You are on page 1of 1

SUPERFOOD SALÁTA

Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszában


félbe, majd, kb. 3 mm vastag szeletekre
vágjuk, egy sütőpapírral bélelt tepsire
rakjuk. Meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal,
sózzuk, borsozzuk és megszórjuk az őrölt
korianderrel. 200 fokra előmelegített
sütőben 20-25 percig sütjük. Az utolsó
percekben rádobjuk a kesudiót, csak
annyira, hogy egy kis színt kapjon. Ha kész,
szobahőmérsékletűre hűtjük. A kesudióból
kiveszünk kb. 2 evőkanálnyit, a többit egy
2 személyre aprítógépbe rakjuk. Addig zúzzuk, amíg el
nem kezd krémesedni. Ha egy idő után már
300 g édesburgonya nem lesz krémesebb, hozzáöntjük a vizet és
olívaolaj még ezzel is kicsit átpörgetjük. A babot
1 tk őrölt koriander lecsepegtetjük és 2 evőkanál olajon addig
só, bors pirítjuk, amíg el nem kezd megsülni, ami azt
2 marék natúr kesudió jelenti, hogy a héja elkezd majd pattogni és
50 ml víz az egész egy kicsit aranybarna színt kap. A
1 db fehér bab konzerv (300 g) felét félrerakjuk, a másik felét pedig
1 gerezd fokhagyma beleöntjük a krémes kesudió mellé az
0.5 db citrom leve aprítógépbe. Adunk hozzá még 5 kanál
2 marék fodros kel olívaolajat, a fokhagymát, fél citrom levét,
2 marék spenót sót és borsot. Ezután annyira krémesre
zúzzuk, amennyire csak lehet. A tányérba
halmozzuk a spenótot és a fodros kelt,
rápakoljuk a sült édesburgonyát, a ropogós
kesudiót, meglocsoljuk a zseniális öntettel
és kész is. Ha tetszett a superfood saláta
receptje, csekkoljátok a videóinkat, exkluzív
tartalmakért pedig lájkoljatok minket
a Facebookon, és kövessetek minket
az Instagramon!

www.streetkitchen.hu

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

You might also like