcsolatban van a liturgia felolvasási rend
jével. Ebben az esetben a viszonylag biztos katekétikai
186
hátteret a további istentiszteleti keretbe kell helyezni. „Az
evangéliumot minden olyan helyen használhatták, ahol
az 'istentisztelet’ a legtágabb értelemben megkövetelte,
akár a kultikus összejövetelen, akár az oktatásban is, a
tanítók (5,19; 23,8-12) és a katekumenek - hitjelöltek -
(pl. 8,18kk) számára. Célja nem más, mint a keresztény
tanító igehirdetési feladatának a teljesítése.”230 Talán nem
egészen helytelen a zsidó-keresztény istentisztelet veze
tőjéről beszélnünk, akinek kifejezetten jó érzéke van az
üdvtörténet nagy összefüggései iránt?
187
Az éves ciklusban a Hegyi Beszéd (5-7. fej.) az Évközi
4-9. vasárnapokra, a missziós vagy kiküldési beszéd (10.
fej.) az Évközi 11-13. vasárnapokra, a példabeszédek (13.
fej.) az Évközi 15-17. vasárnapokra, a közösségnek szóló
beszéd, illetve Isten házirendje (18. fej.) az Évközi 23. és
a 24. vasárnapra, a farizeusok és az írástudók ellen mon
dott beszéd (23. fej.) az Évközi 31. vasárnapra, a világ
végéről szóló beszéd (24. és 25. fej.) Advent első és az
Évközi idő utolsó három vasárnapjára (32., 33. és 34.
vasárnapokra [Krisztus király ünnepére]) lett kijelölve.
Természetesen mindez itt is válogatással és rövidítések
kel történt. De ennek ellenére mégis jól kifejeződnek az
evangélista vezérgondolatai: Jézus az igazságosság és az
életre váltott szeretet tanítója (5-7. fej.); Jézus az Úr, aki
tanítványait meghívja s küldi (10. fej.); Jézus a mennyek
országának tanítója (13. tej.); Jézus egyháza a testvé
rek és nővérek közössége (18. fej.), ahol nincs helye az
álnokságnak s a hamisságnak. (23. fej.). Máté számára
Jézus az Emberfia és a bíró, aki a világ végén az ég fel
hőin tér majd vissza (24. és 25. fej.). A liturgia felolvasási
rendje az evangélium jelentős beszédgyüjteményeinek e
témáit vette fel súlypontozva, s osztotta el az egyházi év
időszakának megfelelően.
A fennmaradó vasárnapok evangéliumaiban azon
szavak és elbeszélések hangzanak el, amelyek a külön-
anyagból származnak, így a Mátéra jellemző szövegeket,
gondolatokat és témákat tartalmazzák: Jézus első fellé
pése Galileában, a pillanat jelentőségére vonatkozó prófé
tai idézettel 4,12-17 (Évközi 3. vasárnap); a vámos Máté
meghívása, aki megvendégeli Jézust 9,9-13 (Évközi 10.
vasárnap); az okosak és bölcsek elől elrejtett, de a kicsi
nyeknek kinyilatkoztatott isteni titok 11,25-30 (Évközi
188
14. vasárnap); A csodálatos kenyérszaporítás 14,13-21
(Évközi 18. vasárnap); Jézus vízen járása 14,22-33
(Évközi 19. vasárnap); a kánaáni asszony, és a nem zsidó
nép missziójának kérdése 15,21-28 (Évközi 20.vasárnap);
Péter vallomása és a kulcsok hatalmáról szóló ige 16,13—
20 (Évközi 21. vasárnap); felhívás a keresztúton történő
követésre 16,21-27 (Évközi 22. vasárnap); a szőlőmunká
sokról szóló példabeszéd 20,l-16a (Évközi 25. vasárnap);
példabeszéd a két fiúról 21,28-32 (Évközi 26. vasárnap);
példabeszéd a gyilkos szőlőművesekről 21,33-43 (Évközi
27. vasárnap); a királyi menyegzőről szóló példabeszéd
22,1-14 (Évközi 28. vasárnap); Az adófizetés kérdése
22,15-21 (Évközi 29. vasárnap); a főparancs 22,34—40
(Évközi 30. vasárnap). A perikópák beosztása a célszerű
naptári és liturgiái szempontokat követette.
Azok a perikópák maradtak ki, amelyeket Márk és
Lukács évében, mint megegyező, párhuzamos szövege
ket amúgy is olvassuk. Azon kevés esetben, amikor az
alapelv nem érvényesült, akkor az egyházi év időszaká
nak különleges üzenetei231 vagy szempontjai voltak mérv
adóak. Máté igehirdetésének nagy gondolatát: Jézus a
szavak és a tettek Messiása, a perikópák sorrendjében és
189
kiválasztásánál egyébként jól figyelembe vették. Az egy
ház témája az ekklészia címszó alatt az Évközi 21. és 23.
vasárnapon csendül fel. Isten ősi és új népének üdvtörté
neti elképzelését az Évközi 27. és a 28. vasárnap példabe
szédei tárgyalják.
Mivel a húsvét és karácsony ünnepe a megfelelő elő
készítő ünnepekkel együtt már eleve meghatározza az
igehirdetés témáját, ezért Máté evangéliumának követ
kezetes hozzáigazítása nem volt minden esetben lehetsé
ges. A karácsonyi evangéliumok és az előeste szövegei
- Jézus családfájának és születése elbeszélésének kivéte
lével (1,1-25) - Lukácstól származnak. Az adventi vasár
napokon állandó jelleggel Máté evangéliumát olvassák
fel: advent első vasárnapján Jézus második eljöveteléről
szóló beszédét (24,37-44); advent második és harma
dik vasárnapján a Keresztelő Jánosról szóló perikópák
kerülnek sorra: 3,112; 11,2-11. Advent negyedik vasár
napján pedig Jézus születésének előzményeit hallhatjuk
József szemszögéből (1,18-24). Máté fennmaradó, Jézus
gyerekkoráról szóló elbeszéléseit a megfelelő ünnep- és
emléknapokhoz rendelik hozzá. A Szent Család ünnepét
az egyiptomi menekülésről szóló elbeszéléshez (2,13-
15.19—23); a megjelenés (epifánia) ünnepét a napkeleti
bölcsekről szóló elbeszéléshez (2,1-12); Urunk megke-
resztelkedésének ünnepén pedig a 3,13-17 hangzik el.
A húsvéti előkészület időszakában mindössze a Jézus
megkísérléséről szóló elbeszélést (4,1-11) olvassuk
Nagyböjt első vasárnapján, és a Jézus Jeruzsálembe vonu
lásáról szóló elbeszélés (21,1-11) Virágvasárnap témája.
Máté legterjedelmesebb összefüggő szövege, a passió
elbeszélése (26,14-27,66) is Virágvasárnapjának az evan
géliuma. A legfontosabb húsvéti elbeszéléseket - a Jézus
190
feltámadásáról szóló elbeszélést (28,1-10), és a menny-
bemeneteléről és az apostolok küldetéséről szóló elbeszé
lést (28,16-20) - a megfelelő ünnepnapokra jelölték ki;232
Az őrség lefizetéséről, azaz a főpapok csalásáról szóló
perikópa (28,11-15) viszont hiányzik.
A könyv végén található mutatók felsorolják azokat a
perikópákat, amelyekkel „Máté - Egy teológus portréja”
című müvünkben foglalkoztunk.
191
FELHASZNÁLT IRODALOM
193
Burkitt, F. C., Early Sources fór the Life of Jesus, London,
1922.
Dirks, W., Die Humanitat Jesu im Spiegel dér Bergpredigt:
Math. 5,13-7,29 u. Lukas 6,27-49, (szerk.) Míissle,
M., München, 1971.
Ernst, J., Johannes dér Taufer - Dér Lehrer Jesu? Frei-
burg-Basel-Wien, 1994. Magyarul: Keresztelő János
- Jézus tanítója?, (KBT 6.), (szerk.) Kocsi, Gy., Buda
pest, előkészületben.
Ernst, J., Lukács - Egy teológus portréja, (KBT 2.),
(szerk.) Kocsi, Gy., Budapest, 2011.
Ernst, J., Márkus. Ein theologisches Portrait, Düsseldorf,
1987. Magyarul: Ernst .1., Márk - Egy teológus port
réja, (KBT 5.), (szerk.) Kocsi, Gy., Budapest, 2012.
Fitzmyer J., The Matthean Divorce Texts and Somé New
Palestinian Evidence, in: TS 37. 1976. 197 -226.
Frankemölle, H., Jahwebund und Kirche Christi,
(NTAN.F.10.), Münster, 1974.
Gnilka, J., Das Matthausevangelium, (HThK), Freiburg i.
Br., 1. 1986. II. 1988.
Goulder, M. D., The Evangelist’s Calendar. A Lectionary
Explication of the Development of Scripture, London,
1978.
Hahn, F., Christologische Hoheitstitel. Ihre Geschichte
im frühen Christentum, (FRLANT 83.), Göttingen,
21964.
Hengel, M., Die Evangelienüberschriften, (SHAW. PH),
Heidelberg, 1984.
Hengel, M.JMerkel, H., Die Magier aus dem Osten
und die Flucht nach Ágypten (Mt 2) im Rahmen
dér antikén Religionsgeschichte und dér Theologe
Matthaus, in: Orientierung an Jesus, Festschrift fúr
194
Schmid, J., (szerk.) Hoffmann, P., t.k., FreiburgBasel-
Wien, 1973. 139-169.
Hoffmann, P., Dér Petrus-Primat im Matthausevangelium,
in: Neues Testament und Kirche, (szerk.) Gnilka, J.,
Freiburg i. Br., 1974.
Hűmmel, R., Die Auseinandersetzung zwischen Kirche
und Judentum im Matthausevangelium, München,
1963.
Kásemann, E., Die Anfánge dér christlichen Theologie,
in: uő., Exegetische Versuche und Besinnungen, 2.
Bd., Göttingen, 1964. 82-104.
Kilpatrick, G. D., The Origins of the Gospel according to
St. Matthew, Oxford, 1948.
Klauck, H. J., Judas - ein Jtinger des Herrn, (QD 111.),
Freiburg i. Br., 1987.
Knoch, O., Wer Ohren hat, dér hőre. Die Botschaft dér
Gleichnisse Jesu, Stuttgart, 1983.
Kretzer, A., Christsein in dieser Welt. Das Matthaus-
evangelium - heute, in: BiKi 4. 1980. 130-138.
Kümmel, W. G., Einleitung in das Neue Testament,
Heidelberg, 211983.
Lapide, R, Die Bergpredigt. Utopie oder Programra?
Mainz, 1982.
Limbeck, M., Matthaus - ein Mann des Gesetzes? in:
Bibéi heute 41. 1975.4-6.
Limbeck, M., Worauf es ankommt, in: Bibéi heute 41.
1975. 10-11.
Lohmeyer, E., Das Evangélium des Matthaus, (szerk.)
Schmauch, W., (KEK), Göttingen, 31962.
Luz, U., Das Evangélium nach Matthaus (Mt 1-7), (EKK
1/1.), Zürich, Braunschweig, NeukirchenVluyn, 1985.
195
Luz, U., Das Evangélium nach Matthaus (Mt 8-17),
(EKK 1/2.), Zürich, Braunschweig, NeukirchenVluyn,
1990.
Michel, ()., Dér Abschlup des Matthaus-Evangeliums, in:
EvTh 10. 1950/51. 16-26.
Nigg, W, Botschafter des Glaubens. Dér Evangelisten
Leben und Wort, Olten-Freiburg i. Br., 51980.
Atűnőid, E., Entstehung und Bewertung dér neuen Peiiko-
penordnung des römischen Rítus für die Mepfeier an
Sonnund Festtagen, Paderborn, 1986.
Pesch, R., Levi-Mattháus (Mc 2,14 - Mt 9,9 10,3), in:
ZNW 59. 1968. 40-56.
Pesch, R., Matthaus dér Seelsorger/Das neue Verstandnis
dér Evangelien dargestellt am Beispiel von Matthaus,
18 (SBS 2.), Stuttgart, 1966.
Pilch, J. J., Teacher fór a troubled Church: Matthew’s
Jesus, in: BiTod 25/1. 1987. 23-28.
Riesner, R., Jesus als Lehrer, (WUNT 2., Reihe 7.),
Tübingen, 1981.
Sand, A., Das Evangélium nach Matthaus, (RNT),
Regensburg, 1986.
Sand, A., Das Gesetz und die Propheten. Untersuchungen
zűr Theologie des Evangeliums nach Matthaus, (BU
11.), Regensburg, 1968.
Schenk, IV, Das „Mattháusevangelium” als Petrusevan-
gelium, in: BZ 27. 1983. 58-80.
Schmid, J., Einleitung in das Neue Testament, Freiburg i.
Br., 61973.
Schmid, ./., Das Evangélium nach Matthaus, (RNT 1.),
Regensburg, 51965.
196
Schnackenburg, R., Die sittliche Rotschaft des Neuen
Testaments, Bd. 2: Die urchristlichen Verkündiger,
(HThK Suppl. Bd. II), Freiburg i. Br., 1988.
Schnackenburg, R., Christologie des Neuen Testaments,
in: Mysterium Salutis. Grundrip heilsgeschichtlicher
Dogmatik, III/1. (szerk.) Feiner, J., és Löhrer, M.,
Zürich-Einsiedeln-Köln, 1970. 227-388.
Schnackenburg, R., Gottes Herrschaft und Reich. Eine
biblisch-theologische Studie, Freiburg i. Br., 31963.
Schulz, A., Nachfolge und Nachahmen. Studien über das
Verhaltnis dér neutestamentlichen Jüngerschaft zűr
urchristlichen Vorbildethik, (StANT VI.) München,
1962.
Schürmann, H., Das Gébét des Herrn als Schlüssel zum
Verstehen Jesu, Freiburg i. Br., 41981.
Schweizer, E., Die Bergpredigt, Göttingen, 21984.
Schweizer, E., Das Evangélium nach Matthaus, (NTD 2.),
Göttingen, 31981.
Schweizer, E., Matthaus und seine Gemeinde, (SBS 71.),
Stuttgart, 1974.
Stauffer, E., Die Botschaft Jesu damals und heute, (DTb
333.), Bern, 1959.
Strecker, G., Dér Weg dér Gerechtigkeit. Untersuchung
zűr Theologie des Matthaus, (FRLANT 82.), Göttin
gen, 21966.
Theifíen, G., Studien zűr Soziologie des Urchristentums
(WUNT 19.), Tübingen, 31989.
Trilling, W., Das Evangélium nach Matthaus (Geistliche
Schriftlesung), Düsseldorf, I. 31965. II. 11965.
Trilling, W., Das wahre Israel. Studien zűr Theologie des
Matthaus-Evangeliums, (StANT X.), München, 1964.
197
Trilling, W, Matthaus, das kirchliche Evangélium, in:
Gestalt und Anspruch des Neuen Testaments, (szerk.)
Schreiner, J., és Dautzenberg, G., Würzburg, 1969.
189-199.
Vögtle, A., Zum Problem dér Herkunft von „Mt 16,17-
19”, in: Orientierung an Jesus, Festschrift fúr Schmid,
J., (szerk.) Hoffmann, P., t.k. FreiburgBasel-Wien,
1973. 372-393.
Vogler, W., Judas Iskarioth. Untersuchungen zűr Tradition
und Redaktion von Texten des Neuen Testaments und
auperkanonischer Schriften, Berlin, 21985.
Walker, R., Die Heilgeschichte im ersten Evangélium,
(FRLANT 91.), Göttingen, 1967.
Weiser, A., Miteinander Gemeinde werden. Sachbuch
zum Neuen Testament und zum kirchlichen Leben,
Stuttgart, 1987.
Wolbert, W., „’Wer seinem Brúder ohne Grund zürnt’.
Zu einer Lesart dér 1. Antithese”, in: ThGI 78. 1988.
160-170.
Zeller, D., Die weisheitlichen Mahnsprüche bei den
Synoptikern, (FzB 17.), Würzburg, 21983.
Zimmermann, A. F., Die urchristlichen Lehrer, (WUNT 2.
Reihe 12.), Tübingen, 21988.
198
MUTATOK
I. M á t é e v a n g é l iu m a
AZ A ÉV OLVASMÁNYAINAK RENDJÉBEN*
199
évközi 20. vasárnap Mt 15,21-28 42,45
évközi 21. vasárnap Mt 16,13-20 54-59,61-63, 181
évközi 22. vasárnap Mt 16,21-27 172 vö.
Mk 139-142
évközi 23. vasárnap Mt 18,15-20 59-62, 63k, 72-74
évközi 24. vasárnap Mt 18,21-35 75-78
évközi 27. vasárnap Mt 21,33-43 90-92
évközi 28. vasárnap Mt 22,1-14 92-95
évközi 29. vasárnap Mt 22,15-21 vö. Lk 104-105
évközi 30. vasárnap Mt 22,3440 143-146
évközi 31. vasárnap Mt 23,1-12 67-69 vö. 50
évközi 32. vasárnap Mt 25,1-13 174-176
évközi 33. vasárnap Mt 25,14-30 180
évközi 34. vasárnap
(Krisztus király
vasárnapja) Mt 25,31-46 177-179
200
Nagyböjt és húsvéti illő
ii. M áté e v a n g é l iu m a a h é t k ö z n a p o k o l v a s m á n y a in a k
RENDJÉBEN
201
Évközi 12. hét
Hétfő Mt 7,1-5 149-151
Kedd Mt 7,6.12-14 149-153
Csütörtök Mt 7,21-29 158-159
Péntek Mt 8,1-4 47
Szombat Mt 8,15-17 48
Évközi 13. hét
Kedd Mt 8,23-27 46 vö. Mk 114-117
Csütörtök Mt 9,1-8 vö. Mk 112-114
Péntek Mt 9,9-13 13,14,171,172
Évközi 14. hét
Hétfő Mt 9,18-26 vö. Mk 118-123
Szerda Mt 10,1-7 106
Csütörtök Mt 10,7-15 163-I66
Péntek Ml 10,16-23 166
Szombat Mt 24-33 166-167
Évközi 15. hét
Hétfő Mt 10,34-11,1 167
Szerda Mt 11,25-27 34-35
Péntek Mt 12,1-8 vö. Mk 92-94
Szombat Mt 12,14-21 44
Évközi 16. hét
Szerda Mt 13,1-9 vö. Mk 50-54
Csütörtök Mt 13,10-17 vö. Mk 54-56
Péntek Mt 13,18-23 vö. Mk 56-59
Szombat Mt 13,24-30 78- 81
Évközi 17. hét
Hétfő Mt 13,31-35 vö. Mk 62-65
Kedd Mt 13,36-43 79- 81
Csütörtök Mt 13,47-53 81-82
Szombat Mt 14,1-12 vö. Keresztelő
173-177
202
Évközi 18. hét
Kedd Mt 14,22-36 48
Szerda Mt 15,21-28 42,45
Csütörtök Mt 16,13-23 54-59, 61-63 vö. Mk
82-85
Péntek Mt 16,24-28 vö. Mk 139-142
Évközi 19. hét
Hétfő %Mt 17,22-27 vö. Mk 85-86
Kedd 00
«o
ö
12-14 64-65,71-72
Szerda Mt 18,15-20 59-60, 72-74
Csütörtök Mt 18,21-19,1 75-78
Péntek Mt 19,3-12 vö. Lk 143-144
Évközi 20. hét
Hétfő Mt 19,16-22 vö. Lk 151-153
Csütörtök Mt 22,1-14 92-95
Péntek Mt 22,34-40 143-146
Szombat Mt 23,1..12 67-69 vö. 50
Évközi 21. hét
Péntek Mt 25,1-13 174-176
Szombat Mt 25,14-30 180
Advent 1. hete
Csütörtök Mt 7,21.24-27 33-34,116-117,128
Advent 2. hete
Kedd Mt 18,12-14 52
Csütörtök Mt 11,11-15 vö. Keresztelő
Péntek Mt 11,16-19 168-172
Szombat Mt 17,10-13 vö. Keresztelő
177-178
203
Advent 3. hete
Hétfő Mt 21,23-27 vö. Keresztelő
179-181
Kedd Mt 21,28-32
December 17. Mt, 1,1-17 25-27
December 18. Mt 1,18-24 27-28
204
KAIROSZ BIBLIAI TANULMÁNYOK