Pszichoszomatikus családok jellemzői

(Minuchin, Selvini-Palazzoli)

1. Összeolvadás
 A családtagok kölcsönösen túlságosan bevonódnak (mindnyájan hajlamosak
befurakodni egymás gondolataiba, érzéseibe, tetteibe és kommunikációjába)
 Nagyon ritka az önállóság és a magánélet
 A generációs és az egyének közötti határok gyengék → a szerepek és a feladatok
összekeverednek

Apa Anya

Gyermek

2. Konfliktuskerülés
 Alacsony konfliktustűrési küszöb
 Az ellentét elkerülésére egész sor mechanizmus lép be, hogy az rejtve maradjon.
Ebben a folyamatban a beteg alapvető központi szerepet játszik: mindannyiszor
közbelép, amikor a szülők közötti feszültség fenyegetően növekszik → a tünet
megjelenésével sikerül leállítani a konfliktust, magára vonva a családtagok
aggódó figyelmét.

3. Merevség
 Erős ellenállás a változással szemben
 Gyakran próbálják egységes és harmonikus család képét mutatni, ahol a beteg
betegségén kívül nincs más gond → nem ismerik el a változtatás szükségességét
 Ritka a külvilággal való kapcsolat

4. Túloltalmazás
 A családtagok nagy gondoskodást és kölcsönös érdeklődést mutatnak
 Védelemező típusú válaszok használata
 Amikor a beteg tünete megnyilvánul, az egész család összefog, hogy megvédje.
Gyakran ebbe a folyamatba folytják a családon belüli konfliktusokat → a betegség
a család szempontjából kölcsönösen oltalmaző szerept tölt be

A négy rendellenességi jellemző a beteg tünetének természetétől függetlenül

tipikus.

Összefüggés a pszichoszomatikus tünet minősége és a család kommunikációjának

stílusa között. Ilyen értelemben nem véletlen, hogy
 Marina asztmája egy olyan családban alakul kim ahol az egység-mítosz és
a veszekedéstől való félelelm olyan erős, hogy „megfojt” minden
személyes törekvést,
 Giorgio ágybavizelése egy olyan családban állandósul, ahol az anyának
segíteni csak „gyereknek maradva” lehet.

Így a pszichoszomatikus tünet ilyen szempotból is szimbolikus jelentőségre tesz szert,

amely összefügg valamivel, amit közölni kell, s amit csak a testen keresztül lehet
megtenni.