You are on page 1of 27

Bűvigék, átkok, rontások és ráolvasások

Álomfogó-szerepjátékosok, figyelem!
Új adatokat csatoltunk a Varázskódexben található bűbájokhoz, mivel a szerepjáték során
ezekre szükség van. A bűbáj megnevezése mögött, zárójelben tehát a következő adatokat
találod:
VP = azt jelzi, hány Varázserő Pont szükséges a végrehajtásához alapból (az Erősíthető
varázslatoknál ez fokozható lehet!).
E = azt jelzi, hogy az adott varázslat Erősíthető, vagyis, ha több Varázspontot szánsz rá,
akkor arányosan nagyobb lesz a hatása is.
H = az adott bűbáj Hatását jelőli, vagyis azt, hogy pl. a „Gyógyítás” hány Életerő pontot ad,
vagy (támadó varázslat és méreg esetén) hányat vesz el.
I = az adott varázslat Időtartamát mutatja meg, vagyis azt, hogy a szerepjátékban hány
körig marad meg, vagy esetleg végleges a hatása.
Ha valahol azt látod: H = 3D ÉP veszteség, ez azt jelenti, hogy az adott rontás Hatására az
áldozat annyi Életerő Pontot veszít, amennyit 3 darab hatoldalú kockával dobtok!
A hiányzó betűk azt jelzik, hogy az adott varázslat pl. NEM Erősíthető, vagy nincs számban
megadható Hatása.
OLVASD EL AZ Álomfogó-szerepjáték Szabálykönyvét IS!

Utolsó frissítés: 2006. december 30.

agybuggyantó-bűbáj (VP = 2, I = legfeljebb 5 kör) –


Egyszerű hülyítő-varázs. Elvégezhető varázspálcával, bűbájostorral. Varázsige: „Butulj!”.
Hatása legfeljebb egy órás, mialatt az áldozat ostobán vigyorog, és nem válaszol a kérdésekre.
[Zsófi és az elnévtelenedett falu]

arató-bűbáj (VP = 16, E) – növények letarolására szolgáló, egyszerű varázs. Suhintásonként


háromméteres sávot pusztít el, vág le a száráról. Idősebb fákra nem hat, legfeljebb a kérgüket
sérti fel. Egyéb élőlényekre és tárgyakra csupán gyenge fuvallatként hat. [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

álomcsatorna (VP = 5, E = jobb minőségű lesz, I = legfeljebb 3 kör) –


Az Álomvilágon belül, vagy a Valóság és az Álomvilág között létrejövő, egyszerű
varázsigével megnyitható „járat”, mely leginkább az éberek telefonvonalához hasonlít.
Kizárólag szöveget képes közvetíteni, de megbízhatatlansága és lehallgathatósága miatt csak
ritkán veszik igénybe. Ráadásul kizárólag olyan helyeken lehet megnyitni, ahol különösen
vagy varázserő összpontosul. Varázsige: Halihókamóka! [Gergő és a táltosviadal]

álomgerjesztő-főzet –
Különleges „altató-lötty”, mely néhány órára bűvös álomba meríti azt, aki megissza.
Mellékhatása, hogy az alvó erős szender-vonzást (l. ott) áraszt magából, mely minden
álomszereplőt, akivel rendszeresen találkozni szokott, a közelébe csalogat. Alapanyaga a
szender szeder (l. ott) Bekeverhető süteménybe, rálocsolható sültekre, vagy italba is tehető.
[Gergő és az álomvámpírok I-II]

álomgólemek (VP =30, I = 20 kör) –


A Veszélyes Álomlények tantekercsében leírt álomlények sötét révülők termékei, általában
szemétből, hulladékból építik őket, bűbájos erővel. Szolgának, harcosnak használják az
álomgólemeket, s legtöbbször nincs is több eszük, csak annyi, hogy pusztítsanak. A bűbájt
csupán rövid ideig (legfeljebb 1-2 óra) lehet fenntartani, azután az álomgólemek ártalmatlan
darabjaikra esnek szét.[Gergő és a bűbájketrec]

álomhurrikán (VP = 80, E, 2-20 körig) –


Különösen heves, erős álmok generálják, legtöbbször véletlenül, de olykor bűbáj áll mögötte,
s akkor irányítható. Az álomlélekben utazókat elsodorhatja, egész álomvilágokat zilálhat szét.
Szerencsére igen ritka jelenség. Kizárólag magas szinten képzett varázstudók idézhetik meg
(ha mesterséges jelenségről van szó). [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

álomjelenés-varázs (VP = 11, I = 2 kör) – különleges, instabil bűbáj, mely képes kapcsolatot
teremteni a Valóság és Világfa között. Kísérő jelenségei mindig szürreálisak. Csak néhány
percig lehet fenntartani, újra idézni pedig egy héten belül lehetetlen. Kizárólag beszélgetésre,
kukkolásra jó. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

álomkunkor-törvény (VP = 65, E, I = 20 kör) – valójában igen erős varázslat, mellyel rá


lehet kényszeríteni egy ébert, hogy visszatérjen valamelyik korábbi álmába. Nagyon kétséges
eredménnyel kecsegtető módszer, gyakran félresikerül és ritkán hatásos. [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

átpalánkoló-bűbáj (VP = 1, E, I = éberekre végleges, révülőkre 1 kör) –


Elsősorban éberek ellen hatásos illúzió-varázslat, mely oly egyszerű, hogy egyetlen
kézmozdulattal is létrehozható. Az áldozat a bűbáj hatására öt-tíz percen át mindent elhisz a
varázstudónak, a kétely csupán lassan, órákkal később kezd felmerülni benne – vagy soha, ha
a hazugság elég ügyes, az áldozat pedig elég ostoba volt. Alkalmazását az Álomfelügyelet
tiltja. Révülőkre csak nagyon ritkán hat, s akkor is csupán néhány percig, majd az áldozat
hirtelen rádöbben, hogy átverték. [Gergő és az álomfogók]

átpattintó-bűbáj (VP = 50, I = végleges) –


Tárgy-transzportáció bűbájostorral vagy varázspálcával. Rendkívül bonyolult, nehezen
megtanulható mozdulatsorra van szükség hozzá, ezért csak a kitartó révülők szokták
megtanulni. Hatására kisebb tárgyak (kb. egy méter átmérőig) egyetlen pillanat alatt eredeti
helyükről a bűbájos által kívánt helyre „pattannak”. E varázslatot szívesen alkalmazzák
zsebtolvajok, akik így a tömegben észrevétlenül átbájolják saját zsebükbe az áldozat
pénztárcáját, vagy ujjukra a gyűrűjét. Ezért szokták csen-csen-gyűrűs-bűbájként is emlegetni.
Használatát a Hetek törvénye bünteti! Varázsige: titkos! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]

banisteriopsis-főzet –
Agyzsongató hatású főzet, amit a banisteriopsis növényből állítanak elő. A banisteriopsis
növény, mely a boszorkánykonyhák egyik fő kelléke, a rutafélék rendjébe tartozik. Megfőzve
és ügyesen adagolva hasonló hatása van, mint az erdei áltriflának, a beléndeknek, vagy a
vérehulló fecskefűnek. [Monyákos I.]

banyahurok–átok (VP = 34, E, H = -8 Ép/kör, I = 5 kör) – akár sárkányfojtásra is


alkalmas, rendkívül erős boszorkányvarázs. Ritkán okoz halált, általában a végső pillanat előtt
magától szétoszlik. Varázsige: Banyahurok! [Zsófi és az ősboszorkány]

banyapöröly (VP = 22, E, H = -20 Ép) – irtózatos erejű, méregzöld fényű, gyilkos átok,
mely akkorát dörren, mintha az ég repedne ketté. Tiltott bűbáj, melyet valaha kizárólag a
rontó boszorkányok alkalmaztak, s ma is ritkán használja más. Varázsige: Pöröly! [Zsófi és az
ősboszorkány]

bágyatagló-rontás (VP = 5, E = időtartama nő, I = 1-től 10 körig) –


Kábító rontás, a szelíd fajtából. Néhány másodperc alatt hat, a páciens mintegy
„belecsusszan” az eszméletvesztésbe. A rontás neve egyben a kimondandó varázsige. Hatása
néhány perctől néhány óráig terjedhet, a bűbájos akaratától függően, de egyik révülő a
másikat képes felébreszteni belőle, ha a megmentő az áldozat után révül az Álomvilágba.
Varázsige: Bágyatagló! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

becsippentő-fű (VP = 5, E = töményebb lesz, hatása erősebb, H = -2-6 Ügyesség pont, I =


1-20 kör) –
Zöld, ágasbogas bűbájnövény, melyből teát főznek. Részegséghez hasonlatos állapotot idéz
elő. Valójában közönséges alkoholos növény, némi bűbájjal megbolondítva. [Zsófi és a
Boszorkány-pláza]

bénító buborék (VP = 14, E, H = 50VP-s támadó varázslat esetén próbadobás, hogy
kibírja-e, I = max. 2 kör) – terelő, fogvatartó varázs szörnyek részére, de pajzsként is
használható. Erős, bár rövid ideig tartható fenn pálcával vagy bűbájostorral. Varázsige:
Vasmarkommal szorítalak/Acélkézzel taszítalak. Ha rakodó-igézéssel együtt használják, ezt
még hozzá kell tenni: Arra mehetsz, merre mondom/Repülj át a jelölt úton! [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

békacsók-bűbáj (VP = 2, I = 5 kör) –


Varázspálcával és bűbájostorral egyaránt végrehajtható varázslat. A bűverő ragadós
békanyálat lő az ellenfél szájára, ami büdös, gumiszerű péppé szilárdul, s néhány órán
keresztül nem engedi beszélni az áldozatot. Varázsige: Békacsók! [Zsófi és az elnévtelenedett
falu]

borostyán-időroppantás – Időtorpantó varázs, melyet egyedül a tünde mágusok képesek


létrehozni olyan borostyán segítségével, melybe évmilliókkal korábban egy rovar, vagy apró
állat dermedt bele. Az időtörő varázslat – mely néhány perctől akár néhány óráig is képes
megállítani az időt a mágus által kívánt, legfeljebb ötven méteres körben – ereje attól függ,
hogy a megkövesedett gyanta milyen rég zárta magába a rovart. Varázsige: Illangó ereje,
perceknek erdeje, óráknak serege, napokba dermedve! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

boszorkánytűz-bűbáj (VP = 1, I = 2 kör, de az üzenet évekig megmarad) –


Távüzeneti varázslat, amit elsősorban oktatási intézményekben szokás használni, azok közül
is ott, ahol boszorkány a főnök. Fájdalmas, groteszk módszer, mivel az üzenetet fogadó fejét
hő nélküli boszorkánylángok lepik el, miközben a szavakat egyenesen a tudatába küldik,
„beleégetik”. Így az üzenetet vevő még évekkel később is szó szerint fel tudják idézni. 1453-
ban a liechtensteini boszorkánymesterek iskoláiban oktatásra is ezt használták, míg rá nem
jöttek, hogy nagy adagban idegperzselődést okoz. [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

boszorkányvetemény (VP – 45, E = nagyobb területen jelennek meg, H = -5-15


ÉP/penge, I = semlegesítésig) – veszedelmes bűbáj, általában rontó boszorkányok
használják. Legtöbbször láthatatlan kaszák, vagy egyéb pengék, melyek a földből merednek
elő, és mindent felaprítanak, ami közéjük keveredik. Normál szemmel láthatatlanok, de a
megfelelő ráolvasással megjeleníthetőek. Egy alap ige 15 m-es, egy lépés széles sávot ront
meg. Megidézésük bűbájostorral és tánclépésekkel történhet. Szükséges mondóka: Húsod
tépje vetemény, bejutásra nincs remény! Ellenvarázs: Banya foga, csorbulj ki! [Zsófi és az
ősboszorkány]

botlasztó-rontás (VP = 6, I = 1 kör) –


Kellemetlen, gyors varázs, mely a járó, futó lényeket botlasztja, de önmagában nem okoz
sérülést (hacsak nem esnek rosszul). Egyhelyben állókra hatástalan. Varázsige: Botolj!

bódító-rontás (mivel számos formája van, adatait a JM határozza meg) – változatos


igézet, mely kábít-csábít-elaltat. [Zsófi és az ősboszorkány]

bőr-bűbáj (I = amíg a bőrt viselik) –


A különböző állatok bőrét viselni különböző bűbájos eredményekkel járhat, ha az állatot
magad vadásztad, és utána a szellemvilágban bocsánatot kérsz a lelkétől. Ha béka bőrét
viseled, csúszós leszel, nem kapnak el. Ha menyét bőrét viseled, szívós leszel. Ha patkány
bőrét viseled, fürge leszel. (afrikai néphit)

bukfenc-bűbáj (VP = 3, E = több körig tart, I = 2 kör) –


Bűbájostorral és varázspálcával egyaránt végrehajtható bűvölés, mely az ellenfelet alaposan
megbukfencezteti, akár akarja, akár nem. Hatása egy percnél soha nem tart tovább, s
ugyanarra a célszemélyre aznap többé már nem mondható ki. Varázsige: Bukfencelj! [Gergő
és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]

bummfergeteg-varázs (VP = 4, E, I = 1 kör) –


Egyszerűbb szélvarázs, ami azonban erősíthető, és akár a ruhát is letépheti a célszemélyről,
bár kárt nem tesz benne. Zavarkeltésre való. Varázsige: Bummfergeteg! [Zsófi és a
Boszorkány-pláza]

bürökcsapás-rontás (VP = 6, E, H = csapásonként 3 ÉP, I = 2 kör) –


Erős varázslat, ami tucatnyi barna gallyat, ágat idéz meg, melyek fütyülve csapnak le az
áldozatra, mérgező tüskékkel szurkálva meg azt. A méreg erős fejfájást, rövid ideig tartó
eszméletvesztést okoz. Varázsige: Bürükkölj! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

bűbájbilincs v. bűbájbéklyó (VP = ezüst: 2, mézsárga: 4, acélkék: 8, méregzöld: 16,


rubinvörös: 32, I = míg le nem oldják, CSAK EGYENLŐ, VAGY A BÁJOLÓNÁL
KISEBB TUDÁSÚ RÉVÜLŐRE RAKHATÓ FEL) –
Varázspálcával és bűbájostorral egyaránt megidézhető varázs, melynek hatására az áldozat
végtagjaira mágikus kötelékek kerülnek. A varázstudó hatalmától függően lehet ezüst,
mézsárga, acélkék, méregzöld és rubinvörös színű, s ez az erejét is jelzi. Amennyiben a
bilincset alkalmazó varázstudó erősebb béklyót tudott teremteni, mint amilyen mágikus erővel
áldozata bír, akkor letéphetetlen. Varázsige: Bűbéklyó! Leoldása: Rontás foga, csorbulj ki,
bűbáj-béklyó oldódj ki! [Gergő és az álomfogók]

bűbájcsapdák (VP = 10-150; csapdától függ, E, H = 1-100 Életerő pontot vesz el, I = míg
bele nem lépnek, vagy fel nem oldják) –
Minden mágikus eredetű alkalmazás, mely alkalmas rá, hogy a célszemélyt (elsősorban
ébereket, állatokat, de révülőket és álomlényeket szintén) elriasszon, megfogjon, vagy
elpusztítson. Számtalan fajtájuk létezik a közönséges rémítő bűbájoktól a gyilkos erejű
varázslatokig. Elsősorban bizonyos területek védelmét szokták biztosítani velük.
Találkozhatunk illúziót keltő, védő, vagy támadó jellegű csapdákkal is. Egyik legismertebb
fajtájta az iszony-rontás (l. ott), mely a Valóság temetőit védi: a legtöbb éber érzékeny rá,
ezért érez bénító félelmet, ha éjjel temető közelében jár. A Kilenc Jurta Szövetségének
jelenleg legelismertebb bűbájcsapda-szakértője Borzalag, a majdnem-táltos. [Gergő és az
álomfogók, Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]

bűbájfáklya és bűbájmécses (VP = 1, E = erősebb féne, v. hosszabb élettartama lesz, I =


30 kör-végleges) –
Varázserővel átitatott, eredetileg közönséges fáklya v. mécses. Bűvereje által akár
évszázadokig képes egyfolytában világítani, ami igen hasznos lehet kripták mélyén, vagy
elfeledett kincseskamrákban. Sajnos az Álomtárgy Ipari-tanács az utóbbi 120 évben számos
illegálisan bájolt, rossz minőségű bűbájfáklyát talál, melyek elárasztották a Valóságot és a
Világfa világait is. [Gergő és az álomfogók, Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal[

bűbájistráng v. bűbájhám (VP = 5, I = míg le nem oldják) –


Tiltott, ősi varázstudomány, melyet valaha a rontó boszorkányok találtak fel és alkalmaztak,
különösen a „Sötét Középkornak” nevezett időszakban. A boszorkány gonosz bűverejével
megidézett egy lószerszámot, amit az áldozat (leginkább éber, mivel a révülők ki tudják
védeni) nyakába dob. A hám nyomban a helyére illeszkedik, vagyis az áldozat fejére, szájába,
nyakába nyomakodik, és engedelmes hátassá teszi. Hatása mindaddig tart, míg le nem oldják
róla a rontást. Különösen rosszindulatú, megalázó varázstudomány. Oldása: Rontás foga,
csorbulj ki, bűbáj-béklyó oldódj ki, kétlábúnak négylábúként nem kell tovább szolgálni!
[Gergő és az álomfogók]

bűbájketrec (VP = mérettől függő: 1 m oldalú ketrec 1 VP, E = méret növelhető több
VP-vel, H = érintése 1 É P-t von le, I = míg szét nem bájolják) –
Varázspálcával és bűbájostorral egyaránt megidézhető, a varázstudó erejétől függően tartós és
ellenálló csapda-varázslat. A szükséges ige: Bűbájketrec, bűbájlakat, szorulj belé, rémes alak!
A bűbájoló dönt arról, mekkora ketrec jelenjen meg, bár az igazán méretes példányokhoz,
vagy különleges formájúhoz komoly mágikus tudás szükséges. A ketrec „fémrúdjai” kéken
derengenek, és bénító, rettenetes fájdalmat okoznak annak, aki akár kívülről, akár belülről
megérinti őket. Az Álomtárgy Ipari-tanács mostanság forgalomba hozott kisebb, háztartási
darabokat, melyek a masinalidércek, koboldok, valamint átokverte tárgyak tárolására
szolgálnak, míg az Álomfelügyelet el nem szállítja azokat. A bűbájketrecek igen tartósak,
gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, kitörni belőlük kevesen képesek. Tömeges alkalmazásukra
(illegálisan) a Keszekusz-felkelés (l. ott) alatt került sor, midőn a renegát álomfogók (l. ott)
rémálomlényeket (l. ott) zártak beléjük. [Gergő és a bűbájketrec, Gergő és a táltosviadal]

bűbájoltás (VP = 5-200, a betegségtől, méregtől függ, E, H = teljes v. részleges védelem, I


= 3D6 hét) – olyan főzetek, kotyvalékok gyűjtőneve, melyek bizonyos mérgek, bűvös
betegségek ellen nyújtanak időleges védelmet. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

bűvháló-varázs (VP = 3, I = 20 kör) –


Bűverejű háló vetésére alkalmas, kizárólag bűbájostorral végrehajtható varázslat. A bűvháló
anyaga azonos a bűbájketrec (l. ott) anyagával, bár sokkal légiesebb, vékonyabb. Ereje a
megidézőjétől függ, de már a leggyengébb révülő is képes elfogni vele ébereket, eleven
állatokat és kisebb álomlényeket. Idézésekor fényes villám csap ki a bűbájostor szájából, majd
a levegőben hálóvá bomlik szét, és ráterül az áldozatra, körbefonva és leszorítva azt. Hatása
oldásig tart, de egy óra múlva magától is elpárolog. Varázsige: Bűvháló bogozódj! [Gergő és
a bűbájketrec]
Csala-gömbje (VP = 20, I = 2 óra) –
Bódító bűbáj. Magas szintű révülők, főleg boszorkányok alkalmazzák előszeretettel. Az
Álomvilágból a Valóságba is megidézhető (ekkor láthatatlan minden éber és sámántekintettel
nem bíró számára). Kb. két órán át tartható fenn, majd eloszlik. Elbájolja az áldozatokat, a
helyiségben tartózkodók közül mindet, s a bűbájos így azt mutatja nekik, amit akar. Továbbá
(amíg azt nem durván, hanem finoman, óvatosan teszi) bármire ráveheti őket, ami nem
ellenkezik merőben a természetükkel. Hatását az éberek hipnózisnak hívnák. Aki látja, az
fénylő, lassan forgó gömbként érzékeli. Varázsigéje titkos. [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

csalános copf-bűbáj (VP = 1, H = 1 ÉP, I = 24 óra) –


Csalafinta, egyszerű bűbáj, kifejezetten lányoknak, akik már unják, hogy az idétlen fiúk úgy
„udvarolnak”, hogy megrángatják a copfjukat. Az ilyen bűbájjal kezelt frizura 24 órán át
égető, csípős kellemetlenséget okoz mindenkinek, aki megérinti. Varázsige: Copfolódj!”
[Gergő és a bűbájketrec]

csen-csen-gyűrűs-bűbáj –
(l. átpattintó-bűbáj)

csendharang-varázs (VP = 7, E = tovább tart, I = 4 kör) –


Bűbájostorral vagy varázspálcával végrehajtható varázs. A bűbájszavak kimondása után a
révülő önmaga, barátai, vagy mások köré „csendharangot” bájolhat, ami alól egyetlen
pisszenés sem hallatszik ki. Alkalmas titkos beszélgetések lefolytatására, bántó horkolás
esetén, vagy akkor, ha valakit meg akarunk akadályozni abban, hogy kiabáljon velünk.
Varázsige: Zaj, csitulj! Hang, térülj! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett
falu]

cséphadar-átok (VP = 6/3 cséphadaró, E = több cséphadaró, H = -1 ÉP/cséphadaró, I =


2-3 kör) –
Néhány cséphadaró jelenik meg, melyek két-három ütest mérnek az áldozatra. Gyenge varázs,
inkább zavarkeltésre szolgál, de kiskorúak nem használhatják. Varázsige: Cséphadar! [Zsófi
és a Boszorkány-pláza]

csúszásgátló-bűbáj (VP = 3, E, I = 1 kör) – a tárgyak közötti surlódást növelő, egyszerű


bűbáj. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

csürdöng-rontás (VP = 9, E, I = 3 kör) – támadó varázslat, mely tánclépésre emlékeztető


rángásra kényszeríti az áldozatot. Varázsige: Csürdöngölj! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

darvadozz-rontás (VP = 2, I = 3 körtől néhány napig) –


Bűbájostorral és varázspálcával egyaránt bájolható támadó varázslat, mely azonnal kiszívja az
erőt az áldozatból. Zöld szikrák és fénylabda kiséri. Hatása a ráolvasó erejétől függően akár
néhány nap is lehet. Varázsige: Darvadozz! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]

Dirr-féle durranó petárdák (VP = 1, E = tovább tart, v. fényesebb, hangosabb, I = 2 kör)



Bűbájostorból is szórható varázstárgyak, melyek a bűvige szavaihoz fűzött másodperc után
robbannak. A legtöbb bűbájbutikban kaphatóak, bár a Hetek törvénye tiltja (nem túl
komolyan) a forgalmazásukat. Varázsige: Dirr! [Gergő és a bűbájketrec, Gergő és a
táltosviadal]
Dormino-rontás (VP = 32, H = halálos, I = végleges) – ritkán alkalmazott, mindenhol tiltott,
halálos rontás, főbenjáró átok. Általában a Nyugati Varázsvilág vérbérenceinek (l. ott)
kedvenc rontása. Pálca vagy bűbájostor szükséges hozzá. Varázsige: Dormino Attakus! [Zsófi
és az ősboszorkány]

dudli-rontás (VP = 4, I = míg fel nem oldják) –


A nyugati varázslóvilágból importált, modern kori rontás, melynek hatására malacfarok nő az
áldozat ülepén. Nem veszélyes, csupán kellemetlen, főleg, mert a legképzettebb vajákosok is
csak hosszú kezeléssel, nehezen képesek eltűntetni. Varázsige (a révülőknél! – a nyugati
varázslók más varázsigével idézik meg): Dudlus! Feloldó igéje: Dudlicsek! [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

dühpuffasztó-bűbáj (VP = 3, I = 1 körtől 24 óráig) –


Viszonylag egyszerű, bűbájostorral és varázspálcával is elvégezhető érzelmi varázslat, aminek
minden révülő könnyedén ellent tud állni, de az éberek védtelenek vele szemben. Állatokra
hatástalan. Varázsige: Lilába borulj, elkomorulj! Időtartama az idézőtől függ, de legfeljebb 24
óra lehet. [Gergő és a bűbájketrec]

egyszerű gyógyítás (VP = vajákos, sámán = 5, egyéb varázstudó = 10, H = vajákos,sámán


+1Ép/5VP, egyéb varázstudó = +1Ép/10VP, I = 10 perc) –
Egyszerű gyógyító ráolvasás, melyet bármelyik varázstudó képes alkalmazni, bár
meglehetősen sok VP-be kerül. Hátránya, hogy a hegeket nem tűnteti el, azok örökre
megmaradnak, és meglehetősen lassú, hosszú kántálást igényel. A vajákosok és sámánok fele
annyi idő alatt dupla annyi Ép-t képesek e módszerrel visszaadni. Kántálás alatt a varázstudó
semmilyen más cselekvést nem hajthat végre, és ha közben megzavarják, előlről kell kezdenie
a kántálást. A JM bármikor dönthet úgy, hogy ez a varázs hatástalan! Varázsige nincs,
kántálni kell.

Eleven Tűz v. Élő tűz (VP = 110, I = míg az idéző akarja, v. ki nem oltják) –
A tűz mágikus megnyilvánulása, melyet kizárólag magas szintű varázstudó, sámán, táltos és
alkimista képes meggyújtani. Kilenc különböző fából kell rakni, a meggyújtásához pedig nem
szabad modern eszközt (öngyújtót, gyufát, tűzkövet, stb.) használni. Ének lobbantja fel a
lángokat, melyek nem emésztik el a fahasábokat, s önálló akarattal bírnak. Az Élő Tűz nagyon
érzékeny, sokszor kiszámíthatatlan, vízzel és habbal nem oltható. A máglya méretétől
függően ad védelmet a gonosz lelkek, démonok, betegségszellemek, rontó álomlények ellen.
Addig ég, amíg meggyújtója rá nem parancsol, hogy aludjon ki, vagy míg meg nem hal az,
aki a tüzet rakta. Pusztításra általában nem használható, mivel egyszerűen nem hajlandó rá.
[Gergő és az álomfogók, Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett falu, Gergő és a
táltosviadal]

Első Zsenge szertartás (VP = 10) –


Tavasszal, mielőtt megeszed az első gyümölcsöt, vagy lazacot, előbb bocsánatot kell kérni
annak szellemétől, árnyékától, hogy meg ne haragudjon, s fel ne szólítsa a népét, hogy neked
többé ne adjanak magukból. (szelis indián néphagyomány)

emlékkeverék-bűbáj (VP = 30, E = tovább tart, I = 1 körtől néhány napig) –


Közepes szintű, varázspálcával és bűbájostorral végrehajtható rontás, mely a megtámadott
éber, révülő, vagy álomlény minden emlékét tökéletesen összekutyulja. Ettől az áldozat
megzavarodik, időlegesen elbutul. Hatása néhány perctől akár napokig is eltarthat, de nyoma
nem marad. Varázsige: Kutymákolódj! [Gergő és a bűbájketrec]

emléksuttyantó-adalék (VP = 20, I = 20 kör) –


Főzet, ami összezavarja az éberek rövid távú emlékezetét. Hatása azonnali, amint az éber
megitta, és néhány órán át tart. Ezalatt az éber hiába igyekszik visszaemlékezni arra, hogy mit
reggelizett, vagy hogy mire is akart emlékezni az imént. [Gergő és a bűbájketrec]

erőhívó-bűbáj (VP = 60, I = 3 kör) –


Kifejezetten wicca boszorkány (l. ott) bűbáj, amit párosítani lehet egyéb varázslatokhoz, hogy
azok erejét jelentősen megnöveljék. Pl. az egyszerű lebegtető-bűbájt, amivel legfeljebb egy
ceruzát emelhetnénk fel, úgy meg lehet „izmosítani”, hogy az elefántcsorda röptetése sem
okoz már gondot – persze csak akkor, ha az istennők is úgy akarják! Kizárólag boszorkányok
képesek alkalmazni! Könyörgő varázsvers:
Holdistennő-hármasság, add erődet nekem,
Selene, Diana, Luna, a bajban légy velem!
[Gergő és a táltosviadal]

erőkérő-áldozat (VP = 1, I = 1 kör) –


Egyes helyek varázserejét, pl. a tündér ösvények elraktározott energiáját lehet vele
megcsapolni. Az így szerzett varázserőt akár éberek is használhatják, ha egyáltalán tudják, mit
kezdjenek vele. Ősi varázstudomány ez, amit már a méd mágusok, s talán a magyar sámánok
is alkalmaztak. Az áldozatot egykor így végezték el: ha pl. vízből akarsz varázserőt nyerni
(mert úgy sejted, az adott tóban egykor tündérek laktak), akkor áss gödröt a közelében, majd a
fölött vágd le az áldozati állatot, vigyázva, hogy a vízbe egy csepp vér se kerüljön, mert
megfertőzné. Majd a húst tedd mirtusz, vagy borostyánlevelekre, vékony veszőkkel gyújts alá
és énekelj rá. Közben tejjel és mézzel elegy olajat locsolj ki, de ne a tűzbe, sem a vízbe,
hanem a földre. A ráéneklést sokáig folytasd, közben lóbálj tamariszkusz vesszőnyalábot.
[Gergő és a táltosviadal]

ébresztő-ige (VP 1, E = ha mélyebb álomból kell ébreszteni, I = végleges) –


Egyszerű varázsige, ami a használója tapasztaltságától, erejétől függően képes megtörni a
rontással létrehozott alvást. Állítólag a rózsaerdőn magát karddal átvágó kóbor herceg is ilyen
varázsigével (és nem csókkal! – azt már csak a romántikus lelkű mesemondók költötték bele)
ébresztette fel a 100 éves szundiból sápatag hercegnőjét. Varázsige: Alvó, világra ébredj!
Rontás, mocsárba tévedj! [Gergő és a táltosviadal]

ékvarázs (VP = 8, E, I = végleges) –


Kizárólag kövek, sziklák, falak repesztésére szolgáló varázsige – fák, föld, fémek ellenállnak
neki. A bűverejű ék megkeresi a kő belsejének leggyengébb pontját, és szétrepeszti azt – ha
tudja. Varázserejű köveket is meg tud repeszteni, de csak akkor hatásos, ha nagyobb
varázserőt (VP) használ, mint a pl. kőben rejlő bűverő. Varázsige: Ékvarázs! [Zsófi és a
Boszorkány-pláza]

farszurka-bűbáj (VP = 6, H = 3D Életerő Pontot vesz el, I = 1 kör) –


Bűbájostorral, varázspálcával megidézett, levegőben röppenő tűk célozzák meg a révülő
ellenségének tomporát, és igen kellemetlen döfködést hajtanak ott végbe. Hatása néhány
percen belül nyomtalanul elmúlik. Varázsge: Tüskebök! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]
Feledés Lehellete (VP = 124, I = 2D év) –
Rettenetes erejű boszorkány varázslat (csak boszorkányok képesek kimondani!), mely az
áldozatból kimos szinte minden emléket, s összezavarja tudatát, akár évekre. A bűbáj
elsősorban a főneveket támadja, tehát az áldozat semmit nem tud megnevezni, s elfeledi, ki ő,
és mi a bármi. Évek múltával töredékes emlékek maguktól is visszatérhetnek, de ez csak
növeli a zűrzavart, ha közben nem alkalmaznak ellenvarázst, ami néhány óra alatt semlegesíti
az átkot. Az ellenvarázsa homálybontó-bűbáj (l. ott). [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

fojtóláp-rontás (VP = 33, H = -20, 1 kör) –


Rendkívül veszélyes rontás, amit magasan képzett révülő tud csak végrehajtani, de – a sötét
mágia kategóriájába tartozva – tiltott. Sötétbarna iszapsugár száguld az áldozat felé, beteríti
őt, nyomban bekúszva a szájába, orrába, fülébe, s megfojtja őt. Varázsige: Fojtóláp! [Zsófi és
a Boszorkány-pláza]

gigatörő-varázslat (VP = 132, H = 10-120 ÉP, I = 10 kör) –


Iszonyú erejű tátlosvarázs, amit csak rengeteg gyakorlással, kitartással lehet létrehozni, s
akkor is csupán végszükség esetén, mivel közvetlenül Égi Úr felügyelete alatt áll. Az idéző
sámán vagy táltos (egyéb révülő ritkán, nyugati varázsló pedig soha) folyamatosan kell
énekelje a varázsdalt, miközben lassan az ég felé emeli bűbájostorát. Hangja szellőből
orkánként dühöngő viharrá változik, majd a zöld szikrákból (ez jelzi: a bűbáj halálos is lehet!)
ezüstös fénnyaláb csap ki, ami körbeveszi, a levegőbe emeli és szorítani kezdi áldozatát. A
megtámadott iszonyú kínokat érez, csontja törhet, végül bele is halhat a támadásba. Alkalmas
gonosz démonok kiűzésére és támadásra egyaránt. A szükséges varázsdal:
Dobok bőre dübörögjön,
Szabadlélek, hej!
Csontok tánca zörömböljön,
Álomlélek, hej!

Ég Atyácska emlékezz rám,


Szabadlélek, hej!
Holdanyácska nézz le reám,
Álomlékek, hej!
[Gergő és a táltosviadal]

gombostű-átok (VP = 3, E, H = 5 tű/-1Ép, I = 1 kör) – gyenge, bár kellemetlen varázslat,


mely legyintésenként egy-egy gombostűt idéz meg és lő a célszemélyre. Varázsige nélkül,
pálca vagy bűbájostor alkalmazásával is megidézhető. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

gyógyharmat-ráolvasás (VP = 12, E, H = +5 ÉP, I = végleges) –


Erős gyógyvarázs, amit elsősorban a vajákosok szoktak használni. Hatására a levegőből
aranyszínű gyógyharmat kezd hullani a betegre, épp oda, ahol szükség van rá, és pillanatok
alatt sebet forraszt, erőt ad. Varázsige: Száraz kóró, éledezz! Bűbájostor bűbájszíja,
gyógyharmatot permetezz! [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

hajfonat-varázs (VP = 9, I = kb. 30 kör) –


Ezen ősi ige hatására, mely az Éganyácska varkocsában nyugvó bűverőt hívja segítségül,
szeszélyesen kanyargó, hollófekete pászmák csapnak ki a bűbájostorból, vagy táltosbotból,
majd, villámgyorsan tekeregnek a levegőben, míg rá nem fonódnak az igét mondó által
megcélzott tárgyra, vagy személyre. A varázseszközzel mozgathatóak. Számuk egytől hétig
terjedhet. Elszakíthatatlan kötelékké válnak, de fél percnél tovább nem tarthatóak fenn.
Megidézésükhöz szükséges ráolvasás: Hajfonatod horgolódjon, [célzott tárgy, v. szeméyl
neve, pl.: három seprűt] kézhez vonjon!
[Gergő és az álomvámpírok II]

hajhullajtó-bűbáj (VP = 2, I = 10-40 kör) –


Nevében a lényege: egyszerű rontás, mely az áldozatra haj-, vagy szőrhullahtást hoz. Néhány
óra elteltével hatása nyomtalanul elmúlik, a kihullott haj visszanő. Varázsige: Nem lehetsz te
íly tapló, hajad hulljon, mint a hó! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

hangterelő-varázs (VP = 5, I = 1 kör) – Ez a némán mozgó ajakkal kimondható varázsige


lehetővé teszi, hogy titkos üzenetet küldjünk egy társaságon belül egyetlen személynek úgy,
hogy csak ő hallhassa azt. Bűbájostor, pálca nem szükséges hozzá, elég hang nélkül
megformálni az aktiváló bűvigét, mely így hangzik: Sustorgó! [Zsófi és az ősboszorkány]

hitel-bűbáj (VP = alkalmanként 13, 1 VP = 1 helyi pénzegység, E = több pénz jön, I = 2


kör) –
Kizárólag tündér-varázslat! A nemes tündecsaládok, melyek ráadásul módosak is, tagjaiknak
kérhetnek a királynőtől bűvös hitelt. Ez meghatározott mennyiségű bűverő, ami képessé teszi
tulajdonosát, hogy bárhol a Világfán egyetlen csettintéssel megidézzen annyi helyi pénzt,
amennyire szüksége van – természetesen a központi keret erejéig. A megidézett összeg
ugyanis nyomban levonódik a család vagyonából. [Gergő és a táltosviadal]

higító-varázs (VP = 3, E, I = végleges) –


Egyszerű ráolvasás, ami akár varázseszköz nélkül is végrehajtható, bár az erejét növeli a
bűbájostor. Hatása: varázsfőzetek bűverejét teszi semlegessé, bár a valóban szakértelemmel,
erősre kutyult löttyökre nem hat. Varázsige: Főzet hígulj, varázs csitulj! [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

hírhívó-bűbáj (VP = 1, I = 1 kör) –


Egyszerű varázsigével bájolható varázslat, melynek hatására néhány szóból, számból álló hírt
kaphatunk bármiről, ami érdekel a Révülők Világában. Természetesen csak olyan dolgokról,
amit senki nem akar eltitkolni. Varázsige: Hírjer! Egyik bonyolultabb használati módja a
hírsugalló-álom kérése (l. ott). [Gergő és a táltosviadal]

hírsugalló álmok (VP = 10, I = 2 kör) –


A Táltos Világhálóra bármelyik révülő „felcsatlakozhat”, amikor csak akar: ennek egyik
előnye, hogy számos hírt, érdekességet megtudhat, ha előzőleg hírhívó-bűbájt (l. ott)
alkalmaz. A varázsige után csupán el kell mondania, mit akar megtudni, s ha azt senki nem
akarja titkolni, hírsugalló álomban megkapja a néhány szavas választ. [Gergő és a
bűbájketrec]

holbujsz-bűbáj (VP = 4, I = 10-60 kör) –


Amennyiben a varázstudó birtokában van a keresett személy (vagy álomlény) egyetlen
hajszálának, körömdarabkájának, vagy hasonlónak kicsiny része, egy rövid varázsige
segítségével gyorsan a nyomára bukkanhat. A varázstudó erejétől függően a hatás két-három
óráig is tarthat, s a megbájolt tárgy, ráhelyezve egy térképre „megmutatja”, merre kell keresni
a célszemélyt. Varázsige: Tárt fel, holbuj! [Gergő és a bűbájketrec]

homálybontó-bűbáj (VP = 125, I = végleges) –


A Feledés Lehelletének (l. ott) ellenvarázsa, ami hatalmas varázserőt igényel, tánc és versike
jár hozzá, és a révülő erejét órákra kiszívja. A varázsvers: Múlt köde, oszolj, átkos homály,
bomolj, Szavak értelmet nyerjenek, Távozzon az agybénító rettenet! [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

homályzóna-varázslat (VP = 15, E = megnövelhető max. 10 m-ig, I = 20 kör) –


„A homályzóna-varázslat (a bűvölő erejétől, tapasztalatától függően) két-tíz méter átmérőjű,
kupola alakú területet von a hatalma alá, melynek derengő fala minden kutató tekintetet
félrevezet. Az elrejtezés egyik legjobb módszere a Valóságban, mivel a reá tekintőt tökéletesen
képes félrevezetni, akár egy órán keresztül is, elhitetve vele, hogy a homályzónában gubbasztó
egyáltalán nincs is ott. Csendharang-varázzsal kiegészítve csupán a táltosok látnak, vagy
fülelnek át rajta.” (részlet a Ritkán használt ráolvasások, bűvigék és rontások c. válogatásból)
[Zsófi és az elnévtelenedett falu]

hóálom-bűbáj (VP = 1, H = 1 ÉP /óra, I = 1D6 óra) –


Rendkívül egyszerű varázslat, ami sem varázseszközt, sem varázsszót nem igényel. Pusztán
némi bűverő és akarat kell hozzá, ezért minden, értelemmel bíró álomlény alkalmazhatja, bár
kizárólag éberekre hat. Eredménye, hogy a megtámadott néhány órára keményre fagy,
mozdulatlanná dermed, szólni, pislogni, de még gondolkodni se képes. Varázsige:
Dermedezz! Ellenvarázsa: Olvadozz! [Gergő és az álomfogók]

hóförgeteg-rontás (VP = 54, H = 3D6 -ÉP /kör, I = 3D6 kör) –


Erős, akár több órára előre időzíthető rontás, amihez varázspálca, vagy bűbájostor szükséges.
Létrehozható a Valóságban és az Álomvilágban, szabad területen, de akár épületek
kiválasztott helyiségeiben is. Varázsige: Hóförgeteg, jégpáncél. Dermedt hideg, ez a cél!
Ellenvarázsát csak képzett varázstudó idézheti meg. Az ellenvarázs igéje: Hóförgeteg, csitulj-
olvadj! Jégpáncél, vízzé porladj! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

hőköltető-bűbájok (VP = 5, E, I = 1 kör) –


Két fajtája ismeretes a nyugati varázslóknál hátráltató-rontásként ismert varázslatnak. Az
egyik kizárólag átokverte, s így esetleg mocorgó, támadó, vagy menekülő tárgyak
megfékezésére szolgál. Varázsige: Csitulj, veszett! Hőkölj meg! Másik fajtája sámánvarázs,
mely eleven állatokat kényszerít megtorpanásra, kizárólag a Valóságban. Varázsige: Kusti,
csikesz! [Gergő és az álomfogók, Gergő és a bűbájketrec]

hurrikán-bűbáj (VP = 87, H = Játékmestertől függ, I = 3 kör) –


A szélvarázslatok egyik legerősebbike. Megidézése veszélyes, mert a mini-hurrikán kevéssé
irányítható. Hatása néhány perc alatt elmúlik. Varázsige: Hörrenj, hurrikán! [Gergő és a
bűbájketrec]

idegberzengető-bűbáj (VP = 3, E = hosszabb ideig tart, I = 1 körtől 24-ig) –


Viszonylag egyszerű, bűbájostorral és varázspálcával is elvégezhető érzelmi varázslat, aminek
minden révülő könnyedén ellent tud állni, de az éberek védtelenek vele szemben. Állatokra
hatástalan. Időtartama az idézőtől függ, de legfeljebb 24 óra lehet. Varázsige:
Berzengjborzong! [Gergő és a bűbájketrec]

Idéző Dézsa (VP = 22/idézés) –


Bűbájos kőtál, aminek aljáról az őt kezelő révülő intésre víz bugyog a peremig, majd újabb
intésre a múlt egy-egy jelenete dereng fel. A dézsát az idéző akarata vezérli, ezért hazudni is
képes! Éppen ezért rendkívül megbízhatatlan varázstárgy. [Zsófi és a Boszorkány-pláza]
időgörcs-rontás (VP = 45, I = feloldásig) –
Tiltott varázslat, mely csak hüllőkre hat. Ráolvasva a hüllőre, akár végtelen ideig kívül
helyezi őt az időn, s így egészen úgy néz ki az állat, mintha fröccsöntötték volna: míg meg
nem nyomják a szeme között, mikor is lehullik róla a rontás. Varázsige: Bénulj, idő, torpanj
perc! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

igaz-szó-szaggató-főzet (VP [elkészítéséhez] = 9, I = 5 kör) –


Rontó boszorkányok által feltalált, ősi kutyulék, melyet azonban az Álomfelügyelet (l. ott) is
gyakran alkalmaz. Készíthető hígan, s akkor teának, így iható, vagy sűrű maszatnak, ekkor
ételekre kenhető. Íze enyhén paprikás, csípős. Hatására az elfogyasztó éber, révülő, vagy
álomlény hosszú perceken át képtelen mást mondani, mint igazat. [Gergő és a bűbájketrec]

iszony-rontás (VP = 20, I = 1 héttől 1 évig tapad a tárgyra) –


Bűbájcsapdaként (l. ott) alkalmazható varázslat, mivel kizárólag tárgyakhoz köthető, azokhoz
„tapad”. Hatására a megrontott tárgy közelébe lépő éber (révülőkre és álomlényekre
hatástalan!) egyre növekvő félelmet, végül iszonyt érez, s bizonyára messzire fut. Az Ősök
Jurtája évezredek óta ezzel a rontással védi a Valóság összes temetőjét, hogy a holtak
nyugalmát biztosítsák, de egyéb, mágikusan fontos helyekre is szokás ráolvasni. Rendszeres
karbantartást, újramondást igényel, amit az Ősök Jurtája alkalmazásában álló kóbor kísértetek
szoktak elvégezni.

jégcsap-varázs (VP = 6, E = 2 vp +1 jégcsap, H = jégcsap/1D6 -ÉP, I = 1 kör) –


Jégcsapokat idéz meg, melyek sebesülést okoznak, majd eltűnnek. Varázsige: A víz megfagy,
a jégcsap megcsap. Ellenvarázs: Tűzfüggöny (l. ott). (Szíjártó Máté tanonc találmánya!)

jégfuvallat-bűbáj (VP = 7, E, H = -1 Ép, I = jelenség 1 kör, fagyás 10 óra) – erősíthető


„mini” jégvihar, pl. oltásra, fagyasztásra. Boszorkányok, vajákosok kedvelik alkalmazni a
háztartásban, ha épp nincs hűtőládájuk. Kellemetlen támadóvarázslat is válhat belőle.
Varázsige: Dermedve! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

jétevagyaz!-bűbáj (VP = 5, I = amig fel nem oldják) –


Az álca-varázslatok egyik igen egyszerű és kedvelt formája, különösen születésnapok és
egyéb évfordulók alkalmával. A varázstudó bármilyen, két méternél nem nagyobb tárgyra
ráolvashatja a bűbájt, ami ezáltal láthatatlanná válik mindaddig, míg a címzett (akinek a
tárgyat, meglepetést szánták) közel nem ér hozzá. Ekkor a bűbáj érzékeli őt, és megszűnteti a
láthatatlanságot, halk szöveget kiáltva: „Jé, te vagy az!” . Varázsige: Jétevagyaz! (és a
címzett neve). [Gergő és az álomfogók]

kandalló-bűbáj (VP = 2, I = 1 óra) –


Egyszerű melegontó varázslat. Bármilyen hétköznapi tárgyra ráolvasva a kívánt hőmérsékletet
kezdi árasztani, akár tíz órán keresztül is. Hideg időben a révülők sokszor alkalmazzák saját
kabátjukra. Varázsige: Forró lángok, öleljetek! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]

kaptárcsapás-átok (VP = 4, H = 3D/kör ÉP veszteség, I = 3 kör) –


Támadó átok, melyet bűbájostorral vagy varázspálcával lehet bájolni. Kimondva a varázsigét
és elvégezve a megfelelő mozdulatot ezer méhcsípés éri az útjába kerülőt, ami azonban
néhány perc teltével nyomtalanul eltűnik. Varázsige: Kaptárcsapás! [Gergő és a bűbájketrec,
Zsófi és az elnévtelenedett falu, Gergő és a táltosviadal]
kaszaboló-átok (VP = 24, H = -40 Ép/kör, I = 3 kör) – méregzöld színű, halálos átok, mely
lelassít a célszemély előtt, majd átolvad a bőrén, s odabenn kezekké formálódva rámarkol a
szívre, tüdőre, gyomorra, majd összeroppantja azokat. Ellenvarázsa nincs, de ha a bájolót
közben megzavarják, az áldozat talán túlélheti a támadást. Varázsige: titkos. [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

káprázat-rolvasás (VP = 25, I = max. 5 kör) – illúzió varázs, ami a felületes szemlélő
számára olyan külsőt mutat, amilyet a ráolvasást végző akar. Hatása néhány percig tart
csupán, gyors mozgástól széthullik, és ha a becsapott gyanút fog, rögvest megszűnik.
Varázsige: Bűvölet függönye, reánk hullj!/Te, aki ránk nézel, elvakulj! [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

Keszekusz-átok (VP =75, I = míg fel nem oldják) –


Rendkívül veszélyes, tiltott és bonyolult varázslat. A Rontó Boszorkányok Szektája által
2003-ban kifejlesztett bűbáj, melyhez szükség van bűbájostorra, varázsigére és főzetre is. A
főzetet (sűrű, ragacsos kotyvalék, ami azonban láthatatlanná válik, és elég belőle egyetlen
csepp) a megátkozni kívánt tárgyra kell kenni, majd elmondani a bűvigét, miközben a
megfelelő mozdulatok végzendők el a bűbájostorral. Kizárólag álomtárgyakra hatásos, a
Valóság tárgyai legfeljebb maszatosak lesznek tőle. Hatása: az így megátkozott álomtárgyat
használó révülő gondolatai lassan, fokozatosan egyre zavarosabbá válnak. Az átok (az áldozat
lelki erejétől függően) 1-50 nap alatt fejti ki teljes hatását. A megzavart gondolkodású révülő
folyton összekeveri a bűvigéket, elfelejti a bűbájostor helyes használatát, elvéti a varázsigéket
(s ezzel gyakran balesetet okoz). Az átok hatása addig tart, míg az áldozatra nem mondják rá a
megfelelő rontáselhárító-versikét. A versike szövege a Kilenc Jurta Szövetségének titka.
[Gergő és a bűbájketrec]

kényszerhéder-bűbáj (VP = 23/óra, E, I = feloldásig) –


Meditációs varázs, mely transzba ejti áldozatát, s a varázsló (képességeihez mérten) pl.
látomásokat mutathat neki. A bűbáj akár órákon át is fenntartható, bár igen kimeríti mindkét
felet. Emlékek átadása, kínzás, és még számos cél vezérelheti a varázstudót. Maradandó
károsodásokat csak különösen kegyetlen látomások esetén okoz. Egyszerű ébresztő-
bűbájokkal megszűntethető. Harcban hatástalan. Igéje: Héderelj! [Monyákos I]

kézfacsar-bűbáj (VP = 3, H = 1D ÉP veszteség, I = 1 kör) –


Egyszerű, meglehetősen durva, olykor veszélyes varázslat. Közönséges varázsszóval is
aktiválható, s az áldozat kezét alaposan megtekergeti. Már alacsony szintű révülők is képesek
puszta akarattal kivédeni. Varázsige: Kézfacsar! [Gergő és a bűbájketrec]

kín-rontás (VP = 23, E, H = a fegyver sebzéséhez +1, I = 12 óra) – kellemetlen bűvige,


mellyel tárgyakat lehet átitatni, hogy azután használat közben nagyobb fájdalmat okozzanak.
Ilyen tárgy pl. a korbács, ostor, bunkósbot, stb. Varázsige: titkos. [Gergő és az álomvámpírok
I-II]

kobaktörő-átok (VP = 9, E, H = 1D6 –Ép) – támadó varázslat, mely igen kellemetlen, s


olykor életveszélyes. Sárga villanás, mely találat esetén sérülést okoz. Pálcával és
bűbájostorral egyaránt végrehajtható. Fejre mérve (sikeres Ügyesség próba!) az átlagos
embert néhány percre elkábítja. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

konzerv-bűbájok (adataik a tárolt bűbájtól függnek) –


Bádogdobozba töltött rontások, átkok, varázslatok gyűjtőneve. Szinte bármilyen bűbáj
betölthető konzervbe. Mivel használatuk nem igényel ráolvasást, sem ostort, ezért akár éberek
is alkalmazhatnák, tehát különösen veszélyesek. A Gyémánt Jurta – szigorú feltételek mellett
– mégis engedélyezi a forgalmazásukat, mivel sok közintézményben egyszerűbb ezeket
használni, főleg, ha a személyzet bűvereje korlátozott. Kioldásukhoz elegendő felnyitni a
konzervet. [Monyákos I]

kornyúzó-bűbáj (VP = 56, H = 3D6 Ü próbadobás, de ha 3 egyes sikerül, a varázslat épp


az ellenkezőjére fordul, pl. fiatalítás helyett öregít, I = alapfokon 1 óra) – viszonylag
nehéz varázslat, ami tartósan (néhány hétig) idősebbnek mutatja azt, akire ráolvassák. Nehéz
pontosan elvégezni, mindig van némi hibaszázalék, s olykor épp az ellenkezőjét váltja ki,
mint ami a bájoló akart. Bűbájostor, vagy varázspálca szükséges hozzá. A Nyugati
Varázsvilágban kor-korrigáló főzetet használnak helyette. Varázsige: titkos. [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

kórkereső-ige (VP = 5, E, I = 1 kör) – egyszerű bűbáj, melyet általában a vajákosok


szeretnek alkalmazni. Segítségével felfedezhető, hogy miféle nyavalyában szenved az, akire
ráolvassák, s így tudható, hogy mi gyógyítaná meg. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

kóros álom átka (VP = 15, E, H = -1Ép/1 óra, I = 15Vp/1 óra) –


Mély, beteges álmot hoz az áldozatra, mely az egészségét is rombolja. A rontó boszorkányok
kedvenc támadó varázslata. Ellenvarázsa nincs, vagy legalábbis csak a legnagyobb
varázstudók ismerik. Varázsige: Csukódó pilla, fekete éj!

könyörgés a tündérek őséhez (VP = 65, I = 10 kör) –


Kifejezetten tündérboszorkány varázslat, mellyel a boszorkány erőt kérhet a tündérek ősétől
(Tuatha dé Danaan-tól), hogy legyőzhesse ellenfelét, vagy megtörje egy sötét, rontó
tündérvarázs hatalmát. Idézőjét halálosan kimeríti. Szükséges eszköze az athame (l. ott). A
könyörgés szövege:
Tuatha dé Danaan, tündérek őse, erődet kérem!
Tuatha dé Danaan, győzni engedj minden rémen!
Tuatha dé Danaan, lásd szememmel a rémbanyát!
Tuatha dé Danaan, törd meg a tündérek varázslatát!
[Gergő és a táltosviadal]

köptető-rontás (VP = 4, I = 4 kör) –


Bűbájostorral, varázsigével bájolható rontás, ami percekig tartó fuldoklást, köhögést okoz.
Nagyon kellemetlen, de nem veszélyes, a kis rontások közé tartozik. Bosszantó, hogy az
áldozat, ha ismeri is a megszűntetéséhez szükséges ráolvasást, azt nem tudja kimondani,
mivel folyton köhög. Egyes boszorkányok állítják, hogy pusztán bal mutatóujjukkal is
képesek rábájolni valakire ezt a rontást. [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett
falu, Gergő és a táltosviadal]

lakat-bűbáj (VP = 2, I = míg el nem oldják) –


Alapszintű varázslat, egyszerű intéssel is aktiválható, mire a normál lakatok bűbájosan
zárulnak be, így tolvajszerszámokkal nem nyithatóak. Védelme elég gyatra. [Gergő és az
álomfogók]

lasszóvarázs (VP = 4, E = a kötél hosszabb, vagy erősebb lesz, I = végleges) –


A kötélvarázslatok egyik egyszerű tagja, mely hurkos kötelet idéz a megfelelő helyre.
Gyakorlatlan használatakor előfordul, hogy a kötél túl rövid, vagy vékony. Varázsigéje:
Mentőkötél kunkorodj! [Gergő és a táltosviadal]

lángdárda–átok (VP = 16, H = 3D6 Ép, I = 1 kör) – erős támadóvarázs, vörösen izzó, sárga
tűzheggyel bíró dárdát teremt, melyet nehéz elkerülni, s gyakran okoz végzetes sérülést.
Varázsige: Lángdárda! [Zsófi és az ősboszorkány]

lángjelző-bűbáj (VP = 5, E, I = feloldásig) –


Egyszerű tűzjelző bűbáj, mely kisebb tárgyakra, vagy helyiségek plafonjára olvasható.
Égtelen csörömpöléssel jelzi a nyílt lángot és a füstöt is, a ráolvasás beállításától függően.
[Monyákos I.]

lángtűrő-rontás (VP = 75, E, H = 10 körig teljes védelem, utána a JM által kért


próbadobás szükséges, I = 2 év) – védő bűbáj, mely kizárólag tárgyakra olvasható. Tartós,
mivel beszívja magát az anyagba, és néhány esztendőt át nem igényel felújítást. Általában
álomjárók és trappok (l. ott) burkolatát kezelik vele. A szúró-, és nyaldosó lángokat, sőt, a
tömény lávafolyamot is bírja, megvédve ezzel a járgányban utazókat. [Gergő és az
álomvámpírok I-II]

láprobbantó-rontás (VP = 43, I = feloldásig) –


Különleges varázslat, amit zárt helyekre, pl, szobára, térre lehet ráolvasni, ami így pillanatok
alatt hatalmas, ködös mocsárrá változik. Sokkal nagyobb lesz, mint maga a helyiség, ezért
napokig bolyonghat benne, aki ott van. Addig marad aktív, míg valaki kívülről ellenvarázst
nem olvas rá. Néhány így teremtett mocsár többszáz éves, benne mára saját életközösség
alakult ki, így védetté nyilvánították, megszüntetése tilos. Ilyen pl. a Törzsszinten lakó
Lópiczy-láp, mely Lópiczy Kázmér plakátragasztó lakásának szerszámoskamrájában
található. [Monyákos I]

leleplező-bűbáj (VP = 7, E) – kizárólag iratok hitelességének ellenőrzésére alkalmas,


egyszerű bűbáj. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

lepeljogi varázstörvény (VP = 15, E, H = 1 vill./-5 ÉP, I = 24 óra) –


Ráolvasás, mely tiltja, hogy a varázslattal elfüggönyözött titkokat illetéktelen érinthesse.
Négy, megbájolt kopjafa és az azokon függő leplek, függönyök kellenek hozzá. A ráolvasás
hatására – ha illetéktelen ér a függönyökhöz, hogy mögéjük lessen – a kopjafákból kicsapó
robbanó villámok sújtanak rá, meggyújtva a ruháját, és jó néhány méterre elrepítve az illetőt.
A ráolvasás verse titkos. [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

légörvény-bűbáj (VP = 12, I = 1 kör) –


Viszonylag egyszerű szélvarázslat, mely pusztán arra jó, hogy néhány pillanatra megzavarja
az áldozatot, de kárt nem tesz benne. A varázspálcával, vagy bűbájostorral kavaró mozdulatot
kell tenni, s kiáltani a bűvigét. Varázsige: Idézlek, légörvény! [Gergő és a bűbájketrec]

Lélekrablás Igéje (adatai nem ismertek) –


Lúdvérc Árny-igéje (l. ott). Véglegesen, és tökéletesen uralma alá vonja a megcélzott ébert,
de nagyon bonyolult, és hosszadalmas ráolvasás. 2004 óta ismerjük a hozzá szükséges verset,
amit egy éber, nevezetesen Terry Blackfiore (l ott) hallgatott ki és jegyzett meg. Ez azonban
nem elég ahhoz, hogy használni lehessen, mivel – lévén Árny-ige – kizárólag az töltheti meg
a szavakat bűverővel, aki személyesen Lúdvérctől kapta az Igét.
Fekete táncos fekete lépte
Árnytócsába csattan,
Fekete légbe, fekete égbe
Árnyékfarkas vakkan.

Fekete üstben fekete láva


Árnyékod már nincsen,
Fekete sáska fekete nyála
Árnylelkedre fröccsen.

A Lélekrablás Igéjéhez szükséges egyéb szertartás (pl. főzet, tánc, stb.) ismeretlen. [Zsófi és a
Boszorkány-pláza]

locsoló-bűbáj (VP = 1, E = több víz, I = 1 kör) –


Rendkvül egyszerű víz-idéző bűbáj, mely kisebb tüzek eloltására, vagy mosdásra elegendő
vízmennyiséget hív elő. A víz minősége bizonytalan, ezért ivásra nem ajánlott. Több révülő
egyszerre felerősítheti annyira, hogy komolyabb tüzek eloltására is elegendővé válik.
Varázsige: Loccs! [Gergő és az álomfogók]

locspocsolyahó-bűbáj (VP = 5, I = 5 kör) –


Kifejezetten jég vagy hó olvasztására alkalmas varázs. A bűbájostorból vagy varázspálcából
izzó, vörös gömböcskék ugranak elő, és öt percen át cikázva olvasztják a megcélzott területet.
Varázsige: Locspocsolyahó! [Gergő és az álomfogók]

lódrizsi-varázs (VP = 12, E, I = végleges) –


Kifejezetten lidérc bűbáj, révülők nem is szokták használni, bár megtanulhatják. Bűbájostorral
végezhető. Erős zárak, bűbájos lakatok nyitására képes. Varázsige: Lódrizsi mákonya prutkó!
[Zsófi és a Boszorkány-pláza]

marionett-rontás (VP = 45, E, I = feloldásig, FONTOS: a rontást fenntartó varázstudó


körönként 1-1 Erő és Ügyesség pontot veszít, s ha bármelyik 0-ra csökken, a rontás
megszűnik) –
Erős bűbáj, mely által a varázsló irányítani képes áldozatát, annak mozdulatait és beszédét is,
bár nem tökéletesen, így a mozgás és szó sokszor akadozó. Kizárólag gyakorlott varázstudók
képesek alkalmazni, s csakis náluk kisebb bűverővel rendelkezőkön. Utóhatása: gyengeség,
zavarodottság, mely néhány óra alatt elmúlik. Fenntartásához a bűbájos folyamatos
koncentrációjára van szükség, így közben mást nem tud elvégezni. Varázsbot, pálca, vagy
bűbájostor szükséges hozzá. [Zsófi és az ősboszorkány]

masinanyekkentő-rontás (VP = 14, E, I = 1-50 kör) – egyszerű technikaromboló varázs,


kisebb szerkezetek, rendszerek időleges tönkretételére kiválóan alkalmas. A masinalidércek
(l. ott) kedvelt rontása. Varázsige: Gépnyekk! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

medúzaszem-bűbáj (VP = 10, E, I = max. 5 kör) – Bűbájostorral végrehajtható varázslat,


mely nem igényel bűvigét. Hatására halványkék pára telepedik a falra, vagy egyéb, szilárd
tárgyakra, melyek így -kizárólag az igéző számára- átlátszóvá válnak. [Zsófi és az
ősboszorkány]
medvepuszi-bűbáj (VP = 7, E = több tenyér jelenik meg, H = pofon/2 ÉP veszteség, I = 2
kör) –
Egyszerű, bár igen kellemetlen támadó varázslat, mely a varázstudó erejétől függően akár
tömegesen is megidézhető. A varázsige után a levegőben tenyér jelenik meg, mely a
célszemély homlokát alapos csapásokkal illeti. Varázsige: Macipussz! [Gergő és a
bűbájketrec]

mennyrobaj-varázs (VP = 111, H = teljes pusztulás, I = 1 kör) –


Iszonyú erejű romboló, pusztító varázslat. Az égen kicsi, fekete felhő jelenik meg, és pokoli
erejű villámot küld a cél felé, s útja során képes akár három emeletnyi vasbeton épületet is
áttörni. Varázsige: Mennyrobaj! [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

méreglassító-ráolvasás, Ármányos (VP =7, E, H = felezi a méreg hatását) –


Sokféle méreglassító ráolvasást ismerünk, melyek soha nem gyógyítják meg a beteget, s nem
is semlegesítik a mérget, csak épp csökkentik, lassítják annak hatását. Ezekből álljon itt egy,
amit „Ármányosként” emlegetnek. A különbség közöttük a vers, és annak hatása. A ráolvasás
szövege: Ármányos maszlag, csitulj el/Galóca, beléndek, szunnyadj el/Csucsor és csikófark,
ne zsémbelj/Szenvedő szívét kerüld el! [Monyákos I.]

mocsokhárító-ige (VP = 1, E, I = újrakoszolódásig) – Kizárólag tárgyakra alkalmazható,


egyszerű ráolvasás, mely varázsigét sem igényel, és bűbájostorral hajtható végre. Por-, és
kosztaszító hatása viszonylag tartós. [Zsófi és az ősboszorkány]

múltidéző wicca bűbáj (VP = 50, I = 5 kör) –


Amennyiben a tündérboszorkánynak feltétlenül meg kell ismernie a múlt egy darabkáját,
elvégezheti ezt a szertartást, bár igen veszélyes. Varázsmondókája: Múltnak kútja, hallasd
hangod! Zengjél, zengjél, zengedezz! Múltnak kútja, halljuk hangod! Az elteltre emlékezz!
Miközben a boszorkány kántál, előre nyújtja két karját, tenyérrel fölfelé. A két tenyere fölött
ködgomoly jelenik meg, mely narancsszínből sötétszürkévé válik, s úgy rezeg, ahogy a
múltból érkező hangok. Képet nem, csupán szavakat lehet idézni vele. Végül a boszorkány
összezárja két tenyerét, a gomoly cigarettafüstként oszlik szét. Igen kimerítő varázslat, amit
kizárólag a wicca boszorkányok tudnak végrehajtani. [Gergő és a táltosviadal]

napnyaláb-bűbáj (VP = 1, I = 1 óra) –


Reflektor varázslat, melyet tárgyakra, ruhadarabokra lehet ráolvasni, melyek attól kezdve erős
fényt sugároznak, míg a varázstudó akarja. Varázsige: Ragyogj! [Zsófi és az elnévtelenedett
falu]

nyelvcsomozó-bűbáj (VP = 3, I = 3 kör) –


Varázsigével és bűbájostorral egyaránt elvégezhető ráolvasás, melynek hatására az áldozat
néhány percen át dadogni fog. Utóhatása nincs. Varázsige: Bogozódj! [Gergő és a
bűbájketrec, Gergő és a táltosviadal]

nyűgöző-bűbáj (VP = 2, E = tovább tart, I = 20 kör) –


Kisebb tárgyak lekötésére, helyben tartására szolgáló varázslat, mely végrehajtható egyetlen
bűvszóval. Varázsige: Árnyad helyben, ne rezzenjen! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

oldó-bűbáj (VP = 1, I = végleges) –


Rendkívül egyszerű ráolvasás, mely bűbájostorral és varázspálcával is elvégezhető. Gyenge
rontások, ráolvasások semlegesítésére való. Varázsige: Bűbáj oldódj, rontás kotródj! [Zsófi és
az elnévtelenedett falu]

ostorcsali-bűbáj (VP = 20, E = + 1 pont az Ügyességhez, így biztosabban sikerül) –


Középszintű varázslat, mely végrehajtható varázspálcával és bűbájostorral. Varázspárbajok
alkalmával használják. Ha elég ügyes és fürge a varázstudó, képes vele magához röppenteni
ellenfele varázsfegyverét. Varázsige: Ostorcsali! [Gergő és a bűbájketrec]

ostorpozdorja-bűbáj (VP = 5, E = +1 pont az Ügyességhez, így biztosabban sikerül) –


Bűbájostor-törő gyorsvarázs. Könnyen kivéthető, ha számít rá valaki, de ha nem… Varázsige:
Ostorpozdorja! Végrehajtásához varázspálca, vagy bűbájostor szükséges. [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

önfordító-bűbáj (VP = 32, I = a bájolótól függ, v. levételig) – tárgyakra olvasható varázslat,


mely a megfelelő szó kimondásakor aktiválódik, akár nagy távolságból is (de csak azonos
álomvilágon belül). Pl. zárakat lehet vele nyitni-csukni, vagy egyéb, egyszerű, előre
„beprogramozott” tevékenységet végrehajtatni. Olyan tehát, mint egy távirányító
bűbájosoknak. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

ördöggörcs-átok (VP = 8, E, H = rángatózás, I = 4 kör) – támadó varázs, mely erős rángást


okoz, így az áldozat nem képes sem harcolni, sem menekülni, sem beszélni. Maradandó
károsodást nem okoz (hacsak valaki meg nem üti közben magát). Varázsige: Ördöggörcs!
[Gergő és az álomvámpírok I-II]

őrevűb-bűbáj –
Varázsszó, ami kioltja a varázserőt, pontosabban varázstalanná teszi a megtámadott személyt,
vagy tárgyat legalább 48 órára. Csak a Valóságban alkalmazható ficaklidérc trükk, amit a
ficaklidércek egyik ősmágusa talált fel. A révülők sem ismerik, nem is alkalmazhatják, bár
az Álomfelügyelet és a Varázslók Jurtája őriz néhány titkos kéregtekercset, amiben említést
tesznek róla, mint ritkán felbukkanó, veszélyes, ismeretlen eredetű rontást. Varázsigéje:
Őrevűb! [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

perchurok-bűbáj (VP = 5, I = végleges) –


Egyszerű, varázspálcával és bűbájostorral elvégezhető varázslat. Kisebb időfordító bűbáj,
amit már tanoncok is alkalmazhatnak (ha elég kitartóan gyakorolták). Egyetlen perc
történéseit képes visszafordítani húsz méteres körzetben, de csak tárgyak esetében. Így az
összetört vázát ép állapotába bájolhatjuk vissza, a fejünkre esett tégla okozta sérülés is
eltűnik, de pl. az elhangzott szavakat nem felejti el, aki hallotta. Különös kisérőzaja, mintha
üres hordóban sámándobokat püfölnének. Varázsigéje: Rontás térülj, idő fordulj! [Gergő és a
táltosviadal]

percpecsét-bűbáj (VP = 90, I = míg fel nem oldják) –


Nehéz varázslat, ami bűbájostorral és varázspálcával végezhető el. Kisebb tárgyakra
alkalmazható, melyek a bűbáj hatására kikerülnek a rendes idő folyásából. Így akár kívülről,
akár belülről, akár eszközzel, akár varázslattal akarja valaki „illetni” őket, nem lesz rá képes,
hiszen azok számára nem telik az idő. Zárakat pl. kiválóan csukva lehet tartani általa.
Varázsige: Percreccs! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]
perzselő-rontás (VP = 24, E, H = -2 Ép) – támadóvarázslat, mely erősítésétől függően,
meglehetősen kellemetlen, sőt, életveszélyes sérüléseket és tüzet okozhat. Varázsige: Pörzs!
[Gergő és az álomvámpírok I-II]

plasztikai-bűbáj (VP = 110, H = 6D ÉP veszteség, I = végleges) –


Vajákosok által alkalmazott mágikus eljárás, melynek során testrészek, arcvonások
változtathatóak meg. Mivel számos varázsbaleset származott belőle (pl. a divatőrült
boszorkányok közül sokan eme bűbájnak estek áldozatul, mikor át akarták „szabatni” az
orrukat, s helyette vasorrot kaptak), a Kilenc Jurta Szövetsége csakis egészségügyi plasztikai-
bűbájt engedélyez. [Gergő és a bűbájketrec]

plágium-átok – különleges rontásféle, melyet éber írókra, szófaragókra szoktak olvasni a


mágusjogászok, ha más szófaragó által teremtett álomlényt hívnak meg a saját történetükbe
vendégként. Az átok rengeteg pénzt bájol ki a megrontott erszényéből, ráadásul a homlokán
felizzik a „nyűves plagizátor” felirat, s többé egyetlen új álomvilágot sem teremthet. Még
ellenvarázzsal is csak nehezen törölhető átok. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

porlasztó-bűbáj (VP = 13, E, I = végleges) –


Szilárd anyagok elpusztítására szolgáló varázs. Alapból egy kb. 1 kg tömegű, szilárd tárgyat
képes porrá omlasztani (ha annak semmiféle varázsvédelme, vagy bűbájos töltése nincs –
azokra ugyanis hatástalan!). A folyamat visszafordíthatatlan. Varázsige: Porladj!

pókidézés (VP = 12/4 pók, E = több pók jön, I = 20 kör, aztán a pókok eltűnnek) –
Varázspókok idézésére szolgáló, viszonylag egyszerű bűbáj. A pókok 1 m átmérőjűek,
csípésük veszélyes (3 ÉP veszteség), de meglehetősen ügyetlenek. Az idéző inkább csapdát
szokott készíttetni velük, mivel ragacsos hálójuk az izmos révülőket is képes gúzsba kötni. A
pókok egyszerű parancsokkal irányíthatóak. Speciális képességük még, hogy a megfelelő
varázsigére: Fonálcsapás! a pókok újabb fonalakat lőnek a már megfont hálón kívül,
egyenesen az áldozatra, s ha tudják, betekerik őt azokkal. Az idézés varázsigéje: Zizzenj
szövő, mutasd magad! [Gergő és a bűbájketrec]

ragacs-átok (VP = 300, I = amíg a fő-táltos fel sem oldja) –


A fő-táltos, vagy a Hetek valamelyike által használható varázslat, mely egy ősi kobold
törvényre épül. A törvény kimondja, hogy ha valamely kobold láthatóvá válik egy éber előtt,
mivel hozzáragadt valamely éber tárgyhoz, az a kobold az éber életének végezetéig mellette
kell maradjon (eme törvény „áldozata” lett a hírneves Pumukli nevezetű kobold).
Továbbfejlesztett változata a ragacs-átok, melyet koboldokra mondhatnak, akiket a
Valóságba száműznek: ekkor az átok a bűntetés lejártáig a kijelölt éberhez köti a koboldot. Ez
általában kettős bűntetés, mivel az éber is nehezen viseli a kobold társaságát, akitől tíz
méternél távolabb nem kerülhet. [Gergő és a bűbájketrec]

ragyaverés-átok (VP = 8, H = -2D6 Ép, I = gyógyításig) –


Rendkívül kellemetlen és ocsmány betegségkeltő-átok, mely förtelmes sebhelyeket idéz az
áldozat bőrére. Gyógyítással és kencékkel enyhíthető, vagy eltűntethető, de ha a sebzés
kidobásakor a maximumra fordulnak a kockák (2 hatos), a ragya nyomai örökre
megmaradnak a karakter bőrén. A különböző amulettek megvédhetnek tőle!Varázsige:
Ragyaverés!

rakodó-igézés (VP = 60, E, I = max. 10 kör) – sokkal bonyolultabb varázslat, mint azt a
neve sugallja. Nem pusztán pakolászásra való! Nagyon erős, veszélyes varázstárgyak és
szörnyek áthelyezésére szolgáló bűbáj, mely folytonos koncentrációt igényel, s természetesen
pálca vagy ostor szükséges hozzá. A varázstalan dolgokat nem képes megmozdítani, mivel
erejének egy részét a pakolandó tárgy, vagy élőlény bűbájából nyeri. A lényeket egyben
bűbájbéklyóba is zárja, míg hat. A bénító buborékkal (l. ott) együtt alkalmazva rendkívül
hasznos varázslat. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

ráklebeny-rontás (VP = 23, H = támadás/3 D -ÉP, I = 2 kör) –


Veszélyes fekete mágia varázslat. Az áldozat mögött köpönyeg méretű, éjfekete lebernyeg
jelenik meg, ami igyekszik rátekeredni. Belsejében ezernyi apró, de borotvaéles rákolló
csattog. Varázsige: Ráklebeny! [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

rejtélyoldó-ráolvasás (VP = 45, H = sikeres próbadobás esetén a JM elárulhatja a titkot,


ha úgy ítéli meg, hogy a ráolvasás elegendő hozzá) – egyszerű ráolvasás, melyhez elég a
szó. Térképek, titkosírások, keresztrejtvények, találós kérdések megfejtésére kiválóan
alkalmas, bár a valóban komolyan védett titkok ellenállnak a bűverejének. Varázsige: Titok,
tárulj, rejtély, hárulj! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

rémálom-parittya-átok (VP = 60, E, I = végleges) –


Rettenetes erejű, főbenjáró bűnként ismert, szigorúan tiltott varázslat. Hatására Ébredés Ajtaja
nyílik, ami beszippantja az áldozatot, és egyenesen a Rémálmok Birodalmának közepébe
dobja, ahonnan nincs menekülés. Az a néhány révülő, aki időben ki tudott szabadulni belőle (s
visszanyerte ép eszét), arról számolt be, hogy örvénylő alagúton zuhant „lefelé”, s közben
millió álomvilágba pillanthatott be, miközben alatta egyre sötétebb üreg tátongott. Érdekes
módon az álomvarangyok előszeretettel, puszta szórakozásból szívesen ugranak bele, s
mindig ki tudnak belőle jönni, így közlekedésre is használják. Varázsige: Átok húzzon, átok
vonjon, rémálomba szavam dobjon! [Gergő és a bűbájketrec]

roggyantó-varázs (VP = 6, E, H =sikeres próbadobás esetén teljes rombolás, I =


végleges) –
Egyszerű varázslat, ami egyébként is ingatag tárgyak összedöntésére, lerombolására alkalmas,
de három méternél magasabb, szélesebb, vagy masszívan megépített holmikra nem hat. A
Nyugati varázslóiskolák ebből fejlesztették ki a taroló-varázst. Varázsige: Nyaklik, csuklik,
ripityára!” [Gergő és a bűbájketrec]

rontástörő-ráolvasások (VP = rontástól függ: 2-500, I = végleges) –


Számtalanféle létezik belőlük, hiszen minden rontásra, átokra más versikét, varázsigét kell
alkalmazni. Az ún. kis rontások ellen már a bűbájosképzők első évfolyamában tanítanak
rontástörőket, a legnagyobb és legveszélyesebb rontásokra azonban csak a nagyhatalmú
révülők ismerik a megfelelő ráolvasást.

rontó-varázs (VP = 6, E, H = 1D6 –Ép, tárgyak esetén próbadobás szükséges) – általános,


viszonylag egyszerű romboló bűbáj, mely pl. zuhanó sziklák szétporlasztására alkalmas.
Varázsige: Porladj! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

röppentő-bűbáj (VP = tárgytól függően 10-200, E = nagyobb tárgyat bír el) –


Számos fajtája létezik, a legtöbbet bűbájostorral, varázspálcával lehet végrehajtani. Tárgyak,
élőlények hívására, magunkhoz röppentésére szolgál. Erősen függ a varázsló tudásától. Csak a
legnagyobbak képesek nagy testű élőlényeket így mozgatni, s csak néhányan képesek a
varázslatot bűbájostor, pálca nélkül is alkalmazni. Egyetlen hátránya, hogy lefegyverzésre
nem alkalmas: a röpítendő dolognak vagy akarnia kell, hogy repüljön (ha értelmes élőlény),
vagy tudattalannak kell lennie (növény, állat, alvó ember), s annak, aki a kezében tartja a
tárgyat, bele kell egyeznie a röptetésbe.

ruhatáros-bűbáj (VP = 25, I = míg fel nem oldják) –


Helyiségekre (előszoba, fogadócsarnok, stb.) ráolvasható, állanfó bűbáj, mely lerángatja a
belépőről a kabátot, és a fogasra akasztja azt. Mikor a vendég távozni kíván, csak csettintenie
kell a kabátjára pillantva, mire a ruhadarab visszaröppen rá. Gyakran működik hibásan, cseréli
el a ruhadarabokat, vagy rosszul próbálja azokat levenni-feladni, esetleg a gazdájával együtt
akasztja azt a fogasra. [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

saslépő-bűbáj (VP = 14, I = max. 3 kör) – ráolvasás, melynek hatására tollak jelennek meg a
célszemély bokája körül. Ezután az illető három lépést tehet, s lépésenként 5 métert
emelkedhet, így jutva fel a magaslatokra. Ezután a bűvös tollak elporladnak, a varázs
megszűnik. Varázsige: Sas ereje, övezd bokám! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

sámántekintet (VP = 2, E, I = míg koncentrál) –


Természetes képessége a varázstudóknak, elsősorban a sámánoknak. Nem kell tanulni, a
bűbájosság elsajátítása közben „magától” alakul ki, s a végzett sámánok mind birtokolják.
Lényege, hogy – ha figyel, és akarja – a sámán megláthatja nemrég elvégzett bűbájok nyomát,
totemállatok árnyát, stb. [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

sárkányvér-varázs (VP = 70, H = ha a próbadobás sikertelen, a beteg meghal!, I =


végleges) –
Rendkívül veszélyes, csak végletes esetekben használatos gyógyító ráolvasás. Vörös fény
öleli körbe a pácienst, és tiszta, sűrű életerővel tölti fel. Azért veszélyes, mert szinte lehetetlen
meghatározni a kellő mennyiséget: egy kicsivel kevesebb gyorsítja a betegség elterjedését,
kifejlődését, és gyengíti a pácienst, míg a több azonnal megöli. Varázsige: titkos. [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

sárszikkasztó-bűbáj (VP = 2, E = nagyobb területet szikkaszt, I = amíg át nem


nedvesedik újra) –
Közönséges sárszikkasztó varázslat, mely három méter sugarú körben egyetlen szempillantás
alatt megszáratja akár a mocsaras földet is. Hatása végleges. A sivatagok némelyike ilyen
bűbáj túlzott használatának eredménye a Valóságban. Szerencsére nagy területen csak
hatalmas mágusok képesek alkalmazni.Varázsige: Szikkadj, repedj, porladj szét! [Gergő és a
bűbájketrec]

seprűpozdorja-rontás (VP = 5, E = +1 pont az Ügyességhez, így biztosabban sikerül) –


az ostorpozdorja-rontás (l. ott) változata, röpseprűre kifejlesztve. Varázsige: Seprűpozdorja!
[Zsófi és az ősboszorkány]

serke-rontás (VP = 2, I = 5 körtől 4-5 napig, vagy míg fel nem oldják) –
Kellemetlen, varázsigével és bűbájostorral egyaránt alkalmazható, ún. kis rontás, mely a
fejbőrön erős viszketést okoz. Hatása néhány napig eltarthat, de egyszerű rontástörő ráolvasás
hatására azonnal elmúlik. Varázsige: Serkelődj! [Gergő és a bűbájketrec]

sóbálvány-varázs (VP – 2, I = ellenvarázsig) –


Támadó varázs, melynek hatására az áldozat sóbálvánnyá, sószoborrá válik (vigyázni kell
vele, mert ilyenkor könnyen törik, porlad, és a kecskék is szeretik nyalogatni, s ez mind
maradandó sérülést okozhat!). Varázsige: Sóbálvány! Ellenvarázs: Elevenedj!
sólyomszem-ige (VP = 1, I = 5 kör, vagy míg fel nem oldják) –
Egyszerű ráolvasás, melyet kizárólag bűbájostorral lehet elvégezni. Olykor sasszem-
bűbájként is emlegetik. A varázstudó önmagára, vagy másra is ráolvashatja, hatása addig tart,
amíg nem hatástalanítják. Eredménye, hogy a páciens látása hihetetlenül kiélesedik, távolba
lát, de ha közeli dolgokat akar megnézni, minden összezavarodik, szédelegni kezd. Varázsige:
Láss, ne csak nézz! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett falu, Gergő és a
táltosviadal]

suvick-bűbáj (VP = 9, E, I = bekoszolódásig) –


Egyszerá, tárgyak takarítására szolgáló varázslat. Minden szennyedést eltűntet, de néha
vigyázni kell vele, mert pl. a tortán a habot is szennyeződésként kezeli, és eltűnteti. Alap
erővel 1 m2 –es területet takarít le. Varázsige: Suvickolódj!

szárroppantó-rontás (VP = 9, E, H = általában halálos, I = végleges) – kifejezetten


növények elleni, kegyetlen bűbáj, bár „szemkontaktus” kell hozzá. Varázseszköz nélkül,
puszta igével végrehajtható. Erősítve fairtásra, dzsungelben való könnyebb haladásra is
alkalmazható, de a vajákosok megvetik alkalmazóját. [Zsófi és az ősboszorkány]

szellemmedve-átok (VP = 30, H = sikeres harapásként 4D ÉP veszteség, I = 3 kör) –


Támadó varázslat, amit az eszkimó sámánok találtak ki és fejlesztettek. Igéjét varázspálcával
és bűbájostorral is életre lehet kelteni, de csakis gyakorlott révülőknek ajánlott, mivel
könnyen a használója ellen is fordulhat. Hatására – az Álomvilágban és a Valóságban is – egy
borotvaéles fogsorral bíró jegesmedve-koponya (csak koponya!) jelenik meg, s nyomban
rátámad arra, aki az orra előtt van. Varázsigéje: Jegesmedve fogsora, jégszilánkok zápora!
[Gergő és a táltosviadal]

szellemturul-átok (VP = 43, H = -5 Ép, I = 10 kör) – támadó táltosvarázs, mely során a


szavak turulmadárrá állnak össze, ami az áldozatra ront. Úgy kell közdeni a jó két méter
szárnyfesztávolságú madárral, mint bármely ellenséggel. A turul kb. tíz másodpercig létezik,
majd eloszlik. Pálca vagy ostor nem szükséges a megidézéséhez. Kizárólag sámánok,
táltosok, garabonciások, vadászok képesek elvégezni a bűbájt. Ugyanilyen „foglalkozású”
varázstudók alkalmazhatnak ellenvarázst, mely nyomban szétoszlatja a turult. Varázsige:
Turul karma tépje szíved!. Ellenvarázs: „Szavak karmára csend pörölye hulljon!” [Gergő és
az álomvámpírok I-II]

szendergető-bűbáj (VP = 9, E = tovább tart, H = +2Ép/óra, I = 3D6 kör, v. ébresztésig) –


Különösen élénk természetű, nyughatatlan állatok és nagy testű tévülők elaltatására szolgáló
bűbáj. Kizárólag nálunk kisebb tudású révülőre lehet alkalmazni. Kellemes, mély álmot
biztosít az áldozat számára, amiből pihenten ébred, azért van, aki direkt kéri pl. a hitvesét,
hogy este ezzel a bűbájjal segítsen neki elaludni. A varázs azonnal megszűnik, ha az alvó
fájdalmat érez, vagy valami kellemetlen, veszélyes dolog történik körülötte. Varázsige:
Mélyet szusszanj, szenderegj! Majd, ha szólok, kecmeregj!” [Gergő és a bűbájketrec]

szenderriasztó-ráolvasás (VP = 6, E, I = 10 kör) – ébrentartó bűbáj, mely olyan, mint egy


kiadós hidegzuhany, bár a hatása nem túl tartós. Varázsige: Álom, kerüld zsibbadt fejem,
uralkodjam szenderemen! [Gergő és az álomvámpírok I-II]
sziromláng-bűbáj (VP = 12, I = 10 kör) – a varázstűz egy fajtája, melynek lángjai hőt nem,
csak fényt adnak. Bűbájostorral idézhető, mire a levegőben gyönyörű lángszirmok kezdenek
lebegni, kb. 10 m-es kört világítva be. Varázsige: Sziromláng! [Zsófi és az ősboszorkány]

szirompajzs-varázs (VP = 42, H = a nála kevesebb VP-be kerülő átkokat semlegesíti, a


100 VP alatti átkokat pedig gyengíti, a Játékmester belátása szerint, I = 5 kör) –
Wicca boszorkányvarázs, amit révülők is megtanulhatnak. Erős pajzsbűbáj, mely átkok,
rontások ellen véd. Varázsige: Szirompajzs! [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

szótáró-rontás –
Hübehauer Manó (l. ott) mágus találmánya. Ha ráolvassák valakire, majd kérdéseket tesznek
fel neki, az illető szája szabadon hazudozhat, de közben a keze akaratlanul is leírja a teljes
igazságot. Sokkal hatásosabb, mint az igaz-szó-szaggató-főzet (l. ott), mivel arra a bűnözők
már készítettek mágikus bűvoltást. Varázsigéje elveszett, így használhatatlan. [Monyákos I.]

szőrkunkor-bűbáj (VP = 4, I = 2-3 kör) –


Meglehetősen kellemetlen varázslat, amit bűbájostorral vagy varázspálcával hajtanak végre. A
megtámadott összes haj-, és szőrszála azonnal összekunkorodik, méghozzá annyira, hogy még
a bőrét is megfeszítheti, így sokkal nehezebb a mozgás és vacak érzés. Bár tiltott bűbáj, a
bűbájosképzők tanoncai puszta szórakozásból gyakran alkalmazzák egymásra. Hatása néhány
percig tart, semmiféle káros utóhatása sincs. Varázsige: Szőrkunkorodj! [Gergő és a
bűbájketrec, Zsófi és az elnévtelenedett falu]

szunyóka-bűbáj (VP = 35, E = jobb, erősebb ötleteket ad) –


Általában kutatók, nyomozók, vagy olyan révülők használják, akik ébereknek segítenek
megalkotni valamit (mesét, verset, dalt, stb.). A bűbáj alatt a révülő valóban szunyókál, de a
varázsige hatására álmából utólag kiválogathatja a számára szükséges szavakat,
álomtárgyakat, és azokat elküldheti az éber álmába. Az éber ébredése után is emlékszik
azokra, és felhasználhatják őket alkotásában. A kutatók és nyomozók szunyókálás közben
bizonyos kérdésekre keresnek válaszokat, amiket néha meg is kapnak, bár a bűbáj
meglehetősen bizonytalan.

Tardos-dobvarázsa (VP = 400, I = 100 körtől 1000 évig) –


Hatalmas erejű bűbáj, amit egyenesen Árpád vezér mondai ősétől, Torda táltostól
eredeztetnek – ő találta fel, talán. Kizárólag Torda táltos vérségi leszármazottja szólaltathatja
meg, bár bármelyik nagy tudású sámán, táltos megidézheti. Vörös, tíz méter átmérőjű, díszes
sámándob, ami a levegőben lassan pörög, s megjelenik hozzá egy csontfehér, görbített végű
verő is. Hangja hangorkánként csap le a környékre. Hatása: kizárólag az un. ős-bűbájosokra
hat, direkt ellenük lett kidolgozva. A varázstörténelemben ismert, hogy Árpád vezér
honfoglalásának időpontja, a vérszerződés pillanata egyben az Új Sámánkor kezdete volt. Az
akkori sámánok és táltosok jelző kopjafát tűztek oda, az idő folyamába, s megállapodtak,
hogy ami előtte volt, az mind ős-bűbájnak számít, s akik előtte varázstudományokkal
foglalkoztak, azok ős-bűbájosoknak neveztetnek. Torda, hogy megakadályozza az ősi, de
gonosz bűbájok pusztítását az Új Sámánkorban, megalkotta a Dobvarázst, amivel erejüket
veheti a múltból előbukkanó, rossz akaratú varázstudóknak. Így teremtett a régi és az új kor
között egyensúlyt. [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

taroló-átok (VP = 12, E, H = sikeres próbadobás esetén sikeres, I = végleges) – a


roggyantó-varázsból (l. ott) a Nyugati Varázsvilág mágusai által kifejlesztett átok, mely
tárgyak, útakadályok, esetleg élőlények félresöprésére szolgál. Varázsige: Tarolj! [Zsófi és az
ősboszorkány]

tasli-átok (VP = 5, E, H = 10x-es erősítés fölött -1Ép/erősítés) – könnyed pofonnal járó


varázslat, általában iskolai fenyítésre. Komoly sérülést nem okoz, hacsak nem erősítik túl.
Bűvige: Tasli! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

tasliterelő-bűbáj (VP = 6, E, I = 3 perc) –


A legkivéthetetlenebb pofonokat is sikerrel eltéríti az áldozatról, így hatalmas kincs egy olyan
helyen, ahol sűrűn pofozkodnak. Sajnos egy ráolvasás csak három percig hat, de nagyobb
fülesekre számítva erősíthető. [Monyákos I.]

taszajtalak-bűbáj (VP = 2, E = nagyobb tárgyat tud taszajtani, I = 1 kör) –


Egyszerű tárgymozgató varázslat, amit varázspálcával, bűbájostorral és puszta szóval is létre
lehet hozni. Kevés gyakorlat kell hozzá, de meglehetősen pontatlan, s ezért jobb vele csínján
bánni. Alkalmazható védő, támadó és semleges bűbájként is. Tárgyakat, melyek nincsenek
erősen rögzítva, kb. 10 kg-ig képes megmozdítani. Varázsigéje: Taszajtalak! [Gergő és a
táltosviadal]

tájtáró-varázslat (VP = 18, I = míg a bűbájos koncentrál rá) –


Térképteremtő bűbáj, mely azúrszín szikrákat röppent ki a bűbájostorból, és hologram-szerű
képet ad. Ha a térképnéző rákoncentrál a térkép egy-egy pontjára, „ott találja” magát,
körülnézhet, tájékozódhat. Varázsige: Tájtáró! …(és a keresett táj neve). [Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

táltospajzs-bűbáj (VP = 22, E, H = sikeres próbadobás esetén 10 Ép védelem, I = 10 kör)


– vörös energiakupola, mely számos támadó varázslattól, és egyéb veszedelmes dologtól
megvédi viselőjét. Pálca vagy bűbájostor szükséges a megidézéséhez, s tíz percnél tovább
ritkán marad meg. Varázsige: Tápa ???? óvjon! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

terelő-bűbáj (VP = 15, E, I = 3 kör) –


Terelő varázslat pl. felhők, légnemű anyagok, vagy szélvarázslatok ellen. Hatására a
varázstudó felé törekvő dolog kitér. Varázsige: Térülj tőlem! [Gergő és a bűbájketrec]

totemmatató-bűbáj (VP = 2, I = 1 óra) –


Varázspálcával és bűbájostorral egyaránt elvégezhető, egyszerű ráolvasás, ami azonban
rengeteg gyakorlást igényel. Minél többször használja valaki, annál erősebb, tökéletesebb lesz
a hatása. A révülő alkalmazhatja önmagára, vagy egy szabadon választott személyre (állatra,
álomlényre nem!). Hatása: akire ráolvassák, az kb. 60 percen keresztül a Valóságban is
láthatja bárki segítő állatát. Ehhez elég, ha egyetlen pillanatra lehunyja a szemét, koncentrál,
gondolatban felidézi a bűbáj igéjét, s mire kinyitja a szemét, megpillantja a körötte
tartózkodók totemeit. A gyakorlatlan révülők elmosódottan, szellemalakként, a
gyakorlottabbak élesen, felismerhetően látják a segítő állatokat. Külső szemlélő számára (ha
nagyon figyel) észrevehető, hogy ilyenkor a révülő szembogara aranysárgára változik. A
ráolvasás elmúlik a következő pislogáskor, de amíg a bűbáj ereje kitart, bármikor újra
megidézhető. Varázsigéje: Mutasd magad szellemalak! [Gergő és a táltosviadal]

töpörítő-bűbáj (VP = 50, E = nagyobb tárgyakat, vagy 200 VP fölött élőlényeket is, I =
30 perc, de olykor végleges) –
Kizárólag bűbájostorral és varázspálcával végrehajtható varázslat. A révülő erejétől függően
képes lekicsinyíteni tárgyakat a tizedükre. Élőlényt csak az átlagon felüli erővel rendelkező
varázstudók képesek töpöríteni. Hatása ritkán tart fél óránál tovább (bár fordult már elő
varázsbaleset – l. Padlizsán), s komoly bajt okozhat, ha közben az összetöpörített tárgyat pl. a
zsebünkben felejtettük! Varázsige: Töpörödj! [Gergő és a bűbájketrec, Zsófi és az
elnévtelenedett falu]

trutymó-rontás (VP = 3, I = végleges, míg fel nem oldják) –


Gusztustalanná teszi az ételeket, tányérokat, környezetet, de csupán illúzió. Az ellenvarázs
hatására a varázst alkalmazó a normál ételt, környezetet látja, érzékeli, de körötte mások
továbbra is a gusztustalanságot látják. Varázsige: Trutymákoló! [Zsófi és az elnévtelenedett
falu]

tükör-bűbáj (VP = 50, E = nagyobb területre hat, I = 30 nap, vagy míg fel nem oldják) –
Különleges bűbájcsapda, melyet nagytudású révülők egész vidékekre, tájakra,
hegyvonulatokra is ráolvashatnak. Hatása, hogy a gyanútlan éber, elérve a csapda határát,
szemközt ugyanazt a tájat látja, ami a háta mögött van, s ez nem illúzió: valóban csak arra
képes menni. Eme varázslat tökéletes védelmet nyújt az éberek ellen, de már egy közepes
révülő is képes feloldani. [Gergő és álomfogók]

tündérgomoly-varázs (VP = 35, I = 3-5 kör) –


Kifejezetten tündér és tündérboszorkány-varázs, révülők nem használhatják. Akire ráolvassák
(általában a bűbájos önmagára alkalmazza), az néhány percre észrevehetetlenné válik az
éberek és révülők számára. Csupán a nagyon képzett varázstudók szeme leplezi le az illúziót,
s csak akkor, ha kifejezetten számít rá, és keresi a nyomait. Igéje: Vadonból köd gomolyog,
rejtőző árny sompolyog! [Gergő és a táltosviadal]

tündérporta-varázs (VP = 30, I = azonnali) –


Kizárólag tündérek által idézhető, és csakis tündérkővel (l. ott) hívható varázs, ami kívánság
szerint elmenekíti a bajba jutott tündért, miközben a Gyökérszintre zárja a támadóját. A
tündérkő egyszerhasználatos: előre bele van égetve a hely, ahova a menekülőt suttyantja –
ezután hasznavehetetlen, tört fényű kristállyá válik. A szükséges varázsmondóka: Fata, manó,
franc és hada; téged hívlak, Tündér Tara! Párkák, nornák, urisnicák; nyissátok a
tündérportát! Aprónépnek ellensége, szoruljon az örök mélybe! [Gergő és a táltosviadal]

tündeűző-varázs (VP = 9, E, végleges) –


Wicca varázslat, amit azonban már sok révülő is megtanult. Kisebb, kevés varázserővel bíró
rémtündérek, koboldok, manók és lidércek elkergetésére szolgál. Állítólag az ősidőkben
rózsaszárral hajtották végre, de ma már varázspálca és bűbájostor is elegendő hozzá. Siker
esetén az elkergetett lény az Álomvilág távoli pontjára kerül, s onnan egyhamar nem képes
visszatérni. Varázsige: Döfjön meg a rózsatüske, távozz innen ártó tünde!” [Gergő és a
táltosviadala]

tüske-rontás (VP = 10, H = 2D ÉP veszteség/nap, I = 1 nap)–


Ha lábnyomodba valaki tüskét, üveget nyom, s elmondja a varázsigét, te néhány percen belül
lesántulsz, bármilyen messze is légy. (ausztrál néphit)

tűzfuvallat-varázs (VP = 32, E, H = -12 Ép, I = max. 3 kör) – mini tűzvihar, mintha
lángszóró volna, s bár csak három másodpercig lehet fenntartani, egy lakást szemvillanás alatt
lángra lobbant. Varázsige: Láng hevítsen, tűz emésszen! [Gergő és az álomvámpírok I-II]
tűzfüggöny-bűbáj (VP = 6, I = 5-10 kör) –
Illúzió varázslat, mely alig langyos tűzfüggönyt teremt néhány percre. Kizárólag az ellenfél
megtévesztésére, rejtőzésre jó. Varázsige: Tűzfüggöny, hull! [Gergő és a bűbájketrec]

tűzkapu-bűbáj (VP = 15, E = ha valamilyen mágikus védelem állja útját, I = max. 3


percig marad nyitva) –
Speciális tűzboszorkány és tűzvarázsló varázslat, bár más révülők is megtanulhatják,
kizárólag magas szintű mestertől. Valójában hasonló az „Ébredés Ajtajához”, tehát utazásra
szolgál. Csak magasan képzett varázstudók képesek megidézni. Kellemetlen mellékhatása,
hogy megérkezéskor a lángoszlopként nyíló kapu meggyújthatja a környezetét, ill. magát az
utazót is, ráadásul rengeteg korommal, füsstel, zajjal és fénnyel jár. [Monyákos I.]

tűzoltó-bűbáj (VP = 6, I = végleges, vagy míg fel nem oldják) –


Kis hatóerejű, inkább fröcskölésre jó bűbáj, amit viszont álomlényekre, tárgyakra és állatokra
is maradandóan ráolvashatunk, melyek attól kezdve a kívánt időben vizet fognak
fecskendezni. [Gergő és a bűbájketrec]

uccu-varázs (VP = 19, I = feloldásig) –


A Puszta ősvadászainak bűvös vágtára sarkalló varázslata. Kizárólag állatokra hat. Feloldásig
vágtára kényszeríti azt, amire ráolvasták. Ha öt percen belül nem szűntetik meg,
életveszélyesen kimeríti az állat szervezetét, sőt, meg is ölheti. Igéje: Uccu! [Gergő és az
álomvámpírok II]

vakfelhő-rontás (VP = 12, E, I = 5 kör) – időleges vakságot okozó bűbáj. Varázsige:


Setétülj! [Gergő és az álomvámpírok I-II]

Varázsrontó Júdás-rontás (VP = 56, I = akár évekig „vár”, majd aktivizálás után 7
napig működik) –
Sötét varázslat, ami csak ritka esetekben alkalmazható: kizárólag akkor, ha az áldozat
rajongásig szereti, tiszteli azt, aki ráolvassa ezt a rontást. A sötét varázstudók (olykor a
fehérek is) az árulókat bűntetik, vagy leplezik le általa: ha árulóvá lesznek, vagy olyan tettet
hajtanak végre, amit a rontó eredetileg megtiltott, akkor aktivizálódik rajtuk a rontás.
Amennyiben azonban az áldozat közömbös, vagy netán utálja a varázstudót, a rontás
hatástalan marad. Sikeres alkalmazás esetén a rontás kioltja az áldozat varázserejét, és vagy
örökre, vagy időlegesen megfosztja őt varázshatalmától. Finomabb változata engedi a
megrontottat varázsolni, de annak egyik bűbája sem fog úgy sikerülni, ahogyan ő szeretné. A
rontás több évig is szunnyadhat csendben, de az aktivizálódás után csak hét napig fejti ki
hatását, majd örökre eloszlik. Varázsige: titkos. [Zsófi és a Boszorkány-pláza]

védőrontás (VP = 5-200 a rontástól függően, E, H = teljes v. részletes védelem, I = 4D6


hét) – bűvös „védőoltás”. Olyan bűvige, mely bizonyos átkok, betegséget okozó ráolvasások
és rontások ellen ad védelmet bizonyos ideig. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

vihar-bűbáj (VP = 70, E = nagyobb területre hat, I = 1 hónap, vagy míg fel nem oldják) –
Különlegesen erős illúzió varázslat, ami bűbájcsapdaként működik. Éberekkel és révülőkkel
egyaránt képes elhitetni a Valóságban, hogy egy bizonyos tájon hamarosan vihar fog
tombolni, sőt, azt meg is mutatja. Valójában azonban csak egy néhány méteres sávban tombol
vihar, azon túl béke van. [Gergő és az álomfogók]
villám-igézet (VP = 22, E, H = közvetlen: halálos, 2 m távolságtól méterenként -30; -25; -
20 stb. ÉP, I = 1 kör,) –
Magas szintű harci bűbáj, melyet általában csaták során használnak. Hatása a közvetlenül
eltaláltakra halálos, a villám környékén pedig súlyos égési sebeket okoz. [Gergő és az
álomvámpírok II]

virgoncfű-tea – varázsfőzet, melynek színe sötétsárga, illata a nyári szemeteskonténer szagát


idézi. Élénkít, frissít, erősít, a hatása 24 óráig tart. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

visító lopásrontás (VP = 4, I = 24 óra) – egyszerű bűbáj, mellyel pl. a kereskedők védik
árúikat, vándorok az erszényüket. Amint a tolvaj elemeli a megbűvölt tárgyat, abból rettenetes
visítás tör fel, s tart addig, míg a tárgy vissza nem kerül jogos tulajdonosához, vagy el nem
múlik magától a rontás. [Gergő és az álomvámpírok I-II]

zárnyitó varázs (VP = 2, I = végleges) –


Egyszerű ráolvasás, mely elvégezhető varázspálcával és bűbájostorral egyaránt. Használata
vörös szikrákkal jár. Hátránya, hogy a vele kinyitott zár örökre használhatatlanná válik.
Varázsigéje: Rozsda marjon, zár ne tartson! [Gergő és a táltosviadal]

zumeg-bűbáj (VP 90, E = minden duplázás eggyel több személyre terjeszti ki, I = 10-20
kör) –
Rendkívül veszélyes, hatalmas erőt, és összpontosítást igénylő varázslat. Akire ráolvassák
(egy vagy több személyre is lehet egyszerre, s a révülő önmagára is bájolhatja), az néhány
percre testmérete ötszörösére puffad, sőt, hangja és ereje is ilyen arányban növekszik. A
bűbájhoz azonban közvetlenül a Szarvastól, vagy a Táltos Világhálótól kell kérni a varázserőt
(bármilyen távolságból lehetséges, csak a megfelelő varázsigéket kell ismerni), ezért
kizárólag a legjobban képzett varázstudók képesek végrehajtani ezt a bűbájt. Szerencsére nem
alkalmazható gonosz célokra, s az a révülő, aki nem kapcsolódik a Táltos Világhálóhoz, nem
is képes a kellő erőt megszerezni hozzá. Varázsige: Dagadj, puffadj, óriásodj! [Gergő és a
bűbájketrec]

zúzmarahúzó-átok (VP = 7, H = 1 ÉP/ kör, ha benne áll, I = 5 kör) –


Bűbájostorral, de anélkül is (puszta bűvigével) végrehajtható varázslat. A célzott területen
pillantásnyi idő alatt dermesztő hóvihart kavar, ami nagyon hatásos a kísértetek és egyéb, test
nélküli álomlények ellen. A hüllőket több órára képes megbénítani, mások legfeljebb kicsit
vastagabban kell, hogy felöltözzenek. Maga a hóvihar soha nem tart egy percnél tovább, de a
hideget az áldozat még órákig érezheti a „csontjaiban”. [Gergő és a bűbájketrec, Gergő és a
táltosviadal]

zsarátnok-varázs (VP = 5)–


Egyszerű tűzgyújtó varázs, melynél van pontosabb és zabolátlanabb is, de harc közben a
legjobb, mivel igéjébe bele lehet fűzni annak a dolognak a nevét, amit lángra akarunk
lobbantani. Varázsige: Zsarátnok, hullj, pergamen, gyúlj! [Zsófi és az elnévtelenedett falu]

zsigerelő-átok (VP = 23, H = halálos) –


Randa, szigorúan tiltott, halálos varázslat, melynek hatását inkább nem részleteznénk:
könnyen elképzelhető. [Gergő és az álomvámpírok II]

You might also like