Magyar Nemzet · Magazin 23
2014. december 13., szombat
Máig ismeretlen
a gyilkos felhõ összetétele
A 610-es tartály
Harminc évvel ezelõtt történt a történelem legtragikusabb
ipari katasztrófája. Az indiai Bhopálban mûködõ
növényvédõszer-gyárból irdatlan mennyiségû metil-izocianát
gáz szabadult ki, gyakorlatilag gázkamrává változtatva
a város szegények lakta negyedét. Ezrek haltak meg azonnal.
Az áldozatok igazukat keresik mind a mai napig,
a felelõsök gyakorlatilag büntetlenek maradtak.
„MOLNÁR CSABA
M
eghaltak a fiaim, meghalt a menyem. A
lábamat amputálták, azóta csak vonszo-
lom magam. Azt kívánom, bárcsak én is
meghaltam volna azon az éjszakán. Azok
a gyilkosok [a gyár tulajdonosai] semmivel sem törõd-
tek. Miért nem feleltek a tetteikért, miért nem akasz-
tották föl õket? – tört föl az egyik bhopáli túlélõ három
évtizedes elkeseredettsége, amikor az AP hírügynök-
ség riportere meglátogatta a várost. Egy egész generá-
ció érez így: „Aludtam a házban, amikor sikítást hallot-
tam az utcáról. Amikor kinéztem az ablakon, menekü-
lõ embereket láttam és sok holttestet szerteszét. A gáz
olyan érzést keltett, mintha csiliport szórtak volna az
ember arcába” – emlékszik egy másik túlélõ, Dzsamila
Bi. Bár õk a szerencsésebbek közül valók, hiszen nem
haltak meg, korántsem vészelték át sértetlenül a tragé-
diát. Az ismerõsük a gyárban dolgozott, és már jó elõ-
re szólt nekik, hogy ha baj lesz, és kijut a gáz, takarják
el az arcukat nedves ronggyal. Így is tettek, de a belé-
legzett méreg ennek ellenére örökre megnyomorította
õket. Bi testét azóta is ödémák csúfítják, a férje rövid-
del a gázkitörés után rákos lett, azóta meghalt.
A Union Carbide India (UCI) vegyipari cégnél dol-
gozni egykoron nagy presztízst jelentett Bhopálban.
A gyár 1969-es építésekor a település egyik büszkesé-
ge volt, az üzemeltetõ cég kiadványaiban úgy reklá-
mozta bhopáli telephelyét, mint a legkorszerûbb ro-
varirtószer-gyárat Indiában. A helyiek, fõként a vá-
rosközpontban álló üzem közvetlen környezetében
lakók még indiai mércével is szegénynek számítottak,
így hatalmas szerencseként üdvözölték az új munkál-
tató megjelenését. Voltak azonban nyugtalanító elõ-
jelek. A gyár olyan módszert alkalmazott a karbaril
nevû rovarirtó szer elõállítására, amely röviddel a
megnyitása után elavulttá vált, és más nagy vegyipa-
ri konszernek, fõként a veszélyes köztes termékek
miatt, inkább drágább, de biztonságosabb reakció-
utakra tértek át.
Az UCI által alkalmazott módszer központi vegyü-
lete a metil-izocianát volt, amelyet foszgénbõl állítot-
tak elõ. A foszgén az elsõ világháborúban szerzett
magának kétes hírnevet, amikor harctéri mérges gáz-
ként alkalmazták. A klórgázzal szemben nagy elõnye
volt, hogy szaga kevéssé jellegzetes, a dohos szalmáé-
ra hasonlít, így nehezebben ismerték föl, késõn kezd-
tek védekezni ellene. A nyolcvanas évek elején szá-
mos munkahelyi baleset történt a gyárban. A foszgén
és a többi méreg újra és újra kiszökött, és sok munkás
szenvedett sérüléseket. Volt, aki a teste harminc szá-
zalékán szenvedett égési sérüléseket, máskor több tu-
cat alkalmazott került kórházba gázmérgezés miatt,
akik semmiféle védõfelszerelést nem viseltek. Bár
többször kritizálták a hatóságok az üzemet a bizton-
sági elõírások megsértése miatt, a vezetõk gyakorlati-
lag semmit sem tettek a jövõbeli balesetek megelõzé-
séért. Egy újságíró riportsorozatot írt a bhopáli üzem
mûködésének veszélyeirõl. A cikkekben, amelyek tel-
Sérült gyerekek sportversenye
Bhopálban 2012-ben.
Kiheverhetetlen katasztrófa
jes érdektelenséggel találkoztak, elképzelhetetlenül
szörnyû katasztrófa rémképét is felvetette.
Így érkezünk el 1984. december 2-hoz. Az éj leple
alatt a hiányzó elzárószelep miatt víz folyt a hatalmas,
42 tonna metil-izocianátot tartalmazó 610-es tartályba.
A vegyszer azonnal reakcióba lépett a vízzel, ettõl a pil-
lanattól kezdve a katasztrófa megállíthatatlanná vált. A
végbemenõ kémiai kölcsönhatás önmagát erõsítette: az
elégtelen tisztítás miatt és a rozsdásodásból fakadóan a
tartályban lévõ vas és egyéb szennyezõdések csak tüzel-
ték a reakciót. A hõmérséklet a tartályban pillanatok
alatt 200 Celsius-fok fölé szökött, a megnövekedett
nyomásnak pedig a szelepek nem tudtak ellenállni.
Körülbelül harminc tonna mérges gáz robbant ki
a tartályból. A cég mind a mai napig nem közölte a
Bhopál fölött sodródó gázfelhõ összetételét, de a me-
til-izocianát mellett foszgén, szén-monoxid, hidro-
gén-klorid és még ki tudja, hányféle méreg lehetett
benne. A gázkeverék nehezebb volt a levegõnél, így
ahelyett, hogy felemelkedett volna, és felhígult volna
a magasabb légrétegekben, a talaj fölött, az utcákon
lengedezett órákig. Az áldozatok között éppen ezért
sok volt a gyerek és az alacsony felnõtt.
Tízezrek ébredtek arra, hogy valami égeti a torku-
kat, és fuldoklanak. Sokan azonnal meghaltak fulla-
dás, szívroham vagy tüdõödéma következtében, má-
sok megpróbáltak elmenekülni, és órákkal késõbb ér-
te õket a halál. Akik futva menekültek, több gázt léle-
geztek be, mint akik jármûvel próbálkoztak, így közü-
lük többen vesztették életüket. A pánikba esett tömeg
sokakat összetaposott az utcákon. Hajnalra körülbelül
háromezren haltak meg. Az áldozatok pontos száma
máig nem ismert, mert közöttük sok volt a végletesen
szegény, bármiféle hivatalos papír nélkül élõ ember.
Róluk hivatalosan senki sem tudott. A kormány azon-
nal elkezdett titkolózni (az UCI részben állami tulaj-
donban volt). Hamar szárnyra keltek a pletykák, mi-
szerint próbálják eltussolni a történteket. Rejtett ka-
merás felvételeken valakik a kormány nevében arra
utasították a mentõegységek tagjait, hogy a holtteste-
ket dobják a folyókba, vagy ássák el az erdõben, hogy
az áldozatok valós száma ne derülhessen ki. E vádak
valóságtartalma, ahogy a katasztrófa számos más
részlete, mind a mai napig ismeretlen.
A háromezer azonnali halálos áldozat mellett még
legalább félmillió ember szenvedett gázmérgezést. Ren-
getegen betegedtek meg rákban az elkövetkezõ években
a környéken, a katasztrófa túlélõinek gyerekei sokkal
nagyobb arányban jönnek születési rendellenességekkel
világra. A felelõsök megbüntetése szinte teljesen elma-
radt. A cég igazgatója anélkül halt meg, hogy bármilyen
módon felelõsségre vonták volna. Nyolc embert ítéltek
végül gondatlanság miatt egyenként félmillió forintnak
megfelelõ pénzbüntetésre. Az UCI mai áron 227 mil-
liárd forintot fizetett az államnak az áldozatok kárpót-
lására. A pénz még az orvosi költségekre sem volt elég.
A bezárt gyár pedig továbbra is ott áll Bhopál köz-
pontjában, a benne felhalmozott mérgeket azóta sem
szállította el senki.
F O T Ó : E U R O P R E S S / A F P – P R A K A S H
HALÁSZ GÉZA-SHOW
CSONTOS JÁNOS
Ezeregy nappal
A
gazdag és szép aktivista asszony ügyesen kalapozott a kiélezett kampányban, így az egyetlen
objektív értékmérõ, a pénz demokráciája által megkoronázott népcsászár nem is mulasztot-
ta el kifejezni háláját: diplomáciai küldetéssel jutalmazta a végvidéken, a világ egyik félreesõ
sarkában. Ám a követküldés szerencsétlen módon belecsúszott a lavinaszerû ciklusközi bel-
politikai átrendezõdésbe: sietni kellett, hogy az akkreditáció még átmenjen a képviselõházon, mielõtt
a túlsúlyra jutó ellenlábas honanyák és honatyák erõbõl megvétóznák. A követjelöltnõnek a nagy ro-
hanásban arra sem volt érkezése, hogy futólag utánanézzen: miféle helyre is küldenék voltaképpen –
így elsõ nekifutásra meg sem tudta fogalmazni saját állama eminens érdekeit az egzotikus fogadó or-
szágban. Annyira kínos volt a tudatlansága, hogy még a népcsászár is úgy látta jónak: hadd érlelõdjön
kicsit a dolog. Az évismétlést követõen, a pótvizsgán aztán a kandidáló szépen, tagoltan felolvasta,
amit a szakértõk megfogalmaztak neki. Csak az ellenlábasok vezére háborgott, politikailag inkorrekt,
homofób metaforákat szórva a virtuális térbe – ám a demokrácia újfent a diadalát ülhette.
A gazdag és szép követ asszony leszállt a repülõgéprõl, de hasztalan várta a nagy fémmadár mellé gör-
dülõ tranzitbuszt. Miután a szemerkélõ esõben bebotorkált a reptéri csodapalota érkezési oldalára (a
fedett barakkfolyosó kapuján a fapados alvállalkozók elszámolási vitája miatt otromba lakat lógott),
igyekezett kisilabizálni a homlokzaton a barbár városnevet, hogy rögvest megpróbálja memorizálni is
azt az egyelõre még ismeretlen bennszülöttek iránti tisztelete jeléül. A frizurája kis híján tönkrement
a lucskos idõben, de a figyelmes ügyvivõ, aki egy éven át tartotta már helyette a frontot, s melegítette
neki a széket, egy kisméretû bõröndbe bújtatott hordozható fodrászkészlettel várta a VIP-helyiségben:
õ is így tartja karban rakoncátlan tincseit. Elvégre sosem tudni, mikor akar betérni a követségre egy
megvádolt, bizonyítékokat követelõ bennszülött tisztviselõ kandi tévéstábokkal a sarkában. Egy dip-
lomatának legyen rendben a megjelenése, ha képernyõre kerül, beleértve a szivárványos nyakkendõit
is! Miféle hely ez? – förmedt rá a friss fõnöknõ, de a készséges ügyvivõ biztosította afelõl, hogy új ál-
lomáshelyén roppant szórakoztató az élet.
Van itt valami kultúra vagy ilyesmi? – érdeklõdött a sötétített üvegû, hollófekete, CD jelû autóban a
gazdag és szép nagykövet asszony a készséges ügyvivõtõl. Hogyne, például remek romkocsmák van-
nak – hangzott a válasz. Persze igazából nem romosak, hanem eleve ilyen romantikusnak dizájnolják
õket, mint hajdan az unatkozó fõnemesek az angolparkjaikban. A követnõ alig észrevehetõen elfinto-
rodott. Az már sokkal jobban tetszett neki, hogy ebben az isten háta mögötti fõvárosban olyan elit pol-
gári szalonok is vannak, ahol a betévedt diplomata vendég is lecsüccsenhet a zongora mellé, sõt spon-
tán mazurkáit minden szervilizmustól és komprádor mentalitástól mentes, heves tetszésnyilvánítás
kíséri. Ezek a civil kultúr-összejövetelek azonkívül roppant kreatívak is: bármikor összedobnak a
semmibõl egy fõpolgármester- vagy miniszterelnök-jelöltet. Ez maga a csoda: úgy hoznak létre komp-
lett politikai entitásokat, hogy még kalapozni sem kell nekik hozzá! A követnõnek azonban csak akkor
oszlottak szét igazán kulturális aggodalmai, midõn megtudta: itt is vannak szappanoperák. Habár a
szereplõi nem olyan gazdagok, de szépek. Rögtön barátok közt érezte magát.
A gazdag és szép követ asszonyt végigvezették a rezidenciaként szolgáló palotán. Amikor kitekintett
az irodája ablakán, elbûvölõ látvány tárult eléje: ligetes tér öreg fákkal, körben patinás épületekkel –
odahaza minden ilyesmi mûemlék lenne. Ha már akkor is itt van, amikor a szemközti médiapalotát
ostromolták, páholyból látta volna az egészet. De így se rossz: mindig van mûsor. Ezt az országot az
utóbbi században két külsõ diktatúra is megszállta – mindkét annexiót emlékmûvel memorizálják. A
S I N G H
tér tengelyében vannak, egymással szemben. A bennszülöttek közül van, aki az egyik ellen tüntet; van,
aki a másik ellen. S tudja, mirõl nevezték el ezt a teret paradox logikájú barátaink és szövetségeseink?
– tette fel a beugratós találós kérdést a készséges ügyvivõ. Hát a szabadságról! Úgy tudtam, a szabad-
ságot mi személyesen képviseljük – értetlenkedett a nagykövet asszony. Hát persze, de a szabadság
nem holmi kõszobor fáklyával a kezében: annak újra meg újra konkrét tartalmat kell adni – mosoly-
gott a férfi huncutul. Tudni sem akarom a részleteket! – komorult el a fõnöknõ. Pedig muszáj lesz –
replikázott a beosztott, s ettõl a másik rögtön tudta, hogy itt valami gáz van.
Nem és nem: akkor sem értem – makacskodott a gazdag és szép követnõ. Kitiltjuk õket, de nem
mondjuk meg nekik, miért? Népcsászári ukáz – zárta rövidre a szárnysegéd. Sértik az érdekeinket, de
találják csak ki szépen maguktól, mivel! A szabadság hazája nem vádol, nem csapkod, csupán rávezet.
Volt itt a környéken egy Kafka nevû, világtól elrugaszkodott szerzõ, õ írt ilyeneket: „Valaki megvádol-
hatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” Hát mi nem tartózta-
tunk le senkit! Nem teszünk ilyen szívességet: vádolja meg, tartóztassa csak le saját magát! Gyakorol-
jon önkritikát! – szárnyalt az ügyvivõ. És mi a nem vád? – kíváncsiskodott a követ asszony. Mi más:
korrupció! – felelt a profi demokráciaexportõr. Olyasmi, mint amikor valaki a politikai hatalmát ma-
gánpénzre konvertálja. A korrupció a demokrácia és a szabadság legnagyobb ellensége: épp az ellen-
téte annak, mint amikor a magánpénzt politikai hatalommá konvertálják. A gazdag és szép aktivista
asszony visszarévedt sikeres kalapozásaira, s kezdte már kapiskálni a stratégiát. Úgy érezte: még egy
kis idõ, s akár sikeres karrierdiplomata is lehet ebben a szórakoztató országban.