You are on page 1of 2

Holtponttuskó

Ez a szerszám szintén az egyszerűek közé tartozik, és biztosan sokan ismerik


is. Tehát azok figyelmébe ajánlom, akiknek újdonság, és ha elkészítik, egy
praktikus segédeszközzel könnyíthetik meg munkájukat. Az a felállás, hogy ha
a lendkerék anyáját kell meglazítani, illetve meghúzni, de a lehúzó
előfeszítésekor is a főtengely el akar fordulni. Ezt egy elegánsnak egyáltalán
nem nevezhető módszerrel meg lehet akadályozni, nevezetesen, ha a
lendkerék nyílásán bedugunk egy csavarhúzót, és annak végét egy tekercs
magjához nyomjuk. Mint említetem ez nem éppen szakszerű megoldás, és
jelentős károkat is okozhatunk, ha a csavarhúzó elmozdul, mert a tekercseket,
a megszakítót, vagy a kondenzátort amortizálhatjuk nullára pillanatok alatt.
Ezzel a szerszámmal rögzíthetjük a főtengelyt, és annak mindkét végén
végezhetünk olyan munkát, amit csak álló tengelyen lehet. Az eszköz neve
„HOLTPONTTUSKÓ”. Teljes valójában pedig itt tekinthető meg.

Mint a képen is látható, egy kiszuperált gyújtógyertyából készült. Az eszköz


olyan egyszerű, hogy nem sok magyarázni valóra szorul, de azért leírom, hogy
a gyertya helyére kell behajtani, és a vége megtámasztja a dugattyút. Csak a
fontosabb méreteket tüntetem fel a rajzon, a többit mindenki saját ízlése szerint
készítheti el. A lényeg, hogy a porcelánt kiverjük kalapáccsal, és az elektródát
letörjük. Utána a belsejét kifúrjuk 8-as fúróval. Én esztergáltam egy 12 mm-es
csapot, melynek a gyertyába kerülő oldalát 8 mm-re esztergáltam, a végén
menettel. A 12 mm azért fontos, mert az M14X1.25 gyertyamenet magátmérője
12.5 mm és így éppen befér a nyíláson a szerszám. Ezután már csak egy
kézreálló anyát kell készíteni lehetőleg recézve, hogy kézzel is könnyedén
lehessen hajtani. Amikor a gyertya nyolcas furatán átdugott csapra ráhajtottuk
az anyát, le is hegeszthetjük. A szerszám készen van.
Arra mindenképpen fordítsunk figyelmet a használat során, hogy csak lassan
fordítsuk a főtengelyt az ütközésig, sohasem a berúgóval, illetve mihelyt
elvégezte a dolgát az eszköz, azonnal szereljük ki a helyéről. Mert ha
megfeledkezünk róla, és esetleg a szikra ellenőrzése végett ráugrunk a
berúgóra, ez az eszköz is tud károkat tenni a dugattyúban, illetve a hajtórúd is
elgörbülhet.

Nem akarom tovább ragozni a dolgot, mint amennyire feltétlenül szükséges,


tehát be is fejezem. Remélem sikerült ismét egy hasznos eszközt adni a
motorokat szerelgetők kezébe.
 

You might also like