You are on page 1of 104

1

alakultak ki a kardművész stílusok, először


Kardművészek Niaréban, majd átkerültek Tiadlanba,
Enoszukére is.
A kard már a háborúk kezdetétől fogva
megkülönböztetett volt a többi fegyvertől.
Bevezetés Összefonódott a nemesség, a rang jelölésé-
vel. A legtöbb mágikus és különlegesen dí-
E z a kiegészítő egy igen népszerű karakter- szes fegyver is kard volt – és talán a mai na-
kaszttal foglalkozik, a kardművészekkel. pig az. Tehát a kard már Niaréban is „szent”
Amellett, hogy szeretném benne bemutatni fegyver volt. Nem csoda, hogy a kard köré
az első törvénykönyv klasszikus kardművé- épültek fel azok az eszmei alapok, amelyek
szét, számos egyéb leírás, új kardművész végül elválasztották specializált forgatóit más
stílus és iskola is bemutatásra kerül lapjain. fegyveres irányzatoktól. Hiszen egy
Olyan részletekről is írok, ami segít megérte- nuncsakura specializálódott harcművész
ni a kardművészek viselkedését, gondolkodá- mestert is kezelhetnénk a többi stílustól kü-
sát, segít elképzelni, milyen is egy ynevi lön, hiszen csak az ő fegyverében hisz, csak
kardművész, és hogyan kell, vagy érdemes azt forgatja. Mégsem alakult ki más fegyve-
vele játszani. A több alkaszt színesebbé, vál- rek köré olyan speciális hit, nézet és eszme-
tozatosabbá teszi a kardművész karaktereket, rendszer, mint a kard köré. Ezért marad a
és különbséget is teremt közöttük. Nem tit- nuncshaku-mester „csak” harcművész, a kard
kolt szándékom, hogy sok kalandmesternek mestere pedig ezért vált kardművésszé.
és játékosnak is kedvet szeretnék hozni a A kardművészek fegyvere a slan-kard
kaszthoz, és ötleteket, buzdítást adni új és a slan-tőr lett, ami hosszú évszázadok
kardművész alkasztok kidolgozásához. Vé- munkájával kikísérletezett kovácsolási eljá-
gezetül megjegyzem, hogy a kiegészítőben rással készül, de anyaga és formája is tökéle-
leírtak opcionális szabályok, minden ka- tes – azóta sem sikerült jobbat találni. A
landmester a játékosaival együtt szabadon kardművészek szellemisége sokban meg-
eldöntheti, hogy akarja-e játékukban alkal- egyezik a harcművészekével, ők azonban
mazni. nem a testüket és az öklüket használják fegy-
ver gyanánt, hanem kardjukat. Vallják, hogy
A kardművész a kard használatához nem elég megtanulni a
vívás szabályait. Lélekből – chiből – kell
harcolni.
A kardművészek a Slanek egyik specializált Módszereik, technikáik legalább olyan
csoportját alkotják. Ők a karddal való küzdő különlegesek, mint harcművész társaik pusz-
művészetet vitték tökélyre. Kialakulásuk még takezes tudása, kardjuk – mint mondják –
Niaréban elkezdődött, hegyi kolostorok szer- hozzájuk nőtt, s ugyanúgy érzik, mint más
zetesei számtalan változatát kidolgozták ember a végtagjait. Vívótudományukról le-
előbb a pusztakezes, majd a fegyveres harci gendákat zengenek, s való igaz: mozgásuk
stílusoknak is. Idővel több iskola is megje- csiszoltsága, módszereik letisztultsága gyö-
lent, ami csak egy fegyver használatát oktat- nyörködtető, igazi élményt ad a műértőknek.
ta, annak rendkívüli bonyolultsága miatt – ez A kardművészek szinte sosem cseleznek fö-
volt a ritkább – vagy a fegyverhez kapcsoló- löslegesen fegyvereikkel, vágnak és védenek,
dó sajátos filozófia okán. Ezen irányzatokból a hatékonyság az időzítésen, a mozdulatok

1
hibátlan kivitelezésében rejlik. Gondot fordí- lent dicsőséget egyszerű parasztok elpusztítá-
tanak minden egyes apró mozdulat begyakor- sa, annál nagyobbat egy olyan ellenfél legyő-
lására, hisz a kéztartás tisztasága, a helyes zése, aki erősebb volt nála.
lépés, vagy a csípő pontos mozgása a kard- A kardművészek tisztelik az életet.
művész életét mentheti meg. Mindannyian tisztában vannak vele, hogy
A kardművészek, ellentétben a harc- milyen nehéz a tökéletességhez vezető út, s
művészekkel csak a legritkább esetben tanul-
ják tudományukat iskolákban: a kard művé-
szetét magányos mesterek oktatják, egyszerre
legfeljebb három-négy tanítványnak. Az azo-
nos mesternél tanult slanek éppúgy összetar-
tanak, mint harcművész társaik, s a dorcha
tiszteletében sem maradnak el tőlük.

Jellem és gondolkodás

A kardművészek legjellemzőbb vonása a


harchoz való viszonyulás. Slanek, tehát a
harcot tekintik a tökéletesedéshez vezető
útnak. A kardművész is a harcban szeretné
megtalálni a tökéletességet, és ehhez a legtö-
kéletesebb, legméltóbb eszközt választja, aki már elért valamilyen szintre, még ha
amit tulajdonképpen önmaga részévé tesz. (A mégoly kevéskére is, megérdemli a tisztele-
slan-kard a kardművész személyes aurájának tet. Ezért a karművészek többsége soha nem
részévé válik, így annak védelmét élvezi, és a pusztít, lehetőség szerint még ellenfelét sem
kardművész valósággal érzi azt.) Legendák fosztja meg örökre a továbbfejlődés lehető-
szólnak kardművészekről, akik vívás közben ségétől. A kardművészek jellemének gyakori
kifakultak az anyagi világból és szinte sebez- eleme az élet komponens, ami legalább any-
hetetlenek voltak. Ezt persze nehéz elérni, de nyiszor áll magában, mint a jellem első, eset-
minden kardművész álma mégis az, hogy leg második helyén. Mindazonáltal léteznek
tökéletes harcossá válva megszabaduljon az olyan vidékek és kardművész irányzatok,
anyagi test béklyóitól, elérve egyfajta tökéle- ahol a kardművészek bár tisztelik az életet,
tességet. nem haboznak azt kioltani, különböző meg-
A kardművészek tisztelik a harcot. Ez fontolásokból. Ezért néhány esetben előfor-
azt is jelenti, hogy nem mocskolják be mél- dul halál, illetve halál komponenssel rendel-
tatlan eszközökkel, fegyverekkel, eljárások- kező jellemű kardművész is.
kal és nem kezelik hétköznapi dologként, Minden kardművész egyfajta sajátos
tehát ha harcolnak, csak okkal teszik, és min- renddel szemléli a világot, és bizony tudo-
dig stílusosan. Egyaránt használják a test és mányuk elsajátítása is hatalmas fegyelmet,
az elme erejét, előbbi a jó harcos, utóbbi a jó belső rendet követel tőlük, így a kardművé-
kardművész ismérve. Tisztelik az ellenfelet. szek jellemének gyakori eleme a rend kom-
Nem ellenfél az, aki tehetetlen a kardművész ponens. Ez egyaránt előfordul az első, és a
ellen, így egy kardművész számára nem je- második helyen. A káosz komponens határo-

2
3

zottan tiltott a kardművészek számára. Nem lusokat képviselnek. Igaz, az enoszukei


is lennének képesek a slan pszi, a kardművé- kardművészek fölöttébb ritkák a kontinensen,
szet elsajátítására, az éveken keresztüli fe- hiszen a Muszeigan átszelésére csak a legbát-
gyelmezett gyakorlásra, ha lelkület a káoszt rabbak – és a legbolondabbak – vállalkozhat-
legapróbb kísértése is megérintené. Ezért a nak, és többnyire nekik sem sikerül elhagy-
káosz elem soha nem szerepelhet a kardmű- niuk a szigetet, legalábbis egészben és élve.
Erion még az a hely, ahol – hála a Kalando-
zók városát Enoszukéval összekötő, titkos és
időszakos, na és tiltott térkapunak – időnként
felbukkan egy-egy kardművész, aki az Ég
Alatti Császárságban tanulta ki a kard művé-
szetét.
Ezzel el is érkeztünk a hagyományosan
„kardművész nevelő államok” sorának végé-
hez. Ynev egyéb részein is élnek kardművész
mesterek, akik azonban e három ország va-
lamelyikéből származnak. Van még egy or-
szág, ahol értékelik a harcot, és ki tudja hon-
nan eredve, de megtelepedett a kardművé-
szek eszméje, Krán. Ne gondoljunk egyből a
tiadlani kardművészek gyakoriságára és is-
mertségére, a kráni kardművészek sokkal
kevesebben vannak, s noha tradícióik leg-
alább olyan régiek, vélhetően nem niarei for-
rásból erednek. Nem is ismertek annyira,
tudásuk pedig sokkal titkosabb, hozzáférhe-
tetlenebb.
vészek jellemében.
Tehát kijelenthetjük, hogy az Ynev
kontinensén kalandozó kardművészek több-
Kardművészek Yneven sége Tiadlanból származik. Erre a KM-nek is
oda kell figyelnie, az induló kardművészek
Bár a kardművészek tudása és eszme- gyakoriságát figyelemmel kisérve. Az pedig
rendszere egyaránt Niaréból ered, a konti- minden bizonnyal sohasem fordul elő, hogy
nensen mégsem ott találhatók meg a legna- egy kalandozó csapatban két, nem tiadlani
gyobb számban. A Niarei Császárság nyitása kardművész legyen.
idején a Tiadlan földjére érkező szerzetesek
és harcművészek lelkes tanítványokra talál- Történelem címszavakban
tak az ervekkel keveredett tiadlani népben, és
harc és kardművész-iskolák tucatjai alakul- V. kor
tak. Ma is itt, Tiadlan földjén található a kon- Pe.XXXI.sz. A kardművészet elkülönülése
tinens kardművészeinek hetven százaléka. "Niaréban"
Jelentős számú kardművész él Pe.XXX.sz. A Fehér Sárkány kardművész
Enoszuke szigetén is, a Niaréból elszárma- irányzat megjelenése
zott száműzöttek is jelentős iskolákat és stí- Pe.XXVIII.sz. A Négy Kör kardművész

3
irányzat megjelenése a keserűség és a bánat, aminek áthatolhatat-
VI. kor lan függönye kirekesztette a nap melegét és a
Pe.XXV.sz. A Démon Útja kardművész daloló kismadarak hangját egyaránt. Nagani
irányzat alapítása hátán végigfutott a hideg, de ő maga meg
Pe.XVI.sz. A Feketerák és a Hidra kard- sem rezdült. Némán nézte a szoba közepén
művész irányzatok magjelenése leterített fehér kelméket és a rajtuk tradicio-
Pe.1347 Titkos Szekta alapítása nális térdelő ülésben kuporgó férfiakat. Mind
Pe.806 Niare alapítása a négyen fekete takant viseltek, mezítelen
Psz.287 Tiadlan alapítása felsőtestüket pedig hófehér vászon ölelte,
Psz.III.sz. A Kék Lótusz és a Csöndes melyet majd a halál közelgő pillanata fest
Szellő kardművész irányzatok meg felismerhetetlen, vörös alakokkal. A
megjelenése térdektől alig kéttenyérnyire alkarnyi pengé-
Psz.400-460 Niare megnyílik ken csillant a feszült hangulatú szobába bá-
Psz.IV.sz. A Lángszirom kardművész tortalanul beszüremlő napfény, négy slan-tőr
irányzat megjelenése nézett farkasszemet a körben álló komor fér-
Psz.XI.sz. A Kiűzöttek kardművész fiakkal. A tőrök mindegyike kifogástalan
irányzat megjelenése tisztaságú, markolatukat gondos kezek teker-
Psz.1131 Enoszuke születése ték zöld szövetcsíkokkal trapéz mintájúra, az
VII. kor Abuja-ház fegyvermestereinek hagyománya
Psz.1249 Megalakul az Északi Szövetség szerint. A markolatgombok helyén is ugyan-
(Erigow, Eren, Gianag, az a jel, a ház folyóval, villámmal és macs-
Haonwell, Yllanor, Tiadlan, kával díszített yankanja terpeszkedett.
Tarin) Naganinak rájuk sem kellett néznie, hogy
Psz.1500 A Sárkánypikkely kardművész tudja, az este hasonlót fogott maga is, miután
irányzat megalapítása kinyitották a díszdobozokat. Ott, a testőrszál-
Psz.1575 Az Új Ösvény kardművész láson. Az öt bukott testőr szállásán. Nagani
irányzat magalapítása elnézte az ötödik, gazdátlanul terpeszkedő
Psz.XX.sz. Az élő árny kardművész irány- lepedő fehér foltját a földön, és egy pillanatra
zat megjelenése arra gondolt, amire a körülötte állók. De sen-
Psz.2340 A Lenyugvó Nap kardművész ki nem szólt egy szót sem, nem akarták be-
irányzat megalapítása mocskolni a hagyományok diktálta ütemben
Psz.3455- XII. Zászlóháború és módon zajló eseményeket.
3458 Nagani szemében könnyek készülőd-
Psz.3616 XIII. Zászlóháború tek, hogy birokra keljenek a büszkeség látha-
Psz.3696 XIV. Zászlóháború tatlan gátjával. Gondolataiban egy másik
szobát látott, egy szobát, ahova többé nem
Szatudatori léphet majd be. Gyomrába markolt a keserű-
ség és a szégyen, amit tegnap érzett, amikor
társával odasiettek. Orrát az az édeskés vér-
A
„ szobát már betöltötte a füstölő át- szag csiklandozta, ami a minap elviselhetet-
ható, lágy illata. Körbelengte a fal mellett lenségig fokozta a vereség szégyenét. A véré,
állókat, és valamelyest oldotta a torkokat ami bepettyezte a lepedőt, akár a cseresznye-
vérengző sárkányként szorongató feszültsé- virágok pettyezik a fát. A véré, ami apró tó-
get. A föld felé néző arcokat megszilárdította csákba dermedt az ágy alatt, a véré, ami kó-

4
5

cos seprűvé borzolta azokat a selymes haj- képzelte ilyennek, azután mégis elvetette
szálakat. ostoba ötletét. Hiszen azokba a finom ívű,
A lány az ágyon feküdt, sápadtan, bájos bársonyos ujjak formálta ketrecbe még a fi-
arcát a hálál rémülete torzította maszkká. A noman csipkézett, niarei legyezőt is durvának
máskor mosolytól duzzadó ajkak vértelenül találta, nemhogy egy íjat.
szorultak össze, a vérmaszatos szemhéjak Szemébe villant az ezüstös pengéken
elrejtették a vádló tekintetet. A mindig bor- tükröződő napfény, ahogy a térdeplő férfiak
zongató illatot elnyomta, megmérgezte a magukhoz emelték a karcsú ívű tőröket. Vá-
száradó, piros élet illata, és belemarta magát szon szakadt, vér buggyant, ahogy a négy tőr
a keserű némaságba burkolódzó testőrök or- szinte egyszerre süllyedt az izmos testekbe.
rába. Az ismeretlen fegyverek vagy karmok A négy testőrnek arcizma sem rándult, lassú
teljesen összeszabdalták a törékeny testet, ütemben vezették a pengéket a tradíció meg-
vöröslő patakokat szántva a hamvas, fehér követelte irányba. Azután az egyik penge
mezőkre. Nagani becsukta a szemét, nem megállt, és szinte ugyanebben a pillanatban a
bírta látni a máskor kívánatos, életvidám szain kardja Ville villámaként csapott a tér-
lányt ilyen megalázott állapotban. deplő férfi nyakára, a következő pillanatban
Gondolata visszatért a jelenbe, tekinte- pedig tompát puffant a testőr feje a fehér
te az ablakok előtt mozduló négy alakra, akik anyagon. Az élettelen szemek egy pillanatra
szótlanul léptek a térdelők mögé. A máskor Naganira néztek, de gondolat már nem tük-
fürge slan-kardok álmos méltósággal, némán röződött bennük. A másik három férfi egy-
siklottak ki a hüvelyekből. A szainok tisztel- mást követve borult előre, és hangtalanul
gésre emelték a fegyvereket, majd a tradíció távoztak a világról, hogy vétkükért Velar
megkövetelte oldalsó tartásba merevedtek. előtt feleljenek. A vérszag elfoglalta és uralta
Nagani tekintete most a szemközt álló férfié- immár ezt a szobát is. A szainok kardjai
vel találkozott, de mielőtt bármit is megérthe- szemfényvesztő gyorsasággal keresték a hü-
tett volna a haragos villanásból, visszaterelte vely torkát, ami a pillanat tört része alatt el-
a földre. Övét ólomként húzta a pompás, nyelte őket. A szatudatori szertartása véget
Abuja-címeres tőr. Szemét vakította a földön ért. A szobában hirtelen célt és irányt talált
heverő ötödik, üres lepedő fehérje. Próbálta minden feszültség, és többen néztek
elfelejteni, hogy mit várnak tőle. Naganira. Nem merte viszonozni a pillantá-
Hibázott. Ó, nem. Nem az elmúlt nap, sukat, inkább csak az üres lepedőt bámulta a
de még csak nem is az éjszaka folyamán. Jó földön, gondolataiban pedig két fekete köze-
három hónapja volt, hogy a kertben őrködött. pű tavacskában kereste az istenek szépségét,
És sétált. És nézelődött, de ahelyett, hogy a ott, a lótuszligetben.
kerítést, a szolgákat, vagy akár a palota dí-
szektől megelevenedő falait nézte volna, te-
kintete a lótuszligetre, és Kijonára, az Abuja-
Ház legékesebb lótuszvirágára tévedt, és
csapdába esett. Tekintete elmerült a fekete
hajszálakon táncoló napsugarakban, fülét
betöltötte a játékos nevetés, szíve pedig meg-
szűnt verni egy pillanatra, hogy azután soha
nem tapasztalt hevességgel lendüljön bele
ismét. Hogy megrontsa a meditáció nyugal-
mát, megtörje a bíbordaru-tánc lágy hulláma-
it, hogy egyfolytában csak a Kijona kisasz-
szony felé terelje, űzze gondolatait. Villét

5
A szemközti férfi nem követte egyből a míg a kardművészek hagyományainak csak
szobából néma sorban kiáramló embereket, elhanyagolhatóan kis részét képezi. Tehát
pár pillanatig maradt még, hogy segíthesse nem minden esetben elvárt, mivel a társada-
Naganit, ha kell. De a fiatal testőr csak kese- lom másképpen ítéli meg az életet, mint
rű gondolataival végzett, és némán vonult a mondjuk Enoszukén. Természetesen ettől
testőrszállásra. Senki nem szólt hozzá az még létezik. Ha egy tiadlani kardművész
úton. Másnap bizonyosan keresték, de ő már jóvátehetetlen hibát vét, neki sem marad más
nem volt ott. Az Abuja-címeres tőrt az ágyán
hagyta, s a penge érintetlen maradt, csak
mesterének, az öreg Dzumekonak, - akit a
palotában mindenki csak Kadakari-nak hívott
– yankanját szúrta rá. Az aranyszárnyú sár-
kány görnyedten lógott a fényes pengén,
Nagani ruháján pedig csak egy sötétkék folt
emlékeztetett rá. Sötétkék folt a halvánnyá
fakult szöveten. Tenyerét szinte égette a szo-
rítástól az a kis szarupikkely, amit a lány
ágyáról vett fel. Alig körömnyi, betegesen
sárga, puha szarupikkely. Tharr vérnyelőinek
elkorcsosult bőrének nyoma. Tudta, mit kell
kezdenie vele.”
(Részlet az Igazi Mester –ből)

A szatudatori a rituális öngyilkosság


elnevezése. Niaréból származó szokás, ami
Enoszukén tovább erősödött, míg Tiadlanban
– az erv és a pyarroni kultúra emberibb hatá-
saként – gyengült, tehát nem olyan gyakori választása, mint a szatudatori, azaz a rituális
és elvárt, mint őshazájában, a Sárga Császár- hasfelmetszés.
ságban. A tradicionális mozdulatokkal vég- A szatudatori elkövetésének szinte
rehajtott öngyilkosság a becsület megőrzésé- minden mozzanatát szigorú szabályok írják
nek egyik elfogadott módja volt Niaréban. elő. A kardművész térdelő ülésben, slen-
Ha valaki visszavonhatatlan hibát vétett, vá- tőrével hajtja végre azt. Első lépésként a test
laszthatta a menekülést és a szégyent, vagy a középpontjának tartott harához (a köldök
szatudatorit, amivel megőrizte becsületét, alatt egy ujjhegynyivel) helyezi fegyvere
tisztára mosta családja nevét. Enoszukén hegyét, majd beszúrva azt előbb jobb keze
sokkal gyakoribb a rituális hasfelmetszés, irányában, majd a szíve felé fordítva a tőrt,
mivel nemcsak a becsület megmentésére, felvágja szinte az egész hasi részét. Az ered-
hanem a muszatasikhoz méltatlan helyzetek mény minden esetben azonnali halál. Sok
elkerülésére – például az ellenség fogságában esetben a megszégyenültnek nincs elegendő
- titkok megőrzése érdekében, kegyvesztettek akaratereje megfelelően véghezvinni a
esetében is alkalmazzák. Tiadlanban a „lova- szatudatorit, ilyenkor jut szerep a szainnak,
gi osztály”, a szamurájok körében gyakori, azaz a segédnek. A szain egy arra felkért

6
7

személy, általában az áldozat barátja, ismerő- így lenézik az olyanokat, akik mondvacsinált
se. Kellemetlen feladatától függetlenül okokból kifolyólak szeretnének a rituális
szainnak lenni igen nagy megtiszteltetés, öngyilkosság tisztességével halni. Ilyen ese-
szinte sohasem utasítják vissza. A szain ki- tekben mind a segédnek, mind a tanúnak való
vont karddal, némán áll a szatudatorit elköve- felkérés a sértéssel egyenértékű.
tő mögött, és ha a legkisebb jelét is látja a Enoszukén a nők a torkuk elvágásával
megtorpanásnak, egyetlen mozdulattal levág- hajthatják végre, míg Tiadlanban ugyanolyan
ja az áldozat fejét. Ezzel megkíméli a méltat- szabályok vonatkoznak rájuk, mint a férfiak-
lan haláltól, attól, hogy saját gyengesége ra.
okán megszégyenüljön. A szatudatorinál álta-
lában tanúk is jelen vannak, már csak azért Slan pszi
is, hogy ne kerülhessen kellemetlen vádak alá
a segéd, vagy bárki az áldozat halála okán. A
tanúk (niszainn) semmit nem cselekedhetnek, A harcművészek a pszit az önmaguk
még csak nem is szólalhatnak meg onnantól tökéletesítéséhez vezető útnak, sokszor titkos
kezdve, hogy beléptek a terembe, csak néma tudománynak tartják. Az elsajátításához
szemlélők, akik bármikor tanúsíthatják majd, szükséges útmutatások, módozatok nincse-
hogy az áldozat önként és bátran vetette alá nek könyvekben leírva, mesterről tanítványra
magát a szatudatori nem mindennapi szertar- szállnak. A slan pszi tanítása és tanulása is
tásának. Tanúnak lenni szintén nem elitélen- nehéz, számtalan veszélytől terhes. Az egyes
dő dolog, megtisztelő, ha valakit a távozni diszciplínák helytelen alkalmazása – ilyen
készülő áldozat méltónak ítél rá, hogy a például az aranyharang – végzetes követ-
niszainnja legyen. Az erre való felkérést a kezményekkel járhat.
szain feladata megtenni. A slan pszi a harcművészet alapja és
Játéktechnikailag a szatudatorit elköve- lelke. Mind a pusztakezes harcot, mind a
tő játékosnak akaraterő próbát kell dobnia, vívást megtanulhatja bárki – akár egy harc-
aminek sikeressége esetén becsülettel végre- vagy kardművész útmutatásai alapján is. Ám
hajtja az öngyilkosságot. Amennyiben a pró- az igazi hatalom, az igazi tudás, ami a
ba sikertelen elakad, félelemből, gyengeség- slaneket egy jól verekedő gladiátor, vagy a
ből nem tudja végrehajtani vagy befejezni a híres erigowi vívók fölé helyezi, a slan pszi.
műveletet, ilyenkor a szain feladata megóvni Éppen ezért nem várható el, hogy a slan az
az áldozat becsületét. A szatudatorit nagyon effajta tudást megossza bárkivel.
meg kell gondolni, mivel kimondásának pil- Azt azonban le kell szögeznünk, hogy
lanatától visszalépés nincs. Aki mégsem hajt- mindazok, akik maradéktalanul képesek a
ja végre, az nem kardművész, nem szamuráj, slan-út alkalmazására – bármilyen kasztúak
de nem is ember többé, méltatlan a kard érin- legyenek is – slannek, azaz harcművésznek
tésére is. A szainnak is résen kell lennie, mert minősülnek. Mindazonáltal Ynev történel-
aki nem látja el jól segédi feladatát, maga is mében legfeljebb egy tucat olyan esetet je-
szatudatorira kötelezett. gyeztek fel, amikor egy nem harc- vagy
Végezetül annyit, hogy játékos karakter kardművész kasztú embert tanítottak volna a
esetében nagyon meg kell gondolni mind a slan-út alkalmazására.
játékosnak, mind a KM-nek, hogy a játékos A slan pszi magában foglalja a
miért követi el az öngyilkosságot. A nem pyarroni pszi diszciplínáival azonos hatású
méltó szatudatori nem ér semmit, és ugyan- (így azonos nevű) pszi alkalmazásokat és a
slan diszciplínákat. A slanek sem képesek az

7
összes slan diszciplína alkalmazására. Több Statikus Ψ-pajzs Pyarroni Af
olyan is akad, amit az Új Tekercsek a titkos Telekinézis Pyarroni Mf
diszciplínák közé sorol, azaz nem minden Telepátia Pyarroni Mf
harc- és kardművész ismeri. Az ilyen diszcip- Testhőmérséklet növelés Pyarroni Af
línákat csak az a slan ismeri, aki külön meg- Testsúlyváltoztatás Slan
tanulja, saját mesterétől – ha az ismeri – vagy Tetszhalál Slan
később, kalandozásai során egy másik slan Zavarás Slan
mestertől. Persze ez csak leírva ilyen egysze- Titkos diszciplínák
rű, hiszen találni is nehéz egy olyan képzett Ψ-lökés Titkos pyarroni Af
mestert, aki pont a karakter által nem ismert Abszolút látás Titkos pyarroni Mf
titkos slan diszciplína ismerője, rávenni a Aranyharang Titkos slan
tanításra pedig még nehezebb feladat. Energiafelszabadítás Titkos pyarroni Af
A slan út mesterei által kidolgozott, Érzéketlenség Titkos pyarroni Af
csak harc- és kardművészek által alkalmazha- Halálos ujj Titkos slan
tó módszereket slan diszciplínáknak nevez- Hatodik érzék Titkos pyarroni Mf
zük. A slan pszi fejlesztésének célja mindig Kiáltás Titkos slan
is az egyén, az alkalmazó volt, így az összes Kitartás Titkos pyarroni Af
slan diszciplína az alkalmazás során alapfo- Kitérés Titkos slan
kúnak minősül, azaz hatását csak a pszi al- Lélegzet visszatartása Titkos pyarroni Af
kalmazóra fejti ki. Ez alól akad ugyan egy- Membrán Titkos pyarroni Af
két kivétel, de az nem számottevő.
A slan út pszi diszciplínái: A slan-kard készítése
Slan pszi
A slan-kard egyike Ynev legnagyobb
Ψp az 1. Tsz-en: 6 becsben tartott és épp ezért legalaposabban
Ψp a további Tsz-en: 5 készülő fegyvereinek. Egy slan-kard akár
egy, másfél évig is készülhet, és ez nem csak
Pszi diszciplína Típus a kard kovácsolás idejét foglalja magába.
Belső idő Slan A slan-kard kötődik annak tulajdono-
Chi-harc Slan sához, lelkének egy darabját hordozza. Ké-
Csettintés Pyarroni Af szítésének alapja egy ökölnyi méretű acél-
Dinamikus Ψ-pajzs Pyarroni Af tömb, melyet a kardkovácsok pontosan mé-
Ébredés Pyarroni Af retre készítenek, így ugyanakkora, vagy azo-
Egyensúly Pyarroni Af nos súlyú kardokat készítenek. Ezután az
Emlékfelidézés Pyarroni Af acéltömböt a tanítvány – a kard majdani tu-
Érzékélesítés Pyarroni Af lajdonosa – egy teljes évig magánál tartja, és
Érzékelhetetlenség Slan különböző gyakorlatokat végez rajta.
Érzéktisztítás Pyarroni Af Így a kardművész már a készítés kez-
Fájdalomcsillapítás Pyarroni Af detekor kapcsolatba kerül a karddal, ami el-
Jelentéktelenség Slan engedhetetlen ahhoz, hogy része legyen a
Képességjavítás Pyarroni Af személyes aurának. Ezután hosszú, hagyo-
Levitáció Slan mányos elemekből álló kovácsolási folyamat
Roham Pyarroni Af kezdődik, melynek bizonyos lépéseiben a

8
9

tanítvány is részt kell vegyen. A kard számos


próba után elkészül, és a tanítványhoz kerül, készítésének hagyományait is. Ilyen kovács
aki ezután több évig már saját kardjával edz igen kevés akad, és mivel nem igazán hirde-
és tanul a gyakorlókardok helyett. A hagyo- tik tudásukat, rájuk találni is nehéz.
mányok szerint tulajdonosán kívül más nem
is veheti kardként a kezébe, még annak alko- Használat
tó mestere sem.
Talán akad olyan, aki fel-
teszi a kérdést, hogy a fegyver-
A slan-kardot mindig szigorú előírá-
sokkal, meghatározott mozdulatokkal forgat-
készítés csúcsának tartott Slan ják. A slan-karddal való vívásban nem a győ-
kardok miért nem készülnek zelem a lényeg, hanem a tökéletesedés, a
mágikus anyagokból? A kérdés hibátlan technikák, a győzelem csak melléke-
jogos, hiszen a kardművészeket sen jár vele. Ezeket a mozdulatokat a tanon-
nem zavarná, hogy fegyverük a cok kezdettől, gyermekkoruktól tanulják,
manaháló energiáiból táplálko- gyakorolják. A slan-kard vívásmódjára első-
zik, és a Slan kard kikovácsolá- sorban a körkörös mozdulatok, a vágások
sára képes kovácsok tudása is jellemzők, amelyre kiválóan alkalmas az
megfelelő az ilyen különleges enyhén ívelt, kiváló minőségű, éles penge. A
anyagok megmunkálásához. kard szúrásra is alkalmas és a vívóiskolák
Nos ennek számtalan oka van. oktatnak is szúró technikákat, de a tizenegy
Az egyik legfontosabb ok, hogy alaptechnika közül mindössze egyetlen egy a
minden mágikus, vagy mágikus szúrás. Érthető, hogy vívás közben is ritkáb-
anyagú fegyvernek saját aurája ban fordul elő, mégis vannak sajátos vívóstí-
van. Ez a fegyverre jellemző lussal rendelkező iskolák, ahol a szúrások és
saját, meglehetősen erős mági- vágások száma akár megegyező is lehet.
kus aura pedig nem tehető a A körkörös mozdulatokat kitérő moz-
Slan aurájának részévé, így dulatok, az ellenfél mozgásának követése
ilyen fegyverrel Chi harc, né- egészíti ki. A slan-kard védekezéskor alig ér
hány kivételes esettől eltekintve, az ellenfél fegyveréhez, inkább csak félre
nem folytatható. tereli, elvezeti azt. Ezt az alapot adja a kard-
A slan-kardok készítői gyakran maguk művészek
a kardművész mesterek, akik tanítványaik pusztakezes
számára készítenek fegyvert. Más kardkészí- stílusa, az
tők egy-egy mester mellett rendezik be mű- kaido is.
helyüket, és a mester tanítványainak, esetleg A
több iskolának készítenek slan-kardokat. Ke- slan-kardot
vés olyan mester van, aki nem kötődne vala- alapvetően
mely kardművész iskolához, mivel rajtuk két kézzel
kívül szinte senki nem rendelne slan-kardot. forgatják.
Igaz, a kardkészítő mesterek meggyőződés- Ehhez for-
ből nem is készítenek senkinek, csak kard- gatójának
művész tanítványoknak. Akadnak azonban 13-as
olyan fegyverkovácsok, akik többféle kardot ügyesség-
is készítenek, és emellett ismerik a slan-kard gel kell

9
rendelkeznie. A kétkezes vívást segíti a hosz- len, villámgyors mozdulat, a kardrántás
szú, kényelmesen két kézre fogható markolat ilyenkor is kardrántás marad. Ezután a mes-
is. Amennyiben a kardművész rendelkezik ter jó félóráig tisztogatta a pengét. A pengére
14-es ügyességgel és 13-as erővel, úgy slan- olaj, a markolatra illatos por került, és az
kardját egy kézben is forgathatja. Ez különö- eszközök végig meghatározott helyükön,
sen kétkezes harcnál válhat szükségessé. Egy hagyományos rendben maradtak. Bár a sá-
kézzel forgatva a slan-kard Ké-je 7, Té-je 18, torban homály volt, a mester mozdulatai két-
Vé-je 12 lesz, a sebzés pedig K10+1-re mó- ségtelenné tették, hogy akár lehunyt szemmel
dosul. Az egy és kétkezes vívásmódot általá- is hasonló alapossággal járt volna el, és kard-
ban tanítják és gyakorolják minden kardmű- ja ugyanolyan tisztán és ápoltan került volna
vész iskolában vagy mesternél. ki kezei közül, vissza dísztelen hüvelyébe.
Igaz, a mester ujjai egyetlen egyszer se érin-
Karbantartás tették a slan-kard bámulatos ívű pengéjét…”
így ír a híres gnóm író-utazó, Rolf, a Csatos
Rézkönyvben.
A nagy becsben tartott slan-kardhoz A tradicionális kardtisztító és ápoló
sok rituálé, hagyományos eljárás és mozdulat készlet minden kardművész felszerelésében
kapcsolódik, s ez nem csak a vívás során megtalálható. Kis vászontasakban, faládikó-
jelentkezik. A kard felkötése, levétele, tisztí- ban tartják és minden használat után előve-
tása ugyanolyan kötött formában valósul szik kardjukat és elvégzik rajta a szigorú,
meg, mint ahogy a formagyakorlatok elemei tradicionális sorrendiségű ápolást.
követik egymást.
A kard tisztítása már közvetlenül a Kaido
használat után megtörténik, mivel elrakás
előtt lecsapják, lerázzák, letörlik róla a vért,
ne adj’ egyéb szennyeződést, általában a H
„ a egy kardművész kardot ránt, ott
helyszínen található eszközökkel, például az valaki meghal” tartja a tiadlani mondás, ami
ellenfél ruhájával. Véres, koszos kard soha- többnyire igaz is. Bár ez nem minden kard-
sem kerül vissza a hüvelybe. A slan-kard művész stílust tanult kardművészre igaz ma-
karbantartására csak később, biztonságos, radéktalanul, az biztos, hogy egyik kardmű-
esetleg előírt, hagyományos helyen kerül sor. vész sem ránt szívesen kardot fölöslegesen.
„A mester térdelő ülésbe ereszkedett, Ha olyan helyzetbe keverednek, amikor a
és jobb térde mellé helyezte a vászontasakot. kard vagy a tőr használata nem lehetséges,
Lágy, szertartásos mozdulatai nyomán elő- vagy nem kívánatos, kénytelenek megállni
ször két gyertya és egy füstölő került elő. Az helyüket puszta kézzel is. A kardművészek
enyhe illat hamar betöltötte a sátrat, melynek híres slan kardjuk nélkül is különb harcosok,
homályával a két, ökölnyi gyertya viaskodott. mint az egyszerű kocsmai verekedők. Ezt
Ezután a vászonzsákból világos színű kendő hagyományos pusztakezes harci stílusuk, a
került elő, amit a mester térdei elé terített le. kaido biztosítja nekik. Senki ne gondolja,
Ezután apró eszközöket vett elő a zsákból. hogy a kardra oly büszke kardművészek ti-
Törlőrongy, finom, bolyhos pamacsok, fapál- tokban puszta kézzel gyakorolnak, épp ellen-
cika, apró szelencék, kis ecset. Az eszközök kezőleg. A kaido technikáiban szakértő szem
meghatározott sorrendben feküdtek a kendő azonnal felismeri a slan kard forgatásának
körül. A nyugalom illúzióját megtörő hirte- mozdulatait. Kialakulása a kardforgatás

10
11

egyetemes értelmezésére, a mozdulatok töké- szabaduláshoz sikeres erőpróbára van szük-


letességének kard nélkül való felhasználására ség, amihez negatív módosítóként járul a
vezethető vissza. A kaido kevés ütést és rú- sebzés, tehát legalább –3! Ennek oka az,
gást alkalmaz, azokat is csak jelzésértékűen, hogy a feszítés folyamatos fájdalmat jelent,
legalábbis egy igazi slan ütéséhez képest. Az ami sokszor eleve kudarcra ítéli az ellenfél
ellenfelet különböző fogásokkal, feszítések- kiszabadulását.
kel, csavarásokkal, néha dobásokkal teszi Fontos megjegyezni, hogy a kardművé-
ártalmatlanná. szek nem tanulják meg alkalmazni a kaidot
„Ha érted a kaidot, érted a kardot is”. chi-harcban, azt csak kiegészítő megoldásnak
Az idézet egy ismeretlen mestertől szárma- tekintik.
zik, és azóta közmondássá vált a kardművé-
szek között. Igaz is, mivel a kardforgatás és a
kaido pusztakezes technikái ugyanazokon a
„A férfi kényelmes tempóban bakta-
mozgásokon alapulnak. Tehát a kardművész tott az úton. Idegesítő nyugalommal. Teljes
egy fegyveres formagyakorlattal egyben Csendben. Már Ladoc óta figyelték, és alig
pusztakezes tudását is fejleszti. A kaidot sem várták, hogy elérje az erdőt. Ott aztán majd
azért gyakorolja – ami a kardforgatás gyakor- kérdőre vonhatják. Még hogy nem akar bal-
lásánál sokkal ritkább -, hogy javuljanak hét! A kis gyáva, senki. Arrébb is ült a he-
pusztakezes technikái, hanem, hogy a techni- lyükről, kár, hogy éppen akkor jöttek be a
kák helyes értelmezésével közelebb kerüljön városi őrök. Látták a szemét, hogy milyen
a tökéletes slan kard használathoz. Persze az szemtelenül nézett rájuk. Pedig egyedül szét-
egyes kardművész irányzatok hozzáállása a roppantotta volna vékony csontjait.
pusztakezes harchoz más és más, ám egyik Csak arra a görbe kardra büszke az ol-
sem tulajdonít neki túlzott jelentőséget. dalán. Arra van olyan nagy mellénnyel! Biz-
A kaido játéktechnikai értelemben a tosan lopta valahonnan. Elő sem vette még,
harcművészet egy stílusának számít. Csak a talán használni sem tudja. Kilesték hajnal-
kardművészeknek oktatják, mivel nem is ban, mikor a fogadó mögötti ligetben kipró-
tekintik önálló pusztakezes stílusnak. Ezt bálta. Hogy hadonászott össze vissza! Egy
alkalmazva a kardművész körönként egyet rendes vágás nem telt tőle. Különben is, ilyen
támadhat, amit az átlagon felüli gyorsaság és vézna ember nem birtokolhat egy ilyen re-
ügyesség kettőre növelhet. Ké-je 11, Té-je 6, mek kardot.
Vé-je pedig 5. A sebzés mindössze K3, de Hirtelen úgy döntött, itt az idő. A töb-
mivel a technikák során nem az erő, hanem biek úgyis követik. Minek megvárni az erdőt,
az ügyesség a meghatározó, a sebzéshez ilyenkor még úgysem jár senki ezen az úton.
minden esetben az ügyesség 14 feletti része Lendületesen kiugrott a bokor mögül, le,
adható hozzá. A kaidora kimért, tökéletes, egyenesen a poros útra. Két társa követte,
köríves mozdulatok, mély állások és gyors csak Rehig maradt a bokorban könnyű nyíl-
csavarások, feszítések jellemzőek. Ha egy puskájával. Biztos, ami biztos. Nem hiába,
kardművész elkapta ellenfele kezét, és sike- no, mégis csak túlélték a zászlóháborút, pe-
resen megfeszítette azt (legalább 3 Sp-t seb- dig a fürkészek dolga soha nem volt könnyű.
zett) akkor az ellenfél fogva marad, és min- Mert ő mindenre gondolt.
den körben elszenvedi a sebzést (ugyanazt), Az idegen – fene a nyugodt fajtáját –
egészen addig, míg ki nem szabadul a fogás- mintha meg sem lepődött volna. Jól leplezi
ból, vagy a kardművész el nem engedi. A félelmét. Majd most meglátja, milyenek is a
ladoci legények! Társai már kezükben tartot-

11
ták a vaskos hosszúkardokat, ő is előhúzta gőbe emelkedett, Rellik fegyvere a földre
hát sokat próbált fegyverét. Nem sokan bírták esett, a harcos pedig fájdalmas arckifejezés-
volna el a nehéz másfélkezes kardot fél kéz- sel szorongatta csuklóját. Az idegen mozdult,
zel. Az idegen megállt, és kérdően meredt a mintha csak méregtől rángott volna, s a kö-
felé közeledő, kardot markoló alakokra. vethetetlen kardmozdulat nyomaként másik
Amatőr! Régen kardot kellett volna rántania. társa is elejtette fegyverét. Az idegen kardjá-
Legfeljebb egyből lecsapják! nak kör alakú keresztvasa keményen csapó-
-Mi dolgotok velem? – kérdezte nyu- dott a vezér arcába, fájó parancsot adva, s
godt, mégis erőteljes hangon. Khong, az egy- Khong akármennyire akarta, nem tudta meg-
kori ladoci fürkészek nagydarab vezére nem akadályozni, hogy hátra ne essen. A fura ívű
válaszolt, csak még közelebb lépett. Ingerelte kard megpördült az idegen kezében, de nem
az ifjú idegen arcára kiülő nyugalom, le akar- vágott újra, mindhárman értettek belőle így
ta győzni, megtörni magabiztosságát. Rá is.
mindenki félelemmel néz ebben a faluban, ő A vezér intett. Az idegen is láthatta és
sem lehet kivétel. Jól móresre tanítják, az érthette a parancsot, mert egy ügyetlennek
nem árthat senkinek! Az ifjú nem ismételte el látszó, mégis stabil keresztlépéssel megfor-
a kérdést, csak szomorúan lehajtotta fejét. Fél dult, és tekintetét félig a bokrokra irányította.
lépést hátrált. Nem vitás, gyáva. Khong nem Khong még végig sem gondolta közelgő dia-
akart beszélgetni, csak vívni. Pontosabban dalukat, amikor az idegen újra megmozdult,
csak győzni. Megalázni őt. A másfélkezes mint a villám, és követhetetlenül vágott kard-
kard sebesen lendült az idegen felé. Egy vil- jával a levegőbe. A vezér szeme elkerekedett,
lámgyors mozdulat, és a kard már csak az amikor egy fél nyílvessző csapódott elé a
idegen helyén mart a porba. Ki sem nézték porba. Ki ez a démon? Megbabonázva nézték
volna belőle. Na nem baj! Ügyesebb toroni a sebesen mozgó alakot, amint a bokrok felé
kutyákkal is elbántak már. Társai mellé értek. iramodik, az emberfelettinek rémlő ugrást,
Akkor lássuk! Megadta a jelet, félreérthetet- amivel felszökkent a buckára. Nyílvessző
lenül, mint mindig. Hiába, az időzítés a lé- suhant el az idegen mellett. Ez nem lehet!
nyeg. Mindhárman az idegen felé lendültek, Rehig soha nem hibázik ilyen közelről! Az
kardjaik három villám csillanásával keresték íves kard úgy mozgott, mintha az idegen kar-
annak testét. jához nőtt volna. Csak azt látták, ahogy
Az idegen még mindig nem rántott Rehig rémülten kapálódzva kúszik ki a bo-
kardot. Szegény bolond. Hirtelen mozdult, korból, fegyvere kieshetett a kezéből. De az
egyikük sem bírta követni. Megragadta ez idegen nem követte. Még feléjük fordult, de
egyikük kezét, és csavarintott rajta egy kicsit. nem szólt. Ők sem mertek. Az ifjú megpör-
Közben átcsusszant kettejük között, Khong gette kardját, és az már a hüvelyében is volt.
tévedhetetlen kardja egyik társa hosszúkard- Szó nélkül indult tovább. Nem mertek moz-
ján csattant. Az idegen elengedte a csuklót, dulni, míg az ismeretlen démonfattya el nem
és a harcos tovább lendült, jó lépésnyire tá- tűnt a fák mögött.”
volodva tőle. A nagydarab vezér rúgást érzett
térdhajlatában, s mielőtt megfordult volna,
már fél térdre is ereszkedett. Társa nem ké-
sett, ismét hosszúkard lendült az idegen felé, Öltözködés
de ezúttal már nem kardlappal célozta őt.
Penge villant, s míg az idegen kardja a leve-

12
13

A kardművészek öltözködése hazájuk


Kardművészvért
(tehát a legtöbb esetben Tiadlan) divatját
követi. A dorcha alattvalói – így a kardművé-
szek is – niaréból származó, bő, a mozgást A kardművészek általában, ha iskolá-
legkevésbé akadályozó vászonruhákat visel- juk, stílusuk engedi, egy sajátos
nek. A kardművészekre jellemző a niarei kardművészvértet viselnek. A vért és készíté-
vívónadrágból kialakult takan viselése, ami sének technikája niaréből ered, onnan vették
egy bő, szoknyaszerű nadrág, kényelmes át Tiadlan kardművészei, fegyvermesterei is,
szabása a könnyű mozgást, erős anyaga az és használják, készítik ma is. A
időtállóságot biztosítja. A takan színe legtöbb kardművészvért egymásra erősített fémle-
esetben fekete, ez a hagyomány a készítésé- mezkékből áll, mindig hajlékony, nem, vagy
ből ered, mivel a niarei kolostorok szerzete- csak alig akadályozza viselője mozgását.
sei nadrágjukat a hegyekben is megélő, Teljes súlya 18 Kg. A kardművészvért SFÉ-
boyashi-bokor kérgéből kifőzött sötét festék- je 4, ha nem kardművész viseli, akkor a
kel színezték. Általában a takan párja a gion, szükséges képzettség hiányában csak 2;
egy kabátszerű, felsőtesten viselt ruha, amit a MGT-je 1. A kardművészek nem lovagok,
derékon övvel fognak össze. A gionon viselik azaz nem ragaszkodnak úgy vértjükhöz, nem
iskolájuk yankanját. ez a legfontosabb számukra. Már csak azért
A giont középen megkötő öv szintén sem, mert az el-
tradicionális, legtöbbször sajátos, csak az me, azaz a slan
iskolára jellemző megkötési módszerrel. Bár pszi hatalmával is
leginkább a harcművész iskolákban szokás, meg tudják védeni
olyakor előfordul a kardművészek esetében magukat. Akkor
is, hogy az övön különböző jeleket alkalmaz- öltik fel a tradici-
nak a tudás szintjének jelzésére. onális vértet, ha
Természetesen a legtöbb iskolának van csatába készülnek,
tradicionális öltözéke. Ezt tanulóként, tradi- ha biztosan tud-
cionális eseményeken viselik. Minden olyan ják, hogy nagy
esetben, amikor fontos hangsúlyozni, melyik harc vár rájuk. A
slan iskolához tartoznak, vagy csak egysze- kardművészvértet
rűen kardművész mivoltukat emelik ki, ezt sok keleti harcos
viselik. Ezek a tradicionális öltözékek sok- iskola is használ-
szor szabásukban is sajátosak. Színük is ja, már, ha a
meghatározott, és legtöbbször az iskola, mes- kardmester be tud
ter jelével, a yankannal díszítik. Ezen tradici- szerezni egyet, ugyanis egy ilyen vért ára
onális öltözékből egy, ritkábban két öltözetet eléri a 35 aranyat is. Ezen kívül a fegyverko-
birtokol egy kardművész, többre nemigen vács sem biztos, hogy szó nélkül készít akár-
van szüksége. kinek kardműművészvértet. Emellett olyan
Persze egy kardművész is átlagember- iskolák is léteznek, amik nem részesítik
nek számít öltözködés szempontjából, és előnyben, sőt, egyesek egyenesen lenézik a
néha egyszerűen csak a parasztok vagy a vértet.
polgárok jellemző öltözékét hordják.
Kardművész stílusok

13
nevelik. Így érthető, hogy a mester önellátó,
A kardművészek tudásukat egy mes- apró gazdaságában legtöbbször tanítványai
ternél, vagy annak iskolájában tanulva szer- segítik. Ez persze nem mehet a tanulás, edzés
zik meg. „Senki nem lehet annyira önző, rovására. Igen hasznos lehet például fél napot
hogy magának tartja meg a tudást”- tartja egy lovaglóállásban kapálni, a mester oktató sza-
niarei mondás. Ezért a mesterek – kevés ki- vait hallgatva…
vételtől eltekintve – ingyen, meggyőződésből Sok slan-mester áll nagyurak szolgála-
tanítják az arra érdemes, alkalmas gyermeke- tában, általában mint oktató, fegyvermester,
ket. Igen, gyerekeket. Egyrészt azért, mert esetleg testőr. Néha ők is fogadnak tanítvá-
egy kardművészstílus mozgásanyagát, az nyokat. Sok mester, bár magányosan él, tartja
elme hatalmának fejlesztését és használatát a kapcsolatot az emberekkel, mint fegyver-
gyermekkorban kell elkezdeni tanulni, más- kovács, esetleg gyógyító, sokukat pedig csak
részt mert így is sokáig – akár 8-15 évig is – mesterként, bölcsként, tanítóként ismerik. Az
tart. Ez persze csak az az idő, ami után első ilyen fegyverkovács mesterek keze alól kivá-
mestervizsgáját letéve az ifjú kardművész ló minőségű kardok kerülnek ki, de slan-
elhagyhatja az iskolát, és akár kalandozni is kardot csak saját, esetleg más
indulhat, a slan mesterek szerint azonban kardművésziskolák tanítványainak készíte-
ekkor – hogy beavatást nyert egy iskola stílu- nek.
sába – kezdődik csak az út. Később már sok- Néhány mester- főleg a híressé váltak –
kal nehezebb egy-egy stílus elsajátítása, min- tekintettel a nagyszámú érdeklődőre, iskolát
den év, mellyel a korai gyermekkornál ké- is alapított. Ezek persze nem a hagyományos,
sőbb kezdődik az oktatás, a mondás szerint sok tanulós, tandíjas iskolák. A néhány 5-15
két évvel nyújtja meg a tanulási időt. tanonc – akiket a mester ugyanúgy saját ma-
Néhány mester – igen kevés – a többi- ga választ ki – általában a mesternél lakik, és
ek rosszallása mellett, pénzért is vállal né- a kicsiny kolostor fenntartása éppúgy a fel-
hány tanítványt; általában a többiek boldogu- adatai közé tartozik, mint a folyamatos tanu-
lására fordítva az összeget. Ezek a tanítvá- lás, gyakorlás. Az ilyen iskolákban néha a
nyok sem lehetnek azonban ellentétes jelle- rangidős tanítványok is oktathatnak. Sőt,
műek, mint a mester és irányzata. Van né- esetenként az is előfordul, hogy a mester egy
hány mester, aki valamilyen cél érdekében kívülállónak oktat valamely, az iskolára jel-
oktat kardművészeket, ilyen néhány szerze- lemző képzettséget. Ez a kívülálló persze
tesrend vagy harcművész kolostorban okta- nem lehet akárki…
tott irányzat, illetve sok olyan iskola, ahol Egy-egy iskolának saját jele – Yankan,
egy főúri udvar testőrségét képzi egy messze azaz beszélő kép – van. Az iskolák yankanjai
földről érkezett mester. Az ilyen, messzire az adott irányzat yankanja, kiegészítve a stí-
elkerült, és ott szolgáló kardművész mesterek lus jellemző szimbólumával, jelével. Ahhoz,
gyakran fogadnak tanítványt, és munkájuk hogy egy kardművész viselhesse az adott
mellett, sokszor aközben, oktatják, és átad- iskola yankanját, el kell végeznie az iskolát.
nak neki mindent, amit ők tudnak. Eredeti, hibátlan yankant csak mesterétől
Jogos a kérdés, vajon miből él egy kaphat…
kardművész mester? Hiszen legtöbbjük az Iskolát alapítani tiadlanban a Dorcha
emberektől távol, nyugodt helyen, egyedül és engedélyével lehet. Egy mestertől persze
tanítványaival él. Az ilyen mesterek igényei bárki elkezdhet tanulni, de a dorcha nélkül
amúgy sem nagyok, és tanítványaikat is erre sohasem lehet az iskola elismert. Nevelteté-

14
15

sükből adódóan egyetlen kardművésznek gyakori látogató volt kövezett gyakorlóudva-


sem jutna eszébe, hogy a Dorcha – formális – ron. A kardok villanó pengéje most alulról
hozzájárulása nélkül tanítsa a hozzá forduló- férkőzött az elképzelt védelmen belülre, s az
kat, hiszen minden tiadlani kardművész a egyszerre felharsanó torokhangú kiáltások
Dorchát tiszteli legnagyobb elöljárójaként. A halálos támadásról árulkodtak.
harc nagyasszonyának írnokai bejegyzik az A vörös ruhás, tar fejű férfiak mozgá-
adott iskola meglétét, yankanját, amelyeknek sáról a vihar tépázta nádas jutott eszembe,
ismeretét a tiadlani kultúrkör heraldikája fog- olyan, amilyeneken az Anublien-tavaknál
lalja magába. keltünk át: mindannyian a szeszélyesen, ki-
A kardművész mesterek nem azért ké- számíthatatlan irányokból érkező szélroham-
rik a Dorcha engedélyét, mert annak elmu- nak engedve dőltek egyik, hajoltak a másik
lasztása törvény elleni vétség, egyszerűen ezt oldalra. A kardok egyszerre mozogtak az ifjú
szokták meg, és ők is a Dorcha tiszteletét kardművészekkel, mintha forgatóik részei
várják el tanítványaiktól. Az sem ritka, hogy lennének. Yageda szerint azok is, bár e meg-
mielőtt egy kardművész tanítványt fogad, jegyzését – több másikhoz hasonlóan – elég
felkeresi egykori mesterét, és annak engedé- homályosnak találtam, hiszen volt szeren-
lyét kéri – ítélje meg, hogy oktathatja-e a csém a saját szememmel látni, mikor a har-
stílust, készen áll-e új kardművészek nevelé- cosok elővették, később, hogy hüvelyébe
sére. rejtették a fényes pengéket. A mester szó
Hasonló a helyzet a különböző bemuta- nélkül figyelte a tanítványok táncát, arcizma
tókkal, amit a Dorcha udvartartásában is sem rezdült. Szerencsések vagyunk, monda
gyakran rendeznek. Ilyenkor nem a kérkedés Yageda reggel, mert a mester állítólag egy
a cél – bár akad egy-két hasonló érzelmű évben csak egyszer ad esélyt tanítványainak,
stílus – hanem a Dorcha tisztelete. Ilyenkor hogy teljes értékű kardművészekké váljanak,
részt adnak neki tudásukból, még ha csak és csak azoknak, akik legalább tíz éve hall-
érdekes néznivalóval is. gatják figyelmesen és követik útmutatásait.
És általában oda nem tartozó érdeklődők
soha nem tekinthetik meg ezt a ritka pillana-
A
„ tanítványok két sorban álltak fel. A
tot. Magam sem tudom, mi vívta ki a mester
gongszóra tizenkét slan kard röppent elő a engedélyét, a királyi útiokmány, amivel vi-
hüvelyéből, és emelkedett a formagyakorlat szonylag szabadon járhattam-kelhettem
kiinduló pozíciójába. Lenyűgöző látvány egész Tiadlanban és amin a Dorcha pecsétje
volt, ahogy a tucatnyi kard és forgatóik töké- is ott ékeskedett, vagy a sok történet valame-
letesen egyszerre mozdulnak az ezüst kígyó lyike, amit előző este, vacsora közben mesél-
tánca által megkövetelt irányokba. A kardok tem eddigi utazásaim tapasztalatairól.
hol ívesen sújtottak le a képzeletbeli ellenfél- A tanítványok tekintete mereven fi-
re, hol egyszerre emelkedtek védekező tar- gyelte a maguk elé képzelt ellenfelet, fejük
tásba. Kísérőm, Yageda szerint a mester azért tévedhetetlenül követte minden mozdulatát, a
választotta az ezüst kígyó táncát a tanítvá- kardok pedig éppoly tévedhetetlenül sújtottak
nyok tudásának felmérésére, mert az összes ugyanarra a pontra. A tánc egy ötöd óráig is
tanult mozdulatot, támadási és védekezési eltarthatott, mégsem voltam képes hibát fel-
formát felöleli. Persze ezt jóval a csodálatos fedezni a kardművészek tökéletesen azonos
esemény után adta tudtomra; a gyakorlat és mozgásán. Nem mintha áhítottam volna ilyet
az alkalom teremtette feszültséget még a látni; a tizenkét karforgató visszavonhatatlan
szellő sem merte megtörni, ami pedig oly

15
tiszteletet vívott ki bennem, e rövidnek is A mester sokáig beszélgetett tanítvá-
nevezhető gyakorlat alatt. Magam is tanultam nyával, hogy mit, nem tudom, de az esti tea-
kardforgatást egy neves ereni vívóiskolában szertartáson már csak tizenegy tanítványt
és tudásomat eddig sem becsültem túl sokra, tudtam megszámolni az „öregek” sorában.”
de az ezüst kígyó táncát látva megdöbbentett,
hogy mennyire magasabb szinten művelik a Részlet Kharin Eberini tiadlani útinaplójából.
kardforgatást ezek a harcosok. Szinte látszott
a keserves, szakadatlan gyakorlással töltött Formagyakorlatok
napok emléke, a napi több ezerszer ismételt
vágások és szúrások okozta magabiztosság a
kardművészek arcán. Yageda szerint nem is A formagyakorlatok, niarei nyelven
figyelnek oda mozdulataikra, amit minden katori, a harc és kardművészetek gyakorlásá-
tiszteletem ellenére sem tudok elhinni neki, nak eszközei. Átmenetet képeznek az egyes
látva a tökéletes összhangot, ahogyan a lágy technikák, vágások, lépések tanulása, és azok
ívű pengék mozognak. valós alkalmazása, a küzdelem között. A
Hirtelen vége szakadt a gyakorlatnak, a katori látszólag egy meghatározott mozdulat-
kardok követhetetlen gyorsasággal röppentek sor, akár egy tánc, de a kardművész mindig
fekete hüvelyükbe. A tizenkét tanítvány tér- megtölti azt átéléssel. A katori gyakorlása
delőülésbe ereszkedett, arcukat a fáradtság során a kardművész egy vagy több képzelt
legkisebb jele nélkül emelték mesterük felé. ellenféllel küzd, természetesen imitálva azt,
A mester hangja pengeként hasította szét a tehát csak odaképzeli maga elé.
várakozástól feszült csöndet. Egy-egy stílus, iskola esetleg mester
- Ismét szép gyakorlatokat láttam. – többféle katorit is ismer. Léteznek egyszerű,
foglalta össze tömören és látszólag érzelmek és bonyolultabb mozdulatokat, technikákat
nélkül azt a csodálatot, amiről én még ma is tartalmazó katorik, és létezik olyan, ahol a
hosszú perceken keresztül tudnék áradozni. - slan egy képzelt ellenféllel küzd, és létezik
Álljon fel az közületek, aki úgy érzi, hogy több képzeletbeli ellenféllel folytatott küz-
tanulóévei véget értek a kard és a harc művé- delmet imitáló formagyakorlat is. A katorikat
szetének útján! a kardművészek fokozatosan, az egyszerűbb-
Azt hittem mind felállt, de az egyik, től kezdve a bonyolultabbakig tanulják, és
szélen egy alacsony férfi, ülve maradt. Nem rendszeresen gyakorolják őket.
értettem, miért bizonytalansága, bár nem
vagyok mester és harcművészetet sem tanul-
tam soha, meg mertem volna esküdni, hogy
ennek a tizenkét tanítványnak már nem lehet
újat tanítani.
- A nagy teremben várjatok rám! – je-
lentette ki az idős mester. A tanítványok egy-
szerre hajoltak meg, majd gyors lépésben
vették az irányt a nagyteremnek nevezett
épület felé. Csak az ülve maradt tanítvány
nem mozdult. A mester komótosan a tanít-
ványhoz lépdelt. Az meghajolt, majd jelére
felállt. Nem hallottam, miről beszélhetnek, s
bár Yageda nem tett tiltó mozdulatot, nem
akaródzott közelebb mennem, de még meg-
mozdulnom sem.

16
17

A katori a harc és kardművészetek roltató katorik, de léteznek komplex, szinte


gyakorlásának legteljesebb, komplex eszkö- minden lényeges technikát felölelő forma-
gyakorlatok is.
Megjegyzendő, hogy formagyakorlato-
kat nem csak a slanek használnak tudásuk
fejlesztésére. A különböző harcos iskolák is
oktatnak jellegzetes, gyakorló mozdulatsoro-
kat, igaz, ezeket koránt sem akkora átéléssel
adják elő, mint egy kardművész. Legköze-
lebb a fejvadászok néhány kedvelt forma-
gyakorlata áll az igazi katorikhoz.
Néhány híres formagyakorlat:

Név: Szellőtánc
Eredet: Niare
Fegyver: Slan-kard
Stílus: minden stílus
A Szellőtánc katori az egyik legáltalá-
nosabb és legrégibb kardművész formagya-
korlat. A kilenc alaptechnikára épül, és tar-
talmazza azok minden oldalra értelmezett
változatát is. Magába foglalja továbbá az
alap szúrások és a védések gyakorlását is.
ze. Nem csak a különböző lépéseket, harci
Név: Az örök csendesség tánca
elemeket gyakoroltatja a slannel, de fejleszti
Eredet: Tiadlan
a küzdelmi helyzet felismerését, annak meg-
Fegyver: Slan-kard
szokását, a koncentrációt és minden, küzde-
Stílus: Új ösvény
lemben szükséges dolgot. Egyszerű szemlélő
A formagyakorlat az új ösvény stílus
a katorit járó kardművészben csak gyakorló,
legtöbb újítását gyakoroltató katori. Tele van
ugyanazokat a mozdulatsorokat ismételgető
új mozgásokkal, kardművészektől szokatlan
fegyverforgatót lát, de gyakorlott szemű mes-
elemekkel, lopakodó technikákkal. Érdekes-
ter egy formagyakorlatot látva is el tudja
sége, hogy csak négy vágást tartalmaz, mivel
dönteni, milyen szinten is áll tanítványa a
elsősorban nem a küzdelem gyakorlására
kard művészetének gyakorlásában.
való.
A kardművészek, ha tehetik, minden
nap gyakorolják formagyakorlataikat, hiszen Név: Árnyfolyam
ez is a fejlődés, a technikák tökéletesítésének Eredet: Tiadlan
eszköze. Ennek gyakorlásához általában tá- Fegyver: Slan-kard
gas, nyugodt, csöndes és nem túl nyilvános Stílus: Shai-tra
helyet keresnek. Vannak olyan ősi forma- Az Élő Árny stílus speciális formagya-
gyakorlatok, melyeket minden stílus ismer és korlata, melyet a kardművészek behunyt
használ, és vannak egészen egyéniek is, ami- szemmel gyakorolnak. Elsősorban a vak harc
ket csak kifejlesztőjük ismer és használ. képességét fejleszti.
Ugyanígy léteznek egy-két technikát gyako-

17
Név: Röppenő idő Ez a katori a slan-tőr forgatásának le-
Eredet: Tiadlan hetőségeit gyakoroltatja, szinte minden léte-
Fegyver: kardművész fegyver ző variációban.
Stílus: minden stílus
A formagyakorlat különlegessége, Név: Selyemünnep
hogy csak chi-harcban járják, és elsősorban Eredet: Tiadlan
annak fejlesztésére szolgál. A Röppenő idő- Fegyver: Slan-kard
ben a kardművész öt kört tölt el, ezért csak Stílus: minden stílus
magas szintű kardművészek gyakorolják, öt A selyemünnep nevű formagyakorlatot
képzeletbeli ellenféllel szemben. különös selyemszalagokkal díszített kardmű-
vészek adják elő, általában jeles alkalmak-
Név: Kérésszárny kor. A katori jellegéből adódóan nem annyira
Eredet: Tiadlan a gyakorlást, mint a kardművész tudásának
Fegyver: kardművész fegyver csillogtatását szolgálja.
Stílus: minden stílus
A kérésszárny nevű formagyakorlatnak Név: Méhkergető
rengeteg változata létezik, attól függően, Eredet: Tiadlan
hogy milyen támadással, milyen fegyverrel Fegyver: Slan csillag
hajtják végre. Az egyik legrövidebb forma- Stílus: Slan csillagot használó iskolák
gyakorlat, csupán egyetlen támadáskombiná- Ennek a katorinak különlegessége,
cióig tart (1 kör). A legtökéletesebb támadás hogy csak slan dobócsillagokat használnak
gyakorlására szolgál. benne, így értelemszerűen azok használatát
gyakoroltatja. A kardművésziskolákban elő-
Név: Örvényfelhő készített helyeken járják ezt a formagyakor-
Eredet: Enoszuke latot, és a négy cölöpbe a formagyakorlat
Fegyver: Slan-kard és slan-tőr végére összesen tizenhat dobócsillagnak kell
Stílus: kétkezes stílusok kerülnie.
Ez a katori a kétkezes fegyverforgatás
alaptechnikáit gyakoroltatja, három ellenfél Név: Hegyek ereje
ellen. Csak a két fegyver egyidejű forgatását Eredet: Tiadlan
is oktató stílusok gyakorolják. Fegyver: kéz
Stílus: kaidot oktató stílusok
Név: Tíz vágás A hegyek ereje elnevezésű formagya-
Eredet: Enoszuke korlatban a kardművész a pusztakezes harc
Fegyver: Slan-kard technikáit gyakorolja. Hasonlít a harcművé-
Stílus: enoszukei stílusok szek formagyakorlataihoz, hiszen a gyakorló
Ez a formagyakorlat, mint neve is mu- nem fog semmilyen fegyvert. Avatott szem
tatja, tíz vágást, és persze annak előkészítését azonban felismeri a kardforgatás technikái-
tartalmazza, öt képzeletbeli ellenféllel szem- nak pusztakezes értelmezését.
ben.
Név: Hűs patak vize
Név: Csőrtánc Eredet: Niare
Eredet: Niare Fegyver: kard
Fegyver: Slan-tőr Stílus: minden stílus
Stílus: minden stílus

18
19

Ezt a formagyakorlatot főleg a szellemi Név: Kapd el a szöcskét


kiegyensúlyozottságot túlsúlyba helyező stí- Eredet: Niare
lusok kardművészei kedvelik. Igen lassú, a Fegyver: kard
három perces katori alatt a kardművész szinte Stílus: minden stílus
álom lassúsággal mozog. Mozdulatai helyett Igen sajátos, gyors formagyakorlat.
belülre figyel inkább, mire a három képzelet- Sok magas állást, ugrást tartalmaz. A ha-
beli ellenfélen felülkerekedik, a gyakorló, ha gyományok szerint eredetileg egy rövid,
helyesen végezte a katorit, teljes szellemi meghatározott mozdulatsor volt, amit a me-
felfrissülést él át. (azaz elméje visszaszerez zőn jártak. Az a tanítvány hagyhatta abba,
minden pszi pontot.) akinek kardján egy félig átvágott szöcske
volt a végére, és végig nem tért ki a meghatá-
Név: Fűszálcsengés rozott mozdulatok folyásából.
Eredet: Tiadlan
Fegyver: Slan tőr Név: Néma szem
Stílus: minden stílus Eredet: Tiadlan
Ezt a formagyakorlatot slan tőrök Fegyver: Slan kard
használatával járják el, egyaránt létezik egy- Stílus: Sárkánypikkely
kezes és kétkezes értelmezése, változata is. A néma szem formagyakorlatot két
kardművész járja, és ők egymás ellenfelei.
Név: Tigriskarom Lényegében sorra, felváltva adják le a stílus
Eredet: Tiadlan támadásait, és a másik teljesen szabadon rea-
Fegyver: Slan-kard gál rá, természetesen egymásra ügyelve.
Stílus: minden stílus Nincs nagyobb szégyen annál, mintha egy
Ezt a katorit azok a kardművészek gya- kardművész gyakorlás közben sebet ejt tár-
korolják, akik taktikusan együtt küzdenek, sán. Jellegéből adódóan a néma szem katori
vagy ezt akarják gyakorolni. A Tigriskarmot mindig máshogyan néz ki.
ugyanis négy kardművész járja egyszerre,
nevét az alapállásról kapta, amikor a négy
egymás melletti kardpenge tigriskarmot for- A kardművész kaszt
máz.

Név: Napköszöntő A teljesség kedvéért leírom a hagyo-


Eredet: Enoszuke mányos (1.Tk-ban lévő) kardművész kaszt
Fegyver: kard ötfokúsított változatát. Hiszen ez az összes
Stílus: minden stílus többi kardművész alkaszt alapja. Ennek a
A napköszöntő nevű katori jellegzete- kiegészítőnek a legfontosabb célja, hogy le-
sen enoszukei formagyakorlat, de a kontinen- hetőséget nyújtson a választásra, hogy kü-
sen is több kardművész iskola kedveli és ok- lönbözővé tegye a karaktereket akár azonos
tatja. Lényege, hogy csak kevés kötött elemet kaszt esetén is. Ezt különböző stílusok,
tartalmaz, a hiányzó részeket a kardművész- irányzatok alkotásával lehet elérni, amikhez
nek kell belejárnia, saját technikáiból. Egy saját eszme, felfogásrendszer, hagyományok
kardművész rendszerint ugyanazokkal az tartoznak, és más induló képzettségek teszik
elemekkel járja, de ahogy az enoszukei mon- különbözővé. Tehát tulajdonképpen az alap
dás is tartja: „Nincs két kansin, ki ugyanúgy kardművész kaszt nem létezik, mivel a ki-
köszönti a napot”. egészítő megad minden létező változatot,

19
csakúgy, mint a papok, paplovagok kiegészí- giájuk marad más képzettségek tanulására.
tő. Javaslom, csak akkor válassza valaki ka- Kp-alapjuk 4, amihez minden tapasztalati
rakternek az alap kasztot, ha egyik változattal szinten (már az elsőn is) további 5 (15) járul.
sem ért egyet. Természetesen aki nem vállal-
ja a különböző stílusok kötöttségeit, az elő- Képzettség Fok/%
nyeikből sem kaphat. Mindemellett az alap Kaido 2
kaszt jó alapot biztosít más, új irányzatok Belharc 2
kidolgozásához is, hiszen Ynev hatalmas. Birkózás 2
Csak annyit kell figyelembe venni, hogy ne Bénítás 1
tápoljunk, hanem sajátos, egyedi stílusokat Fegyverhasználat 1,2,2
alakítsunk ki, előnyökkel és hátrányokkal. Fegyvertörés (slan kard) 1
Vakharc 2
Harcérték Akrobatika 4
Pszi (slan) 4
Stratégia 2
A kardművész harcértéke alaphelyzet- Parancsnoklás 2
ben közel sem számít a legjobbak közé. Csak Heraldika 2
akkor válik mindenkinél különbbé, ha küzde- Udvari etikett 3
lem közben pszijének különleges diszciplíná- Párbaj 2
it alkalmazza. Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Lovaglás 2
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden Állatismeret (ló) 2
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér- Futás 2
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt- Úszás 2
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte- Lélektan 2
les viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-mat Írás-olvasás 2
3-mat fordítani. Mászás 10%
Esés 20%
Életerő és fájdalomtűrés Ugrás 10%
Egyensúlyérzék 85%
A kardművészek kiképzése a fájda- Veszélyérzék
Ékesszólás
20%
1
lomtűrést ugyan fokozza, a kemény igénybe-
Élő nyelv 4
vétel miatt viszont rontja az életerőt. A
Kultúra 3
kardművészek Ép-alapja 4 (ehhez adódik
Helyismeret 3
még egészsége tíz feletti része), Fp-alapja
pedig 8, amihez (állóképességének és akarat-
A kardművész minden tapasztalati
erejének tíz feletti részén túl) tapasztalati
szinten kap 23%-ot, amit tetszés szerint oszt-
szintenként további K6+5 Fp járul.
hat el százalékos képzettségei között. Egy-
szerre azonban maximum 10%-ot oszthat egy
Képzettségek képzettségére.

A kardművészek viszonylag sok kép- Különleges képességek


zettséget tanulnak, amiknek nagy részét még
fejleszteni kell, ezért nem sok idejük és ener-

20
21

fegyvert csak végszükség esetén vesznek


A kardművész elsődleges különleges
kezükbe, azok használatát szinte sohasem
képessége, hogy a pszi slan útját használják. tanulják, hiszen akkor egyszerű harcművész-
A kardművészek képesek arra, hogy kitérje- szé válnának, felfogásuk alapja dőlne meg.
nek a rájuk kilőtt nyílvesszők és egyéb löve-
dékek útjából. Ennek feltétele, hogy számít-
son a lövésre, és összpontosítsanak a kitérés-
Fajok
re. Ez esetben a céllövő célzó dobásával
szemben a kardművész Vé-je érvényesül a A kardművész kaszt leginkább az em-
távolság helyett. A kardművész slan kardja, ber számára engedélyezett, ami azt jelenti,
amint elérte a 7. Tsz-et, és a chi-harc diszcip- hogy az ynevi kardművészek 99%-a ember.
línát használja, mágikus fegyvernek minősül. Ezen kívül egyedül egy faj van, aminek sora-
iból nagyritkán kikerülhet kardművész, ez
Tapasztalati szint pedig a félelf.
Mindazonáltal a félelf kardművészek
igen ritkák, hiszen ezen faj, vagy inkább alfaj
A kardművészek viszonylag lassan
tagjai gyakran nem találják a helyüket a vi-
lépnek tapasztalati szintet, mivel sok képzett- lágban, és sokszor nehezen boldogulnak el
séget kell gyakorolniuk és a slan pszi gyakor- kevésbé fegyelmezett, kevesebb elszántságot
latai is sok idejüket veszi el. igénylő kaszttal is. Ezért azt javaslom, hogy
a KM-ek minden esetben gondolják végig,
Tapasztalati pont Tapasztalati szint
0-200 1
201-400 2
401-925 3
926-1900 4
beszélgessenek el játékosukkal, miért is vált
1901-4000 5
félelféből pont kardművész, és csak indokolt
4001-8250 6
esetben engedélyezzék. Bár elvileg előfor-
8251-15500 7
dulhatnak, mégis igen ritkák yneven a félelf
15501-31000 8
kardművészek.
31001-62500 9
62501-115000 10
115001-165000 11 Kardművész stílusok
165001-230000 12
További szint: 62000 Yneven különböző kardművész stílu-
sokat ismernek. Minden stílus saját eredettel,
A kardművész fegyvertára történelemmel, általában alapítóval és saját
nézet és eszmerendszerrel rendelkezik. Néha
A kardművész legfontosabb fegyvere egy-egy stílus kettéválik, vagy új stílusnak
szolgál bölcsőjéül. A stílusok között kisebb-
a slan kardkészlet. Ez egy hosszabb kardból
nagyobb eltérések vannak, de ettől még va-
– Slan-kard – és egy rövidebből, a slan-tőrből
lamennyi stílus követője ugyanolyan kard-
áll. A legtöbb kardművész iskola ezt a két
művész. Általában saját yankannal rendel-
fegyvert alkalmazza. Néhányban feltűnik
keznek. A különböző mesterek leggyakrab-
még a slan dobócsillag használata is. Egyéb
ban egy stílus mellett kötelezik el magukat,

21
és azt is oktatják. Olyan iskolákban, kolosto-
rokban, ahol több kardművész mester is ok-
tat, előfordul, hogy több stílust is oktatnak.
Az, hogy egy kardművész – azaz egy hozták magukkal, hanem a harcművészeteket
karakter – több stílust is tanuljon, elvileg is. Ezek rohamosan terjedtek el, és Niare
lehetséges, de át kell gondolni, hogy a külön- elzárkózása után kicsúszott az ellenőrzése az
böző stílusok egyes elemei nem zárják-e ki erre hivatottak kezéből. Niaréban megbot-
egymást. Ha a KM lehetségesnek ítéli, úgy a ránkoznának azon, ami a sajátos, hármas
karakter ismerhet több kardművész stílust is, hatalmi tagozódásban élő tiadlaniaknak ter-
de ikerkasztúnak számít majd, hiszen gyakor- mészetes volt: a Tiadlan szerte születő harc
latilag két kardművész kasztja lesz. Termé- és kardművész iskolák a Dorchának fogadtak
szetesen ilyenkor használhatja mindkét stílus engedelmességet. Részben belső, részben
előnyeit és vonatkoznak rá azok hátrányai is, külső hatásokra, a kardművész iskolák arcu-
csak úgy, mint az ikerkasztúságból eredő lata tovább színesedett, ma Tiadlanban talál-
módosítók. ható a legtöbb kardművész irányzat. Egyes
történészek odáig mennek, hogy azt állítsák:
Míg Niare a harcművészetek, Tiadlan a
Tiadlan kardművészek hazája és elterjesztője
Yneven. Ha ez az állítás nem is teljesen elfo-
A Káoszkor őrült varázslói által fele- gadott, tény, hogy Tiadlanban jóval nagyobb
lőtlenül nyitott térkapuk megbontották az érdeklődés és figyelem vette körül a kardmű-
anyagi világ egyensúlyát. A Sinemos-tenger vészetet, mint a Sárga Császárságban, és ta-
északi partvidékén, Grim-Tuli lapályán egy lán ezért, talán más okokból kifolyólag, de
hatalmas térkapu nyílt, ami közel másfél év- több irányzata alakult ki.
századig kötötte össze Ynevet a keleti sziget-
világgal. A Pyarron előtti harmadik század- A Fehér sárkány iskolája
ban érkezett egy nép, ami különös szokásokat /Yall kadak no inn to/
és kultúrát hozott magával. Kevesen voltak,
de erősek és jól szervezettek, így nem oko-
zott gondot az ott élő – barbárságba süllyedt „A messzi, északi hegyekben élt
– nemzetségek kiszorítása. A jövevények Yalha, aki a hegy harcosának nevezte magát.
megtelepedtek, lassanként elkeveredtek az Ereje, ügyessége a környék bajnokává tette.
őslakókkal (ervek) majd jó hatszáz évvel Kardja előtt nem volt akadály, aki ismerte,
érkezésük után létrehozták a maguk királysá- csodálattal és félelemmel emlegette nevét.
gát, melyet Tiadlannak neveztek el. Az De mert jó ember volt és szíve a hegyek la-
Ynevi tudósok Tiadlan alapítását Psz. 287-re kóiért dobogott, megvédte őket és híre száj-
teszik. ról szájra járt a vidék kecskepásztorai közt.
Niare megnyílásának időszakában igen Egy nap az északi hegyekben szörnyű
szoros kapcsolat alakult ki a két állam között. démon hírét keltették az emberek, aki napról-
Számtalan kulturális érték került ekkor napra keserítette meg az ott élők életét. A
Tiadlanba, ami megváltoztatta, tovább színe- híre eljutott Yalhához is, aki felkerekedett,
sítette és még különlegesebbé tette a tiadlani hogy móresre tanítsa az emberek új ellensé-
kultúrát és népet. A niarei harcos-papok és gét. Napokon át futott, fáradhatatlanul követ-
szerzetesek azonban nem csak a selyem titkát te a démont, amikor pedig elé került, párvia-

22
23

dalra szólította. Hiába hatalmas ereje, ügyes- felfogásuk szerint nem ölésre való, nem mél-
sége, az ifjú nem tudott felülkerekedni a dé- tó fegyver emberi élet elvételére, így ha csak
mon hatalmán. A sebesült, legyőzött és félig lehet nem ölnek vele. A slan-csillagot általá-
talán halott harcos ekkor álmokat, legendákat ban a tőr mellé, kiegészítő fegyvernek hasz-
követve vonszolta magát hegyeken át, mire nálják. Vívásmódjukra a kétkezes kardfogás
az őt oltalmazó, titokzatos erő a tiltott hegyek a jellemző, köríves vágásokkal, mély alapál-
egyikének barlangcsarnokaiba vezette.
Ott várt rá a Fehér Sárkány. Tanítani
kezdte Yalhát, akinek rá kellett jönnie, mi-
lyen szánalmasan keveset tud a harcról. A
hegyi népek elsiratták, el is felejtették a hőst,
akit – éppen száz év múltán – mesterként
engedett útjára a Fehér Sárkány, az, aki a
sárkányok közt legközelebb állt az emberek-
hez.
Yalha, a Fehér Sárkány tanítványa ma-
ga köré gyűjtötte a hegyek legjobb harcosait
és kitanította őket a Fehér Sárkány techniká-
jára. Tanítványai és leszármazottai az óta is
terjesztik a Sárkány ajándékát az arra méltó
emberek közt.”
(niarei legenda)

A fehér sárkány útja egyike a legré-


gebbi kardművész irányzatoknak. Közvetle-
nül a niarei mesterektől ered, és mindmáig a
legnépesebb az a kardművész tábor, akik ezt
az irányzatot gyakorolja. Mesterei egész
Tiadlan területén megtalálhatók, és ennek az lással. Slan-kardjukat a tőrrel együtt, bal ol-
irányzatnak vannak a legnépesebb iskolái is. dalon, a derékon hordják, a dobócsillagokat
A kis dojokban 10-15 tanítvány tanul, gyako- az övön kialakított tartókba helyezik.
rol, míg el nem éri az önálló mesteri címet. A fehér sárkány tanulói bő, fehér giont
Természetesen a legjellemzőbb a fehér sár- viselnek, melynek hátoldalára különböző,
kány iskolájára is a magányos mesterek taní- világos színekkel hímzett sárkány kerül, be-
totta két-három ifjú kardművész. töltve a hely nagy részét. Az apró öltésű
A fehér sárkány iskolája a hagyomá- hímzést minden kardművész maga készíti el,
nyos, három fegyveres vívóstílust oktatja, egyénileg különböző, bonyolult minták alap-
ami a slan-kard, slan-tőr és a slan-csillag ján. Így nincs két egyforma fehér sárkány
használatát jelenti. Mentalitásuk az ősi gion. A tradicionális ruhadarabok több évig
niareihez hasonló, ha egy mód van rá, nem készülnek, eszmei értékük igen nagy. Ezt
bocsátkoznak harcba, de ha kardot rántanak, kiegészítve fekete hakamát, bő, vívónadrágot
ott valaki meghal. Így érthető, hogy csak az viselnek.
igazi ellenfelek ellen használják kardjukat. A fehér sárkány kardművész kardja az
Egyéb esetekben a slan-tőrt használják, ami ősi kardhoz hasonló, pengéje enyhén hajlí-

23
tott, keresztvasa kerek, csak az agínkés mar- harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint
kolata töri át. Ezt a kést sohasem használják oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
ölésre, a fehér sárkány elve szerint az élet köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
adományának elvételét a kardművész csak mat 3-mat fordítani.
méltó eszközzel, azaz slan-karddal teheti.
Persze, csak, ha muszáj… A kard markolatát Életerő és fájdalomtűrés
vászoncsíkokkal tekerik be, sajátos fonás
eredményeként pikkelyhez hasonló mintát
kapva, ami a sárkányok bőrét szimbolizálja. A Fehér Sárkány kardművész Ép-
Csak rájuk jellemző sajátosság, hogy a mar- alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
kolatgombra, mely tompa színű fémből ké- feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
szül és nem szélesebb magánál a markolat- lóképességének és akaraterejének tíz feletti
nál, belevésik a nevüket. A niarei kalligráfiá- részén túl) tapasztalati szintenként további
ból vett jeleket díszítve sajátos, egyedi ábrát K6+5 Fp járul.
kapnak. Innen alakult ki az a tévhit, hogy
bizonyos slan-kardok rúnázva vannak. A Képzettségek
kard és a tőr hüvelyét fekete festékkel átita-
tott, lakkozott fából készítik, és csak ritkán,
akkor is visszafogottan díszítik.
A Fehér Sárkány kardművész Kp-
alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten
A fehér sárkány iskolájának kardművé-
további 5, míg a további tapasztalati szinte-
szei küzdelemben a hagyományos
ken 15 járul.
kardművészvértet viselik, de sohasem takar-
A Fehér Sárkány kardművész képzett-
ják el vele a hátukon viselt jelképüket, a hím-
ségei első szinten:
zett sárkányt. Vértet akkor öltenek, ha harcba
indulnak, esetleg párbaj előtt, elveik szerint a
Képzettség Fok/%
vért csak szükséges eszköz, nem viselik egy-
Ökölharc 2
folytában.
Belharc 2
Birkózás 2
Karakteralkotás Vakharc 2
Fegyverhasználat (slan-kard) 2
A Fehér Sárkány kardművész karak- Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
tert a kardművészek általános karakteralkotá- Fegyverdobás (slan-csillag) 2
si táblázatai szerint kell megalkotni, azzal a Stratégia 1
különbséggel, hogy ügyesség értéküket Parancsnoklás 2
K6+14+Kf módon kell kidobni. Pszi (slan) 4
Udvari etikett (tiadlani) 3
Harcérték Lovaglás 3
Úszás 2
Futás 2
A Fehér Sárkány kardművész harcér- Akrobatika 4
téke és módosítói az alap kardművészével Állatismeret (ló) 3
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Lélektan 2
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Írás-olvasás 2
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 Párbaj 2

24
25

Ékesszólás 1 egyeneskard, fegyvertörésre, mint a


Heraldika (tiadlani) 2 horgaskardok és védekezésre is, amiben a
Fegyvertörés (slan-karddal) 1 hosszúnyelű kard volt a legjobb. A négy leg-
Titkos pszi 2* alapvetőbb stílus elemeit egyesítve létrehoz-
Mászás 10% ták a Négy Kör iskoláját, ami felvehette a
Esés 25% versenyt az eddig páratlannak tartott Fehér
Ugrás 10% Sárkánnyal.
Egyensúlyérzék 90% A Négy Kör iskolájának mesterei egy-
Veszélyérzék 20% szerre kettő-három tanítvánnyal foglalkoz-
Fegyverismeret 2 nak. Az iskola általában kisebb települések
Taktika (Négy sárkány) közelében található, sokszor a mester is a
Élő nyelv (erv) 4 falu lakosa, az ottani élet aktív részese. Ez
Kultúra (tiadlani) 3 vezetett oda, hogy a Négy Kör kardművészek
Helyismeret 3 elfogadott és megbecsült tagjai a társadalom-
nak, és maga az iskola sem olyan megfogha-
* A Fehér Sárkány Iskoláiban az alábbi tatlan az átlag emberek számára, mint más
titkos pszi diszciplínákat oktatják: irányzatok.
ƒ Ψ-lökés A Négy Kör stílusa a slan-kard és a
ƒ Aranyharang slan-tőr használatát oktatja. A kardot, mint
ƒ Kitérés általános fegyvert, a tőrt pedig mint kiegészí-
ƒ Kiáltás tőt. A slan-csillag és más, távolról ható fegy-
ver használatát megvetik, felfogásuk szerint
A Fehér Sárkány kardművész minden az igazi harc csak kardtávolságból folyhat,
tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés messziről csak az öl, aki gyáva és nem képes
szerint oszthat el százalékos képzettségei közelről felülkerekedni az áldozatán. Ha har-
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot colniuk kell slan-kardjukat forgatják, de ha
oszthat egy képzettségére. „igazi” küzdelemre kerül a sor, két fegyver-
rel, kétkezes harcban küzdenek. A Négy Kör
Tapasztalati szint iskola oktatja niarei mesterek által kifejlesz-
tett harci trükköt, a Shien-su-t, amely a két-
kezes vívás legmagasabb szintjét jelenti
A Fehér Sárkány kardművész az álta- Yneven. Szerintük, bár a slan-kard és tőr az
lános kardművész táblázata szerint lép ta- igazi harcos fegyvere, nem szabad elhanya-
pasztalati szintet. golni a felkészülést arra az esetre sem, ami-
kor a slan-kard nem alkalmazható, ezért a
A négy kör iskolája Négy Kör iskolájának kardművészei elsajátít-
/Sin Mava No Kinito/ ják és gyakorolják a kaidot, ezt a különleges
pusztakezes stílust, mely mozgásanyagában a
kardvívás elemeit öleli fel. A stílus alapállása
A régi Niaréban a kard forgatásának a jobb kézben vízszintesen keresztben tartott
több iskolája, alapvető elemekben különböző kard, a balban, az arc mellett pedig függőle-
stílusa létezett. A mesterek azonban felismer- gesen a tőr.
ték, hogy a slan kard alkalmas vágásra, akár A Négy Kör kardművészei csöndes,
a bojtos kard; szúrásra, akár a niarei visszahúzódó emberek. Ha mégis verekedés-

25
be keverednének – amit megpróbálnak elke-
rülni – pusztakezes tudásukat használják. Ha
A Négy Kör kardművész karaktert a
harcba keverednek, kardot rántanak, de ha kardművészek általános karakteralkotási táb-
igazán veszélyben érzik magukat, az ellenfél lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü-
megismerheti mire képes egy slan-kard lönbséggel, hogy állóképesség értéküket
shien-su technikában egy slan-tőrrel támo- K10+8+Kf módon kell kidobni.
gatva.
Mindig törekszenek arra, hogy elkerül- Harcérték
jék az ellenfél megölését, különösen, ha az
meglátásuk szerint nem a fő bajkeverő, vagy
maga is csak áldozat. Vallják, a halott ellen-
fél már nem képes megjavulni, tanulni hibái-
ból.
A Négy Kör iskolájának yankanja
négy, egymáshoz érő kör, ami a négy alap
vívásmódot, azok variálhatóságát és átjárha-
tóságát, valamint a folytonosságot jelképezi.
Változatos, niarei vagy tiadlani divatú
ruhákat viselnek, ami azért lehetővé teszi a
víváshoz szükséges kényelmes mozgást. Ru-
háikon valahol mindig feltüntetik a Négy Kör
jelét. Hagyományos Hakamát és giont csak
tradicionális párbajokkor, szertartások alkal-
mával öltenek. Ha a helyzet úgy kívánja,
hagyományos kardművészvértet viselnek, de
ha csak lehet, tartózkodnak a hordásától.
Slan-kardjuk lágy ívű, kerek keresztva- A Négy Kör kardművész harcértéke és
sát áttört minták díszítik, melynek meghatá- módosítói az alap kardművészével egyeznek
rozó eleme a Négy Kör szimbóluma. A mar- meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Vé-
kolatot hagyományos fonásban, vékony vá- alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden ta-
szoncsíkokkal tekerik be. Hüvelyét fából pasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér-
készítik, aminek különböző növényi levekkel ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt-
erősítik mélybarna színét. Egyedülálló mó- hat el harcértékei közt. Minden esetben köte-
don, forró fémmel égetnek bele mintákat, de les viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-mat
csak igen keveset, gyakran semmit. A slan- 3-mat fordítani.
kardot bal, a tőrt jobb oldalon, az övben
hordják, homorú részével felfelé.
Az irányzat hasonlóan ősi és népes,
akár a Fehér Sárkány, mesterei egész Tiadlan Életerő és fájdalomtűrés
területén megtalálhatók, Niaréban nem any-
nyira kedvelt.
A Négy Kör kardművész Ép-alapja 4
Karakteralkotás (ehhez adódik még egészsége tíz feletti ré-
sze), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképessé-

26
27

gének és akaraterejének tíz feletti részén túl) Helyismeret 3


tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
járul. * A Négy Kör iskoláiban az alábbi tit-
kos pszi diszciplínákat oktatják:
Képzettségek ƒ Aranyharang
ƒ Kiáltás
A Négy Kör kardművész Kp-alapja 4, A Négy Kör kardművész minden ta-
amihez az első tapasztalati szinten további 5, pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
míg a további tapasztalati szinteken 15 járul. szerint oszthat el százalékos képzettségei
A Négy Kör kardművész képzettségei között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
első szinten: oszthat egy képzettségére.

Képzettség Fok/% Tapasztalati szint


Kaido 2
Belharc 2
Vakharc 2 A Négy Kör kardművész az általános
Fegyverhasználat (slan-kard) 2 kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
Fegyverhasználat (slan-tőr) 2 szintet.
Kétkezes harc (slan kard-slan 2
tőr) Démon útja
Harci trükk Shien-su
Taktika tiadlani kettős
/Ho Sind Gardah To/
Stratégia 2
Parancsnoklás 2 Némely legendák szerint a slanek
Pszi (slan) 4 harcművészetüket valaha démonoktól tanul-
Udvari etikett (tiadlani) 3 ták. A legtöbb Ynevi tudor persze csak a né-
Lovaglás 2 pek babonás félelmét látja a legenda mögött,
Úszás 2 pedig nem is sejtik, van alapja. A Démon
Futás 2 útjának kardművészeinek tudása valóban a
Akrobatika 4 démonoktól származik. Még a Ryeki Dé-
Állatismeret (ló) 2 moncsászárság idején voltak, akik megpró-
Lélektan 2 báltak a megbízhatóbb, démonokhoz képest
Írás-olvasás 2 kevésbé önálló és jobban befolyásolható em-
Párbaj 2 berekből félelmetes harcosokat nevelni, tanít-
Ékesszólás 1 tatni. Így embereknek kezdtek démoni harci
Heraldika (tiadlani) 1 művészetet tanítani, Xingek segítségével.
Tikos pszi 1* Hosszú, számtalan áldozatot követelő kísér-
Mászás 10% letezés eredményeképpen kialakult egy stí-
Esés 25% lus, mely a démonok félelmetes harcmodorát,
Ugrás 20% harci gondolkodását másolta. Az emberi
Egyensúlyérzék 85% szervezet persze nem bírta a megpróbáltatá-
Veszélyérzék 20% sokat, ezért meg kellett erősíteni azt, ezt kü-
Élő nyelv (erv) 4 lönböző démoni mágiával érték el. A démoni
Kultúra (tiadlani) 3

27
mágiának köszönhetően a harcosok jóval monok tudása azomban nem veszett ki, im-
erősebbek, gyorsabbak lettek. Harci tudásuk már gyökerét feledve élt tovább a Démon
félelmetes, emberi szemmel nézve idegen, útja stílusban.
ám roppant hatékony lett. Toron szervezke- A kialakulás körüli zavarok miatt a
désével, a Démoncsászárság bukásával a démonok útjának kardművészei nincsenek
gardagoknak menekülni, bujdokolni kellett. tudatában, hogy tudásuk démonoktól szár-
Tudásuk ellenére sokan meghaltak, de a túl- mazik, és Ryek romjain sem került
élők elvándoroltak, tovább tudták adni tudá- bizonyíték erre vonatkozólag. A Ho Sind
sukat. A test képességeit növelő mágiát, a Gardah To eredeti, démoni nyelvű írásalakját
jellemet démonivá változtató szertartásokat sem érti senki, az csak a démon nyelv
persze – démonok és értő mágiahasználók negyedik fokú ismeretével érthető meg.
hiányában – nem tudták alkalmazni. Így bi- Eredeti jelentése: „Út a korcsok közül való
zonyos torz harci iskola jött létre, ahol a tu- felemelkedéshez”. A mai alak jelentése „a
dást a mesterek csak igen nagy áldozatok felemelkedés útja”. Így a démon útját
árán tudták átadni, sok tanítvány egyszerűen Yneven senki sem nevezi démon útjának.
nem bírta ki a megpróbáltatásokat, amit a Maga a kialakulás történetét a ryeki kultúra
démoni harcművészet megtanulása jelentett. és történelemismeret negyedik fokának
A gardagok tudománya hanyatlani látszott, a ismerete foglalja magába, ezek pedig a mai
démoni mágiával átalakított mesterek eltűné- Yneven nem csak, hogy nehezen
sével a tudásuk jó része is feledésbe merült. megszerezhetők,
A démon útját
néhajáró
veszélyes
kardművészek
ismeretekjel-
is.
Megmaradt egy csökevényes, ám még így is leme, viselkedése teljesen hasonló Ynev mai
félelmetes harci tudás, egy eszme nélkül ma- kardművészeiéhez. Ugyanúgy létezik ennek
radt iskola, egy stílus, melynek elvesztek az az iskolának is halál jellemű tagja, mint élet,
alapjai. de ők sem mások, nem gonoszabbak, mint
Hogy avéletlen műve volt-e, vagy a más kardművész iskolák azonos jellemű
sors akarata, nem tudni, talán csak a harc képviselői. Hangsúlyozom, a démon útját
iránti tisztelet volt az, ami közel hozta egy- járó kardművészeknek mára csak a techniká-
máshoz a gardagok tudásának őrzőit és a juk démoni.
kardművészeket. Az sem ismeretes, hogy ki Az irányzat mesterei magányosan él-
volt az első mester, aki tudását átadta nekik, nek, eldugott helyeken, és egy, esetleg két
illetve, hogy nem ő tanult-e tőlük, de mára tanítvánnyal foglalkoznak egyszerre. A dé-
tény, hogy a gardagok és a hagyományos mon útjának kardművészei puszta kézzel is
kardművészek összeolvadtak. ügyesebbek, mint az átlagos verekedők, mi-
Ebből alakult ki a Démon útja kardmű- vel megtanulják az kaido-t, melyet már az
vész irányzat. A kardművész hagyományok első tapasztalati szinten is harmadik fokon
eszmét, célt adtak a gardagoknak, a félelme- ismernek. Az iskola oktatja a slan-kard hasz-
tes harci tudás idomult a „gyenge” emberi nálatát, amit általánosan forgatnak, magában.
szervezethez. Valószínűleg ekkor vették át és Igazi, keményebb küzdelmekre meglepő és
tanulták meg a Slan-kard használatát is, amit egyedülálló módon, slan-tőrüket használják,
bár a mára sajátjukként kezelt hagyomány melyből kettőt forgatnak egyszerre, a félel-
beépített a stílusukba, az igazi technikájuk metes kétkezes technikával, a shien-suval.
továbbra is a páros démoni kardok másolata, Slan-tőreik egyébként másfél arasznyival
a két slan-tőr maradt. Új tanítási módszerek hosszabbak az átlagos tőröknél, szinte rövid-
alakultak ki, a technikák keveredtek, a dé- kardok és íveltségük is nagyobb egy kicsivel,

28
29

de ezek az eltérések nem mutatkoznak meg szolgaságból kemény munkával való kiemel-
külön harcértékeikben, az a kardművészek kedés jele. (persze ezt sem sokan ismerik a
sajátos technikájának harcértékeibe számít mai Yneven). Ez a jel egyike azon kevés nem
bele. Aki ugyanis kézbe veszi őket és nem a harci hagyományaiknak, ami megmaradt
démon útjának technikáit tanulta, egyszerű máig. Slan-kardjuk átlagos, tőreik azonban
slan-tőrként forgathatja azokat. A kardművé- íveltebbek és hosszabbak az átlagos slan-
szek ezen kívül megtanulják az alkarvédő tőröknél. Markolatukat fekete anyaggal, eset-
használatát is. Ha szükségesnek érzik, leg bőrrel, sajátos, csak rájuk jellemző mó-
kardművészvértet öltenek, ami esetükben don tekerik be. Keresztvasuk ovális, a penge
elég gyakori. éle felé néz és gyakran dísztelen. Sötétre
A démon útjának kardművészei büsz- edzett fémből, sokszor ezüsttel ötvözve ké-
ke, mégis fegyelmezett, csöndes, szemlélődő szül. Néha, jobb emlékezetű mestereknél
emberek. Ha megsértik őket vagy harcra tanult kardkészítők inhumán díszítést alkal-
kényszerülnek és úgy ítélik meg, méltó ellen- maznak rajta. Kardhüvelyük fekete, erős fá-
félre akadtak, kardot rántanak és ízelítőt ad- ból készül. Slan-kardjukat az övön, balolda-
nak félelmetes harci tudásukból. Ha valaki lon, ívelt résszel felfelé hordják, míg tőreiket
harcra kényszeríti őket, azt legtöbbször meg hátura rögzítik, ívelt résszel a tarkó felé áll-
is ölik, bár ezt egyéni jellemük befolyásolja. nak, markolataik a vállak fölé érnek. Külön-
Felfogásuk szerint aki ’hibázott’, azt meg leges képességük, hogy egy körrel többet
kell büntetni. Vívásmódjukat szokatlan, kü- tölthetnek chi-harcban, hála a rengeteg gya-
lönösen a két tőrrel, hajmeresztő technikák korlásnak.
jellemzik. Lehetetlen összekeverni más ví-
vásstílussal. Technikájuk fele vágás, negyede Karakteralkotás
szúrás és egynegyednyi részt foglal el az
olyan technikai elemek, melyek elvezetik,
terelik az ellenfél fegyverét, előkészítve egy A Démon Útja kardművész karaktert a
támadást. Védelmük agresszív, visszatáma- kardművészek általános karakteralkotási táb-
dások jellemzik. Szinte szóhoz sem hagyják lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü-
jutni az ellenfelüket, annak mielőbbi legyő- lönbséggel, hogy állóképesség értéküket
zésére törekszenek. Harcuk „legyőzhetetlen- K10+8+Kf, ügyességüket K6+14+Kf, egész-
ségük büszke tánca”, ahol nincs helye gyáva- ségüket K10+7, akaraterejüket pedig
ságnak, megalkuvásnak. Küzdelmükben ke- K6+12+Kf módon kell kidobni.
verednek a harci elemek, cselek, lábsöprés, a
vívás követhetetlen kombinációi, megrettentő Harcérték
stílusban előadva. Nagy hangsúlyt fektetnek
a gyakorlásra és az elme folyamatos csiszolá-
sára is, így nem sok idejük marad egyébre. A
A Démon Útja kardművész harcértéke
és módosítói az alap kardművészével egyez-
démon útját járó kardművész egyetlen napja
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20,
sem telik el gyakorlás nélkül.
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden
Tradicionális ruhájuk fekete és mindig
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 10 harc-
előnyben részesítik a sötét színeket.
érték módosítót kap, amit tetszés szerint
Yankanjuk, melyet gionjukon, a szív felett
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
viselnek egy bonyolult ezüsttel hímzett jel,
köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
mely valójában démoni rúna, a haszontalan
mat 3-mat fordítani.

29
Esés 25%
Életerő és fájdalomtűrés Ugrás 28%
Egyensúlyérzék 90%
Veszélyérzék 25%
A Démon Útja kardművész Ép-alapja Piszkos csel 2,2
3 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti Bénítás 2
része), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképes- Fegyverismeret 1
ségének és akaraterejének tíz feletti részén Taktika Sárkány-
túl) tapasztalati szintenként további K6+5 Fp örvény
járul. Iparűzés (fegyverkovács) 1
Élő nyelv (erv) 4
Képzettségek Kultúra (tiadlani) 3
Helyismeret 3
A Démon Útja kardművész Kp-alapja A Démon Útja kardművész minden ta-
4, amihez az első tapasztalati szinten további
pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
4, míg a további tapasztalati szinteken 12
szerint oszthat el százalékos képzettségei
járul.
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
A Démon Útja kardművész képzettsé-
oszthat egy képzettségére.
gei első szinten:

Képzettség Fok/% Tapasztalati szint


Kaido 3
Belharc 2 A Démon Útja kardművész az általá-
Földharc 2 nos kardművész táblázata szerint lép tapasz-
Vakharc 2 talati szintet.
Fegyverhasználat (slan-kard) 2
Fegyverhasználat (slan-tőr) 3
Kétkezes harc (slan-tőr-slan-tőr) 2
Harci trükk Shien-su
Hárítófegyver használat (alk.vé.) 2 Új ösvény
Stratégia 1
Pszi (slan) 4 /No Kvoyn To/
Földredöntés (lábbal) 2
Udvari etikett (tiadlani) 3 Az Új Ösvény viszonylag új keletű is-
Lovaglás 2 kolának számít. Alapítása Tiadlan születése
Úszás 2 után, a Psz. 1575. évre tehető. A hagyomá-
Futás 2 nyos iskolák körében alakult ki egy nézet,
Akrobatika 4 mely ugyan nem akart szakítani a hagyomá-
Állatismeret (ló) 2 nyokkal, mégis kisé elavultnak hirdette a
Írás-olvasás 2 kardművész iskolák anyagait. A mesterek
Párbaj 2 nem engedtek utat az ilyen lázító gondola-
Heraldika (tiadlani) 2 toknak, és a tanítvány vagy felhagyott néze-
Körkörös harc 2 teivel – amit a kardművészek fegyelme leg-
Mászás 15%

30
31

többször el is ért – vagy mehettek az iskolá- siker született, az egyéb képzettségeket pró-
ból és csupán ügyes harcos vált belőlük. bára tevő feladatokból azonban minden eset-
ben Takerede került ki győztesen. Miután az
ifjú kardművész elmagyarázta, mennyire
fontos lehet adott esetben a lopózás vagy az
álcázás a túlélés szempontjából, a mester
igazat adott egykori tanítványának. Mesterré
avatta, de mert tudása másrétű volt, mint a
hagyományos iskoláé, új iskola, stílus alapí-
tását javasolta a kivételes tehetségű ifjúnak.
Miután a Dorcha írnokai is bejegyezték az
iskolát, Takerede tanítványokat fogadott.
Első tanítványai – jó húsz év múlva kerültek
ki – nem hoztak szégyent a kard művészeté-
re. Eredményesen vettek részt tiadlani bemu-
tatókon, versenyeken, elterjesztve az iskola
hírnevét. A hagyományok nem merültek fe-
ledésbe, igaz, egy-két képzettséget nem ta-
nultak olyan erősen, mint más iskolák tanu-
lói, az egyéb eredményeik viszont bőven
Takerede Nahuwa is olyan kardművész ellensúlyozták ezt.
tanítvány volt, aki nem érezte elégnek a mes- Az iskola nem múlta felül népszerű-
tere által oktatottakat. Szerinte az akkori ségében a hagyományos kardművész iskolá-
Ynev világában való boldoguláshoz, a puszta kat, de megmaradt és mesterei a mai napig
túléléshez szükséges lett volna más, a kard- fogadnak tanítványokat egész Tiadlanban.
művészhez „nem méltó” képzettségek isme- Egyvalaki azonban felfigyelt a különleges
rete is. A hagyományos iskolák álláspontja képességű kardművészekre: az Északi Szö-
szerint egy igazi kardművésznek semmi vetség titkosszolgálata szívesen fogad ügy-
szüksége például álcázást tanulnia; a kard- nököket soraikból. Ez persze nem jelenti azt,
művész fegyvere a kard és az abba fektetett hogy minden tanítvány ügynöknek áll, de a
bizalma. A tanítvány sohasem lépte túl az tiadlani titkosszolgálat emberei gyakran kör-
illedelmes „vita” határait, ezért nem kellett nyékezik meg az Új Ösvényen járókat.
elhagynia az iskolát. De amikor csak tehette Az Új Ösvény mesterei kisebb telepü-
edzett, fejlesztette általa fontosnak tartott lések közelében élnek, és az iskola is itt mű-
képességeit. Számos gyakorlatot más felfo- ködik. Egyszerre három-négy tanítványt ok-
gásban végzett. Mire elvégezte mestere isko- tatnak. Akármennyire is igyekeztek azonban,
láját, sajátos stílust alakított ki a maga szá- az Új Ösvény követői nem voltak olyan kivá-
mára. Mestere azonban „lázongó” természete ló képességűek, mint az alapító. Ennek
miatt nem akarta felavatni, s úgy ítélte meg, eredményeképpen az új képzettségek tanulá-
az ifjú kardművész vívóstílusa nem tükrözi sa mellett a hagyományos kardművész kép-
iskolája jegyeit, - ami igaz is volt – ezért zettségek némelyikét csak kevésbé képesek
megtagadta, hogy az ifjú a jelét viselhesse. elsajátítani, így alacsonyabb szinten kapják
Takerede ekkor versenyre hívta a mes- meg (például párbaj, udvari etikett). Ugyan-
tere által legjobbnak ítélt tanítványt. A ha- akkor az iskola előnye, hogy olyan dolgokat
gyományosan kardművész próbákon változó

31
is oktat, amiket más kardművész iskolák nem lenti azt, hogy nem becsülnék meg úgy,
(például lopózás, álcázás). ahogy egy slan-kardot illik. A kardhüvely
Az Új Ösvény iskolája a Slan-kard általában dísztelen, gyakran természetes fa
mint fő fegyver és a slan-tőr és csillag, mint színűn hagyják. A kardot háton, esetleg a
kiegészítő fegyver használatát oktatja. A tőrt derék bal oldalán hordják, a tőrt szinte kivé-
és a csillagot általánosan használják, emellett tel nélkül az öv bal oldalához tűzik.
a szűk helyeken, avagy a kisebb feltűnés ér-
dekében is ezekhez a fegyverekhez nyúlnak.
Emellett a kardművészeti elemekre építő Karakteralkotás
pusztakezes harci formát is elsajátítják és
gyakorolják. A slan-kardot ritkábban, igazi
harcban, különleges küzdelmekben, párbajok Az Új Ösvény kardművész karaktert a
alkalmával használják, és mindig magában. kardművészek általános karakteralkotási táb-
Felfogásuk szerint a slan-kard szent fegyver, lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü-
A kardművész tökéletesedésének eszköze, lönbséggel, hogy ügyesség értéküket
amely nem tűr meg maga mellett semmilyen K6+14+Kf módon kell kidobni.
más fegyvert.
Mentalitásukra a visszafogottság, zár-
kózottság jellemző. Sokszor ki sem derül
róluk, hogy kardművészek. Sohasem kérked-
nek tudásukkal, s elítélik a hivalkodó visel-
kedést. Nem csoda, megtanulják, hogy az Harcérték
életük múlhat rajta, ha felfedik magukat. Ví-
vásmódjuk a hagyományokat követi. Kétke-
zes, jobbára köríves vágásokat használnak, a
A z Új Ösvény kardművész harcértéke
és módosítói az alap kardművészével egyez-
nyolc alapvágásra építve, ezt egészíti ki a
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20,
kevés számú szúrás. Ezt kiegészítik a külön-
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden
böző cselek, trükkök, melyek közül sok az
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harc-
akrobatikus elemekben bővelkedő. Külön
érték módosítót kap, amit tetszés szerint
nem tanítják ezeket a cseleket, mondván:
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
mindenkinek magának kell az egyéni harc-
köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
modorához leginkább illőt kikísérleteznie. A
mat 3-mat fordítani.
mesterek már a tanulás alatt erre bíztatják
tanítványaikat és gyakori, hogy az ifjú kard-
művész induló képzettség pontjaiból már költ
bizonyos cselekre. Hagyományos elemekből Életerő és fájdalomtűrés
álló vívásmódjukban, ha lehetőségük van rá,
kihasználják azon képzettségeiket is melye- Az Új Ösvény kardművész Ép-alapja
ket a hagyományos iskolák nem oktatnak. Az 4 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti
iskola alapállása teljesen hagyományos vívó- része), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképes-
állás, a kard felfelé emelkedő tartásban van. ségének és akaraterejének tíz feletti részén
Kardjaik, tőreik hagyományos alakúak, túl) tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
visszafogottan díszítettek, sokszor egészen járul.
egyszerűnek nevezhetők. Ez persze nem je-

32
33

Iparűzés (fegyverkovács) 1
Képzettségek Titkos pszi 1*
Élő nyelv (erv) 4
Kultúra (tiadlani) 3
Az Új Ösvény kardművész Kp-alapja Helyismeret 3
4, amihez az első tapasztalati szinten további
5, míg a további tapasztalati szinteken 15 * Az Új Ösvény iskolájában az alábbi
járul. titkos pszi diszciplínákat oktatják:
Az Új Ösvény kardművész képzettsé- ƒ Aranyharang
gei első szinten:
Az Új Ösvény kardművész minden ta-
Képzettség Fok/% pasztalati szinten kap 33%-ot, amit tetszés
Kaido 2 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Belharc 3 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Vakharc 2 oszthat egy képzettségére.
Fegyverhasználat (slan-kard) 2
Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
Fegyverdobás (slan-csillag) 2
Strarégia 1
Parancsnoklás 2 Tapasztalati szint
Pszi (slan) 4
Udvari etikett (tiadlani) 2
Lovaglás 2 Az Új Ösvény kardművész az általá-
Úszás 2 nos kardművész táblázata szerint lép tapasz-
Futás 2 talati szintet.
Akrobatika 5
Állatismeret (ló) 2 A Sárkány Fullánkjai
Lélektan 2
Írás-olvasás 2
(Khielta Kadak To)
Párbaj 1
Ékesszólás 1 A Sárkány Fullánkjainak iskolája az
Heraldika (tiadlani) 2 ősi
Fegyvertörés (slan-karddal) 1 Niarréba
Mászás 20% nyúlik
Esés 30% vissza. A
Ugrás 20% harcos
Egyensúlyérzék 90% szerzetesek
Veszélyérzék 20% kolostorai-
Lopózás 15% ban pusz-
Rejtőzés 20% takezes
Bénítás 1 harc kü-
Álcázás 1 lönböző
Álcaruha 2 formái
Szabadulóművészet 2 mellett
Fegyverismeret 1 megjelen-

33
tek a különböző fegyverekkel folytatott gya- Dorcha által szervezett eseményeknek is
korlatok is. Ezek először csak az egyszerű rendszeres résztvevői.
fegyvereket használták, melyek közül több A Sárkány Fullánkjai irányzat kardmű-
eredetileg munkaeszköz volt, mint például a vészei a khielt tekintik a legtökéletesebb,
nunchaku vagy a bot. Később megjelentek legszebb fegyvernek. Szinte soha nem tanul-
olyan irányzatok is, melyek komolyabb nak meg mással bánni, ha mégis, azt maxi-
fegyverekkel gyakoroltak. Ilyen esetekben mum második fokig teszik.
persze csökkent a fegyverek száma – hiszen Mentalitásuk is igazi kardművészt ta-
jóval bonyolultabb technikákat tettek lehető- kar. Csöndes, szemlélődő, fegyvereiket szin-
vé – és megjelentek olyan irányzatok – te soha elő nem húzó harcosok. Számukra
harcművész irányzatok – ahol a pusztakezes legfontosabb a tökéletesedés, amihez a vívás,
harc mellett – néha azt elhagyva – egyetlen vagyis annak tanulása jelenti az utat. Más
fegyverre specializálódtak. Az ilyen iskolák- kardművész iskolákhoz képest rengeteg for-
ban persze sokkal nagyobb tisztelete volt a magyakorlatot tanulnak és ismételnek. A
fegyvernek, elvek, hagyományok sokasága Sárkány Fullánkjai számára nem telik el nap
szövődött köré. Ezen a szinten alakultak ki a gyakorlás nélkül. Formagyakorlataikat ha-
kardművész iskolák, melyek az egyik legna- talmas koncentrációval végzik, mindig töké-
gyobb hagyományokkal rendelkező fegyvert, letesen ugyanúgy. Formagyakorlataik, tánca-
a kardot tekintették a legigazibb fegyvernek. ik legszebbek a kardművészek körében.
Tiadlanban a slan-kard vált a kardművészek Gondoljunk csak a színes selymekben járt
alap fegyverévé. Niaréban azonban – főként Bíbordaru táncra. Mivel szinte minden hely-
a harcművész kolostorokban – túlnyomó zetre tanulnak egy-két elemet, valós küzde-
többséggel alkalmazták a bojtos kardot, szé- lemben is ezeket alkalmazzák, természetesen
les kardot, niarei egyeneskardot és az ebből az ellenfélhez igazítva a választott elemet. Ha
kifejlődő khielt, azaz sárkányfullánkot. módjuk van rá, nem húznak fegyvert, inkább
A Sárkány Fullánkjai stílus így teljesen félrevonulnak. Ha életüket vagy társaik életét
niarei eredetű és készen került át Tiadlanba, veszély fenyegeti, akkor persze előkerülnek a
ahol szokatlan fegyvere ellenére megtelepe- khielek csillogó pengéi is, és megkezdik tra-
dett. A khiel köré legendák szövődtek, és dicionális táncukat. Az ellenfelet sem gyűlö-
igazi kardművész iskola alakult ki, melynek letből ölik meg, hanem mert így teljes a gya-
fegyvere ez az egyeneskard lett. Mindezek korlat. Küzdelem közben látszólag nem is
mellett a Sárkány Fullánkjai nem tartozik a figyelik ellenfelüket – csak látszólag – mind-
legismertebb irányzatok közé, főleg az egy hányan, milyen irányból jönnek, legfel-
északkeleti, keleti részen elterjedt. Meseterei, jebb több vágás kerül a gyakorlatba.
gyakran kettő együtt, öt-hat tanítványt oktat- Nem kérkednek tudásukkal, mégis töb-
nak, megőrizve a Niaréból hozott hagyo- bet látni őket vívni, mint más kardművésze-
mányt. Az iskolák, melyek apró kolostorok- ket, mivel kedvelt résztvevői a különböző
ként tekinthetők, a lakott településektől távol, bemutatóknak. Felszínes ismeretekkel ren-
sokszor két-háromnapi járóföldre, a hegyek- delkező műértők gyakran tekintik őket egy-
ben állnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy szerűen kardos mutatványosoknak. Ha egy-
lakói teljesen elzárkóznak az emberektől, szer harcolni kényszerülnek, azt méltóságtel-
hiszen beteges rendszerességgel vesznek jesen, színpadiasan, tökéletességüket hirdet-
részt a falvak nagyobb ünnepein és persze a ve teszik.

34
35

Vívásmódjukra mindenekelőtt a kétke- ben köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére


zes vívás jellemző, a legmagasabb, legkifi- 3-mat 3-mat fordítani.
nomultabb szinten. Mozdulataik már-már
művésziek, pengéik gyönyörűen mozognak Életerő és fájdalomtűrés
együtt. A khielt mindig egy kézzel, csak egy-
féle tartással és mindig párban forgatják.
Kardjaik vezetik az ellenfél fegyverét, durva, A Sárkány Fullánkjai kardművész
erőteljes hárítással csak nagyon elvétve lehet Ép-alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
találkozni. Szúrásaik a támadások felét fog- feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
lalják el. Vágásaik pontosak és rövidek, sú- lóképességének és akaraterejének tíz feletti
lyosságukat mélységük adja, amilyen seb részén túl) tapasztalati szintenként további
ejtésére az egyenes khiel borotvaéles hegye K6+5 Fp járul.
nagyon is alkalmas. Vívásaikat magas és
mély, egy és kétlábas állások váltakozása, Képzettségek
dinamikus és impozáns tánc jellemzi, ugrá-
sokat viszont ritkán használnak.
Tradicionális öltözékük az iskola és a
A Sárkány Fullánkjai kardművész Kp-
alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten
mester színeit viseli, bő, niarei stílusú ruhák.
további 5, míg a további tapasztalati szinte-
Ha nem ezt viselik, akkor is mindig méltó-
ken 15 járul.
ságteljes, a finom mozgást lehetővé tevő ru-
A Sárkány Fullánkjai kardművész kép-
hákat öltenek. Az iskola yankanja két khielt
zettségei első szinten:
ábrázol, melyek soha nem keresztezik egy-
mást. A kardművészek khieljeiket jobb és bal
Képzettség Fok/%
oldalon, a derékon hordják. A visszafogottan
Kaido 3
díszített fegyverek ápolására mindig különös
Vakharc 2
gondot fordítanak. Vértet soha nem öltenek.
Fegyverhasználat (khiel) 3
Kétkezes harc (khiel-khiel) 2
Karakteralkotás Fegyverismeret 2
Harci trükk Shien-su
A Sárkány Fullánkjai kardművész ka- Lefegyverzés (khiel) 1
raktert a kardművészek általános karakteral- Strarégia 1
kotási táblázatai szerint kell megalkotni. Parancsnoklás 2
Pszi (slan) 4
Udvari etikett (tiadlani) 3
Harcérték Lovaglás 2
Úszás 2
Futás 2
A Sárkány Fullánkjai kardművész Akrobatika 4
harcértéke és módosítói az alap kardművé- Állatismeret (ló) 2
szével egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té- Lélektan 2
alapja 20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez Írás-olvasás 2
minden tapasztalati szinten (már az elsőn is) Párbaj 2
8 harcérték módosítót kap, amit tetszés sze- Ékesszólás 1
rint oszthat el harcértékei közt. Minden eset- Heraldika (tiadlani) 2

35
Titkos pszi 3 * kodású, kardművész hagyományokat mégis
Mászás 10% követő stílust oktat. A kevéssé elterjedt stílu-
Esés 20% sok közé tartozik, főleg Tiadlan délkeleti
Ugrás 10% részén, illetve Erionban vannak iskolái, ahol
Egyensúlyérzék 85% egy-két mester oktat és egyszerre tíz, tizenöt
Veszélyérzék 20% tanítvánnyal foglalkoznak.
Harci trükk 2 Az iskola természetesen kardművész
Kiegészítő támadás 2 hagyományokat ápol és oktat, de szinte telje-
Piszkos csel 2 sen igazodik a híres kardművésznő nézetei-
Körkörös harc 1 hez, elképzeléseihez. Nem hivalkodó, de ha
Állóharc 2 harcra kerül a sor, megmutatja, mit tud.
Élő nyelv (erv) 4 Igyekszik elkerülni a harcot, de korántsem
Kultúra (tiadlani) 3 annyira, mint a legvisszafogottabb iskolák.
Helyismeret 3 Nézetei szerint mindenkinek tudnia kell, hol
a helye Ynev világán, s aki nem éri fel ész-
* A Sárkány Fullánkjai iskolájában az szel, hova tartozik, az megérdemli, hogy
alábbi titkos pszi diszciplínákat oktatják: megleckéztessék.. Ha harcolniuk kell, kardot
ƒ Aranyharang és tőrt egyszerre, a shien-su technikáját al-
ƒ Kiáltás kalmazva használják, de ez az egyetlen két-
ƒ Kitérés kezes harcot oktató iskola, amely ugyanolyan
ƒ Ψ-lökés hangsúly fektet az egyfegyveres harc gyakor-
ƒ Kitartás lására is. Mivel az élet jellem domináló, a
ƒ Lélegzet visszatartása Sárkánypikkely irányzat kardművészei csak
ƒ Érzékelhetetlenség akkor ölik meg ellenfeleiket, ha az elkerülhe-
tetlen. Még egy fontos dolog jellemükről. A
A Sárkány Fullánkjai kardművész min- kalandozó alapította iskola kardművészei
den tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit keresik az egyre nagyobb kihívásokat, mivel
tetszés szerint oszthat el százalékos képzett- szerintük a teremben gyakorolhatva fejlődhet
ségei között. Egyszerre azonban maximum ugyan az ember, de soha sem tudja bizonyí-
10%-ot oszthat egy képzettségére. tani, mennyit is ér. Az életszerű, valóságos
helyzetekben kiderül, ki mire képes, és ott
Tapasztalati szint nem csak egy keresztvágást kell tudni, ha-
nem a megpróbáltatások egészét kell sikere-
sen túlélni. Ez a felfogás annyiban jelenik
A Sárkány Fullánkjai kardművész az meg harci stílusukban, hogy más iskolákhoz
általános kardművész táblázata szerint lép képest kevesebb formagyakorlatot oktatnak.
tapasztalati szintet. Vívóstílusukra a változatosság és a találé-
konyság jellemző. Az irányzat igyekszik az
Sárkánypikkely iskola alapot megadni a jó és egyedi vívóstílus ki-
(Kadanak Tan Kinito) alakításához, amit mindenki maga tud a leg-
tökéletesebben megtenni. Az alapító Toscana
szavaival élve, a Sárkánypikkelyek nem ví-
Az irányzatot a Psz. 1500 körüli évek- vótechnikát tanulnak, hanem vívni. Oktatja
ben alapította meg a tiadlani kalandozó például a hagyományos kétkezes harcot és a
kardművésznő, Toscana Onyd. Az Ynevet shien-sut is. Az iskolának nincs előírt alapál-
bejárt, híres kalandozónő alapította irányzat lása, vívótechnikája sem. Arra törekszenek,
az ő vívásmódja mellett egy haladó gondol-

36
37

hogy mindenki a saját tapasztalatai alapján köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
alakítsa ki egyedi stílusát. mat 3-mat fordítani.
Az iskola Yankanja a Toscana család
címeréből ered, egy tekergő százlábút ábrá- Életerő és fájdalomtűrés
zol. Tradicionális viseletük a kardművész
gion, ezt azonban csak szertartások alkalmá-
val viselik, egyébként bármit magukra ölt- A Sárkánypikkely kardművész Ép-
hetnek. Vértezet szempontjából is teljesen alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
változatos a kép, vért nélküli vívó ugyanúgy feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
jellemző, mint a sodronyinges. Abban meg- lóképességének és akaraterejének tíz feletti
egyeznek azonban, hogy a mozgást gátló részén túl) tapasztalati szintenként további
(mgt:1) vértezetet soha sem öltenek magukra. K6+5 Fp járul.
Kardjaikat nagy becsben tartják, a
kardművész hagyományok ugyanúgy élnek Képzettségek
esetükben is. Fegyvereik a legszebb darabok,
mivel egyedi stílus és ízlés szerint készülnek.
Némelyik a díszkardokkal vetekszik. Hor-
A Sárkánypikkely kardművész Kp-
alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten
dásmódjuk is egyedi, ezért változatos képet
további 5, míg a további tapasztalati szinte-
mutat.
ken 15 járul.
Az iskolában oktatott ismeretek szinte
A Sárkánypikkely kardművész képzett-
mindenben a kardművésznő tapasztalataira
ségei első szinten:
támaszkodnak, így több sajátos technikát is
megtalálhatunk közte. A pszi diszciplínák
Képzettség Fok/%
közt is akad néhány ritkaság, amit a kardmű-
Kaido 2
vésznő egykori kalandozásai során tanult és
Belharc 3
adott tovább első tanítványainak.
Földharc 2
Birkózás 2
Karakteralkotás Vakharc 2
Földredöntés (slan-karddal) 2
A Sárkánypikkely kardművész karak- Fegyverhasználat (slan-kard) 2
tert a kardművészek általános karakteralkotá- Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
si táblázatai szerint kell megalkotni. Fegyvertörés (slan- karddal) 1
Állóharc 2
Harcérték Körkörös harc 2
Piszkos csel 1
Strarégia 1
A Sárkánypikkely kardművész harcér- Parancsnoklás 1
téke és módosítói az alap kardművészével Pszi (slan) 4
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Udvari etikett (tiadlani) 3
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Lovaglás 2
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 Úszás 2
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint Futás 2
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben Akrobatika 4
Állatismeret (ló) 2

37
Lélektan 1 oldalon partra léptek. A férfi nem zavartatta
Írás-olvasás 2 magát, óvatosan rálépett a víztükörre és las-
Bénítás 1 san átsétált rajta. A tanítványok és a révész
Harci trükk (shien-su) ámulva figyelték a férfit, aki magabiztosan
Párbaj 2 lépett le a víz tetejéről melléjük a partra. Az
Kétkezes harc (slan-kard-slan-tőr) 2 egyik tanítvány nem bírta megállni, és tiszte-
Heraldika (tiadlani) 2 lettel eképp szólt a vízjáró férfihoz:
Titkos pszi 2* Megbocsáss kérdésemért, uram, de ho-
Mászás 20% gyan lehet az, hogy te a víz tükrén jársz?
Esés 25% Nos, tízévesen próbáltam először és
Ugrás 10% tízévnyi kemény gyakorlásba tellett, mire
Egyensúlyérzék 87% meg tudtam állni a víz tetején. Újabb tíz gya-
Veszélyérzék 30% korlással eltöltött év múlva már képes voltam
Oktatás 1 járni a tökéletesen nyugodt felszínű vízen.
Élő nyelv (erv,pyar) 4,4 Még tíz évet gyakoroltam szakadatlanul, és
Kultúra (tiadlani) 3 lám, kitartásom elnyerte jutalmát: most már
Helyismeret 3 bármilyen vízfelszínen képes vagyok járni.
Ámulva hallgatták a tanítványok a férfi
* A Sárkány Fullánkjai iskolájában az beszámolóját. Mikor az elindult, kíváncsian
alábbi titkos pszi diszciplínákat oktatják: néztek szeretett mesterükre. A mester nem
ƒ Aranyharang szólt semmit, csak mikor a férfi eltávolodott
ƒ Kiáltás jegyezte meg tanítványainak:
ƒ Hatodik érzék Ez az ember harminc évig gyakorolt
ƒ Kitérés keményen, hogy képes legyen átkelni a fo-
lyón. Minket két rézpénzért átvitt a révész.
A Sárkánypikkely kardművész minden Gondolkozzatok ezen!”
tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
szerint oszthat el százalékos képzettségei Tiadlani, tanító célzatú elbeszélés.
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
oszthat egy képzettségére. Csöndes Szellő Iskola
(Galarai Krid To)
Tapasztalati szint

A Sárkánypikkely kardművész az álta- A Csöndes Szellő Iskola egy, még a


harcművészetek tiadlani átvételekor elkülö-
lános kardművész táblázata szerint lép ta- nült irányzat. A keleti szigetvilágból szárma-
pasztalati szintet. zó Tiadlaniak erős fizikumára építő stílus a
Psz. III. században jelent meg. Mesterei há-
K
„ unimi mester tanítványaival egy fo- rom-négy tanítványt oktatnak. Iskolái kisebb
lyóhoz érkezett. Hamar elérték a révészt, aki településeken, néha gladiátorarénák mellett
két rézpénz fejében átevezett velük a túlpart- működnek. Nem túl gyakori irányzat, köve-
ra, így száraz lábbal kelhettek át. Megdöb- tőivel – bár elismert kardművészek vala-
benve látták onnan, hogy egy vándor éppen mennyien – viszonylag ritkán találkozhatunk.
akkor érkezett a révhez, amikor ők a másik Az irányzat nagy hangsúlyt fektet a fizikum

38
39

fejlesztésére. Ennek szükségessége és felfo- szúrások és testből indított mozgással kom-


gása egész régre nyúlik vissza, amikor – binált védések egészítenek ki. Vágásaikban
egyébként ez ma is így van – a szegényebb igyekeznek kihasználni erejüket, a Csöndes
kasztokba tartozók nem engedhettek meg Szellő technikával forgatott slan-kardok seb-
maguknak jó minőségű fegyvereket, ezért zéséhez – különleges, erőre építő technikája
fizikumuk fejlesztésével igyekeztek ellensú- miatt – az erő 14 fölötti része adható. Alap-
lyozni hátrányukat. A Csöndes Szellő, bár vető szinten elkezdik tanulni a kétkezes har-
kardművész iskola, megőrizte ezt a mentali- cot, de ezt csak jóval később, amikor elég
tást, és nagy hangsúlyt fektet a test fizikai felkészültnek érzik magukat, kezdik fejlesz-
edzésére, az erő és az állóképesség fejleszté- teni és alkalmazni. Mivel rengeteget edzik
sére. testüket, erejük, állóképességük, fájdalomtű-
Mentalitásuk a régi időkből ered, jel- résük nagyobb az átlagosnál, de a szellemi
lemzi azt a kardművész hagyományok gör- gyakorlatok csökkenésének eredményeként a
csös, merev betartása is. Szemükben a harc pszi alkalmazásában elmaradnak más kard-
gyakorlása csak eszköz a tökéletesedéshez művészektől.
vezető úton, annak éles alkalmazását igyek- Tradicionális kardművész viseletük a
szenek elkerülni. Ha mégis belekényszerül- gion és a hakama. Ezt azonban csak különle-
nek egy harci helyzetbe, akkor is igyeksze- ges alkalmakkor és párbajokon viselik. Ki-
nek elkerülni az ellenfél megölését. Megse- egészítik ezt egy világoskék, finom anyagból
besíteni, harcképtelenné tenni sokkal nehe- szőtt fejpánttal, amit szinte mindig hordanak.
zebb, tehát méltóbb, mint megölni valakit; és A világoskék a niarei legendák szerint az ég
tanulságosabb is. Ha harcolniuk kell, slan- és a tenger, az erő és a végtelen teljesség
kardjukat használják. Tőrüket szűk helyen, színe. Az iskola yankanja egy teljesen egy-
sikátorokban, illetve akkor veszik elő, ha a színű, telt kék kör, amit a gí két karján és
kard nem lenne szerencsés, vagy használata annak hátán hordanak. Vértet soha nem –
nem lehetséges. legfeljebb nagyon egyenlőtlennek ígérkező
Vívóstílusukra az egy kard forgatása küzdelmek előtt – öltenek, és akkor is csak
jellemző, két kézzel fogva. Esetükben a tech- olyat, ami nem akadályozza a mozgást. (Mgt:
0)
Kardjuk, tőrük hagyományos alakú, de
pengéje alig észrevehetően szélesebb és vas-
tagabb az átlagos kardoknál, így sebzéséhez
az erő tizennégy fölötti része adható, mivel
nagyobb szerepet kap forgatója ereje. Ez per-
sze csak az irányzat vívóstílusában forgatott
kardokra jellemző, más kezében átlagos kar-
dok csupán. Keresztvasa ovális, dísztelen. A
markolatot vékony bőrcsíkkal, folyamatosan
tekerik be, így hiányzik róla a keleti kardokra
jellemző rombusz minta.

Karakteralkotás
nikák a tiadlani tíz vágásra épülnek, amit

39
Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
A Csöndes szellő kardművész karak- Fegyvertörés (slan-karddal) 1
tert a kardművészek általános karakteralkotá- Harci trükk
si táblázatai szerint kell megalkotni, azzal a Kétkezes harc (slan-kard-slan-tőr) 1
különbséggel, hogy erő értéküket K10+8+Kf, Kínzás elviselése 2
egészségüket K10+10 módon kell kidobni. Strarégia 2
Parancsnoklás 2
Harcérték Pszi (slan) 4
Udvari etikett (tiadlani) 3
A Csöndes szellő kardművész harcér- Lovaglás
Úszás 3
2
téke és módosítói az alap kardművészével
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Futás 3
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Akrobatika 5
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 Állatismeret (ló) 2
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint Lélektan 2
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben Írás-olvasás 2
köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3- Ékesszólás 1
mat 3-mat fordítani. Piszkos csel 2
Párbaj 2
Teherbírás 2
Életerő és fájdalomtűrés Heraldika (tiadlani) 2
Tikos pszi 1*
A Csöndes szellő kardművész Ép- Mászás 15%
alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz Esés 30%
feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál- Ugrás 25%
lóképességének és akaraterejének tíz feletti Egyensúlyérzék 95%
részén túl) tapasztalati szintenként további Veszélyérzék 20%
K6+7 Fp járul. Lopózás 10%
Élő nyelv (erv) 4
Képzettségek Kultúra (tiadlani) 3
Helyismeret 3

A Csöndes szellő kardművész Kp- * A Csöndes szellő iskolájában az


alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten alábbi titkos pszi diszciplínákat oktatják:
további 5, míg a további tapasztalati szinte- ƒ Aranyharang
ken 15 járul. ƒ Lélegzet visszatartása
A Csöndes szellő kardművész képzett- ƒ Kitartás
ségei első szinten:
A Csöndes szellő kardművész minden
Képzettség Fok/% tapasztalati szinten kap 28%-ot, amit tetszés
Kaido 2 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Belharc 2 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Vakharc 2 oszthat egy képzettségére.
Fegyverhasználat (slan-kard) 2

40
41

Tapasztalati szint Mentalitásuk is enoszukei eredetű. Ke-


resik a kihívásokat, küzdelmet, hiszen ez a
tapasztalatszerzés egyik legjobb módja. El-
A Csöndes szellő kardművész az álta- lenfeleiket gyakran megölik, főleg, ha bizo-
lános kardművész táblázata szerint lép ta- nyítaniuk kell. Egyszerű harcban slan-
pasztalati szintet. kardjukat használják, míg a tőr csak kiegészí-
tő fegyverük. Elsajátítják a kétkezes harc
alapjait és ha igazán szorongatott helyzetbe
kerülnek, két fegyverrel esnek az ellenfélnek.
Rengeteget adnak a becsületükre. Soha nem
hátrálnak meg, ha netán mégis erre kénysze-
rülnek, később biztosan meg kell, hogy bosz-
Lenyugvó Nap Ösvénye szulják. Igaz, egy enoszukei inkább meghal,
(Hiar Odak No Kinito) minthogy meghátráljon. Otthonosan mozog-
nak az enoszukei kultúrában is.
Vívóstílusukban megtalálható mind a
Enoszukéról eredő kardművész stílus. két kézre, mind az egy kézre fogott slan-kard
Az iskola alapítója Szune Moriake, a Hikkjó technikája. Megközelítőleg egyenlő arányban
klánból. Psz. 2340-es években az akkor ifjú gyakorolják az egy kardos harc és a kétkezes
kardművész a császári udvar intrikáinak ál- harc technikáit is. Ezt cselek és olyan kép-
dozata lett. A szatudatorit megelőzően azon- zettségek, technikák egészítik ki, amelyek
ban álmot látott, mely családját feladva új Enoszukéról erednek, és néhány nagyon ke-
világba, a kontinensre szólította. Ekkor pél- vés kivételtől eltekintve csak ott, esetleg a
dátlan dolgot cselekedett, a szúrás előtt eltűnt Lenyugvó Nap ösvényének mestereitől ta-
– láthatatlanná vált – és nyomtalanul elhagy- nulható. Az iskola yankanja a Hikkjó család
ta a császári várost. Hogy miként jutott el a enoszukei monja, egy pókháló, egy karddal
sziget nyugati partjára, s hogyan kelt át a és egy lenyugvó (sugarak nélküli) napko-
Muszeigan fedte tengeren, a mai napig rej- ronggal kiegészítve. Tradicionális viseletük
tély. Egyes találgatások szerint alkut kötött a nincs. Jobbára tiadlani giont és hakamát hor-
Muszeigan egy hatalmas lényével. Innen danak, utazáshoz pedig bármit felöltenek.
vélik eredeztetni azt a szokást, hogy csata Vértet nem viselnek, esetleg, ha nagy ve-
előtt a kardművészek mindig saját vérükkel szélyben érzik magukat, de akkor is csak
(egy Ép) szentelik meg slan-kardjukat. A rövid időre és csak olyat hajlandók magukra
mester Yneven kalandozott, míg több kard- ölteni, ami nem akadályozza a mozgást
művész kérésére tanítani kezdte sajátos tech- (mgt:0)
nikáját. Később a szégyen bélyegével a lel-
kén, iskoláját a lenyugvó napról nevezte el.
A Lenyugvó Nap stílus mesterei
Ynevet járják, a közben tanítják két – egy
idősebb és egy fiatalabb – tanítványukat.
Nem túl gyakori irányzat, talán ők vannak a
legkevesebben az ynevi kardművészek közül.
Mestereik gyakran kapnak felkérést, hogy
sajátos technikájukat vagy annak elemeit
oktassák, és ha úgy ítélik meg, esetleg meg is
teszik.

41
A Lenyugvó nap kardművész Ép-
alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
lóképességének és akaraterejének tíz feletti
részén túl) tapasztalati szintenként további
K6+5 Fp járul.

Képzettségek

A Lenyugvó nap kardművész Kp-


alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten
Kardjaik – készítésének stílusa is a szi- további 5, míg a további tapasztalati szinte-
getről ered – egyediek, gyönyörűek. Lágyan ken 15 járul.
ívelő pengéje egy leheletnyivel kevésbé íves, A Lenyugvó nap kardművész képzett-
mint a hagyományos tiadlani slan-kardok. ségei első szinten:
Keresztvasuk áttört mintákkal zsúfolt, és
enoszukei szokást követve mindig rajta fut Képzettség Fok/%
keresztül az agínkés markolata is. A kardot Ökölharc 2
övükben a bal oldalon, íves részével felfelé Belharc 2
hordják és a slan-tőr is itt kap helyet. Birkózás 2
Vakharc 2
Karakteralkotás Fegyverhasználat (slan-kard) 2
Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
A Lenyugvó nap kardművész karak- Fegyverdobás (slan-csillag) 2
tert a kardművészek általános karakteralkotá- Kétkezes harc (slan-kard-slan-tőr) 2
si táblázatai szerint kell megalkotni. Fegyvertörés (slan-karddal) 1
Piszkos csel 2
Harc bizonytalan alapon 2
Harcérték Iadzsai 2
Raígei 1
A Lenyugvó nap kardművész harcér- Úszás páncélban 1
téke és módosítói az alap kardművészével Pszi (slan) 4
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Udvari etikett (tiadlani, enoszukei) 3, 1
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Lovaglás 2
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 Úszás 3
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint Futás 2
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben Akrobatika 4
köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3- Állatismeret (ló) 2
mat 3-mat fordítani. Írás-olvasás 2
Párbaj 2
Életerő és fájdalomtűrés Heraldika (tiadlani, enoszukei) 2, 1
Titkos pszi 1*
Mászás 10%

42
43

Esés 20% nyedség jelképe, talán ezért választotta jeléül


Ugrás 10% az irányzat is. A Kék Lótusz stílus elsősorban
Egyensúlyérzék 92% a nemesség körében terjedt el. Az iskolából
Veszélyérzék 20% több dorcha is kikerült, s a harc nagyasszo-
Élő nyelv (erv, enoszukei) 4, 2 nyának kardművész testőrei is ezt az irányza-
Kultúra (tiadlani, enoszukei) 3, 1 tot gyakorolják.
Helyismeret 3 Elsőre szembetűnő különbség más is-
kolákhoz képest, hogy sok nő is tanulja ezt
* A Lenyugvó nap iskolájában az aláb- az irányzatot. Mesterei nemesi udvaroknál
bi titkos pszi diszciplínákat oktatják (a játé- oktatnak, és egyszerre – de nem egy időben –
kos az alábbiakból választhat egyet!): akár tíz-húsz tanítvánnyal is foglalkozhatnak.
ƒ Aranyharang Vívótermek mesterei ők, a kardművész ha-
ƒ Ψ-lökés gyományok udvari ápolói. Ne gondolja per-
ƒ Energiafelszabadítás
ƒ Kitartás
ƒ Kitérés

A Lenyugvó nap kardművész minden


tapasztalati szinten kap 26%-ot, amit tetszés
szerint oszthat el százalékos képzettségei
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
oszthat egy képzettségére.

Tapasztalati szint

A Lenyugvó nap kardművész az álta-


lános kardművész táblázata szerint lép ta-
pasztalati szintet.

A Kék Lótusz Szirmai


(Ata Rei-ha Kinito)

A Kék Lótusz Szirmai iskola alapítása


a harcművészetek tiadlani elterjedésének
időszakára tehető. Az ervek azután a nőket is
beavatták a harcművészetek gyakorlásába,
olyannyira, hogy később a harcművészek
királynője, a dorcha lett a tiadlani slanek
uralkodója. A lótusz a niarei legendák és a
kultúra egyik központi szerepet játszó virága,
így a tiadlani kultúrában is elterjedt szimbo-
likus használata. A méltóság, szépség, köny-

43
sze senki, hogy ez a kardművész tudás el- az álcázásban sem, bizony nem mindig lát-
gyengüléséhez vezetne. Mindössze arról van szanak kardművészeknek. Az iskola jankanja
szó, hogy a Kék Lótusz iskola kardművészei egy körbe foglalt, négy szirmú lótusz. A Kék
otthonosan mozognak az udvarok előkelő Lótusz Szirmainak kardjai igazi remekmű-
környezetében, más kardművészekhez ké- vek. Alig találni köztük ugyanolyan darabot.
pest. Képzettebbek az etikett, a párbaj terén, Minőségük persze a slan-kardok tökéletessé-
heraldika és niarei kultúra és hagyományok gét követi, díszítettségük azonban össze nem
terén is jelentős ismeretekkel rendelkeznek. téveszthetően megkülönbözteti őket más
Soraikból számos testőr kerül ki, és a tiadlani kardművész iskolák fegyvereitől. Markolatu-
seregekben is szívesen látott harcosok. Talán kat gyöngyök, ékkövek díszítik, faragott sár-
ők a legképzettebb kardművészek az alakzat- kányok és kígyók tekeregnek rajta, ovális
harcban. Taktikák, formációk mesterei is, keresztvasukat áttört minták, faragványok,
mivel sokszor kell együtt dolgozniuk. A stra- ékkövek teszik műkincs értékűvé. Ugyanez a
tégia, hadvezetés sem ismeretlen számukra. díszítettség jellemzi a tőr és a kard hüvelyét.
Vívóstílusukat a fegyelem, precizitás és Slan-kardjaikat a bal oldalon, hagyományo-
elegáns mozdulatok jellemzik. A vad csaták- san, ívelt élével lefelé hordják, a tőrt pedig
nál jellemzőbbek rájuk a párbajszerű, elegáns mellé tűzik az övbe. A kard derékon történő
küzdelmek, a lovagias mentalitás. Küzdelme- hordásától adott esetben eltérhetnek, ha fel-
iket sokan nézik és sokak élete is függhet adatuk az álcázás miatt úgy kívánja.
tőle. Fő fegyverük a slan-kard, a legszebb,
legelegánsabb fegyver. Néha tisztelgésre is Karakteralkotás
előkerül és ez az alapvető fegyverük a küz-
delmekben is. Nem minden esetben ölnek is,
ha a kard előkerül hüvelyéből, mivel gyakran A Kék Lótusz Szirmai kardművész
szükséges foglyokat ejteni. De vannak ese- karaktert a kardművészek általános karakter-
tek, amikor villámgyorsan kell véget vetni a alkotási táblázatai szerint kell megalkotni.
veszélyhelyzetnek is, ilyenkor a leggyorsab-
ban küldik a túlvilágra ellenfeleiket. Slan- Harcérték
tőrüket szűk helyeken, tömegben, olyan ese-
tekben veszik elő, amikor a hosszúkard hasz-
nálata nem kívánatos. Olyankor is előkerül a
A Kék Lótusz Szirmai kardművész
harcértéke és módosítói az alap kardművé-
tőr, ha túlerővel, erős ellenféllel szemben a
szével egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-
slan-kardot támogathatja, ilyenkor a két pen-
alapja 20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez
ge összehangolt támadásaival kell, hogy
minden tapasztalati szinten (már az elsőn is)
szembenézzen az ellenfél.
8 harcérték módosítót kap, amit tetszés sze-
Vívás közben mély állások, a helyi
rint oszthat el harcértékei közt. Minden eset-
adottságokat kihasználó támadások jellemzik
ben köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére
őket. Kardjaik legtöbbször köríves pályán
3-mat 3-mat fordítani.
mozognak, és gyakoriak a függőleges ívű
vágások. Többször harcolnak alakzatban és
néhányan katonai egységeket is vezetnek, Életerő és fájdalomtűrés
különösen a dorcha szolgálatában.
Viseletük követi az udvari szokásokat A Kék Lótusz Szirmai kardművész
és a kardművész tradíciókat. Nem járatlanok Ép-alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz

44
45

feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál- Négy sárkány


lóképességének és akaraterejének tíz feletti Kígyóút
részén túl) tapasztalati szintenként további Sárkányör-
K6+5 Fp járul. vény
Álcázás 2
Képzettségek Álöltözet 2
Tikos pszi 1*
Mászás 10%
A Kék Lótusz Szirmai kardművész Esés 20%
Kp-alapja 4, amihez az első tapasztalati szin- Ugrás 20%
ten további 5, míg a további tapasztalati szin- Egyensúlyérzék 85%
teken 15 járul. Veszélyérzék 25%
A Kék Lótusz Szirmai kardművész Fegyverismeret 1
képzettségei első szinten: Élő nyelv (erv, niarei) 4, 2
Kultúra (tiadlani, niarei) 3, 1
Képzettség Fok/% Helyismeret 3
Kaido 2
Belharc 2 * A Kék Lótusz Szirmainak kardművé-
Vakharc 2 szeinek az alábbi titkos pszi diszciplínákat
Fegyverhasználat (slan-kard) 2 oktatják (a játékos az alábbiakból választhat
Fegyverhasználat (slan-tőr) 2 kettőt!):
Fegyverdobás (slan-csillag) 2 ƒ Aranyharang
Lefegyverzés (slan-karddal) 1 ƒ Ψ-lökés
Kétkezes harc (slan-kard-slan- ƒ Kitartás
2
tőr) ƒ Kitérés
Strarégia 3 ƒ Kiáltás
Parancsnoklás 2
Pszi (slan) 4 A Kék Lótusz Szirmai kardművész
Udvari etikett (tiadlani) 4 minden tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit
Lovaglás 2 tetszés szerint oszthat el százalékos képzett-
Úszás 2 ségei között. Egyszerre azonban maximum
Futás 2 10%-ot oszthat egy képzettségére.
Akrobatika 4
Állatismeret (ló) 2
Lélektan 2
Tapasztalati szint
Írás-olvasás 3
Ékesszólás 2 A Kék Lótusz Szirmai kardművész az
Bénítás 2 általános kardművész táblázata szerint lép
Párbaj 2 tapasztalati szintet.
Tánc 2
Heraldika (tiadlani) 3
Jog, törvénykezés (tidlani) 1
Orvoslás 1
Taktika Tiadlani ket-
tős

45
minden megtörténhet. Figyelmet fordítanak a
Lángszirom iskola lovaglás és a lovas harc megtanulására is.
Vívóstílusukra a kíméletlen hatékony-
(Ka-riaku To) ság, elsöprő erejű vágások jellemzők. Ellen-
feleiket igyekszenek minél gyorsabban le-
A tiadlani Lángszirom irányzat megje- győzni, hogy azután tüstént szembefordul-
lenése a Psz. IV. századra tehető. Kialakulá- hassanak az újjal. Megtanulják a pusztítást,
sát a rossz szomszédokkal (Toron, Gro- az ő támadásaik talán a leghatékonyabbak a
Ugon) folytatott háborúskodások segítették, kardművészek között. Alapállásuk magas,
előidézését pedig minden bizonnyal a harcot mozgásuk a láng állandó változását idézi. A
tisztelő, azt előtérbe helyező kardművészek szúrások és vágások hasonló arányban meg-
okolhatók. található vívóstílusukban.
Az irányzat jelképe a tűz, annak folya-
matosan változó lángja. A stílus yankanja is
körbe foglalt lángokat ábrázol. Mielőtt bárki
téves következtetéseket vonna le, az iskolá-
nak a leghalványabb köze sincs Sogron val-
lásához, vagy akár Ordanhoz. Kardművészei
a tüzet tekintik mintának, mondva, a túlélés-
hez, a világba való beilleszkedéshez és az
azzal való azonosuláshoz legjobb út a láng
folyamatos változása. A láng kitér a hozzá
közeledő útjából, de megégeti azt, aki túl
közel merészkedik. A Lángszirom kardmű-
vészei keresik a kihívásokat. Lobbanéko-
nyak, akár a tűz, ez természetükre és techni-
kájukra egyaránt igaz.
Ha megsértik őket, párbajoznak, (senki
ne keverje a kasztot a bajvívóval) ha harcra
van lehetőségük, élnek vele. Természetesen
képesek uralkodni magukon, különben köve-
tők híján már régen kihalt volna az irányzat.
Lételemük a harc és a küzdelem. Az el-
lenfelet nem kímélik, de nem minden jött-
mentet tekintenek ellenfélnek, rájuk, ha nem
is halál, de olyan emlék vár, amiből tanulhat-
nak. Ez lehet megalázó vereség, de akár
csonkolás is. A Lángszirom sok kardművésze A lángszirom iskola kardművészeinek
szolgál tiadlani udvarokban és a seregekben tradicionális viselete a tűz színeit tükrözi.
is. Taktikai képzettségükre és a hadvezetésre Kedvelt a vörös gion és a narancs hakama,
is nagy hangsúlyt fordítanak. Bár fő fegyve- piros övvel, de számtalan variáció létezik: a
rüknek a slan kardpárt tekintik, legsokolda- láng színe folyton változó. Ami állandó
lúbban képzett kardművészek a fegyver nél- mindőjüknél az az öv, bármilyen ruhát öltse-
küli harcban, hiszen egy csata forgatagában nek is, övük mindig tűzpiros. Valami hasonló

46
47

elmélet hatására alakulhatott ki a yankanok része), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképes-


különbözősége, ami tanítványonként válto- ségének és akaraterejének tíz feletti részén
zik. Egy körben lévő lángnyelv, de annak túl) tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
alakja, ágai a karművész ízlése szerint válto- járul.
zik. Ha csatába indulnak, tradicionális
kardművészvértet öltenek, melyen sokszor Képzettségek
uralkodó a tűz színe, a lángminta.
Slan-kardjaik, talán mert csatában sok-
szor harcolnak lóról, kissé íveltebbek, mint a A Lángszirom kardművész Kp-alapja
hagyományos alakú slan-kardok. Keresztva- 4, amihez az első tapasztalati szinten további
suk kör alakú, domború díszítéssel. Markola- 5, míg a további tapasztalati szinteken 15
tát a hagyományok szerint tekerik be szövet járul.
vagy bőrcsíkokkal, s alátétnek gyakran hasz- A Lángszirom kardművész képzettsé-
nálnak piros színt. A kardot baloldalon, az gei első szinten:
övben hordják, ívelt részével lefelé. Slan-
tőrüket pedig éllel felfelé, jobb oldalon vise- Képzettség Fok/%
lik. Kaido 2
Belharc 2
Karakteralkotás Földharc 2
Birkózás 2
Vakharc 2
A Lángszirom kardművész karaktert a Fegyverhasználat (slan-
2
kardművészek általános karakteralkotási táb- kard)
lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü- Fegyverhasználat (slan-tőr) 2
lönbséggel, hogy erő értéküket K10+8+Kf Kétkezes harc (slan-kard-
2
módon kell kidobni. slan-tőr)
Harci trükk Shien-su
Harcérték Fegyvertörés (slan-karddal) 1
Strarégia 2
Parancsnoklás 2
A Lángszirom kardművész harcértéke Pszi (slan) 4
és módosítói az alap kardművészével egyez- Udvari etikett (tiadlani) 3
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Lovaglás 3
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden Úszás 2
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 9 harcér- Futás 2
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt- Akrobatika 4
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte- Állatismeret (ló) 4
les viszont Té-je növelésére 4-et, Vé-je növe- Lélektan 2
lésére 3-mat fordítani. Írás-olvasás 2
Bénítás 1
Életerő és fájdalomtűrés Párbaj 3
Ékesszólás 1
A Lángszirom kardművész Ép-alapja Piszkos csel
Heraldika (tiadlani)
2
2
4 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti
Taktika Párosharc lóval

47
Sárkányörvény legendák szerint szeme világát toroni bo-
Fegyverismeret 1 szorkánymesterek ártó praktikái vették el.
Tikos pszi 1* Hitét azonban nem vesztette el és folyamatos
Mászás 10% gyakorlással tökéletesre fejlesztette
Esés 20% vakharcos képességeit. Azért, hogy tudását
Ugrás 10% és tapasztalatát továbbadhassa, iskolát
Egyensúlyérzék 85% alapított, melyet Shai-tranak, azaz Élő
Veszélyérzék 20% Árnynak nevezett el. Az irányzat nem
Pusztítás 2 tartozik a legnépesebbek közé. Mesterei
Anatómia 2 eldugott, ismeretlen helyeken élnek, mindig
Élő nyelv (erv) 4 valamilyen természetes barlanghoz közel.
Kultúra (tiadlani) 3 Ezek a barlangok szerves részét képezik az
Helyismeret 3 iskola képzési anyagának. Mivel a mesterek
rendszerint nem találkoznak emberekkel, a
* A Lángszirom iskolájában az alábbi tanítványok és a fiatal kardművészek
titkos pszi diszciplínákat oktatják (a játékos feladata, hogy Ynevet járva az arra alkalmas
az alábbiakból választhat kettőt!): keveseket a mesterekhez kísérjék vagy
ƒ Aranyharang irányítsák.
Mentalitásukra nemcsak a szerénység,
ƒ Energiafelszabadítás visszafogottság jellemző, de a gyengék segí-
ƒ Kitartás

A Lángszirom kardművész minden ta-


pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
szerint oszthat el százalékos képzettségei
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
oszthat egy képzettségére.

Tapasztalati szint

A Lángszirom kardművész az általá-


nos kardművész táblázata szerint lép tapasz-
talati szintet.

Az Élő Árny iskolája tése, a káosz, gonosz elleni folyamatos harc


(Shai-tra Kinito) is. Jellemükben sokuknak fő szerepe van az
életnek. A harcot ők is a tökéletesedés felé
A Shai-tra iskolát a Psz. 1900-as
vezető útnak tekintik. „Nem járhatsz el két-
szer tökéletesen egy formagyakorlatot, mert
években alapította egy vak kardművész. A ha egyszer sikerül, nem lesz szükséged má-

48
49

sodikra”. Az iskola alapító mester szavai ra. Ha mégis erre kényszerülnek, csak olyan
melynek azóta is több értelmezése látott nap- vértet tűrnek el, ami nem akadályozza a
világot, minden ifjú kardművészt elgondol- mozgásukat. (mgt: 0)
koztatnak. Nem keresik a harcot, kerülik azt, Slan-kardjaik sokfélék. Mivel az Élő
még képességeik elrettentésként való fitogta- Árny mesterek soha nem készítenek kardot, a
tását is elfogadhatóbbnak tartják, mint a szá- kardművész mindig egy-egy híres, avagy
mukra értelmetlen küzdelmet és halált. Ha kevésbé ismert kardkészítő mestertől szerzi
feltétlenül szükséges, természetesen vállalják be fegyverét. Markolatát azonban mindig
a harcot és a gyors győzelemre törekszenek, tradicionálisan tekerik be rombuszmintásra,
lehetőleg az ellenfél életben hagyásával, már szürke alapon fekete szövetcsíkkal, amely
ha megérdemli. színösszeállítás fölöttébb ritka más kardokon.
Harci stílusukra a slan-kard, mint fő- A slan-kardot az övben, bal oldalon, éllel
fegyver forgatása jellemző, amit a slan-tőrrel lefelé hordják, míg a tőrt a jobb oldalon vise-
egészítenek ki. Felfogásuk szerint a kard a lik.
legnemesebb fegyver, amit harcos csak for-
gathat, ezért a tőrt csak mint kiegészítő fegy- Karakteralkotás
vert használják. Nagy hangsúlyt fektetnek a
vakharc elsajátítására, amit az alapító mester
hagyományait követve, a kezdetektől fogva a Az Élő Árny kardművész karaktert a
barlangok sötétjében gyakorolják. Emellett kardművészek általános karakteralkotási táb-
fejlesztik a körkörös és állóharc képzettsége- lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü-
iket is. Mivel rengeteget mozognak a sötét- lönbséggel, hogy ügyesség értéküket
ben, jobb lopakodóvá is válnak. Vívóstílu- K6+14+Kf módon kell kidobni.
sukra az alkalmazkodás, az ellenfél követése
jellemző, nemhiába a kardművészek legjobb Harcérték
vakharcosai. Az ellenfelet nem engedik el,
küzdőtávolságban maradva, érezve azt, kiis-
merik felmorzsolják, és hamar legyőzik.
A z Élő Árny kardművész harcértéke
és módosítói az alap kardművészével egyez-
Kedvelt a sárkány szeme nevű harci trükk
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20,
alkalmazása is köreikben. Küzdelemben in-
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden
kább védekeznek, mint támadnak, de ha egy-
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harc-
szer rászánták magukat a küzdelemre, pilla-
érték módosítót kap, amit tetszés szerint
natok alatt megsemmisítik ellenfelüket. Eltö-
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
rik annak fegyverét, karját is, ha kell. Vágá-
köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
saik szűk ívűek, gyorsak, csuklóból indítot-
mat 3-mat fordítani.
tak, és jó ötven százalékuk függőleges, gyak-
ran lentről fölfelé irányuló. Szúrásokból az
íves, toló szúrásokat részesítik előnyben. Életerő és fájdalomtűrés
Az Élő Árny kardművészeinek hagyo-
mányos öltözéke a tradicionális gion, jobb A z Élő Árny kardművész Ép-alapja 4
oldalon az iskola yankanjával. Amely egy (ehhez adódik még egészsége tíz feletti ré-
ketté osztott, felül szürke, alul fekete kör. A sze), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképessé-
vérteket nem kedvelik, még a gének és akaraterejének tíz feletti részén túl)
kardművészvértet sem szívesen öltik maguk-

49
tapasztalati szintenként további K6+5 Fp Élő nyelv (erv) 4, 2
járul. Kultúra (tiadlani) 3, 1
Helyismeret 3
Képzettségek
* Az Élő árny iskolájában az alábbi tit-
kos pszi diszciplínákat oktatják:
Az Élő Árny kardművész Kp-alapja 4, ƒ Aranyharang
amihez az első tapasztalati szinten további 5, ƒ Kiáltás
míg a további tapasztalati szinteken 15 járul. ƒ Ψ-lökés
Az Élő Árny kardművész képzettségei ƒ Hatodik érzék
első szinten:
Az Élő Árny kardművész minden ta-
Képzettség Fok/% pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
Kaido 3 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Belharc 2 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Vakharc 3 oszthat egy képzettségére.
Fegyverhasználat (slan-kard) 2
Fegyvertörés (slan-kard-slan-tőr) 2
Hárítófegyver használat (slan-tőr) 2
Tapasztalati szint
Strarégia 2
Parancsnoklás 2 Az Élő Árny kardművész az általános
Pszi (slan) 4 kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
Udvari etikett (tiadlani) 3 szintet.
Lovaglás 2
Úszás 2 Kiűzöttek
Futás 2
Mászás 10%
(Chuoshin-To)
Esés 22%
Ugrás 20% A Chuoshin-To irányzat megalapítója
Egyensúlyérzék 90% egy Rakuda Kaitosy nevű tiadlani kardmű-
Veszélyérzék 35% vész. A fiú már tanítványnak is érdekes volt,
Akrobatika 4 hatalomvágya és győzni, megdicsőülni aka-
Állatismeret (ló) 2 rása már tanítvány korában gondolkodóba
Lélektan 2 ejtette mestereit, de sohasem lépte át azt a
Írás-olvasás 2 határt, hogy el keljen hagynia iskoláját. Ké-
Ékesszólás 1 sőbb sikerel befejezte a Négy Kör iskoláját
Párbaj 2 és kardművész lett. kardművésznek még
Heraldika (tiadlani) 2 rosszabb volt, mint tanítványnak, bár kiváló-
Harci trükk 1,1 an forgatta a kardot és használta a szellem
Fegyverismeret 1 erejét, kegyetlenségével többször is megbot-
Körkörös harc 2 ránkoztatta mind egykori mesterét, mind
Tikos pszi 2* kardművész társait. A kínos helyzet meg-
Rejtőzés 10% szüntetésére maga a Dorcha küldte el vissza-
Lopózás 5% utasíthatatlan feladattal, és számítása bevált,

50
51

Kaitosy hosszú évekig kalandozott, mire húzta egyáltalán idáig is, sőt, egyes, jól érte-
visszatért Tiadlanba. A híre azonban meg- sült tiadlaniak tudni vélik, hogy valójában a
előzte, a kegyetlen gyilkost és négy tanítvá- mester önszántából távozott Ynevről. Akár-
nyát haragos és kérdő tekintetek fogadták, hogyan is veszett el, már késő volt. A kiűzöt-
csak egyvalaki kerülte el, egykori mestere, tek iskolájának kardművészei szétszóródtak
aki szélnek eresztette tanítványait és szégye- Yneven.
nében a hegyekbe bújdosott. Mesterei azóta oktatnak szerte Yneven,
kivéve Tiadlant, ahol biztos halál várna rá-
juk. Persze ugyanez vonatkozik minden más
kardművésszel való találkozásra is, ezért a
mesterek titokban oktatják két-három tanít-
Kaitosy iskolát alapított, és kezdettől ványukat, és mindig vándorolnak. Rejtőznek
fogva hangoztatta, hogy akiket más mesterek Yneven és a tiadlani diplomáciának köszön-
elutasítanak, azzal ő szívesen foglalkozik. A hetően egyetlen jó érzésű állam sem tűri meg
dorcha azonban megtagadta hozzájárulását az őket területén. Más kardművészek legalább
iskolához, és magához rendelte a tudásra ekkora gyűlölettel viseltetnek irántuk. Hely-
méltatlan kardművészt. Válaszul csak egy zetük hasonló lehet, mint Ordan, vagy Krán
sértő üzenetet és a követ levágott fejét kapta. renegátjainak, bár nem üldözik őket olyan
Kaitosy nem volt naív, már úton volt tanítvá- szervezetten. A gyűlölet okkal érthető, ha
nyaival, amikor a Dorcha küldöttei elérték, és rávilágítunk arra, hogy a kiűzöttek, bár nem
levágták tanítványai java részét. Csak a ’mes- nevezhetők jóknak, mégis képesek hosszútá-
ter’ és két tanítványa hagyta el Tiadlant és von gyakorolni a slanek tudományát, aminek
menekült meg, egy időre. Ettől a naptól napvilágra kerülése alapjában döntené meg a
kezdve soha nem térhetett vissza Tiadlanba harc és kardművészetek egyik fő elvét. Hi-
és a Dorcha minden alattvalóját halálos el- szen a lélek a gonoszsággal együtt is képes
lenségének mondhatta. Mégis akadt egy- egyensúlyra, ami igaz ugyan, ám csöppet
kettő, akit nem. sem kívánatos jelenség Ynev uralkodóan
Tanítványokat fogadott, akiket előző nagy részén.
mesterük elküldött iskolájából. Olyanokat, A kiűzöttek tanítása szerint is a kard-
akiket inkább érdekelt a pusztító hatalom, művészet út a tökéletesedés felé, de ők már
mint a világ értékeinek és az élet védelme. nem törődnek azokkal, akik nem kiemelke-
Mindig akad, aki a könnyebb utat választja. dettek. Felfogásuk szerint azokkal bármit
Az ilyenek éltek a lehetőséggel, a könnyen megtehetnek, hiszen csak annak a szava, vé-
megszerezhető hatalom elcsábította őket, s leménye számít, aki szintén megtalálta az
bár az igazi kardművész mesterek nem oktat- utat a tökéletesedéshez. Egy kráninak való-
ták őket, egy azért akadt. Ha lassan is, de színűleg tetszene ez az elmélet, Ynev más
megalakult a Kiűzöttek irányzata. Az iskolát, vidékein azonban nem igazán közkedvelt.
később a vándorló tanítványokat és új meste- Ezért ha egy kiűzött kardművész nem vigyáz,
reket többször érte támadás, kardművészek, könnyen bajba kerülhet. Bár büszkék és ön-
embervadászok ritkították soraikat, míg vé- teltek, nem ostobák, tudják, mikor kell odébb
gül Psz. 1122-ben Kaitosyt is utolérte a vég- állni.
zete, a Halál Harmadik Nagymestere végzett Ha valakivel harcba keverednek, azt
vele. Ezt tartják a hivatalos feljegyzések. mindig megölik, ha mégsem, később bizo-
Állítólag toroni hatalmaknak köszönhetően nyosan sort kerítenek rá. Persze előtte még

51
okító célzattal eljátszadoznak vele. Ebből a
megalázó, szenvedéssel teli vereségből mind Életerő és fájdalomtűrés
az áldozat, mind a nézők tanulhatnak. Ilyen-
kor alkalmazzák a kínokozást, ami igazán
visszataszítóvá teszi stílusukat, hiszen a slan- A Kiűzött kardművész Ép-alapja 4
kard köztudottan a gyors és fájdalommentes (ehhez adódik még egészsége tíz feletti ré-
ölés eszköze. sze), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképessé-
Fő fegyverük a slan-kard, kiegészítő gének és akaraterejének tíz feletti részén túl)
fegyverként a slan-tőrt használják. Gyakran tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
álcázzák mindkettőt, ebben igazán egyedülál- járul.
lóak a többi kardművészhez képest. Kardju-
kat egyedi technikák szerint forgatják, min- Képzettségek
den mester mást oktat. Köztük szinte semmi
kapcsolat nincsen, legtöbbször nem is isme-
rik egymást, így nem csoda, hogy nem ala-
A Kiűzött kardművész Kp-alapja 4,
amihez az első tapasztalati szinten további 5,
kult ki egységesen értelmezett technikákon
míg a további tapasztalati szinteken 15 járul.
alapuló stílus. Ez a kardra, vívóstílusra, öl-
A Kiűzött kardművész képzettségei el-
tözködésre egyaránt vonatkozik. Az mégis
ső szinten:
megegyezik bennük, hogy szeretnek kérkedni
hatalmukkal, kedvelik, ha félnek tőlük.
Képzettség Fok/%
Gyakran álcázzák magukat más iskolák
Öklözés 2
kardművészeinek, de ha vívni kényszerülnek,
Belharc 2
általában lebuknak, hiszen felfogásukat, ke-
Birkózás 2
gyetlen technikáikat nem tagadhatják meg.
Vakharc 2
Fegyverhasználat (slan-kard, 2,2
Karakteralkotás slan-tőr)
Fegyvertörés (slan-karddal) 1
A Kiűzött kardművész karaktert a Pszi (slan) 4
kardművészek általános karakteralkotási táb- Lovaglás 2
lázatai szerint kell megalkotni. Futás 2
Úszás 2
Harcérték Mászás 15%
Esés 20%
Ugrás 15%
A Kiűzött kardművész harcértéke és Egyensúlyérzék 85%
módosítói az alap kardművészével egyeznek Akrobatika 4
meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Vé- Veszélyérzék 20%
alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden ta- Állatismeret (ló) 2
pasztalati szinten (már az elsőn is) 9 harcér- Lélektan 1
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt- Írás-olvasás 2
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte- Bénítás 1
les viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-mat Párbaj 2
3-mat fordítani. Ékesszólás 1
Heraldika 2

52
53

Kínokozás 2
Vallatás 2
N iare, a harcművészetek hazája. A
Álcázás 2 hegyi kolostorok szerzetesei számtalan válto-
Álöltözet 2 zatát kidolgozták előbb a pusztakezes, majd a
Orvtámadás 1 fegyveres harci stílusoknak is. Idővel több
Rejtőzés 15% iskola is megjelent, ami csak egy fegyver
Piszkos csel 1,2 használatát oktatta, annak rendkívüli bonyo-
Lopózás 10% lultsága miatt – ez volt a ritkább – vagy a
Oktatás 1 fegyverhez kapcsolódó sajátos filozófia mi-
Titkos pszi 2* att. Ezekből az irányzatokból alakultak ki a
Állóharc 1 kardművész stílusok.
Élő nyelv 3 Niare is jelentős változásokon ment át
Kultúra 3 kialakulása óta, ez a kardművész irányzatok-
Helyismeret 3 ra is hatást gyakorol. Olyan ősi irányzatok,
mint a Négy kör, vagy a Fehér sárkány, ma
* A Kiűzött iskolájában az alábbi titkos már inkább tiadlaninak tekinthetők. Az újabb
pszi diszciplínákat oktatják (a játékos az niarei stílusok maradtak a Sárga Császárság-
alábbiakból választhat kettőt!): ban. Mivel Niaréban az egyenes kardok az
ƒ Aranyharang elterjedtebbek, így ez lett az itt maradt irány-
ƒ Ψ-lökés zatok fegyvere is, a niaréban nem túl jelentős
ƒ Hatodik érzék szerepű íves kard Tiadlanban talált új életet,
ƒ Energiafelszabadítás ahol az ervek – más források szerint az
ƒ Kitérés ilanoriak – görbe kardjaival keresztesződve,
de ősi niarei technikával, létrehozták a slan-
A Kiűzött kardművész minden tapasz- kardokat.
talati szinten kap 23%-ot, amit tetszés szerint Niarie kardművészekkel leggyakrabban
oszthat el százalékos képzettségei között. a Sárga Császárságban találkozhatunk, mivel
Egyszerre azonban maximum 10%-ot oszthat az elzárkózott birodalomból nagyon kevesek
egy képzettségére. jutnak ki. Akinek mégis sikerül, azt nagy
tisztelet övezi. Ám egy karakter ilyen kijutá-
sa nagy odafigyelést igényel a KM-től, mivel
nem mindennapos. Nem árt eljátszatni a játé-
kossal, csakúgy, mint kránban.

Tapasztalati szint Feketerák iskola


(Kian-shin Chin Huo)
A Kiűzött kardművész az általános
kardművész táblázata szerint lép tapasztalati A Feketerák iskola nevét egy érdekes
szintet. állatról, a niarei hegyi patakok fekete rákjáról
kapta. A félarasznyi állatka különleges ké-
Niare pessége, hogy ollóit a többi rákfajtól eltérően
teljesen körbe tudja forgatni. Igaz, harcban
nemigen alkalmazza, ugyanis növényevő, a

53
róla elnevezett stílus kardművészei mégis őt felismerni és megkülönböztetni, mivel a rák
tekintik „példaképüknek”. ollói nem szimmetrikusan és nem a megszo-
A stílus kardművészei – a rákhoz ha- kott irányban állnak, utalva a névadó állat
sonlóan – a kétkezes harc igazi szakértői. Az képességeire. A kardművészek semmilyen
iskola mesterei két-három tanítvánnyal járják vértet nem viselnek, esetleg olyat hajlandóak
Niare hegyeit. A tanítványokkal akár tizenöt felölteni, amelyik egyáltalán nem zavarja
évig is foglalkozhatnak, miután megfelelőnek őket a mozgásban (Mgt: 0). Az
ítélik rá, hogy egyedül is megállja a helyét egyeneskardokat a derékon, az övben, jobb
kardművészként. és baloldalon hordják.
Fő fegyverük a niarei egyeneskard, más
fegyvert nem is használnak, annak viszont Karakteralkotás
mesterei. Kevés gondot fordítanak a puszta-
kezes küzdelem gyakorlására is. Kardkezelé-
si technikájuk híres, két kardjukat szemfény- A Feketerák kardművész karaktert a
vesztő gyorsasággal és ügyességgel forgat- kardművészek általános karakteralkotási táb-
ják. Az egyeneskardot magában is megtanul- lázatai szerint kell megalkotni.
ják használni, ilyenkor főleg a szúrásokra
építenek. A tizenhat alaptechnika mindegyi- Harcérték
kére külön formagyakorlatot tanulnak és
gyakorolnak. A legfélelmetesebbek azonban
kétségtelenül két egyeneskarddal. A mély
A Feketerák kardművész harcértéke és
módosítói az alap kardművészével egyeznek
állások és a rák útjának tizennyolc alaptech-
meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Vé-
nikája, természetesen chi-harcban alkalmaz-
alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden ta-
va keveseknek ad esélyt, hogy sikerrel száll-
pasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér-
hassanak szembe velük. Szívesen alkalmaz-
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt-
nak cseleket és trükköket. Két
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte-
egyeneskardjukkal sokan a lefegyverzés mes-
les viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-mat
tereinek tartják őket.
3-mat fordítani.
A Feketerák kardművészek nyugodt,
barátságos és segítőkész emberek. Nehéz
őket kihozni a sodrukból és ha ez netán sike- Életerő és fájdalomtűrés
rül is valakinek, akkor is igyekszenek elke-
rülni az egyenlőtlen harcot. Ha mégis fegyve- A Feketerák kardművész Ép-alapja 4
res küzdelembe kényszerülnek, igyekszenek (ehhez adódik még egészsége tíz feletti ré-
minél gyorsabban és kíméletesebben végezni sze), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképessé-
az ellenféllel. Ölni csak akkor ölnek, ha már gének és akaraterejének tíz feletti részén túl)
nincs más lehetőségük. Gyakran folyamod- tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
nak az ellenfél lefegyverzéséhez, ilyenkor járul.
egy-egy kisebb seb is elég, hogy a támadó
belássa: semmi esélye, és odébbálljon. Képzettségek
A Feketerák kardművészek tradicioná-
lis öltözete a fekete szerzetesi ruha és kö-
peny. Jelük, amit a ruha bal oldalán, a szív
fölött viselnek, egy körben lévő rák. Könnyű

54
55

* A Feketerák iskolájában az alábbi tit-


A Feketerák kardművész Kp-alapja 4, kos pszi diszciplínákat oktatják:
amihez az első tapasztalati szinten további 5, ƒ Aranyharang
míg a további tapasztalati szinteken 15 járul. ƒ Asztrál szem
A Feketerák kardművész képzettségei ƒ Érzéketlenség
első szinten: ƒ Kiáltás
ƒ Kitérés
Képzettség Fok/% ƒ Mentál szem
Öklözés 1
Belharc 1 A Feketerák kardművész minden ta-
Vakharc 2 pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
Fegyverhasználat (niarei szerint oszthat el százalékos képzettségei
2
egyeneskard) között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Lefegyverzés 2 oszthat egy képzettségére.
Kétkezes harc (niarei egyeneskard) 2
Pszi (slan) 4
Udvari etikett (niarei) 2
Tapasztalati szint
Lovaglás 2
Futás 1 A Feketerák kardművész az általános
Úszás 1 kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
Mászás 10% szintet.
Esés 30%
Ugrás 20% Hidra iskola
Egyensúlyérzék 90%
Akrobatika 4
(Cena-ta Huo)
Veszélyérzék 20%
Állatismeret (ló) 2 Az irányzat nevét a hidráról kapta,
Írás-olvasás 2 amit azonnal megérthetünk, ha megnézzük a
Párbaj (niarei) 2 bojtoskardot, a Hidra stílus kardművészeinek
Ékesszólás 1 fő fegyverét. A kard markolatának végéhez
Heraldika (niarei) 2 kötve libegő színes bojt mozgása akár a hidra
Titkos pszi 2* karjai.
Harci trükk Sien-su Az irányzat mestereivel főleg Niare dé-
Metszés li részén találkozhatunk. Egyszerre egy eset-
Piszkos csel 1,1,1 leg kettő tanítványt oktatnak. Vándorlásaik
Körkörös harc 1 során kihívásokat keresnek, amíg nem talál-
Kiegészítő támadás v. Földredöntés 1 nak megfelelő tanítványt, egyedül. Kihívás
Harc bizonytalan alapon 2 lehet bármilyen nehezen megoldandó feladat,
Teaszertartás 1 ami az emberek boldogulását szolgálja. A
Oktatás 1 kihívások állítják a harcost újabb és újabb
Élő nyelv (niarei) 4 próba elé. Vallják, hogy aki sikeresen teljesíti
Kultúra (niarei) 3 a próbákat, csak az juthat előre a kardművé-
Helyismeret 3 szek útján a tökéletesedés felé. Mindemellett
nem agresszívek, de a harcot is hezitálás nél-

55
kül vállalják, ha belekerülnek. Bár a harc
próbája akkor is sikeres lehet, ha az ellenfél
A Hidra kardművész harcértéke és
túléli a küzdelmet, mégis ez a ritkább, mivel módosítói az alap kardművészével egyeznek
a Hidra kardművész csak akkor fejezi be a meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Vé-
küzdelmet, ha annak vége van, azaz ha meg- alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden ta-
halt, vagy az ellenfél egyértelműen legyőze- pasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér-
tett, elmenekült, vagy meghalt. ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt-
A bojtoskardot fő fegyvernek tekintik, hat el harcértékei közt. Minden esetben köte-
ha netán megtanulnak más fegyvert is kezel- les viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-mat
ni, azt csak alapfokig teszik. A kardot az 3-mat fordítani.
egyeneskardok tizenhat alaptechnikájának
megfelelően forgatják, kihasználva a bojt Életerő és fájdalomtűrés
nyújtotta előnyöket, amire több harci trükköt
és cselt is kidolgoztak. Több díszes, szép tánc
és formagyakorlat is létezik, amiben főszere-
A Hidra kardművész Ép-alapja 4 (eh-
hez adódik még egészsége tíz feletti része),
pet kap a bojtoskard, dekoratív, lengedező Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképességének
színes bojtja miatt. Természetesen a és akaraterejének tíz feletti részén túl) tapasz-
bojtoskardot chi-harcban is megtanulják talati szintenként további K6+5 Fp járul.
használni.
A Hidra stílus kardművészeinek ha-
gyományos öltözéke a sötétvörös szerzetesi
Képzettségek
ruha. Jelük egy körben nyújtózó, stilizált
hidra, ami karjainak száma utal a kardművész A Hidra kardművész Kp-alapja 4,
tapasztaltságára, alakja pedig a mesterre, amihez az első tapasztalati szinten további 5,
akinél tanult. Ezt a jelvényt a ruha hátán vise- míg a további tapasztalati szinteken 15 járul.
lik. Az egyes mestereknek meghatározott A Hidra kardművész képzettségei első
színű bojtjuk van, amit a tanítványok is át- szinten:
vesznek. A híresebb mesterek bojtjának szí-
ne, alakja közismert a kardművész körökben. Képzettség Fok/%
A hidra kardművészek semmilyen vértet nem Öklözés 2
viselnek, esetleg olyat hajlandóak felölteni, Belharc 2
amelyik egyáltalán nem zavarja őket a moz- Birkózás 2
gásban (Mgt: 0). A bojtoskardot a derék bal Vakharc 2
oldalán, saját hüvelyében tartják és hordják. Fegyverhasználat (bojtoskard) 2
Fegyvertörés (bojtoskard) 1
Karakteralkotás Pszi (slan) 4
Titkos pszi 2*
A Hidra kardművész karaktert a
Udvari etikett (niarei)
Lovaglás
2
2
kardművészek általános karakteralkotási táb- Futás 2
lázatai szerint kell megalkotni. Úszás 1
Mászás 10%
Harcérték Esés 20%
Ugrás 10%

56
57

Egyensúlyérzék 85%
Akrobatika 4
A Hidra kardművész az általános
Veszélyérzék 20% kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
Állatismeret (ló) 2 szintet.
Írás-olvasás 2
Párbaj (niarei) 2 Enoszuke
Ékesszólás 1
Heraldika (niarei) 2 „Az, aki mohón a győzelmet kergeti:
Harci trükk Bojttal terelés örök vesztes.”
A Sárkány

- **
szeme A Psz. 1131. évben a niarei császár, a
Menny Fiának parancsa Enogai Watan her-
Piszkos csel 1 ceget és rokonait, csatlósait, valamint hűbé-
Állóharc 1 reseit, szövetséges nemzetségeit és háznépét
Harc bizonytalan alapon 1 száműzi Enoszuke szigetére. A száműzött
Kiegészítő támadás 1 herceg (hon) szörnyű átka nyomán kárhoza-
Ladzsai 1 tos kapu nyílik a Jindao-tengeren, elzárva a
Raígei 1 szigetet a Sárga Császárságtól. Az újonnan
Teaszertartás 1 érkezettek véres harcokban meghódítják a
Oktatás 1 szigetet, leigázzák és magukba olvasztják
Élő nyelv (niarei) 4 (egyes történészek inkább a tiszteletlenebb,
Kultúra (niarei) 3 de valósághűbb „elkeveredni” szót használ-
Helyismeret 3 ják) az őshonos riana-ate (ezó) törzsek népe-
it. Az Ég Alatti Császárság innentől kezdve,
* A Hidra iskolájában az alábbi titkos mint Enoszuke, önálló hatalmi tényezőként
pszi diszciplínákat oktatják: vonul be Észak-Ynev történelmébe, a fekete
ƒ Aranyharang hadurak oldalán.
ƒ Asztrál szem Az Enoszuke Császárságban, ahol a
ƒ Kiáltás fegyvereknek, azon belül is a kardnak oly
ƒ Kitérés nagy szerepe és jelentősége van a mindenna-
ƒ Mentál szem pi életben, igen hamar kialakult a kardvívás
ƒ Ψ-lökés művészetének kultusza. Már a Niaréból
száműzöttek között is voltak olyanok, akik az
** Szabadon választható egyszerű hadakozásnál magasabb szinten
A Hidra kardművész minden tapaszta- gyakorolták a kardforgatás művészetét, amit
lati szinten kap 23%-ot, amit tetszés szerint csak tovább erősített a keleti szigetvilágból
oszthat el százalékos képzettségei között. származó riana-ate törzsek kultúrája, ahol
Egyszerre azonban maximum 10%-ot oszthat már szintén nagy hagyománya volt a harc
egy képzettségére. művészetként való felfogásának. (hasonló,
mint Tiadlan esetében, hiszen az ősök, a ke-
Tapasztalati szint leti szigetvilág népei feltételezhetően azono-
sak).
Így alakultak ki Enoszukén is a kard-
művészek, ottani nevükön „kansin”-ok, ami-

57
nek jelentése „a kard szentje”. Az enoszukei lakhelyei körül valósággal sorban állnak a
kardművészek, - hasonlóan a kontinens más különböző harcosok, ragaenek, hogy az illető
tájain dívó gyakorlathoz – szintén egész éle- mestertől tanuljanak, és/vagy megküzdjenek
tüket teszik fel az Út tanulmányozására. vele. Természetesen, ha a mester már egy
Mentalitásuk is azonos, hiszen az Utat gya- egész iskolát vezet, akkor többnyire nincs
korolni más eszmei alapállásból – noha úgy ideje kiállni az összes jelentkezővel – és mél-
tűnik talán – lehetetlen. tóságon aluli is lenne. Ekkor tanítványai ve-
Mint az Tiadlan földjén is történik, a szik át ezt a feladatot. Csak igen-igen kivéte-
Birodalom ifjú kardművészei különböző ne- les esetben küzd maga a mester, ha például a
ves iskolákat vagy mestereket keresnek fel, kihívó nagyon ismert személyiség, avagy
ha ezt a művészetet óhajtják tanulni. Ha azu- előtte már legyőzte az összes tanítványát.
tán hosszú évek, évtizedek múltán (esetleg Az enoszukei kardművész irányzatok
soha…) mesterük úgy találja, hogy elsajátí-
tottak mindent, ami ehhez az életmódhoz
szükséges, illetve teljesen magukévá tették az
iskola és a stílus tanításait, akkor erről saját
aláírásával hitelesített pecsétes bizonyítványt
ad ki. Az ilyen diplomával rendelkezők igen
keresettek az amatuk és egyéb hatalmasságok
között mint harci oktatók és fegyvermeste-
rek.
Ennek ellenére nagyrészük mit sem tö-
rődik a felkínált biztos és megbecsült pozíci-
ókkal, hanem vándorolva, a mindennapi vi-
szontagságok és kihívások közt edződve fej-
leszti tovább képességeit. Igazából nem
mondható meg, hogy mely ponton válik egy
sugasából, azaz életét a kardvívásnak szente-
lő, magányosan vándorló muszatasiból
kansin, a művészet mestere. Ezt talán sokszor jóval kevesebb eltérést mutatnak az általános
ő maga sem tudja. Talán csak azt érzi, hogy dolgokban, mint például a tiadlani iskolák.
az új és új kihívások, egymásra következő Ennek oka elsősorban a sziget – egy viszony-
párbajok során egyszer eljut arra a fokra, lag elszigetelt, elzárt világ – kis mérete és a
amikor már nem az ellenfél, a technikák, a társadalom egységesebb szemléletében, kö-
ki-a-jobb a fontos, hanem a mozdulatok belső töttségében keresendő. Ezek az egységesnek
lényege, a harmónia; a misztikus és oly so- tekinthető általános dolgok, mint amilyen a
kak által oly sokfelé keresett ’va’. jellem, gondolkodás, öltözködés, társadalmi
A fentiek fényében nem csoda, hogy a szokások részletesen le vannak írva az
Birodalom tájain eléggé mindennapos az Enoszuke című kiegészítő szabálykönyvben,
egy-egy faluba megérkező, majd zászlaját a így azokra itt nem térek ki részletesen. Csak
főtéren letűző sugasa, aki illő módon kihívja a fő különbségeket írom le, ezek pedig a har-
a környék összes vállalkozó kedvű kardfor- ci technikákban, az ahhoz való hozzáállás-
gatóját. Ezen senki sem lepődik meg, mint ban, a taktikában mutatkozik meg.
ahogy azon sem, hogy a hírneves mesterek

58
59

Az Enoszukei kardművészek egy kicsit ezt használják. Kialakulása nagyon hasonló a


másképpen állnak a halálhoz, mint a konti- tiadlani kardokhoz, hiszen a niaréból szám-
nens slanjei. Talán magyarázat lehet erre az űzött hódítók és a riana-ate törzsek – közvet-
ország kialakulása, a mindent hátrahagyó és ve a keleti szigetvilág – fegyvereinek keresz-
száműzetésbe menekülő seregek – nekik tezéséből született. Így érthető, hogy miért
ugyanis már nem volt mit veszíteniük -, talán hasonló a tiadlani fegyverekhez. Ennek elle-
nem, mindenesetre az enoszukei társadalom nére a harcértékeik nem egyeznek meg. Te-
sokkal halál közelibb, és ez a kardművészek- hát az enoszukei kardművészek a taitót hasz-
re is jellemző. Ez egyfelől azt jelenti, hogy nálják, amely ugyan hasonló eljárással ké-
nem félnek annyira a haláltól (nem mintha ez szül, hasonló kapcsolatban áll a kansin lelké-
bármely slanre ráfogható volna), részben vel – így ugyanazokkal a különleges képes-
pedig azt, hogy sokkal könnyebben osztják is ségekkel bír, mint a slan kard – de mégiscsak
azt. Ezért nem kell csodálkozni, hogy míg a taitó, annak kinézetével és harcértékeivel
tiadlani kardművészek nagy része igyekszik együtt. A taitó enoszukei kiegészítői a sotó
az ellenfél megölése nélkül legyőzni azt, ad- (rövidkard) és nató (tőr) amihez azonban az
dig az enoszukei küzdelmek szinte mindig enoszukei kardművészek jóval ritkábban
valamelyik fél halálával végződnek, és ezért nyúlnak, mint ynevi társaik.
senki sem tartja elvetemültnek a kardművé- Lényeges még megemlíteni, hogy az
szeket. Ez persze csak a valós küzdelmekre enoszukei kardművészek mindegyike az
értendő. Hiszen, ha minden párbaj vérre enoszukei slan pszit tanulja, ami a kontinens
menne, enoszuke kardművészei alig egy hó- slan diszciplínái mellett tartalmazza a
nap alatt eltűnnének. Ők ugyanis nem csak a ’Megmerítkezés’ és a ’Rjúszúk szólítása’
békés gyakorlások folyamatában kívánják diszciplínákat. Ezek leírása az Enoszuke sza-
megtalálni a tökéletesedéshez vezető utat, bálykönyv 107. oldalán található.
hanem a jobbnál jobb ellenfelek legyőzésé-
ben. A legtöbb enoszukei kardművész vándo- Jahagi-rajú
rol, és ha elér egy faluba, kihívja annak leg-
jobbjait. Ilyenkor nem szokás lemészárolni a
falu összes kardforgatóját, mint ahogy az így A Jahagi-rajú az enoszukei támadó stí-
érkezett vendéget sem várja halál, a párbajo- lusok közé tartozik. Harci elvei szerint a
zók pusztán tudásukat mérik össze. Termé- küzdelemnek minél rövidebbnek kell lennie,
szetesen, ha harcol, vagy ha sértés miatt pár- azt már a kardrántással el kell dönteni. Gyor-
bajozik, az enoszukei kardművész is öl, sok- san, majdhogynem meglepetésszerűen tá-
kal gyakrabban, mint mások. madnak, és az első vágásuk gyakran halálos
Egy kicsit különböznek a kardművé- is. Magas szinten oktatja a ladzsait, azaz a
szek enoszukén a kard használata terén is. Ők kardrántás művészetét. Az Jahagi-rajú kard-
ugyanis szinte sohasem használják rövid- művészei mindig fejlesztik kezdeményező,
kardjukat vagy tőrüket, mindig a taitóval gyors reagáló képességüket. Azt nem lehet
harcolnak, legyen akármilyen alkalom és rájuk mondani, hogy szeretik az irányító sze-
akármilyen ellenfél. repet játszani a vívásban, mivel nem vívnak
Érdekes különbség még az enoszukei sokáig. „A Jahagi-rajú nem oktat kardvívást,
kansinok és a tiadlani kardművészek között a csak küzdelmet”. Ez az idézet, egy ismeret-
használt fegyver. Enoszukén a taito az ural- len Jahagi-rajú mestertől származik és szálló-
kodó kardtípus, így az itteni kardművészek is igévé vált az enoszukei kardművészek kö-
zött, mint ahogy az a mondás is, ami szerint

59
„Ha egy Jahagi-rajú ellen megéled a küzde- hat el harcértékei közt. Minden esetben köte-
lem második percét, félúton jársz a győzelem les viszont Ké-je növelésére 1-et, Té-je növe-
felé.” lésére 4-et és Vé-je növelésére 2-t fordítani.
Persze botor dolog volna azt hinni,
hogy a stílus követői nem volnának képesek Életerő és fájdalomtűrés
hosszasan vívni, csak éppen nem akarnak.
Felfogásuk szerint minél rövidebb egy küz-
delem, annál jobb. Ezért tanulják a minél A Jahagi-rajú kardművész Ép-alapja
tökéletesebb, halálosabb támadás módját, és 4 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti
általában mindent beleadnak az első, már a része), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképes-
kardrántáskor indított támadásukba. ségének és akaraterejének tíz feletti részén
A Jahagi-rajú alapállása a hát mögé rej- túl) tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
tett, ferdén a földre mutató pengéjű pozíció, járul.
ami szintén a váratlanságra épít. Ezt általában
– más iskoláktól eltérően – a küzdelem végén
veszik fel, illetve, ha több ellenfél ellen küz-
denek, mivel mire a kard a hüvelyéből az Képzettségek
alapállás pozíciójába juthatna, az első ellen-
fél már halott.
A Jahagi-rajú kardművészek fő fegyve-
A Jahagi-rajú kardművész Kp-alapja
4, amihez az első tapasztalati szinten további
re a taitó, amit övükben, a baloldalon horda-
5, míg a további tapasztalati szinteken 15
nak.
járul.
A Jahagi-rajú kardművész képzettségei
Karakteralkotás első szinten:

A Jahagi-rajú kardművész karaktert a Képzettség Fok/%


kardművészek általános karakteralkotási táb- Ökölharc 1
lázatai szerint kell megalkotni. Belharc 1
Fegyverhasználat (taitó) 2
Harcérték Fegyverhasználat (nató) 2
Ladzsai 2
Kiegészítő támadás 2
A Jahagi-rajú kardművész harcértéke Pusztítás 1
és módosítói az alap kardművészével egyez- Raígei 1
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Vakharc 2
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden Akrobatika 4
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér- Pszi (enoszukei slan) 4
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt- Titkos pszi 1*

60
61

Stratégia 1
Parancsnoklás 1 Icsiriki-rajú
Heraldika (enoszukei) 2
Udvari etikett (enoszukei) 3
Párbaj (enoszukei) 2 Az Icsiriki-rajú egy másik jellegzetes
Lovaglás 2 támadó stílus. Kardművészei uralják a küz-
Állatismeret (ló) 2 delmet, folyamatos támadásokkal kényszerít-
Futás 2 ve akaratukat az ellenfélre. Felfogása szerint
Úszás 1 a minél szélesebb skálájú harci tudás a
Lélektan 1 kansin győzelmének kulcsa. Minél több
Piktogrammok írása-olvasása 2 technikát ismer valaki, annál inkább ki tudja
Teaszertartás 1 használni ellenfele gyengéit. Ennek szelle-
Mászás 8% mében nem hanyagolják el pusztakezes kép-
Esés 25% zettségeiket, mivel arra szükség lehet, ha
Ugrás 10% kardjaikat nem tudják használni. „Ha elveszí-
Egyensúlyérzék 85% ted a kardod, még nem veszítetted el a küz-
Veszélyérzék 20% delmet”. – Tartja egy Icsiriki-rajús mondás.
Élő nyelv (enoszukei) 4 Emellett persze kardművészek, tehát a fegy-
Kultúra (enoszukei) 3 veres harc az első. Az iskola oktatja a taitó,
Helyismeret 3 sotó és a nató használatát is. Küzdelmi stílu-
sukra a két fegyver, - a taitó és a sotó – egy-
* A Jahagi-rajú iskolájában az alábbi idejű forgatása jellemző, ami hatékony pusz-
titkos pszi diszciplínákat oktatják: tító párosnak számít. Emellett kiegészítő tá-
ƒ Aranyharang madást és több harci trükköt is oktatnak. Szí-
ƒ Kiáltás vesen tanulnak és alkalmaznak cseleket is. A
ƒ Energiafelszabadítás jahagi-rajútól eltérően egyáltalán nem törek-
szenek a minél rövidebb küzdelemre, szerin-
A Jahagi-rajú kardművész minden ta- tük a hosszú küzdelemből lehet a legtöbbet
pasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés tanulni, hiszen ott a kardművész több kép-
szerint oszthat el százalékos képzettségei zettségét is kipróbálhatja és fejlesztheti.
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot Az Icsiriki-rajú alapállása a fej mellett
oszthat egy képzettségére. függőlegesen, magasan tartott „égkarcoló”
penge. Kardjaikat az övön, bal oldalt hord-
Tapasztalati szint ják, míg a nató általában a jobb oldalon kap
helyet.

A Jahagi-rajú kardművész az általános Karakteralkotás


kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
szintet.
Az Icsiriki-rajú kardművész karaktert
„Asi va aruku tame ni mado gai!” a kardművészek általános karakteralkotási
Az ember lába járásra való! táblázatai szerint kell megalkotni azzal a kü-
(Észak lángjai) lönbséggel, hogy ügyesség értékét
K6+14+Kf módon kell kidobni.

61
Képzettség Fok/%
Kaido 2
Belharc 1
Birkózás 2
Bénítás 1
Fegyverhasználat (taitó) 2
Fegyverhasználat (sotó) 2
Fegyverhasználat (nató) 1
Kétkezes harc (taitó-sotó) 2
Kiegészítő támadás 1
Harci trükk Shien-su
**
Harcérték Vakharc 1
Akrobatika 3
Pszi (slan) 4
A z Icsiriki-rajú kardművész harcérté- Titkos pszi 1*
ke és módosítói az alap kardművészével Stratégia 1
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Heraldika (enoszukei) 2
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Udvari etikett (enoszukei) 3
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 Párbaj (enoszukei) 2
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint Lovaglás 2
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben Állatismeret (ló) 2
köteles viszont Té-je növelésére 4-et, Vé-je Futás 2
növelésére 2-t fordítani. Úszás 2
Írás-olvasás 2
Életerő és fájdalomtűrés Mászás 8%
Esés 15%
Az Icsiriki-rajú kardművész Ép-alapja Ugrás
Egyensúlyérzék
20%
90%
4 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti
Veszélyérzék 20%
része), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképes-
Piktogrammok írása-olvasása 2
ségének és akaraterejének tíz feletti részén
Teaszertartás 1
túl) tapasztalati szintenként további K6+5 Fp
Élő nyelv (enoszukei) 4
járul.
Kultúra (enoszukei) 3
Helyismeret 3
Képzettségek

Az Icsiriki-rajú kardművész Kp-alapja * Az Icsiriki-rajú iskolájában az alábbi


4, amihez az első tapasztalati szinten további titkos pszi diszciplínákat oktatják:
5, míg a további tapasztalati szinteken 15 ƒ Aranyharang
járul. ƒ Kitartás
Az Icsiriki-rajú kardművész képzettsé-
gei első szinten:
** Szabadon választható

62
63

Az Icsiriki-rajú kardművész minden ta- konyan támogatja ezt. Sohasem hátrálnak,


pasztalati szinten kap 25%-ot, amit tetszés inkább oldalasan kitérnek, kősziklaként áll-
szerint oszthat el százalékos képzettségei ják a legnagyobb rohamot is. Hihetetlen mér-
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot tékben fejlesztik állóképességüket és erejü-
oszthat egy képzettségére. ket, idővel a kínok elviselésének is mesterei-
vé válnak, így igazik kősziklákként törik meg
akár a túlerőben lévő ellenfél támadását is.
Gyakran folyamodnak az ellenfél fegyveré-
Tapasztalati szint nek eltöréséhez is. „Ha valaki nekiúszik egy
sziklának, ne csodálkozzon, ha összetöri ma-
gát”. – tartja egy elhíresült mondásuk.
Az Icsiriki-rajú kardművész az általá- A Hanzó-rajú alapállása hasonlít a ha-
nos kardművész táblázata szerint lép tapasz- gyományos tiadlani kardművész alapállás-
talati szintet. hoz, bal láb elől, a kard szinte az ellenfél feje
búbját érinti, ebből a pozícióból a legtöbb
Hanzó-rajú

A Hanzó-rajú a védekező stílusok


egyike. Nevezik a kőszikla iskolájának is,
mivel kardművészeik úgy álnak ellent táma-
dóiknak, mint a kőszikla. Felfogásuk szerint támadás hatékonyan védhető ki. Tőrüket
kár hajszolni az ellenfelet, ha akar valamit, ilyenkor a törzs mellett, lefelé mutató pengé-
úgyis eljön. Ez jellemzi harci stílusukat is. vel tartják.
Alapvetően a védekezésre építenek, taitójuk A Hanzó-rajú kansinjai nem keresik
és védekező tartásban forgatott natójuk haté- olyan agresszíven a küzdelmet, mint más
iskolák kardművészei. Ez persze nem a pár-
bajokra értendő, hanem az általános élethely-
zetekhez való hozzáállásukra. Ha lehet ilyen
szót használni enoszukei viszonylatban, bé-
késeknek is tekinthetők.
Taitójuk és natójuk hüvelyeit egyaránt
a baloldalon, az övben hordják.

Karakteralkotás

A Hanzó-rajú kardművész karaktert a


kardművészek általános karakteralkotási táb-
lázatai szerint kell megalkotni, azzal a kü-
lönbséggel, hogy erejét és állóképességét
képességét K10+8+Kf, gyorsaságát k6+12
módon kell kidobni.

Harcérték

63
Pszi (slan) 4
A Hanzó-rajú kardművész harcértéke Titkos pszi 1*
és módosítói az alap kardművészével egyez- Stratégia 1
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20, Parancsnoklás 1
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden Heraldika (enoszukei) 2
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 9 harcér- Udvari etikett (enoszukei) 3
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt- Párbaj (enoszukei) 2
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte- Lovaglás 2
les viszont Té-je növelésére 2-t, Vé-je növe- Állatismeret (ló) 2
lésére 5-öt fordítani. Futás 2
Úszás 1
Életerő és fájdalomtűrés Lélektan 1
Írás-olvasás 2
A Hanzó-rajú kardművész Ép-alapja Piktogrammok írása-olvasása
Teaszertartás
2
1
4 (ehhez adódik még egészsége tíz feletti
része), Fp-alapja pedig 9, amihez (állóképes- Mászás 10%
ségének és akaraterejének tíz feletti részén Esés 20%
túl) tapasztalati szintenként további K6+6 Fp Ugrás 10%
járul. Egyensúlyérzék 85%
Veszélyérzék 20%
Élő nyelv (enoszukei) 4
Képzettségek Kultúra (enoszukei) 3
Helyismeret 3
A Hanzó-rajú kardművész Kp-alapja
4, amihez az első tapasztalati szinten további * A Hanzó-rajú iskolájában az alábbi
4, míg a további tapasztalati szinteken 12 titkos pszi diszciplínákat oktatják:
járul. ƒ Aranyharang
A Hanzó-rajú kardművész képzettségei ƒ Energiafelszabadítás
első szinten:
A Hanzó-rajú kardművész minden ta-
Képzettség Fok/% pasztalati szinten kap 15%-ot, amit tetszés
Kaido 1 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Belharc 2 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Bénítás 1 oszthat egy képzettségére.
Fegyverhasználat (taitó) 2
Fegyverhasználat (nató) 2 Tapasztalati szint
Hárítófegyver használat (nató) 2
Fegyvertörés (taitó-nató)
Raígei
2
2
A Hanzó-rajú kardművész az általános
Vakharc 1 kardművész táblázata szerint lép tapasztalati
Akrobatika 3 szintet.
Kíntűrés 2
Állóharc 2 Szagoró-rajú
Harc bizonytalan alapon 2

64
65

ezen kívül nagy hangsúlyt fektetnek az elme


A Szagoró-rajú egy enyhe védekező
csiszolására is.
stílus. Harci taktikájára elsősorban a védeke- A Szagoró-rajú alapállása a hagyomá-
zés jellemző, de nem rendel mindent ennek nyos támadóállás a raínak szegezett karddal.
alá. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Fegyvereiket az övön, baloldalt hordják.
hasonlóan agresszívek és támadékonyak,
mint más stílusok kardművészei.
Különleges edzésmódszerükről
Karakteralkotás
híresültek el, a vívást vízben gyakorolják, így
fejlesztve közben minden izmukat, mellesleg A Szagoró-rajú kardművész karaktert
a kardművészek általános karakteralkotási
táblázatai szerint kell megalkotni.

Harcérték

A Szagoró-rajú kardművész harcérté-


ke és módosítói az alap kardművészével
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min-
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint
oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
köteles viszont Té-je növelésére 2-t, Vé-je
növelésére 4-et fordítani.

Életerő és fájdalomtűrés

A Szagoró-rajú kardművész Ép-


alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
kiváló úszók is. Fejlesztik fegyver nélküli feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
harci képzettségeiket is. Enoszukén ritkának lóképességének és akaraterejének tíz feletti
számító módon, de használnak dobófegyve- részén túl) tapasztalati szintenként további
reket, a slan csillag az ellenfél lendületének K6+5 Fp járul.
megtörésére, elbizonytalanítására szolgál.
Fegyverük a taitó és a nató, az utóbbit Képzettségek
azonban csak ritkán veszik elő harcban. Tak-
tikájuk része a megelőző támadás, mellyel az
ellenfelet összezavarhatják, és így támadását A Szagoró-rajú kardművész Kp-alapja
hatástalaníthatják. Ilyen a slan csillagok do- 4, amihez az első tapasztalati szinten további
bása, de az érzékeny pontokra mért célzott 5, míg a további tapasztalati szinteken 15
megelőző támadások is, melyeket gyakran járul.
alkalmaznak. A Szagarú-rajú kardművészei A Szagoró-rajú kardművész képzettsé-
gei első szinten:

65
ƒ Lélegzet visszatartása
Képzettség Fok/% ƒ Hatodik érzék
Kaido 2 ƒ Kitartás
Belharc 2 ƒ Kitérés
Birkózás 2
Földharc 1 A Szagoró-rajú kardművész minden
Bénítás 2 tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
Fegyverhasználat (taitó) 2 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Fegyverhasználat (nató) 2 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Fegyverdobás (slan csillag) 2 oszthat egy képzettségére.
Vakharc 2
Akrobatika 4 Tapasztalati szint
Állóharc 2
Harc bizonytalan alapon 2
Körkörös harc 2 A Szagoró-rajú kardművész az általá-
Pszi (slan) 4 nos kardművész táblázata szerint lép tapasz-
Titkos pszi 2* talati szintet.
Stratégia 1
Parancsnoklás 1 „Vatasi mo ikitai ga.”
Heraldika (enoszukei) 2 A tökéletességhez tengernyi kí-
Udvari etikett (enoszukei) 3 non át vezet az út. (Észak lángjai)
Párbaj (enoszukei) 2
Lovaglás 1 Kagjú-rajú
Állatismeret (ló) 1
Futás
Úszás
2
2
A Kagjú-rajú a köztes iskolák egyike,
azaz sem a védekezést, sem a támadást nem
Úszás páncélban 2
tartja kiemelkedően előnyben. Az irányzat
Lélektan 2
tanítása szerint mindenkinek magának kell
Teherbírás 3
megtalálni az egyensúlyt a saját technikájá-
Írás-olvasás 2
ban, tehát maga alakítja ki, hogy mennyire
Piktogrammok írása-olvasása 2
agresszív, támadékony, vagy éppen védekező
Teaszertartás 1
a stílusa.
Mászás 5%
A Kagjú-iskola oktatja mind a taitó,
Esés 25%
mind a sotó és nató használatát, és az utóbbi
Ugrás 20%
kettőt kétkezes harccal is kombinálja. Ezen
Egyensúlyérzék 90%
kívül elhíresült – enoszukén egyedülálló mó-
Veszélyérzék 20%
don – a fegyverdobásról. Nem csak a dobó-
Élő nyelv (enoszukei) 4
csillagot, de a tőrt, sőt még a rövidkardot is
Kultúra (enoszukei) 3
megtanulják dobni, és bizony gyakran lepik
Helyismeret 3
meg egy ilyen szokatlan lépéssel ellenfelü-
ket.
* A Szagoró-rajú iskolájában az alábbi
Az irányzat alapállása a fej mellett me-
titkos pszi diszciplínákat oktatják:
rőlegesen – tehát a felsőtest oldalra fordul,
ƒ Aranyharang
jobb könyök hátranéz, penge az arc magas-

66
67

ságában előre mutat – tartott kard, e jellegze- A Kagjú-rajú kardművész Kp-alapja 4,


tes küzdőtartásról tévedhetetlenül azonosítha- amihez az első tapasztalati szinten további 4,
tók. Ritka kivételek, ugyanis többször hasz- míg a további tapasztalati szinteken 12 járul.
nálják rövidkardjukat s tőrüket, mint a taitót, A Kagjú-rajú kardművész képzettségei
amit csak az igazán nagy ellenfelek ellen első szinten:
vesznek elő. Emiatt néha le is nézik őket
kardművész társaik. Képzettség Fok/%
A taitót és a sotót az övben, bal oldalon Kaido 1
hordják, míg a nató helye az övben jobb ol- Belharc 2
dalon van. Fegyverhasználat (taitó) 2
Fegyverhasználat (sotó) 2
Karakteralkotás Fegyverhasználat (nató) 2
Fegyverdobás (slan csillag) 2
Fegyverdobás (nato) 1
A Kagjú-rajú kardművész karaktert a Fegyverdobás idegen fegyverrel
kardművészek általános karakteralkotási táb- 1
(sotó)
lázatai szerint kell megalkotni. Kétkezes harc (sotó-nató) 1
Harc bizonytalan alapon 2
Harcérték Körkörös harc 2
Vakharc 2
A Kagjú-rajú kardművész harcértéke Akrobatika
Pszi (slan)
4
4
és módosítói az alap kardművészével egyez-
Titkos pszi 1*
nek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja 20,
Stratégia 2
Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez minden
Parancsnoklás 2
tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8 harcér-
Heraldika (enoszukei) 2
ték módosítót kap, amit tetszés szerint oszt-
Udvari etikett (enoszukei) 3
hat el harcértékei közt. Minden esetben köte-
Párbaj (enoszukei) 2
les viszont Té-je és Vé-je növelésére 1-mat
Lovaglás 2
1-mat fordítani.
Állatismeret (ló) 2
Futás 2
Életerő és fájdalomtűrés Úszás 2
Írás-olvasás 2
A Kagjú-rajú kardművész Ép-alapja 4 Piktogrammok írása-olvasása 2
(ehhez adódik még egészsége tíz feletti ré- Teaszertartás 1
sze), Fp-alapja pedig 8, amihez (állóképessé- Mászás 8%
gének és akaraterejének tíz feletti részén túl) Esés 20%
tapasztalati szintenként további K6+5 Fp Ugrás 10%
járul. Egyensúlyérzék 85%
Veszélyérzék 20%
Élő nyelv (enoszukei) 4
Képzettségek Kultúra (enoszukei) 3
Helyismeret 3

67
* A Kagjú-rajú iskolájában az alábbi Nem egy közülük, amellett, hogy a kard útját
titkos pszi diszciplínát oktatják: járja, valamely hatalmasság szolgálatában
ƒ Aranyharang katonáskodik. Nem egy hadvezér került már
ki az irányzat követőiből, akik a küzdelem
A Kagjú-rajú kardművész minden ta- mellett a stratégiát, a háborút is művészetnek
pasztalati szinten kap 20%-ot, amit tetszés tekintik.
szerint oszthat el százalékos képzettségei Az irányzat alapállása az arc előtt ke-
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot resztbevetett felkaron fekvő, az ellenfél felé
oszthat egy képzettségére. néző penge, miközben a testsúly zömmel a
hátulra eső lábon van. A taitót és a sotót az
Tapasztalati szint övben, baloldalon, míg a natót jobb oldalon
hordják.

Karakteralkotás

Az Acukobó-rajú kardművész karak-


tert a kardművészek általános karakteralkotá-
si táblázatai szerint kell megalkotni.

Harcérték

Az Acukobó-rajú kardművész harcér-


téke és módosítói az alap kardművészével
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min-
den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8
harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint
A Kagjú-rajú kardművész az általános oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
kardművész táblázata szerint lép tapasztalati köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
szintet. mat 3-mat fordítani.

Acukobó-rajú Életerő és fájdalomtűrés


Az acukobó-rajú a köztes stílusok Az Acukobó-rajú kardművész Ép-
egyike. Az iskola tanítja a taitó, a sotó és alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
nató használatát is, ennek ellenére kardművé- feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
szei szinte mindig a taitót használják. Meste- lóképességének és akaraterejének tíz feletti
rei nemcsak a párbajokat, hanem magát a részén túl) tapasztalati szintenként további
háborút tartják a legjobb helynek a tanulásra, K6+5 Fp járul.
így az irányzat követői gyakori résztvevői az
enoszukei csatáknak. A lovas harc mesterei, Képzettségek
és a hadvezetésben is otthonosan mozognak.

68
69

A z Acukobó-rajú kardművész Kp-


* Az Acukobó-rajú iskolájában az
alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten alábbi titkos pszi diszciplínákat oktatják:
további 5, míg a további tapasztalati szinte- ƒ Aranyharang
ken 15 járul. ƒ Kiáltás
Az Acukobó-rajú kardművész képzett- ƒ Kitérés
ségei első szinten: ƒ Lélegzet visszatartása
Képzettség Fok/% Az Acukobó-rajú kardművész minden
Kaido 2 tapasztalati szinten kap 20%-ot, amit tetszés
Belharc 2 szerint oszthat el százalékos képzettségei
Birkózás 2 között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Bénítás 1 oszthat egy képzettségére.
Fegyverhasználat (taitó) 2
Fegyverhasználat (sotó) 2
Fegyverhasználat (nató) 2
Raígei 2
Tapasztalati szint
Vakharc 2
Akrobatika 3 Az Acukobó-rajú kardművész az álta-
Pszi (slan) 4 lános kardművész táblázata szerint lép ta-
Titkos pszi 2* pasztalati szintet.
Stratégia 2
Parancsnoklás 2 „Kane o keizai suru.”
Heraldika (enoszukei) 2 Mindig akad másik part. (Észak
Udvari etikett (enoszukei) 3 lángjai)
Párbaj (enoszukei) 2
Teherbírás 3 Iganava-rajú
Lovaglás 4
Állatismeret (ló) 4
Futás 2 Az Iganava-rajú a köztes stílusok
Úszás 2 egyike. Mentalitásukban talán ők álnak leg-
Úszás páncélban 1 közelebb a klasszikus tiadlani kardművé-
Lélektan 2 szekhez. Nem tekintik szükségesnek az ellen-
Írás-olvasás 2 fél megölését, sőt, hacsak lehetőségük van rá,
Piktogrammok írása-olvasása 2 igyekszenek azt elkerülni. Ellenben a harcot
Teaszertartás 1 nem kerülik, ugyanúgy keresik a párbajokat,
Mászás 5% a jobb, a megfelelő ellenfelet, mint a többi
Esés 30% enoszukei kardművész.
Ugrás 5% Felfogásuk szerint a küzdelem csak egy
Egyensúlyérzék 95% velejárója a tökéletesedés slan útjának, az
Veszélyérzék 20% igazi hatalom és tudás a pszi erejében rejlik.
Ékesszólás 1 Ennek megfelelően nagy gondot fordítanak
Élő nyelv (enoszukei) 4 elméjük csiszolására. Az Iganava-rajú kard-
Kultúra (enoszukei) 3 művészi minden tapasztalati szinten egyel
Helyismeret 3

69
több Ψ-pontot kapnak, mint az átlagos kard- den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8
művészek. harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint
Az irányzat a taitó és a nató használatát oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
oktatja, és nem feledkezik meg a pusztakezes köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
küzdelemről sem. Követői számos meditáci- mat 3-mat fordítani.
ós módszert, formagyakorlatot elsajátítanak.
Magas szinten űzik a gyógyító masszázs tu- Életerő és fájdalomtűrés
dományát is. Az Iganava-rajú alapállásában a
Az Iganava-rajú kardművész Ép-
alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-
lóképességének és akaraterejének tíz feletti
részén túl) tapasztalati szintenként további
K6+5 Fp járul.

Képzettségek

Az Iganava-rajú kardművész Kp-


alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten
további 5, míg a további tapasztalati szinte-
ken 15 járul.
kardművész kardját mellmagasságban oldalra Az Iganava-rajú kardművész képzett-
kinyújtva tartja. ségei első szinten:
Fegyvereiket az övben, baloldalon
hordják. Képzettség Fok/%
Kaido 2
Karakteralkotás Belharc 2
Birkózás 2
Az Iganava-rajú kardművész karaktert Bénítás 1
a kardművészek általános karakteralkotási Fegyverhasználat (taitó) 2
táblázatai szerint kell megalkotni, azzal a Fegyverhasználat (nató) 2
különbséggel, hogy gyorsaságukat K6+12, Lefegyverzés (taito) 2
intelligenciájukat 2K6+6+Kf, akaraterejüket Ladzsai 1
pedig K6+12+Kf módon kell kidobni. Vakharc 2
Akrobatika 4
Pszi (slan) 4
Titkos pszi 2*
Harcérték Heraldika (enoszukei) 2
Udvari etikett (enoszukei) 3
Az Iganava-rajú kardművész harcérté- Párbaj (enoszukei) 2
ke és módosítói az alap kardművészével Lovaglás 1
egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja Állatismeret (ló) 1
20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min- Futás 2

70
71

Úszás 1 Tiadlanban, a Fekete Határon túl is kialakult


Lélektan 2 az egy, legjobbnak tartott fegyverbe vetett
Írás-olvasás 2 hiten alapuló harci stílus, amely ugyan telje-
Piktogrammok írása-olvasása 2 sen más, mint a keleti iskolák, mégis kard-
Teaszertartás 3 művészekként kell kezelni követőit.
Iharacu 2
Mászás 10% Dr’ak Quadyrr
Esés 20%
Ugrás 10%
Egyensúlyérzék 85% A leghíresebb és legősibbnek mondott
Veszélyérzék 20% kráni kardművész iskola a Dr’ak Quadyrr,
Élő nyelv (enoszukei) 4 ami hozzávetőleg annyit jelent: a kard lelke.
Kultúra (enoszukei) 3 Alapításának körülményei a múlt homályába
Helyismeret 3 vesznek, a legendák szerint egy korcs aquir
nevéhez kötődik, míg mások úgy vélik tudni,
* Az Iganava-rajú iskolájában az alábbi hogy egy kráni elf harcos technikájából ere-
titkos pszi diszciplínákat oktatják: deztethető. A Dr’ak Quadyrr iskola kardmű-
ƒ Aranyharang vészei szinte teljesen megegyeznek tiadlani
ƒ Ψ-lökés „rokonaikkal”, csak kránban élnek, annak
ƒ Energiafelszabadítás minden velejárójával. Használják a slan
ƒ Kiáltás pszit, amely ugyan kissé eltérő, és más ala-
ƒ Kitartás pokon nyugszik, de hatásában teljesen azo-
ƒ Kitérés nos a Tiadlanival. Persze jó néhány különb-
ség is megvan közöttük, a legszembetűnőbb
mindjárt a fegyverük. Kránban ugyanis nem
A z Iganava-rajú kardművész minden használják a slan-kardot, viszont létezik egy
tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés fegyver, aminek a tisztelete alkalmazói köré-
szerint oszthat el százalékos képzettségei ben is legalább akkora, ha nem nagyobb,
között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot mint a slan-karddé: a Mara-Sequor.
oszthat egy képzettségére. A Dr’ak Quadyrr iskola kolostorai el-
hagyott hegycsúcsokon, tiltott völgyekben
Tapasztalati szint állnak, gyakran önálló klánt alkotva, de az
sem ritka, hogy egy-egy hadúr szolgálatában,
esetleg más klánokhoz társulva léteznek.
Az Iganava-rajú kardművész az álta- Amellett, hogy a kardművészekéhez hasonló
lános kardművész táblázata szerint lép ta- szellemiségben nevelkednek, tehát a harcot
pasztalati szintet. tekintik a tökéletesedés felé vezető legjobb
útnak, krániak, tehát elismerik Ranagol ha-
Krán talmát, vallják, hogy az erősebbnek, a tökéle-
tesebbnek van joga a túlélésre, és vallják az
Kránban a kiemelkedettség bizonyítá- érzelmek feletti teljes tudati ellenőrzést. Mint
kráni, nem kerülheti el a küzdelmet, az élete,
sának egyik legáltalánosabb módja a harc.
mindennapjai részét képezi, de megkülön-
Szinte mindenki űzi valamilyen szinten, aki
bözteti a mindennapi küzdelmet, ami például
nem, az nem is él sokáig. Akárcsak
egy egyszerű rabló megölése lehet, és az iga-

71
zi küzdelmet, ami egy méltó ellenfél elleni elindult az úton, az nem térhet le róla, csak
harc. Természetesen az utóbbit többre becsü- ha meghal.
lik és keresik is. Az egyszerű, mindennapi A mara-sequort háton hordják saját
küzdelmeket nem keresik, de ki sem térnek hámjában. Soha nem tartják hüvelyben. Azok
előle, hiszen az a gyengeség jele lenne. a kardművészek, akik elvégezték az iskolát,
Ilyenkor igyekszenek egy, esetleg két vágás- kiemelkedetté válnak, és mint ilyeneknek, a
sal megszabadulni a kellemetlenkedőktől. Az kráni társadalomban kötelezettségeik vannak.
igazi ellenféllel folytatott harcot tekintik ki- A klán szolgálatában maradnak, és általában
hívásnak, küzdelemnek. Ilyenkor mutathatják testőri feladatokra rendelik őket egy-egy
meg, hogy érdemesek a Kosfejes Úr kegyel- személy mellé. A játékos karakter, aki kalan-
mére. Mint Ranagol vallásúak, őket sem dozni indul, legtöbbször el kell, hogy szökjön
hagyják életben, egy kráni csak egyszer hi- klánjától, ami legalább olyan nehéz, mint egy
bázhat. fejvadász klán esetében. Kránban pedig nem
Fegyverük a legnevesebbnek tartott a legegészségesebb dolog renegáttá válni,
kráni fegyver, a mara-sequor. Általában nem úgyhogy az ifjú bolondnak még a fekete ha-
is tanulnak meg más fegyverrel harcolni, ha táron is át kell jutni, ami nem is néz ki olyan
mégis, azt maximum második fokig teszik. A nehéz feladatnak, amíg valaki meg nem pró-
bálja…

Karakteralkotás
mara-sequort két kézzel forgatják. Vívótech-
nikáik eltérnek a slan-kardnál megszokottól,
főleg vágásokra épülő támadásaik alattomo-
A Dr’ak Quadyrr kardművész karak-
tert a kardművészek általános karakteralkotá-
sak, váratlanok. A mara-sequor vívásmódjá-
si táblázatai szerint kell megalkotni.
ban viszonylag kevés szúrás található, emel-
lett megjelenik benne a penge elülső,
fokélével végrehajtott támadás is. „A harc Harcérték
észjáték” – tartja a kráni mondás, és ezt vall-
ják a Dr’ak Quadyrr kardművészei is, techni- A Dr’ak Quadyrr kardművész harcér-
káikat rengeteg csel, trükk egészíti ki. Bár a téke és módosítói az alap kardművészével
hatékonyságra törekednek, mérget, mágiát egyeznek meg, tehát Ké-alapja 10, Té-alapja
soha nem alkalmaznak, hiszen kardművé- 20, Vé-alapja 75, Cé-alapja 0; amihez min-
szek, egyszerűen a kard forgatásától várják a den tapasztalati szinten (már az elsőn is) 8
tökéletességet és a győzelmet. Fő vezérelveik harcérték módosítót kap, amit tetszés szerint
a gyors győzelem, az ellenfél hibáinak meg- oszthat el harcértékei közt. Minden esetben
keresése és kihasználása, a kezdeményezés köteles viszont Té-je és Vé-je növelésére 3-
és a váratlanság, ezek mellett pedig a tökéle- mat 3-mat fordítani.
tesen kivitelezett technikák.
Öltözködésükben kedvelik a sötét szí- Életerő és fájdalomtűrés
neket, tradicionális viseletük a fekete gion.
Az iskola szimbólumát, az aquir kardot jelen-
tő rúnát a szív fölött hordják, ám az „erede- A Dr’ak Quadyrr kardművész Ép-
tit” tetoválás formájában viselik. Aki egyszer alapja 4 (ehhez adódik még egészsége tíz
feletti része), Fp-alapja pedig 8, amihez (ál-

72
73

lóképességének és akaraterejének tíz feletti Földredöntés v. Körkörös 1


részén túl) tapasztalati szintenként további harc
K6+5 Fp járul. Pusztítás 1
Taktika Páros harc (10
Képzettségek Kp)
Fegyverismeret 1
Lopózás 10%
A Dr’ak Quadyrr kardművész Kp- Álöltözet 1
alapja 4, amihez az első tapasztalati szinten Élő nyelv (kráni) 3
további 5, míg a további tapasztalati szinte- Kultúra (kráni) 3
ken 15 járul. Helyismeret 3
A Dr’ak Quadyrr kardművész képzett-
ségei első szinten: * A kráni pusztakezes harcot harcmű-
vészetként kell kezelni. Értékei:
Képzettség Fok/%
Kráni pusztakezes harc 2* Kpkh. T/k Ké Té Vé Sebzés
Belharc 2
Birkózás 2 Kéz 2 8 10 7 K6-2 +
Földharc 1 erő 14 fr.
Vakharc 2 Láb 1 8 9 6 K6 + erő
Fegyverhasználat (mara- 2 14 fr.
sequor)
Fegyvertörés (mara-sequor) 1 ** A Dr’ak Quadyrr iskolájában az
Stratégia 1 alábbi titkos pszi diszciplínákat:
Parancsnoklás 1 ƒ Aranyharang
Pszi (slan) 4 ƒ Kitartás
Titkos pszi 2 ** ƒ Kitérés
Udvari etikett (kráni) 3 ƒ Uralkodás
Lovaglás 2 ƒ Adrenalin
Futás 2 A Dr’ak Quadyrr kardművész minden
Úszás 2 tapasztalati szinten kap 23%-ot, amit tetszés
Mászás 10% szerint oszthat el százalékos képzettségei
Esés 20% között. Egyszerre azonban maximum 10%-ot
Ugrás 20% oszthat egy képzettségére.
Egyensúlyérzék 85%
Akrobatika 4 Tapasztalati szint
Veszélyérzék 20%
Állatismeret (ló) 2 A Dr’ak Quadyrr kardművész az álta-
Írás-olvasás 2 lános kardművész táblázata szerint lép ta-
Lélektan 1 pasztalati szintet.
Bénítás 2
Párbaj (kráni) 2
Heraldika (kráni) 2
Harci trükkök
Vallásismeret (Ranagol) 1
Piszkos csel 1

73
Emellett a kétkezes csapás Té-éhez
Az alábbiakban a kardművész irányza- +10 járul; a fegyver sebzéséhez pedig k6+1
tok iskoláiban leggyakrabban oktatott harci adódik, erőmódosítója pedig az erő képesség
trükkök leírása következik. Természetesen 14 fölötti része lesz, de csak a kétkezes tá-
egy mester ismerete jelentősen befolyásolja madásra. Két ilyen támadás között legalább
az általa oktatott harci trükköket, így akár a két körnek kell eltelnie, egymás után csak
képzettségeknél leírtakkal eltérően új trükkö- sikeres állóképesség próba esetén alkalmaz-
ket is ismerhet a mester – és taníthatja azt. A ható. Az esetleges harmadik próbához –2 jár,
kardművészeknek lehetőségük van saját harci a negyedikhez –4, és így tovább. A technikát
trükkök kidolgozására is, így az itt leírt trük- ma is szívesen alkalmazzák a kardművészek,
kök csak tájékoztató jellegűek és ötletként és számos tiadlani harcos iskolában ismert és
szolgálnak. (Az új harci trükkök kidolgozá- oktatott fogás.
sának szabályait lásd a képzettség leírásánál.)
Elkerülés
Kétkezes csapás
Eredet: Tiadlan
Eredet: Niare Elterjedés: Tiadlan, Ynev
Elterjedés: Tiadlan, Ynev Képesség-követelmények:
Képesség-követelmények: ügyesség: 14, gyorsaság: 15
Erő: 12 Képzettség követelmények:
Képzettség követelmények: fegyverhasználat 2. fok, kaido 2. fok
fegyverhasználat 2. fok Fegyver: másfélkezes fegyver
Fegyver: keleti másfélkezes kardok Képzettség pont igény: 5 Kp
Képzettség pont igény: 6 Kp Az elkerülés egy, a kardművész meste-
A harci trükk csak olyan vágófegyve- rek által kifejlesztett, a slan-kard forgatásá-
rekkel, elsősorban kardokkal mutatható be, nak mozgásanyagából kialakított harci trükk.
amely egy kézzel és két kézzel fogva is egy- Lényege, hogy az ellenfél egyik támadása
aránt forgatható. Ilyen fegyver a slan-kard, közben az alkalmazó – feltartva ellenfele
ívkard, mesterkard, katana, taito, nindzsa- fegyverét – egy köríves lépéssel kitér annak
kard, mara-sequor, megfelelő erő esetén a útjából, így elkerülve a támadást, mégis kö-
másfélkezes kard. A kétkezes csapás alkal- zel marad hozzá, így több, mint egy hagyo-
mazásakor a harcos két kézre fogja fegyverét, mányos védekező ellépés. Alkalmazásához a
és nagy erejű csapást hajt végre, hasonlóan a harcosnak fel kell áldoznia egy támadását. A
pallos néhány technikájához. Ilyen támadás- játékosnak a harci trükk alkalmazásának
ból egy körben csak egy végezhető, azaz, ha szándékát legkésőbb ellenfele támadásának
a harcos két támadásra jogosult körönként, a dobásakor be kell jelentenie. Ilyenkor az
második támadását elveszíti. Ha valaki kö- adott körben, egy támadást elveszítve dobhat
rönként csak egy támadásra jogosult, akkor K100-zal, amit Vé-éhez adhat hozzá. Ha el-
minden második körben alkalmazhatja csak a lenfele így is megsebzi, akkor a trükk alkal-
trükköt. Mivel a kétkezes csapás egy vi- mazása sikertelen. Amennyiben sikerül elke-
szonylag lassú támadás, a harcos arra a körre, rülnie a támadást, sikeresen kilépett támadója
melyben alkalmazza, elveszít hármat Ké- elől. Eközben neki semmilyen támadásra,
éből. sebzésre nem nyílik lehetősége. Ráadásul –
mivel követnie kell ellenfele mozgását, - a

74
75

következő körben automatikusan elveszti a dász volt, akinek sikerült az egyik Lyennarát
kezdeményezést. meggyilkolni. Mára Krán és Gorvik harcos
iskoláiban is elterjedt.
Terelő csillag A harci trükk során az alkalmazó két
villámgyors, vízszintes csapást mér ellenfelé-
Eredet: Tiadlan re, körülbelül mellmagasságban, majd fegy-
Elterjedés: Tiadlan, Ynev verét csuklóból szűk íven befelé fordítva
Képesség-követelmények: erőteljesen végigvág annak védtelen testén.
nincsenek Az első két vágás csak elterelő jellegű, az a
Képzettség követelmények: feladatuk, hogy kimozdítsák az ellenfél két
fegyverdobás (slan-csillag) 2. fok, kétkezes kezét a szélre, ezáltal védtelenül hagyva az
harc 2. fok ágyéktól a fejig húzódó részt. Az elterelő
Fegyver: dobófegyver és egykezes fegyver vágásokkal a harcoló nem is igazán akarja
Képzettség pont igény: 4 Kp megvágni ellenfelét, hanem inkább a gyorsa-
A trükk lényege, hogy az alkalmazó ságra törekszik. Épp ezért ezek soha nem
közvetlenül saját támadásakor egy ellenfelére sebeznek. Ha bármelyik támadás sikertelen,
dobott slan-csillaggal megzavarja ellenfelét. nem sikerül félreütni a pengéket, és a trükk
Ilyenkor eldob egy slan-csillagot és egy idő- alkalmazhatatlan lesz. Az elterelő támadások
ben támad másik fegyverével. Az ellenfél a után kell gyorsaság próbát tenni, hogy sikerül
kicsit előbbi támadásra reagál, így viszonylag e időben irányt váltani a karddal és így vég-
nyitott a kardművész „második” támadása rehajtani a kör harmadik, bónusz támadását.
előtt, ezért nem érvényesül fegyverének Vé- Ha ez sikertelen az ellenfél hamarabb reagált
je, és még elveszít 5 Vé-t. A slan-csillag és valamelyik kezét sikerült védekezésre
ilyenkor nem sebez. A két támadás egyszerre emelnie. Fontos, hogy ne érje a körben sike-
leadott és egy támadásoknak számít, kétkezes res találat az alkalmazót, különben a kon-
harcban. centrációja megszakad, és képtelen lesz a
trükk végrehajtására. Ha sikeres, harmadik
Vércsecsapás (Quara-swyn) támadása ellen az ellenfél fegyver nélkül
számított védő értéke érvényesül. Az alkal-
Eredet: Krán mazó tulajdonképpen három vágást végez,
Elterjedés: Dél-Ynev; Krán és Gorvik ebből azonban csak egyel sebezheti meg el-
Képesség-követelmények: lenfelét. A körben többet nem támadhat.
gyorsaság: 14 A harci trükk fontos vonása, hogy
Képzettség követelmények: fegyvere a mara-sequor, melyet az egész
fegyverhasználat 3.fok technika során két kézzel forgatnak. Csak
Fegyver: Mara-sequor, másfélkezes kardok ritkán fordul elő, hogy más fegyverrel alkal-
Képzettség pont igény: 3 Kp mazzák, ennek mindenféleképp könnyű,
Egy kráni ügynök alkalmazta először hosszú, másfélkezes kardnak kell lennie (pl.
spontán, egy dzsadok ellen vívott küzdelem- Slan-kard, másfélkezes kard). (Internetes
ben, ahol is nyilvánvalóvá vált, hogy azok cikk alapján)
lassú, nehéz fegyvereik életre szóló hátrány-
ban vannak a jó minőségű fejvadászfegyve- A Sárkány Szeme (Li-draqu-sio)
rekkel szemben. Egyesek szerint a megalko-
tója az a híres Vércse nevű Birodalmi Fejva- Eredet: Niare

75
Elterjedés: Niare, Tiadlan, Ynev lakinek, figyelj rá, hogy legalább 10. szintű
Képesség-követelmények: legyen. A mestervágás mindenki ellen hasz-
gyorsaság: 14, akaraterő: 14, asztrál: 14, in- nálható, ugyanis mindenkinek vannak hibái,
telligencia: 14 és ne feledd ... a Sárkány Szeme mindent lát!
Képzettség követelmények: (Internetes cikk alapján)
fegyverhasználat 4.fok
Fegyver: Khiel, niarei egyeneskard, Shien-su
bolytoskard
Képzettség pont igény: 6 Kp Eredet: Niare
A legenda szerint maga a szent állat, a Elterjedés: Tiadlan, Niare, Enoszuke
Sárkány látogatta meg a Yin-Shan hegyi ko- Képesség-követelmények:
lostor apátját és tanította meg neki a harci ügyesség: 16, gyorsaság: 16
trükköt. Az apát azóta sorban megnyerte az Képzettség követelmények:
utolsó három Niarei Tornát, és már nagymes- fegyverhasználat (mindkét fegyver)3.fok,
teri rangra emelkedett. Technikáját a 10. Ha- kétkezes harc 3.fok, egyensúlyérzék 55%
lálvágás néven bevezették az Elemek Köny- Fegyver: Slan-kard, slan-tőr
vébe. A harci trükk féltett kincs és titok a Képzettség pont igény: 6 Kp
hegyeken túl, és már az is hatalmas megtisz- A Shien-su (niarei jelentése: két kard)
telés, ha valaki tiadlani mestertől tanulhatja egy, még Niaréban kifejlesztett harci trükk.
meg. Így is jóval nagyobb érdeklődést keltett Yneven a kétkezes harc legmagasabb foka.
a trükk megjelenése, ugyanis híre már Kialakulásának körülményei a múlt homá-
Kránba is eljutott. lyába vesznek. Niaréban és Tiadlanban több
A lényege az ellenfél megfigyelésén kardművész irányzat is oktatja, és nagy sze-
alapszik. Az 5 kör alatt a harcművész teljesen rencsének és megtiszteltetésnek számít, ha
azonosul vele, felveszi ritmusát, tempóját, valaki birtokolhatja ezt a tudást. Alkalmazá-
szinte még a légzését is. Ez idő alatt tudato- sakor a slan-kard és a slan-tőr tökéletes össz-
sulnak benne a harcoló hibái, és ezeket ösz- hangban mozog. Játéktechnikailag ez azt
szevonva hozza létre a tökéletes támadást. Az jelenti, hogy mindkét fegyver támadó és vé-
5 kör alatt egy mélyebb tudati szintre ér, ez- dő értéke hozzáadódik a kardművész hasonló
által nem igazán figyel oda támadásaira, in- értékeihez, akármelyikkel és akármennyit
kább csak védekezik. Ez játéktechnikailag támad. A shien-su chi-harcban is alkalmazha-
annyit jelent, hogy nem kapják meg a Chi tó, de ilyenkor nem változtat a támadások
harcból származó + Té-t, és nem alkalmaz- számán, viszont a kardművészt így soha nem
hatnak ismétlőcselt, vagy egyéb harci trükköt sújtják a túlerőből fakadó negatív módosítók,
sem. Az időtartam lejártával viszont, mint a akármennyi ellenfél ellen küzdjön is.
megzabolázott Sárkány tőr ki belőle a vissza-
tartott erő, és az ellenfele elleni legtökélete- Pörgetés
sebb csapást viszi véghez. Ez minden esetben
túlütés, tehát nem is kell támadást dobni. A Eredet: Tiadlan
sebzést ez semmilyen módon nem befolyá- Elterjedés: Tiadlan, Észak-Ynev
solja, a vértek ugyanúgy védenek ellene, Képesség-követelmények:
mint általában. ügyesség: 13
KM! Ez a harci trükk nagyon ritka és Képzettség követelmények:
egyedi Yneven. Ha esetleg meg is adnád va-

76
77

fegyverhasználat 3.fok, sal vagy a markolt végére mért tenyeres ütés-


Fegyver: keleti másfélkezes kard sel beljebb nyomják az ellenfél testébe és
Képzettség pont igény: 2 Kp csak azután húzzák ki. A sebzés ilyenkor,
A harci trükköt tiadlani kardművészek függetlenül attól, mennyi volt +2 Ép-vel egé-
fejlesztették ki. Alkalmazás egyszerű, a kar- szül ki. Érthető, hogy a trükk egy kisebb kar-
dot külső irányba - mintegy függőleges vá- colásnál nem alkalmazható. A trükk hátrá-
gásnál - függőlegesen körbefordítják egyszer. nya, hogy a kard mozgásának dinamizmusa
A trükk megzavarja az ellenfelet, mivel igen megtörik és elveszi az időt a kardművész
hasonló egy vágás kezdetéhez, viszont kör- újabb támadásától, amire legtöbbször már
körössége miatt a penge nem áll meg, dina- nincs is szükség. A trükköt csak olyan harcos
mizmusa töretlen marad, akár azonnal tá- alkalmazhatja, aki egy körben kettőt is tá-
madhat is. madhat fegyverével. A trükk értelemszerűen
Játéktechnikailag a pörgetést a kard- csak két kézzel forgatott slan-karddal mutat-
művész egy támadása után alkalmazza, mint- ható be, mivel a nyomáshoz vagy a markolat-
ha újra, gyorsan támadna még egyet. A meg- ra ütéshez mindkét kéz kell. Több kardmű-
rettenő ellenfél nem akarja megnyitni védel- vész mester is oktatja, de leginkább a harcia-
mét, ezért elveszít egy támadást a körben. A sabb irányzatok követőinél népszerű, mint
trükk egy körben csak egyszer alkalmazható. például a Lángszirom iskola. Elvileg minden
Ha egy ellenfél ellen újból alkalmazni akarja, keleti másfélkezes karddal – taitó, mester-
az áldozat intelligencia próbát dobhat, ami ha kard, ívkard – kivitelezhető. Kevéssé ugyan,
sikeres, nem ugrik be másodjára a trükknek. de elterjedt Észak-Yneven, néhány harcos
Harmadjára +1 és mindig egyel nagyobb iskolában megtanulható.
pozitív módosító jár az ellenfél intelligencia
próbájához. Az alkalmazó körönkénti táma- Váratlan szúrás
dásainak száma nem változik a trükk miatt.
Eredet: Tiadlan
Mély szúrás Elterjedés: Tiadlan, Észak-Ynev
Képesség-követelmények:
Eredet: Tiadlan nincsenek
Elterjedés: Tiadlan, Észak-Ynev Képzettség követelmények:
Képesség-követelmények: fegyverhasználat 3.fok,
nincsenek Fegyver: Rövidkardnál nagyobb, 2T/k, szú-
Képzettség követelmények: ró-vágó fegyver
fegyverhasználat 2.fok, Képzettség pont igény: 3 Kp
Fegyver: keleti másfélkezes kard A Tiadlanból származó harci trükk lé-
Képzettség pont igény: 2 Kp nyege, hogy a kardot egy vágás során az al-
Ezt a harci trükköt a tiadlani kardmű- kalmazó hirtelen megállítja, és azonnal szú-
vészek fejlesztették ki. Oka egyszerű, ha már rásba indítja. A trükk fordítva is bemutatható,
egyszer sikerült megsebezni az ellenfelet, azaz egy szúrás is átmehet vágásba, sőt, a
okozz neki minél nagyobb veszteséget. A Fehér Sárkány kardművészek kidolgozták a
trükköt akkor alkalmazzák, ha a slan-kardot a védésből indított változatát is. A fontos az
kardművész az ellenfélbe szúrta, azaz túlütést ellenfél megtévesztése, aki az első mozdulat-
ért el, vagy legalább 2 Ép-t sebzett. Ilyenkor ra kezd reagálni. Ezért a megváltoztatott tá-
a testben megálló pengét megtartják és tolás- madáshoz +15 Té módosító jár. A trükk hát-

77
ránya, mivel a kard lendülete megtörik, al- azt nem a bojtra kell megtanulnia! (nem sok
kalmazója elveszít egy támadást a körben, értelme lenne…)
ezért csak olyan harcos mutathatja be, aki
egy harci körben legalább kettőt támad és a Metszés
fegyvere is alkalmas erre. A trükk túl gyors
fegyverrel sem alkalmazható, mivel – például Eredet: Niare
egy tőr esetében – az ellenfél számít a gyors Elterjedés: Niare, Tiadlan, Enoszuke
irányváltoztatásra, hiszen ez a kis fegyver Képesség-követelmények:
forgatásának fő előnye és elve. A trükk mára nincsenek
egész Yneven elterjedt, szinte minden harcos Képzettség követelmények:
iskolában megtanulható. fegyverhasználat 3.fok, kétkezes harc 2.fok
Fegyver: két egykezes vágófegyver
Bojttal terelés Képzettség pont igény: 3 Kp
A niarei harci trükk két egykezes vágó-
Eredet: Niare fegyverrel mutatható be. Lényege, hogy egy
Elterjedés: Niare, Enoszuke sikeres támadás után a két fegyver pengéjét
Képesség-követelmények: egymásra fektetve, ollószerűen közéfogva az
ügyesség: 14 áldozatot, és erőből megtolva, a pengéket
Képzettség követelmények: egymáson elcsúsztatva okoz igen fájdalmas
fegyverhasználat 3.fok, kiegészítő támadás és súlyos sebet. A trükkhöz mindkét fegyver
1.fok egy-egy támadását fel kell áldozni a körben.
Fegyver: bojtoskard Az egyik fegyver támad (erre dobni kell),
Képzettség pont igény: 2 Kp míg a másik siker esetén egyszerűen mellé-
A niarei eredetű harci trükk a zár. A sebzés a két fegyver sebzésének ösz-
bojtoskard markolatán lógó bojt ellenfelet szege lesz, amihez hozzáadódik az alkalmazó
zavaró hatását használja ki. Alkalmazója erejének tíz fölötti része. (Természetesen
tulajdonképpen egy speciális kiegészítő tá- ilyenkor a két fegyver sebzéséhez nem jár az
madást végez, a harci kör legelején, saját alkalmazó erejéből fakadó sebzésjárulék).
támadása előtt. A bojt tulajdonságai miatt ez A trükk csak a végtagokon és a nyakon
a támadás gyors és természetesen nem okoz mutatható be. Ez egy célzott támadással ér-
sebzést. Viszont a megijesztett ellenfél elve- hető el, vagy a véletlenre bízva kell eltalálni
szíti a kezdeményezést, ezt csak akkor véd- a végtagot. Ha ilyen esetben a támadás nem
heti ki, ha ismeri a trükköt és számít rá, tehát sikerül, úgy mindkét fegyver támadása elve-
abban a harcban ellenfele nem először alkal- szett, mivel a második arra vár, mikor zár-
mazza és sikeres asztrálpróbát dob, amihez kózhat az első mellé. Ha az első támadás
negatív módosítóként járul a kardművész betalál, de nem végtagot, akkor csak annak a
tapasztalati szintjének fele. fegyvernek a sebzése fog számítani, mivel a
A trükköt bojtoskarddal lehet bemutat- két penge nem tudja ollóba fogni a célpontot.
ni. Elméletileg minden egykezes kard marko- (A másik támadás ilyenkor is elveszett). A
latának a végére köthető bojt, ilyenkor a trükk alkalmazását a harci kör elején be kell
trükk megtanulható azzal is, de ez igen ritka. jelenteni. A trükk gyakran vezet az ellenfél
Alkalmazójának rendelkeznie kell a kiegészí- csonkolásához.
tő támadás nevű képzettség első fokával,
hogy tudja, mi is az a kiegészítő támadás, de

78
79

mondta röviden. Az öreg helyeslően bóloga-


A
„ slan-kard újra lecsapott. Egyenes
tott, és leeresztette az írótáblát.
vágás előre, egy védés keresztben a fej előtt, - Mutasd! Az ifjú kifújta a levegőt, és
majd egy oldallépéssel egyszerre leadott kör- küzdőállásba helyezkedett. A slan-kard íves
íves vágás a derék magasságában. A Skorpió pengéje követhetetlen sebességgel röppent ki
Diadala. Egyszerű technika. Nagani kardja a hüvelyéből. Egyenes vágás előre, egy védés
ismét lesújtott. A skorpió újból megijesztette keresztben a fej előtt, majd egy oldallépéssel
képzeletbeli ellenfelét, kivédte csapását és egyszerre leadott köríves vágás a derék ma-
oldalról a törzsébe mart, ezredjére is. Ma. gasságában. Megmerevedett az utolsó moz-
Nagani leengedte a kardot, a falevelek dulatban, majd néhány szívdobbanás
között a tisztásra lopakodó napfény leleple- múltával elrakta kardját.
ződve csillant meg a makulátlan, tiszta pen- - Jó. Jelentette ki mestere, kicsit össze-
gén. Egy sokat gyakorolt mozdulat, és ujjai vont szemöldökkel, mintha csak egy sebté-
tévedhetetlenül vezették a lakkozott hüvely ben feltett kérdésre válaszolna. – Gyakorold
torkába kardját. Lazított küzdő állásán is, és még!
csak ez után vette le tekintetét képzeletbeli - Megbocsáss, mester, hogy szólok, de
ellenfele szemeiről. magad említetted, hogy még a nagy
-„Soha ne nézd a kardot, amikor elra- Rikunachu mester is alig ötvenezerszer ismé-
kod. Tekinteted végig legyen ellenfeleden. telte ezt a technikát, mire elsajátította. A
Lehet, hogy még el sem tetted, máris elő kell Nádlevél Tánca ellenben…
rántanod.” – idézte fel mestere szavait. A - De ő nem négy nap alatt. Te jobb ké-
keresztvas szertartásosan koppant a hüvely pességekkel rendelkezel, mint Rikunachu
torkolatán. Mesterére nézett, aki a drakfa mester. Éppen ezért, még ötször ennyiszer el
repedezett törzse mellett kuporgott. Pont rá kell gyakorolnod ezt a kombinációt. De nem
nézett. Nagani biztos volt benne, hogy az ma. Inkább ülj le ide, és mondd el, hogy mi-
öreg mester nem nézhette végig mind az ezer kor alkalmaznád a Skorpió Diadalát.”
csapást, de most mégis úgy érezte, hogy taní- Részlet az Igazi Mester-ből.
tója figyelmét semmi nem kerülte el. Látta,
amikor kardja a háromszázadik vágás körül
kétujjnyival áthaladt az ellenfél képzeletbeli
Taktika
felezővonalán, mint ahogy látnia kellett azt a
kis, barna lepkét is, amit a hatszázadik vágás Az alábbiakban a kardművész irány-
tájékán szelt ketté a levegőben. Igaz, csak zatok iskoláiban leggyakrabban oktatott harci
leheletnyire tért el a technika által előírt ma- taktikák leírása következik. Természetesen
gasságtól, mégis, a következő kétszáz csapást egy mester ismerete jelentősen befolyásolja
lelkiismeret furdalással küszködve hajtotta az általa oktatott harci trükköket, így akár a
végre. képzettségeknél leírtakkal eltérően új eleme-
Mestere alig hajszálnyival vonta föl a ket is ismerhet a mester – és taníthatja azt.
bal szemöldökét, de az ifjú tudta, hogy ezt
kérdésnek szánta. Kiismerte már az évek Shadoni páros harc
alatt. Legalábbis egy részét.
- Mester, azt mondtad, hogy a százez- Eredet: Shadon
redik vágás után már menni fog, és akkor Elterjedés: Shadon, egész Ynev
megtanulhatom a Nádlevél Táncát is. – Létszám: 2 fő
Képzettség pont igény: 1 Kp

79
Közelharcban, a szembenálló csapatok újra meg akarja vágni; az ellenfél csapása
teljes elkeveredése után használják. A két elől tér ki harcmodorának megfelelő irányba.
harcos egymásnak veti hátát, így védve társát Egy biztos, a harcos nem feltétlenül arra mo-
a hátulról jövő támadásoktól. Az ilyen for- zog, amerre szeretné, különösen több ellenfe-
mációban küzdőket lehetetlen hátulról vagy les küzdelem esetén.
félhátulról támadni, Vé-jük pedig - az állandó A kígyóút lehetővé teszi, hogy alkal-
mozgástól és forgástól - 5-tel nő. Shadonban mazója a kívánt irányba mozoghasson harc
a katonák és a zsoldosok alapvető kiképzésé- közben, és a megfelelő irányba terelje ellen-
hez tartozik, de Ynev több táján ismerik és felét. Olyan helyekre vág, hogy a védekező
használják. (TF.245) ellenfél a megfelelő irányba térjen ki, olyan
támadást enged ellenfelének, amely elől ő is
Abasziszi hármas a kívánt irányba mozdulhat el. A kígyóút
ismerői a csata forgatagában, harc közben is
Eredet: Abaszisz megközelíthetik sebesült társukat, vagy a
Elterjedés: Abaszisz, egész Ynev nagy kihívást jelentő ellenfelet.
Létszám: 3 fő A taktika alkalmazása nem változtat a
Képzettség pont igény: 1 Kp harcértékeken, csak a már említett mozgást
Hasonló a shadoni páros harchoz, teszi lehetővé a harcértékek bármilyen nega-
egymás védelme a célja. Ennek végrehajtá- tív befolyásolása nélkül. A kígyóút nevű tak-
sához - értelemszerűen - három harcos szük- tika tiadlani eredetű, de ma már Ynev szinte
séges, akik egymásnak háttal állva szűk kört valamennyi neves vívóiskolájában megtanul-
alkotnak. Fő előnye ugyanaz, mint a shadoni ható.
párosnak, azaz, hogy az így küzdőket nem
lehet hátulról vagy félhátulról támadni. Hát- Négy Sárkány
ránya, hogy több embert igényel, előnye vi-
szont, hogy a harcosok könnyen odafigyel- Eredet: Tiadlan
hetnek egymásra, hiszen így csak a teljes kör Elterjedés: Tiadlan, Enoszuke
egyharmadát kell védeniük. VÉ módosítója Létszám: 4 fő
+10. (TF.245) Képzettség pont igény: 3 Kp

Kígyóút Ez a taktikai elem négy harcos tevé-


kenységét hangolja össze, mégpedig egy ötö-
Eredet: Tiadlan dik védelmében. A védők körbeveszik sebe-
Elterjedés: egész Ynev sült társukat, és igyekszenek megvédeni a rá
Létszám: 1 fő zúduló támadásoktól. Főleg harctéren, illetve
Képzettség pont igény: 4 Kp testőrök által kedvelt technika.
A kígyóút egyszerű, mégis hasznos tak- A középen lévő áldozat nem vehet
tikai elem, azon kevesek egyike, amely nem részt a harcban, legalábbis fegyverrel nem, és
több harcos valamilyen szintű együttműkö- őt is csak akkor lehet megtámadni, ha a tá-
dését, hanem egyetlen fegyverforgató moz- madó sikeresen túlütötte az egyik védőt és
gását szabályozza, illetve segíti. még abban a körben rendelkezik támadással.
Harc közben a küzdők mozgását leg- Azokat akár a védett személy ellen is fordít-
gyakrabban a másik fél mozgása határozza hatja.
meg. Az egyik fél a másik után lép, hiszen

80
81

A védekezők ugyan helyhez vannak ben kell harcolniuk, és azok körbeveszik


kötve, viszont felosztják a védeni kívánt terü- őket. Mivel kifejezetten chi-harcban gyako-
letet egymás közt, így mindegyikük a körnek rolja az együttműködést, Ynev más vidékein
csak egy negyedét fogja figyelni és harcolni nem igazán elterjedt.
benne. A játék nyelvén ez azt jelenti, hogy a
védők egyikét sem lehet hátulról, vagy A kardművészek fegyverei
félhátulról támadni, védő értékük pedig +12-
vel nő. Ha netán egyik társuk elesik, a kör A következőkben a kardművészek által
„három sárkánnyá” válik, amire ugyanazok használt fegyverek részletes bemutatása kö-
érvényesek, de a Vé módosító a negyedével vetkezik. A leírások a Fegyverek című kiegé-
csökken, azaz +9 lesz. Létezik még „két sár- szítőből származnak.
kány” is, arányosan csökkentett Vé-kel, de Agínkés
értelem szerűen egy harcos nem tudja körbe-
venni társát.
Képességküszöb: nincsen
A taktikával csak egy, esetleg két szo-
T/k: 2 Ké: 10 Té: 4 Vé: 0
rosan összebújó, álló személy védhatő, mivel Sebzés: K3
az alkalmazók nem távolodhatnak el egymás- Súly: 0,2 Ár: 2 me
tól nagyon. Ezt a taktikát elsősorban Átütő erő: 0 Méreg: 2 adag
Tiadlanban oktatják, de több neves ynevi Leírás: E,218 Kép: -
vívó iskolában is megtanulható.

Sárkányörvény Az agínkés az enoszukei taitó állandó


kiegészítője. Helye mindig a kard hüvelyén,
Eredet: Niare annak oldalán van. Markolata áttöri a taitó
Elterjedés: Tiadlan-Niare keresztvasát, így akkor is kihúzható, ha a
Létszám: 2 fő kard a hüvelyében marad. Viselése – akár
Képzettség pont igény: 16 Kp csak a taitóé – ranghoz kötött, csak
A Sárkányörvény soha nem tapasztalt muszatasik hordhatják. Eredeti funkciója a
összhangot valósít meg két kardművész harcos övének átvágása, így a kardtól való
együttes küzdelmében. A rengeteg gyakorlás megszabadítása sebesülés, illetve a rituális
lehetővé teszi, hogy a kivételes chi-harc kö- öngyilkosság esetén. Előbbi esetben a gyor-
zepette is figyeljenek egymásra, és védve saság indokolta a brutálisnak tűnő módszert,
egymás hátát, együtt harcoljanak. utóbbiban az a hagyomány, hogy a fegyvert –
A két küzdő ezt a taktikát alkalmazva ugyanazzal az övvel – senki nem használhat-
nem távolodik el egymástól, együtt mozog- ja újra. Állítólag régebben magához a
nak. Lehetetlen őket hátulról vagy félhátulról szatudatorihoz is csak ezt a kést illett hasz-
támadni, és a Vé-jük +5-tel nő. Hátránya, nálni, ma már szándékos archaizálásnak
hogy bármennyire is összeszokottak, kissé számít, ugyanis ezt a feladatát átvette az
nehéz úgy támadniuk, hogy közben a másik- enoszukei rövidkard, a sótó.
kal összhangban maradjanak, ezért a chi-harc Maga a kés egy jó arasznyi méretű, vé-
Té-re adott módosítóiból az egyel alacso- kony, törékenynek tűnő, alig egy kézre ele-
nyabb szintű módosítók érvényesek. (csak a gendő markolatú kés. Rendkívül éles, ezt
Té!) Ezt a taktikát főleg a harctereken alkal- kezelésének és annak is köszönheti, hogy
mazzák, amikor nagy arányú túlerővel szem- szinte soha nem használják.

81
Anyaga a kardok kiváló anyagával elemektől hemzsegő. Viszont mindig rajta
egyezik meg, ahogy a készítés gondossága és van a tulajdonos monjának egy kicsinyített
alapossága is. Mindig a karddal együtt, ké- mása. Régi időkben a muszatasik előszeretet-
szítésének záró mozzanataként készítik el, és tel szúrták áldozataikba – elsősorban pár-
a kard szerves részét képezi azután is. Ezért bajokon, mivel háborúban egy nem lett volna
van az, hogy külön nem lehet velük találkoz- elég – mitegy névjegyként. Ilyen esetben a
ni. Ez alól egyetlen kivétel van: az enoszukei klánnak vissza kellett juttatni gazdájának,
varázslók gyakran hordják önvédelmi esz- jelezvén, tudomásukra jutott az esemény. Az
közként. ilyen ideiglenesen őrzött agínkést a legna-
Az agínkést nemigen használják fegy- gyobb tisztelettel kezelték, használata meg-
verként, egy muszatasi még végszükség ese- bocsájthatatlan vétek, megtartása kitagadás-
tén is méltóságon alulinak érezné, ha ilyen sal és halállal büntetett arcátlanságnak számí-
fegyverrel kéne harcolnia. Ha netán mégis tott. Hordozójának, aki visszavitte, sértetlen-
küzdelemre alkalmazná valaki – például egy séget biztosított, akár a fehér zászló a köve-
varázsló – akkor egykezes harcra, szúrásra és teknek. Akár a taitót, sohasem itatták át má-
vágásra egyaránt alkalmas. Harc közben kis giával.
mérete előny és egyben hátrány is, mivel Az agínkés társadalmilag az előkelő
könnyű, gyors de védekezésre csapnivaló. fegyverek csoportjába tartozik, rangot jelent.
Mivel nem harci fegyver, nincsen kialakult Egész Enoszukén elterjedt. Ynev kontinen-
kétkezes, esetleg lefegyverző vagy egyéb sén csak Tiadlanban, néhány enoszukei diva-
különleges technikája. Az agínkés kis mérete tot követő szamuráj oldalán találkozhatunk
miatt alkalmatlan a fegyvertörésre, még más vele. Külön szinte soha nem lehet kapni, ára
fegyverrel párban forgatva is. Dobás szem- – 2 me – a kard árának része.
pontjából rokon fegyver. Sohasem mérgezik,
Bojtos kard
már csak elvből sem. Ha valami hagyomány-
tipró mégis ilyenre vetemedne – addig, míg
Képességküszöb: nincsen
egy muszatasi fel nem koncolja – két adag
T/k: 1 Ké: 7 Té: 16 Vé: 14
mérget kell felhasználnia egy alkalommal.
Sebzés: K6+2 + erő 16 fr.
Az agínkés kezelésének nincsen képes-
Súly: 1,2 Ár: 1 gjó
ség küszöbe. Ké-e 10, Té-e 4 Vé-e 0. Sebzése
Átütő erő: 0 Méreg: 6 adag
K3, amihez a fegyver felépítése és kis mérete Leírás: E,217 Kép:
miatt még az átlagosnál magasabb erő sem
jelent plusz módosítót.
A kést mindig a taitó tokjához kötött A bojtoskard niarei eredetű fegyver,
hüvelyben tartják, s gyakran hüvelye egyben minden bizonnyal a niarei egyeneskardból
van a kardéval, semmiképpen nem választha- alakult ki. Nevét a markolat végére kötött,
tó szét. Nem is tekintik igazi taitónak azt a színes bojtokról kapta. A bojtoskard Ynev
kardot, amelyikhez nem készítenek agínkést, hosszúkardjaival rokonítható, bár pengéje
egy magára valamit is adó muszatasi nem köt rövidebb, 70-80 cm hosszú. A bojtoskarddal
ilyen kardot. elsősorban Niaréban és Enoszukén találkoz-
Az agínkés markolatának díszítettsége hatunk, de előfordul a kontinensen is, igaz,
mindig a kardhüvelyhez igazodik, azonos nem túl gyakran. Elsősorban harc és kard-
stílusú, annak részét képező. Éppúgy lehet művészek használják, például a niarei Hidra
egyszerű, dísztelen, mint mintáktól, díszítő iskola kardművészei, de megtalálható a har-

82
83

cosok fegyvertárában is. Elterjedési területein alkalmas, de mivel a bojtoskardot szinte


általánosnak számít. mindig magában forgatják, szinte sosem tör-
A bojtoskard egyenes, kétélű pengével nek vele fegyvert. Lefegyverzésre csak más
rendelkezik, ami árnyalatnyival szélesebb és egyeneskardokhoz hasonlóan alkalmas, tév-
vastagabb a niarei egyeneskardénál, igaz, hit a niarei legendák azon leírása, hogy a bojt
rövidebb is annál. Keresztvasa is az madzagját az ellenfél fegyverére tekerve
egyeneskardot idézi, kicsi, általában legöm- rántják ki azt kezéből. Erre a trükkre a
bölyített csonk. Markolata egykezes, kicsi bojtoskard gyenge madzagja nem alkalmas,
markolatgombban végződik. A markolat- az erős, merev szálak pedig a bojt játékos,
gombra rövid, esetenként 20-25 cm-es zsinó- fürge, szabad mozgását akadályoznák meg.
ron nagyméretű, színes pamutbojtot erősíte- A bojtoskardot nem dobják, ha mégis, idegen
nek. Niare északi részén elterjedt a nagyobb, fegyvernek számít. Alkalmazóinak mentali-
akár 10 cm-es keresztvassal ellátott változata tásától teljesen idegen a méreg alkalmazása,
is, amelynél általában a keresztvasak végein az egyenes, széles penge bekenéséhez hat
a markolatgombbal megegyező forma talál- adag méreg szükségeltetne.
ható. A Yian-Yiel hegység néhány kolosto- A bojtos karddal egy körben egy táma-
rában a bojtoskardot több bojttal készítik, dás intézhető, kivéve, ha ezt az átlagnál na-
ilyenkor a bojtok különböző hosszúságú zsi- gyobb gyorsaság és ügyesség, esetleg vala-
nórokon lógnak. Meghatározó a bojt színe, milyen harci trükk nem módosítja. A fegyver
ami legtöbbször homogén szín, és az iskolák- Ké-e 7, Té-e 16, Vé-e 14, sebzése K6+2,
ra jellemző. amihez az erő 16 feletti része adható. Nem
A bojtoskardokat egyszerű fegyver- páncélos ellenfelekre tervezték, így érthető,
acélból, a kiváló keleti kovácsolási eljárá- hogy átütő ereje is nulla.
sokkal készítik. Általában belső magos, pen- A bojtoskardot míves hüvelyekben tart-
géje rugalmas és éltartó is. A keleti fegyve- ják, legtöbbször a derékon hordják.
rekre nem jellemző a különleges, netán má- A bojtoskardok hüvelyeit gyakran dí-
gikus anyagok használata, nincs ez máskép- szítik, több sárkányos és egyéb keleti motí-
pen a bojtoskard esetében sem. Leggyakrab- vummal ellátott kardhüvely létezik. Jellemző
ban megrendelésre készülnek, a kereskedők- rá a különleges anyagok használata, itt első-
nél viszonylag ritka árunak számít, a konti- sorban ritka bevonó szövetre és bőrökre kell
nens Tiadlantól távoli részein pedig általában gondolni. Elterjedt például a teknőchéj borí-
nem is ismerik. tású hüvely. Hasonlóan a markolat is változa-
A bojtoskard mind szúrásra mind vá- tos borítású lehet, de a fegyver egyik része
gásra használható. Egyenes pengéje és súly- sem feltűnő, vagy rikító, hiszen a kard leg-
elosztása azonban a tőnél kivitelezett védé- ékesebb része a bojt. Ezek különböző színe
seknek és az ebből indított szúró támadások- általában az iskolákra jellemző, de adott
nak kedvez. A markolaton lógó bojt szerepe, esetben mestert is jelölhet. A több bojtos
hogy lengedezésével elvonja az ellenfél fi- fegyverek bojtjai mindig különböző színűek,
gyelmét, amit több harci trükk is célirányo- mint ahogy az összes bojtra a homogén, egy
san kihasznál. A kard egykezes, rövid marko- szín a jellemző. Mágikus bojtoskardok nem
lata miatt két kézre nem fogható. Az is példa készülnek.
nélküli, hogy valaki két bojtoskardot forgas- Elterjedési területein általános fegyver-
son egyszerre. Fegyvertörésre önmagában nek számít, nem kelt feltűnést, sem különö-
nemigen, csak kiegészítő fegyverrel lenne sebb megbecsülést. Különösen enoszukei

83
viszonylatban azonban elmarad a Taitó mel- minden fegyverárusnál megvásárolható, hi-
lett, ami rangot jelöl, és így ha nem is lené- szen nem tart túl soká. Anyagául keményfát
zik, de mindenképpen háttérbe szorul azzal használnak.
szemben. Ynev kontinensén legtöbbször nem A dokan vívási technikája teljesen azo-
tudják hova tenni, s a színes bojt miatt gyak- nos a keleti kardokéval, egészen pontosan a
ran nem nézik többe, mint a bámulatos keleti taitóéval, hiszen annak gyakorlására szolgál.
táncosok és színművészek mesterien megal- Markolata ahhoz hasonlóan egy, illetve két
kotott kellékét, ami azért túlzó hiba… marokra fogható, alakja pedig alkalmas a
vágás és a szúrás gyakorlására is. Ha netán
Dokan
éles küzdelemben használnák, figyelembe
kell venni, hogy szúrni nemigen lehet vele,
Képességküszöb: nincsen
hiszen teljesen tompa, a vágott sebek helyett
T/k: 1 Ké: 7 Té: 12 Vé: 10
is zúzott sérülést hagy hátra. Dobását – aho-
Sebzés:
gyan a taitóét sem – nem szokták gyakorolni,
T/k: 1 Ké: 7 Té: 11 Vé: 11
de attól idegen fegyver. Mérgezése értelmet-
Sebzés: K6+1 + erő 16 fr.
Súly: 1 Ár: 5 me
len, hiszen a fa beszívná a mérget és nem
Átütő erő: 0 Méreg: -
okoz vérzősebet sem, hogy a szervezetbe
Leírás: E,217 Kép:
tudná azt juttatni.
A dokan használatának nincsen képes-
ségküszöbe. Egy körben egy támadás lehet-
Dokan az enoszukei fakard elnevezése. séges vele, hacsak azt az átlagnál magasabb
Neve is ezt jelenti: fakard. Eredetileg a kard- képességek, esetleg harci trükkök nem növe-
vívást oktató iskolák és mesterek használták, lik meg. Egy kézben forgatva Ké-e 7, Té-e
hogy tanítványaik veszély nélkül gyakorol- 12, Vé-e 10; két kézre fogva Ké-e 7, Té-e 11,
hassanak, és a mai napig is az iskolák, vívó- Vé-e 11, sebzése mindkét esetben K6+1,
termek kedvelt gyakorlófegyvere. Enoszuke amihez az erő 16 feletti része adható, azon-
egészén ismerik és használják a taitót forgató ban semmiképpen sem okozhat 1 Ép-nél na-
kasztok tagjai. Néha előfordul, hogy egy sze- gyobb sebzést. Átütő ereje természetesen 0.
gény harcos csak ezt engedheti meg magá- A dokant általában állványokon tartják,
nak, ám valószínűleg nem sok győzelmet ér víváskor az övbe tűzik; hüvelye nem készül.
majd el vele, annak ellenére, hogy a fakard Díszítése értelmetlen, hiszen csak egy gyor-
értő kezekben hasonlóan halálos fegyver le- san fogyó gyakorlóeszközről van szó. Ennek
het, mint az eredeti. értelmében mágikus változata sem készül.
A dokan lényegében a taito egy fából A dokant mindenki gyakorló eszköz-
készült változata. Általában nem rendelkezik nek tekinti, igazából nem is fegyver. Éppen
keresztvassal, de előfordul, hogy egy-egy ezért gyakori önvédelmi eszköz azok kezé-
lelkes dokan készítő – szintén fából – ellátja ben, akik nem viselhetnek kardot az Ég Alatti
ilyennel fegyverét. Markolatát a kardhoz Császárságban. Igaz, komoly fegyverként
hasonlóan vonják be, gyakran szabadon történő alkalmazása finoman szólva is nevet-
hagyják. ’pengéje’ jó ujjnyi vastag, hiszen séges.
még így is gyakran törik. Méretét a taitóéhoz
igazítják. Khiel
A dokan elterjedt és gyakori fegyver.
Nagy mennyiségben gyártják a különböző Képességküszöb: nincsen
iskolák és udvarok, mesterek számára, szinte T/k: 1 Ké: 8 Té: 17 Vé: 14

84
85

Sebzés: K6+3 + erő 16 fr. khiel vágó mozdulatai nagyon sajátosak, szú-
Súly: 0,8 Ár: 3 arany ró mozdulattal kevertek. Ettől függetlenül
Átütő erő: 0 Méreg: 5 technikájában általában azonos arányú a szó-
Leírás: Hcm.fvt. 6 Kép: Hcm.fvt. 6 ró és vágó támadások száma. Védekezésre a
penge hátsó része szolgál, és az sem ritka,
A khiel avagy sárkányfullánk, egy hogy az igazi mesterek kardja nem is ér el-
niarei eredetű, egyenes, egykezes kard. A lenfelük fegyveréhez a küzdelem során. A
fegyver a niarei egyeneskardból alakult ki, és khiel egykezes, mindíg egy kézzel forgatják.
ma sem mutat túl sok eltérést attól. Legin- Akadnak iskolák, ahol páros használatát is
kább Naréban és Tiadlanban elterjedt, oktatják, más fegyver mellett viszont soha
Enoszukén keveset találni belőle. Alapvetően nem áll kiegészítő fegyverként.
harcművész fegyver, több iskola is oktatja Fegyvertörésra magában nem alkalmas, ám
használatát, egyaránt léteznek egy, illetve két párban forgatva igen hatásos lehet, bár a
kardos stílusok is. Ezt a fegyvert használja a khielhez kapcsolódó elméletek miatt ritka,
tiadlani Sárkány fullánkjai kardművész hogy ilyen technikákat oktassanak vele. A
irányzat is, és esetenként, bár ritkán, harco- borotvaéles hegy miatt viszont remek lefegy-
sok fegyvertárában is fellelhető. verző eszköz, iskolái gyakran oktatnak is
A khiel egyenes felépítésű kard. Mar- ilyen technikákat. A kardot igen nagy becs-
kolata egy kézre fogható, keresztvesa szinte ben tartják, nem véletlen, hogy kardművész
nincs is, minden esetben csak jelzés értékű. irányzat is kialakult körülötte, így érthető,
Általában közepes nagyságú markolatgomb- hogy sosem dobják. Dobás szempontjából
bal készül. Pengéje rövidebb, mint az idegen fegyvernek számít. Bár technikái ide-
egyeneskardok általános pengehossza. A álisak lennének a mérgezésre, a harcművé-
folyamatosan keskenyedő, szinte egyenes élű szek sosem folyamodnak ilyesmihez, ezért
penge csak az első araszon élezett, hátrébb érthető, hogy szinte soha nem lehet mérge-
akár puszta kézzel is megfogható. zett sárkányfullánkkal találkozni. Mérgezé-
A khiel a készítese szempontjából álta- séhez egyébként öt adag méregre lenne szük-
lánosnak számít, a legtöbb valamire való ség.
keleti fegyverkovács el tudja készíteni, bár a A khiel használatának nincs képesség
ritka kardok közé tartozik. Anyaga minden küszöbe. Egy körben egy támadásra alkal-
esetben kiváló minőségű, szinte mindíg acél. mas, amit az átlagon felüli ügyesség és gyor-
Rendkívül éltartó, hogy az első arasznyi éle- saság kettőre emelhet. Ké-e 8, Té-e 17, Vé-e
zett rész mindíg tökéletesen éles legyen. Kü- 14. Sebzése K6+3, amihez az erő 16 fölötti
lönleges anyagokból nagyon ritkán készül része adható. A khiel átütő ereje 0, súlya 0,8
khiel, mivel harcművész fegyver. A khiel kilogramm.
ritka portékának számít a kereskedők között, A khielt szinte sohasem tartják hüvely-
mivel kevesen használják. Leginkább meg- ben, leginkább az övbe tűzve viselik. Éles
rendelésre készül. Ha kereskedelmi forga- hegyét gyakran védik, és az is általános, fogy
lomba kerül, ára 3 arany körül változik. a féltett fegyvert finom szövetbe tekerik. Elő-
A khielre különleges technika jellemző, fordul mindemellett a hüvely is, de mégsem
ezt kialakítása indokolja. Apengeelső részére általános a khiel esetében. A hüvelyek általá-
nagyon vigyáznak, az mindíg éles, és egy- ban fából készülnek. A khielt leginkább az
aránt alkalmas szúrásra és vágásra is, de mi- övbe tűzve hordják, különösen, ha páros
vel a penge hátrébb eső része nem éles, a fegyverként használják. Csak elvétve talál-

85
kozunk háton hordott sárkányfullánkkal. Az golták elő, valóságos szertartás kere-
is gyakori, hogy nem viselik, csak közvetle- tében.”
nül küzdelem előtt tűzik az övbe, ilyenkor Dale Avery – A renegát (43.old)
védve, csomagként szállítják.
A khiel az egyszerűségéről, dísztelen- A mara-saquor kráni eredetű fegyver,
ségéről ismert fegyver. A legritkább esetben nevének jelentése „nagy” vagy „nagyobbik”
díszítik, akár a legtöbb harcművész fegyvert. sequor. Pontos kialakulását homály fedi, bár
Kifejezetten díszkardként szinte soha nem feltehetően aquir eretű. A kráni kultúrkör
fordul elő. Szintén nem lehet talákozni mági- általános kardja, a kráni fejvadászok tradici-
kus változatával sem. onális fegyvere, melyet szívesen alkalmaz
A khielt nagy becsben tartják haszná- több vívóiskola is. Kránon kívül csak a rene-
lói. Bár ritka, kedvelt és megbecsült eszköz, gát Anat-Akhan fejvadászok fegyvertárában
mivel leginkább harcművészek alkalmazzák. lelhető fel.
Ezért a khiel szinte egyet jelent tulajdonosa A mara-sequor a hosszúkard és a
slan mivoltával is. Persze a kis különbségek másfélkezes kard kategóriája között elhe-
miatt, különösen Niarén és Tiadlanon kívül, lyezkedő, szablyához hasonlító kard. Külön-
rendszeresen tévesztik össze az egyszerű leges alakja egyedivé teszi Yneven, többek
keleti egyeneskardokkal, így legtöbben fel szerint a fegyveres harc létező legtökélete-
sem ismerik. Legnagyobb mesterei, akárcsak sebb alakú fegyvere. Pengéje tenyérnyi szé-
használói, a slanek közül kerülnek ki. les, viszonylag vastag, enyhén ívelt, hossza
egy ynevi láb. Különlegessége, hogy hegyé-
Mara-sequor
nek arasznyi része igen erősen ívelt. A penge
mindkét oldalát élezik, különösen a vágó-
Képességküszöb: ügyesség 14
hegy tájékán jellemző rá a fokél, illetve a
T/k: 1 Ké: 7 Té: 16 Vé: 14
penge felső részének egyharmadán. Kereszt-
Sebzés: 2K6+2 + erő 16 fr.
vasa alig van, sokszor csak jelzés értékű,
T/k: 1 Ké: 7 Té: 16 Vé: 14
akkor is gyakran ellentétesen ívelt. Markolata
Sebzés: 2K6+1 + erő 16 fr.
Súly: 1 Ár: 2 arany
két kézre fogható. Markolatgombja
Átütő erő: 0 Méreg: 7
küönleges kialakítású, nem hangsúlyozott,
Leírás: UT,335 Kép: TF,262
előre ívelő. A mara-sequor alakja állítólag
tökéletes, illetve a kráni tökéletességre meg-
alkuvás nélkül törekvés alakította ki, ezért
„A zsákhoz kötözött csomag éjszín érthető, hogy egyik legfontosabb tulajdonsá-
mara-sequort rejtett – a férfi csak te- ga, emiatt sosem változik, a mara-sequort
kintetével simított végig a pengén, uj- minden fegyvermester ugyanolyanra igyek-
ja érintésével sosem gyalázta meg. szik elkészíteni. Változatai csak anyagukban
Gyönyörködött a különleges fémen különböznek.
tompán csillanó fényekben, a vágó- A mara-sequor elkészjtése titkos, szi-
hegy arasznyi, meredek ívében. A gorú hagyományokon alapuló folyamat. Ke-
kráni fejvadászok jellegzetes, két kéz- vesen értenek hozzá, és a tudást – ami
zel forgatott kardját sosem tartották Kránban az egyik legnagyobb érték – félté-
hüvelyben – bársonyba, selyembe kenyen őrzik. Csak egyes fegyverkovács-
csavarva hordták, s csak ünnepélyes klánok, illetve híres kovácsok vannak birto-
alkalmakkor vagy harc előtt csoma- kában. Bár készítése alapesetben nem igényel

86
87

mágiát, különleges anyagai miatt a leggyak- het néhány mondatban leírni, mindazonáltal
rabban mágiával kovácsolják. Anyaga a leg- biztos, hogy különlegessége még a fegyvert
kiválóbb kráni acélötvözet, melyet a nem ismerő harcosoknak is feltűnik. Sokszor
hegyomány szerint feketére edzenek. Talán démoni tecnikával forgatják, ami a
innen ered az a tévhit, hogy minden mara- legilyesztőbb híresztelések szerint tényleg
sequor feketeacélból készül. Noha nem démoni. Használata nem nélkülözi a külön-
mindegyik, de több is akad, amelyiket a hír- böző forgatások, cselek, trükkök széles tár-
hedt feketeacélból készítenek, igaz, ennek házát sem, állítólag vívói minden fölösleges
beszerzésére, megmunkálására csak igen mozdulat nélkül, tökéletes technikával for-
kevesen képesek, így hát igen csak kedves gatják, legalábbis erre törekszenek. Techni-
kell legyen Ranagol előtt az, akinek az olda- kái között külön fejezetet kaphatna a szokat-
lán feketeacél fegyver lóg. Mivel Kránban a lanul íves kétélű vágóhegy, ami a legtöbb
harcban a tökéletességre törekednek, ez jel- ynevi kardforgató számára elképzelhetetlenül
lemzi a fegyverek gyártását is, mégis, talán a szokatlan lehetőségeket rejt. A mara-sequor
tisztelet és a hagyományok miatt ez fokozot- alapvetően kétkezes fegyver, a szóbeszédtől
tan jellemző a mara-sequorra. Gyakori a kü- eltérően csak nagyon ritkán forgatják egy
lönböző mágikus ötvözetekből készített kard kézben, másik fegyverrel – sequorral – páro-
is. Mivel elkészítése nem általános, illetve a sítva, azok használata inkább együtt jellem-
fegyver típusa körül is hatalmas tisztelet és ző. Nem csak a szükségszerűség és a prakti-
megbecsülés alakult ki – talán ezzel magya- kusság diktálja így, de a fegvar iránti tisztelet
rázható, hogy külön kardművész-irányzata is is. Két mara-sequort sosem forgatnak együtt,
megjelent – érthető, hogy a mara-sequort a legtöbb használója számára egész életen át
legtöbbször csak megrendelésre, egy-egy tartó kemény küzdelem az egy fegyverrel
személynek, illetve klánnak készítik. Gyak- folytatott harc megtanulása is. Aki képzetle-
ran öröklődő fegyver, és nem is akárkinek nül veszi kezébe, az másfélkezes kardként
készítenek mara-sequort, bár a jobb kráni forgathatja, természetesen képzetlenségi mó-
fegyverkovács klánoknál beszerezhető. Ára 2 dosítókkal. A mara-sequor masszív, erős
arany körül mozog, de semmiképpen nem fegyver, ezt forgatva különleges technikáinak
jellemző kereskedelme az egyszerű, útszéli köszönhetően a fegyvertörés képzettség har-
fegyverkereskedőkre. madik fokig fejleszthető, kiegészítő fegyver-
A mara-sequor forgatásának technikája rel pedig félelmetes fegyvertörő eszköz leht,
Ynev legtitokzatosabb ismeretei közé tarto- annak ellenére, hogy forgatói nem gyakran
zik. Forgatása nagy ügyességet igényel, ez az nyúlnak ilyen technikákhoz. Különleges ki-
egyik oka, hogy nem minden kráni kardfor- alakítása miatt a lefegyverző technikák al-
gató veheti kézbe, noha nagyobb tisztesség kalmazására is ideális kard. A mara-sequort
nemigen érhetné. Használatát is tökéletes nagy tisztelet övezi, soha nem dobják el,
harcra való törekvés jellemzi, és bár megta- alakja sem erre készült, fegyverdobás szem-
nulható, állítólag több szintje is létezik, és a pontjából idegen fegyver. Mérgezéséhez 7
fegyver inhumán eredete miatt még a több adag méreg szükséges.
száz éve gyakorló harcosoknak is lehet újat A mara-sequor forgatásához minimum
mutatni. A kard forgatására a sokszjnű, vál- 14-es ügyesség szükséges. A karddal egy
tozatos technikák jellemzőek, éppúgy eleme körben egy támadás intézhető, amit az átlag
a köríves vágó mozdulatok, mint a ravasz fölötti gyorsaság és ügyesség kettőre módo-
szúrások, védések is. Technikáját nem is le- síthat. Ké-e 7, Té-e 16, Vé-e 14. Sebzése

87
2K6+2, amihez az erő 16 fölötti része adható. szennyezze be a fegyvert. Még a legelőke-
15-ös ügyesség és 14-es erő értéktől egy kéz- lőbb kráni személyek is büszkén viselik egy-
ben is forgatható, ilyenkor harcértéka nem szerű, dísztelen, fekete kardjaikat. A mgikus
változik, sebzése 2K6+1-re módosul. A kard azonban nem hogy előfordul a mara-
mara-seqour átütő ereje 0, átlagos súlya 1 sequor esetében, hanem igen gyakori is. Ez
kilogramm, bár anyagának függvényében ez származhat a készítéséhez használt különle-
gyakran változik. ges anyagból, ötvözetből, és szintén sok kar-
A mara-sequort soha sem tartják hü- dot itatnak át mágiával később is. A különle-
velyben, különleges alakja ezt nem is tenné ges hatalmat a legváltozatosabb módon zár-
lehetővé. De nem ez az egyetlen ok, a kardot ják a kardba, hiába, Krán lehetőségei szint
övező tisztelet is ezt diktálja. Rendszerint határtalanok. Nem ritkán előfordul az aquir,
selyembe, bársonyba tekerve tartják, és csak vagy démoni mágiával megerősített mara-
felöltés előtt, valóságos szertartás keretében sequor is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy
veszik elő. Amikor felöltik, saját hámját minden mara-sequor mágikus lenne, de egy-
használják, általában fegyvertartó gyűrűben általán nem számít ritkaságnak az ilyen kar-
helyezik el. Gyakran viselik a háton, de dok között.
ugyanúgy előfordul az oldalon is. A mara- A mara-sequort Kránban feltétlen tisz-
sequort mindíg büszkén viselik. Aki birtokol- telet övezi, és ennek nem csak a használóitól
ja, az általában használni is tudja, tehát nyíl- való félelem az oka. A fegyver a tökéletessé-
tan hordhatja, így a mara-sequor nyílt viselé- get, a harc által elért nagyságot szimbolizálja.
se egyben figyelmeztetés is. A mara- Kránon kívül sokan fel sem ismerik, aki pe-
sequornak nemcsak használatát, készítését, dig valahogyan a tudatába kerül, hogy mi is
de viselését, tárolását, karbantartását is szám- az általa megfigyelt különleges szablya, az
talan tradíció övezi, amit mindenki betart, rettegéssel vegyes gyűlölettel érez iránta.
hiszen ez része a kardhoz kapcsolódó külön- Igaz, aki egy mara-sequort megfigyelhet,
leges tiszteletnek. Mindazonáltal előfordul, általában már nem gondolkodik rajta... For-
főleg fejvadszoknál – hogy elrejtik, hiszen a gatásának mestereit Kránban kell keresnünk,
kard nyílt viselése egyben áruló jel is. több évszázados képzésű fejvadászok, kard-
Kránban esnki nem kockáztatná meg azt az művészek ők, bár állítólag félaquir, aquir
arcátlanságot, hogy képzetlenül viseljen fegyverforgatók is előszeretettel alkalmaz-
mara-sequort, igaz, úgy hozzá sem juthat. zák, nekik pedig nagyon sok idejük van tech-
Meg kell jegyezni, hogy kránon kívül mindíg nikájuk tökéletesítésére. Egy kráni mondás
rejtve viselik, hiszen már birtoklása is egyet szerint egy egyszerű ember soha nem is ké-
jelent a sötét birodalomból való származás- pes kihasználni a mara-sequor igazi előnye-
sal, ami Ynev legtöbb civilizált országában it...
egyet jelent a halálos ítélettel illetve az addig
taró üldöztetéssel. „a mara-sequor igazi fegyver, a büsz-
A mara-sequort sosem díszítik. Készí- keség nem engedi, hogy láthatatlanul
tésének tradíciói, használatának tökéletessége forgassák. Ezt a fegyvert látnia kell az
tiltja és teszi teljesen fölöslegessé a díszeket, ellenfélnek!”
azok nem kellenek a tökéletes harci techni- Dale Avery – A renegát (185.old)
kákhoz. A fegyver iránti tisztelet sem alacso-
Nató
nyítana odáig senkit, hogy mihaszna gyön-
gyökkel, arannyal, esetleg drágakövekkel
Képességküszöb: nincsen

88
89

T/k: 2 Ké: 10 Té: 9 Vé: 1 is. Fegyvertörésre alkalmatlan, bár kiegészítő


Sebzés: K6 + erő 16 fr. fegyverként része lehet fegyvertörő párosítá-
Súly: 0,3 Ár: 15 me soknak. Mivel gyakran ez az önvédelmi
Átütő erő: 0 Méreg: 2 fegyver, számos technika létezik a lefegyver-
Leírás: E,218 Kép: E,217 zésre, melyben a kicsi, mégis rugalmas és
erős natót használják. A natót ritkán dobják,
A nató az enoszukei kultúrkör tőre. de megtanulása könnyű, hiszen fegyverdobás
Széles körben elterjedt, általánosnak számít szempontjából rokon fegyvernek számít.
az egész szigeten és mindenhol, ahova az Egyes alvilági figuráknál mérgezett nató is
enoszukei kultúra eljutott. A muszatasiktól előfordul, ők két adag mérget kell, hogy a
kezdve az egyszerű harcosokig mindenkinek pengére kenjenek.
a fegyvertárában megtalálható. A natóval egy körben két támadás in-
A nató felépítése a taitóéhoz hasonlít. tézhető. Ké-e 10, Té-e 9, Vé-e 1. Sebzése
Pengéje egyenes, maximum másfél arasz K6, amihez az erő 16 fölötti része adható. A
hosszú, és akárcsak a hosszabb testvérei, ez nató átütő ereje 0, súlya 0,3 kilogramm.
is csak közvetlenül a hegy előtt szűkül. Ke- A natót rendszerint hüvelyben hordják,
resztvasa nincs, vagy csak egészen kicsi, de előfordul az egyszerűen övbe tűzött nató
jelzés értékű, ezek kerekek. Markolata egy- is. A taisók kiegészítőjeként készülő, díszes
kezes és egyenes. Készítenek natót a taisók natók méltó ékei az azt viselő rangos embe-
kiegészítéseként, ezek kialakításukban és reknek, de sok nató bújik mag alvilági figu-
stílusukban illeszkednek a kardokhoz, míg rák ruháinak mélyén. Nem egy nató készül
léteznek magukban gyártott, sőt tucat natók más fegyverek markolatába álcázva, hogy
is. onnan előkerülve, rejtett fegyverként alkal-
Az igazi natókat a fegyverkovácsok a mazhassák. Megítélése teljesen általános,
taitóhoz hasonló alapossággal készítik, így mivel ez a kultúrkör alap tőre.
azok igen kemények, mégis rugalmasak. A natókból létezik egyszerű és díszek-
Anyaguk többféle acél, a drága natók lapolt ben fuldokló egyaránt. Sok nató készül eleve
technikával készülnek, igen éltartóak és jó dísznek, ajándéknak szánva, ezek igen gaz-
minőségűek. Létezik azonban gyengébb mi- dagon díszítettek. Sok nato gazdája azonban
nőségű nató is, amiket egyszerűbb harcosok- még a markolat tisztességes betekeréséhez
nak, alvilági testvériségeknek készítenek, sem tudja biztosítani a megfelelő bőr vagy
illetve amik olyan klánok, mesterek kezéből szövetcsíkokat. Mágikus natókat csak igen
kerülnek ki, akik nem ismerik a különleges elvétve lehet találni.
kardkovácsolási technikákat. Különleges A nató használata teljesen általános, a
anyagokból nem szokás tőrt készíteni. A nató muszatasik éppúgy kézbe veszik – bár vona-
szinte mindenhol megvásárolható kodva - mint az egyszerű harcosok, vagy az
Enoszukén, mivel ennek viselése nem tiltott a alvilág tolvajai és gyilkosai, akik kis mérete
közrendűek számára. miatt kedvelik. A nató mesterei vitathatatla-
A nató pengéje mind szúrásra, mint vá- nul a tolvajok és a sinobik közül kerülnek ki,
gásra is alkalmas, és más tőrökhöz képest akik esetenként taitó ellen kényszerülnek
igen sok köríves és vágótechnikát találhatunk mindössze egyetlen natóval kiállni, és a tét
a natók forgatásának technikái között. A ilyenkor nem kevesebb, mint az életük…
natót egy kézre fogják, és mint kiegészítő Niarei egyeneskard
fegyver, gyakran tűnik fel kétkezes harcban

89
Képességküszöb: nincsen fegyverkovácsok elkészjtenek. Anyaga leg-
T/k: 1 Ké: 7 Té: 15 Vé: 14 inkább acél, de – főleg Niarében – előfordul-
Sebzés: K10 + erő 16 fr. nak különleges anyagú egyeneskardok is. A
Súly: 1,2 Ár: 1,2 gió markolat két fele fával borított, és az
Átütő erő: 0 Méreg: 6 egyeneskardok igen nagy százalékánál
Leírás: E,217 Kép: teknővhéjjal, esetleg más, állati bőrrel fedett.
Markolatgombja leginkább fém, és bár kicsi,
A niarei egyeneskard niaréból szárma- elég nehéz ahhoz, hogy ellensúlyozza a pen-
zó fegyver, a keleti kardok egyik legősibb gét. Az egyeneskardok között egyaránt meg-
típusa, a többi kardtípus kialakulásának egyik található a megrendelésre készített, kifejezet-
alapja. A régebbi idők egyértelműen uralko- ten személyhez igazított, és a tucat-kard is,
dó kardja, Niaréban még ma is ez a típus kereskedelme is általánosnak számít, niarén
alkotja a kardok nagy százalékát. Enoszukén belül. Enoszukén és Tiadlanban már ritkáb-
is elterjedt, bár jóval ritkábbnak számít. ban készítik, leginkább egy személy, vagy
Tiadlanban szintén ismerik, de itt már igazi iskola részére. A niarei egyeneskard ára 1,2
különlegességnek számít, ha valaki forgatja. arany körül változik.
Niaréban a harcosoktól kezdve a kardművé- A niarei egyeneskard általános fegy-
szekig minden kaszt tagjai használják, míg vernek számít, forgatásának technikája egy-
Enoszukén és Tiadlanban csak elvétve talál- szerűnek mondható, a legalapvetőbb kard-
kozunk olyan harcossal, akinek ez lenne fő technikák közé tartozik. Alakja leginkább
fegyvere, leginkább ősi tradíciókat oktató szúrásra teszi alkalmassá, de két éle lehető-
harcművész-iskolák fegyvertásában bukkan séget ad a vágott sebek iokzására is, és a vé-
fel. dekezéshez is elég erős. Technikáiban nagy-
A niarei egyeneskard egykezes, egye- jából azonos arányú a szúró és a vágó típusú
nes tírusú, kétélű kard. Kialakulását támadások száma, bár meg kell jegyezni,
valószjnűleg a történelem kezdetének egy- hogy Niarében olyan sokan, sokféle iskolá-
szerű fémmegmunkálási technikái is segítet- ban tanulva forgatják, hogy bizony rengeteg
ték, lévén, talán a legegyszerűbb kardtípus. változata létezik használatának. Ez az arány
Pengéje hosszúkard nagyságú, maga a fegy- általában a szúró technikák felé billen. Szú-
ver is ebbe a kategóriába tartozik. A penge rásra a hegyet, vágásra általában a penge első
kokozatosan vékonyodik, viszonyleg vastag, harmadát, míg védekezésre a markolathoz
és ívesen hegyesedő, végig éles. Keresztvasa közeli, szélesebb részt használják. Az
kicsi, sokszor egyáltalán nincs is neki, vagy egyeneskardot mindíg egy kézzel forgatják.
csupán jelzés értékű. Markolata rövid, egy Niaréban akad olyan iskola, ahol a páros
kézre fogható. Legtöbbször kicsi markolat- kardforgatást is oktatják, elsősorban harcmű-
gombbal látják el. Niaréban rengeteg változa- vészek között, egyébként nem jellemző a
ta létezik, előfordul a pengében, a markolat- páros használata, lévén, hogy elég nagy.
ban, illetve a gombban jelentkező különbség Fegyvertörésre önmagában nem alkalmas, és
is. bár avatott kézben jó fegyvernek számít, a
A niarei egyeneskard készítése ma is az lefegyverzés terén sem élvez semmilyen
egyszerűbbek közé tartozik, bár anyaga ma előnyt, átlagosnak mondható. A niarei
már a többi karddéval megegyezően kiváló. egyeneskardot a legritkább esetben dodják el,
Niare legtöbb tucat-kardja is ebből a típusból fegyverdobás szempontjából idegen fegyver-
kerül ki, szinte ez a legelső kard, amit a nek számít. Mérgezése is ritka, mivel nagy és

90
91

kard kategóriájú, ha valaki megpróbálná, hat


Slan-kard
adag méregre volna szüksége.
A niarei egyeneskard használatának
Képességküszöb: ügyesség 13
nincsen képesség küszöbe. A karddal egy
T/k: 1 Ké: 8 Té: 20 Vé: 12
körben egy támadás intézhető alapesetben,
Sebzés: K10+2 + erő 16 fr.
amit az átlagon felüli gyorsaság és ügyesség
T/k: 1 Ké: 7 Té: 18 Vé: 12
értéke kettőre emelhet. Ké-e 7, Té-e 15, Vé-e
Sebzés: K10+1 + erő 16 fr.
14. Sebzése K10, amihez az erő 16 fölötti Súly: 1,4 Ár: 100 arany
része adható. Az egyeneskard átütő ereje 0, Átütő erő: 0 Méreg: 6
átlagos súlya 1,2 kilogramm. Leírás: UT,335 Kép: TF,262
A niarei egyeneskardot mindíg
hüvelyban tartják, leginkább az övön viselik,
bal oldalon. A hüvely fából készül, és gyak- „A slan kard hosszú volt, egyenes és
ran teknőchéjjal, bőrrel borítják. Gyakori a borotvaéles, rugalmassága rejtve maradt az
hüvely első és végső részénak fémverettel avatatlan szem előtt, s egy-két mesterjegytől
való megerősítése is. A niarei egyeneskard eltekintve ritkán díszítették; a rapír ezzel
általánosan elterjedt fegyver Niarében, nyíl- szemben karcsú volt, ravaszkás, könnyen
tan viselik. hajló, kosaras markolatán valósággal tobzó-
A niarei egyeneskardból egyaránt léte- dott a déli ötvös mesterek dús képzelőereje.
zik egyszerű és igen díszes változat is. Mivel A slan kard teljességgel alkalmatlan volt a
ez a niarei kultúrkör leterjedt kardja, számos döfésre, forgatói méltatlannak és alattomos-
dísz változata is készül, igaz, a niarei nak tartották ezt fajta a támadást; a rapírral
mentelitásra nem jellemző nagy mértékben a viszont, éppen a vékonysága miatt, egyálta-
díszfegyverek készjtése. Markolatát, és a lán nem lehetett vágni, s a shadleki utcákon
hüvelyét is gazdagon díszíthetik, leginkább páváskodó nemesifjak csakis szúrt sebek
különböző burkolóanyagok, nemesfém, eset- nyomaival henceghettek kedvesüknek.”
leg ékkövek, gyöngyök segítségével. Az Raoul Renier – Acél és oroszlán (246.
egyeneskard pengéjére nem jellemző a díszí- old.)
tés, az mindíg egyszerú, fényas acél.
Niaréban előfordul mágikus változata is, mi- A Slan-kard a kardművészek fő fegy-
vel elterjedt. Enoszukén és Tiadlanban, mivel vere. Eredete a múlt homályába vész, egye-
elsősorban harcművészek fegyvertárában sek szerint az első slan-kardot Niaréban ké-
fordul elő, egyáltalán nem jellemző a mági- szítették, míg más elképzelések szerint a
kus tulajdonságú niarei egyeneskard. slan-kard mai formája a niarei egyenes típusú
Az egyeneskard a keleti kultúrkör álta- kardok és a Tiadlant alapító, keleti szigetvi-
lános kardja, megítélése is általános. Kard, lágból származó népek ívelt kardjainak ke-
tehát a harcook, illetve a nemesek jelképe is, reszteződéséből alakult ki. A különleges kar-
bár Niaréban az előkelőbbek igyekszenek dot csak a kardművészek használják, így rit-
megkülönböztetni magukat, az íves kardok ka fegyver. Elterjedése elsősorban Tiadlan
használatával is. Legnagyobb mesterei egy- kardművészei között jellemző, illetve, ahol
aránt akadnak a harcosok, illetve a sajátos Tiadlanból származó iskola működik.
technikájú harc és kardművészek között is, Enoszuke kardművészei inkább a Taitót, míg
de egy-két szerzetesrend tagjai is igen magas a niareiek az ott elterjedt egyenes kardokat
fokon forgatják. használják.

91
A slan kard alakja egy szablyára emlé- tulajdonosa markolhatja kardként, senki más,
keztet, de pengéje nem keskenyedik el, csak még készítője sem. A slan-kardokat különle-
közvetlenül a hegynél. A fegyver hosszúkard ges megmunkálással, de egyszerű acélból
kategóriájú, pengéje hossza egy láb körüli. A készítik. A tradicionális kardkészítés jellem-
kiváló minőségű penge íveltsége enyhe, bár zője, hogy különböző keménységű acél réte-
mesterenként, iskolánként kis eltérés előfor- geket kovácsolnak egybe, aminek eredmé-
dul. Keresztvasa a nyugati hagyományokkal nyeként hihetetlenül rugalmas, éles és éltartó,
ellentétben kör, vagy ahhoz nagyon hasonló kiváló minőségű penge születik. A keresztvas
(ovális, tojás) alakú. Markolata egyenes, szintén kiváló minőségű acélból készül. A
hosszú, két kézre fogható, nem ritka az olyan kard markolatához különleges fákat használ-
slan-kard sem, aminek markolatán három kéz nak, különösen az északi részeken elterjedt a
is elférne. A slan kardok változatai egymástól drakfa. A markolat borítása is többféle
nagyon kis eltéréseket mutatnak, csupán a anyagból készülhet és általában minden
készítőik apró változtatásait láthatjuk rajtuk, kardművész stílusnak, illetve mesternek van
hiszen szigorú tradíciók szerint készülnek. jellemző markolat mintázata, amit a bőr vagy
Esetenként változhat a penge íveltsége, a szövetcsíkok hagyományos módon való ráte-
hegy formája, hossza, illetve a keresztvas kerésével nyernek. Slan-kardot soha nem
alakja, mérete, ami azért mindig a körhöz áll készítenek egyéb fémekből, mert a kardmű-
közel. vészek tudásuk által teszik különlegessé a
A slan-kard a kardművész aurájának kardot, és elvük nem engedi a különböző
része, lelkének egy darabja, így Ynev leg- félmágikus fémek használatát. Emellett a
megbecsültebb fegyvereinek egyike. Készíté- kardkovácsolás egyedi eljárásait is az egy-
sükre is hasonló féltő gondoskodás és alapos- szerű acélra fejlesztették ki. A slan-kardok
ság jellemző. A slan-kardot csak kevés mes- hüvelye fából készül, amit különböző anya-
ter tudja elkészíteni, technikája ősi tradíció- gokkal vonnak be. Slan-kardja csak a kard-
kon alapszik, melyek mesterről tanítványra művészeknek van, értéke megfizethetetlen,
szállnak. Az sem ritka, hogy a kardkészítő és a kovácsok egyszerűen nem készítenek
kovács maga is a kard művésze. Az ilyen másnak a nemes pengékből.
kovácsok általában szoros kapcsolatban van- A slan-kardok talán Ynev legnagyobb
nak egy kardművész mesterrel, akinek tanít- becsben tartott kardjai, nem csoda, ha forga-
ványai számára készítenek kardokat. Sokszor tásuk is ősi, tradicionális mozdulatokkal tör-
a kardművész mester maga a kovács, és a ténik. A slan-karddal való vívásban nem a
kardforgatás technikáival együtt a készítés győzelem a lényeg, hanem a harmonikus
fogásait is átadja tanítványának, aki így mes- mozdulatok, a tökéletesség keresése, a győ-
tere segítségével, de magának készíti el kard- zelem csak mellékes eredmény. A techniká-
ját. Minden slan-kard a lehető legnagyobb kat a kardművészek egészen kis koruktól
alapossággal készül, ami akár egy, másfél kezdve tanulják és évekig gyakorolják, tulaj-
évig is tarthat. A készítés folyamatába bevon- donképpen egész életükben a tökéletességre
ják majdani tulajdonosát is, aki a számos törekszenek. A kard forgatásának hagyomá-
gyakorlattal, tradicionális szertartásokkal nyosan tizenegy alaptechnikája van, melyből
eléri, hogy a kard valóban részévé váljon. csak egy vágás. Ezeket persze sokféleképpen
Miután kardja elkészült, a kardművész azt lehet értelmezni, ahogy teszik azt a különbö-
használva tanul és válik igazi kardművésszé. ző kardművész stílusok. A slan-kardra mégis
A slan-kardot a hagyományok szerint csak leginkább a vágások jellemzőek, amire töké-

92
93

letesen alkalmas ívelt alakja. Akis számú danak. Szinte mindig nyíltan viselik, haszná-
szúrás és a védések is körívesek. Akad persze lói büszkék rá.
stílus, ahol a szúrások és vágások aránya akár A slan-kardokat hagyományosan nem
hasonló is lehet, de ezek vannak kisebbség- díszítik, csak egy-két mesterjegy, a stílus
ben. A slan-kardot általában két kézre fogva vagy az iskola jele található rajta, bár vannak
forgatják, de egyes iskolák oktatják az egy- kardművész stílusok, amik díszes kardokat
kezes használatot is. Bizonyos kardművész használnak. Ilyenkor a markolatot, a hüvelyt,
stílusok több fegyver egyidejű használatát is esetleg a keresztvasat díszítik. A pengén soha
oktatják, ilyenkor a slan-kardot általában a nem található díszítés, az mindig makulátlan.
slan tőrrel párosítják. A slan-kard csak a Mágikus slan-kard a kardművészek mentali-
kardművészek kezében adja különleges érté- tásából fakadóan nem létezik.
keit, aki képzetlenül veszi kézbe, az csupán A slan-kardok kevéssé ismertek
egyszerű mesterkardként forgathatja. Termé- Yneven, meglehetősen gyakran keverik össze
szetesen, ha képzetlen a mesterkard forgatá- az egyéb keleti stílusú kardokkal, még
sában, akkor még képzetlenségi módosítókat Tiadlanban is. Igaz, a fegyverét, iskolája jel-
is kell, hogy rendeljen harcértékeihez. A vényét nyíltan hordó kardművészt könnyű
slan-kard korlátozottan alkalmas a fegyvertö- felismerni, és az ilyen mestereket megbecsü-
résre, a képzettség vele 2. fokig fejleszthető, lés, tisztelet övezi. A slan-kardot csak a
magasabb fokú fegyvertöréshez már kiegé- kardművészek használják, és valamennyien
szítő fegyver szükséges, mint ahogy azt több mesterei a különleges fegyvereknek.
stílusirányzat is oktatja. A slan-kard íves
Slan-tőr
pengéjével a lefegyverzésre is tökéletesen
alkalmas. Talán érthető, hogy a slan kardot
Képességküszöb: ügyesség 13
soha nem dobják, ha mégis megpróbálná
T/k: 2 Ké: 9 Té: 14 Vé: 6
valaki, az idegen fegyvernek számít, de ki-
Sebzés: K6+2 + erő 16 fr.
zárt, hogy bármely kardművész mester a
Súly: 0,8 Ár: 70 arany
slan-kard dobás technikáit oktassa. A kard-
Átütő erő: 0 Méreg: 2
művészek mentalitásától teljesen idegen a Leírás: UT,336 Kép:
mérgek használata, így ők soha nem mérge-
zik fegyverüket, egyébként a slan-kardra hat
A slan-tőr a kardművészek különleges
adag méreg kellene.
tőre. A tiadlani kardművészek használják
A slan karddal egy körben egy támadás
kardjaik mellé kiegészítő fegyverként.
intézhető, kivéve, ha azt az átlag fölötti gyor-
Felépítése teljesen megegyezik a slan-
saság és ügyesség felfelé nem módosítja. A
kardokkal, szinte annak kicsinyített mása,
slan-kard forgatásához 13-as ügyesség szük-
hossza azonban csak három arasz körüli.
séges. Ké-e két kézre fogva 8, Té-e 20, Vé-e
Pengéje enyhe ívű, és csak közvetlenül a
12, sebzése K10+2, amihez az erő 16 fölötti
hegy előtt keskenyedik, akárcsak a kard. Ke-
része adható hozzá. A slan-kard 14-es ügyes-
resztvasa kör, vagy ahhoz hasonló alakú,
ség és 13-as erő esetén egy kézben is forgat-
markolata egykezes. Mindig a slan-kardhoz
ható, ilyen esetben Ké-e 7, Té-e 18, Vé-e 12,
hasonlít, díszítésében, stílusában egyaránt,
és sebzése K10+1-re módosul. Átütő ereje 0,
azok kiegészítő fegyvereként készül.
súlya 1,4 kilogramm.
A slan-tőr készítése hasonlóan alapos,
A slan-kardokat hüvelyben tartják, amit
mint a kardé, és a megbecsülése is hasonló,
a stílustól függően az övben vagy háton hor-
egy kardművésznek csak egy slan-tőre van,

93
és hasonlóképpen vigyáz rá, mint kardjára. A
Sótó
slan-tőrt a kardokat is készítő mesterek alkot-
ják meg, hasonló technikákkal, ugyanabból
Képességküszöb: nincsen
az anyagból.
T/k: 1 Ké: 9 Té: 13 Vé: 12
A slan-tőrt a kardhoz hasonló, köríves
Sebzés: K6+1 + erő 16 fr.
technikákkal forgatják. Stílusa válogatja,
Súly: 1 Ár: 2 gió
hogy mikor veszik elő, és mikor küzdenek
Átütő erő: 0 Méreg: 4
slan-tőrrel a kardművészek. Gyakori, hogy Leírás: E,217 Kép: E,217
kétkezes harcban a slan-kard kiegészítő pár-
jaként forgatják. A slan-tőr egykezes fegyver.
Képzetlen kezekben az egyszerű tőr értékei- A sótó Enoszuke rövidkardja, a taitó
vel és természetesen képzetlenségi módosí- mellett a taisó másik eleme. Használata egész
tókkal használható. Lefegyverzésre csakúgy, Enoszukére jellemző. Nem csak a muszatasi
mint a slan-kard, kiválóan alkalmas. A slan- osztály tagjai használják, a sótó már a köz-
tőr magában nem használható fegyvertörésre, rendűek számára is engedélyezett fegyver,
viszont a karddal együtt bizonyos iskolákban így jóval többen birtokolják, mint a taitót.
kedvelt fegyvertörő páros. Sosem dobják, és A sótó teljesen a taitó mintájára készül,
a kardművészek mentalitása miatt méreg sem tulajdonképpen annak kicsinyített mása.
kerül rá. Mérete miatt kettő adag méreg kel- Pengéje rövidkard méretű, maximum 50-60
lene rá. centiméter hosszú, enyhén ívelt. A penge
A slan-tőr forgatásához 13-as ügyesség szélessége csak elenyésző mértékben csök-
szükséges. A slan-tőrrel egy körben két tá- ken, csak közvetlenül a hegy előtt vékonyo-
madás hajtható végre. Ké-e 9, Té-e 14, Vé-e dik el, a taitóra is jellemző keleti hegyformát
6. Sebzése K6+2, amihez az erő 16 feletti létrehozva. Keresztvasa a körhöz közeli ala-
része adható. Átütő ereje 0, súlya 0,8 kilo- kú, csakúgy, mint a taitó esetében. Markolata
gramm. egyenes, egy kézre fogható.
A slan-tőrt hüvelyben, a kardművész A sótót a fegyverkovács klánok hason-
stílustól függően a jobb, vagy a baloldalon, ló alapossággal készítik, mint a hosszúkar-
az övbe tűzve hordják. Akárcsak a kardot, dot, mind anyaga, mind minősége azonos
mindig nyíltan viselik. azzal. A taisók rövidebb kardjaként készülő
A slan-tőrök díszítése mindig meg- sótók anyaga, stílusa teljesen megegyezik
egyezik kard párjukkal, ezért általában nem hosszabb párjukkal, de mivel a sótókból ma-
túldíszítettek. Azon kardművész irányzatok- gukban is készülnek példányok, ezért előfor-
nál, ahol díszesebb fegyvereket használnak, dul egyedi sótó is. Gazdag, de mégis közren-
esetenként a markolatot, hüvelyt, vagy a ke- dű polgárok gyakran készíttetnek maguknak
resztvasat díszítik, de a pengére soha nem sótókat, és mivel tucat termelés is előfordul,
kerülhet dísz. A slan-tőrökből sem szokás elvétve ugyan, de gyengébb minőségű rövid-
mágikus változatot készíteni. kardokkal is találkozhatunk Enoszuke ege
Akárcsak a slan-kardok, a tőrök sem alatt. A sótó anyaga egyszerű acél, illetve
ismertek, még tiadlanban is egyszerű tőrnek többféle acél, mivel hasonló lapoló eljárással
nézi őket a többség, hacsak nem egy kard- készül, mint a taitó. A sótó bárhol beszerez-
művész oldalán látják. Megítélése a kardéval hető Enoszukén, igaz, az áruk kardhoz méltó,
egyező, aki ismeri tisztelettel adózik a penge ezért inkább gazdagabb közrendűek oldalán
elhivatott művészei előtt. láthatóak.

94
95

A sótót csakúgy, mint nagyobb változa- emelik az egekbe a fegyver árát. A sótókból
tát, köríves mozdulatokkal forgatják. Az ívelt már találkozhatunk dísz-példányokkal is,
penge szúrásra is alkalmas, a sótó vívás tech- amik szinte roskadoznak a különböző gyön-
nikáiban mégis a köríves vágások vannak gyöktől és a nemesfémektől. Soha nem díszí-
túlsúlyban. Egy kézre fogják és gyakori párja tik azonban a pengét, Enoszuke hagyomány-
a taitónak kétkezes harcban. Önmagában tisztelő kovácsainak kezéből mindig maku-
alkalmatlan a fegyvertörésre, de hosszabb látlan, fényes acélpengéjű sótók kerülnek ki.
társával, esetleg párban kiválóan alkalmas Az Enoszukei rövidkardnak nem készítenek
más fegyverek eltörésére. A karcsú pengéjű mágikus változatát.
kard a lefegyverző technikáknak is ideális A sótó hasonlóan a harcosok jelképe,
eszköze. A sótót nem dobják, legalább akkora becsben tartják, mint a
ilyenszempontból idegen fegyvernek számít. taitókat. Aki sótót visel, az vagy muszatasi,
Mérgezése sem divat, aki mégis ilyenre ve- vagy vagyonos harcos, hiszen a sótó kard,
temedik, annak 4 adag mérget kell rá fel- amit nem mindenki engedhet meg magának.
használnia. A harcosok körében mindig tisztelet övezi a
A sótóval egyet lehet támadni körön- kardot, igazi fegyvert viselőket, igaz, akinek
ként, hacsak ezt az átlag fölötti gyorsaság és van pénze, az is gyakran köt sótót, pedig nem
ügyesség meg nem növeli. Ké-e 9, Té-e 13, minden esetben tartozik a harcosok közé. Az
Vé-e 12. Sebzése K6+1, amihez az erő 16 ilyen gazdag kereskedőknek azonban nem a
fölötti része adható. Átütő ereje 0. Súlya 1 kardjuk, sokkal inkább a vagyonuk vív ki
kilogramm. kétes tiszteletet. A sótó mesterei kétségkívül
A sótót hüvelyben tartják, és az övben, a muszatasik közül kerülnek ki, akik a
baloldalon, a taitó mellett hordják. Ettől ter- taitóhoz hasonló odaadással használják má-
mészetesen eltér, aki nem jogosult taitó vise- sod fegyverüket.
lésére, ők magában tűzik övükbe a rövidkar-
Taitó
dot, mint ahogy a mégoly büszke muszatasik
is, ha főrangúak jelenlétében mutatkoznak,
Képességküszöb: nincsen
mellettük ugyanis mindenki csak a rövidebb
T/k: 1 Ké: 6 Té: 17 Vé: 14
kardját viselheti az enoszukei etikett szigorú
Sebzés: K10+1 + erő 16 fr.
előírásai alapján, ezzel is kihangsúlyozva
T/k: 1 Ké: 5 Té: 15 Vé: 14
alázatát és kiszolgáltatottságát feljebbvalója
Sebzés: K10 + erő 16 fr.
irányában. Néhány harcos, esetleg kansin Súly: 1,5 Ár: 5 gió
iskola kivételt tesz és jobboldalon, ritkán Átütő erő: 0 Méreg: 6
háton hordják a sótót. Leírás: E,217 Kép: E,217
A hosszabb taitó mellé készülő sótókat
ugyanolyan stílusban és mértékben díszítik,
ilyenkor a markolatra, hüvelyre kerül díszítő Az Enoszukei Császárság kardja. Alak-
elem, míg a keresztvas gyakran áttört min- ja nagyon hasonlít a kontinens keleti kardjai-
tákkal díszített. A nem muszatasi rövidkar- ra (slan-kard, katana, mesterkard), hiszen
dok gyakran hivalkodóak, ezzel is hangsú- hasonló az eredete is, a niarei bevándorlók
lyozva viselője vagyonát. Gazdag kereskedők egyenes és az Enoszukén őshonos Riana-Ate
sokszor vagyonokat fizetnek egy-egy sótóért, törzsek íves kardjainak kereszteződéséből
ahol nem a penge kiváló minősége, sokkal létrejött kard. Csak Enoszukén használják,
inkább a hüvelyen sorakozó drágakövek illetve, ahova az enoszukei kultúra eljutott. A
Császárságban a muszatasi osztály jelképe,

95
büszkesége, a taiso hosszabbik kardja. Hasz- A taitoval egy körben egyet lehet tá-
nálják mind a muszatasik, mind a kansinok. madni, ha csak az átlag fölötti gyorsaság és
A taito hosszúkard méretű, ívelt pen- ügyesség ezt meg nem növeli. Ké-e 6, Té-e
géje legalább 60 cm, de általában hosszabb. 17, Vé-e 14. Sebzése K10+1, amihez az erő
Az enyhén hajló penge nagyon enyhén kes- 16 fölötti része adható. 13-as erő esetén egy
kenyedik, csak közvetlenül a hegy előtt kezdi kézbe is fogható, ilyenkor Ké-e 6, Té-e 15
kialakítani a keleti kardok jellegzetes hegyét. lesz, Vé-e marad 14, sebzése viszont K10-re
Keresztvasa kerek, esetleg ovális alakú, a csökken, amihez az erő 16 fölötti része adha-
kardkészítő mesterre, klánra jellemző. Mar- tó. Átütő ereje 0. Súlya 1,5 kilogramm.
kolata hosszú, két kézre is kényelmesen fog- A taitót hüvelyben tartják, és büszkén,
ható. nyíltan hordják. A hüvelyt az övben vagy az
A taitókat olyan fegyverkovács klánok övön, baloldalon hordják, ettől csak némely
készítik, amelyek birtokában vannak azoknak kansin irányzat tér el.
a titkos tradícióknak, amely mind a fém kü- A taitót általában csak visszafogottan
lönleges megmunkálását, mind a kovácsolási díszítik, mindig rákerül azonban a készítő
eljárást tartalmazza. Minden klán ügyel a kovács klán jele. Az igazán drága, díszes
minőségre, ezért a taitók rendkívül jó minő- taitóknak akár az egész hüvelye, markolata is
ségűek, különösen az adott személyeknek tobzódhat a különböző díszítő elemekben. A
készültek. A sajátos rétegelt, több elemből keresztvasat gyakran áttört mintákkal díszí-
összekovácsolt penge rendkívül rugalmas, tik, és egy áttört résbe illeszkedik bele a
éltartó. A taitót acélból, több különböző tu- taitók oldalán hordott agínkés is. Az igazi
lajdonságú acélból készítik. Más anyagú taitó oldalán ugyanis mindig található egy
taitoval nem lehet találkozni. Ára egy átlagos azonos stílusban díszített agínkés. A taitónak
kard esetében 5-6 gió. A taitókat gyakran soha nem készítenek mágikus változatait.
készítik közvetlenül a forgatójának, ilyenkor A taito a muszatasi osztály jelképe, vi-
méretre igazítják. Általában megrendelésre selője büszkesége. Nem nemesi származású
készülnek. Egy klán leginkább valamely nem is viselhet taitót. Mindig büszkén, nyíl-
amatu szolgálatában áll, de másoknak is ké- tan hordják. Az enoszukei etikett szerint fő-
szít kardot. rangú személy jelenlétében nagy fokú illet-
A taito vágásra és szúrásra is alkalmas, lenség, halálos sértés taitót viselni, ilyenkor a
forgatásában mégis a köríves technikák van- büszke muszatasik is csak a sótót, azaz a rö-
nak túlsúlyban. Két kézzel forgatják, de 13- vidkardot tűzik övükbe. A taito Enoszukén
as erőtől egy kézbe is fogható, ezt főleg két- egyértelmű társadalmi jelentést hordoz: már
kezes harc esetén használják. Fegyvertörésre messziről látszik, kivel állunk szemben.
korlátozottan alkalmas, a képzettség a Megítélése tiszteletteljes, a közrendűek gyak-
taitóval 2. fokig fejleszthető, kiegészítő fegy- ran félelemmel is tekintenek a legkisebb sér-
verrel használva viszont alkalmas szinte va- tésre is kardot rántó muszatasikra.
lamennyi fegyvereltörésére. Az ívelt pengéjű
Slan-csillag
kard lefegyverzésre is alkalmas. Dobás
szempontjából idegen fegyvernek minősül,
Képességküszöb: ügyesség 14
de senki sem alázná meg annyira kardját,
T/k: 3 Ké: 10 Té: 4 Vé: 0
hogy eldobja. A taitót soha sem mérgezik. Ha
Sebzés: K3 + erő 16 fr.
valaki mégis erre vetemedne, pengéjének
Súly: 0,1 Ár: 40 réz
bekenése hat adag mérget kíván.
Átütő erő: 0 Méreg: 2

96
97

Leírás: UT,336 Kép: toznak az igazi slan-csillagok közé. Anyaguk


az acél, mivel tucat fegyver, minden haszná-
A slan-csillag a harcművészek által lónak több is van belőle, különleges fémek-
használt dobófegyver. Egész Yneven általá- ből nem készítenek slan-csillagot. A dobó-
nosnak számít, és a slanek – harcművészek fegyver a legtöbb helyen beszerezhető, a leg-
és egyes kardművész iskolák – mellett a több fajtát és legjobb minőségűt azonban a
nindzsák, fejvadászok, sőt egyes ügyesebb származási helyén, a keleti országokban,
harcosok is használják, elsősorban a keleti Enoszukén, Niaréban és Tiadlanban lehet
kultúra vonzáskörzetében. Az igazság az, megtalálni.
hogy a slan-csillag elnevezés csak első al- A slan-csillag dobófegyver, és bár hoz-
kalmazóik miatt terjedt el, igazából dobócsil- záértő kezekben halálos fegyver lehet, még-
lagnak kellene hívni ezeket a többágú fegy- sem az ellenfél megsemmisítésére való. A
vereket, de eredetük miatt Ynev minden do- figyelem elterelésére, lendület, roham, kon-
bócsillagját hajlamosak slan-csillagként em- centráció megtörésére alkalmazzák. Előnye,
legetni. mint a dobófegyvereknek, hogy már messzi-
A niarei eredetű fegyver egy lapos, te- ről is lehet vele támadni az ellenfelet, esetleg
nyérnyi, sokágú fémlap. Háromágútól egé- olyan helyről, ahová a kézifegyver el sem ér.
szen nyolcágúig sokféle változata létezik, Egyes alvilági klánok, a nindzsák például
mérete szűk keretek között változik. A slan- méreggel is alkalmazzák, amivel már halált
csillagoknak rengeteg változata létezik, csak is okozhat. Az eldobás technikája iskolánként
Tiadlanban minden mester, iskola más ágú, változik, de mindig egy kézzel történik. A
méretű és hegy kialakítású csillagokat hasz- legelvetemültebbek és a legügyesebbek akár
nál. A slanek az egyszerű, többágú slan- kettőt is dobhatnak egyszerre. A slan-csillag
csillagokat használják, de egyes alvilági test- fegyvertörésre nem, lefegyverzésre is csak
vériségek kifejlesztették a tépőtüskékkel ellá- korlátozottan alkalmazható. A csillag mérge-
tott csillagokat is. Létezik méregcsatornás zéséhez kettő adag méreg szükségeltetik,
változata, melynél az ágak élein, esetleg a kivéve a speciális változatokat.
hegyek közepén méregcsatorna található. A fegyver képességküszöbe 14-es, ez
Ismeretes egy, illetve két irányban görbülő alatt nem alkalmazható. A slan-csillaggal egy
hegyű változata is. körben három támadás intézhető, feltéve, ha
A slan-csillagok egyszerűbb változatait biztosított a gyors ellátás, hogy ilyen rövid
szinte bármelyik jó fegyvermester el tudja időn belül három slan-csillagot is útjára
készíteni. Számos klán, harcművész iskola küldhessen használója. Ké-e 10, Té-e 4, Vé-e
fegyverkovácsai is értenek a készítéséhez, és 0. Sebzése K3, amihez az erő 16 fölötti része
van, aki közülük több típust is készít, mivel adható. Súlya 0,1 kilogramm. A slan-csillag
mindet más szempontokból találja jónak. átütőereje 0.
Elmondható, hogy ahány kovács, annyi csil- A slan-csillagokat apró zsebekben, to-
lagforma. Az azonban egyértelmű, hogy a kokban tartják, ahonnan a gyors elővétel és a
különleges kialakítású, bonyolult elkészítésű biztonságos tárolás is egyaránt megoldható.
slan-csillagokat csak az azt használó klán A csillaghoz elvileg nem kapcsolódnak nega-
fegyverkovácsa készíti. A slan-csillagot egy tív nézetek, kis mérete miatt azonban szinte
darabból kovácsolják, esetleg reszelik. Léte- mindig rejtetten hordják.
zik ugyan nagyon silány minőségű, lapokból A slan-csillag dobófegyver, amitől har-
összekovácsolt csillag is, de azok nem tar- cos gyorsan megválik, így díszítése nem jel-

97
lemző. A jó minőségű slan-csillagokra kerül sát. Harci jelentősége kicsi, inkább
egy-egy mesterjel, de az sem mindig. A formális szerepe van. (E)
nindzsák dobócsillagjait gyakran színezik Amatu (eno)
feketére, hogy ezzel is elkerüljék a csillogást. Főrangú nemes, fejedelem, tar-
Mágikus változata nem készül. tományúr; általában egy Ház feje.
A slan-csillag általános fegyvernek Ata Rei-ha Kinito (tia)
számít, csak a dobófegyvereket elítélők nézik A Kék Lótusz Szirmai; tiadlani
le használóit. Léteznek azonban kardművész kardművész irányzat. (S)
irányzatok is, amik oktatják a dobócsillagok Atte (eno)
használatát. A különleges slan-csillagokat a Kardmarkolat védő, általában
legtöbben fel sem ismerik. A slan-csillagok kerek, áttört díszítésű; néha rendkívü-
mesterei egyes harcművészek, és persze a li értékkel bíró ötvösmunka.
rettegett hírű nindzsák. Boyashi-bokor (nia)
A niarei hegyekben élő, zord
Szótár éghajlatot remekül tűrő cserje fajta. A
fél embernyi magas, göcsörtös törzsű,
Ebben a részben a kiegészítőben
aprólevelű növény kérgét kifőzve sö-
tét festéket kapnak, amit elsősorban
használt idegen kifejezések és a fontosabb, ruhák színezésére használnak. Fája
Ynev kardművészek által érintett országaihoz különleges, igen kemény és idővel
köthető szavak, és azok magyarázata kerül megfeketedik, persze rugalmasságá-
leírásra. A szótár címszavai után található ból nem veszít. Ritkán találnak olyan
rövidítés utal arra, hogy az adott szót mely darabot, ami elég nagy, hogy fegyver
kultúrkör, nyelv használja. Ezek a követke- nyele lehessen, ezért a boyasi nyelű
zők: fegyverek kedveltek bár, de igen rit-
(eno) Enoszuke kák. (s.)
(erv) Erv Cena-ta Huo (nia)
(kra) Krán A Hidra iskola. Niarei kardmű-
(nia) Niare vész irányzat, melynek követői
(tia) Tiadlan bojtoskardot használnak. (S)
Chuoshin-To (tia)
Acukobó-rajú (eno) Kiűzöttek. Egy Rakuda Kaitosy
Enoszukei, köztes típusú kard- nevű tiadlani kardművész által alapí-
művész irányzat. Követői a hadveze- tott irányzat, amit Tiadlanban üldöz-
tés, a háborúk mesterei is egyben. (S) nek. A Kiűzöttek iskolája nem veti
Agínkés (eno) meg az erőszakot, a kínzást. Üldözte-
Vékony, tésük miatt követői állandó rejtőzkö-
éles kés, mely a désre kényszerülnek. (S)
taitó állandó Csöndes szellő iskolája (tia)
kiegészítője. Galarai Krid To. (S)
Tokja annak Deinin (eno)
hüvelyén találha- Harcos.
tó, markolata Démon Útja (tia)
rendszerint áttöri Ho Sind Gardah To. (S)
a kard keresztva-

98
99

Dokan (eno) Niarei herceg, akit a Psz. 1131-


Fakard; gyakorlásra és tényle- ben, családjával, hűbéreseivel, szolgá-
ges harcra egyaránt használják. ival és szövetségeseivel egyetemben
Dorcha (tia) császári rendelet hajt száműzetésbe
Tiadlan hármas kormányzási Enoszuke szigetére. A herceg átkai és
rendjében a hadúri feladatokat ellátó szörnyű mágiája szentségtelen kaput
méltóság. A királyság világi, politi- nyit a Jindao-tengeren, Ynevre idézve
kai, gazdasági irányítója a király, a egy démoni sík szörnyű teremtménye-
szakrális és tudományos vezetõ a it és létrehozza a Muszeigant, az
Duin, míg a kül- és belbiztonságért a Enoszukét Niarétól áthatolhatatlanul
Dorcha felelõs. A király halála (inter- elválasztó démoni ködöt. Niare keleti
regnum) esetén azonban a Dorcha és Enoszuke nyugati partjain a Köd,
tisztségének megerõsítése a nemesi és annak szülöttei veszik át az ural-
(bárói) tanácsra vár, ennek hiányában mat.
a Dorcha nem cselekedhet belátása A Psz. 1176-ban felveszi a
szerint. Watana Csi (később Wataralcsi) nevet
Dorcha tradicionálisan csak nõ és a Tennó, azaz „isteni uralkodó”
lehet; Tiadlan minden harcosának, címet. Őt tekinthetjük az Enoszukei
harc- és kardmûvészének kizárólagos Császárság megalapítójának.
ura és parancsolója, ám az egyszerû (E,57/2,5)
hûbéri köteléknél sokkal erõsebb, Enoszuke (eno)
már-már vallásosnak mondható ra- Nierétól és Gro-Ugontól keletre
jongás köti hozzá alattvalóit. A fekvő, hatalmas sziget neve, melyen a
Dorcha cím örökölhetõ, ám a beikta- Niaréból a Psz. 1131-ben, családjával
táshoz szükséges a király, a Duin, va- és szövetségeseivel együtt száműzött
lamint a dorchai intézmény harminc- hoan, Enogai Watan alapított azonos
hét harc- és tizenkilenc kardmûvész nevű, máig virágzó birodalmat. Ál-
iskolájának hozzájárulása. A harc lamformája császárság, az uralkodó a
nagyasszonya. Tiadlanban neki fo- Tennó címet viseli. A szigorú szabá-
gadnak engedelmességet a harc- és lyok szerint élő társadalom a niarei,
kardművészek, az ő kezében összpon- és riana-ate kultúra elkeveredésének
tosulnak a különböző iskolák. Az or- eredményeként létrejött sajátos kultú-
szágot uraló hatalmi hármas része, a rát követi.
katonai hatalom gyakorlója. A kontinenstől egy áthatolhatat-
Dr’ak Quadyrr (kra) lannak tartott, démoni síkokra nyíló
A kard lelke. Kráni kardművész kapukkal telt köd, a Muszeigan vá-
irányzat, követői mara-sequort hasz- lasztja el. (E)
nálnak. (S) Fehér Sárkány Iskolája (tia)
Ég Alatti Császárság (eno) Yall kadak no inn to. (S)
Enoszuke egyik közkeletű elne- Feketerák iskola (nia)
vezése. Kian-shin Chin Huo. (S)
Élő Árny iskolája (tia) Galarai Krid To (tia)
Shai-tra Kinito. (S) A Csöndes Szellő Iskolája; el-
Enogai Watan (eno) sősorban a fizikai erőre, álló és tűrő-

99
képességre építő tiadlani kardművész Démoncsászárság idejébe nyúlik visz-
irányzat. (S) sza. (S)
Gion (tia) Iadzsai (eno)
A Kerdművészek és slan isko- A kard kirántásának művészete.
lák által gyakran viselt, erős anyagú, Icsiriki-rajú (eno)
két szárnyú, kabátszerű felső ruhada- Enoszukei, támadó stílusú
rab, melyet a derékon övvel fognak kardművész irányzat. Követőinek a
össze. (S) kétkezes harc a specialitása, szívesen
Hakkan (eno) alkalmaznak trükköket, cseleket.
Rendkívül bő szárú (szoknya) Iganava-rajú (eno)
nadrág; minőségétől, díszítettségétől Enoszukei, köztes típusú kard-
és anyagától függően viseli a szolgák művész irányzat. Követői az elme ha-
és a legalsóbb néprétegek kivételével talmának növelésében hisznek, men-
a birodalom szinte mindegyik osztá- tális képességeik kiemelkedők.
lya / népcsoportja. Jahagi-rajú (eno)
Halál éneke (kra) Enoszukei, támadó stílusú
A mara-sequort használó isko- kardművész irányzat. Követői a meg-
lák kedvelt formagyakorlata. Szinte lepetésre és a mindent elsöprő táma-
minden fejvadász és harcos ismeri, dásokra építenek.
aki kézbe veheti a rettegett fegyvert. Kadanak Tan Kinito (tia)
Értelemszerűen csak kránban, esetleg Sárkánypikkely iskola, egy
Yllinorban találkozhatunk vele. tiadlani kardművész irányzat, amit
(HomCsup,265/2) egy Toscana Onyd nevű kardművész-
Hanzó-rajú (eno) nő által alapított a Psz. 1500-as évek
Enoszukei, védekező típusú körül. (S)
kardművész irányzat. Kardművészei a Kagjú-rajú (eno)
test edzését tartják a legfontosabbnak, Enoszukei, köztes típusú kard-
kősziklaként állják a legvadabb táma- művész irányzat. Követői –
dásokat is. Enoszukén szokatlan módon – meste-
Hatun (tia) rei a fegyverdobásnak.
Hosszú tiadlani külsőruha. Kaido (tia)
(Szürkecsuklyás) A kardművészek sajátos pusz-
Hiar Odak No Kinito (tia) takezes technikája, amely a kardfor-
A Lenyugvó nap ösvénye. Egy gatás mozdulatainak pusztakezes ér-
Szune Moriake nevű enoszukei kard- telmezését jeletni. Általában minden
művész által alapított kardművész kardművész ismeri és ha rákénysze-
irányzat. (S) rül, használja, de egyik iskola sem tu-
Hidra iskola (nia) lajdonít neki túl nagy jelentőséget.
Cena-ta Huo. (S) Jeverészt a védekezést szolgálja, ke-
Ho Sind Gardah To (tia) vés ütéssel és rúgással, sok csavarás-
A Démon Útja nevű karművész sal, feszítéssel és dobásokkal. (S)
irányzat. Sajátos és halálos technikái Kan (eno)
a démonokhoz, alapítása a Ryeki Kard.
Kandzsai (eno)

100
101

A kardforgatás művészete. „A Sárkány Szeme”. Niarei, az


Kansin (eno) ellenfél megfigyelésén alapuló harci
„A kard szentje”, kardművész. trükk. (S)
Ka-riaku To (tia) Mara-sequor (kra)
A Lángszirom Iskolája, tiadlani A kráni kultúrkör jellegzetes
kardművész irányzat, melynek köve- kardja, a kránifejvadászok tradicioná-
tői a hadvezetés és a stratégia mesteri lis fegyvere, melyet több helyi harcos
is. (S) iskola is szívesen használ. Egy láb
Katori (tia) hosszú, másfélkezes kard kategóriájú
Formagyakorlat. A slan iskolák- szablya, melynek jellemző, egy
ra jellemző gyakorlat, melynek na- arasznyi, erősen ívelt vágóéle van.
gyon sok változata létazik. Képzelet- Mindkét oldalát élezik. Forgatása
beli küzdelem, a harc és kardművész nagy ügyességet igényel, jellegzetes
technikák legteljesebb gyakorlására technikáit nem tanulhatja akárki.
szolgál. (S) (1TK)
Kék lótusz szirmai (tia) Mon (eno)
Ata Rei-ha Kinito. (S) Egy Háznak, amatunak,
Khiel (tia) udzsinak stb. a felségjelzése; többnyi-
A sárkányfullánk nevű, kétélű, re művészi igénnyel megformált, kör
egyenes kard elnevezése. Használata vagy szögletes alapba foglalt stilizált
nagy ügyességet kíván, leginkább ábra.
harcművészek körében elterjedt. Muszeigan (eno)
(Harcművészek fegyverei,6/1/5) A Ködös Part, az Első Tennó, a
Khielta Kadak To (tia) száműzött Enogai Watan átkai és sö-
A sárkány Fullánkjai. Tiadlani tét varázslatai nyomán létrejött, má-
kardművész irányzat, melynek köve- gikus és idegen síkbéli lények által
tői – sajátos módon – két khielt for- lakott Köd, és az azzal határos niare
gatnak. (S) nyugati és enoszuke keleti partvidéke
Kian-shin Chin Huo (nia) és tengerszakasza. Démoni síkokra
A Feketerák iskolája. Niarei nyíló kapuk, és idegen lények lakják,
kardművész irányzat, melynek köve- áthatolhatatlanul elválasztve a szige-
tői a niarei egyeneskardot használják. tet a kontinenstől. (E,70/1)
Kiűzöttek (tia) Nató (eno)
Chuoshin-To. (S) Tőr.
Ladzsai (eno) Négy Kör Iskolája (tia)
A kard kirántásának művészete, Sin Mava No Kinito. (S)
enoszukei harci képzettség. (E,73/5) Niare (nia)
Lángszirom iskola (tia) Niare lakói a legősibb népek so-
Ka-riaku To. (S) rába tartoznak: Legendáik szerint a
Lenyugvó nap ösvénye (tia) Pyarron előtti IX. században érkeztek
Hiar Odak No Kinito. (S) a kontinensre távoli hazájukból, a ke-
Li-draqu-sio (nia) leti szigetvilágból. Évezredeken át el-
szigeteltségben éltek - részben termé-
szetük parancsára, részben azért, mert

101
Yneven akkortájt anarchia tombolt. No Kvoyn To (tia)
Birodalmuk földrajzi adottságai jócs- Új Ösvény. Sajátos tiadlani
kán megkönnyítették a dolgukat: kardművész irányzat, melynek alapí-
egyedül a vízi út, a Jindao-tenger volt tója Takerede Nahuwa, egy tiadlani
nyitva a földrész belseje felé. A kardművész. (S)
Pyarron szerinti XII. században egy Rajú (eno)
lázadó herceget egész nemzetségével Iskola stílus.
együtt száműztek, s ő a tenger egyet- Rakuda Kaitosy (tia)
len óriási szigetén telepedett meg, lét- Tiadlani kardművész, akit bot-
rehozva Enoszuke hercegséget. rányos viselkedése miatt maga a
Mint mondják ez volt az utolsó Dorcha küldi kalandozni. A kalando-
alkalom, hogy Niare kikötőiből hajók zó visszatérvén új iskolát alapít, ahol
futhattak ki - a Jindao-tenger nyom- oktatni kívánja kardművészhez mél-
ban ezután hajózhatatlanná vált. Hogy tatlan elvekkel átitatott technikáit. A
ez az istenek haragjának, vagy embe- dorcha megtiltja az iskola alapítást, és
rek bosszújának következménye-e, elrendeli a kardművész halálát, aki
máig sem tisztázott; Niare minden addigra már megszökik. Tanítványait
esetre végképp elszigetelődött a kon- elégedetlenkedő kardművész tanon-
tinens többi részétől. cokból toborozza, akik később a Ki-
Niare császárság; lakói űzöttek iskolájának első mesterei
Kaorakut, a sárkányistent imádják. Az lesznek. Halálát állítólag maga a Ha-
ország harminchárom tartományra lál Harmadik Nagymestere intézte.
oszlik, mindegyik élén egy-egy hoan (S)
(hercegi címnek megfelelő méltóság) Sárkány fullánkjai (tia)
áll. A Yian-Yiel hegység azonban Khielta Kadak To. (S)
nem tartozik egyik tartományhoz Sárkánypikkely iskola (tia)
sem: az ott élő szerzetesek saját uruk- Kadanak Tan Kinito. (S)
nak, a sárkányisten főpapjának enge- Shai-Tra iskola (tia)
delmeskednek. A Élő árny iskolája, egy vak
Niszain (eno) kardművész által alapított kardmű-
A rituális öngyilkosság tanúi. vész irányzat. Növendékeit különle-
Mivel csak egy segédre van szükség, ges odafigyeléssel, magas szinten ok-
ezért az öngyilkosságot elkövető töb- tatja vakharcra. (UT,112/1/2)
bi barátja tanúként vesz részt a Shien-su (nia)
szatudatorin. A niszainoknak nem A tiadlani kardművészek
szólhatnak, viselkedésüket szigorú Niaréból származó kétkezes techniká-
szabályok határozzák meg. Feladatuk, ja. Alkalmazásakor a slan-kard és tőr
hogy később tanúsíthassák: a tökéletes összhangban mozog,
szatudatori elkövetője méltósággal, Yneven a kétkezes harci stílus legma-
becsületét megőrizve távozott. Szin- gasabb szintjét jelenti. (TF)
tén a tanúk jelentik a segéd biztonsá- Sin Mava No Kinito (tia)
gát, ha valaki – becstelen és visszata- A Négy Kör Iskolája. Népes
szító módon – a szaint vádolná gyil- kardművész irányzat tiadlanban. Az
kossággal. (S) egyik legrégebbi kardművész stílus-

102
103

ban a négy alapvető niarei kard tech- ilyen formán történő visszaállításá-
nikáit ötvözték. (S) ban. (E)
Slan (nia) Szune Moriake (eno)
A keleti kultúrákban a harcmű- A Hikkjó klánból való
vészek elnevezése. Bele tartoznak a enoszukei kardművész, aki Psz. 1500
kardművészek is. Jellemzőjük, hogy a körül a császári udvar intrikáinak ál-
harc különböző formáinak gyakorlá- dozata lett. A szatudatori előtt azon-
sában látják a tökéletesedéshez vezető ban álmot látott, melynek hatására
utat. Harci tudásuk legendás, több kö- odahagyta az Ég Alatti Császárságot,
zülük számtalan fegyver mestere és és családja szégyenével nem törődve
valamennyiük mestere az elme erejé- Ynev kontinensére utazott. Hogy a
nek használatában. Tudományuk Muszeiganon miként kelt át épség-
Niaréból ered, s ma már a slan kultúra ben, azt nem tudni, a rossz nyelvek
központjának tekinthető úgy Tiadlan, szerint paktumot kötött eggyel, a köd
mint Enoszuke. hatalmas lényei közül. Tiadlanban
Sótó (eno) kardművész iskolát alapított, melyből
Rövidkard. mára a Lenyugvó nap ösvényének
Szain (eno) irányzata lett. (S)
A rituális öngyilkosságot elkö- Taisó (eno)
vető segédje. Feladata, hogy kivont Kardkészlet; egy hosszúkardból
karddal, némán várakozzon a (taitó) és egy rövidkardból (sótó) áll,
szatudatorit elkövető mögött, és a muszatasi osztály hagyományos
azonnal avatkozzon közbe, ha az a megkülönböztető jegye.
meghátrálás vagy a gyengeség legki- Taitó (eno)
sebb jelét mutatná, így megőrizve be- Hosszúkard.
csületét. A szaini felkérés nagy bi- Takan (tia)
zalmat és megbecsülést jelent, így a Tradicionális tiadlani viselet,
megtiszteltetést szinte sohasem utasít- elsősorban a harc- és kardművészek
ják vissza. (E) kedvelt ruhadarabja, bő, szoknyaszerű
Szatudatori (eno) nadrág. A Niaréból származó ruha
A rituális öngyilkosság elneve- szabad mozgást enged viselőjének.
zése, azonos néven vették át Tiadlan Általában a Dorcha alattvalói, a harc-
fegyverforgatói is. A szatudatori a be- és kardművészek hordják.
csületét veszített harcos utolsó lehető- (1TK,435/2/5)
sége, hogy saját és családja becsületét Takerede Nahuwa (tia)
megmentse. A rituális hasfelmetszés Tiadlani kardművész, az Új Ös-
minden lépését szigorú tradíciók hatá- vény irányzat megalapítója. (S)
rozzák meg. Fontos résztvevők a se- Titkos Szekta (tia)
géd (szain) és a tanúk (niszain). A Titokzatos Harc és kardművész-
szatudatorin részt venni megtisztelte- klán. Központjuk valahol a Doardon
tésnek és kötelességnek is számít, bércei között rejtőzik.
senki nem utasíthatja vissza illően a (Geofrámia,66/1)
segítséget egy harcos becsületének Toscana Onyd (tia)

103
Tiadlani kardművésznő, kalan- Különböző harc és
dozó. Nemcsak a slan kard, de a pusz- kardművésziskolák mestereinek jelei.
takezes harcművészetek terén is mes- Általában a stílusra, mesterre jellem-
terként tartják számon. Őt tartják a ző motívumokat tartalmaz. Eredetije
Sárkánypikkely iskola megalapítójá- csak az adott iskola mesterétől, annak
nak. (S) elvégzése után kapható meg. Legtel-
Új ösvény (tia) jesebb nyilvántartást a Dorcha írnokai
No Kvoyn To. (S) vezetnek róluk, ismeretüket pedig a
Yadegori Chunin (eno) tiadlani heraldika foglalja magába.
Enoszukei kardművész, a pusz- (S)
takezes küzdelem mestereként is
számon tartják. Közel tíz évet töltött
az Oltalmazó Keleti Szél kolostorban, Felhasznált irodalom
ahol Enoszukéról hozott tudását ok-
tatta a szerzeteseknek. Híressé vált, MAGUS Első Törvénykönyv
azt terjesztették róla, hogy képes MAGUS Titkos Fóliáns
egyetlen érintésével ölni. Többször MAGUS Új Tekercsek
elutasította Yi Chien Mu császári her- MAGUS Papok-paplovagok 2
ceg párbajkihívását, aki azonban egy Enoszuke-kiegészítő
alkalommal meditáció közben zavarta A slan útja (Rúna cikk)
meg a mestert és addig provokálta, A harcművészek fegyverei (Rúna cikk)
míg az egyetlen érintésével megölte.
Menekülnie kellett, de előtte megtaní-
totta a rend főnökével a titkos, Halá- Köszönet Vincze Ádámnak, aki eldobta
los Ujj diszciplínát. Róla nevezik a az első hógolyót, hogy lavina legyen belőle...
technikát Yadegori érintésének is.
(1TK,124/2/1) A képek az Első Törvénykönyvből, a
Yadegori érintése (nia) Titkos Fóliánsból, az Új Tekercsekből, az
A halálos ujj diszciplínájának Ynevi kóborlásokból, az Enoszuke szabály-
első alkalmazójáról kapott elnevezé- könyvből, Rúna magazinokból, a Fanfár cí-
se. (1TK,124/2/1) mű magazinból, és Goldelf honlapjáról szár-
Yalha (nia) maznak, illetve Zubály Sándor és Balogh
Mitikus niarei hős, számos le- István munkái. Köszönet értük!
genda hőse. Őt tartják a Fehér Sár-
kány kardművész irányzat megalapí- Magyar Gergely
tójának. (S) Hozzászólás, vélemény, észrevétel:
Yall kadak no inn to (tia) magyargergely@kalandozok.hu
A Fehér Sárkány Iskolája. Né-
pes tiadlani kardművész irányzat. A
legtöbb kardművész ezen irányzat
tagja. Megalapítójának egyenesen a
niarei hőst, Yalhát tartják, aki tudását
a Fehér Sárkánytól kapta. (S)
Yankan (nia)

104

You might also like