1

A klasszikus- és jazz-szaxofonozás
technikájának összehasonlítása

Péntek Julianna Czakó Péter

Tanár-szaxofontanár Konzulens tanár

MA 120

Miskolc
2015
 2

Tartalomjegyzék

Bevezető ..................................................................................................................... 2.old.

A szaxofon születése .................................................................................................. 3.old.

A helyes légzéstechnika ............................................................................................. 5.old.

Skálák ........................................................................................................................ 8.old.

Ritmus ....................................................................................................................... 9.old.

Alkalmazott technikák és tanításuk ......................................................................... 11.old.

Nádak különbözőségei ............................................................................................ 14.old.

Fúvókák különbözőségei .......................................................................................... 17.old.

Összegzés ................................................................................................................ 20.old.

Irodalomjegyzék ...................................................................................................... 21.old.

 3

Bevezető

Szakdolgozatomban először rövid áttekintést nyújtok a szaxofon születésének és

elterjedésének történetéről, röviden bemutatva a szaxofon feltalálójának, Adolphe Sax-
nak az életét. Dolgozatom további részében leírom, hogyan tudjuk a szaxofonozás
alapvető fontosságú technikáit megtanítani a gyerekeknek, külön választva a klasszikus
és a jazz-szaxofonozást, amikor az lehetséges. Bemutatom a helyes légzéstecnika
fontosságát, a skálák jelentőségét. Kitérek a ritmusok különbözőségeire, valamint a két
stílus által használt különféle technikákra, bemutatva azokat. Ezután összehasonlítom a
klasszikus és jazz fúvókákat, illetve nádakat.
 4

A szaxofon születése
A szaxofon feltalálása a belga származású
Antoine-Josefh (Adolphe) Sax nevéhez
fűződik. Sax 1814. november hatodikán
született Dinant-ban. Édesapja
hangszerkészítő mesterként dolgozott saját
műhelyében. Adolphe tőle kapta első zenei
élményeit. Sok időt töltött apja műhelyében,
így már elég fiatalon elsajátította pl. a
klarinét furatainak elkészítését vagy egy rézfúvós hangszer testének megsodrását. Zenei
tanulmányait a brüsszeli Royal School of Singing-ben folytatta, ahol klarinétozni,
fuvolázni és énekelni is tanult. Első hangszeres kísérleteit 1838 körül kezdte.
Hamarosan szabadalmat kapott a basszusklarinét tökéletesítésére. 1838 és 1842 között
számos francia és belga szabadalom fűződik az ő nevéhez.
1842 októberében Párizsba költözött, ahol számtalan barátra és támogatóra talált. Egyik
legjelentősebb köztük Hector Berlioz volt. Az uralkodók körében is hamar népszerűvé
vált. Lajos Fülöp király és III. Napóleon is nagy tisztelettel fordult munkássága felé. III.
Napóleon Sax-ot nevezte ki a császári katonazenekar hangszerkészítő mesterének.
Első Párizsban töltött évei alatt a szelepes kürtök gyártásával foglalatoskodott. Magát a
hangszert nem ő találta fel, de mégis róla, szaxkürtnek nevezték el. 1845-ben a
szaxotrombák családját fejlesztette ki, melyek szintén szelepes rézfúvósok voltak, de
korántsem terjedt el annyira a világban, mint a hét tagból álló szaxkürt család.
Legnagyobb találmánya, a szaxofon 1845-ben született. A feltalálás körülményeiről
kétféle történet is létezik. Az egyik szerint Sax egy kónikus csővel illesztette össze a
klarinét szimpla nádas fúvókáját, a másik azt mondja, hogy Sax az éppen fejlesztés alatt
álló ofikleid fúvókája helyett pusztán kíváncsiság képen a klarinét fúvókájával próbálta
a hangszert megszólaltatni. Ebből egy erősebb fémes, mégis a klarinét hangjára
emlékeztető hangzás bújt elő. Ez azért is volt nagyszerű felfedezés, mert a
zenekarokban használt ofikleid hangja a kisebb koncerttermekben elviselhetetlenül
erőteljes volt, a fagott hangját pedig a szabadban vitte el a szél. Ezért szükség volt egy
olyan basszushangszerre, ami minden körülmény között megállja a helyét. Így az első
szaxofon egy C hangolású basszusszaxofon lett.
 5

A barátok és támogatók mellett sajnos számos ellenséget is szerzett. Többen próbálták

csalással és lopással gyanúsítani. Volt, aki terveket lopott a műhelyéből, de akadt, aki
attól sem riadt vissza, hogy egy általa készített hangszert ellopjon, amit aztán elvittek
Németországba, kiütették a gravírozást, és úgy tértek vissza Párizsba, hogy
megmutassák, ilyen hangszert már a németek is készítettek. Szerencsére konkurensei
egyik alkalommal sem jártak sikerrel. A szaxofonra kezdetben tizenöt évre szóló
szabadalmat kapott.
Hamar a zeneszerzők és a hallgatóság kedvencévé vált a hangszer. Nyitott egy négyszáz
fős koncerttermet, ahol az egyik koncerten Lajos Fülöp kérésére a szaxofonszólót
tartalmazó darabot meg kellett ismételni.
1847-ben megbízták a párizsi operaház zenekarának vezetésével, amit egészen haláláig
dirigált is. 1858-ban nevezték ki a Párizsi Konzervatórium szaxofontanárának és a
szaxofonosztály vezetőjének.
Az 1848-as trónfosztás után betiltották a szaxofonokat és csak 1854-ben engedélyezték
újra használatukat.
Az ellene irányuló perek anyagilag meggyengítették, cége többször csődbe került, az
utolsót már nem tudta kivédeni, így kénytelen volt felszámolni közel ötszáz darabból
álló hangszerállományát és eladni koncerttermét. Élete végén sokat betegeskedett.
Először felsőajak daganatban szenvedett, majd miután abból kigyógyult tüdő és
szívproblémák gyengítették. Végül 1894-ben halt meg.

1
http://g-geschiedenis.eu/2014/09/12/adolphe-sax/
 6

A helyes légzéstechnika
Hogyan is kezdünk el szaxofonozni tanítani valakit, aki még sose játszott hangszeren?
Talán a legelső és legfontosabb, hogy megtanulja a helyes légzést. Későbbi pályánk
során nagyon sok problémától megkímélhetjük magunkat, ha követjük a helyes légzés
szabályait. A megfelelő légzéstechnika nem csak stílustól, de fúvós hangszertől is
független. A jazzisták levegővezetés szempontjából talán könnyebb helyzetben vannak,
hiszen nekik nem szükséges akkora motívumokat egy levegővel előadni, mint a
klasszikus műveket játszóknak.

2
http://www.partita.ru/solos.shtml
 7

Persze ez két kisarkított példája a két stílusnak, de ezekkel tudnám a legjobban

reprezentálni a levegővezetés szükségességének a gyakoriságát. A két kép
összevetésével nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a jazz könnyű műfaj. Sőt!
Méltatlanul mondják rá, hogy könnyűzene. Aki kicsit is foglalkozott már jazz-el az
tudja, hogy nagyon is nehéz műfaj.
Wynton Marsalis amerikai klasszikus- és jazztrombitás, zeneszerző mondta a következő
sorokat a jazz-ről:
„ A jazz olyasmi, amit a négerek találtak ki a legbensőbb gondolataik kifejezésére – nem
csak rólunk és a mi szemszögünkből, hanem arról, hogy miről is szól valójában a
számunkra új, demokratikus élet. A fajtánk méltóságát foglaltuk zenébe… megvan benne
minden a rideg valóságtól a bonyolult bensőségig. Szerintem ez a legnehezebben
játszható zene és ez adja leginkább vissza az egyén személyes érzelmeit a nyugati zene
történetében.”4
Visszatérve a légzéstechnikákhoz: az 1960-70-es években kialakult smooth jazz-ben
közkedvelt, a műfaj után elnevezett smooth-os fúvás-technika, amikor is nem a konkrét
hangot szólaltatják meg, hanem a körülötte sistergő levegő, ami olykor elfedi magát a
hangot, lesz ismertetőjegye a stílusnak. Azt gondolnánk, ez nagyon könnyű. Klasszikus

3
http://www.jazzpla.net/G/GirlFromIpanema.htm
4
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsessz
 8

szemmel: az alsó ajkat leengedjük, a hangot nem nyelvvel, hanem levegővel indítjuk, és
az arcpofát kicsit fel is fújhatjuk, a jobb hatás érdekében. Ez azonban nem ilyen
egyszerű. A túlzott lazítástól a hang eltűnhet. Ezért fontos megtanulni, hogyan kell
engedni a levegőt, milyen legyen a sebessége, a sűrűsége. Ehhez azonban érdemes
ismerni a hangszert, a fúvókát és a nádat is.
Ha légzéstechnikáról beszélünk, okvetlenül meg kell említenünk a körlégzést. Ezt a
technikát a jazzben ritkán használják, nem szükséges. A klasszikus szaxofonosok annál
inkább. A szaxofon irodalma nem nyúlik messzire vissza, nagyon sok modern darab
megköveteli ennek a technikának az alkalmazását. Az első képen látható darabot
körlégzés nélkül, csak egyes hangok feláldozásával lehetne eljátszani. A technika
lényege roppant egyszerű: a rekeszből a már fogyó levegőt felengedjük az arcüregbe és
az ott keletkezett nyomással fújjuk tovább a hangszert, miközben orrunkon új levegőt
szívunk be. Sajnos azonban ennek megvalósítása korántsem ilyen egyszerű, így nem is
szokták főiskola előtt ennek kigyakorlását erőltetni, hiszen vannak elsőbbséget igénylő
technikai tudnivalók.
A levegővezetés után a következő lépés a helyes szájtartás megtanítása. Sokan úgy
vélik, eleinte örüljünk, ha a gyereknek megszólal a hangszer. Ebben végülis igazuk is
van, de úgy gondolom, ha nem rögzítjük időben a megfelelő szájtartást, később
nehezebb dolgunk lesz. Ez leginkább a kicsiknél veszélyes. Az ő korukban a dolgok
jobban berögzülnek és ez sajnos igaz a rosszul begyakorolt elemekre is. Hogy mi is a
helyes szájtartás? Ez bizonyos esetekben tanárfüggő. Emellett függ attól is, hogy
milyenek a gyerek száji adottságai: mennyire rendezettek a fogai, milyen vastagak az
ajkai, milyen erős az arcizomzata. Minden tanárnak megvan a maga bevált szájtartása,
ami az esetek többségében megegyezik saját szájtartásával. Többen hibát ejtenek,
amikor egy olyan növendéknek kívánják átállítani az ansatz-át , akinek az kiválóan
működik, pusztán azért, mert úgy véli, az általa alkalmazott jobban fog szólni. Egy ilyen
beavatkozás, akár a növendék karrierjének a végét is jelentheti. Ami egy klasszikus
szaxofonosnál fontos, hogy megvalósuljon, az a lehúzott, stabil áll, melynek a staccato-s
hangoknál sem szabad mozognia. A másik fontos rész a fúvókát körülfogó szájizomzat
feszessége.
A jazzistáknál a szájtartás nem ennyire meghatározott. Interjúalanyom elmondása
alapján, nincs standerd szájtartás. A lényeg, hogy a stílushoz illően szóljon a szaxofon:
smooth-os hang.
 9

Bár a klasszikus szaxofonozásnál nagyon stabilan kell tartani a szájat, mégis képesnek
kell lenni, annak lazán történő leengedésére. Ezzel a technikával kitűnő glissando-kat
lehet játszani. Ezt a technikát a klasszikus- és jazzszaxofonozásban egyaránt
alkalmazzák. Legkönnyebben egy egyszerű fúvóka vagy fúvóka-pipa gyakorlattal
tudunk megtanulni, illetve megtanítani. Ennek a lényege a következő: a fúvókát a
szánkba vesszük, megfújjuk. A hang, ami megszólal, az lesz a kiinduló hangunk. Ettől a
hangtól lépegetünk: szekund, terc, kvart, stb… Mindig az elsőnek megfújt hang, lesz a
kiinduló hang. A cél az, hogy minél jobban tudjuk a szánkat ellazítani és ezzel együtt a
hangot leereszteni.

Skálák
Valószínűleg a zenészek nagy többsége pályája elején számtalanszor feltette magában a
kérdést; „Miért kell skálázni?” Először nézzük a klasszikus vonalat. A kisiskolások már
ének-zene vagy szolfézs órán megismerkednek a kvintkörrel. Jobb esetben sikerül is
megtanítani nekik. Ennek segítségével 7#-7b-ig megtanulják a dúr-moll skálákat, illetve
hármashangzatokat. Ha ezt elméletben sikerült elsajátítani, akkor már csak át kell ültetni
a hangszerre. A skálázás akkor is hasznos lehet, ha a gyerek még csak tanulgatja a
hangokat (ekkor még elegendő a C-dúrral próbálkozni), mert így jobban rögzülnek a
hangok fogásai, már ha a gyerek tisztában van a helyes nevekkel. Másrészt a befújáskor
alkalmazott helyes skálázással kiválóan lehet fejleszteni a légvezetést, javítani a
hangminőségen és az intonáción.
A jazz-ben egészen más funkciót töltenek be a skálák. A hangnemeken túl stílusok
szerint változik a hangi összetétele. Stílusok szerint megkülönböztetünk: pentaton,
modális, blues, melodikus és összhangzatos moll, bebop. Ezeken a skálákon alapul
minden improvizáció. Akik jazz-t tanultak, művelnek, megtanulják melyik stílushoz,
illetve akkordsorhoz melyik skálát tudja felhasználni.
 10

Ritmus:
A klasszikus ritmusok megtanításának technikáját mindenki jól ismeri. Ezért ezt most
nem fejteném ki, inkább a jazz ritmusok tanítását és alkalmazását ismertetném. Aki
valaha is találkozott jazz-el, az tudja, hogy ez a műfaj ritkán használja a klasszikus
nyolcadolást. Helyette a nyolcadokat triolásítja, amit úgy kell elképzelni, hogy a két
nyolcad hang első hangja, a triola első 2 hangja, ami össze van kötve:

Helytelenül szokták úgy is tanítani, hogy a szokásosan lejegyzett nyolcadokat úgy kell
játszani, mintha nyújtott ritmus lenne. Ez valóban így is hallatszódhat, de ez a
megfogalmazás nem pontos. Persze, ha kicsiknek szeretnénk jazz-t tanítani, akik még a
triola pontos eljátszásával ismerkednek, azoknak egyszerűbb magyarázatot ad a nyújtott
ritmusként való megfogalmazás.
A klasszikus nyolcados játékmód leginkább a latin jazz esetében fordul elő.
Másik lényeges ritmusbeli különbség, hogy a triolás nyolcadok második hangja kap egy
kis súlyt. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni; az első elnyelődik. Ennek

5
http://jazzworkshopaustralia.com.au/improvising-with-scales-a-useful-way-for-beginners
 11

gyakorlása, illetve tanítása, gyakoroltatása során arra kell vigyáznunk, hogy a ritmus ne
legyen „lovacskás”. Ez akkor történhet, ha gyakorlás közben sokáig próbálkozunk
ennek helyes megszólaltatására és egy idő után a triola első hangja túlzottan megrövidül
és a súlyozás is felborulhat. Ennek kiküszöbölése csak rendszeres, minőségi és
kontrollált gyakorlás mellett lehetséges, máskülönben a rossz beidegződést nehezebb
felülírni.
A két stílus alaplüktetésében merőben eltér egymástól. A klasszikus 4/4-es ütem első és
harmadik hangja a hangsúlyos (természetesen nem egyforma mértékben), míg a jazz-
ben a második, illetve a negyedik hang kap súlyt. Ha már jazz, és ha már ritmus:
megfelelően beat-nek hívják. Pernye András A Jazz c. könyvében A. Dauer német
zenetudóstól idéz: „ … A beat tehát nem az idő egyenletes egységekre történő
felosztása, hanem az akcentusok (hangsúlyok) egymásutánja, amelyeknek súlya az
időben nyugalmi állapotban rejlő súlytalanságot mozgásba hozza.”6 Tehát megszűnik a
klasszikus súlyos és súlytalan közötti éles ellentét. Már nem feltétlen az ütem első és
harmadik, de nem is a második és negyedik hangja lesz a hangsúlyos, hanem esetleg a
harmadik ütés második nyolcada.
A jazz-ben az sem ritka, ha a hangok nem jönnek ütésre. Ezt a jelenséget off beat-nek
nevezzük. Ezt Dauer így fogalmazza meg: „ A beat jelentése azon a sajátosságán
nyugszik, hogy az (…) akusztikus-pszichikus alapul szolgál egy ritmikus (vagy) metrikus
felépítménynek. E felépítmény akcentusai olyan mértékben kifejlődöttek, hogy azok a
beat alapütései mellé vagy azok közé esnek (off beat).”7 Egyszerűbben fogalmazva:
minden hangnak van egy „udvara” (ami egyébként a hangmagasságot is jellemzi). Amíg
a hang ebben a tartományban megszólal, mindaddig a hang időben van. Pernye András
így fogalmaz: „.. az első lüktetésnek van ugyan fókusza, de ez (…) egy bizonyos ideig
tart, és az idő haladtával, még akkor is az első súlynak érzem, amikor már egy kissé
eltávolodtam tőle, egészen addig a pillanatig, amíg nem érek el a második súly
udvarába. A második súly udvara ugyanakkor valamivel előbb kezdődik és tovább tart,
mint a fókusza-és így tovább.”8
Ez a jelenség a klasszikus zenében elképzelhetetlen. Ott minden hangnak pontosan ott
kell megszólalnia, ahova írva van. Ha egy hang késik vagy hamarabb jön, akkor az
mindenkinek hallható és érezhetik, hogy a hangnak nem ott van a helye. Ezzel az

6
Pernye András: A jazz 109.old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0
7
Pernye András: A jazz 110.old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0
8
Pernye András: A jazz 114-115. old. Noran Kiadó 2007. ISBN 978-963-9716-49-0
 12

előadóművész szakmai hozzáértését kérdőjelezhetik meg. A jazzistáknál pedig éppen az

a hozzáértőbb jazz zenész, aki jobban tud játszani a hangok helyével.
És hogy miért lényeges ez a szaxofon esetében? A jazz zenekarok, együttesek fő
szólóhangszere a szaxofon. Éppen ezért szükséges, hogy ezekkel a különbségekkel
minden szaxofonos (akit érdekel a jazz) megismerkedjen. Úgy gondolom, hogy igazán
off beat-et nem lehet játszani anélkül, hogy ne tudnánk pontosan ütésre játszani. Ha már
megy a pontos játék, és letisztáztuk, mikor használatos az off beat, rátérhetünk az
improvizáció tanítására.
A jazz-el kapcsolatos tudnivalókról beszélgettem Czakó Péter miskolci jazz-
szaxofonossal, aki sok más tevékenysége mellett a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskola jazz-szaxofon tanára. Feltett kérdésemre, hogyan tanítja a
növendékeket improvizálni, ezt a választ kaptam:
„… tulajdonképpen sehogy. Az ellenkezőjéről közelíteném meg; nem akarom belőlük
kiirtani mesterségesen azt a fajta adottságot, ami egy óvodásban meg van (….. ) játszik
és énekel. Nem tudja mit, teljesen ösztönösen. Improvizál. Nem olyat, amit tanult,
egyszerűen ösztönösen szórakoztatja magát. Na most, ez a teljesítménycentrikus dolog,
amit már óvodában is elkezdenek (…) egyfajta stresszt vált ki a gyerekből,egyszerűen
csak erre koncentrál, leszabályozza, meggátolja, Gátló tényezőként hat, kiirtja a
kreativitást. Tehát azt szeretném, hogy ne irtsam ki belőlük ezt a fajta ösztönös
improvizatív készséget, hanem képességé lehessen fejleszteni. Persze nagyon sok
mindenkiben már úgy leszabályozták, legátolták, hogy nem képes, valami blokkol nála.
Nem kell erőltetni, ez nála nem működik már valamiért. Vagy egyszerűen frusztrálva
érzi magát, ha játszani kell saját magától. Valamit kinyög magából, mert feladatot kell
teljesítenie. Holott nem feladatot kell teljesítenie, éppen magából kéne kijátszani
valamit.”
Már korábban is hallottam jazzistáktól, hogy az improvizációra nincsenek olyan tanítási
technikák, mint egy egyszerű kottaolvasásnál. Ösztönösen kell, hogy működjön. de
hogyan is jutunk el odáig? Segít, ha sok olyan jazz muzsikát hallgatunk, amiben vannak
improvizációk. Így el tudjuk sajátítani a stílus sajátosságait is, de elleshetünk különböző
trükköket, fordulatokat, motívumokat. Jazzt tanulóknak sokszor kell improvizációkat
lejegyezniük (ezt helyesen transzkripciónak nevezzük). Ezt a legkönnyebben a
felvételek visszalassításával lehet teljesíteni. Ez a halláskészséget is rendkívül jól
fejleszti.
 13

A klasszikus szaxofonisták mindegyike találkozott már olyan helyzettel, mikor egy

másik fél meglátta nála a szaxofont, rögtön az improvizálásra és valami általa is ismert
dallam eljátszására akarta kényszeríteni a szaxofonost. Egy átlagember, de akár egy
másik hangszeren játszó ember nem érti, hogy attól, mert valaki szaxofonon játszik,
nem garantált, hogy tud jazz-t játszani, improvizálni. És ez így is van a legtöbb
klasszikus szaxofonos esetében. Valószínűleg, amit Péter is mondott, bennünk már
valami gátol. Mindig is kottából, szigorú kottaképi keretek között kellett játszanunk. Az
elvonatkoztatás nagyon nehezen, vagy nem is sikerül. Visszatérve a szaxofonosokról
kialakult tévhitre, nagyon is fontos, hogy a gyerekeket már kisiskolás korban
megtanítsuk „valamit játszani”. Ekkor még nem szükséges a stílusokat is rájuk erőltetni,
az a lényeg, hogy megőrizzük az önállóságukat, hogy bármikor képesek legyenek
maguktól zenélni, ne ragaszkodjanak a kottához, ne tekintsék azt egy zenei mankónak.

Alkalmazott technikák és tanításuk. Lássuk először azokat, amit mind a két stílus
használ:
Az egyik a subtone. A subtone hangokat úgy képezzük, hogy a nyelvünket ráfektetjük a
nádra és annak nyomásával óvatosan közelítjük a nádat fúvóka felé. Vigyázni kell
azonban, hogy túlzottan ne nyomjuk rá a fúvókára, hiszen akkor a nád nem tud rezegni
és megszűnik a hang. A subtone megszólalásának a pontja, a teljes zengő hangtól az
elzárt hangig terjedő skálán egy apró pont, ennek azonnali megtalálása sok gyakorlást
igényel. Maga a subtone egy sötét, levegős hang, mely remekül szolgál bensőséges
hangulat megteremtéséhez. Főként a balladában használatos. A klasszikus zenében is
inkább a modern, jazzes darabokban alkalmazzák.

Másik ilyen technika a glissando. Képzésének módját tekintve két fajtát különböztetünk
meg: a szájjal történő; amikor az alsó ajkunkat engedjük le, illetve húzzuk vissza, a
másik pedig, amikor csak az ujjainkat használjuk, mintegy gyors kromatikus skálát
játszva. A technikának ezt a kétféle képzését ötvözhetjük is. Az, hogy mikor melyiket
használjuk, a kottaképtől és a kottában található utasítástól, és természetesen a stílus
által megköveteltektől függ. Klasszikus műfajban szintén inkább a modern darabokban
használatos, míg a jazzben bármelyik műfajban.
 14

A jazz és különösen a big band kottákban gyakori kottaképi „jelenség”, amikor a

hangok helyén egy „x” jelet látunk. Ezt ghost, vagyis szellem hangnak nevezik. Ennek
játékmódja a következő: az aktuális hangot éppen hogy csak megindítjuk. Konkrét
megszólalása alig észrevehető. Azonban ne egy staccatos hangra gondoljunk. Ennek
játékmódjára a következő megfogalmazást kaptam Pétertől: úgy kell elképzelni a
hangot, mint mikor egy jazz énekes a scat (ének improvizáció, szótagok
egymásutánjára, összefüggés nélkül) ének-technika során nem énekel ki minden hangot,
hanem az x-el jelölteket bedúdolja, elnyeli. Klasszikus (ismételten modern) kottában a
hang helyét jelölő „x” önmagában ritkán jelenik meg, általában kíséri a slap. kiírás, ami
a slaptounge rövidítése. Ez a technika csupán effektként szolgál. Úgy képezzük, hogy
nyelvünk segítségével a nádat erőteljesen hozzácsapjuk a fúvókához. Ezzel egy
csattanásszerű hangot képezünk. Habár effektként szolgál, mégis meg van határozva a
hangok pontos helye, hiszen közben lefogjuk az ahhoz szükséges billentyűket. Így
hallható a kívánt hangmagasság.

Kiváló effektezésre alkalmas eszköz még a frullátó. Ezt a nyelvünk, a szájpadlás hátsó
részén történő pörgetésével képezzük. Felhasználása ugyanaz, mint az előzőekben
leírtaknak. A jazzben különösen szívesen alkalmazzák, hiszen nagyon dögös, vagány
szólókat játszhatunk ennek felhasználásával.
 15

A klasszikus szaxofonirodalomban, a modern darabokban jellemzően használt technika,

a multifónia. A szó jelentéséből adódóan több hang egyszerre történő megszólalásáról
van szó. Minden multiphone hanghoz külön fogásrendszer van, melyet általában a
kottában is feltűntetnek. A jazz műfajaiban ilyen formában ritkán találkozhatunk. Ennek
egy másik képzési módját alkalmazzák inkább, amikor a megfújt hang mellé bele is
énekelnek a szaxofonba egy másik hangot. Ezt nem úgy kell elképzelni, mintha
egyszerűen csak énekelnénk, annál kicsit erőszakosabban kell képezni a torkunkban a
hangot.

Nádak különbözőségei:

Minél régebben szaxofonozik valaki, annál kevésbé mindegy, hogy milyen nádon
játszik. A kicsi növendékeknek még felrakunk egy gyenge, akár már általunk lefújt
nádat, a lényeg, hogy szóljon a hangszer. Azonban ahogy telik az idő és fejlődik a
gyerek, egyre inkább szeretnénk javítgatni a hangján. Ehhez elengedhetetlen a
megfelelő nád kiválasztása. Ez roppant macerás dolog. Egyrészt nem mindegy milyen a
fúvóka, másrészt nincs 2 egyforma nád. Aki ezzel foglalkozik tapasztalhatta már, hogy
tíz nádból, körülbelül 3-4, ami számára használható. Egy kezdő szaxofonosnál talán
még nem is okoz ez akkora problémát, ám a későbbiekben, ha valaki zenész pályára

9
Marcus Weiss- Giorgio Netti: The Techniques of Saxophone Playing 82.old. 2010. Bärenreiter
 16

készül, tudnia kell mindent a nádakról. Ki kell tapasztalnia, hogy melyik márkájú
amelyikkel a legkönnyebben boldogul. Ez alatt azt értem, hogy könnyen szólnak az
alsó, illetve felső hangok, szép a hangszíne, jól indít, nem igényel a megszokottnál több
levegőt, engedi a nagyon halk piano-t és a nagyon hangos forte-t is. Nem is tudom.
Talán ilyen nád nem is létezik, vagy csak nagyon kevés. Sajnos meg kell tanulnia
annak, aki ezzel foglalkozik, hogy valami mindig valami másnak fog a rovására menni.
Például, ha egy nagyon szép lassú tételt adunk elő, akkor ahhoz azt a nádat kell
választanunk, amelyikkel rendkívül halk piano-t tudunk játszani, de a fortissimo-t már
nem engedi, hiszen arra nem is lesz szükségünk. Persze, ha ezt a tételt egy vadabb,
hangosabb gyors tétel követ, akkor ez a megoldás nem lehetséges, akkor tovább kell a
nádak között keresgélnünk, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Az, hogy két nád miben is
különbözik egymástól, sok mindenen múlik. Számít a lehúzása, azaz, hogy mekkora
területen rezonál a nád, számít a vastagsága, ez fogja eldönteni, hogy számunkra az a
nád erős vagy éppen gyenge. Természetesen számít a márka, hiszen a nagyobb nevű
vállalatok jobb minőségű alapanyagból készítik a nádakat. Azonban ha épp egy rossz
nád kerül a kezünkbe, azzal is tudunk kezdeni valamit. Vízpapír segítségével tudunk
csiszolni a nádból, ha túl erős, vagy ha az erőssége jó, de úgynevezett „szöszös” hang
szólal meg vele. Ezt akkor szoktuk mondani egy nádra, amikor fújás közben sok levegő
szól a nád mögé. A gyenge nádakhoz is van egy korrigáló lehetőség, mégpedig a
nádvágó. Ilyet bármelyik hangszerboltban kaphatunk. Ez egy fémből készült kis
szerkezet, melybe bele kell csatolni a nádat, egy csavar segítségével beállíthatjuk a
levágandó terület kívánt nagyságát és egy kar segítségével levághatjuk azt. Úgy
gondolom, hogy a nádak különbözőségeit és kezelését már nagyon korán meg kell
tanítanunk a növendékeknek, hiszen ezzel sok kellemetlenséget és kudarcélményt
megspórolhatunk nekik és magunknak is.
A jazz-ben szintén ilyen „kényesek” a nádra. Nekik is sokfajta nád közül kell
kiválasztani azt, amelyik az ő stílusukhoz megfelel, vagy amin a legkönnyebben tudnak
bármilyen jazz műfajt játszani. Improvizációjuk során sokszor használják az altissimo (a
háromvonalas) tartományt, ha nádat választanak ezt is figyelembe kell venniük. Ők sok
stílusban alkalmazzák azt a fajta hangindítás-technikát, amikor sok levegő szól a hang
konkrét indulása előtt. A nádválasztásnál erre is figyelni kell, hiszen ennek
alkalmazására nem megfelelő minden nád. A jazz-ben a hang szépségének sincs akkora
súlya, mint a klasszikus szaxofonnál. A klasszikust játszóknál az évtizedek alatt
kialakult egy vagy több standerd hangzás. Természetesen nem fog tudni mindenki
 17

ugyanolyan hangszínt játszani, mivel nem lehet mindenkinek ugyanaz a hangszer-

fúvóka-nád összeállítás, mivel mindenki más, mindenkinek más szól jól. Egyszóval a
klasszikus zenészek nagyon is odafigyelnek a szép hangra. Sokakban az évek során
annyira berögzült a szép hangon való játék, hogy ha a tanára azt kéri, fújjon „csúnyán”,
nem tud. A jazz-t játszóknál egy idő után kialakul az a hangszín, ami alapján a játékos
felismerhető. Ezzel a saját maguknak kialakított hanggal tudnak játszani,
beleillesztgetni a stílusokba, könnyedén váltogatni a hangszíneket.

A szaxofon nádak különböző faragásai:

Ez az ábra a különböző faragású nádakat mutatja be. A köríves vonalak a
nádvastagságot jelölik. Minél jobban görbül az ív, annál vastagabb a nád gerincoszlopa
és szíve, ellenben annál finomabb a faragás a perem
oldalán.
Hagyományos: „A hagyományos faragású nádak
vegyítik a legfinomabb kiképzésű rezgő profilú
kidolgozást a legvastagabb szívvel, lehetővé téve a
kifogástalan hangképzést egyesítve a telt és sötét tónusú
hangzással.”
V12: „Különleges, vastagabb átmérőjű nádak
válogatásának az eredménye, hogy a V12 nádak mindkét
vége vastagabb, mint a hagyományos nádaké. Hosszabb
felszínen rezonálnak, elérve ezzel a gazdag, tömörebb
hangzást. A nád elejének vastagsága jó hangindítást
biztosít és meghosszabbítja élettartamát.” 10

10
Vandoren Katalógus: Nádak 2009
 18

Jazz szaxofon nádak különböző faragásai:

Java Filed-Red Cut: „Az első Vandoren jazz nád,
melynek lekapart kérge van. …felajánl egy telt hangzást,
amely tömör és sűrű, egyben egy kiváló válaszadást és
nagy precizitást garantál a hangindításoknál.”
Java: „ A Java nádak sokkal hajlékonyabbak, mint a
hagyományos és V16-osok, nagy felületen rezonálnak,
előállítva így a csillogó hangot és a könnyű
megszólaltatást. 1983-ban a jazz és különböző varieté
műfajok számára alkotta meg ezt a típusú nádat a
Vandoren cég.”
Zz: „ A Zz nádak összegzik a közepes vastagságú szívvel
a V16 gerincoszlopát és a lekerekített elejét a Java nád
rezgő felületével, így adva a művésznek rendkívüli szint és gazdag hangzást és azonnali
válaszadást.”
V16: „ A V16 nádaknak közepes erősségű szívük van, erőteljes lecsapódó faragással,
gazdag rezonanciával és sötét tónussal. 1993-ban hozták forgalomba amerikai jazz
zenészek kérésének eleget téve…”11

Fúvókák különbözőségei:
A nádak mellett még nagyobb szerepük van a fúvókáknak. Ennek használatánál a
legkevésbé sem mindegy, hogy melyik stílushoz melyiket használjuk. A fúvókáknál is
abszolút ketté van választva, a klasszikus és jazz fúvóka. Egy hagyományos klasszikus
fúvókával nem fogunk tudni megfelelő jazz hangszínt játszani és ez fordítva is így van.
Zeneiskolában általában a hangszerhez járó gyári fúvókát szokták használni, de ezek
hamar elhasználódnak. Az, hogy utána milyet választunk a növendéknek, az csak is az ő
fújástechnikáján múlik. Kinek mi szól jól. Vannak fúvókatípusok, melyek nagyon sok
szaxofonosnak jól szólnak, de nem mindenkinek. A klasszikus altszaxofonnál jelenleg a
Vandoren Optimum AL3 a közkedvelt. A fúvóka kiválasztása már abszolút a játékos
igényein múlik, hogy milyen hangot szeretne megszólaltatni vagy mi az, amit beáldoz
esetleg a fúvóka többi pozitívumáért. A fúvóka választását semmiképpen nem szabad
elkapkodni, hiszen nagyon sok múlik rajta. Ez határozza meg, hogy a játékos mennyire

11
Vandoren Katalógus: Nádak 2009
 19

tud majd sikeresen szerepelni a koncertjein, de azt is befolyásolja, mennyire tud

eredményesen gyakorolni. A fúvókák hangszínét a lehúzásuk és a nyitásuk határozza
meg. A nagyobb lehúzású fúvókáknak nagyobb, erőteljesebb hangja van. A hosszabb
lehúzású fúvókára erősebb, a kisebb lehúzásúra gyengébb nád szükséges. Nyitását
tekintve, a nyitott fúvókára gyengébb, a zártabbra erősebb nádat szoktak használni.

12

Mint már említettem, a klasszikus szaxofonon játszók kedvence a Vandoren Optimum

szériája, mely minden szaxofontípusra gyárt fúvókát. Szopránra (SL3,SL4), Altra
(AL3,AL4) Tenorra (TL3,TL4) és Baritonra (BL3,BL4). „Ennek a szériának a
kialakítását a külső formai kritériumok irányították (különösen az alsó ajkon történő
támaszkodás) és a hangzásbeli elvárások, amelyek a jelenlegi szaxofonosok igényeinek
megfelelnek.”

A jazzisták számára is több választási lehetőség van a fúvókákat tekintve. Egyik

lehetőség a V16-os fúvóka, mely „egy ebonit fúvóka, amely a legnagyobb jazz
játékosokat lelkesíti az 50-es évektől napjainkig.” A gyártók többféle V16-os fúvókát
készítettek. Szoprán szaxofonra azonos típusú kamrával, de háromféle nyílással, altra 2
kamrával (kis és közepes) és 5 különböző nyíláshajlattal, tenorra 6 különböző
nyíláshajlattal és egyfajta kamrával és baritonra 3 féle nyílással gyártják. Tenor

1212
Vandoren Katalógus: Fúvókák 2009
 20

szaxofonok számára gyártanak aranyozott V16-os fúvókákat is, mely 24 karátos

arannyal van borítva, ezáltal meleg és kifejező hangot bocsát ki.
AVandoren Java szériája ebonitból készül, a jazzben, soulban és funkban is
használják. „Hangzásbeli fogantatása hasonlatos a fémből készült fúvókáéhoz, de
rendelkezik az ebonit kényelmével.”
A Vandoren Jumbo Java szériája szintén kedvelt a jazz-t játszók körében. „A sorozat
leginkább ütő hangzását adja. Kicsi kamra, megemelt plafon és egy nagy hangnyílás.
Hasonló hangzást biztosít, mint a fém fúvókák.” 13
Nem csak ebonit és fém fúvókák készülnek, felhasználják a fúvókagyártásban a
kaucsukot is. A V16-oson kívül kedvelt jazz fúvóka márkák a Berg Larssen, Otto Link,
Guardala, Lebayle, Claude Lakey, valamint a Jodí Jazz.

13
Vandoren Katalógus: Fúvókák 2009
 21

Befejezés

Mindent összegezve, a szaxofontanítás és tanulás elég összetett folyamat. Rengeteg

apró összetevőből áll és nagyon sok dolgot kell ismerni és megtanulni. Ez több év
munkája, amit csak odaadással és lelkesedéssel lehet elsajátítani. Ha szaxofonozni
kezdünk el tanítani egy gyereket, persze életkortól függően, próbáljunk minél több
alapismeretet átadni, hiszen azok segítségével fognak később boldogulni. Mostani
tudásommal visszagondolva a zeneiskolai évekre, úgy érzem, több ismeretet is be
tudtam és be szerettem volna fogadni.
Úgy gondolom, hogy minden szaxofonozással komolyabban foglalkozó zenésznek
ismernie kell a másik stílus nehézségeit is. Sokan úgy gondolják a jazz könnyűzene, de
ez nem így van. Én magam, mivel sajnos nem tudok jazz-t játszani, úgy érzem, hogy a
klasszikus szaxofonozás részben könnyebben megtanulható. Természetesen mindkét
műfajnak megvannak a maga nehézségei: a klasszikusnál a különféle modern technikák
elsajátítása, a jazz-ben a hangszínek megtalálása, a stílusok ismerete és az improvizáció.
Azt azonban elismerhetjük, hogy a bőséges választási lehetőség mellett megtalálni a
megfelelő hangszer-fúvóka-nád kombinációt, mindkét stílusnál rettentő nehéz,
körülményes, de rendkívül fontos és elengedhetetlen.
 22

Irodalomjegyzék

Pernye András: A Jazz

http://www.vandoren-en.com/downloads/E-catalogs_t16422.html
http://www.biographybase.com/biography/sax_adolphe.html
http://musiced.about.com/od/lessonsandtips/a/saxhistory.htm
http://www.saxontheweb.net/Links.html#TOP