You are on page 1of 3

Babits Mihály

Teljes neve: Babits Mihály László Ákos: Szekszárd 1883. November 26.-
Budapest, Krisztinaváros, 1941. Augusztus 4.). Költő, író és egyéb másokkal
is foglalkozott.

Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, édesanyja Kelemen Auróra


művelt versszerző.

Az elemi iskolát Pesten kezdte, de nyolc évesen, 1891-ben


szüleivel Pécsre költözött. 1893 szeptemberétől járt a
ciszterciek gimnáziumának nyolc osztályába. Ötödikes gimnazista volt, amikor
édesapja meghalt. 1901-ben érettségizett. 
Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább. Ott ismerte meg Juhász
Gyulát és Kosztolányi Dezsőt. A századforduló után írt verseket, de nem
publikálta azokat.
Később 1909-ben jelent meg első kötete, Levelek Iris koszorújából". Második
kötetét 1911-ben jelentette meg, „Herceg, hátha megjön a tél is". 1916-ban
kezdte lefordítani a Dante Isteni színjátéka című vers költeményét --
1914-ban a Pokol részlet jelent meg, 1920-ban a Purgatórium, 1923-ban a
Paradicsom-ot -- jelentette meg. Fordítása miatt az olasz állam hálából
kitüntette.

1930-ban a Kisfaludy társaság tagja lesz. 1920-ban a Petőfi Társaság tagja is


lesz, amíg ki nem zárják. Első emberek között volt, aki csatlakoztak a
Nyugathoz. A Nyugat főmunkatársa lesz. Főszerkesztője 1929-ben lesz.

XX. századi magyar irodalom egyik nagy szereplője. Magyar lírában


évtizedekig részt vett. Filozófiai esszéi is voltak.

1919-1920-ban Ady özvegy feleségével volt szerelmi viszonyban, Csinszkával


(Boncza Bertával). Ezután Tanner Ilonát kérte feleségül. 1921. Január 15.-én
házasodtak össze. 1928-ban örökbe fogadtak titokban egy gyereket, aki
felesége testvérének a gyereke volt, Babits Ildikó a neve.
1933.-ban írta legutolsó regényét, amelynek a címe az „Elza pilóta vagy a
tökéletes társadalom".

Gégerákban szenvedett. 1938-ban megműtötték, de utána már nem tudott


beszélni. Ebben az évben jelent meg a Jónás könyve. 1941. augusztus 4-
én a hegyvidéki Siesta Szanatóriumban halt meg.

Babits Mihály – Jónás könyve (1938. Szeptember.) elemzés

Bibliai karakter életének egy részét dolgozza fel.

Jónás prófétáról szól.


Próféta: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója.
4 részből áll a Jónás könyve.+ Jónás imája.

1) Rész: az Úr utasítja Jónást, hogy menjen Ninivébe. Jónás nem akar


odamenni, ellenszegül. Nem akar Ninive népéhez szólni.
Hajó: egyistenhit vs többistenhit ellentét.
(monoteizmus) vs (politeizmus)
Jónás a viharban elbújik (lefekszik aludni). Az istenben nem hívők
megvádolják Jónást, hogy Ő hozta rájuk az átkot.

2) Rész: - Jónást beledobják a vízbe.


- Bekapja egy cethal.
- 3 napot és 3 éjjelt tölt a cet gyomrában.
- Halálfélelem miatt megvilágosodik Jónás.
- Vállalja ninivei küldetését.
- Partra teszi a hal.
- Elindul Ninivébe.
- Megérkezik és elkezdi a feladatát.
3) Rész: - eközben Jónás Ninivében elkezdi feladatát.
- Kinevetik, kigúnyolják stb… bolondnak nézik.
- Jónás bolondnak és eszetlennek nevezi a niniveieket.
- Láncra akarják verni a palotában.
- Jónás elmegy és átkozza a niniveieket.
- Elmegy a sivatagba imádkozni (amire az elején vágyott).
- 38 napig imádkozott. Ima= ebben az esetben átkozódás.

4) Rész: - Nem történt meg Ninive pusztulása.


- Leheveredik a tökhöz.
- Megint a haláláért imádkozik.
- Isten küld egy kukacot, ami elrohasztja a tököt.
- Jónás megharagszik Istenre.
- Isten párbeszéde Jónással.
- Ninive nem él örökké. A tök sem, Jónás sem.
- ”És én ne szánjam Ninivét, mely év százak folytán épült vala?”

You might also like