Záró dolgozat

Bevezetés

A nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola – rézfúvós tanár

vagyok. Emellett a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tuba tanár is vagyok. A zeneiskolai
pedagógusi munkám részeként oktatok trombita, tenorkürt, tuba hangszereket és a zeneiskola két
fúvószenekarát vezetem. 2016 ősze óta tanítok a fenti intézményekben. Pedagógia munkám fő célja
a zene és hangszerük megszerettetése diákjaimmal. Ennek szerves része a tanulókkal való
kommunikáció és a tananyag megfelelő kialakítása. A hangszeres oktatásom első néhány évfolyama
során a hangszer megszólaltatási technikáinak elsajátítása kap nagyobb hangsúlyt, mivel úgy
gondolom, ha a tanuló magabiztos a hangszerkezelésben, akkor sokkal szabadabban tudja zenei
gondolatait kifejezni a későbbiekben. A kihívást ebben az időszakban az jelenti, hogy a minden napi
gyakorlatok ne váljanak unalmassá a tanuló számára. A tanulók számára fontos a szemléltetés ezért
tubásként mindig kellő gondot fordítok a különböző hangszereken való gyakorlásra, hogy az órák
folyamán példaként tudjak állni tanulóim előtt.

Oktatási tevékenységeim mellett aktív zenekari és kamara zenészként koncertjeimen való

részvétel által is próbálom formálni tanulóim zenei érdeklődését/ízlését. Ezeken a koncerteken való
részvétel a hangszeres órákon nagyszerű alkalmat teremt arra, hogy átbeszéljük, miként készülünk
egy fellépésre, hogyan kontrollájuk a koncert közben jelentkező izgalmat, izgulást. Melyek azok a
gyakorlatok, praktikák amik akár még a legkisebbek számára is nagyon hasznosak tudnak lenni egy-
egy fellépés előtt és folyamán.

A tovább képzés előadásai nagyon hasznosak voltak számomra, mind az elhangzott új

információk szempontjából, mind abból a szempontból, hogy megerősítést kaptam az általam
alkalmazott technikák, pedagógiai fogások és módszerek helyességére.

Reflexió

Az előadások alatt elhangzott új információk és tudásanyagok mellett sok olyan információval

találkoztam, amelyeket már napi szinten használok tanításom folyamán. Stachó Tanár úr cikkjében
említi a technika és a zenei kifejezés viszonyát. Tanulóimmal az első néhány év folyamán, nagy
hangsúlyt fektetek (legyen az trombita, tenorkürt vagy tuba) a hangszerük megszólaltatásának
elsajátítására, mivel a későbbiekben, a kezdetekben megszerzett szilárd alapok fogják biztosítani a
szabad, önfeledt zenei kifejezés eszközét. Ezért az első néhány évben a tanulókkal a hangképzési és
ritmus gyakorlatok mellett, az adott kezdő hangszer iskolákból próbálunk, minél nagyobb
mennyiségű darabot, etűdöt, gyakorlatot megtanulni. A fent említett cikkben említésre kerül a zenei
tudásanyag megszerzésének módszerei, amelyek közül az egyik a mély odafigyeléssel hallgatott vagy
eljátszott-kielemzett zeneművek a másik pedig a mennyiségi repertoár kevésbé mély átjátszása. A
tanulókkal az első években elsajátított nagy mennyiségű gyakorlatok zenei minősége igen csak
elenyésző, egy-egy komolyabb mestermű mellett, de teljesen ideálisak arra, hogy sok színű zenei
tudásanyaggal ismertessük őket. Mivel zenei kifejezésünket tapasztalatainkból merítjük
(zenehallgatás, játszás, koncert élmények), ezért tartom fontosnak az első néhány évben a tanulókkal
a nagyobb mennyiségű repertoár elsajátítását.

A zeneiskolai 4. évfolyamot követően tapasztalataimból (természetesen kivétel erősíti a

szabály mind két irányba) ítélve, már lehetőség van a tanulókkal komolyabb, mélyebb zenei
megformálások, zenei érzések kifejezésére. Ekkor már hasznát vehetjük a cikkben említett öt főbb
zenei megformálási technikának. A tanulókkal szóban is átbeszélhetjük, hogy mely hangok kapnak
hangsúlyt a tonális szerkezet miatt, emellett használhatunk mind karakterre mind gesztusra utaló
kifejezéseket egy-egy részlet leírására. A metrikai szerkezet a tonális szerkezettel együtt véve pedig
megadja a zenei ívek megformálását. A mű hangulatát a fent említett módszerek mellett egy általunk
kitalált történet, mese (narratíva) által tudjuk a gyerekek számára közérthetővé tenni. Az éneklés és a
hangszeres személtetés mellett, nagy segítség tanulóim számára az előadás folyamán megismert
kézzel történő vezénylés. A vezénylés nagyszerűen alkalmazható a bonyolultabb zenei motívumok
szemléltetésére. Egyszerre tudunk vele dinamikát, zeneiívet, karaktert, tempót mutatni. A tanulók
általábban jobban is figyelnek erre a „néma” éneklésre, valahogy fogékonyabbak az információ
befogadásra ezen a módon.

Az előadás folyamán érintettük a lámpaláz és a koncentráció témaköreit is, A tanulók korai

képzésük során nem vagy csak ritkán küzdenek komolyabb lámpalázzal, de ahogy egyre nehezebb és
több odafigyelést igénylő műveket próbálnak előadni, jellemző, hogy sokan leblokkolnak.
Tanulóimmal ezért fontosnak tartom, hogy ilyenkor már szóba kerüljenek az összpontosítás a
koncentráció és a különböző koncertre való felkészülést segítő praktikát (értem itt a koncert előtti
rutint és a különböző relaxációs technikákat). Helytelennek tartom azt a módszert, amikor a tanár a
tanulót olyan szituációban küldi színpadra, hogy a tanulónak folyamatos vissza jelzésre legyen
szüksége a tanártól, játékával kapcsolatban. Sok kollégámtól látom azt, hogy szinte a tanulóval együtt
játssza végig a darabot mind fejben, mind testileg (a tanulóval együtt véve a levegőt, még a fogásokat
is végig nyomkodva a levegőben), ezáltal egyfajta hamis biztonságot adva a tanuló számára. Azért is
hibás ez a módszer, mert a tanulót így megfosztja attól, hogy igazán a darabra koncentrálhasson.
Ahogy az a cikkben is megemlítésre került, kerülni kell az előadás folyamán a csapongó
gondolatokat, a színpadon egyedül a zeneműnek van létjogosultsága és az előadónak szükséges a
saját önös problémáit ezen kívül helyezni. Tanulóimat ezért általában arra kérem, hogy mikor már
előadásra kerül a sor, próbálják meg kizárni ezeket a belsőhangokat, ne az járjon a fejükben, hogy az
órák folyamán milyen instrukciókkal láttam el Őket (ez a hang legyen hangosabb, ott gyorsabb, itt ne
siess) hanem próbálják meg felidézni azt az érzést, amit, akkor éreztek, amikor jól sikerült eljátszani
a darabot.

A felkészülés sarkalatos pontja még a helyes gyakorlás. A tanulóim számára, mindig

próbálom megtalálni azokat a részeket, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik, legyen az
technikailag, vagy zeneileg. Ezekre a részekre mindig több időt fordítunk az órák folyamán. A
hosszabb darabokat mindig több kisebb szegmensre bontom, és kérem a tanulókat, hogy azokat a
tanulási folyamat során külön-külön próbálják meg gyakorolni. Enélkül sokan belefutnak abba a
hibába, hogy a darabot egészében elejétől a végéig gyakorolják, aminek az eredménye, hogy a darab
első 15-20 százaléka sokkal több hangsúlyt kap a gyakorlás folyamán, mint a többi rész kevesebbet,
a vége pedig még kevesebbet. Mire a végére érnek már fáradtak mind fizikailag, mind szellemileg. A
részekre bontással ez a probléma jól orvosolható.

Az előadás folyamán elhangzott a rubato gyakorlási módszer, ami sarkalatos mivel, így a
legtöbb esetben már ez első vagy a második eljátszás alkalmával tévesztés nélkül fogja eljátszani a
tanuló az adott részt. Két dolog is eszembe jut erről múltbéli tanáraim szájából. Az első hogy egy
hibás eljátszást tíz hibátlannak kell követnie, hogy az egy hibás kitörlődjön. A másik, amit én is
szeretettel használok a diákjaimnál, hogy „a hibát nem gyakoroljunk”. A rubato gyakorlás ezért
nagyszerű, mivel így a tanulók már egyből a helyes hangokat, fogásokat fogják elsajátítani, és a
későbbiekben csak a tempót kell hozzá igazítani a darab többi részéhez.

Stachó Tanár úr előadásában sok érdekes dologgal ismerkedhettem meg, amelyek közül jó
néhány ismerős volt számomra korábbi tanulmányaiból. Lényegesnek tartom viszont kiemelni a zenei
megformálás tanításáról való részt az előadásból, nagyszerű volt hallani, hogy ez nem egy
megfoghatatlan misztikus tudomány, ami csak a legnagyobb előadó művészek számára adatott meg.
Igen is tanulható, kellő befektetett munkával és odafigyeléssel, a megfelelő felkészült tanárok
irányításával igen is képes lehet a legtöbb zenét tanuló gyermek az ízléses zenei játékra. Az előadás
ezen részei megerősítést jelentettek számomra. Ezek azok a módszerek amik közül már sokat
alkalmazok és a jövőben még több hangsúlyt próbálok rájuk fektetni a tanulóimmal folytatott munka
folyamán.

Romos Tanár úr előadás igencsak érdekes volt számomra, mivel központjában a rézfúvós
hangszeres játék egyik sarkalatos pontja a helyes légzéstechnika kialakítása állt. Előadása
nagyszerűen szemléltette a légzéshez és hangszeres játékhoz köthető anatómiát.

Az előadás bevezetéseként hallhattunk a gyermekek fejlődésével kapcsolatos információkat.

A gyermekek számára meghatározó az első 10-12 év a mozgásokkal kapcsolatban. Ez azért is fontos
mert a hangszeres játék elengedhetetlen része a test izmainak precíziós mozgatása (legyen az beszéd,
vagy bármilyen kordinációs gyakorlat). Így azon tanulók számára, akik ezekkel a finom motorikus
mozgásokkal nem ismerkednek gyermekkorukban, a későbbiekben csak igen nehezen tudják ezeket
elsajátítani.

Szó esett a mozgatókéregről. A kiadott utasítások itt két pályán jutnak el az adott izmokig, a
piramidális és extrapiramidális pályán keresztül. A piramidális pálya az odafigyelést igénylő
mozgásokért fele. Ez az a folyamat, ami a hangszeres tanulás első időszakát jellemzi, minden
tevékenység, hangindítás, levegővétel külön odafigyelést igényel. Az extrapiramidális pálya a már
begyakorolt, gondolkodást nem igénylő mozgásokért fele. Ez az a folyamat, ami egy haladó vagy
profi játékosnál jelentkezik, amikor ránéz egy adott hangra a kottában és gondolkodás nélkül az adott
pozícióba állítja szájizmait, légzését anélkül, hogy ezen gondolkodna. Ez a folyamat jól
megfigyelhető a kezdő tanulóknál. Eleinte minden hangért megdolgoznak majd az időteltével, a rutin
által berögződnek ezek a folyamatok és a kezdetben piramidális pályáról átkerülnek az
extrapiramidális pályára. Ebben nagy szerepe van a folyamatos gyakorlásnak és a napi rutin
feladatsorok elvégzésének.

Az ezt követő részben megismerhettük a számunkra igen fontos légzéshez köthető izomzat
működését. Itt két különböző csoportot különítettünk el a belégzéshez használt rekeszizomzatot, és a
kilégzéshez használt hasizomzatot. A megfelelő fúvós játékhoz elengedhetetlen ezen két ellentétesen
működő izom csoport finom szabályozása. Kezdő tanulóimnál mindig nagy hangsúlyt fektetünk a
helyes úgynevezett „hasi” légzés elsajátítására. Az első 1-2 év minden hangszeres órája ezekkel a
gyerekek számára könnyen emészthető játékos légző gyakorlatokkal indul. A gyakorlatok
tartalmaznak erőteljes és puha ki és belégzést, hosszú és rövig ki és belégzést. A tanulókkal
természetesen időről-időre vissza térünk ehhez, mivel saját hangszeres játékomból tudom, hogy ez az
a terület ami folyamatos felügyeletet igényel.

A tanulókkal nagy hangsúlyt kell fektetni a helyes test és hangszertartás elsajátítására is. Az
elhanyagolt tartás a tanulót hátráltatja hangszeres játékában, fejlődésében. Nem beszélve arról, ha
hivatásának válassza a zenét, akkor a későbbiekben, az elhanyagolt helytelen tartás testi
elváltozásokat, fájdalmat és akár egy karrierje végét is jelentheti. A tartással kapcsolatban hallhattunk
az előadás folyamán az Alexander technikáról, tanulmányaim során szerencsére volt lehetőségem,
több neves tanárnál részt venni ilyen foglalkozásokon, és mindig döbbenten távoztam a
foglalkozásokról, mivel nagyszerű érzés az, hogy olyan görcsöktől szabadítottak meg amikre a
foglalkozások előtt nem találtam megoldást.

Nagyon hasznosnak találtam az előadásba a különböző bemelegítő gyakorlatok és lazító

gyakorlatokról szóló részt. Rézfúvósok számára fokozottan fontos a megfelelő bemelegítése az
arcizmoknak, mivel a rézfúvós hangszerek játszása közben ezek azok az izomok amelyek a
legnagyobb terhelést kapják. Néhányat ezek közül már az előadást követő tanítási napokon ki is
próáltam tanulóimmal, és nagyon pozitív vissza jelzést kaptam. Érezhetően nagyobb volt a
teherbírásuk azoknak akikkel végig csináltuk ezt a néhány feladatot. Nagyon hasznosnak tartottam
azt a mondókaszerű gyakorlatot, is amely a nyelvvel kapcsolatos izmokat melegíti be. De amilyen
fontos a bemelegítés pont olyan fontos a lelazítás is. Az előadás előtt eszembe nem jutott volna,
bármit használjak az arcizmok kimasszírozására. Sokszor azt veszem észre, hogy mi profi zenészek
sem fordítunk elég hangsúlyt izmaink egészségének megőrzésére. Számtalan esetről halltam már jó
magam is amikor, egyes rézfúvós kollegáknál a sorozatos megterhelést követően fokális disztónia
alakult ki. Romos Tanár úr előadás mind tanárként mind profi zenészként nagyon hasznosnak
bizonyult.

Zárszó

A tovább képzés folyamán sok új információval sikerült megismerkedni, amelyek közül

többet befogok építeni a zenetanítási munkában. Emellett szó volt sok olyan már általam évek óta
használt módszerről, ami a továbbképzés neves előadói által nyert megerősítést és létjogosultságot.
Amit mindenképp alkalmazni szeretnék az elhangzottakból az a Stachó Tanár úr által leírt és
elmondott zenei megformálással kapcsolatos módszer. Szeretném, ha a tanítványaim többet
énekelnének, ezáltal könnyebben találnának rá a megfelelő zenei ívekre, gondolatokra. Ez a mai
korban egyre nagyobb kihívást jelent mivel tanulóim nagy része ódzkodik az énekléstől. Emellett
nagyon hasznosnak tartom a Romos Tanár Úr által tartom a zenei egészség megőrzéssel kapcsolatos
módszereket amelyek közül többet már az előadást követően is próbáltam beépíteni tanulóim órai
rutinjába. A fent említett új gyakorlatok eredményeként azt remélem tanulóim, könnyebben tudnak
majd fejlődni hangszeres játékukban és még kifejezőbben tudnak majd zenélni hangszerükön, ami
által nagyobb energiával és szeretettel kapcsolódnak majd hangszerükhöz és a zenéhez.

Blága Péter