VI KEELAND

HÍVATLAN VENDÉG
Fordító: Márton Andrea

Stella
- Képtelen vagyok rá! - Lecövekeltem a márvány lépcsősor kellős közepén,
pont félúton.
Fisher néhány lépéssel előttem állt meg, most visszajött hozzám.
- Dehogynem, képes vagy rá! Emlékszel, amikor hatodikban kiselőadást
kellett tartanod a kedvenc elnöködről? Kész idegroncs voltál! Azt hitted,
mindent elfelejtettél, amit bemagoltál, és csak állsz ott, mindenki téged
bámul.
- Igen, mit akarsz ezzel mondani?
- Ez sem különbözik attól. Azon is túlestél, nem?
Fishernek elment az esze.
- Az összes félelmem beigazolódott aznap! Kiálltam a tábla elé, és
izzadni kezdtem. Egyetlen szóra sem emlékeztem abból, amit leírtam! Az
osztálytársaim csak bámultak, aztán pedig te kezdtél el gúnyolódni rajtam!
Fisher bólintott.
- Pontosan. Beigazolódott a legnagyobb félelmed, mégis túlélted. Mi
több, az a nap lett végül életed legjobb napja!
Zavartan ingattam a fejem.
- Hogy érted ezt?
- Akkor volt először közös óránk. Azt hittem, te is csak egy idegesítő
csaj vagy, mint a többi. De suli után szétszedtél amiatt, hogy gúnyolódtam
veled a kiselőadásod közben! Akkor rádöbbentem, hogy nem olyan vagy,
mint a többi csaj. És aznap döntöttem úgy, hogy legjobb barátok leszünk!
Megráztam a fejemet.
- Ezek után egész tanévben nem szóltam hozzád!
Fisher vállat vont.
- Igen, de a következő tanévben megnyertelek magamnak, emlékszel? És
most egy kicsit nyugodtabb vagy, mint két perccel ezelőtt voltál, nem?
Felsóhajtottam.
- Azt hiszem, igen.
Fisher felém nyújtotta szmokingos karját.
- Akkor mehetünk?
Nagyot nyeltem. Akármennyire is rettegtem attól, amire készülünk, mégis
alig vártam, hogy lássam az esküvőre feldíszített könyvtárat.
Megszámlálhatatlan órát töltöttem ezeken a lépcsőkön, és a mellettem
elhaladó embereket figyeltem.
Fisher türelmesen várt, kinyújtott kézzel, míg én még egy hosszú percig
haboztam. Végül hangos sóhajjal elfogadtam a karját.
- Ha börtönbe kerülünk, neked kell kifizetned mindkettőnk óvadékát! Én
túlságosan le vagyok égve.
Fisher rám villantotta filmsztárhoz illő mosolyát.
- Rendben!
Ahogy fellépkedtünk a maradék lépcsőn a New York-i Közkönyvtár
bejáratáig, átgondoltam az összes részletet, amit végigbeszéltünk idefelé a
taxiban. Ma estére Evelyn Whitley és Maximilian Reynard a nevünk. Max
az ingatlanpiacon ténykedik - a családja tulajdonában van a Reynard
Ingatlanvállalat -, én pedig a Whartonon szereztem a diplomámat, és
nemrég költöztem vissza New Yorkba. Mindketten az Upper East Side-on
lakunk - ez legalább igaz volt.
Két fehér kesztyűs, libériás pincér állt az elénk magasodó ajtónál. Egyikük
kezében pezsgőspoharakkal teli tálca volt, másikuk iratmappát szorongatott.
Bár vitt előre a lábam, mégis úgy éreztem, a szívem mindjárt kiugrik a
mellkasomból, és elindulok az ellenkező irányba.
- Jó estét! - Az iratmappás pincér fejet hajtott felénk. - Szabad kérnem a
nevüket?
Fisher rezzenéstelen arccal előadta az este első hazugságát a sok közül.
A férfi, akin füles volt, végignézte a listáját, és bólintott. Intett, hogy
bemehetünk, társa pedig a kezünkbe nyomott egy-egy pezsgőt.
- Isten hozta önöket! A szertartás a körteremben lesz. A menyasszony
vendégeit megkérjük, hogy a bal oldalon foglaljanak helyet.
- Köszönjük - mondta Fisher. Amint hallótávolságon kívül voltunk,
odahajolt hozzám.
- Látod? Sima liba! - Belekortyolt a pezsgőjébe. - Óóó, ez nagyon
finom!
Fogalmam sem volt róla, hogy tudott ilyen nyugodt lenni. De persze arról
sem, hogy miként tudott rábeszélni erre a komplett őrültségre. Két hónappal
ezelőtt arra értem haza a munkából, hogy Fisher, a szomszédom a hűtőmben
kutat némi maradék után; ez gyakorta megesett. Amíg a kétnapos milánói
csirkémet falatozta, leültem a konyhaasztalhoz, hogy átnézzem a napi
postámat, és igyak egy pohár bort. Beszélgetés közben kinyitottam egy
nagy méretű borítékot anélkül, hogy megnéztem volna a címzettet az elején.
A borítékban a világ leggyönyörűbb esküvői meghívója lapult - fekete-fehér
színben, dombornyomott arany levéldíszítéssel. Igazi, aranyozott műremek
volt. És az esküvőt nem máshol, mint a New York-i Közkönyvtárban
tartották, a korábbi munkahelyem közelében; ennek a könyvtárnak az
ikonikus lépcsőin nagyon sokszor költöttem el az ebédemet. Legalább egy
éve nem jártam ott, úgyhogy nagyon örültem, hogy részt vehetek egy
esküvőn.
Bár fogalmam sem volt, kinek az esküvőjén - esetleg egy elfeledett, távoli
rokon lenne? A nevek még csak nem is rémlettek. Amikor megfordítottam a
borítékot, rádöbbentem, hogy miért. A borítékot a volt lakótársamnak
címezték. Jaj! Sejthettem volna. Természetesen nem engem hívtak meg egy
mesebeli esküvőre a számomra legkedvesebb helyen a világon.
Azonban néhány pohár bor után Fisher meggyőzött, hogy nekem kell
elmennem, nem pedig Evelynnek. Ez volt a legkevesebb, amit a nyomi
lakótársam megtehet értem, mondta Fisher. Végül is, megszökött az éjszaka
kellős közepén, elvitte néhány pár kedvenc cipőmet, és a csekket, amit a két
hónapos lakbérhátralékra hagyott itt, természetesen visszadobták. A
legkevesebb az, hogy részt veszek helyette egy puccos, fejenként több ezer
dollár értékű esküvői vacsorán. Bár, isten a megmondhatója, egy barátom se
fog soha ilyen helyen esküdni. Mire megittuk a második üveg merlot-t,
Fisher úgy döntött, hogy elmegyünk Evelyn helyett - eltöltünk egy bulis
estét, hála a semmirekellő egykori lakótársamnak. Fisher még a
válaszborítékot is kitöltötte, hogy két vendéggel számoljanak, és a
farzsebébe süllyesztette, hogy másnap feladja.
Teljesen megfeledkeztem a részegen szövögetett terveinkről, azonban két
héttel ezelőtt Fisher egy kölcsönkért szmokinggal érkezett haza, amit egy
barátjától kapott a közelgő esküvőre. Én itt lefagytam, és közöltem vele,
hogy nem fogok elmenni egy ismeretlen párocska esküvőjére. Fisher
viszont azt tette, amit mindig is: elhitette velem, hogy ez a rémes ötlet nem
is olyan rémes.
Mostanáig el is hittem. Ott álltam a hatalmas előcsarnok közepén egy
valószínűleg kétszázezer dolláros esküvőn, és úgy éreztem, mindjárt
összepisilem magam.
- Idd ki a pezsgődet! - figyelmeztetett Fisher. - Attól majd ellazulsz egy
kicsit, és az arcodba is visszatér a szín. Úgy nézel ki, mint aki mindjárt
elmeséli az egész osztálynak, hogy miért is szereted annyira John Quincy
Adamset.
Pislogva bámultam Fisherre, bár ő rendíthetetlenül mosolygott. Biztos
voltam benne, hogy semmitől nem tudok ellazulni. Mindegy, azért kiittam a
poharam tartalmát.
Fisher egyik kezét lazán zsebre dugta, és felemelt fejjel körülnézett, mintha
a világon semmi gondja nem lenne.
- Már nagyon régóta nem láttam régi barátomat, Stellát, a partiarcot.
Esetleg ma este kijöhet játszani?
Átadtam neki az üres pezsgőspoharamat.
- Hallgass, és hozz még egy pohárral, mielőtt kirohanok innen!
Fisher felnevetett.
- Szívesen, Evelyn. Te csak ülj le szépen, és próbáld meg nem lerántani
rólunk a leplet még azelőtt, hogy meglátnánk a gyönyörű menyasszonyt.
- Gyönyörű? Azt sem tudod, hogy néz ki!
- Minden menyasszony gyönyörű. Ezért van rajtuk fátyol, így a rondákat
nem látjuk, és azon a különleges napon minden és mindenki varázslatos.
- Hű, de nagyon romantikus vagy!
Fisher rám kacsintott.
- Nem mindenki lehet olyan szép, mint én.
Három pohár pezsgő megnyugtatott annyira, hogy végigüljem az esküvői
szertartást. A menyasszonynak pedig egyáltalán nem volt szüksége fátyolra.
Olivia Rothschild - asszonynevén Olivia Royce - gyönyörű volt. Ahogy a
vőlegényt hallgattam, amint elmondja az esküjét, könny szökött a
szemembe. Nagy kár, hogy a boldog pár nem tartozott a barátaim közé,
mert az egyik tanú őrületesen jóképű volt. Elképzeltem, hogy Livi - így
neveztem magamban a menyasszonyt - összehoz az új férje barátjával. De a
mai este kamu volt, én pedig nem egy Hamupipőke-meséből libbentem elő.
A koktélparti egy gyönyörű teremben volt, ahol még sosem jártam. Épp a
mennyezeten levő díszítést tanulmányoztam, ahogy a bárnál vártam az
italomra. Fisher azt mondta, kiszalad a mosdóba, de az az érzésem támadt,
hogy a jóképű pincérrel akart néhány szót váltani, aki azóta nézegette őt,
mióta megérkeztünk.
- Parancsoljon, hölgyem - csúsztatott elém egy italt a pultos.
- Köszönöm. - Gyorsan körülnéztem, figyel-e rám valaki, és
beleszagoltam az italomba. Ez egyáltalán nem az, amit rendeltem.
- Öö, elnézést. Lehetséges, hogy ez Beefeater, és nem Hendricks gin?
A pultos a homlokát ráncolta.
- Nem hinném.
Még egyszer megszaglásztam, és most még biztosabb voltam benne, hogy a
pultos tévedett.
Balról váratlanul megszólalt egy férfihang.
- Meg sem kóstolja, mégis azt feltételezi, hogy a pultos úr rossz gint
töltött önnek?
Udvariasan elmosolyodtam.
- A Beefeater borókából, narancshéjból, gyógynövényekből, mandulából
és különféle borsokból készül, melyektől az édesgyökérhez hasonló ízt kap.
A Hendricks pedig borókából, bolgár rózsából és uborkából készül. Más az
illata.
- Tisztán issza, vagy jéggel?
- Sehogy. Ez egy gin-martini, úgyhogy van benne vermut.
- És maga képes kiérezni, hogy az úr nem a kért gint töltötte ki, pedig
meg sem kóstolta? - A férfi hangjából sütött, hogy úgy gondolja: nem
vagyok képes rá.
- Nagyon jó orrom van.
A férfi átpillantott a vállam felett.
- Hé, Hudson, fogadjunk egy százasba, hogy ha felsorakoztatjuk a két
gint, a hölgy nem tud különbséget tenni köztük!
Jobbról, most a vállam mögül megszólalt egy másik férfihang. Mélyen,
bársonyosan, lágyan csengett a hangja - akár a gin, amiből a pultosnak az
italomat kellett volna kikevernie.
- Legyen kétszáz, és benne vagyok!
Megfordultam, hogy lássam, ki fogad a képességeimre, és tágra nyílt
szemmel bámultam rá.
Ó! Hűha! Ott állt előttem az a csodálatosan vonzó pasi a szertartásról, akit
az esküvő alatt végig bámultam. Távolról is jóképű volt, de közelről
egészen lélegzetelállító - a gyomrom remegni kezdett tőle. Sötét haj,
napbarnított bőr, szépen formált áll, és érzéki, telt ajkak. Haját hátrafésülte,
és oldalt elválasztotta - a régi filmek sztárjai jutottak róla eszembe. Amit a
szertartás alatt a hátsó sorból nem láthattam, az az óceánkék, átható
tekintete volt. Ezek a szemek most úgy olvastak az arcomból, akár egy
könyv lennék.
Megköszörültem a torkomat.
- Kétszáz dollárba fogad, hogy képes vagyok-e azonosítani a gint?
A jóképű férfi előrelépett, és a szaglószervem máris beindult. Na, ennek
jobb illata van, mint bármilyen ginnek! Nem tudtam, hogy a parfümjét
érzem-e, vagy a tusfürdőjét, de bármi is volt, minden erőmre szükségem
volt, nehogy odahajoljak és alaposan megszimatoljam. A bűnösen szexi
pasi illata ugyanolyan megkapó volt, mint a külseje. Ez a párosítás
számomra mindig is végzetesnek bizonyult.
A férfi hangjában vidámság csendült.
- Azt akarja mondani, hogy rossz lóra teszek?
Megráztam a fejem, és megfordultam, hogy válaszoljak a barátjának.
- Benne vagyok a kis fogadásában, de én is kétszáz dollárt teszek rá.
Visszapillantottam a jobbomon levő, jóképű férfira, akinek megrezzent az
ajka.
- Remek. - Állával a barátja felé bökött. - Mondd meg a pultosnak, hogy
töltsön egy adag Beefeatert és egy adag Hendrickset. Tegye őket a hölgy
elé, de ne árulja el, melyik melyik!
Egy perccel később felemeltem az első poharat, és beleszimatoltam.
Őszintén szólva, bele sem kellett volna szagolnom a másikba, de azért a
biztonság kedvéért megtettem. A fenébe... Többet kellett volna feltennem.
Ez túl könnyű volt - úgy éreztem, mintha elvenném egy gyerektől a
csokoládéját. Előretoltam az egyik poharat, és a pultosnak címeztem a
mondanivalómat.
- Ez a Hendricks.
A pultos elismerő pillantást vetett rám.
- Igaza van.
- A fenébe is! - mordult fel a pasas, aki elkezdte a játékot. Belenyúlt a
mellényzsebébe, kivett egy tekintélyes méretű bankóköteget, és kihámozott
belőle négyszáz dollárt. A pulton felénk hajította, és megrázta a fejét.
- Hétfőig úgyis visszanyerem!
Ahogy besöpörte a pénzt, Csodás úr rám mosolygott. Amint én is
besöpörtem a sajátomat, a férfi lehajtott fejjel belesuttogott a fülembe.
- Szép munka volt!
Ó, egek! Forró leheletétől végigbizsergett a gerincem. Túlságosan régóta
nem volt testi kapcsolatom férfival. Sajnos kissé elgyöngült a térdem, de
igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
- Köszönöm.
A férfi átnyúlt mögöttem, és felemelte az egyik poharat; az orrához emelte,
megszagolta, majd letette, és a másodikat is megszagolta.
- Én semmi különbséget nem érzek.
- Ez azt jelenti, hogy önnek teljesen normális a szaglása.
- Ó, értem. Akkor a magáé... abnormális?
Elmosolyodtam.
- Így van; abnormális.
A férfi vidáman átadta az egyik poharat, és köszöntésképpen felemelte.
- Akkor igyunk az abnormálisra! - jelentette ki.
Általában nem iszom rövidet, de mit veszíthettem? Koccintottunk, majd
felhajtottam az italt. Reméltem, hogy az alkohol megnyugtatja az
idegeimet, melyeket a fiatalember megjelenése alaposan megtépázott.
Letettem üres poharamat az övé mellé.
- Gondolom, ezt elég gyakran csinálják, mert a barátja azt tervezi, hogy
hétfőig visszanyeri.
- Jack családja és az enyém már gyerekkorunk óta jóban van. De a
fogadás szokását akkor vettük fel, amikor ugyanarra az egyetemre
kerültünk be. Én a Notre Dame-nak drukkolok, ő pedig a USC-nek.
Akkoriban nem volt pénzünk, úgyhogy egy Taser-sokkolásban fogadtunk.
- Taser-sokkolásban?
- Jack apja rendőr volt. Adott neki egy sokkolót, hogy a biztonság
kedvéért tartsa a kocsiülés alatt. De szerintem eszébe sem jutott, hogy a fia
ötvenezer voltos áramütésben részesül, amikor a csapata az utolsó
pillanatban veszít.
Megráztam a fejemet.
- Ez egy kissé őrülten hangzik!
- Érthetően nem ez volt a legbölcsebb döntésünk. De én legalább sokkal
többször nyertem. Egy kis agykárosodás Jack több, az egyetem alatt
meghozott döntését megmagyarázza.
Felnevettem.
- Szóval ma ez a minta csupán folytatódik?
- Nagyjából igen. - Elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét.
- Amúgy a nevem Hudson.
- Nagyon örvendek. A nevem St... - Még épp időben kaptam észbe. - A
nevem Evelyn.
- Mondja, maga a gin nagy rajongója, Evelyn? Ezért van, hogy én nem
éreztem semmi különbséget köztük?
Elmosolyodtam.
- Nem, nem igazán nevezném magam a gin rajongójának. Őszintén
szólva, nagyrészt bort iszom. De említettem már a foglalkozásomat?
Illatvegyész vagyok, vagyis parfümőr.
- Illatokat alkot?
Bólintottam.
- Többek között. Hat éven keresztül készítettem illatokat egy kozmetikai
szereket és parfümöket forgalmazó cégnek. Néha új parfümöt alkottam
meg, máskor a sminklemosó kendő illatát kísérleteztem ki, vagy elértem,
hogy egy kozmetikumnak kellemesebb illata legyen.
- Azt hiszem, még soha nem találkoztam parfümőrrel.
Elmosolyodtam.
- És, olyan izgalmas, ahogy remélte?
Hudson elnevette magát.
- És milyen képzést kapott?
- Nos, kémiából diplomáztam. De lehet akármilyen diplomája, ha nincs
hiperozmiája, nem végezheti jól a dolgát.
- Az pedig nem más, mint...
- A szokottnál nagyobb érzékenység a szagokra, megnövekedett
szaglószervi aktivitás.
- Szóval maga egyszerűen mindent kiszagol?
Felnevettem.
- Pontosan.
Sokan úgy gondolják, jó a szaglásuk, de fogalmuk sincs róla, mit él át egy
hiperozmiás ember. A szemléltetés mindig bevált, emellett szerettem volna
tudni, hogy Hudson milyen parfümöt visel. Közel hajoltam hozzá, és
beszívtam a levegőt.
- Dove szappan - mondtam, és kifújtam a levegőt.
Hudson láthatóan nem volt túl lelkes.
- Igen, de ez meglehetősen népszerű választás. Elmosolyodtam.
- Még nem fejeztem be. Dove Cool Moisture. Uborka és zöld tea van
benne - ezek egyébként szintén gyakori összetevői egyes gineknek. És
L'Oreal Elvive sampont használ, ahogy én is.
Tiaré-virág-kivonatot érzek, vadrózsakivonatot, és egy kevés kókuszolajat.
Ó, és Irish Spring dezodort használ. Azt hiszem, jelenleg semmilyen
parfümöt nem visel.
Hudson felvonta a szemöldökét.
- Nos, ez lenyűgöző! A násznép tegnap este egy szállodában szállt meg,
és elfelejtettem becsomagolni a parfümömet.
- Általában milyen parfümöt használ?
- Ó. azt nem mondhatom meg. Mivel fogunk szórakozni a második
randinkon, ha nem a szaglástesztet próbálgatjuk?
- A második randinkon? Azt sem tudtam, hogy lesz első randink!
Hudson elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét.
- Fiatal még az éjszaka, Evelyn. Szabad egy táncra?
Váratlan gyomorgörcsöm arra figyelmeztetett, hogy ez rémes ötlet. Abban
maradtunk Fisherrel, hogy egymás közelében leszünk, és korlátozzuk a
másokkal való kapcsolatot, hogy minimalizáljuk a lebukás veszélyét. De
ahogy körülnéztem, sehol nem láttam Fishert. Emellett ez a férfi komolyan
veszélyes vonzerővel rendelkezett. Valahogy, mielőtt az agyam mérlegelte
volna az érveket és az ellenérveket, a kezébe helyeztem a kezemet. Hudson
a táncparkettre vitt, karját a derekamra tette, a másikkal pedig vezetett. Nem
meglepő módon nagyon jó táncos volt.
- Nos, Evelyn, aki abnormális szaglással rendelkezik, még soha nem
láttam magát. Maga vendég, vagy kísérő? - Hudson körülnézett a teremben.
- Lehet, hogy valami pasi csúnyán néz rám a hátam mögött? Mondja, ki kell
vennem Jack sokkolóját a kocsiból, hogy elijesszek egy féltékeny pasit?
Felnevettem.
- Partnerrel jöttem, de az illető régi barátom.
- Szerencsétlen fickó.
Elmosolyodtam. Hudson flörtölése túlzás volt, de belementem.
- Fishert inkább az a fiatalember érdekli, aki a pezsgőket osztogatta.
Hudson kissé szorosabban vont magához.
- Most már sokkal jobban kedvelem a partnerét, mint harminc
másodperccel ezelőtt.
Libabőrös lett a karom, ahogy Hudson lehajtotta a fejét, és orra egy
pillanatra a nyakamhoz ért.
- Hihetetlen illata van! Talán az egyik saját kreációját viseli?
- Igen, de ezt az illatot nem lehet megrendelni. Tetszik a gondolat, hogy
saját, külön bejáratú illatom van, amiről mindenkinek csak én jutok eszébe.
- Szerintem magának nincs szüksége parfümre ahhoz, hogy emlékezetes
legyen.
Olyan kecsesen vezetett végig a táncparketten, hogy elgondolkodtam, vajon
profi táncos-e. A legtöbb vele egykorú pasi úgy gondolta, hogy a lassúzás
egyenlő azzal, hogy előre- hátra ringanak, és nekidörzsölik az erekciójukat
az ágyékomnak.
- Maga nagyon jól táncol - jegyeztem meg.
Hudson válaszul megpörgetett.
- Anyám profi klasszikus táncos volt. Nem dönthettem el, hogy
megtanulok-e táncolni; ha azt akartam, hogy ennivalót kapjak, muszáj volt
megtanulnom.
Felnevettem.
- Ez nagyon szuper! Soha nem gondolt arra, hogy az édesanyja
nyomdokaiba lépjen?
- Soha, dehogy. Úgy nőttem fel, hogy végignéztem a
különböző sérüléseit: a stressztörést, csípőnyáktömlő-gyulladást. Ez nem az
a csillogó szakma, aminek a tévés táncversenyeken beállítják. Hivatásodnak
kell érezned, ha ezt a munkát akarod végezni.
- Szerintem bármilyen munkát hivatásunknak kell éreznünk.
- Ebben igaza van.
A szám véget ért, és a ceremóniamester megkért mindenkit, hogy foglaljon
helyet.
- Hol ülnek? - kérdezte Hudson.
A terem azon sarkába mutattam, ahová Fisherrel ültettek.
- Valahol ott. 16-os asztal.
Hudson bólintott.
- Odakísérem.
Ugyanakkor értünk az asztalhoz, amikor Fisher is, csak ő a másik irányból
jött. Rám pillantott, majd Hudsonra, és arcára kiült a kimondatlan kérdés.
- Ööö. ő a jó barátom, Fisher. Fisher, ő Hudson.
Hudson kinyújtotta a kezét.
- Nagyon örvendek.
Miután Hudson kezet rázott a néma Fisherrel, aki láthatóan elfelejtett
megszólalni, odafordult hozzám, és még egyszer megfogta a kezemet.
- Vissza kellene mennem az asztalomhoz, a többiekhez.
- Rendben.
- Félretesz nekem későbbre egy táncot?
Elmosolyodtam.
- Boldogan.
Hudson megfordult, hogy elmenjen, majd visszafordult, visszajött és
megkérdezte:
- Ha esetleg Hamupipőkeként eltűnik, mi a vezetékneve, Evelyn?
Szerencsére az, hogy az álnevemet használta, eszembe juttatta, hogy ne az
igazi nevemet adjam meg.
- Whitley.
Ó, egek! Lehet, hogy ismeri Evelynt?
Hudson tekintete az arcomat pásztázta.
- Gyönyörű név. Később találkozunk.
- Ööö. hogyne, rendben.
Hudson alig került hallótávolságon kívül, amikor Fisher odahajolt hozzám.
- Az én nevem elvileg Maximilian, édesem.
- Ó, jézusom, Fisher, muszáj lelépnünk!
- Ugyan már! - vont vállat Fisher. - Nem nagy ügy! Maximiliant úgyis
csak kitaláltuk! A kísérőd vagyok. Senki nem tudja, hogy hívják Evelyn
kísérőjét, és szívesen játszom tovább az ingatlancézár szerepét.
- Nem, nem erről van szó!
- Akkor miről?
- Muszáj lelépnünk, mert Hudson tudja.
Stella
Fisher belekortyolt a sörébe.
- Te egyszerűen paranoiás vagy! Fogalma sincs róla! Néztem az arcát,
ahogy kimondtad Evelyn vezetéknevét, és csak arra összpontosított, hogy
milyen gyönyörű vagy!
Megráztam a fejemet.
- Nem. Fura arcot vágott! Láttam!
- Meddig beszélgettél a pasival?
- Nem tudom, talán negyedóráig? A bárnál ismerkedtünk meg, aztán
felkért táncolni.
- Olyan típusnak tűnt, aki nem mer feltenni egy kérdést, ha aggasztja
valami?
Elgondolkoztam. Egyáltalán nem ilyennek tűnt. Hudson inkább merész
volt, semmint szégyenlős.
- Nem, de...
Fisher két kezét a vállamra tette.
- Vegyél mély levegőt!
- Fisher, indulnunk kéne!
A ceremóniamester ismét bejött, és megkért mindenkit, hogy foglalja el a
helyét, mert mindjárt felszolgálják a vacsorát.
Fisher kihúzta előttem a széket.
- Legalább együnk! Ha még utána is le akarsz lépni, leléphetünk. De
hidd el, csak paranoiás vagy! A pasinak halványlila gőze sincs semmiről!
Az ösztönöm azt súgta, lépjünk le most, de amikor végignéztem a termen,
rájöttem, hogy néhány embert kivéve már csak mi álldogálunk, és az
emberek bámulnak.
Felsóhajtottam.
- Rendben. Vacsora, és utána eltűnünk!
Fisher elmosolyodott.
Halkan beszéltem, tudatában voltam annak, hogy az asztalunknál ülő többi
vendéget udvariatlanul figyelmen kívül hagyjuk.
- Egyébként merre jártál?
- Noah-val beszélgettem.
- Ki az a Noah?
- Egy helyes pincér. Színésznek készül.
Égnek emeltem a tekintetem.
- Aha, persze! Azt beszéltük meg, hogy együtt maradunk.
- Nem tűntél nagyon magányosnak. Amúgy ki volt ez az Adonisz?
Tudod, hogy nem örülök annak, ha olyan pasi van az életedben, aki még
nálam is jobban néz ki!
Felsóhajtottam.
- Iszonyú jóképű, ugye?
Fisher kiitta a sörét.
- Én megdugnám.
Mindketten felnevettünk.
- Szerinted biztos, hogy nem vett észre semmit? Nem csak azért
mondod, mert maradni akarsz, ugye?
- Nem, minden teljesen rendben van.
Vacsora alatt egy kicsit lenyugodtam. Bár valószínűleg ennek inkább ahhoz
volt köze, hogy a pincér kérdezés nélkül folyamatosan újratöltötte a
poharamat, nem pedig ahhoz, hogy eldöntöttem, Fishernek igaza van.
Továbbra is úgy éreztem, hogy Hudson tudja, hogy csalók vagyunk, de a
gin-martiniból áradó jóleső zsongástól nem foglalkoztam tovább ezzel a
ténnyel.
Miután elvitték a tányérokat, Fisher felkért táncolni, én pedig úgy
gondoltam: miért is ne? Lehetne rosszabb estém is, mint hogy két jóképű
fiatalemberrel táncolok. Elkezdődött egy népszerű popszám, így a
táncparkettre perdültünk, és amikor a zene lelassult, Fisher a karjaiba vont.
A zeneszám felénél, miközben Fisherrel meghitten nevetgéltünk, valaki
megkocogtatta táncpartnerem vállát.
- Szabad lekérnem a hölgyet?
Hudson.
A szívem vadul verni kezdett. Nem tudtam eldönteni, hogy azért-e, hogy
újra ennek a csodálatos férfinak a karjaiban leszek, vagy mert esélyes, hogy
lelepleznek minket.
Fisher mosolyogva lépett hátra.
- Vigyázzon a barátnőmre!
- Ó, nagyon fogok vigyázni!
Valahogy rossz érzésem támadt attól, ahogy ezt mondta, bár a karjaiba vont,
és elkezdtünk mozogni a zenére, ahogy korábban is.
- Jól érzi magát? - kérdezte Hudson.
- Ööö... igen. Ez igazán fantasztikus esküvői helyszín! Még sosem
jártam itt.
- Mit is mondott, kinek a vendége? A menyasszonyé vagy a vőlegényé?
Nem mondtam.
- A menyasszonyé.
- És honnan ismerik egymást?
A francba! Felpillantottam, és Hudson ajkán valami mosolyféle ült, de nem
az a tréfás haha-mosoly. A mosolya inkább cinikus volt, mint kedves.
- Ööö, egy munkahelyen dolgoztunk.
- Igazán? A Rothschild Befektetési Vállalatnál?
Legszívesebben elrohantam volna. Talán Hudson megérezte, mi a
szándékom, mert - bár lehet, hogy csak képzelődtem - egy kicsit erősebben
megszorította a karomat.
- Igen. A Rothschild Befektetési Vállalatnál dolgoztam.
Csak annyit tudtam Evelyn rövid életű, ottani állásáról, hogy recepciósként
dolgozott, és ki nem állhatta a főnökét. Úgy nevezte, hogy Vonzó Seggfej.
- És milyen pozícióban dolgozott?
Kezdtem azt érezni, hogy egy kihallgatáson ülök.
- Recepciós voltam.
- Recepciós? Én azt hittem, maga parfümőr.
A francba! Tényleg! Ez eszembe sem jutott, amikor őszintén nyilatkoztam a
szakmámról.
- Én ööö, saját vállalkozást indítok, és kicsit elcsúsztam vele, ezért
szükségem volt valami bevételre.
- És milyen vállalkozást indít?
Legalább ez a része nem volt hazugság.
- Az a neve, hogy Signature Scent. Postán rendelhető, személyre szabott
parfümökkel szeretnék foglalkozni.
- És milyen maga a szolgáltatás?
- A vevőnek húsz kis illatmintát küldünk ki, hogy egytől tízig
osztályozza, emellett kap egy részletes kérdőívet is. A vevő által kedvelt
illat és a kérdőívre adott válaszok segítségével megalkotjuk a személyre
szabott illatát. Létrehoztam egy algoritmust, ami az általunk egybegyűjtött
információk alapján megalkotja a képletet.
Hudson kutatón nézett az arcomba; mintha valami rejtvényt próbálna
megoldani. Amikor megszólalt, hangja lágyabb volt.
- Ez nagyon jó ötlet!
Talán az alkohol erősítette fel az ingerültségemet, de hirtelen megsértődtem
azon, hogy meglepettnek tűnt.
- Úgy gondolta, mivel szőke vagyok, egyetlen jó ötletem sem lehet?
Hudson mosolya, amit rám villantott, igazi is lehetett volna, de gyorsan
eltűnt, és ismét közömbös arccal nézett rám. Sokáig bámult, én pedig
visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mikor nevez csalónak.
Végül így szólt:
- Velem jönne egy pillanatra?
- Hová?
- Beszédet kell mondanom, és azt reméltem, hogy ott áll majd mellettem.
A gyönyörű arca bátorsággal tölt majd el.
- Ööö... persze.
Hudson elmosolyodott, de megint úgy éreztem, hogy valami nem stimmel.
Ártatlannak tűnt a kérése, úgyhogy amikor megfogta a kezemet, és a terem
elejébe vezetett, igyekeztem meggyőzni magam arról, hogy csak
képzelődöm, és mindezt a rossz lelkiismeretem okozza.
Hudson váltott néhány szót a ceremóniamesterrel, majd mindketten a
táncparkett szélére léptünk, és vártunk. Egymás mellett álltunk, ahogy a
szám véget ért, és a ceremóniamester megkérte a vendégeket, hogy ismét
foglaljanak helyet.
- Hölgyeim és uraim, szeretnék bemutatni valakit, aki fontos szerepet
tölt be az ifjú házasok életében. A gyönyörű menyasszony bátyja, és jóképű
vőlegényünk jó barátja. Nagy tapsot kérünk a vőlegény tanújának,
Hudsonnak!
Ó, basszus! A menyasszony bátyja!
Ő maga a Vonzó Seggfej!
Hudson odahajolt hozzám.
- Maradjon itt, ahol látom a gyönyörű arcát, Evelyn!
Mosolyogva bólintottam, bár a hányinger kerülgetett.
A következő tíz percben Hudson ékesszóló beszédet tartott. Elmesélte,
milyen csibész volt a húga kiskorában, és milyen büszke arra a fiatal nőre,
aki lett belőle. Amikor megemlítette, hogy az édesanyjuk és az édesapjuk
elhunyt, elszorult a torkom. Egyértelmű volt, hogy Hudson mennyire
csodálja a húgát; beszédében felidézett komoly és humoros pillanatokat is.
Ahogy beszélt, megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy semmi különlegest
nem tartogat a tarsolyában. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen körülmények
között ismertem meg, és álnéven mutatkoztam be, mert Hudson igazi jó
partinak tűnt.
A beszéd végén Hudson felemelte a poharát.
- Igyunk Masonre és Oliviára! Éljetek szeretetben, egészségben,
gazdagságban, de ami a legfontosabb: éljetek sokáig, hogy mindezeket
hosszan élvezzétek!
- Egészségetekre! - hallatszott mindenütt a teremben, majd mindenki
koccintott, és ivott, én pedig úgy gondoltam, hogy ez a beszéd vége, de nem
így volt. Ahelyett, hogy visszaadta volna a mikrofont a
ceremóniamesternek, Hudson megfordult, és egyenesen rám nézett. A
gonosz mosolytól, amit rám villantott, végigfutott rajtam a hideg, de nem a
jó értelemben.
- Most pedig - szólalt meg Hudson - különleges ínyencség következik.
Húgom legkedvesebb barátnője, Evelyn szeretne néhány szót szólni.
Tágra nyílt a szemem.
Hudson folytatta.
- Csodálatos történetet fog elmesélni arról, hogy Olivia és ő hogyan
ismerkedtek meg. Nagyon mókás sztori, és Evelyn már alig várja, hogy
mindenkivel megoszthassa.
Hudson kezében a mikrofonnal felém indult. Szeme vidámságtól csillogott,
én viszont attól tartottam, hogy fényes cipőjét hamarosan hányadék fogja
borítani.
Intettem, és megráztam a fejemet, de ez Hudsont csak még jobban
feltüzelte.
Megfogta a kezemet, és beleszólt a mikrofonba.
- Úgy tűnik, Evelyn egy kicsit lámpalázas. Elég félénk típus. - Meghúzta
a kezemet, én pedig tétovázva léptem kettőt a terem közepe felé, majd
lecövekeltem, és nem voltam hajlandó továbbmenni.
Hudson felnevetett, és ismét felemelte a mikrofont.
- Úgy látom, Evelynnek egy kis biztatásra lenne szüksége. Mit szólnak,
hölgyeim és uraim? Kérhetünk egy kis tapsot Evelynnek, hogy végre
mondjon néhány szót?
A tömeg tapsolni kezdett. Szerettem volna, ha megnyílik alattam a föld, és
merev testtel egy feneketlen lyukba zuhanok. Azonban másodpercről
másodpercre egyre világosabbá vált előttem, hogy csak úgy jutok ki ebből a
helyzetből, ha végigcsinálom. Minden szem rám szegeződött; nem
úszhattam meg sértetlenül a dolgot. Vacilláltam, hogy elrohanjak-e, de úgy
döntöttem, jobb, ha csak néhány ember rohan utánam, mint ha az egész
vendégsereg.
Mély lélegzetet vettem, odaléptem a legközelebbi asztalhoz, és
megkérdeztem egy idősebb férfit, hogy az italában van-e alkohol. Amikor
azt mondta, vodkát iszik jéggel, fenékig kiittam az egészet. Aztán
lesimítottam a ruhámat, kihúztam magam, felszegtem az államat, és
odamentem Hudson mellé, majd remegő kézzel kikaptam a kezéből a
mikrofont.
Hudson elvigyorodott, és lehajolt, hogy a fülembe suttoghasson.
- Sok szerencsét, Evelyn!
A terem elcsöndesedett, én pedig éreztem, ahogy apró izzadtságcseppek
ülnek ki a homlokomra és a felső ajkam fölé. Torkomat golflabda méretű
gombóc szorította, ujjaim bizseregtek. Mindenki engem nézett, én pedig
törtem a fejem, vajon miféle történettel rukkolhatnék elő - bármilyen
történettel. Végül eszembe jutott egy, bár egy kicsit improvizálnom kellett.
De ebbe az estébe ez is benne volt, nem?
Megköszörültem a torkomat.
- Jó estét.
Jobb kézzel fogtam a mikrofont. Észrevettem, hogy remeg a kezem, ezért
átvettem a bal kezembe, a jobbat pedig rátettem, hogy egyenesen tartsam.
Majd mély lélegzetet vettem.
- Jó estét, a nevem Evelyn. Oliviával alsó tagozatban ismerkedtünk meg.
Elkövettem azt a hibát, hogy afelé az asztal felé pillantottam, ahol az ifjú
házasok ültek. A menyasszony zavartan ráncolta a homlokát, és engem
bámult, miközben valamit suttogott a férjének.
Jobb lesz, ha sietek...
- Ahogy Hudson is említette, szeretném elmesélni, hogyan ismerkedtem
meg Livivel. A tanév közepén költöztünk a Citybe, és nem volt túl sok
barátom. Akkoriban nagyon félénk voltam. Ha túl nagy figyelem
szegeződött rám, a világos színű bőröm bíborvörös lett, úgyhogy
igyekeztem kerülni a nyilvánosságot. Egyik nap a szünetben az udvaron
megittam egy egész üveg vizet. Amikor visszamentünk, nagyon szerettem
volna kimenni a mosdóba, de Mr. Neu, a tanárunk, már elkezdte az órát, én
pedig nem akartam félbeszakítani. Mr. Neu egyébként száznyolcvan centi
magas volt, és nagyon ijesztő külsejű; a gondolat, hogy felnyújtsam a
kezemet, és az összes gyerek engem bámuljon, amikor Mr. Neu felszólít,
teljesen megrémített. Úgyhogy egész óra alatt tartogattam. Te jó ég, Mr.
Neu-nak jó kis beszélőkéje volt!
Odanéztem a menyasszonyra.
- Emlékszel, hogy Mr. Neu folyamatosan azokat az idétlen vicceit
nyomatta? És csak ő nevetett rajtuk?
A menyasszony úgy nézett rám, mintha meghibbantam volna. Majdnem
biztos voltam abban, hogy igaza volt.
A következő öt percben tovább beszéltem - ott álltam egy teremnyi ember
előtt, és elmeséltem, hogy kiszaladtam a mosdóba, amikor a tanár végre
abbahagyta a beszédet. De az összes fülke foglalt volt, és én már nem
bírtam tovább tartani. Részletesen elmeséltem, hogy átázott bugyiban
kellett visszamennem a terembe, és megpróbáltam eltitkolni, de az egyik fiú
észrevette, és felkiáltott: nézzétek, az új lány bepisilt! Majd' elsüllyedtem
szégyenemben, könnyek gyűltek a szemembe, de végül a barátnőm a
segítségemre sietett. Olivia szintén bepisilt, majd felállt, és azt mondta a
többieknek, hogy nedves volt a fű, ahol ültünk az udvaron. Ezzel örök
barátság szövődött köztünk.
Azzal zártam a történetemet, hogy elmondtam egy teremnyi mosolygó
embernek, hogy remélem, az ifjú pár is annyi vidám és boldog órát tölt
majd együtt, mint amennyiben én osztoztam a menyasszonnyal annyi éven
át. Egyik kezemmel felemeltem képzeletbeli poharamat.
- Igyunk a menyasszonyra és a vőlegényre!
Az emberek tapsolni kezdtek, én pedig tudtam, hogy ki kell használnom az
alkalmat arra, hogy szépen lelépjek. Hudson még mindig oldalt állt, és ha
nem tévedek, azt hiszem, egy kicsit büszke volt rám amiatt, hogy nem
estem össze. Csillogott a szeme, és élénken figyelt, ahogy odaléptem hozzá,
és a mellkasához nyomtam a mikrofont.
Letakarta a mikrofon felső részét, és elmosolyodott.
- Ez nagyon szórakoztató volt!
Túlzottan széles mosollyal rávillantottam tökéletes fogaimat, és begörbített
ujjal közelebb hívtam.
Amikor odahajolt, belesuttogtam a fülébe.
- Maga egy seggfej!
Hudson mély hangon felnevetett, én pedig elrohantam; az sem érdekelt,
hogy utánam jön-e. Szerencsére Fisher épp szembejött velem, úgyhogy nem
kellett a keresésére indulnom, mielőtt lelépünk innen.
Fisher levesestányér nagyságú szemmel bámult rám.
- Mi van, te betéptél? Ez meg mi a fene volt?
Megragadtam a karját, és rendületlenül mentem tovább.
- El kell tűnnünk innen, mégpedig gyorsan! Nálad van a táskám?
- Nincs.
A francba! Úgy gondoltam, egyszerűen otthagyom, de a jogsim és a
hitelkártyám is benne volt. Balra fordultam, és az asztalunk felé tartottam.
A szemem sarkából észrevettem, hogy Hudson és a vőlegény a
teremfőnökkel beszélget és felénk mutogat.
- A francba! Igyekeznünk kell! - Odarohantam az asztalunkhoz,
felkaptam a táskámat, és megfordultam, de két lépés után megálltam.
- Mit csinálsz? - érdeklődött Fisher.
Felkaptam egy bontatlan üveg Dom Pérignont az asztalunkról.
- Ezt magammal viszem!
Fisher a fejét ingatta, és felnevetett, ahogy az ajtó felé igyekeztünk.
Útközben minden asztalról elcsentünk egy-egy üveg pezsgőt. A zavart
vendégek nem tudták mire vélni a dolgot, mi azonban túlságosan gyorsan
mozogtunk ahhoz, hogy odaszólhassanak nekünk. Mire a bejárathoz értünk,
mindkét kezünk tele volt, és legalább ezer dollár értékű pezsgő volt nálunk.
Odakint szerencsénkre néhány sárga taxi várakozott a lámpánál.
Beugrottunk az első üres kocsiba, Fisher becsapta az ajtót, és mindketten
feltérdeltünk, hogy kinézzünk a hátsó ablakon. A teremfőnök és a két
biztonságis, akik a beléptetést intézték, már a márvány lépcsősor felénél
jártak. Hudson a lépcső tetején állt, könnyedén nekidőlt egy
márványoszlopnak, és pezsgőt kortyolgatva figyelte eszelős távozásunkat.
A vér csak úgy dübörgött a fülemben, ahogy a közlekedési lámpát és a
felénk közeledő férfiakat néztem. Amint elérték a járdát és leléptek, a lámpa
zöldre váltott.
- Nyomás! Nyomás! - kiáltottam rá a taxisra.
Az beletaposott a gázba, Fisher és én pedig továbbra is feltérdelve néztük,
ahogy a férfiak egyre kisebbek lesznek. Amint jobbra kanyarodtunk a
sarkon, megfordultam, és az ülésre roskadtam. Úgy éreztem, nem kapok
levegőt.
- Mi a fene történt, Stella? Az egyik percben egy pokolian jóképű sráccal
táncolsz, aki láthatóan teljesen beléd zúgott, a következőben pedig valami
őrült mesét adsz elő egy egész teremnyi embernek! Részeg vagy?
- Még ha részeg is lettem volna, mostanra józan lennék.
- Mi ütött beléd?
- Nem mi, hanem ki!
- Ezt most nem értem.
- Az a jóképű srác, akivel beszélgettem.
- Igen?
- Nos, kiderült, hogy végig tud... - Hirtelen elfogott a pánik, mert
rádöbbentem, hogy nem vagyok biztos abban, hol van a mobilom.
Kapkodva kinyitottam a táskámat, és elkezdtem kipakolni. A telefon nem
volt benne, de muszáj volt, hogy benne legyen! Képtelen voltam elfogadni a
dolgot: fejjel lefelé fordítottam a táskát, és tartalmát az ölembe ürítettem.
A mobilom nincs sehol.
A rohadt mobilom nincs sehol!
- Mit keresel? - kérdezte Fisher.
- Kérlek, mondd, hogy nálad van a mobilom!
Fisher megrázta a fejét.
- Miért lenne nálam?
- Mert ha nincs nálad, az azt jelenti, hogy otthagytam a teremben az
asztalon.
Hudson
- Mr. Rothschild, telefonhívása van.
Felhorkantam, és megnyomtam a hívót.
- Ki keres?
- Evelyn Whitley.
Az asztalra hajítottam a tollamat, felemeltem a telefont, és hátradőltem a
székemben.
- Evelyn, köszönöm, hogy visszahívtál.
- Ez természetes. Hogy s mint vagy, Hudson?
Annyira frusztrált vagyok, hogy felhívtam a húgom idegesítő barátnőjét,
akinek egyáltalán nem akartam állást adni, de azért adtam, és aki két
hónappal ezelőtt egy szép napon mindenféle bejelentés nélkül nem jött
többé dolgozni.
- Jól, köszönöm. És te?
- Nagyon jól. Bár Louisianában elég magas a páratartalom New Yorkhoz
képest.
Szóval oda szökött? Nem különösebben érdekelt, és mivel elég sűrűnek
ígérkezett a napom, nem is terveztem sokáig fecsegni Evelynnel.
- Szóval azért keresett meg az asszisztensem, mert... egy nő a
te nevedben eljött Olivia esküvőjére.
- Tényleg? Ez komoly? Ki lenne képes ilyesmire?
- Reméltem, hogy meg tudod mondani.
- Jézusom, fogalmam sincs! Azt sem tudtam, hogy Liv meghívott az
esküvőjére. Meghívót biztos nem kaptam.
- A húgom azt mondta, akkoriban küldte el, amikor elutaztál. A régi
címedre ment, ide, a Citybe. Továbbíttattad a postádat, vagy valaki
összeszedi neked?
- Majdnem minden elektronikusan érkezik: telefonszámlák, hitelkártya-
kivonatok, s a többi. Úgyhogy nem továbbíttattam semmit. A régi
lakótársam még mindig ott lakik, szóval ő vehette át.
- Volt lakótársad?
- Igen, Stellának hívják.
- Talán Stella volt az?
Evelyn felnevetett.
- Nem hinném. Stella nem az a típus, aki csak úgy hívatlanul megjelenik
egy esküvőn.
- Tégy próbára! Hogy néz ki a volt lakótársad?
- Nem tudom. Szőke hajú, nagyjából százhatvan centi magas, világos
bőrű. Jó alakja van... szemüveges. 41-es a lába.
A hajszín, a szép alak és a bőrleírás stimmelt, és lehet, hogy kontaktlencsét
viselt. De ki a fene mondja meg a személyleírásnál a lábméretet?
- A volt lakótársadnak esetleg szokása megszagolgatni dolgokat?
- Igen! Stella valamilyen parfümszakértő az Estée Laudernél. Vagyis az
volt. Mielőtt kilépett. Csak egy évig voltunk lakótársak, de mindig
szagolgatott valamit, mondjuk, szerintem ez egy kicsit fura. Emellett, ha
feltettem egy egyszerű kérdést, mindig iszonyú hosszú körmondatokban
válaszolt, és csokikat szokott osztogatni az embereknek. De honnan tudsz a
szagl... Ó, istenem! Tényleg Stella ment el helyettem az esküvőre?
- Úgy fest, így történhetett, igen.
Evelyn felnevetett.
- Nem hittem, hogy meg merné tenni!
Abból a kis időből, amennyit Stellával töltöttem, megállapítottam, hogy
megvan benne az a képesség, hogy meglepje az embereket. A legtöbb
ember kirohant volna az ajtón, amikor felszólítottam, hogy ragadja
magához a mikrofont. De Stella nem így tett. Reszketett, mégis összeszedte
magát, és elfogadta, amit rá mértem. Nem tudtam eldönteni, mi a szexibb -
a külseje, vagy az, hogy nem hátrált meg a kihívás elől, vagy hogy mielőtt
lelépett, dacosan közölte velem, hogy egy seggfej vagyok.
Nyolc nap telt el a húgom esküvője óta, és még mindig képtelen voltam
kiverni ezt az átkozott nőszemélyt a fejemből.
- Mi Stella vezetékneve? - kérdeztem.
- Bardot. Mint az egykori filmsztáré.
- Esetleg tudsz hozzá otthoni telefonszámot mondani?
- Igen. Benne van a mobilomban. Ha letesszük, szívesen átküldöm a
kontaktját.
- Igen, az sokat segítene.
- Hogyne.
- Köszönöm szépen a segítséget, Evelyn.
- Szeretnéd, hogy rácsörögjek? Szóljak neki, hogy ki kell fizetnie a
részvételi díját, vagy ilyesmi?
- Nem, szükségtelen. Mi több, ha esetleg beszélsz vele, kérlek, ne is
említsd ezt a mi kis csevegésünket!
- Rendben. hogyne. Ahogy akarod.
- Viszhall, Evelyn.
Miután letettem, megdörzsöltem az államat, és kibámultam a városra.
Stella Bardot... mihez kezdjek... mihez kezdjek veled...
Kinyitottam a fiókomat, kihúztam az iPhone-t, amit a minap a
rendezvényszervező cég átküldött. Azt mondták, a 16-os asztalnál találták.
Az asszisztensem minden ott ülő vendéget felhívott, a titokzatos hölgyet
kivéve, de senki nem hagyta el a telefonját. Szinte biztos voltam benne,
hogy tudom, kié. Már csak az volt a kérdés, hogy mihez kezdjek vele.
•••
Helena, az asszisztensem, bedugta a fejét a tárgyaló ajtaján.
- Mr. Rothschild, elnézést a zavarásért, de valaki keresi. Nincs beírva a
naptárába, de a hölgy azt állítja, hogy ön hívta ide.
Kinyújtottam a kezemet, az asztalnál ülők felé jelezve.
- Egy megbeszélésen ülök. Nem hívtam ide senkit.
Helena vállat vont.
- Sejtettem. Majd szólok a hölgynek, hogy nem ér rá.
- Ki keres?
- A neve Stella Bardot.
Nicsak, nicsak, nicsak. Hamupipőke eljött az üvegcipőjéért? Hat napja
küldtem neki üzenetet, úgyhogy arra gondoltam, Miss Bardot nem mer
eljönni. Evelyn régi lakcíme megvolt a céges adatbázisban, úgyhogy
lehettem volna rendes, és visszavihettem volna a telefonját a lakására. De
abban mi lett volna a buli? Inkább elküldtem neki a névjegykártyámat, és a
hátuljára ráfirkantottam egy üzenetet.
Ha szeretné visszakapni, amit elhagyott, jöjjön el érte!
- Megmondaná Miss Bardot-nak, hogy épp nem érek rá? De ha megvár,
tudom fogadni, ha végzek.
- Hogyne, természetesen megmondom neki. - Helena becsukta a tárgyaló
ajtaját.
A megbeszélés még jó negyven percig tartott, de valószínűleg két perc után
befejezhettem volna, mert minden figyelmem arra a személyre irányult, aki
az előcsarnokban várt rám. Végül visszavittem a tárgyalóból az aktákat az
irodámba.
- Bekísérhetem Miss Bardot-t? - kérdezte Helena, ahogy elhaladtam az
asztala mellett.
- Adjon nekem öt percet, majd vezesse be, kérem.
Fogalmam sem volt róla, mit mondjak, ha Hívatlan kisasszony megjelenik,
de persze nem nekem kellett magyarázkodnom. Úgy döntöttem, úszom az
árral, és meglátom, merrefelé halad a beszélgetés.
Még jó, hogy erre jutottam, mert abban a pillanatban, hogy belépett az
ajtómon, a saját nevemet is elfelejtettem.
Evelyn - vagy inkább Stella - még szebb volt, mint ahogy emlékeztem rá.
Az esküvőn feltűzött hajjal jelent meg, de most leengedett, hullámos, szőke
fürtök keretezték porcelánbőrű arcát. Túlméretezett, vastag keretes
szemüveget viselt, ami szexi könyvtárosnő-külsőt kölcsönzött neki, és
egyszerű, tengerészkék nyári ruhájában és lapos sarkú cipőjében még
alacsonyabbnak tűnt, mint az esküvőn.
Igyekeztem a lehető legközönyösebb arcot vágni; felálltam, és az
íróasztalom túlsó oldalán levő vendégszékek felé intettem.
- Kérem, foglaljon helyet!
Stella az alsó ajkába harapott, de azért belépett az irodámba.
- Megtenné, hogy becsukja maga után az ajtót, Helena? - kértem az
asszisztensemet.
- Hogyne - bólintott Helena.
Stellával farkasszemet néztünk, míg végül leült velem szemben, az
íróasztalom túloldalán.
- Nem hittem volna, hogy eljön az üvegcipellőjéért, Hamupipőke.
Stella keresztbe tette a lábát, és összekulcsolt kezét a térdére helyezte.
- Higgye el, ha láttam volna más megoldást, most nem lennék itt.
Felvontam egyik szemöldökömet.
- Most sértődjek meg? Én már nagyon vártam, hogy meglátogasson.
Stella az ajkát biggyesztette.
- Azt le merném fogadni! Milyen megaláztatásra számíthatok ma?
Behívja az összes alkalmazottját, hogy ujjal mutogassanak rám és
kinevessenek?
Megrezzent az ajkam.
- Ilyesmi nem állt szándékomban, de ha maga erre gerjed.
Stella felsóhajtott.
- Nézze, sajnálom, amit tettem. Már írtam egy bocsánatkérő levelet a
menyasszonynak, és küldtem egy apró kis ajándékot a meghívón levő
válaszcímre. Nem akartam ártani senkinek. Amikor megérkezett a meghívó,
véletlenül kinyitottam, és néhány pohár borral később a barátom, Fisher és
én kitaláltuk, hogy elmegyünk. Dühös voltam a lakótársamra, arra, akinek a
meghívó valójában szólt. Az éjszaka közepén kiköltözött a lakásból, és vele
ment egy rakás ruhám és cipőm is. És azon a napon visszadobták a csekket,
amit a kéthavi lakbérre ott hagyott. Mindennek tetejébe az volt az utolsó
napom a munkahelyemen, úgyhogy nagy szükségem lett volna a fele
lakbérre. - Stella szünetet tartott, hogy újra lélegzethez jusson. - Tudom,
hogy mindez nem mentség arra, amit tettem. Egy esküvő szent és
bensőséges esemény a család és a barátok számára, de szeretném, ha tudná,
hogy életemben most először csináltam ilyesmit. - Megrázta a fejét. -
Emellett talán nem is tettem volna, ha máshol tartják az esküvőt, de
egyszerűen imádom azt a könyvtárat! Az utóbbi hat évben egy
háztömbnyire onnan dolgoztam, és számtalanszor ebédeltem a könyvtár
lépcsőjén. Nagyon szerettem volna bejutni erre az eseményre.
Megvakartam az államat, és figyeltem Stella arcát. Őszintének tűnt.
- Miért csak ilyen sokára jött el a telefonjáért?
- Az igazat akarja hallani?
- Nem, inkább találjon ki valamit, mint az esküvőn. Annak is olyan jó
vége lett.
Stella égnek emelte a tekintetét, és hatalmasat sóhajtott.
- Egyáltalán nem akartam eljönni. Mi több, elmentem és vettem egy új
iPhone-t. De pár nap múlva ki kell fizetnem a lakbéremet, és nincs pénzem,
mert minden megtakarításomat a vállalkozásomba öltem, ami most késéssel
indul el. Tizennégy napom volt visszavinni a túlárazott telefont, és ma van
az utolsó nap. Nincs ezer dollárom egy új mobilra, főleg így, hogy nincs
lakótársam. Vissza kell vinnem a telefont, vagy kénytelen leszek felhívni
apámat és kölcsönkérni tőle. Ha választanom kell, hogy idejövök és
vállalom a hülyeségem következményét, vagy felhívom apámat. Nos, itt
vagyok.
A húgomat egyáltalán nem zaklatták fel az esküvőn történtek.
Természetesen fogalma sem volt arról, ki az a nő, aki a gyerekkorukról
mesél, de amikor elmagyaráztam, hogy a nő úgy tett, mintha meghívott
vendég lett volna, Olivia megszidott amiatt, hogy reflektorfénybe
kényszerítettem a nőt ahelyett, hogy csendben az ajtóhoz kísértem volna.
Őszintén szólva, én magam is kissé kényelmetlenül éreztem magam, amikor
Stella izzadni kezdett és elsápadt a mikrofonnal a kezében. De nagyon
dühös voltam amiatt, hogy hazudott nekem. A lelkem mélyén tudtam, hogy
azért, mert fájó emlékeket idézett fel az, ha egy nő a képembe hazudik. Az
sem segített, hogy a húgom pont ott megy férjhez, ahol a saját esküvőmet
tartottuk alig hét évvel ezelőtt. Úgyhogy talán a Stella iránti haragom
mégsem volt annyira jogos.
Kinyitottam az íróasztalom fiókját, kivettem a telefont, és átcsúsztattam az
asztal túloldalára.
- Köszönöm - mondta Stella. - Felemelte, és végighúzta ujját a kijelzőn. A
telefon felvillant, én pedig figyeltem, ahogy Stella homlokán
összeszaladnak a ráncok.
- Még mindig teljesen fel van töltve. Maga töltötte fel?
Bólintottam.
- Amikor az esküvő utáni nap a rendezvényszervező cégtől átküldték,
teljesen le volt merülve.
Stella bólintott, de láttam, hogy nem válaszoltam meg a fejében járó
kérdést.
- Mondja. megpróbálta kitalálni a kódomat?
Sikerült közönyös arcot vágnom, bár pontosan ezt tettem. Stellának nem
kellett megtudnia, hogy egy órán keresztül próbálkoztam különféle
kombinációkkal, hogy megnyissam azt a nyomorult telefont, mert annyira
kíváncsi voltam arra a nőre, aki elrohant az esküvőről. Úgyhogy
megkerültem a kérdését, összefontam az ujjaimat, majd szigorú hangon
szólaltam meg.
- Be kellett kapcsolnom, hogy megtudjam, van-e rajta valamilyen kód,
nem?
Stella megrázta a fejét és a táskájába süllyesztette a telefont.
- Ó. Igen. Tényleg, persze.
Néhány másodpercig bámultunk egymásra, míg végül kellemetlenné vált a
csend.
- Jól van, akkor. - Stella felállt. - Ideje indulnom.
Bármilyen elcseszett helyzet is volt, nem akartam, hogy elmenjen. Száz
kérdésem várt válaszra - mit követett el az apja, amiért egyáltalán nem
akarja felhívni, vagy miért indul késéssel a vállalkozása. De követtem
példáját, és én is felálltam.
Stella a kezét nyújtotta felém az íróasztal fölött.
- Még egyszer köszönöm, hogy megőrizte a telefonomat, és ismételten
elnézést kérek azért, amit tettem!
Megfogtam kis kezét, és a kelleténél hosszabban tartottam a tenyeremben.
Ha észre is vette, nem mondott semmit.
Miután elengedtem a kezét, Stella megfordult, hogy távozzon, de aztán
visszafordult. Kicipzározta a táskáját, és kutatni kezdett benne, majd
kihúzott valamit, és felém nyújtotta.
- Szereti a csokoládét?
Nem értettem a dolgot, de bólintottam.
- Szeretem.
- Mindig tartok egy szelet Hershey csokit a táskámban, vészhelyzet
esetére. Anandamid van benne, ami egy neurotranszmitter; növeli a
boldogságérzetet. - Vállat vont. - Néha adok egy-egy szelet csokit annak,
akinek láthatóan boldogságra van szüksége, gyakran pedig én magam
eszem meg. Szeretem a csokoládét. Küldtem a húgának egy bocsánatkérő
ajándékot, de magának nem küldtem semmit. Békeajánlatként ennyit tudok
nyújtani.
Ez a nő egy szelet csokoládéval akarja ellensúlyozni azt, hogy hívatlanul
megjelent egy fejenként hétszáz dollárt kóstáló esküvőn? Meg kell hagyni,
elég egyedi.
Felemeltem a kezemet.
- Semmi gond, hagyja csak. Egálban vagyunk.
Stella továbbra is felém nyújtotta a csokit.
- Jobban érezném magam, ha elvenné.
Sikerült visszafojtanom a nevetésemet, és elvettem tőle a csokit.
- Rendben. Köszönöm.
Stella a vállára vetette a táskáját, és az ajtó felé indult. Odaléptem, hogy
kinyissam, de ő megint váratlanul megállt. Most a szelet csoki helyett
odahajolt hozzám, és mélyen beszívta a levegőt.
- Retrouvailles - mondta.
Egy kicsit tudtam franciául, ezért tudtam, hogy valami olyasmit jelent, hogy
Találkozás.
Stella, látva zavaromat, elmosolyodott.
- Ez a parfüm van magán, ugye? A neve Retrouvailles.
- Ja. Igen, azt hiszem.
- Jó az ízlése. Drága, de jó. Én alkottam meg ezt az illatot.
- Igazán?
Stella bólintott, és mosolya még szélesebb lett.
- Illik magához. A kölni mindenkin máshogy érződik.
A fenébe, micsoda mosolya van ennek a nőnek! Pillantásom az ajkára
vándorolt.
Basszus! Legszívesebben beleharaptam volna.
- A pulzuspontjára fújja a sprayt? - A torka mélyedésére mutatott. -
Valahová ide?
Ahogy kecses nyakát bámultam, elkezdett összefutni a nyál a számban.
- Azt hiszem.
- Ezért marad meg ilyen sokáig az illata. A parfümök és a kölnik a
testmelegre reagálnak. Sok férfi a nyaka oldalára fújja, de a torok
mélyedése az egyik legmelegebb pontunk, mert a vér a bőr felszíne alatt
áramlik. A legtöbb nő ezért fújja a kölnit a csuklójára és a füle mögé.
- Maga visel valamit? - kérdeztem.
Stella szemöldöke összeszaladt.
- Parfümöt?
Bólintottam.
- Igen. Ezt is én magam alkottam.
Ahogy előrehajoltam, fogva tartottam a tekintetét. Orrunk majdnem
összeért, de Stella meg sem moccant. Félrehajtottam a fejemet, orromat a
füle mellé helyeztem, és mélyen beszívtam az illatát.
Kibaszottul csodálatos illata volt!
Vonakodva hátrahajtottam a fejemet.
- Magához is illenek a kreációi.
Stella ismét elmosolyodott, de pillantása elárulta, hogy ő is kissé zavarban
van.
- Köszönöm, és még egyszer köszönök mindent, Hudson!
Ismét megfordult, hogy kimenjen az irodámból, és ahogy átlépte a
küszöböt, megrohant valami bizarr pánik.
- Stella, várjon!
Stella ismét megállt, és visszanézett.
Mielőtt észbe kaptam volna, a világ legnagyobb őrültsége csúszott ki a
számon.
- Vacsorázzon velem!
Stella
- Hallottál azóta Csini herceg felől? - Fisher kinyitotta a hűtőmet, és kivette
a tegnapi vacsorámat, annak ellenére, hogy még csak reggel hét óra volt.
Megráztam a fejemet, és igyekeztem elrejteni csalódottságomat.
- Talán így a legjobb.
- Hány nap telt el? Egy hét?
- Nyolc nap. Nem mintha számolnám. - Abszolút számoltam.
Fisher végignézett rajtam.
- Miért öltöztél fel ilyen korán?
- Most jöttem haza; megnéztem a napfelkeltét.
- Figyelj, a laptopod hátterében beállíthatsz ám elég szép napfelkeltéket
és naplementéket, és akkor tovább aludhatsz. - Fisher lepattintotta a
Tupperware fedelét, és mintha csak nyalóka lenne, a villájára tűzött egy
egész szelet rántott csirkét, majd beleharapott.
- Az nem ugyanaz, de azért kösz. Ööö... megmelegítsem neked? Kérsz
tányért és kést, hogy felvághasd? Vagy ami még jobb: csináljak neked egy
rántottát?
- Nem kell. - Fisher vállat vont, és még egyet beleharapott a csirkébe. -
Miért nem hívod fel?
Ostobán bámultam a barátomra.
- Nem hívhatom fel.
- Miért nem?
- Mert valószínűleg meggondolta magát. Elfelejtetted, hogy hogyan
ismerkedtünk meg? Már azon is meglepődtem, hogy elkérte a
telefonszámomat. Szerintem egyébként pillanatnyi elmezavar lehetett nála,
és miután eljöttem, észre tért. Amúgy holnap egyébként is randim van.
- Kivel?
- Bennel.
- A sráccal, akivel a neten ismerkedtél meg?
- Igen. Úgy volt, hogy pár napja randizunk, de lemondtam.
- Hogyhogy lemondtad?
- Nem tudom. - Vállat vontam. - Sok volt a dolgom.
Fisher rám pillantott.
- Jó duma, de nem veszem be. Reménykedtél, hogy Csini herceg felhív,
és azt akartad, hogy szabad legyen a naptárad.
- Nem vártam, hogy Hudson felhívjon.
- A héten többször is megnézted a telefonodat, hogy kaptál-e olyan
üzenetet, amit nem vettél észre?
- Nem - mondtam ki túlságosan gyorsan és túlságosan is védekezőn.
Természetesen megnéztem, mi több, naponta többször is. De tudtam,
milyen Fisher. Fáradhatatlan. Ettől olyan jó ügyvéd. Ha megtalált egyetlen,
apró kis elvarratlan szálat, elkezdte felfejteni, és addig dolgozott rajta, amíg
az egész pulóver a kezében nem maradt. Úgyhogy nem akartam ezüsttálcán
átnyújtani neki azt az elvarratlan szálat.
Fisher engem bámult.
- Szerintem te kamuzol.
Égnek emeltem a tekintetem.
- Figyelj, szabad egyszerre több emberrel is randizni...
Szerencsére beszélgetésünket félbeszakította a megcsörrenő vonalas telefon
- a céges telefonom.
- Vajon ki hívja fel a Signature Scentet szombaton? Lehet, hogy valami
szingapúri vevő. Ott még péntek van, nem?
Fisher felkacagott.
- Már nem. Ott már vasárnap van.
- Ó.
A telefont a nappaliban találtam meg, egy rakás illatminta tetején. A
vállgödrömbe helyeztem a készüléket, ahogy felemeltem az illatmintás
dobozt is.
- Halló?
- Halló, Stella Bardot?
Visszamentem a konyhába, kinyitottam a dobozt, és kiemeltem az egyik
benne levő kis üveget.
- Igen. Ki beszél?
- A nevem Olivia Royce.
Az üveg kiesett a kezemből, hangos csattanással ért földet a konyhakövön,
de szerencsére nem tört össze. Igyekeztem rendesen megfogni a telefont.
- Tessék? Olivia Royce?
- Igen. Remélem, nem bánod, hogy felhívtalak. Nem találtam meg a
honlapodat, de amikor meggugliztam a cégedet, ezt a számot dobta fel a
net, úgyhogy vettem egy mély lélegzetet, és felhívtam.
- Ööö... Nem, dehogy bánom. Természetesen nem.
- Megkaptam a levelet és az ajándékot. Amikor megemlítettem a
bátyámnak, hogy mit küldtél nekem, elmesélte, hogy parfümcéget
alapítottál, ami személyre szabott parfümöket gyárt. Szívesen rendelnék pár
parfümöt az esküvőn részt vett barátnőimnek, de nem találtalak meg a
neten.
- Ööö... még nem működik a céges honlap.
- A csudába! Akkor esetleg rendelhetek egyenesen tőled?
- Hogyne, persze!
- Jaj, de jó, szuper! Már régóta gondolkoztam, mit is adhatnék a
lányoknak; valami személyeset és különlegeset szerettem volna. Ez
tökéletes! Amúgy imádom a saját parfümömet! Nagyon köszönöm, hogy
megalkottad!
Képtelen voltam napirendre térni ezen a beszélgetésen. Olivia azért hívott
fel, hogy rendeljen tőlem, nem pedig azért, hogy leteremtsen, mert
hívatlanul megjelentem az esküvőjén? Lehet, hogy nem tudta, hogy
mindkettő mögött én állok? Nem hinném, mivel ugyanabban a csomagban
küldtem neki a bocsánatkérő levelet és az ajándékát, és nyilván beszélt
rólam Hudsonnal is.
- Én köszönöm! Ööö, küldök pár mintát, és előreveszem a rendeléseket, ha
elmondod, milyenek a hölgyek.
- Ó, nem. Szeretném meglepni őket! Sokat tudok róluk. Esetleg
elmesélhetném, hogy ki milyen parfümöt visel egyébként, és egy kicsit a
jellemükről is, és akkor kitalálhatnál valamit.
Nem tudtam, hogy ez ugyanolyan hatékony-e, mint ahogy általában
dolgozni szoktam, de semmiképpen nem mondhattam nemet Oliviának.
- Persze, nagyon jól hangzik!
- Mit szólsz a hétfő fél egyhez?
A homlokomat ráncoltam.
- Ööö... Jó a fél egy.
- Rendben. A Café Luce az Ötvenharmadik utcában megfelel? Nincs túl
messze? Itt laksz a City városrészben?
Kigúvadt a szemem. Személyesen akar találkozni velem? Azt hittem, egy e-
mail vagy telefonhívás erejéig szorít helyet nekem a naptárjában.
- Igen. A Cityben lakom. És a Café Luce remekül hangzik.
- Tökéletes! Akkor megbeszéltük. Köszönöm, Stella! Alig várom, hogy
találkozzunk!
Tíz másodperccel később a vonalban csend lett; továbbra is bámultam a
telefont. Fisher az egész beszélgetés során olvasott az arcomról.
- Ki volt az? - kérdezte Fisher.
- Olivia Royce.
- És az ki?
- A menyasszony, akinek az esküvőjén hívatlanul megjelentünk.
•••
Másnap húsz perccel korábban érkeztem a kávézóba. Ben szeretett volna
értem jönni, de jobban szeretek idegenekkel nyilvános helyeken találkozni,
hogy én dönthessem el, mikor távozom. Vettem egy koffeinmentes
tejeskávét, és helyet foglaltam a pulthoz közeli kanapén. A kedvenc helyi
kávézómban mindig voltak újságok és magazinok, hogy a vendégek a
túlárazott kávé mellett olvashassanak is, úgyhogy felemeltem a The New
York Timest, és elkezdtem átlapozni a Vasárnapi Stílus rovatot. Hirtelen
megpillantottam egy fényképet, és megdermedtem. Pislogva próbáltam
megbizonyosodni, hogy nem csupán képzelődöm, de aztán közelebb
emeltem az újságot, hogy elolvashassam a közleményt.
Olivia Paisley Rothschild és Mason Brighton Royce július 13-án örök
hűséget fogadott egymásnak a manhattani New York-i Közkönyvtárban. A
szertartást Arthur Finch episzkopális tiszteletes vezette.
A 28 éves Mrs. Royce, akit a vőlegény Livinek szólít, elnökhelyettes és
marketingvezető. A pennsylvaniai egyetemen végzett, majd a Columbián
szerzett MBA- képesítést.
Mrs. Royce néhai szülei, Charlotte Bianchi Rothschild és Cooper E.
Rothschild szintén New York-iak. Az esküvőn a házigazda szerepét a
menyasszony bátyja, Hudson Rothschild töltötte be.
A szintén 28 éves Mr. Royce saját számítástechnikai vállalatot alapított,
szakterülete a biztonságtechnika és a megfelelőség. A bostoni egyetemen
végzett, és információtechnológiából szerzett MS-diplomát a New York-i
egyetemen.
El sem akartam hinni, hogy belefutottam az esküvői közleménybe. Mekkora
esély volt rá? Évek óta nem olvasom a New York Times vasárnapi kiadását,
úgyhogy pokoli véletlennek tűnt az egész. Fisher mindig azt mondogatta,
hogy ha az ember pozitív dolgokat képzel el, akkor pozitív dolgok fognak
történni vele. Lehet, hogy ez a magyarázat. Az utóbbi másfél hétben elég
sokat képzelegtem egy bizonyos férfiról, aki elkérte a számomat, de nem
hívott fel.
A hét elején kapcsolgattam a tévét, és ráakadtam a Dancing with the
Starsra. Bár sose néztem, valamilyen oknál fogva ott ragadtam. Amikor a
párok lassúztak, eszembe jutott, milyen érzés volt Hudson karjaiban lenni a
húga esküvőjén. Felidéztem, milyen jó ritmusérzéke volt, amiről eszembe
jutottak bizonyos dolgok, amiben szintén jó, ha az embernek van
ritmusérzéke. Aztán péntek este, amikor Fisher átjött munka után, hozott
egy üveg Hendricks gint; erről persze eszembe jutott, hogy libabőrös
lettem, amikor Hudson belesuttogta a fülembe, hogy Fiatal még az este,
Evelyn. Táncoljon velem!
Amikor behúzott farokkal kullogtam el az irodájába a telefonomért, nem
hittem volna, hogy Hudson randira hív. De persze utána hagytam, hogy
szabadon szárnyaljon a képzeletem; még a második randimat is
elhalasztottam Bennel. Azonban miután több mint egy hetet vártam arra,
hogy megcsörrenjen a telefonom, végül rádöbbentem, hogy ostobaság
elszalasztani egy tökéletesen kedves fiút - aki többször is felhívott - csak
azért, mert egy másik pasi esetleg felhívhat.
Ben pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkezett. Még egyszer utoljára
rápillantottam az esküvői fotóra, majd becsuktam a lapot. Eltökéltem, hogy
nem rontom el a randimat azzal, hogy hagyom, hogy egy másik férfi
bekússzon a gondolataimba.
- Szia! - Ben üdvözlésképpen szájon csókolt.
Ez volt a második csókunk, mert az első csók az utolsó randink végén
csattant el, de elég jó volt. Nem volt bizsergető, és libabőrös sem lettem, de
egy kávézó kellős közepén voltunk, úgyhogy nem is tudom, mire
számítottam. Amikor Ben elhúzódott, egy doboz Godiva csokit adott át
nekem; észre sem vettem, hogy a kezében volt.
- Virágot szerettem volna hozni, de aztán eszembe jutott, hogy egész este
azt cipelnéd. Ezt talán beteheted a táskádba.
Elmosolyodtam.
- Ez nagyon kedves tőled. Nagyon köszönöm!
- Egy sztékétteremben foglaltam asztalt. Utána, ha van kedved, a
közelben van egy bár, ahol stand-up est van.
- Szuperül hangzik!
- Indulhatunk?
- Igen.
Felemeltem az üres kávéspoharamat, és kifelé menet a szemetesbe
hajítottam. Amikor az ajtókilincs után nyúltam, Ben megelőzött.
- Tessék, parancsolj!
- Köszönöm.
Odakint jobbra, majd balra tekintettem.
- Merrefelé megyünk?
- Az étterem pár háztömbre van innen. A Hudsonon.
- A Hudson Streeten?
- Igen. Nincs túl messze ahhoz, hogy magas sarkúban gyalogolj?
Hívhatok egy taxit.
- Nem, dehogy, semmi gond.
Most komolyan... a Hudson Streeten?
Elindultunk.
- Még sosem jártam abban az étteremben - mondta Ben. - De
hihetetlenek az értékelései, úgyhogy remélem, tényleg jó!
- Mi a neve?
- Hudson's.
Nagy nehezen sikerült csak elfojtanom a nevetésemet. Hudson's nevű
étterem a Hudson Streeten? Ennyit arról, hogy ne kússzon be valaki a
gondolataimba.
Stella
Hétfőn pár perc késéssel érkeztem az étterembe, annak ellenére, hogy
nagyon korán indultam el a lakásomból. A vonat, amire felszálltam, úgy
döntött, expresszvonattá avanzsál, és nem állt meg ott, ahol le kellett volna
szállnom.
Amikor beléptem, Olivia már ott ült. Olyan másnak látszott így, utcai
ruhában, hogy alig ismertem meg. De úgy integetett és mosolygott, mintha
régi barátok lennénk.
Valamiért azt képzeltem, hogy nem is parfümöt akar rendelni tőlem, hanem
azért akar személyesen találkozni, hogy alapos fejmosásban részesítsen -
vagy ami még rosszabb: hogy letartóztassanak. Kedves mosolya azonban
nagymértékben enyhítette rettegésemet.
- Szia! - Egy üres székre tettem a dobozt, amit cipeltem, és kihúztam az
Oliviával szemben levőt. - Bocsánat a késésért! A vonatom nem állt meg
ott, ahol kellett volna.
- Semmi gond. - Olivia kinyúlt, és felém fordította a kenyereskosarat,
megmutatva, hogy üres. - Mint látod, elfoglaltam magam. Fél éve nem
ettem szénhidrátot az esküvőm miatt, úgyhogy az utóbbi hetekben be kell
hoznom a lemaradást. - Letette a kosarat, és felém nyújtotta a kezét. - A
nevem egyébként Olivia Rothschild. A fenébe is, dehogy! Most már Olivia
Royce. Egyszerűen képtelen vagyok megszokni.
Elmosolyodtam, bár kész idegroncs voltam.
- Stella Bardot. - Úgy gondoltam, egyszerűbb tisztázni a dolgokat az
elején, így mély lélegzetet vettem. - Nézd, Olivia, nagyon sajnálom, amit
tettem. Általában nem szoktam meghívás nélkül elmenni egy esküvőre.
Olivia félrehajtott fejjel nézett rám.
- Nem? Ez nagy kár. Azt hittem, jól kijövünk majd egymással. Én
egyszer hívatlanul elmentem egy szalagavatóra.
Tágra nyílt szemmel bámultam rá.
- Tényleg?
Olivia felnevetett.
- Igen. És az egyik végzős lány pasijával smároltam, úgyhogy másnap
reggel feldagadt szájjal mentem haza.
Eddig a görcsbe rándult vállam most ellazult.
- Ó, istenem! El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy nem
haragszol rám!
Olivia legyintett.
- Dehogy! Ne is gondolj többet az egészre! Nagyon tetszett a történet,
amit elmeséltél. Valaki tényleg összepisilte magát, hogy megvédjen téged?
Szomorúan elmosolyodtam. Az igazság emléke most keserédes volt,
tekintve, hogy a húgom és én már nem voltunk beszélőviszonyban.
- Igazából én voltam, még az óvodában. A húgom egy évvel fiatalabb
nálam, és apró baleset érte a karácsonyi műsor próbáján. Egy fiú mutogatni
kezdett a pisis nadrágjára, és csúfolni kezdte. Nem hagyhattam, hogy ott
álljon szegény egyedül.
- Ez nagyon szép volt tőled! Nekem bátyám van, aki mindig is
túlságosan féltett mindentől. De nem tudom, képes lenne-e bepisilni csak
azért, hogy megóvjon a megszégyenítéstől. - Olivia belekortyolt az italába.
- Most, hogy jobban belegondolok, valószínűleg megtenné. De soha nem
ismerné be, hogy azért tette, hogy megvédjen. Azt mondaná, hogy ő pisilt
be, én pedig csak leutánoztam.
Mindketten felnevettünk.
- Hudson elmesélte, hogy kerültél oda az esküvőre. Nem lepődtem meg,
amikor elmondta, mit tett veled Evelyn - hogy az éjszaka közepén lelépett,
és rád hagyta a kifizetetlen lakbérét! Mindig is megbízhatatlan volt. Az
egyetem első évében együtt töltöttük a tavaszi szünetet. Ő megismerkedett
egy pasival, aki tíz évvel volt idősebb nálunk, és csak franciául beszélt.
Amikor a vakációnk második napján felébredtem, egy levelet találtam a
párnámon, amiben Evelyn közölte, hogy elutazott Franciaországba, hogy
megismerkedjen a pasi családjával, mert őrülten szerelmes belé. Teljesen
egyedül maradtam Cancúnban. Az a ribanc elvitte a kedvenc szandálomat
is!
- Ó, istenem! Az én kedvenc szandálomat is elvitte, amikor lelépett!
Megint nevettünk, és Olivia folytatta.
- Valamit Lexitől, a bátyám volt feleségétől is ellopott. Összevesztek
valamin, és többé nem álltak szóba egymással. Aztán rábeszéltem a
keménykezű bátyámat, hogy adjon állást Evelynnek, és néhány hónap után
egyszerűen nem ment be többé a munkahelyére. Hudson életem végéig
ezzel fog piszkálni! Képes egy örökkévalóságig haragot tartani!
- Hudson nem tűnik olyan megbocsátónak, mint te.
- Ez enyhe kifejezés. Hihetetlen, hogy mennyire túlféltő. Tizenhat éves
koromban, amikor először volt barátom, Hudson leült a verandalépcsőre, és
megvárta, amíg este hazaérek. Természetesen emiatt a barátom mindig
illemtudó puszival búcsúzott el tőlem, nem pedig rendes csókkal. Nagyon
sajnálom Charlie-t. Valószínűleg negyvenéves koráig nem engedi majd
randizni!
- Charlie-t?
- Hudson lányát.
Bólintottam. Nem tudom, miért, de eszembe sem jutott, hogy Hudsonnak
gyereke lehet. Bár persze nem sokat tudtam róla, eltekintve attól, hogy
jóképű, isteni illata van, remekül táncol, és tíz napja nem hívott fel, annak
ellenére, hogy megadtam neki a számomat.
- Hány éves a lánya?
- Hat, de úgy viselkedik, mintha tizenhat lenne. - Olivia felnevetett. -
Hudsonnak annyi lesz!
A pincér odajött felvenni a rendelésünket, én pedig még rá sem pillantottam
az étlapra. Olivia csirkés, balzsamecetes körtesalátát rendelt; ez jól
hangzott, úgyhogy én is azt kértem.
- Szóval... - Olivia megszaglászta a csuklóját. - Meséld el, hogy sikerült
megalkotni a legjobb illatot, amit valaha éreztem! Teljesen a rabja vagyok!
Elmosolyodtam.
- Köszönöm. Az esküvőd sok mindent elárult rólad. A főasztal közepén
gardéniacsokor állt, úgyhogy az volt a kiindulópontom. Az asztalomnál ülő
egyik hölgy elmesélte, hogy Bora Borára mentek nászútra, ezért úgy
gondoltam, hogy biztosan szereted a tengerpartot, ezért ment bele még egy
kis calone is, ami felidézi a tengerparti szellő illatát. A ruhád pedig
hagyományos volt, de világospiros selyemövet viseltél, úgyhogy úgy
gondoltam, van benned némi merészség is.
- Ez csodálatos! Még az üveg is tökéletes volt!
- Beleszerettem abba a formába, de nem abban fogjuk árulni. Olasz
import, és a kezdő költségvetésembe egész egyszerűen nem fért bele.
- Nagy kár, pedig annyira szép!
- Remélem, hogy idővel meg tudom vásárolni.
A következő egy órán át arról meséltem, hogyan is működik a Signature
Scent. Kimerítő értekezést tartottam Oliviának - ő megszagolta mind a húsz
mintát, értékelte őket, és feltettem neki azokat a kérdéseket, amik a
honlapon is szerepelnek majd a vásárlási folyamat részeként. Olivia
rengeteg kérdést tett fel, nagyon érdekelte a dolog üzleti része. A lánycsapat
minden tagjáról jegyzeteket készítettem, ő pedig mindegyikük számára
kiválasztotta az üvegeket.
- És mikor startol hivatalosan a Signature Scent? - kérdezte végül.
Összevontam a szemöldököm.
- Még nem tudom.
- Az hogy lehet? Nekem úgy tűnik, minden startra készen áll!
- Igen, ami a tervezést illeti, így igaz, de anyagi problémáim lettek.
Hosszú történet, de volt egy társam, egy srác, akit kénytelen voltam
kivásárolni. A közös pénzünk jó részét arra használtam fel, hogy feltöltsem
a raktárkészletet, úgyhogy az, hogy kivásároltam, elvitte az utolsó
fityingemet is. Bár nem baj, hogy így alakult, mert az üzleti hitelkeretem
még mindig elég ahhoz, hogy elindíthassam a vállalkozást. Egy évvel
korábban adtam be a kérelmet, arra az esetre, ha netán kifogyok a pénzből.
De amikor először bementem felvenni, szóltak a banktól, hogy évente
beszámolót kell tartanom, hogy a hitel fennmaradjon; erről nem is tudtam.
Épp akkor hagytam ott az állásomat az Estée Laudernél, és amikor leírtam,
hogy változás történt a munkaviszonyomban, megszüntették a
hitelkeretemet. Ha pár nappal előbb teszem meg, ezt nem kellett volna
beleírnom, és nem lett volna semmi gond.
- Ó, ez nagyon gáz!
Bólintottam.
- Igen, az. És egyetlen bank sem akar kölcsönadni egy munkanélkülinek.
Az SBA-hoz, a kisvállalkozásokat támogató szervezethez adtam be a
kérelmemet. Nagyjából ők jelentik számomra az utolsó reményt.
A pincér meghozta a számlát. Utánanyúltam, bár mostanában nem szívesen
szórtam a pénzt, de ez volt a legkevesebb, amit megtehettem ezért a kedves
lányért, akinek az esküvőjén hívatlanul jelentem meg.
De Olivia megelőzött.
- Ezt az ebédet én állom! Én hívtalak meg!
- Ezt nem hagyhatom! Már így is tartozom neked egy vacsorával!
Olivia legyintett, és elővette a pénztárcáját a táskájából. A hitelkártyáját
betette a számlát tartalmazó bőrtárcába, majd becsukta.
- Szó sincs róla! Ragaszkodom ahhoz, hogy én fizessek!
Mielőtt tovább vitatkozhattam volna, Olivia feltartotta a kezét, a pincér
pedig odasietett és elvitte a számlát.
Felsóhajtottam; igazi lúzernek éreztem magam.
- Köszönöm, nagyra értékelem.
- Szívesen.
Együtt léptünk ki az étteremből. Én a külvárosba tartottam, hogy elintézzek
néhány apróságot, Olivia pedig visszament dolgozni a belvárosba, úgyhogy
elbúcsúztunk egymástól. Olivia úgy ölelt át, mintha olyan régi jó barátok
lennénk, ahogy azt az esküvőn említettem.
- Jövő hétre elkészülök az illatokkal - ígértem. - Elküldhetem őket neked
is, vagy a hölgyeknek egyenként.
Olivia elmosolyodott.
- Hívj fel, ha elkészültél, majd kitaláljuk!
- Rendben, hívlak majd!
•••
Egy héttel később nyakig úsztam a kartondobozokban.
- Ez volt az utolsó - jelentette ki Fisher, és feltette az utolsó kartondobozt
a már így is másfél méter magas doboztorony tetejére. Felhúzta a pólóját, és
az aljával megtörölte a homlokát. - Remélem, hamarosan töltött manicottit
főzöl nekem ezért a sok emelgetésért cserébe!
- Hidd el, főzök! Nem is gondoltam végig, mennyi cuccot halmoztam fel
a raktárban. Hihetetlen, hogy kétszáz doboz állt ott!
Hogy tovább csökkentsem a költségeimet, megkértem Fishert, hogy
segítsen minden cuccot áthozni a borsos áron bérelt raktárból a lakásomba.
Mivel már nem volt lakótársam, volt elég helyem.
Fisher benyúlt hátul a nadrágja korcába.
- Majdnem elfelejtettem. Az utolsó körben felhoztam a postát. Jött neked
egy csomag, de mindjárt szétesik. Szerintem a postás tépte szét, amikor
megpróbálta belegyömöszölni a levelesládádba.
Minden nyirkos volt Fisher izzadságától. Elfintorodtam.
- Fúúj! Csak tedd le, kérlek!
Fisher a csomagot a konyhaasztalra hajította, és a borítékok legyezőszerűen
szétterültek. Megakadt a szemem az egyik boríték sarkán levő logón. SBA.
Felemeltem, és megszemléltem.
- Ó, istenem, ez egy kicsi boríték! Ez rossz jel!
- Kitől jött?
- Az SBA-tól, a kisvállalkozásokat támogató szervezettől. Azt ígérték,
két vagy három héten belül eldöntik, kapok-e kölcsönt tőlük. Alig két hét
telt el!
- Ez remek! Valószínűleg imádták az ötletedet, ezért alig várták, hogy
rábólinthassanak!
Megráztam a fejem.
- Ha beadsz egy kérelmet, és egy vékony borítékot kapsz vissza, az sose
jó jel. Olyan, mintha jelentkeznél egy egyetemre, és egy sima
válaszborítékot kapnál vissza a nagy barna boríték helyett, amiben az
összes, egyetemről szóló ismertető benne van. Ha megkaptam volna a
kölcsönt, ez a boríték vastag lenne!
Fisher égnek emelte a tekintetét.
- Manapság szinte mindent online intézünk. Ne legyél már ilyen negatív,
nyisd ki azt a nyamvadt borítékot! Lefogadom, hogy egy felhasználónév és
egy jelszó van benne, amivel be tudsz jelentkezni oda, ahova be kell.
Kifújtam a levegőt.
- Rossz előérzetem van, Fisher. Mihez kezdek, ha visszadobták? Már így
is három banknál jelentkeztem! Senki nem ad kölcsönt egy
munkanélkülinek! Tiszta hülye vagyok, hogy otthagytam az állásomat, és
azt hittem, elindíthatom ezt a vállalkozást! Az Estée Laudernél már
felvettek valakit a helyemre, és a legtöbb normális parfümőri állás
manapság a tengerentúlon van. Mi a fenét csináljak? Hogy fogom kifizetni
a lakbéremet?
Fisher a vállamra tette a kezét.
- Vegyél mély lélegzetet! Még azt sem tudod, mi van a borítékban!
Lehet, hogy egy hivatalos levél, amiben megköszönik a jelentkezésedet,
vagy közlik, hogy a feldolgozás még folyamatban van.
Túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy kinyissam, úgyhogy Fisher felé
nyújtottam.
- Nyisd ki te! Én képtelen vagyok rá!
Fisher megrázta a fejét, de feltépte a borítékot. Visszafojtott lélegzettel
figyeltem, ahogy átfutotta az első néhány sort. Összeszorított ajka mindent
elárult.
Lehunytam a szememet.
- Ó, istenem.
- Sajnálom, Stella! Azt írják, még nem töltöttél elég időt a szakmában, és
nem elég erős a készpénzáramlásod. De hogy a fenébe rendelkeznél
bármelyikkel is, ha csak most indítod el a vállalkozásodat?
Felsóhajtottam.
- Tudom. Igazából a többi banknál is ezt mondták.
- Nem lehetne egész piciben elkezdeni, szerezni egy kis tapasztalatot, és
újra beadni a jelentkezésedet?
Bár ilyen egyszerű lett volna!
- Nincs elég szállítódobozom, és elég mintám sem a megrendelések
elindításához.
Fisher végigszántott a haján.
- A francba! Nekem kábé kilencezer dollárom van a bankban, amit nehéz
időkre tartogattam. A tiéd. Még csak vissza sem kell fizetned.
- Imádlak azért, hogy felajánlottad, Fisher, komolyan! De nem
fogadhatom el a pénzedet!
- Ne légy nevetséges! Te a családom vagy, és a családtagok elfogadják
egymás segítségét!
Nem akartam megsérteni a barátomat, de kilencezer dollár közel sem volt
elegendő ahhoz, hogy elindítsam a vállalkozásomat.
- Majd kitalálok valamit, de nagyon köszönöm ezt a nagylelkű ajánlatot!
Nagyon meghat, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyesmi!
- Tudod, mire van most szükségünk?
- Mire?
- Dom Perignonra. Hozok egy üveggel abból a drága pezsgőből, ami az
esküvőről maradt!
- Szerinted van mit ünnepelnünk? Azt ünnepeljük, hogy elutasították a
hitelkérelmemet, vagy azt, hogy a lakásomból raktár lett?
Fisher megcsókolta a homlokomat.
- Azt ünnepeljük, hogy minden rendbe fog jönni! Ne feledd: ha pozitívan
gondolkodsz, pozitív dolgok fognak történni veled! Mindjárt jövök.
Amíg átszaladt a szomszédos lakásba, én körülnéztem. A nappalim
katasztrófa sújtotta övezetté változott, nagyjából úgy, ahogy az életem is.
Egy évvel ezelőtt gyűrűs menyasszony voltam, hat számjegyű összeget
kerestem a szuper munkahelyemen, annyi félretett pénzem volt huszonhét
évesen, amennyit a legtöbb ember negyvenéves korára sem tud félretenni,
és egy izgalmas, új vállalkozásról álmodoztam. Most a vőlegényem valaki
más jegyese, csóró munkanélküli vagyok, és az izgalmas, új vállalkozás
Damoklész kardjaként függött a fejem felett.
Egy percig bámultam a dohányzóasztalon heverő levelet, majd
összegyűrtem, és a szemetesláda felé hajítottam. Természetesen nem
találtam bele. Kábultan néztem át a postámat, ami nagyrészt szórólapokból
állt, és úgy döntöttem, kinyitom a szétesőfélben levő csomagot. Úgy
gondoltam, újabb termékminta, amit még azelőtt rendeltem, hogy a bankom
bemondta az unalmast, és amit sosem fogok tudni megvenni. De amikor
kinyitottam a dobozt, nem parfümalapanyagok mintái voltak benne, hanem
egy napló. El is felejtettem, hogy amikor három hónapja megnyertem az
árverést, megrendeltem az eBayről. Ez a csomag a tengerentúlról érkezett,
Olaszországból, és egy örökkévalóságig tartott, mire ideért.
Általában, ha vettem egy új naplót, alig vártam, hogy elolvashassam az első
oldalt. De ez a napló most arra a röpke 247 dollárra emlékeztetett, amit
elpazaroltam. Letettem a nappaliban a dohányzóasztalra, és úgy döntöttem,
megfürdök, mielőtt Fisher visszaér a pezsgővel.
Amikor tíz perccel később kiléptem a fürdőszobából, a barátom a kanapén
hevert, pezsgőt iszogatott, és az új naplómat lapozgatta.
- Ööö... ugye tudod, hogy ez a nő nem angolul írt? - nyújtott felém
Fisher egy pohár pezsgőt.
Elvettem a poharat, és leültem a szemben levő fotelbe.
- Olaszul van. És egy férfi írta. Ami azt jelenti, hogy túl sokat fizettem
érte, és még le is kell fordíttatni.
A férfiak naplói mindig külön szenzációt jelentettek az aukciós oldalakon,
mert olyan ritkák. Mikor legutóbb vettem egy francia naplót, az háromszáz
dolláromba került, plusz százötven dolcsit fizettem a fordítónak.
Belekortyoltam a pezsgőbe.
- Egy ideig csak porfogó lesz. A jövő hónapban inkább táplálkozni
szeretnék, nem pedig kifizetni egy fordítót.
Fisher megrázta a fejét, majd a viharvert, régi naplót a dohányzóasztalra
dobta.
- Azt hittem, azóta nem olvasol ilyeneket, mióta tavaly annyira
belemerültél.
Felsóhajtottam.
- Kissé túlzásba estem.
- Furcsa madár vagy te, Stella Bardot, ugye tudod?
- Mondja ezt az a pasi, aki a banánról leszedett matricákat a
ruhásszekrénye belső ajtaján gyűjti!
A mobilom megszólalt a zsebemben, úgyhogy elővettem, és elolvastam a
nevet a kijelzőn.
- Emlegetett szamár! Az a csaj, akinek elloptuk a pezsgőjét.
- Mondd neki, hogy küldjön még belőle!
Felnevettem, és fogadtam a hívást.
- Halló?
- Szia, Stella, itt Olivia.
- Szia, Olivia, köszönöm, hogy visszahívtál. Csak jelezni szeretném,
hogy elkészültem a parfümökkel a lányoknak.
- Már annyira várom, hogy láthassam őket! Vagy megszagolhassam!
Vagy láthassam és megszagolhassam őket! Mindegy.
Elmosolyodtam.
- Remélem, tetszeni fog a barátnőidnek!
- Meséltem egy pár embernek arról, hogy mi a foglalkozásod, és
mindegyikük szeretne magának saját parfümöt! Tudod már, mikor indul a
honlapod?
Összevontam a szemöldökömet.
- Sajnos a közeljövőben biztos, hogy nem.
- Jaj, ne, mi történt?
- Az SBA elutasította a kölcsönkérelmemet. Ma jött meg a levelük.
- Micsoda idióták! Nagyon sajnálom.
- Köszönöm.
- Most mihez kezdesz?
- Nem tudom.
- Mit szólnál ahhoz, ha társulnál valakivel? Akinek van készpénze, és
cserébe részesedést kér az üzletből.
Ez tulajdonképpen már korábban is eszembe jutott, de egyetlen
ismerősömnek sem volt túl sok pénze.
- Talán. Majd végiggondolom. Ma este elmegyek egy kicsit búfelejteni.
Holnap pedig kitalálok egy vadonatúj tervet!
- Ez az, ez a jó hozzáállás!
- Köszönöm. Mit szeretnél, hová szállítsam a parfümöket?
- Ha ráérsz, holnap találkozhatnánk. A barátnőm, aki a tanúm volt, két
nap múlva Londonba utazik néhány hónapra. Holnap este együtt
vacsorázom vele. Nagyon szeretném akkor odaadni neki, ha nem okoz túl
nagy gondot az, hogy holnap add át.
- Nem, egyáltalán nem gond.
- Rendben! Reggel megbeszélésem van. Nem gond, ha a megbeszélés
végén megírom, hogy mikor találkozzunk? Odajövök, ahol épp vagy.
- Persze, semmi gond! Akkor beszélünk!
Miután letettem, Fisher így szólt:
- Csak te vagy képes összebarátkozni azzal a nővel, akinek az esküvőjén
hívatlanul jelentünk meg!
Vállat vontam.
- Olivia igazából nagyon jó fej. Bocsánatkérésként ajándékba fogom
adni az összes parfümöt, amit rendelt, nem fogom kifizettetni vele. Azt
hiszem, ez a legkevesebb, amit tehetek!
- Hátha van még pár bulija, ahová hívatlanul beronthatunk! - Fisher
felemelte az üveg pezsgőt, majd újratöltötte a poharát. - Ezután nem ihatunk
újra olcsó, pancsolt vackokat! - Kiitta a fél pohárral, majd drámaian
felsóhajtott. - Egyébként, gondolom, azóta sem hallottál Csini herceg felől,
ugye? Máskülönben biztos elmesélted volna.
Összevontam a szemöldököm.
- Nem. Amikor Oliviával ebédeltem, nem említette, hogy tud róla, hogy
Hudson randira hívott. Úgyhogy én sem említettem, bár Olivia mondott
valami olyasmit, hogy Hudson elég haragtartó típus.
- Az ő baja!
Nem mondtam ki, de úgy éreztem, az én bajom is. Volt valami Hudsonban,
ami nagyon megfogott, és izgatottan vártam a randinkat. Mi több, nem is
tudom, mikor vártam ennyire telefonhívást férfitól. Éppen ezért sokkal
fájóbban érintett, amikor nem jelentkezett. De hát, ez van... Ben nagyon...
kedves.
A következő két órában Fisherrel megittuk az üveg pezsgőt, és a fenekére
néztünk még egy üvegnek, amit a hűtőmben találtam. Legalább egyvalami
jól sikerült ezen a héten - a terveim szerint sikerült berúgnom. Amikor
nagyot ásítottam, Fisher elértette a célzást.
- Jól van, eltűnök. Nem kell kamuból ásítanod, csak hogy megszabadulj
tőlem!
- Nem kamuból ásítottam.
- Persze, naná!
Fisher felállt, és kivitte a poharainkat és a két üres üveget a konyhába.
Amikor visszajött, épp azon tanakodtam, hogy elaludjak-e a kényelmes
karosszékben, ahol üldögéltem.
Fisher lehajolt, és homlokon csókolt.
- Szeretlek! Holnap minden sokkal jobb lesz!
Tekintve, hogy holnap valószínűleg fejfájással ébredek, ebben kételkedtem.
De nem akartam vészmadár lenni.
- Még egyszer kösz mindent, Fisher. Én is szeretlek!
Fisher felemelte a dohányzóasztalon ott heverő naplót.
- Ezt magammal viszem, és jövő hónapban, a szülinapodra
lefordíttatom!
- Öö, már nem sokáig leszek huszonnyolc éves. A te szülinapod lesz a
jövő hónapban. Azt csinálod, amit tavaly is?
- Igen - minden ajándék neked megy, mert te vagy az én legjobb
ajándékom! Emellett, ha boldoggá tehetlek, az engem is boldoggá tesz,
Stella Bardot. Csak ne hagyd, hogy ez a napló átvegye az irányítást az
életed fölött!
Stella
Tizenöt évvel ezelőtt
Felkaptam a barna bőrkötésű könyvecskét, és az orromhoz emeltem, hogy
megszagolhassam. Istenem, mennyire imádom ezt az illatot! Spencer Knox
jutott róla eszembe. Spencer mindenhová magával cipelt egy focilabdát, és
beszélgetés közben folyamatosan dobálta. Valahányszor a marhabőr a
tenyerébe csattant, megéreztem a bőr illatát, és elmosolyodtam.
A garázsvásárt rendező hölgy idősebb volt, és narancssárga hasitasit viselt.
Göndör, ősz haja égnek állt, amitől úgy festett, mintha belenyúlt volna a
kettőhúszba, nem pedig annak a lámpának a dugójába, amit épp ráhelyezett
az összecsukható asztalra.
Odamentem hozzá.
- Elnézést, ez mennyibe kerül?
A hölgy lepillantott.
- Ötven cent. De tizenöt évvel ezelőtt tíz dollárt fizettem érte valakinek a
garázsvásárán. Ez történik, ha olyan vackot vásárolsz, amire nincs is igazán
szükséged. A végén megszabadulsz tőle, ahogyan az előző tulajdonos is.
Szoktál naplót írni?
Eddig észre sem vettem a könyv borítóján ékeskedő, dombornyomásos
Napló szót, amire a hölgy rámutatott. Megráztam a fejem.
- Még soha nem volt naplóm.
Egy kardigános, sovány, hátranyalt hajú, lófarkas nő jött fel a kocsibejárón,
kezében egy kávéfőző volt, dobozban.
- Öt dollárt adok érte.
Az idős nő az ajkát biggyesztette.
- Nem tud olvasni? A cetli szerint húsz dollár az ára.
- Én csak ötöt vagyok hajlandó adni érte.
- Akkor vonszolja vissza a girhes seggét ahhoz az asztalhoz, ahonnan
elvette, és tegye szépen vissza!
A kardigános nő levegő után kapkodott.
- Micsoda modortalanság!
Az idősebb nő mormolt valamit arról, hogy a másik nő menjen vissza oda,
ahonnan jött, majd ismét felém fordította a figyelmét.
- Na, megveszed a naplót, vagy sem? Muszáj odafigyelnem a többi
vevőre is. Egyesek úgy gondolják, egy garázsvásáron nem elég alacsonyak
az árak, úgyhogy szépen meglépnek egy-két áruval.
Azon gondolkoztam, hogy huszonöt centet ajánlok érte, mivel a hölgy
ötvenről indított. Anyám mindig azt mondta, hogy garázsvásáron kötelező
alkudni. De ez a nő nem volt az az alkuképes fajta. Emellett volt nálam
ötven cent, a tulaj tíz dollárt fizetett érte annak idején, és őszintén szólva,
egy kicsit tartottam is a nőtől. Úgyhogy előhalásztam a zsebemből két
negyeddollárost.
- Igen, megveszem.
Néhány nappal később vacsora után bementem a szobámba, bezártam az
ajtót, és csak azután vettem elő a naplót. Nem akartam, hogy a húgom rám
rontson, és megtudja, hogy leírom azt, ami a fejemben kavarog. Biztosan
megpróbálná elolvasni, ha nem vagyok itthon - főleg akkor, ha tudná, hogy
merrefelé járnak mostanában a gondolataim.
Két nappal ezelőtt Spencer megkért, hogy legyek a barátnője. Mivel
ötödikes korom óta halálosan szerelmes voltam belé, természetesen igent
mondtam, annak ellenére, hogy a szüleim azt mondták a húgomnak, hogy
gimnáziumig tilos a randizás, én pedig csak hetedikes voltam. Mielőtt
Spencer a barátom lett, soha nem voltam ideges fiútársaságban. De most
pusztán attól is kirázott a hideg, ha csak beszélgettünk. Tudtam az okát -
Spencer korábban Kelly Reeddel járt, és ők már csókolóztak is. Én még
soha nem csókolóztam, és attól tartottam, hogy ha eljön az ideje, biztosan
rosszul csinálok valamit. Úgy gondoltam, ez jó lesz első bejegyzésnek a
naplómba. Talán segít rajtam, ha papírra vetem a félelmeimet.
Hasra feküdtem az ágyon, lóbálni kezdtem a lábamat, és a ceruzám végét
rágcsálva nekiláttam. Írjam azt, hogy Kedves Naplóm, vagy az túlságosan
stréber?
- Stella? - Megijesztett apám hangja, és az, hogy megrántotta az
ajtókilincset.
Felugrottam, a napló legurult az ágyról, és arccal lefelé ért földet.
- Öö, ki az?
- Az apád. Milyen más férfi kopogtatna be hozzád? És miért van zárva
ez az ajtó?
- Ööö... mert most veszem át a pizsamámat.
- Ó. Jól van. Csak jó éjszakát akartam kívánni.
- Jó éjt, apa!
- Jó éjt, nyuszómuszó!
Megvártam, amíg elhal léptei zaja, és csak akkor kaptam fel a naplót a
földről. Középen néhány oldal összegyűrődött, úgyhogy kisimítottam. De
amikor megfordítottam a könyvet, rájöttem, hogy valaki már beleírt. Elég
sokat. Zavartan elolvastam néhány sort, majd visszalapoztam. Tágra nyílt
szemmel olvastam el az egyik lap felső sorait.
Kedves Naplóm!
Ó, szentséges ég!
Ismét visszalapoztam. Két-három oldal tele volt szavakkal, de az eleje
ugyanaz volt.
Kedves Naplóm!
Valaki hosszú oldalakat írt tele ebben a könyvecskében. Hogyhogy nem
vettem észre? Megesküdtem volna rá, hogy a garázsvásáron kinyitottam. De
ahogy az elejére lapoztam, rájöttem, miért nem vettem észre a kék tintát. Az
első öt vagy hat oldal teljesen üres volt.
De kié volt ez a napló? A tulaj azt mondta, évekkel ezelőtt vette egy
garázsvásáron. Ezek szerint ő sem vette észre, hogy már írtak bele?
Talán vissza kéne vinnem.
Vagy adjam oda anyámnak, hogy megmondja, mit tenne a helyemben?
Bár...
Beleolvashatnék egy kicsit, hogy megtudjam, kié lehetett.
Nem kell elolvasnom az egészet.
Csak egyetlenegy bejegyzést.
És kész.
Az első oldalakat átlapoztam, hogy biztosan az elején kezdjem el, és
megnéztem az első sor két egyszerű szavát.
Kedves Naplóm!
Csak egyetlen apró bejegyzés.
Semmi baj nem származhat belőle.
Sejtelmem sem volt róla, micsoda lavinát indítok el vele.
Stella
- Halló?
- Szia, Stella, itt Olivia!
A másik fülemre tettem át a telefont, hogy betehessem a fülbevalómat.
- Hogy vagy, Olivia?
- Köszönöm jól, de a napom kissé zűrösebbre sikerült, mint gondoltam.
Nem lenne gond, ha az irodámba hoznád el a parfümöket? Nem tudom, hol
laksz, de ha nagy kerülő a belváros, akkor küldök érted egy kocsit.
A lakásom az Upper East Side-on volt, úgyhogy meglehetősen nehézkes
volt bejutnom a belvárosba. De mivel az adósa voltam Oliviának, nem
akartam panaszkodni.
- Semmi gond, amúgy is van néhány elintéznivalóm a belvárosban.
- Ó, ez csodás, köszönöm! Két óra körül megfelel?
- Hogyne, tökéletes!
- Jól van, akkor várlak!
Úgy tűnt, Olivia mindjárt leteszi.
- Várj, meg kéne adnod a címet!
- Ó, bocs, azt hittem, megvan.
Miért lenne meg az irodája címe? Talán azt hitte, hogy mielőtt megjelentem
az esküvőjén, hetekig követtem? Jézusom, pedig már kezdtem egészen
normálisan érezni magam a társaságában.
- Nem, nincs meg.
- Broad Street 15-ös szám. Tizennegyedik emelet.
Becsuktam az ékszeresdobozomat. Broad Street? Hudson irodája is ott van.
- Ugyanabban az épületben dolgozol, mint a bátyád?
- Ó, azt hittem, tudod. Hudsonnal tulajdonképpen együtt dolgozunk. A
Rothschild Befektetési Vállalat az apánké volt.
Nem tudtam. Nem kellett volna, hogy számítson, de hazudnék, ha azt
mondanám, hogy a gondolat, miszerint összefuthatok Hudsonnal, nem
dobogtatta meg a szívemet.
Mivel egy percig hallgattam, Olivia félreértette a helyzetet.
- Nagy gáz bejönni a városba, ugye? Hadd küldjek érted egy kocsit!
- Nem, nem, dehogy, semmi gond! Kettőkor ott vagyok!
- Biztos vagy benne?
- Teljesen. De köszönöm.
Miután letettem, belenéztem a fésülködőasztalom feletti tükörbe. Nemrég
léptem ki a zuhany alól, és nedves hajamat lófarokba fogtam. Hirtelen
elfogott a vágy, hogy leengedjem, és szépen beszárítsam.
- Szia! - Felálltam a recepción levő fotelből, és Olivia viharosan magához
ölelt. - Bocs, hogy megvárakoztattalak! Ma rémes reggelem volt!
Bárcsak én lennék ilyen vidám, bárcsak az én tekintetem ragyogna így egy
rémes reggelen!
- Semmi baj, nem vártam sokáig.
Olivia a belső irodák felé intett.
- Gyere be! Rögtön indulnod kell? Abban reménykedtem, hogy
válthatunk pár szót. Rendeltem salátát, hátha éhes vagy.
Még most sem tudtam felfogni az események alakulását - az a nő, akinek
hívatlanul megjelentem az esküvőjén, barátkozni akar velem!
- Persze, örömmel. Köszönöm!
Követtem Oliviát: először balra fordultunk, aztán jobbra. Mióta itt jártam a
mobilomért, azóta tudtam, hogy a folyosó végén levő iroda Hudsoné.
Ahogy közelebb értünk, hirtelen kiszáradt a szám. Az ajtó nyitva volt, így
megpróbáltam észrevétlenül belesni. Csalódottan láttam, hogy a helyiség
üres, de talán így volt a legjobb. Már így is túl sok időt pazaroltam arra a
férfira, aki fel sem hívott.
Olivia irodája a bátyjáétól egy sarokra helyezkedett el. A helyiség hosszú
volt és keskeny, de nem a Hudsonéhoz hasonló, megszokott, padlótól a
mennyezetig érő ablakos sarokiroda volt, kilátással a városra. Félreértés ne
essék, én ebben az épületben még egy kis lyuk irodának is örülnék, de
igazán érdekesnek találtam, hogy Hudson irodája azt sugallta, magasabban
áll a céges ranglétrán, pedig Olivia azt mondta, hogy együtt dolgoznak -
vagyis nem Olivia dolgozik a bátyjának.
- Én ma még nem reggeliztem. Nem baj, ha előbb eszünk, és csak utána
nézzük meg a parfümöket? Már alig várom, hogy a kezembe kaparintsam
őket, de cukorbeteg vagyok, és nem szabad kihagynom egyetlen étkezést
sem.
- Persze, dehogy baj!
Oliviával egymással szemben ültünk le. Kibontottam az evőeszközöket
tartalmazó asztalkendőt, és az ölembe terítettem.
- Ez nagyon jól néz ki!
- Remélem, ízleni fog! Vegyes salátát rendeltem, benne néhány olyan
dologgal, ami a múltkori salátádban is benne volt, amikor a minap együtt
ebédeltünk. Csak hogy biztosra menjek.
Egek, milyen figyelmes!
Nekiláttunk a salátánknak.
- Van valami biztató híred a Signature Scentről? - kérdezte Olivia.
Kényszeredetten elmosolyodtam, próbáltam nem kimutatni, milyen
szörnyen érzem magam.
- Nem igazán. Még később indul a cég, mint reméltem, mivel az SBA
visszadobta a kölcsönt.
Olivia összevonta a szemöldökét.
- Nagyon sajnálom! Amikor múltkor ebédnél beszéltünk róla,
gondoltam, hogy lehet, hogy nem kapod meg, de nem akartam mondani,
nehogy elszomorítsalak. Korábban már dolgoztam az SBA-val; nem
szeretik annyira a frissen induló vállalkozásokat, mint mutatják.
- Igen. Nagyjából azt mondták, hogy akkor menjek vissza, amikor már
működik a cég, és van mögöttem néhány megrendelés.
- Mondd... gondoltál már arra, hogy igénybe vedd egy magánbefektető
segítségét? Részben mi is ezzel foglalkozunk. A Rothschild Befektetési
Vállalat egy vagyonkezelő cég. Jellemzően tőkekezeléssel foglalkozunk:
részvénybefektetési portfóliókat intézünk, de van egy csomó befektetőnk is,
akik némi részesedésért tőkét injektálnak egy-egy új vagy terjeszkedő
cégbe.
- Szóval azt mondod, eladod a céged egy részét egy rakás embernek?
Olivia bólintott.
- Igen, nagyjából. De általában megtartod az uralkodó befolyást. És
mivel a befektetőknek is érdeke, hogy sikeres légy, nem egyszerűen csak
átadják neked a csekket, hanem segítséget, tanácsot is nyújtanak; például a
felvásárlóerejüket és más forrásokat is rendelkezésedre bocsátják. A
kockázatitőke¬befektetési részlegünknél van egy egész csoportunk,
amelynek egyedül az a feladata, hogy támogassák azokat a vállalkozásokat,
amelyekbe befektetünk.
- Hm. Szerinted én megfelelő lennék ilyesmire? Nagyon sokat beleöltem
a saját pénzemből, de már nincs rendszeres havi jövedelmem. Őszintén
szólva, hamarosan kénytelen leszek valami rendes állás után nézni, hacsak
nem kezdem el eladogatni azt a raktárkészletet, amit eddig felhalmoztam.
- A kockázatitőke-befektetőkkel egészen más együttműködni, mint egy
bankkal. Nem a tulajdonos jövedelmén alapul, hanem az üzlet potenciálján.
Szívesen összehozok neked egy megbeszélést, ha szeretnéd feltérképezni a
lehetőségeidet.
- Lehetne... hogy gondolkozom rajta egy kicsit, és jelentkezem? Nagyon
nagylelkű tőled, hogy egyáltalán eszedbe jut a vállalkozásom ebből a
szempontból. Szeretnék biztosra menni abban, hogy ez a megfelelő döntés
számomra.
- Persze, abszolút!
Oliviával befejeztük az ebédünket; végig úgy beszélgettünk, mintha ezer
éve barátnők lennénk. Utána megmutattam a parfümöket, amiket a
barátnőinek készítettem, Olivia pedig szó szerint visított a gyönyörűségtől,
ahogy végigszagolgatta őket. Izgalma ragadós volt, és ahogy indulni
készültem, azt éreztem, hogy hetek óta nem voltam ilyen lelkes - legalábbis
azóta, hogy a bank elvágta a hitelkeretemet.
- Még egyszer köszönöm az ebédet, Olivia!
- Szívesen, máskor is. Szórakoztató volt!
- És igyekszem mielőbb visszaszólni a vállalkozásommal kapcsolatban.
Csak kíváncsiságból kérdezem: ha úgy döntök, erre az útra lépek, mi lenne
az első lépés?
- Találkozol a befektetési csapattal, mesélsz nekik a vállalkozásodról,
csinálsz egy kis bemutatót itt, az irodában, és válaszolsz az esetlegesen
felmerülő kérdésekre.
Bólintottam.
- Rendben, köszönöm!
Olivia kikísért a recepcióhoz, és búcsúzóul átöleltük egymást.
- Szólj majd, hogy döntöttél, én pedig valószínűleg már a jövő hétre
tudok is időpontot szerezni neked. Azt hiszem, Hudson elutazik, de csak
csütörtökön.
- Hudson?
- Igen. Ő a befektetési csoport vezetője. Nem említettem?
Nem, egyáltalán nem említetted.
•••
- Kicsit utánanéztem, és a Rothschild Befektetési Vállalatról mindenhol
csak szuperlatívuszokban beszélnek - jelentette ki Fisher.
Töltöttem magamnak egy pohár bort, és leültem vele szemben a
konyhaasztalhoz. Fisher rögtön munka után átjött, úgyhogy még mindig
öltönyben volt, és nagyon elegánsan festett.
Két nap telt el a találkozásom óta Oliviával, és még mindig nem döntöttem
el, hogy eladjam-e a vállalkozásom egy részét egy befektetési csoportnak.
A jogi cégnek, ahol Fisher dolgozott, volt egy vállalkozásokkal foglalkozó
részlege, amely gyakran foglalkozott cégek részvényeinek legelső
kibocsátásával és finanszírozással, bár Fisher szakterülete a
szórakoztatóipari jog volt. Miután Fisher elmagyarázta, mi a realitása
annak, hogy egy kockázatitőke-befektetővel dolgozzak együtt, néhány
kollégája segítségével tapogatózott az ügyben, hogy milyen a híre Olivia
családja cégének.
- Csini herceg állítólag kemény dió - mesélte Fisher.
Belekortyoltam a boromba.
- Nos, Evelyn biztos okkal nevezte Vonzó Seggfejnek.
- Nos, Hudson irányítása alatt lenyűgözően sikeresek lettek azok a
cégek, amelyeket a szárnyuk alá vettek. Komolyan el kéne gondolkodnod a
dolgon!
Felsóhajtottam.
- Nem is tudom.
- Mi tart vissza?
- Az, hogy eladjam a vállalkozásom egy részét úgy, hogy még el sem
indult!
Fisher bólintott.
- Megértem, hidd el, tényleg megértem. De tulajdonképpen mi a másik
megoldás? Évekre vissza kellene kerülnöd egy teljes munkaidős állásba
ahhoz, hogy annyi pénzt összespórolj, amennyiből a terveid szerint
elindíthatod a cégedet. És te magad mondtad, hogy a raktárkészleted nem
áll el olyan sokáig.
- Egy ideig spórolhatnék, és aztán kisebb léptékben elindíthatnám a
céget.
- De akkor teljes munkaidőben kéne dolgoznod, miközben elindítasz egy
céget, amely a teljes figyelmedet igényli.
Kicsit meggörnyedt a vállam.
- Tudom.
- A banktól akartál kölcsönkérni, úgyhogy technikailag a céged az övék
lett volna addig, amíg vissza nem fizeted nekik a kölcsönt. Beszéltem a
cégem üzleti részlegétől az egyik főnökkel; szerinte a kockázatitőke-
befektetők nem egy örökkévalóságig szeretnék birtokolni a vállalkozásokat.
Azért mennek bele, hogy szép hasznot zsebeljenek be, és aztán kilépjenek -
majd jöhet a következő kiszemeltjük. Muszáj pénzzé tenniük, amijük van,
máskülönben egy rakás cég marad a kezükben, és nincs több készpénzük
finanszírozni a felbukkanó, újabb és újabb vállalkozásokat. Egy átlagos
kockázatitőke-befektető tervei szerint hét vagy nyolc év után tud kilépni az
adott vállalkozásból. És megegyezhetsz velük abban, hogy elővásárlási
jogod van, úgyhogy amikor eladják a részüket, elsőnek te csaphatsz le rá.
- Tényleg?
Fisher bólintott.
- Egy bankkölcsönt ugyanennyi idő, vagy még több lenne visszafizetni.
Igaza volt. Egyre kevesebb okom volt nem ezt az utat választani, bár még
mindig el sem tudtam képzelni, hogy az az ember, aki megszégyenített
amiatt, hogy hívatlanul megjelentem a húga esküvőjén, majd randira hívott,
és rám sem csörgött, arra vágyna, hogy üzleti kapcsolatba lépjen velem.
Iszogattam a boromat, és elgondolkodtam. Igazság szerint a kockázatitőke-
befektető volt az egyetlen esélyem. Természetesen, amikor magam is
utánanéztem a dolognak, rájöttem, hogy több ezer ilyen befektető létezik.
Esetleg megpróbálhatnék egy másik céggel dolgozni. Biztos voltam abban,
hogy a városban nem egyedül a Rothschild Befektetési Vállalat tud jó
referenciákat felmutatni. Másrészt viszont ott dolgozott Olivia, aki
majdnem olyan lelkes és elkötelezett volt a vállalkozásom iránt, mint én
magam. Ez sokat nyomott a latban. És ott volt Hudson is. Jelenleg ő a
negatív oszlopba került. De hogy is szól a régi mondás? A biztos rossz is
jobb, mint a bizonytalan jó. Vagy valami hasonló.
Mély lélegzetet vettem.
- Te mit tennél?
A mobilom az asztal sarkán hevert. Fisher érte nyúlt, és odacsúsztatta elém.
- Én felhívnám az újdonsült barátnődet, mielőtt meggondolja
magát.
Hudson
- Mi a franc ez, Olivia?
- Nyugodj meg, nyugodj meg! Pontosan emiatt mondtam el csak most!
Mert mindent túlreagálsz!
Az íróasztalom sarkára hajítottam az anyagot, amin dolgoztam.
- Túlreagálom? Egy nő felbont egy borítékot, amit nem is neki címeztek,
és hívatlanul megjelenik az esküvődön, azon az esküvőn, ami, teszem
hozzá, kisebb vagyonba került, és te azt akarod, hogy üzletet kössünk ezzel
az eszement tyúkkal? Szerintem inkább te vagy az, akinek nincs ki a négy
kereke; én nem szoktam felfújni a dolgokat!
Kihagytam azt a tényt, hogy a szóban forgó eszement tyúkot randira
hívtam. Szerencsére úgy tűnt, Miss Hívatlan Vendég sem osztotta meg ezt
az információt a húgommal.
A fejemet ingattam; képtelen voltam megemészteni, hogy a húgom
meghívta Stellát, tartson kiselőadást a befektetési csoport előtt.
- Nem, Olivia! Egyszerűen nem!
- Istenem, Hudson! Emlékszem arra az időre, amikor te sem voltál a
tökéletesség mintaképe! Ha nem csal az emlékezetem, apának egyszer le
kellett tennie érted az óvadékot betörés miatt!
- Tizenhét éves voltam, és részeg, és azt hittem, a mi házunk az...
A húgom megvonta a vállát.
- És amikor felrobbantottad azt a mobilvécét az építkezésen? Csak azért
nem tartóztattak le, mert apa belement, hogy vesz a vállalkozónak három
másikat!
- Akkor is még gimnazista voltam. Július negyedike volt, és Jack
gyújtotta meg az M-80-ast, nem én!
- Tudod, mi a te bajod?
Hátradőltem a székemben, és felsóhajtottam.
- Nem, de biztosan felvilágosítasz!
- Már egyáltalán nem vagy jó fej! Öt évvel ezelőtt még jót nevettél
volna, ha valaki hívatlanul megjelenik egy esküvőn, amin te is részt veszel.
Most viszont fennhéjázó vagy és keserű! A válásod kiszippantotta belőled a
humorérzékedet!
Megfeszült az állam. Egy nő, akivel nemrég randiztam, azt mondta, hogy
nem mosolygok eleget. Udvarias voltam, ezért nem közöltem vele, hogy ez
egyszerűen nem vicces, de a megjegyzése nem hagyott nyugodni. Az előző
héten Charlie a suliban rajzolt egy képet a családjáról. Mindenki mosolygott
rajta - ő maga, a volt feleségem, a bébiszitter, még a lüke kutya is - engem
kivéve. Én haragosan összevontam a szemöldökömet.
Megráztam a fejemet, és felemeltem a tollamat.
- Menj el, Olivia!
- Ma két órakor tartja a kiselőadását a csoportnak. Szavazhatnak a
jelenlétedben is, de nélküled is.
Az irodám ajtaja felé biccentettem.
- Csukd be magad mögött az ajtót!
•••
- Evelyn - bólintottam, ahogy beléptem a tárgyalóba.
Stella összevonta a szemöldökét, a húgom pedig haragos pillantást vetett
rám.
- Mi a baj? - vontam vállat.
- Pontosan tudod, hogy hívják!
Elvigyorodtam, és Stellára néztem.
- Jaj, tényleg! Evelyn az alteregója, aki bűncselekményeket követ el.
Eszerint Stella a becsületes üzletasszony, akivel még nem találkoztam.
Esetleg egy telefonfülkében szokott átöltözni?
Mivel még nem kezdtük el, elfoglaltam szokásos helyemet az asztalfőn.
Kíváncsian vártam, mit kezd Stella a szurkálódásaimmal. Amikor kinyújtott
kézzel odalépett hozzám, nagyon meglepődtem.
- Jó napot, Mr. Rothschild. Stella Bardot vagyok. Nagyon örvendek.
Köszönöm a bizalmat, hogy kiselőadást tarthatok önnek a vállalkozásomról.
Kezet ráztunk, és fogva tartottam a tekintetét.
- Már alig várom.
Annak ellenére, hogy eldöntöttem, hogy el sem megyek erre a
megbeszélésre, kicsivel két óra előtt kimentem a recepcióhoz. Néhány
levelet tettem a postázandók közé, de ahogy végigmentem az előcsarnokon,
megéreztem egy bizonyos parfümnek az illatát, és tudtam, hogy Stella
érkezett meg. Még finomabb illata volt, mint ahogy emlékeimben élt. Az
illat felidézett néhány olyan emléket is, amelyeket nem akartam - csodálatos
mosolyát, vibráló személyiségét, és azt, hogy amikor nevetett, képtelen
voltam levenni a tekintetemet a nyakán levő halvány pulzuspontról.
Annyira szerettem volna kiszívni a nyakát, hogy úgy éreztem magam, mint
egy vámpír.
Az irodámban úgy tettem, mintha nem érdekelne a kiselőadás, ami
hamarosan elkezdődik a tárgyalóban. De tíz perccel később beadtam a
derekamat; tudtam, hogy amúgy sem tudnék rendesen dolgozni. Emellett
sosem mulasztottam el egyetlen ilyen jellegű megbeszélést sem, és
valószínűleg az lesz a legjobb, ha szemmel tartom a húgomat. Valakinek
muszáj megfékeznie, mert az áldott jó szíve fogja a sírba vinni.
Stella visszatért a helyére. Ide-oda fészkelődött, és a gyűrűjét csavargatta -
láttam rajta, hogy ideges, bár mindent megtett, hogy ez ne látszódjon, amit
igazán tiszteletre méltónak gondoltam. A kockázatitőke-befektetői
csoportot három vezető elemző, a marketingigazgató, Olivia és jómagam
alkottuk. Általában én vezettem a megbeszélést, és a kérdések nagy részét is
én tettem fel.
Az asztal túlsó végéről a húgom elkapta a pillantásomat, és figyelmeztetőn
nézett rám. Emlékeztetni akart rá, hogy viselkedjek kifogástalanul.
- Akkor kezdhetjük is, igaz? - kérdeztem. Balra néztem, Stella pedig kurtán
biccentett. - Öné a terep, Miss Bardot!
Stella mély lélegzetet vett - majdnem úgy, amikor a tömeg előtt magához
ragadta a mikrofont a húgom esküvőjén - és majdnem úgy, ahogy az utóbbi
hetekben elképzeltem a zuhany alatt.
Az a gyönyörű, zöld szem, a telt, rózsaszín ajak, az ártatlan arc - Stella
Bardot meseszép volt, ez kétségtelen. De attól, ahogy elébe ment a
kihívásnak, ahogy a végén odalökte, hogy pukkadj meg, attól
legszívesebben belemélyesztettem volna a fogamat makulátlan,
elefántcsontfehér bőrébe.
Ma feltűzve viselte a haját, összecsavarta a tarkóján, és megint rajta volt a
vastag, sötét keretes szemüveg. Legszívesebben odaszorítottam volna egy
könyvespolcnak, kibontottam volna a haját, és a hátam mögé hajítottam
volna a szemüvegét.
Ez az, Rothschild! Igazán felnőttként viselkedsz!
És igazi profiként is.
Szerencsére legalább egy ember volt a helyiségben, aki normálisan
viselkedett.
Stella megköszörülte a torkát.
- Hoztam néhány illatmintát, a honlap demóverzióját, egy kis ismertetőt
arról, hogy mennyit fektettem be eddig, és egy jelentést a jelenlegi
raktárkészletemről. Valószínűleg az a legjobb, ha a mintákkal kezdem.
Bólintottam, de nem szóltam egy szót sem.
A következő fél órában figyelmesen hallgattam a kiselőadását. Ahhoz
képest, hogy ez a nő mennyire impulzív volt, az üzleti terve meglepő
módon minden kétséget kizáróan átgondoltnak tűnt. A honlap profi volt, jó
volt a branding, és könnyen kezelhető volt. Amikor egy vállalkozó eljön
hozzánk, a honlap kinézete gyakran rendben van, viszont a remarketing
jelentőségébe egyáltalán nem gondol bele. Stella azonban nem ilyen volt.
Beszélt a metrikáról és az újracélzó hirdetésekről, jelezve, hogy nem rövid,
hanem hosszú távú befektetésben gondolkodik. Lenyűgöző tőkét fektetett
be a vállalkozásába, bár eltűnődtem azon, hogy honnan szerzett ennyi
készpénzt.
- A cégének van fennálló tartozása vagy meglévő befektetője? -
kérdeztem.
- Nincs. Nincs tartozásom. Egy társam volt, aki befektetett a cégbe, de
tavaly kivásároltam.
- Szóval a kétszázhuszonötezer dollár, amit eddig befektetett... annak a
forrása...
- A félretett pénzem.
Azt hiszem, kiült a kételkedés az arcomra, mert Stella sietve hozzátette:
- Az utolsó munkahelyemen 110 ezer dollárt kerestem, mint vezető
vegyész. Hat évig gyűjtögettem, emellett a lakásomban levő kis irodából
hálószobát csináltam, és lakótársat fogadtam. De az éves nettó jövedelmem
majdnem felét félre tudtam tenni.
Dicsérőn bólintottam. Az emberek fele, akik nálunk megjelentek, anyuci
vagy apuci pénzét fektették be, vagy még a cégük elindulása előtt tetemes
tartozást halmoztak fel. Elismeréssel adóztam Stella kitartásának, annak,
hogy idáig sikerült eljutnia, bár ezt nem fejeztem ki hangosan.
Amikor a kiselőadásban Stella odaért, hogy bemutatót kellett tartania,
láttam, hogy a húgomnak ez már ismerős terep. Úgy viselkedett, mintha
Stella üzlettársa lenne, aki segít neki eladni a terméket. Láthatóan nagyon
jól összedolgoztak, és az egyik ott folytatta, ahol a másik abbahagyta.
Olivia mesélt arról, hogy a barátnői mennyire odavoltak Stella kreációiért.
Egyszer csak mindketten nevetésben törtek ki, én pedig Stellát figyeltem,
pontosabban azt a pulzuspontot a nyakán. Képtelen voltam levenni róla a
tekintetemet. Olivia rám nézett, és furcsa képet vágott.
- Mi a véleményed? - kérdezte a húgom, amikor a prezentáció véget ért.
- Hát nem csodálatos a termék?
A teremben hangos suttogás hallatszott; csapattagjaim elismerően
bólogattak és dicsérő megjegyzéseket tettek. A marketingmenedzser a
parfümipar eladhatóságáról beszélt, és arról, hogy nagy általánosságban
mennyiért kelnek el a szépségipari termékek. Én nagyrészt hallgattam, de
végül a húgom várakozásteljesen rám pillantott.
- Hudson? Mi a véleményed?
- Az elgondolás valóban érdekes. Bár távol áll tőlem a gondolat, hogy
néhány illatminta kiértékelésével és egy netes kérdőív kitöltésével ugyanazt
érjük el, mintha hosszabb idő alatt alkotnánk meg egy olyan terméket, amit
a fogyasztó kedvelni fog.
- Nos, én imádom a sajátomat - jelentette ki Olivia. - És a barátnőim
odavannak a saját parfümjeikért!
Stella odafordult hozzám.
- Szeretne próbát tenni? Talán van valaki, egy hölgy az életében, aki
szívesen kipróbálná.
A húgom felhorkant.
- Esetleg a takarítónője, vagy a hatéves lánya kipróbálhatná. Haragosan
pillantottam Oliviára.
- Tulajdonképpen - jegyezte meg Stella -, ő maga is kipróbálhatná!
- Nem igazán szoktam parfümöt viselni, de azért köszönöm.
- Nem úgy értettem, hogy viselnie kell. Tudja, milyen illatokat kedvel, és
milyeneket nem, ugye? Ha egy boltban odalép a parfümös pulthoz, akkor
végigszagol egy csomó mintát, míg végül megtalálja azt, amelyik tetszik. A
Signature Scent egyszerűen kihagyja a felesleges lépéseket. Ha végigmegy
a folyamaton, az illatnak, amit én alkotok meg, elég vonzónak kell lennie
ahhoz, hogy ön megvegye a boltban egy hölgy számára. - Stella vállat vont.
- A férfiak is ugyanúgy szeretik a parfümöt, mint a nők. Csak nem fújják be
magukat.
Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, remekül sikerült a kiselőadás, kiváló
a termék és egyedülálló a marketing, nem voltam biztos benne, hogy
üzlettársammá akarom fogadni. Valami nem stimmelt, még az esküvői
fiaskó nélkül sem; még úgy sem, hogy szánalmasan gyakori
zuhanyzásaimnak mostanában kétségkívül Stella volt a főszereplője.
Ugyanakkor képtelen voltam megmondani, mi zavart. Ha viszont nem adok
üzletileg megfelelő indokot arra, hogy miért tagadom meg tőle a
befektetést, a húgom nem fog leszállni rólam, úgyhogy talán ez az
illatmintadolog lesz számomra a kiút.
Felálltam, és begomboltam a zakómat.
- Rendben. Adjon egy mintát, és meglátjuk, mire jutunk!
Olivia összecsapta a kezét; olyan volt, mintha már a zsebében érezné a
szerződést. Figyelmeztető pillantást vetettem rá, hogy ne fűzzön hozzá nagy
reményeket, de ő ezt természetesen figyelmen kívül hagyta.
- Mennem kell, megbeszélésem van - füllentettem.
Stella felállt, az asztalon heverő cuccok felé mutatott.
- Mielőtt elmegyek, beteszem ezeket egy dobozba, és hagyok önnek egy
másolatot a honlapon szereplő kérdésekről.
- Jól hangzik!
Ahogy elindultam kifelé, Stella utánam szólt.
- Mr. Rothschild?
Megfordultam, és láttam, hogy ismét felém nyújtja a kezét.
- Köszönöm, hogy rám szánta az idejét. Nagyra értékelem, hogy
fontolóra vette, hogy segít nekem, főleg azok után, ahogy ez az egész indult
köztünk.
Lepillantottam a kezére, majd az arcára, majd kezet ráztam vele.
- Sok szerencsét, Evelyn!
Stella
Képtelen voltam megemészteni a kezemben tartott levelet.
Tíz nap telt el a Rothschild Befektetési Vállalatnál tartott kiselőadásom óta.
Ahogy ígértem, az irodában hagytam a mintát Hudsonnak. Másnap Olivia
felhívott, és tudatta velem, hogy személyesen felügyelte Hudsont, hogy
kitöltse a kérdőívet, majd átküldte a bátyja értékeléseit és a kitöltött
kérdőívet.
Amikor a csomag megérkezett, döbbenten láttam, hogy Olivia egy rakás
gyönyörű grafikát is mellékelt hozzá, amit a marketinges részleg rakott
össze. Néhány fülbemászó szlogent is írt, amelyek tökéletesen mutatnának a
rendelésre készült dobozokon, amikkel még adós voltam.
Felhívtam, hogy megköszönjem, és majdnem két órát töltöttünk azzal, hogy
ötleteltünk. Azóta vagy fél tucatszor beszéltünk telefonon. Olivia izgalma
tapintható volt, de az utóbbi néhány, anyagi téren ért csalódás után
igyekeztem nem túl nagy reményeket fűzni a dologhoz, bár Olivia ezt
teljesen ellehetetlenítette.
Amikor két napja beszéltünk, elmesélte, hogy megkapta a parfümöt, amit
Hudsonnak készítettem. Hudson üzleti úton volt, de Olivia rátette a mintát a
székére, és hagyott neki egy levelet, hogy amint visszatér, észrevegye.
Olivia apósán váratlanul szívműtétet kellett végrehajtani, úgyhogy Olivia
egy hétre Kaliforniába utazott, de azt mondta, ha visszajön, szeretne
találkozni velem.
Abban a hitben ringattam magam, hogy a Rothschild Befektetési Vállalattal
kötött megállapodás már le van zsírozva, azonban a levél, amit az imént
kétszer is elolvastam, mélységesen megdöbbentett.
Kedves Miss Bardot!
Nagyon köszönjük, hogy kifejezte azon óhaját, miszerint szeretne
együttműködni a Rothschild Befektetési Vállalattal. Annak ellenére, hogy a
termék lenyűgöző, sajnálattal kell értesítenünk, hogy ez alkalommal nem
tudunk ajánlattal élni Ön felé. Kívánunk sok szerencsét a továbbiakban!
Őszinte híve,
Hudson Rothschild
Enyhe kifejezés az, hogy csalódott voltam. Már megint.
Meghökkenten újra és újra elolvastam a levelet. Nem akartam felhívni
Oliviát, hogy megkérdezzem, mi történt, hiszen az apósával volt elfoglalva.
Egyébként a levelet Hudson írta alá, úgyhogy, ha még egy hetet kellett
volna várnom Olivia visszatéréséig, a falra másztam volna. Ezért úgy
döntöttem, egyenesen Hudsont hívom fel. A legkevesebb az, hogy
megtudom, miért gondolták meg magukat, mert biztosra vettem, hogy nem
a parfüm miatt, amit Hudson számára készítettem.
Remegő ujjakkal ütöttem be a számokat a mobilomba. A vidám hangú
recepciósnő az első csöngésre felvette.
- Jó napot kívánok, itt a Rothschild Befektetési Vállalat. Kihez
irányíthatom át a hívását?
- Jó napot kívánok. Beszélhetek Mr. Rothschilddal, kérem?
- Egy pillanat, megkérdezem, ráér-e.
Egy percig tartottam a vonalat, majd egy női hang szólt bele a telefonba -
felismertem Hudson asszisztense, Helena hangját. Mindkét alkalommal
találkoztam vele, amikor bent jártam az irodában. Roppant barátságos volt
velem, és nagyon tetszett neki a Signature Scent ötlete.
- Jó napot kívánok, Helena, itt Stella Bardot. Esetleg beszélhetnék
Hudsonnal?
- Jó napot, Stella. Hudson épp most jött ki egy megbeszélésről. Azt
hiszem, van egy kis szünete, de mindjárt megkérdezem tőle.
Fél perccel később szólt bele újra; nem volt valami feldobott.
- Ööö... sajnálom, Stella, épp mással beszél. Visszahívhatja önt?
Valami azt súgta, hogy Hudson nem mással beszél, és megkérte Helenát,
hogy pattintson le engem. De elég feldúlt voltam, úgyhogy lehet, hogy
csupán képzelődtem.
- Igen, természetesen.
Megadtam a céges telefonszámomat, és türelmesen vártam. De nem hívott
vissza. Ezért másnap ismét felhívtam Helenát. Amikor újra közölte, hogy
Hudson nem ér rá, tehetetlenül, hangosan kifújtam a levegőt.
- Megmondaná neki, hogy csak két percet kérek az idejéből? Biztosan
nagyon elfoglalt, de nem tartom fel sokáig.
- Hogyne, megmondom neki. Minden rendben van?
- Nem, nem igazán - sóhajtottam. - Megkaptam az értesítést, miszerint
elutasítja a Signature Scentet, és szerettem volna megtudni az okát. A
levélben nem szerepelt, és tőle szeretném megkérdezni.
- Ó, hűha! Nagyon sajnálom, ezt nem is tudtam!
Ez érdekes. Úgy gondoltam, hogy a titkárnőjével gépeltette le a levelet.
- Nem szeretnék zavarni, csak néhány percet kérek tőle.
- Átadom neki az üzenetét. És nagyon sajnálom, hogy nem jött össze,
Stella! Nagyon vártam a közös munkát!
- Köszönöm, Helena.
Aznap igyekeztem elfoglalni magam, de több mint egy tucatszor
ellenőriztem a telefonomat. Este hat órára minden reményem elszállt -
azonban épp futni voltam, amikor megszólalt a mobilom. Beletöröltem
izzadt tenyeremet a rövidnadrágomba, és lihegve beleszóltam a telefonba.
- Halló?
- Jó estét, Stella, itt Helena.
- Jó estét, Helena!
- Sajnálom, hogy Hudson nem hívta vissza. Öö, nagyon elfoglalt volt a
mai napon. Átadtam az üzenetet, és megkért, hogy mondjam meg önnek,
hogy azért nem vállalta az együttműködést, mert nem tetszett neki a minta,
amit küldött. Azt hiszem, elbizonytalanodott a terméket illetően.
- Ó, értem. - Ez emeletes baromság volt, mert ugyanazt az
illatot alkottam meg neki, amit én viseltem Olivia esküvőjén. És aznap este
kétszer is elmondta, hogy milyen jó illatom van. Néhány héttel ezelőtt
hajlandó voltam elfogadni azt a tényt, hogy egy időre mindent jegelek. De
most úgy éreztem, képtelen vagyok megbirkózni a vereséggel. Az Oliviával
való tervezgetés túlságosan is feltüzelt ahhoz, hogy ilyen könnyen
elengedjem az egészet. Még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet akartam
tenni, mert tudtam, hogy Hudson hazudik a valódi okot illetően.
- Mit gondol, kérhetnék egy időpontot Hudsonhoz, hogy személyesen
beszélhessek vele?
Helena halkan szólalt meg; mintha eltakarta volna a kagylót, hogy ne
hallják, amit mond.
- Nem szeretnék bajba kerülni, de őszinte leszek: azt hiszem, ha
megkérdezem, nemet fog mondani.
Felsóhajtottam.
- Rendben, köszönöm, Helena. Értem, mire céloz.
- De... elég régóta dolgozom Hudsonnal. Amelyik kutya ugat, az nem
harap. Ha esetleg megjelenne itt az irodában., azzal Hudsont kész tények
elé állítaná. És Hudson tiszteli azokat, akik keményen megküzdenek azért,
amit akarnak.
Szomorúan elmosolyodtam.
- Köszönöm, Helena, és a tanácsot is. Átgondolom a dolgot.
•••
Másnap reggel nyolc órakor érkeztem meg a Rothschild Befektetési
Vállalathoz.
- Jó napot kívánok! Hudson Rothschild bent van?
A recepcióshölgy elmosolyodott.
- Igen. Van időpontja?
Mély lélegzetet vettem.
- Nincs, de csak két percre rabolnám az idejét. Esetleg beszélhetnék
vele?
- Egy pillanat. Mi a kedves neve, és milyen ügyben keresi?
- Stella Bardot vagyok, és a Signature Scent ügyében jöttem.
A hölgy felemelte a telefont, én pedig végighallgattam a beszélgetés ezen
részét.
- Jó napot, Mr. Rothschild. Stella Bardot keresi önt a Signature Scent
ügyében. Nincs időpo.
Hudson valószínűleg a szavába vágott. Hallottam mély hangját a fülesen
keresztül, bár nem értettem, hogy mit mond. Azonban amikor a
recepcióshölgy arca elkomorult, tudtam, hogy az baljós jel.
- Ööö. rendben. szeretné, hogy megmondjam neki? - Kis szünet után
belenézett a szemembe. - Rendben. Köszönöm.
Megnyomott egy gombot a klaviatúrán; mosolyától eléggé
elbátortalanodtam.
- Mr. Rothschild azt mondta: „Ha nincs jobb dolga, foglaljon helyet a
kanapén”. Ha talál két szabad percet a napjában, fogadja önt. - A
recepcióshölgy elfintorodott. - Sajnálom.
- Semmi gond - mindig a rossz hír hozójának a legrosszabb.
A hölgy az előcsarnokban álló kanapé felé intett.
- Szabad megkínálnom egy kávéval, amíg várakozik?
- Nem, köszönöm.
- Rendben. A nevem Ruby. Ha meggondolja magát, csak szóljon!
- Köszönöm, Ruby!
Elővettem a telefonomat, hogy utolérjem magam az e-mailek terén. Az
ösztönöm azt súgta, jó ideig fogok itt ücsörögni, és Hudson élvezi, hogy
megvárakoztathat.
Nem tévedtem.
Három órával később a recepcióshölgy kijött a pult mögül, és odajött
hozzám.
- Csak szeretném elmondani, hogy emlékeztettem Hudsont arra, hogy ne
feledkezzen meg önről.
Elmosolyodtam.
- És, hogy ment?
A hölgy felnevetett, és átnézett a válla mögött, hogy megbizonyosodjon:
senki sincs a közelben.
- Elég harapós hangulatban volt.
- Azt mindjárt gondoltam. De semmi baj. - Az üveg dohányzóasztal felé
mutattam. - Legalább van itt egy csomó szuper magazin!
Délután öt órára olyan érzésem volt, hogy Hudson puszta szemétségből azt
akarja elérni, hogy a nyomába szegődjek, miután kilép az irodából. Az első
egy-két óra elteltével azon tűnődtem, hogy elmenjek-e, viszont most már
annyi időt pazaroltam rá, hogy semmiképpen nem akartam feladni.
Betettem a fülhallgatómat, kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és
klasszikus zenére lazítottam. Ha beledöglök, akkor is megvárom Hudsont.
Fél hatkor ismét odalépett hozzám a recepcióshölgy.
Összevonta a szemöldökét.
- Én most indulok haza, ezért ismét felhívtam Mr.
Rothschildot. Azt kérte, közöljem önnel, hogy ma nem akadt két szabad
perce.
Micsoda rohadék! Egész végig ez volt a terve - hogy a teljes napom
rámenjen a hiábavaló várakozásra. Szerencsére nem volt munkahelyem, és
nem is siettem sehová. Úgyhogy ahelyett, hogy feldúlt volna a dolog, úgy
döntöttem, kivárok. Felálltam, és táskámat a vállamra vetettem.
- Megmondaná Mr. Rothschildnak, hogy holnap újra eljövök? Talán
holnap akad két szabad perce.
A recepcióshölgy szemöldöke a magasba szaladt, de elmosolyodott.
- Hogyne.
Másnap felkészültebben érkeztem. Elhoztam a laptopomat, némi
rágcsálnivalót, a töltőmet, és az elvégzendő teendőim listáját. Amikor ismét
eltelt a délelőtt, és Hudsonnak még mindig nem volt néhány szabad perce
sem rám, legalább néhány dolgot lehúzhattam a listámról, és rendet
csináltam az e-mailek között - ez már régóta húzódott.
Délután felfrissítettem az önéletrajzomat, több mint ezer fotót töltöttem fel
a telefonomról egy tárhelyre, és rendszereztem is őket. Aztán másfél órán át
tervezgettem online egy álomnyaralást, amire sose lesz pénzem -
kiválasztottam néhány luxusszállodát, egy magánhajót, saját kapitánnyal,
ami a görög szigetek között cikázik velem. Öt óra harminckor a
recepcióshölgy ismét odajött.
- Azt hiszem, jó hírem van.
- Igen?
- Jeleztem Mr. Rothschildnak, hogy mennem kell, ön viszont még
mindig itt van. - Ruby vállat vont. - Nem mondta, hogy kérjem meg önt,
hogy távozzon.
Felnevettem, mert mostanra már nyilván elment az eszem.
- Akkor várjak?
Ruby az üvegajtóra mutatott.
- Egyszer ki kell jönnie azon az ajtón.
Bólintottam.
- Rendben. Jó éjszakát, Ruby!
- Magának is, Stella! Remélem, holnap már nem fog itt ülni!
Elmosolyodtam.
- Én is remélem.
Tizennyolc óra negyvenöt perckor már a Rothschild Befektetési Vállalat
utolsó alkalmazottjai is elhagyták az épületet, és megjelent a
takarítószemélyzet; elkezdtek porszívózni körülöttem. Megszakítottam az
álomnyaralás tervezését; egy ideig Fisherrel üzengettünk egymásnak. Utána
ismét kinyitottam a laptopomat, és újra tervezgetni kezdtem. Már csak
Míkonosz szigetén kellett megtalálnom a tökéletes szállodát. Ahogy
nézegettem a fantasztikus tájakat ábrázoló képeket, azon merengve, hogy a
sziget északi vagy déli részét látogassam-e meg, egészen biztosan nagyon
elmerültem az álmodozásban, mert hirtelen egy mélyen zengő hang riasztott
fel gondolataimból. Nagyot ugrottam, a laptopom a földön landolt, én pedig
a szívemhez kaptam.
- Úristen, de megijesztett!
Hudson megrázta a fejét.
- Ki kellett volna mennem az ajtón. Észre sem vette volna. - Lehajolt, és
felemelte a laptopomat, ami szerencsére még világított, és nem tört el. A
képernyőre pillantva így szólt:
- A görög szigetekre tervez nyaralást? Jó kis üzleti terv! Érezze jól
magát a... - Pislogott. - A Royal Myconian szállodában! Drágának tűnik.
Kikaptam a laptopomat a kezéből.
- Csak álmodozom nyaralásról! Nem utazom sehová!
Bár nem mosolyodott el, mégis megesküdtem volna, hogy megrezzent a
szája széle. Hudson feltűrte a zakója ujját, így kivillant alóla egy méretes
karóra. Bár legszívesebben felpofoztam volna ezt a nagyképű gazembert
amiatt, hogy két napja várakoztat, mégis kénytelen voltam elismerni, hogy
az a rohadt óra pokolian szexi volt férfias csuklóján. A fejemet ingatva
elnyomtam magamban a gondolatot.
- Két perc! - mondta Hudson, és összefonta a karját. - Tessék!
A következő százhúsz másodpercben elhadartam, hogy szeretném megtudni
a valódi okát, hogy miért döntött úgy, hogy nem fektet be a
vállalkozásomba, mert az lehetetlen, hogy nem tetszett neki az általam
kreált illat. Még azt is elárultam, hogy ez ugyanaz az illat volt, amit kétszer
is megdicsért - egyszer Olivia esküvőjén, egyszer pedig az irodájában,
amikor eljöttem a mobilomért. Aztán valamilyen őrült okból elkezdtem
részletesen bemutatni az általa kiértékelt mintákat és a felhasznált
anyagokat. Valahogy kémiai kiselőadás kerekedett belőle. Azt hiszem,
egyszer sem vettem levegőt, és központozást sem használtam.
Amikor végre elhallgattam, Hudson rám meredt.
- Befejezte?
- Azt hiszem, igen.
Röviden biccentett felém.
- Szép estét kívánok!
Aztán megfordult, és elindult az ajtó felé.
Párszor hitetlenkedve pislogtam; az lehetetlen, hogy most elmegy! Azonban
amikor az ajtóhoz ért, és belökte, egyértelművé vált, mire készül ez a
szemétláda, úgyhogy utána kiáltottam.
- Most hová megy? Két napja várom, hogy beszélhessek magával!
Kezét az ajtón nyugtatva úgy szólalt meg, hogy vissza sem nézett.
- Két percet kért. Én megadtam. A takarítószemélyzet majd bezár, ha
távozott.
•••
Ha létezett este, ami bort kívánt, akkor ez az volt.
Fisher ma este sokáig dolgozott, de türelmesen végighallgatta dühös
tirádámat, ami a Rothschild Befektetési Vállalat ajtajától a metrómegállóig
tartott. Amikor belépett a lakásomba, pontosan tudta, mi vár rá.
- Drágám, megjöttem!
Egyik kezében egy nagy üveg merlot volt, a másikban egy virág, amit
biztosan a szomszéd épület virágtartójából tépett ki - a gyökér még tiszta
föld volt.
Nagy nehezen mosolyt erőltettem haragos arcomra.
- Szia!
- Elhaladtam egy lovasrendőr mellett, de az a ló sem lógatta úgy az orrát,
ahogy te. - Fisher homlokon csókolt, és a virágra mutatott. - Mit gondolsz?
A piros váza, vagy az átlátszó?
Drámaian felsóhajtottam.
- Azt hiszem, ennek inkább virágföld kellene, nem váza.
Fisher mutatóujjával megkocogtatta az orromat.
- Akkor a piros!
A szekrényhez lépett, kivett egy akkora vázát, ami inkább egy hatalmas
csokorhoz illett volna, nem pedig egyetlen, árva virághoz, majd megtöltötte
vízzel a mosogatónál, és belenyomta a virágot.
- Szerintem fel kéne hívnod Oliviát.
Kiittam a maradék bort.
- Nem akarom zavarni. És minek hívjam fel? Ő maga mondta, hogy
Hudson a befektetési részleg vezetője. Emellett Olivia már eddig is annyi
mindent tett értem! Nem akarom elszomorítani.
- El sem akarom hinni, hogy ez a szemétláda elkérte a számodat, és nem
hívott fel, majd hagyta, hogy két napig ülj nála! Biztos arra izgul, hogy
megvárakoztat téged. És mégis, valami azt súgja, hogy a végén úgyis
összejöttök!
Felkacagtam.
- Én és Hudson? Megőrültél? Ez a pasi nyilvánvalóan gyűlöl engem!
Fisher megrántotta nyakkendője csomóját, ahogy a kanapé felé lépkedett,
ahol én ültem.
- Figyeltelek titeket az esküvőn. Amikor kitolt veled, és el kellett
mondanod azt a beszédet, még akkor is csillogott a szeme, amikor rád
nézett! Hidd el, működik köztetek a kémia!
Kiittam a boromat.
- Ha működik a kémia, abból robbanás is lehet. Hidd el, én már csak
tudom!
- De miért hívott randira, ha utána fel sem hív?
Megráztam a fejemet.
- Hogy egálban legyünk. Ugyanazért, amiért ott kellett ülnöm az
előcsarnokban.
A következő órában Fisherrel borozgattunk. Mivel Fisher a világon a létező
legjobb barát, panasz nélkül hagyta, hogy mindent elismételjek, amit a
telefonban már elmondtam neki.
De végül megéreztem az egész napos üldögélést és a túlzott
alkoholfogyasztást, úgyhogy amikor másodszor is nagyot ásítottam, Fisher
felállt.
- Hagylak pihenni. Van két napod. Ma lehetsz dühös és ihatsz. Holnap
nyafoghatsz. Csütörtökön viszont újra felvesszük a kesztyűt, és kitaláljuk,
hogyan tovább. Sikerülni fog!
Nem akartam még jobban lelombozni, és közölni vele, hogy nincs tovább,
mert maximum a munkanélküli segélyért folyamodhatok.
- Kösz, hogy végighallgattál!
- Szívesen, máskor is, hercegnőm! - Fisher odahajolt, homlokon csókolt,
majd elindult az ajtó felé. Elvette a zakóját a konyhából, majd így szólt:
- Majdnem elfelejtettem - postád érkezett. A kanapéra tegyem?
- Nem. Majd holnap megnézem.
Letette a konyhapultra.
- Aludj egy kicsit, Stella Bella!
- Jó éjt, Fisher!
Miután Fisher becsukta az ajtót, nagy nehezen felálltam, és körbejártam
dobozokkal teli lakásomat, és lekapcsoltam az összes villanyt. A konyhában
vastag, nagy alakú boríték ragadta meg a figyelmemet a borítékhalom alján.
Ezt a logót ismerem...
De az lehetetlen.
Mivel nem volt rajtam a szemüvegem, felemeltem, hogy közelebbről is
megnézzem.
És valóban - a kör az R betűvel pontosan az volt, amire gondoltam. Mi a
fenét küldhet nekem a Rothschild Befektetési Vállalat? Egy újabb menj a
pokolba-levelet? Talán részletes számlát küldenek az Olivia esküvőjén
elfogyasztott ételekről és italokról, plusz kiszámlázzák Hudson drága idejét
is.
Úgy éreztem, eleget kínoztak a mai napon, és valószínűleg hagynom kéne
reggelre az egészet. Azonban nem volt az erősségem az, hogy valamit
annyiban hagyjak. Ujjamat a boríték széle alá csúsztattam, és felnyitottam.
Belül ugyanolyan fejléces kísérőlevél üdvözölt, mint amilyet néhány nappal
ezelőtt kaptam. Alatta egy rakás jogi dokumentum. Feltételek listája,
Befektetői jogi megállapodás, Részvényvásárlási megállapodás.
Mi a fene ez az egész?
Fogtam a szemüvegemet, és megkerestem a kísérőlevelet.
Kedves Miss Bardot!
Miután ismételten átgondoltuk a dolgot, a Rothschild Befektetési Vállalat
örömmel ajánlja fel önnek, hogy befektet a vállalkozásába, a Signature
Scent Kft.-be. A javasolt szerkezet, az összegek és a feltételek a Feltételek
listájában találhatók. Kérjük, olvassa el a csatolt anyagot, mely részletes
ajánlatunkat tartalmazza. Mivel ajánlatunk kihat a cégén belüli szavazati
jogokra és az ön részvényeire, javasoljuk, hogy aláírás előtt a teljes anyagot
nézesse át ügyvédjével.
Örömmel üdvözöljük a Rothschild Befektetési Vállalat családjában, és
várakozásteljesen tekintünk újító szellemű terméke piacra dobása elé!
Őszinte híve, Hudson Rothschild
Ez valami vicc? Lehetséges, hogy amiatt, amit a számomra engedélyezett
két percben elmondtam, Hudson meggondolta magát, és egy futár elhozta
nekem ezt a levelet? De hogy fért hozzá a zárt levelesládámhoz?
Még mindig azt éreztem, hogy itt valami tévedés lehet, ezért újra
elolvastam a kísérőlevelet, majd átfutottam a dokumentumokat. Teljesen
normális ajánlatnak tűnt. Nyilván nem értettem a jogi szakkifejezéseket, de
úgy tűnt, a Rothschild Befektetési Vállalat hajlandó befektetni a Signature
Scent vállalkozásba, cserébe a részvények negyven százalékáért. Az első
sorban az állt, hogy ismételten átgondoltuk, nem pedig „átgondoltuk”.
Egyszerűen nem akartam elhinni! Lehet, hogy ma elértem, hogy Hudson
meggondolja magát? Abban a vacak két percben, amit engedélyezett
számomra, mielőtt kisétált az épületből?
Tátott szájjal álltam a konyhában - ekkor viszont észrevettem a levél tetején
szereplő dátumot. Nem a mai napra szólt. Hanem három nappal korábbra.
Felkaptam az asztalra hajított borítékot, és megnéztem a bélyeget. Valóban,
három nappal ezelőtt adták fel.
Ami azt jelentette, hogy.
Hudson elküldte a levelet, majd két napon át váratott az előcsarnokban.
Mi a franc ez?
10
Stella
Mennyi minden történhet egy hét alatt!
Ahelyett, hogy a Rothschild Befektetési Vállalat előcsarnokában
üldögélnék és várnám, hogy felbukkan maga a császár, körbevisznek és
mindenkinek bemutatnak az irodában azzal, hogy „íme a legújabb
Rothschild-társ”. Még most is szédültem a száznyolcvan fokos fordulattól,
de nem akartam több időt pazarolni arra, hogy ezen agyaljak. Néhány hónap
múlva piacra kellett dobnom a termékemet.
A csomag érkezése utáni napon felhívott Olivia. Még mindig Kaliforniában
volt az apósa miatt, de azt mondta, szerette volna megtudni, hogy részemről
rendben vannak-e a megállapodási feltételek. Óvatosan megemlítettem az
elutasító levelet, ő pedig elnézést kért; azt mondta, tévedés történt. Azonban
én úgy éreztem, nem ez az igazság. Az ösztönöm azt súgta, nem csupán
arról van szó, hogy nem a megfelelő formanyomtatványt küldték ki nekem.
De Olivia nagyon izgatott volt, én pedig úgy döntöttem, vele lelkesedem, és
nem a múlton rágódok, hanem arra összpontosítok, ami előttünk áll.
- Stella, a hölgy Marta, ő az értékesítési vezető - mondta Olivia. - Csak
hogy tudd: Marta feketén issza a kávét, és a Starbucksszal ellentétben a
kenyai változatot kedveli a szomszéd háztömbből. Hidd el, eljön majd az
idő, hogy kávéval a kezedben kell idejönnöd hozzá, füled-farkad behúzva,
mert könyörögsz, hogy jóváhagyjon valamit, ami túlmutat a
költségvetéseden.
Martha felnevetett, és a kezét nyújtotta felém.
- Nagyon örvendek, Stella! Higgye el, ha a terméke csak feleannyira
csodálatos, mint ahogy Olivia mondja, nem kell majd könyörögnie! - Rám
kacsintott. - Csak hozzon egy kis parfümöt!
Elmosolyodtam, de a biztonság kedvéért lejegyeztem, milyen kávét iszik
Martha, majd Oliviával elindultunk a következő részleg felé.
Miután Fisher megkért valakit a cégétől, hogy nézze át a jogi
dokumentumokat, aláírtam a papírokat; pár nappal ezelőtt együtt ebédeltem
Oliviával, és átbeszéltük az alapvető logisztikát. Olivia volt a
marketingvezető, de mivel a Rothschild Befektetési Vállalat megvásárolta a
cégem egy részét, mindenben segítséget nyújtottak nekem a webes
fejlesztéstől kezdve a könyvelésen át. Mindezzel egy csomó pénzt
spóroltam, amire nem is volt költségvetésem.
De az első lépés az volt, hogy eldöntöttük, hol lesz az irodám. Olivia azt
mondta, hogy sok partner a Rothschild Befektetési Vállalat épületében
választ magának irodát, mert úgyis ezer szállal kötődnek egymáshoz.
Tekintve, hogy a korábbi irodám a lakásom nappalijának kanapéja volt, és
körülöttem mindenütt dobozok álltak, úgy véltem, jobb, ha itt találkozom a
vevőkkel - legalábbis addig, amíg nem lesz keretem saját irodára.
A bemutatkozó körút végén Olivia bevitt egy üres irodába, és a kezembe
nyomott egy kulcsot.
- Ez itt az új otthonod. A női mosdó a folyosó végén van. Az
asszisztensem behoz majd egy doboznyi alapvető irodaszert, de nyugodtan
szólj neki, ha bármi másra szükséged van. Nekem most tizenegykor
megbeszélésem van. Fél kettő körül belefér egy késői ebéd?
Bólintottam.
- Az remek lenne!
Miután Olivia eltűnt, leültem a nagy, modern íróasztal mögé, és próbáltam
felfogni mindazt, ami történik velem. A Signature Scent nem csupán több
mint elegendő anyagi támogatást kapott az induláshoz, de lett saját stábja,
vásárlórendszere és egy puccos belvárosi irodája, amiről egyébként csak
álmodozhattam volna. Bárkivel találkoztam, mindenki őszintén örült az új
partneri kapcsolatnak, és izgatottan várta a közös munkát. Minden szinte
túlságosan szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Amiről eszembe jutott, hogy
minimum egy ember van, aki nem jár a felhők felett attól, hogy itt vagyok.
Amikor a körbevezetés során elhaladtam Hudson irodája mellett, az ajtaja
zárva volt. De tudtam, hogy vagy bent van, vagy nemrég ment el, mert
éreztem a parfümje illatát. Régóta érett köztünk egy beszélgetés, úgyhogy
miután megjártam a női mosdót, befordultam a folyosón az irodája felé.
Most nyitva állt az ajtó. Ahogy közeledtem, a szívem egyre szaporábban
vert. Hudson háttal állt az ajtónak, és éppen a polcon keresgélt valamit,
amikor bekopogtam.
- Hagyja az asztalomon - szólt oda anélkül, hogy az ajtó felé fordult
volna.
Úgy gondoltam, valaki mást várt.
- Jó napot, Hudson, Stella vagyok. Reméltem, hogy válthatunk néhány
szót.
Megfordult, és rám nézett. Istenem, lehet, hogy a tekintete még behatóbb
lett, mióta utoljára találkoztunk? Azonnal elkezdtem csavargatni a
mutatóujjamon hordott gyűrűmet - ezt akkor szoktam csinálni, amikor
ideges vagyok, de hamar észbe kaptam, és abbahagytam. Nem szabad, hogy
Hudson megfélemlítsen.
Annak ellenére, hogy úgy éreztem, remeg minden porcikám, felszegtem az
államat, és beléptem az ajtón.
- Nem tartom fel sokáig.
Hudson karba tette a kezét, és ahelyett, hogy helyet foglalt volna az
íróasztala mögötti székben, inkább nekidőlt az irattartó szekrénynek.
- Mindegy, jöjjön be. Ha már egyszer megzavart.
Nyilván gúnyolódott, de azért vettem egy mély lélegzetet, és becsuktam
magam mögött az irodája ajtaját. Hudson hallgatott, de minden lépésemet
figyelte, ahogy a hozzá hasonlóan ijesztő, túlméretezett asztal felé
közeledtem.
- Nem gond, ha leülök?
Hudson vállat vont.
- Nem, dehogy gond.
Leültem az egyik vendégszékbe, és vártam, hogy csatlakozzon hozzám, de
meg sem mozdult.
- Maga nem ül le?
Hudson szeme megvillant.
- Nem, köszönöm, állva maradok.
Felhasználtam a pillanatot, hogy összeszedjem a gondolataimat, de Hudson
parfümillata elérte az orromat. Muszáj ilyen jó illatúnak lennie? Úgy
éreztem, teljesen elvonja a figyelmemet. Amikor rájöttem, hogy ismét a
gyűrűm után nyúlok, megragadtam a szék karfáját, hogy lefoglaljam a
kezemet.
- Olivia azt mondta, hogy az elutasító levelet tévedésből küldték ki. Ez
igaz?
Hudson pillantása a karfát görcsösen markoló, kifehéredő ujjamra esett.
- Számít ez bármit is? Hiszen most itt van.
- Nekem számít. Öt éven át dolgoztam ezen az üzleti terven, szívemet-
lelkemet beleadtam. A Rothschild Befektetési Vállalat most résztulajdonos,
és szeretném tisztázni az esetleges félreértéseket, hogy a továbbiakban
minden a lehető legzökkenőmentesebben menjen.
Hudson hüvelykujjával megdörzsölte alsó ajkát, láthatóan átgondolta a
hallottakat, majd végül így szólt:
- Nem.
- Mi nem? Nem akarja tisztázni a félreértéseket? - kérdeztem
homlokráncolva.
- Azt kérdezte, hogy az első levelet tévedésből küldtük-e ki. Nem történt
tévedés.
Gyanítottam, hogy ez történt, mégis fájt hallani.
- Akkor miért gondolta meg magát?
- A húgom miatt. Ha egyszer elhatároz valamit, olyan, mint a bulldog:
nem tágít.
Ettől elmosolyodtam. Igazán megkedveltem Oliviát.
- A termékem vagy a személyem miatt nem akart üzletet kötni velem?
Hudson kutatóan nézett az arcomba, és csak utána válaszolt.
- Maga miatt.
Összevontam a szemöldököm, de becsültem az őszinteségéért. Amíg igazat
mond, addig nincs nagy baj.
- Az ajánlattevő levél dátuma azelőtti napra szól, hogy beültem volna az
előcsarnokba, hogy megvárom magát. Mégis, két teljes napon át
várakoztatott. Miért?
Hudson szája széle egy cseppet megrándult.
- Két percet kért tőlem. Elfoglalt voltam.
- De szólhatott volna a recepcióshölgynek, hogy meggondolta magát, és
postázták az ajánlatot.
Hudson képtelen volt elrejteni vigyorát.
- Igen, szólhattam volna.
Pislogva bámultam rá, amitől kitört belőle a nevetés.
- Ha ez az ijesztő arca, akkor ezen még van mit dolgozni.
Nagyon veszélyes volt a mosolya; elállt tőle a lélegzetem, de azért
kihúztam magam a székben ülve.
- Úgy gondolja, nem fogunk tudni együtt dolgozni? Olivia azt mondta,
maga elég komolyan részt vesz a vállalkozások elindításában.
Hudson ismét végigmért.
- Ha maga keményen dolgozik, nem lesz semmi gond.
- Keményen dolgozom.
- Azt még meglátjuk!
Hudson asztalán megszólalt a házitelefon, és a recepcióshölgy szólt bele.
- Mr. Rothschild?
Miközben Hudson válaszolt, le nem vette rólam a szemét.
- Igen?
- Megérkezett a fél tizenkettes vendége.
- Mondja meg Dannek, hogy mindjárt megyek.
- Rendben.
A recepcióshölgy letette, Hudson pedig félrehajtott fejjel nézett rám.
- Van még valami?
- Nem, azt hiszem, ennyi volt.
Amint felálltam, és megfordultam, hogy kimenjek, Hudson ismét
megszólalt.
- Tulajdonképpen részemről lenne még valami.
- Rendben...
Hudson összefonta a karját a mellkasán.
- Ahogy Olivia is említette, én meglehetősen nagy részt vállalok a friss
vállalkozások elindításában. Szóval kifelé menet meg kéne adnia Helenának
a valódi mobilszámát - ha esetleg szeretném elérni magát.
- A valódi mobilszámomat? Aznap megadtam, amikor eljöttem a
telefonomért!
Hudson szája vékony vonallá préselődött.
- Aznap a Vinny Pizzázója telefonszámát adta meg.
- Micsoda? Nem, dehogyis!
- De igen. Felhívtam.
- Biztosan rosszul írta le a számomat. Én jó számot adtam meg.
- Maga írta be a telefonomba.
Törtem a fejemet, próbáltam felidézni azt a délutánt. Hudson nem leírta a
számomat? És ekkor rájöttem - elkérte a számomat, és rögtön utána az
asszisztense bejelentkezett a házitelefonon. Miközben beszéltek, Hudson a
zsebébe nyúlt, és átadta nekem a mobilját. Ó, egek ura!
- Megnézhetem a telefonját? - kérdeztem.
Hudson egy pillanatig hallgatott, végül az asztalról felvette a mobilját.
Éreztem, hogy figyel, miközben beütöttem a nevemet a névjegyzékébe, és
megnéztem a számot, amit elmentettem. Tágra nyílt szemmel bámultam a
kijelzőt. A számom utolsó számjegye kilences volt, mégis, hatost írtam be -
a kilences fölötti számot a billentyűzeten.
Felpillantottam.
- Rossz számot írtam be!
Hudson arca tökéletesen közönyös volt.
- Igen, tudom.
- Pedig nem állt szándékomban.
Hudson nem szólt semmit.
Úgy éreztem, az agyam lassított üzemmódban dolgozik, amíg felfogtam,
mit is jelent mindez.
- Szóval... azért nem hívott, mert azt hitte, hogy szándékosan rossz
számot adtam meg? De a húga felhívott! Ő megtalálta a céges számomat!
- Nem szokásom olyan nők után nyomozni, akik rossz számot adnak
meg, amikor randira hívom őket.
- Én soha nem tennék ilyet!
Bámultunk egymásra. Úgy éreztem, a kirakós hiányzó darabjai végre a
helyükre kerültek.
- És ezért élvezte, hogy két napig ott várakoztatott az előcsarnokban! Azt
hitte, lepattintottam magát, és cserébe maga is lepattintott engem! -
Megráztam a fejemet. - De még mindig nem értem. Miért gondolta meg
magát a befektetéssel kapcsolatban?
Hudson ismét megvakarta az állát - láthatóan ez volt a szokása.
- A húgom szenvedélyesen rajong a maga vállalkozásáért. Mióta az
édesapánk elhunyt, nehéz időszakon megy át itt, a munkahelyén. Ha
minden egyébtől eltekintek, más körülmények között élénken érdeklődnék a
maga vállalkozása iránt. Úgy gondoltam, nem lenne tisztességes sokáig
bosszankodni azon, hogy lepattintott engem, és csalódást okozni Oliviának.
- De én nem pattintottam le magát! Csalódott voltam, amiért nem hívott
fel!
Hudson lepillantott a lábamra. Olyan érzésem támadt, mintha ugyanúgy
nem tudna mit kezdeni ezzel az új információval, mint én. Megint
megszólalt az íróasztalán a házitelefon.
- Igen, Helena?
- Esme keresi az egyesen.
Hudson felsóhajtott.
- Mindjárt beszélek vele, kérem, mondja meg, hogy egy perc türelmet
kérek.
- Rendben. Hozok Dannek kávét és leültetem a tárgyalóba. Szólok neki,
hogy pár percet késik.
- Köszönöm, Helena.
Hudson végre rám emelte a tekintetét, de pillantása lassan felfelé vándorolt,
a lábujjamtól kezdve végig a testemen. Mire a tekintetünk találkozott, egész
testem bizsergett. A helyzet nem lett jobb attól, hogy Hudson arcára az
ördögi vigyorhoz valami nagyon hasonló ült ki.
- Szóval azt mondja, hogy. csalódott volt, amiért nem hívtam?
Nagyot nyeltem, egész testemben megdermedtem.
- Ööö.
Hudson halvány mosolya teljes vigyorrá szélesedett.
- Esme a nagyanyám, ezt most muszáj felvennem. Később folytatjuk?
Lassan bólintottam.
- Ööö. igen. persze.
Megfordultam, és az ajtó felé indultam, de mielőtt kinyithattam volna,
Hudson hangja megállított.
- Stella?
- Igen?
- A nagyanyámnak adtam a parfümöt, amit nekem készített. Szeretne
rendelni belőle.
Elmosolyodtam.
- Semmi gond.
•••
Még azon az estén a takarítószemélyzet bekopogott az ajtómon, és
megkérdezték, bejöhetnek-e, hogy kivigyék a szemetet.
- Ó. Persze. - Eszembe sem jutott, hogy már ilyen késő van, de teljesen
elmerültem a munkában: legépeltem a vevőim listáját, és jegyzeteket
készítettem arról, hogy melyik terméket kitől vásároltam és milyen
feltételekkel. Hatalmas feladat lesz ezt a tudást a jelenlegi helyéről - a
fejemből - áthelyezni a különböző rendszerekbe, amit a Rothschild
Befektetési Vállalat felajánlott. De tudtam, hogy így lesz a legjobb.
Megnéztem a mobilomat, és döbbenten láttam, hogy mindjárt este fél hét
van. Amikor Olivia elköszönt tőlem, megnéztem a telefonomat, és akkor
volt öt óra; úgy éreztem, ez csak tíz perccel ezelőtt volt.
Egy mosolygó, idősebb nő a folyosón egy nagyobb szemeteszsákba ürítette
a szemeteskosaram tartalmát, és behozott egy porszívót.
- Szabad? Alig öt perc az egész.
- Ó, persze, természetesen. Úgyis ki kell nyújtóztatnom a lábamat, és ki
kell mennem a mosdóba is. - Becsuktam a laptopomat, és elindultam a
mosdó felé. Hudsont ott találtam az ajtónak dőlve; elmélyülten
tanulmányozta a mobilját.
- Arra vár, hogy ha valaki kijön a női mosdóból, jól megijessze? -
ugrattam.
Hudson összevonta a szemöldökét, és az ajtóra mutatott.
- Ide tart?
- Igen. - Összevontam a szemöldökömet. - Talán nem kéne? Hudson
ellökte magát a faltól, és végigszántott a haján.
- A lányom van bent - Charlie. Sok időt szokott eltölteni a női
mosdóban, imádja a kakusztikát.
- A kakusztikát?
- Az akusztikát. Mindig kijavítom, de azt mondja, így jobban hangzik.
Felnevettem.
- Szeretné, hogy megsürgessem?
Hudson az órájára pillantott.
- Fél hétkor fontos hívásom van a tengerentúlról.
- Menjen csak! Itt megvárom, és visszakísérem az irodájába.
- Biztos?
- Persze, semmi gond.
Hudson még mindig habozott.
Égnek emeltem a tekintetem.
- Egyszer hívatlanul mentem el egy esküvőre, de higgye el, nem fogom
szem elől téveszteni a lányát!
Hudson hangosan kifújta a levegőt.
- Rendben, kösz!
Bementem a mosdóba; furdalt a kíváncsiság. Charlie-t sehol nem láttam, de
egyvalami gyorsan egyértelmű lett: hogy miért imádja annyira a
kakusztikát. Édes, vékony kis hang énekelte a. mi ez, a Jolene? A régi Dolly
Parton-szám? Ó, igen, az. És a kis Charlie tudta a szövegét.
Az első fülke ajtaja alól kilátszott a lába, ahogy lóbálja. Csendben,
mosolyogva hallgattam. Nagyon jó hangja volt; ugyan vékony, de a lába
méretéből ítélve gyanítottam, hogy illik a testéhez. Mégis, tisztán énekelt,
és olyan vibratót rakott bele, ami szokatlan egy kislánytól.
Amikor a dal véget ért, nem akartam megijeszteni, úgyhogy halkan
bekopogtattam a fülke ajtaján.
- Charlie?
- Igen?
- Szia, a nevem Stella. Apukád megkért, hogy ha végeztél, kísérjelek
vissza az irodájába. Most elmegyek pisilni, de kérlek, ne indulj el nélkülem!
- Jól van.
Bementem a mellette levő fülkébe. Pisilés közben Charlie megszólalt.
- Stella?
- Igen?
- Szereted Dollyt?
Elfojtottam egy kuncogást.
- Igen, szeretem.
- Van tőle kedvenc számod?
- Hm, képzeld csak, van! Nem tudom, hogy népszerű szám-e, de a
nagymamám Tennesseeben élt, és a My Tennessee Mountain Home című
számról mindig ő jutott eszembe. Úgyhogy szerintem az a kedvencem.
- Azt nem ismerem. Apa kedvence az It's All Wrong, But It's All Right.
De nem engedi, hogy énekeljem, mert azt mondja, nem nekem való. De
azért megtanultam. Szeretnéd hallani?
Nagyon szerettem volna hallani - főleg így, hogy az apja azt mondta, hogy
nem neki való, de visszafogtam magam, és nem buzdítottam éneklésre. A
legkevésbé van arra szükségem, hogy Hudson úgy gondolja, elrontom a
gyerekét.
- Hm. bármennyire is szeretném hallani, azt kell tennünk, amit az apukád
mond.
A válasza az volt, hogy lehúzta a vécét, úgyhogy gyorsan végeztem én is,
nehogy nélkülem szaladjon ki a mosdóból.
Charlie épp kezet mosott, amikor kijöttem a fülkéből.
Egyszerűen imádnivaló volt megzabolázhatatlannak tűnő, göndör,
homokszőke hajával, pisze orrával és nagy, barna szemével. Tetőtől talpig
lilában volt: a harisnyája, a cipője, a nadrágja és a pólója is lila volt. Valami
azt súgta, hogy Charlie maga választja ki a ruháit.
- Te vagy Stella? - kérdezte.
Ismét kénytelen voltam visszafojtani a nevetésemet. Csak ketten voltunk a
mosdóban.
- Igen. Te pedig biztos Charlie vagy.
Bólintott, és figyelt a tükörből.
- Nagyon szép vagy.
- Ó, köszönöm, ez nagyon kedves tőled! Te is nagyon szép vagy!
Charlie elmosolyodott.
Odaléptem a mellette levő mosdóhoz, hogy megmossam a kezemet.
- Jársz énektanárhoz, Charlie? Csodálatos a hangod!
Charlie bólintott.
- Minden szombat reggel fél tízkor van énekórám. Mindig apukám visz
el, mert anyukámnak szüksége van a szépségalvására.
Elmosolyodtam. Ez a gyerek zseniális, és fogalma sincs róla.
- Ó, ez nagyon jó!
- És karatézom is. Anyukám azt akarta, hogy balettozzak, de én nem
akartam. Apa nem mondta el anyának, hogy beíratott karatéra, és anya nem
örült neki.
Felnevettem.
- Azt sejtem.
- Te apával együtt dolgozol?
- Igen, így van.
- Szeretnél velünk vacsorázni? Metróval megyünk.
- Ó, köszönöm, de akad még egy kis munkám.
Charlie vállat vont.
- Akkor legközelebb.
Bármit is mondott ez a kislány, önkéntelenül elmosolyodtam tőle.
- Talán.
Mindketten megszárítottuk a kezünket, majd elkísértem az apja irodájáig.
Hudson még mindig telefonált, úgyhogy megkérdeztem Charlie-t, szeretné-
e megnézni az irodámat. Amikor bólintott, jeleztem Hudsonnak, hogy
átviszem a lányát az irodámba.
Charlie lezöttyent a vendégszékre, és a lábát lóbálta.
- Itt nincsenek képek a falon?
- Nincsenek, mert ma van az első napom. Még nem volt időm
kidekorálni az irodámat.
Charlie körülnézett.
- Szerintem lilára kéne festened a falakat.
Felnevettem.
- Nem tudom, apukád mit szólna hozzá!
- Nekem megengedte, hogy lilára fessem a szobámat. - Charlie párszor
szipákolt. - Jó illat van az irodádban!
- Köszönöm. Én illatokkal foglalkozom. Parfümöket készítek.
- Te parfümöket készítesz?
- Igen. Elég menő munka, ugye?
Charlie bólogatott.
- És hogyan csinálod?
- Nos, elég bonyolult. De az apukáddal azon dolgozunk együtt, hogy
létrehozzunk egy olyan parfümöt, ami azon alapul, hogy minden ember
más-más illatot szeret. Szeretnéd megszagolni néhány illatmintámat?
- Igen!
Magammal hoztam ma néhány mintát, úgyhogy kivettem egyet az
íróasztalom fiókjából, és leültem Charlie mellé egy vendégszékre.
Kinyitottam a dobozt, kivettem az egyik illatmintát, és megmutattam.
Calone volt, ami arra utalt, hogy aki ezt választja, szereti a tengeri szél
illatát.
- Mire emlékeztet ez az illat?
Charlie szeme felragyogott.
- Mmmm. csokis-banános fagyi illata van!
Összevontam a szemöldökömet, hogy én is megszagoljam, bár amint
lecsavartam a kupakot, megéreztem az óceán illatát.
- Ennek szerinted fagyiillata van?
- Nem. De apa elvitt múlt héten a tengerpartra, és utána fagyiztunk a
sétányon. Banánsplitet kaptam, mert az a kedvencem. Ennek olyan illata
van, mint a tengerpartnak, de a tengerpartról meg az a fincsi fagyi jut
eszembe.
Azt kérdeztem tőle, hogy mire emlékezteti az illat, nem pedig azt, hogy
milyen illata van, úgyhogy helyesen válaszolt. Felemeltem a banánt, ami
egész nap az asztalomon hevert.
- Szóval szereted a banánt, mi? Elfelezzük?
- Nem, köszönöm. - Charlie a lábát lóbálta. - Amikor Apa csomagolja az
ebédemet, ráír a banánomra. Néha a narancsra és a mandarinra is. De az
almára sosem, mert azt nem szoktuk meghámozni.
- Ráír a gyümölcseidre?
Charlie bólintott.
- És miket ír rá?
- Mindenféle butaságot. Például azt, hogy „Narancs, jön a péntek, ez
parancs!”. Néha vicces dolgokat is ráír. Halloweenkor azt írta a banánomra,
hogy „Mi a szellemek kedvenc gyümölcse? A húúúúúnán”. Érted?
Ezt nagyon érdekesnek találtam. Nem is gondoltam, hogy Hudson ilyen
jópofa tud lenni.
- Megszagolhatom a többit is? - kérdezte Charlie.
- Persze.
Kinyitottam egy másikat. Ennek szantálfaillata volt - az indiai szantálfa
olajából készült.
Charlie fintorgott.
- Ennek hasfájásillata van.
Fogalmam sincs, ezt mire értette; az orromhoz emeltem, hogy rájöjjek.
- Tényleg? Ha megszagolod, megfájdul tőle a hasad?
Charlie elnevette magát.
- Nem. A romlott fagyitól viszont igen. Ennek olyan szaga van, mint a
fagyiárus embernek apu irodájával szemben. Oda már nem járunk, mert
egyszer romlott fagyit adott.
Óóóó, na ennek már van értelme! A szantálfa sok népszerű férfiparfüm
alapanyaga volt. Úgy tűnt, Charlie-nak különleges érzéke van ehhez,
emellett láthatóan imádja a fagylaltot.
- Tudod - mondtam. - Ez a második válaszod, ami fagyival kapcsolatos.
Ez már valami mánia lehet nálad.
- Erre már rájött, ugye? - szólalt meg egy mély hang a hátam mögül.
Megfordultam, és ott találtam Hudsont; nekidőlt az ajtófélfának. Úgy tűnt,
már egy ideje hallgatózik.
- Charlie-nak nagyon jó a szaglása.
Hudson bólintott.
- Emellett két kilométerről is meghall bizonyos hangokat, főleg a
fagyasztó ajtaját. Ha csak résnyire is kinyitom, már rohan, abban a
reményben, hogy fagyit veszek elő.
Charlie ismét elfintorodott.
- Apa az eperfagyit szereti.
- Akkor, gondolom, te nem? - kérdeztem.
Charlie megrázta a fejét.
- Az undi. Tök darabos.
- Ebben apukáddal kell egyetértenem. Nekem is az eper az egyik
kedvencem.
Hudson elmosolyodott, én pedig rádöbbentem, hogy az esküvő óta
valószínűleg ez az első őszinte mosoly, amit az arcán látok.
- Indulhatunk, Charlie? - Hudson rám pillantott. - Vacsorázni megyünk.
- Tudom. És metróval mennek.
Hudson ajka megrezzent.
- Metró, Dolly Parton és fagyi. Nem nehéz Charlie kedvében járni...
egyelőre.
- És szereti a gyümölcsre írt üzeneteket, és a lila színt. - Körbemutattam
az irodámban. - Charlie azt javasolta, hogy fessem lilára. Mondtam, hogy
még átgondolom.
Hudson elmosolyodott.
- Magából ki is nézném.
Charlie azzal lepett meg, hogy felugrott a székéből, és viharosan átölelt.
- Köszönöm, hogy megmutattad az illatos dolgaidat!
- Szívesen, kicsim. Jó étvágyat a vacsorához!
Charlie átszáguldott a helyiségen, és megragadta az apja kezét.
- Menjünk, apa!
Hudson megrázta a fejét, mintha bosszantaná, hogy a lánya basáskodik
rajta, de láttam, hogy valószínűleg csak Charlie basáskodását viseli el az
egész világon.
Hudson biccentett felém.
- Ne maradjon túl sokáig!
- Nem fogok.
Miután eltűntek, Charlie csivitelését egészen a folyosó végéig hallottam.
- Stella legközelebb velünk vacsorázik - mondta.
- Charlie, mit mondtam neked arról, hogy meghívunk valakit vacsorázni,
akit csak nemrég ismertünk meg?
- Nincs jó illata?
Csend támadt, és azt hittem, már olyan messze vannak, hogy nem hallom
őket, de aztán Hudson azt morogta:
- De, Stellának nagyon jó illata van.
- És szép is, ugye?
Ismét hosszú csend állt be. Közelebb léptem az ajtóhoz, hogy mindenképp
halljam a választ.
- Igen, szép, de nem így döntjük el, hogy kit hívunk meg vacsorára,
Charlie. Stella a munkatársam.
- De múlt hónapban, amikor Anya szombaton kora reggel vitt haza hozzád,
volt ott egy néni, aki szép volt és jó illata volt. Azt mondtad, vele is együtt
dolgozol, és azért jött vissza reggel, mert nálad felejtette az esernyőjét.
Megkérdeztem, eljön-e velünk ebédelni, és azt mondtad, hogy majd máskor,
de aztán sose hoztad el.
Ó, egek! A számhoz kaptam a kezem. Ez a Charlie kemény dió; kíváncsi
voltam, Hudson hogy magyarázza ki a helyzetet. Sajnos a válaszát nem
hallottam, mert nyílt, majd csukódott az előcsarnok ajtaja, és ezzel véget ért
a műsor.
Felsóhajtottam, és visszamentem az íróasztalomhoz, ahol gyorsan
egyértelművé vált, hogy képtelen vagyok tovább koncentrálni. A mai nap
olyan volt, mint egy forgószél. Rengeteg embernek mutattak be itt, a
Rothschild Befektetési Vállalatnál, fél tucat megbeszélésen vettem részt, új
rendszerem lett a számlázásban, a raktárkészlet vezetésében, a
megrendelésekben, és lett egy vadonatúj, szupergyors honlapom is. Az
egész meglehetősen fárasztó volt. De semmi nem volt olyan izgalmas, mint
a két kis szó, amit Hudson ma mondott.
Később folytatjuk...
Stella
Lehet, hogy másnap kissé túlzásba estem a lelkesedést illetően.
Olivia megkért, hogy nyolcra menjek be az irodájába, hogy a csapatával
elkezdhessünk dolgozni a Signature Scent marketingtervén, de még alig
pirkadt, amikor beléptem a Rothschild Befektetési Vállalat ajtaján. Mivel
ilyen korán érkeztem, lementem a pár házzal arrébb levő éjjel-nappaliba,
hogy vegyek egy kávét és egy muffint. Kiderült, hogy nem én vagyok az
egyetlen, aki ma korán kezd; a sorban öltönyös férfiak és kosztümös nők
álldogáltak, akik várakozás közben a telefonjukba temetkeztek.
Amikor végre a kasszához értem, egy gimnazistának beillő srác vette fel a
rendelésemet.
- Mit adhatok? - Elővette a telefonját, és lebámult rá; azt hittem, azért,
hogy beüsse a rendelésemet, és hátul elkészítsék.
- Egy light kávét kérek, édesítővel, és egy morzsás muffint.
A srác felemelte egyik ujját, és bepötyögött valamit a telefonjába. Amikor
végzett, beütött valamit a kasszába.
- Egy kávé, édesítővel, és egy áfonyás muffin. Hat-hetvenöt lesz. Szabad
a nevét?
- A nevem Stella, de morzsás muffint kértem, nem áfonyásat.
A srác a homlokát ráncolta, mintha felbosszantottam volna. Újabb
gombokat nyomott meg a kasszán, de a telefonja rezegni kezdett, így a
figyelme ismét afelé fordult. Kivettem egy tízest a tárcámból, és felé
nyújtottam, de figyelmen kívül hagyta a kinyújtott kezemet. Amikor jó két
perc eltelt, és még mindig nem nézett fel a telefonjából, közelebb hajoltam,
hogy lássam, mit csinál.
Üzengetett valakivel.
A srác nem a rendelésemet adta le, hanem valami Kiara nevű lánnyal
üzengetett.
Meglóbáltam a kezemet, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Ööö... tessék!
Ismét felemelte egyik ujját.
Ez hihetetlen!
Végül elvette tőlem a bankjegyet, és visszaadta az aprót. Majd felemelt egy
kávéspoharat, fogott egy filctollat, ráírt egy nevet. Simone.
Összevontam a szemöldökömet.
- Ez elvileg az enyém?
A srác felsóhajtott.
- A maga neve van ráírva, nem?
Nem vitatkoztam, inkább elmosolyodtam.
- De igen. Legyen szép napja!
- Következő!
Úgy gondoltam, így akarja jelezni, hogy lépjek arrébb, hogy felvehesse a
következő rendelést.
Néhányan összegyűltek a pult túlsó oldalán, úgyhogy csatlakoztam
hozzájuk, és én is belemerültem a telefonomba. Fisher pár perce küldött egy
üzenetet.
Fisher: Sok szerencsét a mai marketingmunkához!
Tudom, hogy ez a kedvenc részed!
Válaszoltam.
Stella: Köszönöm! Ideges vagyok, de izgatott is.
Aztán küldött egy fotót egy pasiról, akivel azon a randioldalon ismerkedett
meg, amihez legutóbb csatlakozott. A pasi csak egy szűk, szürke
bokszeralsót viselt. Kedves mosollyal és menő hajjal nézett a kamerába.
Azonban amikor lefelé vándorolt a pillantásom, tágra nyílt a szemem a
csodálkozástól; rájöttem, miért küldte át Fisher a képet. Hamarosan újabb
üzenet érkezett tőle.
Fisher: Azt mondtad, ne a hasizmuk, hanem a mosolyuk alapján válasszam
ki a pasikat. Ez a mosoly igencsak felfelé görbül odalent...
Stella: Ez nem lehet igaz.
Közelebb emeltem a telefonomat, és ráközelítettem a dudorra. Nem lehet,
hogy ez az, aminek gondolom! Biztos, egy banánt dugott az
alsónadrágjába! Nem, tévedés, inkább cukkinit! Létezik ekkora méretű
pénisz? Én még sosem láttam ekkorát.
Összerezzentem a vállam mögül megszólaló mély hangtól.
- Én reggelenként általában a The Wall Street Journalt futom át...
Úgy megijedtem, hogy kiejtettem a telefonomat a kezemből, ami nagy
csattanással ért földet. Lehajoltam, hogy felemeljem, és haragos pillantást
vetettem Hudsonra.
- Ó, jézusom, miért kell rám hoznia a frászt?
Hudson felnevetett.
- Miért is ne zavarnám meg, amikor pornót néz?
- Nem pornót nézek. - Éreztem, hogy elvörösödök. - A haverom küldött
egy képet egy srácról valami randioldalról.
Hudson szkeptikusnak tűnt.
- Ühüm.
Zavartan próbáltam meggyőzni Hudsont az igazamról, és megmutattam
neki a képet - közben persze rájöttem, hogy ránagyítottam a srác farkára.
- Nem, higgye el.
Hudson felemelte a kezét, hogy ne is lássa a képet.
- Így is elhiszem, köszönöm. De örömmel látom, hogy maga és a haverja
is a fontos részletekre összpontosítanak a férfiakban.
Megráztam a fejemet. Ez fantasztikus. Egyre jobb benyomást keltek ebben
a pasiban. Leforrázva felsóhajtottam.
- Simone! - kiáltotta el magát a barista.
Hallottam, de először nem esett le.
- Simone!
A fenébe, ez én vagyok! A pulthoz léptem, elvettem a kávémat és a
muffinomat. Amikor visszatértem korábbi helyemre, Hudson a fejét ingatta.
- Mi az? - kérdeztem.
- Újabb álnév?
- A srác, aki felvette a rendelésemet, nem figyelt, amikor a nevemet
mondtam.
Hudson szkeptikusan bólintott.
- Aha, persze.
- Nem, komolyan!
Hudson vállat vont.
- Miért is ne hinnék magának?
Égnek emeltem a tekintetem.
- Hudson! - üvöltött a barista.
Hudson elvigyorodott.
- Láthatóan az én nevemet értette. - Miután elhozta a kávéját, az ajtó felé
biccentett.
- Az irodába megy?
- Igen.
Egymás mellett jöttünk ki a boltból, és mentünk végig az utcán.
- A lánya egyszerűen imádnivaló! - jegyeztem meg. - Önkéntelenül is
megmosolyogtatott tegnap!
Hudson megrázta a fejét.
- Köszönöm. Hatéves, de koraérett, és válogatás nélkül mondja, ami
eszébe jut.
- És csodálatosan énekel.
- Kitalálom: Dolly, miközben a vécén ül?
Felnevettem.
- Jolene. Gondolom, gyakran előfordul?
- A vécé és a fürdőkád a két kedvenc fellépőhelyszíne.
- Ó. Valószínűleg a remek kakusztika miatt.
Hudson óvatlanul elmosolyodott.
- Igen.
Az épületünk melletti ház aljában egy hajléktalan nő üldögélt, előtte
konzervekkel és üvegekkel teli bevásárlókocsi, és egy műanyag pohárból
rakosgatta át az aprót papírgurigákba. Hudson kinyitotta előttem az ajtót.
- Megtenné, hogy. - A táskámba túrtam. - Egy pillanat!
Ott hagytam Hudsont a nyitott ajtónál, és visszamentem a nőhöz.
Kinyújtottam a kezem, és azt adtam neki, ami nálam volt, majd így szóltam:
- Nekem sincs sok pénzem, de szeretném, ha ezt elfogadná.
A nő elmosolyodott.
- Köszönöm!
Amikor visszamentem Hudsonhoz, ő homlokát ráncolva nézett rám.
- Pénzt adott neki?
Megráztam a fejemet.
- Nem, a Hershey csokimat.
Hudson furcsán nézett rám, de bólintott, majd megnyomta a lift
hívógombját.
- Maga nagy countryzene-rajongó? - kérdeztem. - Magától örökölte a
lánya Dolly szeretetét?
- Nem. A volt nejem sem az, és egyetlen ismerősünk sem. Charlie
egyszer meghallotta Dolly egyik számát a rádióban, az autóban, és nagyon
megtetszett neki. Otthon elkezdte énekelni azokat a részeket, amikre
emlékezett. És aztán megkérte az énektanárát, hogy tanítsa meg neki az
egész dalt. Most már csak az ő dalait hajlandó énekelni. Egy tucat számot
tud kívülről.
- Ez szuper!
- Tavaly Halloweenkor, amikor az összes kislány Disney- hercegnőnek
öltözött, Charlie azt kérte az anyjától, hogy dugjon zoknit a pólójába és
vegyen neki egy platinaszőke parókát.
- Hűű, platinaszőke haj és kitömés! Mintha máris tizenhárom éves lenne!
Hudson felnyögött.
- Arra gondolni sem akarok!
Együtt léptünk be a liftbe, hogy felmenjünk az irodába. Amint becsukódott
az ajtó, ismerős illat csapta meg az orromat. Ösztönösen is közel hajoltam
Hudsonhoz.
Hudson felvonta a szemöldökét.
- Mit csinál?
- Ez az illat nem kölni, nem tusfürdő és nem is sampon. Próbálom
beazonosítani. - Szimat. Szimat. - Ismerem, csak nem jövök rá, mi az.
- Gondolom, maga az a fajta ember, akinek muszáj azonnal tudnia a
megoldást egy problémára. Megőrjíti, ha nem tudja meg rögtön, igaz?
Ismét megszimatoltam.
- Igen, teljesen megőrjít.
A lift sípolt, jelezve, hogy megérkeztünk a tizenegyedik emeletre. Hudson
kinyújtotta a karját, hogy én lépjek ki elsőnek, majd kinyitotta az iroda
ajtaját. Amint beértünk, megkerülte az üres recepcióspultot, és felkattintotta
a világítást.
Én a túloldalon vártam.
- Na, mi ez az illat? Esetleg valami testápoló?
Hudson elvigyorodott.
- Nem. - Megfordult, és hosszú lépteivel elindult hátrafelé.
- Várjon... most hová megy?
Úgy szólalt meg, hogy meg sem fordult.
- Az irodámba, dolgozni. Maga is követhetné a példámat.
- De nem mondta meg, mi ez az illat!
Még hallottam, ahogy felkacag.
- Szép napot, Simone!
•••
Oliviával a délelőtt folyamán átnéztük az induló reklámterveket, de a
marketingigazgatója szerette volna látni, hogy működnek a dolgok élesben.
Úgyhogy átvittem őket a laboratóriumba, ahol majd a parfümök készülnek,
és vittem egy mintát is, hogy megmutassam, milyen folyamaton halad át
egy- egy rendelés. Nagyon örültem, mikor láttam, hogy milyen izgatottak
lettek a terméktől.
Miután végeztünk, Oliviának egy megbeszélésen kellett részt vennie, a
marketingigazgató pedig egy barátjához csatlakozott késői ebédre, úgyhogy
egy darabig a laborban maradtam, majd vonattal mentem vissza az irodába.
Ahogy elhaladtam Hudson irodája mellett, láttam, hogy nyitva az ajtó, így
bekopogtam.
Hudson felnézett egy halom papírból, én pedig felemeltem egy dobozt.
- Hoztam még a parfümből, ami a nagyanyjának úgy tetszett. Hudson az
asztalra hajította a tollát.
- Köszönöm. Ma is sokáig marad bent?
Bólintottam.
- Nagyon sok a dolgom. A csapata teljes gőzzel dolgozik, jóval

- Átnéztem a raktárkészletét és a beszállítóit, és lenne pár ötletem,

amiket szeretnék megbeszélni magával.
- Hogyne, remek lenne. Mikor szeretné?
Az íróasztalán tornyosuló papírhalomra mutatott.
- Még szükségem van egy kis időre, hogy ezzel végezzek. Hat óra?
- Jól hangzik.
- Stella? - szólt utánam Hudson, ahogy megfordultam, hogy távozzak.
- Igen?
Állával a kezemben levő doboz felé intett.
- Elfelejtette odaadni nekem a parfümöt.
Elmosolyodtam.
- Ó, nem felejtettem el. Megkapja, ha megmondja, hogy mi volt az a
reggeli illat!
Hudson mosolyogva megrázta a fejét.
- Hozza be a tárgyalóba hat órakor!
Kicsivel öt után felhívott Hudson asszisztense, és megkérdezte, hogy
szeretem-e a kínai kaját. Eszerint Hudsonnal munkavacsorán veszünk részt.
Élénk érdeklődéssel vártam, hogy kettesben maradhassak vele. Itt az
alkalom, hogy javítsak az első - a második, és a harmadik - benyomáson, és
bebizonyítsam, hogy nem vagyok az a típus, aki meglép a problémák elől.
Pontban hatkor bementem a tárgyalóba egy hatalmas aktával, ami a
raktárkészletet tartalmazta, egy jegyzetfüzettel és a parfümmel, amit
készítettem. Hudson már bent volt, előtte szétterített papírok hevertek, az
asztal közepén pedig több kartondobozban kínai kaja állt, tányérok és
evőeszközök társaságában.
- Fokhagymás csirkét rendelt, ugye?
Hudson a fejét ingatta.
- Hogy a fenébe csinálja? Még a dobozt sem nyitottam ki!
Elmosolyodtam.
- A kartondoboz átengedi a fokhagymaszagot.
Hudson az asztalfőn ült, úgyhogy a balján helyezkedtem el.
- Emellett nem tudtam dönteni a fokhagymás csirke és aközött, amit
végül rendeltem, úgyhogy a fokhagymás csirke itt járt a gondolataimban.
- Mit rendelt végül?
- Brokkolis rákot.
- Felezhetünk, ha gondolja.
- Remek! Előtte eszünk, vagy utána?
- Mindenképp előtte - jelentette ki Hudson. - Nem ebédeltem, úgyhogy
éhen halok!
Hudson és én kiszedtük az ételt a tányérunkra. Hudson a parfümösdoboz
felé biccentett, és így szólt:
- Baseballkesztyűolaj. Na, adja ide a dobozt, okostóni! Elmosolyodtam.
- Reggel hatkor baseballozott?
- Nem, de Charlie szeretne csatlakozni egy softballcsapathoz. Az
egyetlen lila kesztyűt választotta ki a boltban, ami volt. Persze nagy nulla az
egész, úgyhogy azzal próbáltam lágyítani, hogy olajat masszíroztam bele,
hogy legalább a kis kezével szét tudja nyitni azt a vacakot.
- Ó! - Bólintottam, és áttoltam az asztalon keresztül a parfümösdobozt. -
Lanolin. Nem tudom, miért nem ismertem fel.
- Talán maradnia kellene a ginnél.
Hudson kacsintott, én pedig némi bizsergést éreztem a gyomromban. Egek,
milyen szánalmas vagyok! Ha Ben rám kacsint, attól miért nem kezd el
lángolni a testem? Két randink volt eddig. és semmi.
A számba pottyantottam egy rákot.
- Kérdezhetek valamit?
- Számít, ha nemet mondok?
Elmosolyodtam.
- Valószínűleg nem.
Hudson felnevetett.
- Nem csoda, hogy olyan jól kijön a húgommal! Mit szeretne tudni?
- Pontosan mikor jött rá Olivia esküvőjén, hogy nem az vagyok, akinek
mondom magam?
- Amikor azt mondta, hogy Whitley a vezetékneve. Evelyn Whitley és a
húgom gimi óta barátok. Egy ideig a volt feleségemmel is jóban volt.
Ugyanazokban a társasági körökben mozognak mindhárman. Ugyan
létezhet két Evelyn Whitley is, de amikor kijelentette, hogy a Rothschild
Befektetési Vállalatnál dolgozik, az természetesen megerősítette a
gyanúmat.
Az alsó ajkamba haraptam.
- Szóval előtte. amikor táncoltunk, fogalma sem volt róla?
Hudson megrázta a fejét.
- Nem sejtettem.
- Mégis felkért táncolni?
Hudson ajkán halvány mosoly játszott.
- Igen, felkértem.
A szívem vadul verni kezdett.
- Miért?
- Miért kértem fel táncolni?
Bólintottam.
Hudson tekintete megállapodott az ajkamon, és pár másodpercig elidőzött
rajta.
- Mert érdekesnek találtam magát.
- Ó. értem.
Közelebb hajolt, és halkabbra fogta a hangját.
- És gyönyörűnek. Úgy gondoltam, maga érdekes és igazi bombanő.
Elvörösödtem.
- Köszönöm.
Hudson továbbra is bámult rám. Szinte kikényszerítettem a bókokat, most
mégis lángolt az arcom.
Hudson dobolni kezdett az asztalon.
- Még valami?
- Semmi.
Hudson elvigyorodott.
- Biztos?
Bólintottam, de egy perc múlva meggondoltam magam.
- Tudja mit.
- Kitalálom. Még egy kérdés?
- Amikor eljöttem az irodájába a mobilomért, meghívott vacsorázni, de
valamiért olyan érzésem támadt, hogy dühös lett saját magára azért, mert
randira hívott.
Hudson félrehajtott fejjel nézett rám.
- Maga nagyon jó megfigyelő.
Az ajkamba haraptam, nem tudtam eldönteni, feltegyem-e a kérdést, de
komolyan szerettem volna tudni a választ.
- Ha véletlenül nem rossz számot adok meg, randiztunk volna?
Hudson ajka megint megrándult.
- Felhívtam magát, nem?
- Ó. igen. Nos, azt hiszem, végül az a legjobb, hogy így alakult. Közeli
munkatársak lettünk, kár lett volna ilyesmivel megzavarni a légkört.
Hudson tekintete ismét az ajkamra vándorolt.
- Szóval akkor, ha most randira hívnám, nemet mondana - a légköri
zavarok miatt?
Minden egyes porcikám randizni akart ezzel a pasival - az agyamat kivéve,
ami öt évet ölt a vállalkozásomba. Képtelen voltam megtenni.
Összevontam a szemöldökömet.
- Majdnem megszüntettem a Signature Scentet, mert olyan nehéz
helyzetbe kerültem az előző üzlettársammal kapcsolatban.
- A kiselőadásában említette, hogy volt egy társa, de végül kivásárolta.
Bólintottam.
- Igen, nem jöttünk ki jól egymással.
Hudson láthatóan további magyarázatot várt.
Felsóhajtottam.
- A vőlegényem volt a társam. Amikor volt vőlegény lett belőle,
kivásároltam.
Hudson bólintott.
- Ő is parfümőr?
Felnevettem.
- Egyáltalán nem. Aiden költő. Legalábbis mindenkinek ezt mondja.
Egyébként fizetésért dolgozik: irodalmat tanít egy közösségi főiskolán.
- Költő? Ilyen üzlettárssal nem sokra mehetett!
- Nem is. A fejlesztésnél egyáltalán nem segített, a kezdeti költségekhez
viszont hozzájárult.
- Mi volt először? A tönkrement üzlettársi kapcsolat vagy a tönkrement
párkapcsolat? - Hudson a villájára szúrt egy rákot, és bekapta.
- Hm. azt hiszem, az, hogy Aiden szexelt valakivel, aki nem én voltam.
Hudson harákolni kezdett.
- A francba! Mondja, jól van?
Hudson kinyújtotta a kezét, és fojtott hangon szólalt meg.
- Igen. - A vize után kapott, és nagyot kortyolt belőle. - Egy pillanat!
Amikor már nem könnyezett a szeme, és a légutak ismét tiszták voltak,
Hudson megrázta a fejét.
- A vőlegénye megcsalta?
Szomorúan elmosolyodtam.
- Igen, de minden a legjobban alakult, legalábbis a vállalkozásomat
illetően.
- Hogyhogy?
- Nem tudom, eljutottam-e volna idáig, ha Aiden meg én nem szakítunk.
- Mégis miért? Nem azért lettek anyagi gondjai, mert kénytelen volt
kivásárolni a társát?
- De igen. Aiden százhuszonötezer dollárral szállt be az évek során,
úgyhogy az a pénz, amit a kezdeti raktárkészletre tettem félre, arra ment el,
hogy kivásároljam őt. De nem tudom, egyáltalán elindítottam volna a
vállalkozást, még akkor sem, ha megmarad a pénzem. Amikor összejöttünk,
mindketten fiatalok voltunk. Akkoriban Aiden mindenben támogatott, és
egy közös bankszámlára kezdtük el gyűjteni a pénzt. Először nem volt sok,
de ahogy teltek az évek, szépen növekedett az összeg. Egy idő után Aiden
elkezdte arra használni a pénzt, hogy befektetési célra vásároljon
ingatlanokat. Ez lehetett volna a vészcsengő, ami jelzi felém, hogy nem
akar házat venni velem, amiben együtt élhetünk, annak ellenére, hogy
évekig jártunk, és még mindig nem éltünk együtt. Mindegy, Aiden azt
mondta, hogy az ingatlanvásárlás kevésbé kockázatos, mint az én üzleti
vállalkozásom. Azt javasolta, hogy vegyünk meg egy házat, és aztán
kezdjünk el gyűjteni a Signature Scent ügyeire.
Hudson összevonta a szemöldökét.
- A volt vőlegénye igazi seggfejnek tűnik!
Elmosolyodtam.
- Az is. De gyakran hagytam, hogy megingasson, pedig nem kellett
volna. Pár hónappal azelőtt, hogy szétmentünk, elkezdtünk bérelhető
ingatlanokat nézni. Az én álomházam nem az ő álomháza volt, bár hajlandó
lettem volna feladni az álmomat és elfogadni azt, amit ő javasolt. Volt egy
jó állásom, Aiden viszont azt éreztette velem, hogy önző vagyok, ha többre
vágyom. - Szünetet tartottam. - A szakításunk több szempontból is rémes
volt, de az egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy úgy döntöttem, újra a
saját kezembe veszem a jövőm alakítását.
Hudson egy pillanatig elmélázva bámult rám, végül bólintott.
- Jól döntött.
- Szerintem is.
- Bár azt hiszem, nem csak ez az egy jó dolog, ami a szakításuk után
történt.
Összevontam a szemöldökömet.
- Mi volt még?
- Nem ment férjhez egy seggfejhez.
Felnevettem.
- Igen, azt hiszem, ebben igaza van.
A mobilom megszólalt az asztalon, és Ben neve jelent meg a kijelzőn. A
telefon után nyúltam, és megnyomtam a Mégse gombot, de Hudson már
meglátta a hívó fél nevét.
- Ha szeretné felvenni. - mondta.
- Nem, semmi gond. Majd később visszahívom.
Hudson várt pár pillanatig, majd amikor nem szolgáltam részletesebb
magyarázattal, félrehajtott fejjel nézett rám.
- Ben. Ez az a srác, akivel az esküvőn is volt?
Megráztam a fejem.
- Nem, ő Fisher volt.
- Ja igen, Fisher - bólintott.
Ismét kellemetlen csend állt be, végül Hudson kíváncsian felvonta a
szemöldökét.
- A fivére?
- Nem, nincs fivérem. Csak egy húgom van.
Amikor továbbra sem közöltem többet, Hudson felnevetett.
- Eléri, hogy kénytelen legyek megkérdezni, ugye?
Ártatlanul elmosolyodtam.
- Eléggé. új a dolog.
Hudson pár másodpercig fogva tartotta a tekintetemet, majd megköszörülte
a torkát.
- Mi lenne, ha nekilátnánk? Elsorolom mindazt, amit szeretnék
átbeszélni magával, amíg befejezi az evést.
Hudson láthatóan készen állt arra, hogy egy kattintással átváltson üzleti
üzemmódba, de nekem túlságosan is zúgott a fejem. Elkezdett számokat és
dátumokat sorolni, és bár bólogattam, és úgy tettem, mintha figyelnék, az
egyik fülemen bement, amit mondott, a másikon pedig ki. Csak akkor
vettem észre, hogy elhallgatott, amikor felnéztem, és láttam, hogy a
válaszomat várja.
- Bocsánat, mit is kérdezett?
Hudson összehúzott szemmel nézett rám.
- Hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Beleszúrtam a villámat egy rákba, és a számba tömtem, az ajkamra
mutatva, hogy most nem tudok válaszolni. Úgy gondoltam, így cukin
elkerülöm a válaszadást, de ezzel csak azt értem el, hogy Hudson meredten
bámulni kezdte az ajkamat. Úgy látszott, ki van éhezve, de nem a kínai
kajára.
Ó, egek! A gyomrom összerándult, és amikor Hudson megnyalta az ajkát, a
rándulás lejjebb vándorolt.
Befejeztem a rágást, és nagyot nyeltem, majd megköszörültem a torkomat.
- Megtenné, hogy megismétli a kérdést?
Hudson ajka ismét megrezzent; akár tikkelésnek is gondolhattam volna.
Megkönnyebbültem, amikor bólintott, és elkezdte megismételni a
korábbiakat. Most képes voltam összpontosítani a mondanivalója nagy
részére, és megdöbbentett, hogy ilyen rövid idő alatt milyen sokat haladt.
Hudson vezetésével a beszerzőcsapat több árajánlatot is bekért az összes
mintaalapanyagomra, és az esetek nagy részében termékenként legalább öt
centtel csökkentette az árakat. Nem tűnt túl soknak, de mivel ez
dobozonként húsz különféle mintát érintett, ráadásul a fuvardíjjal
kapcsolatban is szerzett kedvezményt, a megspórolt végösszeg elég csinos
lett.
- Hű! - dőltem hátra a székemben, és elmosolyodtam. - Maga sokkal
jobb, mint Aiden!
Hudson szeme felragyogott.
- Bottal sem piszkálnám meg!
Felkacagtam.
- Valószínűleg jó ötlet. De higgye el, a maga által szerzett kedvezmény
már most majdnem fedezi egy üzlettárs egész éves költségeit. Nem is
tudom, mit mondjak! És én még azt hittem, hogy ügyesen tudok alkudni!
- Ügyesen is alkudott. A kedvezmények nagy része abból származik,
hogy előre fizetünk, és nagy tételben vásárolunk, amit ön a készpénzes
kötöttségek miatt korábban nem tehetett meg.
Hudson telefonján megrezzent az emlékeztető. A Charlie szó villant fel a
kijelzőn, Hudson pedig az órájára pillantott, mintha ellenőrizné, hogy
telefonja a helyes időt mutatja-e.
- Nem is vettem észre, hogy így elment az idő. Megbocsátana egy
percre? Fel kell hívnom a lányomat, hogy jó éjszakát kívánjak.
- Persze. Úgyis ki kell mennem a mosdóba.
Miután megjártam a mosdót, visszamentem a tárgyalóba. Mivel Hudson
hallgatott, nem jöttem rá rögtön, hogy még telefonál. Akkor intettem neki,
hogy megvárom odakint, de jelzett, hogy menjek be, úgyhogy leültem, és
hallgattam, hogy mit mond.
- Amikor ezt mondtam, csak tréfáltam. Nem kellett volna megismételned
a nagynénédnek, Charlie.
Csend, majd Hudson lehunyta a szemét.
- Az egész osztályodnak elmondtad?
Furdalni kezdett a kíváncsiság.
- Na jó, biztos vagyok benne, hogy a tanító néni rájött, hogy csak
tréfáltam, még akkor is, ha anyu és Rachel néni nem.
Hudson felpillantott rám.
- Mondd meg anyukádnak, hogy most nem érek rá, még a
munkahelyemen vagyok. Ha holnap este felhívom, beszélek vele.
Csend.
- Én is szeretlek!
Miután letette a telefont, megrázta a fejét.
- Nem szabad megfeledkeznem arról, hogy egy hatéves nem mindig érti
a humoromat.
Elmosolyodtam.
- Mi történt?
- A volt sógornőm gyereket vár. Bármelyik pillanatban megszülhet.
Rachelhez képest az exnejem egy igazi tréfamester. Mind a kettő tök sótlan.
A minap Charlie megkérdezte, hogy szerintem mi lenne jó név a leendő
unokatestvérének. Fogalmam sem volt, miért, de azt mondtam neki, hogy
Rachel néni a Cimbi nevet fogja adni a babának, és utána teljes öt percen át
győzködtem a lányomat, hogy ez az igazság, mivel kételkedett ebben.
Összeugrott a szemöldököm.
- Cimbi? Úgy érti, barát?
Hudson elvigyorodott.
- Természetesen csak vicceltem, de aztán meghozták a kaját, és
elfelejtettem szólni Charlie-nak, hogy az egész csak vicc volt.
- És elismételte az anyukájának? Gondolom, nem lett túl jó vége.
Hudson megrázta a fejét.
- Van még kínosabb is. Pár hónappal ezelőtt vitatkoztam a volt
feleségemmel. Kijelentette, hogy ne adjak többet Charlie- nak fagyit, mert a
húga szerint a laktózérzékenység örökletes. Nem tudtam, hogy ez igaz-e
vagy sem, de Charlie biztosan nem laktózérzékeny, eszik annyi fagyit, hogy
tudnánk, ha az lenne. Szóba került az, hogy a húga megint olyasmibe üti az
orrát, amihez semmi köze, és én Rachelt poénérzékenynek neveztem. A vita
után el is felejtkeztem az egészről, de Charlie egyszer csak szóba hozta.
Fogalmam sem volt róla, hogy hallgatózott, pedig így volt. - Hudson mély
lélegzetet vett. - Ma Charlie-nak kellett kiselőadást tartani a suliban, és
elvitte az unokatestvére ultrahangos képét. Mindenkinek elmesélte, hogy a
kisbabát Cimbinek fogják hívni, és amikor a tanárnő azt mondta, hogy ezt
biztosan tréfából mondta neki valaki, Charlie kijelentette, hogy a nagynénje
nem szokott tréfálkozni, mert poénérzékeny.
A számhoz kaptam a kezem.
- Ó, istenem! Ez zseniális!
Hudson elvigyorodott.
- Zseniális, ugye?
Bólintottam.
- Kár, hogy a volt nejem réges-rég elveszítette a humorérzékét.
- Ha ez bármit is számít, szerintem ez iszonyatosan mókás! A legtöbb
gyerek túlságosan is közlékeny. Abban a tíz percben, amit a múltkor Charlie
társaságában eltöltöttem, megtudtam, hogy maguk a múlt héten a
tengerparton voltak, egyszer megfájdult a hasa fagyizás után, és maga
mindenfélét ráírogat a gyümölcsökre, amiket az uzsonnásdobozába tesz.
Egyébként szerintem ez nagyon kedves dolog.
- Amikor Charlie elkezdte az iskola-előkészítőt, nagyon izgult ebédnél,
mert nem tudta, ki mellé üljön. Azért írogattam neki mindenfélét a
gyümölcsökre, hogy kicsit ellazuljon, amíg kipakolja a kajáját. És valahogy
megtartottuk ezt a szokást.
- Nekem nagyon tetszik!
Hudson elmosolyodott.
- Későre jár. Mi lenne, ha mára befejeznénk, és holnap itt folytatnánk?
Amúgy is azt szeretném, hogy a következő fázisnál már a marketingosztály
is legyen jelen.
- Ó, rendben... hogyne.
Ki-ki visszament a saját irodájába. Pár perccel később kifelé menet Hudson
megállt az ajtómban.
- Bennel tölti az estét?
Elmosolyodtam.
- Nem.
- Jól van. - Megkocogtatta az ajtót az ujjperceivel. - Ne maradjon túl
sokáig! Maga az utolsó, aki bent van, a takarítók már végeztek, el is
mentek, ezért bezárom magam mögött az ajtót.
- Rendben, köszönöm. Még pár dolgot befejezek, aztán én is
hazaindulok.
Hudson bólintott, majd megfordult, hogy elinduljon, aztán visszafordult.
- Egyébként teljesen érthető volt, amit mondott, úgyhogy többé nem
fogom randira hívni.
Arcomról eltűnt a mosoly.
- Ó. értem.
Hudson rám kacsintott.
- Megvárom, amíg maga hív randira engem! Jó éjt, Stella!
•••
Amikor Hudson elment, az összpontosítási képességem vele együtt
távozott, de muszáj volt dolgoznom egy kicsit, mielőtt hazaindultam.
Később lesz időm minden egyes szavát újra és újra kielemezni - talán amíg
meztelenül fekszem a forró kádban, vagy kiengedem a gőzt az
éjjeliszekrényemben tartott vibrátor segítségével. Most muszáj lesz azon a
táblázaton dolgoznom, aminek a befejezését egész nap halogattam.
Szerettem volna, ha reggel minden készen áll arra, hogy átnézzem a
csapattal.
Azonban az Excelt eleve utáltam, és elég későre is járt. Miután
megnyitottam a táblázatot, csak bámultam a számokat, képtelen voltam
összpontosítani, ezért úgy döntöttem, előhalászom a táskámból a
fülhallgatómat. A klasszikus zene mindig segített egyvalamire koncentrálni
a figyelmemet. Azonban munka közben éreztem, hogy az irodában egyre
melegebb van. A légkondi biztosan időzítős volt. Mivel bármilyen ürügyet
felhasználtam volna arra, hogy elszabaduljak a táblázat mellől, úgy
döntöttem, hozok egy kis hideg vizet a folyosón levő teakonyhából.
Ahogy megtöltöttem a nagy bögrémet jégkockával a hűtőszekrény
oldalából, megszólalt Vivaldi Négy évszak című műve, én pedig egyszerűen
nem bírtam magammal. Valahányszor meghallottam ezt a zeneművet,
muszáj volt vezényelnem. Senki sem volt a közelben, úgyhogy miért is ne?
Letettem a bögrémet a pultra, lehunytam a szememet, és hagytam, hogy a
zene intenzitása vezesse a karomat. Semmi nem lazított le jobban, mint az,
amikor egy egész zenekar csak rám figyelt. Annyira elmerültem a
pillanatban, hogy elveszítettem az időérzékemet.
Míg egyszer csak.
Éreztem, hogy valaki hátulról megragad; rémülten megfordultam.
Ösztönösen, az adrenalintól vezérelve ökölbe szorítottam a kezemet,
felkészültem, és teljes erőmből ütöttem.
Úgy éreztem, mintha téglafalba bokszoltam volna bele, bár ebben nem
lehettem teljesen biztos, mert csukva volt a szemem.
Aztán meghallottam egy hangot a zenén túl.
- Bassza meg! - morogta a hang.
Úgy éreztem, elájulok.
Ne!
Csak ezt ne!
Az nem lehet!
Kérlek, istenem, csak ne Hudson legyen!
Kinyitottam a szemem, és meggyőződtem arról, amit már úgyis tudtam.
Isten nem hallgatta meg röpke imámat.
Mert jól irányzott ütésemmel.
Pont Hudson orrát találtam el.
12
Hudson
- Mi a faszom? - Az orromhoz kaptam.
- Ó, istenem, Hudson! Ne haragudjon! Jól van?
A szemem könnyezni kezdett, ezért úgy gondoltam, az a nedvesség, amit
érzek, de aztán elhúztam a kezemet, és rájöttem, hogy tiszta vér.
- Szentséges ég! Maga vérzik! - Stella felkapott egy tekercs papírtörlőt a
pultról, letépett pár lapot, összegyűrte, és megpróbálta az arcomba nyomni.
Kikaptam a kezéből.
- Bocsásson meg, de ööö, nagyon megijesztett!
A papírtörlőt a vérző orromhoz nyomtam.
- Kétszer is mondtam a nevét, de nem hallotta.
Stella kivett egy vezeték nélküli fülhallgatót a füléből.
- Bent volt a fülemben, és nagyon hangosan szólt a zene.
Megráztam a fejemet.
- A karjával hadonászott, azt hittem, fuldoklik.
Stella összevonta a szemöldökét.
- Vezényeltem.
- Vezényelt?
- Igen, tudja, eljátszottam, hogy én vezénylem a szimfonikus zenekart.
Úgy bámultam rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna.
- Nem, nem tudom. Nem sűrűn vezénylem a szimfonikus zenekart a
munkahelyem teakonyhájában.
- Nagy kár! Kipróbálhatná. Igazán lélekemelő.
- Azt hiszem, kihagyom, tekintve, milyen szép sikert aratott a
próbálkozása. - A papírtörlőre mutattam. - Ideadná, kérem?
- Ó, istenem... még mindig nem állt el!
Kikaptam a kezéből a tekercset, hogy letépjek pár tiszta lapot. Stella jól
láthatóan elsápadt.
- Le kéne ülnie - tanácsolta. - És hajtsa hátra a fejét!
- Szerintem magának kéne leülnie. Fehér, mint a fal. Üljön le, Stella!
Stella az asztalba kapaszkodva egy székre rogyott.
- Nem bírom a vért, szédülni kezdek tőle. Talán mindkettőnknek le kéne
ülnie.
Mivel az orrom láthatóan a közeljövőben nem tervezte abbahagyni a
vérzést, leültem Stellával szemben.
Stella továbbra is a fejét ingatta.
- Annyira sajnálom, ne haragudjon! - Kezét a szívére tette. - El sem
akarom hinni, hogy megütöttem! Ösztönből jött. Nem is láttam, ki áll
mögöttem, olyan gyorsan történt az egész!
- Semmi gond, az én hibám. Mostanra már tudhatnám, hogy nagyon
ijedős. És maga nem is tudta, hogy visszajöttem. Én pedig félreértettem a
helyzetet.
- Nem kéne hátrahajtania a fejét?
- Nem. Orrvérzés esetén nem szabad a fejet hátrahajtani.
Össze kell nyomni az orrcimpa fölötti lágy területet. Ha hátrahajtja a fejét,
akkor csak nyeli a vért.
Stella elfintorodott, és eltakarta a száját.
- Fúúúj!
Most először vettem észre, hogy kivörösödtek az ujjpercei, kettő pedig
elkezdett megdagadni. Állammal a keze felé intettem.
- Mit érez a kezében?
- Ó... Nem is tudom. - Kinyújtotta az ujjait, ökölbe szorította, majd
megint szétnyitotta. Nem tűnt úgy, mintha eltört volna. - Az biztos, hogy
fáj. Szerintem durván száguldott bennem az adrenalin, úgyhogy csak most
kezdem el érezni.
Felálltam, és odamentem a hűtőszekrényhez. Csak egy zacskó fagyasztott
borsót találtam, úgyhogy papírtörlőbe csomagolva átadtam Stellának.
- Szorítsa az ujjpercére!
- Nem magának kellene használnia?
- Miattam ne aggódjon!
Tíz perc múlva végre elkezdett csitulni az orrvérzés.
- Ilyen pici nőhöz képest elég nagyot tud ütni!
Stella a fejét ingatta.
- Még most sem akarom elhinni, hogy mit műveltem! Soha életemben
nem ütöttem meg senkit. Azt hittem, egyedül vagyok az irodában.
- Elmentem, de itt felejtettem valamit, amire szükségem lesz holnap a
város túlsó végében egy megbeszélésen, úgyhogy visszajöttem. Amikor
elhaladtam a teakonyha mellett, hallottam a jégadagolót, és ekkor jöttem rá,
hogy maga még mindig itt van. Gondoltam, szólok, hogy kifelé menet
újraindítom a riasztót, de úgy vélem, ezzel a jobbegyenessel nem okoz
gondot ügyelni a személyes biztonságára.
Stella elmosolyodott, de mosolya gyorsan eltűnt, amikor az orromra
pillantott.
- Annyira sajnálom!
- Jól vagyok. Az orrvérzés makacs dolog. Kimegyek a férfimosdóba,
kicsit rendbe teszem magam, mielőtt hazamegyek. - A kezére pillantottam. -
Biztos, hogy jól van?
Stella levette a hevenyészett jégpakolást, és kinyújtotta az ujjait.
- Igen, rendben vagyok.
Felálltam.
- Ne maradjon túl sokáig, Rocky!
•••
- Veled meg mi a fasz történt? - Jack hatalmas mosollyal dőlt hátra a
székében. A rohadék kissé túlságosan is élvezte a pillanatot.
Ma reggel a szokott rend szerint tettem-vettem; épp fogat mostam, amikor
belenéztem a tükörbe, és rájöttem, hogy két nagy fekete monokli bámul
vissza rám. A látvány sokkal rosszabb volt, mint maga az érzés. Az orrom
csak akkor fájt, ha hozzáértem, de mindkét szemem feldagadt, fekete és lila
karikák övezték őket. Mielőtt kiléptem a házból, feltettem a
napszemüvegemet, úgyhogy könnyű volt megfeledkezni a problémáról -
mindaddig, amíg le nem vettem a barátom irodájában.
- Ki húzott be ekkorát neked? - Jack közelebb hajolt, hogy jobban
megszemléljen. - Bárki is volt, jobb munkát végzett, mint én azon az
éjszakán, amikor részegen összeverekedtünk azon, hogy ki nyerne, ha
részegen összeverekednénk. Amikor bevittem neked egy váratlan ütést, alig
maradt nyoma, mégis, amikor felkeltél a földről és visszaütöttél, tizenhárom
öltéssel kellett összevarrni az oldalamat.
- Az illető, akinek ezt köszönhetem, sokkal erősebb volt nálad.
- Ki volt az?
Elvigyorodtam.
- Stella. te gyáva nyúl!
Jack szemöldöke a magasba szaladt.
- Ezt egy nő követte el? Ki a fene az a Stella?
- Emlékszel arra a csajra, akivel Olivia esküvőjén találkoztál? Aki a
piákat szagolgatta a bárpultnál? Kétszáz dolcsit nyertem azzal, hogy
pusztán az illatáról felismerte a gin fajtáját.
- A dögös csaj, akiről kiderült, hogy nem is kapott meghívót?
- Igen, ő.
- Értem. Mi van vele?
- A neve Stella.
Jack a homlokát ráncolta.
- Azt hittem, azt a nőt Evelynnek hívják.
Még nem meséltem el a haveromnak mindazt, ami az esküvő óta történt,
bár ma azért jöttem el hozzá, hogy a Signature Scentről beszéljünk. Jack
volt az egyik legnagyobb médiavállalat aligazgatója - és éppenséggel az
egyik legnépszerűbb teleshopcsatorna tulajdonosa. Úgy gondoltam,
bemutathat néhány fejesnek, hogy megbeszéljük, reklámozzák Stella
parfümjét az egyik műsorukban.
- Hívatlan vendégként érkezett az esküvőre, okoskám! Nem a valódi
nevét használta!
- Ó, a francba! Mondjuk érthető. Szóval a dögös szaglászó csaj neve
igazából Stella.
- Így van.
- És azért ütött meg téged, mert.
Valószínűleg az a legkönnyebb, ha mindent elmagyarázok az elejétől
kezdve, úgyhogy megtettem. Kezdve az elveszett telefontól, a húgomon át,
aki megszánta Stellát, egészen a mai látogatásom céljáig.
Amikor végeztem, Jack hátradőlt a székében, és megdörzsölte az állát.
- Elég sok befektetésed volt különféle cégekben, amikhez igénybe
vehetted volna a kapcsolataimat. Párszor még mondtam is, hogy ostobaság,
hogy nem keresel meg. A válaszod mindig az volt, hogy nem kevered az
üzletet a barátsággal. Mi változott?
- Semmi.
Jack félrehajtott fejjel bámult rám.
- Mégis itt vagy.
- Azt kérem, hogy mutass be pár embernek, nem pedig azt, hogy
mindent tegyél kockára értem!
Jack megvonta a vállát.
- Az évek során több tucat termék ügyében kérhetted volna a
segítségemet, mégis ez az első, ami miatt itt ülsz, az íróasztalom túloldalán.
Szeretnéd tudni, mit gondolok?
- Igazából magasról teszek rá, mit gondolsz, úgyhogy nem.
Jack elvigyorodott.
- Szerintem odavagy a szaglászóért, és szeretnéd lenyűgözni.
Mi a francért kérdezi meg tőlem mindenki, hogy szeretném-e tudni, hogy
mit gondol, és amikor nemet mondok, elmondja mégis?
Megráztam a fejem.
- Befektetéseim vannak a cégben, te idióta!
A legkevésbé volt arra szükségem, hogy Jack megtudja, hogy az a nő,
akinek a két monoklimat köszönhetem, egyszerűen kiterített. Még az öregek
otthonában is ezt hallgatnám tőle, kerekesszékben ülve.
- Egy csomó más cégben is van befektetésed, amikről tárgyalhattunk
volna - jegyezte meg Jack.
Égnek emeltem a tekintetem.
- Segítesz, vagy nem?
- Segítek, de tudod, miért?
- Mert ezermillió szíveséggel tartozol nekem?
- Talán, mégsem ezért segítek. Hanem azért, mert nagyon régóta nem
tettél egy kis erőfeszítést sem a nőkért. Megszoktad, hogy belépsz egy
bárba, megvillantod a mosolyod, és hazaviszed a kiválasztott zsákmányt. Ez
jó. Én utálok együtt lenni Alana húgának a férjével. Egy idióta.
- Ezt most nem értem. Hogy jön ehhez a beszélgetéshez a feleséged
húgának a férje?
- Egyszerű. Ha lenne csajod, akkor veletek mennék el vacsorázni, nem
pedig Allisonnal és Chuckkal. Egyébként is, hatvan alatt ki a franc nevezi
magát Chucknak?
- Nem randizom Stellával.
Amíg ő nem hív randira.
Jack elmosolyodott.
- Még meglátjuk.
A legjobb barátom egy kész istencsapása, de pokoli jó kapcsolatokkal
rendelkezik. A következő két órában nem csupán a teleshop-vásárlásicsapat
igazgatójának mutatott be, hanem elvitt a tévéfelvételre is. Mire végeztünk,
sikerült eladnia a híres műsorvezetőhölgynek a Signature Scent ötletét, és
arra is rávette, hogy másnap hívja meg Stellát ebédre.
- Köszönöm a segítséget. - Kezet ráztunk Jackkel az épület
előcsarnokában. - Most vissza kell mennem az irodába, de jövök neked egy
sörrel!
Jack elmosolyodott.
- Ugyan már! Egálban vagyunk, mivel megmentettél attól, hogy végig
kelljen hallgatnom Chuck sztorijait a bütykökről. Nem lehetne inkább
nőgyógyász, és nem pedikűrös?
- Felhívlak jövő héten a sörözés miatt.
- Úgy érted, vacsora velem, Alanával és Stellával?
- Ismétlem, nem hívom randira Stellát.
Jack elvigyorodott.
- Azt még meglátjuk.
Egyik kezem már az ajtón volt, amikor Jack ismét utánam kiáltott.
- Talán csatlakozom hozzátok holnap ebédnél - hogy megismerjem a
feleségem új legjobb barátnőjét!
Stella megkocogtatta az irodám ajtófélfáját.
- Jó napot, van egy perce? Épp átnéztem a jelentéseket, amiket Helena
hozott, és. - Amikor felnéztem, Stella szeme akkora lett, mint egy csészealj.
- Ó, istenem! Mondja, hogy ez nem az én művem!
Bólintottam.
- Nyugalom. A két monoklit nem magának köszönhetem. Ökölharcba
keveredtem a sráccal az éjjel-nappaliban. Rosszul írta fel a nevemet a
poharamra, ami feldühített.
- Ez komoly?
- Nem, dehogyis. - Az arcomra mutattam. - Ez a maga keze munkája,
Rocky!
Stella lehunyta a szemét.
- Annyira sajnálom! Rettenetesen érzem magam! Nagyon fáj?
- Igen, borzalmas fájdalmaim vannak.
- Ó, egek!
Stella nagyon feldúltnak látszott, úgyhogy kénytelen voltam megnyugtatni.
- Nyugi, csak tréfálok. Csúnyán néz ki, de jól vagyok.
- Nem akarom elhinni, hogy ez az én művem!
- Hogy van a keze?
Stella ökölbe szorította a kezét, majd kiengedte.
- Fáj az ujjpercem, de túlélem. Komolyan mondom, Hudson, annyira
sajnálom, hogy megütöttem!
Stella másik kezében egy fehér papírzacskó volt; most átadta.
- Tessék, fogadja el ezt a muffint! Még meleg. Most hoztam az éjjel-
nappaliból.
- Komolyan muffint ajánl két monokliért cserébe? Elfogyott a Hershey
csoki?
Stella elmosolyodott.
- Igen, elfogyott. Tegnap este megettem a vésztartalékomat, miután
maga elment. Csak ennyit adhatok.
Felnevettem, és felemeltem a kezemet.
- Nem kérem, de azért köszönöm.
- Kérem, fogadja el! Sokat segítene rajtam.
Ez a nő nem semmi! Az asztalomhoz lépett, és letette a zacskót a sarkára.
Megráztam a fejemet.
- Rendben, jól van. Köszönöm. Mi volt a kérdése?
- A kérdésem?
- Valamit említett a jelentésről, amit Helena hozott?
- Ja igen, lenne néhány kérdésem a megrendelésekről, amiket Helena
jóváhagyásra áthozott. Van egy kis ideje? - A válla fölött hátrafelé bökött. -
Visszaszaladok érte az irodámba. Ma reggel benéztem magához, de nem
volt itt.
Az órámra pillantottam.
- Pár perc múlva telefonhívást várok. Nem tart sokáig, talán fél óráig.
Bejövök magához, ha végeztem.
- Az remek lenne! Akkor várom.
Miután elment, pár pillanatig bámultam az üres ajtót. Csak képzelődöm,
vagy az irodai hangulat valóban megváltozott, mióta Stella itt dolgozik? Két
monoklival lettem gazdagabb, és több a munkám, mint valaha, mégis úgy
éreztem, hogy a szokásosnál is kiegyensúlyozottabb vagyok.
Felsóhajtottam, és visszatértem a munkámhoz. Valószínűleg csak a két
jobbegyenes miatt éreztem így.
Miután befejeztem a beszélgetést, elindultam Stellához. Az irodaajtaja
nyitva állt, de az arcát nagyrészt eltakarta az asztalán álló, hatalmas, élénk
színű virágcsokor. Stella a jelentésbe temetkezett, úgyhogy először észre
sem vette, hogy ott vagyok.
- Szép csokor! - Felvontam egyik szemöldökömet. - Ken?
- Ha Benre gondol, nem. A virág egy barátom szülinapjára van.
- Ide hozatta a hölgynek, hogy aztán elvigye neki?
Stella a fejét rázta.
- A hölgy igazából úr, és ma van a születésnapja. De azért küldött nekem
virágot, mert ő nem szereti megünnepelni ezt a napot. Fisher anyukája két
évvel ezelőtt elhunyt, pont a fia születésnapján, úgyhogy ez a nap nagyon
nehéz számára. Nem saját magát ünnepli, hanem nekem küld ajándékot.
Ez a legtöbb embertől szokatlanul hangzott volna, de Stellától ez rendben
volt..
- Átnézhetjük a kérdéses jelentéseket?
- Igen, ha szabad.
Leültem az íróasztal túloldalán. Amikor elfordult, hogy a mögötte levő
szekrényről elvegyen pár papírt, észrevettem egy bőrkötéses könyvet egy
nyitott dobozon, a csokor mellett - pontosabban a könyvre gravírozott szó
keltette fel az érdeklődésemet.
- Azt írja le, amit rólam fantáziál? - kérdeztem. - Már mondtam
magának: nem kell más tennie, csak randira hívni.
Stella a homlokát ráncolta, úgyhogy a könyvre pillantottam; borítóján a
Napló szó állt.
- Ó. nem, ez nem az enyém. A futár hozta a virággal együtt. Újabb
ajándék Fishertől.
- Maga naplót ír?
- Nem, ez valaki másnak a naplója. Legalábbis volt. - Átnyúlt az
asztalon, felkapta a könyvet, és betette az egyik fiókba.
Mint annyi mindent Stellával kapcsolatban, ezt sem értettem igazán.
- És azért van magánál valaki másnak a naplója, mert.
Felsóhajtott.
- Nem felejthetnénk el, hogy meglátta?
Lassan megráztam a fejemet.
- Esélytelen.
Stella égnek emelte a tekintetét.
- Jól van, de ha elmondom, nem gúnyolhat ki!
Karba tettem a kezemet.
- Ez percről percre egyre izgalmasabb! Alig várom, hogy halljam a
történetet!
- Nem is igazi történet. Ez amolyan hobbi nálam.
- Az a hobbija, hogy beleirkál mások naplójába?
- Nem. Nem irkálok bele. Elolvasom.
Felvontam a szemöldököm.
- Egyáltalán, hogy jut magához egy ilyen napló? Ellopja, vagy mi?
- Természetesen nem. Nem vagyok tolvaj. Általában az eBayen veszem.
- Az eBayen megveszi mások naplóját?
Stella bólintott.
- A naplóknak elég nagy piaca van. Egyesek valóságshow-kat szeretnek
nézni. Én a drámát olvasni szeretem. Mások naplóját elolvasni nem
különbözik olyan nagyon attól, hogy valóságshow-t nézzek.
- Aha.
- Nem, higgye el! Több millió ember nézi Az igazi luxusfeleségek vagy
a Jersey Shore című valóságshow-t. Ha belegondol, a kettő ugyanaz - az
emberek kiteregetik a szennyesüket és titkolóznak.
Megvakartam az államat.
- Pontosan hogy alakul ki ez a hobbi valakinél?
Stella felsóhajtott.
- Tizenkét éves koromban elmentem egy garázsvásárra. Megláttam egy
asztalon egy bőrkötéses könyvet, úgyhogy felemeltem, hogy megszagoljam.
- Naná, hogy megszagolta.
Stella összehúzta a szemét.
- Ne vágjon közbe, vagy nem fejezem be a történetemet!
- Folytassa!
A következő öt percben Stella elmesélte, hogy megszagolta a könyvet egy
garázsvásáron, szerelmes volt valami focista srácba, és amikor megvette a
naplót, fogalma sem volt arról, hogy van benne írás. Mire újra levegőt vett,
már azt is tudtam, hogy tizenöt évvel ezelőtt mennyit fizetett azért a
nyavalyás naplóért.
Folyamatosan bámultam rá, próbáltam lépést tartani vele, és vártam, hogy
mikor ér a lényeghez, bár Stella ezt láthatóan nem vette észre. Aztán
egyszer csak úgy nézett rám, mintha meg akart volna bizonyosodni arról,
hogy odafigyelek, úgyhogy bólintottam.
- Értem...
- Rájöttem, hogy használt naplót vettem, és nem akartam elolvasni, de
győzött a kíváncsiságom. Kiderült, hogy a naplót harminc évvel ezelőtt
kezdte írni egy lány, aki akkoriban egy évvel volt idősebb nálam. Az első
néhány bejegyzés egy fiúról szólt, aki tetszett neki, és az első csókjukról.
Rákattantam, és képtelen voltam leállni. Egyetlen éjszaka alatt az egész
naplót elolvastam. Utána fél éven át minden garázsvásárra elmentem,
próbáltam újabb naplókat venni. De egyet sem találtam. Nagyrészt el is
felejtkeztem a dologról, amikor pár évvel később rábukkantam egyre az
eBayen. Ekkor döbbentem rá, hogy micsoda piaca van a naplóknak. Azóta
vásárlom őket rendszeresen. A legtöbb ember egy-két műsort néz meg
lefekvés előtt, én pedig elolvasok egy-két bejegyzést.
- Szóval a barátja egy használt naplót vett magának a saját
születésnapjára?
- A naplót igazából én vettem. De olaszul van, úgyhogy Fisher
lefordíttatta a születésnapjára.
Ezen egy pillanatig el kellett gondolkoznom.
- Csak kíváncsiságból kérdezem: egy ilyen napló mennyibe fáj az
eBayen?
- Az attól függ. Ha nő írta, általában ötven és száz dollár közötti ára van.
Egyesek fénymásolt naplókat árulnak, és azok olcsóbbak, mivel több
embernek is eladhatók. Az 1800-as évekből származó eredeti naplók sokkal
több pénzért is elkelhetnek, és a férfiak naplói, bármilyen régiek is, a
prémiumkategóriába tartoznak.
- Férfiak naplói? Férfiak is írnak naplót?
- Egyesek igen. De ritka, és elég drága tud lenni.
Egészen elképedtem. Létezett egy világ, amiről semmit nem tudtam.
Állammal a fiók felé böktem, amiben a napló feküdt.
- Ez a napló kié volt?
- A neve Marco. Olaszországban él.
- És mi a története?
- Még nem tudom, még nem kezdtem el olvasni, de izgatottan várom.
Szigorúan ragaszkodnom kell ahhoz, hogy egy este csak egy bejegyzést
olvassak el, különben egy ültő helyben kiolvasom az egészet. Az olasz
naplók a világon a legjobbak! Az olaszok mindenben annyira
szenvedélyesek!
- Ha maga mondja. tudja, azért elég különös hobbija van!
- Tudom. Na és? Engem boldoggá tesz.
Mélyen megérintett bennem valamit az, hogy egy ilyen egyszerű dolog
boldoggá tudja tenni Stellát. Engem a válásom óta nem sok minden tudott
boldoggá tenni az utóbbi években - még a nők sem, akikkel jártam. Kicsit
irigykedtem Stellára.
Mindegy, muszáj volt dolgoznunk, úgyhogy megköszörültem a torkomat.
- Mi lenne, ha megmutatná azt, amiért az irodájába jöttem?
Stellával átbeszéltük a kérdéseket, és kijavítottunk néhány hibát, amit a
vásárlási csoport ejtett a termékmegrendelések előkészítése során. Nekem
megbeszélésem volt délután, úgyhogy szóltam Stellának, hogy jelezze, ha
szüksége van még valamire, majd felálltam, hogy távozzak.
Az ajtónál rájöttem, hogy még el sem újságoltam a jó hírt.
- Majdnem elfelejtettem. az egyik ismerősöm beszélni fog az
igazgatósággal a termékéről egy teleshopos csatornánál.
- Komolyan? És tetszett nekik?
- Nagyon is. A legfontosabb vevő és az egyik műsor műsorvezetője is
odavolt az ötletért. Személyesen is szeretnének találkozni magával. Robyn
meghívott minket holnap ebédelni. Remélem, nincs más elfoglaltsága.
Stellának tátva maradt a szája.
- Robyn? Úgy érti, Robyn Quinn? A Home Shopping Channel
királynője?
- Igen, ő.
- Ó, istenem, ez fantasztikus! Hogy lehet, hogy maga bejött ide, hagyta,
hogy egy órát fecsegjek itt mindenféléről, és ezt nem említette?
- Azt hiszem, elfelejtettem. Ha a maga történeteit hallgatom, lelassul az
agyam.
Stella megrázta a fejét.
- Ezt most annyiban hagyom, és nem húzok be magának még egyet,
mivel szerzett nekem egy olyan lehetőséget, ami mindent megváltoztathat!
Elmosolyodtam.
- Robyn e-mailen megküldi az időpontot és a részleteket. Ha megkapom,
átküldöm.
- Rendben! Hű! Végül is szuper nap lett ez a mai! Lehet, hogy azzal
ünneplem meg, hogy két bejegyzést is elolvasok Marco naplójából!
- Ne vaduljon ennyire!
Stella vállat vont.
- Nem én vadulok, hanem azok, akik a naplókat írják.
13
Stella
Tizenhét hónappal korábban
- Lehet, hogy ők azok.
Egy párosra mutattam, akik pár lépcsőfokkal lejjebb ültek, mint mi;
mindannyian a könyvtár lépcsőin fogyasztottuk el az ebédünket.
Fisher összevonta a szemöldökét.
- Kik?
- Alexandria és Jasper.
Fisher homloka ráncba szaladt.
- A páros az új naplóból, amit olvasol? Amit a lakótársadtól kaptál a
szülinapodra?
Bólintottam.
- Nagyon kedves volt tőle. - Fogalmam sem volt, hogy Evelyn tudja,
mikor van a szülinapom, mégis a legcsodálatosabb naplót kaptam tőle
ajándékba. Teljesen rabul ejtett.
Fisher kicsomagolta a szendvicsét, és nagyot harapott belőle, majd tele
szájjal szólalt meg.
- Azt hittem, nem tudod a fiú nevét.
- Nem is tudom, de elkezdtem Jaspernek szólítani, mivel Alexandria
mindig J-ként emlegeti. Ha rájuk gondolok, így valóságosabb az egész.
- Szívem, tudod, hogy imádlak, de annak a szarnak, ami a fejedben
megy, a legnagyobb része nem valóságos.
Játékosan oldalba böktem Fishert. Mostanában elkezdtem a könyvtár
lépcsőin elkölteni az ebédemet - pont ott, ahol a naplómban zajló
események nagy része játszódott. Szerettem itt elolvasni az aznapi
adagomat és elképzelni, hogy a közelben ülők azok, akik a naplóban is
szerepelnek.
- Ez a napló a világ legjobb olvasmánya! A múlt héten Alexandria férje
előbb jött haza a munkából, hogy ellenőrizze a feleségét. Előző éjszaka,
amikor a férje szexet próbált kezdeményezni, Alexandria azt mondta neki,
hogy nem érzi jól magát. Pár órával korábban Jasperrel szexelt, úgyhogy
nem akart a saját férjével is szexelni. Mindegy... amikor a férje hazajött,
Alexandria épp aludt, mert aznap reggel is találkozott Jasperrel, és teljesen
kimerült volt. A férje mindig sokáig dolgozik, úgyhogy Alexandria
nyugodtan a konyhapulton hagyta a telefonját a töltőn. De amikor a férje
megérkezett, véletlenül pont akkor jelent meg egy üzenet a kijelzőn; Jasper
írt, hogy találkozzanak másnap is. Szerencsére csak J néven szerepelt
Alexandria névjegyzékében. Amikor a férje rákérdezett, kitől jött az üzenet,
Alexandria azt mondta, hogy a szülinapjával kapcsolatos a dolog, így a férj
bevette. A szegény fickó még mindig nem sejtett semmit arról, hogy a
nejének viszonya van valakivel, Alexandria azonban ezután mániákusan
odafigyelt arra, hogy hol hagyta a mobilját.
Fisher a fejét ingatta.
- Szegény fickó? Nem inkább szegény barom?
- Tudom. Nagyon sajnálom a férjet. Az esküvőjük itt volt, a
könyvtárban. - Kinyújtottam a kezemet. - És Alexandria néha pont ezeken a
lépcsőkön találkozik Jasperrel, hogy a sikátorban a szemeteskonténerek
mögött lezavarjanak egy gyors menetet. Én ezt nem értem! Tavaly, az
esküvő előtt olyan szerelmes volt a férjébe!
Fisher ismét a szendvicsébe harapott.
- Mi az? Több részt is megvettél ennek a nőnek a naplójából, vagy mi?
Egy napló nem fog át éveket, igaz?
- Ez igen, mert nem írt bele túl gyakran. Ugrál az időben - néha hónapok
telnek el egy-egy bejegyzés között. Az esküvő előtt nagyon gyakran írt,
mindent leírt, amit tervezett, de utána nagyrészt abbamaradt. Azt hiszem,
egy-két évig semmi izgalmasról nem tudott írni... addig, amíg viszonyt nem
kezdett a férje barátjával.
- Jobb lesz, ha lassabban olvasol. Még a végén elvonási tüneteid
lesznek!
- Tudom. Az a baj, hogy ez a nő, és mindenki más, akiről ír, itt él, a
Cityben. Soha nem olvastam még olyan naplót, ami abban a városban
játszódik, ahol élek, nemhogy olyat, ami a munkahelyemtől alig egy
háztömbre játszódik! Ettől olyan valóságos az egész, mintha minden most
történne, nem pedig akkor, amikor ez a nő írt róla. Állandóan a szereplőkre
gondolok, és azon tűnődöm, hogy lehetséges, már elmentem egyik-másik
mellett az utcán. A múltkor a Starbucksban a barista névkártyáján a Jasper
név volt. Annyira izgatott lettem, hogy elejtettem a jeges lattémat; úgy
gondoltam, hogy ő lehet az. Addig ültem a boltban, amíg a srác végzett a
műszakjával. Szerencsére a pasija érte jött, úgyhogy kiderült, hogy nem ő a
naplóbeli nő szerelme.
- Cuki volt a barista?
- Nagyon cuki. De azért leskelődtem egy pasi után, mert Jaspernek
hívták! Még a valódi nevét sem tudom annak, akivel a naplóbeli nő
viszonyt folytatott!
- Melyik Starbucks volt az? A dögös, meleg barista inkább az én
asztalom, nem a tiéd.
Felnevettem.
- Ne viccelj már, Fisher! Mégis mit tehettem volna, miután két órát
vártam szegény srácra, hogy végezzen? Követtem volna hazáig?
- Kicsit kezdesz úgy beszélni, mint egy mániákus.
Felsóhajtottam.
- Aiden is ezt mondta. Nemrég összevesztünk amiatt, hogy lemerült a
telefonom. Elfelejtettem feltenni a töltőre, és amikor elkezdtem keresni
Aiden mobilját, hogy megüzenjem neked, hogy kések a vacsoráról,
rájöttem, hogy egy ideje már nem hagyja elöl a telefonját. Gyanakodni
kezdtem, mert Alexandria is folyamatosan rettegett, hogy leleplezik, és
végül Aiden meg én jól összevesztünk. Pedig Aiden semmi rosszat nem tett.
Fisher a fejét ingatta.
- Talán egy kis időre abbahagyhatnád az olvasást.
Végre kinyitottam a doboz salátát, amit ebédre készítettem, majd
beleszúrtam a villámat.
- Igen, talán igazad van - sóhajtottam.
Fisher horkantva felnevetett.
- Milyen képmutató vagy!
14
Hudson
Az ebédmegbeszélésből parti lett. Robyn, a műsor háziasszonya meghívta a
műsorvezető kollégáját is és egy szegmens¬producert, a vezető vevő is
hozott magával valakit, és Jack is megtisztelt minket a jelenlétével. Mivel
ilyen sokan voltunk, és Stella mindenkinek szeretett volna mintákat
tartalmazó dobozt hozni, egyszerűbb volt, ha én vezetek. A kocsim az
irodától pár háztömbre parkolt, egy garázsban, úgyhogy előbb eljöttem, és
szóltam Stellának, hogy negyedóra múlva találkozunk az épület előtt.
Amikor megálltam a sarkon a lámpánál, Stella ott állt az irodaház előtt, így
alkalmam nyílt úgy megfigyelni, hogy nem tudta, hogy nézem. Az iroda
bejárati ajtaja két oldalán két hatalmas növény helyezkedett el, régi
boroshordóban, és bár mindennap elhaladtam mellettük, soha fel sem
tűntek, csak amiatt, hogy az épületkarbantartók időnként kicserélték bennük
a virágokat. Távolról figyeltem, ahogy Stella körülnézett, talán, hogy
megbizonyosodjon arról, látja-e valaki, majd odahajolt a virágok fölé. Úgy
gondoltam, a virágokat szagolgatja, de lejjebb hajolt, és orra a hordót
érintette. Csak nem a virágtartót szaglássza?
Felnevettem; milyen bolond ez a lány! Valahányszor azt hittem, tudom, mit
fog tenni vagy mondani, hamar rájöttem, hogy tévesen feltételezek róla
bármit is. Ez különös módon üdítő érzés volt. A legtöbb nőnél általában
negyedóra alatt kitaláltam, milyen salátát fog rendelni, vagy hogy jógázni
szeret-e, esetleg teniszezni. De Stella nem ilyen volt - ő nem egy kaptafára
készült.
Stella odalépett az ajtó túlsó felén levő virágtartóhoz, és ismét körülkémlelt,
látja-e valaki, majd lehajolt, hogy beleszagoljon. Most azonban nem a térdét
hajlította be, hanem a derekát, így megszemlélhettem a hátsóját - a
fenomenálisan bombázó hátsóját.
Remek. Egyszerűen remek.
Amint váltott a lámpa, a gázba tapostam, és megálltam az épület előtt.
Mielőtt elindultam a garázsba, az összes dobozt levittem az előcsarnokba,
így most kiszálltam és bementem.
- Szálljon be nyugodtan, addig én elhozom a cuccokat a biztonságiaktól -
mondtam Stellának, ahogy elhaladtam mellette.
- Ó... rendben.
Miután teleraktam a csomagtartót, becsuktam, és vártam, hogy annyira
megritkuljon a forgalom, hogy kinyithassam a kormány felőli ajtót és
beszállhassak úgy, hogy nem amputálják valamelyik végtagomat.
- Köszönöm, hogy lehozta a dobozokat! - hálálkodott Stella.
- Szóra sem érdemes.
Becsatoltam a biztonsági övemet.
- Még van egy óránk az étterem előtt, de valószínűleg ennyi idő alatt
érünk oda ilyen közlekedéssel. - Átnéztem a vállam fölött; jó ideig kellett
várni, mire annyi hely keletkezett a kocsik között, hogy elindulhattam a
járdaszegélytől.
Stella párszor a levegőbe szimatolt.
- Ez a kocsi új?
A kocsim hároméves volt, de újnak nézett ki, mivel nem sűrűn vezettem.
- Néhány éves.
- Még mindig olyan „új autó”-illata van.
- Ó, tényleg? Jobb ez az illat, mint a virágtartóké az irodaházunk előtt?
Stella felsóhajtott.
- Meglátta, mi?
- Igen, megláttam.
- Kíváncsi voltam, hogy tényleg valódi boroshordóba ültették- e azokat a
virágokat.
- És?
- Nem vagyok biztos benne. Csak a virágföld szagát éreztem.
Elvigyorodtam.
- A nagy mennyiségű virágföld már csak ilyen.
- Ez milyen autó? Gyönyörű a belseje!
- Egy Maybach S 650-es.
- Ez valami menő kocsi?
- Nem tudom. Mondja meg maga. Maga szerint menő?
Stella elmosolyodott.
- Nem tudom. Nem vezetek, úgyhogy nem sokat tudok az autókról.
- Úgy érti, azért nem vezet, mert itt él, a Cityben?
- Nem, azért, mert nincs jogosítványom. Egyszer volt ideiglenes jogsim,
és pár évvel ezelőtt az egyik pasim próbált tanítgatni, de amikor
bekanyarodtam az egyik sarkon, nekimentem egy tűzcsapnak, és ezzel
véget ért ez a történet.
Lassan araszoltunk a város túlsó vége felé. Váratlanul felbukkant egy kocsi,
és megelőzött, úgyhogy kénytelen voltam beletaposni a fékbe. Stella és én
biztonsági övet viseltünk, ezért nem esett bajunk, de Stella táskája a földre
esett, és kiszóródott a tartalma.
- Elnézést kérek - mondtam.
Amikor Stella előrehajolt, hogy összeszedje a cuccait, észrevettem a tegnapi
naplót.
- A volt nejem is ilyen naplóba írt annak idején. Miután veszekedtünk,
mindig írt bele. Biztos vagyok benne, hogy nagyrészt hisztizett benne. Nem
erre használják az emberek a naplót? Hogy kiengedjék a gőzt?
- Néha igen - jegyezte meg Stella. Visszatette a könyvet a dobozba, és
becsukta. - Olvastam ilyet is. Az eladó általában befotóz néhány oldalt,
hogy ízelítőt adjon belőle. Ezzel sok mindent ki lehet szűrni, de néha egy
rövid részlet nem sokat mond.
- Elkezdte már felfejteni Nico titkait?
- Marco a neve, és igen, elkezdtem.
- És... milyen volt?
Stella felsóhajtott.
- Majdnem a fél naplót elolvastam egyetlen éjszaka alatt.
Felnevettem.
- Olyan jó volt?
Stella kezét a szívére szorította.
- Marco egy idősebb nőbe szeretett bele. Amalia tizenkilenc évvel
idősebb nála, ő a könyvtárosnő abban a kis faluban, ahol élnek. Marco
szőlősgazda. A nő szerint csak fellángolás az egész, és majd elmúlik, de a
naplóból ítélve Marco fülig szerelmes. Azon tűnődik, hogy szerez magának
egy nőt, hogy féltékennyé tegye Amaliát, és beismerje, hogy ő is érez
valamit a fiú iránt. De attól tartok, ez visszafelé fog elsülni, és még jobban
eltávolodik tőle.
- Azt hiszem, Ameliának, vagy mi is a neve, valószínűleg igaza van.
Marco csupán egy kanos kölyök. Majd elmúlik. Minden fiatal srác fantáziál
a dögös könyvtáros néniről. Ez nem szerelem. Ez csak vágy.
- Maga nem is olvasta a naplót! Honnan tudja, mit érez Marco?
Vállat vontam.
- A legtöbb párkapcsolat úgyis ugyanúgy végződik.
- Valaki roppant cinikus...
- Nem cinikus vagyok, hanem realista. Még ha össze is jönnek, mit
gondol, mennyi az esélye, hogy a pasi negyvenévesen nem kacsingat
másfelé, amikor a könyvtáros menyasszony hatvanéves lesz?
- Akkor nem, ha úgy szereti, ahogy Marco szereti Amaliát.
Felnevettem.
- Mindig ilyen szépen kezdődik minden.
- Na persze!
- Maga azt mondta, hogy a volt vőlegénye megcsalta. Mégis hisz a
tündérmesékben?
- Csak azért, mert megégettem magam, még hiszek az igaz szerelemben.
Nagyon odavoltam, amikor Aidennel szakítottunk. Sok időbe telt, mire
továbbléptem, és újra megtaláltam a boldogságomat. A fenébe, még most is
azon dolgozom, hogy megtaláljam a boldogságomat! De igazából azért
maradt meg az optimizmusom, mert úgy gondolom, hogy mindenki
megérdemli azt, hogy ásó, kapa, nagyharang legyen a vége. Én is, csak
éppen nem Aidennel.
Rápillantottam, majd újra az útra összpontosítottam.
- Ahogy gondolja.
- Ha olyan rossz véleménnyel van a párkapcsolatokról, miért hívott
randira?
- Talán cölibátusban kell élnem csak amiatt, mert nem gondolom azt,
hogy minden csupa szép és jó?
- Ó! - Stella égnek emelte a tekintetét. - Szóval csak kefélni akart egy
jót! Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Én jobban szeretek megismerkedni
valakivel és eltölteni vele egy kis időt amellett, hogy intim kapcsolatba
kerülök vele.
- Ne állítson olyat, amit nem mondtam! Én is élvezek valakivel együtt
lenni. Néha egyszerűen csak más elvárásaink vannak a dolgok végével
kapcsolatosan.
Stella megrázta a fejét.
- Tudja, mire van magának szüksége? Hogy kipróbálja az én
boldogságrendszeremet!
- A boldogságrendszerét?
Stella bólintott.
- Tudom - jobb nevet kell adnom neki.
- Van néhány ötletem - morogtam.
- Hallottam ám, de úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó reagálni rá.
Amikor állandóan rosszkedvem volt és zsémbes hangulatban voltam, írtam
egy listát arról, hogy mi tesz boldoggá. Ezek apróságok - nem olyasmi, ami
elérhetetlen számomra vagy nehezen elérhető. Például igyekszem
mindennap bókolni valakinek. Ez nem tűnik nagy dolognak, de így legalább
mindennap találsz valami jót valakiben. Egy idő után az ember egész
gondolkodásmódja megváltozik. Másrészt minden reggel tíz percet
meditálásra szánok. Emellett hetente egyszer megnézem a napfelkeltét és a
naplementét. És minden egyes hétvégén kipróbálok valamit, ami teljesen új
számomra.
Elvigyorodtam.
- Ha szeretne valakit kipróbálni ezen a hétvégén, akit még nem próbált
ki, csak szóljon nyugodtan!
Stella égnek emelte a tekintetét.
- Valamit, nem valakit!
Felnevettem.
- A boldogságrendszerünk egy kicsit másképp működik.
A közlekedés most már elviselhetőbb lett, és máris félúton voltunk az
étterem felé.
- Bármilyen izgalmas is ez a beszélgetés, elmesélek néhány dolgot a
tévécsatornáról, amíg odaérünk, jó? Nemsokára ott leszünk.
- Már utánaolvastam.
- Rendben, akkor mondja el, mit tud!
Stella elkezdett tényeket elsorolni a csatorna tulajdonosairól, ismertette a
statisztikát az ott kapható termékekről, arról, hogy mi az, amit visznek, mint
a cukrot, és mi az, amit úgy dobnak az ember után, csak vigye, és arról,
hogy a csatorna milyen típusú üzlettársakat keres. Majd részletezte a
műsorvezető háziasszony és műsorvezető-társa munkásságát, és a
magánéletükre is kitért. Többet dolgozott, mint én.
- Maga nagyon alapos.
- Köszönöm.
Megálltunk egy piros lámpánál, és Stella megmozdult a helyén. Keresztbe
tett lábát megcserélte, és az ellenkező irányba helyezte át. Ártatlan
mozdulat volt, valószínűleg azért, hogy kényelmesebben üljön, mivel már
egy ideje autóztunk, de az egyáltalán nem volt ártatlan, ahogy rámeredtem
kilátszó combjára.
Boldogságrendszer. Egy kis combvillantás nekem elég. Miért kell a nőknek
mindent túlbonyolítani?
•••
Ki volt az a nő, aki ott ült mellettem az ebédnél?
Ugyanaz a nő, aki negyedórán keresztül ecsetelt egy garázsvásárt, ahol
tizenkét évesen járt, amikor csak annyit kérdeztem tőle, hogy miért kezdett
el naplókat olvasni, és aki pár órával ezelőtt hordókat szagolgatott, most az
ebédnél kőkemény üzletasszonnyá alakult át. Ahelyett, hogy történeteket
darált volna le, figyelmes hallgatóságnak bizonyult, odafigyelt, és gyorsan
rájött, hogy kinek-kinek mi a gyengéje. Majd amikor megszólalt, ügyesen
ezekre a területekre terelte a beszélgetést. A tévés nagykutyák a tenyeréből
ettek. Robyn Quinn meghívta egy női vezetőknek szóló villásreggelire,
hogy elmesélje, honnan támadt az ötlete újító jellegű vállalkozásához, és
hogyan sikerült megvalósítania az álmát.
A parkolóban először az én kocsimat hozták oda, úgyhogy mindenkivel
kezet ráztam. A hölgyek megölelték Stellát. Amint újra úton voltunk, Stella
rám pillantott.
- Akkor. tessék! Mondja meg, mit csináltam rosszul! Ránéztem, majd
vissza a forgalomra.
- Rosszul? Miből gondolja, hogy bármit is rosszul csinált?
- Maga nagyon csendes.
- Na és?
- Általában akkor csendesedik el és bámul így rám, mielőtt valami
harapósat mond. De most vezet, úgyhogy az utat figyeli.
- Igazából azon gondolkodtam, hogy milyen jól sikerült az ebéd. Kiváló
munkát végzett! A bemutatkozást én intéztem, de az üzletet maga ütötte
nyélbe!
Oldalról láttam, hogy Stella hitetlenkedve pislog.
- Ez most. bók volt? Próbára teszi a boldogságrendszeremet? Megálltunk
egy lámpánál, úgyhogy odapillantottam rá.
- Egyáltalán nem, bár képes vagyok bókolni, amikor időszerű. Stella
ajka imádnivaló mosolyra húzódott.
- Tényleg jó voltam, ugye?
- Egy bókot már kapott tőlem, ne akarjon többet kicsikarni belőlem!
Stella felkacagott.
- Jól van, azt hiszem, akkor beérem ennyivel!
Három nappal később az asszisztensem beszólt hozzám a házitelefonon.
- Jack Sullivan keresi.
- Kösz, Helena!
Hátradőltem a székemben, és felemeltem a kagylót.
- Tudom, hogy jövök egy sörrel, de még csak reggel nyolc óra van.
Jack felnevetett.
- Mintha eddig még soha nem reggeliztünk volna sört!
Elmosolyodtam.
- Az elég régen volt.
- Csak a magad nevében beszélj! Te nem voltál ott pár hónapja Frank
legénybúcsúján!
Felnevettem.
- Mi történt?
- Van pár hírem, amivel szerzel pár piros pontot a kis barátnődnél!
Pontosan tudtam, kire céloz, mégis így szóltam:
- Jelenleg nincs nő az életemben. Emellett, ha lenne is, nem lenne
szükségem rád, te fajankó, hogy piros pontokat szerezzek nála!
- Akkor nem is érdekel, mit akarok mondani.
- Bökd már ki, Sullivan! Mi a helyzet?
- Van rossz hírem és jó hírem is. A jó hír az, hogy az új Steamer-Beamer
- ami valamiféle szerkezet, ami úgy vasalja ki a ruhádat, hogy közben rajtad
van - másodfokú égéseket okozott az egyik producerünknek.
- Az egyik kollégád égési sérüléseket szenvedett? És ez neked a jó hír?
Akkor már nem is érdekel a rossz hír!
- Nyilván a kollégának rossz hír. De neked jó hír. A Home Shopping
csatorna kivette a Steamer-Beamert a műsorból, ami azt jelenti, hogy
szabad a hely egy olyan termék számára, amit azonnal reklámozni lehetne.
- Ó, tényleg? Szerinted a Signature Scentnek lenne esélye?
- Nem csupán lenne esélye! Tiétek a hely, ha gyorsabban el tudtok
készülni, mint ahogy azt eredetileg terveztétek.
- Kilenc hét múlva terveztük az indítást, de ha arról van szó, tudunk
kicsit gyorsítani az ügymeneten.
- Nem gond. Mikorra kellene elkészülnünk?
- Ez a rossz hír. Jövő hétre.
- Jövő hétre? - ingattam a fejem. - Az lehetetlen!
- Nos, jövő héten veszik fel a műsort. A rákövetkező héten menne
adásba, de szállításra 2-4 hetet szoktak megadni, úgyhogy lenne időtök
kiszállítani a terméket.
Hangosan kifújtam a levegőt.
- Nem tudom, képesek vagyunk-e ilyen gyorsan befejezni.
- Mondtam már, hogy milyen számokat emlegettek?
- Nem, milyeneket?
Én nem könnyen lepődök meg, de a Jack szájából elhangzó számtól leesett
az állam.
- Jézusom! Ez több, mint amennyit egész évre terveztünk eladási
szempontból!
- Ezen a csatornán, ha a nők rákattannak egy termékre, egyszerűen
lecsapnak rá! Robyn egy órán belül választ vár. Ha nektek nem megy, egy
egész listányi ember örömmel betölti a helyet. Szóval derítsd ki, minél
előbb!
15
Hudson
- Ez komoly? Úgy gondolják, hogy tényleg ekkora mennyiséget tudnak
eladni?
Stella leült, mintha állva képtelen lenne megemészteni az imént hallott
számot.
- Jack szerint az előrejelzés meglehetősen pontos. Ismerik a
célközönséget és a vásárlóerőt is.
- Egek ura, ez kész őrület! De képtelenek vagyunk ilyen hamar
elkészülni!
- De igen, képesek vagyunk! - szólt közbe Olivia. - Nem tehetünk mást!
Ilyen lehetőség egyszer akad az életben! Muszáj, hogy elkészüljünk!
Stella megérintette a homlokát.
- De hogyan? Nemrég megrendeltünk néhány terméket, amikre
szükségünk lesz, és a tengerentúlról érkeznek. Csak a szállítás két hónap!
Semmivel nem tudunk elkészülni jövő hétre!
- Nem feltétlenül kell jövő hétre elkészülnünk - jelentettem ki. - A
műsort jövő héten forgatják, de a rákövetkező szombaton megy adásba, és
egyébként 2-4 hét szállítási időt szoktak megadni. Úgyhogy egy kicsit még
húzhatjuk, amíg kiszállításra kerül a termék. Vagy meg kell gyorsítanunk a
még hiányzó termékek beszerzését, mondjuk repülővel hozatjuk a lassú
hajó helyett, vagy helyi beszerzőket kell keresnünk, akik elkezdik a
szállítást addig, amíg a teljes készlet be nem érkezik. Talán mindkettőre
szükség lesz.
Stella a fejét ingatta.
- Az nagyon drága lesz!
- Árat emelnénk, hogy jóváírjuk - jegyezte meg Olivia.
Stella szkeptikusnak tűnt.
- Nem tudom. Ha nem egy ismert márka vagy, vagy nem élvezed egy
híresség támogatását, akkor a parfüm nagyon ár¬érzékeny termék.
- A teleshop háromlépcsős fizetési rendszerben árusítja a termékeket -
magyarázta Olivia. - Úgyhogy a termékek nem annyira árérzékenyek, mint
általában. Ha valami 59 dollár 99 centbe kerül, azt nehéz benyelni, de ha
három könnyű, 19 dollár 99 centes részletben vásárolható meg, akkor az
sokkal kedvezőbb a vevő számára.
- Nos, ha szerintetek menni fog, akkor ez nyilván egy hihetetlen
lehetőség - mondta Stella. - Talán a következő egy¬két napban
kitalálhatnánk, hogy miként lehetne megvalósítani.
Megráztam a fejemet.
- Nincs rá egy napunk. Előbb kérik a választ.
- Mennyivel előbb? - kérdezte Stella.
Az órámra pillantottam.
- Nagyjából ötven percünk maradt.
Öt perccel azelőtt gyűltünk össze a tárgyalóban, hogy vissza kellett hívnom
Jacket a válasszal. Stella egy teleírt jegyzettömböt hajított az asztalra.
- A szükséges anyagok felét be tudom szerezni helyi beszállítóktól, két
dolog kivételével: ez a calona és az ambrette. Az ár sokkal magasabb, de ha
nagy tételben vásárolunk, nem olyan vészes, mint gondoltam. És amint
beérkeznek a hozzávalók, a labor máris keverni tudja őket. Ilyen
mennyiséggel számolva néhány napba beletelhet a rendelések feldolgozása,
de kivitelezhető a programfutások közötti időben.
Bólintottam.
- Ha növelem a megrendelés méretét, a két, helyileg nem megrendelhető
tételt nagyon kis árkülönbséggel be tudom kérni. - Mindketten Oliviára
pillantottunk.
Olivia elmosolyodott.
- A nyomdában azt mondták, hogy ha kell, egész éjszaka mennek majd a
gépek. Csak huszonnégy órával előtte kell jelezniük a személyzetnek, és
természetesen a véglegesített PDF fájlok szükségesek hozzá, amik még
nincsenek készen, de hamarosan elkészülnek. A honlap pedig nem gond.
Egy kis kozmetikázás még ráfér, de ha kell, egy órán belül élesben tud
működni.
Stella képtelen volt titkolni izgalmát.
- Ó, istenem, ez komolyan sikerülni fog?
- Úgy tűnik - mondtam. - Bár egy apró részletet elfelejtettem
megemlíteni.
- Mi lenne az?
- Magának is szerepelnie kell a műsorban Robyn mellett, hogy eladja a
terméket.
Stella tágra nyílt szemmel bámult rám.
- Nekem? A műsorban? Még soha nem csináltam ilyet!
- Egyszer mindent el kell kezdeni - vigyorogtam. - Ott majd munkára
foghatja a boldogságrendszerét!
- Ez a csaj kibaszott dögös!
Ahogy Stella kisétált a színpadra, Jack feje együtt mozgott a lábával. Stella
lehajolt, hogy a hangosító felerősítse rá a mikrofont, én pedig nem adtam
alkalmat Jacknek, hogy tovább beszéljen.
Megfeszült az állam.
- Ne légy tiszteletlen, te seggfej!
Jack felnevetett.
- Mi az? Mintha te nem a seggét stírölted volna!
Nem válaszoltam.
- A cicije is elsőosztályú!
Egy hang tört fel a torkomból.
Jack mindentudó vigyorral fordult felém.
- Csak nem rám morogtál?
- Fogd be a pofádat!
- Ismerd be! Nem akarod, hogy nézzem, mert tetszik neked! Máris
birtokolni akarod ezt a tyúkot!
- Ezt a „tyúkot”? Mi van, a stúdióban hirtelen 1985-be repültünk vissza?
A saját munkatársaidat is így emlegeted?
- Ne kerülgesd a forró kását, tetszik neked ez a nő, és te is tudod!
Lehet, hogy Jack most egy nagy cég alelnöke, de lénye egy része
reménytelenül megragadt egy tizenkét éves szintjén. Tudtam, hogy ha nem
mondok neki valamit, örökké nyúzni fog, ezért megpróbáltam lenyugtatni.
- Kiderült, hogy ez a lány keményen dolgozik, és még kedves is.
- Szóval szerinted nem dögös?
Égnek emeltem a tekintetem.
- De, elismerem, hogy vonzó.
- De nem akarod megdugni?
- Stellával munkakapcsolat van köztünk.
- Ó... szóval a munkakapcsolat okoz gondot számodra? Tehát ha nem
lennétek munkatársak, akkor megpróbálnád megdugni?
- Befejeztem ezt a beszélgetést.
Jack zsebre dugta a kezét, és vállat vont.
- Jól van. Akkor nem gond, ha lehozom Brentet, hogy megismertessem
vele?
- Brentet?
- Brent Fenwayt. Emlékszel rá az egyetemről, nem? Magas, jóképű;
valószínűleg az egyetlen, akitől félnivalód volt annak idején. Jelenleg itt
dolgozik. Ugyanúgy néz ki, mint régen, csak még kidolgozottabb a teste.
Még mindig szingli.
A barátom úgy gondolta, jó fej, pedig simán képes lennék behúzni neki egy
akkorát, hogy az én fakuló monoklimhoz hasonlót szerezzen.
- Húzz a francba! - mondtam.
Jack elvigyorodott.
- Sejtettem.
Nem sokkal később Jack az órájára pillantott.
- Megbeszélésem van. Itt maradsz a felvétel idejére?
- Igen. Olivia nem tudott eljönni, úgyhogy megígértem, hogy maradok.
- Valószínűleg órákig el fog tartani.
Felemeltem a telefonomat.
- Van mivel elfoglalni magamat.
Jack felállt, és megveregette a vállamat.
- Abban biztos vagyok. De a bankszámlámat teszem rá, hogy le nem
fogod venni a tekintetedet arról a színpadról!
•••
Még jó, hogy nem fogadtam vele - nem mintha valaha is beismertem volna,
hogy az utóbbi három kibaszott órát azzal töltöttem, hogy Stella minden
mozdulatát figyeltem a színpadon. Amikor Jack azt mondta, hogy azt
akarják, hogy Stella is szerepeljen a műsorban, lényem egy része nem volt
biztos abban, hogy ez bölcs üzleti döntés-e. Persze, Stella gyönyörű, és a
kamera biztosan imádni fogja, de semmi tapasztalata nincs. Azonban
miután órákon át figyeltem, tökéletesen megértettem, hogy a műsorvezető
miért akarta, hogy Stella is a reklám része legyen.
Stella szenvedélyes volt, humoros, és valami olyan ártatlanság volt benne,
amitől az ember mindent elhitt, amit mondott - mintha túlságosan is tiszta
lenne ahhoz, hogy hazudjon. A fenébe is, még én is meg akartam venni azt
a rohadt parfümöt, pedig nekem részem volt a vállalkozásban.
Kicsivel öt óra után végre végeztek a forgatással. Stella egy ideig még
beszélgetett a műsorvezetővel és a stábbal, majd megfordult, és kinézett a
közönség felé. Tenyerét a szeméhez emelve elárnyékolta a reflektorok elől.
Amikor rájött, hogy még mindig ott ülök a negyedik sorban, elmosolyodott,
és elindult a színpad oldalán felfelé vezető lépcsőn. Felálltam, és
előrementem, hogy találkozzunk.
- Ó, istenem! - mondta. - Ez nagyon jó móka volt!
- Úgy láttam, hogy nagyon jól érzi magát.
- Remélem, nem látszom majd teljesen kergének - jegyezte meg, majd
felemelte a kezét, és megmozgatta az ujjait. - Úgy éreztem, mintha
elektromos árammal sokkoltak volna. Nem úgy, mintha kivégeztek volna,
hanem mintha folyamatosan áramlott volna az energia a testemben.
Felnevettem.
- Remekül szerepelt. Szórakoztató volt, mégis őszinte. - Ahogy a
színpadi ajtó mögöttünk kinyílt, majd becsukódott, megfordultam. Jack
visszajött, és a rohadék nem volt egyedül. Egyszer szétrúgom a seggét.
Jack kárörvendő képpel lépett oda hozzánk.
- Hudson, ugye emlékszel Brentre?
Fogcsikorgatva nyújtottam kezet.
- Hogyne. Mi újság, Brent?
Még mindig egymás kezét rázogattuk, amikor az a rohadék összenézett
Stellával, és nem tudta elég gyorsan elengedni a
kezem.
- Azt hiszem, még nem ismerjük egymást. Brent Fenway.
Stella elmosolyodott.
- Fenway, mint a park?
- Pontosan. Járt már ott?
- Még sajnos nem.
- Egyszer elvihetném.
Ez most komoly? Alig harminc másodperce van a közelében, és máris
rástartol? Vajon mikor jelöli meg, mint a kutya a tűzcsapot?
Jack rám pillantott, majd előre-hátra hintázott a sarkán; láthatóan nagyon
elégedett volt magával.
- Ez izgis randinak tűnik, nem, Hudson?
Haragosan pillantottam rá.
- Én Yankees-drukker vagyok.
- Lefelé jövet találkoztam Robynnal, vár minket. - Jack az ajtó felé
indult, amin az imént jött be. - Az irodájában. Itt van a folyosón.
- Rendben. - Nem mondom, hogy feldúlt, hogy ilyen hamar búcsút kell
vennem Brenttől, így bólintottam felé. - Örültem, hogy láttalak. - Stella felé
nyújtottam a kezemet. - Csak ön után...
Jack megrázta a fejét.
- Robyn csak téged és engem vár, Hudson. Stella megvárhat minket itt.
Brent biztosan jól elszórakoztatja majd.
Brent olyan mosolyt villantott rám, hogy legszívesebben behúztam volna
neki egyet.
- Természetesen.
Abban a pillanatban, hogy kiértünk a folyosóra, Jack elkezdte húzogatni az
alvó oroszlán bajuszát.
- Brent jól néz ki, nem?
Válaszul csak morogtam valamit.
- Stellával helyes párt alkotnak.
- Értettem a célzást. Most menj és mondd meg Brentnek, hogy húzzon
vissza dolgozni!
Jack elmosolyodott.
- Az sajnos nem megy. Nem nekem dolgozik.
Jacknek az volt a szerencséje, hogy Robyn épp ekkor lépett ki az irodájából.
- Hát itt vannak! Jó híreim vannak!
Kénytelen voltam jó képet vágni, pedig legszívesebben kinyírtam volna a
haveromat, és a merev hulláját baseballütőnek használva kipenderítettem
volna a szépfiút a stúdióból.
- Itt vagyunk, és most fejeztük be a Signature Scentről szóló forgatást -
jegyezte meg Jack. - Szerintem ez már több mint jó hír.
Robyn egy paksamétát nyomott a kezembe.
- Általában egy próbacsoporttal teszteljük az adott terméket, hogy
lássuk, megfelel-e a közönségünknek, és kiderítsük, hogy mit szeretnének
leginkább megtudni a termékről. A Signature Scent esetében erre nem volt
időnk, mivel az utolsó pillanatban került fel a palettára, de itt volt ma
nálunk egy csoport egy másik projekt miatt. Megkértem Mike-ot, a
szegmensproducert, hogy mutasson meg nekik pár percet abból, amit ma
felvettünk, és a tesztelés egyszerűen bombasiker volt. Azt hiszem, növelni
kell a kezdeti számokat.
Lepillantottam a számokra. Robyn nem tréfált.
Mennyire valószínű, hogy megvásárolja a terméket - 94%o szerint
rendkívül valószínű.
Talált máshol hasonló terméket? - 0% válaszolt igennel.
Mennyire volt szimpatikus a vendég háziasszony - 92 százalék szerint
szimpatikus volt.
És így tovább, és így tovább - három oldalon keresztül igazán meggyőző
számok sorakoztak előttem. Végiglapoztam és átnéztem őket.
- Ez... - ingattam a fejemet. - Ez egyszerűen hihetetlen!
- Tudod mi hihetetlen még? - kérdezte Jack. Mindketten ránéztünk. - Az,
hogy kezdhetünk ünnepelni!
Azon az estén Stellával együtt mentünk az étterembe a kocsimmal. Úgy
volt, hogy Robyn és Jack is odajön; mi ketten tíz perccel a megbeszélt
időpont előtt, elsőnek érkeztünk.
- Egy ital a bárban? - kérdeztem.
- Remekül hangzik.
Szóltunk a háziasszonynak, hová tartunk, és találtunk két helyet egymás
mellett a bárpultnál.
A pultos odajött, és egy-egy szalvétát tett elénk.
- Mit hozhatok?
Stellára pillantottam.
- Egy merlot-t kérek szépen.
- Óhajtja megnézni a borlapot?
Stella a fejét rázta.
- A ház bora tökéletes lesz.
A pultos rám nézett.
- És önnek mit adhatok?
- Én egy Coors Lightot kérek.
Amint a pultos elment, felvont szemöldökkel néztem Stellára.
- Nem gint kér, amit szagolgathat?
Stella elmosolyodott.
- Ma este nem. Úgy gondolom, nem túl jó ötlet keverni az üzletet a
röviddel.
- Azt sem gondolja túl jó ötletnek, hogy keverje az üzletet a randizással,
mégis randira fog hívni engem.
Stella felnevetett.
- Ó, igazán?
Az egész napot azzal töltöttem, hogy tisztes távolból figyeltem Stellát. A
sminkszobában sokkal erősebben festették ki, mint amennyi sminket
általában viselt - élénkpiros rúzst kapott, ami még órák múltán sem fakult
meg. Képtelen voltam levenni a tekintetemet a szájáról.
Nagyot nyeltem, és az ajkát bámultam.
- Egyes szabályok arra valók, hogy megszegjük őket.
Stella idegesen felnevetett.
- Maga szabályszegő, Hudson? Úgy érzem, nagyon sok mindent tud
rólam, én viszont alig tudok magáról valamit.
- Mit szeretne tudni?
A pultos meghozta az italunkat, és Stella az ajkához emelte a poharat.
- Nem tudom. Maga elvált. Mi történt?
Összevontam a szemöldököm.
- Elvileg ünneplünk, nem temetünk.
Stella elmosolyodott.
- Ilyen vészes volt?
- A nagyanyám gyűrűjével kértem meg a kezét. Néhány nappal később
hazaértem, és egy másik gyűrű volt a kezén. Eladta a nagyanyámét, és vett
egy olyat, ami jobban tetszett neki.
Stella tágra nyílt szemmel bámult rám.
- Ó, egek!
Kiittam a sörömet.
- Megérdemeltem, amit kaptam, hiszen ennek ellenére feleségül vettem.
- Miért vette el?
Ez egy baromi jó kérdés. Az emberek mindig azt kérdezik, hogy miért
mentünk szét, de soha nem teszik fel azt a kérdést, hogy mégis miért vettem
el Lexit feleségül.
- Ha ezt az esküvő előtt kérdezte volna, azt mondtam volna, hogy fiatal
voltam és sok közös volt bennünk. Mindketten szerettünk utazni,
ugyanazokban a körökben forogtunk.
- Azonban most nem ugyanezt a választ adná?
Megráztam a fejemet.
- Visszatekintve sok minden érthetővé válik. Anyám az előző évben halt
meg. A családi vállalkozásban dolgoztam, egyre több és több terhet vettem
magamra, mert apám az első szívrohama után elkezdte fokozatosan átadni a
felelősséget. Úgy éreztem, ez a következő lépés az életemben. Ez így
hangosan kimondva elég ostobán hangzik, de a családom szétesőben volt,
és azt hiszem, én is szerettem volna saját családot, úgyhogy alapítottam
egyet. Évek óta jártam Lexivel, ezért megtettem a következő lépést.
Tulajdonképpen egy idióta voltam.
- Szerintem nem volt idióta. Az valahol nagyon szép, hogy megpróbált a
családi életbe kapaszkodni. Gondolom, a szülei boldog házasságban éltek.
Bólintottam.
- Igen. Még sok év házasság után is fogták egymás kezét, és amikor
egyikük meglátta, hogy öt óra tizenhárom percet mutat az óra, boldog
házassági évfordulót kívánt a másiknak. Május 13-án házasodtak össze.
- Óóó. ez olyan romantikus!
- Na és maga? Még házasok a szülei?
- Igen. De elég. érdekes a házasságuk. - Stella habozott. - A szüleim
poliamorok.
Felszaladt a szemöldököm.
- Szóval az édesapjának több felesége is van?
Stella megrázta a fejét.
- Nem, az a poligámia. Egyszerűen csak nyitott házasságban élnek.
Mindig is így éltek.
- És az hogy működik?
- Egy emeletes házban nőttem fel, Westchesterben. A földszinten kis,
kétszobás lakás volt, az emeleten pedig három szoba volt. Az emeleten
normális volt az élet. A húgommal külön szobánk volt, és a szüleimnek
közös hálószobája. De a földszinten mindig nagyon sok vendég aludt a
szüleimnél. Soha nem titkolták előlünk az életstílusukat, de csak nyolc vagy
kilenc évesen jöttem rá, hogy mennyiben más a kapcsolatuk. Az emeleti
fürdőszobánkat átépítették, és felébredtem az éjszaka közepén. Pisilnem
kellett, ezért lementem a földszintre. Ahogy a fürdőszoba felé haladtam,
egy nő lépett ki, bugyiban, melltartóban. Már találkoztam vele korábban, de
mivel nem számítottam arra, hogy bárkivel is összefutok, felsikítottam. Az
apám rohanva jött ki a folyosón levő hálószobából, az alsóneműjében.
Másnap leültettek minket a húgommal, és mindent elmagyaráztak.
- Biztosan nagyon nehéz lehetett ezt ilyen fiatalon felfogni. Stella
bólintott.
- Az biztos, hogy jó ideig birkóztam vele. Egyetlen barátom szülei sem
voltak ilyenek, és a tévében sem szerepelt még hasonló sem, főleg húsz
évvel ezelőtt. Úgyhogy nem értettem, miért kell az én szüleimnek másnak
lenniük. Eltűnődtem, hogy vajon az én életem is ilyen lesz-e. Emlékszem,
egy nap megkérdeztem az anyukámtól, hogy ez örökletes-e.
Tágra nyílt szemmel meredtem rá.
- Ugye nem. Ugye ön nem.
Stella felnevetett.
- Egyáltalán nem. Elfogadtam a szüleim házasságát olyannak, amilyen
volt, de már korán tudtam, hogy én nem ilyen életre vágyom. Ami a
párkapcsolatot illeti, meglehetősen féltékeny típus vagyok, és túlságosan is
birtokló természet ahhoz, hogy bárkin is osztozzak.
Elmosolyodtam; eszembe jutott, mit éreztem, amikor Jack odahozta
Brentet. A fenébe is, Stella meg én még csak nem is jártunk, mégis
legszívesebben behúztam volna Brentnek.
- Értem.
Eszembe jutott, hogy amikor Stella eljött a mobiljáért az irodába, utalt rá,
hogy nincs jó kapcsolata az apjával.
- A szülei még mindig Westchesterben élnek?
Stella bólintott.
- Ugyanabban a házban. Úgy tudom, még most is az emeleten van a
közös hálószoba, a földszinten pedig zajlanak a műsoron kívüli számok. De
több mint egy éve nem voltam otthon. - Belekortyolt a borába. - A
szüleimmel. összevesztünk, ha lehet így mondani. Ha nem gond, nem
szívesen beszélek róla. Olyan szuper nap volt ez a mai, nem szeretnék
leszállni a felhők közül.
- Igen, természetesen.
Stella ivott egy kortyot.
- És a maga családja? Van Olivián kívül is testvére?
Megráztam a fejemet.
- Csak Olivia van, hála az égnek. Nem engedhetnék meg magamnak
még egy ilyen esküvőt.
- Biztos, hogy kisebb vagyon volt az, hogy a könyvtárban tartották a
szertartást. Az egyik nő, akinek a naplóját nemrég olvastam, szintén ott
esküdött. Beleszerettem abba, ahogy az esküvőt leírta. Abban az időben,
amikor a naplóját olvastam, a közelben dolgoztam, és gyakran ültem le a
könyvtár lépcsőjére, hogy ott ebédeljek és elolvassak néhány oldalt.
Gyakran körülnéztem, azon tűnődve, hogy az a férfi, akihez férjhez ment,
esetleg elment mellettem, mivel akkoriban nyilván itt éltek, a városban.
- Azt mondta, hogy a napló tulajdonképpen egyfajta valóságshow. De ha
engem kérdez, inkább romantikus fantázia, semmint valóság.
- Tulajdonképpen - jegyezte meg Stella - ez a napló inkább
horrorsztorivá alakult. Részben a napló miatt jöttem rá, hogy Aiden
megcsal.
- Hogyhogy?
- A naplóban nagy időugrások voltak, és több évet fogott át. De a
csodálatos, könyvtárban tartott esküvő után a dolgok rosszra fordultak. A
fantasztikus helyszínleírást és a menyasszonyi csokor körülírását átvette az,
hogy ez a nő miként próbálta meg eltitkolni, hogy viszonya van valakivel.
Néhány dolog, amit leírt, szíven ütött, mert ugyanezeket a változásokat
érzékeltem Aiden személyiségén is: elkezdett sokáig bent maradni a
munkahelyén, és amint hazajött, lezuhanyozott. A nő leírta, hogy mennyire
gyűlölte lemosni magáról a szerelme illatát, és mennyire megvetette a férjét
amiatt, hogy kénytelen volt lezuhanyozni minden egyes romantikus találka
után. Emiatt elkezdtem kérdéseket feltenni Aidennek. Először azt éreztette
velem, hogy paranoiás vagyok. A naplókat okolta azért, hogy mindenféle
sületlenséget veszek a fejembe. De egyre több mindenből arra
gyanakodtam, hogy valami nem stimmel. Tulajdonképpen szégyellem, hogy
mivé is váltam a végén.
- Mit tett maga, amiért szégyenkeznie kellene? Szerintem a volt
vőlegényének kéne szégyellni magát!
Stella elkapta a pillantását.
- Megint hogy lettem én a központi téma? Elvileg magáról kellene
beszélnünk!
- Azt hiszem, a húgom esküvője miatt jutottunk ide. Talán még nem
meséltem, de az én esküvőmet is ott tartottuk.
- Igazán? Ott nősült, ahol a húga most férjhez ment?
Bólintottam.
- A szüleink is ott házasodtak össze. Olivia kiskora óta mondogatta,
hogy mindkettőnknek ott kell tartanunk az esküvőnket. Örülök, hogy az én
házasságom kudarca nem tántorította el ettől a szándékától.
Kiittuk az italunkat, de se Jack, se Robyn nem érkezett meg. Az órámra
pillantva rájöttem, hogy már húsz percet késtek.
Stella is észrevette.
- Hétkor kellett volna találkoznunk, nem?
Bólintottam, és a bejárat felé pillantottam. Senki nem várakozott odakint.
- Mindjárt utánanézek. Talán rosszul írtam fel az időpontot. - Elővettem
a mobilomat, és rákattintottam Jack üzenetére. A megfelelő helyen voltunk,
a megfelelő időben, úgyhogy dobtam neki egy üzenetet.
Hudson: Változtattatok az éttermen, vagy mi? Csak
Stella meg én vagyunk itt a The NoMad-ben.
Stella pohara üres volt.
- Kér még egyet? - kérdeztem.
- Nem kellene.
- De kér?
Stella felnevetett.
- Inkább kihagyom. Szeretnék tiszta fejjel gondolkozni a Robynnal
közös vacsora alatt.
Egy perccel később megérkezett Jack válasza.
Jack: Elfelejtettem mondani, hogy a ma esti ünneplés elmarad? Robyn nem
tudott bébiszittert szerezni. Majd szól, hogy mikor lenne jó neki a jövő
héten.
Visszaírtam.
Hudson: WTF? Igen, elfelejtetted.
Jack: Biztos kiment a fejemből. Ma este ünnepeljetek nélkülünk! Kivéve
persze, ha nincs kedved... Szívesen írok Brentnek, hogy csapja le Stellát a
kezedről.
Megráztam a fejem.
Hudson: Egy seggfej vagy! Szándékosan csináltad, mi?
Jack: Szívesen, cimbi!
A pultra hajítottam a mobilomat.
- Minden rendben van? - kérdezte Stella.
- Úgy fest, valami közbejött, és a vacsorát áttették máskorra. Az idióta
barátom elfelejtett szólni!
- Ó. Hű! Oké.
A barátom húzása elég övön aluli volt, de nem mondhatnám, hogy
elégedetlen voltam a végeredménnyel.
- Akkor most egy oldalon állunk, ugye?
Stella összevonta a szemöldökét.
- Ezt hogy érti?
- Maga nem akart még egy italt, mert úgy volt, hogy üzleti vacsorán
veszünk részt. De maga meg én nem üzlettársak vagyunk, hanem
társtulajdonosok. Úgyhogy egy oldalon állunk.
Stella elmosolyodott.
- Azt hiszem, most ennél kisebb dolgok miatt kell aggódnom, hiszen
többször is bolondot csináltam magamból maga előtt.
- Mit szólna hozzá, ha kérnénk még egy italt, amíg megrendeljük a
vacsorát? Nyugodtan ünnepelhetünk!
Stella az alsó ajkába harapott.
Odanyúltam a hüvelykujjammal, és addig dörzsöltem, amíg el nem engedte.
- Ne aggódjon, ez nem randi! Üzlettársak vagyunk, egy baráti vacsorán.
Csak azután fogom szétszedni, ha randira hív!
16
Stella
- Nem iszol még egy pohárral?
Hudson felemelte a kezét.
- Vezetek.
Nagyot csuklottam.
- Én pedig spicces vagyok. Nagyon örülök, vezetek.
Hudson elnevette magát.
- Nagyon édes vagy, amikor részeg vagy!
Megráztam a fejem.
- Nem részeg vagyok, hanem spicces.
- Mi a különbség?
- Spiccesen még ura vagyok magamnak.
- Részegen pedig nem? - Hudson megállította a pincérnőnket, aki éppen
arra jött. - Kérhetnénk még egy pohár bort, ha szabad? És ha lehet, színültig
töltse a hölgy poharát!
Hangosan nevettem.
- A mai este mindenképp jobb volt, mint a legutóbbi randim. Várj... -
Körbemutattam. - Hiszen ez nem is randi!
- Természetesen nem. - Hudson elvigyorodott, és belekortyolt a vizébe. -
Nem alakulnak valami jól a dolgok Kennel?
- A neve Ben.
- Mindegy. Zűr az Édenkertben?
Felsóhajtottam.
- Ben nagyon rendes srác. Csak nincs köztünk semmi... kémia, azt
hiszem.
Hudson pillantása az ajkamra vándorolt.
- Nincs kémia, mi?
A teremben hirtelen mintha szikrázni kezdett volna a levegő. Azon
csodálkoztam, hogy a többi vendég miért nem néz körül, hogy kiderítse, mi
történik. Ez. Ez az, ami nincs meg köztem és Ben között. Hudsonnak csak
rám kellett néznie, és máris emelkedni kezdett a testhőmérsékletem.
Nagyot nyeltem.
- Az első randinkon rózsát hozott nekem, a másodikon pedig Godiva
csokoládét. Nagyon figyelmes. Azt hiszem, abban reménykedem, hogy
idővel kialakul köztünk a vonzalom.
Hudson szeme elsötétült.
- Nem fog.
- Honnan tudod?
- Mert a kémiát nem lehet erőltetni két ember között - vagy van, vagy
nincs. Mint ahogy azt sem lehet letagadni, ha éppenséggel van. Bizonyos
dolgok fölött nincs hatalmunk.
Abban a pillanatban meglehetősen gyengének éreztem magam. Ha Hudson
az asztal alatt a szoknyám alá csúsztatná a kezét, biztos nem lenne erőm
megállítani. Szerencsére a pincérnő meghozta a boromat; a pohár szó
szerint színültig volt.
A pincérnő ravaszul Hudsonra kacsintott.
- Szeretnék megtekinteni a desszertkínálatot?
Hudson bólintott.
- Az remek lenne, köszönjük szépen!
Amikor a pincérnő visszajött az étlapokkal, azt mondta, ad nekünk néhány
percet végignézni a kínálatot. Úgy gondoltam, a kis közjáték alatt
Hudsonnal témát válthatunk, de ő letette a poharát; láthatóan más tervei
voltak.
- Akkor ejtjük Lent?
Elmosolyodtam.
- Ejtjük? Te is ejted velem együtt?
- Boldogan megteszem helyetted. - Kinyújtotta a kezét. - Kérem a
mobilodat!
Felnevettem.
- Köszönöm, de azt hiszem, ezt egyedül is el tudom intézni.
- De elintézed? Biztosan pápá lesz Benny fiúnak?
- Természetesen a rendes nevét mondod, amikor arról van szó, hogy ki
kéne rúgnom! - emeltem égnek a tekintetemet. - Amúgy pedig te meg én
más szemmel tekintünk a párkapcsolatokra.
Hudson összehúzta a szemét.
- Ezt hogy érted?
- Azt mondtad, hogy szívesen vagy együtt nőkkel, de más elvárásaid
vannak afelől, hogy miként is végződnek a dolgok.
- Úgy értettem, hogy ha nem látok közös jövőt az illető hölggyel, ő
mégis belém szeret, akkor szakítok vele. Nem ellenzem a párkapcsolatot
mint olyat, ha erre gondolsz.
- Ó.
Hudson elvigyorodott.
- Kettőnkről szólva, az érzés kölcsönös. Úgyhogy nem gond.
Felnevettem.
- Akkor, gondolom, épp nem jársz senkivel.
- Jelenleg nem, de dolgozom rajta. - Csillogni kezdett a szeme.
- Mikor randevúztál utoljára?
- Azt hiszem, a húgom esküvője előtti hétvégén.
- És hogy sikerült?
- Nos, elmentünk egy mexikói étterembe. A hölgy megkérdezte, hogy
elfelezzük-e az előételt, és megkért, hogy válasszak, úgyhogy én sült
krumplit és guacamolét kértem. Amikor végeztem a rendeléssel, a
partnerem odafordult a pincérhez, és így szólt:
- Guatemala. Az úr sült krumplit és Guatemalát kér.
Felnevettem.
- Ugye, ezt most csak kitaláltad?
Hudson megrázta a fejét.
- Bár úgy lenne!
- Gondolom, többé nem randiztál vele.
- Nem. Bár a következő hétvégén megismerkedtem egy hölggyel, aki
felcsigázta az érdeklődésemet. Nehezen tudom kiverni a fejemből, úgyhogy
nem lenne tisztességes mással randevúzni, még akkor sem, ha az illető tudja
a különbséget a guacamole és Guatemala között.
Próbáltam a borommal lehűteni a gyomromban keletkezett forróságot, de
nem segített az, ahogy Hudson bámult rám.
- Miss Guatemalával egy randioldalon ismerkedtél meg?
- Nem, egy jótékonysági eseményen. Nem vagyok fent randioldalakon.
- Igazán? Ti így ismerkedtek? A régi, megszokott módon?
- Igen, fizetek a prostikért.
- Hazug! - mosolyodott el Stella. - Biztos, hogy soha életedben nem
kellett ilyesmiért fizetned. A bárokra céloztam. Bárokban ismerkedsz
nőkkel?
- Néha. Nem tudom. Előfordult már.
Égnek emeltem a tekintetemet, és Hudson arca felé intettem.
- A külsőd miatt nem okozhat gondot számodra az ismerkedés.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy tetszik az, amit látsz?
- Pontosan tudod, hogy jóképű vagy. Van otthon tükör a falon, nem?
Biztos vagyok benne, hogy csak be kell sétálnod egy bárba, csettintened
kell, és a nők már ugranak is.
Hudson felnevetett.
- Ki vagyok én, Fonzie?
- Az meglehet.
Ezen mindketten jót mosolyogtunk.
Hudson mosolya eltűnt, ahogy kutatón az arcomba nézett.
- Gyönyörű vagy, amikor nevetsz!
Félénken lepillantottam.
- Köszönöm.
Hudson még mindig élénken figyelt, amikor a pincérnő visszajött. Úgy tűnt,
nagyon pontosan időzít - legalábbis az én szemszögemből. Mert amikor
Hudson pillantása az ajkamra vándorolt, egy másodpercre voltam attól,
hogy valami olyasmit javasoljak, ami nem szerepelt a desszertétlapon.
- Esetleg látnak olyasmit, amit szívesen megkóstolnának? - kérdezte a
pincérnő.
Hudson szeme felvillant, és a szája sarka rándulásából egyértelmű lett, hogy
ugyanarra gondolunk.
- A hölgyre bízom a rendelést. Azt kér, amit szeretne.
Nagyot nyeltem, és az étlapra összpontosítottam.
- Öö... van creme brúlée sajttorta. Elfelezünk egyet?
Hudson pillantása ismét az ajkamra siklott.
- Amihez csak kedved van.
Biztos, hogy ez a bor lesz az utolsó. Intettem a pincérnőnek.
Hudson fogta az étlapot, és felemelte, hogy visszaadja neki.
- Köszönöm.
Miután a pincérnő elment, belekortyoltam a boromba, és még beszélgettünk
egy kicsit. Nem is emlékszem, mikor zajlott beszélgetés randin ilyen
könnyedén, mint most. Emellett egész este mosolyogtam. Bár
természetesen ez nem egy randi volt. Ezt valahogy mindig elfelejtettem.
Mire újra üres volt a poharam, beléptem a rövid folyosóra, ami elválasztotta
a spicces és a részeg állapotot. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy
többé nem fogtam vissza magam.
- Milyen hosszú idő tekinthető normálisnak szex nélkül?
Hudson szemöldöke olyan magasba szaladt, hogy szinte elérte a hajvonalát.
- Azért kérdezed, mert úgy gondolod, hogy átlépted az elfogadható
mértéket?
Kissé féloldalasan elmosolyodtam.
- Talán.
Hudson felnyögött.
- Azt mondtam, hogy nem hívlak többé randira. De felajánlhatom, hogy
segítek a probléma megoldásában.
Felnevettem.
- Komolyan kérdezem, mennyi a normális?
- Fogalmam sincs.
- Te mikor szexeltél utoljára?
- Nem tudom, néhány hónapja. Na és te?
Összerándultam.
- Több mint egy évvel ezelőtt.
- Akkor nem kedveled az egyéjszakás kalandokat, ugye?
- Theo James annak számít?
- A színész? Egyéjszakás kalandod volt Theo Jamesszel?
- Nem, nem a színésszel. De róla neveztem el a vibrátoromat.
Hudson ismét felnyögött.
- Ne mondj nekem ilyeneket!
- Miért? Túl személyes? Nyilván nem sokkol, hogy egy szingli nő
vibrátort tart otthon.
- Nem, nem erről van szó. De most legszívesebben kiütném Theo
Jamest!
Felnevettem.
Hudson megrázta a fejét.
- Gondolom, azért róla nevezted el a vibrátorodat, mert. róla képzelegsz?
Az ajkamba haraptam. Évek óta fantáziáltam Theóról, bár mostanában át
kéne nevezni a vibrátoromat arra a férfira, akinek a szeme a beszélgetés
során egyre jobban parázslott.
Hálás voltam, hogy a pincérnő gyorsan meghozta a desszertet. Legalább
egy ideig tele lesz az a nagy szám.
Kicsivel később körülnéztem az étteremben, és rájöttem, hogy szinte
teljesen üres.
- Hány óra van?
Hudson az órájára pillantott.
- Mindjárt tizenegy. Nem is vettem észre, hogy már ilyen késő van. Nem
csoda, hogy a pincérnő már háromszor megkérdezte, kérünk-e még valamit,
mióta kihozta a desszertet. Valószínűleg már nagyon szeretne hazamenni.
- Azt hiszem, igazad van.
Eljöttünk az étteremből, és Hudson hazavitt. Szokás szerint nem volt
parkolóhely a ház előtt, úgyhogy néhány házzal arrébb állt meg.
- Hazakísérlek.
- Arra semmi szükség.
- De, de igen.
Hudson kiszállt, megkerülte a kocsit, kinyitotta az ajtót és kinyújtotta a
kezét.
- Köszönöm.
Hudson bólintott.
A rövid gyalogúton mindketten hallgattunk. Azon tűnődtem, behívjam-e
egy kávéra, és bár beléptünk az előcsarnokba és odaértünk a lifthez, még
mindig nem döntöttem el. Persze az ócska liftre máskor tíz percet kellett
várni, ma este viszont amint megnyomtam a gombot, szinte azonnal kinyílt
az ajtó. Hudson egyik kezét a nyílásba tette, hogy ne csukódjon be, másik
kezével pedig megtartotta, hogy beléphessek - bár ő maga nem jött utánam.
- Még egyszer gratulálok a mai naphoz! Szuper ügyes voltál!
Elmosolyodtam.
- Köszönöm. Köszönök mindent, Hudson. Azt, hogy ennyit kockáztatsz
a kedvemért, hogy megszerezted ezt a lehetőséget a tévécsatornánál,
mindent, amit azért teszel, hogy sikerrel járjunk, és azt is, hogy velem
ünnepeltél ma este. Azt hiszem, még nem esett le igazán, hogy szerepelni
fogok a Home Shopping Channelen, és megmutatom a világnak a Signature
Scentet. És tulajdonképpen az egészet neked köszönhetem!
Hudson a fejét rázta.
- Én csak megnyitottam néhány ajtót. A többi a te érdemed.
Addig néztük egymást, amíg a liftajtó megpróbált becsukódni. Hudson keze
megállította, de úgy gondolta, ez volt számára a jel.
- Jó éjt, Stella!
- Jó éjt, Hudson!
Hátralépett, és elvette a kezét.
Életem leghosszabb tizenöt másodperce volt, ahogy álltam a fülkében, és
vártam, hogy becsukódjon az ajtó. Amikor végre csukódni kezdett, hirtelen
elfogott a pánik, és az utolsó pillanatban közé dugtam a kezem, így ismét
kinyílt.
Hudson már megfordult, hogy elmenjen, de amikor meghallotta a liftajtó
nyílását, hátrapillantott.
- Mondd. lenne kedved feljönni egy kávéra? - Vadul dobogó szívvel
vártam a válaszát.
- Egy kávéra? - ismételte Hudson.
Az ajkamba harapva bólintottam.
Hudson tekintete az arcomat kutatta.
- Biztos azt akarod, hogy feljöjjek?
Amikor túlságosan hosszú ideig gondolkodtam a válaszon, szomorúan
elmosolyodott.
- Gondoltam.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és megráztam a fejemet.
- Ne haragudj!
- Nincs miért bocsánatot kérned. Azzal szoktalak cukkolni, hogy
megvárom, amíg te hívsz randira, de itt nem az a lényeg, hogy te tedd meg
az első lépést. Hanem az, hogy tiszta fejjel döntsd el, hogy mit akarsz.
Ennek még nincs vége. Én kivárom, amíg az a kis hang elég hangosan nem
suttog a fejedben ahhoz, hogy meghalld.
- Milyen hang?
- Ami azt mondja, hogy annak ellenére, hogy nehezen bízol meg a
férfiakban és aggaszt a munkakapcsolatunk, te ugyanúgy kívánsz engem,
ahogy én kívánlak téged.
Szomorkásan elmosolyodtam, és Hudson kezébe fogta mindkét kezemet.
Állával az üres liftfülke felé bökött.
- Szállj be, mielőtt a maradék önuralmamat is elveszítem, és
csatlakozom hozzád. - Egyik kezemet az ajkához emelte, és megcsókolta. -
Menj!
Bólintottam, és hátraléptem, megnyomtam a gombot, és halkan így szóltam:
- Kösz, Hudson!
Hudson rám kacsintott, ahogy az ajtó becsukódott.
- Jó szórakozást Theóval!
17
Stella
A hét további része gyorsan elrepült. Oliviával éjjel-nappal azon
dolgoztunk, hogy véglegesítsük a marketinganyagot, míg Hudson a dolgok
megrendelési és finanszírozási oldalára összpontosított. Szombat reggelre
csak néhány érkezett be a megsürgetett szállítmányokból, úgyhogy eléggé
merész húzás volt, hogy a felvett anyag aznap délután háromkor ment
adásba, mert esélyes volt, hogy utána özönleni kezdenek a megrendelések.
Legalábbis abban reménykedtem, hogy özönleni fognak. Minden változott,
de csak akkor leszek képes megkönnyebbülten felsóhajtani, ha a raktár tele
van és a termékek kiszállításra kerülnek.
Hogy növelje a stresszt, kész idegroncs voltam attól, hogy látni fogom
magam a tévében. Az utóbbi néhány napban elkezdtem rettegni, hogy a
Signature Scent befuccsol. Tudtam, hogy a műsorban a képernyő alján egy
kis számláló mutatja a még raktáron levő mennyiséget, és az a visszatérő
rémálmom volt, hogy a műsor alatt összesen három dobozzal adok el, és az
egyórás műsoridő végén még mindig 49 997 dobozom marad.
Legszívesebben otthon néztem volna végig a műsort, miközben lerágom a
körmömet és a párna alá bújok idegességemben. De Olivia tévénézős partit
rendezett a lakásán. Olyan kedves és támogató volt, hogy lehetetlen volt
nemet mondani neki. Úgyhogy most egy taxiban ültem, az ölemben két
tucat, házi készítésű cupcake-kel, hogy az irodából egy tucat kollégával
együtt nézzem meg a műsort.
Természetesen tudtam, hogy a Rothschild család nem szegény, mivel azzal
foglalkoznak, hogy más cégeknek adnak kölcsön, de amikor megérkeztem a
Murray Streetre, a megadott címre, amit Olivia megadott, elállt a
lélegzetem. Hű! Olivia egy divatos, új tribecai felhőkarcolóban lakott - az
épület modern, hajlított üvegcsoda volt, ami felfelé kiszélesedett. A design
szuper menő volt, akár az Architectural Digestben is szerepelhetett volna.
Még a bejárat is félelmet keltő volt: erőszakosan kitüremkedett az utcára,
mintha megmutatta volna, hogy ki itt az úr. Ahogy kiszálltam a kocsiból,
hirtelen azt kívántam magamban, bár ne sütöttem volna cupcake-et, inkább
hoztam volna valami profibbat a számos túlárazott cukrászdából, amelyek
az utóbbi években megjelentek a Cityben. Az is jó lett volna, ha Fishernek
nem kell üzleti ügyben elutaznia a hétvégén. Örültem volna, ha mellettem
van.
Felsóhajtottam, és próbáltam nem alsóbbrendűnek érezni magam pusztán
azért, mert még a bejárati ajtó mellett álló, két cserepes növényt sem
engedhettem volna meg magamnak. Olivia lakása az ötvenharmadik
emeleten volt, de be kellett jelentkeznem a portán, az előcsarnokban. A
biztonsági őr átnyújtott egy kulcskártyát, és ahelyett, hogy gombokat
nyomogattam volna, a kártyát végig kellett húzni a liftpanelen.
Ekkor az ajtó becsukódott, és felvillant az ötvenharmadik emelet gombja.
Mély lélegzetet vettem, mert a lift gyorsan suhant felfelé, de minden egyes
emelet után egyre idegesebb lettem. Amikor kinyílt az ajtó, arra
számítottam, hogy lesz néhány percem összeszedni magam a folyosón, de
egyenesen Olivia lakásába érkeztem.
Olivia szokásos vidám lelkesedésével üdvözölt, és viharosan magához ölelt.
- Jujj! Annyira izgulok! Alig várom, hogy elkezdődjön! Te vagy az első!
- A lelkesedéssel egyedül vagy. Azt hiszem, mindjárt hányok az
idegességtől.
Olivia kuncogott, mintha valami jó viccet sütöttem volna el, de a gyomrom
igencsak forgott abban a pillanatban. Olivia beterelt a konyhába. Bármilyen
menőnek is gondoltam a lakását az épület külsejéről ítélve, alábecsültem. A
konyha gyönyörű volt, méregdrága berendezéseivel, csillogó gránitpultjával
és két nagy konyhaszigetével; azonban a nappali volt az, ami igazán
lenyűgözött.
- Hű! Ez a kilátás... - Megráztam a fejemet. - Egyszerűen hihetetlen!
A nappalit a padlótól a mennyezetig érő ablakok szegélyezték, csodálatos
kilátással a vízre és a városra.
Olivia legyintett.
- A csodába a kilátással! Ez a cupcake istenien néz ki! Nem baj, ha most
rögtön megkóstolom?
Felnevettem.
- Nyugodtan kóstold meg, sőt egyél többet is, mert cukormentes. Egy
cukorbetegeknek szóló honlapon találtam a receptet. Egyet megettem
reggelire, és iszonyú finom, már ha szabad ilyet mondani.
- Egy angyal vagy! - Olivia levette az egyik műanyag doboz tetejét, és
vaníliás cupcake-et választott csokibevonattal. Lehámozta a papírt az
aljáról, majd a hatalmas ablakokra mutatott, amikről nem tudtam elszakítani
a tekintetemet.
- Régen úgy gondoltam, hogy ez az, amire mindig is vágytam. Aztán
Hudson tavaly megvette a barna homokkőből épült házát Brooklynban. Ott
nincs ilyen kilátás, de van egy kis hátsó udvar, és maga az épület rendkívül
karakteres. Igazi otthonnak tűnik. Ez a hely viszont... - Olivia megrázta a
fejét, és lenyalt egy kis bevonatot a cupcake tetejéről. - Nem tudom. olyan
érzésem van, hogy egy luxusszállodában lakom. Charlie csak hetente
néhány napot tölt az apukájánál, és máris vannak olyan barátai, akikkel egy
háztömbben lakik. Én két éve lakom itt, de még senkit nem ismerek az
épületben. Kicsit úgy érzem, mintha elefántcsonttoronyban élnék. -
Felnevetett. - Ne mondd meg Hudsonnak, hogy ezt mondtam! Nem
szeretnék belerondítani a köztünk lévő kényes egyensúlyba. Szerinte az ő
feladata engem megtanítani az életre, én pedig úgy teszek, mintha nem
lenne rá szükségem.
Elmosolyodtam.
- Megőrzöm a titkodat!
A fejünk felett megszólalt a csengő; Olivia odalépett a falon levő
házitelefon-rendszerhez, és megnyomott egy gombot.
- Csomagot hoztak a Ciprianiból - szólalt meg egy hang.
- Remek, küldje fel, kérem, Dave.
Ahogy elengedte a gombot, egy férfi lépett be a folyosóról a nappali
túloldalán. Felismertem, bár még soha az életben nem találkoztunk. Ajjaj.
Annyira lefoglalt az, hogy viszontlátom magam a képernyőn, és vajon
sikeres lesz-e a Signature Scent, hogy eszembe sem jutott, hogy Olivia férje
itthon lesz szombat délután. Természetesen Oliviától többször is bocsánatot
kértem. Amikor beszélgettem vele, általában már nem éreztem zavarban
magam; valahogy sikerült magunk mögött hagynunk azt, amit elkövettem.
De a férjével még sosem beszéltem, és azért imádkoztam magamban, hogy
ne legyen túl kínos a helyzet. Bár a konyha felé masírozó Mason arcán lévő
vigyor kissé megrémített.
Olivia intett nekünk.
- Mason, ő a díszvendég, Stella. Stella, ő a férjem, Mason. Mason,
megjött a kaja! Kérlek, készíts egy italt Stellának, amíg én átveszem a
rendelést, jó?
Ahogy Mason felém nyújtotta a kezét, arcom friss pírral égni kezdett.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek!
- Helló. - Összerezzentem, és megráztam a fejemet. - Ne haragudj az
esküvő miatt. A feleségedtől már elnézést kértem, de neked is kellett volna
küldenem egy bocsánatkérő levelet.
Mason megrázta a fejét.
- Egyáltalán nem szükséges. Az egész nagyon mókás volt, főleg az a
történet, amit elmeséltél. Emellett Liv állandóan rólad beszél, úgyhogy
minden a legjobban alakult. Azt hiszem, még soha életemben nem láttam őt
ennyire izgatottnak a munkájával kapcsolatban. Nagyon hisz abban, amit
megalkottál!
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és elmosolyodtam.
- Így van. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Őszintén szólva,
elbizonytalanodtam, hogy vajon jó döntés-e egy befektetővel együtt
dolgozni. De Olivia sokkal többet nyújtott, mint anyagi támogatást. Úgy
érzem, olyan társat kaptam a személyében, akinek ugyanolyan fontos a
vállalat, mint nekem.
Mason bólintott.
- Így igaz. - Átnézett a vállam fölött Olivia felé, majd halkabbra fogta a
hangját. - Oliviát tavaly nagyon megviselte az édesapja halála. Úgy tűnt,
egyedül az zökkenti ki a bánatából, hogy eltervezheti az esküvőnket. Egy
kicsit aggódtam érte, miután megvolt az esküvő. De aztán jöttél te, és úgy
érzem, mostanában visszakaptam a régi Livet. Talán úgy gondolod,
bocsánatkéréssel tartozol nekem, pedig én tartozom neked köszönettel.
Hű! Megráztam a fejem.
- Nem is tudom, mit mondjak. Vagyis. igazából tudom. Titeket tényleg
egymásnak teremtettek. Mindketten csodálatosak vagytok!
Mason elmosolyodott, és ismét átnézett a válla fölött.
- Látom, hogy Liv a táskájában kutat borravaló után. Sosincs nála
készpénz, úgyhogy nem értem, miért keresi. Tíz másodperc múlva a
nevemet kiáltja majd, hogy aztán az én tárcámban keresgélhessen tovább.
Nos, mit adhatok? Koktél, sör, bor?
- Egy pohár bort örömmel fogadok. Ha van merlot, az szuper.
- Máris hozom.
Olivia kikiabált a konyhából.
- Mason?
Mason elvigyorodott, és elővette a tárcáját.
- Máris hozom a borodat, amint odaadtam a borravalót a futárnak. Érezd
otthon magad!
Legszívesebben az egész napot azzal töltöttem volna, hogy bámulom a City
elém táruló látképét, de a kandallópárkányon álló, fél tucat bekeretezett
fénykép megragadta a figyelmem. Kíváncsian odaléptem, hogy
megszemlélhessem.
A középpontban levő, nagy ezüstkeretes kép az esküvőn készült. Olivia
nevetve hajolt egy többemeletes esküvői torta fölé, aminek egy szeletét
láthatóan az imént nyomta bele a férje képébe. Mason kacagva, kinyújtott
nyelvvel próbálta lenyalni magáról a krémet. Nagyon tetszett, hogy emellett
a kép mellett döntöttek, és nem valami tökéletes, beállított pózban készült
fotót raktak a főhelyre. A képről szinte sugárzott, milyen boldogok, és
ahogy a fotót néztem, úgy éreztem, ragadós a jókedvük.
Az esküvői fotó egyik oldalán egy idősebb párt ábrázoló kép volt. Az
esőben álltak, sárga esőkabátban, de az arcukon a mosoly napsütést
sugárzott. Ezek biztosan Olivia és Hudson szülei, mert a férfi teljesen úgy
nézett ki, mint Hudson, csak idősebb kiadásban. A mellette lévő fotó
Oliviát és Masont ábrázolta a tengerparton - félrefordított baseballsapka
volt a fejükön, és sört ittak. A mosolyuk itt is ragadós volt.
Átfutottam még néhány képet a boldog párról, különféle barátok
társaságában, és a tekintetem végül az utolsó képen állapodott meg. Ezt
kézbe is vettem, hogy kicsit közelebbről is megszemlélhessem a két
gyereket - a kis Oliviát és a kis Hudsont. A kisfiú talán kilenc- vagy tízéves
lehetett, de gyönyörű, világoskék szeme egyértelműen Hudsoné volt. A
mosolya is igencsak ismerős volt. Épp egy születésnapi torta fölé hajolt,
hogy elfújja rajta a gyertyákat. Olivia tőle balra ült, Hudson pedig
kinyújtotta a karját, hogy befogja Olivia száját.
A vállam fölött megszólaló mély hangtól összerezzentem ijedtemben.
- Van, ami sosem változik.
Hudson.
- Jézusom, de megijesztettél! Nem tanultál a múltkoriból, hogy nem
szabad csak úgy odaosonni valaki mögé? Nem is hallottam, hogy bejöttél.
- A kajával jöttem. Egyébként örülj, hogy Olivia ma rendelt, és nem
próbált meg főzni.
- Biztos vagyok benne, hogy nem főz rosszul.
- Tavaly karácsonykor két tepsi parmezános rákot sütött. Amikor
beleharaptunk, majdnem kitört a fogunk.
- Túlsütötte?
Hudson megrázta a fejét.
- A recept páncélos rákot írt. Ő ezt szó szerint vette, és rajta hagyta a
páncélját is.
Felnevettem.
- Óóó...
Hudson a kezemben tartott fénykép felé biccentett.
- Hetente legalább egyszer még most is megtenném.
- Miért takartad el Olivia száját?
- Mert úgy gondolta, hogy ha valakinek szülinapja van, a gyertyákat neki
kell elfújnia. A szüleim szerint ez cuki volt, és mindig megengedték neki.
De abban az évben olyasmit kívántam, amit nagyon szerettem volna, ha
valóra válik, és biztosra akartam menni.
Felnevettem.
- Mit kívántál?
- Egy juhászkutyát.
- És megkaptad?
Hudson megrázta a fejét.
- Nem.
- Pedig ez a kép imádnivaló!
- Anyámnak mindig ott állt az éjjeliszekrényén. Azt mondta, tökéletesen
összegzi a kapcsolatomat Oliviával, és nem tévedett. A húgom biztosan
akkor hozta el, amikor szanáltuk a szüleim holmiját.
Mason odalépett hozzánk, és a kezembe nyomott egy pohár bort,
Hudsonnak egy sört hozott, majd saját poharát felénk emelte:
- Sok szerencsét a mai naphoz!
Hudson koccintott vele, úgyhogy én is ezt tettem.
- Köszönöm.
A többi vendég hamarosan szállingózni kezdett, így Hudson és én a szoba
két végébe kerültünk. Láttam pár embert a marketingcsapatból, akikről
tudtam, hogy nagy segítségünkre voltak, de eddig nem tudtam hosszabb
időt eltölteni velük, úgyhogy most mindenkihez odamentem, és
megköszöntem, amit eddig tettek.
Hudsonnal néha összevillant a tekintetünk, ahogy másokkal beszélgettünk.
Ilyenkor megrándult a szája és megvillant a szeme, de egyikünk sem tett
kísérletet újabb társalgásra. Pár perccel három óra előtt Olivia a távirányítót
a kandalló fölötti tévé felé irányította, majd megkocogtatta vele a poharát.
- Jól van, emberek, itt a pillanat! Ez sokkal izgalmasabb, mint egy ostoba
Szuperkupa-buli, nem? Kinek tölthetek újra még kezdés előtt?
Pokolian izgultam, ezért kimentem a konyhába, hogy szaván fogjam,
mielőtt kénytelen voltam szembesülni a saját arcommal a hatalmas
tévéképernyőn. Mason a bor mellett állt, és felemelte az üveget, amikor
meglátta, hogy közeledek.
- Pont úgy nézel ki, ahogy én éreztem magam akkor, amikor megszólalt
Olivia bevonulózenéje.
Összeszorítottam az öklömet, majd szétnyitottam az ujjaimat.
- A te kezed is zsibbadt az idegességtől?
Mason színültig töltötte a poharamat, és mosolyogva adta vissza.
- Tetőtől talpig lezsibbadtam. Szerintem ezért emeli fel az a fátylat, aki
átadja a menyasszonyt, és ezért a vőfély hozza a gyűrűt. A vőlegénynek
ilyenkor túlságosan is remeg a keze.
Belekortyoltam a boromba.
- Remélem, hogy legalább olyan jól el tudom játszani, hogy nyugodt
vagyok, mint te, mert látszólag te voltál a megtestesült nyugalom.
Valaki belém karolt.
- Gyere! - mondta Olivia. - Melléd akarok ülni!
Próbáltam a lehető legtöbbet meginni a borból, majd letelepedtünk a
kanapéra. Ahogy leültünk, megszólalt a műsor
főcímzenéje, és a műsorvezető, Robyn lépett elő, és integetéssel üdvözölte a
stúdió közönségét. Nagyon vicces volt látni, mert én is ott voltam, amikor
így előjött, és a közönség csupán Hudsonból és a barátjából, Jackből állt,
azonban a kamera most tapsoló tömeget mutatott.
Olivia ujjai az enyémbe kulcsolódtak, és megszorította.
- Kezdünk!
Felhangosította a készüléket, és a szoba elcsendesedett. Robyn elvégezte a
szokásos bemutatást a színpad széléről, majd odalépett a pulthoz, ahol állni
szokott. A színpad tele volt a Signature Scent dobozaival és mintáival; az
egész teljesen szürreálisnak tűnt. A testemben végigszáguldó adrenalintól
kissé elszédültem.
A következő percekben Robyn a legjobb Vanna White- imitációját adta elő:
a dobozokat emelgette, integetett szépen manikűrözött kezével, amiről most
már tudtam, hogy azért fontos, hogy a nézők inkább a termékre, és ne a
műsorvezetőre figyeljenek. Amikor elkezdte bemutatni vendégként érkezett
műsorvezetőtársát, visszafojtottam a lélegzetemet.
Teljes őrület volt a tévében viszontlátni magam így, hogy ott álltam egy jól
ismert tévés személyiség mellett. Robyn Quinn elég híres volt. A felvétel
során a rendező vagy egy tucatszor elismételtette velem, ahogy kijövök és
integetek a közönségnek. A felvételen egyenesen belemosolyogtam a
kamerába, és úgy integettem, mintha a saját rajongói klubom ülne a
közönség sorai között.
Ó, istenem, de kövérnek látszom!
A munkatársaim dobogni és éljenezni kezdtek, én pedig tenyerembe
rejtettem az arcomat; túlságosan zavarba jöttem, képtelen voltam tovább
nézni. Egyes színészek soha nem nézik meg a saját filmjeiket, és ezt mindig
is őrültségnek gondoltam, de most már értettem, hogy miért. Nagyon is
tudatában voltam minden apró, ideges gesztusomnak, ahogy annak is, hogy
milyen erőteljes a New York-i tájszólásom, így csak a hibáimra tudtam
összpontosítani - amik meglehetősen elnagyolva jelentek meg a képernyőn.
Összerezzentem, és a fejemet ingattam.
- Egek, ezt nagyon nehezemre esik végignézni!
- Most viccelsz? - kérdezte Olivia. - Született tehetség vagy, hihetetlenül
ügyes!
Az igazság pillanata a tizedik percben érkezett el. Robyn rámutatott a
képernyő sarkára, és az ár és a telefonszám néhányszor felvillant; harminc
másodperccel később pedig elindult a visszaszámlálás.
- Jól van, hölgyeim - és uraim, akik szeretnék lenyűgözni szívük hölgyét
-, most megnyitjuk a telefonvonalakat, és várjuk a beérkező
megrendeléseket! Továbbra is a Signature Scent a téma, de azt hiszem,
önök már mind tudják, miért is szeretnék, hogy az önöké legyen! Úgyhogy
eljött a várva várt pillanat, éghetnek a vonalak, elindul a netes rendelés!
Ismerik a dörgést... és öt, négy, három, kettő, egy, kezdünk!
Pár másodperc múlva a fennmaradó mennyiség elkezdett csökkenni.
Először lassan, de aztán villámtempóban. Nem tudnám megmondani, hogy
Robyn és én miről beszélgettünk a műsorban, mert a tekintetem a
számlálóra tapadt. Amikor az ezresek repkedni kezdtek, úgy éreztem,
mindjárt rosszul leszek, és el kell hagynom a helyiséget.
- Nem lenne gond, ha lemennék kiszellőztetni a fejemet? Pár perc, és itt
vagyok.
Olivia aggódva pillantott rám.
- Persze hogy nem, de mondd, jól vagy?
- Igen, csak egy kicsit nyomasztó ez az egész, és szeretnék egyedül
lenni. Nemsokára visszajövök.
- Persze, persze, de ne menj le a földszintre. - A folyosóra mutatott,
ahonnan a férje korábban előbukkant. - Balról az utolsó ajtó az egyik
vendégszobába vezet. Saját erkélye és fürdőszobája is van.
- Nem gond?
- Persze hogy nem, menj csak! Addig maradsz, ameddig szeretnél.
- Köszönöm.
Hihetetlenül jólesett a hideg levegő. Lehunytam a szememet, és néhányszor
mély lélegzetet vettem. Egy-két perc után már elég nyugodtnak éreztem
magam ahhoz, hogy kinyissam újra, és élvezzem a csodálatos kilátást.
Ebből a magasságból a City szokatlanul nyugodtnak tűnt, ami roppantul
megnyugtatóan hatott az idegeimre. Egy kicsit jobban éreztem magam,
amikor meghallottam, hogy mögöttem kattan az ajtó; megfordultam, és
Hudsonnal találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
Bólintottam.
- Igen, csak kicsit besokalltam attól, hogy azt a számlálót néztem, és
elkezdett vadul verni a szívem.
- Ez érthető. - Hudson elmosolyodott, és felém nyújtott valamit. -
Tessék.
Lepillantottam, és a homlokom ráncba szaladt.
- Egy banán?
- A húgom konyhájából csórtam. Nem volt itthon narancs. A naranccsal
általában kreatívabb vagyok.
Egy pillanatig nem értettem, majd rájöttem, hogy ráírt valamit.
A tévés debütálásod lehámozza minden fenntartásomat.
Hudson vállat vont.
- Érted? Lehámozza. Bocs a béna poénért - ha utánad akartam jönni,
rövid idő alatt kellett előrukkolnom valamivel.
Felnevettem.
- Ez nagyon kedves, köszönöm! Már értem, miért szereti annyira Charlie
az üzeneteket az uzsonnásdobozában!
Ott álltunk egymás mellett, és bámultuk a várost. A kis gyümölcstrükk,
amit a lányán szokott alkalmazni, rajtam is segített. Vagy talán Hudson
jelenléte tette.
Felsóhajtottam.
- Ez az egész olyan szürreális!
- Megértem, hogy így érzel. - Hudson elmosolyodott.
Igaz, hogy kisebb idegösszeomlás közepén voltam, de még így is feltűnt,
hogy Hudson milyen jóképű. Nem csupán laza öltözék volt ma rajta -
farmer -, de az arcát is enyhe borosta borította, ami nagyon tetszett.
Csendesen tűrte, hogy nézzem, ezért úgy éreztem, muszáj mondanom
valamit.
- Most először látlak utcai ruhában és borotválatlanul.
Hudson rám villantotta jellegzetes, szexi félmosolyát.
- És?
Félrehajtottam a fejem.
- Tetszik.
- Most az igazat mondod, vagy csak megpróbálod letudni a mai bókodat,
hogy meglegyen a boldogságterved?
Felkacagtam.
- Nem, az igazat mondtam. Tényleg tetszik. Kissé fenyegető külsőt
kölcsönöz ez a borosta.
Hudson félrehajtotta a fejét.
- Ez az eseted? A fenyegető külsejű férfi? Amikor azt mondtad, hogy a
vőlegényed költő volt, nem éppen ilyesmit képzeltem el.
Nagyot nevettem.
- Ó, Aiden nagyon tisztességesen néz ki. Mindig ez volt az esetem; soha
nem tetszettek a rosszfiúk. Azt hiszem, még olyannal sem randiztam soha,
akinek hege vagy tetoválása volt.
- És szeretnél ezen változtatni?
Belementem a játékba, és finoman vállat vontam.
- Talán.
Hudson szeme felcsillant.
- Az jó, mert ezen tudok segíteni. Nekem mindkettő van.
- Tényleg?
Hudson bólintott.
- És hol?
- Ó. ezt az információt máskorra tartogatom.
Felnevettem.
- Szupertitkos, mi?
Egy hirtelen támadt szellő az arcomba fújt egy hajtincset;
Hudson kisimította onnan.
- Jobban érzed már magad?
Mélyet lélegeztem, és ellazítottam a vállamat.
- Igen. Köszönöm.
Hudson az ajtó felé biccentett.
- Akkor mi lenne, ha visszamennénk? Szívesen vagyok itt, de nem
szeretném, ha bármiről is lemaradnál.
Bólintottam.
A nappaliban leültem Olivia mellé a kanapéra, és a számlálóra pillantottam,
hogy lássam, hogy állnak a dolgok. Nem akartam hinni a szememnek;
párszor még pislogtam is. Alig öt percet voltam távol, mégis, majdnem
teljesen elfogyott az egész készlet!
- Az utóbbi másfél hétben mindennap nézem ezt a műsort - jegyezte meg
Olivia. - Még soha nem fogyott el ilyen gyorsan a készlet! Nagyon menő
vagy! Attól féltem, hogy lemaradsz Robyn híres mondatáról: Még tart...
még tart... és ennyi volt!
És valóban, pár perccel később a képernyőn a számláló villogni kezdett.
- Ajjaj - szólalt meg a műsorvezető. - Mindjárt elfogy a készlet!
Gyorsan, rendeljenek! - Szünetet tartott, és a fejét ingatta. - Kimondom,
mielőtt túl késő lesz. Még tart. még tart. - Felemelte a kezét, és intett. - És
ennyi volt! - Egy nagy pecsét jelent meg a képernyőn levő számlálón.
ELFOGYOTT
A szobában mindenki éljenzésben tört ki. Olivia megölelt, és a többiek
sorban odajöttek gratulálni. Amikor visszafordultam a tévéhez, már a
következő terméket ismertették. Elöntött a megkönnyebbülés, hogy jól
teljesítettünk, és többé nem kell a saját arcomat nézni a hatalmas
képernyőn.
Olivia és Mason pezsgőt bontott, Olivia poharakat osztott szét. Ahogy
felém nyújtott egy poharat, a pillantásom találkozott Hudson tekintetével a
szoba túlsó sarkából. Némán felemelte a poharát, és elmosolyodott.
Olivia Hudsonra pillantott, majd rám, és a nyakam köré kulcsolta a karját.
Úgy fordult, hogy háttal álljunk Hudsonnak, és halkan szólalt meg.
- Nagyon tetszel neki.
- Kinek?
Olivia égnek emelte a tekintetét.
- Öö, annak a pasinak, aki azóta le sem veszi a szemét rólad, hogy
beléptél ide. Természetesen Hudsonnak! Látom, hogy néz rád!
- Nagyon izgatott a mai nap miatt. a Signature Scent miatt. Olivia rám
mutatott.
- Miattad nagyon izgatott.
A vállam fölött Hudsonra pillantottam, és ismét összenéztünk. Nem
tagadhattam, éreztem, hogy ma rám összpontosul a figyelme. Rám
pillantott, majd a húgára, és összehúzta a szemét. Természetesen tudta, hogy
róla beszélünk.
Felsóhajtottam.
- Hudson remek pasi.
- Szóval - Olivia vállat vont. - Akkor miért játsszátok ezt a macska-egér
játékot?
- Üzlettársak vagyunk. Befektető a cégemnél.
- És.
- Nem tudom. - Megráztam a fejemet. - Ha nem jön össze kettőnk között
a dolog, akkor az elég zűrös tud lenni.
Olivia belekortyolt a pezsgőjébe.
- Az élet zűrös. Tudod, mikor nem az? Amikor nem éled az életed,
amikor csak sodródsz az árral.
- Tudom, de.
Olivia a szavamba vágott.
- Mi történt azzal a lánnyal, aki hívatlanul megjelent az esküvőmön, és
nevetve, pezsgőt lopva rohant ki a teremből?
Felkacagtam.
- Egek, na ez a zűr élő példája volt!
- Talán. - Olivia vállat vont. - De gondold csak végig, hogy ennek a
zűrnek köszönhetően milyen messzire jutottál! Lett egy új vállalkozásod,
egy új legjobb barátnőd, és ha megkérdezed, hogy ki az a legjobb barátnő,
akkor pofon váglak! Nekem elhiheted!
Felnevettem.
- Értem, amit mondasz, de már meséltem, mi történt Aidennel. A
veszekedéseink nagy része akörül forgott, hogy közös volt a
vállalkozásunk. Megkérdőjelezte, mire költöm a pénzemet, és vitatkoztunk
azon is, hogy merrefelé kellene terjeszkednünk. Ezzel kezdődtek köztünk a
gondok.
Olivia megrázta a fejét.
- Szerintem tévedsz. Nem akarok közönségesen fogalmazni, de
szerintem a gondok azzal kezdődtek, hogy Aiden egy másik nőbe dugta a
farkát.
- Nem mintha ez érvényes indok lenne, de azért keresett mást, mert
köztünk már nem működtek a dolgok.
- Nem, nem ezért. Azért, mert egy szemétláda. Ez csak a kényelmes
indok volt.
Felsóhajtottam.
- Meglehet.
- Meséltem már, hogy Mason és én a munkahelyemen ismerkedtünk
meg?
- Tényleg? A Rothschild Befektetési Vállalatnál?
Olivia bólintott.
- Hudson hozta a céghez, mint IT-igazgatót. Három évet volt a cégnél, és
ebből két évig jártunk. Néhány projektben is együtt dolgoztunk, és nem
mindig értettünk egyet.
- Most már saját IT-cége van, ugye? Ezért távozott a Rothschildtól?
- Nem. Nálunk már nem volt hová fejlődnie. Csak kevés IT- sunk van, és
Mason szeretett volna továbblépni. Ezzel azt akarom mondani, hogy mi is
együtt dolgoztunk, és voltak vitáink, de ettől még nem kezdett el megcsalni
engem. - Olivia a férjére pillantott, és elmosolyodott. - Bár néha dühös,
békülős szex lett a vége az íróasztalomon. - Felemelte a kezét, és
elfintorodott. - Jaj, egek, ezt ne csináld a bátyámmal, mert nagyon közel
van egymáshoz az irodánk! Egyszer véletlenül megleptem a szüleimet, és a
mai napig nem tettem túl magam rajta.
Felnevettem.
- Komolyan mondom, Stella. Ha nem tetszik neked Hudson, az egy
dolog, de ne hagyd, hogy az, ami a volt pasiddal történt, vagy a félelmed,
hogy esetleg zűrössé válhat a dolog, elrontsa azt, ami egy nagyon jó dolog
lehet. Az életben sok minden zűrös, mert ami jó, az mindig rendetlenséggel
jár - a jó szex, a lávatorta, a görögdinnyeevés. folytassam?
Elmosolyodtam.
- Nem, értem.
Hudson odalépett hozzánk egy üveg pezsgővel, és mindkettőnk poharát
teletöltötte. A címkére pillantottam, és megjegyeztem:
- Nem csoda, hogy ez a pezsgő ilyen finom - ez egy nagyon jó márka.
Elfogytak azok az üvegek, amiket Olivia esküvőjéről lovasítottam meg,
úgyhogy, ha elindulok hazafelé, rejtsétek el, ami megmaradt!
Olivia felnevetett.
- Megyek, segítek Masonnak kitálalni a kaját. Ti folytassátok nélkülem
az ünneplést!
Elindult, de hátranézett a válla fölött, hogy Hudson ne lássa, és rám
kacsintott.
Elmosolyodtam.
- A húgod fantasztikus lány!
- Nem is olyan rossz - helyeselt Hudson. - De ne áruld el neki, hogy ezt
mondtam!
Hudson azért jött ide, hogy töltsön nekünk, neki azonban nem volt saját
pohara.
- Hol a te pezsgőd?
- Nekem még terveim vannak. - Hudson az órájára pillantott.
- Lassan mennem kell, azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
- Ó. - Belém vágott a csalódottság, és talán némi féltékenység is.
Kikényszerítettem magamból egy mosolyt. - Akkor jó szórakozást!
Hudson összehúzott szemmel nézett rám, majd végül elvigyorodott.
- Féltékeny vagy azért, mert randim van?
- Nem - vágtam rá, túlságosan is gyorsan.
Hudson zsebre dugta a kezét, és rám villantott egy önelégült mosolyt.
- De igen, féltékeny vagy!
- Nem vagyok!
Hudson előrehajolt, az orra majdnem az enyémhez ért, így suttogta:
- Féltékeny vagy!
- Hogy te milyen öntelt vagy! Nem is tudod, mi a különbség aközött,
hogy örülök a randidnak, és hogy féltékeny vagyok!
Hudson hátravetette a fejét.
- Ó, tényleg? Örülsz a randimnak?
Mosolyt erőltettem magamra, és a számra mutattam.
- Igen. Látod?
A Hudson arcára kiülő mosoly azt súgta, hogy a mosolyom inkább az
elvarázsolt kastélyban állná meg a helyét.
Hudson felnevetett.
- Charlie-t hozom el az egyik barátnőjétől. A volt feleségem elkísérte a
várandós húgát az orvoshoz, és lehet, hogy nem ér haza időben, úgyhogy
mondtam, hogy majd én hazaviszem a lányomat.
- Ó, értem.
- Örülsz, hogy nem igazi randim van?
Igen. Vállat vontam.
- Mindegy. Semmi közöm hozzá!
Hudson megdörzsölte az állát.
- Arra gondoltam, hogy utána visszajövök ide. Itt leszel még?
- Lehet, hogy ma este randim lesz. Mondd, téged zavarna?
Hudson álla megfeszült.
- Nem teszek úgy, mintha nem érdekelnél, úgyhogy gondolom, nem
lepődsz meg, ha azt mondom: zavarna.
Csak ugrattam, és most rosszul sült el a tréfám. Hudson arca túlságosan is
komoly lett. Felsóhajtottam.
- Nincs randim. Valószínűleg itt leszek.
Hudson megrázta a fejét.
- Te kész istencsapása vagy!
Belekortyoltam a pezsgőmbe.
- Nos, te pedig láthatóan az istencsapásokat kedveled.
Hudson tekintete megállapodott az ajkamon.
- Tudod, számolom, hogy hányszor kínzol meg engem. Végül majd
behajtom a tartozásomat.
- És mégis hogyan?
Hudson odahajolt hozzám, arcon csókolt, majd a fülembe súgta:
- A számmal.
Párszor pislogtam, miközben Hudson vigyorogva elindult, de a válla fölött
még visszaszólt.
- Ne feledd szavad, Stella! Az a suttogás már majdnem olyan hangos,
hogy én is hallom!
Ó, te jó ég! Nagy bajban vagyok!
18
Stella
Kezdtem azt hinni, hogy Hudson nem is jön vissza. Már órák óta elment,
bár így, hogy a műsor okozta stressz elmúlt, képes voltam lazítani, és jól
éreztem magam. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam oda a
fejem minden ajtónyitásra. A vendégek fele már hazament, néhányan pedig
indulni készülődtek. Kimentem a mosdóba, és úgy gondoltam, én is
hazamegyek. De amikor kijöttem, Hudson ott ült a konyhaszigetnél, és egy
sört iszogatott.
- Visszajöttél! Azt hittem, meggondoltad magad.
Hudson a lábamra pillantott, majd újra belenézett a szemembe.
- Egyáltalán nem.
Éreztem azt a repkedést a gyomromban - mostanában mindig így
üdvözöltem Hudsont.
- Mivel én vittem haza Charlie-t, a volt feleségem befizetett magának
egy masszázst is. Biztosan nagyon nehéz hete volt, a nagy semmittevésben.
Elmosolyodtam.
- Gondolom, a volt nejed nem dolgozik.
Hudson a fejét ingatta.
- Dehogy foglak én téged randira hívni, inkább megkérem a kezedet! Te
remek exférj lehetsz!
Hudson felnevetett.
- Isten hozott újra körünkben! - Ráncba szaladt a homlokom, így
megmagyarázta. - Nagyon bestresszeltél, amitől a belső nagyokoskád
valószínűleg egy időre visszahúzódott.
- Ó! - felnevettem. - Igen, tényleg bestresszeltem.
- Most, hogy vége a mai napnak, már jobban érzed magad?
- Igen. - Megdörzsöltem a tarkómat. - Bár nekem is jól jönne egy
masszázs...
Hudson megropogtatta az ujjait.
- Szívesen segítek, elég jó a kezem.
- Azt meghiszem! - mosolyodtam el.
- Van kedved folytatni az ünneplést?
Felfokozott állapotban voltam, és nem volt kedvem hazamenni.
- Mi jár a fejedben?
- Menjünk, igyunk meg valamit! Van itt egy bár a háztömbben.
Az ajkamba haraptam.
- Hm. Most randira hívsz?
- Nem. Elviszem egy munkatársamat ünnepelni.
- Majd átgondolom.
Hudson a homlokát ráncolta.
- Átgondolod?
- Igen.
Hudson kissé mérgesnek tűnt, de vállat vont. Amikor a söre után nyúlt,
megkopogtattam a vállát.
- Átgondoltam.
- És?
- Menjünk ünnepelni!
•••
- Még mindig nem tudom megemészteni, hogy ma egy óra alatt ötvenezer
doboz Signature Scentet adtunk el! - Megráztam a fejem. - Egy hónappal
ezelőtt úgy gondoltam, hogy soha nem érem meg azt a napot, amikor egy
dobozt is megrendelnek.
- Mázlink volt! - nevetett fel Hudson.
- Nem, nem mázlink volt. A mázli az, amikor az ember ölébe hullik a
szerencse. Ezt az egészet te meg én hoztuk létre.
- Egy jó termék nélkül nem sikerült volna.
Belekortyoltam a boromba.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ilyen szerény vagy.
- Hidd el, nem vagyok, de a jogos elismeréssel nem fukarkodom.
Egy menő bárban üldögéltünk egy asztalnál, pár háztömbre Olivia
lakásától. A pincérnő odajött hozzánk, hogy felvegye a rendelést. Nagyon
csinos volt, de Hudson nem mérte végig, sőt szinte rá sem nézett, ami
elgondolkodtatott.
- Mesélj az utolsó lányról, akivel jártál! Úgy értem, Miss Guatemalán
kívül. Kivel találkoztál többször is?
Hudson felvonta a szemöldökét.
- Miért?
Vállat vontam.
- Csak kíváncsi vagyok. Milyen az eseted? Milyen típusú nők vonzanak?
Hudson elvigyorodott.
- Szőke, szemüveges az esetem.
Felnevettem.
- Komolyan kérdeztem!
- Nem tudom. - Hudson megrázta a fejét. - Azt hiszem, az utolsó nő,
akivel jártam, barna hajú volt, magas, sötét szemű.
- Meddig tartott a dolog?
- Párszor randiztunk.
- És miért lett vége?
Hudson tekintete ide-oda járt a két szemem között.
- Az igazat akarod hallani?
- Természetesen.
- Folyamatosan csak a húgáról beszélt, aki nemrég szült. Úgy éreztem,
villámgyorsan szeretne férjhez menni és gyereket szülni.
- És te nem akarsz újranősülni? Nem akarsz gyereket?
Hudson belekortyolt a sörébe.
- Ezt nem mondtam. Csak ezzel a lánnyal ezt nem láttam magam előtt.
- Szóval, ha a hölgy csak egy laza kapcsolatra vágyott volna, az ment
volna?
- Nem tudom, mert nem ilyen volt a helyzet. De nem vagyok az
elköteleződés ellen, ha erre vagy kíváncsi. Nem azért nem találkoztam vele
többet, mert a jövőjét szerette volna megalapozni valakivel, hanem azért,
mert nem én voltam számára a megfelelő személy.
Bólintottam.
- Gyönyörű ez a pincérnő.
Hudson félrehajtotta a fejét.
- Igazán?
- Igazán.
Hudson megvakarta az állát.
- Most csapdába akarsz csalni?
- Szeretnéd, hogy csapdába csaljalak?
- Mi az oka annak, hogy csak kérdéseket teszünk fel egymásnak?
Elmosolyodtam.
- Tudom én? Mi az oka?
Hudson néhány másodpercig bámult rám, majd véget vetett a kis
játékunknak.
- Nem érdekel az a pincérnő.
Amikor nem szóltam semmit, félrehajtott fejjel nézett rám.
- Nem kérdezed meg, hogy miért nem érdekel?
Úgy nézett rám, hogy már tudtam a választ a kérdésre.
Kiittam a boromat, és elmosolyodtam.
- Nem.
Hudson felnevetett.
- Hogy állnak a dolgok közted és Ken között?
- Ben a neve, és ezt te is tudod! - Mosolyogva megráztam a fejemet. -
Nem találkozom vele többé. Nem volt meg köztünk a kémia.
Hudson fülig érő mosollyal nézett rám.
- Ezt sajnálattal hallom.
Égnek emeltem a tekintetemet.
- Igen, ezt látom.
Hudson megállította az épp arra haladó pincérnőnket.
- Elnézést, kérhetünk még egy kört?
- Hogyne.
Miután a hölgy elment, Hudson azt mormolta:
- A bokádig sem ér fel. - Majd kiitta a sörét, és felállt.
- Elnézést, kimegyek a mosdóba.
Amíg távol volt, küldtem Fishernek egy üzenetet, és elmeséltem a délután
többi részét. Ma már váltottunk pár üzenetet, és megírtam neki, milyen jól
teljesített a Signature Scent, de egy ideje nem vettem elő a telefonomat.
Fisher: Milyen a The Rose?
Stella: Honnan tudod, hogy ott vagyok?
Fisher: Amikor két órán keresztül nem válaszoltál, bekövettem a mobilodat,
hogy merre jársz. Soha nem válaszolsz ilyen sokára, úgyhogy aggódni
kezdtem érted. Gondolom, áttettétek oda a partit?
Egyesek nem örülnek annak, ha bekövetik a telefonjukat, de én jogos
indokkal adtam rá engedélyt Fishernek, és jólesett, hogy aggódott értem.
Stella: Részben áttettük ide a partit...
Mosolyogva láttam, hogy a kis pontok rögtön ugrálni kezdtek.
Fisher: Csak te és Adonisz?
Stella: Elmentünk meginni valamit a parti után.
Fisher: Végre ráugrasz az örömrúdjára?
Stella: Szerintem ez ma nincs terítéken...
Fisher: Édesem, a férfiaknál ez mindig terítéken van.
Egyszerű. Csak szólj neki, hogy kedved támadt megnyitni a mókatárat.
Mosolyogva ingattam a fejemet.
Stella: Ezt a dumát elmentem az arzenálomba. Kösz!
Amikor Hudson visszatért a mosdóból, letettem a mobilomat. Hudson
visszaült a velem szemben lévő székre.
- És, mi újság manapság Marcóval?
- Marcóval?
- A szépfiúval.
- Ja! - Felnevettem. - Marco a Tövismadarak című könyvet olvassa.
Megkérdezte Amaliát, hogy mik a kedvenc könyvei, és minden héten
elmegy a könyvtárba, visszavisz egy könyvet és kikölcsönöz egy másikat.
Aztán beszélgetést kezdeményez Amaliával a nemrégiben elolvasott
könyvről. Szeretné megértetni vele, hogy milyen elszánt, és meg akarja
mutatni, hogy igenis van, ami közös bennük. Ez olyan romantikus!
- Tövismadarak? Rémlik valami, de azt hiszem, nem olvastam.
- Ó, el kell olvasnod! Nekem is az egyik kedvenc könyvem.
- És hogyishívják belesétált a csapdába?
- Amalia a neve... és szerintem igen. Amikor Amalia zár, Marco minden
este odamegy, és Amalia megengedi neki, hogy hazakísérje.
Hudson megrázta a fejét.
- Hány éves ez a napló? Ez a Marco elég sok munkát fektet abba a nőbe.
Gondolom, akkoriban még nem volt Tinder.
Felnevettem.
- Nos, gondolom, sokkal egyszerűbb balra vagy jobbra húzni. De
valószínűleg ezért van, hogy az, akivel az ember így ismerkedik meg,
általában nem lesz élete nagy szerelme.
- Mi lett a másik tervével? Azzal, hogy féltékennyé teszi a nőt egy másik
lánnyal?
- Szerencsére észbe kapott, és inkább be akarja bizonyítani, hogy milyen
elkötelezett Amalia iránt.
Megszólalt egy mobil. Megfordítottam a sajátomat, mert azt hittem, az
enyém az, de nem az volt.
- A te telefonod rezeg?
- A fenébe! - Hudson a zsebébe nyúlt. Mikor meglátta a kijelzőn
szereplő nevet, összevonta a szemöldökét, majd az órájára pillantott. - A
volt feleségem az. Fel kellene vennem, soha nem szokott ilyen későn hívni.
- Persze, vedd csak fel nyugodtan!
Hudson fogadta a hívást, és a füléhez emelte a telefont.
- Mi történt?
Egy női hangot hallottam, de nem értettem, mit mond.
- Hol van Mark? - kérdezte Hudson pár pillanat múlva. Szünet.
- A francba! Jól van, rendben, sietek, ahogy tudok.
Letette a telefont, és azonnal intett a pincérnőnek.
- Ne haragudj, most muszáj elmennem.
- Minden rendben van Charlie-val?
- Igen, Charie jól van. Lexi húgánál elkezdődtek a fájások, és kiderült,
hogy a férje üzleti úton van Kaliforniában. Lexi szeretné elkísérni a húgát a
kórházba, és megkért, hogy ott találkozzunk, hogy átvegyem Charlie-t.
- Ó, de izgalmas! Lefogadom, hogy Charlie alig várja, hogy
megismerhesse a kis Cimbit!
Hudson felnevetett.
- Charlie könyörögni fog, hogy hadd maradjon a kórházban egész
éjszaka!
A pincérnő odajött, és Hudson átnyújtotta a hitelkártyáját.
- Várjon! - A táskám után nyúltam, és kivettem a pénztárcámat. -
Engedd meg, hogy én fizessek!
Hudson megrázta a fejét, és intett a pincérnőnek, aki meg sem várta, hogy
vitába szálljak.
- A múltkor meghívtál vacsorára! - tiltakoztam. - Ezt én szerettem volna
állni!
- Tudod mit? Akkor fizethetsz, ha randira hívsz!
- És ha sosem hívlak randira? Az nem lenne tisztességes!
- Újabb ok arra, hogy randira hívj. Bár ez nem szerepel a legjobb okok
között.
- Nem?
A pincérnő visszajött Hudson hitelkártyájával és egy blokkal, amit alá
kellett írnia. Hudson tetemes összegű borravalót vett elő a pénzcsipeszéből,
és a barna bőrtárcába csúsztatta, majd a tollat az asztalra hajította.
- Mehetünk?
- Igen, de szeretném tudni, hogy nálad mi szerepel a legjobb okok között
arra, hogy randira hívjalak!
Hudson felállt, és a karját nyújtva felsegített. Elfogadtam, de amint
felálltam, nem engedte el a karomat, hanem szorosan magához húzott, és
ajkát a fülemre tapasztotta.
- Inkább megmutatnám, semmint elmondanám. Kockáztass velem,
Stella!
19
Stella
Hudson a következő két napban nem volt bent az irodában.
Olivia mesélte, hogy a volt feleség húga egy meglehetősen hosszúra nyúlt
vajúdás után tegnap délután adott életet a kisfiának, tehát úgy gondoltam,
Hudson ezért nem jött be. Ma rákérdeztem az asszisztensénél, mert
szerettem volna átbeszélni vele egy megrendelés feltételeit, de azt a választ
kaptam, hogy egész nap egy olyan cégnél lesz megbeszélésen, ahol szintén
részvényes volt.
Bármilyen nehezemre is esett beismerni, hiányzott, amikor nem volt az
irodában. Nagyon vártam, hogy találkozzak vele, és nem csak azért, mert
intelligens volt, és jó szócsöve a vállalkozásomnak. Szóval valószínűleg jót
is tett nekünk az, hogy egy kicsit külön vagyunk; muszáj volt
megzaboláznom az egyre fékezhetetlenebb érzelmeimet. A kapcsolatunk
nem változott - üzlettársak voltunk, bár egyre nehezebb volt belátnom, hogy
miért maradjunk csupán üzlettársak.
- Szia, jó hírem van! - lépett be Olivia az irodámba. - Sikerült rávennem
Phoenix Metset, hogy elvállalja a marketinganyagokhoz szükséges képek
fotózását!
- Ó, ez csodálatos! - Elmosolyodtam, de aztán önkéntelenül is
elnevettem magam. - Ne haragudj, de fogalmam sincs, ki az a Phoneix
Mets!
Olivia mosolygott.
- Celebfotós. Ő fényképezte Anna Millst várandósan a Vogue címlapjára.
- Ó, hű, az gyönyörű fotó volt!
- Rólad még szebb képeket fog készíteni!
Elfintorodtam.
- Rólam?
- Igen. Miután végignéztem, hogy hasítottál a teleshopban, némi
módosításokat eszközöltem a javasolt reklámokon. - Kinyitott egy mappát,
és letett néhány vázlatot az asztalomra. - Ezeket Darby vázolta fel, de
szerintem nem egy modellt kellene felkérnünk!
Felemeltem a papírokat. Durva vázlatrajzok voltak, de a reklámban szereplő
nő meglehetősen hasonlított arra, akit ma reggel a tükörben láttam.
- Azt szeretnéd, hogy én szerepeljek a hirdetésben?
Olivia bólintott.
- Te vagy a Signature Scent arca. Az emberek rögtön szimpatizálnak
veled.
- De én béna vagyok, ha fotóznak. Még soha nem vettem részt profi
fotózáson.
Olivia vállat vont.
- A tévében sem szerepeltél soha, és mégis, milyen jól teljesítettél!
- Nem is tudom...
- Ez a kampány a szépségről és a tudományról szól, és ki mással tudnánk
eladni, ha nem veled?
Csak bámultam a reklámokat. A vázlaton szereplő nőnek vastag keretes
szemüvege volt, és feltűzte a haját. Egy laborasztal előtt ült, körülötte
kémcsövek és mindenféle tudományos eszközök helyezkedtek el, de az
asztal alatt kinyújtóztatta a lábát - és piros talpú magas sarkút viselt. Ezt a
reklámot bármikor megnézném, de én a tudományért rajongó kocka
vagyok.
- Mit szólnál ahhoz, ha... lemenne az eredetileg tervezett fotózás, és ez
is. A végső döntés pedig a tiéd. - A reklámtervre mutatott. - Hidd el, hogy
fantasztikus lehetne!
Erre az ajánlatra képtelen voltam nemet mondani. Olivia eddig is csodálatos
volt, és tudtam, hogy biztosan hisz a saját ötletében, különben nem erőltetné
ennyire. A legjobb szándékokkal viseltetett a Signature Scent felé; sikerre
akarta vinni.
Mély lélegzetet vettem, és így szóltam:
- Rendben, megpróbálom!
Olivia örömében összecsapta a kezét.
- Remek! A fotózás holnapután lesz, péntek reggel.
- Majd szólj, hogy mivel kell készülnöm. Hozzak ruhát is? - A képen a
nő fehér, végig gombos blúzt viselt, és fekete ceruzaszoknyát. -
Természetesen van fehér blúzom és fekete szoknyám.
- Nem, minden készen áll! - Olivia helyeslőn elmosolyodott. - Már
mindent megrendeltünk: a ruhákat, a tudományosnak kinéző kellékeket,
még a cipőt is! Nem tudtam a méretedet, úgyhogy mindenből többet
rendeltem.
Felnevettem.
- Rendben.
Olivia felállt.
- Annyi a dolgod, hogy ott legyél.
- Az menni fog.
- Az asszisztensem máris foglalja a repülőjegyeket. Vasárnapra foglaljuk
a visszautat, ha nem gond, gondolva arra az esetre, ha netán szükségünk
lenne plusz egy napra szombaton.
Összevontam a szemöldökömet.
- Repülőjegyeket? Hol lesz a fotózás?
- Ó, a fotós Los Angelesben dolgozik. Nem említettem?
- Nem említetted, de nem gond. Még sosem jártam Kaliforniában.
- Imádni fogod! Valószínűleg lesz egy csomó holtidőnk. Én leszek az
idegenvezetőd!
- Rendben, ez szuperül hangzik! Köszönöm, Olivia!
•••
Másnap reggel nagyon korán keltem. Előző este bevettem egy
melatonintablettát, hogy jól aludjak, mivel tudtam, hogy ha ideges vagyok,
csak álmatlanul forgolódom. Elég baj volt nekem az, hogy az én arcommal
lesz kidekorálva a marketinganyag; ha rajtam múlik, nem lesz karikás a
szemem.
A gépünk fél tízkor indult, de fél hétkor indulnunk kellett a reptérre.
Negyed hétkor épp a második kávémat iszogatva bámultam kifelé az
ablakon, és néztem a napfelkeltét, amikor egy fekete limuzin bukkant fel az
épület előtt. Nálunk sosincs parkolóhely, ezért kirohantam a konyhába, a
mosogatóba öntöttem a kávém maradékát, kiöblítettem a csészét, és
felkaptam a bőröndömet. A folyosón megnyomtam a lift gombját, de
rájöttem, hogy otthon hagytam a másik táskámat, benne a laptopommal.
Úgyhogy kint hagytam a bőröndömet, és visszarohantam a lakásomba.
A folyosóról hallottam, hogy a lift sípolva megérkezik, és másodszor is
bezártam a lakásajtómat. Nem akartam, hogy a limuzinnak köröznie kelljen
a háztömb körül, úgyhogy sietve felkaptam a bőröndömet, miközben kinyílt
a liftajtó. Nem számítottam rá, hogy bárki is lesz a fülkében, ezért
figyelmetlenül berontottam, és nekimentem valakinek, aki épp kiszállni
készült.
- A francba! - Elejtettem a bőröndömet, amit magam után húztam, és
ami felborult. Lehajoltam, hogy felvegyem. - Bocsánat! Mondja, jól. -
Ahogy felpillantottam, megmerevedtem. - Hudson?
- Azt hiszem, örülnöm kellene, hogy nem kaptam ismét egy
jobbegyenest.
- Te meg mit keresel itt?
- Kiviszlek a reptérre. - Vállat vont. - Mégis mit keresnék itt?
Nem értettem a helyzetet.
- De hol van Olivia?
- Jaj, tényleg. Pedig mondtam Oliviának, hogy jelzem neked, helyette én
utazom. Biztosan elfelejtettem. Elnézést kérek.
- De miért te utazol Olivia helyett?
- Oliviának más dolga akadt. Van valami probléma ezzel?
Azon kívül, hogy a szívem egy perc közelség után vadul vert, mégis mi
lenne a probléma? Hiszen több napot fogok eltölteni a társaságában! A
szemébe néztem, de fogalmam sem volt, mit szeretnék látni benne. Majd
végül kifújtam a levegőt. Profi vagyok, jól kezelem majd a helyzetet.
- Nem. Egyáltalán semmi probléma nincs - mondtam, és kihúztam
magam.
Megesküdtem volna rá, hogy hamiskás fényt látok megcsillanni Hudson
szemében. De nem volt időm jobban megnézni, mert felkapta a gurulós
bőröndömet, és kinyújtotta a kezét, hogy besegítsen a még mindig várakozó
liftbe.
- Csak utánad.
Úgy éreztem, teljesen összezavarodtam, mégis beléptem a fülkébe.
A gondolatok száguldoztak a fejemben, ahogy áthaladtunk az előcsarnokon,
bár egy bizonyos kérdés kiemelkedett a többi közül. A mi épületünkben
nincs portás. A látogatóknak fel kell csengetni.
- Hogy jutottál be?
- Fisher. Épp futni indult, amikor megérkeztem.
Majd meg kell köszönnöm a barátomnak, hogy figyelmeztetett. Tudta, hogy
azt hittem, Oliviával utazom. Amíg pakoltam, és elmeséltem neki az előző
estémet, kirámolta a hűtőmet. De mindegy, ennél nagyobb gondom is van
most. Például az, hogy miként fogom távol tartani magam ettől a férfitól,
aki itt áll mellettem a liftben, és olyan pokolian jól néz ki. Hudson
egyszerű, sötétkék nadrágot és fehér inget viselt. Én fél lépéssel mögötte
álltam, és egyszerűen önkéntelenül is feltűnt, hogy a nadrág anyaga milyen
szépen rásimul kerek hátsójára. Az tuti, hogy rengeteg guggolást csinál.
Hudson hátrapillantott rám, én pedig azonnal belenéztem a szemébe.
Legalábbis remélem, hogy azonnal, bár Hudson szája sarka mást jelzett.
Remek. Egyszerűen remek. Ez iszonyú hosszú utazás lesz!
A reptérre vezető úton Hudson kénytelen volt fogadni egy hívást a
tengerentúlról, és amint megérkeztünk, a biztonsági ellenőrzéshez egy
másik sorba állították be. Hálás voltam a rövid távollétért. Igazából
legközelebb akkor adódott alkalmunk beszélgetni, miután felszálltunk a
gépre. Egymás mellett ültünk az első osztály harmadik sorában, amire
egyszerűen nem számítottam.
- Hű, ez nagyon kényelmes! - Becsatoltam a biztonsági övemet. - Még
soha nem utaztam első osztályon!
- Amíg több hely volt az ülések között, nem okozott gondot számomra a
turistaosztály, de az utóbbi tíz évben lehetetlenné tették a 180 centinél
magasabbak számára azt, hogy kényelmesen üljenek - főleg egy hatórás
utazáson a nyugati partra.
Egy légikísérő ment el mellettünk egy tálca pezsgőspohárral, ami
narancslével volt tele.
- Mimosa koktélt?
- Öö, hogyne - mondtam. - Kérek szépen.
A hölgy átadott egy poharat, majd Hudsonra pillantott.
Hudson felemelte a kezét.
- Én nem kérek, köszönöm, de egy kávét szívesen meginnék.
- Máris hozom.
Miután a légikísérő elment, a poharammal Hudson felé mutattam.
- Reggel nem szoktál inni?
Hudson elmosolyodott.
- Általában nem.
- Nekem is ki kellett volna hagynom, de nagyon ideges vagyok.
- A repülés miatt?
- Nem. Nem igazán. Bár a turbulencia miatt néha elfog a hányinger.
- Remek. - A folyosó felé mutatott. - Arrafelé hajtsd a fejedet!
Felnevettem.
- Gondolom, te az a típus vagy, aki észre sem veszi, hogy repülőgépen
ül. Valószínűleg a fele utat végigdolgozod, és ha behunyod a szemedet,
szundítasz egyet.
- Majdnem. Általában az utazás legnagyobb részében dolgozom.
A légikísérő visszajött Hudson kávéjával. A kiszolgálás itt mindenképpen
jobb volt, mint a turistaosztályon.
- Akkor miért vagy ideges? - kérdezte Hudson. - Ha nem a repülés miatt.
- Ó, nem is tudom. talán amiatt, hogy egy híres fényképész fog lefotózni,
hogy a képem az összes Signature Scent- reklámanyagra felkerüljön?
Hudson tekintete ide-oda cikázott a két szemem között.
- Szeretnél tudni egy titkot?
Elmosolyodtam.
- Persze!
Hudson közel hajolt hozzám, és odasúgta:
- Te bármire képes vagy!
Felnevettem.
- Ez a titok?
- Nos, tulajdonképpen nem titok, mivel láthatóan te vagy az egyetlen, aki
nem tudja.
Felsóhajtottam.
- Ez nagyon kedves tőled, de nem vagyok biztos benne, hogy így is van.
Hudson ismét hosszan nézett rám; úgy éreztem, tétovázik, hogy kimondja-
e, amit gondol.
- Emlékszel a legelső munkanapodra az irodában?
- A Rothschildnál? Persze.
- Megkérdezted, hogy miért gondoltam meg magam, miért fektetek bele
mégis a vállalkozásodba.
- Azt mondtad, hogy a húgod meggyőzött, vagy valami ilyesmi.
Hudson bólintott.
- Nem ez volt a teljes igazság.
- Nem?
Hudson megrázta a fejét, és tekintete megállapodott az ajkamon.
- Szerettelek volna megismerni. A húgom esküvője utáni héten
állandóan te jártál a fejemben. Nem azért, mert gyönyörű vagy, vagyis ne
érts félre, tényleg gyönyörű vagy. Hanem azért, mert vonzott az erőd. Te
nem olyan nő vagy, akinek szüksége van egy férfira. Olyan nő vagy, akire
egy férfinak van szüksége.
Azt hiszem, évekkel ezelőtt nem értettem volna a különbséget. De miattad
most már képtelen vagyok elfelejteni.
Párszor pislogtam.
- Hű! Azt hiszem, még életemben nem kaptam ilyen szép bókot!
Hudson összevonta a szemöldökét.
- Úgy gondoltam, hogy a volt vőlegényed egy idióta, amiért megtette
veled mindazt, amit megtett. De most már biztos vagyok benne, hogy igazi
címeres ökör!
A légikísérő szakította félbe a beszélgetésünket: elvette a poharakat, mert
mindjárt indultunk. Aztán elkezdődött a biztonsági bemutató, és figyeltük,
ahogy tőlünk pár méterre egy nő magára illesztett egy műanyag, felfújatlan
mentőmellényt, és megmutatta, hogyan kell becsatolni a biztonsági övet,
amit mindannyian viseltünk.
Ahogy kigurultunk a kifutópályára és beálltunk a felszálláshoz készülődő
repülők mögé, Hudson egy újságot nyújtott felém. Visszautasítottam, és
inkább előkaptam a fülhallgatómat, és megpróbáltam ellazulni, bár abban a
pillanatban, hogy lehunytam a szemem, tudtam, hogy képtelen leszek rá.
Folyton az járt a fejemben, amit Hudson mondott. Gyönyörűnek és erősnek
látott - nagyon régóta nem éreztem magam se gyönyörűnek, se erősnek. És
az a nagy helyzet, hogy igaza volt, legalábbis az erővel kapcsolatban.
Mostanában szinte megrészegített az, hogy mennyi mindent elértem. Nem
mertem elfogadni a befektetők segítségét, de kiderült, hogy ez volt életem
eddigi legjobb döntése. És rettegtem attól, hogy részt vegyek a teleshopos
tévéfelvételen, ami pedig átütő sikert
aratott. Akkor miért félek attól, hogy lefényképeznek, és a cég reklámarca
leszek? Nem kellene félnem. Ez volt a válasz arra a kérdésre.
Párszor mélyet lélegeztem, és éreztem, ahogy elernyedt a vállam. Csak egy
kis Vivaldira volt szükségem - lehet, hogy még a végén azok közé tartozom,
akik szundikálni is képesek a repülőn. Ki tudja?
Ahogy a zene elindult, átpillantottam a mellettem ülő férfira. Hudson
észrevette, hogy nézem, és felém fordította jóképű arcát: zavar és félszeg
mosoly ült rajta, mintha próbálna rájönni, min gondolkozom, de bármi is az,
örült, hogy végül ránéztem. Kivettem a fülhallgatót azon az oldalon, és
odahajoltam hozzá.
- Köszönöm - mondtam.
- Mit köszönsz?
- Hogy olyannak látsz, amilyennek. Néha nehéz eset tudok lenni.
Hudson a szemembe nézett.
- Te tényleg nehéz eset vagy. De ne aggódj! - Rám kacsintott. - Elég erős
vagyok, elbírom.
•••
- Isten hozta önöket a Hotel Bel-Airben! Ma jelentkeznek be?
- Igen, Rothschild néven - mondta Hudson. - Két szobát foglaltunk.
A recepcióspult mögött álló hölgy hosszú körmei kopogtak a klaviatúrán,
én pedig tátott szájjal csodáltam a szálloda előcsarnokát. Úgy gondoltam,
Los Angeles belvárosában szállunk meg, valami flancos hotelben, de ez a
hely inkább erdőben megbúvó szentélyre emlékeztetett. A Hotel Bel-Airben
volt valami, ami Hollywood fénykorát idézte. Megvoltak benne a szokásos
luxuselemek - a márványoszlopok, a márványpultok, a mészkő
padlóburkolat, a természetes fából készült mennyezet -, de valahogy
szerénynek és visszafogottnak tűnt, nem pedig harsánynak.
Hudsonnak feltűnt, hogy körülnéztem.
- Nagyon szép a környék; az ember szinte elfelejtkezik arról, hogy Los
Angelesben van. Egyszer már megszálltam itt, de most a fotós választotta a
szállodát. Itt lesz a fotózás.
- Ó, hű! Ez nagyon kényelmes! Alig várom, hogy körülnézhessek!
A szállodaportás felemelt két négyzet alakú kártyát, majd felénk nyújtotta
az egyiket.
- Ez a Stone Canyon lakosztályé. - Majd felemelte a másik kezét is. - Ez
pedig a luxusszobáé.
Hudson elvette a szobakulcsot, és átadta nekem a lakosztály kulcsát.
- Micsoda? Nem, nekem nincs szükségem egy teljes lakosztályra!
Legyen a tiéd!
- Holnap reggel egy csapat fodrász és sminkes érkezik hozzád, ahhoz
pedig hely kell. Emellett a fotós a fotózás egy részét a szobád belső udvarán
szeretné megejteni. Kifejezetten ezt a lakosztályt kérte.
- Ó... - Még így is furcsa érzés volt elfogadni, de végül is igaza volt. -
Rendben.
Hudson elkísért a szobámig. Begurította a bőröndömet, én pedig a nappali
két nyitott ajtajához léptem; innen nyílt a zárt belső udvar.
- Szent ég. Itt kandalló és jakuzzi is van!
Hudson kilépett mögöttem az udvarra. Rámutatott egy kerti ülőgarnitúrára,
amelynek hátterében buja növények és fák álltak.
- Szerintem Phoenix itt szeretne fotózni holnap. Tegnap késő éjjel e-
mailen küldött pár vázlatot, pár bútorral, amit holnapra kikölcsönzött.
A jakuzzira mutattam.
- Tudtam, hogy el kellett volna hoznom a fürdőruhámat!
- Ez a belső udvar csak a tiéd - vont vállat Hudson. - Szerintem itt nincs
szükség fürdőruhára.
- Óó, így még jobb!
Egy másik dupla ajtó a hálószobába vezetett, úgyhogy azt is megnéztem,
majd beléptem a legszebb luxusfürdőszobába, amit valaha láttam. Hudsont
láthatóan mulattatta a lelkesedésem.
- Soha nem akarom elhagyni ezt a szobát! - tréfálkoztam.
Hudson az ágyra pillantott, majd visszanézett rám.
- Akkor már ketten vagyunk.
Felnevettem, mégis, pillantásom megállapodott az ágyon. Amikor
felemeltem a tekintetem, rájöttem, hogy Hudson néz.
Megköszörülte a torkát.
- Lassan mennem kell, utol kell érnem magam a munkában. A fotós úgy
gondolta, szívesen együtt vacsorázna ma velünk, de nem tudom, neked van-
e kedved.
- Persze, szívesen! Örömmel.
Hudson röviden bólintott.
- Öt órát mondok neki, mert az nálunk New Yorkban nyolc óra.
- Jó ötlet!
Az ajtóhoz mentünk.
- Van kedved elmenni valahová? - kérdezte Hudson. - Odaadjam a bérelt
kocsi kulcsát?
- Hm. Hoztam magammal egy kis munkát, de elmehetnék fürdőruhát
venni. A közelben láttam néhány jópofa boltot.
- Ha jobban belegondolok - mondta Hudson -. nem is kell dolgoznom.
Talán szükséged lesz valakire, akinek megmutatod.
Felnevettem.
- Szerintem egyedül is ki tudom választani.
Hudson kivette a zsebéből a kulcsot, és felém nyújtotta.
- Nagy kár. De ha visszajössz, szólj, ha társaságot szeretnél a jakuzziban.
- Hoztál fürdőruhát?
Hudson elvigyorodott.
- Nem.
20
Stella
Háromszor öltöztem át, úgyhogy amikor öt perccel a megbeszélt idő előtt
Hudson bekopogtatott, még nem voltam készen.
- Helló - nyitottam ajtót. - Ó, te farmerben vagy...
Hudson végignézett magán.
- Nem kellene?
Megráztam a fejem.
- Nem, semmi gond, csak nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. Farmert
vettem, de aztán arra gondoltam, lehet, hogy az túl laza. Úgyhogy lementem
megnézni az éttermet, hogy mennyire puccos. Nagyon szépnek tűnt,
úgyhogy átöltöztem. kétszer is.
Hudson végigmért. Egyszerű, ujjatlan kis fekete ruhát választottam, bézs
magas sarkúval.
- Nem tudom, mit viseltél korábban - mondta. - De el sem tudom
képzelni, hogy mi lehetne ennél jobb. Gyönyörű vagy!
Megint elöntött a melegség a gyomrom tájékán.
- Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki! Nagyon jól áll az enyhe borosta.
- Vacsora után az összes borotvámat kihajítom!
Felnevettem, és oldalt léptem.
- Egy perc és jövök. Teszek fel egy kis rúzst, és lecserélem az
ékszereimet.
Hudson leült a nappali kanapéjára, én pedig bementem a fürdőszobába,
hogy elvégezzem az utolsó simításokat.
- Elég sok termék érkezéséről kaptam szállítási emlékeztetőt -
kiáltottam, miközben kihúztam az ajkamat. - Ha minden jól alakul, még a
vártnál is előbb el tudjuk kezdeni a kiszállítást!
- Akkor, azt hiszem, a legjobb az lesz, ha holnap végzünk ezzel a
fotózással - szólalt meg Hudson a másik szobából.
Miután feltettem a rúzst, türkizkék láncot akasztottam a nyakamba, hogy
egy kis színt vigyek a szettembe, valamint felcsattintottam a karomra egy
ugyanolyan színű, vastag karkötőt is. Még egyszer, utoljára végigszántottam
a hajamon, és mély lélegzetet vettem, majd belenéztem a tükörbe. Mintha
nem lett volna elég idegőrlő, hogy Hudson közelében vagyok - most még itt
a fotós is, aki megszokta, hogy híres modelleket és celebeket fényképez,
ami újabb stresszfaktor volt számomra. Nem akartam, hogy a fotós rám
nézzen, majd úgy gondolja: Ó, a fenébe... hogy érjem el, hogy elég jól
nézzen ki ahhoz, hogy eladja a parfümöt a nőknek?
De szegény ember vízzel főz, és semmin nem változtat, ha öt perccel
tovább sminkelem magam. Kimentem a nappaliba, és elvettem a táskámat a
dohányzóasztalról. Belehajítottam pár dolgot, majd becsuktam.
- Sikerült minden munkát elvégezned ma délután?
Hudson felállt.
- Igen. Na és neked?
- A nagy részével végeztem. De aztán muszáj volt kipróbálnom a
jakuzzit.
- Vettél fürdőruhát?
Megráztam a fejemet, és elmosolyodtam.
- Meztelenül mentem bele.
Hudson végigmért tetőtől talpig.
- Indulnunk kéne - morogta.
Felajzottsága pont azt a magabiztosságot adta meg, amire szükségem volt.
Hudson sietősen nyitotta ki a lakosztályom ajtaját, amitől felkuncogtam.
Egymás mellett sétáltunk le a szálloda éttermébe.
- Találkoztál már Phoenixszel? - kérdeztem.
- Nem. Gondolom, nem lesz nehéz felismerni. A fotósok általában mind
egyformák, és ő egyedül lesz.
Amikor megérkeztünk az étterembe, a háziasszony azt mondta, hogy a
társaságunkhoz tartozó vendég már megérkezett, és a bárpultnál iszogat.
Elindultunk, hogy csatlakozzunk hozzá, de a bárban több magányos férfi is
üldögélt.
- Szerinted melyikük az? - kérdeztem.
Hudson körülnézett, és rámutatott egy férfira a bár túlsó oldalán. Kócos
haja volt, színes inge és a fél karja tele volt karkötővel - nagyon trendinek
látszott.
- Ő az - mondta Hudson.
A másik két férfit csak hátulról láttam, de az egyikük ősz hajú volt és
tweedzakót viselt, a másiknak pedig olyan vállai voltak, mint egy
futballistának. Úgy gondoltam, Hudsonnak igaza van, de azért hagytam,
hogy ő menjen előre.
Odalépett a férfihoz és megszólította.
- Phoenix?
A pasas megrázta a fejét.
- Azt hiszem, itt valami tévedés lesz.
- Elnézést kérünk.
Hudsonnal átpillantottunk a másik két férfira, akiket most szemből
láthattunk, és hű. a védőjátékost megszégyenítő vállakkal rendelkező pasi
elképesztően jóképű volt. Észrevette, hogy figyeljük, és ránk mosolygott.
Felszegtem az államat.
- Szerintem ő az.
- Nem úgy fest, mint egy fotós - jegyezte meg Hudson.
- Tudom. Inkább olyan, mint egy modell.
A pasi felállt, és elindult felénk.
- Gondolom, a Signature Scenttől jöttek? - kérdezte.
- Így van. - Elmosolyodtam. Nem akartam joviálisnak vagy idegesnek
tűnni, de azt hiszem, mégis így lett, mert Hudson furcsa pillantást vetett
rám, miközben kezet nyújtottam. - Stella Bardot. Nagyon örvendek.
- Ó, a múzsám! - Phoenix ajkához emelte a kezemet, és megcsókolta a
kézfejemet. - Már látom, hogy könnyű dolgom lesz!
Hudson láthatóan közönyös arccal mutatkozott be, és kezet rázott a jóképű
férfival, de láttam, hogy a tekintete elfelhősödött.
Kértünk egy asztalt, és én előrementem, követtem a háziasszonyt a
helyünkig. Észrevettem, hogy több nő is felfigyelt a mögöttem haladó két
férfira; nem véletlenül. Hudson és Phoenix nagyon máshogy néztek ki, de
mindkettő nagyon jóképű volt a maga módján.
Hudson ki akarta húzni a székemet, de Phoenix megelőzte.
- Köszönöm - mondtam.
Amint elhelyezkedtünk, Phoenix elindította a beszélgetést.
- Mondja, mióta dolgozik modellként? - kérdezte.
- Ó, én nem modell vagyok. Én hoztam létre a Signature Scentet.
- Tényleg? Engem simán átvert volna.
Hudson felemelte az itallapot, és morgott valamit.
- Az információ, hogy kit fog fotózni, az előre elküldött
marketinganyagban volt. Gondolom, nem látta.
Próbáltam szépíteni Hudson megjegyzésén.
- Maga mióta dolgozik fotósként?
- Profiként nagyjából öt éve. Előtte tíz évig modellkedtem, így tanultam
meg a szakmát. A modellek nagyon hamar kiöregszenek. Még egy csomó
munkám volt, de már fotóórákat vettem, hogy később legyen mire
támaszkodnom.
- Okos.
- Szóval maga találta fel a terméket, és maga is lesz a modell? Szépség
és ész. A férje szerencsés ember!
- Köszönöm - pirultam el. - De nem vagyok férjnél.
Phoenix elmosolyodott, Hudson viszont égnek emelte a tekintetét.
Próbáltam Hudsont is bevonni a beszélgetésbe, és kerülni az esetleges
flörtölést. Annak ellenére, hogy jólesett Phoenix figyelme, és mókás volt
látni Hudson szemében a megvillanó féltékenységet, ez üzleti vacsora volt.
Emellett bármilyen jól nézett ki Phoenix, nem érdekelt.
Nem voltam benne biztos, hogy az erőfeszítéseimnek köszönhettem-e, vagy
a két whiskynek, amit Hudson felhajtott, de vacsora közben láthatóan
ellazult. A Signature Scentről beszélgettünk - az ötlet kidolgozásától kezdve
egészen Olivia marketingtervéig.
Amikor a pincérnő kávét és desszertet javasolt, Hudson nemet mondott,
úgyhogy én is ezt tettem.
- Mit szól egy reggel kilenc órás kezdéshez? - kérdezte Phoenix. - A
sminkes és a fodrász reggel nyolcra itt van. Megvannak a jelmezek?
Hudson válaszolt helyettem.
- Olivia megüzente, hogy az utolsó csomag alig egy órája megérkezett.
- Tökéletes - jelentette ki Phoenix. - Szerintem kora délutánra végzünk,
úgyhogy élvezheti egy kicsit még a kaliforniai napsütést.
Elmosolyodtam.
- Jaj, de jó! Most vagyok itt először, szeretném megnézni a várost.
- Én Los Angelesben születtem és nevelkedtem. Ha van kedve hozzá,
megmutatom önnek, ha végzünk a fotózással!
Oldalt pillantottam Hudsonra. Láttam, hogy nagyon dühös, de visszafogta
magát, és nem szólt semmit.
- Tudja mit? - mosolyogtam Phoenixre. - Már van programom, de
nagyon köszönöm a felajánlást!
Együtt mentünk ki az előcsarnokba. Hudson hallgatott, de profi módon
elköszönt vacsoratársunktól.
- Meg kell állnom a recepciónál, hogy elhozzam a csomagokat, amiket
Olivia küldött - mondta Hudson, amint Phoenix elment.
- Ó, rendben - bólintottam.
Nem láttam, hogy dühös-e rám, vagy egyszerűen rossz hangulatban van.
Komorsága akkor is megmaradt, amikor a csomagokról érdeklődött a
recepcióstól.
A hölgy leütött pár billentyűt a klaviatúrán, és a képernyőre pillantott.
- Úgy látom, már felvitték a szobájába. A 238-asba.
- Rendben, köszönöm!
Mivel a 238-as szoba Hudsoné volt, és muszáj volt felpróbálnom a ruhákat,
megkérdeztem:
- Nem gond, ha most rögtön elviszem a cuccokat? A lehető legjobban
szeretnék felkészülni ma este, hogy holnap senkinek se raboljam az idejét.
- Semmi gond.
Ahogy a szobája felé tartottunk, még mindig hallgatott. Kinyitotta az ajtót,
és kitárta előttem, de amint becsukódott, a csend fülsiketítővé vált, és én
képtelen voltam tovább elviselni.
- Mondd. dühös vagy rám?
Hudson egyik szememből a másikba pillantott.
- Nem.
- Értem. Akkor fáradt vagy? Hosszú napunk volt, az utazással.
Hudson megrázta a fejét.
- Nem vagyok fáradt.
Bólintottam, úgy gondoltam, ennyiben hagyom a dolgot, de elhatározásom
csak harminc másodpercig tartott ki; nem bírtam magammal.
- Amikor azt mondtam, még sosem voltam Los Angelesben, és szívesen
megnézném, nem arra céloztam, hogy szeretném, ha Phoenix randira hívna.
- Megráztam a fejemet. - Nem is tudom, hogy randira hívott-e, de bármit is
ajánlott, nem akartam kinyitni egy olyan ajtót, amit egyébként zárva tartok.
Hudson tekintete az enyémbe mélyedt.
- Ó, randira hívott, efelől ne legyenek kétségeid.
- De én...
Hudson a szavamba vágott.
- Te tökéletesen udvarias és profi voltál. Nem tettél semmi rosszat.
Megráztam a fejemet.
- Akkor miért érzem úgy, hogy valami rosszat csináltam?
Úgy tűnt, Hudson egy örökkévalóságon át bámulja a lábfejét, pedig csak
pár másodperc volt az egész. Végül belenézett a szemembe.
- Csak egy féltékeny seggfej vagyok. Nem akartam rád zúdítani. Bocsáss
meg!
Ó. hű! Nem hittem, hogy ilyen őszinte lesz. Szomorúan elmosolyodtam.
- Köszönöm. Ami azt illeti, ha felcserélődtek volna a szerepek, és a fotós
egy gyönyörű, egykori modell lenne, aki megkérdezett volna téged, hogy
elvigyen-e megmutatni a várost, én is féltékeny lennék.
Hudson a szemembe nézett.
- Tudod, az ember nem lesz féltékeny olyasmire, amire nem vágyik.
- A vágy soha nem volt probléma számomra. Csak... annyi minden balul
üthet ki!
- És annyi minden mehet a maga útján. - Hudson kikényszerített
magából egy mosolyt, és bólintott. - De értem. - Körülnézett a szobában. -
Itt egyetlen csomagot sem látok. Megnézem a hálóban. Van egy listád arról,
hogy miket kellett volna megkapnunk?
- Igen - sóhajtottam. - Mindjárt megkeresem a telefonomon.
Leültem a kanapéra, és kihalásztam a mobilomat a táskámból. Ahogy
elkezdtem keresni benne, észrevettem, hogy valami kilóg a kanapé sarkán a
párnák közül. Úgy tűnt, egy könyv. Anélkül, hogy belegondoltam volna,
kihúztam, és a kanapé végén levő asztalkára tettem, hogy ne vesszen el. De
nagyon megdöbbentem, amikor megláttam a címet a borítón.
Tövismadarak.
Hudsonnal nemrég beszélgettünk erről a könyvről. Azt mondta, még nem
olvasta.
Felemeltem a könyvet, és elkezdtem átlapozni. A könyv háromnegyedénél
Hudson egyik névkártyája volt bedugva könyvjelzőként.
- Hoztak két bő. - Hudson megmerevedett. Tekintete az enyémbe
mélyedt, de nem szólt semmit.
- Ezt olvasod?
Letette a csomagokat elém, a dohányzóasztalra.
- A minap említetted, hogy nagyon szereted. Általában sokat olvasok
utazás közben.
Úgy éreztem, kétszeresére dagadt a szívem, alig kaptam levegőt.
Megráztam a fejem.
- Tudtad, hogy szerintem romantikus gesztus Marco részéről, hogy
elolvassa Amalia kedvenc könyveit.
Hudson egy pillanatig hallgatott, majd megkocogtatta az egyik bőröndöt.
- Hánynak kell még megérkeznie?
- Ööö.
Nem is fejeztem be a keresést. Megnyitottam az e-maileket, és kikerestem
azt, amit Olivia küldött a szállítási visszaigazolásokkal.
- Szerintem ez az utolsó kettő. A kellékeket egy helyi cég szállítja ide
holnap reggel.
Hudson bólintott.
- Ezeket akkor leviszem a szobádba.
Megráztam a fejem.
- Semmi gond, ez csak néhány ruha. Majd én leviszem.
Hudson zsebre dugta a kezét, és a földet bámulta. A félénk viselkedés
nagyon nem vallott rá.
Annyi érzelem zsongott a fejemben, és csak álltam ott, azt sem tudtam, mit
mondjak, bár a könyvről szóló beszélgetésünk félbemaradt. Végül
kellemetlenné vált a hallgatás, és úgy gondoltam, ideje indulnom.
- Még egyszer köszönöm a vacsorát. Reggel találkozunk?
- Kezdés előtt a szobádnál leszek.
- Rendben, köszönöm!
Hudson kinyitotta az ajtót, és ismét összenéztünk. Miért éreztem azt, hogy
darabokra törik a szívem?
- Jó éjt, Hudson!
Elértem a szobámig, de képtelen voltam bemenni. Két doboz volt a
kezemben, mégis csak bámultam az ajtót.
Mi a fenét csinálok?
Az utóbbi néhány hétben egy naplót olvastam, és egy olyan férfinak
drukkoltam, aki kedves gesztusokkal próbálta megnyerni magának szíve
hölgyét. Azonban a magánéletemben ott volt egy férfi, aki végighallgatott,
aki megbocsátotta, hogy hívatlan vendégként megjelentem a húga
esküvőjén, és azt is, hogy behúztam neki. Többször is seggfejnek neveztem,
mégis folyamatosan segített a vállalkozásomnak talpra állni, és egész végig
teljes mellszélességgel mellettem állt. Emellett odaadó apa, ami sok
mindent elmond egy férfiról. Nem beszélve arról, hogy nevetséges módon
vonzódom hozzá.
Akkor mi a fenéért nem kockáztatok?
Azt mondogattam magamban, hogy nem jó keverni az üzletet az élvezettel,
pont amiatt, ami Aidennel történt. De a cégem már így is túlszárnyalta
legmerészebb álmaimat is, pedig még nem is készült el a honlap a
nagyközönség számára. Úgyhogy nem erről volt szó. Visszagondoltam a
Hudsonnal folytatott, néhány perccel ezelőtti beszélgetésünkre.
Annyi minden balul üthet ki - mondtam.
De talán még fontosabb volt, amit Hudson mondott.
És annyi minden mehet a maga útján.
Az igazság az volt, hogy féltem kockáztatni, de most rájöttem, hogy azzal,
hogy nem kockáztatok, talán lemaradok valami igazán csodálatosról.
A tenyerem izzadni kezdett, mert pontosan tudtam, mit kell tennem. Azt is
tudtam, hogy ha most bemegyek a szobámba, és elkezdek agyalni, akkor
elgyávulok. Úgyhogy most, vagy soha.
Most.
A földre ejtettem a dobozokat a szobám ajtaja előtt, és visszarohantam
Hudson szobájához. Ott álltam az ajtó előtt, és az ösztönöm azt súgta, hogy
várjak egy pillanatig, hogy összeszedhessem magam. De akkor lett volna
időm megrémülni, úgyhogy kényszerítettem magam, hogy bekopogjak - bár
a bennem végigszáguldó adrenalin és izgalom miatt a kopogás inkább
dörömbölés volt: hangos és gyors.
Hudson feltépte az ajtót. Az arca dühös volt, de amint meglátott, védelmező
üzemmódba kapcsolt.
- Mi történt? Mondd, jól vagy? - Kilépett a szobájából, és végignézett a
folyosón, először jobbra, majd balra. - Stella, mi történt? Minden rendben
van?
- Minden re.
A mondat közepén elfelejtettem, amit mondani akartam. Amikor Hudson
feltépte az ajtót és rám bámult, csak a dühöt láttam az arcán. De most.
Képtelen voltam levenni róla a tekintetemet.
Uramisten!
Hudson inge nem volt begombolva. Az öve nyitva volt, a slicce lehúzva,
kilátszott mögötte a sötét bokszeralsó. De nem az öltözetlensége miatt
voltam képtelen megszólalni, hanem amiatt, ami a ruha alatt volt.
A beszélgetéseinkből tudtam, hogy edzeni jár, úgyhogy számítottam rá,
hogy jó alakja van. De Hudson ennél sokkal többet mutatott. Egyszerűen.
elképesztően nézett ki. Gyönyörű, lágy, napbarnított bőr, szépen formált
izmok, kockás has. Vékony szőrcsík vezetett a köldökétől a
bokszeralsójába, amitől szinte csorogni kezdett a nyálam.
- Stella? Mondd, jól vagy?
Hallottam a hangjában az aggodalmat, így néhányszor pislogtam.
- Ó. igen. Jól vagyok. - Bár nem vagyok annyira elképesztő, mint te.
- Úgy dörömböltél az ajtómon, mintha tűz ütött volna ki.
- Ne haragudj! - ráztam meg a fejemet. - Csak izgatott voltam.
- Izgatott? Miért? A holnapi fotózás miatt?
- Nem. igen. nem. vagyis, persze, izgulok a fotózás miatt, de nem emiatt
voltam izgatott, amikor bekopogtam az ajtódon.
Hudson még mindig értetlennek tűnt.
De hogy is értene meg bármit, mikor úgy zagyválok, akár egy eszement?
Mély lélegzetet vettem, és kiegyenesedtem.
- Én. én. szeretnék együtt vacsorázni veled holnap este.
- Vacsorázni?
Bólintottam, és nagyot nyeltem.
- Igen. mint egy randin.
Hudson arcáról eltűnt a zavar és a düh. Megrázta a fejét.
- Már kurvára ideje volt!
Égnek emeltem a tekintetem.
- Csak ne légy olyan öntelt! Van kedved, vagy nincs?
Hudson elmosolyodott.
- Igen, nagyon szívesen randevúzom veled, Stella!
A gyomrom kisebb cigánykereket hányt. Hirtelen úgy éreztem, újra
gimnazista vagyok, és a legnépszerűbb fiú azt mondta, hogy én is tetszem
neki. Idegesen lepillantottam.
- Jól van, akkor holnap. A fotózás után. Esetleg egy vacsora, vagy
ilyesmi?
Hudson láthatóan remekül mulatott.
- Igen, ez általában így szokott menni. Esetleg egy vacsora, vagy
ilyesmi.
Haragosan pillantottam rá.
- Ugye tudod, hogy ez nem könnyű? Nem kéne megnehezítened azzal,
hogy bunkón viselkedsz!
Hudson szeme felragyogott.
- Akkor ezen még dolgozom.
- Jól van. - Még soha életemben nem hívtam férfit randira, úgyhogy nem
voltam biztos, mi következik most. De amikor rájöttem, hogy megint
csavargatni akarom a gyűrűmet idegességemben, az gondoltam, az a
legjobb, ha most elbúcsúzom.
- Jól van. Akkor holnap találkozunk.
Elindultam, de Hudson kilépett a szobából, és megragadta a karomat.
- Várj egy kicsit, valamit elfelejtettél!
Felvontam a szemöldököm.
- Mit?
Hudson megragadta a karomat, így a mellkasa felé dőltem. Aztán egyetlen
gyors mozdulattal lehajolt, felemelt, és úgy fordult, hogy a hátam a
szobaajtónak támaszkodjon. Lábam a dereka köré kulcsolódott, és Hudson
az ajtóhoz szegezve, nekiszorított a testével. Kezébe fogta az arcomat, és a
szemembe nézett.
- Ezt, édesem! Ezt elfelejtetted!
Hudson szája lecsapott az ajkamra. A levegő a torkomon akadt, korábbi
félénkségem nyomtalanul eltűnt. Beletúrtam sűrű hajába, és megrántottam,
mert még közelebb akartam tudni magamhoz.
Hudson felnyögött. Hátrébb döntötte a fejemet, hogy elmélyítse a csókot, és
nyelvünk vadul egymásnak feszült. Ezután elszabadult a pokol. Hudson a
lábam közé nyúlt, másik keze pedig a hajamba markolt a tarkómon. Durva
mozdulatai és meleg, kemény testének együttes hatása valahonnan mélyről
előcsalt belőlem egy nyögést.
- Bassza meg! - morogta Hudson, ahogy szája a nyakamra vándorolt.
Szívogatni kezdte a pulzuspontomat, majd ajka újra visszatért a számhoz.
- Még egyszer! Add ki még egyszer ezt a hangot!
Mivel a hangot nem szándékosan adtam ki, nem voltam benne biztos, hogy
képes vagyok megismételni. Bár amikor fel¬le dörgölte a farkát szétvetett
lábam között, nem kellett a hang miatt aggódnom, mert ismét feltört testem
legmélyéből.
Hudson felnyögött.
- Bassza meg, ez az!
Nem tudom, mennyi ideig maradtunk így - meddig tapogattuk, rángattuk,
húztuk-vontuk egymást, de mikor végre megtört a csókunk, mindketten
lihegtünk. Én duzzadt ajkamhoz nyúltam.
- Hű.
Hudson elmosolyodott, ahogy homlokát az enyémnek döntötte.
- Jó sokáig húztad!
Felnevettem.
- Hallgass! Volt indokom félni.
Hudson kisimított egy hajtincset az arcomból, és ellágyult az arca.
- Ne félj! Én nem bántalak. Na jó, kivéve egy kis harapdálást.
A folyosó végi zaj zavarta meg a bensőséges pillanatot. Egy idősebb pár
közeledett felénk.
- A francba! - mondta Hudson, és talpra állított. Kedves mozdulattal
lehúzta fekete ruhámat, és lesimította.
Felnevettem, és Hudson nadrágjára mutattam.
- Ööö. azt hiszem, nem nekem kell aggódnom amiatt, hogy obszcén
látványt nyújtok.
Hudson homlokra ráncba szaladt, majd lepillantott duzzadó erekciójára.
- A francba!
- Ne aggódj! - mondtam. - Segítek rajtad. - Odaléptem elé, és úgy
helyezkedtem, hogy takarjam, amíg az idősebb pár elhaladt. Majd Hudson
felhúzta a sliccét, és félig becsatolta az övét.
- Gyere! - mondta. - Elkísérlek a szobádig.
- Nincs rá szükség.
- Útba esik.
Összevontam a szemöldökömet.
- Útba esik mihez?
- A recepcióhoz. Kizártam magam a szobámból.
Felnevettem.
- Nyugi, Rothschild! Csak nyugi!
Hudson válaszul rácsapott a fenekemre.
- Légy kedves, különben nem viselkedek úriemberként, ha odaérünk a
szobád ajtajához!
- Talán nem akarom, hogy úriemberként viselkedj!
Karját a vállamra tette, ahogy elindultunk.
- Azt mondtam, akkor leszek úriember, ha odaérünk a szobád ajtaja elé.
Hidd el, ha valami kevésbé nyilvános helyen leszünk, az ilyesmi odakint
marad, most, hogy végre az enyém vagy!
- Ó, most, hogy végre a tiéd vagyok?
Amikor megérkeztünk a szobám elé, Hudson gyengéden szájon csókolt.
- Egy jó ideje az enyém vagy, édesem. Most végre beismerted!
Égnek emeltem a tekintetem, mintha valami arrogánsat mondott volna, de
ez volt az igazság.
Megragadtam az ingét.
- Szeretnél bejönni?
- Igen, szeretnék. De nem, nem fogok. Holnap korán kell kelned.
Emellett megérdemelsz egy szép randit, és én meg is adom neked, mielőtt
szintet lépünk. Ha bemegyünk a szobádba, biztos, hogy megpróbállak
levetkőztetni. Képtelen vagyok ellenállni neked. Hidd el, kurvára
megpróbáltam.
Elmosolyodtam, és lábujjhegyre álltam egy újabb édes csókért.
- Jó éjt, Hudson!
- Örülök, hogy végre hallgattál a suttogásra, édesem.
- Nem nagyon tehettem mást. A suttogás az utóbbi időben inkább
üvöltés volt.
Hudson
Másnap reggel hét óra harminckor ott voltam Stella ajtaja előtt.
Amikor kinyitotta, nem volt más rajta, csak egy szál törülköző.
- Szia! Korábban jöttél.
Tekintetemmel majd' felfaltam krémszínű bőrét.
- Szerintem pont a megfelelő pillanatban érkeztem.
Stella elnevette magát, és esküszöm, a hang még jobb volt, mint a látvány,
pedig a látvány is kurvára fantasztikus volt.
Stella belépett.
- A sminkes és a fodrász nyolcra jön, úgyhogy nemrég zuhanyoztam,
hogy a hajam még nedves legyen.
Egészen más volt itt lenni a szobájában, mint tegnap. Például most
megtehettem ezt...
Abban a pillanatban, hogy becsukódott az ajtó, a karomba vettem Stellát, és
lecsaptam az ajkára. Tegnap este elalváskor eszembe jutott, milyen íze volt
a szájának, és ma reggel kiéhezve ébredtem. A halk nyögés, amitől tegnap
majdnem elélveztem, ma is megérkezett - az ajkáról egyenesen az ajkamra
vándorolt, majd rögtön a farkamba.
Bassza meg!
Valószínűleg nem állítana le, ha lehúznám róla a törülközőt, bár az csak
rontana a dolgokon. Ha egyetlen csóktól bevadulok, akkor semmiképp nem
lenne elég számomra, ha meglátnám meztelenül, úgyhogy letéptem a
számat a szájáról.
Stella két ujjával megdörzsölte az alsó ajkát.
- Azt hiszem, még soha nem éreztem meg ennyire egy csókból azt, hogy
mi zajlik valakinek a fejében.
- Ezt hogy érted?
- A csókod olyan sok mindent elmond! Akár egy apró puszi a szájra,
akár az előbbi, egyszerűen tudom, mi jár a fejedben, amikor találkozik az
ajkunk.
- Ó, igen? - kérdeztem. - Mi járt az imént a fejemben?
- Le akartad húzni a törülközőt, de tudtad, hogy bármelyik pillanatban
megérkezhetnek a sminkesek.
Szemöldököm a magasba szaladt.
- Honnan a fenéből tudtad?
Stella megrázta a fejét. - Nem tudom. Csak tudtam.
- Ez veszélyes - mármint nekem.
Stella elmosolyodott, és megigazította a törülköző betűrt végét.
- Fel kell öltöznöm, mielőtt valaki megérkezik!
Bármennyire is nem örültem annak, hogy eltakarja magát, semmiképpen
nem akartam osztozni a látványon - főleg nem azzal a seggfej fotóssal.
Bólintottam.
- Menj!
Stella elindult, de a hálószobaajtóból visszakiabált.
- Hudson?
- Igen?
A földre ejtette a törülközőt.
Felnyögtem. Pokolian hosszúnak ígérkezett ez a nap.
Mielőtt Stella végzett volna az öltözködéssel, megérkezett az első ember.
Dig - legalábbis azt hiszem, ezt a nevet mormolta el bemutatkozáskor -
stylist volt. Egy gurulós bőrönddel érkezett, és körülnézett, hova pakoljon
le.
Egy perccel később bekopogott a sminkes, majd három szállító, akik bérelt
bútorokat hoztak, jött a szobaszerviz, jött egy világosító és még valaki, aki
olyan erős akcentussal beszélt, hogy fogalmam sem volt róla, mi lehet a
foglalkozása. Amint Stella kilépett a fürdőszobából, mindannyian rávetették
magukat.
Negyvenöt perc múlva Stella meglehetősen kimerültnek látszott.
Összekészítettem egy tányér gyümölcsöt egy croissant kíséretében a
reggelizőasztalról, és letettem elé.
- Reggeliztél már?
Stella megrázta a fejét.
A fodrászra pillantottam, aki az imént végzett a hajbecsavarással, és a két
sminkesre, akik az arcán dolgoztak.
- Kérhetnénk öt perc szünetet?
- Ó... hogyne!
Az ételestálcák felé intettem.
- Nyugodtan fogyasszanak, amit kedvük tartja! A belső udvaron van egy
asztal.
Amint Stellát végre nyugton hagyták, hatalmasat sóhajtott.
- Köszönöm. Honnan tudtad, hogy pihenőre van szükségem?
Vállat vontam.
- Onnan, ahonnan te is, hogy két másodperc múlva letéptem volna rólad
azt a törülközőt.
Stella elmosolyodott, és felemelte a banánt a tányérjáról. Mielőtt
meghámozta volna, elolvasta a ráírt üzenetemet.
Alig várom, hogy megmutassam neked a banánomat!
Felkuncogott.
- Ó! Azt hiszem, most már sokkal jobban fognak tetszeni ezek az
üzenetek!
Mosolyogva a tányérjára mutattam.
- Egyél! Mindjárt visszajönnek, és tovább matatnak az arcodon.
- Inkább elteszem ezt a banánt későbbre. - Letette a banánt, és felemelt
egy szelet dinnyét. - És, mi a terv a ma esti randinkra? Tudom, hogy már
randira hívtalak, de most először vagyok Kaliforniában.
- Úgy gondoltam, megvacsoráztatlak, aztán körbeviszlek Los Angelesen,
mivel még sosem jártál itt.
- Ó, ez szuperül hangzik! - Beleharapott a dinnyébe, és felnyögött. -
Mmm! Nagyon finom ez a dinnye!
- Délután négykor van egy hívásom, amit nem tudok áttenni máskorra,
de ha itt korán végzünk, útközben is el tudom intézni.
- Ha túl sok a dolgod, majd indulunk később - somolygott Stella. -
Megkérhetem Phoenixet is, hogy vigyen körbe a városban.
Összehúzott szemmel méregettem. Stella az ajkához emelte a dinnyét, de
elkaptam a csuklóját, és a saját számba irányítottam a gyümölcsöt, s közben
egy kicsit ráharaptam az ujjára.
- Aúú!
- Az a szerencséd, hogy ennyien vannak itt, máskülönben a térdemre
fektetnélek és alaposan elfenekelnélek!
Stella felkuncogott.
- Átmehetünk egy másik szobába.
- Ne kísérts, édesem! - Az ajkára pillantottam. - Ha ezt akarod játszani,
két pillanat alatt kiürítem a lakosztályt.
Stella szeme ragyogott, kíváncsian várta, vajon beváltom-e a
fenyegetésemet, de kopogás zavarta meg kis beszélgetésünket.
Nehezemre esett csupán udvarias, rövid biccentéssel nyugtázni Phoenix
érkezését, de megtettem.
- Jó reggelt!
Az a szemét köszönés nélkül rögtön Stellához lépett.
Becsuktam mögötte az ajtót.
- Én is örülök, hogy látom.
Úgy döntöttem, nem fogok féltékeny vadállatként viselkedni a legelső
randink előtt, ezért gondoltam, megnézem, mi zajlik odakint. A bútorosok
és a kellékesek az érkezésük óta szorgoskodtak.
A kis udvar átalakult a Bill Nye: The Science Guy egyik helyszínévé, némi
csajos vonulattal megspékelve. Egy laborasztalon kémcsövek és különféle
műszerek voltak, de homokkal, különféle színes virágokkal és élénkpiros
rózsaszirmokkal teli üvegek is hevertek rajta. Az asztal első részén a
Signature Scent logója volt, és egy tükrös tálcán a különféle
parfümösüvegek álltak.
Dig odalépett hozzám, és letörölte az izzadtságot a homlokáról.
- Mi a véleménye?
- Csodásan néz ki!
- Igen; abból, amit össze kellett szednünk, fogalmam sem volt róla, hogy
fog kinézni. Elég fura kombinációnak tűnt, de most már értem, főleg így,
hogy a modell is itt van.
Tudtam, hogy a húgom már ébren van, és nagyon örülne, ha látná, mi zajlik
itt, úgyhogy csináltam pár fotót, és elküldtem neki.
Olivia: Szuperül néz ki! Zseni vagyok!
Felnevettem, és visszaírtam.
Hudson: Egy szerény zseni.
Olivia: Hol van Stella? Szeretném látni, hogy néz ki!
Hátrapillantottam, és láttam, hogy a fodrász akkor szedi ki a hajcsavarókat,
egy nő pedig tovább sminkeli Stellát.
Hudson: Még mindig dolgoznak rajta.
Olivia: Küldj pár fotót, ha elkezdik! Stella biztosan szuper lesz!
Persze hogy szuper lesz! Újra visszanéztem a lakosztályba, és Stellával
találkozott a tekintetünk. Ajka édes mosolyra húzódott; láttam, hogy
szerette volna elfojtani, de hiába. Tudtam, mert általában, ha találkoztam
vele, én is szinte mindig így éreztem.
A délelőtt további része kaotikus volt, de csak úgy repült az idő. Stella
csodásan nézett ki a fotózáson. A jó öreg Phoenix elégszer elmondta neki.
Tudom, hogy a fotós bátorítani szokta a modelljét, hogy kicsalogassa a
barlangjából a fotózásra, de azért van különbség aközött, hogy azt mondod
valakinek, hogy csodásan néz ki és remekül teljesít, és aközött, hogy azt
duruzsolod a modellednek, hogy nagyon szexin néz ki, miközben
drágámnak és szivinek szólítod. Valahányszor Phoenix megigazította Stella
haját, vagy a gallérját, árgus szemmel figyeltem a rohadékot.
Ebédszünetben a stylist azt javasolta, hogy Stella öltözzön át, nehogy bármi
rákerüljön a ruhájára. Stella kiment a fürdőszobába, és amikor visszajött,
rövidnadrág és pántos felső volt rajta.
- Milyen voltam? Nem olyan könnyű ilyen sokáig mosolyogni! Már
kezdtem úgy érezni magam, mintha én lennék Joaquin Phoenix Joker
szerepében.
- Nem, remek voltál! Talán inkább Heath Ledger, de nem olyan vészes,
mint Joaquin.
Stella játékosan belebokszolt a hasamba. Háttal állt nekem, úgyhogy nem
látta, hogy Phoenix leült egy összecsukható asztalhoz a belső udvaron, a
tolós üvegajtó mellett, de én észrevettem. Megfogtam Stella kezét, és
kisimítottam egy hajtincset az arcából.
- Csodálatos vagy! És gyönyörű. A reklám tökéletes lesz!
- Csak azért mondod ezt, mert be akarsz jutni a bugyimba! Két ujjammal
az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét.
- Azért mondom ezt, mert ez az igazság. És igen, a bugyidba is be
akarok jutni. Csókolj meg!
Stella elmosolyodott, és lábujjhegyre állt, majd puha ajkát a számra nyomta.
Legszívesebben szétcsókoltam volna a száját, de azt nézőközönség nélkül
akartam megtenni, és bent a szobában, nem kint az udvaron. Amikor
felnéztem, pillantásom találkozott Phoenix tekintetével, aki végignézte az
egész jelenetet. Nos, akkor erről ennyit...
A délutáni fotózás is ugyanolyan flottul zajlott, mint a délelőtti, de a fotós
most sokkal összeszedettebb volt. Csináltam pár fotót Stelláról és elküldtem
a húgomnak. Bár azt a képet, amin a kerítésen átbukó virágok fölé hajolva
beszippantja az illatukat, amikor azt hiszi, hogy senki nem figyel,
megtartom magamnak.
Három órakor a fotós végre kijelentette, hogy végeztünk. Mindenki pakolni
kezdett, Stella pedig bement a fürdőszobába, hogy átöltözzön.
Phoenix szétszedte a gépét, és egy táskába pakolta a darabokat, majd rám
pillantott.
- Sok jó képet csináltam. Átnézem őket, és kijavítgatom azokat, amiket a
legjobbnak gondolok. De elküldöm a szerkesztés nélkülieket is, hogy nézze
át, ha esetleg egy olyan képen akad meg a szeme, amit én nem választottam
ki. Tudom, hogy nagyon sürgős a dolog, úgyhogy hétfőre megkapja a teljes
anyagot.
- Köszönöm - bólintottam.
Phoenix bezárta a fényképezőgépes táskáját.
- És. elnézést kell kérnem magától. Nem esett le, hogy maga meg
Stella...
Mondhattam volna, hogy új köztünk a dolog, vagy hogy a tegnap esti
vacsoránál Stella még a randiba sem egyezett bele - hagyhattam volna futni
Phoenixet. De egyszerűen csak annyit mondtam:
- Semmi gond.
- Kösz. - Phoenix felém nyújtotta a kezét. - Remek lánynak tűnik.
Megráztam a kezét, szorításom erősebb volt, mint az társadalmilag
elfogadott.
- Nő. Stella remek nő.
Phoenix feltartotta mindkét kezét.
- Értem.
Mire mindenki elment, majdnem négy óra volt, és nekem telefonálnom
kellett. Ahhoz pedig szükségem volt a szobámban levő laptopomra.
Megfogtam Stella kezét.
- Még mindig van kedved a városban vacsorázni?
- Mindenképpen. De szeretnék gyorsan lezuhanyozni, ha nem gond.
Ebben a sok sminkben úgy érzem, agyagpakolás van az arcomon, és a
hajamban tíz kiló hajlakk ül.
- Engem vár a négy órás telefonhívásom. Mi lenne, ha lejönnél a
szobámba, ha elkészültél?
- Rendben.
Stella az ajtóhoz kísért.
- Hová megyünk ma este? Csak hogy tudjam, mit vegyek fel.
- Vegyél fel valami szexit!
- Ó, valami puccos helyre megyünk?
- Nem igazán. Csak azt szeretném, hogy valami szexi legyen rajtad.
Stella felnevetett.
- Megteszem, amit tudok.
Lehajoltam, és arcon csókoltam.
- Különösebb erőfeszítés nélkül is menni fog!
•••
- Hűű, ez gyönyörű!
Stella elhelyezkedett, és az óceánt bámulta. Malibura vittem, a
Geoffrey'sba, mert csodálatos esténk volt, és a hátsó fedélzeten elköltött
vacsora közben páratlan panoráma tárult elénk a Csendes-óceánról. Vagyis
dehogy - Stella szépsége utcahosszal vert rá az óceánra.
- Te vagy gyönyörű!
Stella elpirult.
- Köszönöm.
Nagyon tetszett, hogy ilyen szerény. Ennek a nőnek fogalma sincs, hogy
minden fej utánunk fordult, ahogy áthaladtunk az éttermen.
- Jártál már itt korábban is?
- Igen. Pár éve egy ügyfelem hozott el. A legtöbb helyen vagy a
panoráma jó, vagy a kaja. Itt mindkettő csodás.
Stella elvette az asztalkendőt, és az ölébe terítette.
- Mindjárt éhen halok!
Pillantásom az ajkára esett, ami ugyanolyan élénkpiros volt, mint a mai
fotózáson. Azt hiszem, hálásnak kéne lennem, hogy általában
visszafogottabb rúzst visel, máskülönben egy percet nem tudnék dolgozni
az irodában.
Felemeltem a vizespoharamat, miközben folyamatosan Stellát néztem.
- Én is mindjárt éhen halok.
Stella értette hangomból a szuggesztív célzást, és csillogó szemmel bámult
rám.
- Valóban? Árulja el, Mr. Rothschild, ön szerint milyen egy igazán
kielégítő vacsora?
Éreztem, hogy az asztal alatt keményedni kezdek. Stella közelében úgy
éreztem magam, mint egy tizenöt éves, kanos kamasz. És az, hogy Mr.
Rothschildnak szólított? Soha nem próbáltam még a szerepjátékot, de
tetszett a gondolat, hogy a közeljövőben eljátsszunk egy főnök-beosztott
jelenetet.
Megköszörültem a torkomat.
- Jobb, ha témát váltunk.
Stella teljesen ártatlan arccal bámult rám.
- Miért?
Körülnéztem. Az asztalok elég közel helyezkedtek el egymáshoz, úgyhogy
előrehajoltam, és halkan szólaltam meg.
- Mert már attól áll a farkam, hogy azon gondolkozom, mit szeretnék a
leginkább megkóstolni.
Stella elpirult.
- Ó!
A pincérnő odajött, hogy felvegye az italrendelésünket. Stella a borlapot
böngészte, én pedig megkönnyebbültem, hogy van egy percem összeszedni
magam. Úgy éreztem, ma nagyon egy srófra jár az agyam, és nem akartam,
hogy Stella úgy gondolja,
csak a szex érdekel - bár mostanában valahogy ezt éreztem. Ez volt az első
randink, szóval valószínűleg nem kéne elmondanom neki, hogy
valahányszor elpirul, azon gondolkozom, hogy milyen színt ölthet fel a
krémszínű bőre akkor, amikor elélvez.
Amikor a pincérnő elment az italrendelésünkért, nyugalmasabb vizekre
eveztem a beszélgetésben.
- És, most, hogy a Signature Scent mindjárt elindul, mit tervezel
legközelebb meghódítani?
Stella hátradőlt a székében.
- Robyn ugyanezt kérdezte néhány hete az egyik ebédszünetben.
Kíváncsi volt, hogy tervezek-e újabb, kiegészítő termékekkel előrukkolni,
például férfiparfümmel, vagy valami hasonló szépségcikkel.
- Ezt szeretnéd?
Stella vállat vont.
- Talán. De nem sürget senki. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a
Signature Scent egy ideig jó úton halad. Sokáig dolgoztam rajta úgy, hogy
közben volt egy teljes munkaidős állásom, aztán otthagytam az állásomat,
és még inkább belevetettem magam a cégbe. - Stella szünetet tartott, és
kipillantott az óceánra. - Azt hiszem, most a boldogságot szeretném
meghódítani - mondta mosolyogva.
A pincérnő megérkezett a borokkal. Stella beleszimatolt a saját poharába, és
elmosolyodott; tudtam, hogy jó a bor. A pincérnő ezután mindkettőnk
poharát színültig töltötte, és szólt, hogy pár perc múlva visszajön az
ételrendelésért.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy a boldogságrendszered nem működik?
- tréfálkoztam.
- Nem, egyáltalán nem. Csak. ha napi tizennégy órát dolgozom, az
anyagi megelégedettséget ugyan hoz, de nem az a legfontosabb.
Kutatón az arcába néztem.
- Igen, erre én is kezdek rájönni.
Stella mosolyogva, félrehajtott fejjel bámult rám.
- Te boldog vagy?
- Ebben a pillanatban nagyon is.
Stella felkacagott.
- Ennek örülök. De úgy általában, az életedben.
Belekortyoltam a boromba, és elgondolkoztam.
- Ez elég fontos kérdés. Azt hiszem, vannak bizonyos dolgok az
életemben, amikkel kapcsolatban nagyon boldog vagyok - ilyen a munkám,
az, hogy anyagilag biztonságban érzem magam, a családom, a barátaim, a
jelenlegi randiállapotom. - kacsintottam rá. - De vannak dolgok, amikkel
nem vagyok elégedett - például nem láthatom a lányomat, amikor esténként
hazamegyek, üres falak közé térek haza.
Stella bólintott.
- Azt hiszem, én az utóbbi egy-két évben azért nem tudtam boldog lenni,
mert az életemben nagyon sok minden máshogy alakult, mint ahogy azt
elképzeltem. Kénytelen voltam elengedni azt az életet, amit magamnak
kigondoltam, azért, hogy képes legyek új fejezetet nyitni.
És a legelső találkozáskor én még úgy gondoltam erről a nőről, hogy a
fellegekben jár! Most, pár hónappal később döbbenek rá, hogy ő az, aki két
lábbal áll a földön, és én vagyok az, akinek még nagyon sokat kell tanulnia.
Mi több, abban reménykedem, hogy amikor írni kezdi azt az új fejezetet,
nekem is fontos szerepet szán benne!
22
Hudson
Muszáj volt megcsókolnom.
Miután az egész napot azzal töltöttem, hogy őt bámultam, de nem érhettem
hozzá, kezdtem úgy érezni magam, mintha napok óta nem ettem volna, és
Stella egy hatalmas, szaftos szték lenne. Úgyhogy amikor a parkolófiú
elsietett a bérelt kocsimért, megragadtam Stella kezét, és az épület
oldalához húztam.
- Mit csinálsz?
- Szétzabálom a szádat!
Stella felkuncogott.
- Szétzabálod? Ez nem hangzik valami romantikusan!
- Bízz bennem! - Fél kézzel átkaroltam, és magamhoz húztam, míg a
másik kezemmel megragadtam a tarkóját, és kissé elfordítottam a fejét. -
Majd adok én neked romantikát! A füledbe fogok suttogni, üzengetek majd
neked, hogy tudd, hogy gondolok rád. De amikor megnyitod az üzenetemet,
takard el a telefonod kijelzőjét!
Stella az alsó ajkába harapott, én pedig felnyögtem.
- Gyere ide! - Lecsaptam a szájára, és Stella pokolian meglepett, amikor
elkapta az ajkamat, és beleharapott.
Ajkamat a fogai közé véve kissé hátrahúzta a fejemet, és ravaszul
elmosolyodott.
- Lehet, hogy inkább én csókollak szét téged!
Mindketten nevettünk, ahogy lecsaptam a szájára egy hosszú csókra. Csak
az akadályozott meg abban, hogy benyúljak a ruhája alá, hogy elhaladt
mellettünk egy pár.
Visszamentünk a kocsimért, és amikor megérkezett, intettem a srácnak,
hogy majd én kinyitom Stella előtt az ajtót. Borravalót adtam, Stella pedig
beült.
Örültem, hogy hosszan autózunk majd a turistalátványosságokhoz, mert
szükségem volt egy kis időre, hogy magamhoz térjek a csók után.
Elhelyezkedtem a volán mögött, és becsatoltam a biztonsági övet.
- Gondoltam, megnézhetnénk a Hollywood táblát, aztán sétálhatnánk
egyet a Hollywood Boulevardon. Ott van a Hírességek sétánya is. Holnap
pedig elmehetnénk a Santa Monica-i kikötőbe, Venice Beachre és még
néhány helyre.
- Nem lenne gond, ha változtatnánk a terven? - kérdezte Stella. - Inkább
menjünk vissza a szállodába!
Bármennyire is utáltam turistáskodni, már nagyon vártam, hogy
megmutassam neki a várost. Nem álltam készen arra, hogy az első randink
ilyen gyorsan véget érjen, de ma Stellának hosszú napja volt, így elrejtettem
csalódottságomat.
- Dehogy, egyáltalán nem gond. Biztos nagyon fáradt vagy. Ez eszembe
sem jutott.
- Igazából... - Stella átnyúlt, és kezét a combomra tette. - Egyáltalán nem
vagyok fáradt.
És... ez a nő folyamatosan meglep. Felé fordultam, és elkaptam a
pillantását.
- Biztos vagy benne?
Stella félénk mosollyal bólintott.
- Mennyi idő alatt érünk vissza? Idefelé nem is figyeltem.
- Nagyjából fél óra. - Sebességbe tettem a kocsit. - De húsz perc alatt ott
leszünk!
•••
Újra és újra lejátszottam a fejemben azt, hogy Stella megkért, hogy inkább
menjünk vissza a szállodába; közben vagy fél tucat közlekedési szabályt
hágtam át. Stella kiterítette a kártyáit az asztalra. Kettesben akart lenni
velem, de nem akartam azt feltételezni, hogy szexelni akar. Ezt muszáj volt
észben tartanom, mert ha az ajkam az ajkához ért, nulláról százra pörögtem
fel.
Korán vacsoráztunk, mivel szerettünk volna még várost nézni, úgyhogy alig
volt nyolc óra, amikor beléptünk a szálloda előcsarnokába.
- Szeretnél meginni valamit a bárban? - kérdeztem.
- A szobámban hozzá sem nyúltam a bárhoz, ami elég jól felszerelt.
Elmosolyodtam.
- Akkor menjünk hozzád.
A lakosztályában Stella levette a cipőjét, én pedig odaléptem a bárhoz, hogy
megnézzem, milyen a választék. Stella nem túlzott: még soha nem laktam
olyan szállodai szobában, aminek a bárjában ilyen mennyiségű ital volt.
Felemeltem egy üveg merlot-t és egy teljes üveg gint.
- Bort szeretnél inni, vagy inkább valami mást?
Stella a táskájában kutatott. Ahogy a kanapéra hajította, színpadiasan
felsóhajtott.
- Van nálad óvszer?
Rendben van. Akkor valami mást.
Letettem az üvegeket, és kiléptem a bárpult mögül, némi távolságot hagyva
kettőnk között.
- Igen, van.
- Itt van nálad?
Felnevettem.
- Igen, itt van.
Stella nagyot nyelt.
- Pár hete újra elkezdtem szedni a gyógyszert, de csak egy teljes hónap
után leszek védett.
Közelebb léptem hozzá.
- Jók vagyunk.
- Hány óvszer van nálad?
Felszaladt a szemöldököm.
- Nagy terveid vannak ma éjszakára?
Stella ördögi vigyort villantott rám.
- Régen nem voltam senkivel. Nagyon régen.
Elmosolyodtam, és gyors léptekkel odasiettem hozzá. Lesimítottam a haját
a válláról, majd lehajoltam, és lágy csókot leheltem krémszínű bőrére.
- Kettő van nálam. De a bőröndömben, a szobámban van több is.
- Jól van. - Stella pár pillanatra elkapta a tekintetét, és láttam, ahogy a
fogaskerekek forognak az agyában, miközben a szeme képtelen volt tovább
fókuszálni.
- Szeretnél még valami másról is be.
Nem fejezhettem be a kérdést, mert Stella rám vetette magát. Meglepetten
hátraléptem, de sikerült a karomba kapnom. Ismertem a megmássza, mint
majom a banánfát mondást korábban is, de soha nem tapasztaltam meg úgy
istenigazából. Stella egyetlen mozdulattal rám ugrott, lábát a derekam köré
kulcsolta, a nyakamba kapaszkodott, és szája lecsapott a számra.
- Kívánlak! - mormolta.
Ennyit arról, hogy nem voltam biztos abban, hogy merrefelé tartanak a
dolgok. Határozottsága teljesen meglepett, mégis kurvára imádtam.
Örömmel lassítottam volna, hogy ne siessük el a dolgokat, na de ez? Ez
sokkal jobb volt! Ott az egész éjszaka, lesz időnk még lassan szeretkezni.
Hosszú léptekkel átvágtam a nappalin, és beléptem a hálószobába. Stella
nekem nyomta a mellét, és széttárt lábát máris álló farkamnak dörzsölte.
Felnyögtem.
- És én még azt hittem, romantikára vágysz!
- Arra vágyom, hogy most, rögtön szétzabáld a számat!
Letettem az ágyra, és letérdeltem.
- Édesem, nem a szádat akarom szétzabálni.
Annyira felajzott a gondolat, hogy arcomat a lába közé temethetem, hogy
képtelen voltam gyengéden lehúzni a bugyiját. Felnyúltam, megragadtam
tangája könnyed anyagát, és egyetlen mozdulattal letéptem. Stella
hörgésétől majdnem elélveztem, pedig még egyetlen ujjal sem nyúlt
hozzám.
Széjjelebb toltam a lábait, és az egyik lábát a nyakamba vettem. Puncija
csodálatosan, csupaszon csillogott, amitől összefutott a számban a nyál.
Alig vártam, hogy megkóstolhassam. Hosszan, teljes hosszában
végignyaltam, egyik végétől a másikig. Amikor elértem a csiklóját, mélyen
beszívtam az ajkammal.
- Óóó. - Stella háta ívben felemelkedett az ágyról.
Ettől a hangtól teljesen bevadultam. Annyira felizgatott, hogy nem csupán a
nyelvemmel akartam örömet szerezni neki, ezért az egész arcomat
belenyomtam a nedves puncijába, hogy az orrommal, az arcommal, az
állammal, a fogammal és a nyelvemmel is megdolgoztassam. És ha már ott
voltam, mélyen beleszippantottam. Később majd rákérdezek Stellánál, hogy
képes-e reprodukálni ezt az illatot parfümként - kizárólagosan saját
használatra.
Stella csípője nekem feszült, ahogy szívogattam és szopogattam, és amikor
a nevemet kiáltotta, tudtam, hogy mindjárt elélvez, úgyhogy belenyomtam a
két ujjamat. Stella izmai keményen megfeszültek körülöttem, ahogy két
ujjam ki¬be járt benne.
Amikor háta ismét felemelkedett az ágyról, odanyúltam és csípőjét
lenyomtam a matracra, hogy mozdulatlan maradjon, míg folytattam a
nyalakodást.
Stella nyögdécselni kezdett.
- Óóó. én. Ahhh.
Attól tartottam, hogy lehet, hogy ugyanakkor végzek, amikor Stella is. És
ha ez történik, akkor a finálé egy háromszáz dolláros nadrágban történik
meg, úgy, mint egy kamaszfiúval. De kibaszottul jó volt hallani, ahogy
Stella elveszíti az önuralmát, és igazából az sem érdekelt, ha ettől élvezek
el, mert képtelen voltam leállni.
Stella körmei a fejbőrömbe vájtak. Belemarkolt a hajamba, ahogy egyre
hangosabban és hangosabban nyögött, és aztán... Hirtelen elengedett, és
tudtam, hogy elélvez.
- Ó, egek. óóóóó... Egek.
Folytattam, tovább nyaltam, amíg az utolsó élvezethullámok is elültek a
testében. Aztán a kézfejemmel megtöröltem az arcomat, majd felmásztam
az ágyra, és Stella fölé magasodtam.
Stella szorosan lehunyta a szemét, de arcán a világ legszebb mosolya ült.
Egyik karjával eltakarta mindkét szemét.
- Ó, istenem, annyira zavarban vagyok.
- Mégis miért vagy zavarban?
- Szinte letámadtalak.
- És ez volt a legjobb dolog, ami isten tudja mióta történt velem! -
Elhúztam a karját az arcáról, ő pedig kinyitotta a fél szemét. - Támadj le
nyugodtan, amikor csak kedved tartja!
Stella az ajkába harapott.
- Nagyon. jó vagy ebben.
Elmosolyodtam.
- Nagyon sok mindenben nagyon jó vagyok. Csak most kezdődik az
éjszaka, édesem!
Stella kinyitotta a másik szemét is, és ellágyult az arca.
- Azt mondtad nekem, hogy édesem. Ez nagyon tetszik!
- Jól van. - Gyengéden megcsókoltam az ajkát, majd felálltam az ágyról.
Stella felkönyökölt, és figyelte, ahogy felhúzom a cipőmet.
- Hová mész?
- A szobámba.
- Miért?
Visszamentem, és homlokon csókoltam.
- A többi óvszerért. Kettő ugyanis közel sem lesz elég.
23
Stella
Még sosem aludtam ilyen sokáig.
Halkan az éjjeliszekrényemre tettem a mobilomat, és eszembe jutott a
számos ok, amiért csak déli tizenkettő után ébredtem fel. Hányszor
szexeltünk Hudsonnal? Háromszor? Négyszer? Évek teltek el azóta, hogy
többször is szexeltem huszonnégy óra leforgása alatt. Még a kapcsolatunk
kezdetén Aidennel csak párszor fordult elő, hogy kétszer szexeltünk -
kettőnél többször pedig sosem. Széles mosoly ült ki az arcomra, ahogy
eszembe jutott a tegnap éjszaka - és a ma reggel.
Hudson étvágya csillapíthatatlan volt. Tulajdonképpen az enyém is.
Csináltuk úgy, hogy ő volt felül, hogy én voltam felül, csináltuk hátulról,
kis kifli-nagy kifliben..., de a kedvencem a ma reggeli volt, amikor
mindketten az oldalunkon feküdtünk és beszélgettünk. Soha nem fogom
elfelejteni, hogy milyen kapcsolódás alakult ki köztünk, ahogy ki-be járt
bennem, miközben végig a szemembe nézett. Azt hiszem, ez volt a
legbensőségesebb élmény, amit valaha átéltem. Ha eszembe jutott,
egyszerűen elállt a lélegzetem.
Az emléktől mosolyogva úgy döntöttem, talán a számmal ébresztem fel Mr.
Hétalvót. Odafordultam, abban a hitben, hogy Hudson mélyen alszik, de
rájöttem, hogy üres mellettem az ágy.
Felkönyököltem.
- Hudson! - kiáltottam.
Semmi válasz.
De most, hogy ébren voltam, muszáj volt mennem, mert hívott a természet.
Ahogy kikászálódtam az ágyból, éreztem, hogy minden tagom fáj. De
szívesen elviseltem egy kis izomfájdalmat a többórás gyönyörért cserébe.
Miután végeztem a fürdőszobában, úgy döntöttem, megkeresem a
mobilomat, hogy lássam, Hudson üzent-e valamit. Ahogy megkerültem az
ágyat, észrevettem, hogy valami ott hever Hudson párnáján - egy fehér
doboz, rajta piros masnival és egy sárga cetlivel.
Konferenciahívásom volt 11.30-kor.
Nem akartalak felébreszteni. Ha vége, visszajövök.
Maradj meztelen!
H
Utóirat: Kezdjük el írni!
Kezdjük el írni?
Ez meg mi a csodát jelent?
Nem tudtam, mégis ragyogó mosollyal bontottam ki a piros masnit és
nyitottam ki a dobozt. A dobozban egy gyönyörű, bőrkötéses könyvecske
volt. Egy percbe is beletelt, mire rádöbbentem a fontosságára, akkor viszont
könnybe lábadt a szemem.
Kezdjük el írni!
Tegnap a vacsoránál azt mondtam Hudsonnak, hogy nehezemre esik
boldognak lenni, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elterveztem őket;
kénytelen voltam elengedni a múltat, és írni egy új történetet.
Egek, először életem legcsodálatosabb szexuális élménye, most pedig egy
gyönyörű ajándék! Ehhez aztán hozzá tudnék szokni!
A következő fél órában szinte lebegtem, miközben lezuhanyoztam és
felkészültem a napra. Ahogy elkezdtem sminkelni, hallottam, hogy nyílik és
csukódik a lakosztályom ajtaja.
- Hudson?
- Stella?
Felnevettem.
- A fürdőszobában vagyok!
Hudson két szatyorral lépett be. Felemelte az egyiket, és a tükörképemhez
beszélt.
- Reggeli.
Majd felemelte a másikat is.
- Ebéd. Nem tudtam, melyikhez van kedved.
- Ha bármelyikben van kávé, egy életre szóló barátra leltél bennem.
Hudson kinyitotta az egyik zacskót, és kivett egy műanyag poharat.
- Azt hiszem, Jack kiesett a kegyeimből. Majd szólnom kell neki!
Elmosolyodtam, és elvettem tőle a poharat.
- Köszönöm szépen a noteszt! Csodálatos, és nagyon sokat jelent
számomra, hogy ilyen figyelmes vagy!
Hudson bólintott. Kivett még egy kávéspoharat a szatyorból, és levette a
műanyag fedelet.
- Naplót is árultak, de nem voltam biztos abban, hogy csak szereted
mások naplóját olvasni, vagy magad is naplót írsz.
- Az igazat megvallva, még soha nem írtam naplót. Ami furcsa, mert a
legelső naplót azért vettem, hogy írni fogok bele. Csak aztán egészen
másfelé kanyarodott a történet.
- Ó, tényleg egészen másfelé kanyarodott.
Felnevettem.
- Csitt! Amúgy meg hol vetted? Biztosan nagyon korán kelhettél, hogy
elmentél érte a boltba, és aztán itt hagytad, mielőtt még felébredtem.
- A ma reggeli futásom után mentem érte.
- Elmentél futni? Én a zuhanyig alig tudtam elvonszolni magam.
Hudson felnevetett.
- Készülődj nyugodtan, aztán gyere, egyél valamit, hogy legyen
energiád! Szeretném megmutatni neked a látványosságokat, hogy korán
visszaérjünk a szállodába.
- Rendben, csak megszárítom a hajamat, kábé tíz perc az egész. Vagyis.
legyen tizenöt. Imádom ezt a fürdőszobát!
Hudson összevonta a szemöldökét.
- Imádod ezt a fürdőszobát?
- Öö, igen. - Körbemutattam; úgy gondoltam, egyértelmű, mire célzok. -
Kábé tízszer akkora, mint az én otthoni fürdőszobám, van benne fürdőkád,
és nézd meg, milyen szuper a világítás!
Hudson elmosolyodott.
- Szerintem tetszeni fog a házam.
- Azt mondod, nagy fürdőszobád van, fürdőkáddal?
Hudson bólintott.
- Tutira te vagy az új legjobb barátom!
•••
Fogja a kezemet.
Sosem hittem volna.
Rámosolyogtam Hudsonra, aki gyanakodva méregetett.
- Mi az?
- Semmi - vontam meg a vállamat. - Fogod a kezemet.
- Nem kéne?
- Dehogynem, imádom! Csak nem gondoltam volna, hogy meg szoktad
fogni a nők kezét.
Hudson megrázta a fejét.
- Nem tudom, hogy ez most bók, vagy sértés...
Már fél órája sétáltunk a Hollywood Boulevardon, a sztárok neveit
böngészve az aszfalton. Eddig megnéztük a Muscle Beach-et Venice-ben
(őszintén szólva, menőbbre számítottam, az összes súlyzó rozsdás volt), a
„Hollywood” feliratot (Hudson rávett, hogy másszuk meg. Fúúj!), és a
Santa Monica-i mólót (feljegyzés magamnak: a macsó pasik inkább
felszállnak egy rozsdás óriáskerékre, semmint bevallják, hogy kissé
tériszonyuk van. Hudson olajbarna bőre némileg zöldes színt vesz fel).
- Szerelmespárok szokták egymás kezét fogni.
- Na és?
- Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Mi szerelmespár vagyunk?
Hudson hirtelen megállt.
- Ez most komoly?
- Miért? Csupán a múlt éjszaka alapján nem akartam feltételezésekbe
bocsátkozni...
Hudson összevonta a szemöldökét.
- Akkor hadd tisztázzam ezt a dolgot! Azok vagyunk.
Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Rendben. párom.
Hudson megrázta a fejét, és továbbindult.

vacsorázni a menőnek tűnő Roosevelt Hotelbe, ahol hamburgert és szuper,

szarvasgombás olajban kisütött krumplit ettünk.
- Mi a kedvenc kajád? - kérdeztem, és egy krumplit nyújtottam felé.
- Könnyű kérdés. A sajtos makaróni.
- Tényleg?
- Igen. Charlie-val nagyjából. azt hiszem, negyvenkétféle dobozos
makarónit próbáltunk már ki.
Felnevettem.
- Nem is tudtam, hogy negyvenkétféle dobozos makaróni létezik!
- Amikor Charlie nálam tölti a hétvégét, legalább egyszer ez a kaja. A
boltiakat már mind kipróbáltuk, úgyhogy mostanában a neten veszem.
Charlie egy táblázatban vezeti az értékelésünket.
- Ez nagyon jó!
Hudson belekortyolt a sörébe.
- Na és neked?
- Ez a szarvasgombás olajban sült krumpli majdnem elnyeri nálam a
második helyezést. De a kedvencem a tortellini carbonara - amiben borsó és
kis prosciuttodarabok vannak.
- Te magad készíted?
Összevontam a szemöldököm.
- Nem, mindig az anyukám főzte. Emellett szuper sajtos makarónit
csinált. Sajnos egyiknek sincs meg a receptje.
Lepillantottam, és beleforgattam a sült krumplit a ketchupbe. Elszomorított,
hogy milyen régóta nem beszéltem anyával.
Hudson biztosan észrevette, hogy elcsendesedtem.
- Említetted, hogy az édesapáddal már nem vagytok beszélőviszonyban -
mondta. - Édesanyáddal sem vagytok jóban?
Felsóhajtottam.
- Több mint egy éve nem beszéltünk egymással. Régebben nagyon jóban
voltunk.
Hudson egy pillanatig hallgatott.
- Szeretnél beszélni róla?
Megráztam a fejemet.
- Nem igazán.
Megpróbáltam tovább enni, hogy ne rontsam el az estét. Gyűlöltem a
történtekre gondolni, nemhogy beszélni róla. De most, hogy feljött a téma,
kár lenne elszalasztani az alkalmat. Talán, ha elmesélem, mi történt köztem,
Aiden és a családom között, akkor Hudson egy kicsit jobban megérti, miért
nem tudok bízni a férfiakban.
Úgyhogy mély lélegzetet vettem.
- Már meséltem, hogy a volt pasim megcsalt, de azt nem említettem,
hogy a szüleim is elárultak.
Hudson letette a hamburgerét, és teljes figyelmét nekem szentelte.
- Értem.
Lepillantottam.
- Tudtak arról, hogy Aidennek viszonya van valakivel.
- És nem szóltak neked róla?
Lepillantottam; mélységesen zavarban voltam.
- Nem, egy szót sem szóltak. Kész katasztrófa volt.
Képtelen voltam elmesélni a komor történet többi részét.
Hudson a fejét ingatta.
- Basszus! Nagyon sajnálom.
Bólintottam.
- Köszönöm. Őszintén szólva, így visszatekintve, nem is Aiden árulásán
volt nehéz túltenni magam. Hanem azon, hogy ugyanakkor a családomat is
elveszítettem. - Összevontam a szemöldököm. - Nagyon hiányoznak a
közös beszélgetések anyuval!
Hudson végigszántott a haján.
- Mit gondolsz, egyszer képes leszel megbocsátani, és túllépni a múlton?
Az utóbbi egy évben úgy gondoltam, hogy képtelenség lenne. Olyan keserű
és szomorú voltam a történtek miatt, hogy egy bizonyos szinten a szüleimet
is ugyanúgy hibásnak tartottam, ahogy Aident. Talán amiatt, hogy olyan
hosszú idő után most először éreztem magam boldognak, ma kevésbé volt
erős bennem a keserűség is. Nem voltam biztos benne, hogy örök haragot
tudok tartani a családommal.
Megráztam a fejemet.
- Nem tudom, képes leszek-e elfelejteni. De megpróbálhatnám
megbocsátani. Az én helyemben te képes lennél úgy tenni, mintha meg sem
történt volna?
- Az biztos, hogy még soha nem voltam hasonló helyzetben, de mivel
mindkét szülőmet elveszítettem, nem szeretnék megbánni dolgokat a
haláluk után. Szerintem, ha megbocsátasz a szüleidnek, azzal nem mented
fel a viselkedésüket. A megbocsátás inkább arról szól, hogy ne engedjük
tovább pusztítani a szívünket.
A szívemben éreztem a szavait.
- Hű! Ez meg honnan jött, Hudson Rothschild? Ez mély és felnőtt
megfogalmazás volt. Én általában a felszínes és gyerekes pasikat szoktam
vonzani.
Hudson elvigyorodott.
- Úgy emlékszem, egy esküvőn találtál rám, ahová hívatlanul érkeztél.
- Ó, igen. Azt hiszem, igen. Legalább egyikünk felnőtt módon
viselkedik.
A következő néhány órában élveztük a malibui naplementét, a jó ételt és a
bort, és egymás társaságát. Most, hogy átadtam magam az érzelmeimnek,
úgy éreztem, nem csupán növekedésnek indultak, hanem teljesen kivirultak.
A szívem csordultig telt. És az érzés egész este velem maradt, egészen
addig, amíg visszaértünk a szállodai szobámba.
Lefeküdtem az ágyra, figyeltem, ahogy Hudson levetkőzik, és élveztem a
látványt. Amikor kigombolta az ingét, és egy közeli székre hajította, nem
tudtam először, hová nézzek - szépen formált mellizmaira, kockás hasára,
vagy a mélyen ülő V alakzatra, amitől összefutott a számban a nyál.
Hudson kicsatolta az övét, és lehúzta a cipzárját, amitől a teste újabb
kedvenc területén kezdtem el legeltetni a szemem - a hasától kezdődő és az
ágyéka felé húzódó szexi szőrcsíkon. Annyi csodálatos dolog volt ebben a
pasiban, úgy gondoltam, hogy egyszerűen előttem kéne állnia, teljesen
meztelenül.
Hudson lehajolt, hogy kilépjen a nadrágjából, és megpillantottam a fél
felsőtestét beborító tetoválást. Tegnap éjszaka is láttam, de akkor túlságosan
is egymásra voltunk kattanva ahhoz, hogy rákérdezzek.
Állammal a tetoválás felé biccentettem.
- Ez valakinek a szívverése?
Hudson bólintott. Felém fordult, és felemelte a karját, hogy jobban
láthassam.
- Apámnak nagyon jó humora volt és jellegzetes nevetése. Igazi, hasból
jövő nevetés volt, mintha valahonnan mélyről, belülről jött volna. Aki
ismerte, és meghallotta a nevetését, már abból rögtön felismerte, és
mindenkit megmosolyogtatott, még az idegeneket is. Élete utolsó hetét
kórházban töltötte. Egy nap épp látogatóban voltam nála, amikor ott, az
ágyánál EKG-t csináltak neki. Elmondott valami szakállas viccet, és nevetni
kezdett. A vicc nem különösebben volt poénos, de apám nevetésétől mind a
hárman: a technikus, apám és én, nevetésben törtünk ki. Egyszerűen
képtelenek voltunk abbahagyni. A hölgynek újra el kellett végeznie a
vizsgálatot, mert az eredmény tele volt ezekkel a hosszú impulzusokkal. Az
elektródák érzékelték, hogy apám szíve nevetett. Megkértem a nővért, hogy
nekem adná-e a papírdarabot, amit úgyis kidobott volna, és pár nappal apám
halála után megcsináltattam ezt a tetoválást.
- Ez hihetetlenül szép!
Hudson szomorúan elmosolyodott.
- Apám nagyon jó ember volt.
- És hol van a sebhelyed?
- A sebhelyem?
- A múlt héten azt mondtam, hogy még soha nem jártam olyasvalakivel,
akinek tetoválása és sebhelye is van.
- Ó. - Másik irányba fordította a testét, és felemelte a karját: kilátszott
alóla egy recés szélű, kilenc centis vágás.
- Van néhány, de talán ez a legcsúnyább.
- Hogy szerezted?
- Egyetemi buli. Iszogattunk, vízicsúszdázni kezdtünk, és egy szög volt a
vízhatlan ponyva alatt.
- Aúú!
- Nem ez volt a legjobb pillanatom. Eleinte nem is volt vészes. Jack
segített bekötözni, aztán amikor tovább csúszdáztam, teljesen szétnyílt a
seb.
- Miért nem hagytad abba a csúszdázást, miután megsérültél? Hudson
vállat vont.
- Fogadtunk.
Megráztam a fejem.
- Legalább nyertél?
Hudson imádnivaló mosollyal válaszolt.
- Igen.
Tovább csodáltam szoborszerű testét. Hudson észrevette, hogy megint
bámulom, így rám kacsintott.
- Mi zajlik a kis fejedben?
A testéhez beszéltem, még képtelen voltam belenézni a szemébe.
- Hónapokon át egyedül feküdtem le esténként, pedig azzal tölthettem
volna az időmet, hogy megérintem ezt. Megtennéd, hogy egy ideig csak
állsz, hogy hosszan, alaposan megnézhessem? Talán két-három órán át? Az
biztos elég lesz.
Hudson felnevetett, és végre levette a nadrágját, majd az ágyra mászott, és
fölém magasodott. Ujjamat az ajkához emeltem, és végighúztam a szája
vonalán. Hudson elkapta a kezemet, és lágy csókot lehelt rá.
- Miért utasítottál vissza olyan sokáig? És ne sérts meg azzal, hogy azt
mondod, azért, mert befektető vagyok a cégedben. Mindketten tudjuk, hogy
ez baromság!
- Csak egyszer hívtál randira.
Hudson olyan képet vágott, hogy lerítt róla a véleménye: te kis hazudós!
- Ez csupán szemantika kérdése. Tudtad, hogy a legelső pillanattól
kezdve érdeklődöm irántad. Nálad volt a labda, de még így is elég sokszor
jeleztem neked, hogy érdekelsz.
Felsóhajtottam.
- Tudom. Azt hiszem. egyszerűen féltem.
- Mitől?
Megráztam a fejem.
- Nagyon nehéz volt túllépnem az utolsó párkapcsolatomon és a
következményein. Félek attól, hogy újra bántanak. félek tőled.
- Tőlem?
- Igen. Sok szempontból nagyon idegessé teszel, Hudson. Most is. Az
életemben nagyon sok minden kívülről szupernek látszik: a szüleim
házassága, az eljegyzésem. Az a fajta nő vagyok, aki hisz az örök
szerelemben, a tündérmesékben. Néha ez elvakít, és nem veszek észre olyan
dolgokat, amiket nem akarok meglátni. Azt hittem, idealista vagyok, de
miután az exemmel megégettem magam, arra jutottam, hogy lehet, hogy
egyszerűen csak ostoba vagyok. Emellett te vagy Csini herceg, csodálatos
arccal, meg az a test, sikeres vagy, kedves - amikor az akarsz lenni -,
felnőttként viselkedsz, független vagy. - Vállat vontam. - Szinte túl szép
vagy ahhoz, hogy igaz legyél, és azt hiszem, félek újra hinni a
tündérmesékben. Tudod, Fisherrel mindig így emlegettünk.
Hudson homloka ráncba szaladt.
- Hogy emlegettetek?
- Csini hercegként.
Hudson egy pillanatra elkapta a tekintetét, majd újra találkozott a
pillantásunk.
- Én nem vagyok Csini herceg, édesem. De nagyon is kedvellek.
- Miért?
- Miért kedvellek?
Bólintottam.
- Nagyon sok mindenért. Tetszik az, hogy amikor átadtam neked a
mikrofont Olivia esküvőjén, te álltál a kihívás elébe, és aztán lángoló
tekintettel seggfejnek neveztél. Te nem az a típus vagy, aki meghátrál.
Rettenthetetlen vagy, pedig gyáva nyuszinak hiszed magadat. Az is tetszik,
hogy bár elég szar helyzetekbe kerültél életed során, soha nem hagytad,
hogy ezek a helyzetek lehúzzanak. Ahelyett, hogy hagytad volna, hogy a
negatív dolgok felzabáljanak, te kitaláltál magadnak egyfajta
boldogságrendszert. Tetszik, hogy amikor meglátsz egy hajléktalan nőt,
adsz neki egy Hershey csokit, mert tudod, hogy a csokoládé felszabadít
valamit az agyban, amitől egy kicsit jobban érzi majd magát, még ha
néhány percre is. Tetszik, hogy kreatív vagy, és előálltál egy saját
termékkel, és elég okos vagy ahhoz, hogy megírj egy olyan algoritmust,
amiről nekem fogalmam sincs, hogy kell előállítani. És tetszik, hogy kitartó
vagy és soha nem adod fel.
Lepillantott a testemre, és egy másodpercig nézte az arcomat, majd
megrázta a fejét.
- Ezek miatt, és persze még ott van a külsőd is. A valódi kérdés az, hogy
mi okom lenne, hogy ne kedveljelek.
Könny szökött a szemembe. Hudson odahajolt hozzám, és ajkát az
ajkamnak nyomta.
- Most félsz? - suttogta.
Szívem vadul vert.
- Soha nem féltem ennyire.
Hudson elmosolyodott.
- Akkor jó.
- Jó? Azt szeretnéd, hogy féljek?
- Nem. de legalább nem vagyok egyedül vele. Csak azoktól a dolgoktól
félünk, amik a legtöbbet jelentik számunkra.
Tenyerembe fogtam az arcát.
- Örülök, hogy megvártál!
- Tudtam, hogy rád érdemes várni.
Hudson szenvedélyes csókkal zárta le az ajkamat. Az utóbbi huszonnégy
óra jelentős részét az ágyban töltöttük, csókolózva, mégis, ez a csók
valahogy más volt - még inkább tele volt érzelemmel, mint korábban.
Kezébe fogta az arcomat, én pedig átkaroltam a nyakát. De ami lassan
kezdődött, gyorsan felforrósodott. A csókunk vad és követelődző lett,
ahogy lerángattuk egymásról a maradék ruhánkat.
A levegő megtelt várakozásteli elektromossággal. Hudson a szemembe
nézve elmondta, hogy tudja, hogy sok szempontból még törékeny vagyok.
Továbbra is néztük egymást, miközben elhelyezkedett a lábam között, és
belémhatolt. Hudson elég vastag volt, és a tegnap estét leszámítva több mint
egy éve nem voltam senkivel. Úgyhogy lassan haladt, minden egyes kimért
lökéssel óvatosan egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt. Amint teljesen
bennem volt, körözni kezdett a csípőjével, és éreztem, hogy a csiklómnak
nyomul. Olyan jó érzés volt, maga volt a tökéletesség. A szívem ugyanúgy
csordultig telt, ahogy a testem is, és úgy éreztem, képtelen vagyok kordában
tartani az érzelmeimet. Könnyek szurkálták a szememet; becsuktam,
megpróbáltam visszatartani.
- Nyisd ki a szemed, édesem! - szólalt meg Hudson rekedten.
Pislogva kinyitottam a szemem, és a pillantásunk találkozott. Amit láttam,
attól képtelen voltam tovább visszatartani a könnyeimet. Hudson szeme is
fényesen csillogott az érzelmektől. Egy ideig így maradtunk, mindenféle
értelemben összekötve, ahogy közeledett az orgazmusunk. Nem akartam,
hogy véget érjen a pillanat, megpróbáltam visszatartani, ahogy lökései
egyre keményebben és gyorsabban jöttek. De a szobában visszhangzó
hangok betették nálam a kaput. Testünk vadul egymásnak csattant, ahogy
Hudson szívét-lelkét beleadta a szeretkezésbe.
- Hudson.
Hudson álla megfeszült, ahogy folytatta.
- Engedd el. engedd el.
És megtettem. Állatias sikollyal a testem átvette az uralmat az elmém fölött,
és hullámokban futott végig rajtam az eksztázis. Ahogy csillapodni kezdett,
Hudson orgazmusa is megérkezett, és ahogy belém élvezett, én is tovább
ringtam a rengés okozta hullámokkal.
Fogalmam sem volt, hogyan tudta utána a fejét felemelni, nemhogy még
félig kemény farkát kihúzni belőlem.
- Hű. hát ez.
Hudson elmosolyodott, és gyengéden megcsókolt.
- Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen! - suttogta.
Visszamosolyogtam rá, és felcsillant bennem egy reménysugár.
Talán, de csak talán, ő lesz az a férfi, aki sosem fog cserbenhagyni.
24
Stella
Tizenhat hónappal korábban
- Tudod, mi az a Drummond Hospitality?
Aiden a lakása nappalijában ült, és dolgozatokat javított, én pedig a
konyhaasztalnál az e-mailjeimet böngésztem.
- Hm?
- A hitelkártya-kivonatodon szerepel, 192 dollárral. A másik céget
felismerem.
Aiden összehúzott szemmel meredt rám.
- Honnan van meg neked a hitelkártya-kivonatom?
- Most már az én e-mail címemre érkezik. Emlékszel, hogy pár hónapja
kaptam egy e-mailt, hogy a Bank of America már nem küld papíralapú
kivonatokat? Utána jelezned kellett, hogy szeretnéd-e papíralapon
megkapni. Megkértél, hogy az én e- mail-címemre küldjék, mert neked a
munkahelyi címeden minden a spam mappában landol.
- Azt hittem, a közös bankszámlánkról volt szó.
Megráztam a fejemet.
- Nem, ez a hitelkártyádra vonatkozott.
- És mióta érkezik hozzád?
Vállat vontam.
- Talán két hónapja. De szinte alig van rajta forgalom. Ritkán használod
a kártyádat. Múlt hónapban kijött egy nullás kivonat.
Az Aiden arcán tükröződő érzelmektől zavarba jöttem.
- Talán gond? - kérdeztem. - Nem akarod, hogy lássam, hogy mit
terhelsz rá a kártyádra, vagy mi a baj?
Aiden egy dolgozathalomra hajította a tollát, és elkapta a pillantását.
- Természetesen nem erről van szó. Csak nem tudtam, hogy többé nem
kapom meg papíralapon a kivonatokat.
- Jól van... tudod, mi ez a Drummond Hospitality?
- Fogalmam sincs. Egyszer költöttem a kártyámmal, amikor pár hete
elmentünk az Alfredo'sba. Biztos valami tévedés történt. Majd később
felmegyek a netre, és panaszt teszek.
- Szeretnéd, hogy megcsináljam? Úgyis online vagyok.
- Nem, kösz, majd én.
Valami nem stimmelt, de annyiban hagytam, mivel Aiden és én az utóbbi
hónapokban többször is összevesztünk a gyanakvásom miatt. Egyszer
megláttam egy fura üzenetet a mobilján, máskor pedig azt mondta, hogy
bemegy az irodájába az egyetemen egy szombati napon dolgozatot javítani,
amit általában itthonról csinált. Úgy döntöttem, meglepem egy ebéddel,
mivel olyan sokat dolgozik - és nem volt az irodájában. Aztán nemrég
parfümillatúan jött haza, és amikor rákérdeztem, miért, egyből védekezni
kezdett - azt kiabálta, hogy ha a lakásunk nem bűzlene folyamatosan
különféle parfümöktől egy nem létező cég miatt, akkor a ruhái sem
árasztanának olyan szagot, mintha most lépett volna ki egy olcsó
kuplerájból.
Mivel mindig elmeséltem neki dióhéjban, hogy kinek a naplóját olvasom,
tudott a nőről, akiről akkoriban olvastam, és aki csalta a férjét, és meg volt
győződve róla, hogy képzelődöm, mert nevetséges módon belemerülök
azoknak az életébe, akikről olvasok. Eltűnődtem, hogy vajon igaza van-e.
Épp a múlt héten olvastam el egy bejegyzést, amiben Alexandria a férjéről
írt, aki kérdőre vonta egy hitelkártyaügylet miatt. Alexandria lefoglalt egy
lakosztályt a Jasperrel való randevúra, és amikor bejelentkeztek, Jasper
végül készpénzzel fizetett. De a szálloda véletlenül duplán számlázta.
Paranoiámat betudtam annak, amivel kapcsolatban Aiden korábban
figyelmeztetett. Olyan volt, mintha egy horrorfilmet néznék, és elkezdenék
bekukkantgatni az ágyam alá lefekvés előtt. Az a stressz, ami a
gondolataidban megvan, olyan dolgokra ragadtat, amiket általában nem
csinálsz.
- Jól van - mondtam. - Szerintem akkor csak az éttermet fizesd ki.
Amúgy meg több mint a minimális költési összeg.
- Rendben. - Aiden visszatért a dolgozatjavításhoz, de egy perccel
később így szólt: - Valószínűleg visszamondom az elektronikus számlázást,
és visszatérek a papíralapú változathoz. Szeretem az adóbevallás miatt
papíron tudni ezeket, mivel néha veszek pár dolgot a munkám miatt is.
Amúgy meg mit zavart ez engem? Teljesen érthető volt az érvelése.
Komolyan, csak kerestem a bajt, le kéne állnom.
- Jól hangzik.
Egy hónappal később teljesen megfeledkeztem a hitelkártya¬kivonatról.
Aidennel nemrég értünk haza, pár barátjával iszogattunk, és én ott aludtam
nála. Úton felfelé kivettem a postát a postaládából. A csomagban ott volt a
hitelkártya¬kivonata a Bank of Americától.
Az asztalra tettem a postát, és a borítékot a kezemben tartottam.
- Mi lett a panasszal a Bank of Americánál?
Aiden a számlára pillantott, és kirántotta a kezemből.
- Minden oké volt. Visszautalták a pénzt. - A számlát a sportzakója belső
zsebébe gyűrte.
Ismét nem tudtam, miért zavart ennyire a számlaügy, de zavart.
Aiden a hálószobája felé indult.
- Megyek, gyorsan lezuhanyozom.
- Rendben.
Amíg távol volt, öntöttem magamnak egy pohár merlot-t, és próbáltam nem
agyalni tovább. Bár ezen a héten egy egész naplóbejegyzést olvastam el
arról, hogy Alexandria férje milyen ostoba volt, és mennyire megbízott a
feleségében. Alexandria láthatóan élvezte, hogy nem sokon múlik, hogy
lefüleljék, és minden alkalommal képes valami hazugsággal kivágni
magát...
Tudtam, hogy biztosan nevetségesen viselkedem. De a múlt hónapban fél
éjszaka ébren voltam az ostoba hitelkártyás este után, annyira bántott a
dolog. Aidennek nem kell megtudnia, hogy online ránézek a számlájára. Ha
megvolt, mindent magam mögött hagyok, egyszer s mindenkorra.
Bár. azzal, hogy ellenőrzöm, visszaélek a bizalmával, még akkor is, ha nem
tudja meg. Úgyhogy amíg igyekeztem lebeszélni magam arról, amit annyira
meg akartam tenni, bementem a hálószobába, hogy átöltözzek. Kinyitottam
Aiden komódját, hogy kivegyem az egyik régi pólóját, a farmeromat és a
blúzomat egy székre hajítottam, a sarokba. Ahogy kimentem a nappaliba,
megpillantottam Aiden sportzakóját a szekrényajtón. Hallottam, hogy a
szobából nyíló fürdőszobában még megy a víz, úgyhogy odaléptem és
levettem az ajtóról. De ahelyett, hogy a hitelkártyalevél után kutattam
volna, az orromhoz emeltem a zakót, és beleszimatoltam. A jázmin
összetéveszthetetlen illata csapta meg az orromat. A jázmin nem az az illat
volt, amit a Signature Scent mintáinak egyik összetevőjeként otthon
tartottam. Sőt, mostanában nem is dolgoztam jázminnal.
A szobában csend támadt, és egy hosszú percbe telt rájönnöm, hogy azért,
mert a fürdőszobában elzárták a vizet. A francba! Gyorsan
visszaakasztottam a zakót, és kisiettem. Elfogott a pánik. Ma biztos egy
szemhunyásnyit sem fogok aludni ilyen állapotban, sőt Aiden mellé sem
fekhetek le és játszhatom el azt, hogy minden rendben van. Már nem volt
kérdés, hogy visszaélek-e a bizalmával, és bejelentkezek-e online, hogy
lássam a hitelkártyakivonatát. Meg kellett tennem, hogy megőrizzem az ép
eszemet.
Remegő ujjakkal hívtam elő a telefonomon a honlapot. Egy órába telt, mire
az a vacak betöltött, és két másodpercenként felpillantottam a
hálószobánkba vezető, félig nyitott ajtóra. Amikor az adatok végre
betöltődtek, rákerestem az e havi számlára. Elöntött a megkönnyebbülés,
amikor láttam, hogy semmit nem számoltak fel. Bűntudattal telve ki
akartam jelentkezni, de aztán a fizetési részen észrevettem egy 261 dolláros
tételt. Úgy gondoltam, hogy így jelölték a hibás
terhelést, de mivel csak piszkált a gondolat, rákattintottam.
Megrökönyödve láttam, hogy a fizetést több héttel ezelőtt végezték az 588-
cal végződő bankszámláról. Éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból.
Az Aiden takarékszámlája volt.
Ez biztos valami tévedés. Rákattintottam a panaszoldalra. Az utóbbi 90
napban nem történt panasztétel. Rémült voltam és zavart; becsuktam a
honlapot, és olyasmit tettem, amit egy hónapja meg kellett volna tennem.
Rákerestem a Drummond Hospitality névre.
Az eredmények láttán összeszorult a torkom.
A Drummond Hospitality négy New York-i butikhotel tulajdonosa.
25
Stella
- Ehhez aztán hozzá tudnék szokni...
Arra ébredtem, hogy Hudson ott áll a tűzhelynél, és nem visel mást, mint
egy rövidnadrágot és egy fordítva a fejébe csapott baseballsapkát. Izmos
háta feszes volt és napbarnított. Átkaroltam a hasánál, és megszorítottam
hátulról, majd csókot leheltem a vállára.
- Most jöttem meg a futásból, és még nem zuhanyoztam le. Valószínűleg
a rám száradt izzadtságot pusziltad le.
- Szerintem az én bőröm sem más a tegnap este után.
Hudson megfordult, és átkarolta a derekamat. Cinkos mosolya elárulta,
hogy felidézte, hogyan lettünk ilyen csatakosak.
Elvigyorodott.
- Széttörted az ágyat!
Elhúzódtam tőle.
- Nem én törtem szét, hanem te!
- Szerintem te voltál felül, amikor az ágykeret megadta magát.
- Az lehet, de te sem csak feküdtél. Te alulról basáskodsz.
Hudson felnevetett.
- Ez meg mi a fenét jelent?
- Kicsit olyan, mintha hagynád, hogy én irányítsak, de soha nem
mondasz le az irányításról.
Hudson arca megváltozott; kissé aggodalmasnak tűnt.
- És ez neked nem tetszik?
Elnevettem magam.
- De, nagyon tetszik. Csak ez azt jelenti, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy
eltört az ágy.
Hudson elmosolyodott, és rácsapott a hátsómra.
- Menj, ülj le! Mindjárt kész a palacsinta.
- Rendi.
Egy hete, mióta Kaliforniából hazajöttünk, kész csoda volt az életem.
Hudsonnal elválaszthatatlanok voltunk. Minden este későig dolgoztunk,
hogy a Signature Scent indulásra kész legyen, és hol Hudson brooklyni
házában, hol pedig az én City- beli lakásomban aludtunk. Valószínűleg
aggódnom kellett volna, hogy túl sok időt töltünk együtt, de túlságosan
boldog voltam ahhoz, hogy hagyjam, hogy bármi elrontsa.
Hudson letett elém egy tányért.
Felnevettem.
- Hát, ez nagyon édes!
Egy nagy palacsintát sütött, és feldíszítette félbevágott eprekkel, amik a
napsugarakat jelképezték, és banánból meg eperből mosolygós napocskát
kreált belőle.
- Charlie így szereti. De ne legyél annyira oda! Ez az egyetlen étel a
sajtos makarónin kívül, amit el tudok készíteni. Nem szeretném, ha
túlságosan nagy reményeket fűznél a konyhaművészeti tudásomhoz.
- Rendben, nem fogok.
Ha Hudson minden másban ügyetlen, még akkor is odalettem volna attól,
hogy milyen figyelmes - és milyen hihetetlenül jó az ágyban. Enyhe
kifejezés az, hogy kezdtem beleszeretni ebbe a férfiba. A héten néhányszor
azon kaptam magam, hogy csak ülök az íróasztalomnál, és mosolygok.
Semmi különösre nem gondoltam, egyszerűen. boldog voltam.
- Ha ez nem telít el eléggé. - Hudson letett egy banánt a tányérom mellé.
Már majdnem kijelentettem, hogy soha nem eszem egyszerre palacsintát és
banánt, amikor megláttam a sárga héjon a feliratot.
Banánosan odavagyok érted!
Amikor felpillantottam, Hudson rám kacsintott, és visszatért a tűzhelyhez,
mintha nem olvadtam volna el tőle teljesen.
A válla fölött hátrabökött egy fakanállal a tányérom irányába.
- Egyél, ne várj meg engem, még kihűl!
Ahogy a számba tettem az első falatot, kivágódott a lakásom bejárati ajtaja.
- Drágám, megjöttem!
A francba! Fisher. Azóta vagyok szingli, hogy Fisher beköltözött a
mellettem levő lakásba.
Hudson megfordult, Fisher pedig megpillantotta, és megmerevedett.
- A fenébe! Bocs, öregem!
- Semmi gond, gyere be!
Fisher rám pillantott, én bólintottam, így belépett a konyhába.
Hudson felé nyújtotta a kezét.
- Hudson Rothschild. Azt hiszem, még nem mutattak be minket
hivatalosan egymásnak.
Fisher kezet rázott vele.
- Azt hiszem, az esküvő nem számít annak. Fisher Underwood.
Hudson az asztal felé mutatott a fakanállal.
- Ülj le! Stella már elmesélte, hogy vele együtt jár az, hogy téged is
etetni kell.
Fisher elmosolyodott. Belemarkolt a tűzhely mellett lévő áfonyásdobozba,
és pár szemet a szájába pottyantott.
- Áldásomat adom rá, hogy hozzámenj!
Hudsonnal felnevettünk.
Hudson készített Fishernek egy tányér palacsintát gyümölccsel, de nem
olyan szép napocskásat, mint nekem. Meglepő módon semmi kínos nem
volt abban, hogy hárman voltunk.
Fisher majdnem egy fél palacsintát betömött a szájába.
- És, mi a tervetek a hétvégére?
- Hudsonnak van egy kislánya. Nekem van néhány elintéznivalóm, de
egyébként ráérek. Itthon leszel?
- Arra gondoltam, elmehetnénk a bolhapiacra - mondta Fisher. - Jövő
héten van a jogi asszisztensem születésnapja, és nagyon tetszettek neki azok
a kézzel festett kerámiabögrék, amiket tavaly választottál neki, úgyhogy
gondoltam, visszamegyek és megnézem, mi kapható még ezen a vonalon.
- Ó, szuper! Lehet, hogy veled jövök.
Hudson a homlokát ráncolta.
- Azt hittem, Charlie-t visszük a parkba. Valami ősrégi játszótérről
meséltél.
Visszagondoltam a korábbi beszélgetésünkre.
- Azt mondtad, esetleg elviszed Charlie-t a Central Parkba, én pedig
megkérdeztem, hogy jártatok-e már az Ancient Playgroundon. Nem tudtam,
hogy azt szeretnéd, hogy én is veletek menjek.
- Úgy gondoltam, hogy ez egyértelmű...
- Jól van, nagyon szívesen vagyok együtt veled és Charlie-val
- ha nem gondolod korainak a dolgot.
Hudson megrázta a fejét.
- Szerintem még nem áll készen rá, hogy az ágyamban lásson, de el kell
kezdenie egy kis időt velünk töltenie, ha egy idő után oda is el szeretnénk
jutni, nem?
Hű! Egészen megmelegedett a belsőm a gondolattól, hogy nem csak én
gondolkozom a közös jövőnkről. Odanyúltam, és megszorítottam Hudson
kezét.
- Ez remekül hangzik!
- Tudod mit? Haza kell mennem, mielőtt kettőre Charlie-ért megyek. Mi
lenne, ha elmennétek a bolhapiacra, és aztán utána találkoznánk a parkban?
Fisherre pillantottam, aki vállat vont.
- Részemről rendben van.
Miután befejeztük a reggelit, Fisher hazament, Hudson pedig gyorsan
letusolt, majd visszaöltözött a tegnapi ruhájába. A hálószobaajtóból néztem,
ahogy felhúzta a zokniját. Biztosan megérezte, hogy ott vagyok, mert úgy
szólalt meg, hogy fel sem pillantott.
- Mit gondolsz, nem tarthatnánk pár dolgot egymás lakásában? Hogy ne
kelljen többnapos zokniban és öltönyben megejtenem a szombati
szégyensétámat hazafelé?
Elmosolyodtam, és elfogott valami melegség.
- Nagyon jó ötletnek tartom.
Pár perccel később Hudson egy csókkal elköszönt tőlem.
- Ma együtt vacsoráztok Charlie-val?
- Ha napközben a szabadban vagyunk, általában csak rendelünk valamit.
- Mit gondolsz, túlzás lenne, ha főznék nektek valamit? Odafelé menet
bevásárolok.
- Nagyon örülnék neki! De majd én megveszem, ami kell, csak küldd át
a listát!
- Nem, azt szeretném, hogy meglepetés legyen!
Hudson elmosolyodott, és homlokon csókolt.
- Alig várom!
- Látom, Hudsonnal sülve-főve együtt vagytok.
Fisherrel bejártuk a bolhapiac standjait.
Felsóhajtottam.
- Hihetetlen a pasas!
Fisher felvonta a szemöldökét.
- Tudom. Reggelinél megpillantottam a mellkasát.
Felnevettem.
- Nem úgy értettem. De igen, a teste is fantasztikus!
- Valószínűleg nem kéne elmondanom, de nem mondta, hogy nem
mondhatom el, és tudod, hogy nem tudok titkot tartani, főleg előtted nem...
- Mit?
- Kifelé menet bekopogott a lakásom ajtaján.
- Minek?
- Megkérdezte, hogy otthon leszek-e holnap reggel. Szerintem valamit
küldeni akar neked.
- Megmondta, mit?
Fisher a fejét rázta.
- Nem, de megadtam neki a számomat, hogy tudjon üzenni. Remélem,
nem fogok véletlenül ráírni pár ital után. A száma pont Hughes fölött van.
- Hughes az a srác, akivel néha összejöttök?
- Igen, és nem bájcsevegni szoktunk. Azt hiszem, a múltkor legurítottam
pár piát, és csak annyit írtam neki, hogy Dugni akarok, mire megküldte a
pontos tartózkodási helyét.
Felnevettem.
- Rendben, remélem, semmi ilyesmit nem fogsz művelni! De nem tudod,
mit akar kiszállíttatni?
- Nem. Remélem, habszivacs.
- Habszivacs?
Fisher bólintott.
- Amit az ágyad háttámlája mögé rakhatsz. Hallottalak titeket éjszaka
akciózni!
- Ó, egek, kérlek, mondd, hogy csak hülyéskedsz!
- Az ágyad amellett a fal mellett van, ahol a tévém áll a nappalimban.
Van egy polc, amin a kábelbox van, és néhány könyv is. Miattatok szegény
Stephen King a földre esett.
Eltakartam az arcomat.
- Egek, én nem szeretném végighallgatni, ahogy szexelsz valakivel!
Tegnap este összetörtük az ágykeretet. El fogom húzni a faltól!
- Szép. Egyszer összetörtem egy fogorvosi széket, amikor a
fogszabályzást végző orvossal keféltünk. De ágyat még soha.
Elfintorodtam.
- Kösz, hogy elmesélted! Most valahányszor fogorvoshoz megyek, azon
fogok agyalni, hogy vajon kinek a pucér segge helyén ülök!
- Szívesen. - Fisher rám kacsintott. - Ide figyelj, nagyon drámai lenne azt
mondani, hogy egyszerűen ragyogsz? Valami más benned, de egyszerűen
nem tudom megfogalmazni, hogy mi!
- Valószínűleg az, hogy vége szakadt az egyéves aszkétaéletemnek.
Talán azt látod, hogy hosszú idő után most először lazultak el az izmok az
arcomon.
- Mmm. - Fisher végignézett rajtam. - Nem, az már reggel megvolt. A
kócos, „most keféltünk”-frizura amúgy nagyon jól állt neked. De ez valami
más. valahogy vidámabbnak látszol.
Senki nem tudott úgy olvasni rólam, mint Fisher - ami elég sokat elmond a
korábbi párkapcsolatomról. Aiden soha nem figyelt rám annyira, hogy
tudja, mikor mi bánt.
Odanyúltam, és megfogtam Fisher kezét, összekulcsoltam az ujjainkat, és
megszorítottam.
- Annyira jó, hogy ilyen barátom vagy! Nem akartam semmit mondani,
mert nem akarok túl sokat belegondolni, de ma, mielőtt felültünk a vonatra,
felhívtam anyámat.
Fisher szemöldöke a magasba szaladt.
- Miért hívtad fel?
- Mostanában sokat gondolkozom a megbocsátáson. és próbálok
továbblépni az életemben. - Vállat vontam. - Szeretnék főzni valamit
Hudsonnak, amit anya régen nekem főzött, és nagyon szerettem, úgy
gondoltam, ez kezdetnek jó lenne.
- Anyukád biztos nagyon örült, hogy hallotta a hangodat.
Összevontam a szemöldökömet.
- Örült is. Bár nem tartott sokáig a beszélgetés. Megkérdeztem, hogy
elkérhetem-e a receptet, és aztán azt, hogy jól vannak-e. Valahogy habozott
válaszolni. Azt éreztem, tart attól, hogy esetleg valami rosszat mond. Talán
öt percig beszélgettünk. Amikor elköszöntünk, megkérdezte, hogy
felhívom-e valamikor újra, és én azt mondtam, megpróbálom.
Most Fisher volt az, aki megszorította a kezemet.
- Ügyes voltál! Azt hiszem, eljött az idő, Stella Bella.
Miután végeztünk a vásárlással, Fisherrel metróval mentünk vissza a
Citybe. Más-más irányba fordultunk, úgyhogy a Grand Central Stationön
elbúcsúztunk egymástól.
Megcsókolta a fejem búbját, és melegen megölelt.
- Nagyon örülök neked! - mondta. - Csupa jó előérzetem van veled és
Adonisszal kapcsolatosan. Fényes jövő vár rátok!
Én félek elkiabálni a dolgokat, ezért azt mondtam, hogy köszönöm, és
inkább nem helyeseltem. De a lelkem mélyén én is valami fényt láttam a
jövőben.
Csak azt nem sejtettem, hogy ez a fény egy hatalmas robbanásból fakad
majd.
26
Hudson
- Ti meg miben sántikáltok itt?
Charlie felemelte a kezét.
- Ide most nem jöhetsz be, apa!
- Miért nem?
- Mert meglepetést készítünk!
- De csak én fogok meglepődni, mert ti ketten benne vagytok?
A lányom felkuncogott.
- A meglepetés egy embernek is szólhat, apa!
Stella szemébe néztem, és kacsintottam.
- Mi lenne, ha bekapcsolnék egy kis zenét, amíg a konyhában
foglalatoskodtok? Mondjuk egy kis Katy Perryt vagy Taylor Swiftet...
Ahogy arra számítottam, Charlie fel-le ugrált örömében. Összetette a két
kezét, mintha imádkozna, hogy tegyek meg valamit, amit kér - mintha nem
hoznám le a csillagokat is azért, hogy boldoggá tegyem.
- Bekapcsolnál egy kis Dollyt?
Felnevettem.
- Persze!
Bekapcsoltam a zenét, leültem a nappaliban, és feltettem a lábamat a
dohányzóasztalra. Felkaptam a tévé távirányítóját, és az ESPN-re
kapcsoltam, ahol műsor közben feliratozás van, és böngészni kezdtem a
képernyő alján futó szöveget. Egy új futót interjúvoltak meg, akit a Giants
szerződtetett le a következő szezonra. A Big Blue volt a kedvenc csapatom,
úgyhogy érdekelt a téma, de valahogy képtelen voltam összpontosítani.
Percenként a konyha felé fordult a tekintetem. Láttam, hogy Stella és
Charlie valamin nagyon dolgozik. Stella állt, míg a lányom a pultnál ült, és
kevergetett valamit. Nem hallottam, mit beszélnek, de láttam, ahogy a
lányom eltakarja a száját, és felkuncog. Stella mosolya is kibaszottul
fantasztikus volt.
Nem akarok érzelgősnek tűnni, de valami melegség áradt szét a
mellkasomban. Ó... bassza meg, kit akarok átverni? Nem érdekel, ha
érzelgősnek tűnök is. Boldog voltam - tényleg, kibaszottul boldog. Évek óta
nem éreztem azt, hogy igazi családom van, és bár csak pár hónapja
ismertem Stellát, és most először töltöttünk el időt hármasban, a lakásom
ma otthonnak érződött.
A konyha felé néztem, de valószínűleg gondolkodás közben elmerengtem,
mert amikor a szemem ismét fókuszálni tudott, Stella kacsintgatott rám.
Elvigyorodott, mintha azt mondta volna: mi zajlik a fejedben?
Valószínűleg azt feltételezte, hogy elképzelem őt meztelenül a konyhában,
vagy eszembe jut, hogy eddig hány helyen keféltem meg a házamban az
utóbbi egy hétben, nem pedig azt, hogy arról álmodozom, hogy a két
hölggyel töltöm az estét; társasjátékozunk, és a télen tüzet rakok az eddig
sosem használt kandallómban.
Fél órával később az asztal megterítve állt, én pedig végre megnézhettem,
hogy mit kotyvasztanak.
Stella letett egy konyhai törlőkendővel letakart lábast az asztalra, Charlie
pedig fölé hajolt. Stella bólintott.
- Tádám! - A lányom lerántotta a törlőkendőt.
- Sajtos makaróni? Csak nem találtatok egy vadiúj receptet?
Charlie a fejét rázta.
- Nem, saját kútfából csináltuk!
Stella elmosolyodott.
- Saját kútfőből, szívem. Saját kútfőből.
- Istenien néz ki! - Színpadiasan körülnéztem az asztal körül.
- De hol a ti adagotok? Mert, gondolom, ez csak az enyém.
Charlie kuncogott.
- Muszáj lesz osztoznunk rajta, apa. Van elég mindenkinek!
Ahogy Stella mindenkinek tálalt egy szép adagot a kedvenc kajámból,
szinte csorgott a nyálam. Alig vártam, hogy megkóstolhassam.
- Ez nagyon finom! - mondtam pár másodperccel később.
- Köszönöm. Én... ma felhívtam az anyukámat a recept miatt.
Nem vártam, hogy ezt mondja, és nem akartam semmit mondani így, hogy
Charlie itt van, úgyhogy próbáltam általánosan fogalmazni.
- És, hogy ment?
Stella vállat vont.
- Azt hiszem, kellemesen elbeszélgettünk.
Bólintottam.
- Nos, köszönöm! Igazán mennyei!
Stella elmosolyodott.
- Itt volt az ideje.
Charlie ügyet sem vetett a jelentőségteljes beszélgetésemre Stellával, és teli
szájjal szólalt meg.
- Apa, vacsora után ehetünk fagyit, és játszhatunk titkosat?
A tányérja felé böktem a villámmal.
- Még félig sem etted meg, ami előtted van, és máris a desszerten jár az
eszed? Az is lehet, hogy túlságosan jóllaksz ahhoz, hogy fagyit egyél!
Charlie úgy vigyorgott, mintha valami jó viccet mondtam volna.
- Az én pocakomban mindig van hely a fagyinak, apu. Egyébként, ha
leér a hasadba, megolvad, úgyhogy a fagyi nem is rendes étel.
- Mi az a titkos játék? - kérdezte Stella. - Azt hiszem, még sosem
játszottam.
- Nem igazi játék. Csak fagyit eszünk, és mindenki elmond egy-egy
titkot. - Nem akartam Charlie előtt elmagyarázni, hogy apám ezt játszotta
velem és a húgommal, miután anyát először diagnosztizálták rákkal. Így
akarta megtanítani nekünk, hogy mindig megbízhatunk benne - annyira,
hogy a titkainkat is elmondhatjuk neki, és ő is elmondja nekünk a saját
titkait.
- Bármilyen titok lehet? - kérdezte Stella.
- Amilyet csak akarsz - válaszoltam.
Stella elvigyorodott.
- Benne vagyok!
A sajtos makarónival mindenki dugig jóllakott, úgyhogy vacsora után a
kanapéra húzódtunk, hogy megnézzünk egy filmet. Charlie fejét az ölembe
hajtotta, és a bal oldalamra kuporodott, míg Stella a jobbomon ült. Az
Agymanók felénél Charlie bőszen horkolt. Nem is okoltam érte. Nagyon jól
hangzott egy szundikálás ez után a kaja után, és ezt a filmet már vagy
ötvenszer láttuk.
Egyszer csak Stella felkelt és kiment a mosdóba, úgyhogy kicsúsztam a
lányom alól, és óvatosan letettem. Majd a folyosón várakoztam. Amikor
Stella kinyitotta az ajtót, megragadtam a karját, és behúztam a
vendégszobába.
Stella felnevetett, én pedig tenyeremet a szájára tapasztottam.
- Sss. Charlie-nak olyan a füle, mint a bagolynak! - Stella bólintott,
úgyhogy elhúztam a kezemet.
- Mit csinálsz? - suttogta Stella.
- Szerettem volna megköszönni a vacsorát.
- Már megköszönted.
- Úgy értem, rendesen.
Megragadtam a tarkójánál, és szájon csókoltam.
- Mindig olyan iszonyú jó illatod van! - nyögtem fel.
Stella szívogatni kezdte a nyelvemet.
- Mindig olyan iszonyú jó ízed van!
Bassza meg! Ez valószínűleg rossz ötlet volt. Máris éreztem, hogy kezdek
felizgulni. De mióta hazaértünk, egy percre sem maradtam vele kettesben,
és már nagyon hiányzott, így nekinyomtam az ajtónak, és mohón
megcsókoltam. Amikor elhúzódtam, mindketten hangosan lihegtünk.
Megtöröltem az alsó ajkamat.
- Felhívtad az anyádat.
Stella arca ellágyult.
- Igen. Nem hinném, hogy mostanában náluk fogok vacsorázni, de
nagyon sokáig gondolkoztam azon, amit a múltkor mondtál. Olyan rövid az
élet, és soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Nem akarok semmit
megbánni, és készen állok arra, hogy továbblépjek.
Ide-oda néztem a két szeme között, és kezembe fogtam az arcát.
- Ennek örülök.
Stella elfordította a fejét, és belecsókolt a tenyerembe.
- Mit gondolsz, Charlie elaludt? Talán indulnom kéne.
- Egyáltalán nem. Bármikor felébredhet, hogy fagyit követeljen.
Stella elmosolyodott.
- És akkor megtudhatom valamelyik titkodat. Nagyon várom ezt a
játékot!
- Ó, tényleg?
Stella bólintott.
- Nos, elmondok most egy titkot. - Ujjamat begörbítve közelebb hívtam
magamhoz. Amikor közelebb jött, a füléhez hajoltam, és belesuttogtam:
- Kibaszottul odavagyok érted, édesem!
Stella rám nézett, és elmosolyodott.
- Én is odavagyok érted!
•••
Valóban, Charlie tíz perccel a film vége előtt ébredt fel, és nagyot
nyújtózott.
- Ehetünk végre fagyit?
Felnevettem.
- Most ébredtél!
- Annyira már felébredtem, hogy fagyit egyek!
- Jól van, akkor üljetek asztalhoz, mindjárt hozom a fagyistálkákat. A
szokásosat kéred?
Charlie foghíjas mosollyal, élénken bólogatott.
Stella felé biccentettem.
- Na, és te?
- Mi az a szokásos?
- Tejszínhab, színes tortadara, dió, banánszeletek és csokoládéöntet.
Stella megnyalta az ajkát.
- Mindenképp!
A konyhában elővettem három tálkát, és letettem őket az asztalra.
- Jól van. Ki szeretne kezdeni?
Charlie rámutatott Stellára.
- Stella! Szeretném tudni a titkát!
- Ó, egek. - mondta Stella. - Adj egy percet, hadd gondolkozzak egy
kicsit!
Tömtük magunkba a fagyit, míg végül Stella felemelte a kezét.
- Már tudom! - Áthajolt az asztalon Charlie felé, és halkabban szólalt
meg. - Ezt senki nem tudja! Biztos, hogy tudsz titkot tartani?
A lányom szeme vidáman tágra nyílt, és vadul bólogatni kezdett.
- Jól van. Amikor nyolc- vagy kilencéves voltam - nem sokkal idősebb,
mint te most -, találtam egy teknőst a parkban. Csak ilyen kicsi volt. - Stella
nagyjából golflabda méretet mutatott a tenyerével. - Hazavittem, és
megkérdeztem a szüleimet, hogy megtarthatom-e, de nemet mondtak, mert
szerintük a teknős nem lakásba való. Ezért másnap visszamentem a parkba,
és megpróbáltam szabadon engedni. Visszatettem a fűbe, ahol találtam, de
olyan jól elrejtőzött, hogy fél tucat arrafelé rohangáló gyerek majdnem
agyontaposta. Tudtam, hogy ha ott hagyom, biztosan baja esik, ezért még
azon az estén visszacsempésztem a házba, és betettem a fiókomba. Egy hét
múlva anyukám megtalálta, amikor éppen a vasalt ruhát pakolta a fiókba.
Kénytelen voltam megint visszavinni a parkba. Visszavittem, de amikor
tudtam, ellenőriztem, hogy van. Próbáltam a park egyik biztonságosabb
sarkában hagyni, de mindig megtalálta azokat a helyeket, ahol a gyerekek
rohangáltak. Nagyon aggódtam érte. Pár héttel később a családom Floridába
utazott nyaralni - DisneyWorldbe és SeaWorldbe. Betuszkoltam a teknőst a
hátizsákomba, bevittem Sea Worldbe, és a teknősrészlegen elengedtem.
Úgy gondoltam, ott majd jó helye lesz.
Felvontam a szemöldökömet.
- Becsempésztél SeaWorldbe egy állatot?
Stella bólintott.
- Úgy gondoltam, a segítségemmel ott menedékre talál, úgyhogy igen.
- Apa, elmehetünk SeaWorldbe? Talán még ott van a teknős, akit Stella
megmentett!
Nem volt szívem azt mondani, hogy az állat valószínűleg rég halott.
- Talán egy napon igen.
Charlie egy nagy adag jégkrémet lapátolt a szájába.
- Most te jössz, apa!
Bevallottam, hogy még sosem jártam SeaWorldben, és aztán átengedtem a
terepet a lányomnak.
Mutatóujjával kocogtatta a száját, ahogy a kerekek forogtak a kis fejében.
- Az enyém lehet olyan titok, amit Stella nem tud? Nem jut eszembe
olyan titok, amit te nem tudsz, apa.
- Persze.
Charlie Stellához hajolt, utánozva, amit korábban Stella csinált. Mindkét
kezét a szája elé tette, és azt suttogta:
- Az igazi nevem nem is Charlie.
- Hű! Ejha! Ez igazán nagy titok! Nem is tudtam! - Stella kérdőn rám
pillantott, én pedig helyeslőn bólintottam; ekkor Stella figyelme ismét
Charlie felé fordult.
- A Charlie nem valaminek a becézése?
Charlie a fejét rázta.
- A nagymamámról neveztek el. A második keresztnevem Charlotte,
ahogy apu anyukájának is.
- Szóval a Charlie a Charlotte beceneve, ami a második neved? Akkor
mi az első keresztneved?
- Az anyukám anyukájának a neve - Laken.
- Laken? - Stella összevonta a szemöldökét. - Akkor a neved Laken
Charlotte?
Charlie bólintott.
- Apa, kérhetek még tejszínhabot a fagyimra? - Felém mutatta a tálkáját,
és összevonta a szemöldökét. - Az enyém elfogyott.
- Mert megetted. De azt hiszem, kaphatsz még. Hozd ide a tejszínhabot a
hűtőből, jó?
Charlie leugrott a székéről, máris befejezte a titkos játékot, és készen állt,
hogy továbblépjen, de Stella zavartnak tűnt.
- Szóval a neve Laken Charlotte? Ez nem valami gyakori
névkombináció.
Vállat vontam.
- Valószínűleg így van. A volt feleségem édesanyja pár hónappal Charlie
születése előtt halt meg. A volt nejem az édesanyja után szerette volna
elnevezni a lányunkat, úgyhogy az édesanyáink nevét kombinálva született
meg Charlie neve. De Charlie születése után Lexinek volt egy kis szülés
utáni depressziója, és valahányszor Lakennek szólította a kisbabát, mindig
feldúlt és ideges lett. Úgyhogy elkezdtük a második keresztnevén szólítani -
Charlotte-nak hívtuk, aztán pedig Charlie-nak. És rajta maradt a név. Mire
egy-két hónapos lett, Charlie már Charlie volt, és semmilyen más név nem
illett rá.
- Laken Charlotte - ismételte Stella. Láthatóan valamiért zavarta a név.
- Nem szoktam gondolkozni rajta, mert nekem Charlie mindig Charlie
marad. Felzaklat, hogy eddig nem említettem?
Stella megrázta a fejét.
- Nem. nem erről van szó. Csak.
Vártam, hogy mondjon mást is, de csak bámult a levegőbe; egészen máshol
járhattak a gondolatai.
- A Lexi valaminek a rövidítése?
Összevontam a szemöldökömet.
- Lexi, a volt feleségem neve?
Stella bólintott.
- A teljes neve Alexandria, de mindenki Lexinek hívja. Miért? Stella
elsápadt, a szeme tágra nyílt. Láthatóan megrémült.
- Valami gond van?
Stella megrázta a fejét.
- Nem. Nem, én. ööö, csak fáj a fejem.
- Fáj a fejed? - vontam össze a szemöldökömet. - És mikor kezdett el
fájni a fejed?
- Ööö. most, az imént.
A belső hangom azt súgta, hazudik, de Charlie visszajött a tejszínhabbal, és
odatolta elém a tálkáját. Többet adtam neki, mint kellett volna, és elétettem,
majd figyelmemet újra Stellára összpontosítottam.
- Kérsz fájdalomcsillapítót?
- Nem. Igazából. Azt hiszem, lassan mennem kéne.
Valami nem stimmelt.
- Még a fagyidat sem etted meg!
- Tudom. Ne haragudj! - Felállt, és kivitte a tálkát a konyhába.
Utánamentem, és halkan szólaltam meg, hogy Charlie ne
hallja.
- Bánt valami? Miért érzem azt, hogy valamivel felzaklattunk?
Stella elmosolyodott, de mosolya láthatóan kényszeredett volt.
- Nem zaklattatok fel. Csak. azt hiszem, egy kicsit le kéne pihennem.
Ide-oda járt a tekintetem a két szeme között, végül bólintottam.
- Rendben. Várj, hívok neked egy taxit.
- Megyek inkább vonattal.
- Nem, hívok egy taxit! Nem vagy jól. - Kihúztam a telefonomat a
zsebemből, és megnyitottam a taxisalkalmazást. Beütöttem Stella címét, és
a kijelzőn felvillant, hogy a sofőr mindjárt itt van. Felé fordítottam, és
megmutattam neki.
- Négy perc.
- Rendben. Köszönöm.
Stella egy perc alatt összeszedte a holmiját, és jó éjszakát kívánt Charlie-
nak, aki szorosan átölelte.
- Mindjárt jövök - mondtam a lányomnak. - Edd meg a fagyidat, addig
én kikísérem Stellát!
- Rendben, apu.
Stellával együtt léptem ki a bejárati ajtón, és az ajtót félig behúztam magam
mögött.
- Biztos, hogy jól vagy?
- Igen, teljesen. - Stella lebámult a cipőjére. - Néha annyira fáj a fejem,
hogy hányingerem lesz, úgyhogy azt hiszem, jobb, ha hazamegyek.
Most sem hittem neki, de azért bólintottam.
- Rendben.
Megjelent egy taxi a járdaszegély mellett, úgyhogy a kezembe fogtam
Stella arcát, és gyengéden megcsókoltam.
- Nézd meg a rendszámtáblát, mielőtt beszállsz. A vége 6FE. És ha
hazaérsz, küldj egy üzenetet!
Stella bólintott.
- Jó éjszakát!
Figyeltem, ahogy Stella megkerülte a kocsit, leolvasta a hátsó rendszámot,
majd beült a hátsó ülésre. Mondott valamit a sofőrnek, én pedig vártam,
hogy hátranézzen, és integessen nekem. De nem tette. A kocsi egyszerűen
elindult.
Valami nem stimmelt, és a belső hang azt súgta, hogy semmi köze nincs
ennek a fejfájáshoz.
27
Hudson
Amikor hétfő reggel megérkeztem, Stella nem volt bent. Háromszor is
elmentem az irodája mellett, de kilenckor muszáj volt beülnöm egy
értekezletre. Amikor még mindig nem volt bent, írtam neki egy gyors
üzenetet.
Hudson: Minden rendben van?
Az, hogy egyáltalán nem érkezett semmi válasz, jobban zavart a hosszú
prezentáció alatt, mintha folyamatosan csörgött volna a mobilom. Képtelen
voltam összpontosítani. Mikor a minap Stella hazament, bebeszéltem
magamnak, hogy csak túlgondoltam a dolgokat, hogy tényleg csak fájt a
feje, és vasárnap reggel minden rendben lesz. De nem így történt.
Mire véget ért az értekezlet, már majdnem tizenegy óra volt, és még mindig
nem hallottam Stella felől. Az irodaajtaja zárva volt, és a recepcióshölgy azt
mondta, hogy ma még nem látta, úgyhogy bementem a húgomhoz, hogy
beszéljek vele.
- Szia! Beszéltél ma Stellával? Még nincs bent.
Olivia abbahagyta az írást, és felpillantott.
- Szia, Hudson! Én is örülök, hogy látlak ezen a szép reggelen!
Köszönöm, jól vagyok, kedves, hogy érdeklődsz.
- Nem vagyok abban a hangulatban...
Olivia összevonta a szemöldökét.
- Neked meg mi bajod?
- Megmondanád, hogy beszéltél-e ma Stellával?
Olivia felsóhajtott.
- Igen, kétszer is beszéltem vele. Ma otthonról dolgozik. Neked nem
említette?
Megráztam a fejemet.
- És jól van?
A húgom arcára kiült az aggodalom.
- Azt mondja, olyan fejfájása volt, hogy két napig nem aludt, de most
már kezd jobban lenni. Minden rendben köztetek?
Végigszántottam a hajamon.
- Igen. Azt hiszem.
A húgom végigmért, és ajka komor vonallá préselődött.
- Azt hiszed? De nem vagy biztos benne. Mit műveltél?
- Én? Miért gondolod, hogy bármit is elkövettem?
- Általában, ha egy pasi nem biztos abban, hogy valami rosszat tett,
akkor biztos, hogy valami rosszat tett.
Vállat vontam.
- Nem tudom.
Amikor visszaértem az irodámba, a telefonom végre kétórás várakozás után
jelezte, hogy üzenetem érkezett.
Stella: Minden rendben van. Ma itthonról dolgozom.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem akar lekoptatni, de annyira nem,
hogy a gyomromból elmúljon az a szorító érzés. Úgyhogy válaszoltam.
Hudson: Elmúlt a fejfájásod?
Elég egyszerű kérdésnek tűnt, mégis figyeltem, ahogy a kis pöttyök ugrálni
kezdtek, majd megálltak, majd újra ugrálni kezdtek, aztán teljesen leálltak.
Tíz perc múlva megérkezett a válasz.
Stella: Igen, a fejfájásom elmúlt. Kösz, hogy megkérdezted.
A kösz, hogy megkérdezted nagyjából úgy hangzott, hogy most már hagyj
békén!
Mindegy. Muszáj volt dolgoznom, úgyhogy ahelyett, hogy újabb órákat
pazaroltam volna arra, hogy túlgondoljak dolgokat, a telefonomat az
íróasztalra hajítottam. Lehet, hogy egyszerűen csak nem értem a nőket.
•••
Másnap madarat lehetett volna fogatni velem, amikor reggel hétkor
megérkeztem, és láttam, hogy fény szűrődik ki Stella irodájából.
- Szia! Bent vagy...
Stella beletemetkezett a laptopjába. Felnézett, és elmosolyodott, de a
mosoly nem ért el a szeméig.
- Igen. Bocs, hogy tegnap nem jöttem be!
- Nincs miért bocsánatot kérned. Nem nekem dolgozol. Ez a hely a tiéd,
akkor használod, amikor csak akarod. Csak aggódtam, hogy valami más
bajod is van, nem csak egy fejfájás...
Stella félretolt néhány papírt az asztalán, és kerülte a szemkontaktust.
- Nem, nincs semmi. Csak fájt a fejem. Előfordul.
Pár nappal ezelőtt bementem volna az irodájába, becsuktam volna az ajtót,
és úgy megcsókolom, hogy utána fájdalmasan állt volna a farkam. Most
azonban a felőle áradó érzéshullámoktól inkább maradtam az ajtóban. Más
szavakkal nem csak egy fejfájás volt. De Stella legalább bent van, nekem
pedig fel kellett készülnöm egy megbeszélésre, úgyhogy nem akartam
erőszakoskodni.
Az irodám felé biccentettem, és így szóltam:
- Ma korán kezdődik egy megbeszélésem, ami az egész délelőttömet
elveszi. Találkozunk délután, hogy átbeszéljük a még be nem érkezett
szállítmányokat? Megbeszélhetjük, hogy mi az, ami még sürgős, és miben
tudok besegíteni.
- Tulajdonképpen tegnap már átnéztem a szállítmányokat. Most már jók
vagyunk. Azt hiszem, boldogulok egyedül. Nemsokára leülök Oliviával, és
átnézzük a végső marketinges anyagot.
- Ó. rendben. - Vállat vontam. - Akkor később egy ebéd?
- Az ebédet ma végigdolgozom Oliviával. És késő délután tárgyalásom
van a város túlsó végén, Fisher irodájában.
- Fisher irodájában?
- Semmi köze nincs a Signature Scenthez.
Stella érezhetően le akart rázni, de én nem hagytam magam.
- Később egy vacsora?
Stella összevonta a szemöldökét.
- Talán Fisherrel a tárgyalás után harapunk valamit.
Bármennyire is próbáltam, képtelen voltam úgy mosolyogni, mintha
minden rendben lett volna. A legtöbb, amit ki tudtam préselni magamból,
egy megértést jelző bólintás volt.
- Szólj, ha bármire szükséged van tőlem.
- Köszönöm, Hudson.
28
Stella
Három éjszakával korábban
Biztos csak véletlen az egész.
Tudtam, hogy nem így van, de ahogy a taxi elindult a járdaszegélytől,
folyton csak ezt ismételgettem magamban. Ha nem tettem volna, biztos,
hogy összehányom a szerencsétlen taxis kocsijának hátsó ülését. Teljesen és
totálisan rémült voltam.
Abban a pillanatban, hogy megálltunk a lakásom előtt, kipattantam a
taxiból, és a lift felé rohantam. Amikor nem jött két másodpercen belül, úgy
döntöttem, inkább felrohanok nyolc emeletet, mintsem várjak, amikor úgy
éreztem, mintha időzített bomba lenne bennem.
A lakásomban egyenesen a hálószobámba szaladtam, és letérdeltem, hogy
kihúzzam az ágy alatti tárolóként működő műanyag fiókokat.
Rémületemben eszembe sem jutott, hogy néz ki az a napló, amit keresek,
vagy melyik tárolóban vannak a legfrissebb példányok, úgyhogy fogtam az
első fiókot, és egyesével elkezdtem kirángatni a naplókat.
Az elsőben legalább harminc különböző napló volt, amiket az évek során
gyűjtöttem, de egyiket sem mostanában vettem. Nem is tettem vissza
semmit a helyére, rögtön feltéptem a következő tároló tetejét. Pár perc
múlva kiemeltem egy piros, bőrkötéses naplót; egész testemen átszáguldott
a rémület. Tíz másodperccel ezelőtt azt hittem, képtelen lennék felismerni,
ha többet is felsorakoztatnának előttem, de abban a pillanatban, hogy a
kezembe vettem, biztos voltam benne, egyszerűen tudtam, hogy ez az.
Minden más könyvtől eltérően, amit a kezembe vettem, ezt nem ütöttem fel
azonnal, és kezdtem el olvasni. Kénytelen voltam mély lélegzetet venni, és
megacélozni magamat, mert letaglózott a helyzet komolysága. Ha igaz,
amit gyanítok... Ó, istenem, tudom, hogy igaz!
Elfogott a hányinger, és remegő kézzel nyitottam ki a naplót. Olvasni
kezdtem.
Kedves Naplóm!
Ez egy új könyv első oldala, ami nagyon is illik a helyzethez, ahogy itt ülök
és írok. Tudom, hogy régóta írtam utoljára, de a régi naplóm oldalai
megteltek, és eddig semmi jóról nem tudtam volna beszámolni az új
naplómban.
Szerencsére azonban változtak a dolgok. A nyár a legkevésbé sem volt
unalmas! Mi több, azt hiszem, ez egy olyan nyár volt, amiről a népszerű
számok szólni szoktak. Megismerkedtem életem szerelmével. Kedves és
édes, de közben komoly és dörzsölt is. Májusban, amikor hazajöttem az
egyetemről, a szüleim elrángattak valami unalmas partira, amit az egyik
barátjuk adott. Nem akartam elmenni, de nagyon örülök, hogy mégis
elmentem, mert megismerkedtem azzal a férfival, akihez egy szép napon
feleségül megyek!
Hamarosan többet is írok!
A.
Megálltam, hogy újra és újra átrágjak minden egyes szót. Hudson nem
említette, hogyan ismerkedett meg a volt feleségével, de azt mondta, hogy a
családok jóban voltak, és ugyanazokban a körökben forogtak. Végül is a H
bármi lehet, Hudson is.
Ahogy összeraktam a kirakós darabjait, minden a helyére került.
A volt lakótársam, Evelyn adta nekem ezt a naplót a születésnapomra.
Evelyn és Hudson volt felesége barátok voltak. Talán Alexandria adta
Evelynnek a naplót, hogy vigyázzon rá - vagy az is lehet, hogy Evelyn
ellopta. Isten a tudója, hogy Evelyn szeret a barátaitól eltulajdonítani
dolgokat.
Alexandria a New York-i Közkönyvtárban ment férjhez - ebben biztos
voltam. Minden részletét elolvastam a tervezgetésének. Hudson szintén ott
esküdött, ahogy a szülei is.
Emellett 99,99 százalékban biztos voltam abban, hogy a gyerek, akiről
Alexandria írt, a Laken Charlotte nevet viselte. Azért emlékeztem rá, mert
ez volt az egyetlen eset, amikor a szerző a saját nevén kívül még egy nevet
leírt. Mindenhol máshol kezdőbetűkkel utalt emberekre, de aznap, amikor a
lánya megszületett, leírta a nevét. Laken Charlotte.
Nem volt egy gyakori név, de muszáj volt száz százalékig biztosra mennem,
mégpedig most rögtön. Semmiképp nem kezdhetem el a legelejétől olvasni
a naplót, és kivárni, hogy eljussak oda. Úgyhogy kétségbeesetten
lapozgattam, amíg rá nem bukkantam arra a részre, amire emlékeztem.
Kedves Naplóm!
Ma édesanya lettem.
Édesanya.
Még egyszer le kell írnom, mert nem is akarom elhinni. A szülés minden
létező rémtörténeten túltett. De abban a pillanatban, hogy a karomba tették
a kislányomat, elfeledkeztem a szülés kínjairól. A lányom minden ízében
tökéletes!
Ma hajnali két óra negyvenkét perckor megváltozott az életem. Belenéztem
a kisbabám szemébe, és a szívem legmélyén tudtam, hogy jobb embernek
kell lennem. Erősebbnek kell lennem. Önzetlenebbnek. Őszintébbnek.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy az én édes kicsikém anyukája lehetek, és
ma ünnepélyesen fogadom, hogy olyan ember leszek, akire egy nap majd a
lányom is büszke lehet.
Isten hozott ezen a világon, Laken Charlotte!
A.
A naplót az ölembe ejtettem, és lehunytam a szemem.
Hudson volt felesége Laken Charlotte anyukája - Charlie
anyukája. De sajnálatos módon csak ezt tudtam biztosra mondani. Mert a
napló többi bejegyzése szerint Alexandria csak ebben az egyben volt biztos.
Ugyanis volt egy titka a férje előtt - egy nagy titka.
Képtelen voltam visszatartani a hányingeremet. Kirohantam a
fürdőszobába, és gyomrom tartalmát a vécébe ürítettem.
29
Stella
Tizenöt hónappal ezelőtt
- Parfümillatod van, Aiden! - Miután megöleltük egymást, hátraléptem.
Aiden felsóhajtott.
- Nem hiszem el, hogy megint kezded! Mind a kettőnk lakása tele van
illatmintákkal, persze, hogy valamennyi a ruhámba is felszívódik!
Megfordult, és bement a hálószobába. Utánamentem.
- Jázminillatod van. Jázmint se ebben a lakásban, se a tiédben nem
tartok.
- Akkor valószínűleg annak a sok vacaknak az elegye, amit őrizgetsz.
Pont neked kéne tudnod, hogy ha egy csomó illatot összekeversz, létrejön
egy új illat! Bármi is került a gyapjúkabátomra, az kavar be nálad.
- Hol jártál ma este?
- Félévi dolgozatokat osztályoztam az irodámban. Mostantól kezdve
szeretnél egy igazolást a biztonsági őrtől, aki mellett nap mint nap
elhaladok? A nap kérdése inkább az, hogy te hol jártál? Még mindig
cipőben vagy, és az arcod piros a hidegtől. Úgyhogy, gondolom, sokáig
dolgoztál.
- A laborban voltam, az algoritmuson dolgoztam.
Aiden égnek emelte a tekintetét.
- Az algoritmuson... na persze! Azt hittem, azt már megbeszéltük. Házat
veszünk a pénzből.
- Csak azért, mert belementem abba, hogy a spórolt pénzünk egy részét
befektetjük a házba, az még nem jelenti azt, hogy nem dolgozom tovább a
termékemen!
- Nem, de honnan tudjam, hogy valóban ott voltál?
- Sehonnan. De nem nekem van parfümillatom, és van hotelszámla a
hitelkártyámon!
- Nem kezdem újra veled ezt a baromságot, Stella! - Aiden csípőre tette
a kezét. - A szállodai szobát a szüleimnek foglaltam, akik a városba jöttek
volna! Nagyon régen volt, és elfelejtettem lemondani, miután
visszamondták a New York-i utazásukat! Teljesen kiment a fejemből,
amikor rákérdeztél. Egy héttel később eszembe jutott, úgyhogy kifizettem a
számlát! De azt hiszem, nem tartozom neked magyarázattal!
A történetnek, amit elmondott, volt értelme, csak azt felejtette el
megemlíteni, hogy a szülei azt tervezték, hogy ideutaznak. Emellett amikor
korábban eljöttek, mindig olyan szállodában szálltak meg, ami közel volt
Aiden lakásához - nem pedig a város túlsó végében.
Mostanában mindig ugyanaz a lemez volt. Aiden mindenre tudott
magyarázatot adni - a szállodai szobára, a parfümillatra, arra, hogy egy
kolléganőm megpillantotta őt egy étteremben valami barna hajú csajjal,
igencsak oldott hangulatban, egy gyanús üzenetre. Nem egyetlen gyanús
dolog volt, hanem összeadódott egy csomó apróság.
- Nézd! - Aiden odajött hozzám, és kezét a vállamra tette. - Azok az
ostoba naplók mindenféle baromságot ültetnek el a fejedben!
Annyira szerettem volna hinni neki! De képtelen voltam eltekinteni attól,
hogy Alexandria majdnem ugyanígy bánt a férjével. Amikor Alexandria
hazaért, azonnal a fürdőszobába sietett, hogy lemossa magáról a szeretője
illatát - ahogyan Aiden is tette az utóbbi hónapokban, ha a lakásán voltam,
amikor hazaért. Alexandria nagyon óvatos volt a telefonjával kapcsolatban.
Aiden még a fürdőszobába is bevitte a mobilját, amikor fürdött - eltekintve
attól az egy alkalomtól, amikor épp zuhanyozott, mikor megérkeztem
hozzá. A mobilját az éjjeliszekrényen találtam, a töltőn, és megpróbáltam
ránézni az üzeneteire, amíg még folyt a víz, de rájöttem, hogy lecserélte az
ősrégi jelszavát.
Belenéztem Aiden szemébe.
- Megígéred nekem? Ígérd meg, hogy nincs senkid! Egyszerűen képtelen
vagyok megszabadulni ettől az érzéstől, Aiden!
Aiden közelebb hajolt, és egyenesen a szemembe nézve szólalt meg.
- Bíznod kell bennem!
Bólintottam, bár nem nyugodtam meg.
Azon az éjszakán úgy feküdtünk le, ahogy akkoriban mindig - gyors szájra
puszi, semmi szex. Az utóbbi hat hónapban ez is
megváltozott, ami még inkább megerősítette a gyanúmat.
•••
A következő héten minden visszatért a régi kerékvágásba - azonban Fisher
egy reggel felhívott, miközben pirítóst készítettem.
- Helló! Azt mondtad, Aiden ma elutazik, ugye? Ezért tettük át a havi
mozinkat vasárnapról péntekre.
- Igen. Egy konferenciára megy, az állam túlsó végébe; az órákon
alkalmazható új technológiáról szól. Miért?
- Összefutottam azzal a fura sráccal, a kollégájával, Simonnal - aki
középen elválasztja a haját, és aztán oldalra fésüli. Pár éve a nyakamon
ragadt a karácsonyi partin, és fél órán keresztül magyarázta, hogy a
héliumos lufik károsak a tengeri élővilágra.
- Emlékszem Simonra. Mi van vele?
- Ugyanabba az edzőterembe járunk. Néha látom, ilyenkor igyekszem
kerülni, de ma reggel csak a Simon melletti futópad volt szabad, úgyhogy
kénytelen voltam mellette edzeni. Észrevette a kulacsomat, és elkezdett
kiselőadást tartani nekem arról, hogy a műanyag mennyire káros
Földanyára. Próbáltam témát váltani, úgyhogy megkérdeztem, elmegy-e a
konferenciára.
- És?
- Azt mondta, hogy a múlt hétvégén volt.
- Micsoda? - Megállt a kezemben a vajas kés; kiment a fejemből a
pirítós. - Nem lehet, hogy a konferencia több héten keresztül tart?
- Én is erre gondoltam. Tudom, hogy mostanában nehezen bízol meg
Aidenben, úgyhogy nem is akartam szóba hozni, de azért csak zavart.
Meggugliztam a konferenciát. A múlt hétvégén volt - csak a múlt hétvégén,
Stell.
Miután hosszú ideig nem szólaltam meg, hallottam Fisher hangjában az
aggodalmat.
- Mondd, jól vagy?
Különös módon zsibbadtnak éreztem magam; nem voltam sem dühös, sem
rémült, mint akkor, amikor gyanakodni kezdtem. Talán a lelkem mélyén
végig tudtam az igazat, de biztos voltam benne, hogy Aiden soha nem fog
beismerni semmit.
- Igen, jól vagyok.
- Most mihez kezdesz?
- Mit gondolsz, kölcsön tudnád kérni még egyszer a haverod kocsiját?
- Talán. Miért?
- Kölcsönkérnéd, és idejönnél négyre?
- Azt hittem, hatkor kezdődik a mozi.
- Változott a terv. Aiden négykor indul, én pedig követni akarom.
•••
- Ott van! - Aidenre mutattam, aki gurulós bőröndjét maga után húzva
kilépett az épületből. Fisherrel négy autóval arrébb parkoltunk, és vártunk.
Lejjebb csúsztam az ülésemen, bár Aiden balra fordult, pont az ellenkező
irányba. A Priusa egy parkolóházban állt, két háztömbbel arrébb.
- Kövessem? - kérdezte Fisher.
Megráztam a fejem.
- Pár perc, mire odaér a parkolóházba, és aztán legalább tíz perc, mire a
sofőrszolgálat előhozza a kocsit. Talán várjuk meg, amíg bemegy, akkor
biztos nem vesz észre.
- Rendben.
Nem olyan könnyű követni valakit, mint ahogy azt a tévében látjuk, főleg
New York Cityben. Mivel csak néhány kocsi halad át a zöld lámpán,
valahányszor távol kerültünk egymástól, elfogott az idegesség, azonban
sikerült a nyomában maradnunk. Pár kocsival mögötte haladtunk az FDR
Drive-on, majd kikanyarodtunk az I-87-re.
- Olyan, mintha az állam túlsó végébe tartana - jegyezte meg Fisher. - De
felhívtam a szállodát, amiről azt mondta neked, hogy ott lesz a konferencia.
Biztos, hogy a múlt hétvégén volt.
Megráztam a fejem.
- Már nem is tudom, mit gondoljak. Talán egy nővel találkozik ott, ahol
a konferencia van? Azért, hogy legyen magyarázata az új szállodaszámlára?
- Lehet. Elégszer rákérdeztél nála a dolgokra, úgyhogy tudja, hogy
gyanakszol.
Egy ideig autóztunk, lassan már elhittem, hogy Aiden tényleg ezt csinálja,
és egy ideig még haladunk tovább. De ahogy közeledtünk a kijárat felé,
amelynek a közelében Fisher és én felnőttünk, Aiden kitette az irányjelzőt,
és kikanyarodott a jobb sávba.
- Ismeri a környéket, szóval valószínűleg mosdóba kell mennie, vagy
tankolnia, és úgy gondolta, itt megáll.
Fisher kissé hátramaradt, hagyta, hogy néhány kocsi besoroljon közénk,
hogy ne legyünk közvetlenül Aiden mögött, majd megálltunk a kijárónál
levő jelzőlámpánál.
- Furcsa módon nagyon megy neked ez a nyomozósdi, Fisher! Fisher
elmosolyodott.
- Nem ez az első rodeóm, szívem. A meleg pasik nem sokáig tudnak
uralkodni a farkuk felett. Sajnos volt már benne részem.
- Nélkülem?
Fisher vállat vont.
- Úgy gondoltam, biztos kioktatnál, hogy nem szép dolog követni
valakit.
Valószínűleg igaza volt. Egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy ha úgy
érzi, nyomozni kell valaki után, akkor nem bízik meg az illetőben, és annak
a párkapcsolatnak lőttek. És mégis itt voltam... komor emlékeztető volt ez,
hogy ne ítélkezzek mások felett addig, amíg nem kerülök ugyanolyan
helyzetbe.
- Hová a fenébe megy ez? - morgott Fisher.
Aiden elhaladt a kis boltok mellett, majd az autóút melletti benzinkút
mellett is. Pontosan arra a környékre tartott, ahol Fisher és én felnőttünk -
ahol a szüleim és Fisher édesapja a mai napig laktak.
Amikor Aiden vett egy jobbost a lakópark felé, ahol a szüleim éltek,
kénytelen voltunk hátramaradni egy kicsit, mert nem volt köztünk több
autó. Megint lejjebb csúsztam az ülésemen.
- A szüleim házába megy? Mi a fenéért megy oda?
Fisher fel-le rángatta a szemöldökét.
- Talán ő az anyukád egyik földszinti vendége.
- Fúj, ne légy ilyen ordenáré!
Tréfálkoztunk, de Aiden valóban balra fordult, és egyenesen a szüleim háza
felé tartott.
- Ne fordulj be! - figyelmeztettem Fishert. - Ha a szüleimhez megy,
akkor innen is látni fogjuk. Megállnál itt a sarkon, hogy bekukkanthassunk
az utcába?
Fisher a stoptábla mellett állt meg, és előrehajoltunk, hogy végignézzünk a
háztömbön. A Prius lassított, majd beállt a szüleim háza elé.
- Mi a fenét csinál itt? Miért nem árulta el, hogy ide jön? Tegnap
beszéltem anyámmal, és nem említette, hogy Aiden meglátogatja őket.
Fisher vállat vont.
- Talán meglepetéspartit szerveznek neked?
- A szülinapom csak kilenc hónap múlva lesz.
Amint Aiden kiszállt a kocsiból, és bement a házba, Fisherrel úgy
döntöttünk, végighaladunk a háztömbön. Néhány házzal arrébb álltunk
meg, és lecsúsztunk az ülésen.
A következő egy órában végiggondoltam mindazt, ami miatt gyanakodni
kezdtem. Végül felsóhajtottam.
- Talán Aidennek igaza van, és a napló, amit olvasok, teljesen
paranoiássá tesz. Olyasmiket képzelek, amik nem is léteznek.
- Már akkor gyanakodtál, mielőtt elkezdted olvasni a naplót -
emlékeztetett rá Fisher.
- Igen. de. - Megráztam a fejem. - Nem tudom. Azt tudom, hogy teljesen
a rögeszmémmé vált a gondolat, hogy Aiden esetleg megcsal, és azt
hiszem, ezt nagyrészt annak köszönhetem, amit olvasok. Most olvasom el
harmadszorra ezt a nyomorult naplót, és a könyvtár lépcsőin ülök, és azon
agyalok, hogy aki elhalad mellettem, talán maga Alexandria vagy a férje.
Egyszerűen nem értem, hogy képes Alexandria megcsalni a férjét - és miért
nem mondja meg neki, hogy a babának, akit megszült, talán nem is ő az
apja!
- És a fickó, akivel megcsalja, a férje barátja, ugye?
Bólintottam.
- Szörnyű ez az egész. A létező legszörnyűbb árulás - a feleséged és a
legjobb barátod!
- Aha, elég szar - jegyezte meg Fisher. - Ennél nem sok rosszabb
helyzetet tudok elképzelni.
Kinyílt a szüleim házának ajtaja, és a szívem vadul verni kezdett.
- Jön valaki!
Fisherrel amennyire tudtunk, lekuporodtunk az ülésen, de úgy, hogy még
kilássunk az ablakon. A szüleim és a húgom léptek ki az ajtón, megálltak a
felső lépcsőn, és pár percig beszélgettek Aidennel. Végül anya és apa
elköszöntek tőle, és visszamentek, míg a húgom elkísérte Aident a
kocsijáig. Amikor odaértek a Priushoz, mindketten az anyósülés felőli
ajtóhoz mentek, és Aiden kinyitotta az ajtót Cecelia előtt. Ahogy Cecelia be
akart ülni, Aiden megragadta a kezét. A többit szinte lassított felvételben
láttam.
Aiden szorosan magához húzta a húgomat, és nekidöntötte a kocsinak. Egy
szellő belekapott Cecelia hosszú, sötét hajába, és Aiden kisimította az
arcából... majd odahajolt, hogy megcsókolja. Döbbenten, őrült tagadásban
azt vártam, hogy a húgom majd ellöki - hogy ez most először történt meg.
Hogy felpofozza, és ellöki magától.
De nem ez történt. A húgom átkarolta a vőlegényem nyakát, és viszonozta a
csókot - két felnőtt egyesült egy szenvedélyes csókban. a szüleim háza előtt.
Képtelen voltam bármit is mondani. Tátott szájjal, döbbenten bámultam.
Csak akkor jöttem rá, hogy Fisher ott ül mellettem, amikor megszólalt.
- Helyesbítek. Vannak rosszabb dolgok is, mint az, amit a naplóban olvastál,
hogy a legjobb barátod kúrogatja a feleségedet. - Hitetlenkedve rázta meg a
fejét, és tátott szájjal bámult rám. - Na, ez a legszörnyűbb, kibaszott árulás!
30
Stella
- Most szórakozol velem? - ingatta a fejét Fisher. - Ez lehetséges
egyáltalán?
Nem akartam semmit mondani a legjobb barátomnak... az egész történetet
végképp nem akartam elmesélni. mégis pontosan ezt tettem. Azelőtt
meséltem el Fishernek, hogy lehet, hogy nem Hudson Charlie apja, mielőtt
még Hudsonnak elmondtam volna, és szörnyen éreztem magam, hogy egy
ilyen bensőséges titkot osztok meg róla. De Fisher egész héten érezte, hogy
valami nem stimmel velem. Amikor ma belépett a lakásomba, és ott talált a
gyűrött pizsamámban, úgy, hogy két napja nem fésülködtem, és vérvörös,
püffedt szemekkel bámultam rá. nem igazán volt más választásom.
Felsóhajtottam.
- Majdnem biztos vagyok benne, hogy igazam van. Összeállnak a
részletek - emellett Evelyntől kaptam azt a naplót.
- És Evelyn hogy jutott hozzá?
- Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat. - Olivia egyszer említette,
hogy Evelyn és Hudson volt felesége összevesztek, mert Evelyn ellopott
valamit tőle. Talán a naplót lopta el.
- Értem. - Fisher csípőre tette a kezét, és elgondolkodott. - A következőt
fogod tenni. Megfésülködsz, megmosod az arcodat, én pedig átmegyek a
szomszéd boltba, és veszek egy jegyzetfüzetet és két üveg bort. Amikor
visszajövök, elmondod nekem a tényeket, és meglátjuk, hogy én is
ugyanerre a következtetésre jutok-e. Ha igen, akkor kitaláljuk, mi legyen a
fő terved.
Még inkább belesüllyedtem a kanapéba.
- Nincs fő tervem.
Fisher megragadta mindkét kezemet, és felállított a kanapéról.
- Nem baj! Amikor elkezdtél gyanakodni, hogy Aiden megcsal, én
elhessegettem a dolgot. Ott, helyben le kellett volna ültesselek, és végig
kellett volna hallgassalak. Ki kellett volna találnom egy tervet, hogy miként
tudunk a dolog végére járni. Nem tettem, és te hónapokon át szenvedtél és
idegeskedtél. Ezt nem játsszuk el még egyszer! Döntenünk kell! - Fisher
megszemlélte a fejem búbját. - Szerintem egy-két patkány már befészkelte
magát a hajkoronádba. Menj, fésülködj meg! Öt perc, és itt vagyok.
Duzzogtam, de Fisher átkísért a hálószobámba. Homlokon csókolt, és a
fürdőszoba felé tolt.
- Menj!
Tíz perccel később a kanapén találkoztunk. Fisher az üres csomagolópapír
felé biccentett.
- Az egész csokoládét megetted, amit kiszállítottak?
Összevontam a szemöldökömet. Mikor elrohantam Hudsontól, másnap
reggel érkezett egy hatalmas, egzotikus virágcsokor, egy óriási, két és fél
kilós tábla Hershey csoki kíséretében. Hudson levelében a következő állt:
Te minden csokinál édesebb vagy nekem! Az utóbbi néhány napban
megettem az összes csokit, miközben azon merengtem, hogy ez az állítás
igaz lesz-e még valaha.
- Ne is mondd! - nyögtem fel. - Szörnyen érzem magam! Hudson
biztosan nagyon aggódik, hogy így eltűntem, és nem veszem fel neki a
telefont, nem válaszolok az üzeneteire... De képtelen vagyok a szemébe
nézni így, hogy tudom, amit tudok! Képtelen vagyok, Fisher! Megőrülök
érte, annyira imádom! És most fájdalmat okozok neki, de ha megmondom,
az sokkal rosszabb lesz!
Fisher megszorította a kezemet.
- Jól van, szivi! De helyesen cselekedtél. Az ilyesmit nem lehet csak úgy
ráönteni valakire, főleg úgy, hogy nem is vagy teljesen biztos a dolgodban.
És ha már biztosan tudod, ki kell találnod, hogyan tudod a lehető
legóvatosabban elmondani neki.
- Fisher. - ráztam meg a fejemet. - Nincs olyan, hogy óvatosan. A
lányáról beszélünk!
- Jól van, de egy kicsit muszáj lazítanod, hogy normálisan
végigmehessünk a részleteken! Legalább igyunk egy kis bort! Kevésbé
tűntél idegesnek az esküvőn, ahol négyszáz vendég előtt kellett előadnod,
hogyan ismerkedtél meg a menyasszonnyal, akit korábban sosem láttál. -
Fisher töltött két nagy pohárral, és kiegyenesedett, majd felemelte a tollat.
Igazi ügyvédként viselkedett.
- Lássunk neki! Mikor adta neked Evelyn ezt a naplót?
- Szülinapi ajándék volt, nagyjából tizennyolc hónappal ezelőtt.
Emlékszem, nagyon meglepett, hogy bármit is kapok tőle, mert nem is
tudtam, hogy tudja, mikor van a szülinapom. - Visszagondoltam a
történtekre. - Te virágot küldtél nekem. Amikor Evelyn meglátta,
megkérdezte, miért kaptam. Azt mondtam, a szülinapomra, erre bement a
szobájába, és a naplóval jött vissza. Be se volt csomagolva, meg semmi.
- Van valami utalás a naplóban, hogy melyik évre vonatkozik? Ír benne
valami tévéműsorról, vagy ilyesmiről?
Megráztam a fejem.
- Az utóbbi néhány napban legalább egy tucatszor elolvastam, elejétől a
végéig. Semmi ilyesmit nem találtam.
- Jól van. - Fisher leírta a jegyzetfüzetébe, hogy tizennyolc hónap, és
kétszer is aláhúzta. - És Hudson és a felesége mikor váltak el?
- Hudson azt mondta, Charlie nagyjából kétéves volt. Szóval négy évvel
ezelőtt.
- Tehát a napló születhetett másfél évvel ezelőtt meg száz évvel ezelőtt
is?
Vállat vontam.
- Lehet. De a lapok nem sárgultak meg, szóval szerintem nem túlságosan
régi.
- Értem. szóval az időrend stimmel, de valószínűleg száz másik esetben
is stimmelne. Lépjünk tovább a nevekre! A naplóban szereplő nőt
Alexandriának hívják. Biztosan tudjuk, mi Hudson volt feleségének a neve?
Bólintottam.
- Hudson csak Lexinek nevezi, de a múltkor, amikor Charlie megmondta
a teljes nevét, megkérdeztem, mi az édesanyja teljes neve. Azt mondta,
Alexandria - és egyébként Alexandria naplót is írt. Hudson egyszer
mellékesen említette.
- Rendben. Vagyis két név stimmel. Na és Hudson? A naplóban említik a
nevét?
Megráztam a fejemet.
- Alexandria csak H néven említi, ami nyilván lehet Hudson is. És a
fickó, akivel a viszonya van, a férj legjobb barátja, őt J- nek nevezi. Hudson
legjobb barátját Jacknek hívják.
Fisher tovább jegyzetelt.
- Több ezer embert hívnak Jacknek. Elég átlagos név. És szerintem az
Alexandria is. Ez inkább csak közvetett bizonyíték.
- De Alexandria leírta a lánya nevét a naplóba, amikor megszületett -
Laken Charlotte.
Fisher összevonta a szemöldökét.
- És Hudson lányát egész biztosan Laken Charlotte-nak hívják?
Bólintottam.
- Nos, ez nyilván nem egy gyakori névkombináció. Még soha nem
találkoztam Laken nevű nővel, de biztos, hogy van néhány New Yorkban.
Több mint nyolcmillió ember él a városban!
- Az Egyesült Államokban ezerhatszázhatvankettő tizenhárom éven aluli
Laken nevű személy él. Megnéztem a népszámlálásban.
- A francba! Na jó, de ez még így is több mint ezerhatszáz ember!
- De amikor beírtam a keresztnevet és a vezetéknevet - Laken Rothschild
-, abból kiderült, hogy a Népszámlálási Hivatal becslése szerint csak egy
van.
- Becslés? Szóval a Hivatal nem biztos benne.
- Az adatszolgáltatás régi adatokon alapszik. Ez inkább statisztika, nem
pontos adat. De tulajdonképpen ez nem népszerű névkombináció.
- Jól van, és még?
- Alexandria a New York-i Közkönyvtárban tartotta az esküvőjét. Ahogy
Hudson és Lexi is.
- Ajjaj! Ez kezd elég zűrös lenni!
- Alexandria és H szintén az Upper West Side-on lakott, ahogy Hudson
és Lexi is.
Fisher mély lélegzetet vett.
- Akkor elég sok a véletlen. De egyszer olvastam egy ikerpárról, akiket a
születésük után elválasztottak egymástól. Az örökbefogadó szüleik
mindkettőnek a James nevet adták, mindkettőből rendőr lett, és
mindkettejük feleségét ugyanúgy hívták. A gyerekeiket is ugyanúgy hívták,
mindketten elváltak, majd a második feleségüknek is ugyanaz volt a neve.
Erre csak akkor döbbentek rá, amikor később megismerkedtek egymással.
Úgyhogy történnek különös dolgok a világban.
Felsóhajtottam.
- Meglehet. De mihez kezdjek most? Mondjam azt, hogy „hé, fennáll a
lehetősége, hogy a lányodnak nem is te vagy az apja? Ó, és lehet, hogy a
legjobb barátod, Jack az apja, mert titkon dugta a volt feleségedet”?
Fisher a fejét ingatta.
- Jézusom! - Kiitta a maradék borát. - Szerintem egész egyszerűen nem
tehetsz mást.
- Elégethetném a naplót, és úgy tehetnék, mintha sosem olvastam volna.
- Na és aztán? Sosem mondod meg a pasinak, hogy talán nem is ő a
lánya apja? Jól ismerlek, Stella. Ebbe belebetegednél.
Belenéztem Fisher szemébe.
- Az a kislány Hudson élete értelme. Szerintem inkább belebetegednék,
mintsem összetörjem Hudson szívét!
- De nem is vagy képes normálisan működni! Mióta rájöttél erre az
egészre, egy rendes beszélgetést sem tudtál vele lefolytatni! Nem tarthatod
magadban, csak akkor, ha teljes mértékben kilépsz az életéből. - Fisher
összevonta a szemöldökét. - Jézusom, ha ez igaz. gondolj bele, hány életet
tett tönkre ez a napló! Talán sosem jöttél volna rá, mit művel Aiden, ha nem
olvasod a naplót! És most ez! Kész őrület! - Szünetet tartott, és a fejét
ingatta. - De meg kell mondanod neki, édes! Jogában áll tudni.
Úgy éreztem, egy golflabda szorult a torkomba. Nagyot nyeltem.
- Tudom.
A beszélgetésünk után sikerült mindkét bornak a nyakára hágni.
Igyekeztem eltompítani az agyamat, abban a reményben, hogy legalább pár
percig nem gondolok arra, amit kénytelen leszek megtenni. De az
alkoholtól csak szomorúbb lettem.
Éreztem, hogy mindjárt elborítanak a könnyek.
- Nem akarom elveszíteni Hudsont! Őrülten hiányzik, és alig egy hete,
hogy utoljára láttam!
Fisher megsimogatta a hajamat.
- Láttam, hogy nézett rád. Az a pasi bolondul érted! Nem fogod
elveszíteni, de meg kell mondanod neki. Nem halogathatod tovább!
Felsóhajtottam.
- Tudom. De az utóbbi napokban olyan bénultnak érzem magam!
Este tíz körül kísértem ki Fishert.
- Reggel, ha kijózanodsz, hozok neked reggelit, és kitaláljuk, hogyan
fogod elmondani neki - mondta Fisher.
Felsóhajtottam.
- Rendben. Köszönöm!
Fisher ujjával felemelte az államat.
- Minden rendben lesz veled?
- Igen, persze. Holnap találkozunk.
Miután becsuktam az ajtót, elmostam a borospoharakat, és az üres üvegeket
kidobtam a szemétbe. Amikor le akartam kapcsolni a lámpát a konyhában,
észrevettem, hogy Fisher otthagyta a lakásom kulcsát a pulton. Gondoltam,
majd reggel rájön, amikor meghozza a reggelit, úgyhogy lekapcsoltam a
lámpát, és úgy döntöttem, nem halogathatom tovább a zuhanyzást.
A fürdőszobában levetkőztem, miközben a forró vízgőz ellepte a helyiséget.
Ahogy betettem a lábamat a zuhany alá, megszólalt az ajtócsengő.
Felsóhajtottam. Fisher most jött rá, hogy itt hagyta a kulcsát.
Magam köré tekertem egy törülközőt, és a bejárati ajtó felé menet
felkaptam a kulcsot. Talán az alkohol miatt voltam nemtörődöm, de
eszembe sem jutott, hogy Fisheren kívül más is jöhet. Úgyhogy anélkül,
hogy benéztem volna a kémlelőnyílásba, kinyitottam az ajtót.
- Tudom, tudom, itt hagytad a ku. - Összerezzentem, mert az ajtóban
egyáltalán nem Fisher állt.
Hudson komoran összevonta a szemöldökét.
- Talán mást vártál?
•••
- Öö, Fisher itt hagyta a kulcsát, azt hittem, ő jött vissza.
Hudson és én csak álltunk, és bámultuk egymást. Mivel órákon át csak róla
beszéltünk, teljesen felzaklatott, hogy most ott állt előttem, és fogalmam
sem volt, mit mondjak, mit csináljak. A fenébe, egy hete nem tudom, mit
mondjak, mit csináljak!
Végül Hudson felsóhajtott.
- Nem gond, ha bejövök?
- Ó. nem, persze, gyere csak. Bocs.
Becsuktam az ajtót, és próbátam összeszedni magam, de olyan ideges
voltam, hogy képtelen voltam normálisan viselkedni. Megint csak sután
bámultunk egymásra.
Hudson végül megtörte a csöndet.
- Bocs, hogy nem telefonáltam, mielőtt idejöttem.
Összefogtam magamon a törülközőt.
- Semmi gond.
- Tényleg? Azért nem hívtalak fel, mert úgy gondoltam, nemet
mondanál, és most azt érzem, nincs okom itt lenni.
Szörnyű volt, hogy Hudson azt érzi, nem szívesen látom.
- Ne haragudj! Nem számítottam rád. Fisher itt volt, ittunk egy kis bort,
és épp zuhanyozni készültem, aztán lefeküdni.
Hudson összevonta a szemöldökét.
- El is mehetek.
- Ne, ne. - Megráztam a fejem. - Nem kell elmenned.
Hudson a szemembe nézett.
- Azt reméltem, hogy beszélhetünk.
Bólintottam, és a hálószobaajtóm felé intettem.
- Persze. Egy pillanat, elzárom a vizet és felöltözöm.
- Zuhanyozz le nyugodtan. Megvárom.
Szükségem volt egy pár percre, hogy összeszedjem a gondolataimat. Azt
terveztem, hogy még néhány napig gondolkozom, kitalálom, hogy mondom
el neki azt, amit tudtam. Most csak egy zuhanyzásnyi időm volt rá.
- Ha neked nem gond, az szuper lenne. Köszönöm. - A kanapé felé
intettem. - Érezd magad otthon!
A zuhanyzóban összevissza kavarogtak a gondolataim, szinte szédültem.
De nem volt időm összeomlani, úgyhogy beálltam a víz alá, lehunytam a
szemem, és párszor mély lélegzetet vettem, míg végül azt éreztem, hogy a
világ már nem forog olyan vadul velem.
Ezt a beszélgetést nem lehet könnyedén elkezdeni, és többé nem bújhattam
el a kitalált kétségeim mögé. Minden stimmelt. Még Fishert is meggyőztem.
Szóval azt hiszem, az elején kell kezdenem. Hudson tudta, hogy naplókat
olvasok, és tudom, hogy elmeséltem, hogy egy olyan nőét olvasom, aki a
New York¬i Közkönyvtárban tartotta az esküvőjét. Ezért úgy gondoltam,
valahogy azzal kezdem el, hogy: Nemrég olvastam egy naplót... És mivel
folytassam? Azzal, hogy hé, amúgy gyanakodtál valaha arra, hogy a
feleségednek viszonya van valakivel? Ettől hirtelen elfogyott körülöttem a
levegő.
És ha tévedek?
És ha igazam van?
És ha megmondom neki, azzal elrabolom tőle a legszentebb dolgot az
életében?
Tönkreteszem egy kislány életét?
Én vajon szeretném tudni, ha az apám nem lenne az apám?
Ó, egek! Ettől a gondolattól még jobban szédülni kezdtem. Tekintve, hogy a
szüleim folyamatosan csalták egymást, teljesen elképzelhető volt, hogy az
apám nem az apám.
Ó, istenem! Kit érdekel most az én családom? Bárcsak velem történne ez az
egész, nem pedig Hudsonnal és a gyönyörű kislányával!
A zuhanyzás során mindenféle gondolatok keringtek a fejemben; próbáltam
megjegyezni őket, illetve lenyugtatni magam azzal, hogy lassan vettem a
levegőt. Meghalnék, ha menekülésképp kimásznék a fürdőszobaablakon?
Amikor a kezem már teljesen szétázott a sok víztől, tudtam, hogy ideje
összeszedni magam.
Elzártam a vizet, megtörülköztem, megfésülködtem, tréningnadrágot és
pólót vettem, majd letöröltem a gőzt a tükörről, és tartottam magamnak egy
kisebb lelkifröccsöt.
Minden rendben lesz. Bármi is lesz a vége, a dolgok végül a helyükre
kerülnek, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Rögös az út, de ha a
kezembe került egy napló arról a férfiról, akiért őrülten odavagyok, még
mielőtt megismerhettem volna, annak oka van. Isten valahogy eljuttatta
hozzám ezt a naplót, és végül minden rendben lesz.
Még egyszer, utoljára mély lélegzetet vettem, és azt suttogtam:
- Most már minden a sors kezében van!
Majd kinyitottam a hálószobaajtót.
Ekkor döbbentem rá, hogy nem a sors kezében van.
Hanem Hudson kezében.
Mert a naplót a dohányzóasztalon felejtettem, és Hudson éppen azt
nézegette.
Felpillantott belőle.
- Mi a fenét keres nálad a volt feleségem naplója?
Hudson
- Nem értem. Miért árulná Lexi a naplóját az eBayen, és hogy került
hozzád?
Stella megrázta a fejét.
- Azt a naplót nem az eBayen vettem. Evelyntől kaptam a szülinapomra.
- Evelyntől? Evelyn Whitley-től?
- Igen.
- És hogy került Evelynhez?
- Fogalmam sincs.
- Mikor adta neked?
- Tavaly, a szülinapomon - szóval nagyjából tizennyolc hónappal ezelőtt.
Nem voltam biztos benne, mi történik, de azt tudtam, hogy Evelyn és Lexi
már nincsenek beszélőviszonyban. Emlékszem, pár évvel ezelőtt elmentem
Charlie-ért, és a volt feleségem különösen paprikás hangulatban volt.
Megkérdezte, tartom-e még a kapcsolatot Evelynnel. Természetesen nem
tartottam. Evelyn a húgom barátnője volt, akit amúgy sem kedveltem
túlságosan.
- Most olvastam el az első oldalt. Akkor kezdődik, amikor
megismerkedtünk.
Stella elsápadt.
- Tudom.
Megdörzsöltem a tarkómat, egyszerre éreztem döbbenetet és haragot, de
próbáltam nyugodt maradni.
- Véletlenül a kezedbe került a volt feleségem naplója? És pont attól a
nőtől kaptad, akinek kiadtad magad azon az estén, amikor
megismerkedtünk?
- Tudom, hogy elég zűrösen hangzik. De igen, így történt. Fogalmam
sem volt, hogy ez a napló a volt feleségedé - a múltkor jöttem rá.
- A múltkor? Nálam, amikor azt mondtad, hogy fáj a fejed, és
elrohantál?
Stella bólintott.
- Akkor állt össze a kép.
Azóta tucatszor átgondoltam az eseményeket, próbáltam rájönni, mi történt.
Az egyik pillanatban még minden rendben volt, vidáman nevetgéltünk, a
következő pillanatban pedig Stella már az ajtón kívül volt. Megráztam a
fejem.
- Nem értem, Stella!
Stella felsóhajtott.
- Mit gondolsz, leülhetnénk, hogy ezt megbeszéljük?
Végigszántottam a hajamon.
- Ülj csak le. Nekem állnom kell.
Stella habozva odament a székhez, és leült. Elkezdtem fel-alá járkálni a
nappaliban.
- Mi történt a múltkor, nálam?
Stella lepillantott, és lefelé bámulva kezdett beszélni.
- Charlie kimondta a teljes nevét, és nekem eszembe jutott, hogy nemrég
az egyik naplóban is ez a név szerepelt. Emlékszel, hogy meséltem neked a
nőről, akinek a naplóját olvastam, és aki a könyvtárban tartotta az
esküvőjét? És a lépcsőn ülve azon gondolkoztam, hátha az a nő vagy a férje
ott suhan el mellettem?
Nem értettem az egészet.
- Engem kerestél? És Lexit?
Stella bólintott.
- Akkoriban nem tudtam, de igen... azt hiszem, igen.
Hihetetlennek tűnt, hogy a volt feleségem naplója teljesen véletlenül az új
barátnőmhöz kerül. De még ha pontosan így is történt, nem értettem, hogy
mitől rémült meg annyira Stella a múltkor.
Felemeltem a naplót.
- Szóval ezért kerülsz engem? Mert rájöttél, hogy a volt feleségem
naplóját olvasod?
Stella továbbra sem nézett a szemembe.
- Igen.
Párszor fel-alá járkáltam, próbáltam teljes egészében nézni a dolgot, de volt,
amit még mindig nem értettem.
- Miért? Ha ez az egész csak egy óriási véletlen, akkor miért nem
mondtad el nekem?
Stella sokáig hallgatott. Ettől viszont én rémültem meg.
- Válaszolj, Stella!
Stella most először nézett fel. Szemében könnyek ültek, úgy tűnt, teljesen
összeomlott. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, másrészt pedig
szerettem volna ráüvölteni, hogy azonnal mondja meg, micsoda őrültségek
járnak még a fejében.
Sajnos az utóbbi nyert, és durván rákiáltottam.
- Az isten verje meg, Stella, válaszolj nekem!
Stella összerezzent, és könnyek kezdtek el folyni az arcán.
- Mert... vannak dolgok... a naplóbejegyzésekben...
- Milyen dolgok?
Lexivel nem volt túl jó a kapcsolatunk, főleg a végén. De soha nem voltam
kegyetlen vele. Semmi okot nem adtam rá, hogy olyasmit írjon le, amitől
Stella megrémülhetne.
Stella még jobban zokogni kezdett.
- Nem akarok fájdalmat okozni neked!
Képtelen voltam tovább nézni a kínlódását, úgyhogy odamentem hozzá, és
letérdeltem elé. Kisimítottam néhány nedves hajfürtöt az arcából, és halkan
szólaltam meg.
- Nyugodj meg! Hagyd abba a sírást! Bármit is írt le Lexi abban a
naplóban, nem okozhat fájdalmat nekem! Ez okoz nekem fájdalmat, ha
látom, hogy ennyire feldúlt vagy! Mi történt, édesem?
Az, hogy meg akartam nyugtatni, még inkább felzaklatta Stellát. Úgy
zokogott, hogy rázkódott a válla. Magamhoz öleltem, és addig tartottam,
amíg kicsit meg nem nyugodott. Ekkor felemeltem az állát, hogy
találkozzon a tekintetünk.
- Mondd el nekem, mi zaklatott fel ennyire?
Stella tekintete ide-oda járt a két szemem között, és úgy éreztem, hogy itt és
most végignézem, amint összetörik a szíve.
- Lexi. - Stella szipogott. - Írt arról, hogy viszonya volt valakivel.
Pislogtam néhányat.
- Értem... Nos, nem tudtam, hogy viszonya volt valakivel, de nem
mondhatom, hogy megdöbbent. Az évek során többször hazugságon
kaptam, apróságok miatt, és egy adott ponton gyanakodtam arra, hogy
találkozgat valakivel, bár mindig tagadta. Lexi meglehetősen önző, és
csinált zűrös dolgokat; pénzt dugdosott előlem, késő éjszaka jött haza. Ez
bánt téged annyira? Azt hitted, felzaklat, ha megtudom? Nem kellemes ezt
hallani, de az életem azon része lezárult.
Stella lehunyta a szemét, és megrázta a fejét.
- Van még más is.
- Jól van. mi az? Micsoda?
- Azt írta, hogy a legjobb barátoddal volt viszonya.
Elfintorodtam.
- Jackkel?
- Soha nem írta le a nevét, de J betűvel utal rá. és. - Stella ismét nagyot
nyelt, és mély lélegzetet vett. - Lexi nem tudja, ki az apa.
Biztosan súlyos tagadásban voltam, mert egyszerűen fogalmam sem volt,
hogy miről beszél.
- Kinek az apja? Hogy érted ezt?
Stella ajka megremegett.
- Charlie apja. Lexi nem tudja, ki Charlie édesapja. Amikor megfogant,
mind a kettőtökkel volt kapcsolata.
•••
Egy héttel ezelőttig úgy éreztem, fent vagyok a világ tetején. Emlékszem,
figyeltem, ahogy a kislányom vacsorát főz azzal a nővel, akiért
bolondultam - néztem, ahogy nevetgélnek és mosolyognak -, és arra
gondoltam, hogy hosszú idő után végre úgy érzem, minden rendben van. És
most. most azt éreztem, hogy az egész világ terhe a vállamra nehezedik.
Először nem akartam elhinni. Nem azt, hogy Lexi ilyesmire képes, hanem
azt, hogy a legjobb barátom képes rá. A minimum, hogy Stella ebben téved.
A J több ezer név is lehet, az lehetetlen, hogy Jack ezt tette velem!
De amikor a harmadik whiskymet iszogattam egy bárban, ahol már
számtalanszor ültem a cimborámmal, eszembe jutott egy néhány évvel
ezelőtti Bálint-nap. Bostonban töltöttem üzleti ügyben néhány napot, és
csak este utaztam volna haza; szóltam Lexinek, hogy elviszem vacsorázni,
de korábban végeztem, és úgy döntöttem, meglepem a feleségemet, és egy
déli géppel érkeztem haza. Amikor beléptem a lakásba, ott találtam Jacket
is. Futólag elfogott valami rossz érzés, de aztán Jack azt mondta, hogy
megkérte Lexit, menjen el vele vásárolni, mert Bálint- napra szeretne venni
valamit a barátnőjének - aki azóta már a felesége. Azt mondta, hogy a lány
imádja a smaragdot, és eszébe jutott, hogy Lexinek van egy smaragd
nyaklánca, ezért úgy gondolta, Lexi segít kiválasztani neki egy szép,
minőségi követ, amiből gyűrű lehet. Őszintén szólva nem gondoltam bele
az egészbe - hiszen a feleségemről és a legjobb barátomról volt szó, bassza
meg!
Pár évvel később ott ültem Lexivel szemben az ügyvédi irodában. Ujjait
összekulcsolta, és észrevettem egy hatalmas, csillogó smaragdgyűrűt.
Addigra eléggé elmérgesedtek köztünk a dolgok, ezért megjegyeztem, hogy
milyen esztelenül költekezik, és a gyűrűre mutattam. Lexi gonoszul rám
mosolygott, és kijelentette, hogy évek óta megvan az a gyűrű - attól az
embertől kapta, aki valóban értékelni tudja őt. Korábban soha nem láttam a
gyűrűt, de Lexinek rengeteg ékszere volt, úgyhogy megint nem gondoltam
bele a dologba; azt hittem, a volt feleségem csak bosszantani akar.
Megkocogtattam a jégkockákat a poharamban, amiknek esélyük sem volt
elolvadni, és úgy döntöttem, telefonálok egyet. Leszartam, hogy hajnali fél
három van.
A harmadik csengetésre álmos női hang szólt bele.
- Halló?
- Van smaragdgyűrűd?
- Hudson? Te vagy az?
Hallottam, hogy hátul egy férfihang dörmög valamit, de nem értettem, mit
mond.
- Igen, Alana, Hudson vagyok.
- Késő éjszaka van!
- Megmondanád, hogy van-e smaragdgyűrűd, vagy nincs?
- Ezt most nem értem.
- Válaszolj már a kibaszott kérdésemre! - mennydörögtem. - Van vagy
nincs smaragdgyűrűd, amit a férjedtől kaptál?
- Nem, nincs. De mi a baj, Hudson? Minden rendben van?
Alana biztos eltakarta a telefont, mert fojtott hangú beszélgetést hallottam,
aztán az állítólagos legjobb barátom szólalt meg.
- Hudson? Mi a fene folyik itt?
- A feleségednek nincs egyetlen kibaszott smaragdgyűrűje sem!
- Te részeg vagy?
Nem válaszoltam; nem számított, részeg vagyok-e vagy sem.
- Tudod, kinek van kibaszott smaragdgyűrűje?
- Mégis miről beszélsz?
- A volt feleségemnek! Neki van egy kibaszott smaragdgyűrűje! Olyan
smaragdgyűrű, amit az új barátnődnek vettél, amikor előbb érkeztem haza
Bostonból!
A vonal végén hirtelen csend állt be. Végül Jack megköszörülte a torkát.
- Hol vagy most?
- A lakásodtól egy háztömbnyire lévő bárban. Húzd ide azt a löttyedt
seggedet, vagy tíz perc múlva ott vagyok nálatok! - Anélkül, hogy
megvártam volna a válaszát, letettem, és a telefont a pultra löktem, majd a
pultos felé emeltem az üres poharamat.
- Még egyet!
•••
Jack szótlanul leült a mellettem levő bárszékre.
Képtelen voltam ránézni. A hangom furcsán nyugodt volt, ahogy
belebámultam a poharamba.
- Hogy tehetted?
Nem válaszolt azonnal. Egy pillanatig azt hittem, játssza az ostobát, vagy
ami rosszabb, letagadja - de legalább ennyi tiszteletet megadott nekem.
- Bárcsak tudnék válaszolni erre a kérdésre! - mondta. -
Azon kívül, hogy egy szar alak vagyok!
Keserűen felnevettem, és ajkamhoz emeltem a poharat.
- Valószínűleg évek óta ez az első őszinte mondat, ami elhagyta a szádat.
Jack intett a pultosnak, és rendelt egy dupla whiskyt. Vártuk, amíg megtelik
a pohara, és csak utána folytattuk.
- Mennyi ideig tartott? - kérdeztem.
Jack kiitta a fél pohár italt, majd letette a pultra.
- Nagyjából egy évig.
- Legalább szerelmes voltál belé?
Jack megrázta a fejét.
- Nem. Csak szex volt.
- Remek! - acsarogtam. - Huszonöt év barátságot dobtál oda, csak
szexért! Lexi még csak nem is szopott jól! Állandóan fogazott!
Oldalról láttam, hogy Jack lehorgasztotta a fejét, majd sokáig csak ingatta.
- Azt hiszem, végre győzni akartam valamiben - mondta. - Te mindig
okosabb voltál, magasabb, erősebb, népszerűbb, és azt kaptad meg, akit
csak akartál. Pár hete jártunk Alanával, amikor bevallotta, hogy aznap este,
amikor a bárban megismerkedtünk, a barátnőjével azért jöttek oda hozzánk,
mert ő téged szúrt ki magának. Még a feleségem is téged választott volna,
ha tehette volna. - Megrázta a fejét. - Amikor először lefeküdtünk Lexivel,
mindketten részegek voltunk, ha ez valamennyire vigasztal.
- Nem vigasztal.
Jó tíz percig csak ültünk és hallgattunk. Kiittam a negyedik
whiskymet, míg hűséges barátom a dupláját kortyolgatta. Nem voltam
valami nagy ivó, úgyhogy az ital gyorsan a fejembe szállt. Ködösen láttam
mindent, és éreztem, hogy forogni kezd velem a helyiség.
Mély lélegzetet vettem, és megfordultam, hogy most először Jack arcába
nézzek. Ő is ezt tette, belenézett a szemembe, miközben remegve kifújta a
levegőt.
- A tiéd? - A puszta kérdés felvetésétől fizikai fájdalmat éreztem a
mellkasomban, és amikor ismét megszólaltam, elcsuklott a hangom. - A
lányom tőled van?
Jack nagyot nyelt.
- Lexi soha nem tudta biztosra mondani. Úgy tudom, még mindig nem
tudja.
Előhúztam a levéltárcámat. Két százast löktem a pultra, és felemelt kézzel
jeleztem a pultosnak.
- Egy százas az italokra. Egy százas pedig azért, hogy ne segítse fel az
urat.
A pultos értetlenül bámult rám, úgyhogy felálltam, megvetettem a lábamat,
és arra a rohadékra mutattam, akit két évtizeden át a legjobb barátomnak
neveztem.
- Kefélte a feleségemet, amíg még a feleségem volt.
A pultos szemöldöke a magasba szaladt, és ide-oda járt köztünk a tekintete.
- Fordulj meg! - mormoltam legrégibb barátomnak.
Jack megfordult a székében, hogy felém nézzen. Kénytelen voltam
becsukni az egyik szemem, hogy csak egyet lássak belőle, de Jack fel sem
emelte a kezét, hanem hagyta, hogy lendületből hatalmas ütést vigyek be az
arca kellős közepébe. Ez volt a minimum, amit megtehetett - úgy fogadta,
mint egy igazi férfi.
- Ne mondd meg a nyomorult volt nejemnek, hogy tudom! -
figyelmeztettem, majd az ajtó felé fordultam. Vissza se néztem, hogy
lássam, hogy a pultos végül felsegítette-e Jacket a padlóról.
32
Stella
Majdnem egy hét eltelt, és még mindig nem találkoztam Hudsonnal. Bár azt
hiszem, neki most több joga volt eltűnni, mint nekem, amikor én kerültem
őt.
Gyanítottam, hogy mondott valamit a húgának, mert Olivia soha, egyszer
sem ejtette ki a nevét. A Signature Scent utolsó mintái is megérkeztek, a
kaliforniai fotókat is jóváhagyták, és ma, csütörtökön, a raktár elkezdte
kiszállítani a teleshopos rendeléseket. Kulcsfontosságú nap volt ez; évek óta
dédelgetett álmom vált végre valóra, azonban semmi másra nem vágytam,
csak arra, hogy hazamenjek és ágyba bújjak.
De akárhányszor ismételtem el, hogy nincs kedvem ünnepelni, Fisher nem
hagyta annyiban a dolgot. Miután eljöttem a raktárból, találkoztunk, hogy
együtt vacsorázzunk. Már ott ült az étterem egyik bokszában, amikor
megérkeztem; az asztal mellett jegesvödör állt.
Becsúsztam a vele szemben levő ülésre.
- Jól van, tudom, hogy zűrös a helyzet. Végignéztem, ahogy bejöttél. A
háziasszony előtt egy hatalmas váza virág díszelgett, és te meg sem
próbáltad megszagolni.
Megpróbáltam mosolyogni.
- Úgy érzem, ma nem kellene virágokat szagolgatnom.
- Ebben tévedsz! Épphogy ma kellene megállnod, hogy megszagold a
virágokat, Stella Bella. Szívedet-lelkedet beleadtad ebbe a vállalkozásba, és
ma útjukra indultak az első megrendelések. - Fisher kiemelte az üveget a
jegesvödörből, és megtöltötte az előttem álló, üres poharat, majd a sajátját
is. - A jófajta pezsgőt rendeltem.
Bár Fisher jót akart, amikor megláttam a pezsgő aranyszínű címkéjét -
ugyanaz a márka volt, amit Olivia esküvőjén is ittunk, hónapokkal ezelőtt -,
úgy éreztem, bezárult a kör, és minden véget ért. Hudsonnal minden
ezekkel a pezsgősüvegekkel kezdődött és végződött. Úgy éreztem, valami
óriási súly telepszik a mellkasomra.
Fisher köszöntésre emelte poharát.
- Az én okostojás barátnőmre! Éveken át dolgoztál a zuhogó esőben, de
most végre megjelent neked a szivárvány!
Elmosolyodtam.
- Köszönöm, Fisher!
A pincér odajött, hogy felvegye a rendelésünket. Nem volt kedvem enni, de
úgy éreztem, mindent meg kell tennem, mert Fisher is mindent megtett
értem.
- Gondolom, semmit nem tudsz Hudsonról.
Felsóhajtottam, a vállam meggörnyedt.
- Egy ideje nem jár be az irodába. Néha kapok tőle üzleti ügyben e-
mailt, de azok mindig hajnalban érkeznek, négy óra körül. Dolgozik, de
otthonról dolgozik, és személyes dolgokról soha nem beszél velem.
Fisher belekortyolt a pezsgőjébe.
- Szóval azt sem tudod, hogy rákérdezett-e a dologra a volt feleségénél?
Hogy elmondta-e, hogy tud a naplóról és a benne leírtakról?
Megráztam a fejemet.
- Amikor elment, magával vitte a naplót, de fogalmam sincs, mit csinált
vele, azt sem tudom, kivel beszélt róla.
- Nem tarthat örökké veled haragot! Hiszen ez az egész nem a te hibád!
- Azt sem tudom, elhiszi-e nekem, hogy puszta véletlen, hogy hozzám
került a napló.
- Miért ne lenne puszta véletlen?
- Gondolj csak bele! Elolvastam a volt felesége naplóját, majd véletlenül
megjelentem a húga esküvőjén - akivel még soha az életben nem
találkoztam.
- De nem tudtad, hogy az a volt felesége!
Vállat vontam.
- Tudom..., de nagyon kényelmesnek tűnik.
- És Hudson mit gondol? Hogy követted, vagy mi? Elolvastad a volt
felesége naplóját, valahogy kiderítetted, hogy ki ő, és eldöntötted, hogy
eléred, hogy beléd szeressen? Ez a megfőtt nyuszit kivéve majdnem olyan,
mint egy Glenn Close-film!
Megráztam a fejem.
- Nem tudom, mit gondol Hudson.
- Szeretnéd tudni, hogy én mit gondolok?
- Van más választásom?
- Persze, hogy nincs, csacsikám! - Fisher átnyúlt az asztalon, megfogta a
kezemet, és megszorította. - Szerintem egyáltalán nem véletlen, ami történt.
Szerintem az élet különböző utakból áll, és minden út más-más irányba
vezet. Fogalmunk sincs, melyik irányba kell indulnunk, úgyhogy általában
egyenesen indulunk el, a legszélesebb úton, mert azon a legkönnyebb
haladni. A véletlen pedig kis ösvény, ami levezet a nagy útról. Ha elég bátor
vagy, rátérsz az ösvényre, és pontosan oda kerülsz, ahol lenned kell.
Szomorúan elmosolyodtam.
- Ez gyönyörű! Mikor lettél te ennyire átszellemült?
- Nagyjából tíz perccel ezelőtt, amikor leültem ehhez az asztalhoz, és
megjelent a pincér. A háziasszony megkérdezte, hogy magas asztalt
szeretnék-e, vagy bokszot. Én magas asztalt mondtam, de a hölgy mégis
ehhez a bokszhoz vezetett. Mondhattam volna, hogy én nem ezt kértem, de
követtem az ösvényt, ami elvezet a nagy útról, és nézd csak meg, mit hozott
elém!
A homlokomat ráncoltam.
- Ezt most nem értem. Mit hozott eléd?
Megjelent a pincérünk, tálcán hozta az előételünket. Letette az asztal
közepére, és ragyogó mosolyt villantott Fisher felé.
- Hozhatok még valamit?
- Momentán nem. De esetleg később?
A pincér szeme megvillant.
- Rendben van.
Miután a pincér elment, Fisher felemelt egy mozzarellaszeletet, és rám
kacsintott.
- Őt. Ezt a pincért. Az ösvény elhoztam elém ezt a pincért, és néhány óra
múlva pontosan nála kell lennem.
Pénteken este hét óra körül jöttem el az irodából. A Signature Scent
kiszállítása gond nélkül zajlott, és a következő hétre terveztük a honlap
elindítását. Oliviának sikerült egy kis képernyőidőt szereznie néhány helyi
hírműsorban, amik sikeres üzletasszonyokat mutattak be, és több magazin is
belement, hogy interjúkat közöljön velem. Minden, amiről olyan régóta
álmodoztam, valóra vált, mégsem leltem örömömet benne.
Ma reggel megtörtem, és küldtem egy üzenetet Hudsonnak Hiányzol
szöveggel. Láttam, hogy elolvasta, de válaszüzenet nem jött. Összetört a
szívem. Kiskoromban azzal szórakoztam, hogy nekiugrottam a
hullámoknak, és egyszer egy nagy hullám különösen erősen megütött.
Maga alá temetett, és úgy sodródtam, akár egy rongybaba, nem érzékeltem,
merre van a fent és a lent. Így - pontosan így éreztem magam ezen a héten,
amikor nem beszéltünk Hudsonnal. Reggelenként alig tudtam kikelni az
ágyból, hogy dolgozni menjek.
Eljött a hétvége, de valamiért úgy éreztem, most képtelen vagyok
hazamenni. Ahogy zakatolt velem a vonat, kizártam a külvilágot. Amikor
megérkeztünk az egyik megállóba, felpillantottam, és ahogy a vonat
lassított, a falra festett állomásnév felkeltette a figyelmemet.
Bryant Park - Negyvenkettedik utca.
Felálltam. A vonat tömve volt, úgyhogy egy tucat emberen kellett
átnyomakodnom, hogy az ajtóhoz jussak és leszálljak. A New York-i
Közkönyvtár ott magasodott a sarkon. Igazán nem kellene leülnöm a
lépcsőre, hogy elgondolkozzak arról az estéről, amikor először táncoltunk
Hudsonnal, mégis képtelen voltam megálljt parancsolni a lábamnak.
Ősz volt, úgyhogy egyre rövidültek a napok, és nem sokkal azután, hogy
leültem oda, ahol korábban vagy százszor is ücsörögtem, elkezdett lemenni
a nap. Az ég lilásnarancs színben pompázott, én pedig mély lélegzetet
vettem, és egy pillanatra lehunytam a szemem, hátha a természet
szépségétől jobb kedvem lesz. Amikor kinyitottam a szemem, a pillantásom
a lépcsőre esett, és egy férfira, aki felbámult rám.
Néhányszor pislogtam, hátha csak a képzeletem játszik velem.
De nem így volt.
Úgy éreztem, a szívem kihagy egy-egy ritmust, ahogy Hudson feljött oda,
ahol ültem.
- Nem gond, ha ideülök melléd? - kérdezte kiismerhetetlen arccal.
- Nem, persze, gyere csak.
Hudson leült mellém a márványlépcsőre. Lábát szétvetette, kezét a térde
között lógatta, és hosszan lebámult maga elé; ezalatt alaposan
megnézhettem magamnak. Csak egy hét telt el azóta, hogy utoljára láttam,
mégis láttam, hogy fogyott. Az arca nyúzottnak látszott, sötét karikák ültek
a szeme alatt, és a bőre - ami általában napbarnított volt és csillogott -
sápadtnak és fakónak tűnt.
Annyi kérdés zsongott a fejemben! Engem keresett? Vagy azért jött ide,
hogy gondolkozzon? Jól van? Mi történt az elmúlt héten? Hudson arcát
látva, úgy gondoltam, a dolgok rosszra fordultak. De azt is láttam rajta,
hogy szeretne valamit mondani, valamit, ami igencsak nehezére esik.
Úgyhogy benyúltam a táskámba a Hershey csokiért, és átnyújtottam neki.
Szomorúan elmosolyodott.
- Úgy látom, ez rád is rád fér. Elfelezzük?
A következő tíz percben némán üldögéltünk a New York-i Közkönyvtár
lépcsőjén - ott, ahol az esküvője volt, ahol megismerkedtünk, ott, ahol a
szülei - akiket annyira tisztelt - örök hűséget fogadtak egymásnak - és a
naplementét nézve elfeleztünk egy csokit.
Végül Hudson megköszörülte a torkát.
- Jól vagy?
- Voltam már jobban is. Te?
Hudson szomorúan elmosolyodott.
- Én is.
Ismét hosszú percekig hallgattunk.
- Sajnálom, hogy eltűntem egy időre - mondta végül. - Szükségem volt
egy kis elcsendesedésre, hogy kitaláljam, hogyan tovább.
Megfordultam, hogy szembenézzek vele, bár továbbra is egyenesen előre
bámult, és nem nézett rám, miközben beszéltem.
- És sikerült? - kérdeztem. - Úgy értem, rájöttél, hogyan tovább?
Vállat vont.
- Azt hiszem, valamennyire igen.
Bólintottam.
Hudson belebámult a naplementébe, és könnyek kezdtek el gyülekezni a
szeme sarkába. Nagyot nyelt, és csak utána szólalt meg.
- Jack bevallotta.
Belesajdult a szívem. Fogalmam sem volt, mit jelentettünk ezek után
egymásnak, de ettől még elfogott a szánalom. Megszorítottam Hudson
kezét.
- Sajnálom, Hudson. Annyira, annyira sajnálom!
- Úgy döntöttem, nem szólok róla Lexinek.
Hű. Úgy gondoltam, hogy Lexihez megy először.
- Értem.
- Ha szólnék, azzal csak azt érném el, hogy megkönnyebbülnék, mert
ordítoztam vele egy sort. Se nekem, se Charlie-nak nem használna.
Momentán nem vagyok annyira észnél, hogy ilyenekkel foglalkozzak. Ami
engem illet, itt Lexi az ellenség, és nem valami okos húzás közölni az
ellenséggel a terveidet. Pontosan tudnom kell, mi a helyzet, és ha arról van
szó, tudnom kell a jogaimat, mielőtt odaállok elé. - Hudson ismét nagyot
nyelt, és rekedten folytatta. - Charlie a lányom. Ez akkor sem változik, ha.
ha. - Képtelen volt kimondani.
Könnyek szöktek a szemembe.
- Teljesen igazad van. És csodálatos apa vagy - csodálatos ember, aki
Charlie érzelmeit helyezi előtérbe akkor, amikor igazán könnyű lenne
irracionálisan viselkedni.
- Csináltattam DNS-tesztet. Amíg Charlie aludt, levettem a mintát a
szája belsejéből, és tegnap leadtam a laborba, a saját mintámmal együtt.
Nem igazán akarom tudni az eredményt, de úgy érzem, felelőtlenség lenne,
ha nem tudnám. Isten ne adja, ha esetleg Charlie-nak egyszer vérre lenne
szüksége, vagy valami ilyesmi. - Szünetet tartott, de most képtelen volt
visszafojtani az érzelmeit. Elcsuklott a hangja. - Nagyjából egy hét múlva
kiderül.
Semmi jelét nem adta annak, hogy köztünk minden rendben lenne. De ez
nem számított. Hudson megtört ember volt, én pedig képtelen voltam ott
ülni, és nézni, ahogy szétesik. Átkaroltam.
- Sajnálom! Annyira sajnálom, hogy ezen keresztül kell menned,
Hudson!
Hudson válla megremegett, ahogy átöleltem. Hangot nem adott ki, de
tudtam, hogy sír, mert éreztem a nedvességet a nyakamon, ahová befúrta a
fejét. Úgy gondoltam, talán jobban lesz, ha mindezt kiadhatja magából - a
sírás a fájdalom fizikai elengedése. De azt is tudtam, hogy Hudson milyen
típus. A fájdalom egy részét magában tartja, hogy kínozza magát - mert a
lelke mélyén valószínűleg azt érzi, hogy ez az egész részben az ő hibája.
Magát okolja, mert túl sokat dolgozott, nem figyelt eléggé a feleségére,
vagy nem állított haza egy csokor virággal csak úgy. Természetesen ez
félreértelmezett bűntudat volt, de Hudson olyan tisztességes ember volt,
hogy biztos voltam benne, hogy ezt nem így látja.
Végül Hudson elhúzódott tőlem, és most, először egyenesen a szemembe
nézett.
- Sajnálom, hogy szükségem volt egy kis egyedüllétre.
Megráztam a fejem.
- Nincs miért bocsánatot kérned. Megértem. Egy ideig én is bujkáltam
előled. Azt tudnod kell, hogy nem akartam semmit titkolni! Tényleg csak
akkor állt össze a kép, amikor azon az utolsó estén nálad voltam. És aztán...
nem tudtam, hogyan mondjam el neked. Nem is akartam.
- Most már tudom. Sok-sok véletlen összejátszott. Szükségem volt egy
kis időre, hogy mindent megértsek, és rádöbbenjek, hogy itt semmi nem
volt véletlen.
Hátrahőköltem.
- Ezt hogy érted?
Hudson kisimított egy hajtincset az arcomból.
- Miért vagy most itt?
- Úgy érted, a könyvtárnál?
Bólintott.
- Nem tudom. - Megráztam a fejem. - Épp úton voltam hazafelé a
vonattal, és felnéztem. Ekkor megláttam ezt a megállót. Valami azt súgta,
hogy le kéne szállnom.
- Tudod, hogy én miért vagyok itt?
- Miért?
Én is vonaton ültem, de a lakásodhoz tartottam. Egy fél pillanatra
felnéztem, és a délutáni csúcs kellős közepén, a zsúfolt vonatkocsin
keresztül megpillantottalak téged, ahogy leszállsz Bryant Parknál. Az én
vonatom pont a tieddel párhuzamosan állt meg. Le akartam szállni, de a
vonat elindult, úgyhogy csak a következő megállónál szálltam le, és
visszarohantam.
Tágra nyílt szemmel bámultam rá.
- Véletlenül felnéztél, és megláttad, ahogy leszállok arról a vonatról,
amiről véletlenül, csak úgy leszálltam, amikor nem is itt akartam leszállni?
- Ha eddig nem voltam biztos abban, mi történik, akkor most már biztos
vagyok. - Kezébe fogta az arcomat, és belenézett a szemembe. - Itt semmi
nem történik véletlenül, édesem. A világegyetem összefogott, hogy mi
ketten összejöjjünk. A kezdetektől így történt - még azelőtt, hogy
megismerkedtünk.
Ismét könnyek szöktek a szemembe. Az utóbbi egy hétben érzett üresség
helyébe lassan remény költözött. Belegondoltam, hogy mindketten mennyit
sérültünk - Hudson természetesen sokkal jobban, mint én. Az a nyomorult
napló volt az oka mindennek, de Hudsonnak igaza volt. Ez nem csupán
véletlenek sorozata volt. Egész idő alatt egy magasabb erő munkálkodott a
fejünk fölött.
Elmosolyodtam, és orromat Hudson orrához érintettem.
- Tudod mit? Azt hiszem, meg kellene adnunk magunkat ennek az
erőnek. Semmi esélyünk nincs, ha az egész világ összefog ellenünk.
- Édesem, attól a pillanattól kezdve, hogy rád néztem, nekem esélyem
sem volt!
33
Hudson
Az utóbbi egy hét lélekölő volt.
De a tegnap reggel volt a legszörnyűbb.
Úgy volt, hogy reggel kilenckor kapom meg a DNS-vizsgálat eredményét,
de a labor késett. Stella ott akart lenni velem, amikor megtudom, de
tárgyalása volt egy vevővel, amit nem tudott áttenni. Kiderült, hogy így volt
a legjobb, mert úgy zokogtam, akár egy gyerek, amikor végre dél körül
felhívtak, és közölték velem, hogy a kislányom... nem az enyém.
Mire Stella aznap este átjött, teljesen zsibbadt voltam és holtrészeg. Este
kilenckor eldőltem, és valószínűleg ezért voltam ébren hajnali három óra
óta, és bámultam a plafont.
Hogy nézzek Charlie szemébe úgy, hogy tudom, hogy nem az enyém? Azt
éreztem, hogy egy kibaszott csaló vagyok, mivel hazudok neki. Csak
hatéves volt, de én mindig őszinte voltam vele. Azt akartam, hogy bízzon
bennem, ahogy én bíztam az apámban. És most mindennek vége. Folyton
arra a beszélgetésre gondoltam, amit néhány hónappal ezelőtt folytattunk.
Charlie azt mondta, hogy nem ő törte le az egyik konyhai szekrény
fogantyúját, amit gyakran használt fellépőnek, hogy felmászhasson a
konyhapultra.
Abból, ahogy a szög elhajlott, tudtam, hogy Charlie hazudik. Úgyhogy
leültettem, és elmagyaráztam neki, hogy bármilyen rossz is egy helyzet, ha
letagadja, akkor az sokkal rosszabb, mint az a tett, amit szeretne eltussolni.
Azon az estén végül elmondta nekem az igazat, és elmesélte, hogy nagyon
fáj a hasa. Biztos voltam benne, hogy a bűntudattól kezdett el fájni a
pocakja. Nekem egész biztos tályog keletkezik a hasamban attól a titoktól,
amivel kénytelen leszek együtt élni.
Hajnali hat óra körül a nap sugarai besütöttek a hálószobám ablakán. Egy
napsugár vékony vonallal vágta ketté Stella arcát, én pedig oldalt fordultam,
hogy nézzem, ahogy alszik. Békésnek látszott, amitől egy kicsit
megnyugodtam, mivel tudtam, hogy az utolsó néhány hét neki is
ugyanolyan stresszes volt, mint nekem. El sem tudtam képzelni, mit érzett
abban a pillanatban, amikor az őrült kirakós utolsó darabja is a helyére
került. Valószínűleg nagyjából azt érezte, amit én is éreztem most: hogy
kihúzták a lábam alól a talajt, és már nem tudok rendesen állni.
Mintha megérezte volna, hogy nézem, Stella kinyitotta a szemét.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Élvezem a látványt. Aludj még!
Stella ajka álmos mosolyra görbült.
- Mióta vagy ébren?
- Nem olyan régóta.
Stella elmosolyodott.
- Szóval órák óta?
Felnevettem. A lelki társsal az a baj, hogy ha soha nem látott kötelék van
köztetek, akkor pokolian ügyesen felismer minden hazugságot, amivel
megpróbálod elrejteni a szívfájdalmadat.
Kisimítottam egy tincset az arcából.
- Nem tudom, mihez kezdtem volna nélküled az utóbbi egy hétben!
- Nélkülem nem élted volna át életed legszörnyűbb hetét.
Megráztam a fejem.
- Egy napon úgyis kiderült volna. Elszökhetsz a hazugságok elől, de az
igazság mindig utolér.
Stella felsóhajtott.
- Azt hiszem, tényleg így van.
- Azt hiszem, eldöntöttem, mihez kezdek a volt feleségemmel.
- Igen?
Bólintottam.
- Az lesz a legjobb, ha továbbra sem mondok semmit Lexinek.
- Ó... hű. Oké. Hogy jutottál erre a döntésre?
- A legfontosabb az, hogy Charlie ne sérüljön. Én vagyok az egyetlen
apa, akit valaha is ismert, és még túl kicsi ahhoz, hogy szembesüljön azzal,
hogy egész eddigi életében minden hazugság volt. Stabilitásra, rutinra és
kiszámíthatóságra van szüksége - nem pedig arra, hogy kiteregessek előtte
mindent csak azért, hogy tönkretegyem a volt feleségemet. Lexi
gyerektartást és asszonytartást akar tőlem. Jack mostanában jól keres, de
nem engedheti meg magának azt az életet, amilyet én élek - ezt elhiheted
nekem. Szóval azt hiszem, az a legjobb, ha Lexi úgy gondolja, hogy valami
hatalmas titkot őrizget. Ha megtudná, hogy tudom, akkor anyagilag
fenyegetve érezné magát, és képesnek tartom arra, hogy közli egy hatéves
gyerekkel, hogy az édesapja nem is az édesapja.
Megdörzsöltem Stella karját.
- Ma írtam egy üzenetet Jacknek, hogy közöljem vele, mert úgy éreztem,
ez a helyes cselekedet. Visszaírt, hogy nem a biológia teszi a családot, és
Charlie az enyém. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha szeretne részt venni
Charlie életében. Megvetem a fickót, de igaza van. Charlie az én lányom,
akármit is mond a biológia. Ezen nem változtat az, hogy nem közös a DNS-
ünk. Egy napon, ha majd Charlie idősebb lesz, és készen áll rá. - Éreztem,
hogy elcsuklik a hangom. - Megmondom neki, hogy nem az én lányom.
Stella szomorúan elmosolyodott.
- Szerintem ez így teljesen logikus. Bár nem hinném, hogy könnyű
dolgod lesz a volt nejeddel, tudva azt, amit tudsz.
Megráztam a fejem.
- Természetesen nem lesz könnyű, de semmi gond. Azt teszem, ami a
lányomnak., ami Charlie-nak a legjobb.
Stella kezébe fogta az arcomat.
- Ne javítsd ki magadat, valahányszor azt mondod, hogy a lányom.
Hiszen egyike vagy Charlie szüleinek! A szülő az, aki a gyereke érdekét a
sajátja elé helyezi, és egészen biztos vagyok benne, hogy az egyenletben
szereplő három felnőtt közül te vagy az egyetlen, aki ezt mindig is megtette.
Bólintottam.
Stella pár percig némán simogatta a karomat. Oldalt feküdtünk, egymással
szemben, és a kezem az ágyon feküdt, kettőnk között. Bár amikor Stella
szerette volna ujját az ujjamba kulcsolni, rájöttem, hogy a kezem nem
feküdt az ágyon. Hanem ökölbe szorítottam.
Stella szétfeszegette az ujjaimat.
- Olyan feszült vagy!
- Igen. Talán el kéne mennem futni, hogy egy kicsit kiengedjem a gőzt.
- Van mára valami programod?
Megráztam a fejem.
- Nem tervezek bemenni az irodába a szokásos szombati fél napomra.
Stella felemelte a kezemet, és az ajkához emelte.
- Tudok egy sokkal kellemesebb módját annak, hogy kiengedd a gőzt,
mint azt, hogy az aszfaltot döngeted.
Az álmatlanul töltött éjszaka és az imént lezajlott beszélgetés ellenére is
máris jobb kedvem lett a döngetés szó hallatán.
- Ó, igen? És mire gondolsz?
Stella gyengéden megbökött, hogy feküdjek hanyatt, és rám ült.
Meglovagolta a csípőmet, majd áthúzta a pólóját a fején. Természetesen telt
mellei tökéletesen ágaskodtak. Amikor felültem, hogy megérintsem, Stella
felemelte a mutatóujját, és játékosan megfenyegetett.
- Nem! Ez a te stresszoldásod! Dőlj szépen hátra, hagyd a munkát rám!
Összekulcsoltam a kezemet a tarkómon, úgy gondoltam, Stella akar felül
lenni, azonban ő hátrébb csúszott, és ráült a combomra. Kis keze kihúzta a
farkamat a tréningnadrágomból, és ujjait szorosan rákulcsolta. Keményen
megszorította, majd megnyalta az ajkát, előrehajolt, és nyelvét
végigcsúsztatta a farkamon.
Szeme dévajul felcsillant, ahogy lenyalta az előváladékot a hegyéről, és
felpillantott rám.
- Mutasd meg! Mutasd meg, hogy szeretnéd, hogy leszopjalak!
Felnyögtem, és belemarkoltam a hajába. Stella lehunyta a
szemét, lejjebb csúszott, és egyetlen gyors mozdulattal szinte tövig bekapta
a farkam.
Bassza meg!
Ez sokkal jobb, mint a futás!
Ez kínosan gyors lesz, de annyira kurvára szükségem volt rá! Stella, mintha
megérezte volna, munkához látott. Ahogy fel-le járt a feje, a világ
legszexibb gurgulázó hangját adta ki. A farkam egészen a torka legaljáig
csúszott, majd vissza, újra és újra. Csodálatos érzés volt, maga volt a
gyönyör és a kínzás. Annyira szerettem volna megemelni a csípőmet, és
teljes egészében lemenni a torkába, de nem akartam fájdalmat okozni neki.
Stella pár perc múlva elengedett, és felnézett. Még mindig a haját
markoltam, és Stella keze az enyémre simult, majd rászorított.
- Mutasd meg! Mutasd meg!
Bassza meg!
Stella ajka ismét összezárult körülöttem, és most két mozdulat után képtelen
voltam visszafogni magam. Pontosan azt tettem, amit kért, és amikor
eljutottunk a végpontra - arra a pontra a torkában, ahol Stella vissza szokott
húzódni, gyengéden jeleztem neki, hogy engedje lejjebb. És Stella
kinyitotta a száját - szélesre tárta, és a farkamat teljes hosszában a szájába
vette.
- Baaaaassza meeeg.
Egész eddig képes volt erre, és kivárta, amíg megkérem rá.
Jézusisten!
Stella már így is tökéletes volt, de most.
Stella hátrahúzódott, arca behorpadt, ahogy szívogatta a farkamat, majd
elért a hegyéig. Édesen dünnyögött valamit, ahogy ismét belemarkoltam a
hajába, és megint lenyomtam a fejét. Összesen két szívásig bírtam, és
hirtelen azt éreztem, hogy mindjárt elélvezek.
- Elélvezek! - nyögtem, és lazítottam a szorításomon a haján.
De Stella nem hagyta abba.
- Stella. édesem. - Most a hajánál fogva óvatosan hátrébb húztam, mert
nem tudtam, milyen hangosan szólaltam meg, de ettől Stella csak
mélyebben magába fogadott.
Bassza meg! Azt akarja, hogy élvezzek a szájába!
Stellának nem kellett sokáig várnia. Még egy szívás, és kiáradt belőlem a
forró folyam, ami úgy tűnt, nem akar abbamaradni. Kicsit aggódtam is,
mennyi ideig jön, de ez az édes lány az utolsó cseppig lenyelte.
Bár a nehéz munkát ő végezte, hátrahanyatlottam a párnára, és alig kaptam
levegőt. Stella megtörölte a száját, és felcsúszott rajtam; a világ
legbolondosabb mosolya ült az arcán.
- Jézusom. hát ez. azt hiszem, újra meg kell tanulnom járni! Stella
kuncogott.
- Ezek szerint kiment belőled a feszültség?
- Igen. De ha elkezdek azon gondolkodni, hogy ezt hol tanultad, ismét
feszült leszek!
- Képzeld, volt egy nő, az egyik napló szerzője, akinek ez nehezen ment,
ezért vett egy bemutató videófilmet. Én is megvettem, mert kíváncsi voltam
rá. Lehunytam a szemem, és felkacagtam.
- Ezek a naplók! Egyszer a sírba visznek, ugye tudod?
EPILÓGUS
Stella
Nyolc és fél hónappal később
Kedves Naplóm!
Ma este Stella aludt el előbb, én pedig néztem, ahogy alszik. Időnként
megrezzent a szája széle, és elmosolyodott. Nem tartott sokáig, talán egy-
két másodpercig, de egészen rabul ejtett. Reméltem, hogy rólam álmodik,
mert szerettem volna minden álmát valóra váltani - ahogy ő is valóra
váltotta az én álmaimat.
Hudson
Magamhoz szorítottam az új naplómat. Ez komoly? Hogy lehetek ilyen
mázlista? Hudson és én néhány hónappal azután költöztünk össze, hogy a
Signature Scent hivatalosan is elindult - bár már nem volt szükségem
lakótársra. Életemben először megengedhettem magamnak egy saját lakást
New York Cityben. Lerakhattam volna a foglalót egy saját, csinos,
mészkőből épült házra, mivel az üzlet még annál is sokkal jobban ment,
mint ahogy azt a legvadabb álmaimban képzeltem. Még Oprah is felvette a
kis találmányomat a kedvenc karácsonyi ajándékai listájára. Kiadtuk a
Signature Scent különleges, Bálint-napi változatát is, és hamarosan elkészül
a férfiaknak szóló verzió is.
Hosszú napokon át dolgoztam az új algoritmusokon, de most a Rothschild
Befektetési Vállalat tapasztalt emberei vették át az irányítást, és végre azt
éreztem, hogy megtaláltam azt a régóta vágyott egyensúlyt a munka és a
magánélet között, amit olyan sokáig kerestem.
Hudson Rothschild a létező összes álmomat valóra váltotta, sőt még többet
is. Ráadásul meglepett azzal, hogy elvitt Görögországba, hogy
megünnepeljük az első nemzetközi megrendelésünket. Egy csodálatos
míkonoszi szállodában szálltunk meg. Amikor megérkeztünk, furcsán
ismerősnek tűnt a hely, de csak akkor jöttem rá, miért, amikor beléptünk a
lakosztályunkba. Hudson azt a szállodát foglalta le nekünk, ahová az
álomnyaralást tervezgettem, amikor rá várakoztam a recepción. Nem
felejtette el a nevet, pedig csak egyetlen, gyors pillantást vetett a laptopom
képernyőjére.
Ami pedig a naplóolvasási hobbimat illeti... nos, többé nem vásárlok
naplókat. Attól féltem, az, ha naplókkal veszem körül magam, szomorú
emlékeket idéz fel Hudsonban. Pár hónappal ezelőtt ez feltűnt neki, és
megkérdezte, hogy miért nem veszek több naplót. Elmondtam, hogy már
nem kell más emberek életéről olvasnom, mert a saját szerelmi történetem
minden eddigi történetnél mesésebb. Természetesem nem hazudtam, de
Hudson jól ismert. Tudta, hogy hiányzik az, hogy a naplókat olvasgassam,
és talán tudta az igazi okát annak is, hogy miért mondtam le kedvenc
foglalatosságomról. Éppen ezért a múlt héten meglepett egy naplóval - a
saját titkos naplójával, amit már hónapok óta írt. Soha életemben nem tett
felém senki ilyen szép és romantikus gesztust. A legtöbb bejegyzés édes
volt... néhány pedig egyszerűen malac.
Ami azt illeti. visszalapoztam néhány oldalt, és újraolvastam az egyik
kedvenc bejegyzésemet.
Kedves Naplóm!
Ma különösen kemény napom volt - nem szándékos a szóvicc, de az igazat
megvallva, tényleg az volt. A szerelmem majdnem egy hete a nyugati
parton van. Ma reggel, amikor felébredtem, az ő párnáján feküdtem. Ahogy
beszívtam az illatát, a szokásos reggeli merevedésem nem múlt el magától.
Nem akartam küzdeni ellene, inkább lehunytam a szemem, és kihúztam a
párnát a fejem alól, hogy eltakarjam vele az arcomat. Mély lélegzetet
vettem, a farkamat simogattam, és elképzeltem, hogy ujjaim helyett
csodálatos puncija ölel körül. Persze őt magát lehetetlen helyettesíteni, de
elképzeltem, hogy ő van felül, és keményen meglovagol, hogy az utolsó
centimet is befogadja. Ahogy elélvezne, hátravetné a fejét, formás melle
fel-le ugrálna, és arra vágyna, hogy az ajkam összezáruljon körülötte.
Megvárnám, amíg elélvez, és aztán olyan mélyen belehatolnék, hogy az
ondóm egy része még mindig benne lenne, amikor elindul otthonról.
Hudson
Egy másik kedvenc bejegyzésem néhány oldallal korábban volt. Ezt soha
nem mesélte el nekem, de megmelengette a szívemet.
Kedves Naplóm!
Ma elvittem Charlie-t reggelizni, és elmeséltem neki, hogy Stella hozzánk
költözik. Utána gyalog mentünk haza, és elhaladtunk egy park mellett. Bent
két kislány játszott, talán egy évvel fiatalabbak, mint Charlie. Fel-le
ugrándoztak, tágra nyílt szemmel, mosolyogva visongtak. A lányokra
mutattam, és megkérdeztem:
- Szerinted minek örülnek annyira?
Charlie pedig így válaszolt:
- Talán az ő apukájuk barátnője is hozzájuk költözik.
Hudson
A férfi, akitől így olvadoztam, most kilépett a hátsó udvarra. Én a teraszon
ültem egy hintaszékben, a kandalló mellett, lábamnál Hendricks feküdt.
Hudson megrázta a fejét.
- Hűséges barátom láthatóan elfelejtette, ki is a gazdája.
Elmosolyodtam. A juhászkutya, akit Hudsonnak vettem tavaly karácsonyra,
az utóbbi időben mindenhová követett, akár az árnyék. Nem voltam biztos
benne, hogy miért, mert én úgy éreztem, állandóan csak kiabálok vele, mert
megrágja a cipőket és a bútorokat. Úgy éreztem, egy örökkévalóságig
tartott, mire szobatiszta lett, aztán pedig felvette azt az újdonsült szokást,
hogy rágcsálni kezdte az ezerdolláros dohányzóasztal lábát. Őszintén
szólva, Hendricks az esetek nagy részében kész istencsapása volt. Azonban
amikor megláttam Hudson arcát karácsony reggelén - amikor rájött, hogy
végre megkapta a kutyát, amire gyerekkora óta vágyott -, tudtam, hogy
megérte a hatalmas káosz, ami a kutyával járt.
Most már volt egy másolatom a saját éjjeliszekrényemen arról a fényképről,
amit Olivia a kandallópárkányon tartott - amin Hudson elfújja a szülinapi
gyertyákat, és közben befogja Olivia száját, és juhászkutyát kíván magának.
És igen, Hudson arról a ginről nevezte el a kutyánkat, ami összehozott
minket.
- Csak azért, mert általában én szoktam megetetni - mondtam.
Hudson tekintete a kezemben tartott könyvre vándorolt.
- Emlékszel az egyezségünkre? Csak egyetlen bejegyzést olvashatsz el
egy nap!
- Tudom. Csak újraolvasom néhány kedvenc bejegyzésemet. A mai még
hátravan.
- Jól van. Kiszaladok a boltba egy üveg borért, amit átvihetünk
Oliviáékhoz. Hendrickset is magammal viszem, hadd sétáljon. Vegyek még
valamit, ha már úgyis elmegyek?
Ma volt Olivia és Mason egyéves házassági évfordulója, és hivatalosak
voltunk hozzájuk vacsorára. Nemrég költöztek ki Manhattanből, néhány
háztömbre laktak tőlünk. Eltűnődtem, vajon Hudson tudja-e, hogy ez nem
csupán Oliviáék évfordulója, hanem a miénk is. Pontosan egy évvel ezelőtt
beleszagoltam egy pohár ginbe, és megismertem életem szerelmét. Bár nem
éppen szerelmet éreztem, amikor beugrottam abba a taxiba, hogy
elmeneküljek azon az éjszakán. Vettem egy kis ajándékot Hudsonnak, hogy
emlékezetessé tegyem az első évfordulót, és úgy gondoltam, később, ha
hazaérünk, odaadom neki.
- Nem, szerintem nem kell semmi más, csak a bor. Desszertnek már
sütöttem egy tortát.
- Rendben. Húsz perc, és itt vagyok!
- Oké. Mielőtt elindulunk Oliviáékhoz, megnézhetnénk a naplementét.
Hudson elindult befelé a házba, de megállt, és felemelt ujjal visszafordult
felém.
- Ne feledd: egyetlen bejegyzés! Nem lapozhatsz előre!
- Nem fogok.
Hallottam, ahogy elhal lépteinek zaja, így felsóhajtottam, és újra
kinyitottam a naplót. Nagyjából még húsz oldal volt vissza, a következő
bejegyzés pedig irtó rövid volt. Talán elolvashatnám az egészet, mire
visszaér, és meg sem tudná. De inkább hosszan ízlelgetem az oldalakat,
ahogy Hudson is szeretné.
Legalábbis. ez volt a tervem.
Amíg el nem olvastam a következő rövid bejegyzést.
Kedves Naplóm!
Ma elmentem vásárolni. Nem sokat tudok az ékszerekről, úgyhogy
magammal vittem a húgomat is, aki pokolian megnehezítette a napomat.
Elmosolyodtam, mert elképzeltem Hudsont és Oliviát vásárlás közben.
Hudson azt képzelte, hogy a vásárlás úgy megy, hogy bemegy a boltba
azzal, hogy szeretne venni három új öltönyt, majd fél óra múlva kijön.
Olivia azonban nem is különösebben vásárolt, inkább csak a szemét
legeltette. Amikor eldönti, hogy vesz egy pár új cipőt az egyik ruhájához,
akkor egy új étkészlettel tér haza, hoz egy új kabátot Masonnek, egy játékot
Charlie-nak, és valami elektromos kütyüt az irodába a The Sharper Image
nevű boltból. A cipőre, amit szeretett volna megvenni, már nincs szüksége,
mert egy teljesen új ruhával ment haza.
Tulajdonképpen egyszer kísértem el Oliviát vásárolni, amikor is egy
ruhához szeretett volna cipőt venni, és egy teljesen más szettel tért haza...
majd otthon rájött, hogy az új ruhához új cipőt is kénytelen vásárolni.
Olivia az a nő volt, aki tizennégy különböző bevásárlószatyorral lép ki az
áruházból. Hudson az a férfi volt, aki külön kérte, hogy miután méretre
igazították az öltönyét, szállítsák is ki, mert így nem kell visszamennie az
üzletbe.
De ahogy folytattam az olvasást, rájöttem, hogy Hudson nem is említette,
hogy vásárolni ment a húgával. És mostanában nem vett semmilyen új
ékszert nekem. úgyhogy kíváncsian visszatértem az olvasáshoz.
Hat boltban jártunk. Ami nekem tetszett, az Oliviának nem tetszett. Ami
neki tetszett, arra én mondtam nemet. Miután az egész napot nézelődéssel
töltöttük, üres kézzel, bosszankodva mentem haza. A csodálatos szerelmem
tíz perccel utánam ért haza - és olyan illata volt, mint egy erdőnek. Kora
reggel óta a laborban dolgozott az új, férfiaknak szóló Signature Scenten.
De átkarolta a nyakamat, ajka súrolta az ajkamat, és a rossz napom rögtön
elillant. Ekkor jöttem rá, hogy az a gond azzal, hogy ékszert veszek a
szerelmemnek, hogy eddig semmit nem találtam, ami feleolyan különleges
lett volna, mint amilyen ő maga. Harmincegy évbe telt megtalálnom a
megfelelő nőt, és nem fogom félvállról venni azt, amikor meg kell
mutatnom neki, hogy mit is jelent számomra.
Hudson
Ó, istenem! Semmiképpen nem hagyhatom abba az olvasást. Hudson
ékszert vásárol, ami különleges számomra. lehetséges, hogy. a vállam fölött
benéztem a házba. Minden csendes volt. Hudsonnak legalább húsz percébe
telik, mire a kutyával elér az italboltig, meg vissza. Egy kicsit tovább kell
olvasnom - legalább még egy bejegyzést.
Természetesen az egy bejegyzésből kettő lett, a kettőből pedig három, és
hirtelen az utolsó oldalon tartottam. Hudson vagy fél tucatszor elment
vásárolni, papírra vetett még egy forró hangulatú bejegyzést arról, miket
akar művelni velem, és néhány szívből jövő sor arról szólt, amikor a
szüleim átjöttek hozzánk vacsorára. Hosszú időbe telt, de igen, a
szüleimmel végre személyesen is találkoztunk. Nehezen vettem rá magam,
és kész idegroncs voltam, de végül kellemes estét töltöttünk együtt. A
húgommal még nem elevenítettem fel a kapcsolatomat, bár végre
elmeséltem Hudsonnak a teljes történetet, és bevallottam, hogy Aidennek
kivel is volt viszonya. Reménykedtem, hogy talán egy napon Ceceliának is
képes leszek megbocsátani.
Abból, amit hallottam, Cecelia és a volt pasim azóta szakítottak - miután
Cecelia rájött, hogy Aiden megcsalja az egyik barátnőjével. Lehet, hogy
ennek örülnöm kellett volna, de nem örültem. Sajnáltam Ceceliát, és éppen
ezért reménykedtem abban, hogy talán még nincs teljesen veszve a
kapcsolatom a testvéremmel.
Hudson egyik bejegyzésében sem említette, hogy pontosan milyen ékszert
vett, de elég egyértelmű volt, hogy gyűrűről van szó. Milyen más ékszer
lenne az, aminek tökéletesnek kell lennie, és ilyen sokáig kell keresgélni?
Vadul dobogó szívvel olvastam el az utolsó néhány oldalt.
Ó, istenem! Hudson vett valamit!
És oda rejtette el, ahová tavaly a karácsonyi ajándékomat, a szobánkban!
És csak a születésnapján akarja odaadni nekem!
Hudson születésnapja még két hónappal odébb volt. Semmiképpen nem
várhatok addig, hogy megtudjam!
Hudsonnak fogalma sem volt róla, hogy tavaly megtaláltam a kis
karácsonyi dugihelyét a szekrényben. Úgyhogy talán. nem, nem szabad!
A vér dübörgött a fülemben, és izzadni kezdett a tenyerem.
Legalább annyit megnézhetnék, hogy gyűrűsdoboz-e.
Nem is kellene kinyitnom.
Könnyű elképzelni, micsoda várakozásban élnék a következő néhány
hónapban. De azt is, mi történne, ha eljönne a nagy nap, és a kezembe
nyomna egy kis ékszeresdobozt. benne egy pár fülbevalóval.
Több hónap várakozás után képtelen lennék eltitkolni csalódottságomat.
Úgy éreztem, hogy most, azonnal meg kell néznem. Bármit is vásárolt, elég
hosszú időbe telt megvennie. Rémesen érezné magát, ha könnyekben törnék
ki, mert képtelen vagyok eltitkolni, milyen cserbenhagyottnak érzem
magam. Úgyhogy valamilyen szempontból mindezt érte tenném.
Persze, hogy érte tennéd.
Lepillantottam az órámra, majd még egyszer átnéztem a vállam fölött a
házra. Talán meg kéne várnom, amíg Hudson tovább van távol.
Nem. Megráztam a fejem, bár a saját gondolataimra válaszoltam.
Semmiképpen sem várhatok.
Úgyhogy berohantam a házba, és egyenesen a bejárati ajtóhoz siettem.
Kinyitottam, jobbra néztem, azután balra, hogy megbizonyosodjak róla,
Hudson nincs a közelben. Tiszta volt a levegő, így beszaladtam a
hálószobába. Az ajtó csukva volt, és olyan ideges lettem, hogy egy
pillanatra kénytelen voltam megállni, hogy összeszedjem magam. Remegő
kézzel mély lélegzetet vettem, majd lenyomtam a kilincset.
Azonban amint beléptem, megállt a szívem.
- Keresel valamit? - vonta fel a szemöldökét Hudson. Az ágyunk szélén ült,
térdén Charlie-val. Hendricks a lábánál feküdt.
Párszor pislogtam.
- Mit keresel te itt? Azt hittem, elmentél.
Hudson megbökte a lányát, hogy ugorjon le az öléből, majd felállt.
- Mit keresek én itt? Ezt a kérdést én is feltehetném neked. Mit keresel a
hálószobában, Stella?
- Én ööö.
Odalépett hozzám, ahol földbe gyökeredzett lábbal álltam, majd
mosolyogva megfogta a kezem.
- Ugye nem olvastál előre?
Mindenféle gondolat kavargott a fejemben. Mikor jött vissza a boltból? És
Charlie honnan bukkant elő? Mi a csoda történik itt?
Bár nem kellett sokáig várnom a válaszra. Hudson a kezét nyújtotta a lánya
felé. Charlie pedig fülig érő szájjal elfogadta. Ha korábban azt hittem,
ideges vagyok, akkor az semmi nem volt ahhoz képest, amit most éreztem,
ahogy figyeltem, amint életem szerelme fél térdre ereszkedik előttem.
Remegő kezemet az ajkához emelte.
Az, hogy láttam, Hudson milyen ideges, segített megnyugodnom.
- Egy évvel ezelőtt, ezen a napon megismerkedtem egy gyönyörű, okos
nővel - kezdte Hudson. - Amikor másoknak elmeséled, hogyan
ismerkedtünk meg, azt szoktad mondani, hogy hívatlan vendégként
bukkantál fel a húgom esküvőjén. De az igazság az, hogy hívatlanul léptél
be a szívembe, és örökre ott maradtál. Te vagy a legkedvesebb, legjobb
szívű, legkülönösebb, legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem!
Felnevettem, a számhoz kaptam a kezem, és boldog könnyek öntötték el a
szememet.
- A legkülönösebb? Ezt úgy mondod, mintha valami jó dolog lenne.
Hudson elmosolyodott.
- Mert az is. És éppen azért szeretlek, mert néha egy kicsit különös vagy,
nem pedig annak ellenére. Éveken át olvastad mások szerelmi történeteit, és
ma este elolvastad az én történetem utolsó fejezetét - itt rám kacsintott -,
annak ellenére, hogy nem lett volna szabad. De az én utolsó fejezetem
csupán a kezdet, édesem. - Odapillantott Charlie-ra, aki elővett a háta
mögül egy kis, fekete dobozt, és átnyújtotta az apjának.
- Stella Rose Bardot, hadd adjam meg neked azt, hogy boldogan éljünk,
amíg meg nem halunk. Légy a feleségem, és én ígérem, mindent megteszek,
hogy az életedet még annál is jobbá tegyem, mint amit a könyvekben a
boldogságról olvasni lehet.
Hudson kinyitotta a kis fekete dobozt; még soha nem láttam ehhez foghatót.
A bársonnyal bélelt dobozkában két gyűrű feküdt. A jobb oldali gyűrű
csodálatos, fehérarany foglalatú, gyémántköves gyűrű volt, amin apró,
téglalap alakú drágakövek futottak végig. Balra pedig az eljegyzési gyűrű
apró másolata volt. Hudson kivette az elsőt a dobozból, és felém nyújtotta.
- Nem csak azt kérem, hogy légy a feleségem. Azt kérem, hogy légy a
családunk része Charlie-val. Megcsinálttattam a tiedet, és kicsiben
csináltattam cirkóniumból egy másolatot Charlie-nak is - szívem két
hölgyének. Mit szólsz, édesem? A miénk leszel?
Charlie-ra pillantottam. Széles mosoly ült az arcán, majd elővett valamit a
háta mögül, és felmutatta.
Egy banán volt, rajta felirattal.
Mondj igent, és örökre együtt leszünk!
Butaság, de a banán volt az, amitől eltört nálam a mécses. A boldog
könnyek végigfolytak az arcomon. Letöröltem őket, némán azt tátogtam
Charlie felé, hogy szeretlek, majd homlokomat Hudson homlokához
nyomtam.
- Igen! Igen! A szívem már úgyis a tiétek, szóval ez csak hab a tortán!
Miután Hudson felhúzta a gyűrűt az ujjamra, segítettünk Charlie-nak is
felhúzni a gyűrűjét. Sokáig öleltük egymást így, hárman, majd a
vőlegényem megkérte a lányát, hogy menjen el mosakodni, mielőtt elviszi a
nagynénjéhez.
- Végre. egy percre kettesben maradunk! - Hudson két kezébe fogta az
arcomat, és magához húzott. - Most rendesen csókolj meg!
Szokás szerint csak kapkodtam levegő után a csókjától.
- Tudja, a napló és a lánykérés azt mutatja, hogy a szíve mélyén igazi,
romantikus lélek, Mr. Rothschild.
- Ó, tényleg? - mosolyodott el Hudson. - Ha bárki rákérdez, letagadom!
Felnevettem.
- Semmi gond, én tudom az igazat. A kemény külső alatt érzékeny szív
dobog!
Hudson megfogta a kezemet, és lehúzta az ágyékához. Ujjaim
összeszorultak merev, kemény erekciója körül.
- Kicsit később kapsz még tőlem egy kis kemény külsőt.
Elmosolyodtam.
- Alig várom!
Hudson ajkával súrolta az ajkamat.
- Tetszett a napló?
- Imádtam! Ez volt a legjobb szerelmi történet, amit valaha olvastam. De
a kedvencem a befejezés volt.
Hudson megrázta a fejét.
- Az nem a befejezés volt, édesem. Hanem a kezdet. Mert egy ilyen igazi
szerelmi történet, mint a miénk, soha nem fejeződik be!
Köszönetnyilvánítás
Köszönet Önöknek - az olvasóknak. Köszönöm a támogatást és a
drukkokat. Az életünk az utóbbi időben komoly kihívásokkal szembesített
minket, én pedig rendkívül hálás vagyok azért, hogy általam egy kicsit
elszökhetnek a valóságból. Remélem, élvezték Hudson és Stella történetét,
és hamarosan újra találkozunk, amikor is megtudhatják, kikkel
ismerkedhetnek meg legközelebb!
Penelope-nak - az utóbbi néhány év egyetlen hatalmas, őrült kaland volt, és
nincs más, akivel szívesebben osztoznék rajta!
Cherinek - köszönöm a barátságodat és a támogatásodat. Akiket a könyvek
hoznak össze, azok örökké szövetségesek!
Julie-nak - köszönöm a barátságodat és a bölcsességedet!
Lunának - az élet olyan, mint egy könyv: soha nem késő új történetet írni,
és nagyon élveztem, ahogy életed izgalmas könyvének lapjai a szemem
láttára teltek meg élettel. Köszönöm a barátságodat!
Csodálatos Facebook-olvasói csoportomnak, a Vi's Violetsnek - 20 000
okos nő egy helyen, aki szeret könyvekről beszélgetni. Nagyon szerencsés
csaj vagyok! Mindegyikőtök egy igazi kincs! Köszönöm, hogy része
vagytok ennek az őrült utazásnak!
Sommernek - köszönöm ezt a csodálatos borítót, amivel arcot adtál Hudson
és Stella történetének!
Ügynökömnek és barátomnak, Kimberly Browernek - köszönöm, hogy
mindig mellettem állsz. Minden új év új lehetőségekkel ajándékoz meg
tőled. Alig várom, hogy megtudjam, mit álmodsz meg legközelebb!
Jessicának, Elaine-nek és Julie-nek - köszönöm, hogy Ti csiszolgatjátok
meg az érdes sarkokat, hogy utána teljes fényemben tündökölhessek!
A blogolóknak - köszönöm, hogy másokat arra inspiráltok, hogy tegyenek
egy próbát velem! Nélkületek nem lennének új olvasóim!
Sok szeretettel,
Vi
A . L. JACKSON
ERTED
DOBBAN
Osszhaiig-sorozal
Leif
X
PROLÓGUS
Kirohantam a lakosztályból, végig a folyosón. Baloldalt az üvegfalon túl
látszott a medence és mögötte az udvar.
Lesújtott rám a vihar. Széllökések korbácsolták a fákat. A felhők közötti
keskeny résen át fellángoló holdfényben őrjöngve csapkodtak és remegtek
az ágak.
A szívem vadul feldobogott, amikor megláttam egy férfi árnyalakját.
Magasba húzott vállal ment az udvaron át a parányi otthona felé.
Nem mintha lenne igazi otthona.
Egy elveszett lélek.
A világot bejáró, helyét kereső dühös vándor.
Pontosan azt szerettem volna megadni neki. Megmutatni, milyen az, ha
tartozunk valahova. Ha megbecsülnek és szeretnek minket, pontosan úgy,
ahogy ő tette velem, anélkül, hogy cserébe bármit is kért volna.
Ahogy kirohantam az ajtón, lecsapott rám egy széllökés.
Ádáz harag tombolt a levegőben.
- Mi van, ha nem akarom, hogy elmenj? - harsogtam túl a vihart. - Mi
van, ha azt akarom, hogy maradj? Itt, velem!
Úgy dermedt meg, mintha keresztüldöfte volna a könyörgésem. Mint akit a
földhöz szögeztek.
Lassan megfordult. Közben eleredt az eső.
- Hányszor mondjam el még neked, hogy nem illek hozzád?
Fogalmad sincs róla, valójában milyen veszélyes vagyok!
Igaza volt.
Még csak nem is sejtettem, mit tesz majd velem.
Lehet, hogy szeretni fog, de az is megtörténhet, hogy tönkretesz.
Talán az lett volna a jó, ha abban a pillanatban hátat fordítok neki.
Ha hallgatok a gyönyörű arcán felvillanó figyelmeztetésre.
Én azonban kiléptem az esőbe.
Kockázatot vállaltam...
1. FEJEZET
Mia
- Jól vagy? - kérdezte Lyrik, elég hangosan, hogy az élő zene bömbölése
dacára is meghalljam. Körülöttünk javában tartott a káprázatos buli.
Emberek csevegtek, nevetgéltek, poharak csendültek.
A bátyám behúzott maga után egy üres folyosóra, ahol nem láthatott minket
a palotának is beillő házát elárasztó, rengeteg vendég. Erősen szorítva a
könyökömet az arcomat vizslatta.
Úgy éreztem, attól tart, csakis így tudja megakadályozni, hogy elsodorjon
az áradat.
- Lyrik, jól vagyok! - Már amennyire jól lehet valaki, ha pörölyként
dübörög a szíve a mellében.
Remegett minden idegszálam.
Zihálva kapkodtam levegő után, és közben feltárult minden, amit el akartam
titkolni a bátyám elől.
A nyilvánvaló hazugságot.
Néha éppen a hazudozás a túlélés záloga.
Lyrik azonban átlátott rajtam. Miért is számítottam volna másra? Ő
mindenki másnál jobban ismert.
Sötét szeme megvillant, ahogy dühösen rám meredt.
- Nyavalyát!
- Most mit akarsz, mit mondjak? Azt, hogy kiakadtam? Hogy
túlreagáltam a dolgot? Vagy hogy tényleg megrémültem?
Mindhárom igaz volt.
Nem tudtam, hogyan hozhatnám rendbe ezt, már azon kívül, hogy
bezárkózom a szobámba, ahonnan soha többé nem jövök elő.
Lyrik bizonyára azt gondolná, hogy ez fantasztikus ötlet.
- Őszintén megmondom, ha rajtam állna, soha nem tévesztenélek szem
elől.
A mellkasomban összecsapott egymással a szeretet és a hitetlenkedés.
Én is jól ismertem ám őt! Jobban, mint a tenyeremet. Így jól tudtam, hogy a
bátyám is legalább annyira szenved, mint én.
Aggódik.
Szeretné elmulasztani a fájdalmamat, rendbe hozni a dolgokat, ám közben
kénytelen beismerni, függetlenül attól, hogy milyen híres és milyen sok
pénz van a bankszámláján, erre egészen egyszerűen képtelen.
Ami történt, megtörtént.
Visszavonhatatlanul.
- Ez nevetséges, elképesztő, és te már megint zsarnokoskodsz -
próbáltam meg az eszére hatni, hogy megnyugtassam. Éppen elég, ha én
szorongok, akár mindkettőnk helyett is.
- Nem én vagyok nevetséges! - hördült fel, és úgy nézett körül, mintha
az év legnagyobb buliján, a semmiből váratlanul előbukkanhatna a
szörnyeteg. - Megmondtam neked, hogy mindenre hajlandó vagyok, Mia.
Komolyan beszéltem.
- Tudnod kellene, hogy én sosem kérnék ilyesmit tőled. Ez nem a te
dolgod. Már így is épp eleget tettél.
Lyrik dühösen rám meredt.
Esküszöm, úgy nézett ki, mintha egy démon magasodott volna fölém az
elhagyott folyosón, miközben próbáltam összeszedni magam, hogy ne
kapjak ideg-összeroppanást, csak mert az előbb véletlenül hozzám ért egy
idegen keze.
Mostanában igyekeztem elkerülni a tömeget.
Csakhogy a magány még ennél is szörnyűbb volt.
- Ki volt az? Elég, ha rámutatsz, és máris kihajítom innen. Habozás
nélkül. Eszem ágában sincs eltűrni, hogy egy seggfej legyen a házamban.
Több esze is lehetne az idiótának.
- Erre semmi szükség, Lyrik. - A fejemet csóválva lassan összeszedtem
magam. - Csupán... meglepett egy kicsit, ez minden. Valójában nem akart
hozzám érni. Sajnálom, hogy megijedtél miattam.
Csakhogy az ismeretlen faszi kéjsóvár tekintetében volt valami, amitől
felvillantak előttem a három héttel ezelőtti esemény emlékei, mindaz, ami a
galériámban történt. Mintha pánikroham csapott volna le rám.
Kimenekültem a szobából.
Sötét és kegyetlen képek zúdultak rám.
Egyik a másik után.
Abban a pillanatban csakis a maszk alól elővillanó, gonosz szempár
emlékére tudtam összpontosítani.
Lyrik aggódó testvérként nézett rám.
A pillantása még a haja színénél is sötétebb volt.
- Eszedbe ne jusson bocsánatot kérni, Mia! Kibaszottul nincs itt semmi,
amiért neked kellene szabadkoznod. Ez az egész nem a te hibád. - A
homlokán elmélyültek a ráncok, mintha önmagát vádolta volna.
Bánatosan felsóhajtottam.
- Ugye csak viccelsz, Lyrik? Púp vagyok a hátatokon, neked meg
Tamarnak. Remegsz a feszültségtől, és tudom, hogy aludni sem tudsz.
Még jobban elkomorodott.
- Na igen, az a kurafi még mindig szabadlábon van. Addig nem
nyugszom, míg rács mögé nem kerül. Vagy meghal.
Összeszorult a torkom a fájdalomtól.
A ragadós, súlyos érzelmektől alig kaptam levegőt.
- Te is tudod, hogy a nyomozó szerint véletlenül történt. Csak egy
betörési kísérlet volt. Nem vagyok veszélyben - ziháltam szembeszállva a
szörnyű emlékkel.
Bárcsak el tudtam volna fogadni a detektív álláspontját! Ha valahogy, nagy
nehezen békére lelhetnék! Már ha valaha is megnyugodhatok.
- Eszem ágában sincs kockára tenni a biztonságodat! - hördült fel Lyrik,
és megfeszült az álla.
A bátyám magas volt, és karcsú. Kicsit szikár. Ugyanakkor viszont látszott
rajta, hogy nagy hiba lenne belekötni.
A teste gyakorlatilag kizárólag feszülő, kőkemény, szálkás izomból állt.
Áradt belőle, hogy gyorsabban odavág, mint bármilyen rosszindulatú
gazember.
Ennek sokszor voltam már a tanúja.
Lyrik West nem a szavak embere. Habozás nélkül odacsap, és utána nem
fog picsogva bocsánatot kérni.
Valahol letette a szmokingját, és felhajtotta az ingujját.
Alkarján a bőrt teljesen befedte a testét mindörökre megbélyegző sok,
iszonyatos ábra. Jól tudtam, ezek a képek azért kerültek fel rá, mert úgy
gondolta, emlékeztetnie kell magát a belül lakozó gonoszra.
Én azonban átláttam rajta.
A zord és kemény külső alatt egy angyal rejtőzködött.
Ráadásul elképesztően jól nézett ki. A szépségét azonban nem irigyeltem
tőle, mivel, ha nem lett volna pár évvel idősebb nálam, könnyedén kétpetéjű
ikreknek is nézhettek volna minket.
- De hát itt vagyok nálad! Úgy, ahogy azt kérted - mondtam, és a
szavaimnak nyomatékot adva megérintettem a karját. - Megnyugodhatsz.
Ma este amúgy is bulizni akartunk. Itt van az egész együttesed. A legjobb
barátaid. A fogadott testvéreid. Erre fel te mit csinálsz? Miattam aggódsz.
- Azt hiszed, hogy érdekel a parti? - méltatlankodott, és az arcát
odaszorította az arcomhoz.
- Szerinted törődök én ezekkel a seggfejekkel, akik beképzelt képpel
rontják itt nálam a levegőt? Nekem csak a csapat számít. A családom.
Tamar, Brendon és Adia. Te és Penny meg Greyson. A többiek bekaphatják.
Szóval ne gyere nekem azzal az ostobasággal, hogy púp vagy a hátamon,
jó? Inkább meghalok, mintsem hagyjam, hogy valaki bántson téged!
Hátrébb lépett, zsebre vágta a kezét, és elvigyorodott.
- Attól persze nem kell félni. Inkább felégetném az egész kibaszott
várost, mintsem hogy bárki közénk állhasson. Érted, amit mondok?
Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Igen, tesó, vágom. Kemény csávó vagy, világos - cukkoltam.
Ezt meghallva még szélesebben elvigyorodott.
- Na! Mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kemény csávó védje a
hátát.
- Te tényleg elképesztő vagy! - Nem akartam, hogy elsodorjanak a rám
törő érzelmek. A szívem lángolt a bátyám iránt érzett szeretettől.
Lyriknek mindig jutott ideje arra, hogy a tudtomra adja, az ő hatalmas,
lenyűgöző világában igenis fontos szereplő vagyok.
Megpróbáltam némi vidámságot csempészni a hangomba.
- Figyelj csak, Lyrik! Nem akarom, hogy továbbra is ugyanúgy próbálj
megvédeni, mint régen. Már nem vagyok kislány.
Annak idején megpróbálta elijeszteni az összes fiúmat.
Megérintette az arcom.
- Az a helyzet, hogy te mindörökre az én kishúgom maradsz. Jobb, ha
hozzászoksz.
- Ezzel a bajjal is meg fogok birkózni, ugye tudod? - suttogtam.
A mellem megremegett a bánattól és a reménytől, amihez makacsul
ragaszkodtam.
Lyrik kedvesen rám mosolygott.
- Nem ismerek nálad erősebb lányt. A legtöbben nem maradtak volna
talpon. Minden rendben lesz veled, Mia. Ígérem.
- Olyan sok mindenért kell harcolnom, hogy nem veszíthetek.
- A torkom ismét összeszorult a rám törő érzelmektől.
Ellenálltam nekik, elfordultam tőlük.
Kétségbeesetten vágytam a megkönnyebbülésre.
A felejtésre.
Legalább ma éjszakára.
Ragyogó mosolyt erőltettem az arcomra. Meglepő módon alig kellett
színlelnem.
- Mi lenne, ha most elfeledkeznénk a bajainkról? Menj, és szórakoztasd
a fontos vendégeid!
A tekintetem a bátyám lenyűgöző, Hollywood Hills-i otthonának
legnagyobb szobája felé villant. Nyüzsögtek ott a vendégek, a minden
évben megrendezett jótékonysági est résztvevői.
Lyrik és a felesége, Tamar rendezvényén lépten-nyomon igazi hírességekbe
ütközött az ember.
A leghíresebb zenészekbe és színészekbe.
Rendezőkbe, menedzserekbe és producerekbe.
Feltörekvő, ifjú tehetségekbe, meg olyanokba, akiket azonnal felismernek
az emberek, ha kilépnek az utcára.
Természetesen akadtak itt hozzám hasonló, tágra nyílt szemmel bámuló,
névtelen senkik is. Az örvény szélén lebegve azt reméltük, hogy nem
keltünk feltűnést. Persze mások ugrásra készen várták a lehetőséget, hogy
egy nagykutyába mélyeszthessék a fogukat, csöpögő nyállal beszívva a
teremben nyüzsgő hírességekből áradó hírnév és gazdagság illatát.
- Lófasz a seggükbe!
Lyrik már csak ilyen.
Az égre emeltem a tekintetem.
- Figyelj... A feleséged hatalmas munkát végzett, és nagyon jó helyre
megy majd az összeadott pénz.
- Nekem csak te számítasz.
- Lyrik! - mondtam őszinte felháborodással.
- Mi van? - kérdezte rezzenéstelen arccal.
Hatalmasat sóhajtottam.
- Annyira szeretlek, imádlak! Biztosra veszem, te vagy a világ
legcsodálatosabb pasija.
Tényleg ritkaság az ilyen férfi.
A pokolba is! Kezdem azt hinni, hogy már rég kiment a divatból.
Rám tört a magány.
Mindent figyelembe véve semmi okom sem lett volna arra, hogy ezzel az
érzelemmel küszködjek.
De cseppet se számított, mit akarok. Voltak pillanatok... időszakok, amikor
nagyon jólesett volna, ha valaki úgy segít rajtam, ahogy én szoktam
másokon. Ha éjszaka átölel valaki a karjával, és a fülembe suttogja, hogy
minden rendben lesz.
- Menj! Vár rád a feleséged, a barátaid. Élvezd az összejövetelt! Csak
annyit kérek. Hagyd, hogy én is ezt tegyem!
- Kizárt!
Így viszont legalább egérutat adtam neki.
Amúgy is igyekeztem normálisan viselkedni. Jó képet vágni a dolgokhoz.
Ha a többi vendég az ékszereit villogtatva és eltorzult arccal vigyorogva
képes erre, akkor nekem is simán menni fog, igaz?
- Komolyan beszélek. Ez nevetséges, Lyrik! Zeng a hülye házad a
Dreams Don't Die zenéjétől - mondtam olyan halkan, mint aki titkot árul el.
Nekem elhihetitek, nagyon is fontos volt ez a buli. Az előbb majdnem
felsikoltottam, amikor bementem a konyhába, és azt láttam, hogy maga
Sean Layne turkál a hűtőszekrényben.
Majdnem elájultam.
Csúnya látvány lett volna egy alélt rajongó.
Azt azért tisztázzuk, hogy nem vagyok oda a zenészekért. Nagyon régen
megesküdtem arra, hogy kerülni fogom őket.
Jó pár híres zenészt ismertem meg Lyrik és a barátai révén.
Túl indulatosak voltak.
Megbízhatatlanok.
Bajkeverők.
Sem időm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy ilyen alakok miatt fájjon a
szívem.
De akkor is. Sean Layne!
Lyrik lazán megvonta a vállát.
- Ennyivel tartozunk nekik.
- Persze.
Tényleg tartoztak.
A bátyám a Sunder rockegyüttes szólógitárosa volt. A földkerekség egyik
legnépszerűbb bandájának mára saját lemezkiadó cége is lett, amelynek
élénk egykori énekesük, Sebastian Stone állt.
Lyrik pedig egy igazi rocksztár, de nem ám egy feltörekvő fiatal, hanem egy
nagyágyú... Ha kiment az utcára, leállt a forgalom, ha belépett egy boltba,
lerohanták az autogramkérők, és jó párszor még a pólóját is lekunyerálták
róla.
Ő azonban ennél jóval több volt.
Korábban rendkívül súlyos hibákat követett el, és ezekért keményen
megfizetett. Szemtanúja voltam, ahogy a függőség ellen küzd, és szenved a
múltja balfogásai miatt.
Időről időre újra megbotlott.
Ugyanakkor kimászott az önpusztítás szakadékából, és igazi óriássá vált.
Megtalálta álmai asszonyát, családot alapított, bár azt hitte, hogy erre sosem
lesz lehetősége.
Példaképként szolgált a világ számára, és én mindig is felnéztem rá.
Nem számítottak egykori bűnei vagy a sok rossz, amit elkövetett.
A bátyámra mindig is hősként néztem fel, és semmiképpen nem szerettem
volna ma este a bajaimmal terhelni.
- Akkor menj oda, és mutasd ki nekik a nagyrabecsülésed! - mondtam,
és tréfásan felvontam a szemöldököm.
Elbizonytalanodott.
- Biztos, hogy jól vagy? Láttam, hogy milyen képet vágtál, Mia. Nagyon
nem tetszett. Ha akarod, mindenkit elküldök a fenébe, csak hogy jobban
érezd magad. Egy szavadba kerül, és vége a bulinak.
- Nem, azt semmiképpen nem szeretném.
Újra a nagyteremre pillantottam. A magas helyiség egészen a tetőig felért.
Felül ablakok nyíltak az emeleti lakosztályokra. A hátsó végében az
üvegfalon át jól láttam Los Angelest. A nyitott üvegpanelek között beáradt
a meleg, kaliforniai levegő.
Túl az üvegfalon, a nagyváros fölé magasodó, feszített tükrű úszómedence
mögött, az egyszerű színpadon a Dreams Don't Die együttes játszott. Érzéki
daluktól megremegett a ház, és a ritmus végighullámzott a fényes parketta
felett. A dallam elöntötte a szobákat, és a falakon mély, buja visszhangokat
vetett.
Az egymáshoz simuló testek, a hangos nevetés és a beszélgetések moraja
szembeszállt a zene erejével, ettől úgy tűnt, bármelyik pillanatban
elszabadulhat a káosz.
Mintha csak egy csodálatos dolog tetőpontja felé tartanánk.
Vagy valamilyen szörnyűség irányába.
Semmi szükség nem volt azonban ezzel terhelni Lyriket.
- Menj oda a feleségedhez! Iszonyúan szexi ma este.
Tessék.
Csábítás.
Tudtam, hogy ennek nem tud ellenállni.
Nincs kutya, aki nemet mondana a csontra. Tamar West régen pórázra
kötötte ezt a rosszfiút.
Lyrik egy mohó pillantást vetett a barátai között álló nő irányába. Tamar
ragyogott, miközben Shea Stone-nal és Willow Evansszel, a Sunder két
tagjának feleségeivel beszélgetett.
Úgy szerettem a sógornőmet, mint az édestestvéremet. Fekete, testhez álló
ruhája szorosan rátapadt gömbölyded idomaira. A hosszú szoknyarész leért
egészen a padlóig. A hasítékok nem takarták el a lábát, és fent a keble is jól
látszott.
Az ő bőrét is jórészt tetoválások borították.
A szeme kéken izzott, és a cipőjének tizenöt centis tűsarka volt.
A bátyám fülig bele volt zúgva a feleségébe. Ez az acélkemény fickó puha
gyurmává vált Tamar közelében.
Azt gondoltam, ő sosem lesz szerelmes, ám egy nap Tamart maga után
húzva beállított a szüleink szerény házába.
Egyértelmű volt, hogy a sorsa már korábban megpecsételődött, ám ezt
Lyrik nem is sejtette.
A szerelem néha azelőtt kelepcébe ejt minket, hogy erre felfigyelhetnénk.
A bátyám egy félmosollyal a szemembe nézett.
- A párom mindig szexi. Ma este. ez csak jobban látszik.
- Mindig jó, ha rátesz egy lapáttal.
- Ó, ne aggódj! Ma éjjel én is nagyon be fogom ám dobni magamat -
ígérte Lyrik.
Jól mellbe vágtam, nehogy elbízza magát. Már megint elértem, hogy
túlzásba vigye a dolgokat. Lyrik igazából sosem tudta visszafogni magát.
- Pfuj! Kímélj meg a mocskos részletektől! Már az is elég szörnyű, hogy
egyfolytában a nyáladat csorgatva kullogsz a nyomában.
Öntelt képet vágva jókedvűen felnevetett.
- Hé, nem kell egyből felkapni a vizet!
Halkan kuncogva a bulizó tömeg felé böktem, és barátságos hangon
folytattam:
- Mi lenne, ha te is odamennél, és nem aggódnál miattam? Nem lesz
semmi bajom.
- Biztos? - kérdezte bizonytalanul.
- Száz százalék.
Valójában talán két százalék esélyem volt.
- Ezenfelül a házadat jobban őrzik, mint az államkincstárat.
Még mindig engem nézett, miközben elindult.
- Azért, mert amire én vigyázok, az mindennél fontosabb.
Sarkon fordult, hogy eltűnjön a házában nyüzsgő emberek között. A
folyosó végébe érve visszafordult felém.
Baljós árnyék borult az arcára.
- Akik itt vannak, azok mind a vendégeink, Mia.
Nem igazán értettem, hogy ezzel most mégis mire akar célozni.
Elkomorult a tekintete.
- Ez nem jelenti azt, hogy valamennyien jó emberek. Vagy hogy
megbízhatóak. Érted, miről beszélek?
Komolyan gondolta a figyelmeztetést.
Nem ugratott.
Nyíltan kimondta az igazat.
Nyeltem egy nagyot, hogy a három hete a torkomban ülő gombóc dacára is
meg tudjak szólalni. Gyorsan bólintottam.
- Igen, értem.
Találkoztam már jó pár gazemberrel.
Lyrik is biccentett.
- Remek. Légy óvatos!
- Az leszek, ígérem!
Vajon már akkor is tudtam, hogy hazudok, amikor kimondtam ezeket a
szavakat?