Fényforrások vizsgálata

Célkitűzés:
 Digitális spektrométer főbb jellemzőinek megismerése, különböző mesterséges fényforrások
színképeinek összehasonlítása.
 Különböző mesterséges fényforrások intenzitásának mérése, annak távolságfüggésének vizsgálata.

Elméleti összefoglaló:
A spektrum fogalma
A spektroszkópia elsődleges feladata valamely fényforrásból érkező fénysugárzás összetételének
jellemzése, azaz hogy egy adott fényforrás milyen hullámhosszú sugárzás-összetevőket bocsát ki, és
ezekben egymáshoz viszonyítva mekkora energia áramlik (kísérleti spektroszkópia). A spektroszkópia egy
másik feladata az optikai sugárzás kísérletileg meghatározott összetételéből fizikai következtetések
levonása a fénykibocsátó vagy fényelnyelő közeg állapotát, a fénykibocsátási és elnyelési folyamat
törvényszerűségeit, valamint ilyen folyamatok más fizikai változásokkal való összefüggéseit illetően
(elméleti spektroszkópia).
Valamely fénynyalábban a színképvonal-erősségnek a hullámhossztól való függését célszerű diagrammal
szemléltetni. Ezt a diagramot,  amelynek abszcisszája (x tengelye) a hullámhossz (λ), ordinátája (y
tengelye) az intenzitás  a fénynyaláb spektrumának nevezzük.
Intenzitás

1. ábra: Vonalas színkép – Hg-Cd lámpa spektruma

Szabadon lévő atomok, molekulák esetében (azaz

gázhalmazállapotban) a gerjesztő energia csak diszkrét értéket vehet
fel (az elemek energiaszintjei határozott értékek), ennek
következtében az elnyelt fény is csak megfelelő hullámhosszúságú
(energiájú) lehet. Ezért a gázok abszorpciós spektruma vonalas (1.
ábra).
A vonalakat jellemzi a  félértékszélesség, amely megadja, hogy
az intenzitásgörbe félmagasságának szintjén a görbe fel- és lefutó
ága egymástól mekkora távolságban van. (2. ábra) 2. ábra: A spektrumvonal jellemzői

1
A spektrográfok működésének elve
A spektrum előállítására szolgáló készülékek legfontosabb típusai az ún. spektrográfok, amelyekben CCD
(charge coupled device) chipet (vagy régebben fotografikus réteget) használva vesszük fel a spektrumot.
A spektrális készülékekben egy polikromatikus (többszínű) parallel (párhuzamos) fénynyalábból
spektroszkópiai bontóelemek (optikai prizma, rács) segítségével olyan divergens (széttartó) fénynyalábot
képzünk, amelyben a különböző hullámhosszhoz
tartozó komponensek egyazon síkban, legyezőszerűen
különböző irányban terjednek. Az optikai rácsra eső
parallel nyaláb a rácson diffraktálódik (elhajlik), és a
hullámhosszak szerint különböző mértékű
irányváltozást, deviációt () szenved (3. ábra).

3. ábra: A fény elhajlása rácson

A 4. ábra egy egyszerű spektrográfot szemléltet.

4. ábra: Rácsos spektrográf felépítése

Itt a fényforrás fényének spektrális összetételét akarjuk vizsgálni. E célból a fényt alkalmas gyűjtőlencse
segítségével a résre vetítjük, amely a ráeső sugárzásból egy jól határolt fénynyalábot továbbít a
kollimátorlencsére. A rés a kollimátorlencse fókuszpontjában van, így a résen átjutó nyalábot a lencse kellő
mértékben párhuzamosítja. A nyaláb azután a bontóelemre (rácsra) esik, amely a nyalábot hullámhossz
szerint egyazon síkban különböző irányba szelektálja, ugyanazon irányba mindig monokromatikus
(egyszínű) parallel nyalábot küldve. Ezt a legyezőszerű nyalábot az objektív a fókuszsíkjában lévő CCD
chipre vetíti. A chipen a résnek egymás mellett párhuzamosan annyi képe jelenik meg, amennyi
hullámhossz a fényben képviselve van. Ha pl. a fény spektruma folytonos, vagyis benne bármely 
hullámhossz véges I() intenzitással előfordul, akkor a chipen egy megvilágított szalag észlelhető, amelynek
hosszában a megvilágítás általában változik.

2
Világítástechnikai alapfogalmak
A fénynyalábban energia áramlik, az áramlás irányát a fénysugarak iránya adja meg. Az energiaáram
nagyságát különböző műszerekkel megmérhetjük, de a kapott érték a szem érzékenységének hullámhossz
függése miatt nem lesz arányos a szemünkben keletkező fényérzettel. Szemünk az elektromágneses
sugárzás 380 és 780 nm közötti hullámhossz tartományát érzékeli látható fényként. Az emberi szem nem
egyformán érzékeny a különböző hullámhosszú sugárzásokra. A szem érzékenységének elfogadott és az 5.
ábrán látható szabványosított görbéjét a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság állapította meg. A
világosra és a sötétre adaptált szem láthatósági függvénye különböző. A világosra adaptált szem görbéje a
zöldessárga színnek megfelelő 555 nm-es hullámhossznál veszi fel a maximális értékét.

5. ábra. A láthatósági függvények.

A radiometria a teljes optikai színképet vizsgálja, annak energiáját fizikai mennyiségek formájában
határozza meg. Tehát az emberi szem érzékenységétől független. A radiometriában a sugárzási jelenségek
tárgyalására a teljesítmény, az energia idő szerinti deriváltja alkalmas. Alapmértékegysége a Watt (W). A
radiometriában használatos energetikai mennyiségek spektrális mennyiségek. Ezzel szemben a fotometria
az optikai sugárzást az átlagos emberi megfigyelő látására jellemző ν(λ) színképi függvény alapján értékeli,
azaz kizárólag a 380 nm-től 780 nm-ig terjedő tartományt veszi alapul. Ezek nem spektrális, hanem
integrált mennyiségek. Tehát a radiometriai illetve a fotometriai mennyiségek között a kapcsolatot az
emberi szem spektrális érzékenysége teremti meg. A különböző energetikai mennyiségeket ezért
általánosságban radiometriailag lehet elsőként definiálni, majd minden radiometriai mennyiségnek a látható
tartományon vett integrálásával és ν(λ)-val történő súlyozásával előállítható fotometriai megfelelője. Ezek
alapján a világítástechnikában alkalmazott mennyiség-párok az MSZ 9620 szabvány szerint:

Sugárzási teljesítmény – energiaáram (radiant flux/power): a sugárzás formájában kibocsátott, átvitt

vagy felfogott teljesítmény. Definíciója szerint dWe [J] sugárzott energia idő szerinti deriváltja:
dWe
e 
dt
Mértékegysége: [W , azaz (𝐽 ∙ 𝑠 −1 )].
Fényáram (luminous flux): a sugárzott teljesítményből a szabványosított spektrális fényhatásfok
szerint származtatott mennyiség.

3
 𝑑𝑊𝑣
𝜙𝑣 =
𝑑𝑡
Mértékegysége: [lm – lumen azaz (𝑐𝑑 ∙ 𝑠𝑟)].

Definíció alapján 1 lm az a fényáram, amelyet az 1 cd fényerősségű, minden irányban egyenletesen

sugárzó, pontszerű fényforrás 1 sr (szteradián) térszögben sugároz. Azaz a fényáram a fényerősség és a
sugárzás térszögének szorzata. Másképpen a fényáram a fényforrás által emittált összes sugárzott
teljesítmény látható tartományba eső hányada, ezért a kisugárzott energiát képes karakterizálni.
Fényerősség (light intensity): fotometriai értelemben ezzel analóg mennyiség a fényerősség, amely a
fényforrást elhagyó, az adott irányt tartalmazó dΩ térszög hányadosa:
𝑑Φ𝑣
𝐼𝑣 =
𝑑Ω
Mértékegysége: [cd – candela azaz (𝑙𝑚 ∙ 𝑠𝑟 −1 )]. A candela (cd) az SI-rendszer alapmértékegysége, és
definíció szerint olyan fényforrás fényerőssége adott irányban, amely 540⋅1012 Hz frekvenciájú
monokromatikus fényt (~555 nm) bocsát ki, és sugárerőssége ebben az irányban 1/683 watt/szteradián,
azaz a fekete sugárzó 1/600000 cm2-nyi felületének fényerőssége a felületre merőleges irányban, a platina
dermedési hőmérsékletén, 101325 Pa nyomáson.
Megvilágítás (illuminance): a megvilágítás a felület egy adott pontján az oda beeső dΦe sugárzási
teljesítmény és a felületelem dA területének a hányadosa:
𝑑Φ𝑣
𝐸𝑣 =
𝑑𝐴
Mértékegysége: [lux, azaz 𝑙𝑚 ∙ 𝑚−2 ]. A megvilágítás a világítástechnikában egyik leggyakrabban megadott
mennyiség. A szabványok igen gyakran megvilágításban definiálják a gyakorlati követelményeket. Ennek
egyik oka az egyszerű és könnyen érthető definíció, másrészt az a tény, hogy ezt a mennyiséget könnyen,
és szélesebb körben lehet mérni, nem igényel bonyolult és drága berendezéseket. Egy megvilágításmérő
vagy a köznyelvben gyakran előforduló luxmérő a benne található érzékelő (fotodióda) segítségével
számszerűsíti a felületére beérkező fotonok (azaz a fényáram) által kiváltott töltéshordozókkal arányos
jelet. A megvilágítás kifejezéséhez szükséges másik mennyiség az érzékelő aktív felülete.
Fényhasznosítás: A fényforrás fényáramának és az általa felvett villamos teljesítmény értékének
hányadosát nevezzük fényhasznosításnak, melynek egysége a lm/W. A fényhasznosítás fontos energetikai
jellemző, a fényforrások fejlesztésének egyik elsődleges célja a lm/W érték növelése.

Fényforrások
Eredetük szerint a fényforrások természetes és mesterséges fényforrásokra oszthatók. Az 1950-es évekig a
mesterséges fény mennyiségének növelése volt a cél, majd 1950 után a mesterséges fény minőségének a
javítását tűzték ki célul. A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már számos szempontot, például az
energiatakarékosságot, szemünk kímélését is figyelembe veszik a fényforrások előállításánál.

Mesterséges fényforrások csoportosítása a fénygerjesztés alapján:

- hőmérsékleti sugárzók (égés, izzás): izzólámpa, halogén izzó;

4
- lumineszcens sugárzók (gázkisülés): kis- és nagynyomású kisülőlámpák (fénycső, kompakt fénycső, kis-
és nagynyomású lámpák);
- szilárdtestfizikai elven működő sugárzók: LED (light emitting diode), OLED (organic light emitting
diode), PHOLED (phosphorescent organic light emitting diode).

6. ábra: Különböző fényforrások által kibocsátott sugárzás spektrális eloszlása

A wolframszálas izzólámpák hőmérsékleti sugárzók. A fénykibocsátásuk azon alapul, hogy az

elektromos áram hőhatása miatt felmelegedő izzószál a hőmérséklettől függő elektromágneses sugárzást
bocsát ki. Az izzószál hőmérséklete 2000-3000 K között van, a kibocsátott sugárzás jelentős része az
infravörös tartományba, kisebb része a látható fény tartományába esik. Ez magyarázza, hogy az izzólámpa
nem gazdaságos: nagy felvett elektromos teljesítményhez kis fényáram tartozik, rossz a fényhasznosítás.
Olcsósága és kedvező világítástechnikai tulajdonságai miatt ma még igen elterjedt, de az Európai Unió
környezetvédelmi okokból célul tűzte ki a forgalomból való kivonását 2015-re. Általában 15 és 150 W
teljesítményhatárok közötti izzólámpák készülnek, élettartamuk kb. 1000 óra.
A halogénlámpák az izzólámpák továbbfejlesztett, miniatürizált változatai. Ugyanúgy egy wolfram
izzószál bocsátja ki bennük a fényt, mint a hagyományos izzóban, de ezt nem üvegbúra, hanem kvarcból
készült burkolat veszi körül, ami nem olvad meg az izzószál közelében a nagy hőmérséklet miatt. Így lehet
kisméretű izzót készíteni. A másik újítás, hogy halogén gázzal van töltve az izzó. A halogén gázok a
wolframszálból elpárolgó atomokkal reakcióba lépnek. A keletkezett vegyület az izzószál környezetében
elbomlik, és a wolfram lerakódik a melegebb részeken. Ez a körfolyamat növeli az izzószál élettartamát,
lehetővé teszi az izzószál hőmérsékletének emelését, ami kedvez a fényhasznosításnak, de növeli a
kibocsátott UV sugárzást is. A lakásvilágításban háromféle halogénlámpa terjedt el. A halogénlámpák
élettartama általában 2000 óra.
A hagyományos fénycsövek (többnyire reklám célokra) vékony, alacsony nyomású gázzal töltött
üvegcsövek, melyek végein elektródák találhatóak. Nagyfeszültség hatására a csőben található gáz
gerjesztődik és fényleni kezd. A háztartásokban is használatos fénycsövek higanygőzzel vannak töltve,
mely UV fényt (253,7 nm) bocsát ki magából. Az UV fény gerjeszti a fénycső falán lévő fényport, ami a
látható fényt adja. Természetesen az UV fényt a fénycső üvege nem engedi át. A fénycsövek
működtetéséhez egy áramkorlátozó előtétre és egy gyújtóra van szükség, amely biztosítja az elektródák

5
feltöltését és a gyújtás pillanatában szükséges magas feszültséget az elektródák közt. A régi típusú gyújtók
okozták a fénycsövek kellemetlen villogását, de ezt a negatívumot az új típusokkal már sikerült
kiküszöbölni.
A kompakt fénycső a fényt ugyanúgy kelti, mint a hagyományos. Belsejében, akárcsak a fénycsőben,
higany és nemesgáz van, az üvegburát belül fénypor fedi. A kompakt lámpák bevezethetőségét a
ritkaföldfémekkel aktivált fényporok megjelenése tette lehetővé. Ezek a fényporok jobban hasznosítják az
energiát (nagyobb hatásfokkal alakítják át az UV-sugárzást látható fénnyé és jobb (az izzólámpáét
megközelítő) a színvisszaadásuk, s sokkal jobban terhelhetők, mint a hagyományos, úgynevezett
halofoszfát-fényporok. Ez utóbbi tulajdonságuknak köszönhető, hogy az új fényporokkal csökkenthették a
kisülőcsövek átmérőjét. Ellentétben a nagy fénycsövekkel, amelyeknek előtéttel és gyújtással felszerelt
lámpatestekre van szükségük, az adapterrel egybeépített, kompakt fénycsövek egyszerűen becsavarhatók az
izzólámpa helyére. Az adapterek kétfélék lehetnek, indukciós rendszerűek vagy elektronikusak. Az
elektronikus előtéttel egybeépített kompakt fénycsőnél a villódzás teljesen eltűnt, és azonnal gyújtanak. A
kompakt fénycsövek élettartama 6000 – 10000 óra.
A fénykibocsátó dióda vagy LED neve az angol Light Emitting Diode rövidítéséből származik. A
fénykibocsátás úgy keletkezik, hogy a diódára adott áramforrás a dióda anyagában (félvezető) levő atomok
elektronjait gerjeszti, amitől azok nagyobb energiaszintű elektronpályára lépnek, majd ezek miközben
visszatérnek eredeti helyükre, fotonokat bocsátanak ki. A dióda által kibocsátott fény színe a félvezető
anyag összetételétől, ötvözőitől függ. A LED keskeny spektrumú fényt bocsát ki. A fény spektruma az
infravöröstől az ultraibolyáig terjedhet. A LED fényforrások élettartama 25 – 50 ezer óra.

Mérés menete
A gyakorlat során egy AvaSpec-2048 típusú (lásd AvaSpec_spektrométer_felépítése.pdf dokumentum)
spektrométerrel és a hozzá tartozó gyári szoftverrel fog dolgozni. A műszert kikapcsolt állapotban
csatlakoztassa a számítógép USB portjához, majd kapcsolja be, és indítsa el a spektrométerhez tartozó
AvaSoft7.3 szoftvert. Vegye le a védőkupakot a spektrométer bemeneti nyílásáról. A mérés megkezdése
előtt hozzon létre egy új fájlt a program File/Start New Experiment menüpontjával (*.KON file).
A spektrométert „Scope” módban (View/Scope Mode) alkalmazza, ekkor a program mentés során a kirajzolt
spektrumokat .ROH kiterjesztésű fájlokba írja ki. Mentés során a felvett spektrumokat a Comment ablakban
tudja elnevezni. A .ROH kiterjesztésű fájlokat a File/Convert Graph – to ASCII paranccsal lehet TRT
kiterjesztésű fájlokká (szövegfájlokká) konvertálni. A konvertálás előtt (a mérés végén) a programot újra
kell indítani. A mérés során minden fényforrásnál úgy állítsa be a megvilágítást, hogy a mért intenzitás ne
haladja meg az 55000 egységet, különben a műszer CCD chipje telítésbe kerül (ezt a műszer piros Saturated
felirattal jelzi).
A gyakorlaton ezenkívül különböző fényforrások megvilágításának erősségét vizsgáljuk egy PCE-
222 többfunkciós műszer megvilágítás mérés beállításával (a funkciókapcsolót a LUX 40, 400, 4000 vagy
40000 állásba kell állítani). A műszer emellett hőmérséklet, páratartalom és hangnyomásszint mérésére is
alkalmazható.
Minden fényforrás bekapcsolása után várjon 5 percet mérés előtt, hogy az intenzitás stabillá
váljon!

6
Feladatok
1. Vegye fel a háttérjelet normál labor világítás mellett (Save Dark), úgy hogy a vizsgálandó
fényforrásokat még ne kapcsolja be. Ezután a Setup/Subtract Saved Dark menüpont használatával
aktiválja a háttérkorrekciót.
2. Határozza meg a kiadott védőszemüveg transzmittanciáját (fényáteresztőképességét), a spektrométert
a „Transmittance” módban (View/Transmittance Mode) használja! Először vegye fel a kiadott izzólámpa
spektrumát a Save White menüpont segítségével, ezután helyezze el a védőszemüveget a műszer
érzékelője előtt. Mentse el a spektrumot! Melyik hullámhossztartományt szűri ki a szemüveg?
3. Vizsgálja meg és ábrázolja grafikonon a kiadott Hg-Cd spektrállámpa és az energiatakarékos fénycső
spektrumát. Milyen hasonlóságot fedez fel közöttük? Olvassa le a grafikonokról az azonosított vonal
félértékszélességét és hullámhosszát.
4. Adja meg a Na-lámpa sárga vonalainak hullámhosszát és félértékszélességét!
5. Ábrázolja közös grafikonon a piros, RGB és zöld LED valamint a lézerpointer sugárzási
teljesítményének spektrális eloszlását: Olvassa le a grafikonokról az egyes fényforrások
félértékszélességét, és középhullámhosszát! Táblázatban foglalja össze a meghatározott
félértékszélesség és hullámhossz adatokat!
6. Állapítsa meg a kiadott wolframszálas izzólámpa, halogénlámpa, kompakt fénycső és fehér LED
elektromos adatait (feszültség, felvett elektromos teljesítmény, alkalmazott frekvencia)! Ábrázolja
közös grafikonon a spektrumukat, és hasonlítsa össze sugárzási teljesítményük spektrális eloszlását!
7. Mérje meg a különböző fizikai alapokon működő lámpák megvilágításának erősségét a kiadott
luxmérővel 30 cm távolságból! Minden mérést addig végezzen, amíg a kijelzett érték 1 percen belül
állandóvá nem válik. Először mérje meg a labor háttérvilágítását anélkül, hogy a vizsgálandó
fényforrásokat bekapcsolná! A meghatározott értékkel korrigálja a további méréseket! Ezután a
fényforrásokat egyesével bekapcsolva mérje meg azok megvilágítását. Adja meg, hogy az egyes
fényforrások esetén 100 lux előállításához mekkora elektromos teljesítményre van szükség.
8. Mérje meg a kiadott fényforrás esetében a megvilágítás távolságfüggését (60, 50, 40, 30, 20 cm) a
lámpa hossztengelye irányában! A kapott értékeket ábrázolja a távolság függvényében. Újabb
grafikonon elkészítésével igazolja a megvilágítás 1/r2 függését!

Irodalom
Mátrai Tibor – Csillag László: Kísérleti spektroszkópia, Tankönyvkiadó, Bp. 1990
A. Nussbaum – R. A. Phillips: Modern optika mérnököknek és kutatóknak, Műszaki Könyvk., 1982
Fényforrások vizsgálata; PTE Környezetfizika és Lézerspektroszkópia Tanszék (Körny.-Fiz. 7 gyak.)