Professional Documents
Culture Documents
Dö m ötör
XXVI. ÍVFOLYAM. II. SZÁM. 1982. NOVEMBER. ARA: 4,50 FI
MELLÉKLETTEL
Kedves Talán észrevettétek már a dominókat a Dör- Szeptemberben két rejtvény volt az újságban. A
Heverő levelek című rejtvény a kicsiknek szólt.
mögő oldalainak alján. Ha összeszámoljátok
Gyerekek! a pontokat, megtudhatjátok, hányadik oldalt
Nagyon sokan megtaláltátok a két hasonló formát,
és csuda szép leveleket ragasztottatok a jelek mel-
lé! A Honnan nézzük című rejtvényt a nagyobbak,
nézegetitek. Aki szemfüles, azt is láthatja, nak szántuk, de a kisebbek is sokan megbirkóztak
hogy ugyanannyi pontot néha különfélekép vele. Nyerteseink: Árvay Krisztina, Lukács Joci,
Szatmári Andrea, Miskolc — Balogh Marcell, Berták
pen helyezünk el. Eszter és Andrea, Tímár Péter, Tóth Balázs, Váli Laci.
Nézzük például ezeket! ka, Budapest — Boksza Ildikó, Váchartyán — Ba
rabás Sarolta, Szolnok — Bauer Helga, Dorog —
fiugány Juditka, Tatabánya — Fürjes Csaba, Csokva-
omány — Jaga.dics Ágnes, Zalaegerszeg — Kovács
Helga, Székesfehérvár — Kozák Erzsiké és Pistike,
Győr — Magyari
Miklós és Péter, B e
rettyóújfalu — Nagy
Berci és Marci minden este kieszel valami Józsi, Csökmő —
Szilva Imike, Edelény
lyen játékot elalvás előtt az ágyban. Olyan — Tihanyvári Eszter
játékot, amihez nem kell semmiféle eszköz. és István, Pécs — Vis-
kovits Réka, Nagy.
Tegnap este versenyeztek, hogy ki tud több börzsöny — Zelesz-
járművet felsorolni. Am ikor nem jutott kó Mónika, Bölcske
— Brunszvik Teréz
eszükbe több, elaludtak. Óvoda „B” középső
csoportja, Martonvá-
Rajzaitokból látom, hogy ti is sok járművet sár — 4. sz. Ált. Isk.
megfigyeltetek már: 1. g osztálya, Ajka —
Újváros parki Ált. Isk.
1. c osztálya, Buda-
Számoljátok meg a pontokat! Vajon ugyan pest — 3. sz. Ált. Isk.
azt az oldalt jelölik? 1. c osztálya, Eger.
H a p ci
Sünök és fókák, rókák, borzok, zsiráfok a
polcon, most jól figyeljetek! Itt a kanál, az
orvosság; tátsd ki a szád, ne félj! így, okos
vagy! Ettől majd meggyógyulsz.
— Haaa-p-ci!
— Ki volt az?! Ejnye, ebadta mackója, hát
a zsebkendőd mire való, mondd! Csak arra,
hogy letöröld a szád széléről a mézet?
— Nem hiszem.
— Hogy csomót köss rá, hogy el ne fe
lejtsd, mikor jönnek a vendégek?
— Aligha.
— Hogy a nyakadba kössed dísznek?
— Nem, nem!
— Haaa-p-ci!
— Úgy, ni: hogy amikor tüsszentesz, kö
högsz, a szád elé tedd, no látod!
— Haaa-p-ci!
— Váljon egészségedre!
Sünök és fókák, rókák, borzok, zsiráfok a
polcon, jól figyeltetek?
CSANÁDI IMRE:
Beteg fiúcska
Fürge két kezed
fáradtan lehull,
rebbenő szemed
riadt kismadár.
Felhősen figyel
aggódó anyád,
arcod kutatom
válla mögül én.
Bezárt kapu vagy,
felvont-hídú vár,
két kemény vitéz
csatáz odabenn.
Hess, Gonosz Vitéz,
hordd innen magad,
nem szánták neked
ezt a kisfiút.
Gyógyulj meg hamar,
bágyadt kisfiú,
tűzd ki víg jelül
meleg mosolyod.
K érjétek meg nagyszülőite
ket, hogy az üres gyógysze
res dobozaikat ne dobják el,
hanem adják nektek ! E ze k
ből a dobozokból készítse
tek állatokat, játéko kat;
egyet Dörm ögőnek is küld
jétek el!
Tornyos-mese
Kobak és Katika építősdit játszottak. El benne. A tiedben nem laknak. Nem szép. a sarokban. Aztán mikor a lovacska már rég
osztották az építőkockát, Kobak kapta a pi — De tornyos és szép — sikongott Katika. aludt a lapos házban, odament lábujjhegyen,
ros meg a kék köveket, Katika a sárgát és a — Nem fér bele a lovacska — mondta és bekukucskált az ablakon.
zöldet. Katika a sarokba húzódott építeni, Kobak konokul. — Alszik — ismerte el Katika, és most
Kobak a szőnyeg közepén dolgozott. Katika Katika visszament a sarokba. Ü lt és hall már tetszett neki a lapos ház. A lovacska
gyönyörű, karcsú tornyos várat rakott, Ko gatott. Nézte a tornyos várat sértődötten. közben felébredt. Katika kihozta a házból,
bak tágas, lapos házat épített. Kobak kihozta a lapos házból a lovacskát, és elvitte sétálni. Megnézte a lovacska a to r
— Az enyém szebb! — tapsolt Katika. — körbesétálta vele a házat. Benézett a lovacska nyos várat, körüljárta, aztán mikor látta,
Tornyos és szép. A tiéd csúnya, lapos. az ablakon, füvet legelt a háztetőről, aztán hogy nem fér bele, fogta magát, és vissza
— De az enyémbe befér a lovacska — bement a házba, megvacsorázott, megitta a ment a saját házába, amit Kobak épített neki.
mondta Kobak büszkén, és gondosan bekö kakaóját, megmosta a fülét, aztán lefeküdt Katika ekkor gondolt egyet, és lerombolta
tötte a lovacskát a lapos házba. — És ez aludni. a tornyos várat. A sárga és zöld kockákat a
szebb, mint a tornyos, mert lovacska lakik Katika még mindig a tornyos várat nézte kötényébe rakta, és odacipekedett a szőnyeg
JÁ T ÉK SZ Ü R ET RO D O LFO mester,
a bűvész volt, aki egy
tojás és egy szív ré
szeiből egyre újabb
1982 szeptemberétől rendszeresen jelent formákat „varázsolt”.
kezik a televízió képernyőjén a JÁ T É K S Z Ü Itt ismét láthatsz kö-.
RET című sorozat, amelyet bizonyára te is zülük néhányat,de ha
megkedveltél. A Dörmögő Dömötörben is te másféléket találtál ki, ragaszd őket egy pa
felidézzük az adások egy-egy játékát, hogy pírra; küldd el nekünk is!
kedved szerint tovább folytathasd, és újabb
változatokat találhass ki. (Részletek a TANGRAM játékból, RODOLFO
Novemberben Dr. Ó kor „padlástársa” gyűjteményéből.)
T aláld ki, m elyik szóban bújt el a képek neve! Kösd össze a képet a megfelelő szóval!
S. T. K. TE is n e v e l h e t s z
Sok gyereknek megengedik a szülei, hogy
lakást díszítő növények közül néhányat
főz Dal ma űrhajó önállóan gondozzon, neveljen. Milyen öröm
és büszkeség, ha a növényeid szépen fejlőd
nek: egyre újabb, egészséges leveleket hoz
nak, virágzanak! Bemutatunk két olyan nö
vényt, amelynek egyszerű a kezelése, köny-
nyen, olcsón beszerezhető, és bizonyára
meghálálná a gondoskodásodat.
Ritkán virágzik ugyan a T IG R ISK E, de vas
korm ány lekvár decem ber tag, láng alakú leveleit szürkés sávok díszítik,
mint a cirmos cica vagy a tigris bundáját.
(Másképpen Sansevieriának is nevezik.) Egyik
Télapó ajándék Beküldte: PETERKE ATTILA, esztergomi óvodás
Rajzold fehér kartonpapírra az itt látható form át! Szélessége 11 cm, a csúcs
alakú fej magassága 13 cm legyen. H ajtsd be a kivágott form át a szaggatott vona
lak mentén, és rajzolj arcot Télapónak! A szája két végénél vágj kör alakú nyí
lást, ezeken húzd kifelé egy fehér szaloncukor papírjának két, rojtos végét! Elké
szült Télapó pofaszakálla. Most m ár csak egy piros süveggel erősítsd egymáshoz a
fej két oldalát. A z oldalak között elhelyezkedő „talp” alá pedig bevagdalt, félkör
alakú papírt ragassz! Ugye csinos ajándék? Bizonyára örül majd, aki kapja.
NÖVÉNYEKET!
szép változatát még ujjnyi széles, sárga csí
kok is szegélyezik. Elég másnaponként meg
locsolni, mert nem kedveli a sok vizet; na
gyon igénytelen növény. Védeni kell azon
ban a hirtelen lehűléstől. Ezért télen sohase
nyiss rá közvetlenül ablakot!
A FOKFÖLDI IBOLYA gyakori szobanö
vény. Egész éven át virágzik. Lehet lila, fehér,
kék vagy rózsaszín virága. Szereti a világos,
de nem napos helyet. Szintén kevés vízre van
szüksége. Öntözésnél arra ügyelj, hogy a le
veleket ne érje víz, mert foltosak lesznek.
K. M.
DörmögőDömötör téli meglepetése a gyerekeknek: gyűjtemény a korábban
megjelent, népszerű, kivágható, színes m ellékletekből. N yolc különféle, gondol
kodtató, kézügyesség-fejlesztő játék és nyolc barkácsötlet. Közöttük van a hét nap
jait, az év hónapjait, az évszakokat és m indezek összefüggését ism ertető, cseleked-
tető játé k ; a dominó két korszerű változata, és néhány mozgatható játékfigura.
Például az elefánt, am ely lengeti az orm ányát, egy pólyába helyezhető kisbaba és
több alkotó játék, am ely szám íthat a gyerekek tartós figyelmére. Játsszunk
A z Ifjúsági Lapkiadó V állalat a gyerekek, a szülők és az óvónők régi, közös kíván m ost együtt!
ságának tesz eleget, am iko r megjelenteti e zt a kiadványt. Kapható az újságáru
Kedves Szülők, N agyszülők,
soknál.
kedves Felnőttek!
December 16-án lesz Kodály Zoltán szüle
tésének századik évfordulója. Munkásságát
ismerik hazánkban és messze határainkon
túl is. Nevéhez fűződik a nemzeti gyö
kerekből táplálkozó óvodai és általános isko
lai ének- és zeneoktatás. Nincs olyan óvodás
korú gyerek hazánkban, aki ne ismerné gyer
mekdalait. Ismerik és éneklik ezeket a dalo
kat szüleik is, akiket már Kodály-módszerrel
tanítottak énekelni. Kodály mondta ki elő
ször: A zene mindenkié!
Méltatás helyett, egész életművének szel
lemében most é n e k e l j ü n k együtt!
Az első zene, amelyet a gyermek édesany
jától hall, emberemlékezet óta a bölcsődal.
A kisgyermek elalszik tőle, s ha ébren van,
mosolyra derül.
A zene: dallam és ritmus. Mindkettő közel
áll a gyermekhez, a hallott és a maga alkotta
egyaránt, mindkettő öröm forrása. Sok gye
rek dúdolgat, énekelget és mondogat rit
mikus szavakat, még mielőtt összefüggően
beszélne. Többen játék közben is dúdolgat-
nak.
Kedves Szülők! Ne hagyják elveszni gyer E g y s z e r ű , n é p i g y e r e k j á t é k o k a t és egész család, szülőkkel, nagyszülőkkel, na
mekük korai érdeklődését a zene iránt! d a l o k a t é n e k e l j e n . Ezek a legmegfele gyobb testvérekkel együtt, ne szégyelljék a
Kodály tanítása: „A zenei nevelés a 3—7 évig lőbbek; dallamuk és szövegük közel áll a kicsik dalait énekelni. Rendkívül hangulato
terjedő korban, a gyermeki értelem és a gyermekhez; valamennyi szép, könnyen ta sak ezek az együtténeklések, szinte köze
lélek fejlődésének legfontosabb idejében nítható és tanulható. lebb hozzák egymáshoz a család három nem
rendkívül nagyjelentőségű.” Mit tegyen az a szülő, aki nem járt óvo zedékét.
A népdal és népi gyermekjáték teljes ér dába, vagy nem emlékszik már a kiskorában A gyermekgondozási segélyen lévő édes
tékű művészet, zenei élményt nyújt, és ezál tanultakra? Esténként bizonyára ő is meg anyák a gyerekkel együtt hallgassák meg a
tal örömet szerez a gyerekeknek. Szívesen kérdezi: Mit csináltatok ma az óvodában? rádióban az óvodások műsorát. Az ott el
hallgatják az óvodában tanult dalokat, népi Ugyanígy érdeklődjön a dalok felől. T a n u l hangzó dalok fejlesztik a gyerek zenei íz
játékokat otthon is, és ez fordítva is áll: az a j a me g a gyerektől, és énekeljen vele lését.
kisgyerek, aki édesanyjától vagy nagyszülő együtt, amikor csak lehet! Otthon, házi mun És most szeretnénk egy „babonát” elosz
jétől gyakran hall éneket és vele együtt dalol, ka közben; akár jutalomként, játékkal egy latni: nincsen botfülű gyerek! Csak szebben,
magabiztosan és felszabadultan énekel az bekötve, az esti mese előtt vagy után; sétánál, könnyebben vagy éppen gyengébben, nehe
óvodában és az iskolában. kiránduláson. zebben éneklő gyerek van. A zenei hallás fej
Már az egészen kicsi gyermeknek is éne Megkérhetik a szülők gyermekük óvónő leszthető. Türelemmel, gyakorlással ezt is
keljen az édesanyja! Persze nem mindegy, jét is, hogy a szokásos szülői értekezletek meg lehet tanulni, mint annyi mást. Sok
hogy mit és hogyan énekel. Tisztán, szépen, előtt vagy külön összejöveteleken tanítsa örömet jelent az életben, ha valaki szeret
ne túl hangosan énekeljen, a gyermeknek meg nekik a gyermekek dalait, játékait. énekelni, szereti a zenét. És minden hang
megfelelő hangmagasságban, és kis hangter Lehet meglepetés is a gyereknek (vagy szeres tanulás alapja a tiszta éneklés.
jedelmű dalokat. A felnőttek táncdalai meg talán egészen természetes?), hogy édesanya, Legjobban éneklő óvodásaink közül kerül
erőltetik a gyerek hangszálait, és elronthat édesapa ezt is tudja. Kezdeményezzék ott nek majd ki a kisdobosőrsök nótafái. Gyö-
ják, tönkretehetik tisztán csengő hangját. hon a közös éneklést! Énekeljen akár az kereztessük meg ezeket a fácskákat! R. K.
r d I, s, K O D Á L Y - C SU K Á S
DÖRMÖGŐÉK
CSILLAGNÉZŐBEN
— ja j, de korán sötétedik!
E z bizony m ár őszidő.
Hadd m aradjunk fenn egy kicsit,
nézni az ég csillagait!
Kérünk, bólints, Dörmögő!