— 22 —

furatossal vagy peniglen bikacsökkel keményen megbüntettetnének" (Kassa,

1700.)
A kancsuka (a k o r b á c s egyik változata) is h a s z n á l a t b a n volt: „ A n n y o k Sára
mivel Széplaky commissarius uram feleségére nyelveskedett 30 kancsuka
ü t é s t szenvedett" (Szeged, 1734).
Talpbőrrel való m e g v e r e t é s t m u t a t b e a lőcsei Szent J a k a b - t e m p l o m Szent
D o r o t t y a l e g e n d á j á t ábrázoló f a l k é p e i n e k egyike (XIV. század).
Debrecenben ismeretes a „scithiai módon v a l ó " megcsapatás. A különleges
v é g r e h a j t á s i eszközök közé t a r t o z o t t a tövis: „Minthogy maga sem tagadja,
hogy paráznaságnak v é t k é b e nem leiedzett volna sőt ha tagadná is kitetszik
az vas szeg a zsákból, azért az hóhér által az kalodába tövissel csapattassék
meg keményen" (Belső-Szolnok vm., 1716). A verés b ü n t e t é s e k esetében n a g y
jelentősége volt a n n a k , h o g y ki hány csapást k a p o t t egyszerre. Előfordult
pl. 3, 6, 12, 20, 24, 25, 40, 50, 60, 100, de n e m r i t k á n elképesztően n a g y számok
is, így pl. a 300 bot. Ez u t ó b b i a k a t a halálos büntetéssel t a r t o t t á k egyenérté-
k ű n e k , nyilván, m e r t az ilyen v é g r e h a j t á s o k legtöbbször halállal végződtek.
A XVIII. századi E g e r b e n n e m számított a n n y i r a megbecstelenítőnek a
verés, h a ezeket a b ü n t e t é s e k e t a bíró házánál, v a g y a „városháza á m b i t u s á n "
h a j t o t t á k végre, mivel ezeken a helyeken n e m g y ű l t össze a n n y i néző. Álta-
lános volt a „Piarczon lévő D e r e s b e n " való v é g r e h a j t á s is. Többször f o g a n a t o -
sítottak verést — elrettentési céllal — a b ű n c s e l e k m é n y elkövetési helyén.
E g e r b e n meglehetősen emberséges volt a testi f e n y í t é s gyakorlata. A tanács
m i n d e n k o r figyelembe vette a vádlott egészségi állapotát, családi viszonyait.
Öregeket, gyengélkedőket, lábadozókat, t e r h e s n ő k e t sohasem botoztak meg.
Figyelembe v e t t é k azt is, hogy a b ü n t e t é s n e m á r t - e a vádlott családtagjainak.
Jellegzetes volt a k á r o m k o d ó k veréssel való büntetése. Az ítélet szövege
á l t a l á b a n a k ö v e t k e z ő k é p p e n h a n g z o t t : „Isten ellen való rút, fertelmes, má-
sokat megbotránkoztató Káromkodásért, másoknak irtóztató példájára . . . 21
pálcza ütésekkel megh verettetik."
E g e r b e n a f é r f i a k a t pálcázták, a nőket korbácsolták, g y e r m e k e k testi fenyítése
esetén virgácsot használtak. Az országos g y a k o r l a t is hasonló volt. Az ítéletet
r u h á t l a n elítélteken, nők esetében meztelen h á t o n h a j t o t t á k végre.
A verés b ü n t e t é s e k n é l f e l t é t l e n ü l meg kell említeni a derest. Ez egy
n é g y l á b ú pad volt. Az elítélt kezét és lábát v a s p á n t o k alá szorították, vagy
a p a d alatt k ö t ö t t é k össze, illetve m á s módon rögzítették. Ezt követően k e r ü l t
sor a testi fenyítésre.
A veréshez sorolható a kikorbácsolás, kiverés v a l a m e l y városból,
községből. Ezt erkölcsi b ű n ö s ö k esetében a l k a l m a z t á k . Az elítélt n e m jöhetett
vissza a városba, s k ö r n y é k é r e . Ha ezt a tilalmat megszegte halállal b ü n t e t t é k ,
v a g y m á s súlyos m e g t o r l á s v á r t rá. Ez a g y a k o r l a t a XVII—XVIII. században
valamelyest e n y h ü l t : „minthogy a bizonyság részint béhozta, hogy az legényt
szobájába bocsátotta, de minthogy homályos az dolog, az jövő pénteken vala-
m í g az prédikáció áll, az pellengérben legyen és tartassék. Annakutána a
hóhér tizenhatot üssön az farán és bocsáttassék ki az városbul 12 mérföldre
s többé magát ne mutassa, mert feje vétetik" (Komárom, 1617). Ez a b ü n t e t é s
 — 23 —

Egerben is ismeretes volt: „erkölcstelen élete miatt ... az Ártatlan Két

gyeranekejre nézve mit igazoltatván . . . elsőben az Város Háza előtt három
üléssel, második helyen az Dávid K u t y á n á l , harmadszor az Külső Kapunál az
hóhér által megh vesszőztessék és öröké az V á r ó s t u l . . . az be jöveteltől továb
élete Vesztése alatt ki csapattatik" (Eger, 1701).

Megbélyegzés

Testfenyítő büntetés, m e l y e n y h é b b n e k számított, ha a test r u h á z a t t a l

e l t a k a r t részére sütöttek bélyeget, t e h á t az n e m látszott. Súlyosabb volt
viszont, amikor el n e m f e d h e t ő testrészre sütöttek jelet. A megbélyegzés a
•visszaeső bűnösök megjelölésében játszott nagy szerepet. Ezeket a személyeket
ismételt bűnelkövetéskor igen szigorúan b ü n t e t t é k . A h a m i s pénz készítők
homlokára, arcuk m i n d k é t oldalára odasütötte a h ó h é r a hamisított érmet. Az
üriszék g y a k o r l a t á b a n á l t a l á b a n a lapocka alá sütötték a bélyeget, azért, hogy
az elítélt n e legyen örök időkre l á t h a t ó helyen megbélyegezve, m e r t ez eset-
leges j a v u l á s á t akadályozta volna. Mellékbüntetésként is kiszabták i s t e n k á - /
romlásért, vagy p a r á z n a s á g é r t „a hóhér homlokára bélyeget süssön, és az
városból v e r j e ki p a r á z n a s á g a miatt" (Komárom, 1645).
Egerben a tövissel felkarcolt sebet beszórták p u s k a p o r r a l és azt bedörzsölték,
így a f e k e t e kereszt soha n e m m ú l t el. „ . . . az hátán keresztet vonván tövissel
az Hóhér, holnap ki fogh vezettetni" (Eger, 1706).
zettetni" (Eger, 1706).
A megbélyegzést még egy 1835. augusztus 1-i h e l y t a r t ó t a n á c s i rendelet is
lehetővé tette, a császári és királyi t a r t o m á n y o k b ó l kiutasított külföldiek meg-
jelölésére.

FOGVATARTÁS, BÖRTÖNBÜNTETÉS

A középkorban a börtönök elsősorban a v á r a k legjobban védhető része-

iben, az ún. ö r e g t o r n y o k b a n (azok alsó pincéiben) voltak. Ismeretes olyan
megoldás is (pl. a beckói várban), a m i k o r a foglyot egy sziklaháton helyezték
el, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ha a r a b m á r nem b í r t a a s a n y a r g a -
tást, a k k o r levethette m a g á t az alatta levő mélységbe. A b ö r t ö n előzményeként
é r t é k e l h e t j ü k azokat az adalékokat, m e l y e k a XVI—XVII. században a várak
á r k a i b a n t a r t o t t megláncolt foglyokról szólnak, akik a rossz k ö r ü l m é n y e k
m i a t t tömegesen pusztultak el. A f e u d a l i z m u s időszakát r e n d k í v ü l k ö n y ö r t e l e n
börtönviszonyok jellemezték. Az 1673-tól m ű k ö d ő pozsonyi vésztörvényszék
által elítélt protestáns lelkészek, Berencs v á r á n a k b ö r t ö n é b e n való szenvedését
így í r t á k le: „a commendáns vetteti őket olyan becstelen nehéz tömlöczekbe,
melyeknek a két oldal már régről fogva, s most is pervátaszék volt, melybe
hason, térdeken s tenyereken kellett bemászkálni, oly szorosan volt ajtója
 — 24 —

kivágva kőből. Itt mint a disznó-olba a sok tisztátalan állatok között béka,
szúnyog, légy, tetű és egyéb ártalmas bogarak között, sem éjjel, sem nappal
semmi nyugodalmok nem volt, soha sem alhattaiak."
A hosszabb ideig t a r t ó fogság a halállal volt egyenlő. A szabadságvesztés
b ü n t e t é s szélesebb körű a l k a l m a z á s á r a csak a XVII—XVIII. század forduló-
j á t ó l k e r ü l t sor, m e l y visszaszorította az e m b e r t e l e n h a l á l b ü n t e t é s i n e m e k e t .
A kezdeti időszakban a tömlöcviszonyok (sötétség, hideg, éhség, szenny) az
elzárást is valóságos testi b ü n t e t é s s é tették. Nem volt különbség a megyei
és az úriszéki b ö r t ö n ö k között. Magyarországon a XVIII. század elején j e -
lentkeztek az első t ö r e k v é s e k az e m b e r i b b börtönviszonyok megteremtésére.
1770-ben a gróf E s t e r h á z y F e r e n c által alapított szempci fenyítőház volt
Magyarországon az első országos büntetőintézet. Ez az i n t é z m é n y 1772—1780
között Szempcen, m a j d 1780-tól Tallóson m ű k ö d ö t t . I n n e n a f é r f i r a b o k a t
1785-ben, a női elítélteket 1790-ben a szegedi várba szállították.
A szegedi fenyítőházban igyekeztek viszonylag korszerű r a b t a r t á s i m ó d -
szereket alkalmazni, emberségesen gondoskodni az elítéltekről. Ez egy k o r a -
beli, 1806-ban kelt h e l y t a r t ó t a n á c s i u t a s í t á s b a n is m e g f o g a l m a z á s t k a p o t t :
„egyedül és kiváltképen az, hogy az oda elítéltek a rájuk vagy bírói ítélettel
vagy a megérdemelt halál helyett Legfelsőbb Uralkodói Kegyelemből kisza-
bott büntetést maguknak javulására, másoknak pedig üdvös példájára szen-
vedők el és töltsék ki."
Ismeretesek k ü l ö n f é l e büntetéssúlyosbítások, m e l y e k k e l az elzárásra ítélt
személyeket f e n y í t e t t é k . Ezeket Szegeden is alkalmazták. Testi fenyítés —
pálcázás, korbácsolás, vesszőzés, — böjt, leláncolás, a b ü n t e t é s n e k kéz- és láb-
vassal való súlyosbítása, magánelzárás, szeszesital-fogyasztástól való eltiltás,
megbélyegzés, szégyenpolcra állítás, h a j lenyírása, k ö z m u n k a . A böjttel
való súlyosbítás azt jelentette, hogy a r a b h e t e n k é n t 1—3 napon
keresztül csak k e n y e r e t és vizet kapott. Az életfogytig t a r t ó b ö r t ö n r e ítélt
r a b o k mindig böjtöltek. A XIX. század elején Szegeden k ü l ö n f é l e kéz- és láb-
v a s a k a t alkalmaztak, így ú n . nyűgvasat, t o v á b b á k a t o n a v a s a t . A r a b o k r a
n e m ü k , életkoruk és testi f e j l e t t s é g ü k szerint különböző súlyú vasat vertek.
M i n d e n r a b m u n k á t k ö z m u n k á n a k („közönséges m u n k a " ) neveztek. Ismeretes
a b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s i intézet t e r ü l e t é n végzett házi m u n k a , melyről éjjelre
a r a b o k a t visszakísérték a börtönbe. A v á r m u n k a vagy s á n c m u n k a , erődítési
m u n k á l a t o k k a t o n a i f e l ü g y e l e t alatt való végzését jelentette. Igen súlyos b ü n -
tetéssúlyosbítás volt a hajóvontatás és a csatornaásás. 1786-ban II. József ú g y
intézkedett, hogy az életfogytig t a r t ó b ö r t ö n b ü n t e t é s r e ítélt egyének h a j ó v o n -
t a t á s t végezzenek: „Mivel a halálbüntetésnek koránt sincs meg az a hatása,
melyet a tartós és nehéz munka előidézni szokott, minthogy amaz elmúlik és
csakhamar feledésbe megy, ez azonban örökké a szeme előtt lebeg minden-
kinek, ennélfogva azok a gonosztevők, a kikre jövőben halálbüntetést szabnak
ki, ha különben a bűntett rendkívül való nagysága miatt a büntetés enyhíté-
sére nem lenne semmi indító ok, előzetes megbélyegzés után, pálczacsapással
fenyíttessenek m e g es a z u t á n a bűntett mértékéhez képest, életfogytiglan
h a j ó v o n t a t á s r a vagy a szegedi fenyítő-házban való örökös lelánczolásra ítél-
tessenek,"
 — 25 —

Általános volt, hogy azokat a f é r f i rabokat, kiket gyilkosság, rablás, g y ú j t o -

gatás miatt súlyos b ö r t ö n r e és k ö z m u n k á r a b á r m i l y e n i d ő t a r t a m r a , vagy más
bűncselekmények elkövetéséért hosszú időre ítéltek el a H a b s b u r g Birodalomban,
h a j ó v o n t a t á s r a Magyarországra küldték. Ezek a szerencsétlenek embertelen
k ö r ü l m é n y e k között szenvedtek. „A k e m é n y bánásmód 1 ', a kegyetlen m u n k a ,
a rossz körülmények, a silány ellátás „ e r e d m é n y e k é n t " a rabok s ű r ű n elhalá-
loztak. Ezt a büntetést két évnél t o v á b b csak n é h á n y a n élték túl.
1783-ban a Béga-csatorna szabályozásakor, illetve a Ferenc-csatorna
1794-ben megkezdett m u n k á l a t a i n á l alkalmaztak csatornaásásra r a b o k a t . így
ír erről egy korabeli d o k u m e n t u m : „Mivel továbbá az adófizetők érdekének
megóvására Ö Felsége azt a módot fogja alkalmazni, hogy ezen nehéz, egy-
szersmind az egészségre ártalmas és minél gyorsabban elvégzendő munkával
a bécsi fenyítő-házból, továbbá a temesvári várból való rabokat, valamint a
legközelebbről börtönbüntetésre ítélt emberevők és más, a megyei börtönökben
es a tallósi f-házban letartóztatottak foglalkoztassanak, a munka tartamának
idejére pedig a nekik szükséges élelemről, a kostélyi zsilip összekötésére
rendelt alapból a már utasítva levő m. kir. udv. kamara fog gondoskodni."
A korabeli ítéletek is beszámolnak e büntetés alkalmazásáról: „mai naptul
számítandó egy esztendei rabságra a Bátsi csatornához ítéltetik" (Jászberény
1798).
Az egri vár börtönét így írta le 1683-ban a M a g y a r Simplicissimus: „Mikor
aztán korbáccsal felhajtottak a várba s aztán kovácshoz vittek, aki egy pár
súlyos vasat vert lábamra. Erre be kellett másznom a föld alatti fogságba, ahol
még vagy ötven keresztény ült. Ezek a felülről világító ablakhoz állva pipák,
korbácsok, török övek készítésével foglalkoztak. Nyolc nap múlva béhány
új foglyot kihúztak és kifaggatván őket apróra, becslésre, váltságra bocsátot-
ták. Ennek befejeztével lefektettek, befogták a lábunkat kalodába . . . és egyre
erősödő veréssel követelték rajtunk a váltságot. . . . Éjszakára kezükkel, lá-
bukkal soronként egymáshoz láncoltak bennünket."
Az egri v á r b a n az egykori — a belső v á r u d v a r á n álló, gótikus stílusban épült
— püspöki palota földszinti helyiségeiben a XVIII—XIX. században úriszéki
börtönt helyeztek el. A m a i ún. Hősök t e r m é b e n b ö r t ö n k á p o l n á t a l a k í t o t t a k ki.
Ezek a szobák a későbbiekben katonai fegyház céljaira szolgáltak. Ennek
emlékét idézik a zömmel 1783—1871 között keletkezett primitív falrajzok.
Egerben a megyei b ö r t ö n t a régi v á r m e g y e h á z a u d v a r á n a k keleti felében
építették fel a XVIII. század végén. 1832-ben a m e g y e h á z á n őrzött rabok
foglalkoztatására selyemgombolyító üzemet létesítettek, mely kelet-nyugati
tengelyben zárta el az u d v a r t . A b ö r t ö n é p ü l e t e t 1838—1839-ben emeletráépí-
téssel bővítették.
Városi áristom k é t f é l e volt. Egyik a rendes tömlöc, ide csukták a lopásért,
veszekedésért, stb. elítélteket. A másik volt az ún. purger-áristom, ezt n e m
t e k i n t e t t é k annyira megalázónak és rendszerint céhbeli személyek esetében
alkalmazták. Polgár elítélésekor mindig kimondták, hogy „ p u r g e r á r i s t o m o t "
kap. Ezt a megkülönböztetést mindig kihangsúlyozták: ,,valamint az Armalis
Levél Nemtelenektül, és Jobbágyoktul Különbözteti az Nemes embert, és
 — 26 —

nagyobb characterbe leszi, Szintén ugy ezen Nemes Városunknak de praxi

antiqua evidens purgereket Különbözteti az Kapásoktul, és Parasztoktul az
Furger Levél" (Eger, 1765). „Káromkodásért noha Pálczázást érdemelt volna
. . . Mester ember volta respectusban vétetvén, Harmad napig való Arestomban
Szenvedésre, és 6 frt-ra büntettetett" (Eger, 1771).
A városi b ö r t ö n b e n t a r t o t t r a b o k a t , a m e n n y i b e n adósság, vagy polgári perek
m i a t t kerültek oda, a f e l p e r e s n e k kellett élelmeznie. A város csak olyan
r a b o k a t kosztoltatott, a k i k n e k ellenfele n e m volt képes az ellátásra, illetve
m a g u k sem t u d t a k élelmezésükről gondoskodni. Az itt eltöltött börtönbüntetés
á l t a l á b a n csak n é h á n y n a p volt, r i t k á b b a n hónap, elvétve fél esztendő. A
súlyosabb b ű n c s e l e k m é n y e k elkövetőit a v á r m e g y é n e k , az úriszéknek a d t á k
át, pl. 1752-ben: „S . . . Jutka . . . Sok féle Lopásiért elibénk hivattatott . . . és
mivel sok Törvénytelen cselekedeti világosságra jöttek, representáltatott az
M. Földes Uraságnak és annak Tömlöczébe úgy mint criminalista által adatta-
tott" (Eger, 1752).
Az áristomba zárást g y a k r a n súlyosbították testi fenyítéssel. Az is előfordult,
hogy a b ü n t e t é s t „ k e n y é r e n és vízen" kellett letölteni: „M . . . Mihályné és R . . .
Istvánné Részegeskedések, étszakai Kóborlások, és Parázna beszédgyek miatt
m á i u l fogvást Két Hétig vak Tömlöczre Száraz Kenyéren és Vízen ítéltettek"
(Eger. 1768).

MEGSZÉGYENÍTÉS

Pellengér

A pellengér (szégyenfa, szégyenoszlop) á l t a l á b a n a piactéren állt, r i t k á b b a n

a községháza u d v a r á n , a bíró házánál. (A pellengér, kaloda stb. a régiek
szóhasználatában szinonim f o g a l m a k voltak. Ma m á r sokszor megállapítha-
tatlan, hogy ténylegesen m i l y e n büntetőeszközökről esik szó egy korabeli f o r -
rásban.) Célként fogalmazódott meg, hogy az elítéltet minél több e m b e r lát-
hassa, gúnyolhassa. Az e r ő s e l r e t t e n t ő szerep nyilvánvaló volt. Sokféle f o r m á -
b a n jelent meg ez a büntetőeszköz, lehetett sima, földbe ásott oszlop, de egész
é p í t m é n y is. E v é g r e h a j t á s i eszköznek igyekeztek n a g y tekintélyt biztosítani.
„ Z á m b a l d Pál Ur Bírósághában, az nemes Komárom, városának közönséges
piaczán az fa Pellinghér az földből kivétetődött, és helyébe . . . az kőből álló
oszlop vagyis Pellinghér fölállítíatott, az nemes három statusbéli Bírák uraimék
eő kegyelmek jelenlétében, és az városi Uraimék fegyveresen, Zászlóval és
Dobolással kint lévén, és az kőmíves, kővághó, vagyis kovács úgy és lakatos czéh -
bcli mesterek által föl állíttaték" (Komárom, 1700). A pellengérre állítás igen
g y a k r a n alkalmazott megszégyenítő b ü n t e t é s volt. E n y h é b b megítélés alá eső
bűncselekmények m e g t o r l á s a k é n t használták. S ű r ű n b ü n t e t t é k így a kisebb
tolvajokat, erkölcstelen életet élőket, nyelves asszonyokat. Magyarországon
egészen a múlt század m á s o d i k feléig alkalmazták.
 — 29 —

A pellengért súlyosbíthatta a szégycnkő. A bűnösnek a n y a k á b a akasztott

kővel kellett bizonyos ideig a szégyenoszlophoz kötözve állnia. G y a k r a n a
pellengérre állított tolvajok n y a k á b a akasztották az á l t a l u k lopott t á r g y a k a t .
H. Erzsébetet azért állították pellengérre, m e r t az ispotály építésénél meszet
lopott: „12 óráig az Kaloda mellett az meszes Sajtárt az Nyakában köttetvén
ott állyon" (Eger, 1730). A régi egri ítéletekben különböző javak
eltulajdonítóinak, lopott holmival a nyakában pellengérre állításával
találkozunk. így 1745-ben lúd, 1756-ban fa, 1767-ben uborka,
káposzta és hagyma stb. tolvajokat büntettek így. De szere-
peit a pellengéren fazék, kötő, pántlika, ácskapocs, hús, faggyú, vászon, fonal
az elítélt n y a k á b a n . így b ü n t e t t é k azokat is, akik a piacon valamit rosszul
mértek.
A régi Egerben a büntetőeszközöket, elsődlegesen elrettentő célzattal, jól
látható, m a g a s helyre tették. Itt állt a pellengér is, ebből eredően itt ismeretes
az ún. „messzelátóra" állítás. Az egri t a n á c s 1737-ben öt gyümölcstolvaj „ s u h a n -
c á r t " pénzbüntetésre, v a l a m i n t a r r a ítélt, hogy: „Vasárnap kilencz Órakor a
Pellengérbe íétettettek és ott tartattak délig."
A pellengérnek számos változata volt, így ide sorolható a szégyenpad is. Ezt
a büntetőeszközt a falusi b í r á s k o d á s b a n m é g századunk elején is alkalmazták.
Az ódon Egerben is találkozunk vele, így 1758-ban két szőlőkaró tolvaj állt
„a Város Piarczán arra rendelt Büntető Széken két Óráig Szőllő Karót Ke-
zekben T a r t v á n . "
A szégyenketrecek a pellengér speciáis változatának t e k i n t h e t ő k . A XVII—
XVIII. századi városok látványossága volt, hogy a piactéren megszégyenítő
b ü n t e t é s r e ítélt leányokat, asszonyokat lehetett látni. A megszégyenítés
egyik eszköze volt a különböző formákban elkészített
szégyenketrec, amit v a s r u d a k b ó l vagy falécekből állítottak össze. N a p j a i n k i g
f e n n m a r a d t a XVI. században vasból készült lőcsei szégyenketrec, m e l y a
Városháza előtt áll.
A kalitka nevű változat olyan f á b ó l vagy v a s r u d a k b ó l készült ketrec,
m e l y b e n — általában — n e m t u d o t t felállni az elítélt. A piacon elhelyezett,
f o r g a t h a t ó szerkezet a l k a l m a s volt a r r a , hogy ne f o r d u l h a s s o n el a b e n n e lévő.
Ha a megszégyenítésre ítélt e m b e r ezt mégis megtette, a k k o r a hóhér, vagy
segéde egyet fordított a készüléken, s a k k o r ismét a közönség felé nézett a
bűnös. A megszégyenítettet a nép gúnyolta, köpdöste, m i n d e n f é l e mocsokkal
h a j i g á l t a meg. Ilyen büntetőeszköz a h a j d a n i Eger piacán is állt. Használatát
m e g ö r ö k í t e t t e egy 1705. évi ítélet is: „Becsületes Seres István hitves
Társát, kimenvén az Piarczra bémocskolta . . . Tekintvén, hogy N. N. már
annak előtte nyelveskedésért megh büntetettetí, végeztetett a N. Magistrates
által. Azért a hol vétkezett Tudni illik az Piarczon ugyanott vegye maga
büntetését — tétessék az kalitkába — egy óráigh, a' mikor ki bocsátattatik,
forgatíassék megh. Most pedig mindgyárt kövesse megh Seresnét."
 — 28 —

Kaioda

Erről a büntetőeszközről m á r Szent László egyik t ö r v é n y e is megemlé-

kezik. Ösi magyar neve lábkaró, mely régi formájára utal:
k é t k a r ó közé tették a b ű n ö s lábát, azután gúzzsal v a g y kötéllel erősen
összekötözték. A k a l o d á n a k számos változata, a l f a j a ismeretes. így a gallér,
v a g y hegedű alakú nyak- és kézkaloda (nyakló, brugó, hegedű, Geige, bőgő),
az álló és az ülőkaloda. Érdekes változat volt a páros
kaloda, mely perlekedő asszonyok b ü n t e t é s é r e szolgált. Egyes kalodák több
személy befogadását t e t t é k lehetővé, így pl. a vöröskői kaloda hat személy
s z á m á r a készült.
A vastag k e m é n y f á b ó l ácsolt k a l o d á k a végtagok és esetleg a fej számára kia-
lakított nyílásokkal készültek, s vasveretekkel l á t t á k el őket. A nyílásokba
szorították az elítélt l á b á n a k a térd és a boka közötti részét. Előfordult, hogy
a kaloda felső p e r e m é n kézbilincseket helyeztek el. Súlyosabb esetekben k e r ü l t
sor a kéz és láb egyidejű lelakatolására, m e r t b á r a k a l o d á b a zárás elsősorban
megszégyenítő jellegű b ü n t e t é s volt, a kéz és a láb hosszabb időn keresztül való
csaknem teljes összeérése erős f á j d a l m a t is okozott. Ugyanezt a lábkalodát t ö b b -
féle f o r m á b a n a l k a l m a z h a t t á k . í g y az elítélt ült vagy térdepelt a büntetőeszköz-
ben. A térdeplés csak látszólagos volt, m e r t a k a l o d á b a bezárt t é r d e n e m érte a
földet, h a n e m egész testsúlya a sípcsont felső felületén nyugodott. A kalodában
eltöltött b ü n t e t é s r i t k á n h a l a d t a m e g a m á s f é l órát. Ezt az eszközt széles kör-
ben alkalmazták városon, f a l u n egyaránt, s g y a k r a n a pellengér mellett
helyezték el. Egerben a XVIII. században két kalodát h a s z n á l t a k : az egyik a
piacon állt, a másik a Szent Mihály t e m p l o m előtt. Alkalmazása számos k o r a -
beli adatból i s m e r t : „Három Pénteken az Város Piarczán Egy-egy Óráig az
Kalodában fogh állani." 1755-ben Sz. J u d i t p a r á z n á l k o d ó leány büntetése a
következő volt: „mivel ismét rossz Életre adta magát, Piarcz Közepin egy
Óráig Hegedüben fogh ülni." A feltételezések szerint az egri piacon ülőkaloda
és nyakvassal ellátott oszlop is állt, a Szent Mihály t e m p ó m előtt csak kéz- és
lábkaloda lehetett.

A megszégyenítés egyéb módjai

Elsősorban a p e l l e n g é r r e állított személyek esetében alkalmazták a szé-

gyenálarcot (pellengérálarcot). Különféle a l a k j a i voltak, így pl. disznófej,
s z a m á r f e j , de mindig ü g y e l t e k a r r a , hogy látni lehessen az elítélt arcát. E
szégyenálarcokban kellett bizonyos ideig a pellengéren (pellengérnél) állni.
Hasonló szerepe volt a M a g y a r o r s z á g o n kevésbé e l t e r j e d t ún. csengettyűgallér-
nak. E korong alakú, csengőkkel ellátott gallérral b ü n t e t t é k meg a régi idők
p u r i t á n ruhaviselete ellen vétőket. A csengők h a n g j á r a összegyűlt a lakosság
az elítélt gúnyolására. A szégyenálarchoz hasonló megszégyenítő eszköz volt a
 — rendszerint papírból készült — halálfej. Ezt többnyire olyan elítéltekre
húzták, akik a kivégzés előtt k a p t a k kegyelmet. A szégyentáblát a bűnös
n y a k á b a kötötték, erre r á í r t á k bűnét, így kellett a pellengérnél állnia, vagy
a szégyenpadon ülnie. Az erkölcstelen n ő k n e k f e j é r e szalmakoszorút tettek, s
így vezették k ö r b e a városon. Magyarország-szerte hosszú időn át alkalmazták
ezt a büntetést, m i n t az a korabeli iratokból is kiolvasható: „Zsófia szolgálót,
több erkölcstelen teltének elkövetése miatt, szalmakoszorúval a fején a nép
jelenlétében nyilvánosan a város körül vezették, azután mindenkorra kiuta-
sították a városból" (Bártfa, 1588). De idézhetünk Heves és Külső-Szolnok
megyei példából is: „igen el hatalmazott Feslelteknek ki Oktatására fog neve-
zett M. Apolló Szalma Koszorú alatt, hogy minden ember rá ismerjen, egy
óráig az Deres mellett az Piarcz Közepén állani" (Eger, 1757).
A bűnös f e j é t koesikenőccscl kenték be és megszórták ágytollal.
A házasságon kívül t e h e r b e esett nő n y a k á b a pacalt akasztottak, és kivezették
a helységből. P a r á z n á l k o d ó asszonyok, leányok f e j é r e harasztot, szénát is kö-
töztek „az templomban mikor az község kijön, szénát kötvén fejére" (Kecskemét
XVII. sz.). Előfordult, hogy az ilyen jellegű b ü n t e t é s e k e t tömegesen, egyszerre
h a j t o t t á k végre. Így pl. a XVII. századi Kecskeméten több leányra v e r t e k előbb
30—30 botot, m a j d összekötözték őket, s v a l a m e n n y i t kiűzték a városból,
m e r t „juhászokkal és kvartélyos katonákkal illetlenül társalkodtanak." A régi
K o m á r o m b a n a szeretőtartás b ü n t e t é s e az ún. kocsihúzás volt. Az elítélt
dobszó mellett húzta végig a kocsit a városon, ezután a hóhér k i v e r t e a tele-
pülésről. Az ún. faló vagy faszamár a piacon állt, e r r e ültették a bűnöst. Ez
különféle f o r m á j ú volt, lehetett egyszerű gerenda, de tényleges állatalak is.
Ez a b ü n t e t é s — különösen a női elítélteknek — megszégyenítésén t ú l jelentős
f á j d a l m a t okozott. Ezt az eszközt m á r egy XIV. századi ábrázolás is megörökíti.
A hajlenyírás erkölcstelen életet folytató nők büntetése volt. Többnyire
korbácsolással és a városból való kicsapatással kapcsolták össze. „Haja lenyí-
rattatván a Városbul végső képen kicsapattatott" (Eger, 1773.). „K. Kata
csavargó és Feje nyírva lévén, rossz és bujálkodó Személynek ismértetik"
(Eger, 1792).
A f é r f i a k n a k a szakállát borotválták le: „K János el bocsátott katona már
másszor is Cassa Városában Orgazdaságban tapasztaltattván, meg bünteletet-
tett, és hogy Tolvajlásra módgya ne légyen a' Vásár Végéig Aristomban tarta-
tik, de a Szakálla le borotváltatik" (Eger, 1792).

A HÖHER

A korai f e u d a l i z m u s b a n a halálos ítéletet maga a panaszos fél h a j t h a t t a

végre, a közösség ellen elkövetett bűncselekmény esetében pedig a közösség
által ezzel megbízott személy. Létezett olyan középkori szokás, amely szerint
a halálos ítélet v é g r e h a j t á s a a legfiatalabb városi tanácsos feladata volt.
A virágzó feudalizmus k o r á b a n a v é g r e h a j t á s a bíróság h a t á s k ö r é b e k e r ü l t .
Magát az ítéletet l e g g y a k r a b b a n a hatóság által megbízott alkalmazottak
 — 30 —

(hóhérok) h a j t o t t á k végre, b á r e s e t e n k é n t egyesek ö n k é n t vállalkoztak e r r e a

f e l a d a t r a . Mindezt m á r kezdetben is megalázónak tekintették, nemes személy
n e m a j á n l k o z o t t e m u n k á r a . A kialakuló í t é l e t v é g r e h a j t ó i f u n k c i ó betöltője (a
hóhér) megvetés t á r g y a lett. Mindenki k e r ü l t e társaságát, a v á r o s o k b a n meg-
t a g a d t á k tőle a polgárjogot, külön r u h á z a t viselésére kötelezték, áldozáshoz,
ú r v a c s o r á h o z utolsóként j á r u l h a t o t t . G y e r m e k e i t becstelennek t a r t o t t á k . Ez
utóbbi gyakorlatot csak egy 1756. évi h e l y t a r t ó t a n á c s i rendelet p r ó b á l t a visz-
szaszorítani. Általános szokás volt, hogy a h ó h é r gyermekei követték a p j u k
foglalkozását. A h ó h é r személyéhez, m u n k á j a közben használt eszközeihez
néphiedelmek, b a b o n á k is kapcsolódtak.
Ellentmondás, de e széles k ö r b e n m e g v e t e t t személy, mint orvosláshoz
értő javasember, csontkovács, masszőr is ismeretes.
Ritka d o k u m e n t u m n a k számít az a hóhérszerződés, m e l y b e n egy török
r a b h á r o m évre h ó h é r s á g o t vállalt váltságdíja összegyűjtése érdekében.
Haszán hóhér hatósága F ü l e k v é g v á r o n kívül k i t e r j e d t Nógrád, Pest, v a l a m i n t
Heves és Külső- Szolnok v á r m e g y é k r e . Az 1669-ben kelt o k m á n y t a f ü l e k i
f ő k a p i t á n y (Koháry István) és az egyes v á r m e g y e i alispánok is a l á í r t á k :
„Adjuk e m l é k e z e t ü l . . . Hogy ez levelünket m u t a t ó tömösvári Haszán nevű
török rab, reméntelen lévén sarczon megszabadulásban: szabad akaratja
szerint felvállalta mátul fogva három egész esztendőkig az hóhérmesterséget,
s végre, hogy az eltelvén, Megszabadulhasson mostani rabságábul. Kit mi is az
ő magyar uraitul alkalmas pénzen vévén meg, rendeltünk neki illyen fizetést:
Az szokás szerint, ezen végházban és ennek határában az megemlített három
vármegyék és ezen végház foglyainak megöléséjért külön-külön minden go-
nosztevő személyért három-három forint adatik neki, ittvaló pénzül. Ha penig
vidékre kiviszik, akárhová, az mi hírünkkel és engedelmünkbül, jó kezesség
alatt ezen hóhérmestert — afféle külső embernek megölésétül tizenkét-tizenkét
forintokkal tartoznak nekie. Annak felette a megírt vármegyék esztendőnként
hat-hat kila búzát adnak neki ételére. — Ö is magára vállalta, hogy azon
hóhér-mesterségének jövedelmébül valamennyi kezesség rajta vagyon, és az
tömlöczváltságot is meg fogja fizetni. Mellyel megfizetvén és mátul fogva
az hóhér-mesterségében az három esztendőket eltöltvén, — mi is keresztény
hitünkre, emberségünkre fogadjuk, hogy ezen tömösvári Haszán nevű rab
minden sancz (íg37!), fizetés és bántás nélkül, szabadon és békével bocsáttatik
és kisértetik az legközelebb való végházban."
A h ó h é r az őt a l k a l m a z ó testülettől fizetést, r u h á z a t o t , e l l á t m á n y t kapott.
Az egyes kivégzéseknél, b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s o k n á l k ü l ö n díjazás illette meg.
A XVII. században az e p e r j e s i igazságszolgáltatás szolgáinak a k a t o n a s á g n á l
végzett tevékenységért a következő taksák j á r t a k :

Egy-egy kínzás 1 frt.

Hurok vagy lefejezés 12 "
Lefejezés és megégetés 16 "
Lefejezés, máglya és kikötés 11 "
Lefejezés és kézvágás 16 "
 — 31 —

Kerékbetörés és kikötés 18 "

Akasztottaknak elföltlelése hurokleszedéssel 6
Orr-, fülcsonkítás 6 "
Bélyegsütés 4 "
Kegyelemnyeréskor illeték fele
Napidíjak 3 frt.
A hóhérszemélyzet szállítása katonai teher
A kínzottnak orvoslásdíja 24 frt.
Impalatio (karóbahúzás) 24 "
A test felnégyelése 24 "
Az altest törése keréken 20 "

1701-ben G á b b l G y ö r g y volt az „Igazság E x e c u t o r a " Egerben. J á r a n d ó s á g a

h a v o n k é n t 8 forint készpénz, melyből 3 f r t - t a város adott, a többit a v á r m e -
gye, kapott továbbá 6 kg búzát h a v o n t a a vármegyétől.
A hóhér elkülönített helyen lakott. A régi Egerben a v á r o s biztosított neki
lakást. Ez az egykori Pallos utca 5. szám alatt volt, a hóhérsegédek (pecérek)
a 7. szám alatt n y e r t e k elhelyezést. Egerben a serha és jaskó elnevezés alatt
ismeretes a hóhérlegényi funkció. A serha erkölcsrendészeti alkalmazott volt,
aki azonban a kiszabott ítéleteket is v é g r e h a j t o t t a . A jaskó elnevezésű pecér
tevékenységi köréhez bizonyos köztisztasági f e l a d a t o k is hozzátartoztak, így
a dögeltakarítás. Ezért g y a k r a n csúfolta a lakosság, különösen a g y e r e k e k .
E kérdésben a püspöki p r e f e k t u s 1775-ben rendeletet is kiadott, miszerint
aki csúfolja a hóhérinast, mikor „Kötelessége Szerint az Városnak tisztogatá-
sában, S Holmi Csúnyaságoknak kihordásában foglalatoskodik, sőt melly
Udőben is akárhol infe s talni bátorkodna", a gúnyolódásért a f é r f i a k 24 pálcát,
a nők 24 korbácsot, a g y e r m e k e k pedig u g y a n a n n y i vesszőcsapást k a p t a k . Az
intézkedés célja az volt, hogy a hóhér ne szenvedjen h i á n y t inasokban.
 — 32 —

IRODALOMJEGYZÉK

A m a g y a r b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s m ú l t j á r a vonatkozó sok szakirodalmi utalást

találunk, s — általában érdekességként — számos a p r ó részletet közöltek
különböző helytörténeti m u n k á k b a n , s z a k f o l y ó i r a t o k b a n stb. A jelenlegi
jegyzék távolról sem törekszik teljességre, csupán n é h á n y olyan m ű v e t sorol
fel, m e l y e k e t a jelen dolgozat í r á s á n á l és az illusztrációk összeállításánál
felhasználtunk, s amelyek a t é m a k ö r b e n való elmélyülést elősegíthetik.
AGGHÁZY Mária:
Régi magyarországi faszobrok. Bp. 1958.
Az országos Börtönügyi Múzeum tárgyainak ismertetése, könyvtárának
és irománytárának jegyzéke. Bp. 1923.
BENYOVSZKY, K a r i :
Galgen und H e n k e r im alten Pre3burg. B r a t i s l a v a — P r e 3 b u r g 1933.
BEU, O c t a v i a n :
Rasceale lui Horia in a r t e epocei. Bucuresti 1935.
BOROSS Dezső:
E m b e r t e l e n m ú l t emlékei. (A k i s k u n f é l á g y házi Börtönmúzeumról). —
Múzsák. 1970. 1. sz. 17.
BREZNAY I m r e :
Eger a XVIII. században. I—II. Eger 1933—1934.
CENNERNÉ WILHELMB Gizella:
Magyarország t ö r t é n e t é n e k képeskönyve 896—1849. Bp. 1962.
CSIZMADIA Andor— K O V Á C S K á l m á n — ASZTALOS László:
Magyar állam- és jogtörténet. Bp. 1972.
DEMKÖ K á l m á n :
A Felső-Magyarországi városok életéről a XV—XVII. században. Bp. 1890.
DERCSÉNYI Dezső— VOIT P á l (szerk.):
Heves megye m ű e m l é k e i . II. Bp. 1972.
D O M A N O V S Z K Y Sándor (szerk.):
Magyar művelődéstörténet. I—V. Bp. é.n.
ECKHART F e r e n c :
A földesúri b ü n t e t ő b í r á s k o d á s a XVI—XVII. században. Bp. 1954.
FAZEKAS István:
A kiskunfélegyházi B ö r t ö n m ú z e u m . = Élet és T u d o m á n y . 1977. IV. 8.
HELBING, F r a n z :
Die Tortur. II. Berlin é. n. (1913)
Iratok és feljegyzések a magyar jakobinusok vezetőinek kivégzéséről. —
Jogtörténeti Szemle. 1986. 1. sz. 77—83.
KABODY Csaba— MEZEY B a r n a :
A b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s története. I—III. „Módszertani f ü z e t e k — Igazság-
ügyminisztérium — B ü n t e t é s v é g r e h a j t á s Országos P a r a n c s n o k s á g a " .
I. Büntetési elméletek. 1985. 1. sz. 42-55.;
II. A b ü n t e t é s históriája. 1985. 2. sz. 46-57.;
 — 33 —

III. A h a l á l b ü n t e t é s d i a d a l ú t j a az ó k o r b a n és a középkorban. 1985. 3. sz.

40-52.
K A C Z I Á N Y Géza:
M a g y a r v é r t a n ú k könyve. Bp. 1905.
KÁLLAY I s t v á n :
Úriszéki bíráskodás a XVIII—XIX. században. Bp. 1985.
MIHALIK S á n d o r :
A kassai Miklós börtön. Kassa 1942.
MISKOVSZKY Viktor:
B á r t f a középkori műemlékei. Magyarország régészeti emlékei IV. Bp. 1880.
MOHL Antal:
Győr eleste és visszavétele 1594—1598. Győr 1913.
N A G Y Gyula— K O L O S V Á R I Sándor— ÓVÁRY Kelemen— M Á R K U S Dezső:
M a g y a r T ö r v é n y t á r 1000—1526. évi törvényczikkek. Bp. 1899.
NYÄRY A l b e r t :
Hóhérszerződés a XVII-dik századból. = Századok. 1872. 481—483.
P A N D U L A Attila:
A hóhérpallos. = J o g t ö r t é n e t i Szemle. 1987. 1. sz. 74—84. + I—IV. tábla.
POLLÁK R ó b e r t :
Sprievodca po expozici Kosice v s t r e d o v e k u v
Miklusovej vaznici. Kosice 1985.
RADOCSAY Dénes:
A középkori Magyarország táblaképei. Bp. 1955.
RADOCSAY Dénes:
Gótikus f e s t m é n y e k Magyarországon. Bp. 1963.
SPIRITZA, J u r a j — BOROD AC, Ladislav:
P o d o b y starého Spisa. Bratislava 1975.
SZABÓ G y ö r g y :
K a l a u z az Országos Börtönügyi M ú z e u m b a n . Bp. 1913.
SZABÓ Ignácz:
Eger város m ú l t j á b ó l . K o r r a j z o k . Eger 1898.
SZALAY I m r e (szerk.):
Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves Országos Kiállításon.
II. Bp.—Wien é. n.
SZEDERKÉNYI N á n d o r :
Heves v á r m e g y e töténete. III. (1596—1687.)
Eger 1891.
SZENDREI J á n o s :
Miskolc város története. II. (1000—1800.) Miskolc 1904.
SZÉLL F a r k a s :
Testi büntetések a Debrecen városi régi jogban. (Klny.) Debrecen 1903.
SZŰCS I s t v á n :
Szabad királyi Debrecen város történelme. I—III. Debrecen 1871.
TEMESVÁRY F e r e n c :
Büntető eszközök a régi Magyarországon. (A Jánosházi M ú z e u m Közlemé-
nyei Nr. 1.) Szombathely 1970.
TAKÁTS Sándor:
Lapok egy kis város m ú l t j á b ó l . K o m á r o m 1886.
TAKÁTS Sándor:
Törénybeli orvosság. = Budapesti Hírlap. 1906. III. 6.
T Ó T H Lőrincz:
A becstelenítő büntetésekről. = A t h e n e u m . 1841. X. 31.
TÖTH Sándor:
Sáros v á r m e g y e m o n o g r á f i á j a . III. Bp. 1912.
T Ü R K Frigyes:
Az egri akasztófa. = Hevesmegyei Hírlap. 1905. I. 22.
VACULIK, K a r o l :
Gotické u m e n i e Slovenska. Bratislava 1975.
VAJNA Károly:
Hazai régi b ü n t e t é s e k . I—II. Bp. 1906—1907.
V A R G A E n d r e (szerk.):
Üriszék. XVI—XVII. századi perszövegek. Bp. 1958.
W I C K Béla:
Kassa t ö r t é n e t e és m ű e m l é k e i . Kassa 1941.