Történettudományi elméletek az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról

Az Osztrák-Magyar Monarchia életképessége körül már születésekor éles vita

bontakozott ki (lásd pl.: http://mek.niif.hu/04700/04727/html/412.html), amely később
sem jutott nyugvópontra. Napjaink történettudományában sincs egyetértés abban, hogy a
Monarchia szétesésében a külső agresszión vagy a belső feszültségeken van nagyobb
hangsúly. Az alábbiakban a modern historiográfia néhány elméletét tekintjük át a
teljesség igénye nélkül.
Az egyik legelső felmerülő kérdés az, hogy a Monarchia magától, belső feszültségeitől
is szétesett volna-e, vagy a külső agresszió a felelős ezért? Ha a „Nationalism and
Empire: The Habsburg Empire and the Soviet Union” című, 1992-ben, New York-ban
megjelent tanulmánykötetben keressük a választ, akkor a szerzők egyértelműen az első
állítás mellett teszik le a voksukat. Alexander J. Motyl, amerikai történész szerint
alapvető probléma volt a Monarchia regionális fragmentáltsága, melyet központi
reformokkal nem tudott leküzdeni, így bukása törvényszerű. Árnyaltabban fogalmazott
ugyanitt a kanadai John-Paul Himka, aki szerint 1848 és 1918 között a nemzetiségi
kérdés határozta meg Ausztria-Magyarország politikáját. A Monarchia már 1914-ben a
felbomlás felé haladt, a kitörő háború pedig katalizálta a folyamatot. A felbomlás
azonban nem „természetes halál” volt, mutatják ezt a föderatív elképzelések, vagy az a
tény, hogy a magyarok szívesen maradtak volna a birodalom keretein belül.
A hazai szakirodalmat tekintve Hajdu Tibor is hasonló elképzeléseket vetett papírra
1995-ben, egy Históriabeli cikkében („Oroszország és a Monarchia összeomlása”
1995/5-6. sz.). Elmélete szerint Törökország, Oroszország és az Osztrák-Magyar
Monarchia közös vonása volt, hogy gazdasági és politikai felzárkózásukat Európa
nyugati feléhez lehetetlenné tette, hogy az uralkodó nemzet nem volt számbeli
többségben, ezért demokratikus eszközökkel nem tarthatta fent uralmát a nacionalizmus
korában.
Diószegi István is ezen a véleményen van. Akár „A hatalmi politika másfél évszázada”,
akár „Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája 1867-1918” című könyveit
vizsgáljuk, jól körvonalazódik, hogy a szerző szerint a Monarchia csak a hatalmi állás
klasszikus mutatóival volt nagyhatalom, azaz a terület és a népesség szerint. Gazdasági
mutatói gyengék voltak, nem tudott lépést tartani az ipari nagyhatalmakkal, ezért
hatalmi állása devalválódott, ráadásul a nemzeti érdekek és az állami érdek
diszharmóniában álltak egymással, ami csökkentette a külpolitika hatékonyságát, de
egyébként is a kelet-európai nemzeti átalakulás és a dinasztikus politika kiküszöbölése
történelmi szükségszerűség volt.
A szakirodalom más része azon az állásponton van, hogy az összeomlás a belső
problémák ellenére nem következett volna be a háborús vereség nélkül. De miért
következett a háborús vereségből a felbomlás? Korábban, a hadicélokkal
kapcsolatosblogbejegyzésben már olvasható volt, hogy az antant kezdeti hadicéljai
között nem volt benne a Monarchia feldarabolása, noha bizonyos területeit odaígérte
szövetségeseinek a belépés fejében. Alapvetően Franciaország és Anglia nem voltak
ellenségesek a Monarchiával szemben, azonban minthogy fő ellenségüknek,
Németországnak volt szövetségese, törekedtek gyengítésére, majd felbontására. Komoly
problémát jelentett, hogy a dualista állam a Bruszilov-offenzíva, a hatodik isonzói csata
és a román betörés harapófogójában való összeroppanástól csak komoly német
segítséggel menekült meg, s a német hadsereggel való szoros együttműködés nélkül
további hadműveletek nem is lettek volna elképzelhetőek.
Ez Németország és Ausztria-Magyarország olyan fokú egymástól függését
eredményezte, amely jóformán lehetetlenné tette a Monarchia orientációváltását
 2

Németország összeomlása előtt. (A fentiekkel kapcsolatban lásd bővebben Fejtő Ferenc

és Tokody Gyula munkáit.)
Franciaország és Anglia Monarchia-politikájával Romsics Ignác rendkívül sokat
foglalkozott, legfontosabb témába vágó tanulmányai a „Helyünk és sorsunk a Duna-
medencében” című kötetben jelentek meg (a következő gondolatsor ennek az
összegzése). Franciaországban az 1917. novemberi kormányváltás után lett a felosztás a
hivatalos politika. Oroszország kiválásával Franciaország elvesztette legfontosabb
kontinentális szövetségesét, ráadásul annak forradalmisága veszélyes is volt. A németek-
kommunisták elleni kettős védelemre az újonnan létrehozandó kelet-európai
nemzetállamok tűntek a legalkalmasabbnak, és ezért ennek véghez vitele lett
Franciaország hivatalos politikája. A brit politika az emigrációs nemzetiségi törekvések
ellenére is a Monarchia létében volt érdekelt, s hadicéljaiban is fennmaradását jelölte
meg 1918. elejéig. A fordulópontot nem a szlávbarát körök befolyásának emelkedése
jelentette, hanem a Monarchia külpolitikája. A különbéke-tárgyalások botrányosan
végződtek (ezalatt a Sixtus-levelek Clemenceau általi nyilvánosságra hozására
gondolunk. Lásd: http://www.historia.hu/archivum/2004/0410hajdu.htm). Ennek
eredményeképpen létrejött IV. Károly és II. Vilmos megállapodása, amely hosszú távú
és szoros politikai szövetséget jelentett Németország és a Monarchia között (a folyamat
összefoglalását lásd itt). Ez Ausztria vazallusi státuszát jelentette, amely előtérbe hozta a
Monarchia-ellenes köröket. A Monarchia sorsa ekkor pecsételődött meg Nagy-
Britanniában, ezután már nem fennmaradása volt a kérdés, hanem hogy az utódállamok
határai hol húzódjanak.
A kiegyezés idején a Monarchia 600 ezer km2 területet zárt határai közé, 35 millió lakót
mondott magáénak, és milliós mozgósítható hadsereggel rendelkezett. Területi kiterjedését
tekintve nagyobb volt, mint Franciaország, sőt mint az egyesített Németország. Lélekszám
szerint Oroszország és Németország mögött a harmadik helyet foglalta el. Gazdasági
tekintetben középső helyen állt Nyugat-Európa fejlett ipari országai és Kelet-Európa
elmaradott agrárállamai között. Társadalmi-politikai berendezkedésére is nagyjából ez a
középső helyzet jellemző. Az alkotmányos monarchia rendszere elvben a lakosság szélesebb
rétegeinek politikai aktivitása számára nyitott teret. Ez a nyugati országok politikai rendszere
felé közelítette a Monarchiát, viszont  az abszolutizmus erős maradványai mégis korlátozták a
közéleti részvételt, ez pedig a keleti abszolutizmus jellemzője volt.
A19.század utolsó harmadára Európában már az ipari potenciál és a nemzeti egység lett a
modern hatalmi politika alapfeltétele. Az Oszrák-Magyar Monarchia azonban mindkét
adottságot nélkülözte így már a kiegyezés korától érvényesült, hogy nem játszhatott olyan
szerepet az európai politikában, mint amilyen területe és lélekszáma alapján megillette volna.
A Monarchia külpolitikai irányítás rendszere tekintetében is középső helyet foglalt el a
Nyugat alkotmányos parlamentarizmusa és a Kelet abszolutizmusa között. A birodalmi tanács
és a magyar országgyűlés nem szólhatott bele közvetlenül a külügyekbe, ennek (pontosabban
a külügyi tárca költségvetésének) jóváhagyása az évente egy alkalommal ülésező
delegációkra hárult. A sajátos közjogi berendezkedés révén az uralkodó a külpolitika
vezetésében sok tekintetben megőrizte abszolutisztikus jellegű befolyását.
A Monarchia egymást követő nyolc közös külügyminisztere (Beust, Andrássy, Haymerle,
Kálnoky, Goluchowski, Aehrenthal, Berchtold, Burián István) által irányított külpolitika
irányvonalait három tényező határozta meg: egyrészt a Németországhoz fűződő viszony és az
ezzel összefüggő nagyhatalmi devalválódás, másrészt a balkáni térnyerés igénye és az ezzel
összefüggő orosz viszony, illetve a belpolitikai változások.

2
 3

Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően Magyarország további sorsáról több

elképzelés is született, végül 1850-1859 között Alexander Bach miniszterelnöksége alatt az
országban neoabszolutisztikus rendszer alakult ki. A fegyveres ellenállások és a passzív
rezisztencia(ellenállás)  azonban megbuktatták a rendszert.
1864-ben végén titkos tárgyalások folytak Deák és a bécsi udvar között a kiegyezés
lehetőségeiről. Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák pedig válaszul
megjelentette a Pesti naplóban híres „húsvéti cikkét” melyben hangsúlyozta, hogy a magyar
fél hajlandó a kiegyezésre az alkotmányosság visszaállítása esetén, hiszen a magyar politikus
a birodalom fennmaradását tartotta elsődlegesnek. Kifejtette, hogy hajlandó törvényes keretek
között engedni a közös külpolitika, védelem s ezek fedezésére szolgáló pénzügyek
tekintetében.
Válaszul lemondatták Schmerlinget és 1865-ben összehívták a magyar országgyűlést. A
választásokon Deák Ferenc hívei szereztek többséget, akikhez a konzervatívok is
csatlakoztak. Az országgyűlés bizottságot választott a közös ügyek megtárgyalására, melyet
Andrássy Gyula vezetett. A tárgyalások közepette robbant ki a porosz-osztrák –olasz háború
(1866), melyben Ausztria teljes vereséget szenvedett.
Deák visszatartotta az országgyűlést attól, hogy kihasználja a birodalom szorult helyzetét.
Bölcs lépése a gyors békekötés után meghozta az eredményt: az uralkodó bizalma
megerősödött s így a tárgyalások is felgyorsultak. Az uralkodó számára az utolsó lökést a
katonai vereségen túl a német egységből való teljes kiszorulás adta. Az osztrák kormány élére
a poroszok elől Szászországból Ausztriába menekülő Beustot nevezte ki, aki a birodalom
megerősítése érdekében a magyarokkal történő kiegyezést támogatta.
Miután megállapodtak az alkotmányosság visszaállítása és a közös ügyek kérdésében,  Ferenc
József kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnökké, Ferenc József osztrák császárt pedig
magyar királlyá koronázták 1867-ben.Visszaállították a megyei önkormányzatokat ,mire az
országgyűlés elfogadta a közös ügyekről szóló törvényt.
A király szentesítette az 1867.évi közös ügyekről szóló törvényt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia kétközpontú dualista állammá vált. A két országot a
közös uralkodón kívül a közös minisztériumok : hadügy, a külügy és az ezek fedezésére
szolgáló pénzügy kapcsolta össze. Külön-külön működött viszont a kormány és a parlament.
A közös ügyeket a két parlament által megbízott 60-60 fős delegáció felügyelte akiket a két
törvényhozás választotta. A delegációk  A belső irányítás központja Bécs illetve Budapest
volt. Mindkét ország saját törvényhozó hatalommal (birodalmi gyűlés és országgyűlés), saját
kormánnyal és saját közigazgatási rendszerrel (tartományok és megyék) rendelkezett.
Magyarország a közös ügyeken túl teljes önállósággal rendelkezett. Államformája
alkotmányos monarchia lett. Ferenc József azonban jelentős pozíciókat őrizhetett meg:
ugyanis teljes mértékben kezében maradt a hadsereg irányítása. Az országgyűlés a hadsereget
csak az adó-és újonclétszám megszavazásával tudta ellenőrizni.
A kiegyezés reális  kompromisszum volt, bár nem biztosította a teljes függetlenséget.
A kiegyezés egységes gazdasági rendszert hozott létre. A közös ügyekre kvótát állapítottak
meg: Ausztria 70%-kal, Magyarország 30%-kal részesedett.
A birodalmat egységes piaccá tették:
- vámszövetséget kötöttek
- meghagyták a közös valutát
- szabaddá tették a tőke és a munkaerő szabad áramlását
- összehangolták az adó-, a mérték-, a közlekedési és a hírközlési rendszert.
A gazdasági megállapodás 10 évre kötötték, s lejárta után újratárgyalással lehetett
meghosszabbítani vagy módosítani. Az egységes piac biztosította a térség gazdasági
fejlődését.
A rendszer megszilárdulása nem ment zökkenőmentesen.

3
 4

A nemzetiségi kérdés továbbra is problémát jelentett, mivel a birodalmon belül jelentős

cseh, horvát, román, szerb és szlovák közösség élt. A horvátok az új államot trialisztikusnak
képzelték el, vagyis harmadik államként velünk és az osztrákokkal megegyező jogokat
akartak. Perszonáluniót kívántak létrehozni. Ezt a magyar országgyűlés elutasította, de
hajlandó volt a tartományi különállás elismerésére.
A horvátokkal 1868-ban megkötött kiegyezés a horvátokat elismerte politikai nemzetnek.
Horvátország beligazgatási autonómiát kapott, melynek élén az uralkodó által kinevezett bán
állt. A horvát lett a hivatalos nyelv, működhetett a szábor, mely a magyar (közös)
országgyűlésbe 43 képviselőt delegálhatott. Horvátországot egyesítették a Határőrvidékkel és
Szlavóniával. A kiegyezést azonban ennek ellenére csak a horvát tartománygyűlés többszöri
feloszlatása révén sikerült elfogadtatni.
1868-ban létrejött a nemzetiségi törvény a nemzetiségi viszonyok rendezése érdekben. A
törvény területi egység és az egy politikai nemzet elvének alapján állva széles körű
nyelvhasználatot biztosított az oktatás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás alsó és
középső szintjén. Autonómiát nem biztosított, de lehetővé tette a nemzetiségi egyesületek és
pénzalapok létrehozását. A törvény az ennél többre vágyó nemzetiségeket nem elégítette ki,
de a korszak nyugat-európai szabályozásainál nem nyújtott kevesebbet.
A vegyes vidékeken a törvényhatóságban a 20%-ot elérő kisebbségek számára is biztosították
az anyanyelvi jogokat. A törvény nemcsak engedélyezte az anyanyelvi oktatást, de azt az
állam feladatává is tette.
A magyar társadalomban ekkor alakult ki a szabad paraszti réteg, megszűnt a jobbágyság és
törvényt adtak ki a céhek eltörléséről. Új ipartörvényt adtak ki, mely támogatta a
gyáralapításokat és megfogalmazta, hogy a munkások és a tőkések milyen jogokkal és
kötelezettségekkel bírnak.
A dualizmus korszakának kormányai jelentős szerepet vállaltak az ország művelődésének,
infrastruktúrájának, gazdaságának fejlesztésében. A magyar kormányok az oktatásnak kiemelt
szerepet tulajdonítottak.  Ekkor lett Eötvös József a vallás és közoktatásügyi miniszter, aki
1868-ban bevezette a tankötelezettséget, s így csökkent az analfabéták száma. (kiteljesítették a
Ratio Educationis-t ). Megnőtt az állami intézmények száma: egyetemek, kórházak épültek.
Visszaszorult az egyház befolyása az oktatásban. A kiegyezés után a vasútépítés felgyorsult.
Bár a kortársak közül sokan árulásnak tekintették a kiegyezést  (közéjük tartozott  Kossuth
Lajos is, aki Cassandra levelében: ellenezte a kiegyezést, mivel ebben a magyar nemzet
halálát látta. Megalkuvással, a nemzeti önállóság eszméjének feladásával vádolta Deákot. Úgy
vélte, a porosz-osztrák háború idején határozottabb fellépéssel el lehetett volna érni Ausztria
széthullását. Óvott attól, hogy egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kössék az ország sorsát,
hiszen ez egy vesztes háború nyomán Magyarország széteséséhez is vezethet). Utólag
azonban reális kompromisszumként értékelhetjük a kiegyezést, mely összességében pozitív
hatást gyakorolt hazánkra.
 
Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte
(vázlat)
 Fogalmak: föderális, felirat, határozat, kiegyezés, dualizmus, közös ügyek, kvóta, delegáció,
előszentesítési jog
Nevek: Teleki László, Andrássy Gyula
Évszámok: 1860, 1861, 1865,1867
 Magyarország helyzete 1849 után:
1849-ben, világosi fegyverletétel után Haynau tábornok megtorolta a magyar szabadságharcot:
- október 6-án kivégeztette a 13 „aradi” vértanút (honvédtábornokok) és Batthyány Lajos
miniszterelnököt
-      120 embert ítélt halálra
-       ezreket börtönzött be

4
 5

1851-59 között Ferenc József nyílt önkényuralmat vezetett be, ezért a korszakot
újabszolutizmusnak (neoabszolutizmusnak nevezzük) Alexander Bach belügyminiszter
vezetésével (Bach-korszak) nevezzük (1851-1859).
A cél egységes birodalom kialakítása volt, ezért:
-          a király irányít kizárólagosan,
-          Magyarországot kerületekre osztották,
-          centralizált közigazgatás vezettek be.
DE: következetesen építették ki a polgári államot (osztrák minta):
-          modernizálódás – külföldi tőke bevonásával,
-          ipari fejlődés (vasúthálózat kiépítése),
-          felgyorsult a polgárosodás,
-          megszűnt a belső vámhatár – egységes piac.
A magyar nemesség egy része a kialakult helyzetben az ellenállás valamely formáját választotta:
-      aktív ellenállás (merénylet, összeesküvés, gerilla akciók)
-     passzív ellenállás (Deák Ferenc és köre - a hatalom kijátszása, adócsalás, politikai passzivitás),
-     emigráció (Kossuth, Klapka)
 
A kiegyezés előzményei:
1859-ben Ausztria kudarcot vallott az olasz egységért vívott háborúban. A kudarc hatása:
-          a magyar emigráció (Kossuth) szervezkedésbe kezdett
-          pénzügyi csőd
Ezért:
-          I. Fernc József (1848-1916) felismerte, hogy változtatni kell, nem maradhat az abszolutizmus:
 Menesztette Bachot és a konzervatív arisztokrácia felé nyitott.
 1860-ban kiadta az Októberi Diploma nevű konzervatív alkotmánytervezetet, amely az
1847-es állapot visszaállítása volt
 1861-ben az októberi diplomát kiegészítette a februári pátens, amely meghatározta az
összbirodalmi gyűlés összetételét (a 343 képviselői helyből 85 jutott Magyarországnak,
amely tartományként vett volna részt).
1861-ben I. Ferenc József Magyarországon összehívta az országgyűlést:
-          Deák Ferenc: Feliratban (elismerik, hogy Ferenc József király, cél: különállás Ausztriától)
-          Teleki László: Határozatban (a 48-as OGY legitim, Ferenc József nem király, cél:
függetlenség)
 A vitát a felirati pártiak nyerték, Ferenc József mégis feloszlatja az országgyűlést. Az
uralkodó Anton Schmerling vezetésével alkotmányos és mérsékelten liberális jellegű irányítást
vezetett be (Schmerling provizórium - átmeneti korszak).
A helyzet megoldása érdekében Deák Ferenc közzé tette a „Húsvéti cikk”- et (Pesti Napló, 1865.
IV. 16.).
Lényege:
-              a Habsburg-birodalom biztonsága a legfőbb cél Magyarország számára
-              az 1848-as magyar alkotmány lehetőség szerinti teljes visszaállítása
-              alkotmányosság Ausztriában is
 1866-ban Ausztria vereséget szenvedett a német egységért vívott háborúban a porosz
hadseregtől Könnigratz-nél. Ezért:
-          Ferenc József újabb engedményekre kényszerül
-          előkészítik a kiegyezést
-          Andrássy Gyula vezetésével magyar kormány alakult
-          1867-ben létrejött az osztrák-magyar kiegyezés
-          I. Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták (Buda, 1867. VI. 8.)
 A kiegyezés tartalma:
-          Létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia (Osztrák Császárság + Magyar Királyság)
mint dualista állam (kétpólusú irányítás) Jogalap: Pragmatica Sanctio
-     A két államnak közös az uralkodója (I. Ferenc József)
-     Közös ügyek: külügy és hadügy és közös ezek finanszírozása miatt a pénzügy

5
 6

-    A közös ügyek terheire kvótát állapítottak meg (Ausztria 70%, Magyarország 30 %),
melyet tízévente felülvizsgáltak.
-   A közös hadsereg vezényleti nyelve a német volt, ezért korlátozott számú magyar
honvédség alakult, amely csak a magyar határokon belül tevékenykedhetett
-   Mindkét államnak önálló parlamentje volt, melyek évente 60-60 fős delegációt
állítottak fel a közös ügyek rendezésére.
-  Mindkét állam külön intézte belső ügyeit kormányzatán keresztül
-    Közös érdekű ügyek: közös vámterület, közös jegybank, közös államadósság
átvállalása.
-     Magyarországot és Erdélyt is egyesítették.
 A kiegyezés hatása:
-          Részben megvalósult Magyarország önállósága
-          Jelentős változások mentek végbe:
 feudalizmus lebontása,
 polgárosodás,
 gazdasági felemelkedés,
 tudományos és kulturális megújulás.
 
DE: A kiegyezés történeti megítélése vitatott. Vélemények:
-          szükséges kompromisszum (Deák és követői),
-          árulás (Kossuth és hívei),
-    polgári és gazdasági felemelkedés - „boldog békeidők” (utókor).
 
A magyar külpolitika
A külpolitika mozgatórugói és beágyazottságairól lesz szó ebben a tárgyban leginkább.
Problémakupac:
1. helymeghatározás (kik vagyunk, hol vagyunk, mi a küldetésünk stb.- karakterológiai
kérdés) nem csak az identitásról, hanem karakterológiáról is kell szólni. toposzokkal
teli.
(toposz: megrögzött, visszatérő elem, berögződött mítosz, amivel a magyar történelem tele
van. Ez nagyon sokszor hamis mítosz, azaz féligazság. )
2. mozgásterek és kényszerpályák: függ a történelmi kontextustól és az aktuálpolitikától
(Romsics cikk)

Magyarország helyet nem cserélt, de mégis változó helyen van, a kontextus kívülről változó.
Az ország nem olyan, mint Nagy-Britannia, ami érhetetlen. Mo. határai változnak, stb.
MI a külpolitika iránya? Ez a kívülről meghatározottság nagyon fontos, hiszen Magyarország
sokszor a történelemben nem autonóm szereplő, hanem egy birodalom része. Ez komoly
kérdéseket vet fel, ,mint pld. kell-e törekedni az autonómiára, meg kell-e teremteni a
függetlenséget, vagy egy birodalmi modellen belül kell-e létezni vagy milyen fokú különállás
kell, vagyis Mo. státuszának kérdéséről van szó.
Innen kanyarodunk vissza, hogy kik vagyunk, és mit kell megőriznünk? Be kell-e olvadni? 1.
legyünk-e függetlenek? 2. mit kell megőriznünk ehhez? és, ha megőriztük ezt, akkor merre
menjünk, mi a feladatunk, hivatásunk?Ez szorosan összefügg azzal, hogy ki hivatott
képviselni, megőrizni a magyarság jellegét?
Változó hely kontextusnál az a kérdés, hogy hova akarunk tartozni? Hova akarunk menni? és
miért? Mi nyugat vagyunk, vagy nyugatot akarunk, vagy keletiek vagyunk? vagy köztes
Európa? A probléma az, hogy a magyarsággal egy nagy probléma van, ami bonyolítja a
helyzetet. Ez a kisebbségi kérdés, aminek több dimenziójával van probléma. Egyrészt a

6
 7

multietnikusság kérdése, az, hogy nem homogén a nemzetállam, nem tisztán magyar.
kérdés: MI a magyar? (30-as évek)
Kisebbségi kérdés két vetülete:
- sok fajta nép keveredett, multietnikai, multinacionalista
- a modernizációhoz kapcsolódó kérdés, ami a zsidóságról szól, mi a helyük, szerepük.
Gerő-Romsics vita: mi a zsidók szerepe? a numeru claususból (1920-ból) az első
jogfosztásból egyenes út vezetett-e a gázkamrákig? MI ebben a magyar állam szerepe? Ez a
szembenézés kérdése, ami a magyaroknak nem megy, ezért ez egy lezáratlan utazás
leginkább.

Hova tartozik Magyarország, hol a helye?

Ha azt mondom, nyugathoz tartozik Mo., akkor ez pozitív vagy negatív?
Nyugat:
- kapitalizmus
- demokrácia
- egyenlőség, szabadság
- pluralizmus
- modernizáció
- Minden, ami demokratizáció (emberi jogok, jogkiterjesztés, felvilágosodás).
Kelet:
- hagyományos, elmaradott
- feudalizmus, jobbágyság
- röghöz kötés (elvonom a szabadságát ahhoz, hogy fejlődjön. a kibontakozás, kreativitás,
meritokrácia: két fajta fejlődés
1. beleszületett, öröklött, tradicionális,
2. érdem szerinti, az elért eredmény alapján megvalósuló modernizáció. Az mehet előre, aki
elért valamit, tehetséges, és nem az, aki „lordnak” született.
Amikor keletről és nyugatról beszélünk Mo. vonatkozásában, ezeket a fenti toposzokat
halljuk. A kelet és a nyugat sem egységes, ezek mozgó célpontok. Nem csak Mo. változik,
hanem a kontextus is változik.
Mit gondolunk magunkról?
Thaly Kálmán romantikus történész (XIX.sz.),aki a nemesi kuruc romantikának volt a
képviselője. Azt mondta, hogy mi egy keleti nép vagyunk, és mindig akkor történik valami jó,
amikor a szabadságharcok vannak, ezeket tekinti pozitívnak. Akik vívják ezeket a harcokat,
vagyis a főszereplők a kisnemesek és a középnemesek. Ők az ázsiai lovasok leszármazottjai,
és ők testesítik meg az államalapítók politikai képességét. Tehát ők azok, akik a magyarság
(ki tartja a fáklyát?) küzdenek a függetlenségért.
Másik függetlenségi mítosz: A nemzeti küzdelmet a társadalmi rétegek közötti küzdelemmel
is azonosítja. Ady Endre azt mondja: ez a függetlenségi harc nem csak kifelé irányul, hanem
azért fontos a kuruc függl. harc, mert ez a társadalmi rend átalakításáról szól, és nem a
kisnemes harcol.
Ady Endre: Góg és magóg verse: Ázsiai eredetünkről beszélnek, vagyis visszamaradt
vagyok. A pogányság, az ázsiai eredet a kulcspont. Adynál a munkások stb. a fontos pontok.
A magyar karaktert nem a nemes hordozza, nem ő a hős, hanem a paraszt, a bujdosó, a
munkás és az entelektuáll. Ők a hordozói a progressziónak. A nemes az egyenlő a reakcióval,
a konzervatizmussal és a statikussággal. Ady vezeti be a „kompország” kifejezést, ami azt
jelenti, hogy hogyan jutunk el keletről nyugatra, hogy ha nincsen egy felvilágosult, erős
polgárság. Azt mondja, hogy a nemzet és a fejlődés, a nemzet kialakítása, a modern magyar
nemzet és a fejlődés nem ellentétes egymással. Harmonizálható a kettő. Nyugatra menés
egyenlő europaizációval, ami nem írtja ki a magyar jelleget, a magyarság jellege nem sérül
ezáltal.

7
 8

Mit csináljunk, ha nincs polgárság? A kiegyezés az egy garancia, nem kell egy teljes állami
függetlenség, mert akkor itt maradunk az ázsiaiaknak. Fontos a nyugathoz való tartozás, mert
megoldjuk akkor a szociális kérdéseket, tehát nincsenek nagyon gazdag és nagyon szegény
rétegek. A modernizáció kulcs a nemzet felemelkedéséhez.
Osztrák-Magyar Monarchia! jó vagy rossz a Monarchiához tartozni? (Kosári cikk, ami arról
szól, hogy Európa mit jelent, hogy mozog, stb.) Európa tartalmát meg kell tanulni!
Miért fontos Trianon nekünk? Azért, mert ez az a pillanat, amikor megszületik a függetlenség.
Az I. vh. után három birodalom esik szét. Ez a homogén egység megszűnik azzal, hogy
születik egy kommunistává válni akaró ország. Fontos, mert a függetlenség, eufória elérése
mivel jár? A koldus és az operett ideje. Mo. független lett, de iszonyú árat fizetett érte, ez a
megcsonkítás.
A frusztrációt mi okozza? Nemcsak a területveszteségek, hanem még az, hogy vágyunk a
revízióra, miszerint az egy természetes cél, de a célok és a rendelkezésre álló eszközök
nincsenek összhangban. Versailles után eltelik majdnem 20 év, ami traumákkal és sokkal teli,
hiszen az első siker a revízió első sikere csak 1938-ban van, idáig területi gyarapodás nincs.
Ez az oka, hogy Trianon kérdése mindent felülír. Nem csak az a probléma, hogy csonka
határok lettek, hanem főleg az, hogy sok magyar rekedt kívül. A revízió célja a történelmi
határok visszaállítása. Szent István korában, ahogy kinéztünk, ezt akarták elérni. A lenni
vagy nem lenni kérdés a fő!
Új műfaj születik, a nemzet karakterológia. MI okozta, mi a fejlődésünk útja, milyen legyen a
modernizáció? Németh László: azt mondja, hogy MO. nem volt szerves, központi része a
Habsburg birodalomnak, hanem egy előtér volt inkább, peremvidék. A H. nem segítettek a
modernizációban, hanem leárnyékoltak bennünk, ugyanis a sikeres periódusok azok
voltak ,amikor mi a franciák és az olaszok felé tendáltunk. Ezek a természetes
szövetségeseink: Itália, Németország, Lengyelország, és ha ezektől elvágnak minket, akkor az
nem lesz jó. A Habsburg Királyság egy kényszer volt, ami minket a fejlődésben segített, hogy
a németek Olaszországban voltak, tehát ez a kapcsolat nem szakadt meg teljesen, és amikor a
németek gyengülnek (pl. a 30 éves háború után), akkor az nekünk is hanyatlást okoz. A
Habsburgok csak osztozkodtak rajtunk, nem adtak segítséget. Az oroszokkal és a törökökkel
osztozkodtak rajtunk. A XVIII. században Német szerint egy összmonarchiabeli német nyelvű
arisztokráciát kapunk, hivatalréteget, és ezáltal megszűnik a magyar nemzet.
Haushofer történész bevezette a Mittel-Európa fogalmát, és az abból Swischen (köztes
Európa) fogalmát a szovjet és német területek közötti, úgynevezett peremterületek. Azt
mondja, hogy ez a köztes terület német irányítás, dominancia lesz, és azt mondja, hogy ahogy
Bécs közvetített egy német tradíciót, itt is látunk egy német nyomulást, és attól fél, hogy egy
egység jön létre Bécs és a németek között. Ez lesz 38-ban az Auschluss. Németh László azt
mondja a Habsburgokról: „az ágyba mit a német királyfinak vetett, Hitler feküdt bele”.
Lengyelország felosztása után joggal fél a permanen germanizációtól, a folytatódó német
nyomulástól. Azt mondja, hogy önálló Mo. nem tud megbirkózni a revízióval, önállóan nincs
államiság, hanem egy szövetségi rendszert kell kiépíteni, kell egy szövetségi rendszerben
Kelet-Európa népeit, egy államszövetséget kell csinálni továbbá, hogy Mo-ot vissza lehessen
hárítani. A nemzeti függetlenség egy igaz érték. A pozitív példa az Erdélyi-fejedelemség volt,
ami a túlélést biztosította. Kellett ugyan adót fizetni, nem voltunk teljesen függetlenek, de azt
adófizetés nem elnyomás, az identitásunkat nem veszítettük el, mint a Habsburgoknál. Ők a
negatív példa. Egy új generációt kell nevelni, új szellemiség kell. Német László támogatója a
népfőiskolai programoknak. Felmerül a kérdés, hogy mi ellen kell harcolni? Habsburgok,
dinasztia, németek ellen kell-e? Van az a skizofrén helyzet, hogy mi hűek vagyunk a
királyhoz (királyhű nacionalizmus), de emellett utáljuk a német ajkú császárt. (Ferenc Jóska).
Nekünk kell egy magyar király!
Romsics Ignác cikk:

8
 9

1. Széchenyi, Kossuth: jogkiterjesztés..régen a magyar a vezető elit (nemes) volt.

2. társadalmi osztálykülönbség volt, nemes és nem nemes között nem tett különbséget.
Ez volt a feudalizmus. Nem probléma a külön nemzetiség, és a nyelv sem. Amíg a
nacionalizmus nemzetépítése és a párhuzamosan futó polgárosodás nincs, ez nem
probléma. Az osztálykülönbségek a polgárosodás korában problematizálja a
nacionalizmust, ekkor jön be, hogy szlovák újságot akarok a XIX. században, vagy
román nyelven menjen egy istentisztelet Pesten. Ekkor már nem elég az, hogy
birodalmi alattvaló vagyok, megjelenik a nemzeti nyelv és kultúra, ezzel
párhuzamosan megy a polgárosodás, ami jogkiterjesztést jelent. Felmerül, hogy kinek
adunk jogokat? A zsidónak is van annyi joga?
A fasizmus nem kapcsolódik faji ideológiához, a nácizmus faji ideológiát tartalmaz. Nincs
fajelmélet, fajüldözés a fasizmusban.
A személyiséget, Horthy szerepét kiemeli Romsics, ami által Horthy-ra teszi a felelősséget.
Ha Horthy felelős, akkor azt is mondhatjuk, hogy minden, ami a háborúban történt, azért
Horthy a felelős, de köszönjük mégis, hogy leállította a deportálásokat, viszont ő a felelős a
háború miatt.
Szegfű Gyula történész (Bethlen-kor top történésze). Ő fogalmazza meg, hogy hogy
degenerálódott a magyar alkat, és hogy mi Bécs szerepe. A nagy különbség Német László és
Szegfű között az az, hogy Szegfű: nem lefokozott előtér Magyarország, hanem Bécs igenis
pozitív szerepet játszott, hiszen Bécsen keresztül jött a modernizáció, mint keretként jelenik
meg, és ez nem probléma. Akkor mi a baj? mi az a degeneráció? Bécs, mint minta azért
fontos Szegfűnek, mert Bécsnek tulajdonítható a felvilágosodás, központosítás, és ez pozitív
szerinte. Az, hogy a Habsburg tőke és az arisztokrácia óriási földjei itt vannak, ez Németnek
kritika, rossz. Szegfű viszont azt mondja, hogy ez biztosítja a barokk Mo. újjászervezését.
Ezzel élhette túl a magyarság. MI akkor a baj? Egyértelműen Szegfűnél a nyugati
liberalizmus a baj, ami nem organikus fejlődés eredménye, vagyis nem szerves fejlődés
eredménye, hanem ránk van kényszerítve. Elkorcsosult a három generáció alatt a magyar, és
ez a degenerálódás vezet a magyar birodalom bukásához. A H. keret önmagában nem volt
rossz. A liberalizmus együtt járó kapitalista rendszer, ami a hagyományos demokrácia
visszaszorulását jelenti. A hagyományos uralkodó osztály a lényeges.

Mindenki a nemzeti alkatról beszél, és, hogy ki viszi ezt. Bibó István viszont azt mondja: a
nemzeti alkat nem mozdulatlan és egyetlen kulcsra járó fejlődő valami, sokágú. Azt mondja,
hogy idáig mindenki a lehetőségekről kérdezett, mit kellett volna választani? Habsburg,
különállás, beolvadás, államszövetség? Nem ez a kérdés, hanem, hogy volt-e egyáltalán
lehetőség? Volt-e kényszerpálya, lehetett –e egyáltalán választani? Soha 1938 és 1944 között
nem mértük fel a valós lehetőségeinket, nem valós lehetőségek és adottságok között
cselekszünk, a rossz oldalra álltunk és vakok vagyunk a valós problémákkal szemben.
Szegfű: torzulást, degenerációt összeköti az asszimilációval. (Német is ezt mondja). Nem a
származás, nem a szokás számít, hanem a történelemi eseményekre kell fókuszálni. Miért
erre? Mert nem az asszimiláció okoz gondot, mert ők már reagálnak egy reformációra, nem a
zsidók okozzák a torzulást, hanem mindenki egy hamis játszmát játszik. Nem
kiegyensúlyozott a lélek, mondja. Féligazságoknak, propagandáknak hiszünk.
Kényszerpályákat kreálnak, „hazugsággá merevedő féligazságokat”. Nem nézünk, hogy
milyen a magyar alkat, milyen a mi felelősségünk benne.
Bibó erre azt mondja, hogy mivel nem nézünk szemben és hamis realizmus van a Habsburgok
mellet, semmi esélye nem volt a demokratikus nemzetállamok kialakulásának. Ez azt jelenti,
pld. Horthy alatt az államfői hatalom megerősítése = mit vár a magyar? erőskezű vezetőt, aki
majd ellenőrzi a kormányt stb., de ehelyett polgárok demokratikus közösségének a döntését
kellett volna, demokráciát kellett volna csinálni, mert a demokrácia hiánya miatt hamis

9
 10

kényszerpályák vannak. Hamis az a külpolitika, miszerint a Habsburgok megmentenek-e

vagy..? Bibó: honnan jöttünk? az ázsiai despotizmusból kerültünk egy európai minimumot
kínáló amorf tulajdonságok nélküli birodalomba.

Bipoláris rendszer
1945. megszűnik a hagyományos külpolitika esélye, hiszen békeszerződésekkel bekerülünk a
szovjet blokkba. A kérdés az, hogy valóban ennek szovjetizálással kellett járnia? A
szovjetizálás (a teljes átvétele a szovjet rendszernek, kommunista pártok totális
hatalomátvétele). A koalíciós időkben (48-ig) nincs még totális kommunista hatalomátvétel,
de a szovjetizálás megvalósul, viszont a kérdés fennmarad, hogy ez volt-e Sztálin terve a
teljes beolvadás, vagy volt-e más forgatókönyv is. Ez egyenlő lehet a finlandizációval, ami azt
jelenti, hogy SZU elfoglalja Finno-ot, és relatív autonómia van.
Kérdés, hogy Sztálin miért döntött így?
1. magyarázat: csapdahelyzetben érezte magát megszorítva, hiszen a Truman-doktrína és a
Marshall –terv meghirdetésével bejön a biztonsági dilemma, hogy ők ki akarnak alakítani egy
kapitalista rendszert, tehát kényszerlépésként 47-ben létrehozza a Kominformot, a
Kommunista Országok Tájékoztató Irodáját.
2. mert a nyugati országok hallgatólagosan szemet hunytak a szovjet bekebelezésre.
Milyen fokú volt a szovjet uralom?
1. szovjetizált, kvázi ide sorolható Albánia, Bulgária, Lengyelország, Románia és
Jugoszlávia.
2. preszovjetizálás: Magyarország, Csehország.

1953-ban meghal Sztálin. Enyhülés kezdődik, de nem Sztálin halálával, hanem már 52-ben.
Válságjelek vannak a gazdaságpolitikában, ez kifullad és valamilyen módon lazítani kell. Ezt
hívják desztálinizációnak (enyhülésnek). Ennek egyik jele, hogy Mo. 55. decemberében belép
az ENSZ-be, és a szovjet politika több céllal rendelkezik ebben az időszakban.
SZU céljai:
- feszültségek oldása (kis Rákosi, ki lesz hatalmon, hatalmi harc, belpolitikai
feszültségek.)
- válságkezelés
- nyitás nyugatra, a nyugattal való viszonyok rendezése
- 54 tavaszától a SZU ösztönzésére indul az aktív magyar külpolitika, aminek a
célja, hogy szalonképesek legyenek a keleti országok, és ne csatlósok.
Miért fontos a szalonképesség? mert, ha a nyugattal beszélek, akkor a nyugat felé
önállónak, szalonképesnek kell mutatnom ezeket az országokat, azért, hogy a nyugat
elfogadja őket tárgyalópartnernek, önálló országként, valamint ha önálló országként
jelennek meg, akkor ki tudok velük alakítani egy egységes gazdasági, politikai,
katonai blokkot. Hruscsov célja a katonai..49-ben megalakult a NATO, tehát nekem
erőt kell mutatnom, és a sok csatlósból hirtelen normális felnőtt országokat kell
kreálni, egy katonai blokkot kell létrehoznom a NATO ellen, amit 55-től Varsói
Szerződésnek hívunk. Mo. nyugatnyitó politikát kezd folytatni az USA-val is, amit
nehezít az, hogy háborús pénzekkel tartozunk.
- nyitás a semlegesek felé, ezért Mo-nak kinézték Ausztriát, hogy ő legyen a partner, az
osztrák-magyar viszonyt kell rendezni. Ez meg is történt.

1. a keleti blokk kialakítja a saját katonai biztonsági szervezetét.

2. a németeket semlegesíteni kell, és békés, partneri viszonyt kell kialakítani Ausztriával, a
NATO-ba belépő NSZK-val, a harmadik világgal, a nyugattal.

10
 11

1956. a szovjet intervenció.

Mikojan-doktrína és a csapatkivonás mítosza.
Mikojan-doktrína: a helyi erőkkel szovjet katonai beavatkozás nélkül kell konfliktust
rendezni. A beavatkozás a végső eszköz, és nem egy önként vállalt politikai megoldás.
Először kimerítjük a politikai megoldást és csak végső esetben jön a katonai. Ez a
forgatókönyv működött 68-ban Prágában, 79-ben Afganisztánban. Nem sikerült ez az elv,
mert beavatkoztak. Csakis Lengyelországban van másképp, ahol a helyi erők csinálják meg a
rendet, kijárási tilalom volt. Egy beavatkozás Mo-on nagyon rossz döntés volt, mert
ellenkezőjét váltotta ki annak, amit a szovjetek akartak, azaz elmélyítette a konfliktust. A
szovjetek találtak olyan dokumentumokat, hogy az oroszok feladták volna, volt esélye arra,
hogy kimennek? Ez inkább egy mítosz csak talán, hiszen itt csupán nem arról volt szó, hogy
kiléphet-e Mo., hanem arról volt szó, hogy milyen politikai engedményeket teszünk meg,
hogy a szovjet blokkon belül konszolidálja a hatalmát, maximum a reformok, de olyan nincs,
hogy kilépés. Miért engedünk a reformnak? hát, hogy benn maradjon, tehát ne legyen
restauráció, ne legyen kapitalizmus, ami a nyugat felé sodor. A reform egy eszköz a blokkon
belül tartásra.
Kádár-kor három oszlopa:
1. szovjet blokk
2. a nyugati kapcsolatok. Muszáj volt a kooperáció, a gazdasági együttműködés, a
technika, mivel a nyugaté a modernizáció, és pénzt adnak. Miért engedi ezt a SZU?
miért lehet nekünk a nyugattal kommunikálni.. Azért, mert Kádár János
elkötelezettsége, személye garancia arra, hogy itt nem lesz semmi baj. Miért engedik
meg a gazd-i reformokat? A gazdasági reform csak nem vezet politikai változáshoz,
mivel ott ül Kádár János. Engedjetek gazd-i reformot és akkor hagyjuk a szovjeteket.
Konstruktív lojalitás: maximálisan lojálisak vagyunk, de teszteljük a rendszert, önálló
utakat keresünk, így megőrizhető a belső magyar fejlődés. Libikóka van a pol-i
konfliktuskerülés és a maximális lojalitás között, másrészről a gazd-ban a gazd-i
érdekérvényesítés, az útkeresés, a rugalmasság.
legvidámabb barakk a magyar..
gulyás kommunizmus: (kommunisták vannak, de szocializmus van).
Kádári politika és a gulyás komm. azt jelenti, hogy van egy pol-i stabilitás, aminek a kulcsa az
életszínvonal megőrzése, a fogyasztás lehetősége, viszont ehhez a nyugat kell, a pénzük. Ez
paradoxon: a nyugati pénz nélkül a kádári kommunizmus nem marad fenn. 1970-es évekre
szép eredmények vannak, beindul a fejlődés, modernizáció, de tőkehiány van, ezért hitelt kell
felvenni. IMF hiteleket veszünk fel, 68-ban új gazd-i mechanizmus áll be, ami lazítja egy picit
a szocializációt. Azonban bejönnek itt 71-73-ban az olajválságok, ami hozza nekünk az
adósságspirált, mert nagyon nehéz lesz visszafizetni. Nem volt pénzünk, tehát romlik az
életszínvonal is. A gulyáskommunizmus alapja, hogy a poli-ai stabilitás megjelent, ez egy
alku volt, ezért is nehéz ezt feldolgozni. A Kádár rendszerben ez alku volt. pl. kaptok kávét,
ha cserében lemondtok bizonyos pol-ai jogokról – politikai jogok korlátozása.
A nyugati kapcsolatok két dologhoz vezettek:
1. ők adták a pénzt, de ezt feltételekhez kötötte. pl.: engedmények voltak pld. a demokratikus
ellenzékkel szemben.’75 Helsinki-záróokmány enyhülés (megnézni). Ad a nyugat pénzt, de az
emberi jogokat cserében tiszteletben kell tartani.
2. Viszont a szocialista országok állandó harcban állnak, meg kell erősíteni az ideológiát.
Kihasználni a gazd-i előnyt, ami a fennmaradás garanciája, de küzdelem az ideológia ellen,
ami a bukás garanciája.
Összkelet-közép-európai..a keleti blokkon belüli lobbizás kérdése. A német kérdés nagyon
megosztja az országokat, hiszen Bulgária, Románia és Mo., amely engedne és az NSZK-val

11
 12

kooperálna. Ezért is van az, hogy NDK nagyon fúrja Mo-ot. A szovjet blokk problémákkal
teli.
MI történik a rendszerváltás előtt?
- A rendszer megőrzése, stabilitása volt a cél. Kinek fontos a nyugati hitel? Nekünk
fontos. a SZU is el van adósodva, tehát az ő érdeke is a nyugat, mert akkor nem neki
kell adni, a terhet leveszi a hátáról.
- 88-ban változás következik be, idáig Mo. rugalmas volt, próbálta tesztelni a rendszert.
Ami nem volt tilos, azt talán szabad, ez volt a jelszó. Tilosban is áthajtani, majd
meglátjuk mi lesz! kapunk leszúrást, de meglátjuk mégis mi lesz! Mo. elkezd
hídszerepet játszani a multilaterális szervezetekkel, relatív önállóságra tesz szert, és
azt mondja, hogy a legjobb tanítvány és legjobb tanítómester lesz. Miért is lesz a
legjobb tanítvány? Azért, mert mi kezdjük a reformokat, tehát előrébb vagyunk. 68-as
gazd-i reform, amit tőlünk tanulták el. Kit tanítunk? Hogyan kell a mezőgazdaságot
átszervezni? korlátozott piaci reformokat hogy kell vezetni? A magyar mozgástérhez
az kell, hogy a szovjetek is másképp álljanak hozzá.

Két dologban változtatnak a szovjetek:

1. a szocialista pluralizmus elvének az elfogadása,
2. a Brezsnyev-doktrína lebegtetése. azaz minden ország megválaszthatja saját gaz-di,
társ-i rendszerét. Brezsnyev- doktrína. ha valaki változatni akar a szocialista
rendszeren, akkor katonai beavatkozásra fog sor keülni. Peresztrojka (átalakítás),
glasznoszty (nyitás). – Gorbacsov nevéhez kapcsolódik.
Mi az, hogy lebegtetik a Brezsnyev-doktrínát? AZ, hogy a Gorbacsov sokáig hivatalosan
nem mond le a katonai beavatkozásról. Ezzel próbálta befolyásolni az eseményeket, és
még azt mondta, hogy el lehet menni egy határig, de a szocializmus megőrzése és a
stabilitás biztosítása a cél. A szocializmus átalakítását akarta Gorbacsov.

Miért kell lemondani Kelet-Európát?

- Minden Moszkvában dőlt el, tőlük függött minden. Mi történik, ha beavatkoznak és
rendet tesznek? Ekkor mi történne Gorbacsovval egy ilyen keménykezű
beavatkozásnál? saját magát hitetlenné tenné, és már nyit nyugat felé, tehát a nyugat
bizalmát ezáltal elvesztheti.
Miért kell elengedni K-európát? mert ez kis ár azért, hogy fennmaradjon az SZU. Inkább
elengedem, nincs ereje már a SZU-nak fenntartani a rendszert, nincs módja a katonai
beavatkozásnak, és ez egy kényszerű ár volt, amit fizetni kellett, hogy legalább magukat
megőrizzék. A saját reform irányát úgy biztosíthatta, hogy engedi menni az eseményeket.
A rendszerváltáshoz hogyan álltak a nyugatiak?
- Németország, Nagy-Britannia a mérsékelt, nem lavinaszerű átalakításban hitt,
különben instabilitást, kiszámíthatatlanságot hoz. Miért is? ha túl gyorsan és
radikálisan történnek a reformok, akkor negatívnak hathat a SZU-nak.

12