You are on page 1of 8

V. évfolyam 1. szám 2011.

január‒március

A Jászsági Közoktatási In-


tézmény vezetése Pásztorné
Földes Györgyit választotta
a jákóhalmi általános iskola
igazgatójának a posztra kiírt
pályázaton.

Egyensúlyban van a bevételi


és kiadási oldal a község 2011.
évi költségvetési koncepci-
ójában, 24,5 millió forintos
tartalékkal is rendelkezik az
önkormányzat.

Hamarosan befejeződhet a
sportpálya öltözőépületének
felújítása, amely pályázati

Örök minta
forrásból és az önkormány-
zat támogatásából valósul-
hat meg.

a '48-as nemzedék A tavalyi év adatai alapján


csökkent a településen a
bűncselekmények száma.

Csaknem szűknek bizonyult a polgármesteri hivatal házasságkötő terme a március


Az óvodások és az iskolá-
15-i nemzeti ünnep tiszteletére rendezett községi megemlékezésen. Az 1848-49-es sok farsangi bálján is gaz-
forradalom és szabadságharc eseményeit az általános iskola diákjai idézték fel műso- dag program nyújtott ön-
rukban, beszédet mondott Pócs János országgyűlési képviselő. (folytatás a 3. oldalon) feledt szórakozást.

Kényes igazságok – pülés ne veszítse el azt a lehető-


séget, amit egyszer már elnyert
gionális Fejlesztési Ügynökség
a közelmúltban egyoldalúan

bűnbak már van?


– tette hozzá a polgármester. felbontotta a 2009 decemberé-
S hogy tulajdonképpen miért ben a kerékpárút kialakítására
vált kétségessé – a remények elnyert pályázat múlt nyáron
szerint csak késedelmessé – a megkötött támogatói szerző-
2009 augusztusában tartották Jászjákóhalmán azt a lakossági projekt? Az Észak-alföldi Re- dését. (folytatás a 3. oldalon)
fórumot, ahol első alkalommal esett konkrétan szó a Jászjákó-
halma belterületén – európai uniós pályázat segítségével – meg- Valósággá válhat-e a kerékpárút látványterve?
valósítandó kerékpárútról. Miután a község önkormányzatának
pályázata sikeres volt, s a 140 millió forintos összköltségből 128
milliós támogatást sikerült elnyerni, úgy tűnt nincs messze az az
idő, mikor biztonságosabban közlekedhetnek a községben kere-
kezők. Hogy a tavaly nyáron aláírt támogatói szerződés ellenére
miért nem valósul meg a tervezett határidőre ez az elképzelés, s
van-e esély legalább a későbbiekben a kiépítésre, erről kérdeztük
ifj. Lukácsi Pál polgármestert.

– Olyan híresztelések is elter- párút, nem beszélve arról, hogy


jedtek, hogy nem írtam alá az előírt feltételeknek – nem
az állammal egy szerződést, s kis anyagi terheket vállalva –
ezért hiúsul meg a beruházás mindenben megfelelt az ön-
– mondta el ifj. Lukácsi Pál. kormányzat. Rajtunk kívül álló
Ezt ezúton is cáfolom, magam okok miatt vált bizonytalanná a
is sok munkát fektettem bele, beruházás sorsa, de jelenleg is
hogy megvalósuljon a kerék- elkövetek mindent, hogy a tele-
V. évfolyam 1. szám
2

Új igazgató az általános iskolában


Múlt év december 1-jétől látja el a jászjákóhalmai ve szakkörök, tehetséggondozás
általános iskola igazgatói teendőit Pásztorné Földes vagy felzárkóztatás következhet.
Györgyi. A nyolc település alapfokú nevelési-okta- A megvalósításnál azonban nem
lehet figyelmen kívül hagyni,
tási intézményeit működtető Jászsági Közoktatási hogy mindez csak a második év
Intézmény vezetése a posztra kiírt pályázat során beindításakor jelentene anyagilag
választotta ki az új vezetőt. Vele készült interjúnk- terhet az önkormányzat számára.
Az óvodákban részletes és pon-
ban a bemutatkozás mellett beszélt rövid és hosz- tos tájékoztatást tartottam a szü-
szabb távú terveiről, elképzeléseiről is. lőknek az iskolaotthonos képzés
lényegéről, két tanítós modell-
Általános Iskola igazgatója vol- a családi környezet mutat példát. jének hasznáról, amely minden
tam. A csaknem három évtized Szeretném, ha a szülők egyetér- gyermek olvasási, írási, számolási
alatt megszerzett tudást és tapasz- tenének a nevelési célokkal, az alapkészségeinek fejlesztésében,
talatot szeretném felhasználni az iskolai elvárásokkal, melyek a valamint szocializációs és szemé-
Pásztorné Földes Györgyi itteni munkámban is. társadalomba való beilleszkedést lyiségfejlődésében csak pozitív
Jászapátin született, jelenleg is ott él. Komolyan veszem és magamra is szolgálják. A társadalmi kultúrá- eredményeket hozhat.
érvényesnek tartom az élethosz- ban általánosan nagy a szabados-
Végzettsége: magyar–orosz szig tartó tanulást, hiszen ez ál- ság. Azt kell mondanom, hogy a – A jelenlegi helyzetben mivel
szakos általános iskolai tanár, tal mindig formálódunk, pluszt környező településekhez mérten lehetne még vonzóbbá tenni a
német szakos nyelvtanár, közok- kapunk. A közoktatás-vezetői és ezen a téren, pozitív értelemben, helyi iskolát?
tatás-vezető, egészségfejlesztő a mentálhigiénikusi végzettsége- Jászjákóhalma jobb szinten áll.
mentálhigiénikus met sem felkérésre, hanem saját – Javítani kell a szakos ellátottsá-
elhatározásból, érdeklődésből – Sok kistelepülés iskolájában got, a szakkörök is sokaknak ad-
szereztem meg. A sors pedig hoz- – így Jászjákóhalmán is – prob- hatnak pluszt.
– Kissé rendhagyó módon, tanév hatja úgy, mint jelen esetben az lémát jelent a csökkenő gyerek- A tehetséggondozásra még na-
közben foglalta el állását, mennyi- igazgatói munka, hogy használni szám, s nemcsak a kevesebb szüle- gyobb hangsúly kell helyezni,
re nehezítette ez meg a kezdetet? is tudom. tés miatt. Tehet ez ellen az iskola, például az idegen nyelv oktatá-
s ha igen mit? sában. A felvételi előkészítő fog-
– Azon voltam, hogy a váltás ne – Tagintézmény-vezetőként mi a lalkozásokon pótolható mindaz,
okozzon problémát, zökkenőt se legfőbb célkitűzése? – A gyerekeket Jászberény közel- amire magyar vagy matematika
a gyerekeknek, se a kollégáknak. sége miatt könnyen elviszik a szü- órán nincs idő, de a központi fel-
A nevelőtestületnek sem könnyű, – Számomra mindenhol és lők az ottani iskolák valamelyi- vételihez szükséges. Azt nem vár-
meg kell ismerkednünk mind mindenkor a gyermek-szülő- kébe. Természetesen az a célunk, hatják el a szülők, hogy mindent
emberileg, mind a munkastílust pedagógus hármas egységének hogy itt tartsuk a leendő elsősö- az önkormányzat biztosítson,
tekintve. Úgy érzem ez pozitív megerősítése a leglényegesebb, ket és ötödikeseket. Mindez most de alternatívákat tudunk kínál-
irányba indult el, a tanév végéig mindenkinek a maga helyén kell még megoldható, többek között ni. Így például abban is tudnék
pedig még jobban összecsiszo- megtenni a legtöbbet. A gyermek azzal, hogy a jákóhalmi önkor- segíteni, hogy a jászapáti zeneis-
lódunk. Korrekt kapcsolatra tö- a képességeinek megfelelően, mányzat a tehetséggondozásra kola kihelyezzen egy tagozatot,
rekszem a munkatársaimmal, az minden energiájával, azt kihasz- tágabb teret biztosít, pluszórákat vagy zenét oktató tanár járjon át
önkormányzattal, és a községben nálva tanuljon, és éljen, mindezt kaptunk, melyek kihasználtságát Jákóhalmára. Ez természetesen
mindenkivel, aki tud tenni az is- a pedagógusok a differenciált osz- szeretnénk fokozni. Távlati lehe- már önköltséges lenne, de nem
koláért, illetve, akinek mi, mint tálymunkával, a lehetséges tehet- tőségként felmerülhet az is, hogy kellene utazniuk a gyereknek.
iskola bármiben segíteni tudunk. séggondozással, felzárkóztatással, valamelyik környékbeli középis-
A feladatok átvétele folyamatos, egyéb iskolai programokkal kell, kola kihelyezett szakképzést foly- – Az országban meglévő gazdasági
úgy gondolom félév után már hogy segítsék. Ez itt, Jászjákóhal- tasson a településen. Az iskola a és társadalmi feszültségek sokszor
minden jól átláthatóvá válik. mán sokszínű és sokrétű. Ezzel községnek is megtartó erő, minél az iskolák falai között is okoznak
nemcsak nevelni tudunk, de is- tovább helyben maradnak a gye- konfliktusokat. Ön hogyan látja
– Egy új vezető érkezésekor meg- mereteket is átadhatunk. Fontos rekek, annál kevesebben hagyják ezt a problémát?
kerülhetetlen a szakmai múlt, mi- a szeretetteljes bánásmód, azt el a települést felnőttkorban.
lyen állomások vezettek a mostani vallom, egy pedagógus legyen hi- Az iskolaotthonos rendszer be- – Meg kell tanulnunk egymás
tagintézmény-vezetői munkáig? teles és következetes, és minden- vezetése is jelentős lépés lehetne. mellett élni, kölcsönös elfogadás-
képpen gyermekszerető. Ebben a folyamatban a készség- ra, toleranciára van szükség. A
– Huszonnyolc éve vagyok peda- A harmadik pillért a szülők jelen- tárgyak órái délután vannak. A társadalmi normáknak országos
gógus, pályám nagy részét Jász- tik, bár tendencia, hogy az iskolát délelőtt a „súlyosabb” tantárgyaké szinten kellene emelkedniük, s
apátin töltöttem, négy évet dol- szolgáltató intézménynek tekin- (pl. matematika, magyar), ame- azokhoz minél többeknek felzár-
goztam Jászkiséren. 2005 és 2007 tik, ám ez nem helyes felfogás. A lyet rögtön ugyanezen tárgyak kózniuk. Amit én ígérhetek, hogy
között Apátin – a másik iskolával szülőnek a nap további részében tanulása követ. Ebéd után játék, a legjobb szándékkal dolgozom
történő összevonásig – a Vágó Pál óriási a felelőssége, a gyerekeknek az említett készségtárgyak, illet- Jákóhalma összes lakosáért.
2011. január–március
3

Örök minta a '48-as nemzedék Köszönetnyilvánítás


Molnárné Pete Marianna al- résztvevőkről is beszélt, vala-
polgármester a Községi Ön- mint kitért arra, hogy minden Ezúton köszönöm a Fidesz helyi aktivistáinak, hogy
kormányzat nevében köszön- nemzedéknek mást jelent a a március 15-i önkormányzati ünnepség programját
tötte a megjelenteket, örömét nemzethez való tartozás meg- szórólapjukon részben ismertették, annak terjesztésével
kifejezve, hogy a településen élése, más jelent sikert, és elté-
– a korábbi alkalmaktól elté- rő nehézség adatik számukra.
a rendezvényt propagálták. Közösségépítő munkájukhoz
rően – ezúttal mindenki egy – Különbözik erejük, kitartá- további eltökéltséget és kitartást kívánok!
ünnepség keretében emléke- suk és lehetőségeik, ám volt ifj. Lukácsi Pál
zik. A IV. Béla Általános Iskola egy elképesztően bátor nem- polgármester
tanulóinak szavalatai, dalai a zedék, mint a ’48-as, akik pon-
forradalmi napok hangulatát tokba fogalmazták céljaikat. sikert a szabadság szele, a ne- nehézségekkel kell szembenéz-
jelenítették meg. Felkészítő ta- Nemzeti kormányt alakítva hézséget az idegen katonák tú- nie, mint elődeinknek, a gazda-
náruk Sas Gáborné volt, akinek hozzáfogtak az ország teljes lereje jelentette számukra. sági szabadságunkért a minket
ifj. Lukácsi Pál polgármester gazdasági, társadalmi, politi- Adódik a kérdés, ma akarunk, gúzsba kötő adóssággal kell
köszönte meg a jeles évfor- kai rendszerének átszervezé- tudunk-e olyan pontokat meg- megküzdenünk.
dulóhoz méltó előadást. Pócs séhez – fogalmazott Pócs Já- fogalmazni, melyek a nemzetről Kiállni a nemzetért ma követke-
János országgyűlési képviselő nos. Mindannyian szeretnénk szólnak, évtizedekre, évszáza- zetes, kitartó munkát jelent, míg
ünnepi szónoklatában 1848- erre a nemzedékre hasonlítani, dokra meghatározzák gyerme- a nehézséget az örökölt adósság,
49 jászjákóhalmi vonatkozású megálmodták Magyarország keink, unokáink jövőjét. a sikert pedig a talpra állás. Új
történéseiről, az ide kötődő megújulását, függetlenségét, a Minden hatalmat gyakorlónak fejezetet nyithatunk, amely re-
tudnia kell, hogy előbb vagy ményeink szerint egy összetartó,
utóbb mindig újak jönnek, és sikeres, öntudatos Magyarorszá-
számadást kell adni. És akkor gé. A mi sikerünk lehet, hogy
csak az a lényeg, hogy hagyott-e egy olyan, lelkében, működé-
maga után valaki valami mara- sében megújult országot adunk
dandót. Kitaposott-e olyan ös- át, amelyben nem kell félni a
vényt, amin mások is emelt fővel bizonytalanságtól, a kiszolgálta-
mennek majd tovább. tottságtól – zárta beszédét Pócs
Mert soha nem a hatalomnak János.
van igazsága, hanem az igazság- A jászjákóhalmi ünnepi prog-
nak hatalma – tette hozzá az or- ram a községháza falán elhelye-
szággyűlési képviselő. zett emléktáblánál tartott koszo-
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület is elhelyezte koszorúját.
– A mai nemzedéknek másfajta rúzással zárult.

Kényes igazságok – bűnbak már van? rális megerősödését is magában


hordozza.
Az irányító hatóság ezt arra hi- külön projektről van szó, azaz a tudtuk meg ifj. Lukácsi Páltól. – Milyen esélyt lát rá, hogy pozi-
vatkozva tette, hogy a beruhá- most elvett támogatás akár vég- A település belterületén kerék- tív elbírálást kapjanak, s mikorra
zás a 31. számú főút felújításával leg is elveszhet, e nélkül viszont pározók biztonságának védelme várható döntés?
egyidőben vagy azt követően nem jöhet létre a beruházás. mellett azért is fontos a kerék- – Azt várom, hogy ezt a lehető-
valósulhatna meg, az pedig vár- S hogy később hozzájuthat-e a párút kiépítése, mivel a projekt a séget kellő alapossággal körbe-
hatóan két évet csúszik. A 2009- pályázati összeghez az önkor- község számára egyben stratégi- járva újragondolják a korábbi
ben vázolt tervek is úgy szóltak, mányzat? A község polgármes- ai beruházás is. A Jászjákóhalma döntést. Egy már elnyert európai
hogy sikeres pályázat esetén is tere a pozitív végkifejlet érde- és Jászberény közötti szakaszon uniós forrást, melyből feladattal
„be kell várni” a 31. számú fő- kében több helyen is igyekszik – még az előző önkormányzati terhelt konkrét elképzelést kívá-
közlekedési út felújítását, akkor a közbenjárni. ciklusban – a két település terv- nunk finanszírozni, nem veszít-
tervezett időpont a főút esetében – Kértük a beruházás megkez- be vette a kerékpárút kiépítését, heti el Magyarország, követke-
2010-es indulás mellett 2011. jú- désének, illetve befejezésének melynek feltétele, hogy legyen zésképp megkaphatja a Jászság
niusi befejezés volt. Az útfelújítás időpontjának módosítását, ezt belterületi kerékpárút, amely- és Jákóhalma. Mivel a feltétel-
azonban csak 2012-13 között azonban elutasította az irányító hez csatlakozhat. A gazdasági rendszer megengedi az egyedi
kezdődhet el, a belterületi kerék- hatóság. Mivel nem látjuk kel- kapcsolatokhoz elengedhetetlen elbírálást, bízom benne, hogy re-
párútnak pedig 2012. július 31-ig lően megalapozottnak és körül- az infrastrukturális háttér, sok alizálódhat a beruházás. Konk-
kellene elkészülnie. A kerékpár- tekintőnek a támogatási szerző- munkavállaló jár be tőlünk is, rét határidő nincs, reményeim
út megvalósításának határideje dést felbontó határozatot, ezért a ezért Jászberény számára sem szerint egy-két hónap alatt vég-
tehát – a jelenlegi információk megyei közgyűlés alelnökének, közömbös, hogy ez a mostani leges döntés születik. A község
alapján – az aláírt támogatói Borbás Zsoltnak a segítségét kér- beruházás megvalósuljon. Az már eddig is jelentős összeget
szerződésben jelölthöz képest tem, akinek ezúton is szeretném ügyben kérem az Alsó- és a Fel- áldozott a kerékpárút jövőbeni
több mint két évvel csúszhat el. megköszönni a hozzáállását. Ő ső-Jászság országgyűlési képvi- megvalósítására, és nem szeret-
A fő gondot az jelenti, hogy a levélben kereste meg a Nemzeti selőjének segítségét is, mivel ez nénk, ha mindez kárba veszne –
szoros összefüggés ellenére két Fejlesztési Ügynökség elnökét – az egész Jászság infrastruktu- tette hozzá ifj. Lukácsi Pál.
V. évfolyam 1. szám
4

Továbbra is
rábban figyelmeztetnék, ami- A helyszíneket előzetes felmé-
kor a hátralék mértéke még rések alapján jelölik majd ki. A
kezelhető nagyságrendű. Az helyi civil szervezetek közül a

egyensúlyban
új díjbeszedő munkába állása Sportkör 1,2 millió, az Önkén-
óta egyébként javuló tendencia tes Tűzoltó Egyesület 700 ezer
figyelhető meg, cél a hiány to- forintos támogatásban része-
vábbi csökkentése. Az önkor- sül idén.
mányzat kasszájából – az el- A testület a 262 millió 360 ezer
Miként az elmúlt években, úgy 2011-ben is hiány nélkül gazdál- maradt befizetések kapcsán – a forintos bevételi és kiadási fő-
kodik Jászjákóhalma Község Önkormányzata. A település kép- szemétdíj után is mínusz kelet- összeggel jóváhagyta a költ-
viselő-testülete február 15-én tartotta idei első ülését, melyen kezik, amely jelenleg csaknem ségvetési koncepciót, a község
megtárgyalták és elfogadták a költségvetés tervezetét. A bevételi félmillió forintot tesz ki. 24,5 millió forintos általános
és kiadási oldal fő összege egyensúlyban van, mindkét oldalra Járdaépítésre az előirányzat tartalékkal számolhat, melyet
262 millió 360 ezer forintot állapítottak meg. Szó esett még töb- szerint 1 millió forint jut, mely pályázatok önerejéhez használ-
bek között a belvízelvezetés problémájáról, a járdaépítésekről, és a mostani árak alapján 500 hatnak fel.
a sportöltöző hamarosan kezdődő felújításáról is. méter elkészítéséhez elegendő.

A képviselői kérdések, hoz-


zászólások között visszatérő
káskassza-takarékszerződés
törlesztő részleteit. Ezúttal is
Csökkent a bűncselekmények
problémaként többen is meg-
említették a hóeltakarítás, illet-
köszönetet mondok kitartó
együttműködésükért – mondta
száma a községben
ve az ingatlanok előtti területek ifj. Lukácsi Pál. A Jákóhalma közrendjéről és közbiztonságáról szóló beszámoló
tisztántartásának hiányossága- A belvíz elvezetésével máig tárgyalása, az óvodák nyílászáró cseréjére benyújtandó pályázat
it, de lelógó ágak is sok helyen vannak gondok, de a decem- és a tavaszi hadjáratra emlékező ünnepi program anyagi támo-
akadályozzák a biztonságos, berihez képest jelentősen ja- gatásának jóváhagyása is szerepelt a képviselő-testület március
zavartalan közlekedést. vult a helyzet. A polgármester 22-i ülésének napirendjében.
Muhari Zoltánné arra hívta fel megköszönte Farkas Dezső és
a figyelmet, hogy a közvilágí- Poór László bizottsági elnökök Az előző testületi ülés óta tör- ket, többek között a térfigyelő
tás meghibásodása esetén vagy munkáját, akik jelentősen hoz- téntekről szólva ifj. Lukácsi Pál kamerarendszer kiépítésével
nem elérhető a megadott tele- zájárultak a problémák enyhí- elmondta, a belterületi kerék- kapcsolatban is. Ifj. Lukácsi Pál
fonszám, vagy nem foglalkoz- téséhez. párút kialakításának megva- tájékoztatta a képviselőket ar-
nak a bejelentéssel. ról is, hogy a jászteleki polgár-
mester együttműködést kérve
Újabb fontos lépés a kereste meg önkormányzatot,
szennyvíz-projektben megoldást keresve az ottani
általános iskola fenntartásá-
Ifj. Lukácsi Pál polgármester az ra. Jákóhalma olyan formá-
előző ülés óta történt esemé- ban nyújthat segítséget, amely
nyek sorában elmondta, hogy számára is előnyös, szakmai,
sok éves munka eredménye- településpolitikai és pénzügyi
ként immár hivatalosan is Jász- szempontból egyaránt. A pe-
berénnyel közös agglomerációs dagógusok előzetesen megtár-
besorolásba került Jászjákó- gyalták a levél tartalmát, a meg-
halma, így a szennyvízelveze- beszélésen részt vett ifj. Lukácsi
téssel és kezeléssel kapcsolatos Pál polgármester is. A megjelen-
beruházást 2015 helyett a 2010. A közös pályázat keretében megújuló jászberényi tisztítóműbe tek teljesen egyetértettek abban,
december 31-i határidővel kerülhet a jákóhalmi szennyvíz. hogy az iskola oktató és nevelő
megvalósítandóak közé sorolta munkája a helyi gyerekekre ala-
a kormányerejű rendelet. Bár Hamarosan befejeződhet a lósításáért továbbra is mindent pozott, senki nem akarja, hogy
a kijelölt időpont csak admi- sportöltöző felújítása. A beru- megtesz az önkormányzat Jásztelekről gyerekek jöjjenek az
nisztratív, hiszen már túl va- házási költség 2,7 millió forint, (Erről részletesen az 1. és a 3. intézménybe. – Az oktatási tár-
gyunk rajta, a döntéssel mégis melyből 2,2 milliót elnyert tá- oldalon található cikkünkben sulás átalakulóban van, csatla-
újabb jelentős lépéssel került mogatásból fedeznek. olvashatnak). Aktuális infor- kozási szándékát jelezte többek
közelebb a település a csatorna- A 2011. évi költségvetési rende- máció, hogy a Jászberénnyel között Jászberény is. Sok még a
hálózat kiépítéséhez. let tervezetének megtárgyalása közös szennyvízelvezetésre és nyitott kérdés, melyekre választ
– Ahhoz, hogy idáig eljussunk, során több képviselő is észre- -tisztításra benyújtott pályázat- kell keresni – tudtuk meg Orosz
óriási szükség volt azokra a jó- vételezte a Vízmű több mint 3 ról várhatóan áprilisban szü- Istvántól, a Jászsági Közoktatási
zan gondolkodású, saját maguk millió forintos kintlévőségét. lethet döntés, valamint, hogy Intézmény igazgatójától.
és az elkövetkezendő generáci- A legfőbb ok a gyenge fizetési újraindult Jászjákóhalmán is a
ók jövőjéért is felelősséget érző morál, éppen ezért javasolták, közmunka-program, melynek Javult a közbiztonság
jákóhalmi polgárokra, akik hogy az eddigi türelmi időt keretében 10 főt foglalkoztat-
kezdettől fogva lelkiismere- csökkentsék. Így a hátralékkal nak. A polgármester elmondta, A Jászberényi Városi Rendőr-
tesen fizették a megkötött la- rendelkezőket az eddiginél ko- figyelik a pályázati lehetősége- kapitányság vezetője, Halmai
2011. január–március
5

Ferenc alezredes, valamint a retében hasznosan segíthetik kompromisszumkész, hogy önkormányzat. Az ivóvízháló-
Jászjákóhalmai Polgárőrség is a polgárőrök munkáját, így a kisebb összegért vállalják a zat vezetékcseréje során több
beszámolót készített az elmúlt bűncselekmények megelőzését felvonulást, más szereplőkkel helyen hiányos tereprendezés-
évi feladat ellátásukról, a köz- azok, akik vállalják, hogy fi- lesz látható az ünnepi menet. sel kapcsolatban elhangzott,
rend, közbiztonság helyzeté- gyelnek nemcsak saját, hanem Ugyanazon összegből válto- helyszíni szemlék után végzik
ről. A benyújtott anyagokból közvetlen környezetük bizton- zatosabb programok lesznek majd el a rekonstrukciót.
kiderült, hogy a településen ságára is. A testület elfogadta a láthatóak. Terjéki Tünde a vízmű túlfo-
elkövetett bűncselekmények beszámolókat, ifj. Lukácsi Pál A megszokott ünnepségen, lyójából származó, a Kossuth
száma csökkent, a 2009-es 83- a település nevében köszönetét koszorúzáson, felvonuláson utcán az árokban álló víz el-
ról 65-re. Több képviselő még fejezte ki a polgárőrség mun- kívül a gyerekek rajzpályá- vezetésére hívta fel a figyel-
fokozottabb rendőri jelenlé- kájáért, hozzátéve, az önkor- zaton és játékos besorozáson met, Farkas Dezső képviselő
tet kért, s a létszámhelyzetről mányzat lehetőségeihez mér- vehetnek részt, a legügye- a bezárt hulladéklerakóval
érdeklődött. Halmai Ferenc ten ahogy eddig, úgy a jövőben sebbek majd a jászberényi és kapcsolatban jelezte, a tiltás
válaszában elmondta, az el- is segíti tevékenységüket. tápióbicskei rendezvényeken ellenére ismét sokan helyeznek
múlt év végétől Jászteleken Döntést hozott a testület az is ott lehetnek. A néptáncosok, el illegálisan szemetet. Továb-
csak helyettesítéssel tudják úgynevezett anyakönyvi ren- huszárok, betyárok látványos bi munkálatokhoz a rekulti-
ellátni a feladatokat, s ebben delet megalkotásáról, melyben parádéján kívül a községháza vációs programban kaphatna
Jákóhalma körzeti megbízott- az anyakönyvi események (há- melletti téren hagyományőr- pénzügyi forrást az önkor-
ja is részt vesz. Bár a megyébe zasságkötés, névadó) díjtétele- zők jelenítik meg zenés kísé- mányzat, ez azonban több éves
és a Jászságba is érkeztek rend- it rögzítették. rettel, életképekben a Lehel folyamat.
őrök, a szükségesnél még min- Jóváhagyták a képviselők, kürtje mondát. A gyorsabb megoldáshoz sa-
dig kisebb létszámmal dolgoz- hogy az önkormányzat hozzá- (A részletes programról a 8. ol- ját költségvetését kell igénybe
nak, de idén tovább bővülhet járul az óvodai tagintézmény dalon olvashatnak.) vennie a településnek. A na-
állományuk. nyílászáróinak cseréjére be- gyobb létszámú rendezvények
A jászberényi rendőrkapitány nyújtott pályázathoz. Kátyúzás, hulladék kapcsán felmerült, hogy a
külön köszönetét fejezte ki a A pünkösdi falunap rendezvé- lerakás, vészkijárat tornacsarnoknál szükséges-e
jákóhalmi polgárőrségnek, nyeinek előkészítési folyamata vészkijárat kialakítása. A tör-
hangsúlyozva, hogy elsősor- jelenleg is zajlik, az önkor- vényi előírások áttekintése
ban a megelőzésben nyújtanak mányzat 1 milliós keretösz- Több képviselő is szóvá tette a mellett az anyagi ráfordítás
jelentős segítséget. szegben maximálta a költsége- község útjain a közlekedést sok fedezete is szóba került, így az
A testület ezt követően a helyi ket, szponzorokat is bevonva helyen megnehezítő kátyúkat, ott tartott, bevétellel bíró ren-
Polgárőr Egyesület beszámo- azonban igyekeznek kisebb melyek rendbetételére külön dezvények szervezőinek hoz-
lóját tárgyalta. Poór László ráfordításból megszervezni a pénzügyi keretet különít el az zájárulása is elvárható.
szóbeli kiegészítésében el- programot.

Laki Idát
mondta, véleménye szerint a
tavalyi évben elérték a lehet- Tavaszi hadjárat –
séges maximumot, amit ne- új köntösben, több
héz lesz fokozni. Szolgálataik
száma 2010-ben tovább nőtt, programmal

köszöntötték
mostani tagságukból azonban
többen életkoruk vagy mun- Az április 3-i Tavaszi hadjárat-
kájuk miatt már nem tudnak ra emlékező ünnepi felvonulás
annyi feladatot vállalni, mint és műsor kapcsán szintén a fi-
korábban. A frekventált idő- nanszírozási feltételeket vitat-
szakokra koncentrálnak, 24 ta meg a testület. Ifj. Lukácsi
órás ügyeleti szolgálatot tar- Pál az előkészületek koordi-
tanak, hívás esetén a megadott nálásával Bene Juditot, a Jász-
helyszínre mennek. Az üzem- jákóhalmai Hagyományőrző
anyagár emelkedése miatt a Egyesület egyik vezetőjét bízta
gépjárműs járőrözések ellátása meg. Mint elhangzott, új ele-
is nehezebb. mekkel, a helyi gyerekeket is
A képviselők elismerőleg nyi- bevonva szeretnék változato-
latkoztak a polgárőrök munká- sabbá tenni a megszokott ren-
járól, Molnárné Pete Marianna dezvényt.
alpolgármester kiemelte, a pol- A község az elmúlt években
gárőrség létszáma 1996 óta a jelentős összeggel járult hoz-
duplájára nőtt, teljesítményük zá a lovas felvonuláshoz, az
viszont megötszöröződött. esemény évente 200 ezer fo- A jákóhalmi elszármazottak nevében január 10-én otthonában kö-
Kisbódi Gáspár szolgálatveze- rintot is meghaladó kiadás-
tő elmondta, a SZEM (Szom- sal járt. Miután a főszervező
szöntötte a JÁKÓB Laki Idát 90. születésnapja alkalmából. A művésznő
szédok Egymásért)-program a írásos ajánlatát csak már- örömmel fogadta a jókívánságokat. Mint emlékezetes, tavaly volt tíz
Jászságban, így Jákóhalmán is cius 18-án juttatta el az ön- éve, hogy az alkotásaiból Jászjákóhalmán megnyitott képtár állandó
most kerül előtérbe. Ennek ke- kormányzathoz, s nem volt kiállításként várja az érdeklődőket.
V. évfolyam 1. szám
6

Farsangoltak az óvodások és az iskolások is


tott segítséget a büfében, a belépő fejezik ki a szülői szervezet ve-
és a tombola árusításánál. zetőinek, Zsidó Zoltánnénak,
Az óvoda vezetősége ezúton is és Makainé Muhari Évának a
köszönetet mond mindazok- rendezvény szervezésében való
nak, akik tombola felajánlása- részvételükért! A bevételt a
ikkal és anyagi támogatásukkal már hagyományosnak számító
hozzájárultak a bálok sikeré- gyermeknapra és fejlesztő játé-
hez. Ugyancsak köszönetüket kok megvásárlására fordítják.

Aprajafalva lakóit is megszemélyesítették az ovisok.


Az idei évben is két jó hangulatú Február 26-án a Vas Gereben úti
és színvonalas farsangi bált ren- ovisok léptek színpadra, a kis-
dezett a Poldermann Júlia óvo- középső csoportosok a klasszi-
da. Február 19-én a Fő úti ovisok kus mese, a Hófehérke és a hét
szórakoztatták a közönséget, törpe szereplőinek bőrébe bújva
ahol a kiscsoportosak Hupikék táncoltak és mondtak verseket.
Törpikéknek öltözve táncoltak. Utánuk a nagycsoportosok egy
A középsősök igazi vadnyugati igazi télkergető műsort adtak elő,
Változatos jelmezekben vonultak fel a versengő gyerekek.
hangulatot teremtettek, míg a benne farsangi mondókákkal,
nagycsoportosok a Kelet varázs- versekkel. Mindkét bálon remek és focistákkal (elsősök), tüzes Jean című dalára előadott tán-
latos világát mutatták be. volt a hangulat, sok anyuka nyúj- rock and roll (hatodikosok) és cukkal. Egy igazi farsangi bál
Limbó hintó (4. osztály), va- elmaradhatatlan kellékeiként a
Megtelt a Gazdakör nagyterme március 5-én az általános iskola lamint – majdnem – 101 kis- maskarák, álarcok viselőinek
farsangi báljára. A zenés-táncos mulatozást felvezető műsorban kutya, pazar jelmezekkel (2. versenye és a tombolasorsolás
egymást felülmúló ötletekkel, jelmezekkel, koreográfiákkal lép- osztály). Az ötödik osztály több sem hiányozott a vidám dél-
tek színpadra a gyerekek, de előtte még felvezetésként Szemerey műsorszámmal is készült az es- utánon. A bál befejezéseképpen
László bűvész varázsolta el a publikumot. tére, a Gyevi bíró című meséből diszkó következett este 8 óráig.
adtak elő egy részletet, illetve a Minden szempontból sikeres
hatodik osztályosok táncába is volt a program, az iskola a bál
bekapcsolódtak. Ők zárták a bevételét tagozatos kirándulás-
műsort Michael Jackson Billy ra fordítja.

Sulivárót rendeztek
Március 8-án hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az ál-
talános iskola Suliváró programját. – Szerettük volna, ha ezen a
napon valamennyi nagycsoportos, iskolába készülő gyermek és a
szüleik ellátogatnak hozzánk, megismerkednek az iskola épületé-
Az egyik legnagyobb sikert a „101 kiskutya” aratta. vel és az ott folyó munkával – tudtuk meg Nagyné Fehér Edittől.
Pásztorné Földes Györgyi trükkjéhez segítséget hívott a A jákóhalmi iskola pedagó- – Kiállítást nyitottunk „Iskolás le-
tagintézményvezető üdvö- közönség soraiból, volt többek gusa elmondta, az érdeklődők szek” címmel, melyre a nagycso-
zölte a diákokat, a szülőket között borítékválasztós nye- megnézhették valamennyi portos óvodások rajzait vártuk.
és a további vendégeket, s kö- reményjáték, melyben hogy, tantermet, bepillanthattak Sok kedves pályamunka érkezett,
szönte meg kollégáinak és a hogy nem, minden jelentke- az alsósok óráiba is. A kis melyek közül az értékelők kiemel-
szülőknek a szervezésben és ző, a jól hangzó, de nem iga- elsősök megmutatták olva- ték Bene Richárd, Szathmáry Ger-
lebonyolításban nyújtott segít- zán hasznosítható 100 milliós sási és számolási tudásukat, gő és Nagy Zoltán munkáját. Ter-
séget. Pócs János országgyű- bankjegyet húzta ki, a 10 ezres a másodikosok pedig torna- mészetesen senki nem tért haza
lési képviselő, ifj. Lukácsi Pál pedig maradt a varázslónál. gyakorlatokkal és sportos-já- üres kézzel, mindenki kapott egy-
polgármester és Varga András Egy fekete uszkárkutyus rej- tékos feladatokkal készültek. egy szép színes ceruzát és a tanu-
plébános is eljött a rendez- télyes módon vált fehérré a A harmadik órában figyelem- lók is ajándékokkal kedveskedtek
vényre, melynek hangulatát kellék-mosógépben. Persze szó és szociális-kommunikációs a nagycsoportosoknak. Reméljük,
kiválóan alapozta meg egy sem volt valódi mosásról… készséget fejlesztő gyakorla- a szülők és a gyermekek is jól
mágikus produkció. Pócs Já- A nagy sikerű előadás után tokkal ismerkedtek a szülők érezték magukat ezen a délutá-
nos jóvoltából Szemerey Lász- sorra következtek az iskolások: és a gyerekek, míg a negyedi- non, és hasznos tapasztalatokat
ló bűvészműsorán ámulhattak volt labdarúgó világbajnoki kesek tánccal, zenével kedves- szerezhettek a mi iskolánkról –
kicsik és nagyok. Valamennyi dal afrikai táncos lányokkal kedtek a vendégeknek. tette hozzá Nagyné Fehér Edit.
2011. január–március
7

Hatékonyabb
megelőzés
Jászjákóhalma Község Polgárőrsége eredményes évet tudhat
maga mögött, ám új feladat mindig akad. A polgárőrök orszá-
gos, kistérségi és helyi szinten is fontosnak tartják a folyamatos
előrelépést, még hatékonyabban akarnak tenni a lakosság biz-
tonságáért, a bűncselekmények megelőzéséért.

Február 12-én a községháza beszélt, melyekkel a polgár-


tanácskozótermében szervez- őrök közterületeken a leg-
tek képzést a jákóhalmi pol- gyakrabban találkozhatnak.
gárőrök. Az országos szövet- Kitért az ezekkel kapcsolatos
ség döntése értelmében 2011. intézkedésekre is.
március 31-ig új tematikájú Orosz Tibor elmondta, a me-
alapismereti képzésen kell gyében 4400 körül van a pol-
megfelelni minden tagnak. Az gárőrök száma, s csak azok lát-
egyesületi vezetőknek mind- hatnak el közterületi szolgála-
A gyors és szakszerű segítséggel életet menthetnek a polgárőrök.
emellett pedig majd egy emelt tot, akik teljesítik az új típusú
szintű képzést kell teljesíteni. képzés követelményeit.
Orosz Tibor, a megyei polgár- Hozzátette, négy éve kezdték el Orosz Tibor hangsúlyozta, kapnak. Hívószámuk: 06-30-
őr szövetség bűnmegelőzési és a Jászság egyesületeinek együtt- Jászjákóhalma az egyik leg- 851-7949.
oktatási bizottságának elnöke működését, akkor négy taggal, erősebb egyesület szolgálat el- A Jászjákóhalmai Polgárőrség
a polgárőrség tevékenységéről 2009-től Jász Polgárőr Egylet látás tekintetében is. Tagságuk várja a személyi jövedelemadó
tartott előadást. Ezt megelőző- néven, s ma már a megye leg- 49 fős, nemrégiben alakították egy százalékos felajánlásait,
en Losonczi Mihály mentőtiszt szervezettebb egysége az itteni. meg 10 általános iskolással az mellyel működésüket segíthe-
tartott egészségügyi oktatást, A tagszervezetek képzéseiket Ijúsági Polgárőr Közlekedé- tik a támogatók. A szelvényre
melyet az indokolt, hogy sok nyitottá teszik a többiek számá- si Csoportot. Jászsági szinten kérik írják rá, Jászjákóhalma
esetben a polgárőrök érkeznek ra, így a jákóhalmi előadásokon a legtöbb szolgálatot adják, Község Polgárőrsége (adó-
elsőként a helyszínekre, ahol voltak Jászárokszállásról és Já- a legsokrétűbben, működik szám: 19223254-1-16)
elsősegélynyújtásra, újraélesz- szágóról is. Az Egylet két évre egy készenléti csoportjuk is. Hagyományos báljuk, melyet
tésre is szükség lehet. Halmai Kisbódi Gáspárt, a jákóhalmi A tapasztalatok szerint a la- idén április 9-én rendeznek
Ferenc az olyan szabálysérté- polgárőrök szolgálatvezetőjét kosok gyakran élnek ezzel a meg, bevételét szintén hatéko-
sekről és bűncselekményekről választotta vezetővé. lehetőséggel, sok bejelentést nyabb működésükre fordítják.

Cél a bentmaradás Íjászkodó nyugdíjasok


Új edzővel vágott neki a tavaszi idénynek a jákóhalmi focicsa-
pat. A téli szünetben Kátai Szabolcs vette át a csapat irányítását.
A felkészülést nehezítette, hogy jobbára csak teremben tudtak
edzeni a játékosok. Az első fordulóban Jászalsószentgyörgy el-
len minimális vereséget szenvedtek (0-1).

Mivel a jákóhalmi sportpálya a hezebb gyakorolni a nagyobb


belvíz miatt továbbra is alkal- játéktérre. Ennek ellenére az új
matlan a játékra, várhatóan a edző nagy lelkesedéssel látott
tavaszi összes hazai mérkőzését munkához a csapattal együtt,
máshol kell játszani a község s edzőmeccseken igyekeztek
labdarúgóinak. Korábban ha- formába lendülni. A megyei II. A Jákóhalmi Íjászok egyik vezetője, Bene Judit volt a nyugdíjas-
sonló alkalmakkal Jászberény- osztály Jászság csoportjában a klub vendége. Az érdeklődők kipróbálhatták az ősi sportágat.
ben béreltek pályát, most a ki- bennmaradás kiharcolása a cél,
sebb költségek miatt Jászdózsán ehhez hozzájárulhat a téli szü- Zoltán legutóbb Jászteleken fut- míg Tiszapüspökiben 4-1-es ve-
találtak ideiglenes otthonra. netben igazolt két új játékos is. ballozott. Az első két mérkőzé- reséget szenvedtek a jákóhalmi
A pályaviszonyok azonban az Szabó Zoltán korábban hatvani sen nem sikerült a pontszerzés, focisták.
edzésmunkára is kihatnak, a és jászberényi színekben az NB az éllovas alsószentgyörgyiek Remélhetőleg az elkövetkezen-
tornatermi foglalkozásokon ne- II-ben is játszott, míg Urbán egyetlen góllal győzni tudtak, dő fordulókban sikerül javítani.
V. évfolyam 1. szám
8

MEGHÍVÓ Sok érdekesség


jász elődeinkről
Jászjákóhalma Község Önkormányzata
szeretettel meghívja Önt és kedves családját a
DICSŐSÉGES TAVASZI HADJÁRAT
Emlékünnepére Keletről jött jászok Magyarországon címmel tartott nagy sikerű
Időpont: 2011. április 3. előadást Hortiné dr. Bathó Edit a jákóhalmi polgármesteri hi-
vatal tanácskozótermében. A Jász Múzeum igazgatónője beszélt
arról, honnan és hogyan kerültek a jászok mai lakóhelyünk te-
9:00 Gyermekrajz-kiállítás rületére, s arról is, milyen viszontagságokon mentek keresztül az
„Az 1848-as hagyományok ápolása Jászjákóhalmán” itt élők a történelem viharai során.
és a „Huszár voltam álmomban”
című kiállítás megnyitója és a pályázatok eredményhirdetése Örömmel tett eleget Hortiné czi szabadságharcban is helyt-
Helyszín: IV. Béla Általános Iskola dr. Bathó Edit a Jászjákóhalmai álltak a jászok, Bercsényi veze-
A kiállítást megnyitja: Pásztorné Földes Györgyi igazgatónő Hagyományőrző Íjász Egyesület tése mellett, majd az 1745-ös ön-
meghívásának, s mondanivalója megváltást segítendő felvidéki
10.00 Ünnepi megemlékezés
sok érdekességgel szolgált min- kisnemesi családok is érkeztek a
Molnárné Pete Marianna alpolgármester köszöntője
den korosztály számára. Jászságba. Az iparosodás magá-
Beszédet mondanak: Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Köz-
A szkíta és szarmata származású val hozta a városiasodást, illetve
gyűlés alelnöke, Dobos Gergely Jászkapitány, Basa László katonai ha-
jászok az egykori alán biroda- a polgárosodást, 1876-ban új
gyományőrző- százados. Közreműködik a Harmónia dalkör
lom (jórészt a mai Kazahsztán) vármegyék alakultak, majd lét-
Helyszín: Damjanich tér
területéről a tatár hódítók köze- rejött az első gimnázium Jász-
10.30 Az ünneplők Emlékfelvonulása a Fő úton a Szent József térig ledtével szóródtak szét az ottani apátiban.
A felvonulókat kísérik: a jászboldogházi huszárok és betyárok, a jászdózsai népekkel együtt. Legközelebbi Hortiné dr. Bathó Edit a jász
gyermeknépfelkelők csapata, a jászjákóhalmi óvodás és iskolás gyerekek, rokonaink, az oszétek is így ke- ereklyéről, a Lehel kürtről is
a Jászjákóhalmi Hagyományőrző Íjászok, a Kossuth Lajos Hagyományőrző rültek a Kaukázushoz. A jászok több anekdotát és valós történe-
csapat gyermekkatonái, Lukácsi Zoltánék lovas fogatukkal, Molnár László több szakaszban érkeztek a Kár- tet osztott meg az érdeklődők-
és barátainak népi zenekara, a Szűcs Mihály Huszárbandérium lovasai, és pát-medencébe, 1239-ben IV. kel. A közismert csorbuláson
a Viganó Alapfokú Néptánciskola növendékei Béla az ugyancsak a lovas har- kívül egy másikat is elszenve-
cokban jártas kunokkal együtt dett a kürt, amikor 1867-ben
erősítésként szánta elődeinket a az akkori jászfőkapitány olda-
Társrendezvények: tatár fenyegetéssel szemben. A
mai Jászság területén a közép-
lán lógva érte baleset. A hiányt
aztán szinte láthatatlan módon
10.45 A Lehel kürtjének mondája – életképekben korban több mint 50 település pótolták.
Bemutatja a Jászjákóhalmai Hagyományőrző Íjász Egyesület volt, de máig egykori jász ala- Miután sok érdekesség még ki-
Helyszín: Szent József tér pítókra utal egy-egy dunántúli, maradt a tartalmas előadásból,
sőt felvidéki lakóhely neve is. az igazgatónő ígéretet tett, hogy
11.00 A felvonulás folytatódik a Vadászházig! A jászok életmódváltása, a nevek, egy következő alkalommal is el-
a nyelv „magyarosodása”, a ke- látogat Jászjákóhalmára.
11.30 Kossuth toborzó resztelkedés a XV. századra ment
Basa László hagyományőrző katonái besorozzák a jászjákóhalmai gyerekeket! végbe. Az egyetlen előkerült jász
Helyszín: Vadászház nyelvemlékből, egy szójegyzék
11.45 Huszárélet alapján megtudható többek kö-
Az ünnepséget követően az érdeklődők megismerkedhetnek a huszár- zött, hogy Jó napot úgy köszön- Jászjákóhalma Község
élettel, -visele
-viselettel, -fegyverekkel, és lehetőségük nyílik felülni a huszárok tek jászul: Daban horz!
A jászok, gyakran a kunokkal
Önkormányzatának lapja
lovaira is!
együtt, többször rendelkeztek Felelős kiadó:
ifj. Lukácsi Pál kiváltságokkal, de megszenved- Jászjákóhalma Község
polgármester ték a török uralmat, mely alatt Önkormányzata
Berény lovas őrség főhadiszál-
lása volt. Jászjákóhalma, Fő út 27.
Olyan humoros epizódokról is Főszerkesztő:
hallhattunk, mint hogy bár a Gedei Gábor
„Előre, katonák, muzulmán vallásúak nem fo-
gyaszthattak volna bort, de az Az oldalakat írták:
Előre, magyarok!” itt élő törökök amondóak vol- Gedei Gábor, Szőrös Zoltán
(Petőfi Sándor – Csatában) tak: Mohamed próféta innen
Szerkesztés:
messze van. 1694-ben véget ért
a hódoltság, ám nem sokkal ké- Kult Média 2000 Bt.
sőbb a Jászkunság hűbérura a Jászberény, Fekete utca 3.
Német Lovagrend lett. A Rákó-

You might also like