You are on page 1of 5

Tantárgy neve: Külpolitikai elemzések

Óratípus: Értékelés:
Előadás Kollokvium, a gyakorlati munka
Szeminárium érdemjegyének beszámításával
Gyakorlati jegy
A tantárgy célja:
A kurzus célja, hogy a hallgatók jártasságot szerezzenek a különböző külpolitikai folyamatok
megismerésében, a mögöttük rejlő okok és motivációk feltérképezésében,
tanulmányozásában, valamint ezek elemző feldolgozásában. A kurzus Magyarország és az
Európai Unió inercia-rendszerében meghatározó szereplők és folyamatok feltérképezésére, az
aktuális döntések és hatásaik vizsgálatára törekszik. Minden témakörhöz kapcsolódóan az
abban a félévben éppen aktuális kérdésekről, fontosabb döntésekről lesz szó.

Fejlesztendő kompetenciaterületek:
A korábban megszerzett kompetenciákra alapozva a tantárgy lehetővé teszi a magas szintű
generikus, illetve speciális (funkcionális) kompetenciák fejlesztését és elsajátítását. Ezek
magukban foglalják a nemzetközi kapcsolatok valamennyi munkakörére, vagy egy-egy
munkakör családjára vonatkozó viselkedés-együtteseket, illetve az egyes munkakörök sikeres
ellátásához szükséges viselkedési normákat és a kimagasló teljesítményt szolgáló szakmai
tudást. A kurzus teljesítésével a hallgatók megismerik a nemzetközi kapcsolatok szolgáltatási
folyamatait, képessé válnak információk önálló beszerzésére, felhasználására, az információk
alapján (tényfeltáró, háttérelemző és oknyomozó) anyagok összeállítására. Ehhez megfelelő
képességeket szereznek az adatok összegyűjtésében és interpretálásában szakterületükön
valamely probléma megoldása érdekében. Kommunikációs kompetenciáik tekintetében
képessé válnak eszmék, problémák és megoldások kommunikációjára, az értékelési
rendszereknek megfelelő szakpolitika vagy egyéb értékelés kialakítására.

A tantárgy tartalma:
A félév során a hallgatók megismerkedhetnek Magyarország és szélesebb inercia-
rendszerének külpolitikai aktualitásaival, az európai és világpolitika meghatározó napi
folyamataival. A gyakorlat keretében mind az írott, mind az elektronikus hazai és nemzetközi
sajtótermékek elemzésére, a külpolitikai folyamatok önálló feldolgozására, a saját
véleményalkotás és a team-munka erősítésére kerül sor.
A tantárgy az előadás-témákon túlmutatóan alapvetően a hallgatói aktivitásra és elemzésekre
épít. Tartalma minden félévben más és más súlypontok mentén kerül kialakításra, az adott
időszakra jellemző témaköröket dolgoz fel. Ennek során elemzésre kerül az EU és a NATO
tagság Magyarország külpolitikai folyamataira gyakorolt hatása, a nagyhatalmak, különösen
az USA, az EU, Oroszország és Kína egyes szakterületeken mutatkozó kapcsolatai, valamint
az aktuális válsággócok.
Célunk, hogy a hallgatók minta-feldolgozások alapján képesek legyenek az aktuális
külpolitikai folyamatok és jelenségek megértésére, önálló elemzésére, ezek alapján
következtetések levonására, saját álláspont kialakítására és megvédésére, valamint tárgyilagos
döntéselőkészítő anyagok összeállítására.

Nappali tagozaton
1. hét: Tematika, módszertan, követelmények, szakirodalom (Aktuális külpolitikai kihívások,
hallgatói témaválasztás, felkészülési iránymutatás, a szakirodalom áttekintése, a külpolitikai
elemzések eszköztárának és iskoláinak bemutatása.)
2. hét: Magyarország szövetségesi viszonyrendszere, a NATO és az EU külpolitikai
stratégiája.

3. hét: NATO, EU és Magyarország helye, szerepe, lehetőségei.

4. hét: A szövetségi rendszerek és Oroszország viszonya.

5. hét: A NATO alapelvei és Afrika: migráció, gazdasági folyamatok és hatásaik a szövetségi


rendszerre.

6. hét: Kína, mint világpolitikai tényező I.: az USA és Oroszország Kína-politikája.

7. hét: Kína, mint világpolitikai tényező II.: Kína és az EU, Kína és a világ egyéb részei.

8. hét: A Közel-Kelet, különös tekintettel Izrael problematikájára.

9. hét: Pakisztán belpolitikai válságai és hatásuk az iszlamista szélsőség térnyerésére. Kína,


India, az Egyesült Államok és az IMF reakciói, várható jövőképek.

10. hét Magyarország és a szomszédos országok: külpolitikai mozgástér, prioritások,


lehetőségek. A környező országok biztonsági kérdései és a magyar külpolitikára gyakorolt
hatásuk (gazdaság, környezetvédelem, migráció, terrorizmus).

11. hét Változók a mediterráneum térségében, hatásaik az egyes országok, illetve a szövetségi
rendszerek politikájára, stratégiájára.

12. hét Feszültségek, gócpontok a világban: a két Korea viszonya, Kína és Tajvan,
atomhatalmak politikai helyzete.

13. hét A jövőbeni kockázati tényezők (politika, gazdaság, szociális kérdések) – túlnépesedés,
nacionalizmus, területi követelések és ebből fakadó kihívások.

14. hét Magyarország viszonyulása az aktuális konfliktusokhoz és problémákhoz, az európai


és szomszéd országok közötti mozgástér.

15. hét Aktualitások, a félév során bekövetkező jelentős események elemzése.

Levelező tagozaton
1. konzultáció: Az EU, a NATO és Magyarország: Magyarország szövetségesi
viszonyrendszere, a NATO és az EU külpolitikai stratégiája; a NATO,
az EU és Magyarország helye, szerepe, lehetőségei; A szövetségi
rendszerek és Oroszország viszonya; A NATO alapelvei és Afrika:
migráció, gazdasági folyamatok és hatásaik a szövetségi rendszerre.

2. konzultáció: Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Kína


kapcsolatainak elemzése: Kína, mint világpolitikai tényező I.: az USA
és Oroszország Kína-politikája. Kína, mint világpolitikai tényező II.:
Kína és az EU, Kína és a világ egyéb részei. A Közel-Kelet, különös
tekintettel Izrael problematikájára. Pakisztán belpolitikai válságai és
hatásuk az iszlamista szélsőség térnyerésére. Kína, India, az Egyesült
Államok és az IMF reakciói, várható jövőképek.

3. konzultáció: Aktuális válsággócok és a magyar külpolitika: Magyarország és a


szomszédos országok: külpolitikai mozgástér, prioritások, lehetőségek. A környező országok
biztonsági kérdései és a magyar külpolitikára gyakorolt hatásuk (gazdaság, környezetvédelem,
migráció, terrorizmus). Változók a mediterráneum térségében, hatásaik az egyes országok,
illetve a szövetségi rendszerek politikájára, stratégiájára. Feszültségek, gócpontok a világban:
a két Korea viszonya, Kína és Tajvan, atomhatalmak politikai helyzete. A jövőbeni kockázati
tényezők (politika, gazdaság, szociális kérdések) – túlnépesedés, nacionalizmus, térhódítás és
ebből fakadó kihívások. Magyarország viszonyulása az aktuális konfliktusokhoz és
problémákhoz, az európai és szomszéd országok közötti mozgástér.

Előtanulmányi feltételek: --

Követelmények, a tanegység teljesítésének feltételei:


Nappali tagozaton
A tantárgy jellegéből fakadóan a kurzus gyakorlati jeggyel zárul. A félévi jegyet alapvetően a
gyakorlati órákon tanúsított hallgatói aktivitás, továbbá az alábbi feladatok alapján állapítja
meg az oktató. Ezáltal a hallgatók egyéni értékelése válik lehetővé.
Ehhez a hallgatók a félév során előre egyeztetett, közösen kiválasztott témából szóbeli
prezentációs előadást készítenek és mutatnak be. Az egyéni szóbeli beszámoló tartalmazza a
felkészüléshez használt források megjelölését. Emellett a hallgatók az oktatóval egyeztetve a
félév során legalább egy alkalommal gondolatébresztő összegzést tartanak a tanórát megelőző
hét legfontosabb külpolitikai fejleményeiről, aktuális eseményeiről. A kurzus három nagy
tematikus blokkjának lezárásaként a hallgatók három zárthelyi dolgozaton adnak számot az
elsajátított ismeretanyagról és elemző-készségükről. A félév lezárásaként a hallgatók egy
adott reláció kérdéseinek példaelemzését végzik el egy házidolgozat keretében.
A fent megjelölt feladatok mindegyike kötelezően megoldandó, valamelyik elmaradása,
illetve a témazáró zh-k elmulasztása a félév végi aláírás megtagadását vonja maga után.

Az adott félévre vonatkozó pontos témákat és határidőket, valamint a


prezentáció/beadandó részletes feltételeit a kurzust oktató tanár külön fájlban a moodle-
rendszerbe tölti fel.

Levelező tagozaton, pót- és vizsgakurzus, kedvezményes tanrend esetében


A félév ismeretanyagából az elsajátított ismeretekről és képességekről a hallgatók egy
zárthelyi dolgozat keretében adnak számot.
Emellett a tárgy gyakorlatiasságából fakadóan épít a hallgatói aktivitásra. Ehhez a hallgatók a
félév során a három nagy tematikus blokkhoz kapcsolódóan előre egyeztetett, közösen
kiválasztott három témából készítenek írásos elemzést. A három beadandó dolgozat
elkészítése kötelező! A három főtéma:
1. Az EU, a NATO és Magyarország;
2. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Kína kapcsolatainak elemzése;
3. Aktuális válsággócok és hatásuk.
Az adott félévre vonatkozó pontos témákat és határidőket, valamint a
prezentáció/beadandó részletes feltételeit a kurzust oktató tanár külön fájlban a moodle-
rendszerbe tölti fel.

Távoktatás
Távoktatásban részt vevő hallgatók a tantárgyat az adott félévben aktuális tutori tevékenységet
ellátó oktató által meghirdetett feltételek szerint teljesítik.

Értékelés:
Nappali tagozaton:
Az egyes részfeladatok az alábbi arányban jelennek meg az érdemjegyben:
 prezentáció: 10%
 heti hírelemzés: 10%
 1., 2. és 3. zh: egyenként 20%
 félévzáró házidolgozat: 20%

A tanári értékelés az írásbeli munka (házidolgozat) kapcsán méri az elemzési készségek


elsajátítását, a precíz forráskezelést, a kritikai látásmódot és önálló véleményalkotást, az
ésszerű érvelés képességét és a konklúziók levonásának készségét.
Ennek során a mérés az alábbi tételekre terjed ki: A cím; A probléma körülhatárolása; A
szakirodalom feldolgozása és elemzése; Összefoglalás, következtetések; Hivatkozások, stílus,
bibliográfia.

Levelező, pót- és vizsgakurzus, egyéni tanrend esetében


Az egyes részfeladatok az alábbi arányban jelennek meg az érdemjegyben:
 1., 2. és 3. esszé: egyenként 20%
 félévzáró zárthelyi: 40%

A tanári értékelés az írásbeli munka (házidolgozat) kapcsán méri az elemzési készségek


elsajátítását, a precíz forráskezelést, a kritikai látásmódot és önálló véleményalkotást, az
ésszerű érvelés képességét és a konklúziók levonásának készségét.
Ennek során a mérés az alábbi tételekre terjed ki: A cím; A probléma körülhatárolása; A
szakirodalom feldolgozása és elemzése; Összefoglalás, következtetések; Hivatkozások, stílus,
bibliográfia.

A tantárgyért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszék

Kötelező irodalom:
 Az EU és a NATO stratégiájának alapvető dokumentumai
 DEÁK ANDRÁS GYÖRGY: Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve. Külügyi Szemle,
2009. nyár
 GAZDAG FERENC – TÁLAS PÉTER: A biztonság fogalmának határairól. Nemzet
és Biztonság. 2008. január.
 HUNTINGTON, SAMUEL P.: A civilizációk összecsapása és a világrend
átalakulása. Európa Kiadó, 2001.
 JUHÁSZ JÓZSEF: Volt egyszer egy Jugoszlávia. Aula Kiadó, Budapest, 1999.
 KISS J. LÁSZLÓ: Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében.
Budapest, Osiris, 2009.
 MAGYARICS TAMÁS: A szomszédsági kapcsolatok helye a magyar
külpolitikában. Kérdések és lehetőségek az EU szomszédságpolitikájának
tükrében. Magyar Külügyi Intézet. 2007.
 POLONYI PÉTER: Kína rövid története. Corvina Tudástár. Corvina Kiadó,
Budapest, 2008.
 ROBINSON, DANIELLE: Az iszlám. Kossuth Kiadó, Budapest, 2000. VAGY:
WATT, MONTGOMERY: Az iszlám rövid története. Akkord Kiadó, Budapest,
2000.
 TÁLAS PÉTER: A terrorizmus elleni küzdelem, mint a háború új formája. In:
Válaszok a terrorizmusra. SVKH – Chartapress, 2002.
 A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet
elemzései
 Online hírforrások:
 http://www.kulugyiintezet.hu/
 http://kitekinto.hu/
 http://www.foreignaffairs.com/

Ajánlott irodalom:
 BALÁZS PÉTER: Az Európai Unió külpolitikája. KJK, 2002.
 JUHÁSZ JÓZSEF – MAGYAR ISTVÁN – TÁLAS PÉTER – VALKI LÁSZLÓ:
Koszovó. Egy válság anatómiája. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
 JUHÁSZ JÓZSEF – MÁRKUSZ LÁSZLÓ – TÁLAS PÉTER – VALKI LÁSZLÓ: Kinek
a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Zrínyi Kiadó, Budapest,
2003.
 KISSINGER HENRY: Diplomácia. PANEM-GRAFO Kiadó, Budapest, 1998.
 A főiskola könyvtárában rendelkezésre álló, témához kapcsolódó folyóiratok:
 Cambridge Review of International Affairs
 Comparative Political Studies
 European Journal of International Relations
 European Union Politics
 Nationalism & Ethnic Politics
 East European Politics and Societies
 Geopolitics

Tantárgyfelelős: Dr. Ljubov Shishelina

Oktatók: Dr. Sallai János; Dr. Simon János; Dr. Zachar Péter Krisztián, Kiszelly Zoltán

You might also like