You are on page 1of 3

Csapszegprés.

Ez a szerszám megvallom őszintém már egy kicsit túl van a könnyen


elkészíthető eszközök kategóriáján, de én is megcsináltam, tehát nem túl nagy
falat.

 És akkor amire használható, amire való: A legtöbb motornál a


dugattyúcsapszeg szorosan illeszkedik a dugattyúban. Ezért aztán mind a
beszerelése, mind a kibontása nehézkes, mert azért arra mindig ügyelni kell,
hogy ha ezt a műveletet kalapáccsal és lyukasztóval végezzük, nehogy olyan
erőhatásnak tegyük ki a hajtókart, melynek folytán maradandó alakváltozást
szenved. Ez a feladat azzal még csak nehezebb lesz, ha közben a tűgörgős-
kosár melletti alátétekre is figyelni kell.
Ekkor egyszer csak úgy érzi az ember, hogy kevés a két keze.  Ez az
eszköz a csapszeg mozgatásához szükséges erőt könnyedén kifejti, miközben
egyik kezünkkel hajtjuk, a másikkal mozgathatjuk azokat a fránya alátéteket,
illetve a dugattyút. Azt hiszem sokkal több magyarázatra, nem szorul a dolog,
mert aki ebből nem érti meg, az nem látja meg benne azt sem mennyire nagy
segítségére is lehet a szerelés során.
De a biztos érthetőség kedvéért, szokásomhoz híven, erről a szerszámról
is készítettem egy kis animációt, mely működés közben szemlélteti azt. Aki
pedig úgy gondolja, hogy nekiugrik, és elkészíti, annak itt rendelkezésére áll a
beméretezett rajz is. Egyébként azt hiszem, a közeljövőben megrajzolom, és
leírom azt a kis egyszerű szerszámot, ami az alátétek és a tűgörgős-
persely helyére szerelését könnyíti meg. Talán ezzel a szerszámmal együtt
kellett volna leírnom, de meg lesz az is. Ami késik, nem múlik.
Időközben el is készült a leírás, tehát a SZERSZÁMOK rovatban a Vezető,
csapszeg beszereléshez  néven megtalálható.

You might also like