A

mű eredeti címe:

Christina Lauren: Beautiful Player

@ Gallery Books, a Division of Simon and Schuster, Inc.

Manhattan legvisszataszítóbb lakásában jártunk. Nem mintha

az agyamat úgy huzalozták volna, hogy képtelen legyen

bármilyen művészetet befogadni, de ezek a festmények egész

egyszerűen förtelmesek voltak. Egy virág szárából kinövő

szőrös láb. Egy száj, amiből spagetti buggyan elő. A bátyám és

az apám elgondolkodva hümmögtek mellettem, és úgy bólo-

gattak, mintha értenék, amit látnak. Csak én voltam az, aki

miatt egyáltalán odébb mozdultunk néha. Úgy tűnt, ez volt a

parti, kimondatlan protokollja: a vendégeknek végig kellett

járniuk a kört, meg kellett csodálniuk a művészetet, és csak

azután vehettek a teremben körbekínált falatkákból.



De a legvégén, a hatalmas kandalló fölött, két ízléstelen

gyertyatartó között, volt egy kép. A kettős spirált - a DNS

molekulák szerkezetét - ábrázolta, és az egész vászon tele volt

nyomva egy Tim Burton idézettel: Mindnyájan tudjuk, hogy a

fajok közötti románc elképesztő dolog.

Ez betalált. Felnevettem, majd apa és Jensen felé fordultam.

 Na, ez jó!

 Gondoltam, hogy neked tetszik - sóhajtott válaszként

Jensen.

A festményre néztem, aztán a bátyámra.

 Miért? Azért, mert az összes közül ennek az egynek van

értelme?

Ő apára nézett, mire megvillant köztük valami; mintha

Jensen engedélyt kapott volna tőle.

 Beszélnünk kell a munkához való viszonyodról!

Kellett egy perc, míg a szavaiból, a hangsúlyából és az



eltökélt arckifejezéséből megértettem, amit mondani akart.

 Jensen - válaszoltam -, biztos, hogy itt akartok erről

beszélni?

 Igen, itt - szűkült össze a zöld szeme. - Az elmúlt két

napban ez az első alkalom, hogy nem a laboratóriumban vagy,

nem alszol, vagy nem eszel.

Sokszor észrevettem már, hogy a szüleim öt legfontosabb

tulajdonsága - az éberség, a vonzerő, az óvatosság, az ihlet, az

ambíció - tisztán, mindenfajta keveredés nélkül oszlott szét az

öt utódjuk között.

Az éberség és az ambíció most épp csatába készült egymás

ellen egy manhattani estélyen.

 Egy partin vagyunk, Jens, ahol inkább arról kéne

beszélnünk, milyen nagyszerű a művészet - vágtam vissza neki,

kezemmel a gazdagon berendezett nappali falai felé intve. - És

hogy milyen botrányos a... hogy milyen botrányos is valami.

Fogalmam sem volt, mi lehet az épp aktuális pletyka, és

tudatlanságom eme fehér foltja csak tovább erősítette a bátyám

eltökéltségét. Néztem, ahogy Jensen elfojtja magában a

késztetést, hogy lehordjon a sárga földig.

Apa a kezembe adott egy falatkát, ami úgy nézett ki, mint

egy csiga egy chipsen. Én diszkréten egy szalvétába csoma-

goltam, és a pincér tálcájára helyeztem, amikor elment

mellettünk. Az új ruhám irritált, és arra gondoltam, bárcsak

körbeérdeklődtem volna a laboratóriumban, mielőtt felveszek

egy ilyen Spanx alakformáló gumiharisnyát magamra. Most

már világos volt, hogy ezt a ruhadarabot vagy maga a Sátán

készítette, vagy egy olyan ember, aki túl vékony volt ahhoz,

hogy kitöltse a legkeskenyebb farmert is.

 Nemcsak okos vagy - folytatta Jensen -, de szórakoztató

is. Társasági lény. Egy csinos lány.

 Nő - javítottam ki, inkább csak úgy, magamnak.

Közelebb hajolt, hogy a beszélgetésünket ne hallják meg a

körülöttünk lófráló partivendégek. Nem lehettek tanúi annak,

ahogy New York egyik legelitebb társaságában Jensen arra

oktat, hogyan legyek kissé elfogadhatóbban lompos.

 Egyáltalán nem értem, miért jöttünk el meglátogatni

téged három napja, ha kizárólag csak az én barátaimmal tudunk

találkozni.

Rámosolyogtam a legidősebb bátyámra, és engedtem, hogy

egészen elborítson a belőle áradó éber, védelmező figyelem;

aztán éreztem, hogy a bőrömön lassú, forró hullámban szétárad

a tehetetlen harag.

 Mindjárt befejezem az iskolát, Jens! Azután még bőven

lesz idő az életre!

 De ez az élet - mondta tágra nyílt, sürgető szemmel. - Az,

ami most van! Amikor annyi idős voltam, mint te, nem sokat

törődtem a pontszámaimmal, inkább csak azzal, hogy hétfőn ne

legyek nagyon másnapos!

Apa ott állt mellette csendben, és e legutóbbi megjegyzést

eleresztette a füle mellett. Arra az általános megállapításra



viszont már ő is bólintott, hogy én egy lúzer vagyok, akinek

nincsenek barátai. Rápillantottam, amiből világosan érezhette a

mondandómat: Egy munkamániás tudós mondja nekem ezt

nekem, aki több időt töltött a laboratóriumában, mint a saját

házában? De ő nem reagált semmit. Az arcán olyan kifejezés

ült, mintha egy megoldhatónak tűnő problémáról most derült

volna ki, hogy végül is megoldhatatlan.

Zavartság és egy csipetnyi általános megbántottság

tükröződött rajta.

Az ambícióm apától volt, de ő meg volt győződve róla, hogy

anyától kaptam azért egy kis vonzerőt is. Talán azért, mert nő

voltam; vagy azért, mert úgy gondolta, hogy minden generá-

ciónak túl kell szárnyalnia az előzőt. Tőlem azt várta, hogy

jobban egyensúlyba hozzam a karrieremet és a magánéletemet

annál, mint ahogy ő csinálta. Azon a napon, amikor ötvenéves

lett, behúzott az irodájába, és egyszerűen azt mondta:



 Az emberek épp olyan fontosak, mint a tudomány. Tanulj

a hibáimból!

Aztán rendezgetni kezdte az íróasztalán a papírokat, és a

saját kezét bámulta, mígnem eluntam magam, és visszamentem

a laborba.

Persze nem sikerült megfogadnom a tanácsát.

 Tudom, hogy egy kicsit sok vagyok most neked - súgta

Jensen.

 Egy kicsit - értettem vele egyet.

 És azt is tudom, hogy beleavatkozom az életedbe.

 Te vagy az én személyes Pallasz Athéném - súgtam

vissza neki értő pillantással.

 Eltekintve attól, hogy nem vagyok görög, és péniszem

van.

 Próbálok nem gondolni erre.

Jensen felsóhajtott, és úgy tűnt, már apa is rájött, hogy ez

kétemberes feladat lesz. Ketten jöttek el meglátogatni engem,

és bár furcsa volt ez a váratlan látogatás februárban, eddig még

nem gondolkodtam rajta, hogy miért történt egyáltalán. Apa

átkarolta a vállam, és megszorított. A karja hosszú volt és

vékony, de a szorítása még mindig olyan erős volt, mint a satu,

ami azt mutatta, hogy sokkal erősebb, mint amilyennek látszik.

 Jó gyerek vagy, Ziggs.

 Kösz - mosolyodtam el, hallván apám kiáradó dicséretét.

 Tudod, hogy szeretünk - tette hozzá Jensen.

 Én is szeretlek benneteket. Legtöbbször.

 De... ami ezt a beavatkozást illeti... Te beletemetkeztél a

munkába. Ragaszkodsz hozzá, hogy a lehető leggyorsabban

elérd a karrierálmaidat. Lehet, hogy mindig is beleszóltam egy

kissé az életedbe...

 Lehet? - vágtam közbe. - Te mondtál meg mindig,

mindent! Kezdve azzal, hogy anya és apa mikor vegyék le a

segédkerekeket a biciklimről, egészen addig, hogy mikor

jöhetek haza napnyugta után! Pedig már nem is laktál otthon,

Jens! Én meg tizenhat éves voltam!

Egy pillantással elcsendesített.

 Esküszöm, hogy nem akarom megmondani neked, hogy

mit tegyél, csak... - A pillantása elkalandozott, mintha valakit

keresne, aki egy gesztussal majd jelzi, hogyan fejezze be a

mondatát. Jensent arra kérni, hogy ne irányítson engem, olyan

volt, mintha valakit arra kérnék, hogy ne vegyen levegőt úgy

röpke tíz percig. - Csak hívjál fel valakit!

 Valakit? Jensen, hisz épp most mondtad, hogy nincsenek

barátaim! Ami nem egészen igaz, de mit gondoltál, kit hívjak

fel, hogy belekezdjek ebbe, a gyerünk, éljünk már dologba?

Egy másik diplomamunkáját író diákot, aki épp most merült alá

egy kutatásba, úgy, mint én? Orvosi biológiai fejlesztéseket

csinálunk. Egyikünk sem igazán az a kiköpött társasági lény.

Lehunyta a szemét, a plafonra meredt, majd mintha hirtelen

eszébe jutott volna valami. Felvont szemöldökkel nézett rám

ismét, remélve, hogy szemében az ellenállhatatlan testvéri



gondoskodás tükröződik.

 És mi van Willel?

Kikaptam apa kezéből az érintetlen pezsgőspoharát, és ki

ittam.

* * *

Nem kellett, hogy Jensen elismételje, amit mondott. Will

Sumner Jensen legjobb barátja volt az egyetemen. Ő volt apa

gyakornoka is és tinédzser fantáziáim állandó tárgya. Míg én

számára mindig is a jóindulatú, kissé idétlen hugica voltam,

Will számomra maga volt a ferde mosolyú rosszfiú-zseni,

fülbevalóval és kék szemekkel, amelyek természetesen minden

lányt hipnotizáltak.

Mikor tizenkét éves voltam, Will tizenkilenc. Jensennel

látogatott el hozzánk karácsony körül néhány napra. Romlott

volt, és - már akkor is - ennivaló, ahogy a basszgitárján játszott

Jensennel a garázsunkban, miközben állandóan flörtölt a

nővéremmel, Livvel. Mikor tizenhat lettem, már végzett az

egyetemen, és egy ideig nálunk lakott, mert nyáron az apámnak

dolgozott. Olyan vad szexuális vonzerő áradt belőle, hogy

azonnal elvesztettem a szüzességem egy kétbalkezes, felejthető

osztálytársammal, hogy vele éljem át azt a fájó vonzalmat, amit

Will irányába éreztem.

Abban biztos vagyok, hogy a nővérem legalábbis csókoló-

zott vele - Will amúgy is túl öreg lett volna hozzám -, de zárt

ajtók mögött, a szívem titkos zugában be kellett ismernem,

hogy Will Sumner volt az első fiú, akit szerettem volna

megcsókolni, és ő volt az is, aki miatt a kezem becsúszott a

takaró alá, miközben rá gondoltam a szobám sötétjében.

Arra a gonosz, játékos mosolyára és a hajára, ami állandóan

belógott a jobb szeme elé.

Sima, izmos alsókarjára, napbarnított bőrére.



Hosszú ujjaira és az állán lévő apró sebhelyre.

Mikor a korombeli fiúk hangja még mind ugyanolyan volt,

Will már mély hangon, csendesen beszélt. A szeme okos volt

és türelmes. Még a kezével sem babrált soha idegesen;

általában zsebre vágta őket. Ha a lányokra nézett, megnyalta a

száját, és halkan valami megjegyzést tett a mellükre, a lábukra

vagy a nyelvükre.

Pislogva néztem Jensenre. Már nem voltam tizenhat éves.

Huszonnégy voltam, Will pedig harmincegy. Négy éve láttam

őt, Jensen félresikerült esküvőjén; csendes, sármos mosolya

csak még intenzívebb, még őrjítőbb lett. Csak bámultam

megbűvölten, ahogy Will eltűnt az öltözőben a sógornőm

koszorúslányaival.

 Hívd csak fel! - mondta Jensen, kirángatva az emlékeim

közül. - Ő össze tudja egyeztetni az életet a munkával. Itt lakik,

és klassz srác. Csak hogy... kimozdulj már végre. Jó? Ő majd a



gondodat viseli.

Próbáltam elrejteni a bőrömön vibráló remegést, ami a

legidősebb bátyám szavai nyomán támadt. Nem tudtam volna

megmondani, hogyan szeretném, hogy Will gondoskodjon

rólam. Azt szerettem volna, hogy a bátyám legjobb barátjaként

segítsen nekem megtalálni az egyensúlyomat? Vagy inkább

felnőtt módon szerettem volna tüzetesen megnézni piszkos

fantáziáim tárgyát?

 Hanna! - erősített rá az apám is. - Hallottad, amit a

bátyád mondott?

Egy pincér jött arra egy tálca pezsgővel, mire kicseréltem a

nálam lévő üreset egy teli, gyöngyöző pohárra.

 Hallottam. Majd fölhívom.

10

Egy csengetés. Kettő.

Megálltam egy pillanatra, és a függönyt félrehúzva kikan-



dikáltam az égre. Odakint még sötét volt, de azt mondtam

magamnak, hogy már nem is fekete, hanem kékes a színe, és a

horizonton néhol már bíbor-rózsaszínbe váltott. Vagyis már

reggel volt.

Három nap telt el Jensen fejmosása óta, és én harmadszor

próbálkoztam Willel. Bár fogalmam sem volt, hogy mit fogok

mondani neki - hogy a bátyám mit várt tőlem, hogy mondjak -,

de minél többet gondoltam erre, annál inkább rájöttem, hogy

Jens-nek igaza van: szinte mindig a laborban voltam, és amikor

nem, akkor otthon ettem vagy aludtam. A szüleim manhattani

lakásában laktam, ahelyett, hogy a társaimhoz közelebb,

Brooklynba vagy Queens-be költöztem volna, ami szintén nem

tett jót a társasági életemnek. A hűtőmben furcsa zöldségek,

kérdéses hozatott kaják és fagyasztott menük voltak. Az életem

az egyetem befejezése és a tökéletes kutatói karrierem be-

indítása körül forgott. Kijózanító volt arra gondolni, hogy

milyen keveset tettem ezeken kívül.

De a családom ezt nyilván látta, és valamilyen okból Jensen

arra gondolt, hogy csakis Will menthet meg engem a rám

leselkedő vénkisasszony-léttől.

11

Én nem bíztam ebben ennyire. Sőt, egyáltalán nem.

A közös történetünk egészen vékonyka volt, és nagyon is

valószínű, hogy alig emlékszik rám. Én voltam az a gyereklány

hugica, aki háttérként szolgált a kis alkalmi kalandhoz, ami

közte és a nővérem között történt. És most hívjam fel, hogy

Miért is? Hogy elvigyen bulizni? Hogy sakkozzon vagy

dámázzon velem? Vagy, hogy megtanítson, hogyan...

Még csak befejezni sem voltam képes a gondolatot.

Úgy döntöttem, hogy leteszem. Úgy döntöttem, hogy

visszamászom az ágyamba, és megmondom a bátyámnak, hogy

megcsókolhatja a seggemet, és hogy találjon nekem valami

más javítóprogramot. De a negyedik csengetés felénél,

miközben olyan szorosan fogtam a telefont, hogy még másnap

is éreztem az ujjaimat, Will mégis csak fölvette.

 Halló! - A hangja pontosan olyan volt, mint amilyenre

emlékeztem; mély és zöngés, sőt, még mélyebb. - Halló! - szólt

bele még egyszer.

 Will?

Hirtelen beszívtam a levegőt, és hallottam, ahogy

elmosolyodik, mikor a becenevemen szólított.

 Ziggy?

Felnevettem. Naná, hogy így emlékszik rám! Ma már csak a

családom nevez így. Senki sem tudja, miért lett ez a nevem -

talán Eric-nek, az akkor kétéves bátyámnak lehetett a

legnagyobb szerepe abban, hogy így hívják az újszülött húgát -,

de aztán rajtam ragadt.

 Igen. Ziggy vagyok. Honnan tudtad...

 Tegnap beszéltem Jensennel - magyarázta. - Mondta,

hogy itt vannak, és mesélt a szóbeli seggberúgásról is, amit

neked adott. Mondta, hogy fel fogsz hívni.

 Hát, most hívlak - mondtam bárgyún.



Egy nyögést hallottam, majd a lepedők suhogását. Egyál-

talán nem próbáltam elképzelni, mennyire volt meztelen a

12

vonal másik végén. De a gyomromban vibrálni kezdett valami,

és feljött a torkomba, amikor felfogtam, hogy milyen fáradt a

hangja. Én ébresztettem fel. Igaz, ami igaz; talán nem is volt

még igazából reggel...

Még egyszer kipillantottam az utcára.

 Ugye, nem keltettelek föl? - Eddig nem néztem az

órámra, most meg már nem mertem.

 Semmi gond. Úgyis csörgött volna az órám - ásított egyet

- egy óra múlva.

Magamban elfojtottam egy szégyenkező sóhajt.

 Ne haragudj! Egy kicsit... türelmetlen voltam.

 Nem, nem, semmi baj. El se hiszem, hogy itt laksz a

városban! Hallottam, hogy az elmúlt három évben nagyon

visszafogottan élsz, és védőálarcban pipettázol a laborban.



A gyomrom összeugrott egy kissé, ahogy rekedtes, mély

hangján játékosan szidott.

 Úgy tűnik, a bátyám oldalán állsz.

 Csak aggódik miattad - lágyult meg a hangja. - Ő a

legidősebb testvéred, és az aggódás a kedvenc tevékenysége.

 Ezt tudom. - Újra fel-alá kezdtem sétálni a szobámban,

hogy levezessem a bennem lévő ideges energiát. - Korábban

kellett volna, hogy hívjalak...

 Én is. - Megmozdult, és úgy képzeltem, hogy fölült. Egy

újabb nyögést hallottam, ahogy kinyújtózott, és lehunytam a

szemem a hang hallatán. Megtévesztően olyan hang volt ez,

mintha szexelt volna.

Az orrodon át vedd a levegőt, Hanna! Maradj nyugodt!

 Szeretnél csinálni ma valamit? - böktem ki végül. Ennyit

a nyugodtságról.

Tétovázott, és szerettem volna fejbe vágni magam, amiért

nem is gondoltam rá, hogy esetleg már lehet más programja is.

Például a munka. És munka után, mondjuk, a barátnője. Vagy a

13

felesége. Hirtelen minden hangot hallani akartam, ami a zúgó

csendben eljutott hozzám.

 Mire gondolsz? - szólalt meg aztán egy örökkévalóság

után.

Beugratós kérdés.

 Vacsora?

Will csendben maradt néhány fájdalmas pillanatig.

 Mára már van dolgom. Egy késői meeting. És holnap?

 A laborban vagyok. Tervbe vettem egy tizennyolc órás

kísérletet, mert ezek a sejtek nagyon lassan fejlődnek... Teljes

joggal szúrom magam hasba, ha elrontom, és kezdhetem újra

az egészet.

 Tizennyolc óra? Ez hosszú munkanap, Ziggs!

 Tudom.

Egy kicsit hümmögött, aztán megkérdezte:

 Mikor mész be ma reggel?

 Későn - válaszoltam, és összerezzentem, ahogy az órára

pillantottam. Még csak hat óra van. - Úgy kilenc-tíz körül.

 Nem akarsz futni velem a parkban?

 Te futsz? - kérdeztem. - Csakúgy, önszántadból?

 Igen - mondta, most már nyíltan nevetve. - Nem azért,

mert üldöznek, hanem, hogy sportoljak egy kicsit.

Szorosan lehunytam a szemem, és érezni kezdtem azt az

ismerős viszketést, ami arra késztetett, hogy vigyem véghez

azt, amibe belekezdtem. Mintha ez is egy francos megoldandó

feladat lenne. Hülye Jensen!

 Mikor?

 Úgy harminc perc múlva?

Ismét kinéztem az ablakon. Még alig derengett. A föld

havas volt. Át kell öltöznöd, emlékeztettem magam. Aztán

lehunytam a szemem, és azt mondtam:

 Küldd át SMS-ben, hogy hol! Akkor, ott találkozunk!

14


* * *

Hideg volt. Majd’ befagyott a seggem, hogy pontosabb legyek.

Újraolvastam Will SMS-ét, amelyben az állt, hogy az

Ötödik és a Kilencvenedik sarkán találkozunk az Engineers

Gate-nél a Central Parkban, és fel-alá járkáltam, hogy ne

fagyjak meg. A hajnali levegő égette az arcom, és átszivárgott

a nadrágom szövetén. Bárcsak húztam volna sapkát, gondol-

tam. Bárcsak ne feledkeztem volna meg róla, hogy február van,

és New Yorkban csak egy bolond megy ki ilyenkor a Parkba

így. Nem éreztem az ujjaimat, és joggal tartottam tőle, hogy a

fagyos levegőben egyszerűen leesik a fülem.

Alig voltak körülöttem; teljesítménykényszeres fitnesz-

fazonok és fiatal párok, akik egymáshoz bújtak a hatalmas fák

mögötti padokon, kezükben papírpoharakkal, amikben valami

finom és meleg dolog lehetett. Szürke madarak raja csipegetett

a földön, és a nap még csak most jelent meg a távolban, a



felhőkarcolók fölött.

Egész életemben a társadalmilag elfogadható viselkedés és a

holdkóros stréberség között egyensúlyoztam, így hát termé-

szetes, hogy nem voltam otthon igazán sehol. Akkor sem,

amikor szülők és diákok ezrei előtt átvettem az MIT kutatói

díját, és akkor sem, amikor egyedül mentem vásárolni, vagy,

ami még emlékezetesebb, amikor tizenegyedikes korunkban

Ethan Kingman azt kérte, hogy szopjam le, de nekem

fogalmam sem volt, hogyan csináljam, hogy közben levegőt is

kapjak. És most, miközben néztem, hogy a nap percről-percre

egyre fényesebb és fényesebb lesz, bármelyik emlékbe

szívesen elmenekültem volna, csak hogy kikerüljek innen.

Nem mintha nem akartam volna futni, vagyis hát, jórészt

azért. Valójában tényleg nem akartam futni. Azt sem tudtam,

hogyan kell sportból csinálni az ilyesmit. De attól nem féltem,

hogy találkozom Willel. Inkább csak ideges voltam. Emlé-

15




keztem rá, milyen volt; hogy mindig is volt valami lassú és

hipnotikus a figyelmében. Valami, amiből tömény szex

sugárzott. Eddig még sohasem kellett vele kettesben lennem, és

attól tartottam, hogy nincs bennem annyi tartás, hogy ezt

kezelni tudjam.

A bátyám megbízott egy feladattal - hogy éljek teljesebb

életet -, tudván, hogy a legjobban úgy vehet rá erre, ha elhiteti

velem, hogy nem vagyok képes rá. És bár elég biztos voltam

benne, hogy Jensen nem arra gondolt, hogy Willel tanuljam ki

ezt a dolgot - vagyis hát, hogy feküdjek le vele -, de valahogy

mégis be kellett lépnem Will fejébe, hogy a mesterem lehessen,

és végül én is olyan lehessek, mint ő. Úgy kellett tennem,

mintha egy titkosügynök lennék, aki valamilyen titkos ügyön

dolgozik: nekifogni, véghez vinni, és sértetlenül elmenekülni.

Nem így a nővérem.

Miután tizenhét éves korában Liv karácsonykor összejött a

piercinges, basszgitáros Willel, rengeteget megtudtam arról,

milyen az, ha egy tinédzser lány rákattan egy ilyen rosszfiúra.

Mert Will Sumner volt a rosszfiúság mintapéldánya.

Mindenki a nővéremet akarta, de Liv sohasem beszélt úgy

Willről, ahogy a többiekről.

 Zig!

Felkaptam a fejem, és arra fordultam, ahonnan a nevemet

hallottam. Jó későn kapcsoltam, miközben a kérdéses férfi

felém közelített. Magasabb volt, mint ahogy emlékeztem rá.

Karcsú volt; a felsőteste és combja olyan hosszú volt, hogy

esetlennek kellett volna lennie, de valahogy mégsem volt az.

Mindig is volt benne valami vonzó és ellenállhatatlan, aminek

nem sok köze volt a klasszikus, szimmetrikus szépségideálhoz,

de a négy évvel ezelőtti emlékeim csak halvány másolatai

voltak a valóságnak.

A mosolya még mindig ugyanolyan volt; egy kicsit ferde és

bujkáló, amitől folyamatosan csintalan lett az arckifejezése.

16



Ahogy közelített, egy pillanatra egy kőszirén felé nézett, így

megláttam kemény állát és finom vonalú, barna nyakát, ahogy

eltűnt a mikrogyapjú dzsekije gallérja mögött.

Mire odaért hozzám, a mosolya még szélesebbé vált.

 'reggelt! - mondta. - Gondoltam, hogy te vagy az.

Emlékszem, régen is föl-alá járkáltál, ha ideges voltál az iskola

vagy valami más miatt. Megőrjítetted vele az anyádat.

És én gondolkodás nélkül feléje léptem, a nyaka köré tettem

a karom, és szorosan megöleltem. Nem emlékszem, hogy

bármikor is lettem volna ilyen közel hozzá; lehunytam a

szemem, amikor megéreztem, hogy az arcát a fejem tetejéhez

szorítja.

 Úgy örülök, hogy látlak! - vibrált bennem a mély hangja.

Hanna, a titkosügynök.

Vonakodva hátrább léptem, és belélegeztem a friss levegő

és a szappanszag keverékének illatát.

 Én is örülök, hogy látlak.

Világos kék szemei lenéztek rám a fekete sapkája alól, ami



alá begyűrte sötét haját. Közelebb lépett, és valamit a fejemre

tett.

 Gondolom, ez kelleni fog.

Felnyúltam, és egy vastag gyapjúsapkához értem. Ez aztán

lefegyverzően kedves!

 Kösz! Talán így megmarad a fülem.

Elvigyorodott, hátrább lépett, és végignézett tetőtől talpig.

 Más lettél... Ziggs.

 Soha nem hívott így más, csak a családom.

A mosolya eltűnt, és egy pillanatra az arcomat fürkészte,

mintha a keresztnevemet rám tetoválták volna. Ő is csak

Ziggynek hívott, csakúgy, mint a testvéreim, Jensen, Liv, Niels

és Eric. Mielőtt eljöttem otthonról, mindig Ziggy voltam.

 Jó; hát akkor, hogy hívnak a barátaid?

17

 Hannának - mondtam csendesen.

Ő csak bámult tovább. Megnézte a nyakamat, a számat,



majd a szememet kezdte vizsgálni. Tapintható volt a köztünk

feszülő energia... de nem! Nyilván teljesen félreértem a

helyzetet. Pontosan ebben rejlett Will Sumner veszélye.

 Akkor - kezdtem, és kérdőn néztem rá -, futás?

Ő pislogott, mint aki most jön rá, hogy hol is van.

 Rendben.

Bólintott, és a fülére húzta a sapkáját. Nagyon más volt,

mint ahogy emlékeztem rá - most rendezett volt és sikeres -, de

ha elég közelről néztem, még látszott az a hely a fülén, ahol a

fülbevalója volt.

 Először is - kezdte, mire gyorsan újra az arcába néztem -,

szeretném, ha figyelnél a jégfoltokra. Elég jól meg szokták

tisztítani az utakat, de ha nem figyelsz, megsérülhetsz.

 Oké.

Az ösvényre mutatott, amely a befagyott tó mellett vezetett.

 Ez az alsó kör. Megkerüli a víztározót, és szerintem ez

most tökéletes, mert csak néhány emelkedő van rajta.

 Te minden nap erre futsz?

Will szeme megrándult, ahogy a fejét rázta.

 Nem. Ez csak másfél mérföld. De te kezdő vagy, ezért az

elején és a végén sétálni fogunk, és a közte levő mérföldön

futunk.

 Miért nem futjuk le a szokásos körödet? - kérdeztem,

mert nem tetszett, hogy lassabban megy, vagy megváltoztatja a

rutinját miattam.

 Mert én hat mérföldet szoktam futni.

 Azt simán lefutom én is - mondtam. A hat mérföld nem

tűnt olyan soknak. Valamivel kevesebb volt, mint harminc-

kétezer láb. Ha megnyújtom a lépéseimet, akkor nagyjából

tizenhatezer lépés... Éreztem, hogy legörbül a szám sarka,

18

ahogy végiggondoltam a dolgot.

Ő megveregette a vállam, látványos türelemmel.

 Hát persze, hogy lefutod. De előbb lássuk, hogyan megy

ma, aztán majd jön a többi.

És kacsintott egyet.

* * *

Nyilvánvaló, hogy nem voltam egy kiköpött futóalkat.

 Te ezt minden nap csinálod? - kérdeztem lihegve.

Éreztem, hogy egy izzadságcsepp végigfolyik a homlokomról a

nyakamra, és még arra sem volt erőm, hogy letöröljem.

Ő bólintott, és úgy nézett ki, mint aki épp a reggeli élénkítő

sétáját végzi. Én viszont úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok.

 Mennyi még?

Rám nézett, egy kissé gunyoros - de finom - mosollyal.

 Fél mérföld.

Istenem!

Kihúztam magam, és felszegtem a fejem. Ezt igazán

megtehettem. Fiatal voltam és... viszonylag jó formában. Szinte

egész nap álltam, a szobák közt rohangásztam a laborban, és

mindig a lépcsőt választottam, amikor hazaértem. Simán meg

tudom csinálni.

 Jó... - mondtam. A tüdőm olyan volt, mintha cement-

porral lett volna tele, és csak kapkodva, röviden tudtam venni a

levegőt. - Klassz.

 Nem fázol már?

 Nem.

Gyakorlatilag hallottam, ahogy a vérem végignyomul az

ereimben, és éreztem a mellkasomban a szívem pumpálásának

erejét. A lábunk az ösvényen dobolt, és nem, egyáltalán nem

fáztam.

19

 Azonkívül, hogy állandóan elfoglalt vagy - kérdezte, és

még csak nem is vette gyorsabban a levegőt -, szereted azt,

amit csinálsz?

 Imádom - lihegtem. - Imádok Liemackivel dolgozni.

Néhány szót váltottunk a projektemről és a laborban

dolgozó többi emberről. Ismerte a témavezetőmet, mert

tájékozott volt a vakcinagyártás terén, és mély benyomást tett

rám, hogy Will olvasta ezzel kapcsolatban a legújabb cikkeket

is, pedig, mint mondta, ez nem mindig jön be a kockázati tőke-

befektetőknek. De nemcsak a munkámra volt kíváncsi; az

életemről is tudni akart, és rákérdezett a legfontosabb dolgokra.

 A labor az életem - mondtam, és rápillantottam, hogy

lássam, mit szól ehhez. Még csak nem is pislogott. Csak

néhány végzős diák volt a munkatársaim között, meg egy

hadseregnyi diplomás, akik nap, mint nap ott görnyedtek a

papírjaik fölött. - Klassz srácok mind - magyaráztam, és

nyeltem egyet, mielőtt jó nagy levegőt vettem volna. - De csak

kettőjükkel vagyok igazán jóban, akik házasok és gyerekeik is

vannak, így aztán nem járunk együtt biliárdozni a kocsmába

munka után.

 Szerintem már rég bezártak a kocsmák, mire végzel -

ugratott tovább. - Tehát nem ezért vagyok itt? Hogy nagy



testvérként kirángassalak a mindennapi rutinból?

 Hát, de - mondtam nevetve. - És bár eléggé zavart,

amikor Jensen a szemembe mondta, hogy élnem is kell,

tulajdonképpen mégis csak van benne valami. - Szünetet

tartottam, és néhány lépést futottunk. - De már oly régóta

koncentrálok csak a munkára, hogy megoldjam a következő

feladatot, aztán a következőt, hogy már nem is volt időm

megállni, hogy élvezzem az életet.

 Hát, igen - értett egyet velem. - Az nem jó.

Próbáltam nem venni tudomást a pillantása erejéről, és csak

az ösvényt figyeltem magunk előtt.

20

 Te nem vagy úgy néha, hogy nem azokkal vagy a

legtöbbet, akik a legtöbbet jelentik neked? - Amikor nem

válaszolt, még hozzátettem: - Mostanában kezdem úgy érezni,

hogy nem arra fordítom a legtöbb figyelmet, ami igazán fontos.

A perifériás látásommal érzékeltem, hogy elnézett vala-



merre, és bólintott. Hosszú ideig nem válaszolt, de amikor

igen, azt mondta:

 Igen, ezt értem.

Egy pillanattal később arra lettem figyelmes, hogy Will

nevet. A mélyről jövő hang végigvibrált a bőrömön, egészen a

csontjaimig.

 Mit csinálsz? - kérdezte.

Követtem a tekintetét oda, ahol összefonva tartottam magam

előtt a karomat. Belül megrándultam, mielőtt válaszoltam

volna neki.

 Fáj a cicim. Hogy csinálják ezt a pasik?

 Nos, először is, nekünk nincs... - intett bizonytalanul a

mellem felé.

 És mi van a többi dologgal? Boxerben szoktatok futni?

Te szent isten, mi a francot csinálok? Az első számú

problémám: nem válogatom mega szavaimat.

Megint rám nézett, zavartan, és majdnem felbukott egy

letört ágon.

 Hogy mi?

 Boxerben? - ismételtem meg a kérdést, mindhárom

szótagot külön hangsúlyozva. - Vagy van valamilyen dolog,

amivel megvéditek a férfidolgaitokat a...

Kitörő, hangos nevetéssel szakított félbe, amely vissz-

hangzott a fákon a fagyos levegőben.

 Nem, nem boxerben - válaszolta. - Túl sok dolog

rázkódna odalent. - Rám kacsintott, majd az útra nézett, az

arcán egy csúfondáros félmosollyal.

21

 Miért, van ott valami különleges alkatrész? - ugrattam.

Will csodálkozva nézett rám.

 Ha tudni akarod, futóalsót viselek. Testhez simulót, hogy

megvédje a férfiasságomat.

 Ebben szerencsések a lányok. Nincs odalenn semmi

olyasmi - intettem a kezemmel -, ami ide-oda lengene.

Kompaktak vagyunk.

Elérkeztünk egy vízszintes részhez, és sétára váltottunk.

Will csendesen kuncogott mellettem.

 Már észrevettem.

 Te vagy a szakértő!

 Hogy mi? - nézett rám kérdőn.

Az agyam egy rövid pillanatig megpróbálta visszatartani azt,

amit mondani akartam, de már késő volt. Sohasem voltam jó a

gondolataim cenzúrázásában - és ezt a családom mindig

boldogan felemlegette, ha alkalmuk adódott rá -, de most úgy

éreztem, mintha az agyam attól a ritka lehetőségtől akarna

megfosztani, hogy kitálaljak a legendás Willnek, hiszen ki

tudja, lesz-e újabb lehetőség.

 A punci-szakértő - suttogtam, hang nélkül mondva ki a p-

vel kezdődő szót. A szeme tágra nyílt, és mintha bizony-

talanabbak lettek volna a léptei. Erre megálltam, és előre-

hajoltam, hogy visszanyerjem a lélegzetem. - Te magad

mondtad!


 Már mikor mondtam volna, hogy én vagyok a punci-

szakértő?

 Nem emlékszel rá? Te mondtad, hogy Jensen jó a

dumában, te meg a tettekben. És aztán föl-le mozgattad a

szemöldöködet.

 Ez szörnyű? Hogy a fenébe emlékszel erre?

 Tizenkét éves voltam - húztam ki magam. - Te meg a

bátyám tizenkilenc éves, csúcsszuper barátja voltál, aki folyton

22

a szexről viccelődött, ha nálunk volt. Valójában egy mitikus

lény voltál a számomra.

 Miért nem emlékszem erre?

Megvontam a vállam, és végignéztem mellette a most már

benépesült ösvényen.

 Valószínűleg ugyanezért.

 Arra sem emlékszem, hogy ilyen vicces lettél volna. Meg

arra sem - nézett végig rajtam titkon -, hogy ennyire felnőtt



vagy.

 Mert nem voltam az - mosolyodtam el.

Hátranyúlt, és a fején át lehúzta magáról a pulóverét. Egy

pillanatra az alatta levő trikó is feljött vele, és felsőtestének jó

része kilátszott. Az egész testem összerándult lapos hasának és

a lefelé vezető sötét szőrzetének látványára. A futónadrágja

eléggé lent volt ahhoz, hogy meglássam csípőjének szépen

faragott vonalát, megsejtsem férfi-részének csábító formáját, a

lábát, a... Úristen, Will Sumner teste elképesztő volt!

Mikor lehúzta magán a trikójának a szélét, megtörte a

transzomat, és én felnéztem, hogy magamba szívjam a többi

részének látványát; a karja most meztelen volt a pólója rövid

ujja alatt. Megvakarta a nyakát, és nem is vette észre, hogyan

bámulom a kezét. Rengeteg emlékem maradt Willről az akkori

nyárról, amikor apának dolgozott: ahogy ott ült a díványon

Jensennel, miközben filmet néztünk; ahogy este elment

mellettem a folyosón, egy szál törölközőben; ahogy magába

tömte a vacsorát a konyhaasztalnál egy hosszú, laborban töltött

nap után. De csak a fekete mágia ördögi hatása miatt

felejthettem el a tetoválásait. Most, hogy ismét megláttam őket,

már eszembe jutott a vállánál levő kékmadár, és a bicepszén

levő hegy és gyökeres fa, amire szőlőindák kúsznak fel.

De volt néhány új tetkója is. Tintacsíkok formáltak kettős

spirált az alkarja közepén, a másikon pedig egy fénykép széle

látszott az ingujja alól. Will elcsendesedett, és mire felnéztem,

23

láttam, hogy vigyorog rám.

 Bocs - mondtam magam elé, és idétlenül mosolyogtam. -

Látom, újak is vannak.

A nyelve kinyúlt, hogy megnyalja a szája szélét, majd újra

sétálni kezdtünk.

 Ne kérj bocsánatot. Nem lennének rajtam, ha nem

akarnám, hogy lássák az emberek.

 Nem furcsa ez? Az üzleti világban, meg minden?

 Hosszú ujjú ing, öltöny és zakó - mondta, és megvonta a

vállát. - A legtöbben nem is tudják, hogy rajtam vannak.

Azzal, amit mondott, az volt a baj, hogy nem a legtöbb

emberre gondoltam, akik nem látták a tetoválásait, hanem

azokra, akik mindegyiket nagyon is jól ismerték.

Ez Will Sumner csapdája - figyelmeztettem magam. -

Minden, amit mond, izgató, és most már ott tartasz, hogy

meztelenül próbálod elképzelni őt. Már meginti

Elnéztem másfelé, és valami új témát kerestem.

 Szóval, hogy élsz mostanában?

Rám nézett, a szemében óvatosság látszott.

 Mit szeretnél tudni?

 Szereted a munkád?

 Legtöbbször.

Egy kis mosollyal nyugtáztam a kijelentését.

 Gyakran látogatod meg a családodat? A mamád és a

nővéreid Washingtonban élnek, ugye? - Emlékeztem rá, hogy

Willnek két nővére van, akik mindketten az anyjukhoz közel



laktak.

 Oregonban - javított ki. - És igen, évente néhányszor

látom őket.

 Jársz valakivel? - böktem ki aztán.

Összevonta a szemöldökét, mintha nem értené, hogy

pontosan mit is kérdezek. Egy pillanattal később válaszolt.

24

 Nem.

Imádnivaló reakciója segített elfeledtetni, hogy mennyire

nem volt helyénvaló ez a kérdés.

 Ennyire el kellett gondolkodnod ezen?

 Nem, te okostojás! És nem, senkit sem kell neked

bemutatnom, hogy „Hé, Ziggy, ő itt ez és ez, a barátnőm” !

Kicsit hümmögtem, miközben őt néztem.

 Micsoda pompás kitérő! - mondtam. Ő hátrább húzta a

sapkáját a fején, ujjaival beletúrt a hajába, ami nedves volt az

izzadtságtól, és millió fele állt. - Egyetlen nőn sem akadt meg a



szemed?

 De, igen, néhányon.

Felém fordította a tekintetét, és nem volt hajlandó zavarba

jönni a kérdéseimtől. Emlékeztem erre: Will sohasem magya-

rázta a tetteit, de ha kérdezték, mindig nyíltan beszélt.

Az a Will volt ő, aki régen: gyakran volt nőkkel, és sohasem

csak eggyel. Lejjebb néztem, a mellkasára, ahogy tágult és

szűkült a lassú levegővételektől; izmos vállára, amelyet egy

sima vonal vezetett át a lebarnult nyakába. A szája egy kissé

szétnyílt, hogy a nyelvével megnedvesítse az ajkát. Will álla

olyan volt, mintha faragták volna, és sötét borosta borította.

Hirtelen elfogott a leküzdhetetlen vágy, hogy a combom

között érezzem ezt.

A pillantásom a feszes karjára esett, ahogy nagy kezei lazán

simultak az oldalához - te szent isten, miket tudnának csinálni

azok az ujjak aztán a lapos hasára és futónadrágjának elejére,

ami azt mutatta nekem, hogy Will Sumner sok mindennel

rendelkezik a dereka alatt. Te Jóságos Kisjézus, de szerettem

volna leradírozni azt a kaján mosolyt ennek az embernek az

arcáról!

Csend hullt le közénk, és vele a bizonyosság. Én sohase

játszottam meg magam, és sohase volt pókerarcom. Will

valószínűleg kitalálta minden gondolatomat.

25

A szeme elsötétült, ahogy megértett engem, és egy lépéssel

közelebb jött. Úgy nézett végig tetőtől-talpig rajtam, mintha

egy csapdába esett állatot vizsgált volna meg. Ragyogó, halálos

mosoly szaladt szét a száján.

 Nos, mi a helyzet?

Nagyot nyeltem, ökölbe szorítottam izzadt kezem, és csak

annyit mondtam:

 Will!

Ő pislogott egyet, aztán megint pislogott, hátrább lépett,

mintha emlékezni próbálna. Gyakorlatilag láttam, ahogy a

gondolatok keresztülmentek a fején. Ez itt Jensen kishúga... hét

évvel fiatalabb, mint én... és én régebben már kavartam

Livvel... ez a kis hülye meg... ne hallgass a farkadra!

Összerezzent egy kicsit, és azt mondta maga elé:

 Jól van, bocsánat.

Elernyedtem, mert megdöbbentett ez a reakció. Velem

ellentétben Willnek hihetetlen pókerarca volt, de most nem;

velem nem. Ez a tudás jókora önbizalommal töltött el. Lehet,

hogy ő a legellenállhatatlanabb, legérzékibb férfi a világon, de

Hanna Bergstrom képes rá, hogy Will Sumnert meg-

szorongassa!

 Szóval - mondtam -, nem akarsz még megállapodni,

igaz?

 Egyáltalán nem.

A szája egyik sarka mosolyra húzódott, ami abszolút halálos

volt. A szívem és a női részeim nem élnének túl egy éjszakát

ezzel a férfivel.

Örülj neki, hogy ez szóba se jön, te lökött picsa! Állj már le!


Visszaértünk az ösvény kezdetéhez, és Will nekidőlt egy

fának.

 Tehát, miért akarsz fejest ugrani az életbe éppen most? -

tért vissza a témához, kissé félrehajtott fejjel. - Tudom, hogy

Jensen és az apád szeretnék, hogy izgalmasabb társasági életet

26

élj; de hát, ne viccelj már! Te csinos lány vagy, Ziggs! Nem

létezik, hogy ne kaptál volna ajánlatokat!

Röviden megharaptam az ajkam, és magamban azon

vigyorogtam, hogy Will számára ez nyilván a dugást jelenti.

Az igazság az, hogy... volt benne valami. De az arckife-

jezésében nem volt semmi elítélő, semmi távolságtartás, még

ilyen személyes témánál sem.

 Nem arról van szó, hogy ne randiztam volna. Inkább

arról, hogy nem volt egyik se jó - válaszoltam, és eszembe

jutott a legutóbbi, egészen érdektelen találkozásom. - Látom,

nem könnyű ezt megértetnem veled, de én nem vagyok túl jó



ezekben a helyzetekben. Jensen mesélt nekem rólad.

Kitüntetéssel szerezted meg a doktorátusodat, mintha az egész

csak játék lett volna. De itt vagyok én, aki egy laborban

dolgozom, csupa olyan ember között, akik taníthatnák a

társasági esetlenséget és otrombaságot. Így persze nem sok hal

akad horogra, ha érted, amit mondok.

 Fiatal vagy, Ziggs. Miért aggódsz ennyire emiatt?

 Nem aggódom, és már huszonnégy vagyok. A testem

megfelelően működik, és a gondolataim érdekes helyeken

járnak. Szeretnék minél többet... felfedezni. Te nem gondoltál

ilyesmire az én koromban?

 Én nem nagyon idegeskedtem emiatt - vonta meg a

vállát.

 Naná, hogy nem. Ha ránéztél valakire, már hullott is le

róla a bugyija.

Will megnyalta az ajkát, és hátranyúlt, hogy megvakarja a

nyakát.

 Vicces vagy.

 Kutató vagyok, Will. Ha kezdeni akarok velük valamit,

akkor előbb meg kell tudnom, hogyan gondolkodnak a férfiak,

mi van a fejükben. - Nagy levegőt vettem, és ránéztem, mielőtt

folytattam volna. - Taníts meg rá! A bátyámnak azt mondtad,

27

segíteni fogsz, hát segíts!

 Nyilván nem úgy értette, hogy hé, mutasd meg a hugi-

cámnak a várost, gondoskodj róla, hogy ne legyen túl drága a

lakásbérlete, és, jut eszembe, segíts neki, hogy lefeküdjön

valakivel! - Sötét szemöldöke összehúzódott, mintha most

jelent volna meg előtte valami. - Arra kérsz engem, hogy

hozzalak össze egy barátommal?

 Úristen, dehogy! - Nem is tudom, hogy nevetni lett volna

inkább kedvem, vagy ásni egy mély gödröt, és örökre eltűnni

benne. Bármilyen szuper pasi volt is, arra volt szükségem,

hogy mutassa meg, hogyan töröljem le a lesajnáló mosolyt más

férfiak arcáról. Ha ezt megtanulom, akkor talán nem leszek

olyan esetlen, és elfogadható leszek társaságban is. - A

segítségedet akarom, hogy megtanuljam - megvontam a

vállam, és a sapka alatt megvakartam a fejem -, hogyan kell

pasit fogni. Tanítsd meg a szabályait!

Oldalra nézett, és pislogott. Meg volt rökönyödve.

 A szabályait? Nem is... - Fázni kezdett, és állát vakarva

úgy mondta ki a szavakat, mintha kihullottak volna a szájából.

- Nem is tudom, tudok-e neked a pasizásban segíteni.

 A Yale-re jártál.

 Igen. És? Az évekkel ezelőtt volt, Ziggs! És nem volt

ilyen tantárgy a listán.

 És egy zenekarban is játszottál - folytattam zavartalanul.

Végül csodálkozva nézett rám.

 Hová akarsz kilyukadni?

 Oda, Hogy én az MIT-re jártam, és a kedvenc játékom a

Magic of Dungeons & Dragons volt

 Hé, én baromi jó voltam a D&D-ben, Ziggs!



 Amit mondani akarok - folytattam, és nem hagytam,

hogy kizökkentsen -, hogy egy volt Yale-es, volt basszgitáros

lacrosse-játékos pasinak nyilván van valami fogalma arról, mit

28

kéne tanulnia egy szemüveges, stréber kis nyúlnak a

randizásról.

 Te most szívatsz engem?

Ahelyett, hogy válaszoltam volna, karba tettem a kezem, és

türelmesen vártam. Ugyanazt csináltam, mint akkor, amikor a

tanterv szerint több laborban is kellett volna dolgoznom, hogy

eldönthessem, miféle kutatásban szeretnék végül részt venni.

De én már akkor tudtam, hogy Liemackit akarom. Így hát

eldöntöttem: elmondom neki, hogy miért szeretnék virológia

helyett parazitológiával foglalkozni, és hogy ebből akarom írni

a szakdolgozatomat is. Aztán addig állok majd a szobája előtt,

míg bele nem egyezik. De csak öt percet kellett várnom, aztán

mint tanszékvezető végül kivételt tett velem.



Will elnézett a távolba. Nem tudtam, arra gondolt-e, amit

mondtam neki, vagy arra, hogy inkább futásnak ered, és

otthagy engem a szállingózó hóban. Végül felsóhajtott.

 Oké, rendben. A társasági népszerűség első szabálya,

hogy a taxit leszámítva soha ne hívj fel senkit, míg fel nem jött

a nap.

 Igen. Bocsánat.

Figyelmesen nézett, majd végül a ruházatomon állapodott

meg.

 Futni fogunk. Eljárunk majd mindenhova. – Össze-

rezzent, és bizonytalanul felém mutatott. - Nem hinném, hogy

bármit is kéne tenned ezzel... de, bassza meg, nem is tudom! A

bátyád túlméretes pulóvere van rajtad. Javíts ki, ha tévednék,

de az az érzésem, hogy ez egy elég lepukkant cucc, még a

futáshoz is - vonta meg a vállát. - Bár rajtad aranyos.

 Nem szoktam úgy öltözni, mint egy plázamaca.

 Nem is kell úgy öltöznöd, mint egy plázacica. - Kihúzta

magát, és fejét megvakarva összekócolta a haját, mielőtt újra

visszahúzta volna rá a sapkát. - Jézusom! Nem adod fel!

Ismered Chloét és Sarát?

29

Megráztam a fejem.

 Olyan lányok, akikkel... nem jársz?

 A francba, nem - nevetett fel. - Olyan nők, akik a legjobb

barátaim tökét fogják. Azt hiszem, nem ártana találkoznod

velük. Szerintem egy nap alatt a legjobb barátnők lesztek!

30

MÁSODIK FEJEZET

 Na, várj csak! - mondta Max, ahogy kihúzta a széket, hogy

leüljön. - Ez Jensennek az a húga, akit reszelgettél?

 Nem, az a másik húga volt, Liv. - A Brittel szemben



ültem, és nem vettem tudomást a csodálkozó mosolyáról, sem a

gyomromban keletkező kényelmetlen érzésről. - És nem re-

szelgettem. Csak kavartunk egy darabig. Ziggy a legfiatalabb

testvér. Még gyerek volt, amikor először találkoztam vele Jen-

senéknél karácsonykor.

 Ez hihetetlen, hogy elvitt téged karácsonyozni, te meg

összejöttél a húgával a hátsó udvaron! Én szétrúgtam volna a

segged. - Aztán meggondolta magát, és megvakarta az állát. -

Vagy tudod mit? Leszartam volna.

Maxre néztem, és éreztem, hogy egy kis mosoly húzódik

szét az arcomon.

 Amikor pár évvel később megint náluk voltam a nyáron,

Liv nem volt ott. Akkor már nagyon jól viselkedtem.

Körülöttünk összekoccantak a poharak, a beszélgetés

duruzsolássá halkult. A kedd esti vacsora a többiekkel már

megszokottá vált a Le Bernardinben az utóbbi hat hónapban.

Általában Max és én érkeztünk utoljára, de a többiek bevártak

minket.

31

 Az a gyanúm, hogy valami díjat szeretnél ezért - mondta

Max, aki, miután átnézte, összecsapta az étlapot. Valójában

fogalmam sincs, miért nyitotta ki egyáltalán. Mindig kaviárt

rendelt előételnek, aztán ördöghalat főételnek. Már arra

gondoltam, hogy Max Sarának tartogatja az összes spon-

taneitását. Ami az ételeket és a munkát illeti, szépen követte a

rutint.

 Elfelejted, hogy te milyen voltál Sara előtt - mondtam. -

Ne csinálj úgy, mint aki egy kolostorban nőtt fel!

Kacsintással és széles mosollyal nyugtázta, amit mondtam.

 Na, mesélj erről a hugicáról!

 Ő a legfiatalabb a Bergstrom gyerekek közül, és épp a

mesterképzését végzi a Columbián. Ziggynek mindig is fura

egy agya volt. Három év alatt fejezte be az alapképzést, és most

a Liemacki-laboratóriumban dolgozik. Abban, amelyik

vakcinákkal foglalkozik. - Max megrázta a fejét, és megvonta a

vállát, mintha azt mondaná: mi a faszról beszélsz. - Ez egy

nagyon magas szintű labor az orvosin. Na, mindegy; a múlt

hétvégén Vegasban, amikor elmentél pinákra vadászni a

blackjack-asztalokhoz, Jensen azt SMS-ezte, hogy eljön

meglátogatni őt. Azt hiszem, meg akarta téríteni, hogy ne éljen

már állandóan a kémcsövek és főzőpoharak között.

Jött a pincér, és megtöltötte a poharainkat, mi meg

elmondtuk neki, hogy még várunk néhány embert. Max újra

rám nézett.

 Akkor találkozol még vele, nem?

 De, de. Valószínűleg elmegyünk valahová a hétvégén.

Azt hiszem, megint együtt fogunk futni.

Nem kerülte el a figyelmemet, milyen nagyra nyílt a szeme.

 Beengedsz valakit a kis futó-életedbe? Ez sokkal

intimebb dolog, mintha szexelnél vele, William!

 Kopj le! - mondtam.

32


 Vagy csak szórakoztál vele? Felszedted a hugicát, és ez

minden?

Igen, szórakoztató volt. Ugyanakkor vad is volt, meg

minden más is; futni indultunk, de sok más is történt. Még

mindig megdöbbentem, ha eszembe jutott, milyen váratlanul

ért mindez. Korábban arra gondoltam, hogy a sok munkán túl

kell, hogy legyen valami más oka is a zárkózottságának. Talán

csúnya vagy szégyellős, vagy egy gyerekes viselkedésű,

szociálisan éretlen tuskó. De nem. Egyik se volt, és egyáltalán

nem úgy tűnt, mintha valaki „kishúga” lenne. Egy kicsit naiv

volt talán, olykor több is kijött a száján, mint amennyit

mondani akart, de tényleg az volt a helyzet, hogy túl sokat

dolgozott, és olyan szokások csapdájába került, amelyek miatt

nem tudta élvezni az életet. Ez már érthetőbb volt így.

Bergstromékkal karácsony körül találkoztam először,

másodéves egyetemista koromban. Akkoriban nem volt

pénzem, hogy hazarepüljek, és Jensen anyja ragaszkodott



hozzá, hogy ne maradjak egyedül a kollégiumban, ezért két

nappal karácsony előtt eljött értem autóval Bostonba, és elvitt

magukhoz az ünnepekre. A családban nagy volt a szeretet, és

meglehetősen hangos volt mindenki, ami várható is öt olyan

gyerek esetében, akik szinte pontosan kétévenként követték

egymást.

Ahogy életemnek abban a szakaszában várható is volt,

örültem, hogy titokban becserkészhettem az idősebb lányukat a

hátsó udvar sötétjében.

Néhány évvel később Johan gyakornoka lettem, és ott is

éltem a Bergstrom házban. A gyerekek többsége addigra már

elköltözött vagy kollégista lett, így hát csak én és Jensen

voltunk ott és a legfiatalabb húga, Ziggy. Kezdtem úgy érezni

magam, mint a második otthonomban. És bár három hónapig

mellette éltem, és néhány évvel ezelőtt is találkoztam vele

Jensen esküvőjén, amikor tegnap felhívott, nehezemre esett

33




magam elé idézni az arcát.

De amikor megláttam a parkban, több olyan emlék is feltört

bennem, amelyekről nem is tudtam. A tizenkét éves Ziggy

szeplős orrát mindig valamilyen könyv mögé rejtette. Csak

időnként mosolygott rám az ebédlőasztal fölött, máskülönben

kerülte a velem való találkozást. Én tizenkilenc éves voltam, és

semmit se vettem komolyan. Aztán emlékszem, amikor Ziggy

tizenhat éves lett, csupa könyök és láb volt, a haja gubancosan

lógott a hátára. A délutánokat levágott szárú sortban és

atlétatrikóban töltötte, és egy takarón fekve olvasott a hátsó

udvarban, míg én az apjával dolgoztam. Felfigyeltem rá, mert

felfigyeltem minden nőnemű lényre abban az időben, mintha

egy testrész-katalógust böngésznék. Az idomai teltek voltak, de

nyilvánvalóan túl naiv volt ahhoz, hogy flörtöljön velem, így a

részemről gúnyos érdektelenségbe fulladt az egész. Abban az

időben az életem tele volt vad és erotikus dolgokkal, és idősebb

nőkkel, akik bármit hajlandók voltak kipróbálni velem.

De azon a délutánon mintha egy bomba robbant volna a

fejemben. Ahogy megláttam az arcát, furcsamód újra otthon

éreztem magam, ám egyúttal az is belém villant, hogy először

találkozom egy gyönyörű lánnyal. Nem úgy nézett ki, mint Liv

vagy Jensen, akik hirtelenszőkék voltak, nyakiglábak, és

mintha egymásról koppintották volna őket. Ziggy inkább olyan

volt, mint az apja - többé-kevésbé. Ellentmondásosan keve-

redtek benne az apja hosszú végtagjai és az anyja gömböly-

dedsége. Johan szürke szemeit, világosbarna haját és a szeplőit

örökölte és az anyja széles mosolyát.

Elbizonytalanodtam, amikor felém lépett, átölelte a

nyakamat, és magához szorított. Jó érzés volt, már-már intim.

Chloén és Sarán kívül nem nagyon volt olyan nő az életemben,

aki csak a barátom lett volna. Amikor nőket öleltem így -

szorosan és erősen -, abban mindig volt valami szexuális elem.

Ziggy mindig is a kistestvér volt, de ott, a karomban tartva

34



őt tudatára ébredtem, hogy már egyáltalán nem az. Egy

huszonvalahány éves nő volt, akinek a meleg keze a nyakamon

volt, és a teste az enyémhez ért. Sampon- és kávéillatú volt.

Nőillata volt, és a pulóver meg a látványosan vékony dzseki

alatt a mellkasomon éreztem a melle formáját. Amikor hátrább

lépett, és megnézett magának, azonnal megkedveltem. Nem

öltözött ki, nem tett magára drága sminket, nem húzott drága

edzőruhát. A bátyja Yale-es pulóverét viselte fekete nadrággal,

ami egy kicsit rövid volt neki. A cipője is látott már szebb

napokat. Nem próbált lenyűgözni; csak találkozni akart velem.

Rejtőzködő ember - mondta róla Jensen, amikor egy hete

felhívott. - Úgy érzem, azzal, hogy nem vettem észre

idejekorán, hogy apa munkamániás génjeit örökölte, magára

hagytam. Most elmegyünk, és meglátogatjuk őt. De nem

tudom, mit is tegyek.

Mikor Sara és Bennett odajöttek az asztalhoz, kizökkentem

a gondolataimból. Max felállt, hogy üdvözölje őket, és

szándékosan félrenéztem, amikor Sarát a füle alatt megpuszilva



azt súgta:

 Gyönyörű vagy, Virágszirom!

 Chloéra várunk? - kérdeztem, amikor mindenki leült.

 Bostonban van, egészen péntekig - mondta az étlap

mögül Bennett.

 Akkor jó, basszus - válaszolta Max -, mert én éhes

vagyok, és az a nő mindig órákig választ.

Bennett halkan nevetett, és visszacsúsztatta az étlapot az

asztalra.

Én is megkönnyebbültem. Nem azért, mert annyira éhes

voltam, hanem azért, mert végre nem én voltam az ötödik

kerék. A négy párban élő barátom bosszantóan közel állt az

önelégült tökéletességhez, és már eddig is túl sokat

foglalkoztak a nőügyeimmel. Meg voltak győződve róla, hogy

hajszálnyira vagyok attól, hogy álmaim nője összetörje a

35

szívem, és már nagyon várták az előadást.



És hogy fokozzam a várakozásaikat, Vegasból visszatérve a

múlt héten elkövettem azt a hibát, hogy mellékesen meg-

jegyeztem: már nem kötődöm annyira a két szeretőmhöz, Kit-

tyhez és Kristyhez. Mindkét nő szívesen találkozott velem

elkötelezettség nélküli szexre, és úgy tűnt, egyikőjüket sem

zavarja a másik léte - vagy az, hogy esetleg valaki mást

szedhetek föl. De mostanában úgy éreztem, hogy már rutinná

vált az egész.

Vetkőzés,

simogatás,

dugás,

orgazmus,

(esetleg utána egy kis beszélgetés),

jó éjt puszi,

aztán megyek, vagy ők mennek.

Túl egyszerű ez már? Vagy végül belefáradtam - a szexbe?

És miért gondolok most is erre? Kiegyenesedtem, és

megdörgöltem az arcom. Egy nap semmit sem változtat meg.

Szép volt a reggel Ziggyvel, ennyi az egész. Ez minden. Az,

hogy olyan lefegyverzően eredeti és szórakoztató, és hogy

olyan meglepően csinos, nem kell, hogy drámai változásokat

okozzon.

 Nos, miről beszéltetek? - kérdezte Bennett, miután

megköszönte a pincérnek a talpas pohárban eléje tett italt.

 Arról, hogy Will egy régi barátjával találkozott ma reggel

- mondta Max, majd színpadias hangon hozzátette: - egy

hölggyel.

Sara hangosan fölnevetett.

 Hogy Will egy nővel volt reggel? Mi ebben a különös?

 Várj csak - emelte fel a kezét Bennett. - Akkor nem Kitty

volt? Reggel is volt egy randid?

Félretolta a poharát, és a szemembe nézett. Ami azt illeti,

36

valóban Kitty volt az oka, hogy Hannának a reggelt javasoltam

az este helyett; mert Kittyvel volt az esti találkám. De minél

többet gondolok rá, annál kevésbé vonz, hogy minden kedd

estémet vele töltsem. Felnyögtem, mire Max és Sara egyszerre

törtek ki nevetésben.

 Nem vicces, hogy mindnyájan kívülről tudjuk Will heti

csajozós naptárát? - kérdezte Sara.

Max mosolyogva nézett rám.

 Most épp arra gondolsz, hogy törölnöd kéne Kittyt;

igazam van?

 Lehet - ismertem be. Kittyvel pár éve jártunk, és

barátságosan váltunk el, amikor kiderült, hogy ő többet

szeretne, mint én. De amikor pár hónap múlva ismét

találkoztunk egy bárban, azt mondta, szívesen szórakozna egy

kicsit. Én persze benne voltam a játékban. Fantasztikus csaj

volt, és szinte mindent megtett, amit akartam. Azt mondta,

hogy neki megfelel, ha csak szex van köztünk, és nem is kell

más. Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy nem mond igazat:

minden alkalommal, amikor esőnap volt, ő elbizonytalanodott,



és a következő alkalommal, sokkal követelőzőbb lett.

Kristy szinte pont az ellenkezője volt. Ő sokkal maga-

biztosabb volt, és szerette, ha befogom a száját, hogy ne

kiabáljon, amit szívesen meg is tettem neki, és szinte sohase

maradt ott a közös élvezet után.

 Ha ennyire érdekel ez az új lány, talán szakítanod kéne

Kittyvel - mondta Sara.

 Hé, srácok - tiltakoztam, és beletúrtam a salátámba -,

semmi ilyesmi nincs Ziggyvel! Csak futni mentünk!

 Akkor miért beszélünk most is erről? - kérdezte nevetve

Bennett.

 Hát, ez az! - bólintottam. De tudtam, hogy azért

beszélünk erről, mert rám van írva, hogy feszült vagyok.

Ráncoltam a homlokom, a szemem elsötétült, a szavaim

37

akadozva jöttek ki belőlem. Egész kis seggfej lett belőlem.

És Max imádta ezt.



 Ó, hát azért beszélünk erről - mondta a Brit -, mert

Williamet épp most fűzik be! És én baszottul szeretem az

ilyesmit! És az is baromi érdekes, hogy milyen mélabús lett a

kishúggal töltött reggel után! Will nem szokott annyira

gondolkodni, hogy az már fájjon is neki!

 Jensen legfiatalabb húgáról van szó - magyaráztam

Sarának és Bennettnek.

 A nővérével már smárolt tinédzser korukban - tette hozzá

Max segítőkészen, túljátszva a drámai hatás kedvéért.

 Most mit kavarjátok a szart? - mondtam nevetve. Liv

csak rövid ideig tartott; nem is nagyon emlékszem, mi történt a

néhány heves csókon felül. Aztán szépen kimásztam az

egészből, amikor visszatértem New Havenbe. Ha a többi

kapcsolatomhoz hasonlítom, amelyek azokban az időben

voltak, Liv alig mozdította ki a szex-mutatót.

Megérkeztek az előételek, és csendben ettünk egy ideig. A

gondolataim elkalandoztak. Valamikor a közös futásunk alatt

egyszer csak nem bírtam tovább és nyíltan bámulni kezdtem.

Először az arcát, az ajkát és azt, ahogy lágy haja a kócos

kontyból meztelen nyakára hullott. Mindig is nagyra értékeltem

a nőket, de nem vonzódtam mindegyikhez. De akkor mi volt

ebben a nőben? Szép volt, de biztosan nem a leggyönyörűbb,

akit valaha is láttam. Hét évvel fiatalabb volt, mint én; zöld,

mint egy alma, és a munka mellett levegőt is alig tudott venni.

Mit kínálhat ő nekem, amit máshol nem találok meg?

Rám nézett, és elkapta a pillantásom. Az energia tapintható

volt közöttünk, és ez egészen megkavart. És amikor elmoso-

lyodott, az arca igazán felderült. Olyan nyílt volt, mint egy

kitárt üvegajtó nyáron, és a hideg ellenére valami melegség

áradt tőle szét az ereimben; valami régi, ismerős éhség. Vágy,

amit még nem éreztem, amitől a vérem megtelt adrenalinnal, és

38

azt akartam, hogy csakis én fedezhessem fel ennek a lánynak a

titkait. Ziggy bőre finom volt és szép; az ajka telt és lágy, a

nyaka olyan, mint amit még sohasem jelöltek meg foggal vagy

szívással. A bennem lakó vadállat közelebbről is szerette volna

megnézni a kezét, a száját, a melleit.

Ahogy felnéztem, láttam, hogy Max engem figyel, és

elgondolkodva rág. Aztán felemelte a villáját, és a mellkasom

közepére mutatott.

 A megfelelő lánnyal egy éjszaka is elég. Most nem a

szexről beszélek. Egyetlen éjszaka meg tud változtatni

mindent...

 Hagyd már abba! - nyögtem fel. - Olyan szemetek

vagytok!

Bennett kihúzta magát, ahogy megszólalt.

 Az a lényeg, hogy megtaláld azt a lányt, akin gondol-

kodnod kell. Ő lesz az, aki mindenről megváltoztatja a

véleményedet.

Megadóan feltettem a kezem.

 Szép gondolat, srácok, de Ziggy nem igazán a zsánerem.

 Mi a zsánered? Vannak lábai? Van puncija? - kérdezte



Max.

Felnevettem.

 Amúgy is, túl fiatal hozzám. - A többiek hümmögtek és

bólogattak, de éreztem, hogy Sara engem néz. - Téma lezárva.

 Azon gondolkodom, hogy még nem találtál senkit, akit

mélyebben is fel akartál fedezni magadnak. Egy bizonyos fajta

nőt választasz, akivel jól megvagytok, és beleillik a rend-

szeredbe, és nem lépi át a határaidat, nem szegi meg a

szabályaidat. Nem unod még? Azt mondod, hogy ez a húg...

 Ziggy - segítette ki Max.

 Igen - folytatta. - Azt mondod, hogy Ziggy nem az

eseted, de a múlt héten arról beszéltél, úgy érzed, eltávolodtál

39

attól a nőtől, aki boldogan dug veled anélkül, hogy bármit is

megérintenétek egymásban. - A villájára vett egy falatot, és

ahogy a szájához emelte, megvonta a vállát. - Talán át kéne

értékelned, hogy milyen is a te eseted.



 Ez nem logikus. Az, hogy kezd nem érdekelni az egyik

szeretőm, még nem jelenti azt, hogy fel kéne forgatnom az

egész rendszeremet - válaszoltam, és közben az ételt bököd-

tem magam előtt. - Bár, akkor kérnék egy szívességet.

 Mondd! - nyelte le a falatot, és bólintott.

 Lehetne, mondjuk, hogy te és Chloe elviszitek őt

valahová? Itt nincs igazi barátnője sem, és ti...

 Persze - vágta rá gyorsan. - Alig várom, hogy találkozzak

vele.

A szemem sarkából Maxre pillantottam, és nem is

csodálkoztam rajta, hogy az ajkát harapdálja, és úgy néz ki a

fejéből, mint a macska, aki megfogta a kanárit. De valószínű,

hogy Sara már tanult néhány dolgot Chloétől, és megmarkolta

a tökét az asztal alatt, mert most az egyszer egészen csendes

maradt.

Te nem úgy vagy vele, hogy nem azokkal vagy a legtöbbet,

akik a legtöbbet jelentik neked? Mostanában kezdem úgy

érezni, hogy nem arra fordítom a legtöbb figyelmet, ami igazán

fontos.

Mikor tiszta hangon, nagy, őszinte szemekkel ezt mondta,

egyszerre éreztem magam teljesnek és üresnek; olyan vágy

fogott el, amiről nem is tudtam megmondani, hogy élvezet-e

vagy fájdalom.

Ziggy azt akarta, mutassam meg neki, hogyan kell

társaságban forogni, hogyan kell emberekkel ismerkedni... de

az igazság az, hogy én magam sem csináltam ezeket. Nem

ültem egész nap otthon, de ez még nem jelenti azt, hogy jól is

éreztem volna magam.

Azt mondtam, Kimegyek a mosdóba, majd elővettem a

40

telefonomat a zsebemből, és küldtem egy SMS-t arra a számra,

amit megadott nekem.

Áll még a projekt, Ziggy? Ha igen, én benne

vagyok. Holnap futunk, és megtervezzük a hét-

végét. Ne késs!

Néhány másodpercig még néztem a képernyőt, de mivel

nem válaszolt, visszatértem a barátaimhoz.

De később, mikor elhagytam az éttermet, észrevettem egy

egyszerű üzenetet, és elnevettem magam, mert emlékeztem rá,

hogy Ziggynek egy régi, összehajtható telefonja volt, és azt is

alig használta.

Nagy3szeru!nemtalalomaszokozt=dehivlakma

jd.

* * *

Ziggy, Chloe és Sara a hektikus tennivalóik miatt nem tudtak a

hétvégénél korábban összejönni. De hála istennek, végül mégis

összejött nekik, mer attól, hogy minden reggel láttam Ziggyt

futás után a mellén keresztbe tette karral, már nekem is fájni

kezdett a mellem.

Azon a vasárnap délutánon Max már ott ült a Blue Smoke

egyik asztalánál, amikor megérkeztem. Még mindig lihegtem a

hatmérföldes futástól, amit épp akkor fejeztem be. Mint ebben

a társaságban mindig, most is nélkülem alakult a terv, így hát

kaptam egy SMS-t Chloétől, hogy Ziggy menjen el velük

reggelizni és vásárolni, vagyis most fussak egyedül, ami már

napok óta nem fordult elő.

Nekem ez rendben volt. Sőt, jó volt. És bár így nem lesz

olyan szórakoztató a futás, Ziggynek ki kell mozdulnia, hogy

ezenkívül is csináljon néhány dolgot. Futócipő is kellett neki.

Futóruha is. Egy-két normál ruha is jól jöhetett neki, ha

tényleg randizni akar, mert a pasik sekélyes faszfejek, akik

41

pusztán az első benyomásra hagyatkoznak. Ziggy nem volt túl

erős ezen a területen, de az egyik részem nem is akarta, hogy

túlságosan az legyen. Szerettem jólöltözött nőket nézni, de Zig-

gyben az volt a legfurcsább, hogy őt nem is érdekelte ez az

egész. Arra gondoltam, azért van ez, mert ragaszkodik ahhoz,

ami már egyszer bejött neki.

Max anélkül, hogy felnézett volna, elvett egy köteg újságot

a székemről, és intett a pincérnőnek, hogy rendelni szeretnénk.

 Vizet - mondtam én, és a papírszalvétával megtöröltem a

homlokom -, és talán egy kis amerikai mogyorót. Most ennyi.

Aztán majd rendelünk valami ebédet.

Max a ruhámra nézett, majd visszatemetkezett az újságjába,

átadva nekem a Times üzleti oldalait.

 Nem azzal a lánnyal voltál ezelőtt? - kérdezte.

Megköszöntem a pincérnőnek a vizet, és egy jó nagyot

kortyoltam belőle.

 Reggel elvittem Ziggs-t. Nem hinném, hogy eltalálna

bárhová is, ami túl van a Columbia kampuszán.

 Ó, milyen gondos egy tyúkanyó vagy!

 Ó, hát ebben az esetben sok szeretettel tudatom veled,

hogy Sara véletlenül Bennettnek küldött a pucér fenekéről egy

fotót.


Az egyik kedvenc szórakozásom volt Maxet piszkálni a

Sarával való közös megszállottságuk, a szexi fotók küldöz-

getése miatt. Olyan nyugodtan nézett föl rám az újságjából,

mintha tudná, hogy csupán szórakozom vele.

 Gúnyolódj csak - mormolta maga elé.

Átfutottam az üzleti oldalakat, majd néhány perc múlva

áttértem a Tudomány és technológia rovatra. Újságpapírfala

mögül megszólalt Max telefonja.

 Szia, Chlo! - Hallgatott, majd letette az asztalra az

újságját. - Nem. Csak én meg Will; épp enni fogunk valamit.

Lehet, hogy Ben fut?

42

Bólintott, aztán átadta a telefont nekem. Meglepődtem.

 Szia... minden rendben?

 Hanna imádnivaló - mondta Chloe. - Egyetem óta nem

vett magának új ruhát. Esküszöm, nem kezeljük úgy, mint egy

babát, de ő a legaranyosabb lény, akit eddig láttam. Miért nem



mutattad be korábban?

Éreztem, hogy megfeszül a gyomrom. Chloe nem volt ott

azon a vacsorán, ahol beszéltünk Ziggyről.

 Azt tudod, ugye, hogy ő csak a barátom?

 Azt tudom, hogy hatalmasat lódítasz, de mindegy. -

Megpróbáltam megállítani, de ő csak folytatta. - Will, csak

annyit akartam mondani, hogy mind jól vagyunk. Nekem úgy

tűnik, Ziggy elveszne a Macy's-ben, ha nem követnénk

nyomon.

 Erről beszéltem.

 Oké, most ez minden. Csak azért telefonáltam, nem

tudja-e Max, hol van Bennett. Akkor vissza az üzletekbe!

 Hé, várj! - mondtam, mielőtt meggondolhattam volna,

hogy mit is akarok kérni tőle. Lehunytam a szemem, és

megláttam magam előtt Ziggyt. Elég karcsú volt, de volt mit

vinnie ott elöl.

 Hmm?

 Ha már vásároltok, légy szíves, vegyetek Ziggs-nek

egy... - Maxre pillantottam, hogy most is olvas-e, majd

suttogva folytattam - egy melltartót. Futáshoz valót. De lehet,

hogy... sima melltartókat is. Oké?

Inkább éreztem, mint hallottam a vonal másik végén a

csendet. Sokatmondó csend volt, és a mellemben egyre csak

nőtt az esetlenségem miatti feszültség. Mikor fölnéztem, Max

bámult rám, az arcán ócska mosollyal.

 Szerencséd, hogy nem Bennett vagyok - mondta végül

Chloe. - Orbitális mennyiségű szart kapnál a fejedre.

43

 Semmi gond, itt van Max, és mondhatom, ő élvezte

kettőjük helyett is.

 Oké, veszünk - nevetett fel végül Chloe. - Olyan

melltartókat, amelyek rugalmasan tartják a nem-barátnőd

mellét. Hogy te mekkora disznó vagy!

 Kösz!

Letette a telefont, és én visszaadtam Maxnek, kerülve a

tekintetét.

 Ó, hát győzelem! - vágta oda harsányan. - Neked titkod

van? Vagy elkötelezett támogatója vagy a női nemnek, és

biztosítani akarod, hogy mindenkinek legyen megfelelő

alsóneműje?

 Baszd meg - mondtam nevetve. Az arca olyan volt,

mintha a Leeds United épp most nyerte volna meg a

Világkupát. - Vele szoktam futni reggelente, és olyan izét visel

olyankor is... Mármint, hogy nem sportmelltartót. És a mellei -

mutattam saját magamon, ahogy kibuggyannak belőle - tudod,

amikor négynek látszik. Én meg arra gondoltam, hogy ha már

úgyis vásárolnak...

Max az öklével megtámasztotta az állát, és csak mosolygott

rám.

 Hogy te milyen drága vagy, William!

 Tudod, mit gondolok a mellekről. Ezzel nem szabad

viccelni.


És amit nem mondtam ki előtte, hogy Ziggynek nagyon is

volt mit mutogatnia, akár egy pin-up lánynak.

 Hát, persze, hogy nem - erősített meg Max, és újra eltűnt

az újságja mögött. - Csak azt szeretném tudni, miért csinálsz

úgy, mintha nem ázna el a bugyikád egy négymellű lányért!

* * *

44

Úgy félórával később kinyílt az ajtó Max mögött, és amikor

felnéztem, azt láttam, hogy egy bozontos, fényes hajkupac, és

egy csomó bevásárlószatyor dől az asztalunk felé. Max és én

felálltunk, hogy segítsünk Ziggynek lerakni a dolgait egy

székre.

Halványkék pulóverben, sötét, szűk farmerben és zöld lapos

cipőben volt. Nem úgy volt öltözve, mint aki most jött le a

kifutóról, de stílusos és kényelmes ruhák voltak rajta. De a

haja... más volt. Erősen figyeltem, miközben levette

futártáskáját a válláról. Levágatta, vagy talán csak leengedte, és

már nem volt összefogva egy kócos kontyba. Vastag szálú volt,

egyenes és lágy. De a hajában és a ruházatában beállt

változások ellenére szerencsére olyan volt, mint Ziggy:

kevéske smink, széles mosoly, napsütötte szeplők.

 Hanna vagyok. Te meg bizonyára Max - nyújtotta felé a

kezét.

 Örülök, hogy találkoztunk! - ragadta meg az kezét Max. -

Remélem, jó volt a délelőtt ezzel a két őrült nővel!

 Nagyon élveztem! - Felém fordult, a nyakam köré fonta a

karját, és én próbáltam nem felnyögni, ahogy megszorított.

Imádtam és gyűlöltem az ölelését. Szoros volt, szinte fullasz-

tó, de lefegyverzően meleg. Miután elengedett, lerogyott egy

székre. - Nem mondom, ez a Chloe szereti a fehérneműket!

Szerintem legalább egy órát töltöttünk a válogatással!

 Miért nem lepődtem meg? - mormoltam magam elé, és



ahogy visszaültem, diszkréten megnéztem Ziggy mellét. A

lányok fantasztikusak voltak; vidámak és jókedvűek. Minden a

helyén volt rajtuk. Biztos vettek maguknak is néhány

fehérneműt.

 Jut eszembe... - mondta Max, és felállva elővette a

pénztárcáját. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkeressem

Virágszirmot, és megnézzem, milyen sikeres volt az ő

bevásárló körútja. Örülök, hogy találkoztunk, Hanna. -

45

Megveregette a vállam, és rákacsintott. - Jó étvágyat az

ebédhez!

Ziggy integetett Maxnek, majd nagyra nyílt szemekkel

felém fordult.

 Hűha! Nem mondom, jól néz ki! Bennettel is találkoztam

már. Ti vagytok a Manhattani Jó Pasik Klubja.

 Ugyan, dehogy! De különben meg, hogy kerülne Max a

Klubba? - mondtam vigyorogva. - Amúgy remekül nézel ki. -



Hirtelen felém fordította a fejét, és meglepődve nézett. -

Örülök, hogy nem hagytad magad bevakolni alapozóval.

Hiányoznának a szeplőid - tettem még gyorsan hozzá.

 Hiányoznának a s zeplőim? - kérdezte szinte suttogva, és

én vinnyogni kezdtem legbelül, hogy mit is mondtam neki.

 Melyik férfi mond ilyet? Azt akarod, hogy itt, helyben

elélvezzek?

Hűha! Már nem éreztem, hogy túl szókimondó voltam.

Keményen próbálkoztam, hogy ne nézzem megint a melleit,

ahogy beszélt. Még mindig szoknom kellett, hogy mindent

kimondott nyíltan, amit csak gondolt. Lenéztem a bevásárló-

szatyraira, és finoman témát váltottam.

 Ez... hát, úgy látom, jó sok futócipőt vásároltál.

Lehajolt, hogy átkutassa a zacskókat, közben föl-fölnézett a

plafonra, és nem érdekelte, hogy milyen a belátás.

 Azt hiszem, mindent megvettem - mondta. - Még nem

vásároltam így. Liv pezsgőt fog bontani, ha meghallja. - Mikor

végül elszakítottam a dekoltázsáról a szemem, láttam, hogy az

arcomat figyeli, majd a nyakamat és a mellkasomat, mintha

nem is látott volna az előbb. - Mentél ma futni?

 És biciklizni.

 Olyan fegyelmezett vagy! - Az állát a kezére támasztotta,

és hosszú szempilláival pislogott felém. - Ez isteni hatással van

az izmaidra.

46

 Megnyugtat - válaszoltam nevetve. - Nem engedi, hogy...

- kerestem a szavakat. - Hogy hülyeségeket csináljak.

 Ezt nem így akartad mondani - mondta, és kihúzta magát

az ülésen. - Nem engedi, hogy mit? Hogy verekedj a

kocsmában, hogy megszabadulj a nyomástól és a férfi-

szorongástól?

Eldöntöttem, hogy próbára teszem egy kicsit. Nem tudom,

honnan jött a késztetés, de ez a lány a tapasztalatlanság és a

vadság egészen sajátos keveréke volt. Nyugtalanná tett és egy

kicsit részeggé.

 Nem engedi, hogy állandóan dugni akarjak.

Szinte azonnal válaszolt.

 De miért akarnál dugás helyett futni? - döntötte meg a

fejét, és néhány pillanatig így nézett. - Meg aztán, a testmozgás

növeli a tesztoszteron szintjét és javítja a véráramlást. Inkább

azt hiszem, azért akarsz annyi szexet, mert sokat edzel.

Veszélyesnek éreztem, hogy erről beszélek vele. Kísértésbe

estem, hogy hosszasan nézzem őt, de Ziggy simán állta a

pillantásomat. Egyenesen a szemembe nézett.

 Fogalmam sincs, miért mondtam ezt neked - ismertem

be.

 Will! Nem vagyok szűz, és olyan nő sem, aki le akarja

húzni a nadrágodat. Beszélünk a szexről, ennyi az egész.

 Hmmm... Nem tudom, jó ötlet-e ez. - A számhoz

emeltem a dzsúszt, és a pohár fölött néztem őt, ahogy a

szemembe nézve belekortyolt a vizébe. Nem akarja lehúzni a

nadrágomat? Egy kicsit se?



A levegő köztünk mintha csendben zümmögött volna.

Szerettem volna előre nyúlni, és megsimogatni az ajkát.

Ehelyett letettem a poharam, és ökölbe szorítottam a kezem.

 Csak azt mondom - folytatta -, hogy nem kell óvatos-

kodnod velem. Én szeretem, hogy te nem szoktál köntörfalazni.

47

 Mindig ilyen nyílt vagy mindenkivel? - kérdeztem.

 Azt hiszem, csak veled - rázta meg a fejét. - Egy csomó

dolgot kimondok, és ilyenkor hülyének érzem magam, mégsem

tudom befogni a szám.

 Nem szeretném, hogy befogd a szád.

 Te mindig olyan könnyen beszélsz a szexről, és olyan

nyíltan kezeled! Olyan nagymenő játékosféle vagy, aki nem

kér bocsánatot azért, mert élvezi a nőket. Már tizenkét éves

koromban is észrevettem ezt rajtad, annyira nyilvánvaló volt. A

szex természetes dolog. A testünknek szüksége van rá. Tetszik,

hogy olyan vagy, amilyen. - Nem válaszoltam, mert nem



tudtam, hogy mit mondjak. Ő pont azt szerette bennem, amit

minden más nő keretek közé akart szorítani, de mégsem tetszett

nagyon, hogy ezt látja bennem meg leginkább. - Chloe mondta,

hogy megkérted rá, hogy vegyünk nekem melltartót. - Ahogy

felpillantottam, épp a számról kapta el a tekintetét. Ámulata

játékos mosollyá vált. - Milyen szép tőled, Will! Milyen jó,

hogy gondolsz a melleimre!

Előrehajoltam, hogy harapjak a szendvicsemből, és közben

azt mondtam:

 Nem muszáj erről beszélnünk. Max már megfelelő

mennyiségű szart öntött ezért a fejemre.

 Rejtélyes ember vagy te, Játékos Will! - Maga elé vette

és átfutotta az étlapot, majd visszatette az asztalra. - De, jó;

témát váltok. Miről beszélgessünk?

Ahogy néztem őt, nagyot nyeltem. Nem tudtam elképzelni

ezt a vad, fiatal lányt Chloe és Sara komoly, kiegyensúlyozott

társaságában.

 Arról, amiről ti, hölgyek, beszélgettetek a délelőtt

folyamán - javasoltam.

 Nos, Sara és én vicces dolgokról beszéltünk. Például

arról, hogy ha nagyon régen nem volt részed szexben, az olyan

48

érzés, mintha újra szűz lennél.

Majdnem félrenyeltem, és hangosan köhögni kezdtem.

 Azt a...! Nem is tudom, mit mondjak

 Komolyan mondom - nézett rám vidáman. - Biztos

vagyok benne, hogy ez nem olyan, mint nálatok, pasiknál. De a

lányoknál egy idő után olyan lesz, mintha... visszanőne a

szüzességük. Mintha moha nőne a barlang falára.

 Nem túl gusztusos kép.

De nem érdekelte a megjegyzésem, és ahogy kihúzta magát

ültében, egészen izgatott lett.

 Szerintem tökéletes. Tanult ember vagy, úgyhogy érté-

kelned kellene az elméletemet, amit épp most találtam ki.

Hátradőltem a székemen.

 Épp most lyukadtál ki egy mohos falú barlang analó-

giájánál. Komolyan, egészen megijedtem!

 Nem kellett volna. De tudod, hogy a lányok szüzességét

miért tartják afféle szentségnek?

 Hallottam róla egy-két dolgot - nevettem föl.

Megvakarta a fejét, és kissé összeráncolta szeplős orrát.

 Az én elméletem szerint visszatérőben vannak az

ősemberek. Mindenki olyan pasikról akar olvasni, akik meg-

kötözik a nőket, erőszakosak velük, és féltékenyek, ha ne adj

isten, a nők valami szexi dolgot viselnek a hálószobán kívül. A

nők feltehetően szeretik ezt, nem igaz? Nos, azt hiszem, az új

irányzat célja a visszaszűziesítés. Minden nő azt akarja, hogy a

férfi úgy érezze, ő az első. És tudod, hogy fogják ezt elérni a

nők?

Néztem, ahogy egyre izgatottabbá válik, arra várva, hogy

válaszoljak valamit. Volt valami az őszinteségében, az egyenes

megfogalmazásában, ami láthatatlan kötelékekkel szorította



össze a bordáimat.

 Nos, hát hazugsággal? A nők azt hiszik, hogy mi, férfiak,

49

a Braille-írást is el tudjuk olvasni a farkunkkal. De mi a

valóság? Őszintén mondom, én nem is tudnám, hogy egy lány

szűz volt-e vagy sem, hacsak...

 Először is, sebészi úton. Úgy nevezik, hogy szűzhártya-

visszaállító műtét.

Felnyögtem, és visszatettem az ételt a tányéromra.

 Úristen, Ziggs! Épp marhaszegyet eszem! Nem tudnád

elhalasztani ezt a szűzhártya témát, mondjuk egy...

 Aztán - dobolt az ujjaival az asztalon, hogy növelje a

feszültséget -, már mindenki várja, hogy mire jutunk az

őssejtekkel. Itt van a gerincvelő-sérülés, a Parkinson-kór... de

nem hiszem, hogy ezekkel kezdenék. Tudod, hogy mi lesz a

legelső nagy dobás?

 Alig várom, hogy megtudjam - válaszoltam pléhpofával.



 Fogadok, hogy a szüzesség visszaállítása!

Ismét hangosan köhögni kezdtem.

 Úristen! Szüzesség?

 Azt mondtad, ne emlegessem a szűzhártyát... szóval,

igazam van? - Mielőtt válaszolni tudtam volna, hogy

elmondjam, ez nem is rossz elképzelés, tovább nyomult. - Őrült

pénzeket költenek ilyesmikre. Viagra a felsülés ellen.

Négyszázféle mellimplantátum. Melyik látszik a legter-

mészetesebbnek? Ez a férfiak világa, Will. A nők folyton arra

gondolnak, hogy a férfiak aktívan szaporodó sejteket tesznek a

hüvelyükbe! Jövőre az egyik nem-barátnőd helyreállíttatja a

szűzhártyáját, és neked adja a szüzességét, Will! - Előrehajolt,

szájába vette a szívószálat, és rám szegezett szürke szemmel

inni kezdett. És erre a bujkáló, játékos nézésre éreztem, hogy

kissé megkeményedik a farkam. Aztán elengedte a szívószálat,

és súgva folytatta. - Neked! És értékelni fogod ezt az

ajándékot? Ezt az áldozatot?

A szeme ide-oda táncolt, majd oldalt billentette a fejét, és

hangosan nevetni kezdett. Szent isten, bírom ezt a csajt!

50

Nagyon is tetszik. Előrekönyököltem, és megköszörültem a

torkom.

 Ziggy, jól figyelj rám, mert ez fontos! Adok neked egy jó

tanácsot. - Felegyenesedett, és összeesküvő módjára kon-

centrált. - Az első számú szabályról már beszéltünk: ne

telefonálj senkinek, mielőtt felkel a nap!

 Igen. Ezt megértettem - húzódott egy kis bűntudatos

mosolyra az ajka.

 És akkor, a második szabály - mondtam, lassan ingatva a

fejemet. - Soha ne beszélj szűzhártya-helyreállításról ebéd

közben! Vagyis hát, inkább sohase.

A mosolya kuncogásba fordult, majd felém mozdult, ahogy

a pincérnő kihozta az ételét.

 Ne szóld le ilyen gyorsan! Ez egy milliárd dolláros ötlet,

te pénzember! Ha nemsokára szembejön veled a téma, köszönd

nekem, hogy észrevetted!

Rávetette magát a salátájára. Egy hatalmas falatot vett a

szájába, én meg próbáltam nem őt vizsgálni. Nem hasonlított

egyik lányhoz se, akit eddig ismertem. Csinos volt, vagyis hát,

inkább igazán szép; de cseppet sem pózolt és nem volt

önelégült. Vicces volt, magabiztos, és annyira öntörvényű,

hogy a világ többi része egyszínűnek tűnt mellette. Még azt

sem tudtam, hogy önmagát komolyan veszi-e; de hogy tőlem

nem várta el, az biztos.

 Mi a kedvenc könyved? - kérdeztem, magam sem tudom,

miért.

Beszívta az alsó ajkát, rápillantott a szendvicsemre, és

leszedett egy aprócska ropogós húsdarabot a széléről.

 Ez eléggé közhelyes válasz lesz.

 Őszintén kétlem, de azért mondd!

Előrehajolt, és úgy suttogta:

 Az idő rövid története.



51

 Hawking?

 Persze - válaszolta szinte sértve.

 Ebben nincs semmi klisé. A szokásos válasz az Üvöltő

szelek vagy a Kisasszonyok lenne.

 Mert nő vagyok? Ha én kérdeznélek téged, és te

mondanád Hawkingot, akkor az is klisé lenne?

Ezen elgondolkodtam. Elképzeltem, hogy ezt nevezem meg

a kedvenc könyvemként, mire az egyetemi társaim azt

mondanák, hogy Hát, persze, haver!

 Valószínűleg.

 Na hát, ez itt a szemétség! Mert ez egy szokásos válasz

lenne, ha te mondanád, de ha én, akkor nem. Csak azért, mert

nekem vaginám van. De mindegy - mondta, és vállát

megvonva egy apró, ropogós salátadarabot tett a szájába -, még

akkor olvastam, amikor tizenkét éves voltam, és...

 Tizenkettő?


 Igen, és egészen magával ragadott. Nem annyira az, amit

mondott, mert nem hinném, hogy mindent értettem akkor

belőle, hanem inkább a gondolkodásmódja. Hogy vannak olyan

emberek a világban, akik annak szentelik az életüket, hogy

ilyen dolgokat kitaláljanak. Egy új világot nyitott meg előttem.

- Egyszer csak lehunyta a szemét, mély levegőt vett, és amikor

újra kinyitotta, bűntudatos kis mosoly jelent meg az arcán. -

Telebeszélem a fejed.

 Igen; bár mostanában mindig telebeszéled a fejem.

Közelebb hajolt, és egy kis kacsintással súgta:

 De te ezt szereted, nem?

Akaratlanul is a nyaka ívére kezdtem gondolni, a nyitott

szájára, ahogy rekedtes hangon kérlel engem, miközben

végignyalom a nyaka mélyedésétől az álla aljáig. Elképzeltem

az éles fájdalmat, ahogy a körmei belevájnak a bőrömbe... és

pislogni kezdtem. Felálltam, és hátratoltam a székem, olyan

52




hirtelen, hogy az nekiütközött egy mögötte levő széknek.

Bocsánatot kértem a rajta ülő férfitől, bocsánatot kértem

Ziggy-től, és szó szerint kirohantam a mosdóba.

Bezártam az ajtót magam mögött, és az iménti eseményekre

gondoltam. Mi a fasz volt ez, Sumner? Lehajoltam, és hideg

vizet locsoltam az arcomra.

Megkapaszkodtam a mosdó két szélében, és a saját

szemembe néztem a tükörben. Csak a képzelet. Nem volt ez

semmi. Egy kedves gyerek. Csinos. De egy: ő Jensen húga.

Kettő: Lív húga, akit majdnem megbasztál a hátsó kertben,

amikor tizenhét éves volt. Egyszer már eljátszottad a

„Bergstrom lányok felszedése” című műsort. Három: túl

sokszor vagy körülötte tréningnadrágban ahhoz, hogy észre ne

vegye rajtad a szexuális fantáziáidat. Zárd ezt le! Menj haza,

hívd fel Kittyt vagy Kristyt, az egyik majd lebukik rád, és el van

intézve.

Mire visszatértem az asztalhoz, Ziggy már majdnem teljesen

kitakarította a salátástányérját, és a járókelőket nézegette

odakint. Mikor leültem, felnézett, és törődés látszott az arcán.

 Valami baj van a gyomroddal?

 Mi? Ja, nem... Fel kellett hívnom valakit. - Bassza meg!

Ezzel befürödtem. Magamban szűköltem és sóhajtoztam. -

Igazából mennem kéne, Ziggs. Már itt vagyok egy pár órája, és

úgy terveztem, hogy néhány dolgot még elintézek ma délután.

A kurva életbe! Ez még hülyébben hangzott.

Elővette a pénztárcáját, és néhány ötöst tett az asztalra.

 Persze. Úristen, nekem is rengeteg dolgom van! Nagyon

köszönöm, hogy itt találkozhattunk! És köszönöm, hogy

összehoztál Chloével és Sarával!

Egy mosoly kíséretében felállt, átvetette a vállán a táskáját,

összeszedte a bevásárlószatyrait, és kisétált az ajtón.

Homokszínű haja fényesen hullott a hátára. A gerince

egyenes volt, a léptei szilárdak. A feneke elképesztően nézett ki

53



a farmerében.

Te jóságos ég! Will, te egy komplett idióta vagy.

54

Ez a futás dolog egyáltalán nem lett könnyebb.

 A futás majd könnyebb lesz - állította Will, ahogy

ültömben lenézett rám, egy földön siránkozó kupacra. - Légy

egy kicsit türelmes!

Felvettem néhány fagyott, megbarnult fűszálat, és arról

morfondíroztam félhangosan, hogy mit csináljon Will a

türelmével. Korán volt, az ég még halványszürkén derengett, és

még a madarak sem vállalkoztak rá, hogy kimozduljanak a

hidegbe. Az elmúlt másfél héten szinte minden reggel együtt

futottunk, és már olyan részeim is fájtak, amelyekről eddig

nem is tudtam, hogy léteznek.

 És ne legyél olyan gyerekes! - tette még hozzá.

 Mit mondtál? - néztem fel rá haragosan.

 Azt, hogy emeld meg a feneked, és állj fel!

Felálltam, és néhány lépéssel lemaradva indultam utána. Ő

rám nézett, és megkérdezte:

 Még mindig merev vagy?

 Egy kicsit - vontam meg a vállam.

 Annyira, mint pénteken?

Belegondoltam, és közben átmozgattam a vállamat, és a

fejem fölé nyújtottam a karomat.

55

 Talán nem.

 És még mindig úgy érzed, hogy... hogy is fogalmaztál?

Mintha benzinbe mártották és meggyújtották volna a tüdődet?

 Nem - néztem rá ellenségesen.

 Látod? És a jövő héten még jobb lesz. És az azután

következő héten már vágyni fogsz a futásra; kábé úgy, mint a

csokoládéra.

Már kinyitottam a számat, hogy hazudjak erről valamit, de

egy értő pillantással elhallgattatott.

 Ezen a héten felhívunk valakit, aki majd nyomon követi a

fejlődésedet, és mielőtt észrevennéd...

 Hogy érted, hogy felhívunk valakit?

Most lassú futásra váltottunk, és én hosszabbakat léptem,

hogy egy tempóban legyek vele. Ő röviden rám pillantott.

 Valakit, aki majd fut veled. Mint egy edző.

A lomb nélküli fák is eltakartak minket a világ elől, mert bár

láttam az épületek csúcsát és távolabb az ég csíkját, a város

zaja mintha mérföldekről szűrődött volna ide. Lehullott

leveleken és kavicsokon tapostunk, és az ösvény annyira

összeszűkült, hogy már figyelnem kellett a lépteimre. A vállam

nekidörgölődött az övének, és elég közel voltam hozzá, hogy

érezzem az illatát, a szappan, a menta és a kávé sajátos

keverékét.

 Nem értem; miért nem jó, ha veled futok?

Will felnevetett, és egy ívet rajzolt a levegőbe, mintha a

válasz ott lenne valahol.



 Mert ez igazából nem futás nekem, Ziggs!

 Jó, persze, hogy nem; mert most kocogunk.

 Nem úgy értem. Nekem edzenem kéne.

A lábunkról felnéztem az arcára, hogy lásson.

 És ez nem edzés neked?

Megint felnevetett.

56

 Tavasszal részt veszek az Ashland Sprinten. Heti néhány

másfél mérföldes kör nem lesz elég a felkészüléshez.

 Mi az az Ashland Sprint?

 Egy triatlon verseny, Boston mellett.

 Aha. - Négy láb dobogásának ritmusa visszhangzott a

fejemben, és lassan átmelegedett a lábam; szinte éreztem,

ahogy a szívem pumpálja a vért a testemben. Nem volt

kellemetlen. - Akkor megyek én is.

Lenézett rám, és láttam, hogy mosoly fut szét a szája két

sarkába.


 Tudod te egyáltalán, hogy mi a triatlon?

 Naná, hogy tudom. Úszás, futás, és le kell lőni egy

medvét, vagy ilyesmi.

 Nem rossz tipp - mondta fapofával.

 Oké, akkor világosíts fel, te Játékos! Milyen hosszú ez a

férfias triatlon?

 Attól függ. Futásban van rövidtáv, középtáv, hosszútáv

és ultrahosszútáv. És nincsenek medvék, fafej! Úszás, futás és

kerékpározás.

Megvontam a vállam, és ahogy egy emelkedőhöz értünk,

tudomást sem vettem a vádlimban fokozódó égő érzésről.

 És te melyiket csinálod?

 Középtáv.

 Oké - válaszoltam. - Nem hangzik rosszul.

 Ez annyit tesz, hogy nagyjából egy mérföldet úszol,

huszonötöt kerékpározol, aztán futva teszed meg az utolsó

hatot.

Frissen kivirágzó önbizalmam szirmai egy kissé meg-

fonnyadtak.

 Aha.

 És ezért nem maradhatok a nyusziösvényen veled.

 Hé! - mondtam, és oldalba nyomtam úgy, hogy

57

megbillent egy kissé. Ő felnevetett, ahogy visszanyerte az

egyensúlyát, majd vigyorogva fordult felém.

 Mindig ilyen könnyű volt téged felbosszantani? - Össze-

ráncoltam a homlokom, ő meg nagy szemekkel nézett rám. -

Na mindegy - sóhajtotta.

* * *

Mire sétára váltottunk, a nap már áttörte a szürkeséget. Will

arca kipirult a hidegtől, a haja vége kilógott a sapkája alól.

Finom borosta árnyékolta be az állát, és azon kaptam magam,

hogy megpróbálom összeegyeztetni az előttem lévő embert

azzal a sráccal, akit olyan jól ismertem. Most egészen férfi volt.

Fogadni mertem volna, hogy napi két borotválkozás után is

borostás lesz az arca estére. Épp időben néztem fel rá, hogy

lássam: épp a mellemet bámulja.

Éreztettem vele, hogy látom, amit csinál, de ő figyelmen

kívül hagyott.

 Nem szeretek nyilvánvaló dolgokat kérdezni, de mit

nézel?

Ó megbillentette a fejét, és más szögből kezdett vizsgálni.

 Más lett a melled.

 Hát nem klassz? - kérdeztem, és két kézzel megfogtam

őket. - Mint tudod, Chloe és Sara segítettek új melltartót

választani. A cickóimmal mindig is elég sok bajom volt.

Will szeme elkerekedett.

 Már hogy lehet bárkinek is baja a mellekkel?

 Mondja ezt egy férfi, akinek nincsenek. A mellek



egyszerű funkcionális tartozékok. Ennyi.

Őszinte tűzzel a szemében nézett rám.

 Nagyon is jó, hogy vannak! Megteszik a dolgukat!

 Nem a te kedvedért léteznek, nagyfiú!

58

 Akarsz fogadni?

 Tudod, az a probléma a nagy mellekkel, hogy akkor

sohasem tűnhetsz vékonynak. Meglátszik a válladon a mell-

tartó pántja, és olykor fáj a hátad. És ha épp nem az eredeti

céljukra használod őket, mindig útban vannak.

 Minek vannak az útjában? A kezem útjában? Az

arcoméban? Ne káromold őket! - nézett fel az égre. - Nem úgy

értette, Uram! Bocsáss meg neki!

De én csak folytattam.

 Ezért aztán huszonegy éves koromban kisebbre szabat-

tam őket.

Erre egészen megrökönyödött. Mintha azt mondtam volna,



hogy csodás pörköltet főztem kisbabákból és kutyanyelvekből.

 De hát hogy a fenébe csinálhattál ilyet? Az istentől kaptál

egy gyönyörű ajándékot, te meg kidobod a szemétre?

 Istentől? - nevettem fel. - Azt hittem, ön agnosztikus,

Tanár Ur!

 Az vagyok. De ha ilyen tökéletes mellek közé nyom-

hatnám az arcomat, talán Jézushoz is megtérnék.

Éreztem, hogy pír önti el az arcomat.

 Mert Jézus a mellem között él?

 Most már nem. Mert már túl kicsik lettek neki a cickóid,

hogy jól érezze magát közöttük. - Megrázta a lejét, mire nem

tudtam nem mosolyogni. - Milyen önző vagy, Ziggs!

Olyan szélesen vigyorgott, hogy megszédültem egy kissé.

Mindketten megfordultunk, ahogy egy hang hallatszott.

 Will!

Ránéztem a kihívóan vörös nőre, aki felénk kocogott, aztán

visszanéztem Willre.

 Szia - mondta Will esetlenül, és intett neki, ahogy elfutott

mellettünk. A nő megfordult, és hátrafelé futva távolodott.

 Ne felejts el felhívni! Tartozol a keddel!

59

Még egy kihívó mosolyt küldött felé, majd visszafordult, és

továbbfutott az ösvényen.

Magyarázatot vártam, de nem érkezett semmi. Will álla

megfeszült, a szeme már nem mosolygott, csak az előttünk

levő ösvényt figyelte.

 Csinos - nyitottam meg a témát. Will bólintott. - Jóban

vagytok?

 Igen. Ő Kitty. Néha találkozunk...

Találkoznak. Értem. Épp elég időt töltöttem egyetemi

kampuszokon, hogy tudjam, az esetek kilencvenöt száza-

lékában ez azt jelenti, hogy azt csinálják.

 Vagyis nem olyasvalaki, akit úgy mutatnál be, mint a

barátnődet.

 Nem - villant rám a szeme, mintha megsértettem volna. -

Egyáltalán nem a barátnőm.

Csendben sétáltunk még néhány percet, és ahogy hátra-

néztem a vállam fölött, valami derengeni kezdett. Ő tehát egy

nem-barátnő.

 A mellei... hát, igen. Ő nyilván közel áll Jézushoz.

Will furcsán felnevetett, és átölelte a vállamat.

 Elmondhatjuk róla, hogy ez a megtérés rengeteg pénzébe

került.

* * *

Később, mikor már végeztünk, és Will nyújtógyakorlatokat

csinált mellettem, én rásandítottam, és azt mondtam:

 Szóval van ma este az a dolog.

Aztán összerándultam.

A tréningnadrágja alatt megláttam a combjának feszülő

izmait, és alig hallottam, amikor válaszolt.

 Az a dolog?

60

 Igen. Egyfajta munka... dolog. Vagyis hát, nem. Inkább

társadalmi esemény, ismerkedés, tanszékek közötti cucc. Én

nem járok ilyenekre, de ha nem akarok elvadult macskákkal

körülvéve egyedül meghalni, arra gondoltam, jobb, ha

elmegyek. Csütörtök van, úgyhogy nem hinném, hogy nagyon

elfajulnának a dolgok.

Felnevetett, és a fejét ingatva pozíciót váltott.

 A Ding Dong Lounge-ban lesz. - Szünetet tartottam, és

az ajkamat harapdáltam. - Vagy ez valami kitalált név?

 Nem. Ott van a Columbus sarkán. - Felegyenesedett,

megvakarta a borostás állát, és elgondolkodott. - Nem messze

az irodámtól. Néha eljárunk oda Maxszel.

 Hát, egy csomó munkatársam is eljön, és amikor

kérdezték, hogy megyek-e, azt mondtam, hogy megyek, és

most már muszáj legalább benéznem, hogy mi ez az egész, és

ki tudja, talán még jól is érezném magam.

Felpillantott rám a hosszú szempillái alól.

 Vettél levegőt mondat közben?

 Will - néztem le rá -, te el szoktál menni ilyenkor?

Felnyerített, és lehajolva rázta a fejét. Kellett egy kis idő,

míg rájöttem, hogy min nevet.

 Jaj, te perverz! - sóhajtottam, és megvontam a vállam. -

Tudod, hogy értem! Hogy ha én elmennék, akkor te... vagyis...

- Ahogy fölnézett rám, az egészen fejbe vert. - Jaj, istenem, ez

így még rosszabb! Tudod mit? Írj egy SMS-t, ha érdekel! -

Összerándult az arcom, megfordultam, és elsétáltam az

ösvényen a lakásom irányába, de leginkább azt szerettem

volna, ha az ösvény kettéválik, és elrepít Narniába. - De hagyd

csak, felejtsd el!

 Szeretem, ha arra kérsz, hogy menjek el veled! - kiáltott

utánam. - Alig várom, hogy ott legyek, Ziggy! Menjek el nyolc

felé? Vagy inkább tíz felé? Vagy ekkor is, meg akkor is?


61

Bemutattam neki, és mentem tovább az úton. Szerencsére

nem láthatta a mosolyomat.

62

NEGYEDIK FEJEZET

Fájt a lábam, ahogy egész nap ott ültem a számítógépem előtt,

és - amit sose gondoltam volna - vadul kívánkoztam a Ding

Dong Lounge-ba, hogy leüljek Ziggs mellé, és csak... ott

legyek, lazán. Nagyon rég volt már, hogy ennyire élveztem egy

nő társaságát anélkül, hogy levetkőzött volna.

De sajnos minél több időt töltöttem Ziggyvel, annál jobban

szerettem volna ezt valami olyasmivel kombinálni, amihez le

kellett volna vetkőzni. Ez viszont megfutamodás lett volna;

mintha az agyam visszazuhanna az érzelmi mélység széléről a

szex ismerős komfortjába. Ziggy nagy hatással volt rám, még

ha nem is tudott róla. Sok mindent át kellett gondolnom;

kezdve attól, hogy miért ezt a munkát csinálom, amit csinálok,

egészen addig, hogy miért fekszem le olyan nőkkel, akiket nem

is szeretek. Ezer éve nem éreztem magamban a késztetést, hogy

betörjek egy nő életének szexuális részébe, és teljesen átírjam a

kezemmel, a farkammal és a számmal. De nem tudtam, hogy

Ziggy esetében azért érzek-e így, mert a szex sokkal egy-

szerűbb lett volna annál, mint hogy ő forgasson fel engem,

vagy azért, mert valójában azt szerettem volna, ha teljesen

kifordít magamból.

Így hát csak tízre mentem oda, hogy addig is beszélgessen,

társasági életet éljen, hogy egy kis időt töltsön a laborbeli

63

ismerőseivel. Mikor megérkeztem, minden nehézség nélkül

kiszúrtam őt a bárnál, és a vállát meglökve a vállammal,

odaültem mellé.

 Hé, hölgyem, gyakran jár ide?

Öröm gyúlt a szemében, ahogy rám nézett.

 Üdv, Játékos Will! - Egy furcsán feszült kis csend után,

mialatt kölcsönösen egymást vizsgáltuk, folytatta: - Kösz, hogy

el... hogy benéztél!

Majdnem felnevettem, de inkább megkérdeztem:

 Vacsoráztál már?

 Egy halétteremben az utca elején - bólintott. - Évek óta

először ettem kagylót. - Mikor pofákat vágtam erre, játékosan

belém könyökölt. - Miért, te nem szereted a kagylót?

 Utálom a tengeri herkentyűket.

Közelebb hajolt, és úgy súgta nekem:

 Pedig isteni!

 Naná, hogy isteni! Löttyedt, rágós, és olyan az íze, mint a

koszos tengervíznek.

 Örülök, hogy látlak - mondta, hirtelen témát váltva. Erre

jelentőségteljesen ránéztem, de állta a tekintetem. - Mármint a

futáson kívül.


 Nos, én is örülök, hogy látsz.

A szemembe nézett, aztán az arcomra, a számra, majd

néhány hosszú pillanat múlva megint a szemembe.

 Ez a perzselő tekintet egyszer még megöl engem, Will.

És a legjobb az, hogy szerintem fogalmad sincs, hogy így nézel

a nőkre.

 Hogy mi? - pislogtam.

 Mit adhatok? - kérdezte a pultos, amitől mindketten

összerezzentünk. Két itallapot tett le elénk, és felénk hajolt.

Úgy tűnt, Ziggy laborbeli ismerősei már elmentek, és a Ding

Dong szokatlan módon csendes volt. Máskor a helyiség

64

közepéről kell kiabálni a pultosoknak, miközben a többieket

szolgálják ki éppen.

 Guiness-t kérek - mondtam, majd hozzátettem: - és egy

pohárka Johnny Goldot!

A pultos ezután Ziggyhez fordult.



 És még valamit neked?

 Még egy jeges teát kérek.

 Csak ennyi lenne, édes? - kérdezett vissza a pultos

felvont szemöldökkel, mosolyogva.

Ziggy erre felnevetett, és megvonta a vállát.

 Ha valami erősebbet iszom, tizenöt perc múlva elalszom.

 Biztos vagyok benne, hogy van itt a pult mögött néhány

olyan dolog, amitől órákig ébren maradsz.

Erre már összekaptam magam. Ziggyre néztem, hogy

hogyan reagál. Ha kínosan érzi magát vagy megijedt, szét kell

rúgnom ennek a fickónak a seggét. De ő felnevetett, és még

zavarban is volt egy kicsit, hogy józanságon kapták egy

bárban. Maga elé kapott egy söralátétet.

 Úgy érted, ír kávé, vagy valami ilyesmi?

 Nem - válaszolta a pultos, miközben odakönyökölt vele

szembe a pultra. - Valami másra gondoltam.

 Marad a jeges tea - szóltam közbe, és éreztem, hogy

kétszáz a vérnyomásom. A pultos fanyar mosollyal felállt, és

elment, hogy kihozza az italokat.

Éreztem, hogy Ziggy figyel, mire kezembe vettem egy

szalvétát, hogy legyen valami, amit apró darabkákra téphetek.

 Mi ez a szigorú hangulat, William?

Nagyot fújtam, mielőtt megszólaltam.

 Nem vette észre, hogy itt ülök melletted? Teljesen rád

mászott! Mekkora faszfej!

 Mert felvette a rendelésem? - kérdezte, és értetlenül

nézett rám. - Nahát, mekkora faszfej!

65

 Mindenfélére célozgatott - magyaráztam. - Te meg

belementél.

 Te viccelsz velem.

 Valami erős dolog, a pult mögött, amitől órákig ébren

maradsz?

A szája lassan elkerekedett, és látszott, hogy megérti, amit

mondok.

 De hát nem ez a célja a mi kis projektünknek? Hogy több

ilyen célozgatás legyen az életemben?

Visszatért a pultos, és letette elénk a poharakat, majd Zig-

gyre kacsintva eltűnt.

 De, nyilván - dörmögtem magam elé, és belekortyoltam a

sörömbe.

Kissé felegyenesedett ültében, és felém fordult a székén.

 A témánál maradva, tegnap néztem egy kis pornót.

Köhögni kezdtem, és letettem a sörömet a pult lekerekített

szélére, és épphogy csak sikerült elkapnom, mielőtt az egész az

ölembe borult volna. De még így is rám löttyent néhány csepp.

 Jézusom, Ziggy, te egyszerűen mindent kimondasz!

Felkaptam egy papírszalvétát, hogy letöröljem vele a

nadrágomat.

 Miért, te nem nézel pornót?

A whiskymre néztem, és bedobtam, mielőtt beismertem

volna.


 De, igen.

 Akkor miért olyan szörnyű, hogy én is?

 Nem az a szörnyű, hogy nézed. Az a szörnyű, hogy így

kezdesz egy beszélgetést. Én... nem vagyok ehhez szokva. A

Szuper Csaj Projekt előtt csak úgy ismertelek, mint egy kissé

hangyás hugicát. Most meg itt van ez a pornót néző nő, aki

megkissebbítette a mellét, és a szűzhártyafejlesztésről alkot

elméleteket. Ez nem kis változás.

66

És szinte ellenállhatatlannak tartalak - tehettem volna még

hozzá.

 Ugyan már! - legyintett. - De lenne hozzád egy

kérdésem.

 Oké - mondtam bizonytalanul, és a szemem sarkából

néztem őt.

 A nők tényleg olyan hangokat adnak az ágyban?

 Milyen hangokat, Ziggy? - kérdeztem mosolyogva.



Talán nem jött rá, hogy szórakozom vele, mert lehunyta a

szemét, és úgy suttogta:

 Például, hogy „ Ó, ó, Willll, add a farkadat”, meg

„ Keményebben, keményebben, ó istenem, basszál még,

apukám”, meg ilyesmi. - A hangja ellágyult, levegős lett, és

szörnyülködve vettem tudomásul, hogy keményedni kezd a

farkam. Már megint.

 Ja. Néhányan igen.

Hangosan nevetni kezdett.

 Ez röhejes!

Visszafojtottam egy mosolyt, mert szerettem ezt a

természetes magabiztosságot még olyan témákban is, amelyek-

ben sejtelmem szerint nem sok tapasztalata volt.

 Mondjuk azok, akik tényleg szeretnék a farkamat. Nem

lenne jó érzés annyira akarni valakit, hogy tényleg kelljen

neked a farka?

Egy hosszú kortyot ivott a jeges teájából, míg gondolkodott.

 Tulajdonképpen de. De nem hiszem, hogy valaha is

akartam volna annyira valakit, hogy könyörögjek neki. Egy

sütiért? Azt igen. De egy faszért? Nem.

 Akkor azoknak remek sütiknek kellett lenniük.

 Ó, igen, azok voltak!

 Milyen film is volt? - kérdeztem nevetve.

 Hát - nézett föl a plafonra, de nem pirult el, még csak

67

nem is jött zavarba. - Játékos gólyák? Vagy valami ilyesmi.

Egy csomó koleszes lány szexelt egy csomó koleszes fiúval.

Tulajdonképpen elég érdekes volt.

Elcsöndesedtem, mert a gondolataim furcsa irányba

kalandoztak el. Koedukált kollégiumok jutottak az eszembe,

meg ahol Ziggy dolgozik a laborban, és hogy Jensen abban

reménykedik, hogy összeszed néhány barátot. A pultos, aki a

szemem láttára mászott rá, és a farkam, ami még mindig

hosszabb volt, mint alapesetben.

 Mire gondolsz? - kérdezte.

 Semmire, igazából.

Letette a teáját, és a székén felém fordulva rám nézett.

 Ez meg hogy lehet? Hogy mondhatja valaki, hogy nem

gondol semmire?

 Nem gondolok semmi lényegesre - tisztáztam.

 Pornóról beszélgetünk, és te még csak nem is gondolsz a

szexre?

 Furcsa, de nem - válaszoltam. - Arra gondolok, hogy

milyen naiv és kedves vagy. Meg arra, hogy mibe is egyeztem

bele, amikor azt mondtam, hogy segítek neked felfedezni a

pasizás világát. Attól tartok, hogy így te leszel a világ valaha

volt legsérülékenyebb bombázója.

 Erre mind gondoltál? - Bólintottam. - Hűha! - folytatta. -

Pedig ez igazán lényeges! - A hangja elcsendesedett, meg-

lágyult. Egy kicsit olyan volt, mintha a pornóhangokat

utánozná, de valódi szavakkal, valódi érzésekkel. Amikor

rápillantottam, láttam, hogy kifelé bámul az ablakon. - Nem



vagyok naiv és nem vagyok kedves, Will. Értem, mire

gondolsz, de én valahogy mindig is megszállottja voltam a

szexnek. Leginkább a mechanikája érdekelt. Ez akkor most

anatómia? Pszichológia? Vajon tényleg annyira különbözően

épül föl a testünk? Meg ilyesmik.

Egyszerűen fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak erre,

68

így hát inkább ittam egyet. Én sohasem gondolkodtam ezeken a

dolgokon, inkább kipróbáltam mindent és bármit, amit az adott

nő akart; de az, hogy Ziggy ilyesmiken gondolkodik, nagyon

tetszett.

 De aztán - folytatta -, mostanra már kitaláltam, hogy mi

az, ami nekem jó. Vicces, de elég nehéz ezt kitalálni anélkül,

hogy kipróbálnám. Ezért a pornó.

Hosszasan ivott, aztán rám vigyorgott. Ha két hete mondott

volna ilyesmit nekem Ziggy, helyette is zavarba jöttem volna,

amiért ilyen nyíltan feltárja a tapasztalatlanságát. De most úgy



éreztem, meg kell védenem őt, legalább egy kicsit.

 Nem is értem, miért megyek bele ebbe a beszélgetésbe,

de attól tartok, hogy a pornó egészen mást mutat, mint

amilyennek a szexnek lennie kell.

 Már miért?

 Mert az a szex, ami a pornófilmekben van, nem túl

realisztikus.

 Úgy érted, a legtöbb férfinek nincs akkora, mint két

egymás után tett sörösdoboz?

Most rajtam volt a sor, hogy félrenyeljek.

 Igen, ez is egy különbség.

 Volt már szexben részem, Will; csak nem túl sokfélében.

A pornó arra jó, hogy megtudd, mi kelti fel az érdeklődésedet...

ha érted, amit mondok.

 Meglepsz engem, Ziggy Bergstrom.

Egy ideig nem válaszolt, majd megszólalt.

 Nem ez a nevem, azt tudod, ugye?

 Tudom, de én így hívlak.

 Mindig Ziggynek akarsz nevezni?

 Valószínűleg. Miért, zavar?

Megvonta a vállát, és a székével megint felém fordult.

 Egy kicsit talán igen. Mert már nem illik rám annyira.

69

Csak a családom hív így. A barátaim nem.

 Nem gondolom, hogy gyerek vagy, ha ettől tartanál.

 Nem, nem ettől tartok. Mindenki úgy nő föl, hogy előbb

gyerek volt, és megtanulja, milyen felnőttnek lenni. De én úgy

érzem, mindig is tudtam, milyen felnőttnek lenni, és csak most

tanulom, hogyan kell gyereknek lenni. Lehet, hogy a Ziggy a

felnőtt nevem volt. Szeretnék egy kicsit felszabadulni.

Megcsavartam a fülét, amitől feljajdult, és elhúzódott tőlem.

 És ezt azzal kezded, hogy pornót nézel?

 Pontosan! - Egy darabig az arcomat nézte, majd

megszólalt. - Feltehetek egy személyes kérdést?

 Neked engedély kell ehhez?

Egyet kuncogott, és megöklözte a vállam.

 Komolyan kérdezem.

Félretoltam a kiürült söröspoharamat a pulton, és felé

fordultam.

 Kérdezhetsz bármit, ha veszel nekem még egy sört.

Felemelte a kezét, és egy pillanat alatt magára vonta a pultos

figyelmét.

 Még egy Guiness-t - mondta, majd visszafordult felém. -

Felkészültél?

Vállat vontam. Ö előrehajolt, és úgy kérdezett.

 A pasik komolyan szeretik az anális szexet? Vagy nem?

Lehunytam a szemem, és majdnem elnevettem magam.

 Análisnak hívják, de nem igazán az.

 Szeretik?

Nagyot sóhajtottam, és megdörgöltem az arcom. Bele

akarok menni ebbe a témába vele?

 Szerintem? Azt hiszem, igen.



 Szóval, te már csináltad?

 Ez most komoly, Ziggy?

 És már gondoltál arra, hogyan vagy benne...

70

 Nem - tettem föl a kezem.

 Azt sem tudod, hogy mit akartam mondani!

 De tudom. Ismerlek, Ziggy. Pontosan tudom, hová

akarsz kilyukadni.

Egy grimaszt vágott, és visszafordult a televízió felé, ahol

épp a Knicks iskolázta le a Heatet.

 A férfiak ki tudják kapcsolni az agyukat. Én ezt soha nem

értettem.

 Akkor nem volt részed olyan szexben, amely megérte

volna, hogy kikapcsold.

 Szerintem te még egy középszerű szexnél is kikapcsolod

az agyad.

 Könnyen lehet - ismertem be nevetve. - De, gondold



meg: ma kagylót vacsoráztál. Ami olyan... ruganyos, rágós

tengeri szar. De ettől még, ha a szádba vennéd a farkam, nem

gondolnék rá, hogy hogyan is nyelted le azokat a kagylókat.

Egy kis pírt véltem felfedezni az arcán.

 Mert az elképesztő szopási technikámra gondolnál.

 Micsoda? - bámultam rá.

Ő nevetni kezdett, és a fejét ingatta.

 Látod? Már most sem tudsz megszólalni, pedig még nem

is csináltam semmit! A férfiak olyan egyszerűek.

 Ez igaz. A férfiak minden lyukat megbasznak, amit csak

lehet.

 Minden baszható lyukat.

Felé fordultam a székemen, és megkérdeztem:

 Micsodát?

 Nos, hát nem minden lyuk baszható. Itt van például az

orr. Vagy a fül.

 Nyilván nem hallottál a Nantucketi emberről.

 Nem. - Összeráncolta az orrát, én meg a szeplőit néztem.

Ma este az ajka különösen pirosnak tűnt, de láttam, hogy nincs

71

is rajta színezék. Egyszerűen csak... piroslott.

 Mindenki ismeri. Ez egy disznó limerick.

 Én is? - mutatott az ujjával a mellére, és igyekeztem nem

ott ragadni a tekintetemmel. - Én kimaradtam a szórásból.

 Volt egy ember Nantucketben, olyan hosszú volt a farka,

/ Akármikor leszophatta, amikor csak úgy akarta. / Nedves

arccal mondta egyszer, / Ha a fülem pina lenne, / Meg is basz-

hatnám magam.

Ziggy csak nézett mereven.

 Ez elég ordenáré.

Imádtam, hogy ez volt az első reakciója.

 Melyik része? Az arcán az ondó vagy a fülbebaszás?

Ő nem válaszolt, hanem megkérdezte:

 Leszopnád magad, ha tudnád?

Már majdnem azt mondtam, hogy eszem ágában se lenne,

de aztán átgondoltam a dolgot. Ha ez lehetséges volna,

valószínűleg megtenném, legalább egyszer, csak kíván-

csiságból.

 Azt hiszem...

 Lenyelnéd?

 Jézusom, Ziggs, te aztán megdolgoztatod az agyam!

 Neked ezen gondolkodnod kell?

 Mert ha azt mondanám, hogy ki van zárva, hogy

lenyelném, akkor az nagyon hülyén hangzana. Viszont tényleg

ki van zárva, hogy lenyelném. Feltételezett helyzetekről

beszélünk, amelyben én leszopom a saját farkam, pedig én azt

szeretem, ha a lányok nyelik le.

 Nem minden lány nyeli le.

A szívverésem felgyorsult, egyúttal erősebb is lett, mintha

valami öklözne belülről. Úgy tűnt, hogy ez a beszélgetés

hamarosan kikerül az ellenőrzésem alól.

 És te?


72

Nem vett tudomást a kérdésemről, hanem tovább kérdezett.

 De a pasik nem nagyon szeretnek lemenni a lányoknak,

igaz? Úgy értem, ha egészen őszinte vagy.

 Vannak lányok, akiknek szeretek nyalni. Nem mind-

egyiknek, akikkel voltam, és nem azért, amiért gondolod. Ez

egy intim dolog, és nem minden nő tudja annyira elengedni

magát, hogy élvezetes legyen az egész. Nem tudom, de

számomra a szopás olyan, mintha kézzel vernék ki, csak sokkal

jobb. De kinyalni egy lányt? Úgy érzem, az komolyabb

viszonyt kíván, bizalom kell hozzá.

 Én még egyiket sem csináltam. Nekem mindkettő nagyon

intim dolognak tűnik.

Halkan megköszöntem a pultosnak, amikor letette elém a

sört, de fogalmam sem volt, hogyan tartsam kordában azt a

furcsa diadalt, amit a véremben éreztem. Miről is szólt ez az

egész? Nem arról, hogy én legyek neki az első, aki kinyalja.



Nem jutnék el vele odáig. Meg aztán, Ziggy olyan egyenesen

megmondta, amit akar, hogy... A gyomromban szorító érzéssel

arra gondoltam, ha akarná, már rég megkért volna rá. Odasétált

volna hozzám, a mellemre tette volna a kezét, és azt mondta

volna: Megbasznál engem?

 Látod? - kérdezte, és közelebb hajolt, hogy magára vonja

a figyelmemet. - Most mire gondolsz?

Az ajkamhoz emeltem az üveget, megdöntöttem, majd azt

mondtam:

 Semmire.

 Ha erőszakos nő lennék, most helyben megpofoználak.

Ettől nevetnem kellett.

 Remek. Épp arra gondoltam, hogy ez egy kissé...

szokatlan dolog, hogy már szexeltél, de nem adtál és nem

kaptál orális szexet.

 Valójában - kezdte, és kissé nekidőlt a bárpultnak - azt

73




hiszem, valami azért volt. Számba vettem az egyik srác farkát,

de azt sem tudtam, mit csinálok, így hát inkább visszamentem

az arcához.

 A férfiak elég egyszerűek: fel-le simogatod, aztán tűz...

 Nem; vagyis, ezt értem. Én most magamról beszélek.

Hogyan lehet ezt csinálni, és közben lélegezni, és nem izgulni,

hogy nehogy megharapjam? Voltál már lakberendezési boltban

porcelánok között? Nem estél pánikba attól a gondolattól, hogy

leversz valamit, aztán összetöröd az összes Waterford kristályt?

Nevetve hajoltam felé. Ez a lány egyszerűen hihetetlen.

 Tehát egy farokkal a szádban attól féltél, hogy... meg

fogod harapni?

Nevettünkben mindketten előregörnyedtünk, ahogy elkép-

zeltük a helyzetet. De szinte ugyanabban a pillanatban

elcsendesedtünk, és én rájöttem, hogy a számat nézi.

 Vannak fickók, akik szeretik a fogakat - mondtam

halkan.

 Vannak fickók... például te?

Nyeltem egyet, mielőtt rábólintottam volna.

 Eeegen. Szeretem, ha a lány egy kicsit durva.

 Mondjuk, megkarmol, megharap, meg ilyesmi?

 Igen... - Feszült izgalom futott végig rajtam, ahogy

visszahallottam a szavaimat. Nagyot nyeltem, és arra

gondoltam, meddig fog tartani, amíg ki tudom majd verni a

fejemből azt a képet, ahogy csinálja azokat, amikről

beszéltünk.

 Hány emberrel voltál már? - kérdeztem.

 Öttel.

 Egyszer sem buktál rá senkire, pedig öt fickóval is

szexeltél? - A gyomrom feneketlen mélységekbe zuhant, és bár

tudtam, hogy az idegességem képmutató, mégsem tudtam

magam visszafogni. - Úristen, Ziggs, mikor?

74

Ő a szemét forgatta, majd gyakorlatilag kinevetett.

 Tizenhat éves koromban vesztettem el a szüzességemet.

Azon a nyáron, amikor az apámmal dolgoztál. – Amikor

megrökönyödve néztem rá, befogta a szám, és folytatta. - Ne

kezdd el, Will! Szerintem te már tizenhárom éves korodban

túlestél rajta.

Becsuktam a szám, és csöndben maradtam. Elég jól tippelt.

Bennfentes mosollyal folytatta.

 És, kérlek, abban is biztos vagyok, hogy több száz nővel

voltál. Az öt nem olyan nagy szám. Az évek alatt lefeküdtem

néhány pasival, aztán úgy döntöttem, hogy nem jó ez így. Nem

volt érdekes. Volt egy barátom az egyetemen, de... aztán úgy

érzem, megtört bennem valami. A szex tulajdonképpen

izgalmas, egészen addig, amíg a lényegre nem kerül a sor.

Olyankor aztán eszembe jut, hogy vajon elég sejtet tettem-e a

lemezre ahhoz, hogy a dózis-hatás összefüggést vizsgálhassam

holnap az elegyben.

 Ez elég szánalmas.

 Tudom.


 Pedig, a szex nem unalmas.

Figyelmesen nézett egy darabig, majd megvonta a vállát.

 Nem mondtam, hogy unalmasnak kell lennie. Inkább azt

hiszem, azért unalmas, mert a korombeli pasiknak fogalmuk

sincs a női testről. - Elnézett a távolba, és én majdnem azt

mondtam neki, hogy jöjjön már vissza. Egyre jobban kezdtem

megszeretni azt a bizsergést, amit akkor éreztem, amikor

egyenesen rám nézett. - Nem vádolom őket. Elég bonyolult egy

dolog az odalent - intett az öle felé. - Csak már nagyon régóta

szeretnék találkozni egy olyan emberrel, aki megmondja, mi

olyan szuper ebben!

A számra nézett, majd félrekapta a fejét, és a söröscsapokat

kezdte tanulmányozni.

Én a poharamba néztem, és kis köröket rajzoltam vele a

75

söralátétre. Természetesen igaza volt; én is sok olyan nőt

ismertem, akik nem az orgazmus kedvéért szexeltek. Kitty



elmondta, hogy azután kerültem hozzá igazán közel, hogy

lefeküdtünk egymással. Most én is elkezdtem katalogizálni a

készleteimet. Hannát például már most sokkal közelebb

éreztem magamhoz, mint Kittyt szex előtt, közben vagy után.

Volt benne valami, ami felkeltette bennem a vágyat; én is

olyan nyugodt és szókimondó akartam lenni, mint ő. Hanna

akartam lenni, hogy minden gondolatát megismerjem.

Ahogy a söröm a számhoz emeltem, hirtelen megállt a

mozdulatom. Ekkor jöttem rá, hogy Hannaként gondolok rá.

Olyan érzés volt ez, mintha egy hosszan visszatartott lélegzet

után vennék újra friss levegőt.

Ziggy Jensen húga. Ziggy a gyerek, akit sohasem ismertem

igazán.

Ez a gátlásoktól mentes, öntörvényű nő, aki itt ül velem

szemben, Hanna volt, és abban is kezdtem biztos lenni, hogy

hamarosan ezer darabra töri a világomat.

76




Döntésre jutottam: ha ki akarom sajátítani Will idejét, és

ragaszkodom hozzá, hogy velem fusson, akkor muszáj lesz...

hogy is mondjam... komolyan edzeni.

Úgy döntöttem, komoly leszek, és már nem játékból

csinálom, hanem valódi tapasztalatszerzés céljából. Viszonylag

korán feküdtem le, hogy könnyebben keljek és fussak vele, és

még beérjek a laborba, hogy ledolgozzam a napot. A futó-

cuccaim mellé vettem még néhány minőségi edzőruhát és még

egy pár cipőt. A sütiket kizártam az ételek sorából, és nem

panaszkodtam emiatt. És ami a legaggasztóbb volt számomra,

és a legbiztatóbb az ő számára, hogy beneveztünk az áprilisi

félmaratonra. Egészen megrémültem.

De kiderült, hogy Willnek igaza volt: lassan tényleg

könnyebben ment a futás. Néhány hét múlva a tüdőm már nem

szúrt annyira, a lábszáramat már nem éreztem törékeny botnak,

és már nem akartam hányni, mire az ösvény végére értünk. Sőt,

növelni is tudtuk a távot, és áttértünk az ő pályájára, ami sokkal



nagyobb volt. Will azt mondta, hogy ha képes leszek lefutni

napi hat mérföldet, és kétszer egy héten lefutom a nyolcat,

akkor már nem kell nélkülem is edzenie.

Nemcsak arról volt szó, hogy kezdtem jobban érezni

magam. Kezdtem látni is a különbséget. A szüleimnek

77

köszönhetően mindig is viszonylag vékony voltam, de sohasem

igazán fitt. A hasam lágy volt, mint a gyerekeké, a karom izmai

hülyén lötyögtek, ha integettem, és mindig ott volt az a kis

rohadt hurka a farmerem derekánál, ha nem húztam be a

hasam. De most... változni kezdtek a dolgok, és ezt nem csak

én vettem észre.

 Mi folyik itt? - kérdezte Chloe, a gardróbomból kifelé

nézve. Rám mutatott, majd körberajzolt az ujjával. - Mintha...

más lennél.

 Más? - kérdeztem.

A Ziggy Projekt valójában nem arról szólt, hogy minél több



időt töltsék Willel - bár nagyon gyorsan ő lett számomra a

legkedvesebb ember -, hanem arról, hogy megtaláljam az

egyensúlyomat, és hogy legyen élet számomra a laboron kívül

is. Az elmúlt néhány héten Chloe és Sara fontos részei lettek a

törekvéseimnek, mert sokszor elrángattak ebédelni, vagy

átjöttek hozzám, hogy fecsegjünk néhány órát.

Ezen a csütörtök estén ételt is hoztak magukkal, és valahogy

mind a szobámba kerültünk, ahol Chloe magára vállalta, hogy

átnézi a szekrényemet, és eldönti, mi maradhat, és minek kell

repülnie.

 Másképp nézel ki. Jobban - tisztázta, majd Sarához

fordult, aki az ágyamon keresztben elnyújtózva valamilyen

pénzügyi dossziét lapozgatott. - Te nem így gondolod?

Sara felpillantott, majd figyelmesen végignézett rajtam.

 Kifejezetten jobban. Talán, mert boldog vagy?

 Épp ezt akartam mondani - bólintott Chloe. - Az biztos,

hogy van valami izzás az arcodon. És a feneked fantasztikusan

néz ki a nadrágodban.

Végignéztem magam a tükörben, először elölről, majd

megfordultam, hogy lássam a hátamat is. A fenekem tényleg

elég vidámnak tűnt. Az első részem sem volt rossz éppen.

 Kicsit bő a nadrágom - jegyeztem meg. - És nézd csak,

78

már nem is vagyok olyan, mint egy muffin!

 Hát, az mindig jól jön - jegyezte meg Sara nevetve, majd

a fejét ingatva visszatért a papírjaihoz.

Chloe elkezdte pakolni a ruháimat vissza a szekrénybe meg

a nejlonzsákba.

 Kezdesz feszesebb lenni. Mit csinálsz?

 Csak futok. És egy csomót nyújtok. Will nagyon jó eb-

ben. A múlt héten bevettük a felüléseket is, és mondhatom,

nagyon utálom őket. Nem is tudom, mikor ettem utoljára sütit -

folytattam, és tovább néztem magam a tükörben -, pedig ez

nagy bűn.

 Még mindig edzel Willel? - kérdezte Chloe, és nem

tudtam nem észrevenni, hogy milyen pillantást váltottak

Sarával. Olyat, mintha épp most tettem volna le egy szép nagy

aranyrögöt az asztalra, amiről addig beszélhetnek, addig

forgathatják, amíg nem könyörgök kegyelemért.

 Igen, minden reggel.

 Will veled fut minden reggel? - kérdezte Chloe. Még egy

pillantást váltottak.

Én bólintottam, és a szétszórt holmikat kezdtem össze-

szedni.

 A parkban szoktunk találkozni. Azt tudtátok, hogy triat-

lonozik? Nagyon jó formában van.

Hirtelen elhallgattam, mert rájöttem, hogy Chloéval talán

nem kéne olyan szókimondónak lennem, mint Willel szoktam

lenni. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam, ő sem szokott

sok mindent kibeszélni. És jól gondoltam. Chloe a válla mögé

tette a sötét haját, és felvont szemöldökkel mondta:

 Szóval, William. - Én hümmögtem, miközben össze-



párosítottam egy zoknit. - A napi futáson túl is szoktatok

találkozni?

Éreztem magamon a figyelmüket, mintha egy lézersugár

79

égetné az arcomat. Bólintottam, de egyikőjükre sem néztem rá.

 Nagyon jóképű - tette még hozzá Chloe.

Vigyázat! Vigyázat! - figyelmeztetett az agyam.

 Igen, az.

 Láttátok már egymást meztelenül?

 Tessék? - villant a szemem Chloéra.

 Chloe! - mordult rá Sara.

 Dehogyis! - mondtam. - Csak barátok vagyunk.

Chloe felhorkant, majd karján egy adag összehajtogatott

ruhával a szekrényhez ment.

 Na, jó.

 Reggelente futunk, és néha megiszunk egy-egy kávét.

Esetleg együtt reggelizünk - mondtam vállvonogatva, nem



törődve vele, hogy az őszinteség-mutatóm a pirosba ugrott.

Mert mostanában szinte minden nap együtt reggeliztünk, és

napközben is legalább egyszer beszéltünk egymással. Sőt,

időnként már a kísérleteimmel kapcsolatban is tanácsokat

kértem tőle, amikor Liemacki elutazott, vagy dolga volt... vagy

mert kíváncsi voltam a véleményére. - Csak barátok vagyunk.

Sarára pillantottam. A papírokra meredt, de közben

mosolyogva ingatta a fejét.

 Lószart - mondta csöppet sem dallamosan Chloe. - Will

Sumnernek életében nem voltak olyan női barátai, akik csak a

barátai lettek volna; kivéve minket és a rokonait.

 Ez igaz - értett egyet vonakodva Sara is.

Nem szóltam semmit, csak megfordultam, és átkutattam a

fiókot egy pulóverért. A tarkómon éreztem, hogy Chloe figyel.

Nem volt túl sok barátnőm, olyan meg pláne nem, mint Chloe

Mills, de még én is voltam olyan okos, hogy féljek tőle egy

kicsit. Az volt a határozott benyomásom, hogy még Bennett is

tartott tőle valamelyest.

Megtaláltam a kardigánt, amit kerestem, és felhúztam a

80

kedvenc Firefly pólómra, ügyelve rá, hogy az arcom a lehető

legsemlegesebb legyen, a fejemben pedig ne uralkodjanak el a

Willel kapcsolatos gondolatok, amelyek kívül estek e baráti

körön. Valami azt súgta nekem, hogy ezek ketten egy pillanat

alatt átlátnak rajtam.

 Mennyi ideje ismeritek egymást? - kérdezte Sara. - Will

és Max már jó régóta ismerősök, de én csak azóta ismerem őt,

hogy New Yorkba költöztem.

 Ahogy én is - tette hozzá Chloe. - Nos, beszélj, Berg-

strom! William túl magasan hordja az orrát, és kéne ellene egy

kis muníció.

Megkönnyebbülten nevettem fel, ahogy érzékeltem a téma

kismértékű változását.

 Mit akartok tudni?

 Nos, hát te ismerted őt egyetemista korában. Orbitális

nagy pöcs volt? Mondd kérlek, hogy a sakk-klubba járt, vagy

valami ilyesmit! - kérlelt Chloe reménykedve.

 Hát, nem. Szinte biztos vagyok benne, hogy olyan srác

volt, akit tizennyolc éves korában az összes anyuka le akart

fektetni - mondtam, gondosan mérlegelve a szavaim. - Vagyis

hát, hallottam konkrétan egy ilyen történetet Jensentől...

 Max mintha mondott volna valamit arról, hogy járt a

nővéreddel - vetette fel Sara.

Megharaptam az ajkam, és megráztam a fejem.

 Egyszer egymásba gabalyodtak egy iskolai szünidő alatt,

de azt hiszem, hamar szétmentek. A legidősebb bátyámmal,

Jensennel az egyetemen találkoztak, aztán lakott nálunk is,

amikor az apámmal dolgozott a szakdolgozatán. Én vagyok a

legfiatalabb, úgyhogy nem sokat lógtam körülöttük, legfeljebb

ebédnél meg vacsoránál találkoztunk.

 Ne térj ki állandóan! - mondta Chloe, és hunyorítva

nézett rám. - Muszáj, hogy többet tudjál!



81

 Hát, lássuk - nevettem fel. - Ő is a legfiatalabb testvér a

családjában. Két nővére van, akik jóval idősebbek nála, de én

nem találkoztam egyikőjükkel sem. Az az érzésem, hogy kissé

anyámasszony katonája lehetett. Egyszer hallottam, ahogy a

szüleiről mesélt valakinek. Mindketten orvosok, de még jóval

azelőtt elváltak, hogy ő megszületett volna. Évekkel később

egy orvosi konferencián újra találkoztak, jól berúgtak, és

megint összejöttek egy éjszakára...

 És, bumm! Így lett Will! - tippelt Sara.

 Igen - bólintottam lassan. - De az anyukája nevelte.

Szóval, a nővérei tizenkét és tizennégy évvel idősebbek, mint

ő. Ő volt a kisbabájuk.

 Hát, ez megmagyarázza, miért gondolja úgy, hogy a nők

azért vannak a földön, hogy gondoskodjanak róla - fordult az

ágyon Sara felé Chloe.

Én nem egészen így gondoltam, úgyhogy leültem, és a



fejemet ingattam.

 Nem tudom, hogy tényleg így van-e. Inkább azt hiszem,

hogy nagyon, nagyon szereti a nőket. És úgy látszik, a nők is

szeretik őt - tettem hozzá. - Nők között nőtt fel, és pontosan

tudja, hogyan gondolkodnak, mit akarnak hallani.

 Azt nyilvánvalóan tudja, hogyan kell játszani - mondta

Sara. - Úristen, miket mesélt nekem róla Max!

Eszembe jutott Jensen esküvője, amikor Will eltűnt két

nővel. Más nem látta, csak én, és biztos voltam benne, hogy

nem először és nem is utoljára történt ilyen.

 A nők mindig is szerették őt - mondtam. - Egyszer

kihallgattam anya barátnőit, amikor Will még apának

dolgozott. Hogy mi mindent szerettek volna tenni vele!

 Igazi milfek! - sikkantott fel Chloe elragadtatva. -

Imádom ezt!

 Úristen, minden lány szerelmes volt belé! - Magamhoz

82




öleltem egy párnát, ahogy visszagondoltam rá. - Tizenkét éves

voltam, amikor először jött hozzánk Jensennel. Volt néhány ba-

rátnőm az iskolában, akik azután mindenféle okot találtak rá,

hogy meglátogassanak engem. Az egyikük például Szenteste

úgy csinált, mintha visszahozta volna a kardigánomat, pedig az

ő kardigánját adta oda nekem! Ha visszagondolok, hogy

milyen volt Will tizenkilenc évesen, hát, egy humoros, játékos,

a női testet jól ismerő valaki, akinek ráadásul ott volt még az a

pimasz mosolya is! Játszott egy zenekarban, tetkója volt...

maga volt a két lábon járó szex. És hogy milyen volt később

nyáron, amikor nálunk lakott? Ő huszonnégy volt, én tizenhat.

Kibírhatatlan volt. Állandóan póló nélkül mászkált a házban,

mintha nem tudná elviselni magán a ruhát, és nekem látnom

kellett az egész sima, tökéletes férfi-bőrét...

Ahogy kiszakadtam a múltból, láttam, hogy mind a kettőn

vigyorognak rajtam.

 Mi van?

 Ez nagyon frivol egy leírás volt, Hanna - jegyezte meg

Sara.

 A frivol szót használtad? - néztem vissza rá.

 Igen, azt használta - mondta Chloe. - És én egyetértek

vele. Nagyon szaftos kis dolgot láthattunk.

Felnyögtem, és felálltam az ágyról.

 Hát, annyi biztos, hogy a tinédzser Hanna kissé bele-

gabalyodott Willbe - mondta Sara. - De ennél sokkal

érdekesebb, hogy mit gondol róla most a huszonnégy éves

Hanna.

Gondolkodnom kellett ezen néhány pillanatig, mert hogy

őszinte legyek, rengeteg mindent gondoltam Willről, minden-

féle formában. A testére gondoltam, a szókimondó szájára, és

persze arra, amiket vele tudna csinálni, de az agyára is

gondoltam és a szívére.

 Azt hiszem, meglepően kedves, és szinte abszurd módon

83



okos. Egy igazi játékos, aki egyúttal őszinte és jó ember.

 És eszedbe sem jutott, hogy dugjál vele?

 Micsoda? - meredtem Chloéra.

 Micsoda micsoda? - kérdezett vissza a szemembe nézve.

- Mindketten klasszak és fiatalok vagytok. Van közös múltatok.

Szerintem irtó jó lenne.

Képek százai villantak át rajtam néhány másodperc alatt, és

bár úgy éreztem, hogy a dugás sokkal több annál, mint amit

akár magamnak is ki szabadna mondanom, azért kipréseltem

magamból néhány szót.

 Egyáltalán nem volt köztünk semmi szex.

 Jó, még nem volt - vonta meg a vállát Sara.

 Nem kéne finomabban beszélned? - kérdeztem felé

fordulva.

Nevetés szakadt ki Chloéből, megrázta a fejét, és feddően

Sara felé pillantott.

 Finoman! Hidd el, mindig azok beszélnek finoman, akik

csak szeretnének kedvesnek és ártatlannak látszani.



 Mindegy, ettől függetlenül - folytattam -, Will úgy

gondol rám, mint a barátja kishúgára.

Chloe felült, és szúrós pillantása szinte átdöfött.

 Annyit tudok, hogy egy férfi, ha találkozik egy nővel, két

kategória egyikébe sorolja be őt: vagy csak barát, vagy

lehetséges szextárs.

 Nincs valami rendszeres kapcsolata? - kérdeztem, és

összeráncoltam az orrom. Jó volt találkozgatni vele, de volt egy

olyan benyomásom, hogy Will kapcsolatai sokkal szervezet-

tebbek voltak, mint hogy beérje az ilyen laza beszélgetésekkel.

Lehet, hogy vannak rendszeres éjszakai programjai? Nem

voltam biztos benne, hogy átlátok ezen a határvonalon egy

olyan bizonytalan és formátlan dolog tekintetében, mint a szex.

 Kedden Kitty, szombaton Kristy - bólintott Sara.

84

Elgondolkodva hümmögött még magában, majd hozzátette:

Nem hiszem, hogy Larával is találkozik még, de biztos vagyok



benne, hogy mások is beesnek időnként.

Chloe rávillantotta a szemét, de Sara állta a tekintetét. Én

pislogni kezdtem, és hagytam, hogy játsszák ezt le maguk

között.

 Nem mondom, hogy bele kell szeretnie, csak azt, hogy

dugjanak egy nagyot.

 Én csak azt szeretném, hogy mindenki ismerje a tényeket

- válaszolta Sara kihívó tekintettel.

 Na, jó - kezdtem -, ez nem is fontos. Tekintve, hogy a

bátyám legjobb barátja, nyugodtan kimondhatjuk, hogy én itt a

„kizárólag barát" kategóriába esem.

 Beszélt már a melledről? - kérdezte Chloe.

Éreztem, hogy forróság önti el a nyakamat. Will beszélt

róla, bámulta, és bálványozta a mellemet.

 Ja... igen.

 Erről beszélek - mosolygott Chloe sokatmondóan.



* * *

Másnap reggel Will nyilván meg volt győződve róla, hogy

beszedtem valami tudatmódosító szert, vagy hogy be kéne

szednem valamit. A futás alatt nem tudtam semmire sem

figyelni, mert egyfolytában a Sarával és Chloéval folytatott

beszélgetés járt a fejemben. Nem elég, hogy azon töprengtem,

vajon Will milyen gyakran nézi a cicimet, milyen gyakran

mutat rá, sőt, beszél hozzá, de sajnos azon is gondolkodtam,

milyen lehetett Will az általam is ismert nőkkel. Miket csinált

velük, hogy érezték magukat vele, amikor együtt voltak, és

hogy ők is olyan jól szórakoztak-e, mint én. Plusz, ott volt még

az a tény, hogy minden bizonnyal meztelenül volt velük...

nagyon sokszor.

85

Ez persze oda vezetett, hogy elképzeltem Willt meztelenül,

ami nem segített az összpontosításban, és abban, hogy egye-



nesen fussak az előttem levő egyenes ösvényen.

Erővel elszakítottam a gondolataimat a könnyű csendben

mellettem futó férfitől, és a laborban rám váró feladatokra, a

megírandó kutatási jelentésre gondoltam, ami a fokozatom

megszerzéséhez kellett.

De később, amikor ültömben Will fölém hajolt, mert a

begörcsölt lábamat próbálta kinyújtani, olyan sokatmondóan

nézett rám, és olyan lassan nézett végig rajtam, hogy az összes

gondolatom, amiket eddig sikerült kizárnom, ismét visszatért.

A gyomrom megcsavarodott, majd kellemes meleg áradt szét a

mellemben, és elindult le, a lábam közötti elhanyagolt terület

felé. Úgy éreztem, mintha beleolvadnék a hideg földbe.

 Jól vagy? - kérdezte lágyan. Csak bólintani tudtam. Ő a

homlokát ráncolva folytatta: - Olyan csendes vagy ma reggel!

 Elgondolkodtam - mormogtam magam elé.

Megjelent az a kis szexi mosolya, és éreztem, hogy

kalapálni kezd a szívem.

 Hát, remélem, hogy nem valami pornóra gondolsz, meg a

szopásra, meg hogy miket akarsz kipróbálni a szexben, mert ha

azt hiszed, hogy ezt megtarthatod magadnak, hát óriásit

tévedsz. Most jó ritmusban vagyunk, Ziggs!

Ezután a futás után különösen hosszan zuhanyoztam.

* * *

Sohasem voltam egy nagy SMS-bajnok, és Will előtt az

üzeneteim a családomnak vagy a munkatársaimnak küldött

egyszavas válaszokra korlátozódtak.

Akkor jössz? Igen.

Hoznál egy üveg bort? Igen.

Hozol valakit? Nem.

86

Egy héttel ezelőtt, amikor végül kicsomagoltam az iPhone-t,

amit Nielstől kaptam karácsonyra, még mindig az össze-

hajtható telefonommal SMS-eztem, amiről Jensen azt állította,

hogy ez volt a legelső mobiltelefon, amit valaha gyártottak.

Kinek van arra ideje, hogy bepötyögjön vagy száz üzenetet,

amikor fel is hívhatja az illetőt, és mindent megbeszélhet vele

kevesebb, mint egy perc alatt? Számomra ez nem tűnt túl

hatékonynak.

De Willel ez is vicces volt, és el kell ismernem, az új

telefonommal könnyebben is ment. Ő mindenféle gondolatokat

küldözgetett nekem, amik napközben eszébe jutottak, meg egy

arcképet magáról, amikor egy különösen rossz viccet sütöttem

el, vagy az ebédjét fényképezte le, amikor a felszolgált

csirkemell úgy nézett ki, mint egy pénisz. Szóval, a... felfrissítő

zuhanyzás után, amikor a telefonom megzörrent a másik

szobában, nem is csodálkoztam, hogy Will az. Ami meglepett,

az inkább a kérdése volt:

Mi van rajtad?

Éreztem, hogy zavartan összeráncolom a homlokom.



Furcsa, de messze nem a legfurcsább dolog volt, amit eddig

kérdezett. Félóra múlva találkozunk a reggelinél, és talán attól

tartott, hogy úgy fogok kinézni - ami miatt húzni szokott, mint

egy egyetemista hobó.

Lenéztem a meztelen mellemen levő törölközőre, és írni

kezdtem:

Fekete farmer, sárga felsö, kék pulóver.

Nem, Ziggy, úgy értem *ide illeszd a

célzást* MI VAN RAJTAD?

Na, ezt már nem értettem.

Nem értem - válaszoltam.

Csak piszkállak. Szexting.

Megálltam, és néhány másodpercig a telefonomra

meredtem, mielőtt válaszoltam volna:

87

Mi van?

Ő sokkal gyorsabban írt, mint én, így a válasza szinte



azonnal megjelent.

Úgy nem olyan izgalmas, ha meg kell

magyaráznom.

Új

szabály:

jól,

vagy

legalább elfogadhatóan kell értened a

szexi célozgatásokhoz.

Egy pillanat alatt megértettem, mintha felkapcsolták volna a

villanyt.

Oh! Ah! „Szexting!" Ez remek!

Bár értékelem a lelkesedésedet, és azt a

tényt, hogy szerinted elég elmés vagyok

ahhoz, hogy ilyesmit kitaláljak - válaszolta

-, közlöm veled, hogy nem tölem származik

a kifejezés. Már jó ideje közszájon forog

a pórnép körében. Akkor, most válaszolj a

kérdésre!

Fel-alá kezdtem járkálni, és gondolkodtam. Oké. Ez egy

feladat. Meg tudom csinálni. Filmbeli emlékeim közül

megpróbáltam előkaparni valami szexi beszólást, de

pillanatnyilag semmi sem jutott eszembe. Felidéztem Eric

csajozós szövegét, aztán... vállat vontam, és elfelejtettem. Totál

üres volt az agyam.

Nos, most még épp nem vagyok felöltözve

– írtam -, és itt állok, és megpróbálom

kitalálni, hogy szabályellenes-e alsónemü

nélkül menni, mert a ruhámon átlátszanak a

szegélyek, én viszont utálom a tangát.

A telefont néztem, míg a kis pontok nem jelezték, hogy

válaszol.

A francba, ez tök jó volt, te gyerek! De

ne mondj alsónemüt. Vagy blúzt. Nem szexi.

Ne csúfolódj rajtam! Nem tudom, mit kell



mondani. Hülyén érzem magam, ahogy itt

88

állok meztelenül, és veled SMS-ezem.

Vártam.

Eltelt néhány pillanat, míg újraéledt a telefonom.

OK. Most már látom, hogy érted. Akkor

mondj valami disznó dolgot!

Disznó dolgot?

Uramisten! Van annyi idő, hogy lenézzek valamit az

internetről? Nincs. Átkutattam az agyam, és leírtam az első fél-

disznó dolgot, ami az eszembe jutott:

Néha, amikor együtt futunk, és te

szabályosan

veszed

levegöt,

és


beleolvadsz a ritmusába, arra gondolok,

milyen hangokat adhatsz ki szex közben.

Hát, lehet, hogy ez kicsit több volt, mint fél-disznó, ezért

örökkévalóságnak tűnt az az idő, amíg nem válaszolt. Istenem!

Letettem a telefonom, mert megvoltam győződve róla, hogy

Will már nem fog válaszolni többé. Talán valami játékosra

gondolhatott, és nem ilyen... őszinte dologra.

Bementem a fürdőszobába, megfésültem a vizes hajamat,

majd egy kontyba csavartam a fejem tetején. A szobában

hallottam, hogy megzörren a telefonom.

HÜHA - volt az első üzenet.

A második pedig:

Ez elég... erös kezdés volt! Egy perc

idöt kérek. Vagy inkább ötöt.

ISTANEMSAJNALOMNAGYON


-

pötyögtem

remegő

ujjakkal az üzenetem, és szerettem volna elbújni egy lyukban,

és meghalni. - ÚGY ÉRTEM BOCSÁNAT HOGY

KICSÚSZOTT A SZÁMON EL SE HISZEM.

Viccelsz - válaszolta. - Olyan volt ez

nekem, mint a karácsony. Úgy tünik, van

még mit fejlödnöm. Várj, lehet, hogy elöbb

még nyújtanom kéne.

89

Várok - írtam vissza.

Jól nézett ki a cickód ma.

Csak ennyit tudsz? - írtam vissza, mert már sokkal

perverzebb dolgokat is mondott nekem élőben; egyenesen a

mellemnek. Most komolyan arra tanít, hogyan legyek szexi?

Tényleg? Ez egyáltalán nem jött be



neked?

Zzzzzzzzzzz - írtam vissza.

LÁTHATOM a melledet legközelebb?

Jó.

Átmelegedett az arcom, de nem ismertem volna be semmi

pénzért.

Nyami.

Úgy mosolyogtam a telefonomra, mint egy idióta. Újra

megjelent a kis szövegbuborék, vagyis írni kezdett. Vártam. És

vártam. Végül megjött:

Meg is foghatom? Megízlelhetem?

Nagyot nyeltem és remegve feljebb húztam magamon a

törölközőt. Most már nem csak az arcomat éreztem forrónak.

Azt válaszoltam:

Na, ez már egy kicsit jobb volt.

Megszívhatom és megbaszhatom öket?

Leejtettem a telefonom, majd idegesen matatva kerestem a

földön.

Ez már elég jó - írtam remegő kézzel. Lehunytam a

szemem, és el akartam hessegetni a szemem elől azt a képet,

ahogy Will csípője a mellem fölött mozog, a dákója pedig a

melleim között csúszkál.

A telefonon keresztül is éreztem az eltökéltségét, ahogy azt

válaszolta:

Tudasd velem, ha szeretnél egy perc idöt

EGYEDÜL. Felkészültél?

Nem. Egyáltalán nem. Igen.

90

Egyszer az a rózsaszín trikó volt

rajtad. A didkóid fenomenálisan néztek ki

benne! Teltek és lágyak. Mikor a szél

feltámadt, a bimbóidat is látni lehetett.

És csak arra tudtam gondolni, milyen lenne

neked, ha magadon éreznéd a kezem, és a

mellbimbódat nyalogatnám. Hogy nézne ki a

farkam a börödön, és milyen érzés lenne a

nyakadra élvezni.

Jesszusom! Will! Felhívhatlak?

Miért?

Mert nehéz egy kézzel írni.

Egy percig nem válaszolt, és most én láttam magam előtt,

ahogy leejti a telefonját. Aztán azt írta:

A FENÉBE! Épp magadhoz nyúlsz?

Leesett? - válaszoltam. Aztán eldobtam a telefont, és

lehunytam a szemem.

Mert, hát igen, pontosan azt csináltam.

* * *

Mivel a futás végeztével megegyeztünk, Hogy Sarabeth-nél

reggelizünk, az SMS-ei által ihletett tevékenységemet

befejezve gyorsan felöltöztem, és kirohantam az ajtón. A hideg

és a kezdődő hóesés ellenére végig forróságot éreztem magam-

ban, míg a Kilencvenharmadik utca felé siettem, és azon

gondolkodtam, hogy ülök le majd le vele szemben anélkül,

hogy lássa rajtam, hogy az ő üzeneteire maszturbáltam. A napi

dolgok kezdték elveszteni a jelentőségüket, és nem tudtam,

hogy mindez mikor kezdődött. Akkor, amikor ma reggel fölém

hajolt, és úgy nézett rám, mintha rám akarna mászni? Vagy

hetekkel ezelőtt, amikor a pornóról és a szexről kezdtünk

beszélgetni a bárban? Vagy még korábban, amikor először

mentünk együtt futni, és ő a fejembe húzott egy sapkát, és úgy

91

mosolygott rám, hogy az volt az érzésem, mintha a falnak

nyomva megbaszott volna?

Ez így nem lesz jó. Barátok vagyunk, emlékeztettem

magam. Titkos feladat. Megtanulni nindzsa módra küzdeni,

majd sértetlenül elmenekülni.

Lehajtott fejjel mentem a vékony, ropogós hóban, és

átkoztam a márciusi időjárást, miközben a hópelyhek

beleakadtak a lazán hagyott hajamba. Épp egy fiatal pár jött ki

a vendéglőből, és én becsusszantam mellettük az ajtón.

 Zig! - mondta egy hang, és ahogy felnéztem, Will

mosolygott le rám a galériáról. Intettem neki, majd

megindultam felfelé a lépcsőn, menet közben levéve a sálamat.

- Klassz, hogy megint látlak - mondta, és felállt, ahogy a

közelébe értem.

Azon kaptam magam, hogy irracionális módon halálra

idegesít a jó modorával, de még inkább a még mindig nedves

hajával, és azzal, ahogy a pulcsija feszül a hosszú felsőtestén.

Micsoda remek egy seggfej!

 ’reggelt - válaszoltam.

 Zsémbes vagy? Esetleg egy kissé feszült?

 Nem - válaszoltam haragosan.

Felnevetett, ahogy mindketten leültünk.

 Megrendeltem a reggelid.


 Micsodát?

 A reggelidet. Citromos palacsintát bogyós gyümölcsök-

kel. És azt a virágos dobozos dzsúszt.

 Ja, jó - válaszoltam rápillantva az asztal másik oldaláról.

Széthajtogattam a szalvétámat, és az ölembe tettem. Ő előre-

hajolt, hogy a szemembe nézzen.

 Vagy valami mást akartál? Szóljak a pincérnek?

 Ne... - Nagy levegőt vettem, és kinyitottam a számat,

hogy mondjak valamit, de aztán újra becsuktam. Apróság volt;

92

tudta jól, hogy mindig ezt az ételt rendelem és ezt a fajta

gyümölcslevet. Meg azt is, hogy hogyan nyújtsa ki a begörcsölt

lábam. De valahogy mégis fontosnak éreztem. Egy kicsit

rosszul éreztem magam attól, hogy ennyire kedves, és hogy én

képtelen vagyok levenni a szemem a nadrágjáról. - Csak

furcsa, hogy emlékszel rá.

 Nem nagy ügy - vonta meg a vállát. - Ez csak egy



reggeli, Cikk-cakk! Nem a vesémet adtam neked.

Elnyomtam magamban a hirtelen feltörő kurvás kész-

tetéseimet.

 Persze; csak ez tényleg szép volt tőled. Néha meg tudsz

lepni.

 Ezt hogy érted? - kérdezte kissé visszakozva.

Felsóhajtottam, és belesüppedtem a székembe.

 Csak azt gondoltam, hogy inkább gyerekként kezelsz. -

Amint kimondtam, már látszott, hogy nem tetszett neki.

Hátradőlt a székén, és lassan kifújta a levegőt. - Tudom, hogy

leadsz a tempódból, hogy veled futhassak. Azt is tudom, hogy

lemondtad a nem-barátnőiddel való programjaidat, hogy velem

tölthesd az időt, és szeretném, ha tudnád, hogy... milyen nagyra

értékelem ezt. Te igazán jó barát vagy, Will.

Összerándult a szemöldöke, és a poharába nézett ahelyett,

hogy rám nézett volna.

 Kösz. Csak... érted... segítek Jensen kishúgának.

 Igen - mondtam, és ismét éreztem, hogy valami zavar.

Szerettem volna elvenni előle a vizet, és a saját fejemre önteni.

Mi ez a vadság bennem?

 Igen - ismételte meg ő is, és azzal a bolondos mosollyal

pillantott fel rám, ami azonnal szétoszlatta a bennem gyűlő

feszültséget, és visszazökkentett a lányos szerepembe. -

Legalábbis, ezt fogjuk mondani mindenkinek.

93

HATODIK FEJEZET

Valami megváltozott; egy kapcsoló átkapcsolt az utóbbi

néhány nap során, és most egy ismeretlen súly nehezedett ránk.

Néhány nappal ezelőtt kezdődött, amikor futás közben olyan

szétszórt volt, aztán lefeküdt a földre, mert begörcsölt a lába. A

reggeli után jól látszott, hogy valami miatt nagyon feszült.

Küzdött magában valamivel. Hasonlóképp zavarban volt, mint

én, mintha ellenállhatna annak a mágneses erőnek, ami jól



láthatóan egy másik területre vonzott minket.

Egy nem baráti területre.

A telefonom megzörrent a kávézó asztalán, és fölkaptam,

mert Hanna képe jelent meg a kijelzőn. Próbáltam nem

tudomást venni arról a könnyű, meleg érzésről, ami a hívása

miatt elfogott.

 Szia, Ziggs!

 Gyere el ma este egy partira! - mondta egyszerűen,

átugorva a szokásos üdvözléseket. Az ideges Hanna szokott így

tenni. Szünetet tartott, majd csendesebben hozzátette: -

Hacsak... Basszus, ma szombat van! Hacsak nem az amúgy

plátói szexpartnereddel leszel.

Figyelmen kívül hagytam a gondosan elhelyezett rejtett

kérdését, és az első dologra koncentráltam, mert a Columbia

biológia fakultásának konferenciatermében tartott parti képe

94

rémlett föl előttem, kétliteres üdítőkkel, chipsszel és bolti



salsával.

 Milyen partira?

Egy kis csönd volt a vonal másik végén.

 Lakásavatóra.

Elmosolyodtam, mert még jobban gyanakodni kezdtem.

 Milyen lakás avatójára?

A vonal másik végéről megadó nyögést hallottam.

 Oké, rendben. Ez egy diákparti. Egy srác a karról új

lakásba költözött a barátaival. Nyilvánvalóan szar lesz az

egész. Én szeretnék menni, és szeretném, ha eljönnél velem.

 Szóval egy vadulós egyetemista buli? Lesz ropi meg

pilótakeksz is?

 Dr. Sumner - sóhajtott. - Ne légy sznob!

 Nem vagyok sznob - válaszoltam. - Egy harmincas évei

elején járó férfi vagyok, aki már évekkel ezelőtt lediplomázott,

és akinek az jelenti a vad éjszakát, ha ráveszem Maxet, hogy

több, mint ezer dollárt költsünk egy üveg scotch-ra.

 Csak gyere el velem! Biztosan jól fogod érezni magad.

Sóhajtottam, és a kávézóasztalon levő fél üveg sörre

bámultam.

 Én leszek ott a legidősebb?

 Valószínűleg - ismerte be. - De egyúttal a legjóképűbb is.

Nevettem ezen, majd elképzeltem, hogy milyen lenne az

estém enélkül. Már lemondtam Kristyt, és magam sem tudtam,

hogy miért.

Ez nem igaz. Pontosan tudtam, miért. Hülyén éreztem volna

magam, és tisztességtelen lettem volna Hannával, ha más nővel

lennék, miközben ő olyan sokat adott nekem magából. Amikor

azt mondtam Kristynek, hogy nálam ma esőnap van, tudtam,

hogy mást is megérzett a hangomból. Nem kérdezte, hogy

miért szerveztem át a dolgokat, ahogy Kitty kérdezte volna. Én

95

magam már gyanítottam, hogy ezzel a szőkével már nem

fekszem le többet.

 Will?

Sóhajtottam, és a bejárathoz mentem, ahol a cipőmet

hagytam.

 Oké, rendben, elmegyek. De olyan pólót húzzál, amiben

jól látszik a cicid, hogy legyen mivel szórakoznom nekem is!

Apró, levegős nevetést hallottam, ami egyszerre volt lányos

és dögös.

 Megegyeztünk.

* * *

Pontosan olyan volt, mint amire számítottam. Egy felsős

diákokhoz illő, olcsó bérlakás, ami nagyon is ismerős volt

nekem. A nosztalgia hulláma öntött el, ahogy beléptünk a

zsúfolt lakásba.

Két lehasznált futont láttam, foltos, iszapzöld huzattal. A

televízió egy asztallapon állt, amelyet két doboz tartott. A

kávézóasztal is látott már szebb napokat, mielőtt rosszra fordult

a sorsa, majd azután ezekhez a fiatalemberekhez került, hogy

még inkább leamortizálják. A konyhában szakállas hipszterek

és végzős egyetemisták hordája gyűlt egy Yuengling

söröshordó köré, a pulton félig kiivott üvegek és olcsó piák

sorakoztak.

De Hanna arcára nézve azt hihette volna az ember, hogy a

mennyországba került. Megszorította a kezem, fészkelődött

egy kicsit, majd azt mondta:

 Úgy örülök, hogy eljöttél velem!

 Most komolyan: voltál ezelőtt egyáltalán ilyen buliban? -

kérdeztem.

 Egyszer - válaszolta, még mélyebbre taszítva a kétség-

beesésbe. - Még fiatalabb koromban. Négy Bacardit ittam, és

96

belehánytam valaki cipőjébe. Fogalmam sincs, hogy kerültem

haza.

Ez a kép felforgatta a gyomromat. Szinte minden partin,

amelyen egyetemista koromban részt vettem, volt egy ilyen

lány, aki tágra nyílt szemmel kódorgott, és elszántan próbált

vad lenni. Rosszul esett, ha arra gondoltam, hogy az a lány

Hanna is lehetett volna. A szememben ő mindig okosabb volt

ennél és öntudatosabb. Még mindig beszélt, és közelebb

hajoltam hozzá, hogy elkapjam az értelmét.

 ...a vad éjszakák többnyire azt jelentették, hogy Most

mutasd meg!-et játszottunk a kolesz társalgójában, és ouzót

kortyolgattunk hozzá. Vagyis hát, mindenki más ouzót ivott.

Én, ha csak megszagolom, okádni tudnék tőle. - Rám nézett a

válla fölött, és magyarázatként még hozzátette: - A

szobatársam görög volt.

Hanna bemutatott egy csoportnak, főként fickóknak. Volt

egy Dylan, egy Hau és egy Aaron, és asszem egy Anil. Az

egyikük egy koktélt adott Hannának, ami valami divatos

szilva-szakéből és szódavízből állt. Szilva-szaké. Tudtam, hogy

Hanna nem egy nagy ivó, és beindult a védelmező ösztönöm.



 Nem akarsz inkább valami alkoholmenteset? - kérdeztem

elég hangosan ahhoz, hogy a többiek is hallják. Amilyen

faszfejek, nyilván azt hiszik, hogy be akar nyomni.

Mindenki a válaszát várta, de ő beleivott az italába, majd

elismerően hümmögött..

 Ez nagyon jó. Te jó ég! - Úgy tűnt, hogy tényleg ízlik

neki. - Csak figyelj rá, hogy ne igyak többet! - súgta a fülembe,

közelebb húzódva hozzám. - Különben nem vállalok

felelősséget a tetteimért.

Na, bassza meg. Ezzel az egy mondatával kisiklatta a

tervemet, hogy én legyek a jóságos nagytestvére ezen az estén.

Hanna gyorsabban itta meg a koktélt, mint vártam, és az

arca rózsaszín pírt vett fel. A száján folyton mosoly bujkált.

97

Elkapta a tekintetem, és láttam, hogy boldog, feldobott.

Jézusom, de csinos! - gondoltam, és arra vágytam, bárcsak

egyedül lennénk nálam, és mondjuk, filmet néznénk. Fel is



jegyeztem gondolatban, hogy ezt hamarosan meg kell ejtenünk.

Körülnéztem, és megláttam, milyen sokan jöttek még. A

konyha egyre zsúfoltabb lett. Az egyik egyetemista lány

közelebb jött a kis körhöz, amelyben álltunk, és ahol őrült

professzorokról szóló történeteket meséltek. Közém és a

jobbomon álló Dylan közé lépett. Éreztem, hogy a balomon

levő Hanna figyeli a reakciómat. Nagyon ki voltam hegyezve

rá, szinte az ő szemével láttam magam. Abban igaza volt, hogy

tényleg észreveszem a nőket, de ez a nő, bár csinos volt,

semmiféle hatással nem volt rám, különösen most, hogy itt volt

mellettem Hanna is. Vajon tényleg azt gondolja, hogy minden

alkalommal lefekszem valakivel, ha kimozdulok otthonról?

Elkaptam a tekintetét, és rosszallóan néztem rá. Ő

kuncogott, és hang nélkül tátogta nekem:

 Ismerlek ám!

 Nem ismersz - tátogtam neki vissza. És, basszus,

kimondtam a másik felét is: - Még annyi mindent kell

tanulnod!

Néhány hosszú, feszült pillanatig csak bámult rám. Láttam a

nyakán az erei lüktetését, láttam, hogy kipirosodik a nyaka, és

felgyorsul a lélegzete. Lenézett a földre, a kezét a bicepszemre

tette, és végighúzta az ujját a fonográfot ábrázoló tetováláson,

amit a nagyapám halálakor készíttettem.

Egyszerre léptünk el a csoporttól, és cinkosan össze-

mosolyogtunk. Bassza meg, ez a lány megtébolyít!

 Mesélj erről valamit! - súgta.

 Egy éve csináltattam, amikor a nagypapám meghalt. Ő

tanított basszusgitározni. Szinte minden ébren töltött percét

zenehallgatással töltötte, minden nap.

 Akkor mesélj egy olyanról, ami nem látszik - mondta, és

98

a számat kezdte figyelni.

Lehunytam a szemem egy pillanatra, és gondolkodtam.

 A baloldali lengőbordám alá egy NEM szót

tetováltattam.

 Miért? - nevetett fel, és annyira közel lépett hozzám,

hogy a leheletén éreztem a szilva édes illatát.

 Akkor történt, amikor egyszer berúgtam az egyetem alatt.

Épp egy erősen vallásellenes hullámon lovagoltam, és nem

tetszett, hogy Isten Ádám bordájából csinálta Évát.

Hanna hátravetette a fejét, és úgy nevetett, ahogy én a

legjobban szerettem; a hasából jött a nevetés, és megrázta az

egész testét.

 Olyan kibaszott szép vagy - mondtam halkan, anélkül,

hogy meggondoltam volna, majd a hüvelykujjammal végig-

simítottam az arcát.

Felrántotta a fejét, és egy bujkáló, gonosz kis mosollyal

kihúzott a konyhából.

 Hova megyünk? - kérdeztem, és hagytam, hogy végig-

vonszoljon a zárt ajtók mellett egy folyosón.

 Csitt! Ha elmondom, elvesztem a bátorságomat, még

mielőtt odaérnénk. Csak gyere!



Nem tudhatta, hogy akkor is mennék vele, ha kigyulladna ez

a folyosó. Végül is, miatta jöttem el erre a koszos, bohém

partira.

Az egyik zárt ajtó előtt Hanna megállt, kopogott, majd várt.

A fához nyomta a fülét, rám mosolygott, és amikor semmi sem

hallatszott, egy aranyos, ideges nyikkanás kíséretében elfor-

gatta az ajtónyitó gombot.

A szoba sötét volt, és hála istennek, üres; a költözködés sem

hagyott rajta túl mély nyomokat. A szoba közepén levő ágy

frissen volt vetve, a sarokban egy szekrény állt, és a szemközti

fal előtt dobozok sorakoztak.

 Kinek a szobája ez? - kérdeztem.

99

 Nem tudom. - Hanna mögém nyúlt, bezárta az ajtót, majd

felnézett rám. - Szia!

 Szia, Hanna.

A szája kinyílt, gyönyörű szemével rám nézett.



 Nem azt mondtad, hogy Ziggy.

 Tudom - súgtam vissza mosolyogva.

 Mondod még egyszer?

A hangja rekedtes lett, mintha azt kérte volna, hogy nyúljak

hozzá, vagy csókoljam meg. És lehet, hogy amikor Hannának

szólítottam, az olyan volt neki, mintha tényleg megcsókoltam

volna. Én legalábbis így éreztem. Egy részem - egy nagyon

nagy részem - úgy döntött, hogy mostantól nem érdekel. Nem

érdekel, hogy tizenkét évvel ezelőtt a nővérével csókolóztam,

és hogy a bátyja az egyik legközelibb barátom. Nem érdekel,

hogy Hanna hét évvel fiatalabb nálam, és sok tekintetben

nagyon-nagyon ártatlan. Nem érdekel, hogy valószínűleg úgyis

elszúrom az egészet, vagy hogy a múltam előbb-utóbb zavarni

fogja őt. Egyedül voltunk egy sötét szobában, és minden

porcikám izzott a vágytól, hogy megérintsen engem.

 Hanna - mondtam csendben. A két szótag betöltötte az

agyam, és felpörgette a pulzusom. Ő titokzatosan elmo-

solyodott, majd a számra nézett. A nyelve kicsúszott a szájából,

és megnedvesítette az ajkát. - Mi történik itt, Titokzatos

Hölgy? - kérdeztem súgva. - Mit csinálunk ebben a sötét

szobában? Flörtölünk?

Ő fölemelte a kezét, és a hangja szinte levegő nélkül jött ki a

torkából.

 Ez a szoba Las Vegas. Jó? Ami itt történik, az itt is

marad. Vagy inkább, amit itt kimondunk, az itt is marad.

Kábán bólintottam; megigézett alsó ajkának íve.

 Oké.

 Ha ez túl sok neked, vagy ha átlépem a barátság egy

100

olyan határát, amit eddig rejtélyes módon sikerült elkerülnöm,

csak szólj, és elmegyünk, és nem leszünk nevetségesebbek,

mint amilyenek ezelőtt voltunk.

 Oké - súgtam megint, és néztem, ahogy remegve mély

levegőt vesz. Kicsit ittas volt és ideges. A várakozás hulláma

futott végig a gerincemen.

 Annyira beindulok tőled - folytatta halkan.

 Csak tőlem? - kérdeztem vissza mosolyogva.

 Szeretném, ha... - vonta meg a vállát - megtanítanál

néhány dologra. Nem csak arra, hogy hogyan kezeljem a

pasikat, hanem arra is, hogy hogyan legyek valakivel. Mindig

erre gondolok. És tudom, hogy te könnyen csinálsz ilyesmit

anélkül, hogy viszonyt kezdenél valakivel, és... - Elmerengett

valamerre, majd rám nézett a sötét szobában. - Barátok

vagyunk, ugye?

Pontosan tudtam, hová akar kilyukadni.

 Bármit is kérsz, megteszem.

 Nem is tudod, mit akarok kérni.

 Akkor kérd! - mondtam felnevetve.

Egy kicsit közelebb lépett, a kezét a mellkasomra tette; erre

lehunytam a szemem, és a meleg keze közben lecsúszott a

hasamra. Egy pillanatra arra gondoltam, vajon érzi-e, hogy

kalapál a szívem. Mert én mindenhol éreztem a szívverésem, az



egész mellkasomban, és végig a bőrömön is.

 Megnéztem még egy filmet - mondta -, egy pornót.

 Értem.

 Elég szaftos kis filmek ezek.

Csendben mondta ezt, mintha attól tartott volna, hogy

megbánthatja a férfias, pornókedvelő érzékenységemet.

 Nyilván - nevettem fel egyetértőén.

 A nők mindig annyira túlzóan viselkednek bennük. -

Majd elgondolkodva hozzátette: - De többnyire a fickók is.

101

 Többnyire?

 De nem a végén - folytatta, és annyira lehalkította a

hangját, hogy alig lehetett hallani. - Mikor a pasi élvezett.

Kihúzta a nőből, aztán rajta csinálta.

Az ujjait az ingem alatt mozgatva a köldökömtől a

nadrágom derekáig húzódó szőrrel játszott. Aztán beszívta a

leverőt, és kezével kutakodva följebb, a mellemre csúszott.



Bassza meg! Már úgy beindultam, hogy alig tudtam vissza-

tartani magam, hogy a csípője felé nyúljak. De azt akartam,

hogy ő irányítsa a történéseket. Ő húzott ide be, ő kezdte az

egészet. Szerettem volna, ha megkapja mindazt, amit akar,

mielőtt rám kerülne a sor. Mert akkor már nem tartok vissza

semmit.

 Ez elég gyakori a pornófilmekben - mondtam. - A fickók

nem a nőbe élveznek.

 Nekem tetszett ez a rész - nézett rám.

Éreztem, hogy merevebb leszek a nadrágomban, és nagyot

nyeltem.

 Igen?

 Tetszett, mert úgy éreztem, hogy olyan életszerű. Azt

hiszem, most jövök rá a dolgokra. Korábban még nem

próbáltam vagy nem akartam kipróbálni azokkal, akikkel eddig

voltam. De mióta veled lógok, képtelen vagyok nem gondolni

az ilyesmikre. Szeretném megtudni, hogy mi az, amit szeretek.

 Ez jó.

Összerázkódtam a sötét szobában, és azt kívántam, bárcsak

ne válaszoltam volna olyan gyorsan, olyan nyilvánvalóan.

Semmit sem akartam jobban, mint odavinni az ágyhoz, és

olyan hangosan megbaszni, hogy mindenki tudja a partin, hova

tűntünk és mit is kap éppen.

 Nem tudom igazán, hogy mi jó a férfiaknak. Tudom,

hogy azt mondjátok magatokról, hogy nincs ebben semmi nagy

102

titok, de ez nem igaz. Legalábbis, én nem így érzem. - Meg-

fogta a kezem, és az arcomat figyelve a melléhez húzta. A

tenyeremmel pont azt éreztem, amit már ezerszer elképzeltem.

Telt és lágy ívei, selymes bőre vággyal volt tele. Mindent meg

kellett tennem, hogy ne kapjam föl, és ne szorítsam a falnak.

 Szeretném, ha megmutatnád, hogyan - mondta.

 Hogy érted, hogy hogyan?

Lehunyta a szemét, és nyelt egyet.

 Szeretnék úgy hozzád érni, hogy elélvezz.

Nagy levegőt vettem, és a szoba közepén levő ágy felé

pillantottam.

 Ott?

Követte a tekintetem, majd megrázta a fejét.

 Nem ott. Nem az ágyban. Csak... - gondolkodott néhány

pillanatig, majd kibökte: - Benne vagy?

 Hű, hát persze, hogy benne vagyok. Nem is tudom, képes

lennék-e nemet mondani neked, még akkor sem, ha muszáj

lenne. - Egy kis mosolyt rejtett el, és a kezemet lehúzta a

csípőjére. - Kézzel szeretnéd? Azt akarod? - Behajlítottam a

térdem, hogy a szemébe nézhessek. Egy baromnak éreztem

magam, amiért ilyen szókimondó voltam vele. Végül is, az

egész beszélgetés végtelenül szürreális volt, de muszáj volt

tisztáznom, hogy mi is történik valójában, mielőtt hagyom,

hogy elillanjon az amúgy is vékonyka önkontrollom. - Csak

tudni szeretném, hogy jól értem-e.

Megint nyelt egyet, és most furcsamód szégyellősen



mondta:

 Igen.

Közelebb léptem, és ahogy megütött a samponjának növényi

illata, ráébredtem, hogy milyen feszült is voltam. Korábban

sohasem voltam ideges, de most meg voltam rémülve. Nem

azzal törődtem, hogy ez milyen jó nekem - felőlem lehetett

volna bármilyen esetlen és ügyetlen, gyors vagy lassú, gyengéd

103

vagy durva -, mert én így is, úgy is felrobbantam volna a kezei

között. Csak azt szerettem volna, ha egy másodpercre sem

veszik el a nyitottsága. Azt akartam, hogy a szex jó legyen

neki.

 Nekem rendben van, ha hozzám nyúlsz - mondtam neki a

bennem ébredő sürgető vágy és az óvatos gyengédség között

egyensúlyozva.

Az övemhez nyúlt és kikapcsolta. Én a csípőjére csúsztattam

az ujjaimat, és a szoknyája derekától felfelé kezdtem gombolni



a blúzát. A mosolya egyre szédültebb lett, amit lehajtott fejjel

próbált elrejteni, de nem sikerült. Nem tudtam, hogy nézhetek

ki, de úgy gondoltam, hogy a szemem tágra nyílt, a szám tátva

volt, és az ujjaim bizonytalanul matattak az apró gombjain.

Mikor lehúztam a blúzt a vállán, észrevettem, hogy a keze

elbizonytalanodik a sliccemnél, aztán hátrább lépett, és hagyta,

hogy a blúz lehulljon róla a földre.

Ott állt előttem egy egyszerű pamutmelltartóban. Mögé

nyúltam, és a pillantásommal engedélyt kértem rá, hogy

kikapcsolhassam, majd a melltartó pántját is lehúztam a vállán.

Nem készültem fel a meztelen melle látványára, ahogy ott

állt, és csak nézett némán.

 Csak, hogy tudd - suttogta -, neked nem kell csinálnod

semmit velem.

 Csak, hogy te is tudd - mondtam hasonlóan halkan -,

képtelen lennék most nem megérinteni téged.

 Én most oda akarok figyelni. Te meg valószínűleg...

elvonnád a figyelmemet.

Sóhajtottam. Ettől kikészülök!

 Milyen jó tanítvány vagy - mondtam, és odahajoltam,

hogy megcsókoljam a válla és a nyaka hajlatát. - De ki van

zárva, hogy én csak itt álljak, és ne nézzem itt ezeket! Talán

már észrevetted, milyen megszállottja vagyok a melleidnek.

A bőre lágy volt és csodálatos volt az illata. Kinyitottam a

104

számat, és egy kicsit megharaptam próbaképpen. Ő felsó-

hajtott, és nekem nyomta magát, ami kibaszottul a lehető

legjobb reakció volt. Az agyamat elöntötték a képek, ahogy a

körmei belévájnak a hátamba, ahogy kinyílik a szám, és éhesen

ráharapok a mellére, miközben ledöntöm őt.

 Érints meg, Hanna!

Kezemmel megemeltem a mellét és kicsit megszorítottam.

Te szent isten, ez a lány ennivaló!

Ujjai visszatértek a sliccemhez, de aztán nem ment tovább.

 Mutasd meg, hogy kell!

Valószínűleg ez volt a legizgatóbb dolog, amit valaha nő

nekem mondott. Talán a csöppet rekedtes hangszíne, a benne

rejlő vágy tette. Vagy az, hogy bármilyen tökéletes lény is volt,

ez a feladat olyan távol esett a komfortzónájától, hogy tőlem

kért segítséget. Vagy egyszerűen csak vadul kívántam őt, és

azzal, hogy megmutatom Hannának, hogyan elégítsen ki

engem, egyúttal azt is szétkürtöltem a világba, hogy ő itt

hozzám tartozik.

A kezét a farmerom derekához vittem, és ketten együtt

húztuk le a nadrágomat és a boxeremet, kiszabadítva az álló

farkamat.

Hagytam, hogy nézze egy darabig, miközben mindkét

kezemmel a hátára simítottam a haját, és megcsókoltam a

nyakát.

 Olyan baromi jó illatod van! - Én meg olyan kemény

voltam, hogy végig éreztem a dákómban a lüktetést. Muszáj

megszabadulnom ettől a feszültségtől. - A francba, Hanna,



fogd meg a farkam!

 Mutasd meg, Will - kérte, és mindkét kezét végighúzva a

hasamon finoman megérintette a feszülő makkomat.

Mindketten lenéztünk egymás altestére, és összehangolva,

finoman mozogni kezdtünk.

Megfogtam a meleg kezét, rátettem a farkam közepére, és

105

lehúztam, majd vissza, föl, és közben sóhajtva mondtam neki:

 Baaasszus!

Ő halk, izgatott nyögést hallatott, mire majdnem fel-

robbantam. De inkább összeszorítottam a szemem, és újra

lehajoltam, hogy végigcsókoljam a vállától indulva a nyakát.

Lassan vezettem a mozdulatait. Még sohasem verték ki csak

kézzel a farkamat, mert egy idő után mindig szájjal vagy

puncival fejezték be, de ez, itt, most tökéletes volt.

Olyan kibaszott közel volt az ajkunk! Éreztem a leheletét, a

szilvaital édes illatát.



 Nem furcsa, hogy most itt foglak téged, pedig még meg

se csókoltalak? - kérdezte súgva.

A fejem ingattam, miközben lefelé néztem, ahol rám kul-

csolódtak az ujjai. Nyeltem egyet, és alig tudtam összekaparni

a gondolataimat.

 Itt nincs helyes és helytelen. Nincsenek szabályok.

Pillantását felemelte onnan, ahová eddig nézett, és a számra

bámult.

 Nem muszáj megcsókolnod.

Csak tátogni tudtam. Már hetek óta meg akartam csókolni

őt.

 Jézusom, Hanna! De igen! Megcsókollak!

 Oké - mondta, és a nyelve kicsusszant a nedves ajkai

közül.

Lehajoltam hozzá, és magamba szívtam őt. Ott volt a szám

az övéhez egészen közel, miközben fel-le mozgattam a kezét a

farkamon. Az ajkából kis hangocskák törtek elő, mikor a keze

el-elérte a makkomat, én pedig nyögdécselni kezdtem. Nem is

értettem, hogy lehet ez ilyen jó, csak kézzel. És ez az egész

túlságosan is intim volt ahhoz képest, hogy csak barátok

vagyunk.

A szemébe néztem, aztán a szájára, majd még közelebb

hajoltam, és megcsókoltam őt.

106

Olyan baromi édes volt a szája, és olyan meleg, hogy szinte

nem is éreztem valóságosnak; pedig csak a szájához ért a szám.

Hadd csináljam ezt! Hadd csináljam ezt veled, és finom és

óvatos leszek minden porcikáddal! - kérleltem magamban. Még

néhányszor megcsókoltam a telt ajkait, óvatosan, hogy érezze:

annyira lassú leszek, amennyire csak akarja.

Mikor megnyitottam a szám, épp csak annyira, hogy

beszívjam az alsó ajkát, úgy nyögött fel, hogy a hideg futott

végig rajtam. Úristen! Szerettem volna felkapni őt, a nyelvemet

lenyomni a torkáig, és a falnak nyomva megbaszni őt,

miközben a parti odakint dübörög, és minden rezdülését

figyelni, ahogy a különböző érzések végigfutnak a testén.

Mikor hátrább húzódott, a számat kezdte figyelni, aztán a

szememet és a homlokomat. Tanulmányozott. Nem tudtam

volna megmondani, hogy amiatt volt-e elvarázsolva, amit

éppen megtanult, vagy inkább a pillanat miatt és miattam. De

semmi sem zökkenthetett ki a transzomból. Még az sem, ha

tűzijáték lett volna odakint, vagy akár, ha égett volna a ház.

Belém nyilallt a vágy, hogy egyszer majd benne legyek - hogy

teljesen birtokoljam őt -, és ott is maradt a bordáim mögött.

 Mondod majd, ha bénán csinálom, ugye? - kérdezte

halkan.

Én lihegve nevettem fel.

 Hát, ez egyáltalán nem béna! Ez kibaszott jó, pedig csak

a kezed!

Elbizonytalanodva nézett, majd megkérdezte:

 Mások... ezt nem csinálják?

Nyeltem egy nagyot, mert nagyon nem volt ínyemre, hogy



most más nőkről beszéljek. Addig mindig élveztem az állandó

jelenlétüket, mert az ilyen pillanatokra emlékeztettek. De

Hannával ki akartam törölni még az emléküket is.

 Shhh...

 Úgy értem, többnyire csak szexelsz velük?

107

 Szeretem, amit csinálunk. Nem akarok most senki mást;

lennél szíves inkább a kezedben levő faszra koncentrálni?

Felnevetett, és erre a hangra megint lüktetni kezdtem a

tenyerében.

 Jó - súgta. - Az alapoknál kell kezdenem.

 Szeretem, hogy meg akarod tanulni, hogyan nyúlj

hozzám.

 Szeretek hozzád nyúlni - mondta a számba. - Szeretem,

hogy megmutatod.

Most már gyorsabban mozogtunk. Megmutattam neki, hogy

mennyire szorosan fogja, hogy érezze: nem baj, ha egy kicsit



megszorítja. Szükségem volt a szorításra és egy kis gyorsulásra

is, amitől még keményebb lettem,

 Szorítsd meg - súgtam. - Szeretem erősen.

 Nem fáj?

 Dehogyis! Egészen őrjítően jó!

 Hadd próbáljam csak én! - A másik, szabad kezével

finoman arrébb tolta a karomat. Így már megmarkolhattam a

mellét, és le is hajoltam, hogy bevegyem a számba a mell-

bimbóját, majd finoman rá is fújtam. Ő felnyögött, és lelassult

egy pillanatra, majd újra felgyorsult. - Ezt csináljam végig?

Míg befejezed?

Halkan belenevettem a bőrébe. Szinte minden mozdulatától

remegtem, és keményen kellett küzdenem, hogy ne élvezzek el,

amikor a kezével megérintette a makkomat.

 Valahogy ezt reméltem...

Megszívtam a nyakát, lehunytam a szemem, és arra

gondoltam, vajon megengedné-e, hogy megjelöljem itt, hogy

holnap is lássam a nyomát. Hogy mindenki lássa a nyomát.

Körülöttem forgott a világ. A keze is jó volt, de ami igazán

megrázott, az ő volt, a jelenléte. A finom, feszes bőrének íze és

illata, az élvezet hangjai, amelyek pusztán abból eredtek, hogy

108

hozzám nyúlt. Érzéki volt, érzékeny és kíváncsi; én meg nem is

tudtam, hogy mikor voltam utoljára ennyire beindulva.

Mélyen a hasamban elkezdett gyűlni az ismerős feszültség,

és egyre keményebben döngettem a markába magam.

 Hanna! Ó, basszus, csak egy kicsit gyorsabban, jó?

Így, hogy szaggatottan véve a levegőt a bőrébe mondtam

mindezt, hihetetlenül intim volt ez az egész. Épp csak egy

pillanatra torpant meg, majd keményebben és gyorsabban

kezdett dolgozni, és már nagyon közel voltam a csúcshoz.

Zavarba ejtően rövid idő alatt történt mindez, de nem érdekelt.

Hosszú, karcsú ujjai szorosan rásimultak a farkamra, és ő

hagyta, hogy beszívjam az alsó ajkát, az állát, a nyakát.

Tudtam, hogy mindenhol jó íze van.

Meg akartam mutatni neki, milyen az, ha megbasznak

valakit.

Ezzel a gondolattal, hogy rajta és benne vagyok, és a

testemmel okozok orgazmust neki, ráhajoltam, és arra kértem,

hogy harapjon meg; harapja meg a nyakamat, a vállamat...

bármimet. Nem érdekelt, hogy ez milyen hülyén hangzik; mert

valahogy tudtam, hogy nem fog kiakadni vagy visszahőkölni

ettől a vallomástól.

Ő gondolkodás nélkül hozzám hajolt, nyitott száját a

nyakamra tette, és élesen belém vájta a fogát. A gondolataim

elhomályosultak, minden forrón és vadul villódzott. Egy

pillanatra úgy éreztem, mintha a testem összes idegvégződését

újrahuzalozták és kifeszítették volna, majd élvezni kezdtem. A

keze gyorsan mozgott rajtam, ahogy az orgazmusom végig-

vágtázott a gerincemen. Egy halk nyögés hagyta el torkom, és

forróság öntött el, majd ment tovább a kezére és a meztelen

hasára.


Épp, amikor kellett, abbahagyta a mozgást, de nem engedte

el a farkam. Éreztem, hogy a tekintete arra a pontra szegeződik,

ahol a kezében tartott, és megrándultam, mikor kísérletképpen

109

újra végighúzta a kezét a dákómon.

 Elég - lihegtem, fojtott hangon.

 Bocsánat.

Szabad kezének hüvelykujját végighúzta a tenyerén, ahová

élveztem, és megbűvölt, tágra nyílt szemmel szétkente a

csípőjén. Olyan szaggatottan lélegzett, hogy a mellkasa

megindult a mozdulatra.

 Te szent isten - lihegtem.

 Nem volt...?

A szoba megtelt a kimondatlan kérdéseivel és a zihálásom

hangjával. Egy kicsit szédültem, és szerettem volna lehúzni őt

magammal a földre, és elájulni.

 Ez kibaszottul hihetetlen volt, Hanna!



 Igazam volt! Akkor adtad a legjobb hangot, amikor

élveztél!

Felnézett rám, és szinte diadalittas volt a felfedezéstől.

Szavai a semmibe hullottak, mert itt voltam én, aki egyre

puhább lettem a kezében, és csak annyit akartam tudni, hogy

benedvesedett-e attól, amit csinált. Előrehajoltam, és a nyaka

lágy bőrébe mondtam:

 Most én jövök?

Remegve vette a levegőt, ahogy válaszolt.

 Igen, kérlek!

 A kezemet akarod? Vagy valami mást?

Egy kis ideges nevetés szakadt fel belőle.

 Nem igazán vagyok kész többre, de... nem hinném, hogy

kézzel működne nálam.

Hátrahajoltam, hogy megfelelően kételkedő pillantást

vethessek rá, és kigomboltam a farmere felső gombját, várva,

hogy megállít-e.

Nem állított meg.

 Úgy értem, nem tudom, hogy el tudok-e menni csak

110

ujjakra, úgy, hogy bennem vannak - tisztázta.

 Naná, hogy nem tudsz élvezni, ha csak benned vannak az

ujjaim. A csiklód nem belül van.

A pamut alsóneműje alá csúsztattam a kezem, és meg-

merevedtem, ahogy a lágy, meztelen bőréhez értem.

 Hűha! Én nem is tudtam, hogy te szőrtelenítesz, Hanna!

 Chloe beszélt erről. Kíváncsi voltam... - mondta egy

kicsit zavartan.

A szeméremajkai közé csúsztattam az egyik ujjam; szent

isten, egészen el volt ázva!

 Jézusmária! - nyögtem.

 Élvezem - ismerte be, és száját a nyakamra nyomta. -

Tetszik ez az érzés.

 Te most viccelsz velem? Olyan kibaszott lágy vagy!

Minden cseppjét ki akarom nyalni!

 Will...

 Két másodperc múlva már nyalnálak is, ha nem lennénk

valaki más hálószobájában.

Összeborzongott az érintésemre, és halkan felnyögött.

 Nem is tudom, hányszor képzeltem ezt el!

Te szent isten! Újra éreztem, hogy keményedek.

 Azt hiszem, úgy olvadnál el a nyelvemen, mint a cukor.

Mit gondolsz?

Nevetett egy kicsit, és a vállamon maradt a szája.

 Azt hiszem, már most olvadok.

 Én is úgy érzem. És azt is, hogy össze fogod nedvesíteni

mindenütt a kezemet, én meg majd lenyalom róla. Hangos

vagy, Szilva? Amikor élvezel, megvadulsz?

Egy apró, fojtott hang szakadt ki belőle, mielőtt megszólalt.

 Magamban nem vagyok hangos.

Bassza meg! Ezt akartam hallani. Évtizedekig el tudnék

fantáziálni Hannáról, ahogy szétteszi a lábát a díványán, vagy



111

ahogy az ágya közepén hever és magához nyúl.

 Mit csinálsz, ha magad vagy? Csak a csiklódat

simogatod?

 Igen.

 Valami játékkal, vagy...

 Néha.

 Fogadok, hogy így is el tudnál élvezni - mondtam, és

ahogy óvatosan betettem két ujjamat, éreztem, hogy megszorít.

Az orromat az orrához dörgöltem. - Mondd csak: szereted itt az

ujjaimat? Ahogy megbasznak?

 Will... olyan mocskos a szád!

Felnevettem, és megharapdáltam az állát.

 Azt hiszem, te szereted, hogy mocskos a szám.

 Inkább a lábam között szeretném érezni a mocskos

nyelvedet - mondta erre lágyan. Felhördültem, és gyorsabban,

erősebben nyomtam be neki az ujjaimat. - Gondoltál erre? -



folytatta. - Hogy megcsókolsz ott?

 Igen, gondoltam - ismertem be. - Gondoltam erre, de nem

tudtam, hogy sor kerül-e rá valaha is.

Milyen nedves! Izgett-mozgott a kezemen, és olyan elszánt

kis hangokat adott ki, hogy meg akartam őt enni. Kihúztam az

ujjam, figyelmen kívül hagyva a haragos felhördülését, és egy

nedves vonalat húztam vele az arcára és a szájára, majd utána

szinte azonnal végigmentem ugyanott a nyelvemmel, rászorítva

a számat a szájára.

Baaasszus!

Teljességgel nő íze volt; lágy és mámorító. A nyelve még

mindig ragadósan édes volt a lányos italtól. Érett szilvaízt

éreztem, és amikor kérlelni kezdett, hogy csináljam még,

kérlek, Will, már olyan közel vagyok, úgy éreztem magam,

mint egy király.

Visszatértem hozzá. Lerántottam a nadrágját és a bugyiját a

112




földre, és megvártam, míg kilép belőlük. Ott volt teljesen

meztelenül a karomban, és remegett a vágytól, hogy

belenyúljak abba a csodás forróságba. Megfogta a csuklómat,

és visszahúzta a kezem a lába közé.

 Te kis mohó!

A szeme elkerekedett, és zavartan mondta:

 Én csak...

 Sss... - csendesítettem el a számmal a száját, beszívva az

alsó ajkát, édes nyelvét nyalva. Majd elszakadtam tőle. -

Szeretem, hogy ilyen vagy. Azt akarom, hogy szétrobbanj.

 Szét is fogok. - Megrándult, ahogy visszacsúsztattam a

lába közé a kezem, és megérintettem a csiklóját. - Még nem

éreztem ilyet.

 Milyen nedves vagy!

Megnyílt a szája és levegő után kapott, ahogy vissza-

nyomtam az ujjaim belé. A számra meredt, a szememre, és

figyelte minden rezzenésemet. Imádtam, hogy olyan kíváncsi,

hogy képtelen másfelé nézni.

 Tegyél meg nekem valamit - mondtam. Ő bólintott. -

Mikor közel vagy, szólj! Úgyis tudni fogom, de szeretném

hallani a szavaidat!

 Szólni fogok - lihegte. - Szólni fogok, szólni fogok...

kérlek!

 Mit kérsz, Szilva?

Bizonytalanul felém intett.

 Kérlek, ne hagyd abba!

Mélyebbre csúsztattam az ujjaim, és gyorsabban csináltam,

miközben a hüvelykujjammal a csiklóján dolgoztam feszesebb,

kisebb körökben. Igen! Te szent isten, mindjárt elélvez!

Megint felállt a farkam, végigsimítva a meztelen csípőjét,

ahová percekkel azelőtt élveztem. Úgy éreztem, megint közel

vagyok.

113

 Fogd meg a faszom, jó? Csak fogd! Olyan kibaszott

nedves vagy, és olyan hangokat adsz, hogy... te szent isten,

én...

És újrakezdődött az egész. Elég szorosan fogott ahhoz, hogy

a markát dughassam, és már csak arra tudtam gondolni, hogy

milyen lágy és sima a fogása körülöttem, miközben ajkának és

nyelvének szilvás ízét éreztem a számon.

Kezdett elolvadni, elszállni. Halkan, levegős hangon

ismételgette ugyanazt a dolgot - Úristen, úristen -, és én is épp

ezt mondtam volna.

 Mondd!

 Mindjárt el... - és elcsuklott a hangja, közben fokozta a

szorítást a farkamon.

 Bassza meg, mondd ki!

 Will! Úristen! - Remegni kezdett a combja, és én a

szabad kezemmel átöleltem a derekát, hogy ne essen el. -

Elmegyek!

És csípőjének vad rángása közepette elélvezett, remegve és

nedvesen. Orgazmusa végighullámzott az ujjaimon, és ahogy



felkiáltott, a körmeit belevájta a vállamba. Pontosan ez kellett

nekem - de honnan a picsából tudta? Egy mély nyögéssel jött a

második orgazmusom, és elöntötte spermával a kezét.

A kurva életbe! A lábam is remegett, ahogy a falnak

szögezve ráhajoltam.

Hangosak voltunk. Túl hangosak? Hosszú volt a folyosó, és

néhány szoba elválasztott minket a dühöngő partitól, de

fogalmam sem lehetett, mi történt a külvilágban, míg

elolvadtam Hanna karjaiban.

Nedves, édes leheletét éreztem a nyakamon, ahogy óvatosan

kihúztam az ujjaimat belőle. Végigsimítottam a nemi szervét,

élvezve a meleg, érzékeny bőrét.

 Jó volt? - mormogtam a fülébe.

 Igen - suttogta, és a váltam átkarolva, arcát a nyakam

114

hajlatába szorította. - Úristen, hogy milyen jó volt!

A kezemet ott hagytam, ahol volt, és pörgött az agyam,



miközben a csiklójától indulva simogattam a puncijának lágy

vonalát. Könnyen lehet, hogy ez volt életemben eddig a

legjobb első alkalom egy lánnyal.

És ez még csak a kezünk volt.

 Vissza kéne mennünk a buliba - folytatta, belebeszélve a

bőrömbe.

Vonakodva vettem el onnan a kezem, és megrándultam,

ahogy felkapcsolta a villanyt. Mikor felhúztam a nadrágomat,

bámulva néztem őt, ahogy ott állt meztelenül a fényes

szobában.

A kurva életbe! Sima volt és feszes, buja mellekkel és lágy

ívű csípővel. A bőre még mindig piros volt az orgazmustól, és

én élvezettel láttam, hogy ez a pirosság egészen a nyakáig,

arcáig terjedt, amikor az orgazmusomból származó nedves-

séget néztem a hasán.

 Te most bámulsz engem - mondta, és lehajolt, hogy

kivegyen egy törlőkendőt az éjjeliszekrényen levő dobozból.

Letörölte magát, majd a szemetesbe dobta a kendőt.

Bekapcsoltam az övem, majd leültem az ágy szélére, és

néztem, ahogy magára veszi a ruháit. Hihetetlenül szexi volt, és

még csak fogalma sem volt erről.

A szobában szexillat volt, és bár tudta, hogy figyelem,

mégsem sietett. Igazából tökéletesen elégedett volt azzal, hogy

megbámultam minden szögből minden hajlatát, ahogy fölvette

a bugyiját, belecsusszant a nadrágjába, felvette a melltartóját,

majd lassan begombolta a blúzát.

Rám nézett, megnyalta az ajkát, és a szívem megugrott a

gondolatra, hogy az ujjaimnak köszönhetően most megízlelheti

magát. Úgy éreztem, az idők végezetéig emlékezni fogok az

ízére.

 És most? - kérdeztem, ahogy felálltam.

115

 Most - nyúlt a karom felé, végighúzva ujjait a csuklómtól

a könyökömig tartó kettős spirálon - visszamegyünk, és iszunk

még valamit

Kiegyensúlyozott, magabiztos hangja hallatán egy kicsit

lehiggadtam. Már nem volt levegős és izgatott, bizonytalan és

reményteli. Visszatért a szokásos pezsgő énjéhez, ahhoz a

Hannához, amit mindenki ismert. Már nem volt az enyém.

 Nekem rendben.

Néhány hosszú pillanatig az arcomat, a szememet és az

ajkamat nézte.

 Kösz, hogy ilyen dilis vagy.

 Most viccelsz? - Odahajoltam hozzá, és megpusziltam az

arcát. - Miért lennék már dilis?

 Épp most nyúltunk egymás intim részeihez - suttogta.

 Ezt én is észrevettem - mondtam nevetve, miközben

megigazítottam az ingem nyakát.

 Azt hiszem, jól menne nekem ez a barátság némi extrá-

val-dolog. Olyan könnyűnek, felszabadultnak érzem magam!

Most pedig szépen visszamegyünk! - mondta, és szélesen rám

mosolygott. Egy kis kacsintással még hozzátette: - És csak mi



ketten tudjuk, hogy épp most élveztél a hasamra, én pedig az

ujjaidra.

Elfordította a gombot, kinyitotta az ajtót, mire betört kintről

a parti zaja. Kizárt, hogy bárki is észrevette volna. Nyugodtan

úgy tehetünk, mintha meg sem történt volna.

* * *

Csináltam ezt már jó párszor. Felszedtem egy nőt, majd

visszatértünk a parti forgatagába, elvegyültem a társaságban, és

másfajta élvezetekbe vetettem bele magam. De az igazán jó

társaság ellenére nem tudtam megfeledkezni Hannáról, és

mindig azt lestem, hogy éppen mit csinál: a nappaliban beszél-

116

get egy magas ázsiai fickóval, akit Dylanként ismertem meg;

végigmegy a folyosón, de még int nekem, mielőtt belép a

mosdóba; megtölti vízzel a műanyag poharát a konyhában;

engem néz a szoba túlsó feléről.

Később Dylan megint megtalálta Hannát, lehajolt hozzá, és

valamit a fülébe súgott; Hanna elmosolyodott. A fickó mo-

solya széles volt, és a ruháiról látszott, hogy elég jól el van

eresztve. A diákok között a legmenőbb cuccokat hordta, és

látszott, hogy őszintén odavan Hannáért. Néztem, ahogy egyre

szélesebb lesz a mosolya, majd egy kissé elbizonytalanodik.

Hanna megölelte őt, és nézte, ahogy elindul a konyha felé.

Fogalmam sem volt, mit történik, de örültem, hogy jól érzi

magát. De valami mégis csak viszketni kezdett bennem, és két

órával a kézimunkáink után rájöttem, hogy szeretném

hazavinni őt, ahol az éjszaka fennmaradó részében egészen

átadhatjuk magunkat egymásnak.

Előhúztam a telefonom a zsebemből, és egy SMS-t írtam

neki.

Lépjünk le! Gyere hozzám ma este, és maradj

velem!


A hüvelyujjamat már a KÜLDÉS gomb fölé tettem, amikor

észrevettem, hogy üzenetem érkezik az iMessage ablakba.

Megálltam, és vártam.

Dylan épp most hívott randira - írta.

A telefonomra bámultam, majd felnéztem, és elkaptam

aggódó tekintetét a szoba másik felén.

Kitöröltem, amit eddig írtam, és ezt pötyögtem be helyette:

Mit mondtál neki?

Mikor megzörrent a telefonja a kezében, lenézett rá, majd

válaszolt.

Azt, hogy majd hétf ő n megbeszéljük.

Tanácstalanul nézett rám, sőt, mintha engedélyt is kért volna

erre. Alig egy hónapja minden héten rendszeresen két-három

117

nővel szexeltem. Fogalmam sem volt, miért aggódom Hanna

miatt; a gondolataim túlságosan zavarosak voltak ahhoz, hogy

segítsek kibogozni az övéit.



Ismét megzörrent a telefonom.

Nem képtelenség ez azok után, amit

csináltunk? Nem tudom, mit tegyek, Will!

Ez az, amire szüksége van - mondtam magamnak. - Barátok,

randik, egy kis élet az egyetemen kívül. Nem lehetsz te az

egyedüli a számára.

Most én kerestem a bonyolult dolgokat, és ő az egyszerű-

eket.

Egyáltalán nem - válaszoltam neki. - Ezt hívják

randizásnak.

118

Ha eddig kérdéses lett volna számomra, hogy milyen hangot ad

egy vágyakozó macska, hát, most megtudhattam. A hangok -

nyivákolások, morgások, vernyogások - úgy egy órája kezdőd-

tek, és fokozatosan egyre rosszabbak lettek, míg végül a

szexuálisan frusztrált állat konkrétan visított a hálószoba-



ablakom külső oldalán.

Tudtam jól, milyen lehet neki. Köszönöm neked, Élet, hogy

az érzéseim élő metaforájával ajándékoztál meg!

Egy nyögéssel a hasamra fordultam, és a párnám felé

tapogatóztam, hogy elnyomjam vele a zajt. Vagy inkább, hogy

megnyugtassam magam. Még nem döntöttem el. Három órája

váltam el Dylantől, de még egy percet sem aludtam.

Mióta bemásztam az ágyamba, csak hánykolódtam és

forgolódtam, és a plafont bámultam, mintha a foltos vakolat

mögött valahol ott rejtőzne a problémáim megoldása. Miért

ilyen bonyolult minden? Hát nem ezt akartam? Randit, pasikat,

társasági életet? Hogy elélvezzek valakivel?

De akkor hol itt a probléma?

Ott, ahogy Dylan teljesen elgáncsolta a csak egy barát

önámításomat. Ott, hogy bár a kedvenc vendéglőmbe mentünk,

teljesen ki voltam akadva, és csak Willre gondoltam, pedig

Dylanért kellett volna odáig lennem. Nem Dylan mosolyára

119

gondoltam, amikor felszedett, és nem is arra, ahogy kinyitotta

nekem az ajtót, vagy az imádnivaló tekintetére, ahogy egész

vacsora alatt nézett. Nem; hanem Will csipkelődő mosolya járt

az eszemben, a kipiruló arca, ahogy rám nézett, amikor

megérintettem a farkát; ahogy pontosan elmondta nekem, hogy

mit csináljak, és amilyen hangot adott, amikor élvezett... és

hogy milyen volt a spermája a bőrömön.

Nyugtalanul fordultam a hátamra, és lerúgtam magamról a

takarót. Március volt, egész nap gyengén havazott, én viszont

izzadtam. Hajnali kettő volt, de még midig fent voltam, és

végtelen csalódottságot éreztem.

A legnehezebben afölött tértem napirendre, hogy milyen

édes volt Will azon a partin; milyen kedves volt velem és

biztató, és hogy mennyire tisztában voltam vele, hogy ezt az

egészet milyen könnyen szexbe fordíthatom. Bátorított, és

mindent elmondott, amit hallani akartam, de nem erőltetett

semmit, nem kért többet, mint amit adni akartam. És úristen,

milyen szexi volt!... A keze! A szája! Ahogy a bőrömet szívta,

csókolta, mintha sok év után most először engedték volna

szabadon... Azt akartam, hogy megdugjon; talán jobban

akartam, mint bármi mást addig, és ez lett volna a világ

leglogikusabb lépése is: együtt voltunk, sötét volt, fel volt

izgulva, én meg majdnem felrobbantam, és ott volt az ágy is...

de mégsem lett volna valahogy jó. Nem éreztem rá készen

magam.

Ő pedig nem erőltette. Még a legmeredekebb helyzetben

sem éreztette, hogy nem jó, amit csinálok. Csakis vele akartam

Dylanről beszélni, ő pedig biztatott rá. Hazafelé a taxiban azt

mondta, szórakozzak csak nyugodtan, érezzem jól magam, és

ne izguljak, mert ő továbbra is itt lesz nekem - fantasztikusan

jófej volt. Biztatott, hogy fedezzem fel a dolgokat, legyek

boldog. Úristen, ettől csak még jobban akartam őt!

Úgy döntöttem, hogy ez a csata már elveszett, és úgysem

120


fogok már aludni. Így hát felültem, majd kimentem a

konyhába. Benéztem a hűtőbe és lehunytam a szemem, ahogy a

hűvös levegő végigsimogatta a felforrósodott bőröm. Nagyon

éreztem a lábam közét; és bár már hat nap telt el azóta, hogy

Will benyúlt oda, még mindig szinte fájt. Mindennap

találkoztunk a futásnál, és három napja együtt is reggeliztünk

utána. Minden egyszerű volt; Willel minden egyszerű. De ha a

közelemben volt, mindig meg akartam kérdezni tőle, hogy nem

akar-e még egyszer hozzám nyúlni, és nem akarja-e, hogy én

hozzányúljak. Még mindig éreztem az ujjai simogatását, de

nem bíztam az emlékeimben. Valószínűleg nem volt azért

annyira jó, mint amennyire emlékeztem rá.

Bementem a nappaliba, és kinéztem az ablakon. Az ég sötét

volt, ezüstszürke, a háztetők csillogtak a fagyban. Az utca-

lámpákat néztem, és azt számolgattam, hány lehet belőlük az ő

lakása és az én lakásom között. Arra gondoltam, vajon lesz-e

egyszer olyan, hogy ő sem alszik, és legalább egy kis részét



érzi annak, amit én érzek.

Ujjamat a nyakamra tettem, és megéreztem a szívverésemet.

Lehunytam a szemem, és a folytonos dübörgést figyeltem a

bőröm alatt. Vissza kéne mennem az ágyba. Talán jó alkalom

ez arra, hogy megkóstoljam a brandyt, amit apa tartott a

nappaliban. Úgy döntöttem, hogy rossz ötlet lenne felhívni

Willt, és az égvilágon semmi jó nem származna belőle. Okos

voltam, logikus, és mindent átgondoltam.

És nagyon fáradt voltam már a gondolkodástól.

Figyelmen kívül hagyva a bennem kigyúló figyelmeztető

jelzéseket, összekaptam magam, és kimentem sétálni. A

szállingózó hó lerakódva vastag párnát alkotott a járdán. A

csizmám minden lépésnél megcsikordult, és ahogy Will lakása

felé közelítettem, a folytonos zúgás háttere előtt egyre nagyobb

káosz keletkezett bennem.

Mikor felnéztem, már a háza előtt álltam. Remegő kézzel

121




vettem elő a telefonom, és amikor kikerestem a képét, azt

pötyögtem be, ami az eszembe jutott:

Ébren vagy?

Majdnem leejtettem a telefonom, amikor néhány másodperc

múlva megérkezett a válasz.

Sajnos.

Beengedsz? - kérdeztem, és komolyan nem tudtam, mi

lenne most jó. Ha azt mondaná, hogy igen? Vagy ha haza-

küldene?

Hol vagy?

Tétováztam egy kicsit.

A házad előtt.

MICSODA? Egy perc, és lent vagyok.

Nem is volt időm, hogy meggondoljam, amit csinálok.

Arrafelé néztem, ahonnan jöttem, amikor kinyílt a kapu, és

Will lépett ki rajta.

 Te szent isten, baszott hideg van idekinn! - rikkantotta,

majd az üres utcára nézett. - Ne már, Hanna; ugye, taxival

jöttél?

Összerezzentem, majd kimondtam:

 Sétáltam ide.

 Hajnali háromkor? Teljesen elment az eszed?

 Nem, csak... Tudom.

A fejét ingatva behúzott a kapu alá.

 Gyere be! Bolond vagy, tudod? Egyszerűen átsétáltál

Manhattanen hajnali háromkor, Hanna?

A nevem hallatán meleget éreztem a gyomromban, és

tudtam, hogy egész éjszaka kint állnék a hidegben, hogy újra

így szólítson engem. Bólintottam, mire ő figyelmeztető pillan-

tást vetett rám, ahogy a lift felé vezetett. Miután becsukódott az

ajtó, a fülke ellenkező oldalának támaszkodva nézett.

 Szóval, most értél haza a randiról? - kérdezte, és álmos

arca túlságosan szexi volt most nekem. - Akkor küldtél utoljára

122



SMS-t, amikor beszálltál a taxiba, hogy találkozz Dylannel a

vendéglőben.

A fejemet ingattam, és a padlószőnyeget néztem, és

próbáltam megérteni, hogy mire is gondoltam, amikor úgy

döntöttem, hogy idejövök. De nem gondoltam semmire, és ez

volt a baj.

 Kilenc körül értem haza.

 Kilenc? - kérdezett vissza értetlenül.

 Igen - válaszoltam kihívóan.

 És?

A hangja kimért volt, az arca kifejezéstelen, de a kérdésének

tempójából tudtam, hogy valami dolgozik benne. Az egyik

lábamról a másikra álltam, és nem tudtam, mit is mondjak. A

randevú nem volt katasztrofális. Dylan kedves volt és érdekes,

de én mégsem voltam jelen.

Semmit sem mondtam, míg nem értünk fel Will emeletére.

Kilépve a fülkéből követtem őt a folyosón, és néztem, ahogy

minden lépésnél megmozdul a háta és a válla. Kék pizsamaalsó



volt rajta, és egy vékony fehér trikó, amin átlátszott néhány

sötétebb tetoválásának a foltja. Elnyomtam magamban a

késztetést, hogy odanyúljak, és levegyem róla a trikót, hogy

mindent lássak. Az világos volt, hogy több tetoválása van, mint

évekkel ezelőtt, de mit jelentettek? Milyen történetek húzódtak

meg a bőrében levő tinta mögött?

 Szóval, elmeséled? - kérdezte.

Megállt az ajtaja előtt, és én a szemébe néztem.

 Mit? - kérdeztem vissza zavartan.

 A randevúdat, Hanna!

 Ja! - motyogtam, és félrepillantva igyekeztem rendet

teremteni a fejemben. - Vacsoráztunk, bla-bla-bla, aztán haza-

mentem egy taxival. Biztos, hogy nem keltettelek föl?

Egy lassú, mély levegőt vett, és intett, hogy lépjek be.

123

 Sajnos, nem. - Egy takarót dobott nekem a díványáról. -

Még nem tudtam elaludni.



Figyelni akartam, de hirtelen körülvett Will életének ezernyi

apró darabkája. A lakása a környék egyik legújabb épületében

volt; modern volt, de mértéktartó. Elcsavarta a kandalló

kapcsolóját, és a lágy sziszegéssel feléledő lángok lobogó

fénnyel nyaldosták körül a mézszínű falakat.

 Melegedj meg, én meg hozok valami innivalót - mondta

a kandalló előtt levő szőnyeg felé intve. - És meséld el

rendesen azt a randit, ami kilenckor véget ért.

A nappaliból látni lehetett a konyhát, és én figyeltem, ahogy

kinyitja a szekrényt, és egy régi vízforralót megtöltve felteszi a

gázra. Kisebb volt a lakása, mint ahogy gondoltam. Fapadlója

volt, és a könyvespolcok tele voltak szamárfüles regényekkel,

vastag genetikai szövegekkel, és egy egész fal különféle

képregényekkel. A nappaliban két bőrfotel uralta a teret, a

falakon egyszerű keretben grafikák voltak. A földön egy

kosárban magazinokat láttam, a kandallópárkányon egy halom

posta volt, a polcon pedig egy kupakokkal teli üvegedény.

Próbáltam arra figyelni, amit kérdez, de lakásának minden

tárgya egy róla szóló csodálatos kirakós darabkája volt a

szememben.

 Nem sokat lehet róla mondani - válaszoltam szétszórtan.

 Hanna!

Sóhajtottam, majd levettem a kabátom, és összehajtva

rátettem egy szék támlájára.

 Gondolatban nem is voltam ott igazából; érted? -

kezdtem, de látva az arcát, megálltam. A szeme elkerekedett, a

szája megnyílt, és tekintetével lassan végigsiklott a testemen. -

Most mi van?

 Mi a - köhintett egyet -, te ebben jöttél el idáig?

A padlóra néztem, és ha lehet, még kínosabban éreztem

magam. Bugyiban és ujjatlan trikóban feküdtem le, és csak egy

124

pizsamanadrágot, egy rojtos csizmát és Jensen régi nagy-

kabátját vettem magamra, amikor elindultam. A trikó semmit

sem hagyott a képzelet számára, és megkeményedett mell-

bimbóim abszolút átlátszottak a vékony anyagon.

 Hoppá! - Keresztbe tettem a kezem a mellemen,

megpróbálva elrejteni a tényt, hogy hideg, nagyon hideg volt

odakinn. - Jobban kellett volna figyelnem, de... látni akartalak.

Hülyeség? Hülyeség, nem? Most valószínűleg éppen tizenkét

szabályodat szegem meg.

 Hoppá - pislogott. - Én, ööö... azt hiszem, van egy

felmentő klauzula az ilyen szabályszegések esetére, ha valaki

ilyen ruházatban jelenik meg - mondta, és amikor sikerült

levennie a szemét a mellemről, visszatért a konyhába. Furcsa,

eddig ismeretlen erőt éreztem magamban, hogy így össze

tudtam zavarni őt, de próbáltam nem túl diadalittasnak tűnni,

amikor végül kijött a konyhából két gőzöltő bögrével.

 Szóval, miért volt ez a randevú olyan jelentéktelen?

A tűznél ültem a földön, a lábam kinyújtottam magam elé.

 Mert máson járt az eszem.

 Például?


 Például... - kezdtem olyan lassan, hogy legyen időm

eldönteni, hogy tényleg ezt akarom-e mondani. De tényleg. -

Azon, ami a partin történt.

Hosszú, nehéz csend ereszkedett le közénk.

 Értem.

 Hát, igen.

 Nos, ha nem vetted volna észre - pillantott rám -, épp

nem nagyon aludtam.

Bólintottam, és ismét a lángokat néztem, mert nem tudtam,

hogyan folytassam.

 Tudod, én mindig kézben tudtam tartani a gondolatai-

mat. Iskolaidőben az iskolára gondoltam. Ha munkáról volt

125

szó, akkor a munkára. De mostanában - ingattam a fejem - alig

tudok koncentrálni.

Lágyan elnevette magát mellettem.

 Pontosan tudom, mit érzel.



 Nem tudok összpontosítani.

 Hát, igen.

Megvakarta hátul a nyakát, és rám nézett a sötét pillái alól.

 Nem alszom jól.

 Én sem.

 Olyan nyugtalan vagyok, hogy alig bírok egyhelyben ülni

- vallottam be.

Hallottam, ahogy hosszan és kimértem kifújja a levegőt, és

csak ekkor jöttem rá, hogy milyen közel is vagyunk egymás-

hoz. Felnéztem, és láttam, hogy engem figyel; az arcom

minden részletét jól megnézte.

 Nem is tudom... volt-e olyan, hogy valaki ennyire

kizökkentett a normál kerékvágásból - mondta.

Annyira közel voltam hozzá, hogy a szempilláit is jól láttam

a tűz fényében, és azokat az apró kis szeplőket is, amelyek az

orrnyergén voltak. Gondolkodás nélkül odahajoltam, és

végighúztam a szám a száján. A szeme kitágult, és éreztem,

hogy egy pillanatra megmerevedik, majd elengedi magát.

 Nem kéne ezt akarnom - mondta. - Nem is tudom, mit

csinálunk mi.

Nem csókolóztunk, inkább csak incselkedtünk egymással;

ugyanazt a levegőt szívtuk be. Éreztem a szappanillatát, a

fogkrémet. A szemében megláttam a saját tükörképemet.

Fejét oldalra döntve lehunyta a szemét, és csak annyira jött

közel, hogy félig nyitott szájjal egyszer szájon csókoljon.

 Mondd, hogy álljak le, Hanna!

De nem mondtam. Inkább megfogtam hátul a nyakát, és

közelebb húztam magamhoz. Aztán ő volt az, aki tovább

126

nyomult, keményebben, hosszabban, annyira, hogy meg kellett

kapaszkodjak a trikójában, hogy ne essek el. Kinyitotta a

száját, beszívta az alsó ajkamat, a nyelvemet. Forróságot

éreztem a hasam alján, és azt, hogy feloldódok, elolvadok.

Aztán már nem voltam más, mint egy dübörgő szív és

végtagok együttese, amelyek összefonódtak az övéivel, lehúzva

minket a padlóra.

 Nem tudom... - kezdtem zihálva -, mondd meg, mit

csináljak!

A csípőmön éreztem a keménységének formáját, és arra

gondoltam, vajon mióta lehet ilyen; hogy ő is gondolt-e erre

annyiszor, mint én. Le akartam nyúlni, és megfogni, hogy most

is felrobbanjon, mint ott, a partin, és ahogy mindig is láttam őt,

ha lehunytam a szemem.

Az ajka az államra csúszott, aztán le a nyakamra.

 Csak engedd el magad! Majd én csinálom. Mondd meg

te, hogy mit akarsz!

A kezem a trikója alá csúszott, és megtapintottam hátiz-

mainak és karjának keménységét, ahogy fölém fordult, és

fölöttem támaszkodott. A nevét mondtam, és utáltam, hogy

ilyen gyenge és távoli a hangom; de volt valami új ebben a

helyzetben, valami nyers és eltökélt, amiből még többet

akartam.


 Sokszor elképzeltem, milyen lehet, ha rajtam vagy -

ismertem be, és nem is tudtam pontosan, honnan jöttek ki

belőlem a hangok. Ő jobban rám ereszkedett, a csípője

beékelődött a széttárt combjaim közé. - Amikor ott ácsorogtál a

nappalinkban a bátyámmal. Amikor levetted a trikódat odakint

az autómosáshoz.

Ő felnyögött, kezével a hajamba nyúlt, hüvelykujjával

végigsimított az arcomon és az állam vonalán.

 Ne mondd ezt nekem!

De én csak erre tudtam gondolni: az évekkel ezelőtti em-

127

lékekre, és a mostani helyzet valóságára. Meg sem tudnám

számolni, hányszor képzeltem el, hogy milyen lehet ruha

nélkül, és milyen hangokat ad ki az élvezéshez közeledve. És

most itt volt, súlyosan rám nehezedve, a pizsamanadrágjában

meredő farkával a lábam között. Szerettem volna minden

tetoválását, minden izmát, szépen faragott állának minden



négyzetcentijét jól megnézni.

 Mindig az ablakból figyeltelek - folytattam, és levegő

után kezdtem kapkodni, ahogy kemény rúdja egyenesen a

csikómnak nyomódott. - Tizenhat éves koromban minden

piszkos fantáziálásomnak te voltál a főszereplője! - Feljebb

támaszkodott, épp csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.

Tisztán látszott rajta, hogy mennyire meglepődött. Én nyeltem

egyet. - Baj, hogy elmondtam?

 Én... - kezdte, és megnyalta az ajkát. - Nem is tudom... -

Kicsit bódultnak és zavartnak tűnt. Nem tudtam levenni a

szemem a szájáról. - Nem tudom, hogy ez így mennyire szexi,

de jézusom, Hanna, ha most a nadrágomba élvezek, csak

magadat okolhatod!

Erre is képes lennék? Szavai kioldottak bennem egy

biztosítékot, és már mindent el akartam mondani neki.

 Sokszor magamhoz nyúltam a takaró alatt - folytattam

suttogva. - Néha hallottam, ahogy beszélsz... és úgy csinál-

tam... arra gondoltam, milyen lenne, ha itt lennél. A kezemre

élveztem el, de azt képzeltem, hogy tőled!

Erre felnyögött, majd még mélyebben kezdett csókolni, még

nedvesebben. Fogait végighúzta az alsó ajkamon.

 És hogy képzelted, miket mondtam neked a fantá-

ziáidban?

 Hogy milyen jó érzés velem, és hogy mennyire akarsz -

mondtam csók közben. - Nem voltam túl kreatív akkoriban, és

biztos vagyok benne, hogy a szád sokkal kacifántosabb

dolgokat is tud ennél.

128

Felnevetett, olyan mély hangon, hogy éreztem hangjának

rezgését a nyakamon.

 Akkor most legyél tizenhat éves, és én beosonok a

szobádba - mondta a száját a szám fölött mozgatva. Hangja

most egy icipicit mintha bizonytalanabb lett volna. - Nem kell

levennünk a ruhánkat, ha még nem vagy rá kész.

Én nem tudtam, mit mondjak erre, mert én igenis készen

álltam erre. Teljesen pucér akartam lenni alatta, és elképzelni,

hogy milyen lehet, ha ő is meztelen, és ott van fölöttem és

bennem. De a valóságos szex Willel még túl elhamarkodott lett

volna nekem. Túl veszélyes.

 Megmutatod? - kérdeztem. - Nem tudom, mit csináljak

így, ruhában. - Elhallgattam, majd sóhajtva hozzátettem: - De

azt hiszem, ruha nélkül sem. Nyilvánvalóan.

Nevetett, végigcsókolta a fülemet, halkan morogva meg-

harapdálta a fülcimpámat. Ahogy a keze mozgott rajtam, ahogy

az ajka végigcsúszott a bőrömön, ahogy megérintett - úgy tűnt,

mintha ez lenne számára a világ legtermészetesebb dolga;

olyan, mintha lélegezne. Kifújta a levegőt, és halkan a

nyakamba mormogta:

 Gyere alám! Próbáld ki, hogy mi a jó neked, oké?

Bólintottam, alácsúsztam, és a lábam között éreztem a

kemény farka nyomását.

 Érzed ezt? - kérdezte, jelentőségteljesen nekinyomva a



csiklómnak. - Itt jó érzés?

 Ó, igen!

A hajába nyúltam, és meghúztam erősen; mire felszisszent,

miközben egyre gyorsabban és gyorsabban lökte magát nekem.

 Baszki, Hanna! - Megragadta az ujjatlan felsőm alját, és

felhúzta a mellem fölé. Aztán lehajolt, megfogta a mellemet,

markolászta, majd melyen beszívta a bimbómat a szájába. A

levegő kiszorult belőlem, a csípőmet egészen felfelé

szorítottam, keresve őt. Időnként megkarmoltam a bőrét, amit

129

minden alkalommal egy-egy fojtott, mély morgással vagy

káromkodással jutalmazott.

 Ez az - mondta. - Ne hagyd abba! - A keze mindenhová

követte a száját. Becsuktam a szemem, és magamon éreztem a

nyelve melegét, ahogy bejárta a testem tájait. Megcsókolta a

számat, a nyakamat. A viszketés a lábam között egyre csak

nőtt, és éreztem, milyen nedves, milyen üres vagyok; hogy



mennyire akarom a száját a számon, az ujjait bennem. A farkát.

A földön csúszkáltunk, és éreztem valami ékszerű dolgot a

hátam alatt, de nem törődtem vele. Csak azt akartam, hogy még

tovább hajszolhassam ezt az érzést.

 Már nagyon közel vagyok - lihegtem, és ahogy fel-

pillantottam, láttam, hogy meglepetten néz le rám. A szája

szétnyílt, a haja a homlokába hullott.

 Tényleg? - kérdezte tágra nyílt szemmel, izgatottan.

Bólintottam, és a világ többi része lassan elmosódott

körülöttem. Az érzés a lábam között egyre erősödött, egyre

forróbb lett és követelőbb. Meg akartam karmolni a bőrömet,

és arra kérni, hogy vetkőztessen le, basszon meg, annyira, hogy

könyörögjek neki.

 Bassza meg! Ne hagyd abba, amit csinálsz! - mondta,

miközben folyamatosan nekem ütögette a csípőjét. Pontosan

olyan erővel és forrósággal, ahogy az jó volt. - Mindjárt ott

vagyok!

 Ó! - mondtam, miközben az ujjaim belekapaszkodtak a

trikója anyagába, mert éreztem, hogy már zuhanok. Lehunytam

a szemem és az orgazmusom végigszaladt a gerincemen, majd

szétrobbant a lábam között. A nevét kiáltottam, és éreztem,

hogy felgyorsul a tempója rajtam. Ujjai belemélyedtek a

csípőmbe, ahogy nekem lökte magát, egyszer, kétszer, majd a

nyakamba morgott, ahogy elélvezett.

Az érzések lassan visszaszivárogtak a testembe, egyenként

mindegyik végtagomba. Gyengének és nehéznek éreztem

130

magam, és hirtelen olyan kimerült lettem, hogy alig bírtam

nyitva tartani a szemem. Will leroskadt mellém, a nyakamon

éreztem a forró leheletét. A bőre nedves volt az izzadtságtól és

meleg volt a tűztök

Feltámaszkodott a könyökére, és lenézett rám. Az arca

álmosnak tűnt; kedves volt és egy kicsit szégyellős.

 Szia - mondta egy kis ferde mosollyal. - Bocs, hogy

belopóztam a hálószobádba, tizenéves Hanna!

Félrefújtam a homlokomba hulló hajtincseket, és vissza-

mosolyogtam rá.

 Szívesen látlak bármikor.

 Huh - mondta, és felnevetett. - Nem mondom, hogy

rohanjunk, de nekem... meg kéne mosdanom.

A semmiből hirtelen rám tört a helyzet abszurditása, és

nevetni kezdtem. Itt voltunk a lakásának a padlóján, ahol

alattam - azt hiszem - egy cipő volt, vagy valami ilyesmi, ő

meg a nadrágjába élvezett.

 Hé! Ne nevess! Mondtam, hogy a te hibád lesz!

Hirtelen szomjas lettem, és megnyaltam az ajkam.

 Menj - mondtam, és megveregettem a hátát.

Ő kétszer lágyan megcsókolt az ajkamon, mielőtt álló

helyzetbe nyomta magát, majd kiment a fürdőszobába. Egy

pillanatig még ott maradtam, az izzadtság lassan megszáradt a

bőrömön, és a szívverésem is visszatért a normálishoz.

Egyszerre éreztem magam jobban és rosszabbul. Jobban, mert



jól elfáradtam, és rosszabbul, mert az, ahogy Will farka

mozgott a lábam között, sokkal inkább magával ragadott, mint

az ujjainak emléke.

Hívtam egy taxit, majd bementem a konyhába, hidegvizet

locsoltam az arcomra, és ittam is. Ő egy másik pizsamában jött

vissza, szappan- és fogkrémszagúan.

 Hívtam taxit - nyugtattam meg egy ne izgulj pillantás

kíséretében. Az arca elkedvetlenedett - vagy legalábbis, úgy

131

tűnt, de mindez olyan gyorsan történt, hogy nem lehettem

benne biztos.

 Jó - mormogta maga elé. Odajött hozzám, és odaadta a

trikómat. - Azt hiszem, most majd tudok aludni.

 Csak egy orgazmus kell hozzá - mondtam vigyorogva.

 Tulajdonképpen próbáltam már ezt néhányszor ma este -

mondta mély hangján -, de nem nagyon működött.

Te szent Habakuk! Minden álmosság kipárolgott a



szememből. Rögtön arra gondoltam, milyen lenne végignézni,

hogy Will kiveri a farkát az éjszaka hátralevő részében. Nem is

tudtam, képes lennék-e újra elaludni.

Lekísért a lépcsőn, az ajtóban megcsókolta a homlokomat,

és addig nézett, míg beszálltam a kocsiba, és elindultunk a

járdától.

A telefonom világítani kezdett, mert üzenet jött tőle:

Jelezd, ha hazaértél!

Hét sarokra laktam tőle, így percek alatt otthon voltam.

Bemásztam az ágyba, és magamhoz öleltem a párnámat,

mielőtt válaszoltam volna.

Otthon, biztonságban.

132

NYOLCADIK FEJEZET

A Columbia környékén lakva hozzászoktam már a tömeghez,

de a közeli Dunkin' Donuts valami rejtélyes okból mindig

csütörtökön volt a legforgalmasabb. De még a lassú végtag-

nyújtás közben sem vettem volna észre a sorban előttem álló

Dylant. Így amikor megfordult, elkerekedett a szeme, és

barátságosan felkiáltott.

 Hé! Will, igaz?

Csak pislogtam, mert teljesen váratlanul ért az egész. Épp

arról álmodoztam, hogy más irányba vinném a dolgokat

Hannával, mint két nappal ezelőtt, amikor az éjszaka közepén

megjelent nálam, és úgy került alám, és úgy élveztünk el

mindketten, hogy rajtunk volt a ruhánk. Ez az emlék volt most

a kedvencem, amit minden csendes pillanatban előhúztam,

hogy újrajátsszam, átmelegítsem magam vele. Sok éve volt

már, hogy utoljára szárazbaszásban lett volna részem, és már el

is felejtettem, milyen izgalmas, tiltott érzés volt ez.

De ennek a kölyöknek a látványa - akivel Hanna randizik -

úgy érintett, mintha egy vödör jégkockát öntöttek volna a

fejemre. Dylan pont úgy nézett ki, mint a legtöbb diák a



Columbián: öltözete kényes egyensúlyt tartott a pizsama és a

hobó ruházat között.

 Eeegen - mondtam, és felé nyújtottam a kezem. -

133

Szevasz, Dylan! Örülök, hogy látlak.

Ahogy a sor előremozdult, mi továbbléptünk, és én egyre

kínosabban éreztem magam. A partin nem is vettem észre,

hogy milyen fiatal. Volt benne valami folyamatosan vibráló

nyughatatlanság, amitől mindig úgy tűnt, hogy borzasztóan

izgatja valami. Sokat bólogatott és úgy nézett rám, mintha

valami felsőbbrendű lény volnék.

Ahogy magamra néztem, észrevettem, milyen konzervatív

vagyok mellette az öltönyömben. Mióta is hordok ilyet? Mióta

is idegesítenek ezek a hülye, huszonvalahány éves diákok?

Valószínűleg azóta, hogy Hanna egy ilyen diák szobájában

kiverte a farkam egy partin - emlékeztettem magam -, és ez

volt a legjobb szex, amiben részem volt.



 Jól érezted magad Dennynél?

Bambán néztem rá, mert nem tudtam, mikor voltam én

Dennynél.

 Én...

 A partira gondolok, nem a vendéglőre - egészítette ki

nevetve. - A lakás egy Denny nevű srácé.

 Ja, igen. A parti. - Azonnal Hanna arca jelent meg

előttem, ahogy a kezemet becsúsztattam a bugyija és a csupasz

bőre közé. Tökéletes pontossággal fel tudtam idézni az arcát,

ahogy élvezett, mintha valami varázslatos dolgot vittem volna

végbe. Olyan volt, mint aki életében először éli át ezt az érzést.

- A parti nagyon jó volt.

A telefonjával babrált, majd felnézett rám, és látszott, hogy

gondolkodik valamin.

 Tudod - kezdte, és egy kissé előrehajolt -, ez az első

alkalom, hogy olyasvalakivel futok össze, aki ugyanazzal a

lánnyal randizik, akivel én is. Elég érdekes, nem?

Visszafojtottam egy nevetést. Nos, hát nyilvánvalóan ő is

olyan nyers és őszinte, mint Hanna.

 Miből gondolod, hogy találkozom vele?

134

Dylan hirtelen kínosan érezte magát.

 Csak gondoltam mert úgy látszott a partin...

 És mégis elhívtad randira? - kértem számon egy

alattomos mosoly kíséretében.

Úgy nevetett fel, mint aki maga sem hiszi, hogy milyen

bátor volt.

 Tökre berúgtam! Szerintem csak azért mertem.

Szerettem volna behúzni egyet neki. Aztán tudatára

ébredtem, hogy én vagyok a legnagyobb képmutató a világon,

egyáltalán nincs jogom méltatlankodni emiatt.

 Semmi gond - mondtam, már nyugodtabban. Még

sohasem voltam ilyen helyzetben, és egy pillanatig arra

gondoltam, hogy vajon összefutottak-e a szeretőim valaha is

egy olyan helyen, mint ez. Milyen hülye helyzet lenne! Mit

szólna Kitty vagy Lara - akik mindketten tele vannak élettel és

napfénnyel - vagy Natalia vagy Kristy - akik még a legjobb

kedvükben is alig engedtek meg maguknak egy mosolyt -, ha

ilyen helyzetbe kerülnének?

 Hanna és én már régóta ismerjük egymást - mondtam, és

megvontam a vállam.

Ő felnevetett, mintha ezzel megválaszoltam volna minden

kérdését.

 Ő azt mondta, hogy jár valakivel. Megértettem. De

tényleg nagyon szórakoztató lány, és már időtlen idők óta

próbálom befűzni, úgyhogy beérem bármivel, amit nyújtani

tud.

A pénztárosra néztem, és magamban könyörögtem, hogy

egy kicsit gyorsabban dolgozzon. Mert sajnos pontosan tudtam,

hogy mit értett ez alatt.

 Hát, igen.

Ő ismét bólintott, és nagy kísértést éreztem, hogy



elmondjam neki a csend szabályát: van úgy; hogy a kínos csend

sokkal kevésbé kínos, mint az erőltetett beszélgetés.

135

Dylan odalépett, hogy megrendelje a kávéját, és én vissza-

térhettem az okostelefonom nyújtotta magányba és

biztonságba. Mikor fizetett és elment, nem néztem rá ismét, de

a zsigereimben éreztem őt.

Mi a faszt csináltam?

Az irodám felé menet minden lépéssel rosszabbul és rosz-

szabbul éreztem magam. Az elmúlt közel egy évtizedben

minden szexuális partneremmel lefektettük az alapelveket, még

mielőtt a szex megtörtént volna. Volt, hogy akkor beszéltük ezt

meg, amikor elmentünk valami eseményre közösen, máskor a

helyzet hozta, amikor rákérdeztek, hogy van-e barátnőm.

Ilyenkor egyszerűen azt mondtam: járok valakivel, de

mostanában nem korlátozom magam csupán egy partnerre.

Abban a néhány esetben, amikor a szex mellé bejött valami



más is, mindig tisztáztam, hogy én hogy állok a dolgokhoz,

igyekeztem megtudni, hogy ők hogy gondolják, aztán nyíltan

megbeszéltük, hogy ki mit akar a másiktól.

Nem is tűnt fel egyből, hogy mennyire bezavart Dylan

felbukkanása a világomban - és ami még fontosabb, Hanna

világában. Életemben először gondoltam úgy arra, amikor

behúzott abba a hátsó szobába és fel akarta fedezni a szexet

velem, hogy azt csak velem akarta.

Jó nagy kurva ez a karma.

* * *

Azon a reggelen belevetettem magam a munkába. Három

portfolión rágtam át magam, és megcsináltam egy rakás

papírmunkát, amit már hetek óta halasztgattam. Aztán jöttek a

telefonhívások egy San Franciscó-i üzleti konferencia ügyében,

ahol néhány biotechnológiai céget akartam felmérni. Még



lélegezni sem álltam meg igazán.

De amikor eljött a délután, és én még mindig nem ettem

136

semmit, és a kávék hatása is múlóban volt már, Hanna ismét

visszatért a gondolataimba.

Kinyílt az irodám ajtaja, és Max lépett be rajta. Egy

hatalmas szendvicset tett le az asztalomra, majd ledobta magát

a szemben lévő karosszékbe.

 Mi a helyzet, William? Úgy nézel ki, mint aki épp most

állapította meg, hogy a DNS egy jobbmenetes spirál.

 Mert egy jobbmenetes spirál - szögeztem le. - Csak

éppen balra görbül.

 Mint a farkad?

 Pontosan. - Magam elé húztam a szendvicset, és

kicsomagoltam. Mikor már ott volt előttem, és megéreztem a

finom illatát, akkor jöttem rá, hogy milyen éhes is vagyok. -

Csak túl sokat gondolkodom.



 Akkor miért nézel ki úgy, mint egy holdkóros? Épp a sok

gondolkodásban rejlik a szupererőd, haver!

 De nem ezen kéne, hogy múljon. - Megdörgöltem az

arcom, és úgy döntöttem, hogy nem viccelem el a dolgot. -

Kicsit zavar egy-két dolog.

Harapott egyet, és közben engem figyelt. Néhány pillanat

múlva megkérdezte:

 Cickó-királynőről van szó, nemde?

 Nem nevezheted őt így, Max! - néztem rá elképedve.

 Naná, hogy nem. Legalábbis, nem előtte. Bár, ami azt

illeti, én Nyelvecskének hívom Sarát, de ő nem tud róla.

Feszült, szorongó kedvem ellenére nevetnem kellett ezen.

 Nem mondod komolyan!

 Nem hát. - A mosolya helyére lassan rosszalló,

piszkálódó arckifejezés költözött. - Az bunkóság lenne, ugye?

 Nagy bunkóság.

 Nem tehetek róla, kénytelen voltam észrevenni, hogy

Hanna mellesleg igen szépen meg van áldva.

137

Megint felnevettem, és azt mondtam:

 Nem is tudod, mennyire, Maximus!

 Nem én - egyenesedett fel a székében. - De úgy látom, te

igen. Már megnézted? Nem is tudtam, hogy továbbléptél már

ebből a találkozós-tanítgatós balfaszságból.

Mikor ránéztem, tudtam, hogy mindent lát rajtam: tudta,

hogy belezúgtam Hannába.

 Hát, igen. Továbbfejlődtek a dolgok... az egyik este.

Aztán még tovább, néhány nappal ezelőtt. - Kézbe vettem a

szendvicsemet. - Nem volt köztünk konkrét szex, de... jut

eszembe, ma egy másik fickóval találkozik.

 Nyomja ezt a randi-dolgot, amit annyira akart?

 Úgy tűnik - bólintottam.

 És azt tudja, hogy bármikor lecsaphat rád a szerelem?

Haraptam egyet a szendvicsemből, majd ránéztem.

 Nem. Barom.

 Amúgy, elég jól néz ki - vonult vissza kissé.

Megtöröltem a szám szélét egy szalvétába, és hátradőltem a

széken. A jól nem írja le megfelelően Hannát. Még soha nem

láttam olyan lányt, mint ő.

 Ő egy egész kis pakett, Max! Vidám, édes, őszinte,

gyönyörű... és ettől úgy érzem magam, mint egy partra vetett

hal. - Amint kiejtettem a számon e szavakat, máris tudtam,

hogy mindez milyen idegen tőlem. Furcsa, sípoló csend töltötte

be a szobát. Max legörbülő szájára néztem, és már tudtam,

hogy most következik a piszkatúra.

Hogy bassza meg!

Hosszasan nézett rám, majd ujját felemelve várakozásra

intett. A zakója zsebéből előhúzta a telefonját.

 Ez most mi? - kérdeztem gyanakodva.

Leintett, majd kihangosította a telefont, hogy mindketten

halljuk. A csörgés után Bennett volt a vonal másik végén.

138


 Max!

 Ben! - válaszolta Max, majd egy jelentőségteljes mosoly

kíséretében hátradőlt a székén. - Jelentem, megtörtént!

Hangosan felnyögtem, és a fejem a kezemre támasztottam.

 Menstruálsz? - kérdezte Bennett. - Gratulálok!

 Nem én, te vadmarha! - válaszolt Max nevetve. - Willről

beszélek. Egészen elolvadt egy lány cickói miatt.

Hangos csapás hangja hallatszott a vonal túlsó végéről, és

elképzeltem, ahogy Bennett az íróasztalának adja az ötöst

örömében.

 Fantasztikus! Ki van borulva?

Max úgy csinált, mintha komolyan tanulmányozna.

 Amennyire csak lehet. És, és, a lány egy másik krapekkel

találkozik az este!

 Úúú... ez durva! És mit tervez a mi kis barátunk?

 Csak néz, mint egy szomorú szarkupac - válaszolt Max a

telefonba, majd fölvonta szemöldökét, mintha engedélyt adna,



hogy válaszoljak.

 Otthon maradok. Megnézem a Knicks-t. Hanna majd

beszámol a randijáról. Holnap. Amikor futni megyünk.

Bennett hümmögött a telefonban.

 Szerintem tájékoztatni kéne a csajokat.

 Ne tájékoztass te senkit! - hördültem fel.

 Szívesen átjönnének, hogy a szárnyaik alá vegyenek

téged - mondta Bennett. - Max és én úgyis együtt vacsorázunk.

Nem hagyhatunk egyedül ilyen kétségbeejtő állapotban!

 Nem vagyok kétségbeesve. Jól vagyok. A fenébe -

motyogtam -, miért mondtam el?

Bennett, mintha nem is mondtam volna semmit, csak

folytatta.

 Max, majd én intézem, jó? Kösz, hogy elmondtad!

Aztán letette a telefont.

139

* * *


Chloe húzott el lendületesen mellettem, be a lakásomba. A

keze tele volt ételdobozokkal.

 Meghívtál valakit hozzám? - kérdeztem. Hátranézett a

válla fölött, majd eltűnt a konyhában.

Mögötte Sara ődöngött a hallban, kezében egy hatos csomag

ásványvízzel.

 Éhes voltam - jelentette ki. - Megkértem Chloét, hogy

mindenkinek rendeljen valamit.

Kitártam az ajtót, hogy beférjen, majd én is beléptem a

konyhába, ahol Chloe már pakolta is kifelé a tizenhét ember-

nyi ételt.

 Én már ettem - jelentettem ki egy arcrándulással. - Nem

tudtam, hogy ennyi mindent hoztok.

 Miből gondoltad, hogy nem hozunk vacsorát? Bennett

azt mondta, hogy romokban vagy. Ez pedig thai kaját, csokis

süteményt és sört jelent. Meg aztán, láttalak már, amikor eszel

- mondta, és a szekrényre mutatott, ahol az étkészletet



tartottam. - Most repetázhatsz is.

Vállat vontam, és megfogtam három tányért, evőeszközöket

és egy sört. Visszamentem a nappaliba, és letettem őket a

kávézóasztalra. A lányok csatlakoztak hozzám. Chloe a földre

ült, Sara mellém telepedett a kanapéra, és mindnyájan

belemélyedtünk a tányérjainkba. Közben ment a tévé -

kosármeccs volt -, olykor mondtunk is valamit egymásnak.

Tulajdonképpen örültem, hogy itt vannak. Nem kínoztak az

érzéseimre vonatkozó kérdésekkel; csak odajöttek, ettek velem,

és nem voltam egyedül. Megóvtak tőle, hogy túlságosan

magamba zárkózzak. Ez volt az első eset, hogy valaki, akivel

járok, valaki mással randevúzzon; de először történt meg az is,

hogy ez egyáltalán érdekelt.

Örültem, hogy Hanna kimozdul és jól érzi magát. Az volt az

140

egészben a legfurcsább, hogy azt akartam, hogy megkapja,

amit akar. Éppen csak azt szerettem volna, hogy engem



akarjon. Azt szerettem volna, hogy jöjjön át hozzám este,

mondja el, hogy csak velem akar dugni, és abbahagyja ezt a

randi-projektet - ennyi. Röhejes volt az egész, és én voltam a

legnagyobb seggfej, hogy ezt akartam, hiszen az elmúlt

időkben száz lány érezhetett így, ahogy most én; de mégis csak

ez volt, amit akartam.

És baszottul nyugtalan voltam. Amint befejeztem az evést, a

telefonomon kezdtem matatni. Miért nem írt még? Nem volt

olyan kérdése, amire választ várt? Még csak azt sem mondta,

hogy szia.

Lassan utálni kezdtem magam.

 Van róla valami híred? - kérdezte Chloe, látva a babrálá-

somat. Megráztam a fejem. - Rendben! Szerintem nincs semmi

baja.

 Mit mondott Kitty és Kristy? - szólalt meg Sara, letéve a

vizespoharát az asztalra.

 Mire? - érdeklődtem. Csend ült le közénk, és én csak

pislogtam, zavartan. - Mire? - tettem föl a kérdést még egyszer.

 Mikor szakítottál velük - bökte ki Sara.

Basszus. Baaasssza meg!

 Ja! - vakartam meg az állam. - Valójában nem is

szakítottam velük.

 Aha. Tehát Hannával lógsz, de nem tudattad a két másik

szeretőddel, hogy őszinte érzéseket táplálsz valaki más iránt?

Kézbe vettem a sörömet és bámulni kezdtem. Nemcsak a

bonyodalmaktól tartottam, nemcsak a Kittyvel és Kristyvel

folytatott kínos beszélgetésektől. Ha jól meggondoltam,

szükségem volt még arra a biztonságra is, amit nyújtottak, ha

esetleg rosszul sülnének el a dolgok Hannával. Ez még nekem

is elég görény módon hangzott.

 Még nem - ismertem be. - De ez az egész dolog elég laza

141

közöttünk. Nem is tudom, egyáltalán kell-e beszélni róla.

Chloe előrehajolt, letette a poharát, és megvárta, míg a

szemébe nézek.

 Én szeretlek téged, Will. Tényleg. Ott leszel az

esküvőnkön; a családunk része leszel. Azt akarom, hogy a

lehető legjobb dolgok történjenek veled. - A szeme

összeszűkült, és éreztem, hogy a golyóim felhúzódnak a

hasamba. - De még mindig nem mondanám egyetlen

barátnőmnek sem, hogy komolyan próbálkozzon veled. Azt

mondanám neki, hogy dugjon veled orrba-szájba, de tartsa meg

magának az érzéseit, mert te csak egy kis pöcsfej vagy, akinek

fogalma sincs a dolgok lényegéről.

Összerándultam, vagy úgy is mondhatnám, felnevettem, és

megráztam a fejem.

 Üdítő ez az őszinteség!

 Komolyan mondtam. Ó, igen, te mindig őszinte vagy a

szexpartnereiddel. Nem, semmi takargatnivalód nincs. De mi a

bajod a kapcsolatokkal?

 Semmi bajom a kapcsolatokkal - emeltem fel a kezem a

levegőbe.


 Kezdettől fogva abból indulsz ki, hogy te sohasem akarsz

többet, mint kellemes szexet - pattant fel Sara, majd kissé

lehiggadva folytatta tovább. - De hadd mondjam meg most én,

mint nő, hogy hogyan látom ezt a dolgot! Mikor az ember

fiatal, azt szeretné, hogy legyen valaki, aki tudja, hogyan

játsszák ezt a játékot; de amikor már kicsit idősebb, olyan férfit

akar, aki tudja, hogy ez nem játék. Te még nem is gondoltál

erre, pedig hány éves is vagy? Harmincegy? Lehet, hogy

Hanna évekkel fiatalabb, de a lelke sokkal érettebb, és hamar rá

fog jönni, hogy nem te vagy az embere. Arra tanítod őt, hogyan

zsonglőrködjön több szeretővel, pedig arra kéne tanítanod,

hogy milyen érzés szeretve lenni.

Rámosolyogtam, majd mindkét kezemmel megdörgöltem az

142

arcom, és felsóhajtottam.

 Lányok, ti most azért jöttetek, hogy kioktassatok?

 Nem - mondta Sara.



 Igen - mondta Chloe ugyanabban az időben.

Végül Sara fölnevetett, és azt mondta:

 Igen. - Aztán előrehajolt, és a térdemre tette a kezét. -

Teljesen el vagy veszve, Will. Olyan vagy, mint egy imádni-

való, ügyefogyott kabalaállat.

 Ez szörnyű - mondtam nevetve. - Soha többé ne mondd

ezt!

Mindnyájan visszatértünk a kosármeccshez. Nem volt ebben

semmi kínos. Nem éreztem, hogy védekeznem kéne. Tudtam,

hogy igazuk van; csak azt nem tudtam, hogy mit tehetnék az

egésszel, most, hogy Hanna elment ezzel a kicseszett Dylannel.

Fantasztikus érzés volt beismerni azt, hogy többet akarok tőle,

és nem akarom, hogy más fickókkal járjon. De mindez mit sem

ért, ha Hanna és én nem vagyunk egy vágányon. Igazság

szerint tényleg azt akartam, hogy csak velem dugjon, de nem

igazán szerettem volna, hogy megváltozzanak köztünk a

dolgok.

Vagy igen?

Kézbe vettem a telefonom, és megnéztem, nem küldött-e

valaki valamit az utóbbi két percben.

 Jézusom, Will! Írj már neki egy kicseszett SMS-t! -

mondta Chloe, és hozzám vágott egy szalvétát.

Azonnal fölpattantam, nem annyira Chloe parancsoló

modora miatt, hanem inkább azért, mert hirtelen mozogni

akartam. Vajon mit csinál most Hanna? Merre vannak? Már

majdnem kilenc óra. Még nem végeztek a vacsorával? Ha az

előzményeket nézem, akkor az is lehet, hogy már otthon van...

hacsak nem mentek fel Dylanhez.

Éreztem, hogy kimerednek a szemeim. Lehetséges, hogy

ágyba bújt vele? Hogy szexelnek? Aztán szorosan lehunytam

143

őket, és arra gondoltam, milyen volt, amikor alattam feküdt;

milyenek voltak a hajlatai, és a térde, ahogy az oldalamhoz

nyomódott. És most azzal a buzgómócsinggal van?

Meztelenül?

A kibaszott életbe!

Megfordultam, és a hálószobám felé indultam. Ekkor meg-

zörrent a telefon a kezemben. Azt hiszem, még a térdreflexem

sem olyan gyors, mint amilyen gyorsan reagáltam a kivilá-

gosodott kijelzőre. De csak Max volt az.

A csajod itt van a vendégl ő ben velem és

Bennel. Szépen haladtál a Hanna-projekteddel,

Will! Nagyon dögös

Felmordultam, és nekitámaszkodtam a falnak, míg

válaszoltam.

Megcsókolta a csávót?

Nem - válaszolta Max. - De most is épp a

telefonját

nézegeti.

Ne

küldözgess

már


üzeneteket neki, te kis majom! Épp „felfedezi

az életet”, mint tudod.

Figyelmen kívül hagyva a baszogatását írtam egy üzenetet,

aztán átolvastam még egyszer, majd még egyszer. Tudtam,

hogy csak én szoktam neki SMS-eket küldözgetni, de én nem

küldtem neki semmit ma este. Lehetséges, hogy most is olyan

megszállottan nézegeti a telefonját, mint amikor tőlem vár

üzeneteket?

Kimentem a fürdőszobába, de nem használtam a vécét,

hanem leültem a kád szélére. Ez már nem játék. Nincs igaza; én

nem játszom vele. Még csak nem is élvezem a helyzetet. A

Hanna nélkül töltött időmet a vidám lelkesültség vagy a

megszállott aggodalom jellemezték. Erről van hát szó? Ezt a

rizikót kell vállalni? Megnyílni valaki előtt, és bízni benne,

hogy jól fogadják az érzéseimet?

Az ujjaim néhány pillanatra megálltak a betűk fölött, majd

egyetlen sort írtam le. Átolvastam, megint átolvastam, ellenő-

144

riztem a helyesírást, a szöveg hangvételét, és hogy eléggé

érződik-e rajta a „nem nagy dolog, nem érdekel

annyira az estéd, vagy más ilyesmi" hozzáállás.

Végül lehunytam a szemem, és megnyomtam a KÜLDÉS

gombot.

145

Nem küldök SMS-t Willnek.

 ...és egyszer talán külföldön fogok élni

Nem küldök SMS-t Willnek.

 ...talán Németországban. Vagy talán Törökországban...

Röviden rápillantottam, és bólintottam a velem szemben ülő

Dylannek, aki lényegében az egész világon végigment a

beszélgetés során.

 Ez nagyon izgalmas - mondtam, és mosoly áradt szét az

arcomon.

Ő lenézett az abroszra, az arca kissé kipirult. Igen, nagyon

aranyos. Mint egy kiskutya.

 Régebben Brazíliában szerettem volna élni - folytatta -,

de annyira szeretek odalátogatni, hogy nem akarom, hogy

megszokottá váljon; érted?

Megint bólintottam, és tőlem telhetően megpróbáltam úgy

tenni, mint aki nagyon figyel. Igyekeztem jelen lenni, és

figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy ma még nem jött semmi

üzenetem.

A vendéglő, amit Dylan választott, jó hely volt; nem túl

romantikus, de barátságos. Lágy fények, széles ablakok, és

nem volt benne semmi súlyos vagy komolykodó. Semmi sem

utalt rá, hogy ez most egy randevú. Én laposhalat ettem, Dylan

146

steaket rendelt. Az ő tányérja gyakorlatilag üres volt; én alig

nyúltam az ételemhez.

Mit is mondott? Nyár Brazíliában?

 Mit mondtál, hány nyelven is beszélsz? - kérdeztem,

bízva benne, hogy nem kalandoztam el túl messzire.

Úgy látszik, nem; mert elégedett mosollyal nyugtázta, hogy

ilyen részletekre is emlékszem. Legalábbis arra, hogy léteznek

ilyen részletek.

 Három.

Hátradőltem egy kissé, őszinte elismeréssel.

 Hűha! Ez... ez tényleg klassz, Dylan!

Pedig ez még csak a jéghegy csúcsa volt. Mert Dylan

tényleg klassz volt. Jóképű, okos, és minden olyasmi, amit egy

intelligens lány nagyra tarthat. De mikor a pincér megállt az

asztalunknál, hogy töltsön a poharunkba, kihasználtam az

alkalmat, hogy megint a telefonomra pillantsak. Csalódottan

láttam az üres kijelzőt.

Nincs üzenet, nincs nem fogadott hívás - semmi. A fenébe.

Ujjamat elhúztam Will nevéig, és újraolvastam néhány

korábbi üzenetét.


Csak úgy eszembe jutott: szeretnélek látni,

amikor be vagy állva. A fü kiemeli a

személyiség jellemzö vonásait, így valószí-

nüleg annyit beszélnél, hogy felrobbanna a

fejed - bár nem tudom, mondhatnál-e örültebb

dolgokat, mint amiket szoktál.

És még egy:

Épp most láttalak a 81-ik és az Amsterdam

sarkán. Én egy taxiban ültem Maxszel, és

néztem, ahogy átmész elöttünk az utcán. Volt

rajtad bugyi a szoknya alatt? Beiktatom ezt is

a fontos emlékeim közé, így hát akár volt,

akár nem, mondd azt, hogy nem volt!

Ez az utolsó üzenet délután egy órakor érkezett, majdnem

147

hat órája. Átolvastam még néhányat, mielőtt írni kezdtem

volna. Vajon mit csinál most? És kivel? - lopódzott be a



gondolataim közé. Éreztem, hogy egyre jobban neheztelek rá.

Elkezdtem írni egy üzenetet, majd gyorsan ki is töröltem.

Nem írok Willnek, emlékeztettem magam. Nem írok Willnek.

Nindzsa. Titkosügynök. Szerezd meg a titkot, aztán tűnj el

sértetlenül!

 Hanna!

Felnéztem. Dylan engem figyelt.

 Hmm?

A szemöldöke összerándult, mielőtt elkezdett halkan,

bizonytalanul nevetni.

 Jól vagy? Olyan szórakozottnak tűnsz.

 Igen - mondtam, és szörnyen bántam, hogy rajtakapott.

Felemeltem a telefonom az ölemből. - Csak egy SMS-t várok

az anyámtól - hazudtam.

 De amúgy minden rendben?

 Persze!

Egy kis halk, megkönnyebbült sóhajjal arrébb tolta a

tányérját, és alkarját az asztalra téve előrébb hajolt.

 Szóval? Mi a helyzet veled? Azt hiszem, eddig végig én

beszéltem. Mesélj valamit a kutatásodról!

Egész este most éreztem először, hogy kevésbé markolom a

telefonom. Ez menni fog. Meséljek a munkámról, az iskoláról,

a tudományról? Hát persze!

Éppen befejeztük a desszertet, mialatt elmeséltem, hogyan

veszek részt a tanszékünk más laborjainak a munkájában is,

hogy vakcinát állítsunk elő a Trypansoma cruzi ellen, amikor

egy kéz érintette meg a vállamat. Megfordultam, és Maxet

láttam magam előtt.

 Szia! - mondtam meglepetten.

Úgy tíz láb magas volt, de amikor lehajolt, hogy meg-

148

pusziljon, mégsem tűnt esetlennek.

 Elképesztően dögös vagy ma este, Hanna!

A fenébe. Ez a hangsúly kicsinál. Elmosolyodtam.

 Nos, add tovább a bókjaidat Sarának; mert ő választotta

nekem ezt a ruhát.

Nem gondoltam volna, hogy ez az ember lehet még vonzóbb

is. De a büszke mosoly, ami szétfutott az arcán, még vonzóbbá

tette.

 Megmondom. És ő ki? - fordult Dylan felé.

 Oh! - mondtam, és visszafordultam a randipartnerem

felé. - Bocsánat, Max, ő itt Dylan Nakamura. Dylan, ő Max

Stella, Will barátom üzleti partnere.

Kezet ráztak, és váltottak néhány szót. Meg kellett aka-

dályoznom, hogy Will szóba kerüljön, hiszen mégis csak egy

randevún voltam. Nem szabadna rá gondolnom most!

 Nos, akkor magatokra hagylak benneteket - mondta Max.

 Mondd meg Sarának, hogy üdvözlöm!

 Persze! Érezzétek jól magatokat!

Néztem, ahogy Max visszamegy az asztalához, ahol néhány

ember várta már. Kíváncsi lettem volna, hogy üzleti vacsorán

van-e, és ha igen, miért nincs vele Will? Rájöttem, hogy



milyen keveset tudok a munkájáról; ezt nem együtt szokták

csinálni?

Néhány perccel később, mikor megjött a számla, megzör-

rent a telefonom az ölemben.

Milyen az estéd, Szilva?

Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy e szavak

elektromos áramként ráznak meg. Eszembe jutott, amikor

utoljára hívott így, és erre majdnem elolvadtam.

Jól. Itt van Max. Te küldted, hogy

ellenörizzen?

Ha-ha. Mintha megtenné ezt a kedvemért. Pont

most küldött egy üzenetet. Azt írta, baromi

149

jól nézel ki.

Will előtt nem tudtam, hogy ilyen könnyen elpirulok, de

most éreztem, hogy forróság önti el az arcomat.

Ö is nagyon jól nézett ki.



Ez nem vicc, Hanna.

Otthon vagy?

Megnyomtam a KÜLDÉS gombot, és visszatartottam a

lélegzetemet. Mi lesz, ha azt írja, hogy nem?

Igen.

Most már biztos, hogy magamba kell néznem. Azt, hogy

Will otthon van, és üzenetet küld nekem, nem kéne, hogy ilyen

boldoggá tegyen.

Futunk holnap? - kérdeztem.

Persze.

Gyorsan letöröltem a mosolyt az arcomról, mielőtt Dylan

észreveszi, és eltettem a telefonom. Will otthon van, és én ettől

megkönnyebbültem annyira, hogy jól érezzem magam a

továbbiak során.

* * *




 Milyen volt a randi? - kérdezte, mikor nyújtani kezdett

mellettem.

 Jó - mondtam. - Rendben volt.

 Rendben?

 Ja. - Megvontam a vállam, de nem tudtam lelkesebb

választ kicsikarni magamból. - Rendben - mondtam ismét. - Jó

volt.

Ma lényegesen rosszabbul éreztem magam, ami a Willtől

való függésemet illeti, mint tegnap este. Össze kellett szednem

az akaraterőmet, és újra kimondani: Titkosügynök. Mint egy

nindzsa. Tanulj a legjobbtól!

 Milyen lelkes beszámoló! - ingatta a fejét.

150

Nem reagáltam, hanem felvettem a vizespalackomat, amit

korábban egy közeli fának támasztottam. Hideg volt. Olyan

hideg, hogy a víz kezdett megfagyni benne, és alig tudtam

kinyitni. A futás utáni levezetésnél tartottunk. Will némi



lelkesítés mellett egy abszolút nem odavágó megjegyzést tett a

mellemre, én meg a hideg és a manhattani vécék hiánya miatt

panaszkodtam.

Nem voltam benne biztos, hogy akarom ezt a beszélgetést.

Nem akartam kimondani, hogy bár tényleg megkedveltem

Dylant, nem álmodoztam arról, hogy megcsókolom, vagy

kiszívom a nyakát, vagy nézem, ahogy a csípőmre élvez, ahogy

ezt valaki mással tettem. Nem akartam elmondani azt sem,

hogy mindig elkalandozott a figyelmem a randevúnkon, és

hogy keményen meg kellett küzdenem azért, hogy érdeklődést

mutassak iránta. És persze azt sem, hogy valójában elbuktam

ezen a pasizós dolgon, és talán sohasem fogom megtanulni,

hogyan vegyem a dolgokat lazán, hogyan élvezzem az életet,

hogyan legyek fiatal, hogyan éljek úgy, ahogyan Will tudott.

Lejjebb hajolt, hogy a szemembe nézzen, és ekkor vettem

észre, hogy megismétel egy kérdést.

 Mikor értél haza?

 Kicsivel kilenc után, azt hiszem.

 Kilenc? - kérdezte nevetve. - Megint?

 Talán egy kicsit később. Miért ilyen vicces ez?

 Két randevú egymás után, ami kilenckor ér véget? Ki ő, a

nagypapád? Vagy ő nem az az éjjeli bagoly-típus?

 Csak hogy tudd: kora reggel be kellett mennem a

laborba. De mi van a vad éjszakákkal, Nagymenő? Milyen or-

giákon vettél részt? Kitomboltad magad? - kérdeztem, hogy

témát váltsak.

 Inkább a Harcosok klubjára hasonlított az egész - mondta

az állát vakarva. - Csak nem voltak izompacsirták és nem volt

hasbarúgás. - Amikor látta, hogy értetlenül nézek, hozzátette: -

151

Valójában hozott kaját ettünk Chloéval és Sarával a

lakásomon. Hé, fáj ott valami?

Eszembe jutott az a kellemes érzékenység, ami az ujjai után

maradt Denny partiján, és az a már-már fájdalom, amikor a

nappalija padlóján nekidörgöltem a csípőmet.

 Fáj? - kérdeztem vissza, és sűrűn pislogtam rá. - Hol?

 A tegnapi futás miatt - mosolygott rám értőn. - Jézusom,

Hanna! Ébredj már fel! Kilenckor már otthon is voltál; mi

másról beszélhetnénk?

Meghúztam a vizespalackomat, és a hideg miatt fájdalom

nyilallt a fogamba.

 Nem, jól vagyok.

 Még egy szabály, Szilva. Csak annyiszor mondd egy

beszélgetés során, hogy jól vagy, ameddig nem válik őszin-

tétlenné. Keress jobb jelzőket, amikkel leírhatod a randizás

utáni érzéseidet!

Nem tudtam, mit kezdjek Willel; egy kissé karcosnak tűnt.

Azt hittem, már eléggé kiismertem, de mostanában az én

gondolataim is egyre jobban elkalandoztak, ha együtt voltunk,

és ez már kezdett problémákat okozni. A tegnapi, külön töltött

este szintén kérdéseket vetett föl bennem. Egyáltalán érdekelte,

hogy Dylannel voltam?



Akartam, hogy érdekelje?

Huh. Ez a pasizás túl bonyolult dolog lett; és azt sem

tudtam, hogy Will és én tulajdonképpen járunk-e vagy sem.

Ügy tűnt, ez az egyetlen kérdés, amit nem tudtam feltenni neki.

 Nos - mondta, és piszkálódó mosolyt vetett rám -, ahhoz,

hogy megértsd a randizás mibenlétét, lehet, hogy valaki mással

is kéne találkoznod. Hogy tudd, milyen az. Mi lenne, ha

elhívnál egy másik fickót a partiról? Aaront? Vagy Haut?

 Haunak van barátnője, Aaron pedig...

 Elég sportosnak tűnt - bólintott bátorítóan.

152

 Mert sportol - erősítettem meg, kibúvót keresve. - De ő

egy olyan... SN2...

 SN2? - nézett rám Will összeráncolt homlokkal.

 Tudod - mondtam, idegesen gesztikulálva a kezemmel. -

Mikor a C-X kötés szétszakad, és a nukleofil száznyolcvan

fokban megtámadja, és a távozó csoport helyébe lép. - Szavaim



lélegzetvétel nélkül törtek föl belőlem.

 Édes istenem! Te most a szerves kémiával akarod

elmondani, hogy Aaron jobban néz ki hátulról, mint elölről?

Felsóhajtottam, és másfelé néztem.

 Azt hiszem, most megdöntöttem a bunkósági

rekordomat.

 Dehogyis! Ez marha jó! - mondta őszinte lelkesedéssel. -

Bárcsak nekem jutott volna eszembe tíz évvel ezelőtt! - A szája

legörbült, ahogy belegondolt ebbe. - De őszintén, marha jó,

ahogy mondod! Ha én mondanám, akkor csak egy nagy fasz

lennék.

Nyeltem egyet, és kifejezetten nem néztem a nadrágjára.

A korai órák hidege ellenére a szokásosnál többen

merészkedtek ki a parkba. Két aranyos egyetemista srác

rugdosta a labdát, a fejükre sötét színű füles sapkát húztak, és a

polisztirolhab-pohárban gyorsan hűlt a földre tett kávéjuk. Egy

nő egy hatalmas babakocsival gyalogolt mellettünk, mások

futottak a különböző ösvényeken. Épp akkor néztem vissza,

amikor Will lehajolt előttem, hogy megkösse a cipőjét.

 Valamit el kell mondanom neked. Nagyon meg vagyok

elégedve azzal, ahogy fejlődsz - mondta a válla fölött felnézve.

 Igen? - kérdeztem vissza magam elé beszélve, miközben

a térdemet nyújtottam, ahogy tanította, és még csak véletlenül

sem néztem a fenekére. - Nehéz.

 Hogy mi?

 Nehéz dolog - ismételtem meg. - Tényleg nehéz.

153

Felegyenesedett, és én követtem a mozdulatát. Máshová

néztem, mielőtt megfordult.

 Nem fogok hazudni neked - mondta, most a hátát

nyújtva. - Meglepett, hogy nem visszakoztál már mindjárt az

első héten. - A szememet kellett volna meresztenem, majd

felháborodnom azon, hogy szerinte ilyen könnyen feladom, de

inkább csak bólintottam, és próbáltam mindenhová nézni, csak

nem a hasára, amely kilátszott egy csíkban, ahogy a feje fölé

nyújtotta a karjait, megmutatva az oldalt futó izmait is. - Akár

be is kerülhetsz az első ötvenbe, ha így folytatod.

A pillantásom arra a kis kivillanó bőrre és a mögötte levő

izmokra esett. Nyeltem egyet, mert azonnal megéreztem,

milyen volt az, amikor az ujjaim voltak ott.

 Mindenképpen folytatom - motyogtam, és most már

nyíltan bámultam a kivillanó bőrét.

Megköszörültem a torkom, és elfordultam tőle. Elindultam

az ösvényen, mert, komolyan mondom, az a test egyszerűen

obszcén volt.

 Ma mikor randevúzol? - kérdezte, miután beért.

 Holnap - válaszoltam.

Nevetni kezdett mellettem.

 Oké, akkor mikor találkoztok holnap?

 Ööö... hatkor - vakartam meg az orrom. - Nem is;

nyolckor.

 Nem kéne pontosan tudnod?



 De, valószínűleg igen - néztem rá bűnbánó mosollyal.

 És várod?

 Azt hiszem - vontam meg a vállam.

Ő nevetve karolta át a vállam.

 Mivel is foglalkozik?

 A drosophila csoportban dolgozik - mondtam. Már

régebben rákérdezett, de ma reggelig képtelen voltam a témát

154

felhozni. Nagy katyvasz volt ez az egész.

 Egy genetikus! - mondta játékosan öblösített hangon. -

Thomas Hunt Morgan megajándékozott minket a kromo-

szómákkal, és most az ország összes laborja apró, szökevény

muslicákat cserélget egymás közt. - Próbált kedélyes lenni, de

a hangja olyan mély volt és érzéki még csúfolódás közben is,

hogy beleremegtek a csontjaim, a végtagjaim pedig majd

elolvadtak. - És Dylan kedves volt? Jópofa? Jó az ágyban?

 Persze.


 Persze? - állt meg döbbenten Will.

 Úgy értem, persze, hogy igen - pillantottam rá. Ekkor

estek le a szavai. - Vagyis hát, az ágyról nem tudok sokat. Nem

próbáltam ki a képességeit. - Will ismét megindult, csendben,

ami alkalmat adott rá, hogy jobban megnézzem őt. - Ha már

erről van szó, kérdezhetek valamit?

 Igen - pillantott rám lassan, aggodalmasan a szeme

sarkából.

 Mi a harmadik találkozás etikettje? Rákerestem a

Google-ön...

 A Google-ön?

 Igen, és úgy tűnik, mindenki egyetért abban, hogy a

harmadik randin jön a szex.

Megint megállt, és én felé fordultam. Az arca elvörösödött.

 Rá akar beszélni a szexre?

 Mi? - bámultam rá dühösen. Honnan a francból veszi

ezt? - Dehogyis!

 Akkor miért kérdezel a szexről?

 Nyugodj már meg! - mondtam. - Csak tudni akarom, mik

az elvárások. Nem arról van szó, hogy nyomulna. Úristen,

Will, egyszerűen csak szeretném tudni.

Kifújta a levegőt, és a fejét rázta.

 Néha egészen megőrjítesz.

155

 Te is. - Elnéztem a távolba, és hangosan gondolkodtam.

Nekem úgy tűnik, létezik valamilyen szokásos haladási

folyamat. Az első és a második randevú nagyjából ugyanolyan.

De hogy vált át az egész a szexre? Ha lenne erről egy fórum, az

sokat könnyítene a dolgokon.

 Jézusom. Minek ide fórum? - Levette a füles sapkáját,

hátrafésülte a haját, és szinte láttam, ahogy a kerekek forognak

az agyában. - Oké, tehát: az első találkozás olyan, mint egy

állásinterjú. A másik fél már átnézte az önéletrajzodat - nézett

rám jelentőségteljesen, és összeráncolt homlokkal bólintott a

mellem felé -, most pedig itt az idő, hogy megtudja, tényleg

összevág-e azzal, amilyen vagy. Ez egy terepgyakorlat, ami

egy „Kérdések és Válaszok” szakaszból, valamint egy „Lehet,

hogy ez az ember egy sorozatgyilkos?” gondolati folyamatból

áll. Meg, persze, ott van a „ Szeretnék-e szexelni ezzel a nővel?”

kizárásos döntés is. De legyünk őszinték: ha egy férfi már

elhívott téged, akkor valószínűleg szeretne veled lefeküdni.

 Oké - mondtam kétkedőn. Megpróbáltam elképzelni

Willt ebben a helyzetben. Találkozik egy nővel, elhívja

valahová, és eldönti, hogy akar-e vele szexelni vagy nem.

Kilencvenhét százalékban biztos voltam benne, hogy ez nem

jönne be nekem.

 És a második találkozás?

 Nos, a második találkozás a visszaidézés. Már átmentél

az előzetes felmérésen, vagyis a másik félnek nyilvánvalóan

tetszik, amit az asztalra teszel. Most itt az ideje, hogy tovább

lépjetek. Elvisz a HR osztályra, hogy eldöntsék, az elbűvölő

válaszaid és a szikrázó személyiséged nem csupán egy blöff-e.



És ismét felmerül a kérdés, hogy akar-e szexelni veled. Ami

ismét...

Megvonta a vállát, mintha azt mondaná, na, bumm.

 És a harmadik találkozás? - kérdeztem.

 Nos, itt jön ki, ha valami szar. Kétszer már együtt vol-

156

tatok, és nyilvánvalóan kedvelitek egymást. Megfeleltetek

egymás elvárásainak, így hát eljött az ideje, hogy mást is

kipróbáljatok. Valamilyen szinten illesz hozzá, és ez az a pont,

ahol tiszta víz kerül a pohárba, kiderül, hogy jól „kijöttök-e"

egymással. A férfiak általában rá is erősítenek egy kicsit:

virágokkal, bókokkal, romantikus vendéglővel...

 Tehát... jön a szex.

 Néha. De nem mindig - mondta nyomatékosan. - Semmit

sem kell tenned, amit nem akarsz, Hanna. Soha. Letépem a

golyóit annak, aki kényszerít valamire!

Kissé felizgultam és átmelegedtem. A bátyáim szinte



ugyanezt mondták nekem, de egészen másként hangzott Will

Sumner szájából.

 Értem.

 Szeretnél szexelni vele? - kérdezte szándéka szerint

hanyagul, de ez nagyon nem sikerült neki. Még csak rám sem

tudott nézni, hanem a trikója alját húzogatta. Remegés futott

végig a gerincemen, és valami azt súgta, hogy egyáltalán nincs

megbékélve a gondolattal.

Mély levegőt vettem, és belegondoltam. Elsőre rögtön

kimondtam volna, hogy nem, ám ehelyett csak megvontam a

vállam. Dylan kedves és aranyos volt, és semmi kifogásom

nem lett volna az ellen, hogy jóéjt-puszit adjon az ajtóban, de

ahhoz képest, amit Willel átéltem, mindez semmit sem

jelentett. És pontosan ez volt a bajom. Biztos voltam benne,

hogy azért érzem magam ilyen jól Willel, mert tapasztalt. De

éppen ezért volt ő számomra tiltott terület.

 Ha jól meggondolom - kezdtem -, nem is tudom.

Szerintem majd kiderül, ha itt lesz az ideje.

* * *

157

Ha voltak is kétségeim Will harmadik randevús protokolljával

kapcsolatban, ezeket hamarosan félre kellett tennem, ahogy

Dylan belépett az általam választott vendéglőbe.

Ő olyan helyre akart vinni, ahol még sohasem jártam. Nem

vette figyelembe, hogy bár három éve élek New Yorkban, alig

ettem még máshol, mint a labor büféjében. Büszkén mosoly-

gott, amikor a taxi lehúzódott, és kitett minket a Park és a

Hatvanötödik sarkán, a Daniel’s-nél.

Ha megkérnék valakit, hogy fessen le nekem egy

romantikus kajáldát, hát az olyan lenne, mint ez. Krémszínű

falak, ezüstszürke és csokoládébarna színekkel megtörve. A fő



étkezőhelyiséget boltívek és görög oszlopok tartották. A kerek

asztalokat pazar terítők borították, zöld vázák voltak min-

denütt, és mindez hatalmas kristálycsillárok alatt terpeszkedett

el. Mindenben az ellentéte volt a második randevúnk

helyszínének. A tét magasabbra került.

Erre nem készültem föl.

A vacsora elég jól indult. Kiválasztottuk az előételeket,

Dylan egy üveg bort rendelt, ám innen lejtmenet következett.

Megfogadtam, hogy nem írok Willnek, de amikor a vége felé

Dylan elnézést kért, és kiment a mosdóba, megszegtem ezt a

fogadalmat.

Azt hiszem, nem jött be a harmadik randevú.

Szinte azonnal válaszolt.

Micsoda? Lehetetlen. Nem hallgattál a

tanárodra?

Drága bort rendelt, és eléggé megsértödött,

amikor nem kértem belöle. Neked nincs bajod

vele, ha nem iszom.

Megjelent az ikon, ami arra utalt, hogy Will írt valamit -

elég sokat, ha a ráfordított időt nézzük -, így hát vártam, és

körülnéztem, hogy nem jön-e már vissza Dylan.

Azért van ez, mert én egy zseni vagyok, és

még számolni is tudok. Ha töltök neked egy fél

158

pohárral, te úgy csinálsz, mintha innál, és

egész este elvagy vele. Így hát enyém lehet a

többi. Bumm! Az okosabb marad élve.

Ő biztosan nem igy látja ezt - írtam neki vissza.

Akkor mondd meg neki, hogy sokkal szóra-

koztatóbb vagy, ha ébren vagy, és nem alszol

bele a levesedbe. Amúgy, miért írsz most

nekem? Hova lett az Elbüvölö Herceg?

A mosdóban van. Mindjárt megyünk.

Egy teljes perc telt el, mielőtt választ kaptam volna.

Aha.

Igen.

Hozzám.

Most

jön

vissza,

majd

elmondom, hogy ment.

* * *

Szörnyű volt az út hazafelé. A hülye randiszabályok, az

elvárások, a Google, de legelső sorban Will töltötték be a

fejem. Nem értettem, mi történik velem. Valójában nem

akartam őt. Van egy rakás szeretője, és van a zavaros múltja.

De szeretem a szexet, és szeretném valakivel csinálni, mielőbb.

És nem eszerint történt minden? A fiú találkozik a lánnyal, a

lánynak tetszik a fiú, és úgy dönt, hogy beengedi a fiút a

bugyijába. Én kifejezetten készen álltam, hogy beengedjek

valakit a bugyimba. De akkor miért ez a sürgetés, ez a forróság,

ami felmászik a lábamon, és beül a hasamba, miért a kívánás,

amit már akkor érzek, ha csak elképzelem, hogy behúzom

Willt a hálószobámba? Ez az érzés zavart ki a hóba hajnali

háromkor, és a gondolat, hogy abban a pillanatban felrob-

bannék, ha a bőrömön érezném a kezét.

És ezt most egyáltalán nem éreztem.

Mire az épülethez értünk, elkezdett esni a hó. Fönt, a laká-

somhoz érve Dylan megtorpant az ajtóban, és ott állt esetlenül,

míg be nem hívtam. Automata üzemmódra kapcsoltam. A

159

hasam görcsben volt, és a fehér zaj a fejemben olyan hangos

volt, hogy a legkellemetlenebb zene is jó lett volna már, hogy

elfojtsa valahogyan.

Megtegyem? Ne tegyem? Egyáltalán, akarom én ezt?

Egy utolsó pohár italra hívtam meg - konkrétan azt

mondtam, egy „jóéjt-italra” -, amire igent mondott. Bementem

a konyhába, levettem két poharat, töltöttem egy keveset

magamnak, jó sokat neki, remélve, hogy ettől talán elálmo-

sodik. Megfordultam, hogy odavigyem neki a poharát, mire

meglepetten láttam, hogy már ott van mögöttem. Valami

furcsa, rossz előérzet szivárgott a torkomba.

Dylan szó nélkül kivette a poharat a kezemből, és visszatette

a pultra. Lágy ujjaival végigsimogatta, aztán a kezébe vette az

arcom. Az első csókja bizonytalan volt, lassú és tapogatódzó.

Egy kis csipegetés után következett a második. Lehunytam a

szemem, amint megéreztem a nyelvét. A szívem dörömbölt, és

szerettem volna, ha ez az érzéki vágy, és nem a torkomat egyre

erősebben markoló pánik miatt lett volna így.

Az ajka túl puha és bizonytalan volt. Párnaajkak. A

leheletének krumpliszaga volt. Meghallottam a tűzhely fölötti

óra ketyegését, és azt, hogy valaki kiabál egy másik lakásban.

Észrevettem-e bármit is, amikor Willel csókolóztam? Igen,



éreztem az illatát, éreztem a bőrét az ujjaim alatt, és betöltött az

az érzés, hogy mindjárt felrobbanok, ha nem nyúl hozzám,

mélyebben, ott. De semmi olyasmi nem jutott el hozzám, mint

az utcán dübörgő szemetesautók zaja.

 Mi a baj? - kérdezte Dylan, és egy lépést hátralépett.

Megérintettem a számat. Nem volt vele semmi baj, nem volt

dagadt vagy sérült. Nem történt semmi komoly.

 Nem hiszem, hogy ez működni fog - mondtam.

Egy pillanatra csendben volt, tekintetével az enyémet

kereste, nyilvánvaló zavarodottsággal.

 Azt hittem...

160

 Tudom - mondtam. - Ne haragudj!

Bólintott, még egyet hátrább lépett, majd belesimított a

hajába.

 Azt hiszem... Ha ez Willről szól, akkor mondd meg neki,

hogy gratulálok!


* * *

Becsuktam az ajtót mögötte, majd megfordultam, és hátamat a

hűvös fának támasztottam. A zsebemet húzta a telefonom.

Elővettem, és kikerestem a nevét annak, aki gyakorlatilag

elfoglalta a gondolataimat, és elkezdtem írni. Írtam, majd

kitöröltem vagy egy tucatszor, végül elhatároztam magam.

Vártam egy pillanatot, mielőtt lenyomtam a KÜLDÉS gombot.

Merre vagy?

161

TIZEDIK FEJEZET

Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Sétáltam,

mintha menni akartam volna valahová. De valójában nem volt

hova mennem, és tényleg nem kellett volna Hanna háza felé



vennem az irányt.

Igen. Hozzám. Most jön vissza, majd

elmondom, hogy ment.

A kezem ökölbe szorult, ahogy felidéztem az üzenetet. A

szavak beleégtek az agyamba, mint ahogy az a kép is, ahogyan

elképzeltem őket. Konkrétan megfájdult tőle a szívem.

Szerettem volna mindent összetörni, ami az utamba kerül.

Hideg volt; olyan hideg, hogy meglátszott a leheletem, és az

ujjaim elzsibbadtak, bár zsebre vágtam a kezem. Amint meg-

kaptam az üzenetét, kirohantam a házból, kesztyű nélkül,

vékony kabátban, futócipőben, zokni nélkül. Hét sarokig tartott

a dühöm, hogy ezt tette velem. Mert jól voltam addig, amíg be

nem rontott az életembe a fecsegő szájával és a csintalan

szemével. Jól voltam, mielőtt betört a jól bejáratott rutinomba.

Félig már azt akartam, hogy bárcsak eltűnne a lakásából Dylan,

hogy fölmehessek, és elmondhassam neki, mennyire rossz ez

nekem, és milyen mérges vagyok rá amiatt, hogy kihúzta a

lábam alól a stabil, kiszámítható talajt.

De ahogy közeledtem, és megláttam a fényt az ablakában, és

162

a két árnyékot, ahogy mozogtak, csak megkönnyebbülést

éreztem, hogy még nincs az ágyban, Dylan alatt.

Hátrább húztam a sapkám a fejemen, a fogam közt morog-

tam, és egy kávézót kerestem az utcában, vagy bármit, ahol

eltölthetem az időm. De csak lakóházakat találtam, rég bezárt

üzletekkel, és a távolban egy kis bárt. Minden kellett most,

csak nem alkohol. És ha már két saroknyira távolodok a laká-

sától, akkor akár haza is mehetek.

Meddig várjak itt? Míg újra küld egy SMS-t? Reggelig,

amikor gyűrötten megjelennek ketten, és egymásra mosolyog-

nak az éjszaka emlékeire gondolva? Hogy milyen tökéletes volt

Hanna, és milyen bárgyú és tapasztalatlan Dylan?

Felnyögtem, és épp idejében néztem föl ahhoz, hogy meg-

lássak egy férfit, aki felhajtott gallérral, a szélbe hajolva

távozott az épületből. A szívem háromszoros tempóban vert.

Nyilvánvalóan Dylan volt az, és bár az ereim megteltek a

megkönnyebbülés meleg zsongásával, attól a ténytől, hogy

ilyen messziről felismertem, a világ legsúlyosabb esetének

éreztem magam. Vártam, hogy visszamegy-e, de továbbment a

sarok felé, és nem lassított a tempóján.

Ez van - mondtam magamban. - Átléptél egy határt, és most

vissza kell találnod a másik oldalra.

De mi van, ha szüksége van rám? Maradnom kéne, hogy

lássam, minden rendben van-e vele, mielőtt hazaindulnék. A

telefonomra néztem. Ha innen elmegyek, akkor futni megyek.

Nem érdekelt, hogy majdnem tizenegy óra van, és hogy

szétfagyok. Elmegyek, és futok néhány kibaszott mérföldet.

Annyira buzgott bennem a megkönnyebbülés, a frusztráció és

az ideges energia, hogy még az ujjamat sem tudtam egyenesen

tartani, hogy ráklikkeljek az ikonra, és megnyissam az üzenet-

váltásunkat.

Amikor megláttam, hogy éppen nekem ír, kifújtam a



levegőt. Perceknek éreztem, több egész percnek, miközben a

163

készüléket markolva a képernyőre meredtem, és vártam, hogy

megjelenjen az üzenete. Végül megjött, és a várt hosszú

bekezdések helyett csak annyi állt benne, hogy merre vagy.

Felnevettem, beletúrtam a hajamba, és egy nagy levegőt

vettem.

Oké. Ne ölj meg érte – írtam -, de itt vagyok a

lakásod előtt.

* * *

Hanna egy hosszú, vastag kabátban jelent meg a ház előtt, amit

a kék ruhájára húzott. Meztelen lába kilátszott a Kermit békás

papucsából. Felém lépkedett, és én se mozdulni, se lélegezni

nem tudtam, mikor odaért a tűzcsaphoz, ahol ültem.

 Mit csinálsz itt? - kérdezte, ahogy megállt előttem.

 Nem tudom - mormogtam. Felé nyúltam, közelebb

húztam magamhoz, és átkaroltam a csípőjét.

Összerezzent, ahogy megszorítottam. Mi a franc történik

velem? De nem lépett el, hanem közelebb jött.

 Will!

 Igen? - kérdeztem, és felnéztem az arcára. Kibaszott szép

volt. Egész kevés smink volt rajta, a haja laza, lágy csigákban

állt. A pillantása épp olyan súlyos volt, mint amikor átöleltem

őt a nappalim padlóján, vagy amikor végighúztam az ujjamat a

lágyan dagadó csiklóján. Mikor a figyelmem a szájára

összpontosult, kinyúlt a nyelve, és megnedvesítette az ajkát.

 Tényleg muszáj volt tudnom, hogy merre vagy.

Megvontam a vállam, és előre dőlve a homlokom neki-

hajtottam a kulcscsontjának.

 Nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő kell neked, és

zavart, hogy mégis vele jöttél haza.

Becsúsztatta az ujját a kabátom nyaka alá, és simogatni



kezdett.

164

 Azt hiszem, Dylan úgy gondolta, hogy szexelni fogunk

ma este.

Anélkül, hogy akartam volna, mélyebbre vájtam az ujjam a

csípője fölött.

 Biztos vagyok benne - morogtam.

 De... nem tudom, most mit kezdjek ezzel, mert ennek

könnyen kéne mennie, ugye? Hogy jól érezzem magam az

emberek között, akiket kedvelek. Úgy értem, akiket vonzónak

tartok. Jól szórakoztam vele! Jó ember és figyelmes.

Szórakoztató és jóképű. - Csendben maradtam, és próbáltam

nem vinnyogni. - De amikor megcsókolt... nem éreztem, hogy

elvesznék benne úgy, ahogy benned. - Hátrább húzódtam, és az

arcába néztem. A vállát vonogatta, és szinte bocsánatkérően

nézett rám. - Jó volt ma hozzám - suttogta.

 Jó.


 És még csak dühös sem volt, amikor megkértem, hogy

menjen el.

 Jól van, Hanna. Ha megbántott, én esküszöm, hogy...

 Will!

Elhallgattam, mert megnyugtatott, ahogy közbeszólt.

Vártam, hogy mit fog mondani. Bármit megtettem volna érte,

még akár hason is csúsztam volna, ha kéri. Ha megkér, hogy

menjek el, elmegyek. Ha megkér, hogy segítsek kicipzárazni a

kabátját, megteszem.

 Feljössz velem?

A szívem a torkomba ugrott. Egy pillanatig még néztem őt,

de nem vonta vissza, nem szakította meg a szemkontaktust, és

nem nevette el magát. Csak figyelt engem, és a válaszomra

várt. Felálltam, mire ő hátralépett, hogy helyet adjon nekem.

De nem túl sokat, mert hozzáértem, ahogy felálltam. Kezét

végighúzta az oldalamon, majd megpihentette a csípőmön.

 Ha felmegyek veled... - kezdtem.

165

De ő már bólintott is.

 Tudom.

 Nem biztos, hogy képes leszek lassan...

A szeme elsötétült, és hozzám simult.

 Tudom.

* * *

A lift egyik oldalán kiégett a világítás, furcsa félárnyékba

vonva a teret. Hanna a sarokba támaszkodott, és a sötétből

figyelt engem.

 Mire gondolsz? - kérdezte. Megint a kis tudós volt, aki

mindent darabokra akar szedni.

Mindenre gondoltam. Mindent akartam, pánikba estem, és

nem tudtam, vajon elvágtam-e az utolsó kötelet is, amivel még

kordában tudtam tartani az érzéseimet. Arra gondoltam, hogy

mit fogok csinálni ezzel a nővel, ha egyszer fölértünk az ágyba.

 Sok mindenre.

Még az árnyékban is láttam, ahogy elmosolyodik.

 Konkrétabban?

 Nem szeretem, hogy az a fickó feljött a lakásodra.

Megdöntötte a fejét, úgy méregetett.

 Azt hittem, ez a randizás része. Hogy a pasik néha

feljönnek a lakásomba.

 Ezt értem - mormogtam. - De azt kérdezted, hogy mire

gondolok. Erre gondoltam.

 Jófej.

 Biztos az. Lehet úgy is jófej, ha nem csókol meg.

 Féltékeny vagy? - húzta ki magát egy kissé. Ránéztem, és

bólintottam. – Dylanre?

 Nem tölt el örömmel a gondolat, hogy bárki másé legyél.

 De neked még most is ott van Kitty és Kristy.

Nem foglalkoztam azzal, hogy kijavítsam.

166


 Mire gondoltál, amikor vele voltál?

A mosolya kissé elhalványodott.

 Leginkább rád gondoltam. Arra, hogy vajon kivel

lehetsz.

 Senkivel sem voltam az este.

Ezen láthatóan megakadt, és elhallgatott egy időre, ami

örökkévalóságnak tűnt nekem. Elértük a szintet. Kinyíltak az

ajtók, tárva maradtak, majd egy idő után egy kis csengetés

kíséretében becsukódtak. A liftszekrény elcsendesedett, és nem

is éled fel addig, míg nem hívják el.

 Miért? - kérdezte. - Szombat van. Ilyenkor találkozol

Kristyvel.

 Honnan tudod te ezt? - kérdeztem, lenyomva magamban

azt a fehéren izzó, csalódott haragot, amiért elmondták ezt

neki. - A két utóbbi szombaton pedig veled voltam.

A lábát nézte, gondolkodott egy kicsit, majd megint rám

nézett.


 Ma arra gondoltam, hogy mit szeretnék, hogy csinálj

velem - kezdte -, és hogy mit szeretnék én tenni veled. És hogy

mennyire nem akarom ezeket Dylannel csinálni.

Egy lépéssel közelítettem a sötétben, alulról végig-

simogattam az oldalát, majd a melle domborulatát.

 Mondd el, mit szeretnél, hogy csináljak! És mondd el,

hogy mit akarsz te velem csinálni!

Éreztem a melle emelkedését-süllyedését, ahogy gyorsabban

lélegzett. A hüvelykujjammal végigsimítottam a mellbimbója

feszes csúcsán.

 Hogy kinyalj - mondta egy csöppet remegő hangon. - És

hogy addig csináld, amíg elélvezek.

 Naná - súgtam egy kis nevetéssel. - De ha én csinálom,

nemcsak egyszer fogsz elélvezni.

Szétnyílt az ajka, a kezemet a csuklómnál megragadva

167

rászorította a mellére.


 Meg hogy rám dőlj a díványon, verd ki magadnak, és

élvezz a mellemre!

Kőkemény voltam már, és kibaszott jó volt ezt elképzelni.

 És még mire gondoltál?

Megrázta a fejét, majd végül a vállát megvonva máshová

nézett.

 Minden másra is. Szexre, a testem minden részével.

Hogy hol szeretnéd, hogy megharapjalak, és hogy milyen jó is

ezt csinálni. Hogy szexelünk, és én mindent megcsinálok, amit

kérsz, és ez nemcsak nekem jó, hanem neked is.

Egy pillanatra elállt a szavam, annyira meglepődtem.

 És te tartasz ettől?

 Hát persze, Will - nézett a szemembe.

Még közelebb léptem, hogy már nekinyomódtam, és hátrább

kellett hajtania a fejét, hogy a szemembe nézhessen. A

csípőmet megmozgatva a hasának nyomtam a kemény

farkamat.

 Hanna! Nem tudom, akartam-e valaha is ennyire valamit,

mint téged. Azt hiszem, hogy nem - mondtam. - Mindig csak

arra gondolok, hogy csókollak és baszlak, órákon át. És tudod,

hogyan csókollak? Hogy egészen megfeledkezel mindenről, és

nem is tudsz másra gondolni.

Megrázta a fejét, forró lehelete rövid impulzusokban érte a

nyakamat.

 Nem ismerem az ilyen csókot; még nem volt benne

részem.

Kezét a kabátom és az ingem alá csúsztatta. Meleg volt az

érintése, és a hasizmaim megrándultak az ujjai alatt.

 Arra gondolok, hogy széttárt lábbal jössz az arcom fölé -

mondtam. - És hogy a lakásom padlóján teszlek magamévá,

mert nem bírom kivárni, hogy kényelmesebb helyzetbe jus-

168

sunk. Mostanában már nem akartam senki mással lenni, ami

azt jelenti, hogy szörnyen sok időt töltöttem futással és minden

mással, vagy azzal, hogy én simogattam a farkamat, arra

vágyva, hogy bárcsak te lennél az.

 Szálljunk ki a liftből - mondta, és finoman kitolt a kinyíló

ajtón át a folyosóra.

Egy kicsit remegett a keze, ahogy a kulcsot próbálta a zárba

tenni, mert közben megérintettem az oldalát, végigsimogattam

a derekától a csípőjéig. Minden önkontrollomra szükségem

volt, hogy ne vegyem ki a kezéből a kulcsot, és ne nyissam ki

magam a zárat.

Mikor végre kitárult az ajtó, betoltam Hannát, bevágtam

magam mögött az ajtót, és néhány lépésnyire tőle nekinyom-

tam a falnak. Lehajoltam, végigszívtam a nyakát, az állát, a

kezemet becsúsztattam a ruhája szoknyarésze alá, hogy érez-

zem combjának lágy érintését.

 Szólj, hogy álljak le, ha túl gyorsan haladok!

A keze remegett, mikor belemarkolt a hajamba, és belevájta

a körmét a fejbőrömbe.

 Nem fogok!


Az álláról átvándoroltam a számmal a szájára, szívtam és

nyaltam, játszottam lágy, édes ajkának és nyelvének minden

milliméterével. Azt akartam, hogy ő is nyaljon engem, szívjon

jelet a mellkasomba, és érezni akartam a fogait a csípőmön, a

combomon, az ujjaimon. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy

börtönből szabadult ember, ahogy szívtam és haraptam őt, és

csak akkor léptem el tőle, amikor levettem a kabátomat,

áthúztam a pólóm a fejemen, kicipzáraztam a ruháját, és

letoltam a földre. Ujjamnak egyetlen mozdulatával kioldottam

a melltartóját, mire megborzongott, és a karomba lépett. A

melle nekinyomódott a bőrömnek, és én már csak benne

akartam lenni; döngetni akartam vadul, keményen baszni.

Ő eltolt magától egy kicsit, megfogta a kezem, és a válla

169

fölött visszanézve, arcán egy kis mosollyal, az előszobából

bevezetett a hálószobába.

A szobája tiszta volt és egyszerű. A falnál egy franciaágy



állt, és Hannán kívül tulajdonképpen csak ez az egy dolog

érdekelt. Egy szál bugyiban volt; a haja lágyan omlott a vállára,

ahogy a mellkasomról, a nyakamról felnézett az arcomra.

A szoba szinte kattogott a csendben.

 Annyiszor gondoltam már erre - mondta, miközben a

keze felszaladt a hasamon, és az ujjai játszani kezdtek a

mellemen levő szőrrel. Körberajzolta a bal vállamon levő

tetoválást, majd végighúzta az ujját a karomon. - Olyan érzés,

mintha mindig is ezt akartam volna. De most, hogy itt vagy

velem... most ideges vagyok.

 Nincs rá okod.

 Az segít, ha megmondod, mit tegyek - mondta halkan.

Megmarkoltam a mellét, megemeltem, és lehajtottam a

fejem, hogy a számba vehessem a csúcsát. Elakadt a lélegzete,

az ujjai a hajamat markolták. Mosolyogva haraptam meg a

bimbója körül.

 Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy leveszed a nadrágomat.

Kioldotta az övemet, és kigombolta a nadrágomat. Már

korábban belém égett az a kép, ahogy kissé remegő kézzel

csinálja ezt, és mint most, akkor is idegesen. A majdnem

meztelen testét néztem a beszűrődő halvány utcai fényben. A

nyakát és a mellét, a dereka hajlatát, a kerek csípőjét, a lábait.

Előrenyúltam, két ujjammal végigfutottam a köldökétől a

combjáig, alig érintve a fehérneműje anyagát.

Az ujjam végét becsúsztattam a csipke alá, és megérezve a

mámorító síkosságot, a fülébe súgtam:

 Imádom a bőröd, imádom érezni a nedvességed.

 Lépj ki a nadrágodból - mondta szemérmesen. - Egész

éjjel érezhetsz.

Pislogva láttam, hogy a farmerom már a bokám körül van,

170

és csak egy szál boxer van rajtam. Ezt nem vette le Hanna;

vagy azért, mert ideges volt még mindig, vagy csak húzni

akarta az időt, hogy maradjon még valami tevennivaló. De

mindegy is volt nekem. Kihúztam a lábam, és elindultam vele

az ágy felé, hogy minél előbb azon legyünk. Ő hátrálva feküdt

föl rá, majd az ágy támlája felé húzódott, amikor rámásztam.

Szürke szeme nagy volt és tiszta; ő volt az én reszkető, zihálva

lélegző prédám.

A bugyija világoskék volt, ami kihangsúlyozta bőrének kré-

mes színét; úgy nézett ki, mintha opálüvegből lett volna. Csak

a köldökénél levő apró szeplő emlékeztetett rá, hogy azért

mégis csak valódi ember.

 Neki húztad ezt föl? - kérdeztem, mikor az agyam

fölfogta, amit látott.

Lenézett a csipkebugyijára, én pedig telt, feszes mellét

láttam, amikor válaszolt.

 Még azt sem hagytam, hogy a felsőmet levegye. Nem

hinném, hogy miatta vettem föl.

A hasától indulva végigcsókoltam a bugyija rugalmas

széléig. Hanna sohasem volt szégyellős, sem léha; de ez most

új volt. Felkönyökölt fektében, és figyelt. Én odalent átöleltem



őt. Remegett, és olyan gyorsan vert a szíve, hogy láttam a

szívdobbanásait a nyakán. Egy pillanatra sem volt olyan

érzésem, mintha a „Hogyan játsszunk szexbombát?” játékot

játszaná. Nem volt ebben semmi csinált; minden valódinak

érződött. És túlságosan is tökéletes volt, ahogy majdnem

meztelenül feküdt előttem. Egy örökkévalóságon át rugdosnám

a saját seggem, ha ezt elszúrnám.

 Akkor vegyük úgy, hogy nekem vetted föl.

 Talán úgy is volt.

Meghúztam a gumis részt a fogammal, és elengedtem. Az

anyag egy kis csattanással csapódott vissza.

 Akkor vegyük úgy, hogy akár meztelen vagy, akár fel

171

vagy öltözve, mindig rám gondolsz.

Tágra nyílt szürke szemével kutatóan nézett rám.

 Mostanában, azt hiszem, így is van. Zavar ez téged?

 Miért zavarna? - néztem végig a testén.



 Tudom, mit jelent ez, Will. Nem várom tőled, hogy olyan

légy, amilyen nem vagy.

Ezt most nem értettem, miért mondta. Fogalmam sem volt,

hogy mire gondol, és most először nem akartam meghatározni

semmit, mikor még csak alig kezdődött el. Apránként

fölémásztam, hogy az arcom már az arca fölött volt, és lejjebb

hajolva megcsókoltam.

 Nem is tudom, hol kezdjem.

Vad és kissé durva késztetéseket éreztem. Meg akartam enni

őt, meg akartam baszni őt, és a farkamon akartam érezni az

ajkát. Belém nyilallt a félelem, hogy mindez csak egy múló

pillanat, egy egyéjszakás kaland, és meg kell találnom a

módját, hogy mindent ebbe az éjszakába sűrítsek.

 Ma nem hagylak aludni.

A szeme tágra nyílt, és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

 Nem is akarok. - Félredöntötte a fejét, és azt folytatta. -

És kezdd azzal, amit a liftben mondtam neked.

Végigcsókoltam lefelé, kezdve a nyakán, folytatva a mellén,

a bordáin, a hasán. Minden porcikája feszes volt és lágy, és

vágyakozva rándult meg az ajkam alatt. És nem hunyta le a

szemét, soha. Voltam már olyan nőkkel, akik néztek, de soha

sem éreztem ezt ennyire intimnek és közelinek.

Ahogy közelítettem a lába közéhez, láttam, hogy megfe-

szülnek az izmai, hallottam, hogy akadozva veszi a levegőt. El-

fordítottam a fejem, és megcsókoltam a combja belső oldalát.

 El fogom veszíteni a fejem, ha itt érintelek a számmal.

 Mondd meg, Will, hogy mit csináljak - mondta gyorsan.

Még sohasem...

172

 Tudom. Tökéletes vagy. Szereted nézni? - Bólintott. - És

miért, Szilva? Miért nézel mindent, amit csinálok veled?

Tétovázott, és nyelt egyet, amivel visszatartotta az igazság

egy részét.

 Te tudod, hogyan kell...

Abbahagyta, és a szavai elhaltak egy kis vállrándításban.

 Úgy érted, azért figyelsz engem, mert én tudom, hogyan

elégítselek ki? - Megint bólintott, és még tágabbra nyílt a

szeme, ahogy a bugyijához közelítettem, majd lehúztam a

csípőjén. - Kielégítheted magad a kezeddel is. Nézed a kezed,

amikor ezt csinálod?

 Nem.

Lehúztam a bugyiját a lábán, és hátradobtam a földre, mi

előtt visszatértem volna a lényegre a széttárt lábai közé.

 Van vibrátorod? - Zavartan bólintott. - Azzal könnyen el

tudsz élvezni. Benedvesedsz, ha a vibrátorodra nézel? – Be-

nyomtam az egyik ujjamat, majd megint fölé kúsztam, és

ugyanazt az ujjamat a szájába tettem. Felnyögött, megszívta az

ujjamat, majd magához húzott, hogy inkább csókoljam meg.

Az ajka forró volt, és szexillata volt, amit meg is akartam

kóstolni. - Azért van ez, mert szereted nézni, ahogy ezt

csinálom veled?

 Will...


 Ne légy szégyellős most! - Megcsókoltam, és a számba

vettem az alsó ajkát. - Mi vagy te? Egy kis mérnök, aki

alaposan megfigyeli, hogyan nyalja ki egy férfi a punciját?

Vagy inkább arról van szó, hogy szereted, ha az én szám

csinálja ezt neked?

A kezét végighúzta a mellemen, majd lejjebb ment, és a

boxeremen át megmarkolta a farkam, és lassan, keményen

megszorította.

 Téged szeretlek nézni.

173

Felnyögtem, de azért sikerült kimondanom:

 Szeretem, ha nézel. Elszállnak a gondolataim, ha rám

veted a szürke szemeidet!

 Kérlek...

 Akkor kezdjük máris, hogy nézhesd a számat!

 Will - mondta megint remegő hangon.

 Igen?


 És utána? Kérlek, ne törj össze!

Megálltam, és az arcát figyeltem. Ijedtnek tűnt a hangja, de

az arcán csak vágy tükröződött.

 Nem foglak - válaszoltam, és végigcsókoltam, -nyaltam

és -szívtam a nyakát, a mellét. Továbbmentem lefelé a testén.

A combja remegett, ahogy széttártam, és finoman megfújtam a

felforrósodott húsát.

Megint feltámaszkodott a könyökére, és én rámosolyogtam,

mielőtt lehajtottam a fejem, hogy nyitott szájjal elérjem az

édes, sikamlós bőrét. A szemem egészen közel volt a forró

középpontjához, és felmordultam, ahogy finoman megnyaltam.

Ő egy remegő kiáltással válaszolt, a feje hátraesett, a csípője

megemelkedett.

 Ó, istenem! - Rámosolyogtam. Felfelé nyaltam a puncija

egyik oldalán, majd lefelé a másikon, míg végül megérintetem

nyelvemmel a csiklóját, és körözni kezdtem rajta. - Ne hagyd

abba! - suttogta.

Nem is hagytam volna abba. Nem is tudtam volna. Betettem

az ujjaimat is, lecsúsztattam oda, ahol a legnedvesebb és

legédesebb volt. A két ujjam okozta érzés hatására

hátrahanyatlott, és vakon kereste maga mögött a kezével az

ágytámlát. Néztem, ahogy elfordította a fejét, és a párnahuzatot

a fogai közé véve tépni kezdte. A szenvedély és élvezet kérlelő

hangjai szöktek ki a száján, és én mindent megtettem, hogy

egyetlen kicseszett másodpercre se csökkenjen az intenzitása.

174

Már mindjárt a csúcson volt, az extázis szélén billegett. Két

ujjammal egészen mélyre mentem, és úgy szívtam őt, hogy az

arcom behorpadt, miközben végignéztem a testén, tökéletes

mellén és hosszú nyakán. Megcsavartam a csuklómat, mire

ívbe feszült az ágyon, a számnak nyomva magát. Újra meg újra

felkiáltott, ahogy összeszorult az ujjaim körül.

Egy.

Én olyan kemény voltam, hogy gyakorlatilag a matracot

basztam. Éreztem a combja inainak feszülését, és élvezettel

hallgattam, ahogy egyre feszültebbé és magasabbá vált a

hangja. Húzni kezdte a hajam, és basszus, széttárt lábakkal

elkezdett lökni engem, egyre gyorsabban; öntudatlanul baszta

az arcomat néhány hosszú, tökéletes percen át. Még sohasem

éreztem az orális szexet ennyire baszásna k, mint ezzel a nővel.

Mindent beleadtam, vadul és megnyílva, durván faltam őt.

Egy elfúló kiáltással megint élvezett, édesen és forrón, és

annyira meghúzta a hajam, hogy azt hittem, a kezében marad.

Nem tudtam becsukni a szemem, nem tudtam félrenézni

egyetlen pillanatra sem, csak az előttem levő látványra

koncentráltam. Szívtam és szívtam a selymes bőrét, és egészen

elvesztem ebben az érzésben.

Letoltam a boxeremet, a farkam súlyát nekiengedtem a

lábának, majd feljebb csúsztam a testén, ízlelve, nyalva a

köldökét, a melle domborulatát, a bimbói feszes csúcsát.

Minden részét meg akartam baszni: a mellei közti völgyet,

szájának édes teltségét, a kerek fenekét, a lágy, mindentudó



kezét. De most be akartam csúszni az öle melegébe. Még

jobban széttárta a lábát, és az ágy melletti kisasztalra nyúlt egy

doboz kondomért. Csak néztem a kipirult mellét, és szóra-

kozottan húzogattam a farkam, míg megértettem, hogy felém

nyújtja a dobozt.

 Elég lesz egyszerre egy - mondtam vigyorogva. A

kezembe tette a dobozt, majd bólintott, és kérlelve nézett rám. -

175

Vegyél ki te egyet! - dörmögtem.

 Nem tudom, hogy kell föltenni - vinnyogta édesen,

miközben remegő ujjakkal nyitotta a csomagot.

Végül sikerült neki, mert széttépte a kartont, és egy sor

kondom hullott a hasára. Feltéptem egyet, és átadtam neki; a

többit lesöpörtem az ágyra.

 Nem nehéz. Vedd ki, és görgesd végig a farkamra.

A keze reszketett, és reméltem, hogy a várakozástól, és nem

az idegességtől. Hamarosan megkönnyebbültem, amikor



vágyakozva felém nyúlt, és rátette a latexet a makkomra.

De láttam, hogy a rossz oldalról; így nem lehet végig-

görgetni.

Néhány fájdalmas másodperc után ő is rájött, egy nyögéssel

elhajította, majd egy „francba!” felkiáltással fogott egy

másikat.

Kemény voltam, duzzadt, és már annyira kész, hogy a

fogamat csikorgattam, miközben kinyitotta a második

kondomot, közelről megvizsgálta, és felrakta rám, ezúttal a jó

oldalával. A keze meleg volt, és az arca olyan közel a

farkamhoz, hogy éreztem az izgatott lélegzését vele.

Muszáj volt már megbasznom.

Ügyetlenül görgette rám, az ujjai bizonytalanok és rebbe-

nékenyek voltak, és úgy tűnt, hogy az örökkévalóságig tart az

egész. Apró lépésenként csinálta, mintha üvegből lennék, és

nem arra készülnék éppen, hogy olyan keményen megbaszom,

hogy az ágy leszakad az alattunk levő emeletre.

Mikor elérte a farkam tövét, megkönnyebbülten fújta ki a

levegőt, hátradőlt, és felém emelte a csípőjét. De én egy gonosz

mosollyal lehúztam a kondomot, és eldobtam.

Kínomban a fogaim csikorgattam, de azért kinyögtem:

 Újat! Ne legyél bizonytalan! Tedd rá a kondomot a

farkamra, úgy, hogy meg tudjalak baszni!

Rám nézett; ezüst szemében zavar látszott. De végül

176

kitisztult, mintha megértette volna, amit mondok: Nem akarom,

hogy egyetlen pillanatra is zavarban legyél! Én olyan kemény

vagyok, mint mindig is voltam az életem során, épp most

szívtam meg a puncid, annyira, hogy nyüszítettél, és nem foglak

óvatosan baszni!

A szemét rajtam tartva a fogához emelte a kondomot,

feltépte, és kivette a latexgyűrűt. Megérezte a formáját, ahogy a

kezébe vette; simán ráhúzta a dákómra, és a végén még

gyorsan meg is szorította a tövénél. Aztán lejjebb csúsztatta a

kezét, finoman megfogta a golyóimat, majd végigsimogatta a

combom belső oldalát.

 Jó ez? - simogatta mosoly és homlokráncolás nélkül az

érzékeny bőrömet, pusztán azért, mert tudni akarta.

Én bólintottam, és megsimogattam a hüvelykujjammal az

arcát.

 Tökéletes vagy.

Megkönnyebbült mosollyal dőlt hátra, és én követtem őt.

Átsiklottam a forró öle fölött, incselkedtem vele, felcsigáztam

magamat is, és bassza meg, már szédültem, annyira kívántam

őt. A csípőm megfeszült, készen rá, hogy lökjön és döngessen,

és a gerincem már most viszketett, hogy felrobbanhassak ebben

a nőben.

Nem voltam felkészülve erre az érzésre, ahogy a meztelen

mellem az övének feszült, ahogy a combja átölelte a csípőmet.

Túl sok volt ez nekem. Túl sok volt nekem Hanna.

 Tegyél be magadnak!

Elakadt a lélegzete, ahogy közénk csúsztatta a kezét. Nem



adtam neki nagy teret. Ránehezedtem, forró bőr a forró bőrhöz,

de így is megtalált, és addig igazított, míg megéreztem a

bejárata mélyét; majd feljebb vezetett, végigcsúsztatva a

farkam a csiklója sima kiemelkedésén, nemi szervének lágy,

meleg redőin.

 Lehet, hogy durva leszek!

177

Hirtelen fújta ki a levegőt, és elfulladva mondta:

 Jó! Jó! - Feltámaszkodtam a kezemre, és néztem, ahogy

magához dörgöl engem. A szemét lehunyta, és apró nyögések

csúsztak ki a száján. - Csak én... már jó régen... - suttogta.

 Milyen régen?

Megint rám pillantott, és a keze mozdulatlanná vált

közöttünk.

 Úgy három éve. - Aztán összeráncolta a homlokát, és

folytatta. - Hat fickóval szexeltem, és összesen kábé nyolcszor.

Tényleg nem tudom, hogy mit kell csinálnom, Will.



Nyeltem egyet, és odahajoltam, hogy megcsókoljam az állát.

 Talán mégsem leszek olyan durva - súgtam, de ő csak

nevetett, és a fejét rázta.

 Nem akarom azt sem, hogy gyengéd legyél!

A mellére néztem, a hasára, és oda, ahol a lába között tartott

engem. Érezni akartam a meztelen bőrét a farkammal. Még

sohasem szexeltem kondom nélkül, és most annyira akartam

érezni őt, hogy ettől még keményebb lettem.

 Jó lesz - mondtam a nyakába. - Csak hagyd, hogy érez-

zelek!

Hanna rángatózni kezdett alattam, a lyukához húzott, és

csukott szeme megremegett, ahogy tovább nyomtam.

Forró hullám öntötte el a nyakát, és egy édes sóhajjal

szétnyíltak az ajkai. Lenyűgöző volt nézni, amit csinálunk, és

láttam a pillanatot, amikor megtörtént, amikor valóban meg-

érezte, hogy szexelni fogunk. Újra kinyitotta a szemét, tekin-

tete a számra esett, és egy pillanatra egészen megnyugodott.

Végigsimította a mellkasomat, markába fogta a nyakam, és azt

suttogta:

 Szia!

Az a pillantás, az a gyengédség a szemében, először döb-

bentett rá, hogy mi is történik velem: hogy beleszerettem.

178

 Szia - mondtam én is reszelős hangon, és megcsókoltam

őt.

Olyan megkönnyebbülés volt ez, hogy kiszakadt a tüdőm-

ből a levegő, és még mélyebben csókoltam őt. Nem tudtam,

hogy érzi-e az érintésemből, hogy épp most adtam nevet annak,

amit csináltunk - szeretkezünk -, vagy csupán érzi a számon a

lába közének ízét, de nem érti, hogy az egész világ épp most

szabadult el a programozott röppályájáról.

Feljebb emeltem az arcom, a csípőmet viszont előrébb

nyomtam; egész megfeszültem, hogy érezzem a teste

lágyságát, ahogy az én testemnek feszül. Benne akartam lenni,

és ott maradni, mélyen.

Baszd meg!

Te jóságos, forró, szentséges baszááás!

Ahogy mélyebbre értem, rám nézett, de már nem látta az

arcomat. A szeme lenyűgözve elhomályosult, és minden

belégzését apró nyögések kísérték. Valami fájdalom árnyéka

vonult át az arcán. Csak néhány centire voltam még benne, de

szoros volt, és kibaszottul jó. A távolból a saját hangomat

hallottam.

 Nyílj ki nekem, Szilva! Mozogj velem!

Hanna elengedte magát, följebb emelte a lábát, így

mélyebbre hatolhattam benne. Mindketten feszült nyögést

hallattunk. A csípőjével kísérletezett, hogy még mélyebbre

vonjon magába; és a csípőmnek nyomódó meleg combjainak

érzése hangos morgást csalt ki belőlem.

 Nem is hiszem el, hogy ezt csináljuk - suttogta alattam.

 Tudom.

Megcsókoltam az állát, az arcát, a szája sarkát. Ő bólintott,



felfelé nyomta magát, tudattalanul a testével mondva el nekem,

hogy azt akarja, hogy jobban mozogjak.

Hátrább húzódtam, és könnyű ritmust vettem föl, elveszve

az öle melegében. Vadul szívtam a nyakát, egyre vadabbul és

179

forróbban, aztán lassítottam, végül megálltam, és mélyen

csókoltam őt, kiélvezve, ahogy a kezével felfedezi a hátamat, a

fenekemet, a karomat, az arcomat.

 Jó? - kérdeztem, amikor, bár lassan, de újra mozogni

kezdtem. - Nem fáj?

 Nagyon jó - suttogta, és a tenyerembe fordította az arcát,

amikor félre akartam simítani egy tincset a homlokából.

 Olyan kibaszott tökéletes vagy alattam!

Azt akartam, hogy minél jobban kívánjon, hogy úgy

robbanjon majd, mint egy bomba, amikor végül elélvez a

farkamra. Mikor gyorsítottam, remegni kezdett, de csalódottan

mordult fel, amikor újra lassítottam. De tudtam, hogy bízik



bennem, és meg akartam neki mutatni, milyen kurva jó, ha nem

kell sietni; nem muszáj semmit sem csinálni, csak ezt, hosszú

órákon át.

Megcsókoltam, bevettem a számba a nyelvét, minden kis

hangját beszívtam a számba, és lenyeltem, mint valami mohó

állat. Imádtam a rekedt hangjait, hogy olyan gyakran mondta,

hogy kérlek, és hogy mennyire hagyta, hogy vezessem. A

jelenléte, ahogy izzadtan és engedékenyen feküdt alattam,

felzabálta a nyugalmamat, és a lusta ritmusból gyorsabb, éhe-

sebb lökésekre váltottam át. Ő tükrözte a mozdulataimat a

csípőjével, nekem feszítette magát, és már tudtam, hogy közel

jár, és innen nem állhatok meg, és nem is lassíthatok.

 Jó ez így neked? - préseltem ki magamból, arcomat a

nyakának szorítva.

Bólintott, mert nem tudott válaszolni. A fenekemet

markolta, a körmei mélyen belevájtak az izmaimba. Feljebb

húztam a lábát, a vállának toltam a térdét, és nekilendültem.

Olyan gyorsan és erősen löktem, amennyire csak tudtam.

Vad és valószínűtlen volt az egész, ahogy az orgazmusa

robbanni készült a testében. Először egy rángást érzékeltem,

aztán megfeszültek az izmai, míg végül reszketett, izzadt, és

180

érthetetlen szavakat kiáltozott alattam, ahogy egyre közelebb

került a csúcshoz.

 Ez az - suttogtam, azon igyekezve, hogy visszatartsam a

saját orgazmusomat, bár már nagyon ott készült az ágyé-

komban. - Baszd meg, Szilva, mindjárt ott vagy...

Néztem, ahogy szorosan lehunyja a szemét, kinyitja a száját,

és a teste íjként emelkedik meg az ágyról, ahogy kiáltozva

élvez. Én végig mozogtam közben, megadva neki az élvezet

minden lehetséges pillanatát, amit ki tudtam hozni a testéből.

Aztán lehanyatlott a karja, mintha ólomból lett volna, én

pedig feltámaszkodtam a kezemre, és így néztem le oda, ahol

még mindig mozogtam, miközben éreztem, hogy az arcomat

nézi.

 Will - mondta lihegve, bágyadt vidámsággal a hangjában.

- Te úristen!

 Ez kibaszott jó. Olyan nedves vagy!

Az ujját becsúsztatta a számba, így éreztem az édességét. Az

egyik kezemet közénk csúsztattam, megsimogattam a csiklóját,

tudva, hogy már hamarosan fájni fog neki, de muszáj volt még

egyszer éreznem, ahogy elélvez a benne lévő farkam körül.

Néhány perc múlva megfeszült, és gyorsabban mozgott a

csípője, mint az enyém.

 Will, én...

 Sss - suttogtam, és a kezemet néztem rajta, és a faszomat,

ahogy ki-be mozog benne. - Adj nekem még egyet!

Becsuktam a szemem, és belevetettem magam a tiszta

érzésbe: remegő combjai körülöttem, puncijának ritmikus

összehúzódása, mikor ismét élvezett egy rekedt, meglepett

kiáltás kíséretében. A feje hátrahullott a párnára, a keze a

fenekemen, és maga felé húzott, miközben ellentartott nekem.



A szeme szorosan lezárva, az ajka szétnyílva, a haja vad

rendetlenségben a párnán. Még életemben nem láttam ennél

szebbet.

181

Végigkarmolta a körmeivel a hátamat, és elbűvölten figyelte

az arcomon az eredményt. Ez már sok volt: a karcos érintése,

alattam a finom teste és a nagy, csodálkozó, figyelő szeme.

 Mondd, hogy jó - suttogta. Az ajka vastag volt és nedves,

az arca kipirult, a haját átitatta az izzadtság.

 Annyira jó - sziszegtem a fogam között. - Nem is

tudom... nem is tudok rendesen gondolkodni.

Erősen megmarkolt, és belém vájta a körmeit. A fájdalom és

testének édes, nedves szorítása tudatta velem, hogy már nem

húzom soká. Forró és tomboló gyönyör áradt szét az ereimben.

 Erősebben! - kérleltem.

Még jobban megszorított, és megharapta a vállamat.

 Gyere! - lihegte, és birtoklóan húzta végig a körmeit a



hátamon. - Érezni akarom, ahogy élvezel!

Olyan érzés volt, mintha rákapcsoltak volna egy

konnektorra. A bőröm minden négyzetcentije élni és izzani

kezdett. Lenéztem rá: a mellei a lökéseim következtében

mozogtak, a bőre izzadt volt és gyönyörű, a nyakán, a vállán és

az állán ott vöröslöttek a piros harapásnyomok. De mikor a

szemébe néztem, minden eltűnt. Engem nézett, ő, Hanna - az a

lány, akit minden reggel láttam, és akibe minden alkalommal,

ahogy kinyitotta a száját, lépésről-lépésre beleszerettem.

Eszeveszetten valódi volt minden. Felkiáltottam és rá

rogytam, és olyan intenzíven öntött el a gyönyör, hogy nem is

éreztem igazán a karjának melegét a vállamon, a csókját a

nyakamon, mikor elcsendesedtem rajta, és azt sem igazán,

amikor azt suttogta:

 Maradj itt rajtam, örökké!

 Legyél mindig ilyen nyitott! - mondtam neki, az arcára

nézve. - Mindig mondd meg, hogy mit szeretnél!

 Így lesz - válaszolt suttogva. - Ma megkaptalak; nem

igaz?

Az övé lettem, ilyen egyszerűen.

182

A matrac mozgására ébredtem, és a rugók hangjára, ahogy

Will felkelt az ágyból.

Kékes, homályos fény szűrődött be az ablakon, és én csak

pislogtam a sötétben, próbáltam kivenni a körülöttem levő

dolgok formáit - az ajtót, az öltözőszekrényemet, és az ő

sziluettjét, ahogy eltűnt a fürdőszobában.

Nem kapcsoltam föl a villanyt. Hallottam, hogy megindul a

víz, és nyílik, majd csukódik a zuhanykabin ajtaja. Gondoltam,

csatlakozom hozzá, de képtelen voltam megmozdulni. Az

izmaim mintha gumiból lettek volna; a testem nehéz volt, és

belesüppedt a matracba. Mély, ismeretlen, kicsit fájdalmas

érzés volt a lábam között, és ahogy kinyújtózva össze-

szorítottam a combom, ismét éreztem. Ez eszembe juttatott

mindent. A szobámban Will és a szex illata érződött;

beleszédültem, hogy meztelen teste most ott van, mindjárt a fal

túlsó oldalán. A karja, a lába, a hasa, mint a gránit. Mi most a

megfelelő protokoll? Lesz olyan szerencsém, hogy ha

visszajön, megint csináljuk ugyanezt? Ez a dolgok rendje?

A gondolataim Kitty és Kristy irányába tévedtek, és nem

tudtam eldönteni, vajon a tegnap éjjel ugyanolyan volt-e neki,

mint a többi nővel. Ugyanúgy bánt-e velük, ugyanolyan

hangokat adott-e, ugyanolyan ígéreteket tett-e nekik, és ők

183

ugyanolyan jól érezték-e magukat vele. Will nem töltötte

minden estéjét velem, de azért épp eleget. Mikor találkozik

velük? Egy részem szerette volna megkérdezni tőle, hogy

megtudjam, hogyan illeszt be bennünket az életébe. De a

nagyobbik részem nem akarta ezt tudni.

Beletúrtam a kócos hajamba, és az elmúlt éjszakára

gondoltam: Dylanre és a katasztrofális randevúnkra, Willre, és

arra, hogy milyen érzés volt megtudni, hogy itt van valahol a

lakásom előtt. Az idegességre, a várakozásra és a

vágyakozásra. Azokra a dolgokra, amiket csináltunk, amiket

megéreztetett velem. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen is

lehet a szex: egyszerre durva és finom, vagy a kettőt váltogatva

hol ilyen, hol olyan, akár mindörökké. Egészen elképesztő volt;

a kezével és a fogával édes fájdalmat okozott, és voltak

pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy millió darabra esem

szét, ha nem húzhatom még mélyebben magamba őt.

A csap ismerős csikorgása hallatszott, mire az ajtó felé

fordultam. A víz folyása elhalkult, majd elállt, és hallgattam,

ahogy kilép a fülkéből, levesz egy törölközőt a polcról, és

megtörölközik.

Nem tudtam nem nézni, ahogy kisétált az ajtón, és meztelen

teste átsiklott egy holdfénycsíkon a szobában. Felültem, és az

ágy végébe másztam. Megállt, épp előttem, és a farka egyre

hosszabb lett, ahogy néztem.



Ujjaival óvatosan belenyúlt a hajamba, majd egy vonalat

húzott az arcomra, végül körberajzolta az ajkamat. Nem hajolt

le, hogy a szemembe nézhessen. Olyan volt, mintha tudná,

hogy figyelem őt. Mintha csak azt akarná, hogy figyeljem őt.

Esküszöm, hallottam, ahogy a szívem kalapál a fülemben.

Meg akartam érinteni. Sőt, inkább meg akartam kóstolni.

 Úgy nézel rám, mint aki meg akar kóstolni - mondta

rekedt hangon.

Nagyot nyeltem, és bólintottam.

184

 Érezni akarom az ízedet.

Végighúzta a kezét a farkán, és egy lépéssel közelebb jött. A

makkját végighúzta a számon, rám kenve a végén levő

nedvességet. Mikor kinyújtottam a nyelvem, hogy meg-

ízleljem, felmordult, és kezével a tövénél húzogatni kezdte a

farkát. Rácsúsztattam a számat a makkjára, és megnyaltam egy

kicsit.


 Igen... - suttogta. - Ez annyira jó!

Nem tudom, mit is vártam, mindenesetre nem azt, hogy

ennyire beinduljak ettől. Meg azt sem tudtam, hogy ilyen

erősnek érzem majd magam attól, hogy én vagyok az, aki

beindítja ezt a fantasztikus pasit. Megmarkolta a hajam, én

lehunytam a szemem. Szaggatottan vette a levegőt, ahogy mind

jobban és jobban rácsúsztam a farkára. Végül hallottam, hogy

nyel egyet, és kapkodja a levegőt.

 Állj, állj! - mondta, és hátrább lépett. Olyan volt a

hangja, mintha most futotta volna le a maratont. - Fogalmad

sincs, mennyire szeretném, hogy így játssz velem, a nyelveddel

és az ajkaddal, Hanna! - húzta végig a hüvelykujját az

arcomon. - De óvatos akarok lenni az első alkalommal, és most

úgy érzem, túl vad vagyok, és kibaszott önző!

Pontosan tudtam, hogyan érez. A testem zsibongott, a

szívem a torkomban dobogott, és újra összeszorítottam a

combom, hogy mind jobban és jobban érezzem azt az édes,

türelmetlen vágyat. Ő hozzám hajolt, megcsókolt, és azt

suttogta:

 Fordulj át, Szilva! Arccal lefelé akarlak megkúrni!

Csak bólintani tudtam, és a hasamra feküdtem. Annyira

ködös volt minden, hogy még csak válaszolni sem tudtam. Az

ágy lenyomódott, és éreztem őt magam mögött, ahogy

elhelyezkedik a széttárt lábaim között. A keze végigsiklott a

combom hátsó oldalán, majd a fenekemen. Megragadta a

csípőmet, az ujjai beleégtek a bőrömbe. Felhúzott térdre, majd

185

lenyomott az ágyra, ahogy szerette volna. Éreztem, milyen

nedves vagyok, éreztem az ujjain, ahogy mozgatta bennem és a

combomon őket. A szívem dübörgőit a mellkasomban, és

megpróbáltam kizárni mindent, kivéve a bőre forróságát, az

ajka és a haja érintését a hátamon.

Mindig is tudtam, miért szeretik a nők annyira Willt. Nem

volt olyan gyönyörű, mint Bennett, és nem is volt olyan

gyengéd, mint Max. De valami elemi módon, zsigeri szinten

létezett; tökéletlen volt, de a sötét mindentudás sütött belőle.

Olyan érzése támadt az embernek, hogyha ránéz egy nőre,

azonnal pontosan tudja, hogy mit akar.

És már azt is tudtam, miért veszítik el a nők az eszüket vele.

Mert a végén kiderül, hogy tényleg tudja, mit kíván egy nő,

vagyis, most én. Esélyem sem volt egyetlen más férfivel sem,

mert a meccs eldőlt, jóval azelőtt, hogy egyáltalán megérintett

volna. Amikor mögém hajolt, és végighúzta az ajkát a

fülkagylómon - nem csók volt ez, hanem valami más -,

megkérdezte:

 Mit gondolsz, most is sikoltozni fogsz, ha élvezel?

Kész, elvesztem. Átnyúlt rajtam, és felvett egy kondomota

kupacból. Hallottam, ahogy föltépi a fóliát, és felgörgeti

magára. Emlékeztem, hogyan néz ki az, amikor a vékony gumi

szorosan ráfeszül a farkára. Siettetni akartam. Azt akartam,

hogy dugjon meg, és szüntesse meg bennem ezt a fájdalmas

kívánást.


 Így mélyebbre tudok menni - mondta, és lehajolt, hogy

újra megcsókolja a hátam. - De mondd meg, ha fáj, jó?

Elszántan bólogattam, és hátratoltam a fenekem a kezéhez,

őrülten kívánva, hogy csillapítsa az égő éhséget bennem.

A tenyere meglepően hűvös volt, és elakadt a lélegzetem,

mikor a hátam aljára tette, hogy stabilabb legyek. Talán

remegtem? A sötétben a tiszta fehér lepedőn láttam a kezemet

kirajzolódni; láttam, ahogy az anyag meggyűrődik a marko-

186

lásom hatására, megfeszülve, mint én.

 Csak érezd! - mondta mély hangon, mintha a

gondolataimban olvasna. Az egész inkább valami rezgésnek

tűnt, mintsem hangnak. - Most csak én akarom, rendben?

Éreztem a lábának kemény izmait, ahogy az én lábam

mögött mozgott, és a makkját, ahogy odaillesztette hozzám.

Minden mozdulatára hátrafeszültem, megemeltem a fenekem,

hogy jobb legyen a szög, és reméltem, hogy ezúttal, ez úttal



végre, belém csúsztatja.

Éreztem a száját a vállamon, a hátamon. Korán volt még,

hűvös volt a szobámban, és összerázkódtam, ahogy a levegő

megérintette a bőrömet, ahol épp megcsókolt, megkóstolt,

megkapart a fogával.

És amikor azt súgta a fülembe, hogy milyen fantasztikus

vagyok onnan, ahonnan néz, és hogy mennyire hiányoztam

neki, úgy éreztem, kiugrik a szívem a bordáim közül. Annyira

más volt így, hogy mögöttem volt, és nem láttam őt! Így nem

hagyatkozhattam az ő elragadtatott, bátorító pillantására.

Muszáj volt becsuknom a szemem és a kezére figyelnem,

ahogy kényeztetett; és amikor végighúzta a farkát a csikló-

mon, megdöbbentett, hogy mennyire kemény. Hallgattam a

szaggatott lélegzését és az apró nyögéseit; hátratoltam magam,

és a mellembe mart a gyönyör, amikor a combja és a fenekem

összenyomódtak, annyira, hogy ő is felkiáltott.

Olyan vastag volt, olyan merev. Egészen elállt a lélegzetem,

amikor hátrahúzta magát, hogy beigazítsa magát a finom

bőrömhöz, majd - végre - lassanként elkezdett befelé jönni.

 Ah! - mondtam, de inkább úgy hangzott, mintha

kiszakadt volna a torkomból valami. Nem is jutott eszembe

más szó, csak ez.

Ah, hát nem is tudtam, hogy milyen érzés ez!

Ah, ez fáj egy kicsit, de annyira kellemesen!

Ah, kérlek, ne hagyd abba, sohase! Még, még!

187

És mintha hangosan mondtam volna ezeket ki, Will nekem

nyomta magát, és lassan még mélyebbre ment. Még csak most

kezdtük el, de már most is túl jó volt, túl tökéletes. Éreztem

belül a mozgását, nagyon közel ahhoz a helyhez, ami egyszer

már elindított bennem sok kis apró robbanást.

 Oké? - kérdezte, és én lelkesen bólintottam. Mozogni

kezdett; a csípője apró lökéseivel feljebb tolt a matracon, és

közelebb vitt ahhoz a ponthoz, ahol már minden szét akart esni

bennem. - Baszd meg, olyan gyönyörű vagy! - Éreztem a kezét

a vállamon, majd a hajamban, ahogy az ujjai köré tekerte a

tincseimet, hogy megragadjon, és ott tartson, ahol akarta, hogy

legyek. - Tedd szét jobban a lábad! - morogta. - Tedd le a

könyököd!

Azonnal megtettem, amit mondott, és felkiáltottam, hogy

milyen mélyre jutott így. Forróság keletkezett a gyomromban

és a lábam között a gondolatra, hogy a testemet használja arra,

hogy elélvezzen. Abszolút biztos voltam benne, hogy ennél

szexibb dolgot nem tapasztaltam még az életemben.

 Tudtam, hogy ilyen lesz - mondta, de én még arra is

képtelen voltam, hogy fölfogjam a szavai értelmét. Úgy

éreztem, menten elájulok. Előrébb toltam a karjaimat, az

arcomat a párnába fúrtam, a fenekemet még feljebb nyomtam,

hogy jobban baszhasson. A huzat hűvös érintésére lehunytam a

szemem, a nyelvemmel megnedvesítettem az ajkam, és

hallgattam a szaggatott lélegzését és a testünk mozgásának

hangjait. Eszméletlenül jól csinálta. A fejem fölé nyújtottam a



karom, és az ujjaim végével az ágytámlát kaparásztam. A

testem teljesen kifeszült alatta, és úgy éreztem magam, mint

akit laposra kalapáltak. Akár ketté is törhetnék, ha elélvezek.

Nedves haja a hátamat csiklandozta, és elképzeltem, hogy

hogyan fest most: a remegő testemre hajolva fölöttem

támaszkodik a karján, újra meg újra belém nyomja a farkát,

miközben az ágy rázkódik alattunk.

188

Eszembe jutott, mikor a takaró alá bújva képzeltem el ezt a

dolgot; magamhoz nyúltam, kutatva, bizonytalanul, míg végül

elélveztem. Most is ugyanezt éreztem. Épp olyan piszkos és

tiltott dolog volt ez, sőt, még inkább az. Jobban, mint

fantáziáimban és titkos álmaimban.

 Mondd el nekem, mit szeretnél, Szilva - mondta

rekedten, alig érthetően.

 Még - hallottam magam válaszolni. - Még mélyebben!

 Nyúlj magadhoz! - recsegte. - Én most nem fogok.



Izzadt testem és a matrac közé nyomtam a kezem, míg

megtaláltam síkos és duzzadt csiklómat. Will egészen közel

volt hozzám; éreztem leheletének forróságát, bőrének

simaságát. Éreztem az izmai remegését, észrevettem, ahogy

megváltozott a légzése, és mélyebb lett a hangja, mikor

változtatott a csípője szögén, és olyan mélyre nyomta, hogy a

gerincem önkéntelenül is megfeszült.

 Élvezz nekem, baszd meg! - mondta, és gyorsított a

tempón.

Csak egy pillanat kellett, még néhány mozdulat az

ujjammal, és már élveztem is. A hangom elfulladt, mert

elnyomta az a hullám, amely olyan keményen csapott le rám,

hogy még a csontjaim is beleremegtek.

A fülem megtelt hangokkal; éreztem magamon, ahogy

nekem csapódik a bőre, majd megmerevedett mögöttem,

feszült izmokkal tartotta magát, majd hosszan és mélyen, a

nyakamhoz hajolva felnyögött.

Egészen kimerültem. Fájtak a combjaim, és úgy éreztem,

darabokra fogok szakadni az ízületeimnél. A bőrömön kiütések

lettek a melegtől, és olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam

nyitva tartani a szemem. Éreztem, hogy Will a kondom tövéhez

nyúl, és óvatosan lehúzza magáról. Mozgást éreztem még,

majd leszállt az ágyról, és kiment a fürdőszobába, aztán ismét

hallottam a zuhany hangját.

189

Mikor a matrac újra lenyomódott, és megéreztem a teste

melegét, már alig voltam ébren.

* * *

Kávéillatra, edénycsörgésre és a mosogatógép ajtajának

nyitására és csukódására ébredtem. Felnéztem a plafonra, és az

álom utolsó morzsája is kiment a szememből, ahogy eszembe

jutottak az éjjeli történések.

Még mindig itt van - volt az első gondolatom, majd mindjárt

utána: - Mi a fene történik most?

Az éjszaka könnyű volt; csak kikapcsoltam az agyam, és azt

csináltam, ami jólesik. Én pedig őt akartam, és ő valamiért

engem akart. De most, hogy a napfény beömlött az ablakon, és

a világ már felébredt odakint, tele voltam bizonytalansággal, és

nem tudtam, milyen határok vannak most közöttünk érvény-

ben.

A testem merev volt, és a legkülönbözőbb helyeken volt

érzékeny. Úgy éreztem magam, mintha ezer felülést csináltam

volna. A combom és a vállam is fájt. A hátam merev volt. A

lábam köze érzékeny volt és lüktetett, hiszen Will órákig

dolgozott rajtam az éjszaka folyamán.

Elképzelni is jó volt.

Kiléptem az ágyból, lábujjhegyen kimentem a fürdőszobába,

halkan becsuktam az ajtót, és felszisszentem, amikor a zár túl

hangosan kattant.


Nem akartam, hogy feszült és kínos legyen köztünk a

viszony, nem akartam, hogy elmúljon az a természetesség, ami

mindig is jellemzett minket. Nem tudtam, mit tennék, ha ez

eltűnne.

Így hát, miután megmostam a fogam, és megfésülködtem,

felvettem egy fiúknak való sortot és egy ujjatlan trikót, és

elindultam a konyhába azzal a szándékkal, hogy - mintha mi

190

sem történt volna - elvégezzem a reggeli teendőket.

Ott állt a tűzhely előtt egy szál fekete boxerben, háttal

nekem, és épp átfordított egy palacsintának tűnő dolgot.

 ’reggelt! - mondtam, majd elindultam légvonalban a

kávéfőző felé.

 ’reggelt - mondta ő is, és rám nevetett. Hozzám hajolt,

markába fogta a trikómat, és annál fogva húzott magához, hogy

puszit adjon a számra. Nem vettem tudomást a gyomromban

keletkező lányos izgalomról, hanem a bögréért nyúltam, és



ügyeltem rá, hogy megfelelő távolság maradjon köztem és

közte.

Az anyám szünidőben minden vasárnap ebben a konyhában

készített nekünk reggelit, ezért ragaszkodott hozzá, hogy olyan

nagy legyen, hogy kényelmesen elférjen benne a folyton

növekvő családja. Így hát ez a helyiség kétszer akkora volt,

mint a többi konyha a házban. Fényes cseresznyefa-bútorok és

meleg színű csempék díszítették. Az egyik falat elfoglaló

széles ablakok a 101-ik utcára néztek; a másik oldalon volt egy

pult, ami körül mindannyian elférhettünk. A hosszú, széles

márványpult mindig is nagy volt a lakás méretéhez képest, és

helypazarlásnak tűnt, főleg most, hogy egyedül használtam. De

ahogy folyamatosan cikáztak a fejemben az éjszaka emlékei, és

ennyi meztelen bőrt láttam magam előtt, a helyiséget egy

cipősdoboznak éreztem; mintha a falak bezárulnának, és egyre

közelebb szorítanának ehhez a furcsa, szexi férfihez. Muszáj

volt levegőt vennem.

 Mióta vagy fönn? - kérdeztem.

Megvonta a vállát, és hátizmai követték a mozdulatát.

Láttam a bordáin levő tetoválás szélét.

 Egy ideje.

Az órára pillantottam. Korán volt még; korán ahhoz, hogy

felkeljek egy tennivalók nélküli vasárnapon, különösen egy

ilyen éjszaka után, amilyenben részem volt.

191

 Nem tudtál aludni?

Átfordított egy újabb palacsintát, és kettőt egy tálra rakott.

 Valahogy úgy.

A pult megvolt már terítve, alátét és tányér mindkettőnknek,

mellettük két pohár narancslé. Eszembe villant, ahogy Will az

egyik nem-barátnőjével épp ugyanezt csinálja, és azon

gondolkodtam, vajon ez a szokásos rutinja-e. Készít-e nekik

reggelit, mielőtt otthagyja őket az üres lakásban, reszkető

térdekkel és bódult mosollyal?

Kissé remegő fejjel vettem kézbe a kávésfindzsát, majd

kihúztam magam.

 Örülök, hogy még itt vagy - mondtam neki.

Mosolygott, és kikaparta a vaj maradékát az edényből.

 Akkor jó.

Kellemes csendben maradtunk, míg én cukrot és tejet tettem

a kávémba, majd a kávéval együtt a pult másik oldalán levő

székhez mentem.

 Úgy értem, hülyén éreztem volna magam, ha elmentél

volna. Így könnyebb.

Átfordította az utolsó palacsintát is, és felém pillantott a

válla fölött.

 Könnyebb?

 Nem olyan idétlen - mondtam vállvonogatva. Tudtam,

hogy lazán kell viselkednem, hogy ne legyen semmi dolog kö-

zöttünk. Nem akartam, hogy úgy lássa, hogy nem bírok el vele.

 Nem egészen értelek, Hanna.

 Könnyebb így végigcsinálni ezt a részt, ezt az esetlen



láttalak ám meztelenül dolgot, mintha felöltözve próbálnánk

felidézni, hogy miket is csináltunk.

Láttam, hogy megáll, az üres serpenyőt nézi, és nem érti,

hogy mi van. Nem bólintott, nem nevetett, és nem köszönte

meg, hogy kimondtam ezt, amit neki kellett volna kimondania.

192

Most viszont rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek.

 Ugye, nem gondolod ezt most rólam? - kérdezte, amikor

végül felém fordult.

 Kérlek! Tudod, hogy mennyire oda vagyok érted. Nem

szeretném, hogy kiakadj, vagy hogy azt hidd, hogy elvárom,

hogy megváltozz.

 Nem készülök kiakadni.

 Úgy értem, tisztában vagyok vele, hogy az éjszaka

mindkettőnknek mást jelentett

 Miért, neked mit? - kérdezte összevont szemöldökkel.

 Hogy mit? Mondjuk, hogy csodálatos volt. Hogy bár



szörnyen sült el Dylannel, mégis csak képes vagyok jól lenni

egy férfivel. El tudom engedni magam, élvezni tudom a dolgot,

és ez nyilván nem fog megváltoztatni téged, de úgy érzem,

engem egy kicsit megváltoztatott. Szóval, köszönöm.

 Mégis, minek hiszel engem? - kérdezte összeszűkült

szemmel.

Odamentem hozzá, és kinyújtóztam, hogy megpuszilhassam

az állát. Rezegni kezdett a pulton levő mobilja, és megjelent

rajta a Kitty név. Így hát választ is kaptam az egyik

kérdésemre. Mély levegőt vettem, és időt hagytam magamnak,

hogy újra összeszedjem magam.

Aztán elnevettem magam, és a pulton zörgő telefon felé

bólintottam.

 Egy férfinek, aki nem véletlenül olyan jó az ágyban.

Rosszallóan nézett rám, a telefonjához nyúlt, és elhallgat-

tatta.

 Hanna - kezdte, és magához húzva egy rebbenő csókot

nyomott a homlokomra. - Az éjjel...

Felsóhajtottam arra gondolva, hogy milyen jól illünk egy

máshoz, hogy milyen tökéletesen hangzik a nevem az ajkáról.

 Nem kell elmagyaráznod, Will. Bocsánat, hogy felhoz-

193

tam ezt az egészet.

 Nem, én...

Két ujjamat az ajkára nyomtam, hogy elhallgattassam.

 Nyilván utálod a szex utáni levezetőket, és nekem nincs

is szükségem rá. Esküszöm. Jól elvagyok ezzel.

Úgy nézett, mintha keresett volna valamit az arcomon, és én

azon gondolkodtam, hogy mit. Nem hitt nekem? Lágyan meg-

csókoltam, és éreztem, ahogy elszáll a feszültség a testéből. A

keze megpihent a csípőmön.

 Örülök, hogy nincs ezzel bajod - mondta végül.

 Nincs. Komolyan. Semmi gond.

 Semmi gond - ismételte.

194

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Futást csakis olyankor hagytam ki, ha halálos beteg voltam,

vagy ha épp egy repülőn ültem és utaztam valamerre. Így hát

utáltam magam hétfő reggel, mert kinyomtam az ébresztőt, és

visszafeküdtem a párnára. Nem kívántam most látni Hannát.

De amint megfogalmazódott bennem a gondolat, máris

kétségeim merültek fel az igazságával kapcsolatban. Nem

akartam látni Ziggyt, amint Hanna álarcában ott ugrál és

fecseg, mintha nem szedett volna szét két nappal ezelőtt a

testével, a szavaival és a kívánásával. Tudtam, hogy ha ma

reggel Ziggy jön el, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna

szombaton, az eléggé tönkretenne engem.

Az anyám nevelt fel, ráadásul két nővérem is van, így hát

nem volt más választásom, mint hogy megértsem a nőket,

megismerjem és szeressem őket. Annak az egy vagy két



komolyabb barátnőmnek, akikkel dolgom volt, el is mondtam,

hogy a nőkhöz való jó viszonyom serdülőkoromban alakult ki,

és odáig fejlődött, hogy a végén minden lánnyal szexelni

akartam. Azt hiszem, ez a bizonyos barátnőm a legkevésbé

finom módon próbálta megértetni velem, hogy szerinte én

manipulálom a nőket, és csak úgy teszek, mintha figyelnék

rájuk. Nem feszegettem a kérdést, mert ezután elég hamar

szakítottunk.

195

De bármilyen jóban is voltam az ellenkező nemmel, ez nem

sokat számított Hannánál. Úgy látszott, mintha valami másfajta

lény lenne, valami más faj. Az összes tapasztalatomat dob-

hattam ki az ablakon.

Mikor sikerült visszaaludnom, azt álmodtam, hogy őt du-

gom egy halom sportfelszerelés tetején. Egy lacrosse-ütő

nyomódott a hátamba, de nem érdekelt. Csak néztem, ahogy

hintázik rajtam, tágra nyílt szeme engem nézett, a keze fel-le



mozgott a mellkasomon.

Megzörrent mellettem a telefonom, és ettől rögtön felri-

adtam. Az órára pillantva rájöttem, hogy elaludtam: már majd-

nem fél kilenc volt. Anélkül vettem fel, hogy megnéztem vol-

na, ki hív. Azt hittem, Max az, hogy megkérdezze, hol a

faszban voltam hétfőn reggel, amikor a míting volt.

 Jól van, jól van. Egy óra múlva ott vagyok.

 Will?

Huh.

 Ja! Te vagy az? - A szívem összeszorult, annyira, hogy

felsóhajtottam, és végighúztam a kezem a számon.

 Még alszol? - kérdezte Hanna. Úgy hangzott, mintha

gyorsabban venné a levegőt.

 Aludtam, igen.

Elhallgatott, és a telefonba behallatszott a szél. Kint volt

valahol, és kifogyott a szuszból. Vagyis futni ment - nélkülem.

 Bocsánat, hogy felébresztettelek.

Becsuktam a szemem, és a homlokomhoz szorítottam az

öklömet.

 Semmi gond.

Hosszú, kínos másodpercekig csöndben volt, és ezalatt

többféle beszélgetés is végigfutott a fejemben. Az egyikben azt

mondta nekem, hogy egy fasz vagyok. Egy másikban

bocsánatot kért tőlem azért, mert feltételezte rólam, hogy olyan

álságosán lovagias leszek az intenzív éjszaka után. Egy

196

harmadikban semmiségekről fecsegett, amolyan Ziggy módra.

Egy negyedikben pedig megkérdezte, hogy idejöhet-e.

 Elmentem futni - mondta. - Azt hittem, te már elindultál,

és majd valahol találkozunk az ösvényen.

 Azt hitted, elindultam nélküled? - kérdeztem nevetve. -

Az elég durva lenne!

Nem válaszolt, és csak most jöttem rá, hogy mit is csináltam

- hogy nem mentem futni, és még csak nem is szóltam neki

erről.

 A fenébe, Ziggy, bocsánat!

Hirtelen levegővétel hangját hallottam.

 Tehát ma Ziggy vagyok. Érdekes.

 Igen - mormogtam, és rögtön ezután utálni kezdtem

magam. - Nem. Nem tudom, baszki, hogy ki is vagy ma reggel!

- Lerúgtam magamról a takarót, és megpróbáltam rávenni a

kótyagos agyamat, hogy ébredjen már fel. - Összezavar, ha

Hannának szólítalak.

Mert attól úgy érezném, hogy az enyém vagy - tehettem

volna hozzá.

Hirtelen felnevetett, és sétálni kezdett, mert a szél még

hangosabban recsegett a telefonban.

 Tedd már túl magad a férfias félelmeiden, Will!

Lefeküdtünk egymással. Te ezt jobban csinálod bárki másnál.

De nem kérek tőled lakáskulcsot.

Elhallgatott, és amikor megértettem, hogy mire véli a

távolságtartásomat, a szívem a gyomromig zuhant. Azt hitte, le



akarom rázni. Már kinyitottam a számat, hogy helyre tegyem a

dolgot, de ő gyorsabb volt nálam.

 Még csak azt sem kérem tőled, hogy ismételjük meg, te

hatalmas egójú balfasz!

És ezzel letette.

* * *

197

Megkértem a többieket, hogy tegyük át keddről hétfőre a

szokásos ebédünket, mert teljesen szét vagyok esve, és senki

sem tiltakozott. Úgy tűnt, már olyan szintre jutott bennem a

szerelem utáni sóvárgás, hogy többé egyáltalán nem voltam

szórakoztató a barátaim számára.

A Bernardinben találkoztunk, és azt rendeltük, amit máskor

is szoktunk. Úgy tűnt, az élet épp úgy folyik most is, mint az

elmúlt kilenc hónapban. Max addig csókolgatta Sarát, míg az el

nem hessegette őt. Bennett és Chloe úgy tettek, mint akik

halálosan összevesztek egy saláta miatt, és el is váltak az ebéd

idejére. Egyfajta előjáték lehet ez náluk. Az egyetlen változás

az volt, hogy öt percen belül megittam az italomat, és már a

pincér is furcsán nézett rám, amikor rögtön rendeltem még

egyet.

 Én vagyok Kitty - mondtam, amikor elment a pincér.

Erre hirtelen csend lett, és csak ekkor esett le nekem, hogy a

barátaim eddig mindenféle hülyeségről beszéltek, míg én a

saját levemben főttem. - Hannával - próbáltam tisztázni, de

egyikük arcán sem láttam a megértés fényét - én vagyok Kitty.

Én vagyok az, aki azt állítja, hogy neki rendben van, ha csak

úgy dug akárkivel, ám ez nem igaz. Inkább azt kéne

mondanom, hogy boldogan dugnék csupán a páratlan hónapok

harmadik keddjén, ha csak így lehetek vele. Viszont ő az

egyetlen, aki úgy viselkedik velem, hogy „ó, hát nem számít,

nem kell velem lenned megint”.



Chloe tenyerét éreztem az arcomon.

 Várj csak, William! Te lefeküdtél vele?

Kihúztam magam, és védekező állásba helyezkedtem.

 Huszonnégy éves, és nem tizenhárom, Chloe! Mi bajod

van?

 Nem érdekel, hogy dugod, csak az, hogy lefeküdtél vele,

de ő egyikünket sem hívta fel, hogy elmondja. Mikor volt ez?

198

 Szombaton. Két napja. Nyugi már... - mondtam.

Hátradőlt, és egy kissé megenyhült.

Elernyedtem és az italom után nyúltam, szinte ugyanabban a

pillanatban, hogy a pincér letette elém. De Max gyorsabb volt,

és elhúzta előlem, mielőtt megszerezhettem volna.

 Albert Samuelsonnal van délután mítingünk, és muszáj

topon lenned.

Bólintottam, és lehajoltam, hogy megdörzsöljem a szemem.

 Utállak mindnyájatokat.


 Mert igazunk van? - tippelte meg helyesen Bennett.

Nem reagáltam rá.

 Lezártad a dolgokat Kittyvel és Kristyvel? - kérdezte

Sara lágyan.

Basszak meg! Már megint ez?

 Miért kéne? - ráztam meg a fejem. - Nincs semmi

Hannával.

 Hacsak az nem, hogy érzel iránta valamit - hangsúlyozta

Sara összevont szemöldökkel. Gyűlöltem, ahogy ellentmondott

nekem. Az összes barátom közül Sara volt az, aki csak akkor

öntötte a bilit a fejemre, ha tényleg megérdemeltem.

 Csak úgy értettem, hogy nem kell ebből most drámát

csinálni - indokoltam bárgyún.

 Mondta neked Hanna, hogy nem akar semmi többet

tőled? - kérdezte Chloe.

 Ez elég világos abból, amit vasárnap reggel mondott.

 Nem szeretek nyilvánvaló dolgokra rákérdezni, pajtás -

szólalt meg Max -, de miért nem ültél le vele beszélni amolyan

Will Sumner módra? Miért nem alkalmaztad azt az elvedet,

amit mindig feltálalsz nekünk a nőügyeiddel kapcsolatban,

hogy jobb előre megbeszélni a dolgokat, hogy aztán ne ma-

radjanak nyitott kérdések a későbbiekben?

 Azért - magyaráztam -, mert csak akkor könnyű beszél-

199

ni, ha tudod, hogy mit akarsz, és mit nem akarsz.

 És mi az, amiben már biztos vagy? - kérdezte Max, és

oldalra húzódott, hogy a pincér letehesse elé az ételt.

 Annyit tudok, hogy nem akarom, hogy mással is lefeküd-

jön - mordultam föl.

 Nos - kezdte Bennett némi arcrángással mit szólnál

hozzá, ha azt mondanám, hogy láttam Kittyt, amint épp

fölszedett valakit?

Megkönnyebbültem.

 Tényleg?

 Nem - ingatta a fejét. - De a reakciód sok mindent

elmond. Hozd rendbe a dolgod Hannával! Tegyél pontot a

dologra Kittyvel! - Kezébe vette a villát, és úgy mondta tovább.

- És most fogd be, mert enni szeretnénk!

* * *

Másnap öt tizenötkor keltem, és kint vártam Hannára a háza

előtt. Tudtam, hogy mostanra már rákapott a futásra, és nem

hagyná ki ezt a napot sem. Helyre kell hoznom a dolgot vele...

csak nem tudtam, hogy hogyan.

Megtorpant, ahogy meglátott, és elkerekedtek a szemei,

mielőtt felvette volna a nyugodt, szenvtelen maszkját.

 Nahát, szia, Will!

 Jó reggelt.

Elindult mellettem, és egyenesen előre nézett. A válla oly-

kor a vállamhoz ért, és az arcrándulásaiból tudtam, hogy ez

nem volt véletlen.

 Várj csak - mondtam, mire megállt, de nem fordult

felém. - Hanna!

 Ma megint Hanna vagyok - sóhajtotta.

Visszamentem oda, ahol megállt, szembefordultam vele, és

200

a vállára tettem a kezem. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy

finoman összerezzent. A harag miatt? Vagy azért, mert

hozzáértem?

 Mindig Hanna vagy.

 Tegnap nem így volt - kerekedett el a szeme.

 Tegnap elcsesztem, jó? Sajnálom, hogy nem mentem el

futni, és sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled, mint egy fasz.

Bizonytalan tekintettel nézett rám.

 Egy nagyon nagy fasz.

 Tudom, hogy nekem kéne tudni, hogy mit és hogyan

csinálok, de bevallom, hogy az a szombat este nagyon más volt

a számomra. - A tekintete ellágyult, a válla ellazult. Most már

csendesebben folytattam. - Nagyon intenzív volt, érted? És

elismerem, hogy hülyén hangzik, de vissza kellett vennem egy

kicsit, amikor másnap olyan félvállról vettél engem.

Elengedtem a vállát, és hátrább léptem, hogy kellő távolság

legyen köztünk.

Úgy nézett rám, mintha egy gyíkfej nőtt volna a

homlokomra.

 Miért, hogy kellett volna viselkednem? Komolyan?

Dühösen? Szerelmesen? - Megrázta a fejét. - Nem tudom

pontosan, hogy mit csináltam rosszul. Azt hittem, jól kezelem

az egészet. Azt hittem, úgy viselkedtem, ahogy mondtad volna,

hogy viselkedjek, ha valaki mással feküdtem volna le.

Elpirult, nagyon, és a kabátom zsebébe kellett gyűrnöm a

kezem, hogy ne érjek hozzá.

Mély levegőt vettem. Ez volt az a pillanat, amikor

elmondhattam volna neki, hogy olyasmit érzek iránta, amit

még nem éreztem más iránt. Hogy küzdők ezzel, amióta



megláttam őt, hetekkel ezelőtt. És hogy nem tudom, mi ez az

érzés, de meg akarom tudni.

De nem tudtam kimondani. Felnéztem az égre. Tanácstalan

voltam, és azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Amennyire én

201

tudtam, nem volt többről szó, mint hogy olyasvalakivel

feküdtem le, akinek a családját időtlen idők óta ismerem.

Védelmezni akartam őt, és vigyázni mindkettőnk érzéseire. De

kellett még idő, hogy szétszálazzam a dolgokat.

 Nagyon rég ismerem a családodat - mondtam, ismét felé

fordulva. - Ez nem olyan, mint egyszerűen fölcsípni valakit,

bármennyire is szeretnénk könnyedén venni. Több vagy

nekem, mint akitől csak szexet akarok, és... - húztam végig a

kezemet az arcomon - most próbálok körültekintő lenni.

Rendben?

Szerettem volna hasba rúgni magam. Mint egy gyáva nyúl.

Minden, amit mondtam, igaz volt, csakhogy amolyan gyatra



féligazság. Mert nemcsak arról volt szó, hogy olyan sok éve

ismerem. Hanem arról, hogy meg akarom ismerni, sokkal, de

sokkal jobban.

Becsukta egy pillanatra a szemét, és mikor megint kinyitot-

ta, egy távoli, ismeretlen pont felé nézett.

 Oké - motyogta maga elé.

 Oké?

Végül rám nézett, és elmosolyodott.

 Igen.

Megdöntötte a fejét annak jeléül, hogy indulni kéne, és

hamarosan egymás mellett lépkedtünk a kövezeten könnyű,

szabályos ritmusban, de fogalmam sem volt, hogy végül is

mire jutottunk.

Hónapok óta most először nagyon kellemes volt kint lenni.

Még mindig csak két-három fok lehetett fagypont fölött, de

már ott volt a tavasz a levegőben. Az ég tiszta volt, sehol egy

felhő vagy egy szürke árny, csak fény, nap és kristálytiszta

levegő. Még csak három sarkot mentünk, de már kimele-

gedtem, és kissé lelassítottam, hogy levegyem a hosszú ujjú

termo pulóveremet és a derekam köré kössem. Hallottam,

ahogy egy cipő orra a kövezetnek ütközik, és mielőtt felfogtam

202

volna, hogy mi történik, Hanna már el is terült a járdán; az esés

ereje az összes levegőt kiszorította a tüdejéből.

 Szent isten, jól vagy? - kérdeztem, és letérdeltem mellé,

hogy felsegítsem.

Eltelt jó néhány pillanat, mire képes volt levegőt venni;

végül hangosan és kétségbeesetten zihálni kezdett. Szinte

mindennél jobban utáltam az érzést, amikor az összes levegő

kimegy a tüdőmből. A járda egy nagy repedésében botlott el, és

keményen esett; a nadrágja kiszakadt az egyik térdén, a karját a

bordáihoz szorította, és kezével az egyik bokáját fogta.

 Aúúúl - nyögte ringatózva.

 A francba - mondtam, és a térde alá és a derekához

nyúltam, hogy felsegítsem. - Menjünk haza, és jegeljük le!

 Jól vagyok - mondta, és azon volt, hogy ne emeljem fel.

 Hanna!

A kezemre csapott, és úgy kérlelt:

 Ne vegyél fel, Will! Eltöröd a karodat!

 Nem hinném - nevettem fel. - Nem vagy nehéz, és csak

három sarok az egész.

Végül beadta a derekát, és a nyakam köré fonta a karját.

 Mi történt?

Hanna csendben maradt, és mikor felé fordultam, hogy a

szemébe nézzek, hirtelen felnevetett.

 Levetted a pulóveredet!

 De volt még rajtam más is, te lüke - mondtam zavartan.

 Nem az; a tetoválásokra gondolok. - Megvonta a vállát, -

Hideg van, ezért még csak néhányszor láttam őket, de szom-

baton mindegyiket láttam, és ez eszembe juttatta... szóval,

ellenőriztem őket...

 És elestél? - kérdeztem, és minden jobb szándékom elle-



nére nevetni kezdtem.

 Igen - nyögött fel, majd azt súgta: - Fogd be!

203

 Hát, jó. Nézheted őket, amíg viszlek - mondtam neki. -

És nyugodtan harapdáld meg a fülcimpámat, amíg megyünk

súgtam vissza mosolyogva. - Tudod, hogy mennyire szeretem a

fogaidat.

Nevetett, de nem sokáig; mert amint felkaptam és elindul-

tunk, és rájöttem, hogy mit is mondtam neki az imént, tapint-

ható lett köztünk a feszültség. A házáig menet minden csend-

ben megtett lépéssel nőttön-nőtt ez az érzés. Ott volt benne az

intimitás, ahogy látszólag lazán kinyilvánítottam, hogy mit is

szerettem vele csinálni az ágyban; de közben ott feszült

köztünk a felismerés is, hogy most is éppen oda, az ő lakásába

megyünk, ahol egész szombaton szexeltünk.

Átkutattam az agyamat, hogy mit is mondhatnék, de a

szavak, amik fölbugyborékoltak a felszínre, rólunk szóltak,



arról az éjszakáról, vagy róla, vagy az én elbaszott agyamról.

Amikor elértünk a lifthez, letettem a földre, hogy megnyomjam

a gombot. Egy halk ding kíséretében kinyílt az ajtó, és én bese-

gítettem Hannát a fülkébe.

Megnyomtam a huszonharmadik emelet gombját, és a lift

megrándult a gyorsulástól. Hanna ugyanabba a sarokba

helyezkedett, mint amelyikben a múltkor állt.

 Jól vagy? - kérdeztem csendben.

Bólintott, és mindaz, amit két napja kimondtunk itt a liftben,

előjött, mintha füst szállna fel a padlóról. Hogy kinyalj. És

hogy addig csináld, amíg elélvezek.

 Tudod mozgatni a térdedet? - kérdeztem sietve, és

egészen elszorult a szívem amiatt, hogy mennyire szerettem

volna közelebb lépni hozzá, és megcsókolni őt.

Megint bólintott, és keményen a szemembe nézett.

 Fáj, de azt hiszem, rendben lesz.

 Akkor is - mondtam halkan - le kell jegelni.

 Oké.

A lift vezető kerekei megcsikordultak. Valami a liftaknában

204

épp fölöttünk a helyére csúszott, egy nagy puffanás

kíséretében.

Meg hogy rám dőlj a díványon, verd ki magadnak, és élvezz

a mellemre!

Megnyaltam az ajkam, és végül hagytam, hogy a szemem az

ajkára tévedjen, és előjöjjenek az emlékeim arról, hogy milyen

volt megcsókolni őt. Szavai emléke épp úgy visszhangzott a

fejemben, mintha most mondta volna ki őket: Szexre gondolok,

a testem minden részével. Hogy hol szeretnéd, hogy meg-

harapjalak, és hogy milyen jó is ezt csinálni.

Közelebb léptem, és nem tudtam, emlékszik-e rá, mit

mondott. Szexelünk, és én mindent megcsinálok, amit kérsz, és

ez nemcsak nekem jó, hanem neked is. És ha igen, vajon látja-e

a szememben, hogy tényleg jó volt nekem; olyan jó, hogy akár

le is térdelnék most itt előtte.

Megérkeztünk az emeletre, és én beadtam a derekam, mert

ragaszkodott hozzá, hogy végigbicegjem a folyosón. Muszáj

volt megtörnie a feszültséget valahogy. A lakásában elővettem

a fagyasztóból egy csomag zöldborsót, leültettem Hannát a

fürdőszobában a vécé tetejére, míg valami fertőtlenítő után

néztem a fiókokban. Végül hidrogén-peroxidos víz mellett

döntöttem.

A nadrágja csak az egyik térdénél szakadt ki, de a másik is

eléggé le volt kopva ahhoz, hogy tudjam, mindkét térde

lehorzsolódhatott. Feltűrtem mindkét nadrágszárát, és nem

érdekelt, hogy igyekszik elhessegetni a kezemet, mert finom

szőrszálak voltak már a lábán.

 Nem gondoltam, hogy ma megfogod a lábam - mondta,

és nevetgélt egy kicsit.

 Ugyan, állj már le!

Egy nedves vattacsomóval tisztogatni kezdtem a horzso-

lásokat, és megkönnyebbülve láttam, hogy nem túl súlyosak.



Véreztek, de nem annyira, hogy ne gyógyultak volna be pár

205

nap alatt maradéktalanul. Végül rám nézett, és kinyújtotta az

egyik lábát, míg a másikkal foglalkoztam.

 Úgy nézek ki, mintha térden csúsztam volna. Tiszta kosz

vagyok!

Néhány újabb vattacsomóval hidrogén-peroxidot tettem a

sebeire. Nem tehetek róla, de képtelen voltam elnyomni

magamban egy mosolyt. Ő felém hajolt, és az arcomba nézett.

 Micsoda perverz alak vagy, hogy mosolyogsz a

lehorzsolt térdeimen!

 Micsoda perverz alak vagy, mert tudod, hogy min

mosolygok!

 Tetszik az ötlet, hogy térden csúszom, míg lehorzsoló-

dík? - kérdezte, és már rajta is megjelent a mosoly.

 Bocsánat - mondtam, és álságosan ingattam a fejem -, de

tényleg tetszik.


Lassan eloszlott a mosolya, és végighúzta az ujját az álla-

mon, megállva a kis forradásomon.

 Ezt hogy szerezted?

 Egyetem alatt. Egy nő leszopott, és annyira beindult,

hogy megharapta a farkamat. Bevágtam a fejem az ágytám-

lába.

Hanna szeme rémülten elkerekedett.

 Komolyan?

Nevetésben törtem ki, és inkább nem ugrattam tovább.

 Nem, dehogy! Tízedikben arcon vágtak egy lacrosse

ütővel.

Becsukta a szemét, és úgy tett, mintha nem szórakozna jól,

pedig láttam, hogy elfojtott magában egy nevetést. Végül

visszanézett rám.

 Will!

 Mmm?

Letettem a peroxidos vattát, visszacsavartam az üveg tetejét,

206

majd finoman megfújtam a sebeket. Mikor megszáradtak,

láttam, hogy semmi szükség sebtapaszra.

 Megértettem, amikor azt mondtad, óvatosnak kell lenned

velem a családi ismeretség miatt. És sajnálom, hogy olyan

nyegle voltam veled. - Rámosolyogtam, és elgondolkodva

simogattam tovább a vádliját. Rádöbbentem, hogy milyen

ismerős ez nekem. Ő beszívta az alsó ajkát egy pillanatra, majd

azt suttogta: - Azóta szinte mindig a szombatra gondolok.

Odakintről egy autóduda hangja hallatszott; autók fékeztek a

101-ediken, az emberek munkába siettek. De Hanna lakásában

minden egészen csendes volt. Csak néztük egymást. Tágra nyílt

szemében vágyakozás látszott, és megértettem, hogy minél

később válaszolok, annál kínosabb ez neki. De egyszerűen

megakadt a levegő a torkomban. Végül azért csak kimondtam:

 Én is.

 Nem hittem volna, hogy ilyen is lehet.

Elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, elhiszi-e, amit

mondok.

 Én sem.

A keze megemelkedett az oldala mellett, majd megállt,

mielőtt elindult volna felém. A hajamba csúsztatta az ujjait,

majd megmozdult a teste is, és lassan a számhoz érintette a

száját. Felnyögtem; a szívem dübörgött a szegycsontom

mögött, a bőröm átforrósodott, a farkam hosszabb lett. Minden

részem feszesebbé és keményebbé vált.

 Oké? - kérdezte, ahogy nyugtalan tekintettel visszahú-

zódott.

Annyira akartam őt, hogy attól tartottam, nem tudok elég

gyengéd lenni.

 Hát persze, hogy oké. Én csak amiatt aggódtam, hogy

nem leszünk soha többé együtt.

Felállt, a lábai ingatagok voltak. A pólója aljához nyúlt, és

áthúzta a fején. A bőre halványan csillogott az izzadtságtól, a

207


haja összevissza állt, de semmit sem akartam jobban, mint el

veszni benne, és órákon át érezni, ahogy átadja magát nekem.

 El fogsz késni a munkából - suttogtam, és néztem, ahogy

leveszi a sportmelltartóját.

 Te is.

 Nem érdekel.

Jobbra-balra mozogva kicsúszott a nadrágjából. Egy kis

fenékrázással megfordult, és egy lábon ugrálva elindult a

hálószoba felé. Utánamentem, és menet közben vetkőzni kezd-

tem. Lerúgtam a nadrágomat, lehúztam a pólómat, és ott is

hagytam őket egy halomban a földön. Hannát már az ágy

tetején találtam.

 Kell még valami a sebedre? - kérdeztem, miközben

mosolyogva másztam rá, végigcsókolva a hasától a melléig. -

Fáj még valamid?

 Egyet találhatsz - mondta, ahogy kifújta a levegőt.

Többet nem kellett kérdeznem. Kinyújtózva a fiókhoz nyúl-



tam, ahol a kondomokat tartotta. Szó nélkül feltéptem egyet, és

átadtam neki. Ő már kinyújtott kézzel várta.

 Hé, nem kéne egy kis előjáték? - mondtam a nyakába,

miközben éreztem, hogy görgeti a dákómon a gumit.

 Játszunk már elő fejben vasárnap reggeltől egyfolytában -

súgta vissza. - Nem hinném, hogy kéne még bemelegítés.

És igaza volt. Amikor megfelelő helyzetbe helyezkedett,

majd a csípőmhöz nyúlt, és egy lassú mozdulattal mélyen

behúzott magába, már egészen nedves volt. Ráfogott a fene-

kemre, hogy gyorsabb és keményebb mozdulatokra késztessen.

 Imádom, amikor így be vagy indulva - mormogtam a

bőrébe. - Úgy érzem, nem tudok betelni veled. Itt vagy előttem,

alattam.

 Will!...

Nekem nyomta magát, a kezét a hátamra csúsztatta. Ahogy

208

mozogtunk, csupán a lepedő suhogását, a szerelmeskedés e



vonzó zaját hallottam, és semmi mást. A világ többi része

egyszerűen elmúlt, elhallgatott. Ő is csendben maradt;

megbűvölten nézte azt a helyet, ahol ki-be mozogtam benne.

Közénk csúsztattam a kezem, és játszani kezdtem a testével.

Imádtam, ahogy a háta megfeszült az ágyon, a karja a feje fölé

csúszott, és megkapaszkodott az ágytámlában.

Basszus.

A szabad kezemmel összefogtam a csuklóit, és elmerültem

benne, gondolatok nélkül és forrón. Testünk ritmusa össze-

hangolódott, ahogy izzadtságtól nedvesen mozogtunk

egymással. Megszívtam a mellét, leszorítottam a csuklóját, és

hamarosan megjött az ismerős érzés, ahogy gyűlni kezdett az

orgazmusom a csípőm és a gerincem környékén. Összerándul-

tam rajta, gyorsabban és keményebben folytattam. Élvezettel

hallgattam, ahogy a csípőm újra és újra a combjainak ütközik.

 Baszd meg, baszd meg, Szilva!

A szeme kinyílt, és vad izgalmat láttam benne, ahogy

megérezte rajtam a közelgő orgazmusomat.

 Mindjárt - suttogta vissza. - Mindjárt én is ott vagyok!

Gyorsabban simogattam a csiklóját, három ujjal dörzsöltem.

A kis rekedt kiáltásai egyre hangosabbak lettek, a nyakát

elöntötte a sokatmondó pirosság. Küzdött velem, hogy kisza-

badítsa a csuklóját, majd mikor ez megtörtént, egy éles kiál-

tással elélvezett. A csípője vadul rángott, a teste tekeredett, és

szorított engem.

Már csak egy hajszál választott el. Gyorsan és keményen

mozogtam, egészen addig, amíg elernyedt és ellágyult alattam,

aztán szabadjára engedtem magam.

 Jövök! - mondtam rekedt hangon.

Aztán kihúztam a farkam, lerántottam a kondomot, majd

megragadtam a farkam, és megszorítva húzogatni kezdtem.

Hanna lángoló várakozással nézett rám. Feltámaszkodott a

209

könyökére, és intenzíven nézte, ahogy a kezem a dákómon

mozgott közöttünk. A figyelme, ahogy élvezte a látványt...

egészen elvarázsolt.

Forróság égette a lábam és a gerincem alját, és a hátam

rángatózva feszült ívbe. Az orgazmusom hihetetlenül erős

lökésekkel érkezett, és hangos kiáltás szakadt fel a torkomból.

A fejemben Hanna képe volt, ahogy széttárt lábakkal ott van

alattam, nedves bőrrel, tágra nyílt szemmel, ahogy szavak

nélkül mondja nekem, hogy milyen jó neki ez. Hogy milyen jól

érzi magát velem.

Pulzáló, pulzáló, pulzáló forróság... majd az egész testem

elernyedt.

A kezem lelassult, majd kinyitottam a szemem, szédülten és

kifulladva.

Megbűvölten, égő, sötétszürke szemekkel nézett rám, és

kezével a hasát simogatta ott, ahol az orgazmusom benedve-

sítette.

 Will!

Úgy mondta a nevem, mintha dorombolna. Ki van zárva,



hogy végeztünk volna.

Feltámaszkodtam az egyik karomra a feje melletti párnára,

és lenéztem rá.

 Ez tetszett neked?

Bólintott, és az alsó ajka kacéran esett fogságba a fogai

között.

 Mutasd meg te is! Nyúlj magadhoz!

Először bizonytalan volt, ami fokozatosan elhatározássá

vált. Néztem, ahogy a keze végigsimogatja a felsőtestét, majd

egy pillanatra megérintette a még mindig vastag rudamat.

Először hozzám, majd magához nyúlt. Két ujját a csiklójára

tette, és az érintésére megfeszült. Leheletfinoman végighúztam

a kezem az oldalán és a mellén, és odahajoltam, hogy a számba

vegyem a feszes bimbóját. Aztán azt mondtam neki:

210

 Élvezz el a kezedtől!

 Segíts! - válaszolta ólmos szempillákkal.



 Nem vagyok itt, amikor magadnak csinálod. Mutasd

meg, mit teszel ilyenkor! Talán én is szeretném végignézni.

 Úgy nézz, hogy közben segítesz!

Hanna a megelőző szextől még mindig forró volt, lágy, és

baszottul nedves. Az ő ujjai kívül mozogtak, az enyémek pedig

belül, így gyorsan megtaláltuk a ritmust - ő felfelé mozdult,

amikor én befelé és bassza meg, ez volt a legcsodálatosabb

dolog, amit eddig láttam! Zabolátlanul, mindent beleadva

csinálta, és hol a hasát nézte, ahova élveztem, hol pedig az

egyre keményedő farkamat az oldala mellett.

Nem kellett neki sok idő, hogy eljusson a csúcsra.

Hamarosan a kezemnek nyomta magát, a lábait felhúzta maga

mellé, az ajka szétnyílt, a teste megfeszült, és egy kiáltással

egy kibaszott nagyot élvezett.

Gyönyörű volt orgazmus közben. A bőre csillogott, a

mellbimbója keményen állt. Muszáj volt megnyalnom a bőrét,

megharapdálni a melle alsó felét, míg lassan leálltam a

kezemmel, ahogy megnyugodott.

Leltárt készítettem rólunk: izzadtak voltunk, a hasán az

élvezetemnek a nyoma.

 Azt hiszem, zuhanyoznunk kéne - mondta.

 Lehet, hogy igazad van - nevettem én is.

* * *

De nem zuhanyoztunk. Ahogy elkezdtünk feltápászkodni,

megcsókoltam a vállát, ő megharapta az enyémet, és szép

lassan visszahanyatlottunk a matracra. Végül úgy délelőtt

tizenegy körül mindketten úgy döntöttünk, hogy már nem

megyünk dolgozni.

Megint csókolózás következett, majd úgy tettem magamévá,

211

hogy az ágy szélén hasalt. Ezután ráborultam, ő átfordult, és az

izzadt hajammal játszva felnézett rám.

 Éhes vagy?

 Egy kicsit. - Megint fel akart kelni, de visszanyomtam őt,

és megcsókoltam a hasát. - De annyira még nem, hogy felálljak

innen. - Megláttam egy tollat az ágy melletti asztalon, és

gondolkodás nélkül érte nyúltam. - Maradj így - mondtam, és a

fogammal levettem a kupakját. A bőrének nyomtam a toll

hegyét.

Az ágy melletti ablak néhány centire nyitva volt, és

beszűrődött rajta a város zaja, miközben a csípőjének sima

bőrén rajzoltam. Nem kérdezte, hogy mit csinálok, még csak

nem is nagyon törődött vele. A keze a hajamba csúszott, aztán

le a vállamra, az államra. Óvatosan végighúzta az ujját a

számon, a szemöldökömön, majd lefelé indult, az orr-

nyergemre. Úgy tapogatott végig, mintha vak volna, és meg

akarná tudni, hogy milyen vagyok.

Mikor végeztem, hátrább húzódtam, megcsodálva az

alkotásomat. Apró betűkkel a kedvenc idézetemet írtam rá, a



csípőcsontjától indulva a szeméremcsontja felé.

A kivételes dolgok kivételes embereknek valók.

Imádtam a sötét tintát rajta. Azt pedig még jobban, hogy az

én kézírásom van ott.

 Szeretném ezt rád tetováltatni.

 Nietzsche - suttogta. - Tulajdonképpen elég jó idézet.

 Tulajdonképpen? - kérdeztem vissza, hüvelykujjammal

végigsimogatva az üresen hagyott bőrt alatta. Azon gondol-

kodtam, mit lehetne oda tenni.

 Kissé nőgyűlölő volt, de jó néhány tűrhető aforizma

született ebből.

Te szent isten, ennek a nőnek az agya!

 Például? - kérdeztem, megfújva a száradó tintát.

212

 „Az érzékiség gyakran sietteti a szerelem növekedését,

annyira, hogy gyengék maradnak a gyökerek, amit aztán

könnyű kitépni” - idézte.



Hát, ez jó. Épp idejében néztem föl, hogy meglássam, ahogy

a fogai elengedik az alsó ajkát, és a szeme csillog a csodál-

kozástól. Ez érdekes volt.

 És még?

Végighúzta ujját az államon levő sebhelyen, és alaposan

megnézte az arcomat.

 „Ami csillog, az nem arany. A legértékesebb fémet lágy

fény jellemzi.” - Éreztem, hogy a mosolyom elbizonytalanodik

egy kissé. - „Végül is, az ember a vágyat szereti, és nem azt,

amire vágyik.” - Félredöntötte a fejét, és belemarkolt a

hajamba. - Szerinted ez igaz?

Nagyot nyeltem, és úgy éreztem, csapdába kerültem.

Túlságosan is bele voltam gabalyodva a saját összevissza

gondolataimba ahhoz, hogy megértsem: vajon rám és a

múltamra vonatkozó idézeteket sorol, vagy csupán vélet-

lenszerűen idéz egy klasszikus filozófustól.

 Azt hiszem, néha igen.

 De az, hogy a kivételes dolgok kivételes embereknek

valók - mondta halkan, és lenézett a csípőjére -, ez tetszik.

 Akkor jó.

Hümmögve hajoltam hozzá, hogy kijavítsak egy betűt és

megvastagítsak egy másikat.

 Egész idő alatt ugyanazt a dalt énekelted magadban,

mialatt írtad - mondta.

 Tényleg? - Nem is vettem észre, hogy egyáltalán dúdol-

tam valamit. Újra dúdolgatni kezdtem, hogy visszahozzam

magamban azt, amit korábban dúdoltam. She Talks to Angels.

 Mmm... régi, de jó - mondtam, és ráfújtam a köldökére.

 Emlékszem, hogy a zenekaroddal is játszottátok ezt.

213

Ránéztem, és próbáltam kihámozni, hogy mi is akar ezzel

mondani.

 Talán felvételről? Mert nem emlékszem, hogy meglett

volna ez nekem.

 Nem - suttogta. - Élőben. Jensent látogattam meg

Baltimore-ban egy hétvégén, és ti játszottátok ezt. Azt mondta,

minden fellépésre megtanultok egy új számot, amit nem is

fogtok játszani többé. Én akkor voltam ott, amikor ezt

játszottátok. - Volt valami rejtett feszültség a szemében, ahogy

ezt mondta. - Beköszöntünk az előadás előtt. Te a színpadon

voltál, az erősítőket abajgattad. - Elmosolyodott, és megnyalta

az ajkát. - Tizenhét éves voltam, és ez mindjárt azután történt,

hogy az őszi szünetben apának dolgoztál.

 Aha - mondtam, és arra gondoltam, vajon hogyan

értékelhette azt az előadást a tizenhét éves Hanna. Nekem is

sokszor eszembe jut, még így, hét évvel később is. Aznap este

nagyon egyben volt a banda és fantasztikus volt a közönség.

Azt hiszem, az volt a legjobb fellépésünk mind közül.

 Te basszusgitáron játszottál - folytatta, apró köröket

rajzolva az ujjával a vállamra -, de ezt a számot te énekelted.

Jensen mondta, hogy nem énekelsz gyakran.

 Nem - erősítettem meg. Nem voltam túl jó énekes, de



ennél a számnál ez nem érdekelt. Itt inkább az érzések

számítottak.

 Figyeltem, ahogy azzal a gót lánnyal flörtöltél elöl.

Vicces, hogy milyen féltékeny voltam rád; még sohasem

voltam ennyire. Talán azért volt, mert ott laktál nálunk, és

kicsit úgy éreztem, hogy hozzánk tartozol. - Rám mosolygott. -

Úristen, mennyire szerettem volna akkor, ha én vagyok ő!

Figyeltem az arcát, ahogy elmerült az emlékeiben; vártam,

hogy elmondja, mi lett az egész vége. Én nem emlékeztem rá,

hogy találkoztam volna Hannával Baltimore-ban, de millió

ilyen éjszakám volt, amikor a bárban valamilyen gót lánnyal,

214

előkészítős lánnyal, vagy épp hippi lánnyal kavartam a

színpadon elöl, aztán éjszaka is, az ágyban.

Megnyalta az ajkát.

 Megkérdeztem Jensent, hogy találkozunk-e még veled,

de ő csak nevetett.


Hümmögtem, a fejemet ingattam, és a kezem felcsúsztattam

a combján.

 Nem emlékszem már, hogy mi történt a koncert után. -

Csak most esett le, hogy milyen rosszul hangzik ez, de a

helyzet az, hogy ha Hannával akarok lenni, úgyis megtudja

előbb vagy utóbb, hogy milyen vad életet éltem akkoriban.

 Az olyan lányokat szeretted? „Olyan feketére festi a

szemét, mint az éjszaka”?1

Sóhajtottam, és feljebb kúsztam a testén, hogy egy

magasságban legyen az arcunk.

 Mindenfajta lányt szerettem. Azt hittem, tudtad.

Próbáltam kihangsúlyozni a múlt időt, de nyilván nem sike-

rült, hiszen azt mondta:

 Akkora játékos vagy!

Mosolyogva mondta, de mégis gyűlöltem, amit mondott.

Gyűlöltem azt a kis élt a hangjában, ami elárulta, hogy milyen-

nek lát. Én vagyok az, aki röptében is megbassza a legyet, és

most ő van soron a combok, ajkak és a gyönyör egyvelegében.

Végül is, az ember a vágyat szereti, és nem azt, amire

vágyik.

Magas labda volt; védhetetlen, ami az eddigi életemet illeti.

Közelebb húzódott hozzám, és markába vette a félig merev

farkamat; enyhén megszorította és simogatni kezdte.

 Most milyen lányokra buksz?

Tehát kiütötte a labdát. Ő sem akarta, hogy ami volt, igaz

1 „She paints her eyes as black as night now” - idézet a The Black Crowes nevű

együttes She Talks To Angels című számából.

215

legyen most is. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam az állát.

 Mostanában inkább olyan lányokra bukom, akik erősen

hasonlítanak egy Szilva nevű skandináv szexbombára.

 Miért zavart téged, amikor játékosnak neveztelek? – Fel-

mordultam, és kifordultam a fogásából. - Komolyan beszélek!

A karommal betakartam a szemem, és próbáltam össze-

szedni a gondolataimat.

 Mi van, ha már nem vagyok ugyanaz? Ha már nem

vagyok az a fickó, aki tizenkét évvel ezelőtt voltam? Nyíltan

beszélek a szeretőimmel, és megmondom, hogy mit szeretnék.

Nem játszom már többé.

Visszahúzott egy kicsit, és csodálkozó szemmel nézett rám.

 Ettől még nem leszel fogékony és mély, Will. Senki sem

mondta, hogy egy játékos szükségszerűen seggfej.

 Azt gondolom - dörgöltem meg az arcom -, hogy a játé-

kos szónak olyan jelentése van, ami nem illik rám. Úgy érzem,

épp eléggé próbálok jó lenni ahhoz a nőhöz, akivel vagyok, és

megbeszélni vele, hogy mit csinálunk együtt.

 Nos, velem nem beszélted meg, hogy mi is az, amit

akarsz.

Itt megakadtam, és a szívem vad vágtába kezdett. Nem,

tényleg nem beszéltem meg vele, és ez azért volt, mert annyira

más volt vele, mint a többi nővel. Hannával nemcsak intenzív



fizikai gyönyört éltem át; egyszerre nyugalmat és izgalmat

éreztem vele, és azt, hogy ismer. De nem akartam ezt vele

megbeszélni, mert nem szerettem volna, hogy bármelyikünk is

korlátot szabjon ennek.

Nagy levegőt vettem, és kiböktem:

 Ez azért van, mert nem biztos, hogy amit tőled akarok, az

a szex.

Elhúzódott tőlem, és lassan felült. A takaró lecsúszott a

testéről, mire odanyúlt az ágy végében levő felsőjéért.

216

 Hát, ez... gáz.

Hogy bassza meg! Nem úgy értettem!

 Nem, nem! - mondtam, és mögé ülve megcsókoltam a

vállát. Kivettem a kezéből a felsőjét, és ledobtam a földre.

Megnyaltam a gerincét, kezemet a csípőjére tettem, és felfelé

simogatva megálltam a szívénél. - Csak azt akarom mondani,

hogy többet szeretnék, mint szexet. Érzek valamit irántad, ami



sokkal több a szexuális vonzalomnál.

Elhallgatott, és mozdulatlanná vált.

 Nem mondod komolyan!

 Nem? - Keményen néztem vissza rá, és a pulzusom

felpörgött, inkább a haragtól, mint a bizonytalan félelemtől. -

Mit értesz az alatt, hogy nem? - Felállt, és maga köré tekerte a

takarót. Jeges érzés áradt szét bennem, lehűtve minden

porcikámat. Felültem, és néztem őt. - Te most... most mit

csinálsz?

 Bocsánat. Csak van néhány tennivalóm. - Odament az

öltözőasztalhoz, és elkezdett kipakolni a fiókból. - Be kell

mennem dolgozni.

 Most?

 Igen - mondta.

 Szóval, én azt mondom, hogy érzek valamit irántad, mire

te kidobsz?

Megpördült maga körül, és szembenézett velem.

 Mennem kell, most! Oké?

 Azt látom.

Hanna kisántikált a fürdőszobába. Megalázott voltam és

dühös. És rémült is voltam, az az igazság. Ki gondolta volna,

hogy elszúrok mindent egy lánnyal, azért, mert beleszeretek?

Ki akartam ebből lábalni. Fel akartam kelni az ágyból, és

visszahozni ide őt. Talán mindkettőnknek el kéne gondolkod-

nunk egy-két dolgon.

217

Becsuktam magam mögött az ajtót, és néhány nagy levegőt

vettem. Egyedül akartam lenni. Kellett néhány perc, hogy

megértsem, mi folyik itt. Ma reggel még azt hittem, hogy én is

gyorsan a szemétdombra kerültem, mint Will hódításai

általában, erre most azt mondja, hogy többet akar.

Mi a franc?

Miért bonyolítja a dolgokat? Az egyik dolog, amit szerettem

benne, pontosan az volt, hogy mindig tudni lehetett, hányadán

állok vele. Rossz vagy jó - de mindig pontosan lehetett tudni az

állást. Nem volt vele semmi sem bonyolult; a szexszel sem volt

probléma. Ennyi. Sokkal könnyebb volt, amikor még nem volt

más lehetőség előttem.

Ő volt a rosszfiú, a menő pasi, akivel a hátsó udvar zugában

a nővérem kavart. Ő volt a legkorábbi fantáziáim tárgya. Nem

mintha azzal töltöttem volna az ifjúságom, hogy epekedjek

utána - valójában épp az ellenkezője történt -, mert hiába

voltam tisztában azzal, hogy mennyire vágyom rá, valódi

alkalom sohasem adódott. Ez könnyebbé tette a dolgomat.

De most? Most, hogy megérinthetem, és ő is megérinthet

engem, és azt mondja, hogy többet is akar tőlem, pedig nyilván

nem... ez nagyon megbonyolítja az egészet.

Will Sumner nem ismeri a többet szó jelentését. Nem ő volt

218

az, aki elmondta, hogy még sohasem volt hosszabb távon

egyetlen monogám kapcsolata sem? Hogy még sohasem talált

senkit, aki fenntartotta volna az érdeklődését? És nem épp az

első szexuális együttlétünk reggelén kapott üzenetet az egyik

nem-barátnőjétől? Hát, köszönöm, én ebből nem kérek.

Mert bármennyire is szerettem vele tölteni az időmet, és

bármennyire szórakoztatott, hogy mindezt a tanulás álcája alatt

csinálhattam, tudtam, hogy én sohasem leszek igazi játékos. Ha

tovább engedem a bugyimnál - ha beengedem a szívembe, és

belezúgok -, akkor elvesztem.

Mivel úgy döntöttem, hogy mégis be kell mennem dol-

gozni, zuhanyozni kezdtem, és közben néztem, ahogy a gőz

betölti a fürdőszobát. Nagyot sóhajtottam, ahogy beléptem a

meleg víz alá, és lehajtott fejjel hagytam, hogy a víz

zuhogásának hangja kimossa belőlem a káoszt. Kinyitottam a

szemem, végignéztem a testemen és a rajta elkenődött tintán.

A kivételes dolgok kivételes embereknek valók.

A szavak, melyeket oly nagy gonddal írt a csípőmre, most

elmosódtak. Voltak helyek, ahol a tinta átragadt az ujjaira, és



ahol fájdalmasan kemény, hol pillekönnyű érintései nyomán

maszatos ujjlenyomatok maradtak a mellem között, a

bordáimon és lejjebb.

Egy pillanatra megcsodáltam a finom kézírását, és eszembe

jutott az elszánt arckifejezése, ahogy dolgozott. A szemöldöke

összeért, a haja előrehullott, és eltakarta az egyik szemét.

Meglepett, hogy nem hajtotta félre - pedig ezt a mozdulatot

egyre aranyosabbnak tartottam - mert annyira koncentrált,

annyira céltudatosan csinálta, amit csinált, hogy észre sem

vette, csak írta tovább a rendezett betűit a bőrömre. Aztán az

egészet tönkretette azzal, hogy elvesztette a fejét. És én is jól

kiborultam.

A szivacs után nyúltam, és egy csomó tusfürdőt tettem rá.

Dörgölni kezdtem a tintanyomokat, melyeknek a fele már

219

amúgy is eltűnt a vízsugár alatt; a többi is lassan elfolyt a

lefolyóba tartó habos csíkkal együtt.



Mikor Will és az írása utolsó nyomai is eltűntek rólam, és a

víz hűlni kezdett, kiléptem a fülkéből, majd gyorsan felöl-

töztem, mert borzongató volt a hideg.

Kinyitottam az ajtót, és azt láttam, hogy föl-alá járkál a

szobában; már rajta volt a futóruhája és a sapkája is. Úgy tűnt,

nagyon menni akar. Aztán lekapta a sapkáját, és szembefordult

velem.

 Na végre, baszki! - mondta.

 Hogy mi? - kérdeztem feltörő indulattal.

 Nem te vagy az, akinek oka van mérgesnek lenni.

Leesett az állam.

 Hogy én... mi?

 Itt hagytál - bökte ki.

 A fürdőszobába mentem - szögeztem le.

 Kibaszottul kikészültem, Hanna!

 Egyedül akartam lenni, Will! - mondtam, és mintha

illusztrálni akarnám a mondottakat, kimentem a hálószobából a

folyosóra. Ő követett.

 Most ugyanazt csinálod - mondta. - Fontos szabály: ne

rágj be, és ne hagyj magára senkit a saját lakásodban. Tudod

te, hogy milyen rossz ez nekem?

Beléptem a konyhába.

 Rossz neked? Van fogalmad egyáltalán, hogy mekkora

érzelmi atombombát dobtál rám? Muszáj volt gondolkodnom!

 És nem tudtál itt gondolkodni?

 Meztelen voltál!

 És? - rázta meg a fejét.

 Nem tudok gondolkodni, ha meztelen vagy! - kiabáltam.

- Túl sok ez nekem! - A testére mutogattam, de aztán rájöttem,

hogy ez rossz ötlet. - Én csak... kiborultam, oké?

220

 És szerinted én hogy érzem magam?

Csak nézett rám, az állán megfeszültek az izmok. Amikor

nem válaszoltam, megrázta a fejét, lenézett, és zsebre vágta a

kezét. Ezt nem kellett volna. A futónadrágja ettől lejjebb

csúszott, és kicsúszott belőle a trikója. Oh. Az a vékony csík,

ami kilátszott a kidolgozott hasából és a csípőjéből, szintén

nem segített rajtam.

Kényszerítettem magam, hogy a beszélgetésre koncent-

ráljak.

 Most mondtad, hogy nem tudod, mit akarsz. Aztán azt

mondtad, hogy érzel valamit irántam, ami túlmegy a szexen.

Hogy őszinte legyek, nem úgy tűnik, mintha értenéd, mi folyik

itt. Miután először lefeküdtünk egymással, gyakorlatilag

kidobtál; most meg azt mondod, hogy többet is akarsz?

 Hé! - kiáltott rám. - Nem dobtalak ki! Csak annyit

mondtam, milyen furcsa az, hogy ilyen fesztelenül...

 Will! - vágtam közbe eltökélten. - Tizenkét éven át a

bátyámmal közös sztorijaitok között éltem. Láttam, mi történt

Livvel, miután felszedted őt; hónapokig ácsingózott még

utánad, és gondolom, neked fogalmad sem volt erről. Láttalak

kisurranni családi összejöveteleken a koszorúslányokkal, és



azóta semmi sem változott. Felnőtt életed legnagyobb részét

tizenkilenc éves srácként töltötted, és most azt mondod, hogy

többet akarsz? Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent ez?

 És te tudod? Most hirtelen mindent tudsz? Honnan

veszed, hogy tudtam, milyen sokat jelentett az a dolog Livnek?

Nem mindenki beszéli meg az érzéseit és a szexuális vágyait

azonmód, hogy felmerülnek, mint te! Nem is ismertem még

ilyen nőt, mint te vagy!

 Nos, ez a skalpjaid számát tekintve igen szomorú tény.

Nem is tudtam, honnan jött ez az egész; de abban a

pillanatban, hogy a szavak elhagyták a számat, már tudtam,

hogy túl messzire mentem. Láttam, hogy feladja a harcot; a

221

válla összeesett, a tüdeje összeszorult. Rám nézett, hosszan, de

a szemében már nem volt tűz... csak üresség.

Aztán fogta magát, és elment.



* * *

Annyit járkáltam föl s alá az ebédlőben a régi szőnyegen, hogy

csodálkoztam, hogy még nincs rajta egy ösvény. A fejemben

zűrzavar volt, a szívem csak nem akart megnyugodni.

Fogalmam sem volt, mi is történt, de a bőröm alatt éreztem,

ahogy az izmaim keményen megfeszültek a gondolatra, hogy

épp most űztem el a legjobb barátomat és életem legjobb

szexpartnerét.

Valami ismerős dolgot kerestem. A családom jutott

eszembe.

Négyet csörgött a telefon, mielőtt Liv felvette.

 Ziggy! - szólalt meg a nővérem. - Hogy vannak a

laborpatkányok?

Becsuktam a szemem, és nekitámaszkodtam a konyha és a

nappali közti ajtófélfának.

 Jól vannak, kösz. És hogy van a gyerekgyár? -



kérdeztem, majd gyorsan hozzátettem: - Persze, nem a

vaginádra gondolok.

Feltörő nevetés hallatszott a vonal másik végéről.

 Látom, még most sem tudsz disztingválni. Egyszer még

kicsinálsz ezzel valakit, azt tudod, ugye?

Nem is tudta, hogy már megtörtént.

 Hogy vagy? - kérdeztem, hogy biztonságosabb vizek felé

kormányozzam a beszélgetést. Liv már férjhez ment, és ez volt

az első terhessége; már készült a sokat emlegetett első

Bergstrom unoka. Anyám soha nem is hagyta őt magára tíz

percnél tovább.

Liv felsóhajtott, és elképzeltem őt, ahogy leül a sárga

222

konyhájában az ebédlőasztalhoz, és hatalmas fekete labradora

odaheveredik a lábai elé.

 Jól vagyok - mondta. - Baromira fáradtan, de jól.

 Jól bánik veled az örökös?



 Mint mindig - válaszolta, és éreztem hangjában a

mosolyt. - Ez egy tökéletes baba lesz. Várd csak ki a végét!

 Naná - mondtam. - Csak vess egy pillantást a nagy-

nénjére!

 A számból vetted ki a szót - nevetett.

 Találtatok már neki nevet?

Liv úgy döntött, hogy nem akarja tudni a közelgő lény

nemét, amíg meg nem születik. Így elég nehéz volt az új

unokahúgomat vagy unokaöcsémet becézni.

 Leszűkítettük a kört.

 És? - kérdeztem kissé szkeptikusan. A nővérem és a férje

által összegyűjtött, fiú- és lánynévként is használható nevek

egészen nevetségesek voltak.

 Nem! Nem mondom meg!

 Mi? Miért? - vinnyogtam fel.

 Mert mindig találsz valami rosszat bennük.

 Ez nevetséges - hápogtam. Bár, ami azt illeti, igaza volt.

A névfelhozatal idáig rémes volt. A férjével, Robbal, úgy

gondolták, hogy a madarak faj- és családnevei nemileg

semlegesek és megfelelnek a célnak.

 Na, és mi van veled? - kérdezte. - Mennyivel lett jobb az

életed, mióta a múlt hónapban kiterítette kártyáit a főnök úr?

Felnevettem, mert világos volt, hogy Jensenre gondolt, és

nem apára, de nem is Liemackire.

 Futok, és többet járok társaságba. Szóval, bizonyos

kompromisszumra jutottunk.

De Livet nem lehetett megtéveszteni.

 Kompromisszumra? Jensennel?

223

Az elmúlt hetekben beszéltem már párszor Livvel, de

szándékosan elkerültem az egyre szorosabbá váló barát-

ságomat, kapcsolatomat, akármicsodámat Willel. Az ok

nyilvánvaló volt. De most szükségem volt a nővérem

véleményére, és a gyomrom összeszorult a rémülettől.

 Nos, tudod, hogy Jensen azt akarta, hogy többet

mozduljak ki otthonról. - Szünetet tartottam, és a nappaliban

levő antik láda díszítéseit rajzoltam körül az ujjammal. - Azt

mondta, hívjam fel Willt.

 Willt? - kérdezett vissza, és a pillanatnyi csöndben azon

töprengtem, vajon ő is ugyanarra a magas, egyetemista korú

remekműre gondol-e, akire én. - Várj csak; Will Sumnert?

 Igen, őt - mondtam. Már attól mozgolódni kezdett

bennem minden, hogy beszéltem róla.

 Hah. Ezt nem vártam volna.

 Én sem - tettem hozzá.

 És megtetted?

 Mit tettem meg? - kérdeztem, és máris megbántam, hogy

mindezt elárultam.

 Fölhívtad? - mondta nevetve.

 Igen. És részben emiatt hívlak most.

 Ez csodásan vészterhesen hangzik.

Nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, így a legegyszerűbb,



legártatlanabb részlettel kezdtem.

 Nos, itt lakik New Yorkban.

 Tudom, emlékszem rá. És? Nem láttam már időtlen idők

óta, pedig nagyon szeretném tudni, mit csinál. Hogy néz ki?

 Ó, hát... jól - mondtam a lehető legsemlegesebb hangon. -

Mostanában sokat lógtunk együtt..

Csönd lett egy pillanatra, és ezalatt szinte láttam, ahogy Liv

a homlokát ráncolva, összeszűkült szemmel próbálja kitalálni a

rejtett értelmét annak, amit mondtam.

224

 Sokat lógtatok? - kérdezett vissza.

Sóhajtottam, és megdörzsöltem az arcom.

 Jézus Mária, Ziggy! Te Willel kavarsz?

Felsóhajtottam, és nevetés hangját hallottam a telefonból.

A kezemben levő készülékre néztem.

 Ez nem vicces, Liv.

 De igen, nagyon vicces - mondta, és fújt egy nagyot.



 A... fiúd volt.

 Ó, nem, nem volt az. Még csak kicsit sem. Azt hiszem,

úgy tíz percig tartott az egész.

 És a csajkódex?

 Az érvényes, de komoly időkorlátokkal. És fokozati

korlátokkal. Szóval, azt hiszem, el sem jutottunk az alap-

vonalig. Bár, ugyanakkor abszolút készen álltam rá, hogy lövő

helyzetbe hozzam, ha érted, amit mondok.

 Azt hittem, teljesen kikészültél azon a hétvégén.

 Akkor jegyezd fel magadnak: először is, sohasem

voltunk együtt. Csak egy kis izgalmas matatás volt az egész

anya kertészcuccai között. Jézusom, már alig emlékszem rá!

 De úgy kiborultál, hogy haza se jöttél a nyáron, hogy

apával dolgozz!

 Azért nem jöttem haza, mert jóformán az egész évet

ellógtam, és be kellett hoznom a lemaradt vizsgáimat a nyáron.

Neked nem mondtam el, mert anya és apa nyilvánvalóan

megtudták volna tőled, és akkor kibeleznek.

Az arcomra szorítottam a kezem.

 Olyan zavarban vagyok!

 Ne legyél - válaszolta, és a hangjában most már aggo-

dalom érződött. - Csak mondd el, hogy mi is van most

köztetek.

 Egy csomó időt töltünk együtt. Nagyon kedvelem őt, Liv.

Úgy értem, lehet, hogy ő a legjobb barátom. Aztán össze-

225

jöttünk, és másnap nagyon furcsa volt. Amikor az érzéseiről

kezdett beszélni, úgy tűnt, mintha egy elcseszett érzelem-

kifejezési kísérlet alanya lennék. A Bergstrom lányok között,

ugye, nincs túl jó híre.

 Így aztán még inkább leírtad magadban, mert a húszéves

emlékeidben ő volt az én álmaim pasija, aki otthagyott engem

összetört szívvel.

 Ez is benne volt - sóhajtottam.

 És mi van még?

 Talán az, hogy egy kurva. Még csak a töredékére sem

emlékszik azokra, akikkel lefeküdt. Aztán alig huszonnégy

órával azután, hogy megfeledkezett a közös futásunkról, arról

kezdett beszélni, hogy többet akar a szexnél.

 Aha - mondta elgondolkodva. - Tényleg? És te?

 Nem tudom, Liv - sóhajtottam. - De ha tényleg úgy

gondolja, és ha én is, akkor is; hogyan bízhatnék benne?

 Nem szeretném, hogy tudatlan maradj, így hát elmesélek

neked néhány dolgot. Felkészültél?

 Egyáltalán nem - mondtam.

Így hát folytatta.

 Mielőtt találkoztam Robbal, egy hatalmas szédelgő volt.

Nem is tudom, hol nem járt a farka. De most? Egy teljesen más

ember. Felnyalja a padlót előttem, ahol járok.

 Igen, de ő el akart téged venni - mondtam. - Nemcsak

döngetni akart.

 Amikor összejöttünk, csak döngetni akart. Nézd, Ziggy,



tizenkilenc és harmincéves kora között rengeteg minden

történik egy emberrel. Nagyon sokat változhat.

 Ebben biztos vagyok... - mormogtam, mert eszembe

jutott Will mélységes mély hangja, szakértő módon gyakorlott

ujjai, és a széles, szilárd mellkasa.

 Nemcsak a férfitest fejlődéséről beszélek - folytatta, majd

226

egy kis szünet után hozzátette -, bár arról is. De most azt

gondolom, hogy muszáj lesz elküldened egy képet a

harmincegy éves Will Sumnerről!

 Liv!

 Vicceltem! - nevetett föl, majd elhallgatott. - Vagyis,

nem. Komolyan mondtam. Küldj egy képet róla! És nagyon

utálnám, ha elszalasztanád a lehetőséget azért, mert úgy

gondolod, hogy most is úgy viselkedik, mint egy tizenkilenc

éves férfikurva. Gondolj bele: te mennyit változtál tizenkilenc

éves korod óta? - Erre nem mondtam semmit, csak az ajkamba



haraptam, és tovább húzogattam az ujjamat anya antik

ládikáján. - És az csak öt éve volt. Akkor most képzeld el őt.

Most harmincegy. Nagyon sokat lehet tanulni tizenkét év alatt,

Ziggs.

 A rosseb! - mondtam. - Gyűlölöm, ha igazad van.

 Gondolom - nevetett fel -, a logikus agyad valamiféle

védőpajzsként működött a Sumner-féle bűvölet ellen?

 De nem túl jól.

Lehunytam a szemem, és nekitámaszkodtam a falnak.

 Nahát, ez marha jó! Úgy örülök, hogy felhívtál! Terhes

vagyok, és már akkora, mint egy bálna, és mostanában nem

történik velem semmi érdekes. De ez fantasztikus!

 Egyáltalán nem fura neked ez az egész?

Egy kicsit hümmögött, míg meggondolta a dolgot.

 Hát, éppen lehetne, de ha jól meggondolom... Will és én?

Ő volt az első fiú, akit megkívántam, de nagyjából ennyi. Két

másodperc alatt túljutottam rajta, amikor Brandon Henley

piercinget rakatott a nyelvébe.

A tenyerembe temettem az arcomat.

 Fúj, ez undi!

 Hát, igen. Nem meséltem neked erről, mert nem

akartalak összetörni; és nem akartam azt sem, hogy amiatt

227

nyaggass, hogy mennyiben befolyásolja a piercing az izmok

összehúzódását, vagy valami ilyesmi...

 Hát, ez a beszélgetés örökre nyomot hagy majd bennem -

mondtam. - Végeztünk?

 Ó, még nem!

 Nagyon elcsesztem a dolgokat - folytattam nyögve, és

közben az arcomat dörgöltem. - Liv, én egy akkora fasz voltam

vele!

 Úgy érzem, kinéz neked egy kis seggnyalás. Benne van

az ilyesmiben?

 Jézus, inkább leteszem!

 Jól van, na! Nézd, Zig! Ne egy tizenkét éves szemével

lásd a világot! Hallgasd meg őt is! Jusson eszedbe, hogy Will-

nek van egy farka, ami meghülyíti. De ha hülye is, egy édes

hülye. Ezt még te sem tagadhatod!

 Ne akarj meggyőzni!

 Azt úgysem lehet. Most pedig húzd szépen föl a

nagylányos bugyidat, és hozd helyre a dolgokat!

* * *

Míg Will lakása felé mentem, az egész utat azzal töltöttem,

hogy felidéztem annak a karácsonynak az összes emlékét, és

megpróbáltam összevetni azzal, amit Liv mondott nekem.

Tizenkét éves voltam, és Will egészen megigézett. Vagy

inkább az a gondolat, hogy ő és a nővérem együtt járnak. De

most, hogy már hallottam Liv verzióját erről, és az utána

következő hétről is, azt próbáltam kitalálni, hogy mennyi volt

ebből igaz, és mennyit gyártott hozzá az én mindent

túldramatizáló agyam. És valamiben igaza volt: ezek az

emlékek nagyon is kézenfekvővé tették, hogy bedugjam Willt a

férfikurva-dobozba, hogy ne is jöhessen ki onnan többé.

228

Tényleg többet akart? Egyáltalán: képes lenne több re? És én?

Felnyögtem. Sok mindenért kell bocsánatot kérnem.

Nem válaszolt, amikor kopogtam; nem válaszolt az

üzeneteimre sem, amiket küldtem. Így egy hirtelen ötlettől

vezérelve elkezdtem disznó vicceket írogatni neki.

Mi a különbség a pénisz és a fizetési csekk

között? - írtam.

Amikor nem kaptam választ, folytattam.

Az, hogy egy nö mindig lelkesen veszi kézbe

az utóbbit.

Semmi.

Mit mond az egyik cici a másiknak?

Megint nem jött válasz.

Azt, hogy te vagy a legjobb kebelbarátnöm!

Úristen, de szar! Mégis, úgy döntöttem, hogy még eggyel

próbálkozom.

Mi jön a hatvankilenc után?

A kedvenc számát írtam, és reméltem, hogy ez elég lesz

hozzá, hogy kicsalogassam. De majdnem elejtettem a telefont,

amikor láttam, hogy valami megjelenik a kijelzőn.

Fogmosás. De baszd meg, Hanna, ezek

szörny ű ek! Gyere föl, mielött mindketten

kínosan éreznénk magunkat!

* * *

Szó szerint futottam a liftig.

Az ajtaja már nyitva volt, és ahogy beléptem, vacsora-

készítés közben találtam. A tűzhelyen lábasok gőzölögtek, a

pultot pedig alapanyagok színes sokasága töltötte be. Egy régi

Primus trikó volt rajta, és kifakult, gyűrött farmer. Olyan jól

nézett ki, hogy legszívesebben megzabáltam volna. De nem

nézett föl, ahogy beléptem, hanem az előtte levő vágódeszkát

és a kést figyelte, amivel dolgozott.

229

Bizonytalan léptekkel mentem át a helyiségen, és megálltam

a háta mögött, arcomat a vállának nyomva.

 Nem tudom, miért viselsz még mindig el - mondtam.

Mélyet lélegeztem, hogy megjegyezzem az illatát. Mert mi

van akkor, ha tényleg mindent elrontottam - mi van, ha elege

lett az idétlen Ziggyből az idióta kérdéseivel, a szex közbeni

ügyetlenkedésével és a forrófejű következtetéseivel együtt? Én

már jóval korábban ajtót mutattam volna magamnak.

Ám ő letette a kést, és felém fordult. Nagyon nyúzott volt,

és emiatt bűntudat mardosta a gyomromat.

 Talán rosszul ismered a tényeket Livvel kapcsolatban -

mondta -, de ez nem jelenti azt, hogy más dolgok ne lettek

volna. Voltak olyan lányok is, akikre nem is emlékszem. - A

hangja őszinte volt, és ezt akár bocsánatkérésnek is lehetett

venni. - Csináltam olyan dolgokat, amikre nem vagyok büszke.

Most pedig hirtelen utolért a múltam...

 Ezért rémített meg a gondolat, hogy többet is akarsz

tőlem - mondtam én erre. - Az, hogy annyi nőd volt a múltban,

és hogy fogalmad sincs, hány lány szívét törted össze eddig.

Talán nem is tudod, hogyan kell nem összetörni valaki szívét.

Szeretném hinni, hogy vagyok olyan okos, hogy ne akarjak

csatlakozni ehhez a klubhoz.

 Tudom - válaszolta. - És biztosan ez is hozzájárul a

vonzerődhöz. Nem azért jöttél, hogy megváltoztass. Csak azért

vagy itt, mert barátkozni akarsz velem. Miattad sokkal többet

gondolkodom a korábbi döntéseimről, és ez jó dolog. -

Szünetet tartott, majd bizonytalanabbul folytatta. - És be-

vallom, egy kicsit el voltam varázsolva az együttlétünk utáni

pillanatokban... csak hagytam, hogy magukkal ragadjanak.



 Ez rendben van - mondtam, és felegyenesedtem, hogy

megpusziljam az állát.

 Nekem jó, ha csak barátok vagyunk - mondta. - De még

jobb, ha olyan barátok, akik szexelnek is. - Odahúzott

230

magához, hogy a szemembe nézhessen. - Ez így rendben van,

ha ebben maradunk, nem?

Próbáltam kifürkészni az arcát, megérteni, hogy miért

fogalmaz meg minden szót olyan nagy gonddal.

 Bocsáss meg azért, amiket mondtam - mondtam. -

Pánikba estem, és bántó dolgok jöttek a számra. Hülyén érzem

magam.

Odanyúlt, az egyik ujját beakasztotta az övtartómba, és

magához húzott. Szívesen mentem, hogy a mellemen érez-

hessem a melle nyomását.

 Mindketten hülyék vagyunk - mondta, és a számra nézett.

- És csak, hogy tudd: most mindjárt megcsókollak.



Bólintottam, és lábujjhegyre álltam, hogy a szájához

emeljem a szám. Nem is volt ez igazi csók, de nem tudtam

volna megmondani, hogy minek is nevezzem. Az ajka több-

ször az ajkamhoz ért, és mindig egyre szorosabban. Aztán a

nyelve lágyan kinyúlt, de alig érintett meg vele, majd magához

húzott, és mélyebbre nyomta. Éreztem az ujjait, ahogy a

derekamnál becsúsztatta őket a pólóm alá.

A fejem hirtelen tele lett ötletekkel, hogy mit is szeretnék,

hogy csináljon velem. Sokkal közelebb akartam lenni hozzá.

Meg akartam ízlelni mindenét. Eszembe akartam vésni testének

minden vonalát, minden izmát.

 Szeretnélek leszopni - mondtam, mire hátrább húzódott,

de csak annyira, hogy láthassa az arcomat. - De most tényleg.

Hogy elélvezz, meg minden

 Igen?

Bólintottam, és ujjaimmal végigsimítottam az állát.

 Mutasd meg, hogy csináljam szuperül!

 Jézusom, Hanna! - nevetett föl, és csendben ismét

megcsókolt.

A csípőmmel éreztem, hogy már kemény, és lecsúsztattam a

kezem a testén, hogy megérintsem a tenyeremmel.

231

 Oké? - kérdeztem.

Tágra nyílt, bennem bízó szemmel nyúlt a kezem után, és a

díványhoz vezetett. Egy pillanatra tétovázott, mielőtt leült.

 Ha így nézel, mindjárt elájulok.

 És nem az a lényeg? - Nem vártam felszólításra, hanem

letérdeltem a padlóra, a lábai közé. - Mondd el, hogyan

szeretnéd, hogy csináljam!

A pillantása elnehezedett, ahogy lenézett rám. Segített

kioldani az övét, lehúzni a nadrágját, és nézte, ahogy

lehajoltam, hogy megcsókoljam a makkját. Amikor felnéztem,

az arcomat figyelte. Aztán megmarkolta a farkát a tövénél.

 Nyald végig a tövétől a végéig! Lassan kezdd! Játssz

velem egy kicsit!

Odahajoltam, és nyelvemet végighúztam a rúdja alsó felén,

a vastag véna mentén, majd lassan áttértem a felső részére is.

Már nedves volt a makkja végén, és meglepett, hogy milyen

édes az íze. Megcsókoltam a makkját, majd megszívtam. Ő

felnyögött.

 Újra! Kezdd a tövénél! És vedd a szádba megint egy

kicsit a végét!

 Micsoda igények! - suttogtam, ahogy mosolyogva

megcsókoltam a farkát.

Ám ő nem volt képes visszamosolyogni; kék szeme viharos

érzéseket mutatott.

 Te akartad - morogta. - Most elmondom neked lépésről-

lépésre, hogy mit képzeltem el már százszor is.

Újrakezdtem. Imádtam, imádtam látni, hogy ilyen.

Veszélyesnek tűnt egy kicsit, ahogy a mellette nyugvó szabad

keze ökölbe szorult. Azt akartam, hogy engedje szabadjára

magát, markoljon bele a hajamba, és keményen belenyomuljon



a számba.

 Most szopd!

232

Bólintott, ahogy körbevettem az ajkammal, aztán a

számmal, és a nyelvemmel is simogattam egy kicsit.

 Szopd erősebben! Keményen!

Megtettem, amit kért, és egy pillanatra lehunytam a

szemem, mert attól tartottam, hogy félrenyelek vagy elvesztem

a kontrollt. De láthatóan mindent jól csináltam.

 Baszki, igen, ez jó! - nyögte, amikor ajkammal rácup-

pantam. - Csináld nyálasan... és használd a fogaidat is! -

Megerősítésért néztem fel rá, mielőtt megkarcoltam volna a

fogammal. Ő felmordult, megrándult a csípője, és a makkja

nekinyomódott a torkomnak. - Ez az! Jézusom! Minden, amit

csinálsz, kibaszott jó!

Erre az elismerésre vágytam, hogy átvegyem az irányítást,

hogy keményebben dolgozzak rajta, hogy felszabadítsam



magam.

 Igen! Óóó... - A csípője durvábban, keményebben kezdett

mozogni. A szeme az arcomra meredt, a kezét a hajamba tette,

pont úgy, ahogy szerettem volna. - Mutasd meg, menynyire

szereted csinálni!

Becsuktam a szemem, nyögdécselni kezdtem, és már teljes

odaadással szoptam. Éreztem, ahogy a hangok kijönnek a

torkomból, mintha azt mondanám, hogy igen, még, élvezz el!

Mély nyögései és szaggatott lélegzése drogként hatottak

rám, és éreztem, hogy magam is egyre közelebb és közelebb

kerülök az élvezethez. Találtunk egy közös ritmust. A szám és

a kezem együttműködött a csípőjével, és éreztem, hogy már

visszatartja magát, hogy még tovább tartson az egész.

 A fogaid! - emlékeztetett sziszegve, majd megelégedve

mordult fel, ahogy megtettem, amit kért.

Az egyik kezével végigsimogatta a farkát körbeölelő ajkam,

a másikkal továbbra is a hajamat markolta, vezetve a

mozdulataimat, majd megállított, miközben ő óvatosan felfelé

nyomta magát. A nyelvemnek feszült, a keze a hajamban

233

ökölbe szorult.

 Elmegyek, Hanna, elmegyek!

Éreztem, ahogy megfeszülnek a hasán és a csípőjén az

izmok. Még utoljára hosszan megszívtam a farkát, mielőtt

kivettem a számból. Kézbe vettem, és gyorsan, keményen,

szorosan húzogatni kezdtem, ahogy szereti.

 Ó, basszus - figyelmeztetett, és sziszegve engedte ki

magából a levegőt, ahogy forrón a kezembe élvezett. Én

közben folyamatosan dolgoztam rajta, lassuló mozdulatokkal,

és amikor már túl sok lett neki, elhessegette a kezem, és

mosolyogva húzott fel magához.

 A francba, te tényleg gyorsan tanulsz - mondta, és

megcsókolta a homlokom, az arcom, a szám sarkát.

 Mert kiváló tanárom van. - Nevetett, és a mosolyaink

összeértek. - Biztosíthatlak róla, hogy ezt nem tapasztalatból

tudom.

Eltávolodott egy kicsit, és a tekintete végigvándorolt az

arcom minden négyzetcentijén.

 Itt maradsz velem vacsorára?

Mellékuporodtam, és bólintottam. Nem is volt olyan hely,

ahol most szívesebben lettem volna.

234

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Rég volt már, hogy összebújtam egy nővel a kanapémon, olyan

rég, hogy már el is felejtettem, milyen jó dolog is ez. De most

itt volt Hanna, és némi zavarodottságot észleltem magamon,

amiért egyszerre élvezhettem a sörömet, a kosármeccset, egy

kis tudományos okfejtést és egy szép hölgy domborulatait. Egy

hosszú húzással kiittam a sörömet, majd Hannára néztem, aki

már szinte félálomban volt.



Látva a ma reggeli reakcióját, csalódott voltam, hogy vissza

kellett vonulnom. De gyorsan tanulok, és bármit megtennék

érte. Ha azt szeretné, hogy a kapcsolatunk maradjon alkalmi

jellegű, akkor ilyen marad. Ha azt akarja, hogy pusztán barátok

legyünk, némi extrával, még azt is megpróbálom. Türelmes

leszek, adok neki időt. Csak vele akarok lenni. És bármilyen

fellengzősen hangzik, úgy voltam vele, hogy jöjjön, aminek

jönnie kell.

Most az is megfelelt, hogy egy darabig Kitty legyek.

 Jól vagy? - brummogtam, és megpusziltam a feje tetejét.

Bólintott, hümmögött valamit, és szorosabban markolta az

ölében levő sörösüveget. Még alig ivott belőle, és mostanára

már bizonyára meg is melegedett, de tetszett, hogy nála is van

egy.

 Nem szereted a sört? - kérdeztem.

235

 Ennek fenyőtoboz íze van.



Felnevettem, és kihúztam a karom mögüle, hogy letegyem

az üres üveget a földre.

 A komló.

 És abból készül a marihuána meg a ruhák?

Még jobban nevettem, ahogy előregörnyedtem.

 Az a kender! Te szent isten, most viccelsz? - Ahogy

ránéztem, láttam, hogy mosolyog. Nyilvánvaló volt, hogy

szórakozik velem. Fensőbbségesen megütögette a fejemet, én

meg leráztam a kezét. - De legalább egy pillanatra

elfelejtettem, hogy valószínűleg az összes létező növényt

ismered fejből.

Kéjesen kinyújtózott, és a karja alig észrevehetően

megremegett a feje fölött. Én persze kihasználtam a

lehetőséget, hogy lecsekkkoljam a mellét. Történetesen egy

abszolút menő Doctor Who trikó volt rajta, amit korábban nem

is vettem észre.

 Felméred a portékámat? - kérdezte, miközben lassan

leengedte a karját.

 Igen - bólintottam.

 Te mindig ilyen cicimániás voltál? - kérdezte.

Mivel túlságosan is tálcán kínálta, inkább figyelmen kívül

hagytam a más nőkre vonatkozó kérdést, és úgy döntöttem,

hogy most nem foglalkozom ezzel a tabutémával... egyelőre.

Ott ült mellettem, és ahogy elcsendesedett, láttam, hogy a régi

kimondatlan kérdést teszi fel újra magának: túl vagyunk már

ezen a témán?

A csengő mentett meg minket, vagyis a telefonom züm-

mögése a kávézóasztalon. Maxtől jött üzenet.

Maddie-hez tartunk néhány korsóra. Jössz?

Megmutattam a telefont Hannának; részben azért, hogy

lássa, most nem egy nő üzent nekem, részben pedig azért, hogy

van-e kedve eljönni.

236

 Ki az a Maddie?

 Maddie Max barátja, akinek van egy bárja Harlemben.

Általában elég üres, de ragyogó a söre. Max még a szörnyű brit

kocsmakaják miatt is szereti a helyet.

 És ki megy még?

 Max. És valószínűleg Sara - vontam meg a vállam. Majd

elgondolkodtam. Kedd volt, így Sara és Chloe valószínűleg

arra voltak kíváncsiak, hogy Kittyvel vagyok-e. Ez az egész

egy kitalált alkalmi dolog volt, hogy kiugrasszák a nyulat a

bokorból. - És fogadni mernék, hogy Chloe és Bennett is

jönnek.

Hanna kissé megdöntötte a fejét, ahogy rám nézett.

 Gyakran jártok bárokba hétköznap? Ilyen komoly

üzletembereknél ez elég furcsa, nem?

Sóhajtottam, majd felálltam, és magammal húztam őt is.

 Hogy őszinte legyek, azt hiszem, le akarják nyomozni a

szexuális életemet.

Ha tudta, hogy a szombat Kristy napja volt, akkor azt is

tudta, hogy keddenként Kittyvel találkoztam. Úgy gondoltam,



jobb, ha most tisztázzuk, hogy a barátaim olykor hajlamosak

ilyen durván beavatkozni az életembe.

Nem változott az arckifejezése, és nem tudtam eldönteni,

hogy ingerült volt-e, féltékeny, ideges, vagy csak egyszerűen

figyelt. Nagyon szerettem volna tudni, mi jár a fejében, de nem

kezdhettem vele újra ezt a beszélgetést, mert megőrjíteném.

Végül is, férfi voltam. És egy férfi minden további nélkül

képes szexelni egy nővel, még a legzavarosabb érzelmi

körülmények között is. Különösen, ha ez a nő Hanna.

Lehajoltam, hogy fölvegyem az üvegeket.

 Nem néz ki hülyén, ha én is elmegyek? Egyáltalán;

tudnak rólunk?

 Igen, tudnak. És nem néz ki hülyén.

237

Nem győztem meg őt, ezért rátettem a vállára a kezem.

 Egy új szabály: a dolgok csak akkor néznek ki hülyén, ha

hagyjuk, hogy hülyén nézzenek ki.



* * *

A bár durván tizenöt sarokra volt a háztól, amelyben laktam,

ezért úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk. New Yorkban a

március vége vagy szürke és hideg, vagy kék és hideg, de a hó

szerencsére már eltűnt, és érezni lehetett a tavaszt.

Egy sarokra a lakásomtól Hanna megfogta a kezem.

Összefontuk az ujjainkat, és egymáséhoz szorítottuk a

tenyerünket. Én mindig is azt gondoltam, hogy a szerelem

egyfajta mentális állapot, ezért váratlanul értek az iránta való

érzéseim fizikai megnyilvánulásai: az, ahogy a gyomrom

összeszorult, ahogy a bőröm vágyott az érintésére, ahogy a

mellkasomban éreztem a nyomást, ahogy a szívem lüktetve

pumpálta a vért az ereimben.

Megszorította a kezem, és megkérdezte:

 Te szereted csinálni a hatvankilencet? Úgy értem,



tényleg.

Csak pislogtam rá, nevettem, és - bassza meg - még jobban

beleszerettem.

 Igen. Imádom.

 Csak, mert... és tudom, hogy utálni fogod, amit mondok,

de...

 Most el akarod venni a kedvem tőle, ugye?

Rám nézett, és közben megbotlott a járda egy repedésében.

 Mondd, ez egyáltalán lehetséges?

Jó a kérdés.

 Valószínűleg nem.

Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd inkább

becsukta. Végül kibökte.

238

 Olyankor valaki fenekében van az arcod.

 Nem, nem így van. Az arcod valaki faszán vagy pináján

van.


De ő már ingatta a fejét.

 Nem. Mondjuk, én vagyok rajtad, és...

 Tetszik ez az elképzelés.

Alig vártam már, hogy kezébe vegye az irányítást, és

meglovagoljon. Tulajdonképpen annyira akartam ezt, hogy

amint elképzeltem, a szabad kezemmel meg kellett igazítanom

magam a nadrágomban.

Ő figyelmen kívül hagyta az utalásomat, és folytatta.

 Szóval, ez azt jelenti, hogy te alattam vagy. A lábaim

széttárva az arcod fölött, vagyis, a fenekem... neked pont szem-

magasságban van.

 Felőlem rendben!

 Az én fenekem. A te szemed előtt!

Elengedtem a kezét, és odanyúltam, hogy a füle mögé

igazítsak egy tincset.

 Ez nem fog meglepni téged, de zéró ellenérzésem van a

fenekek iránt. Azt hiszem, ki kéne próbálnunk.

 Nem idétlen?

Közel húztam magamhoz, és szembenéztem vele.

 Csináltunk már olyasmit, ami idétlen lett volna?

Elpirult, és az utcakő felé nézve mondta:

 Nem.

 És hiszel nekem, ha azt mondom, hogy minden olyan

lesz, hogy jó legyen neked?

Visszaemelte a tekintetét rám, és lágyan, bizalommal nézett

rám.

 Igen.

Újra kézbe vettem a kezét, és folytattuk a sétát.

 Akkor, ezzel megvolnánk. Hatvankilencezünk a

239

közeljövőben.

Csendben mentünk néhány sarkot, hallgattuk a madarak, a

szél és a forgalom hangjait, ami a lámpák ritmusára változott.

 Gondolod, hogy lesz egyszer olyan dolog, amit én tanítok

meg neked? - kérdezte Hanna éppen azelőtt, hogy a bárhoz

értünk.

Rámosolyogtam, és azt dörmögtem:

 Kétség sem fér hozzá.

Aztán kinyitottam a Maddie's ajtaját, és intettem, hogy

menjen előre. A barátaim a kis táncparkett melletti asztalnál

ültek, és azonnal megláttak, ahogy beléptünk. Chloe, aki arccal

az ajtó felé ült, vett észre először. A szája meglepett Ó-ra nyílt,

amit rögtön el is tüntetett. Bennett és Sara felénk fordultak a

székeiken, ügyesen leplezve a meglepetésüket. De az a szemét

Max egy óriási, fültől fülig tartó, szarrágó vigyort küldött

felénk.

 Lám, lám - mondta, és fölállt, hogy megkerülje az asztalt,

és üdvözlésül megölelje Hannát. - Na, nézd csak, ki van itt!

Hanna mosolygott, és mindenkit üdvözölt vagy egy kis

öleléssel vagy intéssel, majd egy széket húzott az asztal

végéhez. Én arrébb küldtem Maxet, hogy leülhessek mellé, és

nem kerülte el a figyelmemet a szarkasztikus nevetése, amikor



azt mondta maga elé:

 Részemről a szerencse.

Maddie maga jött az asztalunkhoz, és néhány további

sörkorcsolyát tett le rá, majd megkérdezte, hogy mit innánk.

Felsorolta a csapolt söröket, és mivel tudtam, hogy Hanna

egyiket sem szeretné, odahajoltam hozzá.

 Van ám rendes italuk is, meg üdítők.

 Az üdítő kifejezetten tiltva van - vakkantotta Max. - Ha

nem szereted a sört, igyál whiskyt!

Hanna nevetett, és egy grimaszt vágott.

 Vodka 7-Uppal jó lenne? - kérdezte, utalva arra a bevett

240

gyakorlatunkra, hogy ő rendeli meg magának az italt, és végül

én iszom meg.

Megráztam a fejem, és grimaszoltam, majd annyira hozzá

hajoltam, hogy majdnem összeért a homlokunk.

 Azt hiszem, nem.



Hümmögött, és valami mást próbált kigondolni.

 Whisky-kóla?

 Azt már meginnám. - Felnéztem Maddie-re. - Egy

whisky-kóla a hölgynek, nekem meg egy Green Flash lesz.

 Húú... az mi? - kérdezte Hanna.

 Egy nagyon komlós sör - válaszoltam, és megcsókoltam

a szája sarkát. - Neked nem ízlene.

Ahogy elment Maddie, félrehúztam Hannát, és szétnéztem

az asztal körül. Érdeklődő pillantások záporoztak felénk.

 Milyen összeszokottak vagytok ti együtt! - mondta Max.

Hanna egy kis kézmozdulattal kifejtette:

 Ez a rendszer: én néhány kortyot iszom az italomból,

aztán ő fejezi be. És még mindig tanulom, hogy miket rendel.

Sara apró, csilingelő sikkantást hallatott, és Chloe úgy

mosolygott ránk, mintha két fotózni való, cuki lajhárbébi

lennénk. Figyelmeztetően néztem rájuk. Mikor Hanna

megkérdezte, hogy merre van a mosdó, majd elindult abba az

irányba, feléjük hajoltam, hogy egyenként a szemükbe nézzek.

 Srácok, ez itt nem a Will és Hanna show! Egy kicsit most

furcsa, ami köztünk van. De ti viselkedjetek normálisan!

 Jó - mondta Sara, de a szeme összeszűkült. - Akkor csak

a jegyzőkönyv kedvéért: nagyon aranyosak vagytok ketten,

mióta összejöttetek, és nagyon bátor dolog a részéről, hogy el

mert jönni közénk.

 Tudom - motyogtam, és belekortyoltam a sörömbe,

ahogy Maddie letette elém. A komló kemény harapása azonnal

lágy, malátás ízbe olvadt át. Lehunytam a szemem, és ele-

241

gedetten nyammogtam, mire a többiek beszélgetni kezdtek.

 Will! - szólalt meg Sara, most már halkabban, hogy csak

én hallhassam. Felém fordult, de előtte hátranézett, hogy csak

én halljam, amit mond. - Kérlek, csak akkor folytasd Han-

nával, ha már tudod, hogy ezt akarod!

 Nagyra értékelem a segítségedet, Sara, de talán jobb

lenne, ha nem avatkoznál bele.

Az arca megkeményedett, és már láttam, hogy hibáztam.

Hanna most egy kicsit volt idősebb, mint Sara akkor, amikor

egy szarjankó kongresszusi képviselővel járt; én viszont pon-

tosan annyi idős voltam, mint akkor az a fickó: harmincegy.

Ezért valószínűleg úgy érezte, hogy kötelessége figyelnie

minden nőre, hogy ne kerüljenek ugyanolyan helyzetbe, mint

amilyenben ő volt sokáig.

 Jaj, basszus, Sara - mondtam -, most már értem! De ez...

más helyzet. Ezt te is tudod, nem?

 Kezdetben mindig más - válaszolta. - Ez a rajongás

időszaka, és ilyenkor mindent megígér az ember.

Nem mintha nem habarodtam volna bele eddig más nőkbe.

De igen. De mindig az eszemre hallgattam, és mindig tudtam,

hogyan hozhatom ki fizikailag a lehető legtöbbet a dologból,

míg az érzelmi oldalát lassan, de biztosan eltávolítottam

magamtól. Mi volt Hannában, amiért kész voltam feladni ezt a

modellt, és fejest ugrani a gyengédség rémisztő mélységébe?



Mikor Hanna visszajött, rám mosolygott, és mielőtt leült

volna, ivott egy kortyot az italából. Azonmód köhögni kezdett,

és könnyes szemmel nézett rám, mintha lángolna a torka.

 Ja, igen - mondtam nevetve -, Maddie nem spórolja ki az

alkoholt az italokból. Figyelmeztetnem kellett volna téged.

 Igyál még! - tanácsolta Bennett. - Sokkal könnyebb, ha

már elzsibbadt a torkod.

 Minden férfi ezt mondja - jegyezte meg csípősen Chloe.

Max nevetése hallatszott az asztal túloldaláról, én meg csak

242

a szemem forgattam, remélve, hogy Hanna nem veszi észre a

kötekedésüket. Úgy látszott, tényleg nem, mert egy újabb korty

után már sokkal természetesebben viselkedett.

 Így már jó. Már jobban vagyok. Szent isten, biztos olyan

ez nektek, mintha először innék életemben. De biztosítalak,

hogy szoktam néha inni, csak...

 Csak nem túl tehetségesen - fejeztem be nevetve.



Az asztal alatt egyszer csak Hanna tenyerét éreztem a

térdemen, aztán felcsúszott a combomra. Ott megtalálta a

kezem, és köré fonta az ujjait.

 Emlékszem, amikor először ittam alkoholt - mesélte Sara

a fejét ingatva. - Tizennégy éves voltam, és az unokatestvérem

esküvőjén odamentem a bárpulthoz. Egy kólát rendeltem, és a

mellettem álló nő is, de ő valami erősebbet is kért bele.

Véletlenül az övét vettem el, aztán visszamentem az aszta-

lunkhoz. Nem tudtam, mi a baj vele, miért olyan furcsa az íze,

de annyit mondhatok, hogy először fordult ott elő, hogy egy

fehér lány breakelni kezdjen a parketten.

Mindnyájan nevettünk, ahogy elképzeltük a visszafogott,

kedves kis Sarát, ahogy a robot- vagy a pörgős figurát csinálja

részegen. Ahogy alábbhagyott a nevetésünk, úgy tűnt, hogy

mindannyian egyre gondolunk, mert szinte egyszerre

fordultunk Chloe felé.

 Hogy álltok az esküvő tervezésével? - kérdeztem.

 Tudod, Will - válaszolta csípős mosollyal -, azt hiszem,

először érdeklődsz az esküvő iránt.

 Négy napot töltöttem Vegasban ezekkel a szeren-

csétlenekkel - bólintottam Bennett és Max felé. - Nem arról

van szó, hogy nem tudom, hogy lesz. Vagy azt akarjátok, hogy

szalagokat kötözzek a virágcsokrokra, vagy mit?

 Nem - válaszolt nevetve. - Ha már így rákérdeztél, a

tervezés rendben folyik..

243

 Többnyire - tette hozzá Bennett.

 Többnyire - egyezett bele Chloe. Sokatmondó pillantást

váltottak, majd Chloe újra nevetni kezdett, Bennett vállára

hajolva.

 Ez most micsoda? - kérdezte Sara. - Már megint a cate-

ring?

 Nem - válaszolt Bennett. - Azt már rendeztük.

 Hála istennek - szólt közbe Chloe.

 Hihetetlen - folytatta Bennett -, hogy mekkora felhajtást

csinálnak a családjaink az esküvő körül. Mindenféle drámára

derül fény. Istenre esküszöm, ha ezt megússzuk négyszeres

gyilkosság nélkül, valami kitüntetést kell, hogy kapjunk.

Erre megszorítottam Hanna kezét.

Egy kis szünet után ő is megszorította az enyémet, és rám

nézett. Szemével a szememet kereste, és egy kis mosolyt

villantott felém. Épp róla és magamról gondolkodtam; a

családjáról, és arról, hogy az utóbbi tizenkét évben ők voltak az

én keleti parti pótcsaládom. És persze arról, hogy számomra

mikor jön el az, hogy szerelmes leszek, megházasodom, és

családot alapítok.

Elengedtem a kezét, megdörgöltem a tenyeremet a com-

bomon, és érezni kezdtem a pulzusomat a nyakamon. Édes

istenem, mi történt az életemmel? Alig néhány hónap alatt

szinte minden megváltozott.

Na, jó, nem minden. Ugyanazok a barátaim, az üzlet

továbbra is jól megy. Még mindig (majdnem) mindennap



futok, és megnézem a kosármeccseket a tévében, amikor csak

tudom. De...

De szerelmes lettem. Vajon hogyan lehet ezt előre látni?

 Jól vagy? - kérdezte.

 Ja, igen, jól - súgtam vissza. - Csak... - Képtelen voltam

mondani bármit is. Megegyeztünk, hogy csak barátok vagyunk.

244

Azt mondtam neki, hogy ezt akarom én is. - Csak tiszta őrület,

hogy látom a barátaimat keresztülmenni ezen - mondtam

magamat leplezve, Chloe és Bennett felé intve. - Ezt nem is

tudom felfogni.

Ekkor ellágyult tekintettel mindenki minket kezdett nézni,

és szinte lecsaptak minden pillantásra és érintésre, ami köztünk

történt. Gyorsan visszanézetem mindenkire, majd felálltam. A

székem megcsikordult a padlón, amitől még esetlenebb lettem.

Nem bántam, ha a figyelem középpontjában vagyok ezek

között az emberek között, ha ezért vagy azért ugratnak és frics-



káznak. De ez más volt. Könnyedén nevettem a menet-

rendszerű csajozásaimon és a színes nőügyeimen, de itt és most

kibaszottul érzékeny voltam, mert itt volt Hanna, és nem

szoktam hozzá, hogy mindentudó tekintetek kövessenek.

Izzadt tenyeremet megtöröltem a farmeremben.

 Akkor... nem is tudom - néztem körül a bárban

tehetetlenül. Otthon kellett volna maradnunk a kanapémon, és

még egyszer dugni a nappaliban. Ott kellett volna maradnunk,

ahol voltunk, amíg a dolgok lecsillapodnak közöttünk.

Hanna rám nézett, és meglepetten kérdezte:

 Akkor...?

 Táncoljunk!

Felrángattam a székéből, és kimentünk az üres tánc-

parkettre, ahol még rosszabb volt, mint ott, ahonnan

menekültem. Az asztal biztonságából lényegében egy

színpadra léptünk ki. Ő közelebb lépett hozzám, a dereka köré

tette a karomat, a kezét a mellkasomra tette, majd beletúrt a

hajamba.

 Lélegezz, Will! - Becsuktam a szemem, és nagy levegőt

vettem. Még soha nem éreztem magam ennyire esetlennek.

Vagyis, ha jól belegondolok, még életemben nem éreztem

magam esetlennek egyáltalán. - Szét vagy esve - mondta, és a

fülembe nevetett, mikor közelebb húztam. - Még soha nem lát-

245

talak ilyen zavarodottnak. És bevallom, elég aranyos vagy így.

 Ez egy kibaszott hülye nap.

Maddie valami lágy indie-zenét tett be, ráadásul ebben a

számban nem is volt ének. Édes, kissé melankolikus dallam

volt, de a ritmusa épp jó volt rá, hogy Hannával táncoljak:

lassú volt és feszes. Úgy lehetett rá csinálni, mintha táncolnál,

bár valójában csak állsz, és néhány percig átöleled öt, távol az

asztaltól.

Ahogy lassan megfordultunk, láttam, hogy a barátaim még

csak nem is néznek minket. Visszatértek a saját dolgaikhoz.

Chloe élénken gesztikulált, a keze a feje fölött repkedett, és

majdnem biztos voltam benne, hogy valami esküvőszervezés-

sel kapcsolatos fiaskóról mesél. Most, hogy véget ért a Will

kihallgatása című műsorszám, egyszerre lett volna jó itt

maradni Hannával, és visszatérni az asztalhoz, hogy én is meg-

tudhassak mindent azokról a stiklikről, amelyekbe Bennett és

Chloe keveredtek. Nyilván nagyon hősiesen viselkedtek.

 Szeretek veled lenni - mondta Hanna, megtörve a gon-

dolataim folyamát. Lehet, hogy a világítás tette, vagy az, hogy

ilyen kedve volt, mindenesetre a szeme most kékebb volt, mint

szokott lenni. Ez eszembe juttatta, hogy New Yorkban már

teljes erővel itt a tavasz. Azt akartam, hogy már vége legyen a

télnek. Változást akartam mindenben, ami körülöttem volt,

hogy ne én legyek az egyetlen, aki más lesz, mint volt. - Bocs

az előbbiekért!

Elhallgatott, és a számat nézte. Én felnevettem, és azt

súgtam neki:

 Ezt már mondtad. Már bocsánatot kértél szavakkal is.



Aztán úgy, hogy a farkamon volt a szád.

Ő nevetett, a nyakamhoz tette a fejét, és ettől úgy

érezhettem, mintha egyedül lennénk, és a nappalimban vagy a

hálószobámban táncolnánk. Bár ha ott lennénk, valószínűleg

nem táncolnánk.

246

Összeszorítottam a fogam, és próbáltam nem gondolni arra,

hogy nemrég szorosan hozzám bújva életem legjobb száj-

munkájában részesített, és hogy valószínűleg rá tudnám

beszélni, hogy ismét visszajöjjön hozzám. Még akkor is boldog

lennék, ha csak aludni akarna összegömbölyödve. A mai nap

drámái után nem szerettem volna, ha hazamegy.

 Nem nagyon tudom, hogy mit csináljak - ismerte be. -

Tudom, hogy már beszéltünk erről, de még mindig olyan

furcsa minden.

 Miért bonyolítod a dolgokat? - kérdeztem sóhajtva. A

táncparkett fényei árnyékokat vetettek az arcára, és olyan



baromi szép volt, hogy egészen elvesztettem a fejem. A kérdés

maró füstként töltötte meg a torkomat, míg aztán nem bírtam

tovább. - Nem jó ez így?

Úgy mosolyogtam, hogy azt hihesse, szerintem tényleg így a

jó. Hogy egy pillanatra elhiggye, nincs is szükségem meg-

erősítésre.

 Tulajdonképpen baromi jó - súgta. - Úgy érzem, nem is

ismertelek eddig, bár azt hittem, hogy igen. Ragyogó tudós

vagy, gyönyörű, sokatmondó tetoválásokkal. Triatlont futsz, és

igazán jó, szoros kapcsolatban vagy a nővéreiddel és az

anyukáddal. - A körmével finoman megkaparta a nyakamat. -

Azt is tudom, hogy mindig is szexuális lény voltál, igazán

szexuális lény. Már akkor tudtam, amikor először találkoztam

veled tizenkilenc éves korodban, és most is látom, tizenkét

évvel később. Ezért is szeretek annyira veled lenni, mert a

testemmel kapcsolatban olyan dolgokra tanítasz meg, amik

nagyon jólesnek. Szerintem az, ami köztünk van, egyszerűen

tökéletes.

Már azon voltam, hogy megcsókoljam, és megsimogassam

az oldalát, hogy érezzem a bordái és a gerince vonalát. Szeret-

tem volna lehúzni a padlóra, és magam alá gyűrni. De egy

bárban voltunk. Tiszta hülye vagy, Will! Máshová néztem,

247

akaratlanul is a társaságunk felé. Mind a négyen minket néztek.

Bennett és Sara nemes egyszerűséggel felénk fordították a

székeiket, hogy ne kelljen kitekerni a nyakukat, de amint

észrevették, hogy rajtakaptam őket, máshová kezdtek figyelni.

Max a bárpultot nézte, Sara a plafont, Bennett az óráját

ellenőrizte. Csak Chloe bámult tovább, az arcán hatalmas

mosollyal.

 Rossz ötlet volt eljönni ide - mondtam.

 Nem hinném - vonta meg a vállát. - Jó volt egy kicsit

kimozdulni, és beszélgetni.

 És szerinted ezt csináltuk? - kérdeztem egy kis mosollyal.

- Megbeszéltük, hogy mennyire nem kell ezt megbeszélni?

Hanna nyelve előtűnt az ajkai közül.

 Így van. Bár most már inkább visszamennék hozzád, és

csinálnék néhány dolgot, miközben beszélünk.

* * *

Előhúztam a kulcscsomót a zsebemből, és kikerestem a

megfelelő kulcsot.

 Ugye, nem azért jössz, hogy igyál egy teát, aztán elmenj?

 Nem - nézett rám. - De holnap be kell mennem a laborba.

Még sohasem csináltam olyat, mint tegnap, hogy csak úgy nem

mentem be.

Kinyitottam az ajtót, és előreengedtem. Ő egyből a

konyhába indult.

 Rossz felé mész.

 Nem lépek le a tea után - mondta a válla fölött -, de

szeretnék inni egyet. Elálmosodtam az italtól.

 Csak két kortyot ittál.

Mikor eljöttünk, otthagytuk a szinte érintetlen whisky-

kóláját, bár Bennett és a többiek mindent megtettek, hogy

248

megigya, sőt, rendeljen egy másikat is.

 De az a két korty legalább hét felessel ért fel.

Odaléptem a tűzhelyhez, felvettem a vízforralót, és meg-

töltöttem vízzel.

 Akkor elég unalmas részeg vagy. Ha én ittam volna hét

felest, már rég az asztalon sztriptízeltem volna.

Nevetett, kinyitotta a hűtőt, keresgélt egy kicsit, majd végül

elővett egy sárgarépát. Odament a pulthoz, felült rá, és a lábait

lógázta. Bár ezt eddig még sohasem tette, úgy éreztem, mintha

már évek óta idejárna hozzám.

A haja már rendetlenebb volt, és néhány apró tincs az arcába

és a nyakába hullott. A meleg vagy talán a két korty ital miatt

az arca kipirult, a szeme kifényesedett. Lassan pislogott, ahogy

rám nézett, mire elmosolyodtam.

 Szép vagy - mondtam, és mellette nekitámaszkodtam a

pultnak én is.

 Kösz - mondta, ahogy beleharapott a répába.

 Azt hiszem, durván szétkúrlak néhány percen belül.

Vállat vont, és úgy tett, mint akit ez nem is nagyon érdekel,

majd azt mondta:

 Rendben.

De aztán a lábával átkarolt és magához húzott.

 A holnapi munkára tett mindenféle utalásom ellenére

nyugodtan ébren tarthatsz egész éjszaka, ha tényleg úgy

akarod.

Az egyik kezemmel kigomboltam a blúza felső gombjait.

 Mit szeretnél ma éjjel tőlem?

 Bármit.

 Bármit? - néztem rá kérdőn.

Elgondolkodott, majd ezt suttogta:



 Mindent.

 Imádom ezt - mondtam, majd közelebb lépve az orrom-

249

mal végigcsiklandoztam a nyakát. - Az ilyen fajta szex megta-

nít rá, hogy mi mindent szeretsz. Megismerem a hangjaidat.

 Mondd csak... - szólalt meg elgondolkodva, miközben a

répával bizonytalan köröket írt le a levegőben. - Nem azzal a

legjobb a szex, akivel már időtlen idők óta együtt vagy?

Mondjuk, a nő már ágyban van, elaludt; erre bejön a férfi, mire

a nő ösztönösen felé fordul. Az arcát a férfi meleg nyakához

nyomja, a férfi keze le-föl simogatja a nő hátát, aztán a nőről

lekerül a pizsamanadrág, és a férfi már azelőtt beteszi neki,

hogy levenné a felsőjét is. Pontosan tudja, mi várja őt ott lent.

Lehetőleg azonnal a nőben akar lenni. Ehhez meg már nem is

kell levenni semmi mást.

Hátrább húzódtam, és rámeredtem, miközben ő egy nagyot

harapott a répába. Honnan van ilyen éles képe az ilyen



pillanatokról? Én a magam részéről, nem gondoltam, hogy az

ilyen ismerős szex a legjobb szex. Persze azért jó, az biztos. De

ahogy az egészet elmesélte, ahogy a hangja elhalkult, és a

szeme félig lecsukódott, hát, bassza meg, úgy hangzott, mintha

tényleg ez lenne a legjobb. Láttam magam előtt az életet

Hannával, ahogy megosztjuk egymással az ágyat, a konyhát, a

pénzügyeket és a vitákat. Láttam, ahogy dühös lesz rám, és

láttam magamat, ahogy később odamegyek hozzá, hogy vala-

milyen rafinált módon kiengeszteljem. Jól tudom már, hogyan

kell nála csinálni az ilyesmit, mert ő az enyém; és mert ő

Hanna, muszáj kimondania minden gondolatot és vágyat, ami

az eszébe jut.

Úristen! Ő egyáltalán nem a megszokott módon volt szexi.

Szexi volt, mert nem érdekelte, hogy nézem, ahogy a répát

rágcsálja, és hogy a haja félig kihullott a lófarokból. Nem

foglalkozott vele, hogy rendbe szedje magát azóta, hogy együtt

heverésztünk a kanapén. Olyan jól érezte magát a bőrében, és

annyira nem érdekelte, hogy nézem, hogy nyilvánvaló volt

számomra: ilyen nőt még sohasem ismertem. Fel se merült

250

benne, hogy azért figyelem, hogy ítélkezzek fölötte. Nyilván

arra gondolt, azért nézem, hogy megértsem őt. És ez így is volt.

Figyeltem őt mindig, ahogy az ismerős szexről, az anális

szexről vagy a pornóról beszélt.

 Úgy nézel rám, mintha valami étel lennék - nyújtotta

felém vigyorogva a répát. - Kérsz?

 Nem. Belőled kérek - ráztam meg a fejem. Most már ő

gombolta ki tovább a blúzát, majd lehúzta a vállán. - Mondd el,

mi a jó neked - folytattam, és közelebb lépve megcsókoltam a

nyakán a bemélyedést.

 Azt szeretem, amikor rám élvezel.

 Azt tudom - mondtam egy apró nevetéssel a nyakába. -

És még mit?

 Ahogy nézel, miközben bennem mozogsz.

Megráztam a fejem.

 Azt mondd meg, mi az, amit szeretsz, ha teszek veled.

A vállát vonogatta egy kicsit, és végighúzta az ujjait a

mellkasomon, majd az ingem aljához nyúlt, hogy fel- majd

áthúzza a fejemen.

 Szeretem, ha úgy kezelsz engem, ahogy te akarod.

Szeretem, ha a magadénak tekinted a testemet.

Fütyülni kezdett a vízforraló, visított a csendes konyhában,

és én odamentem, hogy forró vizet öntsek a teafilterre.

 Mikor megérintelek - mondtam neki, és letettem a bög-

réjét -, a tested tényleg az enyém. Az enyém, hogy megcsó-

koljam, megbasszam, megkóstoljam.

A szempilláját felemelve rám mosolygott.

 Tudod, ha én érintelek meg, a te tested is az enyém.

Minden gondolatom lecsúszott egyenesen a zsigereimbe,

mikor áthajolt a pulton, odanyúlt a mézért és egy keveset a teá-

jába folyatott. Elvettem tőle a csepegtető pálcát, letöröltem vele

a mézesköcsög pereméről a kifolyt mézet, és a ragacsos



251

anyaggal bekentem a melle domborulatát. Ő engem nézett, a

teát láthatóan elfelejtette.

 Akkor vedd át az irányítást - mondtam neki, és meg-

csókoltam az állát. - Mondd, hogy mit tegyek most!

Csak egy pillanatig tétovázott.

 Nyald le!

Felnyögtem a halk parancsra, és lenyaltam róla a mézet,

majd megszívtam a bőrét, olyan erősen, hogy egy apró piros

folt maradt utána.

 És még?

A kezével maga mögé nyúlt, kikapcsolta a melltartóját, és

én tovább folytattam a nyalakodást. A mellbimbójára mentem,

finoman megfújtam a végét, majd számba vettem az egészet.

Felnyögött, és azt mondta:

 Nedvesítsd be!

Előre hajolva pontosan azt tettem, amit kért; nyaltam a



mellét, mélyen a számba szívtam, a nyelvemmel áztattam,

amíg már mindenütt csillogott.

 Ezek itt hamarosan meg lesznek baszva.

 Foggal! - súgta. - Harapj meg!

Felmordultam, lehunytam a szemem, és apró köröket

haraptam a melle domborulatába, megízlelve a bőrén a méz

maradékát. A két kezem lejjebb csúszott, a farmeréhez, és

lehúztam róla az alsóneműjével együtt, hogy aztán már csak le

kelljen rúgnia a padlóra. Ő megsimogatta a vállam, és széttette

a lábát.

 Will?

 Mmm? - kérdeztem vissza, ahogy a bordáit csókolgat-

tam-nyalogattam, a kezemben tartva a mellét. Már ismertem a

hanghordozását; tudtam, mit fog kérni tőlem.

 Kérlek!

 Mit szeretnél? - mondtam, és óvatosan megharaptam a

252




mellbimbóját. - Adjam oda a teát?

 Nyúlj hozzám!

 Most is épp hozzád nyúlok!

 Nyúlj hozzám a lábam között! - mondta egy kis mérges

horkantással.

Belemártottam az ujjamat a kis mézescsuporba, majd

odanyomtam a csiklójához. Megsimogattam és megnyomtam

őt, miközben a számmal mellének finom húsát harapdáltam.

Felnyögött, hátraejtette a fejét, és a lábát szélesen széttárva

felemelte a pultra.

Leguggoltam, és megnyaltam őt. Nem játszottam vele, nem

is lettem volna képes rá. A méz meleg volt a punciján, és

kibaszottul csodálatos íze volt.

 A szentséges kibaszott életbe! - suttogtam, és finoman

nyalni kezdtem az idegekkel teli redőket.

Belemarkolt a hajamba, és meghúzta, de nem a gyönyör

miatt. Felhúzott magához, és előrehajolt, hogy megcsókoljon.

Mézet vett a nyelvére, és egy forró szívdobbanásnyi idő alatt

világossá vált, hogy számomra ez lesz Hanna íze, mindörökké.

Halk nyögései betöltötték az ajkunk és a nyelvünk közti

teret; lágyan visszhangozva, majd egyre keményebben szóltak,

ahogy az ujjammal a csúszós, forró lába közén kezdtem

dolgozni. A pult egy kissé magasabban volt, mint a csípőm, de

meg tudtam volna dugni rajta, ha a konyhában akarja.

 Hozok egy kondomot.

 Oké - mondta, és elengedte a hajamat.

Megfordultam, és mezítláb végigmentem a hallon,

miközben kigomboltam a farmeromat. Kivettem egy kondomot

a fiókból, és elindultam vissza, a konyhába, de Hanna már ott

állt a hálószobámban.

Teljesen meztelen volt. Szó nélkül odament az ágyhoz és

felmászott a közepére. A sarkára térdelt, és egyik kezét a

térdére tette. Rám várt.

253



 Itt akarok lenni.

 Oké - mondtam, és letoltam a nadrágom a csípőmön.

 Az ágyadon.

Értem - gondoltam magamban. - Látom, hogy az ágyamon

akarsz szexelni, hiszen meztelen vagy, és nálam itt van a

kondom. Aztán rájöttem, hogy valójában kér tőlem valamit.

Nem volt benne biztos, hogy az ágyam az ő területe-e, vagy

egy olyan playboy vagyok, aki nem viszi haza a lányokat, nem

vezeti be őket a hálószobájának belső szentélyébe.

Most már mindig így lesz ez? Mindig itt lesznek a

kimondatlan kérdései, és mindig bizonytalan marad a

tekintetben, hogy amit adok neki, az valami új és csak neki

szól-e? Hát nem volt elég, hogy titokban megadtam neki a

lehetőséget, hogy összetörje a szívem?

Odamentem hozzá az ágyon, és feltéptem a kondom

csomagolását a fogammal, de ő elvette tőlem.

 Basszus - mormogtam, és néztem, ahogy lebukva

bizonytalanul végighúzta a nyelvét a makkomon. - Szentséges



pokol! Imádom a baszni való szádat! - Megcsókolta a farkam

végét, majd le-föl kezdte nyalogatni. Ezután bevett a szájába. -

Imádlak nézni - hebegtem. Olyan kibaszott feszes voltam, és

ahogy néztem, amit csinál nem tudtam, hogy vissza tudom-e

tartani. - Azt hiszem, nemsokára elélvezek.

 Alig nyúltam hozzád - mondta, és büszkeség csengett a

hangjában.

 Tudom. De ez az egész... őrjítő.

Fogta, és ráhengergette a kondomot a dákomra, majd a

hátára feküdt az ágyon.

 Készen állsz?

Fölétámaszkodtam, és lenéztem a testeinkre, mielőtt belé-

illesztettem volna magam. Meleg volt és csúszós. Azt akartam,

hogy kitartson ez a pillanat, ameddig csak lehet. Kicsit

visszahúztam a csípőmet, és finoman a csiklójának ütöttem a

254

farkamat.


 Will - nyögte, és felemelte a csípőjét.

 Érzed, milyen nedves vagy?

Remegő kézzel nyúlt oda közénk, és megérintette magát.

 Ó, istenem!

 Miattam van ez? Szilva, én nem is tudom, hogy voltam-e

valaha is ilyen kemény!

Éreztem, ahogy a pulzusom ritmikusan dübörög a

dákomban. Ő megragadta, és egy hirtelen beszívott levegővel

azt mondta:

 Kérlek!

 Kérlek, mit?

A szeme kinyílt, ahogy suttogta:

 Kérlek... tedd belém!

Elmosolyodtam, és nagyon élveztem az édes, sürgető

gyötrődését.

 Fáj már egy kicsit a puncid?

 Will!

Megmozdult alattam, és engem keresett a kezével és a

csípőjével. Fogtam, és a számba vettem az ujjait, egyenként

lenyalva róluk az ízét. Aztán közénk nyúltam, és ujjammal kör-

besimogattam a síkos nyílását.

 Azt kérdeztem, hogy fáj-e már egy kicsit itt?

 Igen...

Megpróbálta feltolni magát, hogy legalább az ujjam benne

legyen, de én feljebb húztam a csiklójára, amitől hangosan

nyögdécselni kezdett. Visszatoltam az ujjam lefelé, és beleme-

rítettem abba a hihetetlen nedvességbe.

 És fáj már a combod is? És ezek az édes kis bimbók itt? -

kérdeztem, és megint a számba vettem a mellét, és játszottam

vele a nyelvemmel. - Ezek is kemények és fájnak? - Basszus, a

mellei! Hogy milyen kibaszott melegek és lágyak! - Jól van,

255

Szilva! - suttogtam, egyre eltökéltebben. - Ma este úgy

csinálom, hogy minden jó legyen. Úgy csinálom, hogy

kibaszott jól érezd magad!

Megemelkedett az ágyról, megmarkolta a hajamat, megfogta

a nyakamat, végigkarmolta a hátamat. Én az ujjammal meg-

simogattam a punciját, majd lejjebb mentem, a feneke

lyukához.

 Fogadni mernék, hogy most bármit csinálhatnék itt. Akár

itt is megbaszhatnálak.

 Bármit - erősítette meg. - Csak... kérlek...!

 Te most könyörögsz nekem?

Sürgetően bólintott, majd pislogva az arcomra nézett. A

szeme vad volt és fényes. A nyakán látszott a szívverése.

 Will, igen!

 Úgy, ahogy azok a lányok a pornófilmekben, amik úgy

tetszenek neked - súgtam neki, és mosolyogtam, ahogy neki-

ütöttem a csípőmet. Mindketten felnyögtünk, ahogy a makkom

gallérja elérte a feszes csíklóját. - Akik úgy könyörögnek; azt

mondják, szükségük van rá... - Ingatni kezdtem a fejem, és

megfeszítettem az állam, hogy ellenálljak a kísértésnek, hogy



azonnal belecsússzak, és az ágyba döngessem őt. - Most neked

is annyira kell, mint nekik? - Felnyögött, a körmeit a

kulcscsontom alatt a mellembe vájta, és lassan lehúzta a kezét,

amivel piros nyomot hagyott a szegcsontomtól a hasamig.

 Bármit megteszek neked, csak előbb hadd élvezzek el!

Többé már nem feszítettem a húrt.

 Húzz magadba! - mondtam rekedt hangon.

A keze a farkamhoz repült, megragadta, és megdörzsölte

magát vele, mielőtt behúzta volna magába. A csípőjét meg-

emelte, hogy mélyebbre juthassak benne. A bőröm

átforrósodott, és egy morgással felvettem a ritmusát. Bele-

mélyedtem, és széttártam a lábát, hogy egészen neki-

feszülhessek, és ott dörzsölhessem, ahol a legjobban akarja.

256

A válla mellett mindkét kezemmel megragadtam a lepedőt,

és igyekeztem kontrollálni magamat. Annyira nedves volt!

Olyan kibaszott forró! Szorosan lehunytam a szemem; a vér



dübörgött az ereimben, ahogy kijjebb húztam, majd ismét

belenyomtam, újra meg újra, keményen és mélyen.

A hangjai - az édes nyögései, sóhajai, kiáltásai - olyan

izgatóak voltak, hogy csak mélyebbre és egyre mélyebbre

akartam menni, erősebben nyomni, hogy addig élvezzen újra

meg újra, míg azt nem érzi, hogy senki más nem lehet már így

benne, csak én. Most már tudta, hogy egész éjjel fent leszünk,

és hogy nem csak ez az egy éjszaka lesz ilyen; mert mindig

órákig le fogom foglalni őt. Hannával ritkán leszünk túl rajta

gyorsan.

Tökéletes volt, gyönyörű és vad; a keze az arcomon, az ujja

a számban, és apró kis hangokkal, nagyra nyílt, esedező

szemekkel könyörgött nekem. De ahogy a szemei kezdtek

lecsukódni, hangosan felnyögtem, és rekedt hangon mondtam

neki:

 Nézz rám! Ma nem leszek gyengéd veled.

Rám nézett - az arcomra, és nem a farkamra -, így minden

egyes apró rezdülésemet követni tudta. Látta, hogy nem tudok

betelni vele még így sem, hogy teljes erővel lököm, és vadul

simogatom bőrének minden négyzetcentiméterét. Látta,

mennyire élvezem, ahogy felnyomja magát felém; ez így jó

volt, kurva jó. A mordulásaimon át nevetni kezdtem, ahogy

láttam a mellét felém áradni, és ahogy észrevettem, hogy már

az első, féktelen orgazmusa kerülgeti, sikoltásokat csalva ki

belőle; észrevette, hogy lassítani akartam, hogy hosszabban

élvezzem a farkam mozgását, és a forró zsibogást az ereimben;

látta, ahogy a mellei között játszó ujjaimmal megtapintottam az

izzadtságát, és csak azért is lassítottam, hogy újra kérlelnie

kelljen.

Felhúzta magát a vállamhoz, és esedezve kért, hogy

257

gyorsítsak.

 Milyen követelődző vagy - súgtam, és kihúztam belőle a

dákóm, hogy végignyalhassam a hátát, megharaphassam a

fenekét, a combját. Mindenütt piros nyomokat hagytam a

bőrén.

Aztán az ágy széléhez húztam őt, hogy ráhajoljon, és olyan

baromi mélyre csúsztam belé, hogy mindketten felkiáltottunk.

Becsuktam a szemem, mert kellett már egy kis távolság.

Korábban mindig végig néztem a nőt, akivel csináltam. Kellett

a vizuális inger, amikor már közel voltam az élvezéshez. De

Hannával ez már sok volt. Ő volt túl sok nekem. Mikor ilyen

közel voltam, már nem tudtam nézni, ahogy ívbe feszült a

gerince, ahogy felnéz rám a válla fölött, tele kérdéssel,

reménnyel és édes imádattal, amely egyenesen a bordáim közé

talál.

Éreztem, hogy az izmai megfeszülnek a farkam körül, és

egészen elvesztem abban az érzésben, ahogy egyre nedvesebb

lett attól, ahogy megragadtam a haját; éhes kezemet durván

rászorította a mellére és hangos csattanással a fenekére

csaptam, amit egy mohó nyögés követett. A hangja az éles

kiáltásból apró lihegéssé alakult, ahogy a vállát harapdálva



kértem, hogy élvezzen el. És amikor elkezdte, megpróbáltam

tartani magam, megpróbáltam kizárni az agyamból a képet,

ahogy együtt vagyunk mi ketten, ahogy kinézhetünk. Az egyik

kezemmel megszorítottam a csípőjét, a másikkal a vállát

fogtam, hogy erővel húzhassam magammal minden lökésnél,

míg már én is olyan közel kerültem, hogy éreztem, ahogy az

orgazmus végigdübörög a gerincemen.

A nevemet mondta, ellentartott nekem, és egyszer csak úgy

éreztem, mintha pörögve zuhannék, bele a sötét végtelenbe. A

szemem felpattant, mindkét kezem támaszt keresve szorította

őt, miközben hangos kiáltással megtöltöttem a kondomot. De

folytattam a lökést, addig basztam, míg csak élvezett, a fejem

258

úszott, a lábam tűzben égett. Olyan volt, mintha gumiból lettem

volna; alig tudtam tartani magam.

Lehúztam és eldobtam a kondomot, és néztem, ahogy Hanna

lecsúszik a matracról. Annyira gyönyörű volt az ágyamon! A



haja zilált, a bőre tele harapással, izzadt volt és kipirult, itt-ott

megcsillant még rajta egy kis méz, amitől még mindig ragadt

egy kicsit. Most először volt az ágyamban, de olyan volt,

mintha mindig is ott lett volna.

259

Másnap arra ébredtem, hogy idegennek érzem az ágyneműt, és

Will illata érződik a bőrömön. Az ágy egy katasztrófa volt. A

lepedő lejött a matracról, és körbetekeredett a testemen; a

párnák szétszórva hevertek a padlón. A bőröm tele volt

harapás- és szorításnyomokkal, és fogalmam sem volt, hol

lehetnek a ruháim.

Egy pillantás az órára elárulta, hogy alig múlt még öt, mire

átfordultam, és kisimítottam a kócos hajamat az arcomból,

hogy kinézzek a halvány fénybe. Az ágy másik fele üres volt,

és csak Will testének beszédes lenyomata látszott. Lépések

hangját hallottam, és felnéztem. Ő jött felém, felsőrész nélkül,



mosolyogva, mindkét kezében egy-egy gőzölgő bögrével.

 Jó reggelt, hétalvó - mondta, és letette a bögréket az ágy

melletti asztalra. Az ágy lenyomódott, ahogy leült mellém. - Jól

érzed magad? Nem fáj semmid? - Az arca gyengédséget

sugárzott, a szája sarkában egy kis mosoly játszott, és arra

gondoltam, vajon meg tudnám-e szokni azt, hogy ilyen

bensőséges közelségből nézzen rám. - Mert nem voltam túl

kíméletes veled az éjjel.

A fejemben leltárt készítettem: a testemen szerteszét levő

nyomokon túl a lábaim is gyengék voltak, a hasam olyan volt,

mintha száz felülést végeztem volna, és a lábam között még

260

mindig éreztem annak emlékét, ahogy a csípője folyamatosan

nekem csapódott.

 Fáj mindenhol, ahol jó.

Megvakarta az állát, az arcomon legeltette a szemét, majd

ráfixált a mellemre. Várható volt.



 Ez a legjobb dolog, amit eddig mondtál nekem. Esetleg

elküldhetnéd SMS-ben is ma este. De ha igazán nagylelkű

vagy, még egy képet is mellékelhetsz hozzá a cicidről.

Nevetve nyúltam a bögréért, amit felém nyújtott.

 Valaki megfeledkezett a teájáról tegnap.

 Hát, igen. Elvonták a figyelmét - válaszoltam, és a

fejemet ingatva jeleztem neki, hogy tegye inkább vissza az

asztalra. Azt akartam, hogy mindkét kezem szabad legyen.

Will ragadozótekintete elbűvölt volna a nap minden percében,

de amilyen reggel volt, azt be kéne tiltani.

Megértően mosolygott, és lassan végigsimította a hajamat,

eligazítva a hátamon. Megborzongtam a szemében tükröződő

érzésektől; az ujjai által kiváltott szikrák forró és nehéz egésszé

álltak össze a lábam között. Bárcsak tudtam volna pontosan,

hogy mi az, amit látok! Barátság? Szeretet? Vagy valami más?

Elharaptam magamban a kérdést, amely egyre csak föl akart

törni bennem, mert nem voltam biztos benne, hogy bár-

melyikünk is készen állna-e egy ilyen őszinte beszélgetésre a

legutóbbi, katasztrofális eset után.

Az ablakon kinézve az ég még mindig párás és bíborszínű

volt, amitől élesebben látszottak a bőrén a tetoválások vonalai.

A kék madár csaknem feketének tűnt; a bordáit körülvevő

felirat elegáns betűit mintha finoman bevésték volna. Felé

nyúltam, hogy megérintsem a barázdát, ami a ferde hasizma és

a lapos alsó hasa között volt. Sziszegve vette a levegőt, mikor

az ujjamat becsúsztattam a boxere dereka alá.

 Szeretnék rajzolni rád - mondtam, és gyorsan ismét az

arcába néztem, hogy lássam a reakcióját. Meglepettnek tűnt, de

261

valahogy éhesen meglepettnek, ahogy kék szemére nehéz

árnyék vetült.

Valószínűleg beleegyezett, mert rögtön az ágy mellett levő

kisasztalhoz hajolt, és egy fekete filctollat vett a kezébe.

Odajött mellém, a hátára feküdt, és az ágy közepén ki-

nyújtózott, amitől olyan lett, mint egy szobor.

Felültem, és közben lecsúszott rólam a lepedő. A hűvös

levegő eszembe juttatta, hogy mennyire meztelen vagyok. De

nem adtam időt magamnak a gondolkodásra, hogy mit is

csinálok, hogyan is nézek ki, hanem odamásztam mellé, és a

combommal közrefogva a csípőjét, ráültem.

A levegő mintha megfeszült volna a szobában, és Will egy

nagyot nyelt, a szeme tágra nyílt, mikor elvettem tőle a tollat,

és levettem a kupakját. Megmozdult, és lassan meg-

keményedett a hátsómnál a dákója. Elfojtottam magamban egy

nyögést, amikor éreztem, ahogy megfeszíti a combját, és egy

icipicit felnyomta a csípőjét, hogy nekem dörgölőzhessen.

Lenéztem rá, de nem tudtam, hogy hol is kezdjem.

 Imádom a kulcscsontodat - mondtam, és végighúztam az

ujjam a csont és a nyaka között levő mélyedésen.

 Azt mondod, a kulcscsontomat? - kérdezte meleg és

reszelős hangon.

Végighúztam az ujjam a mellén, visszafogva egy



győzedelmes mosolyt, látva, hogy az érintésemre élesen kezdi

venni a levegőt, izgatottan és szaggatottan.

 Imádom a melledet.

 Én is a tiéd - válaszolta felnevetve.

A mellkasa tökéletes volt. Kidolgozott, de mégsem izom-

pacsirta. A válla széles volt, a bőre sima, végig, a hasáig. Egy

vonalat húztam rajta a mutatóujjammal. Nem gyantáztatta, és

nem is borotválta a mellét, mint a férfiak a magazinokban vagy

a nagy ritkán látott tévéműsorokban. Will férfi volt, a mell-

kasán vékony, sötét szőrzettel; a hasa csupasz volt, csak egy

262

lágy ösvény vezetett le a köldökétől a...

Odahajoltam, és végighúztam a nyelvemet azon az

ösvényen.

 Te jóságos... - nyögte, türelmetlenül mozgolódva alattam.

- Te jó isten, igen!

 És imádom ezt a helyet is, itt - mondtam, és elvittem



onnan a szám, ahol a legjobban szerette volna, hogy legyen, a

csípőjére. Lejjebb húztam, a boxerét, de épp csak egy kicsit, és

egy H betűt rajzoltam a csípőcsontjára, alá pedig egy B- t.

Hátradőltem, hogy megvizsgálhassam a művem, és szélesen

rámosolyogtam.

 Nekem tetszik.

Megemelte a fejét, hogy lássa a helyet, ahová a

monogramomat írtam, majd rám pillantott.

 Nekem is.

Emlékezetembe idéztem az elmosódott szavakat és foltokat,

amiket nemrég vakartam le magamról, és a tollal addig

színeztem a hüvelykujjamat, míg egészen nedves nem lett a

tintától. Aztán rányomtam a bőrére, arra a helyre, ahol a

csípőcsontja kiemelkedett. Jól megnyomtam, annyira, hogy

visszatartotta a levegőjét, majd elvettem onnan a kezem.

Hátradőlve csodáltam a művem.

 Basszus - sziszegte, szemét a fekete foltra meresztve. -

Ez talán a legizgalmasabb dolog, amit valaki csinált velem,

Hanna!

Szavai feltéptek valami kemény dolgot a mellemben,

eszembe juttatva ismét, hogy voltak mások is; mások, akik

izgalmas dolgokat csináltak vele, akikkel jól érezte magát.

Félrenéztem a tekintete elől, mert nem akartam, hogy

meglássa a gondolataimat, amelyek lerakodtak az agyam hátsó

zugába: a nem-barátnőkkel kapcsolatos gondolataimat. Will

nagyon jót tett nekem. Szexinek és szórakoztatónak éreztem

magam; éreztem, hogy kellek neki. Nem akartam megfenekleni

263

azon, hogy mik történtek azelőtt, amikor még nem voltunk

együtt. Még sohasem mesélt arról, hogyan értek véget a

kapcsolatai. Hetente többször is találkoztam vele, de nem

minden nap. És ha valamit, hát azt tudtam róla, hogy szereti a

változatosságot, és mindig volt olyan gyakorlatias, hogy legyen

egy B terve.

Távolságtartás - emlékeztettem magam. - Titkosügynök.

Berepülni, majd vissza, sértetlenül.

Will felült mögöttem, és megszívta a nyakam, majd a

fülkagylómhoz vitte a száját.

 Muszáj megbasznom téged!

Hátraejtettem a fejem.

 Nem ezt csináltad az éjjel is?

 Az már órákkal ezelőtt volt.

A testem libabőrös lett, és ismét megfeledkeztem a teámról.

* * *

A levegő még hideg volt, de már érződött a tavasz. Levelek és

virágok voltak a fákon, madarak énekeltek az ágakon, és a

kéklő ég jó időről mesélt. A Central Park mindig megrendített

tavasz idején. Elképesztő, hogy egy ennyire iparosodott, ekkora

méretű város egy ilyen színes ékkövet rejtsen magában, ahol

még vadon is élnek állatok.

Végig akartam gondolni az aznapi teendőimet meg a

közelgő húsvéti ünnepeket, de fájt mindenem, fáradt voltam, és

ott futott mellettem Will, ami még jobban elvonta ezekről a

figyelmemet.

A lábdobbanásai a földön, a lélegzetvételének ritmusa...

mindenről csak a szex jutott eszembe. Éreztem a kemény

izomkötegeit a tenyerem alatt, láttam magam előtt, ahogy

csendesen arra biztat, hogy harapjam meg, mintha értem tenné

ezt, mert tudja, hogy muszáj leszakítanom belőle valamit

264

magamnak, és talán megtalálom ezt, ha a bőre alá megyek.

Hallottam a fülemben a lélegzését, ahogy az éjszaka közepén

ritmikusan dolgozik rajtam, és órákig visszatartja magát, vagy

legalábbis én ennyinek éreztem... aztán, ahogy elélvezek, majd

megint, majd megint.

Megemelte a trikóját, megtörölte a szélével a homlokát,

majd folytatta a futást. Éles forróság villant belém, ahogy

visszaemlékeztem, milyen volt érezni az izzadt hasát maga-

mon, és ahogy rám élvezett azon a partin.

Levette a trikóját, és egyszerűen nem tudtam elszakítani a

tekintetem a hasától.

 Hanna!

 Hmm? - Mégis csak sikerült az előttünk levő ösvényre

néznem.

 Mi van veled? Olyan zavartnak tűnsz.

Nyeltem, nagy levegőt vettem, és egy pillanatra lehunytam a

szemem.

 Semmi.

A lába megállt, mire megakadt bennem az a ritmus is, ahogy

a csípője lökött engem szex közben, végestelen-végig. De a

lábam közül az érzékenység nem tűnt el, amikor odahajolt

hozzám, hogy a szemembe nézzen.

 Ne csináld ezt!

Teleszívtam a tüdőmet, aztán kifújtam, és közben szöktek ki



a számon a szavaim.

 Rendben. Rajtad gondolkodtam.

Kék szeme az arcomat vizslatta, majd az egész testemet

számba vette: a mellbimbóim átlátszottak a túlméretes trikón,

amit tőle kaptam kölcsön, a gyomrom görcsben, a lábaim

majd’ összerogytak, és a köztük levő izmok olyan feszesre

tekeredtek, hogy még jobban össze kellett szorítanom őket,

hogy elmúljon a kínzó vágyakozás.

Apró kis mosoly futott át az arcán.

265

 Rám gondoltál? Hogyan?

Most lecsuktam a szemem, de csukva is tartottam. Azt

mondta, az őszinteségben rejlik az erőm, pedig valójában

inkább abban, hogy neki mindent őszintén elmondhattam.

 Még senkivel sem voltam ilyen nyugtalan és zavart, mit

veled.

Mert mindig hajtott valami. De most csak egy telhetetlen,



begerjedt, sóvárgó, vágyakozó diák voltam. Csendben maradt,

számomra túl hosszú ideig. Mikor újra ránéztem, láttam, hogy

engem figyel, és magában mérlegel valamit. Muszáj volt

valami viccel, játékkal vagy szexi beszólással elütni a dolgot,

hogy visszakerüljünk Hanna és Will kiindulópontjához.

 Mesélj még erről - mondta halkan végül.

 Eddig sohasem volt problémám azzal, hogy valamilyen

feladatra koncentráljak - mondtam végül, a szemébe nézve. -

De most... mindig rólad gondolkodom. - Itt hirtelen megálltam.

- Mindig a szexről gondolkodom.

Eddig nem is tudtam, hogy a szívem ilyen vaskos szerv, és

ilyen hevesen tud verni, szorítani. Imádtam a tudatot, hogy a

szívem valójában izom, és a testem, legalábbis részben, durva

és állati. De az érzések! Azokat egyáltalán nem.

 És? - faggatott tovább.

Rendben.

 És ez ijesztő.

Az ajka meglepett vigyorra mozdult.

 Miért?

 Mert a barátom vagy… a legjobb barátom lettél.

 És az olyan rossz? - lágyult el az arckifejezése.

 Nem sok barátom van, és nem akarom elszúrni veled a

dolgot. Ez fontos.

Erre elmosolyodott, és izzadt arcomról félrehajtott egy

belógó hajtincset.

266

 Az.

 Félek tőle, hogy ez az egész barát, akivel dugok dolog,

ahogy Max mondaná, befuccsol. - Felnevetett, de nem

válaszolt. - Te nem félsz?

 Nem ugyanattól, amitől te; legalábbis nem hiszem.

Most meg mire gondolt? Csodáltam azért, hogy mindig

elégedett tudott lenni, de most inkább meg akartam fojtani.

 De nem őrjítő az, hogy hiába vagy a legjobb barátom,

mindig csak arra gondolok, hogy meztelen vagy? Hogy én

meztelen vagyok. Hogy mindketten meztelenek vagyunk. És

hogy hogyan érzem magam veled meztelenül? Úgy, ahogy

remélem, hogy te is érzel, amikor meztelenek vagyunk?

Nagyon sokat gondolok erre.

Egy lépéssel közelebb jött, az egyik kezét a csípőmre tette, a

másikkal megérintette az államat.

 Ez egyáltalán nem őrjítő. És tudod mit, Hanna?

Ahogy a hüvelykujját végighúzta a nyaki ütőeremen,

tudtam, hogy arról akar beszélni, hogy tudja, milyen félelmetes

ez nekem. Nyeltem egyet, és azt suttogtam:

 Mit?

 Tudod, milyen fontos nekem, hogy szembenézzünk a

dolgokkal. - Bólintottam. - De... most akarsz beszélni erről?

Beszélhetünk róla, ha gondolod - mondta, és itt bátorítóan

megszorította a csípőmet -, de nem muszáj.

A pánik egy apró kis dárdája döfött belém. Egyszer már volt

egy ilyen beszélgetésünk, és elég rosszul sült el. Én pánikba



estem, ő pedig visszavonult. Más lenne ez most? És mit

válaszolnék arra, ha azt mondaná, hogy engem akar, de nem

csak engem? Végül is, tudtam, hogy mit mondanék. Azt, hogy

ez nekem nem működik már. Hogy végül... én inkább kiszállok

ebből.

 Akkor még ne - ráztam meg a fejem mosolyogva.

267

Félredöntötte a fejét, és a szájával a fülkagylómhoz érve

mondta:

 Rendben. De ebben az esetben annyit el kell mondanom,

hogy senki iránt nem érzek úgy, mint irántad. - Minden szavát

gondosan megválogatta és megformálta, mielőtt útjukra

bocsátotta volna őket. - És én is gondolok a szexre veled.

Nagyon is sokat.

Mondjuk, nem lepett meg igazán, hogy ő is gondolt a velem

való szexre. Ez elég világos volt abból, ahogy korábban is

beszélt róla. De azt gyanítottam, hogy egyfajta tisztázott, szinte



szerződéses viszonyban akar velem lenni, ahogy a többi

nőjével is, akikkel lefektettek egy kidolgozott, szinte steril,

kölcsönös megegyezést. Egyszerűen nem tudtam, hogy Will

végül is elkötelezett dugást... vagy nem annyira elkötelezett

dugást akar tőlem. Végül is, ha mással még nem érezte magát

úgy, mint velem, akkor az azt jelenti, hogy voltak rajtam kívül,

akik azért próbálkoztak, nem?

 Tudom, hogy a hétvégére... valószínűleg terveid vannak -

kezdtem, mire idegesen és értetlenül ráncolta össze a

szemöldökét. De muszáj volt folytatnom. - De ha vannak is, de

nem akarod, hogy legyenek, vagy ha nincsenek, de szeretnéd,

hogy legyenek, akkor eljöhetnél velem haza húsvétra.

Csak annyira távolodott el tőlem, hogy láthassa az arcomat.

 Tessék?

 Szeretném, ha eljönnél velem. Anya fantasztikus

villásreggeliket csinál húsvétra. Odamehetnénk szombaton, és

visszajöhetnénk vasárnap délután. Vannak terveid?

 Huh. Nincsenek - mondta a fejét ingatva. - Nincsenek

terveim. Ezt most komolyan mondod?

 Furcsa lenne neked? - kérdeztem.

 Nem lenne furcsa. Nagyon jó lenne látni Jensent és a

családodat. - Hamiskás fény villant a szemében. - Gondolom,

nem meséljük el nekik a legújabb szexkalandjainkat; de azért

268

láthatom a cicidet, amíg ott vagyunk?

 Privátban? - kérdeztem vissza. - Talán.

Megtámasztotta az állát, mintha a lehetőségeket mérlegelné.

 Hmmm... Ez bizonyára szörnyen hangzik, de... a

hálószobádban?

 Úgy érted, a gyerekszobámban? Te perverz! - ingattam a

fejem. - De lehet róla szó.

 Akkor benne vagyok.

 Ennyi az egész? A cickóm? Hát ilyen könnyű eset vagy?

Hozzám hajolt, a számhoz nyomta a száját, és azt mondta:

 Ha ezt meg kell kérdezned, akkor még nem ismersz elég

jól.

* * *

Will szombat reggel jelent meg nálam. Őskori zöld Subaru

Outback autóját a tűzcsapnál parkolta le. Összeráncolt

homlokkal néztem a kocsijára, majd őrá, ahogy a slusszkulcsát

büszkén pörgette az ujja körül.

 Nagyon szép - mondtam, és visszaléptem az ajtóba, hogy

fölvegyem a csomagjaimat.

Ő elvette tőlem, és megcsókolta az arcom.

 Ugye, gyönyörű? - mosolygott szélesen. - Egy tárolóban

tartom. Hiányzik nekem ez az autó!

 Mikor vezetted utoljára? - kérdeztem.

 Jó ideje - vonta meg a vállát.

Lementem utána a lépcsőn, és próbáltam nem gondolni rá,

hogy hová is megyünk. Akkor jó ötletnek tűnt meghívni őt, de

most, alig egy héttel később, már arra gondoltam, vajon mit

szólnak majd hozzá a többiek, és hogy le tudom-e törölni a

hülye mosolyt az arcomról, és távol tudom-e tartani a kezem a

nadrágjától. Ahogy elszakítottam a tekintetem a fenekétől,

rájöttem, hogy nem sok esélyem van rá.

269

Hihetetlenül jól nézett ki a kedvenc farmerében, egy

tökéletesre kopott Star Wars pólóban és zöld tornacipőben.

Pont olyan lazának tűnt, mint amilyen ideges voltam én.

Nem nagyon beszéltünk róla, mi lesz majd, ha meg-

érkezünk. A családom tudott róla, hogy együtt járunk

szórakozni - hisz végül is, az ő ötletük volt -, de az, ami most

köztünk történik, egész biztosan nem volt a tervük része. Livről

tudtam, hogy nem kotyogja ki a titkunkat, mert ha Jensen

megtudná, hogy mit tett Will az ő kishúgával, abból

valószínűleg komoly ökölharc kerekednék, vagy legalábbis

komoly szóváltás. Könnyű volt ellenőrzés alatt tartani a

valóság eme részét, amíg itt voltunk, a városban. De az, hogy

most hazafelé mentünk, azt jelentette, hogy azzal a realitással is

szembe kell néznünk, hogy Will Jensen legjobb barátja. Nem

lóghatok rajta úgy, mint itt, mintha... mintha hozzám tartozna.

Will betette a csomagjaimat a csomagtartóba, és kinyitotta

nekem az ajtót, ügyelve rá, hogy nekinyomjon a kocsi

oldalának, és egy lassú, hosszú csók erejéig hozzám hajoljon.

 Megvagy?

 Igen - mondtam, magamhoz térve az előbbi fel-

ismerésből. Szerettem azt érezni, hogy Will hozzám tartozik.

Ő lenézett rám, és addig mosolygott, míg mindketten rá nem

jöttünk, hogy van még jó néhány óránk együtt a kocsiban arra,

hogy minden gátat magunk mögött hagyva átadjuk magunkat

ennek az otthonos meghittségnek.

Még egyszer megcsókolt, egy kicsit belezümmögött a

számba, és végighúzta a nyelvét a nyelvemen, aztán hátrább

lépett, hogy beszállhassak az autóba. Ő átment a másik oldalra,

és ahogy beugrott a vezetőülésre, mindjárt meg is szólalt.



 Mit gondolsz, töltsünk majd néhány percet a hátsó

ülésen? Le tudom hajtani a támlákat, hogy kényelmes legyen

neked; tudom, hogy szereted szélesre tárni a lábadat.

Én vigyorogva forgattam a szemem, és a vállam vono-

270

gattam. Will elindította az autót. A motor felhördült, Will

sebességbe tette, és rám kacsintott, mielőtt gázt adott.

Kilőttünk, majd alig egy méterre a járdától egy rántással már

meg is álltunk. Ő a fejét csóválta, újra beindította a motort, és

másodjára finoman soroltunk be a forgalomba. Felkaptam a

telefonját a pohártartóból, és zenét kerestem rajta. Ő rosz-

szallóan pillantott rám, de nem szólt semmit, csak az utat

figyelte.

 Britney Spears? - kérdeztem nevetve, mire egy

automatikus mozdulattal felém nyúlt, hogy kivegye a telefont a

kezemből.

 A nővérem - motyogta.


 Na, peeersze!...

Mikor egy lámpához értünk, ismét lefulladt az autó. Will

köhentett egyet, de újra beindította, és jót káromkodott, amikor

néhány méter múlva ismét leálltunk.

 Tudod kezelni ezt az izét? - kérdeztem gunyorosan. -

Vagy már olyan régen vagy New York-i, hogy el is felejtetted,

hogyan kell vezetni?

Erre rám bámult.

 Sokkal jobban menne, ha szexeltünk volna először!

Tisztább lenne a fejem!

Kinéztem a szélvédőn, aztán vissza, rá. Elmosolyodtam, és a

karja alatt lebuktam rá, majd a cipzárját kezdtem nyitni.

 Minek ide a hátsó ülés?

271

TIZENHATODIK FEJEZET


Elfordítottam a kulcsot, mire a motor egy rángással megállt.

Mellettem Hanna aludt, a feje a túlsó oldalra billent, neki az

üvegnek. A Bergstrom család háza előtt álltunk, Boston

külvárosában. A téglafalú házat széles, fehér terasz vette körbe.

Az utca felé néző ablakokon tengerészkék zsalugáterek voltak,

és sejteni lehetett mögöttük a nehéz, krémfehér függönyöket.

Nagy ház volt és szép; és annyi emlék kötött hozzá, hogy

elképzelni sem tudtam, milyen lehetett Hannának hazajönni.

Nem jártam itt évek óta. Utoljára akkor, amikor Jensennel

lejöttünk ide egy nyári hétvégére, és találkoztunk a szüleivel is.

A többi gyerek nem volt itt. Csendes, megnyugtató hétvége

volt, amit leginkább a hátsó verandán töltöttünk, olvasgatva és

gin-tonikot szopogatva. De most a ház előtt álltunk, és

mellettem ült a barátom húga, aki kétszer is úgy leszopott,

hogy csillagokat láttam. Utoljára alig egy órával ezelőtt,

miközben elfehéredő ujjakkal szorítottam a kormánykereket.

Olyan mélyen voltam a torkában, hogy éreztem a nyelését,

miközben élveztem. Hanna született tehetség volt az orális



szexben. Ő úgy hitte, hogy még útmutatásra van szüksége, és

én örömmel tartottam fenn ezt a hitét, hogy néhányszor még

biztosan gyakorolhasson rajtam.

A városban mindketten elmerültünk a napi rutinban, így

272

nem volt nehéz megfeledkezni a Jensen kapcsolatról - a családi

kapcsolatról. A mindnyájan felnégyelnének, ha tudnák, hogy

miket teszek kapcsolatról. Rendesen meglepett, amikor Hanna

Livet emlegette, hiszen oly régen volt az egész. De most, ezen

a hétvégén, minden szembejön majd: a Livvel való rövid

kalandom, az, hogy Jensen legjobb barátja vagyok, továbbá

Johan gyakornoka voltam. És ezekkel úgy kell szembenéznem,

hogy közben rejtegetni kell a Hanna iránti érzéseimet.

 Hanna - érintettem meg a vállát, majd meg is ráztam

finoman.

Összerezzent, de amikor kinyitotta a szemét, az első dolog,

amit meglátott, én voltam. Kótyagos volt, még nem volt



egészen magánál, de máris úgy nézett rám, mintha a világ

legkedvesebb dolgát látná.

 Mmm... szióka!

 Szia, Szilva! - mondtam én is, és a szívem melegséggel

lett tele.

Szégyellősen mosolygott, és nyújtózás közben kinézett az

ablakon. Mikor meglátta, hogy hol állunk, kicsit megrendült;

felegyenesedett, és körülnézett.

 Ó, hát itt vagyunk!

 Itt.

Mikor felém fordult megint, a szemében csöppnyi ijedtség

látszott.

 Furcsa lesz, nem? Ha a sliccedre nézek, Jensen észre

fogja venni, hogy a sliccedre néztem; aztán te a mellemet

nézed, és valaki majd ezt is meglátja. És mi van, ha hozzád

nyúlok, vagy - és itt tágra nyílt a szeme - ha megcsókollak?

A láthatóan kitörni készülő miniörület egészen lehűtött.

Egyszerre, egy időben csak az egyikünk szállhat el. Megráztam

a fejem, és azt mondtam neki:

 Minden rendben lesz. Barátokként jöttünk ide.

Barátokként látogatjuk meg a családodat. Nem lesz nyilvános

273

farokimádat, sem mellcsodálat. Rendben?

 Rendben - visszhangozta fahangon. - Csak barátokként

jöttünk.

 Mert azok is vagyunk - emlékeztettem rá, figyelmen

kívül hagyva a mellkasomban hevesen tiltakozó szervemet.

Ő bólintott, és az ajtókilincs felé nyúlva azt csiripelte:

 Barátok! Barátok látogatják meg a házunkat húsvétkor!

Hamarosan találkozunk a régi barátoddal, a nagy testvérem-

mel! Kösz, hogy elhoztál ide New Yorkból, barátom, Will!

Nevetve szállt ki, majd elindult hátrafelé, a csomagjaiért.

 Hanna, állj már le! - suttogtam, és kezemet nyugtatólag a

hátára tettem. Éreztem, hogy a szemem lejjebb csúszik a

nyakáról, és a mellein áll meg. - Ne légy már holdkóros!

 A szemembe nézz, William! Jobb, ha megszokod.

 Azon leszek - mondtam halkan nevetve.

 Én is. - Aztán egy kis kacsintással még hozzátette: - És

ne felejtsd el, hogy Ziggynek hívnak!

* * *

Helena Bergstrom annyira szívesen ölelgetett mindenkit, hogy

akár az északnyugati államokból is származhatott volna. Csak a

lágy, dallamos akcentusa és a jellegzetesen európai vonásai

árulták el, hogy Norvégiában született. Beinvitált, és a

küszöbön átlépve már rögtön megkaptam tőle az ismerős

családi ölelést. Ő is magas volt, mint Hanna, és nagyon szépen

öregedett. Megpusziltam az arcát, és átadtam neki a virágot,

amit az úton vettem egy benzinkútnál.

 Te mindig olyan figyelmes vagy - mondta, ahogy átvette

tőlem a csokrot. - Johan még dolgozik. Eric nem tud jönni. Liv

és Rob itt vannak, de Jensen és Niels még valahol úton. -

Elnézett mellettem és a homlokát ráncolta. - Azt hiszem, esni

274

fog; remélem, ideérnek vacsorára!

Olyan magától értetődő könnyedséggel sorolta a gyerekeit,

mintha egy verset mondana. Milyen lehetett neki ennyi

gyereket fölnevelni? És így, hogy már mindegyik felnőtt, és

van, amelyiknek gyereke is van, még zsúfoltabb lesz a ház.

Valami ismeretlen fájdalom mardosott, mert szerettem volna

idetartozni én is. De elhessegettem a gondolatot, és máshová

figyeltem. Ez a hétvége várhatóan amúgy is elég furcsa lesz,

úgyhogy nem kell bedobnom ezt a furcsa, új érzést is a

turmixba.

Belül olyan volt a ház, mint évekkel ezelőtt, bár a dekoráció

más volt. A kék-szürke színek helyett a mélybarna és a vörös

dominált; plüss bútorok és krémszínű falak tették teljessé a

látványt. A bejáratnál és a ház belsejébe vezető hallban láttam,

hogy festés és új színek ide vagy oda, Helena továbbra is

megtartotta az amerikai életmódot hirdető, egészségesen

életigenlő, kissé felületes idézeteit, amelyeket művészi

alkotásoknak álcázott a falain.

A hallban ez állt: Élj, nevess, szeress!

A konyhában: Kiegyensúlyozott étrend az, ha mindkét

kezedben van egy süti!

A nappaliban: Gyökeret adunk a gyerekeinknek, hogy aztán

szárnyra kaphassanak!

Hanna, aki rajtakapott, hogy épp a bejárati ajtóhoz leg-

közelebb eső feliratot olvasom, megértő mosollyal kacsintott

rám. A bejárat melletti falépcső tetejéről lépések hangját

hallottam, és ahogy felnéztem, Liv fényes zöld szemeivel

találtam magam szemközt. A gyomrom összerándult egy kissé.

Nem volt rá okom, hogy Liv jelenlétében kínosan érezzem

magam. Már láttam őt néhány alkalommal azóta is, hogy

együtt kavartunk egy kicsit, utoljára néhány éve Jensen



esküvőjén, ahol egy jót beszélgettünk a munkájáról. A

vőlegénye - most már a férje - jófejnek tűnt. Úgy jöttem el

275

arról az estélyről, hogy nem is gondolkodtam rajta, hányadán

állok vele. De ez csak azért volt, mert akkor még nem tudtam,

hogy a rövid próbálkozásunk milyen mély nyomokat hagyott

benne; hogy még akkor is fájt utánam a szíve, amikor idejöttem

a Yale-ről karácsonyozni sok évvel ezelőtt. Ez a tény átírta az

élettörténetem egy jókora darabját, és most rájöttem, hogy nem

tettem semmit annak érdekében, hogy felkészüljek erre.

Ahogy ott álltam szobormereven, odajött hozzám, és

megölelt.

 Szia, Will! - Éreztem a hasamon várandós pocakjának

nyomását, mire ő nevetve súgta nekem: - Ölelj meg, te buta!

Elengedtem magam, és átkaroltam őt.

 Szia, neked is! Azt hiszem, itt az ideje, hogy gratuláljak!

Hátrább lépett, és mosolyogva megsimogatta a hasát.



 Kösz!

A szemén láttam, hogy jól szórakozik. Eszembe jutott, hogy

Hanna fölhívta őt a veszekedésünk után, vagyis Liv pontosan

tudja, hogy mi van köztem és a kishúga között. A gyomrom

megint csomóba rándult, de túltettem magam rajta, mert nem

akartam, hogy ez a hétvége ennyi mindenről szóljon.

 Fiú lesz vagy lány?

 Meglepetés - válaszolta. - Rob tudni szeretné, de én nem.

És ez azt jelenti, hogy én győztem. - Nevetett, és oldalra lépett,

hogy kezet foghassak a férjével.

Kellemes csevegés kezdődött az előszobában. Hanna

elmesélte Livnek és az anyjának a legújabb egyetemi híreket,

Rob és én a Knicks-ről váltottunk néhány szót, majd Helena a

konyha felé intett.

 Én most visszamegyek. Gyertek le egy koktélra, ha már

berendezkedtetek!

Megfogtam a csomagjainkat, és elindultam Hanna után a

lépcsőn.

 Willt tedd a sárga szobába! - kiáltott föl Helena.

276

 Abban a szobában laktam? - kérdeztem, miközben Hanna

gyönyörű fenekét nézegettem. Mindig is karcsú volt, de a futás

csodákat tett a vonalaival.

 Nem, te a fehér vendégszobában voltál, a másikban -

mondta, majd mosolyogva nézett hátra. - Nem mintha

bármilyen részletre is emlékeznék abból a nyárból.

Nevettem, és beléptem abba a szobába, amely az enyém lesz

erre az estére.

 Hol a te szobád?

A kérdés még azelőtt csúszott ki a számon, hogy meg-

gondoltam volna; így most körülnéztem, hogy hallhatta-e

valaki. Hanna hátranézett, majd belépett ő is, és becsukta maga

mögött az ajtót.

 Kettővel arrébb.

A tér mintha összezsugorodott volna, ahogy ott álltunk

ketten, és egymást néztük.

 Szia - súgta nekem.

New York óta ez volt az első alkalom, hogy arra gondoltam,

mégiscsak rossz ötlet volt ez az egész. Szerelmes voltam

Hannába. Hogy fogom ezt minden alkalommal eltitkolni előle,

amikor ránézek?

 Szia - szorítottam ki magamból végül.

 Jól vagy? - kérdezte félrehajtott fejjel.

 Igen - kapartam meg a nyakam. - Csak... meg akarlak

csókolni.

Néhány lépéssel közelebb jött, hogy becsúsztathassa a kezét

az ingem alá, és megsimogassa a mellemet. Lehajoltam, és a

számat a szájához nyomva egy szemérmes csókot adtam neki.

 De nem szabad - mondtam, ahogy a szája visszajött még

egyért.

 Talán nem.

A szája végigsiklott az arcomon, le az államra, és szívott,



277

harapdált. Az ingem alatt megkaparta a mellkasomat a

körmével, finoman érintve a mellbimbómat. Pár másodperc

alatt már kész voltam és kemény; a bőrömön éreztem a lázas

simogatását, és izmaimon a szorítását.

 Nem fogok tudni megállni a csókolózásnál - mondtam,

félig figyelmeztetve őt, hogy állítson le, félig kérlelve, hogy

folytassuk tovább.

 Van egy kis időnk, amíg mindenki elkészül - mondta.

Hátrább lépett, hogy kigombolja a nadrágomat. - Esetleg...

Megfogtam a kezét, mert győzött bennem az óvatosság.

 Hanna! Ezt most ne!

 Csendes leszek.

 Nem ez az egyetlen problémám azzal, hogy megbaszlak a

szüleid házában, ráadásul fényes nappal. Nem beszéltük már

ezt meg?

 Tudom, tudom. De mi van, ha csak most lehetünk



kettesben? - kérdezte mosolyogva. - Nem akarsz itt velem

játszadozni?

Egészen elvesztette az eszét.

 Hanna! - sziszegtem, és lehunytam a szemem, egy

nyögést magamba fojtva. Ő lehúzta a nadrágomat és a boxere-

met, és meleg kezével szorosan megfogta a botomat. - Ezt

tényleg nem szabadna!

Erre megállt, és finoman tartott.

 Gyorsan csináljuk. Csak most!

Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Nem szeretem a gyors

meneteket, de Hannával különösképpen nem. Szeretem, ha

mindenre van idő. De ha fölajánlja magát nekem, és csak öt

percünk van rá, akkor öt perc alatt kell megoldani a dolgot. A

család többi része még nem érkezett meg; talán így rendben

lesz. Aztán eszembe jutott:

 Bassza meg! Nincs nálam kondom! Nem csomagoltam

278




egyet sem. Nyilvánvaló okokból.

 Én sem - mondta egy arcrándulással.

Ahogy rám nézett nagy, könyörgő szemmel, ott lebegett

köztük a kérdés.

 Nem - mondtam anélkül, hogy egyetlen szót is mondott

volna.

 De évek óta szedek tablettát!

Lehunytam a szemem, és összeszorítottam a fogam. Bassza

meg! A terhesség volt az egyetlen dolog, amitől tartottam. Még

a legvadabb időszakomban sem szexeltem kondom nélkül.

Pedig ami a nemi úton terjedő betegségeket illeti, az utóbbi

években néhány havonta mindig kivizsgáltattam magam.

 Hanna!

 Jó, igazad van - mondta, és a hüvelykujját végighúzta a

makkomon, szétkenve a rajta levő cseppet. - Itt nemcsak a

terhességről van szó... hanem a biztonságról is.

 Még sohasem szexeltem kondom nélkül - böktem ki. Ki

gondolta volna, hogy így bukkan elő belőlem a halálvágy?

Erre elcsendesedett.

 Soha?

 Még csak a környéken sem matattam gumi nélkül. Túl

paranoid vagyok ehhez.

A szeme nagyra nyílt.

 És ha csak a végét?... Azt hittem, minden pasi játszotta

már ezt.

 Paranoid vagyok és óvatos. Mert tudom, hogy csak

egyszer kell megtörténnie. - Rámosolyogtam, mert tudtam,

hogy megérti a célzást. Én is véletlenül csúsztam be a

szüleimnek.

A szeme elsötétült, és közelebb jőve a számat bámulta.

 Ez lesz az első alkalom, Will?

Bassza meg!

279

Mikor így nézett rám, mikor a hangja elhalkult és rekedt lett,

én egyszerűen elvesztem. Nemcsak fizikai vonzalom volt

köztünk. Természetesen korábban is vonzódtam más nőkhöz.

De volt valami Hannában, valami kémia a vérünkben, valami

köztünk, ami bekattant és felizzott, ami miatt mindig egy

kicsivel többet akartam, mint amennyit kellett volna. Ő a

barátságát ajánlotta, én a testét akartam. Ő a testét ajánlotta, én

a gondolatait akartam megismerni. Ő a gondolatait ajánlotta, én

a szívét akartam.

És itt volt ő, amint magában akart érezni engem - csak én és

ő és erre szinte lehetetlen volt nemet mondanom. De azért

megpróbáltam.

 Tényleg nem hinném, hogy ez jó ötlet. Egy kicsit

komolyabban kéne vennünk ezt a döntést.

Különösen akkor, ha mások is részesei lesznek a

„ kísérletednek” - gondoltam, de nem mondtam ki.

 Csak érezni akarom. Még én sem szexeltem kondom

nélkül, soha. - Elmosolyodott, és felnyújtózott egy csókra. -

Csak dugd be! Egy másodpercre.



 És csak a végét? - súgtam nevetve.

Hátralépett, nekitámaszkodott a matrac szélének, felhúzta a

szoknyáját derékig, és ide-oda mozgolódva letolta a bugyiját.

Rám nézett, széttette a combját, és hátratámaszkodott a

könyökére, úgy, hogy a csípője a matrac szélénél volt. Csak

annyit kellett tennem, hogy közelebb lépek, és betolom neki.

Pucéron.

 Tudom, hogy hülyén hangzik, és őrültség. De hát,

istenem, ilyen vagyok, ha itt vagy velem! - A nyelve kicsúszott

a szájából, és megnyalta az alsó ajkát. - Ígérem, hogy csendben

maradok.

Lehunytam a szemem, és már tudtam, hogy el van döntve a

dolog. A fontosabb kérdés az volt, hogy én csendben tudok-e

maradni. Letoltam jobban a nadrágom, a lába közé léptem,

280

megfogtam a dákóm, és fölé hajoltam.

 Basszus. Mi a fenét csinálunk?



 Érezzük egymást.

A szívem a torkomban, a mellkasomban dobogott, és

éreztem a bőröm minden négyzetcentijén is. Ez volt az utolsó

határ; milyen különös, hogy szinte mindent kipróbáltam már,

de ezt még nem. Pedig olyan egyszerűnek tűnt, szinte ártat-

lannak. És nem is akartam jobban mást, mint érezni őt, a

bőrömmel a bőrét. Olyan volt ez, mint a láz, amely elönti az

agyamat és az értelmemet, és arról beszél, milyen jó érzés lehet

belecsúszni egy rövid másodpercre, épp, csak hogy érezzem őt;

és ennyi már elég. Ő visszamegy a szobájába, kipakol,

felfrissíti magát, én meg kiverem magamnak, gyorsabban és

keményebben, mint ahogy eddig bármikor életemben.

Felkészültem.

 Gyere! - súgta, és az arcomhoz nyúlt. Lejjebb engedtem

magam, kinyitottam a szám, hogy megnyaljam az ajkát, a

nyelvét, lenyeljem a hangjait. A farkam alsó felével éreztem a

puncija csúszós bőrét, de nemcsak ezt akartam érezni. Azt

akartam, hogy egészen körbevegyen.

 Jól vagy? - kérdeztem, és közénk nyúltam, hogy meg-

simogassam a csiklóját. - Jó, ha előbb te élvezel? Nem hiszem,

hogy befejezhetjük így.

 Ki tudod húzni?

 Hanna! - súgtam, és beszívtam az ajkát. - Hová lett a

„csak a végét” ötlet?

 Te nem akarod érezni, hogy milyen? - vágott vissza, és

megsimogatta a fenekem, a csípőm. - Nem akarsz érezni

engem?

Felmordultam, és megharaptam a nyakát.

 Ördögi lány vagy te!

Odanyúlt, és elvette a kezemet a csiklójától; majd megfogta

281

a farkamat, végigsimította, és körbevette a nedves tenyerével.

Belenyögtem a nyakába.

Aztán odaillesztette, tartotta egy darabig, és várta, hogy

megmozdítsam a csípőm. Én előrecsúsztam, majd megint

vissza, érezve a testének finom megnyílását, ahogy a makkom

lassan becsúszott. Mélyebbre mentem, csak egy icipicit, csak

annyira, míg érezni kezdtem a szorítást a makkom alatt, majd

nyögve megálltam.

 Gyorsan! - mondtam. - Csendben!

 Megígérem!

Sejtettem, hogy forró lesz, de hogy ennyire, és hogy ilyen

lágy lesz, és ilyen baszottul nedves, arra nem számítottam.

Nem voltam felkészülve rá, hogy ennyire beleszédülök az

érzésbe, ahogy lüktet körülöttem, ahogy remegnek az izmai,

ahogy éhes, szaggatott hangon elmondja nekem, hogy a

számára is mennyire más ez így.

 Bassza meg! - nyögtem, és egyszerűen nem tudtam

abbahagyni a mozgást benne. - Még nem... én erre nem vagyok

felkészülve! Ez túl jó! Én mindjárt elélvezek!

Ő visszatartotta a lélegzetét, megszorította a karomat, olyan

szorosan, hogy már fájt.



 Rendben! - préselte ki magából, aztán egyszerre

eresztette ki a levegőt. - Te mindig olyan sokáig tartod vissza!

Azt akarom, hogy olyan jó legyen, hogy nem tudod vissza-

tartani!

 Te egy kis ördög vagy - sziszegtem, mire nevetni kezdett,

és a fejét elfordítva egy csókra kapta el a szám.

Az ágy szélén voltunk, a felsőnk rajtunk volt, a farmerom a

térdem körül, a szoknyája a derekán. Épp csak azért jöttünk föl,

hogy lerakjuk a holminkat, felfrissítsük magunkat, és

kipakoljunk. Egyszerűen nem volt helyénvaló, hogy most ezt

csináljuk itt, de alig adtunk ki hangokat, és meggyőztem

magam, hogy észnél tudok maradni, és esetleg olyan lassan

282

dugom, hogy ne nyikorogjon az ágy. De rájöttem, hogy itt

vagyok benne, teljesen pucéran, a szülei házában. Már arra

majdnem elélveztem, hogy lenéztem oda, ahol egymásba

kapcsolódtunk.


Majdnem teljesen kihúztam, hogy lássam, milyen nedves

vagyok tőle, majd lassan visszanyomtam, aztán újra, meg

újra... És kikészültem. Össze voltam törve, hogy eddig mással

is szexeltem egyáltalán, és hogy kondomot használtam ezzel a

lánnyal.

 Vezetői döntés - súgta rekedt, szaggatott hangon a

fülembe. - Hagyjuk a futást! Ezt kell csinálnunk naponta

ötször!

A hangja olyan elhaló volt, hogy oda kellett szorítanom a

fülemet a szájához, hogy halljam, mit akar még mondani. De

az érzéseim sokaságával eltelve csak néhány szót tudtam

kivenni: „kemény”, „bőröm”, „maradj bennem, ha elélveztél".

Ez utóbbi gondolat tett be nekem, vagyis, hogy bele fogok

élvezni, majd addig csókolom, míg újra lázba jön, és ahogy

megint kemény leszek, érezni fogom a szorítását magam körül.

Megdugom, ott maradok, majd megint megdugom, mi előtt

elalszom benne.

Erősebben kezdtem mozogni, és megtámasztottam magam a

csípőjén. Kerestem a tökéletes ritmust, ami nem nyikorgatta

meg az ágy eresztékeit és nem verte az alumínium fejtáblát a

falnak. A ritmust, amivel még csendben tudott maradni, és ami

mellett én is vissza tudom tartani magam addig, míg elélvez...

De ez a csata elveszett, pedig csak néhány perce ment az egész.

 A francba, Szilva - nyögtem bocsáss meg! Bocsáss meg!

- Megemeltem a fejem, és éreztem, ahogy a túl korán jött

orgazmusom végigdübörög a lábamon, a gerincemen.

Kihúztam, keményen megszorítottam a farkam, mire ő a lába

közé nyúlt, és ujját a csiklójára nyomta.

A folyosón lépések hallatszottak, és gyorsan Hannára

283

néztem, hogy ő is hallotta-e, majd egy pillanat múlva kopogtak

az ajtón.

A szemem elhomályosult, miközben élveztem.

Bassza meg! Baaassza meg!

 Will - rikkantotta Jensen. - Hé, itt vagyok! A fürdő-

szobában vagy?

Hanna azonnal fölült, a szeme tágra nyílt, mintha bocsánatot

kérne, de már késő volt. Lehunytam a szemem, és magamat

markolva a meztelen combjára lőttem.

 Egy pillanat! - ziháltam, és lenéztem oda, ahol még

mindig tartottam magam. Az egyik kezemmel támaszt keresve

az ágyra hajoltam. Ahogy Hannára néztem, láttam, hogy nem

tud elszakadni a combjára - és bassza meg, a szoknyájára -

lövellt spermám látványától.

 Épp öltözők, mindjárt megyek! - mondtam, és az adre-

nalinfröccstől a szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a

helyéből.

 Zsír! Akkor találkozunk odalenn - mondta, és távolodó

lépések zaját hallottam.

 A szoknyád! - mondtam, és hátraléptem, hogy gyorsan

felöltözzek, de Hanna nem mozdult.

 Will - súgta, és az ismerős éhségtől sötétlett a szeme.



 Bassza meg! - Ez nagyon közel volt. És az ajtó még csak

be sem volt zárva. - Én nem...

De ő hátradőlt, és magára húzott. És egyáltalán nem

érdekelte, hogy besétálhatott volna a bátyja, és megláthatott

volna. Meg hát, el is ment, nem igaz?

Megőrjít ez a lány.

A szívem még őrülten vert. Előrehajoltam, és két ujjamat

belényomva a nyelvemmel a puncija fölött csiklandoztam, mire

lassan lecsukta a szemét. A keze a hajamba markolt, a csípője

meg-megrándult az érintésemtől, és éreztem, hogy hamarosan

élvezni fog. A szája csendes kiáltásra nyílt. Megrázkódott, a

284

csípőjét felemelte az ágyról, és szorosan megmarkolta a hajam.

Mikor az orgazmusa alábbhagyott, akkor sem hagytam

abba, hanem tovább mozgattam benne az ujjaim, és egy

vonalat csókoltam a csiklójától a combjáig, majd a csípőjéig.

Végül a hasának nyomtam a homlokom, és igyekeztem



visszatérni a normál kerékvágásba.

 Ó, istenem - súgta, ahogy lassan elengedte a hajam, és a

kezét a mellére tette. - Egészen megőrjítesz.

Kihúztam belőle az ujjam, és megcsókoltam a keze fejét,

beszívva a bőre illatát.

 Tudom.

Nyugodtan pihent az ágyon vagy egy percig, aztán

kinyitotta a szemét, felnézett rám, mintha csak most tért volna

magához.

 Jézusom! Ez közel volt!

 Nagyon közel - mondtam nevetve. - Azt hiszem, át kéne

öltöznünk, és le kéne mennünk. És bocs, azért - intettem a

szoknyája felé.

 Majd letörlöm...

 Hanna! - mondtam, visszafogva egy ideges nevetést. -

Nem mehetsz le egy hatalmas spermafolttal a szoknyádon!

Ezt már fölfogta.

 Igaz. Csak hát... nekem tetszik így - mondta, és úgy

nevetgélt, mint akinek elmentek otthonról.

 Micsoda elferdült egy lány vagy!

Felegyenesedett ültében, miközben én a nadrágomat

húztam, és az ingemen át megpuszilta a hasam. Átöleltem a

vállát, magamhoz szorítottam, és elmerültem ebben az

érzésben.

Egészen elvesztem a szerelemben.

Néhány másodperc múlva a nap elbújt egy felhő mögé,

amitől minden egy kicsit sötétebb árnyalatú lett. Ebben a

285

gyönyörű fényben hallottam meg Hanna kérdését.

 Voltál már szerelmes?

Csendben maradtam, és azon gondolkodtam, vajon

hangosan gondolkodtam-e az előbb. De amikor lenéztem rá,

csak nyugodt kíváncsiságot láttam a szemében. Ha bármely

más nő mondta volna ezt nekem egy gyors numera után,

azonnal bepánikoltam volna, és keresni kezdtem volna a kiutat.

De Hannával valahogy illett a pillanathoz a kérdés, különösen,

hogy ennyire vigyázatlanok voltunk. Az elmúlt években

nagyon óvatossá váltam a tekintetben, hogy hol és mikor

szexeljek, és Jensen esküvőjét leszámítva ritkán tettem ki

magam annak, hogy magyarázkodnom vagy sietősen távoznom

kelljen. De mostanában, hogy Hannával voltam, bizonyos

ijedtség fogott el, mintha attól tartanék, hogy csak korlátozott

ideig tudom úgy érezni őt, mint most. A gondolat, hogy

egyszer el kell válnom tőle, émelyített.

Két másik szeretőm volt eddig, akik iránt a gyengédségnél

többet is éreztem, de senkinek sem mondtam volna, hogy

szeretem. Furcsa, hogy harmincegy éves koromra odáig

jutottam, hogy már én is éreztem, hogy ez furcsa. Mind-

azonáltal nem éreztem ennek az elidegenedettségnek a súlyát,

egészen eddig a pillanatig.

Lassan hiperérzékeny lettem minden blazírt megjegyzésre,

amit Max vagy Bennett tettek a szerelemmel és az elkötelezet-



tséggel kapcsolatban. Nem mintha nem hittem volna ezekben;

inkább egyszerűen képtelen voltam bárhogy is viszonyulni

hozzájuk. A szerelem olyasmi volt, amit valahol a távoli

jövőben találok majd meg, amikor már megállapodottabb és

kevésbé kalandvágyó leszek. A játékos képe úgy rakódott le

rám, mint a vízkő az üvegpohárra; addig nem is nagyon

törődtem vele, amíg át lehetett látni rajta.

 Szerintem nem - fejezte be mosolyogva.

Megráztam a fejem.

286

 Még sohase mondtam senkinek, hogy szeretlek, ha erre

gondolsz.

Hanna nem tudhatta, hogy magamban szinte mindig ki-

mondtam ezt neki, amikor egymáshoz értünk.

 De érezted valaha?

 És te?

Vállat vont, majd a szobám és Eric szobája között levő



fürdőszoba felé intett.

 Megyek, és megmosakszom.

Bólintottam, becsuktam a szemem, és ledőltem, miután

kiment. Megköszöntem az univerzum szerencsehozó erőinek,

hogy Jensen nem nyitott be; ha igen, az katasztrófa lett volna.

Ha nem akartuk, hogy a családja megtudja, mi van köztünk - és

elég biztos voltam benne, hogy Hanna fenn akarja tartani a

barátság extrákkal állapotot -, akkor sokkal óvatosabbnak kell

lennünk.

Végignéztem a munkahelyi e-mailjeimet, küldtem néhány

üzenetet, és egy kis víz, szappan és alapos mosakodás

segítségével összekaptam magam a fürdőszobában. Hannával a

hallban találkoztam. Félénken mosolygott.

 Úgy sajnálom - mondta lágyan. - Nem is tudom, mi bújt

belém. - Pislogott, majd amikor meg akartam szólalni, a kezét a

számra tette. - Ki ne mondd!

Elnevettem magam, majd benéztem mögötte a konyhába,

hogy hallja-e valaki.

 Fantasztikus jó volt. De baromi szarul jöhetett volna ki. -

Zavartan nézett, mire rámosolyogtam, és vicces arcot vágtam.

A szemem sarkából megláttam egy kis kerámia Jézust egy

kisasztalon. Felkaptam, és a ruhája kivágásába tettem. - Hé,

idenézz! Végül csak megtaláltam Jézust a melleid között!

Lenézett, elnevette magát, és táncolni kezdett vele, mintha

csak azt akarná, hogy Jézus megtalálja a neki legmegfelelőbb

helyet.

287

 Jézus a dekoltázsomban! Jézus a melleim között!

 Sziasztok, srácok!

Mikor ma már másodszor is meghallottam Jensen hangját,

azonnal elrántottam a karom Hanna közeléből. Szinte lassított

felvételen néztem, ahogy a hadonászásomtól a szobor elrepül,

vagy másfél méterre tőlem leesik a keményfapadlóra, vissza-

pattan, majd ezer darabra törik.

 A francba! - kiáltottam fel, és a mészárlás helyszínére

léptem. Letérdeltem, és megpróbáltam összeszedni a nagyobb

darabokat. Nem nagyon sikerült. A darabkák egynémelyike

akkora volt, hogy leginkább pornak lehetett volna nevezni.

 Will! Összetörted Jézust! - nevetett Hanna lihegve, ahogy

ő is lehajolt.

 Mi a fenét csináltok? - kérdezte Jensen, és letérdelt, hogy

segítsen.

Hanna kiment, hogy egy partvist hozzon, egyedül hagyva

azzal az emberrel, aki tanúja volt kora ifjúságom vad idő-

szakának. Megvontam a vállam, és úgy tettem, mint aki

egyáltalán nem a kishúga mellével játszott az imént.

 Csak megnéztem. Mármint, a szobrot, hogy milyen. A

formáját... Jézus, szóval... - A kezemmel végigsimítottam az

arcomon, és éreztem, hogy megizzadtam egy kicsit. - Nem is

tudom, Jens. De megijesztettél!

 Mitől lettél ilyen ijedős? - nevetett rám.

 Talán a vezetéstől? Jó rég nem ültem már a volán mögött.



Megvontam a vállam, és még mindig nem tudtam a szemébe

nézni. Erre megveregette a vállam, és azt mondta:

 Szerintem kéne neked egy sör.

Hanna visszatért, és elhessegetett minket, hogy fel-

söpörhesse a törmeléket a szemétlapátra, de azért titokban

megeresztett felém egy összeesküvő „szent isten!” pillantást.

 Megmondtam anyának, hogy eltörted, de nem is

288

emlékezett, hogy melyik nagynéniétől kapta. Szerintem nincs

semmi gáz.

Sóhajtottam, és követtem őt a konyhába, hogy egy puszival

bocsánatot kérjek Helénától. Ő egy sört nyomott a kezembe, és

azt mondta, hogy nyugodjak meg.

Mialatt még fent dugtunk Hannával, vagy talán éppen

amikor ezerrel mostam a farkamról, az ujjaimról és az arcomról

Hanna szagát, az apja is megérkezett haza. Jézus Mária! A

meztelen Hanna és a szobaajtó képétől eltávolodva csak most



esett le igazán, hogy milyen őrültek voltunk. Hogy mertük ezt

megtenni?

Johan felnézett a hűtőből, ahol egy sör után kotorászott,

majd odajött hozzám, hogy a maga esetlenül barátságos

módján üdvözöljön. A tekintete kifejező volt, de a szavakkal

nem tudott bánni. Ennek általában az lett a vége, hogy ő csak

nézett valakire, mire a másik fél megpróbálta kimondani, amit

gondolt.

 Szervusz - mondtam, és a kézfogás után hagytam, hogy

magához húzzon egy ölelésre. - Bocs a Jézusért.

 Ugyan, semmiség. - Hátralépett, legyintett egyet, majd

úgy tett, mint akinek hirtelen eszébe jut valami. - Hacsak nem

lettél vallásos hirtelen.

 Johan! - szólt a távolból Helena, megtörve a pillanatot.

Legszívesebben a nyakába ugrottam volna ezért. - Szívem,

megnéznéd a sütőt? A bab és a kenyér már kész!

Johan odament a tűzhelyhez, és kivette a húshőmérőt a

fiókból. Éreztem, hogy Hanna mellém lép, és a vizespoharával

koccint a sörömmel.

 Csirió - mondta könnyed mosollyal. - Éhes vagy?

 Farkaséhes.

 Ne csak a végét, Johan! - folytatta Helena kintről. -

Nyomd bele egészen!

Köhögnöm kellett, mire a sör majdnem az orromon jött ki.

289

A szám elé tettem a kezem, és igyekeztem lenyelni a kortyot.

Jensen mögém lépett, és tudálékos mosollyal hátba ütött. Liv és

Rob már ott ültek a konyhaasztalnál, és összehajolva,

csendesen nevetgéltek.

 Szent isten, hosszú lesz ez az este - motyogta Hanna az

orra alatt.

* * *



A beszélgetés körbeölelte az asztalt. Néha kisebb csoportokra

oszlott, majd ismét mindenki részt vett benne. Valamikor

vacsora közben megérkezett Niels. A családban Jensen volt a

szókimondó ember, és ő volt a legrégibb barátom; Eric - aki két

évvel volt idősebb, mint Hanna - volt a vadember, míg Niels, a

középső gyerek volt a csendes fiú, akit sohase sikerült igazán

megismernem. Huszonhét éves korára egy nagy energetikai cég

mérnöke volt, és kiköpött az apja, kivéve a szemkontaktus és a

mosoly képességét. De ma este meglepett engem: mielőtt leült,

odahajolt Hannához, és azt súgta a fülébe:

 Klasszul nézel ki, Ziggs!

 Így van - toldotta meg Jensen, villájával felé mutatva. -

Mi változott rajtad?

Én az asztal túloldaláról néztem őt, és megpróbáltam

kitalálni, mit látnak rajta; ugyanakkor furcsán irritált ez a meg-

jegyzés. Számomra mindig ugyanolyan volt, mint most: laza,

és jól érezte magát a bőrében. Nem görcsölt a ruhákon, a

frizuráján vagy a sminkjén. De nem is kellett neki. Akkor is



gyönyörű volt, amikor fölkelt reggel. Futás után szinte

sugárzott. És tökéletes volt akkor is, amikor egy menet után

izzadtan feküdt mellettem.

 Hát - mondta vállvonogatva, miközben villájára feltűzött

egy zöldbabot -, nem is tudom.

 Vékonyabb lettél - jegyezte meg Liv, oldalra hajtott

fejjel.

290

 Szerintem inkább a haja - mondta Helena, miután lenyelt

egy falatot.

 Lehet, hogy Hanna egyszerűen boldog - vetettem föl a

tányéromra nézve, és egy falat húst kezdtem vágni. Az asztal

körül mindenki elcsendesedett, és ideges lettem, amikor egy

csomó értetlen szem meredt rám mindenhonnan. - Most mi

van?

Csak ekkor jöttem rá, hogy Hannának, és nem Ziggynek

neveztem őt. De Hanna szépen átvette a fonalat.



 Futok minden reggel, szóval tényleg vékonyabb vagyok

egy kicsit. És levágattam a hajamat. És az is igaz, hogy

élvezem a munkám, és barátaim is vannak. Willnek igaza van:

boldog vagyok. - Egy kis szemtelen mosollyal Jensenre nézett.

- Látod, igazad lett. De nem akartok leszállni rólam?

Jensen rámeredt, a család többi tagja pedig így-úgy

elcsendesedett, és visszatért a vacsorához. Éreztem Liv

mosolyát az arcomon, és mikor felnéztem a tányéromból, rám

kacsintott.

Na, basszus!

 Nagyon finom a vacsora - mondtam Helénának.

 Köszönöm, Will!

Nőttön-nőtt a csend, és kezdtem úgy érezni, hogy figyelnek.

Hogy megfogtak. Ráadásul Jézus egészben maradt apró feje is

engem nézett a polcról. Ő aztán tudta. A Ziggy név legalább

annyira beégett a család tudatába, mint Johan hosszú

munkaórái vagy Jensen védelmező hajlama. Míg két hónappal

ezelőtt futni nem kezdtünk, nem is tudtam Hanna rendes

keresztnevét. De bassza meg! Már nem tehettem mást, mint

hogy vállalom az egészet, és kimondom újra.

 Tudtátok, hogy Hanna cikke meg fog jelenni a Cellben?

Ezt nem csináltam túl finoman. Hangosabban mondtam ki a

nevét, mint a többi szót, de nem bántam. Körbemosolyogtam

az asztalnál. Johan felnézett, tágra nyílt szemmel.

291

 Ez komoly, sötnos?

 Ez az antigéndetermináns csoportok feltérképezési

projektje, amiről már beszéltem neked. Csak úgy belekezdtünk

valamibe, de véletlenül valami klassz dolog jött ki belőle.

Úgy látszott, ez a téma veszélytelenebb vizekre irányítja a

beszélgetést, így hát vettem egy nagy levegőt, és sokáig bent is

tartottam. Lám, a szülőkkel való találkozásnál csak az a

stresszesebb dolog, ha mindent el akarok titkolni a család elől.

Láttam, hogy Jensen egy kis mosollyal az arcán figyel, de én

szimplán viszonoztam, majd ismét a tányéromra néztem.

Nincs itt semmi látnivaló, kérem! Haladjanak tovább!

De a beszélgetés egyik szünetében Hanna meglepett és

elgondolkodó pillantását éreztem magamon.

 Miattad - mondta hang nélkül.

 Mi? - kérdeztem vissza ugyanúgy.

Lassan megrázta a fejét, majd végül megszakította a szem-

kontaktust, és a tányérjába nézett. Át akartam nyúlni az asztal

alatt a lábammal, hogy a lábát megérintve ismét magamra

irányítsam a figyelmét, de ez a sok kinyújtott láb miatt olyan

lett volna, mintha egy aknamezőn sétálnék. A beszélgetés meg

már úgyis máshol tartott.

* * *

Vacsora után felajánlotta, hogy elmosogat, míg a többiek

bemennek a nappaliba egy koktélra. Megcsapott a törlőruhával,

én meg mosószeres habot fújtam felé. Már majdnem oda-

hajoltam, hogy megcsókoljam a nyakát, amikor bejött Niels

egy újabb sörért, és úgy nézett ránk, mintha ruhát cseréltünk

volna.

 Mit csináltok? - kérdezte nyíltan gyanakodva.

 Semmit - válaszoltunk egyszerre, és hogy még rosszabb

legyen, Hanna még meg is ismételte:

292

 Semmit. Csak mosogatunk.

Ő tétovázott néhány pillanatig, majd bedobta az üres

sörösdobozát a szeméttartóba, és elindult vissza a többiekhez.

 Ma már a második alkalom, hogy majdnem lebuktunk -

suttogta Hanna.

 Harmadik - javítottam ki.

 Kis hülye - mondta, és megrázta a fejét. Izgatottság

villant a szemében. - Nem kéne belopóznom a szobádba az

éjjel, mi?

Tiltakozni akartam, de abbahagytam, amikor megláttam a

szája sarkában a görbe kis mosolyt.

 Te maga vagy a kisördög - súgtam, és odanyúltam, hogy

a hüvelykujjammal megsimogassam a mellbimbóját. - Nem

véletlen, hogy Jézus nem akart a melled között maradni!

Hirtelen elakadt a lélegzete, majd elsöpörte a kezemet

onnan. Hátranézett. Egyedül voltunk a konyhában, de a többiek

hangja behallatszott a szobából, én meg csak annyit akartam,

hogy odahúzzam magamhoz egy csókra.

 Ne! - A szeme komolyan villant, és a következő szavait

már remegve, kifulladva mondta ki. - Nem tudnék leállni!

* * *

Miután néhány órát dumáltunk Jensennel, végül aludni

indultam. Jó sokáig néztem a falat, hogy meghallom-e Hanna

csendes lépteit a folyosón, vagy az ajtó nyikordulását, ahogy

besettenkedik a szobámba, de aztán kénytelen voltam föladni.

Elszenderedtem, és nem is vettem észre, amikor valóban bejött,

levetkőzött, majd meztelenül bebújt mellém a takaró alá. Csak

a teste finom érintésére ébredtem föl, ahogy átkarolt.

A keze felcsúszott a mellkasomra, a szája a nyakamat, az

államat és az alsó ajkamat csókolta. Már azelőtt felállt a

farkam, hogy egészen felébredtem volna. Mikor egyet mor-

293

dultam, Hanna emlékeztetőül a számra tette a kezét.

 Ssss...

 Hány óra? - kérdeztem darabosan, beszívva hajának édes

illatát.

 Kettő múlt.

 Nem hallott senki?

 Csak Jensen és Liv hallhatnának meg a folyosó végén.

De Jensennél megy a ventilátor, úgyhogy tudom, hogy alszik.

Tíz másodperc alatt elalszik, ahogy beindul az a vacak. -

Nevettem, mert igaza volt. Évekig voltam a szobatársa, és

utáltam a rohadt ventillátorát. - Rob meg horkol - mondta a

fülembe halkan. - Liv meg korábban elalszik, mint ő, különben

nem hagyná aludni a zaj.

Örültem, hogy ilyen óvatos volt, és hogy valószínűleg senki

sem fog bekopogni az ajtón, miközben szeretkezünk. Kifor-

dultam az ágy szélére, és magamhoz húztam őt.

A szex miatt lopódzott be, az világos volt; de úgy éreztem,

nemcsak egy gyors numerát akar. Volt valami más is, ami ott

lappangott a felszín alatt. Ezt vettem ki abból, ahogy a sötétben

nyitott szemmel nézett, ahogy őszintén csókolt, és ahogy

minden érintése olyan bizonytalan volt, mintha kérdezne vele.

Láttam abból is, ahogy odahúzta a kezem, ahová szerette:

először a nyakára, aztán lejjebb, a mellére, majd odatette a

szívére. Dübörgött. A hálószobája csak néhány ajtónyira volt

innen, úgyhogy nem a megerőltetéstől zihált. Gondolkodott

valamin. A holdfényben kinyitotta majd becsukta a száját

néhányszor, mintha mondani akarna valamit, de nem lenne



hozzá elég a levegő.

 Mi a baj? - suttogtam, az ajkamat a füléhez nyomva.

 Vannak még mások is? - kérdezte.

Értetlenül húzódtam hátrább. Mármint, más nők? Százszor

is szerettem volna ezt megbeszélni vele, de ahogy finoman

kerülte a témát, elbátortalanított. Ő volt az, aki pasizni akart,

294

aki nem bízott bennem, és nem akarta, hogy csak mi legyünk

egymásnak. Vagy félreértettem valamit? Mert, ami engem illet,

nekem nem volt senki más.

 Azt hittem, ezt akarod - válaszoltam.

Kinyújtózott, és megcsókolt. Az ajkát már annyira

ismerősnek éreztem, ahogy először könnyedén, majd egyre

forróbban az enyémbe olvadt, hogy egy lázas pillanatig arra

gondoltam, hogyan lehet képes megosztani magát rajtam kívül

másokkal is.

Magához húzott, és lenyúlt a dákómhoz, hogy magához



érintse.

 Van arra valami szabály, hogy lehet-e védekezés nélkül

szexelni naponta kétszer?

Megszívtam a bőrt a füle alatt, és súgva válaszoltam.

 Szerintem az kéne, hogy szabály legyen, hogy nincsenek

más szeretők.

 Ha van, akkor megszegjük azt a szabályt? - kérdezte, fel

emelve a csípőjét.

Bassza meg! Mi ez a zaj?

Kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak; hogy a sarkamra

álljak, és megmondjam neki, elég volt ebből a körkörös

mellébeszélésből, amikor egy halk nyögéssel megfeszült, úgy,

hogy teljesen rám csúszott, és meg kellett harapnom a számat,

hogy ne kiáltsak fel. Egészen valószerűtlen volt: ezerszer sze-

xeltem már, de ilyet még soha, de soha nem éltem át.

Éreztem a vér ízét a számon, és a forróságot a bőrömön

mindenütt, ahol hozzám ért. Aztán körözni kezdett a

csípőjével, megtalálva a maga örömét alattam, és a szavak

szertefoszlottak az agyamban.

Én csak egy férfi vagyok, az isten szerelmére! Nem isten!

Nem tehetek róla, de muszáj most magamévá tennem őt, aztán

majd mindent megbeszélünk utána!

Úgy éreztem, mintha csalnék. Nem adja nekem a szívét, de

295

a testét igen; én meg azzal áltatom magam, hogy ha elég

gyönyört adok neki, az majd mind összegyűlik, és akkor azt is

hihetem, hogy már többről van itt szó.

De most nem érdekelt, hogy mennyire fogom ezt később

még bánni.

296

Még nem volt ilyenben részem. Ennyire lassan! Annyira, hogy

nem is tudtam, el lehet-e így élvezni, de nem is érdekelt. Az

ajkunk milliméterekre volt egymástól; egy levegőt szívtunk,

egy volt a hangunk, és ugyanazt suttogtuk: Érzed? Érzed te is

ezt?

Én éreztem. Éreztem minden egyes dadogó szívdobbanását;

ahogy a válla remegett fölöttem; éreztem az ajkán a meg nem

formált szavakat, amikor mondani akart valamit... talán

ugyanazt, amit én kerülgettem már, mióta beosontam a sötét

szobájába. Vagy még inkább azelőtt.

Úgy láttam, nem érti, hogy mit kérdezek.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog egyenesbe

hozni a dolgokat. Szeretkeztünk, a szó valódi értelmében. A

bőre a bőrömön, és nincs köztünk semmi sem. És Hannának

szólított az ebédlőasztalnál... Azt hiszem, eddig még senki sem

mondta ki ezt a nevet a házban. És bár Jensen - Will legjobb

barátja - is ott volt, Will inkább velem maradt, hogy elmoso-

gassunk. Sokatmondóan nézett rám, mikor elindultam a

szobámba, és SMS-ben jóéjszakát kívánt.

Ha bármilyen kérdésed van, a szobám nyitva



áll.

A többiek között úgy éreztem, hogy ő az enyém; de most,

297

hogy egyedül voltam, és az ajtaja csukva volt, hirtelen semmit

sem tudtam biztosan.

Vannak még mások is?...

Azt hittem, ezt akarod.

Szerintem az kéne, hogy szabály legyen, hogy nincsenek más

szeretők.

Akkor megszegjük azt a szabályt?...

...Csend.

De mit vártam? Becsuktam a szemem, és szorosabban

öleltem őt, miközben majdnem egészen kihúzta belőlem, majd

lassan visszanyomta, centiméterről centiméterre, és halkan

duruzsolt a fülembe.

 Annyira jó ez, Szilva!

Csípőjével rám fordult, az egyik kezével megsimogatta a



bordáimat, majd megmarkolta a mellemet, és egyszerűen csak

tartotta, miközben a hüvelykujjával a kemény végét simogatta.

Imádtam az élvezete mély, olvadó hangjait, ami segített

elszakadni az igazságtól, hogy nem mondta ki nekem azokat a

szavakat, amiket annyira szerettem volna. Nem mondta ki,

hogy nincs más nő többé az életében. Nem mondta ki, hogy

azzal, amit most védekezés nélkül csinálunk, nem szegünk meg

és nem is fogunk megszegni semmiféle szabályt.

Ő volt az, aki felvetette korábban ezt a témát, és én voltam

az, aki nem akart beszélni róla. Vajon tényleg úgy van vele,

hogy nem érdekli egy olyan kapcsolat, ami több mint szex és

barátság? Vagy csak nem akar ő lenni az, aki újra felveti a

kérdést? És miért vagyok én ilyen passzív? Úgy tűnt, mintha a

félelem, hogy elronthatok mindent, elvette volna a szavaimat.

A teste hátrafeszült, és halkan morgott, ahogy ki-be csúszott

bennem, fájdalmasan lassan. Becsuktam a szemem, a nyakának

nyomtam a fogaimat, és megharaptam egy kicsit, megadva neki

minden gyönyört, amit el tudtam képzelni.

Azt szerettem volna, hogy annyira kelljek neki, hogy már ne

298

számítson az, hogy gyakorlatlan vagy bizonytalan vagyok.

Meg akartam találni a módját, hogy kitöröljem belőle az összes

nő emlékét, akik előttem voltak. Érezni - tudni - akartam, hogy

hozzám tartozik.

Egy rövid, fájdalmas pillanatra belém villant, hogy hány

más nő érezhette vele ugyanezt.

Azt akarom érezni, hogy az enyém vagy! Megnyomtam a

mellét, hogy forduljon le rólam, és én mehessek őrá. Willel

még sohasem voltam felül. Ahogy lenéztem rá, bizonytalan

lettem, és a csípőmhöz vezettem a kezét.

 Még nem csináltam így.

Az egyik kezével megfogta a farka tövet, és maga fölé

igazított, majd felnyögött, ahogy lassan ráereszkedtem.

 Csak csináld, ami jó neked - mondta, és figyelt. - Most

neked kell vezetni.

Becsuktam a szemem, és különféle dolgokat próbálgattam;

közben igyekeztem nem hülyén érezni magam a gyakor-

latlanságom miatt. Annyira tudatában voltam ennek az őszinte

érzésnek, ami a szívemet nyomta, hogy az jutott eszembe,

vajon nem látszik-e ez meg a mozgásomon. Nem vagyok-e

darabosabb, kevésbé felszabadult és kevésbé szexi. Azt sem

tudtam, hogy jó-e ez neki egyáltalán.

 Mutasd meg! - súgtam. - Érzem, hogy valamit rosszul

csinálok.

 Viccelsz? Tökéletes vagy! - morogta a nyakamba. -

Szeretném, ha egész éjszaka tartana.

Megizzadtam, de nem a kimerültségtől, hanem mert annyira

fel voltam húzva, hogy ez a bőrömön is kijött. Az ágy régi volt

és nyikorgós; nem mozoghattunk úgy, ahogy szoktunk: vadul

és órákig, bejárva az egész matracot, a párnákat és az

ágykeretet. Mielőtt rájöttem volna, hogy mi is történik,

Will leemelt magáról, odavitt a padlóra, és leült, úgy, hogy



én ráereszkedhessek. Még sokkal mélyebbre jutott így.

299

Kemény volt, és egy eddig ismeretlen, finom helyen is éreztem

a nyomását. Nyitott szája végigsiklott a mellemen, majd szívta

és fújta is a mellbimbóimat.

 Egyszerűen csak basszál meg! - lihegte. - Idelenn nem

kell törődni a zajjal.

Azt hitte, a nyikorgó ágy zavar. Becsuktam a szemem, és

öntudatlanul ringatóztam rajta, és amikor már úgy éreztem,

hogy megállok, és elmondom neki, hogy nekem nem jön be ez

a póz, és azt is elmondom, hogy fojtogatnak a kimondatlan

kérdések és a szavak, megcsókolta az állam, az arcom, a szám,

és azt suttogta:

 Hol jársz most? Gyere vissza hozzám!

Megálltam rajta, és a homlokom a vállán pihentettem.

 Túl sokat gondolkodom.

 Miről?


 Hirtelen ideges leszek, ha arra gondolok, hogy csak

ilyenkor, ilyen rövid időre vagy az enyém. Azt hiszem, nem

szeretem ezt annyira, mint ahogy gondoltam.

Erre az állam alá tette az ujját, és megemelte a fejem, hogy

muszáj legyen ránéznem. A száját a számnak nyomta, egyszer,

kétszer, majd azt mondta:

 Minden áldott pillanatban a tiéd leszek, ha ezt akarod.

Csak mondd ki, Szilva!

 Ne törj össze, jó?

Még ebben a sötétben is láttam, ahogy összeráncolja a

homlokát.

 Mondtad ezt már korábban is. De miért gondolod, hogy

összetörnélek? Miért gondolod, hogy egyáltalán össze tudnálak

törni? - A hangja türelmesnek hangzott, de feltépett bennem

valami vad és feszült dolgot is.

 Pedig azt hiszem, képes lennél rá. Még ha nem is

akarnád, most azt hiszem, így lenne.

300

Sóhajtott, és az arcát a nyakamhoz nyomta.

 Miért nem adod meg nekem, amit szeretnék?

 Mit szeretnél? - kérdeztem, és úgy támaszkodtam a

térdemre, hogy kényelmesebb legyen, ám eközben fel- és

visszacsúsztam az álló farkára. Ő kemény kézzel fogta meg a

csípőm, és megállított.

 Ha ezt csinálod, nem tudok gondolkodni. - Néhány mély

levegőt vett, és azt suttogta: - Én csak téged akarlak.

 Akkor... - suttogtam én is, kezemmel végigsimítottam a

haján, a tarkóján - lesznek mások is?

 Azt hiszem, ezt neked kéne megmondanod, Hanna.

Becsuktam a szemem, és nem tudtam, hogy ez elég-e.

Megmondhattam volna neki, hogy nem fogok járni senkivel,

és elképzeltem, hogy ő is ugyanezt mondja. De nem akartam,

hogy ez rajtam álljon. Ha Will megteszi azt, hogy csak

egyvalakivel van, akkor ez nem lehet kérdéses a számára; neki

kell lemondania másokról, azért, mert így érez irántam. És ez

nem lehet egy laza döntés, egy talán igen, talán nem, egy

ahogy gondolod.

A szája megtalálta a szám, és olyan édes, finom csókot

adott, mint talán még soha.

 Mondtam már neked, hogy meg akarom próbálni - súgta.

- Te voltál az, aki azt mondta, hogy ez nem fog működni.

Tudod, ki vagyok; és azt is tudod, hogy miattad más akarok

lenni.

 Én is így akarom.

 Akkor jó.

Megcsókolt megint, majd újra beindult a ritmus. Apró

lökések tőle, fölfelé, finom körzések tőlem, aki rajta voltam.

Mikor kilélegzett, én be; a fogai finoman érintették a szám.

Még egyetlen emberi lényhez sem éreztem magam ennyire

közel. A keze ott volt mindenütt: a mellemen, az arcomon, a

301



combomon, a lábam között. A hangja mélyen és bátorítóan

dörmögött a fülembe, elmondva, hogy milyen jó ez neki,

milyen közel van már, hogy mennyire kellett ez neki, és hogy

úgy érzi, minden nap csak azért dolgozott, hogy visszajöhessen

hozzám. Azt mondta, ha velem van, az olyan, mintha otthon

lenne.

Mikor eldőltem, nem érdekelt, hogy ez esetlen-e vagy

idétlen; hogy gyakorlatlan vagyok-e vagy naiv. Csak azzal

törődtem, hogy az ajka a nyakamon legyen, a karja körülöttem,

és olyan szorosan tartson, hogy a lehető legközelebb

kerülhessek hozzá.

* * *

 Elkészültél? - kérdezte Will vasárnap délután, ahogy be-

slisszant a hálószobámba, és egy gyors csókot nyomott a

nyakamra. A délelőtt nagy része is így telt: egy titkos csók az

üres folyosón, egy gyors tapizás a konyhában.

 Majdnem. Csak bepakolok néhány dolgot, amit anya

összerakott nekem.

Éreztem kemény karjának ölelését a derekamon, és

hátradőltem, hogy egybeolvadjak vele. Nem is vettem észre,

hogy milyen gyakran érint meg Will, amíg ezt szabadon

csinálhattuk. Mindig szívesen ért hozzám - megsimított az ujja

hegyével, megérintett a csípőmnél, nekem ütközött a vállával,

de olyan kényelmes volt ez, és annyira hozzászoktam már,

hogy nem is vettem észre. Ezen a hétvégén megéreztem a sok

ilyen apró pillanat hiányát, és most alig tudtam betelni vele.

Már most azt fontolgattam, hogy hány mérföld után mond-

hatom azt neki, hogy álljon félre, és bizonyítsa be, hogy

komolyan gondolta az ajánlatát: tegyen magáévá a hátsó

ülésen.

Félretolta a lófarkamat, és a szájával végigsiklott a

nyakamon, majd megállt a fülem előtt. Hallottam, ahogy a

302



kulcsai csörögnek a kezében, éreztem a hasamon a fém hideg

érintését, ahogy felhúzta egy kicsit a felsőm.

 Nem kéne ezt csinálnom - mondta. - Azt hiszem, Jensen

a villásreggeli óta próbál sarokba szorítani, de én még nem

akarok meghalni.

Szavai lehűtötték a véremet, és arrébb léptem, hogy elérjem

az ágy másik végén levő blúzt.

 Ez már csak így megy Jensennél - vontam meg a vállam.

Tudtam, milyen furcsa lesz Jensennek, illetve Willnek, nekem

és az egész családomnak, ha megtudják az igazságot rólunk, de

most egész reggel csak az előző éjszakára gondoltam a

vendégszobában. Napvilágnál szerettem volna megkérdezni

tőle: komolyan gondolod, amit mondtál, hogy csak engem

akarsz? Mert végül már én is felkészültem rá, hogy megtegyem

ezt a lépést.

Becipzáraztam a táskám, és fogtam, hogy felemeljem az

ágyról. Ő erre átnyúlt a testem mellett, és elkapta a fülét.

 Vihetem én?


Éreztem a melegét, a samponja illatát. Ahogy fel-

egyenesedett, nem lépett el, nem tett semmit, hogy nagyobb

legyen köztünk a távolság. Becsuktam a szemem, éreztem,

hogy szédülni kezdek, mintha a közelsége kiszívná a levegőt a

szobából. Az államnál megbillentette a fejem, és a számra

szorította a száját, lassú, elnyújtott mozdulattal, mire én is felé

mozdultam, hogy megkapjam a csókot.

 Beteszem a cuccokat a kocsiba, aztán elhúzunk innen,

oké? - kérdezte mosolyogva.

 Oké.

Hüvelykujját végighúzta az alsó ajkamon.

 Hamarosan otthon leszünk - súgta -, de én nem megyek a

lakásomba.

 Oké - mondtam újra, remegő lábbal.

Vigyorgott, megemelte a csomagot, és én alig tudtam

303

megállni a lábamon, ahogy kiment a szobából. Mikor leértem,



a konyhában találtam a nővéremet.

 Mentek? - kérdezte Liv, és megkerülte az asztalt, hogy

megöleljen. Nekidőltem, és bólintottam. - Will kint van már?

Kinéztem a konyhaablakon, de nem láttam őt. Nem akartam

még igazán indulni, mert ha nappali fényben beszélünk, nem

hagyhatunk ki bizonyos dolgokat.

 Azt hiszem, bement Jens-hez, hogy elbúcsúzzon -

mondta, és visszament a csaphoz, ahol épp egy csomó epret

mosott. - Nagyon aranyosak vagytok együtt.

 Micsoda? Na, nem. - A pulton frissen sült sütik hűltek;

felvettem néhányat, és beletettem őket egy barna

papírzacskóba. - Mondtam már, Liv, hogy ez nem olyan.

 Mondj, amit akarsz! Ez a fiú beléd van zúgva. Őszintén

szólva nem csodálkoznék, ha mindenki észrevette volna.

A fejemet ráztam, de melegséget éreztem belül. Kivettem

két melegen tartó műanyagpoharat a szekrényből, kávét

öntöttem beléjük a nagy rozsdamentes kancsóból, cukrot és

tejet tettem az enyémbe, Willébe csak tejet.

 Nem lehet, hogy a terhesség az agyadra ment? Ez nem

az, aminek gondolod!

A nővérem nem volt hülye. Biztos voltam benne, hogy épp

úgy kihallotta a hangomból a hazugságot, mint ahogy én.

 Lehet, hogy neked nem az - mondta, és kétkedve ingatta

a fejét. - De ezt sem hiszem igazán.

Elbambulva bámultam ki az ablakon. Tudtam, hogy hánya-

dán állunk Willel... legalábbis úgy éreztem. Az utóbbi

napokban sok minden megváltozott, és most már én szerettem

volna, ha definiáljuk a kapcsolatunkat. Féltem tőle, hogy

határokat kell megszabni, mert több teret szerettem volna, hogy

szabadon lélegezhessek. Elkeserített volna, ha azt hallom, hogy

valamiféle órarendet készít a számomra, éppoly könnyedén,

mint ahogy azt a többi nőjével tette. Most már azért kerültem a

304

beszélgetést, hogy megvédjem a kalitkába zárt szívem attól,

hogy milyen szabad is ő. De hiábavaló volt mindez. Tudtam,

hogy muszáj mindenestül átbeszélnünk a dolgot, most. Úgy,

ahogy ő akarta korábban. Amire az éjjel utalt.

Ki kell lépnem innen, és vállalnom kell a kockázatot. Itt volt

az ideje.

Valahol becsapódott egy ajtó, mire felpattantam, majd a

kávémra néztem, amit még mindig kevergettem. Liv érintette

meg a vállamat.

 Egy percre még muszáj az okos nővérednek lennem.

Légy óvatos, jó? Végül is, a híres Will Sumnerről beszélünk,

nem igaz?

Pontosan ez volt az oka annak, hogy rettegtem egy esetleges

hibától.

* * *

Kezemben az útra szánt kávéval és sütivel végigjártam

mindenkit, és elbúcsúztam. Családom tagjai szétszóródtak a

házban, de mindenkit megtaláltam, kivéve a bátyámat és a

sofőrömet. Kimentem előre, hogy megnézzem a ház előtt; a

kavics megcsikordult a talpam alatt. Ahogy odaértem a

garázshoz, megálltam, mert hangokat hallottam bentről. Kint

madarak énekeltek és a fák időnként megreccsentek a hűvös

reggeli levegőben.

 Csak néztem, hogy mi lehet közöttetek - hallottam a

bátyám hangját.

 Semmi - mondta Will. - Csak együtt szoktunk lógni. A te

kérésedre, egyébként.

Megütött, amit hallottam, és eszembe jutott a régi mondás,

hogy ne hallgatózz, mert valószínűleg nem fog tetszeni, amit

hallasz.

 És mit jelent az, hogy lógni? - kérdezte Jensen. - Mert

baromi közvetlen vagy vele.

305

Will megszólalt, de aztán el is hallgatott, és én hátraléptem,

nehogy a hosszú árnyékomból észrevegyék, hogy ott vagyok

nem messze.

 Van néhány csajom - kezdte Will, és szinte magam előtt

láttam, hogy az állát vakarja. - De nem; Ziggy nincs köztük. Ő

csak egy jó barát. - Úgy éreztem magam, mint akit jeges vízbe

dobtak. Kirázott a hideg, és bár tudtam, hogy csak azt csinálja,

amiben megegyeztünk, a gyomrom összerándult. - Meg aztán,

lehet, hogy az egyikkel komolyabb dolgot is szeretnék. - A

szívem zakatolni kezdett, és erős kísértést éreztem, hogy

előlépjek, hogy ne mondhasson többet. De még hozzátette: -

Szóval, úgy érzem, be kéne fejezni a többiekkel. Most először

van az, hogy többet akarok... de ez a lány eléggé gyanakvó, és

nehéz továbblépni, felrúgni a régi rutint.

Úgy éreztem, olyan a karom, mint a főtt tészta. Meg-

támaszkodtam a kapuban, hogy ne essek össze. A bátyám

válaszolt valamit, de már nem figyeltem rá.

* * *

Ha azt mondom, hogy feszült volt a hangulat az autóban, akkor

keveset mondok. Már majdnem egy órája úton voltunk, és csak

nagy ritkán fűztem össze két szónál többet egymás után.

 Éhes vagy?

 Nem.

 Nincs túl meleg? Túl hideg?

 Nem, oké.

 Beírnád ezt a GPS-be?

 Persze.

 Nem baj, ha megállunk egy pisilésre?

 Oké.

A legrosszabb az volt, hogy tudtam, hogy nem vagyok

306

igazságos. Azzal, ahogy Will beszélt Jensennel, csak követte

azt a szabályt, amit én fektettem le. Az utolsó éjszakát kivéve

eddig nem is vártam el tőle igazán, hogy csak az enyém legyen.

Nyisd ki a szád, Hanna! Mondd el, hogy mit akarsz!

 Minden rendben? - kérdezte, és kicsit előrehajolt, hogy

elkapja a tekintetem. - Baromira egy szótagú vagy mostanában.

Felé fordultam, és a profilját néztem, ahogy vezetett;

borostás állát, mosolyra görbülő száját, hiszen tudta, hogy

nézem. Néhányszor felém pillantott, és a kezem után nyúlt,

hogy megszorítsa. Sokkal többet jelentett nekem, mint a szex.

Ő volt a legjobb barátom. Ő volt az, akit a pasimnak szerettem

volna nevezni.

A gondolat, hogy más nőkkel is jár, egész idő alatt

halványan émelyített. De ezután a hétvége után biztos voltam

benne, hogy már nem lesz velük, hiszen - Jézusom! - kondom

nélkül szexeltünk. És ha ez nem ok egy komoly beszélgetésre,

akkor mi lehet az? Annyira közel éreztem magam hozzá!

Éreztem, hogy valami sokkal több van közöttünk, mint a

barátság.

Megdörgöltem a szemem. Féltékeny, ideges voltam, és...



Istenem, milyen feszült ez a helyzet most. Miért volt olyan

könnyű beszélnem Willel bármelyik érzésemről - kivéve

azokat, amelyeket tisztázni szerettem volna?

Megálltunk egy benzinkútnál, hogy tankoljunk, és közben

azzal foglaltam el magam, hogy a zenék között keresgéltem a

telefonjában, és megpróbáltam magamban összerakni a

szavakat. Találtam egy számot, amiről úgy tudtam, hogy utálja.

Elmosolyodtam, és néztem, ahogy visszateszi a töltőcsövet,

majd visszajön a kocsihoz.

Ahogy beült, a keze a slusszkulccsal megakadt a levegőben.

 Garth Brooks?

 Ha nem szereted, miért van a telefonodon? - piszkáltam.

Ez jólesett. Jó kezdet, gondoltam. A megfelelő szavak a

307

megfelelő irányba. Jó kezdet egy beszélgetéshez; nagy ugrás,

de puha érkezés.

Egy vicces pillantást vetett rám, mintha valami savanyúba



harapott volna, majd beindította a motort, és elindultunk. A

szavak sorba álltak a fejemben. A tiéd akarok lenni. Azt

akarom, hogy te az enyém légy. Kérlek, mondd, hogy nem

voltál senkivel az elmúlt hetekben, mióta jól mennek köztünk a

dolgok! Kérlek, mondd, hogy ez nem csak az én fejemben van

így!

Megnyitottam az iTunes-t, és újra végigmentem a zenéin,

valami jobbat keresve, amitől jobb kedvem lesz, és jobban

bízom magamban, amikor egy üzenet került a képernyőre.

B ocs, hogy lemaradtam a tegnapról! Igen!

Kedd este szabad vagyok, és alig várom, hogy

lássalak. Nálam? xoxox Kitty

Azt hiszem, egy álló percig nem vettem levegőt.

Lekapcsoltam a kijelzőt, és lecsúsztam az ülésemen. Úgy

éreztem, mintha valami lenyúlt volna a torkomon, és kihúzta

volna a gyomromat. Az ereim lüktettek az adrenalintól, a

zavarodottságtól, a haragtól. Aközött, hogy tegnap délután

engem dugott kondom nélkül a szüleim házában, és hogy a

nyakamat csókolgatta ma délelőtt, írt egy üzenetet Kittynek,

hogy kedden találkozzanak.

Ahogy kihajtottunk a benzinkútról, és ráértünk az útra, csak

néztem ki az ablakon, az ölébe ejtve a telefont.

Néhány perccel később rápillantott, és szó nélkül félretette.

Világos, hogy meglátta Kitty üzenetét, de nem mondott róla

semmit. Még csak nem is lepődött meg.

Szerettem volna elbújni a föld alá.

* * *

308

Megérkeztünk hozzám, de nem próbált meg feljönni. Oda-

vittem a csomagjaimat az ajtóhoz, és csak álltunk ott esetlenül.

Megigazította egy hajtincsemet, majd gyorsan leejtette a kezét,



és egy arcrándulással azt kérdezte:

 Biztos, hogy jól vagy?

 Csak fáradt - bólintottam.

 Akkor, találkozunk holnap? - kérdezte. - A verseny

szombaton lesz, szóval néhány hosszabb futást kéne csinálnunk

a hét elején, aztán csak pihenni.

 Nekem rendben.

 Akkor, reggel?

Kétségbeesetten próbáltam menteni a helyzetet, és adni neki

egy utolsó esélyt, hogy tisztázza magát, mert lehet, hogy az

egész csak egy nagy-nagy félreértés.

 Igen... és... arra gondoltam, át akarsz-e jönni kedd este. -

Kezemet a karjára tettem. - Úgy érzem, beszélnünk kéne, nem

gondolod? Mindenről, ami köztünk történt a hétvégén.

Lenézett a kezemre, és úgy mozdította a karját, hogy az ujjai

elérhessék az enyémeket.

 Nem mondhatnád el most? - kérdezte összeráncolt

homlokkal, láthatóan nem értve a helyzetet. Végül is, még csak

este hét óra volt. - Hanna, mi van veled? Úgy érzem, lemarad-

tam valamiről!

 Csak hosszú volt az út és elfáradtam. Holnap sokáig bent

kell maradnom a laborban, de kedden ráérek. Jó az neked? -

Nem tudtam, vajon a tekintetem is olyan kétségbeesett-e, mint

amilyennek a hangomat hallottam. Kérlek, mondj igent! Kérlek,

mondj igent!

Megnyalta az ajkát, lenézett a cipőjére, majd vissza, oda,

ahol a keze a kezemet fogta. Azt hiszem, szó szerint láttam a

másodperceket, ahogy teltek; a levegő sűrű lett, szinte szilárd,

hogy már alig tudtam beszívni.

309

 Az a helyzet... - kezdte, majd megállt, mintha még

mindig gondolkodna -, hogy kedden sokáig bent kell

maradnom... egy munka miatt. Egy késői megbeszélésem van -

mondta bizonytalanul. Hazudott! - De napközben ráérek,

vagy...

 Nem, kösz. Akkor találkozunk holnap reggel.

 Biztos, hogy nem? - kérdezte.

Úgy éreztem, mintha megfagyott volna a szívem.

 Biztos.

 Oké! Hát, akkor... - bólintott az ajtó felé - most menj. De

biztos, hogy minden rendben?

Mikor nem válaszoltam, csak a cipőjét néztem, megpuszilta

az arcom, és elment. Én bezártam az ajtót, és egyenest a

szobámba mentem. Reggelig nem akartam semmire sem

gondolni.

* * *

Úgy aludtam, mint egy hulla, és nem is ébredtem fel három-

negyed hatig, amikor az ébresztő keltett. Odanyúltam, és

rácsaptam a szundi gombra, aztán csak feküdtem ott, a kivi-

lágított kék számlapra meredve. Will hazudott nekem.

Próbáltam indokokat találni, úgy tenni, mintha ez nem is

számítana, hiszen semmi sem volt hivatalos köztünk; valójában

nem is jártunk együtt... de ez is csak félig volt igaz. Mert ahogy

arról győzködtem magam, hogy Will egy vérbeli játékos, és

egyszerűen nem lehet benne megbízni, mélyen belül mégis

csak azt hittem, hogy szombat éjjel minden megváltozott

köztünk. Különben nem éreznék iránta így. Mégis, neki

láthatóan simán belefért a csajozás, amíg nem ülünk le, és nem

tesszük hivatalosan is hivatalossá. Én sohasem leszek olyan

laza, hogy képes legyek elválasztani a szexet az érzelmektől.

Pusztán az érzés, hogy csak Willel szeretnék lenni, elég volt

ahhoz, hogy hűséges is legyek hozzá.

310

Egészen másfajta emberek vagyunk.

A számlap elhomályosult, ahogy könnyek szöktek a

szemembe, majd az ébresztő újra megtörte a csendet. Itt az

ideje a futásnak. Will várni fog.

De nem érdekel.

Felültem, és kihúztam a falból az óra zsinórját, majd vissza-

feküdtem. Inkább alszom.

* * *

Hétfőn a munkahelyemen szinte végig ki volt kapcsolva a

telefonom, és nem is mentem haza, míg le nem ment a nap.

Kedden korábban keltem, mint az ébresztőóra, és lementem

a házban levő edzőterembe, hogy fussak a futópadon. Nem

olyan volt, mint a parkban futni az ösvényeken Willel, de ez

most nem érdekelt. Az edzés segített abban, hogy lelkileg

kifújjam magam. Segített, hogy tisztábban lássak, rendet rakjak

a fejemben, és megajándékozott néhány békés pillanattal,

amikor nem kellett arra gondolnom, hogy mit csinál ma este és

kivel. Azt hiszem, keményebben futottam, mint bármikor.

Később, a laborban végighajtottam a napot, de már korán,

ötkor el kellett jönnöm, mert egész nap nem ettem semmit,

csak egy joghurtot, és már úgy éreztem, hogy menten elájulok.

Mikor hazaértem, Will várt az ajtómban.

 Szia - mondtam, és lelassítottam, ahogy a közelébe

értem. Megfordult, zsebre vágta a kezét, és hosszú ideig csak

nézett engem.

 Elromlott a telefonod, Hanna? - kérdezte végül.

Egy pillanatnyi bűntudat után kihúztam magam, és a

szemébe néztem.

 Nem.

Elindultam, hogy kinyissam az ajtót, és hogy megtartsam

köztünk a távolságot.

311

 Most mi a franc van? - kérdezte, és követett befelé.

Oké, szóval, ezt játsszuk. A ruhájára néztem. Nyilván

munkából jött, és muszáj volt arra gondolnom, hogy vajon csak

beugrott-e, mielőtt találkozik... vele. Hogy tisztába tegye,

elrendezze a dolgait, mielőtt lelépne valaki mással. Nem

tudtam, képes leszek-e valaha is megérteni, hogyan lehetett

ennyire oda értem, ha egyszer más nőkkel dugott közben.

 Az hittem, esti megbeszélésed van - mondtam magam

elé, és a kulcsaimat a konyhapultra dobtam.

Ő egy darabig csak pislogva nézett, majd azt mondta:

 Igen. Hattól.

 Na, jó! - mondtam kínosan nevetve.

 Hanna, mi a fene folyik itt? Mit tettem, hogy ilyen vagy?

Szembefordultam vele... de elgyávultam, és inkább a

meglazított nyakkendőjét néztem, mega csíkos ingét.

 Nem tettél semmit - kezdtem, a saját szívemet is

összetörve. - Őszintén kellett volna beszélnem az érzéseimről.

Vagy... az érzéseim hiányáról.

 Hogy micsoda? - nézett rám tágra nyílt szemmel.

 A szüleim házában történt dolgok nagyon furcsán

érintettek. Egyszer csak olyan közel voltunk, hogy majdnem

csapdába estem. Azt hiszem, ez volt benne a legijesztőbb.



Talán elragadtattam magam, és azért beszéltem úgy szombat

éjjel. - Elfordultam, és az asztalon levő postai küldeményekkel

kezdtem babrálni. Éreztem, ahogy leperegnek a szívemről a

rászáradt rétegek, és nem marad alattuk más, mint egy üres héj.

Mosolyt erőltettem magamra, és egy laza vállvonogatást is

megkockáztattam. - Huszonnégy éves vagyok, Will!

Egyszerűen csak szeretném jól érezni magam.

Csak állt ott, és pislogott, és egy kicsit hintázott előre-hátra,

mintha valami súlyos terhet raktam volna rá, súlyosabbat, mint

a szavaim.

312

 Nem értem.

 Bocsáss meg. Hívnom kellett volna téged, vagy... -

Megráztam a fejem, hogy kimenjen belőle ez az állandó zúgás.

A bőröm égett; a mellkasom úgy fájt, mintha a bordáim menten

összetörnének. - Azt hittem, megy ez nekem, de nem. Ez a

hétvége is bebizonyította. Sajnálom.



Hátralépett, majd körülnézett, mintha csak most ébredne, és

most jönne rá, hogy hol is van.

 Értem. - Néztem, ahogy nyel egyet, és végigsimítja a

haját. Aztán mintha eszébe jutott volna valami, felnézett. - Ez

azt is jelenti, hogy nem fogsz futni szombaton? Sokat edzettél,

és...

 De, ott leszek.

Bólintott, megfordult, kisétált az ajtón, majd eltűnt,

valószínűleg örökre.

313

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Volt egy domb az anyám házától nem messze, épp, miután

befordultunk a felhajtó felé. Először egy emelkedő jött, aztán

egy hirtelen lejtő és egy kanyar, és mi már megtanultuk, hogy

mindig dudálni kell előtte, ha odaérünk. De ha az ember

először járt ott, nem tudhatta, mi vár rá, és sokan panaszkodtak

már nekünk utólag erről az őrült kanyarról.

Azt hiszem, az anyámnak vagy nekem ki kellett volna

tetetnünk egy domború tükröt, de erre sohasem kerítettünk sort.

Anya azt mondta, ő szeret dudálni, és amúgy is, szerette azt a

vak pillanatot. Jól ismerte a menetrendemet, és persze a

kanyart is, annyira, hogy nem is kellett belátnia, hogy tudja,

üres-e. Én nem tudtam eldönteni, hogy utálom vagy szeretem-e

azt az érzést. Utáltam, hogy bíznom kell benne, hogy a lejtő

üres, és hogy nem jön szembe senki, de szerettem azt a

felszabadult pillanatot, mikor az autó orra túljutott az

emelkedőn, és látszott, hogy előttünk minden tiszta.

Pontosan így éreztem magam Hannával. Ő volt az én vak-

kanyarom, a rejtélyes dombom, és sohasem tudtam

megszabadulni attól a kósza gyanútól, hogy valamilyen

rejtélyes módon távolról küld valamit felém, hogy össze-

ütközzek vele. De ha vele voltam, ha megcsókolhattam és

megérinthettem, és az őrült teóriáit hallgattam a szüzességről



314

és a szerelemről - az eufória, a nyugalom, az emelkedettség és

a vágy egészen különleges keveréke szállt meg. Az ilyen

pillanatokban nem érdekelt, hogy összeütközhetünk.

Kisiklásként szerettem volna értékelni a mai szakítását; egy

veszélyes kanyarként, ami után mindjárt jön az egyenes, és

nem ér véget a kapcsolatunk most, hogy még csak el sem

kezdődött igazán. Talán a fiatalsága az oka. Próbáltam

felidézni, hogy milyen voltam huszonnégy éves koromban, és

sajnos csak egy fiatal idiótát láttam magam előtt, aki őrülten

dolgozik éjt nappallá téve, aztán az éjszakáit a legkülönfélébb

nőkkel tölti el. Hanna bizonyos értelemben sokkal érettebb

huszonnégy éves, mint amilyen én voltam; mintha nem is

ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk. Igaza volt, amikor régebben

azt mondta, mindig is tudta, hogyan kell felnőttként viselkedni,

és azt kellett megtanulnia, hogyan legyen gyerek. Épp most

teljesítette az első éretlen kirohanását, a kommunikáció teljes



hiánya mellett.

Szép volt, Szilva!

Fogtam Kittynek egy taxit, és nyolc körül visszamentem

dolgozni, hogy átolvassak néhány anyagot, és néhány órára

kikerüljek a saját fejemből. De ahogy elmentem Max irodája

előtt, láttam, hogy még mindig világos van nála.

 Mit csinálsz még itt? - kérdeztem, és az ajtón belépve

nekitámaszkodtam a félfának.

Max felemelte a fejét a kezéről, ahová addig támasztotta.

 Sara elment Chloéval. Úgy döntöttem, hogy maradok, és

dolgozom egy kicsit. - Ahogy engem nézett, a szája sarka

legörbült. - Te viszont már elmentél néhány órája. Miért jöttél

vissza? Ma kedd van...

Csak néztük egymást néhány másodpercig, miközben ott

lebegett köztünk a kimondatlan kérdés. Már annyi idő telt el

azóta, hogy Kittyvel töltöttem a keddeket, hogy nem is tudtam,

Max tudja-e egyáltalán, hogy mit kérdez.

315

 Találkoztam ma Kittyvel - ismertem el. - Nemrég, egy

rövid időre. - Bosszúsan vonta össze a szemöldökét, de gyorsan

eloszlattam a félreértést. - Elhívtam egy italra, munka után...

 Komolyan, Will! Te egy akkora...

 ...hogy szakítsak vele, te marha! - vágtam közbe dühösen.

- Bár mindig is alkalminak számított a kapcsolatunk, szerettem

volna megmondani neki, hogy vége. Már jó ideje nem

találkoztunk, de még minden hétfőn megkérdezte, hogy mi

legyen kedden. Pusztán amiatt, hogy fennállt a találkozás

lehetősége, úgy éreztem, hogy megcsalom Hannát.

A gyomrom összerándult csak attól, hogy kimondtam a

nevét. Ma este hatalmas zűrzavarban váltunk el. Még nem

láttam őt ilyen távolinak, ennyire zártnak. Összeszorítottam a

fogam, és a falat néztem.

Tudtam, hogy hazudik, de nem tudtam, hogy miért.

Max széke megnyikordult, ahogy hátradőlt.

 Akkor mit csinálsz itt? Hol van a Hannád?

Rápillantottam, és csak most vettem észre, hogy néz ki.

Fáradtnak látszott, megrendültnek, és... hiába volt már este,

nem olyan volt, mint szokott lenni.

 Veled mi van? - kérdeztem, válasz helyett. - Olyan vagy,

mint akit kifacsartak.

Felnevetett, majd a fejét ingatva mondta:

 Ember, neked fogalmad sincs, mi van! Gyerünk, gyűjtsük

be Bent, és igyunk meg egy korsóval!

* * *

Előbb értünk a bárba, mint Bennett, de nem sokkal. Ahogy

leültünk hátul, a darts-tábla és a karaoke-pult mellett egy

asztalhoz, már meg is jött Bennett. Még mindig a szokásos

sötét öltönyében volt, és annyira kimerültnek nézett ki, hogy

nem is tudtam, mennyi ideig maradhatunk így ébren.

316

 Sokat kell innom mostanában hétköznap is veletek, Will -

mondta Bennett maga elé, ahogy leült.

 Akkor rendelj lónyálat - válaszoltam.

Mindketten Maxre néztünk, várva a szokásos félkomoly,

alig érthető motyogását arról, hogy micsoda szentségsértés

light kólát rendelni egy brit kocsmában, de most rá nem

jellemző módon csendben maradt, és az itallapot bámulta, majd

megrendelte azt, amit mindig is szokott: egy korsó Guinness-t

és egy sajtburgert sült krumplival.

Maddie felvette még a további rendeléseinket, majd eltűnt.

Ez már a második kedd esténk volt itt, és a bár most is

majdnem üres volt. Furcsa csend honolt az asztalunknál. Úgy

tűnt, egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy elkezdje a süket

dumát.

 Komolyan kérdezem. Mi van veled? - fordultam Maxhez.

Egy eredeti Max-féle mosolyt villantott rám, majd megrázta

a fejét.

 Kérdezz majd akkor, ha már két korsóval ittam. - Mad-

die-re vigyorgott, ahogy letette elénk az italokat, és

rákacsintott. - Köszi, szerelmem!

 Max SMS-ében az áll, hogy találkozzunk Maddie-nél a

lányok szabad estéje okán - mondta Bennett, és belekortyolt a

sörébe. - Szóval, melyik nődről tárgyalunk ma, Will?

 Már csak egy nőm van - mormoltam. - Vagyis, Hanna

néhány órája otthagyott, tehát technikailag nézve, nincs is nőm.

 Erre mindketten aggódó tekintettel néztek rám. -

Röviden, azt mondta, hogy nem kell ez neki.

 Bassza meg - mondta Max, és megdörzsölte az arcát.

 A helyzet az - mondtam -, vagyis, azt hiszem, a helyzet

az, hogy összevissza hazudott.

 Will!... - figyelmeztetett Bennett.

 Nem! - vágtam közbe, és leintettem őt. Meg-

317



könnyebbülést éreztem, ahogy egyre többet gondolkodtam

ezen. Igen, ma este nagyon felkapta a vizet, és még mindig

fogalmam sem volt róla, hogy miért. De emlékeztem rá, milyen

volt vele szeretkezni a padlón a hétvégén, az éjszaka közepén,

és láttam a szemében az igazi vágyat, ami elárulta, hogy nem

csak akart engem, de szüksége is volt rám. - Tudom, hogy ő is

így érez. Valami történt köztünk a hétvégén. A szex mindig is

baszott jó volt vele, de a szülei házában minden még

intenzívebb lett.

 Bocs - köhentett Bennett. - A szülei házában dugtatok?

Úgy döntöttem, hogy a hangjában rejlő kétértelműséget

elismerésnek veszem, és folytattam.

 Olyan érzés volt, mintha végül elismerte volna, hogy

több van köztünk, mint szexelős barátság. - A számhoz

emeltem az ásványvizemet, és ittam egy kortyot. - De másnap

reggel egyszerűen becsukódott. De kidumálta magát belőle.

Mindkét férfi elgondolkodva hümmögött, ahogy mérlegelték

az elmondottakat.


 Eldöntötted már, hogy csak vele akarsz lenni? - kérdezte

Bennett. - Bocs, hogy nem követem pontosan a viszonyaidat.

Ha végignézek a nőiden, meglehetősen hosszú hűtlenségi listát

látok magam előtt.

 Tudta, hogy szeretnék csak vele lenni, de aztán

beleegyeztem, hogy hagyjuk nyitva ezt a kérdést. Ő akarta így.

De számomra ő az egyetlen - mondtam, nem törődve vele,

hogy mekkora adag szart öntenek rám, amiért így felzaklatott

ez az egész. Megérdemeltem; és a legjobb az volt benne, hogy

élveztem, hogy mindezt elmondhatom. - Ti, srácok, már a

fejemre olvastatok mindent, és szívesen elismerem, hogy

igazatok van. Mert Hanna egy nem mindennapi lány, és

gyönyörű. Szexi és kibaszott okos. Vagyis, egészen nekem

találták ki.

Szeretném azt hinni, hogy a mai nap csak egy zökkenő volt

318

az úton, különben kénytelen lennék addig ütni ököllel a falat,



míg el nem törik a csontom.

Bennett nevetett, és koccintásra emelte a poharát.

 Akkor drukkoljunk, hogy megjelenjen!

Max is felemelte a poharát, de már nem volt mit mondania.

Bocsánatkérőn pislogott rám, mintha ez az egész ő hibája

lenne, mert hónapokkal ezelőtt szerelmi bánatot kívánt nekem.

A kis beszédem után visszatért a csend, és a vele járó furcsa

hangulat. Igyekeztem nem magamba roskadni. Mert persze

aggódtam amiatt, hogy nem fogom tudni visszanyerni Hannát.

Már az első pillanattól kezdve, amikor a partin a hálószobában

becsúsztatta az ujját az ingem alá, nem kellett senki más. De, a

fenébe is, már azelőtt se! Azt hiszem, már abban a pillanatban

elvesztem, amikor ráhúztam a gyapjúsapkát az imádnivalóan

kócos fejére, az első futásunk alkalmával.

Annak ellenére, hogy elég biztos voltam benne, hogy

hazudott az érzéseiről, és igenis, érez valamit irántam, kétségek

gyötörtek. Miért hazudott nekem? Mi történt a szeretkezésünk

és a másnap reggel között?

Bennett a saját bajával rángatott ki a lefelé tartó hangulati

spirálból.

 Nos, ha már mindnyájan kitálaljuk az érzéseinket, azt

hiszem, én jövök. Ez az esküvő megőrjít minket. A családjaink

minden tagja eljön San Diegóba a szertartásra; úgy értem,

tényleg mindenki. A mostoha nagy-nagynéniktől kezdve a

harmad-unokatestvérekig, és olyan emberek is, akiket nem

láttam ötéves korom óta. Ugyanez igaz Chlo családjára is.

 Ez remek - mondtam, majd amikor megláttam a hűvös

tekintetét, javítottam magam. - Hát, nem jó dolog, ha az

emberek elfogadják a meghívásodat?

 De, valószínűleg, de sokan nem is voltak meghívva.

Chloe családja főként Észak-Dakotában él, az enyém

szétszórva Kanadában, Michiganben és Illinois-ban. Csak az

319

alkalom kell nekik, hogy vakációzzanak egyet. - A fejét

ingatta, majd folytatta. - Így tegnap Chloe úgy döntött, hogy

megszökik, és lemondja az egészet. És olyan eltökélt, hogy

tényleg attól tartok, hogy felhívja a szállodát, és lemondja a

foglalást. És akkor megszívtuk.

 Nem fogja megtenni, pajtás - mondta Max, felébredve a

rá egyáltalán nem jellemző csendes hangulatból. - Vagy igen?

Bennett megmarkolta a saját haját, és lekönyökölt az

asztalra.

 Őszintén, fogalmam sincs. Ez az egész már kezd sok

lenni, és még én is úgy látom, hogy kicsúszik a kezünkből az

irányítás. Minden családtagunk meghívja a barátait, mintha az

egész csak egy nagy ingyen parti lenne. És most nem is csak a

költségekről beszélek, hanem a helyről, és hogy az legyen, amit

szerettünk volna. Úgy százötven személyesre képzeltük az

esküvőnket, és már most háromszáznál tartunk. - Sóhajtott. -

Persze, ez csak egyetlen nap. Ez csak egy nap. Chloe meg-

próbál józan maradni, de elég nehéz ez neki, mert én csak... -

Felnevetett, a fejét ingatta, majd kiegyenesedett, ahogy ránk



nézett. - Rengeteg részlet van, amit magasról leszartam. Mert

az életben egyszer nem nekem kell irányítanom. Nem érdekel,

milyen színek domináljanak, milyen legyen a díszítés. Nem

érdekelnek a virágok. Engem csak az érdekel, ami utána jön.

Az érdekel, hogy utána egy hétig csak dugni fogom őt Fijin,

aztán egy életre együtt leszünk. Ez az, ami számít. Talán

hagynom kéne, hogy lemondja a lakodalmat, és megházasodni

vele még ezen a héten, hogy ne legyen mit elszúrni.

Már kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak, hogy elmondjam

Bennettnek, hogy biztos vagyok benne, hogy túl fognak jutni a

krízisen, de az igazság az volt, hogy fogalmam sem volt róla.

Még Jensen esküvőjén is - ahol én voltam a vőfély - a

ceremónia közben csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan

vihetném el a menyasszony két koszorúslányát a ruhatárba

320

dugni. Más érzéseket nem nagyon keltett bennem még az a nap

sem.


Így hát, inkább becsuktam a szám, és megdörgöltem a

kezem fejével, és éreztem, hogy ellep egy jó adag önutálat.

Bassza meg. Már most nagyon hiányzott Hanna, és az, hogy itt

voltam a két legközelebbi barátommal, akik olyan... jó

helyzetben voltak ebből a szempontból, csak rontott a

helyzetemen. Nem azt éreztem, hogy fel kéne vennem a

tempójukat; csupán annyit lett volna jó tudni, hogy én is

elmehetek a barátaimmal egy estére, aztán visszamehetek

hozzá. Hiányzott a megnyugtató társasága, ahogy figyelt rám,

az, hogy tudtam, bármit kimond, ami az eszébe jut, ha velem

van; mert ezt mással nem csinálta, azt már tapasztaltam.

Imádtam, hogy annyira vadul önmaga volt: heves, magabiztos,

kíváncsi és okos. Hiányzott, hogy érezzem a testét, hogy

élvezetet leljek benne, és bassza meg, hogy végtelen sokáig

gyönyört adjak neki.

Szerettem volna este ágyba bújni vele, és a tervezett esküvő

megpróbáltatásairól duruzsolni vele. Mindent akartam vele.

 Ne add fel - mondtam végül. - Tudom, hogy nem sokat

konyítok ehhez, és nyilván semmit sem ér az én véleményem,

de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy minden esküvő

szívások sorozata egy bizonyos időszakban.

 Csak túlzásnak tűnik, hogy ennyi munka megy el

egyetlen nap kedvéért - mondta maga elé Bennett. - Az élet

sokkal hosszabb, mint ez a kis időszelet.

Max magában kacarászott, felemelte a poharát, aztán

meggondolta magát, visszatette az asztalra, és megint nevetni

kezdett, ezúttal még jobban. Mindketten felé fordultunk.

 Max, eddig olyan voltál, mint egy zombi - jegyeztem

meg -, de most már olyan vagy, mint egy idétlen bohóc! Mi itt

kitárjuk a lelkünket: az én szívemet eltaposta Hanna; Bennett

az esküvők tervezésének örök kérdéseivel viaskodik. És te?

321

Most te jössz!

Megrázta a fejét, és az üres söröskorsójára mosolygott.

 Rendben - intett Maddie-nek egy újabb Guinness-ért. -

De Ben, ma este csak mint, a pajtásom vagy itt. Nem mint Sara

főnöke. Egyetértesz?

 Persze - bólintott Bennett, és ráncolni kezdte a homlokát.

Max egy féloldalas vállvonogatás kíséretében belekezdett.

 Nos, fiúk, kiderült, hogy apa leszek.

A viszonylagos csend, amiben ültünk, dübörgő káosz volt

ahhoz a döbbent csendhez képest, ami létrejött. Bennett és én

mozdulatlanná dermedtünk, aztán röviden egymásra néztük.

 Max! - mondta Bennett, rá egyáltalán nem jellemző

finomsággal. - Sara várandós?

 Így van, pajtás. - Max fölnézett, az arca rózsaszín, a

szeme tág volt. - Az én babámmal.

Bennett csak nézte őt, és valószínűleg arcának minden

rezdülését lajstromba vette.

 Ez jó - mondta óvatosan. - Nem? Ez jó dolog.

Max bólintott, és felém pillantott.

 Ez egészen csodálatos. Csak egy kicsit... meg vagyok



rémülve, hogy őszinte legyek.

 És mennyi ideje? - kérdezte Bennett.

 Valamivel több, mint három hónapja. - Mindketten

felkaptuk a fejünket, de ő a kezét feltartva megállított minket. -

Nagyon sok stressz érte mostanában, és azt gondolta, hogy...

Ezen a hétvégén elvégzett egy tesztet, de mostanáig nem

lehetett tudni, hogy mennyi ideje. De ma, amikor nem voltam

ott a megbeszéléseken, elmentünk ultrahangra. - A fejét

ingatta, és a csuklóját a szeméhez szorította. - A kurva életbe,

egy baba! Nemrég tudtam meg, hogy Sara terhes, és ma már

láttam bent azt a kis kölyköt! Sara eléggé arra hajlik, hogy lány

lesz, mert az ultrahang-technikus arra tippelt, de pár hónapig

322

még nem lehet biztosan tudni. Ez egész egyszerűen...

hihetetlen.

 De Max, akkor mi a fasznak vagy itt? - kérdeztem

nevetve. - Nem kéne inkább otthon lenned, és egy pohár



ciderrel a kezedben neveket keresnetek?

 Azt hiszem, szeretett volna egy kis időt nélkülem -

mosolyog ránk. - Az utóbbi napokban teljesen elviselhetetlen

voltam; át akartam alakítani a lakást, meg akartam beszélni,

hogy mikor esküszünk meg, és az összes ilyen. Azt hiszem, el

akarta mondani Chloénak. Meg aztán, holnapra randit

beszéltünk meg. - Elhallgatott, és a szemöldökét aggódóan

vonta össze. - De most, hogy véget ért ez a nap, egészen ki

vagyok ütve.

 De, ugye, nem aggódsz? Vagy igen? - kérdezte figyel-

mesen Bennett. - Úgy értem, ez hihetetlen! Neked és Sarának

lesz egy babátok!

 Nem; csak egy kis idegesség, ami mindenkit elfog, azt

hiszem - válaszolta Max, és a kezével megtörölte a száját. -

Vajon jó apa leszek? Sara nem egy nagy ivó, de nem tettünk

valami olyasmit az elmúlt három hónapban, ami árthat a

babának? És ahogy a bébi majd nőni fog odabent, egészséges

lesz-e Sara?

Alig tudtam magamat visszatartani. Felálltam, és felhúztam

Maxet a székéből, hogy megöleljem.

Annyira szerelmes volt Sarába, hogy nem is tudott

normálisan gondolkodni, ha a közelben volt. És bár az idő nagy

részében halálba cikiztem emiatt, elég fantasztikus dolog volt

ez. Anélkül, hogy mondta volna, tudtam, hogy készen áll erre;

készen áll rá, hogy megállapodjon, és odaadó férj és apa váljék

belőle.

 Csodálatos apa leszel, Max! Komolyan. Gratulálok!

Hátraléptem, és néztem, ahogy Bennett feláll, és megrázza

Max kezét, majd egy rövid ölelésre magához húzza őt.

323

Te szent isten!

Ahogy lassan kezdett leesni ez az egész, szinte vissza-

rogytam a székembe. Íme, itt volt az élet. Számunkra ezt jelenti

az élet kezdete: esküvők, családalapítás, majd egy döntés, hogy

valakiből felnőtt ember legyen, valakiért. És nem a kibaszott

munkánk vagy az izgalmas élményeink a lényegesek. Az élet

az ilyen kapcsolatok tégláiból épül, kilométerkövekből és

pillanatokból, amikor elmondod a legjobb barátaidnak, hogy

gyereked lesz.

Előhúztam a telefonom, hogy egy üzenetet küldjék

Hannának.

Már csak rád tudok gondolni.

324

Mikor kicsi voltam, megőrjítettem a családomat azzal, hogy a

nagy ünnepek és események előtt napokig nem aludtam. Senki

sem értette, miért. Végsőkig kimerült anyám ott ült velem

éjszakáról éjszakára, és könyörgött, hogy feküdjek már le.

 Ziggy - mondta. - Édesem, ha lefekszel, hamarabb lesz

karácsony! Gyorsabban megy az idő, ha alszol.

De nem úgy tűnt, mintha ez meggyőzött volna engem.

 De nem tudok aludni - kötöttem az ebet a karóhoz. - Túl

sok minden van a fejemben. A gondolatok meg nem lassulnak

le.

A születésnapok és vakációk visszaszámlálását is éberen és

türelmetlenül töltöttem, és fel-alá járkáltam a nagy házunk

halijában, miközben fönt kellett volna aludnom. Olyan

szokásom lett ez, amit azóta sem sikerült kinőnöm.

A szombat nem volt karácsony vagy a nyári vakáció

kezdete, de úgy számoltam minden napot és minden percet,

mintha az lenne. Mert bármilyen szánalmasan hangzik, és

bármennyire is utáltam, hogy ennyire várom, tudtam, hogy

ekkor fogok találkozni Willel. Már maga ez a gondolat elég

volt hozzá, hogy egész éjjel fent legyek, és az ablakból

számoljam a házáig vezető út lámpáit.

325

* * *



Mindenki mondja, hogy a szakítás utáni első hét a leg-

nehezebb. Reméltem, hogy így lesz. Mert amikor megkaptam

kedd este az üzenetét - már csak rád tudok gondolni az

egyszerűen kínzás volt.

Biztos eltévesztette a nevet, akinek küldte. Vagy azért írta,

mert hirtelen egyedül volt, vagy mert egy másik nővel volt, de

rám gondolt. Nem voltam rá igazán mérges, és a kezdeti

önsajnálatom, hogy bizonyára Kittyvel volt, miközben nekem

SMS-ezett, gyorsan elmúlt. Végül is, én is SMS-eztem neki,

miközben Dylannel randevúztam.

A legrosszabb az egészben azt volt, hogy nem volt kivel

megbeszéljem a dolgot. Vagyis hát volt, de én Willel szerettem

volna.

Péntek esete Chloéval és Sarával találkoztam egy italra.

Akkor ment le a nap, mikor a bár felé sétáltam. Egész héten

próbáltam keménynek tűnni, de közben szörnyen éreztem

magam, és ez már kezdett látszani rajtam. Fáradt voltam.

Boldogtalan voltam. És pontosan úgy is néztem ki. Annyira

hiányzott Will, hogy minden lélegzetvételemben, minden

másodpercben ezt éreztem, mióta nem láttam őt.

A Bathtub Gin egy kis zugkocsma volt Chelsea-ben. A

vendégeket egy közönséges boltbejárat várta, egy stencilezett

felirattal: STONE STREET COFFEE. Aki nem tudta, hogy mit

keres, vagy nem járt erre hétköznap, amikor tömegek álltak

sorban az utcán, az könnyen elment mellette. Aki pedig tudta,

hogy itt van a kocsma, az megtalálta az ajtót, amelyet egyetlen

piros lámpa világított meg. Az ajtó mögött egy, a szesztilalom

idejét idéző klub volt, halvány fényekkel, halk jazz zenével, és

még egy nagy réz fürdőkád is állt középen.

Chloe és Sara a bárpultnál ültek, előttük a poharaik, és egy

baromi jóképű, sötét hajú pasi ült mellettük.

326

 Sziasztok, lányok - mondtam, és leültem a mellettük levő

bárszékre. - Bocs, hogy késtem.

Mindnyájan felém fordultak, és tetőtől-talpig végigmértek,

majd a férfi megszólalt:

 Édesem, mesélj arról a férfiről, aki ezt tette veled!

Ide-oda pislogtam, és nem értettem, mi van.

 Én... ööö... szia, Hanna vagyok.

 Ne is törődj vele - mondta Chloe, és odatolta az itallapot

a pulton. - Mi is azt csináljuk. És rendelj valamit, mielőtt

mesélsz. Úgy látom, rád fér.

A rejtélyes férfi ennek megfelelően megsértődött, és hárman

vitatkozni kezdtek, míg én átfutottam a különböző koktélokat

és borokat. Az első dolgot kiválasztottam, ami a hangulatom-

hoz illőnek tűnt.

 Egy Tomahawkot kérek - mondtam a pultosnak, és a

szemem sarkából láttam, hogy Sara és Chloe meglepetten

összenéznek.

 Szóval, így állunk.

Chloe felvette az italát, majd megfogta a kezem, és

mindnyájan egy asztalhoz mentünk. Igazából egész este csak



tartogattam a koktélt, és elmerültem abban a jó érzésben, hogy

nyugodtan kiüthetném magam, ha akarnám. De tudtam, hogy

holnap verseny lesz, és nem lehetek másnapos.

 Amúgy, Hanna - mondta Chloe, és a férfi felé intett, aki

folyamatosan kíváncsi, csodálkozó szemekkel nézett -, ő

George Mercer, Sara asszisztense. George, ő itt az imádnivaló

és hamarosan pocsolyarészeg és/vagy az asztalra boruló Hanna

Bergstrom.

 Ah, egy könnyűsúlyú - mondta George, és Chloe felé

bólintott. - Mi a fenét csinálsz ezzel a szeszkazánnal? Figyel-

meztetést kéne kiírni rá az ilyen lányok számára, mint te vagy!

 George, hogy tetszene a cipősarkam a fenekedben? -

327

kérdezte Chloe.

 Az egész sarok? - pislogott George.

 Fúj - sóhajtott Chloe.

 Te kis hamis! - mondta George nevetve, vontatottan.



Sara odahajolt, a könyökét az asztalra támasztva.

 Ne is törődj vele! Olyan, mintha Bennettet és Chloét

néznéd, bár ők mindketten Bennett-tel dugnának, és nem

egymással.

 Aha - mormogtam. A pincérnő letette az italokat elénk,

és én óvatosan megszívtam a szívószálat. - Te szent isten! -

Köhögtem, a torkom égett.

Majdnem egy egész pohár vizet megittam, miközben Sara

méregetett.

 Mi történt? - kérdezte.

 Ez az ital csípős!

 Nem erre gondoltunk - szólalt meg Chloe pléhpofával.

A poharamba néztem, és a bennem levő üresség helyett az

apró paprikadarabkákra koncentráltam, amik a felszínen

úsztak.

 Beszéltetek mostanában Willel?

Mindketten a fejüket rázták, csak George élénkült fel.

 Will Sumner? - tisztázta. - Te Will Sumnerrel kefélsz?

Ördög és pokol! - Megint intett a pincérnőnek. - Szükségünk

lesz még egy pohárra, édes. Vagy hozz egy egész üveggel!

 Én nem beszéltem vele hétfő óta - mondta Sara.

 Én kedden délután - jelentette Chloe, felém mutatva. - De

tudom, hogy őrült hete volt.

 Huh - mondta Sara. - Nem úgy volt, hogy veled megy

haza az ünnepekre?

 Szent ég! - szívta fel magát George.

És egyszerre én lettem az a lány, aki szakított, amiről még

magamnak sem akartam beszélni, legfeljebb néhány odavetett

328

szót az ital mellett. Hogy mondjam el, hogy milyen tökéletes

volt a hétvége? Hogy mindent elhittem neki, amit mondott?

Hogy belezúgtam?

Itt leállítottam magam. A szavak betonkeménységgel

kopogtak a fejemben.

 Hanna, édes! - nyúlt át Sara az asztal fölött, és meg-

érintette a karom.

 Csak hülyén érzem magam.

 Aranyom - mondta Chloe, és a szemében színtiszta

aggodalom volt. - Tudod, hogy nem kell beszélned róla, ha

nem akarsz!

 Dehogynem akar - vakkantott közbe George. - Különben

hogyan keseríthetnénk meg annak a fickónak az életét, ha nem

kérdeznénk ki az utolsó részletig mindent? Kezdjük az elején,

és rágjuk át magunkat a szörnyűségeken! Első kérdés: tényleg

olyan mesés a kukija, mint ahogy hallottam? És az ujjai...

tényleg szó szerint varázslatosak? - Közelebb hajolt, és súgva

folytatta. - És a pletykák szerint ez az ember megnyerne egy

görögdinnye-evő versenyt is, ha érted, amire célzok.

 George! - mordult rá Sara. Chloe csak bámult rá, de én

egy mosolyt préseltem ki magamból.

 Fogalmam sincs, mire célzol - súgtam vissza.

 Nézd meg a YouTube-on - válaszolta. - Ott majd



meglátod.

 Inkább beszéljünk arról, ami Hannát bántja - nézett Sara

játékosan szigorú szemmel George-ra.

 Én csak... - Egy nagyon sóhajtottam, és kerestem a

szavakat. - Mit tudtok nekem Kittyről mondani?

 Ó! - mondta Chloe, és elengedte magát a székén. Sarára

pillantott. - Óóó!

Előredőltem és összevontam a szemöldököm.

 Mit jelent ez az ó?

329

 Ez a... Vagyis, Kitty az egyik... - ködösített George,

jelentőségteljesen integetve a kezével.

 Hát, igen - mondta Sara. - Kitty Will egyik szeretője.

Türelmetlenül néztem rá.

 De azt tudjátok, Hogy mostanában is találkozik-e vele?

Chloe alaposan meggondolta, mielőtt válaszolt volna.

 Nos, hivatalosan nem tudom, hogy befejezte-e vele -



mondta egy kis grimasszal - de, Hanna, egyszerűen imád

téged! Bárki megmondhatja...

 De még most is találkozik vele - vágtam közbe.

 Őszintén, nem tudom - sóhajtott Chloe. - Azt tudom,

hogy mindannyian rászálltunk, hogy szakítson, de tényszerűen

nem tudom... úgy értem, nem tudom állítani, hogy valóban

szakított vele.

 Sara? - kérdeztem őt is.

Sara a fejét rázta, és azt mormogta:

 Sajnálom, édes. Őszintén, nem tudom én sem.

Nem tudom, darabokra tud-e törni egy szív. De azt igen,

hogy hallottam a hangját, amikor elolvastam Kitty SMS-ét.

Aztán kedden megint éreztem, hogy letörik egy darab, amikor

hazudott nekem. Aztán egész héten át éreztem, ahogy apró

darabok válnak le róla, és a végén már azon csodálkoztam,

hogy akkor egyáltalán, mi dobog a mellkasomban?

 Hallottam, ahogy a bátyámmal beszél arról, hogy

valakivel komoly dolgot szeretne, de nem mer szakítani a

többiekkel. Én azt hittem, hogy a hivatalos szakítástól tart.

Mert nagyon jónak tűntek a dolgok köztünk. De aztán Kitty

küldött neki egy üzenetet - mondtam. - A telefonjával

játszottam, és akkor jött be az SMS, amivel Will egy korábbi

üzenetére válaszolt, nyilván arra, hogy találkozzanak kedd este.

 Miért nem kérdeztél rá erre? - érdeklődött Chloe.

 Azt akartam, hogy ő mondja el. Will mindig az őszinte-

330

ségről beszélt, meg a kommunikációról, szóval azt gondoltam,

ha elhívom kedd estére vacsorázni, akkor megmondja, hogy

Kittyvel beszélt meg valamit.

 És? - érdeklődött Sara.

 Ehelyett mondott valamit - sóhajtottam. - Hogy egy késői

megbeszélése lesz.

 Ajjaj - mondta George.

 Eeegen - motyogtam. - Így hát, ott helyben véget

vetettem az egésznek. De nagyon rosszul csináltam, mert

fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki. Azt mondtam,

hogy már túl terhes lett ez a dolog, és hogy csak huszonnégy

éves vagyok, és még nem akarok semmi komolyat. Hogy nem

akarom ezt már többé.

 Cseszd meg, te lány - dörmögte George halkan. - Ha

véget akarsz vetni valaminek, akkor áss egy gödröt, és dobjál

bele egy bombát!

Felsóhajtottam, és a csuklóm belső felét a szememre

szorítottam.

 Biztos van rá magyarázat - mondta Sara. - Will nem

szokta azt mondani, hogy megbeszélése van, ha nővel

találkozik. Ilyenkor azt mondja, hogy egy nővel lesz. Hanna,

én még nem láttam őt így. Még Max sem látta őt így. Világos,

hogy imád téged.

 De számít ez? - kérdeztem, és már rég megfeledkeztem

az italomról. - Hazudott a megbeszélésről, és bár én voltam az,

aki azt akarta, hogy tartsuk nyitva ezt a dolgot, csak azt


értettem alatta, hogy még nekem is meglegyen a lehetőségem,

hogy mással is elmenjek. Neki ez már bevett gyakorlat volt. És

közben mindig ő volt az, aki szorosabb kapcsolatot akart.

 Beszélj vele, Hanna - mondta Chloe. - Higgy nekem!

Meg kell adnod a lehetőséget, hogy elmondja, mi van!

 Elmondja? Mit? - kérdeztem. - Hogy még mindig talál-

331

kozik vele, és betartja a szabályokat, amiket én állítottam föl?

És akkor mi van?

Chloe megfogta a kezem, és megszorította.

 Akkor emelt fővel, személyesen mondhatod neki, hogy

húzzon a picsába.

* * *

Ahogy a hajnal legelső fénye feltűnt kint az égen, azonnal

felöltöztem, és ideges izgatottságban tettem meg a tíz ház-

tömbnyi utat a verseny felé. A Central Parkban volt a pálya; az

egész kör több, mint tizenhárom mérföld volt, ami a park útjain

és ösvényein kanyargott keresztül-kasul. Néhány helyi utcát

lezártak, hogy elhelyezzék a szponzorok teherautóit, sátrait, és

a rengeteg embert, versenyzőket és nézőket egyaránt.

Most már valóság mindez. Will ott lesz, és én eldönthetem,

hogy beszélek-e vele, vagy hagyom annyiban az egészet. Nem

tudtam, hogy bármelyikre képes leszek-e.

Az ég egyre világosabb lett és csípős hideg lebegett a

levegőben. De az arcom meleg volt, a vérem forró, mert a

szívem nagy tempóban lökte keresztül az ereimen. Arra kellett

figyelnem, hogy beszívjam, majd kifújjam a levegőt.

Nem tudtam, merre tartok, mit csinálok, de az eseményt jól

szervezték, és ahogy a helyszín felé közelítettem, jelek

mutatták, hogy merre kell jelentkezni.

 Hanna!

Felnéztem, és a korábbi edzőpartneremet, szeretőmet láttam,



aki ott állt a regisztrációs asztalnál, és olyan arccal figyelt, amit

nem tudtam megfejteni. Azt reméltem, hogy csak az emlé-

keimben olyan mellbevágóan jó pasi, de nem. Ahogy odaértem

mellé, a szemembe nézett, és egy pillanatra nem is tudtam,

hogy most nevetni fogok megállíthatatlanul, vagy sírni, vagy

csak elszaladok onnan.

332

 Szia - nyögtem ki végül.

Hirtelen felé nyújtottam a kezem, mintha... mit is? Mintha

kezet akarnék rázni? Jézus isten, Hanna! De már elkezdtem, és

a remegő kezem ott maradt köztünk a levegőben.

 Ó... hát így vagyunk - nézett le rá, és a tenyerét a

nadrágjába törölve megfogta a kezem. - Oké, szia. Hogy vagy?

Nyeltem egyet, és olyan gyorsan visszarántottam a kezem,

ahogy csak tudtam.

 Szia. Jól. Jól vagyok.

Nevetséges volt, amit csináltam, és olyanfajta dolog volt ez,



amit Willel, és csak Willel szerettem volna boncolgatni.

Hirtelen millió kérdésem támadt a szakítás utáni protokollal

kapcsolatban, például, hogy a kézfogás az mindig rossz ötlet-e

vagy csak most.

Robot módjára odahajolva beírtam a nevem a megfelelő

helyre, és átvettem az információs csomagot egy nőtől, aki az

asztal mögött ült. Elmondta a tudnivalókat, de én alig értettem

belőlük valamit; úgy éreztem magam, mint akit víz alatt

fellógattak valahová.

Mikor végeztem, Will még mindig ott állt mellettem, és

ugyanaz az ideges, reménykedő kifejezés volt rajta.

 Segítsek valamiben? - kérdezte. Megráztam a fejem.

 Nem, kösz, jól vagyok.

De ez nem volt igaz; azt sem tudtam, mit csinálok, és miért.

 Oda kell menned ahhoz a sátorhoz - mondta lágyan. Mint

mindig, most is pontosan olvasott bennem, és kezét a karomra

téve vezetni kezdett. Hátraléptem, és mereven rámosolyogtam.

 Értem, kösz, Will.

Ahogy a csend egyre nőtt, egy nő szólalt meg mellette, akit

eddig nem is vettem észre.

 Szia - mondta. Pislogtam, és egy mosolygós arcot láttam

meg egy felém nyúló kezet. - Azt hiszem, nem mutattak be

333

egymásnak. Kitty vagyok.

Beletelt néhány pillanatba, míg összeállt a kép; és amikor ez

megtörtént, esélyem sem volt, hogy elrejtsem a döbbenetemet.

Éreztem, hogy kinyílik a szám, és tágra nyílik a szemem. Hogy

gondolhatta Will, hogy ez távolról is elfogadható? A nőre

néztem, majd Willre, aki látszólag éppúgy meg volt lepve, mint

én. Nem látta, hogy jött?

Will arckifejezése pontosan megfelelt az értelmező szótár

megrökönyödött címszavának.

 Ó, istenem. - Ide-oda nézett, rá és rám, majd egy

pillanatra közénk, mielőtt folytatta. - Ó, az istenit, Kitty... ő

itt... - Rám nézett, és a szeme ellágyult. - Ő az én Hannám.

Én csak pislogtam. Hogy micsoda?

 Örülök, hogy találkoztunk, Hanna. Will mindent

elmondott rólad.

Láttam, hogy beszélnek, de a szavak nem törték át annak a

mondatnak visszhangját, ami újra meg újra megszólalt a

fejemben. Ő az én Hannám. Ő az én Hannám.

Ez egy hiba volt. Will kínosan érezte magát. A hátam mögé

mutattam.

 Mennem kell.

Megfordultam, és botladozva elindultam az asztaltól a nők

sátra felé.

 Hanna! - szólt még utánam Will, de nem fordultam hátra.

Még mindig ködös volt kicsit az idő, mikor leadtam a

papírokat, megkaptam a rajtszámot, és egy üres helyre mentem,

hogy bemelegítő gyakorlatokat végezzek és megkössem a

cipőm. A lépések zajára felnéztem, és már előre féltem attól,

amit látok. Kitty állt ott, és ez rosszabb volt, mint gondoltam.



 Nem mondom, ez a pasi! - mondta, és feltűzte a

rajtszámát a felsőjére.

Lesütöttem a szemem, és nem foglalkoztam a tűzzel, ami

lent a hasamban gyulladt bennem.

334

 Hát, igen.

Tőlem néhány lépésre leült egy padra, és egy üveg vízről

kezdte lehámozni a címkéjét.

 Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet -

mondta, és nevetve rázta a fejét. - Végig azt mondogatta, hogy

nem miattad van, csak egyszerűen nem akarok szorosabb

viszonyt senkivel. És most? Most megszakít velem, mert igenis,

akar szorosabb viszonyt, csak épp valaki mással.

Felültem, és a szemébe néztem.

 Szakított veled?

 Nos, hát igen - mondta elgondolkodva. - Hivatalosan

ezen a héten, de már jó régen nem láttuk egymást - nézett fel a



sátor plafonjára. - Mikor is? Februárban? És azóta mindig

lemondott mindent velem. - Nem tudtam, mit is mondjak. - De

legalább már tudom, hogy miért. - Totál hülyén nézhettem,

mert elmosolyodott, és kissé lehajolt hozzám. - Mert szerelmes

beléd. És ha tényleg olyan fantasztikus vagy, mint amilyennek

ő lát, akkor ne szúrd el ezt!

* * *

Nem emlékszem, hogy jutottam el a park másik felébe, ahol a

futók gyülekeztek. A gondolataim zagyvák és ködösek voltak.

Február?

Akkor még csak jutottunk együtt...

Március volt, amikor elkezdtünk lefeküdni egymással.

A kedd este... tehát mégis szakított, szemtől-szembe.

Mint egy rendes emberi lény, mint egy jó ember. Mikor ezt

teljes valóságában megértettem, lehunytam a szemem. Will



még azután is elmondta ezt Kittynek, hogy szakítottam vele.

 Készen állsz? - Összerezzentem, és meglepve láttam,

hogy Will van mellettem. Kezét a karomra tette, és egy

bizonytalan mosolyt küldött felém. - Minden rendben?

335

Körülnéztem, mintha azt keresném, hogy merre mene-

külhetek. Csak gondolkodni akartam. Még nem álltam rá

készen, hogy ilyen közel legyek hozzá; vagy hogy arról

beszéljünk, hogy már megint jóban vagyunk. Nem tudtam

volna kedves lenni hozzá. Még bocsánatot kellett kérnem tőle,

nagyon, és nekem is volt néhány keresetlen mondatom a

számára a hazugsága miatt... Nem is tudtam, hol kezdjem. A

szemébe néztem útmutatásért, hogy hogyan is hozzuk ezt

rendbe.

 Igen, azt hiszem.

 Hé! - mondta, és egy kis lépéssel közelebb jött. -

Hanna!...


 Igen?

 Klasszul fogod csinálni. - A szeme tele volt szorongással,

de a szememet kereste, amitől a gyomrom helyből meg-

csavarodott. - Tudom, hogy furcsán alakultak a dolgaink. De

szórj ki minden mást a fejedből! Most itt kell, hogy legyél, a

versenyen! Olyan komolyan edzettél, és biztos, hogy meg

tudod csinálni.

Kifújtam a levegőt, és ekkor megéreztem az első verseny

előtti, és nem a Will-féle idegességet. Röviden megmasszírozta

a vállam, és azt kérdezte:

 Ideges vagy?

 Egy kicsit.

Láttam a pillanatot, amikor edző-módba kapcsolt. Ez

bizonyos megnyugvással töltött el, mert visszahozott egy

darabot abból a plátói családiasságból.

 Ne feledd a tempót! Ne rohanj az elején! A második fele

a nehezebb, és kell, hogy maradjon elég üzemanyag a végére,

oké? - Bólintottam. - Ne feledd, hogy ez az első versenyed, és

most csak az a fontos, hogy átjuss a célvonalon, és nem az,

hogy hányadikként.

336

 Oké - válaszoltam, és megnyaltam a szám.

 Tíz mérföldet már futottál korábban. Meg tudod csinálni

a tizenhármat. Én is ott leszek, szóval... együtt csináljuk végig.

 Te fuss a helyezésért! - pillantottam rá meglepetten. - Ez

neked semmi! Az elsők között lehetsz!

De ő megrázta a fejét.

 Ez most nem erről szól. Az én versenyem két hét múlva

lesz. Ez a tiéd. Ezt már mondtam neked.

Ismét bólintottam bódultan, és nem tudtam levenni a

szemem az arcáról: a szájáról, ami oly sokszor csókolt meg

engem, és már csak engem akar csókolni; és a szeméről, ami

oly figyelmesen nézett, ha csak megszólaltam, ha meg-

érintettem; és a kezéről, ami most a vállamon volt, de már

minden részemet ismeri. Megmondta Kittynek, hogy velem

akar lenni, csak velem. Bár ezt nem mondta nekem. De nem is

hittem volna el.

A játékos talán tényleg eltűnt.

Egy utolsó, kutató pillantást vetve rám Will elengedte a

vállamat, és tenyerét a hátamra téve a startvonal felé vezetett.

* * *

A verseny a park délnyugati sarkában kezdődött, nem messze a

Columbus Circle-től. Will intett, hogy kövessem, és

végigmentük a rutinon: vádlinyújtás, combnyújtás, térd-

ínnyújtás. Szó nélkül bólintott, nézte, hogy mit csinálok, és

folyamatosan biztatott a pillantásával.

 Tartsd egy kicsit tovább - mondta, fölém hajolva. -

Lélegezz közben!

Bemondták, hogy kezdetét veszi a verseny, és mi beálltunk

a helyünkre. A startpisztoly csattanása visszhangzott a

levegőben, és a madarak felröppentek a fák ágairól. Testek

százai indultak meg hirtelen, és a zajuk egyetlen közös

337

hangban olvadt egybe.

A maratoni táv a Columbus Circle-nél kezdődött és a

Central Park külső körén folytatódott, majd megkerülte a

hetvenkettedik utcát, és visszatért a start felé.

Az első mérföld mindig a legnehezebb. A másodiknál a

világ kirojtosodott a szélein, és csak a lábak tompa zaja és a

fülemben a vér pumpálása hatolt át a ködön. Nem nagyon

beszéltünk, de hallottam minden lépését mellettem, és éreztem,

ahogy időnként a karja a karomhoz ért.

 Jól csinálod - mondta három mérföld után.

A hetedik mérföldnél szólt, hogy a fele már megvan.

 Hanna, nagyon jól mész!

Az utolsó mérföld minden centijét megéreztem. A testem

fájt, a merev izmaim kezdtek szétesni, égtek és görcsbe

feszültek. Éreztem a szívverésem a mellkasomban. Minden

lépésemet kísérte ez a dübörgés, és a tüdőm könyörgött, hogy

álljunk meg.

De a fejem hideg maradt. Olyan volt, mintha víz alatt

lennék; a letompított hangok egyetlen, állandó zümmögéssé

olvadtak össze. De volt egy hang, ami tisztán hallatszott.

 Utolsó mérföld! Ez az! Megcsinálod! Ez csodálatos,

Szilva! - Mikor így nevezett, majdnem megbotlottam. A hangja

lágy volt és vágyakozó, de amikor felnéztem rá, az álla feszes

volt, a szeme előre nézett. - Bocsáss meg - folytatta rekedten. -

Nem kellett volna... bocsánat!

Megráztam a fejem, megnyaltam a szám, és ismét előre

néztem, mert fáradt voltam ahhoz is, hogy megérintsem őt.

Rádöbbentem, hogy ezek a pillanatok talán nehezebbek, mint

bármelyik vizsga az iskolában, vagy bármelyik hosszú éjszaka

a laborban. A tudomány mindig jól ment nekem. Keményen

tanultam, persze, és megcsináltam a feladatokat, de még



sohasem kellett ilyen mélyre ásnom, és így továbblendítenem

magam, amikor másra se vágytam, mint hogy lerogyjak a fűre,

338

és úgy maradjak. Az a Hanna, aki a jeges ösvénynél találkozott

Willel, nem tette volna meg a tizenhárom mérföldet. Félszívvel

megpróbálta volna, de aztán belefáradva megindokolta volna

magának, hogy ez nem neki való, visszament volna a laborba a

könyveihez, és az üres lakásába az előrecsomagolt, egyadagos

ételeivel.

De ez a Hanna itt már nem az a Hanna. És ő volt az, aki

idáig elsegített.

 Mindjárt ott vagyunk - mondta Will bátorítólag. -

Tudom, hogy fáj, tudom, hogy nehéz, de nézd csak - mutatott

egy távolabbi facsoport felé -, mindjárt odaérsz!

Félresöpörtem a hajamat az arcomból, és folytattam a futást,

lélegeztem ki és be, és szerettem volna, ha tovább beszél, meg

azt is, ha most befogja. A vér száguldott az ereimben; úgy



éreztem, mintha áramot vezettek volna belém, és ezer volttal

ráztak volna meg, amire a tagjaim lassan reagáltak, de minden

lépéssel gyorsabban és gyorsabban mozdultak.

Életemben nem voltam ilyen fáradt, és nem fájt még ennél

jobban semmim, ugyanakkor nem éreztem még magam ennyire

élettel telinek sem. Őrültségnek hangzik, de hiába fájtak és

égtek a combjaim, hiába tűnt minden levegővétel nehezebbnek,

mint az előző, már most alig vártam, hogy még egyszer

nekimehessek. A fájdalom elmosta a félelmemet, hogy fel

fogok sülni vagy megsérülök. Akartam valamit, kockáztattam,

és két lábbal ugrottam a mélyvízbe.

Az utolsó gondolat, ami belém villant, hogy megfogjam

Will kezét, amikor átmegyünk a célvonalon.

339

HUSZADIK FEJEZET


Néhány méterrel a célvonal mellett Hanna sétált körbe-körbe,

aztán lehajolt, és a tenyerét a térdére tette.

 Szent isten! - lihegte lelógó fejjel. - Csodálatosan érzem

magam! Ez egész egyszerűen csodálatos volt!

Az önkéntesek csokoládét és sportitalt hoztak nekünk, amit

gyorsan lenyomtunk. Annyira büszke voltam rá, hogy

kénytelen voltam magamhoz húzni, és egy izzadt, kifulladt

öleléssel csókot nyomni a fejére.

 Fantasztikus voltál! - Lehunytam a szemem, és az arcom

a hajához szorítottam. - Hanna, annyira büszke vagyok rád!

Egy pillanatra megfagyott a karomban, majd a kezét az

oldalamra tette, és úgy maradt, arcával a nyakamat érve.

Éreztem, ahogy ki- és belélegzik, éreztem a remegő kezét

magamon. De valamiért azt gondoltam, hogy ez nem csak a

verseny miatt van így. Végül megszólalt.

 Azt hiszem, össze kéne szednünk a cuccainkat.

Egész héten a magabiztosság és a szétesettség között

ingáztam, és most itt voltam vele, és nem nagyon akartam



messzire engedni. Elindultunk vissza, a sátrak felé. Bár a

versenypálya végigtekergőzött a Central Parkon, a célvonal

csupán néhány sarokra volt a helytől, ahonnan indultunk.

340

Figyeltem a légzését, néztem a lépéseit, ahogy járt. Láttam,

hogy milyen kimerült.

 Gondolom, hallottál Saráról - mondta, és lenézve magán

a rajtszámával matatott. Kihúzta a tűket, levette a számot, és jól

megnézte.

 Igen! - mondtam. - Csodás hír!

 Tegnap találkoztam vele - mondta. - Nagyon izgatott

volt.

 Kedden beszéltem Maxszel. - Nyeltem egyet, mert

hirtelen baromi ideges lettem. Mellettem Hanna még mindig a

rajtszámával volt elfoglalva. - Elmentünk inni a fiúkkal aznap

egy kicsit. Meg van rémülve, de sugárzik az örömtől, ahogy ez

várható.


Hanna felnevetett, a maga őszinte és lágy nevetésével. Ó,

hogy mennyire hiányzott ez nekem!

 Mit tervezel ezután? - kérdeztem, és lejjebb hajoltam,

hogy rám nézhessen.

És amikor rám nézett, ott volt az a valami, amit a hétvége

előtt még csak elképzelni sem tudtam. Még most is éreztem,

ahogy mellém húzódik a sötét vendégszobában, még mindig

hallottam a halkan elsuttogott kérését: ne törj össze!

Kétszer is mondta ezt, mégis én voltam az, aki megtört.

Vállat vont, és a távolba nézett, miközben az egyre sűrűbb

tömegen vágtunk át a startvonal felé. Félelem szorította össze a

mellem: nem akartam, hogy most itt hagyjon!

 Az hiszem, hazamegyek zuhanyozni. És eszem valamit. -

Összeráncolta a homlokát. - Vagy inkább megállok valahol

enni. Nem hinném, hogy van otthon bármi ehető.

 A régi vásárlási szokások nehezen múlnak el - jegyeztem

meg szárazon.

Bűntudatos mosolyt villantott felém.

 Hát, igen. A múlt héten eléggé beástam magam a

341

laborba. Mert... így könnyebben telt az idő.

A szavakat gyorsan mondta ki; úgy összetorlódtak a száján,

mint bennem a levegő.

 Én szívesen lazítanék egy kicsit, és van otthon minden

néhány szendvicshez és salátához. Feljöhetsz hozzám, vagy... -

Nem is tudtam befejezni, mert megállt, és vadul az arcomra

nézett... egyfajta imádattal. Pislogni kezdtem, és úgy éreztem,

valami szétfeszíti a mellem. Próbáltam magamba fojtani azt a

képtelen reményt, ami a torkomat kaparta. - Mi van? -

kérdeztem, és a hangomon érződött, hogy mennyire zavarban

vagyok. - Most miért nézel így rám?

 Az ismeretségi körömből valószínűleg te vagy az

egyetlen férfi, aki ilyen komoly készleteket tart otthon -

mondta mosolyogva.

Éreztem, hogy a homlokomat ráncolom értetlenül. Ezért állt

meg, és ezért nézett így rám? A tenyerembe vettem hátulról a

nyakamat, és azt mormoltam:

 Próbálok egészséges dolgokat tartani otthon, hogy ne

kelljen szemetet ennem.

Erre közelebb lépett - elég közel ahhoz, hogy egy

elszabadult hajtincse a nyakamhoz érjen a szélben. Elég közel

ahhoz, hogy megérezzem az izzadságának édes illatát, és

eszembe jusson, hogy milyen csodálatos érzés, amikor

megizzasztom őt. Az ajkára esett a pillantásom, és annyira

szerettem volna megcsókolni, hogy szinte fájt.

 Szerintem fantasztikus vagy, Will - mondta, és a

figyelmem kereszttüzében megnyalta az ajkát. - És ne nézz már

így engem! Ennél többet nem tudok elviselni a mai nap.

Mielőtt bármit is reagálhattam volna, megfordult, és elindult

a női öltözősátor felé, hogy elhozza a dolgait. Zsibbadtan

indultam az ellenkező irányba, hogy elhozzam a kulcsaimat, a

plusz zoknimat és a papírjaimat, amiket a futódzsekim zsebébe



tettem. Amikor visszaértem, ő már ott állt és várt, kezében egy

342

kis sporttáskával.

 Akkor - kezdtem, és igyekeztem távolságtartó maradni

feljössz?

 Tényleg le kéne zuhanyoznom... - kezdte, és elnézett

mellettem végig az utcán, aztán távolabbra, egészen a házáig.

 Nálam is lezuhanyozhatsz.

Nem érdekelt, milyen hülyén hangzott ez. Nem akartam

elengedni. Nagyon hiányzott. Az éjszakák szinte elvisel-

hetetlenek voltak nélküle, de furcsamód a reggelek voltak a

legrosszabbak. Hiányzott a folytonos kérdezősködése, és a

ritmus, ahogy a lábaink egymásra hangolódva csattogtak az

ösvényen.

 És ruhát is tudsz adni nekem? - kérdezte kétkedő

mosollyal.

 Igen - bólintottam azonnal. A mosolya elhalványult,



amikor rájött, hogy komolyan gondolom. - Gyere fel, Hanna!

Csak egy ebéd, semmi több.

A homlokához emelte a kezét, hogy eltakarja vele a napot,

és egy kis időre az arcomat figyelte.

 Biztos?

Válasz helyett bólintottam egyet, és megindultam. Ő

csatlakozott hozzám, és amikor a kezünk véletlenül összeért,

szerettem volna megragadni, és magamhoz húzni őt, és

nekidönteni az első fának.

Fel-felvillant a régi, játékos Hanna a maga eufórikus

pillanataival, de ahogy a tizenkét háztömbnyi úton gyalo-

goltunk, egyre inkább előtérbe került az elgondolkodó Hanna.

Tartottam neki a kaput, hogy belépjen, majd én is beléptem,

végül megnyomtam a liftben a gombot. Csak álltunk ott

csendben, elég közel ahhoz, hogy érezzem a karomon a karját.

Vagy háromszor hallottam, hogy nagyot nyelt, majd el akart

kezdeni beszélni, de aztán inkább a cipőjét nézte, majd a

körmeit és a liftajtót. Bárhova nézett, csak rám nem.

343

Fent a nagy konyhám szinte szorított a köztünk levő

feszültség miatt, amit a kedd esti szörnyű beszélgetésünk

emléke gerjesztett. Száz kimondatlan szó forrongott közöttünk.

Egy kék Powerade-et adtam a kezébe, mert tudtam, hogy azt

szereti. Én egy pohár vizet töltöttem magamnak, és felé

fordulva a nyakát és a kezét néztem, ahogy nagy kortyokban

iszik.

Baromi szép vagy - mondtam volna neki.

Annyira szeretlek! - mondtam volna neki.

Mikor letette az üveget a konyhapultra, az arcán látszott

mindaz, amit ő sem mondott ki. Láttam, hogy ott vannak, de

nem tudtam, hogy mik azok.

Ahogy csendben pótoltuk a folyadékot, muszáj volt titkos

leltárt készítenem róla. De a titoknak lőttek. Láttam, ahogy az

ajka mosolyra görbült, ahogy a pillantásom végigment az

arcán, a még mindig csillogó bőrén, és a vékony sport-

melltartón áttűnő mellén. Basszus! Idáig megálltam, hogy ne

nézzek egyenesen a mellére, de most már rám jött az ismerős

muszáj. A melle volt a menedékem, és szerettem volna leülni,

és odanyomni az arcomat.

Nagyot nyögtem, és megdörgöltem a szemem. Hülye ötlet

volt felhívni őt ide. Most le akartam vetkőztetni, így, izzadtan,

és érezni őt magam körül, ahogy rajtam lovagol.

 Te akarsz először zuhanyozni? - kérdeztem, és a vállam

fölött hátrafelé, a fürdőszoba felé intettem. De ugyanebben a

pillanatban Hanna is megszólalt, a fejét oldalra döntve:

 A mellemet nézted?

Hangjának könnyedsége, otthonossága, a kibaszott intimi-

tása egészen feldühített.

 Ne csináld, Hanna! - bukott ki belőlem. - Ne játszadozz

velem! Még egy hete sincs, hogy gyakorlatilag azt mondtad,

tűnjek el!

Nem gondoltam, hogy ilyesmit fogok mondani neki, és a



344

csendes konyhában visszhangzottak a haragos szavaim. Ő el-

fehéredett, és megtörten nézett.

 Bocsáss meg - suttogta.

 Baszd meg - mordultam fel, és szorosan összezártam a

szemem. - Ne kérj bocsánatot, csak ne... - Kinyitottam a

szemem, és ránéztem. - Ne játssz velem!

 Próbálok nem játszani - mondta a zavartól rekedt hangon.

- Sajnálom, hogy eltűntem a múlt héten. Sajnálom, hogy

szörnyen viselkedtem. Azt hittem...

Kihúztam egy konyhai széket, és lerogytam rá. A félmara-

ton nem merített ki annyira, mint ez most itt. Az iránta érzett

szerelmem olyan nehéz volt, olyan élő, pulzáló valami, hogy

megőrjített, aggódóvá és kiéhezetté tett. Utáltam látni, hogy

ilyen feszült és ijedt. Utáltam látni, hogy mennyire meg-

bántottam a haragommal, de még rosszabb volt a tudat, hogy

módjában áll összetörni a szívemet, és csak nagyon kevés



tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy óvatosan éljen az

erejével. Kényére-kedvére ki voltam szolgáltatva neki.

 Nagyon hiányzol - mondta.

A mellem összeszorult.

 Te is nagyon hiányzol, Hanna. Fogalmad sincs,

mennyire. De pontosan hallottam, amit kedden mondtál. Ha

úgy akarod, újra meg kell találnunk a módját, hogy barátok

legyünk. De az, ha megkérdezed, hogy megint a melledet

nézem-e, nem segít a továbblépésben.

 Bocsáss meg - mondta ismét. - Will... - kezdte, de aztán

elhallgatott, és lenézett a földre.

Muszáj volt megértenem, mi történt, miért dőlt romba

minden olyan hirtelen az után az egy hete történt, vadul intim

éjszaka után.

 Az az éjszaka - kezdtem, de aztán újrafogalmaztam. -

Nem, Hanna; minden éjszaka épp olyan intenzív volt, mint az;

csakhogy a múlt hétvégén... úgy éreztem, hogy valami meg-

345

változott. Hogy mi megváltoztunk. És másnap? És a hazafelé

vezető úton? Basszus, nem is értem, mi történt!

Erre közelebb jött, elég közel ahhoz, hogy magamhoz

húzzam ültömben, a lábam közé, de mégsem tettem. A keze

egy pillanatra kinyúlt felém, de aztán lehullott az oldala mellé.

 Az történt, hogy hallottam, amit Jensennek mondtál.

Tudtam, hogy vannak más nők is az életedben, de valahogy

mégis azt reméltem, hogy szakítottál velük. Tudom, hogy én

nem akartam beszélni erről, és nem volt fair a részemről, hogy

elvártam ezt. De mégis...

 Hivatalosan még nem szakítottam velük, Hanna, de

azóta, hogy behúztál abba a szobába a partin, és megkértél,

hogy nyúljak hozzád, senki sem volt az ágyamban! De már

előtte sem, basszus.

 És honnan tudhattam volna én ezt? - nézett le a padlóra. -

És az, hogy hallottam, amit Jensennek mondtál, még rendben

lehetett volna, persze, beszélnünk kellett volna róla, de aztán

megláttam az SMS-t az autóban. Épp akkor érkezett, amikor a

zenéid között keresgéltem. - Közelebb lépett, és a combját a

térdemhez nyomta. - Óvszer nélkül szexeltünk, erre meglátom

az üzenetet, ami úgy tűnt... úgy tűnt, mintha megint

találkoznátok. Rájöttem, hogy Kitty számít rá, hogy együtt

lesztek, és próbáltam...

 Nem szexeltem vele kedden, Hanna! - vágtam közbe

rémülten. - Igen, üzentem neki, hogy találkozzunk, de épp

azért, hogy megmondjam neki, hogy köztünk vége mindennek.

Ez nem arról...

 Tudom - szólt közbe halkan. - Elmondta nekem ma, hogy

már rég nem voltatok együtt.

Kellett egy perc, míg ez leesett, aztán felsóhajtottam. Nem

tudtam eldönteni, akarom-e tudni, hogy mit mondott Kitty

Hannának, de rájöttem, hogy végül is mindegy. Nincs rejte-

getnivalóm. Igen; nyílt, egyenes emberként már akkor

346


szakítanom kellett volna Kittyvel, amikor először mondtam

Hannának, hogy többet akarok tőle, de hazudni nem hazudtam

egyiküknek sem. Nem hazudtam, amikor hónapokkal ezelőtt

azt mondtam Kittynek, hogy nem akarok komolyabb kapcso-

latot. És nem hazudtam Hannának sem, amikor alig egy

hónapja azt mondtam neki, hogy többet szeretnék tőle, és csak

tőle.

 Próbáltam betartani a te szabályaidat. Nem hoztam föl ezt

a kapcsolat-dolgot, mert te már a kezdet kezdetén eldöntötted,

hogy alkalmatlan vagyok rá.

 Tudom - mondta csendesen. - Tudom.

És most megint itt volt; a szeme az enyémet kereste, és

várta, hogy mondjak valamit... de mit? Mit mondhattam volna,

amit még nem mondtam el? Nem mondtam ki már mindent épp

elégszer? Egy fáradt mosollyal felálltam.

 Te akarsz zuhanyozni előbb? - kérdeztem.

A dolgok olyan furcsán alakultak köztünk, hogy még akkor



sem éreztem vele magamat így, amikor először futottunk

együtt a fagyos reggelen, amikor még tulajdonképpen idegenek

voltunk.

 Nem, menj csak te! - mondta, és hátrább kellett lépnie,

hogy elférjek mellette.

Olyan forróra állítottam a zuhanyt, amilyet csak elviseltem.

Nem volt még izomlázam a futástól, és valószínűleg már nem

is lesz, de a stresszre - hogy egyszerre szerettem volna

Hannával szeretkezni és megfojtani őt - ez volt a legjobb

orvosság.

Könnyen lehet, hogy most is olyannak szeretné a dolgokat

köztünk, mint amilyenek korábban voltak: barátság, szexszel

fűszerezve. Kényelem, elvárások nélkül. Én annyira akartam

őt, hogy még ezt is elfogadtam volna tőle - csak hogy

élvezhessem a testét és a barátságát anélkül, hogy valaha is

mélyebbre mennénk.

347




De most már nem így akartam. Senkivel sem akartam ilyen

viszonyt, különösen vele nem.

Beszappanoztam magam, lehunytam a szemem, és

beszívtam a gőz illatát, lemosva magamról a verseny

izzadságát. Bárcsak a bennem levő zűrzavart is kimoshattam

volna!

Egy halk kattanást hallottam, és egy pillanat múlva hűvös

levegőt éreztem a bőrömön. Adrenalin robbant az ereimbe; a

szívem dübörgésével vadság és szédület áradt szét bennem.

Kezemet a falnak támasztottam, mert attól féltem, ha meg-

fordulok, minden elhatározásom semmivé foszlik. Tudtam,

hogy csak egy kis töredékem képes ellenállni; a többi részem

bármit megadna neki, amit csak kér.

A nevemet suttogta, ahogy becsukta az ajtót, és olyan közel

lépett, hogy érezzem a meztelen melleit a hátamon. Hűvös volt

a bőre. Megsimogatta az oldalamat, a bordáimat.

 Will - mondta még egyszer, és kezét a mellemre

csúsztatta, majd le, a hasamra. - Nézz rám!

Lenyúltam, és megragadtam a csuklóját, hogy ne menjen

lejjebb, hogy ne érezhesse, milyen kemény vagyok ettől a kis

érintéstől is. Olyan voltam, mint egy versenyló, akit csak egy

vékonyka kapu tart vissza az indulástól. A karomon az izmok

feszültek és ugráltak. Azzal, hogy a csuklóját tartottam,

magamat is visszatartottam.

A homlokom a falnak támasztottam, és így maradtam, amíg

nem voltam biztos benne, hogy ha megfordulok, nem veszem

azonnal a karjaimba. Megfordultam, és lazítottam egy kicsit a

csuklóján is.

 Nem hiszem, hogy képes lennék rá - suttogtam a

szemébe nézve.

A haja laza volt, nedves tincsek lógtak az arcába, a nyakába

és a vállára. Zavartan ráncolta a homlokát, és látszott, hogy

nem értett meg. De aztán mintha mégis meghallott volna:

348



megalázottság pírja öntötte el az arcát, és szorosan becsukta a

szemét.

 Bocsánat...

 Nem! - vágtam közbe. - Úgy értettem, hogy nem tudom

már azt csinálni, amit eddig! Nem akarok osztozni! Nem

akarom ezt az egészet, ha te még mindig másokkal is akarsz

lenni! - Hanna kinyitotta a szemét, az arca ellágyult, és ismét

normálisan vette a levegőt. - Nem hibáztatlak azért, hogy sok

mindent ki akartál próbálni - folytattam, és a kezem

szorosabban fogta a csuklóját -, de már képtelen vagyok

visszatartani az érzéseimet, és nem fogok úgy tenni, mintha

csak barátok lennénk! Még Jensen előtt sem. Tudom, végül

elfogadnám azt, amit nyújtasz, bármi is legyen az, mert annyira

akarlak téged, de szörnyű volna nekem, ha ez pusztán csak a

szex lenne!

 Nem hiszem, hogy valaha is csak a szex lett volna -

mondta. Elengedtem a csuklóját, és az arcát figyeltem, hogy

megértsem, mit is akar. - Mikor azt mondtad, az én Hannám -



itt szünetet tartott, és kezét a mellkasomra tette -, azt akartam,

hogy ez igaz legyen. Mert a tiéd akarok lenni. - A levegő

elakadt a torkomban. A nyaka finom bőre alatt láttam, ahogy

lüktetnek az erei. - Úgy értem, már a tied vagyok.

Felágaskodott, és tágra nyílt szemmel az ajka közé vette az

alsó ajkamat, és finoman beszívta. Felemelte a kezem, meg-

simogatta magát vele, majd a tenyerembe tette a mellét.

Az, amit most éreztem, csak töredéke lehetett annak a

félelemnek, amit ő érezhetett mindig, amikor bántottam. Most

egy pillanat alatt megértettem, hogy miért volt sokáig olyan

szeszélyes és kislányos velem: mert ilyen szerelmesnek lenni

félelmetes érzés.

 Kérlek - mondta, és még egyszer megcsókolt. A másik

kezem után nyúlt, és maga köré húzta. - Annyira veled

szeretnék lenni, hogy levegőt is alig kapok!

349

 Hanna - mondtam akadozva, és önkéntelenül is lehajol-



tam, hogy jobban elérje a szám, a nyakam. Átkaroltam, és a

hüvelykujjammal a mellbimbója körül köröztem.

 Szeretlek - suttogta, és megcsókolta az állam, a nyakam.

Dübörgő szívvel hunytam le a szemem.

Mikor ezt mondta, minden elhatározásom szertefoszlott.

Kinyitottam a szám, és felnyögtem, amint megéreztem a

nyelvét a nyelvemen. Ő is nyöszörgött, és megragadta a

vállam, a nyakam, és a kemény farkamhoz nyomta a hasát.

Elakadt a lélegzete, mikor a hűvös csempének nyomtam a

hátát, majd megint levegő után kapkodott, amikor lebuktam, a

számhoz emeltem a mellét, és éhesen szívni kezdtem. Nem

mintha eltűnt volna belőlem a félelem; az, hogy azt mondta,

szeret, még sokkal ijesztőbb volt, mert reményt is adott nekem.

Reményt, hogy képes vagyok rá; hogy ő képes rá; hogy

mindketten képesek vagyunk arra, hogy vakon nekivágjunk

ennek a megfoghatatlan, bizonytalan első utunknak.

Visszatértem a szájához, és most már egészen beindultam.

Elvesztem a lázas csókjaiban, és kérdés nélkül is tudtam, hogy

a víz egy része, ami az arcán lecsorog, nem a zuhanyból jött.

Én is éreztem magamban szétáradni a megkönnyebbülést, amit

azonnal égő vágy követett, hogy benne lehessek, hogy benne

mozoghassak, és érezhessem őt.

Lenyúltam, és hátulról megmarkoltam a combját, majd

megemeltem, úgy, hogy a lábát a derekam köré tehesse.

Éreztem a nemi szerve csúszós melegét, benyúltam neki, és ki-

be mozgattam az ujjamat, újra beleszeretve a rekedt,

türelmetlen hangjaiba.

 Még nem csináltam ilyet - mormogtam a nyakába. -

Fogalmam sincs, hogy mit teszek!

Ő felnevetett, megharapta a nyakam, és szorosan megfogta a

vállam. Lassan belényomtam a farkam, és megálltam, amikor

éreztem, hogy a csípőink összeérnek. Tudtam, hogy egy

350

pillanat múlva úgyis minden elszáll majd. A fejét egy puha

puffanással hátraejtette a falnak, a melle élesen, szaggatottan

vette a levegőt.

 Úristen, Will!

Kihúztam, és súgva megkérdeztem.

 Te is érzed?

Hanna szaggatottan lélegzett, és kérlelt, hogy csináljam

még, és rám szorította magát, amennyire csak tudta, fenn-

akadva a fal és a testem között.

 Ez nem csak szex - mondtam neki, és végigcsókoltam a

kulcscsontját. - Ez olyan jó, hogy szinte már fáj. És minden

egyes alkalommal ilyen, amikor benned vagyok, Szilva! Mert

ilyen az, amikor olyannal csinálod, akiért megőrülsz.

 Akit szeretsz? - kérdezte száját a fülemre szorítva.

 Ó, igen.

Most már gyorsabban löktem és húztam, tudva, hogy már

olyan közel vagyok, hogy be kell vinnem az ágyamba, és ki

kell nyalnom, hogy aztán megint addig basszam, amíg mind-

ketten el nem ájulunk. De túl intenzív volt már ez nekem, és



amikor megint mozogni kezdtem, tudtam, hogy sohasem

fogom megszokni az érzést, hogy benne vagyok, minden

nélkül, úgy, hogy semmi sincs közöttünk.

Rángani kezdtem, és fülemben a hangjával bocsánatkérően

suttogtam a nyakába újra meg újra:

 Túl jó ez így már... - Megsemmisített az érzés, hogy ott

van körülöttem, hogy hallom a szavait, és tudom jól, hogy ő

már tényleg az enyém. - Már nagyon közel vagyok, Szilva,

nem tudom...

 Imádom, ha nem tudod visszatartani - súgta száját a

fülemre szorítva, majd megkarmolt, és a vállamba harapott. -

Én mindig így vagyok veled!

Egy hangos nyögéssel megindultam egy spirálon

lefelé

351

lefelé

egyre mélyebbre és mélyebbre, míg már csak a combom



csattanását hallottam a combján, és a háta csattanását a

csempén, és éreztem, ahogy a testem meleg nedvességet lövell.

Olyan keményen élveztem belé, hogy a hangom élesen vissz-

hangzott körülöttünk.

Nem hinném, hogy valaha is ennél hamarabb elélveztem

volna, és ettől eufória és némi rémület fogott el.

Hanna meghúzta a hajam, szó nélkül kérlelve, hogy

szorítsam a szájára a szám, de én csak egy rövid csókot adtam

neki. Egy morgással kicsúsztam belőle, és térdre estem.

Előredőlve széthúztam a kezemmel a lábát, a számmal

körbezártam és megszívtam a csiklója körüli területet.

Lehunytam a szemem, és felnyögtem az édes sóhajai hallatán,

ahogy a nyelvemen éreztem a punciját. A lába - ami nemcsak a

futástól, de a mostani kemény bánásmódtól is kimerült -

remegni kezdett, és én a combja közé csúsztattam a kezemet.

Széttártam a lábát, és felemeltem őt, úgy, hogy a combjai a

vállamon legyenek, és a tenyeremmel támasztottam a fenekét.

Hallottam, ahogy felkiált fölöttem. Kezével vadul keresett

valamit, amiben megkapaszkodhat, de aztán a combjával

összeszorítva a fejemhez nyúlt, és a hajamba markolt,

miközben tágra nyílt, megbűvölt szemekkel nézett.

 Nagyon közel vagyok! - mondta remegő hangon, és a

hajamat markoló keze is remegett.

Hümmögtem, felmosolyogtam rá, és lassan ide-oda moz-

gattam a fejem, miközben nyaltam. Még sohasem csináltam

ilyet, és éreztem, hogy szeretem őt, és minden lehetséges

módon szeretkezem vele. Melegség áradt szét bennem, amikor

belém villant, hogy ez még csak a kezdet. Most, itt, félig

eltűnve a zuhanyfülke gőzében, mindent tisztáztunk egymással.

Láttam a pillanatot, amikor élvezni kezdett. A forró hullám

kivirágzott a mellén, majd terjedni kezdett fölfelé, az arcára, és

352

az ajka zihálva szétnyílt.

Sohasem fogom megunni ezt. Sohasem fogom megunni őt.

A legbirtoklóbb élvezettel néztem, ahogy az orgazmusa

átrobogott rajta, megrázta, és sikoltást szakított ki a torkából.

Mikor a combja elernyedt, leálltam, és karomat óvatosan

leengedve letettem őt a remegő lábaira. Felálltam, és egy

pillanatra csak néztem őt, majd átölelte a nyakamat, és úgy

maradt, kinyújtózva.

Meleg és lágy volt a forró víztől, és úgy tűnt, elolvad a

karjaimban.

Ezt most nagyon más volt. Eddig nem éreztem ilyet - ilyen

tökéletes összekapcsolódást - a csak barát időszakunk

legintimebb pillanataiban sem.

Most azt éreztem, hogy tényleg az enyém.

 Szeretlek - súgtam a hajába, majd a szappanért nyúltam.

Óvatosan mindenütt megmostam; a bőrét, a haját, és a lába

közti finom helyet is. Lemostam az orgazmusom nyomát a

testéről, megcsókoltam az állát, a szemhéját, az ajkát.

Ahogy kiléptünk, betekertem egy törölközőbe, majd magam

köré is tettem egyet. Bevezettem a hálószobába, leültettem az



ágy szélére, és megszárítgattam, mielőtt visszafektettem az

ágyra.

 Hozok valamit enni.

 Veled megyek. - Küzdött velem, megpróbált felülni, és

tágra nyílt pupillái feketén színezték át a szürke íriszét. A vál-

lamra csúsztatta a kezét, megpróbált lehúzni magához. Basszus,

már készen is áll egy újabbra!... De most ennünk kellett. Már

kezdtem szédelegni egy kicsit.

 Csak összedobok valamit.

* * *

353

Szendvicset ettünk, meztelenül ültünk az ágytakarón, és órákig

beszélgettünk a versenyről, a családjánál töltött hétvégéről, és

végül arról, hogy milyen érzés volt mindkettőnk számára,

amikor úgy hittük, hogy vége köztünk mindennek.



Addig szeretkeztünk, míg már a nap is lement, aztán

aludtunk, de az éjszaka közepén felébredtünk, hogy folytassuk.

Vadul és hangosan csináltuk, úgy, ahogy mindig, ha a dolgaink

jól mentek.

Mikor egy időre elteltem a szexszel, felvettem a tollat az

éjjeliszekrényről. Köré tekeredtem, és ismét ráírtam a csípőjére

azt, amit már korábban is - A kivételes dolgok kivételes

embereknek valók -, remélve, hogy én lehetek az a kivételes

valami, az újraélt vadság, a jó útra tért játékos, akit Hanna

megérdemelt.

354

A stewardess megállt mellettünk, és becsukta a fönti

csomagtartó ajtaját. Aztán felénk hajolt, és megkérdezte:

 Kávét? Narancslét?

Will kávét kért, én udvariasan megráztam a fejem. Aztán

Will megpaskolta a térdem.



 Add csak ide a telefont!

Átadtam neki, de azért szóvá tettem:

 Minek most wifi? Úgyis aludni fogok egész idő alatt. -

Soha többe nem hagyom, hogy reggel hatra foglaljon helyet

New Yorkból a nyugati partra. - Ha nem vetted volna észre,

álmos vagyok. Valaki miatt fent kellett lennem egész éjjel -

súgtam, és nekidőltem.

Ő abbahagyta, amit csinált, és széles mosollyal felém

fordult.

 Valóban?

Izgalom futott végig a mellemben, le a hasamba és a lábam

közé.

 Valóban.

 Nem te jöttél oda a laborból egy kicsit... beindulva?

 Nem - hazudtam.

Összevonta a szemöldökét, és mosolyra görbült a szája.

355




 És nem te voltál az, aki nem hagyta, hogy befejezzem a

romantikus vacsora előkészületeit...

 Én? Nem.

 ...és lehúzott a díványra, hogy csináljam neki azt a dolgot

a számmal?

 Ilyet? Soha! - tettem a szívemre a kezem.

 És az sem te voltál, aki a felszálló finom illatok ellenére

elrángattál a tűzhelytől, be a hálószobába, és néhány nagyon

malac dolgot kért tőlem? - Lehunytam a szemem, és

odahajoltam hozzá. Ő finoman megharapta az államat, és azt

mondta: - Annyira imádlak, te édes, malac Szilvám!

Képek bukkantak fel a tegnap éjjelről, amelyek csak tovább

taszítottak abba a fájó, viszkető állapotba, amiben gyakorlatilag

mindig is voltam, amikor Will a közelemben volt. Emlékeztem

a kemény kezére, a magabiztos hangjára, ahogy pontosan

megmondja, hogy mit és hogyan szeretne tőlem. Eszembe

jutott, ahogy megmarkolta a hajamat, ahogy a teste a testemen

mozgott, és ahogy a végén mély hangon kérte, hogy karmoljam

és harapjam meg. Emlékeztem a súlyára, mikor rám rogyott, és

izzadtan és kimerültén elaludt, szinte nyomban azután, hogy

kielégült.

 Na, jó, az lehet, hogy én voltam - ismertem be. - De

hosszú volt a nap a laborban a biztonsági üveg mögött, és mit

mondjak? Túl sok időm maradt a varázslatos szádra gondolni.

Erre megcsókolt, majd visszatért a telefonomhoz, majd

amikor végzett, mosolyogva adta vissza nekem.

 Tessék, itt van.

 Akkor is, aludni fogok.

 Jó, de Chloe legalább fel tud hívni, ha akar. Működik a

telefonod.

 Miért lenne rám szüksége? - kérdeztem értetlenül. - Nem

vagyok benne az esküvőszervezésben.

356

 Nem ismered Chloét? Olyan, mint egy ideges generális,

aki azonnal szolgálatba léptet, ha rájön az öt perc - mondta, és

megmarkolta hátulról a nyakát, amit olyankor szokott csinálni,

ha valami kényelmetlenül érinti. - Na, mindegy. Aludj csak!

 Van egy érzésem ezzel az úttal kapcsolatban -

motyogtam a vállára hajolva. - Valami előérzet.

 Micsoda spiritualitás! Nem jellemző rád.

 De, komolyan. Egyrészt úgy érzem, hogy fantasztikus

lesz, másrészt viszont azt is érzem, hogy egy hatalmas

acélcsőben vagyunk, és egy egész hétnyi őrület felé

száguldunk.

 A repülőket alumínium-ötvözetből készítik - nézett rám

Will, majd megpuszilta az orrom, és azt súgta: - De ezt te is

tudtad.

 Neked sosincsenek előérzeteid?

Hümmögött egyet-kettőt, majd megint megpuszilt.

 Egyszer-kétszer.

Ránéztem; az ismerős szempilláira, a mélykék szemére, az

esti borostájára, ami már reggel hatkor is kiütközött, és a széles



mosolyára, ami azóta rajta volt, hogy négy órával ezelőtt azzal

ébresztettem, hogy a számba vettem a farkát.

 Elérzékenyült, dr. Sumner?

Megvonta a vállát, pislogott, és kidörgölte egy kicsit

szerelemittas szeméből az álmot.

 Csak izgatott vagyok amiatt, hogy együtt vakációzunk.

És izgatott vagyok az esküvő miatt is, és hogy a mi kis

bandánkban hamarosan gyerek születik.

 Van egy kérdésem egy szabállyal kapcsolatban - súgtam.

Ő hozzám hajolt, és összeesküvő módjára súgta:

 Már nem vagyok a randitanácsadód! Nincsenek

szabályok, meg aztán, úgysincs másik férfi, aki hozzád

érhetne!

357

 De mégis; te sokat tudsz ezekről a dolgokról.

 Hát, jó - mormolta mosolyogva. - Mondd!

 Alig két hónapja vagyunk együtt, és...



 Négy - szakított felbe, mert ragaszkodott hozzá, hogy

már kezdettől fogva az övé voltam.

 Jó, akkor, legyen négy. De szerinted helytelen meg-

állapítás az, ha azt mondom, hogy te már örökre az enyém

vagy?

A mosolya kiszélesedett, és úgy nézett végig az arcomon,

hogy azt simogatásnak is vehettem. Megcsókolt, aztán megint.

 Inkább úgy mondanám, hogy szerintem ez egy abszolút

pontos megállapítás. - Hátradőlt, és hosszan, alaposan végig-

nézett rajtam. - Most aludj, Szilva!

* * *

A telefonom megzörrent az ölemben, mire felriadtam.

Felegyenesedtem Will válláról, ahol eddig aludtam, és álmosan

pislogtam a mobilomra, amelyen egy üzenet jelent meg. Szinte

éreztem, ahogy mellettem Will elmosolyodik. Olvasni



kezdtem.

Mi van rajtad?

Álmosan bandzsítottam a telefonomra, és visszaírtam:

Szoknya, és nincs rajtam bugyi. De ne

legyenek ötleteid, mert a pasim kikészített

tegnap éjjel.

Együttérző ciccegést hallottam válaszul.

Ez durva!

De miért írsz üzenetet?

A fejét ingatta mellettem, és eltúlzott kimerültséggel

sóhajtott egyet.

Mert megtehetem. Mert a modern technológia

csodálatos. Mert 30 000 láb magasan vagyunk,

és a civilizáció már annyira fejlett, hogy

358

szemérmetlen javaslatokat tehetek egy mühold

közvetítésével egy repülö „acélcsöben”.



 Azért ébresztettél fel - kértem rajta számon felvont

szemöldökkel hogy megkérdezd, mi van rajtam?

A fejét rázta, és csak írt tovább. Az ölemben megint meg-

zörrent a telefonom.

Szeretlek.

 Én is szeretlek - mondtam. - De itt vagyok melletted, és

nem akarok üzengetni írásban.

Elmosolyodott, de csak azért is írt tovább.

Te is az enyém vagy, örökre.

A mobilomra meredtem. Hirtelen elszorult a szívem, és

nehezen kaptam levegőt. Felnyúltam a fejem fölé, és

megigazítottam a légbefúvót, hogy felém fújjon.

És lehet, hogy hamarosan teszek neked egy

javaslatot.

A telefonomra bámultam, és újra meg újra elolvastam az

üzenetet.

 Oké - suttogtam.

Jelezd azzal, hogy kihúzod magad az ülésen,

ha nem fogod elfogadni - mert egy kissé be

vagyok rezelve.

Visszadőltem a vállára, és a telefont az ölébe ejtve remegő

kezébe tettem a kezemet.

 Ne legyél - súgtam. - Mi már rég túlvagyunk ezen.

359

Mindenki mondja: nem az a lényeg, hogy találj egy ügynököt,

hanem az, hogy megtaláld az igazit. Ez így is van. De Holly

Root sokkal több ennél: nem pusztán a megfelelő ügynök, de a

legjobb emberek egyike, akikkel eddig találkoztunk. Nélküle e

könyvek nem találtak volna tökéletes otthonra a Gallery

kiadónál és Adamnél. Holly azt mondja, hogy amikor először

beszélt Adammel a projektről, már tudta, hogy ő lesz a legjobb

nekünk. Az ilyen kapcsolatok azok, amelyekért örökre hálásak

vagyunk.

De a béta olvasóink - Erin, Martha, Tonya, Grctchen, Myra,

Anne, Kellie, Katy és Monica - is megtanítottak rá, hogy az

írás sokkal több annál, mint hogy szavakat vessünk papírra.

Meg kell találnunk a közönségünket is, akik átsegítenek a

nehéz napok sűrűjén, és segítenek megünnepelni a jó napok

nagyszerűségét. Ha már elküldted bárkinek is a munkádat,

hogy olvassa el, tudhatod, milyen kétségek közt hányódik

ilyenkor az ember. Ezúton is köszönjük, hogy a Gyönyörű

könyveknél a próbaolvasóink mindvégig képesek voltak

megtartani az egyensúlyt a kritika és az elismerés között.

Elnézést kérünk érte, ha kinyírtuk jó néhány agysejteteket!

Anne, köszönet a Nietzschéért, és a kezdőrúgásért vele

kapcsolatban! Jen, millió köszönet a promóért és a beharan-

gozókért! Lauren, örök köszönetünk a Gyönyörű közösségi

360

oldalának menedzseléséért, és hogy minden ismertető, kivonat

és e-mail úgy fellelkesített benneteket. Imádunk mind-

annyiotokat!

Egy táblát állítunk (hogy is mondtam? állítunk?) a legendás

S&S / Gallery Books tiszteletére. KÖSZÖNJÜK Carolyn

Reidy-nek, Louise Burke-nek, Jen Bergstromnak, Liz

Psaltisnak, a fantasztikus grafikai tervezőcsapatnak, Kristin

Dwyernek (hamarosan úgyis elrabolunk), Mary McCue-nak

(jövőre sdCC, nincs más választás), Jean Anne Rose-nak, Ellen

Channek, Natalie Ebeinek, Lauren Mckennának, Stephanie

deLucának; és persze Ed Schlesingernek, hogy nevetett Hanna

viccein. Veletek úgy éreztük, hogy egy család vagyunk. Van

egy kihúzható dívány az irodában, igaz?

Az írás nem egy hétfőtől péntekig, nyolctól-négyig tartó

munka. Olyan ez, amit mindig csinál az ember, ha van egy kis

ideje, meg hát, persze, kell hozzá inspiráció is; szóval, ha nincs

is rá idő (és ez a tipikus), de megrohan egy ötlet, mindent

otthagysz, és futsz a számítógéphez, miközben fő az ebéd a

tűzhelyen. Néha ez azt is jelenti, hogy a férjeink viszik moziba

vagy állatkertbe vagy kirándulni a gyerekeket, hogy Anyu meg



tudja csinálni, amit akar. De, függetlenül ettől, az íráshoz

rengeteg türelem és támogatás kell az írót körülvevő emberek

részéről. Ezért tiszta szívből mondunk köszönetét életünk

szerelmeinek, Keith-nek és Ryannek. Ja, és a gyerekeinknek,

Bearnek, Cutestnek, és Ninjának, és reméljük, hogy egyszer ti

is megtudjátok, hogy milyen türelmesek voltatok, és hogy

türelmeteknek köszönhetően ma már sokkal több időt

tölthetünk együtt. Köszönjük a családjainknak és a

barátainknak, hogy elfogadták tőlünk ezt az őrületet: Erinnek,

Jenn-nek, Tawnának, Jessnek, Joie-nak, Veenának, Iannek és

Jamie-nek.

Végül, de nem utolsósorban, e történetek semmit sem értek

volna azok nélkül, akik elolvassák őket. Még mindig teljesen

361

kifekszünk, ha olyat hallunk, hogy valaki egész éjjel fent

maradt emiatt, vagy hogy hasmenést színlelt, hogy órákra

bezárkózva a vécébe végre nyugodtan elolvashassa a könyvet.



A Ti támogatásotok és bátorításotok sokkal többet jelent annál,

mint amit képesek vagyunk kimondani! Köszönjük!

Köszönjük, hogy továbbra is megveszitek a könyveinket, hogy

úgy szeretitek a hőseinket, ahogyan mi is, hogy osztoztok

velünk a humorban és a malac gondolatokban, és köszönünk

minden tweetet, e-mailt, levelet, megjegyzést, ismertetőt és

ölelést! Reméljük, egyszer majd egyenként megölelhetünk

mindnyájatokat!

Bennett is szeretne látni titeket az irodájában.

Lo, te sokkal több vagy, mint társszerző; te vagy a legjobb

barátom, életem holdja, a csokoládém... ebből már látod, hogy

merre is indulok. Jobban szeretlek, mint az összes fiúzenekart,

csillámot és ajakfényt együttvéve!

PQ, olyan csinos vagy ma! Szeretlek, még akkor is, ha

összepisilem magam a nevetéstől miattad. Valójában jobban

szeretlek, mint az Excelt, a GraphPad-et és az SPSS-t

együttvéve. Bizsereg már egy kicsit a gallérod?

362

363