Tomcsányi Pál

Általános
KUTATÁSMÓDSZERTAN

Az ismeretalkotás és -közlés tudományszaktól független

elmélete és gyakorlata

Szent István Egyetem, Gödöllő

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest

)
2000
 írta:

Prof. Dr.Dr.h.c. Tomcsányi Pál

kutatóprofesszor
az MTA rendes tagja

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet

Az OTKA T 016.083 kutatása alapján

a Szent István Egyetem „Döntéstámogató rendszerek”
doktori program keretében készült tankönyv

Az Országos Doktori és Habilitációs Tanács határozatával

az egyetemeknek ajánlja a tárgy doktori képzésbe való bevezetését

Lektorálta:

Prof. Dr. Szendrő Péter az MTA doktora, a Szent István Egyetem rektora
az Országos Doktori és Habilitációs Tanács elnöke,
Prof. Dr. Szabó Katalin az MTA doktora, egyetemi tanár, BKÁE
Prof. jDr. Csermely Péter az MTA doktora, egyetemi tanár, SEB

Közreadja

az Oktatásügyi Minisztérium és
az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram
támogatásával,
a Magyar Tudományos Akadémia és
az Országos Mezőgazdasági Minősítő intézet
közreműködésével a

Szent István Egyetem

névadója koronázásának milléniumán

A. D. MM
 Ajánlás

Ez a könyv Tomcsányi professzor példás tudósi életművének nagyszerű „mellékter­

mékeként” egy eddig hiányzó, új diszciplína létrehozására tesz kísérletet. Sikeresen. A
szerző ez irányú kezdeményezését az Országos Doktori és Habilitációs Tanács 1999
tavaszán megvitatta és tantárgykénti bevezetését valamennyi egyetemnek figyelmébe
ajánlotta. Megítélésünk szerint ugyanis a szóban forgó tananyag az új típusú egyetemi
doktorképzésben a doktoranduszok témakörétől függetlenül olyan ismeretek tárháza és
olyan tudósi magatartásformáló erő, amely mindeddig nagyon hiányzott a kezdő, de
sokszor a gyakorló kutatóinknak is.

A tudományos fokozatszerzést megelőző képzés, amely a kötelező és a választott

tantárgyaknak, nagyrészt előadások keretében történő szervezett oktatására és kredittel
értékelt vizsgával számon kért ismeretére alapoz, tankönyveket is kíván. A doktorandusz
a témájának megfelelő kutatási módszereket, irányító tanárának (konzulensének) segítsé­
gével a szakterület tankönyveinek és irodalmának alapján elsajátíthatja. Erre jobb forrás
nem ismeretes. Vannak azonban olyan, valamennyi tudományágban azonos módszerek,
ismeretek, amelyeket közösségben, mások tapasztalatait is hasznosítva jobban tudunk
átadni a fiataloknak. Az ilyen ismeretek összefoglalása és rendelkezésre bocsátása vala­
mennyi doktori iskolának segíthet, anélkül, hogy beavatkozna oktatási programjukba, az
általános módszerek szakterületi adaptálásába.

Tomcsányi Pál akadémikus akkor jutott erre a felismerésre, amikor egy komplex
doktori program keretében a kutatás-módszertan oktatására vállalkozott. Ennek során
nyilvánvalóvá vált számára, hogy a metodika tekintetében az alprogramok, de különösen
a különböző témákon dolgozó doktoranduszok igénye merőben más. Ezért együtt oktatni
csak a „közöst”, az általánost érdemes, de nemcsak, hogy érdemes, hanem nagyon is
szükséges! A „közös nevező” megtalálását számára - az általa 35 évvel ezelőtt írt „Ku­
tatói ismeretgazdálkodás”-t tárgyaló könyvön kívül - a szekunder szakirodalom-kutatást
és a heurisztikus alkotó módszereket évek óta tanulmányozó és fejlesztő tudományos
munkája és nem utolsó sorban sikeres kutatói életművével „hitelesesített” tapasztalatai
segítették.

így született az „Általános kutatásmódszertan - Az ismeretalkotás és közlés tudo­

mányszaktól független elmélete és gyakorlata” című - az akadémián elhangzottak szerint
egy „új diszciplína körvonalait” megrajzoló, olykor nehéz elméleti és igen hasznos gya­
korlati ismereteket nyújtó, alkotó értelmiségiek számára írt tankönyv. Mint ilyennek,
tartalma a tudományos írásművek összegyűjtött és kritikusan kiegészített módszertanán
kívül, bővebben a probléma-megoldás és a kreatív alkotás kérdéseivel foglalkozik, egye­
dülálló szellemi tréningeket is közreadva a gyakorlati részben. Függeléke a témakörrel
kapcsolatos filozófiai, lélektani és agybiológiai ismeretek kompendiumával, a leendő
doktorok műveltségének fáradság-takarékos bővítését teszi lehetővé.
 2

A szerző a könyv válogatott fejezeteiből készült tananyagot eddig már három egymást
követő tanévben, 1-1 szemeszterben, oktatta is, így valósággal beüzemelte. Volt amikor a
kurzusán hat egyetemről vettek részt doktoranduszok. Könyvében hasznosított, nagyrészt
saját tapasztalatainak - amelynek alapja az 50 éves tudományos pálya - kiegészítésére
szívesen vette figyelembe hallgatóinak és tanártársainak észrevételeit.

E könyv kiadását - fontosságát felismerve - az Oktatási Minisztérium és az Országos

Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatták. Köszönet ezért és köszönet az OMMI
vezérkarának, továbbá a kézirat előkészítését, valamint kiadását segítő valamennyi mun­
katársnak.

Végezetül magam melegen ajánlom Tomcsányi akadémikus munkáját minden doktori

iskolának, a poszdoktori ösztöndíjasoknak és az igényes kutatás mellett elkötelezett min­
den érdeklődőnek azzal, hogy tekintsék szívügyüknek az abban foglaltak adaptálását,
továbbfejlesztését és saját speciális kutatásmódszertanuk kidolgozását.

Köszönettel a kiváló szerzőnek, a példás életű alkotó embernek, tudósnak, a nagysze­

rű tanárnak, atyai barátomnak e művért, további szép eredményeket és jó egészséget
kívánva

Gödöllő, 2000. július 13.

Prof. Dr. Szendrő Péter

az Országos Doktori és Habilitációs Tanács Elnöke
a Szent István Egyetem rektora
 3

Tartalomjegyzék

Ajánlás...................................................................................................................................... 1
Tartalomjegyzék....................................................................................................................... 3
Előszó......................................................................................................................................10
1. Az ismeretalkotás és ismeretgazdálkodás alapjai.............................................................13
1.1 A tudományos munka céljai, módjai, termékei...........................................................13

1.1.1 A tudományos munka célja; gazdasági és morális haszna.................................13

1.1.2 A tudományos kutatás típusai, általános és speciális módszertana....................14
1.1.3 A tudomány előmozdítása kutatóképzéssel....................................................... 18

1.2 A tudományos munka szellemi gyökerei: a szakirodalom-kutatás és az

ismeretekkel való gazdálkodás.........................................................................................20

1.2.1 A nélkülözhetetlen szekunder-kutatás.............................................................. 20

1.2.2 Hogyan lesz a szekunderkutatásból ismeretgazdálkodás?............................... 21
1.2.3 Az ismeretgazdálkodás az informatika és heurisztika kombinációja................ 22
1.2.4 Az ismeretgazdálkodást érintő régi és újabb gondolatok................................. 24

1.3 Az ismereteket szerző és alkotó kutató munka............................................ .............. 26

1.3.1 Az ismeretalkotó és hasznosító tevékenységek rendszere................................26

1.3.2 A tudományos munka "kétirányú" kommunikációja......................................... 29
1.3.3 A tudományágak kutatási és szakirodalmi "diverzitása"..................................33

1.4 Az információtól az ismeretgazdálkodásig................................................................ 38

1.4.1 Az ismeret-kutatás elemei.................................................................................39

1.4.2 Az ismeretek átadása - átvétele.........................................................................39
1.4.3 Ismeretek „képzése”, létrehozása és rendszerezése..........................................39
1.4.4 Ismeretek alkotásának folyamata......................................................................40
1.4.5 Az ismeretképző és befogadó gondolkodás "eszközei".................................. 41
1.4.6 Az ismeretalkotó és hasznosító ember..............................................................42
1.4.7 Az ismeretalkotás fő módszerei........................................................................43
 4

2. A kutatói ismeretalkotás és a tudományos írásművek módszertana.................................45

2.1 Kutatások végzésének és tudományos írásművek létrehozásának vezérfonala.......... 45

2.1.1 A tudományos munkafolyamatok általános elemei............................................45

2.1.2 A tudományos alkotófolyamat forgatókönyve (időrendi terve)......................... 50

2.2 A tudományos szakirodalom formái: publikációk és források....................................57

2.2.1 A műfajok áttekintése és jellemzőik...................................................................57

2.2.2 Az írásművek mint alkotások és források...........................................................60
2.2.2.1 Témakutatások eredményei......................................................................60
2.2.2.2 Témakörkutatások eredményei................................................................ 66
2.2.2.3 Résztéma (probléma) kutatások eredményei......................................... 67
2.2.3 Az ismeret tartalmi elemei.................................................................................. 74

2.3 A tudományos alkotás tárgyköre és információ bázisa............................................... 77

2.3.1 A téma tárgya és címe.........................................................................................77

2.3.1.1 Az értekezés tárgyválasztása.................................................................. 77
2.3.1.2 Tárgyszavak összeállítása........................................................................ 79
2.3.1.3 A címadás................................................................................................. 80
2.3.2 A sillabusz kialakítása irodalmi tájékozódással................................................. 81
2.3.3 Az alkotás alapja: az információ-gyűjtés............................................................83
2.3.3.1 Forrásfelkutatás és rendezés.................................................................... 83
2.3.3.2 Irodalmi információk felkutatása.............................................................87
2.3.3.3 Egyéb adatforrások.................................................................................. 91
2.3.4 A bibliográfia.................................................................................................... 91
2.3.4.1 Az írásmű irodalomjegyzéke...................................................................91
2.3.4.2 A bibliográfiai adatok tartalma..................................................................92
2.3.4.3 A bibliográfiák alkalmazása a kutatásban.................................................94
2.3.5 Idézés és hivatkozás.......................................................................................... 95
2.3.5.1 Idézés........................................................................................................95
2.3.5.2 Hivatkozás................................................................................................96
2.4 A szakirodalom-feldolgozás kreatív fázisa.............................................................. 100

2.4.1 Az alkotó szekunderkutatás munkafolyamata és fogalmai.............................. 100

2.4.2 Az érdemes információk kiszűrése és „szürete”.............................................. 105
2.4.2.1 Kiválogatás és előrendezés.................................................................... 105
2.4.2.2 Az alkotó olvasás................................................................................... 107
2.4.3 Előkészítő rövidítés, rendezés, rögzítés..........................................................111
 5

2.4.3.1 Kivonatolás, jellemzés, osztályozás........................................................111

2.4.3.2 Dokumentálás........................................................................................ 115
2.4.4 Az információ-elemző ismeretalkotás............................................................ 118
2.4.4.1 A szekunder ismeretbővítés elemei....................................................... 118
2.4.4.2 Kompiláció kiegészítő szerkesztéssel....................................................119
2.4.4.3 Ismeretképzés ismeretelemzéssel.......................................................... 122
2.4.5 Az integráló ismeretépítés...............................................................................128
2.4.5.1 Ismeret-szintetizálás.............................................................................. 128
2.4.5.2 A kutatás kiegészítése, eredményének kiterjesztése............................. 130
2.5 A tudományos írásmű szerkezete és szerkesztése...................................................131

2.5.1 Formai szerkezet.............................................................................................131

2.5.1.1 Formai előírások....................................................................................131
2.5.1.2 Megírási (leírási) és nyomdatechnikai eljárások................................... 132
2.5.2 Tartalmi szerkezet: részek, fejezetek, bevezetés, összefoglalás.....................133
2.5.3 A diszkusszió és a következtetés.................................................................... 137
2.5.3.1 A megvitatás: a tudományos írásművek lényege.................................. 137
2.5.3.2 Következtetések, az eredmények összefoglalása.................................. 138
2.5.4 Tartalmi összefoglalók.................................................................................... 139
2.5.4.1 Összefoglalások, tézisek........................................................................ 139
2.5.4.2 Ismertetések: az abstract (rezümé), az idegen nyelvű összefoglalás, a
szinopszis............................................................................................................ 139
2.5.4.3 Az előszó................................................................................................140
2.5.5 Kiegészítő szerkezeti elemek......................................................................... 141
2.5.5.1 A tartalomjegyzék................................................................................. 141
2.5.5.2 Az irodalomjegyzék...............................................................................142
2.5.5.3 Egyéb kiegészítő részek.........................................................................142
Köszönetnyilvánítás........................................................................................... 142
Tudományos életraj z......................................................................................... 142
2.6 A tudományos írásmű szövegezése....................................................................... 143

2.6.1 A fogalmazási folyamat.................................................................................. 143

2.6.1.1 Fogalmazás és szövegszerkezet............................................................ 143
2.6.1.2 Az írás-munka szervezése, időigénye................................................... 144
2.6.1.3 írás és szövegellenőrzés számítógéppel................................................ 145
2.6.2 Tudományos írásművek nyelvhasználata....................................................... 149
2.6.2.1 Szakirodalmi stílus és hangvétel......................................................... 149
2.6.2.2 Köznyelvi szóhasználat a szakirodalomban..........................................152
2.6.2.3 Szakkifejezések és idegen szavak használata....................................... 153
2.6.3 Szöveg-kiegészítő elemek szerkesztése......................................................... 155
 6

2.6.3.1 Tárgymutató, fogalomhasználatjegyzetelés.......................................... 155

2.6.3.2 Ábrák és táblázatok................................................................................155
2.6.4 Szövegellenörző szerkesztés........................................................................ 157
2.6.4.1 Általános szövegellenőrzés....................................................................157
2.6.4.2 A kézirat belső összefüggéseinek ellenőrzése........................................ 157
3. Kutatói ismeretalkotás járulékos módszerei................................................................... 159
3.1 A szellemi alkotás szaknyelvi alapjai........................................................................159

3.1.1. Nyelv és szellemi alkotás.................................................................................159

3.1.2 Szaknyelvészet és diszciplináris kutatás....................................................... 163

3.2 Probléma kereső és megoldó gondolkodás................................................................170

3.2.1 Tercier kutatással segített tudományos munka................................................ 170

3.2.2 Bevezetés a problémamegoldó gondolkodásba............................................... 173
3.2.3 A problémamegoldó gondolkodás „lépcsői”.................................................. 180

3.3 A heurisztika fogalomköre és módszerei.................................................................. 190

3.3.1 A klasszikus heurisztika körvonalai................................................................190

3.3.1.1 A heurisztika sokszínű fogalma.............................................................. 190
3.3.1.2 Pólya problémamegoldó heurisztikája...................................................194
3.3.2 A kutató munká(nk)ban alkalmazott heurisztikus módszerek......................... 197
3.3.2.1 A tágabban értelmezett heurisztika jellemzői és helye a kutató
munkában............................................................................................................ 197
3.3.2.2 A heurisztikus problémamegoldás célja, fogalom- és gondolatköre .201
3.3.2.3 Strukturált kombinációk alkalmazása (mátrix technika)........................ 206
3.3.2.4 Vizuális kutatástámogató ábrázolások.................................................. 213
3.3.2.5 A rangsoroló döntések módszerei..........................................................218
3.3.3 Számszerűsítés és értékelés magasabb skálákon............................................ 220
3.3.3.1 A számszerűsítés elemei........................................................................ 220
3.3.3.2 Vélemények számszerűsítése.................................................................223
3.3.4 Felhasználóbarát heurisztikus elemző és becslési módszerek......................... 229
3.3.4.1 Elemző becslés mint könnyítés és más "heurisztikus engedmények"229
3.3.4.2 A gazdasági paraméterek algoheuritmikus "mixelése".......................... 229
3.3.4.3 A szokásos és heurisztikus megközelítés eltérései................................230
3.4 A kreativitás módszeres fokozása............................................................................ 232

3.4.1 Eligazodás az alkotóképességgel kapcsolatos ismeretekben........................... 232

3.4.2 A személyes szellemi "kapacitás" növelése..................................................... 235
 7

3.4.2.1 Egyéni kreativitás-segítő módszerek.....................................................235

3.4.2.2 Módosított lélektani állapotok............................................................... 237
3.4.3 Csoportos kreativitásfokozó módszerek...................................................... 244
3.4.3.1 A csoportdinamika alkalmazása a kreativitás fokozásában....................244
3.4.3.2 A szóban történő csoportos véleményezés módszerei............................245
3.4.3.3 Az írásban történő csoportos véleményezés módszerei......................... 247
3.5 A kutatás eredményeinek értékelése........................................................................250

3.5.1 A primer kutatások információinak értékelése................................................ 250

3.5.1.1 A primer "információ-termelés" és módszerei....................................... 250
3.5.1.2 A primer kutatások matematikai értékelése............................................252
3.5.2 Az eredmények hasznosságának dimenziói....................................................254
3.5.2.1 A hasznosítás — mint a hasznosság dimenziója.................................... 254
3.5.2.2 A hasznosság fogalmának tág értelmezése.............................................255
3.5.2.3 A gazdasági hasznosság értékelése....................................................... 259
3.6 A tudományos ismeretszerző munka értékelése...................................................... 262

3.6.1 A tudományos eredmények hasznosulása és ismertsége................................. 262

3.6.1.1 A tudományos munka és/vagy a kutató értéke?.................................... 262
3.6.1.2 A tudományos munka értéke mások szemében.....................................264
3.6.1.3 A tudományos eredmények és a kutató ismertsége...............................266
3.6.2 A kutatás eredményeinek színvonala..............................................................268
3.6.2.1 Az eredmények újdonsága és közzététele...............................................268
3.6.2.2 Az eredmény létrehozásának színvonala................................................ 270
3.6.3 A tudományos eredmények időszerűsége és időtállósága............................... 271
3.6.3.1 A "korszakosság" kategóriái................................................................. 271
3.6.3.2 Az ismeretek életkora és időtállósága.....................................................272
3.6.3.3 Mire tanítanak a múlt hiedelmei?........................................................... 275
4. Kiegészítő gyakorlati ismeretek....................................................................................279
4.1 A nyilvános kutatói beszéd elemei........................................................................ 279

4.1.1 A szóbeli közlemény formái........................................................................... 279

4.1.2 A hangok kiejtése........................................................................................... 281
4.1.3 A szavak színezése..........................................................................................283
4.1.4 A mondatok elmondása...................................................................................284
4.1.5 Beszédszerkesztés........................................................................................... 288
4.1.6 Szónoki fellépés..............................................................................................291

4.2 Terminológiakutatás — gyakorlati szaknyelvfejlesztés..........................................293

 8

4.2.1 Tárgyszavak meghatározása............................................................................294

4.2.2 A forrásmunkák jegyzékének összeállítása.....................................................294
4.2.3 Az irodalomkutatási fázis................................................................................294
4.2.4 Az összeszerkesztés.........................................................................................295
4.2.5 Vitára előkészítés............................................................................................ 298
4.2.6 A megvitatás.................................................................................................... 298
4.2.7 Az eredmény hasznosítása...............................................................................299

4.3 Számítógépes szakirodalmi forráskutatás................................................................. 302

4.3.1 A célok és lehetőségek áttekintése.................................................................. 302

4.3.2 Adatbázisok..................................................................................................... 305
4.3.3 Számítógépes hálózatok.................................................................................. 306

4.4 A kutatómunka és a publikációs tevékenység szervezése......................................... 309

4.4.1 Az írva alkotás követelményei és szervezése............................................ ...... 309

4.4.1.1 Az tudományos írásmű elkészítésének körülményei.............................309
4.4.1.2 Az impakt-érték és a citációk számbavétele......................................... 311
4.4.1.3 Az írásművek iránti akadémiai követelmények.................................... 313
4.4.1.4 Az értekezés megvédése........................................................................ 321
4.4.2 A primer vizsgálatok szervezése......................................................................322
4.4.2.1 A kísérletező munka feltételeinek megteremtése................................... 322
4.4.2.2 A speciális (szaktudományi) kutatásmódszertanok vázlata....................325
4.5 Az ökonómiai érték mérése szubjektív-kreatív kvantifikáló eljárásokkal................ 328

4.5.1 A gazdasági hasznosság és elemeinek modellezése.........................................328

4.5.1.1 A viszonyítás elve és módjai..................................................................328
4.5.1.2 A szintetikus ökonómiai értékelés modellje.......................................... 329
4.5.1.3 A költségráfordítások vizsgálata............................................................335
4.5.1.4 Nonprofit szolgáltatások értékelése....................................................... 338
4.5.1.5 Számítógépes ökonómiai értékelés........................................................339
4.5.2 A szubjektív preferenciák mérése.....................................................................339
4.5.2.1 Termékértékelés és tényezősúlyozás páros preferencia teszttel.............. 339
4.5.2.2 A páros cserearánybecslés módszere...................................................... 341
4.5.3 Komplex, "nem kompenzatórikus" mérőszám alkalmazása............................ 342
4.5.4 A bizonytalanság mellett hozott ökonómiai döntések..................................... 345
4.5.4.1 Feltételezett valószínűségek becslése, heurisztikus megoldással...........345
4.5.4.2 Feltételezett valószínűségek alapján működő döntési modellek............ 346
 9

4.6 Oktatási gyakorlatok..............................................................................................352

4.6.1 A kivonatkészítés: kiválasztás és tömörítés....................................................352

4.6.1.1 Tömörítő gyakorlatok vázlata................................................................ 352
4.6.1.2 A különböző célú kivonat-készítés vázlata.............................................352
4.6.1.3 Hallgassunk szelektíven, figyeljünk párhuzamosan..............................354
4.6.2 Szóhasználati gyakorlatok vázlata..................................................................355
4.6.2.1 Tárgyszó meghatározás..........................................................................355
4.6.2.2 Szó- és fogalomcsokrok.........................................................................356
4.6.2.3 Fő és mellék címszavak meghatározása................................................ 357
4.6.3 Szövegkompozíciós gyakorlat idézetek alapján............................................. 357
4.6.4 Kreativitási gyakorlatok és példák..................................................................368
4.6.4.1 Az ismeret szintetizálás néhány módja..................................................368
4.6.4.2 A gondolatserkentés gyakorlása............................................................ 369
4.6.5. Beszédgyakorlatok...................................................................................... 372
4.6.5.1 Beszéljünk figyelmet keltve.................................................................. 372
4.6.5.2 Beszéljünk érthetőbben (Kiejtési gyakorlatok)..................................... 374
5. A tudás és ismeretalkotás filozófiai, lélektani és agybiológiai vonatkozásai................ 378
5.1 Az ismeret-kutatás elemei (az ismeretelméletről, a megértésről, a tudásról, a
tévedésről és cáfolatáról)................................................................................................ 380

5.2 Az ismeretek megőrzése, átadása-átvétele...............................................................393

5.3 Ismeretek "képzése" és rendszerezése......................................................................406

5.4 Ismeretalkotás folyamata és módszerei................................................................... 414

5.5 A gondolkozás "eszközei": az agy és az elme......................................................... 428

5.6 Az ismeretalkotó és hasznosító ember..................................................................... 435

5.7 A heurisztika és az alkotó ismeretgazdálkodás........................................................440

Felhasznált (idézett) irodalom.............................................................................................. 447

Tárgymutató..........................................................................................................................455
Névmutató.............................................................................................................................469
Utószó................................................................................................................................... 474
 10

Előszó

Amikor "Kutatói ismeretgazdálkodás és kézi lyukkártya technikája" című könyvem

1966-ban megjelent, bár szokatlanul újszerű volt, már megkésett: hiszen egyik akkori
tengerentúli recenzorom szerint, ezt a kézi lyukkártyás technikai megoldást a számítógé­
pek teljesen kiszorítják. Ennek a nagyrészt saját tapasztalataim alapján készített mód­
szertani tanulmányomnak két fő gondolata azonban nem avult el a mai napig:
1. Új ismeretek is hozhatók létre mások által közzétett információkból (megállapítá­
sokból, adatokból) azok szintetizálásával, alkotó kombinálásával vagyis szekunderkuta­
tással (szükség szerint saját eredeti primer adatfelvétellel kiegészítve).
2. Hasonló munkamenetet követ a problémamegoldó kutatás, a diszciplínafejlesztés
és a szakirodalmi müvek létrehozása.
E két meglátás jelentősége nagyot nőtt a személyi számítógép uralta új világban, mert
műszaki eszközei sokat fejlődtek, de a szellemi alkotás módjának kiválasztása ma is a
kutatóra marad: gyakran a kézben tartható kártyák hagyományos módszerét célszerű
kombinálnia a legújabb gondolatképzö(heurisztikus) technikákkal.
Szerettem volna, ha ezeket a problémákat, az ismeretgazdálkodás fogalmát bevezető
és részletesen tárgyaló könyvem a 30 éves jubileumán, korszerűsített és a mai igényekhez
átalakított formában megjelenhetett volna. Ezzel azonban elkéstem.
E témához sok év után hazatérve, először a doktorandusoknak készítettem 1994-ben
tananyagot: "A tudományos értekezések módszertana" címen, amit több egyetemen -
néhány órában - elő is adtam. Rájöttem azonban, hogy a 30 éven át végbement fejlődést,
mások módszereit is figyelembe kell vennem tananyagom kialakításában és pláne isme­
retgazdálkodási könyvem "felújításában".
Ez - és a kapcsolatos elméleti módszerek fejlesztése - többéves szakirodalom-feltáró
kutatást kívánt, amihez négy évre (1995-1998) elnyertem az OTKA támogatását a "Heu­
risztikus módszerek és a szekunderkutatás alkalmazása az élettudományokban és marke­
tingben" téma kidolgozására. Ennek eredménye (és egyben kutatási jelentése) ez a
könyv. E téma címében a "szekunderkutatás" a mások által közzétett információkra utal,
a "heurisztika" pedig a kreativitás alátámasztására kidolgozott módszereim kibővítését
jelenti.
E kutatásom eredményeit összegezve, különösen sokat meríthettem azok munkájából
akik a tudományos írásművek készítésének módszertanához adtak hasznosítható javasla­
tokat, míg az ismeretalkotásról (amiről e szerzők csak elvétve szólnak) inkább a filozó­
fiai és lélektani irodalomból próbáltam meg módszereket ellesni. Gyakorlati szempontból
a doktorképzésben tananyagként hasznosítható tudományos szakirodalom alkotás és
kutatási feladat szervezés képezi könyvem "derekát", de "fejének" az alkotástechnikai
módszereimet tartom.
A szakirodalmi müvek létrehozásával kapcsolatban eredetileg Ebei és Bliefert (1990)
és a magyarul is megjelent Umberto Eco (1996) munkájából merítettem sokat, amikor
tudomásomra jutott az e témában legújabban hazánkban publikálok tevékenysége: Cser­
melyprofesszor kedves figyelme folytán Csermely és Gergely (1995) szellemes munkája,
Szabó Katalin (1997) új meglátásokban gazdag alapvető müve és Majoros (1997) "kuta­
 II

tásmódszertana", akiknek munkáit pótlólag bedolgozhattam, sokat tanulva tőlük. Mint

mezei gazda örültem annak, hogy e témában nem(csak) az irodalmárok, könyvtárosok,
hanem az orvosok és közgazdászok is kezdeményezők.
Ekkor került kezembe Baintner Károly (1982) munkája a tudományos közlemények
írásáról, ami agrártudományi gyökerekből sarjadt és úttörő volt e tárgykör művelésében.
E könyvnek - amit abban a házban nyomtattak amelyben dolgoztam - ennyire megkésett
"felfedezése" engem megdöbbentő felismeréshez vezetett: bajban lehet szakirodalom­
kutatásunk, ha módszertanának művelői sem tudnak és vesznek tudomást egymásról,
éspedig "kölcsönösen". Ez - a magam mulasztásából tudom - nem az a megszokott
"szellemi távollátás", ami csak a messzi szerzőket idézi és a közelieket nem veszi észre,
hanem csupán a jól szervezett, állandó irodalomfigyelés hiánya.
E szakmai hiányosságot azzal kívánom jóvátenni, hogy a tudományos írásművek al­
kotásával kapcsolatos ismereteket a fentebb idézett szerzők műveiből szelektált és az
enyéimmel kiegészített módszerek kompilációja formájában adom közre, ami a fiatalok­
nak példát adhat, hasonló "szakirodalmi összesítések" készítéséhez.
Bár kis nyelvterületünkön e témában ilyen kiváló könyvek kaphatók, nem érzem fe­
leslegesnek az enyém közzétételét, mivel tartalmában más, és más célt szolgálva mások­
nak szól, így az előzőket némileg kiegészíti. E "másságot" - ami könyvem jellegét is
jellemzi, - pontokba foglalom:
a/ Mivel az ismeretbővítő kutatási feladatok és a tudományos írásművek megalkotá­
sának folyamata hasonló, ezért a szervezésük valamint szekunder-kutatással és
heurisztikával való alátámasztásuk is hasonló és az általam leírt "forgatókönyv" alapján
történhet.
b/Könyvem súlypontja az új "tartalmat" adó ismeretelemzés és annak kreatív­
heurisztikus módszerei, míg az írásművek szerkesztése, "formai" megoldása inkább -
mások munkáira is támaszkodó - kiegészítés. Ennek jegyében megkíséreltem áttekinteni
— és kiegészíteni — a problémamegoldó gondolkodás, a heurisztika és kreativitás isme­
retalkotással kapcsolatos módszereit.
c/ Ami a létrehozni segített írásművek műfaját illeti: forrásaink elsősorban a "szűz­
írásként" készülő szakdolgozatok készítésének, könyvünk inkább a tudományos fokozat-
szerzést megalapozó disszertációk, sőt az érett kutatók által írt értekezések sajátságait
vette figyelembe. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy az értekezés a tudományos iroda­
lom azon műfaja, ami alkotásra késztet, új felismerésekre vezet, és nemcsak a már befe­
jezett kutatás eredményét publikálja.
A szakirodalom-figyelés és terminológiai fejlesztés új módszereit ismertetve, a disz­
ciplináris kutatás metodikájának korszerűsítéséhez is hozzá kívántam járulni. A monog­
ráfiák és tudományos dolgozatok írói pedig az alkotás-módszertani ismereteket haszno­
síthatják.
d/ A természettudományban a saját méréseken alapuló primer kísérleti (vizsgálati)
adatok uralkodnak, de ezek megalapozására és értelmezésére is nélkülözhetetlen a sze­
kunderkutatáson alapuló szakirodalmi tájékozottság. Az alkalmazott biológiában (első­
sorban az orvosi és agrártudományban) is alapvető, de már problematikusabb a kísérletek
végzése, eredményeik is "puhábbak" (szórnak, nehezebben ismételhetők), ezért a sze­
kunderkutatással és heurisztikával való alátámasztásuk még szükségesebb.
 12

Az irodalommal foglalkozó tudományos munkák viszont jóformán kizárólag, a társa­

dalomtudományiak nagyrészt a leírt, már megjelent forrásokat „kutatják”. Ezért érthető,
hogy az új tényeket feltáró (például szövegeket vagy egész műveket ismertető vagy
elemző) primer jellegű kutatásuk módszertana és a szakirodalom-kutatás és alkotás me­
todikája közel áll egymáshoz.
e/ A tudományos alkotó munka - már a doktorképzés szintjén is - bizonyos fokú in­
terdiszciplináris látásmódot kíván meg. Ennek elsajátítását olvasmányként — nem tan­
anyagként — könnyíti meg az ismeretalkotással kapcsolatos filozófiai, lélektani és agy­
biológiai ismeretek áttekintése e könyvben. Az oktatás céljára viszont kiegészítettem a
„tankönyvet” a képzés során alkalmazható gyakorlatok és más kiegészítő praktikus isme­
retek leírásával.
Könyvem első célja az, hogy a posztgraduális szervezett doktorképzést szolgálja, a
második, hogy a szakirodalom-követés szekunderkutatássá alakításával a tudományos
munkát és tananyagfejlesztést sikeresebbé tegye.
A mesterséges intelligencia korunkban — a számítástechnika fejlődésének köszön­
hető — hatalmas térhódítása mellett a természetes intelligencia nemcsak megtartja sze­
repét a tudományos munkában, de az információtömeg növekedésével egyre fontosabbá
válik. Ennek a kutatói individualitást is erősítő folyamatnak szerény elősegítését tekint­
hetnénk munkánk harmadik céljának. Igencsak gyakorlati célú — és továbbfejleszthető
— tartalma folytán könyvem nem monográfia — inkább egy öreg kutató tapasztalatainak
átadása. Mottója ez lehetne: a fiatalok a legalkotóképesebbek, viszont az öregek tudják a
legjobbban, hogyan kell alkotni.
Az emberi munka egyre kevésbé a kéz és egyre inkább a FEJ dolgává válik, a kéz­
ügyességet az elme képessége helyettesíti - aminek egyik eszköze lehet az ismeretgaz­
dálkodás és alkotó technikája - abban a beköszöntő új világban, amit az "izmusok" hívei
majd CAPUTalizmusnak nevezhetnek.
Budapest, 1998. karácsonyán1

A szerző

1 2000. tavaszán, a lektorálás után, csak az oktatási gyakorlatokkal egészítettem ki. T.P.
 13

1. Az ismeretalkotás és ismeretgazdálkodás alapjai

A tudásról és gondolkodásról

1.1 A tudományos munka céljai, módjai, termékei

1.1.1 A tudományos munka célja; gazdasági és morális haszna

A hazai kutatások értékét - Széchenyi szellemében - elsősorban az mutatja, milyen

mértékben szolgálják hazánk és népünk boldogulását és fennmaradását.
Van, amit magunknak csak mi kutathatunk (a hazai-nemzeti sajátságainkból adódó
"hungaricumokat") és van, amiben csak kicsiny része vagyunk a világkutatásnak. Ez
utóbbi esetben a közérdek szempontjából egyenlő fontosságú - de nagyobb lehetőségű -,
a behozó-adaptáló kutatás, mint a ritkább "kiajánlható", nemzetközi rangú eredmények.

A szakirodalom-kutatás és a tudományos alkotás elválaszthatatlansága, "szimbiózisa"

közismert. Ennek érvényesülését, kihasználását azonban nem szoktuk firtatni, többnyire a
kutató magánügyének tekintjük. Talán ezért sem vetjük fel azt a kérdést, hogy
- ha valamely tudományterület új eredményeinek létrehozásában hazánk 1 %-kal vesz
részt - aminél ritkán nagyobb, gyakrabban kisebb a részesedésünk - úgy, hogyan haszno­
sítjuk azt a további 99 %-ot?
- hogyan jutunk hozzá és hogyan dolgozzuk fel az ezekről szóló hozzáférhető szak-
irodalmi közléseket?
- hogyan alkalmazzuk illetve használjuk ki a szellemi import "ingyenes" formáit, az
indokolt esetben megvásárolhatók (szabadalmak, "know-how"-k) mellett?

Az alapkutatás nemzeti haszna is részben szellemi importból, szakirodalmi kapcso­

latok révén adódik kis népek esetében, éspedig két formában
- a külföldi kutatókkal való kapcsolattartás (részben a közös publikálás) hozzáférhe­
tőbbé teszi az eredményeket, amihez saját eredményeink "cserealapot" adnak,
- a szakma nemzetközi élvonalában való aktív részvétel - ha arányaiban kis mértékű
is - adja a mások eredményeinek megértéséhez, hasznosításához szükséges kulcsot.

Az alkalmazott kutatásokat a világszerte közzétett alapkutatási eredmények "napra­

kész" ismerete teszi képessé
- egyrészt kielégítően magas színvonalú eladható (sőt exportálható) versenyképes
tennékek, szolgáltatások, jó és gazdaságos szakmai fejlesztések kidolgozására,
-másrészt a lokális és nemzeti problémák megoldására, sajátos igényeink gazdaságos
kielégítésére. (Mert ilyen "negatív hungaricumok" is vannak: ezek speciálisan a mi kö­
rülményeink közt hiányoznak, és így megoldásuk nem "importálható", de ezek kutatásá­
nak módszerei azért nemzetköziek, átvehetők).

I
 14

Hazánk kis ország, anyanyelvünk nem világnyelv, így gazdasági és kulturális fel-
emelkedésünkhöz nélkülözhetetlen az e korlátokat áttörő kutatási módszerek alkalmazá­
sa.

1.1.2 A tudományos kutatás típusai, általános és speciális módszertana

A tudomány a tudás, az ismeret bővítése, munkája a kutatás, aminek eredménye is­

meretalkotás.

Az ismeretalkotás célja lehet: 1/ valamely gyakorlati vagy elméleti probléma megol­

dása, 2/ egy tudományág, diszciplína fejlesztése, 3/ a tudományos munkára való alkal­
masság bizonyítása értekezéssel ("vizsga-" vagy verseny dolgozattal).

Az ismeretbővítő (információhasznosító) kutatás összetevőit az 1-1. táblázaton te­

kintjük át:

A kutatás típusa - szempontunkból nézve - új információt létrehozó primerkutatás

vagy meglévő információkat hasznosító szekunderkutatás.
Az ismeretalkotás pedig: "belső", kreatív, ismeretképző vagy "külső", megismerő,
ismeretfeltáró.

1-1. táblázat
Az információhasznosító (ismeretbővítő) kutatómunka összetevőinek jellemzése

A kutatás Külső ismeretalkotás Belső ismeretalkotás

típusa Ismeretfeltáró, megismerő Ismeretképző, kreatív

Primer kutatás Tényfeltáró Elmélkedő, töprengő

- általában induktív - inkább deduktív
- új infonnációt képző - ismeretalkotó heurisztikát
alkalmazó

Szekunderkutatás Meglévő információt Indukáltan

gyűjtő
- dokumentáló, rendszerező
- összehasonlító (analitikus)
szakirodalom-kutatást vég­
ző
gondolatalkotó
- ismeretbővítő-kombináló
- ismeretszintetizáló

A tudományos munka információval-kommunikációval kapcsolatos feladatait és

módszereit az előbb kifejtettek alapján az 1-2. táblázatba rendezhetjük:
 15

1-2. táblázat
Feladat Munkafázis Munkamódszer
Tudományos információ- Kutatás A kutatás módszertana és
szerzés (input) szervezése
Tudományos kommu­ Közzététel Az írásmű létrehozásának
nikáció (output) technikája

Ezek a munkamódszerek csak "logikailag" választhatók el, mert összefügg és analóg

a kutatómunka végzésének menete (az információszerzés) és az eredményeként megjele­
nő írásmű (pl. disszertáció) készítésének vezérfonala; miután az előbbit is publikálják és
az utóbbi is igényel kutatómunkát (Ezért a mindkettőre érvényes forgatókönyvet, együtt
az 2.1.2 fejezetben írjuk le.)
Az ismeretalkotás alap fogalmaival, legfontosabb filozófiai, lélektani és agybiológiai
vonatkozásaival, az 1.4 fejezetben foglakozunk. (Ez azért is szükséges, hogy e nem min­
denki által egységesen használt fogalmakat definiálhassuk és néha témánkhoz igaziba
módosítva alkalmazhassuk. A filozófiai, lélektani és agybiológiai irodalomkutatásunk
dokumentációját pedig olvasmány és forrás céljára 5. részként, mintegy függelékként
közöljük.)

1-3. táblázat
I.
Az általános kutatásmódszertan
ami közös, szakmától független,
segítségével jobban és másként kell tudni:
1. "olvasni" 2. "gondolkodni" 3. "írni és beszélni"
Szakirodalomkutatás és Logikai-heurisztikai Szöveg elmondása, szer­
dokumentáció módszerek kesztése
a) mert (hasonlatként) "a a) információelemzés és a) szaknyelv-használat
falra új téglát csak az tehet kreatív módszerek b) szövegezés, tételek meg­
aki a fal tetejére felér" b) alkotó ismeretbővítés fogalmazása
b) másrészt az újdonság heurisztikus technikája c) írásmű szerkesztés
csak a meglévőtől való c) feltevések és bizonyítá­ d) szóbeli előadásmód
megkülönböztetéssel bizo­ sok módszertana (hipoté­
nyítható (példa: zisek, vizsgálatuk, ered­
Distinctness)2 mény-értékelés módszerei)

II.
A speciális kutatásmódszertan
ami tudományterületenként (szakmánként) eltérő,
segítségével történik:
1. A megoldandó problé­ 2. A megoldás alternatívái­ 3. A kísérleti (vizsgálati)
mák felismerése nak kidolgozása módszer megtervezése

2 A fajtaújdonságot bizonyító DÚS vizsgálatban, a szabadalmi eljáráshoz hasonlóan.

 16

A tényfeltáró, külső ismeretalkotás módszertana a szaktudományok szerint eltérő, így

azokba tartozik. E könyvben ezért csak azzal foglalkozunk ami általánosabb érvényű: a
külső és belső szekunderkutatással és a primer belső ismeretalkotással (amelyek az 1-1.
táblázaton vastagon vannak bekeretezve). E három a legtöbb tudományágban egyaránt
hasznosítható, "általános kutatásmódszertant" képezhet, ami kiegészíti a szaktudo­
mányok eltérő, előbb említett kísérleti-vizsgálati-elemzési "speciális kutatásmódszer­
tanát".
Az általános kutatásmódszertan mint tananyag a tudományos továbbképzésben (a
doktorandusok oktatásában) hasznosítható, ezért tartalmát ennek vetületében mutatjuk be
vázlatosan az 1-3. táblázaton. Hogy ez a metodika mint önálló tantárgy oktatható legyen,
el kell határolnunk a hozzá közelálló tárgyaktól (mert mindezekkel összevonva az általá­
nos kutatásmódszertan vesztené el önálló karakterét, olvadna fel azokban). A kapcsolatos
diszciplínák és az általános kutatásmódszertan kapcsolatát a - kívánság szerint kibővít-
hető - rendszerező 1-4. táblázaton tekinthetjük át:

1-4.táblázat
Tantárgy A kutatás típusa inkább
Csoport PRIMER SZEKUNDER
A szaktudományok spéci- Az általános kutatás-
ális kutatásmódszertanai: módszertan részei:
Alkalmazott kémiai Szakirodalom-kutatás-és
Élettani ismeretfejlesztés
TUDOMÁNYOS Biotechnológiai (Informatika 2.)
KUTATÁSI Nemesítési Ismeretalkotás és ismeret-
MÓDSZERTANOK Orvostudományi gazdálkodás
Termelési ágazati Irásmű-szerkesztés
Szervezéstudományi Szaknyelvkutatás
Közgazdaságtudományi Kreativitásfokozás
Szociológiai Heurisztika
Marketingkutatási stb. Kutatási eredmények érté­
kelése stb.
KAPCSOLATOS TÁR- Kísérleti statisztika és mód- Számítógép-tudomány és
GYAK szertan alkalmazás
Biometria stb. (Informatika I.) stb.

A tudományos értekezés készítése és megvédése, az önálló kutatómunkára való al­

kalmasság bizonyítása. A disszertáció-készítés azonban nemcsak az alkalmasság bizo­
nyítását szolgálja, hanem tapasztalt kutatók esetében újabb alkotó munkára késztet, fia­
taloknál az alkalmasságot megalapozó képességek megszerzését is elősegíti.
 17

E kutatói képességek összetevőit így értelmezhetjük:

A képesség készségből és felkészültségből adódik.
A készség: Tehetség x Szorgalom. (Lényeges, hogy ezek "szorzatosan" hatnak: a te­
hetség szorgalom nélkül nem érvényesül, sőt bizonyos fokig pótolható szorgalommal.)
A felkészültség-, szakmai ismeretek + kutatási módszerek elsajátítása (általános és
speciális kutatásmódszertan.)

1.5. táblázat
Az általános és speciális kutatásmódszertan kapcsolódása

Amint az az 1-3. és 1-4. táblázatokon látható, az általános kutatásmódszertant igyek­

szünk az írásművek létrehozásáról szóló, szekunderkutatáson alapuló tananyagunk kere­
tében oktatni. Ezzel nem csorbítjuk a speciális kutatásmódszertan területét, hiszen a
szekunder információkhoz hasonló formában és módon kerül felhasználásra minden saját
primer kutatási adat, kutatói ötlet, gondolat is. (Ha már publikált: mint szakirodalom; ha
még nem közzétett: mint kutatói ötlet- vagy adatdokumentáció.)
Így az általános és speciális kutatásmódszertan és a kapcsolatos tudományos munka
sematikus egymásra épülése, az 1.5 táblázaton felvázolthoz hasonló. (A számozás az
időrendre utal, amiből kiderül, hogy a szekunderkutatás előzi, majd kiegészíti a primer
kutatást.)
 18

1.1.3 A tudomány előmozdítása kutatóképzéssel

Abból indultunk ki, hogy a tudományos eredmények létrehozása és hasznosítása fel­

tétele az ország gazdasági és kulturális emelkedésének, az életminőség javításának. Eh­
hez a tudományos tevékenység megerősítése, fokozása szükséges. A tudomány ilyenfor­
ma előmozdítása (mondhatnánk a promotio scientiae) a kutatók segítésével (és segítsé­
gével) valósulhat csak meg. Segíteni elsősorban a lehetőségek megteremtésével lehet,
ami igencsak drága dolog, de nem kevésbé - az anyagi ráfordítást jóformán nem igénylő
- "kutatóképzés" (folyamatos továbbképzés, támogatott önképzés) megvalósításával is,
ami a tudományos munkára való "képesség" tudatos javítása.
E képességet a tehetségből és szorgalomból adódó személyiségi összetevők (készsé­
gek) mellett a felkészültségre vezettük vissza fentebb, amin a szakmai tudást és a kutatá­
si módszerek ismeretét értettük, ami nagyrészt a szorgalmon múlik. Célunk ezzel ott,
témánk, az általános kutatásmódszertan-oktatás szükségességének megindokolása volt.
Ez azonban nem valósítható meg elszigetelten, függetlenül a kulturált magatartást és
alapműveltséget nyújtó neveléstől és oktatástól, valamint a szakmai felkészültséget adó
tanulmányoktól.
Akkor értelmezhetjük helyesen, hogy milyen formájú "képzés" lehet célravezető,
nemcsak elfogadható, hanem kívánatos is a magas szellemi színvonalú, erősen individu­
ális beállítottságú kutatók számára, ha a kutatóképzést beillesztjük az oktatás-nevelés-
továbbképzés egész rendszerébe. Ehhez megkíséreljük az oktatás és továbbképzés fela­
datait és követelményeit áttekinteni az 1-6. táblázaton, itt is megkülönböztetve az általá­
nos és szakosítható ismeretanyagot.

A táblázat alsó fele az oktatást-nevelést végzők, felső fele a kutatók és az egyetemi

tananyagfejlesztő kutató-oktatók feladatait vázolja fel. Ez a két fél más jellegű, de elvá­
laszthatatlanul összefügg: az alsó alapozza meg a felsőt.
Arra is támpontot adnak a feltüntetett feladatok, hogy az oktatók és kutatók képzésé­
nek és továbbképzésének mire kell kiterjednie. A tudományos képzés véleményünk sze­
rint hiányzó elemeit dőlt betűkkel jeleztük. Ezek megoldását tartjuk szükségesnek, a
doktorképzést mai szervezett formája keretében; a magasabb szintek elérésének megala­
pozását pedig a követelmények fejlesztésével és tudományos testületi együttműködéssel.
A tudományos fokozatszerzés látható, kézzelfogható feltétele egy kutatásról beszá­
moló írásmű: az értekezés. Ez nem célja, csupán eszköze a tudományos továbbképzés­
nek, mégis ha a munkafolyamatot tervezni kívánjuk, akkor járunk el takarékosan, ha
ennek a "végterméknek gyártási" (vagyis elkészítési) feladatából, az alkalmazható „tech­
nológiai” (vagyis az alkotástechnikai) módszerekből indulunk ki, azokat bocsátjuk köny­
vünkben rendelkezésre, első sorban a doktorképzésben (PhD) résztvevők részére.
De a disszertáció készítés - mint egykor a céhekben a mestermunka - nemcsak a ké­
szítő alkalmasságának megítélését szolgálta, hanem a személyi képességek egyedülálló
növelése mellett, a szakma (tudományág) fejlesztéséhez is nagymértékben hozzájárult.
Ezért a disszertáció írás - nagyrészt kényelemből adódó - háttérbe szorítását is enyhíteni
kívánjuk módszertanának népszerűsítésével.
 19

1-6. táblázat
A tudományos továbbképzés és megalapozása - feladatok és követelmények

Oktatási és tovább- Ismeretanyag és felkészültség

képzési feladatok szakosítható
Tudósfelkészítés és eredeti alkotó ismeret-
tapasztalatcsere fejlesztés művelése
Habilitáció tananyagfejlesztés, önálló
kutatás
Tudományos fokozat magas fokú szakismeretek
szerzése (PhD képzés) gyűjtése
(irányítással és önállóan)
Egyetemi (főiskolai) felsőfokú, tananyagot-
képzés végzése kiválasztó,
azt irányítással fejlesztő
Középiskolai oktató középfokú, előírt szakosí­
munka tott ismeretek közvetítése
Általános iskolai tanítás alapfokú, előírt nem szako­
(alsó tagozat) sított, ismeretanyag átadása
általános
kutatás- és alkotástechnika
vitatása és fejlesztése
ismeretszintetizáló és -átadó,
valamint előadó-képesség
kutatás- és alkotástechnika
elsajátítása
rutinként elsajátított oktatási
gyakorlat, (ritkábban középis­
kolai tanári képesítés)
pedagógia + gondolkodásra
nevelés, választható oktatási
módszer
pedagógia + viselkedésre
nevelés,
előírt oktatási módszer

Gondoljuk még egyszer át az eredményes tudományos kutatás (ami lehet értekezés

készítés, diszciplína fejlesztés vagy konkrét problémamegoldás, de minden esetben is­
meretalkotás is) három szellemi feltételét:

1. Magas szintű szakmai ismeretek és a témakörben való gyakorlati jártasság, abban

az ismeretbővítési igények (ismereti hiányok) felismerésének készsége.

2. A tényfeltáró vizsgálatok, megfigyelések, kísérletek in vivo és in vitro eljárásainak

és a nyert adatok felvételi és statisztikai értékelési (bizonyítási) módszereinek ismerete.

3. A módszeres ismeretalkotásnak és közlésnek, a szekunderkutatás (nagyrészt szak­

irodalom-feltárás), a heurisztika és más kreativitást alátámasztó eljárások alkalmazásának
képessége, a kutatás hatékonyságát befolyásoló tényezők és eredményeit értékelő mód­
szerek ismerete.

A doktori (PhD) fokozatot eredményező posztgraduális kutatóképzésben az 1. felté­

telt a szaktárgyak mélyebb ismerete adja.
A 2. feltétel a biometria és kísérleti (vizsgálati) technikák elsajátításával teljesíthető,
ami ugyancsak szakmák szerint eltérő. Ezt - mint utaltunk rá - "Kísérleti-módszertan”-
nak mondják, ami a szaktudományok speciális kutatási (kérdésfelvetési és értékelési)
eljárásaival együtt a "speciális kutatásmódszertant" képezi.
 20

A 3. feltételre felkészítő ismeretanyag önálló tantárgyat képezhet, a szakmai sajátsá­

goktól független, "általános kutatásmódszertan" néven; ami bővebben foglalkozik az
"írottból írás" fortélyaival, mert az a doktorandusok munkájában fontosabb mint a ké­
sőbbi szakosodott kutató tevékenységükben, bár abban ugyanúgy hasznosítható. Ez a
kiadvány próbálkozás arra, hogy e tantárgyat tankönyvként "teremtse" meg.

1.2 A tudományos munka szellemi gyökerei:

a szakirodalom-kutatás és az ismeretekkel való gazdálkodás

1.2.1 A nélkülözhetetlen szekunder-kutatás

Bár tárgyunk elsősorban a szakirodalom felhasználása és létrehozása, a tudományos

kommunikációt tágabban értelmezzük, mert információi nemcsak szakirodalmiak, de
lehetnek - mint már kifejtettük - átvett vagy korábbi saját kísérleti adatok és gondolatok,
szóbeli értesülések, jelentések, híranyagok, levéltári okiratok stb. is.
Ezért helyette inkább a szekunder-kutatás fogalmát használjuk. Ez neve szerint el­
lentétpárja a szűkebb értelemben vett primer kutatásnak, ami új, önálló, saját informáci­
ókat hoz létre kísérletek, megfigyelések, megkérdezések stb. segítségével, ahogy arról a
kutatási típusokkal kapcsolatban már röviden megemlékeztünk (1-3. táblázat, (Lásd: 15.
oldal).
A szekunderkutatás valamely tudományos problémát már meglévő, és hozzáférhető
(mások által közzétett vagy saját korábbi) információkkal old meg. Lényege az ilyen
adatok, megállapítások, stb. gyűjtése, rendezése, ütköztetése és önálló véleményezése.
Alkalmazható önmagában vagy primer vizsgálatokkal együtt, azokat megalapozva illetve
kiegészítve.
(Elnevezése a lényegileg azonos szekunder piackutatás fogalmának más tudomány­
ágakra való kiterjesztéséből adódik. Ahhoz hasonlóan - mint a marketingben - nevez­
hető volna "asztali" kutatásnak is, az eredeti adatfelvételeket végző "terepi" kutatással
szemben.)

A szekunderkutatás előnyei a következők:

A világkutatásba való eredményesebb integrálódás: a "globalizálódott" tudomány
eredményeinek hasznosítását irodalom-feltárással és más szekunder módszerekkel - a
közvetlen személyes kapcsolat is ide számítható - lehet leggazdaságosabban elősegíteni.
Módszeres szekunderkutatással olyan információkhoz is juthatunk, amit nem is akar­
tak "az orrunkra kötni": ezért nevezhetnénk akár - ahogy Braun Tibortól hallottuk -
tudományos hírszerzésnek is. (Így aztán kiértékelő formáját mondhatnánk "intelligence
of Science"-nak, hogy ezzel idegennyelv-imádóink számára is követendőbbnek tűnjék).
Györffy (1968:398) szerint sok kutató nem saját adatgyűjtésével, hanem „mások által
gyűjtött adatok interpretálásával és reinterpretálásával” lett kiváló.

A szekunderkutatás a csoport-szinergiát hasznosítja: anonim plurális hatás keletkezik

az "olvasó" és az "olvasott" között (mivel az "író" személyesen távol marad). Ez a szel­
lemi alkotás "társadalmi" jellegét érvényesíti. (Ez fordított irányban is hasznos, ha kuta­
 21

tóink önálló új megállapításaikat módszeresen dokumentálják, másokéhoz hasonlítják,

úgy értékelésük, hasznosításuk jobb lesz.)

A dokumentált - különösen a számítógépben rendszerezhető - ismeretanyag az emlé­

kezetet pótolja, bővíti (kódokat, rendszerezéseket stb. könnyebben jegyzünk meg).

A felsoroltak és technikája folytán a szekunderkutatás a hatékonyságot növeli, mert

kevésbé költséges módszerekkel vált ki a költségesebbeket (néha primer vizsgálatokat
is), illetve ha ez nem lehetséges, az utóbbiakat eredményesebbé teszi a tisztázandó prob­
lémák leszűkítésével és a hipotézisek jobb megfogalmazásával.

A szekunderkutatás nem új dolog a tudományos munkában, de sajnos a kutatók több­

nyire hallgatnak róla, esetleg azért nem beszélnek tapasztalataikról mert maguk kívánják
azokat hasznosítani a versenyben. A zeneszerző sem árulja el, hogyan komponál, mi
inspirálta egy új dallamra (talán a rigófütty), de ettől azért tanítják a zeneszerzést, össz­
hangzattant stb. Ilyen értelemben - ennek analógiájára - kívánunk a kutatók alkotómun­
kájának technikájával, annak egyik szeletével a szekunder irodalom-kutatással foglalkoz­
ni.
De ahogyan a kutatás elméletét megközelítjük, az sem új és saját találmány. Mo Ti a
népjóléttel és ökonómiával foglalkozó, Kr. e. 500 körül élt kínai filozófus a teória alko­
tással is foglalkozott. Szerinte - akit Kunzmann et al. (1993:25) alapján idézünk - olyan
módszert kell követni, aminek három szempontja van:
1. Összehasonlítás a korábbi gondolkozók nézeteivel.
2. A tapasztalati tényekkel fennálló összhang vizsgálata.
3. A társadalmi gyakorlatban való érvényesség igazolása
Tulajdonképpen ugyanez az általunk ajánlott kutatási munkafolyamat vázlata is: kiin­
dul a szekunder ismeretekből, folytatja a primer bizonyítással és végül a tudományos
eredmények társadalmi, gazdasági értékelésével.

1.2.2 Hogyan lesz a szekunderkutatásból ismeretgazdálkodás?

A szakirodalom-kutatást magába foglaló szekunderkutatás feladatainak határát is

megvonhatjuk tágabban /l/, szűkebben /2/, vagy beleszámíthatjuk (még jobban kibővítve
fogalmát) a belőle kialakult módszereket /3/ is:

1. Tág értelemben szekunderkutatás a szakirodalom-feltárás; ami egy tárgykörben

folyamatosan vagy esetenként gyűjt közzétett információkat, rendezve és analitikusan
jellemezve azokat.
2. Szűkebb értelemben már valóságos szekunderkutatás az olyan konkrét probléma
megoldására végzett szakirodalom-kutatás, ami a megállapításokat kommentálja, össze­
hasonlítja és kiegészíti egyéb megszerezhető - kísérleti, statisztikai, könyvelési - adatok­
kal, valamennyit céljának megfelelően szintetizálva.
3. Kibővített értelemben a szekunderkutatás alkotó (kreatív) változata az ismeretgaz­
dálkodás, ami egy tárgykörben folyamatosan vagy konkrét célra a szekunderkutatás
 22

információit analitikusan elemzi, majd azokat kombinálva és szintetizálva - részben

heurisztikus módszerekkel - új (vagy bővített) ismeretelemeket hoz létre.

Nyílván e három egymásra épül, így a harmadikba beépül az előző kettő is. Mivel pe­
dig a szerző az általa egykor bevezetett ismeretgazdálkodást kívánja módszertanában
alkalmazni és ajánlani, a szekunderkutatás valamennyi típusát hasznosítja és értelemsze­
rűen használja a szakirodalom-kutatás és szekunderkutatás fogalmakat is szövegében.

Emlékeztetnénk arra, hogy az irodalom-kutatás önálló szellemi alkotást elősegítő

formáját neveztük el kutatói ismeretgazdálkodásnak (Tomcsányi, 1966). Ennek lényege
az, hogy az információ feldolgozó, -tároló, -rendező módszerek és infrastruktúrák lehe­
tővé teszik, hogy az információkat megismerő szakemberek analógiák és asszociációk
réven, illetve az információk kombinálásával újabb ismereteket hozzanak létre. így az
ismeretgazdálkodás: az információk bővített reprodukciója (Tomcsányi, 1994:133-134).
Ismeretgazdálkodáson ezt az alkotó tevékenységet és az azt lehetővé tevő módszerek
és eszközök rendszerét értjük. Nagy hangsúlyt kapnak ebben a technikai eszközök: ami­
kor a szerző, több mint 30 éve a “kutatói ismeretgazdálkodás” fogalmát bevezette, ennek
technikai módszereit még a kézi lyukkártyákra alapozta. A számítástechnika fejlődése,
különösen a személyi számítógépek (PC) bevezetése, az ismeretrendszerek rohamos
fejlődését eredményezte. A visszakeresés jobb gépi megoldásai azonban elhomályosít­
hatják az emberi alkotófolyamat jelentőségét, vagyis alkalmazásuk “ismeretgazdál­
kodási” jellegét.
Az ismeretgazdálkodás azon alapul, hogy a rendezett információk átnézése, tanulmá­
nyozása, egybevetése, kombinálása olyan mentális folyamatokat indít meg, amik új isme­
retek, felismerések alkotásához vezethetnek. Nem információ rendezésről és visszakere­
sésről van tehát szó (amit nagyrészt géppel is elvégeztethetünk), hanem arról a szellemi
tevékenységről, ami az információkból kapott impulzusok alapján, gondolati "innováci­
ók" kezdeményezésére képes.
Ez az ismeretalkotó folyamat egyaránt létrejöhet bármely szakirodalmi közlés, egzakt
kísérleti, piackutatási illetve véleményfelmérésből adódó, vagy akár csak tudományos
vitában elhangzott információ alapján.
Mint már leírtuk, az információ-gyűjtés irányulhat konkrét probléma megoldására,
vagy valamely témakör továbbfejlesztésére. Utóbbi esetben az ismeretgazdálkodás nem
eseti, hanem folyamatos információgyűjtés és feldolgozás, ami később - az igény jelent­
kezésekor - vált ki problémamegoldó gondolkodási folyamatot, így a korábban felhal­
mozott ismeretek alapján, az új helyzetek újszerű megoldását teszi lehetővé.
Ezeket az alkotástechnikával kapcsolatos tudnivalókat e könyv tudományos írásmű­
vek készítéséről szóló 2. részébe, a 2.4 fejezetbe építettük be, kiegészítve azt a 3.2-3.4
fejezetekkel.

1.2.3 Az ismeretgazdálkodás az informatika és heurisztika kombinációja

Az ismeretgazdálkodás az informatika és heurisztika határterülete, kombinált alkal­

mazása. Lássuk csak mit értsünk ezen a két tudományon.
 23

Az informatika az Akadémiai Kislexikon (1989) szerint kettős jelentést hordoz, két

összefüggő tudományágat jelez:
1. Az információ szerkezetével, tulajdonságaival, hatásával, feldolgozásával stb. és az
információs tevékenységek (pl. tájékoztatás) törvényszerűségeinek vizsgálatával foglal­
kozó tudományág. Az alkalmazott informatika az információs rendszerek (pl. szöveges
információ-kezelő rendszerek, vezetési információ rendszerek, thesaurus-rendszerek stb.)
megvalósítási kérdéseivel foglalkozik. A gyakorlatban az informatika szinonimájaként a
számítástechnika, számítástudomány, számítógép-tudomány kifejezéseket is használják.
2. A szakirodalmi tájékoztatásnak az a szintje, amelynek tárgya nem a dokumentum
(pl. könyv) vagy annak szellemi egysége (pl. fejezet), hanem maga az érdemi közlés (pl.
képlet, adat stb.). Az informatikát a szakirodalmi/szakmai tájékoztatás valamennyi for­
májának gyűjtőneveként is használják. Eszköze a számítógép. Megjelenési formája az
adatbázis, indexmű stb. (Ilyen értelemben különböztettük meg az 1-4. táblázaton az „In­
formatika 1” és Informatika 2” tudományágakat, a 16. oldalon.)
E két meghatározásban keveredik az informatika tárgya és eszköze. Az utóbbi két­
ségtelenül ma már a számítógép, de informatika a számítógép előtt is létezett és szá­
munkra lényege inkább a szöveges szakirodalmi információk hasznosításával kapcsola­
tos.
A Magyar Larousse Enciklopédia (1993) szerint az informatika fogalma még inkább
“komputerizált”: “Az információk számítógépes megszerzésével, rendezésével, tárolásá­
val és feldolgozásával összefüggő ismeretek összessége.”

Ez az újabb lexikon tartalmazza a heurisztika címszót is, míg a mindössze négy évvel
korábbi Akadémiai Kislexikonunk (1989) még nem. A Magyar Larousse szerint a heu­
risztika új problémák megoldásának ismert eljárásokra alapított módszertana: a kutatás
és a felfedezés szabályait igyekszik feltárni. Ettől alig tér el az 50 évvel korábbi Kröner
Filozófiai Zseblexikon (Schingnitz és Schondorf, Stuttgart, 1943) írván: a heurisztika az
új megtalálásának módszertani elősegítése. A feltalálás művészetének (fortélyainak) is
mondja - feltehetően Leibniz "ars inveniendi"-ére gondolva. Fő eszközének a hipotézis
alkotást, kutatási területének a tudományos eredmények létrejöttének vizsgálatát tartották
több mint fél évszázada, és ezzel a későbbi "science of science"-e 1 való hasonlatosságára
utaltak.

Az informatika kettős jelentését és heurisztikával való kapcsolatát így rendezhetnénk:

Megkülönböztetve a számítógépes informatikát a szakirodalmi informatikától, mond­

hatjuk, hogy az előbbi az utóbbinak is nélkülözhetetlen eszköze.
Ha a szakirodalmi informatika elsősorban az információk terjesztésével (tájékoztatás­
sal) foglalkozik, különböztessük meg ettől az információk gyűjtésének, szelektálásának
és felhasználásának folyamatát ami - a heurisztikus módszerekkel kiegészítve - az alkotó
informatikához: az ismeretgazdálkodáshoz vezet.

A továbbiakban a kutatói ismeretgazdálkodás - információ hasznosítás - témánkra: a

tudományos írásművek (elsősorban az értekezések és diszciplína-fejlesztés) módszertan­
 24

ára összpontosított alkalmazásáról lesz szó, a problémamegoldó kutatásban való alkal­

mazását csak röviden érintve.

Az ismeretgazdálkodás tudatosan hasznosítja a szakirodalom-kutatás és a szellemi al­

kotás természetükből fakadó "szimbiózisát", ami más szavakkal a szekunderkutatás és a
heurisztika együttélését is jelenti. Talán találóbb volna "házasságuknak" mondani, mert
örökre összetartoznak, nem mindég értenek egyet - de "újat" csak együtt nemzenek.
Persze elválaszthatatlan társuk az informatika - mint számítógép-tudomány - is, és még
több kapcsolatos kiegészítő módszer, amelyeket alább tekintünk át.

1.2.4 Az ismeretgazdálkodást érintő régi és újabb gondolatok3

Érdemes röviden áttekinteni, hogy egykori nagy szellemek hogyan nyilatkoztak té­
mánk problémáiról.
Pierre Abelard (1079-1142) "sic et non" (igen és nem) című írásában összegyűjti a
biblia és az egyházatyák egymásnak ellentmondó tételeinek egész sorát. Ezzel jelentősen
hozzájárul a skolasztikus módszer kifejlődéséhez, a különböző nézetek és alapjaik elem­
zéséhez (F 75). Ennek alapján a szekunder elemzés (a szakirodalom-kutatás) előfutárá­
nak tekinthető.
Az Itáliában kialakult reneszánsz filozófia Platón és Plotinosz újrafelfedezéséből in­
dul ki. Ez Plethon görög tudós műve, aki Cosimo de Medicit a Platonikus Akadémia
újraalapítására ösztönzi Firenzében (1459). A reneszánsz platonizmus jelentős képvise­
lője Pico Della Mirandola és Marsilio Ticino, akinek fordításai és írásai nyomán terjed el
Platón ismerete. Ugyanígy az arisztotelianizmus is újjáébred, a természetfilozófia is
virágzását éli, utóbbit különösen Giordano Bruno képviseli (F 93). Lényeges tehát az
irodalmi források szekunder tanulmányozása, a fordítás, az összesítés, a kiegészítés
alkotómunkája, ami a könyvnyomtatás előtt különösen nagy teljesítmény volt.
Immanuel Kant (1724-1804) szerint viszont a tudományos bizonyításokat csak ta­
pasztalat alapján lehet végezni (F 137). Ez azonban még nem zárja ki, hogy mások leirt
tapasztalatai alapján ne állíthassunk valamit. Bár Kant azt is írja, hogy a felvilágosodás,
a kiskorúságból való kilábolás az, hogy "valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék"
(F11). A valóságban másoktól kapott ismeret nélkül nincs gondolkozás. Inkább arról
lehetne szó, hogy ne hagyjuk magunkat korlátozni az új gondolatok képzésében.
A gondolkodás fogalma is változott: e tevékenység formáit újabban a következő fo­
galmakkal fejezik ki: heurisztika, gondolkodási stratégia, algoritmus és kreativitás (Lé-
nárd, 1984:258). A gondolat az agykutató Calvin (1996) szerint nem más, mint érzések
és emlékképek kombinációja. Másfelől a gondolat olyan mozgás, ami még nem valósult
meg (és talán, nem is fog). A gondolat többnyire múló jelenség. Mindkét idézett szerző
inkább a mentális folyamatra gondol, egy idegélettani mechanizmus absztrahált megje­

3Az F betűvel jelzett hivatkozások Kunzmann. P., Burkard F-P., Wiedmann, F. (1993) munkájára, a P

betűsek Benesch, H. (1994) könyvére utalnak, az oldalszámok megadásával. A szerző kiegészítéseit dőlt
betűkkel szedtük. A közvetett hivatkozások, az ismertetett művekben találhatók. Ezek bibliográfiai adatait
nem vettük fel, de a szerzők nevére és korára (évszámára) hivatkozunk, hogy értelmezésüket megkönnyítsük.
 25

lenésére. Informatikailag a gondolat inkább valami személytől független tartalmat fejez

ki.
A Calvin (1996) által említett "emlékkép" viszont arra utal, hogy a memóriából épül­
nek be elemek a új gondolatba, ami "szekunder hasznosításnak" volna tekinthető. Ezt a
gondolatot Calvin bővebben a korábbi “The Cerebral Cod" című könyvében írta le. Lé­
nyeges ebben az emlékezetből felidézett környezet, mint gondolatalkotó elem. Kant a
következőképpen fogalmazott: “Az emlékezés: fantázia és éber tudat együttesen" (P
141). Ez úgy értelmezhető, hogy a fantázia mindég kiegészíti a rögzített tartalmat; az
ismeretekre emlékezés és a fantázia kombinálódása pedig az ismeretgazdálkodásnak is
alapeleme.
Platon a Theaitétoszban az emlékezetet madárketrechez hasonlítja: a tudás madarai
ott maradnak, de csak akkor rendelkezünk felettük ha kivesszük őket a ketrecből. Úgy
bővíthető ez a hasonlat, hogy ketrecünknek van egy kis nyitott ajtaja, amelyen az apróbb
madarak elszállnak, a nagyok (fontosak) bentrekednek. Tanulással új madarakat fogunk
be, a feledékenység az ajtó nyitva felejtése vagy kitágítása.
A szekunderkutatás szempontjából az emlékezetnek kitüntetett jelentősége van: az
emlékezetben tárolt tudáselemek nélkül nem jöhetnek létre kombinációk az újabb isme­
retelemek felvétele során. Fel kell tételeznünk, hogy egy bizonyos irányban kutató szak­
ember számára a munkája szempontjából igencsak releváns információelemek "exponál­
tak", vagyis mélyebben beépülnek az emlékezetébe. Ugyanakkor viszont a különböző
rögzítő technikák (írás, lyukkártya, számítógép stb.) azt a segítséget nyújthatják, hogy az
emlékezetet megerősítik, a visszakeresés megkönnyítésével.
Vagyis az ismeret = információ + tapasztalat, beleértve ebbe a korábbi saját gon­
dolatokat is. Ezek az emlékezetben vannak eltárolva, inkubálva. Mindezek rekombináci­
ója a “szekunder” alkotás, amelynek segédeszköze, egyik módszere a heurisztika. A
tapasztalat értelmezése sem egységes. Amikor Binet (1886) az első gondolkodás­
lélektani vizsgálatait végezte, szintén elszakadt az üres elmélkedéstől, és megállapításait
kísérleti (tapasztalati) úton óhajtotta igazolni. A csak kísérleti tapasztalatokra korlátozó
pszichológusok viszont nem jutottak messze, feltehetően azért mert - kísérlettechnikailag
helyesen - leegyszerűsítették a vizsgálati kérdést, míg a gondolkodási folyamat ennél
sokkalta bonyolultabb, összetettebb. Ezért közelebb áll hozzánk Ach (1905) aki az ön-
megfigyelés fontosságát emelte ki. Kísérleteibe szabad asszociációkat és ismereteken
alapuló válaszadást iktatott be. Számunkra — az ismeretgazdálkodásban - mindkettő, és
különösen a kettő kombinációja az érdekes.
A kondícionalista felfogású lélektan kutatók - mint Osborn - is az asszociatív gon­
dolkodásból indulnak ki, miszerint a kreatív ember lassabban meríti ki asszociációs re-
zervoárját, mint a kevésbé kreatív, ezáltal szélesebb körű és eredetibb produkciókra
képes. Ez a “nem meríti ki", inkább azt jelenti hogy, szélesebb emlékezeti bázishoz tud
hasonlítani, sokkal több az asszociációja és fel is ismeri azokból az újat. Az alaklélektani
kísérletekben a majmok állandóan átstrukturálták a problémát míg a megoldást megta­
lálták. Vajon nem lehetséges-e, hogy a különböző információ-tartalmak átstrukturálá­
sával (variálásával) jönnek létre az új emberi felismerések?
Információ-tartalmak tanulás révén kerülnek elménkbe. Hegel egy új tanulási elvet,
így fogalmazott meg: “a tanulás nemcsak annyit jelent, hogy emlékezetünk segítségével
kívülről megtanuljuk a szavakat, - mások gondolatait csak gondolkodás útján tudjuk
 26

felfogni, e gondolkodási folyamat is tanulás.” És hozzátehetnénk - ha e gondolkodási

folyamatban a tanultakból, vagy több tanult kombinációjából új gondolatokat képezünk,
ez a szellemi alkotás szekunderkutatáson alapuló modellje. A tanulással kapcsolatban
írja Benesch (1984), hogy mikor egyedül tanulunk, a kezünkben levő könyv a partne­
rünk. Partnerünk új gondolatok létrehozásában is.
Partnerünk sőt helyettesünk lehetne a mesterséges intelligencia is. Segítségével a tu­
dományos alkotást modelláló programmal, számítógéppel újra felfedezték az egyik Kep-
ler-törvényt és Ohm törvényét. Erről írva Clark (1996) és jómagunk az ellenkező irány­
ból közelítjük meg a kérdést. Ő azt szeretné, ha az elme megértése és utánzása révén
számítógépekkel lehetne segíteni az alkotó tevékenységet. Ebben a könyvben viszont azt
keressük, hogy hogyan magyarázhatjuk, modellezhetjük az elmében végbemenő folya­
matokat, hogy azoknak teljesítményét növelhessük. A számítógép ebben az esetben kizá­
rólag az emlékezetet növelheti, és bizonyos kombinációk létrehozását könnyítheti meg.
Clark az agy működését utánozva kívánja a mesterséges intelligenciát fejleszteni.
Amit az agy működéséről leír, az igen tanulságos a mi szempontunkból is: Ha az emléke­
zet elemeket és nem egészet tárol, úgy új kombinációkat hozhat létre. Vagyis ha az elme
az egyes lehetséges "egészeket", tényeket, jelenségeket, fogalmakat is "tulajdonságaik"
állandó, összefüggő kombinációjaként “kódolja”, - akkor elképzelhető az is, hogy ezek­
nek más kombinációját hozza létre. A "párhuzamos megosztott feldolgozás" csupán azt
jelenti, hogy az agy-idegrendszerben valahogy sok helyen vannak a dolgok tárolva, és
még az sem biztos, hogy ez elemekre bontva történik-e, vagy már bizonyos teljességet,
egészet, egységet jelentő kombinációkban.
Kérdés, hogy a fogalmak stb. elmében tárolása nyelvi vagy más formában történik-e?
Már Francis Bacon (1561-1626) felhívta a figyelmet arra, hogy maga a nyelv is tévedé­
sekhez vezet a jelentések hamis értelmezése következtében. A szavak a dolgok elé kerül­
nek, ebből keletkeznek a puszta szavakról és nevekről folytatott viták. Érdekes, hogy
amikor az idola fori-ró\ a piac ködképeiről ír, tulajdonképpen a kommunikációt, a közé­
letet és a piacot ő is összevegyíti, egymás helyett használja ezeket a fogalmakat. Tanítá­
sából is következik, hogy a szavak jelentéstartalmával is foglalkozzunk a tudományos
alkotással kapcsolatban, a terminológiai kutatás keretében.
A leírt ismeretek igazságtartalma is a használt szavaktól függ: A bűvész a valótlant
valósnak tudja érzékeltetni. A szellemi bűvész a valótlant valósnak tudja magyarázni. A
művész többet tud érzékeltetni, mint az észlelt tárgyi valóság. Az alkotó tudomány többet
tud megmagyarázni, mint az észlelt tárgyi valóság. A magyarázat igazságát azonban ne
fedjék el a kétértelműen használt nyelv és a torzító kommunikáció "ködképei".

1.3 Az ismereteket szerző és alkotó kutató munka

1.3.1 Az ismeretalkotó és hasznosító tevékenységek rendszere

Tulajdonképpen a kutatói ismeretgazdálkodás (amit 1966-ban angolul knowledge

management németül Wissenswirtschaften néven vezettünk be) korszerűsített alkalmazá­
sáról szól ez a könyv, de a gyakorlati használhatósága érdekében ki kellett bővítenünk: az
irodalmi kivonatolás és dokumentálás módszereivel, a heurisztikus technikák alkalmazá­
 27

sával, a kreativitást elősegítő eljárásokkal, a nyelvi elemzések végzésének tréningjével,

végül a kutatási eredmények értékelésével is foglalkozva.

Mindezek összefüggését az 1-7. táblázaton kíséreltük meg ábrázolni. Az ismeret (tu­

dás) hasznosításáról és bővítéséről van szó. A középső sáv fent az ismeretet, mint gya­
korlatban hasznosított eszközt vázolja fel, hogy lent a bővített ismeretnek ugyancsak
praktikus használatát bemutassa, ami "visszacsatolható" a rutinszerű hasznosításra.
A két oldalsó táblázatrész az ismeretalkotás - párhuzamosan is járható - két útját
próbálja bemutatni, amit az ismeretgazdálkodás fog össze. Kutatásunk mindezek egyes
részleteinek módszertani fejlesztésére irányult, ismertetésére pedig könyvünk vállalkozik.
Az ismeretgazdálkodás keretében a szekunderkutatás a heurisztikával és a primer
kutatással szerves egységet alkot, ugyanis:

Az irodalomkutatásból adódó idegen gondolatok (megállapítások) kombinálása,

szintetizálása, belőlük új gondolatok generálása a heurisztika tárgykörébe tartozik.
A szekunderkutatáson és heurisztikán alapulnak azok a hipotézisek, amelyek a primer
kutatás alapját képezhetik.
A primer és a szekunderkutatások eredményeinek értékelése nélkülözhetetlen és ha­
sonló módszereket kíván.

Mindehhez a korszerű információhasznosítás módszereinek ismeretére van szüksé­

günk, amihez az alkotó emberi gondolkodás formáit, valamint az infonnációszerzés szer­
vezési és technikai eljárásait szükséges tanulmányoznunk, elsősorban a következő irá­
nyokban (zárójelben azokat a fejezetszámokat tüntettük fel, ahol ezekről szó esik köny­
vünkben):

- a szakirodalmi forráskutatás, az idézés és hivatkozás módszerei (2.3),

- a szakirodalom feldolgozás és a szekunder ismeretalkotás módszerei (2.4),
- a gondolkodás nyelvészeti vonatkozásai, a terminológiai fejlesztés (3.1),
- a problémamegoldás, a heurisztikus ismeretbővítés és a kreativitás fokozás (3.2-3.4),
- a kutatási eredmények és az ismeretszerző munka értékelése (3.5-3.6).

Mint ahogy az a felsoroltakból érzékelhető, - továbbá a "tudomány tudományának"

és a mesterséges intelligencia-kutatás újabb eredményeinek figyelemmel kisérésével -
sok minden készen átvehető a tudományos alkotást szolgáló törekvéseink megvalósításá­
hoz.

Ez azonban nem elegendő: mindezek sikeres alkalmazása további kutatást kíván, egy
inkább pragmatikus "gondolkodás-tudomány" kialakítását, a filozófia, lélektan, agyku­
tatás és nyelvészet releváns ismeretanyagának szintetizálásával. Ezért merészkedtünk be
ezekre a területekre is, - az 1.4 szakaszban, és irodalom kutatási anyagunkat közzétéve a
5. részben (függelékben) -, azzal a szándékkal, hogy könnyebben hozzáférhetővé tegyük
ezeket az elszórtan fellelhető ismereteket.
 28

1-7.táblázat
Az ismeretgazdálkodással kapcsolatos tevékenységek az ismeretalkotás és hasz­
nosítás folyamatában

Mint ESZKÖZ
Ismeret, tudás (készség)
1. Gyakorlati hasznosítása
(rutin)
2. Tudományos alkotása
(bővítése)
Külső (extrinzikus, induk­ Belső (intrinzikus, deduk­
tív) módszerek tív) módszerek
1. SZEKUNDER 1. Minőségi megközelí­
KUTATÁS tés:
ISMERET-
1.1 Szakirodalom kutatás 1.1 HEURISZTIKA
GAZDÁLKODÁS
1.2 Szaknyelvi elemzések 1.2 Kreatív módszerek

az ismeretbővítő

2. PRIMER KUTATÁS MÓDSZEREK INTEGRÁLÁ­ 2. Mennyiségi megköze­

SA, EREDMÉNYEIK SZIN­ lítés:
2.1 Empíria-, objektív ter­ TÉZISE
mészeti és társadalmi 2.1 Értékelő becslések
jelenségek mérése
2.2 Feltételezett valószínű­
2.2 Preferenciák-, szubjek­ ségek
tív emberi értékítéletek becslése
mérése

Az eredmények értékelése a
hasznosítás szempontjából
HASZNOSSÁGKUTATÁS
Áruelemzés, KMKE (komp­
lex mérőszám) stb.4
Szakértői rendszerek
Mint CÉL

4 E módszerekről a 4.5 fejezetben olvashatnak.

 29

1.3.2 A tudományos munka "kétirányú" kommunikációja

A tudományos munka során két irányban hasznosítjuk a kommunikációt: "inpuf'-ként

a kapcsolatos szakirodalom feltárásával, dokumentálásával alapozzuk meg munkánkat;
"output"-ként pedig eredményeinket mint szakirodalmi alkotásokat tesszük közzé. A két
kommunikációs fázis között helyezkedik el a kutatás információ (ismeret) termelő fázisa:
ami lehet kísérlettel, megfigyeléssel, megkérdezéssel történő új adatok létrehozása ú.n.
primer kutatás; vagy a már közzétett szakirodalmi és egyéb összegyűjtött információkat
hasznosító szekunderkutatás.
A kutatók publikációs tevékenységéről sok szó esik, sokszor annak mennyiségén és a
műveket említő irodalmi hivatkozások számán mérik le a kutatómunka értékét. Az aktí­
van publikáló és a passzívan hivatkozott kutató egyaránt a tudományos kommunikáció
központi személye. Ugyanakkor a kutatók szakirodalom feltáró munkájáról - ahogyan
arra már az 1.1 fejezetben utaltunk - kevés szó esik. Olyan ez, mint amikor az ipar nagy
hírt igyekszik termékeinek verni, de technológiáját a közönség és versenytársak előtt
titokban tartja, legfeljebb (amennyire az kötelező) a hatóságokkal közli.
Mivel a kutatás feladatát meghatározó igények és az alkalmazható primer kutatási
módszerek előzetes tájékozódással való tisztázása is szekunderkutatásnak tekinthető,
ugyanúgy mint a szakirodalom feltárása; idézhetjük azt a paradoxonnak hangzó régi
szabályt, hogy a szekunderkutatásnak időben mindég meg kell előznie a primert. Mint
már utaltunk erre, a gazdaságosság is ezt kívánja, mert a kisebb költségigényű szekun­
derkutatással esetleg megtakaríthatjuk a drága primer kutatás költségét, vagy annak egy
részét.
A szakirodalomkutatás e tekintetben analóg a statisztikai kiadványokat stb. haszno­
sító szekunder piackutatással, az is takarékossági racionalitásból, mindig időrendben
megelőzi a primer vizsgálatokat. Persze az irodalomkutatás lehet néha utólagos: ha az
eredmények ismeretében válik szükségessé. Nem arra gondolok, amikor utólag válogat­
nak dekorációs célra egy kis bibliográfiát a közleményhez. Inkább arról van szó, hogy
megállapításaink, eredményünk újdonsága csak azzal bizonyítható, ha a régiektől (meg­
lévőktől) elhatárolható. Ez pedig sok esetben csak a téma szakirodalmi feldolgozásával
bizonyítható. Az újdonság és megkülönböztethetőség követelménye, nemcsak a találmá­
nyokra és növényfajtákra, de minden tudományos eredményre érvényes.5
A szekunderkutatás keretébe tartozó szakirodalomkutatás, dokumentáció és értékelés
tudatossága, időbelisége és hasznosítása alapján rendszerezhető. Ezt szolgálja az 1.8.
táblázat.
A hasznosítási módokból az alapkutatás valamennyit, az alkalmazott kutatás inkább
a reszort-fejlesztésként vagy projekt-szervezésben végezhető szakirodalom-kutatást al­
kalmazza.
A 1.8 táblázat szerint az információk gyűjtésének, vizsgálatának célra-orientáltsága
lehet
- egy konkrét probléma megoldása (A), vagy

5A szakirodalom-kutatás e két legfontosabb célját az 1-3. táblázaton (15. oldal) azzal jellemeztük, hogy

"új téglát csak az tehet aki a fal tetejére felér", vagyis az alatta lévőket, a már közölteket ismeri; másrészt, hogy
az újdonság csak a meglévőktől — a már ismerttől — való megkülönböztetéssel bizonyítható.
 30

- egy tágabb de még jól elhatárolt tématerület egyszeri (B) vagy

- folyamatos (C) feldolgozása.

1-8. táblázat
A szakirodalom-kutatás jellemzői

Jellege Válfaja Célraorien- Típusa Időbelisége Fő hasz­

táltsága nosítása
Szakiroda- a) a)
Tématerület Körülhatá­ lom folyamatos, Diszcipliná­
dokumentá­ rolt témate­ a) állandó ris kutatás
ció rület megfigyelés b) b)
b) egyszeri, Reszort
Tudatosan feltárás befejezhető fejlesztés
"kereső" Konkretizált Szakiroda- a)
Probléma6 megoldandó lom feltárás, Időszakos, Projekt
dokumentá­ cél információ befejezhető szervezés
ció "nyomozás" b)
Disszertáció
Talált és A "cél" a)
Véletlenül felismert (hasznosítási Olvasva Időtől füg­ Ismeret-
"találó" értékek lehetőség) "rábukka- getlen bővítés
rögzítése és utólagos nás" (pillanatnyi) b)
gyűjtése felismerése "Felfedezés"
("feltalálás")

Továbbá: mint ahogy azt az 1.2.2 fejezetben leírtuk. (21. oldal) a már közzétett in­
formációk gyűjtésének és hasznosításának három szintjét is meg kell megkülönböztetni:

1/ A szakirodalom-kutatás publikált kiadványokból (főleg tudományos folyóiratok­

ból, néha konferencia beszámolókból, Internet közleményekből stb.) emeli ki, rendezi és
rögzíti a kutatás témáját érintő megállapításokat, adatokat.
2/A szekunderkutatás az előzőn kívül hasznosít minden egyéb nyomtatott vagy
elektronikus médiumon közzétett vagy személyes kapcsolat révén szerzett adatot, kutatá­
si jelentést, véleményt, szóbeli közlést, a korábbi saját kísérleti adatokat - összehasonlít­
va és elemezve azokat.
3/Az ismeretgazdálkodás a szekunderkutatás információit kreatív heurisztikus
módszerekkel összekombinálja, ezzel a kutatóban új gondolatokat generál, az ismeretek
bővített "újratermelését" valósítja meg.

6Egy konkrét téma feltárása is ide tartozik, de azért nem ezen a néven említjük, mert összetéveszthető

volna a témadokumentáció néven ismert műfajjal, amit eredetileg céldokumentáció néven a szerző 1953-ban
honosított meg a hazai szakirodalom-feldolgozásban.
 31

A három szint és a három cél kombinációja, betekintést ad az elérhető hasznosítás tí­

pusainak rendszerébe (1-9. táblázat).

1-9.táblázat
A hasznosítás típusai az információgyűjtés szintjei és céljai szerint

Vizsgálati Az információgyűjtés és kezelés szintje

cél 1 2 3
szakirodalom­ szekunderkutatás ismeretgazdálkodás
kutatás
A) Konkrét prob­ szakmai hagyományos meg­ új megoldás,
léma megoldás tájékozódás oldás (know how, esetleg saját talál­
találmány átvétele) mány
B) Témakör egysze­ téma-dokumentáció, monográfia, na­ tudományos érte­
ri kutatása szakkönyv gyobb kutatói ta­ kezés
nulmány
C) Témakör folya­ tananyag diszciplínafej lesztő újat is alkotó re­
matos kutatása szintentartó korsze­ kutatás szortkutatás
rűsítése

Az értekezések módszertanába - a 1-9. táblázat szerint - az egy konkrét témakörre

összpontosító (ennek folytán egyszeri vagy eseti) ismeretgazdálkodási művelet elvégzé­
sének módja tartozik, és e tudományos munka (a disszertáció) megoldása érdekében
kívánjuk leírni
- részletesebben a szekunder (főleg szakirodalmi) információk rendezésének, elem­
zésének, és ennek alapján az új gondolatok gerjesztésének módszertanát;
- és vázlatosan az e munkafolyamatot megkönnyítő, de korunkban gyorsan változó
technikai eszközök alkalmazását.

E könyv 2. részében a tudományos értekezések módszertana lesz az a gerinc, amire a

kutatási munka egyes fázisait és az ismeretalkotás módszereit ráépítjük, abból kiindulva,
hogy az olvasóink legnagyobb hányadát valószínűleg kitevő doktorandusokat ez érdekel­
heti leginkább, ebből profitálhatnak gyakorlatilag a legtöbbet.
De ugyanezekre a módszerekre támaszkodhat egyaránt
• minden alapkutatás (analitikus ismeretfejlesztés);
• minden diszciplináris kutatás (szintetizáló ismeretfejlesztés);
• minden alkalmazott kutatás (analitikus és szintetizáló problémamegoldás).

Ez a módszertani ismeretanyag azért lehet ennyire általános érvényű, mert egyetlen

szaktudományhoz (diszciplínához) sem kötődik, mondhatnánk azt is, hogy
“extradiszciplináris” metodikáról lesz szó.

A diszciplináris kutatás nagyrészt folyamatosan végzett szekunderkutatás: tananyag-

fejlesztés a szakirodalom figyelemmel kisérésével, elemzésével és adaptálásával; továbbá
 32

a szakterület gyakorlati tapasztalatainak leírásával; az elméleteket és módszereket illuszt­

ráló hazai adatok összegyűjtésével és rendezésével, végül mind ezek tananyagba építésé­
vel. E mellett primer vizsgálatokkal, kísérletekkel főleg az egyes tantételek igazolását,
körülményeinkre, szűkebb szakterületekre való módosítását, adatszerű jellemzésének
gazdagítását végezheti a diszciplináris kutatás.

Az alkalmazott és alapkutatásban a szekunderkutatás a feladatmegoldás előkészítése,

a probléma elhelyezése a hiányzó szakismeret (mondhatnánk: a "szakismeretlen") téma­
területén, továbbá a hipotézis-alkotás és kísérleti bizonyítás megalapozója. Az alkalma­
zott kutatásban valamely projekt megoldásában a szerepe egyenrangú a primer vizsgá­
lattal, a kutatás eredményességét és gazdaságosságát fokozza. Az alapkutatásban inkább
csak kiegészítő szerepet játszik a primer információk kísérleti megszerzése mellett, de
esetenként "kincslelethez" segítő is lehet.
Mindez az induktív természettudományokra jellemző, a deduktív levezetéseket alkal­
mazó tudományok alapkutatásában ennél nagyobb lehet az irodalmi megvitatás jelentő­
sége, de a megoldást, az újat a "primer" (és önálló) szellemi alkotás adja ott is, nem az
átvett ismeret. (Lásd 14. oldal.)
Érdemes vitatéma lehetne, hogy a tényfeltáró egzakt kutatásokban, milyen szerepe
van a bizonyítottan önálló "szellemi" alkotófolyamatnak? Az is vitatható, hogy a véletle­
nül talált irodalmi információk felhasználása szekunderkutatásnak minősül-e? Azért
volna ez elfogadható, mert ez is "olvasva alkotás", és aki nem olvas, az véletlenül se talál
semmit. Azonban inkább arról van szó, hogy a szakirodalom-feltárásba nem vont, idegen
tématerületről (sőt más tudományágból) fakadhatnak hasznosítható információk, ötlet­
gerjesztő gondolatok. Az ilyenek: 1. kiegészíthetik a diszciplináris és projektre irányuló
kutatást, de sokkal nagyobb jelentőségűek is lehetnek, ha nagyritkán: 2. az alapkutatás­
ban "felfedezéshez", vagy a gyakorlatban akár "feltaláláshoz" nyújtanak alapindítékot.
(Lásd a 1-8. táblázat jobb alsó kockájában leírtakat a 30. oldalon.)

Témánkhoz értékes gondolatokat ad Umberto Eco olasz író, a tudományos vizsgadol­

gozatok készítéséről 1977-ben írott könyvében. (Ezt a címében szakdolgozatnak fordí­
tották, de inkább egyetemi doktori disszertációról szól.) Eco (1996) módszertana annyi­
ból tér el a mienktől, hogy kifejezetten humán tudományok, elsősorban az irodalomtu­
domány számára dolgozta ki, ami meglehetősen eltér a természettudományoktól:

1. A természettudományi kutatásban megfigyelhető, mérhető természeti jelenségekről

írunk.
2. A humán tudományokban többnyire már írásban rögzített információkat dolgozunk
fel.

Azonban mégsem olyan nagy az eltérés a feldolgozó munka technikájában, hiszen jó­
formán minden disszertáció írott "forrásokból" készül, amelyek a következő típusú do­
kumentumok lehetnek:

a.) Kutatási jegyzőkönyvek (vagyis a természeti, piaci jelenségek - lehetőleg saját -

megfigyelésének rögzítése).
 33

b.) Okiratok, és azok feltárása, a sumér ékírástól kezdve a történelmi okleveleken át a

tegnapi könyvelési adatokig stb.
c.) Közzétett publikációk, ezek a napi sajtótól kezdve elméleti könyvekig, tudomá­
nyos dolgozatokig terjedhetnek stb.

A tudományos közleményben ezek hasznosítása (idézése) keveredhet: tény adatok

mellett irodalmi hivatkozások is szerepelnek. A mások által közzétett adatok hasznosítá­
sa tekintetében a különbség abból adódik, hogy tulajdonképpen mit használunk fel, mit
idézünk ezekből a munkákból. Itt három kategóriát célszerű megkülönböztetni:
1. Az egyszerű idézés a tárgyunk szempontjából releváns (és érdekes) szöveg átvéte­
le, lehetőleg szószerint, vagy kis módosítással (Ezt a formát inkább a humán tudományok
alkalmazzák.)
2. A vizsgált tárgyunk - az értekezés témája- szempontjából legfontosabb forrás­
munkáknak az általunk készített szöveggel közvetlenül kapcsolatos részei (megállapítá­
sai, esetleg számszerű adatai). Ilyenkor ezek összeszerkesztése, vizsgálata a disszertáció
alapja, ami lehetőleg röviden emeli ki a mondanivalót és ritkán idéz szószerit.
3. A szekunderkutatásban alkalmazott kivonat, ami az eredeti mondanivalót igyekszik
kihangsúlyozni szabadon átszövegezve, csak kivételesen szószerit idézve, de kommen­
tálva azt (annotált kivonat). Készítésekor sok esetben még nem lehet tudni, hogy hol mire
lesz felhasználva, és később teljesen más tartalmú szövegrészekkel kerülhet összekombi-
nálásra. Ez utóbbi képezheti az ismeretgazdálkodási kivonat alapformáját
Az Ecotól átvett (némileg átalakított) előző rendszerezés azonban csak a végzett
munka jellegét jellemzi, a disszertációkészítés és más tudományos munkákban ezek ke-
verten, eltérő arányokban, fordulnak elő.

1.3.3 A tudományágak kutatási és szakirodalmi "diverzitása"

Az írásbeli dokumentumok felhasználásával végzett munka jellege tudományágak

szerint igen eltérő. Ezt a sokféleséget a 1-10. táblázatunkon tekintjük át és igen fontosnak
tartjuk a következő fejezetekben leirt módszerek alkalmazása szempontjából.
Ez az összehasonlító táblázat (mint a csekklista és a kombinációs mátrix közti átme­
neti heurisztikus forma) csupán segédeszköz: nem minden részletében helyes, hanem
csak összmondanivalójában. Ez abból is adódik, hogy gyors tájékozódásra, "hevenyé­
szetten" állította össze a szerző. A türelmes olvasók ezért ne a saját tudományterületük
jellemzését kifogásolják benne, hanem a tudományágak eltérő szempontjainak jelenségét
figyeljék meg. (Ha azonban a segítőkész türelmetlenek mégis kijavítanák a szöveget, azt
hálásan venné a szerző.) Az ilyen táblázatos elemzés egészében azonban "tökéletlenül" is
informatív lehet, olyan mint a jól szerkesztett napilap, amiben az általunk közelebbről
ismert dolgokról írtakban többnyire találhatunk kisebb hibákat.7

7Ez indokolja, hogy e táblázatban kerültem a pontosabb meghatározásokat, magyarázatokat - amit egyik

lektorom jogosan hiányolt - mert csak a mondanivaló „kontúrjaira” kívántam a figyelmet felhívni. Minél
szabatosabban fogalmaztam volna, annál nagyobb egyetnemértést válthatnék volna ki az egyes diszciplínák
képviselőiből saját tudományterületüket illetően.
 34

Az 1-10 táblázatból a következő tendenciák, összefüggések "hámozhatók ki":

Két jellemző csoportja van a tudományoknak:

I-7: a tények mellett a véleményeket is leíró humán (társadalom) tudományok,

amelyekben a kiindulás és publikálás mellett a viszonyítás (összehasonlítás) is gyakran
szakirodalmi;
II-16: az inkább csak tényeket leíró természettudományok, a matematikai bizonyí­
tás lehetőségével, szakirodalmi kiindulással és publikálással. (A 8-10. sorszámú élettu­
dományok sajátosan kötik össze e két csoportot.)

A szakirodalom nemzetközi, de egyes megállapításai lehetnek globálisan (világszer­

te) érvényesek, vagy országonként (területenként) eltérő érvényűek. Ennek számos okát
most mellőzve, megállapíthatjuk, hogy ez a "nemzetköziség" tudományágak szerint
eltérő mértékű. Ettől az eltéréstől függ egyrészt, hogy mennyire tudjuk hazánkban a
külföldi tudományos információkat hasznosítani, másrészt, hogy a hazai eredményeink,
közleményeink mennyire érdekesek a világ számára. Györffy (1968:408) ezzel kapcso­
latban — a növénytermesztés példájából kiindulva — írja: „Meggyőződésem szerint
hazánkban olyan kutatásoknak kellene elsőbbséget adni, melyek(nek) eredményei kísér­
letes ellenőrzés nélkül külföldről nem vehetők át.”
Ez semmiképpen nem "értékmérő" tulajdonsága egy tudományágnak, de meghatároz­
za a szakirodalommal kapcsolatos tevékenységét. A nemzetköziséget az 1-10. táblázat
első oszlopában 1-10 ponttal jellemeztük (az 1 a helyi vagy szűk körben érvényes, a 10
az egész világon érvényes megállapításokra utal). Ahol tól-ig pontszámot adtunk az a
szakterület megállapításainak minimális és maximális nemzetközi érvényességét fejezi ki.
(A gyors becsléssel adott számaink korrigálhatok, csak hozzávetőleges rangsorokat jelöl­
nek, de így is elgondolkoztatok.)
A "nemzetköziség" foka azt is jelzi, hogy a tudományág mennyire képes beilleszked­
ni a világtudományba, ez presztízse és a külföldi eredmények hazai hasznosítása szem­
pontjából kedvező. Alacsonyabb foka a speciális hazai problémákra utal, a külföldi minta
nehezebben másolható, adaptálása esetén szükséges lehet itthoni kísérlet (próba), módo­
sítás.
A "nemzetköziség" foka szerint másféle szakirodalmi közlemények kívánatosak, és a
közleményeinkre való hivatkozás értékelése is merőben eltérő.

***

Az 1-10. táblázathoz vegyük figyelembe még a következőket:

A tudományág szakirodalmi kapcsolata a "kétirányú kommunikáció" értelmében egy­
részt azt fejezi ki, mennyire szakirodalmi a kutatás kiindulása, megalapozása, másrészt
mennyire szakirodalmi az eredménye, vagy van-e más közvetlen hasznosítása. Az alap­
kutatásokban a publikáció az egyedüli közvetlen eredmény, van amikor a kutatás témája,
forrása is az, ahogy Eco utal erre: könyvet-könyvekről (könyvekből) írnak a legkulturál­
tabb tudományokban.
 35

1-10. táblázat
A kutatási információk tudományterületi jellegzetességei

A tudományág Információszerzé­ A kutatás leggya­ A szakirodalom

művelője és "nem­ se, primer és sze­ koribb tárgya és (SZ) mint kiindulás
zetközisége" kunder módja jellege és eredmény,
(1-10 értékszám) másféle eredmé­
nyek
1. Filozófus 10 elméleti elemzések, logikai okfejtés, kiindulás vagy kizá­
mások bírálata érvekkel bizonyítás rólag SZ, csak írás­
mű
2. Irodalmár 3-7 magyar vagy más alkotások ismerteté­ többszörösen SZ:
nyelvű irodalmat se, értékelése, leírá­ tárgyai és azok
elemez, bírál sa ismertetői, csak
írásmű
3. Történész 3-7 forrásokat tár fel oklevelek, régi SZ kiindulás, viszo­
leletek feldolgozása, nyítás, csak írásmű
az ismeretlenek
feltárása: primer
kutatás
4. Makró­ statisztikákat elemez átvett számszerű SZ források és ha­
közgazdász 6-8 adatok elemzése sonlítások, írásmű
5. Üzemgazdász 2-6 vállalati adatokat számszerű, lehet összehasonlítási
vizsgál adatfeltáró primer alapja és publikáci­
ója SZ, tanácsadás
6. Szociológus 3-7 embereket kérdez primer humán meg­ összehasonlítási
nyilatkozások alapja és publikáci­
ója SZ, tanácsadás
7. Pszichológus 8 embereket tesztel primer humán meg­ összehasonlítási
nyilatkozások alapja és publikáci­
ója SZ, tanácsadás
és gyógyítás
8. Orvos 9 vizsgál, megfigyel, primer állatkísérle­ tapasztalati és SZ a
klinikai alkalmazást tek és labor leletek, kiindulása, SZ a
végez humán megnyilat­ viszonyítása és
kozások publikációja, gyó­
gyítás
9. Biológus 9 tökéletesen ismétel­ primer: laborban kiindulása, viszo­
hető kísérletet végez mér, szabadban nyítása és publiká­
vagy megfigyel megfigyel ciója SZ, írásmű
 36

1-10. táblázat folytatása

A tudományág Információszerzé­ A kutatás leggya­ A szakirodalom
művelője se, primer és sze­ koribb tárgya és (SZ) mint kiindulás
és "nemzetközisé­ kunder módja jellege és eredmény,
ge" másféle eredmé­
(1-10 értékszám) nyek
10. Mezőgazdász tökéletesen nem primer laborban, tapasztalati és SZ
1-6 ismételhető kísérle­ szabadban és üzemi kiindulás, publi­
tet végez, megfigyel környezetben kálás, üzemi meg­
valósítás, kisüzemi
tanácsadás
11. Kémikus 10 ismételhető laborkí­ primer laborban, SZ kiindulás, publi­
sérletek üzemi környezetben kálás, ipari megva­
fejlesztő lósítás
12. Műszaki 8 számítások és gya­ üzemi környezetben szekunder kiindulás,
korlati próbák fejlesztő üzemi megvalósítás
13. Geológus 2-8 vizsgálatok, gyűjté­ ritkán primer felfe­ SZ kiindulás és
sek, számítások dező, inkább fej­ publikálás, szakértői
lesztő tanácsadás
14. Csillagász 10 megfigyelés és primer alapkutató, SZ kiindulás és
számítás hipotézis alkotó publikálás, népsze­
rűsítés
15. Fizikus 10 elméleti számítások, primer alapkutató, SZ kiindulás és
laborkísérletek műszakit alapozó publikálás, szakértői
tanácsadás
16. Matematikus 10 elméleti levezetések deduktív bizonyítás SZ kiindulás és
publikálás, szakértői
tanácsadás

A szekunder (főleg szakirodalom) kutatás valamennyi esetben nélkülözhetetlen a ki­

induláshoz. A társadalomtudományokban a szekunder információk az összehasonlításhoz
is szükségesek, sőt sokszor a megállapítások bizonyítására is alkalmazhatók.

A primer kutatás tényfeltáró (még nem ismert) eredménye lehet verbális leírás vagy
számszerű adat, ami empirikus mérés, megfigyelés vagy megkérdezés eredménye. A
primer megállapítást vizsgálatának ismételhetősége teszi bizonyíthatóvá. így a nehezen
ismételhető, vagy kísérletileg nem is vizsgálható jelenségek és az inkább vélemény mint
tény értékű megállapítások primer igazolásának lehetősége korlátozott. Ezekben az ese­
tekben a szekunderkutatásra még inkább szükség van, sőt néha "primert-pótló" jelentősé­
ge is lehet.

A tudományos következtetés, megállapítás (tétel, törvényszerűség stb.) megfogalma­

zása is verbális (szakirodalmi) jellegű, létrehozása a szekunder-kutatásokra épülő kreatív
technikákat, az ismeretgazdálkodás fogásait hasznosíthatja. Ezekkel foglalkozunk a to­
 37

vábbiakban. Mindez különösen fontos azokon az átmeneti tudományterületeken amelyek

az abszolút egzakt fizika-kémia és az annak már alig mondható lélektan-közgazdaságtan
közé esnek, vagyis az orvosi és agrártudományok esetében. (Ezért irányult elsősorban
ezen élettudományba tartozó tudományágak szekunderkutatási és heurisztikai problémái­
nak felvázolására az e könyv alapjául szolgáló OTKA kutatás.)

***

A 1-10 táblázat tudományágakról szól, hogy mit értünk ezen, az a felsorolásból kitű­
nik. Az ezeken belül elhelyezkedő diszciplínák és a több tudományágat összefogó tudo­
mányterületek fogalmának helyes értelmezése is fontos munkánk szempontjából, de erről
- nem lévén kompetens - a szerző inkább csak tájékoztató áttekintést kíván adni:
A diszciplína fogalomról az Akadémiai Kislexikon (1989) hallgat, a Magyar Szino­
nimaszótár (1978) és a Magyar Larousse (1991) egyaránt két jelentését adja meg: 1)
fegyelem, 2) tudományág, szaktudomány.
Eredetileg oktatási műszó volt a tantárgy keretében megkívánt fegyelem, teljesítés
jelentésében. Mai értelmezése is inkább tantárgy a képzési szakterületen belül, ami disz­
ciplináris kutatással fejleszthető. Ilyen értelemben pl. az agrártudomány és az orvostu­
domány, sokkal tágabb fogalom mint a diszciplína. Hogyan illeszthetők akkor a tudomá­
nyok hierarchikus rendszerébe?
Az MTA szervezete szerint Társadalomtudományi, Élettelen természettudományi és
Élettudományi tudományterületeket különböztetünk meg. A tudományterület elnevezést
az 1997. évi 86. törvény (OTKA) is szentesíti. A tudomány egészét ez a három azonban
nem tölti ki, mert az "a természet, társadalom és a gondolkodás összefüggéseiről szerzett
igazolható ismeretek rendszere" (Larousse) és így hiányzik a filozófiát, esetleg matema­
tikát is kifejező, csupán gondolkodáson alapuló tudományterület megkülönböztetése.
De mi helyezhető el a tudományterület és a diszciplína közé a hierarchiában? Például
az agrártudományt és orvostudományt az élettudományon belül tudományágnak (ága­
zatnak) tekinthetnénk - mint a számos szaktudományt összefogó "történeti tudományok"
is annak minősülnek a lexikon szerint. A diszciplína pedig ezen belül, szűkebb értelem­
ben tantárgy, tágabb értelemben szaktudomány. Ezek között helyezhetők el az interdisz­
ciplináris szakterületek, és együttes alkalmazásukkal végezhetők multi(poli)diszciplináris
kutatások, míg általános kutatásmódszertanunk "extradiszciplináris"-nak mondható.

***

Az agrártudomány ebben az értelemben "multidiszciplináris tudományág", ami a

gyakorlati alkalmazás szempontjából összetartozó, egyébként eltérő szaktudományokat
foglal magában. Lényeges az, hogy ezeknek az agrártudományba integrált szaktudo­
mányoknak jellege annyira eltérő, hogy tudományterületi besorolásuk sem egyértelmű:
az agrárökonómia és agrártörténet társadalomtudomány, az agrokémia, agrometeorológia
élettelen természettudomány stb. Vagyis az agrártudomány mindhárom tudomány-
területhez tartozó azon szaktudományokat integrálja, amelyek gyakorlati alkalmazási
területén hasznosíthatók.
Ebben igen közel áll az ugyancsak alkalmazott élettudománynak tekintett orvostudo­
mányhoz. Különös helyzetű a medicina mint "humán természettudomány", ami közel áll
 38

a lélektanhoz, és az inkább csak állatokon mérhető kísérleti tények mellett - a társada­

lomtudományokhoz hasonlóan - az emberi megnyilatkozásokat is adatként hasznosítja.
(Ez indokolja, hogy a 1-10. táblázaton - kizárólag elemzésünk szemszögéből - a "hu­
mán" tudományok közelébe helyeztük ezt az "élettudományt", az egzakt kísérletek kor­
látozott lehetőségét és a paciensek megnyilatkozásainak (véleményének) hasznosítását
figyelembe véve.
A tudományok integrálódását, az éles határok elmosódását, a "határtudományok" ki­
alakulását a filozófiai irodalom is korunkat jellemző folyamatnak tartja.
Mi következik mindebből? Az, hogy a közös - például agrár, orvosi, műszaki stb. -
célt szolgáló, de lényegükben eltérő szaktudományokat saját jellegüknek megfelelően
kell művelni, fejleszteni és megítélni. És ez vonatkozik a témakörükön belül irt tudomá­
nyos értekezésekre, publikációkra is.

1.4 Az információtól az ismeretgazdálkodásig

(Témabevezető előzetes glosszárium)

Kutatott témánkhoz információkat úgy szerezhetünk, ha tudjuk mit keresünk, mi után

érdeklődjünk.
Kommunikációs eszközünk a nyelv, ami többnyire keresett információink "megteste­
sítője" is (amivel ezért a 3.1 fejezetben még bővebben fogunk foglalkozni). Mivel kutatá­
sunk célja nagyrészt verbális ezért tárgyát (célját) - nyelvi kódokkal - fogalmakkal,
tárgyszavakkal (kulcsszavakkal) kell először körvonalaznunk. Ez afféle "nyelvi nyomo­
zás", hogy merre induljunk.
Ezen - kutatásunk tárgykörét jól jellemző - kulcsszavak rendezett "csokrát" mutatjuk
alább be, hogy azután az 5. részben (mintegy függelékben) a róluk talált irodalmi infor­
mációkat - hasonló rendszerben - tekinthessük át.
Célunk ezzel kettős: egyrészt bemelegítő olvasmány témakörünkbe, másrészt példa
egy irodalomkutatás kulcsszavainak előzetes áttekintésére. Az ilyen előzetes glosszárium
csak gondolatfelvető, még nem ismeretrögzítő, egymásnak ellentmondó magyarázatokat
is tartalmazhat. A fogalom értelmezések a kutatás során finomodhatnak, így végső for­
májukban — ha egyáltalán lehetséges „végleges” definíció — azokat a szövegben írjuk
le; alkalmazásuk helye pedig a tárgymutató alapján lelhető majd fel. (E könyvben csak e
fejezet glosszárium formájú, a további szükséges definíciókat a tárgymutatóban helyez­
tük el.)

A rövid alábbi fogalomtár, a fogalmak magyarázatát is adja. Ezek forrásai: A: = Aka­

démiai Kisszótár L:- Magyar Larousse enciklopédikus szótár, kivételesen egyes esetek­
ben a száz éves P: = Pallas Nagy Lexikon. A betűjelzés nélküliek a szerző e munka
szemszögéből megfogalmazott meghatározásai. Több jelentés esetén, csak a számunkra
relevánsakat tüntettük fel. (Pl. a szellem vagy lélek esetében a kísérteiét nem.)

'
 39

1.4.1 Az ismeret-kutatás elemei

Információ: jelekkel átadható (átvehető) ismeretelem. Formája szerint adat vagy

megállapítás. A: 1/ híranyag, adat, a közlés tárgya, 2/ hírközlés, tájékoztatás. L: 1/ tájé­
koztatás, felvilágosítás 2/ értesülés, adat 3/ berendezésbe betáplált adat 4/ közlés, hír,
üzenet (A: Információelmélet a matematika ága és a számítógéphez fűződik).

Informatika-. A: 1/ számítástudomány 2/ a szakirodalmi tájékoztatás valamennyi

formájának gyűjtőfogalma, vagy finomabban az a szintje, aminek tárgya nem a doku­
mentum, vagy annak egysége pl. fejezet, hanem az érdemi közlés (pl. képlet, adat stb.)

Ismeret: Információkból és tapasztalatokból felépített, strukturált (rendezett) tudás.

L: 1/ A valóságra illetve valamely területére vonatkozó tapasztalatok, fogalmak összes­
sége. 2/ Valaminek az ismerete, tájékozottság valamiben. 3/ Tanulással szerzett tudás.
(A: Ismeretelmélet, gnoszeológia, episztemiológia a (L: tudományos) megismerés termé­
szetével és lehetőségével foglalkozik. Platónnál kezdődik, de a fenomenológia és modem
filozófia fő problémája is.)

Tudás: ami nemcsak (szakmai) 1/ ismeretekkel való rendelkezést, hanem 2/ valami­

féle képességet is jelent. L: szerzett ismeretek összessége.
Tévismereten is alapulhat a tudás, ezért annak tagadása, cáfolata (falzifikálása) is ide
tartozik.

1.4.2 Az ismeretek átadása - átvétele

Tanítás (oktatás, képzés): ismeretek átadása. L: 1/ valamire megtanít 2/ oktatómunka

3/ tanok rendszere

Megértés: az információk (ismeretek) értelmének (jelentésének) felfogása. L: 1/ tétel,

helyzet felfogása 2/ empatikus beleérzés

Tanul/ás/: ismeretek elsajátítása. (L: ismeretet, tudást, készséget elsajátítani igyek­

szik)

Emlékezet (memória): ismeretek, információk, érzetek stb. megtartása, (a felejtés:

elvesztésük). A: képesség a múltbeli történések tárolására. Időtartama alapján, rövid és
hosszú formája van, ami a megjegyzésen alapul. Az emlékezés mozzanatai: bevésés,
megőrzés, felejtés, felidézés és felismerés.

1.4.3 Ismeretek „képzése”, létrehozása és rendszerezése

Tételek, megállapítások, ezek alapján törvényszerűségek, elméletek létrehozása ku­

tatással. (L: Tétel 1/ állítás amire újabb állítások épülnek 2/ értekezés, tézisei 3/ vizsga­
tétel)
 40

Elmélet: valamilyen jelenséget magyarázó tételek együttese. A: teória a szellemi te­

vékenység produktuma, a valóság megismerésére, a gondolkodás legmagasabb rendű
terméke. Általános ismeretek rendszere a tudomány valamely területéről. L: tapasztalattal
szerzett ismeretek elvi általánosítása, az erre vonatkozó gondolatok rendszere, amely a
valóságot tükrözi tudatunkban, és a további gyakorlat alapjául szolgál.

Kutatás: valamely probléma megoldása hipotézis alkotással és annak induktív vagy

deduktív bizonyításával. L: Tudományos kérdések megoldása, összefüggések feltárása
érdekében folytatott tevékenység. Györffy (1968:398) szerint „a tanulmányozott tárgy
teljesebb megismerésére irányuló szisztematikus intenzív vizsgálódás” illetve idézi
Folsont aki szerint „A kutatás az ismeretlen vuzsgálata.” Kecsö (1980:12-13) szavaival:
„a tudományos általánosítás módszereit alkalmazó tudatos ismeretgyarapitási tevékeny­
ség”— illetve — „az ismeretlen megismerésére irányuló tudatos törekvés.”

Empirikus (tapasztalati) tudáselemek: tények tisztázásán alapuló, érzékeléssel, mé­

réssel induktiven szerzett és verifikált ismeretek. Lehet leíró vagy oknyomozó; hipotézi­
sen alapuló vagy egyszerű tapasztalat; megfigyelés vagy kísérlet stb.

"Kigondolt" tudáselemek: deduktív, heurisztikus következtetéssel vagy intuitív

(esetleg spekulatív) gondolkodás utján létrehozott ismeret. Az empirizmus ellentéteként
egykor racionalizmusként különböztették meg. (A kigondolttal szemben a kitalált, vagy
pláne a "kiagyalt", szóhasználat pejoratív értelmű.)

Tudomány: ismeretalkotó módszeres tevékenység és annak eredménye. L: a termé­

szet, a társadalom, a gondolkodás összefüggéseiről szerzett igazolható ismeretek rend­
szere. Ez emlékeztet Kornis (1944) definíciójára, ami azonban már kicsit a következő
„tudományterület” illetve a diszciplína fogalmába nyúlik át: „A tudomány a tárgyilag
egybetartozó igazolt ismeretek rendszere.”

Tudományterületek: élő- és élettelen természettudományok, társadalomtudományok.

(A: a szellemtudomány a materializmus és idealizmus ellentétének feloldása, történelmi
szemléletű L: az emberi kultúrával kapcsolatos (humán) tudományok pl. filozófia, iro­
dalomtudomány, néprajz, nyelvtudomány, történelem szembeállítása a természettudo­
mánnyal.)

Diszciplínák: a szaktudományok kutatás, oktatás és alkalmazás szempontjából ösz-

szetartozó részei (gyakorlati szakmák, szakterületek). L: 1/ tudományágak, a tudomány­
nak meghatározott tárgykörrel foglalkozó részei, 2/ fegyelem (átvitt értelemben az okta­
tás tárgya).

1.4.4 Ismeretek alkotásának folyamata

Gondolkodás: szeriális (lépésről lépésre) vagy PDP (párhuzamosan történő) többnyi­

re asszociáción, analógián stb. alapuló, elmebeli folyamatok. A: az agy funkciója, a
megismerés legmagasabb formája; egy feladat, probléma megoldására irányuló, új meg­
 41

oldásokat hozó belső információ-átalakító munka. L: filozófiailag az emberi megismerés

legmagasabb foka, a valóság visszatükröződésének folyamata, az erre vonatkozó gondo­
latok rendszere. Lélektanilag megismerési folyamat, problémamegoldás.

Gondolat: gondolkodással létrehozott tudati tartalom egysége (része). A gondolkodás

célja vagy ahhoz vezető lépcsőfok, ezen belül az ötlet spontán létrejött tudásegység. L: a
gondolkodás eredménye továbbá elgondolás, eszme, ötlet.

Kreativitás-, új gondolatok gyakori képzésére való képesség (hajlam). A: alkotóképes­

ség, a tapasztalatok újszerű átszervezése és újítási képesség jellemzi. L: lélektanilag
szellemi alkotásra való képesség, alkotóképesség. Divergens gondolkodással (mire hasz­
nálható még a konzervdoboz?), vagy konvergens gondolkodással (mi a különbség az
alma és szilva között?) közelíti meg célját. Az alkotás fázisai (kiváló személyek vizsgá­
lata alapján): a feltárás, keresés, lappangás, elfektetés, megvilágosodás, kidolgozás, iga­
zolás. Tréninggel a képességek fokozhatok.

Kreativitásfokozás módszerei: elmélkedés, koncentráció, meditáció, kontempláció

(szemlélődés) stb. egyéni (részben misztikus) utak, továbbá a brainstorming és más cso­
portos módszerek. L: meditáció elmélkedés, ill. irodalmi fejtegetés.

Intuíció: A: egy probléma közvetlen, nem tudatos átlátása, levezetés nélküli megol­
dása (korábban szerzett ismeretek és tapasztalatok alapján). Ráérzés, a valóság élmény­
szerű megragadása. L: ösztönös, megérzés, belátás, valamely összefüggés belső szemlé­
lődésből eredő váratlan megértése, élményszerű felismerés. Filozófiailag a tudat azon
képessége, hogy az ismeret tárgyát nem érzéki tapasztalat vagy lépésről lépésre előreha­
ladó logikai gondolkodás alapján, hanem közvetlenül ragadja meg.

1.4.5 Az ismeretképző és befogadó gondolkodás "eszközei"

Az agy. A: a központosult idegrendszer vezérlő része (agyvelő, cerebrum, enkefalon).

L: anatómiai fogalom, mint a gondolkodás szerve, átvitt értelemben: ész, elmebeli képes­
séget is jelent.

Az elme: P: az elme, a lélek és a szellem8 szinoním kifejezések az ember egész „bel­

világának, összes lelki életének jelzésére”. L: 1/ ész, értelem. A: csak az „elmebetegség”
fogalmával kapcsolatban használja. Szóhasználatunk szerint a gondolkodás és emlékezet
lélektani (szellemi) „szerve”, ami olvasmányaink nagy részével öszhangban áll.

A lélek: P: a szellem és lélek viszonylagos fogalmak: a szellem ellentéte az anyag­

nak, a lélek a testnek (ez a dualista szembeálitás Descartesre vezethető vissza.). E ma­

8 E fogalmak egymást átfedő, egymás helyett való használata legyen ebből a fő tanulság — még a Szent­

lélek (spiritus sanctus) szószerinti fordítása is Szentszellem már, de a görög pneuma hagion jelentése más
árnyalatú és a sztoikusok pneumán a teremtményekben jelen levő isteni lelket értették. Ha valakinek a halha­
tatlan lélek görög pneuma nevéről a levegővel felfújt autóabroncs (pneumatik) jut az eszébe, az is jól asszociál,
hiszen egykor a lelket a lélegzéssel hozták kapcsolatba és azt „lélekzésnek” is írták...
 42

gyar szavak jelentését nyelvtudományi elemzéssel közelítették meg a XIX. században. A:

a lélek a szellem szubjektív és testhez kapcsolódó formája. L: 1/ vallási értelemben az
emberben az életnek és személyiségnek (testtől független) anyagtalan hordozója, 2/ az
emlékezés, a képzelet, az értelem stb. folyamatainak összefüggő egésze, 3/ a legmaga­
sabb szellemi életműködés alanya és alapja mint önálló egység. (A lélektan elnevezés a
görög pszichológia szószerinti forditása.)

A szellem: P: Filozófiailag a tudat jelensége, a lelki élet, szükebb értelemben a gon­

dolkodás, megkülönböztetve azt az érzelemtől, akarattól, képzelőerőtől. A nyelvújítás
szava, a latin spiritus és a német Geist jelentésével. Míg „népünk lelke” pszichológiai,
„nemzetünk szelleme” kulturális fogalom. (Száz éve a kultur-antropológia még nem volt
ismeretes!) A: a tudat szinonimája; az anyagi, a testi ellentéteként. L: 1/A tapasztalati
világtól független, magasabb rendű létező (vallási jelentés). 2/ Az értelemmel kapcsola­
tos művelődési, kulturális jellemző: pl. szellemi alkotás, szellemi munka, szellemi tulaj­
don.

A tudat: A: az agy legmagasabb rendű, funkciója, hogy visszatükrözi a külvilágban

lévő tárgyak objektív tulajdonságait, kapcsolatait, gondolatilag előre megtervezi a cse­
lekvést (tudatosság?) és előre következtet annak eredményére. L: létünkkel kapcsolatos
jelenségek észlelése, ennek képessége.

A tudat alatti: 1/ mélylélektani, nem tudatos hatások, 2/ ösztön: öröklött céltudatos

cselekvés 3/ megérzés: ösztönös, intuitív, előresejtés,

1.4.6 Az ismeretalkotó és hasznosító ember

Kutató, tudós: módszeresen, hivatásszerűen ismeret(tudás)-alkotó; a kutató inkább

tényfeltáró mint töprengő (spekulatív); a tudós eredményekkel, tekintéllyel és tapaszta­
lattal rendelkező kutató vagy tudásterjesztő (tanár, tanító). L: Kutatómunkát végző szak­
ember, mint tudós tudománnyal hivatásszerűen foglalkozó, abban tekintélyes személy.
A kutató mint jós, próféta vagy mágus: a tudomány előrejelző, a bekövetkező ténye­
ket tárja fel és valószínűsíti, mint egykor a jósok; ha tételeiben hisz és hirdeti prófétának
(vagy rögeszmésnek) tűnhet; ha másokra is hat szuggesztíven és a bekövetkezendőt be­
folyásolni képes, akkor "mágus" (sámán) jellegűnek tűnhet. L: mágus ókori perzsa jö­
vendőmondó, gyógyító.

A "hatodik érzék" (intuitív megérzés): a jövő aspektusában a bekövetkező tények,

nem ismert összefüggések stb. felismerésének képessége. L: a dolgokat megérző valami­
féle ösztön.

Intelligencia: gyakorlatilag a váratlanul felvetődő problémák nem tanult (nem rutin­

szerű) megoldásának képessége. A: a szerzett ismeretek felhasználásának képessége;
értelem, alkalmazkodóképesség új helyzetekhez. Tágabb értelemben műveltség. L: 1/
megértési, értelmezési, helyzetfelismerő és megoldó képesség, illetve a megfelelő visel­
kedési mód megválasztásának képessége. Binet és Simon IQ-tesztje szolgál mérésére
 43

(Benesch, 1994). MI vagy AI mesterséges intelligencia: számítógépes szakértői rendsze­

rek stb.

Emlékezó'képesség (mint tulajdonság): a múlt hasznosításának, az ismerettárolásnak,

az információk megőrzésének képessége.

Okosság, bölcsesség', az átlagon felüli észbeli képességek megnyilvánulása, ami a

belátást és kompromisszum képességet is tartalmazza. (Az ilyen fogalmak definiálásától
való tartózkodás...)

Felkészültség: a módszeres tudományos munkához szükséges metodika ismerete, ru­

tinszerű alkalmazásának képessége.

Műveltség: a művelt tudományágtól független, sőt távolálló kulturális ismeretek és

azok felhasználásának képessége (hajlama). L: 1/ szellemi és anyagi értékek (kultúra), 2/
ez valamely korban, helyen (azték kultúra), 3/ művelt ember tudása, aki ismeri a kultúrát.

Eredményesség: az ismeretalkotó munkásság eredményeinek mennyisége és értéke.

Módszeresség: az ismeretalkotó munka szakszerűsége, tervszerűsége, szervezettsége.

1.4.7 Az ismeretalkotás fő módszerei

Heurisztika: a problémamegoldás gondolkodási technikájának módszerei és alkalma­

zásuk (részletesebb kifejtése a 3.3 fejezetben) L: új problémák megoldásának ismert
eljárásokra alapított módszertana; a kutatás és felfedezés szabályait igyekszik feltárni.
Heurisztikus: 1/ logikai módszereken alapuló ötletekre épített (megoldás), 2/ pedagógiá­
ban a rávezető, kitaláló módszer.

Szekunderkutatás: az olyan szakirodalom-kutatás, ami a szerzett irodalmi informáci­

ókat kiegészíti egyéb megszerezhető - saját és idegen - megfigyelési, kísérleti, laborató­
riumi, statisztikai, könyvelési stb. adatokkal, hogy valamennyit céljának megfelelően
együtt, valamely konkrét probléma megoldására felhasználja

Ismeretgazdálkodás: a szekunderkutatás alkotó (kreatív) változata ami egy tárgykör­

ben folyamatosan vagy konkrét célra a szekunderkutatás információit analitikusan elem­
zi, majd azokat kombinálva és szintetizálva - részben heurisztikus módszerekkel - új
(vagy bővített) ismeretelemeket hoz létre.
2. A kutatói ismeretalkotás és a tudományos írásművek módszertana

Az olvasva és írva alkotásról

2.1 Kutatások végzésének és tudományos írásművek létrehozásának vezérfonala

2.1.1 A tudományos munkafolyamatok általános elemei

A tudományos alkotás legalább olyan sokféle, mint a művészi: minden alkotó, min­
den alkotását egyedi, egyszeri módon hozza létre. Így aztán lehetetlen minden feladathoz
egyaránt jól illő "vezérfonalat" készíteni. Mivel azonban a tapasztalatok eredményes
átadása és a kiváló sikeres munkák módszerének elemzése a tudomány terén is szükséges
és kívánatos, meg kell kísérelni azon közös elemek összegyűjtését amelyek alapján egy
általánosan használható vezérfonal megszerkeszthető.
Ez nem lehet olyan pontos, mint nyílt tengeren az óceánjárót irányító giroszkópikus
iránytű, de azért segíthet, mint a sűrű erdőben tévelygőnek az, ha a fák mohás oldala
alapján megsejtheti az északi irányt.

Az általunk ajánlott, gyakorlati tapasztalaton és önmegfigyelésen alapuló munkamód­

szer a következő általános érvényűnek vélt megfontolásokon alapul:

1. Jóformán minden kutatás vége írásba foglalás, minden tudományos írásmű előzmé­
nye kutatás. Hogy melyik közülük a tulajdonképpeni cél, vagy a másik nélkülözhetetlen
eszköze, azt ugyanolyan könnyű eldönteni, mint azt a közhelyet, hogy mi volt előbb: tyúk
vagy tojás?
2. Az ha halra éhesen megyünk horgászni, vagy ha szenvedélyes és eredményes hor­
gászként tesszük ugyanezt, az teljesen közömbös a csali, a bot, a zsinór stb. szempontjá­
ból, mert mindez ugyanakkor, ugyanott, ugyanolyan.

A elhivatott kutató "zsákmánya" a publikáció, ami végső fokon igen hasonló munka­
folyamat eredménye, mint ami a tudományos kutatás általánosítható módszertana. Ebből
az általános kutatásmódszertanból adódik az a közös vezérfonal, amit alább kísérelünk
meg leírni.

Ha már leírjuk, szeretnénk, ha elolvasnák sőt tanulnának is belőle. Ezért praktikus

szempontból könyvünk lehetséges leggyakoribb olvasójának igényéhez kell igazodnunk:
a tudományos fokozatra pályázóéhoz, ami feltehetően a disszertáció készítés és az azt
megalapozó kutatómunka segítése. Így tehát ennek létrehozásából indulunk ki (és amit
ezzel kapcsolatban kifejtünk, az lényegében minden tudományos írásmüre érvényes). Ezt
egészítjük ki a hozzá szükséges kutatás leírásával (ami többé-kevésbé minden kutatásra
érvényes, eltekintve a szakmai sajátságoktól, amivel a speciális kutatásmódszertanok
foglalkoznak).
 46

"Szakirodalom-centrikusan" úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy miből lehet publiká­

ció? Ezt az 2.-1. táblázaton tekintjük át. A valóság, vagyis "ami érdek nélkül tényként
elfogadható" képezi a legtöbb tudományágban a megismerés célját. (A társadalomtudo­
mányokban a valóságot módosíthatja a mindenkori társadalmi fejlettség, kultúra és szub­
kultúra.)

2-1. táblázat
"Mi mindenből" készülhet publikáció?
(A tudományos írásművek „alapanyaga”)

1. Tényfeltáró ismeretbővítésből

11. Leíró, tapasztalati megfigyelésből

111. "Felfedező", ismertető leírásként
112. Kérdést tisztázó megfigyelésként

12. Kísérleti, vizsgálati megfigyelésből

(a kezeléseket, körülményeket meghatározva)
121. Sokelemes vizsgálatban összefüggéseket keresve
122. Szabatos hipotézisre választ adva

2. Gondolati (spekulatív) ismeretbővítésből

21. Témakörfeltáró kutatásból

211. Szakirodalom elemző szekunderkutatás alapján
212. Heurisztikus, logikai, elmélkedő módón

22. Problémaelemző kutatásból9

221. Fogalom és szövegelemző irodalomkutatás

222. Heurisztikus probléma tisztázó kutatás

3. Kombinált: tényfeltáró és gondolati ismeretbővítésből

31. Tények és szakirodalmi információk egybevetése

11-12 x 211-221 módszerek

32. Tények és heurisztikus elemzés egybevetése

11-12 x 212-222 módszerek

33. Tényfeltárás igényét meghatározó gondolati elemzés

21-22 módszerek

9 Problémaelemzésen - ez esetben a témakörfeltárástól megkülönböztetve azt - egy meghatározott prob­

lémára (konkrét ez esetben részkérdésre) orientált vizsgálatot, elhatárolt kutatási projektet értek.
 47

Könyvünk - és az általános kutatásmódszertan - szempontjából különösen a 2. alatt

leírt "gondolati ismeretbővítő" kutatások a lényegesek. Nem járunk messze az igazságtól,
ha az 1. tényfeltáró ismeretfeltárást a primer kutatással, a gondolati (2.) és kombinált (3.)
megközelítést pedig a szekunder-kutatással azonosítjuk.

Az eredményes és gazdaságos munka érdekében kutatásunk területe, hasznosítható

anyaga, és elérni kívánt terméke legyen világosan meghatározott, ne legyen bizonytala­
nul többféle, sőt "pszeudokomplexen" sokféle. Tekintsük át ezért a tudományos munka e
három "kiterjedését".

a) A kutatás tárgya és "területe"

Amikor a kutatás témája konkretizálódik, az két ellentétes irányból történhet:

1. A témakörön (gondozott szakterületen) belül keresik, találják, jelölik ki a problé­

mát.
2. A problémát az élet veti fel, és ahhoz keresik a releváns témakört, szakterületi fel-
készültséget.

Így aztán a témakör és probléma hierarchikusan is összefügg:

A diszciplína (tudományág, szaktudomány) összetevődik több

témakörből (szakterületi reszortból), ami több
témát (projektet stb.) foglal magában, amelyek számos
problémát vethetnek fel, vagy oldhatnak meg.

A kutatási eredmény egy vagy több összefüggő probléma megoldása, ezekből épül fel
a téma eredménye, abból a diszciplína fejlesztése.

A probléma-megoldás vázlata:
(1) tudatos megoldás keresés (ami inkább szekunderkutatás),
(2) a feltételezett megoldás, hipotézis (nagyrészt az előző és részben heurisztikus
elemzés alapján),
(3) majd annak bizonyítása (a természettudományokban kevés kivétellel primer ku­
tatással).

A szekunder irodalomkutatás súgja mit és esetleg hogyan oldjunk meg, a primer ki­
próbálja az alternatívákat, választ ad és bizonyít, az eredményt aztán újra szakirodalmi
úton (a szekunderkutatás szférájában) kommunikáljuk. A primer (nagyrészt kísérleti)
kutatás induktív, a szekunder inkább deduktív következtetésekre (feltevésekre) ad lehető­
séget.

Különös (de elég gyakori) a "felfedezés": vagyis egy megoldásra bukkanás, aminek
hasznosítása lehet kézenfekvő, vagy problémaként jelentkezik.
 48

A diszciplínák és témakörök művelése folyamatos kutatás, a problémamegoldás és

felfedezés többnyire egyszeri történés. Téma kutatható folyamatosan vagy behatárolt,
projekt formájában, míg az értekezések készítése is ehhez hasonlóan behatárolt de más
célú. (A tudományos írásművek iránti eltérő követelményeket a 2-5. táblázat, a 59. olda­
lon tartalmazza).

b) A kutatás anyaga, forrásai

Az általunk javasolt módszertan az ismeretgazdálkodáson alapul, azon, hogy saját és

idegen információk szintézisével (éspedig bővített: új elemeket létrehozó alkotó feldol­
gozásával) hozzuk létre a mondanivalónkat. Ennek vázlata a következő:

I. Nyersanyagunk háromféle:

II. kísérleti, megfigyelési stb. korábbi primer kutatásokkal meghatározott tények

(adatdokumentáció)
12. forrásmunkák megállapításai (mások közlései, szakirodalmi dokumentáció)
13. saját rögzített gondolataink, jegyzeteink (nevezhetnénk "ötlet-dokumentációnak"
is)

2. Az analizáló fázis két útja (ami követheti egymást, vagy lehet párhuzamosan járt,
esetleg az egyik egyedül is célhoz vezető)

21. összerendező kompilálás (a "nyersanyagunk" áttekinthető csoportosítása a mon­

danivaló módosítása nélkül, legfeljebb kommentálva azt, ami értelmiségi, szakmai mun­
ka)
22. szinergikus hatású interaktív ismeretelemzés (az összerendezett "nyersanyaghoz"
képest többet létrehozó szellemi alkotómunka)

3. A szintetizálás az előző kettő összeszerkesztése, ennek keretében a tételes új meg­

állapításaink megszövegezése, ami lehet téves is

4. Termékünk: az eredmények - kiegészítve előzményeikkel és következtetéseinkkel

- írott formába öntött közlése (publikáció, disszertáció stb. formájában, esetleg szaba­
dalmi hasznosítása)
Ezt a munkamenetet fogjuk a kutatómunka forgatókönyvében a következő szakaszban
részletezni, míg az ismeretanyag előbb vázolt analizálásával és szintetizálásával a 2.4
fejezetben foglalkozunk. Egy konkrét probléma megoldására irányuló kutatás persze csak
a feltétlenül szükséges munkafázisokat végzi el a forgatókönyvből. Hogyan hasznosítjuk
az információkat egy probléma megoldásánál?
• Ami már megoldott, azt csak meg kell találni. (Ez például a szabadalmak
esetébentermészetes, viszont ami már megoldott az nem lehet kutatás vagy pláne ér­
tekezés témája!)
 49

• A releváns információk szintetizálhatok, rendszerezhetők, vitathatók sőt - és ez a

legfontosabb - belőlük új következtetéseket is levonhatunk problémánk megoldásá­
ra.
• Amennyiben szekunder (szakirodalmi) kutatások alapján a probléma nem oldható
meg, magunk végzünk célra orientáltan kiegészítésül primer vizsgálatot (kísérletet,
megfigyelést, megkérdezést stb.), ami drága, sok munkát és időt igényel.

Persze a természettudományokban a primer kutatás nélkülözhetetlen, a laboratóriumi

munkában elviselhető költségű is. A praktikus célú, nem egzakt tudományágak (pl. a
marketing) kutatása inkább "kerülje meg" a saját adatfelvételeket, csak a feltétlenül fon­
tos kérdések tisztázására és kellő méretű mintán alkalmazza. A disszertációkban mégis
kívánatos a szerényebb mértékű saját primer kutatás, hogy a jelölt bizonyíthassa az ilyen
vizsgálatok végzésében való jártasságát.

Kutatásszervezési célunk az, hogy viszonylag kevés “ráfordítással” minél nagyobb

“hozzáadott értéket” produkáljunk. Ez minden tudományos munka ökonómiai alapelve,
és ez teszi indokolttá, hogy azokon a tudományterületeken ahol a primer kísérletek költ­
ségesek és időrablók, ugyanakkor a szekunder ismeretanyag átvehető és nemzetközi
érvényű (amit a 1-10. táblázaton a 36. oldalon tudományáganként kimutattunk), ott na­
gyobb súlyt helyezzünk az utóbbiak módszeres alkalmazására.

A szekunderkutatás alapja az anyagrendezés és gyűjtés, ami dokumentációs feladat.

Ebbe kerülnek, mint előbb leírtuk:
A/ a szakirodalmi kivonatok,
B/ a saját kísérletek stb. adatai,
C/ ezek kommentálása és a saját gondolatok.
E legutóbbihoz egy kis kiegészítés kívánkozik:
A dolgok nem akkor jutnak az eszünkbe amikor épp szükségünk van rájuk.
Ezért a céljainknak megfelelő ötleteinket, gondolatainkat előre gyűjtjük, jól át­
tekinthető és visszakereshető formában.
Amikor aztán konkrét probléma vagy téma megoldására kerül sor, a dokumen­
tált előző A + B + C anyagot
D/ gondolatkörök szerint csoportosítva elemezzük,
E/ szükség szerint kiegészítjük további információkkal, kísérlettel,
F/ a bizonyított, elfogadható megállapításokat megfogalmazzuk.

A vázolt munkafolyamat lefolytatásának menetét az 2.1.2 forgatókönyv tartalmazza.

c) A kutatómunka termékének létrejötte

Mint már kifejtettük nagyobb tématerületeken belül is egyenként, részletenként old­

juk meg a problémákat. Sőt egy komplex gyakorlati probléma részproblémákra bontható:
ezek azok az egységek, melyek vizsgálhatók, bizonyíthatók.
Az ilyen vizsgálati (kutatási) egység (ismeretelem) megoldását, eldöntését szöveges
tételben fejezhetjük ki. A vizsgálatra (bizonyításra) kerülő feltételezett tételt nevezik
 50

hipotézisnek. A megoldandó kutatási feladatot állítás vagy kérdés formájában fogalmaz­

hatjuk meg:

1. Az ismeretképző feltevés (hipotézis): egy ismeretelem (összefüggés, okság, tulaj­

donság, eltérés vagy azonosság stb.) megfogalmazása állításként.
2. A bizonyító feltétel: ugyanennek kérdés formájában való megfogalmazása, valósá­
gának bizonyításához.

A bizonyítás operacionalizálása: a kérdés eldöntéséhez szükséges információk meg­

határozása, felvételük és értékelésük módja. A kísérlet és a "tudományos" igényű tény­
feltárás mindég hipotetikus.

Empirikus vizsgálat mindaz ami tapasztalati adatok alapján történik, (ha magunk vé­
gezzük: primer kutatás); ami azonban nem feltétlenül hipotetikus megközelítésű, de lehet
egyszerű leírás, megfigyelés stb. is. Tételes megállapítás következhet hipotézis nélküli
megfigyelésből is. Az ismeretalkotás módjai ezért inkább így is csoportosíthatók:

Rekonstruktívak az induktív úton valóságfeltáró hipotetikus és empirikus primer ku­

tatási módszerek.

Konstruktívak a deduktív úton (vagy "kvázi induktív" szekunderkutatással: ismeret­

elemzés alapján levonható következtetésekkel) újat alkotó, vagy a nem vizsgálható való­
ságot feltételező kutatási módszerek. Hasonló jellegűek a hipotéziseket megfogalmazó
gondolati elemzések is.

Így aztán jóformán minden kutatás egyaránt tartalmaz rekonstruktív és konstruktív

elemeket. Mindezek a megkülönböztetések, fogalmak - mint a tudományos munka min­
den eleme - vitathatók, leírásukkal csupán az olvasó témába elmélyedő gondolkodását,
töprengését kívántuk kiváltani.

2.1.2 A tudományos alkotófolyamat forgatókönyve (időrendi terve)10

Egy bonyolult munkafolyamatot könnyebb megmutatni, mint elmondani, és még in­

kább könnyebb a megmutatottat megérteni, mint az elmondottat. A kutatási munkafolya­
matot azonban nem tudjuk mutatni csak leírni, így megértésére sem kínálkozik más le­
hetőség, mint az olvasás.
Ezt a dilemmát felismerve egyik könyvünkben (Tomcsányi, 1994) így írtuk le a bi­
ciklizni tanítás eltérő módszereit:
Az egyik így kezdődne: A járművek rendszerezése, a kerékpár fogalma. Az egyensú­
lyozás fizikai törvényei. A pedálozás fiziológiája...és így tovább. A másik szerint e he­
lyett a tanulót ráültetjük a biciklire, kicsit még tartjuk, és vele futunk amíg tudunk. És

10 Kecső (1980:54) a hálótervezés elvei szerint a tématanulmányra építve írja le a kutatási folyamatot, az

időtervezéssel bővebben foglalkozva.

 51

örülünk ha vígan elkarikázik. Mert aki át szeretne adni valamit, bármily keveset is, az
annak örül, ha mások abból nála többet tudnak elővarázsolni.
Nyilván az utóbbi módszer a célravezető, és ha nem is vehető át szó szerint a gya­
korlata (bár sok fiatal kutatót így vezetnek - löknek - be a tudomány vizébe), példáza­
tunkból három tanulságot levonhatunk:
1. Jobb volna előbb mindent a gyakorlatban kipróbálni, és csak azután foglalkozni az
elméleti magyarázattal. (Erre azonban a felsőfokú oktatásban kevés az órakeret, a többlet
időráfordításra pedig nincs sem diáki készség, sem oktatói kapacitás.)
2. A gyakorlati bemutatás fő eltérése az elméletitől az, hogy időrendi sorrendben
mutatja, adja át a tudni- és tennivalókat.
3. A szavakból, definíciókból nehezen érthető mondanivalót egy jó példa vagy , ha­
sonlat tehet érthetővé.
Ez utóbbi volt a fenti példánk mondanivalója, amit "tudálékosan" (tudományosan?)
így szövegezhettünk volna meg: a kategóriák szerint párhuzamosan rendezett elméleti
ismeretanyagot nehezebb a gyakorlatban megvalósítani, mint a lineáris időrendi magya­
rázatokat, amilyeneket a "használati utasításokban" szokásos alkalmazni. Ennek értelmé­
ben dolgoztuk ki a disszertáció készítés (a tudományos kutatás) "forgatókönyvének"
vázlatát (2-2. táblázat), ami nyilván bővíthető és szűkíthető a konkrét feladat szerint.

2-2. táblázat

Kutatások (tudományos feladatok) általános "forgatókönyve", munkafolyamatá­

nak időrendi vezérfonala

1. A kutatási feladat
a) egyszeri, befejezhető munka 2
b) folyamatos kutatási feladat 21

2. A kutatómunka célja
a) tudományos értekezés ^ 3
b) problémamegoldó kutatási feladat => 4

3. Disszertációjának készítse el előzetes vázlatát, és annak alapján határozza meg

résztémáit (kutatási problémáit), és azokkal külön-külön* folytassa munkáját O 4

*Ettől kezdve ezeket a problémákat, résztémákat tekintjük "munkadarabnak", amely­

re külön-külön párhuzamosan végezzük a "megmunkálást", a leirt munkafolyamatot.

Az áttekinthetőség kedvéért ezután problémánként (résztémaként) naplót vezetünk,

hogy a forgatókönyv szerint hol tart annak megoldása, a dokumentált adatok, informáci­
ók hol találhatók?
 52

4. A kutatás tárgyának (problémájának, résztémáinak) állítsa össze fő fogalmait, tárgy­

szavait a szakirodalom-kutatás céljára O 5
5. A tárgyszavak alapján tervezze meg az irodalomból, adattárakból stb. gyűjthető in­
formációk, adatok dokumentálható egységeit (DE). Több tárgyat (résztémát) átfogó
disszertáció esetében ezek egész rendszerét egy sillabuszba foglalhatja. O 6
6. A tárgyszavak alapján nyomozzon a fellelhető források után, szerezze meg azokat;
készítsen kivonatot azokból és értékelje a kapott információkat a 2.3 és 2.4 fejezet­
ben leírtak és példák alapján. →7
7. Állapítsa meg, hogy kutatási tárgyának (részproblémáinak) megoldása mennyire
adódik a szekunder információkból, illetve mi az, ami megoldásukhoz hiányzik, és
ennek alapján
a) ha a vizsgált probléma már megoldott,
al) készítsen erről kutatási jelentést, tervezze meg gyakorlati hasznosítását O 20
a2) disszertáció esetében viszont, az újat alkotás érdekében, módosítsa annak tárgy­
körét → 3
b) ha nem megoldott, határozza meg a megoldáshoz szükséges hiányzó ismeretek,
információk körét és folytassa a irodalomkutatást azok irányában →8
8. Fogalmazza meg a hiányzó ismeretelem tisztázásához szükséges kérdést, illetve an­
nak megválaszolását adó hipotézist →9
9. Az ilyen kisebb részleteket tisztázó hipotézisek eldöntésére
a) amennyiben a hiányzó ismeretek a szakirodalomból feltehetően fellelhetők, úgy
folytassa munkáját ilyen irányban → 4 majd 14
b) amennyiben e mellett vagy helyett kiegészítő primer vizsgálatot is szükségesnek
tart végezni, úgy tervezze meg azt →10

10. Határozza meg a primer kutatás módját: ami lehet (amiben a körülményeket és keze­
léseket magunk hozzuk létre); megfigyelés ahol a tőlünk független, nem befolyásolt
valóságot határozzuk meg; vagy megkérdezés aminek során személyek véleményét
tisztázzuk.
Valamennyi esetben a folytatás →11
11. A primer kutatások operacionalizálását végezzük el, a vizsgálat
/1/ helyének, időpontjának,
/2/ a mintavétel módjának, méretének, ismétlésének stb.,
/3/ az adatfelvétel módjának (a mérésnek, a feltett kérdéseknek stb.) illetve számsze­
rűsítésének meghatározásával;
/4/ az értékelés és a várható következtetések megtervezésével.
Ezután megszervezzük és elvégezzük primer kutatásunkat, naplózva és rendezetten
írásba foglalva az eredményeket, majd →12
 53

12. Elvégezzük adataink statisztikai és szakmai értékelését és ennek alapján

l\l döntünk a hipotézis elfogadása vagy elvetése tárgyában,
121 következtetést fogalmazunk meg, azokat bizonyítva,
/3/ rögzítjük a statisztikai paramétereket és azok megbízhatósági jellemzőit.
Majd ezek alapján 013

13. Megfogalmazzuk önálló primer kutatásunk fő megállapításait a részeredmények

alapján. És visszatérve az információkezeléshez →14
14. Résztémánként, problémánként szintetizáljuk a szekunder és primer információinkat.
Ennek során egy-egy tárgyat (problémát)
a) megoldottnak nyilváníthatunk amivel egy új ismeretelemekből (megállapí­
tásokból, adatokból) álló ismeretegységet nyertünk, és azt visszük tovább →16
b) ha nem megoldott, meghatározzuk a még nem tisztázottakat (a megoldatlan rész­
leteket) és azokkal így folytatjuk a kutatást →15

15. A hiányzó információk jellegétől függően végezhetünk kiegészítő szekunder és/vagy

primerkutatást
a) a szakirodalomban felelhetők irányában tovább →4
b) további kísérletet, megfigyelést, megkérdezést tervezve →10

16. Az új, saját megállapítások összegyűjtése, szükség szerint átfogalmazása, a hozzájuk

tartozó adatokkal való "felszerelése", majd
a) problémamegoldó kutatás esetén a jelentés elkésztése, a téma lezárása, esetleg
tudományos közleményként való publikálása és gazdasági hasznosítása
b) értekezés esetén a megállapítások sillabusz (előzetes vázlat) szerinti rendezése,
majd annak alapján való összesítése következik (ez történhet fejezetei szerint is)
majd →17

17. Az értekezés (tudományos írásmű) megszövegezése ismeretegységenként:

IV az előzmények,
121 az alkalmazott módszer,
13/ a információk és végül
IÁI a következtetés (a megállapítás) leírásával.
Erre vonatkozó útmutatást és példákat a 2.6 fejezetben találhatunk.
Ezt követi →18
18. A nyers kézirat csiszolása:
III tárgymutató készítése,
/2/ ennek alapján a következetes szóhasználat ellenőrzése,
/3/ az új fogalmak definiálása (glosszárium),
/4/ a stílus ellenőrzése.
Ezután következhet →19
 54

19. Az eredmények hasznosításának előkészítése

a) az írásmű szerkesztése, publikálásra, bírálatra vagy megvitatásra való benyújtása
→20
b) az egésznek vagy egyes részeinek szóbeli előadássá alakítása, kongresszuson való
előzetes közlése
c) a gazdaságilag hasznosítható eredmények kidolgozása, esetleg szabadalma­
zásának előkészítése."
20. A kutatás hasznosítása
a) a disszertáció megvédése, esetleg kiadása, vagy részeinek illetve a problémameg­
oldó kutatások eredményeinek tudományos dolgozatokként való közzététele
b) az új ismeretek tananyagba építése (diszciplináris kutatás)
c) kidolgozott javaslatainak, ajánlásainak továbbítása
d) a gazdaságilag értékesíthető részek hasznosítása
***

21. A tématerület témákra és résztémákra (ismeretegységekre) bontása

a) azok folyamatos kutatása a ■=> 4 - 16 szerint
b) időnként a hasznosítható megállapítások, adatok kiemelése és l=>22
22. A folyamatos kutatás hasznosítása
a) önálló, elhatárolható részeinek tudományos közlemény (dolgozat) formájában
való közlése
b) mint diszciplináris kutatás egyetemi tananyagfejlesztésére, tankönyvírásra, isme­
retterjesztésre, tanácsadásra
c) a tématerület további kutatásainak megtervezése, majd újra =>21_________________

11 Kecső (1980:55) ebbe a fázisba az eredményességi, gazdaságossági és hasznosíthatósági vizsgálatot il­

leszti be.
2-1. ábra A kutatások általános „forgatókönyve” (időrendi vezérfonala)
folyamatábra formában
2-2. táblázat alapján szerkesztette Tomcsányi Péter
 57

2.2 A tudományos szakirodalom formái:

publikációk és források

2.2.1 A műfajok áttekintése és jellemzőik

A szakirodalmi megjelenés (publikálás) azt jelenti, hogy a tudományos közlemény

kinyomtatva (vagy a nyomtatást helyettesítő, hasonló funkciójú tömegmédium segítségé­
vel) nyilvánossá és nagy példányszámban hozzáférhetővé válik.
Van, amikor a szakirodalmi alkotás elsődleges célja egy írásmű létrehozása, máskor a
kutatási eredmények felhasználását szolgálja. Tartalma szerint pedig lehet ismerethasz­
nosító (alkotó és terjesztő) vagy problémamegoldó. E jellemzők kombinációja lehetővé
teszi a szakirodalmi alkotások csoportosítását és áttekintését (2-3. táblázat).

2-3.táblázat
A szakirodalmi alkotások áttekintése

Ismerethasznosító Problémamegoldó (résztéma

(itéma vagy témakör kuta­ kutatás)
tás)

írásmű Témakutatás: Alapkutatás:

(kommunikáció) -
Értekezés Tudományos dolgozat
centrikus:
Szakdolgozat Kutatási jelentés
elsődleges az írás
Diplomaterv

Tém akör-kutatás:
Monográfia
Tudományos kézikönyv
Felsőfokú tankönyv

Kutatási eredmény Témakör-kutatás: Alkalmazott kutatás:

(hasznosítás) -centrikus:
Diszciplináris-kutatás ered­ Célkütatás (ami néha adaptá­
másodlagos eszköz az
ménye lás) zárójelentése
írás
Tananyagbővítés Termék és technológia fej­
lesztés (néha találmány)

A tudományos értekezés e szerint formailag a monográfiához, kézikönyvhöz áll kö­

zel, míg a kutatási jelentéstől távolabb áll, pedig tartalma szerint inkább annak rokona.
Ezért helyes, ha létrehozásuk módja, és szerkesztésük technikája szempontjából is rend­
szerezzük a szakirodalmi műveket. Ez leginkább a szaktudomány belső szerkezetében
 58

elfoglalt helyük szerint történhet. Felidézzük ehhez az előző 2.1.1 szakaszban (47. oldal)
leirt felosztást, megtoldva azt:

A diszciplína (tudományág) összetevődik több témakörből (szakterületi reszortból),

ami több
témát (projektet stb.) foglal magában, amelyek számos problémát (résztémát) vethet­
nek fel vagy oldhatnak meg
tételek, (elemi) tézisek, megállapítások, adatok segítségével.

Ha ezek közül sorrendben előre kiemeljük az értekezéseket is tartalmazó téma­

kutatásokat, úgy a tudományos szakirodalmi alkotások kategóriáit a következőképpen
rendszerezhetjük (és ez lesz leírásuk sorrendje is az alábbiakban).

2-4.táblázat
Tudományos szakirodalmi alkotások kategóriái

Témakutatások eredményei
a) Tudományos értekezések, vizsgadolgozatok
al) Doktori disszertáció (PhD)
a2) Záródolgozat, diplomaterv stb.
a3) Akadémiai doktori és habilitációs értekezések
b) Tudományos tanulmányok

Témakörkutatások eredményei
a) Tudományos monográfia
b) Szaktudományt átfogó szintetizáló kézikönyv
c) Felsőfokú tankönyv (tananyagfejlesztő diszciplináris kutatás alapján)
(A gyakorlati szakkönyvek, középfokú tankönyvek és népszerűsítő cikkek a tudományos
szakirodalmon kívül esnek, de megalkotásukhoz az e könyvben továbbiakban
leírtak jól felhasználhatók.)

Résztéma (problémamegoldó) kutatások eredményei

a) Tudományos közlemények
al) Tudományos dolgozat (folyóirat cikk)
a2) Konferencia előadás és előzetes közlemény
a3) Poszter, kiállítási bemutatás
a4) Elektronikus közzététel (Internet, TV stb.)
b) Kutatási jelentések_______________________________________ ______________

Rendszerezésünkből hiányoznak a "tézisek", mert nem tekintjük őket önálló doku­

mentumoknak: vannak országok, ahol tézisnek nevezik a disszertációt. Nálunk inkább az
értekezések kötelező összefoglalóit értették ezen, vagy egy életmű eredményeinek ehhez
hasonló (értekezést pótló) összefoglalását. Előfordulhat azonban, hogy egy tudományos
megállapítás tézis vagy tétel néven válik ismertté, anélkül, hogy szakirodalmi dokumen-
 59

tummá válna. Mivel ilyen megállapításokból, leírásokból, adatokból épül föl a tudomá­
nyos szakirodalom mondanivalója, értelmezésükkel külön foglalkozunk a 2.2.3 szakasz­
ban.
Ugyancsak hiányoznak a recenziók, könyvismertetések, a referáló folyóiratok ismer­
tetői, az abstractok stb. is. A referáló folyóiratokról a tudományos dolgozatokkal kap­
csolatban emlékezünk meg.
A tudományos írásművek iránti követelmények igen eltérők. Három kiemelten fontos
kategóriájuknak (az értekezésnek, a tudományos közleménynek és a tankönyvnek) eltérő
műfaji követelményeit a 2-5. táblázaton mutatjuk be.

2-5.táblázat
Tudományos írásművek műfaji követelményei

Műfaja Disszertáció (érte­ Tudományos köz­ (Tan)könyv

kezés) lemény
Célja vizsgadolgozat prioritás szerzése (oktatás), eladás
Olvasója bíráló versenytárs-kutató (hallgató), vásárló
Irányultsága önállóság bizonyítá­ újdonság megálla­ ismeretközlés,
(feladata) sa pítása szintetizálás
Vitatás szerepe fontos, alapvető szükség szerinti kivételesen indokolt
Stílusa óvatos, visszafogott határozott, pontos12 közérthető, érdekes
Szóhasználat egységes nemzetközi változatos
Bibliográfia maximális releváns tájékoztató
Hivatkozottak aki a témával fog­ akiből kiindul, akiről illik tudni,
lalkozik akit cáfol aki érdekes
Hivatkozás szerző + év, (láb­ szerző + év szerző neve,
formája jegyzet?) cím a bibliográfiá­
ban
Definíciók eddigiek és sajátok csak új, sajátok a szükségesek
Glosszárium esetleg: rövid nem kell jó ha van
Tárgymutató nem szokásos nem kell kívánatos

Az egymástól igencsak eltérő tudományos írásművek jellemzőit tekintjük át a továb­

biakban, hogy azok megírása vagy forrásként való alkalmazása esetén ezekről tájékozot­
tak legyünk.

12Szabó Katalin professzorasszony, mint lektorom, jogosan jelezte e táblázat egyes jellemzőinek vitatha-

tóságát, félreérthetőségét; amit a táblázatos forma leegyszerűsítéseinek és túlzott tömörségének tulajdonit. Van
amit tanácsára javítottam; és azzal is egyetértek, hogy a határozott és pontos stílus a disszertáció és tankönyv
iránt is követelmény. Mentségemre szolgáljon, hogy műfajonként csak a legmarkánsabb, eltérő, esetleg „több­
letként” felismerhető jellemzőket volt szándékomban feltüntetni. E legrégebbi táblázatomat hat éve tanítom és
a hallgatók tetszését éppen a valóságosnál sarkosabb, ennélfogva érthetőbb megkülönböztetések váltották ki.
(Az ilyen lábjegyzetes kiegészítések gyakoribb használatát is lektorom tanácsát megfogadva alkalmazom.)
 60

2.2.2 Az írásművek mint alkotások és források

2.2.2.1 Témakutatások eredményei

a) Tudományos értekezések, vizsgadolgozatok

A tudományos értekezések a szakirodalmi alkotások speciális típusát jelentik. Szá­

munkra azért fontosak, mert célunk az ilyenek készítésével kapcsolatos ismeretek ter­
jesztése, sőt tanítása. Vannak akik a disszertációt tekintik a tudományos írásművek csú­
csának: mert célja a megvitatás. Ugyanakkor többnyire nyomtatásban nem jelenik meg -
inkább csak részeit publikálják - így, mint tudományos kommunikáció korlátolt hatású,
az ú.n. "szürke" irodalomba tartozik.

Bár tárgyunk szerint elsősorban a tudományos fokozatszerző (a mai PhD, a tegnapi

kandidátusi) értekezéssel foglalkozunk, megemlékezünk, a diplomaszerző
záródolgozatokról és a legmagasabb szintű disszertációkról is, követve ebben Ebei és
Bliefert (1990:29-50) kitűnő munkáját, akik szerint a doktori disszertáció önálló tudomá­
nyos munka, aminek bizonyítani kell a kutató önálló alkotókészségét írásbeli formában.
A diplomadolgozatok ennek egyszerűbb, rövidebb formái. Németországban a
habilitációs iratok (értekezések, Habilitationsschrift) a legmagasabb szintűek, míg nálunk
az akadémiai doktori értekezés az.

Szerintük egy diplomatervet egy éven belül készítenek el, amiből mintegy 5 % az iro­
dalom tanulmányozás, 85 % a kísérletezés (elemzés), és 10 % az írásbeli munka. A szel­
lemtudományokban a "kísérleti" rész legnagyobb hányadát az irodalom-kutatás teszi ki
(vagyis a munka háromnegyed részét). A magasabb szintű értekezések előkészítésében
ezek az arányok szakmák szerint változnak. A legmagasabb szintű értekezések sok-éves
munkát foglalnak össze, míg az egyetemi doktori képzésben többnyire 3 évet engedé­
lyeznek. A disszertáció készítése olyan alapos munkát kíván, amit nem szabad "időnyo­
más", sürgetés alá helyezni.
Az értekezések vitára kerülnek, amin azt vizsgálják, hogy képes-e a jelölt tudomá­
nyos problémákat önmaga megoldani, és a témát tudományosan és módszeresen sok
oldalról bemutatni, bizonyítani (latinul dissertare = megmagyarázni, németül: erörtern).

Egyes értekezések terjedelme meghaladja a könyvekét, vagyis a doktori disszertáció

az első „könyvünk"-nek tekinthető, amit teljesen önmagunknak és tapasztalatok nélkül
kell létrehozni. A magasabb szintű értekezések meg arra készülhetnek, hogy tudományos
könyvként válhassanak ismertté. Ilyet néha csak többen együtt tudnak létrehozni, bár a
megvitatás és értékelés szempontjából nem előnyös a többszemélyes értekezés, még ak­
kor sem, ha annak részei szerzők szerint különválaszthatok.

A disszertáció - és minden befejezhető kutatómunka - ugyanis nem cél az angol

mission, a német Zweck szavak értelmében, hanem cél a goal és Ziel szavak jelentésében,
vagyis valaminek az elérését szolgálja, ami nem kiadvány, hanem a kutató elismerésének,
 61

"promotio"-jának eszköze. Viszont az eredménye a posztgraduális doktorképzésben

valóban "mission": a tudományos utánpótlás szervezett képzése.

Tudósképzésről van tehát szó, ha az egyáltalán lehetséges. Ugyanis ifjúkoromban azt

mondta nekem egy okos ember, hogy tudósnak az ember nem készül, hanem azzá válik.
Az ilyen szakember olyan mint egy hatalmas magfa a tölgyerdőben: magától nőtt, nem
nevelték, és idővel alkalmassá vált új magoncok életre keltésére. A szakembereket képző
iskola viszont olyan mint a faiskola: ahol tudatosan, oltással, metszéssel, sorozatban
állítják elő a csemetéket, hogy derék fává - diplomássá - serdülhessenek. Ezt a metaforát
folytatva a doktorképzés már inkább a dézsás nagy sorfák neveléséhez hasonlítható, ami
hosszadalmas és költséges technológiát kíván, amit bonyolult kiültetés követ, de mindjárt
egy nagyobb, tudományt-termő fát eredményez.

A PhD tudományos fokozat, megszerzése jogot ad arra, hogy valaki - ha vállalja - az

MTA köztestületének tagja lehessen, már fiatalon tekintélyes szakemberek közé kerülve.
A tudományos fokozat tehát sokkal többet jelent ma, mint korábban, és ez nagy felelős­
séget ró az egyetemekre is, akik ezt a fokozatot adhatják.

Ilyen magas szintű oktatásban (amire ez a szerény könyv is készült), nehezen kerül­
hető el, hogy szöveg is néha "tudományos" - vagyis rossz nyelvek szerint kissé érthetet­
len és csak nagy odafigyeléssel követhető - legyen. Erre az a tréfás japán mentség, hogy
ha a hallgató mindent azonnal megért (mint már ismerős gondolatot felismer) úgy az
lehet a benyomása, hogy semmi újat nem hallott. Pedig nemcsak nagyobb tudást, hanem
az ismeretfejlesztés fortélyait is el kell a doktorandusoknak sajátítani ahhoz, hogy néhány
év alatt a szakmai tekintély hordozóivá válhassanak.

Ezt a tekintélyt jól példázza az egykori olasz hordárról szóló mese, aki a borravaló
nagyságától függően mondta „Grazie Signore, grazie Cavalliere, vagy - a legnagyobb
baksis esetén - grazie Dottore! Ez nem is olyan egyértelmű anekdota, hiszen nem tudjuk
mit értett a hordár a doktoron? Ma hazánkban diplomát jelez a jogász, orvos, állatorvos
doktori cím; más szakmákban viselik az egykori egyetemi doktorok és azok akik a kan­
didátusi fokozattal kapták; az új szervezett doktorképzés az egyetemek feladatává tette a
PhD, mint egyetlen tudományos fokozat megadását; újra elérhető a habilitált doktor
"képesítés", a magasabb egyetemi rangok feltételeként; a tudományos teljesítményért
megpályázható legmagasabb cim: az MTA doktora; és a teljesítményekért utólagos elis­
merésként több egyetemtől is kiérdemelhető a tiszteletbeli vagy díszdoktori oklevél, a
"doctor honoris causa" (Dr.h.c.). Aki doktor akar lenni, annak mindezt illik tudni meg­
különböztetni, ha nehezen érthető is, mint a tudománnyal kapcsolatos dolgok általában...

Az pedig szerencse, hogy Itáliában kihaltak a hordárok, mert bizony ma nem tudnák,
hogy mekkora a különbség baksisban kifejezve egy diplomával ingyen kapott és egy
tudományos iskolateremtést bizonyító MTA doktori cím között?
 62

a1) Doktori disszertáció (PhD)

A követelmények az egyes egyetemek doktori szabályzataiban - bár a jogszabályi

előírásokat követik - részleteikben eltérőek. A reá vonatkozó tartalmi és formai követel­
ményeket ezért a tudományos fokozatra pályázó minél korábban tanulmányozza és minél
pontosabban tartsa be, mert ezzel sok felesleges fáradságtól kíméli meg magát. Általános
módszertanunk keretében nem térünk ki ezekre az előírásokra, de a velük kapcsolatos
irodalmi állásfoglalásokat áttekintve, véleményünknek is hangot adunk.

Majoros (1997:11) az értekezés (sőt már a diploma dolgozat) megkívánt eredetisé­

gén azt érti, ha az új vagy újszerű tudományos megállapítást vagy új kutatási módszer
bevezetését tartalmazza. Újszerű szerinte az is, ha egy ismert törvényszerűséget (jelensé­
get) más módszerekkel bizonyítunk.

Eco (1996:20) szerint ilyen írásművek azonban nemcsak az elvégzett kutatás, vagy az
általuk megszerzett diploma szempontjából lényegesek. Ilyesmit írni annyit jelent, hogy
„az ember megtanulja, hogyan kell rendet tenni saját gondolatai között", s rendszerezni
az adatokat: tapasztalatokat szerezve a módszeres munkáról. Nem is a téma a fontos,
hanem magával a munkával szerzett tapasztalat. Az értekezés-írás olyan, mint egy memó­
riapróba (ami az ismeretek megszerzését is bizonyíthatja).

A disszertáció készítés munkafolyamata során 1. pontosan meg kell határozni a témát,

2. anyagot kell gyűjteni, 3. az anyagot rendszerezni kell, 4. újra tanulmányozni kell a
témát, közvetlenül a forrásokból, 5. formába kell önteni az addigi észrevételeket, 6. úgy
kell fogalmazni, hogy érthető legyen és a dokumentumok (forrásmunkák) visszakereshe­
tők legyenek. (Eco itt annyiból marad el a szekunderkutatás alapgondolatától, hogy a
saját kiegészítő gondolataink feljegyzését, dokumentálását nem hangsúlyozza ki eléggé.)

Az értekezés témáját tekintve lehet történeti, elméleti, vagy kísérleti. (Eco, 1996: 30-
32). Mindez a vizsgált témától függ és a történeti annyiban hasonlít szerintem a kísérleti­
hez, hogy tőlünk független tényeket kíván feltárni. Az értekezést író eredeti gondolatait a
tárgyalt idézett szerzők gondolatainak elemzése közben is elhelyezheti - mint ahogy én
azt most is teszem. A középkori szerzők szerint a kortársaik ugyan törpék, de ha az antik
óriások vállára állak, - azok mondanivalóját elemezve - úgy távolabbra látnak. Eco
megfogalmazása szerint „ha az ember okos törpe, jobban jár, ha felugrik egy óriás vállá­
ra, akár egy közepesen megtermettére is, sőt még egy másik törpe is megteszi”. Vagyis a
szakirodalom ismerete és elemzése a minőségi munka feltétele.

A téma legyen jól körülhatárolható, valódi, lehetőleg megoldatlan, de az elvégezhető

kutatásban megoldható feladat. Majoros (1997:12) bölcsen azt is javasolja, hogy a téma-
választás előtt az irodalmat meg kell nézni, van-e, lesz-e megfelelő forrásanyag a szak-
irodalom feldolgozásához. Értekezéseknél ugyanis ez is fontos, hogy - az előző idézet
szerint - az óriásokra állhassunk, vagy az adekvát törpénket megtalálhassuk!
 63

Eco (1996:34) utal arra is, hogy mennyi időt kell fordítani egy disszertációra. Hat hó­
napnál ez nem lehet kevesebb, akkor is, ha a végén a megírás két hét alatt megtörténik,
mert a gondolatokat érlelni kell (ami már közel áll a kombinatív új gondolatok alkotásá­
hoz). A tapasztalt kutató hosszú éveken át gyűjtött ismeretanyagot fogalmaz meg végül
rövidebb idő alatt. Ezért a disszertáció témáját célszerű az egyetemen a második évtől
kezdve vagy a posztgraduális képzés elején megválasztani. (Bár később látni fogjuk,
hogy ez csak előzetes témaválasztás lehet, a kutatás során ugyanis az eredményektől
függően módosulhat a téma címe.)

Mikor érkezett el a disszertáció készítés időpontja? Már a kísérlet megtervezésével

indul, de a megíráskor a kísérleti munkát már be kellett fejezni. (Persze előfordulhat az,
hogy már korábban elvégzett munkákból csinálják meg az értekezést.)

A terjedelmet előre célszerű megtervezni, de pontosan nem lehet meghatározni.13 14

Majoros (1997:16) szerint egy PhD értekezés - témától függően - 80-150 oldal lehet.

Ami a szerkezetet illeti Ebel és Bliefert (1990: 29-50) így ajánlja: címlap - előszó -
összefoglalás - tartalomjegyzék - bevezetés - eredmények - diszkusszió (megvitatás) -
következtetések - a kísérleti adatok részletes felsorolása - függelék - megjegyzések,
esetleg terminológia, glosszárium - irodalomjegyzék - a jelölt életrajza. Ehhez hozzájö­
het még a köszönetmondás, a tárgymutató, a rövidítések jegyzéke stb. Mindezt a disz-
szertáció benyújtását elfogadó egyetemek előírhatják, és azt figyelembe kell venni.

A szakirodalom feldolgozása és áttekintése minden értekezés fontos része. Vannak

tudományágak, amelyekben a kutatás egésze erre irányul. A természettudományos disz-
szertációk általában valamiféle kísérleten alapulnak. De ebben az esetben is tűnjön ki az
irodalmi összefoglalásból, hogy 1: ajelölt kompetens az adott témában, 2: következnek-e
a jelölt által feltett kísérleti kérdések a szakterület eddigi irodalmából? Az olvasott cik­
kek tartalmának egymás utáni kivonatos ismertetése értekezésben nem megengedett,
14
összehasonlító elemzés kívánatos. (Csermely és Gergely , 1995:121)

A disszertáció tulajdonképpen akkor fejti ki hatását, amikor ajelölt már átesett a szó­
beli vizsgán, a szigorlaton (rigorozum, latinul rigor = szigor, keménység). Ezt követi a
védés, ami a tézisek, megállapítások, ill. az egész disszertáció nyilvános megvitatásából
áll bizottság előtt, bírálók (opponensek) közreműködésével. Van olyan gyakorlat, hogy a
"vizsga" is előadás formájában történik, amit vita követ. (Külföldön a habilitációs
eljárásnál alkalmazzák ezt, nálunk is, csak értekezés benyújtása nélkül). Azt tanácsolják,

13 Szabó Katalin lektori véleményében ezt egyenesen károsnak tartja, mert ha kifogyott a mondanivaló,

felesleges töltelékanyaggal szaporítják fel a terjedelmet; vagy ami még silányabb megoldás: nagyobb margóval
és betűnagysággal fújják fel az értekezést a kívánt méretre.
14 Könyvünk tudományos alkotófolyamatról és írásművekről szóló 2. részének megírása után jelent meg

Csermely, Gergely, Koltay és Tóth (1999) tollából az e témakört bővebben tárgyaló „Kutatás és közlés a
természettudományokban” című kitűnő könyve (Koltay Tibor szerkesztésében) amit a doktorálók figyelmébe
ajánlunk. A szószerinti megfogalmazásokra és oldalszám utalásokra tekintettel azonban e részben változatlanul
az eredeti szerzőpáros munkájára hivatkozunk.
 64

hogy a doktori védésen az ilyen rövid előadásokat, célszerű jóformán teljesen megtanul­
ni, hogy szabadon lehessen elmondani, nagyon szigorúan betartva az időkorlátokat. (Az
előnyös időtartam 15 perc.)

A doktori disszertációk és habilitációs munkák, a szürke irodalomba sorolhatók, mert

nem publikusak. Ennek ellenére a témánkat közelről érintő értekezéseket célszerű tanul­
mányozni, hivatkozni rájuk, sőt vitába vonni mondanivalójukat. A doktori értekezések a
tanszékeken egyetemi könyvtárakban fellelhetők, a külföldiek (pl. az amerikaiak) rövid
összefoglalói adatbázisokban, esetleg Interneten hozzáférhetők.

a2) Záródolgozat, szakdolgozat, diplomaterv stb.

Ide sorolhatjuk azokat a tudományos írásműveket, amelyeket a hallgatók az egyete­

meken, főiskolákon néhány példányban készítenek a tanulmányaik lezárásakor. Követel­
ményei hasonlók a doktori értekezéshez, de természetesen enyhébbek.

Majoros (1997:11) a szakdolgozatírásról közzétett kitűnő könyvében ezt úgy jellem­

zi, hogy nem várható, hogy a hallgatók önálló elméletet dolgozzanak ki, de elméleti meg­
alapozásként, legalább idézzék az elméleteket és alkotóikat. A szakdolgozatnak viszont
lehet valamilyen pragmatikus célja, gyakorlati értéke. Szerinte a téma feleljen meg a
jelölt érdeklődési körének, legyen időszerű, legyen hozzáférhető szakirodalma, feleljen
meg a jelölt nyelvismeretének és szakmai ismereteinek (felkészültségének).

Majoros szerint a diplomamunkák készítése két évnél nem hosszabb és hat hónapnál
nem rövidebb időt vehet igénybe. Hálóterv készítést ajánl az egymás után következő
feladatok sorrendjének meghatározására (ehhez mintául szolgálhat az 2.1.2 szakaszban
leírt forgatókönyvünk). A terjedelem tekintetében meg kell különböztetni egymástól a
szorgalmi időszakban írt 10-20 oldalas dolgozatokat, a 20-50 oldalas TDK-
versenydolgozatokat, a 40-80 oldalas diplomamunkákat, majd a PhD-értekezéseket,
amelyek 80-150 oldal terjedelműek- a közgazdaságtanban (Majoros, 1997:9).

Ami az irodalom-feldolgozást illeti, két megoldást említ, a leíró vagy kompiláció jel­
legűt, amikor a különböző forrásmunkák mondanivalóját egyszerűen összedolgozzák. Ez
társadalomtudományi szakdolgozatokban elfogadható lehet, de doktori értekezésekben
nem. A másik az elemző, kutató módszer, ami már adatgyűjtést, felmérést is tartalmaz (és
társadalomtudományi témákról szólva, valószínűleg ebbe érti bele a fejlettebb irodalom­
feldolgozásokat is). A disszertációk a két módszer vegyítésén alapulhatnak, egzakt tudo­
mányokban feltétlenül primer vizsgálatokat, kísérleteket is tartalmazva.

Talán a szakdolgozatoknál az eredetiség, újszerűség kevésbé követelmény mint a

doktori munkánál, de az elméleti megalapozás és a gyakorlati hasznosság egyaránt meg­
kívánható. A bírálók emellett az aktualitást, a helyes módszerválasztást, a hivatkozások
korrektségét szokták figyelembe venni.
 65

a3) Akadémiai doktori és habilitációs értekezések

A korábbi háromfokozatú tudományos minősítési rendszer Magyarországon a PhD

bevezetésével kétfokozatúvá vált (sőt egyfokozatúvá, mert az akadémiai doktori "cím"
már nem számit tudományos fokozatnak). Csermely és Gergely (1995:121-127) szerint a
háromfokozatú minősítés arra volt alkalmas, hogy az első fokozat a tudományos munkára
való rátermettséget bizonyítsa, a második fokozat az önálló tudományos alkotásra való
képességet, míg a harmadik fokozat az iskolateremtő munkát igazolja.

A magasabb szintű értekezések megítélése ügyében a vélemények eltérőek. Keveseb­

ben értekezés-pártiak, többen a tézis/cikkgyűjtemény mellett vannak. Csermely és Ger­
gely véleménye szerint „egyre inkább tanúi vagyunk annak a gyakorlatnak, mely a té­
zis/cikkgyűjtemény forma ürügyén, szinte teljesen mellőzi a művelt téma összefoglalását,
áttekintését, az eredmények egészének összehasonlító elemzését”. A tudományos érteke­
zés - ha írója célját helyesen fogja fel - egy jó ideig vissza nem térő alkalmat kínál a
kutatónak arra, hogy legalább egyszer alaposan elmélyedjen az irodalomban, addig nem
is sejtett tágabb összefüggésekre jöjjön rá, és kellő gyakorlatot szerezzen a áttekintő
tanulmányok („review”) és tudományos könyvek írásához. További haszna az értekezés
formának, hogy a magyar tudományos nyelv frissítésének, bővítésének, sőt végső soron
életben-maradásának is fontos eszköze. (Ez az egyetemi oktatás szempontjából is alap­
vetően fontos, mert amíg magyarul oktatunk, addig ne csak angolul publikáljunk. Még
jobban ki kell hangsúlyozni azt, hogy a szellemi alkotómunka a szintetizálásban felvető­
dő gondolatokkal teljesedik ki, tehát tulajdonképpen új irányt ad sokszor egy kutató
munkájának az, amit az értekezéskészítése során végez. Vitatkozni is legjobban anya­
nyelvünkön tudunk.)

Ezért a tapasztalt kutatók második (vagy harmadik) disszertáció készítése, nem te­
kinthető csak "vizsgadolgozatnak" (mesebéli akadályozó sárkánynak, átrágásra való
kásahegynek, próbatételnek) mert ez a kikényszerített szellemi munka, az önálló gondo­
latok kiprovokálásával, az ismeretanyag rendezésével, új ismeretek, meglátások felszínre
hozását teszi lehetővé. A céhek korában a magasabb fokozatot az iparos mesterművével
érdemelhette ki. A tudomány ezt vette át, amikor disszertációhoz kötötte a magasabb
fokozat elérését. A disszertáció nemcsak tudományos alkotás, hanem annak ösztönzője és
megvalósulásának eszköze is. Ennek az eszköznek módszeres alkalmazását is szolgálja
általános módszertanunk, és szeretnénk ha azt az érett kutatók is hasznosítanák, tovább
fejlesztenék.

b) Tudományos tanulmányok

Az egy-egy jelentősebb témát, vagy összefüggő témakört tárgyaló, feladatkörből adódó

vagy külön megbízásból készülő tanulmányok, terjedelem és kidolgozás szempontjából
közel állnak az értekezésekhez, és ugyancsak szűk körben kerülnek publikálásra (szürke
irodalom). Lényeges vonásuk, hogy céljuk az eredményeik (javaslataik) hasznosítása és
nem valamely tudományos fokozat, oklevél elnyerése. A fő "érdekelt" tehát a megrendelő
 66

vagy hasznosító, nem a tanulmány szerzője (bár megítélése a további munkája szempontjá­
ból döntő lehet).

2.2.2.2 Témakörkutatások eredményei

Tudományos monográfiák, szakkönyvek, felsőfokú tankönyvek

A könyv nagyobb, önálló publikáció. Hogy mit tekintünk könyvnek azt elsősorban a
terjedelme dönti el. A 150 nyomtatott oldalnál hosszabb kiadványok könyvnek nevezhetők.
Hogy valaki hány könyvet írt, azt úgy számíthatja, hogy az önállóan írt 150 oldalnál hosz-
szabb könyvrészieteket is könyvnek tekinti. (Tomcsányi, 1966).

A mi szempontunkból azt már sokkal nehezebb eldönteni, hogy mi számit "tudomá­

nyos" könyvnek? Bele számit ebbe a saját kutató munka részaránya és az is, hogy a
szakirodalom-feldolgozása, hivatkozása milyen. Ökölszabálynak azt tekinthetnénk, hogy
a felsőfokú tankönyvek és az annál magasabb szintű írásművek tekinthetők tudományos
könyvnek.

A gyakorlati szakkönyvek, középfokú tankönyvek és népszerűsítő cikkek a tudomá­

nyos szakirodalmon kívül esnek, de megalkotásukhoz a 2.3-2.6 fejezetekben leírtak jól
felhasználhatók. Röviden idézzük a könyvírással kapcsolatos fontosabb, módszertani
forrásainkban olvasott gondolatokat.

A könyv létrehozása az esetek többségében a kiadónak, szerkesztőnek és a szerzőnek

az együttműködése. A kiadóval való együttműködés rendkívül fontos, hiszen a könyv,
mint áru kerül a piacra és annak terjesztése többnyire a kiadó dolga. Amikor előkészíte­
nek egy könyvet, vannak akik már egy előzetes "előszót" írnak, amivel indokolják a
könyv megírásának és kiadásának fontosságát. (Van, ahol ezt szinopszisnak,
sillabusznak, mások koncepciónak mondják.) Gyakran megkívánják, hogy egy minta­
fejezetet írjon a szerző, elsősorban a stílus és íráskészség elbírálására. Ezután kerül sor a
kézirat elkészítésére, a szöveg megírására, erős figyelemmel a kiadó kívánságaira, bár a
számítógépes szövegszerkesztés átdolgozása könnyen megvalósítható.

A szerkesztés számára lényeges az, hogy a regiszter, vagy tárgymutató elkerülhetetlen

egy igényes könyvben. Rendkívül fontos, hogy a bibliográfiát már kezdettől gyűjtsék Van­
nak esetek, amikor a szerzőkre való hivatkozás oldalszámát külön is megadják. Célszerű
lehet az olyan utalás, hogy hol található a könyvben valamely nagyfontosságú szószerinti
idézés, bár ezt a tárgymutató és névmutató is jelezheti.

A könyveknél a címoldalak, címrangok elkészítése rendkívül fontos és ebben a nemzet­

közi szabványokhoz igazodni kell. Végül a könyv kötése adja azt a formát, amivel fellép a
piacon. Lehet brosúra, lehet papírkötésű, vászonkötésű, vagy különböző műanyagokból
készülhet a kötése. Lényeges, hogy könnyen nyitható és olvasható legyen. A könyv kötése
reklám értékű.
 67

Majoros (1997:36-39) a tudományos könyvek következő típusait definiálja:

1. Kézikönyv (összefoglaló mű, szintézis): egy nagyobb tudományterület vagy ismeret­

kör minden lényeges ismerettartalmát összegzi, áttekintést, tájékozódást szolgál.

2. Monográfia: egyetlen témakör részletes tárgyalása, ami elhatárolt témakör elmélyül­

tebb tanulmányozását teszi lehetővé.

3. Tanulmány-gyűjtemény: kisebb terjedelmű tanulmányokat foglal kötetbe, azonos té­

makörben.

4. Segédkönyvek: ezek nem tudományos közleményeket tartalmaznak, de a tudományos

munkát támasztják alá ismereteikkel.

Ilyenek a lexikonok és enciklopédiák, az életrajzi lexikonok, a szótárak, az értelmező

szótárak, a statisztikák, az évkönyvek, almanachok. (A statisztikai kiadványok egyes társa­
dalomtudományokban nem segédkönyvek, hanem tudományos forrásmunkák.) Külön típu­
sok az eseménytárak, a név- és címtárak, az atlaszok stb.

Ezek a típusok nem egyértelműek: évkönyvnek neveznek évenként kiadott tanulmány-

köteteket, vannak könyv alakban kiadott publikációs orgánumok, sőt van olyan összefoglaló
monográfia, amelyet a téma vezető szakértői készítenek és benne az adott témakörből saját
kutatási eredményeket is közölnek. Ez azonban inkább a következő műfajcsoportba tarto­
zik. A felsorolást csak a sokféleség jellemzésére közöltük.

2.2.23 Résztéma (probléma) kutatások eredményei

a) Tudományos közlemények

A tudományos publikálás alaptípusa a tudományos közlemény, ami hozzáférhető és

jellegénél fogva elsődleges irodalom: ami új és saját ismereteket közöl. Azért nem ezt
állítottuk módszertani tananyagunk központjába, mert oktatási feladatként elsősorban a
doktori disszertáció készítése adódott. De nehezebb is lett volna, mert olyan sokféle a
közlemény műfaja és szakterülete szempontjából, hogy egységes elveket ezzel kapcsolat­
ban leírni lehetetlen. Az önálló tudományos közlemények szerzői nem is szorulnak ilyen
alapismeretekre, mert tapasztaltabbak, a mellett, hogy a személyes munkát leíró módsze­
reinket a többszerzős munkamegosztásban készülő cikkek esetében nincs is értelme ma-
gyarázgatni.

Baintner (1982) könyvét ajánlhatjuk a tudományos közlemények szerzőinek figyel­

mébe, magunk inkább a különböző típusok eltéréseit kívánjuk kimutatni.

a1) Tudományos dolgozat (folyóirat cikk)

Mivel a további fejezetekben kiemelten az értekezések problémáival foglalkozunk -

bár legtöbb mondanivalónk minden tudományos írásműre érvényes - a tudományos dől-
 68

gozatok készítésével kapcsolatos tudnivalókat ebben a szakaszban kissé bővebben is­

mertetjük.

Ebel és Bliefert (1990) nyomán ez a publikációtípus így jellemezhető: A tudományos

eredmények nélkülözhetetlen része a közzététel, a kommunikáció. A legfontosabb publi­
kációs eszköz a szakfolyóirat. A szakfolyóiratok általában periodikusan megjelenő
nyomtatott kiadványok. Évente legalább négyszer kell megjelenniük, hogy periodikának
számíthassanak. Nyilvánosnak kell lenni, bárkinek hozzá kell tudni jutni. Megkülönböz­
tetik a valóban lektorált, tudományos folyóiratokat az egyéb szakfolyóiratoktól, ame­
lyeknek célja inkább az informálás, a figyelemfelkeltés.

A közzétételnek ezt a magasabb szintjét célszerű publikálásnak nevezni: a publikáció

nemzetközi szó, mind a németben, mind az angolban használatos, a publish a nyilvános­
ságot jelenti. Ez feltétele annak, hogy valamit publikációnak tekintsünk, hogy elegendő
példányszámban adták ki, és el is terjesztették. Az új nyomtatási, reprográfiai eljárások
lehetővé teszik azt, hogy bárki kiadhassa nyomtatott formában a munkáját, amit angolul
„personal publishing”-nak neveznek. Mivel azonban az elterjesztés, az akvizíció fontos
része a kiadásnak, ez nem egyenértékű egy valóságos folyóirattal. Nem beszélve arról,
hogy elbírálva, lektorálva sincs.

Lényeges kelléke a publikációnak az is, hogy beazonosítható és megtalálható legyen.

A folyóiratoknak ezért van ISSN száma, a könyveknek ISBN száma. Ezeket a nemzetkö­
zi szabványok írták elő. Tulajdonképpen a publikációkon fel kellene tüntetni ezeket a
számokat is.

A publikáló kutató szerzővé válik, aki szerzői jogokkal rendelkezik. Ez kifejezi telje­
sítőképességét, eredményességét is. Angolul ezért fogalmazták meg azt a mondást, hogy
publikálj, vagy pusztulj el (publish or perish). Viszont a közlemények mennyisége a
minőségük kárára mehet, ezért jobban kell az utóbbira figyelni. A lektorálás, vagy szak­
értői véleményezés és újabban a folyóiratoknak az impakt értéke jobban fejezi ki a tulaj­
donképpeni értéket. A szerzőnek a szerzői jogon kívül a prioritásra is joga van, ami tu­
dományának erkölcsi értékét növeli. Megkívánhatja, hogy az eredményeit valóban az
övének tartsák és sok esetben ezt a másokkal folytatott vitában éri el. A tudományos
folyóiratok fel szokták tüntetni a benyújtás időpontját is a prioritás miatt, és van lehető­
ség előzetes közlésre is (konferenciákon, Interneten stb.) amire még visszatérünk (73.
oldal).

Különböző folyóiratok vannak. A primer folyóiratok csak eredeti, első közleménye­

ket közölhetnek, - vagyis aminek mondanivalóját máshol még nem nyomtatták ki - ezt a
szerzőtől megkívánják. (A primer szó itt nem jelenti azt, hogy csak primer kutatási ered­
ményeket közölnek.)

A másik véglet a referáló folyóirat, amelyik az eredeti közlemények rövid ismerteté­

sére specializálódott. A referátum összefoglalót jelent, az angol kifejezés e helyett
abstract és az ilyen folyóiratokat is Abstracting Journal-nak mondják. Ezt - az előző
 69

primer ellentéteként - szekunder irodalomnak is nevezik, míg az originál közleményeket

primer irodalomnak. (A szóhasználatra itt nagyon kell vigyázni: ugyanis a primer iroda­
lom tanulmányozása is szekunderkutatás, a jelentések szövegkörnyezettől függő jelentés
változását figyelembe kell venni.)

A referáló folyóiratok általában összesűrítik a nyomtatást, és erősen építenek a szá­

mítógépes feldolgozásra. A referáló folyóiratok képezik az irodalomkutatás kiinduló
pontját. Lehetővé teszik, hogy összegyűjtsük a hasonló témát tárgyaló publikációkat,
azokat kritikusan értékelve, így létrejön a nagyobb témadokumentáció , vagy szűkebb
körű gyűjtőreferátum stb. Vannak folyóiratok, amik kifejezetten ezzel foglalkoznak, a
német nyelvterületen ezt fejlődési, haladási beszámolónak nevezték: Fortschrittsbericht,
illetve angolul Advances of progress in ... stb. címmel kezdődő címekkel jelölték.

A nem saját kísérletek csak szakirodalom alapján irt szemléket (review) nehezebben
fogadják el publikálásra, és csak a szakirodalom teljes ismeretében vállalkozzunk ilyen­
nek a megírására (Baintner, 1982:10). A szellemtudományokban ez sokkal inkább elfo­
gadható forma. A tudományos összefoglaló szemlék többnyire sorozatok formájában
jelennek meg, amelyeknek egy-egy fejezetét a téma legkiválóbb művelői állítják össze.
Vannak olyan, kvázi referáló folyóiratok (Review Journal), amelyekben Csermely és
Gergely (1995:48.) óvatos becslése szerint a tudományos szakirodalom 3-4 %-a össze­
foglaló formájában jelenik meg. Ezért hozták létre az összefoglalók összefoglalóját is,
amire példa az Index to Scientific Reviews, ami a Science Citation Index adatbázisára
épülve készül.

Csermely és Gergely a témakutatás kezdeti lépéseként az összefoglalók megkeresését

javasolják az orvostudományban. Más tudományágakban ez nem ennyire fejlett, pedig az
ilyenek olvasása a fiatal kutatókat megvédi attól, hogy túlságosan elmélyedjenek egy
nagyon szűk kis részletkérdésben.

Az ilyen összefoglalókat egészen más tudomány-területekről is tanulmányozni kelle­

ne. Az összefoglaló, szintetikus munka, ami középszintű, vagyis a népszerűsítő (ismeret-
terjesztő) és a tudományos között áll, ezáltal a más szakterületen dolgozók számára is
érthetővé válik.15 Az ilyen áttekintő közlemény átmenetet képez a könyv- és folyóirat­
irodalom között. Lehetnek ezek népszerűsítők, ismeretterjesztők is, de lehetnek tudomá­
nyos értékelő jellegűek is. Azért értékesek, mert akire támaszkodnak, annak hírnevet
adnak, elismerik és készítésük különösen kitűnő gyakorlat a kutatók számára. Magunk is
javasoljuk, hogy fiatal kutatók kötelezően készítsenek ilyen összefoglaló tanulmányokat.

Ezt mind szekunder irodalomnak nevezik. (Talán jobb volna magyarul erre az elsőd­
leges és másodlagos irodalom szóhasználat, hogy ne ütközzön a kutatás primer és sze­
kunder kategorizálásával, de angolul és németül ezen eltérő fogalmak neve változatlanul
azonos).

15Az ilyen "átmeneti" vagyis a szaktudományi és népszerűsítő közé helyezett — "mediatizált" —

források használatával az 5. rész bevezetőjében foglalkozunk.

 70

A publikálás időpontja ne legyen túl korai, de el se késsen. Kétségtelenül a kísérletek

kellő értékelése után szabad csak belekezdeni. Van lehetőség egy előzetes, rövid közlés­
re, hogy ezzel a prioritást védjük. Egyes tudományos folyóiratok elfogadnak előzetes
közléseket is, ezeket az angolban megkülönböztetik, mint short communication, , vagy
csak egyszerűen communication-nek, szemben a full paper végleges közleménnyel. (Az
Európai Marketing Akadémián a Work in Progress áll szemben a Competitív Paper-rel,
vagyis vitára szolgáló közleménnyel. A németben ilyen megkülönböztetést nem isme­
rünk.)

A folyóiratoknak vannak olyan formái is, amelyek minden közleményt külön füzetben
adnak ki, vagyis csak különlenyomatokat készítenek. Ezeket letters folyóiratnak (levél­
folyóiratnak) mondják és használatuk nem minden szempontból szerencsés. A szerző
érdeke az, hogy minél rangosabb folyóiratban közöljön megfelelő lektorálás mellett,
amikor már az elfogadás is rangot ad. Hátránya ennek néha az, hogy rendkívül hosszú
ideig tart a megjelenés. Mindenki azt szeretné, hogy sokan felfigyeljenek rá, sokan meg­
jegyezzék a nevét. Aki egy ilyen - sokak által olvasott - folyóiratban tud közölni, az
jobban jár (bár tulajdonképpen nem az olvasók száma, hanem a cikkeire hivatkozók
száma dönti el egy folyóirat rangját). A nemzetközi természettudományos irodalom el­
tolódik újabban egy uralkodó nyelv: az angol felé, mint ahogy korábban az a latin volt.
így a fontos publikációkat két nyelven kellene közzétenni, ha a nemzeti nyelvet is hasz­
náljuk.

Aki azt szeretné, hogy szerzői nevét megismerjék, annak probléma lehet, hogy milyen
társszerzőkkel dolgozik együtt. Újabban nagyra értékelik azt, ha team-ek dolgoznak, és
ebből kifolyólag több a szerző. Gyakori, hogy a tudományos irányító a tanítványával
együtt publikál és ilyenkor vitatható az, hogy kinek a neve álljon elől: követhetik egy­
mást ábécében, volt szokás, ahol a rangosabb állt elől, vannak újabb szokások, ahol a
vezető mindig az utolsó helyen áll. (Ilyenkor aztán sokszor a hivatkozásból ki is marad,
mert et al. lesz a citáció.) Erre vonatkozóan célszerű volna konvenciókat kialakítani, mint
amire már magam 1966-ban javaslatot tettem. A sok szerző a citáció szempontjából
indokolatlanul növeli a kimutatott impakt-mennyiséget, hacsak az impakt-számot nem
osztják el a szerzők számával. Erre vonatkozóan is érdemes volna egyszerű arányszám­
mal kifejezhető átmeneteket képezni.

A közlemény címének megválasztásánál nagyon vigyázni kell arra, hogy megfelelő

címszavakat tartalmazzon, és ne legyen lehetőleg 8 szónál hosszabb. Közöljünk egy
összefoglalót (abstract), ami legyen teljes, pontos, objektív, érthető és rövid. A rövid azt
jelenti az amerikai felfogás szerint, hogy nem lehet hosszabb 250 szónál egy nonnális
folyóirat-publikáció esetében, és nem több 500 szónál egy disszertáció összefoglalója­
ként. Az összefoglaló, - mint már említettük - a vizsgálatok célját, a felhasznált módsze­
reket, a legfontosabb eredményeket és a következtetéseket kell, hogy tartalmazza.

A tulajdonképpeni cikk a bevezetésből, a fő részből és a következtetésekből áll. Ezek

olyanok, mint a repülőgép felszállása, repülése és leszállása. Az első és utolsó harmad
rövidebb, de viszont könnyebben okozhat balesetet.
 71

A kézirat elkészítéséhez régen sokféle formai előírást adtak, ma már a számítógép jó­
formán nyomdai tökéletességű kéziratot tesz lehetővé. Minden esetre nagy gonddal kell
törődni a képletek elhelyezésével, az ábrákkal és a táblázatokkal. A táblázatok legyenek
áttekinthetők és ezért talán helyes a részletes adatokat a publikáció szövegében elkerülni,
és inkább jól áttekinthető táblázatokba helyezni, mint ahogy azok a disszertációknak is a
függelékébe kerülhetnek. Az elfogadott publikáció még alapos formai szerkesztésen esik
át. Azért, hogy az egész folyóirattal összhangban legyen, felülvizsgálják a nomenklatúrát
és terminológiát is. Maga a szerkesztés (redacting) nyomdakész állapotra-hozást,
szószerint rendberakást jelent. Előfordulhat, hogy rövidíteni kell a szöveget. A szer­
kesztők beavatkoznak a tartalomba, a szóhasználatba és a language polishing közismert
követelmény az angol nyelvterületen, vagyis, hogy egy nyelvi lektor átfésüli az anyagot.
(Ez nálunk inkább könyveknél, kevésbé a folyóirat cikkeknél szokásos.)

A folyóirat szerkesztője azért törekszik "minőségi" cikkek közlésére, mert ez hatá­

rozza meg a folyóiratának az értékét. Vannak folyóiratok, ahol az elutasított cikkek szá­
ma 80 %-ot elér. Egy kuratórium (szerkesztőbizottság) még a lektorok véleményét is
felülvizsgálhatja. Újabban a közleményeket nemcsak legépelt (kinyomtatott) példányok­
ban, hanem lemezen is beadják és feltétlenül kísérő levelet írnak melléje. Ilyenkor rögzí­
tik a beérkezés időpontját.

Ezután kerül a véleményezőhöz, elbírálóhoz (referee), vagyis aki nem referáló, hanem
- ahogy angol neve sugallja - a futball-bíró rangjához hasonló tekintélyű döntéshozó.
Amelyik folyóirat nem „fully refereed", az már másodrangúnak számít. A cikk vélemé­
nyezéséhez ilyen szempontokat vesznek figyelembe: jelentős-e a kísérlet; a célkitűzés
eredeti-e; a kísérletek megfelelnek-e a célnak; a módszerek korszerűek-e; az eredmények
interpretációja korrekt-e; a megvitatás helyes-e; megfelel-e a formai előírásoknak; meg­
felel-e a terminológiának; megfelelően idézték-e az irodalmat; a cikk hossza elfogadható­
éi az összefoglaló érthető, okos és megnyerő-e; a cím kifejezi-e a tartalmat? A lektor
(helyesebben szakbíráló) adhat javaslatot kisebb változtatásokra, továbbfejlesztésre vagy
visszautasításra.16 Általában két lektor van.

Ezután kerül sor a végleges javításra és a legvégén a javított, tördelt kéziratot a szer­
ző még egyszer szignálja. Természetesen mindez a számítógépes szövegszerkesztés ese­
tében ahhoz igazodik. Amennyiben a szerkesztőség kefelevonatot küld, akkor azt alapo­
san javítsuk az eredetinek megfelelően. Másképp (például pirossal) illik megjelölni azo­
kat a javításokat, amelyekkel változtatunk az eredeti beadott szövegünkön. A korrektúra
azért is fontos, mert az a tapasztalat, hogy a másik ember mást lát, mást vesz észre, a
szerző saját maga ritkán veszi észre a saját hibáit.
Rendkívül tanulságos amit Csermely és Gergely (1995:27) könyvében olvashatunk a
tudományos publikálásról. Mi minősül tudományos közleménynek? Ez tudomány-
területenként igencsak eltérő, és csak a független bírálók által elbírált (peer-reviewed) és
nemzetközi szaklapban megjelent közleményt lehet annak tekinteni. Kérdés, hogy ez a

16 Braun Tibor és Schubert András szerkesztésében megjelent könyv - „Szakértői bírálat (peer review) a
tudományos kutatásban” (1993. MTA Könyvtára) - tájékoztat ebben a kérdésben.
 72

biológiában, kémiában érvényes gondolat mennyire érvényes más szakmákban. Vajon a

proceedingekben megjelent vagy konferenciákon elhangzott előadásokat e szerint hova
soroljuk?

A tíz legjelentősebb közlemény felsorolása, már jó támpontot ad a szerző irodalmi

súlyára. A citációval mérik ezt, ami a hivatkozások számát jelenti, amibe az önhivatkozá­
sokat nem számítják be. (Önhivatkozásnak minősül az, ha az eredeti cikk valamelyik
társszerzője az első szerző , abban a cikkben, amely idézi az eredeti cikket). Persze, az
"első szerző" megítélése is erősen kétféle, hiszen, a főszerző esetleg a felsorolásban
utolsó is lehet. Igen nehezen dönthető el ki az, miután az SCI (Science Citation Index) a
hivatkozott cikkeknek csak az első szerzőjét szokta megadni.

Nagy probléma a publikálónak a tudományos folyóirat kiválasztása, hiszen két szem­

pont áll egymással szemben: az impakt faktor és az, hogy a hazai körülmények között
ismertté tegyük eredményeinket. Csermely és Gergely (1995:111) szerint egy fontos
témát korszerű eszközökkel kidolgozó cikk az élettudományok területén egy 3-4 impakt
faktorú lapban közölhető. Az orvostudomány ennél valamivel szerényebb lehetőségekkel
rendelkezik, hiszen inkább speciális folyóiratai vannak, és a termelési gyakorlatot szol­
gáló agrártudományokban pedig elérhetetlen ez a magas impakt faktor, mert a hazai
sajátosságok a külföldet kevésbé érdeklik és célunk mégis elsősorban a hazai mezőgaz­
daság fejlesztése. Vannak viszont területek, ahol a magyar nyelvű közlés jórészt már
lehetetlenné válik magasabb tudományos szinten. Baintner (1982) azt ajánlja olyan fo­
lyóiratnak küldjük be cikkünket, ahol "az még éppen megfelel".17

A tudományos cikkek szerzői olvasóként indulnak. A rengeteg közleményt, könyvfe­

jezetet képtelenek áttanulmányozni, ezért gyakran az ismertető másodlagos kiadványokat
forgatják. A fontosabb forrásokat azonban eredetiben is szükséges tanulmányozni. Cser­
mely és Gergely 1995:109-120) kitűnő felsorolása szerint a közlemény összeállításához a
következőket kell átgondolni:

1. Mi a legfontosabb mondanivaló, 2. Érdemes-e egyáltalán közölni, 3. Kik lesznek

az olvasók, 4. Kik a társzerzők, 5. Melyik folyóiratba szánjuk (elolvasva annak útmuta­
tóit). 6. Az első változat bevezetésében megírjuk, hogy miért kezdtük a kísérletet, a mód­
szert, hogy mit hogyan tettünk, mik az eredmények, mit figyeltünk meg, milyen követ­
keztetések adódnak ebből, mit jelentenek az eredmények. 7. Elkészítjük az ábrákat és
szövegeiket, 8. Megszerkesztjük a táblázatokat, 9. Összeépítjük a közleményt és mérle­
geljük arányait, 10. Felvázoljuk az eddig ki nem dolgozott részeket, a kulcsszavakat, a
fejcímet, a köszönetnyilvánítást. 11. Kritikai érzékkel bíró kollegáknak adjuk oda, 12.
Vitassuk meg a bírálatot és építsük be mindazt az új változatba. 13. Ellenőrizzük az iro­
dalmi hivatkozásokat a könyvtárban, (ne higgyük, hogy az összefoglaló cikkek irodalom­

17Ezzel nem azt kívánja kifejezni, hogy a cikkhiánnyal küzdő, szerzőkre vadászó folyóiratokat preferál­

juk. Sőt Szabó Katalin véleményéből idézhetem: "Soha ne küldjük be olyan folyóiratnak a cikkünket, ahol
biztosak lehetünk a publikálásában, hanem módszeresen próbálkozzunk egy-két fokozattal feljebb” Ugyanis
ritkán lehet hajszálpontosan eldönteni milyen minőségű cikket sikerült írnunk, és még mindig nyitva áll
előttünk az a folyóirat, ahol „éppen megfelelünk”.
 73

összeállításának hivatkozásai jók, kéziratunk hivatkozásaiért mi viseljük a teljes felelős­

séget,) 14. Ellenőriztessük újra az adatokat a táblázatokban, 15. Írjuk meg levelünket a
folyóirat szerkesztőjének, amelyben közzétételi szándékunkat közöljük, 16. Küldjük el az
elkészült kéziratot a szerkesztőségbe.

a 2) Konferencia előadás és előzetes közlemény

A konferencián való részvétel a személyes kapcsolatok és eszmecserék hasznossága

mellett a prioritás védelmében történő korai közlést szolgálja. Csermely és Gergely
(1994:88-99) szerint, a kutatók megítélésében a publikációk száma túlzott fontosságúvá
vált. Ez sokszor az adatok szépítéséhez, a túl korai közléshez, az elaprózódáshoz és -
hozzátennénk - a sokszerzős, jelentéktelen témák közzétételéhez vezethet. A tudományos
konferenciák bizonyos fokig lemérik ezt az eredményt és lehetőséget adnak az előzetes
közlésekre. A konferenciák anyagai (Proceeding) különös műfajt képeznek: nem elég
publikusak, általában túl rövidek és sok esetben nem is lektoráltak (de van, ahol elbírálva
nehezen fogadnak el előadásokat).

A kutatás eredményét vagy közleményben vagy előadásban közölhetjük. (Csermely

és Gergely, 1995:88+). A szakmai frissességet biztosítják az előadások, ezeknek gyen­
gébb formája az alább tárgyalt poszter, ami akkor ér valamit, ha a látogatók meg is vitat­
ják. Az előadáson legfeljebb percenként szabad egy diát vetíteni, érdemes a bevezetést és
befejezést is dokumentálni. El kell dönteni azt is, hogy fólia vagy dia lesz-e a jobb. Van­
nak olyan sokszorosított anyagok (handouts), melyeket írásban osztanak ki az előadáson.
Csermely és Gergely azt a tanácsot adják, hogy tartsunk próbaelőadást, próbáljuk ki a
termet, tanuljuk be az első mondatokat, beszéljünk kifejezetten a hallgatósághoz, ne
menjünk részletekbe, legyen a mondanivalónk világos, használjunk mutatópálcát, soha ne
olvassuk fel ábráinkat, beszéljünk a mikrofonba vagy elég hangosan és figyeljünk a hall­
gatóságra és az esetleges kérdésekre.

a3) Poszter, kiállítási bemutatás

A poszter a konferenciákon kiállított szöveges-képes tábla, amit a program szerint

meghatározott időben mutatnak be, ilyenkor a szerző legyen jelen, (a poszter többnyire
máskor is megtekinthető). A poszter előzetes közlésnek számíthat, de nem publikus,
nehezen idézhető és dolgozható fel. Intézmények propagálása és fiatalok szárnypróbál­
gatása céljából hasznos. Műfajában közel áll a kiállítási tablókhoz: ezért szerkesztésével
érdemes foglalkozni, különösen a kielégítő betűnagyság és az ábrák részaránya a fontos
tényezők ebben.

A poszterekkel kapcsolatban Csermely és Gergely (1995) felhívja arra a figyelmet,

hogy a kis előadások helyett a hallgatóság kímélésére bevezetett poszter-rendszer lénye­
gesen megjavult, amióta a számítógépet bevezették. Olyan betűnagyságot kell azonban
használni, hogy egy méter távolságból az jól olvasható legyen. Célszerű úgy fogalmazni,
hogy 2-3 perc alatt meg lehessen a posztert érteni és a legfontosabb üzenetet haza lehes­
sen vinni (take Home message). A legfontosabb a szerzőnek jelen lenni bemutatásán,
 74

hogy meg lehessen vitatni a témát vele. Jó, ha tartalmaz "postaládát", amibe a véleményét
bárki bedobhatja, és hasznos egy rövid kinyomtatott összefoglaló, melyből 10-20 pél­
dányt odateszünk, hogy azt el lehessen vinni.

a4) Elektronikus közzététel (Internet, TV stb.)

Ma már lehetséges, hogy leírva, mint saját közleményt közzétehessük gondolatainkat,

kutatásunk eredményeit az egész világ számára hozzáférhető elektronikus hálózatban.
Kérdés, mennyire óvhatjuk meg prioritásunkat, mennyire várható el, hogy az érdekeltek
elolvassák. Egy írásban kiadott címjegyzékkel kombinálva idővel a folyóirat publikációk
helyére léphet az Internet. Egyelőre inkább az érdeklődést kelthetjük fel általa munkánk
iránt és kapcsolatokat teremthetünk a hasonló kutatásokkal foglalkozókkal, az E-mail
segítségével.

b) Kutatási jelentés

Egy résztéma megbízás alapján megoldott problémáját foglalja össze. Nem publiká­
ció, sőt bizonyos fokig titkos is, mert nem illik másnak, csak a megbízónak odaadni.
Mindaz érvényes rá, amit a tanulmányokról írtunk, de különösen fontos szempont, hogy
"olvasni lusta" döntéshozók (megrendelők) is hajlandók legyenek elolvasni. Sokszor
idézett forrásaink és tapasztalataink alapján távirati stílusban röviden a következőkre
hívjuk fel a figyelmet, mert ez az írásmű nem tudományos közlemény, és a konkrét olva­
sója igényéhez kell idomulnia.

A jelentés tartalmazza az alkalmazott módszereket is, és egy sillabusszal (szerkezeti

vázlattal) kezdődik. Ezután következik a szöveg, azt fogalmazva vigyázzunk, hogy min­
den új rész illetve bekezdés első mondata legyen különösen hangsúlyos és jelentős. Az
ilyen összefüggő részek hossza ne legyen több, mint 8 mondat. Ennek ellenére a monda­
tok legyenek lehetőleg rövidek, illetve előnyös a hosszú és rövid mondatok váltakozása.
Nagyon fontos, hogy szóhasználatunk választékos legyen. Erre egy tanács érvényes: aki
jót akar írni, annak sokat kell olvasni. A jelentésnek végül hibátlannak és nem kijavított­
nak kell lenni, rendkívül rontja a hatást minden utólagos belefirkálás. Arra is gondolni
kell, hogy azok, akik szponzorálják, vagy egyáltalán finanszírozzák a kutatásokat, azok a
jelentésben kapják meg az ellenszolgáltatást, ezért a jelentések minőségére rendkívül
nagy mértékben vigyázni kell.

Külön érdemes foglalkozni a pályázatok készítésével, mivel a kutatás anyagi hátteré­

nek megszerzéséhez szükségesek. A kutatási jelentés többnyire az ilyen feladatok megol­
dásáról számol be a megbízó szája íze szerint.

2.2.3 Az ismeret tartalmi elemei

Az eddig leirt szakirodalmi alkotások egészet képező dokumentumok, ami visszake­

resésük, idézésük és idézettségük szempontjából is egységnek számit. A szakirodalmi
feldolgozás és hasznosítás szempontjából azonban egészükben nem "emészthetők": fel
 75

kell bontani őket információs elemeikre. Ha új és más házat építünk több régiből, a bon­
tási anyagot használjuk fel. Vajon mi lehet a forrásmunkákba foglalt szétbontott ismeret-
anyag legkisebb eleme, "téglája"?
Az ismeret legkisebb egysége (az "ismeretmolekula" ami szavak, fogalmak atomjai­
ból tevődik össze) az egy mondatban kifejezett megállapítás, ami mint információ ön­
magában is megáll, érthető és más információkkal összeépíthető.

Amennyiben a megállapítás új (olyan molekula amilyen még nem volt) és van értelme
is (használható anyag molekulája) akkor mint tudományos megállapítást tételnek (tételes
megállapításnak) nevezhetjük. A jelentős ilyen tételeket filozófiailag tudományos tézis­
nek mondhatjuk. (A szóhasználat ördöge azonban itt is félre akar vezetni a szavak több­
értelműségével: tézisnek nevezik az értekezések fontos megállapításainak (téziseinek)
összefoglalását, sőt a kutató korábbi megállapításainak értekezést pótló gyűjteményét is,
míg angolszász országokban még többet jelent: a disszertáció elnevezés helyett használ­
ják.)

Ha a tudományos tézist feltételezés (bizonyítandó kérdés) formájában értelmezzük

(vagy fogalmazzuk meg), úgy (munka)hipotézishez jutunk, ami aztán bizonyítva tézissé
lép elő. Az ilyen tézisnek lehet antitézise, és a dialektikából ismert szintézis, tágabb érte­
lemben a tézisek összevonását, kombinálását is jelentheti.

Mivel az ismeretgazdálkodás nem a dokumentumokkal, hanem a belőlük kiemelhető

ismeretelemekkel foglalkozik, ezeket egykor így tekintettem át: "Információn nem a
tájékoztatási tevékenységet, vagy annak alapanyagát értjük, hanem a mondanivaló tar­
talmi egységét. Az ismeret a rendszerbe foglalt információk tömege" (Tomcsányi 1966:8;
a továbbiakban e munkánkra csak az év és oldalszámmal hivatkozunk).
"Az információ formai fokozatai: az adat, az adatokból levont tételes megállapítás és
az ismeret (az előzőből leszűrt általánosabb összefüggések törvénye, szakmai logikával
általánosított tételek."
"Az információk felépülése a kutató munkájában a következő: Több adat (ismeret­
elem) együtt ismeretegységet képez. Több egynemű ismeretegység az "egyszerű ered­
mény", ami már tartalmaz mondanivalót. A különnemű ismeretegységek "összefüggő
eredményt" jelentenek. Ha ehhez a kutató a ténymegállapításon felül hozzáfűzést is tesz,
úgy létrejön a "tételes megállapítás". Az információ negyedik fokozata úgy jön létre,
hogy további "következtetést" vonnak le több megállapítás összefüggéséből. Az első
kettőt nevezetnénk elemi információnak, míg az utóbbi kettőt tételes információnak"
(1966: 152-153).

Nézzék el a szerzőnek, hogy saját régi meghatározásait idézi és nem bonyolódik a fi­
lozófia és informatika egyre szaporodó százféle szóhasználatának ismertetésébe. A szö­
vegelemzés (ma ismeretelemzés) céljára pedig annak idején a tudományos szövegtarta­
lom kategóriáit(hierarchikus rangfokozataik sorrendjében) így határozta meg:
1/ szavak, 2/ fogalmak, 3/ definíciók, 4/ megállapítások (ezek formailag szavakból,
tartalmilag adatokból, információkból épülnek fel), 5/ tézisek (tételes megállapítások), 61
elméletek, 7/ alkalmazások (esetek és módszerek).
 76

Az elméletek e szerint összefüggő tézisekből épülnek fel, és Farkas (1994:120) nyo­

mán az elméletnek az a feladata, hogy megmagyarázza a tényeket. (Az elméletről már a
fogalmakat tárgyaló 1.4 fejezetben olvashattak.)

Annak idején azt írtam, hogy egy új adat önmagában is érték. Egy eredményes meg­
állapítás jelentős érték. Mások anyagából való következtetés is új értékalkotás, de önálló
szellemi alkotás csak a saját gondolat lehet. Az idegen és saját ismeretanyagot kell ösz-
szedolgozni és "új adatok nélkül, csupán a régi megállapítások átcsoportosításával is
alakítható ki új mondanivaló." (1966:37) "A kutatás feladata új ismeretek, új összefüggé­
sek felfedezése, ami nagyon sokoldalúan valósítható meg az így feldolgozott anyaggal
(1966:136). A saját és idegen információ egyenlő értékű a feldolgozásban. Pataky (1958)
utalt arra, hogy minél távolabbi tudományszak ismeretét hasznosítjuk az annál terméke­
nyítőbb munkánkra.
Külön probléma lehet információink, megállapításaik valóságtartalma. Csak az iga­
zat és csakis az igazat - állítsuk, mert magunkat csapjuk be, ha tudatosan torzítjuk a
valóságot. A negatív kísérleti eredmények is értékesek pl. ha valaminek alkalmatlanságát
mutatjuk ki (Baintner (1982:9). Az idegen megállapításokkal való egybevetés erősítheti
vagy cáfolhatja saját meglátásunkat. Ez tévútra sodorhatja a kutatót, aki mindenáron
eredményre tör. Szabó Katalin (1997:61+) is utal arra a hibára, - amivel Sváb János,
Baintner Károly és sokan mások is foglalkoztak, - hogy csak azokat az érveket, tényeket,
bizonyítékokat adjuk elő, amelyek elképzeléseinket igazolják és elhallgatjuk azokat,
amelyek ellenünk szólnak. Ezt „egyoldalú kifejtésnek” mondják. A "kétoldalú" közlemé­
nyek viszont olyanok, amikor másoknak a miénkkel éppen ellentétes érveit is kifejtjük.
Az ismeretgazdálkodás lényege nem a vitatkozás, szembeállítás vagy megerősítés,
hanem a saját és idegen ismeretelemekből egy új megállapítás (egy eddig nem volt tudás­
molekula) előállítása, amivel a 2.4 fejezetben részletesebben foglalkozunk.
 77

2.3 A tudományos alkotás tárgyköre és információ bázisa

2.3.1 A téma tárgya és címe

2.3.1.1 Az értekezés tárgyválasztása

A doktori értekezések témaválasztásánál célszerűbb kisebb felületen nagyobb mély­
séget választani (nem a vulkanológia, de egy konkrét vulkán, lehetőleg valamelyik konk­
rét kitörése legyen a téma). Az értekezés nem enciklopédia vagy tankönyv, inkább mo­
nográfia jellegű, vagyis egy elhatárolt téma tárgyalása. Viszont ehhez a szűkített témához
a forrásmunkákat a lehető legtágabb körből kell összegyűjteni. Majoros (1997:16-20) a
diplomadolgozatoknak is minél szűkebb témakörben való elmélyülését ajánlja.

Mint minden kutatás, a disszertáció készítés is problémamegoldásra irányuló tevé­

kenység. Kérdéses azonban, hogy mi itt a fő probléma: valamely tudományos vagy gya­
korlatban hasznosítható kérdés megoldása, avagy annak bizonyítása, hogy a tudományos
fokozatra pályázó alkalmas ilyen feladatok elvégzésére? Ez utóbbiról van inkább szó.
Katonai hasonlattal élve inkább vaktölténnyel végzett hadgyakorlatról, mint igazi had­
műveletről; de a "vizsgázó" vezérkari tiszt számára ez sokkal veszélyesebb, mert kemény
kritikára nyílik vele szemben lehetőség, míg a háborúban (a gyakorlati életben) erre
többnyire már nem érnek rá (vagy hősi halált halnak, vagy csak a csatavesztést konsta­
tálják és magyarázzák ki, ha erre még van lehetőségük).

A doktorandus disszertációja (kutatása) témáját, maga választja, irányítói segítségé­

vel. Tárgya legyen aktuális és konkrétan elhatárolt. Szabó (1997:47) „Hogyan írjunk
tudományos dolgozatot?” című fejezetében a témaválasztáshoz igen részletes szempon­
tokat adva ajánlja, hogy legyen az jól körülhatárolható, időben is egyértelmű (történeti),
érdeklődést keltő (ami holnap lesz érdekes), valódi megoldatlan problémákat felvető.

Majoros (1997) helyesen mutat rá, hogy célszerű tájékozódni a téma szakirodalmi
feldolgozottságának fokáról, hogyan lehet a forrásokhoz hozzájutni, különösen, ha az
ember nagyrészt irodalom alapján dolgozik. Másrészt, hogy nem voltak-e már előtte,
akik a témát már letarolták. Felhívja a figyelmet arra is, hogy nemcsak megoldatlan,
hanem meg is oldható témát kell választani. A témaválasztásnál lehetőleg kerüljük a
divatot, de az olyan marginális témákat is, amelyeknek semmi irodalma nincs, vagyis
magunknak kell elsőként a sötét verembe ugrani.

Eco (1996:44) szerint: 1. A kutatás egy felismerhető tárgy körül mozogjon, amelyet
úgy kell definiálni, hogy mások számára is felismerhető legyen. 2. Vezethessen olyan
megállapításokra, amelyeket előbb még senki nem mondott. 3. A kutatásnak mások szá­
mára is hasznosnak kell lenni. 4. Biztosítani kell a hipotézis bizonyítására, vagy megcá­
folására szolgáló elemeket. Majoros (1997:17) helyesli, ha kérdésként próbáljuk megfő-
 78

galmazni a kutatási célt. (Az segít a megválaszolás módjának és a hipotézisnek kialakítá­

sában.)

A témaválasztásról szólva Csermely és Gergely 1995:29) felhívja a figyelmet arra,

hogy egy kezdő kutatónak (PhD-hallgatónak) önálló gondolkodásra kell törekedni, és
nem egyszerűen folytatni mások munkáját. Vagy legalább más módszerrel, más szem­
pontok szerint értékelve, végezve azt. Az agrárkutatásban 15-20 évenként megismételjük
a kísérleteket, nagyjából hasonló eredményre jutva, és azt új eredménynek tekintve. A
problémákat nem lehet kisajátítani, ezért időről-időre más megoldással mások verse­
nyeznek. Aki a hasonló eredményt korábban közli, azt tekintik győztesnek (prioritási),
ami sok kiérleletlen publikációhoz vezet. A doktori disszertációra azonban ez kevésbé
jellemző, hiszen nem is ez a legfőbb célja.

Érdekes Csermely és Gergely (1995:29) azon felvetése, hogy a kutatási alaphelyzet

más, ha ismert módszerrel ismeretlen kérdést válaszolunk meg, vagy ha ismert kérdést
ismeretlen módszerrel tesztelünk, végül ha ismeretlen módszerrel ismeretlen kérdést
próbálunk megoldani. (Ez az, amit mi legjobbnak tartanánk, ők sötétbe ugrásnak tekin­
tenek.) Tanácsuk az, hogy a kérdés megválaszolásához szükséges módszert kell megke­
resnünk, a rendelkezésre álló módszerrel megválaszolható kérdés helyett. Tehát nem a
gombhoz varrjuk a kabátot, ha a gomb a módszer. A meglévő kísérleti módszerek nagyon
behatárolják gondolkodásunkat. Ez érvényes jelenség a műszerhez, a kísérleti térhez,
gépekhez igazodó kutatásban. Ez kevésbé káros, ha reszortkutatásról van szó, vagyis egy
tématerület folyamatos és állandó kutatásáról (pl. fajtakísérletek vagy más "rutin" vizs­
gálatok végzéséről). Káros viszont, ha egy problémamegoldó konkrét cél vizsgálatáról
van szó.

Eco (1996:130) hangsúlyozza, hogy az ő könyve azokra a szakdolgozatokra vonatko­

zik, amelyeket könyvekről és kizárólag könyveket felhasználva készítenek, és megkülön­
bözteti azokat a könyveket, amelyekről a dolgozat készül és azokat, amelyeknek a segít­
ségével készül. A legelőkelőbb tudományágak ilyen "betűrágók" de a kísérletező kuta­
tásban is nélkülözhetetlen a témaközpontos olvasás. Eco a mások gondolataival foglalko­
zó emberek kétféle típusát (karakterét) különbözteti meg: 1. aki csak egy dologgal tud
foglalkozni, pl. nem tud olvasni zenehallgatás közben, először végig kell olvasnia egy
munkát, nem tud többet párhuzamosan olvasni. 2. aki csak akkor dolgozik jól, ha egy­
szerre több fajta érdeklődését kielégíti, és ha csak egy dologra figyel, elveszti a kedvét.
(Lásd párhuzamos figyelés 354. oldal.) Az előbbiek módszeresen dolgoznak, de nincs
fantáziájuk, az utóbbiak kreatívabbak, de gyakran nincs bennük kitartás. Célszerű az
eltérő karakterünket is figyelembe venni témánk kiválasztásakor

Nemcsak karakterünk, de eltérő magatartásunk is befolyásolja ezt. A tudományos

kutatómunka során hasznos Csermely és Gergely (1995:33) szerint a „nyúl-magatartás”.
A nyúl fülel és fut, aztán megint fülel és megint fut. A kutató életében a fülelés a kérdés-
felvetés ideje, a futás a kísérletezésé. A szellemi munka néha látszólag semmittevés,
amikor átgondolják a régit és újabb ötleteken töprengenek a kutatók. A folyton csak
rágódó kutató végül sohasem jut igazán előre. Periodikusan kell váltakozni az újabb
 79

kérdések felvetésének, a meditációnak és az aktív kísérletező, vizsgálódó munkának.

(Szellemesen írják, hogy az unalmas előadások és bizottsági ülések adnak alkalmat a
meditációra).

Ez a periodicitás olyan tudományágakban alakulhat ki, ahol a kísérletek gyorsan el­

végezhetők, megismételhetek. Más az, amikor egy témakört kutatunk vagy amikor konk­
rét hipotetikus kérdésfeltevéssel próbálunk egy konkrét problémát megoldani. Vannak
szakmák, ahol a megfigyelési lehetőség, annak gyakorisága korlátozott. Ez nem csak a
csillagászatban van így, de ki kell várni a mezőgazdaságban, orvostudományban is,
amikor felvetődik egy lehetőség. A hosszabb lefolyású kutatásokban párhuzamosan terve­
zünk, töprengünk és kísérletezünk, ami kétségtelenül erre való karaktert is kíván. De a
lehetőségekhez igazodó kutatásunkban legyen legalább egy „szokatlan, teljesen új elkép­
zelésen alapuló” résztémánk is, mert csak aki mer, az nyerhet.

2.3.1.2 Tárgyszavak összeállítása

A tudományos közlemények elején fel szokták tüntetni a rövid összefoglalás
(abstract) után a legfontosabb tárgyszavakat. Ennek az a célja, hogy akinek a kezébe
kerül, az tájékozódhasson a tartalomról.

Ahhoz, hogy irodalomkutatásunk során, mi is felismerjük a minket (témánkat) érintő

közleményeket, össze kell állítanunk saját munkánk legfontosabb tárgyszavait. Ezeket
kereshetjük aztán a nyilvántartásokban.
De lehet ennél is fontosabb célja ennek az előkészítő munkának: a helyes szóhaszná­
lat megalapozására kigyűjthetjük tárgyszavaink definícióját, idegen nyelvű megfelelőit is,
mindezt jegyzékbe foglalva. Természetesen a szinonimák is felsorolásra kerülnek ebben
a "mini-thesaurusban", hiszen lehet, hogy azok segítségével találjuk meg a keresett iro­
dalmi információt.

Tárgyszó: a tárgymutatóban (indexben) a visszakeresést szolgáló lexéma (szókészleti

egység); ahol a szinonimák összevonását (Pl. eb lásd kutya), a homonimák megkülönböz­
tetését pl. daru 1/ madár, 2/ emelő szerkezet) megadják.
Címszó: 1/ a főcímben szereplő kulcsszó, 2/ a tartalom (fejezetek) felsorolását rövi­
den jellemző szavak.
Kulcsszó: valamely dokumentum (kiadvány) tárgyát, tartalmát, esetleg műfaját fejezi
ki, az irodalomkutatás céljára.
Deszkriptor: 1/ dokumentációban használt szóelem, ami a tárgyszavak kifejezését ke­
vesebb elemből teszi lehetővé (pl. kutya + harapás = kutyaharapás), 2/ a dokumentációs
szójegyzékekben (thesaurus) szereplő egyértelmű és következetesen használt tárgysza­
vak.

Nagyobb méretekben a lexikonszerű „előzetes glosszáriumunkban” az 1.4 fejezetben

dolgoztuk fel ehhez hasonlóan az ismeretgazdálkodás legfontosabb fogalmait. A disz-
szertációhoz készíthető ilyen szójegyzék ennél sokkal egyszerűbb lehet: tartalmazzon 10-
15 tárgyszót, és a legfontosabbak vagy esetleg a vitathatók definícióját is.
 80

A definíciók később a glosszáriumba kerülhetnek. Értekezések esetében megkíván­

ható, hogy az új, vagy megszokott értelemtől eltérően használt szakkifejezések meghatá­
rozását egy ilyen fogalom-magyarázatban tüntessük fel. Magát a tárgyszót is több rokon­
fogalom jelölésére alkalmazzák. Mivel e téren nincs egységes gyakorlat, az e könyvben
követett gyakorlatot írjuk csak le, inkább a fogalmak megkülönböztetése, mintsem egy
szóhasználati ajánlás céljából.

2.3.1.3 A címadás
A cím foglalja össze a tartalmat pontosan, kevés szóval. Egy jó cím a dokumentum
legkurtább összefoglalója ami a továbbiakban kulcsszóként (tárgyszóként) szerepelhet,
amikor visszakeresik munkánkat.

Csermely és Gergely (1995:111-121) a következőket tanácsolja: a cím az olvasó ér­

deklődését keltse fel, ne legyen túl hosszú, ugyanakkor legyen informatív, rövidítéseket
ne tartalmazzon.

A végleges címet a munka megírása után adhatjuk csak, de egy „munkacím” haszná­
lata szükséges már korábban is. A disszertációk címét többnyire már a posztgraduális
képzés kezdetekor jóváhagyják - ez inkább a téma meghatározása -, véglegesítését cél­
szerű az irányító tudományos személyekkel, tanárokkal konzultálva módosítani. Majoros
is a címadást tartja az utolsó aktusnak, ami ellentmond annak a helytelen gyakorlatnak,
hogy a PhD-hallgatók munkatervének elfogadáskor határozzák meg az értekezés címét is.

A disszertáció címe ne legyen 10 szónál hosszabb. Amennyiben ez nem kerülhető el,

úgy alcímet kell alkalmazni. Lényeg az, hogy a legfontosabb tárgyszavak, mint címsza­
vak a főcímbe kerüljenek. Az irodalmi dokumentációt ugyancsak akadályozza görög
betűk használata a címben. A címlapon - a címen kívül - a szerző neve áll, teljesen kiírt
keresztnévvel, továbbá az intézmény neve, ahol a munka készült, és a benyújtás idő­
pontja. Ezeket a szövegeket központosan helyezik el a papíron. Ez a közép-elhelyezés a
bekötött munkáknál problematikus, ezért általában a bal szélen 40 mm-t kihagynak, így a
középpont mintegy 20 mm-rel jobbra eltolódik.
A címadás problémájával rendkívül gazdagon foglakozik Szabó Katalin (1997:66-
75). Hivatkozik a magyar szabványra (MSZ ISO 690), ami szerint a cím „a dokumentu­
mon megjelenő szó vagy mondat, amely alkalmas a dokumentumra való hivatkozásra,
esetenként annak azonosítására és amely gyakran (ha nem is változtatás nélkül) megkü­
lönbözteti minden más dokumentumtól”. A cím feladata, hogy megnevezze a művet
(azonosítsa), kifejezze tartalmát, felkeltse az érdeklődést, és bizonyos mértékig sugallja a
szerző véleményét a témáról.

Természetesen egészen más egy tudományos folyóiratban, megint más a disszer­

tációban megadott cím, illetve azok a majdnem szépirodalmi publicisztikai címek, me­
lyek sokszor szókicsavaráson alapulnak. Kétségtelenül, ha a főcím száraz és pontos,
akkor az alcím lehet ilyen színező, ha már a főcím színező, akkor valamiféle alcímmel
kell utalni a pontosabb tartalomra. Az alcím, az idézett szabvány szerint „a címoldalon
megjelenő szó vagy mondat, mely a dokumentum főcímét egészíti ki”.
 81

2.3.2 A sillabusz kialakítása irodalmi tájékozódással

A disszertáció készítése tulajdonképpen minden szellemi alkotómunka vázlatát köve­

ti. Mindenek előtt egy sillabusz készül, vagyis egy olyan tagolt tervezet, ami mondható
előzetes tartalomjegyzéknek is.

Itt többről van szó, mint az egzakt tudományok publikációiban kaptafaszerűen hasz­
nált tagolás: irodalmi áttekintés, anyag és módszer, eredmények és megvitatásuk, követ­
keztetések, összefoglalás. Ez különben is csak egy résztémát (problémát) vizsgáló kísér­
let, primer-kutatási eredmény közlésére alkalmas. A disszertáció egyrészt nem ilyen
"egyhegyű" résztémát tárgyal, tehát többirányú a szerkezete is, és így az irodalomkutatást
is többirányban, már a vázlat kidolgozásához be kell vetnünk. Másrészt az értekezés
szükségszerűen irodalomkutatást is alkalmaz - különben nem tudná újszerűségét sem
bizonyítani - ami a szerkezettel szemben is speciális követelményeket támaszt.

Kutatási témánk (értekezésünk tervezett címe) és ha ilyeneket meghatároztunk, a fő

tárgyszavai alapján készítsük el a sillabuszt: kutatásunk vázlatát. Ez a témát altémákra
bontja, azokat fejezetekre és azokon belül dokumentációs egységeket (DE) alakit ki.
Ezek a dokumentációs egységek egy-egy szűkebb problémára irányulnak, egy-két
deszkriptorral (fogalommal vagy tárgyszóval) kifejezhetők. Számuk ne legyen több mint
18-20, fejezetenként 3-6.

Számukon persze lehet vitatkozni, mert csak arról van szó, hogy hány rekeszes polcra
(hány irattartóba, file-ba stb.) gyűjtjük az előrendezett információinkat. A feldolgozás
során a rekeszeken belül az egyes információk (megállapítások, tételek) önálló életre
kelnek. Az ilyen sillabusz nem lehet végleges: készüljön gumiból, hogy bárhol tágítható,
kiegészíthető legyen. (Ezt a számozás módjánál kell figyelembe venni.)

Ez a sillabusz csupán egy haditerv, majd a hadműveletek (az irodalomkutatás, adat­

elemzés és szövegezés) eredményét a tartalomjegyzék írja le - utólag. De haditerv sem
készülhet felderítés nélkül: ezt szolgálja a sillabusz készítése közben egy tájékozódó,
előzetes irodalomkutatás, a következő módon:

1. Néhány (3-5) kézikönyvben, a tárgymutató alapján megkeressük a számunkra rele­

váns részeket és azok forrásmunkáit.

2. Néhány (3-5) legfontosabb - hazai és külföldi - folyóirat utolsó (3-5) évfolyamá­

ban megkeressük a témánk szempontjából releváns közleményeket.

3. Ha alkalmunk van nagyobb bibliográfia vagy referáló folyóirat éves tárgymutató­

jában utána nézni, úgy a címük tartalma alapján áttekintjük a számunkra szóba jöhető
források gyakoriságát.
 82

A "találatokat" bejegyezzük sillabusz tervezetünkbe és a következőket végezzük el:

a) Sillabuszunkat bővíthetjük vagy szűkíthetjük (dokumentációs egységek felvételé­

vel vagy kihagyásával, összevonásával) figyelembe véve a saját adatdokumentációnk
információit is. Legyen feltétlenül olyan probléma is a sillabuszban, ami nem megoldott,
esetleg nem is szerepel az irodalomban.

b) Az érdemesnek tűnő bibliográfiai adatokat egyidejűleg kiírjuk, a fellelési hely

megadásával, a későbbi megszerzés érdekében. (Ami csak a "Nemzeti Archívumban"
nagy utánajárással lelhető fel, az is fontos, de ne tervezzük feldolgozni.)

c) A terminus technicusokat (főleg az idegen nyelvűeket) is gyűjteni kezdjük, a ma­

gyar megfelelőkkel és szinonimákkal együtt. Ezzel kiegészítjük mini-thesaurusunkat - ha
van ilyen - és szómagyarázatként a legfontosabb tárgyszavaink definícióit is kigyűjtjük a
kézikönyvek glosszáriumából.

Ezzel a szekunderkutatásra alapozott disszertáció írásunk irodalomkutatási munkáját

beindítottuk. Érdemes megszívlelni más szerzők vázlat-tervezéssel kapcsolatos tanácsait:

Szabó (1997:47-58) is a vázlat készítéssel kezdi, amihez azután nem kell szorosan ra­
gaszkodni a feldolgozás során. A vázlatkészítést két típusra osztja: 1. Pontokba szedett
tartalomra, témakörökre utaló vázlat; 2. Állításokat, kérdéseket megfogalmazó, állásfog­
lalásunkat is sejtető vázlat (tételvázlat). A másodikat ajánlja amit csak akkor lehet elké­
szíteni, amikor már a mondanivaló a fejben elkészült. Ez megerősít abban, hogy a silla­
busznak a hipotéziseket és bizonyítási módjukat is tartalmazni kell. A vázlat és egyes
részeinek terjedelme legyen arányos a munka terjedelmével. Ne tárgyalja a bevezetést
hosszabban, több pontba foglalva mint a tárgyalást. A továbbiakban ne tekintsük szent­
írásnak, hanem állandóan változtassuk ezt a vázlatot. A megírásnál sem kell ragaszkodni
a vázlat sorrendjéhez, a vázlat nem használható tartalomjegyzékként.

A vázlat a tükörképe a műnek és ahogy az egyik változik, úgy változik a másik is. Ha
nagyobb fejezetek vannak, azokhoz külön vázlat készíthető.

Eco (1996:75)az irodalomkutatást „irodalomjegyzék” elkészítésével kezdi, vagyis az­

zal, hogy megkeressük azokat a műveket, amelyeknek még a létezéséről sem tudunk.
Egyszerűbb a téma szerinti katalógusból kiindulni. Mivel ez azonban a könyvtárosok
ízlésétől függ, még eredményesebb a szerzők neve szerinti katalógus tanulmányozása (ha
már tudjuk, hogy ki mivel foglalkozik). Az áttekintő enciklopédiákban, vagy könyvre­
pertóriumokban megtalált szerzőket aztán már a szerzői katalógusban keressük meg.

Majoros (1997:20+) a vázlatot koncepciónak nevezi és ez tartalmazza a kutatási té­

mát, a témaválasztás okait, a kutatás módszereit, hipotéziseit és azok bizonyítását. A
koncepció egy 2-5 oldal terjedelmű írás. Ez nem tartalomjegyzék, hanem a kutatás tár­
gyát és módszerét határozza meg és inkább a téma jóváhagyását szolgálja. Ilyen tervezet
szükséges minden kutatómunka — különösen a primer kutatások - tervezéséhez is. A
 83

munka befejeztével ez a szöveg rövid bevezetésként (vagy előszóként) lesz felhasz­

nálható Majoros szerint; ami közel áll Csermely és Gergely (1995:121) értekezések ele­
jén álló rövid bevezetéséhez, ami egy-két oldalon utal a munka előzményeire és céljára,
és itt szoktak a „kimagyarázkodásoknak” is helyt adni.

És bár a sillabusz nem tartalomjegyzék, annak mégiscsak kezdeti formája, és ezért al­
kalmazkodik az írásmű későbbi tagolásához. Szabó Katalin (1997:66-75) tanácsait ve­
gyük ehhez figyelembe: A belső címek azok, amik tulajdonképpen a részeket, fejezete­
ket, alfejezeteket, szakaszokat, pontokat, alpontokat, bekezdéseket jelzik. Ezeket később
nyomdatechnikailag különböztetjük meg. A decimális számozás a disszertációkban - már
a sillabuszban - kívánatos, de rövid tanulmányokban, cikkekben nem szerencsés. (A
decimális számozásnak vannak korlátai, négy tag a maximum és bevált az olyan kvázi-
decimális rendszer is, amelynek az utolsó számjegyében tíznél nagyobb számokat is
feltüntetnek).

2.3.3 Az alkotás alapja: az információ-gyűjtés

2.3.3.1 Forrásfelkutatás és rendezés

A) A kutatásnak és forrásainak jellege

A disszertációkészítés céljára egy jól elhatárolt téma szakirodaimának egyszeri fel­

dolgozását végezzük el. Ez hasonló egy problémamegoldó kutatás irodalmazásához, de
módszerében nem tér el attól sem, amikor a kutató (intézmény) tématerületének publiká­
cióit folyamatosan dokumentálja, adatait feltárja és rendszerezi. Ez utóbbi alapján ké­
szülhetnek "permanens tematikus feldolgozások" is, mások időnként való tájékoztatására
összerendezett tömörítvényekkel, kivonatokkal, mint amilyen a szerző által 1954-ben
indított Külföld Mezőgazdasága folyóirat volt. (A némileg hasonló sajtófigyelők, talló­
zók kivágatokat (másolatokat) rendeznek össze a megrendelő gyors tájékoztatása céljá­
ra.) A tudományos irodalom fejlődését pedig egyszeri vagy periodikus tématanulmá­
nyokkal mutatják be.

A lényeges különbség azonban nem a kutatás egyszeri befejezhető vagy folyamatos

jellegében van, hanem abból adódik, hogy az információk nemcsak a dokumentációban,
hanem a kutató fejében is rögződnek, és ez gondolkodási folyamatok alapjául szolgálhat.
Az nyilvánvaló, hogy a folyamatos témakörkutatás az egyszeri disszertáció készítéshez
képest sokszorosan több ilyen emlékezeti információt hasznosíthat. Ez az információk
felkutatásában vagy visszakeresésében is két típus megkülönböztethetőségéhez vezet:
amit angolban találóan emlékezet alapján keresett (question of recall) vagy téma szerint
keresett (question of discovery) anyagként különböztetnek meg (Tomcsányi, 1966:23, 26,
31).

Az ismeretgazdálkodás lényege, hogy az emlékezeti elemet erősítse a "mechanikus"

információ keresést elősegítő, rohamosan fejlődő műszaki segédeszközök mellett. Az
ilyen mentális tevékenység már az első értekezés készítése során elsajátítható, és egyre
 84

nagyobb szerephez jut majd - tudatosan vagy tudat alatt - a kutató későbbi, érett életsza­
kaszai során.

Az emlékezetbe nemcsak az olvasottak épülnek be, hanem a saját tapasztalatok is -

főleg - a saját kísérleti eredmények. A utóbbiak rögzített rendezett formában mint adat­
dokumentáció állnak rendelkezésünkre és kerülnek felhasználásra az irodalmi informáci­
ókkal együtt. A primer (kísérleti) és szekunder (irodalmi) információk együtt élnek és
kerülnek felhasználásra. Elnevezésük azonban félreértésekre is adhat alkalmat:

Majoros szerint "elsődleges forrás", a jelölt által végzett adatgyűjtés, felmérés (ami
primer kutatás), és minden olyan írásbeli dokumentum, ami “nem alapul más leírt forrá­
son”. Másodlagos forrásnak nevezi, az elsődleges forrásokat magyarázókat (vagyis a
statisztikai kiadványokból készültet, a tematikus tanulmányokat stb.).

Eco (1996:65) elsődleges forrásnak tekinti pl. Adam Smith munkáit, míg az őróla írt
tanulmányokat másodlagos forrásnak mondja. Az elsődleges és másodlagos forrást és a
primer és szekunderkutatás eredményeit másként volna célszerű megkülönböztetni. Min­
dannak feltárása, ami nincs közzétéve, ha írásmű is (oklevél stb.), primer kutatás, és a
megjelent műről alkotott, még nem közölt eredmény is (például a biblia valamely részé­
nek hermeneutikus szövegelemzése). A szekunder kutatás a tudományos kiadványok
(publikációk) információit, véleményeit elemzi (szakirodalom-kutatás), összekombinálva
azt a saját, vagy mások közölt, primer kutatási eredményeivel.

Természetesen egészen más ez egy irodalomtörténész munkájában mint a természet-

tudományban, aminek kétféle az információ forrása: a) kísérleti primer adatok, b) szak-
irodalmi adatok (az esetben is, ha ezek korábbi saját munkáink). A lényeg azonban az,
amit hozzáteszünk, tehát az összevont kísérleti adatok és a szakirodalmi ismeretek krea­
tivitással, heurisztikus módszerekkel történő kiegészítése.

Az interjúk, véleménykutatások érdekes átmenetet képeznek: primer kutatási anyag­

nak tekinthetők, rendszerezhetők, továbbfejleszthetők, viszont kétségtelenül másoktól
származnak. A forrásokból dolgozó kutató nemcsak az ismeretanyagokat kombinálhatja,
de elemezheti magukat a forrásmunkákat is, így végső fokon szekunderkutatása primer
kritikai irodalomkutatássá nőhet.

B) Az információ jellege és megbízhatósága

Kézenfekvő, hogy témánk szerint adekvát (és közelálló), új és kiváló, neves szerzők­
től származó információkat gyűjtsünk. Ezt mindenki tudja, ezért inkább arról írunk, hogy
a távoli, régi és névtelen ismeretek is nagyon értékesek lehetnek.

Már Pataky (1958:17) utalt arra, "hogy minél távolabbi relációt elemez ki és szinteti­
zál" az irodalomkutatás, az annál termékenyítőbb lehet.
 85

C. Ronald Kahn18 tízparancsolatát idézi Csermely és Gergely (1995:32). Ebben a tíz-

parancsolatban a negyedik így hangzik: „olvass olyan cikkeket, hallgass olyan előadáso­
kat, amelyek nem illeszkednek szorosan az addigi kísérleti irányaidhoz”.

Jómagunk is igen érdekes tapasztalatokat szereztünk azzal, hogy különösen a disz­

ciplináris kutatásban, egy-egy tudományág fejlesztésében, mennyire hasznos nemcsak a
közelálló vagy érintkező társtudományok hanem a távolabbiak olyan átmeneti szintű
összefoglaló anyagait (pl. enciklopédiákat stb.) tanulmányozni, amelyek nem publikáció
szintűek, de nem is szórakoztató népszerűsítők, csak viszonylag könnyebben érthető nagy
áttekintések a nem-specialisták számára. (Erre példát adunk az 5. részben.)

Ezekből ismerhetők fel szelektálhatók ki gyakran azok az összefüggések, kapcsola­

tok, jelenségek, - a saját tudományágunkhoz adaptálva azokat, - amikből esetleg a disz­
ciplináris fejlesztésünket megoldhatjuk. Ilyenkor, ha nagyon érdekes, célszerű vissza­
nyúlni az eredeti forrásmunkához, és szükség szerint be kell vonni olyan szakembert,
akinek az a szakterülete. A tanulmányozott ismertetőmű pedig mint közvetítő (mediativ19)
forrás működik, mint a tematikus feldolgozások és referáló folyóiratok.

Oktatási anyagnál sem szükséges mindig az eredeti publikációig visszanyúlni, mert a

diszciplináris (tananyagfejlesztő) kutatás nem kíván önálló kutatásnak tűnni, (szellemi
alkotás, de nem tudományos eredmény).

Eco (1996:173) szerint nem a legnagyobb szerzőktől származnak a számunkra leg­

fontosabb, leghasznosabb gondolatok. (A nagy szerzők idézése azzal a veszéllyel is jár,
hogy akaratlanul kimondatjuk velük azt, saját magunk igazolására, amit valójában nem
mondtak.) Eco egy teljesen jelentéktelen munkában talált olyan gondolatot, amivel az ő
nagy kutatása megoldódhatott. Gyakori lehet, hogy egy ötlet, mint arany szemecske hever
a homok között. A tudományos alázat alatt azt érti Eco, hogy mindenkitől lehet tanulni.
Lehet, hogy vannak rejtett értékei azoknak, akik szemünkben nem tűnnek kiválónak.
Érdemes régi disszertációkat, szakdolgozatokat olvasni, amiben a diákok érdekes ötlete­
ket vethettek fel. A legádázabb ellenfél is adhat jó ötleteket.

A disszertációk, nagyobb jelentések és hasonló "kéziratok" hozzáférhetők, de nehe­

zen, mert a nem publikus "szürke irodalomba" tartoznak. A szürke irodalom „a még
nyilvánosságra nem került, ezért nehezen hozzáférhető írásművek összefoglaló neve”
(Szabó Katalin, 1997:53+). Működik egy olyan rendszer 1980 óta, a SIGLE (System fór
Information on Gray Literature in Europe) amin hozzáférhetők már bizonyos szakterü­
letek és nyelvterületek szürke irodalmi közlései is. A megjelenést pótló előzetes közlés is

18 C. Ronald Kahn: Picking a research problem. The New England Journal of Medicine 330: 1530-

1533, 1994 ami nem tévesztendő össze Thomas S. Kuhn: The Structure of Scientific Revolution.
University of Chicago Press, 1970 című művel

19 Illetve mint a tudományos és ismeretterjesztő „közé helyezett” (mediatizált) irodalom, aminek fontossá­

gát az 5. rész bevezetésében fejtjük ki.

 86

a szürke irodalom áthidalása, ami a számítógép és Internet által teljesen új megoldások­

hoz - a szürke irodalom lassú "kifehérítéséhez" vezethet.

Az újnál is újabb előzetes közlések után utalhatunk a másik végletre: a régiekre, kü­
lönösen a rég elfelejtettekre melyeknek újra felfedezése is érdem lehet. Szabó Katalin
szellemesen felveti azt, hogy a társadalomtudományokban (persze a természettudomány­
okban is) érdemes a régiekhez fordulni. Nagyrészt ilyen az egész filozófiai és lélektani
feldolgozás e könyv 5. részében. Elegánssá teszi a szöveget a régiekre való hivatkozás,
idézésük, de évszámként ne a legutóbbi kiadásuk megjelenését írjuk.

De akár régi akár legújabb: a forrásmunka legyen megbízható és tartalmas. Beck

(1999:16) is felhívja arra a figyelmet, hogy nagyon nehéz megbecsülni, hogy az iroda­
lomban található sokmillió adat mennyire megbízható, illetve milyen gyakoriak a téve­
sek. A kutatónak egy-egy megállapítás átvétele esetén mindig mérlegelni kell annak
esetleg téves - vagy azóta meghaladott - voltát.

Majoros (1997:38-39) egy-egy forrásmunkánál a következők megvizsgálását java­

solja: 1./ megbízhatóság a szerzők és kiadók alapján, 2.1 a feldolgozott anyag mennyire
mélyen, mennyire korszerűen kerül bemutatásra, 3./ tartalmaz-e irodalomjegyzéket és
mennyire friss irodalmat közöl, 4./ a közölt adatok mennyisége és pontossága kielégítő-e,
milyen a mű stílusa, milyen az anyag elrendezése 5./ milyen kiegészítő részekkel rendel­
kezik, képekkel, táblázatokkal és főleg az indexszel, ami a visszakeresést, rendezést és
terminológiai kutatást lehetővé teszi.

Majoros (1997:29) szerint a bibliográfia-készítés (áttekintés), megelőzi az olvasást.

Tulajdonképpen a források szelektálását érti ezen. Amikor egy munkát megnézünk, hogy
egyáltalán dönteni lehessen, hogy használható-e, akkor könyvek esetében a tartalomjegy­
zéket, az előszót, utószót, és főleg a felhasznált irodalmat érdemes megnézni.

Utal arra is, hogy a szakkönyvek végén ritkán található tárgymutató (index), ami pe­
dig minden tudományos könyv alapvető kritériumának tekinthető. Szerintünk mindene­
kelőtt a tartalomjegyzék ad képet a könyvekről. A tárgymutató és a glosszárium, ha van,
még fontosabb, mert jellemzi a forrás színvonalát: az index nélküliek tudományos rangja
kétes. A tárgymutatónak a jelenléte, vagy nem jelenléte, valamint az irodalmi hivatkozás
dönti el tulajdonképpen, hogy milyen komolyan vehetjük a könyvet. Vannak könyvek,
amik primer publikációnak is tekinthetők, vagyis másutt még nem közölt információkat,
megállapításokat tartalmaznak.

Tudományos dolgozatok esetében a folyóirat rangja (lektoráltsága), az összefoglaló

színvonala, többnyelvűsége, a bibliográfiában idézettek köre és a következtetések bizo­
nyítottsága ad jó jellemzést.
 87

2.3.3.2 Irodalmi információk felkutatása20

A) Könyvtárhasználat

Hol találjuk szakirodalmi információinkat? Elsősorban a könyvtárakban. A kezdő

kutató elengedhetetlen feladata az információszerzés, aminek kiinduló pontja a témával
kapcsolatos könyvtári ismeretek összegyűjtése. Választott kutatási témánk határozza
meg, hogy melyik, milyen könyvtárban keressünk anyagot. Célszerű elsősorban a szakte­
rület kutató intézeti könyvtárában keresni szakirodalmat. További tájékozódási lehetősé­
get nyújtanak az országos szakkönyvtárak és egyetemi könyvtárak.

A szakirodalomkeresés során tájékoztató eszközök segítenek abban, hogy megtaláljuk

a számunkra fontos információkat tartalmazó dokumentumokat. A tájékoztató eszközök­
nek két típusát különböztetjük meg: a közvetlen és közvetett tájékoztató eszközöket.

a.) A közvetlen tájékoztató eszközök használatával közvetlenül a bennünket érdeklő

információkhoz jutunk. A legfrissebb információkat a folyóiratok tartalmazzák.
A fogalmak tisztázására, az adatok beszerzésére legalkalmasabbak a segédköny­
vek. A lexikonok, enciklopédiák, kézikönyvek, szótárak, adattárak röviden, tö­
mören foglalják össze az emberiség ismeretanyagát.

b) A közvetett tájékoztató eszközök olyan dokumentumokat tartalmaznak, amelyek

részletesebb információval szolgálnak az adott témakörben. A bennük rendszere­
zett szakirodalmi dokumentumok szerint két fajtájuk van:
— A katalógusok egy adott könyvtár állományát tartalmazzák,
— A dokumentációs szolgáltatások.

Jól írja Majoros (1997:26, 30-36)), hogy az “értelmiséggé-válás feltételezi a könyvtá­

rak, a könyvtárhasználat ismeretét”. Elsősorban a katalógusok használatát kell ismerni:

1./A leíró vagy betűrendes katalógus szerző és cím szerint közli a műveket. Itt álla­
píthatjuk meg, hogy megtalálható-e egy keresett név.

2./ A szakkatalógus tárgyuk alapján csoportosítja a témákat. Ez lehet a./ mellérendelő

katalógus, mely a fogalmak sorolását csak mechanikusan adja, pl. tárgyak betűrendjében
követik egymást, b./ rendszerező, hierarchikus vagy szisztematikus katalógus, amilyen pl.
az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) amiben a szakterületek, azon belül témakörök
szerint rendezve találhatók meg a témák.

3./ Kiegészítő katalógusok, pl. ahol a sorozatok főcímei szerepelnek, vagy a földrajzi,
ami a megjelenési helyek szerint tartalmazza a műveket.

20E szakasz és a következő 2.3.4 alfejezet átnézéséért és kiegészítéséért köszönetet mondunk Zalainé dr.

Kovács Éva könyvtárigazgatónak. T. P.

 88

4./ A folyóirat-katalógus, a mely a folyóiratok szerint, illetőleg külön is tartalmazza a

dolgozatokat, hagyományos cédula formájában. Ez kiegészíthető volna a szeparáták
(különlenyomatok) a katalógusával, aminek segítségével egy-egy folyóirat-cikket önálló­
an is megkaphatunk. Végül

5.1A számítógépes adatárak használata, amelyek már nem könyvtárhoz kötöttek és

egyre fontosabbá válnak.

A felsorolt katalógusok lehetnek cédula formájúak, kötetben leírtak, mikrofilmen

rögzítettek, végül - számítógépes adattárban tároltak. Ezek általában kulcsszavak alapján
működnek. Újabban az Internet és a nemzetközi számítógép-használat teljesen új rend­
szert tesz lehetővé, amivel a 4.3 fejezetben foglalkozunk, mivel napjainkban olyan gyor­
san változik, hogy nem illik az állandóbb (tartósabb) tananyagba.

A tudományos folyóirat a legfontosabb információforrásunk. A folyóiratok, mint in­

formációforrások, általában könyvtárakban találhatók, és a szakterületen belül abc-
sorrendben helyezik el őket. Régebbi évfolyamok köteteit valahol mikrofilmen találhat­
juk meg. Amennyiben nem jutunk hozzá, úgy könyvtárközi kölcsönzéssel lehet beszerez­
ni. A szakirodalomban való gyors tájékozódás érdekében célszerű olyan tájékoztatási
eszközökhöz fordulni, amelyek összegyűjtik egy-egy témakör irodalmát, és azt különbö­
ző mélységben feltárják. A dokumentációs szolgáltatások fő típusai:

— bibliográfia: szakirodalmi dokumentumokról készült rendszerező jegyzék,

lehet általános vagy szakbibliográfia
— referáló folyóiratok: a folyóiratokban megjelenő publikációk címadatain kí­
vül rövid tartalmi kivonatot is közölnek
— szemle folyóiratok: a bennük közölt tanulmányok, cikkek egy-egy témakör
irodalmát tekintik át
— tömörítvények: leírják a közlemény lényeges mondanivalóját, közük a benne
lévő képleteket, összefüggéseket, ábrákat.

A referáló folyóiratok és a hozzájuk tartozó tárgymutatók, névmutatók, sőt maguk a

kivonatok, igen hasznos támpontot adnak. Ilyenek a brit CAB sorozatok, az orvosok
számára az Index Medicus, az élettanban általában a Biological Abstracts, amiről még a
számítógépes kezeléssel kapcsolatban megemlékezünk és a sajnos lecsökkent számú és
szűk tématerületeket feldolgozó hazai szakmai referáló folyóiratok. Csermely és Gergely
(1995) azt tanácsolják, hogy a referáló folyóiratnak először a tárgymutatóját kell felhasz­
nálni, azután a régebbi köteteket is meg kell nézni (A mezőgazdaságban az Agrárirodal­
mi Szemle volt évtizedeken át a legjobb szakirodalmi forrás.)

A tudományos publikációk nem egyenletesen oszlanak meg a folyóiratok között, de

halmozódva vagy elszórtan. Erről a hivatkozásokkal (97. oldal) kapcsolatban szólunk
még, mert az „idézettséggel” (impact faktorral) is kapcsolatos. A kutató ismerje szakmai
folyóiratainak súlyát, a fellelhető információk szempontjából.
 89

B) Szakirodalom gyűjtés: forráskeresés és forrásnyomozás

Mielőtt a szakirodalom gyűjtéséhez kezdünk, fontos eldöntenünk, hogy milyen idő­

határig visszamenően és milyen nyelven keresünk szakirodalmat. Legalább nagy vona­
lakban tudnunk kell, hogy milyen dokumentum típusokat fogunk keresni:

— hagyományos dokumentumok: könyv, időszaki kiadvány, kisnyomtatvány

(pl. szabvány, szabadalom)
— nem hagyományos dokumentumok: térkép, film, videó, mikrofilm stb.

És végül célszerű az adott témakörhöz kapcsolódó tárgyszavak és azok

szinonimáinak meghatározása a keresés nyelvén.

A források felkutatásához Eco (1996) ad igen jó gyakorlati útmutatásokat: pl. a

könyvtárban először a szabadpolcos olvasóteremben kell körülnézni és különösen a kez­
dők először a lexikonokból, majd utána a nagy kézikönyvekből induljanak ki, és úgy
próbálják a kutatási körüket leegyszerűsíteni. Mindez elsősorban a humán kutatásokra
vonatkozik, ami kifejezetten irodalom feldolgozás.

A régi megoldás az volt, hogy az így talált esetleges forrásmunkákról mind cédulák
készülnek. Legalább ilyen fontos azonban, hogy az adott gondolatok és idézetek is cé­
dulákra kerüljenek, ahogy Eco mondja „olvasmány jegyzetelés”, ami nagy alakú cédulák­
ra történjen. 35 évvel ezelőtt erre szolgáltak peremlyukkártyáim (Tomcsányi 1966). Ma
meg kell találnunk a módját, hogy szövegszerkesztővel oldjuk meg ugyanezt. Ez az elő­
zetes irodalomjegyzék legtöbb esetben a végleges bibliográfia alapja lesz.

Eco (1996: 108-129) nagyon szórakoztatóan ír le egy irodalomkutatást. A hallgatók

számára ennek a kimásolása ajánlható. Különösen könyvének 114. oldalán levő 3. táb­
lázat érdekes, ahol az irodalomban található ellentmondó megállapításokat állítja táblá­
zatba, ahogy egykor azt a gyümölcsfajta rezisztenciáról készítettem, és ami ugyancsak
bemutatható, mert a szekunderkutatásban példaszerű módszer marad. Eco példája azt
mutatatja be, hogy egy vidéki könyvtárban semmit sem tudva egy témáról, 3 nap alatt
mégis elég sok mindent össze lehet szedni.

Majoros (1997:26+) az irodalom-feltárás néhány módjára utal: a./ A könyvtári kata­

lógusokból kereshetjük a címszavakat, kombinációkat, b./ Irodalom-követésnek mondja
az úgynevezett „szakirodalom-lánc” módszerét, amikor az összefoglaló művek bibliográ­
fiai illetve hivatkozásai alapján, majd az ott hivatkozott művek bibliográfiája alapján
haladunk tovább, c./ A szerző-követés a témakör fontosabb szerzőinek nevéből indul ki.
d./ A szaksajtó átnézése, legalább az utolsó 2-3 évfolyamé, érdekes kiindulás. Miután
ilyen gyűjtés esetén a találati valószínűség nem túl nagy, ezért ezt „torpedó módszernek”
is nevezik, e./ A másodlagos forrásokból való kutatás, ilyenekhez tartoznak a referáló
lapok, a témafigyelő szolgálat és szerintem főleg az egykori témadokumentációk,
Sammelreferat-ok. Kiadnak ajánló, referáló bibliográfiákat is. A jövőben egyre nagyobb
tért hódit majd az Interneten való keresés.
 90

Majoros (1997:29) szerint a feltárt forrásoknak a kiválogatása, megelőzi az olvasási,

jegyzetelési folyamatot. Lehetőleg egy tágabb anyagból kell kiindulni, azután ebből ki­
selejtezni - aztán még kiegészíteni a hiányzókkal, így alakul ki a végleges forrásanyag.
(Kedvesen jegyzi meg, hogy a diplomadolgozat írók feltétlenül nézzenek utána témave­
zetőik publikációinak.)

A disszertációkban a teljes bibliográfiai áttekintés és hivatkozás kötelező. Ez nem­

csak formai, hanem lényegi követelmény: - magunkat idézve - egy épülő falra téglát
csak az tehet, aki a fal tetején áll!

Szabó (1997:47+) a források felkutatása (lásd 2.3.3.1 is) tekintetében hibának tekinti,
ha túl szűken keresnek, de még általánosabb a „véletlen bolyongásos módszer”. Sok
olyan anyagot feldolgoznak a fiatalok, ami felesleges. Az egyes szerzők műveiben túl­
tengnek a források, elnyomják az eredeti gondolatokat. Ilyent a témadokumentációk,
tematikus gyűjtő-tanulmányok esetében magunk is tapasztaltunk.

***

Az elmondottakat egy kis meséléssel lazítjuk fel, régi hasonlataink (Tomcsányi, 1966,
1984) alapján. Az irodalomkutatást végző nagy területet vizsgál át, kigyűjtve a valószí­
nűleg érdekes közleményeket. Majd kiselejtezi azokból a célja szempontjából alkalmat­
lanokat. Vagyis, ami eddig történt, az a vaddisznó hajtóvadászathoz hasonló: a kiszemelt
„területről” kihajtjuk, összetereljük a információkat: a releváns vaddisznókat kilőjük
(vagy inkább: befogjuk), az őzeket, szarvasokat futni hagyjuk (mert irrelevánsak szá­
munkra.)

Most áttérünk a nyomkövető vadászatra: a feldolgozott anyag irodalmi hivatkozásai

alapján továbbnyomozva szerezzük meg a további forrásmunkákat; majd azok alapján
haladunk így tovább (hólabdaszerűen). Minél több oldalról, minél több dokumentumot
tekintünk át (de lehetőleg csak a hasznosíthatókat). Ehhez adott támpontot a horgász -
halász - halastó metafora. Ennek lényege az volt, hogy a horgász véletlenül kifogott
halával dicsekszik, a halász hálójával sokat összeszed, aztán a feleslegeseket visszadobja,
míg a halastóban módszeresen szaporítják a halakat, és akkor fogják ki, amikor szüksé­
gesek. Az ismeretgazdálkodást szándékoztam a halastó hasonlattal jellemezni. (Persze a
halastó lehetne a számítógépes könyvtári keresés is stb.)

A horgászást (az egy véletlen információból való kiindulást) az akkori példabeszé­

dem elítélte, de előfordulhat, hogy ennek fordítottja is igaz: egy gondolatból, ötletből is
kiindulhatunk, ha ez a sajátunk: a fürdőkádban neveltünk magunknak egy kis harcsát, és
amikor elég nagy már, kiengedjük a halastóba, hogy felzabálva a kis halakat, hasznosítsa
azokat számunkra; végül is a harcsa húsán keresztül értékesül majd a sok csupaszálka
gyomhalacska. (Szeretném remélni, hogy érthetők hasonlataim, mert az ilyen láncolatos
hasonlatokat végül már nehezebb követni, mint azt a mondanivalót, amit meg akartunk
velük magyarázni. Ezért csak óvatosan alkalmazzanak ilyeneket, bár én nem tudok elle­
nállni a kísértésnek: és még folytatom.)
 91

A halászok a legnagyobb tengeri zsákmányt a bálnát már nem is halásszák de vadász­

szák, és nem is egyedül, hanem team munkában teszik ezt. A nagy kutatási projektek is
ilyenek: sokan együtt végzik. A disszertációk nem ilyenek mert az egyéni teljesítményt
mérik. A bálnavadász teamben a vezető kutató veti a szigonyt, a többiek eveznek és
gyakran a kapitányé lesz az érdem, aki messziről nézi az egészet és dirigál. De térjünk
vissza szerényebb vizeinkre.

Végül is minden kifogott információs halam egy nagy akváriumba kerül - a doku­
mentációmba - és ott figyelem meg őket és kezdem meg feldolgozásukat. Erről szólunk a
következő 2.4 fejezetben. Vannak azonban felesleges, de mégis hasznos halak, az akvá­
rium díszei ezek: olyan források amiket csak azért idézünk mert tiszteljük a szerzőt, meg
akarjuk nyerni jóindulatát; idézzük, hogy majd ő is idézzen, vagy csupán dekorációs
célra tesszük ezt (mert nagy nevet idézni elegáns) - mondta ezt már Francis Bacon is,
Verulam lordja... (Ugye elegánsan hangzik ez így? - ha nem is igaz.)

2.3.3.3 Egyéb adatforrások

Az irodalmi forrásokon kívül felhasználjuk és dokumentáljuk kísérleti adatainkat
(adatdokumentáció) és belső (vállalati stb.) információinkat. Ezek kiegészítésre szorul­
hatnak:
• Amikor a szekunder forrásanyag rendezése után rájövünk, hogy mi hiányzik a
probléma megoldásához, akkor tervezzük meg a hiányzó információk primer kí­
sérletekkel való létrehozását.
• Disszertáció készítésekor erre akkor is sor kerülhet, ha úgy látjuk (és a Tanárunk
arra int), hogy kutatóképességünk bizonyítására, értekezésünk nívójának emelé­
sére szükséges több „saját kutatás” is. Ilyenkor már a téma meghatározásakor
előre beterveznek egy primer vizsgálatot is.

Lényeges az, hogy a primer információszerzés „kiegészítő jellegét" felismerjük. Ak­

kor is az, ha ez a legfontosabb, a legnagyobb rész munkánkban, mert mindig a már is­
mert tudás anyagot egészíti ki, gyarapítja.

A belőle levont következtetések (esetleg adatok is) bekerülnek a dokumentációnkba,

ahol összehasonlítjuk az irodalmi információkkal. Segítségükkel vitatkozhatunk, helyes­
bíthetünk, helyeselhetünk, cáfolhatunk stb. A primer kutatás módszereiről a 4.4.2 sza­
kaszban még szólunk.

2.3.4 A bibliográfia

2.3.4.1 Az irásmü irodalomjegyzéke

A bibliográfián esetünkben a forrás (vagy ajánlott) művek felsorolását értjük. Ennek
kezdeti formája képezi az irodalomkutatás kiindulását, míg végső formája fejezi be a
kész müvet. Követelmény, hogy minden idézett munkának a bibliográfiai adatai meg
legyenek. Előfordulhat, hogy csak a felhasznált irodalmat adják meg, vagy több irodai­
 92

mát is ajánlanak. Különösen a tankönyvekben hasznos az ilyen továbbmutató irodalom­

felsorolás, disszertációba nem való.

Az irodalomjegyzék az írásmű végén helyezhető el (kézikönyvekben a fejezetek vé­

gén is). Ezzel ellentétes gyakorlat egyes tudományágakban a forrásokra lapalji jegyzet
formájában utalni. (Ha aztán többször idézzük ugyanazt, akkor a szerző neve után - a
teljes címet már elhagyva - „id. mű”-vel és oldalszámmal kell hivatkoznunk.)

A mű végén elhelyezett irodalomjegyzék esetén a szövegközti utalás formája kétféle

lehet:

• Szerző neve (megjelenési év), ugyanígy szerepelnek ezek a források az irodalomjegy­

zékben is. Ismert szokás szerint a szerző azonos évben megjelent munkáit kisbetűkkel
különböztetjük meg. A felsorolásban a szerző munkái időrendben állhatnak. A társ­
szerzővel írt munkák az első szerző művei után következnek. Ilyenkor a sorrendet a
második szerző kezdőbetűje adja meg.

• A források sorszámozása a másik forma (a számmal hivatkozunk zárójelbe helyezve

azt). Ez olyan irodalmi tanulmányokban indokolt, ahol olyan sok az utalás (akár több
felsorolása egy sorban), hogy az olvasmányosságot, a megértést sértené a nevek kiírá­
sa.

Célszerű ismerni és tanulmányozni a vonatkozó magyar szabványt, amely az európai

elvárásoknak is megfelel: MSZ ISO 690 Bibliográfiai hivatkozások.

2.3.4.2 A bibliográfiai adatok tartalma

A forrásmunkák adatait egyformán kell megadni, hogy áttekinthető legyen irodalom-
jegyzékünk. Sokan sokféle előírást ismertetnek, vannak erre szabványok is, de a gyakor­
lat korántsem egységes. Legyen irányelvünk, hogy
• disszertáció esetében igazodjunk az egyetemi előírásokhoz pontosan;
• folyóirat cikkek esetében a szerkesztői előírásokhoz, míg könyvek, tanulmányok
esetében már saját elképzeléseinket is ajánlhatjuk a kiadónak. (Egyes tudományos
folyóiratok - erősen rövidítik a címeket.)

Támpontul szolgálhat a bibliográfia formájához Umberto Eco (1996:102-103) táblá­

zata és e könyvben követett módszerem. Néhány gondolatot mégis érdemes felidéznünk a
bibliográfiai adatokról szóló gazdag irodalomból, mert e probléma sokoldalúsága ismer­
hető fel belőle.

A különböző külföldi (nemzetközi, amerikai és német) szabványok előírják a bibliog­

ráfiai adatok formáját is. 7 ilyen csoportot különböztetnek meg, és ezeket írásjelekkel és
hézagokkal választják el (deszkripciós jelek). A Vancouver konvenció a csoportokat
pontokkal választja el, ami után egy betűkihagyás következik. Ennek megfelelően semmi
másra nem lehet a pontot használni. Így aztán a keresztnevek után se írnak pontot, hanem
 93

csak hézagot tesznek. A folyóirat cím rövidítéseket is pont nélkül írják le. A Vancouver
konvenció szerint a vesszőt, a pontosvesszőt, a kettőspontot, a gondolatjelet, a kerek­
vagy szögletes zárójelet lehet használni. A vessző az ugyanolyan rangú elemeket vá­
lasztja el, a pontosvessző az eltérőket egymástól (ez nagyon lényeges a szövegezésben
is).

Nem megengedett eszerint az idézőjel használata, amit sokszor a címeknél alkalmaz­

nak. Nem mondják ki azt, hogy dőlt betűkkel kell-e a címeket írni, vagy sem, hogy az
évszámokat a folyóiratoknál esetleg félkövéren írjuk stb. Ezt átengedik a szerkesztő
döntésének. Az önálló publikációkat meg kell különböztetni azoknak a részeitől, fejeze­
teitől stb. De hogyan történjék az erre való utalás? Erre vonatkozólag is nagyon pontos
előírásokat adnak a nemzetközi szabványok. A német előírást követvén, Ebel és Bliefert
(1990) azt javasolják, hogy az önálló munkák címét dőlt betűkkel szedjük a bibliográfiá­
ban. Ugyanez a rendszer a szerző neveket kis-nagy betűvel írja (KapitálCHEN) ami
minden számítógépen már rendelkezésre áll. Ettől némileg eltér az amerikai ANSI
Z39.29-1977 szabvány (American National Standard fór Bibliografic References). Ez a
legnagyobb egyszerűségre törekszik, ezért a különböző betűtípusokat elhanyagolja. Ez
azonban az eligazodást semmiképpen nem segíti elő.

Kétszerzős műveknél általában vesszővel választják el a szerzőket (tehát nem kötő­

jellel és nem jellel), de - hozzá tehetjük - már a szövegközti hivatkozásban csak
„és” szerepelhet.

A német és angol nyelvben is invertálják a neveket, vagyis a családnévvel kezdenek,

mint a japánban és a magyarban. A bibliográfiában kerül sor aztán a keresztnevek meg­
adására, míg a szövegben csak akkor, ha több hasonló nevű szerző van. A keresztnevek
rövidítését ponttal, vagy anélkül, különböző módon szokták megadni.

A név (megjelenési év) rendszer először a szellemtudományokban honosodott meg. A

természettudományokból az élettan vette ezt át leginkább. Ilyenkor a szerző neve után az
évszám áll, és a bibliográfiában is ilyen sorrendben van feltüntetve. Véleményem szerint
a problematikus az, hogy a megjelenés éve, vagy az eredeti első kiadás éve szerepel,
például ha Kantot idézi valaki, akkor hivatkozhat az eredeti évszámra, amikor közölte,
vagy arra, hogy most újra kiadták. Ez sokkal több problémát okoz, mint gondoljuk.

Az igen elterjedt (Kovács, Schmidt) neveknél célszerű a keresztnevek feltüntetése is.

Amennyiben háromnál több a szerzők száma, úgy idézéskor használják az „és mások”
megjelölést: latinul „et al. " Helyesen ez latinul et alii lenne, amit azonban ponttal rövi­
dítenek.

Probléma a szerző nélküli (Anonym) könyv, ill. ahol csak a címmel kezdődik a bibli­
ográfia és kérdéses, hogy a címet ábécéztük-e aztán vagy sem. Vannak esetek, amikor a
szerző helyett a „kiadó” rangos személy (Herausgeber) vagy szerkesztő szerepel (ezt
zárójelben fel kell tüntetni: red. vagy ed. stb. rövidítésekkel). A sorozatba tartozó köny-
 94

veknél meg kell adni a sorozatszámot, rendkívül lényeges a megjelenési helynek a fel­
tüntetése.

Különös gondot okozhatnak a non-print-médiumok mint az audio-vizuális felvétel, a

hangszalagok, lemezek, filmek stb. Hozzá jön még ehhez, hogy ezen tartós dokumentu­
mok mellett vannak olyanok, mint a TV adás, vagy rádió riport, ami nem rekonstruálha­
tó, de mégis idézhető. Külön gond az, amikor különböző napilapokból, vagy magazinok­
ból idéznek, amelyeknek a számozása teljesen bizonytalan.

Újabb téma az ún. elektronikus publikálás. Erről azokban az esetekben beszélünk,

amikor lemezen adjuk be a kéziratot, sőt lehet, hogy azon terjesztjük is a mondanivalót,
bár általában nyomtatványok készülnek ezekből. (Szó szerint elektronikus publikálás az
Interneten történhetne, de az elnevezés nemcsak erre utal.)

A tudományos dolgozatoknál a szerzők sorrendjére kétféle szokás él, a poroszos, ahol

a főnök áll elöl, és az angolszász, ahol a „manuálisan” dolgozó kisember vezeti a sort, és
a főnök neve zárja a listát. Persze, az első szerző és a főnök között sorakoznak a társszer­
zők. Ez nálunk még nem tisztázott kérdés, hogy az első szerző léte vagy annak a szerepe
milyen lényeges. A technikai segédszemélyzet és asszisztensek szerepeltetésére is külön­
böző lehetőségek vannak, lehet, hogy azokat csak a köszönetnyilvánításban soroljuk fel.

Kétségtelen, hogy a probléma (téma) felvetése és a vizsgálati módszer körvonalazása

az iskolateremtő vagy -vezető tudós feladata. Ezután a részletes, apró munka elvégzése
következik, míg végül van egy olyan munkaszakasz, ahol a szellem, az ötlet, a megfogal­
mazás játszik nagyobb szerepet. Kérdés az, hogy nem éppen ezek az emberek kerülnek a
felsorolásban a középre, az elfelejtés közepére?

Nem változtathatunk rajta, de jó tudni, hogy a „senior” szerző vagy első a felsorolásban,
vagy ábécébe került, esetleg az utolsó név is lehet, de újabban egyre gyakoribb, hogy azt kér­
dik a kezdőktől: hányszor volt „első” szerző? A hivatkozást kimutató kiadványok pedig több­
nyire csak az „első” szerzőt tüntetik fel.

Sok egymásnak ellentmondó dolgot idéztünk most, azzal a szándékkal, hogy erre a
gondolatébresztő sokféleségre felhívjuk a bibliográfiával foglalkozók figyelmét.

2.3.4.3 A bibliográfiák alkalmazása a kutatásban

Eddig arról volt szó, hogyan készítsünk irodalomjegyzéket és milyen formában hivat­
kozzunk forrásainkra saját munkánkban.

A bibliográfiai irodalom azonban összegyűjtött forrásanyagként is használható. Sok

esetben csak a megjelent művek címéről szerezhetünk tudomást a címjegyzékekből.
Szakbibliográfiaként jelennek meg periodikus kiadványok a publikált munkákról. Az
Internet is sok esetben csak a bibliografikus címet közli.
 95

Ennél több az ha tárgyszavakat is közölnek a címmel. Még hasznosabb a rövid kivo­

nat (abstract, összefoglalás) közlése. Ilyeneket találunk a referáló folyóiratokban. A té­
matanulmányok már elemző ismertetést is adhatnak. Végül talán a legfontosabb az, hogy
a bibliográfiák és a másodlagos ismertető irodalom alapján találhatjuk meg - ha szüksé­
ges - az eredeti mű teljes szövegét is.

2.3.5 Idézés és hivatkozás

Ezt a két fontos fogalmat nem egyértelműen használjuk. Az idézés azt jelenti, hogy
egy másik szerző szövegének egy részét átvesszük. A hivatkozás az amikor valamilyen
munkáját említjük, gondolatát átvesszük de nem a szövegét. Minden idézésnél hivatkozni
is kell. Ha csak egy-két szót veszünk át az még nem meríti ki az idézés fogalmát, ami
formailag is mást kíván. Végül amikor állandóan valakinek az „idézettségéről” beszé­
lünk, akkor a kapott hivatkozásaira gondolunk...

Lényeges, hogy megkülönböztessük - az idézést, a hivatkozást, az utalást egymástól.

Szabó Katalin (1994) így ír: “Aki igényt tart arra, hogy írását komolyan vegyék, magának
is komolyan kell vennie elődei teljesítményét. Ezért minden tudományos műben hivat­
kozni kell más szerzők műveire”. Mikor idézünk? Ha adatot, gondolatot, megállapítást
veszünk át. Ha ezzel alátámasztjuk saját állításunkat. Ha kritizálunk egy szövegrészt
vagy vitatkozni kívánunk vele. Vagy ha valami szellemes, jó aforizmát vagy idézni való
gondolatot veszünk át, színezés céljából. Lényeges, hogy a témakörben legfontosabb
szerzőkre feltétlenül hivatkozzunk a disszertációban.

2.3.5.1 Idézés
Eco (1996) - támaszkodva Campbell és Ballou (1974) munkájára - az idézés tíz­
szabályát ismerteti: 1. Megfelelő hosszúságban kell idézni az értelmezendő részeket. 2. A
szakirodalmat csak akkor idézzük, ha megállapításunk alátámasztására, vagy igazolására
szolgál. Általában nem szükséges szaktekintélyekre hivatkozni. 3. Ha az idézet előtt,
vagy után nincs kritikai megjegyzés, azt jelenti, hogy egyetértünk vele. 4. Minden idézet
szerzőjét és forrását pontosan meg kell jelölni. Ez lehet lapalji jegyzetben, az idézet után
odaírva a szerző nevét és a mű megjelenésének évét, vagy esetleg a mű oldalszámát is. 5.
Ha régi forrást idézünk, a kritikai kiadásra támaszkodjunk. 6. Idegen nyelvű idézeteket
eredeti nyelven idézzünk és a fordítást lábjegyzetben adjuk meg, vagy fordítva. 7. Vilá­
gosan utaljunk a szerzőre és a műre. Itt említi az op.cit. fogalmat, az ibidem-et stb. az
ismételt lapalji hivatkozásnál. (Magyarul ilyenkor az „id. mű", németül az „ebenda"2'
állhat.) 8. Ha az idézet nem több, mint 2-3 sor, akkor a bekezdésen belül tesszük idéző­
jelbe. Ha ennél hosszabb, akkor új bekezdésbe tesszük, kisebb sorközzel. 9. Az idézet
legyen hiteles. Minden benne elhelyezett kommentárt szögletes zárójelbe kell tenni, Eco
szerint. A „kiemelés tőlem” is fontos meghatározás. Ha megdöbbentő dolgot idézünk:
(sic) állhat mögötte. 10. Az idézés olyan, mintha egy tanút hívunk, soha ne idézzünk
(tudományos) szerzőt mű és oldalszám nélkül. Előfordulhat azonban, hogy személyes 21

21 Az anekdota szerint ezt nem ismerve így idézett valaki: „Marxot igazolja Ebenda a következőképpen...'
 96

közlést vagy kéziratot idézünk. Ilyenkor ezt lapalji jegyzetben közöljük, de nagyon jó, ha
ehhez az idézett maga is hozzájárul.

Bonyodalmakhoz vezethetnek a nagyobb terjedelmű idézetek, a fél oldalnál hosszabb

idézet már átvételnek minősül, amihez a szerző engedélyét illik kérni. Az átszövegezett,
rövidített tartalom idézés (parafrázis) az áthidaló megoldás, de ilyenkor is utalni kell a
forrásra.

Ha nem egész mondatot idézünk, akkor három pontot alkalmazunk, illetve kisbetűvel
kezdünk. A kihagyásokat is három ponttal érzékeltetjük. Szó szerinti idézet hossza a fél
oldalt ne haladja meg (szerintem a három sort se).

Majoros (1997:103-109) szerint az idézések akkor célszerűek, ha nélkülözhetetlen

gondolat van bennük, ha alátámasztjuk vele állításunkat, ha kritizál egy szövegrészt vagy
vitatkozunk vele vagy, ha aforizmaszerű szellemes megállapítás. A túl sűrű idézés tönk­
reteszi a szöveget. Megkülönbözteti a szószerinti idézést a tartalom szerintitől {parafrá­
zis), utóbbi esetben a gondolatsor elkezdésekor kell már utalni erre.

Az idézett szerző szószerinti megfogalmazását helyettesítő, tartalmát kifejező szöve­

get, németül „Hinweis”-ként az angolban „in-text reference"-ként említik. Ennek a mód­
jára az ISO 690-1987. szabvány utal, de lehetőleg kerüljük el. A disszertációban alkal­
mazhatjuk viszont a gondolat egyszerű tartalmi átvételét, ilyenkor a gondolatsor elején
vagy végén zárójelbe tesszük a szerző nevét és a kiadás évét.

Az idézet egy idegen mű felismerhetően átvett része. A forrás megjelölése elenged­

hetetlen, mert a hivatkozás elmaradása a szerzői jogot sérti és kimeríti a plágium
fogalmát. „A plágium más szerzők kutatási eredményeinek (szövegének) idézőjel és
hivatkozás nélküli átvétele, saját gondolatként, eredményként történő közreadása, olyan
formában, hogy az alkalmas az olvasó megtévesztésére” (Szabó Katalin: 1997:102). A
plágium több fokozatú lehet.: 1./ egy teljes mű átvétele, 2./ a kutatási eredmények eltu­
lajdonítása, 3./ gondolatok átszerkesztése, átfogalmazása, 4./ összeollózás, hivatkozás
nélkül. A nagyobb terjedelmű idézetekhez a szerző engedélye szükséges.

Murphy törvény könyvében olvashatjuk: „aki egy embertől lop ötleteket, az plagizál.
Aki többtől, az kutat”. Ez tulajdonképpen a szekunderkutatásnak is egyik „morális”
alaptörvénye. De nem ment fel a hivatkozás alól!

2.3.5.2 Hivatkozás
A pontos irodalmi hivatkozás Majoros (1997:103) szerint azért is lényeges, mert
minden átvétel, hivatkozás és idézőjel nélkül plágiumnak tekinthető. Szerinte nem a
hivatkozások mennyisége, hanem a minősége a lényeges, és ha négy-öt hivatkozásnál
több van egy oldalon, az elronthatja az egész szöveg érthetőségét.
 97

Egy szakkönyvnek aminek több (továbbfejlesztett) kiadása van, mindig az utolsóra

célszerű hivatkozni. Ez azonban klasszikusok esetében nem így van, sőt szerintünk arra
az évre kell hivatkozni, amikor a megállapítás megjelent.

Az idézés formája különböző módon történhet, amit az ESE (European Science

Editing) Londonban megjelenő folyóirat alapján próbálnak nemzetközileg egységesíteni.
Az Európai Tudományos Kiadók Szövetsége törekszik erre. Az hivatkozás, utalás módja
a feldolgozás műfajától is függ, pl. nagy gyűjtő referátumok, irodalmi áttekintések eseté­
ben sokszor a számozást jobbnak tartják, mert rengeteg sok nevet kellene felsorolni. Más
esetben az évszám fontos, hogy lehessen látni a munkáknak az újdonságát, egymásutáni­
ságát. A könyv végén, vagy a munka végén feltüntetett ábécében álló évszámos iroda­
lomból nem lehet visszakeresni, hogy hol van hivatkozva. Ezt át lehet hidalni azzal, hogy
a szerzők indexét külön megadjuk, a rájuk történt hivatkozás oldalszámával.

Egyes folyóiratokban van olyan kevert hivatkozási rendszer ami a neveket és évszá­
mokat adja meg, azonban az irodalomjegyzékben az előfordulásuk sorrendjében tünteti
fel őket. Annak ellenére, hogy nemzetközi előírások ezt elfogadják, ezt hátrányosnak
tekinti Ebel és Bliefert (1990). Végül az is lehetséges, hogy a szövegben megadjuk a
teljes forrásmegjelölést (a mi gyakorlatunkban ez olyankor fordult elő, amikor egészen
rendkívüli munkákról volt szó, pl. klasszikusokról, görög filozófusokról stb., meg a bib­
liáról, ami igazán nehezen illett volna a rendes irodalomjegyzékbe.)

Javasolható, hogy a bibliográfiában, a forrásmunkánál is tüntessük fel, hogy hányadik

oldalon hivatkoztunk rá, azon az oldalon pedig ahol utalunk, adjuk meg a forrásban lévő
oldalszámot. Javasolható, hogy mint e könyvben, a név-évszám hivatkozásban, kettős­
pont után álljon az eredeti oldalszám, például (Név, 1969:71)

A hivatkozás módjának fonnája tudományszakonként is eltérő lehet. Különösen az

elektronikus adatfeldolgozás hozott ebben új változatokat. A hivatkozás egyszerűsítésére
számos törekvés történt, így az amerikai biológiai kiadók létrehozták az ú.n. CBE meg­
egyezést, ami meglehetősen szabadon, mind a három hivatkozási rendszert megengedi. A
másik a Vancouver konvenció, amit 1978. januárban hoztak létre. A kiadók megegyez­
tek egy olyan formában, ami aztán az ANSI szabványban öltött testet. A lényeg az, hogy
a hivatkozás legyen nyelvileg neutrális és számítógéppel leírható.
A hivatkozásnak (citálásnak) egyre nagyobb a jelentősége a tudományban. Ugyanak­
kor ennek a szónak jelentése nem egyértelmű: Az első jelentés valami mondanivaló, amit
a szerzőre való hivatkozással közlünk, a második jelentés pedig az, hogy egy dokumen­
tumra, egy írásbeli munkára utalunk. Az angol nyelv szerencsésebb, mert az első érte­
lemben a quotation, a másodikban pedig reference a szakkifejezés. (Az irodalomjegyzék
is reference, nem bibliográfia.)

Újabban a szerző évszám rendszer, a humán tudományokban is terjed. Lényeges

azonban az, hogy az első kiadások és a felhasznált kiadás évszámát külön adjuk meg. A
szövegben az első kiadásra érdemes hivatkozni, míg a bibliográfiában adjuk meg a fel­
használt kiadás adatait is.
 98

Morális követelmény, hogy a szerző közvetlenül ismerje azokat munkákat, amikre hi­
vatkozik. Sokszor azonban a másodlagos irodalomból idézünk, ilyenkor az ilyen másod-
kezű idézeteknél elfogadható szerintem az is, hogy a szövegben közvetlenül idézünk, de
az irodalomban megadjuk, hogy honnan vettük: cit. in jelzéssel. Általában a nem kiadott
munkákat nem illik idézni, bár a mi gyakorlatunkban szóbeli közlésként ez elképzelhető.

Eco (1996:72-74 helyesen veti fel, hogy másodlagos forrást nem szabad úgy idézni,
mintha láttuk volna az eredetit, de ugyanakkor az „elsődleges forrás neurózis” se váljon
úrrá rajtunk, vagyis régi munkákat lehet mások után közvetve (másodlagos forrásokból)
idézni, természetesen utalva erre.
A kapott hivatkozások száma mint értékmérő szerepelhet, amit azonban a folyóirat
értékével súlyoznak.

A tudományos munka értékelésének fontos eszköze a Science Citation Index. Ez el­

sősorban az irodalmi hivatkozások szempontjából ad információkat, azt a tudományos
hatást vizsgálja, amit az egyes publikációk a szakirodalomban kiváltottak (Csermely és
Gergely, 1995:46). Az SCI évente hatszor jelenik meg, összesített tárgy- és névmutatók­
kal. CD-Rom változata is elterjedt és könyvtárakban megtalálható. Az adatbázis lehető­
séget ad arra, hogy akár az 1960-as évekig visszamenőleg is lehessen kutatni benne.
Ennek segítségével egy-egy kutató bibliográfiai adatai összegyűjthetők, számítógéppel
elkészíthetővé válik a kiválasztott kutató teljes közleményjegyzéke, vagy egy-egy közle­
ményére kapott hivatkozási jegyzék és a hivatkozások száma.

A hatalmas adatbázis nemcsak szerzőkre, hanem folyóiratokra is kérdezhető. Beve­

zették az egyes folyóiratok impakt faktorát, (magyarul: hatástényezőjét), ami bizonyos
értelemben rangsorolja a folyóiratokat. A tudományos pályázatok megítélése, a tudomá­
nyos minősítés felhasználja ezt arra, hogy a kutató közleményeit értékelje az elért impakt
faktorok száma szerint. Másrészt egy ország vagy egy szakterület fejlettségét lehet esze­
rint megítélni.

Az impakt faktor a folyóirat 1996-97-ben közölt cikkeire 1998-ban kapott idézetek

száma osztva az 1996-97-ben közölt cikkek számával. Ez évről évre változik, amit álta­
lában ritkán vesznek figyelembe. Csak kevés rangos folyóirat impakt faktorát teszik köz­
zé, ami csak nemzetközi tudományágakban elfogadható. Az MTA szakkönyvtára
IMPAKT címen folyóiratot ad ki. A tudománymetria alkalmazását lehet ugyan vitatni, de
mindenképpen érdemes hasznosítani is.

A bibliometria írott formában jelentkező kommunikációkat vizsgál, és azokat

numerikusan elemzi. Malinov vezette be a tudomány-metria kifejezést, ami szintén
kvantifikáló “és az információs folyamatként értelmezhető tudomány vizsgálatára való”
(Braun és Bujdosó, 1982:12+).

A tudományos szakirodalom szóródását objektív törvények szabályozzák. A legálta­

lánosabb a Bradford által 1934-ben felfedezett szóródási törvény, amit 1948-ban újra
 99

megfogalmazott22. Azt vizsgálta, milyen mértékben járulnak hozzá a különböző folyó­

iratok egy adott terület szakirodaimához. A folyóiratok száma és a cikkek száma került
vizsgálatra. Ez azt fejezi ki, hogy a lényeges cikkek olyan folyóirat csoportokban helyez­
kednek el, amiknek értéke úgy aránylik egymáshoz mint 1:5:25. Az első zónában annyira
sűrű a közlemények száma, hogy a harmadik zónába tartozó folyóiratokból 25-ször annyi
produkál ugyan annyit, mint az első zónában egy (Braun és Bujdosó, 1982:66).

Mindez Zipf törvényével van kapcsolatban. Zipf, aki nyelvész volt, azt vizsgálta,
hogy különböző szavakat milyen gyakorisággal használnak. Kimutatta, hogy ha egy elég­
ségesen hosszú szöveg szavait összeszámoljuk, és előfordulási gyakoriságának megfele­
lően sorba rendezzük, a gyakoriság arányos a rangsorral. Vagyis ha egy szó a rangsorban
a 10. helyre kerül, akkor ezt a szót az első helyre került szónál tízszer ritkábban használ­
ják.

Braun és munkatársai az analitikus kémiáról írt tanulmányukban (1980) a Garfield

által bevezetett hatástényezőt (impakt faktort) választották a rangsorolás kritériumaként.
Ez az SCI-adatbázis alapján végzett idézet (hivatkozás) elemzésből ismert mutatószám és
azt a gyakoriságot méri, amellyel egy adott folyóirat átlagos cikkét idézik. “A folyóirat­
okra vonatkozó, Garfield által bevezetett hatástényező egy, a folyóirat minőségének
terjedelemtől független mértéke, indikátora. A cikkek számát a folyóiratban ez a mutató
figyelembe veszi, de hosszukat nem, másrészt elhanyagolja, hogy az idézés honnan tör­
tént. Ennek folytán torzíthat valamit a mérés pontossága. Ennek áthidalására három ha­
tásmértéket dolgoztak ki, amely a folyóiratok hatásának egy-egy aspektusát méri, figye­
lembe véve a terjedelmet is. Ezek: 1/ A folyóirat befolyásának súlya (influence rate)\ 2/
A folyóirat cikkenkénti befolyása (influence/publication); 3/ A folyóirat teljes befolyása,
tekintélye (total influence). Ezeket a mérőszámokat főleg Marin és munkatársai vezették
be.23

Érdekes Orient és Markusova megállapítása (az 1972-ben megjelent orosz nyelvű

cikket és a tudománymetriára vonatkozó többi ismeretet Braun és Bujdosó nyomán idéz­
zük) “Minden tudományos közlemény két tényező együttes hatásának eredménye. Az
első tényező a szerzők által más forrásokból kölcsönzött, hivatkozásokban kódolt gon­
dolatok összességéből, a másik tényező pedig a szerzőnek a már korábbról ismert fogal­
makkal kapcsolatos új elképzeléseiből áll össze. Ha egy szerző cikkét későbbi cikkek
idézik, éppen ezeket az új gondolatokat használják fel... Az idézetek száma felvilágosí­
tást ad az idézett szerzőnek az információáramláshoz való hozzájárulásáról.”

A citáció és impakt faktor értelmezése igen fontos saját írásműveink értékelése szem­
pontjából is. Ezért ezek gyakorlati alkalmazására a 4.4.1.2 szakaszban még visszatérünk.

22 Bradford, S.C. (1948): Documentation, Crosby, London.

23 Garfield,E.(1976): Journal Citation Reports, A Bibliometric Analysis of References, Volume 9. Institut
for Scientific Information Philadelphia..
 100

2.4 A szakirodalom-feldolgozás kreatív fázisa

2.4.1 Az alkotó szekunderkutatás munkafolyamata és fogalmai

Francis Bacon már jól látta: „az empírikusok egyre csak gyűjtenek, mint a hangya, és
felélik amit gyűjtöttek, a racionalisták önmagukból szőnek fonalat, mint a pók. Pedig a
méh választja kettőjük közül a helyes utat, mert a kert és a mező virágaiból hordja össze
anyagát, de saját képességeinek megfelelően alakítja át és rendezi el.”24

Nekünk a méhecske a példaképünk. Követése mesterségbeli tudás elsajátítását és

készségek begyakorlását kívánja. Az információszerzést és formálást, majd továbbításá­
nak (kommunikációjának) előkészítését, az ahhoz szükséges alapismereteket tárgyaljuk
ebben a fejezetben.

Szekunderkutatásról van szó, annak szakirodalom-feldolgozó részéről, ami a 2-2.

táblázaton (51. oldal) leírt forgatókönyvünk szerint egységet képez a primer kutatásunk­
kal (saját kísérleti stb. adatfelvételeinkkel) részben kiegészítve azt, részben azzal kiegé­
szítve.

A szakirodalom-feldolgozás áttekintő vezérfonalát a 2-6. táblázaton adjuk, ami az

egyes feladatok sorrendiségét és könyvünkben leírt magyarázatuk helyét is megadja. Az
előző fejezetekben leírt előkésztő és anyaggyűjtő feladatokkal kezdődik a munkafolya­
mat, majd l-8.-ig sorszámozva mutatja be az e fejezetben leírtakat, míg a 9. feladat: az
írásmű elkészítése már a következő 2.5 és 2.6 fejezetek témája lesz.

Mind az anyaggyűjtés, mind a feldolgozás megkívánja a forrástípusok megkülönböz­

tetését, ezért ezeket a 2-7. táblázaton tekintjük át, megadva azt is milyen formában (idé­
zet, kivonat stb.) használhatjuk fel ezeket. A források és feldolgozási módok összefüggé­
sének logikáját rácson is ábrázoltuk (2-8. táblázat).

A feldolgozás során külön-külön kezelünk kisebb-nagyobb összefüggő szövegrésze­

ket, adatcsoportokat. Ezen egységek megkülönböztetését a 2-9. táblázaton mutatjuk be.
Összetartozásukat már kutatási sillabuszunk (vázlatunk) meghatározza: annak egyes sorai
vagy címei: a dokumentációs egységek (DE) mutatják ezt. A kivonatolás és dokumentá­
lás során minden előző cím alá több információ kerülhet. Végül azokból megint össze­
dolgozással alakulnak ki az ismeret mozaik-kövei.

A szellemi alkotófolyamat leírása rendkívül nehéz. Ezért próbálkoztunk meg e fela­

datok több táblázatba foglalt áttekintésével, ami alapos tanulmányozást, sőt némi elmél­
kedő elmélyedést is kíván: először a megértés, aztán a hasznosítás érdekében.

Munkánk lehet rendszeres vagy ötletszerű. A tudatosan és hivatásszerűen végzett

munka rendszerességet kíván. Ez nem zárja ki azt azonban, hogy egy zseniális ötlet ne

24 Dezső Zsigmondné (1987) könyve nyomán idézem.

 101

lehessen kiindulási alap. Azonban ilyenkor is szükséges rendszeres kutató munkával azt
kiegészíteni.

Lássunk erre egy meglepő hasonlatot: egy márványszobrot úgy faragnak ki, hogy elő­
ször kinagyolják, majd egyre finomabb részleteket faragnak ki rajta. Ez volna a rendsze­
res munkafolyamat. Állítólag Michelangelo úgy is alkotott, hogy kifaragta a kisujját,
aztán ahhoz hozzáfaragta az egész emberi testet. A görcsös kisujj lehetett egy ötlet­
szikra, ami a szenvedő korpuszt sugalmazta. Az ilyen alkotás a csodával határos. Analóg
azzal, hogy a világegyetem is egy pontból robbant szét, mi mégis az egyes részeit tanul­
mányozva hatolunk az egyre kisebb részletek megismerése felé. És ezt rendszeres kuta­
tómunkával tesszük.

A rendszeres kutatás tehát először (irodalmi és kísérleti) információkat gyűjt - sikere­

sebb ha ezt pontosan meghatározott feladat (téma, probléma-megoldás) irányában teszi -
majd azok körét szűkíti elemezve és bővíti kiegészítve, végül célja eléréséhez összegezve
azokat. Ennek szellemében kezdünk most a már összegyűjtött forrásainkkal foglalkozni.

2-6. táblázat
A szakirodalom-feldolgozás munkafolyamata - a szekunderkutatás ismeretalko­
tó fázisa

Kapcsolata köny­
A munkafolyamat lépései vünk szövegével Jellege, hasonlítása
(előzménye, leírása)

Az építkezés hasonlata
az építőanyag szem­
pontjából

A téma illetve résztémák meghatáro­ 2-2. tábl. 3. pontja és a TERVEZÉS

zása (a sillabusz) 2.3.2 szakasz. „Az épület anyagigé­
nye"
Kulcsszavak megadása, ismereti 2-2 tábl. 4-5. pontja és
(dokumentációs) egységek (DE) a 2.3.1.2 szakasz
kialakítása

Források összegyűjtése 2-2 tábl. 6. pontja és ANYAGBESZERZÉS

2.3.3 szakasz Forrástí­ „A nyers építőkő kibá-
pusok a nyászása"
2-7. táblázatban
 102

2-6. táblázat folytatása

1. Áttekintő rendszerezés,
válogatás-kiválasztás, előkészítő 2.4.2.1 szakasz ELŐFELDOLGOZÁS
jegyzetelés

2. Alkotó olvasás 2.4.2.2 szakasz „A kő építőelemek

(jegyzetelés, válogatás-kiválasztás) kifaragása’’

3. Kivonatolás 2.4.3.1 szakasz

(jellemzés-rendezés, válogatás­
kiválasztás, átszövegezés)

4. Dokumentálás 2.4.3.2. szakasz

(technikai rögzítés)

5. Kompilálás 2.4.4.2 ÉPÍTÉS

(összeszerkesztés vagy összeállítás, 2-8. táblázat „Igénytelenebb alap­
többnyire kiegészítéssel) valamennyi falak felhúzása”
forrástípusból

6. Ismeretalkotó ismeretelemzés 2.4.4.3 „ Megfaragás az össze­

megállapítások és adatok alapján illesztéshez”
61. Asszociációképzés elemkom­
binációval
62. Gondolati elemek ütköztetése
63. Célorientált analógiakeresés

7. Integráló ismeretépítés Az új tételek és fogal­ „ Összeillő darabokból

A megalapítások és a kompilált mak rögzítésével épületelemek kialakítá­
elemek sillabuszba és össze- illeszté­ 2.4.5.1 sa"
se

8. Kiegészítések és kiterjesztés 2.4.5.2 „Anyagpótló

81. Heurisztikus kiegészítés beszerzések”
82. Primer vizsgálatok
83. Kiegészítő irodalmazás

9. Szövegezés és írásmű szerkesz­ 2.5 és 2.6 fejezet „Az épület megépítése”

tés

Ez a „folyamat” azonban nem olyan mint a vonaton utazás: amit le lehet késni és me­
netközben nem lehet felszállni; hanem inkább egy csoportos kirándulásra emlékeztet:
vannak akik már elindultak a cél felé, újabb és újabb csoportok és személyek indulhatnak
 103

utánuk. Ez a metafora olyan jó, hogy magyarázat nélkül nem lehet megérteni: A már
elkezdett kutatási folyamat új részproblémával, új információval újra elkezdhető, a már
elkezdett kiegészíthető, az egész olyan mint a körhinta: vissza-vissza térő, de ha ezt a
folytonos ismétlődést alkalmaznám leírása során, akkor az olvasó bizonyára beleszédül­
ne. A helyzetet még bonyolítja az is, hogy minden téma kétféleképpen dolgozható fel:
Vertikálisan forrásonként: kiválasztás - kivonatolás - dokumentálás.
Horizontálisan több forrásból párhuzamosan a kiválasztás, majd ugyancsak párhuza­
mosan a kivonatolás és dokumentálás.

Ezért maradunk e könyvben a horizontális és időrendi ismertetésnél, a 2-6. táblázat

sorrendjében, ami a 2-2. táblázat (51. oldal) forgatókönyvébe is beilleszthető.
2-7.táblázat
A feldolgozásra kerülő forrástípusok áttekintése

Forrástípus Kivonata és sillabuszba besorolása

Dokumentumok
(eredeti közlések)
1. Idézetek (mondatok, bekezdések) átvétele és
Könyvek
besorolása
Tudományos dolgozatok 2. Szövegtömörítés
Értekezések készítése és besorolása
Közzétett tanulmányok 3. Megállapítások kiemelése és besorolása

Ismertetések
(másodlagos közlések)
Abstract 1. Az ismertetés besorolása
(a szerző készítette)
Referátum 2. Megállapítások kiemelése és besorolása
(más készítette)
Tematikus feldolgozás Megállapítások és kommentálásuk
(review cikk) Kiemelése és besorolása

Megállapítás, tétel, ötlet

Dokumentumból,
ismertetésből Szöveges átvételük és besorolásuk
Saját ötlet, feltevés

Adatok (primer vizsgálatból)

Dokumentumból Adatokkal kifejezett értékek átvétele
Saját vagy átvett adatok és besorolása
 104

2-8. táblázat
A forrás és feldolgozás kapcsolata

Feldolgozás módja
Forrás típus
(feldolgozási egy­
Analízis Szintézis
ség)

Dokumentum Egyenkénti jellemzés és Kompiláció

idézet vagy ismer­ besorolás
tetés

Kiemelt megállapí­ Összehasonlítás: ellentmon­ Kombinálással:

tás vagy adat dások és megerősítések bővítő ismeretelemzés

2-9. táblázat
A feldolgozási egységek

A szakirodalom-kutatás folyamatának könnyebb magyarázata kedvéért külön­

böztessük meg a következő feldolgozási egységeket:25

1. DE = dokumentációs egység: a vázlatban (a disszertáció sillabuszában vagy a fo­

lyamatos irodalom-kutatás tervében) az anyaggyűjtés tartalmi egysége, ennek kulcsszavai
kerülnek meghatározásra

2. KE = kivonat egység: az irodalomkutatás során a forrásból kivonatolt (kiemelt és

kommentált) vagy kísérletből származó, azonos DE-be tartozó, együtt dokumentált (rög­
zített), tovább feldolgozható információ formai egysége

3. IE = ismeretegység: a KE-ek elemzésével, szétbontásával és alkotó kommen­

tálásával létrehozott megállapítás vagy adat, ami az ismeret egymással kombinálható,
szintetizálható eleme lehet

E fontos témákról igen hasznos volt megismerni mások véleményét. Igyekeztünk ezt
mondanivalójuk „identitásának” megőrzésével szövegüket átírva idézni, amiből kitűnik,
hogy ugyanarról többnyire mindenki másként ír, mást emel ki, mégis nagyon hasonlót
ajánl. Az ilyen irodalmi áttekintésekben - ami könyvünk más fejezeteire is jellemző - az
ismétlések nem kerülhetők el. Enyhítse ezt a hibát a közmondás: „az ismétlés a tudás
anyja” (repetitio est mater studiorum).

25A DE, KE és IE fogalmakat és rövidítéseket a szerző e tananyaghoz vezette be, nem találva egyelőre a

szakirodalomban ezeket jobban vagy másként kifejező jelöléseket, terminusokat.

 105

Nagyobb gondot okoznak azok a szerzők közötti „virtuális” ellentmondások amelyek

az eltérő szóhasználatból fakadnak. Ilyen például a Jegyzetelés” több értelmű használa­
ta, így a kivonat helyett is. E könyvben így értelmezzük:

jegyzetelve én (a kutató) írom le gondolataimat, teszek megjegyzéseket,

kivonatolva Őt (a forrás mondanivalóját) kívánom hűen visszaadni.

Jegyzet26 minden munkafázisban készül: amikor a forrást keressük, amikor kézbe

vesszük, amikor olvassuk, amikor kivonatoljuk, amikor dokumentáljuk, amikor összeha­
sonlítva elemzünk és összekombinálva kiegészítünk gondolatokat, és végül amikor szer­
kezetbe öntve szövegezzük meg írásművünket.

2.4.2 Az érdemes információk kiszűrése és „szürete”

2.4.2.1 Kiválogatás és előrendelés

Kiválogatás: Szakirodalmi forrásaink körének összeállításával, az előzetes sillabusz
alapján és azok beszerzésével a 2.3.3 szakaszban foglalkoztunk. Most már az egyes for­
rásokon belül jelöljük ki a munkánk szempontjából érdekes részeket (kivonat egysége­
ket, KE). Ugyanígy járunk el kísérleti stb. adatdokumentációnkkal is, kiemelve annak
munkánkban hasznosítható elemeit. Ez volna az első szelekció.

Előrendelés, kódolás: a sillabusz segítségével rendezzük és DE kódjelekkel látjuk el

a KE-ket. A kód lehet e sillabusz decimális vagy sorszáma. Ilyenkor még elég a tágabb
egységek azonos kóddal való jelölése, amit később az azonos kóddal jelöltek továbbren-
dezése alkalmával látunk el finomabb kódokkal (esetleg sorszámokkal, ha már a feldol­
gozás sorrendjét is kifejezzük ezzel).

Emlékeztető jegyzetelésre is kerítsünk sort ilyenkor, feljegyezve mindazt egy „füzet­

be” (könnyen megtalálható helyre) ami a forrásokkal, információikkal, a feldolgozás
módjával kapcsolatban ilyenkor eszünkbe jut, de amire később általában nem emléke­
zünk, csak ha emlékezetünkbe idézi valami.

A kiválogatás, előrendezés, jegyzetelés nem történhet átnézés nélkül. Ehhez Dezsőné

(1987) kitűnő könyve alapján adunk támpontokat.

Ha kézbe veszünk egy új olvasmányt, akkor annak pontos címét, kiadóját, a kiadás
évét, a kiadás számát (hányadik) és a szerzőt pontosan tudnunk (és ha hasznosítjuk, rög­

26Ne tévesszük össze a jegyzeteléssel a kész szöveghez fűzött, a lap alján vagy a fejezet végén álló magya­

rázó, kiegészítő megjegyzéseket, jegyzeteket. Amiről most szó van az formailag hasonlt azokra, de tartalmában
leginkább az előadásokon készített, megjegyzéseket is tartalmazó jegyzetekhez (feljegyzésekhez) áll közel. A
tankönyvet pótló jegyzet megint egészen más.
 106

zíteni) kell. Célszerű elolvasni a bevezetést, meg kell határozni a könyv, vagy egyéb
forrás jellegét. Aztán tanulmányozását célszerű a tartalomjegyzékkel kezdeni, majd az
irodalomjegyzék tanulmányozásával folytatni.

Ezután következik a skimming-gel (első átolvasással) való megközelítés. Ez választ

ad a mondanivalóról, alapgondolatokról, az írásmű szerkezetéről és valamit a részletek­
ből is. E nélkül nem tudjuk forrásunkat kiválogatni (szelektálni) és a sillabusz egységébe
(DE) besorolni.

Nem tanácsos azonnal nekilátni az olvasmány legelején azzal a szándékkal, hogy azt
végigolvassuk, hozzá kell szoknunk előbb, hogy ismerkedjünk az olvasmánnyal. Erre
szükség van, mert a közlemények rengeteg sok fölösleges részt (zajt) tartalmaznak, még
az sem biztos, hogy számunkra mi a fontos belőle, ezért böngésszük át először a tartal­
mát. Ez az első, vagy felderítő olvasás a skimming, ami megkönnyíti a későbbi teljes
olvasást. Amikor a teljes, részletes átolvasás bekövetkezik, akkor is térjünk vissza egy-
egy fejezet után a tartalomjegyzékhez, hogy az abból kapott kép ne homályosodjék el, és
az összefüggéseket az egésszel kapcsolatba hozva lássuk. Az előszó, vagy bevezető is
rendkívül fontos a könyv megismerése során. (A második és esetenként a harmadik átol­
vasás már a következő munkafázisba a kivonat-készítésbe tartozik.)

Ebben az első fázisban skimming-el, a dokumentumok (fejezetek) tömegéből válo­

gattunk ki egy vagy több megfelelőt. De ide tartozik skipping végzése is, ami keresést,
válogatást fejez ki, de már csak egy művön belül. A kiválasztott részeket megjelölve
készítjük elő a tüzetesebb olvasás és kivonatolás munkáját. (A skipping etimológiája: a
skandináv skopa-hopa, ami ugrálást, szökdécselést jelent, könnyed mozgással haladunk
tovább, mondjuk lépcsőfokokon át. Ugyanígy keresgélünk az olvasmányban számunkra
lényeges, érdekes részeket. Itt tulajdonképpen kimazsolázásról, szemezgetésről van szó,
de e szavak hangulati értéke más, így ezeket a komoly műveleteket nem volna jó így
nevezni.)

Miközben a könyveket átnézzük (majd olvassuk) jó aláhúzni a megfelelő részeket és

a lap szélére odaírni, hogy sillabuszunk milyen dokumentációs egységébe (DE) fog ke­
rülni. Ugyanígy a sillabuszban, a megfelelő DE mellett is feltüntetjük a forrás rövidített
bibliográfiai jelét és hivatkozott oldalszámát. Utóbbi különösen akkor szükséges, ha nem
vesszük ki a könyvtárból, vagy nem csinálunk azonnal kivonatot belőle.

Persze mindez feltételezi, hogy legyen „birtokunkban” a könyv (könyvnél ez még

megy, de folyóiratnál már nehezebben) és lehessen benne aláhúzni. A xerox másolat
sokban segítséget nyújt, és későbbiekben pedig a számítógépbe kerülő scanner-es máso­
lat fog a helyébe lépni. Abba aztán bőségesen lehet beleírni, és szövegszerkesztővel
könnyen át is lehet majd alakítani.

Eco (1996:142-172) rendkívül ügyes gyakorlati tanácsokat ad az (emlékeztető) jegy­

zetek összeállításához. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az első könyvnek nekiesünk és
később nem tudjuk, nem emlékszünk rá, hogy mit hol olvastunk. Szabó Katalin
 107

(1997:55-58) is felhívja a figyelmet, hogy ne kezdjük mindjárt kijegyzetelni az első cik­

ket, ami a kezünkbe került. Induljunk ki, ha lehet, olyan összefoglaló áttekintésekből
(kézikönyvekből), amelyek a tudományág helyzetét jellemzik. A másik megközelítési
mód a referáló folyóiratokból való kiindulás. (Ezt azonban már a 2.3 fejezetben tárgyalt
forrásfelkutatáskor figyelembe kell venni.) A kezdő kutatónál hibának tekinti a „lehatá­
rolás” hiányát vagyis amikor szétfolynak és nem tudnak a témájukra koncentrálni.

Érdekes az, hogy Szabó Katalin (1997) is javasolja a forrásmunkák gyorsolvasással

való áttekintését, majd az igen fontos jegyzetelő munkát, a kritikai észrevételek, „kiegé­
szítések, néha az olvasmány szerzőjétől teljesen független gondolatok” lejegyzetelését.
Ezt az ismeretgazdálkodás egyik alapját képező módszert (Tomcsányi, 1966), találóan
„aktív jegyzetelésnek” nevezi. Azért tartja jobbnak, mint a mechanikus kivonatolást,
vagyis a „passzív jegyzetelést”, mert így gyakorlatilag már össze lehet állítani a tanul­
mányt anélkül, hogy a cédulákra felvitt szövegen sokat kellene változtatni. Ha csak pasz-
szív jegyzeteléssel a szerző (forrás) gondolatait rögzítem, úgy abból saját szövegem
nagyon nehezen lesz, illetve ha szó szerint veszem át, úgy a plágium veszélyébe kevere­
dem.

Majoros (1997) más forrásokat is figyelembe véve hasonlóan jellemzi a diplomaterv,

diplomadolgozat készítésekor végzett irodalmi munkát. Ilyenkor a jegyzetelésnél figyelni
kell a következőkre: 1./ olvasás közben sok ötlet, gondolat vetődik fel, ezeket érdemes
feljegyezni a cédulára, vagy külön cédulát kell rászánni, nehogy az ötletek elvesszenek;
2./ a kutatómunka során fel kell jegyezni, ha olyan tény merül fel, mely további utánjá­
rást, ellenőrzést igényel; végül 3./ az olvasási folyamatban kell elkészíteni a szakirodal­
mat áttekintő bibliográfiát, elkülönítve azokat, amelyeket ténylegesen felhasznált a szer­
ző, azoktól, amelyeket csak átfutott (és amiket esetleg csak közvetve idéz stb.)

2.4.2.2 Az alkotó olvasás

Az irodalomkutatás keretében az információk felvétele - egyelőre - olvasással törté­
nik. Ez az lehet aktív, ami ismereteket (információkat) keres, azokat értékeli, magának
rögzíti munkavégzésként (amit azért élvezhet), vagy passzív27 olvasás ami befogadó,
szórakoztató időtöltés (és e kettő közötti számtalan átmenet).

Az alkotó aktív olvasás lehet

• érdeklődésre irányuló, konkrét cél nélküli. Ilyenkor is beépülnek a kapott gon­

dolatok az elmébe (emlékezetbe) és később (gyakran félálomban, vagy lazítás
közben) vezetnek 1/ új probléma felismeréséhez, vagy 2/ minket foglalkoztató
probléma váratlan megoldásához;
• probléma megoldására, célra irányuló keresés. Ez lehet 1/ hagyományos, sze­
mélyi szokás szerinti, vagy 2/ tudatos módszeres keresés, technikailag alátá­
masztott rögzítéssel és - legfejlettebb szinten - az emlékezetbe való tudatos be- 27

27Tanulságos az aktív és passzív olvasást és az aktív-passzív jegyzetelést összekombinálni, például egy

logikai rácsban.
 108

építéssel. (Harminc évvel ezelőtt erre jómagunk, a kézi lyukkártyákra rögzített és

témák szerint rendezett információk többszöri átolvasását javasoltuk.)

A gondolatok kombinációjából létrejövő új gondolat ugyanis humán biológiai folya­

mat, amit az eszközük (egykor a lyukkártyák ma a számítógép) jelentősen alátámaszthat,
eredményesebbé, céltudatosabbá tehet. A hagyományos olvasás helyére belép a tévé, az
Internet stb., a memóriát, az információk gyűjtését, rendezését, keresését a számítástech­
nika és informatika óriásivá bővítheti. A mesterséges intelligencia (MI) kidolgozására
irányuló kutatások nemcsak gondolkozáspótló technikákat ígérnek, hanem gondolko­
zásunk menetének jobb megértését, tudatos fejlesztését is elősegíthetik. Egyelőre azon­
ban foglalkozzunk a természetes intelligenciánk fejlesztésével, - miért nem nevezhetnénk
TI-nak? - amihez érdekes olvasmányként ismerjük meg, amit Dezső Zsigmondné kitűnő
könyvéből tanulhatunk.

Dezsőné (1987:55-60) szerint a munka hatékonysága, a figyelem intenzitása a moti­

váció jellegétől és erejétől függ. (A motiváció a latin „movere” mozgatni, mozgásba
hozni szóból származik, akárcsak a motívum, az indítóok, az indíték stb.) A motiváció
érdeklődést válthat ki. Minden megismerési folyamat lényege, hogy érdeklődünk az iránt,
amire figyelni akarunk. Különösen a munka megkezdéséhez van szükség erősebb ösztön­
zésre. (Illetve tapasztalataink szerint a befejezés még nagyobb erőfeszítést kíván).

Nyilvánvaló, hogy ha a munka mögött valamilyen cél (a nyelvtanulás mögött égy uta­
zás, értekezés-írás után jobb állás vagy diploma elnyerése áll, az sokkal eredményesebb
lesz). A fő ösztönző azonban a siker, ezért tudatosítsuk saját sikereinket, örüljünk nekik
és igyekezzünk elfelejteni a kudarcainkat, csökkentsük jelentőségüket.

Dezsőné (1987:29-33) szerint a figyelmetlenség oka gyakran a túl sok impresszió,

ami passzivitást válthat ki. Ilyen hatású a képregény és sok esetben a televízió, ezért ezt
az állapotot „TV-tartásnak” is mondják. A passzivitás szellemileg megnehezíti a munkát.
(A passzív szó köznyelvi jelentése tétlen, részvétlen, közömbös; a passzívum az igerago­
zás szenvedő formája, amikor az alany elvisel valamiféle cselekvést, de nem Ő végzi.
Vigyázzunk: előbb még passzívan olvastunk, jegyzeteltünk és a passzivitás mindig mást
jelentett!)

A passzivitás kára az, hogy nem állítjuk be magunkat az ismeretszerzésre, hanem

várjuk, hogy megnyerjenek minket az érdekességgel, a szerző, az előadó majd felkelti az
érdeklődésünket. A hétköznapi életben, különösen a fiataloknál, ez megbocsátható, de az
alkotómunkánál rendkívül gátló lehet. Az alkotás esetében a passzív magatartás a kép­
zettársítások szétszóródásához vezet. Alkotó asszociációk akkor jönnek létre, ha egyetlen
problémára összpontosítunk és szüntelenül a problémánk megoldásával foglalkozunk.

Dezsőné érdekes példát hoz föl arra, hogy amikor egy kísérleti vitában résztvevőket
később megkérdeznek, hogy mire emlékeznek, mindenki csak a saját érveire emlékezett,
az ellenfelére nem. Akik pedig nem kapcsolódtak a vitába, azok semmire sem emlékez­
tek. Hasonló folyamat játszódik le akkor, ha olvasás közben magunkban folytatunk vitát
 109

az íróval, a szerzővel. Lényeges, hogy ilyenkor olyan asszociációk jöjjenek létre, ame­
lyek a problémánk szempontjából helyesek, és ne vezessen minket tévútra, amire ugyan­
csak vannak példák. Az asszociációs lánc vezet egyik gondolatról a másikra, és ezt is
meg kell figyelnünk.

Dezsőné (1987:64-66) ajánlja, hogy az érdeklődés felkeltését, a figyelem összponto­

sítását úgy fokozzuk az olvasás vagy egy előadás előtt, hogy végiggondoljuk, hogy mit
tudunk arról a témáról és mi újat fogunk hallani, olvasni. Ilyenkor az információ befoga­
dását állandóan vitatjuk, kritizáljuk, értékeljük.

Hasonló figyelem-fokozó az is, hogy ha feljegyezzük a hallottakat, illetve az olvasot­

takban megjelöljük a fontos részeket. Ez erősíti figyelmünket, mert a lélektani vizsgála­
tok szerint a hallottak 20 %-át, a látottak 30 %-át, az audiovizuálisan észleltek 50 %-át, a
saját kimondott szavaink 70 %-át és saját aktív cselekvésünk 90 %-át jegyezzük meg.
Ezért segíti az ismeretek rögzítését a jegyzetelés, a vázlat-készítés, a kapott gondolatok
rendszerezése stb. Az ismeretanyag passzív befogadása helyett az információkkal való
aktív foglalkozás nem csak hasznosabb, hanem szórakoztatóbb is. Vagyis a befogadás
nem egyszerűen passzív, de lehet aktív cselekvés is.

Dezsőné (1987:101-127) az olvasás, sőt a gyorsolvasás technikájával foglalkozik. Itt

a látott kép felismerése és felfogása a lényeg. A látott szavakat kiolvasva rakjuk össze a
mondatokat, alkotjuk meg az értelmet. A középkori szerzetesek tagolt hangos olvasásá­
ról, betűzgetéséről tértünk át a teljes szavak, szóképek olvasására. A mai emberek nagy
része egynegyed olyan gyorsan olvas, mint amire képes volna.

Fontos fogalom a felfogás mértéke, ami alatt az olvasmányban lévő gondolatok, ada­
tok azon mennyiségét értjük, amit egyszeri elolvasása után helyesen fel tudunk idézni a
későbbiekben. Ebben az esetben az angol „to comprehend’ vagy a német „erfassen” igék
értelmében beszélünk felfogásról. 100%-os felfogóképesség nagyon ritka és nem is
szükséges. Fontosabb az olvasással járó gondolkodás tökéletesítése. (Véleményünk sze­
rint az azonnal asszociált gondolatot, az ismeretek adaptálását kell fejleszteni és nem
csak az adatok memorizálását. Valószínűleg a szakirodalom szóhasználatában - és mi is
így értelmezzük - a

felfogás = megértés + rögzítés.

A gyorsolvasás, amire Dezsőné jó tananyagot ad, végső fokon koncentrációs gya­

korlatnak tekinthető. Fiziológiailag egy szemmozgással jár együtt, ami a fikszáció (meg­
állás) és továbbhaladás összetétele: kb. 90 % a fikszáció és a továbbhaladás csak 10 %.
A gyorsaság nem mindig fárasztó. Például két kilométert menni egy óra alatt fárasztóbb,
mint ha négy kilométert mennénk szokott tempóban.

Vannak külföldön tanfolyamok, amelyek gyorsan változó vizuális ingerekkel kap­

csolatban azonnali asszociációra és felismerésre tanítanak. Ilyenkor az egy másodperc
töredéke alatt látott kép minél több részletét kell megfigyelni, emlékezetbe vésni.
 110

Itt említhető az olvasási hiba, amit regressziónak neveznek. Ilyenkor az elme állandó­
an visszatér egy már elolvasott mondatra, vagy szóra. A szemünk hiába fut tovább a
betűk során, az elme leragadt és az utána olvasottakat már nem tudja megfigyelni. A
regresszió kikapcsolása rendkívül fontos: amikor megakadályozzuk, hogy a szemünk
visszatérjen egy már elolvasott szövegrészre. A regresszió lehet függőleges, amikor so­
rokat ugrunk vissza, vagy vízszintes, a sor elejére húzó.

(Az erre leírt vizsgálat más figyelemfokozó célra is alkalmas lehet. Egy-egy sort ol­
vashat el a próbaszemély, amiben három szó van, egy alapszó és egy a-val és b-vel jelölt
változat. Azt kell meghatározni utólag, hogy melyikkel áll asszociációs kapcsolatban az
alapszó. Pl. a fű a zölddel és nem a kékkel, a kánikula a nyárral és nem a téllel. Ez azon­
ban - a mi felfogásunk szerint - csak sztereotip asszociáció, mindig mindenkinél azonos,
míg az alkotó asszociáció újat hoz létre.)

Az egyszerű olvasásnál, vagy pláne gyorsolvasásnál fontosabb szempontunkból a

feltáró olvasás, vagyis amikor a forrásmunkák ismeretanyagát próbáljuk elsajátítani,
átvenni. Ennek alapja a minket érdeklő kérdések szabatos megszövegezése. Ha nem tud­
juk, hogy mit keresünk egy szövegben, nem is találunk sokat. A jövőben, amikor számí­
tógépek adatbázisának kell feltenni a kérdést, még pontosabban kell fogalmaznunk.
Dezsőné (1987:129-154) megkülönbözteti az aktív olvasást (e fogalom második jelenté­
seként), ami az érdeklődést fenntartja, és a cél szerinti olvasást, amibe már a miért kér­
déssel kezdünk.

Dezsőné (1987:155-162) a hallgatásról, például előadások meghallgatásáról is ír. Az

előadásokon való jegyzetelés fontosságát emeli ki, ami a kritikus olvasáshoz hasonló
folyamat. A hallottak, az auditórikus vagy akusztikus benyomások jobb felvételéhez
pedig egy olyan gyakorlatot ajánl, hogy hallgassunk egyszerre két szöveget (rádióból,
magnóból), ahol az egyikre kell figyelnünk. Később ezt a fontosabb szöveget halkítjuk és
a másikat erősítjük, de ekkor is követni kell tudni ennek a fontosabbiknak mondanivaló­
ját.

Kiegészítő megjegyzésünk az, hogy az ember képes legalább két gondolatmenet pár­
huzamos követésére, ezért nyugodtan lehet gyakorolni azt, hogy olvasunk TV nézés köz­
ben vagy, hogy előadások során a legfontosabb hallottak feljegyzése mellett egyéb gon­
dolatainkat is rögzítjük, vagy egyéb gondolatköröket is áttekintünk. Lehet, hogy ez ve­
szélyes tanács fiatalok számára, mert szétszóródáshoz is vezethet, de gyakorlattal elsa­
játítható, amivel a 4.6.1.3 szakaszban (354. oldal) foglalkozunk. (Napóleon állítólag
egyszerre diktált hat levelet, a sakkversenyzők pedig szimultánt játszanak, sőt olyan vak­
szimultánt, hogy nem is látják a táblákat és mégis több táblát fejben tudnak tartani).
 111

2.4.3 Előkészítő rövidítés, rendezés, rögzítés

2.4.3.1 Kivonatolás, jellemzés, osztályozás

A második (teljes) átolvasás célja a megszerzendő ismeretek minél megbízhatóbb fel­
fogása és rögzítése. Dezsőné (1987) szerint ennek két módja: a kritikus olvasás és a gon­
dolat-követés. A kritikus olvasással kapcsolatban Bacon-t idézi, aki felhívja a figyelmet
arra, hogy ne az ellenkezésre, vagy a mindent elfogadásra késztessen az olvasás, hanem
inkább mérlegelésre, gondolkodásra (szerintünk új asszociációk képzésére). Ez a kritikus
olvasás egyrészt a kiegészítő gondolatokat adja, másrészt szelektál és kivonatol. A for­
rásmunka szerzőjének agyában megszületett fogalmakat, gondolatokat mi betűk és sza­
vak formájában kapjuk meg. A gondolatok követése az, hogy ezt kell visszafordítanunk:
megkeresve a gondolatot, a szavak és betűk mögött.

A harmadik átolvasás összegezi az átvett információkat. Tulajdonképpen ismétlésről

van szó, ami a tanulásnál természetes folyamat, a tudományos irodalmi munkánál pedig
többnyire ebben a fázisban készülnek a kivonatok az előre kijelölt részekből. Ilyenkor
döntjük el, hogy hogyan viszonyulnak az új információk a meglévő ismeretekhez, mit
tudunk felhasználni, hasznosítani, hogyan tudjuk azt rögzíteni. Kiegészítő megjegyzésünk
az, hogy túlságosan könyvekről és inkább tanuló fiatalok könyvolvasásáról szól mindez,
ami jelentősen változhat a tudományos publikációk értékelése, illetve a már szintetizált
művek esetén.

Szabó Katalin (1997) felhívja a figyelmet, hogy amikor dokumentumok szerint tár­
gyalják (kivonatolják) részletesen leírva az ismereteket, ebből egy olyan anyag keletke­
zik, amit rendkívül nehéz a végén összeszerkeszteni. Ezzel szemben ajánlja a „logikai
gondolati egységenkénti” (ami a mi dokumentációs egységünknek DE felel meg) jegy­
zetelést, külön kartonlapokra, kis cédulákra, illetve önálló bekezdésekbe a számítógépen,
így csoportosíthatók a gondolatok, újra keverhetők, sokszorosíthatók, használhatók -
mint ahogy azt az ismeretgazdálkodásról és lyukkártya-technikájáról leírtunk
(Tomcsányi, 1966). Tennészetesen úgy kell jegyzetelni, (és kivonatolni), hogy először a
kijegyzetelni szándékozott forrás pontos bibliográfiai adatait rögzítjük. (Ezeket célszerű
számítógépre vinni, hogy megmaradjanak és azután azokra már rövidítéssel lehessen
hivatkozni).

A forrás információit „bekebelezzük”, saját dokumentációnkba helyezzük, hogy ott

feldolgozhassuk („megemészthessük”), aztán szellemi anyagcserénkben új ismeretanyag­
gá lényegülhessen át. E munkafolyamat lépései a következők.

Feltáró jegyzetelés : áttekintve a dokumentumon belül kiválogatott kijelölt és a DE-

ek szerint kódolt szövegrészeket, azokat célszerű már rendezni, az összefüggők kivona­
tolásának előkészítéseképpen. Az ezt szolgáló feltáró jegyzetelés lesz a kivonatolás ve­
zérfonala.
 112

Kivonatolás: A dokumentumokból kivonatok készülnek: az egység most már nem a

forrásmunka, hanem a DE-ek szerint kiszedett részei (KE). Rendezésük a sillabusz, vagy
részletesebb lista alapján történik. Lényegük az, hogy már ilyenkor felírjuk saját észre­
vételeinket (annotációinkat) is, hogy el ne vesszenek.

A DE szerint rendezett KE-ek kivétele a forrásból háromféleképpen történhet, ahogy

azt a 2-7. táblázaton már bemutattuk:

1. Szó szerint idézve néhány mondatot, legfeljebb bekezdést.

2. Tömörítve a mondanivalót.

3. Megállapítások (tételek, gondolati egységek) kiemelésével. (Ezeket vagy készen

megszövegezve kapjuk, vagy az 1. és 2. kivonatokból emeljük ki, szükség szerint átszö-
vegezve.)

Ha szó szerint idézzük, úgy kimásolhatjuk, ki is vághatjuk. Ha mondanivalóját rövi­

dítve írjuk ki, azt kidiktálhatjuk magnóba (aminek alapján aztán legjobb ha mindjárt a
PC-be kerül) de ki is írhatjuk kézzel, géppel, vagy magunk a komputerbe. A lényeg az,
hogy ezek a kivonatok visszakereshetők legyenek: mindegyiken legyen feltüntetve: a DE-
kódszám, a KE-azonosító-szám, a forrásra való utalás, ahogy még lejjebb leírjuk. Több
IE viselheti ugyanazokat a „paramétereket”.

Annotálás: Minden kivonatkészítés lényege, hogy a felmerülő gondolatainkat más

írásmóddal, ugyancsak rögzítjük a cédulán, a számítógépben stb.

Jegyzetek („jelzetek”, utalások): Az összegyűjtött információ anyag olyan mint egy

labirintus: fontos szempont itt a kiút: a visszakeresés lehetősége. A labirintusból Ariadne
fonalával tudunk kimenekülni: a mi fonalunk olyan legyen, hogy később segítségével a
dokumentumot újra megtaláljuk.

Ezért minden kivonat, az elemeire bontott információ hordozója (pl. a cédula-

katalógus kartonja) tartalmazza a bibliográfiai azonosítást. Ez lehet szerző/évszám, a cím
rövidítve (mert az a bibliográfiában is szerepel), sőt a találat forrásbeli oldalszámát is jó
feltüntetni. Azt, hogy hol találjuk meg újra (ha kell) a forrást (mi a könyvtári száma, ki
hivatkozott rá és hol stb.), azt viszont inkább a készülő bibliográfiában tüntetjük fel.

A kigyűjtés technikai megoldása lehet a forrásból való xerox vagy scannerrel készített
másolat is. (De erről még kell kivonatot is készíteni, annotációkkal!) A kivonat klasszi­
kus formája a cédula, fejlettebb formában a kézi perem-lyukkártya, a mai kor követelmé­
nye szerint a PC szövegszerkesztő. Utóbbi arra is jó - és ez minőségi ugrásnak tekinthető
-, hogy tárgyszavakat tud utólag kikeresni az azonos fájlba helyezett kivonatokból. Ezzel
megkönnyíti az ismeretgazdálkodásunk kreatív fázisát, ami tulajdonképpen munkánk
igazi célja.
 113

Kiegészítések: ha áttekintjük sillabuszunkat, hogy melyik részébe, melyik DE-hez

nem jegyeztünk be találatot, ennek alapján további kiegészítő irodalom-feltárásokat ter­
vezhetünk, vagy felvethetjük a kiegészítő primer kísérletek szükségességét, tisztázandó
hipotézisét

***

Mit tanítanak mások erről a munkaszakaszról?

A vélemények közel állnak egymáshoz, egymást kiegészítik, erősítik. Az eltérés in­

kább abból adódik, hogy a fogalmakat nem azonos szavakkal fejezik ki. így például
zavaró lehet, hogy
jegyzetelésen a más szavakkal való átszövegezést, a kivonatkészítést is értik, a
cédulázással, cédula katalógus készítéssel a kivonatok dokumentálására utalnak.
Ezeket mi külön tárgyaljuk, de ahol nem zavar, tiszteletben tartjuk az idézett szerzők
eredeti szóhasználatát. (Ugyanezzel a problémával mindenki találkozni fog, aki több
szerző munkáját dolgozza össze.)
A jegyzetelésről (kivonatolásról), rögzítésről (dokumentálásról), rendszerezésről jó
tanácsokat ad Dezsőné (1987:191-209). Szerinte a hosszabb szövegrészeket a margón
kell jelölni, teljes mondatok aláhúzása felesleges, inkább szavakat, kifejezéseket kell
megjelölni. Tulajdonképpen a kulcsszavak kiemelésére törekedjünk. A korábbi időkben a
jegyzetelés különálló lapokra (cédulakatalógus) volt kívánatos. A cédula egy könnyen
kezelhető, szabványos méretű, lehetőleg vastagabb papír. Egy cédulán csak egy informá­
ció, egy gondolat, egy táblázat szerepeljen, és csak egyetlen forrásból származó. Vannak,
akik A/4 írógéppapírt használnak, de másrészt hasznos a füzetbe való kiírás is, mert az
legalább megmarad.
Szent-Györgyi Albertet idézve: az agyat gondolkodásra és nem raktározásra kell
használni, ezért lényeges, hogy vissza tudjuk keresni az áttanulmányozott anyagokat. A
kartoték tulajdonképpen egyforma méretű, jól kezelhető elég kemény papírokat (kártyá­
kat) jelent, amiket tartóba lehet helyezni. A perem-lyukkártyás rendszer volt ennek leg­
fejlettebb formája 30 évvel ezelőtt, ami kódolva „kötőtű” segítségével kiválaszthatóvá
tette a keresett kártyákat.
Dezsőné szerint a tartalmi feltárás legkisebb egysége a tárgyszó. A kivonatolás leg­
egyszerűbb formája, amikor az egész tartalmat csak tárgyszavakkal és tárgyszó csopor­
tokkal jelölik. Az összevont fogalmaknál a rész-tárgyszavak (mint deszkriptorok)
kombinációját szokták használni, ahogy a tárgymutatóban. A szinonimákat lehetőleg el
kell kerülni és erre szolgáló jegyzékeket célszerű gyártani.
Majoros (1997:51-56) olvasás közben az aláhúzásos megjelölést ajánlja: csak a lé­
nyeget kell aláhúzni, mert a túl sok aláhúzás lehetetlenné teszi a kijegyzetelést, és a lap
szélére vagy aljára célszerű a saját megjegyzésünket felírni. Ezzel az alkotó munkára
utal: „Egy információ ... akkor fontos a dolgozat írójának, ha az benne is elindított egy
gondolatsort”. A saját véleményt, kritikát stb. is rögzíteni kell a cédulán, feltűnően jelez­
ve (pl. más színnel írva, stb.).
 114

Az irott jegyzet Majoros szóhasználatával részben tartalmi ismertetés (kivonatolás)

részben anyaggyűjtő cédulázás. Érdemes a tartalmi ismertetést (kivonatolást) gyakorolni
a fiatal kutatóknak.

Néhány félreérthető szóhasználatot kell tisztáznunk. (Amit példának is szánunk, mert

az irodalomkutatás során ilyenre mindenki rá fog kényszerülni.)
Mi - e könyvben Babbie (1996) nyomán - tartalomelemzésen a szavak (fogalmak)
gyakoriságának, együttes előfordulásának, vizsgálatát értjük. Tartalomelemzésen
Majoros (1997:79) is ezt érti. (Ennek legegyszerűbb formája is tartalmi ismertetés, ami
megadja, hogy a dokumentum, vagy kivonat milyen jellegű információkat tartalmaz, de
ez még nem a mondanivaló kivonata.)

A mondanivaló egységeinek (IE) vizsgálatát, az előzőtől megkülöbböztetve ismeret­

elemzésnek nevezzük. Bár szóhasználatunk - alkalmazott módszereink miatt - némileg
eltérő, nagyon hasznosnak és gazdagnak érezzük Majoros munkaleírását, amit rövidítve
itt közlünk, bár ezzel néha ismétlésekbe bocsátkozunk és már a következő munkaütem, a
dokumentálás témájába is átcsúszunk:
A kutató jellegű jegyzetelés legcélravezetőbb módszere a “cédulázás”. Ez egy negyed
ívnyi papír vagy kartonlap, jobb ha vastagabb és nem lehet összegyűrni. Ennek az ősrégi
cédulázási módnak az az előnye, hogy korlátlanul bővíthető és főleg jól keverhető.
Dobozokban, borítékban jól elhelyezhető. Ez a módszer, még a számítógépek korában is
értékes Majoros szerint, (különösen peremlyukkártyák alkalmazásával). Ő is azt
tanácsolja, hogy egy cédulán csak egy információ, egy gondolat szerepeljen, és csak
egyetlen forrásból származó. (Ami a mi IE ismeretelemünknek felel meg.)
Nem szabad túlzsúfolni ezeket a cédulákat és csak az egyik oldalon szabad rájuk írni.
A cédulára nemcsak idézet kerülhet, hanem a hossszabban kifejtett gondolat rövidített, de
pontosan megfogalmazott lényege, tömörítése.
Majoros szerint - szakdolgozatok esetében - gyakorlatilag az ilyen cédulák kézírással
készülnek, az olvashatóságra nagyon vigyázni kell, és szerencsés az, ha fénymásolat
készíthető, vagy kivágva az eredeti forrásmunka felragasztható a cédulára. A sűrűn
előforduló kifejezéseket érdemes lerövidítve, betűjelzésekkel rövidíteni. A statisztikai
táblázatokról, ábrákról, érdemes másolatot csinálni. Szerencsés megoldás a felhasznált
könyvek címlapjait, tartalomjegyzékeit is fénymásolni. Amikor a cédulák száma nő,
akkor az elrendezésük külön probléma. Tartalom szerint csoportosítjuk, és ezért
meghatározzuk a tárgyszavakat a cédulán, majd eszerint rendezzük dobozokba.
A cédulás információgyűjtés rendszerezés nélkül értelmetlen. A rendszer
kialakításának alapját a tárgyszavak képezik, a cédulákat a tárgyszavak alapján kell
összeválogatni és rendezni.
Az ajánlott módszerünkben - amikor a kutatás tárgya meghatározott - ez fordítva
történik: először van meg a tárgyszó, a dokumentációs egység (DE), ami alapján
keressük a kivonatolni valót, majd utána ezzel kódoljuk a kivonatokat, és végül a DE-ek
alapján kerülnek elhelyezésre.
 115

2.4.3.2 Dokumentálás
A dokumentum28, a forrásmunka volt eddig a feldolgozás egysége. Mostantól a kivo­
nat (KE) lesz az, ami valamelyik DE-be tartozik. Dokumentáláson egyrészt a kivonatok
1/ szakirodalom-kutatási felhasználásának (rendezésének) munkafolyamatát, másrészt 2/
fizikai rögzítését értjük.

A dokumentálás mint irodalomkutatási munka lehet egy konkrét kutatás vagy írásmü
(pl. disszertáció) "céldokumentációja" vagy valamely téma (témakör) folyamatos iroda­
lom-feltárása.

A dokumentálás mint a kivonatok fizikai rögzítése történhet: kartoték (dosszié, fiók

stb.) segítségével, cédula katalógusban, vagy számítógéppel (legegyszerűbben szöveg-
szerkesztővel).

A) Az irodalmi kartoték

Az irodalmi kartoték felfektetésével foglalkozik Ebel és Bliefert (1990: 292-298.). A

számítógéppel alátámasztott dokumentáció volna a cél, amire Poenicke (1988)* adott
először támpontot. Ez már távol áll a könyvtári katalógusok kártyáitól. Ami viszont a
"kartoték" tartalmát illeti, az viszont a rögzítési technikától függetlenül érvényes.

A tradicionális irodalmazás kártyákon alapult, amit dokumentumonként készítettek. A

kártya képviseli azután a dokumentumot. A kártya tartalmazza a szerző nevét, a címet és
más bibliográfiai adatokat - azonban még nem utal arra, hogy milyen tartalmi kivonat
készülhet a forrásból.

Az a tapasztalat alakult ki, hogy készítésük sorrendjében is érdemes a kártyákat sor­

számozni. Ebben a sorrendben lehet aztán a különlenyomatokat vagy a kivonatokat is
elhelyezni dobozban, dossziékban stb.

A kártya a tartalmi adatokat is felsorolhatja. A tartalmi leírást Ebel és Bliefert

"Exzerpt"-nek nevezi, és inkább külön füzetekben helyez el. Lényeges a tárgyszavak
összeállítása, azok thesaurusba foglalása. Németországban a perem lyukkártyákat már
egyáltalán nem használják, az átvilágítós lyukkártyát még kivételesen.

B) Cédulakatalógus

A klasszikus kutatói "cédulakatalógus" nem kifejezetten a szakirodalomból készült és

nem is egy meghatározott célt szolgált. Az ötleteit, gondolatait, problémáit is ebben tá­
rolta a kutató. Persze az olvasmányok adták a legnagyobb tömeget, de azok felhasználá­
sára esetleg csak később került sor. Bár ide tartoznának, a kísérleti adatokat inkább külön
szokták tárolni, könnyen megtalálható módon.

28 Dokumentumon az eredeti közleményeket értjük, bár a róluk készült másodlagos ismertetések is szol­

gálhatnak forrásként.
 116

A cédulázás hagyományos módja lassacskán elavul. A kutató számára feltétlenül

ajánlatos az, hogy egy állandó jegyzetkönyve legyen, ahol napközben, más tevékenységei
közben eszébe jutó dolgokat felírja. Ha valakit egy téma megoldása foglalkoztat, annak a
legváratlanabb pillanatokban juthatnak eszébe azzal kapcsolatos gondolatok. Ezeket a
gondolatokat aztán célszerű tárgymutatós tartalomjegyzékben kimutatni, hogy visszake­
reshetők legyenek. Később, amikor már összeállt belőlük egy tartalmasabb mondanivalót
hordozó "halmaz", úgy ezeket sorrendbe rendezve megszövegezzük.

Az egyenként rendezhető cédula (kártya) a gondolatok rendezésének, a szövegezés

előkészítésének hagyományos eszköze. A számítógéppel szemben megmarad az az elő­
nye, hogy egyszerre több cédula tekinthető át, sorrendbe rendezésük egyszerűbb. A szá­
mítógép a visszakeresés szempontjából előnyösebb (nagyobb mennyiségből), ezt és az
összefüggő témákat érintő egységek kiválasztását a peremlyukkártya is megoldotta, ezzel
mindkét technika előnyeit egyesítve. (A kifejezetten információrendezésre kidolgozott
számítógépes programokkal persze nem versenyezhet, és ma már jóformán beszerezhe-
tetlen.)

Ebel és Bliefert (1990) azt ajánlja, hogy az irodalmi információ gyűjtéseket A/3 la­
pon végezzük, hogy minél nagyobb területünk legyen a feljegyzésekre. Amennyiben még
ez sem elegendő, úgy több lapot használjunk.

Az összetartozó dolgok és koncepciók, többnyire egyszerre jutnak az eszünkbe,

ahogy azok a jóformán tudat alatti agy-régiókban létrejöttek. Vannak fogalmak, ame­
lyeknek felsőbb összefogó jelentése van, ezekhez sorolhatjuk a hozzá tartozókat. Először
nagyon lazán írjuk fel őket, majd az összetartozókat egyre közelebb írjuk egymáshoz és a
végén kialakulnak olyan összetartozó csoportok amiket be lehet keretezni. Ebel és
Bliefert (1990) ezt tárgyszó csokornak (cluster) nevezi.

Ezt a “klászter” módszert eredményesebbnek tartják, mint az ötlet, vagy téma kár­
tyákkal végzett kutatást, ami végső fokon eredetileg a cédula katalógusnak felel meg.
Egy olyan lapon, amin sok van, többet át lehet tekinteni és a vizuális emlékezet is belép,
hogy aztán később összefüggéseket tárjon fel.

A következő lépésben aztán inkább intuitív módon kritikus, analitikus továbbépítést

végezhetünk és a kialakult szerkezetet javíthatjuk, finomíthatjuk. Összekötő vonalakat
vonhatunk a különböző tárgyszó csoportok között és végül - módszerünk szerint - sor­
számozzuk azokat a szövegezés céljára.

Ezzel már közel jutottunk ahhoz, hogy hogyan lesz a cédulákból szövegezett eszme-
futtatás. A kártyákat a sillabusz ismérvei szerint csoportosítjuk, majd a csoportokon belül
rakjuk sorba.
 117

C) Szövegszerkesztő használata

A számítógép kiválóan alkalmas arra, hogy az idézet, tömörítvény de főleg megálla­

pítás formájában készült és egy-egy cédulát kitevő kivonatainkat file-okba rendezetten
magába foglalja. Ha egy összetartozó feldolgozási munkát - egy vagy néhány összetarto­
zó dokumentációs egységet (DE) - ugyanabba a file-ba helyezzük, és azon belül minden
"cédula" önálló bekezdés, a következő előnyöket élvezhetjük:
• A szerzőt vagy tárgyszót a kereső programmal azonnal megtalálhatjuk.
• Az összetartozó, összehasonlítást érdemlő mondanivalót összemásolhatjuk.
• A mondanivaló egységeit sorszámozhatjuk és sorrendbe rendezhetjük. (A sor­
számok ilyenkor 01, 02, 03 .... 10, 11, 12 legyenek, - a sorbarakhatóság céljából
- betoldásokat további számjegyekkel tehetünk: pl. 021 vagy 101 stb.)
• A sorbarakott szövegek könnyen összeépíthetők a szövegszerkesztő átcsopor­
tosító, átírható "képességeinek" segítségével.

Problematikus persze a sorrend meghatározása. Ehhez az azonosításhoz besorszámo-

zott egységeket néhány e célra választott kulcsszóval jellemezzük és csoportosítjuk.
Ennek alapján az azonos kulcsszóhoz tartozókat, már a mondanivaló logikai vagy idő­
rendi stb. sorrendjébe rendezhetjük. Így kapnak sorrendi számot, ami könnyen cserélhe­
tő, és a géppel rendezhető.

A szövegszerkesztővel írt anyagokat érdemes írás közben tíz percenként menteni és a

kész anyagokat eltenni mágneslemezre. Vigyázni kell azonban, hogy a több helyen tárolt
anyagok idővel önálló életre kelhetnek, ha az egyiken változtatunk később már nem tud­
juk, hogy melyik volt az újabb és melyik a régi. Az is idevágó tanács, hogy a fájlok ne
legyenek mintegy harminc oldalnál hosszabbak, tehát nem kell az egész könyvet egy
fájlba tenni.

Nyilván a kivonatokat közvetlenül számítógépbe is lehet írni, de Majoros (1997:55+)

azt javasolja - okosan -, hogy ezeket is ki kell nyomtatni, például borítéknyomtató prog­
rammal cédula-méretre, és felírni a fellelés helyét mindegyikre, amikor rendezgetjük
őket. Vegyük figyelembe Szabó Katalin (1997:61+) azon lábjegyzetét is, hogy a cédulá­
zás teljesen nem gépesíthető, mert hátránya, hogy nem tudjuk a cédulákat kinyomtatás
nélkül áttekinteni, sem újrakeverni, sorrendbe rakni, összeválogatni — vagyis mindazt,
ami az ismertgazdálkodás alapja volna. (Analóg az eset: passziansz is rakható már a PC
képernyőjén, de még mindég alkalmasabb erre a hagyományos játékkártya.)

Viszont ma már csak szövegszerkesztővel érdemes jegyzékeket, jegyzeteket készíte­

ni, az olvasott könyvekről, cikkekről, a (szerzőkről, olvasmányokról stb.).

Az információ tárolásáról és a számítógépes adatbázisról Csermely és Gergely

(1995:40) is megemlékezik. A lényeg az, hogy minél részletesebb legyen a minket ér­
deklő információ kivonata. A saját adatbázis témánkra szűkített legyen, és lényeges az,
hogy valamilyen módon az agyunkba is bekerüljenek az információk a további mentális
 118

hasznosításra. Elképzelhetők már információkat kombináló számítógép programok, de új

gondolatot ezek sem szülnek.

A számítógép szövegezési célú használatáról a 2.6.1.3 szakaszban bővebben emléke­

zünk meg.

2.4.4 Az információ-elemző ismeretalkotás

2.4.4.1A szekunder ismeretbővítés elemei

Tudásbővítő ismeret felépítésünk szekunder, mert munkamódszere - a saját primer
kísérleti eredményeinket is tartalmazó - dokumentációs egységekbe (DE) sorolt ismeret­
egységek (IE) kombinációjából és kumulációjából áll.

Módszertanunk az ismeretgazdálkodáson alapul, azon, hogy saját és idegen informá­

ciók szintézisével (éspedig bővített: új elemeket létrehozó alkotó feldolgozásával) hoz­
zuk létre a mondanivalónkat. Ennek vázlata a következő:

A szekunderkutatás "nyersanyagát" - mint ahogy arra a 103. oldalon már utaltunk - a

nyilvánosságra hozott olvasható (hallható, látható stb.) szöveges információk és ezekhez
csatolt saját vagy átvett, számszerű vagy kódolt adatok képezik.

Mindezen információk rögzítése és felhasználása kétféle lehet:

a) írásban (hagyományosan cédulákon, kartotékon stb.) vagy számítógépben (szö­

vegszerkesztővel vagy speciális program segítségével) rögzítve majd módszeresen
elemezve felhasználva azokat (az alább leírtak szerint).

b) Az emlékezetben, az agyban rögzítve (ami minden információbefogadó szellemi

tevékenységgel - "olvasással" - párhuzamosan végbemegy), azt megőrizve és inkubálva
-> majd spontán asszociációk segítségével, vagy analogikus felismerésekhez jutva fel­
használva azt.

A szekunderkutatás alkotó folyamata kétirányú:

- analízis-, a gyűjtött anyag tartalmi egységekre bontásával, rendszerbe illesztésével
(kódolásával) és értékelő elemzésével (értelmező és bíráló annotációkkal);

- szintézis-, a sillabusz szerinti tartalmi (dokumentációs) egységekbe (DE) rendezett

anyag kompiláló megfogalmazása, kibővítő megjegyzésekkel és magyarázatokkal, az
ismeretegységek (IE) összehasonlításával és kombinációjával.

Az analízis és szintézis nemcsak egymást követő folyamatok, hanem párhuzamosan

kéz-a-kézben haladnak, a nagyobb kivonatok kompilatív összeépítésével, majd a szét­
bontott elemek (megállapítások, adatok) kombinatív ismeretelemzése keretében.
 119

Az itt leirt, egy témán, azonos tudományterületen belül alkalmazott szintézis mint
munkafolyamat analóg a tágabban értelmezett általánosító tudomány szintézissel, ami
Vida (1998:18) szerint „a részekre szedő analitikus kutatás mellett szinte teljesen eltűnt”,
és hiánya katasztrofálisá válhat, mert az „egész” megértésére az analízis nem elegendő. A
szűk témára koncentráló kutatás csak rövid távra szól, Vida (1998:19) hasonlatával élve
„csak féktávolságnál rővidebb utat világit be”. Az időben (és térben) nagyléptékű folya­
matok megértése sok tudományterület összefogását kívánja meg, Vida akadémikus sze­
rint. Ennek információ-hasznosító, interdiszciplináris szintézist segítő módszere viszont -
szerintünk - tipikusan szekunderkutatás, ami az általános kutatásmódszertan segítségével
művelhető.

A szekunderkutatás tudatosan és munkafolyamatként szervezetten írásban kezeli és

rendezi az információkat - nemcsak emlékezetben -, a 2-6. táblázaton bemutatott lépé­
seken keresztül.

A szintetizálás eltérő - többnyire egymást követő - három módja (lásd 101. oldal):

a) összerendező kompilálás (ami értelmiségi, szakmai munka)

b) szinergikus hatású interaktív ismeretlétrehozás kombinatív ismeret-elemzéssel (ami
szellemi alkotómunka)
c) integráló ismeretépítés (ami szakmai tudáson alapuló szellemi alkotás)

E három megkülönböztetését a 2-10. táblázaton tekintjük át.

Alábbiakban a kompilációt (2.4.4.2) az ismeretelemzést (2.4.4.3) és ismeretépitést

(2.4.5.1) írjuk le, az írásmű alkotási ismereteket pedig a következő 2.5-2.6 fejezetekben
tárgyaljuk.

2.4.4.2 Kompiláció kiegészítő szerkesztéssel

A sillabusz szerint rendezett kivonatokat és adatokat, dokumentációs egységeken
(DE) belül sorba rakva összekötő szöveggel és kommentárral leírjuk. A kommentár rá­
mutat arra, hogy az egyes források közt milyen fokú egyetértés vagy ellentmondás áll
fenn. A kompiláció lényege, hogy a kivonatok egysége megmarad, nem kerülnek szét­
szabdalásra. Attól függően azonban, hogy ezek a kivonatok milyen részletesek, eltérő
lehet a kompilatív összeállítás:

1. Hosszú idézetekből álló; 2. Tömörítvényekből álló; 3. Idézetekből és tömörítvé-

nyekből álló; 4. Idézetekből, tömörítvényekből, valamint tételes megállapításokból és
adatokból álló.
 120

2-10. táblázat
Az ismeret-szintetizálás módjai

1. Kompiláció

Kiinduló anyaga, idézetek, tömörítvények, önálló (nem az előzőkből általunk ki­

emelt) tételek és adatok
Feldolgozási formái:
11. Változatlanul felhasznált idézetek és tömörítvények összekötő szöveggel
12. Az előbbi értékeléssel és összehasonlítással kiegészítve
13. Az előbbi saját adatokkal kibővítve

2. Ismeretelemzés

Kiinduló anyaga: összegyűjtött és a kivonatokból kiemelt megállapítások és adatok

(ismeretegységek, IE)
Feldolgozási formái:
21. Asszociációképzés elemkombinációval
22. Gondolati elemek ütköztetése
23. Célraorientált analógiakeresés

3. Ismeretépítés

Kiinduló anyaga: idézetek, tömörítvények, az ismeretelemzés anyaga és eredményei

(megállapításai, új tételei), saját és kapott adatok
Feldolgozási formái:

31. Egyszeri kutatás (problémamegoldás, disszertáció készítés stb.)

311. A célnak megfelelő összeállítás, véleményezéssel, kommentálással
312. Kiegészítés (heurisztikus, primer, szekunder)

32. Folyamatos kutatás (például diszciplináris, reszort vagy problémakör-fejlesztő

stb.)
321. A hasznosítható elemek kiemelése és közre adása
322. Kiegészítő hipotézisek megfogalmazása, kutatási irányok indítása

A legfejlettebb (utolsó) változata már lehetővé teszi a megállapítások (adatok) üt­

köztetését: erősítik, gyengítik, cáfolják egymást, vagy közömbösek.
Ismeretelemzést végeztünk ezzel, már a kompilatív munka keretében is.

Tartalomelemzést is végezhetünk, ami arra ad választ, hogy a feldolgozott anyag mi­

lyen műfajú és milyen tárgyakkal foglalkozik, és az előforduló szavak, fogalmak előfor­
dulását és együttes gyakoriságát vizsgálja és számszerüsíti.
 121

Majoros (1997:8-9) is foglalkozik a kompilációval, megkülönböztetve azt a kutatás­

tól. Szerinte kompiláció az, amikor a jelölt a témát leíró módszerrel mutatja be, össze­
gyűjti a meglévő ismereteket, kritikusan tanulmányozza, rendszerezi azokat. A másik
megoldás, amit kutató módszernek mond, az, amikor az ismeretek és tapasztalatok elem­
ző feldolgozása mellett reprezentatív statisztikai anyaggyűjtés, szociológiai felmérés
(primer kutatás) alapján készül a dolgozat. Szerinte a szakdolgozatok döntő többsége e
két módszer vegyítésével jön létre.

Amit leír, az feltétlenül helyes és megegyezik más szerzők véleményével, csak a

kompilációt értelmezi tágabban: abban minden irodalom-feldolgozáson alapuló tudomá­
nyos munka bennfoglaltatik, de kutatás névvel csak a primer vizsgálatokat illeti. A gya­
korlati közgazdasági tárgyak igényéből kiindulva igaza is lehet, nem gondolva arra, hogy
az irodalom és történelem tudományokban vagy filozófiában kizárólag a forrás-elemzés
és annak új megállapításokkal való kiegészítése nevezhető kutatásnak, és amit a közgaz­
dasági területen kutatásnak tekint, az igen távol áll a laboratóriumi, vagy - pláne - a
szabadföldi kísérleti kutatástól.

Kompiláción tehát a változatlan szövegrészek (majdnem idézetek) vagy tömörített

parafrázisok összevonását érthetjük, amit a feldolgozó magyarázhat, összekötő szöveggel
fűz össze, sőt ki is egészítheti. így ez is értékes szakmai alkotó tevékenység. A tananyag­
ok általában ilyenek, attól tűnnek önállóbbnak, hogy a szöveget - közel azonos mondani­
valóval -jelentősen átfogalmazzák.

A valóságos különbség a kompiláció és ismeretelemzés közt az, hogy a kompiláció

szövegrészeket szintetizál, az ismeretelemzés a mondanivaló egységeit, az elemi megál­
lapításokat (IE) elemzi, szintetikus megállapításokat létrehozva. Ahogy már mondtuk
ebben a munkában az analízis és szintézis kéz-a-kézben járnak.

Mihez hasonlítható a szövegrészek illetve információk (részismeretek) szinteti­

zálásának két eltérő módja? Világítsa meg ezt egy-egy hasonlat:

Képzőművészeti hasonlat a kompilációra:

A kollázskészítő a vászonra krétával vázlatot rajzol, aztán arra felragaszt madártollat,

lepkeszámyat, féltobozt, villamosjegyet, aztán a kimaradt részeket festéssel kitölti.

így tölti ki a kutató a gyűjtött, összerendezett szöveges idézetei (parafrázisai) között

tátongó űrt saját gondolataival, adataival.

A másik hasonlatunk értelemszerűen már a következő szakaszba tartozik.

 122

2.4.4.3 Ismeretképzés ismeretelemzéssel29

A) Differenciáló analízis és integráló szintézis

Folytassuk ott, ahol az előző szakaszban egy hasonlattal abbahagytuk. A magasabb

szintű összeépítést, az ismeretszintetizálást világítsa meg egy tévéből tanult szépirodalmi
hasonlat:

Játékból 14 rímelő szót adtak a költőknek, hogy Ők azok felhasználásával szonettet

faragjanak.

Ez szép analógiája annak, hogy az “összerímelő” információkból, új mondanivalót

hordozó mű születhet! Ez a hasonlat inkább a következő szakasz végére illene, de azért
hagytuk itten, hogy a kompilációtól való eltérése érthető legyen, és ezzel át is lépjünk a
fejlettebb módszerek alkalmazásába.

Ez a munkafázis három fogalommal jellemezhető: differenciáló analízis, integráló

szintézis és szinergia. A szintézis, az eddig leírtakban, csupán rendezett, kommentált,
összegyűjtés jelentett. A sillabusz DE listájának vázára felrakjuk a visszakereshető in­
formációkat, véleményeket, adatokat stb. összesítve azokat.

Az ismeretelemzés során azonban nem csak felsorolom, nem csak egymás után ra­
kom, hanem egymás mellé vagy szembe is állítom azokat. Ez a differenciáló analízis.

Az egymást erősítőket és az ellentmondókat hangsúlyozom ki, az általuk kiváltott

asszociációimat jegyzem fel (most még kritikátlanul, mint a brainstormingban, hiszen a
forrásmunkával kettesben kvázi brainstormingot végzek).

Ilyenkor lép fel a szinergikus hatás: többlet “ismeret” képződhet, amiből az

“információk bővített újratermelése” kialakul. Ennek kreatológiai és lélektani vonatkozá­
sairól a 3.2-3.4 fejezetekben bővebben emlékezünk meg. Közismert jó lélektani tanács
az, hogy a készülő munkát néha két-három hétig célszerű pihentetni és utána újra előven­
ni. Ilyenkor azonban pontos jegyzeteket kell készíteni, mert az emlékezetünk véges és a
folytatás fonalát nehezen találjuk meg.

Az így létrehozott, új gondolat, mint megszövegezett eredmény már a disszertáció

egyik részecskéje lehet, aminek a sillabusz, illetőleg az abban elhelyezett DE-lista mu­
tatja a helyét. Ezek az elemek (részecskék) összeötvözve - nem összetákolva - tartal­
mazzák a bővített információkat, egységes (saját) stílusban leírva és strukturált rendszer­
be foglalva, integráló szintézist végezve.

A szinergikus alkotófolyamat alapos differenciáló analízist kíván. Szokásunk szerint

lássunk erre néhány metaforát:

29 A szerző ebben a szakaszban saját tapasztalatait adja át, e könyv részére először összeállítva, amiket

mind maga, mind mások részéről továbbfejlesztendőnek tart.

 123

Kérdés, miben hasonlítanak egymásra a madarak és miben térnek el? Tyúkot, libát,
kacsát, fácánt, fürjet, verebet, struccot és keselyűt a baromfifeldolgozóban (irodalomku­
tatásomban) szétszedek zúzára, májra, szárnyra, mellehúsára stb. Ezeket a hűtőpultban
így csoportosítva egymás mellé teszem (a veréb májat a struccé mellé), és akkor összeha­
sonlítva leírom a különbségeket és azonosságokat.

De azt is megnézhetem hogyan korrelál a madarak között az egyes testrészek súlya: a

nagyobb szárnyúnak vajon nagyobb-e a mája is?

Képzeletben azt is elgondolhatom, hogyan lehetne a strucc lábát, a liba májával és a

fülemüle gégéjével kombinálni? Ez a szuper-szárnyas szamárság, de gondolati és műsza­
ki dolgokban ennél vadabb kombinációk is születhetnek.

Aztán nemcsak tulajdonságokat, hanem folyamatokat, eseményeket is összehasonlít­

hatunk, Példánknál maradva a madarak fejlődési szakaszait: vannak a tojásból kelve
azonnal elszaladok, és vannak sokáig csupaszon fészekben lapulók. Persze nem madarak­
ról van csak szó: a technológiai, történelmi stb. folyamatok szakaszai is összehasonlít­
hatók.

Szétszedés és összehasonlítás nélkül nem mennénk sokra az irodalom elemzése során,

amikor a megegyezéseket és eltéréseket keressük. Ezért bontjuk fel a dokumentumokat
részinformációkra: tételes megállapításokra és adatokra (IE = ismeretegységekre). Ezeket
tekintjük a szöveg legkisebb értelmes részének: a megállapítás a mondanivaló molekulá­
ja, aminek szavai az atomok. Mint tudjuk a molekula fejezi ki az anyag tulajdonságait, az
atomok még nem.

Egy dokumentum (forrásmunka) egészében nem hasonlítható a másikhoz, csak ré­

szeikre bontva elemeik alapján, hiszen csak két önmagában homogén és egymás között
heterogén dolgot hasonlíthatunk össze vagy keverhetünk újító kombinációba.

Engedtessék meg erre egy bárgyú konyhai hasonlatsor. Egész tököt és fejeskáposztát
csak gyalulva, homogenizálva keverhetünk össze, mert önmagukon belül heterogének.
Vizet és sót, mert önmagukon belül homogének, bármilyen mennyiségben, keveset vagy
sokat, eredeti formájukban keverhetünk az ételünkhöz.

Idézetek, tömörítvények csak akkor használhatók felbontás nélkül ismeretelemzésre,

ha mondanivalójuk "homogén", egy gondolatot fejeznek ki. Ha nem ilyenek, de több
gondolatot kifejezők, úgy csak elhatároltan, egymás mellé illesztve kompiláció formájá­
ban szerkeszthetők össze - ahogy azt az előző szakaszban leírtuk. Vagyis a káposzta után
tálaltuk fel a tököt.

B) Ismeretelemzés vagy tartalomelemzés

Az ismeretalkotás szempontjából fontos, hogy a szóforma és a fogalom-tartalom

egyaránt lehet kreatív asszociáció alapja. A mások által közzétett gondolatok "átvilágítá­
 124

sa" esetleg "továbbfejlesztése" ezért a terminológiai vizsgálatot is tartalmazó, szöveget

elemző munkával végezhető.

Babbie (1996:350) a beavatkozás nélküli módszerekről írva, ezek keretében a tarta­

lomelemzést ismerteti, ami olyan társadalomkutatási módszer, amely az emberi közlések
tanulmányozására alkalmas. Az elemzési egységek lehetnek, szavak, bekezdések, köny­
vek. Mintavételi eljárásokat alkalmazva megállapítják a manifeszt tartalmon {szövegen)
annak közvetlenül látható jellemzőit, bizonyos szavak előfordulását stb. A látens tarta­
lom a közlésekben rejlő mondanivalót jelenti (aminek kezelhető egységét mi IE-nek ne­
vezzük). Kódolásnak mondja Babbie azt, amikor ezeket az akár látens-, akár manifeszt-
adatokat standardizált, kvantitatív (számokkal kifejezett) formára hozzuk, az elemzés
céljára.

Majoros (1997:79) szerint a tartalomelemzés során a kutató a szóbeli szöveget

kvantifikálhatóvá, mérhetővé próbálja alakítani. Különös témákat (fogalmakat, szavakat)
lehet vizsgálati kategóriává tenni, majd megszámolni az újbóli olvasás során, hogy azok
hányszor fordulnak elő. (A bibliakutatásban, különösen a különböző eredetű szövegek
összehasonlítása során volt ennek valamikor nagy jelentősége.)

A kutatási célú ismeretelemzésünk annyiban tér el a tartalomelemzéstől, hogy

nem a szavakra (atomokra) hanem a mondanivalóra, a megállapításokra (moleku­
lákra) helyezi a vizsgálat súlypontját. Módszere inkább kvalitatív, míg a tartalomelem­
zés lényege az, hogy kvantitatív. Az ismeretelemzés munkamenetének példáját a 2-11.
táblázaton vázoltuk fel.

C) Asszociációképzés elemkombinációval

Az előző 2.4.4.2 szakaszban leírt kompiláció egész dokumentumokat vagy szövegré­

szeket vont össze, míg most ismeretelemzést végezve ismeretelemeket (IE), megállapítá­
sokat kombinálva, "megmunkálva" igyekszünk, új gondolatokra, esetleg új ismeretekre
jutni.

Emlékeztetésül vegyük szemügyre ehhez ezeket a "munkadarabokat":

• Egy dokumentum (forrás) azonos dokumentációs egységbe (DE) tartozó szövege

(vagy annak tömörített tartalma) = a kivonat egység (KE).
• A kivonat egység (KE) heterogén: több egymástól független, másra vonatkozó
megállapítást, tételt, ismeretegységet (IE) tartalmazhat. (Az autónak van kereke,
kormánya, lámpája stb.)
• Az ismeretegység (IE) más dokumentumok (források) hasonló - vele homogén -
ismeretegységeivel össze vethető. (Milyen az egyes autótípusok kereke?)
• Az ismeretegység (IE) más fogalomkörbe és más - vagy nem is kutatott - doku­
mentációs egységbe (DE) tartozó analóg ismeretegységekkel is kapcsolatba hoz­
ható. (Az autó kereke, a vasúti kocsi, a fogaskerekű, a görkorcsolya kerekével.)
 125

Az ilyen kapcsolatok, összevetések létrejöhetnek a rendezett dokumentált kutatási

anyagunkban vagy az elménkben, az emlékezetben tárolt elemekkel társulva, ahogy azt a
2.4.4.1 szakaszban leírtuk.

Az ilyen pozitív gondolatok létrejöttét "ösztönzi" az, ha motiváltán keressük őket.

Konkrét megoldást keresek, nemcsak az ismeretlenbe teszek olvasva kirándulást. Nem
csak élvezetből sétálok, de valahova el szeretnék jutni. (Bár az elmélkedés, mint céltalan
lődörgés is hasznos lehet: Goethe szerint "Müssiggang ist aller Dichtung Anfang".) Jól
írja Kecső (1980:21): „A kutatási folyamat nem szakad meg akkor sem, ha nem a kutatás
tárgyával, hanem mással foglalatoskodik a kutató — az igazi kutató — mert kutatási
feladata gondolataiban akkor is állandóan jelen van, működik és épül."

Mégis a problémamegoldó gondolkodás és heursiztikus technikák alkalmazását java­

soljuk, amikről a 3.2 és 3.3 fejezetekben bővebben olvashatnak. Ez az agyban tárolt régi
ismereteket és korábban felvetődött megoldatlan problémákat is hasznosíthatja. Az isme­
retgazdálkodásba illő ismeretelemzés lényege, hogy a szekunderkutatás kutatás során
tudatosan és módszeresen használja a szakirodalmi információk és saját kísérleti tapasz­
talatok mellett, az emlékezetre (tudásra) támaszkodó, újat alkotó elmét.

Mivel serkenthetjük módszeresen elménk megnyilatkozásait?

• Mondanivalók, fogalmak stb. kombinációjával kiváltott asszociációkkal. (Például

képezzünk mondatot a következő két szóval: fogsor és kutya. Vagy a következő
hárommal: eb, harapás, postás.)
• Milyen eltérő megoldások, ellentmondások vagy azonosságok állnak fenn a ta­
nulmányozott megállapítások között? (Ezt a következő D. pontban világítjuk
meg.)
• Milyen analóg megoldással vagy heurisztikus elemzéssel oldható meg problé­
mánk? (Erre meg a rákövetkező E. pont ad példát.)

Ez az alkotófolyamat is szubjektív (személytől függő) és lehetséges formái a követke­

zők:

1. Egyedi véleményezés: állásfoglalás, magyarázat

2. Az adatok, vélemények megoszlásának interpretálása

3. Az ellentmondások kimutatása és elemzése

4. A véletlen okozta vagy szisztematikus hibák felismerése

5. Távoli asszociációk, intuitív felismerések

 126

2-11. táblázat
Példa egy ismeretelemzési munkafolyamatra

a/ a terminológiai elemzés (homonímák és szinonimák thesaurusa);

b/ a kutatási sillabusz alapján ezeknek mint tárgyszavaknak rendezése:

- előfordulásuk
- (és együttes előfordulásuk) alapján;

c/ az összetartozó megállapítások kikeresése és csoportosítása ennek alapján.

d/ Párosával vagy csoportosan ezek

- egymást alátámasztok (esetleg kiegészítők) vagy
- egymást cáfolok, korlátozók lehetnek,
- amiből ütköztetésükkel és véleményezésükkel egyszerű vagy bővített követ­
keztetés vonható le.

e/ Az ilyen következtetés esetleg már lehet új saját

- megállapítás (a szekunderkutatás I. fokú elemi eredménye), vagy
- hipotézisképző tényező, ami vizsgálatra és bizonyításra szorul.

f/ Ezek rendszerbe foglalása már

- új (felújított) ismeretanyagnak - II. fokú ismeret-bővítésnek - tekinthető, ami
kellő önállósága és átfogó jellege esetén
- elmélet rangúvá fejleszthető tovább.

***

g/A fogalmak, megállapítások, alkalmazási esetek stb. felismerésmódja — tartal­

muktól független — gondolatformációknak is tekinthetők, amelyek típusokba sorolhatók,
és mint ilyenek kódolva visszakereshetők.

h/ A gondolatformációk "problémaformációnak" is tekinthetők, és lehetővé tehetik

távoli szak-területek hasonló problémamegoldásainak visszakeresésével a saját problé­
mánk megoldását vagy új probléma felismerését, ami a szekunder ismeretbővítés "távoli"
analógiák által létrehozott III. fokozata.

i/ A vázolt módszer alkalmazása

- új fogalmakhoz is vezethet, amiket visszacsatolva a
- terminológiai thesaurusba,
- újabb vizsgálatok kiinduló pontját képezhetik a/-tól h/-ig.

j/ Az ilyen mélységű irodalomkutatás szakmánként igen eltérő lehet,

- a gyakorlatban "esettanulmányok" elemzésével fejleszthető csak ki,
_______ - a leírtak nem sémának csak problémafelvető példának tekinthetők._____________
 127

D) A gondolati elemek ütköztetése

Több összetartozó ismeretegység (IE) összevonásával megállapítható

- azonosságuk, az egyetértés, a megerősítés (annak gyakorisága)

- az eltéréseik kimutatása és elemzése

- mennyiségi eltérések
- minőségi eltérések

- ellentmondásaik felfedése és ütköztetésük

- választás ezek között, megindokolt állásfoglalással
- az ellentmondások okának meghatározása:
- félreértés (lehet terminológiai is)
- környezetbeli különbségből vagy annak változásából adódó
- szándékos torzításra, elfogultságra utaló.

Az ilyen értelmező-értékelő elemzés más a tények és a vélemények esetében:

- A tényinformációk inkább mennyiségekben, vagy a minőség meghatározásának

módszerében térhetnek el.

- A tényekről alkotott vélemények a becslés, az ítélet módja folytán lehetnek mások.

- A vélemények inkább minőségiek és szubjektivitásukból következően lehetnek má­

sok.

E) Célraorientált analógiakeresés

Kezdjünk egy példázattal az analógiák kereséséről. A kérdés most már az, hogy
problémánk (vagy annak valamely része) hogyan oldható meg egy analógia segítségével?

Hogyan oldható meg a repülés? - kérdé Ikarus Daedalust. Ez mint természetbúvár

technikus így szólt: “természeti példák alapján!” Majd hozott szárnyával csapkodó sast,
zümmögő legyet, főleg "vitorlázva" repülő fecskefarkú pillangót, továbbá pici léggömb­
szerű pollent és a juharfa forogva lehulló termését (a rakétaszerűen haladó polipra nem
terjedt ki a figyelme mert az nem repült). Sajnos aztán apa és fia a sast választotta, mert
az volt a legismertebb, a legszebb, a legkézenfekvőbb, a legkönnyebben lemásolható. Ez
nem vált be.

A vitorlázó pillangó, a juharfa propeller alakú lepedék-termése és a polip lett volna

valószínűleg a helyes megoldás. Tanulmányozzuk tehát a távoli analógiákat is, és ne csak
a saját tudományágunkba tartozó információkat.
 128

Az analógia-keresés módszeres eszköze lehet a heurisztikus gondolatképzés néhány

példája:

1. A talált analógiák kiegészítése asszociációval, kombinációjukkal.

2. Az ellentétpárokból kialakítható struktúra, alternatívák képzése.
3. Több lehetőség felismerése, listába- foglalása.
4. A többől való kombinálás és ilyen módon újnak létrehozása.
5. A találgatás, próbálgatás, hogy a lehetséges változatok közül melyik a jó.
6. Választás ezekből szelektálással, döntési modellek segítségével.
7. Az analógiákról a 3.3 fejezetben bővebben szólunk.

2.4.5 Az integráló ismeretépítés

2.4.5.1 Ismeret-szintetizálás
Külön módszertani problémát képez a felkutatott vagy saját magunk által - kreatív
heurisztikus eszközökkel képzett - gondolati elemek (feltevések és megállapítások, tézi­
sek stb.) összeépítése. Ennek megoldásait fejlettségük sorrendjébe rendezett hasonlatok­
kal próbáljuk megvilágítani30:

Összerakás játék (jigsaw puzzle): ismerős a cél (a kép), adottak az elemek, csak össze
kell illeszteni. (Magyarázó elemzés.)

Összerakás rejtvény, ami olyan puzzle, aminek célja (képe) nem ismert, azt ki kell
találni az elemekből, azok összeillesztése során. (Az összeillesztés legegyszerűbb módját
valamikor a dominójáték elvével illusztráltuk: mi illik össze?) (Felismerő elemzés.)

Mozaik-rakás\ az ismert cél (megtervezett kép) alapján válogatom össze a színes kö­
vecskéket, amelyeknek választékához, a színek mennyiségi arányához kell csak esetleg
igazodnom. (Mire elég az információ készlet? Mire vonatkozót kellene még az iroda­
lomból vagy kísérlettel beszerezni?) (Információ kiegészítés.)

Hímeskő tervezés: színes és természetes formájú (sokalakú) kövekből rakok ki képet,

amikor a téma (probléma) lehet elhatározott, de a megoldás a rendelkezésre álló anyag­
ból (esetünkben információkból) adódik. (Ennek analógja az ősember vagy a gyermekek
"építkezése" amikor a kunyhót az éppen talált anyaghoz igazodva alakítják ki.) (Informá­
cióból adódó téma.)

Kőfaragó építkezés: a célhoz (tervhez) szükséges elemeket, anyagokat magam készí­

tem, készíttetem el. Ennek kutatási analógiája az, hogy célkutatással (projektekkel) ol­
dom meg a részproblémákat, az egész probléma megoldására. (Kiegészítő kutatás.)
Hogy a hasonlataink következetesek legyenek: amennyiben témánk alapanyagának az
információnak a hasonlatokban felhasznált anyagok felelnek meg, úgy az irodalomkuta­

30 Ezek alkalmazására a 4.6.4 Kreativitási gyakorlatokban térünk ki.

 129

tás az építőanyag-ismeretnek (és fejlesztésnek felel meg). Egy konkrét feladat megoldása
a hímeskő-rakó művész gyakorlatát követi, a bonyolult nagy feladatok kiválasztott fara­
gott köveket kívánnak. De a legeslegnagyobb szobrászok műalkotása gyakran az anyag
által sugalmazott formából adódik...

A szintetizálás már eleve arra utal, hogy részekből rakjuk össze az egészet. Mégis
tudni kellene, mit akarunk a végén kihozni, de közben ez a cél is módosulhat. Vegyünk
két képzőművészeti hasonlatot:

• A kő- vagy fafaragó szobrász az anyag által sugalmazott lehetőségek alapján

módosítja eredeti elképzelését, mint Michelangelo.
• A mozaikrakó a részecskékből indul ki, esetleg a rendelkezésére álló kövek
mennyisége (hímeskövek esetén a milyenségük) irányítják keze munkáját.

Nemcsak a végső hatás Gestalt31 jellegű, de a kiinduló elképzelés is, és e kettő között
lép be az anyag modifikáló hatása. Az egész folyamatként fogható fel: esetünkben
“ismeretnövesztésről” van inkább szó, ami azért olykor villámként villan fel. (Sőt annyi­
ban is vulkánszerü jelenség ez, mert mélyből tör ki, és sok hamuval is jár.)

Új mozaik köveket is találhatunk még később, ezek a mi alkotásunkba úgy belerak­

hatok, mint a szövegszerkesztőn a kihagyott betűk, ami az írógépen nem megy. (Vigyázat
ez is metafora!)

A munkánk során az építő elemeket munkáljuk ki először (aztán elemekből építke­

zünk): úgy csináljuk a részeket, hogy azokból (mint építő panelekből) az egész minél
kevesebb átalakítással összerakható legyen. (A gótikus katedrális köveit is a műhelyben
faragják ki és készen építik, illesztik be, nem a torony tetején farigcsálnak.)

Eddigi hasonlataim az építés tárgykörére utaltak, akárcsak a 2-6. táblázaton (101. ol­
dal). Fűzzük ezt a hasonlatot tovább:

Ha egy épületet tervezünk tudnunk kell, hogy ki és mire használja majd, hol fog állni.
De tudni kell azt is milyen építőanyagot tudunk alkalmazni, mit tudtunk beszerezni és
milyenek ezek a téglák stb.

A mi építőanyagunk nemcsak a mondanivaló egysége, hanem a nyelv, a szavak, a

verbalizálás anyaga is. Tágabb értelemben a korrekt terminológia követelményeihez
viszonyítva vizsgálhatjuk szövegünk majdani tégláinak szilárdságát, épséget, méretét. (A
zagyva, hibás, kétértelmű szöveg mondanivalója is kétségeket támaszt.)
Hasonlatainkban a gondolat felépítése nagyon hasonlít az épületekéhez. Bontsuk ré­
szeire gondolati házunkat. Három szintet különböztessünk meg:

31 Az alaklélektan fogalma: esetünkben az egész jelenség holisztikus látása és megjelenése. „Az egész nem

azonos a részek összességével” írja Vida (1998), amikor felhívja a figyelmet arra, hogy „a részekre szedő
analitikus kutatás mellett szinte teljesen eltűnt az általánosítás és a szintézis.”
 130

1. mikro a téglának megfelelő(elemi) gondolat szintje

2. mező (panel, épületelem), az okfejtés, eszmefuttatás
3. makro (az épület) az elmélet, vagyis összefüggő gondolatok, tételek rendszere
már

Legérdekesebb számunkra a 2. fokozat létrehozása az elemi gondolatokból. A koráb­

bi hasonlatok alapján ez lehet puzzle, domino stb. rendszerben vagyis egymás mellé
illeszkedve vagy egy egészre való rálátás intuitív formájában jelenhet meg. Az a különb­
ség az alkotásban, hogy az vagy lineáris, (homofon), vagy párhuzamos (polifon) rendsze­
rű, ha zenei hasonlatot alkalmazunk.

Az eszmefuttatás - hasonlataink szerint - mozaikrakás gondolati egységekből olymó­

don, hogy az egésznek új, más mondanivalója is van. (Esetleg tézissé, megállapítássá
fogalmazható az eredménye).

Véleményünk szerint a gondolkodás lépések és ugrások váltakozó sora, ami időbelien

zajlik le, de lépései nem egymásból következnek, hanem a korábbi ismeretanyagból
váratlan asszociációk révén is bekövetkezhetnek ugrások. Tehát a logikai diszkurzív
levezetésbe léphetnek bele az intuitív fázisok.

A gondolkodás rejtelmeiről bővebben a 5. részben (függelékben) olvashatnak.-

2.4.5.2 A kutatás kiegészítése, eredményének kiterjesztése

Ami hiányzik, azt pótolni kell, ami többlet adódik, azt igyekezzünk máshol hasznosí­
tani. A hiány kiegészítéssel, a többlet hasznosítás "kiterjesztéssel" oldható meg, ha indo­
kolt.

Amikor a rendezett, feldolgozott és összerakott dokumentációnk elkészült, de még

hiányzik belőle valami, további kiegészítésekkel véglegesítjük" kézirattá", kutatási je­
lentéssé.

A) Tartalmi kiegészítés

Ha a leirt szöveg nem teljes akkor a szerző 1/ saját véleménye alapján kiegészíti, a
mondanivalót kerekké teszi, és 2/ stilárisan javítja, formázza véglegessé a szöveget.

B) Szekunder kiegészítés

Ha az értelmezés bizonytalan, a magyarázat nem meggyőző, akkor a kutató eldönti,

hogy még milyen szekunder kiegészítéseket kell beszereznie a mondanivaló teljessé
tételéhez. Ez lehet 1/ további irodalomkutatás vagy 2/ meglévő kísérleti adatok beszerzé­
se.
 131

C) Primer kiegészítés

Amennyiben szekunder (már meglévő) kísérleti, vizsgálati adatok nem kutathatók fel,
úgy hiányunk pótlására kiegészítő kísérleteket kezdeményezünk: a tisztázandó problémát
kérdés és hipotézis formában megfogalmazva, az adatfelvételt és bizonyítást részletesen
megtervezve (operacionalizálás), a megvalósítás technikai és szervezési feltételeit meg­
oldva.

Értekezések és minden határidős munka esetében a kiegészítések időigénye lényeges

döntési szempont: a tartalmi nem kerülhető el, kisebb szekunder elviselhető, a primer
kiegészítés csak kivételes esetben.

Az alkotófolyamat, a gyűjtött információk értékelése (annotálása, megerősítése, cá­

folása stb.), a hiányzó részekkel való - előbb tárgyalt - kiegészítése mellett, a kapott új
ismeretek kiterjesztéséből (érvényének "tágításából") adódhat, a következőképpen:

- A sillabusz DE kódhelyén jobban kihasználva: pl. összehasonlításra

- A kutatási témában használva: más kódhelyen vagy új alkalmazásban

- A témán kívül a tudományágban használva: más témában vagy új gondolatkört

megnyitva.

- Más tudományágban hasznosítva.

Minél tágabb kiterjesztésre nyílik lehetőség, a kutatásunk annál hasznosabb.

2.5 A tudományos írásmű szerkezete és szerkesztése

2.5.1 Formai szerkezet

2.5.1.1 Formai előírások

A disszertációk formai követelményeit az egyetemek pontosan előírják. Lényeges az
is, hogy könnyen kezelhető, kemény kötésű legyen, jól olvasható és kellő példányszám­
ban álljon rendelkezésre. Néha előírják a papír minőségét is.

A tudományos folyóiratok kéziratait a szerkesztőségi előírások pontos betartásával

kell elkészíteni, hiszen ez elfogadásuk egyik feltétele. Az előírások a terjedelemre, össze­
foglalóra, a tagolásra és a részek címeinek rangjára, jelölésére (számozására), az irodalmi
hivatkozások formájára vonatkoznak elsősorban.
 132

2.5.1.2 Megírási (leírási) és nyomdatechnikai eljárások

A korszerű disszertáció vagy benyújtható kézirat szövegszerkesztővel készül, amit
értekezések esetében kinyomtatott, bekötött formában, több példányban; kéziratok eseté­
ben kinyomtatva (házilag "kiprintelve") és floppy-lemezen kell benyújtani.

Eco (1996) - az eredetileg 1977-ben megjelent könyvében - még a ad tanácsokat.

Ezek nagy részének elveszett a jelentősége, a szövegszerkesztők bevezetésével, de aki
írógépet használ, az még hasznosíthatja. Néhány tanácsát azonban érdemes figyelembe
venni:

Az írásmű (kézirat) elkészítése előtt kérdezzük meg az illetékes átvevőt: milyen betű­
típus, mekkora méretével (Példa: New Times Roman CE, 12) készítsük el, milyen legyen
a címek rangja és írásmódja, hogyan írjuk a bibliográfiát, az ábraszövegeket és táblázat
magyarázatokat, hova helyezzük a táblázatokat, hogyan jelöljük az ábrák és táblázatok
helyét, milyen ábrákat adhatunk és mennyit, milyen jellegűt (vonalast, fényképet stb.) és
milyen formában: papíron vagy lemezen stb.

A lapalji vagy fejezetvégi jegyzeteket sorszám jelölje, ami a központozás (a pont, il­
letve vessző) után áll, felső index formájában. Olyan leírási tanácsokat is ad Eco, hogy
az idézőjelet be kell zárni, túl sok arab számot ne használjunk a szövegben, egytől tízig
betűkkel írjuk ki a számokat (ha mennyiségeket fejeznek ki).

Felhívja a figyelmet a diakritikus jelekre, amelyek az ABC hagyományos betűihez

kapcsolódva különleges hangzási értéket adnak. Az ékezeteket tekintik elsősorban ilyen­
nek. Hagyományos hiba, hogy a szövegszerkesztő nem rendelkezik a Ő, Ű stb. írásjelek­
kel és az ékezeteket idegen sapkákkal, hullámokkal helyettesíti. A mai egyszerű számító­
gépek is már minden igényt ki tudnak elégíteni (pl. a közismert Word programokkal).
Kerüljük a helytelen írásmódokat, mert rossz benyomást keltenek a szerzőről.

A szerkesztési ismeretek bővítésére ajánlható Szabó Katalin könyve (1997:79-91),

ami a szerkesztés tartozékait sorolja fel. Ezen belül foglakozik a címmel, a copyright-al,
az ajánlással, az előszóval, a tartalomjegyzékkel, a táblázatok, ábrák, illusztrációk alkal­
mazásával, a névmutatóval, a tárgymutatóval és hibajegyzékkel. Ebben 1996-ban meg­
jelent kézikönyvére támaszkodik, de átalakítja annak a sorrendjét, mert a kézikönyv nem
diákoknak, szerzőknek, hanem kiadóknak és szerkesztőknek szól.

A szerkesztés legfontosabb tartalmi elemeire - disszertációk és tudományos cikkek

szempontjából - azonban a 2.5.2 szakaszban magunk is kitérünk, az ilyen irányú újabb
hazai irodalmat hasznosítva és kiegészítve. A doktoráló azonban mindenekelőtt saját
egyetemének előírásait vegye figyelembe.

A részek, fejezetek hossza, arányai inkább formai mint tartalmi jellemzők, azért itt
említjük ezt a problémát.
 133

Milyen hosszú legyen egy szakasz vagy alfejezet? Eco (1990) nyomán, a szakiroda-
lom szerint 8 gépelt oldal terjedelem a maximum. Azután már tagolás kívánatos. Persze
véleményünk szerint van minimum is. Tehát azt mondhatnánk, hogy 3-8 gépelt oldal,
mondjuk 5.000-15.000 betűhely legyen az ilyen szakaszok hossza.

Tapasztalatunk szerint rendkívül hátrányos egy disszertációban, amikor a decimális

logika pontos betartása miatt, egyes fejezetek többszörösen hosszabbak, mint a rövideb-
bek. Az elegáns az, ha legfeljebb 3-szoros az eltérés a legrövidebb és leghosszabb fejezet
terjedelme között.

Majoros (1997:89) az írásmű részeinek jelöléséhez ad szempontokat. Római számok­

kal jelöli a legtágabb szövegegységeket, arab számmal akkor, ha nincs alfejezetekre-
bontás. Használja a római és arab számok kombinációját is, ami helyett azonban újabban
inkább a decimális számozás használatos. Az ábécé kisbetűivel a felsorolásokat, a nagy­
betűkkel pedig a szöveg kisebb egységeit jelölik. Ezek a jelölések azért érdekesek, mert
arra valók, hogy utalni lehessen rájuk. A szövegrészek jelölésére könyvünk maga szol­
gáltat példát, de inkább a megjelölés rendszerével igazodjunk a tartalom struktúrájához,
mint fordítva - és mivel ez minden műnél más, általános ajánlás a részek megjelöléséről
nem fogalmazható meg.

2.5.2 Tartalmi szerkezet: részek, fejezetek, bevezetés, összefoglalás

A tudományos műnek jól felismerhető szerkezete legyen. Ez lehet az általános szer­

kezeti vázlat: a probléma definiálása, a megoldás módszerének leírása, az adatok, bizo­
nyítékok gyűjtése, bemutatása, a probléma megválaszolása, és a válasz korlátainak leírá­
sa. Ez végeredményben majdnem minden tudományos mű makró-struktúrája. Persze a
nagyobb művek - így a disszertációk is - több összefüggő problémával is foglalkozhat­
nak. Szakmák, témák szerint is változhat ez, amire rövidesen visszatérünk.

Külföldi szerzőkre utalva Szabó Katalin (1997:63-64) beszámol arról, hogy vannak
elvek, amiket a tárgyalás sorrendjénél érdemes figyelembe venni. Az időrend magától
értetődő igény. Van, amikor a térbeli elrendezéshez kell igazodnunk. A bonyolultság
rendje alatt azt értik, hogy az egyszerű, ismerős megállapításokkal kezdjük és haladunk a
bonyolultabbak felé. A fontossági sorrend azt jelenti, hogy a fontosabbakat előbb írjuk
meg és ennek alapján ez "lejtéses" sorrend, míg a fordítottja a "fokozásos" volna. Lehet
még értéksorrend a pénzérték szerint, és természetesen vannak erkölcsi értéksorrendek is.

Végül a tudományos munka szerveződhet - az Eco (1996) által említett - ok-okozati

kapcsolatok, a kontrasztív (szembeállító) összehasonlítás, illetve a dedukció vagy induk­
ció mentén is. Szabó (1997) rámutat, hogy a deduktív kifejtés (általánostól a konkrétig)
már eleve ad egy sorrendi igényt. Az induktív esetben, amikor tényekből, egyedi esetek­
ből vonjuk le a következtetést (konkréttól az általánosig), akkor nyilván a sorrend fordí­
tott.
 134

Eco (1996:133-142) a tartalom „struktúráját " vizsgálja. Ez szerinte a címből, a beve­

zetőből és a tervezett tartalomjegyzékből áll. (Közel áll ehhez az, amit mások a mű kon­
cepciójaként említenek.)

A tartalmi vázlat induláskor "munkahipotézis", ami megadja az egész kutatás keretét.

Ezt sillabuszként, tartalmi vázlatként tárgyaltuk már - a 2.3.2 fejezetben -, ahol többet
fejezett ki: a dokumentációs egységek (DE) rendszerét. Ez az előzetes tartalomjegyzék
természetesen sok esetben módosulhat. Olyan hasznos, mint egy stratégiai útvonalterv,
mert menetközben egyszerűbb egy kidolgozott útvonalat módosítani, mint ide oda téve-
lyegni. Ez a vázlat egyúttal a munkaterv is.

Vannak munkatervek, amelyek rendkívül világosnak tűnnek mindaddig, amíg kita­

lálják őket, amikor azonban elkezdjük kidolgozni, szétmállik a kezünkben. "A szakdol­
gozat - Eco szavaival - olyan, mint egy sakkjátszma, mely sok-sok lépésből áll, de már
az elején tudni kell azokat a lépéseket, amelyek szükségesek, hogy az ellenfélnek sakkot
adjunk." De hadd idézzük magunkat is: aki nem tudja hova készül, az nem tudja merre
menjen.

A tervezett tartalomjegyzék lehet csak durva munkavázlat, de adhatja a fejezetek cí­

mét, decimális számozásukat, vagyis a kész mű vázlatát. A továbbiakban annak részeihez
adunk szempontokat.

A bevezetés azért fontos, mert értekezésekben ebben pontosan körvonalazhatjuk a

munkánk célját. (Ezért nem mindig viseli ezt a címet, lehet koncepció néven a téma jóvá­
hagyását megalapozó irat is.) Az ilyen bevezetés előzetes tervezet is, ami lehetővé teszi,
hogy a gondolataink egy vezérfonal mentén rögzítődjenek. Ilyen minden írásmű készíté­
sekor szükséges. A bevezetés adjon választ arra, miért kezdek egyáltalán ebbe a vizsgá­
latba, és - tudományos dolgozatokban - csak röviden hivatkozzék irodalmi előzmények­
re. Inkább azt kell kimutatni, hogy a hivatkozott irodalom nem adott választ arra a kér­
désre, amire mi keressük a megoldást. (Csermely és Gergely, 1995: 111+)

A bevezetés olyan mint a táj panorámájának bemutatása (Ebel és Bliefert, 1990:37).

Rendkívül fontos, hogy már ebben is észrevehetően megkülönböztessük a saját munkán­
kat, véleményünket a másoktól átvettől. Az idézés és hivatkozás pontossága rendkívül
fontos. Nincs olyan része a disszertációnak, ami több irodalomkutatást hasznosítana,
mint a bevezetés.32 Már önmagában a kísérlet problematikájának a felvetéséhez is szük­
séges ez.

Majoros (1997:90-94) a dolgozat szerkezetéről szólva megkülönbözteti a kutatás

célját, tárgyát és a hipotéziseket is tartalmazó hosszabb bevezetést, ami az érdeklődés
felkeltését is szolgálja, az előszótól, ami inkább a műről és kutatásról szóló személyes
közlemény, esetleg köszönetnyilvánításokat is tartalmaz.

32 Látszólagos az ellentmondás a bevezetésben alkalmazott irodalmi hivatkozások mennyiségét illetően az

idézett szerzők között: a tudományos dolgozatokban csak a lényeges, disszertációkban a bőséges hivatkozás
lehet kívánatos.
 135

Persze előzetes tartalomjegyzék és bevezetés nélkül nehéz nekilátni a dolgozatnak.

Az is igaz viszont, hogy a dolgozat kialakulása közben a bevezetést és tartalomjegyzéket
állandóan át kell írni. Eco (1996) szerint a bevezetés határozza meg az írásmü "közép­
pontját és perifériáit". Lényeges, hogy a vázlatos előzetes cím, a fiktív bevezetés és a
feltételezett tartalomjegyzék nélkül ne kezdjünk bele a munkába.

A feltételezett tartalomjegyzék szerkesztésekor - ami a már említett tárgyalási sor­

renddel összefügg - a témától függően járunk el, pl. egy történelmi szakdolgozat eseté­
ben kronologikus tervet készítünk.

Ugyanakkor a kísérleti jellegű kutatáshoz induktív terv készül: az elmélet (hipotézis)

bizonyításának néhány próbájával. Egy logikai-matematikai szakdolgozathoz viszont
deduktív terv szükséges, tehát először az elmélet felvetése, majd a lehetséges alkalmazá­
sok konkrét esetekben.

Az alkalmazott biológiában egy középső változat érvényes, a téma a konkrét megol­

dandó probléma, ennek elméleti előzményei az irodalomból ismertek, ennek alapján
készül a vizsgálati terv, a kísérlet és értékelése, ütköztetés az irodalommal, végül a kö­
vetkeztetések levonása és az összefoglalás. Ilyen lehet az orvos és agrárkutatók módsze­
re.

Bár a tartalomjegyzék már a fejezeteket is megadja, ezek azonban változhatnak, és­

pedig: osztódhatnak-egyesülhetnek, ill. dagadhatnak-szűkülhetnek. Ecoval teljesen meg­
egyezünk abban, hogy a továbbiakban „mindig annak különböző pontjaihoz kapcsoljuk a
különböző jegyzékeket és más anyagokat”, vagyis a tartalomjegyzékhez (sillabuszhoz)
kapcsolunk kódokkal, jelekkel minden információt és így épül fel a mű a továbbiakban.

Sokkal többet kell olvasni annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Vannak akik
egy vagy két külföldi forrás alapján, leutánozva azt, írnak tudományos tanulmányokat.
Minél alaposabban felderítettük a szakmai (szakirodalmi) környezetet, annál biztosabban
mozgunk benne, és felfogásunk szerint annál inkább tudjuk bizonyítani azt, hogy mi újat
tettünk hozzá. Mert a saját eredmények és a saját vélemény a legfontosabb. Einstein
doktori értekezésében egyetlenegy forrásmunkára sem hivatkozott, csak saját elgondolá­
saira. Igaz, hogy csak 16 oldalt tett ki az egész, de világraszóló felfedezést tartalmazott (a
molekulák méretének meghatározását).

A szakirodalom azt tanácsolja, hogy már a kísérleti munka alatt értékeljük a külföldi
publikációk eredményeit. Véleményem szerint ez elkésett: már a költséges kísérlet meg­
tervezése előtt szükséges ezt elvégezni. Az természetes, hogy amikor mi az első eredmé­
nyekre jutunk, akkor ütköztetünk a külföldi eredményekkel, vagy mások adataival és
kvázi már a megvitatást készítjük elő. Jobb előbb mindent végiggondolni, mint később
megbánni. (Késő bánat - eb gondolat.)

Az eredményekről szóló fejezettel kezdődik tulajdonképpen a teljesen önálló közle­

mény. Míg a bevezetés gondolkozó munka eredménye, addig ez esetben már tényeket,
 136

tapasztalatokat kell közzétenni. Természetesen ez a témától függően igencsak eltérő.

Vannak kísérleti tudományok és vannak inkább megfontolásokon, elemzéseken alapuló
tudományos kutatások. A kérdőíves megkérdezések már kísérleti eredményeknek számí­
tanak, mégsem azonos értékűek az egzaktan mérhető valósággal. Van úgy, hogy egy
hipotézist állítunk fel, és a hipotézisünk bizonyítását mások közzétett kísérleti adatai
alapján, szekunder módon végezzük. Ezeknek azonban kétségtelenül egy eredeti primer
adatfelvételen kell alapulniok.

Az eredmények keretében kell leírni a kísérleti elrendezéseket, az alkalmazott mate­

matikai és kísérlet-módszertani elveket. Az összetartozó, összehasonlítható adatokat
célszerű táblázatos formában közölni. Amennyiben az adathalmaz igen nagy, úgy célsze­
rű azt függelékbe helyezni és csak rövidített, kivonatos táblázatokat tenni a disszertáció
szöveges részébe. A függvényszerű összefüggések kifejezésére diagrammokat célszerű
használni, ezek bizonyos fokig a táblázatokat is helyettesítik.

A német felfogás szerint az adatok értelmezése nem ide tartozik, arra majd a megvi­
tatásban (diszkusszióban) kerülhet sor. Lehetőleg minimális interpretációval közöljük az
adatokat. Csak az adatfelvétellel kapcsolatos gondolatokat, kiegészítéseket célszerű itt
megemlíteni. Képzeljük el, hogy az olvasó mit vár ettől a résztől és ahhoz igazodjunk.
Vannak olyan megoldások, hogy az adatokat és a megvitatásukat együtt tárgyalják. Ezt
az adatok mennyiségétől, terjedelmétől függően kell eldönteni.

A kísérleteken alapuló disszertációk követik a természettudományok egész világon

elterjedt módszerét, hogy a bevezetés után az "anyag és módszert" tárgyalják, majd az
eredményeket stb. A kísérleti anyag és a módszerek leírását, nem szabad túl hosszúra
nyújtani (Csermely és Gergely, 1995:121+). A legfontosabb és a leghosszabb legyen az
eredmények közlése, ami alatt ebben az esetben a számszerű eredmények értendők, mert
tulajdonképpen a diszkusszió, az eredmények megbeszélése már egy következő rész. Itt
sor kerülhet az eredmények hasznának a leírására is, tudományos cikkek esetében.

Egy nagyobb terjedelmű és szélesebb tárgykört felölelő disszertációban azonban az

anyag és módszer fejezet és az előbb tudományos dolgozatokra (cikkekre) leírtak hasz­
nálata nem célszerű, hiszen több helyen következhetnek benne adatok, elemzések egy­
mástól függetlenül, párhuzamosan is.

Az adatok közlése mindig tagolást kíván, még az esetben is, ha csak egy helyen van­
nak elhelyezve az írásműben. Amennyiben az adatfelvétel és kísérleti terv logikus volt,
az eredmények közlése nem okoz problémát. Különösen megkönnyíti a helyzetet, ha
köztes jelentéseket (előzetes közléseket) adunk ki: akkor tulajdonképpen ezekből össze­
állítható ez a fejezet.

A külföldön - elsősorban Németországban - alkalmazott gyakorlat szerint az ún. kí­

sérleti rész önálló fejezetet képez az értekezésben. Ez azonban nem feltétlenül követel­
hető meg, ha nagyon sok részletes adatot tartalmaz. Az eredmények lényege kerüljön
szövegbe, kisebb jól áttekinthető elemző-bemutató táblázatok formájában, a teljes adat­
 137

tárt pedig külön helyezzük el a függelékben, részletező, adatdokumentáló táblázatok

formájában. Azonban le kell írni a kísérletek pontos elvégzési módját úgy, hogy azokat
más is megismételhesse.

Majoros (1997:58) ezzel összhangban megkülönbözteti az “illusztrációs célú táblá­

zatokat”, amiket függelékbe helyez, az “elemzett táblázatoktól”, amelyek a szöveg közt
vannak elhelyezve. (Talán inkább alapadatokról és elemző táblázatokról beszélhetnénk.)
Felhívja a figyelmet, hogy a táblázatoknak címet (és sorszámot) kell adni, és pontosan
meg kell szövegezni a soroknak, oszlopoknak jelentését.

A függelék - disszertációk esetében - tehermentesíti a szöveget, az oda csoportosított

táblázatokkal. Könyvekben és folyóiratokban ez nem előnyös megoldás. Hogy ezen kívül
mi kerül még a függelékbe? Sok esetben vannak olyan fejezetek, kieső részek, amik
rontják az összhatást, vagy csak terjedelmükkel torzítják el a mű arányait. (Példa e könyv
5. részébe helyezett dokumentáció.) Ezenkívül a mértékegységek áttekintése, számítási
segédletek, tájékoztató adatok stb. illenek a függelékbe. De ide kerülhetnek a magyará­
zatok, megjegyzések, pl. olyanok, amelyek lábjegyzet formájában túl terjedelmesek let­
tek volna. (Egyes nem természettudományos szakterületeken szokásos a tanulmány végé­
re helyezni a szövegben számmal jelzett magyarázó jegyzeteket.)

2.5.3 A diszkusszió és a következtetés

2.5.5.1 A megvitatás: a tudományos írásművek lényege

A diszkusszió vagy megvitatás minden értekezés szíve. (Ebel és Bliefert, 1990:40) A
célja az, hogy a kapott eredményeket elemezzük és az ismert adatokkal, eredményekkel
összehasonlítsuk. Más oldalról a már közzétettek és a saját tapasztalatok összevegyítésé­
vel alakítunk ki egy új képet. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy mozaikot, melyben a saját
megállapítások mint azonos színű kövecskék szerepelnek, a sok idegen szerző más színű
kövei közt.

Felfogásunk szerint ez a munka, - amennyiben nem lehetséges vagy szükséges saját

kísérleti adatokat felhasználnunk -, úgy is elvégezhető, hogy csak idegen forrásokból
vesszük az adatokat és a sajátunk az ezekhez fűzött kommentár, összefűzés, magyarázat
stb. (Ezzel a 2.4.3 szakaszban foglalkoztunk.) Amennyiben mások állásfoglalását, adatait
használjuk fel, úgy szabatosan meg kell nevezni a forrás-munkákat. Az irodalmi hivatko­
zás rendkívül pontos megadása - véleményünk szerint - három szempontból fontos: 1. a
plágium kizárására; 2. az önállóság bizonyítására; 3. az ismertség és saját idézettség
lehetőségének a növelésére.

A megvitatásban egyaránt fel kell tüntetni az elért eredményeket és az el nem érteket,

még a tévedéseket is. Az ismeretek nyerése a természettudományokban nem tervezhető
előre. Minden kísérlet a bizonytalanba tett utazás, kerülőutakkal, zsákutcákkal, akadá­
lyokkal.
 138

A diszkusszió megírása során eltérhetünk már a kísérletek kronológiai sorrendjétől.

Az értekezés kevésbé beszámoló jelentés, inkább új felismerések megállapítása és ezek
tételekbe, megállapításokba foglalása. Kétségtelen, hogy minden disszertáció „vizsga-
dolgozat”, a fő célja az, hogy a szerző bizonyítsa alkalmasságát magasabb szintű, önálló
tudományos munkára.

Általában az értekezések végén azzal is illik foglalkozni, hogy „hogyan tovább”. Ez

megengedhető és sok esetben az újabb gondolatoknak a prioritását lefoglalja magának
ezzel a disszertáns. Amennyiben ezek a spekulációk nem irreálisan növik túl a már elért
eredményeket, úgy az ilyen kilátások, további tervek felvetése üdvözölhető. Csermely és
Gergely (1995:125+) tapasztalt kutatók számára javasolják a kísérleti munkájuk tovább­
folytatása irányának bemutatását, hiszen ez mindig szokás volt, amivel a szerző az el nem
végzett, tervbe vett munkákra morális jogot/igényt formál.

2.S.3.2 Következtetések, az eredmények összefoglalása

Az irodalmi és adatdokumentáció rendezte az információkat, elemezte és kombinálta
azokat, de az eredményt még nem szűrte le. Végső fokon a kutatás eredménye a folyamat
végén alakul ki, és szükséges, hogy mind létrehozása, mind eredményének kialakulása
nyomon követhető és világosan, röviden, tagoltan megfogalmazásra kerüljön.

A munkafolyamat 4 emeletes (4 lépésben történik):

1. Megvitatás (diszkusszió)

2. Következtetés (konklúziók)

3. Összefoglalás (Summary, Abstract)

4. Új eredmények (tételek, „Tézisek”)

E négy emelet kétségtelenül egymásra és egymásból épül, de ez nem jelenti, hogy az

írásműben is együtt, egymás után szerepelnek (ami rendkívül megnehezíti ismétlések
nélküli leírásukat):
a) A rövid, főleg természettudományos primer vizsgálatokról (kísérletekről) beszá­
moló publikációkban az 1/ problémafelvetés, 2/ irodalmi áttekintés, 3/ anyag és módszer
4/ vizsgálati eredmények (értékelt adatok) után jöhet az 5/ megvitatás, a 6/ következtetés,
és kívánság szerint a 7/ összefoglalás és végül, ha érdemes 8/ a tételek megfogalmazása.
b) A hosszabb írásművekben (könyvek, disszertációk), amelyek jelentős részben sze­
kunder irodalomkutatáson is alapulnak, ez nem ilyen egyszerű. A szekunderkutatásban a
vizsgálat, annak eredménye és az irodalmi áttekintés keveredik. Ezért a megvitatás és a
következtetések levonása fejezetenként - vagy azon belül ismereti (kutatási) egységek
szerint tagolva - történik. Az összefoglalás viszont önálló rész lesz, esetleg ebbe bele­
építve az új tételeket, amelyeknek külön felsorolása csak a „vizsgadolgozatokban” szük­
séges (új tudományos eredmények címen).
 139

De ezzel már beleléptünk a következő szerkezeti elembe: a tartalmi összefoglalókba,

ami a most tárgyaltaknak szerkesztési megoldásával foglalkozik.

2.5.4 Tartalmi összefoglalók

2.5.4.1 Összefoglalások, tézisek

Az összefoglalásszerűen leirt végső következtetések, a tételekben (tézisekben) rögzí­
tett új ismeret képezi a kutatás célját, lényegét, ezek határozzák meg értéket.

(Vigyázat: a szóhasználat nem egységes: van ahol az egész értekezést „Thesis”-nek

nevezik, nálunk a disszertációkról ismertető „Tézisek"-et is kell készíteni, a nyilvános
vitára. De van amikor ez utóbbi hosszabbra nyújtva összefoglalva ajelölt kutatómunkáját
disszertáció nélkül szolgál "tézis alapján" történő fokozatszerzésre.)

Szabó (1997:61+) ajánlja, hogy a tézisek megfogalmazásakor legyünk körültekintők:

csak olyan állítást fogalmazzunk meg, amelyet bizonyítani is tudunk. A bizonyítás tör­
ténhet tényekkel, statisztikai adatokkal (empirikus evidenciák), de történhet mások vagy
saját magunk által elvégzett logikai bizonyítással is.33

A végkövetkeztetések összefoglalása nem feltétlenül minden disszertációnak képezi

önálló fejezetét. Tulajdonképpen már a megvitatás részben is leírhatók volnának a meg­
állapítások. És ütközhet ezek leírása a disszertáció többféle összefoglalásával is (lásd
alább).
Az új eredmények és tudományos megállapítások felsorolása és közzététele tömör
(tételszerű) megfogalmazásban, azonban minden disszertáció nélkülözhetetlen része,
magva.

2.5.4.2 Ismertetések: az abstract (rezümé), az idegen nyelvű összefoglalás, a szi­

nopszis
Rövid ismertető összefoglalás állt egykor a művek végén, újabban az elején, legújab­
ban itt is ott is: de eltérő céllal és formában, az elnevezésekben zavart keltve. Tekintsük
át ezeket:

1/ A többnyire a mű elején álló összefoglalás az "abstract", rezümé, kivonatos ismer­

tetés, ami hasonló azokhoz, amilyenek a referáló folyóiratokban is megjelennek. Ilyen
lehet az írásmű rövid idegen nyelvű ismertetése is.

33Szabó Katalin (1997) utal arra, hogy a tudományfilozófia egyes képviselői kétségbe vonják a tényekkel

való bizonyítás lehetőségét. Kari Popper szerint akárhány tény támasztja is alá az állításunkat, mindig akad
egy újabb tény, ami ellentmond neki. így tényekkel, szerinte, nem lehet bizonyítani, csak cáfolni, azaz
falzifikálni. Tudományos állításnak Popper azt tekinti, ami falzifikálható (Popper, 1974*). Más kutatók azt is
kétségbe vonják, hogy tényekkel falzifikálni lehetne. A primer kutatások módszertanában - a témától függően
- megfontolhatjuk a falzifikálás lehetőségét, ami disszertációban annyira szokatlan, hogy elegánsnak tűnhet.
 140

Ebel és Bliefert (1990) szerint az összefoglalás egy oldalnál többet nem foglalhat el
és természettudományos munkáknál a módszertant, a fontos eredményeket és a követ­
keztetéseket tartalmazza. Megengedett a sűrűbb (vagy kisebb betűvel történő) írásmód,
tehát 2 soros anyagoknál a 1,5 soros. Ezt általában célszerű a mű elején elhelyezni, bár
utoljára készül el, utoljára íródik meg, korábban ezért állott a művek végén.

A tudományos közlemény összefoglalása (abstract, summary, résumé stb.) újabban a

kinyomtatott cikk elején foglal helyet, - régebben a végén - de utolsónak íródik le, véle­
kedik az előzővel összhangban Csermely és Gergely (1995:111+). Ez személytelen és
nagymértékben sűrített szöveg. Nagy jelentősége, hogy a referáló folyóiratok és számító-
gépes irodalmazás alapvető eszközévé válik, ugyanis ezt tudják átvenni az adatbázisok.
Az olvasó általában ennek alapján döntheti el, hogy érdekes-e számára a cikk vagy sem.
A folyóiratok legnagyobb része 150 szónál hosszabb összefoglalásokat nem enged meg.
A cikk kinyomtatott változatában az összefoglalások után gyakran 3-10 kulcsszó is talál­
ható (amit jó ha a szerző ad meg). Lehetőleg nem a címben szereplő „címszavakat”,
hanem a thesaurusokban, számítógépes irodalomfigyelésben szereplő kulcsszavakat kell
erre felhasználni.

Majoros (1997:118) szerint az értekezésekről, diplomadolgozatokról utólag célszerű

egy-két oldalas összefoglalót, szinopszist, rezümét készíteni. Ezek bizonyos fokig közel
állnak az irodalmi (referáló) ismertetéshez, a folyóirat-publikációk előtt álló összefogla­
lókhoz, az "absztrakthoz".

A szinopszis ne legyen egy-két oldalnál hosszabb, és tartalmazza a szerző nevét, mű­

ködési helyét, a dolgozat címét (disszertációknál a konzulensek nevét) majd a/ szöveg­
szerűen a témaválasztás indokolását, aktualitását, fontosságát; b/ a szakirodalmi feldol­
gozottságát, c/ a kutatási módszereket röviden; d/ tételszerűen a kutatási eredményeket;
végül e/ a dátumot és aláírást.

Szerintünk fel kell tüntetni azt is, hogy hol kerül előadásra vagy mi célra íródott a
munka. Ez a szinopszis azonban már inkább az összefoglalók következő típusába volna
sorolható ami
2/ A mű célját és módszerét, leíró "összefoglalás", ami gyakran "bevezetés" néven is
szerepel a szakirodalomban, és általában ugyancsak elől helyezkedik el, és közeli rokona
az előbb említett szinopszisnak, és a mű tervezett koncepciójának. Végül ismertetés

3/ A következtetések, tézisek összefoglalása, az előző 2.5.3.2 szakasz szerint.

2.5.4.3 Az előszó
Az előszó is a műről szól az olvasóhoz. írhatja a szerző, a kiadó, a szerkesztő, vagy
valamely tekintélyes személy (ajánló).

Ha a szerző írja: ezzel fejezi be a munkáját, ebben hívja fel a figyelmet a legfonto­
sabb mondanivalójára és indokolja meg azokat a hiányosságokat, amelyek magyarázatra
(néha mentegetőzésre) szorulnak. Az előszó lehet a köszönetnyilvánítás helye is.
 141

Előfordulhat az is, hogy előszó néven a mű koncepcióját ismertetik (kvázi bevezetés­

ként). Ilyenkor ezzel kezdi munkáját a kutató a "bevezetés" ismertetésénél leírtak szerint.

Ebel és Bliefert (1990) szerint az előszó rövid legyen és ne foglalkozzon az eredmé­

nyekkel, a témával. Általában inkább a köszönetmondás eszköze intézmények, személyek
felé. Az ilyen előszót alá lehet írni névvel, dátummal, vagy csak úgy, hogy "a szerző".
Kiadott műveknél az előszót írhatja más, de disszertációk esetében nem.

2.5.5 Kiegészítő szerkezeti elemek

2.5.5.1 A tartalomjegyzék
Ebel és Bliefert (1990) leírása szerint a tartalomjegyzék rendkívül fontos, nemcsak
mint végeredmény, de a megírásnak is az eszköze. Tulajdonképpen a vázlat-készítésnél
már ezt dolgozzuk ki és módosítjuk azután. Ezért eddig kétszer érintettük: mint sillabuszt
(a 2.3.2 fejezetben) és mint tartalmi tervet (koncepciót) a 2.5.2.1 szakaszban (135. oldal).
Most a formai megoldásával foglalkozunk.

Akik fejlett szövegszerkesztővel rendelkeznek, azok van, amikor nem is készítik el

előre, hanem a szövegszerkesztő állítja össze a tartalomjegyzéket. Ez azonban azért nem
helyes, mert a tartalomjegyzéknek már tervezet formájában létre kell jönni azért, hogy az
egész írás során iránytű lehessen.

Nagyon lényeges a cím-rangoknak a megállapítása, amit általában decimális számo­

zással oldanak meg. Ez az elnevezés azért nem pontos, mert megengedett a tízes számnak
a túllépése is, ha az szükséges. A négy tagnál hosszabb számozás nem kívánatos. Ha
mégis szükséges, akkor ezt nagy betűkkel vagy jelekkel lehet pótolni mint: kövér pon­
tokkal, kockákkal stb. A nagyobb részeket el lehet választani római számokkal is. A
következő nagyobb egységeket fejezetnek, a kisebbeket szakasznak szokták nevezni.

A fejezeteket célszerű egyszerű vagy decimális számokkal jelezni, éspedig végigszá­

mozva, tehát hogyha több rész van, akkor a II. részben folytatódik a I. rész sorszámozá­
sa. A tartalomjegyzék jó áttekintése érdekében a decimális szám után két betűhelyet kell
kihagyni a címig. A sorszámozás alakításánál a 0 önálló szám lehet, tehát nem feltétlenül
1-sel kell kezdeni az első fejezetet, bár mi ezt szoktuk meg. A decimális szám tagjai
között áll pont, a végén azonban nem lehet.

Sajnos a fejezetek elején egész cím halmazok jönnek létre, mert három rangú cím is
követheti egymást. Az követelmény, hogy egy új alcím indítása feltétlenül megkívánja,
hogy legyen egy második is (tehát pl. egy két-számmal jelölt cím alatt nem lehet csupán
egy három számmal jelölt alcím). Követelmény az is, hogy szöveg nem lehet beszámozás
nélküli területen. (Van azonban olyan gyakorlat, hogy egy nagyobb cím után jön egy
rövidebb szöveg és az első alcím csak az alatt helyezkedik el. Az ilyen részek - amiket
németül Vorspam-nak. neveznek - legyenek azonban lehetőleg más betűtípussal nyomva.
 142

Az ábrajegyzék egy önálló felsoroló jegyzék, ami inkább az index funkcióját tölti be:
a visszakeresés lehetőségét teremtve meg. Értekezések és egyes kézikönyvek adják meg
külön jegyzékben a közölt ábrák, sőt egyes esetekben a szövegközti (elemző, bemutató)
táblázatok oldalszámát is. Az utóbbi kétségtelenül megkönnyíti a bíráló munkáját, ami­
kor összehasonlításokat kíván tenni.

(Az értekezések védése alkalmával pedig ezek egy része szolgál vetítési anyagként
fólia, dia, számítógéppel vetített táblázat vagy ábra formájában. Célszerű a vetítési
anyaggal a védés (előadás) helyén rendelkezésre álló technikai berendezéshez igazodni.)

2.5.5.2 Az irodalom jegyzék

A természettudományos munkák legfontosabb kiegészítő része az szakirodalom (a
forrásmunkák) felsorolása. Ez történhet fejezetenként, ill. a mű végén. Társadalom-
tudományokban szokásos az idézett művek címét csak lábjegyzetben megadni.

Majoros (1997:93) szerint a dolgozat műfajától függően más a bibliográfia. A fel­

használt irodalom a valóban utalt, hivatkozott munkákat tartalmazza, míg a bibliográfia a
témakör teljes releváns szakirodalmát ismerteti.

A bibliográfiakészítés elveivel a 2.3.4 szakaszban, formai előírásaival 2.3.4.2 alatt

foglalkoztunk. A hivatkozás és idézés módjával külön foglalkoztunk a 2.3.5. szakaszban.

2.5.5.3 Egyéb kiegészítő részek

Köszönetnyilvánítás

Köszönetnyilvánítás jár azoknak, akik nem társszerzők, de közreműködtek a mű lét­

rehozásában. A támogatók (sponzorok, OTKA stb.) felsorolása is elvben ide tartozik.

Tudományos életrajz

Az értekezések végén egyes országokban, vagy intézményeknél illik megadni a ké­

szítő rövid életrajzát is. Olyasmit, mint amit a védéseken fel szoktak olvasni.

A tárgy és névmutató, valamint a glosszárium is kiegészítő szerkezeti elemek, de

használatukra tekintettel ezekkel a következő 2.6 fejezetben foglalkozunk (155. oldal).
 143

2.6 A tudományos írásmű szövegezése

2.6.1 A fogalmazási folyamat

2.6.1.1 Fogalmazás és szövegszerkezet

A végleges megfogalmazás során is jönnek új meglátások, még a végső átgondolás-
átjavítás során is, az alkotó folyamat nem ér végét (sőt a munka során szerzett tapasztalat
a következő mü kiindulása is lehet).34

Ebel és Bliefert (1990) szerint a legfontosabb az, hogy mindenek előtt egy megfelelő
szerkezettel (vázlattal) rendelkezzünk. Így az a sokak által emlegetett pánik, ami a fehér
papír látására keletkezik, mielőtt az ember egy nagyobb munka megírásához hozzálát,
nem lép fel, vagy sokkal kisebb hatású.

Eco (1996) szerint - Olaszországban - mire odajutnak az egyetemi hallgatók, hogy

írjanak, elfelejtették a középiskolai fogalmazási tapasztalataikat. Az Egyesült Államok­
ban viszont a diákokkal állandóan 10-20 oldalas szemináriumi dolgozatokat iratnak, ami
rendkívül hasznos abból a szempontból, hogy az írást megtanulják, és az inkább lexikális
tudást igénylő szóbeli vizsga csak egyike azoknak a módszereknek, aminek a segítségé­
vel a tanár leméri az ismereteket.

Szabó Katalin (1997:61+) szavai szerint az írásműben van egy logikai rend. Nemcsak
a matematikai levezetésekben, a tudományos okfejtésekben sem lehet átugrani lépcsőfo­
kokat. Nem lehet egy témába belevágni, majd félbehagyni, és később rá visszatérni.
Pázmány Pétert idézi, hogy az ilyen „futó-félben” készült munkák, prédikációk, miért
hátrányosak.

Sokan szívesen alkalmazzák a pedagógiában - már a görögök által is használt - kér­

dező-kételkedő kifejtési módot, ami nagyon hatásos. Akárcsak az, ha a szöveget frappáns
példákkal, szellemes humorral fűszerezzük. A disszertációk legyenek azonban e tekintet­
ben mértéktartók, elsősorban a bírálónak és nem olvasóközönségnek szólnak. Eco
(1996:176-186) is felhívja a figyelmet arra, hogy disszertációk esetében vizsgadolgozat­
ról van szó, tehát az opponens az olvasó. Ez azt jelenti, hogy rendkívül érthetően kell
fogalmazni, viszont nem szükséges "népszerűsíteni". Mindenekelőtt definiálni kell a
használt fogalmakat; ezt előírja Majoros (1997:85-95) és sokan mások is. Disszertációk­
ban azonban csak a legfontosabb és az általunk módosított értelemben használt fogal­
makat definiáljuk - ne keltsük az a benyomást, hogy a bírálót képzetlennek képzeljük.
Más az, ha szakkönyvet írunk, aminek szélesebb az olvasóköre.

34 Ebben a fejezetben, ami az e tárgyban megjelent munkák témánkhoz "szemelgetett" és szabadon átirt

kompilációja, az idézetek utáni kommentáromat dőlt betűkkel adjuk meg. A nem hivatkozott részekben a saját
mondanivalónkat nem írtuk dőlten. Ezt a szerkesztésmódot példának is szántuk. T.P.
 144

Ami a szövegszerkezetet illeti Szabó Katalin (1997:65+) ajánlja, hogy a szöveget be­
kezdésekbe kell rendezni, azokat alpontokká, majd pontokká, majd alfejezetekké, feje­
zetekké stb. A bekezdésbe rendezéskor szűrjük ki az úgynevezett „fattyúmondatokat”,
amelyek kilógnak a bekezdésből, értelmileg nem odavalók. (Ide is tartozik Eco javaslata:
írjunk sokszor új bekezdést; mindent írjunk le, ami eszünkbe jut, de csak a legelső meg­
fogalmazáskor, és később bőven húzzunk belőle!)

A kiegészítő mondat az alapmondat (centrális mondat) illusztrációja, tartalmazhat

összehasonlítást, ellentétet, magyarázhatja az okot, osztályozhatja a leírt jelenséget, meg­
oldhatja vagy vitathatja az alapmondat problémáját. A jól megszerkesztett szöveg olyan,
mint egy matematikai levezetés. Szabó szerint egyetlen elem sem kapcsolható ki ebből a
gondolatmenet sérelme nélkül.

Ebel és Bliefert (1990:334-357) rámutat, hogy a természettudományos szöveg iránt

nagyok a követelmények, hogy ne legyen félreérthető. Ezért szükséges az, hogy a kutatók
tudatosan figyeljenek szövegezési munkájukra: először gondoljuk végig, hogy mit aka­
runk a mondattal kifejezni. A fontos megállapításokat általában a főmondatba helyezzük
el, és ne a mellékmondatba. Törekedjünk olyan szövegezésre, mint amilyen az élőbeszéd.
Ne használjunk túl bonyolult és hosszú mondatokat. (A rövid- és hosszú mondatok válta­
kozása egyébként ritmust hoz a szövegbe; ami azonban már nem a mondanivaló, hanem a
stílus eleme.)

2.6.1.2 Az írás-munka szervezése, időigénye

Dezsőné (1985:209-230) az ismeretközléssel foglalkozik, ami történhet írásban, vagy
beszédben. Ennek előkészítése rendkívül fontos. Picasso azt mondta, hogy egy képhez
két év és tíz perc szükséges: két év, míg tisztázza a problémát, tíz perc, míg megfesti.
Majdnem így néz ez ki egy írásmű készítésénél is.

Az íráshoz jó gyakorlati tanácsokat ad Majoros (1997:83-95): Eredményesen írni

csak egész napon át lehet, sőt, előtte egy-két napot a jegyzetek ismételt átnézésre kell
fordítani, minden mást ki kell zárni a gondolatok közül. Ezt bizony mindnyájan tapasz­
talhatjuk: különösen a feledékenység miatt kell folyamatosan dolgozni, több napon át is
egymás után.

Majoros a megfogalmazást “koncentrált alkotó tevékenységének mondja. Utal arra,

amit Sváb János is állandóan hangoztatott, hogy az első három-négy oldalt gyakran el
kell dobni, mert a nekifutás rengeteg felesleges mondanivalót szokott tartalmazni. Ké­
sőbb már gyorsabban megy az írás: naponta egy fejezetet (10-25 oldal) lehet megírni.
(Ezt kissé túlzottnak tartjuk.)

Azt írja, hogy a szakkönyvekben is ennyi az egyes alfejezetek terjedelme, ami egy
napi munka eredménye. Olyan ez, mint a régi német területmérték, a Tagwerk, ("egynapi
munka", a magyar hold megfelelője): akkora földdarab amit egy nap alatt fel lehet
szántani.
 145

Persze a szellemi alkotó munka nehezebben mérhető idővel (lökésszerű "kvantumok­

ban" történik), legfeljebb az idézetekből komp Hált szakdolgozatok és az átszövegezések
időigénye tervezhető. De azért lehet, sőt célszerű előre meghatározni a napi penzumot,
hogy mit kell teljesíteni. A következő nap a megírt oldalak újraolvasásával kell kezdeni a
munkát. A határidő nagyon fontos (megfogalmazásunk szerint: The dead-line is the life-
line). Az írás nem időarányos tevékenység, néha gyorsan megy, néha sehogy, közben
pihenni kell, mozogni stb.

A szakdolgozat (disszertáció) témavezetője lehet - Eco (1996:176-186) tanácsára -

az a "kísérleti alany", akinek már megíráskor oda adjuk elolvasásra az első fejezeteket.
(Nem muszáj azonban az elsővel kezdeni, hanem azzal a fejezettel, amire a legjobb a
felkészültségünk, így szerezhetünk tapasztalatokat, a többi megírásához.)

2.6.1.3 Írás és szövegellenörzés számítógéppel

A gyors fejlődés az ismeretek avulását annyira felgyorsítja, hogy ami tegnap új volt,
ma még használható, de holnapra már nem. Ez különösen érvényes a számítógép alkal­
mazásra. Tananyagba pedig csak azt szabad felvenni, ami legalább néhány évig helytálló
— így legjobb volna a számítástechnikát mellőzni e könyvben. De életünk nélkülözhe­
tetlen részévé vált "pécénket" vagy "laptopunkat" nem hallgathatjuk el, ezért kompro­
misszumot kötünk a következők alapján:

• A lassan módosuló alapelvekről, (amelyek a kézi lyukkártyás rendszerek óta alig

változtak) megemlékezünk, de nem mélyedünk a számítógépes informatika terü­
letébe, ami külön tananyagot képez.
• A számítógépes forráskutatás gyorsan változó módszereiről — amit az Informa­
tika tárgy ugyancsak tartalmaz — csak röviden emlékezünk meg a gyakorlati is­
meretek (a 4.3 fejezet) keretében.
• A szoftver és hardver alkalmazásokat pedig nem tárgyaljuk, legfeljebb tájékoz­
tatásul említünk meg néhány napjainkban működőt, ugyancsak a 4.3 fejezet ke­
retében.

A számítógép az írásművek létrehozásában következőképpen segíthet:

1. Mint szövegszerkesztő nélkülözhetetlen írószerszámunk és ezt a funkcióját e feje­

zetben le is írjuk.

2. Számítógépünkkel dokumentálunk és szerkesztünk, az az információink tárolásá­

ban, visszakeresésében, összehasonlításában e munkafolyamatok jó segítője lehet.

Új források felkutatásának is fontos eszköze a számítógép: a bibliográfiai adatokat,

ismertetéseket beszerezhetjük a könyvtárak berendezésein; saját magunk Internet segít­
ségével kutathatunk fel forrásokat, sőt dokumentumokat is beszerezhetünk segítségével.
 146

Lényeges különbség, hogy ha az információ-feldolgozás saját gyűjtött anyagban tör­

ténik, módszerei készen alig vehetők át; azt magunknak alakítjuk ki. Ezzel foglalkozunk
e fejezetben. A forráskeresés idegen adatbankokban, könyvtárakban igénybevett szol­
gáltatásként megoldható, a szolgáltató módszereivel. Ezekkel és általában az irodalmi
forráskutatás gyorsan változó lehetőségeivel a 4.3 fejezetben foglalkozunk.

A) A szövegszerkesztő használata

Ma olyan természetesnek tartom a számítógép használatát - mint ahogy 30 évvel

ezelőtt a sokban hasonló ősét: a kézilyukkártyákat ajánlottam. Azóta a visszakeresés-
rendezés-szerkesztés elveiben nem sok változott, de a technika annál inkább, ami a kor­
szerű informatika révén teljesen új irányokat is nyitott az irodalomkutatásban. Ennek
tárgyalása meghaladja témánk kereteit és önálló oktatási anyag tárgyát képezheti.

A személyi számítógépek egyszerűbb alkalmazásáról — amit e kézirat készítése során

magunk is használunk — essék azonban néhány szó. Három feladat megoldásra kínálko­
zik lehetőség:

1. Kivonataink dokumentálására (cédula katalógus helyett) ugyancsak speciális prog­

ramokat vagy a megszokott szövegszerkesztőt vehetjük igénybe. Ez utóbbi alkalmas a
bibliográfia gyűjtésére is. A kivonatolás ezen módjáról a 2.4.3.2 szakaszban emlékeztünk
meg.

2. Szövegszerkesztővel fogalmazhatjuk meg mondanivalónkat, láthatjuk el jegyzetek­

kel, ábrákkal, táblázatokkal, szerkeszthetjük meg a tárgymutatónkat, ellenőrizhetjük
szóhasználatunkat, javíthatjuk helyesírásunkat. Ez a legfontosabb PC hasznosítás a disz-
szertációk készítése során.

3. A számítógép lézer vagy tintasugaras printerével nyomdai minőségű kéziratot ké­

szíthetünk. A szövegszerkesztők lehetővé teszik azt, hogy különböző méretű és félkövér
(fett) betűket is használjuk. így a doktori disszertációk "nyomdai kivitelben" készülnek,
annak ellenére, hogy ma már nem szokták kinyomtatni őket, mint ahogy az korábban, pl.
Németországban kötelező volt.

Ez disszertációk szempontjából igen előnyös, és megfelelő szerkesztéssel az egészet

vagy egyes részeit kinyomtatásra is alkalmassá tehetjük. Az ilyen kézirat floppy-lemezen
adható be a nyomdába, nyújtható be a szerkesztőségekbe; konferenciákon ezt meg is
kívánják. De nagy előny az is, hogy a szerző a szövegeit véglegesítés előtt kinyomtatva is
elolvashatja, és könnyen kijavíthatja. Majoros (1997:81+) utal arra a jelenségre, hogy a
nagyon szép kivitelű nyomtatott anyagot jobban elfogadják, kevésbé javítanak bele má­
sok.
 147

Tapasztalatunk szerint a szövegszerkesztő két nagy előnyét használhatjuk ki:

• A fogalmak, szavak visszakeresésével, (ennek alapján összeválogatásával) a szö­
vegszerkesztő a kézi lyukkártyát helyettesíti, kódolás nélkül pillanatok alatt
megtalálva a keresett szavakat (fogalmakat, együttes előfordulásokat).
• A gyors sorrendbe rakással a kiválasztott fogalmak, a beszámozott vagy másként
jelölt szövegrészek rendezését, csoportosítását oldja meg.

Ez azonban még nem automatizálás: "kézi vezérléssel" készül továbbra is a kézirat,

sőt a szellemi közreműködés még fontosabb mint korábban, mert a technika ármánya
zsákutcába viheti a kényelmes fogalmazót. (A kézirat nem a kéz de az ész terméke, miért
is nem nevezik inkább "észiratnak"?)

A személyi számítógép ma már mindenkinek hozzáférhető, különösen, hogy a szö­

vegszerkesztés kisebb teljesítményű (régebbi) processzorral is megoldható, és egy kis
tintasugaras nyomtatóval is tökéletes anyagot tud szolgáltatni. Az igényesebbek maguk­
kal hordhatják az egyre kisebb méretű laptop és notebook gépeket, amelyek gyakorlatilag
ugyanazt a teljesítményt nyújtják mint a tv képernyős PC-k.

Néhány év alatt óriásit változott a számítógépes szövegszerkesztés folytán a szövege­

zési munka. A nagy teljesítményű személyi számítógépek mellett a scanner-eknek van
jelentőségük, amelyek le is tudnak olvasni kinyomtatott szöveget, hogy átvegyék azt
számítógépükbe. Könyvekből, folyóiratokból pedig a mai xerox-technika segítségével is
könnyen kaphatunk másolatokat.

Szövegszerkesztő használata esetén is csinálhatunk magunknak kézzel írt vázlatokat,

és ami még fontosabb, hogy e munka során a gondolatainkat lehetőleg egy könnyen visz-
szakereshető helyre jegyezzük fel. A kivonatokat címnyomtatóval kártyákra is felvihet-
jük, hogy sorrendbe rakásukat megkönnyítsük. A számítógép talán egyetlen hátránya a
cédula katalógussal szemben, hogy sorba rakni csak egyenként rakosgatható elemeket
lehet. A gép csak azt rendezi, amit beszámoztunk neki. Persze a sorba rakás így megold­
ható többlépcsős rendezéssel - de a kártyákkal kombinált megoldást sem szabad lenézni.
Csermely és Gergely (1995:111) az írás segédeszközeivel foglalkozva írják: a kézirat
valóban kézzel - vagyis nem géppel - készül.

Ebel és Bliefert (1990) véleménye szerint, akinek egy megfelelő szövegszerkesztő be­
rendezése van, annak írási problémái már nem lesznek. Mindezt a számítógéppel el lehet
végezni a piszkozattól a tisztázatig, rendkívül gyors javításokkal. Poenicke (1988*) azt
írta, hogy a computer használata közben a piszkozat és a tisztázat közötti különbség
elmosódik. Így sokkal gyorsabban jön létre érett kézirat. Ennek ellenére kívánatos, hogy
az utolsó fogalmazást a munkatársaknak, tudományos irányítóknak bírálatra megmutas­
suk. Végül aztán elkészül az igazi tisztázat, amit egy lézernyomtató valóban nyomdai
kivitelben el tud készíteni. Ezzel tulajdonképpen az íróasztali munka meg is változott,
sokkal több formai, esztétikai szempont csatlakozott hozzá. A sokszorosítási technikai is
hozzájárul ahhoz, hogy könnyen lehessen lépésenként javítani a művet.
 148

A szövegszerkesztő egyik fő előnye, hogy a helyesírás vele ellenőrizhető. Vigyáz­

zunk azonban arra, hogy az egyébként értelmes elírásokat nem veszi észre (tó helyett ló,
hajtás helyett pajtás, lépeget helyett gépeket stb. amilyenek különösen akkor keletkeznek,
ha diktált vagy diktafonos a gépbe írás). Külön probléma a szerzők nevének írása, amit a
gép nem ismerhet, azt a bibliográfiával egyeztetni kell. (Erre a számítógép különösen
alkalmas.) A szerzők nevében a kötőjel csak kettős nevet jelölhet (Kroebel-Riel) és nem
szerzőtársat. Ez csak kivételesen lehet indokolt, pl. ha törvényt neveztek róluk, és akkor
is hosszú a kötőjel: így Boyle — Mariotte törvény de már Gay-Lussac törvénye. Egyéb­
ként a szerzőtársakat a szövegben hivatkozva inkább "és"-sel kapcsoljuk össze. A dátu­
moknál nem írunk pontot, a tizedest vesszővel írjuk — és még sok mindent nem tud a
gép javítani, forgassuk ezért a Helyesírási Tanácsadó Szótárt is.

B) Információk gyűjtése és rendezése számítógéppel

Ebel és Bliefert (1990) ismertetését saját tapasztalatainkkal kiegészítve lépünk ebbe a

témakörbe. A számítógépes feldolgozás lehetősége abból adódott, hogy voltak adatbank
funkciókat teljesítő programok és ezek felhasználhatók irodalomkutatásra. A visszakere­
sést a számítógép megkönnyíti: akár kódot, akár tárgyszót, akár nevet stb. gyorsan meg
tud keresni.

Beazonosítás céljából sorszámozott dokumentumokat, kivonatokat készítünk, ame­

lyeknek a jellemzőit feltüntetjük: a sillabuszunk kódját, a forrás rövid címét és a találat
oldalszámát, szerkesztési feljegyzéseinket. Ezután következik a kivonat (esetleg idézet,
másolat), amihez tárgyszavakat és a műfajt, évszámot, országot stb. kifejező kiegészítő
deszkriptorokat rendelhetünk. A teljes bibliográfiai címfelvételt, a rövidített azonosító
címmel és a dokumentum beszerzési helyével együtt, irodalomjegyzékünkben tároljuk.

Viszonylag egyszerű rutinszerűen alkalmazható programok lehetővé teszik, hogy

bármelyik deszkriptor alapján rendezhető és visszakereshető legyen kivonatunk, ami
munkánkban a feldolgozási, irodalmi kivonat egység (KE).

Mint említettük, érdemes megkülönböztetni a tárgyszót, ami tartalmat fejez ki, a cím­
szót, ami a publikáció címében szerepel, a kulcsszót, ami elsősorban a rendező tárgyat,
tárgykört (sillabuszban stb. szereplő dokumentációs egységet, DE) fejezi ki. Mindezek
deszkriptorok: olyan ismérvek, amelyek alapján a KE kikereshető, valahova rendezhető.
Ha a KE több megállapítást tartalmaz, úgy mondanivaló egységekre, ismeretelemekre
(1E) bontható, lehetőleg olymódon, hogy azok a KE valamennyi ismeretelemét tartalmaz­
zák.36

Egy irodalom (adat) feldolgozó program rutinszerűen két fogalom (tárgyszó,

deszkriptor) többféle kapcsolata alapján tesz lehetővé keresést. Ezek az ÉS, a VAGY, ill.
a NEM tartalmakat fejezi ki. Tehát megállapítható, hogy két fogalom "ez ÉS az" a KE-

35 E kérdéssel a 4.3 fejezetben még foglalkozunk.

36 E fogalmak magyarázatát 2-8. táblázat tartalmazza .
 149

ben együtt előfordul; benne van "egyik VAGY a másik", vagy "egyik sem", vagy az
"egyik igen, a másik NEM".

Ilyenkor a PC először a megtalált dokumentumok azonosító számát adhatja meg, ami

alapján a megkívánt KE-k, megtekinthetők, kimásolhatók. Ha azonban már kivonatokat
készítettünk úgy a KE-k, sőt - ami fontosabb - az egyes ismeretelemek (IE) is kikeres­
hetők, összeválogathatok.

A dokumentum tartalmát vagy tárgyszavait, vagy a szöveg szavainak keresésével le­

het tisztázni, amennyiben a szöveg (kivonata) a memóriában van. A teljes szövegben
való keresésre már az egyszerű szövegszerkesztő programok is alkalmasak. Amennyiben
egy idegen irodalomtárban, adatbankban, - vagy abból átvett dokumentációban keresünk,
akkor nem biztos, hogy tárgyszavainkat megtaláljuk (pláne ha idegen nyelven megy
mindez). Ezért a kereséshez meg kell határozni a módosított tárgyszavak, az esetleges
címszavak, szövegszavak vagy deszkriptorok körét, amikor az anyagokat átvesszük.

Amennyiben szövegszavak alapján keresünk, azok együttes előfordulását, az egyes

bekezdésekben, esetleg mondatokban, - vagyis egy IE-en (mondaton) belül - kellene
tudni meghatározni programunk segítségével. Erre többféle lehetőség kívánkozik a szá­
mítógéptől és szoftverjeitől függően.

A PC a kiválasztott (felhasznált) dokumentumokat jegyzékbe foglalhatja, és kigyűjt­

heti ehhez a bibliográfiai címeket is. Az irodalom feldolgozó program átveheti az iro­
dalmi források számozását, abc-be rakását stb.

A számítógépes informatika könyvünk témakörét meghaladó ismeretanyag, ami olyan

gyorsan fejlődik, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek tanácsát, segítségét feltétlenül
vegyük igénybe alkalmazásához. Magunk csak az ismeretfejlesztéshez szükséges felada­
tokat kívántuk felvázolni, nem azok számítástechnikai megoldását.

2.6.2 Tudományos írásművek nyelvhasználata

2.6.2.1 Szakirodalmi stílus és hangvétel

Szabó Katalin (1997:17-21) szerint a stílus azt fejezi ki, hogy hogyan írunk, beszé­
lünk. Az American Heritage Dictionary-t idézi: „az a mód, ahogyan valamit teszünk
vagy mondunk, megkülönböztetve tettünk vagy közlendőnk lényegétől”. Szabó szerint a
marketing-szakemberek már régen tudják, hogy a vevő meggyőzése szempontjából
"nemcsak a gondolatok vagy érvek számítanak, hanem a vevőknek szánt üzenet formája,
megfogalmazásának mikéntje is." A tudományos munkában éppen olyan fontos a stílus,
mint a marketingben.

Karinthyt idézi, hogy a mellébeszélőt a stílusáról fel lehet ismerni, és aki biztosan tud
valamit, annak többnyire világos, és áttetsző a fogalmazása. Az, hogy a jó és helyes dol­
gok együtt járnak - mint a zseniális gondolatok nagy része - tetszetős közhellyé vált. Ha
 150

ugyanis valaki valami újat fogalmaz meg, többnyire küzd a nyelvvel, bizonytalan, zava­
ros és egyáltalán nem tudja egyszerűen kifejezni, csak ha már évek óta tanította, vagy ha
már majdnem "közhelyszerűvé" tudja koptatni-tömöríteni.

Szabó a világossággal, tömörséggel, lendületességgel, erőteljességgel külön, részlete­

sen foglalkozik. Helyes tanácsa, hogy a szókincset olvasással lehet javítani és érdemes
tanulmányozni az értelmező kézi-szótárt, az idegen szavak szótárát és hozzátenném, a
szinonima-szótárt is.

Eco (1996:176-186) szerint a természettudományos fogalmazvány egyszerűbb és ért­

hetőbb lehet, mint az irodalmi, ahol metanyelvről van szó, mert tulajdonképpen a nyelv­
vel más emberek nyelvezetét kell jellemezni. Tudományos munkát visszafogottan kell
írni, a stílus nem szükséges, hogy ál-irodalmi legyen. Persze vannak esetek, amikor a
tréfás hasonlatok nagyon hasznosak, sózzák az unalmas szöveget. Ha valamilyen sze­
mélyről írunk, akkor ne adjunk - irodalmiaskodva - közvetett megnevezéseket neki,
tehát ne "az öröklés törvényeinek felfedezőjét", hanem Gregor Mendelt írjunk.

Nem kell magyarázkodni, szerénykedni a szövegben, persze a nagyképűség sem ép­

pen előnyös. A tudományos önérzetre hivatkozva Eco (1996:217) elítéli azt, amit
excusationes non petitae neveznek. Például mentegetőzünk, hogy nem vagyunk kompe­
tensek, pedig ez rendkívül rosszul hangzik, legalább is disszertációban.

Szabó Katalin (1997:18-21,65) igen szépen foglalja össze a stiláris követelményeket

A mondatszerkesztésnél a lényeg az, hogy a mondatok legyenek változatosak, váltogas­
suk a hosszú és rövid mondatokat. A paralelizmus azt jelenti, hogy hasonló gondolatokat
hasonló formában (szerkezettel) fejezünk ki Ne használjunk felesleges szavakat, ne is­
mételgessünk kifejezéseket.

Majoros (1997:81+) szerint se legyenek a mondatok túl hosszúak, a bekezdésekre ta­

golás, egy-egy logikai egységet, gondolatkört tartalmazzon. Írás közben a vázlatban
tervezett arányok módosulhatnak, ami jóformán, természetes. Eco (1996:176-186) is
általános szabálynak tartja, hogy nem szabad túl hosszú mondatokkal fogalmazni, Ő is
tanácsolja, hogy váltakozzanak a hosszú és rövidebb mondatok. (Szándékosan ismétel­
getem e mondanivalót, hogy ezzel forrásaim nézetazonosságára, és a tisztességes ismer­
tetésekben az ismétlések elkerülhetetlenségére hívjam fel a figyelmet.)

De még folytathatom: Csermely és Gergely (1995:121+) még pontosabban azt java­

solja, hogy négy sornál rövidebb magyar mondatokat kell fogalmazni, és senki se próbál­
kozzon azzal, hogy saját angol szövegeit - annak stílusához ragaszkodva - fordítsa visz-
sza magyarra. (Persze, az is kialakulatlan, hogyan oldható meg a külföldi publikációk
ismertetése itthon? Jellemző korkép-kórkép, hogy ma értékes publikációink idegen nyel­
ven készülnek.) A hazai disszertációk azonban legyenek jó magyar szövegek, kerüljék a
(sokszor idegen) szakzsargont, és próbálkozzanak annak magyarításával, ha tehetik.
 151

A rövidítések külön gondot okozhatnak (Ebel és Bliefert, 1990). Ezek különleges tí­
pusa az akroníma. Az akroníma betűrövidítés, három típusát különböztetik meg, amiből
az iniciál-akroníma tulajdonképpen a kezdőbetűk rövidítése pl.: PVC vagy NATO
(ezeknél soha nem használunk pontot). További két típusa az, amikor egy vagy több
szónak az eleje (MAVAD), vagy valamely kiragadott része (KÖZÉRT) önállósodik.

Eco (1996:176-186) szerint ne használjunk felkiáltójelet és ne magyarázzuk meg azt,

ha ironikusan írunk. Három pontot csak akkor szabad használni, ha ezzel jelöljük az
idézetből kihagyott részeket, vagy egy összetett mondatnak a végén, de nem "sejtetés-
ből". Eco szerint "referenciális nyelvet" használjunk: mindent a legközönségesebb, min­
denki által ismert nevén, kétértelműség nélkül nevezzünk meg. Ennek ellentéte a "képle­
tes" fogalmazás, ami retorikai fogásokat alkalmaz, és ami tudományos munkában nem jó,
mert félreértésre adhat alkalmat.

Számokat viszont jó használni illusztrációként (mennyiségek, arányaik jellemzésére,

ezenkívül saját adatdokumentációnk anyaga is nagyrészt számokból áll. (Egyébként a
számszerűsítés veszélyes félreértésekhez vezethet: a skálák megkülönböztetését, és a
vélemények stb. kvantifikálására felhasználható módok áttekintését a kutatások értékelé­
sével kapcsolatban fogjuk ismertetni.)

Eco (1996:176-186) szerint az egyik legnehezebb stiláris kérdés az egyes szám - töb­
bes szám használata, vagyis én, vagy mi. Eco szerint a szakdolgozatban egyes szám első
személyben kell leírni a véleményünket: én úgy vélem stb. Akkor használjuk a mi-t, ha
feltételezzük, hogy az olvasó is egyetért az állítással. A magyarban ez nem egészen így
van, mert írásművekben a „fejedelmi többest” (pluralis maiestaeticus-t) szerényebbnek
érezzük, mint a melldöngető első személyt.

Legjobb ha ebben a kérdésben a disszertáns vagy szakdolgozat készítő irányító tanára

véleményére támaszkodik, mert esetenként más az első vagy harmadik személy haszná­
lata. Majoros (1997:109-117) szerint az első személyben nyilatkozás csak akkor enged­
hető meg, ha valaki már nagy rangot vívott ki magának a tudományában, másrészt, ami­
kor kifejezetten személyes gondolatra vagy eredményre akar utalni. Szerinte is elegán­
sabb és megszokottabb a “mi” használata, nemcsak akkor, amikor több szerző munkájá­
ról van szó, hanem egy szerző esetében is, ami szerényebbnek tűnik. Sok esetben a leg­
szerencsésebb a személytelen stílus, amikor segédigét használunk. Pl.: “ A statisztikai
adatokból megállapítható, meg lehet állapítani, megállapíthatóvá vált... “ és így tovább.
Az olvasó megszólítása “Ön”-ként, vagy - pláne - tegezve furcsa, még leginkább mint
"tisztelt olvasót" lehet megszólítani.

Szabó (1997:17-21) beszámol arról, hogy a nyelvhasználat országonként, kultúrán­

ként, társadalmi rétegenként változó. Itt nem csak arról van szó, hogy az elit angolszász
értelmiség „oxbridge"-nyelven, vagyis a két vezető egyetem nyelvén beszél, hanem míg
nálunk erősen alkalmazzák a többes-szám első személyt, addig például Amerikában a
saját maguk nevében mondják ki a véleményüket. Szabó más vonatkozásban női tulaj­
donságnak mondja a „mi”-nek a használatát. A tudományos nyelvben a feltételes mód
 152

használata is ilyen bizonytalan, udvariassági forma. Ennek ellenére a szokásaink szerint

is kifejezhető az, hogy valaki saját véleményt nyilvánít, ha erre udvariasan, szerényebb
formában is hívja fel a figyelmet.37

2.6.2.2 Köznyelvi szóhasználat a szakirodalomban

A fogalmaknak csak egy neve legyen, egy név (szó) csak egy fogalmat takarjon. A
szemantikai tisztaság tudományos szövegben megkívánja a homonímák elkerülését. A
fontos szakmai fogalmainkat jelző szavakat ne használjuk köznyelvi értelemben másra is.
(Pl. termék-pozicionálás, vagy tőzsdei pozíció nem helyettesíthető mással, ezért ne ke­
verjük "jó piaci pozícióval” stb.). Pongyolaság az olyan divatos szóhalmazok vegyes,
párhuzamos és egymás helyetti használata mint: politika, stratégia, koncepció, terv stb. A
szépirodalmi stílust gazdagító szinonimákat is kerüljük értekezésben (szakdolgozatban),
ha szakmai tévedést okozhatnak: vagy kutyát vagy ebet használjunk, ha az utcák tisztasá­
gáról van szó - de közéletről szólva mindkettő együtt is elfér: egyik kutya a másik eb.

Majoros (1997:81+) véleménye nem tér el ettől: szerinte szinonimák használatával

célszerű elkerülni a szóismétléseket, de ugyanakkor a fontos műszavakat azonos formá­
ban kell használni.

Ebel és Bliefert (1990:334-357) szerint egy szót mindig ugyanarra a fogalomra hasz­
náljuk, a rövidítéseket ne változtassuk. A szavak kiválasztása során csak a közismerteket
használjuk. Forgassuk a szinonimaszótárt nyelvünk finomabb formálására,38

A szóhasználatnál vegyük figyelembe a magyar stilisztikai előírásokat, és ne főneve-

sítsünk feleslegesen - a német szokás szerint - igéket. Ezt a tudományban
„substantivitis”-nak nevezik, ami jellemző a hivatalos és részben a kereskedelmi nyelvre
is. Ebel és Bliefert (1990) írja, hogy a német nyelvben az új szakmai kifejezések 95 %-a
főnév és ebből képeznek igéket is.

Szabó (1997:70) is említ hasonlót: voltak olyan szóhasználatok, amik korábban csak
a beszélt köznyelvben voltak használatosak, amikor a melléknévből főnév lett. Ez újab­
ban elfogadható a szakirodalomban is. Példája, az avató a doktoravató helyett Szerintem
talán jobb példa az, hogy a hallgató emberből egyetemi hallgató lett, majd mint hallgató
főnévvé vált. Vagyis a szavak kaméleon tulajdonságait vegyük figyelembe és használjuk
óvatosan, különösen ha ily módon oldjuk meg egy új szakkifejésünk formáját.

A szöveg tele lehet felesleges töltelék szavakkal, ilyenek általában a melléknevek

(adjektivumok). Vannak aztán olyan apró töltelékszavak, mint a „valóban”, a „nos”, a
„természetesen”, a „különösképpen” amiket bizony jó gyéríteni. Az “egy” határozatlan
névelő túlzott használata is elkerülendő.

37 Szabó Katalin (1997) kitűnő stiláris tanácsokat ad könyve 74-79. oldalán, amit a szövegezéssel foglal­

kozóknak figyelmébe ajánlunk.

38 O. Nagy G., Ruzsiczky É. (1978): Magyar Szinonimaszótár, Akadémiai kiadó, Budapest.
 153

Nem célszerű olyan túlzott kifejezéseket sem használni, mint amelyek a reklám-
szövegekben előfordulnak. Veszélye van a pleonazmusoknak és tautológiáknak is. Ezek
az értelem megkettőzéséből adódó félreértések. Pl. a „barna pej ló” kifejezésben a „bar­
na” szó felesleges, mert a „pej” már eleve azt jelenti. Vagy a „kényszerítő szükségszerű­
ség” esetében is nyilvánvaló, hogy az kényszerít. De használják a „teszt-kísérlet”-et is,
ami tulajdonképpen ugyanazt jelenti. (De ugyanakkor a kandidátust a védésen helyesen
Jelöltnek mondták, holott a „jelölt” és „kandidátus” ugyanazt jelenti, de akkor még csak
"jelöltjelölt" volt.)

A metaforák helytelen használata is káros. A metafora egy szóbeli kép, aminek azon­
ban pontosan ki kell fejezni a mondanivalót. A hasonlatok sokszor hasznosak, de sok
esetben zavarják a képet (tapasztalatom szerint a többlépcsős hasonlat harmadik foka
után már inkább ront, mint javít). Szabó Katalin szerint is képzavarok keletkeznek, ha
metaforákat szerencsétlenül használnak.

Szólás-mondások, szófordulatok úgy jönnek létre, hogy bizonyos szavakat állandóan

együtt használnak. Az idiomatikus fordulatok néha szólás-mondás értékűek. Szabó
(1997:70) ad támpontot, hogy a szólásmondások és a köznyelvi fordulatok hogyan for­
duljanak elő.

Szabó Katalin (1997:21-36) kitűnő szempontokat ad az írott stílus javításához. Utal

arra, hogy mennyire lehet a szlenget használni a közhelyek, az eufemizmusok ellen.
(Utóbbiak finomítanak, míg a szleng gyakran durva kifejezéseket használ.) Megkülön­
bözteti a denotációt és a kommutációt. A denotáció a szavak explicit jelentése (elsődle­
ges jelentése, a megnevezés és a megnevezett viszonya). A kommutáció azt is kifejezi,
hogy milyen attitűddel állunk a szó jelentéséhez. Ugyanazzal a tartalommal mást fejez­
hetünk ki, például, ha valamit hazugnak vagy valótlannak, esetleg tévesnek mondunk. A
kommutáció a szavakkal kiváltható asszociáció implicit jelentése, ami a szavak mögé
képzelhető. (McCrimmon 1936*: 139).

Lehet a stílus egyéni azáltal, hogy érdekesen használ egyes magyar szavakat. Vi­
gyázni kell azonban a disszertációnál vagy tudományos írásműnél arra, hogy az ilyen
szépirodalmi próbálkozások ne keltsék azt a hitet, hogy itt új terminus technikusról van
szó.

2.6.2.3 Szakkifejezések és idegen szavak használata

Ahhoz, hogy szaknyelvünket szabatosan és következetesen használjuk, induljunk ki a
legfontosabb fogalmak jegyzékbe foglalásából. Ez különösen ajánlható a disszertáció
készítőknek. Mintha abstract-ot készítenénk tudományos közleményünkről, annak elején
milyen tárgyszavakat (és egyéb deszkriptorokat) tüntetnénk fel? Ezek egyértelműsége, jól
érhetősége követelmény. Nagyon lényeges az, hogy mindig azonos értelemben használ­
juk ugyanazt a szakkifejezést és ugyanúgy is írjuk. (Az index készítésnél jöhetünk rá az
ilyen téren elkövetett hibákra.)
 154

Ambiguitás az, amikor a kétértelműség a stílust gazdagítja, a mondanivalót szelle­

messé teszi. Nem tudományos munkába hanem szépirodalomba való.

A szakkifejezéseket - hacsak nem közismertek - első előfordulásuk helyén definiál­

juk. Ezt már a köznyelvi fogalmakkal kapcsolatban is elmondtuk, de a szakterminológiá­
ra ez fokozottan érvényes. Ha új a definíció vagy árnyalatilag más értelemben használjuk
a terminust, hangsúlyozzuk ezt ki. Ha a szöveget terhelné a sok definíció, a disszertáció­
ba is kerülhet a szöveg végére egy „rövid” glosszárium-, a saját definíciók és az általunk,
más, árnyaltabb értelemben használt műszavak magyarázatával; vagy részletesebben
valamennyi fontos szakkifejezésével. Szabó (1997:61+) szerint a fogalom meghatározá­
sokat nem csak a matematikai és filozófiai jellegű művekben, hanem minden verbálisán
kifejtett dolgozatban szükséges megadni. (Az alkalmazott biológiában még bizonytala­
nabbá válhatnak a pontosan nem definiált új fogalmak, ezért abban különösen kell ezzel
foglalkozni.) Ugyanakkor Szabó is figyelmeztet arra, hogy a definíciók ne tengjenek túl.
Ezek sűrítésével a szövegünk unalmassá, szárazzá válhat.

Ebel és Bliefert (1990) rámutatnak, hogy a tudományos írónak is célszerű az értelme­

ző szótárt forgatni és figyelembe venni azt is, hogy a szavak mint gondolatképzö kreatív
elemek is számításba jöhetnek az ismeretalkotási folyamatban.

A szaknyelv használatban gyakori a szó-összetételek létrehozása. Ezek az ún.

kompoziták, a természettudományos irodalomban különösen gyakoriak. A magyarban az
igekötök használata közismerten megváltoztatja az igék alapjelentését. A szaknyelv vi­
szont inkább főneveket szeret létrehozni., ahogy arra már előbb utaltunk. Így aztán lét­
rejönnek olyan több tagú „galandféreg” szavak, amik alig használhatók. Némileg segít­
het, ha kötőjellel tagoljuk az ilyen összetett szavakat.

Az idegen szavak használatát korlátozzuk a valóban nemzetközi szakkifejezésekre (a

latin és görög eredetűek a hagyományos magyar formában megengedettek).

Az idegen terminusokat az általunk vagy újabban magyarított szakszó után zárójelben

angolul, németül, franciául stb. is feltüntethetjük.39

A terminológia kialakításánál az idegen szavak néha nélkülözhetetlenek, ezeket hasz­

náljuk azokban az esetekben, amikor nem pótolhatók és a nemzetközi publikációkban is
nélkülözhetetlenek. Ebel és Bliefert (1990) szerint a német irodalom igyekszik a francia
szavakat kiküszöbölni és számos latin és külföldi szót németté alakítani. A franciák
ugyanezt teszik az angollal.

Az idegen szavak használatáról a nemzeti nyelvvédelem szempontjából a 3.1.2 feje­

zetben szólunk bővebben (167. oldal).

Érdekes párhuzamot von Szabó Katalin (1997) a nyelvi diverzitás és a biológiai

diverzitás között: mint ahogy a sokféleség megszűnése egy faj szempontjából gyengülést

39 A betű átírásról (transzliterációról) Majoros könyvében (1997:93.) találhatunk jó leírást.

 155

jelent, ugyanígy „több nyelv használata a tudományos érintkezésben sokrétűséget, sok­

féle gondolkodásmódot jelent, ennek fontossága épp a tudományban nagyon lényeges”.
(Ezt a gondolatot a kreatív ismeretképzéssel kapcsolatban, mint az "interlingvális asszo­
ciációk" lehetőségét, magunk is felvetettük.) Bizonyos fokig a diverzitás ellen hat az is,
hogy az információs anyag nagy része, sokak szerint 80 %-a, angol nyelven férhető hoz­
zá.

2.6.3 Szöveg-kiegészítő elemek szerkesztése

2.6.3.1 Tárgymutató, fogalomhasználat, jegyzetelés

Tárgymutató készítése disszertációban nem követelmény, de ha szövegszerkesztővel
dolgozunk (ami ma már természetes) úgy magunknak készítsünk indexet. Akkor jövünk
rá, hogy a szavakat többféle értelemben használtuk, ugyanazt többféleképpen neveztük el
stb. Könnyen visszakereshetők ezek és javíthatók.

Tudományos szakkönyvben, kézikönyvben, monográfiában, felsőfokú tankönyvben a

tárgymutató - szerintünk - az a conditio sine qua non, ami a mű rangját megadja. Sajnos
ma még sok könyvből hiányzik, vagy valami "indexpótló" formájában jelenik meg. A
magyarázatos tárgymutató a legfontosabb fogalmak definícióit a tárgymutatóban helyezi
el. Ezzel jó tapasztalatokat szereztem nagyobb kézikönyveimben (Tomcsányi, 1973,
1988 stb.). Persze a független glosszárium (a fogalommagyarázatok gyűjteménye, esetleg
oldalszám utalással) ennek fejlettebb formája. A rövid - nem teljes csak az új és másként
használt fogalmakat tartalmazó - glosszárium az igényesebb értekezések, vitaanyagok
hasznos tartozéka.

A fogalommagyarázat a szövegben vagy lapalji jegyzet formájában is megjelenhet, ha

nagyon fontos és ha viszonylag kis számban fordul elő, vagy nem telik egy glosszárium­
ra. Lapalji jegyzet adhatja az idegen nyelvű idézet fordítását is. A belső utalásokat (pl.:
"lásd 283 oldal") is szolgálhatja, ezek természetesen gyakrabban a szövegbe kerülnek.
Az ilyen jegyzet lehet bővítés, kiegészítés, magyarázat és arra is szolgálhat, hogy korri­
gálja a szövegben lévő megállapításokat.

A jegyzet legyen rövid, lehetőleg egy mondanivalót fejezzen ki (inkább legyen több
belőle) és attól függően, hogy milyen jellegű, kerülhet a lap aljára, vagy - leginkább a
társadalomtudományi "szemle" tanulmányokban - a fejezet vagy írásmű végére, mindkét
esetben sorszámozott formában. (A csillaggal jelölt jegyzet csak akkor fogadható el, ha
alig van belőle, vagy ha a szerzők munkahelyét, címét adja meg.)

Szabó Katalin felhívja a figyelmet arra, hogy a lábjegyzetekben adott magyarázat

rendkívül fontos és a magyar szerzők aggasztóan kevés lábjegyzetet használnak.

2.6.3.2 Ábrák és táblázatok

A témától függően alkalmazzunk ábrákat. A fő számszerű adatok grafikus ábrázolása
is kívánatos és könnyen megoldható számítógéppel. A számítógép a rajzok készítésében
 156

is teljesen új lehetőségeket ad, sőt oly gyorsan fejlődik, hogy már a színes megoldások,
fényképek közlése is lehetséges. Majoros (1997:100+) szerint a grafikus ábrázolások
(kördiagram, oszlopdiagram, vonaldiagram stb.) és a folyamatábrák értekezésben, szak-
dolgozatban igen fontosak. A számítógépes programok adnak jó lehetőséget ezek alkal­
mazására, és leginkább a számszerű statisztikai adatok megvilágítására szolgálnak.

Az ábrák néha gondot okoznak, mert rendkívül sok számítógép memóriát vesznek
igénybe, lassítják a szerkesztés munkáját. Ezért célszerű utólag beilleszteni őket - a
nyomdai kézirathoz a táblázatokkal együtt, külön mellékelni - illetve a számítógépes
szerkesztéskor csak a keretüket helyezni a szöveg közé.

A tudományos munkák közzétételének formáihoz tartozik a vetítés is. Ezt vagy írás­
vetítővel, vagy diával végzik. Nemcsak a kép minősége és aktualitása lényeges, hanem
továbbításának megkönnyítése az előadó által, és a megfelelő feliratok elhelyezése is. A
legfejlettebb forma az ún. Desktop Presentation, amikor a számítógép közvetlenül vetít.

A tudományos irodalom közlésének lényeges eleme a táblázat. A táblázatok ne le­

gyenek túlságosan nagy méretűek, különösen a szövegközti elemző táblázatok és a vetí­
tésre kerülök. (Utóbbiak 5-6 sornál és 4 oszlopnál többet csak kivételesen tartalmazza­
nak.) A kinyomtatott már lehet valamivel hosszabb, de az se legyen áttekinthetetlen ter­
jedelmű. Disszertációkban a részletes adatközlő táblázatokat a függelékbe lehet helyezni.
A táblázatok lábjegyzetelése megszokott eljárás.

Babbie (1996) a táblázatok használatára a szerzőknek a következő tanácsokat adja: 1/

a legjobb, ha először megmondja., milyen célból mutatja be, 2/ ezután leközli, majd; 3/
értelmezi, magyarázza, megvitatja a táblázatot. Kész táblázatok átvétele esetén pontosan
meg kell adni a forrást, és ellenőrizni kell az adatokat. Ha kivonatosan vesszük át, vagy
több táblázatot kombinálunk, akkor ezt is le kell írni részletesen.

Majoros (1997:60+) tanácsát megszívlelve, egyértelműen el kell különíteni a saját

számításokat az átvett adatoktól. A közölt táblázatoknak címet kell adni, pontosan meg
kell szövegezni a vízszintes sorok és függőleges oszlopok jelentését és egyértelműen meg
kell adni a forrásokat.

Általában a táblázatokat vízszintesen "olvassák" de lehet függőlegesen is (pl. a leve­

zetéseket, kalkulációkat) "pásztázni". (Ha ezt japánra fordítják, kérem írják fordítva.) A
kísérleti eredmények esetében a kezelések függőlegesen egymás alatt, összehasonlítható
adataik pedig vízszintesen helyezkednek el. A függőleges "pásztázás" akkor is bekövet­
kezhet, ha több kezelés (pl. fajta) azonos adatát hasonlítjuk össze az oszlopban. (Kivéte­
lesen a jobb térkihasználás miatt "fejre állitjuk" az ilyen táblázatokat, ilyenkor is meg­
változnak az összehasonlítási irányok.)

A táblázatok speciális formájának tekinti Majoros (1997:100+) a “szöveges tábláza­

tot”, amin ok-okozati összefüggéseket, kapcsolatrendszereket írnak le. Ilyenek tulajdon­
képpen a szöveges logikai mátrixok is, amelyekkel mint heurisztikus eszközökkel rend­
 157

szerezéseket (pl. 2-3. táblázat 57. oldal), vagy összehasonlító áttekintéseket oldunk meg
(pl. 2-5. táblázat 59. oldal:)

2.6.4 Szövegellenőrző szerkesztés

2.6.4.1 Általános szövegellenőrzés

Az elkészült kéziratot hogyan ellenőrizzük? A leirt szöveg alapos újra elolvasása
(különösen ha nem magunk gépeltük) kötelező. Erre hagyjunk időt mert sok gondot
okoznak a bennmaradt kijavítható hibák: a disszertáció értékét lerontják, a nyomdai kor­
rektúrát megnehezítik.

Számítógépes kéziratot a szerző kétszer olvassa át: a leírás után és a tördelt kinyom­
tatott (printelt) szöveg sokszorosítása előtt. Aki teheti kérjen meg valakit, - akinek nem
egész idegen a szakmai szöveg - a hibakereső átolvasásra, mert szemünk a saját tévedé­
sünket kevésbé ismeri fel.

A helyesírási és stiláris hibák javításával párhuzamosan ellenőrizzük a központozást

(vessző, kettőspont, pont); az idézőjelek, gondolatjelek bezárását; az idézetek és hivatko­
zások eredeti oldalszámát (ha azt feltüntettük).

A táblázatok, ábrák számozását és egyezését a szöveggel, oldalszámukat a szövegben

stb. a tördelt (printeren kinyomtatott) szövegben ellenőrizzük. (Ezt a könyvkiadó szokta
csinálni, de az értekezés készítőnek nincs kiadója).

A tárgymutató lehetőséget ad arra, hogy szóhasználatunkat egységesítsük. A szöveg-

szerkesztőkkel könnyen készíthető tárgymutató. Annak átolvasása után, a szinonimákat
(kutya, eb; horgony, vasmacska) és az azonos lexéma eltérő alkalmazásait (ház, lakóház,
bérház, házingatlan stb.) összevonjuk - esetleg utalással: lásd ház -, a több értelemben
használtakat beszámozzuk zárójeles magyarázattal. Pl. daru (1. madár, 2. emelőszerke­
zet).

A felvetett hibalehetőségek körét még bővíthetjük, kijavításuk formai megoldását is

szabadon, vagy a kapott útmutató alapján választhatjuk meg.

Szakmailag azonban a legfontosabb az, hogy az azonos szó többértelmű használatát

helyrehozhatjuk, a nehezen érthetőket (általunk speciális jelentéssel alkalmazottakat)
érthetővé tehetjük: a glosszáriumban vagy lapalji jegyzetben fogalmukat definiálva. Az
azonos fogalom sokféle kifejezését - ami stilárisan előnyös - úgy alkalmazzuk, hogy ne
okozhasson félreértést.

2.6.4.2 A kézirat belső összefüggéseinek ellenőrzése

Menetközben folyton, de egyszer átfogóan a kész anyagon is ellenőrizzük, hogy a hi­
vatkozott szerzők neve helyesen van írva (a szövegben és névmutatóban), az évszám,
oldalszám megegyezik a bibliográfiával; megtalálható e minden hivatkozás a bibliográfi-
 158

ában, egységes a bibliográfia egyes címeinek leírásmódja, rövidítései stb. Vajon a név­
mutató oldalszámai helyesek, és a személyre utalók mind fel vannak tüntetve?

A belső utalások rendkívül fontosak, egyrészt, hogy ne ismételjük meg ugyanazt

többször, másrészt, hogy az egész művet összeszőjük, összefonjuk az egyes fejezeteket.
Egy jó disszertáció bővelkedik a belső utalásokban. Ha ezt nem tartalmazza, úgy nézne
ki, mintha minden fejezet önálló egység volna és nem függene össze. Persze egy egysze­
rű standard kísérleti leírásnak erre kisebb lehetősége van, ugyanakkor viszont egy encik­
lopédikus, vagy monografikus leírás különböző fejezetei között feltétlenül szükségesek
az utalások.

Az utalás történhet alfejezetre, azon belül jelölt egységekre (szakaszra), de korszerű

szövegszerkesztős kéziratban feltétlenül oldalszámmal hivatkozzunk.

***

Tartalma szerint ide tartozhatna - Csermely Péter találó lektori észrevétele szerint -
az amit 4.4 fejezetként „A kutatómunka és a publikációs tevékenység szervezése” címen
leírtunk. Mégis a 4. „Kiegészítő gyakorlati ismeretek” közt hagytuk, mert úgy éreztük 1/
inkább tájékoztatás mint tananyag, 2/ információi részben gyorsan avulók és 3/ tárgyun­
kat meghaladóan a speciális kutatásmódszertannal is foglalkozik.
 159

3. Kutatói ismeretalkotás járulékos40 módszerei

A teljesítmények fokozása és értékelése

3.1 A szellemi alkotás szaknyelvi alapjai

3.1.1. Nyelv és szellemi alkotás

A gondolkodás egyik lélektani megnyilvánulása szerint: elképzelés, ami tartalom nél­

küli nem lehet. Hogy azonban milyen ez a tartalom, az vitatott. Már kétezer éve, a meta­
fizikai idealizmust valló indiai upanisádokban is vitatkoztak azon, hogy vajon a gondolat
vagy a beszéd (a nyelv) az elsőbbrendű. A közelmúlt materialistái a gondolkodás és a
beszéd azonosságát hirdették. A gondolkodó számára ismert azonban a gondolkodás
önállósága is: a legtöbb kutató átélhette, hogy felfedezéseihez, meglátásaihoz kezdetben
sem szavak, sem jelek nem álltak rendelkezésére („szürke”, még nem verbalizált volt a
tudása), míg végül a homályos elképzelések verbális vagy matematikai képletekké ala­
kultak.

Az is előfordulhat, hogy a szavakba öntés próbálkozásai során szétfoszlik a fogalmak

nélküli felismerés, és kiderül, hogy mégsem jutottunk új ismeretre. Ilyesmiről írhatta
Wittgenstein : "A világ a nyelv által van kimérve...a ki nem mondható, a „titok”: csak
megmutatható." (F 213)41 Amit úgy értelmezhetnénk: nehezen vagy nem fogalmazható
meg, de felismerhető, megmutatható.

A gondolkodási elképzelések és a nyelv (a beszéd) szavai természetesen egységet is

képezhetnek. Például ha a latinhoz hasonlóan nyelvi különbséget teszünk anyai és apai
nagybácsi között, akkor az a képzetünkben is másként jelenik meg. A legtöbb szó képi
elképzeléseket vált ki: a csere szóról a kölcsönös kéznyújtás juthat eszünkbe (P 183).
Különösen a formai hasonlóságot (pl. gémeskút) vagy hangzási hasonlatosságot (pl.
fakopáncs) kifejezők járnak együtt elképzelésekkel. De ez még nem eléggé magyarázza a
nyelvnek azt a sokféle és sok színű asszociáció-kiváltó hatását, ami új gondolatokhoz
vezet.

A nyelv úgy függ össze a gondolkodással, hogy nemcsak az emberek közötti külső
kommunikáció eszköze, hanem olyan belső kommunikációs eszköz is, amelyre a gondol­
kodásban, a világ rendszerezésében is szükség van. Erre Forgács (1996) ismertetése

40 Egyik lektorom zavarónak ítélte, hogy fontos mondanivalók ilyen lekicsinylő focim alá kerültek. A já­

rulékos” szóval arra kívántam utalni, hogy ez a rész már csak „fakultatív” tananyag, részleteiben inkább a
tanárnak, kevésbé a hallgatónak íródott. Mint egykori botanikus pedig arra gondoltam, hogy a vegetatív szapo-
rítású kultúrnövények járulékos gyökérzete is gyakran fontosabb mint a főgyökérrendszerük. De azért egy
többet ígérő alcímmel igyekeztem ezt az understaitment-et ellensúlyozni.
41 E fejezetben a F betűvel rövidített források Kunzmann, Burkard és Wiedmann (1993) könyvére, a P-vel

jelzettek Benesch (1994) munkájára utalnak. A számok oldalszámot jelentenek..

 160

szerint Vigotszkij (1967) hívta fel a figyelmet. Eszerint a nyelv a belső és külső világ
közötti kapocs, és nagy jelentősége van mind a kulturális, mind az egyéni fejlődésben: az
egyén rögzítheti tapasztalatait, közölheti, átadhatja másnak; a csoportok és társadalmak
pedig a felhalmozott tudást továbbadhatják a következő generációknak. Az, hogy a nyelv
*
a társadalmi és kulturális élet alapvető tényezője, Mead (1973) elméletére vezethető
vissza. A világot, környezetünket, a nyelvi kategóriáknak megfelelően észleljük, ezekben
gondolkodunk róluk. Mint Vigotszkij rámutatott, a belső beszéd (a gondolkodás médi­
uma)42 és a külső beszéd (a társadalmi kommunikáció médiuma) kölcsönösen függenek
egymástól. Ebből következhet, hogy a népek gondolkodási különbségei részben az eltérő
nyelvvel magyarázhatók.
A nyelvi relativitás erre vonatkozó elméletét, ami a nyelv és gondolkodás közötti
kölcsönös összefüggéssel foglalkozik, Sapir és Whorf állította fel. Az elmélet legszélső­
ségesebb értelmezése szerint a nyelv meghatározza a gondolkodást, de legalább azt fel­
tételezi, hogy a nyelvi különbségek hajlamossá tehetik az embereket arra, hogy máskép­
pen lássák a világot. A nyelv és a gondolkodás közötti kapcsolat azonban nem tekinthető
abszolútnak. Whorf (1956) mint tűzkár-biztosítási ügynök dolgozott, amatőr nyelvész
volt, és azt figyelte meg, hogy a különböző kultúrák, például az indiánok, ugyan azokat a
történeteket különbözőképpen mondják el. A nyelvük szerint más „megismerési univer­
zumok"-ban élnek.
A nyelv, mint az új gondolatok kifejezője, azonban gyakran elemei hangzásának és
jelentésének elmebeli kombinálása révén válthat ki új asszociációkat, ismertet fel analó­
giákat. Ez a több nyelvet ismerőknél az általunk "interlingvális asszociáció"-nak neve­
zett — és e könyvben (a 155. oldalon) már említett — jelenséget teszi lehetővé: amikor
az egyik nyelv szavának hangzásáról a másik nyelvbeli jelentésére asszociálunk. Ezáltal
a kreativitás fokozódik, ami a többnyelvű kis kultúrák előnye lehet az "ötletképzésben",
ha nem is ellensúlyozza a világnyelvet anyanyelvként használók informáltsági és közlési
fölényét.
Szabó Katalin (1997) párhuzamot von a nyelvi diverzitás és a biológiai diverzitás kö­
zött: mint ahogy a sokféleség egy faj szempontjából nagyobb életképességet jelent, ugya­
nígy „több nyelv használata a tudományos érintkezésben sokrétűséget, sokféle gondolko­
dásmódot jelent, ennek fontossága épp a tudományban nagyon lényeges”.

A nyelvi relativitás keretébe tartozik Forgácsnak (1996: 141) az a megállapítása,

hogy az alacsonyabb műveltségű rétegbeliek gyermekei azért vannak hátrányos helyzet­
ben, mert primitívebb nyelvet beszél a környezetük, és ez bezárja őket egy olyan szűk
„kognitív univerzumba”, amely oktatási hátrányt jelent számukra.
Sapir és Whorf elmélete szerint azokra a tárgyakra és fogalmakra, amelyeknek expli­
cit nyelvi nevük van, könnyebben emlékezünk vissza, könnyebben ismerjük fel, dolgoz­
zuk fel őket, mint az olyan fogalmakat, amelyeknek nincs világos, szemantikai (jelentés­
beli) címkéjük, nevük. (Forgács leír egy kísérletet, amikor különböző szín mintákat mu­
tatnak embereknek, amelyek között vannak közismert nevű színek, és vannak olyanok,

* A csillaggal jelöltek olyan közvetett hivatkozások amelyeknek bibliográfiai adatait nem vettük fel, azok
az ismertetett műben találhatók. A szerzők nevére és évszámára mégis hivatkozunk, hogy a továbbkutatást
megkönnyítsük és az alkotót megtiszteljük. Ez tankönyvben megengedhető, értekezésben nem.
42 Ádám (1976: 158) szóhasználata szerint: a beszéd gondolati analogonja az u.n. „belső beszéd”.
 161

amelyek ismeretlen, bizonytalan nevű színek. Amikor visszakérdeznek, hogy mennyire

emlékeznek rájuk, jobban emlékeztek a közismert színű mintákra.)

Talán ezzel magyarázható az is, hogy az általunk bevezetet új fogalmaknak nevet kell
adnunk, hogy röviden utalhassunk rájuk. Persze ehhez nem kell új szavakat, vagy
akronímákat kreálni (ami igen divatos, utánozva a DNS vagy PR sikerét), de elég egy
ismert elemekből álló, lehetőleg több nyelven is érthető megnevezést adni pl.
interlingvális asszociáció, - hogy szerénytelen legyek.
Dennett (1996:20) szavaival a nyelv az a királyi út, amely minket más elmékkel ösz-
szeköt. De a nyelvnek köszönhetjük a gondolati megkülönböztetési képességünket (45).
A legfontosabb elmebeli eszköz a szó, a beszéd és az írás, aminek köszönheti az ember
előrelátó képességét (Dennett, 1996:149-150), ami kizárólag emberi sajátság. A magában
beszélő gyerek a gondolkodó ember prototípusa, és bár a felnőtt sokmindent tesz gon­
dolkodás nélkül (rutinból dolgozva, autót vezetve) az önmagával való beszéd a legbefo­
lyásosabb tevékenysége (157). Ez közel áll az öszpontosításhoz és az alkotás befele kon­
centrációt kíván, míg a jó felfogás a kifelé többre való figyelést aminek eredménye
ugyancsak elszállna szavakba való rögzítés nélkül. Van ugyan képszerű gondolkodás, sőt
az új meglátások először nem szavakban jelentkeznek, de emlékezni rájuk és közölni
őket csak szavakba megtestesülten lehet.

A lélektan a fogalmat is a nyelvben megtestesült gondolat egyik formájának tekinti

(az elképzelés, a cselekvéssel való kapcsolat stb. mellett). A strucc, tyúk, pingvin, hattyú
jelenthet állatot, de közösen a madár fogalmát fejezik ki (P 183). A fogalmak tartalmi
összekapcsolással keletkeznek, melynek során az ismétlődő ismertetőjelekre összponto­
sítunk. Ezeket a (jeleket illetve a kapott) fogalmakat hierarchizáljuk, egymás alá rendel­
jük, összefoglaló fogalmakat és speciális részleteket különböztetünk meg.
Ez igencsak emlékeztet a genus proximus (a legközelebbi "nemzetség") és a differen­
cia specifíca (a "fajonkénti" vagy specifikus eltérések) megadásával történő meghatáro­
zásra, ahogy azt Linné óta a taxonómiai (rendszertani) kategóriákra alkalmazzuk, és ami
az u.n. lexikografikus leírás alapja is.
A fogalmakról alkotott elképzelések tovább fejlődhetnek önállóan, vagy tudatosan
változtatjuk meg őket. Egy példa: mi jut eszébe az utcai fákról? A háború után a sérült
fák, később a már árnyas fiatal fák, ma a környezetszennyezéstől kihaló fák jutnak
eszünkbe. Vagyis a fogalmakkal járó elképzelések változékonyak és meglehetősen szub­
jektivek.
Talán ezért tekinti Kant a „fogalmak segítségével történő megismerést”, a gondolko­
dás egyik alacsonyabb lépcsőfokának. Szerinte a tulajdonképpeni gondolkodás inkább
egy (kombinatív) fogalomszövedék kialakításával jár együtt; egyebek között felsőbb
fogalmak létrehozásával. Ilyenek az összefogó madár, jármű stb. fogalmak (P 183). Sze­
rintünk nemcsak felsőbb fogalmak, de más mindenféle kapcsolatok is kialakulhatnak
fogalmak kombinálásával, ami még belefér Kant megállapításába, nincsen azzal ellen­
tétben. Például ilyen a fogalmak kapcsolódásából következő új gondolat, amilyen R.
Masselon (1903)* kreativitás szempontjából igen érdekes három szavas módszere: ami­
kor három fogalmat hallva, azokat mondattá kell összekapcsolni (P 183). A lényeg itt a
kombinálással létrejövő új mondanivalóban van. Ezért alkalmazzuk a kreativitás oktatá-
 162

sában azt a "játékot", hogy három filozófiai idézet összekombinálásával kell egy értel­
mes negyedik mondanivalót képezni. Ha ez igaz és jelentős úgy indukált alkotásnak
volna nevezhető. (Lást a 4.5.3 oktatási mellékletet.)
Ludwig Wittgenstein (1889-1951) módszere és mondanivalója is talán ilyesmire utal:
az analitikus filozófia és a nyelvfilozófia alapján „Egy mondat akkor értelmes, ha tényál­
lások fennállását vagy nem-fennállását mutatja be.” Ha a mondatokat kombinálják, akkor
az új mondat igazságértéke az őt alkotó elemi mondatok igazságértékéből adódik (iga­
zságérték elmélet). Egy kijelentés akkor igaz, ha a mondatban próbaképpen összeállított
tény fennáll (F 213). De az is lehetséges, hogy két-három mondanivaló kombinációja egy
rajtuk kívülálló — igazságértéküktől független — gondolat (igazság) felismerését vált­
hatja ki, ami már több mint a véletlen "ráhibázás".

Nagyon érdekes, hogy Calvin (1997: 84) a ráhibázásos intelligencia eredményessé­

gének növelését lehetségesnek tartja, a nyelvi készség, a szavak összeillesztésének sza­
bályai, a nyelvtan vagy szintaxis ösztönös ismerete által. A szintaxis lényege az elemek
(többnyire a szavak) közötti viszonyok szerveződése. Felvethetnénk, hogy vajon a
heurisztika nem kvázi-szintaxisszerü módszerekkel, vagyis a szintaxishoz hasonló elvek
alapján növeli a rátalálás (nem ráhibázás) lehetőségét. Calvin (1997:93) szerint a „ter­
vezőképesség és ezáltal az intelligencia fokozható a szintaxishoz használt pszichés
struktúrák kölcsönvétele és más várható cselekvéskombinációkra való alkalmazása ré­
vén. ” Ez olyasmi, mint amikor elmeséljük magunknak, mi fog bekövetkezni, és így nyel­
vileg - szintaxishoz hasonlóan - építjük fel a várható dolgokat.
A jelentéstartalom (meaning fullness ) fogalmának bevezetésével Noble és mások
(1952)* a tanulás hatékonyságát vizsgálták. A jelenség azon alapul, hogy a szavak által
kiváltott képzettársítás során egyesek sok, mások kevesebb asszociációt találnak (P 157).
Mi ebben az értelemben inkább az alkotó gondolkozást megalapozó asszociációk fontos­
ságát helyeznénk előtérbe, mint nyelvi, jelentéstartalmi jelenséget.

Ugyancsak a gondolatalkotás módját keresi Clark (1996:204) a mesterséges intelli­

gencia (a számítógépes megoldások) irányában kutatva. Nem tudván eldönteni milyen
lehet az emberi gondolkodási folyamat: konnekcionista (mondhatnánk: párhuzamosan
több irányból ható), vagy szeriális (mondhatnánk: lépésről lépésre egy ösvényen hala­
dó). Ezért Clark egy konnekcionista modellt megcáfolni kívánó kritikát idéz, amit Fodor
és Pylyshyn (1988) alkotott meg a szisztematikusság követelményéből kiindulva. A
szisztematikusság tulajdonképpen a nyelvből következik, abból, hogy a beszélő nyelvi
konstrukciókat alkalmaz, összetevő szemantikával mond ki valami valóságot. Az emberi
és állati megismerő-képesség eszerint szisztematikus, ezért nem lehet konnekcionista. így
érvelnek: a gondolkodás szisztematikus - vagyis a belső reprezentációk (mondhatnánk:
gondolati elemek) strukturáltak, míg a konnekcionista modellek strukturálatlan repre­
zentációkat tételeznek fel - a konnekcionista magyarázatok ezért kognitív modellként
nem-adekvátak.*1
Az alkotó intelligencia megértése szempontjából még lényegesebb számunkra a
"nyelvi kifejezés"-ként ismert, intelligencia-faktor figyelembevétele: milyen gyorsan talál 43

43 Ez a nyelv szempontjából helyes lehet, de a gondolkodási modell magyarázatát nem oldja meg.
 163

valaki szavakat egy képrejtvény megfejtéséhez, a szavak megtalálásának gyorsasága a

kifejezőképesség (P 129). Ez önmagában még nem volna a nyelvi alkotásnak a módszere,
mert a dolgok ismeretétől is függ. Dezsőné (1987) nyomán idézhetjük Cato-t "Rem tene
verba sequentur” (Ismerd a dolgot: a szavak jönnek).

A nyelv azonban nemcsak az igazságok alkotó felismerésének eszköze, hanem a fél­

reértések forrása, a téveszmék melegágya is lehet. Csak azokat idézem akik erre talán
legrégebben rájöttek: Francis Bacon (1561-1626) az idola fari (a piac ködképei) foga­
lommal jelöli azt a jelenséget amikor maga a nyelv tévedésekhez vezet, a jelentések ha­
mis értelmezése következtében. A szavak így a dolgok (a tartalmuk, jelentésük) "elé
kerülnek", ebből keletkeznek a puszta szavakról és nevekről folytatott felesleges viták (F
95).

William Occam (kb. 1280 - 1348) "gazdaságossági elve", (közismert nevén "borot­
vája") pedig így hangzik "Sokaság szükségtelenül nem tételezendő (pluralitas non est
ponenda sine neccesitate). Ez a latin mondat azt jelenti, hogy a dolgok magyarázatához
nem szükséges felesleges elemeket el kell vetnünk. Vagyis nagy fokú leegyszerűsítést
javasol. A létezők indokolatlan megsokszorozódása viszont pusztán nyelvi adottságok
alapján is bekövetkezhet (F 89). Vagyis ez a "sokszorozódás" (kifejezésbeli gazdagság) a
nyelvet — Occam értelmezése szerint — az igazságok felismerésének gátjává is teheti.
Bár ez evidens, úgy gondoljuk, hogy a "sokszorozódás" inkább előnyös, mert új dolgok
létezésére is rájöhetünk a sokféleség elemzésével.

Mint látható a nyelv és szellemi alkotás összefonódik a legújabb agykutatók, modem

pszichológusok, az új és régi filozófusok elemzéseiben egyaránt. A renaissance a termé­
szetkutatás felismerése mellett a humanista gondolkodás középpontjába az embert állí­
totta, és olyan hozzá tartozó témákat, mint a történelmet és a nyelvet (F 93). A nemzet
valóban "nyelvében él" és történelmét is meghatározta ez: erősen különböző nyelvünk is
védte hazánk önállóságát, és jövőnk alakításában is fontos fegyver marad nyelvművelé­
sünk. Témánkba ebből a szaknyelvészet néhány kérdése tartozik.

3.1.2 Szaknyelvészet és diszciplináris kutatás

E könyv első soraiban — Széchenyi szellemét idézve — azt írtuk más szavakkal,
hogy a tudománnyal a hazát kell szolgálnunk. Ez nemcsak az országot és népét hanem
nemzeti kultúráját, hagyományait is jelenti. Mindazt amit ránk hagyott a múlt: történel­
münk, irodalmunk, művészetünk, szokásaink virágaiként, azt csokorrá a magyar nyelv
köti össze. Az örökséget pedig — akár föld, akár műhely, akár iskola — gyarapítva,
korszerűsítve kell tovább hagyományoznunk, utódainkra, tanítványainkra, a jövendő
magyar értelmiségre.
Mi most e hatalmas feladatnak csak tárgyunkat érintő kis részletével: a szaknyelvé­
szettel és diszciplináris kutatással foglalkozunk röviden, a nyelvészetben kevésbé jártas
"műkedvelők" lelkesedésével és bátorságával.
 164

Mivel az ismeretek megtestesítő "anyaga" a nyelv, használata és fejlesztése nem vá­

lasztható el az ismeretek fejlesztésétől, az ismeretgazdálkodástól, a kutatástól. Az előző
szakaszban a nyelv szellemi alkotásban való szerepét mutattuk be, amiből felismerhettük,
hogy a nyelv a tudásnak nemcsak teste, hanem lelke is (TP).

Nyelvhasználatunk továbbfejlesztése érdekében tekintsük át még egyszer a kutató­

munkában való alkalmazásával kapcsolatos előbbi megfontolásainkat:

- nyelv nélkül nincs gondolkodás, nem érthető meg az ismeret;

- a sajátos nemzeti nyelvek más-más gondolatot szülnek, ezzel gazdagítják a gondol­
kodás nemzetközi színvonalát is;
- így több nyelv ismerete is fokozza a gondolkodás hatékonyságát, (a "hibrid-
vigorhoz" hasonlóan), és ez a többnyelvet beszélő kis népek lemaradását bizonyos fokig
ellensúlyozza;
- a nyelv a nemzeti identitás megtestesítője, ma már sokkal inkább mint a genetikai
eltérések;
- a nemzeti nyelvet ezért is korszerűsíteni kell az új fogalmakat kifejező szakmai sza­
vakkal: részben asszimilálva és nyelvünk szerkezetéhez igazítva más nyelvek szavait;
részben nyelvünk elemeiből képzett új tükörszavakkal ("szakmai nyelvújítással");
-mindez azt indokolja, hogy az egyes szakterületek terminológiai fejlesztést is vé­
gezzenek, a nyelvészek segítségével.

A nyelvészet terén nem lévén otthon legfontosabb fogalmait Forgács (Forgas) alapján
tekintjük át. Forgács (1996:137) a személyközi kommunikáció eszközeként foglalkozik a
nyelvvel. Felveti azt a mások által is feltett kérdést, mit kell a hallgatónak már előzetesen
tudni ahhoz, hogy megértsen egy hozzá irányított mondatot. Igen jól jellemzi Hockett
(1963) alapján a nyelv legfontosabb alaptulajdonságait:

a/ az a képesség, hogy jelen nem lévő dolgokra tud utalni,

b/ az, hogy új jelentéseket alkothat és kommunikálhat,
c/ új szimbólumok és üzenetek tanulására és kibocsátására képes,
d/ véges számú szavakból végtelen számú üzenetet hozhat létre.

Sok kommunikációs rendszer rendelkezik ilyen tulajdonságokkal, de együtt vala­

mennyivel együtt csak a nyelv.
Forgács (1996:136) leírása szerint a nyelv vizsgálata sok, egymással összefüggő kér­
désre, szintre terjed ki:

AJ a nyelvtan vagy szintaxis határozza meg a struktúrát, a szavak összeillesztésének

szabályait,
B/ a fonológia, a hangok kiejtésével foglalkozik,
C/ a szavak vagy morfémák, a legkisebb jelentésbeli egységek, míg
D/ a szemantika, a jelentés tartalmával foglalkozik,
 165

végül elképzelhető még egy szint, ami a nyelvhasználattal foglalkozik, amit Norris
/1946/ (nyelvi) pragmatikának nevezett.

Szövegek elemzése: szógyakoriság, szókincs

Azzal már előbb foglalkoztunk az ismeretalkotás szempontjából, hogy a szóforma és

a fogalom-tartalom egyaránt lehet kreatív asszociációk alapja. A mások által közzétett
gondolatok "átvilágítása", esetleg "továbbfejlesztése" ezért a szövegek elemzésével vé­
gezhető.
Ennek keretében a tudományos szövegtartalom kategóriái (hierarchikus rangfokoza­
taik sorrendjében): 1/ szavak, 2/ fogalmak, 3/ definíciók, 4/ megállapítások, 5/ tézisek, 6/
elméletek, 7/ alkalmazások (esetek és módszerek) — ahogy azt a 2.4 fejezetben és ko­
rábbi munkáinkban leírtuk (Tomcsányi, 1966).

Zipf, vizsgálta azt, hogy különböző szavakat milyen gyakorisággal használnak (Braun
és Bujdosó, 1982:67.) Kimutatta, hogy ha egy elég hosszú szöveg szavait összeszámol­
juk, és előfordulási gyakoriságuknak megfelelően sorba rendezzük a szavakat: a gyakori­
ságuk — megközelítően — arányos a rangsorral. Vagyis ha egy szó a rangsorban a 10.
helyre kerül, akkor ezt a szót az első helyre került szónál tízszer ritkábban használják. Az
ilyen rangsor-gyakoriság eloszlás a társadalmi jelenségek széles körében tapasztalható. A
tárgyszavak (szakkifejezések) előfordulása kifejezi a mondanivaló tartalmát és jellemez-
hetővé, vizsgálhatóvá teszi a szóhasználatot.

Ismeretelemzésnek neveztük a szövegek kutatási célú elemzését annak munkamenetét

leírva (2.4.4.3 szakasz). Ez a Babbie (1996) által is leírt tartalomelemzéshez a szavak
előfordulási gyakoriságának vizsgálatában hasonló, de a mondanivalót — főleg az új
saját megállapítások létrehozását — mélyebben vizsgálja (kevésbé azok hordozóját a
nyelvet). Az új mondanivaló rendszerbe foglalása már ismeret-bővítésnek tekinthető, ami
kellő önállósága és átfogó jellege esetén elmélet rangúvá fejleszthető tovább.
Az ismeretelemzés alkalmazása új fogalmakhoz is vezethet, amik "visszacsatolva" a
terminológiai thesaurusba, újabb szaknyelvészeti vizsgálatok kiinduló pontját képezhetik.
Mert a tudás a fogalmak felismerésén, kapcsolataik ismeretén és helyes értelmezésén
alapul. A tudás fejlesztése pedig új fogalmak felismerésén, kapcsolataik ismeretén és
helyes értelmezésén múlik, amihez szükség szerint új szóhasználatot is kell bevezetni.
(TP).

Így aztán a szaknyelvi gazdagság és annak — kellő kritikával és önmérséklettel törté­

nő — további gyarapítása a tudományos munka fontos része. Ennek feltétele pedig a
nyelv ismerete: a szókincs bősége. Dezsőné (1985: 72-98) foglakozik a szókincs mérésé­
vel, mivel azt az alkotóképesség elemének tekinti. Ezt a képességet egy tesztlappal lehet
vizsgálja (amit könyvének 77-81. oldalán ír le, és ami a gyakorlati oktatásban hasznosít-

* A csillaggal jelöltek olyan közvetett hivatkozások amelyeknek bibliográfiai adatait nem vettük fel, azok
az ismertetett műben találhatók. A szerzők nevére és évszámára mégis hivatkozunk, hogy a továbbkutatást
megkönnyítsük és az alkotót megtiszteljük.
 166

ható). Azt ajánlja, hogy akik írással foglalkoznak, azok forgassák a magyar nyelv értel­
mező szótárát és az idegen szavak és kifejezések szótárát stb. Példát ad arra (84. oldal),
hogy hasonló szavak közül a helyeset hogyan lehet kiválasztani.
Szabó Katalin (1997) könyvében a 38-44. oldalon hasonló modernebb szókincs­
teszteket közöl, amelyeket a tudományos képzés gyakorlatában jól alkalmazhatunk, ki­
egészítve még további hasonló szaknyelvi feladatokkal.
A nyelvi gyakorlatokat célszerű kiterjeszteni a szinonimák és homonímák — külö­
nösen a szakkifejezéseket érintők — összegyűjtésére és megvitatására, és ezek jól fel-
használhatók a 4.2 fejezetben tárgyalt terminológiai kutatásokban is, azok lexikai részé­
ben, ami szótárszerűen tartalmazza a magyar és legfontosabb idegen nyelvű kifejezése­
ket. A következő lépés már a fogalmak magyarázata, a különböző szerzők által adott
definíciókat (a más nyelvűeket lefordítva) egy szinoptikus glosszáriumban összehasonlít­
va, és ezzel egy szakterületi szemantikai kutatást végezve.
E tevékenységben — ami a diszciplináris kutatás fontos eleme — keveredik a magyar
és idegen szavak használata, és felvetődik az a kérdés: állhat e magyar szaknyelv zömmel
idegen szavakból, másrészt "mit ér egy szakkifejezés ha csak magyar?"

Nemzeti nyelvvédelem

A XX. század második felétől az angol vált a tudomány nyelvévé. Így a más nyelvű-
eknek minden publikációt két nyelven kellene közzétenni, ha az oktatásban-kutatásban a
nemzeti nyelvet is használni kívánják.
Nyelvi önvédelemként említi Szabó Katalin (1997) azt a jelenséget, hogy a kis nyel­
veket védők harcolnak a túlzott idegen szóhasználat ellen, főleg az angol szavak áradata
ellen. Itt meg kell különböztetni szerinte azt, amikor nem lehet lefordítani vagy másképp
használni az idegen szót, és amikor ennek lehetősége fennáll.
Jó példái az utóbbira: az interpretál (értelmez), a plauzibilis (kézenfekvő, belátható),
a divergencia (eltérés), a szegmens (terület), a szignifikáns (lényeges, jellemző), a ku­
mulatív (halmozott, felhalmozott), az inverz (fordított), a kontextus (szövegösszefüggés),
a komparatív (összehasonlító) stb., amikor a zárójelbe tett magyar szavak volnának hasz­
nálhatók. (Megjegyzésünk: a marketingben azonban a szegmens nem terület, a
biometriában az SZDp% a szignifikáns különbség — vagyis a mindenképpen helyeselhető
magyarításokat a szakmai nyelvhasználatot figyelembe véve lehet alkalmazni.)
Szabó Katalin (1997: 25-27) további jó tanácsokat ad az idegen nyelvhasználathoz de
ugyanakkor arra is rámutat— amit az alkotással kapcsolatban már idéztünk —, hogy a
nyelvi diverzitás, a több nyelv használata a tudományos érintkezésben előnyös. A
diverzitás ellen hat az, hogy az új információs csatornák (pl. az Internet) csak angolul
használhatók. A mai nemzetközi irány az angol nyelvre támaszkodik. Referátumok csak
idegen nyelven férhetők hozzá. A holland egyetemen angol tankönyveket (is) használnak.

Csermely és Gergely (1995:121+) helyesen mutatnak rá, hogy a — nyelvünkön írt —

értekezések a tudományos magyar nyelv frissítésének, bővítésének, sőt végső soron élet-
ben-maradásának is fontos eszközei. Ez az egyetemi oktatás szempontjából alapvetően
fontos, mert végeredményben amíg magyarul oktatunk, addig ne csak angolul publikál­
junk.
 167

Mint már leírtuk az idegen szavak használatát korlátozzuk a nemzetközi szakkifejezé­

sekre, a latin-görög eredetűek a hagyományos magyar átírásuk formájában inkább meg­
engedettek, de túlzott használatuk nem kívánatos. Értekezésekben, tankönyvekben a
fontos terminusokat a magyar szakszó után zárójelben angolul, németül stb. is feltüntet­
hetjük, az egyértelműség és a többnyelvű kultúra erősítése érdekében.

Az idegen nyelvű terminus technicusok magyar nyelvű használatát

a szerző az MTA Marketing Terminológiai Munkabizottságának az alábbiak szerint

ajánlotta (a példákat ezért a marketingből vette)44:

1. Azonos jelentésű magyar szó használata. (Pl. consumer = fogyasztó, advertising =

hirdetés).
Az ilyen fordításként történő magyarosításkor ne a szavakat, hanem az értelmet adjuk
vissza (pl. industrial goods nem ipari termék, hanem ipari javak vagyis termelőeszkö­
zök).

2. Megfelelő magyar szinonima, több jelentés árnyalattal, ami fordításkor a szöveg­

környezetből adódik. (Pl. reklám lehet advertising vagy promotion, a piackutatás lehet
markét research vagy marketing research)

3. Magyar tükörfordítás. (Pl. desk research = asztali kutatás)

4. Idegen betűszó (akronima) magyar kiejtéssel. (Pl. PR ejtsd péer, WC ejtsd vécé, és
nem piár vagy dábljuszi)

5. Latin és görög eredetű idegen szavak a magyarban szokásos áthasonítással és kiej­

téssel. (Pl. promotion = promóció, nem ejtve promosn-nak)

6. Idegen szakkifejezés eredeti kiejtéssel és magyar írásmóddal. (Pl. szoftver, hard­

ver)

Fontos szempont a kiejthetőség és ragozhatóság: ezért imázzsal és nem image-dzsel

(vagy fonetikusan írva imidzsel) fejezzük ki magunkat jobban, a hangzás kedvéért ez
esetben a francia formát átvéve.

Az idegen nyelvű terminus technicusok alkalmazásának elvei:

a) Idegen szakkifejezés csak új tartalmú fogalom jelölésére fogadható el.

b) Idegen szakkifejezések magyar szövegben való használatának fenti hat formája

ajánlható, ami felsorolásuk csökkenő sorrendjében kívánatos.

44Öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy Csermely (1999b:44-45) ezzel a javaslatommal egyetért­

ve, azt szószerint ismertette a Biokémia folyóiratban.

 168

c) Akkor lehet indokolt az eredeti idegen szót megtartani, ha magyarra fordítása az

értelmét eltorzítaná. (Ez esetben is a fenti 4-6. fonna ajánlható.)

d) A szakkifejezés használt formája tegye lehetővé, hogy magyarra és magyarról való

fordításban egyaránt alkalmazható legyen. (Ez a fenti 2. alatti szinonimák esetében lehet
csak kérdéses.)

e) Kivételesen az idegen szavak eredeti írásmódjukkal és kiejtésükkel mint tennino-

lógiai idézetek szerepelhetnek tudományos igényű szövegekben.

A diszciplináris kutatásról

A diszciplináris kutatás valamely tantárgy (tárgykör, tanszék) oktatási tananyagának

kialakítását, szintentartását és továbbfejlesztését szolgálja. Szintetizáló ismeretfejlesztés­
ként jellemeztük, ami azt jelenti, hogy zömében mások közzétett tudományos eredmé­
nyeit hasznosítja, de azt is, hogy azokat kritikával válogatja és idomítja szükebb tárgya
igényeihez.
Központi problémája az ismeretanyag elavulása, a legalább szinten tartó modernizá­
lás igénye. Egyszeri — vagy kevés — alkalommal felhasznált tananyag folyamatos kuta­
tása, továbbfejlesztése a feladat. Az "egyszeriség" a tanítványokra is vonatkozik, akik
egy alkalommal hallgatják a tárgyat, aztán hosszú éveken át hasznosítják a tanultakat.
45
Ezért gyorsan elavuló ismereteket nem szabad tanítani. Az információszerzés és fel-
használás módszerei ezért inkább taníthatók, mint az információs tartalmak (adatok,
aktuális problémák stb.). Ezt a tevékenységet az 1. fejezetben így jellemeztük:

A diszciplináris kutatás nagyrészt folyamatosan végzett szekunderkutatás: tananyag-

fejlesztés a szakirodalom figyelemmel kisérésével, elemzésével és adaptálásával; továbbá
a szakterület gyakorlati tapasztalatainak leírásával; az elméleteket és módszereket illuszt­
ráló hazai adatok összegyűjtésével és rendezésével, végül mind ezek tananyagba építésé­
vel. Primer vizsgálatokkal, kísérletekkel főleg az egyes tantételek igazolását, körülmé­
nyeinkre, szükebb szakterületekre való módosítását, adatszerű jellemzésének gazdagítá­
sát végezheti. Mivel az oktatás verbális folyamat, a diszciplináris kutatás nagyrészt szak­
nyelvészeti vonatkozású — ezért is tárgyaljuk kicsit részletesebben megismételve prob­
lémáit ebben a fejezetben.

Miben nyilvánul ez meg?

— A szaktárgyak keretében oktatjuk egyidejűleg a szaknyelvet is.

— A szakmai fogalmakat első előfordulásukkor definiáljuk, és magyarázzuk a helyes

szóhasználatot is. A tananyagok szíve a fogalmakat és szakkifejezéseket magyarázó
glosszárium. 45

45 Az ismeretek elavulásával a 3.6.3 fejezetben részletesen foglalkozunk.

 169

— Legfontosabb fogalmaink idegen nyelvű változatait is tanítjuk, akárcsak az anató­

mia latin elnevezéseit, a növények és állatok tudományos nevét, a vegyi anyagok megne­
vezését, a számítástechnika angolját stb. Idegen nyelvismeret nélkül ma már tudományos
információk alig szerezhetők.

— Az oktatásban a fogalomnak csak egy neve legyen, egy név (szó) csak egy fogal­
mat takarjon. A szemantikai tisztaság megkívánja a homonimak elkerülését. Fontos
szakmai fogalmainkat jelző szavakat ne használjuk köznyelvi értelemben is. (Pl. a pozi­
cionálás, vagy a tőzsdei pozíció nem helyettesíthető mással, de ne keverjük "jó piaci
pozícióval” stb.).

— A szaknyelvben a szinonimákat is kerüljük el: vagy kutyát vagy ebet használjunk.

Pongyolaság az olyan szóhalmazok vegyes, párhuzamos és egymás helyetti használata
mint: politika, stratégia, koncepció, terv stb. Forgassuk viszont a szinonimaszótárt köz­
nyelvi szövegünk gazdagítására, az idegen kifejezések magyarításának elősegítésére.

— A hazai kutatás és gyakorlat tapasztalatainak maradéktalan hasznosítása mellett is,

ennél sokszorosan többet vehetünk át külföldtől a nemzetközi érvényű ismeretekből. A
többnyelvűség ezért alapkövetelmény a tananyagfejlesztésben.

— A tudományos nyelvhasználat terén nyílhat alkalom egy szélesebb és állandóbb

tapasztalatcserére a diszciplínák között, amelynek keretében nemcsak a szaknyelvhasz­
nálat, hanem az oktatás és kutatás más vonatkozásai tekintetében is termékenyítőleg
hathatnak egymásra.46

Mindebből az is következik, hogy a szaknyelvészet elválaszthatatlan a diszciplináris

kutatástól. Az egyetemi oktatók problémája a terminológia magyarítása, amikor pl. angol
az információ, magyar a tanítás nyelve. Ők lehetnek őrzői a nyelvünk tisztaságának is,
hiszen a szaknyelv nagymértékben szennyezheti a köznyelvet, ha nem is annyira mint az
ifjúságot érő egyéb zajos nyelvi benyomások.
A diszciplináris kutatás erősítésére dolgoztuk ki és végezzük, a 4.2 fejezetben leirt
terminológiai kutatás módszerét.

46 Az Általános kutatásmódszertan adhat teret elsősorban a szaktudományok metodikai tapasztalatcseréjé­

re..
 170

3.2 Probléma kereső és megoldó gondolkodás

3.2.1 Tercier kutatással segített tudományos munka

Primer kutatáson — a piackutató Behrens (1974) nyomán -— az új adatok mérését,

új információk meghatározását, azok értékelését, nem ismert ismeretelemek létrehozását
stb.;
szekunderkutatáson már meglévő, közzétett vagy dokumentált idegen és saját ada­
tokon és információkon alapuló új ismeretek létrehozását értjük.

Tercier kutatásnak tekinthetjük azoknak a módszereknek fejlesztését, rendszere­

zését, amelyeknek segítségével a primer és szekunderkutatásokat végezzük.47

Az általános kutatásmódszertan és különösen könyvünk most következő részei: a

problémamegoldó gondolkodás, a heurisztika és a kreativitás-fokozás, valamint a tudo­
mányos munkának és eredményeinek értékelése, mind tercier kutatások gyümölcseinek
tekinthetők.
Vagyis a tercier kutatásba tartozik mindaz, ami nem konkrét ismeret, információ, adat
létrehozására, hanem az ahhoz szükséges módszerek, "észi szerszámok" kialakítására
irányul: a kutatás-módszertannak, a problémamegoldó gondolkodásnak, a heurisztikának
és kreativitás-fokozásnak, a számítógépes informatikának és hasonlók alkalmazásához
szükséges tudásnak a fejlesztése.

Hogyan rendszerezhetnénk viszont ezeket a kutatással létrehozandó konkrét ismere­

teket jellegük, hasznosításuk és kidolgozásuk szempontjából?

AJ Egydimenziós ismeretanyagok: a fogalmak, a jelenségek, a tárgyak és események

leírása, a számszerű adatok, beleértve a mindenkori aktuális helyzetet jellemző (statiszti­
kai) adatokat és a lehetőségek ismeretét is.
B/ Többdimenziós ismeretanyagok: az okozatiságot, összefüggéseket, rendszerezé­
seket, törvényszerűségeket, elméleteket, paradigmákat kifejezők.
C/ Ismeretalkalmazási munkaműveletek: tudni mit és hogyan tegyünk (know-how),
a szervezés, a technológia, az adaptálás, a tervezés, a kutatás stb. során. Az oktatásban
"imitált praxisként" sajátítják ezt el.
D/ Ismeretfejlesztési munkaműveletek: véletlen intuícióval, vagy tercier kutatás által
létrehozott módszerek alkalmazásával történő ismeretbővítés.
Mire teszik alkalmassá a fenti ismeretek kombinációi a szakembert?

AC: az elsajátított technikát megvalósítani képes, általános "szakbarbár" munkára

47Ezt az általunk ez alkalommal megkülönböztetett fogalmat a tercier export analógiájára neveztük el,

ami szabadalmak, know-how-k eladását jelenti, a primer áruexporttal és szekunder tőkeexporttal szemben. A
szakirodalomban metatudomány néven említik a tudományokkal foglakozó kutatásokat.
 171

ABC: szintentartó jó szakemberként végzett, tervező és ellenőrző tevékenységre

ABD: nem rendszeresen praktikus, de kivételes újító, kezdeményező részvételre
ABCD: az irányitó szervező tevékenység mellett, fejlesztő, alkotó értelmiségi mun­
kára is

A tudományos kutatás a valamennyi (ABCD) ismerettípussal rendelkező szakembert

kívánja. A D ebben a kutatás know-how-ját (módszertanát) jelenti elsősorban. Kivétele­
sen az ABD típusú zsenik nagy feltalálók lehetnek, de eredményeik bizonyítása, beveze­
tése, alkalmazása szakismeretet is kíván — amit persze helyettük más is elvégezhet.
(Analóg példa: a zseniálisan dallamalkotó Musszorgszkij műveit, Rimszkí-Korszakov
hangszerelte.)
Megkülönböztethetjük a konkrét célként megjelölt feladatok megoldását, valamely
témakör folyamatos fejlesztésétől. Az első a — főleg pályázatok alapján végezhető —
kutatómunkában, a második a diszciplináris tananyagfejlesztésben és a gyakorlati szak­
emberek munkájában általános.
Az értekezést alapozó kutatások e kettő közt átmenetet képezhetnek. Mindkét esetben
azonban "problémamegoldó" gondolkodásról van szó, hiszen már a kutatási témakör
elhatárolása is "krónikus" probléma-állításnak, a célterület kijelölésének számit.

A hivatásos kutató elsajátítható eszköztárába, szakismeretei közé tartozó heurisztikus

és kreatív gondolkodási technikák a felsorolt problémamegoldások mellett a "céltalan"
ötletgerjesztést is szolgálhatják. A tudományos munka azonban mindig célt tűz ki, ami
felé elindul — legfeljebb útközben módosítja, pontosítja célját. A konkrét cél nélküli
gondolkodás azonban nemcsak véletlen "találmányokhoz", hanem a problémák megtalá­
lásához is vezet. A szellemi tevékenységek a merev, szigorú, előírt magatartásmódok
helyett, egyre inkább szabadabb "művészi" stílust alkalmaznak.

Ilyesmire utal Pléh (1996) amikor Clark nyomán a gondolkodás klasszikus és új

szemléletének dilemmáit néhány kiemeléssel jellemzi: a régi logikus, deduktív, az új
intuitív, élményszeríí. A régi igazság-orientált, az új vágyirányított. A régi
tudásfüggetlen, az új tudásáthatott. Vagyis az ismeretanyag is hat, és a szubjektív véle­
ménynek, megérzésnek is lehet szerepe.
Clark a régi megoldást sok esetben megkérdőjelezi, egyes esetekben elfogadja. Szá­
mára a lényeg az, hogy a régi gondolkodás szekvenciális, az új párhuzamos, vagyis Clark
konnekcionista gondolatmenete szerint fejünkben nincsenek gondolatok, szabályok és
szimbólumok, csupán elemi tulajdonságdetektorok közötti hálózatszerű kapcsolatok. De
ez a mi szempontunkból irreleváns: a gondolkodás agyi alapjaira és nem funkcionális
működésére vonatkozik.
Erre a tudományos stílusváltásra emlékeztet Csath (1997) azon megállapítása, hogy a
kemény módszerektől a puhák felé, az egyszerűektől a bonyolultak felé halad a metodi­
kai fejlődés. A kemény módszerek analitikusak, modellezők, nagy matematikai és szá­
mítástechnikai apparátust alkalmazók. A puhákban nagy szerep jut a szellemi alkotó
munkának, az intuíciónak, kreativitásnak, ami "együtt jár az emberi tudás, a képzelőerő,
intelligencia felértékelődésével." A "bonyolultság" pedig az összetett világ komplex
megközelíthetőségét jelenti.
 172

Nagyobb szerep jut az alkotó gondolkodásban az előrelátásnak48 is. Calvin (1997) az

előrelátást (anticipációt) az intelligencia egyik fontos tényezőjének tekinti, és reálisabb
szintre kívánja hozni a megjósolhatóságot. A feltalálás intelligencián alapuló előrelátás.
Calvin (1997: 25) szerint, a csimpánzok nem sokat törődnek azzal, mi lesz holnap, leg­
feljebb egy fél órára terveznek előre, ezért nem lehet intelligenciájukról beszélni. Arra is
utal (31), hogy a közjó azt kívánja, hogy megtörténjék az, amiről öt vagy tíz év múlva azt
mondjuk: „bár megtörtént volna”.
Az agy "neokortikális darwini gépezete" a ballisztikus mozgásokon (hajítófa!) kívül
leginkább az előretekintő tevékenységeknél — a másodpercek, napok, életpályák —
időtávlatában történő tervezésnél hasznosítható (158). Calvin itt visszatér ahhoz az alap­
vető kettősséghez, — amit már többször magunk is említettünk —, hogy lényeges az a
képesség, "hogy elvont síkon megformázzunk valamit, mielőtt valóban cselekednénk”.
Vagyis ez volna a mesterember és a tervező mérnök közötti különbség, magasabb szelle­
mi síkon. A mesterember többször belekezd, és munka közben jön rá, hogy mi lesz a
megoldás. Az értelmiségi leül előre végiggondolja és leírja, és csak akkor jön zavarba,
amikor a megvalósítás során valahol elakad...
Calvin idézi Lewis Carrol (1871) "Aliz Csodaországban " mesekönyvéből a királynő
tanácsát: „minálunk, ha teljes erővel rohansz, az csak arra elég, hogy egyhelyben maradj.
Ha máshová akarsz jutni, legalább kétszer olyan gyorsan kell futnod !” Calvin (1997:
159) azt teszi hozzá, hogy az előrelátás is egyfajta futás, ami elengedhetetlen ahhoz, ami
a hosszú távú fennmaradáshoz szükséges.

A feldolgozási technikák hihetetlen gyors fejlődése megérdemli azt, hogy visszafelé

is nézzünk. Szókratész szerint: „ha a tanuló az útnak legalább a felét nem önállóan tette
meg, nem tanult semmit”.
A tanítás nemcsak egyszerűen ismeretközlés. Schiller, aki kiváló tanár is volt, mondta
„a tanárnak az igényekhez kell igazodnia: a tudatlanság előfeltevéséből indul ki, de az az
oktatási módszer szép, amelyik az igazságokat a hallgatóság fejéből varázsolja elő” (ez
nem szószerinti idézés, hanem parafrázis).

A szellemi alkotás munkatechnikákkal oldható meg, mert a gondolkodás részben

„mesterség” is. Sajnos, a kezdő szakember szellemi munkájának technikai részével több­
nyire egyedül marad (Benesch, 1984: 201).
Például az információtárolásra nyílván ma a számítógép a legalkalmasabb. Azonban a
benne tárolt töménytelen információt uralni, áttekinteni, megtalálni is tudni kell. Ami a
szerző egykori kézi lyukkártya technikájában már primitíven érvényesült, az több volt, de
nem elég. Még a legnagyobb szellemek is trükköket találtak ki az emlékezés könnyítésé­
re. Goethe munkamódszere az volt, hogy a rideg dolgozószobában emlékeztető cédulákat
tűzött a falra " táblázatszoba ". Úgy mesélte, hogy: „a Faust második részének kéziratát
ma összefuzettem, hogy szellemi tömegként szem előtt legyen, a hiányzó negyedik felvo­
nás helyét fehér papírral töltöttem ki, így tehát semmi kétség, már elkészült, csalogat és
vonz, hogy befejezzük azt, ami még hátra van.” „A szellemi dolgok többet foglalnak

48 Az előrelátásról, a puha rendszerekről a 3.6 fejezetben szólunk.

 173

magukban, mint gondolnánk, a szellemi terméket minden mesterkedéssel segítenünk

kell”.

Minél intenzívebb a gondolkodás, annál pontosabban tartja magát tárgyához. Az első

lépés a tárgyban rendet teremteni. Pascalt idézve „legfőbb képesség az, mely az összes
többit rendszerezi.” Francis Bacon: „a gyors megoldás lényege mindenekelőtt az egyes
pontok elrendezése, beosztása és elkülönítése.” Erről részletesen szóltunk a sillabusz
készítéssel kapcsolatban (81. oldal).

Ha már az érdeklődést sikerült felkelteni, akkor a tanuló legmagasabb tanulási telje­

sítményként intenzív ítélet alkotási élményt élhet át. Goethe írja: „háromféle olvasó léte­
zik: az egyik, aki kritika nélkül élvezi, másik, aki élvezet nélkül kritizál, és a harmadik, a
középúton járó, aki élvezve kritizál és kritizálva élvez; ők reprodukálják a mesterművet.
Ezen osztály tagjai nincsenek sokan.” És ehhez hozzátehetnénk, a tudományos olvasónak
van egy negyedik változata is, aki a lényeget saját munkájához kiveszi, illetve az ismeret
információ anyagot megtoldja.

Hámori (1988: 6) felvetése szerint a fiatal kutatók nagyobb arányú bekapcsolódása az

új gondolatok létrehozásába érdekes lehet. A gondolkodás biológiai eszköze a beszédké­
reg több mint 40 000 éve az emberiség tulajdona, és alig változott, bár a gondolkodás-
mód jelentősen más lett. Hámori hasonlata szerint az agy a hardware, ami még kihasz­
nálatlan, míg annak egyénekre szabott programozása, a software az, ami nem kielégítő.

E könyv alapját képező kutatás szerint, esetünkben a software a gondolkodás­

technikát jelentheti, és a gondolkodás egy része — az emlékezés és bizonyos fokig az
emlékezetben tárolt elemek kombinálása— átadható a számítógépnek, de az összes to­
vábbi alkotómunka csak az elmében mehet végbe. Így egy számítógéppel és
heurisztikával alátámasztott elmeműködést kell megvalósítanunk.

3.2.2 Bevezetés a problémamegoldó gondolkodásba

A gondolkodás formái, fázisai

Lénárd Ferenc49 (1984: 258) szerint a gondolkodási tevékenység megoldásait újabban

a következő fogalmakkal fejezik ki: heurisztika, gondolkodási stratégia, algoritmus és
kreativitás.

A heurisztika — Pólya György megfogalmazása szerint — a feladatmegoldás folya­

matát akarja feltárni. Archimedes legendás „heurékájára” utal50, de a pedagógiában vala­
mikor használt heurisztikus jelző sokkal kevesebbet fejezett ki, mint amit Pólya György
„ A gondolkodás iskolájáéban leírt. (3.3.1.2 szakasz).

49 Lénárd professzor több mint 50 évvel ezelőtt a szerző tanára volt a Műegyetemi Tanárképző Intézetben.

Tőle tanulta, hogy semmilyen tudományos munka sem végezhető logikai és lélektani ismeretek nélkül. Lénárd
Ferenc későbbi kutatásainak eredményeit ezért alkalmazza tisztelettel és szeretettel ebben a munkájában.
50 A görög „heurisztikein” ige jelentése találni, megtalálni.
 174

A gondolkodási stratégia Brumer és munkatársai (1956)*51 munkája alapján vált di­

vatos fogalommá. Ő mindenekelőtt a fogalomalkotás menetét vizsgálta kísérletileg.

Az algoritmus szó — a gondolkodással kapcsolatban — magyarul probléma­

megoldási minta-menetet jelent, ezeket bemutatva segíti a gondolkodást. Lénárd szerint
célszerű volna az azonos probléma megoldására használt különböző algoritmusokat
összehasonlítani, ami azzal a tanulsággal járna, hogy nincs olyan algoritmus, ami ne
volna továbbfejleszthető. (Mindez összevethető az úgynevezett „szakértői rendszerek­
ben ” alkalmazott döntési modellekkel.) Lénárd itt arra utal, hogy egy megoldás lépésről-
lépésre tökéletesíthető, akárcsak az algoritmus. Tréfás példája, hogy hogyan lett autó a
fiakkerböl: először csak a lovat hagyták el és motort tettek a régi kocsiba.
A kreativitás a legdivatosabb fogalom, amivel külön jelentős munkák foglalkoznak.
Guilfordnak a kreativitás fogalmát bevezető 1950. évi lélektani kongresszusi megnyitóját
idézi Lénárd: „az originális és kreatív kifejezéseket — az emberi gondolkodásra alkal­
mazva — általában a nagy intellektuális és művészi teljesítmények jellemzésére tartják
fenn, ám a viselkedésmechanizmus szempontjából azt látjuk, hogy az eredetiség /okozati
kérdés. Elvileg az a háziasszony, aki újfajta burgonyakörítést talál ki, éppoly kreatív,
mint a regényíró, aki az emberi természetet új nézőpontból mutatja be az olvasónak.”

A heurisztikával és kreativitással a következő fejezetekben foglalkozva, előbb a ku­

tató munka gerincét képező és a gondolkodási tevékenység valamennyi formáját megala­
pozó problémamegoldó gondolkodás gondolatkörét tekintenénk át.

A problémamegoldó gondolkodás folyamatát Lénárd (1978, 1984 5. kiadás) kísérle­

tileg vizsgálta diákokkal. Három rejtvényszerű feladat megoldása alapján készítették a
jegyzőkönyveket, és az eredmények, a gondolkodásmód elemzésére adtak lehetőséget.

Lénárd (1984: 211) a gondolkodási fázisokat a következőképpen határozta meg : 1.

ténymegállapítás, 2. módosítás, 3. megoldási javaslat, 4. kritika, 5. mellékes mozzanatok
említése, 6. csodálkozás, tetszés, 7. bosszankodás, 8. kételkedés, 9. a munka feladása.

Utal G. Wallas (1926)* négy szakaszára, ezek: az előkészítés (preparáció), a lappan­

gás, {inkubáció), a megvilágosodás (illumináció), és végül az igazolás (verifikáció). Az
első három szakaszhoz hasonló a szekunderkutatás alkotó folyamata, ahol a preparáció
az információ felvétele az emlékezetbe.

Lénárd szerint Pólya György (1957)* ennél reálisabban mérte fel a gondolkodási fo­
lyamat jellemző szakaszait. Pólya négy szakasza : a feladat megértése, a tervkészítés, a
terv végrehajtása és végül a megoldás vizsgálata. (Ami minden kutatás vázlatának meg­
felel.)

51 A Lénárd (1984) alapján közvetve idézett szerzőket *-al jelöljük: nevük és koruk megadása tájékoztató
értékű, de bibliográfiai adataik közlésétől eltekintünk, mert az feleslegesen növelné irodalomjegyzékünket.
 175

E. Vinacke (1952)* foglalkozva a problémamegoldással, három szakaszt különböztet

meg:

1. a találkozás, a probléma-szituáció felismerése,

2. a megoldásra irányuló munka (szimbolikus, manipulatív és verbalizáló), vagyis
az interpretálás után nevet is kell adni a dolgoknak, és meg is kell fogalmazni,
3. a megoldás, az hogy eléri-e a célját vagy nem, amivel kielégülés vagy öröm jár.

Mindezek a meghatározások nem kísérleti megfigyelések alapján történnek, ahogyan

Pólya György (1957)* is csak a mindennapos tapasztalatának általánosítása alapján szer­
kesztette meg a gondolkodási folyamat egyes szakaszait.
Winacke a probléma-megoldási folyamat rendkívül sok elemét leírta. Átvette Durkin
azon gondolatát, hogy a belátás két formája a hirtelen rábukkanás és a másik a megérté­
sen alapuló analitikus belátás.

A problémamegoldás makró-struktúrája és műveletei

Rubinstein (1946*, 1948), még bonyolultabb folyamatnak tartotta a gondolkodást, és

megnevezte a csodálkozást, a számbavételt, a hipotézist, a kritikát és a különböző gon­
dolkodási műveleteket, mint a gondolkodás jellegzetes fázisait. Fontossága számunkra
az, hogy Lénárd mind ezeket a folyamatokat, a gondolkodási fázisokat, a problémameg­
oldás makró-struktúrájának nevezte és empirikus vizsgálatba vonta. Kísérleti adatai
alapján a következő főbb megállapításokat tette:
1. Az első lépés a ténymegállapítás, amit gyakran megelőz a kételkedés A problé­
mamegoldást sokszor téves ténymegállapítás zavarja, vagy a mellékes mozzana­
tok túlzott figyelembevétele.
2. A módosítás és próbálkozás Lénárd második fázisa. Tulajdonképpen kritikával
zárul minden gondolkodás-szakasz, ami után a módosított próbálkozás új szakasz
kezdetét jelenti.
3. A megoldási javaslatok leggyakrabban a próbálkozások és ténymegállapítások
után fordulnak elő. (Figyelembe kell venni, hogy itt tanulókról és rejtvényfela­
datokról van szó, nem pedig tudósokról, és kutatási problémák megoldásáról !
Azonban bizonyos analógiák ebből is kiolvashatók.)
4. A kritika fázisában megerősítik vagy cáfolják a korábbi megoldásokat. A kritika
— Lénárd szerint — a gondolatmenetben a megoldási javaslatok után szerepel a
leggyakrabban.
5. Jellemző a mellékes mozzanatok említése, amik nem közvetlenül a tényekre,
problémákra vonatkoznak. Amikor a mellékes mozzanatok nagyobb számban
szerepelnek, ez a munka feladásához vezethet. (Jól ismerjük ezt, amikor a régi
típusú tapasztalt szakemberek kísérleti vizsgálatok nélkül — csupán logikailag
— következtettek valamire, és ennek alapján felvetődött egy megoldási javasla­
tuk, akkor kollegáik huszonöt mellékkörülményt soroltak fel, ami azt lehetetlenné
teszi.)
6. A munka feladása is előfordulhat, amikor a kísérleti személy abbahagyja a gon­
dolkodást, elhárítja magától a probléma megoldását. Ez diákoknál viszonylag rit­
 176

kán fordult elő, a vizsgálatok során. Érdemes megállapítása Lénárdnak, hogy a

mellékes mozzanatok, a kételkedés és indulatosság eredményezte végső fokon a
diákok munka feladását. Kutatók esetében inkább az eredménytelenség és az
anyagiak hiánya kényszeríthet a feladásra.
7. A kételkedés nem terméketlen, és a gondolkodást hátráltató vagy előrevivő sze­
repe mindig a konkrét helyzetből adódik.
8. A csodálkozás. Ez tetszés, a probléma felé fordulás pozitív megnyilvánulása. A
vizsgált személyek a csodálkozás folytán újra pozitívan fordulnak a téma megol­
dása felé. Lénárd szerint a csodálkozás és kételkedés inkább serkentő folyama­
tok. Meglepő, hogy ezeket sorrendben hátra teszi, holott ezek már a folyamat
elején is mutatkoznak. Kutatók esetében a a 4. kritika és 5. mellékes mozzanatok
közt jelenik meg inkább, ami után a munkát módosítva folytatják a sikeres befe­
jezésig.
9. Az indulatosság egy még nagyobb fokú érzelmi folyamat. Lénárd gyermek kí­
sérleteiben a negatív indulatosság elutasító magatartást jelentett, ami gyakran si­
kertelenséget váltott ki. Felnőtt kutatók is lehetnek indulatosak, de ez inkább a
frusztráció jellegű sikertelenségükből, vagy eredményeik elismerésének hiányá­
ból adódik, ami „post festum ” már nem a kutatási folyamatot gátolja.

Lénárd kísérleti eredményeit így foglalja össze: A gondolkodásmenet szerkezete te­

kintetében nem lehetett különbséget tenni az eredményes és eredménytelen gondolkodók
között. A gondolkodási fázisok közül alapvető a ténymegállapítás, erre épül a módosítás,
majd végül a megoldási javaslat. A kritika valamennyit kísérheti. Ritkábbak a módosítá­
sok, mert ezek több erőfeszítést igényelnek.

Többen foglalkoztak a gondolkodási műveletek sorrendjével, csoportosításával. Ér­

dekes az, hogy ennek a kiindulása általában a nyelv, a szavak, a fogalmak felfogása,
illetve a hasonlóságnak és eltérésnek a felismerése, amivel a 3.1 fejezetben foglalkoz­
tunk. Lénárd logikai gondolatmenetnek nevezi azt a láncolatot, amely törés nélkül vezet
el a problémafelvetéstől a megoldásig. Szerinte a logika az egyéni vonásoktól megtisztí­
tott gondolkodási folyamatot vizsgálja. A pszichológia pedig azt a gondolkodási folya­
matot, amely egyéni vonásokkal, tévedésekkel és mellékutakkal terhes.
Székely Lajos (1940)* - Stockholmban dolgozó magyar pszichológus.- úgy találta,
hogy a gondolkodási folyamat részei: 1/ kérdés - 2/ felelet - 3/ gyakorlati kivitel - 4/
kritika - 5/ új kérdés - 6/ új felelet, stb. A legfőbb érdeme, hogy a gondolkodási folya­
matot folyamatosnak tekinti.

Érdekes Székely Z-effektusnak nevezett törvénye: minél messzebbre jut a gondolkodó

valamely probléma megoldásában, annál banálisabb, véletlenszerübb benyomások jut­
tatják el öt a probléma megoldásához.

Sáringer (1982) probléma tudatnak nevezi a „nemtudás tudását”, vagyis annak felis­
merését, hogy a kutatott objektum valamely számunkra fontos tulajdonságát nem ismer­
jük. A kutató első élménye ezzel kapcsolatban, hogy a tulajdonságok és jelenségek közt
ellentmondást fedez fel, amit Platón és Arisztotelész elcsodálkozásnak minősített. Sárin­
 177

ger a probléma felmerülés utáni második szakaszként a probléma feldolgozását tekinti,

amit a problémamegoldás megnyugvást hozó élménye követ, de ez még csak „gondolat­
élmény”, amit még szavakba kell önteni.

Lénárd (1984: 221) alapján a probléma-megoldási folyamat makró-struktúráját képe­

ző gondolkodási műveletek a következők:

a/ Analízis — ami a problémát részekre bontja, és ezek ezután külön egységet képez­
nek.

b/ Szintézis — az analízis ellentéte, amely a részeket összekapcsolja. Az analízis és a

szintézis a legalapvetőbb gondolkodási műveletek.

c/ Absztrahálás (elvonás), amely valamilyen egész (tárgy, jelenség stb.) olyan tulaj­
donságát, sajátosságát emeli ki, amely nem tekinthető önálló egységnek. Lénárd az elvo­
nás és az általánosítás megkülönböztetését fontosnak tartja.

d/ Összehasonlítás, mely két vagy több tárgy, jelenség stb. azonosságát vagy külön­
bözőségét tárja fel.

e/ Elvont adatok összehasonlítása. Ha két tárgy egy-egy adatát ragadjuk meg, és eze­
ket hasonlítjuk össze, vagyis megállapítjuk, hogy azonosak vagy különbözők-e, akkor
"elvont adatok" összehasonlításáról beszélünk. Figyelemreméltó megkülönböztetés Lé­
nárd részéről, hogy ez az összehasonlításnak az alesete, ami tulajdonképpen az absztra­
hálás (elvonás), összehasonlítás és szintézis egysége.

f/ Összefüggések felfogása, ami tárgyak, jelenségek közti kapcsolatokat (relációkat)

nevez meg.

Lénárd a következő relációkat nevezi meg: hasonló-ellentétes, kisebb-nagyobb-

egyenlő, egész és rész, tárgy-tulajdonság, előbbi-utóbbi-egyidejű, alárendelt-fölérendelt-
mellérendelt, ok-okozat, cél-eszköz, feltétel-következmény, értékes - értéktelen, lényeges -
nem-lényeges stb. (Ezek a filozófiai relációk fontosak a tudományos munkában, de a
kutatásban összefüggésen inkább ok-okozati kapcsolatot, számszerűen kifejezhető mér­
tékű korrelációt értünk.)

g/ Kiegészítés az a gondolkodási művelet, amely valamely tárgy, jelenség vagy relá­

ció ismeretében, megtalál egy másik tárgyat, jelenséget, adatot. Van olyan eset, amikor a
reláció első tagja adott és keressük a másikat, de az is lehet, hogy a második tagja ismert,
és ahhoz keressük az elsőt. (Főleg rejtvényfeladatok és példák megoldásánál lehet ezt
észlelni, a tudományos gondolkodásban a heurisztika alkalmaz hasonlót).

h/ Generalizálás (általánosítás) - az a folyamat, melynek segítségével megadott konk­

rét adathoz a hozzá tartozó fölérendelt adatot megtaláljuk (lehet ez fölérendelt adat, fölé­
rendeltjelenség, fölérendelt fogalom stb. Rájövünk: a veréb is madár).
 178

i/ Konkretizálásnak nevezzük azt a műveletet, amikor egy megadott általános adat­

hoz az alárendelt adatokat megtaláljuk. Amikor a madárhoz megtaláljuk a verebet és a
gólyát. A szabályok, elvek, törvények stb., mind hipotézisek lehetnek, amik aztán a konk­
retizálással bizonyíthatók.
j/ Rendezés, az a gondolkodási művelet, amely tárgyak, jelenségek, adatok stb., cso­
portjából valamely felismert vagy megadott elv vagy szempont alapján kiválasztja a
megfelelőket (az összetartozókat).

k-1/ Analógia, az a gondolkodási művelet, mely az összefüggések (hasonlóság) felfo­

gását és a kiegészítés gondolkodási műveletét (mi jutott erről eszünkbe?) egymás után
alkalmazza, a most megadott sorrendben. (Azért jelöli Lénárd két betűvel, k-val és 1-lel,
mert két gondolkodási művelet egymás után történő alkalmazásáról van szó.)
Az analógia, Sarldakov (1951)* szerint az a gondolkodási művelet, amelynek alkal­
mazásakor „bizonyos tárgyat vagy jelenséget összefüggésbe hozunk egy már régebben
ismert tárggyal vagy jelenséggel, azon az alapon, hogy a két tárgy vagy jelenség bizonyos
hasonló jegyekkel vagy tulajdonságokkal rendelkezik.” Lénárd szűknek tartja ezt a meg­
határozást, mert a kiegészítés gondolkodási mozzanata hiányzik belőle, mégis egyetért
Sarldakov analógia-kutatásával. Számunkra az ismeretalkotásban az analógia igen fontos,
ezért némi kiegészítést teszünk.

A probléma és megoldásának más megközelítései

Kitalálás és nem ráhibázás az, amikor megfelelő analógia alapján megjósoljuk, mi

fog bekövetkezni (Calvin, 1997: 20). Például nézünk egy filmet vagy olvasunk egy re­
gényt, és érezzük, hogy valamire emlékezünk, amikor hasonló helyzetben mi történt, és
így jövünk rá, mi történhet a filmben, regényben. Az analógiával Calvin alapján a követ­
kező szakaszban bővebben foglalkozunk.

Lénárd (1984: 248+) a gondolkodás fejlesztésével is foglalkozik. Munkájának nem

hiányossága, de jellegzetessége az, hogy a tanulók gondolkodását kívánja fejleszteni, és
nem a felnőtt kutató gondolkodó-, problémamegoldó-képességét. Mindazonáltal jó meg­
fogalmazása a következő: „a gondolkodási tevékenység középponti funkcióját a problé­
mamegoldás szóval adhatjuk vissza. A problémamegoldás dinamizmusára választ adha­
tunk, ha tisztázzuk a probléma fogalmát, továbbá a problémától a megoldásig vezető
folyamatot. A gondolkodási tevékenységet a problémahelyzet váltja ki. Problémának
nevezzük a szó legáltalánosabb értelmében azt a helyzetet, amelyben valamilyen célt el
akarunk érni, de a cél eléréséhez vezető út számunkra rejtve van.” Majd később: „Minél
jobban megismerjük a problémával kapcsolatos adatokat, tényeket, annál optimálisabb
megoldási menetet tudunk kialakítani.”

Értékes Clapparede (1932, 1933)* számunkra, aki a gondolkodási menet jellegzetes

vonásait kutatja. Összekevert képsorozat sorrendjét kell megállapítani, képhez történetet
kell kitalálni stb. Módszere a „hangos beszéd” volt. Szerinte a gondolkodás cikkcakkos
utat jár be, és nem követi a szillogizmus menetét (Lénárd 1984: 99). Kísérletei azt mu­
 179

tatták, hogy ha elfogadunk egy problémát, akkor az bennünk kérdés-szükségletet kelt, és

ennek következtében törekszünk a probléma megoldására. Az egész gondolkodási me­
netet ez a szükséglet vezeti. A szükséglet alapján az ember az adatok között válogat, és a
válogatásban nem az asszociációs kapcsolatok, hanem a problémához való alkalmazko­
dás (közelítés) ismerhető fel. Ezt a jelenséget „implikációdnak nevezte. Lassú lépésekkel
halad az ember a megoldáshoz, és Clapparede a megoldást nevezte hipotézisnek. (Művé­
nek címe: A hipotézisek megszületésének vizsgálata).

A gondolkodás alapfunkciója szerinte a hipotézis-keresés. Az egyszerű észlelés, leol­

vasás, a keresés és következtetés szerinte csak a "hipotézisek" megszületésének útját
egyengeti. A problémamegoldó gondolkodás kísérleti vizsgálatában ezzel sikerült egy új
irányt létrehoznia. A folyamat vált fontossá, nem az egyes lépések. Nem adott választ
viszont a cikkcakkosság okára, és nem foglalkozott a gondolkodási műveletek (analízis,
szintézis, összefüggés-vizsgálat stb.) kérdésével. Közelebb áll hozzánk Sáringer (1982)
megfogalmazása, ami szerint a hipotézis az összefüggések megsejtéséből tevődik össze,
kiindulása — mint munkahipotézis — a fantázia szülötte.

Humphrey (1951)* oxfordi pszichológia-professzor a gondolkodás lényegét az álta­

lánosításban látta. A „probléma” szó használatát kritizálja, mert szerinte „problem" és
„non-problem” között nincs különbség. Egyébként a problémát valamilyen cél elérésére
irányuló erőfeszítéssel jellemzi, ami Lénárd szerint túl általánosnak tűnik. Humphrey a
gondolkodás folyamatát a problémák diszkrét adatainak aktív kombinálásában látja és
hangsúlyozza, hogy a múlt tapasztalatai ebben részt vesznek. A kombinálás részleteire
nem talált törvényszerűségeket. A vak próbálkozás szerepét is elismeri. (Számunkra a
diszkrét, egymástól független adatok kombinálása alapvető módszer.)
F. Bartlett (1951)* a gondolkodás lényegét a kiegészítésben látja. Ha ez az összefüg­
gésben mutatkozó hézagot tölti ki, úgy interpolációnak mondja, ha pedig nem hézag, de
befejezetlenség esete áll fenn, ez az extrapoláció, szerinte. Mindebben nagy szerepe van
a belátásnak illetve az intuíciónak. Az ügyesség és gondolkodás között csupán az a kü­
lönbség, hogy előbbi testi mozgásokkal, utóbbi pedig jelekkel, szimbólumokkal kapcso­
latos. De végső fokon a gondolkodást a munkások manuális ügyességéhez hasonlítja
(skill). A gondolkodás és cselekvés párhuzamát Lénárd túlzott leegyszerűsítésnek tekinti.

Érdekes J.P. van de Geer (1957)* megállapítása, aki a problémamegoldást a beállító­

dásra vezette vissza. Szerinte a problémamegoldás választások sorozatán múlik, így
végső soron margitai Neumann János (John von Neumann) játékelméletét alkalmazza.

A beállítódás pontos jelentése nem ismert. Két, egymástól lényegesen eltérő jelenté­
sét ismerjük:
1. Az egyik a megismerő tevékenységre, ennek körén belül a gondolkodásmenetre
vonatkozik és bizonyos irányba való beállást jelent. Az orosz „usztanovka”52, az angol
"set" és a német „Einstellung” fogalmakat ilyen értelemben használják.

52A beálitódás (usztanovka) fogalmát (Ádám, 1976: 148) Uznadze alapján a mozgási automatizmusokkal

hozza kapcsolatba.
 180

2. Mást ért a pszichológia beállítódáson, amikor az embernek a többi emberhez való

viszonyát, nézeteikkel való kapcsolatát jelöli. Ez már inkább szubjektív, és ennek műsza­
va az „attitude" (Lénárd, 1984: 85).
A magatartás lélektani megközelítést Watson (1919, 1924)* alkalmazta, amikor a
gondolkodást a viselkedésen keresztül közelítette meg. Például az izomtevékenység és a
gondolkodás közötti kapcsolatot mutatta ki. Bár van összefüggés közöttük, a gondolko­
dási tevékenység nem azonosítható az izomtevékenységgel. (Calvin azonban a mozgás­
sal való kapcsolatra újabb magyarázatot talált (188. oldal). A magatartás-lélektan kere­
tébe tartozik a vak-próbálkozások alkalmazása (trial and error). Ez visszavezethető már
Pillsbury-re (1910)*, aki a gondolkodást "eszmei síkon folyó vak próbálkozásnak" tar­
totta.

A magatartás-lélektanhoz hasonlóan egyoldalúnak tűnt a formális logikai megköze­

lítés is. A szillogizmusok kutatásából érdekes az a megállapítás, hogy ha egy kísérleti
személy egyetért a konklúzióval, akkor többször fogad el helytelen következtetéseket,
mint utasít el helyeseket. Valószínűleg azért nem lehet a gondolkodási folyamatot logikai
módon megmagyarázni, mert az ítéletalkotások és szillogisztikus következtetések minden
pillanatban megtörik ezt a folyamatot és így a gondolkodási menet nem is alakulhat ki. A
logikai formáknak túlzott jelentőséget tulajdonítottak a múltban és elszakították a tartal­
mat a formától.

A gondolkodási tevékenység kísérleti vizsgálata felvetette azt a kérdést, hogy az em­

ber ismeretei milyen szerepet játszanak a probléma megoldásában. Lénárd szerint az
eddigi kutatások azt mutatták, hogy ismeretek nélkül lehetetlen a probléma megoldása.
Lélektanilag viszont kimutatható volt, hogy az ismeretek ismeret és probléma megoldás
szerepe kettős, részben elősegítik, másrészt megakadályozzák, gátolják a problémák
megoldását. Ha egy meghatározott gondolati tárgy bizonyos összefüggésben szerepelt a
közelmúltban, az megakadályozza azt, hogy ettől teljesen eltérő összefüggésben szere­
peljen később.
Ez a blokkolás rendkívüli módon veszélyeztetheti a szekunder ismeretalkotást, aminek
el kell térni a jól megtanult kerékvágásban haladó szakismeretektől. Azonban Adamson
(1952)* kimutatta, hogy ha meghosszabbítjuk az időt, ezek a funkcionális kötöttségek
feloldódnak. (Felfoghatnánk ezt esetleg a leülepedett ismeretanyag szükséges inkubációs
idejének).

3.2.3 A problémamegoldó gondolkodás „lépcsői”

E kérdést elemezve a szerző 5 + 1 lépcsőt képzelt el. Ezeket először felsoroljuk azu­
tán a gondolkodást igen korszerűen tárgyaló Calvin (1997) könyvéből idézzük az ezekre
vonatkozó részeket. (Így az e szakaszban közvetve hivatkozott szerzők bibliográfiai
adatai is Calvin könyvében találhatók.)
Lehet, hogy ez a "calvinista" módszer együgyűnek tűnik, de mint irodalomkutatás ér­
dekes gyakorlat volt: az általunk feltételezett rendszert, a témához nálunk sokkal jobban
értő tudós művében elszórt megállapításokkal megvilágítani, esetleg bizonyítani. Persze
 181

több forrás alapján ez még jobb lenne, de akkor már azok értékelése is követelmény
volna, ami a téma "professzionális" ismeretét igényelné.
Azonban nem az irodalomkutatási gyakorlat bemutatása, hanem a mondanivaló fon­
tossága miatt került e tankönyvbe ez az alfejezet.

Először lássuk a problémamegoldó gondolkodás általunk elképzelt 5+1 lépcsőjét:

a/ találgatás, ösztönös próbálgatás (cselekvésben); a lehetőségek felismerése, gon­

dolati találgatás,

b/ a többől való választás, a megítélő rangsorolás,

c/ a tényezők kombinálása,

d/ spontán asszociációk és analógiák,

e/ divergens fejlesztő gondolkodás, vagyis több alternatíva kidolgozása, a lehetősé­

gek felvetése, és azokból való választás, majd ennek visszacsatolása.

f/ Míg az eddigi öt személyi szintű megoldás volt, ez a hatodik már faji szinten való­
sul meg: változékonyság és alkalmazkodás révén (mutáció + természetes kiválasztódás
elve). Ezen el lehet gondolkodni, hogy mennyiben alkalmazható ez az elv, a sok ember
által végzett gondolkodás összekapcsolására, és bizonyos fokig a személy-, csoport-, és
társadalmi szintű gondolkodás összehasonlítására.

Most pedig következzenek ezekre a lépcsőkre kapott gondolatok Calvin (1997)

könyvéből (a zárójeles számok oldalszámaira utalnak).

a/ Találgatás, próbálkozás a cselekvésben

Az intelligencia felfogható volna úgy is, hogy az agy tudja, mit és hogyan kell csinál­
ni. Ezzel azonban a Calvin által reálisnak tartott gyakori ráhibázás még nem magyaráz­
ható meg. Juan Huarte spanyol orvos 1575-ben az intelligenciát a tanulási képességre, az
ítélőképességre és a képzelőtehetségre építette fel. Az újabb irodalom is az elvont gon­
dolkodás képességét érti ezen, holott ezzel sem sok megoldásra bukkanás magyarázható
meg. Jobb az állatok példáját megnézni, hogyan viselkednek, hogyan találják meg a
megoldásokat.

Bertrand Russel 1927-ben korának (lélektani) irodalmát így jellemezte: Az amerikai­

ak megfigyelték, hogy az állatok futkosnak, majd végül véletlenszerűen elérik a kívánt
eredményt. A németek megfigyelése szerint az állatok csendben gondolkodnak, és belső
tudatukban kifejlesztik a megoldást. (Amikor az állatokat írták le, önmagukat jellemez­
ték.) Ebben a problémamegoldás két típusát ismerhetjük fel: a belátás és a találgatás
közötti különbséget. Calvin egyértelműen a találgatás oldalán áll, arra épít fel mindent.
 182

Piaget szerint az intelligencia az, amit akkor használunk, amikor nem tudjuk, mit te­
gyünk. Calvin megfogalmazása szerint az intelligencia a rögtönzés, majd csiszolás fo­
lyamata, a gondolat időskáláján. Barrow, aki neurológus, is úgy látja, hogy az intelligen­
cia lényege a találgatás, ami egy új rendszert tár fel. A kitalálás, a ráhibázás fogalmába
beletartozik az, ha odaillő analógiára bukkanunk, és meg tudjuk jósolni, mi fog bekö­
vetkezni. Az embernek az az igénye, — Calvin szerint —- hogy a megjósolhatóságot
valószínűbbé tegye, mondjuk 50%-ra tudjunk jól tippelni. (Egyik lektorunk ennél maga­
sabb igényt támasztana.) Az (ismétlődő) zenei motívumok, a folytatásos TV-sorozatok
fontosak az ember számára, mert örömet lelünk abban, hogy ki találjuk, mi következik. A
jó tippelés persze, nemcsak a jó találgatás, hanem a többől való választás, és más fej­
lettebb gondolati módszereknek részévé is válik.

A nyelv megértése is ráhibázásos típusú (82). Tulajdonképpen találgató választásról

van szó. Savage-Rumbauch új — 1994 — meglátása szerint: meghallgatjuk a másik felet,
és a rövid hangsorokból megpróbáljuk kitalálni közlésének jelentését, ami találgatást
kíván.

Amikor Calvin a felismerés és találgatás biológiájáról ír (134) egy banánt állít elénk,
ami körvonalaival ingerli a térbeli látásra szakosodott neuronjainkat. Működnek azután a
színeket megkülönböztető neuronok is. Miután számos neuron ad ötletet, hogy mi min­
den lehet sárga és görbe kolbász alakú, alakul ki végső fokon az a válasz, hogy —.banán.

A normális folyamat inkább az lehet, hogy találgatva ráhibázunk aztán ráerősítünk:

így jön létre a felismerés. Ha melléhibázunk és mégis találunk valami okosat, az ilyen
találat a feltalálás alapja. Az ismertet fel lehet ismerni, a nem-ismertet viszont fel lehet
találni (TP).

b/A többől választás módszere

Ha meg tudjuk találni az egyetlen helyes választ a felvetett többesélyes kérdésre, ez

ügyesség, esetleg okosság. Az intelligencia több, kreatív jellegű, mert valami újat kell
kitalálni, méghozzá „röptében”. Mindig több válaszlehetőség fordul meg a fejünkben,
közülük egyesek jobbak, mint mások. Ezek közül kell választanunk.

Ugyanez nemcsak a többől való választás, de a többől való összetétel problémájával

is kapcsolatos. Legalábbis itt idézi Calvin azt, hogy a legjobb konyhafőnök eredeti kom­
binációkat tud összerakni, a költők pedig különös képességgel raknak össze szavakat.
Végső fokon a többől való választás esetében a döntés maga a választás. A lényeg az (8),
hogy a szellemi tevékenységünkkel felvetünk, vagy elvetünk bizonyos lehetőségeket.

A természetes kiválasztódáson alapuló evolúció törvényei (Darwin, Ch.: A fajok ere­

dete, 1859) alapján William James pszichológus már rájött arra, hogy az elmében is ha­
sonló folyamat játszódik le (11). Az állati példák is érdekes következtetésekre juttatnak
(55). Az az előnyös, ha minél több viselkedési lehetőség áll rendelkezésre, és közöttük
 183

választhat az állat. Így például, amikor a madár a kagylót a kősziklára ejti, hogy az ösz-
szetörjön, az véletlen felfedezése lehetett valamelyik ősének. A lényeg az, hogy a sok­
kombinációs választás nagyobb fejlődési lehetőséget ad.

Most csupán arról van szó, hogy hogyan történik a többől való választás, és hogy a
divergens gondolkodás-mód, — amiről a 186. oldalon szólunk — erre is előnyösebb a
konvergensnél (143). Ezt annyiban egészítenénk ki, hogy hiányzik az: milyen heurisztikus
módszert lehetne a többől való választáshoz rendelni. Már a legegyszerűbb étlap is
ilyen. A marketing-mix lehetőségeinek áttekintése, a "csekk-listák" módszere is hasonló.
De ilyen az is, amikor a variációkat növeljük a morfológiai elemzéssel vagy esetleg mát­
rix-technikával és így tovább. Már önmagának a több lehetőségnek a felsorolása is az
alkotó folyamat részének tekinthető.

c/ A tényezők kombinálása.

A gondolkodás egyik alapformája az, hogy az információkat új összefüggésekben

tudjuk alkalmazni, részekre bontjuk, majd rekombináljuk azokat. Vannak viszont olyan
gyengeelméjűek (idiot savant), akiknek fantasztikus emlékező-, megjegyző-képességük
van, de semmit sem tudnak kombinálni (21).
Calvin (25-26) idéz egy amerikai szerzőt, aki azt mondja, hogy ha születik is egy ere­
deti gondolata, az csak azért lesz, mert hajlamos a gondolatok összekuszálására. Ezalatt
olyan távoli analógiákra és viszonylatokra utal, amelyeket mások nem vesznek figyelem­
be. Az innovatív viselkedés általában nem hoz új elemet, inkább a régi elemek új kombi­
nációját jelenti.
Az állat játék közben mozgások új kombinációjával próbálkozik, és később ezt hasz­
nosítja (28). Így a játékot is fel kell venni az intelligencia attribútumai közé. Az alkotás
leginkább a játékhoz hasonlít.

Az intelligens viselkedés lényegét gyakran a régi dolgok új kombinációi adják.

Calvin (31) hasonlatként hozza fel Shakespeare-t, aki a szókészletét úgy bővítette, hogy a
szavakat kombinálta, különös hasonlatokat hozva létre ezzel.

Az állati intelligencia kialakulását az döntötte el, hogy volt-e szüksége neki problé­
mák megoldására vagy sem (55). Ez elsősorban a változatos étrendű állatoknál fordult
elő. A gorilla olyan körülmények között élt, hogy nem kellett hozzá ész, míg a csimpánz­
nak, "aki" gyümölcsöt, rovarokat, leveleket, néha kisebb állatokat is megevett, ehhez
sokkal nagyobb intelligenciára volt szüksége. Az állatok a mozgási programjaikat is
kombinálják. Vagyis ez a kombináció érvényesül a mindenevőknél, ezért a varjak, a
medvék, csimpánzok és bomogók53, sokkal előbbre vannak, mint más állatok. Ugyan­
csak a társas életmód és a játék is új kombinációkat hoz létre, és természetesen a hosz-
szabb élet is lehetővé teszi ilyenek megtanulását.

53 Legintelligensebb törpe-csimpánzok.
 184

Míg az állatok nem használnak hang-jel kombinációkat, addig az emberi nyelvnek

mintegy három tucat hangzási egysége, úgynevezett fonémája van, amelyek azonban
önmagukban nem jelentenek semmit, csak a kombinációjuk. Az elődeink a legtöbb be­
szédhangot megfosztották jelentésétől (70). (Ááááá...?) Most már csak a kombinációk
jelentenek valamit. Értelmetlen hangokat füzünk össze értelmes szavakká. Ez az állatvi­
lágban nem fordul elő, ahol csak jelző hangok vannak. Ez azonban még nem a jelentések
kombinációja, amiről szeretnénk itt írni, hanem csak a szavak létrejötte fonémákból.

Calvin (71) idézi Pickerton „Nyelv és faj” című könyvét, ami szerint az állatok csak
arról tudnak kommunikálni, ami számukra evolúciós jelentőséggel bír. Az ember azon­
ban akármiről. Az állati hangok és jelzések fonisztikusak, nem bonthatók le alkotórésze­
ikre, mint a nyelv. Bár az emberi nyelv értelmetlen hangokból áll, ezek úgy kombinálha­
tok, hogy ezerféle szót és ugyanannyi különböző jelentést eredményezzenek. Ugyanígy
véges számú szó is végtelen mondattá fűzhető. Az állatok hangeffektusokat alkalmaznak,
a jelek kombinálását alig használják új üzenetekre (81).

A tervezőképesség a gyerekmeséből alakul ki (93-97) A fantázia, a mítoszok, a ba­

bonák mind ide sorolhatók. A félreismert jelzések képezik a babonák, hiedelmek?* alapját.
A tervezőképesség a szintaxishoz használt pszichés struktúrák felhasználásával cselek­
véskombinációkat hoz létre. Olyan ez, mint amikor halkan magunkban beszélünk, és
történeket szövünk arról, ami bekövetkezhet. Majd besoroljuk ezeket a lehetséges
szcenáriókat: baromságnak, lehetségesnek, valószínűnek, vagy logikusnak ítéljük őket.
Heurékát kiáltunk, amikor egy gondolati viszonyrendszer hirtelen bekattan, néha még
hetek múlva sem tudjuk szavakkal jól kifejezni, mit is értettünk meg. (De később megjön
a verbális kifejezés képessége.)

J.S. Mill már 1865-ban leírta: az, hogy a jelenségeket előre lássuk és uraljuk, az sor­
rendjük ismeretén múlik, nem a belső természetükre vonatkozó ismereteken. Az egyik
dolog követi a másikat, ezért tudott Pavlov kutyája tanulni. Wittgenstein pedig így véle­
kedett 1953-ban: „A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem
azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt , amit már régóta tudunk.” (Kiegészítésünk az,
hogy a régi ismerethez hozzá lehet olvasni, ami indukál, új gondolatokat ingerel, előhoz­
za a sajátot a mélységből, stb. Ez végsőfokon a szekunderkutatás alapja.).

A kombináció igénye korlátozza a kombinálható tényezők számát. Miller szerint 7±2

szám az, ami még az agyban felfogható. Ide tartozhat a marketing-mix gondolata, hogy
négy csoportra osztjuk a dolgokat és a csoportokat kombináljuk egymással.
Az agy működésében több terület kombinációja működhet együtt: a külvilágról az
emlékezetben rögzített közeli és távoli múlt emlékezete, az emocionális állapot, ezek
változtatják annak a rezonanciának a valószínűségét, ami a gondolat kialakításáért folyó
versengésben történik (115). Nem a neurológiai magyarázat az érdekes, de a tartalmi
(szellemi) megnyilvánulásai. 54

54 Ezekkel a 3.6 fejezetben még foglalkozunk.

 185

Calvin megfogalmazása szerint látszólag össze nem függő dolgok kombinációja ve­
zethet új „tulajdonságokhoz” (135). (Nem tudni, mit ért ő tulajdonságon, amikor az
agyműködés folytán létrejövő hatásokból vonja le ezt a következtetést, talán új ötletet.)

A kombinációk változatának tekinthetők azok a többoldalú, multimodális kategóriák,

amelyek egy fogalmat több fogalom összetevéséből hoznak létre. Ilyen például az, ami­
kor az alma és mandarin keverten, vagy együtt a gyümölcs gyűjtő fogalmat jelzi (140). A
magasabb fogalmi viszonylatok, pl. metaforák is, levezethetők abból, hogy az agyi kódok
kombinációk kialakítására alkalmasak (146). Utal arra, hogy Umberto Eco számítógépes
gondolatképzése ezzel lehet analóg.
Calvin utal arra, hogy egyesek szerint a meditáció mantra55 útján létrehoz egy értel­
metlen kódokból álló mozaikot, ami semmivel sem rezonál, és nem fűződhetnek hozzá
képzettársítások. Ha elég hosszú ideig sikerül fenntartani ahhoz, hogy tabula rasa-hoz
hasonlóan letörölje a gondjainkat, rögeszméinket, elsimítva agyunk keréknyomait, akkor
a meditáció segíthet megtalálni a tartós keréknyomokat, anélkül, hogy kérészéltű problé­
mákon fennakadnánk.

d/ Asszociációk és analógiák

A megértés legegyszerűbb formáját asszociáció formájában mutatja be Calvin. A

mondat két főnevet és egy igét tartalmaz. Kutya fiú harap. Sok tépelődésre nincs szükség,
mert a fiúk nem szokták a kutyákat megharapni. (Ez miért asszociáció?) Ugyanitt (75)
azt írja, hogy egy bizonyos asszociáció-készlet alkotja a nyelvek nyelvtanát.
Azáltal, hogy az ember szintaktikus nyelvet beszél, hasonlatokra és analogizmusokra
képes. Derek Pickerton a nyelv nélküli gondolkodó lényt lehetetlennek tartotta (1990),
ugyanúgy, mint a pénz nélküli világot, amelyben az áruk cseréje nem volna megvalósít­
ható (67).
A jelentéstartalom (meaning fullness) jelenség azon alapul, hogy a szavak által ki­
váltott képzettársítás során egyesek sok, mások kevesebb asszociációt találnak (Benesch,
1994: 157). A kiváltott képzetek mennyisége jelzi a szó könnyű megjegyezhetőségét:
minél több képzetet kelt, annál nehezebb elfelejteni. Könnyen tudunk az ilyenekből cím­
szavakat alkotni, és kombinációkat tudunk velük képezni.
Magyarázatokat keresve a lelki jelenségekhez, analógiákat érdemes kimutatni. Példá­
ul Calvin emlegeti a közlekedési dugót, ami egyetlen egy autóval sem magyarázható
meg, hanem önszerveződésű tömeges jelenség, és sok mindenből adódhat. Ugyanígy a
tejbegríz keverése közben létrejött alakzatok, ha nem keverjük össze, nehezen magyaráz­
hatók. Hasonlóak, mint a kristályok (41).

Összehasonlítás az, hogy nagyobb, gyorsabb, valami a másiknál, ami az analógiák

összehasonlításában is előfordul. Például, ami nagyobb, az jobb (79).
Közelebb áll az intelligenciához az analógiák, metaforák, hasonlatok, példázatok és
gondolati modellek világa (106). Ezek már viszonylatokat vetnek össze egymással, mint

55 A mantráról és kiüresítésröl a 3.6 fejezetben szólunk.

 186

amikor mi a következő tökéletlen analógiát levezetjük: ez nagyobb, mint az, és gyorsabb

is mint az, — következésképp: ami nagyobb az gyorsabb.
A szürkeállomány az agykéreg azon része, amelyben létre jönnek az új képzettársí­
tások (asszociációk). Például egy fésű látványa összekapcsolódik a tapintás érzetével.
Vagy még egy hangérzet is járul hozzá, a fésű szó kiejtése. A feltételezés szerint az agy­
ban sajátos helyek vannak — az asszociatív memória úgynevezett konvergencia-zónái —
ahol a különböző érzékelési minőségek (modalitások) összekapcsolódnak (122). Calvin
külön ír az asszociatív memóriáról, annak a konvergencia-zónájáról, ami úgy értelmez­
hető, hogy az agy kortikális részén (kéregtesten) belül megkülönbözteti az asszociatív
memóriát (136).

Calvin szerint az agykéreg nem szomszédos területei számos asszociációs "kísérlet­

ben" vesznek részt. Olyan ez, mint a tengerészek által használt lobogók, amivel viszony­
lag kevés jellel sokat lehet kifejezni. Az egymásnak üzenetet küldő agyi területek a hibá­
kat korrigálják, és utána visszaküldik a jelet a forráshoz. Calvin hasonlata „ez olyan, mint
egy szétszórt énekkar, amely létszámát távoli tagok bekapcsolásával tartja a kritikus szint
felett” (vagyis nem énekelnek hamisan, mert mindig van, aki helyreigazítja). Tehát ahogy
írja, a visszavetített éneknek nem is kell tökéletesen kidolgozottnak lenni ahhoz, hogy a
karba besegítsen. Az agy struktúrája magában rejti annak lehetőségét, hogy tudat alatt
bolyongó gondolataink nyomában olykor fontos tények pattannak ki a múltból, és jutnak
tudatunkba.

A Darwin-i másolási versenyben érthető meg, hogy miért tud az ember az állatnál
több újszerű magatartást kialakítani és az is: „ hogyan érvelhetünk analógiák alapján”
(155). Calvin az analógiát bizonyos fokig az alternatíva értelmében is használja, amikor
azt mondja, hogy amennyiben hat analógia közül lehet választani, az kevés ahhoz, hogy
tömbösítés jöjjön létre, stb. (158) Mi ezt úgy értjük, hogy az analógia egy lehetséges
megoldási változat, mondjuk egy hasonló lehetséges változat. És ennek kapcsán felve­
tünk két további analógiát, amit a 2-11. táblázatba már beillesztettünk. (126. oldal.):

— A fogalmak, megállapítások, alkalmazási esetek stb. tartalmuktól független gon­

dolatformációknak is tekinthetők, amelyek típusokba sorolhatók, és mint ilyenek kódolva
visszakereshetők.
— A gondolatfonnációk "problémaformációnak" is tekinthetők, és lehetővé tehetik
távoli szakterületek hasonló problémamegoldásainak visszakeresésével a saját problé­
mánk megoldását vagy új probléma felismerését, ami a szekunder ismeretbővítés "távoli"
analógiák által létrehozott legmagasabb fokozata.

e/ Divergens, fejlesztő gondolkodás

A konvergens gondolkodás tulajdonképpen azt jelenti, hogy akárhány alternatív ma­

gyarázatot vetünk fel, az mindig ugyanazon cél irányába halad. Ezzel szemben a diver­
gens gondolkodás nincs célhoz kötve (13). Olyan új ötleteket teremt, mint az a próbálko­
zás, amikor egy állat, aminek az ösztöne nem mondja meg, mit kell tenni, próbálkozik,
hogy mit tegyen.
 187

Guilford 1959-es meghatározása: a konvergens gondolkodás próbáinál csaknem min­

dig van egy egyedülálló végkövetkeztetés, amely felé a gondolkodás tart. Ezzel szemben
a divergens gondolkodásnál sok a keresgélés különböző irányokban (22). A divergens
gondolkodás jellemzője az, hogy kevésbé célra irányuló.

Az intelligens viselkedés kulcsa nem maga a memória, hanem a kreatív, divergens

gondolkodás (97). Szükség van tehát egy olyan folyamatra, amely helyes találgatást
eredményez. Calvin könyve előző oldalán (96) az értelmes találgatásra a "mentális
nyelvtant", ezenkívül a tömbösítést, a sorba rendezést és a Darwini folyamatokat tartja
alkalmasnak.
A rendezett láncolatok példái lehetnek, ahogy az állati szervek egyike a másikból ki­
fejlődött, például az úszóhólyag tüdővé stb. De közelebb álló példa az, amikor a hangok
dallammá, a lépések tánccá alakulnak. Amikor egy-egy mondanivaló, gondolat meséléssé
formálódik. A nyelv nyitotta meg valószínűleg az ilyen rendezett láncolatok lehetőségét.
(Ilyen rendezett láncolat a szerző heurisztikus rangsoroló rendszere és az azzal kapcso­
latos lépcső és farkába harapó kígyó hasonlatok a 218. oldalon.).
Bár a divergens gondolkodás az agy egyik legfontosabb alkalmazásmódja, működését
Calvin egy konvergens gondolkodási problémával nagyarázza (142). Valami elzúg mel­
lettünk, majd eltűnik a szék alatt. Gömbölyű volt, talán sárga, vajon, mi lehetett? Az
elemző mechanizmus először jelölteket állít, majd azokat valószínűségük alapján egy­
mással összeveti. Erre az agy úgynevezett klónozó mechanizmusa képes. A jelenség kap
egy ideiglenes agyi kódot, és ennek alapján létrejön egy magyarázat. Nyilvánvalóan a
teniszlabda fog kialakulni, de az agyműködésben párhuzamosan számos helyen jönnek
létre ilyen tippek. Ezek rezonanciája, a szinapszis-erősség fogja a végén eldönteni miről
van szó. Ha a nagy többség teniszlabdára szavaz (a teniszlabda-kórus elnyom minden
mást), akkor jut oda az agy, hogy meg tudja fogalmazni, egy másik lebenyében, a tenisz­
labda nevét.
Ebben az a probléma, hogy csak azt tudjuk felismerni, amit már ismerünk, tehát eb­
ben az esetben a teniszlabda, a narancs, a sárga alma és a Nagyi pamutgombolyaga állott
versenyben. A kávéházban pedig a billiárd golyó. Calvin klónozásnak mondja azt a fo­
lyamatot, ahogy az agysejtekben ezek a képek (szavazatok) elszaporodnak.
Olykor a nevek nehezebben fogalmazhatók meg, csak később jutnak eszünkbe, né­
hány perc múlva (145). Már tudjuk mi gurult el, csak a ritkán használt neve nem jut
eszünkbe (Grapefruit!) Egy Thoreau-idézet erre: „Csak azt halljuk és értjük, amit félig
már tudunk" — Calvin azonban arra is utal, hogy az agykéreg valódi „profi”, a mintáza­
tok gyors megtanulásában és azok variálásában. (Kiemelés tőlünk, mert lényegesnek
látjuk, hogy a találgatási eredmény a variálás, és nem a közvetlen felismerés jelensége.
T.P.)

Calvin a "neokortikális darwini gépezet" (ND) elméletét állítja fel, ami a biológiai ki­
választódás, versengés modelljét viszi át a neuronok tízezreinek dinamikájába (154). Az
evolúciós biológia itt csak modell és hasonlat. Kérdés, hogy létezik-e valami más, tudatot
és a találgatást vezérlő folyamat, vagy — ha jól "klónozom" a fejemben — a véletlen
folyamán létrejövő változatok versengése, azok többségének kialakulása dönti el végül a
 188

gondolatot. Az állatokkal szembeni előnyünk az, hogy ez a klónozás, ez a másolás az

agyban, az embernél sokkal erősebb, mint náluk.

Rendkívül érdekes, ahogy Calvin a megnövelt intelligencia kialakulásának magyará­

zatát a mozgással hozza összefüggésbe (156). Egy olyan intelligencia, amelynek a táplá­
lék keresése és a menekülés nem probléma, nem igényel helyváltoztatást. Ilyenkor nem is
alakulhat ki egy olyan szituáció, hogy dönteni kell, hogy mit csináljon, amire nincs be­
programozva. Az eddigi felfogások a kognitív funkciókat úgy magyarázták, mintha a
világot valaki megfigyelné, és értelmével kezdené elemezni azt. Nem a világról való
elmélkedés a helyes út, hanem egy olyan lehetőség, ami állandó találgatásaival és szük­
séges döntéseivel hozza létre az értelmet. Ennek feltételezéseivel lehet csak a mestersé­
ges intelligencia és az univerzumban tőlünk függetlenül létező intelligenciák vizsgálatá­
hoz is hozzányúlni. (És ezt az elvet igyekszünk a heurisztikával megvalósítani: amikor a
találgatásokat módszeresen próbáljuk sikeresebb irányba terelni.)

f/ A faji szinten való alkalmazkodás.

Az eddigi gondolkozásmódok személyhez kötöttek, bár gyakran az egész faj érdeké­

ben is történnek, de vannak csak faji szinten érvényesülő jelenségek is. Ez elsősorban a
változékonyság vagyis a sokféleség, ami ennek folytán alkalmazkodást is jelent. Ez
olyan, mint a marketingben a választéki szemlélet, a választéki sokféleség, ami a sokféle
igényhez való alkalmazkodás révén lesz versenyképesebb. A biológiában — nagy való­
színűséggel — a véletlen mutáció és az azt követő darwini kiválasztódás a mechanizmu­
sa ennek a folyamatnak, és nem lehet teleologikus vagyis célra irányuló fejlődést feltéte­
lezni. Ennek analógiájára működik a gondolkodás mechanizmusa, és nemcsak személyi
hanem populációs szinten is.

A mutáció magyarázatára jól alkalmazható az, amit Calvin a kreatív szellemi tevé­
kenységgel és kísértetekben való hittel kapcsolatban mond el. Maga a kísértet arra utal,
hogy valami megmagyarázhatatlant próbálunk megérteni, talán ebből alakult ki a testet­
len szellemvilág fogalma. Ma már tudjuk, hogy azért tűnhet néha valóságosnak, mert
hibák vannak az agy működésében. Az álomlátás rendellenességei, a hallucinációk, a
hamis látási, hamis hallási észleletek. Úgy magyarázzák ezt a jelenséget, hogy az emléke­
zetből pótlódik az észlelt anyag egy része. Hallucináció esetén ez a mentális modell —
vagyis az agyban tárolt emlékkép, — érzékszervi benyomásként tudatosul. Ez történik
néha az ébredés során, amikor az álomlátás miatti "bénaság" (bódultság) nem oldódik
elég gyorsan. Ilyenkor az álom elemei rávetülnek a szobában járkáló, valódi emberek
képére. Az agy fele már ébren van, másik fele még javában álmodik. Mindenki megfi­
gyelheti, hogy éjjelente, álmában érzékcsalódásoknak, hallucinációknak van kitéve.

A szerző tapasztalatai szerint az ébredéskori világosan-látás problémamegoldó álla­

pot. Még ennél is fontosabb és ide tartozik, hogy ez közel áll az EEG alfa-ritmusához
(239. oldal), ami az intuíciónak rendkívül kedvez. Ez az új gondolatokat létrehozó jelen­
ség lehet újat alkotó jellegű, mondhatnánk kvázi- ”mutáció ", a fejlődési folyamat analó­
giája szerint. A memóriából betöltött részlet foglalja el az észlelt valóság helyét, félre­
 189

hallunk, félreértünk, új asszociációk jönnek létre és mindez véletlenül létrejövő váratlan

kreatív ötletet eredményez, ami leginkább a mutáció jelenségéhez hasonlít.
Calvin idézi James egy évszázaddal előbb megírt gondolatait, hogy amikor a nyom­
tatott szöveget olvassuk, akkor is sok mindent az emlékezetből pótolunk. A sajtóhibák
felett átsiklunk, és a helyes betűket képzeljük helyettük, stb. A memória alapján való
betöltés az, amit kategoriális percepció néven ismernek. És csak akkor hallucináció, ha
nem tudjuk, mi váltotta ki.
Szellemesen hozza fel Calvin példaként a gyerekek hátborzongatás iránti igényét:
azért szeretik a dinoszauruszokat, mert nagyok, ijesztőek és nincsenek. Az emberi tudás
olyan, mint az a vakcina, ami védettséget nyújthat a hamis félelmek ellen.
 190

3.3 A heurisztika fogalomköre és módszerei

3.3.1 A klasszikus heurisztika körvonalai

3.3.1.1A heurisztika sokszínűfogalma

A heurisztika szó és fogalom mindazokkal az attribútumokkal rendelkezik, hogy sok­
értelmű, hangzatos divatszóvá váljék korunkban. Jól hangzik, minden nyelvbe belefér,
tudományos hangulatot kelt, és többféleképpen értelmezhető. Még a matematikában sem
egyértelmű a jelentése, és ezért a legilletékesebb tanácsa így hangzott: nyugodtan lehet
használni, ha definiáljuk mit értünk alatta. A szerző, mint marketing tanár és kutató, a
marketing szakirodalomban találkozva e fogalommal, kezdte alkalmazni tudományágá­
ban (Tomcsányi, 1994), majd bevonta módszertant fejlesztő kutatásaiba, mint a problé­
mamegoldás eszközét.

Bemelegítésként tekintsük át, néhány régi irodalmi utalással, hogy hol és mikor jelent
meg e fogalom illetve szakkifejezés ? A heurisztikát érintő gondolatok, többnyire nem
hivatkoznak erre a "bűvös" szóra, de fogalmával kapcsolatosak.

Már Raymundus Lullus (1232-1315) kombinatorikus alakzatokat ajánl az igazság

(valóság) megtalálására és ezt "ars inveniendi veritatem"-nek (az igazságot felismerő
művészetnek) nevezi, ami a heurisztika fogalmához közel áll. Nagy hatással van ezzel
Giordano Brunora, Leibnizre és másokra (F 79)56.

A heurisztika fogalmát igen tágan értelmezték azok, akik nevén is nevezték. Például a
filozófia professzor Alexander Gottlieb Baumgarten (1714-1762) latin nyelven 1750-ben
megjelent és csak fakszimile kiadásokból (Baumgarten, 1986) ismert Aesthetica cimű
könyvének „synopsis”-ában, a „theoreticus” esztétikát három részre osztja, ezek a
„Heuristica”, a „Methodologia” (módszertan) és a „Semiotica” (jelentéstan). Ezek közül
a heurisztikát dolgozta ki sokszáz oldalon, ami az általa esztétikának elnevezett tudo­
mányág teljes bölcseleti tárgyalását tartalmazza. E szerint Baumgarten heurisztikán a
tárgykör filozófiai tárgyalását érthette, és lehetséges, hogy a heurisztika kifejezést is
másokat megelőzve alkalmazta.

Immánuel Kant (1724-1804) a teleologikus gondolkodást, a célszerűség határait is

vizsgálta (F 145). Szerinte a célszerűség — e szakkifejezést használva — "heurisztikus"
elv az élőlényeknél, náluk a szerves struktúra következtében az okozat újra okká válik.
(Kantnál ez a heurisztika fogalom, talán arra utal, hogy a célnak ismertnek kell lenni. Az
élőlények példája annyiban jó, hogy a teleologikus célszerűség érvényesülhet — egyes
magyarázatok szerint — bennük.

56 E fejezetben a F betűvel rövidített források Kunzmann, Burkard és Wiedmann (1993) könyvére, a P-vel

jelzettek Benesch (1994) munkájára utalnak. A számok oldalszámot jelentenek.

 191

Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) szerint "ami észszerű, az valóságos, és

ami valóságos, az észszerű" (F 153). Ez amolyan tipikus heurisztikus "ökölszabály", ami
többnyire igaz is. Ezen az alapon próbált a szerző— mint mezőgazdász — "biologikai"
magyarázatokat találni természettudományi jelenségekre. A heurisztika is a racionalitá­
son alapul, bár intuitív meglátásokat is ki tud váltani. Útjának vázlata: ésszerű elemzés -
felismert tudás - elmélet. Míg ezzel szemben az empíria útja: tapasztalás - bizonyított
tudás - elmélet. Mindkét módon létrejött elméleteknek is van életciklusa, fejlődnek (mó­
dosulnak) és ismételten igazolásra (verifikálásra) szorulnak.

Népszerűsítő „szkeptikus” cikkében Horváth (1982) arról írt, hogy a heurisztika

szakemberei „a programozott gondolkodás” több mint harminc módszerét fejlesztették
ki, és egyikkel másikkal már sikeres találmányokat dolgoznak ki — az egykori — NDK-
ban. Annyiban egyetérthetünk az általa ismertetett heurisztikus irányzattal, hogy a felta­
láló „intuíció kemény munka eredménye” szokott lenni.

Tanulás és heurisztika

A tanulás és kondicionálás is kapcsolatban van a felismeréssel és a heurisztikával (P

147). Köhler emberszabású majmai az eszközöket — botot, kampót — ami rendelkezé­
sükre állt, hogy elérjék a banánt, — állandóan "átstrukturálták" (vagyis próbálkoztak,
találgattak), míg a megoldást megtalálták. (Vajon nem lehetséges-e, hogy a különböző
információ-tartalmak heurisztikus átstrukturálásával jönnek létre az új felismerések ? )

Egy problémahelyzet kiindulási és végállapota közé „operátorokat” (már ismert ér­

telmes részmegoldásokat) iktathatunk be. A heurisztika is kínál részmegoldásokat. A
gyorsabb átstrukturálás, a problematikusnak megfelelő megoldási lehetőségek módszeres
bővítése megtanulható, — valószínűleg nemcsak a csimpánzok részéről.

A belátást Karl Bühler „ahá-élménynek" nevezi ("Ahá ! hát így van ?!"— ami a "he­
uréka!" felkiáltás kései kistestvére). De ez valószínűleg hosszabb gondolkodási folya­
matban alakul ki: például a kognitív kondicionálás révén, ami azon alapul, hogy a kísér­
leti állat megerősítés híján is hosszasan próbálkozik. Ebben bizonyos tendencia figyel­
hető meg, mert egy bizonyos pillanattól a megoldás titokzatos ismerete már jelen van.
Talán ehhez hasonlóan a kutatót is: erősödő sejtése hajtja célja felé.

„Az elraktározott régi tudások szabad kombinációjából új tudás jön létre, új megoldá­
si lehetőségekkel.” Ez a Benesch (1994) idézet tökéletesen megfelel az ismeretgazdálko­
dás alapelvének, és az ezen alapuló módszeres munkának, ami a mi esetünkben heurisz­
tikát jelent. Piaget is sokat foglalkozott ezzel a jelenséggel, és azt írta, hogy ez más
szakterületeken is jól lesz alkalmazható.

Schopenhauer szerint a (közvetve) megismert valóság olyan, mint egy műfog, idegen
rész a testben. Csak a saját erőfeszítésünk árán megszerzett valóság (ismeret) tartozik
 192

igazán hozzánk. (Nem állhatunk meg egy kissé tiszteletlen megjegyzést: a mai ember
kisebb erőfeszítéssel jól rág új műfogaival: a számítógéppel és a heurisztikával.)

Mind a gondolkodás, mind a szellemi erőfeszítés és az ismeretanyag valóságos el­

mélyítésének alapja is a tanítás. Seneca szerint: homines, dum docent, discunt. (Miköz­
ben tanítunk, tanulunk). Ez alapvető, sőt, nemcsak hogy tanulunk tanítva, hanem új gon­
dolataink születnek, és ez a lényeg. Ezt kell megvalósítani a csoportdinamika segítségé­
vel (244. oldal), a problémák kutatók közötti megvitatásában és így tovább.

Az ellentétek tanulmányozása

Hérakleitosz (Kr.e. 550-480) a keletkezéssel és elmúlással foglalkozva ("nem léphe­

tünk kétszer ugyanabba a folyóba") az állandó változásról, cserélődésről beszél: "a hideg
meleg lesz, a meleg pedig hideg stb.” Ebből eljut oda, hogy semmi sem képzelhető el az
ellentéte nélkül, élet és halál, ébrenlét és alvás, nappal és éjszaka (F 33). Ez különösen
érdekes a heurisztika szempontjából is, amikor az ellentétpárok vizsgálatával foglalko­
zunk. Az ellentétek együttes szemléletének felismerése folytán, Hérakleitosz volt az első
dialektikus gondolkodó.

Az új konfucianizmus és taoizmus a XI. században, az akkor már ősrégi jang-jin

tanítást használja fel kozmológiájának kialakítására (F 23). Ezek a változatok
trigrammákat képeznek: nyolc trigramma jöhet létre az ellentétpárok: férfi-nő, erős­
gyenge, világos-sötét, aktív-passzív bináris (kettes számrendszerhez hasonló) kombináci­
ójából. Ez a nyolcszor nyolc trigramma 64 hexagrammát képez, majd két-két
hexagramma egymás közötti kombinációja képez olyan jeleket (gondolati tartalmakat)
amibe majdnem minden jelenség besorolható, és így rendszerezhető, heurisztikusán fel­
ismerhető. Ez a feltételezett abszolút lehetőségekből kiinduló rendszerezés, ami — bár a
hagyományos "áltudomány" része — a heurisztika egyik alapmintájának tekinthető (lásd
426. oldal).

Johannes Duns Scotus (1265-1308) a késői ferences iskola képviselője, is érinti az

ellentétpárok kérdését. Különbséget tesz a passiones convertibiles (ezek az olyan átfogó
fogalmak, mint a létező, az igaz, a jó stb.) és a passiones disjunctae között (F 87). Utób­
biak különösen érdekesek számunkra, mert ezek csak párba állítva léteznek: határolt-
határtalan, szükségszerű-véletlen stb. (A heurisztikában az ellentétes dolog felvetése — a
diszjunktív módszer — is rendkívül eredményes az elméletek fejlesztésében.)

A logikai mátrix: a heurisztikus alapforma

A kombinatorikus logika számunkra érdekes, mert alkalmazni lehet a nyelvészetben,

az informatikában stb. (F 211). A logikai (szemantikai) "táblázatokból" (mátrixokból)
levezethető heurisztikus technikánk is kapcsolatos ezzel.

Immanuel Kant (1724-1804) igen közel áll a heurisztikához, de rendkívül elvont.

Szerinte a tiszta értelmi fogalmak is táblázatos (mátrix) formában rendezhetők (F 137).
 193

Érdekes, ahogyan a gyors áttekintés érdekében is javasolják alkalmazni a mátrixokat,

az ellentétes viszonyok meghatározásában (P 213). „Ha meg tudjuk adni az ellenpozíció­
kat, könnyebb megvalósítani a változtatásokat.”. Benesch (1984) lélektani példái: az
affiliációt (kontenciót) a másokhoz történő cél-nélküli igazodást és a ditenciót (távolság-
tartást) állítja az egyik ellentétpárként, és ezekkel szemben a dominanciát és az engedel­
mességet, utóbbinak speciális formája lehet a konformizmus. Mindezt ő a kommunikáci­
óval kapcsolatban teszi. Logikai mátrixunk — amit a tudományban régen használnak —
két ilyen ellentétpár (megkülönböztetés) kombinációjából adódik (példa könyvünk 1-1.
táblázata a 15. oldalon.

Rokon ezzel Claude Levi-Strauss (1908) strúkturális módszere az etnológiai kutatá­

sokban (F 231). Kimutatta, hogy a primitív népek is cél nélküli megismerésre töreked­
nek. A társadalmi viszonyokat a növény- és állatfajok sokféleségének analógiájára diffe­
renciálják és rendezik. Levi-Strauss verbális osztályozási rendszerként értelmezi ezeket
és nyelvileg strukturált hálót épít fel az empirikus valóság kifejezésére. A strukturaliz­
mus, a morfológiai elemzés stb. mind olyan továbbfejlesztett (logikai) mátrixok, amelyek
heurisztikusán alkalmazva később bizonyítható felismeréseket tesznek lehetővé.

Coan (1968, 1973) amerikai pszichológus rendszerezte a pszichológiával foglalkozó­

kat egy — megítélésünk szerint — ehhez hasonló heurisztikus módszerrel. A csoporto­
sítás (rendszerezés) végső fokon 6 ellentétpárból alakult: objektív - szubjektív, kvantita­
tív - kvalitatív, idiografikus (az egyedi esetet leíró) - nomotetikus (törvényszerűségeket
felállító), dinamikus - statikus, elementarisztikus (részeket elemző) - holisztikus (az egé­
szet vizsgáló), végül endogén (belülről vezérelt) - egzogén (kívülről vezérelt). Minket ez
rendszerezési módszere miatt érdekelhet, mert igen hasonló a heurisztikus módszerek
általunk kidolgozott rendszerezéséhez (198. oldal), amivel egy számunkra addig átte­
kinthetetlen fogalmi dzsungelból való kiutat találtunk meg.

Ludwig Wittgenstein (1889-1951) szellemét idézve: a filozófia arra való, — szabad

fordításban, — hogy megmutassa a halnak a kiutat a varsából (F 213). (Ő ugyan légyről
ír, és mi inkább a kiútkeresés heurisztikáját kutatjuk.)

Nyelvi és más párhuzamok

Calvin (1997: 84) szerint a nyelvi készség, a szintaxis, növelheti a ráhibázásos intelli­
genciát. A szintaxis lényege az elemek (többnyire a szavak) közötti viszonyok szervező­
dése. Felvetésünk az lehetne, hogy vajon a heurisztika önmagában nem egy kvázi-
szintaxis, vagyis a szintaxisos elvekhez (szabályokhoz) hasonlóan növeli a rátalálás (nem
ráhibázás) lehetőségét.

Álcázott ábrának mondják, amikor egy rajzban valamilyen alakot, vagy tárgyat rejte­
nek el, amit nehéz felismerni (P 123). Így ismerhetünk fel, le nem írt — az írója által fel
sem ismert — gondolatokat olvasott szövegekben. Fordított a helyzet, amikor felhőkben,
gyökerekben, cseppkő-alakulatokban valamilyen elnevezhető alakot vélünk felfedezni. A
pszichodiagnosztika ez utóbbit használja fel projektív tesztek céljára. Ez mint analógia
érdekes az információfelhőket értelmezni kívánó, a kusza gondolatok fonalhalmazát
 194

felgombolyítani törekvő munkánkban, — és ha fura is: hasonlít a kávézaccból való jós­

lásra is (278. old.)

Clark (1996: 84) szerint a játékszabályok új viselkedésformákat hoznak létre. Ez vo­

natkozik akár a sakk, akár a futball szabályaira. Van tehát egy bizonyos keret, amin belül
lehet mozogni. Amikor az alkotó asszociáció kombináció révén létrejön, maga a kombi­
nálás épülhet heurisztikus módszerekre — vagyis szabályokra. De ami benne az új, az
nem egyenesen következik a kiinduló fogalmakból, hanem valami többlet jön létre.
Ugyanígy a sakkszabályok nélkül sem lehetne újabb megnyitási módokat kitalálni.

Ahogy Clark (1996: 135) írja, lehetővé válik, hogy egy töredékből újra létrehozzuk a
bemeneti mintázatot. Szerintünk ennek kiegészítése az, hogy az alkotás a töredékekből új
ismereteket is létre hozhat!

A Clark által "finom szemcsés" kísérleti adatoknak nevezett információk segítségével

"korábban fel sem tételezett adatokat lehet megjósolni, vagy megmagyarázni".

Matematikailag is magyarázni lehet, hogy egy korábbi mintázat létrehozása hány

adatból lehetséges (pl. Einstein arcának felismeréséhez annak 1/8-a szükséges). Végső
fokon a PDP (a párhuzamos feldolgozással működő agy) kap egy töredék információt, és
ebből ki tudja alakítani az egészet. Ez analóg a minden sejtben megtalálható génekhez és
a molekulák elektron-felhői elrendezettségéhez.

Amit itt idéztünk az egy nyolcadát sem teszi ki a témánkat érintő, általunk összegyűj­
tött korábbi gondolatoknak, de ebből a töredékből is felismerhetők a heurisztika profd-
jának körvonalai.

3.3.1.2 Pólya problémamegoldó heurisztikája

Pólya György (1887-1985)(1994: 120) Amerikába szakadt magyar matematikus és
filozófus 1944-ben megjelent "How to solve it" (Hogyan old meg? ) című, eredetileg
mennyiségtan tanároknak írt könyvében támasztotta fel a feledésbe ment heurisztikát új,
pontosabban meghatározott fogalomként.

Pólyáról Frank (1997:27-33) nyomán tudjuk, hogy először jogásznak készült, majd
nyelvet-irodalmat, aztán filozófiát-fizikát hallgatott, végül kikötött a matematikánál,
amiből 1912-ben doktorált Budapesten, Fejér Lipót tanítványaként. 1912-13-ban
Göttingában, aztán Párizsban és Zürichben élt, ahol 1928-ban az ETH professzora lett. A
„modernizált heurisztika” elméletét Bemben dolgozta ki (Pólya, 1931). Amerikába ki­
vándorolva a Stanford egyetem tanára volt. A négy nyelvet beszélő ifjú édesanyja révén
rokona volt Wigner Jenőnek és Teller Edének. Ezek a családok Észak-kelet Magyaror­
szágról származtak, akárcsak margitai Neumann János (John von Neumann) fasori diák,
akinek — és e sorok írójának — gimnáziumi igazgatója az a Mikola Sándor volt, aki a
heurisztika alkalmazását az elemi iskolák matematika oktatásába már korábban e néven
javasolta (Mikola, 1911).
 195

De talán még régebbre nyúlik Pólya gondolkodás technika iránti érdeklődése: amikor
az elmeműködés tudományos magyarázatát Ernst Mach munkái alapján ismertette diák­
társaival. A problémamegoldás heurisztikus irányzata tipikusan középeurópai: ide sorol­
ható Mannheim Károly ismeretelmélet elemzése is (Mannheim, 1918), ami Budapesti
disszertációjának volt aztán a témája. Abban az időben Amerikában még csak Thomdike
(1874-1949) érintette a problémakört, amikor 1921-ben az intelligenciát a kérdésekre
adott jó válaszoknak mondta. A heurisztikus gondolkodást középeurópából bevándorolt
tudósok vitték az Új Világba, nagyrészt magyarok. (E számunkra fontos téma történeti
elemzését Frank Tibor kitűnő tanulmányának köszönhetjük.)

"A heurisztika vagy 'ars inveniendi' egy nem túl szabatosan körülhatárolt tudományág
neve volt, amely a logikához, filozófiához, vagy lélektanhoz tartozott" írja 1944-ben
Pólya (1994: 120). Egy későbbi művében a probléma megoldás taktikájának nevezi (Pó­
lya, 1971). Sokszor és sokan vázolták fel nagy vonalakban, vagy utaltak e tudomány
nevére, még gyakrabban azokra a módszerekre, eljárásokra amelyeket ma e diszciplína
keretei közé szoktunk helyezni. Ilyen utalásokat tekintettünk át az előző szakaszban,
amelyeket e témakör kutatása közben találtunk.

Pólya ezeknél szabatosabb meghatározása szerint: "a heurisztika célja a felfedezés és

feltalálás módszereinek és szabályainak tanulmányozása".
A felfedezésre és feltalálásra azonban hétköznapi kutató munkánkban ritkán kerülhet
sor, ezért e kicsit "ünnepinek" tűnő fogalmak jelentését egyszerűbbé téve és kitágítva,
inkább úgy értelmezzük Pólya heurisztikáját mint a problémamegoldás (a könyve címé­
hez közel álló: problem solving) módszereinek, sőt minden alkotó gondolkodást
elősegítő, módszeres kognitív technikának alkalmazását és fejlesztését.

Pólya eredeti megfogalmazása szerint: a "heurisztikus" mint melléknév, annyit jelent

mint "felfedezést szolgáló". De erről se Kolumbusz vagy Fleming felfedezései jussanak
eszünkbe, hanem azt tekintsük felfedezésnek, ha a valamin töprengő ember hasznos új
gondolatra jut, megoldásra talál, vagy az ahhoz vezető út magasabb lépcsőjére lép.

Pólya szóhasználata — a magyar fordítását személyesen ellenőrizte — érthető, miu­

tán a tudomány legrangosabb klasszikusainál fedezte fel a heurisztika jellegű kutatások
nyomait: Eukleidész kommentátorainál, Descartes és Leibniz — a legnagyobb matemati­
kus filozóíúsok — munkáiban (Pólya, 1994: 7, 140).

René Descartes (1596-1650) tervezte, hogy ír egy általános módszert feladatok meg­
oldására. Művét a "Regulae ad Directionem Ingenii"-t (Az értelem rányitásának szabá­
lyait) befejezetlenül hagyta, de ránkhagyta felismerését, hogy a gondolkozás meghatáro­
zott szabályokat követ.
Gottffied Wilhelm Leibniz (1646-1716) is tervezett egy "Ars inveniendi"-t de nem
jutott megírásához. De gondolatai közt ránk hagyta a következőt: "Semmi sem fontosabb
mint meglátni a felfedezés forrásait: ezek szerintem fontosabbak maguknál a felfedezé­
seknél."
 196

Bolzano az előzőknél közelebb jár témánk meghatározásához. Róla Pólya (1994: 64)
a következőképpen számol be:
Bemard Bolzano (1781-1848) logicista és matematikus, aki átfogó logikai
művéveben a "Wissenschaftslehre"-ben (Leipzig, 1929. 3. kötet 393-575 oldal) terjedel­
mes részt szentel a heurisztikának, és könyvének, erről a részéről a következőket írja:
"Egyáltalán nem gondolom, hogy olyan kutatási módszereket adok meg itt, amelyeket
értelmes emberek hosszú idők óta nem ismertek volna; egyáltalán nem ígérem, hogy az
olvasó ilyenféle módszereket illetően bármi egészen újat is fog találni. De nem sajnálom
a fáradságot arra, hogy világos szavakkal kimondjam (kifejezzem) a kutatásban használ­
ható azon szabályokat és módszereket, melyeket minden épeszű ember alkalmaz, még ha
a legtöbb esetben nem is tudatosan teszi. Bár nem ringatom magam abban az illúzióban,
hogy célomat sikerült teljesen elérnem, mégis remélem, hogy ez a kevés amit itt nyújt­
hatok, némelyeknek tetszésére szolgálhat és a későbbiekben alkalmazásra találhat."
Bolzano hallatlan szerénysége példát ad a heurisztikával foglalkozók egyetlen lehet­
séges "ars poétikájára". Pólya (1994: 120) is azt írja saját könyvéről: kísérlet a heuriszti­
ka modern és szerény formában való felelevenítésére." Magunk pedig csupán az általa
létrehozott tudományág szellemében próbálkozunk gyakorlati módszereket összegyűjte­
ni, kialakítani és tovább adni.
Ehhez a munkához is Pólyától (1994: 149-150) kaptunk útmutatást: "A modem heu­
risztika a feladatmegoldás folyamatát akarja feltárni, elsősorban azokat a gondolati mű­
veleteket, amelyek ebben a folyamatban különösen hasznosak. A heurisztikának sok
forrása van, ezek közül egyet sem szabad elhanyagolni. A komoly heurisztikai kutatásnak
tekintetbe kell vennie mind a logikai, mind a lélektani hátteret, tanulmányoznia kell
olyan régebbi szerzők idevágó megjegyzéseit, mint Papposz, Descartes, Leibniz és
Bolzano, de mindenekelőtt meg kell becsülnie az előítélet mentes tapasztalatot. A heu­
risztikának a feladatmegoldásban szerzett tapasztalatokon kell nyugodnia. Eközben nem
hagyhatjuk figyelmen kívül a feladatmegoldásnak semmilyen fajtáját, és fel kell kutat­
nunk azokat a jegyeket, amelyek mindenfajta feladat megoldási folyamatában közösek.
Célunk olyan általános vonások felkutatása, amelyek függetlenek a feladat konkrét tár­
gyától."

És Pólya utolsó mondanivalójára rímel az, hogy a heurisztika az általános kutatás-

módszertan nélkülözhetetlen része. Az előző Pólya idézetben tőlünk kiemelt részek irá­
nyították kutatásunkat a filozófia és lélektan régi ismeretanyagának áttekintésére (a heu­
risztika szempontjából az előző szakaszban, az ismeretalkotás vonatkozásában e könyv 4.
részében), míg saját tapasztalatainkat a következő módszertani szakaszokban ismertet­
jük — inkább csak példát adva továbbiak kidolgozására, mintsem teljes áttekintésre
törekedve.

Papposzt, a heurisztika legnagyobb i.e 300 körül élt klasszikusát azonban megint csak
Pólya (1994: 169-170) alapján tudjuk ismertetni. E kiváló matematikus Collectiones
című művének hetedik kötetében egy kutatási ágról ír, amit Pólya "az analízis kincsestá­
ra", a "feladatfejtés művészete" vagy "heurisztika" néven fordítana magyarra. Papposz,
kinek írása angolul Eukleidész munkájához kapcsolva 1908-ban kiadásra került, nem
 197

alkalmazza a heurisztika szót, de fogalmának lényegét fogalmazza meg. Pólya szabad

fordítása (parafrázisa) alapján érdemes Papposz néhány gondolatát megismerni:

"Az úgynevezett heurisztika, röviden szólva egy speciális tudományág azok számára,
akik az általános elemek áttanulmányozása után meg akarják szerezni a matematikai
feladatok megoldásának képességét." "A heurisztika három ember munkája: Eukleidészé,
az Elemek szerzőjéé, Pergai Apollonioszé és az idősebb Aristaeusé.”
"A heurisztika az analízis és szintézis módszereivel dolgozik. Az analízisben abból
indulunk ki amit bizonyítani kellene." ... "feltesszük a kérdést, milyen előzményből le­
hetne a kívánt eredményt levezetni, majd milyen előzményből annak előzményét" és így
tovább. Végül egy igaznak elfogadott állításra bukkanunk. Ez a "fordított irányú okosko­
dás" végül egy olyan ponthoz jut, ami a szintézis kiindulása lehet.
"A szintézisben azonban fordítva, abból a már ismert vagy igaznak elfogadott
állításból indulunk ki, amely az analízis végpontja volt. Ebből vezetjük le azt, ami az
analízisben azt megelőzte, és addig következtetünk visszafelé...míg el nem érjük a kívánt
tételt." Ezt egyenes okoskodásnak nevezik.

Számunkra az a leglényegesebb Papposz tanításából, hogy "analízis kétféle van: az

egyik a "bizonyító" feladatok analízise; ennek célja az igaz tételek megindoklása; a másik
a "meghatározó" feladatok analízise; ennek az ismeretlen fellelése a célja". "Meghatáro­
zó feladat esetén egy világosan megfogalmazott kikötést kielégítő x ismeretlent kell
meglelnünk."
Papposz matematikai példákkal mutatja be röviden a kétféle analízist. A bizonyító
feltehetően közel áll a hipotézisek bizonyításához, míg a meghatározó a probléma meg­
oldáshoz. E kérdésekkel tárgykörünkben nem matematikai, inkább logikai és lélektani
módszerekkel foglakozunk, nagyon hétköznapján, a gyakorlat számára alkalmazva ezeket
a magas tudományokat.

3.3.2 A kutató munká(nk)ban alkalmazott heurisztikus módszerek

3.3.2.1A tágabban értelmezett heurisztika jellemzői és helye a kutató munkában

A gondolkodás "kétkézi" (két-észi?) munka: jobbjával ötletszerűen vett fel verziókat
(változatokat), baljával pedig azok közül választva vélekedik valamiről. Ha ezzel nem is
a bal és jobb agyféltekére utaltunk, mégis az agyműködés — korábbiakban már ismerte­
tett — modem modelljét (a több felvetésből való választást) vázoltuk fel, kissé vulgari­
zálva. Ha pedig a probléma-megoldás oldaláról nézzük: felvethető ötletek gerjesztéséről
(megoldási változatok kereséséről) és azokból való választásról van szó.

A heurisztika feladata — szerintünk — az ilyen, célra irányított belátás (felismerés)

módszeres elősegítése, struktúrában kiváltott fantázia (logikus következtetés vagy intuí­
ció) révén.
 198

Azt, hogy a heurisztika hogyan illeszkedik a hasonló célú problémamegoldó gondol­

kodás és kreativitás fokozó módszerek közé, azt heurisztikus módszerrel: a bináris (ket­
tes számrendszerhez hasonló) fogalmi elemzéssel világítjuk meg. Az elemzéshez (e há­
rom módszer jellemzéséhez) — megfontolásaink szerint — a 3-1. táblázaton feltüntetett
páros megkülönböztetéseket vehetjük figyelembe.

E szerint a tágabban értelmezett heurisztika igen közel áll a problémamegoldó gon­

dolkodáshoz, de lehet problémakereső vagy szabad gondolatgerjesztő is, és nem a gon­
dolkozás — Lénárd és más pszichológusok által feltárt — természetes menetét követi,
hanem pontosan körülírható gondolatirányító, azt alátámasztó módszereket, szabályokat
követ. E módszerek tekintetében tér el a mi heurisztikánk a Pólya által definiált, inkább a
matematikában alkalmazható szűkebb fogalmától is, de ugyanakkor nem foglalja magá­
ban a marketing, menedzsment stb. szakirodalomban újabban fellelhető sokféle és gyak­
ran bizonytalan fogalmait. Természetesen nem terjed ki a — többnyire transzcendens
irányú — meditációs módszerekre, sem a csoportdinamikát hasznosító kreativitást foko­
zó eljárásokra, ezeket a következő 3.4 fejezetben tekintjük át.

A heurisztika megoldásainak van azonban az előző jellemzőknél még fontosabb há­

rom sajátsága:

1. Mint a pontos számításokat végző algoritmikus eljárások ellentéténeié1, a heurisz­

tikának számszerű (numerikus) megoldásai csak megközelítő pontosságú becslések,
vélemények, nem tények egzakt mérésén alapulnak,

2. Mivel becslései legtöbbször előre jelzők (anticipáltak, jövőbe tekintők), ennek

folytán a heurisztikus döntések ex ante értékelési módokat kívánnak.

3. A bonyolult valóság megragadására törekedve, az annak megismerhető részeiből

már az egészre következtető, parciális értékelést kell alkalmaznia. (Ez a 3. — és nagy­
részt a 2. — sajátság is, főleg a 4.5 fejezetben leírt ökonómiai értékelésben nyilvánul
meg.)

És mindezt az eredményeink értékelése során is alkalmazzuk a 3.5 fejezetben.

Bár — mint említettük — a szakirodalom a heurisztikus eljárások ellentétpárjaként szokta az algo­

ritmikus módszereket említeni, ezek gyakran keverten fordulnak elő. Ezért a kvantifikált véleményeket is
heurisztikusnak tekintve, különböztettük meg a köztes (intermedier) eljárásokat algoheuritmikusnak nevezve
azokat (Tomcsányi, 1988, 366).
 199

Alkotó gondolkodási módszerek jellemzése bináris elemzéssel

Bináris kódok:
A: 1. Egyéni (szinguláris) —
2. Csoportos (plurális) team vagy csoportdinamika alkalmazó
B: 1. Kötött témájú (problémaorientált, célközpontos) —
2. Szabad (gondolat gerjesztő vagy élmény kiváltó)
C: 1. Külső: információt hasznosító —
2. Belső: saját gondolatot hasznosító
D: 1. Megoldást kereső — 2. Problémát kereső
E: 1. Módszer — 2. Tréning (begyakorolt cselekvés)
F: 1. Kognitív — 2. Pszichotechnikai
G: 1. Agyi tevékenységet fokozó — 2. azt csökkentő ("kiüresítő")

Az alkotó gondolkodás technikáit a fenti bináris elemzéssel a 3-1. táblázaton jelle­

meztük.

A táblázatban vastag számmal jelöltük, a többi eljárástól való speciális eltérést, a sor­
renddel pedig az alkalmazás gyakoriságát, fontosságát.

3-1. táblázat

Gondolkodási technikák A B C D E F G

A probléma-megoldó gondolkodás 1(2) 1 1(2) 1 1 1 1

Egyéni vagy csoportos, lehet külső adatokat
elemző is
A heurisztika (tágabb értelmében) 1 1(2) 2 1(2) 1 1 1
Egyéni, problémaorientált vagy szabad
gondolatgerjesztő, lehet problémát kereső
is
Személyes meditativ technikák 1 2(1) 2 1 2 2 2(1)
Főleg szabad gondolat (élmény) ébresztők,
többségük kiüresítő pszichotechnikai tré­
ning
Csoportos kreativitásfokozás 2 1 2 1(2) 1 1(2) 1
Csoportdinamikus, ami lehet problémake-
reső is, kognitív és pszichotechnikai egya­
ránt

Heurisztikánk gondolkodásmódja egyszerre analitikus és szintetizáló, ahogy már

Papposz jellemezte; konvergensen célra törő de ugyanakkor divergensen változatokat
felvető; végül szeriálisan (lépésről lépésre) következtető, mégis az agyi párhuzamos
feldolgozási móddal (PDP) összhangban álló. Azáltal, hogy e fontos ellentétpárok mind­
 200

két felének megfelel, úgy tekinthetjük, hogy a heurisztika mint intencionális58 (célra irá­
nyuló) gondolatvezető, következtetés-irányító módszertani alátámasztás, a legáltaláno­
sabb gondolkozási segédeszközzé válhat.
A szűk specialista, amilyen a kisérleti tudományokban gyakori — a Vida (1998:19)
által idézett Ortega szigorú szavaival élve — „szellemiekben középszerű”, ami alatt mi
nem a tudásnak, hanem az alkotókészség rutinjának hiányát érthetjük. Ezt igyekszünk a
gondolkodás-technika segédeszközeivel áthidalni.
Az eszközhasználat az intelligencia növelését eredményezi: például az olló nemcsak
az intelligencia terméke, de ismerete és használata a vele való probléma megoldásához
vezető intelligenciát erősíti. Az elme legkiemelkedőbb eszközei a szavak (Dennett,
1996:104-105). A heurisztikumok pedig a „tool making animal” bonyolultabb észi szer­
számainak tekinthetők.

Ezzel a kutatásaink keretében végzett elemzéssel kívántunk eleget tenni annak a kö­
vetelménynek, hogy a heurisztika fogalmat jogosan használjuk, miután több oldalról is
körülírtuk jelentését. De az elmondottakból kitűnt az is, hogy mind a Guttenberg, mind
az elektronikus "galaxisban" a heurisztika elnevezés, mint valami csillagközi ködfosz­
lány, bizonytalan és változó jelentéssel, egyre több helyen bukkan fel. Ezért se vállalkoz­
hattunk témakörének monografikus feldolgozására, csak arra, hogy példaként és ajánlás­
ként a saját munkánkban használt, és nagyrészt általunk kidolgozott módszereit ismer­
tessük ebben a fejezetben.

Azokat a gondolat-támaszokat, rávezető módszereket, amelyeket a szerző a fajtaérté­

kelésben és a marketing stratégiai tervezésben alkalmazott, rendszerbe foglalva tekint­
hetjük át, mert azok egymásból is levezethetők. Abban is hasonlók, hogy leegyszerűsítik
a valóságot és az érthetőséget vizualizálással segítik elő. A heurisztika lehetséges mód­
szertanának ezzel csak egy kis szeletét tekintjük át — továbbfejlesztve az általunk ko­
rábban (Tomcsányi 1994) közzé tetteket.
DESCARTES három gondolatából indultunk ki annak idején, mert nagyon találóak (és
mert a szerző számára PÓLYA könyveiben könnyen megtalálhatók voltak):
A. Osszunk fel minden problémát (és gondolatkört), amelyet vizsgálunk, annyi rész­
re, ahányra lehet és szükséges ahhoz, hogy könnyebben megoldhassuk. (Discours II.
részében)
B. Először minden problémát vezessünk vissza matematikai problémára, másodszor
ezt vezessük vissza algebraira, harmadszor egyetlen egyenlet megoldására. (Reguláé)
C. Az emberi értelem a mértani alakzatokat fogja fel legkönnyebben. (Regulae 12.
szabályának része.)

Könyvünk 1.1 fejezetében az általános kutatásmódszertan fogalmának levezetésére

— és sok helyen máshol is — a C tanács alapján, logikai (szemantikai) mátrixokat al­
kalmaztunk. (1-1., 1-2., 1-4. stb. táblázatok)

58 Ez a célzottság elnevezését a nyílvesszőről kapta (intendere= megcélozni) és valamire való irányultságot

jelent. Ezt feltételezve magyarázzuk a személyek, biológiai folyamatok, ágenseinek (cselekvőinek) várható
magatartását.
 201

Az ismeretgazdálkodásban és így könyvünk 2.4 fejezetében, az A tanácsot követtük,

és a szétbontott majd rendszerezett információkat hasonlítjuk össze. Ezzel lehetővé tesz-
szük, hogy új gondolatokat generáljunk.
A stratégiai tervezésben is elsősorban az A tanácsot (a részekre bontást) valósítottuk
meg, és a C tanácsot érvényesítettük: a mátrixok, pozícionáló keresztek, polaritási profi­
lok stb. alkalmazásával., amelyeket alább is jellemzünk röviden.
Az A és B tanácsot követtük a kutatási eredmények számszerű értékelésére. Az
„egyenlet” az áruelemzésben alkalmazott szintetikus mutatónk algoritmusa (Tomcsányi,
1973, 1994, itt a 329. oldalon) alkalmazásakor és a kvantifikáláskor a skálarendszerek
helyes értelmezésére és az egzakt mérések és véleményezések (algoheuritmikusan) ösz-
szehangolt alkalmazására is nagy figyelmet szenteltünk.

Módszereink ismertetésének sorrendje — nagyjából felhasználásukét követve — a

következő:

• a célnak valamint fogalom- és gondolat körének meghatározása (3.3.2.2),

• strukturált kombinációk alkalmazása (mátrix technika) (3.3.2.3),
• a rangsoroló döntések módszereinek sorozata (3.3.2.4),
• számszerűsítés és értékelés magasabb skálákon (3.3.3).

3.3.2.2A heurisztikus problémamegoldás célja, fogalom- és gondolatköre

A probléma-releváns fogalmak áttekintése, kiegészítése, kombinációja

Problémamegoldó kutatás esetében mindenekelőtt a problémát kell világosan megfo­

galmazni. Mi a gond és mit szeretnénk elérni?
A probléma megoldása azonban több részletkérdés megválaszolásából is adódhat.
Először azt tisztázzuk, mik az előfeltételei annak, hogy célunkat elérhessük. A kutatási
munkafolyamat (ahogy az a 2.2 táblázaton, a 51. oldalon fel van vázolva) nem is foghatja
át az egész problémánkat. Ilyenkor — Descartes idézett A tanácsát követve — a témán­
kat résztémákra, problémánkat a megoldását lehetővé tevő kisebb részmegoldások kere­
sésére bontjuk fel.

A probléma "átvilágításához" — mint ahogy azt a disszertáció készítéssel kapcsolat­

ban a 2.3.1.2 szakaszban (79. oldal) leírtuk —, a tárgyszavakat, a rokon fogalmakat, a
kapcsolatos kifejezéseket, az ilyenekből képezhető szócsokrokat felírjuk magunknak. Ha
ez, az irodalomkutatást előkészítő, kulcsszó kereséssel függ össze, akkor legyen széleskö­
rű a gyűjtésünk: terjedjen ki a magyar szinonimákra és idegen nyelvű megfelelőkre is.
Nem tudhatjuk ugyanis előre, hogy valamelyik adattárban, melyik tárgyszó alapján talá­
lunk forrásmunkákra, információkra.
A heurisztikus problémamegoldás esetében koncentráltabban, csak a legfontosabb
fogalmakat gyűjtsük össze, szinonimák és idegen nyelvű változatok nélkül, mert külön­
ben a sok fogalom folytán elemzésünk áttekinthetetlenné válhat. Még így is elég nagy­
számú fogalmat írhatunk össze, és halmazuk majd egy amorf, kaotikus füst vagy felhő-
gomolyra emlékeztet. De ahogy felhőkben is látunk értelmes alakot (esetleg a hasonló
 202

színű megvilágitottságú részeik rajzolata mutat felismerhető formát): a fogalomhalmaz­

ból is kiválogathatjuk az összefüggő és számunkra fontos fogalmakat.
Ez a gondolati struktúra már több, mint megoldásra váró problémánk néhányszavas
címszerű megfogalmazása. És főleg megteremti nyelvi alapját további töprengéseinknek,
amelyek most nem szakirodalmi kulcsszavak meghatározására, hanem további gondola­
tok képzésére szolgálhatnak. Első lépésként valamiféle logikus szerkezetbe, sorrendbe
rakjuk tárgyszavainkat.
E tárgyszavak nemcsak önálló értelműek, hanem egymással és más — képzettársítás­
sal felidézett, emlékezetbe idézett — szóval, fogalommal is kombinálhatok. Az ilyen
képzettársítással eszünkbe jutott szavakkal fogalom-kiegészítést végezhetünk, ami a kis
lépésekben történő nyelvi gondolatfejlesztés legegyszerűbb formája.
Ezt a folyamatot a 2.4.4.1 szakaszban leírva "kombinatív ismeretelemzésként" emlí­
tettük (119. oldal) és szinergikus hatású interaktív hatásúnak mondtuk. Az interakció itt a
komponensek kombinációjából adódik, a szinergia a létrejövő információtöbbletre utal.

Az általunk bevezetett ismeretelemzés szinergikus alkotófolyamata először differen­

ciáló analízist kíván, amire egyszerű példa a madarak tesztrészeinek és fejlődésének
rendszerezése a 122. oldalon. Ebben az esetben jelenségeket szedtünk szét elemeikre,
hogy aztán az elemeket összahasonlitva állapítsuk meg különbségeiket és hasonlóságai­
kat. Ennek az eljárásnak magasabb foka az e szakasz végén tárgyalt logikai elemzés,
példa rá a 3-1. táblázaton volt található.

Az asszociációk és az analógiák alkalmazása

A szavak, fogalmak „kombinációjának” tekinthetjük azt is ha egy szó (gondolat) egy

másikat idéz fel elménkben. Ilyen gondolkodási reflexiók az asszociáció és analógia
amelyek — mint ahogy az számos idézett régi filozófiai-lélektani forrásunkból kitűnt —,
hozzáadnak valamit, a tárgyunkhoz (problémánkhoz) kiválasztott legfontosabb fogal­
makhoz.

Az ismeretelemzés (2-10. táblázat 120. oldal) feldolgozási formái közt heurisztikus

jelleg az asszociációképzés elemkombinációval és a célraorientált analógiakeresés. E
kettőt adtuk meg mint a problémamegoldó gondolkodás egyik fokozatát (3.2.3 181. ol­
dal), míg Lénárd (1984: 221) alapján az analógiával mint gondolati művelettel foglal­
koztunk (178. oldal). Az asszociáció volt a XIX. században a mentális "szerveződést"
magyarázó modell; ami a tárgyak, fogalmak, ítéletek képzete, elemi érzete közti kapcso­
lódásokra — vagyis a képzettársításra — épült (Pléh, 1996). Ezt aztán Clark (1996) a
gondolkodás konnekcionista magyarázatával megint korszerűvé tett, már nem az egyedi
elemek közti asszociációkra, hanem agyi hálózatokban létrejövőkre gondolva. Számunk­
ra nem az agyelméleti magyarázat, hanem a képzettársítások és hasonlóságok heuriszti­
kában való alkalmazhatósága a lényeges.
Heurisztikus asszociációképzés az ha két vagy három szóból képzettársítással képe­
zünk mondatot, például: eb, harapás, postás. (124. oldal). Magasabb szinten megállapítá­
sokat, idézeteket egészítünk ki hasonló módon. (Példák a 4.6.3 tananyagban). Az isme­
retelemzés alkotó szelleme távoli asszociációk, intuitív felismerések létrejöttének kedvez.
 203

Az asszociáció kiváltott új gondolat, új fogalom ami lehet a/ formai, hasonló hangzás

révén, vagy b/ fogalmi a közelálló jelentés folytán.

A formaira egy elkoptatott angol nyelvű példa: a kikötői dock mellett lubickoló duck
(kacsa). (442. oldal). Ezt a szavak megjegyzésének megkönnyítését lehetővé tevő, úgy­
nevezett "szamárhíd" példájaként írták le. A mi esetünk éppen fordított: a hasonlóságot
nem a szó megjegyzésének könnyítésére, hanem egy más fogalom eszünkbe idézésére
használjuk.
A fogalmi (jelentésbeli) asszociációt nemcsak a közelálló vagy azonos jelentésű sza­
vak: ara, menyasszony, jövendőbeli stb. váltják ki egymásból; hanem kapcsolataik, pél­
dául az, hogy róluk a vőlegény, a lagzi, az anyós, a hozomány, a válóper juthat az
eszünkbe.

Az analógia az asszociációval együtt — témánk szempontjából59 — a problémameg­

oldó gondolkodás egyik lépcsője. Mindkettő indukált: egy felfogott szó, fogalom, jelen­
ség stb. által kiváltott gondolat. Míg az asszociáció esetében az "inger-szó" formája vagy
jelentése váltja ki az új vagy felidézett gondolatot, addig az analógia inkább valamely
jelenség, összefüggés, alkalmazás felismert (megismert) hasonlósága, ami megoldandó
problémánk változata, kulcsa lehet. Ebből a szempontból utalhat hasonló működésre,
alkalmazásra, megoldásra, hasznosításra, stb. is. Mint hasonlóság átmenetet képez az
egyszerű képzettársítástól az allegóriák, metaforák, példázatok felé. Az analógia a tudo­
mányos megismerésben igen lényeges szerepet játszik, de gyakran tévutakra is vezethet
(Beck, 1999:15).
Ha a madarak azonos szervei is analógnak tekinthetők, így az analógok összehason­
lítása volt példánkban a differenciáló elemzés. E példa azonban tanít valamire: analóg az
azonos célú szerv: a tüdő és a kopoltyú, az anatómus ezért a (fejlődéstanilag) azonos
eredetű szerveket (pl. a tüdőt és úszóhólyagot) homológnak mondja. Ennek "analógiájá­
ra" a hasonló eredetű analóg folyamatokat mondhatnánk inkább homológnak.
Emlékeztet erre, hogy az analogikus problémamegoldásra kidolgozott általános mo­
delljében Tomcsányi Péter megkülönbözteti a módszertani analogikus és az eredmény
analogikus kapcsolatokat (Tomcsányi Péter 1996, Tomcsányi (Péter) és Baltay, 1998).
Ezekre, gyakorlati és elméleti eredetük szerint megosztott példákat a 3-2. táblázaton
találhatunk.

A további kérdés az lehet, hogy problémánkat hogyan oldhatjuk meg analógia segít­
ségével? A célraorientált analógiakeresésre példát a 2.4.4.3 szakasz végén (127. oldal)
találnak az Ikarusról szóló tanmese formájában. A heurisztikus gondolatképzés történhet
az analógiák kiegészítésével asszociációs alapon; vagy ellentétpárokból kialakítható
struktúrák segítségével, amivel a továbbiakban foglalkozunk, de az alternatívák (lehető­
ségek) kialakíthatók találgatással, listába foglalással stb. amiből végül is döntési model­
lek segítségével lehet választani — amelyek jelentős részben heurisztikus alapon működ­
nek.

59 E fogalmak meghatározását kizárólag a heurisztikában való alkalmazás szempontjából adjuk, nem ter­

jedve ki a többféle filozófiai és lélektani definícióikra.

 204

3-2. táblázat
Péter példái az analógiák felhasználására
Tomcsányi (Péter) és Baltay, 1998, módosítva

Termék ill. szolgáltatás mint A piactudományból vett

eredmény analógia
Gyakorlatból adódó Űrkutatási fejlesztéseké
analógiák "tömörített" tartós élelmisze­
rek,
termésbecslés, talajvizsgálat
Elméletből adódó Lélektani színelméleté
analógiák reklámok, csomagolások stb.
hatásos színalkalmazásai
módszertani analógiák
Barter (árut áruért cserél) é
reklámbarter (reklámszolgál­
tatást
hasonlóért cserél)
Lineáris regresszió analízisé
piaci kereslet ár- vagy jöve­
delmi rugalmasságának számí­
tása

Eddig az analízis utján elemeire bontott anyagból dolgozva, rendeztük és kombinál­

tuk az elemeket, most a kapott eredmények szintézisével létrehozható problémamegol­
dásra térünk át. A szintézis — részekből való egész-képzés — módszereire a 2.4 fejezet­
ben a 128-130. oldalon) adtunk metaforákat, amik naiv fizikai hasonlatok, összerakós
játékok, képzőművészeti alkotások. A heurisztika szempontjából ezek nem egyformán
fontosak: van aminek "belső" gondolatadta elem az alapja (a kőfaragó esete). Mások
"külső" információadta alapon a rendelkezésre álló anyaghoz igazodnak (a hímeskő rakó
esete). Átmeneti a mozaikrakó aki mondanivalójához szerez be színes kövecskéket, míg a
fa mintázatához igazodó szobrász elképzelését sokszor az anyagtól nyeri.
Ez a kétféle megközelítés hasonló a tudományos gondolkodás két formájához: az em­
piristákéhoz, akik mindent a környezetből bontakoztattak ki, eltérően a tudást az elme
kibontakoztatásának tekintő racionalistáktól (Pléh, 1996). Az empírián alapuló termé­
szettudomány minél kevesebb elvre igyekszik mindent visszavezetni, míg a "racionalis­
ták" minél több elv révén gazdagítják a gondolkodásukat.
Van azonban a racionalista, gondolkodási technikának olyan legegyszerűbb változata
is ami "egyelvű", vagyis egy gondolat, szabály kimondásával segít problémák megoldá­
sában. Clark (1996) szerint a kognitív tudás — mint az intuitív ellentétpárja — (szeman­
tikailag) transzparens, áttekinthető, személyfeletti, tudatosítható, szabályokra épül. Ilye­
nek az algebrai axiómák, nyelvtani szabályok. A heurisztikus szabályok is, amik azonban
intuitív gondolatokat is ébresztenek, nem kész követendő formulát adnak.
Szabálynak tekinthetjük a heurisztikus módszereket, és mindenekelőtt azok legegy­
szerűbb formáját az ökölszabályokat. Milyen is egy ilyen — a német "Faustregel"-ből
lefordított nevű — szabály: ami a közmondás egyik típusa lehetne, a más jellegű szálló­
ige mellett. Nézzünk erre néhány példát:

1. Marketing ökölszabály: Hiányban az eladó, versenyző kínálatban a vevő az úr.

Következtetés: ha nincs verseny; hiányra törekszik az eladó (a gyártó).
 205

2. Megfigyelés: Ha többen eszik a cseresznyét a legszebbeket és gyorsabban szede­

getnek és a maradékot ott hagyják. Az egyedül lassan cseresznyéző mindet megeszi, mert
a szépeket hagyja a végére. Ökölszabály: A közös használat (fogyasztás) pazarláshoz
vezet.
1+2. Ha nincs verseny és közös a használat úgy hiány és pazarlás = szegénység ural­
kodik. Erre is érvényes közmondás (ökölszabály?): Közös lónak túrós a háta.
De melyik közmondás segít a szegénység leküzdésében? Ki korán kel aranyat lel. De
ha ez nem érvényesül, mert: ki korábban kel és több aranyat mégse lel (vagy nem ő „le­
li”), úgy nem küzdhető le a nyomorúság.

Ebből is láthatjuk, hogy ökölszabályok (részben közmondások) és más bölcs megálla­

pítások illetve azok kombinálása is hasznosítható tudáshoz vezethet. Ezért gyűjtöttünk
össze ilyeneket könyvünk 4.6.4.2 szakaszában, példát adva alkotó továbbfejlesztésükre is
(371. oldal).
A gondolkodás lépések és ugrások sora — írtuk le már egyszer (130. old), de lépései
nemcsak egymásból következnek mint a dominó ledöntő sorozata, hanem korábbi isme­
retanyagból, váratlan asszociációk révén nagyobb ugrások is bekövetkezhetnek. A ko­
rábbi ismeret, és az új szabály (elv) találkozása, olyan szinergikus hatást válthat ki, ami
vulkánszerűen kitörő intuitív gondolathoz is vezethet. — De azért becsüljük meg, az
egyszerű heurisztikus lépegetést is. Ökölszabályunk: ha folyamatosan lassan jársz —
idővel — tovább érsz.

***

Asszociáció és analógia volt ennek a szakasznak az alcíme. Összefoglalásként jelle­

mezzük ezeket még egyszer röviden:
Arra a kérdésre: "mi jut erről eszedbe?", az asszociáció spontánul "felelhet"; de ha­
sonló funkciót vált ki az emlékezetbe idézéssel, sőt a memorizálással kapcsolatban is
(mint az említett "szamárhíd"). Mementó jellegű, ha egy szem előtt soha se tévesztendő
fogalomra emlékeztet.

Arra a kérdésre: "mi hasonlít hozzá? " — analógiát kereshetünk tartalmi hasonlósága
alapján, igen tág körben a problémánk megoldásához. Fordított irányban: valaminek a
megmagyarázására is használhatunk analógiát, magyarázó hasonlatot, metaforát, ami
példázattá, tanmesévé is bővülhet. (Utaltunk azonban arra, hogy a "többlépcsős" metafo­
rák végül inkább ködösítenek mint megvilágítanak.)
A fogalmak és gondolatok eddig tárgyalt szabad kombinációinak képzését a heurisz­
tika módszeresen végzi, azonban ezek rendezett szerkezetben még jobban alátámaszthat­
ják az alkotó gondolkodást.

A fogalmak logikai és sorrendbe rendezése

Eddig a fogalmak szemantikai (jelentéstani) elemzését végeztük, egyenként lehettek

képzetek kiváltói, analógiák mintaképei, kombinációk elemei. A problémamegoldó fel-
használásukhoz azonban a kiválasztott fogalmak halmazának együttes elemzése is szűk-
 206

séges. Az ilyen feldolgozás kétféle lehet: az egyszerűbb sorrendbe és a bonyolultabb

logikai rendezés.

Papposz analízisének mintájára kérdezhetjük, hogy mi lehet célunk (vagy résztémájá­

nak) közvetlen előzménye (nélkülözhetetlen feltétele), majd annak előzménye és így
tovább egy kiinduló pontig. Ezzel egy sorrendhez jutunk, aminek fordítottja támpontot ad
egy megoldási sorrend megtervezésére, ami kutatási tervünk vázlata is lehet.
Módszertanilag — és formailag — közel áll ehhez az, amikor felsoroljuk a lehetséges
tennivalók, módszerek emlékeztető lajstromát (csekklistáját, check-list) hogy abból vá­
laszthassunk és ne felejtsünk ki semmit.
Fejlettebb változata a kutatási munkaterv időbeli sorrendjét kifejező felsorolás, ami
ha elágazásait jelző választási (döntési) pontokkal tagoljuk — amikor mindég kétfelé
ágazik az út — egy dichotom határozóhoz jutunk. Ilyen formában javasoltuk a 2-2. táb­
lázaton (51. oldal) a kutatások (tudományos feladatok) általános forgatókönyvét, időren­
di vezérfonalát. Magyarázat helyett azt tanulmányozhatjuk példaként.
Fontos — heurisztikusnak mondható — elv az is, hogy a bonyolultan elágazó rend­
szereket felbonthatjuk kettős elágazódásokra (bifurkációkra), ezáltal kezelhetőbbekké
válnak. Ezen elv alapján működnek az u.n. döntés-fák és sok más módszer is. De közel
áll ehhez az a 3.3.2.4 (218. oldal) szakaszban tárgyalt, ordinális döntésekkel kapcsolatos
gyakorlatunk, hogy a tényezők rangsorolását legmegbízhatóbban, páros összehasonlítá­
sukkal oldhatjuk meg.

3.3.2.3 Strukturált kombinációk alkalmazása (mátrix technika)

Ennek a heurisztikus módszernek lényege a kombinációval való megoldás-keresés (a
felismerés, belátás elérése). Már az előzőkben is kombináltunk amikor kiegészítettük
egymással a fogalmakat, vagy amikor az egyikről egy másik juthatott eszünkbe: asszoci­
áció vagy analógia révén.

A strukturált kombináció ennél több: amikor legegyszerűbb formájában két megkü­

lönböztetést (fogalompárt, lehetőleg ellentétpárt) kombinálva táblázat (mátrix) formájá­
ban adja meg a négy kvadránsba illő fogalmat, megoldást stb. Ezeket, megállapítja telje­
sen kitöltve a négy kvadránst, vagy egyik kvadránsát üresen hagyva, azt a másik alapján
heurisztikus következtetéssel nevezi meg. Az ilyen majdnem a szillogizmushoz hasonló
következtetést lehetővé tevő táblázatot logikai mátrixnak mondhatjuk, bár amikor fogal­
mak jelentését meghatározó módszerként alkalmazzuk, szemantikai mátrixnak is nevez­
hető.

A heurisztikánk egyik alapformája ez, és mint ilyen gondolatkiváltó, megoldáshozó

jellege a legfontosabb. Funkciója szerint terméke ötlet, négyes formája szerint — bárgyú
szójátékkal lehetne — "négylet". Valamikor így jellemeztük: a 2 x 2 mátrix, a heuriszti­
kai elemzés kétszerkettője.
Ezzel a módszerrel indítottuk könyvünket: az 1-1., 1—2., 1-4. táblázattal (15-17. ol­
dal), de ilyen az unokámtól átvett 3-2. táblázat is, és emlékezetünk szerint az első álta­
lunk ismert ilyen mátrix a 3-3. táblázaton feltüntetett (amit a szerző 55 éve tanított, és
emlékezetből rekonstruált).
 207

3-3.táblázat
A növényi termések csoportosítása
Warming—Johansen alapján, Szabó Zoltán (1925) könyvéből

Száraz Húsos
Zárt szemtermés, makktermés csonthéjas termés
Felnyíló toktermés bogyó termés

Ez a mátrix forma a kétdimenziós gondolkodás alapformája, a kétirányú kombinációk

száma növelhető, és így — mint a takács munkájában a szövőszék lánc- és vetülék-fonala
— a gondolat szövetét hozhatják létre.

A logikai mátrixok "rekeszei" (fiókjai) általában diszkrét (átmenetek nélkül elhatá­

rolt), nominális (pl. zárt, felnyíló) vagy ordinális (nagy, kicsi) kategóriákat fejeznek ki.
(A skálarendszerekről a 222. oldalon emlékezünk meg.) Bár alkalmazhatunk néha a
megkülönböztetésre kontinuus folyamatos skálát is, amikor számszerűen kifejezett határ­
értékek választják el egymástól a "rekeszek" (kvadránsok) határát. Példa lehet erre a
marketingben ismert BCG (Boston Consulting Group) mátrix, ahol a nagy és kicsi piaci
növekedés határát az évi 10% képezi, és a fő versenytársak piaci részesedését is folya­
matos arányszámmal kifejezve: 2,0 (kétszeres) határértékkel osztottuk kisebbre-
nagyobbra. (Tomcsányi l994: 116).

Az ilyen logikai mátrixok még 3 x 3 sőt 3 x 4 taggal is jól áttekinthetők, üresen ma­
radt rekeszeik kitölthetők. Ilyenre példa a 3-4. táblázat. (Elvileg akárhány tagúak lehet­
nének, de akkor már inkább csak adatközlők, rendszerezők de nem heurisztikus gondo­
lattámaszok).

3-4. táblázat
A hasznossághordozók (termékek) rendszerezése
Tomcsányi, 1994 nyomán

Termékek
Hasznossághordozók Jószágok Szolgáltatások
fizikai szellemi
Fogyasz- elfogyasztott alma hajvágás koncert
tási "javak" tartósan használt vasaló takarítás tanfolyam
Tőke elfogyasztott vasérc energia konzultáció
"javak" tartósan használt eszterga szerviz franchise

Ha a mátrixot bővítjük: pl. 4 * 4, 4 x 5, 5 x 5 stb. tagúra és a kategóriák diszkrétek és

nominális értékek, úgy a választéktervezésben alkalmazott morfológiai elemzéshez
hasonló mátrix kombinációkhoz jutunk. (3-5. táblázat). Példánkon két 4 x 4 mátrixot
vonunk össze 4x5 mátrixá, ami meghatározza végül is azt a 7 (csillaggal jelölt) fajtatí­
pust, amit szükségesnek ítéltünk. Ha ehhez hasonlítjuk további táblázatokon a rendelke­
 208

zésünkre állókat, úgy megállapíthatjuk: mi hiányzik a választékban és mi felesleges.

(Részleteit lásd: Tomcsányi, 1988: 330; 1994: 268-269)

Ez a heurisztikus módszer az igények és megoldási lehetőségek kombinált tervezését

teszi lehetővé "kockás papíron" és — főleg — töprengve. A morfológiai elemzés számí­
tógépen sokkal bonyolultabb kérdéseket oldhat meg, de kevesebb teret enged a kutató­
nak, hogy eszével is beleszóljon ebbe. (Talán ez a különbség a "primitív" heurisztikus és
az "szofisztikáit" algoritmikus módszerek közt.)

3-5.táblázat
Gyümölcsfajta választék statikus tervezése
(Példa logikai mátrixok morfológiai elemzést imitáló egyszerű összevonására)

B D
Érési idény Termőhely
igény
A c
Felhasználás Termelés jellege
módja
* 1 2 3 4 * 1 2 3 4
frissfogyasztás 1 * * Gyümölcsösben 1 * *
gyorsfagyasztás 2 * út menti fasor 2 *
konzerv 3 * Házikertben 3
dísznövényként 4 * Parkokban 4 *

Összevont mátrix
D 2 3 4 1
A B C 1 1 2 3
1 1 → *
1 3 → * *
2 3 → * *
3 2 → *
4 4 → *

A mátrixokat nemcsak összevonhatjuk, hanem egyikről a másikra is lépegethetünk (3-

6. táblázat). A mátrix két oldalán feltüntetett ismérvek megfelelő találkozáspontját (a
nekünk releváns rekeszt) kiválasztjuk. Ez egy kódszámot visel ami a következő (máso­
dik) mátrix egyik oldalának számsorából határoz meg egy helyet. Ennek a második mát­
rixnak másik oldala a harmadik ismérv, amivel előző kódszámúnk egy rekeszre, illetve
annak kódszámára mutat, amivel tovább folytathatjuk ezt a folyamatot. Végül az utolsó
mátrix egyes rekeszei adják a "megoldást", az elemzési folyamat eredményét.

Példánk a differenciált termékek többlépcsős piaci mátrixát mutatja be. Több meg­
fontoláson keresztül haladunk a mátrixokon át. Az egyik esetben (amit X-el jelöltünk)
 209

erős vonzerejű (nagy keresletű stb.) piacon lépünk fel kevés közepes versenytárs ellen,
közepes vevőkörrel és jó alkupozícióval, de csak közepes versenyképességű termékkel,
kis nyereség mellett. A tanács: vizsgáljuk meg mit változtassunk, hogyan folytassuk.

A másik Y -al jelzett esetben gyenge piacon volt kevés közepes konkurensünk, vevő­
körünk itt is közepes, de versenyképességünk erős és termékünk igen nyereséges. A
döntés: megtartani. Természetesen a döntési változatokat és a komponenseket magunk
tervezhetjük: mind a tervezés, mind a becslés heurisztikus jellegű.
3-6. táblázat
Többlépcsős piaci mátrix differenciált termékekre
Tomcsányi (1994: 130)

Versenytársak A piac attraktivitása ("vonzereje")

* gyenge közepes erős

nincsenek 3 4 5
kevés, közepes 2Y 3 4X
nagyszámú, erős 1 2 3

Eladási lehetőség 1 2 3 4 5
Biztos: ismert vevők, 1 2 3 4 5
ismert árak
Közepes: ismert vevőkör, 0 1Y 2' 3X 4
jó alkupozíció
Bizonytalan: eseti vevők, 0 0 1 2 3
gyenge alkupozíció

Versenyképesség 1 2 3 4 5
erős 1Y 2 3 4 5
közepes 0 1 2X 3 4
_____________ gyenge______________ 0 0 1 2 3

1 2 3 4 5
Várható jövedelem
a) nagy nyereség Megtartani! Fejlesz­ Fejleszteni!!
Y teni?
b) közepes nyereség Vizsgálni Megtartani Fejleszteni

c) kis nyereség ? Vizsgálni Megtartani

X
d) öneltartó ?? ? Vizsgálni Megtar­
tani
e) ráfizetéses Felhagyni!! ?? Vizsgálni
 210

A mátrixot sok, mondjuk 100 részre is felbonthatjuk (10 x 10 vagy 4x5x5 rend­
szerben), és akkor diszkrét kódokkal jelölt rekeszei —- példánk szerint —- valamely ter­
mék árát és minőségét fejezhetnék ki. (3-7. táblázat). Természetesen kifejezhetnék bár­
milyen más ismérvek értékeit is. A fekete keresztel már a következő alkalmazásra uta­
lunk, hogy érzékeltessük egyik módszer a másikból következik.
Amennyiben ugyanis táblázatunk beosztását kontinuussá tennénk, úgy bipoláris skála
esetén (ami például —5 és +5 között húzódik) a pozícionáló kereszthez jutnánk, vagyis a
klasszikus koordináta rendszerhez. 3-1. ábra. Ezeket és más hasonló kvantifikáló mód­
szereket a 3.3.3 (225. oldal) szakaszban írjuk le, a táblázat és ábra forrása: Tomcsányi,
1988 módosítva.

3-7. táblázat
Az ár fokozatai ^
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
10
9
8
7
6
5
4
3
2
1
↑ A minőség fokozatai

3-1. ábra A pozícionáló kereszt

 211

A pozícionáló kereszt háromdimenziós formáját alkalmaztuk a szavak, fogalmak,

termékek számszerű jellemzésére a szemantikus differenciál bevezetésével a marketingbe
(Tomcsányi, 1973: 219). Ez a tetszetős de bonyolult ábrázolásmód minden három ellen­
tétpárból álló és bipoláris skálán jellemezhető jelenség jellegének meghatározására al­
kalmas.
Ha viszont a bipoláris skálát nem két vagy három dimenzióban (kereszt formában),
hanem ennél többször tüntetnénk fel (egymás alatt ábrázolva), a polaritási profilhoz
jutunk. (Példa erre a 3-8. táblázat) A két ellentétpár között egyesek unipoláris skálát
alkalmaznak (pl. - 5-től +5-ig helyett 1-10 között) ami a lényegen nem változtat.
A polaritási profil kódszámai rangsor (ordinális) értékűek, ha ezek a diszkrét foko­
zatok legalább intervallum értékűek, úgy a profilvonalak lefutását nemcsak kvalitatíven
lehet összehasonlítani, hanem értékszámaik összeadása alapján is. Ha pedig ezen kód­
számokat az általuk kifejezett ismérv fontossága szerint súlyszámmal szoroznánk, úgy a
közismert súlyozott pontozáshoz jutnánk el. Ezzel azonban csak a módszerek egymásra
épülésére kívántunk rámutatni.

Ebben a szakaszban ugyanis csak a strukturális elemzés módszereit vezetjük le, ami
elsősorban nominális ismérvek kombinálására való. A számszerűsítésre — és ezen belül
a skálák áttekintésére is — a 3.3.3 alfejezetben térünk majd ki és áttekintjük valamennyi
általunk ajánlott módszer összefüggését.
3-8. táblázat
Példa a polaritási profilra
Erősségek és gyengeségek értékelése, Tomcsányi, 1994
 212

Az értékszámok összeadása esetén azA = 6, aB = 9 lenne; de ha az első négy (vastag

vonal feletti) ismérvet kétszeres súllyal számítanánk úgy mindkettő 14.

Hasonló összehasonlító, párhuzamba állító a döntési táblánk (3-9. táblázat.). Formája

szerint ide a mátrixokból levezetett táblázatok közé tartozik, de alkalmazása számszerű­
sítést kíván (3.3.3 szakasz). Gazdasági döntések esetén, az információkat már haszonha­
tásra transzformálva adjuk meg ebben. Az egyes adatparaméterek transzformálása és a
ráfordítások becslése ehhez a 4.5 fejezetben leirt szintetikus ökonómiai értékelés (áru­
elemzés) módszerével oldható meg. Így a transzformált adatok egy mutatóba szintetizál­
hatok. De a döntésnél a csak rangsorolt adatárok (azok jobb-rosszabb megkülönbözteté­
sével) is figyelembe vehetők. (Bővebb módszertani információk a forrásmunkákban:
Tomcsányi, 1973, 1994 találhatók.)

3-9. táblázat
A döntési táblázatok vázlata
(+ = jobb, kedvezőbb; - = rosszabb; 0 = indifferens)
(A példa gazdasági döntésre, a szerző szakmája folytán egy
gyümölcsfajtára vonatkozik.)
 213

Bár példánk szakmailag az Olvasótól távol állhat, e táblázat logikája jól követhető:
azt kívánjuk eldönteni, hogy a vizsgált P (probandus) változat jobb-e, mint összehason­
lítási alapja: a C (comparativus). Persze a táblázat több P, vizsgált alternatíva összeha­
sonlítására is alkalmas. A fő hasznosításban alig van különbség, és az nem választékbő­
vítő jellegű. A teljesítmény jobb és bár a fogyasztói preferencia gyengébb, ettől még az
összevont hasznosság jobb, a P esetében. Bár az összevont költségmutató kedvezőtle­
nebb, az anyagköltség folytán, a szintetikus ökonómiai mutató (ami az összevont hasz­
nosság és relatív költség hányadosa) ugyancsak a P-nek kedvez.
Ez a példa, a 3.5 fejezetben leirt, heurisztikus gazdasági számításoknak kedvező
(259. oldal), ex ante vagyis előrebecslő és parciális (teljes kalkulációt nem igénylő)
módszerek szóhasználatát követi. A döntési tábla feltüntetheti a számszerű mutatókat is,
de mentális döntéshez azt kell mérlegelni, hogy miben van előny, miben hátrány. Ezek a
plusz és mínuszjelek akkor is eleget mondanak, ha nem számszerű értékek, hanem minő­
ségijellegek különbségére utalnak.

Esetünkben érdekesek a kockázati tényezők is, de egészen más kategóriákat is be­

építhetünk döntési táblánkba. A döntési feltételek csak a P-re vonatkoznak: nincs-e jogi
vagy más akadálya megvalósításának. A döntéshozó végül az előnyöket-hátrányokat
mérlegelve és "összbenyomása" alapján dönt.

3.3.2.4 Vizuális kutatástámogató ábrázolások60

A vizuális kutatástámogató absztrakt szimbolikus rendszerek alapvető célja, hogy
egyszerűsített formában, logikailag jól nyomon követhetően írják le, vetítsék előre a
vizsgált terület releváns dimenzióinak összefüggéseit. Leggyakrabban modellek, (folya­
matábrák, mátrixok, ágrajzok, hálótervek, egyéb absztrakt szimbolikák formájában és
mindezek kombinációjaként találkozhatunk velük. Lenkey (1975: 268) két, három és
többdimenziós morfológiai (alaktani) sémákként definiálja a vizuális ábrázolásokat,
aláhúzva, hogy segítségükkel nemcsak választási lehetőségeket tárhatunk fel, hanem —
mert a választási modell komponenseit foglalják össze — a képzettársítást is elősegítik.
Véleménye szerint a modell zártságát így a képzelőerő "bővíti" és abból táplálkozva— a
modell "fehér foltjait" kitöltve — újabb ötleteket eredményezhet. Kérdezhetnénk, hogy
miért is van szükségünk ezekre, miben segít, hogy különböző vizuális kutatástámogató
modelleket, ábrákat szimbolikákat építünk fel, miközben a kutatás célját, folyamatát,
módszereit szavakba öntve is megfogalmazhatjuk. A válasz egyszerű: alkalmazásukkal
olyan előnyökhöz jutunk, amelyek a kutatási probléma eredményes megoldását hatéko­
nyan segítik, mert

• a bonyolult, többszörösen összetett kutatási folyamat logikai, időrendi összefüg­

gései átláthatóan kirajzolódnak,

60 E szakasz Tomcsányi Péter (Szent István Egyetem, Marketing Intézet) önálló munkája.
 214

• a kutatás különböző vetületei (cél, módszer, folyamat stb.) az összefüggéseik

feltüntetésével kibővített struktúrában jelennek meg,

• az esetleges kutatási zsákutcák okozta változtatási kulcspontok könnyebben fel­

ismerhetők,

• az egyszerűsített, de az összefüggéseket teljes mértékben visszaadó ábrázolás a

probléma és a folyamat többszöri átgondolását sugalmazza, aminek ötletgenerá­
ló, gondolkodásserkentő a hatása.

A problémakör vizualizálásának gondolata régre nyúlik vissza, már Descartes utalt

arra, hogy a megoldandó problémát egyszerűbb részekre, részfeladatokra történő fel­
bontás után mértani alakzatban kell ábrázolni, majd továbbgondolni, mert az emberi
értelem ezt fogja fel a legkönnyebben (Pólya, 1994).

A különböző absztrakt szimbolikákat tartalmazó vizuális heurisztikumokat számos

módon csoportosíthatjuk. Montgomery és Urban (cit. in Bauer és Berács 1992: 306) a
marketing modellekre vonatkoztatva — amely bármely vizuális heurisztikumra kiter­
jeszthető — a problémamegértésre irányuló leíró és előrejelző, másrészt a probléma-
megoldásra koncentráló normatív modelleket különböztet meg. Tietz és Zentes (cit. in
Zentes 1988: 306) számos megkülönböztetést ír le, mint például időtől függő és függet­
len, azonnal ható és késleltetett, vagy determinisztikus, sztohasztikus és játékelméleti
modelleket. Belz és Tomczak (1998) kiemelik, hogy minden tudományos kutatás eseté­
ben elengedhetetlen egy kutatási alapmodell kialakítása, amely általában a kutatási
problémát, célt, módszert és eljárási folyamatot foglalja magába.

Számunkra a legfontosabb vizsgálati aspektus az, hogy a vizuális heurisztikumokat a

kutatói munkában, annak helyes strukturálására, a probléma megértésére és megoldására,
mint módszert miképp alkalmazhatjuk eredményesen. Véleményünk szerint itt az abszt­
rakt szimbolikus rendszereket két fontos csoportra érdemes osztani, egyrészt az ún. több-
dimenziós vizuális heurisztikumokra, amelyek egyidejűleg több vizsgálati aspektust (pl.
cél, módszer, időrend, logikai összefüggések stb.) dolgoznak fel, másrészről az egydi­
menziós heurisztikumokra, amelyek mindössze egy speciális nézőpontból közelítik meg a
problémát vagy folyamatot (3-10. táblázat). Bonyolult összetettebb problémák feldolgo­
zásában, nagyobb lélegzetű projekteknél, vagy kutatási folyamatmodelleknél általában a
többdimenziós, míg részterületek vagy egyszálon futó logikailag jól nyomon követhető,
illetve speciális aspektusra fókuszáló esetekben egydimenziós vizuális heurisztikumokat
alkalmazunk.
 215

3-10. táblázat
Vizuális heurisztikumok csoportosítása

Jellemzők Egydimenziós vizuális Többdimenziós vizuális

heurisztikumok
Cél
Vizsgálati aspektusok
száma
Gyakori alkalmazási terü­
letek a kutatásban
Vizuális megjelenítés
formái
heurisztikumok
Kutatási terü- Kutatási tertí-
let/részterület aspektus­ let/részterület többdi­
fókuszált vizsgálata menziós összefüggéseinek
vizsgálata
egy több
bonyolultabb részterüle­ kutatási és folyamatter­
tek leírása, strukturálása, vező alapmodellek
feldolgozása
modell, (folyamat)ábra, mátrix, ágrajz, hálóterv,
egyéb absztrakt szimbolikák illetve ezek
kombinációja

Mint azt korábban megfogalmaztuk az egydimenziós vizuális heurisztikumok egy

speciális szempontból közelítik meg a vizsgált objektumot. A vizuális kutatástá-mogató
rendszerek a vizsgálat tárgyát figyelembe véve a leggyakrabban módszertanra, eszköz-
rendszerre, a kutatási részterületek közti logikai kapcsolatra, kutatási célra, várható
eredményre irányulnak, amelyek célja folyamatmeghatá (időrendi, logikai) struktúrálás,
gondolatindukálás és problémamegoldás. A kutatások általános “forgatókönyve”, munka-
folyamatának időrendi vezérfonala folyamatábra (2-1. ábra) például a tárgyát tekintve a
kutatási részterületek már feltárt logikai és időrendi kapcsolatainak eltérő vizuális meg­
jelenítésén keresztül a megértés, átlátás megkönnyítését célozta. A 3-2. ábra (Tomczak,
1998) a tudományos projektek feldolgozásának szisztematikussága és kreativitása közti
helyes arányra utal. A kutatástámogató heurisztikumok tipologizálásukat tekintve prob­
lémamegoldó (cél) és/vagy munkamódszertani (tárgy) logikai ágrajzok (vizuális megje­
lenítések) lehetnek.

A több dimenziós vizuális heurisztikumok egyik leggyakoribb alkalmazási területe a

tudományos projektek egészére vonatkozó kutatási alapmodellek megalkotása.
Tudományos kutatásoknál, írásműveknél gyakran megfeledkezünk a vállalati életben
széleskörűen elterjedt stratégia tervezésről. Ennek következményeként strukturális
arányeltolódások, cél/eszköz diszharmóniák, önmagukban tökéletesre csiszolt de egysé­
ges egészet nem alkotó építőkövek kísérhetik munkánkat. Ha még oly nehéz is, a kutatás
elején annak alappilléreit leverni (cél, eszköz, irány stb.) meg kell tennünk, mert megfe­
lelő alapok nélkül könnyen újra kezdhetjük az építkezést. Talán a legnehezebb mégis az
általunk kijelölt útvonal — az új eddig nem látható információk hatására szükségessé
váló —idejében történő módosítása. Nagyobb lélegzetű kutatási projektek esetén (pl.
doktori értekezések) gyakran hat nyolc hónap kemény munka áll a kutatási folyamat
struktúráját meghatározó alapmodell elkészítése mögött, amely azonban a kutatás egészét
tekintve többszörösen megtérül. Az elkészülő modellek, ábrák logikai felépítésének,
 216

kapcsolódási pontjai vizuális megjelentetésének csupán megalkotójának fantáziája szab­

hat gátat. Az egyetlen cél hogy a tudományos projektnek, megoldandó feladat minden
részéhez a kutató elfogadott, követhetően jól ívelt, de rugalmas húrt feszítsen.

3-2. ábra Csak a módszeres munka és kerativítás együttes eredménye

az ismeretbővítés (Tomczak T., 1998)

A vállalati stratégia szintjeivel analóg módon a kutatási projekteknél is megkülönböz­

tethetünk egy az egész kutatási folyamatra kiterjedő un. alapmodellt és az egyes részterü­
leteket leíró, magyarázó, megoldó vizuális rendszereket. Az alapmodellek részben leíró
típusúak, mert a kutatási folyamat szerkezetét, lényegét próbálják bemutatni, másrészről
hordoznak normatív (előíró) probléma-megoldó jelleget a módszer, az irányvonal, az
időrend meghatározásából adódóan.
 218

A 3-3. ábra egy többdimenziós kutatási alapmodellt mutat be. Egy erősen egyszerű­
sített, fő szerkezeti elemeire bontott, tárgyában többdimenziós folyamat-meghatározó
strukturális modellt látunk, aminek legfőbb célja a globális áttekintés megkönnyítése.

Természetesen ezen alapmodell használatát számos egyéb egy- és többdimenziós vi­

zuális heurisztikum egészíti ki, annak függvényében, hogy adott esetben mi a célunk.
Például az áruelemzés alapmodelljének egy adott specifikum szerinti “kibontott” válto­
zatát (szintetikus mérőszám számításának folyamat-ábrája) láthatjuk a 4-1. ábrán.

Összefoglalva elmondható, hogy a vizuális kutatástámogató absztrakt szimbolikák al­

kalmazásának legnagyobb előnye abban rejlik, hogy a problémakör felosztása, sziszte­
matikus és többszöri átgondolása, a kulcspontok keresése kombinálódik a mértani alak­
zatokban, szimbolikákban testet öltő vizualizálással, amely ötletgeneráló, gondolatéb­
resztő mert a vizsgálati tárgy strukturálásán keresztül jelentős pozitív szinergiahatást fejt
ki. Ezért illik a praktikus heurisztika eszköztárába.

3.3.2.5 A rangsoroló döntések módszerei

Mint ahogy a strukturális módszereket egymásból levezetve mutattuk be, a rangsoroló
döntések esetében is a módszereket megtalálásuk, áttekintésük céljából, egymásból leve­
zetve írjuk le.
A kiindulás a legegyszerűbb döntés: a kettőből való választás (vagy meg­
különböztetés), a preferencia vizsgálatokhoz és Pareto ordinális megközelítéséhez ha­
sonlóan.
Ha több tényezővel, ismérvvel dolgozunk azokat sorba rendezhetjük valamilyen
szempontból: a fontosság, az összetartozás, az időbeliség stb. lehet ez a szempont, rende­
ző elv.
Calvin (1997: 96) az értelmes találgatásra ajánlja a sorba rendezést. Ilyen rendezett
láncolatok amikor a hangok dallammá, a lépések tánccá alakulnak. Amikor egy-egy
mondanivaló részei szöveggé alakulnak.
Az így létrejövő sorozatok annyiból heurisztikus eszközök, hogy "hézagaik" felis­
merhetők, mint ahogy egy régi ismeretlen bélyegsorozatban is feltételezheti a filatelista
valamelyik érték, vagy szín hiányzását és felkutathatja azt.
Ha egy ilyen komplett sorozat olyan teljes mint egy temperált zenei skála, úgy más
sorozatokhoz hasonlítható, azok modellje lehet. A logikai sorozatok még fejlettebbek,
mert fokaik, nemcsak egymás után következnek, de egymásból is következnek, egymásra
épülnek — egymáson állnak mint az akrobaták a cirkuszi gúlában.
A következő lépés az amikor a sorozat első és utolsó tagja közt is fennáll ez a logikai
kapcsolat. A fokozatok körtánca ez, amit a misztikus farkába harapó kígyó szimbóluma
fejez ki, kémiai hasonlata a benzol-gyűrű. Számunkra azonban ez még fontosabb, mert
egy nyomós módszertani tézis felismeréséhez vezetett:

A körbezárt teljes sorozatok azzal az, előnnyel járnak, hogy tagjaik közé átmeneti fo­
kozatok konstruálhatok és gyakran használatuk kedvező sorrendje is a rendszerükből
 219

adott, de ha ez nem is áll fenn: tévedésből kevésbé hagyjuk ki valamelyik fokozatot (egy
szükséges megfontolást) értékelő munkánk során.
Az ilyen körbezárt teljes sorozatok szimbóluma az iránytű: az is lehetővé teszi, hogy
a fő égtájak közé mellék-égtájakat helyezzünk — és szimbolikusan se tévedjünk el cé­
lunk felé vezető úton.

A másik még jobb hasonlat az óra számlapja, ami az alkalmazás sorrendjét, időrend­
jét is mutatja, — és segít abban, hogy ne késsünk el célunk elérésében. A mi
haszonhatásmérő óránk (4-1. ábra, 331. oldal) kielégíti azokat a követelményeket is,
hogy számjegyei egymásra épülő módszereket fejeznek ki, tökéletesen körbezárt soro­
zatként, és korlátlanul kiegészíthető, egészen a kör 360 fokáig. A mi óránk az előző
iránytű gyermeke, ezért az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért csak nyolc fokozatot,
"órát" mutat, de kidolgoztuk és közöltük az időmérő óráknak megfelelő 12 fokozatos
rendszerét is (Tomcsányi, 1994: 239). Érdekes, hogy ez csak a hasonlat teljessége miatt
jobb, kevésbé áttekinthető, mint a nyolcfokos, ami valószínűleg arra vezethető vissza,
hogy az ember 7 ± 2 dolgot tud áttekinteni.

Az ordinális rangsoroló "heurisztikumok" közé sorolható még három, páros összeha­

sonlításon alapuló számításmód:

Egy sorozat (halmaz) rangsorát legpontosabban, úgy határozhatjuk meg, ha a ténye­

zőket egy mátrixon hasonltjuk össze (mint a futball bajnokság csapatait) és az egyes
rekeszekbe ha jobb 1 ha gyengébb 0 jegyet írnánk. Ismérvenként összeadva, megkapjuk,
hogy hány másiknál volt jobb, és az összegek nagysága mutatja rangsort. Ha többen
végzik ezt el, úgy az összesített adatok még pontosabban fejezik ki a rangsort.

A páros preferencia vizsgálatnál ugyanígy járunk el, de azt már eleve csak számos
bíráló végezheti el. A szavazatarányokat preferencia arányokká alakítjuk majd azokat
Thurstone-transzformációval intervallum értékekre számítjuk át. A módszer leírását a
340. oldalon adjuk a szerző által kidolgozott abszolút skálára való transzformálással
(Tomcsányi, 1988, 1994). Részletesebb leírása ezen a helyen — a skála-rendszerek tár­
gyalása előtt — nem volna könnyen megmagyarázható.

A súlyozott pontozás (226. oldal) igen fontos becslésen alapuló, heurisztikus számí­
tásmód, aminek gyenge pontja a súlyozás meghatározása. Erre a célra az előbbi páros
preferencia számítás abszolút skálára transzformált értékei adhatják a legjobb, a vélemé­
nyeket leginkább kifejező eredményt. így súlyozzuk a súlyozott pontozás továbbfejlesz­
tett nem kompenzatórikus változatának: a komplex indexünknek súlytényezőit is. (343.
oldal).
 220

3.3.3 Számszerűsítés és értékelés magasabb skálákon

33.3.1 A számszerűsítés elemei

Minden értékelő munka lényege a számszerűsítés: mert a szám többet tud kifejezni és
könnyebben kezelhető mint a szó.

Számszerűsítéssel tehetjük a tulajdonságokat (ismérveket) kezelhetővé, áttekinthető­

vé, majd összemérhetővé. A számszerűsítés lehet csupán számkulcsok (kódok) beveze­
tése vagy tényleges kvantifikálás.

A számszerűsítés műveletei

A különböző tulajdonságok számszerűsítése is eltérő. Két fő csoportjuk szerint:

a) a természettudományi (fizikai, kémiai, méretbeli stb.) tulajdonságokat általában
mérőeszközökkel, műszerekkel vizsgálják;
b) az eszközökkel nem vagy nehezen mérhető tulajdonságokat becsléssel: rangso­
rolással, pontozással stb. értékelik.

Mivel azonban a becslés személyes (lélektanilag befolyásolt) folyamataiba az ízlés­

beli vagy a személyes véleménytől (preferenciától) függő különbségek is belejátszanak,
célszerűbb három számszerűsítő műveletet megkülönböztetni:
1. a mérést,
2. az értékelő becslést,
3. a preferenciavizsgálatot.

1. A mérés etalonnak számító eszközökkel (mérőléc, súlysorozat, szintáblázat stb.),

vagy műszerekkel (mérleg, refraktométer, bonyolult kémiai és fizikai laboratóriumi esz­
közök stb.) történő, egzakt, személytől független és megismételhető kvantifikálás.
A mérési hiba sztochasztikus, növényeknél még az évjárati és termőhelyi hatások is
módosítják az eredményt. A nyersanyagok, nyerstermékek a biometria szabályai szerint
vizsgálhatók; a statisztikai mintavétel azonban az ipari termékeknél is alapvető fontossá­
gú.
A mérés szó köznyelvi jelentése megfelel az idetartozó a módszereknek, ha viszont
minden számszerűsítést, sőt a mennyiségi ökonómiai hatások megállapítását is ezzel a
szóval jelölnénk (mint sokan teszik), akkor ezt az eljárást mérőeszközös számszerűsítés­
nek mondhatnánk.

2. Az értékelő becslés személyek (bírálók) által végzett tudatos tevékenység, észlelés

alapján és részben véleményalkotási folyamatban rendel számszerű értékeket a jelensé­
gekhez. Ideális esetben a szakértő "élő műszerként" működik közre, objektív tények
megállapításában.

Aszerint kategorizálható, hogy egy személy vagy többen (csoportban) végzik. A cso­
portos becslés is többféle lehet: a) több személy együtt végzi; b) több személy külön-
 221

külön végzi (egymás befolyásolása nélkül); c) több személy módszeresen együttműködve

(teamben) végzi.

3. A preferenciavizsgálat (az előnyben részesítés számszerűsítése) véleménykutatás

jellegű, dimenziója a vizsgált személyek spontán értékítélete. Míg az 1. és 2. művelet
kvantitatív (mennyiségi) és kvázi objektív jellegű, addig a preferenciavizsgálat általában
csak alternatív választásra szorítkozhat, (pl. kettő között melyik a jobb?) ítélete inkább
kvalitatív és szubjektív jellegű. (Tágabb értelemben azonban a preferencia fogalmát a
pontozással nyert értékekre is alkalmazzák.)

Ide tartoztak a szerző piaci kísérletei és egyes laboratóriumi termék tesztek. A ter­
méktulajdonságokat inkább összhatásukban vizsgálja, de a tényezőnkénti vizsgálat sem
kizárt. Mivel a legegyszerűbb rangsorolást alkalmazza általában páros összehasonlítással,
megbízhatósága jó. A lélektanból vettük át és a heurisztikában a szakértői véleményezé­
sek korszerű formájaként alkalmazzuk.

***

E három számszerűsítő művelet közül csupán az első ad pontos információt a tény­

szerű valóságról, a másik kettő csak megközelítő becslést közöl arról, részben 1/ tény­
megállapító vélemény, részben 2/ személyes előnyben részesítés formájában. Hogy mit
értelmezzünk ezekből objektívnek és mit szubjektívnek az meglehetősen bonyolult, ezért
világítsuk át, egyik heurisztikus segédeszközünk, a mátrixábrázolás segítségével (3-11.
táblázat).

Ezen a logikai mátrixon az 1., 2., és 3. lehetőség azonos az előbb ismertetett három
módszerrel. A 4. változat "kakukktojásnak" tűnhet, mert vegyesen (keverten) alkalmazza
a megközelítéseket. A számszerűsítés szempontjából valóban felesleges a meg­
különböztetése, azonban az algoheuritmikus értékelő gyakorlat alapformája ez, amikor a
mért adatokat becsült modellparaméterekkel számítjuk ökonómiai haszonhatássá.
A heurisztikus számszerűsítés eltolódik a műszeres méréstől a véleményezések,
becslések, modellezések felé, utóbbiakban együtt alkalmazva a mért és becsült számokat.
Ehhez azonban mindenekelőtt a számokkal kifejezett valóságot kell helyesen értelmez­
nünk: a skálák megkülönböztetése révén.
 222

3-11. táblázat
Számszerűsítés és megítélés

A megítélés

Objektív Szubjektív
(egységes) (differenciált)
A Objektív 1. 4.
szám- (mérőeszközzel MÉRÉS KOMBINÁLT
sze- történő) MÓDSZER
rű- Szubjektív 2. 3.
sítés (személyek végzik) ÉRTÉKELŐ PREFERENCIA
BECSLÉS VIZSGÁLAT

A skálatípusok áttekintése

A számszerűsítéshez és a további számításokhoz mindenekelőtt a négy skálatípust

kell megkülönböztetnünk.

1. A nominális vagy névleges skála csak azonosít (pl. versenyzők számozása, autó
rendszámok, színek kódszáma) vagy típusba sorol. Bármilyen szám adható, cserélhető,
mert a szám nagysága irreleváns.
A kontinuumot egymást kizáró kategóriákra bontja, ezeket azonosító számmal látja
el, illetve a verbálisán definiált kategóriáit kódszámokkal jelöli. Számtani műveletek ezzel
nem végezhetők, de a kategóriák gyakorisága, a modusz stb. megállapítható.

2. Az ordinális vagy sorrendi skála a több-kevesebb, nagyobb-kisebb, jobb-rosz-

szabb megkülönböztetésére való. Ilyenek a rangsorok: az I., II., III. helyezés kifejezi,
melyik versenyző jobb, de hogy mennyivel, nem tudható. Még a királyok számozása is
ilyen, mert nem fejez ki időt, csak egymásutániságot. Ordinális skálaelem a kettőből való
választás is. A legtöbb társadalomtudományi jelenség közvetlenül csak ilyen skálán
számszerűsíthető.
Az ordinális számérték csupán a kontinuum magasabb vagy alacsonyabb fokozatát
jelzi. Számtani alapműveletek ezzel nem végezhetők (amit gyakran figyelmen kívül hagy­
nak), de rangkorreláció, médián már számítható, az előzőnél említetteken felül.

3. Az intervallum vagy különbözeti skála a rangsor mellett már a különbségeket

egyenlő léptékben fejezi ki: olyan lineáris függvény, ami nem az origón halad át. Példa
lehet a naptári időbeosztás vagy a Celsius és Fahrenheit-fok, szemben az abszolút Kelvin
hőmérsékleti skálával. (Tréfásan: a C-dur skála is ez lehetne: ha nem volnának benne
félhangok.) A lélektani (piaci magatartási) jelenségek és szakértői véleményezések
kvantifikálásában is nagy jelentőségű, mert ordinális becslésekből is megközelíthető
számítással. (Thurstone transzformáció, 340. old.).
Mivel a kategóriák távolsága azonos, a számok különbségei egymással összeha­
sonlíthatók. Összeadásra és kivonásra alkalmas; ennek folytán átlagok, szóródás, körre­
 223

láció stb. számítható vele. Gyakori hibaforrás, hogy nem különböztetik meg a következő
skálától.

4.Az abszolút vagy arány-skála olyan lineáris függvény, ami az origón áthalad, en­
nek folytán arányok egybevetésére is alkalmas. A számrendszer ilyen; a mennyiség, a
tömeg, a méret, az életkor, a Kelvin-fok lehet alkalmazására példa, de a pénzértékben
kifejezett jövedelem és az ár és költség is ebbe tartoznak. Az SI mértékrendszer számos
származtatott (viszonyítással képzett) mutatója ezt a skálát alkalmazza (Ft/kg, m/s, t/ha
stb.). Adatok meghatározására a műszaki és természettudományos gyakorlatban ez az
általános mérték, de a társadalomtudományokban ilyen célra közvetlenül nehezebben
alkalmazható.

Mivel fokozatai a rangsoron és azonos intervallumon kívül az arányokat is kifejezik,

ezért minden számtani műveletre alkalmas. Szorzás, osztás, százalékolás stb. csak ezzel a
skálával végezhető. A közhiedelem csak ezt a skálát ismeri jól, ezért nagy annak a ve­
szélye, hogy gyakran az alacsonyabb szintű (rangsor vagy intervallum) skálaértékeket is
abszolút értékeknek tekintik.

A skálák fenti sorrendje az alacsonyabb szintűektől halad a magasabb szintűek felé.

Számunkra azért fontos valamennyi skála ismerete, mert megfigyeléseink, kísérleteink,
véleményezéseink során inkább csak a tényezők rangsorát tudjuk meghatározni. Gyakran
a műszeres mérési adatok is inkább intervallum, mint abszolút skála értékűek. A legfon­
tosabb módszertani problémánk az, hogy az alacsonyabb szintűekből kiindulva, hogyan
juthatunk el az arányskáláig. (Magasabb szintűből természetesen minden további nélkül
áthelyezhetünk adatokat alacsonyabb szintű skálába.)
Módszertani elvünk az, hogy alacsonyabb szintű skálán végezzük az adatfelvételeket,
és átszámítással (transzformációval) közelíthetjük meg a magasabb szintű skálán való
kifejezésük lehetőségét.

E négy skálát "tartalmuk" alapján különböztettük meg. A használt számsorok 'for­

mai" megkülönböztetése alapján beszélünk a folyamatossal szemben diszkrét (csak egész
számokat tartalmazó) skáláról; illetve az unipolárissal szemben a bipoláris skáláról (az
utóbbi pl. -5-től +5-ig terjed, míg a másik 1-től 10-ig).
Ne tévesszen meg minket, hogy az ismertetett skálákon kívül sokféle számszerüsítő
módszert neveznek még skálának. (Pl. Likert-skála, Guttmann-skála) A köznyelv és
egyes szaknyelvek a skála szót még szélesebb fogalomkörre használják: pl. a zenei hang­
nemekre, vagy amikor "áruskálának" (termék-skálának) mondják a választékot stb.

3.3.3.2 Vélemények számszerűsítése

A ismérvek becslése, a pontozás célja tartalma

A vélemények alapján való számszerűsítés alapformája a pontozás. Ha a pontozás

termékre, azt létrehozó organizmusra vonatkozik, gyakran használjuk a nálunk hagyomá­
nyos bonitálás kifejezést.
 224

A pontozás lényege azonban nem nevében vagy formájában, hanem céljában és tar­
talmában rejlik:
• valamilyen szempontból rangsorol vagy besorol, és ítéletét egy értékszámmal jel­
zi (fejezi ki),
• ezzel "közös nevezőre", legalábbis azonos formára hozza (transzformálja) a té­
nyezőket, és az így egyszerűsített értékeket összesíthetővé teszi.

A pontozás egy tényezőre vonatkozik, de igazi jelentősége a több tényező együttes

hatásának összevonásában van. Egyenként pontozunk és együttesen értékelünk. Az érték­
adás (pontozás) mellett súlyozásra és egybevonásra (összevonásra) van ehhez szükség.
(Az összevonás szó a matematikában az összeadás-kivonás műveleteit fejezi ki; mi in­
kább tágabb köznyelvi jelentésében használjuk.)

A számunkra megfelelő módszer kiválasztásához mit kell megfontolni:

1. Az értékadás (leginkább pontozás) formáját és határértékeit, valamint azt, hogy ki

és hogyan végezze. (Lásd a következő 3-12. táblázatot.)
2. A súlyozás: módszerét, amely az adható pontszámok arányosításából vagy az adott
pontok súlyszámmal való szorzásából állhat. (A súlyszámok megközelítését a 3.3.4 sza­
kaszban írjuk le.)
3. Az egybevonás: (összevonás módját, amely lehet additív vagy szorzatos. A súlyo­
zott pontértékek egybevonásához inkább az előbbi, az ökonómiai modellekben pedig az
utóbbi a használhatóbb.

A gyakorlatban fontosabb értékelő becslési (pontozási) módszerek

A teljesség igénye nélkül — de a 3-12. táblázat sorrendjében — ismertetjük röviden a

módszereket, utalva a skálajellegre, a súlyozás módjára és alkalmazási területükre is.

a/ A kétfokozatú értékelés még nem pontozás, hanem az elfogadhatóság vagy előny­

ben részesítés kifejezése.
A véleményt: megfelel - nem felel meg, jobb mint a másik, eléri a kritikus minimumot
vagy nem stb. formában adja meg. Ha a becsült objektumok száma kettő, úgy azok közül
választunk és a preferenciarelációt fejezzük ki, amely csak annyiban kétfokozatú, hogy
az egyik jobb. Ha azonos értékelést kapnának, úgy indifferencia állna fenn. A 0 - 1 mód­
szer additíven és szorzatosan egyaránt használható, a 0 szorzatos formában kizáró mini­
mumot fejez ki. Több bíráló esetén a "szavazatok" megoszlásából adódik a preferencia­
arány.

b/ Rangszámok adásával sorrendet határozunk meg (például: első, második, harma­

dik.) Inkább totális megítélésre való, mint egyes tulajdonságok szerinti rangsorolásra
Használják azonban úgy is az ún. relatív bonitálás során, pl. kórokozók fellépésének
jellemzésére. A rangszámokat szokták összesíteni, de hasznosságarányt semmiképpen
nem fejeznek ki. Felfoghatjuk úgy is, hogy a rangszámokból vezethetők le a pontszámok,
 225

3-12. táblázat
Az értékelő becslési (pontozási) módszerek logikai hierarchikus rendszere
Tomcsányi, 1988 nyomán

A módszer betűjele

□ Kétfokozatú értékelés
(0 - 1; igen - nem, + vagy - , elfogadható - nem fogadható el) a/

□ Többfokozatú értékelésmódok

= Különálló (diszkrét) fokozatokkal

* Unipoláris rendszerek

AJ Rangszámok adása b/

B/ Pontszámok adása (sorrendi vagy intervallum skálán)

1. Véleményező becslés (pontozás)

11. Szabad pontozás (osztályzat adás) c/
12. Konstanssal korrigált pontozás d/
13. Pontszámtartomány-arányosítás e/
14. Súlyozott pontozás f/

2. Azonosító becslés (pontozás)

21. Programozott pontozás g/
22. Referenciaszinthez viszonyítás h/

♦Bipoláris rendszerek
1. Egydimenziójú (pl. hedonikus "skála") i/
2. Kétdimenziójú ábrázolásiét tulajdonság: pozícionáló
kereszt, több tulajdonság: polaritásprofil) j/
3. Háromdimenziójú (szemantikus differenciál) k/

= Folyamatos kontinuummal
1. Grafikus értékbecslés 1/
2. Abszolút szám direkt becslés m/
3. Arányosítás (1,0-hez viszonyító)
31. Viszonyszámbecslés (pl. 1,20 értékarány) n/
32. Részaránybecslés (pl. 0,25 vagy 25%)__________________ o/
 226

sőt a súlytényezők képzésének alapja is a rangsorolás, valamint a preferenciavizsgálat is

rangsort eredményez.

c/ A szabad pontozás (osztályzatadás) nem írja elő a pontértékek kritériumait. A leg­

általánosabban alkalmazott pontozás 5-7 fokozattal, ami a leíró jellemzésekben 10 foko­
zatú is lehet, viszont minél több fokozatú, annál nehezebben kezelhető. A pontozás is­
métléssel végezhető és variancia analízissel értékelhető. A pontfokozatok száma általá­
ban páratlan és egyirányú (unipoláris). A pontértékek távolsága hasznosság szempont­
jából nem azonos, ezért sorrendi módszernek tekinthető.
Az iskolai osztályzat is csak rangsort ad, mert — például a nálunk használt 5-
fokozatú rendszerben — a jó (4) tanuló nem kétszer annyit tud, mint az elégséges (2), de
nem is annyival tud többet a közepesnél (3), mint az az elégségesnél. Ez a közismert
pontozás még egy buktatót rejt : az elégséges (2) kritikus minimum is, az elégtelen (1)
minőségileg más, mert bukást jelent. Ez az a/ alatti "nem elfogadásnak" felel meg.
A pontértékeket vagy összegüket transzformáció nélkül nem lehet abszolút ökonómiai
értéknek tekinteni. Sajnos sok esetben ezt teszik, amikor pontokból árarányokra követ­
keztetnek vagy költségekhez viszonyítják azokat.

d/ A konstans hozzáadásával korrigált pontozás a valóságos értékhez azzal kíván kö­

zelebb kerülni, hogy a pontszámokat egy konstans (állandó) hozzáadásával arányosítja.
Például az 1-5 pontszám más arányszámhoz vezet, ha 10+5 vagy 100+5 formában érté­
kelünk. Feltételezi, hogy a pontérték különbözetek lineárisak, vagyis intervallum értékű­
ek (ez esetleg a g/ alatti programozott pontozással közelíthető meg). Több ismérv össze­
vonása esetén eltérő állandókkal nem súlyozhatunk, hanem egy konstanshoz adjuk hozzá
a pontszámokat.

e/ A pontszámtartományokkal való arányosítás lényege, hogy az adható pontszám-

kerettel súlyoz. Az ezzel rokon levonásos rendszer "felülről lefelé" becsül, néhány pontot
vonva le a nagyobb pontszámkeretből. Ha a levonható pontok száma meghatározott, úgy
az előző módszerhez áll közel. Az élelmiszer-vizsgálatokban alkalmaznak olyan ponto­
zást, amelyben az érzékszervi tulajdonságok 60%-ot, a kémiaiak 30%-ot és a csomagolás
10%-ot tesz ki. Ilyenkor a mért paraméterekhez is pontszámokat rendelnek - az össze-
vonhatóság céljából ami más pontrendszerekkel is lehetséges.

f/ Pontértékek szorzással való súlyozása Több tulajdonság cl módszerrel kapott 1-5

(10)-ig terjedő pontértékeit szorozzuk súlyozó tényezővel (súlyszámmal) és a szorzatokat
összeadjuk. Ez a legáltalánosabb eljárás, és ha a pontozás módja helyes és a súlyozás
korszerű, - az "egyenlő pontszámok adása utó lagos súlyozással" - valóban a legmegfe­
lelőbb. A hasznosság megítéléséhez a rangsort nagy, az intervallumokat közepes pontos­
sággal becsüli.
GARRAT és WlTTHERS — MlLES (1973) könyvében közölt — módszere 1-től 10-ig
pontoz és súlytényezővel szoroz.
E módszer alkalmazására még sok példa volna felhozható, lényeges azonban, hogy —
bár súlyozáskor szoroz — additív rendszernek tartsuk, ami sorrendek, sőt bizonyos mér­
tékig különbségek becslésére is alkalmas, de csak közvetve "hasznosságarányos".
 227

g/ A programozott pontozás lényege, hogy szavakkal körülírja, mikor adható a pont­

fokozat. Felfogható kódnak is, bár értékszám, de a bíráló nem szabadon dönti el, miért
adja a nagyobb-kisebb pontszámot. Lehet nominális jellegű, mint az UPOV fajtaleírási
irányelveiben, de ad abszurdum - a tényleges haszonhatások ismeretében - jóformán
abszolút skálává is fejleszthető. Olyan területekre könnyíti meg a pontozással való bírálat
kiterjesztését, mint pl. a vállalatok megítélése.

h/ Referenciaszintekhez való viszonyítás. Ilyenkor a referenciatermék, fajta stb.

bioetalon gyanánt működik, a referencianövény a vizsgálnál azonos körülményeknek van
kitéve. Az UPOV-rendszer a fajták színét, méretét így írja körül: olyan piros, mint a
Jonathan stb. Nem tévesztendő azonban össze az összehasonlító (C) termékkel, amit
viszonyítási alapként használnak. (Lásd 3-9. táblázat, 212. old.) Rokonértelmű viszont a
mérőeszközös számszerűsítés azon formájával, amikor a személyi észlelés is szerepet
játszik a műszeres, segédeszközös számszerűsítésben (pl. színtábla).

i/Az egydimenziójú bipoláris pontozás általában +3-tól -3-ig terjed. Vannak, akik
egyik formáját "hedonikus skála ként" említik, ami szó szerint az élvezeti fokozatokra
utal. Általánosítva olyan megoldások ezek, ahol a kiváló, jó, közepes, gyenge, rossz
fogalmaknak "abszolút" információ tartalmuk is van. A középső értéket zérónak, a többit
plusz, illetve mínusz irányban számozzák.

j/ Kétdimenziójú bipoláris pontozás. Ha két dimenzióban ábrázoljuk a jellemzést és

két ellentétpár között alkalmazzuk a plusz-mínusz skálát, a termékeket két ismérv 4
kombinációjával jellemezhetjük és ezt mátrixban is ábrázolhatjuk, vagy folyamatos
kontinuum esetén a pozícionáló kereszthez jutunk (3-1. ábra 210. oldal). Ha több tulaj­
donságot értékelünk így, a polaritási profillal grafikusan is jellemezhetjük a termék fo­
gyasztóban kialakult komplex képét (Az ellentétpárok akkor is bipoláris plusz-mínusz
képet adnak, ha a skála unipoláris és nem típusú (pl. 1-9 fokozatú, ahol a 5-ös érték a
zéró középértéket jelzi). E módszerek a verbális és pontozó eljárásokat, valamint a vizu­
ális ábrázolást együtt valósítják meg. Ilyenkor a páros számú fokozatot (pl. 1-8) azért
tartják jobbnak, mert az indifferens közepet nem lehet választani.

k/ Háromdimenziójú értékelés az általunk termékek értékelésére átalakított sze­

mantikus differenciál. E módszer már inkább a társadalomlélektani vizsgálatok közé
sorolható.

1/ A grafikus értékbecslés az előzőkön azzal lép túl, hogy nem diszkrét értékeket, ha­
nem folyamatos kontinuumot használ fel, s azon bármilyen köztes érték adható. Célja,
hogy a bíráló a vizuális arányosítás segítségével becsülhessen. A bírálólapba nem írnak
számokat, de egy átlós vonalon jelölik meg a minta értékét, ami a függőleges tengelyen
pontértéket fejez ki. Az íz-zamat komponensek így könnyebben viszonyíthatok. A kész­
termékek értékelése az ilyen lélektani segédeszközök alkalmazása felé halad.

m/ Abszolút számok direkt becslése már nem pontozás, és logikailag az előzőhöz ha­
sonló. A naturális tulajdonság számértékét valóságos dimenziójában adja meg, folyama­
 228

tos kontinuumban. Alkalmaztunk ilyet a termésbecslésben - bár az analitikus becslés

jobban bevált. A naturális paraméter egyes esetekben - mérőeszközös meghatározás
helyett - begyakorlott személyek által megbecsülhető. Szélső esete ennek, amikor ár­
becsléseket kérünk, amelyek hasznosság-arányosak.

n/ A viszonyszám becsléskor már a tényleges arányt közelítjük. Viszonyszámokkal

ezért általában az ökonómiai hatás mértékét becsüljük, de alkalmaztuk már több mint 30
éve az érzékszervi bírálatban az 1,0 standardhoz viszonyítva. Szorzatos összevonás ese­
tében inkább ilyen viszonyszámokat alkalmazunk az egyes tulajdonságok értékeléséhez,
pl. 0,8-1,2; vagy 0,5-1,5 között, 1,0 középértékkel. Ilyenkor a középtől való eltéréssel
súlyozzuk a tulajdonság jelentőségét. A bonitálás során lehet ilyenkor is 1-től 5—7-ig
pontot adni, és azokat viszonyszámmá átszámítani. Ha meggondoljuk, itt is - a d/ mód­
szerhez hasonlóan - regressziós állandót alkalmazunk:

például: fejezi ki a 0,8-1,2 határértékeket.

o/ A részarányszámok becslése a 0-1 kontinuumba közvetlenül helyezi el az ismérv

értékszámát. Alkalmas a relatív súly (relatíve weight, súlyszám) kifejezésére, ilyenkor a
részarányszámok összege mindig 1,0 vagy 100%.
Az arányszámokat több szinten is kialakíthatjuk: a fő tényezőket először, azután min­
den fő tényezőn belül az altényezőket ugyanígy. Ez már a "súlyértékek súlyozása", amit
az altényezőnként adott pontszámmal szoroznak. IVÁNYI (1980) a haszonhatás elemeket
bontja így "funkciósémáján" négy szinten egyre kisebb egységekre, míg végül a tulajdon­
ságokhoz jut.

Ez a rendszer adhat segítséget a hasonló súlyszámok lebontásához. A részarányszám­

ok így alkalmazva az egyenlő (pl. 1-10) pontértékelésű tulajdonságok súlyozott összevo­
nására valók. Történt kísérlet részarányszámok közvetlen becslésére szorzatos összevo­
nás céljából. Az egyes tényezők "ideális" szintjét képzelték 1,0-nek, és a bizottság a
fajtákon annak megvalósulását direkt becsülte, majd az így kapott érték-koefficienseket
összeszorozták. E módszer nem ment át a gyakorlatba az értékarányok bizonytalanságán
kívül azért sem, mert eredménye nehezen volt értelmezhető: minél több tényezőt vizs­
gáltak, annál kisebb számot adott (Tomcsányi, 1963).

Az előbb ismertetett módszerek a maguk helyén mind alkalmazhatók. A gyakorlatban

a tulajdonságok értékelésére az f/ súlyozott pontozás, súlyszám kialakítására a o/ rész­
arányszám ajánlható. A komplex hasznossági index is ezekből kiindulva alakult ki, de
pontskálája korrigálva már nem lineáris és a súlyozásra más módszereket alkalmaz. Mint
"becsléskönnyítő" eljárást a következő szakaszban tárgyaljuk.
A skálatípusok ismeretében a diszkrét vagy kontinuus beosztás megkülön­
böztetésével, valamint annak figyelembe vételével, hogy az adatok már ökonómiai ha­
szonhatást fejeznek ki vagy inkább személyi preferenciát stb.; a felsorolt típusok rendsze­
rébe illesztve heurisztikus rugalmassággal igényeinknek megfelelő további módszerek
alakíthatók ki, másféle számítások is végezhetők.
 229

3.3.4 Felhasználóbarát heurisztikus elemző és becslési módszerek

3.3.4.1 Elemző becslés mini könnyítés és más "heurisztikus engedmények"

A c/ szabad pontozásnak és még inkább a g/ programozott pontozásnak lehet "több
dimenziós" alkalmazása, ami alatt azt értjük, hogy egy jelenséget több ismérve alapján
pontozunk, és e pontértékek összevonása adja az ereményt. Ez esetben azonban nem
arról van szó, hogy több több tulajdonság pontértékét összeadjuk, hanem ezek összeszo­
rozva adják az eredményt, külön-külön van mondanivalójuk de nem értékelhetők külön.

Példánk a gyümölcsfák termésbecslésére kidolgozott módszerünk (Párniczky és

Tomcsányi 1960; Tomcsányi, 1973:494): programozott pontozással került egyrészt meg­
határozása a gyümölcsök sűrűsége az ágakon, másrészt ennek a sűrűségnek gyakorisága
a fán. E két ismérvpont-fokozatait rajzokkal adtuk meg a termésbecslőknek. A "becslőba-
rát" könnyítés abból adódott, hogy az abszolút tömeg "saccolása" helyett (amit a fák
eltérő mérete nehézzé tesz) könnyebben elvégezhető feladatot kaptak. (Ami többszáz fa
esetében már nem is olyan kis könnyebbség!)
A komponensek külön pontozását, programozott pontozással a kísérletek bonitálása
során gyakran alkalmaztuk. De tanulhatunk ebből egy egyszerűsítő "ökölszabályt": Egy­
szerűbb a szoba szélességét, hosszát és magasságát külön megbecsülni, mint légterének
köbtartalmát közvetlenül (hiszen minden épeszű ezt így teszi), vagyis abszolút adatok
becslése estén is az "elemző" (elemenként történő) becslésünk eredményesebb lesz!

De az előző példázatból még egy heurisztikus ökölszabály is adódik: ha a szorzato-

san összefüggő adatokat nem tudjuk egyforma pontossággal meghatározni, úgy válasz-
szűk a valamennyinél kivihető módszert. Vagyis az előző példázatot folytatva: ha a bálte­
rem magasságát csak saccolni tudjuk (létra híján, meg boltíves is) akkor oldalfalait ne
mérjük milliméter, vagy pláne mikron pontossággal, légterének meghatározása céljából.
Ha azt hiszik olyan ostoba ember nincs aki ilyet tenne, tanulmányozzák csak a "mutató­
sán" kutatók publikációit. A heurisztika nemcsak követendő módszereket ajánlhat, de le
is beszélhet egyesek alkalmazásáról.
Sok esetben bizony nem tudjuk valamennyi tényezőt vizsgálni, mérni. Erre viszont a
parciális mutatók heurisztikai követelménye vonatkozik. Olyan módszereket alkalmaz­
zunk — főleg az ökonómiai becsléseink terén — amelyek használható mutatószámhoz
vezetnek, valamennyi tényező ismerete nélkül. Az ilyen nem teljes kalkulációk azon
alapulnak, hogy csak a vizsgált esetek közt eltérő (módosuló) adatokra épülnek (példát
erre a 336. oldalon adunk). Felismerhetjük benne azt az általunk már unalomig emlege­
tett jelenséget, hogy a kép felismerhető, egyes részleteinek ismeretében is. Ahogyan
Einstein képének 1/8-ad részéből felismerhetjük a nagy tudóst. Az infonnációk egy része
(mintavétel!) már jellemzi a vizsgált helyzetet és értékelhető.

3.3.4.2 A gazdasági paraméterek algoheuritmikus "mixelése"

 230

A heurisztikában szóba jövő "ex ante" (előrejelző) gazdasági értékelés iránti igény
paradox:
— egyrészt azt kivájna, hogy parciálisán, már a könnyebben hozzáférhető eltérő
(módosuló) adatok alapján jól tudjuk becsülni az összeredményt;
— másrészt azt kivájna, hogy a legfontosabb tényezők lehetőleg teljes figyelembe
vétele érdekében, tegyük lehetővé a pontosan mért és a megközelítően becsült adatok
szintetizálását egy végeredménnyé.

Így "mixeljük" össze egy algoritmikus modellben a mért adatokat, a heurisztikusán

becsültekkel. Vagyis eljárásunk algoheuritmikus.
Az 4.5.1 szakaszban vázolt szintetikus ökönómiai modelljeink lehetővé teszik ezeket
az eljárásokat, relatív összehasonlítási módszerükkel (a 328. oldalon leírt "kettős viszo­
nyítással"), modelljeikben a mért és tapasztalati adatok mellett a becsültek, feltételezettek
is helyet kapnak.
Ez esetben is alkalmazunk becslési könnyítéseket: komplex mutatónk súlyozását egy­
szerű páros választással oldjuk meg, adatainak gazdasági súlyát egy olyan egyszerű ár­
becsléssel: hányszorosát fizetik egy kiváló termékért egy elfogadhatóhoz képest? Ugye
ez liszt esetében legfeljebb másfél-kétszeres, míg bor esetében akár 5-10-szeres is lehet?

Persze jobb volna közvetlenül is becsülni értékeket. Módszereink közt (termékekre)

az úgynevezett cserearánybecslés található (341. oldal), ami valószínűleg kiterjeszthető
egészen más jellegű jelenségekre is. Persze a heurisztika elve itt is érvényes: egyszerűsí­
tünk a módszeren és egyszerűbb eredményekkel is beérjük — viszont ezt kevesebb rá­
fordítással és sokkal gyorsabban érjük el.

3.3.4.3 A szokásos és heurisztikus megközelítés eltérései

A heurisztikus technika és a szokásos gondolkodás igen hasonló, mégis eltérő. Ezt
világítsa meg a 3-13. táblázat.

Egészét tekintve komplex módszernek tűnik rendszerbe foglalt heurisztikánk, de ko­

rántsem teljes. Az mieinkkel analóg munkamódszerek nagy számban fordulhatnak elő,
csak rejtőzködve — mint a szarvasgomba. De aki tudja mit és hol keressen a megtalálja!
Ha többre nem is de ehhez példát adott a "tapasztalati" úton kialakított heurisztikai mód­
szertanunk. Kérem fejlesszék tovább!
 231

3-13. táblázat
A szokásos és a heurisztikus problémamegoldó gondolkodás főbb vonásai

A közös lépések A szokásos gondol­ A heurisztikus tech­ Ehhez alkalmazott

kodás vázlatos fo­ nika módszereink "lán­
lyamata vázlatos folyamata colata"

A probléma meg­ Az ismeretek és Asszociatív ismeret­ Ökölszabály kere­

oldási repertoár hasonló tapasztala­ elemzés, analógia­ sés, ismeretelemzés,
bővítése tok felidézése töp­ kutatás, alternatívák analógiakeresés és
rengéssel képzettár­ képzése ellentétpár­ képzés, logikai
sítással, analógiák okból kialakítható mátrix, morfológiai
véletlen felismerése és más mesterséges elemzés, többlép­
és kiegészítése struktúrákkal csős mátrix, rangso­
rolás és kiegészítés

A lehetőségek A felismert lehető­ Az alternatívák pozicionálás, pola-

számba vétele, ségek összegyűjtése, leírása rendezése, ritási profil, ténye­
rendezése "memorizálása" gyors értékelése, zők pontozásos
áttekintése kombinálásukkal értékelése,
újak létrehozása tényezők súlyozása

Kiválasztás és Találgatás és pró­ Választás ezekből összevont értékelés,

megvalósítás bálgatás, hogy a módszeres szelek­ döntési modellek,
lehetséges változa­ tálással, döntési preferencia tesztek,
tok közül melyik a modellek segítségé­ direkt értékbecslés
jó vel
 232

3.4 A kreativitás módszeres fokozása

3.4.1 Eligazodás az alkotóképességgel kapcsolatos ismeretekben

Guilford (1950) használta először az alkotókészség-kreativitás fogalmat, amit a lé­

lektanban az emberek közt eltérő, mérhető tulajdonságként értelmeznek. Nyelvünkben,
mint az angolban és franciában, a kreativitás kifejezés honosodott meg, a német is erre
tért át a korábbi "schöpferisches Denken"-ről. Pertorini (1984) ismertetése szerint a
Wertheimer (1954) által kialakított produktív gondolkodás is a kreativitás szinonimája,
míg Lénárd (1964) helyette a problémamegoldó gondolkodást, Zwicky (1966) a feltalá­
lás, felfedezés fogalmat használja. E könyvben külön fejezetben tárgyaljuk a probléma-
megoldó gondolkodást, a heurisztikát és a kreativitást, mert szerintünk módszereik má­
sok (3-1. táblázat 199. oldal), ezért nem szerencsés az összemosásuk egy fogalommá, bár
mindhárom a kreativitást szolgálja.
Guilfordnak, az Amerikai Lélektani Társaság elnökének, a téma elhanyagoltságára
mutató felvetése után, e tudományág három irányban kezdte a kreativitást kutatni
(Benesch, 1994):

1. Holisztikus irányban Wertheimer, Duncker és mások kreativitási típusokat hatá­

roztak meg a tapasztalatok és produktivitási formák alapján.
2. Kondicionalistaként Osborn az asszociáció-elmélet alapján, azt tanítja, hogy a
kreatív ember lassabban meríti ki asszociációs rezervoárját.
3. Strukturalista orientációval Guilford iskolája a kreatív viselkedés négy fő ismér­
vének a problémaérzékenységet, az ötletgazdagságot, a hajlékonyságot (ami
átalakitóképesség) és az eredetiséget tekintették. Torrance szerint ehhez járul többek közt
még az odafigyelés, a megfigyelés képessége és a cselekvés elsajátítása.

Nyström (1983:83-86) szerint a kreativitás a valóság jobb fólhasználási módjára vo­

natkozó új felismerésiedre való hajlam)61. Az innováció okozat, ami a kreativitástól mint
októl függ. Az egyéni alkotó folyamat előfeltétele: nyitottság a tapasztalatokkal szemben,
a többértelműség elfogadása, a fogalmak átfogalmazásának képessége, a divergens gon­
dolkodás és az intuitív képzelőerő. Az érlelődés: a tudat alatti feldolgozás — amikor a
gondolatelemek nagyszámú kombinációja valamiféle álomszerű folyamaton megy ke­
resztül (Ehrenzweig, 1967), — az önállóság és lélektani szabadság (érzete) mellett
(Rogers, 1959)*. A fölismeréskor aztán az intuitívról az analitikus gondolkodásra kell
átállni. Végül az igazolás kritikus beállítottságot, konvergens gondolkodást és intelligens
elemzőképességet kíván.
Mátrai (1984) a kreativitás filozófiai vetületében, bírálja Karl Popper neopozitivista
megközelítését, aki "csak a természettudományos felfedezések analógiájából" von le
következtetéseket, az alkotó gondolkodás, a kreativitás természetére nézve. Ez az "egy­
oldalúság" érvényesül — Mátrai szerint — követőjének Pólya Györgynek amerikai mű­

éi
Kiegészítés tőlünk. T.P.
 233

veiben, aki a gondolkodás iskolájáról írva nem "az alkotó gondolkodás, hanem csupán a
matematikai kreativitás jellegzetességeit írja le". Popper kreativitás koncepciójával
szembefordult legközelebbi tanítványa, az idegenbe szakadt hazánkfia Lakatos Imre is,
aki szerint "az igazán tudományos alkotást nem logikai vagy metodológiai előzményei
teszik valóban kreatívvá, hanem a belőle csak később kibontható új következtetések".
Mátrai értékelésében ezen az alapon a gondolkodás euklideszi típusú, deduktív hibájában
marasztalja el Freudot vagy Marxot is, és a kreativitás igazi típusának leírására a
"heurisztika" nevű új tudományágat kívánja bevezetni. Mátrai akadémikus ezzel érdekes
szempontokat idézett témánk megítéléséhez, marxista felfogásából következő kritikai
hangvételétől eltekintve — amit nem vettünk át

A tématerület kezdeményező és eredeti hazai művelője Magyari Beck (1984: 13, 19-
20) utal azokra a "korai" szerzőkre akik a lélektanban megkülönböztették a produktív és
reproduktív gondolkodás. Produktívon azt értették ami ismeretekre, tapasztalatokra,
készségekre vissza nem vezethetően jut probléma megoldásra, míg reproduktívon a fel­
soroltak segítségével működőt: aminek során a problémamegoldó "tudatosan alkalmazza
logikailag rendezett ismereteinek más területeken sikerrel érvényesített elveit." Az alkotó
gondolkodást viszont e meg nem nevezett régi szerzők a produktívra korlátozták.
Magyari Beck (1979) szerint a reproduktív gondolkodás, tehát a tudatos alkalmazás
eredményei is "helyet foglalhatnak az alkotások közt." Attól, hogy a kutató módszertani
modellt alkalmaz, "még nem rekeszti ki magát az alkotók köréből." Magyari Beck felidé­
zi, hogy Széchenyi néhány honépítő elgondolása is angol eredetű újítás volt.

Magyari Beck (1979) veti fel — koncepciónak mondva — egy komplex kreatologia
létrehozásának szükségességét. Ez a tudományszak az alkotóképesség (kreativitás) fo­
galmával, az alkotási folyamattal és terméke mérésével foglalkozna (Magyari Beck,
1984: 12). A szerző egyik régi tudományága a pomológia (gyümölcsfajtaismeret) három
irányának megkülönböztetésére annak nevét variálta, aminek analógiájára a kreatologián
belül is megkülönböztethető volna a kreatozófia (e tudományszak fogalma), a
kreatonomia (folyamata) és a kreatometria (mérése). Ezzel nem kívántunk még e tudo­
mányszak művelői közé lépni, megfogadva Magyari Beck (1984: 233) tanácsát, hogy
"igencsak kevés aktív kutatót" kíván e területnek, annál több olvasót. Mi magunk is in­
kább csak tájékoztatásul, érintőlegesen foglalkozunk e területtel e könyvben. Hogy mégis
tesszük, azt idézett szerzőnk (1984: 218) azon megállapításával indokoljuk, hogy a krea­
tivitással a szaktárgyak keretében nem lehet eredményesen foglalkozni — amiből azt
következtettük, hogy helye az általános kutatásmódszertanunkban van.

A lélektan az intelligenciaszint és kreativitás kapcsolatára volt kíváncsi, miért van az

egyik embernek sok ötlete, a másiknak egy sem. Mi azonban ebben a könyvben nem ezt a
nagyrészt öröklött kreativitást, mint lélektani-genetikai jelenséget ismertetjük, hanem
tudatos és módszeres fokozásának lehetőségét, a tudományos problémamegoldás szol­
gálatában. Ez az alkotóképesség-növelés — mint már utaltunk rá — igen közel áll az
előzőkben tárgyalt heurisztikához, ezért vegyük szemünkre a 3-1. táblázat (199. oldal)
alapján, hogy — rendszerezésünk szerint — miben tér el attól?
 234

A heurisztika (tágabb értelmében)

egyéni (személyes), problémaorientált vagy ritkábban szabad gondolatgerjesztő, néha
problémát kereső kognitív módszerek együttese.

A személyes meditativ technikák

ezzel szemben főleg lélektani állapotot kiváltó (élményt ébresztő), — csak ritkán sza­
bad gondolatot fakasztó —, kultikus jellegű és gyakorlati célt nem szolgáló, többségük­
ben "kiüresítő" pszichotechnikai tréning formájában működnek.

A csoportos kreativitásfokozás
viszont a csoportdinamikán alapuló, többnyire problémamegoldó, (bár lehet problé­
makereső is), módszerében egyaránt pszichotechnikai és kognitív.

Alkotástanilag csak az kreatív, ami hasznos gondolatteremtő: megközelítőleg 90%-

ban célraorientáltan, 10%-ban az intuíciónak kedvező lelkiállapot kialakításával. Az
alkotás, ha nem véletlen rábukkanás, kemény céltudatos munkát kíván.

A határterületek megnevezése, áttekintése igen fontos mert "átgyűrűznek" egymásba

a módszerek. Mint ahogy a személyes módszerek közt megkülönböztethető a kognitív
alkotástechnika (heurisztika) a lélektani állapotot módosító meditációtól, ugyanez a pár­
huzam megvan a csoportos jelenségek között is. De míg az egyéni meditáció lehetne
kreatív gondolatébresztő is, inkább csak a gyakorlati célt utasítják el az ismert "maga­
sabb szellemi" rendszerei, addig a tömeglélektanba (és kevésbé a csoportdinamikába)
sorolható, csoportosan átélt lélektani állapotoktól kevésbé várhatunk pozitív gondolato­
kat, ezért ezeket nem tárgyaljuk a módszerek közt részletesen, csak röviden tekintjük át.
Az ilyen tömeglélektani jelenségek lehetnek:

a) Kultikusak (vallásiak) mint az Afrika több szubkultúrájában, a Fülöp szigeteken

stb. megfigyelt — néha csodásnak tűnő — tömeg jelenségek.

b) Profán fiatalkoriak: a divatos diszkó, a hangos beat-zene hatása, az együttrezgés

öröme, az ezzel kiváltott még ártalmatlan tömeges exaltáció (ami néha extázis vagy kvázi
annak kíván mutatkozni) és a már ártalmas és olykor deviáns kísérő jelenségei: a drog
fogyasztás, az értékek tagadása, a kriminalitás.

Van azonban itt-ott pozitív oldala is a fiatalok közt hódító szemléletnek: ilyen a "bír-
62
ni" helyett "lenni" életideálja, ami szerint az élmény több, mint a feleslegek birtoklása .
Továbbá a pozitív önmegvalósítás vágya (ilyen a tudományos alkotás öröme is) — ami
azonban nem "tömeglélektani" jelenség, hanem egyéni életforma, amit viszont nagyban
alátámaszthat a "peer" (kortárs) csoport helyeslése, elismerése. 62

62 E gondolat legismertebb kifejtése Erich Fromm "Birtokolni vagy létezni? (To Have or to Be? — Aka­

démiai kiadó, 1994) könyvében található, de utalunk Gabriel Marcel "Being and Having" és Staehelin "Haben
und Sein" cimű, rokontémájú könyvekre is.
 235

A tömeg másként viselkedik mint az egyén, a csoportdinamikától eltérően a pozitív

kreativitással aligha hozható kapcsolatba a tömeglélektan, viszont előfordul, hogy nega­
tív irányba torzítja az egyének véleményét. Ennek utolérhetetlen leírását adja Karinthy
Frigyes, amikor Pilátus kérdésére, kit bocsásson el, a legtöbben "a Názáretit" válaszol­
nák, a tömeg moraja mégis úgy hangzik: "Barabbást!"

3.4.2 A személyes szellemi "kapacitás" növelése

Ez történhet
a/ egyéni kreativitás-segítő technikával, kognitív-heurisztikus módon, gyakorlati (al­
kotástechnikai) céllal (3.4.1.1),
b/ a lélektani állapot (nem az ami "népiesen" lelkiállapot) időleges módosítása, orvosi
vagy vallási alkalmazásként, gyakorlati (alkotástechnikai) cél nélkül (3.4.1.2).

3.4.2.1 Egyéni kreativitás-segítő módszerek

Besenyei, Gidai és Nováky (1977: 141) a gyakorlati alkotástechnikát a szakértői vé­
leményezés keretébe sorolja, ami — kitűnő 11 ismérvet kombináló rendszerezésükből
kiemelt három ellentétpár alapján — lehet egyéni vagy kollektív (csoportos), intuitív
vagy logikai, történhet írásban vagy szóban. Az "egyéni" kérdést a kutató magának is
felteheti nem csak "szakértőnek" és az egyéni kreativitást-segítő módszerek felfoghatók
tágabban értelmezett heurisztikus módszereknek is.
Így találhatók Strecker et al. (1990: 192-193) kitűnő marketing könyvében is, akik
megkülönböztetik a heurisztikus eljárások közt a túlnyomóan diszkurzív (logikai,
célraorintált, továbbfejlesztő) és a túlnyomóan intuitív (kreatív, sok célra nyitott, innová­
cióra irányuló) módszereket. (Bár a diszkurzív megközelítés is kreatív, és heurisztikai
rendszerünkbe illő; addig az ajánlott intuitív módszerek jóformán mind csoport­
dinamikát hasznosítók, így csoportosításunk szerint nem heurisztikus de egyéb kreativi­
tásfokozó eljárások.

Ezért Strecker et al. (1990: 192-193) alapján négy diszkurzív módszert: a morfológiai
dobozt, a funkcióelemzést, a heurisztikus problémamegoldást és a kérdéskatalógust tár­
gyaljuk az egyéni kreativitás-segítő módszerek keretében, mert a többi csoportos.
Majaro (1991) a kreatív marketingben a diagnosztikus és ötlet-generáló módszereket,
különbözteti meg. Az előzőhöz hasonlóan ezekből is csak négy diagnosztikus illik az
egyéni módszerek közé (probléma rangsorolás, a csekklista, a gondolati minták és a
halszálka módszer) az ötlet generálók mind inkább csoportosan alkalmazhatók.
A nyolc talált módszert röviden jellemezzük, (zárójelben a forrás oldalszámát feltün­
tetve) és a módszer-készlet bővítésére buzdítjuk a kutatókat: nagy számmal találhatók
még hasonlók — de kidolgozásuk sem megvetendő feladat.

A morfológiai elemzés ("doboz")

A Zwicky svájci csillagász által az 50-es években Kaliforniában bevezetett módszert,
leegyszerűsített formájában a szerző választéktervezésre vezette be (Tomcsányi, 1973),
 236

és mint heurisztikus eljárást a 3-6. táblázaton ismertette (208. oldal). Részletesebb mate­
matikai leírása Besenyei, Gidai és Nováky (1977: 198-203) könyvében található.

A funkcióelemzés
Az előzővel rokon módszer, amit az értékelemzés fejlesztett naggyá. Iványi (1980)
alapján készített példánk (Tomcsányi, 1988: 319) szerint alkalmazható. Részletesebb
leírását Hegedűs és Nyikos (1996:156-180) értékelemző könyvében találjuk.

Duncker heurisztikus probléma megoldása

A Strecker et. al. (1990:192) által forráshivatkozás nélkül röviden leírt, morfológiai
elemzéssel rokon módszer előnye, hogy a megoldás keresést újabb probléma kereséssel
kombinálja. A problémaelemzés—célátfogalmazás—információgyűjtés folyamatosan
ismétlődhet, ami tanulságos példa, ha ennyi alapján nem is rekonstruálható.

Osborn kérdéskatalógusa
Ez a Strecker et al. (1990:193) szerint az előzőktől eltérően intuitív módszer, ami
egyénileg és csoportosan is alkalmazható: így valóságos átmenetet képez a kreatív cso­
portdinamikai eljárások felé. A kérdéskatalógus alapján képeznek asszociációkat, ellen­
téteket és hasonlóságokat. Ilyen értelemben közel áll heurisztikus ismeretelemző módsze­
reinkhez.

Problémák rangsorolása
A problémák úgy jönnek mint a buszok: jó ideig egy se, aztán egyszerre több is.
Ilyenkor pontozzuk nagyságukat, sürgősségüket, veszélyességüket stb. 0-4 értékkel
(0=irreleváns, 4=nagyon fontos). Táblázaton végezve összeadva a pontértéket az mutatja
rangsorukat: megoldásuk időrendjét és az erre fordítható áldozatok mértékét. (Majaro,
1991: 76). Persze ezt többen is elvégezhetik, ami átlagolásra kerül, de nem vált ki még
csoportdinamikai hatást.

Helyzetfeltáró diagnosztikus csekklista

A probléma jobb megismerése válik lehetővé, ha egy emlékeztető jegyzéken megka­
pott kérdésekre válaszolunk. Ilyen csekklistákat a tanácsadó szervezet is feltehet, kidol­
gozhat. Majaro (1991: 77) példa kérdéseiből néhány:
Minek részét képezi problémánk? Mekkora? Mi lenne ha semmit se tennénk? Milyen
részekre bontható a probléma? Miért került most első helyre (a rangsorolásban)? Miért
nem ismertük fel, hárítottuk el korábban? Mikor észleltük először? Fontos ennek az idő­
pontja? Játszik ebben szezonális és ciklikus jelenség szerepet? Másokra, az egész ország­
ra stb. is kihat ez a gond? Ki észlelte először? Ki háríthatta volna el? Kinek származik
haszna problémánkból? Ezek persze vállalati marketing kérdések, de kidolgozhatja ki-ki
saját tudományos tevékenységével kapcsolatban is.

Motivált gondolatok
Nehéz az "agyi mintázatok" (brain patterns) értelmezése, de a "Használd a fejed!"
tanács rávilágít, hogy a lineáris egymás utáni okfejtés helyett sok irányba motivált gon­
dolatokat szeretnénk ébreszteni. Ehhez felírjuk és bekeretezzük papíron a problémáinkat.
 237

Majd mellé írjuk fő okát, vagy gyógyszerét. Aztán annak megoldásához szükséges ténye­
zőket, feltételeket. Ha kezdettől vonalakkal kötjük ezeket össze egy többirányú és nem
szabályos lefutású "családfához" hasonló képhez jutunk. Ezt a néhány perc alatt létre­
hozható ábrát később elővesszük, kiegészítjük javítjuk, kiindulási alapul szolgálhat majd
egy fejlettebb döntési módszernek. Ezt is végezhetik többen: külön vagy együtt. (Majaro,
1991:78-81).

A halszálka diagram
Kaoru Ishikawa a Tokio-i Egyetem tanára által kidolgozott gondolatrendező rajzot
helyesebb volna "halcsontvázként" említeni. A fő problémánkat leírjuk és bekeretezzük:
ez lesz halunk feje. Aztán egy vízszintes vonal megy a farkáig a halgerinc. A gerincen
felfele és lefelé 45 fokos szögben állnak a bordák, mondjuk 4 bordapár. Minden borda
végére a problémánk egyik oka kerül (ez is keretben), a fej közelébe a legfontosabbak.
Aztán a "bordavégi" ok és a gerinc között feltüntetjük a bordára lógatva azokat a má­
sodlagos okokat, amik a bordavégi okot magyarázzák. Ha a halacskát "megfőztük" (így
írja, de inkább kifiléztük), akkor terveinket "főzhetjük ki". Ez úgy történik, hogy a má­
sodlagos okok közül kiválasztjuk azokat amelyeknek megszüntetését tervezzük, ennek
sorrendjét is megállapítva. Ami azt illeti, azt is inkább team végzi mint egy személy.
Előnye, hogy a problémát jól átvilágítja, kreativitást ébreszt, a fontosság becslését alátá­
masztja, és sok információ beszerzését és használatát segíti elő.

Ha megfigyeljük, ezek a módszerek is egymásba fonódnak, egyikből adódik a másik,

mint a heurisztikában, és alkalmazási módjuk és céljuk szerint nevezhetjük őket kreati­
vitás segítőnek, probléma megoldónak, heurisztikus módszernek. És rengeteg hasonló
eljárás fekszik előttünk a földön, ha nyitott szemmel járunk, csak le kell hajolni értük.

3.4.2.2 Módosított lélektani állapotok

Orvosi alkalmazások

A legegzaktabb tudományos követelményeknek megfelelő Schultz-féle autogén tré­

ningből indulunk ki, és Thomas (1973) leírása alapján tekintjük át a kevésbé természet-
tudományos módszereket, aki a Schultz Intézet vezető professzora és a gyógyító meditá­
ciók továbbfejlesztője.
Az autogén tréning az önhipnózis tudományos ismeretére felépített gyógyító eljárás,
amit csak szakképzett orvos alkalmazhat, a következő lépésekben történik:

a) Az érzék- és mozgásszervek kikapcsolása. A paciens behunyja a szemét, a hangok­

ra, zajokra nem figyel, nyugodtan fekszik vagy ül, a mozgásra késztetést elnyomja magá­
ban, nyugalomba és elernyedésbe süllyed.
b) A vérkeringés "átkapcsolása". Meleg érzés a karokban, majd az egész testben, a fej
hűvösen marad. Teljes elernyedés köszönt be a szív és légzés mély nyugalmával.
c) A harmadik fokozat a külvilágról a belvilágra való átkapcsolás. (Központi átkap­
csolás = Zentralumschaltung). A számos kisérő jelenségből, különösen a szín és kép­
élmények benyomást keltők.
 238

E hétfokozatú elmélyedési gyakorlatokban a Schultz Intézetben képzeletbeli színes

tárgyakat szemlélnek, mély önismereti elemzéseket végeznek, szimbolikusan, de élmény-
szerűen vertikálisan süllyednek (a tengerfenékre) és emelkednek (a hegycsúcsokra), míg
végül az idő és tér érzete megszűnik, sőt az "Én feloldódás" (Ich-Auflösung) következik
be, ami végül átvezet a
d) Negyedik fázisba a teljes "átkapcsolódásba". Ez a mély hipnózis állapotának felel
meg, amit a kívülálló mély-alvásként észlelhet és a hipnotizált nem tud leírni. Az autogén
tréning felső foka I.H. Schultz szavaival olyan érzet, hogy "a test egy formátlan meleg
tömeg, ami felett hűvösen lebeg a fej". Szavakkal azonban ezt nem lehet kifejezni.
Schultz egy 12 fokozatú rendszerbe foglalta az autogén tréning folyamatát.

Az autogén tréninggel neurózisokat, pszichoszomatikus betegségi tüneteket gyógyíta­

nak. Arról nem esik szó, hogy a szellemi képességeket ez mennyiben érinti, de egészsége­
sen bizonyára kreaíivebbek vagyunk mint depresszióban, és az alkotó embernek gyak­
rabban lehetnek idegbántalmai, szorongásai. Azért szánunk néhány oldalt a meditációs
módszerek felsorolására, mert az önhipnózis és koncentrált töprengés határát érintő
eljárások alkotóképességre gyakorolt hatása valószínűsíthető, és ezekről a manapság
annyira divatos, ezért tendenciózusan jobbra vagy balra félremagyarázott eljárásokról,
a szellemi alkotással foglalkozóknak legalább tudni érdemes.

A kreativitást a mentálhigiénés többlettudás keretében az irányultságok közé sorol­

ják: cselekvésorientáltságnak tekintve a produktivitással, alkotással; de talán magán vi­
selheti a saját-erőforrás orientáció (empowerment) és önaktualizálás irányusultságait is
(Tomcsányi Teodóra, 1999:29).

Nem kívánkozunk a pszichiátria (kórlélektan) kreativitással kapcsolatos ismereteivel

foglalkozni, de érdekessége kedvéért idézzük Pertorini (1984) nyomán a kanadai
Ellenberger (1964)* tanulmányát a "maladie creatrice" pszichoszomatikus betegségről,
amit "az intenzív szellemi munka....az elmélyülés" válthat ki, amikor az alkotót a "meg­
oldás keresése gyötri". A megoldásra találva euforiás lelkesedéssel jön a gyógyulás,
felszabadulás, sőt megvilágosodás élménye lép fel. (Mindez olyan mint a nyomasztó
terhesség és kínos szülés utáni öröm a világra hozottban. Csak azért említem e jelensé­
get, hogy ezzel is bátorítsam az alkotásra vállalkozó fiatalokat, mert ez a jelenség ki­
sebb, még nem patologikus mértékben minden alkotómunka kísérője lehet.)

Az ember tudatállapotai a normális ébrenléttől két irányba térhetnek el:

— ébrenlét-alatti (unterwach) állapotok az alvás különböző fokozatai a szendergés-
től a mély alvásig;
— ébrenlét- feletti (überwach) állapotok az éber figyelemtől az extázisig terjednek.
Ezek fontosak mert egyrészt a velük járó agyi folyamatok EEG vizsgálattal mérhetők;
másrészt tudományos magyarázatul szolgálnak az egyéb — esetleg a szellemi alkotást is
meghatározó meditációs eljárásokra.

Az ember azzal is több az állatnál, hogy nem csak él, hanem sok mindent át-él, ennek
folytán ismeretekre tesz szert. Az érzékszervi benyomásokat észleli és "tudatossá" teszi.
 239

E mellet százféle tudat-előtti és tudat-alatti benyomások is körülveszik tudatát

(Thomas, 1973:17).
Anélkül, hogy a tudat mibenlétével foglalkoznánk — utalva a 5. részben dokumen-
táltakra: a régi "értelem, érzelem, akarat" háromsággal, a fantáziával, elképzelésekkel,
emlékezéssel stb. — most kizárólag a meditációval mint ébrenlét-független (außerwach)
állapottal foglalkozunk.

De tudni kell ehhez, hogy a normális ébrenléti tudatállapot igen ritka. Már a kisgye­
rek igyekszik "tudattalan" automatikus, — Bertalanffy fogalma szerint — önszabályozott
képességekre szert tenni: a járás, a beszéd stb. elsajátítása során. És az ilyen képességek
száma és jelentősége egyre nő az életében, mert az éber tudatállapot sok energiába kerül.
Az iskolások se tudnak órákon át egyforma éberséggel figyelni. A kézművesek egyre
több munkájukat képesek fél-ébrenléti állapotban végezni. Ez minden tevékenységre
érvényes, anélkül, hogy ez minőségét veszélyeztetné.
Vannak azonban foglalkozások, amelyek folyamatos figyelmet igényelnek, ennek
folytán fárasztóak és sok energiát fogyasztanak. Így a "tudományos alkotó mind a kuta­
tásban, mind az oktatásban, nemcsak ismereteket gyűjt, rendszerez és ad tovább, hanem
feladata bonyolult módszerekkel újabb felismerésekre jutni, azokat alkotó módon hasz­
nosítani, és ezt a tevékenységét csak teljesen éber (volwach) figyelem és tudatállapot
mellett végezheti." (Thomas, 1973: 18)
Hasonló igényű az orvosok, tanárok, és bizonyos fázisában minden felelős munkát
végző tevékenység (a pilótáé leszálláskor), de e kivételektől eltekintve, minden ember
joggal arra törekszik, hogy munkája nagy részét a kevésbé fárasztó fél-éber állapotban,
automatikusan (rutinszerűen) végezhesse.

A tudatállapotok mint agybiológiai jelenségek

Azért beszélhetünk agybiológialag meghatározott tudatállapotokról, mert az agy a

normál ébrenlét és az alvás különböző fokozataiban eltérő, jellemző, elektro-
enkefalográffal (EEG) mérhető és lerajzolható hullámokat bocsát ki. A behunyt szemű,
ébren pihenő ember hullámtípusa ritmusos szinuszoid görbét mutat és ezt az aktivitást
Berger alfa-ritmus néven írta le (Ádám, 1976: 34, 123-124).
Gottwald és Howald (1988) a meditációval kapcsolatban ismertet ilyen EEG eredmé­
nyeket, amelyek Ádám (1976) orvosbiológusi ismertetésétől csak elnevezéseikben és az
amplitúdó elhanyagolásával térnek el:
A delta-hullámok alvás közben lépnek fel és 4 Hz a frekvenciájuk. A théta-hullámok
— átmenetet képezve az alvás és ébrenléti állapot, a delta és alfa hullámok között — az
elalváskor és bizonyos kreatív folyamatok idején 4-7 Hz ütemben folynak. (Valószínűleg
az ébredéskori kreativitás is ilyen.) Az alfa (a) hullámok a lazító ébrenlét állapotában 8-
13 Hz frekvenciájúak, ide jut el állítólag a meditáció (és egyes módszerek erre töreked­
nek, többek közt az alkotó felismerések kiváltása érdekében). Végül a béta (ß) hullám az
aktív gondolkodás, koncentráció állapota 13 Hz fölött, vagy más szavakkal az éber,
figyelmi állapot, átlagosan 20 Hz ütemben hullámozva (Ádám, 1976: 124).
Gottwald és Howald (1988) szerint a théta állapot is elérhető meditációval. Végső fo­
kon megállapították, hogy nem csak a hullámok sűrűsége, hanem azok szabályossága is
 240

érdekes. Ezeket a vizsgálatokat Bamquet (1973) végezte tisztázva azt, hogy a meditáció
folyamán a hullámok összerendeződnek.

Az alvás ébrenlét-alatti tudatállapotai:

— A félálom, ami már nem hall, de fantáziaképekkel foglalkozik. Ébredéskor bekö­

vetkező állapota igen kreatív, probléma átlátó, intuitív.
— A könnyű álomban az érzékelés tompul, az EEG a hullámai egyre nagyobb szere­
pet játszanak.
— Az álomalvás már EEG-val nehezebben követhető, de bizonyítottan itt jelenik
meg az álom.
— A mélyalvás már álomtalan pihenés. Az éjszaka első két órájában tart, később a
közepes mélységű, ébredés felé az egyre kevésbé mély alvás a jellemző.

Ehhez hasonlóan a nappali teljesítmény 8-12 óra között (10 órai csúccsal), és délután
16-18 óra között átlagon felüli.

Az ébrenlét feletti tudatállapotok a következők:

— Az éber figyelem állapota (Helwach-sein) szereplés közben, verseny és vita során

következik be.
— Az izgatott figyelem (excitáció) nagy élmény, döbbenetes hír, ami mindent felejtet.
— Az elragadottság (exaltáció) a vérnyomásban, pulzusban is változást hozó, (több­
nyire sexuál-erotikus) élmény hatására léphet fel.
— A "magánkivüli" extázisra példa némely afrikai népnél tánccal kiváltott állapot,
egyes zenei élmények is kiválthatják (alkohollal, bódítószerekkel kombinálva).

Az agyműködés befolyásolásán alapuló módszerek

Az agykontroll

Silva módszere, ami egyszerű technikával: "számoljon száztól visszafelé egyesével",

az agy a állapotát váltja ki. A hullámok frekvenciája a normál ébrenlét β állapotának 13
feletti Hertz frekvenciájáról 8-12 Hertz-re csökken az a-ban.
Ezzel fokozza a szellemi képességeket, az egészséget autoszuggesztióval befolyásol­
ja, de — másoktól eltérően —vallási vagy okkult tartalmat nem ad mind ennek.

A transzcendentális meditáció

Maharishi Mahesh Yogi előzőhöz igen hasonló módszere, amely személyre szabott
mantra (varázsigének tűnő, ismételgetett szó) segítségével, ugyancsak befolyásolja az
agy állapotát, az α irányában. Hindu vallási motívumokat alkalmaz, gazdasági kérdésekre
nemcsak mint vállalkozó szervezet terjed ki, hanem ilyen irányú ismereteket is nyújt
(Ilyen például Oats tanulmánya a menedzsmentben való alkalmazásról).
 241

Keleti meditációk*3

Az ázsiai ötezer éves múltra visszatekintő meditációs módszerek, nem abban az érte­
lemben vallásiak, hogy kultikus ceremóniák keretében végzik őket hanem, hogy a transz­
cendensre, az ember gyakorlattal elérhető önmegváltására irányulnak. Mind a védikus
(hinduista) mind a buddhista alapon állók reinkarnációban hívő módon teszik ezt. Ősi
módszereik mint az előirt testtartás, a légzés szabályozása, a mantra ("varázsige" vagy
inkább autószuggeszciót kiváltó verbális egység) alkalmazása, visszaköszönnek a ke­
resztény és profán euramerikai meditációs technikákban. Az ázsiai egymáshoz igen ha­
sonló módszerekkel igen hasonló "magasabb lélektani" állapotokat érnek el, amit a 3-14.
táblázaton mutatunk be. Részletesebben a jogát és a zent tárgyaljuk, mert ezeknek lehet
leginkább hatása a meditáció utján történő szellemi alkotóképesség fokozáshoz.

3-14. táblázat
Ázsiai meditációs módszerek összehasonlítása
Langen (1963) nyomán, módosítva 63

Fokozat Jóga Tao Zen

ÜLÉS Asana Laza imapóz, kéz­ Zazen
joga ülés, kéztartás, tartásra nézve lótusz-ülés, kéztar­
szemirányítás tás, szemirányítás
LÉGZÉS Pranajama Önszabályozott Tudatos légzés, míg
a légzés visszatartá­ légzés szabályossá válik
sa elérése
É rzékszervek Pratjahara Számolás meghatá­ Susokukan
visszahúzása az érzékszervek rozott számokig légzés számolással a
visszahúzása külső ingerek kizá­
rása
K oncentráció Dharana Ting Zoisokukan
a gondolatok meg­ a tudat meghatáro­ légzéskövetés
fékezése zása (tudatosítása) Koan: "Zen­
probléma"
M editáció Djána Tsing Fokozódó lélektani
joga meditáció a csend érzete interferencia a me­
ditációban {Zen)
K ontempláció Samadhi An Satori
tudatos vagy tudat­ megbékélés és beál­ hirtelen megvilágo­
talan, extatikus lítódás olyan isme­ sodás, későbbi am­
kontempláció retekre, mint az néziával
ember kezdete

63 A meditáció fogalmáról, alkalmazásának keleti és nyugati történetéről, a 5. részben bővebben emléke­

zünk meg. (426. oldal).

 242

Jóga

A többféle — testgyakorlásra, munkára, szeretetre, gondolkodásra — irányuló jógák

felett álló "királyi" Rádzsa jóga foglakozik a meditációval, aminek lényege az agy (gon­
dolkozószerv = csitta) funkcióinak (hullámainak = vrtti) lecsillapítása — magasabb,
szóban talán nem is kifejezhető felismerések átélése céljából. Az i.e. második vagy az
Kr.u. ötödik században élt Patanjali által írt szutrák (aforizmák) foglalják össze a tanítást.
A djána fokozata (3-14. táblázat) "szómeditáció" ami az ősi AUM (= ámen) "igére"
öszpontosit. Már (az i.e. 529-ben született) Gautama Buddha is joga gyakorlatokkal érte
el "megvilágosodását" és hasonló koncentrációs módszereket irt elő szerzeteseinek, ami­
ből végül Kinában-Japánban a zen-buddhizmus kialakult. Erre is kitérünk röviden, míg a
jóga tanulmányozására, gazdag népszerűsítő irodalmát ajánljuk.

Zen

A zen Thomas 1973:139) szerint megfelel a joga djána meditációs fokozatának.

Boddhidharma Kínában fejlesztette ki, a 15. században visszaszorult, aztán a 17. szd.
végétől Japánban virágzott fel. A kimondhatatlant, a transzcendens valóságot megta­
pasztalni (empirikus úton) ésszel nem lehet, csak átélni. A logikai kauzális gondolkodást
különös, nehezen érthető dolgokon való elmélkedéssel érik el. Vagyis nem az elmefo­
lyamatok leállításáról van szó, legfeljebb korlátozásáról, egy szűkre szabott gondolatkör­
re irányítva azt (Langen, 1963). A megfoghatatlan "koan"-okon való elmélkedés (pl.
hogy hangzik egy tenyér tapsa?), és a koncentráció művészi tökélye vezetett a japán
teaszertartáshoz, a zen-íjászathoz és ahhoz, hogy a keresztény papi képzésben is alkal­
mazzák módszereit. Jól jellemzi szemléletét egyik meséje: a meditáló szerzetes az ér­
deklődő európai utazó kérdésére elárulja, hogy csupán helyes üléssel és légzéssel csodás
képességek nyerhetők. Majd a titok birtokában boldogan távozó után kiált: "De közben
majomra nem szabad gondolnod!"
A zen meditáció során először aktivitás, majd a agyhullámok lépnek fel, később ezek
nagyobb amplitúdókkal, majd 7-8 c/s (Hertz) frekvenciával jelentkeznek. Egyesek szerint
a figyelem fokozódása, az akaraterő növekedése, az általános vitalitás és élénkség mellett
"nő az az erő, amivel a dolgok lényegébe látunk és újat tudunk alkotni". (Thomas,
1973:149 — kiemelés tőlünk T.P.). Thomas szerint a zen az intellektualizmus korlátait
fedi fel, és a "valóságos alkotó erőket" a mélyebb rétegekből (zentralen
Wesensbereichen) szabadítja fel. Az anyagi javakra és sikerre törekvő igyekezettel és
teljesítménnyel szemben a zen a személyiség fejlesztését, a belső nyugalom és maradan­
dó szellemi javak elérését kívánja elérni.
A zen már nem a buddhizmus része, elterjedt a mi kultúrkörünkben is. A sokéves
gyakorlással elérhető képességek megszerzése viszont idegen a mi világunknak. Arra a
kérdésre pedig, hogy a zen útján szerzett alkotóképességgel megoldhatók-e mások szá­
mára is fontos tudományos problémák — csak annyi a válaszunk: nem tudhatjuk, mert
állandóan eszünkbe jut a majom...
 243

Nyugati meditációk

A mi világunkban — de talán az egész monoteista zsidó-keresztény-iszlám kultúrkör­

ben — a meditáció a misztikával jár együtt, és a vallási meditáció inkább tűrt mint támo­
gatott. Annak ellenére, hogy a "Goszpodin pomiluj” és a "Kyrie eleison" egyaránt
mariira hatásúak, akárcsak a hosszan ismételgetett imádságok; a keresztény meditáció
annyira a tanra és alapítójára öszpontosit, hogy nehezen szűrhető ki belőle a világi célú
kreativitást elősegítő elem. Ennek ellenére a kérdésbe mélyebben bemerészkedők számá­
ra Thomas (1963) mellett Mello (1987) "gyakorlatias" könyvének tanulmányozását java­
solhatjuk.

Az ökumenikus taizéi közösség amit Roger Schütz genfi református lelkész alapított
1940-ben, nagy súlyt helyez a meditációra, kontemplációra, ami szemlélődés, elmélye­
dés, elmélkedés, gondolkodás valami értékes szövegről. Szüntelen kereséssel kívánja
"önmagunk mélyén feltárni" Krisztust. A hitvallások szüntelen recitálása mariira jellegű.
A magunk felett való uralom, a légzésre való odafigyelés és a meditáció központba he­
lyezése a keletiekre emlékeztet. Az egyházak felemás módón ítélik meg Schütz módsze­
reit; számunkra annyit mond, hogy a fiatalság nyitott a meditativ elmélyedésre, és a tu­
dományos munkában is még mélyebben kell elgondolkozni a kutatott téma szempontjá­
ból értékes szövegeken.

Az antropozófiát alapító Rudolf Steiner (+ 1925) meditációja átmenet a vallási és

világi célú elmélkedés között, mert okkultnak mondja ezt az "érzékfeletti megismerés­
hez" (übersinnlicher Erkentnis) vezető eljárást, amit azonban — szerinte — nem lehet
leírni csak átélni. Az antropozófia valláspótló mozgalommá vált, ami a keleti kultuszok
és filozófiák krisztusivá asszimilált tanításait közvetítette, sikeres pedagógiai és gyógyá­
szati eredmények mellett. Dubravszky László (szóbeli közlés) kutatásai szerint azonban a
steineri meditációnak tárgya van, nem a "kiüresítésen" alapul és nem is egyoldalúan
mantra alkalmazó. Bár az alkotással nem foglalkozik közvetlenül, inkább a megismerés­
sel, nagy hatása miatt kell tudnunk róla.
Steiner követője Rittelmeyer már erősebben szavakon meditál. Happich idegorvos
pedig szimbólumokon, eszméken, szövegeken, egészen Isten fogalmáig. Tanítványa a
nyelvész Melzer a meditáció szó jelentését (=gyakorlat) félrevezetőnek tartja. Nem is a
"gondolkodásról való gondolkodásról" van szó, mert más a gondolkodás és a meditáció.
A gyakorlatokat megelőzi és követi a gondolkodás. "A meditáció lényege nem a valami­
ről való gondolkodás, tudatos kombinációk, logikus következtetések eredménye, hanem
receptív, gyakran váratlan belátása addig ismeretlen összefüggéseknek, jelenségeknek"
(... eljutva az Ős-igazságokig, prófétai kinyilatkoztatási élményekig, az isteni bölcsesség
és teremtés gazdagságának megértéséig). A meditáció a tudat olyan mélységeibe hatol,
amire az értelem nem képes. Inkább a szemlélődéshez áll közel ami a dolgok "belső képi
megjelenítését" és valóságos képek: fényképek, vagy például fák elképzelt képének
szemlélését ajánlja. Thomas (1973:98) szerint — akinek alapján fentieket ismertettük —
érdeme az, hogy a meditáció gondolatát ébren tartotta a 60-as években, de sajnos válto­
zatlanul kultikus és nem kulturális célra.
 244

A pozitív gondolkodás, az 1981-ben elhunyt Joseph Murphy tanítása, a C. Coué

(1857-1926) által kidolgozott önbefolyásoló autószuggeszció legnagyobb fokú általáno­
sítása. Mivel az ugyanezen alapuló, tudományosan elismert autogén tréningből indultunk
ki, a pozitív gondolkodással vissza érkeztünk Coué-hoz. Murphy vallásos mezbe öltözteti
tanait, és imádságnak nevezi az önmegvalósítás céljából végzett önszuggeszciót. így ír:
"Tudományos imádságon a tudatos és tudatalatti szellemi erők harmonikus összedolgo­
zását értjük, amelyeket tudományosan biztosított módszerekkel, egy meghatározott cél
érdekében bevetnek." (Gassmann. 1987:48).
Murphy (1991:135) népszerű könyvében állítja, hogy a tudatalattijuk határozta meg
a nagy tudósok sikereit és csodálatos teljesítményeit. Aki tudatos figyelemmel és oda­
adással fordul nehéz problémáihoz, annak tudatalattija összegyűjti (emlékezetéből) a
szükséges információt és a kidolgozott megoldást nyújtja át a tudatának. Azt ajánlja,
hogy próbálkozzunk a tárgyilagos problémamegoldással, gyűjtsünk össze minden infor­
mációt, kutassunk érdeklődjünk. Ha mégse találunk megoldást: elalvás előtt adjuk át a
problémát a tudatalattinknak, és mindig megkapjuk a választ — írja.

Arról nincs szó, hogy hogyan közlünk valamit a tudatalattival, és az "alszunk rá

egyet" összhangban van a közvetlen ébrenlét-alatti állapot(ok) kreatív α agy hullámaival.
Egyéb módszereiről nem sokat tudunk, de Gassmann (1987) szerint ajánlotta az olyan
technikák mint a kártyavetés, pénzdobás vagy az ősi kínai I Ging (Ji Csing) alkalmazását.
Ezek valóban lehetnek ötletadók, gondolatébresztők, de autószuggesztív hatásuk nem
érthető. Arra kétségtelenül hipnotizálhatjuk magunkat, hogy legyenek sikeres probléma-
megoldásaink, mert önbizalom nélkül nincs alkotás.

És idézzünk két törvényt a másik "Murphy Törvénykönyvéből" (Bloch, 1977,1991).

Van Herpen törvényét: "A problémamegoldás titka megtalálni azokat, akik majd meg­
oldják", és Young törvényét: "Minden nagy felfedezés egy-egy tévedésnek köszönhető",
így aztán az egyik Murphy tanításai — humorosan — a másikkal is magyarázhatók.

3.4.3 Csoportos kreativitásfokozó módszerek

3.4.3.1A csoportdinamika alkalmazása a kreativitás fokozásában

A csoportdinamika a szociálpszichológia egyik ága, amit Kurt Lewin 1936-ban ala­
pozott meg, és ami a csoporton belüli dinamikus "erőket" kutatja és befolyásolja. A mi
szempontunkból a csoportmotiváció az érdekes, a csoportszellem, a közös célok, az
egymás segítése. A csoportdinamikát nemcsak a közös szellem (groupthink) megismeré­
sében hanem a csoportteljesítmények fokozásában is alkalmazzák (Benesch, 1994:450)

A kreativitás csoportos fokozása közel áll Lewin T(réning)-csoportjaihoz, és lényege

az interaktív (kölcsönös egymásra) hatás szinergikus eredménytöbblete. Többen általá­
ban többre jutnak mint valaki egyedül. Nehéz azonban határt vonni a kaláka munka, a
több szakmát képviselő team, és a már csoporthatást hasznosító módszerek közt. A
célrairányuló, megoldási ötleteket kereső módszerek, a problémamegoldó teamek közö­
 245

sen megbeszélt munkája még nem struktúrában módszeres, időhöz kötött közös cselek­
vés, csak munkamegosztás.

A kreatív módszerek pedig közös céllal együtt végzett, ezáltal egymást csoportköl-
csönhatással64 aktivizáló (interaktív) eseti tevékenységek. (Ennek a definíciónknak nehe­
zen fognak azok a divatos módszerek megfelelni, amelyeket manapság ide sorolnak.)

Vannak akik a csoporttudatban, az egyéni tudatok egy magasabb tudattá való össze­
kapcsolását látják, a csoportdinamika veszélyét az egyformára alakításban és az emberek
tudatalatti befolyásolásában, irányításában vélik felismerni (Gassmann, 1987:23). Két­
ségtelenül ebben a tömegkommunikáció mellett a kortárs csoportoknak van szerepe, de
az pozitív irányban is hatásos, amit ki kell használnunk a kreativitás érdekében.

A kreativitásfokozó csoportos módszerek rövid áttekintését a Besenyei, Gidai és

Nováky (1977) által alkalmazott rendszerben, könyvük továbbá Strecker et al.( 1990) és
Majaro (1991) marketing könyvei alapján adjuk a következő két szakaszban.

3.4.3.2 A szóban történő csoportos véleményezés módszerei

A brainstorming (ötletroham) — szakértői ötletkereső konferencia

A problémát rohamozzuk ötletekkel, mint fegyverekkel a várat. Sárközy Péter béké­

sebb "ötletszürete" jobban visszaadja az ilyen ülések kedélyes hangulatát, mert csak
"relaxált", kritikamentes hangulatban érhető el, hogy a résztvevők "nem fékezve magu­
kat" kimondják ötleteiket. Így érvényesül a csoport egyéneknél nagyobb szellemi kapa­
citása és a szinergikus csoporthatás kihasználása, ami az eljárás célja. Előnye lehet a
tágabb körű hozzáértés, a különböző nézőpontok megjelenése, valamint az, hogy az
elképzeléseket érthetőbben kell megfogalmazni.
Az Osborn által 1953-ban bevezetett és sokféleképp fejlesztett módszert
Majaro (1991:88-93) alapján ismertetjük.
Résztvevők: 8-10 személy részvétele a kedvező. A vitavezető a kulcsszemély: ne le­
gyen tekintély-követelő inkább szóra ösztönző, de azért fegyelmet tartó, az eredmények
rögzítését figyelemmel kísérő. Ezt a szerepet — ha nem túlzottan befolyásoló — nem
szokták rotálni, több ülésen át megtartható. Igen fontos a felíró (scribe) aki egy táblára,
villám gyorsan fel tudja írni a záporozó ötletek lényegét. (Más technika is megengedett:
lényeg, hogy a résztvevők lássák az ötleteket.)
Osborn szerint a résztvevők fele törzstag: olyanok akik ötletgazdagok, ki tudják fe­
jezni magukat és a mások ötletei iránt toleránsak. A vendégek csak egy ülésen vesznek
részt, azt gazdagítják egyéni szellemi képességeikkel, szakértelmükkel, és fontosak e
munka ismertté tétele szempontjából is. Ne legyenek ötletroham ellenesek, mert lehűthe­
tik a az alkotó hangulatot, és legyenek megközelítően "egyenrangúak" a többi résztvevő­
vel.

64 A csoportkölcsönhatás, az interakció a társadalomlélektan illetve a kiscsoportok szociológiájának egyik

központi fogalma, amivel a lélektani irodalmunkban Csepeli György és mások foglalkoznak. (Rótt Nándor
nyomán)
 246

A helyiség legyen elég tágas de nem túlméretezett, és mindenképpen minden zava­

rástól mentes. A résztvevők kényelmesen üljenek körben, vagy félkörben — ami az inte­
rakciónak kedvez — de ne egy tárgyalóasztal körül szorongjanak. (A bútorok is akadá­
lyozhatják a kapcsolatteremtést!)

Az ötletroham folyamata öt lépésből áll:

1. A módszer ismertetése: minél több ötlet, a kritikus ellenkezés tilos, gátlás nélküli
megnyilatkozások kívánatosak — a minőség most a mennyiségből fog megszületni!
2. A bemelegítés 20-30 percet vegyen igénybe, amikor a résztvevők mondjanak egy-
egy viccet, hallgassanak meg tréfás ötleteket (Hogyan törjük fel a diót belének sérelme
nélkül? "Belülről" (!?) — kifúrva és sűrített levegővel szétrobbantva.) Ezután felméri a
vezető, hogy a résztvevők hangulata milyen, a "rohamozásra" mennyire készek?
3. A téma felvetése: lényeges annak egyértelműsége, megértetése, és az egyetértő el­
fogadtatása. Ilyenkor használhatók olyan magyarázó elemzések mint a halszálka dia­
gramm (237. oldal). Az elfogadott témát felírják a táblára.
4. Az ötletszüret: a résztvevők vessenek fel annyi megoldást, ötletet, amennyit csak
bírnak — és amennyit a felíró fel is tud jegyezni a táblára (ketten is írhatják). Jól látható,
jól olvasható ötletek sikeresebben szülnek újabbakat. Mintegy 100 ötlet gyűlhet össze —
gyakorlott csoport esetében — 20 perc alatt. Ez a "vágtában" való rohamozás, 10-15
másodpercenként jelent egy ötletet, tehát a rövid megfogalmazás és a fegyelmezett egy­
másutániság követelmény. Ha a folyamat lassú, az egyébként is türelmes vitavezető
rendeljen el a bemelegítéshez hasonló lazító szünetet.
5. Az ülés utáni folytatás: a résztvevőknek sok ötlet jut még eszébe, ezeket is be­
nyújtják írásban. Listázva lesz mindegyik az elhangzás és beérkezés sorrendjében. Ez a
ritka sorokban leÍrt lista lehetővé teszi, hogy kiegészítéseket is írjanak még bele.
Az értékelés már nem csoportos alkotással történik, de leginkább a szervezők vá­
lasztása, szelektáló munkája alapján. A könnyen definiálható kérdések oldhatók így meg,
nem a komplex sokarcú problémák. Például egy-egy hiba, hátrányos jelenség megszün­
tetése a gyártásban, forgalmazásban, kísérletezésben stb. lehet ilyen. Vagy a termékújítás,
piactalálás a marketingben, új út a szállításban, új témák a képzésben és kutatásban stb.
Nem alkalmasak az "egy válaszú" igen vagy nem kérdések, olyanok amik döntési körün­
ket meghaladják, vagy amik mélyebb szakmai ismereteket, tapasztalatokat igényelnek.

Összefoglalva az ötletroham élőszóban történő, egyszeri nem ismételt csoportos al­

kotó technika, kiegészítő, de nem módosító folytatással.

Besenyei, Gidai és Nováky (1977:150) támpontot ad az ötlet konferenciák értékelésé­

re az összes időráfordítás és a hasznosítható ötletek részaránya alapján. A vita időtarta­
mát 15-60 percben adják meg, félóra után szünetet ajánlva. A 12-15 szakértő szerintük
60-110 javaslatot adhat, aminek 15%-a hasznosítható.
E szerzők leírása alapján ismertetést érdemelnek:
 247

Az ötletroham továbbfejlesztett változatai

Philipps 66

A W. Hummer által kidolgozott módszer szerint a brainstorming-ra meghívottakat ki­

sebb, rendszerint 6 fős csoportokra osztják és ezek 6 percig ötletvitát tartnak, vezetővel
és az ötleteket feljegyzővel. Kisebb csoportokban az emberek szabadabban nyilatkoznak
meg. (Némán is felírhatok ötletek.) Ezután összejönnek a csoportok, minden ötletet jegy­
zékbe foglalnak, majd közösen megvitatják és értékelik azokat. (Ez a csoportközi vita
lélektanilag igen kedvező: senki sem áll egyedül benne. Hasonló módon működnek a
vetélkedő csoportok a tévében, és igen hasznos ilyeneket képezni az oktatásban résztve­
vők közt is.)

A szinektika

T. J. Gordon által kidolgozott ötletgyűjtés csoportmunkában. A szinektika-csoport 5-

7 tagja magasan képzett alkotó típusú szakember, akiket egy éves módszertani szakmai
képzésben részesítenek. A közös munka már nem olyan konferencia mint az előzök: több
hetet is igénybe vehet, ami alatt a problémát alaposan körbejárják. Gyakran alkalmazzák
mint "segédeszközt" az analógiát. A szinektika heurisztikus módszereket is alkalmazhat e
szerint, és munkamenete a problémamegoldó gondolkodás általános sémájára emlékez­
tet.

A körvita

E könyv szerzője a nagyobb szervezést igénylő ötletroham mellett, szükebb körben

— mondjuk a tanszék munkatársaival — végezhető körvitáját ajánlja: ilyenkor a "kártya-
asztal" körül ülő 3-5 személy egy-egy rövid mondatot (ötletet, érvet) mondhat. A meg­
szólalás joga körbe megy (mint a kártyajátékok licitálásánál) és ugyanúgy "passzolni" is
lehet. Több személy azért hátrányos, mert a hosszan várakozóba a véleménye beleszorul­
hat, ha nem mondhatja ki még időben. A rendszertelen szóra jelentkezés esetén pedig a
nagyobb hangúak fojtják bele többnyire a kreatívabbakba a szót. A vitáról hangfelvétel
alapján leírás készüljön. A vitavezető összefoglalhatja az eredményt (ha konkrét problé­
máról volt szó), de ez később is megtörténhet, mások meghallgatása és szervezet döntés­
előkészítés után.

3.4.3.3 Az írásban történő csoportos véleményezés módszerei

Kérdőív nélküli többszemélyes véleményezések

Besenyei, Gidai és Nováky (1977:153) leírása szerint az ötletírás több szakember

egymástól független bevonásával készül az ötletek összesítésével, így csoportdinamikai
hatás nem léphet fel, ezért ez a brainwriting nem az ötletroham írásbeli változata és nem
is terjedt el.
 248

A szabad és irányítóit asszociáció annyiban tér el az előzőtől, hogy az ötletsort min­

tával indítják, míg az ötletírás "üres lappal" kezd.

A tulajdonság listázás, amit Majaro (1990:87) az ötletgeneráló módszerek közé so­

rol, olyasmi mint amit az értékelemzés során alkalmaznak a funkciók és hordozóik meg­
határozására. Az értékelemző team már együtt dolgozik és munkamódszerét Hegedűs és
Nyikos (1996) írja le részletesen.

A trigger session néven leirt módszer a brainstormingot készíti elő azzal, hogy a
résztvevők magukban külön-külön felírják kb. 10 perc alatt a probléma megoldás ötleteit,
majd ezek kölcsönös ismertetése után folyik le a csoportos ötlet generálás vitája. Említ
Majaro (1991,122-131) más módszereket is pl. a lehetetlen "vad" ötletek keresését, a
gondolatok "szugeszciós sémákkal" való összegyűjtését, ami már a kérdőíves eljárás
határesete. A tudományos kutatásban az ilyen kérész életű divatváltozatok kevésbé érde­
kesek, céljainknak megfelelően fejleszthetünk ki hasonlókat.

A szcenário írást vagy "forgatókönyv-módszert" H. Kahn és A. J. Wiener Ameriká­

ban az 1960-as évek elején vezette be. Logikai következtetésekkel kívánják felvázolni,
hogy a jelenlegi helyzetből kiindulva, milyen egymás után következő események ered­
ményeként fejlődhet ki a jövőbeli állapot. Ennek során azok az alternatívák is felvázolás­
ra kerülnek ahol a fejlődés eltérően alakulhat. Ez alapos helyzetelemzést kíván és az
elemzők jobban elmélyedhetnek a problémákban. A Besenyei, Gidai és Nováky
(1977:197) által jövőkutatási módszerként leírt eljárást Majaro (1991:11-122) mint a
marketingben alkalmazott kétnapos, csoportmunkát ismerteti, ami a fantázia (day-
dreaming, ébren-álmodozás) kreativitásfokozó lehetőségét hasznosítja.

Visszacsatolás nélküli egyszeri kérdőíves megkérdezések

Az itt említhető Strecker et al. (1990:193) nyomán ismertetett módszerek alig cso­
portosak (csak több személyt kérdeznek) és alig interaktívak, mert azok nem hatnak
egymásra. Inkább neves kidolgozóik miatt tartoznak az alkotáskutatás eszköztárába is.

Osborn kérdéskatalógusa egy vagy több személyt késztet asszociációk, analógiák és

ellentétpárok felismerésére — ami tipikusan heurisztikus eljárás. Cél szerint alkalmazva
azonban új ötletekhez és a problémamegoldásokhoz is vezet.

Gordon csekklistája pedig a tulajdonság listázáshoz áll közel, csak kérdőíves formája
tér el attól. Termékek vonatkozásában ilyeneket kérdez: Mire másra használható? Ho­
gyan módosítsuk? Változtassuk? Nagyítsuk — kicsinyítsük? Pótoljuk mással? Kombi­
náljuk (és mivel)? Az ilyen kérdések a brainstormingot is eredményesebbé tehetik. így
valóban a kreativitás-fokozás eszköztárába tartoznak. (A piac- és jövőkutatásban alkal­
mazott kérdőíves megkérdezések azonban nem tekinthetők kreativitást növelőnek.)
 249

Többször visszacsatolt megkérdezések

A Delphi módszer

Az apollói jósda Püthiájának munkahelyére utaló elnevezésből is kitűnik, hogy a vár­

ható jövő megismerésére irányuló módszerről van szó. O. Helmer és T.J. Gordon dol­
gozta ki Amerikában ezt a többfordulós megkérdezéssel történő eljárást. A tárgy meg­
választása után az első kérdőív kevés és szabad formában megválaszolható kérdést tar­
talmaz, amit néhány tapasztalt szakértő válaszol meg.
Az ennek alapján készülő második kérdőív már konkrétabb és több a megkérdezett. A
harmadikban kihagyják azokat a kérdéseket amiben már egyetértés mutatkozott. A fo­
lyamat 3-5 fordulóig tart, míg megegyezésre nem jutnak a válaszadók.
A személytelen kérdőívek formájában, egymástól függetlenül végzett megkérdezés,
kizárja az értekezleteken, ötletroham üléseken zavaró "elnyomó" hangokat, olyanok is
válaszolnak akik nem szólalnának meg.
A bonyolult problémák, információszegény témák megoldására használható Delphi
módszert statisztikailag lehet értékelni. Főleg bekövetkező események időpontjára,
mennyiségi adatra (pl. a kínálat és ár alakulására az idény piacon), valószínűségek és
rangsorok meghatározásra használják. Gidai Erzsébet leírja a matematikai értékelés for­
muláit és továbbfejlesztette a módszert a gazdasági prognosztika céljára. (Besenyei,
Gidai és Nováky (1977:157-170).

A SEER-módszer

Az események értékelési és felülvizsgálati rendszere (System for Event Evaluation

and Review) a Delphi módszer továbbfejlesztése, amit az USA-ban a technológiai előre­
jelzésre 1968-ban használtak először. Nem üres lappal hanem egy minta előrejelzés meg­
adásával indítják, amit a résztvevők az első menetben kiegészítenek. A második menet­
ben mások sokféle szempontból szólnak ehhez hozzá. Az asszociációk és ötletek képzé­
séhez ez jobban bevált mint a Delphi módszer.

Kombinálva is továbbfejlesztették a Delphi módszert a braistorminggal együtt alkal­

mazva azt. Valóban e kettő — és változataik — képezik a hasznosítható kreatív techni­
kák oroszlán részét. A jövőbe látás megoldása pedig a kutató munkában kiemelt fontos­
ságú, ezért e módszercsalád mindenkori legújabb gyermekeinek tanulmányozása ajánl­
ható.
 250

3.5 A kutatás eredményeinek65 értékelése

3.5.1 A primer kutatások információinak értékelése

3.5.1.1 A primer "információ-termelés" és módszerei

A szakmai ismeretalkotás alapja és kezdete a valóságot, a tényeket, a világot feltáró
primer kutatás. Ez szakterületenként annyira eltérő, hogy nem tartozhat az általános
kutatásmódszertanba, de mondjuk ki: a kutató számára saját tudományágának speciális
kutatásmódszertana, fontosabb mint az általános kutatásmódszertan, de az utóbbit sem
nélkülözheti.
A kutatási információk értékelése az általános kutatásmódszertan keretében azonban
nem volna teljes, ha nem szólnánk a primer adatokról, hiszen a szekunderkutatás (és így
az általános kutatásmódszertan) keretében is hasznosítjuk a magunk és mások primer
adatait.
A kutatások típusainak áttekintését adó 1-1. táblázaton így jellemeztük a primer ku­
tatást (3-15. táblázat)

3-15. táblázat

A "belső ismeretalkotás" primer kutatásnak tekinthető módszereit, jellegük folytán a

kreativitásról és heurisztikáról szóló előző fejezetekben tárgyaltuk. így most a tényfeltá­
ró, új információkat termelő, induktív, "külső ismeretalkotásba" tartozó "valóságos"
primer kutatásról lesz szó, aminek módszereit így tekinthetjük át:

Adatszerzésének
formája lehet: 1/ mérés 2/ megkérdezés (tényeket becsülve, preferenciát közölve)
módja lehet 1/ megfigyelés (a megfigyelt jelenségek befolyásolása nélkül) és 2/ kí­
sérlett (amikor az eredményt meghatározó tényezőkből a legfontosabbakat kiválasztva,
azokat mesterségesen szabályozzuk, "kezeléseket" hozva létre ezzel).
A megfigyelés mint a sörétes puska lövése nagy felületet (sok ismérvet) találhat el,
míg a kísérlet pontosan céloz egy pontra (néhány ismérvre) mint a golyós puska. (E ha­

65 Kecső (1980:23) a kutatás termékét „kutatmánynak” nevezi „mert az ‘eredmény’ lehet eredménytelen
is.”
 251

sonlatot Magyar (1990) könyvéből kölcsönöztük, ahol a piacfoglalás módját jellemzi

vele).

Kiindulása és következtetése szerint a primer kutatás lehet tudományos vagy empi­

rikus.

Tudományos módszer az aminek során 1/ a többnyire ok-okozati összefüggéseket ki­

fejező hipotézis (feltevés) felállítása után, 2/ annak teszteléséhez szükséges adatok be­
szerzése következik, megfigyelésből vagy kísérletből, 3/ az eredményekből következteté­
sek levonásával a hipotézis elfogadása, elvetése, vagy átalakítása, 4/ végül a következte­
tések bizonyítása szükség szerint további megfigyelésekkel kísérletekkel, a hipotézis
végleges elfogadásáig vagy elvetéséig.
E módszer Francis Bacon "Új módszer" (Novum Organon, 1620) c. művére vezet­
hető vissza. A hipotézis felállításának gondolati folyamatát, illetve a következtetés terve­
zett módját indukciónak nevezi — amit J. S. Mill és Popper is átvett —, vagyis nem a
szokásos, a dedukció ellentétének értelmében használja e szót. A tudományos módszer
többnyire kísérletes módszer. Döntési kísérlet az, amelyben két elfogadható, de egymás­
nak ellentmondó hipotézis közül kell választani. A tudományos módszer fő érdeme, hogy
a jelenségek magyarázatául szolgálhat, az okok feltárásával.

Empirikus módszert alkalmazva ettől eltérően a megfigyeléseket, kísérleteket előze­

tes hipotézis nélkül végezzük. Amikor a vegyészek sok száz vegyületet tesztelnek, hogy
vajon mire alkalmazható vagy ha növényfajták tulajdonságait, teljesítőképességét tisztáz­
zuk jellemzésük céljából, empirikusan járunk el. A tudományos és empirikus módszer
együtt is jár: empirikus megfigyelések alapján tervezik meg többnyire a hipotézist el­
döntő kísérleteket. Kísérlet nehezen végezhető a hipotézis tényezők számát szűkítő hatása
nélkül.
A megkérdezést alkalmazó társadalomtudományi kutatásokat is gyakran empirikusnak
mondják, vagyis tapasztalatinak, tényfeltárónak, szemben a spekulatív elemzésekkel. A
korszerű ilyen "empirikus" vizsgálatok (például a marketing megfigyelések, megkérdezé­
sek) is hipotézisekre adnak választ. A szóhasználat ez esetben is, mint többnyire, kétér­
telmű lehet! A jelenségek leírása empirikus megfigyelésként is lehet jelentős tudományos
alkotás.

A vizsgálat szelessége szerint a megfigyelésen alapuló primer kutatás lehet

eset módszer (case method) ami csak egy vagy néhány esetet von be sokoldalú kriti­
kus vizsgálatba; amit korlátozott lehetőségei miatt az orvostudomány, a régészet, a vál­
lalati gazdaságtan, a marketing stb. alkalmaz "megfigyelésként", vagy
statisztikai adat-felvételezés (survey), ami nagyon sok esetet vizsgál sokkal kevésbé
behatóan, mint az egyedi eset módszer. Ez olyan "megfigyelés", amivel összefüggéseket
is feltárhatunk, sőt hipotéziseket is vizsgálhatunk. Leginkább a társadalomtudományok­
ban, a gazdasági helyzetelemzésekben alkalmazzák.
 252

Salmon és Hanson (1970:95-101) — akiknek leírását figyelembe vettük előző átte­

kintésünkben—, megkülönbözteti a "szintetikus módszert" amikor egy új feladatot
(problémát) a rendelkezésre álló ismeretek alapján oldanak meg. (Példái: egy épület
tervezését, jövedelmezőbb üzemág társítás választását stb.) A mi fogalmaink szerint
azonban ez nem primer, hanem tipikusan szekunderkutatáson alapuló szellemi alkotás.

Hogy milyen módszert követünk, azt a téma lehetőségei és a vizsgálat gazdaságossá­

ga szabja meg (az utóbbi nemcsak költséget hanem időráfordítást is jelent).
Ha csak lehet a tudományos módszert alkalmazzuk, vagyis olyant, ami magyarázatul
is szolgál. Az okok, magyarázatok feltárása teszi lehetővé, hogy eredményeinket mások
is felhasználhassák tudományos munkáikban.

A tudományos módszer eredményei bizonyíthatók a legjobban. John Stuart Mill

(1806-1873) a XIX. század közepén, (az okozati összefüggések igazolására) a következő
bizonyítási eljárásokat ajánlotta:

Az egyezés66 (együtt bekövetkezés): azért tekintjük az első eseményt a második elő­

idézőjének, mert követik egymást.
A különbözés (együtt elmaradás): ha az első elmaradása esetén a második is elmarad,
az következménye volt. Az egyezés és különbözés kombináltan alkalmazható, és követke­
zetes beválásuk esetén fogadhatók el.
A konkommitancia (követés): az ok növekedésével mennyiségileg arányosan (?) nő az
okozat is. (Ebbe belejátszhat azonban több más ok is.)
A kizárás(os módszer): ha minden kézenfekvő és ismert magyarázat tévesnek bizo­
nyul, (és azok kizárása után megmaradt) új feltevés bizonyítható, az meggyőző lehet. Ez
a megértést is szolgáló módszer nemcsak regisztrálja a jelenséget, hanem annak miértjét
és mikéntjét is keresi.
Ez utóbbi mód rokon Popper elvével, ami szerint bizonyítani nem lehet csak
falzifikálni (391. oldal). Talán azzal is összefügg, hogy a megcáfolt állítások hasonlíta­
nak az elvetett hipotézisekhez; és az ilyen negatív eredményeket a kutatók többnyire nem
publikálják, amivel mások zsákutcába tévedését okozzák. Vannak akik a "kizárás mód­
szerébe" sorolják azt is, amikor a periódusos rendszerben hiányzó elemeket később
megtalálták (mert keresték). Ez azonban szerintünk inkább a morfológiai elemzés követ­
keztetéséhez hasonló, amit a heurisztikus módszerek közt írtunk le (208. oldal).

3.5.1.2 A primer kutatások matematikai értékelése

A primer kutatások eredményei — az egyszerű verbális leírásoktól eltekintve — szá­
mok formájában jelennek meg. Így aztán értelmezésük és értékelésük is matematikai
(statisztikai). Ha pedig az értékelés ilyen, úgy a kísérlet (vizsgálat) tervezésének is annak
kell lenni, hogy bizonyítható eredményekre juthassunk. Ebből következik, hogy sokan a
matematikai-statisztikai eljárást a kutatás egyik módszerének tekintik (a tudományos, az
empirikus stb. mellett). Mi magunk inkább Salmon és Hanson (1970:100) megállapításá­
val értünk egyet, hogy ez nem azokhoz mérhető önálló kutatási módszer, hanem minden

66 Az elnevezéseket Salmon és Hanson (1970, 139) könyvéből vettük át.

 253

módszer nélkülözhetetlen része, ami a méréssel és megfigyeléssel járó elkerülhetetlen

véletlen hibákat kiszűri, és így a bizonyítás és (mint ebből következtettük) a kísérlet
tervezés legfontosabb eszköze.
A matematikai-statisztika a véletlen okozta változékonyság (variabilitás) mérésével
(szóródás) a hibaforrások feltárását teszi lehetővé, így megállapítható, hogy az észlelt
különbségek valódi különbségek-e vagy csak különböző hibákból adódó látszatkülönb­
ségek (Salmon és Hanson, 1970:146). Így a matematikai-statisztika (biometria) a válto­
zatlanul szükséges józan ész és ítélőképesség mellett a kutatói döntések alapjaivá vált, és
felhívta a figyelmet a kísérletben az ismétlés fontosságára és a vizsgálat több éven és
több helyen, más körülmények közt és más személyekkel való elvégzésének jelentőségé­
re.

A speciális kutatásmódszertanok szerintünk a szaktudományi követelmények isme­

retéből és a matematikai-statisztikai (biometriai) módszereiből tevődnek össze. Ez utóbbi
a doktorképzés önálló tárgya — és nem az általános kutatásmódszertan része — ezért fő
fejezeteire csak Baráthné et al. (1996) kitűnő tankönyve alapján utalunk, azt ajánlva a
kutatók figyelmébe. A biometria primer kutatásokben alkalmazott legfontosabb részei a
következők:

• A valószínűségi változók és eloszlásuk

• A véletlen mintavétel és a minták középértékei
• Statisztikai becslések, a középérték konfidencia-intervalluma
• Hipotézisvizsgálat, statisztikai próbák és döntés
• Az első és másodfajú hiba megkülönböztetése
• Paraméteres és nem paraméteres próbák
• A variancia analízis, az F-póba, a szignifikáns differencia
• Regresszió és korrelációszámítás

Mindezek alkalmazását egyre gazdagabb számítástechnikai apparátus segíti alkal­

mazni. A doktorandus azonban óvakodjék attól, hogy dekorációs célra egyre bonyolul­
tabb számításmódokat alkalmazzon. Csak olyat vegyen igénybe, amit maga is értelmezni
tud: mert a számítás félre is vezethet. Az, hogy a kimutatott különbség meghaladja a
véletlen hibáknak betudhatót, még nem jelenti a különbség fennforgását, csak azt, hogy
nem a véletlen műve. Még az is szükséges, hogy a nem véletlenszerű: szisztematikus
hibák ne játszanak közre eredményeinkben. A kutató közvetlen témaismeretét, a megfi­
gyelést és töprengést a számítás nem helyettesíti.
Még a műszaki kutató Szendrő (1995:8) is felveti, vajon „a törvényszerűségek feltá­
rása során meddig segít a fizikai absztrakció és a matematikai számítástechnikai appará­
tus használata, s mikortól fogva válik a teoria öncélúvá, a matematikai modell a határfel­
tételek és az állandók ismeretének hiányában vagy bizonytalanságuk folytán megoldha­
tatlanná, elfedve az empiria által már feltárt lényeges ismereteket?” A kutatási módsze­
reknek a túl lelkes hívei ártanak a legtöbbet — hogy ismét Salmon és Hanson (1970:
150, 155) munkáját idézzük, kissé átszövegezve azt. Ahogy a mesterember mondja:
mérjünk pontosan, aztán vágjunk érzés szerint. A számításaink ne tévedhessenek és le­
gyenek hajszál pontosak, viszont fantáziánk szárnyalását csak ítélőképességünk fékezze.
 254

Tudomány nincs matematika nélkül. Roger Bacon (1214-1294) azt vallotta (415. ol­
dal), hogy ez a "filozófia (= tudomány) alfája és omegája". Leonardo da Vinci szerint
pedig "csak azt lehet igaznak elfogadni (a tudományban), ami matematikailag is kifejez­
hető". Kétségtelenül a csillagászat, a fizika, a kémia és genetika a matematikának kö­
szönheti rangját és eredményeinek nagy részét. Ezért is nevezték többen a matematikát a
"Tudományok Királynőjének".

Valóban olyan szép és elegáns, viszont a királynők nem szoktak helyettünk dolgozni.
Ezért érdemes még két Thompson (1937)* gondolatot is elolvasni: A matematika lenyű­
göző pontossága és csalhatatlansága arra csábítja a kutatót, hogy vele helyettesítse a
megfigyelés és kísérlet fáradságos munkáját. Majd máshol így folytatja: amit a hibátlanul
működő matematikától kapunk, az sokszor nem más, mint "átrendezése a betáplált ada­
tainknak."
A szerző viszont úgy véli, hogy félreértés származhat abból, ha a matematikát termé­
szettudománynak tekintjük: hiszen matériától (energiától) mentes. Primer kutatása a
mások korábbi elméleti eredményeinek ismeretében alkot újat csupán gondolkodással;
ahogyan például, több kollegájának új kutatási eredményét figyelembe véve, A. J. Wiles
a 300 éve megoldatlan nagy Fermat sejtést, rengeteg fejtöréssel bebizonyította (László,
1999). Ha jól meggondoljuk, még e legrangosabb tudomány legnagyobb eredményében
is, a szekunderkutatás és a heurisztika egérkéi rágcsálták el a zseni-oroszlán kötelét.

3.5.2 Az eredmények hasznosságának dimenziói

3.5.2.1 A hasznosítás — mint a hasznosság dimenziója

A kutatás hasznosságának előfeltétele, hogy eredményeit valamilyen célra hasznosít­
sák. Mivel a hasznosítás szintje (módja) is eltérő a haszon értelmezése is az. Tekintsük át
a kutatások hasznosítási szintjeit a 3-16. táblázaton.
A táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a tudományos munka egymást kiegészítő
szükséges "szintjei" mind hasznot létrehozók, de igen eltérő hasznosítás céljára. A minő­
ségellenőrzés, egészségügy és környezetvédelem hatósági vizsgálatai is tudományos
metodikát és felkészültséget igényelnek és szellemi melléktermékeiket az oktatás is jól
hasznosíthatja, tananyagfejlesztő kutatásai mellett.

Mind az alap-, mind a fejlesztő kutatásoknak e mellett gazdasági hasznossága is

van. Ez egyértelmű a mezőgazdasági, műszaki, kémiai, közgazdasági stb. kutatások ese­
tében, de az orvostudomány, jogtudomány, eredményei az életminőségen keresztül, a
történelem és irodalom kutatás a kulturális hasznon keresztül, a legelvontabb matematika
és filozófia a többi tudomány kutatásának alátámasztásán keresztül hasznosul. Sáringer
(2000:69) említi, hogy a mai ember értékskálájában túlnyomó a gazdasági érték, amit
korunk „pánökonomizmusaként” jellemez, Nietzschét idézve:”Amikor az ember értékek­
ről beszél árakat ért alatta.”

I
 255

Ezeket a közvetlen gazdasági haszontól egyre távolabb eső értékeket, mondhatnánk

"közvetett" hasznosságnak. A "tudomány építés", az egyes szakok fejlesztése, a szakte­
rület más kutatóinak; a "közvetett" hasznosságok esetében pedig, más tudományszakok­
nak jelent előnyös hasznosítást. Ennek visszacsatolása a hírnév, a morális elismerés
amivel a 3.6 fejezetben, a tudományos munka értékelése keretében foglalkozunk (262.
old.).

3.S.2.2 A hasznosság fogalmának tág értelmezése

A hasznosság és rokonfogalmai

A magyar nyelvben a haszon nemcsak a hasznosítás, hanem a haszonhatás, hasznos­

ság és használat szavaknak is közeli rokona.
A haszon első jelentésében a profit szinonimája, de kifejezi a fogyasztó hasznát is
amit egy termék használata (elfogyasztása) folytán élvez.
Egy konkrét termék (kutatási eredmény) hasznossága valamely szükséglet kielégíté­
sének általa elérhető mértéke szerint volna kvalifikálható.
Egy tulajdonságnak azonban önmagában nem lehet ilyen értéke, csak az objektum
(termék, szolgáltatás, hasznosítás) egészének.

A hasznosság értelmezését megnehezíti az, hogy nemcsak tulajdonságokról van szó,

hanem a vásárló (fogyasztó) képzeletében élő megítélés (imázs) tényezőiről, valamint a
beszerzéssel és elfogyasztással kapcsolatos — árban nem kifejezhető — fogyasztói mun­
karáfordításokról (fáradozásról) és más áldozatokról is.

A hasznosság értelmezését bonyolítja az, hogy beléje így ráfordítás jellegű elemek is
keverednek. A hasznosság nem is ítélhető meg az érte hozott áldozat (fáradság, ár vagy
költség) nélkül. E gondolat lényege csak az, hogy a hasznosság és ráfordítás együttes
becslésére kell törekednünk.
Az emberi szükségletek feltárása bizonytalan: egyrészt mert rangsoruk
lexikografikus, vagyis az alapvetőbbek kielégítettségétől függ a továbbiak megjelenése,
(amire példát a 3-22. táblázaton 351. oldalon adunk).
Másrészt személyenként is mások a szükségletek, ezért a közgazdaságtan nem is
tartja kielégítésüket alkalmasnak a hasznosság mérésére, viszont a kutatási eredmények
értékelése, a termékfejlesztő marketing, vagy akár a fajták gazdasági értékelése (amiből a
szerző annakidején kiindult) nem nélkülözheti a termékhasznosság összehasonlítását.
 256

3-16. táblázat
A kutatások hasznosítási szintjei — az agrár-, orvos- és műszaki tudomány
példáján bemutatva

Agrártudományi Orvos tudomány M űszaki tudo­

példák mány

1. Kísérletügy (részben fajtaösszehasonlitó, gyógyszer enge­ gépek munka-

hatósági vizsgálatok) műtrágyázási, takar­ délyezés védelmi ellenőr­
mány-vizsgálati zése
tényfeltáró kísérle­
tek
2. Ismeretalkotó és az előző tények elté­ klinikai gyógy­ bio üzemanyag
adaptáló, részben disz­ réseinek magyaráza­ szeralkalmazások alkalmazások
ciplináris kutatás tát tisztázó kísérle­ vizsgálata
tek, az 1-el együtt
gazdaságosan végez­
hetők
3. A szakterületen belüli a tulajdonságok elméleti orvos- elméleti és kísér­
alapkutatások öröklésmenetének, a tudományi pl. leti alapkutatá­
rezisztencia kémiai immunológiai sok, pl. áramlás­
és fiziológiai okai­ kutatások, agy­ tani, aprítástani
nak, az antibiotikum­ kutatás stb. stb.
ok, hormonok, ami-
nosavak szerepének
tisztázása költséges
vizsgálatokban
4. A szakterület számára a molekulák vagy nagymértékben az nagymértékben az
más intézmények által azok részecskéi által ipari gyógyszer­ ipari fejlesztőku­
végzett alap és fejlesztő irányított folyamatok, kutatás keretében tatás keretében
kutatások a gén-szerkezet, a
fotoszintézis és
fotoperiodizmus
kutatása fejlett labo­
ratóriumi és szak­
mai feltételek közt
5. A más irányú általá­ A biológiai, bioké­ elméleti humán fizikai, mechani­
nos alapkutatások, miai, molekuláris biológiai és bio­ kai, anyagtudo­
szakterületen alkalmaz­ biológiai, ökológiai, kémiai kutatások mányi kutatások
ható eredményei informatikai stb.
alapkutatások ered­
ményeinek adaptálá­
sa (külföldről is)
nagyrészt irodalom-
kutatáson keresztül
 257

A hasznosság társadalom-lélektani perifériái

A vásárló valóságos piaci döntése, szubjektív lélektani elemekkel van átszőve —

mondhatnánk — a hasznosság perifériáival (Tomcsányi 1997).

Ezek a periferikus tényezők így rendszerezhetők:

Különböztessük meg először a hasznosság

A1 tárgyi valóságként megjelenő komponenseit; az
A2 inkább képzeleti (imaginatív) tényezőktől.

A második megkülönböztetésünk legyen a

B1 objektív - vagyis megfogalmazásunk szerint: a legtöbb ember által azonosan
megítélt - általános hasznosság, aminek szintje többnyire ténykérdés (Al) és megítélése
nem befolyásolható, és a
B2 szubjektív hasznosság, ami személyenként eltérő (pl. ízlésbeli), nagymértékben
imaginatív (A2) és erősen befolyásolható.

Az eddigiek jól összhangba hozhatók Vershofen (1940)67 klasszikus megkülön­

böztetésével a
alaphasznossággal, ami a termék fő hasznosítását meghatározó paraméterekkel jel­
lemezhető, általában egzakt, mérhető, tárgyi valóság (A1) jellegű és objektív (Bl); és a
kiegészítő hasznossággal, ami nem a fő hasznosításra vonatkozik, és lehet ugyan va­
lós (Al), objektív (Bl) sőt még egzaktan mérhető is, de gyakrabban imaginatív (A2) és
szubjektív (B2). Azt, amit előbb mint a hasznosság fontos de elhanyagolt perifériájaként
említettem, a kiegészítő hasznosság tényezőjeként a komplex mutatónkkal (az ökonómiai
értékelés lejjebb tárgyalt 7. formulájával) modellezhetjük (335.oldal).

A kiegészítő hasznosság így értékelésre kerülő változatait (amelyek gyakran kombi­

nálódva érvényesülnek) a fenti A és B. megkülönböztetések kombinációjából adódó
mátrix (3-17. táblázat) — mint heurisztikus segédeszköz — alkalmazásával vezethetjük
le.
E szerint az igen fontos kiegészítő hasznosság 4 típusa így jellemezhető:
/α/ kényelem jellegűek, amik valósak (Al) és jóformán objektívek (Bl),
/b/ presztízs jellegűek, amik imaginatívek (A2) és objektívek (Bl),
/g/ élvezeti (hedonikus) jellegűek, amik bár valósak (Al) de a szubjektív személyi íz­
lés szerint eltérőek (B2), így nehezen általánosíthatók; végül vannak
/d/ öröm jellegűek, amik imaginatívek (A2) és mint ugyancsak ízléstől is függő érté­
kek szubjektivek (B2), de könnyebben általánosíthatók.

Most csak a kiegészítő hasznosság tényezőinek feltárása volt a célunk. De nyilván­

való, hogy mátrixunk Al/Bl vagyis valós és objektív mezőjébe nemcsak a kényelem,
hanem az alaphasznosság jellegű hatások mind beletartoznak. Ezeket is jellemezhetjük,

67 Vershofen, W. : Handbuch dér Verbrauchsforschung. Berlin. 1940.

 258

ha módszerünket folytatva e mezőt tovább bontjuk egy négymezős mátrixra (3-18. táblá­
zat). Látensnek nevezzük ebben azokat az alaphasznossági tényezőket amelyeket a vevő
nem vehet figyelembe mert nem ismerhető fel vagy nem ismerte fel jelentőségét (például
egy élelmiszer tartóssága). Potenciálisnak pedig azt az egzakt tulajdonságot mondjuk
amelyik a kiegészítő hasznosság tényezőjévé válhat, de még nem tekintik annak (például
egy új zamatot).
Nem tudunk most ennek mélyebb részleteibe merülni, de egy tanulságot levonhatunk
belőle: nagyjelentőségű, hogy kutatáskor (termékfejlesztéskor stb.) a látens tényezőket is
figyelembe kell venni.

3-17. táblázat
A kiegészítő hasznosság típusai

A megkülönböztetés kom- A1 A2
ponensei VALÓS KÉPZELETI
Bl A B
OBJEKTÍV KÉNYELEM PRESZTÍZS
(általános) A 1B1 A2B1
B2 g d
SZUBJEKTÍV ÉLVEZET ÖRÖM
(személyes) A1B2 A2B2

3-18. táblázat
A hasznosság A1 valós + B1 objektív = egzakt típusai

A hasznosság jellemzői Felismert Nem

tudatos
Alaphasznosság ÉRVÉNYESÜLŐ LÁTENS

jellegű EGZAKT EGZAKT

TÉNYEZŐK TÉNYEZŐK
Kiegészítő hasznosság KÉNYELEM POTENCIÁLIS
jellegű
(előző A1/B1) EGZAKT
TÉNYEZŐK
 259

3.5.2.3 A gazdasági hasznosság értékelése

A hasznosságbecslés lehetőségei

Szemléletileg a gazdaság iránytűjévé a haszonelvűség mellett a hasznosság-elvüség

válhat, aminek feltétele a hasznosság pszicho-ökonómiai mérhetősége. A kutatómunká­
val fejleszthető hasznosság érvényesítése a gazdasági haszonnak (profitnak) is alapvető
feltétele.

De vajon lehet-e ökonómiai értelemben mérni a fogyasztói (felhasználói) hasznossá­

got, és ha igen hogyan? Vagyis milyenek a hasznosságszámítás korlátai és lehetőségei?
E kérdést már igyekeztünk (Tomcsányi, 1994) úgy megválaszolni, hogy a hasznos­
ság-modellezés alkalmazási körének szűkítésével megteremthetjük ennek lehetőségét. E
korlátozás így jellemezhető:
1. Csak közelálló termékek hasznosságát mérhetjük össze — mint a fogyasztó —,
feltételezve, hogy nagyrészt ez határozza meg elfogadható árarányukat, a kereslet­
kínálat arányától függő abszolút ár színvonalon belül.
2. A hasznosságot csak relatív formában az összehasonlított termékek között fejez­
hetjük ki, dimenzió nélkül, ami szorzatos összevonást kíván, és lehetővé teszi a mennyi­
ségi teljesítmények reális figyelembe vételét is.
3. Szükséges, hogy ezt tulajdonságonként végezhessük, mert csak azokat változtat­
hatjuk.
4. Az összehasonlított termékek költségét is arányszámmal fejezzük ki, hogy ez a
hasznosságarányokhoz viszonyítható legyen.

Míg az előző szakaszban főleg a "közvetett" hasznokkal foglalkoztunk, a továbbiak­

ban közvetlen hasznosságról lesz szó, amit 3 p-vel jellemezhetünk pénz, profit, pihenés
(munkamegtakarítás). Ahogy a primer adatok megbízhatóságát a matematikai statisztika
(biometria) volt hivatva igazolni, a hasznossági értékelésüknek az ökonómetriára kell
támaszkodnia. Ehhez azonban az előzőkben leírt hasznosságbecsléshez szükséges eljárá­
sokkal kellene rendelkeznie.

Mi hiányzik az ökonómiai értékelés módszertanából ?

Mielőtt egy kutatómunkát lezárhatnánk, új koncepciónk megfogalmazásával, az

eredményeket értékelni kell (gyakran a kipróbálás lehetősége nélkül), amihez modelle­
zést és becslő eljárásokat alkalmazunk, míg ezek alapján a döntést meghozhatjuk.
Bár a kutatások gazdasági értékelésére a számviteli utókalkuláció, a megvalósult té­
nyek adatai sokkal jobbak volnának, ezek bevárása mégsem célravezető: az ilyen utóla­
gos ex post információ post festam is, vagyis megkésett, olyan mint a boncolás eredmé­
nye, ami már nem gyógyít csak az orvos tanulhat belőle.
Nekünk kényszerűségből ex ante kell értékelni, becsült nagyságok, feltételezések
(sejtések), bizonytalansági becslések (segítségével), ami primer kísérleti adatokra tá­
maszkodva is már szekunderkutatás, mert teljesen átértelmezi az információkat.
A kutató gazdasági számításai heurisztikusak, mert
 260

1. számszerű (numerikus) megoldásai csak megközelítő pontosságú becslések, véle­

mények, nem tények egzakt mérésén alapulnak.
2. Mivel becslései legtöbbször előre jelzők (anticipáltak, jövőbe tekintők), a döntések
ex ante heurisztikus értékelési módokat kívánnak.
3. A bonyolult valóság megragadására törekedve, az annak megismerhető részeiből
már az egészre következtető, parciális értékelést kell alkalmaznia.
4. Heurisztikus e módszerek gondolkodásmódja is: egyszerre analitikus és szinteti­
záló, ahogy már Papposz jellemezte; konvergensen célra törő de ugyanakkor divergensen
változatokat felvető.
5. Az értékelések bőven alkalmazzák a 3.3 fejezetben leirt heurisztikus pontozási el­
járásokat, és a döntési tábla — polaritási profilból levezetett — ugyancsak heuriszti­
kánkban leírt alapelveit.

3-19. táblázat
A kutatómunka továbbfejlesztésnek kettős kiegészítése

7. 2.
A problémák megoldását a gazdasági A problémamegoldásban a gondolkodási
hasznosság technikák
megvalósítása (növelésének mérhetősége) használatát fejlesszük és tegyük tudato-
igazolja sabbá

1.1 2.1
A hasznosság kifejezésének heurisztikus Egyszerű heurisztikus módszerek alkalma­
lépcsőfokai zásával
(206-228. oldalon) (197-205. oldalon)
1.2 2.2
A hasznosság szubjektív és képze­ A szekunder-kutatás bővítésével, archívu­
letbeli perifériáinak értelmezése mok hasznosításával
(257-258. oldalon) (100-130. oldalon)
1.3 2.3
A tulajdonságok ökonómiai transzfor­ A kreativitás fokozása (csoportos, nyelvi
málásának rendszere stb.) lélektani eszközökkel
(331. oldalon) (235-237, 244-249. oldalon)
1.4 2.4
A preferenciák arányainak mérése , a A bizonytalan jövő kvantifikált becslése
direkt hasznosságbecslés kísérleti mód­ (a tények utólagos konstatálása mellett)
szerei (340. oldalon) (346. oldalon)

Ehhez a módszertanunk fejlesztése vált szükségessé a 3-19. táblázaton feltüntetett

irányokban. A táblázatban feltüntettük, hogy a vékonyan nyomott módszereket hol írtuk
le korábbi fejezeteinkben, és a vastagon nyomott hiányzókat hol találhatjuk meg a követ­
 261

kezőkben. E praktikus de bonyolult, magunk által kimunkált számításmódokat — egyik

lektoruk tanácsára — a gyakorlati rész 4.5 fejezetében írtuk le.

Az általános kutatásmódszertannak — mint tárgyként eddig nem oktatott diszciplí­

nának — ismeretanyaga nincs egybegyűjtve: sokan sokféleképpen hasznosíthatják elszórt
elemeit. Ezek rendszerezésével kívántuk ismeretanyagának szintézisét megkönnyíteni. A
szerző — mint koránál fogva már sok mindent kipróbált kutató — elsősorban saját ta­
pasztalatait és módszertani fejlesztéseit írja le e könyvben. Ezt azonban csak a tovább­
fejlesztést lehetővé tevő váznak tekinti, az általános kutatásmódszertan standard de nem
teljes tananyagának.

Ha e diszciplína kialakítását disznótorhoz (!) hasonlítanánk, ahhoz e könyv a sertés­

csontváz leírásán kívül, tartalmazza a szalonnát, a csülköt, az oldalast és a véres hurka
receptjét; de a szerző szeretné, hogy kezdeményezésére e szakterület művelői a rövid
karajjal, sonkával, a szalámi készítés technikájával és sok más finom "disznósággal" azt
még kiegészítsék.
 262

3.6 A tudományos ismeretszerző munka értékelése

3.6.1 A tudományos eredmények hasznosulása és ismertsége

3.6.1.1 A tudományos munka és/vagy a kutató értéke?

Kutatási eredménye minősíti a tudományos munkát.
A kutatási eredményből következik a tudományos munka hasznosítása és (gazdasági)
haszna is.
Most e tevékenységet és a művelőjét, annak teamjét, intézményét stb. kell értékelnünk
— eredményeiken keresztül. Megközelítésünk azonban csak "eredményfugális" és nem
"személypetális" — vagyis a kutató egyéb jellemzőit nem veszi figyelembe.

Mit érhet a tudományos eredmény? Lehet-e kvantifikálni? (Mert sokan próbálkoznak

ezzel: és minden módszert jónak tartanak, ha alkalmazóját kedvező színben tünteti fel...)
Az eredmények mennyisége nem kifejező mérce, pláne akkor amikor egyszerűen a köz­
lemények számával, a könyvek terjedelmével fejezzük ki. Már jobb ha az eredmények
hatását próbáljuk jellemezni:
a) gazdasági hasznát, amint azt az előző 3.5 fejezetben tárgyaltuk, vagy
b) szellemi hatását ami megnyilvánulhat
1/ a saját vagy más tudományágak fejlesztésében, vagy
2/ a kulturális életben, oktatásban

Ez a hatás is nehezen volna közvetlenül mérhető, leginkább még közvetve a kutatási

eredmények színvonalával fejezhető ki, amit ezért alább külön tárgyalunk.
Munkájának színvonala minősíti leginkább a kutatót is, jobban mint bármilyen meny-
nyiségi mutató, vagy a körülményektől nagyobb mértékben függő gazdasági és szellemi
hatása (mert ezeket az irántuk éppen megnyilvánuló igény — a "kereslet" — erősen
módosítja, holott ez ritkán függ a kutatótól, mert problémamegoldó feladatait mások
határozzák meg.) Így aztán ne is tegyük fel a kérdést: mit ér vagy mit érjen a kutató?
Persze olyan követelményrendszert meg lehet állapítani, hogy egy doktori cselekmény
milyen mennyiségi és minőségi teljesítményekhez van kötve.

A kutatató is hevesen tiltakozik az őt és tevékenységét felmérő vizsgálatok ellen,

mondván az gyanúsan hasonlít a sertésmázsái ás texasi módjára: a disznót a libikóka
egyik végére helyezzük, a másik végére köveket rakunk mindaddig míg az egyensúly be
nem áll, — majd pedig megsaccoljuk a kövek súlyát! (Solla Price, 1979:161). Ezt a régi
metaforát — ami a tömeget még súlynak mondja — azért nem mertük az előző fejezet­
ben idézni, mert annyira analóg a heurisztikus becslések elvével (azt becsüljük amit
könnyebb becsülni), mert az azokba vetett hitet lejáratná ezzel a durva disznó hasonlattal.
 263

Persze, ha e helyett a tudós publikációit tennénk a libikóka végére, az már sokaknak

tetszene. Csak azt nem tudjuk, hogy milyen köveket használnánk a libikóka másik végén
(a mérleg másik serpenyőjében): a citációk számát, a kumulatív impakt faktort, vagy mint
a sertést kilóra (oldalszámra), darabra mérnénk az alkotásokat. (És a társszerzők száma
hogyan módosítaná ezt a disznótort?)

Már Descartes meglátta, hogy akik a tudományban eredményesek, egyre könnyebben

érik el eredményeiket — akárcsak a gazdagodok a további vagyont. Solla Price
(1979:166 ) is leírja, hogy az entrópia törvénye nem érvényes "szappanbuborékok és
kutatók" esetében: a teret egyre inkább kisszámú, de egyre nagyobb buborékok töltik ki.
Az eredmény megkétszerezésének valószínűsége ugyanis a kutatók esetében 1/4, ez vo­
natkozik a második közlemény megírására, vagy a második 10 közlemény közzétételére
egyaránt. Ez a bibliai Máté — ugyancsak szellemiekre vonatkozó — elvéhez hasonló:
akinek sok van, annak még adatik, akinek kevés, attól még az is elvétetik. (Az evangéli­
umi szöveg — értelem kedvéért történt — "meghamisítása" tőlünk. T.P.)

Solla Price (1979:191 ) tranziensnek mondja az egy (vagy néhány) közlemény után
leálló kutatókat. Ezek mintegy 25%-ot tesznek ki az új szerzőkből (ez a kutatók "csecse­
mőhalandósága"), de végül az ilyen "egykések" az összes publikálok névjegyzékének
több mint felét is kitehetik. A doktorképzés rendszere is kedvez ennek a jelenségnek: a
fokozatért publikálok, annak megszerzése után, más babérokra törnek. A folyamatosan
publikálóknak egy hányada pedig éppen utolsó közleményét (hattyúdalát) írja, így a
naptári évi szerzők egyharmada "kihal" a jövő évig. (Az arányok vitathatók, de sokat
mondók így is.)

A tudományos munkát azonban nem csak az eredménye de erkölcsi értéke, a kutató

moralitása is jellemzi.

Sáringer (2000:68) arról ír, hogy az ember képes a „magánvaló” igazságot, a valósá­
got megismerni, lépésről lépésre megközelíteni, és „az igazság megismerése az ember
legfontosabb kötelességei közé tartozik”. Az igazságkeresés tehát erkölcsi érték, és „a
tudományos igazság és az erkölcsi érték a legszorosabb összefüggésben van egymással”.
Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a kutató mindig csak az igazat állítsa (az igazolt
ismereteket), következtetéseiben néha tévedhet, adatai lehetnek pontosíthatók, de tudato­
san nem torzíthatja azokat, meggyőződésének ellentmondót nem állíthat — akkor a leg­
kevésbé, ha az átmenetileg előnyös is volna számára.

A kutató tévedését elemzi Beck (1999:14-15) írván, hogy a tudományos tévedések,

egyik jelentős forrása az, hogy „a különlegesen fontos felfedezés reménye a kutató kriti­
kai érzékét megbénítja.” De mindjárt példát is ad a kutatóknak az etikus magatartásból,
amikor leírja, hogy maga is majdnem beleesett ebbe a hibába, de szerencsére mielőtt
téves közlését közzé tette volna, publikálta azt más. Azonban, ahogy azt olvasta, nyom­
I ban felismerte a tévedést. Beck ebből azt az érdekes „törvényszerűséget” vonta le, hogy
 264

mennyivel „kritikusabbak vagyunk mások, mint saját magunk megállapításaival” szem­

ben. (Ezt egy külföldi kiadványban már 1981-ben közölte.) Így a majdnem tévedésből
számunkra értékes felfedezést tett, ami a bibliai tanítást kissé módosítva így fogalmaz­
hatnánk meg: ahogy a mások eredményeit megítéled, úgy ítéld meg a sajátaidat is.
A tudományos megismerés útja "jó szándékú tévedésekkel” van kikövezve - írja ta­
lálóan Beck Mihály (1999:14). Ez részben arra vezethető vissza szerinte, hogy „mindig a
legegyszerűbb, a legkevesebb feltételezéssel élő magyarázatot kell elfogadni” Occam
elve alapján. Aztán új tények felmerülésével, sőt magának az ismereteknek fejlődése
folytán is, a magyarázat módosításra szorul, a feltételezések számát növelni szükséges.
Dennett (1996:7) is előnyösnek tartja, ha a kutató a kérdéseket az első, „nyilvánvalónak”
látszó elvek alapján mindjárt nem válaszolja meg.

Az etikus magatartás a szellemi alkotó számára szükségszerű viselkedésforma, mert

aki mást félrevezet az közben önmagát is becsapja. Az erkölcsi törvényeket az emberiség
a közösség érdekében fogalmazta meg, de abban a tudatban, hogy előbb utóbb önmagát
teszi tönkre az, aki megszegi azokat. Az etika tárgyalása meghaladja témánkat, de már a
legősibb mózesi tízparancsolat is ad — az igazmondáson túl is — útmutatást a kutató­
nak:

— ne vegye el soha más eredményét, ne sajátítsa ki mások gondolatát, mert a másét

magaménak mondani igazságot tagadó hazugság;
— ne ártson senkinek eredményeivel, ne szolgálja az emberi élet pusztítását, a kultúra
rombolását, a gyűlöletet;
— tisztelje azokat emlékezve és emlékeztetve rájuk, akiket témájában követett, akik­
től tanult, a régieket is — mert különben őrá sem fog emlékezni senki.

Végül a szellemi alkotómunka moralitása az egyoldalú érdekhajhászás és önzés fel­

adásában (korlátozásában) is érvényre jut: a kapni akarás természetes egoizmusa mellett
a másoknak adni vágyás altruizmusában. Áldozatos, fárasztó munka, sok minden kelle­
mesről való lemondás nélkül, nem jöhet létre a másoknak is hasznos alkotás tiszta öröme.

3.6.1.2 A tudományos munka értéke mások szemében

A tudományt vizsgáló kutatás a tudomány tudománya — vagy Solla Price (1979:
158) szóhasználatával inkább a "kutatás kutatása", — azon alapul, hogy lépéseinek
sorozata (mondjuk a "kutatói know how”) tanulmányozható tudományos ismeretté ösz-
szegződik. (Ilyen "sorozatot" ír le forgatókönyvünk a 51. oldalon.)

Dobrov (1970:38) szerint e tudománytan legfontosabb ága a tudományos kutatás

gazdaságtana lehetne. Ez összetevődhetne egyes kutatási eredmények mikroökonómiai
hasznának értelmezéséből, ahogy annak ex ante becslését a 4.5 fejezetben leírtunk; vagy
tényleges utókalkulációk alapján számítva és vállalati szinten összesítve. Az ilyen módon
létrejövő vállalati többlettermék és profitnövekedés makrogazdasági szinten kumulálód­
hat gyakorisága szerint. Hatását az eredmény hasznát hasznosulásának "térbeli" (területi)
elterjedtségével, és "időbeli" tartamával szorozhatnánk. Ilyen számítások azonban ritkák,
és módszereikről is keveset hallhatunk, aminek egyik oka az, hogy a haszon vállalati
 265

szinten realizálódik elsősorban, és azt adókihatása miatt inkább letagadják mint sem
dicsekednének vele.
A konkrét kutatások társadalmi hasznosságát azonban még ennél is sokkal nehezebb
felmérni: az hasznosítási szintjei szerint igen eltérő lehet. A kutatás hasznosítási szintjeit
a 3-16. táblázat (256. oldal) tartalmazza. Ezek társadalmi hasznosságát így jellemezhet­
nénk:
• A "kísérletügy" hatósági vizsgálatai többnyire közérdekű kockázatelhárítók: mi­
nőség, egészség stb. védők. Az ilyen tudományos jellegű munka gazdasági hasz­
na az, hogy csökkenti az "elmaradt haszon mennyiségét" társadalmi szinten, amit
közvetlenül nehéz becsülni.
• A diszciplináris kutatás jobb szakemberek képzését jelenti, de hogy azok meny­
nyivel több gazdasági hasznot csinálnak azt merészség volna megjósolni.
• Az ágazati alapkutatások nélkül nincs alkalmazott kutatás, mégis a közvetett
hasznosságuk — reálisan jóformán lehetetlen — számítása helyett, inkább "szín­
vonaluk" és eredményességük értékelhető. Az meg gyakran ki sem deríthető,
hogy, a vizsgált szakterület milyen ötleteket, analóg módszereket stb. vett át
• más tudományágak elméleti alapkutatásaiból. A tudományok behatolása egymás
területére, a köztük lévő határok elmosódása a tudományfejlődés egyik legfigye­
lemreméltóbb vonása korunkban. (Nalimov és Mulcsenko, 1980:150)
• Marad végül a konkrét problémamegoldó alkalmazott kutatás (a technológia-
fejlesztés, termékfejlesztés, gyógyszerkutatás, nemesítés stb.) aminek közvetlenül
és megközelítő pontossággal meg lehetne hasznát becsülni — ami így is szub­
jektiven torzított: felfelé vagy lefelé, attól függően ki miben érdekelt. Az általunk
ajánlott szintetikus mérőszám és annak komplex indexe azonban megbízhatóbbá
— és ellenőrizhetőbbé — teheti az ilyen becsléseket.

A tartós értékű tudományos dolgozatok összefoglaló szemle-tanulmányokban majd

tankönyvekben csapodnak le. El kell érni, hogy a legkiválóbb kutatók "kölcsönhatásba"
kerüljenek egymással, és "hogy a fontosabb dolgozatokat összegyűjtsék, és anyagukat
monográfiákba, tankönyvekbe tömörítsék" (Solla Price, 1979: 102, 169).
A hasznosítási szintek közt említett diszciplináris kutatás eredményeként létrejövő
tankönyvek írása, kritikus szintézisek készítése, kimagaslóan fontos és nehéz tudomá­
nyos feladat. Általában, csak a már elismert tekintélyek művelhetik ezt a műfajt, mert
mástól nehezebben fogadnák el az értékelést. Az ilyen munka gazdaságilag sokszorosan
több hasznot hoz mint egy-egy megszokott tartalmú dolgozat, közlemény. Tudományo­
san is sokkal nagyobb alkotó- és ítélőképességet kíván, mint egy kísérleti vizsgálat le-
publikálása, e mellett mélyreható szakirodalmi tájékozottságot is feltételez, és nehéz
munkával jár. A "tudománymetria" mégis figyelmen kívül hagyja az ilyen alkotásokat, és
a tudományos teljesítményt mérő rendszerek is lebecsülik értékét. A doktorandusokat ez
azért nem érinti hátrányosan, mert ők ilyen műfajú publikációkat még nemigen készíthet­
nek. A magasabb tudományos címek odaítélése esetében azonban az ilyen alkotásokat
többre kellene értékelni. A habilitációnál pedig megkövetelhető lehetne az egyetemi
tankönyvírás és annak megvitatása a Dr. habil. (egyetemi magántanár) "képesítés" oda­
ítélése során.
 268

Végül, Vida (1998:19) figyelmeztetése szerint: az idézettség és impakt faktor nem

jelzi „a kutató munkáságának jelentőségét a tudomány egészének előbbre vitelében.” És
tegyük hozzá szellemi alkotásának minőségi fokát, rangját sem jelzik.

3.6.2 A kutatás eredményeinek színvonala

3.6.2.1 Az eredmények újdonsága és közzététele

Az újdonságérték és innováció

A tudományos eredmény kritériuma, hogy valamit hozzátesz addigi ismereteinkhez.

Ez úgy is kifejezhető, hogy másnak kell lennie, mást kell mondania, mint amit bárki más
mondott előtte. Ez a kritérium a szerző — mint egykori pomológus — szemében analóg
a fajtaelismerés első kritériumával a megkülönböztethetöséggel (distinctness), amit az
újdonság jellemzőjeként az 1-3. táblázaton (16. oldal) már szerepeltetett. Vagyis akkor új
egy fajta, ha minden eddigitől megkülönböztethető. Persze ez nem elég szükségesnek és
hasznosnak is kell lennie.
A gazdasági életben az ilyen új, szükséges és hasznos dolog kezdeményezését inno­
vációnak mondják, kiterjesztve e divatszó értelmét minden újításra, változtatásra, a gya­
korlatban és tudományban egyaránt. Az innovációkutatás klasszikusa Valenta (1973:84-
85 ) az innováció hét fokát különbözteti meg: amiből csak a hetedik jelent elvileg újat: új
"nem" létrehozását az iparban, például a számítógépek új "generációját", új nyersanyag­
ok és energiaforrások bevezetését stb. De már a harmadfokú innováció fogalma is érde­
kes számunkra: az alkalmazkodás minőségi változása, pl. a gépek szerkezeti fejlesztése,
az azonos termék minőségi javítása.
"Egyértelműen csak a hetedfokú innováció utján létrejött elsődleges elem tekinthető
újnak, viszont egyértelműen csupán a harmadfokú innováció útján létrejött elem tekint­
hető tökéletesítésnek." — idézzük szó szerint Valentát, aki empirikus vizsgálatok statisz­
tikai eloszlásai alapján e fokozatokat az innovációs skála megalkotásával helyettesítette
(a spektrum analógiájára), hogy a különböző szakterületek eltérő innovációs struktúrájá­
hoz azt rugalmasan alkalmazni lehessen. Lényeges és a kutatási eredmények megítélése
szempontjából is figyelemre méltó a relatív és abszolút innovációk Valenta-féle megkü­
lönböztetése:

1. A viszonylagos (relatív) innováció csak a "termelési organizmuson" belüli minő­

ségi változást jelent, amit a korábbi megoldással összehasonlítva mondhatunk újnak.
2. Az abszolút innovációk új minősége már az egész világon új, fokára való tekintet
nélkül, mert lehet harmadtól hetedfokú. Ennek két módja: az imitáció, az utánzás, átvétel
más területről, ami analógián alapuló önálló találmány is lehet: illetve az eredeti meg­
oldás, ahol legfeljebb természeti folyamatokat utánozhatunk.

A relatív innovációt a környezetből veszik át (veszik meg: mint know how-t, talál­
mányt), az abszolút innovációt pedig magunk hozzuk létre. A tudományos eredmény e
szerint abszolút innováció, ami lehet azonban csak tökéletesítés is.
 269

Mint említettük az újdonságnak szükségesnek és hasznosnak is kell lenni, sőt szüksé­

gessége a hasznosságát is befolyásolhatja. Az igények változnak, ilyen "divathatások"
nemcsak a női ruházkodásban, hanem a termékek keresletében, sőt a tudományos gon­
dolkodásban és témákban is megnyilvánulnak. (Gondoljunk csak a "rendszerszemlélet"
"integrált" "szinergiáira" — vagyis mindigvolt jelenségek új elnevezéseinek sztereotip
használatára a tömeg kommunikációnkban. A hírérték abból adódik, hogy új és érdekes.
Ha az újdonság tartalma nem elég érdekes divatos szavakkal azt azzá tehetjük. De ez
maradjon a reklámlélektan trükkje és ne kerüljön a tudományos kommunikáció eszköztá­
rába.

Ha az újdonság a tudományos eredmény kritériuma, úgy azt minél hamarabb közzé

téve bizonyítani kell. Kérdés azonban, hogy mikor tekintheti a kutató munkáját befeje­
zettnek? Mert találó Szendrő (1995: 148) meglátása: a munkát „ha az kutatás és a kutató­
nak van ereje, fantáziája, továbbá lehetősége a folytatásra — befejezni sohasem lehet
csak megszakítani”, (ami persze nem zárja ki a részeredmények közlését).
Az elsőbbségért (prioritásért) való versengés annyira káros (felesleges és még ki nem
érlelt, költséges közléseket eredményez, az alkotó együttműködést gátolja stb.) hogy
egyesek üdvösnek tartanák a nevek feltüntetésének elhagyását a publikációkon (Solla
Price, 1979:101). Ennek bevezetésétől azonban nem kell tartanunk. Inkább attól, hogy a
neveket úgysem jegyzi meg senki, hacsak nem különösen érdemes (ilyen esetben a név­
telen cikk szerzője nevét is megtudakolnánk.)
Csak egy felfedezésre váró világ van: ha Amundsen nem fedezi fel a déli sarkot, fel­
fedezi Scott. Viszont Beethoven helyett más, más szimfóniákat írt volna: vagyis a művé­
szetben van személyhez köthető alkotás, a természettudományban kevésbé. Bár a tudo­
mányos munka is lehet alkotóművészethez hasonló.

Az eredmény közzététele és "olvasottsága"

Eddig azzal foglalkoztunk, hogy milyen gyorsan kell közzé tenni az eredményt, hogy
elismerjék, most azzal, hogy hol. Mint ahogy a tv reklám hatásossága (és főleg ára) a
nézőszámtól függ, a közlemény értéke az orgánumtól. Elnézést kérek ezért a piaci analó­
giáért, de végeredményben a publikációk célja is 77,3 %-ban reklám, 21,4 %-ban isme­
retközlés, 1,3 %-ban kultúrafejlesztés (Anonym, heurisztikus becslés, é.n.).
A tudományos közlemény annyiban más, hogy a kutató elfogadja az olvasottsága
mértékét jelzőnek a folyóirat impakt faktorát (amit sokan idéznek, azt sokan olvassák),
különösen értékesnek tartja ha több ezer kilométer távolságban jelenik meg, legfeljebb a
szigorú lektorálást (peer review) nehezményezi — ha hébe hóba elutasítják.
A folyóiratokban való közlésről, az impakt faktorról a tudományos írásművekről
szóló fejezetekben részletesebben és főleg pozitívabban szóltunk (akkor az intézményről,
most a kutató hozzáállásáról volt szó).

Mint ahogy utaltunk már rá, a technikai fejlődés a számítógép felé tereli a tudomá­
nyos közlést. Ezért írja Solla Price (1979:160) nemcsak írástudókra de "számítástudókra"
 270

is szükség van — és olvasni tudókra, vagy pláne többet olvasottakra, sőt többet olvasók­
ra is, tehetnénk hozzá.
A kutatót ugyanis számos dolog készteti cikkek írására, de jóformán semmi ilyenek
olvasására. A műszakiak viszont igen nagy buzgalommal olvasnak, ha olyan ötletet szi­
várogtatnak ki, ami hasznosítható. Más a tudomány és a technika: a módszeres kutató­
munkából születik az új ismeret (Solla Price, 1979:170 ) míg a technikai know how —
mint a kézművesek mesterségbeli tudása — inkább véletlen felismerések (találmányok)
révén fejlődik. Az egyik szabadalmak révén kizárólagosságra és értékesítésre, a másik az
ingyenes átvételt igazoló, hálás hivatkozásokra vadászik.
Érdekes módon változik azonban a világ. Vekerdi László (1986a:20) tollából olvas­
hattuk, hogy keletkezésekor szülőföldjére lokalizálódon az írni olvasni tudás, azt nem
terjesztették, bár a tudomány kezdetei mutatkoztak leírva-olvasva ezen a közelkeleti
terepen. A mesterség és technika viszont (pl. a vasfeldolgozás) még mágikus dolognak
számított akkor, amit nem írtak le, csak mint tapasztalatot adták át. Ma viszont a tudo­
mány az Írásban terjedő, kevésbé olvasott, a "műszaki" viszont kevésbé ír le, de szorgal­
mas olvasóvá vált.
Persze az igazi kutatók még többet olvasnak, Vekerdi (1986a:9) szerint újraolvassák
a régi kéziratokat is — pl. Galileit — és mást, újat fedeznek fel bennük. Ez minden
szakmára vonatkozik: a régi írások legalább utalásként már a mai problémáinkkal is
foglakoztak, érdemes elővenni őket, az újrafelfedezés nem plágium, de továbbfejlesztés.

3.6.2.2 Az eredmény létrehozásának színvonala

Ha a tudományos eredménnyel a kutatót is jellemezni kívánjuk, úgy az első kérdé­
sünk az lehet: valóban az ő műve az alkotás, és mennyire az, mennyire önálló, mennyire
a kutató szellemi tulajdona.
Az individuális alkotás védelme, és a kollektív kutató munka támogatása nincs el­
lentmondásban. Gondolata, ötlete csak személynek lehet. Ehhez heurisztikus módszere­
ket is személyesen vehet igénybe. Viszont a brainstorming és hasonló kreativitásfokozó
eljárások csoport-lélektani alapon működnek.
A nagyberendezések használata csak team keretében, munkamegosztással oldható
meg. A természettudomány nagy projektjei pedig ilyen szerveződésűek. Mivel a hatás az
inger logaritmusával arányos e szerint a Fechner-szabály szerint két egységnyi pénz
"súly" befektetése szükséges ahhoz, hogy a tudományos "súly" egy egységnyit növeked­
jen" (Solla Price, 1979:114). Ez pedig a nagy berendezéseknek kedvez.
A mavericitást, a szokatlan eszmetársításra való hajlamot Solla Price (1979:128) sze­
rint a Nagy Tudomány korlátozni igyekszik, az együttműködésen alapuló munkára, kitű­
nő létesítményekre építve, pontosan meghatározott célokkal (és módszerekkel).

Persze egy multidiszciplináris team minden kutatásnál előnyös. Talán az értekezések,

és más egyéni teljesítményt igazoló eljárások kívánják meg a teljes individuális alkotást
— bár az is csak a kutatás gerincére érvényes: laboratóriumi, számítógépes stb. segítség
nélkül egyedül ma már nem lehet messze jutni.
Ez persze a többszerzős cikkek számának növekedéséhez (Solla Price, 1979:106), és
ezzel a szellemi tulajdon kollektivizálódásához vezet. Száz éve a tudományos tulajdon­
jogot csak egyedülálló személyek birtokolhatták, még a szerzőpáros is ritka volt (disz-
 271

szertárié esetében ma sem volna szabad megengedni). A költséges kutatások a sokszer-

zős irányba haladnak. Solla Price (1979:164 ) javasolta, hogy n szerző esetében minden
társszerző 1/n pontot kapjon (pláne az impakt faktorok és citációk esetében volna ez
megkívánható).
De a fő gond, hogy a kezdő fiatalok is végezhessenek önálló alkotó munkát. A XIX.
század fizikai és kémiai felfedezéseinek nagy többségét 25-30 év közötti kutatók érték el
(Dobrov, 1970:13 ).
Érdekes paradoxon, hogy a kutató legszemélyesebb jellegű szellemi tulajdonra való
jogát, a legnyilvánosabb közreadás révén biztosítja (Solla Price, 1979:169). A prioritá­
sért való harc azonban hátrányos is, és vannak szakmák (hadtudomány, hadiipar, sőt a
piaci informatika is) ahol a titoktartás az érdek, és ez vonatkozik módszertani, főleg az
alkotás-módszertani tapasztalatok átadására is — a versengés szellemében.

Dobrov (1970: 190, 208) követelményei közt a tudományos munka hatékonyságát

(termelékenységét) is említi, a célszerűség és jól szervezettség mellett. Utóbbiba beleért­
hetnénk a tudományos információkkal való ellátottságot: ez a referáló folyóiratokkal,
szemlékkel jellemezhető, és szakmánként igencsak eltérő (példáid nálunk kitűnő az or­
vostudományokban, leromlott az agrárágazatok területén).

3.6.3 A tudományos eredmények időszerűsége és időtállósága

3.6.3.1 A "korszakosság" kategóriái

A tudományos vizsgálat két végső célja: az előrelátás és a hasznosság. Ebben a
Mengyelejevnek tulajdonított (Dobrov, 1970:12) megállapításban megfogalmazott hasz­
nosságról már bőven szóltunk. Tartozunk azonban még az előrelátásról, mint a tudo­
mány egyik céljáról, mi több sikerének feltételéről is szólni.
Az innováció is előrelátás: elsőként való felismerése és megoldása valami jövőbeli
igénynek. A tudományos előrelátás azonban ennél sokkal több: túlér a gyakorlati haszno­
síthatóság korlátain, lehet tisztán szellemi sejtés, lehet olyan paradigma felvetése ami
később egész korszakok gondolkodását meghatározza. Nevezzük ezért az előrelátásnak
ezt a formáját: korszakosságnak és vázoljuk fel fokozatait.

A korai felismerő:, régen, akár évszázadokkal korábban megsejtet valamit, ami most
aktuálissá vált korunkban. Még más vonatkozásban említi, nem sejtheti mire lesz jó va­
lamikor, nem is tulajdonit akkorra jelentőséget az egésznek. Felfedezését a tudomány-
történészek fedezik aztán fel. Ilyen a Szamoszi Arisztarkhosz (Kb. i.e. 320-250), aki a
heliocentrikus világképet 2000 évvel Kopernikusz előtt megálmodta (Herrmann, 1994:
15).
A korát megelőző': már csak néhány évtizeddel előzi meg a korát, ezért nem értik
még meg, nem is érdekli a felfedezése kora tudományát és társadalmát. Aztán a tisztessé­
ges újrafelfedező utódok róla nevezik el a jelenséget, mint Gossenról a törvényeit;
Mendelről a mendelezést, mint az átöröklés egyik alapelvét.
 272

A korszerű megelőző: csak 5-10 évvel korábban ismer fel valami hasznosat, hipotézi­
sét ő maga vagy mások bizonyítják be. Ez minden új fejezetet nyitó felfedezés módja,
ilyen anticipáció nélkül csak a véletlen szerencse, vagy valami véletlen esemény felisme­
rése (Fleming) lehet ennyire eredményes. Persze a követő kutatók is eredményes jó mun­
kát végezhetnek, az új elv vagy módszer segítségével. A kutatómunka, különösen a "ku­
tató-ipar" tevékenysége inkább ilyen jellegű. Felesleges példát mondani az ilyen antici-
pációra, ami már nem is mindég felfedezés értékű, még csak nem is előrelátás: de jó
meglátás.

Minden sikeres idősebb kutatónak vannak olyan eredményei, amiknek alapját 20-30
évvel az elterjesztés, elfogadtatás előtt vetette meg, ötölte ki. Az eredetiséget azért is
nehéz ilyenkor megállapítani, mert az ilyen meglátások időszerűsége egyidőben érik be
és többen felismerhetik. Ahogy Galton mondta : az érett alma könnyen lehull. Ez a felfe­
dezések "multiplicitása" az, hogy egyszerre többen jönnek rá valamire (Solla Price,
1979:87).
Így aztán minden új felfedezés, újra felfedezés lehet kisebb nagyobb mértékben.
Sartont a tudománytörténet nagyját idézhetjük: a tudománytörténészek legnagyobb bol­
dogsága az, ha felfedezhetik, hogy az ég világon soha senki nem fedezett fel semmit
(Vekerdi, 1986a:7).

Persze már az is érdekes és többnyire elég, hogy milyen gyorsan veszik át az újat.
Pietrasinski (1977: 88, 162) idézi Rogers őt típusát: 1/ az újító, 2/ az újdonság híve, 3/ a
gyorsan utánzó, 4/ a késve utánzó, 5/ a lemaradó. Hivatkozik Machiavellire is, aki szerint
nincs nehezebb és kétesebb eredményű dolog, mint valami új dolog bevezetésében ve-
zérkedni.
Előre látni nem is olyan könnyű, még az erre specializálódott futurológusoknak sem.
Ezt illusztrálja, hogy az évezredünk végére (vagyis napjainkra) készített, nem is olyan
régi prognózisok nem váltak be: az átlagéletkornak 100 évnek, a Marsba űrhajó járatok­
nak, a Holdon emberi településeknek kellene lenni (Dobrov, 1970:329), — de hiszen
minek: ugyanis az (ugyancsak megjósolt) időjárás irányítás folytán, nálunk a Földön
lenne mindég a legszebb az idő.

3.6.3.2 Az ismeretek életkora és időtállósága

A kutatási eredmények életciklusa

Minden hasznosítható eredménynek, gyakorlati ismeretnek ugyanolyan életciklusa

van mint a termékeknek, fajtáknak. Az életciklus egy kezdeti lassú, majd gyors növeke­
désben (elterjedésben), hosszabb tetőzésben és azt követő hanyatlásban nyilvánul meg.
Grafikusan ábrázolva életgörbének mondjuk ezt, aminek vízszintes tengelye az időt, a
függőleges az elterjedtséget, hasznosítást stb. fejezi ki. Ezen a görbén a hanyatlás szaka­
sza lehet hirtelen meredek letörés, vagy a bevezetéshez hasonló befejezése a haranggör­
bének, esetleg hosszan elnyúló, vegetáló megmaradás.
Mire vizsgált objektumunk a hanyatláshoz ér, a helyettesítő, pótló utód termék, eljá­
rás, módszer stb. már belép és emelkedő szakaszában tart. Erre példa a marketingben a
 273

termékváltás, a mezőgazdaságban a fajtaváltás, a humánpolitikában az utánpótlás­

nyugdíjazás stb.
De vajon az embert korszerűtlensége vagy munkabírásának csökkenése (egészségi
állapota) miatt szokták leváltani? Az életgörbe nem egyszerűen időbeli folyamat, hanem
az alkalmasságtól és az igények változásától is függ. Lássunk erre analóg példákat a 3-20
táblázaton.

3-20. táblázat
A kétféle életciklus

gépek műszaki kopása erkölcsi kopása (elavulása)

(használhatatlansága)
fajták biológiai életciklusa: míg ökonómiai: míg kereslet
nem romlik le van iránta
tudás míg igaz míg hasznos
(érvényes) (használható)

Ez a táblázat nem szorul magyarázatra, legfeljebb annyiban, hogy a tudás tekinteté­

ben is rövidebb az erkölcsi-ökonómiai-használhatósági mint a műszaki-biológiai-
érvényességi élettartam. De ezt nehezebb észrevenni már csak azért is, mert ismereteink
fele az utolsó 15 évben született. Ez kitűnik abból is, hogy az utolsó 5 évben megjelent
cikkekre való hivatkozás a növényrendszertanban kb. 15%, a biotechnológiában eléri a
70%-ot (Solla Price, 1979: 68). A többi természettudományt e kettő közé helyezhetjük,
de a 15 évnél régebbi közleményeket már csak nosztalgiából vagy "vájtfülü"
történetieskedésből idézik.

Minden második kutató abban az utolsó 15 évben látott munkához, ami az élő tudo­
mányt képezi (Solla Price, 1979:162,163), persze az abban az időszakaszban létrehozott
eredményhalmaznak sokkal kevesebb mint a felét alkották ezek a fiatalok, legalább is a
tapasztalatot és nemcsak a zsenit igénylő gyakorlati tudományágakban.
A kutatónak is van életciklusa, a gondolatgazdag fiatalság után, jön a tapasztalt ruti­
nos alkotás, majd a tapasztalatok átadása. "A kutató kutatót szül, a régi tudásból új tudás
fakad" — ez köti össze a tudományos generációkat az életciklusok hullámzásán keresz­
tül.

Az ismeretek időtállósága

Az ismeretek időtállósága — paradoxonnak tünet — évekkel nem mérhető. Ennek

oka kettős: egyrészt van, ami örökéletű (pl. Pithagorász tétele), és másrészt mindent
amíg használják érvényesnek is tekintenek (3-20. táblázat), még ha később aztán meg is
dőlne igazsága. A tudás lehet hasznos akkor is, ha nem is egészen igaz, — hiszen több
száz évvel később dől meg igazsága — de addig is olyan jóféle átmeneti megoldás, mint
a heurisztika megközelítő módszerei. A tudás relativitása az, hogy igazsága csak meg­
határozott helyen és időpontban érvényes, — ami teljesen analóg Einstein elméletével.
 274

Nézzünk erre példát Vekerdi (1986b: 133-135) egyik tudománytörténeti előadásából.

Arisztotelész a világegyetemet kettéválasztotta, a Holdon kívüli és azon belüli részre,
ahol más törvényszerűségek uralkodnak. Amikor Galilei előadást tartott az 1604-ben
feltűnt új csillagról (szupernóváról), megfigyeléssel igazolta (mert azt ugyanott látták
Párizsban, Milánóban, Bolognában), hogy az messze a Holdon túl van, és ezzel megsér­
tette ezt az elvet. Az ellene felbérelt Lorenzini úgy érvelt, hogy "óriási tévedés abból,
ami a közelünkben van, amit ismerünk, a messzi ismeretlenre következtetni". Galilei
álnéven két paraszt tréfás beszélgetésébe burkolva írta meg válasz vitairatát, amiben a tér
egyenletességét fogalmazta meg. Az idő homogenizációját csak két évszázaddal később
állapította meg Darwin, mert az élők világának megértéséhez ez szükséges volt. De ehhez
évszázadokon át kellett gyűjteni az élőlények leírását, ismeretét — nyilván még az
arisztotelészi elvekbe illően.
Mi ebből a tanulság? Az, hogy a természetre irányuló Arisztotelészi gondolkodás jól
működött míg meg nem dőlt, sőt ha Lorenzini publicisztikába illő idézetét olvassuk, nem
jut-e eszünkbe: ma újra arról beszélnek, hogy más törvények uralkodnak a mi tapasztalati
világunkban, mint az atomokon belül és a távoli extragalakszisok táján. Lehet, hogy
Arisztotelész sejtése nem is volt oly badar, csak helytelenül fogalmazott, mert nem is­
merhette az Einstein utáni, sőt a mai tudományt, ahogy mi sem tudjuk mit mond majd
rólunk a XXII. század. (A XXL már mi vagyunk...)
A világ valóságából, a természet törvényeiből az ember egyre többet tár fel, de Beck
(1999:14) szavaival „egyértelmű, hogy a különböző törvényszerűségek teljes ismerete
nem érhető el. A hangsúly ebben a megállapításban a teljesen van: a kutatások aszimpto­
tikusan közelítenek a teljességhez, de azt sohasem érik el.”
Ez azt is jelenti, hogy mai tudásunk holnapra meghaladottnak, helyesbítettnek bizo­
nyul. De talán nem is úgy "megy ki" a tudás a használatból, mint az autótípusok, gyógy­
szerek, növényfajták. Bár gondolom — ha jól értem — Bolyai János és mások megdön­
tötték Eukleidész "elemeit". Bizonyítják ezt a világegyetem korszerű magyarázatai. De
azért az eukleidészi geometriát használja ma is a tervező mérnök, vagyis az meg is ma­
radt. Nincs abszolút, csak részleges "elméletváltás'', egymás mellett maradnak a felfogá­
sok, mint a régi és újabb almafajták a kertben (de a régieket már nem ültetjük). Ami
pedig a köztudást illeti, abban a korábbi nézetek még sokáig megmaradnak, talán mond­
hatnánk mint túlélő hiedelmek. De hiedelmekről még ne essen szó, csak majd a róluk
szóló utolsó fejezetben.
A tananyag avulása viszont élő gondunk, és azzal e könyv írása közben is szembe­
sültünk. A gyors fejlődés következtében rövid ökonómiai életciklusú — inkább utánané­
ző mint megtanulandó ismereteket — a "függelékbe" kellene tenni. Például két ilyen
modem és divatos terület témánkban, az informatika (benne az Internet) alkalmazása és
az idézettség (és az impakt) kérdése. Ezek olyan gyorsan változhatnak, hogy nem érde­
mes "tartósan megtanulni" használatukat, csak a fogalmukat, magyarázatukat és az utá-
nanézés helyét.
A számítógépes forráskutatás lehetőségei, adatbázisai, módjai 2-3 évenként nagyot
fejlődnek. Az alkotómunkában a PC szövegszerkesztés elvei, módszerei már maradan­
dóbbak, de a Word újabb típusai mások, és azoknak "használati utasítása" nem lehet
tananyag, bár fontos tudnivaló. Ez csak konkrét példa (és a szerző mentegetőzése) volt,
 275

viszont minden diszciplínának vizsgálni kellene folyamatosan az ismeretei elavulását és

a tananyag felújításának kérdését.

Mert minden módosul, elmúlik (csak emléke él tovább): ma tudomány, holnap hie­
delem-emlék (de attól még lehet tanulságos!) A tegnap hiedelmei is azok lehetnek, ezért
foglalkozunk azokkal is, bár az sokak szemében eretnekségnek tűnhet. Szolgáljon ment­
ségünkre, hogy a valótlan ellen is csak akkor tudunk fellépni, ha ismerjük.

3.6.3.3 Mire tanítanak a múlt hiedelmei?

(A kreatív gondolat-kifejtés kultúrtörténeti és féltudományos hagyományai)

Népi hiedelmek: tapasztalati tudás és babona

A népi természet-megfigyelésekből keletkezett nagy probabilitású (valószínűségű)

ártatlan, sőt esetenként hasznos hiedelmekből (ha fénylik gyertyaszentelő hideg marad,
vagy ha Vince fénylik "telik a pince"; Pál hogyan "fordul" köddel vagy nem stb.) két
irányban is meríthetünk.
Egyrészt eligazítnak a babonák kialakulásának mechanizmusában. Másrészt jó ha­
sonlatot adnak a mindenkori tudomány csupán időlegesen érvényes (mert az emberi
tudás meghaladja) és csupán valószínűség formájában érvényesülő (mert nem is lehet
mindég, mindenütt bekövetkező) tanításainak értelmezéséhez.

A tudomány, a hit és hiedelem jól megfért egymás mellett. Például Francis Galton
(1822-1911) a matematikai genetika és az ujjlenyomat bevezetője, azt is komoly szán­
dékkal vizsgálta, hogy a hitbuzgó nép imái mennyire nyújtják meg az uralkodók életét.
Igaz ebben negatív eredményre jutott (Solla Price, 1979: 27), de az is lehet, — mond­
hatják egyesek —hogy csak a vizsgálati mintája nem volt elég reprezentatív...

Hogy a babona kialakulása komoly természettudományos alapokon áll, azt Skinner

állatkísérletei bizonyították. Kitűnt, hogy ha valamilyen készülékhiba folytán a kísérleti
galambok más magatartásra is kaptak (tévesen) jutalmat, ez berögződött és "babonásan"
próbálkoztak azzal a továbbiakban. A pubertás korában az embernél is kialakulnak ilyen
magatartásformák, aminek motivációja többnyire a félelem. A babonás asszociációk
szorongásos emocionális háttere a lélektanból ismert. A "szájhagyományként" nemze­
dékről nemzedékre áthagyományozott babonás hiedelmek, téves ok-okozati
öszefüggések, minden generációban "újratermelődhetnek" (Ádám, 1976: 174,175). A
vizsgázó diák kabalatárgya, az emberi kultúra egyik mágikus örök öröksége.
Minden ami ma tudományosan nem hihető: az babona — a múlt babonái azonban
kulturális örökségünket is képezik.

A metodikai analógiák ismerete

Az öröklött babonáink megítélése igen változó. Például C. G. Jung a mélylélektan el­

ismert tudósa szerint az asztrológia vagy a Ji Csing valójában az önmegismerés és önki­
bontakozás technikái (Waldrich, 1991: 66). Viszont Arisztotelész Vekerdi szerint, a
 276

mágiát sugalmazta, és aki "erősen arisztoteliánus", az többnyire hisz legalább az

akupunktúrában vagy a varázsvesszőben. Vagy még rosszabb: az egyiptomi beteget az
orvos meg se nézte, de feláldozott egy disznót és annak a májából mondta meg mi a
beteg baja (Vekerdi, 1986a: 25, 132).
Ami a varázsvesszőt illeti, azt mint vízlelőhelyeket felismerő eljárást, a radioesztéziát
nem sorolnánk egyértelműen a babonák közé, bár tudományosan nem magyarázható
működése. Az akupunktúrát pedig az erre kiképzett orvosok gyakorolhatják hazánkban
is. Tehát sommás elitélése mögött az ősi kínai kultúra lebecsülése és a materializmus
túlbecsülése húzódhat meg.
Más a helyzet a Ji Csing (I Ging, Ji king)esetében, aminek ilyen gyakorlati haszno­
sításai nincsenek, de módszertanilag annál érdekesebb. Egy 5000 éves kínai jóskönyvről
van szó, amiről a heurisztika keretében már megemlékeztünk (192. oldal). Konfucius
(I.e. 551-479 rekonstruálta és kommentárt írt hozzá.69 Mint már leírtuk, ha a két princípi­
umból a férfi jang-ból (A) és a női jin-ből (B) trigrammákat képezünk 8 féle lehetséges:
AAA, AAB, BAB, ABB, BBB, BBA, ABA, BAA. Két-két trigramma kombinációjából
pedig 64 hexagramma jön ki, ami mind valami kikövetkeztethető jelentést fejez ki, amit
lehet értelmezni. Hogy milyen hexagrammákat fejtsünk meg, azt eredetileg feldobott
vesszőcskékkel, vagy fej vagy írás dobással, véletlenül határozták meg. A lényeg ennek a
megfejtése, ami Jung szerint mélylélektani értelmezés (Waldrich, 1991: 75).
De ha nem is, mindenestre kitűnő fantáziafejlesztő logikai gyakorlat. Sokkal jobb
mint a kristálygömb, de jobb a nem strukturált kávézaccból jóslásnál is, ami olyan mint
egy Rorschach-teszt, amit magunknak festenénk fel és persze nem pszichodiagnosztikára,
de jóslásra használnánk. A Ji Csing a lehetséges változatok sorravételével vezet valami­
lyen megoldáshoz, ahhoz amit kifejtője maga a fantáziája és megérzései révén kitalál.
2500 évvel ezelőtt még hittek a jósoknak, és akkor ésszerű volt azokat egy strukturált
módszerre kiképezni, hogy ne csak mint a hiszékenyek képzetlen vámszedői működje­
nek, mint mai utódaik nálunk.
Ha jól meggondoljuk a Ji Csing metodikai analógiája a lélektani tesztekkel és a heu­
risztikus segédeszközökkel félreérthetetlen. Az analógia pedig a tudományos megisme­
rést segítő módszer, gondoljuk arra, milyen nagyszerű volna, ha valaki a jégcsap kiala­
kulását megfigyelve jönne rá a cseppkő (sztalaktit) keletkezésére. A Ji Csing analógiája
különösen a heurisztikus és más "laza" módszerek vonatkozásában lehet hasznosítható.
(A szakirodalom inkább "puha" és "kemény" módszereket különböztet meg, mi a laza és
szigorú vagy szoros ellentétpárt kifejezőbbnek érezzük, és nem is egészen ugyanarra
vonatkoztatjuk.)

A csillagászat Mezopotámiában a sumer időktől eredetileg naptártudomány volt, ami

az év folyamán nem egyenletes Hold-járásra épült és igen bonyolult számításokat és
megfigyeléseket kívánt.
Az egyiptomi csillagászok ugyanezt a Nap járásából vezették le, és az év kezdetét a
legfényesebb csillagunk a Sziriusz (Szótisz) Nappal együtt keléséhez, — ami a Nílus
áradását is jelezte —, kötötték. (Vekerdi, 1986a: 23-25).

69A Ji King vagy Változások könyve Konfucius öt kanonikus könyvének egyike, állítólag Fu Hi misztikus

császárig (i.e. 2950) vezethető vissza. Továbbfejlesztete Csou-ci (1017-1073) monista, majd Csu Hi (1130-
1200) dualista alapon.
 277

Az ókori Keleten az ember életét felsőbb hatalmak irányították. Miután a bolygókat

isteneikről nevezték el, kézenfekvő volt, hogy azok mozgását — ami szembetűnő volt —
összefüggésbe hozzák eseményekkel. Az így kialakult asztrológia szülte a csillagászat, a
világegyetem megismerésének tudományát. Következtetéseit nem bizonyították tudomá­
nyosan, ma mégis nagy divatja van a csupán a születésnapból (a Nap akkori helyzetéből)
tanácsokat adni az ilyesmit kedvelőknek, a következő hétre. Ez a hetilap publicisztika
valóságos zsonglőr bravúrja — aminek a tradicionális asztrológiához, az egyes szavak,
nevek átvett használatán kívül, semmi köze. A tradicionális asztrológia nem természet-
tudomány de olyan kultúrhagyomány, ami egy igen érdekes — a Ji Csingénél bonyolul­
tabb — logikai következtetési rendszert alkalmaz. És ez mint távoli analógia a tudomá­
nyos munkának is adhat gondolatokat. Az áltudományok kiváló irtója Vekerdi (1994) is
utal arra, hogy például Kepler és Newton munkásságában is nehéz elkülöníteni az „ok­
kultat” az „axiomatikus szigortól”, mert „ami a gondolkodás és módszerek formáját ille­
ti”..."nem mindig könnyű a megkülönböztetés”. Feltételezhetjük, hogy a gondolkodás­
technika tekintetében még tanulhatunk a régiektől.

A tradicionális asztrológia kvázi-kauzális alakító tényezők többdimenziós rendsze­

rének modellje. Létrejötte három komponensből vezethető le: a többdimenziós logikai
rendszerek égboltra való alkalmazásából (mi változik, miből lehet ennekfolytán követ­
keztetni), a természet és az ember sokféleségéből (sorsok és karakterek változékonysága)
és az ezekből kialakított deduktív "előrejelző" rendszer alapján kapott magyarázatokat
"verifikáló" véletlen egybeesésekből. Két "órakép" egymásra téve mutatja a horoszkópot:
az egyiken az élet különböző aspektusait kifejező 12 ház, a másikon a 12 zodiákus (állat­
övi) jegy, benne a bolygókkal, és azok sugárzásaival (= egymáshoz viszonyított helyze­
tükkel).

Mivel "jelez" a horoszkóp: a házak helyzetével a zodiákusban (az ascendens, vagyis a

keleten felkelő jegy fontossága!), a ház "uralkodó" bolygójának helyzetével a zodiákus­
ban és másik házban színezve sugárzásaival). A Nap helyzete a zodiákusban (a születés­
nap) is mond valamit, de csak második sorban. A vulgáris pszeudo-asztrológia mégis erre
épül, mert születésnapját mindenki tudja, óráját-percét már kevésbé. Ennek alapján "ki­
fejtései" a mindenhova beillő jolly-joker szövegek ügyes megszövegezésén alapulnak:
olyan lehetséges esetek legyenek ezek, amelyeknél a "véletlen egybeesés" valószínűsége
nagy, vagyis azon a jelenségen alapulnak amiből a klasszikus babonás hiedelmek is
adódtak.

Vagyis ez nem igazi "horoszkópja", de asztrológia sem, hiszen az állócsillagokat

egyáltalán nem értékeli, amit a "tradicionális" csillagfejtés is csak kiegészítésként értel­
mez: mint a zodiákus kritikus pontjait. Ami a tradicionális asztrológiát illeti -— amit
Dubravszky és Eörssy (1992) nyomán tisztán rekonstruálhatunk — azt, mint az egyik
legnagyobb hatású kultúrtörténeti emléket, és nem kevésbé, mint a kutatók számára érde­
kes, jóformán "heurisztikusnak" tűnő gondolatelemző rendszert, nagyra kell értékelnünk,
— és nem a kávézaccal együtt a kukába dobnunk.
 278

A jóslásra használt kávézacc ugyanis, ezzel szemben csak a fantázia gerjesztője, ami
persze az értelmező jellemzésére felhasználható (ketten mi mást hoznak ki ugyanabból a
"képből"), de ehhez — az instant kávé korában — korszerűbb, ésszerűbb és egyszerűbb a
hasonló elven alapuló Rorschach-tesztet alkalmazni.
A szerző — kissé máskép értelmezett de egyértelmű— áltudomány-ellenességét70
azzal kívánja kifejezni, hogy irányadónak tekinti az általa tisztelt és szeretett
Szentágothai János egyik áltudomány ellenes megnyilatkozását. Szentágothai (1994:162)
szerint a robbanásszerűen gyorsuló haladás ellenére mennyi a megoldatlan kérdés:
„mennyi misztérium veszi körül a tudomány minden területét.” Aki a tudományos gon­
dolkodás legújabb eredményeit elolvassa, annak „nyugodtan misztikusnak nevezhető —
talán teljességében soha meg nem ismerhető —- jelenségek állnak össze lelki szemei
előtt” írja. Majd úgy folytatja, hogy már az Ótestámentum prófétái felismerték a különb­
séget a misztikus belső értékteremtő (kiemelés tőlem T.P.) átélés -— és ellentéteként a
visszahúzó, ezért elvetendő — az emberiség primitív kezdeteiből visszamaradt — mági­
kus szemlélet és átélés között.” Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a megisme­
résnek tulajdonítunk racionálist kiegészítő misztikus vonásokat, míg a mágiában a befo­
lyásolni akarás irracionális áltudományos eszközét látjuk.

A tudás mint hit és hiedelem

A hit kétségen felüli szubjektív meggyőződés nem bizonyítható dolgokról.

A tudomány hite: objektív érzetű (szubjektív) meggyőződés hogy valamely ismere­

tünket soha se cáfolják meg.

Persze az egyik tudós szemében az eltérő értelmezés még nem cáfolás, ezért a tétele
még "örök" lehet.... De a másik: aki kicsit módosított rajta, a sajátját újnak állítja, a "ré­
git" pedig megcáfoltnak megdöntöttnek. (És ez szükséges is, mert különben mi ösztönöz­
né a kutatót a "felfedezésekhez" vezető fáradságos szorgalomra?)
Ami ma érvényes ismeret, de módosításra kerül a jövőben, az végső fokon tudomá­
nyos hiedelem. Hiszen minden "ad interim" (időleges), mert a világ is változik: tempora
mutantur et nos mutamur in illis.
Hiedelemnek tekintjük a mások általunk kétségbe vont hitét is. És a legtöbb tudomá­
nyos tétel, ismeret, idővel hiedelemmé válik — hacsak hitté nem szilárdul, amivel átkerül
a tudományból a kultúra másik "kategóriájába" a kultuszba.

Így aztán kutató küzdj és bízva bízzál (sőt, míg lehet higgyél is) — eredményeidben.

70 Az áltudomány fogalmán mások a kutatók által elkövetett hamisításokat, tudatosan vagy tévedésből
helytelen módszerekkel elért eredményeket stb. értik. Bővebben Csermely, Gergely, Koltay, Tóth (1999:112-
115).
 279

4. Kiegészítő71 gyakorlati ismeretek

Az alkotó élet — nemcsak elmélet

4.1 A nyilvános kutatói beszéd elemei72

Könyvünk témája a kutatói kommunikációnak egyik oldalára: az írásra összpontosí­

tott. Ezt ki kell egészítenünk, legalább a „függelékben”, mert néha a kutatónak meg is
kell szólalnia. Ennek szövege tartalma tekintetében ugyanaz, mint az írásé, de közlés­
módja más, ami pedig lényeges.
A beszédmód mindenkinek sajátos egyéni stílusa. Mi csak a fiataloknak (doktorálók-
nak) adnánk néhány tanácsot ennek kialakítására, hogy első nyilvános szerepléseiken (a
védésen és az oktatásban) azt hasznosíthassák. Jól mondja Montágh (1986: 47), hogy
magas tárgyi ismeretek nyújtása mellett a felsőoktatás nem (lehet) képes a "beszéd igé­
nyes pallérozására" is gondot (időt) fordítani. Ezt pótoljuk most dióhéjban.

Beszéden — ez esetben — meghatározott témáról szóló, előadott közleményt értünk.

Ez sokkal több, mint maga a nyelvi kommunikáció artikulált hangadással — de ez utób­
bi is része, sőt kritikus pontja.
Az előadásmódról lesz leginkább szó, de ne tévesszen meg, hogy köznyelvünk egya­
ránt előadásnak mondja a szabadon elmondott ismertetést, a tudományos felolvasást, a
tanórát stb. pedig ezek mind műfajilag (szerkezetükben), mind beszédtechnikailag elté­
rők.
Ezért először áttekintjük a "kutatói beszéd" típusait, hogy azokhoz igazíthassuk az
akusztikai elemeket, végül a retorikáról és szónoki magatartásról is röviden megemlé­
kezve.

4.1.1 A szóbeli közlemény formái

7. A kutató beszél — többen hallgatják

11. Felolvasás

Hallgatóságnak szóló kötött szövegű leírt közlemény szó szerinti elmondása.

Megtanulni jól felolvasni a fiatal kutató legnehezebb és legfontosabb beszédtechnikai

leckéje. Tudományos, kinyomtatásra is érdemes szövegek esetében a szó szerinti felolva­

71 A „kiegészítő” szóval nem lekicsinyíteni kívántam a praktikus ismereteket, hiszen az ökonómiai fejte­

getéseimben a „kiegészítő hasznosságot” az alaphasznosságnál fontosabbnak ítéltem - olyan kiegészítés ez

mint porcukor a szamócán.
72 E fejezet átnézéséért és javításáért köszönettel tartozom Nyomárkay István nyelvész professzor bará­

tomnak, az MTA doktorának. T.P.

 280

sás a nívós követelmény — nem véletlenül nevezik az Akadémia legpatinásabb helyisé­

gét "felolvasó teremnek".
Miért nehéz jól felolvasni? Mert a felolvasás sem közvetett kommunikáció (mint az
írás), sem közvetlen kommunikáció (mint a beszélgetés), hanem Montágh (1986: 11,17)
szerint e kettő "szerencsétlen elegye". A befogadónak nincs ideje elgondolkozni a hal­
lottakon, vagy visszalapozva elmélyedni bennük, a körülményesebb szövegezés nehe­
zebben emészthető számára. A felolvasó ember pedig kevésbé érzékeli a visszajelzése­
ket, ritkán van "tekintet-kapcsolata", merevebb a tartása és nehezebben tud gesztikulálni,
monotonná válik hanghordozása, és közben gyakran saját mondanivalójának gondolat-
menetét is elveszti.
Aki viszont megtanul úgy felolvasni, mintha szabadon beszélne, kapcsolatot is tartva
a hallgatósággal és mondanivalóját kifejező gesztusokkal kisérve, az valamennyi követ­
kezőkben felsorolt szóbeli közleményét jól meg tudja oldani. Ezért a felolvasás gyakor­
lása lehet a képzés súlyponti feladata.

12. Szabad előadás

Hallgatóságnak szóló, nem felolvasott közlemény, amely szövege és tartalma szerint

többféle:

12/a Betanult előadás — kötött szövegű közlemény

12/b Jegyzetre támaszkodó előadás — kötött vázlatéi közlemény

12/c Teljesen szabad előadás — kötött témájú közlemény

2. Többen beszélnek: megbeszélnek, megvitatnak

21. Felkészült szólás

Tervezett vagy felkért felszólalások, korreferátumok.

A l l . Felolvasás vagy a 12. Szabad előadás bármelyik formája szerint tartott, rövi-
debb, és az elhangzott hosszabbhoz kapcsolódó szóbeli közlemény.

22. Rögtönzött szólás

Előre nem tervezett megnyilatkozás nyilvános rendezvényen.

Mint kommunikáció, a 12/c Szabad előadás rövid, a hallottak alapján kiváltott for­
mája; amely többféle lehet:
 281

22/a Spontán hozzászólás (felszólalás)

Többnyire kommentáló: egyetért vagy nem, helyesel vagy kétkedik — esetleg csak az
elhangzottakkal kapcsolatos újabb témát vet fel.

22/b Vitához való hozzászólás

Egyszeri felszólalás, amely kétségbe von, cáfol, vagy kérdez mert a elhangzottakból
valamit "érthetetlennek" érez.

22/c Interaktív felszólalás

"Párbeszédes", válasz jellegű, esetleg kérdező, a vitát elmélyítő, tágító többszöri fel­
szólalás.

3. Tanóra tartása

Szorosabban témához és forráshoz (tananyaghoz) igazodó, sorozatos ismeretközlés

sorra kerülő részét közvetítő, meghatározott hallgatósághoz szóló, időtartamában ponto­
san tervezett szóbeli közlemény.

Mint kommunikáció, a 12/b Jegyzetre támaszkodó kötött vázlatú szabad-előadásnak

felel meg. Alkalmanként érdeklődést felkeltő és fenntartó spontán vagy tervezett "fűsze­
rező" kiegészítésekkel. Fejlett formájában a hallgatóság interaktív részvételét elősegíten­
dő figyel a visszajelzésekre, lehetőséget ad kérdésekre, észrevételekre.
A tudományos továbbképzésben oktassuk a praktikumát, lehetőséget adva gyakorlatá­
ra és közös megvitatására.

4.1.2 A hangok kiejtése

Minden hasonló témájú leírás ezzel — a fonémák artikulációjával — kezdi. Ez olyan,

mint amikor az építőanyag-ismeret megelőzi a statikát, még inkább a műépítési stílusok
leírását. Esetünkben a hang (betű) kiejtése a tégla, az építőkő; míg a szó már épületelem,
a mondat pedig az épület stílusát, funkcióját is kifejező épületrész.
Nyilván ahogy az épület ismerete nélkül nem választható hozzáillő tégla vagy más
építőanyag, úgy a mondat és mondanivaló ismerete nélkül nem érthető a hangok kiejtésé­
nek differenciáltsága, fontossága.
Ezért — bár a tárgyalási sorrendben az alulról építkezést megtartjuk — olvashatjuk
fordított sorrendben: először a 4.1.4 Mondatok mondásáról, majd a 4.1.3 A szavak színe­
zéséről leírtakat, végül az itt következőt a hangok kiejtését.

A szavak hangok sorozataiból képződnek. A beszédhangok magánhangzók vagy

mássalhangzók. A jó kiejtés alapja egyrészt a magánhangzók pontos artikulációja az
 282

időtartam betartásával, másrészt a mássalhangzók megkülönböztetése, torlódásuk elke-

73
rülése, ragozó nyelvünkben a szóvégek teljes kiejtése. (M 43,46,47).
A magánhangzók "alapanyaga" a hangszalagok rezgéséből szánnazó zönge, amit a
többi hangképző szerv (a nyelv, az ajkak, a fogak) alakít végleges formájúvá. Némely
mássalhangzó "alapanyaga" viszont zörej: ami valamilyen akadálynak leküzdéséből
(súrlódva, pattanva stb.) keletkezik. Ha ilyenkor a levegő a gégéből a hangszalagok közül
áramlik: zöngés, ha a hangszalagok nem rezegnek: zöngétlen mássalhangzó jön létre (H
33, M 43,45).
74
Zöngések: b, (d) , dz, dzs, g, gy, j, 1, m, n, ny, r, v, z, zs.
Zöngétlenek: c, cs, f, h, k, p, s, sz, t, ty.
Zöngés-zöngétlen párok: b/p, (d/t), g/k, v/f, z/sz, zs/s (H 51).

Próbáljuk csak meg: két ajak közt zöngés az m és a b, zöngétlen a p; a nyelvhegy és

fogtő között zöngés az n és a d, zöngétlen a t; a nyelvközép és szájpadlás közt zöngés a g
és zöngétlen a k; az ajak és fog között zöngés a v, zöngétlen az f. Peregve zöngés az r, és
bár a hangszálak közül jön, zöngétlen a h. Példának ennyi elég lesz (M 45), — nem ké­
szülünk színésznek.

A magánhangzók tudatos megkülönböztetése (ami szerencsére beszéd közben feles­

leges) még bonyolultabb:

Ajakkerekítéssel Ajakkerekítés nélkül

Elől képzettek ö, ő, u, ú , a,a, E, é, /, /'

(Nyitott szájjal)
Hátul képzettek A, o, ó, u, ú (Á)

A táblázatban a betűtípus a nyelvtartásra és fogrésre utal:

Dőlt betűvel: magas nyelvállás, szűk fogrés (pl. u, ú).
Félkövérrel: közepes nyelvállás, közepes fogrés (pl. ö, ő).
Nagybetűkkel: alsó nyelvállás tág fogrés (pl. a, E).
AZ Á A LEGALSÓBB ÉS LEGTÁGABB (M 44).

A hangképzés akkor jó, ha "elől szól", vagyis a rezonanciát lazán, nem görcsösen, a
szájpadlás elejére és a fogakra összpontosítjuk (M 40) — így kevesebb hangerővel is
messzebbre szólunk!
A másik legfontosabb hangtechnikai fogás talán a zöngés mássalhangzók erősebb
színezése rezgő hangszálakkal, (és ha lehet sűrítésük a szövegben). Renyhe ajakmozgás,
szűk fogréssel az igénytelen beszédmód sajátsága, de vigyázat a túlzott "szájbólrágós-
szájbarágás" is visszataszító primitív szokás! 73 74

73 A továbbiakban a M Montágh (1983), a II Hernádi (1987) népszerűsítő könyvére és oldalszámaira

utalnak.
74 A zárójeles dőltbetüs részek a szerző kiegészítései.
 283

Igen fontos a magánhangzók időtartamának érthető kifejezése: más a koros mint a

kóros, más az ivás mint az ívás, más az áru (főnév, alanyként) mint az árú (melléknév,
jelzőként) — ezek összecserélése nem fülik fülünknek.
A mássalhangzók is ejthetők hosszan, ezt kettőzésükkel jelölik: hó hull az állomásra
(kétszer hosszú 1-el, de nem kettővel!). A mássalhangzók torlódása esetén az összetett
szavakban viszont mindegyiket ki kell ejtenünk: barackmag, filmklub, árnyjáték —
mind jó szárnypróbálgatások. A szótő és toldalék határán viszont egyetlen hanggá vál­
nak a szomszédok: kertjük (= kertyük) alján, nem kétséges (= kéccséges), így tanítják (=
taníttyák), bár furcsának látszik (= láccik), ezt ne vonjátok (= vonnyátok) kétségbe (=
kéccségbe). Ez azonban semmi, mert mind ezt tesszük ösztönösen, de a következőtől
aztán igazán megijedhetsz (= megijedhecc)!
A szóösszetételekben a szavak határán ugyanezek a mássalhangzók a kiejtésben nem
válnak eggyé: kétsoros (nem kéccsoros) a hatszög (nem haccög) ezen példája, de e nyelvi
hadjárat (nem haggyárat) helyett, elég lenne egy széljegyzet (nem széjjegyzet) erről. De
az egyszerűség kedvéért az egység hangozhat akár etységnek akár eccségnek, és ha vad­
ságodban (vatságodban vagy vaccságodban) ezt el sem híve megtagadsz (akár tagacc
akár tagatsz), akkor abbahagyom, mert ez az adottságom: kiejtve adotságom (egy t-vel)
vagy adoccságom — ez egyre megy (H 49, 50, 60, 61, 71, 81).

Ennyi elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a tudományos beszédet tartani kívánókat,
hogy most már tudatosan ugyanúgy ejtsenek ki mindent, ahogy eddig is ösztönösen tet­
ték. Csak kérem: érthetően tegyék!

4.1.3 A szavak színezése

A mondanivaló interpretációját a szavak színezésével és a szövegezéssel (a szavak

kiválasztásával) adjuk meg. Itt is — mint az előző szakasz elején — mondhatnánk, hogy
a mondat ismerete nélkül nem tudjuk a szavakat színezni: a mondat a kabát, a szó­
gombokat ahhoz választjuk.
Fizikailag a levegő rezgéséről van szó, amelynek forrása a tüdőből kiáramló levegő,
formálója a gégefő és a hangszalagok. A szavak színezése nemcsak a hangszínen (a re­
zonancián) múlik, hanem a hangszalagok kilengésétől függő hangerőn, és a rezgésszám­
tól (hangmagasságtól) is. Ezek mellett a hang időtartama is fontos tényező. (M 36). Te­
kintsük át ezeket, kiegészítve további hangtulajdonságokkal, amelyek azonban szorosan
összefüggnek a következő 4.1.4 szakasz 4. pontjában leírt mondanivaló kiemelésekkel.

1. A hangerő önmagában színezhet egy kiejtett szót, különösen ha az a mondat vagy

bekezdés hangerejétől eltér.

2. A hangsúly a szón belüli relatív hangerőváltozás. A magyarban az első szótag

hangsúlyozása a természetes, ennek adhatunk még nagyobb hangerőt. (Az egész szónak e
mellett nyomatékot lassú ejtéssel is adhatunk.) (H 78). Hangsúlyos lehet azonban egy
egész mondanivaló is tételmondat formájában. A hangsúlyok a lényeges, új elemek ki­
emelését szolgálják (M 89). Vannak akik az értelmi tartalommal is kifejezhetőnek vélik a
"hangsúlyt".
 284

3. A hanglejtés a hangsúlyváltozásból adódik. Nyelvünkben ereszkedő, vagyis hang­

súlyosról csökken a hangsúlytalan felé. A hangsúlyos szavak előbbre kerülhetnek. A
hanglejtés lehet kérdő: emelkedő-ereszkedő, ilyenkor az utolsó előtti szótag a legmaga­
sabb, az utolsó a legmélyebb (M 90). Valóban?

4. A hangfekvés vagy hangmagasság összefügg az előzővel. Vannak, akik hangma­

gassággal emelik ki a mondanivalót, a mellérendelt mondat mélyebben szólhat. A hang-
magasság személyes tulajdonság, a beszédben relatív magassága az érdekes.

5. A hangszín a rezonancián múlik, de személyiségjegy ez is, kinek-kinek a sajátja az

alaphangszín. De ugyanannak a személynek is más a hangszíne mesemondás, parancski­
hirdetés, viccmesélés vagy prédikáció esetén; lehet ünnepélyes, tárgyilagos stb. A hang­
szín inkább egy-egy szó sajátja, ami lehet vidám, szomorú, parancsoló, kétkedő, kérdő,
esetleg az indulatszó sugallja: ejha!

6. A tempó az elmondás gyorsasága. Ez is személyiségjegy. A vontatott beszéd szel­

lemi tunyaságot takaró flegmatikus modort színlelhet, a túl gyors, hadaró kolerikus-
szangvinikus alkatra utalhat (M 92), de inkább fegyelmezetlenség, mint beszédhiba. A
normál tempó, vagyis a kiejtett szótagszám/perc személyiségjegy, a gyorsítás-lassítás
viszont előadási stíluselem. A lassú ejtés kiemelő jellegű, a gyors: jelentéktelent áthida­
ló.
A alárendelt szövegrész nemcsak gyorsabb, de halkabb és mélyebben hangzó is.
Mindezek összefüggnek egymással, de a szünetekkel, a váltakozó ritmussal stb. is, amiről
a következőkben lesz szó.

4.1.4 A mondatok elmondása

A tartalmi mondanivaló legkisebb egysége a mondat, mint az anyagnak a molekula.

Eddig csak a beszéd elemeivel: atomjaival, vegyi gyökeivel stb. foglalkoztunk, azokat —
mint a szintetizáló vegyésznek a molekulát — kell összeválogatnunk mondattá.
A hangok szavakat, a szavak mondatokat alkotnak, a mondatok kontextust (közle­
ményt) képeznek, aminek elmondását bekezdésekre tagolással, azok eltérő hanghordozá­
sával stb. tesszük áttekinthetőbbé.
A mondatok kiejtését tagolással, szüneteléssel, megkülönböztetéssel és kiemeléssel
tesszük kifejezőbbé. Ezeket vesszük most sorra.

1. Tagolás (szakaszolás, tömbösítés)

"A tagolás legkisebb egysége az önállóan értelmezhető közleményrészlet." Ez ritkán

mondat, inkább mondatszakasz, amely a mondanivaló szerint tagolja a szöveget; írásban
ez a központozásban tükröződik (M 85).
Mellérendelő szerkezetben a vessző elválaszt (Például: "Folytassuk, vagy inkább
hagyjuk abba?"); az alárendelőben viszont egybefogottan ejtjük: Példa: "Mások is azt
kedvelik, amit mi." (H 15, 96, 107).
 285

A tagolás "hangsúlyszakaszolással" is történhet. A magyarban a hangsúlyos szó előre

kerül (M 86) és mint uszályt húzza maga után a szakasz többi szavát.
A tagolás túlérhet a mondaton: amikor a felolvasó jelzi, hol a bekezdéshatár, sőt azt
is, hogy a bekezdések összetartoznak. A tagolt szövegmondás fontos elemei az "egybe-
fogás" és "elkülönítés" (H 115).
A tagolással a mondat értelme is megváltozhat. ("A királynét megölni...") Ilyenre
példákat az 4.5.5. szakaszban adunk.

2. Szünetelés

A beszédben a legkifejezőbb a hallgatás. A rövid ideig szünetelő hang fontos kifejező

eszköz. Három változatát különböztessük meg:

2/a Pillanatnyi szünet, amit írásban vesszővel jelölünk. A röpke szünet alatt kis leve­
gőt szippanthatunk. A tömbösíts — vagyis több mellékmondat összevonása — összefügg
ezzel a légzéstechnikánkkal, ami gyakorolható. (H 14,17).

2/b Tagoló szünet: ami a tömbök határát jelzi, hosszabb a mondatvégeken, a bekez­
dések közt stb. (Hiánya az "áthúzás": amikor szándékosan vonunk össze szövegrészeket.)

2/c Figyelemfelhívó szünet: hosszabb szünetelés a kiemelt mondatrész előtt. Esetleg

azonos mondatrészek előtt "előszüntet" tartunk (H 150). Néha a szónok elhallgat, ezzel
feszültséget kelt, érdeklődést ébreszt a hallgatóságban. (A szendergők felriadnak...)
A szünetelés ugyanúgy része az előző tagolásnak, mint a következő megkülönbözte­
tésnek, kiemelésnek. Azért ismertetjük ebben a sorrendben őket: mert a tagolás és szünet
időbeli, míg a következők inkább hangtani jelenségek.

3. A megkülönböztetés

3/a A mellé- és alárendeltséget

már érintettük, de megismételjük, hogy a mellérendelt (alárendelt) részek közt röpke

szünetet tartunk, azok mélyebben szólnak, csendesebben és gyorsabban is (M 92, 93).
Gyorsabb felfogású hallgatósághoz gyorsabban szólhatunk.
A mellérendelt tagmondatok közt röpke szünetet tartunk, de ha több tagból áll az ösz-
szetétel, azt "tömbösítve" mondjuk ki: a tömbhatáron picit hosszabb a szünet, mint a
taghatáron (H 15).

3/b A közbeékelést

és a következő finomabb megkülönböztetéseket Hernádi (1987) nyomán tekintjük át.

A többnyire gondolatjel- vagy zárójelpár közé közbeékelt tagmondatot, a felolvasó
"hallhatóan elkülöníti", szünetpárral, a tempó módosításával, a hangmagasság változtatá­
sával stb. De az is lényeges, hogy e mellett a befogadó mondat szétválasztott darabjait,
 286

azonos hangon, azonos tempóban kell megszólaltatnia, hogy összetartozásuk felismer­

hető legyen (H 103).

3/c Előre jelzés

az amikor a szöveg folytatására utalunk. A mondatok végén egyébként leeresztjük a

hangunk; minél nagyobb egységet zárunk, annál mélyebbre. Ha ezt nem tesszük, úgy a
dallamemelkedés és szünet folytatást jelez (H 188).

3/d Összevetéssel

két vagy több dolgot állítunk egymás mellé (H 139); hangsúlyozással utalva a párhu­
zamukra (hasonlóságukra): "mind a kutya, mind a macska"', vagy az ellentétükre: "gyak­
ran haszontalan, de kedves háziállatok".

3/e A fokozás

történhet hanggal (növekvő hangerővel vagy emelkedő hangmagassággal, de történ­

het szavakkal (szinonimákkal) is: "bővelkedne, dúskálna, dőzsölne (H 151) — ha sok, ha
több, ha tömérdek volna". (Ez azonban már inkább a stílussal, a 4/f Gondolatritmussal
rokon megoldás.

3/f Idézés

esetén legyen a szó szerinti idézet más: többnyire magasabb hangfekvése, nagyobb
hangereje, lassúbb tempója a megszokott (H 163).

4. Kiemelés

A mondanivaló lényeges, fontosabb részére való figyelemfelhívást, (1987) kiemelés­

nek mondja. Montágh (1986: 89) szerint — "a hallgató által ismert tények kombináció­
jával vagy kiegészítésével jutunk el új ismeretek közléséhez" — ezért az új, lényegi ele­
meket, vagyis a mondanivalót legtömörebben kifejező szavakat ki kell emelnünk. Mivel
szerintünk ez a legfontosabb a kutató nyilvános beszédében, a kiemelést kissé tágabban
értelmezve, idesoroljuk — itt-ott megismételve azokat — az ilyen jellegű fontosabb
lehetőségeket. Nyomatékot adtunk már eddig a legfontosabb hangsúllyal, és a szünetelés
ügyes alkalmazásával is. De kiemelés történhet még

4/a Szórenddel
ami nem beszédtechnikai, de szövegszerkesztési módszer. A fontosabb mondanivalót
kifejező szó, fogalom a mondat elejére kerül (H 135). A közlés értelme megváltozhat a
szórendtől: "Konzultálni fogok ma magával — Ma fogok konzultálni magával — Magá­
val fogok ma konzultálni." (Természetesen a beszédtechnikáról.) Ferenczy (1964: 248)*
szerint a kiemelt szó az állítmány elé kerül: Egressy akkor Hamletet játszotta (Nem
Coriolanus-t). Egressy akkor játszotta Hamletet (nem máskor). Egressy játszotta akkor
 287

Hamletet (nem valaki más). Ez a szórendtől független, mert nem változik a kiemelés:
Akkor Hamletet Egressy játszotta; vagy Hamletet akkor Egresi játszotta. Ha viszont az
állítmányt kívánjuk kiemelni, úgy azt — az előző szabály szerint -— a mondat elejére
tesszük: Játszotta akkor Egressy a Hamletet (nem pedig olvasta).
Az igekötős igék szórendje sajátos. Már Arany János megállapította, hogy így beszé­
lünk: sokszor megnéztem de ritkán néztem meg; leginkább elszomorította viszont ritkán
szomorította el; könnyen elvégzi, azonban nehezen végzi el! Az első pozitív állításokban
az igekötő az ige előtt áll, míg a második negatív esetekben pedig mögötte. Az Arany
által pozitívnak nevezett esetekben, akkor kerülhet az igekötő hátra, ha az állítmánynál
nyomatékosabb a bővítménye, például: Sokszor néztem meg, nem kevésszer. Ez azonban
ritkább és inkább a tagadó és tiltó mondatokban indokolja a nyomatékos bővítményt:
nem mondta el — ne mondd el! (A szórendről ez csak csipetnyi, legfontosabbnak tűnő,
érdeklődéskeltő ismeret.)

4/b Hangsúllyal

a fontos szavaknak (azok első szótagjának) adunk nyomatékot; de a hasonló szavak­

ból felépített mondatok értelmét — nemcsak a szórenddel, hanem — Hernádi (1987:
131) szavával: "hangsúlytáncoltatással" is módosíthatjuk. Kicsit erőltetett (a szórendet
megkerülő) példánk erre: "Ottan legalább jót eszünk — Ottan legalább jót eszünk —
Ottan legalább jót eszünk — Ottan legalább jót eszünk. " (Ha másért nem is érdemes
oda menni!)

4/c Hangszínnel, hangfekvéssel

is kell kiemelnünk hiszen fontos megállapításaink egészét (tételmondatainkat) eleitől

végig nem hangsúlyozhatjuk, ezért ezeket "mindvégig magasabb hangon vagy lassabban
mondjuk" (H 127). Hangterjedelmünk négy magassági fokozatot mindenképpen lehetővé
tesz (H 153). Bár Montágh (1986: 88) említi a mondathangsúlyt (a szó- és szakaszhang­
súly mellett), azt nem nyomatéki (vagyis hangerővel kifejezett), hanem inkább "zenei"
formában érti: "A zenei hangsúlyok teszik kedélyessé" a retorikát, de "az értelmi hang­
súlyok is világosabbá válhatnak magassági váltások segítségével" írja.

4/d Rímmel, betűrímmel

ritkábban élhet a kutató, de több azonos hanggal kezdődő szó (alliteráció) a szöveg­
ben figyelemfelhívó lehet, az azonos hanggal kezdődő fogalmak felsorolása pedig emlé­
kezet könnyítő, ezért az oktatásban divatba jött. (4 Ps: product—price—place—
promotion vagyis áru—ár—árusítás—áruajánlás). Humoros és figyelemfelkeltő lehet
egy-egy összehangzó rím, szójáték is a szövegben, leginkább bekezdések végén.

4/e Ritmussal

tudatosan ritkán emelünk ki szövegrészeket a prózában, de mint ahogy a szívdobogás

se csak érzelmi jelenség, de biológiai is, beszédünk is tartalmaz ritmikus elemeket: bár-
 288

mi, ami szabályosan ismétlődik, és az erre várakozással az érdeklődést felkelti, ritmusnak

mondható.
A versek lüktetése a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok számának szabályos is­
métlődéséből, vagy a hosszú és rövid szótagokból álló verslábak sorozatából adódik. A
sorok hosszának rendszeres ismétlődése a versszak (strófa), amit a rímek elhelyezkedése
is jellemez. Ennyi — gondolom — elég ebből, a poeta doctus már nem követelmény a
tudományban. Egy-egy ritmikus félmondat azonban, kitűnő figyelemfelhívó lehet. Ne
feledjük a szájhagyomány korában az ismereteket versbe szedve adták tovább.

4/f Gondolatritmussal

vagyis a szavak, gondolatok "értelmi összehangzásával" viszont éljünk, ha lehet. A

példázatok, metaforák nemcsak a megértést könnyítik meg, hanem a fontos mondanivaló
emlékezetbe rögzítését is.
Ezzel pedig már a szövegezéshez jutottunk, ami a mondanivaló (az áru) jó csomago­
lása, aminek a hallgatóhoz (a vevőhöz) beszéddel való átadása (eladása) volt eddigi té­
mánk.

4.1.5 Beszédszerkesztés

A tudományos kommunikáció történhet írásban, amit olvasnak, vagy beszéd formájá­

ban amit, hallgatnak. E kettőnek eltérő szövegezési igényei miatt kell erről megemlékez­
nünk, mert a leírt szöveg stílusával és egyéb követelményeivel könyvünk 2.6 fejezetében
bőven foglalkoztunk. A kutatói beszéd mint műfaj is egységet képez, ezért szerkezetéről
is ejtenünk kell néhány szót. Ez a mini-retorika azonban más, mint a szónoklás hagyomá­
nyos művészete: tudatosan szerényebb, hatásos kíván lenni, de nem hatásvadász.

1. Tartalmilag

A közleménynek olyan "igazságot" (tényt, valóságot vagy akár csak feltevést), tartal­
mazó mondanivalót kell hordozni, ami "hír" is, vagyis a hallgatóknak új. Minél váratla­
nabb ez, annál nagyobb a hírértéke, ami azonban nem függ össze a igazságértékével. Míg
a újság a hírértékre, a tudományos közlés az igazságértékre helyezi a súlyt.
A redundáns közlésnek, nincs hírértéke, új információt nem tartalmaz. Persze minden
szöveg kell, hogy tartalmazzon bizonyos „hígító” részeket, különben nehezen érthető a
túl magvas információ (M 13). Az új ismeretet is csak a korábban ismert fogalmak segít­
ségével magyarázhatjuk meg. Ezek szükséges mennyisége még nem redundancia, túlten-
gésük viszont az, ami a kutatói beszéd eredményességét, sikerét lerontja. A hasonlatok,
idézetek, anekdoták sőt a jó szemléltetés is "felszívhatóvá" hígítják a tömény mondani­
valót, anélkül, hogy azt bárki redundáns szócséplésnek érezhetné. Az emberek inkább
beszélni szeretnek, nem odafigyelve hallgatni, ezért erre meg kell nyerni őket: beszédünk
áttekinthető szerkezetével és megnyerő szövegezésével.
 289

2. Szerkezetileg

Mindenekelőtt a kutatói beszéd részeinek helyes arányait kell betartanunk. A beve­

zetés, tárgyalás és befejezés aránya a témától, hallgatóságtól és alkalomtól függhet. Tan­
órán a tárgyalás részletes, a befejező összefoglalás alapos, esetleg pontokba foglalt le­
gyen. A tudományos előadáson már a bevezető részek hosszabbak, a tárgyalásban több a
vitaelem és a befejezés emlékezetes, a lényeget megismétlő.
Montágh (1986: 101-103) rövid leírását követve haladunk végig a beszéd szerkeze­
tén. Az indító szakaszban a megszólítást jól fontoljuk meg, ne legyen túl hosszú, de ne
hagyjunk ki senkit. Ha szükséges, magunk is mutatkozzunk be minél egyszerűbben.
Ezután adjuk meg előadásunk címét, célját, tágabb tárgykörbe illesztését. Az első perc­
ben élénk a figyelem, ilyenkor kell megnyerni a hallgatóságot: udvariassággal, tisztelet­
tel, kedvességgel, esetleg enyhe humorral, úgy, hogy minden feszültséget feloldjunk
magunkban és a hallgatóságban is.
A bevezetés tételesen sorolja fel, miről lesz szó. Megadhatjuk a vázlatot szóban vagy
vetítve, kiírva. Nekünk legyen viszont egy részletesebb vázlat a kezünkben, hacsak nem
felolvasásról van szó. Tudományos előadásban a bevezetés még tartalmazza a probléma
felvetését, a kutatás módszerét, helyét, időpontját stb. is.
A tárgyalás pontról pontra haladva feltárja a problémákat, megoldásuk hipotézisét, a
kapott eredményeket. Az általánosan ismerttől haladjunk a kevéssé ismert, vagy a még
nem ismert felé. A tények mellett felvethetjük a lehetséges ellenvetéseket is, azokat
mindjárt megcáfolva. Ne állítsunk semmit megdönthetetlen fölényes biztonsággal, inkább
arra utaljunk, merre fejlődhet tovább a tárgyalt ismeretanyag bővítése. Ha lehet, tegyük a
vitát interaktívvá-, a kifejtés közben fogadjuk, sőt kérdezzük a kérdéseket, és válaszoljunk
azonnal. A doktori védés ennél legyen visszafogottabb, beszámolásszerű, szerény, de
színes. Pontosan tartsuk be a tervezett időt, amit nagyobb előadáson az említett időará­
nyok figyelésével érünk el, de tanórán se hagyjuk, hogy az összefoglalás előtt "kicsen­
gessenek".
A befejezés legyen tömör összefoglalás. De világért se ismételgessük a már elmon­
dottakat. Legjobb csak a következtetések felsorolása. Előfordul, hogy köszönetnyilvání­
tásokra is sort kell kerítenünk, de ne nyújtsuk el beszédünket addig, míg a hallgatóság
elfelejti a már elhangzott csattanós zárómondatokat. Cicero tudta ezt: minden beszéde
végén ugyanazt ismételte meg nyomatékosan "Ceterum censeo..." (Egyébként úgy vé­
lem...)
Más a helyzet, ha a beszédünk után vita következik: kérdésekkel, hozzászólásokkal
(ilyenkor az ünnepélyes befejezés a vita utánra maradhat, viszont alatta jegyzeteljünk
szorgalmasan) Megintcsak más, ha további előadók következnek és vitára később, vagy
csak a folyosón kerül sor.

3. Szövegezésében

A beszéd kötött formái közel állnak az írott szövegéhez, amit a 2.6 fejezetben tár­
gyaltunk. Míg azonban írás esetében a terjedelem a mondanivaló mennyiségével nőhet
(csak a felesleges szószaporítást kerüljük el), a szóbeli előadás esetében a mondanivalót
be kell szorítani a rendelkezésre álló időkeretbe. Ez tömörítést igényel, úgy azonban,
 290

hogy a mondanivaló hallásra is követhető, érthető legyen. Írásban a definíciók és ismer­

tető leírások legyenek mindenre kiterjedők, mintha az olvasó most találkozna a tárggyal
először, a beszédben feltételezhetjük a hallgatóságunktól elvárható ismeretanyagot.
A beszéd legyen tehát lényegretörő, érthetően tömör, de ugyanakkor színezett is,
ezáltal hangulat- és figyelemkeltő, persze mindig a témához illő mértékben és módon.
Mindez más a felolvasás és a szabad előadás esetében. Az utóbbi esetben az írott vázlat
(ami kis cédulán kézben tartva nem zavarja a szabad előadást) nélkülözhetetlen, úgy,
hogy az egyes részek időhatárait is megtervezzük. Kezdőknek, vagy nagyon fontos rövid
felszólalások esetében, mindenkinek ajánlatos a szöveget előre leírni, akkor is, ha nem
olvassa fel, de emlékezetből mondja el, különben elkerülhetetlen a kihagyás, vagy a —
még rosszabb — mellékvágányra kószáló, figyelmet félreirányító bőbeszédűség. Aki
húsz szóval mondja el, amit tízzel lehetne, az a hallgató szemében fele olyan okosnak
tűnik.
A tömörség feltétele a gazdag szókincs. Váltakozva használjunk szinonimákat — ki­
vételt csak kulcsfogalmaik képeznek, ezeket mindég azonosan használjuk: "ebszerető
lévén kutyasétáltatással tölté idejét" de "az ebzárlati rendelet az ebek pórázon vezetését
írja elő". Az ellentétpárok együttes alkalmazása: a kicsi és nagy, a korai és kései markán­
sabbá teheti a mondanivalót. Idegen szakkifejezéseket csak a feltétlenül szükséges mér­
tékig használjunk, gondosan megválasztva és helyesen kiejtve azokat, mert az ilyetén
hibák a félműveltség látszatát keltik, és annak nevetséges volta lerombolja komoly mon­
danivalónk hatását.

4. Vizualizálással

Vagyis a mondottak mutatásával, a beszéd auditív, rádióhoz hasonló effektusát, az

audio-vizuális szintre emeljük. A tábla és kréta helyére ma a vetítés lépett. Az írásvetítőn
még előadás közben is kiegészíthetjük a szöveget, rajzot. Nagyobb teremben a dia ennél
jobb képet adhat. A videó összefüggő szövegeket és képeket mutatva képernyőn, inkább
az előadó szerepét veszi át. A számítógépről való vetítés is terjed — olyan gyors a tech­
nikai fejlődés, hogy nem is érdemes megjegyezni gyorsan avuló részleteit, csak a mara­
dandó elveket:

A vetített szöveg legyen tömör, elég nagy betűkkel írt, annyi, amennyi kényelmesen
elolvasható a rendelkezésre álló vetítési idő alatt.
Ne mondjuk el más szavakkal azt, amit szövegként vetítünk (ugyanazokkal mond­
hatjuk, de ne a falról olvassuk)!
A számtáblázatok legyenek kiválogatott adatok: 6 sorban 4 oszlop a kedvező, ami a
szembeállítást vagy bizonyítást magyarázza, amit persze szóval is meg kell tennünk.
Ha más vetít, úgy kapja meg a szöveget a vetítendők bejegyzésével, vagy — ha sza­
badon beszélünk — irányítsuk segítőnket félreérthetetlen, de nem hangos jelekkel.
Két vászonra váltakozva ne vetítsünk csak akkor, ha az együttes bemutatásnak értel­
me van, esetleg az egyiken a vázlatunkat mutathatjuk folyamatosan, míg a másikon az
éppen szóban forgó mondanivaló illusztrációját.
Naturális ábrázolásokat és grafikonokat csak a feltétlenül szükséges számban vetít­
sünk úgy, hogy beszélünk róluk, megmagyarázzuk és elég ideig mutatjuk azokat.
 291

Ne villantsuk fel és kapkodjuk le a vetíteni valót — mutatva: mennyi van még a tar­
solyban — de egy szép vagy sokat mondó képet fent hagyhatunk, azon megpihenve elle-
gelget a hallgató szeme, míg ránk jobban figyel.
Végül, ahogy az elhangzottak meghallása a terem jó akusztikáját kívánja, úgy a mu-
tatottak jó láthatósága függ az ülésrendtől, a fényviszonyoktól, a helyiség berendezésé­
től. Ezeket lehetőleg fellépésünk előtt ismerjük meg, és módosítsuk, ha szükséges. A
szükséges hangerő is a helyiség méreteitől, akusztikájától, a hallgatóság távolságától
függ, és nagy mértékben módosítható hangerősítéssel. A szónok természetesen mikrofo­
non át is lehet halkabb vagy hangosabb, nem a hangszóró adja a muzsikát.

4.1.6 Szónoki fellépés

A nyilvánosan beszélőt nemcsak hallják, de látják is. A látvány erősítse és ne rontsa

le a hallottakat. A beszéd mellett a kommunikáció eszköze a megjelenés, a testtartás, a
gesztusok, a mimika és persze a hanghordozás is, amik a beszéd (a verbális közlemény)
tartalmát kiegészítik. A non verbális kommunikációról van szó, aminek ugyancsak van
mondanivalója: színezhet, nyomatékot adhat, figyelmet kelthet.
Ahogy a kutató beszédszerkesztése nyelvileg-tartalmilag eltér a politikai vagy vallási
szónok retorikájától, ugyanúgy fellépése, "testnyelve" is halkabb mint azoké, visszafo­
gottabb mint a színészé. A kommunikáló felek egymáshoz való viszonyulását, a főként,
érzelmeket kifejező, tudattalan metakommunikációval fejezik ki. Ha azonban tudatosan
alkalmazzuk a gesztust, a mimikát és más non verbális kifejezésformát, az már valóságos
kommunikáció, ami a verbális közleményt kiegészíti, alátámasztja. Ha e kettő összhang­
ban van kongruenciáról (megfelelőségről) beszélünk (M 10-12). Az inkongruens szó­
noklás (amikor a tekintet meghazudtolja a szájat) nem éri el célját.
A kongruencia megjelenésünk és magatartásunk összhangját is jelenti. A hatásos
megjelenés is szónoki fogás: tudni kell kiknek, miről és hol beszélünk — e szerint öltöz­
ködünk, viselkedünk. (M 22). A viselet, a hajviselet, a viselkedés mind a teststilizáció
elemei, ami más lehet este és délelőtt, más a diák és a nagyapa tanár esetében.
Montágh (1986:25-29) találóan "kézzel-lábbal" való beszédnek mondja, a kifejező
kinémákat, a testtartást, járást, mimikát, tekintetet. A szónok álljon, lazán, nagyon kis
terpesszel, kitárható karokkal. Vagy járkáljon (de ne forduljon el a hallgatóktól), ne tá­
maszkodjon. Ha leül, ne legyen asztal előtte. (A tanár persze szűkebb beszélgető körben
ülhet asztal mögött is, ha a hallgató is asztal mellett ül, úgy ez a természetes — a hallgató
nem járkálhat viszont soha.)
A gesztikuláció igen fontos: ezért volt valamikor a szószéken pulpitus, hogy arra he­
lyezve olvasni lehessen a szöveget, két karral, kézzel is gesztikulálva felolvasás esetén is.
Csípő alatt ne gesztikuláljunk, de a mennyezet fele se kell mutogatni. (Kezek a vállma­
gasságban hatásosak, de csak ha ezzel kifejezünk valamit: ne handabandázzunk!) Illuszt­
rátorként szól a gesztus, ha mutat valamit: ekkora, ilyen széles stb.
A gesztus (taglejtés) a felkar, alkar, kezek és újjak összehangolt mozgása. A kézfej
legyen látható, a könyök távol a testtől (H 174). Felolvasáskor se temetkezzünk a papír­
ba, jobb ha csak fél kézzel tartjuk, a vázlat pedig (elég nagy betűkkel írva) elfér a tenye­
rünkbe is. Így tekintetváltás alakulhat ki a hallgatókkal: visszajelzéseket érzékelhetünk;
"feltekintéssel" nyomatékot adunk a mondanivalónak. A szemek a visszajelzés legfőbb
 292

eszközei: a hallgató szeme jelzi, hogy az elalvás küszöbéről bámul, vagy érdeklődéssel,
rokonszenvvel, kétkedően vagy helyeslően néz reánk. Mi se beszéljünk — ha tehetjük —
szemüveggel, a sötét szemüveg pedig szónoknak tilos. És reagáljunk is a szemekből
leolvashatókra. Mondatértékű gesztusokkal fejezhetjük ki: "nem hallom" — " most fi­
gyelmet kérek" — "egy pisszenést se halljak"---------------- "köszönöm, hogy figyelmesen
hallgatnak!"
 293

4.2 Terminológiakutatás — gyakorlati szaknyelvfejlesztés

A diszciplináris kutatást szolgáló integrált tárgymutató, szakszótár és összehasonlító
fogalomtár szerkesztését az MTA Marketing Terminológiai Munkabizottság példáján
mutatjuk be. A szerző 1996-ban kezdeményezte ezt a munkát, kidolgozva módszertanát.
A csoportos marketing terminológiai- és irodalomkutatásra vonatkozó javaslatából idéz
most:

„Az oktatás és annak továbbfejlesztése a diszciplináris kutatás keretében egyaránt

egyértelmű és nyelvileg helyes terminológiát kíván. A marketingben — és minden új
tudományágban — ennek gyakran hiánya észlelhető, aminek magyarázata az, hogy mű­
velői nagyrészt idegen nyelvekből, egymástól függetlenül vesznek át fogalmakat, isme­
reteket, és az így "mixelt" szaknyelvünk mind az egyértelműség, mind anyanyelvűnk
védelme szempontjából bírálatra, javításra szorul.
Ez a feladat csak az oktatók-kutatók összefogásával, közös kutató munkával oldható
meg — egyrészt mert munkaigényes, másrészt mert csak így van esély elfogadtatására.”
Ebben a szellemben nem tananyagként, hanem inkább a más szakterületeket művelő
doktori iskolák számára módszertani példaként ismertetjük terminológiai kutatásunkat,
amibe a PhD hallgatók is bevonhatók és az igen tanulságos lehet számukra.

Terminológiai kutatásunk a következő dokumentumok létrehozására irányult:

1/ Az integrált tárgymutató (összevont index, "hiperindex") tartalmazza az egyes

tárgyszavak előfordulásának oldalszámát (és egyben gyakoriságát) a feldolgozott forrás­
munkákban; külön jelölve, hogy azok definíciója hol található, illetve — ha van — annak
glosszáriumi oldalszámát is.
2/A tárgyszavanként megadott szakszótár (lexikai rész) tartalmazza a magyar
és/vagy angol tárgyszót, annak német és francia megfelelőjét; a fontosabb szinonimákat,
homonimákat. Ezzel elősegíti az oktatásban, az egységes szóhasználatot és a magyar
terminológiából hiányzó műszavak kialakítását.
3/ A "szinoptikus glosszárium" egymás mellé állítva megvitathatóvá teszi a tárgysza­
vakhoz kapcsolódó szakmai fogalmak forrásonként eltérő definícióját (eredeti nyelven és
magyarra fordítva azt), lehetővé téve az oktatásnak leginkább megfelelők ajánlását, illet­
ve ezek kiválasztott elemeiből egy megfelelő definíció kompilálását.

A kutatásban részvevőket ez a munka saját tudományos tevékenységükben, publiká­

cióik elkészítésében jól segíti. A terminológiai kutatás a szakterület csoportos (team)
munkája, amiben egy tanszéknek (vagy több egyetem azonos tanszékeinek) oktatói és
doktorandusai, vagy egy szakmai bizottság vagy szervezet tagjai vehetnek részt az aláb­
biak szerint.
 294

4.2.1 Tárgyszavak meghatározása

A kutató teamben résztvevő 4-6 szakember javasol 20-20 legfontosabbnak tűnő ma­
gyar tárgyszót, megadva azok angol megfelelőjét is.
Az összesített, megvitatva egyeztetett jegyzék induláskor 40-50 ilyen vizsgálatra ter­
vezett fő tárgyszót tartalmaz, amiből első ütemben majd 8-10 kerül próbafeldolgozásra.
Az alább leirt megvitatáson az első tapasztalatok alapján határoznak: a feldolgozás to­
vábbi üteméről, a tárgyszavak feldolgozási sorrendjéről és a tárgyszólista kiegészítéséről.
(Munkabizottságunk első ütemben 11 tárgyszót dolgozott fel, és ekkora ütemekben
halad tovább egyelőre 32 eléréséig.)

4.2.2 A forrásmunkák jegyzékének összeállítása

A munkát a feldolgozást végzők közt forrásmunkánként osztják szét: egy személy 1-4
forrásmunkát vállal, esetleg ketten más-más tárgyszavakat dolgoznak fel ugyanabból a
forrásból.
A résztvevők megadják az általuk feldolgozni ajánlott, illetve vállalt, rendelkezésükre
álló forrásmunkák bibliográfiai adatait, lelőhelyét. Javaslatot tesznek a hivatkozásnál
használt: két betűből és a megjelenés évének utolsó két számjegyéből álló rövidítésére,
ami az átfedések miatt egyeztetést igényel. (Példa ilyenekre a 4-2. táblázaton).
Közösen kerül kiválasztásra az első 10-15 forrásmunka, amelyek többségükben
tárgymutatós, és ha lehet glosszáriumos, nemzetközileg ismert, magas színvonalú egye­
temi tankönyvek (kézikönyvek) legyenek. (A tárgymutató hiánya megnehezíti a feldolgo­
zást!)
Törekedjünk arra, hogy a végül feldolgozott 30-40 ilyen forrás közt a magyar nyelven
írottak és a magyarra fordítottak mind sorra kerüljenek. Szakmától függően a továbbiak­
nak mintegy fele angolszász (USA, brit, ausztrál stb.) vagy angolul publikált, jelentős
része német nyelvű (svájci, osztrák, német és németre fordított) legyen, és a francia
szakirodalom is legyen képviselve. Szerencsés, ha nyelvtudásunk lehetővé teszi a szom­
szédos országok irodalmának feldolgozását is.
Lényeges, hogy mintegy 10-20 alapvető munkából a legfontosabb tárgyszavak az
előírt egységes módszer szerint kerüljenek feldolgozásra a kutatás megalapozásaként:
vagyis ugyanazok a tárgyszavak és definícióik azonos módon az összehasonlíthatóság
érdekében. Később a feldolgozás kiterjedhet bármilyen szakkönyvre és folyóiratra, év­
könyvre, konferencia kiadványra, jelentésre stb. az egységes módszer szerint vagy "szór­
ványforrások" esetében csak kiválasztott tárgyszavakra, de akkor is az alább leírt össze­
szerkeszthető módszerrel.

4.2.3 Az irodalomkutatási fázis

Ez a csoport-munka egyénileg végzett szakasza: a résztvevők a feldolgozásra beüte­

mezett fő tárgyszavakra elkészítik az általuk vállalt 1-4 könyvből a kigyűjtést és azt
Winword 2 vagy 6 szövegszerkesztővel — vagy más kompatibilis — szövegszerkesztővel
leírva, kinyomtatva és lemezen adják át a megbeszélt határidőre.
 295

A leírás módjára csak a legegyszerűbb szövegszerkesztést használjuk: bekezdéssel

csak a három feldolgozási rész válaszható el. A forráskódokat és szerkesztési számozást
a 4-1. táblázaton leírtak szerint megadjuk. Semmiféle egyéb automatikus szövegszer­
kesztési utasítást (pl. behúzást, pontozást, számozást stb.) nem adunk, mert az az össze-
szerkesztést (összemásolást) akadályozza, munkaigényét megnöveli.

A szórványforrások esetében a munkamódszer a következőket rögzíti (lehetőleg szö­

vegszerkesztőn, hogy kinyomtatva és lemezen átadható legyen) a 4-2. táblázaton leírtak­
hoz hasonlóan):
a) A forrás pontos bibliográfiai adatait, a dokumentum fellelő helyét (számát).
b) A tárgyszót magyarul, angolul, ha lehet németül és franciául is (a forrásban sze­
replőt aláhúzva).
c) Definícióját magyarul és eredeti nyelven (a forrás oldalszámával).
d) Előfordulásának oldalszámait a forrásban.

Ne kezdjük azonban ilyen szórványos anyagokkal a munkát, mert a terminológia­

kutatás fő előnyeit: az összehasonlíthatóságot, a szótár és definíció kialalakitást így nem
hasznosíthatjuk. Gyűjthetjük azonban már kezdettől a számunkra fontos — szervezetten
feldolgozott — tárgyszavak szórvány definícióit, változatait stb. is, de az ne hátráltassa
az egységesen végzett közös feldolgozást.

4.2.4 Az összeszerkesztés

A szerkesztést végző az írásban és lemezen beadott Winword 2 vagy 6 szövegszer­

kesztővel készített anyagot átteszi — vírusvizsgálat után — saját szövegszerkesztőjébe,
szükség szerint egységesre átalakítva rendszerét. Ezután a következő munkafolyamatot
követi:

1. A források irodalmi adatait beírja a bibliográfiába (egyeztetve és javítva ha szük­

séges). A forrásjelölő kódokat ellenőrzi, ütközés esetén átalakítja (a szövegszerkesztő ezt
"szerkesztés-csere" munkaművelettel megoldja).
2. Meg kell "tisztítani" a kapott anyagot a zavaró jelzésektől, főleg a felesleges be­
kezdésjelektől (ezeket a számítógép mutatja) és átalakítani egy egységes betűtípusra pl.
Curier CE 12-re. A tárgyszó pontosan azonos formában szerepeljen minden esetben.
Így nézzen ki a kivonat egyes szakaszainak kezdete: Szakasz-szám/tárgyszó/forráskód
példa erre: 2/direkt marketing/TP88 — a betűk (számok) közvetlenül kövessék a /-
jelet, szóköz nélkül.
3. A kapott kivonatokat — miután azokat tipográfiailag (nyomdatechnikailag) egysé­
gesítettük és a vírusszűrésen átbocsátottuk — bemásoljuk gyüjtőfájlunkba. Ezután ezt
szövegrendezővel "bekezdés" elhatárolással, növekvő sorrendbe rendezzük, és így egy
munkamenetben tárgyszavanként megkapjuk a vitatásra kész anyagot. Az ilyenkor talált
(bent ragadt bekezdés jelek miatt) "elszabadult" szövegfoszlányokat a helyükre illeszt­
jük.
 296

4-1.táblázat

A terminológiai kivonat készítés módja

(lásd a 4-2. táblázaton adott példákat)

A kivonat a feldolgozásra kijelölt magyar vagy idegen nyelvű főtárgy szaván ként és
forrásonként így készül:
Megadjuk a forrás teljes bibliográfiai címét az irodalomjegyzékhez;
és rövidített kódját ami a szerző(k) nevének 2 kezdőbetűje + a megjelenési év két
utolsó számjegye félkövéren/
Ezután főtárgyszavanként a következő három bekezdést állítjuk össze:

(1. Lexikai egység egy bekezdésben leírva:)

1/Főtárgyszó/forrásrövidítés/ folytatva amennyiben a forrás támpontot ad rá, a meg­
felelő betűjelzés után a szinonimák, idegen nyelvű megfelelők
Sz: magyar szinonimák, vagy az idegen főtárgyszó magyarítása
A: angol megfelelője (esetleg szinonimákkal)
N: német megfelelője (esetleg szinonimákkal)
Amennyiben a forrásmunkában van tárgymutató úgy soroljuk fel a főtárgyszó abban
előforduló önálló fogalomnak tekinthető bővített változatait:
JV: jelzős változatait pl. termék-marketing, food marketing, nemzetközi marketing,
global marketing, - stratégiai marketing stb.
VJ: ahol a változatban jelzőként szerepel pl. marketing mix, marketing logisztika,
marketing channel, - marketing stratégia stb.

(2. Definíció /értelmező/ egység egy bekezdésben leírva:)

2/Főtárgyszó/forrásrövidítés/a főtárgyszótól esetleg eltérő forrás szerinti idézett
tárgyszó (az idegen nyelvű is) aláhúzva/ az idézet oldalszáma +++ (emelés +++ elvá­
lasztás után) definíció magyarul "idézőjelben" (vagy értelmezés idézőjel nélkül) +++
eredeti definíció idegen nyelven is

(3. Index egység egy bekezdésben leírva:)

3/Főtárgyszó/forrásrövidítés/a főtárgyszótól esetleg eltérő forrás szerinti idézett
tárevszó (az idegen nyelvű is) aláhúzva/ folytatva az oldalszámok felsorolása az eredeti
lapszámozás sorrendjében a következő betűjelzésekkel:
D+lapszám = definíció a szövegben; G+Iapszám = definíció a glosszáriumban;
M+lapszám = más értelmezés helye;
A tárgyszó előfordulás egyéb oldalszámai betűjelzés nélkül.
Ha nem fordul elő, úgy csak a 3/Főtárgyszó/forrásrövidítés/000 kerül az anyagba.

Ha a tárgyszónak több (homonimaszerű) jelentése (pl. villa mint ház és mint evőesz­
köz), vagy több szakmai értelmezése van (amit az indexben M betűvel jelöltünk), úgy
mindhárom - lexikai, értelmező és index - esetben a főcímszó után (1) jelzés álljon, míg
a további értelmezések ugyancsak önálló tárgyszóként szerepeljenek: (2), (3) stb. sor­
számozással.
 297

4-2. táblázat

Kivonat minták

Források és kódjaik:

ND88 = Nieschlag,R., Dichtl.E., Hörschgen.H. (1988): Marketing. 15. kiadás. Dunker & Humblot, Berlin
TP88 = Tomcsányi P. (1988): Élelmiszergazdasági marketing. Mezőgazdasági kiadó, Budapest

Három minta tárgyszó:

desk research - angolul használt kifejezés;
direkt marketing - az angollal megegyező magyar kifejezés;
elosztás - magyar kifejezés több jelentéssel

1/desk research/ND88/ A: Desk Research, N: Sekundárforschung/

2/desk research/ND88/ Sekundárforschung/ 636: a piaci lehetőségek vizsgálata közzétett szekundersta­
tisztikai adatok és vállalati könyvelési, értékesítési stb. adatok alapján.
3/desk research /ND88/ Sekundárforschung/ 636

1/desk research/TP88/ Sz: asztali kutatás

2/desk research/TP88/ asztali kutatás/ 76:
a vizsgálat helye szerint a piackutatás irodában dokumentu­
mok segítségével végzett módja, ami többnyire közzétett vagy más célra is felhasznált intem információkat
felhasználó szekunderkutatás.
3/desk research/TPSS/asztali kutatás/ 76

1/direkt marketing/ND88/ N: direkter Absatz

2/direkt marketinp/ND88/direkter Absatz/ G 989:
"Az értékesítés azon formája, amikor a termelő termékeit a kereskedelem közbeiktatása nélkül forgalmaz­
za.” +++ Form des Absatzes, bei dem cin Hersteller sein(e) Erzeugnis(se) ohne Einschaltung des Handels
vertreibt. (Ez a fogalom erősen eltér a "direct marketing communication"-tói)
3/direkt markcting/ND88/direkter Absatz/ 367, 380, G 989

1/direkt marketing/TP88/ Sz: direkt marketing, egylépcsős marketing (kertészetben, TP73) A: direct
marketing VJ: direct marketing communication
2/direkt marketing/TP88/ G 440: " 1 .Közvetlenül a vásárló felé végzett kommunikáció és eladás, levél­
ben vagy személyesen felkeresve; 2. A termelői marketing végigkíséri a terméket a fogyasztóig"
3/direkt markcting/TP88/ 393, G440

1/ elosztás (1)/ND88/ N: Distribulion JK: üzletszerző (akvizitorikus) disztribúció, fizikai disztribúció VJ:
disztribúciós csatorna, disztribuciópolitika
2/ elosztás(l)/ND88/ Distrihution/ G996: "Termékek és szolgáltatások gazdasági egységek közötti cseré­
jére irányúló gazdasági tevékenység. Megkülönböztetik az üzletszerző és fizikai disztribúciót." +++ Bereich
wirtschaftlicher Tatigkeit, dér den Austausch von Waren und Dienstleistugen zwischen Wirtschaflseinheiten
betrift. Man unterscheidet zwischen akquisitorischer und physischer Distribution.
3/ elosztás(l)/ND88/ Distribution/ 95, 367, G996
1/ elosztás (1)/TP88/ Sz: disztribúció, árusítás (mint a 4 A része) A: distribution, piacé (mint a 4 Ps része)
2/ elosztás (1)/TP88/ G440: a termelés és fogyasztás közötti térbeli és időbeli távolság áthidalása JV: fizi­
kai disztibució (logisztika)
3/ elosztás (1)/TP88/ 202,204,G440
1/ elosztás (2)/TP88/
2/ elosztás (2)/TP88/ 204:: a közgazdaságtanban a nemzeti jövedelem felosztása fogyasztásra, felhalmo­
zásra
3/ elosztás (2)/TP88/ 20
 298

4. Amennyiben az anyagot másképpen kívánjuk rendezni, vagy a helytelen rendezést

kell helyrehoznunk, a következőképpen járhatunk el:
az egyes forrásokból tárgyszavanként) külön-külön a három szakaszt (az 1. lexikai, 2.
definíciós és 3. index egységet, végighaladva a forrásokon
"bemázoljuk" (kijelöljük), Control F3-al felfűzzük, a szöveg végére vive Control-
Shift F3-al kiíratjuk, majd átmentjük egy másik file-ba. A feltárt anyagot tetszés szerint
átrendezhetjük így. Az egységes módszer szerint azonban tárgyszavanként és azon belül
a három szakasz szerint csoportosítva nyomtatjuk ki az anyagot, majd a megvitatás elő­
késztésére ezt adjuk át.

4.2.5 Vitára előkészítés

A további feldolgozáshoz egy-egy team-tag mint véleményező néhány tárgyszó töb­

biek által összegyűjtött anyagát megkapja, hogy azt az alább megadott módszerrel vitára
előkészítse, majd annak alapján ajánlásait elkészítse.

Tárgyszavanként aláhúzással jelölje meg a véleményező a kiküldött jegyzékben:

1/A tárgyszó szakszótárba felvehető megnevezéseit, szinonimját, jelzős változatait

stb., magyar, angol, német és francia nyelven. (Kiegészítések javasolhatók.)

2/ Húzza alá továbbá a definíciók magyar szövegének azon részeit, amelyeket az ál­
tala ajánlott kompilált definícióban érvényesíteni javasol.

A megvitathatóság érdekében a véleményezők ezt az aláhúzással kipreparált szöveget

elegendő példányban sokszorosítva hozzák el az ülésre, vagy a szervező sokszorosítja
azokat.
Követhető azonban olyan gyakorlat is, hogy a "vitára előkésztés" elmarad, és magán
a vitán együtt végzik el ezeket a "véleményezéseket" a résztvevők.

4.2.6 A megvitatás

Tárgyszavanként haladva kerül sor:

1. Az ajánlható magyar szakkifejezés kiválasztására (véglegesítésére) a szinonimák és
változatok elemzésével, a megfelelő angol, német és más idegen nyelvű tenninusok (for­
dítási megoldások) megadására, a homonimák adta félreértések elkerülését is figyelembe
véve.

2. Aztán kerül sor a legfontosabb kutatási feladatra: a fogalmak definícióinak (meg­

határozásának, jelentésének, magyarázatainak) összehasonlító elemzésére, a "szinoptikus
glosszárium" (vagyis az egyszerre összehasonlítva áttekinthető fogalom-meghatározások)
segítségével. Ennek részei:
 299

a/ A definíciók párhuzamba és szembe állítása (egymást erősítő és ellentmondó ré­

szeik kimutatása), az egyes elemek gyakoriságának vizsgálata nagyobb számú definíció­
ban.
b/ A vita alapján, egy elfogadható definíció kiválasztására irányuló javaslat megtéte­
le, vagy
c/Új definíció kompilálása (a legelfogadhatóbb kiegészítése) a feldolgozottak ele­
meiből. (Példa a 4-3. táblázaton)
Az természetes, hogy a kompilálás elemei nemcsak a dokumentált példákból vehetők,
hanem ahhoz a vitában résztvevők észrevételeit is hasznosíthatjuk. (Vigyázzunk azonban
nehogy a "tekintélyi elv" és a "kényelmi konzervativizmus" a továbbfejlesztés lehetősé­
gét kizárja vagy korlátozza!)

4.2.7 Az eredmény hasznosítása

A hasznosítható eredményt a 4-4. táblázat mutatja be.

A kutatók többnyelvű szótárként használhatják, pontosabb idegen kifejezést találva a
terminusra mint a köznyelvi nagyszótárokban. Az idegen műszavak magyarítására is
kaphatnak ötleteket, különösen ha a szóhasználatban analóg vagy közel álló tárgyszava­
kat is tanulmányozzák.
Valamely téma, probléma leírását keresve az összevont "hiperindex" a tárgyszó
alapján mutatja, mely forrásokban és hol nézzenek utána. Disszertációk, tanulmányok
írásakor ez az irodalomkutatást nagymértékben megkönnyítheti.
A fogalom-meghatározások vitája és kompilációja a csoportos alkotás légkörét hoz­
za magával, elmélyedt töprengésre ösztönöz, figyelmeztet az ismeret sokféleségére, vál­
tozékonyságára, a pontos fogalmazás fontosságára. Ez értekezések és tananyagok írása
esetén széleskörű hivatkozást tesz lehetővé és saját tananyag továbbfejlesztésre késztet.

Az eredmény számítógépes technikájával könnyen "kinyomtatható" és tovább is fej­

leszthető. Tanszékek, egyetemek munkájának összehangolását és közös munkáját segíti
elő a terminológiai kutatásban való együttműködés, vagy az eredmények megküldése. A
tanárok és diákok egyaránt hasznosíthatják. A doktorképzés fontos eszköze lehet, a PhD
hallgatók bevonásával készítve, és azok témáját érintő tárgyszavakat is feldolgozva.
A leírt terminológiakutatás végső célja azonban az, hogy kutatóink könnyebben hasz­
nosíthassák a világ tudományának eredményeit, úgy, hogy azt tovább is gyarapítva a
"globalizált" kutatás élvonalába tartozzanak — amellett, hogy a magyar szaknyelvet is
fejlesztik a hazai oktatás és kutatás számára.
 300

________________________________________________________________ 4-3.táblázat
Példa a definíciók kompilálására források alapján

2/ pozicionálás /BB92/ 47: "A pozicionálás egy adott piacon, egy adott termék versenytár­
saihoz való viszonyának meghatározását és ennek a vevőkben való tudatosítását jelenti."
2/ Pozicionálás /BF95/ positioning /143-43: "A piaci pozicionálás azt jelenti, hogy tisztába jö­
vünk a vevők vásárlási szempontjaival, és megismerjük az egyes versenytársaknak az egyes meg­
határozott értékelési kritériumok terén nyújtott teljesítményét. A pozicionálásnak két aspektusa
van. Az első a vevővel, a második a versenytársakkal függ össze." +++ Market positioning means
understanding customer buying criteria and recognizing the performance of each competitor on
each of the evaluative criteria identified. There are two aspects to positioning. The first deals with
the customer and the second deals with the competitors. +++ 470. "A termék vagy szolgáltatás
tudatos pozicionálásával a vállalat pontosan a vevők igényeit célozza meg." +++ By consciously
positioning a product or service, the company accurately addresses the needs of customers.
2/ pozicionálás /JD95/ Positioning/229: "A pozicionálás magában foglalja a célcsoport válasz­
tást és a (termék) differenciálást." (= a megkülönböztethető előnyt) +++Positioning entails the
choice of target market and differential advantage.
2/ pozicionálás /KD94/ positionnement/ 309: “Pozicionálásnak nevezzük egy termék- és
imázsának koncepcióját, amelynek az a célja, hogy ezáltal meghatározott helye legyen a célközön­
ség tudatában.” +++ On appelle positionnement la conception d’ un produit et de son image dans
le but de lui donner une place déterminée dans l’esprit du consommateur cible.
2/ pozicionálás /LL90/ positionnement/ 412: “A pozicionálás az imázs fo jegyeinek összessé­
ge, azaz mindaz, ami a közönség számára lehetővé teszi a termék elhelyzését a hasonló termékek
világában és megkülönböztetését a többi terméktől”-H-+ Le positionnement est l’ensemble des
traits saillants de 1’ image, c'est-a-dire de ceux qui permettent au public de situer le produit dans
Tunivers des produits analogues et de le distinguer des autres.
2/ pozicionálás /MK85/ Produktpositionierung/ 151: A piaci pozicionálás részeként, a ter­
mékpozicionálás a terméket más termékekhez való viszonyítás céljából, két tulajdonság­
ellentétpár által meghatározott koordináta rendszerbe (pozicionáló kereszt) helyezi el.
2/ pozicionálás /M094/ le positionnement/ 212:"A pozicionálás lehetővé teszi, hogy a ver­
senytársakhoz képest elhelyezzük a terméket, különbséget kell tennünk a vállalat által szándékolt
pozicionálás és a fogyasztó által érzékelt pozicionálás között. A pozicionálás alkotó elemei a
célcsoport, a vevő számára nyújtott előny és az árszinvonal." +++ Le positionnement permet de
situer le produit par rapport á ses concurrents, on distingue le positionnement voulu par
l’entreprise du positionnement periju par le consommateur. Les éléments constitutifs du
positionnement sont le public cible, les bénéfices consommateurs et le niveau de prix.
2/ pozicionálás /ND88/ Positionierung, Produktpositionierung/ G1021: "Márkapolitikai in­
tézkedések, amelyeket valamely termék konkurrens termékekhez viszonyított kedvezőbb fogyasz­
tói megítélése érdekében hoznak." +++ Markenpolitische Massnahmen, die zur Erlangung einer
insbesondere im Hinblick auf Konkurrenzprodukte als günstig erachteten Stellung eines
Erzeugnisses in der Einschätzung der Verbraucher ergriffen werden.
2/ pozicionálás /ZJ88/ 349: a termékpozicionálás (átpozicionálás) a marketingstratégia eszkö­
ze, ami a "termék piaci helyzetét határozza meg a versenytermékekhez viszonyítva." +++ (Die
Position eines Produktes am Markt, kennzeichnet seine Stellung im Markt, insbesondere
gegenüber den Konkurrenzprodukten.)

Kompilált definíció a forrásokból szelektált (kövéren jelölt) elemekből

A pozicionálás a termék (márka) versenytársaihoz való viszonyának meghatározását és a ve­
vőkben ennek és igényeik figyelembe vételének tudatosítását jelenti, megkülönböztető verseny-
elöny szerzése céljából, adott piacon meghatározott célcsoport irányában. (Vitára kerülő tervezet)
 301

4-4. táblázat

Példa a terminológiai kutatás hasznosítható (publikálható) eredményére

Szakszótár

Pozicionálás A: positioningN: Positionierung F:positionnement

JV (jelzős változatai): márkapozícionálás, (brand positioning), termékpozícionálás.
(Produktpositionierung), piaci pozicionálás (Marktpositionierung) VJ (változat jelzője):
pozícionáló kereszt

Glosszárium (ajánlott kompilált definíció)

A pozicionálás a termék (márka) versenytársaihoz való viszonyának meghatározását

és a vevőkben ennek és igényei figyelembe vételének tudatosítását jelenti, megkülön­
böztető versenyelőny szerzése céljából, adott piacon meghatározott célcsoport irányában.

Összevont index forrásonként

(oldalszám a forrásmunkákban, G = glosszárium, D = definíció)

/BB92/ D47,43, 48, 392, G402

/JD95/149, 224, 225, 226, D229, 525, 673, 674, 685, G743
/MK85/ 000 csak változatai fordulnak elő
/MO94/206, 207, 208, D212, 216, 217, 218, 223, 224
/BF95/ 142-45, 469-70, 549-53
/CP90/000
/KD94/ 309
/LL90/412
/ND88/D154, 241, G1021
/TP88/000
/ZJ88/ 349
 302

4.3 Számítógépes szakirodalmi forráskutatás75

4.3.1 A célok és lehetőségek áttekintése

E könyvben évtizedes tapasztalatait átadó szerző — kinek első tankönyve közel 50

éve jelent meg, — bár használja a korszerű számítógépes technikákat, nem érzi magát
ezek ismertetésére kompetensnek. Ezért e fejezetben csak rövid betekintést nyújt és szük­
ségesnek tartja, hogy az informatikusok e témakör folyamatosan továbbfejlesztett ismer­
tetését időnként közzé tegyék a doktorképzésben részvevők számára.76

Foglalkoztunk viszont — saját tapasztalataink alapján — a számítógépes szövegszer­

kesztő felhasználásával kivonatkészítésre (2.4.3.2 szakasz) valamint szövegezésre és
szerkesztésre (2.6.1.3 szakasz). Ezen egyszerű módszerek azonban sokban hasonlítanak a
keresés forráskutatásban alkalmazott módszereire és könnyen tovább is fejleszthetők.

Hogyan, mit és hol kereshetünk? Erre a kérdésre próbálunk válaszolni, elsősorban a

doktorálóknak, hiszen a tapasztalt kutatók ezt jól tudják.

Hogyan kereshetünk?

A témakeresés számítógéppel a George Boole angol matematikus (1815-1864) által

kidolgozott egyszerű logikai műveleteken: az ÉS, VAGY, NEM illetve a DE NEM vá­
lasztásán alapul. A leglényegesebb elem ebből az az eset, amikor az együtt előforduló
fogalmakat (A ÉS B) keressük.77

A keresőprogramok általában egy ablakot mutatnak, és abba a fenti logikai operáto­

rokkal viszünk olyan kombinációkat, ami a megfelelő műveket ki fogja keresni. Példa­
ként vegyük végig Majoros (1997) részletesebb leírását ami a logikai operátorok angol
elnevezéseit használja:

75 E fejezet átnézéséért és kiegészítéséért köszönetét mondunk Zalainé dr. Kovács Éva könyvtárigazgató­
nak.
76 Egyik lektorom rosszallta, hogy az igen fontos számítógépes szakirodalmi forráskutatást a gyakorlati

ismeretek közé „dugtam” el. Erre három ok is késztetett: 1/ a lehetőségek fejlődése olyan gyors e téren, hogy
jóformán évenként elévülnek az ismeretek, ezért állandó tananyagba nem valók; 2/ a doktorképzésünkben
inkább a nélkülözhetetlen informatika tantárgyba tartozik e téma; 3/ nem szívesen elemzem, magyarázom azt,
amit nem sokéves saját tapasztalatomból ismerek. (A kézi lyukkártyák e témával analóg alkalmazásáról
viszont 35 évvel ezelőtt írtam könyvet.)
77 A leggyakrabban alkalmazható kombinációkat a Csermely és Gergely (1995) könyvében található ábra

alapján értékelhetjük, ami egy szoftver-magyarázatból lett kiemelve. (Az igen jó ábra legfelső képe azt mutat­
ja, hogy lehet az, amikor egy olyan tárgyat keresünk, amiben együtt szerepel a+b+c. A második ábra azt
mulatja, hogy keresse meg akár a-t, akár b-t, akár a c-t. Végül a harmadik azt mutatja, hogy vagy a-t, vagy b-t
keresse meg, de c ne legyen benne.)
 303

AND használata: szól AND szó2 AND szó3: találatként azokat a helyeket kapjuk,
ahol a szól és a többi együtt előfordul.

OR használata: szól OR szó2 OR szó3 stb.: találatként azokat a helyeket kaptuk, ahol
a szól és a többinek legalább egyike előfordul.

NOT használata: szól NOT szó2: találatként azokat a helyeket kapjuk, ahol csak a
szól fordul elő (pl. „alma NOT fa” az alma szerepel de az almafa nem).

A HEURÉKA magyar operátorokat is elfogad (ÉS, VAGY, NEM). Majoros a követ­

kező példákat adja a HEURÉKA-val való keresésre: cukorrépa ÉS Magyarország; cukor­
répa ÉS Magyarország ÉS cukorgyártás; cukorrépa ÉS Magyarország VAGY cukor-
gyártás ÉS Magyarország; Magyarország ÉS (cukorrépa VAGY cukorgyártás). Ez bizo­
nyos támpontot ad a kombinációk kialakítására.

Majoros (1997:43) szerint a számítógépes információkeresésnek két nagy buktatója

van: 1/ Ha túl sok a találat, akkor igen nehéz kiválogatni; 2/ gyakran viszont túl kevés a
találat.

Az adatbázisokhoz tartozó tezauruszok segítségével bonyolultabb módon is kereshe­

tünk. A tezaurusz a tárgyszók (deszkriptorok) betűrendes és fogalmi összefüggéseket is
mutató rendszere.
Ezért fontos, hogy ismerjük a témánkhoz kapcsolódó tárgyszavakat és azok szinoni­
máit, mert így könnyen megtalálhatjuk azokat a tezauruszban. A tezaurusz használata
hozzásegít a gyors és releváns információ-szerzéshez. Mielőtt bármely adatbázisban
keresni kezdünk, ismerjük meg a kapcsolódó keresési módszereket. A tájékozódásban
támaszkodjunk az irodalomkutatásban jártas szakemberekre, könyvtárosokra.

Mit kereshetünk?

A forrásmunka szerzőjét, címét, hozzáférhetőségét, vagy valamely keresett mondani­

valóját (megállapítását), adatát, vagy olyan szöveges tartalmi ismertetését, amiből kike­
reshetjük a számunkra esetleg érdekes részeket. A legértékesebb az, ha a dokumentum
teljes szövegéhez is hozzájuthatunk a számítógép segítségével.

Hogy mit kereshetünk az tehát ugyanaz, ha azt akár a hagyományos könyvtári iroda­
lomkutatással, akár számítógéppel végezzük, csak a technika más és a merítés számító­
géppel sokkal szélesebb. Kritikus viszont a regisztrátum méretének kérdése — ami a kézi
lyukkártyán az információ-hordozó szöveg terjedelme volt — vagyis megkapjuk-e az
információt vagy csak iránymutatást a dokumentum beszerzéséhez. A kutató számára a
szimpla bibliográfia korlátozott hasznú, mert sokat ígérő, nehezen hozzáférhető forrá­
sokkal kecsegtet, és végül kevés „találattal” járó felesleges keresőmunkához vezethet.
Ezt megelőzendő is támaszkodjunk a könyvtári szakemberek segítségére.
 304

A szakmai bibliográfia persze többet is adhat (Csermely és Gergely, 1995: 49): az

Index Medicus számítógépes változata, a MEDLINE a szerzők által készített összefog­
lalókat is tartalmazza. Közli az első szerző munkahelyét is, ha cikke fontos folyóiratban
jelent meg. Az orvostudomány kétezer ilyen Priority Journal-X ismer. A MEDLINE
változatai Magyarországon az EBSCO MEDLINE és az OVID/MEDLINE. Különböző
keresési stratégiák hajthatók végre ezeken, elegáns képernyő-grafikák felhasználásával
rendkívül felhasználóbarát-módon, és igen nagy adatbázisokat hasznosítanak.

Más hasonló adatbázisok az AGRICOLA, ami az agrártudományokkal kapcsolatos,

az EXCERPTA MEDICA, amely az állatorvos tudományt is referálja az orvostudomány
keretében.

A bibliográfiai adatbázisok alapján a publikációkat még meg kell szereznünk. A kül­

földi folyóiratok hazai megtalálásában a Nemzeti Periodika Adatbázis nyújt segítséget,
amelyből megtudhatjuk a kívánt folyóirat bibliográfiai adatait, valamint azt, hogy a kere­
sett évfolyam megtalálható-e valamely hazai könyvtárban. A könyvek vonatkozásában az
Országos Széchényi Könyvtár Külföldi Könyvek Katalógusa, illetve az egyes könyvtárak
Interneten lekérdezhető katalógusa ad tájékoztatást. Gyakran csak könyvtárközi kölcsön­
zés útján juthatunk aztán a dokumentumokhoz.

Hol kereshetünk?

Erre a kérdésre kaphatjuk a legtöbb tanácsot, mert a kínálat igen nagy. A kutató
szempontjából azonban a hozzáférés módja elenyésző jelentőségű, az információ értéké­
hez képest. Gondoljuk végig azonban mégis ennek három lehetséges „útelágazását”:

1. kereshetünk a/ könyvtár (vagy más szakember) segítségével vagy b/ saját magunk;

2. kereshetünk a/ meghatározott ”zárt” adatbázisban vagy b/ valamely sokfelé „nyit­

ható” hálózatban;

3. kereshetünk a/ CD-ROM lemezen, ami befejezett „kiadvány” vagy b/ az adatbázis­

ban vagy hálózaton közvetlen vonalon (on line searching), ami gyorsabb, frissebb infor­
mációszerzés.

ad 1. A doktorálóknak az egyetemi könyvtárak igénybevételét ajánljuk, míg egy sző­

kébb területen nem szereznek gyakorlatot az önálló kutatáshoz.

ad 2. Adatbázisokban való kereséshez célszerű a könyvtárak igénybe vétele, az Inter­

neten való eligazodást azonban sajátítsuk el, eleinte segítséggel.

ad 3. Ha könnyen hozzáférünk hasznosítsuk a CD-ROM forrást, beszerezni ilyet a

doktori munkához drága, míg az on line kutatás (ha ingyenes, vagy kedvezményes) in­
kább ajánlható.
 305

E forrásokra adunk példákat, elsősorban a ma legkorszerűbb Csermely, Gergely,

Koltay és Tóth (1999) kézikönyvből (annak forgatását valamennyi doktorálónak figyel­
mébe ajánlva).

4.3.2 Adatbázisok

Az adatbázisokat u.n. rekordok gyűjteményének is tekinthetjük. Minden rekord egy

cikket, könyvet stb. reprezentál. A rekord különböző adatokat tartalmaz, ezek a „mezők”
(például a cím, a szerző, a megjelenés éve, helye, nyelve stb.) A kutatónak az olyan adat­
bázisok a legértékesebbek, amelyek a bibliográfiai adatok mellett tartalmi ismertetést is
adnak, esetleg a dokumentum főbb megállapításait is. Kereshetünk a rekordokban elő­
forduló szavakat, számokat, neveket. A „találati” —- vagyis a keresésünknek megfelelő
— rekordokat megjeleníthetjük a képernyőn, elolvashatjuk, kinyomtathatjuk, elmenthet­
jük azokat.

A számítógépes adatbázisok jellegzetes fajtái az előbb idézet mű alapján:

• bibliográfiai adatbázisok (referáló lapok, bibliográfiák adatai),

• katalógusok (cédulakatalógusok, névsorok),
• faktografikus adatok (mérési eredmények, statisztikák),
• teljes szövegű adatbázisok (enciklopédiák, szótárak, kézikönyvek szövege).

Az online adatbázisokat távoli számítógépeken érhetjük el. Használatukért általában

fizetni kell. Ezért vegyünk igénybe segítséget, hogy a távközlési hálózatot és a központi
számítógépek gépidejét ne vegyük sokáig igénybe.
A felhasználó telefonvonalon kapcsolódik a szolgáltatóhoz és keresgél az ott található
adatbázisokban. Körülbelül 4-5000 online adatbázis és félezer szolgáltató-központ mű­
ködik és sokuk az Interneten elérhető.
A megrendelhetőa megadott témában megjelent publikációk adatait az adatbázis min­
den bővítésénél (például havonta) a megrendelőnek nyomtatva elküldi.

On-line adatbázisokon való keresésre Majoros (1997:49) a Questel Orbit rendszert78

ajánlja, aminek jelentős CD-ROM könyvtára is van. Megfizetteti az adatbázisban való
tartózkodás díját, a lehívott rekordoknak a díját és a kommunikációs költséget, ami a
földrajzi távolságoktól függ. Elsősorban céginformációt és piackutatást ad. A marketing­
ben ennek különösen nagy jelentősége lehet.

A CD-ROM adatbázisok a megvásárlásuk után (vagy miután előfizettünk rájuk) kor­

látlanul használhatók. (Csermely, Gergely, Koltay, Tóth, 1999). A kereséskor tehát nem
kell figyelnünk a keresésre fordított időt. Sok CD-ROM egyszerűen kezelhető, míg az

78Ezt az adatbázist, mint az UNI-t a NETI (Nemzetközi Technológiai Intézet, Budapest Munkácsy Mihály

utca 16., tel.: 301-20-30) képviseli. Szabó (1997, 50-53) is sok szempontot ad az elektronikus keresésről.
Különösen érdekes a magyar elektronikus könyvtár.
 306

online keresésekhez gyakran előzetes ismeretek is kellenek. A CD-ROM-on sok olyan

adatbázis kapható, amely más formában nem is található meg.

A CD-ROM lehetőséget ad óriási, általában könyvtárak keretében működő adattárak

áttekintésére. Ilyen pl. az MTA könyvtárában hozzáférhetővé teszi az amerikai Ph.D.
tézisek rövid ismertetőinek tanulmányozását visszamenőleg is. De sokkal hasznosabb az,
hogy ha a kutató — a disszertációt készítő — saját maga számára, a személyi számítógé­
pébe (PC) gyűjti össze az irodalmi forrás anyagot. Ezt angolul “down loading'-nak ne­
vezik.

A könyvtárakban többféle CD-ROM érhető el. Majoros (1997: 32) felsorol néhányat:
külföldi szakirodalmat közgazdasági vonatkozásban az ECONLIT, a műszaki vonatkozá­
sokat a CIKK, a magyar jogszabályok pedig a Complex Jogtárban találhatók meg. A
magyar szabványok bibliográfiai adatai ugyanígy megtalálhatók. Az Európai Unió kuta­
tási programjai pedig CORDIS néven találhatók meg.

4.3.3 Számítógépes hálózatok

Az Internet a világ legnagyobb összefüggő számítógép-hálózata, amely, átjárást biz­

tosít még több egyéb hálózat felé is. Mondhatnánk ez a hálózatok hálózata, amely nem
szervezetként működik. Rajta bármilyen információs forrást bárki elhelyezhet. Az Inter­
net legfőbb használói — a kezdetektől egészen máig — az egyetemek és más szervezetek
kutatói.

Majoros (1997:44) elég részletes képet ad az Interneten való keresésről. Eltekintve

attól, hogy megfelelő telefonvonallal és modemmel kell rendelkezni, a munkához szoft­
ver is szükséges. Különböző típusú programok vannak, mint a Netscape és a Mikrosoft
Explorer. A Netscape programon keresztül lehet kereső programot választani. Az Alta
Vista volt, amit magunk is használtunk. Majoros említi még a következőket: Yahoo!;
Lycos; Excite; Infoseek. Ezek mind angol nyelvű keresőprogramok és a magyar nyelv
ékezetes betűivel nehezen működnek. A HEURÉKA keresőprogram viszont magyar
menüvel, magyar anyagokban keres. Ez betölthető a következő módon:
httt://heuréka.net.hu.

Szabó Katalin (1997) szerint az Interneten elérhető a legfrissebb ECONLIT-

adatbázis, amiért azonban fizetni kell, viszont könyvtárakban megtalálható a CD-ROM
változat, ami ingyenes. Van egy úgynevezett világháló: WWW - (World Wide Web),
amin nemcsak a szakirodalom, de lexikonok is olvashatók

A magyar könyvtárak katalógusai igen nagy számban lekérdezhetők az Interneten ke­

resztül. Ha nem ismerjük egy adott könyvtár honlapjának elérhetőségét, akkor célszerű
az Országos Széchényi Könyvtár (http://www.oszk.hu~) vagy a Neumann János Digitális
Könyvtár (http://www.neumann.hu~) honlapjára belépni, ahol jól tudunk tájékozódni a
könyvtári katalógusok címeiről.
 307

Majoros (1997: 43) találó véleménye szerint az Internetes keresés nem pótolja a
tényleges könyvtári irodalomkutatási munkát. Vannak más számítógépes irodalmi forrá­
sok, amelyeket általában csak előfizetők használhatnak. Értékesebbek az olyanok, ahol a
címek mögött megtalálható a hivatkozott forrásanyag teljes vagy kivonatos szövege is.
Ezek az adatbázisok rendkívül specializálódtak, a természettudomány minden ágában
van ilyen, és ezeket külön meg kell keresnünk. Különös értékű a Questel.olbit, nagy
egyesült adatbázis, ami tudományos adatokat is ad, és minden dokumentumáról kivonat
is készül, össze lehet válogatni az érdekeseket. Ezen keresztül egy sor további adatbázis
elérhető.

Az elekronikus adatforrásokból kapott anyagoknak nagyon pontosan meg kell adni a

irodalmi (bibliográfiai) adatait, akkor is, ha azok nem cikkeknek, könyveknek a kivona­
tai. Különös veszély az, hogy a cikkeknek szövegeit változtatás nélkül felhasználják, ami
etikailag sem megengedett, másrészt hosszadalmassá teszi a szövegünket. Az Interneten
közölteknek ezenkívül semmi garanciája sincs a megbízhatóságra nézve, míg egy meg­
bízható folyóirat esetében ez fennáll.

Csermely, Gergely, Koltay és Tóth, (1999) részletesebb leírásaira utalva, közlésük

alapján még a következőkre hívjuk fel a figyelmet. Távoli számítógépekre bejelentkez­
hetünk, két célból
• könyvtári katalógusok elérése végett (telnet),
• állományok (fájlok) áthozatala céljából (ftp).

A már említett World Wide Web (WWW) lehetővé teszi, hogy különböző rendszerek­
ben nagyjából azonos módon, egyszerű (laikusok számára is érthető) „űrlapok” kitöltésé­
vel keressünk egy-egy adatállományban.

Egész szövegállományokat megszerezhetünk többnyire az u.n. fájl-transzfer (ftp)

segítségével. Vannak ingyenes (freeware) vagy térítési díj ellenében használható
(.Shareware) programok. A tudományos kutatás számára tanulmányok, egész könyvek
szövegéhez is hozzájuthatunk. Ezeket is a WWW-n találhatjuk meg a legkönnyebben
mert itt vannak az információk keresésére szolgáló eszközök, másrészt meg is nézhetjük
a szöveget.

A WWW-n végzett keresések azonban meg sem közelítik az online elérhető vagy
CD-ROM-on kereshető adatbázisokban végzett kutatás pontosságát, gyorsaságát. Más­
részt viszont a WWW-n általában sokkal nagyobb adatbázisokban lehet keresgélni.

A forrásgyűjteményekhez való gyors és egyszerű hozzáférés jó példája a subject

launchpad elnevezésű szolgáltatás. Ezen huszonnyolc különböző szakterület forrásgyűj­
teménye található meg, így a kémiáé, számítástechnikáé, a mérnöki tudományoké, a bo­
tanikáé, az élettudományoké, a matematikáé és a fizikáé. Valószínű, hogy a legjobb
gyűjteményekből választottak a PINAKES összeállítói, ami a hálózaton elérhető:
http://www.hw.ac.uk/libWWW/im/pinakes/pinakes.html.
 308

Csermely, Gergely, Koltay és Tóth (1999) alapján még röviden felvázoljuk — a

részletek tekintetében e forrásunk olvasását ajánlva —, hogy mit nyújt ezen felül a kuta­
tónak az Internet.

A közismert elektronikus levelezésben (E-mail) a címzett nemcsak egy-egy meghatá­

rozott személy lehet, hanem számítógépeknek is küldhetünk leveleket. Az üzenetünket
számítógépünk minden, listánkra feliratkozott számítógépnek megküldi. Ilyen módon
elektronikus vitafórumok, levelező csoportok résztvevőivé válhatunk. Az elektronikus
vitafórumokon a konferenciákhoz hasonló módon cserélhetünk információt.
Az elektronikus vitafórum vagy informális, amikor egy-egy kisebb csoport tagjai
üzeneteiket az összes többi résztvevőnek címezik. Lehet a kommunikáció formálisabb is,
amikor egy nagyobb csoport vitáját egy moderátor vagy szerkesztő irányítja.
A fórumok célkitűzése és színvonala nagyon különböző. Az elektronikus vitafórumok
(és főként azok archívumai) ugyanakkor sok területen az egyetlen elérhető információfor­
rást jelentik.

Doktorálok számára az ilyen interaktív kommunikációs rendszerbe való kapcsolódást

korainak tartjuk, mert sok időt rabolhat, az információkra nehéz hivatkozni és azok ér­
telmezése is bizonytalan. Szűkebb témakörbe elmélyedt kutatók viszont eredményesen
hasznosíthatják, és rajtuk keresztül a fiatalabbak is meríthetnek ebből a forrásból.

Az Amerikában először a fizika egyes területein és matematikából indított elektroni­

kus archívumok előnyomatokat (preprint) gyűjtenek és tesznek hozzáférhetővé. A rend­
szerre kötelező hivatkozni. Karbantartását és fej leszését főállású munkatársak végzik.
Számos szolgáltatást nyújt: keresni lehet benne, E-mailben értesítést kérhetünk kérésünk­
ről, automatikus TEX-fordítóval is rendelkezik stb.

Mivel a rendszer nagy érdeklődésre tart számot, használata a hálózatot rendkívül

megterhelné, ezért 16 országban regionális tükörmásolatát hozták létre, például Indiában,
Európában Triesztben, Oroszországban stb.
A jövő publikációs formája ez az adatbázis. A közlés költségei csökkenni fognak,
mivel a szerzők először ide fogják elküldeni kézirataikat, utána pedig a folyóiratnak csak
a kézirat azonosítóját küldik el. A folyóiratnál a cikket lektorálják, majd egy szám az
elfogadott cikkek azonosítójából áll össze.
A doktorálok figyeljenek arra, hogy témakörük számára tudnak e ilyen forrásból in­
formációkat szerezni. Publikációs célra viszont óvatosan használják, mert az érvényes
követelmények közé (idézettség, impakt faktor, amikkel a következő szakaszban foglal­
kozunk) az ilyen közlemény még nehezen illeszthető, viszont e téren is gyors változásra
számíthatunk.

A számítógépes forráskutatásnak csak felhasználói igényei tartoznak tárgykörünkbe,

nem a technikája. E rendkívül gyorsan fejlődő szakterületről ezért csak ízelítőt kívántunk
adni, a doktorálóknak az Informatika tárgyban tanultakat és a az ilyenirányú munkában
jártas szakemberek segítségének igénybevételét ajánlva.
 309

4.4 A kutatómunka és a publikációs tevékenység szervezése

4.4.1 Az írva alkotás követelményei és szervezése

A tudományos írásművek létrehozásának munkafolyamatát e könyv 2. része tartal­

mazta, amikor ismertette a műfajok, a források, a tárgyválasztás, a szerkezet, a szerkesz­
tés és a szövegezés problémáit.
Nem esett szó azonban a tudományos munkavégzés körülményeiről és a szakmák sze­
rint igen eltérő követelményekről — hiszen azok nehezen illeszthetők az általános kuta­
tásmódszertan keretei közé. Kiegészítésül mégis röviden megemlékezünk ezekről, kizá­
rólag a doktorálok szempontjait véve figyelembe.

4.4.1.1 Az tudományos írásmű elkészítésének körülményei

A doktorálok munkája többrétű és más, mint más tudományos tevékenységet végző­

ké, mert nemcsak kutatnak és írásművet alkotnak, hanem tanulnak sőt tanítanak is. Mun­
kájuk körülményeit a humán (emberi) környezet és az infrastrukturális lehetőségek szab­
ják meg. Az íráshoz szükséges infrastruktúra (szakirodalom, szövegszerkesztő stb.) a
doktorálóknak ritka kivétellel rendelkezésére áll, a munkájukat közvetlenül érintő humán
kapcsolatok azonban tudatos szervezést (alkalmazkodást) igényelnek.
A disszertáció készítést érintő humán kapcsolatok jellemzését más tudományos tevé­
kenységekhez való hasonlítással adjuk meg, ezek a lektorált közlemények és a kutatást
lehetővé tevő pályázatok.
A doktoráló legfontosabb humán kapcsolata a konzultáló tanár (témavezető, tudomá­
nyos vezető, aspiránsvezető, supervisor) aki az írásmű tekintetében egyszerre tanácsadó
és bíráló, a folyóirat lektorokhoz (referee, peer reviewer) hasonló, de kevésbé „szűrő”
(kiválogató) és még inkább „kovácsoló” (javítgató) mint azok. Utóbbiakhoz hasonló az
értekezést bíráló (opponens) aki többnyire egészében méltat és részleteiben kifogásol,
osztályzattal értékel, ami lehet visszautasító is. A pályázatokat bírálók — akiket angol­
ban a folyóirat lektorokkal megegyező elnevezésekkel jelölnek (de a foci játékvezető
ugyancsak referee) — már csak értékelnek, rangsorolnak „szűrő” (kiválogató) jelleggel.
A doktorálónak mind a néggyel dolga akadhat, de közülük a konzulense nemcsak azért a
legfontosabb, mert segít, hanem mert bizonyos fokig választható (felkérhető), míg a
másik három nem.
Milyen a jó konzulens? A segítőkészségen és morális emelkedettségen kívül nemcsak
jó szakember, hanem az alkotástechnikában is jártas. A szigor és kemény kritika a kon­
zulens erénye, míg az opponens esetében ez már kevésbé kívánatos: eső után köpenyeg.
A tudományos irodalom nagy kutatója, Garfield 1991: 12) így fogalmazta meg „a bírálat
bizonytalansági elvét”: Minél több van belőle annál kevésbé szeretjük — de minél keve­
sebb van belőle, annál jobban hiányzik.
Hogy milyen követelményeket vegyenek figyelembe a tudományos közlemények bí­
rálói, azt Garfield és az általa idézettek alapján így fogalmazhatjuk meg: legyen a publi­
káció alapos, helyes módszerrel megbízható információkhoz jutó; legyen logikus az
érvelésben és következtetésben; legyen eredeti, új ismeretet közlő; tartalmazzon jelentős
és szükséges (felhasználható) eredményt.
 310

Az értekezés iránt is hasonló a követelmény, de az elsősorban készítőjének képessé­

geit, tudományos felkészültségét igazoló „vizsgadolgozat”. így a problémamegoldó tar­
talmának jelentősége terén kisebb; a megfogalmazás pontossága, tömörsége, hivatkozá­
sai, következtetései és módszertani felkészültsége tekintetében nagyobb követelményeket
támaszthatnak iránta.
Ha a doktoráló pénzügyi támogatásra pályázik, úgy pályázata a kisebb 2-4 éves kuta­
tási témákéhoz lehet hasonló (befejeztető témát választva). Az is előnyös, ha egy folya­
matban lévő kutatás egyik résztémáját választja. A kutatástámogató alapok ugyanis refe­
renciának tekintik a pályázó korábbi eredményeit, ezt azonban egy kezdő kutató esetében
nem tehetik. A Garfield (1991: 34) által említett, elért eredményeket értékelő „post hoc
peer review” alapján támogatott, hosszabb távú és meghosszabbítható témák is inkább
kutatócsoportoknak, vagy tapasztalt tudósoknak, mintsem fiataloknak juthatnak. (A
reviewer pedig az a tekintélyes szakember, aki összefoglaló tanulmányában mások mun­
káját értékeli.)
Az érdemek és eredmények alapján történő támogatás a Merton (idézi Garfield, 1991:
10) által felismert „Máté effektushoz” vezet. Az evangélium (lelkiekre érvényes) tanítása
szerint ugyanis, akinek van, annak adatik — vagyis a jól ellátottak még többet kapnak, —
míg akinek nincs, annak alig jut valami. Az ismeretlen pályázó vagy szerző elutasítása
valószínű, esélye kevés.
Mindez a „nyílt bírálat” hátránya, míg a „vak bírálat” esetén nem tudják kit bírálnak
— bár szűkebb témakörben könnyen felismerhetők a szerzők — és a lektor személyét
sem árulják el a folyóirat szerkesztőségek. Ezt a titkolózást azért is kedvelik, hogy a
bírálók és bíráltak ne lépjenek a szerkesztő háta mögött kapcsolatba. Hasonlóképen a
védés előtt nem illik az opponenst befolyásolni; a pályázat elbírálói pedig legyenek in­
kább csak véleményezők, míg a támogatás megadása maradjon a szakzsűrik jogköre.
A szigorú folyóirat bírálatok ellen (van ahol a beküldött cikkek negyede sem jelenik
meg) a kirekesztettek a jövőben a lektorálás nélküli elektronikus publikálással fognak
élni az Interneten keresztül. Az értekezések esetében viszont nem a publikálás a lényeg,
hanem éppen az elfogadó bírálat, amiben az opponenseket is „felülbírálhatja” a bizottság.
Ehhez hasonló a pályázatok elbírálásának kétlépcsős rendszere, ahol a szakértők
ajánlását még magasabb grémiumok ellenőrzik, egybevetve azokat a támogatott progra­
mok igényeivel, kitűzött prioritásaival. Ilyen szerepet töltenek be az egyetemek doktori
szakbizottságai és felsőbb szinten doktori tanácsai, amikor mind a doktori védésre bo­
csátást, mind annak alapján a fokozat megadását értékelő (pontozott) titkos szavazással
eldöntik.
A doktorálok anyagi támogatást az OTKA fiataloknak meghirdetett programjaitól
kaphatnak. Pályázataikat hárman bírálják el (az egyik személyre a pályázó tehet javasla­
tot). A pontozással értékelt pályázatokat aztán szakzsűrik rangsorolják (megvitatás után
titkos szavazással), majd a három tudományterületi szakkollégium véglegesíti az ered­
ményt, eldöntve, hogy a zsűrik által előre soroltakból hányat támogat.
Az írásművek és pályázatok elbírálásának módszerei sokfélék de hasonlók, és a ku­
tatómunka megindítását vagy eredményének közzétételét teszik lehetővé. A doktori mun­
ka — szakmától és témától függően — mindkét célból elbírálásra kerülhet, ezért tartottuk
érdemesnek ezek gyakorlatát röviden ismertetni.
 311

A publikált tudományos írásművek végső sikerét aztán az olvasóik döntik el, azzal,
hogy saját munkáikban hivatkoznak rájuk, és ezzel lehetőséget adnak azok számszerű
értékelésére is. Ezzel a következő szakaszban foglalkozunk.

4.4.1.2 Az impakt-érték és a citációk számbavétele

A tudománymetria kísérletet tett a tudományos munka értékelésére a megjelent mü­

vekre való hivatkozások mennyisége alapján. A 2.3.5.2 szakaszban, a hivatkozással fog­
lakozó fejezetben ismertettük ennek mechanizmusát. A kutató érdeke, hogy teljesítmé­
nyét előnyösen értékeljék, ez feltétele lehet a tudományos fokozat megszerzésének (ké­
sőbb a habilitációnak és az akadémiai doktori cím elérésének) és a kutatást lehetővé tevő
pályázatok, ösztöndíjak, jobb beosztások elnyerésének is.
Az értékelés alapja a tudományos publikációkra kapott hivatkozások mennyisége,
kétféle értelmezésben:
A citációk száma értékeli a konkrét publikációt, másrészt a szerzőt a műveire kapott
hivatkozások száma (az önhivatkozások kizárásával), amit idézettségnek mondanak. (Az
idegen citáció szót a félreértések elkerülése végett használjuk: az idézettség ugyanis
helyesen hivatkozottság volna, amit nem használnak. Mivel az idézés más, mint a hivat­
kozás (lásd 95. oldal) és mégsem az idézettség alapja, helyesebbnek tűnik a idézettség
mérésére (az „idézetelemzésre”) használt hivatkozásokat citációnak mondani, ami az
ezeket közzé tevő angol nyelvű kiadvány szóhasználatának is megfelel.)
A szekunderkutatás jelentőségének növekedésével indokolttá válhat, hogy a szerzők
megítélésére azt is felhasználják, hogy kikre hivatkozott, milyen ritkábban idézett, távo­
labb vagy régebben megjelent forrásokat is hasznosított irodalomkutatásában.

Az impakt faktor (hatástényező) a folyóiratot minősíti, azt fejezve ki, hogy egy évben
az előző két évben megjelent közleményeire átlagosan hány esetben hivatkoznak. Vagyis
a hivatkozások számát elosztják a két évben megjelent közlemények számával. Volt
amikor az immediacy index-szel azt is kimutatták, hogy milyen gyorsan (még a megjele­
nés évében) kezd hivatkozni a szakirodalom a folyóirat cikkeire (Máthé, 1991:2).
Mindezt központilag, a folyóiratok meghatározott körének vizsgálatával határozzák
meg. A folyóirat impakt faktorát (amit évente közzé tesznek) alkalmazzák a szerzők érté­
kelésére is: az egyes munkáit közzé tevő folyóiratok kumulált impakt számát kiszámítva.

A citáció és impakt faktor ismerete igen fontos, ezért még visszatérünk rendszerük
ismertetésére. Jelenlegi alkalmazási formájuk azonban idővel változni fog, mert erősen
torzító, a következők miatt:
— a megfigyelt folyóiratok zárt, nyelvterületileg beszűkített köre,
— a könyvek, tanulmányok, találmányok, felfedezések nem szerepelnek,
— a többszerzős cikkek citációit és impakt faktorát vagy elosztják a szerzők között
vagy nem,
— a dicsérő és cáfoló citációk nem különböztethetők meg.
És sorolhatnánk tovább.
A legnagyobb hátrány, hogy a tudományos munka értékelésére használt idézettség és
az értelmezése szakmánként erősen eltérő. Minél „nemzetközibb” (globalizáltabb) egy
 312

tudományág (amit az 1-10 táblázaton, a 36. oldalon irtunk le), annál inkább alkalmazha­
tó. Az is kedvező ha a tudományág eredménye kizárólag publikáció és nem más. Világít­
sa ezt meg, csupán néhány tudományág párhuzamba állítása megkülönböztetésük kedvé­
ért az 4-5. táblázaton. (A durván becsült számok módosíthatók: az a mondanivalón nem
sokat változtat.)

4-5.táblázat
Tudományág Eredményeinek érvényessége % Eredményeinek hasznosulása %
(példák becsült globális lokális publikáció egyéb
adatokkal)
Elméleti kémia 100 0 80 20 találmány
Talajtan 50 50 80 20 találmány
Orvostudomány 90 10 40 60 gyógyítás
Mezőgazdaság 20 80 20 80 termelés

Naív kis táblázatunk összhangban áll azzal, hogy a tudománymetria ezen módszereit
az elméleti kémia terén fejlesztették a legmagasabb szintre, és az orvos- és állatorvos­
tudományban sikeresen alkalmazhatók, míg az ökológiailag kitett (ennek-folytán lokális
érvényű) agrárágazatokban kevésbé. Egy sor tudományágat alig néhány folyóirat repre­
zentál az impakt faktort mérő rendszerben, ami nehézkessé teszi ilyen értékek
összegyűjtését.

Miután a tudomány-mérés ezen módszerei szakmánként eltérőek, nem is illenek az

általános kutatásmódszertanba. Ami ide tartozik, azt a 3.6.1.3 fejezetben már kifejtettük.
(267. oldal) Ez nem jelenti azonban azt, hogy Eugene Garfield korszakalkotó, a szakiro­
dalmi globalizációt megteremtő, korát megelőző munkáját a doktorálok ne ismerjék meg.
Az Institute for Scientific Information (ISI, Philadelphia, PA, USA) szolgáltatásait
Csermely-Gergely-Koltay-Tóth (1999) kitűnő munkája alapján, elsősorban a publikáció­
szervezés és másodsorban a forráskutatás szempontjából javasoljuk tanulmányozni. Az
idézett könyv alapján csak röviden tekintjük át e kiadványokat.

Science Citation Index (SCI) három folyóiratból áll, melyek kéthavonta, évente és
ötévente megjelenve, kumulálják időszakuk publikációinak adatait.

1. A Source Index tartalmazza az adott időszakban megjelent tízegynéhányezer ter­

mészettudományos folyóiratcikk fontos bibliográfiai adatait (az első szerző postai címe
alapján vagy könyvtáron keresztül a szöveg is megszerezhető).

2. A Permuterm Subject Index ugyanazokat a cikkeket dolgozza föl, mint a Source

Index, de nem a szerzők, hanem a címekben kifejezett tartalom szerint. E célból a cikk
minden elsődleges és másodlagos címszóból (primary term és co-term) képzett párnál
megjelenik, amelyeket a címben szereplő szavakból vettek. Csermely-Gergely-Koltay-
Tóth (1999) — akiknek munkáját itt jóformán szószerint idéztük — azt a kitűnő gondo­
latot adják, hogy miután kiválasztottuk kutatási témánkat, kíséreljük meg azt minél pon­
tosabban kulcsszó-(címszó) párokkal körülírni.
 313

3. A Citation Index az SCI legfontosabb része, ami miatt azt létrehozták. Belőle
megtudhatjuk, hogy egy szerzőre vagy valamelyik művére az adott időszakban hányán,
hol és mikor hivatkoztak.
Garfield (1991:7) szerint a bíráló (lektor, peer reviewer) kiválasztásához is ez ad se­
gítséget. De a rendszer létrehozójának véleménye szerint, fő haszna az, hogy a kutatók
minőségi publikációkra törekedjenek (amire hivatkozni fognak) a tömegtermelés, a nagy­
számú közlemény helyett (Garfield, 1991: 21).
A tudományos kapcsolatszerzés fontos eszköze is ez lehet, különösen az E-mail le­
velezés korában. Persze a valóságban a pályázatok, habilitációk, tudományos címek és
rangok elérésének alátámasztására forgatják legtöbbet e kiadványt.

Az SCI mindhárom folyama (a társadalomtudományokat feldolgozó Social Sciences

Citation Index-szel (SSCI), és az idézettséget a humán tudományok területén figyelő
Árts and Humanities Citation Indexszel együtt) megtalálható az MTA Könyvtárában és
CD-ROM-on is hozzáférhetők a szakkönyvtárak segítségével.

A Current Contents a folyóiratok tartalomjegyzékét hetente közli a mezőgazdaság,

biológia és környezettudomány, a klinikai orvostudomány, a műszaki és alkalmazott
tudományok, az élettudományok, a fizikai, kémiai és földtudományok, és a társadalom-
és viselkedéstudomány terén. Érdekes, hogy benne az idézettség szempontjából hátrá­
nyos helyzetben lévő alkalmazott tudományoknak milyen nagy tér jut.

Tartalmazza az első vagy levelező szerző postai címét is, így a cikk különlenyomatát
kérhetjük tőle. A Current Contents on Disc (CCOD) hetente mágneslemezeken (vagy
elektronikus úton kapott file-okon) szerezhető be. Megjelenik éves összegzése is CD-
ROM-on.

4.4.1.3 Az írásművek iránti akadémiai követelmények

Az előzőkben ismertetett csodálatos információ források azonban nem minden tudo­

mányágban hasznosíthatók, így a következőkben a követelmények szakmánként differen­
ciált meghatározásáról is szólunk.
A Magyar Tudományos Akadémia osztályai az akadémiai doktori cím elnyerésével
kapcsolatban igen eltérően állapították meg ezeket a szakterületenként össze sem hason­
lítható követelményeket.

A tudományos teljesítmények iránti követelmények szempontjából érdemes figye­

lembe venni az akadémiai doktorrá válással kapcsolatos előírásokat. Az MTA doktora
„cím” nem számit a felsőoktatási törvény szerint tudományos fokozatnak, hanem a már
„minősítettek” későbbi, magasabb teljesítményének elismerését fejezi ki.
Az MTA Doktori Szabályzat (továbbiakban DSZ) 25. szakasz (1) szerint, az MTA
doktori cím elnyerése iránti kérelmet a PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozat
megszerzése után legkorábban három évvel lehet benyújtani. Ugyanezen szakasz (4)
bekezdése alapján az egyetemi végzettség és a tudományos fokozat igazolásán kívül
előírt követelmények már tudományszakonként mások lehetnek. Ezért a DSZ 35. szakasz
 314

(2) kimondja, hogy az értékelés követelményeit tudományszakonként az MTA Tudomá­

nyos Osztályai állapítják meg.

Nagyon tanulságos áttekintenünk, hogy milyen különbségek adódhatnak e téren tu­

dományágak szerint. Például a 25. szakasz (4) bekezdés
— d/ pontja szerint a pályázónak valamennyi tudományos publikációját tartalmazó
jegyzéket kell benyújtani. De, hogy mi számít tudományos „publikációnak” (teljesít­
ménynek), az már szakterületek szerint más lehet. (Példák erre: a térképszerkesztés vagy
a nemesítéssel előállított növényfajta.)
— e/ pontja a tudományos publikációkra kapott hivatkozások benyújtását kívánja
meg. De a hivatkozások megítélése és formája is eltér tudományszakok szerint.
— f/ pontja a kérelmező saját megítélése szerint jelentősnek vagy jellemzőnek tartott
5 legfontosabb publikációjának bemutatását írja elő. Vajon mit tekintsen a kutató leg­
fontosabbnak műfajilag: egy nagy kézikönyvét, vagy egy társszerzőkkel írt magas impakt
faktorú folyóiratban megjelent, sok hivatkozást kapott cikkét?
— g/ pontja egy mű benyújtását kívánja meg, ami nemcsak disszertáció lehet, hanem
már megjelent publikációk összefoglalása, vagy megjelent könyv is. Az egyetlen kívá­
nalom, hogy „vitatható” legyen. Véleményünk szerint az értekezés felelne meg ennek
egyedül teljes mértékben, ezért alakult ki irodalmi formája az évszázadok során.

A PhD fokozat esetében ragaszkodnak is az értekezéshez, hiszen egy fiatal kezdő ku­
tató — akinek megfelelő tudományos „kiképzését” igazolja a disszertáció elkészítése —
nem is rendelkezhet az említett már megjelent publikációkkal, könyvvel stb. Azonban a
(nappali és levelező) tanfolyamos doktorképzésen kívül, a fokozat megszerzésére „egyé­
ni felkészüléssel” készülő tapasztaltabb kutatók esetében, már érdekes lehet a korábbi
tudományos teljesítményeik figyelembe vétele.

A DSZ előírásaiból szempontunkból még érdekes a 28. szakasz (3) bekezdése, ami
lehetővé teszi olyan mű benyújtását, amit három évnél nem korábban az egyetemen
habilitáció elnyerése érdekében adtak be. Ez különösen akkor volna indokolt, ha a
habilitációt — a külföldi gyakorlathoz hasonlóan — értekezés (Habilitationsschriftt)
készítéséhez kötnék.
A 25. szakasz (4) bek. h/ pontja a mű téziseinek benyújtását írja elő, azzal, hogy kö­
zös mü esetén is minden kérelmező külön készít tézist, vagyis közös tézis nem lehetséges.
A tézis szó mint már kifejtettük (2.5.4.1 szakasz, 139. oldal) többfélét jelent. Ebben az
esetben a saját tudományos eredmények tételekbe foglalását, jól áttekinthető, másokétól
megkülönböztethető, vitatható formában. Ez érvényes a PhD elnyerése alkalmából ké­
szített tézisekre is.

Az MTA 11 osztálya közül 6 készített előírásokat az akadémiai doktori cím elnyeré­

sének követelményeivel kapcsolatban. Ezek elsősorban a természettudományokkal
(Science) foglalkozók, míg a társadalom-tudományi (social Science) osztályok nem kí­
vánták a mérhető, számszerűen megállapítható (tudománymetriai) követelményeiket
meghatározni. Ezek az egyedi (esetenkénti) testületi megítélést részesítik előnybe, ami
persze a többi osztály esetében is a végső döntések alapja.
 315

A továbbiakban a követelményeit meghatározó 6 tudományterület előírásait, ajánlá­

sait tekintjük át, csupán tájékoztató jelleggel, hiszen azok egyes esetekben ügyrendileg
kötelezők, más esetekben csak tervezetek, ajánlások. Ettől függetlenül azonban, mint
analógiák tanulságosak, mert a tudományos teljesítmények „mérésének” lehetőségeit
körvonalazzák — ami minden kutatónak, és különösen a doktorálóknak érdekes lehet.

1. Általános követelmények és a szakágazatok megkülönböztetése a tudomány­

ágakon belül

Általános követelmény az, hogy a kérelmező egyrészt elegendő számú, megfelelő

színvonalú orgánumban közzétett publikációval rendelkezzék; másrészt e közleményekre
elegendő számban hivatkozzanak mások közleményei. De hogy mi számit tudományos
közleménynek és hogyan kell a hivatkozásokat számítani, abban már eltérések mutatkoz­
nak a tudományágak közt, sőt a tudományágakon belül is.

Az orvostudományok művelői szerint a scientometriai követelményeket (a publiká­

ciós tevékenység és idézettség számszerűsített jellemzőit) az egyes „diszciplínák” (szak­
területek) szerint eltérően kell meghatározni. A nemzetközi folyóiratok paraméterei
(impakt faktorai) jelentősen eltérnek szakterületenként, így a tudománymetriai értékek­
ben kifejezett követelményeket is szakterületenként kell meghatározni.
Az agrártudományokon belül — ehhez hasonlóan — az állatorvostudomány iránti
tudománymetriai követelmények magasabb szinten történő meghatározását látják indo­
koltnak.
A biológusok is más igényeket támasztanak a kísérleti szakterületeken, mint a nem
kísérletieken, különösen az impakt faktor tekintetében.

2. A tudományos publikációk köre

Az agrár ágazatokban az elfogadható közlemények műfajilag a következők lehetnek:

— önállóan megírt tudományos könyvek,
— tudományos könyvben önálló fejezetek,
— tudományos dolgozatok (cikkek, tanulmányok),
— felsőoktatási tankönyvek, esetenként jegyzetek.
Ami még nem jelent meg az nem tekinthető közleménynek.

A kémikusok számára ennél szorosabban határozzák meg a figyelembe vehető köz­

lemények körét: csak a tudományos fokozat elnyerése óta megjelentek vehetők figyelem­
be (kivéve a könyvrészletek és összefoglaló müvek); éspedig a nemzetközi folyóiratban,
magyarnyelvű folyóiratban, kongresszusi kiadványban (proceedings) megjelent teljes
szövegű közlemények (nem a rövid kivonatok stb.). Ezek mennyisége és hivatkozásaik
száma kerül vizsgálatra.
Az orvosok a magyar és idegen nyelvű közleményeket, a magyar és idegen nyelvű
könyveket, könyvfejezeteket veszik figyelembe, de — az előzőtől eltérően — felsorol-
hatók a folyóiratokban megjelent „absztraktok” (ismertetések) is, és az előadói és szer­
kesztési tevékenységet is értékelik.
 316

A biológusok számára ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a publikációs szám megálla­
pításánál kizárólag „in extenso” közlemények, könyvek és könyvfejezetek vehetők fi­
gyelembe. A publikációs szám és az összesített impakt faktor megállapítása kizárólag a
kandidátusi (PhD) fokozat megszerzése óta megjelent közleményekre történhet.

A földtudományok művelői számára a figyelembe vehető publikációk a következők:

önálló tudományos könyvek, ilyenben önálló fejezetek, szakcikkek és tanulmányok,
felsőoktatási tankönyvek és jegyzetek, tudományos igényű műszaki és térképészeti alko­
tások. (Ez utóbbiak jelzik, hogy a publikáláson kívül, más eredmények számításba vétele
is szükséges lehet: építészeknél építmények, műszakiaknál találmányok, nemesítőknél új
fajták, biotechnológusoknál alkalmazható gén-kombinációk stb.)

3. Hol, hány és milyen műfajú publikáció jelent meg?

A megjelenés helye (orgánuma) különösen a tudományos folyóiratok esetében érde­

kes, mert egyrészt a 4.4.1.2 szakaszban (311. oldal) leírt hatástényezőt impakt faktort)
veszik figyelembe a folyóirat értékének („tudományos súlyának”) jellemzésére; másrészt
ezzel mérik a szerzők publikációinak tudományos értékét is. A hatástényező használható­
ságának megítélésében is jelentősek az eltérések.

Az orvosok a tudományos teljesítmény „mérésénél” a publikálás helye és módja sze­

rinti értékszámokat veszik figyelembe, illetve a publikációk mennyiségét, számát. Miután
szakterületenként igen eltérő a folyóiratok megítélésének az értéke, így az impakt faktor
alkalmazása tekintetében is részletes megkülönböztetéseket dolgoztak ki.
A követelmény kumulatív impakt faktorban kifejezve
10 orr-fül-gégészek, sebészek, ortopédek stb.
15 fogászok, nőgyógyászok, szemészek, urológusok stb.
20 az egyéb klinikai szakok és a hematológusok, onkológusok stb.
40 az elméleti orvostudományokat művelők számára, de tartósan külföldön kutatóktól
ennél magasabb értékek is megkövetelhetők.
További követelmény, hogy az MTA doktora címre pályázó orvoskutató legalább há­
rom, 1,0 vagy annál magasabb impakt faktorú folyóiratban megjelent közleménynek
legyen első szerzője.
(Fentiekből nem tűnik ki, de nyilvánvaló, hogy az orvostudományban — mint az
egyik legnemzetközibb érvényű alkalmazott természettudományban — az SCI által meg­
határozott impakt faktorok figyelembevételéről van szó.)

Az impakt faktor (hatástényező) alkalmazásában talán a legfejlettebb a kémiai tudo­

mány, hiszen a tudománymetria nagy úttörő próbálkozásai és kezdeményezései ebben a
tudományágban történtek. A folyóiratok hatástényezőjének számítását az 98. oldalon
ismertettük. A szerző értékeléséhez a kumulatív impakt faktor összesíti a folyóiratok
hatástőnyezője és a szerző által bennük publikált közlemények számának szorzatait.
(Kérdés azonban a társszerzők számának értelmezése, valamint az, hogy mindez vissza­
menőleg hány év közleményeire vonatkozik.)
 317

A biológusok a kumulatív impakt faktor számításához a mindenkori legújabb kiadású

SCI Journal Citation Reports hatástényezőit veszik figyelembe. Szerintük az összesített
impakt faktor értéke legyen független egy-egy közlemény szerzőinek számától. Ezzel egy
új probléma vetődik fel, hogy e szerint minden szerző kapja meg ugyanazt az értéket,
vagy pedig — mint más tudományágakban —azt osszák el a szerzők számával?
A biológusok impakt faktor követelménye a kísérleti szakmákban 40; a nem
kísérletiekben 10.

Az agrártudomány sokszínűségéből következik, hogy, egyes szakterületeinek folyó­

iratai olyan alacsony hatástényezővel rendelkeznek, — amennyiben csak az Amerikában
kiadott SCI-et veszik figyelembe, — hogy az nem értelmezhető. Az agrárkutatásokat az
SCI-ben 1990-ben még egyetlenegy Magyarországon megjelenő folyóirat sem képviselte,
egyéb tudományterületeket is csak nyolc (Máthé, 1991:3). Ezért kidolgoztak egy kiegé­
szítő követelmény rendszert, ami csak annak előfeltétele, hogy az MTA doktora címre
pályázó habitus vizsgálatára egyáltalán sor kerülhessen. (Más tudományágak sem dön­
tenek egyedül tudománymetriai értékek alapján.)
Az értékelés alapja az „Alap Ismertségi Értékszám”, ami a Kumulatív Publikációs
Értékszám és a Fejlesztési Értékszám összege, és megkívánt minimuma 10. Ez az érték
egyedül impakt faktorral is elérhető.

A Kumulatív Publikációs Értékszám két adatból tevődik össze, éspedig

1/ a kandidátusi (PHD) fokozat megszerzése óta szerzett valóságos impakt faktorok­
ból és
2/ a hatástényzővel nem rendelkező tudományos folyóiratok 0,1 értékéből, a kong­
resszusi kiadványokban megjelent teljes szövegű közlemények 0,05 értékéből; míg a
tudományos könyvek idegen nyelven 2,0, magyar nyelven 1,0 értékszámot, a könyvrész­
ietek ezek felét (1,0 illetve 0,5 értékszámot) érnek.
Tudományos folyóiratnak csak az számít, aminek van szerkesztőbizottsága, lektorált
és (magyar és) idegen nyelvű összefoglalót közöl.
Ennek a Kumulatív Publikációs értékszámnak legalább 5-nek kell lennie.
A Fejlesztési Értékszám főleg a nemesítési eredményeket értékeli. Itt is a tudományos
fokozatszerzést követően előállított növényfajta 0,2-1,0 értékű lehet, a nemesítő részará­
nya szerint; a minősített és szabadalmazott fajta 1,5, a csak minősített 0,7, a csak szaba­
dalmazott 0,3 értékszámot ér. A hazai állatfajták értékszáma 0,7, külföldi minősítésük
esetén 1,5 értékű.
Minősített fajtákkal legfeljebb 5 értékszám érhető el.
A szabadalmi oltalmat nyert találmányok, és a know how eljárások 1,0 értékszámot
érnek.

A matematikusok fogalmazzák meg legélesebben a társszerzőkkel való közös alkotás

értékelését. A megkövetelt nyilatkozatoknak azt kell meghatározniuk, hogy milyen ará­
nyokban tulajdoníthatók az eredmények az egyes szerzőknek. Ez nem jelenti azonban
azt, hogy a publikációk értékelésében ezt számszerűen figyelembe vennék, mert nem
ajánlják a hatástényező, és még kevésbé annak kumulatív értéke használatát.
 318

4. A citációk figyelembe vétele

Mint tudjuk, a folyóiratok impakt faktora a cikkeire történt hivatkozások gyakorisá­

gát fejezi ki, egy meghatározott, sok ezer folyóiratot megfigyelő rendszeren belül. Az
egyértelmű, hogy a „globálisan” érvényes eredményeket adó természettudományokban a
folyóirat hatástényező számítására szolgáló hivatkozások a szerzők értékelésére is fel-
használhatók — különösen, hogy nagyszerű kiadványokból mindez könnyen kiolvasható.
Nem találtunk azonban egyértelmű utalást arra, hogy csak ezeket a citációkat — va­
gyis a SCI-ben vagy társadalomtudományok számára a SSCI-ben megjelenteket — vagy
a máshonnan összeszedetteket is figyelembe lehet-e venni a tudományos pályázatokban.
Még az is vitatható, hogy milyen források hivatkozásai számítanak citációnak. Néhány
kifejezetten nemzetközi alaptudományi szakma kivételével — legalább kiegészítésként
— az összegyűjtött hivatkozások is hasznosíthatók.

A matematikusok számára csak a következőkben megjelent hivatkozás számít: refe­

rált folyóirat, idegen nyelvű könyv, nemzetközi konferencia kiadványa, MTA kiadvány­
ok, (egyetemi) tankönyv és jegyzet, doktori, kandidátusi, PhD disszertációk. Ezek sor­
rendje is fontos, a hivatkozások megadásánál. A hivatkozásokat ezen kívül még három
csoportba sorolják. Külön csoportban adják meg azok hivatkozásait, akiknek a pályázó­
val három vagy több közös publikációja van; a második csoportba a többi egykori társ­
szerző hivatkozása kerül; végül a harmadikba a „tiszta hivatkozások”. Bár mindez a
tágabban értelmezett „önhivatkozás” különféle fokozatait igyekszik kiszűrni és áttekint­
hetőbbé tenni, a tényleges önhivatkozás fogalmát nem határozzák meg, de kihagyását
megkövetelik.

Az agrártudományok terén csak olyan hivatkozásokat fogadnak el, amelyek tudomá­

nyos folyóiratokban vagy könyvtárakban fellelhető könyvekben és egyéb kiadványokban
szerepelnek. A követelmény legalább 50 hivatkozás, amiből 25 a tudományos fokozat
megszerzése utáni müvekre vonatkozzon. Az önhivatkozást oly módon zárják ki, hogy
nem vehető figyelembe olyan hivatkozó munka, amelynek szerzője, vagy társszerzője a
kérelmező.
Vagyis az számít önhivatkozásnak amikor a hivatkozó műnek és a hivatkozottnak
van közös szerzője (társszerzője). Érdemes e kritérium mások szavaival való kifejezését
is felidézni: A kémikusok is úgy határozzák meg az önhivatkozást, hogy az idéző (hivat­
kozó) és idézett cikknek van közös szerzője. Ugyanígy földtudományokban az tekinten­
dő önhivatkozásnak, ha a hivatkozó munkában a hivatkozott mű szerzője szerzőként
szerepel.

A műszaki kutatók iránt követelmény, hogy minden citációs tételnél vagy szó szerint
idézzék a közleményükre vonatkozó rövid szövegrészt, vagy hosszabb hivatkozó szöveg
esetén, adják meg a hivatkozó műben az ezt tartalmazó oldalszámokat.

A pályázó kutató citációinak száma külön mérőszám. A matematikusok a hivatko­

zásaikat „multiplicitás” nélkül értelmezik, ami valószínűleg azt jelenti, hogy ugyanabban
 319

a közleményben való többszöri — ugyanazon szerző több publikációjára vonatkozó (?)

— említés is csak egy hivatkozásnak számít.
Az orvosok számára minimális követelmény klinikai szakmákban az 50, elméleti
szakmákban a 120 citáció, önidézés nélkül. A tudománymetriai adatok közt, ajánlják a
valamennyi publikáció független idézettsége (hivatkozás száma) mellett, a legtöbbet
idézett mű idézettségi számát, továbbá az elmúlt 10 év publikációira kapott
összidézettséget is megadni.
A kémikusok még finomabban mérik a teljesítményt. A pályázó rangos közleményeit
(ez az általa kiválasztott 20 legsikeresebb publikáció lehet, vagy akinek nincs ennyi,
annak valamennyi közleménye) a következőképpen értékelik: a kiválasztott dolgozatok
számát elosztják azok szerzőinek számával, (pl. ha a szerzők száma átlagosan 2, úgy 20
közlemény : 40 szerző = 0,5); majd ezzel a hányadossal szorozva helyesbítik
a számba vett dolgozatok számát 0,5 x 20 = 10 frakcionált dolgozatszám,
az összes impakt faktor számát 0,5 x 10 = 5 frakcionált hatás,
az idézettség számával 0,5 x 70 = 35 frakcionált idézetszám.
A kérdés csupán az, hogy a szerző mindezt figyelembe véve, befolyásolni tudja e mé­
rőszámot a 20 közlemény kiválasztásával, a legkedvezőbbre törekedve. E módszer igen
előre mutató, különösen a társszerzők számának megítélése tekintetében.
A biológusok megítélése szerint a publikációs szám és a kumulatív impakt faktor
csak a tudományos fokozat megszerzése utáni időből vehető figyelembe, de ezzel szem­
ben az idézettségi szám az életműre vonatkozzon; természetesen önidézetek nélkül, akár
impakt faktoros folyóiratokban jelentek meg, akár más formában (könyv, fejezet, poszter,
előadás összefoglaló, találmány stb.)
A biológusok publikációs követelménye a kísérleti szakmákban 20, a nem kísérleti­
ekben 25 közlemény. Idézetségi követelményük a kísérleti szakmákban és a nem kísérle­
tiekben egyaránt 200.

A matematikusok szerint a pályázó adja meg az általa legfontosabbnak tartott öt hi­

vatkozást, részletesen (feltehetően a hivatkozás szövegével együtt).

5. Az eredetiben benyújtandó öt mű

A pályázó azon műveit válogathatja össze amelyek az elbírálók szemszögéből nézve

kedvezőek lehetnek. Ez az akadémiai doktori cselekményeknél az idézettségtől függhet,
hacsak nem irtunk nagyjelentőségű tudományos könyvet. Megint más lehet a megítélés,
ha a benyújtó kutatási támogatásra, vagy ösztöndíjra stb. pályázik.
A matematikusok csak már megjelent, vagy közlésre elfogadott dolgozatot adhatnak
be az MTA doktora iránti kérelemhez csatolva. További érdekes követelményük, hogy az
ezekben leírt egy vagy két legfontosabb eredményt a pályázó maga értékelje legfeljebb 2
oldalnyi terjedelemben, konkréten megfogalmazva és elhelyezve az adott tudományterü­
leteken, kiemelve az újdonságát és nehézségét az eredményben vagy módszerben. Ez a
megközelítés analógiaként minden tudományágban, és saját munkánk megítélésében is
hasznos lehetne.
A földtudomány is nagy fontosságot tulajdonít a benyújtott öt munkának. (Ez az öt
munka bizonyos fokig a vitatható értekezést kívánná pótolni, mert nem az egész életmű
 320

áttekinthetetlen halmazát bocsátja vitára, de egy jobban elhatárolható tudományos ered­

ményt.)
A kémikusok a pályázó 5 legfontosabb dolgozatának szerzőit, címét, bibliográfiai
adatait és idézettségét is közük.
Az agrártudományban ennek az öt műnek alapján kell állást foglalni a tudományos
munka színvonaláról.

6. Az irodalmi közleményeken kívüli teljesítmények

E tekintetben néhány komplex tudományág igen hasonló szempontot vet fel. (Az ag­
rártudomány igényeit A, a műszaki tudományokét M, a földtudományokét F betűvel
jelöltük az alábbiakban, az ismétlések elkerülése végett.)

Tudományos szervezetetekben való részvétel A M F

Utóbbi 5 év tudományos pályázatainak elnyerése A M F
Részvétel a tudományos továbbképzésben A M F
Közreműködés a tudományos minősítésben A
Tudományos konferenciákon való részvétel A M F
Külföldi tudományos kapcsolatok A M F
Külföldi folyóirat szerkesztőbizottsági tagsága M
A magyar kutatási eredmények külföldi ismertetése A
Felsőoktatásban való részvétel F
Egyéb tudományos közszereplés A F
Tudományos díjak, elismerések M
A művek tartalmi színvonala A

A tudománymetria áttekintett mutatói megkönnyítik a habitusvizsgálatot, de nem he­

lyettesítik azt. Van amikor a szint határoktól jelentősen el kell térni. Mindez azonban
csak a tapasztaltabb kutatók jellemzésére szolgál, akik akadémiai doktori címre pályáz­
nak, míg a kezdő kutatók tudományos fokozatának (PhD) elérését igen nehéz volna tu­
dományos közéleti tevékenységhez és teljesített publikációkhoz kötni.
A doktoráló számára is hasznos tudni mire készüljön, munkásságát milyen szempont­
ok szerint fogják a jövőben megítélni. Ezért írtuk le mindezt, de titokban azt is remélve,
hogy könyvünket akadémiai doktori címre és habilitációra pályázók is forgatják majd,
különösen, ha majd az értekezés készítés hasznosságát a tudományos közvélemény job­
ban felismeri.
 321

Az igazi tudományos érték persze csak maradandóságában nyilvánul majd meg,

mondjuk az fejezheti ki, hogy megjelenése után 30 évvel idézik az egyetemi tankönyvek.
De a jövőbe nem láthatunk, ezért használjuk a tudománymetria „előrejelző” módszereit.

Az e fejezetben leírtak csak a tudományágak egyik csoportjára vonatkoztak. A hu­

mán (társadalom) tudományok esetében az új eredmények nagyrészt anyanyelvünkön írt
könyvek, tanulmányok formájában jelennek meg, kevésbé nemzetközi folyóiratokban; a
társszerző ritkább, és ha van számuk kevesebb (2-3); az SSCI idézettségi és impakt mu­
tatói csak kivételes esetekben alkalmazhatók, viszont a hazai hivatkozások fontossága
jelentős.
Ezt tartsuk szem előtt a fentiek értelmezése során, amiknek leírásával célunk inkább a
gondolatébresztés volt, míg konkrét esetekben az éppen érvényben lévő előírásokat meg
kell érdeklődni.

4.4.1.4 Az értekezés megvédése

A disszertáció első szóbeli publikálása és értékelése a védés. Ez interaktív megvitatás,
amit „ahány ház annyi szokás” szerint végeznek, csak fő vonásaiban azonos: szóbeli
ismertetés, a bírálatok meghallgatása és megválaszolása, kérdések és válaszok, hozzá­
szólások, eredményhirdetés.
A legfontosabb, hogy a doktorjelölt tájékozódjon a védés helyén kialakult szokások­
ról és azokhoz igazodjon, tanárai és kollegái tanácsait is meghallgatva. Ilyen minőségben
adunk mi is néhány tanácsot tapasztalataink alapján a következőkben.

— A kutatómunka rövid előadásban elmondandó ismertetését írjuk le.

— Terjedelme legyen annyi amennyi lassan elmondva belefér az előírt (20 percet le­
hetőleg meg nem haladó) időkeretbe.
— A végzett munkáról és főleg eredményeiről beszéljünk ez alatt, a téma felvázolása
ne legyen több egy percnél, az „udvariassági” kezdés pedig csak 30 másodpercet vegyen
igénybe. A hangsúlyozott („ébresztő”) befejezés se legyen egy percnél több, ami után
még ugyanennyit tehet ki a köszönetnyilvánítás, a kisebb rangúakat sem kihagyva.
— Ezt a rövid előadást többször olvassuk át, hogy aztán tömörített (címszavakra sű­
rített) vázlatáról emlékezetünkbe idézhessük, azt kézben tartva, amikor a védésen szabad
előadásban elmondjuk.
— A hangsúlyozáshoz vegyük figyelembe a 4.1 és a 4.6.5.1 fejezetben leírtakat és
gyakoroljuk hangosan, magnóba felvéve és visszahallgatva azt. A védésen is beszéljünk
érthetően és elég hangosan, úgy, hogy az még ne ártson szeretetreméltóan szerény fellé­
pésünknek.
— Vetíthetünk fóliákat és diákat — lehetőleg magunk kezelve az írásvetítőt. A vetí­
tett képek legyenek kifejezők. Egy-egy kép vagy szöveg maradjon legalább annyi ideig a
vásznon, amennyi kétszeri elolvasásához, gondos tanulmányozásához szükséges.
— A tömörített szöveges mondanivaló, vagy a számokat tartalmazó táblázat legyen
áttekinthető: egyszerre öt oszlop és hat-nyolc sor vetítése tekinthető jól át; nagy és kövér,
esetleg színes írásjelekkel. Eredetileg nyomtatott, vetítve apró betűsnek tűnő szöveg és
nagy, áttekinthetetlen számtáblázatok vetítése felér a hallgatóság inzultálásával.
 322

— Az eddigiekből kitűnik, hogy 10 vetítési anyagnál ne erőltessünk többet a védésen

résztvevőkre. Jól követhető, nem fárasztóan túlterhelt kiselőadást tartsunk — az oppo­
nensek úgyis ismerik a részleteket, és a Bizottság is belelapozhat az értekezésbe.
— Összpontosítsunk a Bizottság és mások által feltett kérdésekre, felírva azokat.
Egyenként („címzetten”), röviden, de alaposan és nagyon udvariasan válaszoljuk meg
azokat.
— Figyeljük a hivatalos bírálók (opponensek) felszólalását — annak tartalmát leírt
formájában kezünkben tartva követhetjük — mert mondhatnak mást is (főleg ha nem
olvashatják fel az egészet), amire érdemes lesz reagálnunk válaszunk során.
— Az opponenseknek megírt válaszunkat (amit azok már ismernek) olvassuk fel, jól
hangsúlyozva. Ez a szöveg lehet vitatkozó, de legyen ugyanakkor határozottan — de nem
túl ömlengően — udvarias. A védés normálisan feszült hangulatában ilyenkor „lazítha­
tunk” egy kicsit, csak a hangsúlyozásra kell figyelnünk.
— Ez után megint fokozzuk a figyelmünket az elhangzókra, a hozzászólók nevét fel­
írva, és jegyezzük fel mindazt, ami a vitában — vagy később — fontos lehet vagy hasz­
nosítható.
— Hozzászólásokat felesleges szerveznünk, mert kilátszik a lóláb és rontja a védés
„dramaturgiáját”. Kérdés feltevését még inkább kérhetjük, hogy alkalmat kaphassunk
valaminek a kifejtésére. Ilyenkor azonban ne vetítsünk, mert ezzel leleplezzük megren-
dezettségét. (A vita során, ha kell megismételhetünk vetítést, de csak a már bemutatottat,
különben úgy tűnik mesterkélten igyekszünk „villogni”).
— A hozzászólásokra is címzetten adjunk választ, a dicsérőkre nagyon rövid, udvari­
as mondattal, a kiegészítőket is megköszönve, mondanivalójukra kurtán reagálva. A
vitatkozókra (akiknek észrevételeit jegyzeteinkben szemünk előtt tartjuk) válaszoljunk
viszont részletesen, udvariasan, de egy fokkal keményebben, mint a hivatalos bírálóknak.
— Az eredményhirdetés után már csak tájékoztató szavakat szóljunk, köszönetet már
kiselőadás után mondtunk, illetve az opponenseknek a válaszunkba építettük. Az elnök­
nek és Bizottságnak pedig személyesen és nem nyilvánosan köszönhetjük meg közremű­
ködésüket. Ami a vendéglátást illeti, abban kövessük a házi szokásokat, ne lemaradva, de
még kevésbé túl téve a megszokotton.
— A védést tekintsük ünnepélyes nyilvános vizsgának, nem társasági összejövetel­
nek, mint a névnapot: ilyenkor valós érdemek elismeréséről, nem érdemtelenül is szoká­
sos ünneplésről van szó.
A kutató ezzel az aktussal nagykorúvá vált, amit családi-baráti körben is megünne­
pelhet, de ne feledkezzen meg a kutatók tágabb családjáról sem, arról, hogy tudományos
fokozatot szerezve feljogosult a Magyar Tudományos Akadémia köztestületébe tagként
való belépésre.

4.4.2 A primer vizsgálatok szervezése

4.4.2.1A kísérletező munka feltételeinek megteremtése

Visszaidézve korábbi fejtegetéseinket és az 1-1. táblázat mondanivalóját, a 4-6. táb­
lázaton láthatjuk, hogy általános kutatásmódszertanunk túlnyomóan szekunderkutatás,
ami primer ismeretképzéssel csak a kreatív, deduktív (elmélkedő, töprengő) módszerek
 323

keretében foglalkozik, míg a primer tényfeltáró kísérletező munka a szaktudományok

speciális kutatásmódszertanába tartozik.
Ez elég indok volna arra, hogy a kísérletező munkával tárgyunk keretében egyáltalán
ne foglalkozzunk, azonban mivel a doktorálóknak ilyen irányú tevékenységet is kell
végezni, tájékoztató szinten mégis röviden utalunk annak szervezési problémáira.

4-6.táblázat
A kutatás lehet Ismeretfeltáró, megismerő' \ Ismeretképző, kreatív
Primer, újat hozó, A) Tényfeltáró, kísérletező B) Elmélkedő, töprengő
analizáló
Szaktudományi speciális ku­ Általános kutatásmódszertan
tatásmódszertan
Szekunder, meglé­ C) Információt gyűjtő D) Indukált gondolatalkotó
vőt szintetizáló
Általános kutatásmódszertan Általános kutatásmódszertan

Ha a doktorálok kísérletező munkájának feltételeit kívánjuk jellemezni — a szaktu­

dományok eltérő, azok speciális kutatás módszertanába tartozó vonatkozásoktól eltekint­
ve — a következő különbségeket ismerhetjük fel:

Egy konkrét problémamegoldásra felkért, azzal megbízott kutató (team) megtervez­

heti és kérheti az ehhez szükséges infrastruktúrát (elhelyezést, területet, laboratóriumot,
műszereket, számítástechnikát stb.) valamint a személyi és anyagi költségeket.
A konkrét problémamegoldást kezdeményező és arra vállalkozó kutató (team) pályá­
zatában többnyire csak a költségellátmányt kéri, a meglévő infrastukturáját kívánja ki­
használni, esetleg annak kisebb kiegészítését kérve.

A doktoráló primer kutatásait tervezve, ehhez hasonlóan: témáját igazítja a számára

elérhető infrastruktúrához, és az egyetem vagy más támogató által számára nyújtott költ­
ségellátmányhoz. (A szekunderkutatáshoz általában elegendő a megszokott ellátmány.)
(Ez hasonló, mint amikor a tudományos igényű rutin munkát végző kísérleti intéze­
tek kapacitásuk kihasználására vállalnak feladatokat, ami fenntartásukhoz is nélkülözhe­
tetlen.)
Ha úgy gondolják, a lehetőségekhez való igazodással megkéstek, mert doktori mun­
kájukat a téma meghatározásával kezdték meg, úgy — ha akarják — használják e gon­
dolatokat majd a következő kutatásuk megtervezése során. (Ha pedig témájukat tanáraik
határozták meg, úgy bízhatnak abban, hogy Ők a reális lehetőségeket és az itt felsorolt
kézenfekvő megfontolásokat mind figyelembe vették.)

A primer „információ-termelés” módszereiről már a 3.5.1 fejezetben megemlékez­

tünk, mert a kutatási eredmények értékeléséhez az elkerülhetetlen volt. A primer vizsgá­
lataink tervezéséhez vegyük sorra ezeket a módszertani lehetőségeket a hipotézis állítás­
tól a matematikai statisztikai és ökonómiai értékelésig.
Most csak a feltételek fennforgásának átgondolásához adunk néhány szempontot,
ellenőrzőjegyzék formájában:
 324

Mire jut idő? (A doktori munkát be kell fejezni: a tervezett határidőig jó időbeosztást
készítsünk, mert a kísérletek időigényesek, és szezonálisak is lehetnek.)

Mire van hely? (Minden munkavégzés megfelelő helyiséget, és abban alapvető esz­
közöket: telefont, szövegszerkesztőt, faxot stb. és bútorokat, holmink elhelyezésének
lehetőségét kívánja. De ide sorolható a kísérleti tér és laborkapacitás is.)

Van megfelelő kísérleti tér? (Terület a szabadföldi kísérletekhez vagy a növényhá­

zakban. De ezzel analóg az istálló, a kísérleti egerek ketrece, sőt — Uram bocsá’, hogy
itt említem — a kórterem és az abban fekvő vizsgálati személyek is.)

Kaphatunk elegendő laborkapacitást munkánkhoz? (A laborhasználat időt és felsze­

relést, esetleg laboránsokat is jelent.)

Milyen műszerek állnak rendelkezésünkre? (Ez módosíthatja kutatási tervünket.

Analóg ezzel a mezőgazdasági és ipari kutatásokban használt gépekkel való ellátottság.)

A speciális vizsgálatokhoz rendelkezünk elegendő hozzáértéssel? (Legyünk e tekin­

tetben őszinték és óvatosak: a hozzáértés megszerezhető, de lehet, hogy időráfordítása
más fontosabb feladatoktól von el bennünket. Gyakori, hogy a kutató egy jelentéktelen
résztéma megoldására annyi időt tékozol el, hogy legfontosabb vizsgálatait aztán kény­
telen „összecsapni”.)

Honnan, kitől kaphatunk szakmai segítséget? (A témavezető tanáron kívül, különösen

a speciális vizsgálatokhoz, a számítástechnika alkalmazásához, a könyvtárak igénybevé­
teléhez vehetünk igénybe segítséget. Vegyük ezt tervbe: hogy kapcsolatainkat kiépíthes­
sük, vagy hiányukban kutatási terveinket módosíthassuk.)

Rendelkezésünkre állnak a szükséges fizikai segítők? (Lehet állandó vagy időszaki

segítség, utóbbinak ütemezése is fontos. A kísérleti munka megoldása módosulhat, a
rendelkezésre álló segítségtől függően.)
Még mi minden lehet, amire a felsoroltakon kívül gondolni kell? (Gondolkozzuk
ezen, beszélgessünk kollegáinkkal róla és írjuk fel magunknak.)

Végül tisztázzuk, hogy van-e minderre elegendő pénzellátmányunk? Itt a végén

csattant az ostor: a legokosabb a rendelkezésre álló pénzből kiindulni. A pénzellátmány
bővítése a legkedvezőbb, mert azzal a többi feltétel is megoldható. De talán ez a legne­
hezebben megszerezhető tényező — manapság és nálunk — a feltételek közül.
Persze vannak kivételek, amelyekre könnyebben szerezhető pénz: ismert
maecenaturáktól vagy sponzoroktól és a jobban dotált divattémákra. A doktoráló tartsa
azonban szem előtt, hogy az ő esetében a siker elsősorban érdeklődő szorgalmától, szel­
lemi alkotóképességének kifejlesztésétől, és nem a legdrágább és legújabb műszerekkel és
nagy költséggel végzett vizsgálataitól függ. Többlet költségfedezetért pedig ne áldozza
fel kutatói függetlenségét, témájának eredeti koncepcióját.
 325

A kutató legfontosabb elfogadható pénzforrása a pályázat. (Mondhatnánk: a tudomá­

nyos munka lényeges és nagy időigényű része, a „rábeszélő művészettel” határos pályá­
zatírás.) A 4.4.1.1 szakaszban a bírálattal-véleményezéssel kapcsolatban már érintettük a
pályázatok követelményeit is. Részletesebb értékes tanácsokat kaphatunk a pályázatké­
szítéshez Csermely, Gergely, Koltay és Tóth (1999: 258) könyvéből.

4.4.2.2 A speciális (szaktudományi) kutatásmódszertanok vázlata

Hadd idézzük (ismételjük) magunkat: míg az általános kutatásmódszertan segít ol­
vasni a szakirodalmat, segít gondolkodni logikai-heurisztikus technikákkal, és tanít írni
tudományos írásműveket, addig a tudományszakok szerint eltérő speciális kutatásmód­
szertanok a problémák felismerését, ezek megoldásának kidolgozásához szükséges
szakmai módszereket és a kísérletek (vizsgálatok) tervezését és szervezését tanítják.
Ezt az igen fontos ismeretanyagot Györffy (1968:401) így jellemezte: „Minden tudo­
mányágnak jellemzője a meghatározott vizsgálódási, kutatási terület, kutatási objektum
és az illető tudományágra jellemző sajátos vizsgálati, mérési, megfigyelési és kutatási
módszer.

A kísérletek, megfigyelések, megkérdezések és egyéb vizsgálatok mind primer kuta­

tás jellegűek, az ezeket kiegészítő szekunder-kutatási módszerek az általános kutatás­
módszertanból átvehetők. Minden kutatásban keveredik e két megközelítés, ezért a kuta­
tások „forgatókönyvében”, munkafolyamatuk időrendi vezérfonalában (2-2. táblázat, 51.
oldal) a primer kutatási elemeket is feltüntettük. Ezt most a másik oldalról mutatjuk be:
hogyan illeszkednek egymáshoz a szaktudományi speciális, illetve az általános módszer­
tanba foglalt feladatok (4-7. táblázat).

A táblázat bal oszlopából adódnak a speciális kutatásmódszertani feladatok. A dokto­

randusokat ezek tekintetében témavezető tanáruk tudja eligazítani. Kívánatos volna
azonban, hogy a szaktudományok kidolgoznák és folyamatosan továbbfejlesztenék spe­
ciális metodikájukat. Ennek vázlata és néhány általunk fontosnak ítélt eleme a következő
lehetne:

A) A problémafelvetés és témaválasztás elősegítése

— Aktualitások: időről időre változó szakmai igények és megoldásuk módszereinek
folyamatos nyilvántartása és ajánlása; beleértve a tananyagfejlesztést ami nagyrészt sze­
kunderkutatási feladat
— Tématerjedelmek: vagyis problémamegoldó projektként végzett egyszeri vagy
folyamatos reszortkutatásként művelt témák elhatárolása; a doktori témák ajánlása
(figyelembe véve a befejezhetőséget és a lehetőségek korlátait)
— Interdiszciplinaritás: a tudományszakok közti kapcsolatok kihasználásának fel­
vetése és módszerének kidolgozása
 326

4-7.táblázat
A kutatási részfeladatok megoszlása
a szaktudományok speciális és az általános kutatásmódszertan között
(A zárójeles számok a 2-2. táblázat soraira utalnak)

Szaktudományi kutatásmódszertan Általános kutatásmódszertan

Problémafelvetés és témaválasztás,
a résztémák meghatározása (3).
A hipotézisek megfogalmazása (8),
a primer vizsgálatok célja (9).
A primer kutatások módja (10),
operacionalizálása és elvégzései 11).
A primer vizsgálatok eredményeinek sta­
tisztikai és szakmai értékelése (12),
megállapításainak összefoglalása (13).
Az új, saját megállapítások összefoglalása,
a következtetések szakmai szempontjai
(16).
A közlés és alkalmazás szakterületi sajá­
tosságainak figyelembe vétele (19, 20).
A résztéma fogalmai (4), tárgyszavai (5),
forrásai és dokumentációja (6), a hiányzó
ismeretek meghatározása (7).
A primer- és szekunderkutatási informáci­
ók szintézise és elemzése résztémánként,
az értékelési módok és információk szük­
ség szerinti kiegészítése (14,15).
Az új adatok kiegészítése más informá­
ciókkal, a következtetések elemzéséhez
(16). Az írásmű megszövegezése (17, 18).
A közlés és az eredmények hasznosításá­
nak megszervezése (19, 20).

B) A kutatási kérdésfeltevés elősegítése

— Hipotézis-alkotás: a szakmai sajátságok leírása, kiegészítve szekunder heuriszti­
kus elemekkel
— Hipotézis-felbontás: szakmai és kísérleti lehetőségek szerint a megoldandó prob­
lémára adott válasz számozott részhipotézisekre bontásának és a részeredmények össze­
építésének módja

C) A vizsgálatok módja és operacionalizálása

— Információszerzés: a kísérlet, megfigyelés, megkérdezés, preferencia teszt stb.
módjának szakmai lehetőségei
— Paraméterek: a méréssel stb. meghatározható adatok felvételi módja, eszközei, a
kísérletek stb. tervezése és szervezése

D) Értékelés és bizonyítás
— Statisztikai: a hipotézisek elfogadását megalapozó számítások, a biometria alkal­
mazása, összefüggés vizsgálatok, előrejelzések stb. szakmai sajátosságai
 327

— Ökonómiai: a gazdaságtani, hasznossági, lélektani hozamok és ráfordítások vizs­

gálatának szakágazati sajátságai

E) A következtetések elősegítése
— Megállapítások: a megfogalmazás szakmai követelményei
—• Tételek: a tézisszerű megállapítások kritériumai, újdonságuk, eredetiségük, érvé­
nyességük alapján
— Összefoglalás: az eredmények megfogalmazásának, mint elméleti eredményeknek
vagy gyakorlati javaslatoknak szakmai feltételei, módjai, követelményei

F) Közlés és alkalmazás
— Publikálás: a szakma szokásainak megfelelő formái, lehetőségei
— Bevezetés: a gyakorlati hasznosítás, ismertetés és elterjesztés szakmai sajátságai
és ajánlott módjai
— Értékesítés: a szabadalmazás, ellenszolgáltatás fejében való átengedés, szakmai
sajátságokból adódó etikai és jogi problémái

Az így — vagy elvileg ehhez hasonló más módon — létrehozott speciális kutatás­
módszertanok az általános kutatásmódszertannal sziámi ikerként összeforrva, szinergikus
hatást kiváltva teszik hatékonnyá a kutatók munkáját.
 328

4.5 Az ökonómiai érték mérése szubjektív-kreatív kvantifíkáló eljárásokkal

4.5.1 A gazdasági hasznosság és elemeinek modellezése

4.5.1.1 A viszonyítás elve és módjai

Minden számszerűsítés végső fokon összehasonlítás, valamihez való viszonyítás Egy
megelőzési relációt kívánunk kifejezni, azt, hogy valami jobb, szebb, nagyobb. A mel­
léknévfokozás középfokára (gradus comparativus) szoktak ezzel kapcsolatban utalni.
Ugyanezen megfontolásból vezettük be az összehasonlítás, viszonyítás alapjaként szol­
gáló komparatív objektum (fajta, tennék) elnevezést, képletekben C-vel jelölve azt. Azért
is szükség volt e fogalom egyértelmű jelölésére, hogy megkülönböztethető legyen az ún.
standard, a helyettesítő (szubsztituens) és a referencia fajtáktól (termékektől), hiszen e
háromféle összehasonlító bázis funkciója merőben más.
Miles (1973) szerint az érték (hasznosság) nem abszolút, hanem viszonylagos mérték,
összehasonlítás nélkül nincs értékelés. Még a mérőeszközöket is hasonlítva hitelesítik, és
a pontozásos borbírálatokon is egy közös mintán együtt határozzák meg az összehangolt
értékelést. Dennett (1996:55) szerint sincs a gazdasági érték mérésének semleges, örök
rendszere, és nincs is rá szükség. Azt kell tisztáznunk, mihez és hogyan lehet viszonyíta­
ni, hogyan lesz helyes az összemérés. Kecső (1980:117) szavaival a gazdasági értékelés­
ben „a felcserélendő eljárás hozadékát kell viszonyítani az új eljárás hozadékához.”
A viszonyítás alapja (bázisa) nemcsak termék vagy terméket szimbolizáló modell le­
het, mert viszonyíthatunk előírásokhoz (normákhoz) és költségekhez is.
1. A minőségi előírás általános érvényű szabályozó eszköze a szabvány kifejezhet
egységesítő előírásokat, mint pl. a csavarmenetek mérete stb., és van amikor minőségi
osztályokat (kategóriákat) állapít meg.
2. A költségekhez való viszonyításkor kézenfekvő volna az ár és az önköltség viszo­
nyát vizsgálni, de mivel a minőség árkihatása jelentős, ex ante a legreálisabb mégis csak
ebből egy elképzelt realizálható árat (árarányt) becsülni. A terméktulajdonságok költsé­
gekhez, ill. árhoz való viszonyítása nélkülözhetetlen. A fogyasztó még inkább saját költ­
ségét — a fogyasztói árat — viszonyítja a termék tulajdonságaihoz.
3. A tulajdonképpeni összemérés azonban mindig egy másik termékhez (kutatási
eredményhez, alternatívához) viszonyít. (Ezt számos országban analóg terméknek
nevezik.) Ez nemcsak műszakilag előnyös, hanem egy relatív érték (ökonómiai formájá­
ban árarány) megközelítését is lehetővé teszi. Ezért a tulajdonság tulajdonsághoz, ter­
mék termékhez való hasonlításával, valamint a ráfordításokkal való egybevetéssel rész­
letesebben kell foglalkoznunk.
Az azonos minőség kevesebb költséggel, vagy jobb minőség azonos költséggel való
előállítása egyértelműen előnyös és főleg könnyebben kimutatható, egyszerűbb számítást
igényel. Más a helyzet azonban ha a minőséggel együtt a költség is nő, vagy mindkettő
csökken (Ha a költség nő és a minőség csökken úgy számítások nélkül is elutasító döntést
hozhatunk!)
 329

A gazdasági értékelés dimenziója aránybecslés: a gazdasági hatékonyság arányokkal

történő kifejezésére a kettős viszonyítás elve szolgál, aminek során a vizsgált objektum
(P) és a komparatív objektum (C) azonos tényezőit (tulajdonságait) viszonyítjuk egymás­
hoz ( P/C), majd az ezekből adódó összevont relatív haszonhatás mutatót (H) az össze­
vont relatív költség mutatójához (K) viszonyítjuk.
Ez ugyanazt eredményezi mintha a vizsgált (P) és komparatív (C) objektum össze­
vont gazdasági mutatóját hasonlítanánk össze:

Hp/K P: Hc/Kc = Hp/Hc: KP/ Kc

Ez esetben korántsem csupán a vizsgált természetes tulajdonságok relatív kifejezésé­

ről van szó, nem is csak a közvetítő standardok vagy ekként is használt modellek alkal­
mazásáról, hanem arról, hogy az eltérő dimenziója hasznosság és költség egybevetése így
tehető reálisabbá. Ugyanis a külön-külön összehasonlított hasznosság és költség (a
számlálóban és a nevezőben) dimenzió nélküli arányszámként jelenik meg, ami egymás­
hoz való arányosításukat megkönnyíti.

A lehetséges módszertani megközelítés összefoglalása

A viszonyítás eredménye csak arányszámokkal fejezhető ki.

Az arányszámok csak szorzatosan vonhatók össze, aminek előnye, hogy minden té­
nyező hatása külön is kimutatható.
A szorzatosságból következik az, hogy a kevésbé pontos (becsült) adatok folytán en­
gedményt tehetünk a nehezem mérhető adatok pontossága tekintetében.
A tényezők fontosságának és pontosságának azonos rangsorára törekedjünk.
A bizonytalanság és szubjektivitás kockázatát tartsuk mindég szem előtt.

4.5.1.2 A szintetikus ökonómiai értékelés modellje

Aki tudja vagy sejti mennyi lesz kutatási témája folytán a bevétele és mennyi a kiadá­
sa, az tudja már a várható nyereségét is, és ne is fárassza magát a következő bonyolultnak
tűnő sűrített ismertetés elolvasásával. A legtöbb kutató azonban — mint azt az előző
szakaszban kifejtettük — arra kényszerülhet, hogy ex ante (előre, a tények ismerete nél­
kül) teljes bizonytalanságban, sokszor csak saját becsléseire támaszkodva, a várható
(vagy már elért) kutatási eredményét ökonómiailag értékelje.
Erre szolgál a szintetikus ökonómiai értékelés modellje, ami pontosságban és meg­
bízhatóságban nem mérhető a tényleges ökonómiai értékelésekhez, de ebben a szituáció­
ban a kutató szubjektív (optimista vagy pesszimista) sejtéseinél tízszer megbízhatóbb és
százszor többet mond. Vagy szerényebben szólva: a később biztos tények bizonytalan
„ex ante” (előre) becsléséről van szó, amit a kutató elsősorban a maga számára készít.
Emlékezzünk a 3.3.2.3 szakaszban leírt döntési táblázatra (3-9. táblázat, 193. oldal),
ha ennek ± értékei helyett számokat (tényleges vagy becsült adatokat és azokból számí­
tott értékeket) helyeznénk, úgy eljutnánk az alább leírt számításmódhoz. Ne zavarjon
meg minket az, hogy modellünk végső fokon mindig valamely létrehozott produktum
 330

értékét becsüli, hiszen a kutatások eredményeit ez fejezi ki — például Szendrő (1995: 8)

szavaival az agrármüszaki kutatás eredményét „a mezőgazdasági végtermék mennyisége
és minősége”. De mint látni fogjuk az ilyen értékek ennél elvontabb, lélektani kiterjedé­
sekben is mérhetőkké tehetők az alábbiak szerint.

A pénzértéket imitálni kívánó, de a valóságos árakat nem ismerve, kalkulációnk ab­

ból a premisszából indul ki, hogy két közel álló áru (termék, szolgáltatás, ismeret, eljárás
stb.) "áraránya "a "vásárló" értékítéletében megjelenő hasznossággal arányos.
A hasznosság (utility, usefulness): az a kielégülés amit a fogyasztó valamely termék
elfogyasztása (szolgáltatás igénybe vétele stb.) folytán elér (élvez, érez). A hasznosságot
abszolút értékben nem lehet kifejezni, csak egy közelálló (helyettesítő) összehasonlító,
komparatív objektumhoz viszonyítva. (Jele: C)

A szintetikus mutató, a tényezőnként külön-külön viszonyított haszonhatások (a P/C

vagyis a vizsgált P objektum és összehasonlító C haszonhatásának hányadosa) szorzatos
összevonásából kapott hasznosság (H) és az ugyancsak viszonyított (P/C) összevont
relatív költség (K) hányadosa. (Jele: F = H/K). Számítása az előző szakaszban leírt ket­
tős viszonyítás elvén alapul.
Szintetikus mutatónk a hasznosság megszerzésére fordított ráfordítások hatékonysá­
gát fejezi ki. A "ráfordítás" az eladónak költséget, a vevőnek árat jelent. Az alkotó (ku­
tató) számára oly fontos versenyképesség: az eladó számára a haszonhatáshoz képest
kedvező árból adódó piaci előny, aminek oka (tömeges áruk esetében) a vásárló többlet-
hasznából következő keresletnövekedés is lehet. Ez relatív formában: két összehasonlított
termék hasznosságarányának és eladási árarányának hányadosával becsülhető.

A szintetikus mutató számításának lépései a következők

1. A tényezők (paraméterek) kvantifikálása méréssel, becsléssel.

2. Az így nyert adatparaméterek ökonómiai transzformálása formulák és modellpa-
raméterek segítségével.
3. A transzformált értékek viszonyítása a komparatív objektum hasonló értékéhez
(P/C)
4. Az így kapott relatív haszonhatás tényezők szorzatos összevonása H relatív hasz­
nossággá (ahol a C hasznossága 1,0)
5. A P és C költségének összehasonlítása a becsült költséghányadok alapján leegy­
szerűsített számítással, és ennek alapján a relatív költség (K) meghatározása (ahol a C
költsége 1,0).
6. A szintetikus mutató számítása a H/K hányadosaként.

Néhány további kulcsfogalom meghatározása:

Az adat-paraméter a vizsgált objektum (P) tulajdonságainak (ismérveinek) mért, be­

csült, feltételezett; de haszonhatásra még nem transzformált, számszerű értéke.
 331

A modell paraméter az adat-paraméterek haszonhatásra való transzformálásához

szükséges, az adekvát számítási formulából (modellből) adódó normatívászerű értékek.
A költség pénzértékben kifejezhető ráfordítás. Változásának illetve két objektum kö­
zötti arányának (a relatív költségnek) becslése költségarányok és költséghányadok segít­
ségével is történhet.

A költségarány két összehasonlított objektum teljes költségének vagy valamely rész­

költségének hányadosa. A szintetikus mutató becslésében kitüntetett jelentőségű, mert a
naturális ráfordításokból is becsülhető.

A költséghányad (partial cost ratio): valamely részköltség és az összes költség há­

nyadosa.
A részköltség-hatékonyság (partial cost efficiency): valamely tulajdonság (ismérv)
komparatív objektum azonos tulajdonságához viszonyított haszonhatásának és parciális
költségének hányadosa.

A fogalmak definiálására azért volt szükség mert azok ámyalatilag eltérhetnek más
tankönyvek szóhasználatától, ugyanis azokat a szerző a módszer bevezetése alkalmával
(Tomcsányi, 1957, 1963), algoritmusának (1973, 1994: 231+) és alkalmazásainak leírá­
sakor (1988: 288-326) alakította ki. A számításokat e könyvben is röviden ismerteti, de
utal a munkát megkönnyítő formulaválasztó határozó kulcsra (1994: 77-82) valamint a
számítást megkönnyítő számítógépes programokra.

A számítás folyamata és transzformációs formulái

A szerző "áruelemzésében" alkalmazott szintetikus mérőszám — előbbiekben ismer­

tetett — számítását unokája, Tomcsányi Péter (1999) folyamatábrája alapján tekintet­
hetjük át a 4-1. ábrán.

Tekintsük át először ezeket a transzfonnációs lehetőségeket az "óramutató" irányában

haladva, és a felsorolt példákhoz való hasonlósága alapján próbáljuk megtalálni az egyes
ismérveknek (tulajdonságoknak) megfelelő ökonómiai transzformációs formulát.

Ezen a "haszonhatásmérő órán" feltüntetett nyolc formula rövid leírása a következő

(részletesebben Tomcsányi 1994: 64-67; 237-255):

1. Mennyiségi teljesítmények
Példák: gépkapacitás/óra; termés kg/ha; a gumiabroncs életteljesítménye, km; a tan­
folyamon kiadott diplomák száma/év; a múzeum nyitva tartása, óra/hét stb.
Haszonhatása-, a mennyiségi teljesítménnyel arányos.

2. Hasznos hányadok (mennyiségi veszteségek)

Példák: az őszibarack kőmag %-a, a betakarítási veszteségek, fém nyeredék % az
ércben, maradék a tubusban, a műszaki hiba miatt kieső napok %-a egy szolgáltatásban; a
vizsgán megbukottak %-a stb. A hasznos hányad (nyeredék) és a mennyiségi veszteség
 333

ugyanazt a megoszlást jellemzi, csak ellenkező előjellel. (Nyeredék az őszibarack gyü­

mölcshús %-a, veszteség formában kifejezve ez a kőmag %.)
Haszonhatása\ a hasznos hányaddal arányos (a "veszteség" értéktelen).

3. Megoszlás jellegű hatások

Példák: a két osztályos hasznosság-megoszlásra a liszt és korpa, a must és törköly, a
kinyert olaj és az olajpogácsa %-os megoszlása; valamely termék teljes értékű és csök­
kent értékű hányadának mennyiségi aránya; a kiváló eredménnyel vizsgázók és az
éppencsak megfeleltek számaránya. Több osztályos megoszlások (megszokott elnevezé­
sünk szerint: "árosztályok"), a szarvasmarha különböző értékű húsrészeinek aránya, a
gyümölcs méretmegoszlása, a szabványok szerint már osztályozott termékhányadok (lásd
a 6. formulát is!), a kiadott diplomák minősítési jegyeinek megoszlása stb.
Haszonhatás: az egyes "osztályok" (kategóriák) gyakorisága és értékaránya (árará­
nya) alapján számított mérlegelt átlagérték.

4. Középértékkel kifejezett függvényszerű hatások ("árfüggvények")

Példák: cukortartalom %, tejzsír %, egy tulajdonság fokozata mint a keménység,
aroma intenzitás, az idényszerűség (érési idő) ármódosító hatása fajtáknál; egy színdarab
előadásaira eladott jegyek számának átlaga stb.
A 2. formulától abban tér ez el, hogy egy tulajdonságra és nem az "egész" termékre
vonatkozik, a 3. formulától abban, hogy nem megoszlást, de egy elért fokozatot (közép­
értéket) értékel; mindkettőtől pedig abban, hogy azok egyenes vonalú (lineáris) haszon­
változást tételeznek fel, míg a függvény lehet görbevonalú is. (Például az olajtartalom
hasznossága nem egyenesen arányos a %-os mennyiségével!)
Haszonhatása: az alkalmazott függvény paraméterei alapján számított érték.

5. Tényező preferenciák
Példák: egy-egy termék tulajdonságra adott bonitálási pontértékek átlaga, páros pre­
ferencia tesztek eredményei, kvantifikált szakértői és fogyasztói véleményezések közép­
értékei stb.
Mindig egy tulajdonságra vonatkozik és vélemény alapján számszerűsített. Kevésbé
az egyszerű termékek, inkább a bonyolultak; valamint a szolgáltatások, intézmények,
imázs-hatások, a kiegészítő hasznosság tényezőinek értékelésére szükséges.
Haszonhatása: önállóan ritkábban, és csak akkor kerülhet a számításba, ha olyan pre­
ferencia kísérletből adódott, amelyben a P és C együtt szerepeltek, és ami értékarányt
fejezett ki. Egyébként legtöbbször a 7. komplex formulába kerülhet, mint annak egyik
fontos tényezője.
 334

6. Minőségi osztályok
Példák: a szabványok vagy más előírások alapján osztályba sorolt termékek, vagy ál­
talában a kritikus minimumok elve alapján elhatárolt kategóriák, illetve ezek % aránya.
Haszonhatását: értelemszerűen vagy a 3. megoszlási hatásokhoz hasonlóan, "árosz­
tály" transzformációval számíthatjuk (a kategóriák megoszlása alapján); vagy amennyi­
ben az osztálybasorolása egyöntetű (a tennék csak egy osztályba tartozik, ami iparcik­
keknél általános jelenség), úgy a 4. árfüggvény elve szerint.

7. Komplex hasznossági index

Közismert módszer, ami a tulajdonságok súlyozásán, és a pontértékre átszámított -
mért vagy véleményezett - adatparaméterek, súlytényezővel való szorzásából adódó
értékek összegezésén alapul. (Az értékelemzés is ezt alkalmazza.) Minden olyan hasznos­
sági ismérvet magába foglalhat, ami az előző fonnulákkal nem értékelhető; de sok eset­
ben azokat is, hacsak nem egyértelműen önálló (szorzatos) hatásúak.
Rendszerűnkbe (haszonhatás-számításba) azonban csak úgy illeszthető be, ha kritikus
minimumokkal és/vagy maximumokkal korrigálva, nem-kompenzatórikussá tesszük; és
additív jellegét egy értékarány becsléssel feloldjuk. Ez a formula minden termékértékelés
kiegészítő módszere, ami egyedül is megállja helyét, az inkább társadalom-lélektani, mint
természettudományos paramétereket tartalmazó objektumok esetében.
Példák egyedüli alkalmazására: drága használati és luxus tárgyak, bonyolult hasznos-
ságú tartós fogyasztási javak; imázs hatások, intézmények, nonprofit szolgáltatások,
személyi alkalmasság stb. vizsgálata.
Haszonhatása: a következő szakaszban részletesen leírt — személyi számítógéppel is
végezhető — számítás eredménye, ami az adatparaméterek (mért értékek vagy vélemé­
nyezett arányok és pontszámok), "kiváló" és "elfogadható" szintje segítségével számított
pontértékek súlyozott összevonásából adódik; olymódon, hogy kritikus minimumok alatt,
illetve kritikus maximumok felett, az algoritmus a súlytényezőt folyamatosan növeli.

8. Abszolút haszonhatás becslés

Példák: termékek "cserearány-becslése", piaci kísérletek vásárlói preferenciát kifeje­
ző eredményei.
Jellegében a többitől eltérő, transzformációt nem igénylő módszer. Az összhatás
vizsgálata esetén - ami e formula általános alkalmazása - a haszonhatás számításba nem
épülhet be - hiszen azt kvázi "pótolja", hanem annak ellenőrzésére, verifikálására szol­
gálhat.
Tényezőnként (egy tulajdonságra) a P és C között végezve, - ami az 5. formulának
felel meg -; eredménye beépülhet a számításba; mert a vizsgált tulajdonság haszonhatását
közvetlenül kifejezheti. (Ez azonban a gyakorlatban nehezen megvalósítható kísérleti
vizsgálatot kíván.)
Haszonhatás: a kapott számítási eredménnyel arányos.

Mi tűnik még ki a "haszonhatásmérö-órából"? (4-1. ábrán az előző felsorolás előtt)

Az, hogy a tulajdonságok "mérése" mindig külön-külön történik, csak a 8. formula

esetében végezhető együtt az összhatásuk vizsgálata.
 335

Egy-egy tulajdonság hatását mutatja ki a 3., 4. és 5. fonnula. Az l.és a 2. formula is

egy ismérvvel dolgozik, de annak hatását az egész termékre vonatkoztatja. A 6. és 7.
fonnula is tulajdonságonként mér, de azoknak már összhatását számítja. Végül a 8. mód­
szer az összhatást közvetlenül becsüli meg.

A "haszonhatás-mérő óránk" egy önmaga farkába harapó kígyó: nincs eleje, sem vé­
ge, elkezdhetjük a fejétől a farka felé, vagy a farkától a feje felé alkalmazni! A legtöbb
esetben a komplex mérőszám 7. tervezésével kezdhetünk munkába, és arra figyelünk -
végighaladva 1.-től 6.-ig a formulákon nincs-e olyan tulajdonság, ami megérdemelné
az önálló számítást (a mennyiségi hatások és a megoszlások feltétlenül ilyenek).

Nyersanyagoknál, fajtáknál, a mezőgazdaságban általában, kedvezőbb l.-el kezdve a

számok sorrendjében haladni, és azok az ismérvek amelyeknek nem találtunk megfelelő
formulát, azok a 7. komplex mutatóba kerülnek. (Ez a "maradék elv" azonban nem jelenti
azt, hogy ezek kevésbé fontosak volnának!)

Eddig a hasznosság (H) számításáról volt csak szó: ha az egyes a mért tulajdonságpa­
raméterek formuláinkkal transzformált aiP és aiC értékei kerülnek P/C viszonyításra Aj =
aiP/aic; majd az így kapott relatív mutatók szorzatos összevonásra H = Π Ai

4.5.1.3 A költségráfordítások vizsgálata

A költségek természetesen teljes pénzértékükkel is kalkulálhatók és viszonyíthatok;
de ex ante vizsgálatunk céljára egyszerűsített költségszámítást is alkalmazhatunk, ami­
nek elvei a következők:

/l/ Csak az összehasonlításra kerülő "termékek" között eltérő (módosuló) költség­

elemeket vesszük figyelembe (ami jelentős egyszerűsítés).
/2/ Meghatározzuk a költségelem részesedését az ismert összehasonlító termék (kom­
paratív objektum) összes költségében: százalékban vagy arányszámban. (Például a beta­
karítás ráfordítása 0,35 vagy 35%.) Ennek a részköltség aránynak (hányadnak) a szim­
bóluma a továbbiakban rmi (Az i-edik módosuló költség részaránya.)
/3/ Megállapítjuk a vizsgált (P) objektum (termék, eljárás, folyamat, fajta) és a kom­
paratív (C) objektum ráfordítását költségelemenként: naturális mennyiségben vagy pénz­
értékben. Ennek a jele a következőkben: kmj
(A naturális adatok előnye az, hogy ex ante azokat könnyebben becsülhetjük.)
/4/ Az előző pontban vázolt ráfordítást viszonyítjuk a P/C hányados kiszámításával.
Ennek a ráfordítás aránynak a jele a következőkben: Kmi (Az i-edik módosuló költség
relatív ráfordítás aránya. A P/C viszonyított relatív részmutatók szimbólumait mindég
nagybetűkkel különböztetjük meg.)
ISI Költségelemenként a részköltség arányt /2/ és az 1-el csökkentett (Kmi - 1) ráfor­
dítás arányt /4/ összeszorozzuk, majd a szorzatokat összeadjuk. Ha az így kapott számot
1 -el növeljük, úgy a haszonhatás arányokhoz mérhető összevont relatív költségarányhoz
jutunk. (A 4-8. táblázat ezt megvilágítja.)
 336

Az összevont relatív költségarány (K) képlete: K = 1 + Σ (Kmi -1) rmi

Ugyanez egy költségelem (Kj) vonatkozásában: Ki = 1 + (Kmi -1) rmi

Amennyiben valamennyi költségelemet figyelembe vesszük, - vagyis az /l/-ben

ajánlott egyszerűsítéssel nem kívánunk élni - úgy a részköltség arányok /2/ és a ráfordí­
tásarányok /4/ szorzatait összegezve kapjuk az összevont relatív költségarányt
Az összevont relatív költségarány képlete valamennyi költségelem figyelembe vétele
esetében: K= Σ Kmi rmi

Mivel azonban ex ante számításnál kedvezőbb csak a módosuló költségelemek fi­

gyelembe vétele, az első képlet szerinti "egyszerűsített" megoldást részesítsük előnyben.
Ezt mutatjuk be a 4-8. táblázaton, amiből azonban a valamennyi elemet figyelembe
vevő eljárás is megérthető.
A leírtak alapján most már áttekinthetjük a költségszámítás lehetséges módjait, ame­
lyeknek célja az összevont relatív költségarány megállapítása.
Háromféle megközelítés lehetséges:
a) Az ajánlott egyszerűsített számítást alkalmazva, csak a P és C között eltérő költ­
ségelemeket vesszük figyelembe.
p) Az előzőhöz hasonlóan a ráfordítás arányokból és a részköltség arányokból végez­
zük a számítást, de valamennyi költségelemet figyelembe vesszük.
y) Valamennyi költségelem pénzértékét ismerjük, ezek összegét viszonyítjuk a P és C
között.

Mindhárom "út" helyes "célhoz" vezet, de nem egyformán "járható", mert ex ante
értékeléskor nem tudhatjuk biztosan az összes (valamennyi) költségelemet megadni (ez a
p megközelítés hátránya);
nemigen rendelkezhetünk még a költségelemek pénzértékével. (Ez a y megközelítés
hátránya; ami azonban az ex post értékelés utókalkuláció esetén, az egyedüli helyes eljá­
rás.)

Ezért ajánljuk az egyszerűsített számításmódot, amivel bővebben foglalkoztunk, mert

megítélésünk szerint a kutatónak a költségelemzés fontos feladata akkor is ha nem
kívánja a teljes szintetikus mérőszámot és a hasznosságszámítást alkalmazni. Az egysze­
rűsített költségarányositás önmagában is alkalmazható, az ex ante értékelés során így
látjuk a költségráfordítások figyelembe vételét megoldhatónak.

A költségszámítások pedig nélkülözhetetlenek számunkra az objektum gazdaságos­

ságának ex ante megítéléséhez. Hogyan jutunk el ehhez a mutatóhoz?

A termék gazdaságosságát jellemző szintetikus ökonómiai mutató, a "facit" (F) pe­

dig ugyancsak viszonyított; az összevont relatív haszonhatásarány és az összevont relatív
költségarány hányadosa: F = H/K
 337

4-8. táblázat
Egyszerűsített költségszámítás a költségkihatások "ex ante" becsléséhez

Az F-mutató természetesen csak az összehasonlító bázishoz (komparatív objektumhoz)

viszonyított relatív gazdaságosságot (a ráfordítások hatékonyságát) fejezi ki, ami azon­
ban céljainknak megfelelő információ tartalmú mutatószám.

A költségszámítás gyakorlati elvégzését a 4-8. táblázaton adott példával kívánjuk

elősegíteni. (Vagy csak a módosuló a P és C közt eltérő költségeket vesszük figyelembe,
vagy valamennyi költségelemet: a táblázat utolsó oszlopa - más betűtípussal - párhuza­
mosan mutatja be mindkét változatot. Az utóbbit dőlt betűk jelzik! A ráfordítást, mindkét
esetben, akár naturális egységekben akár pénzértékben meg lehet adni.)
 338

4.5.1.4 Nonprofit szolgáltatások értékelése

Amennyiben a kutató terméket fejleszt, vagy annak valamilyen tulajdonságát javítja
stb. egyértelműen alkalmazhatók fenti számításaink A kutatómunka azonban gyakran
olyan értéket hoz létre amit inkább a non profit szolgáltatások módján értékelhetünk.
Utóbbira példa lehet a közoktatatás és a betegellátás amelyek direkt nyereséget nem
produkálnak, de térítést, tandíjat azért felszámítanak. Valakinek (az államnak, egy alapít­
ványnak stb.) azonban mégis meg kell fizetni az ilyen intézmények fenntartását, és ezért
költségeik elemzésére is szükség van.

A nonprofit tevékenységek esetében a szolgáltatásért kapott ellenszolgáltatás három

változatát különböztethetjük meg: az elsőnek ára van, profitja nincs; a másodiknak ára
nincs, de ellenszolgáltatásra számít; a harmadik ellenszolgáltatásra se számít.
Az elsőt már említettük (közoktatás stb.). A harmadik - mint amilyen az adomány, a
kéregetőnek juttatott alamizsna - már kívül esik a hasznosság és költség vizsgálatán,
egyrészt azért mert paradox jellegű: minél nagyobb az áldozat, annál értékesebb a jóte­
vőnek; másrészt azért, amit egy kissé durva közmondás így fejez ki: "ajándék lónak ne
nézd a fogát".
A második azonban - ami sok esetben alig különböztethető meg az elsőtől nagyobb
jelentőségű, és a szállóige szerint is "megér egy misét." Az olyan szellemi szolgáltatások
sorolhatók ide amelyeknek ellenszolgáltatása is szellemi (vagy erkölcsi) érték. Ide tar­
toznak a vallási szervezetek, kulturális mozgalmak, egyes közcélú alapítványok szolgál­
tatásai.
Felvetheti valaki, hogy ezek dolga már egyáltalán nem piaci, hanem szociológiai, sőt
morális kérdés, és nem is illik a gazdasági problémák közé keverve ezekről megemlékez­
ni. Hogy ezt mégis megteszzük, erre az késztet, mert szívügyünk a tudomány is gyakran
csak szellemi és erkölcsi értéket közvetít, és értékelő módszertanunk néhány eleme, az
ilyen "szolgáltatásokat" is elősegítheti. Ezt arra alapozzuk, hogy ezek is

ráfordításokkal, és számszerűsíthető ellenszolgáltatást remélve működnek; és

a komplex mérőszámot (7.formula, 334. oldal), sőt bizonyos mennyiségi mutatókat
(1. formula) is hasznosíthatnak (331. oldal). (Például számszerűsíthető "ellenszol­
gáltatás" az érdeklődők száma; mennyiségi teljesítmény a rendezvények időtartama órá­
ban kifejezve.)

Az nyilvánvaló, hogy a mérhető tényeknél nagyobb fontosságúak ebben a szférában

az emberi vélemények sőt összhatásuk is a közvéleményben.
 339

4.5.1.5 Számitógépes ökonómiai értékelés

A szintetikus mérőszám számitógépes programját a szerző algoritmusa és Palotás
Imrével kidolgozott terve alapján az OMMI-ban dolgozta ki: Janovits Gábor**

Az eredetileg növényfajták értékelésére - pontosabban az un. "Szintetikus fajtaérték-

számításra" - kidolgozott és alkalmazott program elsősorban a haszonhatás tényezők
ökonómiai transzformációját és összevonását teszi lehetővé, így az értékítélet becslését,
majd a hasznosság árhoz viszonyítását oldja meg.
Mivel azonban többnyire a termelő szempontjából készül, a költségráfordítások egy­
szerűsített számítását is lehetővé teszi, és az összevont relatív hasznosság és összevont
relatív költség mutatók hányadosaként a termék szintetikus ökonómiai indexét eredmé­
nyezi.
A termelő szempontjából történő értékelés érdekében a mennyiségi teljesítményeket
illetve veszteségeket megkülönbözteti az áruértéket meghatározó minőségi és lélektani
tényezőktől. Mindezek azonban számíthatók az áruelemzés 8 transzformációs formulája
segítségével.
A vizsgálatba vont tényezők (tulajdonságok) kiválasztását, jellemzőik és esetenként
változó modellparamétereik (MP) meghatározását a felhasználó definiálhatja. A program
lehetővé teszi a közlésre (áttekintésre) alkalmas táblázatok szerkesztését és ezek, illetve
az egész számításmenet kinyomtatását.
A számítás célja a termékek (szolgáltatások, intézmények stb.) versenyképességének
és gazdaságosságának "ex ante" becslése. Tapasztalataink szerint a növény- és állatfajtá­
kon kívül az ipari termékek és termelési folyamatok, valamint az árú jellegű és a
nonprofit szolgáltatások értékelésére is alkalmas.

4.5.2 A szubjektív preferenciák mérése

4.5.2.1 Termékértékelés és tényezösúlyozás páros preferencia teszttel

A preferálás előnyben részesítést jelent. A kettő közötti alternatív választás az eljárás
alapeleme. Ennyiben megfelel az értékelő becslések 3.-12. táblázaton leírt legegyszerűbb
formájának (a), eredménye pedig a preferenciaarány meghatározása, ami viszont az
utolsóként ismertetett (o) módszernek felel meg. Nem túlzás, ha azt mondjuk, ez az eljá­
rás minden termékértékelés alfája és ómegája.
E módszer céljainkra való alkalmazásának kialakulását, piaci termék kísérleteink
fejlődésmenetével ábrázoltuk (Tomcsányi, 1988: 276). Az 1972-től kezdve 13 éven át
végzett alma kísérleteink színtere a főváros több piaca volt. Célja a várható árarány
becslése, eltérő módon tárolt, illetve különböző fajtájú gyümölcsök összehasonlításával.
A vizsgálat módja az, hogy a két alternatívából (termékből, tulajdonságból tényező­
ből stb.) való választások gyakoriságát hasonlítjuk össze. A piaci kísérletben az egység-

** A szerző köszönetet mond Janovits Gábornak e könyv nyomdai szerkesztéséhez nyújtott áldozatos és
magas színvonalú számítástechnikai segítségéért is.
 340

nyi idő alatt eladott alma mennyiségével arányosnak tekintettük a választások számát. Az
értékelés további lépései a következők (az almakísérlet szavaival elmondva):

1. Az eladott mennyiség preferenciaarányát (Pr) megállapítjuk, ami nem más, mint a

vizsgált termék részaránya az összehasonlított két tennék együttes eladott mennyiségén
belül. Képletesen kifejezve P termék preferenciaaránya C termékkel szemben, ha a szim­
bólumok az eladott (választott) mennyiségeket jelzik, a következő : PrPC = P/(P+C)
2. THURSTONE eljárása szerint a kumulatív normális eloszlás táblázata alapján meg­
állapítjuk a preferenciaarányra vonatkozó értéket, amit z értéknek jelölünk. Az így kapott
összesített Ez értékből a továbbiakban megközelíthetjük a vizsgált termék várható árát,
illetve árarányát.
A normális eloszlás görbéje alatti kumulált értékek valószínűségét kifejező szórásér­
tékek különbsége arányos az intervallum skála értékeivel. A számításhoz szükséges a
standardizált érték statisztikai tankönyvekben megtalálható.

A számítás általános modelljét helyszűke miatt nem írjuk le, inkább könyveinkre
utalunk (Tomcsányi, 1988: 278-280; 1994: 210-211), és főleg számitógépes programun­
kat ajánljuk.
Az eljárás érzékeltetése céljából azonban egy hasonlatot mégis közlünk (Tomcsányi,
1993). Különböző hosszúságú pálcák hosszának különbségét szeretnénk számos közre­
működővel megbecsültetni. Párosával felmutatva a pálcákat, annál biztosabban eltalálják,
hogy melyik a hosszabb, minél nagyobb a különbség. A megközelítően egyformáknál
már sokan tévednek, tehát a vélemények megoszlanak, egyformáknál a szavazatok száma
csaknem azonos lesz. Az így kapott szavazatarányokat (preferenciaarányok) a leírt mó­
don átszámítva intervallumskálát kapunk, ami a pálcák hossza különbségének arányát
fogja mutatni.

A "tévedések" adják tehát a számítás alapját. Ha a résztvevők mindig egységesen

rangsorolnának, akkor a rangsor biztos volna, de a tévedésekből valószínűsíthető távol­
ságot az intervallum skálán nem tudnánk kiszámítani. Ebből következik az is hogy a
teljes egyetértés ilyenkor nem is előnyös. (A bíráló következetessége azonban kívánatos,
különösen véleményezéseknél.)

A páros preferenciavizsgálattal megállapítható eredmények csak intervallum szintűek,

a termék áraránya azonban ebből becsülhető, ha legalább két ismert áru (price, Preis)
termék is szerepel a vizsgálatban (Tomcsányi, 1988).

Mind a tulajdonságok súlyozása, mind a hasznosság és ár becslése abszolút skálát kí­

ván. Erre két út kínálkozik: a skála transzformáció vagy a direkt aránybecslés.

1. Az áruelemzésben alkalmazott 1-6. formulánk (334. oldal) már arányskálán becsli

a hasznosságot, és ezzel ezt a transzformációs problémát is megoldja a tényezőnként
(tulajdonságonként) történő értékelés során.
 341

2. A termékhasznosság összhatásának — és kivételesen egyes tényezőinek — becs­

lése esetén a két ismert intervallum érték segítségével történő abszolút skálára való
transzformálást alkalmazhatjuk (Tomcsányi, 1994: 215).

A páros preferencia teszt számítógépes programja

A számítógépes programot a szerző algoritmusa alapján, az OMMI-ban Palotás Imre

dolgozta ki.
A módszer Thurstone-törvénye alapján az áruelemzés két részszámítását oldja meg:
• A komplex hasznossági index számításához szükséges súlyszámok kialakítását szak­
értői vélemények alapján.
• Az abszolút haszonhatások közvetlen becslését, termékek összehasonlításával vég­
zett laboratóriumi vagy piaci kísérletekben.

A program kidolgozza tetszőleges számú kritérium (vagy tennék) alapján az elrende­

zést ROSS módszerével; véleményezéshez kinyomtatja a bírálónként eltérő kérdőíveket;
kiszámítja a súlyszámokat tulajdonságonként illetve a relatív hasznosságot termékenként.
Lehetővé teszi az összesített preferencia mátrixok, az ezekből számított intervallum
értékek és utóbbiak abszolút skálára való transzformálásának áttekintését.
A program az elemzést megkönnyíti azzal, hogy Kendall módszerével értékeli a bí­
rálók következetességét, az összeredmény szignifikanciáját, valamint azt, hogy az egyes
ismérvek (termékek) megítélése mennyire volt egyértelmű.
Megítélésünk szerint ezzel a módszerrel a megbízható véleményeztetés és érzékszervi
termékvizsgálat oldható meg, alkalmazása azonban számítógép nélkül elfogadhatatlanul
sok munkával járna.

4.5.2.2A páros cserearánybecslés módszere

Preferenciaarányok közvetlen becslésére, az intervallumértékek áraránnyá való át­
számításának problematikus volta miatt vezette be a szerző a közvetlen páros
cserearánybecslést mintegy húsz évvel ezelőtt. Ennek alapelve az az "axióma", hogy
bizonyos határok között a mennyiség a hasznossággal arányos. (Két egyforma alma
kétszer annyit ér, mint egy.)
A módszer elsősorban fogyasztói végtermékekkel alkalmazható, nem az egyedi, ha­
nem a tömeges, vagyis kimérhető árucikkekkel, melyek lehetnek egalizálható (homogén),
kvázi egalizálható vagy darabos termékek. A módszer leírása könyveinkben található
(Tomcsányi, 1988: 284-287), algoritmusának egyszerűsége miatt számítógépes prog­
ramját nem dolgoztuk ki.
Jelentősége az, hogy lehetőséget ad más transzformációs modellekkel számított érték­
arányok (hasznossági arányok) ellenőrzésére, mintegy "verifikálására".
Továbbfejlesztett változatunk az "arányosított mennyiségek választása" ami elvében
közelit a conjoint analysis néven ismert marketing eljáráshoz. A módszerünk lényege,
hogy előkésztett eltérő mennyiségi arányokat (vagy összetételeket), tartalmazó
mintapárok egyikét kell a bírálónak választania. Ha a bíráló személyes preferenciája
szerint a két mintából az egyik kedvesebb neki, azonos mennyiség esetén azt választja.
 342

Egy mennyiségi arányon túl mégis a másikat választja, ha abból annyival több volt. Eb­
ből a cserearány már kiszámítható.
Ez a módszer, amit cserearány-választásnak is nevezhetnénk, elsősorban küllemi tu­
lajdonságokra, azok összhatására alkalmazható, bár ízleléssel kombinálható. Azért szól­
tunk csak róla, mert ez a módszer tette lehetővé, hogy az ordinalitás-kardinalitás dilem­
máját, akadémiai székfoglalónkban elméletileg megvilágíthassuk — és úgy képzeljük a
fiatalabbaknak még más is eszébe juthat róla.

4.5.3 Komplex, "nem kompenzatórikus" mérőszám alkalmazása

A 3-12. táblázaton f/ módszerként ismertetett súlyozott pontozásból indulhatunk ki

(225. oldal), amit az értékelemzés alkalmaz a haszonhatások (funkció teljesítés) kvanti-
fikálására.

E módszerrel kapcsolatban két elméleti probléma merülhet fel:

1. Mennyiben keverednek össze, e módszer alkalmazása során, a különböző skálákon
mért adatok, - például összeadnak ordinális és abszolút értékeket - ami nem volna meg­
engedhető.
2. Mennyiben fogadható el az additív összevonás, amiből kompenzatórikus hatás is
következik, vagyis bármely átlagon felüli ismérv hatása ellensúlyozza az átlagon aluliak
lerontó hatását.

A kompenzatórikus torzítást sikeresen hidalják át a kritikus minimumok, és alkalma­

sak a termékhibák kizárására, konkrét árutételek (darabok) minősítése esetén. Nem al­
kalmasak azonban egy termékfajta hasznossági színvonalának mérésére: az folyamatos
értékszámokat kívánna, a néhány minőségi kategóriába sorolás helyett. A kompromisz-
szum a kritikus minimumok folyamatossá tétele, nem "kizáró", de "lerontó" hatásukat
modellezve.
A nem kompenzatórikus súlyozott pontozással kívántuk megoldani a más transzfor­
mációs formulával nem kifejezhető haszonhatások komplex indexben való összevonását.
Ezeket a tulajdonságokat (ismérveket) külön-külön mérjük és összevontan értékeljük.
Lényeges, hogy az összevont index ökonómiai transzformációja is elvégezhető.

A Komplex haszonhatás index (7. formula) - eredeti nevén "Kritikus minimumokkal

(maximumokkal) korrigált értékszám" (KMKE) egyszerű számítógéppel megkönnyíteti
megoldásának lépései a következők:

a) A műszeresen mért értékeket és a szakértői vagy fogyasztói bírálatok osztályzatait,

számítási kalkulusra alakítjuk át. (Kalkulus néven különböztetjük meg a transzformáció­
val nyert számítási pontértékeket, a becslés eredményeként kapott pontoktól. Az átalakí­
tás a tulajdonságok (ismérvek) "kiváló" és "elfogadható" szintjének meghatározása
alapján történik. E két túlléphető határérték - mondhatnánk a minőség (haszonhatás)
fagy- és forrpontja - segítségével kapott, standardizált kalkulusokkal dolgozunk tovább.
E két határérték becslésének bizonytalansága elfogadható, mert csak a standardizálást
szolgálják, változtatásuk csak kismértékben befolyásolja a számított eredményt. (Például
 343

amennyiben, előző metaforánk szerint, valóban hőmérsékletekről volna szó, az ered­

ményt aligha befolyásolná az, hogy az összehasonlítást Celsius vagy Fahrenheit fokok
alapján tennénk.) Célszerű, ha az "elfogadható" szint kizáró minimumként hat, de ez nem
feltétele a modell alkalmazásának.
b) A tulajdonságok fokozatának (funkció teljesítésének) ily módon végzett transzfor­
málása intervallum értékű kalkulusokat eredményez. E kalkulus-skálák minden ismérvre
(tulajdonságra) azonos terjedelműek, azok "kiváló" és "elfogadható" szintje között. A
kalkulusra való transzformálás - a gyakorlatban előforduló értékhatárok között -, lineáris
lehet, de ha szükséges a görbe vonalú is megoldható.
c) A modell a kompenzatórikusságot úgy oldja fel, hogy a bizonyos küszöbérték alatti
(vagy feletti) kalkulust kapott ismérvek súlyszámát megnöveli. (A súlyszámok kialakítá­
sának módszereire alább még visszatérünk.)
Ez a kritikus küszöbérték lehet a termék ismérveinek kalkulus átlaga, vagy - ami
praktikusabb - egy szabadon választott kalkulus érték, ami több változatban is számítha­
tó.
A súlyszámot algoritmusunk a kalkulus kritikus küszöbtől való eltérésének négy­
zetével szorozva növeli meg. Az értékelés szigorítása vagy lazítása a küszöbérték vál­
toztatásával könnyen megoldható, és nem igényli az algoritmus megváltoztatását.
d) Az így kapott súlyozott kalkulus (pontszám) összegek még intervallum-skála érté­
kűek. Ezek a haszonhatást kifejező abszolút skálára transzformálhatok a minden tulaj­
donságukban "kiváló" és a mindben éppen csak "elfogadható", elképzelt termékek ha­
szonhatásának (árának) szakértők által becsült aránya segítségével.
Tapasztalataink szerint ez "becslőbarát" kérdésfeltevés, és több feltételezett változat­
ban is számítható. (A szakértői becslést, megkönnyíti ugyanis, hogy ez az arányszám
szakmai sajátosság: például borok között adódhat 10-szeresnél nagyobb értékarány, míg
búzalisztek vagy marhabélszínek között inkább csak kétszeres.)
Természetesen ez az arányszám nemcsak szakértői vélemények és "elképzelt" termé­
kek alapján, hanem valóságos termékek összehasonlításával, piaci tapasztalatok vagy a
cserearánybecslés módszerével is megközelíthető.
e) Végül fentiek alapján a számítógép egy olyan komplex mérőszámot (indexet)
eredményez, ami a termékek haszonhatatásának összehasonlítására, sőt elfogadható
árarányuk becslésére is alkalmas. Az ilyen becslések elvileg "hipotétikusak", de kísérleti
marketing módszerekkel verifikálhatok, helyesbíthetők.

A felvázolt Komplex haszonhatás index önállóan vagy mint az áruelemzés 7. for­

mulája más transzformációs formulákkal kiegészítve alkalmazható.
A számítógépes programunk különös előnye, hogy a termékek haszonhatása tulaj­
donságonként (ismérvenként) is kiszámítható, és így értékelemzésre is felhasználható. A
számítás egyéb részei azonban számítógép nélkül is viszonylag könnyen megoldhatók, a
könyvünkben közzétett (Tomcsányi, 1994: 223-226) algoritmus alapján.
A számítással kapott korrigált pontérték azonban még nem tekinthető ökonómiailag
értelmezhető dimenzióban kifejezett mutatónak. Ehhez az szükséges, hogy tudjuk, mi­
lyen arányban érhet többet egy minden tulajdonságában kiváló termék, egy minden tu­
lajdonságában csak elfogadható szintűtől.
 344

A mindenben kiváló és éppen elfogadható termék értékarányát jelölve, a haszonhatást

már kifejező összevont arányosított értékszámot (V) így kapjuk meg

ahol az a a kalkulus skála kiinduló értékét, b a fokainak számát jelenti. Ezt a mutatót
már egy vizsgált termék (P) és egy komparatív termék (C) haszonhatásának összehason­
lítására, hányadosuk formájában használhatjuk. Az szintetikus mutató jelölései szerint az
A i tényezőhöz pedig így jutunk:

A szintetikus mérőszámba (áruelemzésbe) ebben a formában épül be a komplex ha­

szonhatás index (7. formula) alapján ökonómiailag transzformált mutató. Ez a többi
hasonló relatív A mutatóval szorzatosan összevonható.

Amennyiben önmagában - más transzformációs formulák nélkül - alkalmazzuk (pél­

dául értékelemzésre), úgy a V mutató formájában is használhatjuk, értelmezhetjük. Erre
két megoldást említünk meg:
Egy termék V mutatója jobban értelmezhető, ha kiszámítjuk modellszerűen a k vagy
e szintek, vagy a kalkulus skála mediánja szerint is.
A számítógépes programunk lehetőséget ad - mint már említettük - arra, hogy egy
konkrét termék számításba vont tulajdonságainak haszonhatásra gyakorolt szorzatos
hatását egyenként is kimutassuk.
Mindkét megoldás a költség-ráfordításokhoz való viszonyítást is szolgálhatja.

A komplex haszonhatás index számítása modellparaméterek (MP) segítségével törté­

nik, és azok megváltoztatásával több változatban is számítható. Nagyobb hatása azonban
csak a v -nek van, azt érdemes esetleg több változatban kipróbálni.

A komplex hasznossági index programja

A szerző algoritmusa alapján az OMMI-ban kidolgozta és továbbfejlesztette: Palotás

Imre
A szintetikus értékszám 7. formulájának alkalmazását (tervezését és számítását) teszi
lehetővé. Eredetileg mint "Kritikus minimumokkal (maximumokkal) korrigált értékszám"
/KMKE/ került publikálásra ez a számításmód. A súlyozott pontozás elvén alapul (az un.
értékelemzéshez hasonlóan) de annak kompenzatórikus hatását feloldja.
A program a felhasználó által választott modellparaméterek (kiváló és elfogadható
szint, korrigáló határérték stb.) alapján a naturális adatparamétereket kalkulus-
 345

pontértékké transzformálja, a teljes számítást elvégzi és kimutatja az összehasonlított

termékek (objektumok) relatív hasznosságát.
A program a szükséges adatokat jól áttekinthető rendszerben kéri be, az esetleges hi­
bákra, belső ellentmondásokra figyelmeztet, és csak ezek helyesbítése után végzi el szá­
mításait. Lehetővé teszi, hogy az értékelés során az értékelt termékek (objektumok) illet­
ve tulajdonságok egy részét kizárjuk, az eredményt ezek nélkül is megismerjük.
Egyedülálló módszerrel mutatja ki egy-egy vizsgált tényező (tulajdonság) összevont
hasznosságra gyakorolt hatását, ami számítógép nélkül gyakorlatilag megoldhatatlan
volna. A kritikus határértékek (minimumok és maximumok) kívánságra tulajdon­
ságonként differenciáltan határozhatók meg, ami lehetővé teszi a minőségfejlesztés, ter-
mékmárka-imázs stb. újszerű tervezését és elemzését.
Az eredményeket jól áttekinthető összevont, vagy a számításmenet egészét bemutató
részletes táblázatok formájában közli. A táblázatok a nyomtató helyett a képernyőn is
megjeleníthetők.
Bonyolult kutatási eredmények értékelése nem nélkülözheti a 7. formula (a Komplex
hasznossági index) alkalmazását, ami viszont e program nélkül nehézkesen oldható meg.

4.5.4 A bizonytalanság mellett hozott ökonómiai döntések

4.5.4.1 Feltételezett valószínűségek becslése, heurisztikus megoldással

A heurisztikus számszerű becsléseket olyankor alkalmazunk amikor nincs lehetősé­
günk mérésre, pontosabb eljárásokra. Ezek azonban még mindég egyszerűbben megold­
hatók abban az esetben, ha az események bekövetkezésének valószínűségével tudunk
számolni. (Nyáron és télen könnyebb eldönteni vigyünk-e esernyőt magunkkal, mint
tavasszal vagy ősszel.)
A bizonytalanság melletti döntéssel azonban az általános kutatásmódszertanban és
heurisztikában foglalkoznunk kell. Ezért említjük meg ennek néhány jelenségét Sinn
(1980) és Simon (1982) munkáira támaszkodva.
A bizonytalanság melletti döntések is egy hasznossági függvényt (Nutzenfunktion)
vesznek figyelembe. A rangsorolást tartják csak reálisnak, mert könnyebb azt eldönteni,
hogy "nem rosszabb mint", mint azt, hogy "ugyanolyan jó, vagy mennyivel jobb mint".
Utalnak Pareto fogyasztói kosarára, amit magunk igyekeztünk egy példázattal áthidalni a
kardinális hasznosság védelme érdekében79. E téma nagy klasszikusai Cramer (1728) és
Bernoulli (1738) még hittek a kardinális hasznosság mérhetőségében, és annak mennyi­
séggel csökkenő értékét tételezték fel.

79 A közgazdaságtan által elfogadott, több terméket tartalmazó ordinálisan összehasonlított (rangsorolt)

kosarak és a "cserearánybecslésnek" elnevezett direkt hasznosságarány-becslésem nem áll olyan messze egy­
mástól. Világítsa meg ezt ez az egyszerű példa:
Ha az egyik kosárban a tetszetősebb A almából mindig 20 db volna, a másikban pedig a B alma mennyi­
ségét változtatnánk (minden egyéb termék teljes azonossága mellett) úgy a következő adódhatna: a 20 A almás
kosarat választaná a fogyasztók többsége a 20, 22, vagy 24 B almát tartalmazóval szemben, de a 26 db B
almás kosarat már többre értékelné a 20 A almásnál. Így felismerhetnénk, hogy 25 B alma lehet egyenértékű
20 A almával, vagyis hasznosságarányuk 25/20=1,25.________________________________________ _
 346

Ide tartoznak a döntési kritériumok — amikre a következő szakaszban adunk példá­

kat. Laplace még egyenlő valószínűségeket tételezett fel, és ezt követik ma is, ha nincs
támpont a hasonló tényezők rangsorolására. Információk alapján már inkább Bayes
(1763) tételén alapuló feltételezett valószínűségeket vesznek figyelembe. Ha ismerjük a
valószínűséget kockázatot vállalunk. Ha nem úgy a teljesen bizonytalan valószínűségek
esetében a Hurvicz (Milnor, 1954)*, a minimax (Savage, 1951)*, vagy a maximin (meg­
bánás szabály) döntési kritériumokat alkalmazhatjuk.
Bőven foglalkoznak a lexikografikus döntéssel amit René Roy (1943)* fejlesztett ki
(bár elnevezését átvette egy más rendszertől). A "safety first" ebben azt jelenti, hogy a
(fontossági sorrendbe rendezett) kritikus tényezők maximális biztonságára törekednek.
(Példa alább a 4-9. táblázaton.) Simon (1982) utal arra, hogy az élő organizmusok is
ehhez hasonló cselekvési rendszert követnek. A heurisztikával kapcsolatban pedig olyan
matematikai transzformációra utal, ami az additivitást szorzatosra változtatja — szerény
gyakorlatunkhoz hasonlóan. A heurisztika megelégszik a meglévőnél jobb megoldással,
de nem törekszik a valóban jó megoldásra. Ez az irányelv érvényes az eddigi és az alább
ismertetet módszerek tekintetében is.
Már Platón felveti Menon által: hogyan lehet azt felkutatni amit nem ismerünk, vagy
ha megtaláltuk, honnan tudhatjuk, hogy azelőtt nem ismertük? Ezt a jóformán zenben
alkalmazott koan-nak (242. oldal) tűnő kérdést, Simon így értelmezi: Egy probléma
megfogalmazásánál hivatkoznunk kell a megoldására is, a lehetséges megoldásokra.
Szókratész Menonnak nem adott választ, de Simon idézi McCarthy (1956)* válaszát:
Egy problémát akkor tekinthetünk jól meghatározottnak, ha létezik egy olyan ellenőrző
eljárás, amelyet alkalmazni lehet a javasolt megoldásokra. A megoldást az ellenőrző
eljárás konfirmálhatja.
És mennyivel nehezebb mindez, ha ex ante, feltételezésekkel kell az ellenőrzést is el­
végeznünk. Ennyit ízelítőül — és étvágygerjesztőül — a bizonytalanság melletti dönté­
sekről.

4.5.4.2 Feltételezett valószínűségek alapján működő döntési modellek

A kutatási feladatok megválasztásánál szeretnénk előre tudni, melyik változat a gaz­
daságilag legelőnyösebb. Ezt — lehetőleg figyelembe véve az ex ante gazdaságossági
számításainkat — a piaci fogadtatásnak (a keresletnek, a várható siker nagyságának)
három szintre történő feltételezett becslésével dönthetjük el.
A 4-9. táblázat elején áll az alap becslési táblázatunk, ami azt mutatja, hogy kis, kö­
zepes vagy nagy kereslet (siker) esetén mennyi nyereségre vagy veszteségre számíthat­
nánk. Ezt még saját adatainkból meg tudjuk becsülni, ilyenkor figyelembe vehetjük a
kutatás és bevezetés költségét és a nyereséget halmozottan is számíthatjuk. Lényeg az,
hogy valamennyi változat esetében azonos módon tegyük ezt.
A kereslet (siker) nagyságára viszont nincs biztos támpontunk (bár a megoldás gazda­
ságossága és hasznossága alapján várható versenyképessége utal erre). A szubjektiven
becsült adataink alapján viszont biztosabban választhatunk a változatok közül, ha vala­
melyik döntési kritérium alapján hozzuk meg, egyébként teljes bizonytalanság mellett
döntéseinket.
 347

Vastagon nyomtuk a legkedvezőbb adatokat. Tanulságos célból azonban úgy szer­

kesztettük táblázatunkat, hogy más kritériummal, más változat "győzzön". Ez egyrészt
rávilágít az ilyen módszerek bizonytalanságára, másrészt arra, hogy a több kritérium
alapján jó változatot válasszuk ha lehet.

A 4-10. táblázaton bemutatott számításban már tovább léptünk mert megbecsültük

ABC változatonként a háromféle eredmény esélyét (valószínűségét) és figyelembe vettük
a költségüket is.(Ez különösen akkor érdekes ha valamiféle többlet ráfordítással járó
változatot bírálunk el.) A valószínűségi alaptáblázat a költséggel csökkentett eredményt
(bevételt) súlyozta annak valószínűségével.
4-9.táblázat
Döntések teljes bizonytalanság mellett
Tomcsányi (1988: 397) nyomán

Tanpéldánkban az A változat a legnyereségesebb, C a leghatékonyabb (mert költsége

kicsi). Legkevésbé az A-t bánjuk meg, és legkevésbé kockázatos a C. Az biztos, hogy a
B-t nem választanánk, — de ezt már ránézésre is el tudnánk dönteni, mert költségéhez
képest kicsi a bevétele (eredménye). A valóság azonban sokkal bonyolultabb mint egy
 348

tanpélda, és az ilyen becslések arra valók, hogy jobban átlássuk a problémát és tudjunk
aztán mentálisan (heurisztikusán) dönteni.

Ha a fogyasztó választ vagy megszokásból esetleg emlékezetből teszi, vagy választási

szabályokat: „heurisztikákat” követ. A kutatónak ezért célszerű ismerni ezeket, mert
egyrészt az ő eredménye is "vásárlók" (döntéshozók) elé kerül, másrészt, ha neki kellene
választani különböző megoldások (módszerek, műszerek, témák stb.) között ő is hason­
lóan járhat el. A választási heurisztikákra példát Bettman et al. (1995)* alapján Bauer és
Berács (1998:305-307) könyvéből vettünk át. Öt ilyen választási döntési szabályt ismer­
tetnek a 4-11. táblázaton.

a) A lexikografikus szabály : a legfontosabb döntési tulajdonság (ismérv, paraméter)

legkedvezőbb változatát (alternatíváját) választja.

b) A kizáráson alapuló döntés: Először a legfontosabb tulajdonság (szempont) mini­

mum szintjét el nem érő változatok (alternatívák) esnek ki, majd a fontosságban második
tulajdonságéi és így tovább.

c) A jó és rossz tulajdonságok mérlegelése: A jó és rossz tulajdonságok szám és ki­

egyensúlyozott értékelése alapján dönt.

d) A kompenzáló szabály: súlyokat rendel a tulajdonság paraméterekhez és a súlyo­

zott értékek összege alapján dönt.

e) Kombinálja a szabályokat: Például a jó és rossz tulajdonságok mérlegelése után

kizáráson alapuló döntést végez. A fenti szabályokat egymás után alkalmazza.

Mindez érthetőbbé válik a 4-11. táblázaton adott példa alapján.

 349

4-10. táblázat
Kutatási vagy gazdasági cselekmények kiválasztása szubjektív valószínűségek
becslésével
(Tomcsányi (1988: 398) nyomán

A BC

Megbecsült és kalkulált kimenetele

Bevétel vagy nyereségtöbblet illetve költség
a) becsült maximális eredmény 50 30 20
b) becsült közepes eredmény 36 20 10
c) becsült minimális eredmény 20 10 5
d) kalkulált költség
(nyereségtöbblet esetén többletköltség) 21 15 5

Szubjektív becsült esélyek (összegük =1,0)

e) a) esélye 0,3 0,4 0,5
f) b) esélye 0,5 0,4 0,3
g) c) esélye 0,1 0,2 0,1
h) d) esélye ("nincs eredmény" ez lehet 0 is) 0,1 0 0,1

Valószínűségi alaptáblázat
i) (a - d) x e 8,7 6,0 7,5
j) (b - d) x f 7,5 2,0 1,5
k) (c - d) x g -0,1 -1,0 0
l)dxhx(-l) -2,1 0 -0,5

Döntési kritériumok
m) Σ ijkl maximuma (Hurwicz) 14,0 7,0 8,5
n) (m + d): d hatékonyság 1,66 1,46 2,70
o) a "megbánás szabály" (eltérés a maximális
eredménytől, az előző táblázat azonos sorában)
az i sorban 0 -2,7 -1,2
a j sorban 0 -5,5 -6,0
a k sorban -0,1 -1,0 0
az 1 sorban 2,1 0 -0,5
Legjobb a legkissebb maximális különbség -2,1 -5,5 -6,0
p) Minimax szabály: ahol legkisebb a legna­
gyobb veszteség, legnagyobb a legkisebb nyere­ -2,1 -1,0 -0,5
ség
 350

4-11. táblázat
Döntési szabályok alkalmazása választáskor — a bőröndvásárlás példája
Bőröndök értékelése tulajdonságaik alapján l=rossz, 7= kitűnő

Típus Tartósság Tömeg Ár Elegancia

A 6 3 4 4
B. 2 4 3 7
C. 5 4 5 4
D 5 5 4 6

A négy (A—D) alternatíva (bőrönd típus) közül a döntési szabályok alapján így lehet
választani

Döntési szabály Aktuális paraméterek Kimenet Választott

alternatíva
Ha a tartósság a legfontosabb A Fontosság-
Ha a tömeg (súly) a legfonto­ D tól függően
a) Lexikografikus sabb
döntés Ha az ár a legfontosabb C bármelyik
Ha az elegancia a legfonto­ B
sabb
Minimum érték Kiesik
Tartósság 4 B
b) Kizáráson alapuló Tömeg (súly) 4 A D
döntés Ár 3 B
Elegancia 5 A,C
c) Jó és rossz C és D; eltérés < 2
tulajdonságok A és B; eltérés > 3 A és B C vagy D
kiesik
Súlytényező: Súlyozott
érték
4^
4^
II

Tartósság 0,3
>

d) Kompenzáló
szabály Tömeg (súly) 0.2 B=3,3 C vagy D
Ár 0,4 C=4,7
Elegancia 0,1 D= 4,7
Jó és rossz tulajdonságok C és D
e) Kombinált mérlegelése
Szabályok Kizáráson alapuló döntés C kiesik D
 352

4.6 Oktatási gyakorlatok

4.6.1 A kivonatkészítés: kiválasztás és tömörítés

4.6.1.1 Tömörítő gyakorlatok vázlata

a) A szöveget „ húzzuk m eg ” — egyre rövidebbre

Az anekdota szerint a postán hosszú táviratának árát sokalló polgár elkezdte kihúzni a
szavakat, végül rájött hogy a semmit akarta közölni, és kisomfordált a postáról. A szö­
vegrövidítés azonban kitűnő stiláris gyakorlat is, amit Montágh (1986:108) is ajánl, be­
szédszerkesztéssel kapcsolatban.
A gyakorlaton a hallgatók megkapják ugyanazt a 10 sornyi szöveget. Első lépésben a
feladat 2 sornyi felesleges szó kihúzása. Ezt megbeszélik, aztán további 2 sor rövidítés
következik (ilyenkor már szavakat is lehet módosítani). Ennek megvitatása során felvet­
hető további gyökeres kurtítás — persze a mondanivaló csorbítása nélkül.
A szövegrövidítés definíciók fogalmazása során is végezhető, a a 4-3 táblázaton adott
példa szerint (300 oldal). Érdeklődést vált ki, ha a résztvevő hallgatók által írt kutatási
vázlatokból vagy más tervezeteikből vett szövegrészeket rövidítjük közös munkával.

b) Egy m ondatban ism ertessünk, m éltassunk vagy cáfoljunk

Sűrítsük egy mondatba egy cikk stb. tartalmát, méltatását vagy cáfolatát. Kiindulha­
tunk a szerzői összefoglalóból (abstract), vagy referáló folyóiratbeli ismertetésekből is.
Persze a legjobb ezt eredeti publikációkkal vagy nagyobb művekből kivágott szövegré­
szekkel gyakorolni.
A résztvevő hallgatók ugyanannak a dokumentumnak tartalmát szövegezik meg, amit
utána összehasonlítanak és megvitatnak. Aki akarja, méltatva meg is dicsérheti, vagy
mások esetleg meg is cáfolhatják mondanivalóját. A túl kritikus hozzáállás — különösen
a szöveg formai gyengeségeit bíráló — azonban nem előnyös, mert a stílus gyatraságán
fennakadó esetleg nem veszi észre a tartalomban rejlő értéket.
Jó gyakorlat, ha a hallgatók saját közleményeik, értekezésük ismertetését is megold­
ják egy mondatban. (Lehet persze 2-3 mondatot is adni erre.)

4.6.1.2 A különböző célú kivonat-készítés vázlata

A szakirodalmi szövegekről különböző célra különböző kivonatokat készíthetünk.

Ennek lényege a kiválasztás (szelekció). Mit említünk meg: a jól jellemzőt vagy a szá­
munkra, kutatásunkhoz fontosat kiemelve. Kivonatok különböző célokra készülnek. Most
a kivonatolás gyakorlásával foglalkozzunk. Ez a különböző célok szerint az alábbiak
szerint eltérő:
 353

a) A szerzői rövid kivonat (abstract) saját közlem ényünkről m ásoknak készül, és a

közlemény elején áll. Terjedelme 8-20 sor közötti lehet. Lényeges, hogy témájának,
tartalmának kielégítő visszaadása mellett, szerény de hatásos módon hívja fel a figyelmet
a mondanivaló újdonságára, értékére. Utalhat a kutatóhelyre és közreműködők körére is.

Hosszabb formája a közlemény végén elhelyezkedő összefoglalás (sum m ary,

Zusam m enfassung) ami a lényeges eredményeket, megállapításokat, gyakran pontokba
foglalva közli.

A gyakorlat egy-egy saját közlemény abstractjának elkészítése a szerző és egy másik

hallgató által. Utána ezek összehasonlítása és közös megvitatása.

b) A referátum m ások m unkájáról készül referáló folyóiratok olvasói számára is­

mertető, néha méltató, ritkábban bíráló céllal. (A szerző élete során több mint 30.000
referátumot készített.)

Legszűkebb formája — és határesete— az annotált címfordítás, ami egy mondattal

jellemez csak, úgy ahogy azt már fentebb leírtuk. A megszokott forma a 10-15 soros
ismertetés, míg az annál hosszabbnak: a bővített referátum nak, már nemcsak utalni kell a
tartalomra, hanem megállapításokat, eredményeket is illik idéznie belőle. Ez nem járhat
árnyalatnyi méltatás vagy kritika nélkül és a kiemelt mondanivaló már átvezet a követke­
ző — a kutató számára legfontosabb — dokumentáló kivonat típusba.

Közel áll a bővített referátumhoz a recenzió (könyvism ertetés ) amit a „recenzor” va­
lamely folyóirat számára készít, és ami már több méltatást és kritikát is tartalmazhat.

A gyakorlat ugyanannak (ugyanazoknak) a közlemény(ek)nek feldolgozása lehet a

hallgatók részéről: annotált címfordítással, 10 soros és 20 soros referátumban. Ezt a házi
feladatot (név nélkül) valamelyik másik hallgató kapja bírálatra, ami történhet írásban,
esetleg javítással is. A bírált anyag megvitatásra kerülhet, de a készítő mindenképpen
megkapja az észrevételekkel együtt.

c) A dokumentáló kivonat szakirodalom feltáró, amit m agunknak kutatási célra ké­

szítünk. Ennek módját a 2.4.3.1 fejezetben bővebben leírtuk (112oldal.). Lényege, hogy
nem a forrásról (a dokumentumról) készül, csak annak egy számunkra érdekes részéről,
mondanivalójáról. Természetesen hivatkoznia kell — esetleg rövidítve — a forrásra, sőt
annak oldalszámára is, hogy később visszakereshető legyen. Az ilyen elhatárolt kivonat­
egységek (KE) fogalmát, és a velük kapcsolatos DE, IE fogalmakat a 2-9. táblázaton
írtuk le. (Nézzünk utána ott a 104. oldalon, mert ezek képezik szakirodalom-kutatási
munkánk gerincét.)
 354

Azonban az irodalomkutatás szíve és feje nem maga a kivonat, hanem az in staíu

lectorandi80 (olvasás közben, melegében) és később hozzáfűzött kommentáraink. Akkor
jó a kivonat, ha az ismertető és kiegészítő szövege egységes stílusú, esetleg mint „mini-
panel” a disszertációba változtatás nélkül is beépíthető.

Az igényes begyakorlás az, ha ugyanarról a szövegről 3 kivonatot készítünk, 3 féle

más szempont szerint. Válasszunk témát a hallgatók kutatási területéről, hozzanak Ők
feldolgozandó szövegeket, amit a többiekkel együtt kivonatolnak többféleképpen. A
megvitatás és bírálat az előző pontban leírtak szerint történhet. Ez a gyakorlati oktatás
legfontosabb része, ezért kicsit több időt is igénybe vehet.

4.6.1.3 Hallgassunk szelektíven, figyeljünk párhuzamosan

Az előadások meghallgatása kicsit hasonlít a kivonatoláshoz: a számunkra érdekes

mondanivalót célszerű lejegyeznünk. Jegyzetelés nélkül a szóban közöltek sokkal kisebb
hányada rögzítődik emlékezetünkben. A szelektív (válogató) hallgatás gyakorlatilag
írással is jár, ami az éber figyelmet, a koncentrációt is növeli.

Mindez azért is fontos, mert a legérdekesebb előadásnak is vannak számunkra érdek­

telen, redundáns részei. Ha figyelmünket a minket különösen érdeklő részekre (és persze
az egész előadás vezérgondolataira) irányítjuk, úgy marad még szabad tér elménkben
más számára is.
Az agy képes ugyanis egyszerre több tevékenységre. Ilyen például a sakkozók szi­
multán játéka, de bárki képes tévét nézve újságot olvasni. Hámori (1988) szerint egyszer­
re 2-3 dologra figyelni nem könnyű, de nem zárható ki, hogy a memorizálás párhuzamos,
váltakozó működésével ez megoldható.
Az előadásokon, értekezleteken, tanácskozásokon résztvevő értelmiségi ember rutin­
szerű képességeihez tartozik a párhuzamos figyelés, ami nélkül sokkal kevesebbet jegyez
meg és mégis jobban kifárad, a szellemi ingerek hiányában. (A párhuzamosan figyelők
viszont nem képesek párhuzamosan szunyókálni.)
Hogyan gyakorolhatnánk ezt a képességünket? Adjunk kézbe egy elolvasandó szöve­
get és az arra engedélyezett 3-5 perc alatt játszunk le magnóval egy egészen más jellegű
szöveget is. A hallgatók jegyezzék le írásba az olvasottak és hallottak lényegét. Majd ezt
beszéljük meg: kérdezve, mit jegyeztek meg, és más mit jegyzett meg még többet? (Vi­
gyázzunk azonban ez nem képességvizsgálat, még kevésbé verseny vagy vizsga, — ami
elkedvetleníthet egyeseket. És e képesség legkevésbé az intelligenciát fejezi ki, — gon­
dolom Arisztotelész sohasem olvasott, amikor Platónt hallgatta...

80 Ezt a rögtönzött latin fogalmunkat ne keressék az idegen kifejezések szótárában, mert ott nem is szere­

pelhet — de talán nem is helyes nyelvtanilag.

 355

4.6.2 Szóhasználati gyakorlatok vázlata

4.6.2.1 Tárgyszó meghatározás

Mely szavak kapcsolatosak érdeklődési körünkkel, kutatási témánkkal ? Melyek

azok, amelyeket publikációnk élén — egyes folyóiratok szokása szerint — meg fogunk
adni, vagy amelyek alapján nagyobb kézikönyvek tárgymutatóiban munkánk később
visszakereshető lesz?
A helytelen szóhasználat leronthatja a közlemény tartalmi értékét; míg a fogalmat jól
kifejező: találó és figyelmet keltően egyedien alkalmazott műszavak növelhetik közlemé­
nyünk sikerét.
De azért a legfontosabb a tárgyszavak tudatos megtervezése, mert ezek segítségével
tudjuk a kutatásunkhoz szükséges forrásokat a könyvtári katalógusokban, bibliográfiák­
ban, indexekben, referáló folyóiratokban stb. megkeresni.
A 2.3.1.2 szakaszban (79. oldal) leírt munkafolyamatot kívánjuk az alábbi gyakorla­
tokkal megalapozni.

a) O lvasott dokum entum ok tárgyszavai

Állítsuk össze egy sor tudományos közlemény, esetleg a róluk szóló referátumok
tárgyszavait. Azok hosszától, összetettségétől függően 4-7 tárgyszót. Ezután keressük
vissza a szerkesztőségek által készített indexekben e tárgyszavak alapján a közleményt.
Persze a szerkesztőségek — ha a szerző vagy referáló nem adja meg a tárgyszavakat
— általában takarékosan csak standard thesaurusaik deszkriptorait adják meg. (Nézzünk
utána mit is jelentenek ezek a fogalmak? Leírtuk.)
Jó gyakorlat az is, ha az oktatásban a szerzők (referálok) által adott tárgyszavakat le­
takarva adjuk ugyanazt a közleményt a hallgatóknak tárgyszó megállapításra és utána
vitatjuk meg együtt az eredményeket.

b) Kutatási tém ánk tárgyszavai

Ha az előző vaktöltényes lőgyakorlat volt, ez már élesre megy. Tervezett kutatásunk

(értekezésünk) sillabuszának egyes résztémáira (mint dokumentációs egységekre = DE,
lásd 2.3.2 alfejezet) állítsuk össze a tárgyszavakat. Ehhez a 4.6.2.2 pontban ismertetett
fogalomcsokrokat és munkánk címadásához (ami kihat a fejezet stb. címekre is) pedig a
4.5.2.3 szakaszban leírt fő- és mellék címszavakat is.
A legfontosabb tárgyszavaink angol, német, francia stb. megfelelőit két szempontból
gyűjtsük össze: 1/ Az Interneten való irodalomkutatás céjára főleg az angolra, további
források feltárására további nyelvekre lesz szükségünk. 2/ Saját munkánk külföldi vagy
idegen nyelvű közléséhez, vagy idegen nyelven történő tapasztalatcsere megbeszélések­
hez (konferenciákon stb.) készüljünk fel előre a világnyelvek terminusaival. Amikor ezek
szüksége hirtelen felmerül, már nincs idő a szótárazásra. Előfordulhat, hogy a magyar
tárgyszót (szakkifejezést) lesz célszerű módosítani, mert jól nem adható vissza számunk­
ra fontos idegen nyelven.
 356

4.6.2.2 Szó- és fogalomcsokrok

A tudományos írásművek alkotásában (főleg szövegezésében) segít, ha kifejezőké­

pességünket fokozzuk szóhasználati és fogalomelemző gyakorlatokkal. Erre a célra azt
ajánljuk, hogy mindenki a saját értekezéséből (kutatási témájából) az előbb leírtak szerint
válassza ki a legfontosabb tárgyszavakat és végezze el a következő elemző gyakorlatokat
(jó ha ezt kollegáival együtt teszi).

a) Kiválasztott fontos tárgyszavaink változatai

A magyar szinonimák és homonimák összeállítása első lépésben a szinonima szótár

illetve nagyszótár(ak) segítségével történhet. Ezután könyvekben tanulmányozhatjuk,
hogy a szerzők — főleg a stiláris ismétlés elkerülése céljából— milyen „hasonszavakat”
használtak. Végül a legeredményesebb, ha a kutatási témánkkal rokon szakterületet mű­
velő tanárokkal és más szakemberekkel beszéljük meg: jól definiálható fogalmainkra
milyen szakkifejezést alkalmaznának.
Mindezt az oktatás keretében otthoni feladatként és konzultációs vitatémaként gyako­
rolhatjuk.

h) Legfontosabb tárgyszavaink rokonfogalm ai

Szakmától független példát kívánva adni, és az illendőség határát súrolok érdeklő­

déskeltő hatását ismerve választottuk példánkat.

A fogalomkör definíciója
Példa: Szövegek, képek, személyek szexualitással kapcsolatos köznyelvi (nem egés­
zségügyi) jellemzésére jelzőként használt szavak.

Rokonfogalmak összegyűjtése
Példa: Pikáns, sikamlós, malac, disznó, trágár, érzéki, obszcén, parázna, pornó, sza­
bados, mondén, kacér, kihívó, kéjenc, szatír, ledér stb.

Sorrendbe rakásuk jelentéstartalmuk súlya szerint

Szemantikai koordinátáik: erősségük sorrendje és a fogalomkör „tengelyétől” való tá­
volságuk szerint. Példák: Az érzéki „gyengébb” mint a trágár; a pornó sokkal „erősebb”
mint a pikáns. E két utóbbi jelentésének „tengelyéhez” a trágár közel áll, a szatír távol.

Árnyalati értelmük és használati terük

Az árnyalati értelem definiálása fő tárgyszavaink változatai esetében igen fontos gya­
korlat. Használati terük ezzel kapcsolatos, mert a definíció része lehet. Esetünk példája
szerint: a szó vonatkozhat szövegre (sikamlós), képre (pornó) vagy személyre (ledér),
esetleg mindháromra (trágár, érzéki).
 357

Ezt a gyakorlatot (amit egyik könyvünk fordításának előkészítésére több nyelven dol­
goztunk ki) a kutató maga végezheti, de mindenképpen megbeszélve azt kollegáival,
mert az kreatívabb hatású lesz.
Ennek előkészítésére azonban ezt az oktatásban célszerű a hallgatók kisebb csoport­
jával együtt végezni, úgy hogy egy-egy fontos tárgyszavát megvitatjuk mindenkinek, aki
vállalja előkészítését.

4.6.2.3 Fő és mellék címszavak meghatározása

Csermely, Gergely, Koltay és Tóth (1999) azt a kitűnő gondolatot adják, hogy miután
kiválasztottuk kutatási témánkat, kíséreljük meg azt minél pontosabban egy „kulcsszó-
párral” körülírni. A Permuterm Subject Index így jellemez sok ezer cikket hetente a cí­
műk alapján. (Ebben az esetben helyesebb cím szóról beszélni.)
Gyakoroljuk ezt folyóiratok tartalomjegyzékében lévő címek alapján. Ez segít abban
is, hogy magunk jó címeket válasszunk. A gyakorlat második lépése az lehet, hogy egy
címjegyzék fő- és mellékcímszavait azok szinonimáival helyettesítjük. Ha ezután ezek
alapján is kiválasztható a cím 20-30 címből, úgy jó volt a címszó választás és a fordítás
is.

4.6.3 Szövegkompozíciós gyakorlat idézetek alapján

(A dokumentációnkból véletlenül vett és összekevert 99 idézetből)

Feladat a foglalkozáson:
• Válasszunk ki 3 - 5 kivonatot (idézetet), felírva számukat.
• Rakjuk azokat beszámozva mondanivalójuk logikai sorrendiébe.
• Alkossunk belőlük valami új lehetséges mondanivalót.

Feladat a vizsgára:
1. Melyik idézetet tudná beépíteni értekezésébe és annak melyik részébe? Táblázato­
sán állítsa össze az idézetet szövegét, mellette fejezete címét és néhány kulcsszóval
annak tartalmát megadva.
2. Kombináljon össze háromszor külön-külön három idézetet, úgy hogy azokból egy
negyedik tanulság (megállapítás, feltevés stb.) adódjon. Ezt megszövegezve építse
be úgy a képzelt disszertációjába, hogy megadja a fejezet címét, és leírja a megálla-
pítását megelőző és az utána következő bekezdés szövegét._______________________

1. "M érd m eg am i m érhető, am i pedig nem , azt próbáld m eg m érhetővé tenni" tanította
Galilei (1564-1642).

2. "M inden dologról két egym ásnak ellentm ondó kijelentés állítható" tanította
Protagórasz (Kr.e. kb. 480-410). Vagyis az egyik szituációban az egyik, a másikban a
másik az igaz. Végső következtetése szerint nincs semmilyen objektív tényállás.
 358

3. Az i.e. V. században a műveltséget és beszédkészséget tanítókat szofistáknak (a böl­

csesség tanítóinak) nevezték. Ők a tudásszint növekedését például más népek megfi­
gyelésével és a már létező filozófiai tanítások pluralizmusára építették fel.

Példa a feladatra: A negyedik, új megállapí­

Három idézet és ami azok­ tás, valamint Összeszerkesztett szövegben
ból adódik az értekezés és fejezet címe

John Locke (1632-1704): Már Locke felismerte, hogy Nehéz volt kérdezni a kér­
"minden tudás a tapaszta­ a tudásunk csak tapasztalá­ kedő fogyasztásról és az
lattól függ." son alapul, Hume önma­ ünnepi pazarlásról. Tanulva
gunk megismerésében is a a régiektől, saját szokásai­
David Hume (1711-1776) megfigyelést (tapasztalást) mat is megfigyeltem. Ugya­
az emberről szóló tudo­ alkalmazta; ahogyan önma­ nis
mányban bevezeti az empi­ gát megfigyelve ismerhette ide jön be az új megállapí­
rikus vizsgálati módszert, a fel még korábban Galilei, tás
megfigyelést. hogy az értelem és a ta­ Valóban magam is, és más
pasztalat egyaránt szolgálja is - bár ésszerűtlennek ítéli,
Galileo Galilei (1564-1642) a megismerést. - karácsonykor feleslegesen
szerint az értelem és a meg­ sok és drága élelmet vásá­
figyelés azonos mértékben Értekezés címe: A zöldség rol. Ennek okát már csak
vesz részt a tudományos gyümölcs piac jelenségei. lélektani alapon, értelem­
megismerésben. szerűen tudom magyarázni,
Fejezet: A piaci magatartás amit azonban - jobb híján -
anomáliái még Galilei is elfo­
gadhatónak tartana.

4. A belátás, amelyet Karl Bühler „ahá-élménynek” nevez (ahá! hát így van?), a megol­
dások pillanatszerűségét mutatja. Itt lép be a kognitív kondicionálás elmélete ami
azon alapul, hogy a megerősítés híján a kísérleti állat hosszasan próbálkozik, de eb­
ben a próbálkozásban tendencia figyelhető meg, amiből arra lehet következtetni, hogy
egy bizonyos pillanattól már jelen van a megoldás titokzatos ismerete.

5. A fokozott emlékező tevékenység a tartalmakat együttesen magasabb egységbe fog­

lalja össze, mint ahogy a szőnyeg készül a különböző színű fonalak összedolgozásá­
ból. "így addig ismeretlen összefüggések kerülhetnek felszínre".

6. A gondolkodás, valamely probléma megoldása vagy elemzése, egy új hipotézis kiala­

kítása, az agykéreg milyenségétől függ. Ezeket a képességeket a fiatalkorban való
gyakorlással, rutinszerzéssel lehet megalapozni. Valamikor a memoriterek tanulása
volt ennek a módja. A tematikai esszék írása ilyen célú, az amerikai oktatási rendsze­
rekben.
 359

7. A jelentéstartalom (meaning fallness ) fogalmának bevezetésével Noble és mások

(1952) a tanulás hatékonyságát vizsgálták, míg én ebben az értelemben az alkotó
gondolkozást helyezném előtérbe. A jelenség azon alapul, hogy a szavak által kivál­
tott képzettársítás során egyesek sok, mások kevesebb asszociációt találnak. Az olyan
szavak, mint fa vagy erdő, az erősen „megszállott” szavakhoz tartoznak. Könnyen tu­
dunk belőlük címszavakat képezni, melyek sok képzettársítást eredményeznek. A lé­
nyeg ebben a mondanivalóban az, hogy amennyiben kombinációkat tudunk képezni,
pl. erdei béke, a fák korhadása és így tovább, annál több asszociációt is tudunk ké­
pezni vele.

8. A kínai Tangramm-iátékban „ hét ügyes lapocska” formából a legkülönbözőbb alako­

kat lehet kirakni, amihez sok fejtörés szükséges. Néha a megoldás csak úgy melléke­
sen sikerül, szinte véletlenül jövünk rá, más esetben pedig a megoldás csak szabály­
szerű szerkesztéses megoldással lehetséges. (Tehát: sok fejtörés, véletlen megoldás,
szabályszerű megszerkesztés ).

9. A pragmatizmus kísérleti tapasztalatokra alapozott gondolkodás és beszéd alapján ad

választ az élet gyakorlati kérdéseire.

10. A reflex fogalma azonban már sokkal régebbi, azt Descartes (1596-1650) vezette be.

11. A sűrítés azt jelenti, hogy valamilyen lényeges dolgot egy mondatban próbálunk
leegyszerűsítve megfogalmazni és azt megjegyezni. Ugyanezt egyszerű rajzokkal is
megtehetjük. A rajzos módszer Herder következő megjegyzésére épül: „ahhoz, hogy
értehetővé tegyünk valamit, a szemhez kell szólnunk. ” (De ez Descartes 3. tétele is.)

12. A szakkifejezések többértelműségére figyelni kell. Példa erre: a/ a pozitivizmus első­

sorban Comte elmélete, b/ van pozitív és normatív tudomány, d a pozitív tulajdonság
előnyöst is jelenthet stb. T.P.

13. A szkepszis szó szerint körültekintést jelent.

14. A tanulás lélektani elemeivel összefügg az emlékezetben megőrzött ismeret, mert az

ismeretrögzítés tulajdonképpen tanulásnak is tekinthető. A tanulás-lélektan Pavlov
(1849 -1936) munkájára vezethető vissza, amiért 1904-ben Nobel-díjat kapott, a nyál­
elválasztással kapcsolatos feltételes reflex fogalmának megalkotásáért.

15. A tanult emlékezésnek is nevezett hosszú távú memóriával foglalkozunk általában.

Ennek terjedelmét nem ismerjük, szókincsünk több ezer szóból állhat.

16. A tudás tapasztalatra épül Roger Bacon (kb. 1215-1292) szerint, az megerősíti, vagy
megcáfolja a természetről alkotott kijelentéseinket.
 360

17. A véda (Kr.e. 1500) szó "tudást" jelent. Francis Bacon (1561-1626) híres megfogal­
mazásában: a tudás hatalom. A tudomány célja a társadalom hasznára fordított ter­
mészet feletti uralom.

18. A XX. század a technika és természettudomány robbanásszerű fejlődésével megint

teljesen új világképet alkotott, akárcsak előtte az újkor eleje vagy a XIX. század. A
legújabb fejlődés már nagy valószínűséggel mutatja, hogy az ezredfordulóval el­
avultakká válnak már a XX. század modem nézetei is, különösen, hogy természettu­
dósaink jelentős része még a XIX. század eszme anyagából táplálkozott.

19. Agyunk hosszú távú memóriáját, ami gyakran 60-80 évre rögzít, az idegsebészek
derítették ki. A rövidtávú, néhány perc után eltűnő memóriáról valószínű, hogy a szi­
napszisokban létrejövő neurokémiai és biofizikai molekuláris változásokkal kapcso­
latosak.

20. Alapítója Peirce (1839-1914) a pragmatizmus vezértételét így fogalmazta meg: "mik
azok a hatások, amelyeknek gyakorlati jelentőségük lehet".

21. Arthur Schopenhauer szerint az ember nem akkor cselekszik jól, ha először megis­
mer, aztán akar, hanem akkor, ha megismeri, amit akar.

22. Augusztinusz (354-430) egyházatya szerint az ember belső világa a tudat (memória),
az értelem (intelligencia) és az akarat (voluntas) hármasságának egységében nyilvá­
nul meg.

23. Az episztemiológia (ismeretelmélet), öt alapkategóriát ismer. Ezek: a tér (mérték,

helyszín); az idő (lefolyás, fejlődés, aktualitás); a reláció (okozatiság, kölcsönhatás,
befolyás stb.); a modalitás (gyakoriság, valószínűség, lehetőség, véletlen stb.); a je­
lentés (célkitűzés, érték, ismertség, hatékonyság stb.).

24. Az abdukció. vagyis magyarázó hipotézis az eredményből és a szabályból következtet

az egyes esetre.

25. Az agy nem olyan, mint egy könyvtár vagy komputer, ahol egy-egy információnak
konkrét helye van. Fejsérülés esetén sem vesznek el az információk, legfeljebb bi­
zonytalanná válnak. Az agy működése a holograméhoz hasonló: a fényképlemez min­
den pontja minden részletet tartalmaz; egy-egy kis része azonban csak durva képet
adhat, valamennyi együtt adja az éles tiszta képet, ha lézersugárral átvilágítják. Va­
gyis a lemez bármelyik részlete az egész képet adhatja, viszont jó képhez csak az
egész lemez átvilágítása vezet. Az információk és ideák nincsenek helyhez kötve az
agyban, és ez teszi lehetővé, hogy kombinálódva új mintázatokat hozzanak létre.

26. Az agyműködés több forrás alapján leírt magyarázata — lehet ma már kicsit meg­
haladott, — de mint analógia nagyszerű: az információkat a kutató ne lokálisan el­
helyezve, elrendezve használja csak, hanem „holografikusán” hasznosítsa azok
 361

együttesének egészet kirajzoló képességet. (Az ehhez szükséges készülék a fejünkben

megvan, a lézersugár szerepét az ismeretgazdálkodás heurisztikus technikája töltheti
be!) T.P.

27. Az elméleti fizika előretörése azt bizonyítja, hogy spekulációval és matematikával

kell a problémákat megoldani, majd esetleg később megfigyelésekkel bizonyítani.

28. Az emberi megismerés szavakra vonatkozik. Mindenesetre nem a szavakra maguk­

ra, hanem azok tartalmára, jelentésére. Nagyon érdekes, hogy magyarban is milyen
közel áll egymáshoz a fogalom és a fogalmaz (fogalmazó = koncipista).

29. Az emlékezet fejlesztéséhez a rövidtávú memóriának (nem az ultrarövidnek) fejlesz­

tése szükséges. Ezért jó leírni a dolgokat, amikor halljuk, mert sokkal jobban berög­
ződnek.

30. Bloch a matériát nem statikusan, mennyiségileg fogja fel, hanem (a szótőből eredően:
mater = anya) dinamikus teremtőként: "az anyag nem mechanikus tuskó, inkább a
reális lehetőségek szubsztrátuma."

31. Christian Wolff (1679-1754) aki a német filozófiai nyelvet kiépítette, a filozófiát
"minden lehetséges dolog tudományának" tekinti. Mesteréhez, a franciául író Leib-
nizhez hasonlóan, az elégséges alapra és a kizárt ellentmondásra épít, politikában az
általános jólétet állítja középpontba.

32. Clark írja, lehetővé válik, hogy egy töredékből újra létre lehet hozni a bemeneti min­
tázatot. Szerintem ennek kiegészítése az, hogy az alkotás a töredékekből más, új is­
mereteket hoz létre!

33. David Hume (1711-1776) az emberről szóló tudományban bevezeti az empirikus

vizsgálati módszert, a megfigyelést.

34. Demokritosz (Kr.e. 460-370) a Leukipposz féle atomelmélet materialista magyará­

zója. Megkülönbözteti az ún. elsődleges, objektív tulajdonságokat, mint pl. a kiterje­
dés, a sűrűség, a keménység stb., a másodlagos szubjektív tulajdonságokról, mint a
szín, a szag, az ízlelés, ami csak az érzékelés révén alakul ki.

35. Emlékezetünk 1. tárolója sokat felvesz, de csak rövid ideig tartja meg, ez az ultrarö­
vid memória. A 2. tároló a rövid távú memória, valamivel tovább tartja a beérkező in­
formációt, azonban kapacitása csekély. A 3. tároló az különböző információt gya­
korlatilag korlátlan ideig megtartja, elnevezései: szekunder memória, hosszú távú
memória, tartós emlékezet.
 362

36. Ernst Bloch (1885-1977) Marx filozófiáját utópiaként értelmezi. A tudat csodálatos
tulajdonságaként mutatja be az anticipációt, a megelőlegezést (előrelátó feltétele­
zést).

37. Értékítéletek és ténymegállapítások: Az. hogy valaki valamit jobban kedvel, az

értékítélet. Az, hogy több szó szükséges a körülíráshoz, az egy ténymegálla­
pítás. Megítélési zavart lehet kelteni a szavak jelentésének kifacsarásával, pl.
magasabb árak helyett új árakat írnak stb.

38. Fontos a verifikáció 30-as években bevezetett elve.

39. Francis Bacon (1561-1626) szerint a megismerés a természet valóságos elképzelése

torzító tévedések nélkül.

40. Francis Bacon (1561-1626): "A legm agasabb tudás a prim a philosophia, vagyis az
első filozófia, am ely az összes tudom ány közös alapja. " Hogy jön ehhez a PhD?

41. Galilei módszere: a leírandó szétbontása egyszerű elemekre (elemzés), hipotézisek

felállítása, ezek felülvizsgálata kísérletekkel (gondolat kísérletekkel is), a következ­
tetések dedukciója (levezetése), matematikailag megfogalmazott természettörvények
felállítása.

42. Galileo Galilei (1564-1642) szerint az értelem és a megfigyelés azonos mértékben

vesz részt a tudományos megismerésben.

43. George Berkeley (1685-1753) ír püspök az im m aterializm us híve. Szerinte az eszmék

két félék: 1. amelyek változtathatók, mert a szubjektum képzelőerejéből származnak,
2. olyan eszmék, amelyeket nem tud változtatni, mert kívülről származnak, mint érzé­
ki észlelések. Végső fokon azt állítja, hogy csak eszmék és a szellem létezik, anyag
nem

44. Giambattista Vico (1668-1744) a történelmet teszi meg a megismerés próbakövévé.

Szerinte a megismerésnek azt kell jelenteni, hogy ismerjük a módját annak, ahogyan
keletkeznek a dolgok.

45. Gondolkodásunk két fő funkciója a megértés és a problémák megoldása. A mai

szóhasználatban a megértést gyakran appercepcióval fejezik ki. Az idegen szavak
szótára (Terra, 1960) szerint ez a felfogást és m egértést fejezi ki. Van azonban ennek
egy korábbi más jelentése is. Ilyen a Herbart-féle, ami szerint a appercepció az új né­
zetek beillesztése a régiek közé. (Herbait, J.F. 1816: Lehrbuch dér Psychologie).
Herbait felfogása szerint, ha valakinek nagyobb az ismeretanyaga, úgy könnyebben
tud beilleszteni új ismereteket.

46. Ha betűkkel írunk le valamit, akkor lehet abban néhány betű elírva, az agy
"émgiscak" jól érti meg. Minél precízebben huzalozott egy rendszer, - pl. az agyé
 363

Hámori leírása szerint - annál nagyobb veszélye van a tévedések kialakulásának.

Ezért a biológia, az inkább bizonytalan, kevésbé precíz rendszert alkalmazza.

47. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a világból csak azt a részt fogjuk fel, am it m ár meg­
levő tudásunk alapján képesek vagyunk m egérteni. (Ebben nagy a konform ista nyo­
m ás is, és ez gátjává válhat az új elfogadásának, és a szokatlan kreatív átértelm ezé­
sének.) T.P.

48. A kíváncsiság és a kutató viselkedés motivációja azonos, Hámori (1988) szerint.

49. Hámori: „A m odern civilizáció képtelen értelm es célt, illetve kreativitást is lehetővé
tevő, sikerélm ényekkel kecsegtető jövőt " Foglakoznunk kell az
ígérni a fiataloknak.
oktatás keretében azzal, hogy kedvet csináljunk a fiataloknak, és érzékeltessük velük,
hogy „még nem késő a módszert megtanulni".

50. Hegel kitűnő idéznivalókat ad: "am i észszerű, az valóságos, és am i valóságos, az

észszerű”

51. Henry Bergson (1859-1941) új metafizikát akar létrehozni a szaktudományokból

kiindulva az intuitív szemlélethez eljutva. Az élet szerinte hosszantartó teremtési fo­
lyamat, amelyet az életimpulzus (élan vitai) hordoz. Az értelem nem képes az élőt
megismerni, a természettudomány mennyiségre, térbeliségre szűkült időfogalma mi­
att.

52. Hérakleitosz (Kr.e. 550-480) a keletkezéssel és elmúlással foglalkozva (nem léphe­

tünk kétszer ugyanabba a folyóba) állandó változásról, cserélődésről beszél. Ebből
eljut oda, hogy semmi sem képzelhető el az ellentéte nélkül, élet és halál, ébrenlét és
alvás, nappal és éjszaka.

53. Immanuel Kant (1724-1804) Ellentmondó állításokat mutat be és a megoldás ezeknek

eldöntése a tapasztalati megismerés összehasonlításával. D e ugyanígy különböző for­
rások ellentm ondásai is összehasonlíthatók volnának.

54. A megismerőképesség kritikai vizsgálatával Immanuel Kant (1724-1804) foglalko­

zik. Kérdése, lehetségesek-e a priori szintetikus ítéletek, vagyis amelyek nem ta­
pasztalatból (a posteriori) származnak.

55. Ism eretelm életnek nevezik a filozófiának azt a részét, ami a megismerés feltételeiről,
lényegéről és határairól szól.

56. Jelentős taoista Csuang Csou (Kr.e. IV. sz.) a ham is bizonyosságok és tapasztalatok
viszonylagosságára mutatott rá: Egykor azt álmodta, hogy ő egy pillangó, aki semmit
sem tudott Csuang Csouról. Felébredt és megint Csuang Csou volt. Most már nem
tudta többé, vajon Csuang Csou álmodta-e, hogy ő egy pillangó, vagy a pillangó ál­
modja, hogy ő Csuang Csou?
 364

57. Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) szerint a filozófia tudománytan, nem tárgyakról
szól, hanem általában a tudás tudománya. Ennél fogva az a feladata, hogy olyan
alaptételeket állítson fel, amelyekkel minden tudás megalapozható, de amelyeket már
nem lehet megalapozni. Három alaptételt állított fel, amelyek a tézis, antitézis és
szintézis sémájának felelnek meg.

58. John Locke (1632-1704) ismeretelmélete az emberi értelemről szól, amit

U nderstanding szóval fejez ki (ami inkább m egértési jelent). Az ismeretelmélet fela­
data, hogy az emberi megismerés eredetét kutassa és feltárja a megismerőképesség
határait. Az emberek agyában lévő képzetek csak a tapasztalatból származnak. Vitat­
ja, hogy -veleszületett eszmék volnának a tapasztalat előtt - mint azt pl. Descartes ál­
lítja.

59. Kant kategóriái a mennyiség, a minőség és a viszony (időtartam, egymás utániság,

egyidejűség) végül a modalitás, ami a lehetségest, a szükségszerűt és a valóságost
hasonlítja össze. (Ha egy időpontban létezik: valóságos, ha mindig van: szükségsze­
rű.)

60. Karl Raymund Popper (1902) szerint minden tudás sejtés jellegű, és minden elmélet
hipotézis. A megismerést mindig megelőzi egy sejtés, minden tapasztalatot “elmélet
itat át”. Az igazi elméletet sohasem érjük el, hanem az elméletek egyre
“hasonlóbbakká válnak az igazsághoz”.

61. Kepler és Galilei szerint a tudomány kvantitatív, számszerűen meghatározható viszo­

nyokkal foglalkozik, a lényegre vonatkozó kérdéseket háttérbe szorítva.

62. Kereskedelmi kapcsolatok közvetítették a különböző városállamok, más népek, isme­

reteit. Ez szélesítette az antik görög szellemi horizontot. így indultak el a mítosztól a
logosz felé, az antropomorf istenektől a racionális természetmagyarázat felé. Találó
idézni, amit Cicero mondott Szókratészröl: "lehozta az égből a fdozófiát a földre".

63. Korunkban a filozófia színe változása következett be: A modem logika kapcsolódik a
számítógéphez és általában a matematikai logikához. A természettudomány válik
a filozófia mércéjévé és tárgyává (nem véletlen, hogy a PhD elnevezésben, már csak
tudom ányt jelent, az egykori bölcselet - a filozófia). A neopozitivizm us a természettu­
dományi tételek átvizsgálhatóságát eszményíti. A tudományelmélet, vagyis a szaktu­
dományok módszereinek filozófiai feldolgozása is jellemző és a logisztika (am i itt
m atem atikai logikát jelent) egzaktnak tűnő filozófiai megoldásokat kínál. A lét meta­
fizikai kérdései már érdektelenek. A világ varázstalanítása következett be, az érzelmi
élet is ism eretekkel magyarázható.

64. Leibniz kizárja a tiszta empíriát. Elveti azt, hogy semmi sincs az értelemben, ami
korábban ne lett volna az érzékekben.
 365

65. Lénárd szerint ismeretek nélkül lehetetlen a problémák megoldása. Lélektanilag

viszont kimutatható, hogy az ismeretek részben elősegítik, másrészt gátolják a prob­
lémák megoldását.

66. Locke (1632-1704): "m inden tudás a tapasztalattól függ."

67. Ludvig Wittgenstein (1889-1951): ,(Egy m ondat akkor értelm es, ha tényállások fenn­
” Ha a mondatokat kombinálják, akkor az új
állását vagy nem -fennállását m utatja be.
mondat igazságértéke az őt alkotó elemi mondatok igazságértékéből adódik. Egy ki­
jelentés akkor igaz, ha a mondatban próbaképpen összeállított tény fennáll.

68. Marx alapvető tanulsága az, hogy hogyan lehet másoktól tanulni: Hegel, Ricardo,
Feuerbach, Smith és még sokan mások voltak forrásai.

69. A megismerés folyamatos és fokozatos, azonban a megértés nem a logikai fogalom

meghatározásainak felismerése - ahogy ezt Hegel gondolta -, hanem "a sajátos tárgy
sajátos logikájának m egragadása" írja K. Marx (1818-1883). Vagyis az anyag hatá­
rozza meg a tudatot. E nehezen érthető tételét egész m ás (vulgáris) értelem ben szok­
ták idézni: "pénz beszél, kutya ugat"jelentéssel.

70. Maurice Merleau-Ponty (1908-1961) a természet és az emberi tudat viszonyát pró­

bálja fenomenológiailag meghatározni. Elveti 1. a naturalista oksági szemléletet, va­
lamint 2. a kriticista, a mindent a tiszta tudattal magyarázót, ezekkel szemben 3. egy
“harmadik dimenzió”-t javasol, ami a természet és tudat közötti eleven viszonyon
alapul. (Talán nem a harm adik, de a három együtt érvényesülhet a nem csak kísérle­
tező, de gondolkodó term észettudós m unkájában. T.P.)

71. M em óriatanában Aurélius Augusztinusz (354-430) az elmélkedésről, tapasztalásról,

tudatról, időről stb. ad képet. Vagyis Szt. Ágoston szerint az önism ereten keresztül
vezet az út a tudáshoz "a tudat belső, önm agáról alkotott bizonyosság".

72. Mind a gondolkodás, mind a szellemi erőfeszítés és az ismeretanyag valóságos el­

mélyítésének alapja is a tanítás . Seneca szerint: hom ines, dum docent, discunt. (Mi­
közben tanítunk, tanulunk). Ez alapvető, sőt, nemcsak hogy tanulunk, hanem új gon­
dolataink születnek.

73. Nicolai Hartmann (1882-1950) szerint a megismerési aktusok inkább transzcenden­

sek,azaz önmagukon túlmutatva utalnak egy tárgyra. A megismerés során mindig ma­
rad nem megismerhető “többlet”, am i szerény következtetésekre és a kutatások
folytatására ösztönözze a kutatót.

74. Nietzsche (1844-1900) az emberi szellem fejlődésében 3 fokozatot ismer: a teve, aki
türelmesen viseli a múltat, az oroszlán, aki harcol a régi értékek ellen, és a harmadik,
 366

amikor gyerekké válik, aki a teremtés játékát játssza. (Az alkotó ember az ilyen újat
kereső gyermek.)

75. Nikolaus Cusanus (1401-1464) hangsúlyozza az emberi megismerés alkotó tevékeny­

ségét. Az emberi szellem (mens) újrarajzolja a világot a világ megértése során. A la­
tin mens szót ő a mensurare (mérni) szóból vezeti le.

76. Nikolaus Cusanus (1401-1464) már átmenet az újkorba, keveri a misztikát, matema­
tikát stb. Az értelem (ratio) szerinte úgy képes a dolgok megismerésére, hogy a már
ismertet az ismeretlennel összehasonlítja, és a hasonlóság alapján fogalmakat ké­
pez.

77. Ower és Morrow (1990) „az olvasók általában nem magára a szövegre, hanem a
szöveg alapján létrejött gondolati modellre emlékeznek”.

78. Popper Hume-al együtt elutasítja annak a lehetőségét, hogy bármilyen sok esetből
törvényre lehetne következtetni indukcióval. A természettudomány és a metafizika
elhatárolása nem az induktív eljárástól függ, hanem attól, hogy elvileg lehetséges-e a
tételek empirikus falszifikációja (cáfolata).

79. Produktív emlékezésünk Bartlett demonstrációja szerint úgy működik, hogy egy
baglyot mutattak egy vizsgálati személynek, aki azt lerajzolta, majd ezt a rajzot adták
a következőnek, és a tizedik már egy macskát rajzolt. Bartlett azt a következtetést
vonta le, hogy "az emlékezet produktív módon is dolgozik, ehhez csatlakozó különle­
ges forma a potenciális memória, mely szellemi erőfeszítések hatására új tartalmakat
hoz létre."

80. Protagórasz "homo mensura" tétele: "Minden dolog mértéke az ember..." Ez által az
emberen keresztül nézve, még a létet sem objektív, hanem szubjektív jelenségnek
fogták fel.

81. Pszichikumunknak időbeli kiterjedése van. A kutyák is emlékeznek az elásott csont

helyére. Az időtlenség azt jelenti, hogy mind a múlt mind a jövő felé egyaránt meg­
nyújtja a gondolkodást. Minél jobb az emlékezet, annál inkább igénybe vehető a jövő
megtervezése szempontjából is.

82. Raymundus Lullus (1232-1315) Általános tudomány (ars generális) című munkájában
az igazság megtalálásának művészetéről ír, amit összefüggések, kombinatorikus tör­
vények, alakzatok segítségével közelit meg. Ő maga ezt "ars inveniendi veritatem"-
nek nevezi.

83. René Descartes (1569-1650) a racionális gondolkozás hőse, aki minden előítéletet
kerülve csak azt ismeri el igaznak, ami tisztán és világosan felfogható ("clare et
distincte percipere").
 367

84. Robert Grosseteste (kb. 1168-1253). az Oxfordi egyetemen a matematizáló termé­

szetkutatás úttörője. Az ő hatására értelmezte Roger Bacon (kb. 1215-1292) a téve­
dések ellenszereként a tudományban a matematikát.

85. Roger Bacon (kb. 1215-1292) a tévedések négy fő forrását különböztette meg: a
hamis tekintélybe vetett hitet, a rossz m egszokást, a tapasztalatlan tömeg előítéleteit
és a látszat tudást. Ezek ellen javasolja a klasszikus filozófiai szövegek interpretáci­
óját az eredeti nyelv ismerete alapján. Ez m ár a kritikai irodalomkutatás előfutára
lehetett.

86. Schleiermacher (1768-1834) hermeneutikája m egértési technikát jelent ami foko­

zatosságot fejez ki: mindig csak provizórikus a megértés, majd később valamivel tö­
kéletesebbé válik egy nagyobb rész áttekintése révén.

87. Stevens (1959): "A m érés nem m ás, m int szám oknak tárgyakhoz, vagy esem ényekhez
való hozzárendelése, m eghatározott szabályok szerint". A méréshez igen fontosak a
skálák (lépcső, létra).

88. Szofisták szerint: ha azt állítjuk hogy "egy fehér kutya fekete, ez abszurdum, ha vi­
szont a kutya egyik szeme vak, akkor vak kutyának mondjuk, viszont ha nagy szemei
vannak, még nem nevezzük nagy kutyának. Akkor miért ne lehetne egy fehér kutyát,
aminek fekete szeme van, fekete kutyának nevezni? (Pl. a H elleborus niger, a fekete
hunyor fehér virága ilyen.)

89. Szókratész (Kr.e. kb. 470-349) filozófiájából alakult ki később a hedonizmus. mely
az élvezeteket tekinti a cselekvés alapjának; de a cinikusok is, akik meg az anyagiak
Szókratészi megvetését követték.

90. Tanulságos Lénárd (1984) megismerő tevékenységgel és gondolkodással kapcsolatos

fogalom magyarázata: a megismerés alapja az észlelés. Az észlelés nyomot hagy az
emberben, aminek megőrzése az emlékezés. Minden megőrzés jellegű emlékezést
pszichológiai tanulásnak is neveznek (vagyis nem iskolai ismeretszerzésről van szó).
(Az angolban a learning és a m em ory a megfelelő kifejezések).

91. Téves ítéletek adódhatnak helytelen általánosításból, pl.: amit nem felejtettél el, az a
birtokodban van: nem felejtettél el arabul, tehát tudsz arabul. A másik forma a több­
értelm űség. a takács sző, a pókhálót is szövik, a takács tehát tud pókhálót szőni. Ez a
problém a rendkívül fontos a dokum entációban is, m ert m int ahogy azt a term inológi­
ai kutatásunkban tapasztaltuk, a definíciók igen eltérnek szerzők szerint, ennél fogva
a m ondanivalón is vitatkozni lehet.

92. Thomas Hobbes ismeretelméletében a külső objektum ok hatást gyakorolnak az ér­

zékszervekre és abból alakul ki a megfelelő képzet az agyban. Lényeges megállapí­
tása az, hogy a tapasztalat közvetlen tárgyai nem maguk a dolgok, hanem a képzetek.
 368

93. Tullius Cicero (Kr.e. 106-43) az antik világ különböző iskoláinak gondolatait foglalja
össze. Ő a római eklekticizmus legjelentősebb képviselője. Ezzel a versengő filozófi­
ai rendszereket is továbbhagyományozta..

94. Van a fogalmak összekombinálásának egy változata, az úgynevezett „szamárhíd”.

Például ha az angol „duck” kacsa szót kell megjegyeznünk, akkor szerencsés, ha egy
kikötői dokk mellett pancsoló kacsát képzelünk el. A két szó - dokk és duck - hasonló
hangzása az elmében könnyebb rögzítést tesz lehetővé

95. Van egy megállapítás, ami úgy szól, hogy az ember többet akar, mint amennyit tud, és
többet tud, mint amennyit kell. Érdekes, hogy a m agyar nyelvben a "tud" azt is jelen­
ti, hogy képes valam ire.

96. Vitákban - logika helyett - a hangerő fokozásával is érvelnek. Az Apostolok

Cselekedeteiben (19,32) olvasható: "Ném elyek ezt kiabálták, m ások m eg
am azt, és a közösség tévedésben volt... "

97. Wilhelm Dilthey (1833-1911) nyomán a szellemtudományok az élmény, a kifejezés

és a m egértés összefüggésében alapozódnak meg. Az élm ény az a struktúrális egység,
amelyből a lelki élet felépül. A kifejezés nyelvben, művészetben tükröződik vissza.
Végül a megértés a külső lecsapódások belső felfogása. Ezt úgy érthetjük, hogy a
"kifejezés" azt jelenti, hogy m eg is kell fogalm azni azt, am it felism erünk.

98. William Occam (kb. 1280-1348) tagadja az ok és okozat megismerhetőségét. A te­

remtett világ az esetleges tények összefüggése és nem lehetséges előzetes okokból
megismerni, csak tapasztalatok alapián és annak kutatásával, ami ténylegesen létezik.

99. Wittgenstein: a könyv olyan létra, amelyen felmászunk, majd miután célját betöltötte.
eldobjuk. (A lényeg az, ami belőle bennünk megmarad, és kombinálódik az új isme­
rettel.)

4.6.4 Kreativitási gyakorlatok és példák

Az információ elemző ismeretalkotásról szóló 2.4.4 fejezetben és a kreativitás foko­

zásáról szóló 3.4 fejezetben leírtak gyakorlati elsajátításához adunk — az ott leírtak
ismétlését lehetőleg elkerülve — némi támpontot az alábbiakban. Célunk ezzel csupán
példát adni az oktatásban kialakítható, de témától és problémakörtől lehetőleg független
hasonló kis gyakorlatok kialakítására.

4.6.4.1 Az ism eret szintetizálás néhány m ódja

a)A felism erő elem zés azon alapul, hogy a részinformációk közötti kapcsolódásokat,
ok-okozati összefüggéseket keresve, mindezeket egy rendszerbe próbáljuk helyezni. A
hasonlatunk a Jigsaw-puzzle” összerakós játéknak azon rejtvényszerű változata volt,
amikor a kép ismerete nélkül próbálkozunk az összerakással. Egyes elemek összekap­
 369

csolódásának felismeréséről van itt szó. (A dominó játékhoz hasonlóan.) Ez analóg a

leletekből (és persze vizsgálatból) történő orvosi diagnózissal. Ehhez hasonlóan kreatív
munka az, ha irodalmi, kísérleti stb. információk alapján ismerünk fel vagy magyarázunk
meg egy jelenséget.
Adatainkat, információinkat áttekintve kérdezhetjük, melyik függ össze, vagy függ a
másiktól stb. és így alakul ki az ismereti „kép”.

b) Amagyarázó elemzés az összerakós játék (puzzle) azon változata, amikor a képet

ism erjük:előttünk az eredmény, a jelenség és keressük egyes darabjait, hogy a helyükre
tegyük őket. Ehhez a jelenség alapos ismeretére és a részek pontos meghatározására van
szükség.
Egy szárnyaló példa: A kolibri az egyik, nagyságához képest leggyorsabban repülő,
ugyanakkor „helyben” függeszkedni tudó, fáradhatatlan madárka. Mi magyarázza ezt: az
ismert rovarszerű szárnymozgása, kis tömege, légzőszervei és vérkeringése, energiaellá­
tása, táplálkozásmódja vagy más az ismert tényezők közül? Hogyan függnek ezek egy­
mástól?
Csoportosan elemezzük így a kutatásunkban felmerülő problémákat, a magyarázatuk
lehetőségét.

c) Az információ kiegészítést próbáltuk m ozaik hasonlatunkkal megvilágítani: is­

merjük a megoldandó képet, tudjuk milyen színű kövecskék szükségesek, és felmérjük
miből kell még beszerezni. Nagyjából ismert a létrehozandó — mondjuk technikai —
megoldás szerkezete, csak bizonyos részkérdéseket kell még megoldani. A mozaik kép­
hez kevés a piros és hiányzik a maréknyi arany kövecske. Ezeket tudatosan megrendel­
jük: 1/ szekunder irodalomkutatással, 2/ primer tisztázó kísérlettel, céltudatos megfigye­
léssel.

d) Az információból adódó téma sokkal gyakoribb mint gondolnánk. Hasonlata a

hím eskő volt: a rendelkezésünkre álló kövek sugalmazták a megalkotható képet (mint
néha a fa vagy márvány a szobrász alkotását). A felismert részletekből kiindulva tesszük
fel a kérdést: ez mire volna használható, mi jön ki ebből?
A gyakorlatban ez inkább úgy érvényesül, hogy az eredeti kutatási téma módosul a
kapott információk alapján. De ne becsüljük le ezt a jelenséget, mert a találmányok is
többnyire ezen a módon jönnek létre.

4.6.4.2 A gondolatserkentés gyakorlása

Az ismeretelemzéssel történő ismeretképzés 2.4.4.3 szakaszban leírt módszerei közül
a m egkülönböztető elem zés (differenciáló analízis, 122. oldal) eredetileg a már megszer­
zett (irodalmi és egyéb) információk kombinációjára épült, és kiegészítő gondolatok,
asszociációk felvetésével egészült ki — mint kreatív elemmel.
A célra-irányuló analógiakeresés (127. oldal) már nem a meglévőből, hanem a cél­
ból kiindulva keresi a megoldást. Lélektanilag azonban az asszociációk gyakran a szavak
form ai hasonlóságából, néha azok félreértéséből, egész mondatok, m ondanivalók össze-
kom binálásából, összekeveréséből is adódhatnak.
 370

A megkülönböztető elemzéshez és az analógiakereséshez — a hivatkozott fejezetré­

szek kiegészítéseképpen — csak munkavázlatot adunk. A mondanivaló gondolatkeltő
kombinációját viszont — mert azt nem mutattuk be az irodalomkutatás keretében —
részletesebb példával világítjuk meg. A 3.4.2.1 fejezetben ismertetett további egyéni
kreativitást fejlesztő módszerek a megadott forrásmunkák alapján rekonstruálhatók.

a) A megkülönböztető elemzés és elemkombinálás vázlata

Ez a módszer a jelenségek, dolgok, tárgyak, lények stb. olyan változatainak összeha­

sonlítására alkalmas amelyek nagyrészt azonos ismérvekből, alkatelemekből, tulajdonsá­
gokból tevődnek össze. Például: madarak: csőre, szárnya, begye, zúzája; autók: kereke,
kormánya, motorja, lámpája; fizikai munkavégzés: ereje, időtartama, energiaigénye;
tárgyak: színe, mérete, súlya, szaga stb.

A munkamenet a következő:

1/ Az összehasonlításra kerülő lénynek (pl. madár) és változatainak ( az objektumok­

nak, pl. strucc) meghatározása.
2/ Az elemzésre kerülő ismérvek meghatározása.
3/ Az ismérvek paraméterei objektumonként.
4/ Az objektumok összehasonlítása ismérvenként paramétereik alapján.
5/ Az ismérvek korrelációja paramétereik alapján a vizsgált objektum sokaságban.
6/ Képzeletbeli objektumok tervezése az egyes ismérveik más-más objektumnak meg­
felelő paramétereivel.

b) A célra-irányuló analógia keresés vázlata

1/ Mi a megoldandó probléma, elérendő cél, vagy annak összefüggő, összetartozó ré­

sze?
2/ Milyen analógiák tűnnek alkalmasnak megoldására? (Soroljunk fel minél többet,
távoliakat is. Másnap még egészítsük ezt ki!)
3/ Fűzzük az analóg változatokhoz véleményünket, asszociált gondolatainkat, majd
kiválogatva listázzuk az érdemesnek tűnőket.
4/ Határozzuk meg a változatok fontos tulajdonságait és ezek ellentétpárját is.
5/ Milyen más verziók alakulnának ki, ha két ellentétpárt mátrixba állítva a megvaló­
sulttól eltérő más kombinációjukat vennénk figyelembe? (A megvalósult A1B2 helyett
A2B2, A1B1 és A2B1 is előfordulhat.)
5/ Kombináljunk több elemet (tulajdonságot), azok több fokozatát a többlépcsős mát­
rixok elve alapján szelektálva azokat (209. oldal).
6/ Próbáljuk meg a létrehozottak összeépítésével problémánkat megoldani az ismeret
szintetizálás előző szakaszban leírt mozaik és puzzle hasonlataiból tanulva. Ha nem sike­
rül, folytassuk elemzésünket.
7/ Vajon nem használható valami másra az, amihez eljutottunk?
 371

c) Példa a mondanivaló gondolaíkeltö kombinálására

Három latin közmondásból indulunk ki:

1. Sub pondere crescit palma. 2. Inter arma silent musae 3. Parturiunt montes
nascetur ridiculus mus

1. (A) Teher alatt - (B) nő a pálma

2. (C) Háborúság van - (D) hallgatnak a múzsák
3. (E) Vajúdnak a hegyek - (F) egérke születik

M ire gondolhatunk ha összekeverjük (kom bináljuk) ezeket?

(C) Háborúság van - (B) nő a pálma (mert hadiszállító)

(E) Vajúdnak a hegyek (dolgozik a kertész) - (B) nő a pálma

(A) Teher alatt - (D) hallgatnak a múzsák (kismamák)

(E) Vajúdnak a hegyek (nagy zűrzavarban)- (D) hallgatnak a múzsák

(A) Teher alatt - (F) egérke születik (mert nem telik többre)
(C) Háborúság van - (F) egérke születik (az egérlyuk békés)

(A) Teher alatt - (C) háborúság van (mert szabadulni igyekszünk tőle)
(E) Vajúdnak a hegyek (ez zavaró dolog, vagyis) - (C) háborúság van

(A) Teher alatt (geológiai nyomásnövekedés) - (E) vaudnak a hegyek

(C) Háborúság van - (E) vaudnak a hegyek (mert róluk ágyúznak)

(B) Ha nő a pálma - (D) hallgatnak a múzsák (datolyát szednek)

(D) Ha a múzsák hallgatnak - (B) nő a pálma (ráérnek kapálni)

B) Ha nő a pálma - F) egérke születik (van kaja bőven)

F) Ha (vagy amikor) egérke születik - B) (akkor, olyankor) nő a pálma

(D) Ha hallgatnak a múzsák - F) egérke születik (mert nem zavarják)

F) Ha egérke születik -(D) hallgatnak a múzsák (mert félnek tőle)

H a ez nem elég, találjunk ki néhányat m ég!

d) Gondolatserkentés csoportosan

Az eddigi módszerek mind az egyéni kreativitást segítették elő, akkor is ha többen

együttműködve foglalkoznak ezekkel. A lélektani csoportdinamikára alapozott kreativi­
 372

tásfejlesztési módszereket a 3.4.3 fejezetben ismertettük. Ezek alkalmazása tekintetében

a részletesebb szakirodalomra és szakemberek bevonására lehet támaszkodni.81
A doktorképzésben azonban két egyszerű módszer kipróbálása ésszerűnek tűnik, fi­
gyelembe véve a bevonható személyek számát és felkészültségét.

1/ Gondolatkeltő társasjátékok

Írják le a részvevők, mi mindenre való egy ceruza, egy tégla, egy zsebkendő stb. stb.
Majd ezt az ismert társasjátékot úgy folytassák, hogy megbeszélik a felírtakat, megálla­
pítva, hogy a résztvevők hány olyat javasoltak, amit más nem javasolt.
Mondjanak egymás után ülésük sorrendjében: szinonimákat egy fogalomra, vagy
kapcsolatos szavakat egy fogalomkörre (pl. lószerszám: hám, gyeplő, istráng, kantár
stb.). Mondjanak földrajzi, biológiai stb. fogalmakat ugyanazzal a betűvel kezdődőket,
vagy azzal a betűvel kezdődőt ami az előző szó végén állt.
Az ilyen játék a gyermekek szókincsét és ismeretanyagát növeli, a kutatók esetében
pedig — sok más hasonló társasjátékkal együtt — kreativitásfejlesztő gyakorlat lehet.

2/ A körvita
Ezt az ötletrohamhoz hasonló — de sokkal egyszerűbb eljárást — a 247. oldalon ír­
tuk le. Javasolható volna a problémamegoldás változatainak felvetésére, de bármely más
kérdés megvitatására és a fentiekben leírt tárgyszó keresés, szinonimakutatás, analógia
felvetés stb. céljára, vagyis minden olyan esetben, amikor a csoportdinamika hasznát
kívánjuk szűkebb körben kihasználni, a tekintélyi „bemerevítés” és a „in statu nascendr
kritikával való befagyasztás kiküszöbölésével.

4.6.5. Beszédgyakorlatok

4.6.5.1 Beszéljünk figyelmet keltve

A 4.1 fejezetben leírtuk a hangsúlyozás szabályait. Ez különösen a felolvasott szöve­

gek esetében fontos és nehéz. Ennek gyakorlására a kiválasztott szövegbe bejegyezhetjük
a felolvasásnál figyelembe veendőket, mint ahogy a zeneszerző a partitúrában megadja a
tempót (allegro, presto), hangvétel (amoroso, fonebre) és mégpontosabb jelekkel jelzi a
szünetek hosszát, nem is beszélve a hangjegyekről, amelyek a mi betűinknek felelnek
meg.
A felolvasáshoz — nem ismervén ilyen, céljainknak megfelelő irányító jelöléseket,—
a 4-12. táblázaton bemutatottak kipróbálását (majd továbbfejlesztését) javasoljuk.

81Legutóbb Hegedűs József barátomtól kaptam meg — köszönettel —, az ilyen módszereket áttekintő

„Intuitív tervezési technikák” (Sopron, 1998) című jegyzetét. T.P.

373

4-12. táblázat
 374

Lássunk ezek alkalmazására*2 egy példát:

A hazai kutatások értékét - az e házat létrehozó Széchenyi István szellemében - elsősorban az

mutatja, milyen mértékben szolgálják hazánk és népünk boldogulását és fennmaradását.
Van, amit magunknak csak mi kutathatunk (a hazai-nemzeti sajátságainkból adódó
"hungaricumokat") és van, amiben csak kicsiny része vagyunk a világkutatásnak.

Ha pedig valamely tudományterület új eredményeinek létrehozásában hazánk 1 %-kal vesz

részt - aminél ritkán nagyobb, gyakrabban kisebb a részesedésünk - úgy, hogyan hasznosítjuk azt
a további 99 %-ot ?

4.6.5.2 Beszéljünk érthetőbben (Kiejtési gyakorlatok)

A hangképzés alapja a légzés, erre és a kiejtésre adunk ízelítőül néhány gyakorlati ta­
nácsot, annak akinek ez egyáltalán szükséges. Utalunk forrásainkra Montágh (1986) és
83
Hernádi (1987) népszerű könyvecskéire, de aki el akar mélyedni ebben, az keresse meg
a beszédtechnikával foglalkozó újabb irodalmat. Következzék most néhány kipróbálható
gyakorlat.

1. Légzőgyakorlatok

1/a A léghűtés és ami már "kifújt". Gyorsan és zajtalanul szívjunk annyi levegőt a
tüdőnkbe, hogy egy teáskanálnyi forró teát kifúvásával lehűtsünk. (Mokkáskanálnyi nem
elég.) Aztán fújjunk egy szuszra annyit, hogy egy leveseskanálnyi bográcsban rotyogó
halászlé ehető legyen.
Fújjunk fel egy léggömböt a legrövidebb idő alatt; aztán (leeresztése után) a leghosz-
szabb ideig, lassan egyenletesen fújva. Ezt többször gyakoroljuk, de óvodás ne legyen
jelen, mert elkunyerálja a lufit!
Eresszük ki a teli tüdő levegőjét, mintha a gombostűbe hajtott kerékpártömlő len­
nénk: alig hallhatóan, finoman — majd ugyanezt úgy mintha kipukkadt volna egy nagy
szegtől (H 8). Egyébként: használjunk tömlő nélküli autóabroncsot.

1/b Egyetlen belégzéssel hangosan, messze hallhatóan, tempósan kakukkoljunk: tíz­

szer, húszszor, harmincszor, negyvenszer kakukkkakukkkakukk stb. (H 9). (A szerzőnek
két alkalommal sikerült így kakukk madarat, este az erdőben közeibe csalogatni. A Mát­
rában üdülő népek viszont aggódva elkerülték.)

1/c A légzési kapacitás növelésére egy szövegtanulási példának is beillő verset ajánl
Hernádi (1987: 76-77), amit a doktorandusoknak rövidítve idézünk: 82 83

82A jelölések ebben a nyomatban nem szerepelnek, azt a tanórán készítjük majd el.
83 A továbbiakban a M Montágh (1986), a H Hernádi (1987) népszerűsítő könyvére és oldalszámaira
utalnak.
 375

Januárból február lesz,

Februárból március lesz,
.............kipótlandó...............
Októberből november lesz,
Novemberből december lesz,
Sok emberből nagy szamár lesz.

Ezt a 13 soros (!) versikét olvassuk fennhangon (ha megtanulni nehéz volna)
— kétsoronként szünetet tartva, levegőt véve,
— háromsoronként belélegezve,
— négysoronként téve ezt,
— csak a 6. sor után legyen szünet és belégzés, a további 7 sort egy szuszra mondjuk
el,
— végül (némi gyakorlással) egy szuszra az egészet, de az utolsó sor előtt — légvétel
nélkül — szünetet tartva.

Hasonló bevezető gyakorlat lehetne, hogy olvassunk fel kötött szöveget, másfél so­
ronkénti belégzéssel (M 65).

1/d Bővülő szószerkezeteknek nevezi Hernádi (1987: 11) a következő gyakorlatot

(amit kicsit módosítottunk). Kilenc lépésben egyre bővebben olvassuk, messzire hangzó­
an, a hang leeresztése (mondatvégi pont) nélkül. A szakaszok közt szünetke, levegővétel,
nyelés és (a saját) ajak nedvesítése ajánlott. (A 9 hosszú sor helyett, — a tudósjelöltek
számára terjedelemtakarékosan — csak számozással jelöltük a bővítést.)

3 2 1
A hegyvidéki (Az) északi lejtőkön (A) meghonosodott bükk
4 5 6
rengetegeibe szívesen kiránduló városi emberek
7 8 9
számára épített esőházikók ereszének javítása

Ha ezt a növekvő mondatsort (1, 2-1, 3-2-1, 3-2-1-4, 3-2-1-4-5 és így tovább) köztük
rövid szünetekkel, végig tudjuk jól mondani, úgy próbáljuk meg egy-egy lélegzetvételre
minél több részét elmondani egymás után. A mondatot még bővíthetjük, a növekedés
lépéseit növelhetjük.

2. A hangzósság fokozása

A hangunkat jobban zengetve, az kellemesebb és messzebb hangzik. A levegőt lágyan

bocsátjuk át a hangszalagok közt, és rezonáltatjuk a gége feletti üregek falát (H 22).

2/a A telefon búgó vonalat adó hangját utánozzuk, vajon egy lélegzetvétellel milyen
hosszan bírjuk: A) csukott szájjal, orron át kilélegezve; B) nyitott szájon át kifújva a
 376

levegőt. (Ennek a zümmögő hangnak kibocsátása közel áll a klasszikus keleti AUM me­
ditáció mantrájához.) E helyett hangoztassunk hosszan s, majd sz végül h hangot, a ki­
légzés időtartamát 50-60 másodpercre nyújtva (M 63).

2/b Végezzük ugyanezt öblös hajókürt hangján: csak orron át, majd nyitott szájjal (H
23).

2/c A rezonanciát úgy észlelhetjük, ha hangadás közben befogjuk fülünk cápját (a

fülnyílás előtti részecskét) (H 27). Ésszerűen és tudatosan növeljük így irányítva a zen­
gést. Ez a zöngés mássalhangzókat tartalmazó szavakkal lehetséges. Ha n után g követ­
kezik különösen erős a rezonancia: dereng, mereng, zeng, zöng, reng, ring, cseng, dong.
Ismételgessük: döngő dongó döngő dongó — dongája.

2/d A rezonanciát úgy tüntethetjük el, hogy távolra tátott szájjal sok levegővel sut­
togva, közeire settegve mondjuk el a zöngés hangokból álló mondatokat: Lenni vagy nem
lenni? Egyelőre érd be ennyivel! A nadragulya mérgező növény, de a zsálya nem az.

3) Kiejtett—elejtett értelmek

3/a Ugyanazok a betűk más tördeléssel mást jelenthetnek, vigyázzunk kiejtésükre:

érvényesülés — érvényes ülés; máskorra — más korra;

féltelek — fél telek; félelmében — fél elmében,
szentélye — szent éje, tökélye — tök éje (H 92).

3/b Van amikor a hasonlóság nyelvtörő szójátékhoz hasonló, és értelmet zavaró (H

235):

szert szeretetet (m ím elt)

szeret szert tetetett (bele)
szert tett szeretettet (gyötört)
szeretet szerettetett (m eg vele)
szeretett szeretetet tettet (az álnok)
szerettet szeretetet tettetett (m ár régen is)

Olvassuk ezt függőlegesen, majd soronként is. Olvasni kell tudni az ilyet, de írni, be­
szédbe építeni nem való.

3/c Vidor Miklós egyik "Nyelvgyötröjéből" vett (M 80), rímelve hasonlító szavakkal
gurigázhatunk:

Körbe — pörg e — görbe — körte, hat gödörbe, vak tükörbe, — fürge ürge sürg e
zűrbe — őt gyötörd, te rőt ökörke.
(A befejezés nem a nyájas Olvasóra vonatkozik.)
 377

3/d Az elmondás tagolása szerint változtathatjuk a mondat értelmét: példánk szerint,

hogy hányán voltak jelen. Móricz Zsigmond egyik novellájából származik ez a mondat
(csak vesszőkkel központozva):
Az én uram; a gazda; a vőm, a lányom ura; János; Jancsi; a szolga — így tagolva hat
személynek tűnik. Így viszont: Az én uram, a gazda; a vőm, a lányom ura, János; Jancsi a
szolga — csak háromnak. De mondhatjuk négynek, ötnek is (H 94).

***

Itt a játék vége, ízelítőnek vajon elég-e? Mert kinek ennyi szó kevés, azt érje tovább
keresés!
 378

5. A tudás és ismeretalkotás filozófiai, lélektani és agybiológiai vonat­

kozásai

Mit írtak mások, a klasszikusok és a modernek

témánk az ismeretalkotás alapfogalmairól?

Könyvünk 5. része a "tananyag" függeléke, olvasmány és nem tananyag, mert azt

túlterhelné. A kutatásunk alapozására készült és sok részét fel is használtuk az előző
fejezetekben. Közzétesszük, mert problémakörünket jól átvilágító kivonat gyűjtemény,
ami a szerzőnek sok gondolatot adott és ötletgerjesztő kincsestárként hasznosíthatja
minden tudományos ismeretalkotásra készülő — az összegyűjtés és rendezés fáradságát
elkerülve.
Az ilyen látóhatár-tágító „körültekintés” (amit az enciklopédia szó szerint jelent) a
doktor képzésben igen fontos, hiszen a hallgatók - Csermely (1999a) szavait idézve -
gyakran úgy ugranak egy tudományos probléma közepébe, hogy nem ismerik annak
elhelyezkedését a tudomány egészében.
A tudományos képzésben ennek a szakirodalmi dokumentációnak felhasználását a
következőképen képzeljük:

• Sűrített olvasmány, ami fáradságos irodalomkutatás nélkül, bepillantást enged a

filozófia, lélektan és agybiológia tudományos alkotással kapcsolatos, a legtöbb
szakma egyetemi tananyagában hiányzó kérdéseibe. Műveltség fokozó ismeret-
anyag — ami a tárgymutató segítségével fogalmak és nevek visszakeresését teszi
lehetővé.
• Sok szerzőt idéző kivonatgyűjtemény, aminek egymást hol erősítő, hol ellent­
mondó megállapításai kreativitást kiváltó asszociációkhoz segíthetnek, az álta­
lunk leírt módszerekkel. (Erre az 4.6.3 szakasz 99 összekevert idézetet tartalma­
zó kivonata ad példát a 357. oldalon.)

A témák szerint rendezett kivonatos idézeteink azt a feltevésünket igazolták, hogy a

diszciplináris kutatásban, egy-egy tudományág fejlesztésében, mennyire hasznos az, ha a
távolabbi társtudományok olyan "átmeneti" szintű ismertetéseit, (enciklopédikus) átte­
kintő anyagait tanulmányozzuk, amelyek nem tudományos publikációk, nem is szóra­
koztatóan népszerűsítők (ismeretterjesztők), hanem a nem-specialisták számára is vi­
szonylag könnyebben érthető összefoglalások.
Ehhez közelálló kommentárral bocsátotta útjára Ádám (1976: 8) magas tudományos
szinten „népszerűsítő” könyvét azon régebben végzett biológus, orvos, pszichológus
számára, „aki szakkönyv tanulmányozása helyett, rövid, tömör és ‘könnyen emészthető’
formában kívánja ismereteit felfrissíteni.” Szentágothai (1994: 164) hasonló szándékkal
indította meg a SCIENCE MASTERS sorozat magyarnyelvű kiadását, mert szerinte
„csak az képes a jövőben felzárkózásunkat biztosító eredményeket és sikereket elérni, aki
(a mindenkor korszerű) tudományos világképet legalább fő vonásaiban ismeri (vagyis a
 379

szűkebb tudom ányterületén kívülit is). u A multidiszciplináris ismeretalkotás alapja a más

(sőt távoli) tudományágak érthetően megfogalmazott eredményeinek figyelemmel kiséré­
se, a saját diszciplínánkba való elmélyedés mellett.
Vida (1998:18) Ortega 1929-ben kelt, kissé túlzó megállapítását idézi „A szaktudós
remekül ‘tudja’ a világnak egy apró zugát, minden másról azonban fogalma sincs.” Két­
ségtelenül munkájának érdeklődési köre beszűkült, a „polihisztorság” vádját szégyelné,
egyre lazábbak kapcsolatai a más tudományokhoz. Pedig egykori fasori tanárunk köve­
telménye szerint - ami Cselőtei László iskolatársam fejében maradt meg - „valamiről
mindent, mindenről valamit” kellene a tanult embernek tudni. Ehhez segíthet az átm eneti
szintű , áttekinthetően szintetizált tudom ányos ism ertető irodalom .
Az ilyen magas szintű ismeretterjesztő áttekintésekből szelektálhatok ki azok az isme­
retek, amiket szakmánkhoz adaptálva — esetleg — saját diszciplináris fejlesztésünket
megoldhatjuk. Ilyenkor, természetesen, célszerű visszanyúlni az eredeti tudományos
publikációhoz és szükség szerint be kell vonni olyan kollegát, akinek az a szakterülete.
Ez azért is szükséges, mert az ilyen jellegű ismertetésekben leírtak, némileg eltérhetnek
az eredetitől, olykor az általunk ismerttől is, ha azt a kérdést magunk jól ismerjük. Ez
azonban a kreativitást kiváltó hatásukat nem csökkenti. Oktatási anyagnál ez a kontroll
kevésbé szükséges, hacsak a tananyagfejlesztés eredménye nem kíván önálló kutatásnak
tűnni. Mert alkotásnak ugyan értékes szellemi alkotás, de többnyire nem önálló tudomá­
nyos eredmény.
Az ilyen "átmeneti" vagyis a szaktudom ányi és népszerűsítő közé helyezett — a szer­
ző szóhasználata szerint "m ediatizált" — források használatára adunk példát ebben az
"olvasmányban" is.85

A két leggyakrabban idézett forrásunkra — amelyeknek tanulmányozását olvasóink­

nak melegen ajánljuk — csak betű rövidítéssel és oldalszámmal hivatkozunk. Ezek:
P = Benesch, H. (1994): SH atlasz Pszichológia, Springer Hungarica, Budapest
F = Kunzmann, P., BURKARD F-P., WlEDMANN, F. (1993): SH atlasz Filozófia,
Springer Hungarica, Budapest

84 Az előadottakat csodálatosan támasztja alá egy minap megjelent interjú (Szentgyörgyi, 2000:311) ami­

ben Roska Tamás akadémikus elmondja, hogy Hámori József akadémikus „Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a
bal” című agyműködésről szóló ismeretterjesztő könyvét a reptéren 1987-ben olvasva jött rá, hogy hogyan
lehetne a „sokprocesszoros dinamikát összekapcsolni a digitális logikával” ami azóta a számítógé­
pek új nemzedékéhez vezetett.
85 A folyamatos dőlt szöveg a szerző kiegészítése, megjegyzése a továbbiakban.
 380

5.1 Az ismeret-kutatás elemei

(az ismeretelméletről, a megértésről, a tudásról,
a tévedésről és cáfolatáról)
Az ismeretelméletről

(F 29) A filozófia bölcsője a görög kolóniákban, Kis-Ázsiában és Dél-Itáliában ala­

kult ki. A kereskedelem különböző városállamok, más népek ismereteit is közvetítette és
ez szélesítette a szellemi horizontot. Ez által indultak el a mítosztól a logosz felé, az
antropomorf istenektől a racionális természetmagyarázat felé. Találó itt idézni azt, amit
Cicero mondott Szókratészről, hogy "lehozta az égből a filozófiát a földre". Szám unkra
pedig különösen érdekes, hogy a távoliakkal való kereskedelem , az árucserével együtt
járó gondolatcsere lehetett a tudás bölcsője, am i szűkebb értelem ben a m ásoktól átvett
szekunder ism eretek hasznosítását jelenti.

(F 13) A filozófiában az ism eretelm élet foglalkozik e témakörrel: ez a megismerés

feltételeiről, lényegéről és határairól szóló tanítás.

(P 39) A lélektannak is területe az episzjtemiológia (ismeretelmélet), ami 5 alapkate­

góriát alkalmaz, ezek: a tér (mérték, helyszín); az idő (lefolyás, fejlődés, aktualitás); a
reláció (okozatiság, kölcsönhatás, befolyás stb.); a modalitás (gyakoriság, valószínűség,
lehetőség, véletlen stb.); a jelentés (célkitűzés, érték, ismertség, hatékonyság stb.). Kant
hasonló kategóriákat írt le.

(F 31) Az ismeretelméletben különösen érdekes a relativitás. így vélekedik

Protagórasz (Kr.e. kb. 480-410): "minden dologról két egymásnak ellentmondó kijelen­
tés állítható". Vagyis az egyik szituációban az egyik, a másikban a másik az igaz. Végső
következtetése szerint sem m ilyen objektív tényállás nincs. Ebből ered Protagórasz "hom o
m ensura” tétele: "Minden dolog mértéke az ember...” Ez által az emberen keresztül néz­
ve, még a létet sem objektív, hanem szubjektív jelenségnek fogták fel.

(F 69) Aurelius Augustinus (354-430) m em óriatanában az elmélkedésről, tapaszta­

lásról, tudatról, időről stb. ad képet. Szerinte "a tudat belső, önmagáról alkotott bizo­
nyosság" és az önism ereten keresztül vezet az út a tudáshoz

Az ember az ideákat - érzéki tapasztalás nélkül - az illum ináció keretében érti meg.
Augustinus (aki, hippoi püspök és Szent Ágostonként tisztelt) az Isten általi sugárzásnak
tulajdonítja az igazság szellemi megismerését. Olyan ez, mint a napfény, ami nélkül a
szem nem érthetné meg a megvilágított dolgokat. Augustinus szerint az ember belső
világa a tudat (memória), az értelem (intelligencia) és az akarat (voluntas) hármasságá­
nak egységében nyilvánul meg, ami az isteni szentháromság analógiája. (A tudat nem
szűkíthető az em lékezőképességre, és később m ásoknál e hárm asságot inkább az értelem,
érzelem és akarat képezi.)
 381

(F 67) Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész (500 körül) az Isten megismerésének útjait

úgy írta le, hogy ez a m egism erésre általánosan is alkalmazható. Szerinte 1/ a pozitív
közelítés megnevezi a tulajdonságokat, 2/ a negatív közelítés mindent elvet, ami nem
lehetséges (pl. ami csak a teremtményekhez tartozhat: az Istennek nincs teste stb.) 3/
végül a misztikus megismerés: a felemelkedés a meghatározhatatlanhoz. Szerinte minden
(verbális) megjelölés csak a "megnevezhetetlen" szimbóluma lehet. Ez a pozitív-negatív
m egközelítés használható, és em lékeztet arra, am it lejjebb a tévismeretekkel kapcsolat­
ban olvashatunk. (A szakkifejezések többértelműségére azonban figyelni kell: aJ a pozi­
tivizm us elsősorban Com te elm élete, b/ van pozitív és norm atív tudom ány, c/ a pozitív
tulajdonság előnyöst is jelenthet stb.)

(F 77) Avicenna (980-1030) arab orvos, filozófus, pszichológus, mindent Istenre,

mint az egyedüli alkotó létezőre vezet vissza. A Teremtő az első intelligencia, ebből
ered a hierarchikus világteremtés. Végül a legalacsonyabb fokon a tevékeny intellektus
helyezkedik el, amelynek a feladata az, hogy ember receptív (felfogó) intellektusát meg­
világítsa és a földi anyagnak formákat adjon. A világ m egism erhető , mert az emberi
szellem és a tárgyak azonos forrásból származnak. Az élet célja a tevékeny intellektussal
való egyesülés.

(F 83) Aquinoi Szent Tamás (1225-1274), az igaz (verum ) és a jó (bonum ) vizsgála­

tával foglalkozva, az igaz megismerő képességet is érinti. Az igazság, a dolog és az ész
megfelelése (veritas est adaequatio rei et intellectus).

(F 85) Szent Tamás, megkülönbözteti az észen belül a lehetséges és az aktív intellek­

tust. Tulajdonképpen a megismerő képességet a valóban megtörtént megismeréstől vá­
lasztja el (intellectus possibilis és intellectus ágens). A megismerési folyamatban az
érzékszerv egy képet hoz létre, ami aztán a képzelőerőben rögzítődik, majd később ebből
az egyesből elvonatkoztatva, meglátja az általános formát stb. A későbbiekben m indeze­
ket a kérdéseket egyre m agasabb szinten oldották m eg. Viszont nyilvánvaló, hogy az
elődök, így Szent Tam ás hatása nélkül nem lett volna ez lehetséges. Az érzékszervi ész­
leléssel és az agyi felism eréssel is összekapcsolható m indez.

(F 87) Eckhart mester (kb. 1260-1328) a középkori m isztika legnagyobb alakja, aki
az Isten bensőséges megtapasztalásával, a vele való egyesüléssel foglalkozik. Számunkra
a megismerés és lét viszonyával kapcsolatos fejtegetései érdekesek. A megismerés
(intellegere) a magasabb rendű fogalom szerinte. Isten léte a megismerésen alapul, erre
utal a János evangélium kezdete. ("Kezdetben vala az Ige" am i m int logosz: tudás, ism e­
ret jelentést is hordoz.) A megismerés anélkül hoz létre valamit, hogy ő magát létre hozta
volna valami. Ugyanakkor Eckhart az Istent létnek tekinti és minden létező az Isten lété­
ben létezik.

(F 65). A skolasztika elfordult a földi dolgoktól és csak a kései skolasztika (XIV. sz.
eleje) hozta létre az új utat, a via m oderna, a nom inalizm us irányát, amit szembeállított a
via antiqua metafizikájával. Ez legelsősorban William Occam-ra (kb. 1280-1348) vezet­
 382

hető vissza, de ezután megindul a természettudomány felé fordulás, többek között Jean
Buridan-nal.

(F 91) Nikolaus Cusanus (1401-1464) már átmenet az újkorba, keveri a misztikát,

matematikát stb. Az értelem (ratio ) úgy képes a dolgok megismerésére, hogy a már
ismertet az ismeretlennel összehasonlítja , és a hasonlóság alapján fogalmakat képez.
(Ez olyasm i, m int am ikor az agy az ism ert alakokat a ponthalm azokban felism eri...)
Mivel a világban minden csak többé vagy kevésbé létezik, tökéletes mérték azonban
nincs, így semmit se lehet úgy tudni, hogy még jobban ne lehetne. (M ég Newton tételeit
is, részben finom ítani kellett idővel.) Olyan ez, mint az a sokszög, ami a kört közelíti, ha
a szögeinek száma nő, de sohasem éri azt el. Cusanus veti föl azt a jó hasonlatot is Isten­
nel kapcsolatban, hogy minél nagyobb a kör, annál jobban közeledik íve az egyeneshez
és a végtelenben egybeesik azzal.

(F 97) Giordano Bruno (1548-1600) egy átfogó metafizikát alakit ki, az univerzum
végtelenségének gondolatához jut el. Feltételezi más világok végtelen sokaságát, ame­
lyek lakhatók. A világmindenség örök és végtelen, az Isten nem azon kívül, hanem abban
benne van. A világiélek formálja az anyagot. Később a m ónász gondolatát veti fel, mint
legkisebb és legegyszerűbb egységet (Leibniz monászával kell ezt egybevetni.). Az em­
beri szellem, az univerzum lényegének megfelelően, a végtelen megismerésére törek­
szik. Brúnó ezért a máglyán végezte.

(F 105) René Descartes (1569-1650) a racionális gondolkozás hőse, aki minden előí­
téletet kerülve csak azt ismeri el igaznak, ami tisztán és világosan felfogható ("clare et
distincte percipere").

(F 109) Baruch de Spinoza (1632-1677) ismeretelmélete viszont, teológiai indíttatá­

sú. A m egism erés három módját különbözteti meg:

- az érzéki, amely affekciók által keletkezik, zavaros, rendezetlen, nem hoz létre fogal­
makat,
- a racionális, mely közös fogalmakból következtetve operál (vezet le új fogalm akat),
- az intuitív, amely sub specie aeternitatis, azaz az abszolútumra vonatkoztatva ismer
meg.

(F 115) Christian Wolff (1679-1754) már németül írt, a német filozófiai nyelvet épí­
tette ki. A Leibniz-i gondolatokat fejlesztette tovább, úgyhogy Leibniz-Wolff féle filozó­
fiáról szoktak beszélni. Wolff a filozófiát "minden lehetséges dolog tudományának"
tekinti. Szerinte a filozófiának, mint rendszernek alapja a — léttel foglalkozó — ontoló­
gia. Leibnizhez hasonlóan az elégséges alapra és a kizárt ellentm ondásra épít. Wolff az
előzőt az utóbbira vezeti vissza. Etikájában Wolff a tökéletesedést, politikában az általá­
nos jólétet állítja középpontba.

(F 117) Thomas Hobbes (1588-1679) ismeretelméletében abból indul ki, hogy bizo­
nyos képzettartalmaknak a gondolkodástól független dolgok felelnek meg. A külső ob­
 383

jektum okhatást gyakorolnak az érzékszervekre és abból alakul ki a megfelelő képzet az

agyban. Lényeges megállapítása az, hogy a tapasztalat közvetlen tárgyai nem maguk a
dolgok, hanem a képzetek. Ezekhez jelek (nevek) rendelődnek, amik a kommunikációban
szerepelnek és az igazság csak a kijelentésekre vonatkozik, nem a dolgokra.

(F 131) Giambattista Vico (1668-1744) a történelmet teszi meg a megismerés

próbakövévé. Szerinte a megismerésnek azt kell jelenteni, hogy ismerjük a módját annak,
ahogyan keletkeznek a dolgok. Azt ismerjük a legjobban, amit magunk alkottunk meg.
Ebből az következik, hogy az emberi szellem működési területe a kultúra. A matemati­
kában azért lehetséges a megismerés, mert az emberektől függ; a fizika eredményei vi­
szont csak valószínűsíthetők.

(F 137) Immanuel Kant (1724-1804) foglalkozik a megismerőképesség kritikai vizs­

gálatával. Kérdés, lehetségesek-e apriori szintetikus ítéletek, vagyis amelyek nem ta­
pasztalatból (a posteriori) származnak. Az ilyen ítéletek nem lehetnek analitikusak sem,
ami nem tesz hozzá semmit az alany fogalmához, csak kifejti azt. Pl. ilyen: a kör kerek,
de ezzel szemben az, hogy 7+5 = 12 ez már szintetikus ítélet, mert a 12 nem volt ben­
nük. (A szintetikust m i m ár inkább az összevont értelem ében használjuk.)

Minden elméleti tudomány — és m inden term észettudom ány — használja az ilyen

"szintétikus" ítéleteket. A metafizika Kopernikuszi fordulatának nevezi Kant azt, hogy
nem a megismerés igazodik a tárgyakhoz, hanem a tárgyak a m egism eréshez. Ez a
transzcendentális idealizmus több, mint a racionalizmus vagy az empirizmus. A meg­
ismerés így követi egymást: szemlélet, fogalom , eszme.

Kant kategóriái a mennyiség, a minőség és a viszony (időtartam, egymás utániság,

egyidejűség) végül a modalitás, ami a lehetségest, a szükségszerűt és a valóságost ha­
sonlítja össze. (Ha egy időpontban létezik: valóságos, ha mindig van: szükségszerű.)

(F 147) Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) szerint a filozófia tudománytan, ami nem
tárgyakról szól, hanem általában a tudás tudománya. Ennél fogva az a feladata, hogy
olyan alaptételeket állítson fel, amelyekkel minden tudás (tudom ány) megalapozható, de
amelyeket az már nem képes megalapozni. A tudománytan alapjairól szóló munkájában
három alaptételt állít fel, amelyek a tézis, antitézis és szintézis sémájának felelnek meg.
Az első: az én eredetileg feltételezi saját létét (bizonyítja). Minden tudás feltételezi az
ént, a tudót. A második: az énből következik, hogy van nem én is. A harmadik: az, hogy
az én és nem én szembe állítható egymással.

A megértésről

(F 119) John Locke (1632-1704) ismeretelmélete az emberi értelemről szól, amit

U nderstanding szóval fejez ki (ami inkább m egértést jelent). Az ismeretelmélet feladata,
hogy az emberi megismerés eredetét kutassa és feltárja a megismerőképesség határait.
Az emberek agyában lévő képzeteket eszm éknek nevezi. Ezek az eszmék azonban sze­
rinte csak a tapasztalatból származnak. Vitatja azt, hogy — mint ahogy pl. Descartes
 384

állítja — veleszületett eszmék volnának a tapasztalat előtt, szerinte születéskor az értelem

üres (white paper—fehér papír, vagy tabula rasa,).

Locke azt írja, hogy a szellem összehasonlíthat és összetett eszméket alkothat, ame­
lyeknek alkotórészei ismét egyszerű eszmék. Az összetett eszmék három fajtája: 1. a
szubsztanciák, vagy önmagukban létező dolgok pl. növény, 2. moduszok, amelyek nem
önmagukban állnak, hanem szubsztanciákon fordulnak elő pl. a nap, az idő modusza; és
vannak kevert moduszok pl. az igazságosság; 3. a viszonyok olyan eszmék, mint az ok és
az okozat.

(F 149) Schleiermacher (1768-1834) különösen érdekes a hermeneutikai munkái

miatt. Ez megértési technikát jelent és fokozatosságot fejez ki: mindig csak provizórikus
a megértés, majd később valamivel tökéletesebbé válik egy nagyobb rész áttekintése
révén.

(F 169) Karl Marx (1818-1883) szerint is folyamatos és fokozatos a megismerés,

azonban "a megértés nem a logikai fogalom meghatározásainak felismerése — ahogy ezt
Hegel gondolta —, hanem "a sajátos tárgy sajátos logikájának megragadása". Vagyis az
anyag határozza meg a tudatot.

(F 225) Ernst Bloch (1885-1977) Marx filozófiáját elemzi, utópiaként értelmezve azt.
Az anticipációt, a megelőlegezést (előrelátó feltételezést), mint a tudat csodálatos tulaj­
donságát mutatja be. A szükség, és annak lehetőség szerinti megszüntetése fejeződik ki az
emberi lét minden fokán. Az ember a jövőre irányul, ami azonban bizonytalan. A művé­
szet és a vallás pl. a még nem tudottak határát lépi át, ezek a majdan elértnek az
“előképei”. (Ezért mondhatjuk művészetnek a tudományt is.)

Bloch a reménnyel foglalkozik (fő müve “A remény elve” 1954-59). “Várakozás, re­
mény, a még nem létező lehetőségekre irányulás”. Amint a szubjektív valóságot, úgy az
objektívet is áthatja a még nincs. A matériát Bloch nem statikusan mennyiségileg fogja
fel, hanem (a szótőből eredően mater = anya) dinamikus teremtőként: "az anyag nem
mechanikus tuskó, inkább a reális lehetőségek szubsztrátuma."

(F 225) A kritikai filozófiát művelő Frankfurti Iskola szerint az ész hatalma a felvilá­
gosodás, aminek eszköze a fogalom. Ez összekapcsolja a mítosszal, mert az már tartal­
mazta a fogalmat. A mítosz előtt az ember mágikusan viszonyult a természethez. A fo­
galmi gondolkodással az ember a természet objektiválásához jut el, ami lehetővé teszi a
természet feletti uralmat, azonban csak az elidegenedés árán. Ez az “eldologiasodás”
mostanában (irányában) megfordulva áthatja az emberek közötti kapcsolatokat. Ennek a
kapitalista gazdaságban az áruk csereértékének az "elvontsága" a megfelelője. (Úgy
érthetnénk, hogy a csereérték számos képzeletbeli, lélektani tényezőt is tartalmaz.) A
felvilágosodás mitológiává alakul vissza (a valóság helyett a képzeletbe vetett hit térnye­
résével), amennyiben végül a szubjektum ellenállás nélkül ki van szolgáltatva a totális
uralomnak: “Az animizmus a dolgokba öntött lelket, az indusztrializmus eldologiasítja a
lelkeket."
 385

(F 225) A Frankfurti Iskola tagjai, mint Horkheimer, Adomo, Marcuse, tulajdonkép­

pen marxisták. Amerikában (az 1940-es években) az emigrált Horkheimer és Adomo “a
felvilágosodás dialektikáját” kutatja: “A polgári árugazdaság kiszélesedésével a mítosz
sötét horizontját a kalkuláló ész fénye világítja meg, és ennek a jeges sugarai alatt kihajt
az új barbárság vetése." (Abban az időben még csak a fasizmusra gondoltak.)

(F 183) A filozófia szine változása következett be: A modem logika kapcsolódik a

számítógéphez és általában a matematikai logikához. A természettudomány válik a
filozófia mércéjévé és tárgyává (nem véletlen, hogy a PhD elnevezésben, már csak tudo­
mányt jelent, az egykori bölcselet - a filozófia). A neopozitivizmus a természettudományi
tételek átvizsgálhatóságát eszményíti. A tudományelmélet, vagyis a szaktudományok
módszereinek filozófiai feldolgozása is jellemző és a logisztika (ami itt matematikai
logikát jelent) egzaktnak tűnő filozófiai megoldásokat kínál. A lét metafizikai kérdései
már érdektelenek. A világ varázstalanítása következik be, az érzelmi élet is ismeretek­
hez igazodik.

Mindez kedvező szemléleti bázisa lehetne, elsősorban a természettudományi irányú

kutatás-módszertanunknak, ha az alkotófolyamat ettől eltérő lélektana és filozófiája nem
tenné szükségessé az ellentétes — főleg szellemtudományi — irányzatok figyelembe vé­
telét is.

(F 181) Wilhelm Dilthey (1833-1911) nyomán a szellemtudományok az átélés, a ki­

fejezés és a megértés összefüggésében alapozódnak meg. Az élmény (átélés) az a
strukturális egység, amelyből a lelki élet felépül. A kifejezés gesztusban, nyelvben, mű­
vészetben tükröződik vissza. Végül a megértés a külső lecsapódások belső felfogása. Ezt
úgy érthetjük, hogy a "kifejezés" azt jelenti, hogy meg is kell fogalmazni azt, amit felis­
merünk. A "külső lecsapódás" objektív valóságra utal, de kétségtelen, hogy másképp
történik a szellemtudományokban a bizonyítás, a reprodukálás, mint a természettudo­
mányokban.
Dilthey nemcsak egyéni életmegnyilvánulásokat ért e jelenségek alatt, hanem az indi­
viduum feletti kultúrrendszereket is, mint amilyen pl. a művészet, a tudomány vagy a
vallás. Szemléletére a pszichológiai megközelítés a jellemző. A szellemi történelmi világ
megértéséhez az objektív képződményeket vissza kell helyezni abba a szellemi eleven­
ségbe, amelyből létrejöttek. (Ezt esetleg úgy képzelhetjük el, hogy egy gótikus templomot
a gótika korába kell visszahelyezni és megérteni.)

(F 191) Henry Bergson (1859-1941) új metafizikát kívánt létrehozni a szaktudo­

mányokból kiindulva az intuitív szemlélethez eljutva. Az élet szerinte hosszantartó te­
remtési folyamat, amelyet az életimpulzus (élan vitai) hordoz. Az értelem nem képes az
élőt megismerni, a természettudomány mennyiségre, térbeliségre szűkült időfogalma
miatt. Ez ellentmondásban van a tartammal, ami a korábbit magában őrzi és a jövőt ma­
gában hordja. Bergson mint az intuitív gondolkodás hirdetője érdekes számunkra, és a
természet megismerői számára is elgondolkoztató az időbeliség (az állandó változásnak,
az ismeretek múlandóságának) értelmezése.
 386

(F 195) Maurice Merleau-Ponty (1908-1961) a természet és az emberi tudat viszo­

nyát próbálja fenomenológiailag meghatározni. Elveti 1. a naturalista oksági szemléletet,
valamint 2. a kriticista, a mindent a tiszta tudattal magyarázót; ezekkel szemben 3. egy
“harmadik dimenzió”-t javasol, ami a természet és tudat közötti eleven viszonyon ala­
pul. Talán nem is a harmadik, de a három együtt érvényesülhet a nemcsak kísérletező,
de gondolkodó természettudós munkájában.

(F 223) Nicolai Hartmann (1882-1950) szerint a megismerési aktusok inkább transz­

cendensek, azaz önmagukon túlmutatva utalnak egy tárgyra. A megismerés során mindig
marad nem megismerhető “többlet”, ami szerény következtetésekre és a kutatások foly­
tatására ösztönözze a kutatót.

(F 199) Karl Jaspers (1883-1969) "Filozófiájában" (1932) a tudományos objektív

megismerést kutatja, amiben minden a "kívülről kutathatóra" redukálódik. A létet, ami
magam vagyok, nem tudom felfogni, de azért hasznos a kritikus önmegfigyelés az alkotó
magatartás kifejlesztése céljából. (Ez emlékeztet Augusztinus „önismeret" fogalmára.)

(F 205) Martin Heidegger szerint a "jelenvaló lét" egyik egzisztenciális alapmódja a

megértés, ami kivetülés jellegű. A megértésben tárul fel a jelenvaló lét számára saját
lenni-tudása, valamint a világ rendeltetésének összefüggése. Mindez arra int, hogy a
szellemi tevékenység belső folyamatait is vegyük számításba.

Ahhoz, hogy az ismeretalkotással kapcsolatos jelenségek ismerete révén saját prob­

lémáinkat megoldhassuk, a néha egymásnak ellentmondó filozófiai, lélektani és agyku­
tatási állásfoglalásokat egyaránt ismernünk kell. Ezek létrejöttét és megfogalmazását
koruk uralkodó eszméi erősen színezték, ezért a környezet sugallta "egyoldalúságukat"
történelmi megértésükkel ki kell szűrni.

A szerző nagy tisztelettel idézi annak a Lénárd Ferencnek lélektani munkáit, aki fé­
lévszázaddal ezelőtt tanára volt, bár annak szövegéből kiérződik az elmúlt korszak "be­
leerőltetett" kötelező világnézete. (Mivel ez általános és érthető jelenség volt, ezért a
szerző nem vállalkozott arra, hogy népszerűsíts szintézisében az újabb hazai filozófusok
munkáit bővebben hasznosítsa; amit az agykutatók esetében ideológiai zavaró hatások
nélkül megtehetett.)

Tanulságos számunkra Lénárd (1984:15) megismerő tevékenységgel és gondolko­

dással kapcsolatos fogalom magyarázata: a megismerés alapja az észlelés. Az észlelés
nyomot hagy az emberben, aminek megőrzése az emlékezés. Minden megőrzés jellegű
emlékezést pszichológiai tanulásnak is neveznek, vagyis nem iskolai ismeretszerzésről
van szó. (Az angolban a learning és a memory a megfelelő kifejezések). Amennyiben a
rögzített ismereteket értelmileg feldolgozzák, gondolkodásról beszélünk. Lénárd szerint
“a megismerő tevékenységben az észlelés, a pszichológiai értelemben vett tanulás és a
gondolkodás szorosan összefonódva szolgálják az ember számára a megismerést”.

A gondolkodás két fő funkciója a megértés és a problémák megoldása. A mai szó-

használatban a megértést gyakran appercepcióval fejezik ki. Az idegen szavak szótára
 387

(Terra, 1960) szerint ez a felfogást és megértést fejezi ki. Van azonban ennek egy koráb­
bi más jelentése is. Ilyen a Herbart-féle, ami szerint a appercepció az új nézetek beil­
lesztése a régiek közé. (Herbart, J.F. 1816: Lehrbuch der Psychologie). Herbart felfogása
szerint, ha valakinek nagyobb az “appercepciós tömege “ vagyis ismeretanyaga, úgy
könnyebben tud beilleszteni új ismereteket.

Mindezek a nézetek, mint sok más, már meghaladottak, de számunkra igencsak érde­
kesek, amikor a szekunder eredetű ismeretek beillesztéséről van szó és keressük a kap­
csolatot a már meglévőkkel. Ilyen értelemben írja Lénárd (1984: 23), hogy a gondolko­
dás célja: meglévő tudásunk alapján levonni új "következtetéseket". (Ez a következ­
tetés, mint gondolkodási elem, nem azonos a logikában alkalmazott szillogisztikus, in­
duktív és analogikus következtetésekkel. Ez utóbbiak is érdekesek azonban a másodla­
gos (szekunder) ismeretszerzés logikai rendszerében.)

(F 113) A tudományos terminusok kialakulása, jelentésük változása is érdekes. Így az

előbb említett appercepció kapcsán megemlíthetjük Gottfried Wilhelm Leibniz monász
elméletét. Leibniz feltételezi, hogy a monászok ismerik egymást, de annak ellenére, hogy
tartalmazzák az összes információt, nincsenek ennek tudatában. Appercepciónak nevezi
azt az állapotot, amikor a percepciót (talán a monászok közötti kapcsolat ez) az állapot
tudata kíséri, vagyis tudatossá, megértéssé válik a kapcsolatuk (bár ez a kiragadott
szemelvényünk nem éppen jó példa a megértés gyakorlására...)

(F 229) A nehezen követhető elméletek emlékeztetnek egymásra (a laikus olvasatá­

ban). Ennyiben talán az előzőkhöz hasonló Kari Raymund Popper (*1902) elmélete is,
ami szerint a megismerés útja a következő: Pl problémát az ideiglenes VT elmélet ma­
gyarázza meg. Ezt vagy vitában, vagy kísérleti felülvizsgálattal hibakiküszöbölésnek
(FB) vetjük alá, amikor is felmerül a következő P2 probléma. Ezek szerint minden tudás
sejtés jellegű, és minden elmélet hipotézis. A megismerést mindig megelőzi egy sejtés,
minden tapasztalatot “elmélet itat át”. Az igazi elméletet sohasem érjük el, hanem az
elméletek egyre “hasonlóbbakká válnak az igazsághoz”.

Emlékeztet erre az ismeret-bizonytalanságra K. Lorenz evolúciós ismeretelmélete.

Az evolúció is ismeretszerző folyamat. Az ember világképe könyörtelenül elfogadja a
ráható világot, mert különben bajba jutna. Ez a világtükrözés azonban nem észlelhető —
mint pl. az atomfizika esetében — nem ad közvetlen tapasztalati ismeretet. A térről, idő­
ről, okságról örökölt szemléleti formáink a legnagyobb valószínűségre tarthatnak csak
igényt, végső biztonságra azonban nem. Lorenz megfogalmazása szerint
“Munkahipotézisünk tehát így hangzik: minden csak munkahipotézis”. (Cusanus is
ilyesmire utalt, 382. oldal.)

(P 285) Az evolúció nemcsak filogenezis, de az ontogenezis formájában is megnyil­

vánul. A fejlődés-lélektan keretében Jean Piaget leírja, hogy ahogy a gyermek szelleme
fejlődik, több szakaszon megy át: 1. szenzomotoros 2. preoperacionális 3. intuitív 4.
konkrét információ-feldolgozó végül eljut az 5. információfeldolgozás formális műve­
leteihez. (Talán ilyen formális tudatos információfeldolgozásra törekszünk az ismeret-
gazdálkodás és heurisztika keretében.)
 388

Először azt keressük, akár a táplálékok esetében, úgy szellemileg is, ami gondolkodá­
si apparátusunknak megemészthető. Ez az asszimiláció konzervatív is. Hajlamosak va­
gyunk arra, hogy a világból csak azt a részt fogjuk fel, amit már meglevő tudásunk
alapján képesek vagyunk megérteni. (Ebben nagy a konformista nyomás is, és ez gátjá­
vá válhat az új elfogadásának, és a szokatlan kreatív átértelmezésének.) Ez nyilvánvaló­
an nem elegendő, mert az új információk ellentmondanak a régieknek.

Érdekes az, amiket Clark (1996: 53) azzal kapcsolatban kifejt, hogy az elme és szá­
mítógép hasonlósága mennyire bonyolult. Az — eddig tárgyalt — megértést és a tudást
(ismeretet) meg kell különböztetni. Az elme természetéről nem mondanak semmit a
komputációs műveletek. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy egy jó decimál klasszifikáció sze­
rint a számítógép sok mindent ki tud keresni és így el tud magyarázni. Egy teljes lexikon
belefér. Ez volna a "tudása". Ugyanakkor azonban kapcsolatot, összefüggést önmagá­
ban nem tud létrehozni, továbbfejleszteni, megőrizni. Vagyis "megértésre" nem képes.
Ezekután az emberi tudást is óvatosabban értelmezzük a továbbiakban.

A tudásról

Van egy megállapítás, ami úgy szól, hogy az ember többet akar, mint amennyit tud, és
többet tud, mint amennyit kell. Érdekes, hogy a magyar nyelvben a "tud" azt is jelenti,
hogy képes valamire.

A véda (Kr.e. 1500) szó szerint "tudást" jelent. (F 15) Francis Bacon (1561-1626) hí­
res megfogalmazásában: a tudás hatalom. A tudomány célja a társadalom hasznára for­
dított természet feletti uralom. (F 95)

(F 75) Pierre Abelard (1079-1142) skolasztikus, a konceptualizmus kidolgozója. E

szerint az univerzália nem önmagában létező, csak az emberi absztrakció teszi azzá. A
dolgokról alkotott fogalmakat (konceptus) nem önkényesen alkotják, hanem elvonat­
koztatás réven. Az emberi megismerés szavakra vonatkozik. Talán nem a szavakra
magukra, hanem azok tartalmára, jelentésére. Nagyon érdekes, hogy magyarban is
milyen közel áll egymáshoz a fogalom és a fogalmaz (fogalmazó = koncipista).

(F 117) Thomas Hobbes szerint egy tétel (állítás) igazsága a fogalmak elemzésével
állapítható meg, egy rögzített definíció és annak kapcsolódásai alapján.

(F 119) John Locke (1632-1704) az "Essay Concerning Humán Understanding" cí­

mű munkájában a tudás meghatározásával foglalkozott: az elmének összes gondolatai­
ban nincs más közvetlen tárgya, mint saját ideái, így nyilván tudásunk csupán ideáinkra
vonatkozik. A tudás semmi egyéb, mint "ideáink kapcsolatának és megegyezésének, vagy
meg nem egyezésének és összeférhetetlenségének észrevevése.”

Locke a tudás különböző fokozatait különbözteti meg: 1. a legmagasabb fok az intui­

tív megismerés, a szellem ekkor két eszme egyezését vagy eltérését közvetlenül önmaga
által érzékeli (pl. a kör nem háromszög). Ez lehet azonban szellemi érzékelés (észlelés) is,
mert a példabeli kört érzékszerveinkkel (szemünkkel) érzékeljük (de elménkkel észleljük
 389

is). 2. A demonstratív tudásnál a szellem megismeri ugyan az eszmék egyezését, de nem

közvetlenül, hanem más eszmék közvetítésével. Ide tartoznak a bizonyítás alapján kö­
vetkeztető eljárások (vagyis mind az induktív mind a deduktív ). 3. Végül létezik szenzi-
tív tudás az egyes rajtunk kívüli véges lények létezéséről.

(F 123) George Berkeley (1685-1753) ír püspök az immaterializmus híve, aki sokak,

főleg Locke ellen harcol. Szerinte az eszmék két félék: 1. amelyek változtathatók, mert a
szubjektum képzelőerejéből származnak, 2. olyan eszmék, amelyeket nem tud változtatni,
mert kívülről származnak, mint érzéki észlelések. Végső fokon azt állítja, hogy csak esz­
mék és a szellem létezik, anyag nem. A szellem abban különbözik az eszméktől, hogy
érzékelő és van visszaemlékezése és elképzelése is. Az alaptételét így fogalmazza meg:
a tárgyak léte az észleltté válás, a szubjektumok léte az észlelés (esse est percipi aut
percipere).

(F 229) Kortársaink közül Hans Albert (*1921) kritikai racionalizmussal vizsgálja a

vallást, az erkölcsöt, a politikát. A dogma szerinte bizonyosságra törő akarat által jön
létre, és immúnissá tesz minden jobbítási javaslattal szemben. Ez ellen az ún.
„Münhausen trilemmát" dolgozza ki. Albert javasolja, hogy minél több megvizsgálható
elméletet kell kifejleszteni, időlegeseket, és azokat állandóan bírálni, hogy közelebb
kerüljünk az igazsághoz Kétségtelenül minél több elképzelést, magyarázatot kell megis­
merni, azokat kombinálni, továbbfejleszteni majd folyamatosan bírálni - ez a szekunder­
kutatás gyakorlata is.

(F 231) Michel Foucault (1926-1984) a tudás archeológiájában azt magyarázza, hogy

az emberrel önmagában végzett diskurzusa archiválódott, vagyis rögzítődött, valamint
ennek struktúrái is; és a tudásnak ezáltal megszilárdult formái alakultak ki. Az olvasott,
hallott információkat is önmagunkban vitatjuk meg, és ami így kialakult (szelektálódott)
az rögzítődik mint tudásunk. De az is lehet, hogy a korábban rögzült tudás elemek egy
később kapott információ impulzus révén kerülnek újra "megvitatásra", továbbfejlesztés­
re. Ez volna a szekunderkutató olvasata, ami nem zárja ki, hogy szerzett, kialakított
ismereteink ne lehessenek tévesek.

A tévedésről és cáfolatáról (A tévismeretről)

A tudott lehet igaz vagy téves, sőt egy ideig vagy bizonyos fokig igaz, majd idők
múltán vagy általánosítva aztán téves.

(F. 25) A jelentős taoista Csuang Csou (Kr.e. IV. sz.) megkísérelte az emberek véle­
ményében a hamis bizonyosságokat megrendíteni, amennyiben az értékmércék és ta­
pasztalatok viszonylagosságára mutatott rá. Híres példája a pillangó álom: "Egykor
Csuang Csou azt álmodta, hogy ő egy pillangó, egy csapongó pillangó, aki elvált tőle, és
semmit sem tudott Csuang Csouról. Hirtelen felébredt és megint Csuang Csou volt. Most
már nem tudta többé, vajon Csuang Csou álmodta-e, hogy ő pillangó, vagy a pillangó
álmodja, hogy ő Csuang Csou.
 390

Bizony jó hiedelmekkel tudott az ember a múltban boldogulni, sőt minden kornak

meg vannak azok a praktikus hiedelmei, ami nélkül az életet nehezebben lehetne elvisel­
ni. Ezekkel foglalkozunk a tudás időtállóságával kapcsolatban, míg most inkább arra
utalunk, hogy még a legegzaktabb tudományos megállapítások is később revízióra szo­
rulnak, minden ismeretünk elavuló történelmi kategória és a tévismeretekkel való fog­
lalkozás az ismeretfejlesztés fontos területe.

Persze a tévedés adódhat a megfogalmazásból, a félreérthetőségből is. (F 25) A szo­

fisták foglalkoztak nyelv filozófiával és logikai paradoxonokkal. (Érdekes lehet ennek
rokonsága a Zen-budhizmus koan fogalmával.) Így a szofisták: ha azt állítjuk, hogy "egy
fehér kutya fekete, ez abszurdum, ha viszont azt végiggondoljuk, ha a kutya egyik szeme
vak, akkor vak kutyának mondjuk, de ha nagy szemei vannak, még nem nevezzük nagy
kutyának. Akkor miért ne lehetne egy fehér kutyát, aminek fekete szeme van, fekete
kutyának nevezni? (Pl. a Helleborus niger, a fekete hunyor virága fehér.) Ezt a gondo­
latot - bár kissé meredek - fel lehet használni a téves megfogalmazásokból adódó téves
következtetések és általánosítások magyarázatához.

Mert a szavak nemcsak a kommunikáció, hanem a becsapás eszközei is (Dennett,

1996:18). Vagy Talleyrand szavaival: A nyelvet azért találták fel, hogy az emberek el­
rejthessék gondolataikat egymás elöl.

(F 77) Moses Maimonides (1135-1204) arabul író zsidó Pszeudo-Dionüsziosz

Areopagitész állítja, hogy Isten lényegéről csak tagadó módban lehet beszélni.
Affirmációk csak a hatásaira vonatkoznak. Ebben emlékeztet Pszeudo-Dionüsziosz
Areopagitészre. Még ez is a megfogalmazás módjával kapcsolatos "szofisztika". Érdekes
viszont az, hogy hogyan lehetne ezt összekapcsolni a falzifikáció újabb - Popper-féle -
elméleteivel, vagyis hogy a tényeket csak cáfolni lehet és ami nem cáfolható, az az igaz.

A tudományos gondolkodás útja persze más volt: a valóságot kereste és a legtárgyi-

lagosabb módón matematikával bizonyított. Robert Grosseteste (kb. 1168-1253) az Ox­
fordi egyetemen a matematizáló természetkutatás úttörője. Az ő hatására értelmezte
Bacon, Roger (kb. 1215-1292) a tévedések ellenszereként a tudományban a matematikát.
A tévedések négy fő forrását különböztette meg: a hamis tekintélybe vetett hitet, a rossz
megszokást, a tapasztalatlan tömeg előítéleteit és a látszat tudást. Ezek ellen javasolja a
Biblia exegézisét, ugyanígy a filozófiai szövegek interpretációját az eredeti nyelv isme­
rete alapján ( F 79). Ez már a kritikai irodalomkutatás előfutára lehetett.

(F 91) Nikolaus Cusanus (1401-1464) szerint a „nem tudásról” az ember az esze

(intellectus) révén szerez tudomást, felismeri tudatlanságát (docta ignorantid).

(F 95) Francis Bacon (1561-1626) szerint a megismerés a természet valóságos elkép­

zelése torzító tévedések nélkül. Ezeket az előítéleteket idolumoknak (ködképeknek, vagy
szó szerint bálványoknak) nevezi, amiket a Nóvum Orgánumban négy féle típusban kü­
lönböztet meg: 1. idola tribus: az emberi nem természetéből adódó torzítások, 2. idola
specus: a barlang ködképei, vagyis a személyben rejlő képtorzításök, amik a neveltetés­
ből, szokásból, hajlamból következnek, 3. idola fori: a piac ködképei. Maga a nyelv is
 391

tévedésekhez vezet a jelentések hamis értelmezése következtében. A szavak a dolgok elé

kerülnek, ebből keletkeznek a puszta szavakról és nevekről folytatott viták. (Érdekes,
hogy a kommunikációt, a közéletet és a piacot ő is összevegyíti, egymás helyett használja
ezeket a fogalmakat, mert itt tulajdonképpen a piactérrőlL a hétköznapi közönséges gon­
dolkodás befolyásáról van szó.) 4. idola theatri. ezek azok a tévedések, amelyeket a
filozófiai iskolák hagyományoznak zavaros bizonyítási eljárásokkal a köztudatra. Szá­
munkra különösen az utóbbi két tévedés-sugalmazó érdekes, az ismeretek kritikus átvé­
tele során.

(F 109) Baruch de Spinoza (1632-1677) szerint az érzéki megismerés lehet a tévedé­

sek forrása. Ezzel talán a gondolkodás (a metafizika) prioritását hangsúlyozza a tapasz­
talattal szemben. Voltaire-nek (1694-1778) tudható be az a metafizikával szembeni kriti­
kai állásfoglalás, hogy minden megírt fejezet végére két betűt tehetnének ki: N.L. (non
liquet = nem világos). (Persze maga a gondolkodás nem mindig metafizika.)

(F 199) Kari Jaspers (1883-1969) szerint igaz(ság)talanság (tévedés) akkor keletke­

zik, ha a (gondolkodás) módok {felfogásoki) egyike izolálódik és érvényességét abszo­
lútként tételezik fel. Vagyis a dogmatikus általánosítás vezet tévedésre.

(F 183) A XX. század a technika és természettudomány robbanásszerű fejlődésével

megint teljesen új világképet alkotott, akárcsak előtte az újkor eleje vagy a XIX. század.
A legújabb fejlődés már nagy valószínűséggel mutatja, hogy az ezredfordulóval elavul­
takká válnak már a XX. század modem nézetei is, különösen, hogy természettudósaink
jelentős része még a XIX. század eszme anyagából táplálkozott.

(F 229) Karl Raymund Popper (*1902) szerint az esszencializmusnak a tendenciája

az, hogy fogalmakkal foglalkozik, amelyeknek az értelmét definíciókban adja meg. A
nominalizmus viszont a kijelentések vagy elméletek igazságát levezetésekkel vizsgálja.

A “kutatás logikája” tekintetében fontos az indukció Popper-féle kezelése: Hume-val

együtt elutasítja annak a lehetőségét, hogy bármilyen sok esetből törvényre lehetne kö­
vetkeztetni. A természettudomány és a metafizika elhatárolása nem az induktív eljárástól
függ, hanem attól, hogy elvileg lehetséges-e a tételek empirikus falzifikációja (cáfolata).
Egy elmélet tartalmát kettősen kell meghatározni: a logikai tartalom valamennyi logikai
tétel halmaza, amik az elméletből levezethetők; informatív tartalma azon tételek halma­
za, amelyek az elmélettel összeegyeztethetetlenek. Egy elmélet annál gazdagabb, minél
több lehetőséget kínál a kritikára és cáfolatra.

A lélektani megközelítés szerint a tudás biztonságossá tétele során nemcsak informá­

ciókat halmozunk fel, hanem a hiányok, pontatlanságok, hibák és összeférhetetlenségek
legyőzésével tökéletesítjük is azokat. A gondolkodás azonban feldolgozás is (pl. értel­
mezés, változtatás, problémamegoldás, kreatív újjáalkotás). (P 181)

A jó ítélőképesség alatt a pszichológusok (P 189) azt értik, hogy a kijelentések rend­

szerint helyénvalók. Az ítéletalkotás alapjai azonban bonyolultabbak. Téves ítéleteknél
 392

(falláciáknál) két csoportot különböztetnek meg: téves indoklások és helytelen következ­

tetések.

A helytelen általánosítás, pl.: amit nem felejtettél el, az a birtokodban van, nem fe­
lejtettél el arabul, tehát tudsz arabul. A másik forma a többértelműség-, a takács sző, a
pókhálót is szövik, a takács tehát tud pókhálót szőni. (Különösen a politikában fordul
elő, hogy a vitapartnerek nem ugyanazt a fogalmat értik a vita témáját képező kifejezés
alatt.) Ez a probléma rendkívül fontos a dokumentációban is, mert mint ahogy azt a
terminológiai kutatásunkban tapasztaltuk, a definíciók igen eltérnek, szerzők szerint,
ennél fogva a mondanivalón is vitatkozni lehet. A helytelen következtetésre példa: a
nappal követi az éjszakát, tehát az éjszaka a nappal oka. Ezeket „eltolásoknak”, (csúsz­
tatásoknak) nevezik amelyek a sajtóban igen gyakoriak. De ezen alapultak a hiedelmek
is.

Benesch (1994) az ítéletalkotás „léptékeiről” írva a legfontosabbnak a megkülönböz­

tetést tartja. Ez alatt azt érti, hogy valami ellenőrizhető-e objektív módon vagy sem. Az,
hogy Párizs a Szajna partján fekszik, az objektív, ellenőrizhető, az, hogy Párizs szép, az
szubjektív.

Rendkívül érdekes ahogy megkülönbözteti az értékítéleteket a

ténymegállapításoktól (P 83). Az, hogy valaki valamit jobban kedvel, az értékítélet. Az,
hogy több szó szükséges a körülíráshoz, az egy ténymegállapítás. Megítélési zavart lehet
kelteni a szavak jelentésének kifacsarásával, pl. magasabb árak helyett új árakat írnak
stb. A vitákban ezenkívül még - a logika helyett - hangerő fokozásával is érvelnek. Az
Apostolok Cselekedeteiben - 19,32 - olvasható: “Némelyek ezt kiabálták, mások meg
amazt, és a közösség tévedésben volt..."

Több féle ítéletalkotási helyzet lehetséges:

1. Látszólagos tudás. Az emberek általában túlbecsülik ismereteiket (tudásukat).

Kísérletileg vizsgálták például a földrajzi ismereteket.
2. A lehetőségek tudatos {téves) mérlegelése. Amikor a megítélés feltételei hiányosak,
gyakran bizonytalan benyomásokat is figyelembe veszünk. Ilyen megítélési torzulás az,
amikor
a) központi tendencia érvényesül (az ítélet eltolódása a bizonytalan közép felé ),
b) halo-effektus, amikor más ítéletek átsugárzanak,
c) a kontraszt, a hasonlatosság, amikor előzetes ítéletek utóhatása lép fel,
d) az érték-interpretáció, amilyen a félig-tele vagy félig-üres pohár értelmezése,
e) az appetencia-effektus'. az ítélet átalakítása az elvárásnak megfelelően.
Ezek a felsorolt torzulások nagyon gyakran előfordulnak az olvasott információk
megítélésénél is, és ezért ott figyelembe vehetők.
 393

Ha kialakult véleményünk van, akkor túl hamar hozunk ítéletet (előítélet/ (Ezt érde­
mes az attitűddel kapcsolatba hozni). Nyilvánvaló, hogy a saját érdekünk torzítja az
ítéletünket. Pl. tudjuk, hogy egy út megépítése szükséges, mégis - mert félünk a zajtól -
ellene vagyunk. Végül van olyan helyzet, amikor nem kívánunk ítéletet hozni, véleményt
nyilvánítani, ilyenkor aztán érvényesül a “kulisszaítélet” (ami nem egyértelmű beszéd).
Ez szövegezéseknél is előfordulhat, különösen, ha állást kell foglalnunk valamilyen kér­
désben.

Hámori (1988: 40-) megkülönbözteti a kétféle tévedést: a pontatlanságot és a hibát

(tévedést). Pontatlanság az, ha egy ismert számot leírva helytelenül adunk meg. Ha
mármost ezt betűkkel, szóval írjuk le, akkor hiába van abban néhány betű elírva, az agy
mégiscsak jól érti meg. Vagyis minél precízebben huzalozott egy rendszer, annál na­
gyobb veszélye van a tévedések kialakulásának. Ezért a biológia ezt, az inkább bizony­
talan, nem precíz rendszert alkalmazza. Ez nemcsak az öröklésben, hanem a gondolko­
dásban is érvényesül.
Máshol arról ír Hámori, hogy az idegsejtek elvesztik szaporodóképességüket, és szá­
muk egyre csökken. “Minél nagyobb a pontatlanságokban realizálódó tévedési lehetőség,
annál optimálisabb lehet - a korrekciók révén - a környezeti tényezőkre is reagáló embe­
ri agytulajdonságok kifejlődése " (Hámori, 1988).

Heurisztikánkban a tévedésből történő újabb felismerés elve szerepel, ami igen ha­
sonló ehhez. A tudatosan és módszeresen kételkedő kutató számára a tévismeretek is
értékes gondolatébresztő információk lehetnek.

5.2 Az ismeretek megőrzése, átadása-átvétele

Az emlékezetről

(P 141) Az emlékezet lélektanában a legfontosabb és legegyszerűbb funkció az újra­

felismerés (reminiszcencia). Végső fokon a személyiség kialakulása is az emlékezeten
múlik. Az emlékezet különös szabályokkal működik: ami értelmes, könnyebben megje­
gyezhető. Egy kísérletben bebizonyították, hogy az egymással rímelő szavak (pl. rét, tét,
hét) könnyebben megjegyezhetők voltak. Ezeket a jelenségeket - az emlékezet-lélektanon
belül - folyamatosságnak mondják.

A másik formája az un. exponálás, ami alatt azt értik, hogy az exponált eseményeket
kiemelik, jobban megjegyzünk valamit. Az átélés pillanatában kell már tudnunk, hogy ez
felejthetetlen számunkra. Ilyenek pl. a halálesetekkel függnek össze, (főleg a családtagok
halálesete) ünnepekkel, közös élményekkel, átélt veszélyekkel kapcsolatosak, de vannak,
amikor természeti élmények: naplementék, állatokkal kapcsolatos élmények, maradnak
meg. Természetesen a hivatáshoz fűződő fontos aktusok, bosszúságok is maradandók,
azonkívül az utazási élmények, idegen országok is. Nem kevésbé a jelentős sikerek és
kudarcok, amelyek meglehetősen elválaszthatatlanok egymástól. Ugyanígy a gyerekkori,
iskolai élményeket is maradandónak tartják.
 394

Négy vizsgált generáció emlékezeti kincse alapján megállapították, hogy kétharmad

részben a komoly és egyharmad részben a derűs élményből áll össze az „önmegvalósí­
tás”. (Ez az önmegvalósítás nem kvadrál a Maslow-féle fogalommal, hanem valószínűleg
inkább arról lehet szó, hogy a személyiség önmagunk által való elképzelése, tulajdon­
képpen a múltbeli emlékekből tevődik össze.).
(P 125) Az emlékezést úgy képzelték el, mint hogyha agyunk külön fiókokkal rendel­
kezne, melyekben a fontosabb dolgokat elraktározzuk. Ezt a téves elképzelést újabban a
memória kifejezés számítástechnikában való alkalmazása is megerősíti. Az emlékezés
azonban nem ilyen passzív alkatrész, hanem olyan funkciók együttese, melyek jóformán
minden lelki jelenségnél szerephez jutnak. A négy legfontosabb kategóriája: az időkor­
látok kitágítása, a bevésés, a megtartás és a felidézés.
A pszichikumnak időbeli kiterjedése van. A kutyák emlékeznek az elásott csont he­
lyére, de még a laposférgek sem csak a pillanatnyi ingerekre reagálnak. Az emberi agy
óriási mennyiségű információt raktároz a valóságról, melyeket újra és újra feldolgoz. Az
időtlenség azt jelenti, hogy mind a múlt, mind a jövő felé egyaránt megnyújtja a gondol­
kodást. Minél jobb az emlékezet, annál inkább igénybe vehető a jövő megtervezése
szempontjából is. A jó emlékezőtehetség az intelligens emberekre jellemző, emellett sok
okos embernél észlelhető a név-, szám-, arcmemória részletes hibája.
(P 133) A fokozott emlékező tevékenység a tartalmakat együttesen magasabb egy­
ségbe foglalja össze, mint ahogy a szőnyeg készül a különböző színű fonalak szövéséből,
"így addig ismeretlen összefüggések (kiemelés tőlem T.P.) kerülhetnek felszínre. A me­
mória magasabb szintű feldolgozási lépcső, és nem csupán a régi gyakorlások passzív
birtoklása, mint ahogy tévesen gondolni szokták."
(P 139) Az emlékezésnek vannak olyan változatai, amelyek eredményhozók is lehet­
nek. Nem ilyen még az eszmélés (primordium) vagyis az az állapot, hogy ébredés után
először rá kell jönnünk arra, hogy egyáltalán hol vagyunk. Már érdekesebb az álombéli
emlékezés, ami nappali maradványokkal dolgozik és még izgalmasabb az álom és éber
szemlélet közötti eltérés, amikor az álom során a non-REM fázisban (rapid eye
movement) csak gondolat szilánkokra emlékezünk és más kapcsolatok jönnek létre.
(Benesch nem foglalkozik viszont azzal, hogy az ébredés előtti, vagy ébredéskori állapot
teljesen új intuitív meglátásokat eredményezhet.)
Nyelv fenoménnek nevezzük azt, amikor már éppen valami a nyelvünkön van, de
mégsem tudjuk kimondani és az emlékezésben lyukak vannak. Az emlékezés leblokkolá-
sa máskor is, másféleképpen is történhet pl. az ittas embereknél, vagy az idősebbeknél
valószínűleg a hormonrendszer folytán felléphetnek 1-6 mp-ig tartó amnesztikus blok­
kok. Közismert a tanúvallomások során, amikor minél többet kérdezik, annál jobban
emlékezik valamire a tanú, lehet hogy nem is a valóságra. Ide tartozik a kóros
konfabuláció jelensége is, amikor a fantázia terméke mint valóságos tény él emlékeze­
tünkben. Ártalmatlan formája a deja-vu élmény (mintha már átéltem volna), ez vezetett a
lélekvándorlás hitére. Vannak emberek, akik kérkedés miatt találnak ki dolgokat, agyré­
mekkel foglalkoznak. Nem beszélünk viszont arról eleget, hogy hasonló a jelenségek más
esetben rendkívül pozitívak lehetnek, mert új gondolatokhoz vezethetnek.
 395

(P 135) Megkülönböztetik a mechanikus és produktív emlékezést. Alfréd Binet

szerint a mechanikus emlékezésnél nincs szükség mélyreható megértésre, de a produktív­
nál, melyet " kreatív"-nak nevezett, igen. A mechanikus emlékezéshez bemagoltattak a
gyerekekkel valamit, akik adtak addig feleletet kórusban, amíg a leggyengébb is fel tudta
sorolni - mondjuk - a próféták nevét. (P 62) A produktív emlékezés Bartlett demonstrá­
ciója szerint úgy működik, hogy egy baglyot mutattak egy vizsgálati személynek, aki azt
lerajzolta, majd ezt a rajzot a következőnek adták lemásolásra, és a tizedik már egy
macskát rajzolt. Bartlett azt a következtetést vonta le, hogy "az emlékezet produktív
módon is dolgozik, ehhez csatlakozó különleges forma a potenciális memória, mely
szellemi erőfeszítések hatására új tartalmakat hoz létre."
(P 127) Az emlékezet-kutatásban az 50-es évek óta elfogadott az, hogy az emlékezés
nem tekinthető tagolatlan egységnek, és előtérbe került a "több rekesz koncepció". Ez azt
jelenti, hogy a bejövő információk egymás után, vagy egymás mellett olyan állomásokat
érintenek, ahol többé-kevésbé tárolhatóvá válnak. Három különös aspektust emelnek ki:
a struktúrális szempont az emlékezet belső rendjét tisztázza; a kapacitási szempont a
tárolás mennyiségét; a funkcionális szempont a tároló gyakorlati alkalmazását vizsgálja.
Az általános (strukturális) rendezési elv 3 tárolót, 3 átjárható kontroli-állomást és to­
vábbi tagolódási szempontokat fog át.
Az 1. tároló sokat felvesz, de csak rövid ideig tartja meg. Elnevezése szenzoros puf-
fer, ultrarövid memória, ikonikus vagy evoitikus tárolás, szenzoros regiszter.
A 2. tároló valamivel tovább tartja a beérkező információt, azonban kapacitása cse­
kély. Elnevezése rövid távú memória vagy primer memória .
A 3. tároló a különböző információmennyiségeket gyakorlatilag korlátlan ideig meg­
tartja, de nehezen hozzáférhető. Elnevezése tartós emlékezet, szekunder memória, hosz-
szú távú memória. (Ettől azonban elkülönítendő az ún. tercier-memória.)
A lélektani elmélet szerint a memóriák egymás után vannak kapcsolva és közöttük
kontroll állomások, szűrők helyezkednek el. Ezek szűrő és asszociációs elv alapján mű­
ködnek. Metamemóriának mondják az emlékezetünkről alkotott saját véleményünket.
(P 129) Az emlékezés ugyanúgy elválaszthatatlan a lelki folyamatoktól, mint a hullám
a víztől, az egyik a másikban történik. Az ultrarövid memória az, amikor az óra ütéseit
utólag is meg tudjuk állapítani. Az ultrarövid memória az olvasásnál játszik fontos szere­
pet, átugorhat szavakat, amelyeknek feldolgozása később történik meg. A tárolás 15 mp-
ig tarthat. Ennek a memóriának korlátozott a kapacitása, általában 5-9 közötti egység
jegyezhető meg könnyen. Ha azonban a számokat ismételgetjük, akkor a hosszú távú
memória területére jutunk el. Ritkábban észlelhető az ún. eidetikus (görög eidos = kép)
memória. Ezzel a képet később felidézhetjük és felismerünk rajta valamit.
A rövid és hosszú (tartós) tárolás közti átmenet sok tényezőtől függ, a mnemotechni-
kai módszerek könnyítik a megjegyzést. Az emlékezet fejlesztéséhez a rövidtávú memó­
riának (nem az ultrarövidnek) fejlesztése szükséges. Ezért jó leírni a dolgokat, amikor
halljuk, mert sokkal jobban berögződik. Ebben a memóriatartományban lehet a rezerv
kapacitást vizsgálni, ami azt tételezi fel, hogy ha gátolva van a rövidtávú emlékezet, úgy
az impressziók közvetlenül a hosszú távú memóriába mennek át.
 396

(P 131) Általában a hosszú távú memóriával, a tartós emlékezettel foglalkozunk, amit

tanult emlékezésnek is nevezünk. Ennek terjedelmét nem ismerjük. Például a szókincsünk
több ezer szóból állhat és ehhez még óriási passzív szókincs járulhat. A lényeg az, hogy
ez a memória nem áll állandóan készenlétben, szükség esetén elő kell hívni. Memória
repertoárunk egy színész szerepeinek repertoárjára emlékeztet. Ha a súgó bemondja a
kulcsszavakat, visszajön az emlékezetünk. A felejtési görbe mutatja azt, hogy a korábban
megtanultat már könnyebben tudjuk vissza hozni. (Az nem egészen érthető miért felejtési
görbének mondják ezt.)
A felidézés (recall) az egyszer már elraktározott dolgok visszaadása. A felismerés
(recognition) pl. annak megállapítása, hogy egy ceruza hosszú-e vagy rövid, mert van
egy becslési sémánk a korábbi ismeretek alapján. Az elsőség és újdonság effektusa angol
kifejezéssel primacy-recency effektus, a közlés kezdete és vége könnyebben megjegyez­
hető, mint a közepe. Az először olvasott anyag legnagyobb részét elvesztjük. Ami meg­
marad az nagy mértékben függ a személyes vonzódástól, a mély benyomást keltő pél­
dáktól stb. Ezért alkalmazunk példázatokat. A reklám elvileg érdektelen publikumba
próbálja bele kalapálni a mondanivalóját. A drámaírók a zárójelenetre koncentrálnak. Az
írásművek, előadások kezdése és befejezése fontos. A metamemória a saját memóriáról
alkotott visszajelző véleményük. Az antik világ megkülönböztette az anamnézist és en­
nek ellentétét, magát az emlékezést.
Hámori (1988: 38) szerint az emberi agy kapacitásával már Neumann János
foglalkozott és a memória-kapacitást értette ezen. Az információs mennyiségeket, „bit”-
ekre - binary digit - vagyis a kettes számrendszerbeli számjegyre építette fel. Feltételezte,
hogy mennyi bit-et tud felvenni egy idegsejt, és így kiszámította, hogy mennyi lehet a
kapacitása. Ezt azonban később nem tudták megerősíteni. Az agy hosszú távú memóriá­
ját, ami gyakran 60-80 évre rögzít, az idegsebészek derítették fel. A rövidtávú, néhány
perc után eltűnő memóriáról valószínű, hogy a szinapszisokban létrejövő neurokémiai és
biofizikai molekuláris változásokkal kapcsolatosak. A hosszú távú memóriáról viszont
csak feltételezzük, hogy a több ezer idegsejtből álló hálózatok tárolják valamiképpen,
talán mint aktivitás-mintázatot. Kézenfekvő feltevés, hogy a sejtmag és sejtplazma in­
formációkódoló tulajdonsággal rendelkező nukleinsavaira vezethető vissza (DNS). Ez
azonban nem magyarázza meg a régi emlékképek villanásszerü megjelenését.
Hámori kiterjeszti az agykapacitás fogalmát. Nemcsak a memória-raktár nagyságáról
van szó, hanem az a kérdés, hogy egy személynek az intellektuális, absztraháló és főleg
kreatív képességei is beletartoznak az agyi kapacitásba. A tanulás képességéről nem is
beszélve. Az ismereteknek azonban nem a fejben, de a könyvekben kell meglenni (Szent-
Györgyi). A gondolkodás, valamely probléma megoldása vagy elemzése, egy új hipoté­
zis kialakítása, az agykéreg kapacitásától, annak milyenségétől függ. Ezeket a képessé­
geket a fiatalkorban való gyakorlással, rutinszerzéssel lehet megalapozni. Valamikor a
memoriterek tanulása volt ennek a módja. A tematikai esszék írása, egyes, főleg amerikai
oktatási rendszerekben, ilyen célú. Kétségtelenül a zsenik más kapacitással, más gondol­
kodásmóddal rendelkeznek. A szerző felvetése ezzel kapcsolatban az, hogy függetlenül
ettől, bizonyos gondolkodástechnikai eszközökkel (heurisztikával) hogyan növelhetjük a
kreativitást?
 397

A természet és így az agyműködés is nagyon sok mindent leegyszerűsít, gazdaságo­

sabbá tesz. Az öröklött tulajdonságok megítélésénél nagyfokú a bizonytalanság, hogy mi
az amit a génektől (nature), és mi az , amit a társadalomtól (nurture) kaptunk, főleg a
nevelés keretében.
Az agybiológus Calvin (1997: 141) arra utal, hogy ami a felszíni piramis-neuronok
működéséből levezethető, azt Donald Hebb azért imádta volna, mert a sejt-együttesek
segítségével a rövidtávú és tartós memória legfontosabb kérdései megmagyarázhatók. A
Gestalt-pszichológusoknak viszont az tetszene, hogy a mintázatokban az alap és háttér
összevetése jön létre. Valószínűleg Darwinnak és James-nek is tetszett volna az a gon­
dolat, hogy az agyi másolatok környezet által befolyásolt versengéssel működnek. Freud-
ot pedig az érdekelte volna, hogy a tudat alatti képzettársítások a tudat előterébe nyo­
mulhatnak, ennek a magyarázatnak a segítségével.
A memória magyarázatára érdekes Donald O. Hebb kanadai pszichológus 1949-ben
lefektetett sejtegyüttes-hipotézise, ami szerint az emlékezet felidézésének lényege a mű­
ködési mintázat rekonstruálása. Ezt megelőzően arról írt Calvin (1997: 112), hogy az
agyi kód a tárgyat, cselekedetet, fogalmat olyan tér-időbeli mintázattal fejezi ki, mint
amilyen az árucikkek csomagolásán látható vonalkód, mely nem hasonlít egyáltalán ma­
gára az árura. Hogy aztán ez az agyi kód, olyan, mint egy dallam, vagy egyszerre tüzel­
nek a neuronok egy mintázatot, mondhatnánk egy akkordot, ez bizonytalan. Calvin in­
kább dallamnak képzeli, míg a neurofiziológusok számára könnyebb akkordokban gon­
dolkozni.
Ugyanakkor kiderült az (Calvin, 1997: 113), hogy a tartós, hosszú távú memória nem
épülhet tér-és időbeli mintázatokra. Ezt az is bizonyítja, hogy az ilyen emlékezet fennma­
rad az agy teljes elektromos kiesése, például kóma esetén is. Donald Hebb ezt nevezte a
memória kettősségének: a rövidtávú aktív változat tér- és időbeli, míg a tartós, hosszú
távú csak térbeli, mint egy zenekotta, vagy egy fonográfhenger barázdái. Ugyanúgy, mint
mikor az agy koherens válaszai a memória részévé válnak, egyben újjá is szerveződnek,
mint a tudati struktúra részei. Ezáltal lesz belőlük emlékezet, hogy a struktúra és így az
én-tudat részévé válnak. Saját én-tudatom abból a bizonyosságból fakad, hogy tapaszta­
lataim magamra, az őket birtokló egyénre vonatkoztathatók. Ilyenformán a múlt, a törté­
nelem és az emlékezet részben magának az én-tudatnak is alkotói.
Mindehhez sok megjegyzés (és kérdés) kívánkozik. Először is a tudat és én-tudat fo­
galmát itt közelítettük meg végre a legjobban. Másodszor a biológiai pszichológiából
ismert három féle emlékezetből itt mindig csak kettőről van szó, és az ultrarövid emléke­
zetről nem is szólnak, ami — a szakirodalom szerint — valószínűleg elektromos jellegű
folyamat. De ugyanígy arra sem utalnak, hogy a tartós pedig DNS-alapon kerül rögzítés­
re. A DNS-rögzítés pedig megint csak más, mint a szinapszisoknak az erőssége, amiről
itt szó van.
Ami viszont új az a klónozás (Calvin 1997: 114-115), vagyis, hogy ezek a mintázatok
áttevődnek az agy más területére is, sőt versenyben áll az aktív memória az agyi munka-
területekért. A mintázat másutt is előhívható, de nem marad meg, hacsak nincsenek már
ott olyan hasonló hepe-hupák, amelyekbe megragadhat az éppen hangzó „dallam”. A
 398

passzív memóriával való összhang — ha talál hasonló dolgot — töltheti be a versenyt

befolyásoló környezet szerepét.
Ez igen érdekes a kreativitás szempontjából, miután, ezek a hasonló dolgok lehetnek
asszociációk és analógiák. Legalábbis meg kell gondolni, hogy értelmezhető-e így? Erről
a folyamatról már volt szó, amikor a különböző bemeneti jelek kémiai modulátorokkal
kombinálódnak és ami a külvilágról az emlékezetben rögzített felé tereli a figyelmet,
tehát az aktuális környezet és a közeli- és távoli múlt emlékezete valahogy összerezonál
és befolyásolja a gondolat kialakításáért folyó versenyt. Ez összhangban volna a Szerző
kombinatív gondolatképzési elképzelésével, de ugyanakkor mindjárt cáfolja is azt. Csak
az a vigasz, hogy minden magyarázat megdől egyszer, de addig is serkenthet új meglátá­
sokra!
(P 135) Az emlékezés típusok másik megkülönböztetése, hogy akusztikus, optikai
vagy motoros lehet. Utóbbi különösen a kinesztetikus típusú emberek esetében lehet
érdekes, akik a motorikus memóriával tanulnak meg bizonyos munkafolyamatokat elvé­
gezni.
További megkülönböztetés a differenciáló vagy integráló emlékezés, amit Kintsch
amerikai pszichológus elevenített fel, és az emlékezés /P 135/ deduktív és induktív logi­
kai útjára vonatkozó elképzeléssel. Bizonyos esetekben, a megjegyzés gyorsabb, ha az
általánostól (makrostruktúra) haladunk az egyedi (mikrostruktúra) felé, más esetekben
ennek fordítottja érvényes. A példák szerint egy regény leírásában is kétféle megközelí­
téssel éreztethetjük az olvasóval a történetet. Kérdés az, hogy egy tudományos leírásban,
tananyagban is hasznosíthatók ezek a megkülönböztetések, vagy sem?
További megkülönböztetés a kiegyenlítő és pontosító emlékezés szembeállítása. F.
Wulf 1922-ben utalt arra, hogy hogyan változik meg emlékezetünkben ha mutatnak raj­
zokat, azoknak az ábrái vagy élesebbé válnak vagy kiegyenlítődnek. Ez már átvihető a
tartalmi emlékezetre is. Az utolsó megkülönböztetés az epizodikus illetve szemantikus
emlékezés. Ezt c 1968-ban vetette fel. Ez a megkülönböztetés nem egészen világos:
lényege talán az, hogy a csak egyszer deklaratív úton közölt ismeretanyagra másképp
emlékeznek a hallgatók, mint hogyha a tanítás alatt is már bekapcsolódnak annak kifejté­
sébe (Benesch, 1984).
(Pl27) Az emlékezetben az egész idegrendszer részt vesz. Olyan nagy tömegű adatot
kapunk, hogy a memóriának szigorúan szelektálnia kell. Van olyan elmélet, ami a vissza­
keresésnek a sorrendjét magyarázza, ilyen a Kohorsz-elmélet (Tyler), amikor egy szó
felismerése során a szó kezdete az azonos kezdetű szavak kohorszát aktiválja és így lép
tovább, amíg megtalálja az illető szót. (Ennek érdemes utánajárni, mert ez a
szakirodalomkutatásban a tárgyszavak megtalálásának lehet az eszköze; és ami fonto­
sabb az asszociációképzés egyik formája is lehet.)
Az előbb említett szűrő elméletek mellett az asszociációs elméletek a leggyakoribbak.
Ez az érzékieteket jellegzetességek alapján csoportosítja. Ilyenek: a hasonlóság
(szimilancia), az ellentét (kontraszt), a térbeli és időbeli érintkezés (kontiguitás) és az
összefüggés (koherencia). Az újabb kutatások szerint még sok más hasonló jelenség van,
mint a mintaalkotás, formaképzés, a kognitív konstrukció stb. Megállapították, hogy pl. a
 399

"vaj" szó a "kenyér" szó után gyorsabban felismerhető, mint egy más hasonló hosszúságú
szó. Tulajdonképpen az elme bizonyos elvárások alapján gondolkozik és nehezen tér el
ettől. A bűvészek is az emlékezetben rögzített tapasztalatokra és elvárásokra építik a
mutatványaikat.
Az emléknyomok megértéséhez ismernünk kellene az agyi kódokat (a szókincsünk­
ben szereplő szavakat stb. képviselő mintázatokat) és azt, hogy ezek hogyan jönnek létre.
Úgy tűnik, hogy egy négydimenziós mintázattal van dolgunk (Calvin, 1997: 127). Az
aktív neuronok egy háromdimenziós kéregben vannak elszórva, és időben működnek. A
minikolumnák hasonló működések mentén szervezik a rétegeket. A legtöbb kutató két­
dimenziós lemeznek tekinti a kérget, hasonlóan a retinához, bár a retina is több rétegre
tagolható. így tehát a kérget „két dimenzió + idő” segítségével tekinthetjük három-
dimenziósnak, úgy, ahogy a mozivásznon, vagy a számítógép képernyőjén is látjuk. Az
emlékezet felidézése, a neuronok tér- és időbeli tüzelési frekvenciájának előállítása
olyan, amely az emléktömb rögzülésekor lefutott. Ám erről le kell nyesegetni a felesleges
sallangokat. Olyan ez, mint a stadion eredményjelző táblája, amely sok kis lámpával
mutat valamilyen alakzatot, vagyis le van egyszerűsítve, a Hepp-féle sejt együttes pedig
olyan mint egy kijelzőn futó szöveg. (Az agy szerveződésében a kérgi mezőket vagy
minikolumnákat írja le Calvin, amik száz neuronból állnak, egy makrokolumnába durván
száz minikolumna fér, és 100 x 100 makrokolumna tartozik egy kérgi mezőbe. E szerint
kb. tízmilliárd neuron működik az agyban.)
Érdekesen írja le (Calvin 1997: 130) azokat a kémiai folyamatokat, amelyek az emlé­
kezettel kapcsolatosak. A neurofiziológus úgy látja, hogy a tartós potencírozásban (long
term potentiation, röviden LTP) a szinapszis-erősség változása következik be, amely
percekig fennáll a neukortexben. A hippocampusban napokig is fennállhat az LTP. Az
LTP a figyelem elterelésének ellenálló, rövidtávú memória legvalószínűbb magyarázata.
Feltehető, hogy ez szolgáltatja az állványzatot a szinapszisok valóban tartós átépítéséhez,
azokkal a maradandó útbordákkal és keréknyomokkal, amelyek segítségével rég nem
használt tér- és időbeli mintázatokat rekonstruálhatunk.
Mint látható a neurofiziológia nagyszerű dolog, de teljesen felesleges a gondolko­
dástechnikai problémák megoldásához. De szükséges, hogy utóbbi témával foglalkozó­
nak valami minimális ismerete legyen ezen a téren is. Erre szolgálnak ezek a sorok is.
Ugyanakkor viszont tisztázni kellene, hogy a telefonszámot tíz- húsz másodpercig meg­
őrző ultrarövid memória az itt leírt rövid-memória és az évtizedekre berögzült tartós
memória hol határolódnak el?
(P 125) A bevésés (kódolás) módszere nagyot fejlődött. Valamikor, amikor még írni
is kevesen tudtak, az ismeretanyagot a mesemondók szóban adták tovább, a rögzítésben a
ritmikus szöveg és a rímelés is segített. Manapság a megtanult anyag is nagyobb, és az
elektronika óriási raktározást tesz lehetővé. A megtartás (retenció) azt jelenti, hogy med­
dig maradnak meg emlékezetünkben az ismeretek. Az előhívás (ekforia) attól is függ,
hogy hogyan tesszük fel a kérdést, az előhívást (angolul: retrieval). Az előhívás az elmé­
ben nem lineáris folyamat, és hihetetlenül gyorsan ad támpontot a megtalálásra.
 400

Zavarok is keletkezhetnek az emlékezés tekintetében. Ezek: 1. a megjegyzés gyenge­

sége (pl. hibásan jegyezzük meg), 2. a feledékenység, 3. a felidézés csődje (pl. a gátolt
visszaemlékezés).
(P 137) A felejtés rendkívül fontos része az emlékezésnek. Hat formáját különbözte­
tik meg:
1. Spontán kiesés. Az emlékezés abban tér el az észleléstől, hogy nem a tárgyak jele­
nére vonatkozik. Emlékezésből spontán kiesnek dolgok, ezt emlékezet-sorvadásnak
(obliviscence) nevezik. Újra és újra fel kell újítani. (Ilyen volt a Szerző kézi lyukkártyá­
val végzett „pasziánsza” — Tomcsányi, 1966)
2. Hibás reprodukció jön létre, ha rosszul alkalmazzák. Betegségeknél fordul elő,
hogy pl. a szavakban a betűk összecserélődnek.
3. Az interferencia felejtés abból adódik, hogy több dolog egyidejű történése megza­
varhatja a megjegyzést. Egy másik esemény túlságosan elvonja a figyelmet. Ennek három
alformája van: a retroaktív illetve proaktív gátlás és a negatív transzfer. A zavarás meg­
semmisítheti az éppen megtanultakat. Pl. súlyos balesetnél a retrográd amnézia lép fel. A
felejtés mechanizmusa ilyenkor az erősebb ingerek irradiaciójával magyarázható.
4. A konfúz felejtés. Minél jobban egy dologra összpontosítjuk a figyelmünket, annál
inkább mellékes a másik. A szórakozott professzor felejtései tartoznak ide. (Érdekes
volna tudni, hogy a számítógép mennyiben tudja segíteni ezeket a felejtési motívumok­
nak, mozzanatoknak az áthidalását.)
5. A motivált felejtés Nietzsche-re vezethető vissza, vagyis legalábbis ő ismerte fel. A
kudarcokat, hitvány viselkedésünket igyekszünk elfelejteni. Mindenki rendelkezik egy
ún. kriptomnéziával, rejtett memóriával. Freud elfojtás fogalma áll ehhez közel, amit
azonban a rejtettből ki lehet a tudatosba hozni.
6. A traumás felejtés. A fejet ért ütések emlékezet kiesést okoznak, a bokszolok elfe­
lejtenek dolgokat, néha csak bizonyos nyelvi fordulatok esnek ki. Olyan betegség, mint
az Alzheimer-kór válthatja ki, az is idetartozik, hogy a régi szép idők örömteli élményei
megőrződnek, míg más kellemetleneket elfelejtünk. Vannak reflexek is, amiket így el­
vesztünk stb.
Hámori (1988: 54) leírása szerint az idegsejtek elvesztik szaporodóképességüket, és
számuk egyre csökken. Azok a szinapszisok, kapcsolatok maradnak meg, melyek életké­
pesek, mert gyakoroltatják őket környezeti ingerekkel. Már Diderot is utalt arra, hogy a
nem használt emlékezet leépül.
Az, hogy egy személy mire hajlamos, matematikára, vagy költészetre, azt nem lehet
agyilag magyarázni, de azt, hogy az embernek van egy mentális kapacitása, ami sokfélé­
re kialakítható, de nincs előre eldöntve, hogy mire, hanem „az építkezés folyamata alatt
születnek, lehetőséget adva újabb és újabb adaptív változások behuzalozására a fejlődő,
differenciálódó emberi agyban” (Hámori).
 401

A tanulásról-tanitásról
(P 143) A tanulás lélektani elemeivel összefügg az emlékezetben megőrzött ismeret,
mert az ismeretrögzítés tulajdonképpen tanulásnak is tekinthető. Az egész tanulás­
lélektan Pavlov (1849-1936) munkájára vezethető vissza, amiért 1904-ben Nobel-díjat
kapott, a nyálelválasztással kapcsolatos vizsgálati eredményeiért, a feltételes reflex fo­
galmának megalkotásáért.
A reflex fogalma azonban már sokkal régebbi, azt Descartes (1596-1650) vezette be.
Itt arról van szó, hogy egy belépő inger feldolgozása után milyen „leszálló ingerület”
(efferens) következik be a kiváltó afferens inger hatására. Tulajdonképpen Pavlov má­
sodfokú feltételes reflexe a lényeges, amikor már a dudaszóra megindul a nyálelválasz­
tás. Emberi vizsgálatoknál hét fokozatú feltételes reflexet sikerült kiépíteni. Mindez már
az úgynevezett kondicionálás fogalomkörébe tartozik.
(P 151) A tanulási stratégiák már többet mondanak számunkra. Három féle stratégiá­
ról van szó: a véletlenszerű tanulás', a keresés', a vaktában való próbálkozás, illetve a
Thorndike óta ismert próba-szerencse módszer (trial and error szó szerint : keresés és
tévedés). Ez összhangban van a találgatás-próbálkozás megközelítéssel. Thomdike
„hatékonyság törvényét” így fogalmazta meg: „annál többször ismétlünk meg egy cselek­
vést, minél nagyobb kielégüléssel jár az azt kísérő állapot, — egyszerűbben : a sikert
szívesen ismételjük.” A próba sikere az alternatívák számától és a helyes megoldások
gyakoriságától függ. Ha a számtalan alternatíva mind hibás, csak egyetlen megoldás
helyes, az ilyen eljárás elvetendő. Az alaposan eltekert Rubik-kockát újra kiindulási
állapotba hozni aligha sikerül véletlen próbálgatások útján, ehhez már módszerre van
szükség.
Lénárd (1984: 37) szerint a probléma az, ha bizonyos célt el akarunk érni, de elérésé­
nek útja számunkra rejtve van. A leghétköznapibb emberi problémák is megoldásra szo­
rulnak, nemcsak a tudományos, még fel nem tárt ismeretek. (Meg kell különböztetni
azokat a problémákat, amiknek megoldása megtanulható, másoktól átvehető, illetve
azokat, amelyeket magunknak kell kitalálni. Ezek közül is azok, amelyeket még senki más
nem oldott meg és elméleti jelentőségűek, az ilyenek lehetnek csak a tudományos prob­
lémák. A biológia is a legegyszerűbb gondolkodásmóddal, a próba-szerencse módján
keresi a problémák megoldását.) Lénárd szerint is szükség van azonban a gondolkodási
tevékenység eredményességéhez a hirtelen készenlétbe helyezhető, tapasztalat és tanulás
útján korábban szerzett ismeretanyagra.
Calvin (1997: 14) idézi Watkins (1974) egyik megállapítását. Ez két doktrínát külön­
böztet meg. Az egyik szerint az ember olyan, mint egy indukciós gép, melyet a külső
hatások lökdösnek ide-oda. A másik szerint van játéktere ötletek kiagyalására és kipró­
bálására. Watkins szavaival „ A világról való ismeretszerzés (kiemelés tőlem T.P.) az
első teória szerint kondicionálás a külvilág által, a második teória szerint pedig kalando­
zás a világon belül.”
A spontán tudásvágyat Calvin (1997: 84) szerint motivációs technikákkal lehet eset­
leg helyettesíteni. Kiegészítésem az, hogy az emberi tudásvágy nemcsak motiváció ered­
ménye, hanem éppen az emberré-válás egyik jellegzetessége.
 402

(F 99) Az újkor hajnalán a studia humanitatis az embert tette a vizsgálat központjává.

Ideálja az uomo universale, vagyis a sokoldalúan képzett ember, aki tanulásra képes és
ismereteinek kiszélesítésére törekszik.
(P 149) "A tanulás — általános értelme — a tudás (vagy a viselkedés) megváltozása
a tapasztalat alapján." Ez két elméleti rendszerrel magyarázható: a normatívval és a ma­
tematikaival.
1. Normatív tanulás elméletek.
a) Minden viselkedés törvényszerűségeken alapul. A törvényszerűségek elméletet ké­
peznek, a lényeg az, hogy minél jobb az elmélet, annál pontosabban fedi egymást a az
előrejelzés és a mért végső adat. Ehhez először formalizálni kell az eredményt (mérhető­
vé kell tenni).
A tanulási görbe tartozik ide, ami igen hasonló a marketingben illetve a műszaki fej­
lődésben leírt tanulási görbéhez. Kérdés az, hogy a trendvonalat el tudjuk-e érni, vagy
attól mennyire térünk el.
b) A másik normatív elmélet az evolúciós stratégia, ami azon múlik, hogy mutációk
segítségével ugrásszerűen alakulnak ki, majd válogatódnak ki a megoldások.
2. A matematikai tanulás elméletek, formába öntött tanulási előrejelzések. Ezek több
lépésben magyarázzák a megoldás létrejöttét, kicsit hasonlítva a találgatáshoz, amit
azonban inkább a valószínűség változásának neveznek.
Két fő modell-típus van, az úgynevezett operátor-modellek és a stádium-modellek.
Az operátor-modellek a valószínűségek közötti átmenetet mutatják, kísérleti lépések
vannak, és a döntési fához hasonlóan kell két irány közül választani. Az nem világos,
hogy a különböző információkból való új létrehozásánál alkalmazhatók-e ezek a — rész­
ben matematizálható — és kifejezetten a tanulásra vonatkozó számítások.

(F 169) Marx alapvető tanulsága az, hogy hogyan lehet másoktól tanulni: Hegel,
Ricardo, Feuerbach, Smith és még sokan mások voltak forrásai. Az a nagy szellemi keve­
redés, ami mögöttünk és előttünk, áll, arra tanítson bennünket, hogy a tulajdonképpeni
feladat az ellentétes elemek szükséges együttismerete, összehangolása, összeolvasztása
és minden korábbiból a maradandó fenntartása szükséges.
( F 1 1 ) Kant szerint a felvilágosodás a kiskorúságból való kilábolás. Az, hogy „valaki
mások vezetése nélkül gondolkodjék". A valóság azonban az, hogy másoktól kapott
ismeret nélkül nincs gondolkozás. Inkább arról van szó, hogy ne hagyjuk magunkat
korlátozni az új gondolatok képzésében.
(P 153) Az elméleti ismeretek tanulása más jellegű, mint a készségek elsajátítása (pl.
autóvezetés, kosárfonás ), mert ilyenkor a tudás áll az előtérben és tölti ki a gondolatain­
kat és nem a cselekvésről gondolkozunk. Benesch (1984) szerint ebből fakad, hogy az
elméleti tanulás oly ritkán tematizált. A megszerzett tudásmennyiség vizsgálata csak az
utóbbi években vált gyakorlattá, a kreativitás-kutatás keretében. Ennek tárgya lényegében
a konvergens és divergens tanulás, illetőleg gondolkodás közötti eltérés. Az első esetben
 403

egyetlen cél létezik, amelyet ki kell dolgozni, a másodikban vagy egyáltalán nincs cél,
vagy több cél megvalósítására kell törekedni. A kezdő, akinek feladata, hogy az összes
elemet megtanulja, míg a gyakorlott szakember már a meglevő tudásával játszik, a régi
példaképek változatait ismeri fel, értelmezi, és így tovább.
Mindez szoros kapcsolatban van a tárgyunkkal. A tematizálás szűkre szabása azt je­
lentené, hogy mindig csak a legszűkebb szakma analógiáit vegyük figyelembe. Az isme­
retek bővülése és fejbentartása viszont távoli analógiák használatát is lehetővé teszi. A
konvergens gondolkodás, a célratörő megoldás, valóban helyes bizonyos fokig, amikor
például egy „céldokumentációt” készítünk, viszont a kreativitás általában a divergens
gondolkodásnál jön előtérbe, mint ahogy arra már többen utaltak.
Hámori (1988: 68) az ember kifejlődésével foglalkozik. Az életkor az Árpád-házi ki­
rályok korában 30-32 év volt. Rengeteg húst ettek, és már 16-18 évesen érettek voltak az
uralkodásra.
A születés utáni 18 esztendőt három szakaszra lehet osztani. Másféléves korig az érző
rendszerek, látás, hallás és az érzelmi reakciók gyors fejlődése alakul ki. Fontos az anya
aktív jelenléte. Másfél- és hatéves kor között az érző-motoros rendszer fejlődik ki, aktív
mozgásra van szükség, direkt tapasztalatok szerzésére. Ilyenkor tanul meg beszélni, kez­
di megérteni a szimbólumokat. A környezet gazdag hatása nagyon fontos. A harmadik —
hattól tizennyolc éves korig terjedő — korban tulajdonképpen az asszociációs kéreg
kifejlődése megy végbe.
Sáringer (1982) ismerteti Pelz amerikai tudományszociológus eredményeit, ami sze­
rint a kísérletes természettudományokkal foglalkozók 40 évesen, majd az 50-es éveik
elején érik el csúcsteljesítményeiket. A legaktívabb kor a 40-es évekig tart, azután isko­
lateremtő oktatóvá válik a kutató, míg 50. éve után érkezik a második csúcshoz: a nagy
összefoglaló munkák (tankönyvek, monográfiák stb.) megalkotásához. Később a tisztsé­
gek is akadályozzák már a közvetlen tudományos munkában.
Piaget svájci pszichológus szerint 5-8 éves korban a konkrét műveletek (ujjaikon
számolnak), 8-12 éves korban az absztrakt műveletek, később pedig a bonyolultabb logi­
kai műveletek megtanulása van soron. Vagyis a középiskola tulajdonképpen a legfonto­
sabb, vagy annak pótlása, még esetleg később is.
Ami az egyedfejlődést illeti, a három szakaszt így is lehetne jellemezni: az öröklött
alap (genom) megnyilvánulása, a gyerekkori fejlődés (kialakulás erős környezethatással),
majd utána a nagyrészt szekunder ismeretszerzés és annak tapasztalati bővítése. Kétség­
telen, hogy vannak, akiknek nincs szükségük arra, hogy mások gondolataiból induljanak
ki, de valószínű, hogy ez ritka kivétel: a teljesen önálló tapasztalatszerzés és a véletlen
felismerések esete.
A lélektani kísérletek a kérdésekre adott válaszadás négy típusát különböztették meg.
Az 1. a gyors, azonnali biztos válasz (pl. Vágó-féle TV játékban), ami az ismereteket
gyorsan mozgósítja, de gondolkozásra nem ad lehetőséget. A 2. ennek ellentéte, a bezár­
kózó, nem tudom válasz. A 3. eshetőség az, amikor gondolkodás segítségével, keresés
utján, oldjuk meg a problémát és az eljárás sikerrel jár. Ez — tulajdonképpen — az in-
 404

telligencia megoldása. (Persze, nem évszámoknál, tényszámoknál és ehhez hasonlóknál

alkalmazható). Végül a 4. ennek a harmadiknak a sikertelen változata
Ezt a négy válaszadó típust egy 2x2 mátrixba rendezhetnénk:

Sikeres Sikertelen

Rávágó 1 2
Töprengő 3 4

Ha két ember egyformán helyes választ ad, még mindig nem biztos, hogy egyforma
felkészültségűek: lehetséges, hogy csak mechanikus ismeretekkel rendelkeznek, vagy
rutinos tudással. Ha további belekérdezéseket adunk, akkor derül ki a kettő közötti kü­
lönbség.
Hiebsch szerint a produktív (alkotó) gondolkodással szemben áll az úgynevezett rep­
roduktív teljesítmény, vagyis az ilyen betanult adatok pontos visszaadása. A PC is körül­
belül arra képes, hogy — ha jól strukturáljuk a kérdést — meg tudja adni a betáplált
anyagból a választ, logikai hierarchiával rendezett ismeretanyag esetén. De azt már régen
kifejtettük (Tomcsányi, 1966), hogy a hierarchikus rendezés csak egy bizonyos kérdés
megtalálására, de nem a nem-ismert jelenség felismerésére alkalmas.
Ezért tartják nagy jelentőségűnek, hogy a nevelés a problémalátás kifejlesztéséhez
vezessen, illetve a produktív gondolkodást növelje. Egy teljesítmény akkor produktív, ha
valaki a feladat megfelelő megoldási módszerét önállóan találta meg, és alkalmazta
eredménnyel. Hiebsch megfogalmazása szerint „a produktív gondolkodás leglényegesebb
vonása az, hogy valami újat hoz létre”. Nemcsak a világviszonylatban új dolgok számíta­
nak ide. Lénárd nagyon fontosnak tartotta, hogy a hétköznapi gondolkodás és az alkotó
gondolkodás különbségét nem szabad túl komolyan elhatárolni.
Idézve Ower és Morrow (1990)* szerzőket „az olvasók általában nem magára a szö­
vegre, hanem a szöveg alapján létrejött gondolati modellre emlékeznek”. (Calvin, 1997:
66). Ez megint az ismerettel is kapcsolatos, hogy inkább az újra-kikövetkeztetésről és
nem a receptek bemagolásáról van szó. Egy másik szerző, Wittgenstein hasonlatát to­
vábbfejlesztve azt mondja, hogy a „könyv olyan létra, amelyen felmászunk, majd miután
célját betöltötte, eldobjuk”. A lényeg az, hogy az a maradvány, ami bennünk megmarad,
és kombinálódik az új ismerettel, adja a továbbfejlődés lehetőségét.
(P 133) Az emlékezet javítása. A hiányos intelligenciával nem szoktunk dicsekedni,
míg a rossz emlékezőképességünket állandóan emlegetjük. Az érdeklődés fokozásával
javíthatunk ez utóbbin. A bevésés elősegítése a következő módokon történhet: 1.
Sleeper-effect. Ez nem a párna alá tett tankönyv, hanem az, hogy vámunk kell, míg a
megtanult anyag leülepszik. Vizsga előtt, az utolsó pillanatban nem szabad tanulni. 2. A
segédtechnikák közé tartozik a frakcionálás, amikor a megjegyzendő anyagot egységekre
bontjuk (telefonszámok), vagy hozzárendeljük valamilyen szóhoz, betűhöz (az ökölbe
szorított kéz a hónapok hosszát jelöli stb.) 3. Az elaboratív kódolás az ókorban „szamár-
híd” (pons asinorum) néven volt ismert. Pl. ha különböző elvont fogalmakat kellett meg­
 405

jegyezni, azokat a szoba tárgyaihoz kötöttük, és így eszünkbe jutottak később. 4. A re­
duktív kódolás esetében az előzőtől eltérően valamit nem hozzáadunk, hanem elveszünk,
pl. ha összehasonlítjuk a román, a gót és a barokk stílust, az eltéréseket jegyezzük meg.
A szokatlan dolgot könnyebb megjegyezni, mint a megszokottat. Ezt szövegekkel is
gyakorolják.
Ugyancsak az emlékezet javítását szolgálja a felidézés elősegítése. Négy felidézési
módszert különböztetnek meg: 1. Az ismeretanyag előhívása és annak a gyorsasága mér­
hető, ezt gyerekeknél próbálják (repül a, repül a ... nyuszi) 2. A kereső előhívás a hason­
ló. A játékos a saját szókincséből keres olyan szót, amelyik tartalmazza a megfelelő be­
tűket. Néha túl sokáig gondolkozunk, mert hosszabb szót szeretnénk találni. 3. A lassított
előhívás példája az, amikor a kockákból kirakott alakzatot elforgatás után is fel tudjuk
ismerni. A nehéz vizsgafeladatoknál a késleltetett (lassított) előhívást alkalmazzák. 4. A
produktív előhívás, már fontosabb szakmánk számára. Azt fejezi ki, hogy milyen kevés
jegy elegendő a teljes tartalom felidézéséhez. Pl. Einstein arcképének mintegy 12 %-a
elegendő a felismeréséhez. Benesch (1994) szerint „tömör kulcsszavak halmozott előhí­
váshoz vezethetnek, ezért olyan termékenyek az érdekfeszítő beszélgetések”. Ez talán
már nem is egy ismeretelem előhívása, hanem újnak felismerése.
Hámori (1988: 75) úgy véli, hogy az ember fejlődését a tantervek nem veszik figye­
lembe. Vekerdy Tamás 1986-ban „Pszichológiai szempontok érvényesülése az iskolázás
alapvető szakaszában" című tanulmányában hazai és amerikai vizsgálatokat ismertetett.
Az amerikai kutatók szerint a gyermek négyéves korban eléri az értelmi színvonal 50 %-
át, 8 éves korig pedig 80 %-ot. Ezért korábbra akarták tenni az iskolai képzést. Az óvo­
dákat iskolásították, és a spontán mozgásos, utánzásos játékokat elhagyták. Kiderült,
hogy ezek a gyerekek utánzással tanulnak, (valószínű, ezért tudják a nyelveket is jól
megtanulni). Az utánzás és a majmok viselkedése közti hasonlóság nyilvánvaló. A „pél­
dakép” fogalom is az utánzással függ össze. Kérdés, hogy az utánzásos tanulás, és a
példákkal való magyarázat, illetőleg a példa és az esettanulmány hogyan függ össze ? A
gyerekek 7-8 éves korukra tudnak kognitív tudati értelemmel tanulni.
Hámori (1988: 84 ) szerint a kíváncsiság és a kutató viselkedés motivációja azonos.
A hypocampus, az ősi kéreg, és az úgynevezett amigdala azok az agyi régiók, amelyek­
nek sérülése csökkenti az ehhez szükséges viselkedés intenzitását. Az újdonság kétség­
telenül aktivizál az érdeklődés felkeltésében.
Descartesről feljegyezték, hogy rendkívül fáradékony, törékeny gyerek volt, ezért
megengedték, .hogy reggel tovább aludjon. Lehet, hogy ez vezetett zsenijének kialakulá­
sához. A japán gyerekeket túl korán állítják egy szakmai irányba. Hámori szavaival „A
modem civilizáció képtelen értelmes célt, illetve kreativitást is lehetővé tevő, sikerélmé­
nyekkel kecsegtető jövőt ígérni a kamaszkorú fiataloknak.” Kétségtelenül foglakoznunk
kell az oktatás keretében azzal, hogy kedvet csináljunk a fiataloknak, és érzékeltessük
velük, hogy „még nem késő” a módszert megtanulni.
 406

5.3 Ismeretek "képzése" és rendszerezése

A tudomány, mint kutatási módszer: feltevés és bizonyítás

(F 93) A reneszánsz legnagyobb teljesítménye a modem természettudományok alap­

elveinek kidolgozása, a tudomány megújítása új módszertan alapján. Kepler és Galilei
szerint a tudomány kvantitatív, számszerűen meghatározható viszonyokkal foglalkozik, a
"lényegre" vonatkozó hagyományos kérdéseket háttérbe szorítva. Francis Bacon szerint a
civilizáció haladása a tudomány és a technika fejlődésén alapul, amely az emberi jólétet
szolgálja.

Újat hozott Grotius a jogban, Machiavelli a politikában és Luther a vallási életben. A

svájci reformáció pedig az erkölcsileg szigorú munka éthosz révén megalapozza és lehe­
tővé teszi a felhalmozást, a kapitalizmus kialakulását, amit majd később Max Weber
ismer fel.

Az új tudomány a természettudományos módszertanon alapul. "A természettudo­

mányban ... Arisztotelész sem képes egy dolgot igazzá varázsolni annak ellenében, hogy
hamis" írta Galilei, de aztán az ő felismeréseit is részben megcáfolták. Arisztotelész
olyan kitűnő volt, hogy dogmává vált, és csak egy kvantitatív, új módszer tudta elérni,
hogy a kozmoszt és természetet máskép lássuk. Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) az
újkori fordulat szimbolikus alakja. Heliocentrikus világképének megoldása új volt, de
rövidesen helyesbítésre szorult Kepler (1571-1630) által. Kopernikusz modellje még
idealista alapon, a "tökéletes", a kör felé irányult, míg Kepler a valóságot ismerte fel

(F 95) Francis Bacon (1561-1626) szerint minden tudományt szisztematikusan kell

megalapozni. Szellemes az, hogy az emberi képességek szerint a memóriához a történel­
met, a fantáziához a költészetet, az értelemhez (ratio) a filozófiát kapcsolja, mint tudo­
mányt. A legmagasabb tudás a prima philosophia, vagyis az első filozófia, amely az
összes tudomány közös alapja.

Francis Bacon módszerében az indukció a helyes útja annak, hogy igaz ismeretekhez
jussunk és eloszlassuk a ködképeket. Ez a módszer és kísérleti eljárás a megfigyelések
összegyűjtésével és összehasonlításával kezdődik, hogy aztán az egymást követő általá­
nosítások folyamán megragadhassa a természet általános formáit. Az indukció nem vé­
letlen tapasztalatokból indul ki, hanem tervszerűen rendezett érzékeléssel és célzott kí­
sérletekkel dolgozik.

(F 13) A tudományelmélet a megismerés alapjaival foglalkozik a szaktudo­

mányokban. Ezeknek módszereit, fogalmait és céljait kritikai vizsgálatnak veti alá (P 45).
A metodika, a módszertan a görög methodos szóból — ami valaminek az eléréséhez való
utat jelenti — alakult ki.
 407

(F 165) John Stuart Mill (1806-1873) egységes módszertant kíván a tudományoknak

kidolgozni "A deduktív és induktív logika rendszere" című munkájában. Az induktív
logika a tapasztalatok elemzéséből következtet törvényszerűségekre. Az induktív logikát
tekinti a deduktív tudományok alapjának is (matematika, formális logika). Szerinte a
szellemtudományokban is csak oksági törvények érvényesülnek.

(P 41) Az összefüggések értelmezéséhez az episztemiológiában probléma és bizo­

nyíték fajtákat különítenek el. A problémák megoldásának két fő típusa a "feltalálás"
(reperáció, a tények elcsípése) és a "következtetés" (az aperáció, amikor az eredmé­
nyekhez az elméleten át vezető kerülő úton jutunk el). A bizonyítékok két fő típusa az
expozíció (az, hogy az események között kapcsolat áll fenn) és az explikáció (ami meg is
tudja magyarázni ezt a kapcsolatot). Pl. a holdfogyatkozások időpontját már régen ki
tudták számítani (expozíció), mielőtt még a jelenség okát ismerték volna (explikáció).

(P 41) A tudományhoz mint kifejezési mód a formalizáció áll legközelebb, vagyis a

matematikai, statisztikai képlet. A magyarázathoz pedig a grafikus ábrázolás.

(F 195) Maurice Merleau-Ponty (1908-1961) a struktúra és az alak fogalmával is

foglalkozott. „A struktúra egy eszme és egy létezés közötti felbonthatatlan kapcsolat, az
az eseti elrendezés, amelynek a révén az anyagok a szemünk láttára értelmet nyernek.”

(P 47) A számszerű kísérletezés megalapítója Galilei (1564-1642) mondta: "Mérd

meg ami mérhető, ami pedig nem, azt próbáld meg mérhetővé tenni". A méréselmélet
nagy alakja Stevens (1959) így ír: "A mérés nem más, mint számoknak tárgyakhoz, vagy
eseményekhez való hozzárendelése, meghatározott szabályok szerint". A méréshez igen
fontosak a skálák (= lépcső, létra). A skálákkal mért értékeket ezután osztályokba kell
sorolni. A többféle elgondolás közül érdekes a taxonóm felosztás, ami a magasabb rendű
skálára kíván áttérni. Numerikus taxonómiának, vagy taxometriának mondják, amikor az
indulási értékeket legalább az ordinális skála szintjén határozzák meg. Mivel a lélektan
jelenségeit igen nehéz mérni, a pszichológusok sokat fejlesztettek a skálák alkalmazásán.

(F 107) Descartes visszatérve Demokritosz felfogásához elválasztja egymástól az el­

sődleges és másodlagos tulajdonságokat. A csak elképzelt tulajdonságok másodlagosak,
pl. a szín, a szag, az íz, amelyek minőségi (nem mennyiségi) tulajdonságok. A minőségek
érzéki felfogása elképzelés (imaginatio). Ezzel szemben a matematikai mennyiségi meg­
ismerés (intellectio) az igazi. Az érzéki észlelés csak szubjektív és homályos.

(P 63) Pitagórásztól ered a mondás: a szám minden dolog lényege. A kutatómunká­

ban általában a középérték-technikákat használják a szóródás vizsgálatával kombinálva.
(P 39) A modalitás elmélet a valószínűséggel foglalkozik. Bizonyos dolgok bekövet­
kezése csak ritkán biztos, előrelátható. Ennek ellenére szubjektív "bizonyosságunk"
gyakran a bekövetkezési valószínűség (modalitás) skáláján extrém mértékben becsaphat
minket. Mégis ahhoz, hogy biztosan kijelenthessünk valamit, a nagy számok törvényeire
támaszkodunk és a valószínűség alapján határozzuk azokat meg. (Ez a feltételes valószí­
nűségekkel, másrészt a sztohasztikus folyamatokkal hozható kapcsolatba.)
 408

(P 61) A statisztika "objektivitása" 5 féle módon támasztja alá a számszerű értékelést:

1. grafikusan ábrázolhat; 2. a megbízhatóságot jelzi; 3. jelzi az adatok közti kapcsolatot;
4. utal bizonyos események bekövetkezésének valószínűségére; 5. a számok sokaságát
redukálja és egyszerűbbé teszi megértésüket.
(F 93) A Galilei-módszer lényege: a leírandó szétbontásra egyszerű elemekre (elem­
zés), hipotézisek felállítása, ezek felülvizsgálata kísérletekkel (gondolat kísérletekkel is):
következtetések dedukciója (levezetése), matematikailag megfogalmazott természettör­
vények felállítása. (Vagy helyette a hipotézis matematikai statisztikai bizonyítása.)
(F 137) Immanuel Kant (1724-1804) módszertanában a hipotéziseket és bizonyításo­
kat a filozófiában csak mint eszközöket ismeri el, a bizonyításoknak közvetlenül a lehet­
séges tapasztalatra visszanyúlva kell érvényesülniük. (A szekunderkutatás mások megál­
lapításaival, a primer saját tapasztalattal bizonyít.)
(F 189) Brunswik (*1934)*86 után a külvilággal való számításunk örökölt formáját
„raciomorf apparátusnak” nevezik. Probléma e velünk született és a szerzett magatartás
közötti kapcsolat. Ebben Riedl (a "genezis stratégiájának" keretében) többek közt a kö­
vetkező hipotézisek (általánosan érvényes feltételezéseket, nevezvén így): Összehason­
lító hipotézis: hasonló tárgyaknak azonosak a tulajdonságai. Oksági hipotézis: feltételez­
zük, hogy mindennek oka van. Végrehajtási hipotézis: az ismert ok következménye is
meghatározott. (De mindez, bár túlzott leegyszerűsítésnek tűnik, érdekes jelenségekre
utal.)
(F 17) Az ősrégi ortodox indiai filozófiák: a njája és a vaisésika közül az első a logi­
ka és következtetés, a második az atomisztikus természetfilozófia kidolgozása. Ez a kettő
egyesült és a következő kategóriákat ismeri: szubsztancia, minőség, tevékenység, közös­
ség, különösség, inherencia (ez tulajdonképpen interakciót jelent) és a nemlét.
Számunkra különösen érdekes e tanítás öt részes szillogizmusa, ami szerint az oko­
zatnak átfogóbbnak kell lenni, mint az oknak, mert ahol füst van, ott tűz mindig van, de
nem minden tűznél van egyben füst is. Kiindul egy állításból 1. a hegyen tűz ég, megadja
ennek okát 2. mert a hegyen füst látható, utána felhoz egy példát 3. ahol füst van, tűz
van, 4. megállapítja megint, hogy a hegyen füst van, tehát levonja a következtetést 5.
vagyis, hogy a példa alapján az állítás helyes volt. Ez az archaikus gondolatmenet a
természettudományos következtetések szempontjából érdekesnek tűnik.
(F 173) Charles Sanders Peirce (1839-1914) tudománylogikai eredménye az
abdukció, vagyis a magyarázó hipotézis felfedezése, ami a dedukció és indukció mellett
egy harmadik következtetési mód. Az abdukció az eredményből és a szabályból követ­
keztet az egyes esetre. Ezt az eljárást tényleg minden tudományos hipotézisalkotás alkal­
mazza. A dedukcióval szemben ez a következtetés csak valószínű, amint az indukció is
az, azonban kitágítja a megismerést, mivel új eszmét visz a gondolkodásba és új tudomá­
nyos koncepciók megalkotását teszi lehetővé.
(F 221) Fontos a verifikáció 30-as években bevezetett elve. Ha egy tétel nem verifi­
kálható vagy nem tautológiát fejez ki, akkor a megismerés szempontjából értelmetlen. A

86
Az első * a születés évére, a második a közvetett hivatkozásra utal.
 409

mondatok csak akkor értelmesek, ha tartalmuk empirikusan felülvizsgálható vagy meg­

adható, hogy hogyan vizsgálható felül. (Ez emlékeztet Wittgenstein (1889-1951) azon
megállapítására, hogy mondatok csak akkor értelmesek, ha tényállások fennállását vagy
ennek tagadását fejezik ki.)
A magyarázat (bizonyítás) zsinórmértékre — melyre minden tudós törekszik —
absztrakt és matematikai volna (Calvin 1997: 151). Az imponáló, ha valaki absztrakt
definíciók és axiómák halmazából képes előremutató következtetések sorát levezetni.
(Kérdés, hogy a mások megállapításaiból való levezetés nem hasonló-e egy kicsit a de­
dukcióhoz ?)
(F 61) A szkepszis szó szerint körültekintést jelent. A szkepticizmus szembe állítja a
megjelenő és elgondolt dolgokat és azokat egyenértékűnek tartja, az ítélettől tartózkodik
(Epoché). Ezt főleg a nyugalom érdekében teszi. Az azonos erősségű ellentmondások
elve szerint minden kijelentéssel azonos értékű az azzal szemben álló vélemény is (szö­
veg átvételünk nem egész szószerinti). Eszünkbe juthatnak a Sextus Empirikus (Kr.u.
200-250) szerint kidolgozott tróposzok (alakzatok) is, amikben megjelenik már a meny-
nyiség és a minőség különbsége (a homokszem és a homokbucka keménysége), valamint
a szemlélő helyzete szerint másképpen látszó dolgok (csillagkép hasonlatunk). De ide
volnának sorolhatók az önmagukat kizáró circulus vitiosusok és az, hogy a megfogalma­
zásban a kétkedést, a "talán” szóval, a "nem inkább" szófordulattal stb. is ki lehet fejezni.
Ez nagyon sok esetben hasznosítható az irodalom-feldolgozó munkában is.
(F 193) Husserl (1859-1938) intencionalitásának alapjellemzője az evidenciára való
törekvés: az evidencia az intencionálisan (valamire irányultan) elgondoltnak kétségtelen
módon való önadottságát jelenti egy felfogó tudat számára. A fenomenológia arra törek­
szik, hogy befolyásolás nélkül alkossunk ítéleteket. Az időtudattal is foglalkozik és meg­
állapítja, hogy a jelen nem pontszerű, hanem kiterjedése van, ami az éppen elmúltat még
megőrzi és várja a hamarosan eljövendőt. Feltételezhetjük, hogy minden kutatásnak
intencionálisnak kell lenni és ebben az emlékezésnek is nagy a szerepe (a retenciós lánc­
nak), amellyel a múltbelieket megőrizzük és újrafelhasználhatjuk.

A tapasztalat és az ésszerűség (racionalizmus és empirizmus)

(F 59) Epikurosz (Kr.e. 342-271) a gyakorlatra összpontosít, nagy hatása volt

Horáciuszra. Ismeretelméletét kanonikának nevezi. A képek alkotják az ismeret fizikai
alapját, amik a testek felszínéről kiáramló atomokból keletkeznek. Az érzéki észlelés az
igazság próbaköve. „Az az igaz ami a valóságosan látott, vagy megfigyelés alapján a
gondolkodás által megragadott."
Ha az értelem alkotta vélemények (dóxai) az érzékelhetőre vonatkoznak, akkor az ér­
zéki észlelés által megerősíthetők és igazként érvényesíthetők. Vagy ellentmondhatnak az
érzéki tapasztalásnak, nem megerősíthetők, és így mint "üres vélemények" elvethetők. Ha
ezek a nem érzékelhetőkre vonatkoznak, akkor hamisak, ha az érzékelhetőnek ellentmon­
danak. Viszont igazak, ha az érzéki tapasztalás semmiben sem mond ellent nekik.
(F 89) William Occam (kb. 1280-1348) az "új út", a via moderna képviselője a régi
skolasztikusokkal szemben. Ez a brit ferences tagadja az ok és okozat megismerhetőségét
 410

(a kauzalitás tagadása). A teremtett világ az esetleges tények összefüggése és nem lehet­

séges előzetes okokból megismerni (levezetni), csak tapasztalatok alapján és annak ku­
tatásával, ami ténylegesen létezik.
(F 79) Roger Bacon szerint a tudás tapasztalatra épül. A tapasztalat által kell meg­
erősíteni, vagy megcáfolni a természetről alkotott kijelentéseinket. így a kísérletezésnek
nagy a jelentősége.
(F 103) A felvilágosodás az ész használata, a gondolkodó individuum önálló teljesít­
ményének, szabadságának túlértékelése. Két irányban indul el:
1.A racionalizmus Francia- és Németország terméke: a gondolkodás tiszta elvei
alapján megismerhető a világ. Logikus rendje lehetővé teszi a világ deduktív megragad-
hatóságát, olyan, mint a matematika, amely néhány biztos axiómából következtet.
2. Az empirizmus mindenekelőtt Nagy-Britanniában, később Franciaországban jele­
nik meg, majd materializmussá válik. Indulása Francis Bacon, utána Hobbes, Locke és
Berkeley egészet Hume-ig, a megismerés alapját az érzéki tapasztalatban látják. Az
induktív következtetéseket kell követni; a természettudomány alakul ki ennek alapján.
(F 119) John Locke (1632-1704) az angol empirizmus fő képviselője tér vissza a ta­
pasztalathoz: minden tudás a tapasztalattól függ. Szerinte a tapasztalat két forrása a külső
érzékelés (sensation) és a belső önérzékelés (reflection), amely a gondolkodás, a hit, az
akarat tevékenységeire vonatkozik.
(F 113) A megismerés rendszerében Leibniz (1646-1716) már kizárja a tiszta empí­
riát. Elveti azt, hogy semmi sincs az értelemben, ami korábban ne lett volna az érzékek­
ben, hozzáfűzve, kivéve magát az értelmet, azaz a velünk született eszméket és megisme­
rési struktúrákat. Az egymást követő tapasztalati adatok felsorolásából csak valószínű
eredmények adódnak, — egyszer minden magyarázat megdől! — míg az értelmen ala­
puló megismerés világos és helyes ismereteket eredményez. Megkülönbözteti az ész
igazságokat, a tény igazságoktól, mely utóbbiak csak véletlenek és ellentétük lehetséges.
Ez hasonló Hegel (1770-1831) megállapításához: "ami észszerű, az valóságos, és
ami valóságos, az észszerű" (F 155). (A "biologikai" magyarázataink, főleg a természe­
tes kiválogatódás elveinek kiterjesztésével, hasonló ésszerűséggel érvelnek, bár a modem
biológia elutasítja az általános determinációt is. Az evolúcióban semmi nincs szigorúan
előre megtervezve, sem átfogó oksági viszony, sem teljes célszerűség által (F 187).
(F 125) David Hume (1711-1776) az emberről szóló tudományban bevezeti az empi­
rikus vizsgálati módszert, a megfigyelést. A megismerés lehetőségeit kritikusan vizsgálja.
Kant nagyra értékelte ezt, és megtanulta tőle.
Hume nyomán tapasztalatunk tárgyai a tudattartalmaink (percepciók), ezek két osz­
tályba sorolhatók: benyomások (inpressions) és képzetek (ideas). Benyomások az összes
érzéki észlelések és belső érzékelések, mint az érzelmek stb. is. A képzetek a gondolko­
dás, emlékezés, képzelet formájában jelennek meg.
A benyomásokból keletkeznek az egyszerű képzetek, így nem lehet semmit sem kép­
zelni vagy gondolni, ha az valaha ne lett volna adott a közvetlen érzékelésben. Az em­
bernek azonban megvan a képessége, hogy képzelőereje (imagination) segítségével az
 411

egyszerű képzetekből összetett képzeteket alkosson, melyek így közvetlen benyomásból

erednek.
A képzetek összekötése az asszociáció törvényét követi, amely azt a tendenciát jel­
lemzi, hogy bizonyos képzetekből másokba a következő elveknek megfelelően jutunk el:
hasonlóság, érintkezés időben vagy térben, ok és okozat.
Hume harcol az ellen, hogy képzet (elképzelés) nélküli fogalmakkal dolgozzunk,
amelyek végső fokon semmi benyomáson nem alapulnak. Megkülönbözteti — Leibniz-
hez hasonlóan — a fogalomviszonyokról alkotott észigazságokat és a tényekről alkotott
tényigazságokat. Az előbbiek matematika, logika birodalmába tartoznak. A tényekről
alkotott kijelentések tapasztalaton nyugosznak, a képzetek asszociációs törvényének és
az ok-okozati viszonynak alárendelten: "minden tényekre vonatkozó gondolati aktust —
úgy tűnik — ok és okozat viszonya alapoz meg". Ha például látok egy biliárdgolyót
ütközni, akkor a várt okozatra az eddigi tapasztalat alapján következtetek. Oksági kap­
csolatban áll A és B, ha ezek egymás utániságát többször megfigyelték és a két képzet
egymást követi.
(F 165) Auguste Comte (1798-1857) pozitivizmusának alapja a három stádium tör­
vénye: 1. teológiai vagy fiktív állapotban az ember természet feletti lényekkel magyaráz,
2. a metafizikai, vagy absztrakt stádiumban, a természetfelettit üres fogalmakkal helyet­
tesíti, végül 3. a tudományos vagy pozitív állapotban feladja a végső okok keresését és a
fennálló tények felé fordul. Ennek alapja a megfigyelés, amelyből kiindulva megismer­
hetők az általános törvényszerűségek.
(P 33) A korszerű lélektan Fechner pszichofizikájával kezdődik (1860), vagyis ami­
kor a kísérletezésre tértek át a korábbi spekulációk helyett.
(F 169) Marx hatása igen nagy volt és bizonyos elemei tartósak, pl. az, hogy a gya­
korlat az igazság lényeges próbaköve. Az sem vethető el, hogy a gazdasági folyamatok
erősen befolyásolják az emberi fejlődést.
(F 173) K. O. Apel a pragmatizmusban látja a marxizmus és az egzisztencialista filo­
zófia mellett azt a harmadik megoldást, ami az elmélet és gyakorlat közvetítésére törek­
szik. A pragmatizmus kísérleti tapasztalatokra alapozott gondolkodás és beszéd alapján
ad választ az élet gyakorlati kérdéseire.
Alapítója Charles Sanders Peirce (1839-1914) a pragmatizmus vezértételét így fo­
galmazza meg: mik azok a hatások, melyeknek gyakorlati jelentőségük lehet (F 173).
Peirce szerint egy fogalom, azaz egy szó, vagy más kifejezés racionális tartalma kizáró­
lag a fogalomnak az életvitelre kifejtett következményeiben rejlik. Ez a fogalommagya­
rázatot egészen más fénybe helyezi. A fogalmak tisztázása, az adott esetben korrekciója a
valósággal történő kísérleti találkozás során mehet végbe. Ezek a kísérletek a pragmati­
ka szerint lehetnek gondolatkísérletek is. Az eredmények egy kommunikatív folyamatban
terjednek és az igazság "a végtelen kutatói közösség" egyetértése. (Vajon a heurisztikus
megközelítés nem gondolatkísérlet? És a közösség egyetértése nem a hiedelmet emeli
hitté?)
(F 185) A XX. század természettudományi fejlődésének legfontosabb mozzanata a fi­
zikában Einstein (1879-1955), aki szerint abszolút vonatkoztatási rendszert nem lehet
 412

meghatározni semmiféle fizikai jelenség alapján. Az egyidejűség relativitása, a tér és idő

új felfogása a tudományos szemléletet megváltoztatja. A múlthoz tartozik minden, amiről
itt és most tudhatunk, a jövő pedig minden olyan esemény, amire még befolyással lehe­
tünk. A világegyetem új felfogásához vezetett az általános relativitás elmélet és a kvan­
tumfizika, ami előbb-utóbb filozófiai, szellemtudományi, morális hatású is.
Talán az elméleti fizika előretörése azt bizonyítja, hogy spekulációval (heurisztiká­
val?) és matematikával kell a problémákat megoldani, majd esetleg később megfigyelé­
sekkel bizonyítani. Filozófiailag is nagy jelentőségű Heisenberg bizonytalansági reláció­
ja. A kvantumelmélet általános indeterminizmushoz vezet: tulajdonságok magánvalón
nem léteznek. Egyes eseményeket nem lehet pontosan előre jelezni. (Hová foszlik ezzel
az objektív megismerés biztonságába vetett hit?)
A tudomány és területei, diszciplínái és alkotó munkájuk
(F 153) Hegel (1770-1831) fenomenológiája a "tudat tapasztalatának tudománya"
volt. A tudattól a tudomány fogalmáig az út szerinte az öntudaton, az észen, a szellemen
és a valláson keresztül vezetett. A megismeréssel a logika nevében foglalkozik, ami nála
nem a fogalmakban, ítéletekben, következtetésekben való gondolkodást jelenti, hanem "a
tiszta eszme tudománya, vagyis a gondolkodás elvont elemeiben megnyilvánuló eszméé".
(P 41) A tudomány kénytelen tárgykörét leírni annak ellenére, hogy a rendelkezésre
álló kifejezési formák szerények a valóság gazdagságához képest. Különböző módszere­
ket alkalmazhat a magyarázathoz, illusztrációkat vizualizáció útján, a formalizációt (pl.
képletek alkalmazását), az imaginációt (allegóriákat).
(F 193) Érdekes az, ahogyan Husserl (1859-1938) a tudományokat megítéli: Galilei
óta a matematizáló természettudomány és az objektivizmus volt az uralkodó. Ez az elvont
matematikai tárgyak világát nyilvánítja egyedül igaz világnak. Krízise a magát megté­
vesztő racionalizmusában gyökerezik. Husserl szerint amennyiben e világnak nincs vo­
natkozása a szubjektív szemléletű életvilághoz, úgy válsághoz jut. Feledésbe merült, hogy
az objektív tudományok maguk is szubjektív termékek, a szubjektum konstituáló tevé­
kenységéből fakadtak (pl. a geometria, az érzékelhető világ eszményesítéséből), ezért az
objektív tudomány eredete és értelme mindig arra az életvilágra vonatkoztatva létezik,
amelyhez tartozik. (Eukleidész világa más volt mint Bolyai Jánosé.)
(F 93) De már Galileo Galilei (1564-1642) szerint is az értelem és a megfigyelés
azonos mértékben vesz részt a tudományos megismerésben. (Vigyázzunk, nehogy az
értelem szerepe háttérbe szoruljon.)
(F 181) Wilhelm Dilthey (1833-1911) szerint a szellemtudomány abban különbözik
a természettudománytól, hogy olyan valóságra vonatkozik, amelyet maga az ember ho­
zott létre, azaz itt a szellem magának a szellemnek a teremtményeivel foglalkozik. így
aztán a megismerési eljárása is más: a természetet magyarázzuk, a történelmet megértjük.
Az ember társadalmi és alkotói teljesítményei belső folyamatok, a lelki élet kifejezői.
(Középkorban úgy mondták volna, hogy a természetben megismerjük az Atyát és gondo­
latokat szülünk a Szentlélek segítségével...)
Dilthey a természettudományokkal szemben a szellemtudományok módszertani meg­
alapozásán fáradozik. Mivel történetiségnek tekinti a szellemi jelenségeket, ez az ún.
 413

hisztoricizmushoz vezet. Szerinte az embernek és alkotásainak a történeti szemléletét kell

a szellemtudományi kutatás alapjává tenni. A történelméből tudja meg, hogy tulajdon­
képpen mi az ember. (Ez pedig zömmel leírtakra épülő szekunder jellegű kutatás, a régé­
szetet kivéve.)
(F 159) Ami a szellemtudományokat illeti, Dilthey a természettudományokkal szem­
ben „minden emberi teremtés történetiségét és a természettől való különbségét” hangsú­
lyozza. (Valószínűleg az emberi alkotásról van itt szó.)
Ugyanakkor a természettudományok módszertanilag sok újat hoznak, ezért Franz
Brentano (1838-1917) szerint: „A filozófia igazi módszere nem más, mint a természettu­
dományoké”. Ennek folytatása aztán a pozitivizmus (Comte), ami az emberi gondolko­
dást a pozitív, azaz a tudományos stádiumba igyekszik átvinni.
A lélektannak Bühler (*1927) szerint három aspektusa van. Ezek: az átélés, a visel­
kedés, és az értékelés. A viselkedés a magatartás-lélektanban oldódik meg, míg az érté­
kelés Bühlernél G betűvel jelölve "az objektív szellem" vagy szellemi lélek (Geist) szá­
mára — vagy általa —történik, ami a megismerés pszichológiájával valósul meg. így
aztán nehéz eldönteni, hogy a lélektan a szellemtudományokhoz, vagy a természettudo­
mányokhoz, vagy a társadalomtudományokhoz tartozik-e.
(F 183) A XX. század jellemzői az egzisztencializmus, a fenomenológia fejlődése, az
ún. életfilozófia, a marxista társadalomkritika, a kozmológia megújítása, végül nem ke­
vésbé a hermeneutika, aminek feladata a szellemi közvetítése és értelmezése, hosszú
időszakok távlatában is. Vagyis ez a történelemnek filozófiai feldolgozása.
(F 165) Comte szerint a tudományokon belül rangsor van, élén a matematikával, kö­
veti a csillagászat, fizika, kémia, biológia, végül a szociológia. Ez a pozitivitási fok mér­
tékét tükrözi. (A természettudományoknál ez a pozitivitási fok igen magas, ezért más a
megismerés, ismeretszerzés módja, mint a filozófiai tudományokban.) A folyamatok
komplexitása viszont növekvő. A szociológia szerinte még nem érte el a pozitív tudo­
mány állapotát (azóta valószínűleg elérte).
(F 229) Kari Raymund Popper (*1902) tudományelméleti munkákkal foglalkozó rea­
lista, a common sense híve. A tudomány szerinte nem ragadja meg a dolgok lényegét. Az
ún. esszencializmus okozta, hogy a társadalomtudományok elmaradnak a természettudo­
mányok mögött, ahol a metodológiai nominalizmus uralkodik. Az esszencializmus így
kérdez: mi a mozgás? A nominalizmus: hogyan mozog egy bolygó?
(F 225) Az instrumentális ész határozza meg a tudományt, a kulturális tevékenységet,
erkölcsöt. Ennek veszélyére hívják fel a figyelmet a Frankfurti Iskola tagjai. Adomo a
művészetben látja a megoldás lehetőségét. Marcuse pedig az “egydimenziós embert”, az
ipari társadalom racionalitása és irracionalitása közti feszültséget leplezi le, Freud tanaira
támaszkodva. A teljesítmény helyett a játékos és szabad lehetőségeket értékeli.
Clark (1996: 90) a diszciplináris korlátok lebontásáról szól, mondván, hogy ezeket
csak adminisztratív előnyök indokolják, nem intellektuális megfontolások. (Persze, ami­
kor emberek szakképzéséről van szó, akkor ez szakmák szerint alakul. Amikor alkotó­
munkát végeznek, akkor át kell lépniük ezeket a korlátokat.)
 414

A gondolkodási tevékenység kísérleti vizsgálata felvetette azt a kérdést, hogy az em­

ber ismeretei milyen szerepet játszanak a problémák megoldásában. Lénárd (1982)
szerint a lélektani kutatások azt mutatták, hogy ismeretek nélkül lehetetlen a problémák
megoldása. Viszont kimutatható volt, hogy az ismeretek szerepe kettős, részben elősegí­
tik, másrészt megakadályozzák, gátolják a problémák megoldását.
Ha egy meghatározott gondolati tárgy bizonyos összefüggésben szerepelt a közel­
múltban, az megakadályozza azt, hogy ettől teljesen eltérő összefüggésben szerepeljen
később. Ez a blokkolás rendkívüli módon veszélyeztetheti a szekunder ismeretalkotást,
aminek el kell térni a jól megtanult kerékvágásban haladó szakismeretektől. Adamson
(*1952) azonban kimutatta, hogy ha meghosszabbítjuk az időt, ezek a funkcionális kö­
töttségek feloldódnak. (Felfoghatjuk ezt a leülepedett ismeretanyag " inkubációs" idejé­
nek ?).

Mi az alkotás (problémamegoldás) háromféle változatát képzeljük el:

1/ A tényekből (adatokból) való alkotás, aminek első lépése a leírás (megállapítás), a
második a bizonyítás.
2/ A hasonlóból való alkotás, ami egy analóg gondolatot találva hipotézist teremt,
ami átvezethet aztán később egy bizonyító adatfelvételbe, megfigyelésbe.
3/ A véletlenből való alkotás, aminek alapja az emlékezet, és egy heurisztikai mód­
szerrel, vagy anélkül történő rádöbbenés, felismerés. Igazán új tudományos alkotás csak
ez a legutóbbi.

5.4 Ismeretalkotás folyamata és módszerei

A gondolkodás logikai és matematikai alapjai

(F 13) A logika a következetes és rendezett gondolkodás elmélete. A formális, klasz-

szikus logika gondolkodási formák elemtanára (fogalom, ítélet, következtetés) és mód­
szertanára (vizsgálódási és bizonyítási eljárások) osztható.
(P 61) A logika több, mint kétezer éve a tudomány eszköze a verbális kijelentések
vizsgálatára. Az alkalmazott matematika viszont mindössze mintegy száz éve segít ebben
(számlogika).
(F 113) A kalkulus bevezetése miatt a modem logika ősatyjának (a franciául író né­
met) Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) tekinthető, aki univerzális tudós, matema­
tikus, történész, filozófus, fizikus — Nagy Frigyes porosz király szavaival: önmagában
egy akadémia volt. Szerinte a lehető legegyszerűbb általános eszméknek egyetemes
szimbólumokban kell kifejeződniük, amelyek azután értelmi szavakká kapcsolódnak
össze. (Valószínűleg, ez a deszkriptorok alkalmazásának alapja is.)

(F 13) A modem logisztika a legmesszebbmenőbb formalizálásra és matematizálásra

törekszik, logikai "kalkulusokkal" dolgozik, amelyen jelek (szimbólumok) rendszerét
értjük és azokkal végzett műveleti szabályokat. Ez már átvezet a matematikába.
 415

(F 209) A XX. sz. logikája már a logisztika vagy matematikai, szimbolikus logika.
Megalapítója Gottlob Frege (1848-1925) és G. Peano szerint lényege, hogy matematikai
kijelentéseket nem intuícióval fogadnak el, hanem premisszákból vezetik le azokat.
(F 217) Bertrand Russel (1872-1970) nagyon sok irányban dolgozott és matematikai
logikája elsősorban arra jó, hogy a tévedések felismerését elősegíti.

(F 79) Az Oxfordi egyetemen működő Robert Grosseteste (kb. 1168-1253) tekint­

hető a matematizáló természetkutatás úttörőjének. Az ő hatására értelmezte Roger Bacon
(kb. 1215-1292) a tévedések ellenszereként a tudományban a matematikát. Szerinte a
tudományok fundamentuma a matematika.
(F 91) Nikolaus Cusanus (1401-1464) hangsúlyozza az emberi megismerés alkotó
tevékenységét. Az emberi szellem (mens) újrarajzolja a világot, a világ megértése során.
Ahogyan Isten a megismerésében teremti meg a létezőt, úgy teremti meg az ember is a
megértett létet. A szellem a világot, mint megismerhetőt újjáteremti, amennyiben magá­
hoz méri. Érdekes, hogy a latin mens szót ő a mensurare (mérni) szóból vezeti le.
(F 95) Galileo Galilei (1564-1642) az esés és mozgás törvényeit fedezte fel és azt,
hogy a valóság lényegét számviszonyok határozzák meg. Csak az juthat el objektív meg­
ismeréshez, aki a matematikai jeleket ismeri és törvényekbe képes foglalni. „A természet
könyve a matematika nyelvén íródott.”
(P 39) A természet folyamatait a matematikai modellek formájában fejezheti ki,
amelyek 4 fontos funkcióval rendelkeznek: az analógia a prototípushoz való hasonlósá­
got jelenti; a szimbolizáció jelképpé alakít; az operacionalizációval a modell kezelhetővé
válik; végül a szimuláció, a modell alkalmazhatósága, pl. számítógépes programként.

A gondolkodás a lélektanban és filozófiában

(P 183) A gondolkodási folyamat meghatározására több lélektani definíció született:

1. A gondolkodás a lehetőségek mérlegelése (szótlanul vagy hangosan) és a megjele­
nített tartalmak helyreigazítása. Az ilyen meghatározás is tipikus gondolkodási termék,
aminek visszacsatolt "belső vitája" (kritikus átgondolása), a gondolkodás egyik legfonto­
sabb ismérve.
A gondolkodást definiáló további négy ismérvet is vegyük figyelembe:
2. A gondolkodás — elképzelés-. Gondolkodni tartalom nélkül nem lehet. Hogy azon­
ban milyen ez a tartalom, az vitatható. Vajon a gondolat vagy a beszéd a kiinduló pont?
(Ezzel a nyelvvel kapcsolatban foglakoztunk: 3.1.1 szakasz 159. oldal). Az „elképzelés”
fogalma magában foglalja a halvány szellemi sémáktól a pontos, tartalmas fantáziatermé­
kekig terjedő területet. Három formát különítenek el: a) ingerminta (térbeli, képi elkép­
zelés), b) reakcióminta ( gesztusokkal járó elképzelés), c) szimbólum (transzformált
jelenségek).
3. A gondolkodás — fogalom(rendszerezés): a strucc, tyúk, pingvin, hattyú jelenthet
állatot, de közösen a madár fogalmát fejezik ki. Vagyis a fogalmak tartalmi összekap­
csolással keletkeznek, absztrahálással, amelynek során az ismétlődő ismertetőjelekre
összpontosítunk. Ezeket a fogalmakat hierarchizáljuk, azokat egymás alá rendeljük, átfo­
gó, összefoglaló fogalmakat és speciális részleteket különböztetve meg. A fogalmakról
alkotott elképzelések önállóan fejlődtek tovább, vagy tudatosan változtatjuk meg őket.
 416

4. A gondolkodás — (fogalom) kombináció. A „fogalmak segítségével történő meg­

ismerés” Kant szerint, a gondolkodás alacsonyabb lépcsőfoka. A tulajdonképpeni gon­
dolkodás egy fogalomszövedék (fogalom-kombináció) kialakításával jár együtt; egyebek
között felsőbb fogalmak létrehozásával. (Ilyenek az előbbi összefogó-madár, jármű stb.
fogalmak).
5. A gondolkodás — operáció. A gondolkodás néha akadályozza a cselekvést, vagy
feleslegessé teszi a tettet, rendszerint azonban serkenti a cselekvést, kivitelezést eredmé­
nyez. Még az észrevétlen tetteket is a puszta gondolkodás provokálja (Carpenter-
effektus). Van egy olyan fogalom, hogy „gondolkodási együttmozgás”, ahol a gondolko­
dás vezényel, anélkül, hogy akarnánk. Ha egy gyűrűt fonál segítségével egy körben levő
kereszt fölé lógatunk, és karunkat megpróbáljuk teljes nyugalomban tartani, némi pró­
bálkozás után azt észleljük, hogy a gyűrű a mozdulatlannak vélt vonal irányában leng ki.
(A hasonló sziderikus ingát viszont a geológiai vizsgálatokban jól hasznosítják.) A gon­
dolkodás és az észrevétlen motorika elválaszthatatlanul összefügg.
6. „A gondolkodás nem más, — egy Nietzsche-idézet szerint — mint egy séma sze­
rinti interpretáció, melyet nem vethetünk el”. A sémák ugyan megdermesztik a gondol­
kodást, de rugalmasan is kezelhetjük őket (P 185).

(F 33) Demokritosz (Kr.e. kb. 460-370) volt talán az első, aki az értelmi tevékenysé­
get is anyagi, atomisztikus folyamatokkal magyarázta. Etikája a kiegyensúlyozottságot,
nyugalmat, mértékletességet kívánja meg. Különös értéke, hogy a szellemi javak
nagyrabecsülését tanítja: "a szellemnek arra kell szoktatnia magát, hogy örömeit önma­
gából teremtse meg."
(F 159) Sören Kierkegaard (1813-1855) így bírálta Hegel gondolkodásmódját: "Mi
az elvont gondolkodás? Az a gondolkodás, amelynél nincs gondolkodó ember............... Mi a
konkrét gondolkodás? ......... Az a gondolkodás, amelynél van gondolkodó ember ....,
amelynél a létezés adja a létező gondolkodónak a gondolatot, az időt és a teret. Ezzel a
gondolkodás alapjává a szubjektumot tette, ami később a XX. század egzisztencializmu­
sához vezetett.
(P 187) A gondolkodás személyenként változik, mindazonáltal a formái összehason­
líthatók. (A gondolkodási forma fogalmát Leisegang 1928-ban vezette be.) Aki gondol­
kodik, fogalmi elképzeléseit vagy okfejtéseit alapvető elképzelésekre vagy tételekre
vezeti vissza, amíg az okfejtések láncolatában „axiómákhoz” vagy végül „igaznak” vélt
(gyakran ideológiától függő ) „alaptételekhez” jut el, attól függetlenül, hogy felismeri-e
azokat vagy sem. Tekintsünk át négy axiomatikus okfejtési formát:

A. Az archaikus gondolkodás kísérlet a realitás megfogalmazására, de azt démoni-

kus, animisztikus vagy mágikus okokra vezeti vissza. Minden megmagyarázhatatlan
történés, pl. a sors, a halál, a boldogság, a világ keletkezése stb. földön túli hatalmaknak
és közvetlen befolyásuknak tudható be az archaikus gondolkodás szerint.
Az óegyiptomi Nap-kultúrában minden történés hátterében a Napot sejtették, amit
Ámon napisten formájában imádtak. A szkarabeusz azért számított szentnek, mert az
egyetlen lény volt, ami a hőségben repült, tojásait pedig a Nappal keltette ki, trágyago­
lyócskákban. A Nap kegyét úgy akarták elnyerni, hogy a szkarabeuszokat mozsárban
megtörték és megették. Így a Nap részeit vélték magukba szívni.
 417

A Neandervölgyi ember tűzkő-szerszámai nagy lyukakat ejtettek varrás során, míg

később az aurignac-i ember sokkal finomabb öltésekkel dolgozott. Ez a tény a legrégebbi
idők gondolkodásának fejlődését bizonyítja.
Az archaikus gondolkodás lényege szerintünk az, hogy a transzcendentálisban keresi
a dolgok magyarázatát, másrészt, hogy a látszólagos okozatot, már viszonylag kevés eset
alapján, valós összefüggésnek tekinti. A bizonyítás nem ismerős számára. Az archaikus
ember elfogadó és magyarázó, nem oknyomozó és nem újat felismerni akaró.
B. Az analógiás gondolkodás — Benesch (1984: 187) leírása szerint — azt jelenti,
hogy a tapasztalatot, mint analógiát közvetlenül jóslássá alakítják át. Ha az érem több­
ször esett az írás-oldalra, azt gondoljuk, hogy a következőkben is írás-oldalra fog esni.
Vagy: ha rajtam segített, rajtad is segíteni fog! (Ez az analógiás gondolkodás az archai­
kus gondolkodásnak olyan változata, amely nem tételez fel transzcendentális erőket. (Az
analógiának van azonban más értelme is.).
C. A kauzális lineáris gondolkodás, az ok-okozat lineáris összefüggésén alapul, az
asszociáció törvénye szerint felismerve azt. Az ember hajlamos eredeti (kauzális) össze­
függéseket konstruálni és lineárisan alkalmazni őket, még ott is, ahol ezek valójában nem
fordulnak elő. Ez jól használható a féltudományos módszerek létrejöttének magyaráza­
tához, és ha elgondoljuk, hogy a legtudományosabb (átmenetileg) bizonyított eredmé­
nyekről is kiderül később, hogy nem egészen igazak, akkor a gondolkodásnak ezek a
tévútjai nagyon általánosnak mondhatók. Viszont az oknyomozó-magyarázó kutatás
gondolatmenete mégis ehhez a formához hasonlít leginkább.
D. A hálózatszerű gondolkodás azon alapul, hogy a nagy rendszerek számtalan, egy­
mással kölcsönhatásban levő összetevőből épülnek fel, olyannyira, hogy az ok és okozat
elkülönítése már nem is lehetséges. Hiszen egy nagy rendszeren belül minden mindennel
összefüggd. Így például a nyulak és rókák előfordulása a populációs rátának megfelelően
ingadozik, bár a vadászat és a járvány további változásokat okoz. A hálózatszerű gon­
dolkodás azt próbálja elérni, hogy a dolgokat ne tekintsük egyszerűbbeknek, mint ami­
lyenek valójában.

A felsorolt négyféle gondolkodási forma — az archaikus, az analógiás, a kauzális­

lineáris és a hálózatszerű — mellett számos sajátosságot vesznek még figyelembe, mint a
gondolkodási stílusokat, a racionalizációkat (pl. az úgynevezett vágy-gondolkodást, mely
az analógiás gondolkodás alformájának is tekinthető). Ezáltal a gondolkodás lefolyásá­
nak összefüggései tekintve — pl. viták esetében — nehezen láthatók át. így a négy logi­
kai törvény — az, hogy 1/ a gondolkodás tárgya nem lehet kétértelmű, 2/ az ellentmon­
dásokat ki kell küszöbölni, 3/ az igaz és a hamis között nincs harmadik lehetőség, 4/
minden tételt kellőképpen meg kell indokolni — a mindennapi gondolkodás menetében
alig érvényesül. Nagyon nehéz nekünk tehát a mindennapi gondolkodást leíró lélektan­
ból meríteni a tudományos alkotás magyarázatához, de annak jobb megértéséhez hozzá­
segíthet, vagy legalább gondolatokat ébreszthet bennünk, különösen az ál-tudományok
megítéléséhez.

(P 179) A hatvanas évek kognitív lélektanában a megismerés (kogníció) fogalmát

gyűjtőfogalomként alkalmazták. (Ide tartoztak a gondolkodás, észlelés, az aktiváció, az
 418

emlékezés, az akarat, a tanulás). A megismerés önmagában, mint kutatási terület, azonban

nem helyettesítheti a többi tartományt.
A megismerés (kogníció) szándékos törekvés a tárgyak megtalálása, felismerése, fel­
fogása, megértése, megkülönböztetése, rendszerezése, megítélése és témánkénti kezelése,
vagyis különféle szellemi finomítások (konkretizálás és absztrahálás) által történő meg­
változtatása iránt. De a gondolkodás fogalmától távol eső, zagyva képzettársítások,
(amelyeket Freud „tudattalan tudat”-nak nevezett) is helyet kaphatnak a szellemi életben.

A gondolkodás vizsgálatára különféle lélektani megközelítések alakultak ki:

A. (Introspekció) Mivel a gondolkodás a fejünkben végbemenő folyamat, a XIX. szá­
zad elején, a kísérleti pszichológia kezdetén, Wilhelm Wundt úgy vélte, hogy kísérlet
útján egyáltalán nem vizsgálható. A XX. század elején a gondolkodás lélektan
„würzburgi iskolája” kísérleti személyek gondolkodási élményeit rákérdezés útján pró­
bálta megtudakolni. Edouard Clapparede többek között az introspekciót objektíválta,
amennyiben kísérleti személyeket arra kért, hogy hangosan gondolkodva tudósítsanak a
gondolkodási aktusról. Ma a módszer felújított változatát „verbalizált kutatási stratégiá­
nak” nevezik. A lényeg az, hogy az introspekció az önmagunk megfigyelése révén vizs­
gálja a gondolkodást.
B. (Extrospekció) esetében olyan testi változások vizsgálatára kerül sor, melyek a
gondolkodási folyamat során keletkeznek. Hét módszer van: agyi elektromos tevékeny­
ség (EEG), bőrpotenciál-mérés, izomműködés vibrációja, szívműködés, vérnyomás,
szemmozgás, légzés frekvenciája és mélysége és az általános állapot egyéb jellemzői
(testhőmérséklet, hormonelválasztás). Előnyben részesítik a bőrellenállás mérését, —
tévesen a hazugság-detektort is ide sorolva —- és az elektro-enkefalogrammot (EEG).
C. (Partikuláris vizsgálat.) A gondolkodás teljesítményének a mérése igen átfogó
módszer. Egy olyan vizsgálatról van szó, amely kipróbálja, hogy a személyek mennyire
képesek vagy hajlandók gondolkozni. A partikuláris vizsgálat két négyzetet mutat,
amelyben rengeteg sok kis elhatárolt terület van, az egyikben azonban több vonal, mint a
másikban. Van, aki elfogadja ezt, a kíváncsibbak azonban szeretnék megállapítani, hogy
mennyivel van több vonal. Erre kidolgoznak egy stratégiát. Például azt, hogy egy vonal­
zóval haladnak végig rajta. Mindez nem volna érdekes, ha nem számítana a probléma­
megoldási technikák vizsgálati módszerének. Ez a kísérlet a koncentrációs képesség
tesztelésére is alkalmas, és a gondolkodási részteljesítmények vonatkozásában is irány­
adó. Számunkra nem a partikuláris vizsgálat, vagy a megfelelő személyek kiválasztása az
érdekes, inkább az, hogy a problémák megoldásához stratégia, vagyis egy eljárás, mód­
szer szükséges, és bizonyos standard heurisztikus módszerek segíthetnek.
D. (In vivo-eljárás.) Érdekes példa, amit Dörner dolgozott ki. Egy fiktív várost hozott
létre és ennek intézményeit, közlekedését, logisztikáját, ipari intézményeit, stb. számító­
gépre vitte. A vizsgált személyeket kinevezte "polgármesternek", és a számítógép feldol­
gozza döntéseik eredményeit. Egyesek esetében tönkrement, mások esetében sikeresen
működött a városmodell. A nagyobb tudásszomjúak nem félnek a változtatásoktól, és
kisebb megoldási lépéseket illesztenek a hierarchikus tervbe. A túlbuzgók a részproblé­
mákra felaprózódva elvesztik az áttekintést és végül helytelenül kapkodnak. A helyes
magatartás nem a jóakaraton múlik, hanem az áttekintőképességen, egy jó sematikus
modell alkalmazásán, ami újszerű, élet közeli megoldásokat eredményez.
 419

Ebből az a gondolatunk támadhatna, hogy a tudományos alapképzésben érdemes

volna egy bizonyos ismeretanyagot átadni, és annak szintézisét előírni; majd amikor azt
többen elvégzik, az eredményeket megvitatni. Más természetesen valóságos problémákat
megoldani, ahol a kockázatvállalás sokkal nagyobb lehet, mint az ilyen játékszerűeket.
Olyan módszert kell kialakítani, amiben lehetségessé válik a fantázia alkalmazása, a
tapasztalat, illetve a szekunder források igénybevétele.

A problémamegoldó gondolkodás

Benesch (1984: 191) pszichológiai enciklopédiája szerint a gondolkodás „progresz-

szív” folyamat, azaz a gondolkodással valamilyen terméket hozunk létre, ez pedig egy
probléma különbözőképpen interpretált kiindulási állapotától egy többé-kevésbé pontos
végállapothoz vezet, melyet kognitív történésnek, problémamegoldásnak, lényeglátásnak
vagy éppen a gondolkodás eredményének nevezünk. A problémamegoldó gondolkodás
stádiumai -— egymásutániságukban — a következők:

1 .Az előzetes orientáció. Tyihomirov orosz pszichológus — sakkjáték közben —

gyors szemmozgásokat figyelt meg. Ezek a fokozott álomtevékenység során jelentkező
REM-fázisokra emlékeztetnek. Ezt a folyamatot mások kognitív feltérképezésnek
nevezik. Tájékozódás arról, hogy tulajdonképpen, mi a megoldandó feladat. (Igen érde­
kes példa: két autósor találkozik egy olyan úton, ami egy-szélességü, és egy autó-kitérőre
jut hely. Kérdés az, hogy milyen sorrendben célszerű nekik egymásnak helyt adni a kité­
résnél.) Ebből következik a
2. A probléma megfogalmazása. Ez a megfogalmazás „kereső” magatartást tesz szük­
ségessé. Problémákat lehet kíváncsiságból vagy szükségességből (kötelességből) megol­
dani. Ezután jön
3. A strukturálás, melyet osztályozásnak, hipotézisalkotásnak, elméleti megközelítés­
nek is neveznek. A felismert problémát kezelhetővé kell tenni. (Először lehet kicsiben
papíron az előző példa autóit megszámozni, és keresni a megoldást.) Tyihomirov vizs­
gálata azt mutatta ki, hogy a sakk komputer és a sakkjátékos között másképp megy végbe
ez a folyamat. Az ember másképpen keres, hiszen változtathatja célját, sőt egy darabig
átgondolhatja, hogyan lett volna jobb. Másrészt, viselkedésének céljai is mások, sokat
vagy keveset kockáztathat, hosszú távú stratégiára vagy közeli célokra törekedhet, akár
még oda nem tartozó célokra is, pl. az ellenfél kímélése stb. Végül — a számítógéppel
ellentétben — csoportosított eszmei tartalmai, vagy más célkövetelményei is lehetnek.
Végül következik
4. A megoldási séma kialakítása. A gondolkodó most már kiismeri magát a labirin­
tusban. Intuitív úton felfedezett vagy módszeresen kidolgozott egy általános szabályt.
Életünk során ha ilyen kulcsot megszerzünk, tapasztalatokat nyerünk. Ez esetben az
alapszabály a helyes sorrend. Hiányzik itt azonban annak a megemlítése, hogy ezek a
tapasztalatok lehetnek szekunder forrásokból merített információk, arról sem esik szó,
hogy az intuitív gondolkodás vagy fantázia hogyan kapcsolódik e folyamatba. Végső
fokon a pszichológia nem ad a megoldási sémához segítséget, a filozófia sem, így ez
talán a heurisztikára marad. Az utolsó fázis
 420

5. A megoldás kivitelezése— ami produktív vagy improduktív módon is történhet.

Érdekes módon kapcsolja ide Benesch Marbe „Gyakorlottság törvényét”
(Gelaufigkeitsgesetz). Ez alatt rendszerezett gondolkodás értendő, amely meghatározott
alapelvek szerint, mindennapi gondolkodási mintákhoz, sztereotípiákhoz vezet. Tipikus
formái, gyakoriságuk szerint: a kontraszt (fekete - fehér), a hasonlóság (rossz - gonosz),
a kauzalitás (tojás - madár) és a tanult fogalomrendszerek (virág - növény), melyek, mint
láncreakciók, olyan gondolkodási folyamatokat állítanak készenlétbe, amelyek révén
gondolkodásunk sikeres és gyors, ám könnyebben csúszik automatizált pályákra is. (Ilye­
nek lehetnek még az ellentétpárok és más heurisztikus módszerek. Csak az nem világos,
hogy e szerint ez a megoldás kivitelezéséhez tartozik, holott lényegében a probléma­
megoldási séma kidolgozásához tartoznának inkább ezek a megkülönböztetések.

Hiebsch (1957) szerint a produktív gondolkodás a feladat és a megoldási módszer

koordinációja. Véleménye szerint az a gondolkodás, ha valaki egy feladatot „belsőleg
próbálkozva” old meg, mielőtt gyakorlatilag azt véghezvitte volna. Tapasztalataink sze­
rint a mesteremberek mindent a munkavégzés közben agyainak ki, de a legjobbak már
előre "kispekulálják" a megoldást. Az értelmiség viszont papíron tervez előre, vagy me­
netközben felvetődő problémát old meg: a váratlan feladat serkenti a gondolkozást.
(F 173) John Dewey (1859-1952) a — már említett — pragmatizmust követve isme-
retelméletileg az instrumentalizmust dolgozza ki, ami azt fejezi ki, hogy a megismerés
nem tisztán passzív, hanem maga is egyfajta cselekvést képvisel. A megismerés a sikeres
cselekvés eszköze, a helyzetek uralását és a gyakorlati problémák megoldását szolgálja.
A projekt orientált tanulás fogalmával Dewey a "divatos" probléma és a projekt szavak
használatának is újszerű alkalmazója.
A pragmatizmustól eltérő új kantianizmus már a XIX. század közepétől meg jelent,
pl. Lange a természettudományokra vonatkoztatta Kant tanait materialista alapon. A
logicisztikus marburgi iskola (Cohen és Natorp) a tiszta megismerés logikájával fogla­
koznak. A megismerés egyáltalán csak tiszta gondolkodással lehetséges, vagyis csak azt
az a priori-t ismerjük meg a dolgokból, amit mi magunk helyezünk bele. Érdekes Cohen
ítéleteinek négy osztályba sorolása: más a gondolati, a matematikai, a módszertani ítélet
és a "matematikai természettudomány", amiben törvényeket lehet alkotni.

A gondolat fogalmát Calvin (1997) így írja le: tulajdonképpen nem más, mint érzések
és emlékképek kombinációja. Másfelől a gondolat olyan mozgás, ami még nem valósult
meg (és talán, nem is fog). A gondolat elröppen és többnyire múló jelenség. (A gondo­
latból itt az hiányzik, hogy a gondolatban valami személytől független tartalmat sejtünk,
az itt elmondottak pedig tulajdonképpen csak egy idegélettani mechanizmusnak az abszt-
rahált megjelenését mondják el. Az "emlékkép" viszont arra utal, hogy amikor a memó­
riából beépülnek elemek a gondolatba, az "szekunder hasznosításnak" tekinthető.)
Clark (1996: 201) mint agykutató azon problémázik, hogy a "párhuzamosan feldol­
gozó" PDP-modellt hogyan tudja összhangba hozni a klasszikus gondolkodás elveivel.
Elfogadható álláspontnak tartja Donald Normann (1986)* véleményét: „Az emberek a
világot gyorsan és erőfeszítés nélkül értelmezik. Az új gondolatok kialakítása, vagy új
gondolatok értelmezése viszont lassú, szeriális, szándékos feladat. Úgy tűnik, hogy az
embereknek legalább két műveleti módjuk van. Az egyik gyors, hatékony és tudattalan, a
 421

másik lassú, szeriális és tudatos.” Mindez azért okoz gondot Clarknak, mert ő a mester­
séges intelligencia (számítógépes megoldások) irányába kutat, és nehéz eldönteni, hogy
ahhoz melyik a helyes modell: a PDP vagy a szeriális folyamat.

Összefoglalásként Clark (1996: 250-258) — ahogy mondja — a darabokra szétsze­

dett összerakós játékot össze kívánja rakni. A szemantikailag áttetsző, mesterséges intel-
ligencia-modelleket hasonlította össze az erősen megosztott konnekcionista (PDP) rend­
szerekkel. Felvetette annak lehetőségét is, hogy ezek együttes, kevert működése is elkép­
zelhető. Az agy működése valószínűleg a PDP-hez (a párhuzamos folyamathoz) áll kö­
zel. Ugyanakkor viszont az elme működése feltételezi a szeriális folyamatos logikai lépé­
seket. Amikor az agy mintájára akarnak számítógépet konstruálni, akkor valahogy ezt a
kettőt össze kell hozni. Nekünk, akik csak azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudjuk az
emberi gondolkodást eredményesebbé tenni, felesleges az agy biológiai mechanizmusai­
val foglalkoznunk. Minket az elme klasszikus szeriális modelljei érdekelnek, és bár a
mögöttes magyarázat érdekes, az számunkra ma még irreleváns.
Clark (1996: 258) viszont ezt is leírja: „Más jelenségek azonban, pl. kreatív ugrások,
hirtelen belátások, eszünkbe jutó viccek, analógiás megértés, az észlelés, a szakértők
gyors problémamegoldása és így tovább, azt igénylik, hogy a PDP szintjén is adjunk
pszichológiai modelleket.

Végül egy saját megjegyzés: Ha az emlékezet elemeket és nem egészet tárol, úgy új
kombinációkat hozhat létre. Vagyis lehetséges, hogy ha az elme technikája az, hogy az
egyes lehetséges egészeket, tényeket, jelenségeket, fogalmakat stb. is tulajdonságaik
állandó összefüggő kombinációjaként „kódolja", akkor elképzelhető az is, hogy ezeknek
más kombinációja jöjjön létre. A párhuzamos megosztott feldolgozás csupán azt jelenti,
hogy az agy-idegrendszerben valahogy sok helyen vannak a dolgok tárolva, és még az
sem biztos, hogy ez elemekre bontva történik-e, vagy már bizonyos teljességet, egészet,
egységet jelentő kombinációban. A lényeg az, hogy ezzel már a kreativitás, az intuíció
szférájába értünk.

Intuíció, kreativitás, meditáció

(F 89) William Occam a XIII. században valamely tényállás megértésénél különbsé­

get tesz az intuitív és az absztraktív megismerés között. Az intuitív megismerés kétkedés
nélkül fogja fel a tárgy létezését, érzéki észlelésre és a belső öntapasztalásra vonatkozik.
(Ez egyáltalán nem azonos a Bergson-féle intuícióval, pláne, hogy érzéki észlelésre is
vonatkoztatja.) Az absztraktív megismerés lehetővé tesz kijelentéseket a fogalmak alap­
ján a tárgy távollétében is; a tárgy tényleges létezéséről, azonban — Occam szerint —
ezért semmit sem mond. Így mindig az intuitív megismerésre vagyunk utalva. (Az abszt­
raktív megismerés szerintünk heurisztikusan is létrehozható és tulajdonképpen bizonyí­
tásra szoruló, nem intuitív megismerésre, de megfigyelésre, kísérletre, hipotézis bizo­
nyításra. Ennek ellenére Occam mondanivalója rendkívül gondolatébresztő.)
(F 87) Eckhart mester (kb. 1260-1328) szerint az ember a lelke legbelsejében találja
meg azt az alapot, amellyel Istenből részesedik: a lélek szikrácskában (scintilla animae).
— A probléma csupán az, hogy ha ez a megismerés alapja, akkor lehetséges-e az emberi
 422

megismerést elősegíteni ilyen lélek szikrácskák, kvázi intuíciók mesterségesen kiváltásá­

val, pl. meditációval?
(P 35) Jung tipológiájában is érdekes a gondolat: érzékelés, érzés és intuíció szerinti
megoszlása miatt. Az 50-es évektől kezdődően már nem a személyiséget, hanem a lelki
folyamatokat vizsgálták, így pl. a gondolkodást, a kreativitást stb.

(P 197) Guilford 1950-ben kritikával illette a kreativitás elhanyagolását. Miért van

az, hogy az egyik embernek sok ötlete támad, míg a másiknak egy sem. Ami az intelli­
gencia és kreativitás összefüggését illeti, megállapították, hogy ezek függetlenek egy­
mástól, bár a kreativitás előfeltétele a — legalább közepes — intelligencia. A kreativi­
tást, a kreatív viselkedést erősen befolyásolja a téma, a várható következmény (pl. elis­
merés) és a környezet hozzáállása.

Három fontos kutatási irányban indultak el:

— a holisztikus irány: tapasztalatok, események és a produktivitás fajtái között fenn­

álló összefüggéseket keresték és a különböző kreatív típusok létezését. (Pl. Wertheimer
stb.)
— a kondícionalista felfogású kutatók (mint Osborn )az asszociatív elméleti gondol­
kodásból indulnak ki, miszerint a kreatív ember lassabban meríti ki asszociációs rezervo-
árját, mint a kevésbé kreatív, ezáltal szélesebb körű és eredetibb produkciókra képes. (Ez
a „nem meríti ki”, inkább azt jelenti hogy, szélesebb bázishoz tud hasonlítani, sokkal
több az asszociációja és fel is ismeri azokból az újat.)
— a strukturalista orientációjúak, mint maga Guilford, voltak a legtermékenyebbek,
akik a kreatív viselkedés négy fő ismérvét határozták meg. Ezekből alkotta meg Torrance
az előmozdítás (vajon itt promotion ? ) 16 féle lehetőségét.
A négy fő ismérv a következő:

1. Problémaérzékenység: a problémát fel kell ismerni, el kell fogadni. Van amikor a

kérdés úgy van feltéve, hogy csak a magyarázatot várjuk, van, amikor úgy, hogy ma­
gunknak kell azt megoldani.
2. Az ötletgazdagság a rendelkezésre álló ötletanyagot (szavak, gondolatok, elkép­
zelések, összefüggések) szabad hozzáférhetősége alapján használja fel. Ezt különböző
tesztekkel vizsgálják. A legegyszerűbb teszt az, amikor azt kérdezik, mi mindent lehet
egy üres konzervdobozzal kezdeni. (Itt az a baj, hogy a tesztet és az életet összekeverik.
Egy valóban ötletfejlesztő kutatás más, mint az, ahogy iskolás gyerekeket vizsgálunk,
hogy melyiknek van több ötlete).
3. A hajlékonyság alatt azt értették, hogy a rendelkezésre álló anyag átalakítására
való kreatív képesség lehetséges-e. Ide sorolja az olyan lehetetlen ábrákat, amiket rajzol­
ni lehet, de megépíteni nem.
4. Az eredetiség a kreativitás legkeményebb próbaköve. Nemcsak az ötletek számát
vizsgáljuk, hanem a minőségüket is, ritkaságuk szerint. Általában a Rorschach-teszt
originalitás-mértékét alkalmazzák: akkor eredeti egy megoldás, ha száz tesztelt között
csak egyszer fordul elő. Vannak fantáziatesztek stb. amelyek már vizsgálják az eredetisé­
 423

get. Az eredeti/nem-eredeti megkülönböztetése, az új gondolatok értékelésénél különösen

fontos lesz.

(P 173 ) A csoport-aktivitás intenzívebbé teszi életünket. A közösség ösztönöz, több

élményt ad, és a ,,riziko-sub”(rizikó-készenlét) megnövekszik. Csoportfolyamaton értik
azt, hogy kialakul a rangsor, felajánlhatunk segítséget. A csoport sikerei intenzívebbek,
mint az egyéni sikerek (Fradi!). Van viszont a csoportban ellenállás is, a csoportot össze
kell tartani. Mindez összefügg a nagyobb közösségek aktivitásával (nemzetek, egyházak,
pártok). Ezeknél a belépés elé akadályokat gördítenek, hogy nagyobb értéke legyen.
Ugyanakkor az összetartozást tömegrituálékkal igyekeznek fenntartani.
Ami számunkra lényeges, - és ez a csoportos alkotásnál is előfordulhat, - hogy a túl­
zott közösségi aktivizáció ellen egy ellenaktiváció (reaktancia-effektus) léphet fel, a
konformitás nyomása alól az egyének próbálnak kitérni. (Ez az az eset, amikor - a legen­
da szerint - Teller Ede csak azért is egy másik elmélet alapján próbálta megalkotni a
bombát, mint a többiek, és ez nagy egyéni tudományos teljesítményekhez vezethet végső
soron. Ugyanakkor ennek paradoxonja, hogy együttműködő csoportaktivitás nélkül nagy
eredmények nem nagyon hozhatók létre. Amit egy ember el tud végezni, ott a többiek
inkább lassítanak: nemcsak mert a négyesfogat a leglassúbb lóhoz igazodik, hanem a
sok felesleges magyarázkodás (kommunikáció) okoz időveszteséget.
Calvin (1997: 116) a kreativitás lényegének azt tekinti, amikor újszerű helyzetekben
van erre szükség, vagyis úgy kell gondolkodni, ami nem rutinszerű, nem szabályokhoz
kötött. Azt, hogy mit főzünk vacsorára, azt úgy döntjük el, hogy átgondoljuk, mi van a
hűtőszekrényben, és ezután kiválasztjuk a megfelelő megoldást.

A test, a lélek és a szellemi alkotás

(P 165) A test és lélek problémához már közel állt az, amikor a századunk fordulóján
megkülönböztettek két instanciát, a tudatot és a tudattalant. (Érdekes, hogy a tudat fo­
galma a legkülönbözőbb értelmezésekben jelentkezik. Itt a tudat alatt azt az állapotot
értik, ami az éberség és a kóma között helyezkedik el valahol. A legmagasabb tudatálla­
pot volna a koncentráció. (A tudat alatti pedig nyilvánvalóan az, amiről nem is tudunk).
Ébredéskor átéljük, ahogy a külvilág fokozatosan megjelenik, és a blokkolt idegrendszert
az éber-specifikus idegrendszer működése váltja fel. A tudatos csak töredéke a nem­
tudatos pszichikumnak (Jung jéghegyének vízből kiálló csúcsa.) Amikor eszünkbe jut
valami, az a tudattalanból lép elő. A két instancia nemcsak vertikális irányban rétegző­
dik, hanem egymás mellett is áll.
A tipikus tudatállapotok a következők :

1. Kóma. Ez már közel áll az agyhalálhoz. Epilepsziás rohamban, diabetikus kómá­

ban stb. lép fel. 2. REM-alvás. Az álmok alkalmával észlelhető élmények összefüggéste­
lenek vagy szekvenciák. 3. Szomnolencia: könnyed hipnózis-stádium, még nem éber, de
a személy az ébredés után az események egy részére emlékszik. (A felébreszthető, de
magára hagyva újra elalvó beteg állapota). 4. Relaxáció: ébren vagyunk, de nem figyelve
merengünk magunk elé. Várakozásban fordul elő. 5. Scanning: a kalandozó figyelem
(vagation), amikor nem célzottan egy tárgyat figyelünk, hanem a tájat fürkészve valami
 424

érdekességet keresünk. 6. Vigilancia: tartós figyelmi állapot. A zenekar koncentrál így a

nehezebb szakaszoknál. További összpontosítás lehetséges (tenacitás). amit már egyes
esetekben kóros éberségnek is neveznek. 7. Tenacitás: legfeszültebb figyelem. Például az
űrhajósoknál a leszállási manőver során 150 bit/s, zongoraművészeknél a hangversenyen
90 bit/s. A figyelem kalandozása teljes mértékben kerülendő, az irreleváns fixációs pon­
tok tudaton kívül maradnak, hogy a magasabb bit-értékeket kizárólag a behatárolt fela­
datra lehessen fordítani.
Mindez merőben eltér attól, amit a meditatív koncentrált állapotokról akár a jóga,
akár az autogén tréning és az agyhullámok mérésével foglalkozó orvosi gyakorlat tanít.
Hiányzik az, hogy az ébredés állapotában van egy rendkívül erős alkotó fázis, amikor
problémák megoldódnak. Az lehetséges, hogy ez az alfa-állapot, de az is lehet, hogy
más.
A lélektan a figyelemnek hat fokát különbözteti meg, iránya, terjedelme, intenzitása,
időtartama alapján. Minket az utolsó kettő érint, a figyelem diszkriminanciája vagyis az,
hogy a tárgyak és események közötti minimális eltéréseket emeli ki és állítja szembe, és
végül a figyelem tematikája, a korlátozott tartalmú érdeklődés. Az ismeretet tanulmányo­
zó kutatónak korlátozódnia (központosítania) kell egyrészt a kutatott területre, másrészt
a finom különbségeket meg kell tudnia különböztetni.

A régieknél a lélek mint szellem más formákban jelent meg. (F 63) Plotinosz (Kr.u.
204-270) az új platonizmus létrehozója. Nála a szellem (nousz) tartalmazza az ideákat és
gondolkodik, hozzá tartozik a létezés, a megmaradás stb. is. Ahogy a kimondott szó a
gondolat képmása, úgy a lélek a szellem képmása. A szellem legmagasabb tevékenysége
a szemlélődés. A lélek köti össze az anyagi és szellemi szférát. Foglalkozott a kontemp-
lációval, az extázissal, különösen érdekes összekapcsolni mindezt az intuitív alkotás és
meditáció gondolatkörével (242. oldal).
(F 25) Csuang Csou (Kr.e. IV. szd.) a nyelv korlátáit mutatja ki, mert a tao csak para­
dox és csak önmagukat tagadó formulákkal írható körül. Belsővé tétele (megértése) csak
misztikus úton lehetséges és képek (metaforák) segítségével írható le. A szellemnek nyu­
galomra kell találnia úgy, ahogy a nyugodt víz kitisztul. Az ellenállást fel kell adni ahhoz,
hogy a tao magával sodorja, mint a szél a levelet. (Ez a jóga alapelvével: a gondolkozó­
szerv hullámainak lecsendesítésével azonos.)
(F 79) Roger Bacon (1215-1292), az egzakt tapasztalatszerzés kezdeményezője, el­
ismeri a belső tapasztalást is, mint olyan megvilágosodást, amely az isteni szellemére és
tapasztalására vonatkozik. Nyilván a transzcendens megközelítése kísérleti úton nem
lehetséges. Bizonyos intuitív ismeretszerzésre azonban kívánatosnak látszik a "belső
tapasztalás" alkalmazása, még a természettudományos kutatásban is.
(F 79) Bonaventura (kb. 1221-1274) a ferences rend vezetője, felveti az illumináció
gondolatát, vagyis azt, hogy az emberi megismerés misztikus úton is történhet. Érdekes
felismerése az, hogy a legmagasabb fokon az értelmi tevékenység nyugalmi állapotba
kerül. Ez valószínűleg megint ugyanaz, mint amit másfélezer évvel előtte Csuang Csou,
majd 900 évvel előtte Patanjali Raja Yogája (kb. 500) és más keleti meditációs módsze­
rek tanítanak. (F 137). De talán ezzel függ össze Immanuel Kant (1724-1804) azon állí­
tása is, hogy a tudást meg kell szüntetni, hogy helyet adjon a hitnek.
 425

(F 109). Baruch de Spinoza (1632-1677) szerint minden létező arra törekszik, hogy
létében fennmaradjon. Az alap-affektusok: a vágy, az öröm és a szomorúság, minden
ezekből vezethetők le. (Ez Maslow szükségleteivel volna összevethető.) A helyes meg­
ismerés legmagasabb foka az Isten megismerése, az Isten ismerete, az igaz vallásosság az
amor Dei intellectualis. (Nagyon profán és istentelen volna egy amor mundi
intellectuálist feltételezni?)
(F 153). Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) gyökerei a gnosztikus protes­
tantizmusba, a sváb pietizmusba nyúlnak. Tulajdonképpen vallási alapon indul el. Fiore-i
Joachimra (1135-1202) támaszkodik, aki a történelem három korszakát a szenthárom­
ságból vezeti le: az ótestamentum, majd az újtestamentum után jön majd a szellem biro­
dalma (mivel az egyház már a második volt, tehát ez inkább a tudomány lehetne?) (F
157) Hegel a vallásfilozófia keretében is a tudásról szól, ami az Istennel kapcsolatos.
Isten öntudata az, amit az ember róla tudhat. Ez gnosztikus teozófia, ami az emberi tudást
az Isten valóságának kiteljesedésével azonosítja.
(P 199) Az ember arra kényszerül, hogy a világot megmagyarázza, hiszen nincs köz­
vetlen tudása arról, hogy miért él, miért kell meghalnia. Azt, hogy mégis viselkedni tu­
dunk váratlan helyzetekben, azt az úgynevezett metakognitív tudással magyarázzák, ami
egy bizonyos viselkedésrepertoárt jelent (ami talán analóg az állatok beprogramozott
viselkedésével). A pápuáknál a „bowez” felkiáltás valami nagy bajt jelent, és az egész
törzset mozgásba hozza, anélkül, hogy pontos tartalma volna. A metakogníció befolyás
révén is létrejön. A múltban a nevelők, egyházak, szülők, a pszichoanalízisben a felettes
„én” befolyása volt erős (ami analóg lehet Riesmann belülről irányított emberével).
Manapság igen erős a közvélemény, a tömegkommunikáció, a szellemi konformitás
nyomása (a kívülről irányított emberre). Érdekes, hogy a szellemi konformitás nyomása
milyen nagyfokú a tudományos ismeretek terén is.
(F 161) Arthur Schopenhauer (1788-1860) szerint — aki a valós világot csak képzet­
nek tekinti — annak az objektumok csak a szubjektum által feltételezettek. Azt tartja,
hogy a képzeteink a priori össze vannak kapcsolva, ezért válik lehetségessé a tapasztalat
és a tudomány. Az eszmék (ideák, ideálok) szemlélete csak érdekek nélküli odaadásban
lehetséges, olyan, amilyen a művészetben van. A zseni képes odaadni magát az eszmék­
nek és megalkotni ebből valami újat (pl. a zenét).

(P 391) A meditáció az önmagába-fordulás módszere, amit a klinikai pszichológia,

vallásos eredetétől megfosztva, alkalmaz. (Ilyen vallási meditációk voltak, a taoizmus,
hinduizmus, buddhizmus, keresztény-misztika és a zsidó hasszidizmus módszerei). A
meditációs folyamatban egy testtartás ajánlott, ezután a szem behunyásával és a külvilág­
gal való kapcsolat megszüntetésével egy „lesüllyesztett tudatállapotra” törekvés. Ezután
érhető el a meditációs állapot, egy bizonyos belső imaginációs élmény formájában.
Az úgynevezett „kiüresítés” ugyanakkor alvás-állapot éber tudat mellett. Máskor bó­
dulatszerű meditációra törekednek, kvázi — extázisra. Az iszlám szufizmus ilyen és az
izzó parázson való járásig jut el. A meditáció fokozására szolgáló képek a mandalák,
melyek a belső erők egyetlen imaginatív központba való gyűjtésére szolgálnak.
Az ázsiai meditációk legfontosabb formája a jóga. Benesch a csakrákat (hakrasz)
említi és az ensztatikus tudatot, a koncentrációt. Az OM (HUM) ősszótag, a tibeti „mani
padme hum” lényege, a mani a férfi, a padme a női princípium jele. Utal a zenre, a
 426

koanra, a japán sumie tusfestészetre, ikebánára, tea-ceremóniára, a kínai árnyékbokszo-

lásra. (Lásd 241
A nyugati meditáció a görög Düonüszosz-kultusz formájában jelent meg legelőször.
Loyolai Szent Ignác 1548-ban írt le egy kemény meditációs rendszert. A verbális medi-
tációSinai Szent Gergelyre vezethető vissza. (Valószínűleg a "Jézus-imára" gondot
Kyrie eleison, Christe eleison. — Goszpodin pomiluj.) Vannak modernebb törekvések,
amelyek a tánccal, a zenével, meditatív festészettel közelítik meg a meditatív állapot
létrehozását.

Gottwald és Howald (1988) áttekintik, hogy mi történik a testben a meditáció idején.

Brossé 1935-ben felfedezte, hogy a jógik szívverése lelassul. Sok vizsgálatot végeztek,
majd később azt is meghatározták, hogy előrehaladottabb fázisban a légzés leállhat kb.
20 mp-re, valamikor hosszabb időre is. Még később vizsgálták a különböző elektromos
hatásokat, végül az EEG adta a legkomolyabb eredményt (amiről a 3.4.1.2 szakaszban
már részletesebben megemlékeztünk):
A delta-hullámok az alvás közben lépnek fel és 4 Hz a frekvenciájuk. A théta­
hullámok elalváskor és bizonyos kreatív folyamatok idején 4-7 Hz ütemben folynak.
(Valószínűleg az ébredéskori kreativitás is ilyen.) Az alfa-hullámok a lazító ébrenlét
állapotában 8-13 Hz frekvenciájúak, ide jut el állítólag a TM (Transzcendentális Meditá­
ció). Végül a béta-hullám az aktív gondolkodás, koncentráció állapota, 13 Hz fölött.
Szerintük a théta állapot is elérhető meditációval. Végső fokon megállapították, hogy
nem csak a hullámok sűrűsége, hanem azok szabályossága is érdekes.
Ezeket a vizsgálatokat Bamquet (1973) végezte tisztázva azt, hogy a meditáció fo­
lyamán a hullámok összerendeződnek. Bamquet szerint 3 integráció jön létre az agyban:
a bal és a jobb félteke között, az első és hátsó régiók között, végül a felületi és mélyebb
rétegei között. A bal agyfélteke és a jobb a következő ellentéteket mutatja (bal-jobb sor­
rendben): beszédszerű - nem beszédszerű, részekre bontó - összefoglaló, egymást kö­
vető - egészet tekintő, logikus - intuitív, értelemszerű - érzelemszerű.87 A meditációval
elérhető maximális teljesítményekre Maslow utalt, ami végső fokon az általa bevezetett
"önmegvalósítást" is - ha jól értettük - új megvilágításba helyezi.
A meditáció - mantra útján - létrehoz egy értelmetlen kódokból álló hatalmas mozai­
kot, ami semmivel sem rezonál, nem fűződnek hozzá képzettársítások, írja az agykutató
Calvin (1997: 140) Don Michaelt idézve. Ha ezt hosszabb ideig csináljuk, eltöröljük vele
a gondjainkat, rögeszméinket és meditáció segítségével megtalálhatjuk azokat a tartós
keréknyomokat, amiket a kérészéletű problémák eltakarnak.

Gottwald és Howald (1988) leírása szerint a "meditáció" szó a régi görög medomai-ra
vezethető vissza, ami "önmagamra ébredek" jelentésű, ill. a latin meditare igére, ami
"begyakorlom magam" jelentéssel bír. Meg kell különböztetni a koncentrációtól, ami a
legnagyobb fokú figyelmet fejezi ki, az egy pontra való összpontosítást. A lélektani
szuggeszció annyiból rokon ezzel, hogy az is egy pontra összpontosít és a zavaró körül­

87 Ádám (1976: 160) beszámol Roger Sperry hatvanas években végzett vizsgálatairól „hasított agyú” em­

berekkel, aminek alapján a két félteke „munkamegosztása” ismerté vált.

 427

mények kiküszöbölésére törekszik. De más a kontempláció is, ami általában vallási tar­
talmú szemlélődést jelent.
A meditáció vissza kíván nyúlni a "középre" (medi...), amit már Arisztotelész is a
legmagasabb formának nevezett. A karate versenyeken is azt mondják, hogy az győz, aki
a legnyugodtabb. A meditációt eredetileg vallásos tartalommal használták, már a sámán
kultúrákban is előfordul, de foglalkozik vele a taoizmus, a jóga, a Zen-budhizmus, de
még a pop-zene kultúra is (Gottwald és Howald, 1988) Elsősorban a stressz leküzdésére
ajánlják. Sokat foglalkoznak egészségügyi szempontokkal, de utalnak arra is, hogy krea­
tivitás nyerhető vele. Idézik Le Shan-t, aki többek között az életöröm, a tudás, a világ-
egyetem megértésének lehetőségére is utalt (Ez az idézett szerző egy 1977-ben Németor­
szágban megjelent könyv írója).
Gottwald és Howald (1988) a meditáció különböző formáit elsősorban Shapiro
(1984, 1987)* és Goleman (1977)* alapján írják le. Számunkra talán legfontosabb a
tartalmi meditáció, amit átélünk a természetben, az eget, felhőket, fákat, folyókat nézve.
Ezt természet meditációnak mondják, ami megnyugtató és a világ összefüggéseinek fel­
ismerésére vezet. De ide, ebbe a kategóriába tartozik az is, amikor a légzésre koncentrál­
nak, vagy másrészt képekre, aminek legmagasabb formája a mandala meditáció. Különö­
sen a suft meditációk alkalmaznak mohamedán ábrákat, de a keresztény szentképek is
ilyesmire vezethetők vissza. Ide tartozik még a szöveges meditáció, pl. a bibliai meditá­
ció és amiről nem írnak, a Zen koan-ja.
A legérdekesebb a zenei meditáció, ami tulajdonképpen a zenei élmény által jön létre.
A második forma az ún. mély meditáció, ami általában mantrák segítségével történik. A
mantra egy hangzat kombináció, aminek nincs mindig jelentése. A buddhista tradícióba
tartozik a shikantaza, ami egy üléshez kötött meditáció és igen közel áll már a TM-hez.
Gottwald és Howald a tartalmi meditáció ellen a mély meditáció hívei, mert a TM-et
propagálják, míg például Rudolf Steiner a tartalmi meditáció híve volt. Külön típus a
koncentráló meditáció, amit nehezen választhatunk el az előzőtől, ami monoton hangzá­
sokat, imádságokat, a légzésnek vagy szívverésnek a megfigyelését és geometriai szim­
bólumokat állít középpontba. Pl. a Zen-meditáció esetében a légzéseket számolják 1-től
10-ig és ismétlik, esetleg úgy, hogy a belégzés a páratlan, a kilégzés pedig a páros szá­
moknál történjen, vagyis a két módszert összekapcsolják. A koncentráció célja az, hogy
az egyéb gondolatokat kiküszöbölje, de idővel rendkívül fárasztónak tűnik. (Véleményem
szerint a mantra meditáció és az itt leírt koncentrációs meditáció akár az ortodox, akár a
lámaista mantra rendkívül közel állnak egymáshoz, a számolás pedig Silva agykontroll-
jához.)
Külön típusként említik a megnyitó meditációt, ami viszont a Anthony de Mello
(1987) által leírtakhoz áll közel. Ez a normális életfolyamatok megfigyelésére épít, az
egyik változatát nevezhetik "figyelem meditáció"-nak is, vagyis legyen minden cselekvé­
sünk tudatos és koncentráljunk a jelenre. Az evést, ivást és minden egyebet is tudatosan
végezzünk, ami végső fokon megvilágosodáshoz vezet. (Hasonló a Karma jóga
módszere is.)
Megkülönböztetik továbbá a passzív meditációt, aminek alaptípusa a jóga és a TM.
Az aktív meditáció viszont a Zen és a sufi eljárások, amelyek a figyelmet valamire akar­
ják irányítani. Így pl. testtartásokra, táncformákra, amik egészen az eksztázisig fokozha-
 428

tók, és egy különös szellemi állapothoz vezetnek, elveszítik a gondokat, bajokat (A pop­
zene őrjöngése tulajdonképpen ehhez közelálló kategóriába tartozik.)
Gottwald és Howald (1988) egyoldalúan állást foglal amellett, hogy meditációt csak
mester segítségével lehet elsajátítani, és kifejezetten a TM-re gondolnak. A mantra
értelmezését úgy magyarázzák, hogy szankszritban a man a gondolkozást jelenti, a tra
pedig annak gyakorlati felhasználását. Tehát a mantra gondolati eszköz. Kétségtelenül a
mantrák megnyugtatók, rendezik a gondolatokat anélkül, hogy elaludna a gyakorló. A
TM általában kizárja azt, hogy valamiféle gondolati tartalomra irányuljon a meditáció.
Ez az iskola azt tanítja, hogy nem kell azzal foglalkozni, hogy tulajdonképpen mi törté­
nik. Többet mondott erről az ókori indiai Patanjali, mi történik az elmélyedés közben.
Ami elérhető, az az összpontosultság, a nyíltság, a megelégedettség, és a jó közérzet.

Hámori (1988: 83-) arról ír, hogy nemcsak az ebédutáni alvásra van szükség, hanem a
munkát is meg kell szakítani, mert a monotonitás rendkívül erőfeszítéseket igényel. Más­
félórás koncentrált munkára vagyunk képesek, ezután relaxáció, meditatív kikapcsolódás
szükséges, hogy újra működhessünk. Hámori (1988) — orvosi szempontból — máshol
arról ír, hogy az alkotás konzervál, a lelki megrázkódtatások rontják az ellenálló képes­
séget (az immunrendszert). Feltehetőleg az életképesség és alkotás az immunrendszert is
javítja. Nyilvánvaló, hogy a testmozgás az agy vérellátásán keresztül nemcsak az egés­
zség fenntartására, hanem az alkotóképességre is hat.
(P 293) Az autogén tréning, mint gyógyító eszköz, inkább csak a vegetatív funkciókat
befolyásolja. Említik azonban a. felsőfokú tréninget, amikor már infrapszichés funkciók is
befolyásolhatók, és a meditációhoz hasonlóan működnek. Elmélyült állapotban kaphat
olyan felszólítást a páciens, hogy színképzeteket produkáljon. Mindehhez hosszú gya­
korlási idő kell, a kliens nagyfokú segítését és nagy állhatatosságot, a későbbiekben
önállóan végzendő önszuggeszció gyakorlását kívánja meg.

5.5 A gondolkozás "eszközei": az agy és az elme

A lélektől a biológiai fejlődéstanig

(P 31) Arisztotelész a lelket tartja az első enteleichiának, ami célirányos megvalósu­

lást jelent, (enteleiche alatt a biológiai folyamatok szabályozó elvét érti, ami szerinte a
lélek).
Arisztotelész az érzelmeket a szív, mások a rekeszizom tulajdonságának tartották.
Hámori szerint (1988: 11) az érzékelés, a szimbolikus elvont gondolkodás, a múltba és
jövőbe látás, az emberi beszéd vagy éppenséggel a kételkedés, a kritikus gondolkodás
képességei és az agy összefüggése még ismeretlen, bár azt a múlt század végétől kezdték
kutatni. Ebben is igaz Karl Popper mondása: „minél többet tudunk, annál több lesz a meg
nem oldott ismeretlen”.
(F 33) Demokritosz (Kr.e. kb. 460-370) volt az, aki az értelmi tevékenységet is anya­
gi, atomisztikus folyamatokkal magyarázta.
(F 69) Aurélius Augusztinusz (354-430) rendkívül fejlett teóriái közé tartozik az,
hogy a világ keletkezése előtt nem volt idő, valamint az, hogy a teremtés nem végérvé­
 429

nyes formában történik, de vannak változó dolgok, pl. az élőlények teste (ettől már csak
egy lépés lesz Darwin).
(F 151) Schelling (1775-1854) természet filozófiájában a legérdekesebb az, hogy a
természetet állandó keletkezésben lévőnek tekinti, de a piacra is utal: a termékek látszó­
lagos létezése a valóságban állandó újratermelődés, folytonos megsemmisülés és újraal­
kotás. A természetben a fejlődést mutatja ki és nyilván nagy hatással van Darwinra.

(F 153) Hegel (1770-1831) fenomenológiája a "tudat tapasztalatának tudománya". A

megismeréssel a logikában foglalkozik, ami nála a gondolkodás elvont elemeiben meg­
nyilvánuló " tiszta eszme tudománya".

(F 193) Edmund Husserl (1859-1938) a fenomenológia megalkotásával új irányzatot

adott, a filozófiát szigorú tudománnyá kívánta tenni a pszichologizmussal szemben. Va­
gyis a logika nem a pszichológiai törvényeken alapul, de vannak olyan törvényei, melyek
függetlenek a gondolkodási folyamatok tényszerű történéseitől. Megteremti a fenome­
nológiai tudatelemzés elveit és szerinte a tudati jelenségek intuitíve szemlélhetők, ezen
kell alapulnia minden megállapításnak.
Az intencionalitás fogalmát használja, amiben Franz Brentano-ra (1838-1917) tá­
maszkodik. (Brentano szerint a pszichológiai jelenségek a fizikai jelenségektől eltérően
mindig valamire irányultan történnek, így intencionális élmények. Igen bonyolultnak
tűnik az az összefüggés, ami a vélekedés aktusa, a noezis és a benne megjelenő tárgy a
noema (többes száma noemata) között fellép. A tárgy egy olyan szintézis, ami számos
noemából tevődik össze, nem a tárgy valóságos léte, és alapjuk az érzéki tapasztalat.
(Megfontolandó, hogy az imázs és általában a képzeleti értékek, a hasznosság perifériái
stb. hogyan kapcsolódhatnak ehhez az elgondoláshoz.)
(F 195) Maurice Merleau-Ponty szerint a test és a tudat szorosan összefügg, így a
testi tapasztalatban is kettősség van (ambiguite), mert se nem tiszta dolog, se nem tiszta
tudat. Ontológiájában a szubjektum és objektum ellentétét próbálja feloldani: az ember
nem szemben áll a világgal, hanem része a világtestnek.
(F 183) A biológia fejlődése a XX. szd.-ban gyors szemléletváltozásokat váltott ki. A
fejlődéselmélet az ismeretelméletre is nagy hatást gyakorolt. A fejlődéstan, ami Lamarck,
Goethe, Cuvier és végül a legnagyobb hatású Darwin (1809-1882) elképzeléseiből jött
létre, olyan hatású, hogy végső fokon tovább él a mai genetikában és molekuláris bioló­
giában, sőt egyre nagyobb jelentőségűvé válik. (A gondolkodás lélektani-agyélettani
magyarázatában is érvényre jut.)
Filozófiailag a modem biológia következő eredményei relevánsak: egyetlen faj sem él
örökké változatlanul. A természettudomány az állandó lényegiséget feltételező
eszencializmus (Popper) elvetése felé tendál. A biológiában feladták az eszményi faj
képzetét, a növényi- és állatvilágban a fajok dinamikus meghatározásának javára. Pl. „a
fajok egymás között szaporodó csoportok, természetes populációk” (E. Mayr), vagyis a
lényeg az, hogy az esszencializmustól való elszakadás ugyanolyan bizonytalanságot hoz,
mint a Heisenberg féle megközelítés a fizikában.
Az evolúció kémiai, fizikai alapjainak vizsgálata a genetikában és a molekuláris bio­
lógiában a biotikus evolúciót, mint a kozmikus evolúció különleges esetét tételezi. Oda­
jutnak, hogy viszonylagossá válik az élő és élettelen anyag közötti hagyományos szaka­
 430

dék. Az önreplikáció és a szelekció jelenségei felmutathatok az élet előtt a molekulák

szintjén is (prae- vagy abiotikus evolúció).
Az evolúciós folyamatok általános törvényszerűségeinek vizsgálata vezetett a rend­
szer- és játékelméletekhez. Ezek a véletlen (pl. mutáció) és a szükségszerűség (pl. sze­
lekciós nyomás) közötti választást magyarázzák. Általános eredmény az anyag önszerve­
ződése, az utólag stabilizált harmónia: az evolúciós folyamatok nem előzetesen adott
törvényeket követnek, hanem törvényeik velük együtt fejlődnek ki. Ezzel a modem bioló­
gia elutasítja az általános determinációt is. Az evolúcióban semmi nincs szigorúan előre
megtervezve, sem az átfogó oksági viszony, sem a teljes célszerűség által.

Az evolúció "stratégiája"

(F 33) Hérakleitosz (Kr.e. 550 - 480) az ellentmondás feszültségeire, a viszályra, há­

borúra vezetett vissza mindent. Hogyan függhet ez össze a létért való küzdelemmel, a
kompetitív piaci magatartással, mint mindennek mozgatójával?
(F 229) Karl Raymund Popper (*1902) szerint az evolúció a következő sémát követi:
Minden élőlény problémamegoldásokat termel ki magából, amelyek szelekciós nyomás­
nak vannak kitéve.
(F 187) A XX. században következett be a fejlődési gondolat kiterjesztése az antro­
pológia, a kultúra és a kozmosz kérdéseire, aminek előfutára volt a XIX. században már
Darwin előtt H. Spencer (1820-1903), aki elvvé emelte a fejlődést a pszichológiáról
szóló tanulmányában, amit később aztán a tudomány minden területére kiterjesztett (a
„szintetikus filozófia” rendszerében). Az élet, a szellem és a társadalom jelenségeiről az
anyag, a mozgás és az erő kategóriáiban egyaránt ezt alkalmazza. Spencer szerint a leg­
főbb törvény az, hogy a fejlődés integrációból és differenciációból áll. E szerint a fejlő­
dés általános „anyagi integráció és mozgásfogyatkozás, míg a feloldása a mozgásfelvétel
és az anyagi dezintegráció".
Tulajdonképpen ezekhez a filozófiai elgondolásokhoz csatlakozik Ernst Haeckel
(1834-1919) természettudományi monizmusa és a biogenetikai alapszabálya, hogy az
egyedfejlődés a törzsfejlődés rövid megismétlődése. Nyilván ezek a származási elméle­
tek az antropológiára erős hatással voltak. Ha az állatokkal összehasonlítjuk az embert,
néhány eltérést állapíthatunk meg: 1. Lerövidül az embrionális fejlődés, az ember felké­
születlenül születik és kulturális formálásának van lehetősége. 2. Hiányzanak a biológiai
fegyverek, a fogak, a karmok, a mozgás, ezért védelemre szorul. 3. Az ösztönredukció
folytán nincsenek ösztönei, nem tud rugalmasan alkalmazkodni, így aztán nyitott a világ­
ra; amit pozitívan elősegít a nagyagy, a gégefő és a kezek létrejötte. Ezek a biológiai
komponensek tehetik ki a genezis stratégiáját, aminek azonban kihatása van az ismeret-
elméletre és magatartásbiológiára is.
Az evolúciós ismeretelmélet K. Lorenz munkásságában jelenik meg, aminek alapvető
gondolata az, hogy gondolkodásunk előzetes adottságai (Kant a priori-ja) az evolúcióból
származnak. Az ember számára az élet tanulás és az evolúció is ismeretszerző folyamat.
Az ember világképe könyörtelenül elfogadja a ráható világot, mert különben bajba jutna.
Ez a világtükrözés azonban nem (mindig) észlelhető, mint pl. az atomfizika esetében
(sem) ad közvetlen ismeretet. A térről, időről, okságról örökölt szemléleti formáink a
legnagyobb valószínűségre tartanak csak igényt, végső biztonságra azonban nem. Lorenz
 431

megfogalmazása szerint „Munkahipotézisünk tehát így hangzik: minden csak munkahi­

potézis”.
(F 231) Arnold Gehlen (1904-1976) antropológiája is az empirikus tudományok
eredményeire támaszkodva az állat-ember összehasonlításából indul ki. Az állat pontosan
alkalmazkodik környezetéhez és általános ösztön-irányítottság alatt áll, míg az ember
biológiailag „hiánylény”. Nem lévén képes alkalmazkodni ösztönredukciója folytán, így
létezésében állandóan fenyegetett. Ennek azonban más oldalról megfelel nyitottsága a
világra s ezáltal tanulási képessége. Így az embernek a túlélés képességét saját cselekvé­
sével kell biztosítania, amennyiben mesterséges környezetet és kultúrát teremt magának.
A lehetőségek állandóan túltelítettek, ezért sok emberi alkotás tehermentesítő jellegű. Ide
tartoznak a társadalmi intézmények, vagy olyan belső termékek, mint a nyelv, a gondol­
kodás, fantázia. A hiány váltja ki a szükségleteket, azok kielégítése a civilizációt, az a
kultúrát.

(P 163) Vannak törekvések arra, hogy a lélektani működéseket fiziológiaira vezessék

vissza. Ennek kiindulása Robert Meyer, aki 1845-ben az energia-megmaradás elvét meg­
fogalmazta. Gustav Theodor Fechner már 1860-ban ezt a későbbi termodinamikai alap­
törvényt pszichofiziológiai funkciókra alkalmazta (Ez jó példa a távoli analógiák átvé­
telére a tudományos alkotásban.) Az idegrendszert később horizontálisan, az agy felső
szintjétől (ez a szürke kéreg), aztán beljebb, a belső rétegeken át, a kéreg, nagyagy, közti
agy, kisagy, agytörzs, gerincvelő szintekre osztották, majd később vertikálisan övezetek­
re, amiből már a legutóbbi években alakult ki, hogy a féltekék más működést végeznek.
Mindez persze még messze van attól, hogy a gondolkodást meg lehessen magyarázni. Ezt
energetikai elméletnek nevezték.
A magatartás lélektan, közismert S(timulus)-R(esponse)-elmélete volt a másik meg­
közelítés, majd az ösztönelméletek a belső testi élettannal magyaráztak, ez volt W.
McDougal hormikus lélektana (hormon, görögül, mozgásba hozni). Ez emlékeztet a
Hippokratész-féle testnedvek alapján létrehozott embertípusokhoz (szangvinikus,
melankolikus, kolerikus, flegmatikus). Az alkotás lélektanát legfeljebb érintik az energe­
tikai elméletek.

(F 231) Helmut Plessner (1892-1985) a biológiára alapozza antropológiáját. A nö­

vénynél a szervezeti forma nyitott, így tagozódik a környezetbe. Az állatok zárt formája
összpontosítja az organizmust, szenzorikus és motorikus eszközökkel működik, de nem
tud kilépni saját életköre közepéből, vagyis pozicionalitása centrikus. Az ember
excentrikus, mert reflexivitása révén képes önmagához viszonyulni.
Így hármas aspektusban ragadhatja meg önmagát az ember: mint tárgyszerű testet,
mint személyes ént (lélek) a testben, és mint Ént, amelyből kiindulva excentrikus pozíci­
óját önmagával szemben elfogadja (A szanszkrit atman és Rudolf Steiner Ich fogalma
vajon nem ugyanez?) Az önmagától való távolsága következtében az ember élete egy
önmaga által végrehajtandó feladat. Először önmagából kell megcsinálnia azt, ami ön­
maga, és a természet tereli a kiművelődés felé, kultúrára van utalva. Társadalmilag felté­
telezett szerepeket vesz fel utánzással és elsajátítja a magatartásra vonatkozó elgondolá­
sokat.
 432

Az agykutatás magyarázatai

Clark (1996: 114) leírja a MIND-módszertant. Ez egy betűszó, ami a Maturált (érett)
Intemális (belső megoldású), Nett (elegáns, jól értelmezhető) Design (tervezés) szavak­
ból áll össze. (Egyébként a mind a gondolkozó elmét jelenti.) Ide tartozik mindaz, ami a
történeteket megérti, a társasjátékokat végzi, a nyelvtani kompetenciát tartalmazza és ami
lényeges, a kreativitást is.
Ha egy majom, vagy ember idegrendszerének működését vizsgáljuk, megdöbbenünk
"csak egy zseni tudna ilyen hatékonyan tervezni, de csak egy őrült tudna hasonló módon
komplikáltat tervezni." Az ilyen ellentmondások csak ott lehetségesek, amit egyáltalán
nem terveztek, hanem ami evolúciósan jött létre.
Hogy mennyiben a lehetőségek, vagy a cél határozza meg a dolgok kialakulását, arra
Clark egy művészettörténeti példával mutat rá. A Szent Márk bazilika ívsávjai azt a be­
nyomást keltik, mintha az ott elhelyezett képek követelték volna meg, hogy ilyen jellegű
épület jöjjön létre. Az ellentéte ennek az, amilyen egy angol gót kápolna (Kings College)
mennyezete, ahol nyilvánvaló, hogy az ívsávok azért alakultak ilyen formára, mert az
anyag és statika más megoldást nem tett lehetővé. Mindkettő csak analógia (példázat) és
nyilvánvaló, hogy a környezeti hatás érvényesül az evolúcióban. A nyelvhasználat volt
egy olyan kialakult tényező, ami később a gondolkozást jelentős mértékben meghatároz­
ta.
Calvin (1997: 150) nyomán az emberi agykéreg másolóversenyében a legnagyobb
többséget elérő győztes állhat legközelebb ahhoz, amit tudatnak nevezünk. Egy-egy
előtérbe kerülő klón uralkodik. De ugyanakkor a tudatalattiban talán más mintázat is él,
ami nem uralkodó. Ez viszont gyorsan változik, az agykéreg területei átadják egymásnak
a stafétabotot.
Ugyanitt viszont azt is írja Calvin, hogy ezek a változó mozaikok az intelligencia le­
hetséges mechanizmusát világítják meg. Új rendezettséget mutatnak ki, új rezonanciákat
eredményezhetnek, és az agyi kód összevethető a hosszú távú memória rezonanciáival is.
„A mozaikok képviselik a pszichikumunk nyílt aspektusát, amellyel a bonyolultság új
szintjeit tárjuk fel” (pl. a keresztrejtvényt, vagy olyan szinteket, melyek új jelentést hor­
doznak, gondoljunk pl. a versekre).
Mivel az agyi kódok nemcsak érző vagy mozgató sémákat, hanem gondolatokat is
reprezentálhatnak, elképzelhetjük hogyan törnek felszínre parádés metaforák vagy ho­
gyan működik - Babits szavaival élve - „a hitetlenség akaratlagos felfüggesztése” amikor
belépünk a képzelet világába. Olyan tudatra van szükség, amely jó ráhibázó képességgel
fürge intelligenciát eredményez.
Az agykutatás kezdetén Broca és mások a lokalizációs elméletet állítottak fel, vagyis
az agy egyes régióit kötötték össze bizonyos funkciókkal. A spanyol Ramon y Cajal az
1980-as évektől vizsgálta szövettanilag az agyat, és fedezte fel a szinapszisokat, vagyis
azokat az érintkezési helyeket, ahol az idegsejtek egymáshoz kapcsolódnak. A szinapszis
résén keresztül kémiai anyagok serkentő vagy gátló hatásokat adnak át. Rendkívül nagy
mértékben fejlődött ezeknek a folyamatoknak tudományos magyarázata, de az elme mű­
ködése szempontjából ezekből még analógiák sem állíthatók fel. Az a remény, hogy az
agy működés és a számítógép hasonlóságát lehetséges lesz kimutatni, nem vált be.
 433

Az agyműködés egy redundanciával működő rendszer, ami sok csatornán keresztül

hozza létre az eredményt. Az asszociációs kéreg dudorokból áll és az idegsejtek cso­
portjaiból. Hámori (1988) leírása szerint az egyenként 10 000 idegsejtet magában foglaló
modulhálózatból a csimpánznál 100 000-nél kevesebb, az embernél legalább 1 000 000
működik.
Vida (1998:18) utal arra, hogy az emberré válás a koponyatérfogat növekedésével
követhető nyomon, de a természetes szelekció csökkenésével az emberiség átlagos kopo­
nyatérfogata is csökkent. Az ismeretanyag nőtt, az emberek átlagos szellemi kapacitása
csökkent..
Az. agyi anatómia nem szól az elme funkciójáról. Calvin (1997) sem ad magyarázatot
a gondolkodás mechanizmusára. Míg a majomnál az agy jelentős része az érzékelés és a
motorika szolgálatában áll, az embernél nagymértékben növekszik az úgynevezett asszo­
ciációs kéreg, illetve ennek következményeként a bonyolultabb érzékelési műveletekkel
foglalkozó asszociációs érző kéreg (Hámori 1988: 19).
Az embernél különös érték az emlékképeket raktározó asszociációs vizuális kéreg,
ami lehetővé teszi, hogy a mintafelismerés, mintatanulás (ami az olvasás alapja lesz)
tekintetében messze felülmúljuk a majmokat. Az ember legfontosabb megkülönböztető
jele az agynak csupán bal oldalán kialakuló beszédérzékelő, halló-lebeny. Ez már meg
volt a Neandervölgyi ősembernél és a Cromagnoninál már a mai formában fellelhető.
Hámori azt írja ezzel kapcsolatban: „a nyelv kialakulása azonban nyilvánvalóan nem
egyszerű kommunikációs probléma, hiszen lényegében ez teszi lehetővé a szimbolikus,
absztrakt gondolkodás kialakulását is, azt a folyamatot, ami a nagyobb, szinte globális
kiterjedésű asszociációs kéregben lezajló folyamatokkal kapcsolatos. Az asszociációs
kéreg legtávolabbi részei között is állandó információcsere folyik, és a kéreg halló és
testérző részei is bekapcsolódnak ezekbe a folyamatokba. A kognitív folyamatok vi­
szonylag globálisak, és nem körülhatárolható területekre korlátozódnak.
Az embernél alakult ki a két agy-félteke lateralizációja, eltérő működése. Lényeges,
hogy a beszédközpont egyoldali, s majdnem mindig baloldali. A jobboldali félteke látása
és muzikalitása viszont fejlettebb, mint a bal féltekéé. Bizonyos munkamegosztás alakult
ki a két félteke között, és az emberi agy nemcsak hypertrofizálódott (megnagyobbodott),
hanem át is rendeződött. Hogy az ember miért intelligensebb, mint a majom, azt arra
vezetik vissza, hogy a neokortexben kisebb az idegsejtek sűrűsége, és bár lényegesen
nincs több idegsejtünk, azok összeköttetései a sejtközötti állomány kialakulása folytán
sokszorosan megnövekednek, és így az ingerátadó szerkezetek száma sokkal nagyobbá
válik. Voltak, akik a szinapszisokra lokalizálták az anyagtól függetlenül létező elme
(mind) fogalmát, szembeállítva a materiális aggyal (brain).
Hámori (1988: 23) ismertetése szerint a csecsemő agysejtjeinek száma már azonos a
felnőttével, sőt, az öregkorban ez lényegesen csökken. Ugyanakkor viszont az agy kifej­
lődése eltart 18 éves korig, az asszociációs kéreg kifejlődését illetően. Ezek a jellegek,
hogy a két félteke másként dolgozik, és hogy ilyen nagyszámú szinaptikus információát-
vivő szerkezet van, az nem velünkszületett tulajdonság, hanem — az emberre egyedül
jellemző — születés utáni kialakulás eredménye. (Nyilvánvaló, hogy ebben a gyakorlás,
a nevelés, a környezet hatása alapvető.) Valószínűleg ma még nem tudják megmagya­
rázni azt, hogy a hallókéregben hallott információk hogyan alakulnak át először jelekké,
és azután hogyan dekódolja ezt az agy.
 434

Kimutatták viszont azt, hogy az agy képes egyszerre több tevékenységre. Ilyen példá­
ul a sakkozók szimultán játéka abban az esetben, amikor a sakkmesterek memorizálják a
táblákat (vakszimultán). Az ember egyszerre több dologgal is képes aktívan foglalkozni:
nézi a TV-híradót és közben újságot olvas, vagy autóvezetés közben zenét hallgat.
Hámori szerint egyszerre teljes intenzitással 2-3 dologra figyelni nem könnyű. De nem
zárható ki, hogy a memorizálás párhuzamos, váltakozó működésével ez megoldható.
Amikor a vak ember egyszerre két kézzel olvas, az azt bizonyítja, hogy az agy egyszerre
képes a parallel információ feldolgozására. Lehetséges, sőt valószínű, hogy a szemünkkel
végzett olvasásnál is — különösen a gyorsolvasásnál — hasonlóképpen működik az agy,
vagyis nem egyidejűleg érzékeli a jeleket, de bizonyos egymás utáni sorrendben.

Az agy gyarapodásával az „asszociációs mintázatok" mennyiség is nő. A neuronok

kapcsolatai (szinapszisai) is gazdagodnak. (A neuronok szerkezetét Szentágothai János
az MTA volt elnöke tisztázta, ma több tudósunk (köztük Vizi E. Szilveszter, Hámori
József, Friedrich Péter akadémikusok és a Bolyai-díjas Freund Tamás) tartozik az agy­
kutatás nemzetközi élvonalába.

Az agy és az elme

Vester (1988: 82, 87) nyomán a kreatív gondolat semmiképpen sem hasonlítható a
komputerek működéséhez. Pedig az alkotó ötletek, intuitív meglátások is anyagi háttéren
alapulnak, mert az információk megkötése az agyban kémiailag megy végbe. Ezek az
egész nagyagykéregben diffúz helyezkednek el (mint cukor a teában), nem lokalizáltan
mint kanál a teában, vagy az információk a PC memóriában (helyesebben a
"vincseszterben ").
Ezek között az „információ-mintázatok” között rezonanciák (együttrezgések) és inter­
ferenciák (kölcsönhatások) keletkezhetnek, amelyek új gondolati elemeket, egy újabb
originális információ-mintázatot, néha alkotó ötletet hoznak létre. Ez a jelenség valószí­
nűleg a hasonlóságra és az analógiákra vezethető vissza. (Emlékezzünk Daedalusra és a
többi hasonlatunkra a 127 oldalon.)
Az agy nem olyan mint egy fotóalbum, könyvtár vagy komputer ahol egy-egy infor­
mációnak konkrét helye van. Fejsérülés esetén sem vesznek el az információk, legfeljebb
bizonytalanná válnak. Az agy működése a holograméhoz hasonló: a fényképlemez min­
den pontja minden részletet tartalmaz; egy-egy kis része azonban csak durva képet adhat,
valamennyi együtt adja az éles tiszta képet, ha lézersugárral átvilágítják. Vagyis a lemez
bármelyik részlete az egész képet adhatja, viszont jó képhez csak az egész lemez átvilá­
gítása vezet. (A mi hasonlatunk: a fényképező vagy vetítő lencse beszűkítése, egy részé­
nek eltakarása után is az egész képet mutatja. Az agy a lencse az információk és az elme
között.)
De nem az a lényeg — az agyhoz visszatérve —, hogy sérülése esetén is megmarad a
gondolat, hanem az, hogy az információk és ideák nincsenek helyhez kötve az agyban, és
ez teszi lehetővé, hogy kombinálódva új mintázatokat hozzanak létre. Ez arra a biológiai
alaptörvényre utal, amit az örökléstan is ismer: minden sejt tartalmazza az összes infor­
mációt. (A rögzítés a tartós emlékezetben pedig közel áll a DNS információ-tárolásához,
nukleinsavakhoz és fehérjékhez kötött, tehát anyagilag is hasonló.)
 435

De lássunk egy további biológiai hasonlatot is: ha a béka egyik bélsejtjének magját
egy magjától megfosztott petesejtbe helyezzük, abból egy egész béka felnevelhető, nem
csak békabélszövet tenyészthető. (Ez már igazi klónozás mert szomatikus sejtből indul
ki.)
Az hogy minden sejt olyanná alakul, mint ami a helye a szervezetben, azt gátló fe­
hérjék (repressorok) biztosítják azáltal, hogy csak a helyileg releváns géneket hagyják
érvényesülni. Vannak azonban olyan sejtek, amelyek már osztódásra nem képesek és
ennélfogva állandóbbak. Ilyenek az agy neuronjai is, ami lehetővé teszi számukra a gon­
dolkodásban való közreműködést. Mert ha a hologram lemezét állandóan kiegészítenénk,
(az agysejtek osztódnának) nem élesebbé, hanem zavarosabbá tennénk a képet! Az agy
sejtjei ezért csak kicsi gyerekeknél (1-2 évig) osztódnak, azután számuk nem változik, de
ribonukleinsav tartalmuk és tömegük nőhet (Az alma sejtjei is csak „feldagadnak", nem
osztódnak tovább!)
Hámori (1988: 35) nyomán az agy és a számítógép kombinációja, összehasonlítása
már azért sem megy, mert az információfeldolgozásnak nem algoritmikus módja lehetővé
teszi a lépcsőzetes szerkezeti változások kialakulását is. Más a törzsfejlődés során érvé­
nyesülő trial and error (próbálkozás és tévedés) rendszerén alapuló fejlődés és a tanulás
folyamata. Minél fejlettebb egy rendszer, annál kevésbé programozható, írható elő, hogy
mi fog bekövetkezni, ezért nem lehet közvetlen kapcsolatot állítani a számítógép és az
agy között. (Az irányított — "programozott" — gondolkodásmód viszont inkább a gon­
dolkodástechnikához tartozik, és lényegtelen, hogy van-e ennek agyi analógiája vagy
sem ).
Lehet, hogy az agyműködés ismertetett magyarázata ma már kicsit meghaladott —
hiszen, akár a számítástechnika: évenként változik —, de mint analógia nagyszerű: az
információkat a kutató ne lokálisan elhelyezve, elrendezve használja csak, hanem „ho­
lografikusán" hasznosítsa azok együttesének egészet kirajzoló képességet. (Az ehhez
szükséges készülék a fejünkben megvan, a lézersugár szerepét az ismeretgazdálkodás
heurisztikus technikája töltheti be!)
Minél több benyomást raktároz el az agy, annál inkább létrejöhet ezek között kap­
csolat és interakció (kölcsönhatás) — feltehetően valami hasonlóság folytán, ami elemi
asszociációnak volna mondható — és ezekből új gondolatok születhetnek. Aki többet
átélt, annak több minden juthat az eszébe.

5.6 Az ismeretalkotó és hasznosító ember

A humanizmus és tárgya az ember

(F 93) A humanista gondolkodás központjában az ember áll és olyan hozzá tartozó

témák, mint a természet, a történelem, a nyelv. A studia humanitatis (úgy fordíthatnánk:
a humanitásnak a vizsgálata) az átfogó szellemi műveltséget, az univerzális műveltségű
ember (uomo universale) kialakítását kívánja. Ez pont ellentéte a túlspecializált mai
embernek. És kérdés, hogy hogyan lehet például a régiek tanulmányozásával ezt vissza­
hozni, valamint azzal, hogy a természetet, a filozófiát és a közgazdaságot összehozzuk.
(F 99) Marsilio Ficino (1432-1499) a reneszánsz platonizmus meghonosítója, az em­
bert szellemi lénynek tekinti. Tanítványa Giovanni Pico Della Mirandola (1463-1494) az
 436

ember méltóságával foglalkozik, az embert helyezi a mindenség közepébe: az ember úgy

alakíthatja ki magát, mint fazekas az agyagot. A szabad szubjektivitás hangoztatója a
francia humanizmus képviselője, Michel de Montaigne (1533-1592), aki az esszé műfaját
megalkotja, ami kötetlen szubjektív irodalmi műfaj. Szkeptikus a megközelítése: mit
tudom én? Eljut odáig, hogy végső soron semmiféle maradandó nincs, a természettudo­
mány is "szofisztikus poézis". Őnála jelenik meg először az egzisztencializmus, a bi­
zonytalanság, a halál problémájából kifolyólag. A lényeg az, hogy ez a szkepticizmus
nem rezignáció, de független gondolkozásra, saját tapasztalatszerzésre, az önálló megis­
merésre késztet.
(F 117) Thomas Hobbes (1588-1679) szerint az öröm az életszellemek működéséből
következik, ami kiváltja, azt érezzük jónak. Az önfenntartásról, ami minden organizmus
törekvése, vezeti le azt, hogy miután saját létfenntartásunk a legnagyobb érték, ezért
mindenki egoista, és mindenki maga dönti el, hogy számára mi a jó. (Ez a személyes
preferencia szempontjából lehet érdekes.)
(F 119). John Locke (1632-1704) szerint, mivel tudásunk korlátozott és a legtöbb te­
rületen nem érhetünk el szilárd bizonyosságot, így a valószínűség nagy szerepet játszik és
pótolja a hiányzó tudást. Azt írja, hogy a szellemnek ilyen tételekkel szembeni magatar­
tását hitnek, helyeslésnek vagy véleménynek nevezzük. A jót és a rosszat az örömre és a
fájdalom kiváltására vezeti vissza. Az erkölcsi törvények lehetnek isteniek, polgáriak, és
harmadsorban a közvélemény vagy a hírnév törvényei. Ezt Locke ugyancsak filozófiai
törvénynek nevezi, mert a filozófia a legtöbbet ezzel foglalkozik. Azzal, hogy melyek az
erény és a bűn azon kritériumai, amelyek tiszteletet vagy megvetést vonnak maguk után.
(Ez egyrészt az etikát, a PR problémát, másrészt a tudományos megítélés kérdését is
szorosan érintheti.)
(F 125). David Hume (1711-1776) szerint a cselekedetek akkor pozitívak, ha haszno­
sak és kellemesek az individuumnak vagy másoknak. A szubjektív érzések ennél fogva
két alapelven nyugszanak: az önszereteten és a szimpátián. De az ember nem csak saját
érdekét követi, hanem mint társadalmi lény, mások érdekében is cselekszik, a morális
értékek szükségszerűen interszubjektivitásúak.
A moralitás alapja az, hogy a cselekvés helyeslése vagy helytelenítése általános érvé­
nyű. Egyébként Hume azt vallja, hogy a vallást az ember alkotta, a monoteizmus intole­
ranciához vezet és államelméletében a szerzett javak megtartását állítja a középpontba.

Világnézet, szubjektív és objektív értékek

(F 181) Wilhelm Dilthey (1833-1911) világnézeti rendszereket különböztet meg,

mind a filozófiában, mind a művészetben stb. Ezek lehetnek: 1. naturalizmus, ami az
embert, mint biológiai, materiális lényt fogja fel. 2. a szabadság idealizmusa, ami az
ember szabad teremtő önkibontakozását hangsúlyozza, végül 3. az objektív idealizmus,
ami az egyén és a világegész közötti kiegyezésre törekszik. Véleménye szerint e három­
nak együtt kell működni, mert különben egyoldalúak vagyunk.
(F 175) A XIX. szd. végén a badeni iskola külön teljesítménye a természet- és szel­
lemtudományok megkülönböztetése a módszerek szempontjából. (Ma szellemtudomány­
ról egyáltalán nem beszélünk. Pedig nem minden társadalomtudomány.) Wilhelm
Windelband (1848-1915) szerint a természettudomány nomotetikus és általános törvé­
 437

nyeket kutat, a szellemtudomány idiografikus és a mindenkori különös, mindenekelőtt

történeti tényeket kutatja. Ennek analógiájára Heinrich Rickert (1863-1936) generalizá­
lásról, illetve individualizálásról beszél. Az egyedinek különös jelentősége van.
A badeni iskola (Windelband, Rickert) erősen értékelmélet orientált. Rickert olyan
értékrendszert vázol fel, ami a tárgyi világra és az értékvilágra egyaránt érvényes. Az
értékekhez viszonyuló szubjektumok vagyunk.
(F 197) Max Scheler (1874-1928) a fenomenológia kiterjesztője a kultúrfilozófiára.
Bírálja Kant etikáját és az értékeknek új magyarázatát adja. Az értékek dolgokban (telje­
sítményekben, alkotásokban, eseményekben) illetve javakban jelennek meg. Az értékmi­
nőség azonban független: olyan mint a tárgy színe, ami független a tárgytól.
(F 145) Immanuel Kant (1724-1804) Az ítélőerő kritikáját 1790-ben, 66 éves korában
adja ki. Az ítélőerőt, mint az értelem és az ész közötti képességet mutatja be, a tetszés és
nem tetszés neki megfelelő érzését akként, ami a megismerő és megkívánó képesség
között helyezkedik el. Ha a célszerűség szubjektív, akkor ez a képesség esztétikai
ítélőerő, ha objektív, akkor Kant teleológiai ítélőerőről beszél. Az ízlés ítélet azt az anti­
nómiát (ellentmondást) foglalja magában, hogy bár nem bizonyítható, mégis kötelező
érvényűségre tart igényt. Szubjektív érzésen alapul, de az egyén feletti közös értékhez
fordul.
(F 151) Schellingre (1775-1854) erős hatást gyakorolt a misztikus Jacob Böhme
(1575-1624). Ellentéteket vizsgál, mint a szubjektum és objektum, szellem és természet,
az eszményi és a reális.
(F 163) Sören Kierkegaard (1813-1855) erősen vallásos, magányos, álnéven író em­
ber. A megismerés szerinte szubjektív folyamat, a megismerőhöz viszonyul. Érdekes,
hogy az emberi létezést szintézisnek, a végtelenség és végesség, az időbeliség és örökké­
valóság, a szabadság és szükségszerűség szintézisének tekinti. A szintézis nála a kettő
közötti viszony. (Érdekes, hogy a szintézisnek Hegelnél egészen más az értelme. Ez a
szemlélet már Isten fogalmával kapcsolatban a skolasztikában megjelent: az, hogy az
ellentétek egysége.)
(F 193) Husserl (1859-1938) munkájában különösen érdekes az interszubjektivitás:
hogyan jön létre az objektivitás a szubjektumok sokasága számára való érvényesség
értelmében. (Ez tökéletesen megegyezik a szerző objektív-fogalmával a hasznosságel­
méletben.) Olyan világban élünk, amelyet más szubjektumokkal együttesen tapasztalunk,
ezáltal a világ mindenki számára és interszubjektív módon meghatározott.
(F 191) Az objektív és szubjektív problémához érdekes Georg Simmel (1858-1918)
munkája, aki eredetileg szociológus, de foglalkozik az objektív kultúrával (tudomány,
jog, vallás), amiben részt kell venni ahhoz, hogy valaki a saját szubjektív kultúráját fel­
építhesse. Ugyanakkor az objektív formák akadályozzák az élet teremtő továbbfejlődését,
sőt a kultúra tragédiája az, hogy a megsemmisítő erők éppen az egyén legmélyebb réte­
geiből származnak.
Kissé hasonló Ludvig Klages (1872-1956), véleménye aki a test és a lélek összefüg­
gésével foglalkozik, fő művének címe: „A szellem, mint a lélek ellenfele”. Az ember a
lélek számára valóságos, mindent formáló ősképeket rombolja szét, a korai magas kultú­
rák kezdetén, a szellem, mint önálló idegen hatalom feltételezésével.
(F 199) Karl Jaspers (1883-1969) munkája az emberi értékek, preferenciák meghatá­
rozása szempontjából is jelentős. Azok megítélése szerinte csak szubjektiven közelíthető
 438

meg, ugyanakkor mint igények az objektív tudomány feladatait szabhatják meg.

Jaspersnél mindaz a személyes léthez tartozik, ami nem változtatható meg, de a környe­
zetről és ahhoz való alkalmazkodásról mégiscsak az ember dönt. A történetiség fontos
fogalom ebből a szempontból.
Clark (1996: 76) nyomán a "népi pszichológia" célja az volna, hogy megértsük, sőt
előre tudjuk jelezni társaink viselkedését. Ennek haszna volna számunkra és azon alapul­
hat, hogy a világ valóságos állapotait vesszük figyelembe és feltételezzük, hogy társaink
gondolatai ugyanahhoz a környezethez alkalmazkodnak, és ha feltételezzük a szükségle­
tek és érdekek konvergenciáját, akkor megérthetjük mások magatartását. Tulajdonképpen
ez az, amit mi (257. oldal értékelés) az objektív fogalma alatt értünk, vagyis, amikor
mindenkinek hasonló a prefereciája, míg amikor személyenként eltérő, az a szubjektív.
Érdekes, hogy az ízlés szó azt fejezi ki, hogy kinek-kinek mi ízlik. Pedig éppen azért van
ízlés, mert mindenkinek más ízlik. Ez jó példa arra is, hogy a fogalmaknak több értelme,
egy tágabb és szűkebb jelentése lehet (tág tartalom, szűk tartalom), ami kifejthető volna
más példákkal is.

Az emberek beállítódása, attitűdje is meghatározza ízlésüket, magatartásukat. A be­

állítódás szó pontos jelentése nem ismert. Két, egymástól lényegesen eltérő értelmezését
ismerjük (Lénárd, 1982: 85):
— a megismerő tevékenységre, ennek körén belül a gondolkodásmenetre vonatkozik
és bizonyos irányba való beállást jelent. Az orosz „usztanovka", az angol „set” és a né­
met „Einstellung” fogalmakat ilyen értelemben használják.
— mást ért a pszichológia beállítódáson akkor, amikor az embernek a többi emberhez
való viszonyát, nézeteikkel való kapcsolatát jelöli. Ez már inkább szubjektív, és ennek
műszava az „attitude”.

Az ember boldogulása és boldogsága

(F 59) Epikurosz (Kr.e. 342-271) etikájában az örömmel foglalkozik. Fájdalomtól és

nyugtalanságtól való mentességnek tekinti ezt (vagyis negatív, nem pozitív a megfogal­
mazása). Ha az elemi szükségleteket, az éhség, szomjúság kiküszöbölésével kielégítjük,
akkor nem fokozódik az öröm, hanem csak annak változatai léteznek. Csak az örömérzet
válik sokrétűbbé, ezért Epikurosz a szükségleteket három csoportba osztja: 1/ természetes
és szükségszerű, 2/ természetes és nem szükségszerű, 3/ értéktelen, amely csak hamis
vélemény útján keletkezik.
Epikurosz a hasznosat a károssal állítja szembe, vagyis tulajdonképpen nem foglalko­
zik a valóságos (mérhető, önálló pozitív) hasznossággal. Az emberek szerinte a "hasznos
biztosítása végett egyeznek meg". Érdekes Maslow elméletével összehasonlítani Epiku-
roszt.

(F 165) John Stuart Mill-re (1806-1873) erősen hatott az utilitarista etikus Jeremy
Bentham (1748-1832). Mill "Utilitarizmus" című írásában ezt a fogalmat "a lehető leg­
nagyobb boldogság, a lehető legtöbb ember számára" szöveggel határozta meg. Az egyes
ember jóléte az összesség számára is jó. A boldogság elősegítése, a szenvedés csökkenté­
se is cél. Mill Benthamtól eltérően nem csak a boldogság (gyönyör) mennyiségét, de
 439

minőségét is figyelembe veszi: "az a mérték amellyel a mennyiség és a minőség összeha­

sonlítható, azoknak az ítélete, akik tapasztalataik alapján a legjobb összehasonlítási le­
hetőséggel rendelkeznek". Ez közel áll a preferenciaelmélethez és már az összehasonlí­
tás fontosságát is hangsúlyozza, ami a termékek és szolgáltatások értékelési modelljei­
ben is érvényesül.
(F 203) Gabriel Marcel (1889-1973) keresztény nézőpontot képviseli az egzisztenci­
ális filozófiában. A „lét és birtoklás”-ban Marcel két alapvető beállítódást állít egymással
szembe. A birtoklás módjában az eltárgyiasító és birtokbavevő tartás nyilvánul meg a
világ felé, aminek az elvont és objektív gondolkodás felel meg. Így azonban az ember
nem tesz eleget ontológiai meghatározottságának. Az ember ugyanis nem az elhatároló­
dásban létezik, hanem az embertársban és az isteni létben való részesedésben. Ezt a ben­
sőséges, a létnek magát odaadó áhítatában fogja fel. A létben való részesedés abban a
szeretetben valósul meg, amely a másiknak fenntartás nélkül megnyílik, és ezen túllépve
Istenre, mint az abszolút Te-re utal. (Ezt egybe kell vetni Erich Fromm " Birtokolni vagy
létezni" című könyvével.)
(F 207) Martin Heidegger (1889-1976) nyomán korunk „létvégzete” a technikából
adódik. A technika történelmileg meghatározott mód, amelyben a lét feltárul. Az ember
nem tudja kivonni magát a technika igényei alól. A veszély abban áll, hogy az ember már
minden létezőt, beleértve önmagát is, csak a sikerorientáltság, a sikerorientált előállítás
és értékesítés anyagának tekinti. Már csak a (bemutató) "állványon" megvilágított léte­
zőnek (kiállított tárgynak) tartja magát és megfeledkezik eközben a feltárulkozás más
módjairól és a lét közelségéről (ami kapcsolódik Marcelhez).
(F 189) A magatartáskutatás a velünk született magatartásmódok felé fordult az álla­
tokkal való párhuzam miatt. Ilyen pl. a kisgyerekséma az; hogy bizonyos ismertetője­
gyekre, magas homlok, nagy szemek spontán vonzalommal reagálunk (a cinke feje). Még
az erkölcs vonatkozásában is meg vannak a párhuzamok, mert az állatoknál is van altru­
izmus és egoizmus. A szociáldarwinizmus speciális irányzat, mely az emberi társadalom­
ra átviszi a létért való küzdelem, a legjobb túlélésének elvét, de Darwin tiltakozott az
ellen, hogy az önzést helyezzük a fejlődés középpontjába.
A lélektanban is ismert a nyereségelmélet, vagyis az, hogy a bruttó "jövedelem" ma­
ximalizálására törekszünk és költségnek tekintjük a mérgelődést, az időráfordítást, a
fáradságot; haszonnak a (rólunk szóló) kívánatos vélemények visszacsatolását, az emberi
melegséget, az információk örömét, az önértékelés növekedését, a szolgáltatások bizton­
ságát stb.

Állam és jólét

(F 15) Mo-Ti (Kr.e. V-IV század) a motizmus nevű, a nép boldogulását szem előtt
tartó rendszer létrehozója. MoTti szerint a politikai cselekvés legfőbb alapelve a népjólét
biztosítása. Mindent el kell utasítani, ami ez ellen van, a háborút, a luxust, sőt a kultúra
egy részét is.

* A kivonatkészítő itt saját dőltbetüs értelmezésével egészítette ki az egyébként nehezen érthető eredeti
szöveget.
 440

(F 97) Morus Tamás (1478-1535) Utópia című munkájában olyan állami ideált ír le,
ami általános boldogságra és a magántulajdon megszüntetésére épül (akárcsak Platóné).
(F 117) Thomas Hobbes (1588-1679) Leviathan című könyvével az állam-filozófiát
alapozza meg, a nép jólétét kívánja egy nagy központi hatalom révén biztosítani. Min­
denkinek szabadságában áll, hogy használja a képességeit a saját haszna javára és mivel
ezt a másik kárára kénytelen elérni, így állam nélkül a természetes állapot a háború min­
denkivel, a bellum ommium contra ommes (ami érdekes a verseny elmélettel és a létért
való küzdelemmel kapcsolatban is). Mivel azonban az önfenntartási ösztön nagy, az első
természeti törvény az, hogy az ember a békét keresi és ebből vezethető le a többi: így a
biztonság (ami Maslow második szükségletére emlékeztet) kívánja meg az államhatalmat.
(F 161) Arthur Schopenhauer szavaival: a morál alapja a részvét. Más szenvedésében
saját szenvedésemet pillantom meg, és mások boldogsága lényegében olyan, mint a sa­
játom. Ez nem csak az emberre vonatkozik, hanem minden élőlényre. Schopenhauer az
életet szenvedésnek tekinti, de szerinte egyedül a művészetben, az eszmék szemléletében
talál az akarat rövid időre nyugalmat.
(F 103) A haladás, a polgárság felemelkedése, a liberalizmus jellemzi mindezt a gaz­
daságelméletben. Engedjétek csinálni, engedjétek haladni. (Laissez faire, laissez passer!)
Angliában már a XVII. század végén megjelennek a jogi deklarációk, az emberi jogok
újrafogalmazása 1786-ban az USA-ban, a tulajdonra és biztonságra való jog. A felvilá­
gosodás államelméletében a szerződéselmélet, a népszuverenitás és a hatalommegosztás
elve, amit Locke és Montesquieu fogalmazott meg, és az, hogy mindenki részt vehet a
közügyek intézésében. Végső fokon mindez a 1789-es francia forradalomhoz vezet, és
hatására valósult meg. Ezt gondolta tovább a marxizmus, de "osztályharcra", gyűlöletre
épített rendszerével, eredeti humanitása helyett szenvedést hozott és zsákutcába torkol­
lott. A piacgazdaság új formái közt és a demokratikus hatalom alatt kell az embernek
anyagi boldogulását megtalálnia. Kérdés, hogy mennyire uralkodik rajta birtoklási
vágya, és mennyire ébred vágya a lét boldogsága iránt.
(F 71) Szent Ágoston szerint nincs szükség erkölcsi törvényre (pláne erős államha­
talomra), ha a szeretet működik, de sajnos az emberek önszeretetbe esnek és ezzel hamis
javakat választanak. Ide tartozik az uti (használni) és a frui (élvezni) fogalmak megkü­
lönböztetése: a külső javakat csak magasabb cél elérése érdekében szabad használnunk,
amelyeket önmagukért élvezhetünk. Augusztinusz ezzel már nem patrisztikus filozófus,
hanem már nem is modern, de látnokiságában poszt- vagy posztposztmodern teoretikus.

5.7 A heurisztika és az alkotó ismeretgazdálkodás

(F 79) Raymundus Lullus (1232-1315) „Általános tudomány” (Ars generális) című

munkájában az igazság megtalálásának művészetéről ír, ami az összefüggéseket kombi­
natorikus törvények, alakzatok segítségével közelíti meg. Ő maga ezt "ars inveniendi
veritatem"-nek nevezi. Nagy hatással van Leibnizre, Giordano Brunora és másokra.
(F 145) Immanuel Kant (1724-1804) a teleologikus gondolkodást, a célszerűség hatá­
rait vizsgálja. Szerinte a célszerűség "heurisztikus" elv az élőlényeknél, náluk a szerves
struktúra következtében az okozat újra okká válik. (Kantnál ez a heurisztika fogalom,
igen tág értelmű, talán arra utal, hogy a célnak ismertnek kell lenni. Az élőlények pél­
dája jó annyiban, hogy a teleologikus célszerűség érvényesül bennük.)
 441

(F 153) Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) a nagy rendszerező szerint a

rendszer kevésbé kívülről adott forma, mint inkább belső orientálódás az egészre. A
rendszer formájában lehet a valóságot ábrázolni "az igaz csak mint rendszer valóságos".
És azt is hozzáteszi ehhez máshol, hogy "Az igaz az egész. Az egész pedig csak a fejlő­
dése által kiteljesülő lényeg." (Ez a rendszerszemlélet egy más rendszerelmélet rendszer-
szemlélet, mint a Bertalanffy-féle és talán Spinoza more geometrico-jához áll közelebb,
vagy Wittgeinstein-hez. Ami pedig az egész igazságát illeti, azt összefüggésbe hozhatjuk
a Gestalt fogalmával.)
Hegel tanítása szerint "ami észszerű, az valóságos, és ami valóságos, az észszerű".
Ezen az alapon próbáltunk "biologikai" magyarázatokat találni természettudományi
jelenségekre. A heurisztika is a racionalitáson alapul, bár ezzel intuitív meglátásokat is
ki tud váltani. Útjának vázlata: ésszerű elemzés - felismert tudás - elmélet. Ezzel szem­
ben az empíria útja: tapasztalás - bizonyított tudás - elmélet. Az elméleteknek is van
életciklusa, fejlődnek és ismételten igazolásra (verifikálásra) szorulnak.

Az alkotásra motiváltság

(P 145-47) Az ismeretszerzés tanulási (lélektani) összefüggései jól kimunkáltak, de

ezek a kreatív ismeretalkotásnak csak a mezsgyéjén helyezkednek el. Mégis érdemes
ezeket figyelembe venni. Burrhus Frederic Skinner 1938-ban a kondicionálás új elméle­
tét dolgozta ki, ami szerint a megerősítés (reinforcement), ami a gyerekeknél a dicséret,
stb., fokozta a tanulás eredményét. Thorndike macskákkal végzett kísérleteket, hogy azok
hogyan tudják a ketrecajtó kinyitását megtanulni. Az állatoknál az etetés a legjobb meg­
erősítési lehetőség. Érdekes az a felvetés, hogy az emberek a barátokkal folytatott be­
szélgetésekkel oldják meg azt, hogy a cselekvéseik helyességét megerősítsék.
(P 157) A tanulási motiváció lényeges. Skinner megfogalmazása szerint a tenisz ese­
tében kupa a lényeg. Arról is szó lehet, ha az edző és játékos addig beszélnek a haladás­
ról, míg a teljesítmény javulása a játékos számára kényszerű törekvéssé válik. Ilyesmi
lehetne egy könyvnek vagy disszertáció elkészítésének ösztönzése is, ahol a cél érdeké­
ben igen komoly motivációt kell megvalósítanunk.
Dennett (1996:93) háromféle, és pedig ABC tanulásról ír: az asszocionizmus, a
behaviorizmus és a k(c)onnekcionizmus elveinek megfelelően. A darvini teremtmények a
kiválasztódással fejlődnek, a skinneriek kondicionálással tanultak, míg a popperiek kike­
rülik a szelekciót és felismerik a lehetőségeket. E két hármasiker fogalom bizonyos —
mondjuk unokatestvéri szinten — rokon, és csak az elméletek szaporodásának érzékelé­
sére említettük meg őket.
(P 147) A tanulás és kondicionálás kapcsolatban van a felismeréssel és a heurisztiká­
val. Köhler német pszichológus emberszabású majmokkal végzett vizsgálatai vezettek
ahhoz, hogy a megoldás felismerését vizsgálni lehessen. Az alaklélektan (Gestalt-
Psychologie) egyik eleméhez vezetett ez és átstrukturálásnak nevezték ezt a folyamatot.
Például az eszközöket (ládát, botot, kampót) — ami a majmok rendelkezésére állt, hogy
elérjék a banánt, — állandóan átstrukturálták, míg a megoldást megtalálták. (Vajon nem
lehetséges-e, hogy a különböző információ-tartalmak átstrukturálásával jönnek létre az
új felismerések ? )
 442

A belátásos cselekvés három kondicionálási formán alapul: a klasszikus, az operáns

és a kongitív formán. A kínai Tangramm-játék a három kondicionálási elmélet jó példája.
Az ókori Kínában „hét ügyes lapocskának” nevezték. A hét formából a legkülönbözőbb
alakokat lehet kirakni, és a figurák kirakásához sok fejtörés szükséges. Néha azt hisszük,
nem is lehetséges, más esetben a megoldás csak úgy mellékesen sikerül, szinte véletlenül
jövünk rá, ismét más esetben pedig a megoldás csak szabályszerű (geometriai) szerkesz­
téssel lehetséges. (Tehát: sok fejtörés, véletlen megoldás, szabályszerű megszerkesztés).
A játékban többféle tanulási stratégia van. Amikor belátásról beszélünk, általában egy
szabály megtanulására gondolunk, de ezzel a megoldáshoz még nem jutunk el. Az „ahá”
élmény és a probléma teljes megoldása közti szakaszt „belátó-tanulásnak” nevezik. (Ez
már érdekes a témánk szempontjából, mert az irodalomkutató is bizonyos fokig ezen az
úton jut tovább.)
A belátás, amelyet Karl Bühler „ahá-élménynek” nevez (ahá ! hát így van ?!), a kon­
dicionálással nem magyarázható. A megfigyelések szerint mindig van egy törés, ami a
megoldások pillanatszerüségét jelöli. Itt lép be a kognitív kondicionálás elmélete. Ez is
azon alapul, hogy megerősítés híján a kísérleti állat hosszasan próbálkozik. Ebben a
próbálkozásban azonban bizonyos tendencia figyelhető meg, amiből arra lehet követ­
keztetni, hogy egy bizonyos pillanattól már jelen van a megoldás titokzatos ismerete.
Ilyenkor már nem puszta próbálgatásokról van szó, és nemcsak a tudás-készségek össze­
foglalásáról, hanem egy új tanulási elvről, amit Hegel így fogalmazott meg: „a tanulás
nemcsak annyit jelent, hogy emlékezetünk segítségével kívülről megtanuljuk a szavakat,
— mások gondolatait csak gondolkodás útján tudjuk felfogni, e gondolkodási folyamat
is tanulás.” (És hozzátehetnénk - ha e gondolkodási folyamatban a tanultakból, vagy
több tanult kombinációjából új gondolatokat képezünk, ez a szellemi alkotás
szekunderkutatáson alapuló modellje).
A belátás — egyes esetekben — már az információ-feldolgozás során sikerül. Egy
problémahelyzet kiindulási és végállapota közé „operátorokat (már ismert értelmes
részmegoldásokat) iktatunk be. Minél nagyobb tapasztalatú a személy az adott problé­
makörben (pl. amilyen a kézműipari rutin), annál sokoldalúbb kombinációs lehetősége
lesz az új megoldásokhoz. Ez gyakorolható is. Megtanulhatjuk a gyorsabb átstrukturálást,
a problémának megfelelő megoldási lehetőségek módszeres bővítését.
„Az elraktározott régi tudások szabad kombinációjából új tudás jön létre, új megoldá­
si lehetőségekkel.” Ez szó szerinti Benesch (1994) idézet, és tökéletesen megfelel az is­
meretgazdálkodás alapelvének, és amit előbb módszeres munkaként említettünk, az a mi
esetünkben heurisztikát jelent. Piaget is sokat foglalkozott ezzel a jelenséggel, és azt írta,
hogy ez más szakterületeken is jól lesz alkalmazható.
(P 159) A tanuláshoz hasonlóan a szellemi alkotás legfontosabb segédeszköze a rend­
szeresség betartása. Bár nyilvánvaló, hogy pihenés közben és legváratlanabb körülmé­
nyek között jönnek az új gondolatok, de ugyanakkor az ismeretek feldolgozása, beépítése
az elmébe inkább kisebb adagokban rendszeresen történjen, pihenő idők beiktatásával.
A segédeszközök nemcsak a számítógépnél kezdődtek. Goethe dolgozószobájában
nagy táblák voltak, amikre feltűzdelte felirt gondolatait. A fogalmak összekombinálásá-
nak egyszerű hangzási változata, az úgynevezett „szamárhíd” (a középkori „pons
asinorum”). Például, ha az angol „duck” (kacsa) szót kell megjegyeznünk, akkor szeren­
csés, ha egy kikötői dokk mellett lubickoló kacsát képzelünk el. A két szó — dokk és
 443

duck — hasonló hangzása az elmében könnyebb rögzítést tesz lehetővé, és ilyen hason­
lóságok gondolatkombinációkat is kiválthatnak.
Schopenhauer szerint a (közvetve) megismert valóság olyan, mint egy műfog, idegen
rész a testben. Csak a saját erőfeszítésünk árán megszerzett valóság (ismeret) tartozik
igazán hozzánk. (Nem állhatunk meg egy kissé sántító megjegyzést: a mai ember jól rág
olyan műfogakkal, mint a számítógép és a heurisztika.)
Az elsajátítás segítése a jegyzetek készítése (amivel a 2.4.3 fejezetben annyit foglal­
koztunk.) Az úgynevezett sűrítés azt jelenti, hogy valamilyen lényeges dolgot egy mon­
datban próbálunk leegyszerűsítve megfogalmazni és azt megjegyezni. Ugyanezt egyszerű
rajzokkal is megtehetjük. A rajzos módszer — amin például fontos forrásaink az SH-
atlaszok alapulnak, — Herder következő megjegyzésére épülnek: „ahhoz, hogy érethető-
vé tegyünk valamit, a szemhez kell szólnunk.” (De ez Descartes 3. tétele is.)
A pszichológia a „tartalom gazdagítása” fogalmon érti azt, amikor értelmetlen sza­
vak (szótagok) megtanulását úgy segítjük elő, hogy minden értelmetlen szóhoz (pl. egy új
márkanévhez) valamilyen, magunk által kitalált értelmet rendelünk hozzá. A megadott
példák ilyenek: a ketteshez egy hattyút, a hatoshoz egy postakürtöt, a kilenceshez egy
csigát, az egyeshez egy zászlót képzelnek hozzá. (Ezek a hozzárendelt értelmek már az
asszociatív gondolatbővítés fogalomkörébe tartoznak, véleményünk szerint.)
Mind a gondolkodás, mind a szellemi erőfeszítés és az ismeretanyag valóságos el­
mélyítésének is alapja a tanítás. Seneca szerint: homines, dum docent, discunt. (Miköz­
ben tanítunk, tanulunk). Ez alapvető, sőt, nemcsak hogy tanulunk, hanem új gondolata­
ink születnek, és ez a lényeg. Ezt kell megvalósítani a csoportdinamika segítségével, a
problémák kutatók közötti megvitatásában és így tovább.

Az ellentétek tanulmányozása

(F 33) Hérakleitosz (Kr.e. 550-480) a keletkezéssel és elmúlással foglalkozva ("nem

léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba") az állandó változásról, cserélődésről beszél: "a
hideg meleg lesz, a meleg pedig hideg stb.” Ebből eljut oda, hogy semmi sem képzelhető
el az ellentéte nélkül, élet és halál, ébrenlét és alvás, nappal és éjszaka. Ez különösen
érdekes a heurisztikai szempontjából is, amikor az ellentét-párok vizsgálatával foglalko­
zunk. Az ellentétek együttes szemléletének felismerése folytán, Hérakleitosz volt az első
dialektikus gondolkodó.
(F 87) Johannes Duns Scotus (1265-1308) a késői ferences iskola képviselője, is
érinti az ellentétpárok kérdését. A transzcendentáliáknál (azon állítmányoknál, amelyek
minden létezőhöz hozzájárulnak) különbséget tesz egyrészt a passiones convertibiles
(ezek az olyan átfogó fogalmak, mint a létező, az igaz, a jó stb.) és a passiones
disjunctae között. Utóbbiak különösen érdekesek számunkra, mert ezek csak párba állít­
va egyeznek a léttel: határolt-határtalan, szükségszerű-véletlen stb.
(P 135) Benesch (1994) ismertetése szerint a lélektanban az emlékezési teljesítmé­
nyek rendszerezése ellentétpárok alkotásával történik. (Érdekes volna tudni, hogy ezt a
polaritást heurisztikát ki, mikor alkalmazta először.)
 444

A logikai mátrix mint heurisztikus alapforma

(F 211) A kombinatorikus logika számunkra érdekes, mert alkalmazni lehet a nyelvé­

szetben, az informatikában stb. Amit mi heurisztikus technikának nevezünk, az is kap­
csolatos ezzel.
(P 35) Az ún. taxonómia, a hasonlóság vagy korreláció által alkotott mátrix hierarc­
hikus kategória-sémája számára fenntartott elnevezés. Gyakorlatilag abból áll, hogy
matematikai, statisztikai eljárásokkal sorolják csoportba taxonóm osztályozással a vizs­
gált objektumokat, személyeket stb. Minket inkább maga a mátrix alkalmazás érdekel­
het.
(P 213) Érdekes, ahogyan a gyors áttekintés érdekében javasolják alkalmazni a mát­
rixokat, az ellentétes viszonyok meghatározásában. „Ha meg tudjuk adni az ellenpozíció­
kat, könnyebb megvalósítani a változtatásokat.” ( Talán nemcsak erről, hanem a válto­
zatok kialakításának megkönnyítéséről is szó van). Benesch (1994) lélektan példái: az
affiliációt (kontenciót) a másokhoz történő cél-nélküli igazodást és a ditenciót (távolság-
tartás) állítja az egyik ellentétpárként, és ezekkel szemben a dominanciát és az engedel­
mességet, aminek speciális formája lehet a konformizmus. Mindezt ő a kommunikációval
kapcsolatban teszi.

(F 231) Claude Levi-Strauss (1908) a struktúrális módszert kiterjesztette az etnológi­

ára. Kimutatta, hogy a primitív népek is cél nélküli megismerésre törekednek. A társa­
dalmi viszonyokat a növény- és állatfajok sokféleségének analógiájára differenciálják és
rendezik. (Vajon a strukturalizmus és a taxonómiai rendszertan hogyan függ össze?)
Levi-Strauss verbális osztályozási rendszerként értelmezi ezeket és nyelvileg strukturált
hálót épít fel az empirikus valóság kifejezésére.
(F 137) Immanuel Kant (1724-1804) igen közel áll a heurisztikához, de rendkívül el­
vont. A tiszta értelmi fogalmak "felfedezése" táblázatos (mátrix) formában rendezhető.
Különösen a viszonyt jellemző meghatározások: az okság függőség viszonya a hipoteti­
kus (ha akkor); a diszjunktív azt jelenti vagy-vagy. Érdekes heurisztikus rendszernek
tűnnek az antinómiák, ellentmondások használata. Ellentmondó állításokat mutat be és a
megoldás ezeknek eldöntése a tapasztalati megismerés összehasonlításával. De ugyanígy
a különböző források ellentmondásai is összehasonlíthatók volnának.
(F 213) Ludwig Wittgenstein (1889-1951) szellemét idézve: a filozófia arra való,
szabad fordításban, hogy megmutassa a halnak a kiutat a varsából. (O ugyan légyről ír,
és mi inkább a kiútkeresés heurisztikáját keressük.)

Nyelvi problémák

Nagyon érdekes, hogy Calvin (1997: 84) szerint a nyelvi készség, a szintaxis, esetleg
növelheti a ráhibázásos intelligenciát. A szintaxis lényege az elemek (többnyire a szavak)
közötti viszonyok szerveződése. Felvetésem az volna, hogy vajon a heurisztika önma­
gában nem egy kvázi-szintaxis, vagyis a szintaxisos elvek alapján növeli a rátalálás (nem
ráhibázás) lehetőségét. Calvin (1997: 93) szerint a „tervezőképesség és ezáltal az intelli­
gencia fokozható a szintaxishoz használt pszichés struktúrák kölcsönvétele és más vár­
ható cselekvéskombinációkra való alkalmazása révén.” Egyszer már említettük azt, hogy
 445

ez olyasmi, mint amikor elmeséljük magunknak, mi fog bekövetkezni, és így nyelvileg

szintaxishoz hasonlóan építjük fel a várható dolgokat.
(P 157) A jelentéstartalom (meaning fullness) fogalmának bevezetésével Noble és
mások (1952) a tanulás hatékonyságát vizsgálták, míg mi ebben az értelemben az alkotó
gondolkozást helyeznénk előtérbe. A jelenség azon alapul, hogy a szavak által kiváltott
képzettársítás során egyesek sok, mások kevesebb asszociációt találnak. A kiváltott kép­
zetek mennyisége jelzi a szó könnyű megjegyezhetőségét: minél több képzetet kelt, annál
nehezebb elfelejteni. Benesch azt írja, hogy ez nemcsak pozitív értelemben igaz, a nega­
tív hatás gyakorta még erősebb. Az olyan szavak, mint fa vagy erdő, az erősen „meg­
szállott” szavakhoz tartoznak. Könnyen tudunk belőlük címszavakat képezni, melyek sok
képzettársítást eredményeznek. A lényeg ebben a mondanivalóban az, hogy amennyiben
kombinációkat tudunk képezni, pl. erdei béke, a fák korhadása és így tovább, annál több
asszociációt is tudunk képezni vele.
Más dolog az, amikor nem a szavak által kiváltott új gondolatok, fogalmak az érdeke­
sek, hanem egyáltalán a szavaknak, a tartalmaknak a megjegyzése. Volt egy olyan vizs­
gálat, ami szerint értelmetlen szavak megtanulása kétszer annyi időt vesz igénybe, mint a
próza megtanulása, és annak a felét sem igényli, egy ugyanilyen hosszú versnek a megta­
nulása. (A rímelő versek eredeti célja valószínűleg az volt, hogy a szóhagyományként
továbbadott történés és ismeretanyag könnyebben rögzíthető legyen.)
(P 123) Álcázott ábrának mondják, amikor egy rajzban valamilyen alakot, vagy tár­
gyat rejtenek el, amit nehéz felismerni. Fordított a helyzet, amikor felhőkben, vagy gyö­
kerekben, cseppkő-alakulatokban valamilyen elnevezhető alakot vélünk felfedezni. A
pszichodiagnosztika ez utóbbit használja fel projektív tesztek céljára. Ez mint hasonlat
lehet érdekes a szövegfelhőket, gondolat-gombolyagokat értelmezni akaró munkánkban.
Clark (1996: 84) szerint a játékszabályok konstitutívak, mert új viselkedésformákat
hoznak létre. Ez vonatkozik akár a sakk, akár a futball szabályaira. Van tehát egy bizo­
nyos keret, amin belül lehet mozogni. Szerintünk az alkotó asszociáció egy kombináció
révén jön létre, maga a kombinálás épülhet fel heurisztikus módszereken — vagyis sza­
bályokon. De ami benne az új, az nem egyenesen következik a fogalmakból, hanem va­
lami többlet jön létre. Ugyanígy a sakkszabályok nélkül nem lehetne újabb megnyitási
formákat kitalálni.
Clark (1996: 111) A "téri készségek" között az ösvény felismerés és navigációs ké­
pesség mellett ilyeneket sorol fel: analógiás következtetés, tanulás a tapasztalatokból,
kíváncsiság, az ok-okozat kapcsolat aktív keresése. Emlékezet és előfeltételezés. (Csak
az nem érthető, hogy kerülnek ezek a helyváltoztatással és térrel kapcsolatba).
Clark (1996: 147) az interferencia jelenségekről ír, ami abból áll, ha egy hálózat
olyan mintázatot idéz fel, mely nagyon hasonlít egy másik mintázatra, amivel már talál­
kozott, úgy interferencia, vagy átbeszélés (cross-talk) befolyásolja. A szó felismerési,
gépelési, ráhibázási tévedések és alkotások bizonyos fokig erre vezethetők vissza. A
további a keverési hiba. Amikor két emlékből közös egészet alkotó keveréket készítünk.
(Talán ide illik a kávéfőző + húsdaráló = kávédaráló hasonlatunk). Tanulás és emléke­
zet szempontjából is újat hozott a PDP. Clark (1996: 151) szerint a PDP megközelítés
olyan információ feldolgozás és kódolás, ami nagyon hasonlít az evolúciós folyamatok­
hoz. Kommentárunk csak ennyi: ha az emlékezet elemeket, illetőleg hálózatokat, és nem
egész információkat tárol, úgy új kombinációkat még sokkal könnyebben hozhat létre.
 446

(F 31) Az i.e. V. században a műveltséget és beszédkészséget tanítókat szofistáknak

(a bölcsesség tanítóinak) nevezték. Ők a tudásszint növekedését például más népek meg­
figyelésével és a már létező filozófiai tanítások pluralizmusára építették fel. {Ez rendkívül
hasznos a szekunderkutatás szempontjából, de ugyanakkor a szofisták elrelativizálták az
erkölcsöt és sok mindent lejárattak. Általában az egyéni hasznot helyezték előtérbe, mint
mindennek mozgatóját, amiben némi igazuk is volt.)
(F 61) M. Tullius Cicero (Kr.e. 106-43) az antik világ különböző iskoláinak gondo­
latait foglalja össze. Ő a római eklekticizmus legjelentősebb képviselője. Ezzel a versen­
gő filozófiai rendszereket is továbbhagyományozta. Azáltal, hogy a görög fogalmakat
latinba átültette, azok jelentősen beépültek a nyugati filozófiába. Ilyenkor látható, hogy
az irodalomkutatás, fordítás, párhuzamos értékelés milyen jelentős és hogy az eklekti­
cizmus és szekunderkutatás tulajdonképpen igencsak közel állnak egymáshoz.
(F 75) Pierre Abelard (1079-1142) "sic et non" (igen és nem) című írásában össze­
gyűjti a biblia és az egyházatyák egymásnak ellentmondó tételeinek egész sorát. Ezzel
jelentősen hozzájárult a skolasztikus módszer kifejlődéséhez, különböző nézetek és
alapjaik elemzéséhez. Ennek alapján a szekunder elemzés előfutárának is tekinthető.
(F 77) Averroes (1126-1198) Arisztotelészhez irt kommentátorokat. Az arisztoteleszi
tanokat rövid parafrázisokba foglalja össze, majd közbülső kommentátorokkal a tanok
tartalmát és saját állásfoglalásait közli, végül a nagy kommentárok részletesen magya­
rázzák Arisztotelész szövegét. Averroes az iszlámmal igyekszik mindezt egyeztetni.
Clark (1996: 135, 140) említi a forgatókönyveket és sémákat, amiket azért vezettek
be a gondolkodásba, hogy bizonyos eseményeket kódolni lehessen (vagyis a tartalom-
jegyzék melyik fejezetébe rakjuk bele az információt). Ez a 2.3.2 fejezetünk
szillabuszának felel meg. Az általa leírt tervezési eljárás közel áll a morfológiai tervezés­
hez. Egy 40 dimenziós hipernégyzettel fejezi ki azt, hogy egy helyiségben például milyen
bútorok, berendezések vannak, vagy nincsenek. Clark szerint ez a rendszer rendkívül
hajlékony, ami az "információs holizmus", a PDP megközelítés legfőbb minőségi erénye.
Itt az ismeretről (megismertről) van szó, sőt kiterjed már a felismerésre is. De nem ad
támpontot arra, hogy az új felismerése hogyan történik.
E szerint a tanulás és ismeret tárolás szempontjából is előnyösebb a PDP, mint a ha­
gyományos memória magyarázatok. Tulajdonképpen tulajdonságok tárolásáról van szó,
mint amilyenek a szín, vagy a méret, amelyek vizuálisak, vagy nevek stb., és ezek kom­
binációja adja a jelentést.
Ahogy Clark írja, lehetővé válik, hogy egy töredékéből újra létre lehet hozni a „be­
meneti mintázatot” (vagyis az egészet). Szerintünk ennek kiegészítése az, hogy az alkotás
a töredékekből más (új) ismereteket is hoz létre! Matematikailag magyarázni lehet, hogy
egy korábbi mintázat létrehozása hány adatból lehetséges (pl. Einstein arcának felismeré­
séhez annak 1/8-a szükséges). Jellemezhető például egy kutya 8 egység mintázatával
(kódszámával). Végső fokon a PDP kap egy töredék információt, és ebből ki tudja ala­
kítani az egészet. Hasonló a nyelv elsajátítás módszere is.
A Clark által „finom szemcsés kísérleti adatoknak” nevezettek segítségével "koráb­
ban fel sem tételezett adatokat lehet megjósolni, vagy megmagyarázni.” Ilyesmi lehet az
információk alapján, de azokban explicit nem megnyilvánuló ismeretek kreatív létreho­
zása ismeretgazdálkodással.
 447

Felhasznált (idézett) irodalom

A hivatkozott művekre a szerző nevével és évszámmal utalunk. Ahol ez indokolt

kettőspont után az oldalszámot is feltüntetjük. Az oldalszám utáni + jel arra utal, hogy a
feltüntetett oldalszám utáni részben fordul elő többször utalásunk tárgya.
Az olyan közvetett hivatkozásokat, amelyeket névvel és megjelenési évszámmal idé­
zünk, de az irodalomjegyzékben nem szerepeltetünk, az évszám után *-al jelöltük.
(Ilyenkor a közvetett hivatkozás alapjául szolgáló mű irodalomjegyzékében találgatok a
bibliográfiai adatok.)
A régi és újabb „klasszikusok” korát általában az életüket behatároló évszámokkal
jelöltük, ritkábban műveik eredeti megjelenésének (megalkotásának) korára utalva.
Azt, hogy e könyvben a hivatkozott szerzőre melyik oldalon történik utalás azt a
névmutató tartalmazza. Ahol szükségesnek éreztük ott lapalji jegyzetben adtuk meg az
irodalmi hivatkozást.

ÁDÁM GY. (1976): Érzékelés tudat emlékezés...biológusszemmel. Gondolat, Budapest

Akadémiai Kislexikon (1989-90). Akadémiai kiadó, Budapest
Babbie, Earl (1996): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi kiadó, Buda­
pest
Baintner, K. (1982): Hogyan írjunk tudományos közleményeket? Agroinform nyomda,
Budapest
Barath Cs-NÉ, ITTZÉS a., UGRÓSDY Gy. (1996). Biometria. Mezőgazda Kiadó, Buda­
pest
BAUER A., BeráCS J. (1992): Marketing. Aula Kiadó, Budapest
BAUMGARTEN, A.G. (1986): Aesthetica. Georg Olms Verlag, Hildesheim, Zürich, New
York. (Eredeti: 1750. Frankfurt a. d. Oder. Fakszimile utánnyomás latinul.)
BECK, M. (1999): Tévedés a tudományban. Szkeptikus lapok. 3. sz. 14-16. p.
Beck, M. T.(1981): Adventures in Coordination Chemistry. in Science and Scientist. D.
Reidel, Dordrecht, 9. p. Cit. in Beck (1999)
Behrens, K.C. (1974): Handbuch dér Marktforschung. Wiesbaden.
Belz, C. (1993): Marketingforschung. Forschungsinstitut für Absatz und Handel an dér
Universitát St. Gálién (Manuscript)
BENESCH, H. (1994): SH atlasz Pszichológia, Springer Hungarica, Budapest
Besenyei L., Gidai E., Nováky E. (1977): Jövőkuttás, előrejelzés a gyakorlatban. Köz-
gazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
BLOCH, Arthur (1991): Murphy törvénykönyve. Akkord-Ciceró, Budapest
Braun T., Schubert A. szerk. (1993): Szakértői bírálat (peer review) a tudományos
kutatásban. MTA Könyvtára
Braun T., Bujdosó E. (1982): Analitikai kémia a tudománymetria tükrében. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Calvin, W.H. ( 1997): A gondolkodó agy. Kulturtrade kiadó, Budapest. (Eredeti: 1996)
Campbell, W.G., Ballou, S.V. (1974): Form and Style. Houghton Mifflin, Boston.
 448

Clark, A. (1996): A megismerés épitőkövei. Osiris kiadó, Budapest (Eredeti : Cambrid­

ge, USA, 1989)
CSATH M. (1997): Stratégiai vezetés, múlt, jelen és jövő! Marketing és Menedzsment.
5.sz. 4-11. p.
Csermely, P (1999a): Limits of Scientific Growth. Science. Vol. 284. 1623. p.
Csermely, P (1999b): Nyelvőrző. Biokémia. XXIII. évf. 2. sz. 44-45.p
Csermely P., Gergely P. (1995): A megismerés csapdái. Magyar Biológiai Társaság,
Budapest
Csermely P., Gergely P., Koltay T., Tóth J. (1999): Kutatás és közlés a természet-
tudományokban. (Szerk.: Koltay Tibor) Osiris kiadó, Budapest88
ÖENNETT, D.C. (1996): Micsoda elmék. A tudatosság megértése felé. Kulturtrade kiadó,
Budapest (Eredeti is 1996)
DEZSŐ ZSIGMONDNÉ (1987): A szellemi munka technikája. OMIKK (Orsz. Műszaki
Könyvtár és Dokumnetációs Központ)
DOBROV, G.M. (1973): A tudomány tudománya. Gondolat és Kossuth Könyvkiadó,
Budapest (Eredeti: 1970)
Dubravszky L., EÖRSSY J. (1992): A tradicionális asztrológia tankönyve. Orientpress,
Budapest
Ebel, H.F., BLIEFERT, C. (1990): Schreiben und Publizieren in den
Naturwissenschaften.VCH Weinheim; New York, Basel, Cambridge
ECO, Umberto (1996): Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz kiadó, Budapest (Ere­
deti : Milano 1977)
Ehrenzweig, A. (1967): The Hidden Order of Art: A Study in the Psychology of Artistic
Imagination. University of Califomia Press, Berkeley, Cit. in NYSTRÖM (1983)
FARKAS J. (1994): Perlekedő tudáselméletek. Gondolat kiadó, BME Szociológiai tan­
szék, Budapest
Fehér Márta, Hársing, L. (1977): A tudományos problémától az elméletig. Kossuth
kiadó, Budapest
Fodor És Pylyshyn (1988): Connectionism andcognitive architecture. Conition 28: 3-
71. p. Cit.. in Clark (1996)
Forgács J. /J.P.Forgas/ (1996): A társas érintkezés pszichológiája. Budapest, Gondolat-
Kairosz, (Eredeti kiadás: 1985).
Frank T. (1997): George Pólya and the heuristic tradition.Polanyiana. Volume 6,
Number 2. 22-37.p.
Fromm, E. (1994): Birtokolni vagy létezni? Akadémiai kiadó, Budapest (Eredeti: 1976)
Garfield, E. (1991): Bírálat és peer review. MTA Kutatás és szervezetelemző Intézet,
Budapest
GASSMAN, L. (1987): NEW AGE. Jön az egységes világvallás? II. kiadás, Primo kiadó,
Budapest
Glasenapp, H. von (1981): Az öt világvallás. Gondolat, Budapest (Eredeti 1963, Düs­
seldorf)

88 E könyv kéziratát — a Szerzők figyelmessége folytán — már megjelenése előtt ismerhettem, így köny­

vem 4. részében már felhasználhattam, míg a 2. részben Csermely és Gergely előző munkájára támaszkodhat­
tam.
 449

Gottwald, F.-T., HOWALD, W.(1988): Selbsthilfe durch Meditation. mwg-Verlag,

Landsberg am Lech
GuiLFORD, J.P. (1950): Amer. Psychologist. 5. 444-454. p. Cit. in PERTORINI (1984)
GURGYÁK J. (1996): Szerkesztők és szerzők kézikönyve,.Ozirisz Kiadó, Budapest.
Györffy B. (1968): Tudomány — kutatás — növénytermesztés. Agrártudományi Köz­
lemények, 27, 397-409. p.
Hámori J. (1986): Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Cit. in Szentgyörgyi (2000)
Hámori J. (1988): A veszélyeztetett értelem. Kozmosz könyvek, Budapest
Hegedűs J. (1998): Intuitív tervezési technikák.Soproni Egyetem jegyzete..
Hegedűs J., Nyikos L. (1996): Közbeszerzési döntések előkészítése értékelemzéssel.
Saldo, Budapest
Hernádi S. (1987): Szórakoztató — szórakésztető. Móra, Budapest
Herrmann, J. (1994): SH atlasz Csillagászat. Springer Verlag, Budapest
HlEBSCH, H. (1959): A produktív gondolkodásra nevelésről. In A tanulók személyisége
és gondolkodása (szerk. Lénárd Ferenc és Surányi Gábor) Tankönyvkiadó, Budapest
(az eredeti megjelenése 1957), Cit. in Lénárd (1964)
Hitz, J. (1978): Entspricht Taizé dem Evangélium? Zeichen Dér Zeit. Heft 2. Verlag
Rosenberg, Bemeck
HOCKETT, C. F. (1963): The Problem of Universals in Language. In: J. H. Greenberg Ed.
Universals of Language. Cambridge: MIT Press./ Cit.. in Forgács, 1996
Horváth, Gy.P. (1982): Feltalálók iskolája? Élet és Tudomány. 12. sz. 358-359.
Iványi A. Sz. (1980): A gyártmányok versenyképességének fokozása értékelemzéssel.
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
Janis, I. (1972): Victims of Groupthink . Boston, Houghton-Mifflin./ Cit.. in Forgács,
1996
JANIS, I., Mann, L. (1977): Decision Making: A Psichological Analysis of Conflict,
Joice and Commitment. New York, Free Press. Cit.. in Forgács, 1996
KECSŐI. (1980): A kutatási folyamat az ismeretlentől a hasznosításig. Tudományszerve­
zési tűzetek. Akadémiai kiadó, Budapest
KORNIS Gy. (1944): Tudomány és társadalom. A tudomány szociológiája. I-III. Franklin
társulat, Budapest /Cit.. in Sáringer, 2000
Kuhn, T. S. (1962): The Structure of Scientific Revolutions. University of Chikago
Press, Chikago
KUNZMANN, P., Burkard F-P., Wiedmann, F. (1993): SH atlasz Filozófia. Springer
Hungarica, Budapest
Langen, D. (1963): Archaische Extase und asiatische Meditation mit ihren Beziehungen
zum Abendland. Hippokrates Verlag, Stuttgart
LÁSZLÓI. (1999): Fermat és nagy tétele. Természettudományi Közlöny. 2. sz. 80-81. p.
Lénárd F. (1964): Problémamegoldó gondolkodás. Akadémiai kiadó, Budapest
LÉNÁRD F. (1984): A gondolkodás hétköznapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest
Lenkey M. (1975): Az értékelemzés szemlélete és gyakorlata. Marx Károly Közgazda­
ságtudományi Egyetem, Budapest
LEWIN, K (1972): Mezőelmélet a társadalomtudományban. Gondolat, Budapest (Eredeti:
1951, New York)
 450

Mach, E. (1906): Erkenntnis und Irrtum. Skizzen zűr Psychologie dér Forschung.
Leipzig. II. kiadás, /Cit.. in Frank (1997)
MAGYARIBECKI. (1979): Alkotás, szakértő, társadalom. Magvető Kiadó, Budapest
MAGYAR] BECK I. (1984): Alkotáselméleti (kreatológiai) tanulmányok. Akadémiai Kia­
dó, Budapest
MAJARO, S. (1991): The Creative Marketer. Butterworth-Heinemann, Oxford
Majoros P. (1997): Kutatásmódszertan avagy: Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó dip­
lomamunkát? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
MANNHEIM K. (1918): Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése. Athenaeum, Budapest
MÁTHÉ Á. (1991): Gondolatok tudományterületünk publikációinak nemzetközi idézett-
ségéhez. Az MTA Kertészeti Bizottság vitaanyaga (Kézirat).
MÁTRAI L. (1984): Kreativitás és deviáció. In Kreativitás és deviáció. (II. kiadás). Aka­
démiai kiadó, 7-13. p. Szimpoziumi előadás Szentendrén 1978. április 7.-én.
MELLO, A. (1987): Test és lélek imája. Prugg Verlag, Eisenstadt
MlKOLA S. (1911): Die heuristische Methode in Unterricht dér Mathematik dér unteren
Stufe. In E. Beke und S. Mikola Hrg., Abhandlungen über die Reform des
mathematischen Unterrichts in Ungam. Teubner, Leipzig-Berlin, 57-73 pp./Cit.. in
Frank (1997)
MILES, L D. (1973): Értékelemzés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
MONTÁGH I. (1986): Figyelem vagy fegyelem? Az előadói magatartás. Kossuth könyvki­
adó, Budapest
MONTGOMERY, D. B., Urban, G. L. (1969): Management Science in Marketing.
Prentice Hall, IV. J. Cit. in Bauer, A., Berács, J. (1992): Marketing, Aula Kiadó
MURPHY, J. (1991): Tudatalattid csodálatos hatalma. Maecenas International, Budapest
(Az eredeti angol kiadás: 1988)
Nalimov, V. V., MULCSENKO, Z.M. (1980): Tudománymetria. Akadémiai Kiadó, Buda­
pest
NiESCHLAG, R., Dichtl, E., HOrschgen, H. (1988): Marketing. Duncker & Humblot,
Berlin
Nyström, H. (1983): Kreativitás és innováció. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bu­
dapest
O.Nagy, G., Ruzsiczky, É. (1978): Magyar Szinonimaszótár, Akadémiai kiadó, Buda­
pest
Pallas Nagy Lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája. (1904) Pallas irodalmi és
nyomdai Rt. Budapest. 1893-1897
PÁRNICZKY, G., TOMCSÁNYI, P. (1960): A gyümölcstermés statisztikai becslése. Statisz­
tikai Szemle. Budapest, 38. évf. 6. sz. 606-616. p.
Pataky, E. (1958): A mezőgazdasági dokumentáció elméleti kérdései. OMgK Közle­
ményei l.sz.
PERTORINI R. (1984): A kreativitás kórlélektana. In Kreativitás és deviáció. (II. kiadás).
Akadémiai kiadó, 79-88.p. Szimpoziumi előadás Szentendrén 1978. április 7.-én.
PiETRASlNSKÍ, Z. (1977): Alkotó vezetés. Gondolat, Budapest
Pléh Cs. (1996): A gondolat elveszett rendjének nyomában. In Clark (1996) 295 + p.
PÓLYA Gy (1931): Comment chercher la solution d’un probléme de mathematiques?
L’enseignement mathematique. 30e année. Nos. 4-5-6.
 451

PÓLYA Gy. (1994): A gondolkodás iskolája. Typotex kiadó, Budapest (Eredeti: Zürich,
1956)
Riesman, D. (1973). A magányos tömeg. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
(Eredeti: 1961)
RUBINSTEIN, S.L. (1948): Das Denken und die Wege Seiner Foerschung. Verlag Volk
und Wissen, Berlin (fordítás oroszból) Cit.. in PERTORINI (1984)
SALMON, S.C., HANSON, A.A. (1970): A mezőgazdasági kutatás elméleti és gyakorlati
problémái. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
SÁRINGER Gy. (1982): A tudományos gondolkodás. Természet Világa. 113. (11). évf.
482-484. p.
SÁRINGER Gy. (2000): Tudomány és erkölcs. Gyakorlati Agrofórum. 11. évf. 4. sz. 68-
69. p.
SÁRKÖZY P., ENTZ B., HOFFER I. (1993): Értékelemzés agrárszemmel. Mezőgazda Kia­
dó, Budapest
SCHINGNITZ, W., SCHONDORF, J. (1943): Philosophisches Wörterbuch. 10. Auflage.
Alfréd Kröner Verlag, Stuttgart
SIMON, H. A. (1982): Heurisztikus döntések logikája. (Először: 1967) In Simon, H.A.:
Korlátozott racionalitás. Tanulmányok. Közgazdaság és Jogi Könyvkiadó, Budapest,
195-219. p.
SlNN, H. W. (1980): Ökonomische Entscheidungen bei Ungewifiheit. J.B.C. Mohr (Paul
Siebeck),Tübingen
SOLLA PRICE, D. DE (1979): Kis tudomány — Nagy tudomány. Akadémiai kiadó Buda­
pest
Szabó Katalin (1997): Kommunikáció felsőfokon. Budapest. Kossuth könyvkiadó
SZABÓ Z. (1925): A növények szervezete. Pátria, Budapest
SZENDRŐ P. (1995): Szálas zöldtakarmányok szecskázása. Akadémiai kiadó, Budapest.
SZENTÁGOTHAI J. (1994): A VILÁG - EGYETEM sorozatról. In Barrow, J.D. (1994):
A világegyetem születése. Kulturtrade kiadó, Budapest. 164. p.
SZENTGYÖRGYI Zs. (2000): „Mint a kis hercegben csak ülnek és barátkoznak” Beszél­
getés Roska Tamás akadémikussal. Magyar Tudomány, CVI1I. kötet, 307—317. p.
Strecker, O., Reichert, J., Pottebaum, P. (1990): Marketing fúr Lebensmittel. DLG-
Verlag, Frankfurt am Main
THOMAS, K. (1973): Seelsorge und Psychotherapie. Bánd 1: Meditation. J. F. Steinkopof
Verlag, Georg Thieme Verlag, Stuttgart
Tomczak, T. (1998): Pragmantische Hinweise zum Management eines
Dissertationprojektes. Vorlesung in Forschungsinstitut für Absatz und Handel an dér
Universitát St. Gálién. Manusscript.
TOMCSÁNYI P. (1957): Gyümölcs-, szőlő és dísznövényfajták minősítési rendszere. Ne­
mesített növényfajtákkal végzett országos fajtakísérletek eredményei 1955. Mezőgaz­
dasági Kiadó, Budapest. 421-440. p.
TOMCSÁNYI P. (1963): A dió szintétikus fajtaérték számítása és az összevont ökonómiai
mérőszámok kérdése. Nemesített növényfajtákkal végzett országos fajtakísérletek
1962. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 89-118. p.
 452

TOMCSÁNYI P. (1966): Kutatói ismeretgazdálkodás és kézi lyukkártya technikája. K.M.

Országos mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Közleményei, 8. sz.
1—202. p.
TOMCSÁNYI P. (1973): Piacos kertészet. A kertészeti marketing alapjai. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest
TOMCSÁNYI P. (1988): Az élelmiszer-gazdasági marketing alapjai. Mezőgazdasági Kia­
dó, Budapest
TOMCSÁNYI P. (1993): A fogyasztói értékítélet és a piacos termelés. Akadémiai szék­
foglaló előadás 1991. április 17. Akadémiai Kiadó, Budapest
TOMCSÁNYI P. (1994): Goods analysis and product strategy in marketing. Akadémiai
kiadó, Budapest
TOMCSÁNYI P. (1994): Piaci áruelemzés és marketing termék stratégia. OMMI, Budapest
TOMCSÁNYI P. (1997): A haszonelv vagy hasznosságelv dilemmája a piacon. Marketing
& Menedzsment. XXXI. évf. 1997. 2. sz. 4-13. p. Akadémiai II. székfoglaló előadás.
TOMCSÁNYI P. (2000): Általános kutatásmódszertan — egy új diszciplína körvonalai. A
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának 1999. évi tájékozta­
tója. 186-206. p. Az MTA Székházában 1999. április 8-án elhangzott előadás, korre­
ferátum és hozzászólások.
TOMCSÁNYI PÉTER (1996): Nonprofit szervezetek marketingje, különös tekintettel a
közérdeklődés tárgyú tevékenységekre. Diploma dolgozat
TOMCSÁNYI PÉTER (1998): Marketingforschungmethodik. Methodische Gedanken zum
Management eines Dissertationsprojektes. Forschungsinstitut fúr Absatz und Handel
an dér Universitát St. Gálién (Manuscript)
TOMCSÁNYI PÉTER (1999): Tudományos írásművek ország- és tudományterület semleges
kutatásmódszertanának jelentősége. Marketingoktatók Országos Konferenciája Bu­
dapest, Előadás
TOMCSÁNYI PÉTER, BALTAY K. (1998): A heurisztika szerepe a stratégia tervezésben.
Marketing és Menedzsment, 5. sz. 37-40. p.
TOMCSÁNYI Teodóra (1999): A mentálhigiéné jelenségvilága. In Tanakodó. Interdisz­
ciplináris szakkönyvtár 2. Magyar Testnevelési Egyetem, Híd és Párbeszéd
Alapítványok kiadása, Budapest
Valenta, F. (1973): Alkotó aktivitás — innovációk — hatások. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest
Vekerdi L. (1986a): A tudás születése. A tudás és mágia. In A gondolkodás évszázadai.
Szerk. Lovas György. RTV—Minerva, Budapest, 7- 26. p.
VEKERDI L. (1986b): A mozgás tudománya. In A gondolkodás évszázadai. Szerk. Lovas
György. RTV—Minerva, Budapest, 129-139. p.
Vekerdi L. (1994): Neookkultizmus és modem tudomány. Természet Világa. 125. évf.
12. sz. Jubileumi pótfüzet. 1-4. p. (Eredetileg a Természet Világa 1978. 7. sz.-ban
jelent meg.)
Vershofen, W (1940): Handbuch dér Verbrauchsforschung. Cit.. in TOMCSÁNYI (1994)
VESTER, F. (1988): Denken, Lemen, Vergessen. Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart (15.
kiadás)
Vida, G. (1998): Sötét gondolatok a „részről” és „egész”-ről s a tudományokról. Ezred­
forduló. 6. sz. 18-20. p.
 453

VlGOTSZKlJ, L. S. (1967): Gondolkodás és nyelv. Akadémiai Kiadó, (Eredeti: Vygotsky,

L. S.: Thought and Language. Cambridge MIT Press (1962).C/í. in Forgács (1996)
Waldrich, H-P. (1991): Ezoterika. Bevezetés a rejtett tudományokba. Édesvíz Kiadó,
Budapest
WEISS, D. H. (1991): Probléma megoldás alkotó módon. Park Könyvkiadó, Budapest
WERTHEIMER, M. (1954): Productive thinking. Harpers and Brothers, New York-
London, Cit. in PERTORINI (1984)
WHORF, B.L. (1956): Language Thought and Reality. Cambridge, MIT Press. Cit.. in
Forgács (1996)
Zentes, J. (1988): Grudbegriffe des Marketing. C.E. Poeschl Verlag, Stuttgart
ZWICKY, F. (1966): Entdecken, Erfinden, Forschen. München-Zürich. Cit.. in PERTORINI
(1984)
 455
Tárgymutató
A
abdukció, fogalma............................. 408
abstract (rezümé)....................... 139,352
abszolút haszonhatás becslése.......... 334
adatbázis............................................ 305
adatdokumentáció................... 48, 82, 84
adat-paraméter..................................330
affiliáció és ditenció...........................444
Agrárirodalmi Szemle.........................88
agrártudomány................................... 11
agrártudomány, jellege....................... 37
agy (brain)......................................... 433
agy és elme......................................... 434
agy, fogalma........................................ 41
agy, lokalizáció.................................. 432
agy-féltekék................................ 431,433
agy-féltekék különbsége....................426
agykontroll.................................. 240,427
agykutatás.......................................... 432
ahá-élmény...................................191,442
akadémia, platonikus.......................... 24
akadémiai doktori értekezések.......... 65
akadémiai követelmények................. 313
akroníma............................................151
akupunktúra...................................... 276
alaklélektan....................................... 441
Alap Ismertségi Értékszám.............. 317
alapkutatás.......................................... 31
alapkutatás haszna..............................13
álcázott ábra...................................... 193
alfa állapot......................................... 239
alfa-hullámok.....................................426
algoheuritmikus módszer.. 198, 221, 230
algoritmus.......................................... 174
Aliz Csodaországban.........................172
alkalmazott kutatás............... 13, 31, 265
alkotás három változata....................414
alkotó asszociációk............................ 108
alkotó gondolkodás........................... 195
alkotó olvasás.....................................107
alkotó semmittevés.............................. 78
alkotómunka moralitása...................264
állam-filozófia.................................... 440
állati intelligencia....................................183
alliteráció.................................................287
általános kutatásmódszertani5, 20, 45, 196,
233
általános-kutatásmódszertan, részei........... 16
áltudomány ellenesség............................ 278
Alzheimer-kór......................................... 400
ambiguitás............................................... 154
analízis.....................................................177
analízis, meghatározó és bizonyító.......... 197
analóg termék..........................................328
analógia...22. 178, 185, 202, 205, 276, 369
analógia, a modellben............................. 415
analógia, fogalma....................................203
analógiás gondolkodás............................ 417
anamnézis, emlékezet kiesés...................396
animizmus............................................... 384
annotálás (annotáció).......................112, 118
annolált címfordítás.................................353
anticipáció........................................272, 384
antropológia............................................ 431
antropozófia.............................................243
Apostolok Cselekedetei...........................392
appercepció, több jelentése..................... 386
appetencia-effektus................................. 392
apriori szintetikus ítélet...........................383
arányosított mennyiségek választása....... 341
archaikus gondolkodás............................416
ars inveniendi.................................. 190, 195
árucsere—gondolatcsere......................... 380
árugazdaság............................................. 385
asszociáció........................ 22, 185, 202, 205
asszociáció törvénye (Hume)................. 411
asszociáció, formai és fogalmi................203
asszociációk és analógiák....................... 398
asszociációképzés....................................202
asszociációképzés, formái.......................398
asszociációs kéreg................................... 433
asszociációs lánc..................................... 109
asszociatív memória................................ 186
asztrológia............................................... 277
átbeszélés (cross-talk)............................. ^45
átstrukturálás...........................................441
attitűd.......................................180, 393, 438
autogén tréning............................... 237, 244
 456
axiomatikus okfejtési formát............416
B citálás (quotation vagy reference)............. 97
babona................................................ 275
beállítódás, fogalma...........................179
belátás................................. 175, 191,442
bellum ommium contra ommes........ 440
belső címek...........................................83
belső kommunikáció..........................159
belső önérzékelés (reflection), mint
tapasztalat.......................................... 410
belső utalások.....................................158
benyomások (inpressions).................410
beszéd (előadás) szerkesztés............. 289
beszéd és gondolkodás.......................159
beszéd szövegezése.............................289
beszéd szünetek..................................285
beszéd tagolás.................................... 284
beszédgyakorlatok.......................372,374
beszédtechnikai ismeretek................ 279
bevésés................................................ 399
bevésés, fogalma................................ 394
bevezetés.............................................134
bibliográfia.......................................... 91
biciklizni tanítás...................................50
biogenetikai alapszabálya................. 430
biologikai magyarázat.......................410
biometria............................................ 253
bíráló (lektor, peer reviewer)........... 313
bírni.................................................... 234
bizonyítás..................................... 408,409
bizonyítás, induktív-deduktív...........389
bizonyítási eljárások..........................252
Bradford törvénye...............................98
brainstorming...............41, 122, 245, 270
brainwriting....................................... 247
c diszciplináris kutatás, fogalma..........31, 168
caputalizmus........................................ 12
Carpenter-effektus............................ 416
case method....................................... 251
cédula, cédulázás............................... 113
cédulakatalógus................................. 115
címadás................................................. 80
cím-rangok.........................................141
címszó.................................................... 79,357
címszó, elsődleges és másodlagos...... 312
citáció..................................................266
citációk figyelembe vétele.......................318
citációk száma.........................................311
Citation Index..........................................313
communication.......................................... 70
conjoint analysis......................................341
csakra (hakrasz).......................................425
csekklista................................. 206, 236, 248
csereérték.................................................384
csillagászat...............................................276
csoport-aktivitás...................................... 423
csoportdinamika.......................................244,443
csoportfolyamat.......................................423
csoportkölcsönhatás................................ 245
csoport-szinergia, hasznosítása................. 20
D
Darwin-i másolási verseny......................186
decimális számozás................................... 83
definíció.................................................. 391
definíciók kompilálása............................ 300
deja-vu élmény........................................ 394
Delphi módszer........................................249
Desktop Presentation...............................156
deszkripciós jelek...................................... 92
deszkriptor..................................................79,113
diakritikus jelek....................................... 132
dichotom határozó................................... 206
differenciáló analízis............................... 122
diplomaterv................................................60
diszciplína..................................................47
diszciplína (tudományág) összetevői......... 58
diszciplína, fogalma............................. 37, 40
diszciplínafejlesztés...................................10
diszciplínák tapasztalatcseréje................ 169
diszciplináris korlátok lebontása.............413
diszciplináris kutatás.............11, 54, 85, 265
diszjunktív (vagy—vagy)........................444
diszkurzív módszerek..............................235
disszertáció (értekezés), követelményei..59
disszertáció (lásd értekezés is)..................11
disszertáció motivációja..........................441
disszertáció, mint cél................................. 60
divathatások.............................................269
divergens gondolkodás........... 41, 183, 186
dogma......................................................391
dogma (mint akadályozó)........................389
doktor, sokféle jelentése........................... 61
 457
doktoráló primer kutatásait..............323
doktorálok munkája......................... 309
doktorandus......................................265
doktori témák ajánlása.....................325
doktorképzés..........................12, 16, 314
dokumentációs egység (DE)......81, 104
dokumentálás szövegszerkesztővel..117
dokumentáló kivonat....................... 353
down loading (PC-be dokumentálás)... 306
döntési kísérlet................................ 251
döntési kritériumok..........................346
döntési táblázat..........................212, 329
Düonüszosz-kultusz.........................426
egzisztencializmus............................. 436
egyéni felkészülés, PhD..................... 314
Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO).. 87
egyoldalú kifejtés.................................76
Einstein arcképe................................ 405
eklekticizmus..................................... 446
elcsodálkozás......................................176
elektro-enkefalogram (EEG).... 239, 418
elektronikus publikálás................. 74, 94
elemi asszociáció................................435
elemző becslés.................................... 229
életciklus, ismeretek.......................... 272
életimpulzus (élan vitai)....................385
életszakaszok..................................... 403
élettudományok................................... 34
elfojtás, Freud....................................400
ellentétpárok.............................. 192, 443
ellentétpárok, beszédben.................. 290
elme (mind)........................................433
elme és számítógép............................ 388
elme, fogalma...................................... 41
elmélet.................................................. 76
elmélet életciklusa............................. 441
elmélet, csak hipotézis.......................387
elmélet, fogalma...................................40
elméletváltás, részleges..................... 274
élmény (átélés)................................... 385
előadás................................................ 280
előadások hallgatása......................... 110
előhívás (ekforia, retrieval).............. 399
előítélet............................................... 393
előszó.................................................. 140
első szerző.............................................72
elsődleges és másodlagos forrás......... 84
E-mail...................................................... 308
ember, filozófiai oldalai.......................... 435
ember, jellemzői.............................. 430. 431
emlékezés................................................ 386
emlékezés típusok................................... 398
emlékezés, mechanikus, produktív......... 395
emlékezet.................................................. 21
emlékezet (memória), fogalma................. 39
emlékezet javítása................................... 404
emlékezet, formái....................................395
emlékezetben megtartás (retenció...........399
emlékezeti információ...............................83
emlékezőképesség (tulajdonság).............. 43
empíria..............................................191, 441
empirikus módszer..................................251
empirikus vizsgálat, fogalma...............28, 50
empirista vagy racionalista..................... 204
empirizmus.............................................. 410
energetikai elmélet..................................431
enteleichia............................................... 428
én-tudat és emlékezet.............................. 397
episztemiológia (ismeretelmélet)39, 380,
407
eredmények elterjesztése.........................267
eredmények hasznosítása.......................... 54
eredmények színvonala, újdonsága..........268
értékelmélet............................................. 437
értékelő becslés....................................... 220
értekezés..............................10, 48, 267, 314
értekezés célja..............................14, 16, 138
értekezés időigénye...................................63
értekezés iránti követelmény...................310
értekezés készítés...................................... 18
értekezés megvédése.............................. 321
értekezés témája........................................ 62
értekezés terjedelme, szerkezete...............63
értekezés, előnye................................. 62, 65
értekezés, módszertana............................. 31
értekezések vitája...................................... 60
értékítélet........... ..................................... 392
értelem (ratio)..........................................382
eszencializmus.........................................429
észlelés.....................................................386
eszmék, összetett.....................................384
eszmélés (primordium), fogalma............ 394
esszé műfaj.............................................. 436
etikus magatartás.....................................264
evidencia................................................. 409
evolúció........................................... 182, 429
evolúciós ismeretelmélet.........................387
 458
exaltáció..............................................240
excusationes non petitae....................150
explikáció, kapcsolat magyarázat.... 407
exponált események...........................393
expozíció, kapcsolat felismerés.........407
extázis................................................. 240
extrapoláció........................................179
extrinzikus módszerek........................ 28
extrospekció....................................... 418
Exzerpt............................................... 115
F ftilly refereed, lektorált rangos (folyóirat)71
fájl-transzfer (ftp)..............................307
fajok változása................................... 429
fallácia................................................ 392
falzifikálás................................... 252, 391
fejezetek, szakaszok hossza.............. 132
felejtés, formái................................... 400
felfedezések........................................ 272
felfogás................................................109
felidézés elősegítése............................405
felidézés, előhívás (rccall).......... 394, 396
félig-tele = félig-üres.......................... 392
felismerés (recognition).....................396
felkészültség, fogalma......................... 43
felolvasás, technikája........................ 279
félreérthetőség, (szofisták kutyája)...390
feltalálás (reperáció)..........................407
feltáró jegyzetelés.............................. 111
feltételes valószínűségek....................407
feltételezett valószínűségek becslése,... 345
felvilágosodás..................................... 410
fenomenológia.................... 409, 412, 429
Fermat sejtés......................................254
fiatalok alkotóképessége................... 173
fiatalok mint alkotók........................ 271
figyelem diszkriminanciája, tematikája 424
figyelem hat foka............................... 424
filozófia, fogalma............................... 382
fogalmak összekombinálása............. 185
fogalmazás és szövegszerkezet......... 143
fogalmi gondolkodás......................... 384
fogalom............... 382, 383, 384, 388, 391
fogalom, fogalma...............................161
fogyasztó haszna................................255
folyamatábra......................................156
folyóirat lektorok...............................309
folyóiratok hatásának formái.............99
forgatókönyv (kutatási, értekezés)... 11^ 15
forgatókönyvek, gondolkodásban........... 446
formai előírások...................................... 131
formalizáció.............................................412
formalizáció, képlettel kifejezés..............407
forrás dokumentumok............................... 32
forrásfeldolgozás.....................................103
forráskutatás.............................................. 83
forrásmunka megítélése............................ 86
forrástípusok áttekintése......................... 103
Frankfurti Iskola...................................... 384,413
full paper....................................................70
funkcióelemzés........................................236
G
Galilei-módszer....................................... 408
generalizálás............................................ 177
genus proximus....................................... 161
gépírásos szövegkészítés......................... 132
gcsztikuláció........................................... 291
globalitás, lásd tudományágak
nemzetközisége....................................... 34
glosszárium alkalmazása..........................154,155
glosszárium, előzetes.................................38
glosszárium, szinoptikus......................... 293
gondolat, fogalma.......................................41,420
gondolatadta vagy információadta........... 204
gondolatalkotás........................................162
gondolati ismeretbővítés........................... 46
gondolatkísérlet.......................................411
gondolatserkentés.................................... 369
gondolatserkentés, csoportos.................. 371
gondolkodás............................ 159, 386, 391
gondolkodás formái.................................173
gondolkodás meghatározása................... 415
gondolkodás technika..............................173
gondolkodás teljesítménye......................418
gondolkodás vizsgálata........................... 418
gondolkodás, fogalma.......................... 24, 40
gondolkodás, konnekcionista és szeriálisl62
gondolkodás, PDP (párhuzamosan történő)
...................................................................40
gondolkodás, szeriális............................... 40
gondolkodási fázisok...............................174
gondolkodási forma.................................416
gondolkodási módszerek bináris elemzése
.................................................................199
gondolkodási műveletek..........................177
gondolkodás-tudomány............................. 27
 459
gyermek szellemi fejlődése...................... 387
gyorsolvasás............................................. 109
H
habilitáció...................... 19, 63, 265, 314
habilitációs értekezések..................... 65
Habilitationsschrift............................314
habitusvizsgálat................................320
haló-effektus..................................... 392
hálózatszerű gondolkodás.................417
halszálka diagram............................ 237
handouts.............................................73
hangok kiejtése................................. 281
három pont (...) használata................151
három szavas módszer...................... 161
használni (úti) és élvezni (ffui)........440
hasznosság........................................438
hasznosság perifériái........................257
hasznosság, fogalma........................ 255
hasznosság, gazdasági és közvetett.. 254
hasznosság-elvűség..........................259
haszonhatásmérő-óra....................... 334
hatalommegosztás elve.................... 440
hatástényező (impakt faktor)........... 316
hatodik érzék, fogalma.......................42
helyesírás ellenőrzés........................ 148
hermeneutika......................................384
heurisztikai0, 11, 14, 19, 22, 28, 30, 40, 46,
128, 156, 162, 170, 173, 177. 188, 190,
192, 194, 196, 197, 199, 202, 206, 230,
233, 237, 260, 346, 393, 435, 440, 442, 444
heurisztika, fogalmai0, 23, 43, 173, 190,
195, 197, 200, 234
heurisztika, szekunderkutatásban............. 24
heurisztikus............................. 191, 201, 204
heurisztikus gondolatképzés.................... 128
heurisztikus módszereklO, 15, 183, 193,
197, 198, 206, 213, 219, 225, 231, 235,
259, 276, 345, 444
heurisztikus módszerek láncolata............231
hiedelem, praktikus..................................390
hiedelmek....................... 184, 275, 278,392
hiedelmek, túlélése.................................. 274
hipnózis....................................................238
hipotetikus (ha—akkor)...........................444
hipotézis. 27, 47, 50, 52, 75,179, 251, 408
hipotézis, típusai...................................... 408
hipotézisalkotás....................................... 419
hipotézis-felbontás...................................326
hírérték és igazságérték...........................288
hisztoricizmus......................................... 413
hit.............................................................436
hivatkozás, fogalma.................................. 95
hivatkozás, fontossága............................ 137
hologram hasonlat (agy)......................... 434
homo mensura tétel................................. 380
horgász - halász - halastó metafora............ 90
horoszkóp................................................ 277
humán (társadalom) tudományok............. 34
humanizmus............................................ 435
humán-tudomány, információi..................32
hungaricum................................................13
hungaricum, negatív..................................13
I
idealizmus...........................................383,436
idegen szakkifejezések használata....167
idézés tíz-szabálya...............................95
idézés, fogalma.................................... 95
idézettség........................................... 311
idiografikus kutatás..........................437
idolumok, tévedések (Bacon)........... 390
időrendiség.......................................... 51
illumináció..........................................380,424
imagináció (allegóriák, nálunk metaforák)
............................................................412
imázs................................................... 255,429
immaterializmus............................... 389
immediacy......................................... 311
impakt faktor................72, 266, 267, 269
impakt faktor (hatástényező)...... 98, 311
implikáció.......................................... 179
in statu lectorandi............................. 354
indiai filozófiák................................. 408
indukált alkotásnak..........................162
indukció............................................. 406
indukció, elvetése..............................391
indusztrializmus................................384
információ rögzítés........................... 118
információ, fogalma............................39
információ, fogalma, fokozatai..........75
információhasznosítás, módszerei ....27, 48
információk kiszűrése és szürete.....105
információ-mintázat......................... 434
információszerzés, tudományos........ 15
informatika 1 és informatika 2..........16
informatika, fogalma..................... 23, 39
iniciál-akroníma............................... 151
 460
innováció...........................................232, 271
innováció, abszolút és relatív.................. 268
instrumentalizmus....................................420
intelligence of Science...............................20
intelligencia és kreativitás....................... 422
intelligencia mechanizmusa.....................432
intelligencia, fogalma.................................42,181
intelligencia, mesterséges, Ml................... 26
intelligencia-faktor...................................162
intencionális (valamire irányult)............. 409
intencionalitás..........................................429
interferencia, agyműködésben.................
interjú......................................................... 84
interlingvális asszociáció.................155, 160
Internet............................. 74, 266, 306, 355
interpoláció.............................................. 179
intrinzikus módszerek................................28
introspekció............................................. 418
intuíció, fogalma....................................... 41
intuitív és absztraktív megismerés...........421
intuitív megismerés................................. 388
intuitív szemlélet..................................... 385
IQ-teszt.......................................................42
írás-munka időigénye.............................. 144
írásmű szerkezete és szerkesztése............131
irodalomjegyzék........................................ 92
irodalomkutatás....................................... 390
irodalomkutatás, hasonlatai.......................90
irodalomkutatás, tájékozódó, előzetes.... 81
ismeret és probléma megoldás................ 414
ismeret szintetizálás.................................368
ismeret, fogalma........................................ 39
ismeret, forrásai......................................... 25
ismeret, tartalmi elemei............................. 74
ismeret, történelmi kategória................... 390
ismeretalkotás..................... 10, 13, 386, 414
ismeretalkotás, céljai................................. 14
ismeretalkotás, eredményessége............... 43
ismeretalkotás, módszerei......................... 43
ismeretalkotás, rekonstruktív, konstruktívSO
ismeretanyag............................................387
ismeretanyag elavulása............................168
ismeretbővítés, változatai.......................... 46
ismeretealkotás feltételei........................... 19
ismeretegység..............................53, 75, 104
ismeretek időtállósága............................. 273
ismeretek kiterjesztése............................ 131
ismeretek típusai...................................... 170
ismeretelem..........................................50, 53
ismeretelemzés................... 11, 50, 114, 202
ismeretelemzés és tartalomelemzés...165
ismeretelmélet...............................39, 382
ismeretelmélet, episztemiológia.........380
ismeretelmélet, evolúciós................... 387
ismeretgazdái kodás 10, 13, 21, 30, 76, 387,
435, 442, 446
ismeretgazdálkodás, fogalma..21, 26, 43
ismeretszerzés, magyarázatai............401
ismeret-szintetizálás...........................128
ismeret-szintetizálás módjai..............120
iszlám szufizmus................................ 425
ítéletalkotási helyzetek.......................392
itélőerő (Urteilskraft).........................437
ítélőképesség.......................................391
ízlés......................................................438
Ízlés antinómiája................................437
J
jang-jin....................... ............... 192, 276
János evangélium...... ....................... 381
játék............................ ....................... 183
játékelmélet................ ....................... 430
játékszabályok........... ............... L94, 445
ieevzetelés.... 443
jelentéstartalom........ ...................... 185
jelentéstartalom (meaning fullness)...445
Jézus-ima................... ....................... 426
Ji Csing...................... ........244, 275, 276
jóga............................. ............... 241,425
Jungjéghegye............. ....................... 423
K
Kant kategóriái................................. 383
Karma jóga........................................427
kartoték..............................................113
kartoték, irodalmi.............................115
kauzális lineáris gondolkodás.......... 417
kauzalitás tagadása........................... 409
képzelőerő (imagination)..................410
képzetek (ideas)................................. 410
képzetek, eszmék...............................383
képzettársítás.................................... 213
készségek vagy ismeretek tanulása... 402
kételkedés...........................................176
kiegészítő hasznosság típusai........... 257
kiegészítő mondat..............................144
kifejezés (formái).............................. 385
kísérlet, fogalma........................... 52, 250
 461
kísérletezés.................................410, 411
kísérletügy...........................................265
kísértet hit.......................................... 188
kisgyerekséma....................................439
kitalálás.............................................. 178
kiüresítés............................................ 425
kíváncsiság és kutatás.......................405
kivonatolás..........................................112
klónozás, agyban............................... 187,397
K.MK.E módszer...............................342
know how........................................... 270
knowledge management..................... 26
koan....................................... 241,242,390,427
kognitív feltérképezés....................... 419
kognitív kondicionálás...................... 442
Kohorsz-elmélet................................ 398
kolumnák (agyban)........................... 399
kóma................................................... 423
kombinatív gondolatképzés..............398
kommunikáció, tudományos.............. 15
komparatív objektum....................... 328
kompenzáló szabály.......................... 348
kompenzatórikusság, elkerülése... 334, 342
kompiláció..........................................119
kompiláció, fogalma..........................121
komplex hasznossági index....... 334, 342
koncepció............................................. 82
kondicionálás.....................................401
konformitás nyomása........................425
kongruencia.......................................291
konkommitancia................................252
konnekcionista gondolkozás............ 421
kontempláció......................................427
konvergens gondolkodás.................... 41
konzultáló tanár................................ 309
kóros konfabuláció............................394
korszakosság......................................271
költség, költségarány, költséghányad... 331
költségszámítás, egyszerűsített.........335
könyvtárhasználat...............................87
könyvtári katalógusok........................ 87
körbezárt sorozatok.......................... 218
körvita.........................................247, 372
köszönetnyilvánítás........................... 142
következtetés (aperáció)................... 407
következtetések összefoglalása......... 138
közvélemény.......................................436
közvetítő (mediativ) forrás................. 85
közvetlen hasznosság.........................259
kreatív megkérdezés, visszacsatolt...249
kreativitás................................ 174, 232. 432
kreativitás és agykapacitás......................396
kreativitás, agybiológiai..........................398
kreativitás, fogalma...................................41
kreativitásfokozás....................................234
kreatívitásfokozás, módszerei...................41
kreativitási gyakorlatok...........................368
kreativitáskutatás irányai........................ 422
kreatologia...............................................233
kreatozófia...............................................233
kulcsszó..................................................... 79
kulcsszó csokor......................................... 38
kulisszaítélet............................................393
kultúra..................................................... 383
kultúrfilozófia..........................................437
kultúrrendszer......................................... 385
kumulatív impakt faktor..........................317
Kumulatív Publikációs Értékszám..........317
kutatás gazdaságtana............................... 264
kutatás hasznosítása.................................. 54
kutatás kiegészítése................................. 130
kutatás kutatása....................................... 264
kutatás, alkalmazott...................................13
kutatás, diszciplináris................................14
kutatás, fogalma........................................ 40
kutatás, forrásai......................................... 48
kutatás, hatékonysága............................... 21
kutatás, primer, szekunder...................... 170
kutatási jelentés, szempontjai................... 74
kutatási témák terjedelme....................... 325
kutatásmódszertan............................ 11, 385
kutatásmódszertan, általános.................... 15
kutatásmódszertan, speciális.....................15
kutatások forgatókönyve.......................... 51
kutatások hasznosítási szintjei................ 256
kutatások időrendi vezérfonala.................51
kutatásszervezés...................................10, 11
kutató életciklusa.................................... 273
kutató munkájának megítélése................267
kutató, tudós, fogalma...............................42
kutatói beszéd..........................................279
kutatói képességek.................................... 17
kutatóképzés..............................................18
kutatómunka szervezése..........................309
kutatómunka továbbfejlesztése............... 260
L
language polishing....................................71
lapalji jegyzetek...............................132, 155
 462
látszólagos tudás................................ 392
lélek..................................... 423, 424, 437
lélek, jelentései.....................................41
lélekvándorlás....................................394
letters folyóirat.................................... 70
lexikografikus döntés........................ 346
lexikografikus leírás..........................161
lexikografikus rangsor...................... 255
lexikografikus szabály.......................348
liberalizmus........................................440
logicisztikus marburgi iskola............420
logika................................................... 414,429
logikai (szemantikai) mátrix... 192, 206
logikai rendezés................................. 206
logisztika (2.jelentés idő és térbeli
folyamatok szervezése)......................418
logisztika, matem. szimbolikus logika . 4 1 4
logosz.................................................. 381
LTP..................................................... 399
lyukkártya technika, kézi................... 10
lyukkártya, kézi................................... 22
M
magatartás lélektan.......................... 431
magatartásmód, velünk született..... 439
mágikus szemlélet..............................278
magyarázat, három stádiuma (Comte).. 411
maladie creatrice............................... 238
mandala..............................................425
mani padme hűm...............................425
mantra................................ 240, 243, 426
mantra meditáció.............................. 185
mantra, etimológiája......................... 428
maradandóság, időtállóság...............321
marketing............................................. 10
marxizmus..........................................440
másodlagos (szekunder) ismeretszerzés 387
másodlagos forrás................................98
Máté effektus......................................310
matematikai logika............................385
matematikai modellek.......................415
matematikai-statisztika.................... 253
matematizáló természetkutatás.390, 415
matéria................................................384
mátrix technika..................................206
mátrix, logikai, szemantikai............. 444
mavericitás......................................... 270
meditáció.............................................239,425
meditáció formái................................427
meditáció, etimológiája........................... 426
meditáció, nyugati...................................243
meditatív kikapcsolódás.......................... 428
meditativ technikák................................. 234
megállapítás............................................... 75,103
megerősítés (reinforcement)................... 441
megértés....................................................383,386
megértés és tudás.....................................388
megértés, fogalma..................... 39, 385, 386
megfigyelés.......................52, 250, 410, 411
megismerés (intellegere).........................381
megismerés (kogníció) fogalma....390, 417
megismerés módjai..................................382
megismerés útja.......................................387
megismerés, misztikus............................ 424
megismerés, transzcendens..................... 386
megismerés, tudományos........................ 386
megismerő tevékenység.......................... 386
megítélési torzulások...............................392
megjegyzendők frakcionálása................. 404
megkérdezés............................................... 52,250
megkülönböztetés....................................392
megkülönböztethetőség (distinctness) ..268
megkülönböztető elemzés.................. .....369
meglévő tudásból új.................................387
megvitatás (diszkusszió)......................... 137
memória....................................................380,394
memória, agybiológiája...........................397
memória, formái......................................395
mensurare (mérni)................................... 415
mentális kapacitás................................... 400
mérés........................................................220
mestermunka (céhekben).......................... 18
mesterséges intelligenciái2, 43, 108, 162,
188
metafora....................................................153,288
metakognitív tudás.................................. 425
metakommunikáció................................ 291
metamemória...........................................395
metodika, etimológiája............................406
metodológiai esszencializmus és
nominalizmus.......................................... 413
MIND módszer........................................432
minőség imaginatio és intellectio............407
minőségi osztály......................................334
mintafelismerés....................................... 433
misztika................................................... 243
misztikus átélés....................................... 278
misztikus megismerés.............................381
modalitás................................................. 383
 463
modalitás elmélet.....................................407
modell paraméter.....................................331
módszeresség, fogalma..............................43
monász............................................. 382,387
monográfia, fogalma..................................67
moralitás...................................................436
morfológiai elemzés............... 193, 207, 235
morfológiai tervezés................................ 446
motiváció................................................. 108
MTA doktora..............................................61,313
MTA Könyvtára...................................... 313
MTA köztestülete....................................... 61,322
MTA, tudományterületei........................... 37
multidiszciplináris ismeretalkotás........... 379
munkahipotézis..........................................75
munkamegosztás, kutatói........................ 270
mutáció.....................................................430
műveltség, fogalma................................... 43
N ökölszabály......................................191, 204
Nagy Tudomány................................ 270
neopozitivizmus................................. 385
neuron................................................ 435
noczis, noema..................................... 429
nominalizmus.................................... 391
nomotetikus kutatás.......................... 436
non verbális kommunikáció.............291
non-print-médiumok...........................94
nonprofit szolgáltatások értékelése.. 338
nyelv alaptulajdonságai.................... 164
nyelv és gondolkozás.........................433
nyelv és nemzet..................................163
nyelv és szellemi alkotás................... 159
nyelv fenomén....................................394
nyelv megértése................................. 182
nyelvhasználat a kutatómunkában...164
nyelvi diverzitás......................... 154, 160
nyelvi készség.....................................444
nyelvi relativitás................................ 160
nyelvvédelem......................................166
nyereségelmélet, lélektani................. 439
nyúl-magatartás.................................. 78
o páros preferencia............................. 219
objektív és szubjektív... 222, 392, 437, 438
Occam borotvája...................................... 163
okoskodás, egyenes és fordított irányú. 197
okosság, bölcsesség, fogalma...................43
oktatás-nevelés-továbbképzés...................18
olvasás, aktív és passzív..........................107
olvasás, feltáró.........................................110
olvasás, kritikus...................................... 111
OM (HŰM)............................................. 425
online adatbázisok...................................305
ontológia..................................................382
operacionalizálás..................................50, 52
operátor....................................................442
opponens.......................................... 309, 322
orvostudomány......................................... 11
orvostudományjellege............................... 37
Osborn kérdéskatalógusa........................ 248
OTKA................................. 10,37, 142,310
oxbridge stílus.........................................151
ö
ökonómiai transzformáció formulái.........331
önhivatkozás..............................................72
önhivatkozás, fogalma............................ 318
önismeret................................................. 380
önmagunkban megvitatás........................389
önmegfigyelés....................................25, 386
önmegvalósítás........................................394
önszabályozott képességek............. '.......239
öröm.........................................................438
összefoglalás................................... 139, 353
összehasonlítás........................................ 185
ötlet-dokumentáció....................................48
ötletgazdagság.........................................422
ötletroham............................................... 245
P
pályázat írás.....................................310
pályázatok elbírálása....................... 310
parafrázis (tartalom idézés)............... 96
paralelizmus......... ........................... 150
Pareto fogyasztói kosara................. 345
párhuzamos feldolgozás (PDP).420, 446
párhuzamos figyelés.......................... 78, 354
páros cserearánybecslés..................341
páros preferencia teszt.....................339
peer.......................................................... 234
peer review...................................... 269
példa, hasonlat előnye.............................. 51
Permuterm Subject Index........................357
 464
personal publishing.................................... 68
PhD elnevezés..........................................385
PhD-képzés, ismeretanyaga.......................19
Philipps 66............................................... 247
piackutatás, szekunder............................... 29
pillangó álom............................................389
Pithagorász tétele.....................................273
plágium, fogalma....................................... 96
pleonazmus.............................................. 153
polaritási profil........................................ 211
pontatlanság és tévedés............................393
pontozási módszerek................................224
pop-zene................................................... 427
poszter........................................................ 73
posztgraduális kutatóképzés...................... 19
potenciális memória.................................395
pozitív és normatív.................................. 381
pozitív gondolkodás................................. 244
pozitivizmus............................................. 381,411
pragmatizmus............................................411,420
preferencia................................................439
preferencia, mérés......................................28
preferenciavizsgálat.................................221
preprint......................................................266,308
príma philosophia, a tudományok közös
alapja........................................................ 406
primacy-recency effektus.........................396
primer adatok.............................................11
primer folyóirat..........................................68
primer kutatás...................................... 36, 52
primer kutatás kiegészítő jellege...............91
primer kutatás, disszertációban..................49
primer kutatások értékelése..................... 250
primer vizsgálatok, lehetősége................ 323
primer-kutatás, metodikái.......................... 16
primer-kutatás, tartalma.............................14
prioritás........................................68, 78, 269
próba-szerencse....................................... 401
probléma megoldás..................................386
probléma tudat......................................... 176
probléma, fogalma................................... 178
probléma, szó értelmezése.......................179
problémaelemzés....................................... 46
problémamegoldás...................................391
problémamegoldás makró-struktúrája.. 175
problémamegoldás stádiumai.................. 419
probléma-megoldási technikák................418
problémamegoldó gondolkodás... 173, 174
problémamegoldó gondolkodás lépcsői 180
problémamegoldó kutatás..........................10
proceeding........................................... 73
produktív és reproduktív gondolkodás233,
404
produktív gondolkodás.....................232
projektív teszt....................................445
promotio scientiae...............................18
pszichológia, népi.............................. 438
publikáció............................................ 45
publikálás.............................................68
publikálás időpontja........................... 70
publikálás, fogalma.............................57
R
rábukkan ás.......................................175
racionális gondolkozás......................382
racionalizmus.................................... 410
ráhibázásos intelligencia.................. 162
ráhibázó képesség............................. 432
Raja Yoga.......................................... 424
reaktancia-effektus........................... 423
recenzió.............................................. 353
referáló folyóirat.....................68, 88, 271
referátum...................................... .....353
referee (lektor, bíráló)........................ 71
reflex fogalma................................... 401
régiek újraolvasása........................... 270
régiekre hivatkozás.............................86
regisztrátum...................................... 303
regresszió (olvasási).......................... 110
reinkarnáció...................................... 241
rekord, fogalma.................................305
relativitás........................................... 380
relaxáció.............................................423
REM-alvás......................................... 423
rendezett láncolatok..........................218
rendszerelmélet................................. 430
rendszerezett gondolkodás............... 420
reproduktív gondolkodás................. 233
részköltség hányad............................335
részköltség-hatékonyság, fogalma.....331
részproblémákra bontás.....................49
résztémák (a kutatási téma külön-külön
tisztázható problémái)........................51
retrográd amnézia.............................400
rímelő szavak megjegyzése...............393
rizikó-készenlét................................. 423
Rorschach-teszt.......................... 276, 422
Rorschach-teszt................................. 278
Ross elrendezés................................. 341
 465
rövidtávú memória............................ 399
Rubik-kocka...................................... 401
s számítógép.................................................10
sajtófigyelők, tallózók....................... 83
sámán kultúrák.................................427
Sapir és Whorf elmélete.................. 160
scanning........................................... 423
SCI (Science Citation Index)69, 72, 98, 99,
267,312
Science Citation Index (SCI)...........312
scientometriai, tudománymetriai.....315
SEER-módszer.................................249
sillabusz.........................................52, 81
skála (= lépcső, létra).......................407
skálatípusok..................................... 222
skimming......................................... 106
skipping............................................106
skolasztika....................................... 381
sleeper-effect......................................404
Social Sciences Citation Index (SSCI). 313
speciális kutatásmódszertani5, 19, 45, 253,
323
speciális kutatásmódszertan, vázlata.... 325
statisztika használata........................408
stílus és hangvétel..............................149
struktúrális módszer.........................444
strukturalizmus.................................193
studia humanitatis.............................402
summary............................................ 353
supervisor (témavezető konzulens)..309
survey................................................. 251
sűrítés (egy mondatba)..................... 443
szakbibliográfia, mint forrás..............94
szakdolgozat.........................................64
szakértői rendszerek......................... 174
szakirodalmi (tudományos) alkotás...10
szakirodalmi dokumentáció............... 48
szakirodalmi műfajok....................57, 58
szakirodalom-feldolgozás munkafolyamata
.............................................................101
szakirodalomkutatás, célra-orientáltsága 29
szakirodalom-kutatás, egységei........104
szakirodalom-kutatás, hasznosítása..13
szakirodalom-kutatás, jellemzői........ 30
szakirodalom-lánc............................... 89
szakkatalógus.......................................87
szakkifejezések definiálása............... 154
szakkifejezések többértelműsége.....381
szakmai nyelvújítás................................. 164
szaktudományok, módszertana................. 16
szamárhíd................................................ 442
számítógépes adatbázisok......................... 88
számítógépes forráskutatás..............274, 302
számítógépes szövegezés........................145
számítógép-tudomány............................... 16
számszerű kísérletezés............................ 407
számszerűsítés......................................... 220
szavak árnyalati értelme és használati tere
.................................................................356
szavak visszakeresése............................. 147
szcenário írás...........................................248
szekunder eredetű ismeretek................... 387
szekunder irodalom................................... 69
szekunder piackutatás............................... 20
szekunderkutatás...10, 11, 30, 36,100, 389
szekunderkutatás alkotó folyamata.........174
szekunder-kutatás, fogalma................. 21, 43
szekunder-kutatás, fogalma, előnyei.........20
szekunder-kutatás, tartalma.......................14
szelekciós nyomás...................................430
szelektív (válogató) hallgatás..................354
szelektív témafigyelés (SDI)...................305
szellem.....................................................389
szellem (mens)........................................ 415
szellem (nousz)........................................424
szellem, jelentései..................................... 42
szellemi..................................................... 11
szellemi alkotás..................................10, 442
szellemi import..........................................13
szellemi javak..........................................416
szellemi lélek (Geist).............................. 413
szellemi tulajdon kollektivizálódása........ 270
szellemtudomány............385, 407, 412, 436
szemantika...............................................164
szemantikai koordináta........................... 356
szemantikus differenciál.........................211
személyes én (lélek), Ich, atman............ 431
személyhez köthető alkotás.....................269
szemle cikk (review)................................. 69
szemlélődés............................................. 243
szeriális gondolkozási folyamat............. 421
szerzői rövid kivonat...............................353
szerzők sorrendje.......................................94
sziderikus inga.........................................416
szillogizmus, öt részes............................ 408
szinapszis.................................................432
szinektika.................................................247
 466
szinonimák és homonimák................356
szinopszis...............................................66,139
szinoptikus glosszárium.................... 166
szintaxis............................... 164, 193, 444
szintetikus filozófia............................430
szintetikus módszer........................... 252
szintetikus mutató.............................. 201,330
szintézis....................... 177, 197, 204, 437
szkepszis............................................. 409
szó képi elképzelése........................... 159
szociáldarwinizmus........................... 439
szóhasználat....................................... 152
szóhasználat megalapozása.................79
szóhasználati gyakorlatok........ 355, 356
szókincs mérése..................................165
szomnolencia......................................423
szó-összetételek, kompoziták............ 154
szórend a beszédben.......................... 286
szövegellenőrzés.................................157
szövegszerkesztő használata............. 146
szövegtartalom kategóriái................... 75,165
sztereotípiák, gondolkodási minták..420
szubjektum és objektum................... 429
szükséglet........................................... 438
szürke irodalom....................... 60, 64, 85
szürke tudás....................................... 159
T tény igazságok, bizonytalansága............. 410
táblázatok használata........................156
táblázatok típusai.............................. 136
táblázatszoba......................................172
taizéi közösség....................................243
találgatás............................................ 181
tananyag avulása............................... 274
tanítás................................................. 192
tanítás, fogalma....................................39
tankönyv írás..................................... 265
tanóra tartása.................................... 281
tanulás................................................ 191
tanulás, értelmezése, elméletei..........402
tanulás, fogalma............................. 25, 39
tanulás, konvergens és divergens......402
tanulás, pszichológiai.........................386
tanulási motiváció............................. 441
tanulási stratégiák.............................401
tanult emlékezés.................................396
tao....................................................... 241
taoizmus..............................................192
tapasztalat, fogalma............................ 25
tapasztalati, ismeretszezés.......................407
tárgyalás sorrendje.............. :.................... 133
tárgymutató..............................................157
tárgymutató (index)................................... 86
tárgymutató készítése.............................. 155
tárgymutató, integrált (hiperindex)...........293
tárgyszó..............38, 79, 113, 201, 355, 398
tárgyszó csokor (cluster)......................... 116
tárgyválasztás.............................................77
társadalomtudományok, értékelése.......... 321
társodalomtudomány................................. 12
társszerzők................................................. 70
társszerzők, figyelembe vétele................ 317
tartalmi meditáció................................... 427
tartalmi szerkezet.....................................133
tartalom gazdagítása................................443
tartalom, manifeszt és látens................... 124
tartalomelemzés.......................114, 120, 124
tartalomjegyzék.......................................141
tartós emlékezet........................................396,434
tautológia.................................................153
taxonómia................................................ 444
TDK-versenydolgozat............................... 64
teleologikus gondolkodás........................440
témadokumentáció,....................................69
témakör (szakterületi reszort)....................47
tématanulmányok...................................... 83
tenacitás................................................... 424
tényinformációk.......................................127
ténymegállapítás......................................392
teozófia, gnosztikus.................................425
tér és idő új felfogása.............................. 412
tercier kutatás...........................................170
természet és tudat.................................... 386
természetes intelligencia............................ 12,108
természettudomány....................................49
természettudomány, információi...............32
természettudományos módszertan.......... 406
terminológia.............................................129
terminológia, kutatása................................26
terminológia-fejlesztés.............................164,293
terminológiai kivonat.............................. 296
Terminológiai Munkabizottság, marketing
.................................................................167
tervezőképesség.......................................184
tétel............................................................ 75
tétel (állítás).............................................388
tételek (tézisszerű megállapítások).......... 327
tételek, megállapítások, fogalma...............39
 467
tételvázlat...................................................82
tévedésből felismerés.............................. 393
tévismeret.................................................389
tézis............................................................. 58,139
tézis, antitézis és szintézis....................... 383
tézis, fogalma........................................... 314
tézisjelentései.............................................75
thesaurus.......................................... 115, 303
tíz legjelentősebb közlemény.................... 72
TM (Transzcendentális Meditáció)..........426
továbbképzés, tudományos..................16, 19
több tevékenység párhuzamosan............. 434
többlépcsős mátrix................................... 209
többszerzős művek..................................... 67,270
tömeglélektan fiatalkori...........................234
tömeglélektan kultikus.............................234
tömörítő gyakorlatok............................... 352
történelem és megismerés....................... 383
történelmi megértés................................. 386
tradicionális asztrológia...........................277
transzcendentális meditáció.....................240
tranziens szerzők..................................... 263
trial and error........................... 180, 401,435
trigger session.......................................... 248
tudás biztonságossá tétele....................... 391
tudás relativitása...................................... 273
tudás, csak sejtés......................................387
tudás, fogalma............................................ 39,388
tudáselem, empirikus................................. 40
tudáselem, kigondolt..................................40
tudat..........................................................432
tudat, fogalma.....................................42, 397,423
tudat-alatti, jelentései.................................42
tudatállapotok........................................... 238,423
tudatállapotok, agybiológiai.................... 239
tudatelemzés.............................................429
tudatos információfeldolgozás.................387
tudattartalom (percepció).........................410
tudomány.......................................... 383, 385,412
tudomány hite.......................................... 278
tudomány tudománya.............................. 264
tudomány, fogalma.............................. 14, 40
tudomány, kvantitatív.............................. 406
tudományágak diverzitása......................... 33
tudományágak jellegzetességei................. 35
tudományágak nemzetközisége................. 34
tudományelmélet...................................... 385,406
tudománymetria................................ 98, 311
tudományok pozitivitási foka (Comte). 413
tudományos dolgozat.................................67
tudományos fokozat........................... 11
tudományos folyóirat, kritériuma... 317
tudományos hiedelem....................... 278
tudományos hírszerzés....................... 20
tudományos írásművek követelményei ...59
tudományos könyv, fogalma.............. 66
tudományos közlemény................67, 266
tudományos közlemény címe............. 70
tudományos közlemény megfontolásai ...72
tudományos közlemény, kritériumai.71
tudományos módszer........................251
tudományos monográfia...................266
tudományos publikáció.................... 266
tudományos teljesítmények, nem irodalmi
............................................................320
tudományszakok követelményei......315
tudománytan..................................... 264
tudományterületek, értelmezése........40
tulajdonságok, elsődleges, másodlagos.407
TV-tartás........................................... 108
u
új fogalmak elnevezése. 161, 165
ultrarövid memória.... ....... 395
univerzum végtelensége ....... 382
utilitarizmus................ ....... 438
V
Vágó-féle TV játék..........................403
válaszadás típusai............................ 403
valóságtartalom................................. 76
változékonyság................................ 188
Vancouver konvenció................... 92, 97
varázsvessző.................................... 276
véda..................................................388
védés, értekezés vitája....................... 63
vélemény....................................127, 436
vélemények (dóxai)......................... 409
vélemények számszerűsítése...........223
véleménykutatás................................ 84
verbális meditáció............................426
verifikálás........................................ 408
verstanulás....................................... 445
vetítés...............................................156
vetítés, védésen............................... 321
vigilancia......................................... 424
világkutatás...................................13, 20
világnézeti rendszerek..................... 436

viszonyítás................................................328
vizuális heurisztikumok...........................215
vizuális kutatástámogatók....................... 213
vizsgálati (kutatási) egység........................49
Vorspann, előfogat.................................. 141
W
WWW - (World Wide Web)
468
z
Z-efTektus............................................... 176
zen........................................................... 241
zen-buddhizmus.......................................242
Zipf törvénye............................................. 99
zsidó hasszidizmus..................................425
306
 Névmutató
A
Abelard......................................24, 388, 446
Ádám................................................ 179,426
Ádám.................................................239,275
Adamson.................................................. 414
Adorno.............................................. 385,413
Albert, Hans.............................................389
Apel......................................................... 411
Aquinoi Szent Tamás.............................. 381
Arany János..............................................287
Archimedes..............................................173
Arisztotelész. 274, 275, 406, 427, 428, 446
Augusztinusz..................360, 380, 428, 440
Averroes...................................................446
Avicenna..................................................381
B
Babbie........................ 114, 124, 156, 165
Babits.................................................432
Bacon, Francis26, 163, 173, 251, 388, 390,
406
Bacon, Roger............. 254, 410, 415, 424
Baintner....................... 11, 67, 69, 72, 76
Bamquet............................................240,426
Baráth Csabáné................................. 253
Barrow...............................................182
Bartlett...............................................179
Bauer és Berács......................... 214,348
Baumgarten....................................... 190
Bayes................................................. 346
Beck..................... 86, 203,263,264, 274
Belz és Tomczak............................... 214
Benesch26, 159, 172, 185, 190, 191, 193,
232, 394, 398, 402, 405, 417, 419, 442,
443, 444
Bentham............................................ 438
Berács................................................348
Bergson.............................................385,421
Berkeley............................................389,410
Bemoulli............................................345
Bertalanffy........................................ 239
Besenyei............................................235
Binet....................................................25,395
Bloch.............................. ..........................384
Boddhidharma............... ..........................242
Bolzano.......................... ..........................196
Bolyai János.................. ..........................274
Bonaventura................... ..........................424
Boole.............................. .......................... 302
Bőhme, Jacob................ ..........................437
Bradford......................... ............................ 99
Braun és Bujdosó.......... ..........................165
Braun Tibor................... ......................20,71
Brentano........................ ................. 413,429
Broca.............................. ..........................432
Brossé............................ ..........................426
Brumer........................... ..........................174
Brúnó, Giordano............ ...........24, 382, 440
Brunswik....................... ..........................408
Buddha........................... ..........................242
Buridan.......................... ..........................382
Bühier............................ .........191,413,442
c
Cajal..........................................................432
Calvin24, 162, 172, 178, 180, 182, 185,
186, 187, 193, 218, 397, 399, 401, 404,
409, 420, 423, 426, 432, 433, 444
Carrol, Levvis...........................................172
Cato...........................................................163
Cicero.............................................. 380, 446
Clapparede...................................... 178, 418
Clark26, 162, 171, 194, 202, 388, 413, 420,
421,432, 438, 445,446
Coan........................................................ 193
Cohen.......................................................420
Comte.............. ........................381,411,413
Coué.........................................................244
Cramer.....................................................345
Cusanus...........................382, 387, 390, 415
Cuvier...................................................... 429
Csath....................................................... 171
Cselőtei....................................................379
Csepeli.....................................................245
Csermely 10, 73, 117, 136, 158, 305, 308,
325, 378, 448
 470

Csermely és Gergely63, 65, 69, 71, 72, 78, Forgács............ 159, 160, 164
80, 83, 85, 134, 138, 140, 147, 150, 166, Foucault.......... ............... 389
302, 304 Frank Tibor.... ............... 194
Csermely, Gergely, Koltay és Tóth278, 305, Frege............... ............... 415
307,308,312,325,357 Freud............... ...............413
Csermely, Gergely, Koltay és Tóth......... 312 Freund Tamás ............... 434
csimpánz...................................................172 Friedrich......... ............... 434
Csuang Csou....................................389, 424 Fromm............ ........234, 439

D
Darwin........ 182, 274, 429, 439 Galilei............... ...274, 406, 407,412,415
Demokritosz. ...... 407,416, 428 Galton............... ......................... 272, 275
Dennett....... ...... 200, 264, 390 Garfield............ ....99, 267,309,312,313
Descartes41,195, 200, 201, 214, 263, 382, Geer, van de...................................... 179
384, 401,405,407, 443 Gehlen............................................... 431
Dewey........ ...................... 420 Gergely............ ................................... 10
Dezső ZsigmondnélOO,108, 110, 113, 144, Gidai................ ..................235. 245, 249
163, 165 Goethe........................ 125, 172, 429, 442
Diderot....... ...................... 400 Goleman............................................ 427
Dilthey........ .......385,412, 436 Gordon............. ..................................247
Dobrov....... .............. 271,272 Gossen............. ..................................271
Dörner........ ...................... 418 Gottwald és Howald.......... 239, 426, 428
Dubravszky., ...................... 277 Grosseteste.................................390, 415
Duns Scotus, ............... 192, 443 Grotius............ ..................................406
Durkin........ ..................... . 175 Guilford........... .......... 174, 187, 232, 422
Gurgyák János.....................................132
Györfíy............ ..................................325
E
Ebel és BliefertlO, 60, 63, 68, 115, 116, H
133, 137, 140, 141, 143, 144, 147, 148,
152, 154 Haeckel.....................................................430
Eckhart mester.................................. 381,421 Hámori 173, 354, 379, 393, 396, 400, 403,
EcolO, 32, 62, 77, 78, 82, 85, 98, 132, 134, 405, 428, 433, 434, 435
143, 150 Hartmann..................................................386
Einstein..................................... 135,273,411 Hebb......................................................... 397
Ellenberger............................................... 238 Hegedűs.................................. 236, 248, 372
Epikurosz.......................................... 409,438 Hegel25, 191, 402, 410, 412, 416, 425, 429,
Eukleidész........................................ 195,274 441,442
Heidegger................................................. 386,439
Heisenberg................................................412,429
F
Hérakleitosz............................192, 430, 443
Farkas......................................................... 76 Herbart..................................................... 387
Fechner............................................ 411, 431 Hernádi............................282, 286, 374, 375
Fejér Lipót................................................194 Herrmann................................................. 271
Ferenczy...................................................286 Hiebsch.....................................................404,420
Fichte....................................................... 383 Hippokratész............................................ 431
Ficino....................................................... 435 Hobbes................... 382, 388, 410, 436, 440
Fleming.................................................... 272 Hockett.....................................................164
Fodor és Pylyshyn....................................162 Horáciusz................................................. 409
 471

Horkheimer...................................... 385 Lenkey............................................. 213

Huarte.............................................. 181 Leonardo da Vinci........................... 254
Hume................................. 391,410, 436 Levi-Strauss......................................193,444
Humphrey........................................ 179 Lewin...............................................244
Husserl....................... 409,412, 429, 437 Linné............................................... 161
Locke.................. 383,388,410, 436, 440
I Lorenz...............................................387,430
Loyolai Szent Ignác.........................426
Iványi ...................228, 236 Lullus................................................190,440
Luther.............................................. 406
J
M
James......................................... 182, 189
Janovits Gábor.................................. 339 Machiavelli................................ 272, 406
Jaspers................................386, 391, 437 Magyar K.M................... .........................251
Jung................................... 275, 422, 423 Magyari Beck................. .........................233
Maharishi Mahesh Yogi ........................240
Maimonides.................... .........................390
K
Majaro............................. ................ 236, 245
Kahn..................................................85 Majoros 10, 62, 63, 64, 67, 77, 80, 82, 84,
Kant24, 25, 161, 190, 192, 383, 402, 408, 86, 113, 117, 121, 124, 133, 137, 140, 142,
424, 430, 437, 440, 444 144, 146, 150, 151, 152, 156, 303, 305, 306
Kaoru Ishikawa................... ....................237 Mannheim Károly........... .........................195
Karinthy................. ....................149 Marbe.............................. .........................420
Kecső..................... .... 40, 125 328 M arcéi............................ ................ 234, 439
Kendall.................. .................... 341 Marcuse.......................... ................ 385, 413
Kepler.................... ............277, 406 Marx................................ ....... 384, 402'411
Kierkegaard........... ............416, 437 Maslow........................... ................ 425, 438
Kintsch.................. .................... 398 Masselon......................... .........................161
Klages.................... .................... 437 Máthé.............................. ................ 311, 317
Koltay.................... ...305,307,312 Mátrai.............................. .........................232
Konfucius.............. .................... 276 Mayr................................ .........................429
Kopernikusz.......... ............271,406 McCarthy........................ .........................346
Kornis.................... .......................40 McDougal....................... .........................431
Köhler.................... .....................191 Mello............................... ................ 243, 427
Kuhn...................... .......................85 Melzer............................. .........................243
Kunzmann............. .............. ....... 21 Mendel............................ .........................271
Kunzmann, Burkard és Wicdmannl59, 190 Mengyelejev................... .........................271
Merleau-Ponty................ ........386, 407, 429
Merton............ ........................310
L
Meyer.............................. .........................431
Lamarck................ .....................429 Mikola Sándor................ .........................194
Lángé..................... .....................420 Miles............................... .................226, 328
Langen .................. ............ 241, 242 Mill, J. S......................... 184, 252, 407, 438
Laplace.................. .....................346 Miller.............................. ..........................184
László ........ __________ 254 Montágh280, 282, 286, 289, 291, 352, 374
Leibniz... 23, 195, 382, 387, 410, 411, 414 Montaigne.................................................436
Leisegang.............. .....................416 Montesquieu............................ ;........ 440
Lénárd24, 174, 176, 178, 198, 202, 232, Montgomery és Urban......................214
386,387, 401,414 Morus Tamás....................................440
 472

Mo-Ti................................................. 21, 439 Pólya.......................173, 174, 194,214, 232

Murphy, Joseph........................................ 244 Popperi39, 232, 252, 387, 390, 391, 413,
428, 429, 430
N Protagórasz............................................... 380
Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész381,390
Nalimov és Mulcsenko....................265, 267
Natorp....................................................... 420
R
Neumann János....................... 179, 194, 396
Newton.............................................266, 277 Ricardo......................................................402
Nietzsche.......... ........ ...................... 254. 416 Riókért 4T7
Noble............................. ......................... . 162 Riedl....................... ..........................408
Normann........................ .......................... 420 Riesmann.......... ...................... 425
Novákv.................. 235. 245. 246. 247. 249 Roger Bacon........... ..........................390
Nyomárkay.................... ........................’ 279 Rogers.................... ..........................272
Nyström......................... .......................... 232 Roska Tamás........ ...... 379
Rubinstein.............. ..........................175
o Russel..................... ................. 181,415

0. Nagy és Ruzsiczky. .......................... 152 s

Occam........................... .264,381,409, 421
Ortesa............................ ..................200. 379 Salmon és Hanson ..........................252
Osborn..................... 25, 232, 236, 245, 422 Sapir és Whorf....... ..........................160
Ower és Morrow........... .......................... 404 Sáringer.................. 176, 179, 254, 263,403
Sárközy.................. ..........................245
P1 Sarldakov............... ..........................178
Sarton..................... ..........................272
Palotás Imre.................. ......... 339, 341, 344 Savage.................... ..........................346
Papposz....................... ........ 196, 199, 206 Savage-Rumbauch ..........................182
Pareto............................ ................ '........'218 Scheler.................... ..........................437
Pascal...................... ......................... 173 Schelling................ ................. 429, 437
Pataky......................................................... 84 Schiller................... ..........................172
Patanjali........................ .................. 242, 424 Schleiermacher....... ..........................384
Pavlov..................... ................ 184, 401 Schopenhauer......... .........191,425, 440
Peano........................................................ 415 Schubert András... ............................ 71
Peirce............................ .................. 408,411 Schultz.................... ..........................237
Pelz........................................................... 403 Seneca.................... ................. 192,443
Pertorini...................... ................ 232, 238 Sextus Empirikus.. .......................... 409
Piaget............................ .......... 182,387^403 Shakespeare........... ..........................183
Picasso ......................... ........................... 144 Shapiro................... ..........................427
Pickerton......................................... 184, 185 Silva....................... ................. 240, 427
Pico Della Mirandola.. ......................... 435 Símmel................... ..........................437
Pietrasinski......... ....................272 Simon.................... ................. 345, 346
Pillsbury....................... ........................... 180 Sinai Szent Gergely....... .......................... 426
Pitagórász..................... ........................... 407 Sinn....................... ..........................345
Platón........................... ...................346, 440 Skinner................... ................. 275, 441
Pléh.............................. ..........171,202, 204 Smith, Adam.......... ..........................402
Plessner........................ ........................... 431 Solla Price.............. .262, 264, 265, 273
Plethon......................... ..............................24 Spencer.................. .......................... 430
Plotinosz.... ............. 424 Sperry.................... .......................... 426
Poenicke....................... .................. 115, 147 Spinoza.................. ................. 391,425
 473
Staehelin................................................... 234
Steiner, Rudolf......................... 243, 427, 431
Strecker.................................... 235, 245, 248
Sváb János..............................................76,144
Szabó..................... 139, 152, 305, 306, 451
Szabó Katalin 10, 76, 77, 80, 82, 83, 85, 86,
90, 95, 96, 106, 107, 111, 117, 132, 133,
139, 143, 149, 150, 151, 153, 154, 160, 166
Szamoszi Arisztarkhosz...........................271
Széchenyi................................. 13, 163, 233
Székely Lajos...........................................176
Szendrö................................................. 253,269
Szentágothai......................................... 278,434
Szent-Györgyi...................................... 113,396
Szentgyörgyi Zsuzsa............................ 379,451
Szókratész............................................ 172,380
T Weber....................................................... 406
Talleyrand ...............390
Teller Ede. ....... 194, 423
Thomas.... .......237, 239
Thompson ...............254
Thomdike. 195, 401,441
Thurstone. ...............340
Tomczak... ...............215
Tomcsányi22, 50, 66, 75, 83, 155, 165, 190,
200, 201, 450, 451
Tomcsányi Péter.............203, 213, 331, 452
Torrance...................................................422
Tyihomirov.............................................. 419
Tyler.........................................................398
V
Valenta. 268
Vekerdi...................270, 272, 274, 276, 277
Vekerdy Tamás....................................... 405
Vershofen................................................ 257
Vester.......................................................434
Vico, Giambattista.................................. 383
Vida............... 119, 129, 200, 268,379, 433
Vigotszkij................................................ 160
Vinacke....................................................175
Vizi, E. Sz................................................434
Voltaire................................................... 391
w
Waldrich.......................................... 275, 276
Wallas....................................................... 174
Watkins.....................................................401
Watson......................................................180
Wertheimer......................................232, 422
Whorf....................................................... 160
Wigner Jenő............................................. 194
Windelband.............................................. 436
Wittgensteinl59, 162, 184, 193, 404, 409,
444
Wolff, Christian....................................... 382
Wulf......................................................... 398
Wundt.......................................................418
z
Zalainé dr. Kovács Éva................... 87, 302
Zentes.......................................................214
Zipf...........................................................165
Zwicky............................................. 232, 235
 Utószó

Ez a könyv — akárcsak a konkrét kutatások — nem az lett, aminek indult. Kutatási

jelentésből tankönyvvé bővült és szelídült. Új diszciplínát ébresztő kezdeményezésnek
tartom, ami eleve nem lehet befejezett és a szerzőn kívül mások által történő továbbfej­
lesztést is kíván. A dédapa szerző első kiegészítője e könyvben az egyik unokája volt —
és reméli mások is követik ebben. Ez fogja feloldani azt az itt-ott egyoldalúságot, ami
abból fakad, hogy a szerző többnyire saját módszertani megoldásait ismerteti.
A tudományos írásművek alkotástechnikáját — amit a doktorálok számára a leghasz­
nosabbnak tart — viszont a legfontosabb forrásmunkák kritikus összeépítésével és kiegé­
szítésével oldotta meg, kibővítve a 2.4 fejezetben saját kreatív módszereivel. A lényeg az
általános kutatásmódszertan elhatárolása volt az 1. részben az 1-1. táblázaton.
Ennek lényege a szekunder-kutatás fogalmának „kiterjesztése”, ami nemcsak a pasz-
szív szakirodalom-kutatást, hanem főleg annak aktív, továbbfejlesztő formáját alkalmaz­
za. Természetesen tartalmazza az elmélkedő, töprengő, heurisztikát alkalmazó kreatív
primerkutatás metodikáját is, vagyis mindazt, ami tudományszaktól független, közös
kutatási módszer. Ebbe a szintézisbe építheti be a kutató a saját és mások speciális meto­
dikával nyert primer kísérleti adatait és egyéb információit. (A doktorandus szaktudomá­
nyi speciális kutatás-módszertani ismereteit saját doktori iskolájában sajátíthatja el.)
Az elmondottakból adódik, hogy új diszciplínánk továbbfejlesztése elsősorban a kre­
ativitás és heurisztika irányába történhet, valamint a 4. részben leírt tréningek módszere
és szervezése tekintetében. Az utóbbiakat tartották leghasznosabbnak eddigi hallgatóim.
Ezért folytatni kívánom a kurzusok tartását (a 6 napos 24 tanórás, sok házi feladatot kí­
vánó tanfolyamok „forgató-könyvét” szívesen átadom); de az egyéni felkészülőknek más
oktatási formákat is kipróbálunk és a magántanulás és távoktatás is lehetséges a tan­
könyvemből.
A legfontosabb feladat — amennyiben az általános kutatásmódszertan polgárjogot
nyer a doktorképzésben — az oktatók képzése, tapasztalatcseréje, tanácsadása lesz. De
tankönyvünket haszonnal forgathatják már a diploma dolgozatot készítők, és még a ta­
pasztaltabb kutatók is, sőt a habilitációra és akadémiai doktori címre új tudományos
alkotással pályázók is.
Akinek segített „Általános kutatásmódszertanunk”, az kérem utaljon is erre, hogy
másnak is segíthessen. Aki pedig módosítva vagy kiegészítve alkalmazza, az kérem tu­
dassa ezt velem, hogy — szellemi tulajdonát hivatkozással tiszteletben tartva — beépít­
hessem, ha beleillik továbbfejlesztett tananyagomba.
A könyvemet oktatásra alkalmazókat pedig kérem, közöljék velem címűket, hogy hírt
adhassunk a tárgy továbbfejlődéséről.
Ezzel érdeklődésüket megköszönve búcsúzik a szerző
TomcsanyiP@ommi.hu
Szent István Egyetem
kihelyezett
Ökogazdálkodási és Kutatásmódszertani Tanszéke
Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest, 1024 Keleti Károly utca 24.
 Tomcsányi Pál
1924. február 27.-én született Tomcsányi Vil­
mos Pál és Vladár Erzsébet hatodik gyermeke­
ként. Kiskorát nagyrészt Vásárosnaményban élte
át, majd a Fasori Evangélikus Gimnázium
növendéke volt, természetrajzból országos tanul­
mányi versenyt nyert. A József Nádor Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetemen végzett okleve­
les mezőgazda (agrármérnök), egyetemi doktor
(1946), okleveles gazdasági szaktanár (1948).
A mezőgazdasági tudomány kandidátusa
(1969), akadémiai doktor (1975), doktor h.c. két
egyetemen, az MTA levelező tagja (1990), rendes
tagja (1995).
Gyakornok a Műegyetemi Növénytani
Intézetben (1944). 1946-1952 között miniszteri
fogalmazó a Földművelésügyi Minisztériumban,
majd az Országos Tervhivatalban. Azóta, több
mint 48 éven keresztül az Országos
Mezőgazdasági Minősítő Intézet - illetve jogelődeinek - munkatársa, 1983-86 között kertészeti és
erdészeti igazgatója. Jelenleg ugyanott kutatóprofesszor, a Szent István Egyetem kihelyezett
Ökogazdálkodási és Kutatásmódszertani Tanszékének vezetője.
Az MTA Marketing Bizottság megszervezője (1983) és elnöke. Szakmai közéleti tevékenysége
keretében jelenleg többek közt az OTKA Élettudományi és a Magyar Ösztöndíj Bizottság Agrár
Kollégiumának, az egyeteme habilitációs és doktori bizottságának tagja. A Johannita-rend tiszteleti
lovagja (1993).
Tudományos szakterülete a természet- és társadalomtudományok határterületén a fajtaértékelés
és az ökonómiai áruismeret módszertana, az emberi vélemények kvantifikálása, a termékhasz­
nosság matematikai modellezése, heurisztikus eljárások a marketing stratégiai tervezésben, a
kutatói ismeretgazdálkodás kreatív módszerei, ami végül az általános kutatásmódszertan kidolgo­
zásához vezetett.
A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen mint a marketing és piackutatás címzetes egyetemi
tanára (1977) 25 éven át két karon oktatott marketinget, az élelmiszergazdasági marketing szak­
mérnök képzés megindítója (1987) és vezető tanára volt. A Kelet-Középeurópában e tárgyban
kiadott első nagyobb kézikönyv szerzője (1973), a piacgazdaságra való áttérés egyik elméleti
előkészítője hazánkban. (Könyvünk témáját érintő munkáinak címe az Irodalomjegyzékben talál­
ható.)
Szakirodalmi munkássága a most kézben tartottal 10 nagyobb és 15 kisebb könyvet (három ide­
gen nyelven) és több mint 200 publikációt tesz ki. Könyveiért négyszer kapott nívódíjat.
Tevékenységét Ipolyi Arnold díjjal, Entz emlékéremmel és Széchenyi-díjjal (1995) ismerték el, az
utóbbinak indoklása: a kertészeti és erdészeti fajtaminősítés módszertani megalapozása és négy
évtizeden át való irányítása, valamint az agrármarketing elméleti kialakítása és korát megelőző
bevezetése (1970-ben) az egyetemi oktatásba.
Családját 3 fia, 8 unokája és 2 dédunokája gyarapította. Származása folytán 1951-ben
kitelepítették, ami alól azonban, mint az Országos Tervhivatal munkatársa, szűkebb családtagjaival
mentesítést kapott. A számára nehéz időkben beilleszkedését elősegítette, hogy 1944-ben az
üldözöttek védelmében szervezett mozgalomban aktívan részt vett.
 © Dr. Tomcsányi Pál, 2000

Felelős kiadó: Dr. Neszmélyi Károly

az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet főigazgatója

Műszaki szerkesztő: Janovits Gábor

A borító a Szent István Egyetem emblémájának felhasználásával készült.
Boritóterv: Matkó Katalin

Nyomtatás és kötés: KŐ-PRINT Nyomdaipari Kft. Budapest

ISBN 963 86097 0 2