You are on page 1of 8

VIII. évfolyam 1. szám 2012.

január–március

Kiállás és támogatás
Új kulturális programsoro-
zat indult a községben a Pro
Jákóhalma Alapítvány szer-
vezésében.

Törvényi változás miatt a


Tiszamenti Regionális Víz-
művek Zrt. veheti át a helyi
vízmű működtetését.

A visszavonásig érvényes
tűzgyújtási tilalom ellenére
márciusban is akadt dolga az
önkéntes tűzoltóknak.

Még mindig van lehető-


ség kedvező feltételekkel
előtakarékossági szerződést
kötni a szennyvízcsatornázás
érdekeltségi hozzájárulásá-
nak biztosítására.

Hogy
Egyaránt nagy sikerű volt az
óvodások és az iskolások far-
sangi bálja az idén is.

jól járjunk Adománygyűjtés


magánúton
Jászapáti vagy Jászberény? – ez a kérdés volt és van napirenden Jákóhalma, de Jászboldogháza is Egy családi kezdeményezés széles tár-
Jászjákóhalmán, mióta ismertté váltak a 2013-tól (újra) megala- jelezte, inkább Berényt választa- sadalmi összefogássá terebélyesedett,
kuló járások tervezett központjai, illetve a települések besorolá- nák. A két község önkormány- melynek köszönhetően határon túli
sa. A közigazgatási tárca által társadalmi egyeztetésre bocsátott zati javaslata hasonló érveket so- rászoruló gyerekekhez juttatnak el
felosztásban Jákóhalmát Apátihoz sorolták, ám januárban a te- rakoztatott fel. A településekben adományokat. A könyvek közül első-
lepülések polgármesterei véleményezhették a tervezetet. A köz- közös, hogy sok lakost kötnek a sorban a kötelező olvasmányokra van
ség vezetője, ifj. Lukácsi Pál a képviselő-testületre ruházta át ezt Jászság fővárosához munkahe- nagy igény, jelenleg két kárpátaljai fa-
a jogosultságot, névszerinti szavazást követően Jászjákóhalma lyek, iskolák, orvosi ellátás, s bár luba is gyűjtenek, július közepén pedig
önkormányzata a Jászberény központú járáshoz való átsorolást ezek nem részei a közigazgatási Gyimesbükkre juttatnak el újabb szál-
kérte. Mintegy 400 település szeretne máshová kerülni, végleges szolgáltatásoknak, az ott tartóz- lítmányt. Az ottani gyerekeknek ruhá-
döntést majd a parlament hoz. kodás miatt a hivatalos ügyek in- kat is gyűjtenek, másfél éves kortól 14
tézése könnyebben beütemezhe- éves korig. Sok mást is visznek, ami egy
Érvek és ellenérvek, lakossági kelteti az az információ, hogy a tő. Jászberényt és Jászjákóhalmát háztartásban szükséges. Porszívótól a
észrevételek, kétszer is összehí- biztosnak tekinthető 168 vidéki mindezeken túl összekapcsolja, mikrohullámú sütőig, tea- és kávéfő-
vott rendkívüli testületi ülés – a járás további öttel bővülhet, a fő- hogy jelentős a Jászberényből zőtől a vasalóig várják az akár használt,
társadalmi egyeztetés fogalmát városba eddig tervezett 7 helyett kiköltözött lakosok száma, és de működőképes készülékeket.
komolyan vették Jákóhalmán. pedig 23 budapesti járás lehet. folyamatban van egy nagy hord-
A járási rendszer bevezetése az Két szempont meghatározó: ne erejű közös beruházás, a szenny- Az adományok gyűjtését Jászjákóhal-
állam- és közigazgatási szolgál- legyenek aránytalanságok, azaz vízcsatornázás megvalósítása mán Csőkéné Simon Anikó (hétvégén
tatások könnyebb elérhetőségét megközelítőleg hasonló számú is, mely az elkövetkező évek ki- hívható a 06-20-77-64-523-as számon)
és színvonalasabb ellátását szol- lakos tartozzon egy-egy köz- emelkedő projektje. és Bene Judit (hét közben 19 óra után
gálja, de hogy mindezekért hová ponthoz, illetve, hogy ne sérül- A Községi Önkormányzat kép- hívható a 06-30-20-67-949-es számon)
kell majd utazni jövő év január jön a települések érdeke. Az első viselő-testülete kétszer is meg- fogja össze.
1-jétől? Ha a község döntésén körben Jászberényhez 47 ezer, vitatta a járásbeli hovatartozás Részletek a www.jaszjakohalma.hu
múlik, Jászberénybe, ám a téma Jászapátihoz 39 ezer lakos sorol- kérdését. oldalon olvashatók.
képlékenységét talán jól érzé- tatott, ám január végéig nemcsak (folytatás a 3. oldalon)
VIII. évfolyam 1. szám
2

A szabadság
születésnapja
Március idusa az emlékezés és az ünnep ideje. A községi ren-
dezvény szónoka, Terjéki Tünde önkormányzati képviselő Pe-
tőfi Sándor március 15-i naplóbejegyzését is idézte: „Üdvözlégy
születésed napján, magyar szabadság!” Az „ünnepelt” tisztele-
tére kokárdát tűztünk, és szép szavalatokat hallgattunk. A je-
les naphoz méltó műsorban a IV. Béla Általános Iskola diákjai
idézték 1848-49 eseményeit, hangulatát. A gyerekek felkészítő
tanára Sas Gáborné volt.

A forradalom és szabadságharc Petőfi azon a napon jegyezte


költője, és az a 164 évvel ezelőtti fel ezeket a mondatokat, amely
nap egyaránt jelképpé lett. Pető- nemzetünk szabadságszeretetét
fi lelkesült soraiban így írt: „Elő- és a valódi függetlenség iránti
ször is én üdvözöllek, ki imád- vágyát üzeni 164 év távlatából.
koztam és küzdöttem éretted, A márciusi ifjak tetteikkel ki-
üdvözöllek, oly magas örömmel, vívták a magyar demokráciát.
amilyen mély volt fájdalmam, Bár a szabadságharcot leverték,
midőn még nélkülöztünk Tége- későbbi forradalmainkban visz-
det! Óh szabadságunk, édes ked- szaköszönt 1848-49 szellemisé-
ves újszülött, légy hosszú életű e ge. A hősök tiszteletére koszorút
földön, élj addig, míg csak él egy helyeztek el az ünnepség részt-
magyar...!” vevői a községháza falán talál-
Terjéki Tünde hangsúlyozta, ható emléktáblán.

Kulturális délutánok
Jászjákóhalmán
közül az egyik utolsó, a Népmű- A sikeres program nem jött vol-
vészet Mestere díj kitüntetett- na létre segítő szándékú emberek
je. Egyszerű gazdaember, aki nélkül: az alapítvány köszönetet
kedvességével, természetességé- mond Molnárné Pete Marianna
A Pro Jákóhalma Kulturális és Természetvédelmi Közalapít- vel mindenkit levett a lábáról. alpolgármester asszony, Terjéki
vány március 14-én egy új kezdeményezést indított el Jászjákó- Bemutatták falujukat, életüket, Tünde, Muhari Zoltánné, Farkas
halmán Kulturális délutánok címmel, melynek első állomása viseleteiket, hangszereiket, sőt Dezső, Poór László önkormány-
– mint egy előhírnökeként a március 15-i ünnepnek – Antal még azt is megtudhattuk, hogy zati képviselők, Szöllősi Zoltán
Tibor és Tímár Viktor népzenei koncertje volt. A rendezvényről miért csángók a csángók... és családja, valamint cégük, a
Bene Judit, az alapítvány elnöke számolt be. A kulturális délután során job- TÉBA TÜZÉP támogatásáért!
ban megismerhettük a gyime- Ugyancsak köszönetünket fejez-
Több volt ez, mint egy koncert. lis életéből. Ketten voltak a szín- si csángók életét, kultúráját. zük ki a helyszín, a Polgármes-
Egy-egy mese, beszélgetés, zene padon: Tímár Viktor és Antal Ahogy mondták: „Mert mi is teri Hivatal díszterme rendelke-
és történetek, mind-mind Csán- Tibor, egy hegedű, egy furulya, magyarok vagyunk”... zésre bocsátásáért!
góföldről, Gyimesfelsőlokról. és egy ütőgardon társaságában.
Közel hetvenen jöttek el a köz- Szintén szépséges viseletben,
ségháza dísztermébe, ahol a egyszerűen, és mégis fensége-
programot a Viganó Alapfokú sen. Egy varázslatot adtak elő.
Művészetoktatási Intézmény Közvetlen hangon, egy-egy
helyi általános iskolás néptánc- szám között meséltek életükről.
csoportja nyitotta meg, Molnár- Antal Tibor énektanár, számos
né Pete Marianna vezetésével. A alkalommal találkozhattunk
gyerekek gyönyörű viseletben, vele a jászberényi Csángó fesz-
színvonalas tánccal, igazi érté- tiválok alkalmával. Az Attila,
kek bemutatásával adták meg a Isten kardja rockopera egyik
délután alaphangulatát. Ezt kö- szereplője, számos díj és kitün-
vette a népzenei koncert, ami a tetés birtokosa. Tímár Viktor
leghitelesebb forrásként szólalt prímás, a gyimesi csángó mu-
meg a gyimesi csángók kulturá- zsika legnagyobb élő ismerői
2012. január–március
3

Kiállás és támogatás – Mi változik?


Mint ismeretes, 2011. január elején

Hogy jól járjunk


nyíltak meg hazánkban az első kor-
évét végiggondolva, a fejleszté- mányablakok 29 helyszínen, a megye-
sek politikai lobbitevékenység székhelyeken, a megyei jogú városok-
nélkül valósultak meg, bizo- ban és a fővárosban. Jövőre minden
Január 19-én rendkívüli tes- ból semleges, és kihelyezett nyítva, a falu megáll a saját járási székhelyen és minden olyan
tületi ülést hívott össze a ügyfélfogadás is lesz majd az lábán, s erre jó példa a küszö- településen nyílik a kormányablak, ahol
polgármester, melynek témá- egyes településeken, azaz nem bön álló szennyvízcsatorná- eddig okmányiroda működött.
ja a járási hovatartozás volt. kell mindenért utazni. Pócs zás is. A polgármester azt is A járási kormányhivatalokhoz kerülnek a
Az előzetes tervek szerint János azt is kiemelte, lesznek megemlítette, nem gondolja, jegyző – kivételesen a polgármester, il-
Jákóhalmát a Jászapáti szék- nem hátrányos és hátrányos hogy Pócs János nem segí- letve a polgármesteri hivatal ügyintéző-
helyű járáshoz csatolták, a helyzetűnek számító közpon- tette Jászjákóhalmát, ám az je – hatáskörébe tartozó államigazgatá-
szándékra vonatkozóan azon- tok, utóbbiak a közmunka-, önkormányzat csak indokolt si, valamint a megyei kormányhivatalok
ban véleménynyilvánításra, vagy a Leader-program szem- esetben kérte a képviselő úr szakigazgatási szervei kistérségi kiren-
illetve javaslattételre adott pontjából kedvezőbb helyzet- közreműködését. deltségeinek, ügyfélszolgálatainak, iro-
lehetőséget a Kormányhivatal ben lesznek, a fejlettebbnek Ifj. Lukácsi Pál – tekintet- dáinak feladat- és hatáskörébe tartozó
a polgármesternek – hangzott számító jászberényi körzet tel arra, hogy a döntés az ál- ügyek. A kormányhivatalok járási hiva-
el az ülésen. ezekből nem részesül, az em- lamigazgatási szolgáltatások talai a megyeinél alacsonyabb szinten
Mint ifj. Lukácsi Pál elmond- berek érdeke pedig a lehető igénybevételével kapcsolat- intézendő államigazgatási feladatokat
ta, az ügy fontossága túlmutat legtöbb támogatási lehető- ban hosszabb időre és nagy- látják el, minden magyarországi állam-
a polgármester döntéshozatali ség elnyerése. Országgyűlési mértékben befolyásolja a polgár számára elérhető közelségben és
illetékességének határán, ezért képviselőként azt tartja elő- jákóhalmiak életét – a képvi- – remélhetőleg – magas színvonalon. A
döntött a testület összehívása nyösnek, ha a járások határa seleti demokrácia alapján név- járások és járási (körzeti) kormányhiva-
mellett. A január 19-i testületi megegyezik a jelenlegi válasz- szerinti szavazást javasolt. En- talok a fővárosi és megyei kormányhiva-
ülésen nem született önkor- tókerületi határral. Pócs János nek eredménye szerint Jászjá- talok szervezeti egységeiként kezdhetik
mányzati határozat, mivel a óva intett, nehogy két szék kóhalma Község Önkormány- meg működésüket 2013. január 1-jével.
témában szavazategyenlőség között a pad alá essen a tele- zata kérte, hogy a Jászberény
alakult ki, ezért a polgármes- pülés, szerinte ugyanis nem központú járáshoz sorolják át Köszönetnyilvánítás
ter – élve a Szervezeti és Mű- biztos, hogy Jászberény fogad- a települést. Köszönetemet fejezem ki a
ködési Szabályzat (SZMSZ) ni fogja Jákóhalmát. Hozzá- Jászjákóhalma járási hovatar-
adta jogával – 24-én ismét fűzte, bárhogy is határozzon Így voksoltak: tozásának ügyében hozott ön-
soron kívül hívta össze a tes- a jákóhalmi testület, a döntést kormányzati határozat támo-
tületet. Az ülést megelőzően a képviselni fogja, ugyanakkor
Farkas Dezső: tartózkodott
gatásáért a Jász-Nagykun-Szol-
járási hovatartozás témájában nem tud majd lobbizni a köz- Poór László: igen nok Megyei Kormányhivatal
Pócs János országgyűlési kép- ség érdekeiért. ifj. Lukácsi Pál: igen munkacsoportjának, valamint
viselő szóróanyagot jelentetett Ifj. Lukácsi Pál megköszönte, Fodor István Ferenc: nem a határozat szakminisztérium
meg, mindez tovább erősítet- hogy Pócs János szem előtt Molnárné Pete Marianna: igen felé történő előterjesztéséért dr.
te az ügy jelentőségét. Ennek tartja országgyűlési képviselői Muhari Zoltánné: nem Lengyel Györgyi kormánymeg-
okán ifj. Lukácsi Pál meghívta szellemiségét, függetlenül at- bízott asszonynak.
Terjéki Tünde: igen
az újabb tanácskozásra az or- tól, hogy melyik járáshoz tar- ifj. Lukácsi Pál polgármester
szággyűlési képviselőt, lehető- tozik majd a település. Hozzá-

Eldőlt?
séget biztosítva, hogy szemé- fűzte, a 2014-re átalakított vá-
lyesen fejtse ki álláspontját a lasztókerületi határoknak kö- Döntésre várva
leírt indokok mellett. szönhetően egységessé válik a Részlet a dr. Szabó Tamás
Pócs János hozzászólásában Jászság, azaz a járáshatárokon A Jász-Nagykun-Szolnok országgyűlési képviselővel,
szorgalmazta, hogy Jászjá- kívül más nem választja majd megyei Kormányhivatal Jászberény polgármesterével
kóhalma a Kormányhivatal el a településeket, az okmány- munkacsoportja indokolt- készült interjúból:
elképzelésének megfelelően a irodát pedig bárki járásoktól nak találta Jákóhalma dön- – Ha a város és az állam kap-
Jászapáti központú járáshoz függetlenül használhatja. tését, fogadókész volt, s – csolatánál járunk, hol tart a
tartozzon. Mint elmondta, Fodor István Ferenc hangsú- miután a két település pol- járási szervezet kialakítása, a
Jászapátira plusz feladatokat lyozta, több minden is arra gármestere sikeres egyezte- feladatok átadása-átvétele?
ró a járásközponti státusz, mutat, hogy a község Jászbe- tést folytatott – Jászberény is „A vitás kérdések nagy része
ugyanakkor sem erkölcsi, sem rény vonzásában alvófaluvá támogatta azt a szakminisz- eldőlt, most már biztos, hogy
politikai előnye nem szár- válik, ezt pedig meg kell pró- térium felé. a Jászberényi járáshoz ki-
mazik belőle. Megjegyezte, a bálni elkerülni. A képviselő lenc település tartozik majd.
berényi okmányiroda túlter- szintén megemlítette, hogy a Várhatóan áprilisban tárgyal- Vagyis Jászboldogháza, Jász-
heltsége miatt sok jákóhalmi fejlettebb részhez sorolva nem ja az Országgyűlés a járások- telek, Jászjákóhalma is ide-
most is Apátin intézi aktuális kap támogatást a település. kal kapcsolatos törvényjavas- tartozik…” (Jászkürt Újság,
ügyeit. Hozzátette, az egész- Ifj. Lukácsi Pál az elmondot- latot, melyet a kormány nyá- Jászberény város lapja, 2012.
ségügyi ellátás, munkahely, is- takra reagálva úgy fogalma- ron hagyhat jóvá. március 29.)
kola közigazgatási szempont- zott, Jászjákóhalma elmúlt tíz
VIII. évfolyam 1. szám
4

Pénz- és vízügyek önkormányzatnak 155 millió


forintos önerőt kell biztosíta-
ni, s ez az elsődleges feladat.
Mindezek alapján nagyobb
össze, amely megfelelő módon
fogja át az egyesületet.
A költségvetés bevételei és ki-
adásai a rendelettervezetben –
A legfontosabb napirendi fagyhaláltól megmenteniük, az léptékű fejlesztéseket nem ter- 295 millió 351 ezer forintos ösz-
pont a 2012. évi költségvetési önkormányzattól 9 család ka- vezhetnek. Figyelemmel kel- szeggel – megegyeznek, a képvi-
rendelettervezet megtárgya- pott tűzifát, ennek igényfelmé- lett lenni a vízművagyon köte- selő-testület jóváhagyta az idei
lása volt a község képvise- réséből is kivették a részüket. Ifj. lező bérbeadására is, ami szin- évre előirányzott büdzsét.
lő-testületének február 14-i Lukácsi Pál polgármester meg- tén új helyzetet teremtett. Az
ülésén. Szó esett a szennyvíz- köszönte a polgárőrség mun- életbe lépő új önkormányzati Az idén január elsejétől hatályos
csatornázás, illetve az ivóvíz- káját, amelyet ebben a kiélezett törvény hatásköröket von el víziközmű-törvény fokozatosan
szolgáltatás aktuális helyzeté- helyzetben végzett. az önkormányzatoktól, azon- vezeti be a 150 ezer felhasználói
ről, valamint a civil szerveze- A 2012. évi költségvetés kap- ban ennek részletei még nem egyenérték követelményét a szol-
tek támogatásáról is. csán először a Jászsági Közok- ismertek. Ezen okoknál fogva gáltatók számára, azaz minimum
tatási Intézmény IV. Béla Álta- feszes költségvetés várható, a ennyi fogyasztónak kell majd egy
Kezdésként ifj. Lukácsi Pál lános Iskola és a Poldermann pénzügyi stabilitás megvan, vízműhöz tartoznia. Ezzel az ilyen
polgármester az elmúlt idő- Júlia Óvoda oktatási- és nevelési azonban soha nem lehet tud- profilú szolgáltatók száma a jelen-
szak fontosabb történéseiről tagintézményeinek pénzügyi ni, mikor jelentkezik váratlan legi 400 körüliről várhatóan akár
tájékoztatta a testületet, így tervezetéről tárgyaltak a testület kiadás. Jászjákóhalmára nem tizedére is csökkenhet. A szektor a
szólt arról, hogy a Jász-Nagy- tagjai. Terjéki Tünde, az Okta- volt jellemző az előirányzat következő öt évben alakul át, első
kun-Szolnok Megyei Kor- tási Bizottság elnöke elmondta, módosítása, azonban jelenleg körben − várhatóan jövő májusig
mányhivatal támogatja az az iskolai tagintézmény eseté- ezzel is számolni kell. Ha év − az önkormányzati vízművek,
önkormányzat azon döntését, ben sikerült 1,1 millió forinttal közben források szabadulnak így a jászjákóhalmi is, valamint a
amely a jászberényi körzethez csökkenteni az előzetesen kal- fel, akkor különböző, kisebb kisebb településeket ellátó szol-
való csatlakozásra irányul. kulált összeget. beruházásokat is meg tudnak gáltatók átalakulására, integráci-
Minderről dr. Lengyel Györgyi Farkas Dezső elmondta, hogy valósítani. ójára lehet számítani.
kormánymegbízott asszony a Pénzügyi Bizottság ülésén Farkas Dezső szerint át kellene A törvényi változás miatt a helyi
felhatalmazása alapján a Kor- elhangzott, hogy amennyiben vizsgálni a Tűzoltó Egyesület vízmű – a hálózattal együtt – a to-
mányhivatal vezető tisztségvi- még a jövőben is az önkor- (700 ezer forint) és a Sportegye- vábbiakban csak olyan feltételekkel
selője tájékoztatta. Mivel szak- mányzathoz tartozik az iskola, sület (1 millió 200 ezer forint) működhet, melyeket a település
mailag indokolt a döntés és el kellene gondolkozni, hogy az támogatását, mivel azt túl sok- nem tud biztosítani. A tulajdonos
politikai támogatást is kapott, oktatási intézmények épületei nak tartja. továbbra is a Községi Önkormányzat
így bízik benne, hogy a tele- esetében a gázfűtésről visszatér- Ifj. Lukácsi Pál polgármester lesz, ám a működtetést a Tiszamenti
pülés a jászberényi járási köz- jenek a szénnel történő fűtésre. elmondta, a sportkör időará- Regionális Vízművek Zrt. veheti át.
ponthoz tartozhat a jövőben. Ifj. Lukácsi Pál polgármes- nyosan kapja meg a tervezett A cég február elején 18 jászsági te-
Megköszönte azon képviselők ter szerint van más alternatív összeget, tehát az első részlet át- lepülés előtt mutatkozott be, vezér-
támogatását, akik e döntés módja is a fűtésnek. Minden- utalása után, ha úgy ítéli meg az igazgatója pedig felajánlotta annak
mellett tették le voksukat (A képpen érdemes gondolkodni Önkormányzat, módosíthatja a lehetőségét, hogy a jászsági telepü-
témáról bővebben az 1. és a 3. ilyen megoldásokon, ugyanak- támogatási összeget, a tűzoltók lésekkel együttműködési szerződést
oldalon olvashatnak). kor meg kell fontolni egy ilyen esetében erre szintén mód van. kössön, ugyanis ők biztosítani tud-
A szennyvízberuházással kap- döntést, hiszen ha vegyes, illetve Poór László elmondta, hogy ják az előírt feltételeket. Jákóhalma
csolatban elmondta, hogy el- szénnel történő fűtésre térnének a különböző civil szervezetek polgármestere külön egyeztetésre
indult annak közbeszerzési át, akkor ott egyéb költségekkel próbálnak egyéb forráshoz is hívta meg a cég vezetőjét, aki rész-
eljárási része, ugyanis a Jászjá- – mint pl. szakirányú végzett- jutni, a Sportegyesület a múlt letes tájékoztatást adott a további-
kóhalma–Jászberény szenny- séggel rendelkező fűtő bérével évben 971 ezer forintot nyert akban történő lehetséges működés-
víztársulás megbízott egy – is számolni kell. pályázati úton, melyet eszköz- ről. Az ivóvíz folyamatos biztosítása
céget a közbeszerzési eljárás A két intézmény költségvetési vásárlásra fordíthattak. Sajnos érdekében az elkövetkezendő idő-
lebonyolításával, az ügyben tervezetével a testület egyetér- jelenleg olyan a gazdasági hely- szakban gyors állásfoglalásokra lesz
társulási ülést is tartottak. A tett. zet, hogy kevés cég tud támo- szükség, így a február 14-i testületi
Jászjákóhalmi Víziközmű Tár- gatást nyújtani, így havi 100 ülésen ifj. Lukácsi Pál felhatalma-
sulat új vezetéssel, Kasnyáné A 2012. évi költségvetési ren- ezer forintból próbálnak talpon zást kért a képviselőktől az előkészí-
Benke Judit elnöksége mellett delet-tervezet megtárgyalása maradni. Úgy ítéli meg, hogy tő tárgyalások lebonyolítására.
végzi munkáját. Felkeresik és elfogadása jelenleg nincs olyan rossz hely-
azokat a lakosokat, akiknek a zetben az önkormányzat, hogy Kocza Imre, a Vízmű szakmai felügye-
lakossági előtakarékossági szer- Ifj. Lukácsi Pál polgármester a támogatásokon spóroljanak, lője elmondta, egyelőre a kerettör-
ződése valamilyen oknál fogva elmondta, hogy a költségvetési és véleménye szerint túl korai vény lépett életbe, annak végrehajtá-
időközben megszűnt. rendelet alapvető célja a mű- lenne pálcát törni a civil szerve- sa szakaszosan történik. Amennyiben
Poór László tájékoztatta a testü- ködés biztonságos feltételeinek zetek fölött. a Tiszamenti Vízművek Zrt. veszi át a
letet, hogy a téli hónapok külö- megteremtése. Azt is figyelem- Ifj. Lukácsi Pál megjegyezte, fenntartást és a működtetést, dolgo-
nösen zord időjárású heteiben be kell venni, hogy a település tény, hogy sok jászjákóhalmi zóik is a cég állományába kerülhet-
a polgárőrség folyamatosan a eddigi legnagyobb beruhá- gyerekre nagy hatással van a nek. A vízdíj meghatározása kikerül
közterületen tartózkodott. Ez zása előtt áll, amely 1 milli- helyi sportegyesület. Úgy lát- az önkormányzat jogköréből és azt
idő alatt két személyt sikerült a árd forintos projekt, ebből az ja, hogy szakértő vezetőség állt majd a szolgáltató határozza meg.
2012. január–március
5

Jákóhalma nem Gyöngyöspata! – akik a legeredményesebbek a


megyében – is mindent megtesz
a jákóhalmiak és anyagi java-
Demonstrációt tartott Jászjákóhalmán A Szebb Jövőért Egyesü- daságokat, zaklatásokat kívánom ik védelme, a bűncselekmények
let, illetve a Véderő mozgalom március 3-án, azzal a céllal, hogy meg nem történtté tenni, azonban megelőzése, illetve felderítése ér-
felhívja a figyelmet a romló közbiztonsági helyzetre. A rendez- az eseteknek megvannak a maguk dekében.
vény hivatalosan bejelentett és engedélyezett volt, ám arról sokak illetékesei, melyeket a törvény Egy józan gondolkodású jákó-
véleménye megoszlik, nem inkább feszültséget kelt-e egy ilyen egyértelműen kijelöl. Az intézke- halmi sem engedi meg magának,
jellegű megmozdulás. Mint arra más település esetében előzőleg déseket, az eredményeket akár in- hogy az országban Gyöngyös-
már akadt példa, a hasonló rendcsinálási szándéknak több volt a dokoltan lehet kritizálni, de ennek patához hasonló településként
negatív következménye az ott élők életére, semmint, hogy megol- megvan a maga kulturált formája. emlegessék községünket – zárta
dódtak volna a problémák. A demonstráció előtt személyesen nyilatkozatát ifj. Lukácsi Pál.
egyeztettem a főszervezővel, Tajti
Ifj. Lukácsi Pál polgármester a vagy a burkolt cigányozásban Györggyel, akit arra kértem, hogy A rendezők a Jász-Nagykun-Szolnok
témáról nyilatkozva leszögezte, látják a fellépők, akkor helye van a település jó hírét tartsák szem Megyei Rendőr-Főkapitánysághoz
Jászjákóhalma Község Önkor- egy ilyen rendezvénynek, de ez a előtt rendezvényükön. Ezt azon- nyújtottak be kérelmet a demonstrá-
mányzatának nem volt jogalapja hely nem Jászjákóhalma. Termé- ban több megnyilvánulásukkal is ció engedélyeztetésére. Ezt követően
elutasítani a hivatalosan beje- szetesen településünkön is létez- besározták. Például a heti 19 bűn- kereste meg az illetékes Városi Rend-
lentett rendezvényt (erről keretes nek azok a problémák, melyek a cselekménnyel érvelni a tüntetés őrkapitányság a települési önkor-
írásunkban olvashatnak), ugyan- közbiztonságot érintik, azonban mellett, jól hangzik a Barikád Té- mányzatot, amely az eljárásban ügy-
félként vett részt, hogy biztosítsák a
akkor nem ért egyet azzal, hogy a meglévő gazdasági nehézségek, vében, de amúgy szemenszedett
rendezvény helyszínét. Tehát – figye-
ilyen formában hívják fel a figyel- a közösséget sértő antiszociális hazugság. lembe véve a gyülekezési jogra, a szó-
met a közbiztonság helyzetére. megnyilvánulások, az elkövetett Jászjákóhalmán nem jobb, de lás- és politikai véleménynyilvánítás
– A település többségének a ne- bűncselekmények mértéke nem nem is rosszabb a közbiztonsági szabadságára vonatkozó szabályozó-
vében kijelenthetem, hogy a de- adnak okot arra, hogy mindezek helyzet, mint bárhol máshol az kat, valamint a rendezvény lebonyolí-
monstráció engedélyezett célja hatása egy általánosítható, féle- országban. Nem a Szebb Jövőért tásának bejelentett körülményeit – az
s annak végső mondanivalója lemtől rettegő közösséget ered- Egyesület vagy a Véderő mozga- önkormányzatnak az adott esetben
köszönőviszonyban sem állt egy- ményezne. Ezzel a véleményem- lom valósítja meg annak javítását. nem volt elutasítási joga. Ezért, tudo-
mással. Persze, ha a közbiztonság mel nem a ténylegesen megtör- Lehetőségeihez mérten a körzeti másul véve a helyzetet, biztosította a
normalizálását a félelemkeltésben tént bűncselekményeket, garáz- megbízott mellett a polgárőrség rendezvény színterét.

Vigyázzunk a tűzzel!
A szárazság nemcsak a mező- van érvényben Jász-Nagykun-
előre az egyesület számára.
Mint ifj. Lukácsi Pál polgár-
mester elmondta, jelentős té-
mint látható mindez megéri,
hiszen a Jákóhalmán élők, va-
lamint anyagi javaik biztonsága
gazdaságnak okozhat felbe- Szolnok megyében az erdők, telt áldoznak erre a célra, ám kiemelt fontosságú.
csülhetetlen károkat, egyetlen fásítások területén, valamint az
szikra, figyelmetlen gazégetés azoktól számított 200 méteres
vagy eldobott cigarettacsikk határon belül. Aki mégis tüzet
elég, hogy akár lakóingatlanok gyújt, akár százezer forint bír-
is veszélybe kerüljenek. sággal is sújtható. A tilalom vo-
natkozik a közút és vasút menti
A község civil szervezetei közül területekre, a kijelölt tűzrakó
az Önkéntes Tűzoltó Egyesület helyekre, illetve a megjelölt ha-
tavaly ünnepelte fennállásának tárokon belüli parlagégetések-
120. évfordulóját. Tavaly az re is. A községi egyesület állo-
árvíz és belvíz elleni védeke- mányára ebben az időszakban
zésből vették ki részüket, míg már csak azért is fokozottan
az idei aszályos időszak követ- szükség van, mert a jászberé-
keztében különösen az avar- nyi hivatásos tűzoltók is az át-
tüzek adnak munkát a láng- lagosnál gyakrabban kénytele-
lovagoknak. Kis híján komo- nek vonulni, így előfordulhat,
lyabb következményei lettek az hogy éppen más helyszíneken
óvatlanságnak március 16-án adódik feladatuk. Ilyenkor jut

FELHÍVÁS
a József Attila utcában is, ám a még nagyobb szerep a helyben
helyi tűzoltók gyors és szaksze- elérhető önkénteseknek, akik
rű beavatkozásának köszönhe- – mint ahogy a József Attila Tisztelt Jákóhalmi Lakosok! 2012. augusztus 20-án adja át Jászjá-
tően a lángok nem terjedtek utcai tűzeset is bizonyította – kóhalma település képviselő-testülete a „Jászjákóhalmáért” és a
tovább, így sikerült megaka- szükség esetén segítséget tud- „Jászjákóhalma Díszpolgára” címet. Ha ezen címekre szeretné-
dályozni a nagyobb tragédiát. nak nyújtani a kollégák meg- nek személyeket vagy civil szervezetet javasolni, kérjük adják be
Mint Forgács Tibor parancsnok érkezéséig. Az önkormányzat
a Polgármesteri Hivatalba, Molnárné Pete Marianna alpolgár-
elmondta, március 7-étől visz- idei költségvetésében 700 ezer
szavonásig tűzgyújtási tilalom forintos támogatást irányzott mesternek. Határidő: 2012. június 30.
VIII. évfolyam 1. szám
6

Királylánytól a Pókemberig…
… és még számtalan ötletes és látványos jelmezbe öltözött óvodás
és iskolás mutatta meg magát egymásnak, szüleiknek és minden
érdeklődőnek február három egymást követő szombatján. A far-
sangi bálokon zenés-táncos produkciókban sem volt hiány. Afri-
kai bennszülöttek, focisták és szurkolóik, magyar táncosok nem-
zeti viseletben – csak néhányat említünk a széles stíluskínálatból,
melyet dalok, szavalatok tettek még változatosabbá.
A bálokon készült képeket – a beszámoló mellett – színesben is
megtekinthetik a www.jaszjakohalma.hu internetes oldalon.

Még mindig nem késő szerződni tett, a hozzájárulás összegének


csökkentése és a részletfizetés
tesen van mód a hozzájárulás
egyösszegű megfizetésére is, de
Jászjákóhalma egyik legnagyobb beruházása kezdődhet meg a igénybevétele érdekében lehető- az igen megterhelő, ezért aján-
közeljövőben, már ami a konkrét munkálatokat illeti. A szenny- ség nyílt Fundamenta lakás-ta- lottabb egy folyamatos takaré-
vízcsatornázás előkészítésének adminisztrációs része már több karékpénztári szerződések kö- koskodási megoldás választása.
éve folyamatosan zajlik, ennek köszönhetően juthatott el a telepü- tésére, melyek a megtakarított A jelenleg hatályos környezetvé-
lés a megvalósulás küszöbére. Folyamatban van a közbeszerzési összeg mellé 30 százalék állami delmi előírások szerint az a tu-
eljárások bonyolítása, a kiviteli terv jóváhagyása és a projektme- támogatást biztosítanak. A la- lajdonos, aki nem csatlakozik az
nedzsment megválasztása. Ahhoz, hogy az ingatlanok tulajdono- kosság részéről nagyon sokan ingatlana előtt kiépített szenny-
sai minél kedvezőbb anyagi feltételekkel csatlakozhassanak majd éltek a lehetőséggel, és 2007 óta vízelvezető gerincvezetékhez,
rá a vezetékrendszerre, még most sem késő szerződni. fizetik megtakarításukat, s je- büntetésképpen talajterhelési dí-
lentős azok száma is, akik 2010- jat köteles fizetni, melynek mér-
Mint mindenhol, községünk- tésével kapcsolatos tudnivalók- ben kötöttek szerződést és azóta téke a megállapított vízdíj össze-
ben is igen nagy gondot jelent ról, legutóbb pedig egy nagyon takarékoskodnak. gének tízszerese – fűzte hozzá a
a szennyvíz elhelyezése és költ- fontos, zsebbevágó információ – A közelmúltban értesítettük Víziközmű Társulat elnöke.
séges annak elszállítása. A Jász- jutott el a jákóhalmiakhoz. az érintetteket, hogy egy utolsó Akiknek még nincs szerződé-
berény–Jászjákóhalma közös Mint Kasnyáné Benke Judit, lehetőség kínálkozik részükre, sük, vagy további információt
szennyvízelvezetési és tisztítási a Jászjákóhalmai Víziközmű melynek segítségével kedvezőb- szeretnének kapni, felkereshe-
projektet 85 százalékos támo- Társulat elnöke elmondta, mi- ben fizethetik meg a lakossági tik a Víziközmű Társulat irodá-
gatásban részesítette az Európai vel már csak hónapok kérdése, önerőt. Jelenleg még lehet kötni ját a Polgármesteri Hivatalban.
Unió, így megvalósíthatóvá vált hogy elkezdődjön a beruházás megtakarítási szerződést, amely Ügyfélfogadási idő: minden
a két település közös elképze- tényleges megvalósítása, jelen- 4 évre szól, és havi 4200 forint fi- szerdán 16.00 és 18.00 között.
lése. Az elnyert 1 milliárd 545 leg is zajlik a községben egy zetése mellett 201 600 forint lesz
millió forint mellé Jászberény
és Jákóhalma önkormányzata is
felmérés az ingatlanok érde-
keltségi hozzájárulásával kap-
az összegyűjtött összeg, ezt a 30
százalék állami támogatás fog- Pünkösdi előzetes
biztosítja a ráeső önerőt, ugyan- csolatban. ja kiegészíteni a meghatározott Május 27-én rendezi meg az Ön-
akkor a rácsatlakozások és be- 2007-ben, amikor a Jászjákó- 257 000 forintra – hangsúlyozta kormányzat a Pünkösdi Falu-
kötések költségét az ingatlantu- halmai Víziközmű Társulat Kasnyáné Benke Judit. Fontos napot, melynek csaknem teljes
lajdonosoknak kell fizetniük. megalakult, ezt az összeget in- tudnivaló, hogy a hozzájárulás programja kialakult. A részlete-
A lakosság az elmúlt időszakban gatlanonként 257 000 forintban megfizetése alól nem lehet men- ket következő számunkban és a
már többször tájékoztatást ka- határozták meg. Miután ez már tesülni, azt minden ingatlan www.jaszjakohalma.hu interne-
pott a szennyvízhálózat kiépí- akkor is jelentős terhet jelen- után meg kell fizetni. Természe- tes oldalon olvashatják el.
2012. január–március
7

Vezetőségválasztás
a polgárőröknél
A Jászjákóhalmai Polgárőrség
évzáró közgyűlése nemcsak
a 2011-es tevékenységük ér-
tékeléséről szólt, napirenden
volt a szervezet jövője is. A
változó törvényi szabályozás
hatásait még csak sejteni le-
het, ami biztos azonban, hogy
Jákóhalmán továbbra is nagy
igény van a polgárőrök mun-
kájára. Az eddigi, magasra
tett mércéjüknek megfelelő
feladatellátást viszont gátol-
hatja csökkenő létszámuk.

December 18-án a polgármesteri


hivatal tanácskozótermében gyűl-
tek össze a polgárőrök, hogy előbb ható, sok plusz adminisztratív tartásukkal arra méltók. Bízom
vissza-, majd előretekintsenek.
A szolgálatok számában az ösz-
teendővel terhelt a szolgálat el-
látása. A rendőrséggel együtt-
benne, növeli a hatékonyságot,
hogy az Országos Polgárőrség
Iskolánkért,
szes jászsági települést figyelembe
véve tavaly is a legjobban teljesítők
működési megállapodásra van
szükség, egy havi szolgálati
köztestületté alakul, és főállású
alkalmazottjai lesznek – zárta
Diákjainkért
voltak, ez a tény az utóbbi évek-
ben mondhatni, megszokottá vált
beosztást kell benyújtaniuk, az
aktuális változásokat is kötele-
hozzászólását ifj. Lukácsi Pál.
Március elején tisztújító közgyű-
Alapítvány
velük kapcsolatban. A családokat ző naprakészen jelenteniük, ami lést tartott a község polgárőrsége. Az alapítvány február 20-án meg-
sújtó nehéz gazdasági helyzet, a tovább nehezíti a létszámhiány Tizenkét év után az eddigi el- tartotta soros közgyűlését. A meg-
növekvő leterheltség azonban ál- miatt egyébként is problémás nök, Poór László már nem vállalt jelent alapító tagoknak Muhari Pál-
lományuk tagjait is érinti, kilépők vezénylést. újabb jelölést, utóda Kisbódi Gás- né a kuratórium elnöke számolt be
is akadtak, s voltak olyanok, akik A közgyűlésen jelen volt és szót pár lett. Rajta kívül beválasztot- az eddig eltelt időszakban végzett
azt jelentették be, hogy tagságu- kért ifj. Lukácsi Pál polgármes- ták a vezetőségbe Litkei Rolandot, munkáról. Majd Szőrösné Gál Valéria
kat megtartják, de nem tudnak ter is. Baranyi Gábort, Háló Imrét és gazdasági beszámolója hangzott el.
szolgálatellátást vállalni. 48 fős – Kölcsönös elégedettség jel- Kisbódiné Fülöp Alidát. Lukácsiné Koncsik Erika az Ellenőrző
létszámukból többen is az idősebb lemezte a Poór László által ve- Bizottság tagja ismertette az eddigi
tevékenységét. Mindhárom beszá-
korosztályba tartoznak, őket már
csak alkalmanként, saját kérésük-
zetett civil szervezet és az ön-
kormányzat együttműködését.
Legyen Ön is polgárőr! molót az alapítótagok egyhangúlag
re osztják be. A nehézségek elle- Úgy látom, a polgárőrségeket az A Jászjákóhalmai Polgárőrség elfogadták.A közgyűlés egyhangú
nére szép számmal voltak sikereik államhatalmi szervezet jellegé- várja soraiba azokat, akik ak- szavazata alapján az eddigi ve-
az elmúlt évben is, sok rendez- hez közelítik az országos szintű tívan tenni akarnak a település zetőket bízta meg az alapítvány
vényt biztosítottak, fatolvajokat törvényi változások, melyek sze- közrendjéért, közbiztonságáért! ügyeinek intézésével. A kuratórium
értek tetten, közlekedési verse- rint a feladat adott, ugyanakkor A belépés feltételeiről bővebb tá- elnökének Muhari Pálnét, két tag-
nyen vettek részt, KRESZ- és költségvetési szempontból or- jékoztatás kérhető Kisbódi Gáspár jának Szőrösné Gál Valériát és Zsidó
drogprevenciós oktatást tartottak szágos szinten mindehhez nem elnöktől (06-70-339-8027). Zoltánnét választották. Az Ellenőrző
az iskolában. Mint Kisbódi Gáspár társul elég súly. Azonban nem- A Jászjákóhalmai Polgárőrség Bizottság elnöke továbbra is Lukácsi
szolgálatvezető elmondta, har- csak az állam, de a települési várja a személyi jövedelemadó Pálné, Tagja Lukácsiné Koncsik Erika
madik éve folyamatos szolgálatot önkormányzat részéről is meg- egy százalékos felajánlásait, és Pallai Judit maradt.
tudnak adni, az elmúlt egy évben fogalmazódnak igények, termé- mellyel működésüket segíthe-
csaknem 12 ezer órát teljesítettek, szetesen továbbra is fontosnak tik a támogatók. Kérik, hogy Az Iskolánkért, Diákjainkért Alapít-
100 fölött volt a lakosságtól hozzá- tartjuk a település közrendjét a szelvényre írják rá, Jászjákó- vány köszönetét fejezi ki mindazok-
juk érkező jelzések száma, melye- és közbiztonságát, melyben a halma Polgárőrsége (adószám: nak, akik 2010. évi adójuk 1%-ával
ket ezután is várnak. Hívószámuk: helyi polgárőrségnek eddig is 19223254-1-16). támogattak bennünket. Az összeg
06-30-851-7949. elévülhetetlen érdemei voltak. Hagyományos báljukat, melyen 64 377.- Ft, melyet a gyermekek kul-
Ugyanakkor tagadhatatlan, az Ugyanakkor etikai elvárások is fennállásuk 20 éves jubileumát turális tevékenységére fordítottunk.
országos szintű törvényi szabá- vannak a polgárőrökkel szem- is megünneplik, május 12-én
lyozás változása miatt is, egyfaj- ben, azaz csak olyanok láthassa- rendezik, a bevételt szintén haté- Muhari Pálné
ta elbizonytalanodás tapasztal- nak el szolgálatot, akik a maga- konyabb működésükre fordítják. a kuratórium elnöke
VIII. évfolyam 1. szám
8

Több mint majális


Cél: bennmaradni
Bár a felkészülést már ja-
nuár 15-én elkezdték, a
téli hóhelyzet miatt több
Minden eddiginél tartalmasabb programmal várják a szervezők a május 1-jén kikapcsolódni edzőmeccse is elmaradt a
vágyókat. A Pro Jászjákóhalma Alapítvány az Önkormányzat támogatásával, a helyi civil szerve- jákóhalmi focistáknak. A sok-
zetek páratlan összefogásának is köszönhetően szervezi meg a Családi napot. Mint Bene Judit, az szor gondot okozó hazai pálya
alapítvány elnöke elmondta, arra törekednek, hogy olyan gazdag kínálattal szolgáljanak, mely- a bajnoki nyitányra elfogadha-
ben minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Társrendezvényként szerepel a Jász Polgárőr tó állapotba került, de az ide-
Egylet főzőversenye, melyen a főzéshez a nevező csapat maga hozza a nyersanyagot, amit gázpa- genbeli győzelmet sajnos nem
lack vagy faszenes melegítéssel készíthet el. Nevezni a kisbodi.gaspar@gmail.com e-mail címen követte itthoni siker.
április 25-ig lehet. Nevezési díj 500 Ft/csapat. A zsűri értékes díjat ad át a helyezetteknek. Lesz A csapat keretében három he-
zenés ébresztő, játékos sportverseny, focitornát rendeznek Szöllősi Mihályra emlékezve, tűzoltó-, lyen történt változás, Szerencsi
karate-, rendőrkutya- és kerékpáros bemutatót is tartanak, s táncházban is lehet majd múlatni az József Jászberényből, Szeren-
időt. A részletes programot az alábbi plakáton olvashatják! csi Csaba Pusztamonostorról,
Pikó Norbert Jásztelekről ér-
kezett, míg tavasszal már nem
jászjákóhalmi színekben sze-
repel Tasi Zoltán (Jászfénysza-
ru), Cseh Balázs (Jánoshida) és
Szabó Gábor (Jászdózsa). Mint
Bencsik Ferenc elnökhelyettes
elmondta, egy helyi műanyag-
ipari cég támogatást ígért az
egyesület számára, ám végül
visszakozott, így nagyrészt az
önkormányzat segítségére szá-
míthatnak. A nyitó forduló-
ban a sereghajtó Jászszentand-
rás otthonában 3-1-re győzni
tudott a Kátai Szabolcs által
irányított gárda, de a Jászal-
sószentgyörgy ellen hazai kör-
nyezetben 1-0, Zagyvarékason
pedig 4-2 arányban alulma-
radtak a fiúk. A cél a megyei II.
osztályban való bennmaradás
kiharcolása, ami a nyári át-
szervezés miatt a 7. hely meg-
szerzésével érhető el.

Jászjákóhalma Község
Önkormányzatának lapja
Felelős kiadó:
Jászjákóhalma Község
Önkormányzata
Jászjákóhalma, Fő út 27.
Főszerkesztő:
Gedei Gábor
Az oldalakat írták:
Gedei Gábor, Szőrös Zoltán
Szerkesztés:
Kult Média 2000 Bt.
Jászberény, Fekete utca 3.

You might also like