Maya Banks

Lángolás
Mámor-trilógia

Geopen Könyvkiadó
2015
A mű edeti címe:
Burn

The Breathless Trilogy, Book 3

Copyright © 2013 by Maya Banks

Hungarian translation © Bálint Orsolya, 2015

Fordította: Bálint Orsolya

Geopen Könyvkiadó, 2015

Felelős kiadó a kiadó ügyvezető igazgatója
Felelős szerkesztő: Farkas Krisztina
Borító: Rita Frangie
Borítófotó: Annkozar/Shutterstock
Nyomdai előkészítés: Formula Stúdió
ISBN 978 963 9093 93 5

www.geopen.hu
Geopen a Facebookon

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen

Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

harmadik rész
„Családomnak. Ha nem is vér szerint, de összetartozunk.”
 első fejezet

Ash McIntyre zsebre tett kézzel megállt a Bryant park egyik sétányán és
mélyet szippantott a friss levegőből. A szél még a lassan tavaszba forduló
tél utolsó fagyos leheletét hordozta. Körülötte a padokon és a kis
asztaloknál sokan üldögéltek kávét kortyolgatva, a laptopjukon
pötyögve, vagy az iPodjukon zenét hallgatva.
Ragyogóan szép nap volt, ugyan Ash sosem lelkesedett azért, hogy
egy parkban sétálgasson. Egyáltalán nem is fordult vele elő, hogy
betegye a lábát ilyen helyre. Különösen nem munkaidőben, amikor
általában az irodájában ült és telefonált, e-maileket írt, vagy az üzleti
útjait tervezte. Sosem volt természetjáró típus. De ma valahogy nem bírt
egy helyben maradni. Túl sok minden pörgött az agyában, és észre sem
vette, merre tart, míg végül kikötött a parkban.
Már csak pár nap volt Mia és Gabe esküvőjéig, és az üzlettársát
teljesen lefoglalták az előkészületek, hogy megadja menyasszonyának
álmai menyegzőjét. Jace, a másik legjobb barátja és egyben üzlettársa
pedig jegyben járt Bethanyvel, így ő is mással volt elfoglalva.
Ha nem dolgoztak, a barátai a menyasszonyaikkal töltőték az idejüket,
így Ash csak az irodában találkozott velük, vagy ha nagy ritkán együtt
beültek valahová munka után.
Még mindig közel álltak egymáshoz, és Gabe és Jace is nagyon
igyekezett, hogy bevonják őt az új életükbe. Csakhogy ez már nem olyan
volt, mint régen. A barátai megtalálták a boldogságukat, ő ezzel szemben
még mindig nem tudta megemészteni, mennyire megváltozott
mindhármuk élete az elmúlt nyolc hónap alatt.
Minden szokatlan volt, az ő élete is átalakult, noha a változások nem
vele történtek. Nem mintha nem örült volna a többiek boldogságának, de
a barátságuk kezdete óta először érezte úgy, hogy kívülálló lett. A barátai
persze hevesen tiltakoztak volna ez ellen, hiszen egy család voltak.
Sokkal inkább, mint a saját, eszelős rokonaival, akiket leginkább kerülni
próbált. Gabe, Mia, Jace és Bethany, de különösen Gabe és Jace is
határozottan cáfolta volna, hogy kiszorult a baráti körből. Testvérek
voltak, minden értelemben, ami számított. Szorosabb kapocs volt köztük
a vérrokonságnál. Szétszakíthatatlan szövetség. Mégis, valami
megváltozott. Tényleg a peremre szorult. Még mindig része volt a
társaságnak, csak kevésbé fontos tagja, mint korábban.
A legjobb barátaival évek óta a „Játssz keményen, élj szabadon!”
jelmondat szerint éltek. Csakhogy egy komoly kapcsolat megváltoztat
minden férfit. Átalakítja a fontossági sorrendet. Jól tudta ezt. Megértette.
Az lett volna a furcsa számára, ha Gabe és Jace nem foglalkoznak eleget
a menyasszonyaikkal. Így viszont őt hagyták ki. Ő volt a fölösleges
harmadik, ami egyáltalán nem volt kellemes érzés. Különösen nehéz volt
számára egyedül úgy, hogy Bethany előtt Jace-szel szinte minden nőn
osztoztak. Az esetek többségében hármasban bújtak ágyba. Őrültségnek
hangzott, hogy nem boldogul egymagában, de ez volt a helyzet.
Nyugtalan volt és ingerült, valamit keresett, de még ő se tudta, mit.
Nem arra vágyott, ami Gabe-nek és Jace-nek volt – vagy talán mégis,
csak még magának sem volt hajlandó beismerni. Csak azt tudta, hogy
nem találja a helyét, és ez nem tetszett neki.
Mindig nagyon határozott volt. Pontosan tudta, mit akar, és hogy
megvan a vagyona és a hatalma is ahhoz, hogy megtegye. Nem volt hiány
olyan nőkből, akik boldogan megadták volna neki, amire vágyik. Ám
ebben a pillanatban még ő maga sem tudta, mi lenne az.
Körülnézett a parkban, látta a babakocsikat tologató anyukákat és
bébiszittereket. Megpróbálta elképzelni magát családapaként, de már a
gondolattól is a hideg futkosott a hátán. Harmincnyolc éves volt,
majdnem harminckilenc. Ebben a korban már a legtöbb férfi
megállapodott és családot alapított. Ő viszont a húszas éveit és a
harmincas évei nagy részét is azzal töltötte, hogy az üzlettársaival
közösen felfuttassa a vállalatukat, méghozzá a családja pénze,
kapcsolatai, és bármiféle segítsége nélkül.
Talán ezért utálták őt ennyire, nem is azért, mert folyton lerázta őket.
A legnagyobb bűne az volt, hogy nélkülük ért el sikert. Több pénze és
hatalma volt, mint a nagyapjának. Amúgy a családja többi tagja semmit
se csinált, az öreg vagyonából éltek. A nagyapja akkor adta el jól menő
vállalatát, mikor ő még kisgyerek volt. Ezután egyetlen családtagja sem
dolgozott életében egy napot se.
Ash a fejét csóválta. Kibaszott élősködők egytől egyig Nem volt
szüksége rájuk. Látni se akarta őket. Most pedig, hogy túltett rajtuk – és a
nagyapján –, esze ágában sem volt hagyni, hogy még az ő sikerét is
meglovagolják.
 Megfordult, hogy elinduljon, mert jobb dolga is volt, mint hogy egy
parkban ácsorogjon, és saját magán gondolkozzon, mint akinek
leginkább is agyturkászra lenne szüksége. Össze kellett kapnia magát, és
arra az egy dologra figyelni, ami nem változott: az üzletre. A
Hamilton-Crestwell-McIntyre vállalatnak több új projektje is volt
folyamatban. A párizsi szállodaépítés már sínen volt, miután sikerült új
befektetőket találniuk az utolsó pillanatban kihátrálók helyébe. A dolgok
jól haladtak. Nem volt időszerű bedobnia a törülközőt, különösen miután
Gabe és Jace sem töltött már annyi időt munkával, mint korábban. Ő volt
az egyetlen, akinek a magánélet nem vonta el a figyelmét az üzletről, így
most neki kellett többet vállalni és átvenni pár feladatot, hogy a
barátainak legyen élete a munkán kívül is.
Mikor elindult visszafelé az úton, megpillantott egy fiatal nőt, aki
egyedül üldögélt az egyik asztalnál, távol a többi embertől. Megállt, hogy
jobban megnézze magának. Ahogy hosszú szőke hajába belekapott a
szél, előtűnt lélegzetelállítóan szép arca és ragyogó kék szeme. Még
messziről is feltűnően szép volt.
Hosszú, bő szoknyáját fellibbentette a szél, kivillantva formás lábát.
Strasszköves papucsot viselt, a lábujjkörmei élénk rózsaszínűre voltak
lakkozva, és mikor megmozdult, megcsillant a lábujjgyűrűje. Az ezüst
bokaláncán táncoló napsugár csak még jobban felhívta a figyelmet
hosszú, kecses lábára.
Elmélyülten rajzolt, a homlokát ráncolva, miközben a ceruzája
sebesen siklott a papíron. A mellette álló hatalmas táskából
papírtekercsek álltak ki.
De ami a legjobban lebilincselte Ash figyelmét, az a nyaklánca volt.
Nem illett hozzá, ezt rögtön látta. Szorosan simult vékony nyakára, de
valahogy furán állt rajta. Egyáltalán nem passzolt hozzá.
Az egész megjelenéséhez képest túlságosan hivalkodó volt az a
gyémánt ékköves nyaklánc. Minden bizonnyal drága és valószínűleg
eredeti darab volt, de nem illett a képbe. Sőt kirívóan elütött tőle. Ez
azonnal kíváncsivá tette, mert amikor ilyen ékszert látott egy nőn, az
számára egész mást jelentett, mint az átlagos szemlélőnek. Furdalta az
oldalát, vajon nyakörv-e, vagy a nő magának vette. Ha valóban nyakörv
volt, a férfinak, aki kiválasztotta, szánalmasan pocsék ízlése volt. Nem
ismerte a nőt igazán, vagy nem is érdekelte, hogy egy ilyen fontos ékszer
illik-e az alávetettjéhez.
 Ha ő ezt csupán pár perc alatt felmérte, hogy a pokolba nem sikerült
annak a férfinak, aki az ágyát osztotta meg vele? Talán a nyakörv inkább
a domináns férfi személyiségéről árulkodott, ami arroganciára és
ostobaságra vallott.
A nyakörv azt hivatott jelképezni, milyen nagy becsben tartja a
domináns az alávetettjét, és legfőképp illenie kellett a nőhöz, aki viseli.
Máris túl sok elméletet gyártott. Talán csak egy egyszerű nyaklánc
volt, amit a nő magának választott. Csakhogy számára egy ilyen ékszer
jóval többet jelentett puszta kiegészítőnél.
Észre sem vette, milyen régóta figyeli a nőt, de az mintha megérezte
volna, egyszerre felemelte a tekintetét. Mikor a pillantásuk találkozott, a
nő szeme tágra nyílt. Riadtnak és zavartnak tűnt, mint akit rajtakaptak.
Sebesen összecsukta a vázlatfüzetét, és belegyömöszölte a táskájába.
Mikor felállt, és elkezdte a többi holmiját is bedobálni a hatalmas
táskába, Ash ráeszmélt, hogy menni készül. Gondolkodás nélkül elindult
feléje, sebes léptekkel. Az adrenalin elárasztotta a vénáit. Hajtotta a
vadászösztön. A felfedezés izgalma. A kihívás és a kíváncsiság. Tudni
akarta, ki ez a nő, és mit jelent rajta az a nyaklánc.
Miközben közeledett feléje, megfordult a fejében, hogy ha az ékszer
valóban azt jelképezi, amire gondol, akkor most behatol egy másik férfi
felségterületére, csakhogy ez cseppet sem érdekelte.
Íratlan szabály, hogy nem hajtunk rá egy másik domináns
alávetettjére, de magasról tett a szabályokra. Legalábbis azokra,
amelyeket nem ő hozott. Ráadásul ez a nő gyönyörű volt. Izgalmas. Talán
épp ő volt az, akit keresett. De hogyan is tudhatná meg, ha nem beszél
vele, mielőtt még lelép?
Már majdnem odaért hozzá, mikor hirtelen megfordult, hogy
elinduljon, és csaknem összeütköztek. Valósággal belegyalogolt a nő
intim szférájába. Még jó, hogy nem kezdett rögtön a nyílt színen
sikoltozni. Valószínűleg úgy festett, mint valami zaklató, aki épp lecsap
az áldozatára.
Hallotta, ahogy a nő szaporán veszi a levegőt, majd egy lépést tett
hátra, a táskájával nekiütközve a széknek. A táska kiborult, és a ceruzák,
ecsetek, papírok mind szerteszét gurultak a földön.
– Francba! – mormolta a nő.
Gyorsan lehajolt, és a papírok után kapkodott, Ash pedig elindult egy
papírlap után, amelyet a szél már pár méternyire elsodort.
 – Majd én összeszedem! – hadarta a nő. – Kérem, ne fáradjon!
Ash elkapta a rajzot, és feléje nyújtotta. – Egyáltalán nem fáradság.
Sajnálom, ha magára ijesztettem.
A nő remegve felsóhajtott, miközben a papírért nyúlt. – Mit mondjak,
sikerült!
Ash rápillantott a papírra, miközben átnyújtotta, és mikor megnézte a
rajzot, meglepetten pislogni kezdett, mert felismerte rajta saját magát.
– Mi az ördög? – mormolta félhangosan, nem törődve a nő hirtelen
mozdulatával, ahogy ki akarta kapni a kezéből a lapot.
– Kérem, adja vissza! - kérlelte a nő.
Ijedtnek tűnt, mint aki attól tart, hogy mindjárt üvöltözni kezdenek
vele. De Asht ennél jobban foglalkoztatta a bő pólóból kivillanó oldala,
ahogy a papír felé nyúlt.
Észrevett a karja alatt egy tetoválást. Épp olyan életteli és vibrálóan
színes volt, akárcsak a nő. Bár nem tudta jobban megnézni, valamiféle
virág lehetett, vagy inda, ami valószínűleg felfelé vagy lefelé, esetleg
mindkét irányba folytatódott a testén. Persze szeretett volna többet is
látni belőle, de a nő leengedte a karját, elrejtve az oldalát a pillantása elől.
– Miért rajzolt le? – kérdezte kíváncsian Ash.
A nő elpirult, az orcái rózsásan ragyogtak. Fehér bőre volt, amit épp
csak megkapott a nap, de a szőke hajához és a hatalmas, tengerkék
szeméhez csodásán illett. Gyönyörű volt. És kétségtelenül nagyon
tehetséges.
Tökéletes rajzot készített, könnyen felismerte magát rajta. Jól elkapta
a gondolataiba mélyedt arckifejezését, a távolba révedő tekintetét, ahogy
zsebre tett kézzel álldogál és magáról gondolkodik. Ez is benne volt a
rajzban, és hirtelen nagyon sebezhetőnek érezte magát, amiért egy
vadidegen mindössze pár perc alatt így ráérzett a hangulatára, és
felfedezte, amit az egész világ elől el akart rejteni.
– Csak elkapott az ihlet – szabadkozott a nő. – Rengeteg embert
lerajzolok. Bármit, amit érdekesnek találok.
Ash elmosolyodott, le sem véve róla a szemét. A nő szeme olyan
átható tengerkék volt, hogy boldogan elmerült volna a mélységeiben.
Ráadásul az átkozott nyaklánc is izgatta, de főleg az, amit jelenthetett.
– Szóval azt mondja, érdekesnek talál.
A nő megint elpirult. Ő is épp annyira megnézte magának, mint Ash
őt. Talán csak kevésbé feltűnően, de hát Ashnek sosem volt erőssége a
visszafogottság.
– Úgy festett, mint aki nem találja a helyét – bökte ki a nő. – Nagyon
karakteresek az arcvonásai. Muszáj volt lerajzolnom. Érdekes az arca, és
látszott, hogy valami nyomasztja. Az emberek sokkal őszintébbek, ha azt
hiszik, senki sem figyeli őket. Ha portrét állt volna, a rajz nem ilyen
lenne.
– Nagyon jól sikerült! – jegyezte meg elismerően Ash, és újra
megnézte a rajzot. – Nagyon tehetséges.
– Most már visszakaphatom? – rimánkodott a nő. – Késésben vagyok!
Ash felnézett rá és kérdőn felvonta a szemöldökét. – Addig nem
készült menni, míg meg nem látta, hogy idejövök.
– Akkor még nem voltam késésben, mint most.
– Miről késik el?
A nő rosszallóan nézett rá, a szeme ingerülten megvillant.
– Nem hiszem, hogy ez magára tartozna.
– Ash. A nevem Ash.
A nő bólintott, de nem mondta a nevét, pedig Ash ebben pillanatban
mindent megadott volna érte.
Kinyújtotta a kezét, és megérintette a nyakláncot.
– Van ennek köze ahhoz, amiről elkésik?
A nő egy lépést tett hátra, és még szúrósabban nézett rá.
– A domináns férfija várja?
A nő szeme tágra nyílt a csodálkozástól, és automatikusan a
nyakláncához kapott.
– Mi a neved? – kérdezte közvetlenebb hangra váltva Ash, miután
még mindig nem válaszolt. – Én megmondtam az enyémet.
Udvariasságból illene neked is megtenni ugyanezt.
– Josie – suttogta alig hallhatóan. – Josie Carlysle.
– Kinek a tulajdona vagy, Josie?
Josie morcosan nézett rá, és elkezdte a ceruzáit bedobálni a táskájába.
– Senkinek nem vagyok a tulajdona!
– Akkor rosszul gondolom, hogy ez rajtad egy nyakörv?
Újra megérintette a nyakláncot, és majdnem kirázta a hideg. Le akarta
venni Josie-ról, mert nem illett hozzá. A nyakörvet a legnagyobb
gondossággal kell kiválasztani az alávetett számára. Úgy, hogy illjen a
személyiségéhez. Különleges darab kell, ami csak neki készült, nem
tömegáru.
 – Nem tévedsz – felelte Josie olyan búgó hangon, hogy Ash gerincén
végigfutott a borzongás. Ez a nő már a hangjával is másodpercek alatt el
tudott csábítani egy férfit. – De nem vagyok senkinek a tulajdona, Ash.
Igen! Végre kimondta a nevét! Megmagyarázhatatlan elégedettség
töltötte el. Újra akarta hallani, ahogy kimondja. Szeretkezés közben.
Miközben csókolja, simogatja, és sóhajtozik a gyönyörtől.
Ash felvonta a szemöldökét.
– Akkor talán te nem vagy tisztában a nyakörv jelentesével?
Josie felnevetett. – De, de nem vagyok a tulajdona. Senkinek sem.
Ajándék volt, és hordom, semmi több.
Ash közelebb hajolt, és Josie ezúttal nem húzódott el, hanem
kíváncsian, talán várakozón figyelte. Ő is érezte a köztük vibráló
vonzalmat. Csak akkor nem vette volna észre, ha vak, vagy ha
szándékosan nem akar tudomást venni róla.
– Ha az én nyakörvemet viselnéd, nagyon is jól tudnád, hogy az
enyém vagy – dörmögte Ash. – Továbbá egy másodpercig se bánnád,
hogy teljesen odaadtad magad nekem. Ha én gondoskodnék rólad,
egyértelműen a tulajdonom lennél. Ez nem is lenne kérdés. És nem
haboznál, ha megkérdeznék tőled, ki a domináns férfid. Azt sem
mondanád, hogy a nyakörv csak ajándék volt, nem több, mint bármelyik
ékszer. Jelentősége lenne, Josie! A legfontosabb lenne számodra, és ezt te
is tudnád.
Josie csodálkozva nézett rá, majd újra felnevetett, csillogó szemmel. –
Kár, hogy nem vagyok a tiéd! – felelte kacéran, majd sarkon fordult, a
vállára vette a táskáját és elsietett, faképnél hagyva Asht, aki
mozdulatlanul állt, a róla készült rajzot fogva.
Nézte, ahogy Josie elmegy, és közben hosszú hajába kap a szél. A
papucsa kivillant a szoknya alól, a bokalánca lágyan csillogott lépései
közben. Lenézett a rajzra.
– Tényleg kár – mormolta.
 második fejezet

Ash bezárkózott az irodájába, és elmélyülten olvasott egy jelentést. Nem

üzleti beszámoló volt. Nem is grafikon. Nem egy e-mail, amire
válaszolnia kellett. Josie Carlysle személyes aktája volt.
Gyorsan akcióba lépett, és felhívta ugyanazt a magánnyomozó irodát,
akiktől Bethany anyagát kérte be, akkor még alaposan felbosszantva
ezzel Jace-t. Jól dolgoztak, és ami még fontosabb, gyorsan.
Miután találkoztak a parkban, képtelen volt kiverni a lányt a fejéből.
Nem tudott szabadulni a megszállottságától, bár nem is tudta, hogyan
nevezze, csak azt, hogy kísértetiesen hasonlított arra, ahogy Jace
viselkedett, mikor először találkozott Bethanyvel, ő pedig a barátja
szemére vetette a meggondolatlanságát és a forrófejűségét. Mit szólna
Jace, ha tudná, hogy most ő nyomoztat Josie után? Biztosan azt hinné,
hogy elment az esze. Ahogy ő is pont ezt hitte, mikor belezúgott
Bethanybe.
A jelentés szerint Josie huszonkilenc éves volt. Művészeti
középiskolában érettségizett és egy alagsori műteremlakásban lakott az
Upper East Side-on. A lakást ő bérelte, nem egy férfi. Valójában a
jelentésben szinte semmi sem utalt arra, hogy férfi is van az életében.
Kivéve, hogy bizonyos időközönként felvette őt valaki a lakásánál.
Viszont a jelentés csak az elmúlt pár napra vonatkozott, hiszen csak az
után adott megbízást az irodának, hogy találkoztak.
Josie az ideje jó részét a parkban töltötte és rajzolt vagy festett. A
képeiből párat kiállították egy pici galériában a Madison Avenue-n, de
egyet sem adtak el belőlük. Legalábbis azóta nem, hogy ráállította a
nyomozót. Emellett bohém ékszereket is tervezett, volt saját honlapja és
egy webáruháza is, ahol rendelni lehetett a kézműves munkáiból.
Minden jel arra utalt, hogy igazi életművész. Nem volt megszabott
munkaideje, sem állandó napirendje, kedve szerint jött-ment. Ugyan még
csak pár napja figyeltette, de úgy tűnt, magányosan él. A magánnyomozó
senki mással nem látta, csak azzal a férfival, akiről azt feltételezte, hogy a
dominánsa.
Ez nagyon furcsa volt számára. Ha Josie az övé lenne, biztosan nem
csak ilyen kevés időt töltene vele, és nem hagyná ilyen hosszan egyedül.
Úgy tűnt, annak a férfinak csak egy dologra kell, és vagy ő, vagy Josie
nem vette komolyan a kapcsolatukat.
Talán csak játszadoztak egymással?
Nem mintha ítélkezett volna bárki fölött is, de az ő világában a
dominancia nem játék volt. Az volt a legfontosabb, mindennek az alapja.
Nem ért rá játszmákra, ráadásul azok csak felbosszantották. Ha egy nő
nem akart behódolni, máris hátat fordított neki. Ha csak valami cuki kis
szerepjátékot akart, amiben eljátssza az alávetettet és szándékosan
kiprovokálja a büntetést, ő azon nyomban lelépett.
Csakhogy eddig a legtöbb nőn, akit ágyba vitt, osztozott Jace-szel.
Megvoltak a szabályaik, és a nőket az első percben felvilágosították
ezekről. Bethany viszont fordított a kockán, sőt eltörölte a szabályokat.
Jace nem akart osztozni rajta, amit megértett. Ugyan időbe telt neki, de
már tisztában volt vele. Ám ez nem jelentette, hogy ne hiányoztak volna
neki a közös élmények a legjobb barátjával.
Másrészről most, hogy Jace nem volt képben, már egyedül ő
irányított. Nem kellett óvatoskodnia, nehogy megbántsa a barátját, és
csakis a saját szabályai szerint játszhatott. Ez tetszett neki. De még
mennyire! Mindig is tisztában volt vele, hogy az emberek félreismerik.
Hármuk közül mindig őt tartották a laza, kedves és kedélyes fickónak.
Csakhogy mind tévedtek.
Mindhármuk közül ő volt a legkeményebb, ezt tudta ő is. De
visszafogta magát, ha Jace-szel ugyanazzal a nővel voltak, mert tudta,
hogy sokkal tovább menne annál, ami Jace-nél a határ. Ezért csak annyit
engedett meg magának, amennyit Jace, és rövid pórázon tartotta azt az
énjét, amelyik teljes hatalomátvételt követelt. De eddig nem is találkozott
olyan nővel, aki felébresztette volna ezt az oldalát.
Egészen mostanáig.
Persze ez baromság volt, hiszen nem is ismerte Josie-t. Ugyan tudott
róla pár dolgot a jelentésből, de ez még édeskevés volt. Azt sem tudta,
hogy belemenne-e abba, amit ajánlana neki. És hogy megadná-e cserébe
azt, amit akar. Ez volt a nagy kérdés, merthogy nagyon sokat akart.
Sokat is adott cserébe, de az elvárasai még egy olyan nőnek is kihívást
jelentettek volna, akivel összeillik az életstílusuk.
Újra a jelentésre nézett, és azon töprengett, mi legyen a következő
lépés. Már ráállított egy embert, hogy figyelje. Nem volt nyugodt, amiért
olyan sok időt tölt egyedül. Nem mintha nem úgy gondolta volna, hogy
egy nő azt csinál amit csak akar, és oda megy, ahová kedve tartja. De
Josie miatt aggódott. Nagyon is. Vajon az állítólagos dominánsának volt
fogalma arról, hol tölti a napját? Vajon védelmezte őt? Vagy csak akkor
találkozott vele, ha kellett valaki, akit megdughat?
Csaknem felmordult mérgében, de visszafogta magát. Le kellett
nyugodnia és hideg fejjel gondolkodni. Ez a nő semmit se jelentett
számára. De mikor erre gondolt, érezte, hogy magának is hazudik. Igenis
jelentett valamit. Csak még nem tudta, mit.
Megcsörrent a mobilja, és a kijelzőre pillantva meglepődött. A
magánnyomozó kereste.
– Ash – szólt bele izgatottan.
– Mr. McIntyre, Johnny vagyok. Csak el akartam mondani, amit az
előbb láttam. Az alapján, amit nekem mondott, úgy gondoltam, tudni
szeretné.
Ash felült a székben, és összeráncolta a homlokát.
– Mi a baj? Talán megsérült?
– Nem, uram. Most jött ki egy zálogházból. Eladott pár ékszert. Bent
voltam az üzletben, és hallottam, hogy azt mondja, pénzre van szüksége,
hogy a lakbért kifizethesse. Az eladó megkérdezte, hogy zálogba vagy
eladásra hozta-e az ékszereket, mire azt felelte, adják el, mert nem hinné,
hogy lesz pénze arra, hogy kiváltsa, hacsak valami nem történik. Azt nem
mondta, minek kellene történni, de úgy gondoltam, biztos tudni szeretne
az esetről.
Ash agya vadul kattogott. Mégis mi a francot keresett Josie egy
zálogházban? Ha pénzre volt szüksége, miért nem adott neki a
dominánsa? Miért nem gondoskodott róla? Ha az övé lenne, soha be nem
tenné a lábát zálogházba, ez holtbiztos.
– Vegye meg! Az összesét! Nem érdekel, mibe kerül. És hozza ide
nekem! – hadarta a telefonba.
– Igen, uram – felelte Johnny.
Megszakította a hívást, hátradőlt a székében és erősen gondolkodott.
Aztán hirtelen felpattant, felkapta a telefonját, és hívta a sofőrt, hogy
vegye fel az épület előtt.
A folyosón majdnem összeütközött Gabe-bel.
– Ash, van egy perced?
– Most nincs! – vágta rá Ash, és ment tovább. – Sürgős dolgom van.
Majd később beszélünk, oké?
– Ash?
Ash megállt, és türelmetlenül megfordult. Gabe hunyorogva
méregette.
– Minden rendben?
– Persze! Csak most rohannom kell. Majd kereslek!
Gabe hitetlenkedve nézett rá. Neki viszont esze ágában sem volt
megosztani vele azt, ami aggasztotta. Gabe-nek épp elég gondja volt az
esküvőjével. Basszus, a lagzi épp másnapra esett! Tehát Gabe
valószínűleg ezzel kapcsolatban akart vele beszélni.
Megtorpant a folyosó végén és visszakiabált Gabe-nek.
– Minden rendben az esküvővel? Mia jól van? Szükséged van
bármire?
Gabe megállt az irodája ajtajában és elmosolyodott.
– Minden rendben! Vagy legalábbis rendben lesz, ha vége az átkozott
ceremóniának és Mia végre az enyém lesz. Ugye jössz ma este? Jace
legénybúcsút akar tartani nekem, de Mia nincs odáig az ötlettől.
Valószínű Bethany sem, de Jace megesküdött, hogy csak megiszunk pár
pohárral a Ricksben, és semmi olyat nem teszünk, amivel a nőket
felbosszanthatnánk.
Basszus! Teljesen elfeledkezett erről. Annyira lefoglalta, hogy
Josie-ért aggódott, hogy az egész esküvő és a legénybúcsú is kiment a
fejéből.
– Igen, ott leszek! Nyolckor, ugye? Majd ott találkozunk!
Gabe bólintott. – Rendben, megvárunk. Remélem, el tudod intézni
addig a dolgodat.
Gabe megint gyanakodva figyelte, de ügyet sem vetett rá, már a lifthez
robogott. Nem ért rá bájcsevegni, ha oda akart érni a galériába zárás előtt.

●●●

Belépett a kicsinyke művészeti galériába, és gyorsan szemügyre vette a

helyet. Nyilvánvaló volt, hogy a tulaj nem nagykutya, és nem sok híres
művész alkotása lóg a falain. Valószínű inkább kezdő művészeké, akiket
még nem fedeztek fel. Vagy még csak abban reménykednek, hogy
egyszer majd felfedezik őket. A pillantása megakadt egy képen, és rögtön
tudta, hogy ez Josie egyik munkája. Pont olyan volt, mint ő: ragyogó,
színes, könnyed. Érezte a közelségét, miközben a képet nézte. Látta őt
maga előtt, felidézte az illatát, a mosolyát, a tengerkék szemét, amiben
szívesen elveszett volna. Igen, ez valóban az ő képe volt. Nem
tévedhetett.
– Segíthetek?
Mikor megfordult, meglátta az idős férfit, aki a háta mögött állt és
mosolygott. Kopott öltönyt és letaposott cipőt viselt, a szemüvege pedig
csak még jobban kihangsúlyozta a homlokán és a szeme körül a ráncokat.
– Josie Carlysle – mondta kertelés nélkül. – Kiállítja itt a munkáit?
A férfi meghökkenten nézett rá, majd újra elmosolyodott és a falra
mutatott.
– Igen. Nagyon tehetséges! De nem elég tudatos. Szerintem ezért nem
kapták még fel. Túlságosan sokféle stílusjegyet használ, és még nem
alakult ki a saját hangja. Olyan, amit fel lehet ismerni, ha érti, mire
célzok.
– Nem, nem értem – felelte türelmetlenül. – Nekem tetszenek a
munkái. Ez az egy képe van, itt a falon?
A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem, dehogy. Több is van tőle. De
egyszerre mindig csak pár képet tudok átvenni Azt kell kiállítanom, amit
el is tudok adni, és az ő munkáiból eddig sajnos csak egy-kettő fogyott.
Emiatt nem is tudom már kirakni az összes képét.
– Megveszem az összesét!
A férfi még mindig csodálkozva nézett rá, de rögtön ahhoz a képhez
sietett, amelyet először megnézett, és levette a falról. Rémesen volt
bekeretezve, és máris azon gondolkodott, hogy új keretet csináltat neki.
Olyat, ami méltóbb Josie tehetségéhez. De előbb még fel akarta vásárolni
az összes képét, és megmondani a galériatulajdonosnak, hogy ezután
bármit is hozzon be még, arra igényt tart.
Az eladó pár perc alatt összeszedte Josie valamennyi képét, és odavitte
őket a galéria ajtaja mellett álló pulthoz. Aztán megállt, megfordult, és
elgondolkodva nézett Ashre.
– Van még egy, hátul a raktárban. Két nappal ezelőtt hozta be. Nem
volt helyem, ahová kiakasszam, de nem volt szívem nemet mondani neki.
Pedig korábban már megmondtam neki, hogy addig több képét nem
veszem át, míg nem tudok belőlük egyet sem eladni.
– Azt is kérem! – vágta rá Ash.
 – Látatlanul?
Ash bólintott. – Ha ő csinálta, akkor megveszem. Minden egyes
darabot, amije csak van tőle.
A férfi arca felderült. – Rendben. Csodás! Josie el lesz ragadtatva.
Alig várom, hogy elmondhassam neki.
Ash felemelte a kezét, megállítva az eladót, miközben elindult hátra a
képért.
– Azt mond neki, amit csak akar, de az én nevemet nem mondhatja el,
és rólam semmilyen információt nem adhat ki neki. Teljes névtelenséget
akarok, különben nincs üzlet. Megértette? Ezenkívül itt hagyom
magának a névjegyem, hogy ha bármit behoz, hívjon fel. Akármi is
legyen, megveszem. Mindenért dupla árat fizetek, ha ő is megkapja
belőle a részét. És rá fogok jönni, ha átvágta, úgyhogy meg se forduljon a
fejében. De ezért a pénzért elvárom, hogy mindenre elővásárlási jogom
legyen, amit csak behoz ide, és azt mind megveszem. Tehát magának az
az érdeke, hogy hagyja, hogy bármit behozzon, amit csak akar.
– Természetesen – hebegte a férfi. – Mindent a kívánsága szerint
intézek. Josie-nak csak annyit mondok, hogy valakinek megtetszettek a
munkái, és mindet megvette. Már ettől is nagyon boldog lesz. Aztán
természetesen megmondom neki, hogy behozhat bármit, amije még van.
Ash bólintott.
– Jól van. Akkor értjük egymást.
– Teljes mértékben. Máris hátramegyek még azért a képért. Szeretné
most elvinni őket, vagy házhoz szállíttassam őket?
– Ezt az egyet magammal viszem – mormolta az első képre mutatva,
amit meglátott a falon. – A többit szállíttassa a lakásomra.
A férfi bólintott, majd hátrasietett, és egy perccel később visszatért
egy papírba és védőfóliába csomagolt, bekeretezetlen képpel.
Ash odanyújtotta neki a hitelkártyáját és figyelte, ahogy összeadja a
képek árát. Nem tudta, pontosan mennyi ebből Josie része, de amennyit
kifizetett, abból rövid távon biztosan megoldódnak az anyagi gondjai.
És hosszú távon? Amiatt már nem aggódott ennyire. Mert bár
Josie-nak fogalma sem volt a szándékairól, ő teljesen biztos volt benne,
hogy a jövőjének része lesz.
 harmadik fejezet

Nyolc óra után tíz perccel Ash besétált a bárba és odament az asztalhoz,
ahol Gabe és Jace már az első italuknál tartottak. Mindketten felnéztek,
Jace intett neki.
– Mit iszol ma este? A szokásosat? – kérdezte tőle Jace, miután leült
mellé. Megjelent egy pincérnő, és csábosan mosolyogva Gabe vállára
tette a kezét.
– Szomorúan hallom, hogy elkelt – mondta a pincérnő kacéran.
Gabe szúrós tekintettel ránézett, de nem szólt semmit, mire a nő
gyorsan levette róla a kezét és Ashhez fordult.
– Mit hozhatok?
Nem volt kedve inni, de nem akarta elrontani a barátja utolsó szabad
estéjét. Valójában ez volt mindhármuk utolsó szabad estéje. Noha sem
Jace, sem ő még nem volt nős, Jace is nemsokára az lesz. Ez volt az
utolsó este, amikor még mindhárman függetlenek voltak, egyben a
lezárása a csaknem húsz évig tartó „játssz keményen, élj szabadon”
korszakuknak.
Persze a barátai rögtön cáfolták volna, hogy már nem szabadon élnek
vagy nem játszanak keményen. És ő is tudta, hogy mindketten nagyon jól
választottak. Mia és Bethany is benne voltak a játékban, és egyik barátja
sem érezte tehernek az elkötelezettséget.
– Skót whiskyt – bökte ki végül,
– Ilyen nehéz döntés volt? – gúnyolódott Jace.
Ash elvigyorodott, bár ez inkább grimasz volt. Pár perccel később a
pincérnő visszatért az italával, ő pedig felemelte, poharát, hogy köszöntőt
mondjon.
– Igyunk Gabe-re, aki elsőként adja be a derekát! Vagyis elsőként, de
másodszorra – helyesbített, utalva arra, hogy Gabe már volt nős. Már
szinte meg is feledkezett róla, és biztos volt benne, hogy ő sem szívesen
emlékszik vissza rá. Az első házassága nem tartott soká, ráadásul csúfos
véget ért, Ahogy várható volt, Gabe fel is horkant, de azért felemelte a
poharát. – Mia az egyetlen, aki számít!
Jace bólintott. – Egyértelműen jobb választás, mint Lisa volt!
 – Mondja ezt a saját bátyja – horkant fel Ash.
Jace felvonta a szemöldökét. – Azt akarod mondani, Mia nem jó
választás?
– Még csak az kéne! De nem akarom Gabe-et felhergelni, hogy aztán
holnap monoklival álljon az oltár elé! – vigyorgott Ash.
Gabe felmordult. – Ki mondta, hogy nekem lesz monoklim? Feltörlöm
veled a padlót, seggfej kém!
Ash a szemét forgatta, majd hátradőlt a székében. – Szóval ez lett
belőlünk? Itt üldögélünk egy asztalnál, mint a vén szivarok, egy nappal
az esküvőd előtt?
– Rád nem vár senki otthon, akinek meg kellene magyaráznod, ha
valami őrültséget csinálsz – jegyezte meg lemondóan Jace. – Mia és
Bethany szétrúgnák a seggünket, ha igazi legénybúcsút rendeznénk.
Szóval igen, ez a ma esti program. Sajnálom, haver!
– Amúgy is túl öregek vagyunk már a vaduláshoz – szólt közbe Gabe.
– Már nem az a legnagyobb szórakozás számunkra, ha úgy viselkedünk,
mint pár kiéhezett egyetemista, akik örülnek, ha végre nőhöz jutnak.
– Erre iszom! – vágta rá Jace.
– Hát, ha ezt akarjátok, felőlem legyen! – mondta Ash. – Basszus,
tényleg azt csináltuk?
Gabe felnevetett. – Ennél azért jobbak voltunk, de ne mondd, hogy te
nem emlékszel az egyetemi bulikra. A rengeteg piálásra és még több
dugásra. Nem mindig ebben a sorrendben.
– Én legalább emlékszem az összes nőre, akit megdugtam! – jegyezte
meg szarkasztikusán Jace.
– Ha nem is jutna eszedbe mind, Ash segítene felidézni – vágott vissza
Gabe. – Engem nincs, aki emlékeztessen, mert sosem dugtam hármasban
a legjobb barátommal.
– Most eszembe jutott valami – szólalt meg Ash. – Valószínűleg ez az
egy dolog van, amit sosem próbáltunk ki. Négyesben még nem csináltuk.
Jace felnevetett, aztán Gabe is csatlakozott és tovább ugratták
egymást.
Több pohár itallal később Gabe lopva elkezdte az óráját nézegetni,
amin Ash magában remekül szórakozott. Biztosan alig várta, hogy
hazamehessen Miához. Magasról tett a szokásra, hogy a vőlegény nem
láthatja a menyasszonyt az esküvő előtti estén. Nyilván együtt töltik az
éjszakát Miával, reggel pedig tesz róla, hogy Mia késésben legyen a
készülődéssel, mert rögtön a nászutas témára térnek.
– Ne érezd úgy, hogy miattunk maradnod kell – szólt Gabe-nek.
Gabe felkapta a fejét, és bűnbánó képet vágott, mire Jace elnevette
magát. – Mennyi ideg is lesztek nászúton Miával? Nem is mondtad még,
és nem láttam az irodai naptáradat, hogy mennyi időre tetted szabaddá
magad.
Gabe arckifejezése komollyá vált.
– Két hétig nem dolgozom. Még telefont és laptopot se viszek
magammal. Úgyhogy ha ez idő alatt megy csődbe a vállalat, leverem
rajtatok!
– Menj a picsába! – dohogott Ash. – Így is Jace és én visszük a munka
nagyját. Te csak hátradőlsz és dirigálsz.
– Meglep, hogy csak két hétre mész el – jegyezte meg Jace. – Azt
hittem, legalább egy hónapig nem látunk.
– Nem mondom, nagy a kísértés, de egyelőre két hét elég lesz.
Mostantól fogva gyakrabban fogok szabadságot kivenni. Mia még sok
helyre szeretne eljutni, én pedig boldogan viszem el mindenhová.
– Megérdemled, haver! – mondta Ash őszintén. – Eddig csak a
munkának éltél. Egy házasságod már ráment. De most lesz végre egy
csodás feleséged, és több pénzed van, mint amennyit valaha el tudnál
költeni. Ideje pihenned és élvezni a munkád gyümölcsét. Csak nehogy
elszúrd a dolgot Miával. Ő tényleg örökké szeretni fog, amit a ribanc
exnejedről nem lehetett volna elmondani.
– Ne basszuk már el ezt az estét azzal, hogy folyton az exemről
beszélünk! – fortyant fel Gabe.
– Már tervezitek a gyerekeket? – érdeklődött Jace. – Beszélt veled
erről Mia?
– Engem ugyan nem kell meggyőznie – mondta Gabe megvonva a
vállát. – Én se leszek már fiatalabb. Csak amiatt aggódom, hogy ő készen
áll-e a gyerekvállalásra. Még mindig nagyon fiatal, én pedig sokkal
idősebb vagyok nála. Várnék a dologgal, ha ez tenné őt boldoggá, de
ragaszkodik a nagy családhoz, amilyen hamar csak lehet.
– Más szóval, mindent megteszel, hogy a lehető leghamarabb teherbe
ejtsd – vágta rá Ash.
Gabe feléje emelte a poharát, mire Jace összerezzent. Látszott, hogy
végigfut a hátán a hideg, aztán jól meghúzta az italát.
– Ezt fejezzétek be, de sürgősen! A húgomról beszéltek! Nem is
tudom, mivel fertőtlenítsem az agyamat, hogy kiverjem a fejemből
ezeket a képeket, amikre célozgattok.
Gabe a szemét forgatta, Ash pedig kuncogott. Aztán Gabe újra
komoly hangon kezdett beszélni a két legjobb barátjához.
– Örülök, hogy mindketten mellettem álltok. Miának sokat jelent,
hogy eljöttök holnap, de nekem még többet. Sok éve vagyunk már
barátok. Semmi nem fontosabb számomra, mint hogy ti ott legyetek. Azt
is leszarnám, ha senki nem jönne el, és csak Mia és ti lennétek ott az
esküvőn. És persze Bethany.
– Nagyon nagy ívű beszéd volt, haver! – mondta Jace vigyorogva.
– Komolyan gondoltam! – felelte kurtán Gabe.
Ash kinyújtotta a karját, hogy lekoccolja Gabe öklét.
– Gratulálok, haver! Örülök a boldogságodnak. Csak vigyázz Miára,
és akkor mindig számíthatsz rá, hogy melletted leszünk.
Jace bólintott.
– Hová rohantál úgy ma napközben? – kérdezte Gabe. Ash pislogni
kezdett, miután rájött, hogy Gabe hozzá beszél. Idegesen feszengett a
székében, amire persze Jace is felkapta a fejét.
– Sehová! – felelte. – Csak épp sürgős dolgom volt.
– Elég feldúltnak tűntél, majdnem fellöktél a folyosón, mikor
kirohantál az irodádból. Tudnom kellene még valamiről, mielőtt két hétre
szabadságra megyek?
– Semmi köze az üzlethez – mondta Ash nyugodt hangon. – Elég, ha
csak amiatt aggódsz.
– Baszki! – csattant fel Jace. – Csak nem az átkozott családod
cseszeget már megint? Azt hittem, miután találkoztál a nagyapáddal,
megmondtad nekik, hogy szálljanak le rólad.
Ash a fejét rázta. – Hetek óta nem beszéltem velük. Csak az öreget
látogattam meg. Jó fiú voltam, mintaunoka. Aztán megmondtam a
szüleimnek, hogy szálljanak le rólam. Mind elmehetnek a picsába.
Gabe kuncogott. – Ezt szívesen meghallgattam volna!
Jace még mindig hangosan morgott. Ash nagyra értékelte, hogy a
barátai mindig kiálltak mellette, mikor a családja cseszegette, de az
utóbbi időben már nem akarta őket belekeverni ebbe. Nem szívesen tette
volna ki Miát és Bethanyt sem a rosszindulatuknak. Különösen nem
Bethanyt, aki még Miánál is sokkal sebezhetőbb volt, és azonnal
célpontnak tekintették volna.
 – Biztos nincs szükséged erősítésre? – kérdezte Jace. – Ugyan Gabe
elutazik nászúira, de Bethany és én itt leszünk. Tudod, hogy mindig
számíthatsz ránk.
– Felnőtt férfi vagyok! – morogta Ash. – Segítség nélkül is
elboldogulok anyával és apával. De köszönöm, hogy felajánlottad.
Mostanában tényleg nem baszogatnak. Gyanúsan nagy csendben vannak.
Már várom, mikor lendülnek újra akcióba.
– Ha minden rendben, és ti ketten elkormányozzátok a céget helyettem
a következő két hétben, akkor én most hazamegyek Miához. Minél
hamarabb véget ér ez az éjszaka, annál hamarabb lesz a feleségem, és
indulhatunk végre a nászútra! – mondta Gabe.
– Ha már szóba hoztad a céget... – vágott közbe Ash, mielőtt mindenki
szétszéledt volna. – Még mindig nem árultad el, miért rúgtad ki egy
szempillantás alatt Charles Willist a párizsi projektből. Mikor utána a két
másik nagybefektető is kiszállt, alig tudtuk megmenteni az üzletet az
összeomlástól. Van valami, amit nem mondtál el nekünk?
Gabe arca elkomorodott és idegesen összeszorította a száját. Jace is
kérdőn nézett rá. Gabe akkor csak annyit mondott nekik, hogy Willist
kirúgta, és a két befektető magyarázat nélkül kiszállt, pedig egyikük egy
dúsgazdag texasi volt, akiről nem mondhattak le csak úgy. A nagy
kapkodásban, hogy gyorsan találjanak két új befektetőt a helyükre, sem
Jace, sem Ash nem kérdezősködött. Tették a dolgukat, hogy újra
egyenesbe hozzák az üzletet.
– Nem volt alkalmas a feladatra – felelte Gabe kimérten. – Akkor
jöttem rá, mikor találkoztam vele Párizsban. Tudtam, hogy nem akarok
vele dolgozni, akármilyen ajánlatot is tesz. Üzleti döntés volt. Ez volt a
legjobb a cégnek. Tudom, hogy üzlettársak vagyunk, de akkor nem volt
időm elmagyarázni a döntésemet. Villámgyorsan lépnünk kellett, hogy
kezeljük a helyzetet és megint sínre tegyük a projektet.
Jace felhúzta a szemöldökét. Nyilvánvaló volt, hogy nem nyalta be
Gabe meséjét. Ahogyan Ash sem, de Gabe arcáról semmit sem lehetett
leolvasni. Pedig egyértelműen baromságnak hangzott, hogy üzleti döntés
volt. Személyes ügy volt. Ashnek fogalma sem volt, mi történhetett
Párizsban, de az biztos, hogy Charles Willis kihúzta a gyufát Gabe-nél.
A fickó a föld színéről is eltűnt, miután a HCM többé nem volt
hajlandó megbízást adni neki.
Ash megvonta a vállát. Csak az számított, hogy sikerült elhárítani egy
kurva nagy vészhelyzetet. Nem akart azzal foglalkozni, vajon mitől
pöccent be Gabe. Már elmúlt, és minden jó, ha a vége jó.
– Ha most végeztünk, tényleg szeretnék végre hazamenni a
jövendőbeli feleségemhez – mormolta Gabe, majd felállt, és Jace is
követte.
A fenébe is, tényleg megöregedtek. Még tíz óra se volt, és már asztalt
bontottak, hogy hazamehessenek. De nekik volt kihez hazamenniük. A
helyükben ő se akarta volna a haverjaival tölteni az egész éjszakát.
Kisétált velük az utcára, és nézte, ahogy Gabe beszáll a kocsijába.
Jace odafordult hozzá. – Hazavigyelek, vagy vár a sofőröd?
Ash habozott. Nem volt beszélgetős kedvében, de tudta, hogy Gabe
kérdezősködése csak még kíváncsibbá tette Jace-t. Viszont ha nemet
mond, Jace még inkább úgy érezné, hogy valami baja van. Jobb, ha
elfogadja a fuvart, és majd tartja a száját.
– Hogy van Bethany? – kérdezte, miután beszálltak a kocsiba. Rájött,
hogy ha ráveszi Jace-t, meséljen Bethanyről, akkor talán nem üti az orrát
az ő dolgába.
Jace elmosolyodott. – Jól! Már nagyon várja, hogy elkezdődjön az
iskola.
– Mi hír Kingstonról? Még mindig akkora balfasz?
Jack Kingston Bethany fogadott bátyja volt, aki kis híján megölte
Bethanyt, mikor véletlenül túladagolta gyógyszerekkel, és most épp
elvonón volt. Ash úgy gondolta, Jace még kesztyűs kézzel bánt a
fickóval. Ő kiverte volna belőle a szart is, aztán odaszögezte volna a
falhoz, hogy többé ne árthasson Bethanynek. Jace ellenben segített neki,
hogy egyezséget kössön az ügyésszel, így megúszta az ügyet elvonóval
és próbaidővel.
– Nem hallat magáról, de én nem is bánom – felelte Jace.
Ash felhúzta a szemöldökét. – És Bethany? Ő sem bánja?
Jace felsóhajtott. – Vannak jobb és rosszabb napok. Ha rá tudom
venni, hogy csak rám és kettőnkre figyeljen, akkor minden rendben. Ha
túl sok ideje van gondolkodni, akkor elkezd aggódni. De tudja, hogy Jack
nagyon elcseszte, és még nem tette túl magát ezen. Nem is hiszem, hogy
ez valaha sikerülhet neki. De még mindig szereti, ezért is van rá annyira
kiakadva.
– Ez nagyon szar ügy, haver!
– Igen, az...
 Megálltak Ash háza előtt, és megkönnyebbült, hogy Jace-nek már
nem volt ideje kikérdezni őt. Különben biztos megtette volna. Ugyanúgy,
ahogy ő is vallatóra fogta volna, ha valami furcsát érez rajta. De ez még
nem jelentette azt, hogy hagyja, hogy Jace a lelkében vájkáljon.
Képmutató dög volt, de most ez végképp nem érdekelte.
– Holnap találkozunk, ugye? – kérdezte tőle Jace, miközben kiszállt a
kocsiból.
– Persze, ki nem hagynám! Te vezeted Miát az oltárhoz?
Jace arca ellágyult. – Igen.
– Nem kellett volna elpróbálni a szertartást, vagy ilyesmi?
Bár Ash egyetlen esküvőn volt eddig – Gabe első esküvőjén –, tudta,
hogy az ilyen nagyszabású szertartásoknál, mint amilyet Gabe és Mia
tervezett, szokás volt előzőleg próbát tartani.
Jace elnevette magát. – De igen, haver, tegnap este volt! Nem jöttél el.
Nem mintha lett volna más dolgod, mint ott állni Gabe mellett. Mia még
el fog számolni veled azért, hogy kihagytad. De fedeztelek, és azt
mondtam neki, hogy bent kellett maradnod az irodában elintézni valamit,
csak hogy Gabe elmehessen a próbára. Ettől megnyugodott.
– Jesszusom! Orbitális bunkónak érzem magam! Esküszöm,
megfeledkeztem róla. Az se jutott volna eszembe, hogy holnap van az
esküvő, ha ma nem futok össze Gabe-bel az irodában.
– Nagyon szétszórt vagy mostanában – jegyezte meg kíváncsi
hangsúllyal Jace. – Minden oké? Az üzlet miatt most nem kell aggódnod,
kivéve, ha valamit nem mondasz el nekem. De minden csendes az
irodában, amióta Gabe gyorsan elrendezte a dolgokat, még mielőtt
nászútra menne.
– Csak sokat agyalok, haver. De nem nagy ügy.
Jace előrehajolt, mielőtt még Ash becsukhatta volna az ajtót. – Nézd,
tudom, hogy a helyzet... más lett, amióta nekem ott van Bethany. És
megértelek. De nem akarom, hogy a dolgok megváltozzanak, Ash. Te
továbbra is a családunkhoz tartozol.
– Pedig az élet megváltozott – felelte szelíden Ash. – Ez ellen nincs
mit tenni. De boldogulok. Ne csinálj problémát ebből, mikor nincs. Légy
boldog, és tedd boldoggá Bethanyt!

– Köztünk minden rendben? Mert az utóbbi időben keveset láttunk, es

ez nem csak nekem tűnt fel.
Ash elmosolyodott.
– Igen, haver, minden rendben. Ne viselkedj úgy, mint egy bébicsősz.
Menj haza a menyasszonyodhoz! Holnap látjuk egymást az átkozott
szmokingban. Csak Mia kedvéért vagyok hajlandó végigcsinálni ezt.
Jace felnevetett.
– Nekem mondod? Bethanyvel majd szépen megszökünk.
– Megvan már az időpont?
Jace a huszonnegyedik születésnapján kérte meg Bethanyt, de még
nem tűzték ki az esküvő napját, legalábbis Ash nem tudott róla. De
amennyire nem volt képben az utóbbi időben, még az is előfordulhatott,
hogy csak ő nem emlékezett rá.
– Még nem – felelte Jace. – Várunk, amíg elrendeződnek a dolgok
Jackkel. Nem akarom, hogy Bethany az esküvőnkön is miatta aggassza
magát. De ha Jack kijön az elvonóról és rendbe szedi az életét, majd
elutazunk valahová kettesben és egybekelünk a tengerparton.
– Remekül hangzik! Holnap találkozunk, oké?
Becsukta az ajtót és rácsapott a kocsi tetejére, hogy jelezze a sofőrnek,
indulhat. Aztán megfordult és besétált a háza bejáratán.
Miután felett a lakásába, bement a hálószobába és a pillantása arra a
kepre esett, amelyet a galériatulajdonos a raktárból hozott ki. Még mindig
be volt csomagolva.
A többi képet kiállította a nappalijában, de ezt a hálóba tette, azzal,
hogy majd megnézi, miután hazaért. Már nagyon furdalta a kíváncsiság,
ezért óvatosan kibontotta a csomagolásból és maga felé fordította.
– A szentségit! – sziszegte.
A kép lehengerlő volt. Provokatív és kegyetlenül szexis. Josie-t
ábrázolta. Vagyis inkább a tetoválását, amit rögtön felismert. Noha épp
csak egy szempillantásra látta, mikor kivillant a bő pólóból, de be tudta
azonosítani a virágos indát.
A képen egy női akt volt. A mellét eltakarta a karjával, de kilátszott
alóla az izgatóan kerek dombocskák körvonala. Az oldalán végigfutott
egy színes, virágos tetoválás. Elkanyarodott a csípőjén, majd eltűnt a lába
között.
A combhajlatában kellett véget érnie, és mindent megadott volna
azért, hogy tudja, tényleg Josie tetoválásának pontos mását látja-e a
képen. Azt, amit épp csak megpillantott. Majd’ beleőrült a kíváncsiságba,
legszívesebben a falat ütötte volna.
Még tüzetesebben megnézte a képet, minden egyes részletét. A
galériatulajdonos jókora barom volt, hogy ezt nem rakta ki.
Vajon megnézte egyszer is? Pokolian erotikus volt, mégis ízléses. A
nő hosszú szőke haja leomlott a hátán, a végei szálldostak, mintha csak
belekapott volna a szél. A karjai szorosan összefonva, az ujjai épp a melle
fölött pihentek. Érzéki kép volt. Végtelenül nőies. És olyan gyönyörű,
hogy a golyói belesajdultak.
Bassza meg! Josie megszállottja volt, pedig egyetlenegyszer
találkoztak. Ez a festmény se javított a helyzeten, sőt csak rontott rajta.
Holnap bekeretezteti, és kiakasztja az ágya fölé, hogy mindig lássa,
valahányszor belép a hálószobába. Nem, jobb lesz az ággyal szembeni
falra tenni, hogy ez legyen az első dolog, amit reggel meglát, és az utolsó,
mielőtt elalszik.
Nem egyszerűen megszállott volt. Teljesen a rabja lett annak a nőnek.
Ideje volt lassítani, és hideg fejjel gondolkodni.
Holnapután behozatja Johnnyval az irodájába az ékszereket, mert
holnap nem tud ezzel foglalkozni Gabe esküvője miatt. Közben legalább
lesz ideje kigondolni, hogyan juttassa vissza őket Josie-nak. Elküldhetné
neki postán, de akkor nem láthatná viszont. Márpedig mindenképpen
látni akarta. Amilyen hamar csak lehet.
 negyedik fejezet

Ash az irodájában üldögélt Gabc esküvőjének másnapján, és a kis

dobozkát nézegette, amelyben az ékszerek voltak, amiket Josie eladott a
zálogházban. Minden egyes darabot alaposan megvizsgált, mielőtt
visszacsomagolta őket a kendőbe, nehogy megsérüljenek.
Értékes ékszerek voltak. Noha nem volt szakértő, azt látta, hogy
régiek és valódiak. Egész biztosan nem hamisak. Jóval többet értek, mint
amennyiért eladta őket, és a zálogházas ezt jól tudta, mert neki már a
valós árat kellett kifizetni értük.
Nem tetszett neki, hogy Josie ilyen kétségbeesett lépésre kényszerült.
Bőven áron alul adta el az ékszereket, hogy gyorsan egy kis pénzhez
jusson, mert nem volt más választása. Ő majd visszaadja neki a választás
lehetőségét. De más téren nem, ha rajta múlik. Ez ugyan arrogánsán és
követelőzőén hangzott, de jól ismerte magát, így nem is izgatta magát
emiatt. Ilyen volt és kész. Tudta, mit akar, és Josie-t akarta. Már csak az
első lépést kellett megtennie.
A kihangosítő berregni kezdett, mire ingerülten felkapta a fejét.
– Mr. McIntyre, a húga itt van és szeretne önnel beszélni – szólt bele
Eleanor, a recepciós ideges hangon. Nem volt titok, hogyan érez Ash – és
Gabe és Jace is – a családja iránt. Eleanor évek óta náluk dolgozott, és ő
sem szívesen zavarta Asht ilyen hírrel.
Mégis mi a francot keresett itt Brittany? Talán az anyja őt küldte, hogy
végezze el helyette a piszkos munkát? Érezte, ahogy a vérnyomása
felszökik, bár tudta, hogy nem szabadna hagynia, hogy a családjának
ilyen hatalma legyen fölötte.
– Küldje be! – mondta komoran.
Nem állt szándékában a családi szennyest az egész iroda előtt
kiteregetni. Bármit is akart Brittany, szán rá pár percet, aztán elküldi.
Érdekelte, mi lehet ilyen fontos, mert a családjából eddig még soha senki
sem merészkedett a HCM irodájába. Kizárólag a családi összejövetelekre
és az ünnepekre tartogatták a kígyómérgüket.
Ha valaha is betették volna a lábukat a HCM irodájába, azzal
kénytelenek lettek volna elismerni a sikerét, nem pedig továbbra is
valami mocskos családi titokként kezelni. Akkor szembesülniük kellett
volna azzal, hogy nincs szüksége rájuk, a segítségük és a kapcsolataik
nélkül is remekül boldogul. Már ezért sem merészkedtek be soha az
irodába.
Halk kopogás hallatszott az ajtó felöl, mire kiszólt, hogy „gyere be”.
Az ajtó lassan kinyílt, és besétált rajta a húga, riadt képpel. Nagyon
idegesnek tűnt, sőt rémültnek.
– Ash? – kérdezte félve. – Beszélhetek veled egy percet?
Brittany az anyjuk tökéletes mása volt. Nem mintha az anyjuk nem lett
volna gyönyörű nő, és Brittany éppolyan szép volt, talán még szebb is.
Csakhogy az anyja a lelke mélyéig gonosz volt, és ez kiült az arcára is.
Ash jól tudta, hogy a finom vonások számító, rideg nőszemélyt takarnak.
Meggyőződése volt, hogy az anyja senkit sem tud szeretni saját magán
kívül. Nem is értette, miért szült gyerekeket. Nem is csak egyet, négye!
Brittanyn kívül volt még két bátyja, mindkettőjüket az anyjuk és az apjuk
irányította. Brittany bár fiatalabb volt nála, ő is közel járt a harminchoz.
Vagy talán már be is töltötte? Nem is emlékezett rá, de ez egy csepp
lelkifurdalást sem okozott neki. A húga is ugyanúgy a családja markában
volt, mint a bátyjaik, vagy talán még jobban is.
Az anyjuk személyesen választotta ki a jövendőbelijét. Egy idősebb
fickót, aki nem sokkal az után vette el, hogy befejezte az egyetemet. Az
ürge gazdag volt, befolyásos, a legjobb kapcsolatokkal rendelkezett. De a
házasság alig két évig húzta, amiért az anyjuk csakis Brittanyt okolta.
Vele ellentétben Ash tudta, hogy nem kevés csontváz lapul már Robert
Hanover szekrényében.
Senkinek nem kívánt volna ilyen férjet, még a húgának sem. De
Brittany szó nélkül engedelmeskedett az anyja akaratának, noha ő
figyelmeztette, hogy Robert nem az a férfi, akinek mutatja magát. De
legalább volt benne annyi erő, hogy ki tudjon lépni abból a házasságból.
Ez még őt is meglepte.
– Mi a helyzet? – keretezte közömbösen.
Rámutatott az asztalával szemben álló székre, Brittany pedig leült a
szélére. A testbeszédéből sugárzott a feszültség – Szükségem van a
segítségedre! – bökte ki.
Ash felvonta a szemöldökét.
– Mi a gond? Összevesztél a drága édesanyánkkal?
Brittany szeme megvillant, mikor visszanézett rá.
 – Ash, kérlek, ne kezdd ezt! Tudom, hogy megérdemlem a
gúnyolódásod és a haragod. Rászolgáltam az eddigi viselkedésemmel.
De ki akarok szállni, és ehhez szükségem van a segítségedre. Szégyellem
magam, hogy a segítségedért kell könyörögnöm, de nem tudom, ki
máshoz fordulhatnék. Ha nagyapát kérném, ő biztosan elmondaná
anyának, és nem is segítene nekem. Te vagy a kedvenc unokája. Minket
ki nem állhat.
Asht meglepte az őszinte hangnem. Előredőlt, és összehúzott szemmel
nézte Brittanyt.
– Szóval ki akarsz szállni. És ez pontosan mit jelent?
– Meg akarok szabadulni tőlük – válaszolta remegő hangon Brittany. –
Az egész családtól.
– Mi az ördögöt műveltek veled? – mordult fel Ash.
Brittany a fejét rázta.
– Semmit! Vagyis csak a szokásosat. Tudod, milyenek, Ash. Mindig
úgy irigyeltelek téged! Megmondod nekik, hogy menjenek a francba, és
boldogulsz egyedül is. Én pedig hozzámentem a férfihoz, akihez az
anyám kényszerített, aztán próbáltam a legjobbat kihozni egy pocsék
helyzetből, de kudarcot vallortam, A váláskor üres kézzel jöttem el, de
nem érdekelt, csak meg akartam szabadulni. De anya és apa segítsége
nélkül semmim sincs. Elegem lett abból, hogy le vagyok kötelezve nekik.
Harmincéves vagyok, de mit tudok felmutatni? Se életem, se pénzem.
Semmim sincs.
Asht mélyen megrendítette a húga kétségbeesése. Pontosan tudta,
miről beszél. Könnyen lehetett volna ő is ugyanebben a helyzetben,
ahogy a bátyjaik is. Nem tetszett neki Brittany elkeseredett pillantása, se
az összetört kinézete. Habár korábban sokszor épp olyan gonosz volt,
akár az anyjuk, most úgy festett, mint egy kivert kutya, és megesett rajta a
szíve.
– Mit akarsz, mit tegyek? – kérdezte balkan.
– Hát nem szánalmas, bogy még ezt se tudom? Azt se tudom, hogy
kezdjek hozzá. Azért jöttem hozzád, mert máshová nem mehettem. A
barátaim hátat fordítanak nekem, ha nehéz helyzetben vagyok. Ha
minden jól megy, mellettem állnak, de a bajban nem számíthatok rájuk.
– Majd én segítek neked! – mondta Ash. – Jace-nek van egy lakása,
amiben korábban Mia, nemrég pedig a menyasszonya lakott, de most
üresen áll. Talán eladja, vagy legalább kiadja nekem, amíg jobb helyet
nem találunk neked. Brittany döbbenten nézett rá.
– Van munkád? – kérdezte Ash.
Brittany elvörösödött, és lesütötte a szemét.
– Nem kritizálni akarlak – mondta lágyan Ash. – Azért kérdem, hogy
tudjam, miben segítsek.
Brittany a fejét rázta. – Nincs. Eddig anyával és apával laktam. Nem
mintha nem akarnék dolgozni, de mihez értek én egyáltalán?
– Sok mindenhez tudnál – felelte Ash. – Okos vagy, van diplomád is.
Csak még félsz kilépni a való világba, hogy kipróbáld magad.
Brittany lassan bólintott.
– Adhatok neked állást az egyik szállodánkban, de tudnod kell, hogy
ez igazi munka, valódi felelősséggel. Elintézem, bogy felvegyenek, de ha
nem dolgozol rendesen, nem foglak megtartani. Világos?
– Világos, és köszönöm, Ash! Nem is tudom, mit mondjak. Mi... én
szörnyen viselkedtem veled – mondta Brittany könnybe lábadt szemmel.
– Gyűlölnek téged, mert nem irányíthatnak. Én hagytam, hogy
irányítsanak. Most, hogy többé nem engedem, engem is gyűlölni fognak.
Ash átnyúlt az asztal fölött, és biztatóan megszorította a húga kezét.
– Nincs rájuk szükséged, Brittany! Fiatal vagy, okos, boldogulsz
egyedül is. Csak egy kis segítség kell, hogy talpra állj. De készülj fel,
mert most erősnek kell lenned. Az anyánk igazi dög, és nem fog
válogatni a fegyverek között, amint rajön, mire készülsz.
– Köszönöm – suttogta Brittany. – Meg fogom hálálni neked, Ash!
Erre esküszöm!
Ash újra megszorította a kezét.
– A legjobb, amit tehetsz, ha a saját életedet éled, és nem hagyod, hogy
legyőzzenek. Majd én segítek! Megteszem, amit csak tudok, hogy
megóvjalak tőlük. De neked is tartanod keli magad. Talán így újra egy
család lehetünk.
Brittany két kézzel átfogta Ash kezét, és csillogó szemmel nézett rá.
– Én is ezt szeretném, Ash!
– Felhívom Jace-t, és megkérdezem, mi a helyzet a lakással. Ha az
nem jön össze, akkor még ma keresek egy másik helyet. Akarod, hogy
hazamenjek veled a holmidért?
Brittany megrázta a fejét.
– Mindent összecsomagoltam. Úgy értem, a ruháimat. Másom nincs
is. Magammal hoztam mindent. A bőröndjeim a recepciónál állnak. Azt
se tudtam, mihez kezdek, ha nem is akarsz látni.
– Jól van, akkor felhívom Jace-t, és elintézem a csomagokat. Ma este
az egyik szállodánkban alszol, mert a lakást is elő kell készíteni. Ma
megoldom ezt, aztán nyitok neked egy bankszámlát. Teszek rá elég
pénzt, hogy az első fizetésedig ne legyen gondod. Adj magadnak pár
napot, hogy berendezkedj, aztán gyere vissza, hogy beszéljünk a
munkáról. Addigra már lesz állásajánlatom is számodra.
Brittany felpattant, villámgyorsan megkerülte az asztalt, és Ash
nyakába ugrott. Ash közben felállt, hogy elkapja, és ő is megölelte.
– Te vagy a legjobb fej, Ash! Istenem, de hiányoztál! Annyira
sajnálom, hogy olyan gonosz voltam veled. Megtehetted volna, hogy
kirúgsz, és soha több nem állsz velem szók Sosem felejtem el, amit értem
teszel. Soha!
Ash elmosolyodott a hirtelen érzelemkitörésen, és türelmesen várta az
ölelés végét. Ki gondolta volna, hogy a húga azért jön be az irodájába,
hogy kibéküljön vele? Gabe és Jace nem fognak hinni a fülüknek. Bár
Gabe majd csak két hét múlva fogja megtudni.
Jace biztosan azt fogja hinni, hogy elment az esze, amiért segít a
húgának. Csakhogy nem tudott hátat fordítani neki, még azután se, amit a
családja művelt vele. Brittany akkor is a kishúga, és talán ez új kezdet
lehet kettejük számára. Utálta, hogy ilyen rossz viszonyban van a
családjával, de nem hagytak neki más lehetőséget. Csak arra vágyott, ami
másoknak természetes volt: egy normális családra, akik kiállnak mellette,
szeretik és támogatják, feltétel nélkül.
Pontosan ilyen volt számára Gabe és Jace, és most már Mia és
Bethany is. De a saját, vér szerinti rokonaitól ezt sosem kapta meg. Talán
Brittany megváltoztathatja ezt. Ha nem is lesz soha nagy, boldog
családja, legalább az egyik testvérével még jó kapcsolata lehet.
– A sofőröm majd elvisz a szállodába. Megkérem Eleanort, szóljon
neki, hogy jöjjön fel, és segítsen a csomagjaiddal. Majd odaszól a hotelbe
is, hogy legyen kész a szobád, mire megérkezel. Aztán el kell menned a
bankba, hogy számlát nyiss. Eleanor majd segít ebben is. Utána próbálj
meg pihenni, és holnap majd átköltöztetlek az új lakásodba.
Brittany izgatottan mosolygott és újra megölelte. Aztán elfordult, és
gyorsan letörölte a könnyeit. – Ez nagyon sokat jelent nekem, Ash!
Rengeteget! És esküszöm, hogy viszonozni fogom!
– Csak légy boldog, és ne hagyd, hogy visszarántsanak! – mondta
komoly hangon Ash. – Anya nem fog könnyen el engedni, ezt tudnod
kell, és fel kell készülnöd rá. De akármit is tesz ellened, fordulj csak
hozzám, és elintézem a dolgot.
Brittany bágyadtan mosolygott, majd elindult az ajtó felé. Mikor
megfogta a kilincset, megállt és hátranézett. – Mindig csodáltalak téged,
Ash. És ha őszinte akarok lenni, mindig irigyeltelek is. Nem az vagy,
akinek ők mondanak. Utálom őket azért, amit veled tettek. Meg velem is.
És magamat, amiért ezt hagytam.
– Ne pazarold rájuk a haragod! – mondta halkan Ash. – Ne hagyd,
hogy ekkora hatalmuk legyen fölötted! Nem mondom, hogy egyszerű
lesz. De nem hagyhatod, hogy megtörjenek, és újra uralkodjanak rajtad.
Brittany lassan bólintott. – Hamarosan találkozunk! Úgy értem,
szívesen találkoznék veled. Vacsorázhatnánk együtt! Vagy főzhetek is
valamit majd az új lakásban kettőnknek.
– Örülnék neki – mondta őszintén Ash. – Vigyázz magadra, Brittany!
És ha bármire szükséged van, csak hívj!
Miután Brittany kiment, kiszólt Eleanornak, és lediktálta neki, amiket
kér tőle. Meghagyta neki, hogy miután sikerült bankszámlát nyitni
Brittanynek, rögtön adja meg a számát, hogy pénzt utalhasson rá.
Micsoda nap! A húgának mégiscsak volt gerince. Sokáig tartott, mire erre
rájött, de jobb később, mint soha.
A két bátyjuknak sosem volt bátorságuk szembeszállni a szüleikkel és
a nagyapjukkal. Ash nem tartotta sokra őket. Mindketten a negyvenes
éveikben jártak, de képtelenek lettek volna gondoskodni saját magukról
vagy a családjukról. Volt egy rakás unokahúga és unokaöccse, akiket
szinte sosem látott. Semmit se tudott a sógornőiről, csak hogy olyan
gyönge férfiakhoz mentek hozzá, akik a szüleik kézi irányítása alatt
álltak. Vele ez nem történhet meg. Soha nem hagyná.
És ha rajta múlik, Brittanyvel sem csinálhatják ezt többé.
Majd elválik, valóban elég elszánt-e, hogy megszabaduljon a szüleik
uralmától. Ő pedig boldogan segít neki, ha tényleg ez a célja. Fiatal volt
még, és szép nő. Okos is, noha fantasztikusan rossz döntéseket tudott
hozni. De még volt elég ideje, hogy összeszedje magát, és a helyes
irányba fordítsa az életét.
Mindenki hibázik, és mindenki megérdemel egy esélyt, hogy
helyrehozhassa. Őszintén remélte, hogy Brittanynek sikerülni fog, és jóra
fordul a sorsa.
 Kihúzta a fiókját, hogy újra megnézze az ékszeres dobozt, amit sietve
eldugott, mikor Eleanor szólt neki Brittany érkezéséről. Végighúzta az
ujját a peremén, és elgondolkodva nézte.
Most, hogy Brittany ügyét elrendezte, visszatérhetett a legfontosabb
elfoglaltságához: hogy Josie-n törje a fejét.
 ötödik fejezet

– Hogy érti, hogy már eladta őket? – kérdezte Josie felemelt hangon,
mérgesen nézve a zálogosra, akinek pár nappal korábban eladta az anyja
ékszereit.
A zálogos egykedvűen nézett rá.
– Eladtam. Jött egy vevő, akinek megtetszettek.
Josie idegesen tördelte a kezét. – Meg tudja adni a címét? A nevét? A
telefonszámát, vagy bármit? Szeretném mindet visszavásárolni.
– Lett volna lehetősége zálogba adni őket, Miss Carlysle – mondta
türelmesen a férfi. – Rá is kérdeztem, hogy nem akarja-e inkább zálogba
adni, hogy később visszavásárolhassa őket.
– De akkor nem kaptam volna elég pénzt értük! – vágta rá Josie. –
Nagy szükségem volt a pénzre, és nem várhattam. De most más a helyzet,
van pénzem, és vissza kell szereznem az anyám ékszereit. Csak ez maradt
nekem tőle. Ő is az anyjától örökölte. Istenem, nem hiszem el, hogy ilyen
gyorsan eladta!
A férfi együtt érzőén nézett rá, de nem szólt semmit. Josie biztosra
vette, hogy bolondnak tartja.
– Tudna mondani nekem bármit arról az emberről, akinek eladta? –
kérdezte újra, egyre kétségbeesettebben.
– Gondolom, tudja, hogy nem tehetem.
Josie idegesen a homlokához kapott. Bárcsak várt volna még egy
napot! De honnan az ördögből tudhatta volna előre, hogy valaki besétál a
galériába, beleszeret a munkáiba, és az összesét megveszi, ráadásul
magasabb áron, mint amennyit kértek érte? Ez kész őrület volt! Nem
mintha nem lett volna hihetetlenül hálás a sorsnak, de ha csak egy napot
várt volna, most nem állna egy zálogházban, hogy megpróbálja
visszaszerezni az anyja ékszereit.
– Megtenné, hogy legalább beszél az illetővel, és megadja neki a
számomat? Megkérhetné, hogy hívjon fel. Mondja meg neki, hogy a
kétszeresét fizetem annak, amennyit adott az ékszerekért. Vissza kell
kapnom őket!
A férfi sóhajtott, aztán odatolt elé a pulton egy papírcetlit és egy tollat.
– Nem ígérhetek semmit, de írja le az elérhetőségét, és továbbítom a
vevőnek. Általában nem szoktam ilyesmit csinálni. Ha egyszer eladok
valamit, akkor már semmi közöm nincs hozzá. Mikor maga eladta nekem
az ékszereket, lemondott a tulajdonjogáról. .
– Tudom, tudom – felelte Josie, és gyorsan felírta a nevét és a számát a
papírra. – Nem azt mondom, hogy a maga hibája. Csakis én tehetek az
egészről, mert annyira kapkodtam. De hálás lennék, ha felhívná a vevőt,
és elmondaná neki, mennyire kétségbeesetten szeretném visszakapni az
ékszereimet.
A férfi megvonta a vállát. – Megteszem, amit tudok.
– Köszönöm! – suttogta Josie.
Nehéz szívvel ment ki az üzletből. Boldognak kellett volna lennie,
hiszen a képei elkeltek. Egytől egyig! És Mr. Downing azt mondta neki,
vigyen be még többet, amennyit csak akar.
A vevőt minden érdekelte, noha nem árult el róla semmit, csak azt,
hogy megvenne bármit, amit csak bevisz.
Az egyetlen dolog, ami beárnyékolta az örömét, az volt, hogy az anyja
ékszereinek nyoma veszett. Fogalma sem volt, hol voltak, ki vette meg,
és hogy valaha visszakapja-e még őket. Olyan boldog volt, mikor Mr.
Downing odaadta neki a csekket! Jóval több pénz volt, mint amiben
reménykedhetett. Több hónapi lakbérre és bevásárlásra is telt belőle. Volt
ideje újra alkotni, hogy még több képet vihessen be a galériába. És ami a
legfontosabb, vissza tudta vásárolni belőle az ékszereket, bár tudta, hogy
ez többe fog kerülni, mint amennyiért eladta őket.
Első dolga volt a zálogházba menni, miután beváltotta a csekket. És
megesküdött magának, hogy soha többé nem válik meg az ékszerektől,
történjen bármi.
Csakhogy már hűlt helyük volt, és velük együtt elveszett az anyjához
fűződő utolsó emléke is.
Kilépett a forgalmas utcára, és nem tudta, hová induljon. Ahogy
jobbra fordult, egyszer csak megpillantott egy ismerős arcot. Pislogott,
mikor rájött, hogy az a férfi volt, akivel pár napja a parkban találkozott.
Ott állt, és egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Sőt úgy tűnt, mintha épp rá
várna. Talán őrültség volt ezt hinni, de valahogy az volt az érzése, nem
véletlenül futottak megint össze.
– Helló! – bökte ki.
– Azt hiszem, van itt nálam valami, ami a tiéd volt.
 Feléje nyújtott egy dobozkát, és mikor Josie belenézett, elállt a
lélegzete a megdöbbenéstől. Értetlenül nézett fel.
– Honnan szerezted ezt? Nem értem! Mégis hogy vehetted meg?
Honnan tudhattad?
Ash elmosolyodott, de a pillantása komoly maradt. Nem bujkált
vidámság átható zöld szemében.
– Akkor vettem meg, miután eladtad. És mivel épp innen jöttél ki az
előbb, úgy sejtem, szeretnéd visszakapni őket.
– Igen, hát persze, hogy szeretném! De ez nem válasz a kérdésemre,
hogy hogyan szerezted meg őket!
Ash felhúzta a szemöldökét. – Most mondtam. Megvettem, miután
eladtad.
Josie türelmetlenül megrázta a fejét, Ash pillantása ekkor tévedt a
nyakára. Csupasz volt. Ash szeme kíváncsian felcsillant.
Önkéntelenül a nyakához kapott, oda, ahol korábban a nyakláncot
viselte. Látszott, hogy hosszú ideig hordta, mert a helyén egy árnyalattal
világosabb volt a bőre.
– Ez még nem magyarázat arra, honnan tudtad – mondta szelídebben.
– Számít ez? – kérdezte lágy hangon Ash.
– Igen! Követtél engem?
– Személyesen? Nem.
– Jobban kellene ereznem magam attól, bogy mással figyeltettél? Ez...
ijesztő!
– Vissza akarod kapni az ékszereket? – kérdezte kertelés nélkül Ash.
– Persze hogy akarom! – felelte ingerülten Josie. – Mennyit kérsz
érte?
– Nem pénzt akarok.
Josie hátralépett egyet, és gyanakvóan nézett rá. A nyílt utcán voltak,
emberek között, de ez nem jelentett semmit, ha egy dühöngő őrült
bántani akarta.
– Akkor mit kérsz cserébe?
– Egy vacsorát. Ma este. Elhozom az ékszereket, és visszaadom. Csak
a társaságodat kérem ma estére.
Josie megrázta a fejét.
– Szó sem lehet róla! Nem is ismerlek. Semmit sem tudok rólad.
Ash türelmesen mosolygott.
– Erre jó a vacsora, hogy jobban megismerj. És én is jobban
megismerjelek.
– Már így is elég sokat tudsz rólam! – csattant fel Josie. – Beleértve azt
is, hol keress, merre járok, és mit csinálok épp.
– Miért nincs rajtad a nyakörv? – kérdezte Ash újra a nyakára nézve.
Josie sebezhetőnek érezte magát a pillantásától, mintha teljesen
meztelenül állt volna előtte. A nyaka elé kapta a kezét, mintha próbálná
elrejteni magát a tekintete elől.
– Nem hiszem, hogy ez rád tartozik. Ez csakis az én dolgom – mondta
halkan, majd a szeme tágra nyílt. – Komolyan azt hiszed, hogy
belemegyek abba, hogy veled vacsorázzak? Követtél engem, vagyis rám
állítottál valakit. Bizalmaskodó dolgokat kérdezel, és zsarolsz az anyám
ékszereivel.
– Tehát az anyádé volt az ékszer – mondta gyöngéden Ash. – Akkor
bizonyára fontos számodra.
Josie szíve összeszorult, nagy levegőt kellett vennie, hogy
visszanyerje az önuralmát.
– Igen, fontos – felelte alig hallhatóan. – Nehezemre esett eladni. Csak
egyetlen napon múlott. De vissza kell kapnom! Csak ez maradt nekem
tőle. Mondd meg, mennyit fizettél érte, és odaadom. Kérlek!
– Nem a pénzedet akarom, Josie. Csakis az idődet. Vacsora ma este.
Nyilvános helyen. Kötöttségek nélkül. Én hozom az ékszereket, te csak
hozd saját magadat.
– És utána? Békén hagysz?
– Ezt nem ígérhetem – felelte nyugodtan Ash. – Mindig megszerzem,
amit akarok. Ha megtorpannék minden akadálynál, ami az utamba kerül,
nem lennék most itt, nem igaz?
– De hisz nem is ismersz! – csattant fel Josie. – Nem akarhatsz engem!
Hogyan is akarhatnál? Hiszen nem tudsz rólam semmit!
– Pontosan ezért akarok ma este veled vacsorázni – váloszólta Ash
higgadtan.
De Josie látta rajta, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Bár a hangja
nyugodt volt, a szeme türelmetlenül csillogott.
Egyértelmű volt, hogy nem hagyja fiitni. Rá volt írva, hogy ez a férfi
mindent megkap, amit csak akar. De miért akarná éppen őt? Egyáltalán,
mije lehet neki, amit akarhat?
Nem az a típus volt, akinek ne jutna minden ujjára nő. Valószínűleg
sorban álltak a hálószobája előtt. Egyértelmű volt, hogy jómódú. Úgy
festett, mintha egy elegáns és sikeres férfiakról szóló magazinból lépett
volna ki. Magabiztos volt, vagyis inkább arrogáns. Látszott rajta, hogy
tudja, hogy bármit megkaphat.
Nem különösebben vonzódott az arrogáns férfiakhoz, de Ashnek még
jól is állt. Illett hozzá. Ahogy a megjelölése és az egész kiállása is.
Ráadásul volt valami a ami teljesen zavarba hozta. Már a legelső
alkalommal is, mikor találkoztak. A szíve hevesen vert tőle. és olyan
gondolatok jutottak eszébe, amik korábban soha. Olyan dolgokat akart
tenni, amiket még soha nem tett, sőt még csak meg se fordult a fejében,
hogy ilyesmire vágyna.
Dühös volt rá, amiért a feje tetejére állította a rendezeti kis életét. Jó,
nem volt annyira rendezett. Nem voltak kőbe vésett szabályai, de így
szeretett élni. Szerette az életét, tudta magáról, hogy kicsoda és mit akar.
Egészen mostanáig. Míg nem találkoztak a parkban, és egyszerre mindent
megkérdőjelezett saját magával kapcsolatban.
Ez a férfi nem tűnt egyszerű esetnek. Az egész életét kiforgatná abban
a pillanatba, ahogy esélyt adna neki. Mindennél biztosabb volt ebben.
Érezte rajta, hogy szeret irányítani, sőt ragaszkodik is ehhez. Egyértelmű
volt abból, ahogy beszél, és ahogy viselkedik. Abból, amit a nyakörv
jelentőségéről mondott. Tisztában volt a jelentésével, és úgy beszélt róla,
mint akinek nagy tapasztalata van olyan kapcsolatokban, mint amilyet a
nyakörv jelképezett.
De nem olyan volt, mint Michael. Egyáltalán nem. Ez egyszerre
riasztotta és izgatta Josie-t. Mozgatta a fantáziáját, ezt nem tagadta.
Ahogy azt sem, hogy mindent mérlegre tett miatta, még a kapcsolatát is
Michaellel. Pontosan ezért nem viselte már a nyakörvet.
Most pedig itt állt vele szemben, kezében az anyja ékszereivel, és csak
egy vacsorát kért cserébe. De a pillantása ennél sokkal többet sejtetett.
Bolond lett volna, ha elhiszi, hogy beéri egy vacsorával.
Csakhogy nem volt tök hülye. Érezte a vonzalmat, a szikrát kettőjük
között. Tudta, hogy Ash is érzi. Bár fogalma sem volt, mit tarthat benne
érdekesnek, azzal tisztában volt, hogy nagyon is érdeklődik iránta. De
vajon mennyi ideig tarthat? A hozzá hasonló nők nem szokták hosszú
távon érdekelni az ilyen férfiakat. Márpedig egyáltalán nem akart
átmeneti játékszer lenni. Inkább ellenáll a kísértésnek.
– Josie? – szólt rá türelmetlenül Ash. – Vacsora? Ma este?
Josie felsóhajtott, és lenézett a dobozkára, amit Ash a kezében tartott.
Vissza akarta kapni az ékszereket. Felbecsülhetetlen értékűek voltak
számára. Inkább örülnie kellett volna annak, hogy nem pénzt kért értük.
Az összeg, amit a képeiért kapott, még hónapokig kitart. Most mégis azt
kívánta, bárcsak inkább elfogadná a pénzt, visszaadná az ékszereket és
elsétálna. Akárhová, csak ki az ő életéből. Mert ez a férfi képes lett volna
mindent felforgatni, efelöl semmi kétsége nem volt.
De csak egy vacsorát akart. Egyetlen randevút. Végül is, randizott már
életében. Elmennek valahová, esznek valamit, közben kicsit
beszélgetnek. Aztán lelép, miután közölte vele, hogy többé nem akarja
viszontlátni.
– Rendben, legyen! – adta meg magát. – Mikor és hol?
– Érted megyek hétre.
Josie megrázta a fejét. – Nem, az étteremben találkozunk. Csak mondd
meg a helyet és az időpontot.
Ash elnevette magát. – Jól van, ez egyszer engedek. De
figyelmeztetlek, hogy valószínűleg ez az utolsó eset, amikor engedményt
teszek veled kapcsolatban.
Josie szúrós szemmel nézett rá. – Nem csinálsz nagy kedvet ahhoz,
hogy elmenjek veled vacsorázni.
Ash félmosolyra húzta a száját. – Csak felvilágosítalak, Josie.
– Hely? Időpont? – sürgette Josie.
– Fél nyolckor, a Bentley Hotelben – felelte Ash. – Az előcsarnokban
foglak várni.
– És elhozod az ékszereket?
Ash lenézett a dobozkára, aztán vissza Josie-ra. A szeme vidáman
csillogott.
– Ha nem lennék biztos benne, hogy megpróbálsz kibújni a vacsora
alól, már most visszaadnám. Nem akarnék megtartani vaiamit, ami
ennyire fontos számodra. De ha ez kell ahhoz, hogy találkozz velem ma
este, akkor zálogként magamnál tartom. És igen, elhozom. Sosem
szegem meg az adott szavamat, Josie. Ha velem vacsorázol, visszaadom.
Függetlenül attól, hogy alakul az este.
Josie kifújta a levegőt és leejtette a vállait. – Jól van! Akkor
találkozunk fél nyolckor.
Ash megérintette Josie arcát, finoman végighúzva az ujja hegyét az
állán. – Már nagyon várom. Sok megbeszélnivalónk van.
Miközben ezt mondta, az ujja végigsiklott Josie nyakán, és megállt a
gödröcskében, ahová korábban a nyakörv simult. Nem tévedett a
jelentésével kapcsolatban. Tudni akarta, mi történt a nyakörvvel, és most
miért nem volt rajta.
Josie nagyot sóhajtott, majd gyorsan sarkon fordult, és elindult. Mégis
hogyan tudná megmagyarázni Ashnek, hogy miatta nem viseli többé?
 hatodik fejezet

Ash az óráját nézte, miközben Josie-ra várt a HCM szállodaláncához

tartozó Bentley Hotel előcsarnokában. Idegesen kifújta a levegőt,
miközben újra a bejáratra pillantott.
Josie késett.
Vagy talán nem is akart eljönni.
Pedig biztosra vette, hogy befut. Az anyja ékszerei nagyon fontosak
voltak számára. Bár szemét módon ezzel kényszerítette ki, hogy vele
vacsorázzon, egyáltalán nem volt bűntudata emiatt. Ha ez volt az ára,
hogy megkapja, amit akar, és eltölthessen pár órát a társaságában, ám
legyen.
Rengeteg kérdés motoszkált az agyában. Tudni akarta, miért nem
viselte már a nyakörvet. Talán mert a férfi, akitől kapta, már nem volt
képben? Nem mintha ez befolyásolta volna, a terveit, de megkönnyítette
volna a dolgát, ha már nincs kapcsolatban.
Háromnegyed nyolckor kezdte feladni a reményt, hogy még eljön.
Csalódottságot érzett, ami egészen szokatlan volt számára. De ha Josie
azt hitte, leszáll róla, ha felülteti, és nem jön el, óriásit tévedett. Ez csak
még tovább fokozta az eltökéltségét.
Már épp hívni akarta a sofőrjét, mikor Josie berobbant a szálloda
bejáratán. Az arca kipirult, a haja borzas volt, mintha rohanás közben a
szél összekuszálta volna.
Mikor észrevette, megállt tőle pár méternyire. Ash elindult felé, pedig
sosem ő volt, aki az első lépést megtette. Az emberek mentek oda hozzá,
nem pedig fordítva. De most fel akarta tartóztatni Josie-t, mielőtt még
meggondolja magát és kirohan az ajtón.
– Josie! – üdvözölte búgó hangon.
– Sajnálom, hogy elkéstem – mondta Josie zihálva. – Festettem, és
nagyon belemerültem a munkába, ezért teljesen megfeledkeztem az
időről.
Ash végignézett rajta, szemügyre vette a vállán lógó, hatalmas táskát,
a festéknyomokat az ujjain, és minden egyes apró részletet megjegyzett
magának.
 – Semmi gond! Még tartják az asztalunkat – felelte nyugodtan. –
Szeretnél most vacsorázni, vagy inkább innál egyet előtte?
Josie fintorgott.
– Nem vagyok nagy ivó. Persze nem vagyok teljesen ellene, és
alkalmanként megiszom egy pohárkával, de elég finnyás vagyok, csak a
női italokat szeretem. Vagy néha egy-egy pohár bort.
Ash felnevetett. – Jól illenél Mia, Bethany és a barátnőik társaságába.
Josie kérdőn oldalra billentette a fejét. – Kik ők?
Ash belekarolt és elindult vele az étterem irányába. – Mia az egyik
üzlettársam, Gabe felesége, Bethany pedig a másik üzlettársam, Jace
menyasszonya.
– Úgy hangzik, mint egy nagy boldog család – mormolta Josie.
– Olyasmi – felelte Ash.
Mikor beléptek az étterem ajtaján, a főpincér eléjük sietett, és
odavezette őket az asztalhoz, amely csak neki, Gabe-nek és Jace-nek volt
fenntartva, ha valamelyikük itt akart enni.
Josie leült vele szemben, de nem lazult el. A szék szélén ült, feszes
tartással, és jobbra-balra nézegetett a háta mögött. Idegesnek tűnt, mint
aki szívesebben lenne inkább bárhol máshol, mint vele. Ez jókora pofon
volt az egoja számára. Ráadásul még soha nem kellett megzsarolnia egy
nőt, hogy randira menjen vele.
– Kérsz egy pohár bort? – kérdezte, mikor megjelent a pincér.
Josie a fejét ingatta. – Nem, maradok a víznél, köszönöm.
– Akkor két ásványvizet kérünk! – szólt a pincérhez.
– Miattam nem kell lemondanod a borról, ha azt innál – jegyezte meg
Josie. – Csak nem akarok becsípve hazamenni. Az alkoholtól könnyen
fejre állok, és nem szeretnék sötétedés után ittasan kóvályogni
Manhattanben.
– Szóval nem bírod az italt, de ha mégis iszol, akkor csak női italokat.
Ezt meg kell jegyeznem.
Josie szája mosolyra húzódott. Csaknem kinevette. Tényleg olyan
nagy mamlasz volt, mint egy ogre? Máskor mindig az elbűvölő
modorával vette le a nőket a lábukról, Josie mentségére legyen mondva,
vele nem viselkedett kimondottan úriemberként. Volt ebben a nőben
valami, ami kihozta belőle az előembert. Örült, ha egyáltalán értelmes
mondatokat tudott kinyögni a közelében, és nem kezdte el üvöltve verni a
mellét, hogy aztán a hajánál fogva vonszolja be a zsákmányát a
barlangjába. Az egyébként sem lett volna okos húzás. Egyrészt Josie
markába került volna, másrészt soha többé nem látta volna viszont.
A pincér felvette a rendelésüket és eltűnt. Amint kettesben maradtak,
Josie kérdőn nézett rá.
– Elhoztad az ékszereket?
Ash a zakója belső zsebéhez nyúlt, és elővett belőle egy kis
bársonyzacskót. Letette az asztalra és Josie felé tolta, de nem engedte ki a
kezéből, mikor érte nyúlt.
– Vacsorában egyeztünk meg – figyelmeztette. – Odaadom most az
ékszereket, de remélem, nem szaladsz el abban a percben, hogy
visszakapod őket.
Josie elpirult, és Ash nem tudta, vajon zavarában, vagy mert pontosan
ezt fontolgatta.
– Nem kíméled az egomat! – mondta ki a korábbi gondolatát. –
Ennyire visszataszító vagyok? Miután a parkbán találkoztunk, nem
számítottam arra, hogy így reagálsz rám. Te is épp úgy tisztában voltál a
köztünk lévő vonzalommal, mint én. Most pedig úgy viselkedsz, mintha
leprás lennék, és nem akarnál velem egy levegőt szívni se.
Josie megfogta a zacskót, megérintve Ash kezét. Azon nyomban
melegség járta át a karját, fel egészen a válláig. Egyszerű, véletlen érintés
volt, de már ettől felforrósodott körülöttük a levegő. Nem, nem csak ő
érezte, de ő volt az egyetlen, aki élvezte is.
– Szerintem tudod, hogy nem vagy visszataszító – felelte közönyösen
Josie. – Nem hinném, hogy ezt tőlem kell hallanod. Biztos rengeteg nő
akad, aki boldogan bókol neked.
– Egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak más nők – vágta rá Ash. –
Az érdekel, te mit gondolsz.
Josie óvatosan elhúzta a kezét, a zacskót markolva, mintha attól
tartana, hogy nem hagyja, hogy elvegye. Mikor nem nyúlt utána, gyorsan
kinyitotta és kivett belőle két gyűrűt, egy nyakláncot és egy karkötőt.
Látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Tengerkék szeme boldogan
ragyogott, ahogy végignézett az ékszereken. A pillantása egy percre a
távolba révedt, és mikor újra felnézett, a szeme könnyektől csillogott.
– Köszönöm, hogy visszaadtad nekem az anyámat – suttogta. – Ez az
egyetlen emlékem tőle. És a nagyanyámtól is. Egyszer majd a saját
lányomnak szeretném továbbadni. A nagyanyám és az anyám kivételes
nők voltak. Szeretném majd a lányomnak továbbadni a családi örökséget.
Bár már sosem ismerheti meg őket személyesen, szeretném, ha tudná, kik
voltak ők, és milyen fontosak számomra.
– Mi történt az édesanyáddal? – kérdezte lágyan Ash.
Josie szája széle remegni kezdett, de tartotta magát, noha a szeme
egyre fényesebben csillogott.
– Meghalt rákban – mondta fájdalmas hangon.
– Mostanában? – kérdezte halkan Ash.
A legkevésbé sem akarta elszomorítani Josie-t, de különös örömmel
töltötte el, hogy megnyílik neki. Végre beszélgetett vele. Ez kezdetnek
már elég volt, és ha rajta múlik, még hosszú jövőjük lesz együtt. Nem
tágított a szándékától, de már tudta, hogy sokkal több türelemre lesz
szüksége, mint eddig bármikor ahhoz, hogy elérje a célját.
Az adrenalin dübörgött a vénáiban. Josie kihívás volt, meghódítandó
csúcs. Rég nem hozta lázba ennyire semmi, mint amennyire ő izgatta.
– Két éve – felelte Josie szomorú szemmel. – De már jó ideje beteg
volt. A végén... – Josie szava elakadt.
– Mi történt? – biztatta gyöngéden.
– A vége már megkönnyebbülés volt, bár a szívem megszakadt, hogy
el kell engednem, és el kell búcsúznom tőle. De iszonyú sok fájdalma
volt. Fájt így látnom. Neki is fájt, hogy ezt végig kell néznem. Nem
akarta, hogy ápolnom kelljen. Aggódott amiatt, hogy túl nagy terhet rak
rám, és nem tudom a saját életemet élni, mert őt ápolom. De hát az anyám
volt, bármit megtettem volna érte. Egyetlen percet se bántam, amit vele
töltöttem. A végén pedig már kész volt elmenni. Sokáig harcolt, nagyon
keményen. De belefáradt, már nem volt ereje tovább küzdeni. Számomra
ez volt a legnehezebb, látni az én energikus, tűzrőlpattant anyámat szép
lassan elfogyni. Csak azt vártam, hogy véget érjenek a szenvedései, és
békét találjon. Ezért volt számomra megkönnyebbülés a halála,
bármilyen kegyetlenül is hangzik.
Ash a fejét rázta.
– Nem, ez nem kegyetlenség, Josie. Emberi dolog. Az anyád volt, és
szeretted őt. Senki sem akarja végignézni, ahogy a szerettei testben és
lélekben szenvednek.
Josie bólintott, és a kézfejével letörölte a könnyeit. Az ujjai remegtek,
mikor visszatette a kezét az asztalra.
– Remek vacsoratéma, nem? Sajnálom, hogy ilyesmiről fecsegek.
– Én kérdeztem – mondta Ash nyugodtan. – Az apáddal mi történt?
Vannak testvéreid is?
Josie keserűen felsóhajtott.
– Egyke vagyok. A szüleim szerettek volna még gyereket, de utánam
már nem lehetett több. Anyámnak korábban már volt rákja, és a
kezelések miatt nem eshetett teherbe, de amúgy sem tudott volna
kihordani még egy gyereket, annyira legyöngült. Én – mi – azt hittük,
hogy legyőzte a rákot, tudod? Húsz évig tünetmentes volt, aztán
visszaesett. De még agresszívebb volt a betegség, mint azelőtt, és már
nem hatottak úgy a kezelések, mint korábban.
Josie a fejét csóválta.
– Sajnálom, már megint belekezdtem.
Ash átnyúlt az asztal fölött és rátette a kezét Josie kezére.
– Most beszélgetünk, Josie. Ezt csinálják az emberek, ha szeretnék
megismerni egymást. Ne szabadkozz! Ha nem érdekelne, nem kérdeztem
volna. De ha túl fájdalmas számodra a téma, beszélhetünk másról is.
Minden érdekel veled kapcsolatban. Mindent tudni szeretnék rólad, az
életedről, a családodról, bármiről, ami fontos számodra.
Josie elmosolyodott és nem húzta el a kezét, amit Ash hatalmas
győzelemnek értékelt.
– Tehát, a szüleidről volt szó. Az apád is meghalt talán?
Josie összeszorította az ajkait, és a szeme tengerkékről hűvös
sötétkékre változott, akár egy jégvirágos ablaküveg.
– Elhagyta anyámat – bennünket –, mikor anyám először lett rákos. De
nem azonnal. Megvárta, míg anyám annyira felépül, hogy boldoguljon
egyedül, aztán lelépett. Hogy miért? Mert nem tudta volna elviselni a
fájdalmat, hogy elveszítse. Nem akarta végignézni, ahogy meghal, ezért
inkább elment. Nem ez a legnagyobb baromság, amit valaha hallottál?
Számomra az. Sosem tudtam megérteni, hogy hagyhatja ott valaki a
gyerekét és a feleségét, csak mert attól fél, hogy meg fog halni. Anyámat
így is, úgy is elvesztette, de így még engem is. Sosem tudtam neki
megbocsátani, hogy elhagyott bennünket, mikor a legnagyobb
szükségünk lett volna rá. Különösen anyámnak, akinek emiatt a
kezelések után rögtön munka után kellett néznie, hogy el tudjon tartani
engem és fizetni a számlákat.
– Igen, tényleg baromság – helyeselt komoran Ash. – Azóta nem is
láttad? Ez hány évvel ezelőtt történt?
– Tizennyolc – felelte Josie elfúló hangon. A hangjában nem csak düh
volt, hanem fájdalom is. Csalódottság.
Ash finoman megsimogatta a kezét, némán biztatva, hogy folytassa.
Josie végre beszélt, és remélte, hogy ellazul, és még jobban megnyílik
neki.
– Tízéves voltam, mikor elment. Hosszú évekig nem is kereste
anyámat, sem engem. Aztán érettségi után felhívott, ajándékot akart
küldeni, de megmondtam neki, hogy csessze meg az ajándékát.
Josie minél tovább beszélt, annál fátyolosabb lett a tekintete, a szája
pedig legörbült.
– Anyám haláláig nem is keresett többet.
A szemében könnyek csillogtak, és a szabad kezével megtörölte a
szeme sarkát, ahol összegyűltek.
– Sajnálom – motyogta megint szomorúan. – Egyáltalán nem szoktam
erről beszélni. Úgy értem, soha, senkinek. De most valahogy minden
kijött belőlem, és csak most tudatosult bennem, mennyire bánt még
mindig ez az egész.
– Ez érthető – jegyezte meg Ash. – Hosszú ideje tartogatod magadban
a fájdalmadat.
Josie egyetértőén bólintott.
– Szóval megkeresett, mikor megtudta, hogy meghalt az anyád?
Tudta, hogy újra beteg lett?
– Tudta – bökte ki Josie. – Mégsem látogatta meg egyszer sem. Sosem
hívta fel. Nem beszélt vele. Miután meghalt, felhívott, hogy látni
szeretne. Mondta, hogy sajnálja, ami anyával történt, és hogy szeretné, ha
újra egy család lennénk. Én pedig azt mondtam erre, hogy a családtagok
nem viselkednek így egymással, mint ahogy ő tette, és nekem egyetlen
szülöm volt, de már meghalt. Ez két éve történt. Azóta egyszer sem
próbált megkeresni. Azt se tudom, hol él. Miután elvált anyámtól,
sokszor költözött, a munkája miatt is.
– Nem bántad meg, hogy nem találkoztál akkor vele?
Úgy tűnt, Josie-t meglepte a kérdés.
– Nem, egyáltalán nem! Nem hiszem, hogy tudnék vele beszélni
dühkitörés nélkül. Különösen az után nem, hogy anya meghalt. Ha akkor
eljött volna, minden haragomat rajta töltöttem volna ki. Iszonyú dühös
voltam, és nagyon elkeseredett. Haragudtam rá, mert gyáva volt, és
cserbenhagyta anyámat a lehető legnehezebb helyzetben.
– Megértem. Hidd el, nagyon is megértelek! Én sem vagyok jóban a
családommal. Vagyis a többségükkel. Nemrég a húgom felkeresett, de
addig egyikükkel sem volt semmilyen kapcsolatom.
Josie oldalra billentette a fejét, és fürkészőn figyelte. A kezük még
mindig összeért, és Ash az ujjaival lágyan cirógatta a csuklójától az
ujjbegyekig. Szerette megérinteni. Legszívesebben egész éjjel simogatta
volna, de ebben nem volt semmi szexuális. Egyszerűen szerette a keze
bársonyos finomságát, meg a maszatos ujjait, amelyek mind más színben
pompáztak.
– A te családod mit követett el ellened? – kérdezte Josie.
– Hosszú történet! Egyszer majd elmesélem, de most te jobban
érdekelsz.
Josie grimaszolt. – Ez nem fair! Én meséltem neked a családomról. De
egy szóval se mondok többet, ha nincs kölcsönösség.
Ash halkan nevetett, és megszorította a kezét. Josie szeme tágra nyílt,
majd lenézett összekulcsolt kezükre. Igen, ő is ugyanazt érezte, csakhogy
vele ellentétben ő küzdött ellene.
– Jól van, elmondom dióhéjban, aztán megint te következel.
Josie összehúzta a szemöldökét. – Ez attól függ, menynyire tartom
értékesnek az információt, amit megosztasz. Legalább olyan fontosnak
kell lennie, mint amit én mondtam el neked.
– Az lehetetlen – mormolta. Mélyen belenézett Josie szemébe, és
elöntötte a forróság. – Bármit is mondok, nem lehet olyan fontos, mint
amit te megosztasz velem.
Josie elpirult és lesütötte a szemét. A keze megrándult, de Ash
határozottan fogta, így nem tudta elhúzni.
– Szerinted talán így van – mondta Josie búgó hangon. – De számomra
lehet sokkal értékesebb az, amit rólad megtudhatok. Tudod, én
hátrányból indulok. Te már lenyomoztál, figyeltettél. Semmi kétségem
sincs afelől, hogy sokkal többet tudsz rólam, mint szeretném. Úgy
igazságos, ha egyenlítesz, és elárulod nekem minden féltve őrzött, sötét
titkodat.
Josie flörtölt vele. Félénk volt és elragadó, mintha nem is tudná,
hogyan kell ezt csinálni. Ash még sosem érzett ilyen... izgalmat. Persze
kívánta is, mint még soha egyetlen nőt sem. De ez jóval több volt érzéki
vágynál. Kíváncsi volt ra. Minden titkára. Épp annyira be akart hatolni az
elméjébe, mint amennyire a testébe. Legfőképp a bizalmát akarta
elnyerni, noha az eddigi viselkedésével egyáltalán nem érdemelte ki.
 Majd idővel bizonyít, ha egyáltalán kap rá esélyt.
– Sötét titkokat akarsz hallani? Attól tartok, csalódást kell okoznom.
Roppant unalmas vagyok. Csak a munkámnak élek, és annyira utálom a
családomat, amennyire ők is engem. Az igazi családom a két legjobb
barátom – akik az üzlettársaim is –, és az ő párjaik.
– Azt mondtad, nemrég felkeresett a húgod. Kibékültetek?
Ezúttal Ash elvette a kezét és hátradőlt a székén. Egy pillanatra a
távolba révedt a tekintete, aztán újra Josie-ra figyelt.
– Igen, mondhatjuk. De még nem vagyok meggyőződve az
őszinteségéről. Szeretném azt hinni, hogy el tud szakadni a falkától, de
majd idővel kiderül, sikerülne neki.
– Mit vétettetek ellenük?
– Azt, hogy világra jöttünk? – felelte keserűen. – Fogalmam sincs. Az
anyámba szemernyi anyai ösztön se szorult, mégis négy gyereket szült.
Felfoghatatlan számomra, hogy egy ennyire önző nő miért vállalt
gyerekeket, ha neki csak terhet jelentenek.
Josie együttérzően nézett rá.
Sosem volt jó a kapcsolatod velük? Még gyerekkorodban sem?
– Gyerekkoromban alig láttam őket – felelte Ash hűvösen. –
Bentlakásos iskolába adtak minket, csak az ünnepekre mentünk haza, és
akkor is a nevelőnővel voltunk. Az anyám és az apám többnyire csak a
saját dolgaikkal voltak elfoglalva. Utazgattak, társasági életet éltek. A
nagyapám rengeteg pénzt halmozott fel életében, de a családunk nem volt
mindig vagyonos. Minket mindig is felkapaszkodott újgazdagoknak
tekintettek, amin anyám sosem tudta túltenni magát.
– Ne haragudj, hogy ezt feltételezem, de az anyád rémes nő lehet.
– Ez nem csak feltételezés. Ő és az apám semmirekellő emberek. Nem
csak szülőként csapnivalók, hanem minden tekintetben.
Meggyőződésem, hogy anyám csak azért szült ennyi gyereket, mert a
nagyapám nagy családból származott, sok testvére volt, és azt akarta,
hogy az anyám is jó sok unokával ajándékozza meg. Anyám pedig az
öreg kedvére akart tenni, ha másért nem is, azért, mert túlságosan függ a
támogatásától. Ezért hozott világra bennünket, de fizetett azért, hogy más
nevelje fel a gyerekeit. Anyám és apám csak akkor foglalkoztak velünk,
ha az öreg is ott volt. Nem tudom, mi a rosszabb, hogy pocsék szülők
voltak, vagy az, hogy mások jelenlétében úgy tettek, mintha gondos,
szerető szülők lennének.
 – Ez gáz – jegyezte meg Josie. – Én imádtam az anyámat. És a
nagyanyámat is. Csodálatos nők voltak. És a húgoddal mi történt? ő
mennyi idős?
– Brittany a legfiatalabb közülünk. Most harminc. Az anyám férjhez
adta rögtön az egyetem után, egy jóval idősebb férfihoz, aki megfelelő
pedigrével rendelkezett. A házasságuk két évig tartott, aztán Brittany
beadta a válókeresetet, és semmit sem kapott a váláskor. Ez csak még
jobban felbosszantotta anyámat, mert – ahogy ő mondta – túl sok
erőfeszítésébe került, hogy férjet szerezzen Brittanynek, ezért az lett
volna a legkevesebb, ha kitart, és eljatssza a rendes feleséget, míg a férje
meg nem hal, hogy aztán gazdag özvegyként a szüleit támogathassa.
– Ez igen! – hüledezett Josie. – Szédületes! Úgy hangzik, mintha
valami történelmi regényben olvasnám. Nem gondoltam volna, hogy ma
még akadnak emberek, akik így gondolkodnak.
Ash elmosolyodott. – Sajnálom, hogy romba döntöttem az illúzióidat.
– És miért keresett fel Brittany?
– Ki akar szállni – mondta halkan Ash. – Ahogy már mondtam, üres
kézzel jött el a váláskor, és azóta a szüleimmel élt. Van diplomája, de
sosem dolgozott. Azért jött hozzám, hogy segítséget kérjen. Elsősorban
anyagi támogatást, de azt hiszem, inkább szövetségest keresett, aki
lélekben is támogatja.
– És segítesz neki?
– Természetesen. Találtam neki lakást, és nyittattam a nevére egy
bankszámlát, hogy legyen elég pénze, míg munkába nem áll. Pár nap
múlva kezd az egyik szállodámban. A többi már csak rajta múlik.
Megadtam neki a lehetőséget, hogy új életet kezdjen, de neki is kell
tennie azért, hogy ez sikerüljön. Az anyám rá fog szállni. Mindent meg
fog tenni, hogy újra a markába kerüljön, és megint ő irányítsa. De
remélem, Brittany elég erős lesz ahhoz, hogy szembeszálljon vele.
– Szerintem nagyon szép tőled, hogy ilyen sokat segítettél neki.
Biztosan úgy érezte, nincs kihez fordulnia.
Ash a fejét rázta. – Mert nem is volt. Függetlenül attól, milyen
undokul viselkedett velem a múltban, tudom, hogy nem volt más
választása. Anyám semmi mást nem engedett meg neki. Most őszintének
tűnik, és ha tényleg az is, akkor mindent meg fogok tenni, hogy segítsek
neki. Az sem érdekel, mit gondolnak rólam a szüléink vagy a testvéreink.
Brittany még nem jutott el erre a pontra, de el fog.
 – A testvéreitek? Mit is mondtál, hányán vagytok?
– Brittanyvel együtt négyen. Van még két bátyánk, mindketten
negyvenesek, de a szüleink és a nagyapánk segítsége nélkül egyik se
tudja eltartani a családját.
– Ez szomorú. De ha te nem kértél a támogatásukból, akkor hogy
boldogultál? Mert egyértelmű, hogy sikeres vagy.
– Szerintem viszont most te jössz – jegyezte meg Ash. – Én már sokat
meséltem, de rólad még mindig csak azt tudom, hogy az apád egy
seggfej, és az anyád meghalt, miután hosszú ideig harcolt a rákkal.
– Majd te is kérdezhetsz megint egyet, ha ezt az utolsót még
megválaszolod.
Ash felhúzta a szemöldökét. – Akkor már kettőt kérdez, hetek, mert te
már így is többet kérdeztél nálam.
Josie elmosolyodott. – Neked nem tűnt fel, milyen kimért így ez a
beszélgetés, hogy egyfolytában a strigulákat húzogatjuk?
– Nem kell annak lennie. Rendben, válaszolok, de ez az utolsó, amíg
be nem hozod a hátrányod.
– Megegyeztünk – felelte mosolyogva Josie.
– Még az egyetemen barátkoztam össze Gabe Hamiltonnal és Jace
Crestwellel. Jace szülei autóbalesetben meghaltak mikor húszéves volt,
és ez után neki kellett gondoskodnia a jóval fiatalabb húgáról. Akkor
megváltozott a mi fontossági sorrendünk is. Korábban a tanuláson kívül
csak a bulizás meg csajozás érdekelt mindhármunkat. De ahogy
befejeztük az egyetemet, megalapítottuk a vállalatunkat. Egyetlen
szállodával indultunk. A szívünket-lelkünket beletettük, és minden
fillért, amit csak félretenni vagy kölcsönkérni tudtunk. Egy évet vártunk a
bővítéssel. Az első hotelt biztosítékként használva már meg tudtuk venni
a következő ingatlant. Attól fogva az első két szálloda sikerére alapozva
már gyorsabban tudtunk terjeszkedni, és könnyebben találtunk
befektetőket.
– Akkor a családodnak semmi része nem volt a sikeredben?
– Egyáltalán semmi – felelte Ash. – De egy fillért se fogadtam volna el
tőlük. Nem akartam függni a támogatásuktól, és főleg azt nem, hogy
részesedésük legyen az üzletemben.
– Gondolom, ennek nem igazán örültek...
Ash elvigyorodott. – Nem. Elsősorban azért haragudtak rám, mert
nélkülük lettem sikeres, másodsorban amiatt, hogy nem adtam nekik a
pénzemből. Ez majdnem olyan, mintha az apád egyszer csak feltűnne
most, eléd állna, és azt akarná, hogy legyetek újra nagy, boldog család.
Josie szeme elszürkült, összeszorította az ajkait már az apja említésére
is.
Ash előrehajolt, és újra rátette a kezét Josie-éra. Josie összerezzent, a
karja libabőrös lett.
– Most én jövök, és húsz kérdést fogok feltenni neked – mondta Ash.
– Hé, én nem is kérdeztem húszat!
– De közel annyit.
Josie felsóhajtott. – Jól van, jól van, kérdezz!
Ash rögtön a nyakára pillantott, vagyis a halvány fehér csíkra a
nyakörv helyén. Az első dolog volt, amit észrevett, mikor a zálogháznál
találkoztak, de nem akart túlzottan reménykedni. Mégis a tény, hogy
Josie elfogadta a vacsorameghívását – még ha ehhez meg is kellett
zsarolnia és hogy ma este nem viselte a nyakörvet, azt üzente, hogy
legalábbis érdekli, mi lehetne kettejük között.
– Miért nem viseled a nyakörvet? – kérdezte halkan.
Josie a szabad kezével rögtön a nyakához kapott, és meglepetten
nézett, de nem válaszolt, csak összeszorította az ajkait – Josie, miért nem
viseled a nyakörved? – ismételte meg a kérdést.
Josie felsóhajtott – Mert már nem találkozom vele többet.
Ashnek nagyon uralkodnia kellett magán, hogy ne reagáljon feltűnő
örömmel a hírre. Már sejtette, hogy ez lehet a dolog mögött, de nem akart
elhamarkodott következtetéseket levonni.
– Mi történt?
Josie elhúzta a kezét, és az ölébe ejtette. Lesütötte a szemét, kerülte
Ash tekintetét. Ash várt, de nem akarta kiengedni a markából. Ahhoz ez
túl fontos volt. Tudni akart minden részletet
– Te szakítottál, vagy ő veled? - kérdezte végül.
– Én vele.
– Elmondod az okát? Miért történt így, Josie?
Josie felkapta a fejét, a szeme villámokat szórt. – Miattad történt, Ash!
Te vagy az oka!
 hetedik fejezet

Látszott, hogy Ash őszintén meglepődött. Josie kitörése teljesen

váratlanul érte. Összehúzta a szemét és közelebb hajolt hozzá. Még
mindig fogta az egyik kezét, és rátette a másikat a szabad kezére,
tenyérrel lefelé.
Ez a férfi halálos volt. Josie érezte, hogy minden érintésével el akarja
csábítani. Talán nem is tudatosan. Vagy mégis? Talán pontosan tudta,
hogy mit csinál.
– Nem történhetett miattam – mondta halkan Ash. – Ha én lettem
volna az oka, akkor most épp az ágyamban lennél – tette hozzá olyan
mély, búgó hangon, hogy Josie minden szőrszála égnek állt. Próbálta
elhúzni a kezét, de Ash szorosan tartotta, nem menekülhetett.
– Mégis te vagy az oka – jelentette ki Josie. – Aznap a parkban, miután
találkoztunk, mindent megkérdőjeleztem magamban. És nem tetszett,
amire rájöttem.
– Mi volt az?
Josie feszengett a székében, nem tetszett neki, hogy vallatják. Nem
akart erről beszélni. Túl intim kérdés volt. Túlságosan is leleplező. Ash
pedig olyan férfi volt, akinek ha a kisujjadat nyújtod, rögtön az egész
karodat kéri.
– Mit kérdőjeleztél meg magadban? – kérdezte újra Ash.
Világos volt, hogy nem fogja annyiban hagyni a témát.
– Amit a nyakörv jelentett – adta meg magát Josie.
– Mit értesz ez alatt? – kérdezett vissza gyorsan Ash.
Josie hosszan kifújta a levegőt. – Azt, amit mondtál, hogy mit jelent
számodra a nyakörv, és hogy mit kellene jelentsen nekem. Ekkor
döbbentem rá. Aztán még sokat gondolkodtam rajta. És mikor
találkoztam Michaellel, hogy megkérdezzem, mit jelent számára a
nyakörv, észre sem vette, hogy már nem viselem. Talán tévedek, de
szerintem egy domináns férfi nem örülne annak, ha az alávetettje levenné
a nyakörvet, amit ő adott neki. Már ha valóban azt jelenti, amit te
mondtál.
– Nem tévedsz – felelte Ash.
 – Számára ez csak játék volt. Talán számomra is – suttogta Josie. – Azt
mondta, túl komolyan veszem a dolgokat. Hogy a nyakörv csak játék, és
nincs jelentősége. Mintha csak szerepjátékot játszott volna, amiből
semmi sem igaz. Amikor erre rájöttem, arra is ráeszméltem, hogy én nem
játszadozni akarok. De abban sem vagyok biztos, hogy igazából ezt
akarom. De szerintem... más lenne... veled. Úgy értem, egy hozzád
hasonló férfival.
– Még hogy jelentéktelen! – hördült fel Ash, és az arca elkomorodott.
– És igen, persze hogy más lenne velem. Tudod, miben? Abban, hogy
valós lenne. És a nyakörvnek nagyon is fontos jelentése lenne.
– Mit jelentene? – kérdezte Josie. Az ajkai remegni kezdtek, mikor
belenézett Ash sötéten csillogó szemébe.
– Azt jelentené, hogy hozzám tartozol. Csakis hozzám. Hogy aláveted
magad nekem. Én pedig gondoskodom rólad, vigyázok rád, és
mindenben a kedvedet keresem.
Ashnek fogalma sem volt róla, mit jelentettek a szavai Josie számára.
A lelke mélyéig hatoltak, és olyan részét érintették meg, amelynek eddig
a létezéséről sem tudott. Michaellel az egész csak játék volt, ezzel most
már tisztában volt. Csak szerepeket játszottak az izgalom kedvéért. Ezzel
sem volt semmi baj, csakhogy ő nem ezt akarta.
Mégis, a gondolat, hogy Ashsel legyen, és hozzá tartozzon, minden
tekintetben, amiről csak beszélt, megrémítette. Ash lehengerlő volt, a szó
minden értelmében.
– Szerintem tudod, hogy akarlak téged, Josie. Legalábbis nem
csináltam titkot belőle. A kérdés most az, hogy te is akarsz-e engem, és
azt, amit neked adni tudok. De azt is meg kell gondolnod, hajlandó
vagy-e annyit adni nekem, amennyit akarok. Mert sokat akarok. Sokat is
adok, de mindened az enyém lesz.
Josie nagyot nyelt, a keze remegett a tenyere alatt. Ash átfogta az
ujjait, és gyöngéden megszorította a kezét.
– Nem tudom, mit mondjak – bökte ki Josie.
– Mondd, hogy átgondolod – suttogta Ash. – Csak ennyit kérek.
Josie megnyalta kiszáradt ajkait. Szaporán vette a levegőt. Ha
megígéri, hogy átgondolja, az még nem jár semmilyen kötelezettséggel.
És tényleg időre volt szüksége, hogy mérlegelje, mibe megy bele.
– Meggondolom – adta meg magát végül.
Ash szeme elégedetten – nem is, diadalittasan – csillogott. Úgy nézett
rá, mintha máris igent mondott volna. Talán igennek vette már azt is,
hogy átgondolja. Vagy csak nem fogadott el nemet válaszként.
A pincér megérkezett az ételekkel. Ash megvárta, míg leteszi eléjük a
tányérokat és elmegy, csak ez után szólalt meg újra.
– Most mesélj még magadról! Művész vagy, ezt már tudom.
Josie bólintott. A steak mennyeien illatozott, és olyan puha volt, hogy
villával is szét tudta vágni. De abban a pillanatban, mikor a nyelvéhez ért,
nem is érezte az ízét. Túlságosan lekötötte őt Ash és az ajánlata.
– Meg tudsz élni belőle?
Ez túl személyes kérdés volt, de hát Ash nem volt az a gátlásos, sem
tapintatos típus.
– Most már egy kicsit jobban – felelte szomorkásán Josie.
– Nem mindig könnyű. Próbáltam rendes, kötött munkaidős állásokat
is, csak azok iránt nem tudtam úgy lelkesedni, mint a művészetért.
Eladtam már pár képet itt-ott, és tervezek ékszereket is, amiket az
interneten eladok. Eleget keresek ahhoz, hogy ki tudjam fizetni a lakbért.
Többnyire – tette hozzá keserűen. – Ez a hónap kemény volt számomra.
A máskor rendszeres internetes megrendelések teljesen elfogytak, és hat
hete nem tudtak egyet se eladni a galériában kiállított képeimből. Ezért
mentem a zálogházba, hogy eladjam az anyám ékszereit. Utáltam, hogy
ezt kell tennem, de nem láttam más esélyt arra, hogy kifizessem a
számláimat. Vehettem volna fel kölcsönt, de az se lett volna jó hosszú
távon, ha nem tudom visszafizetni, főleg nem kamatostól.
– És Michael hol a pokolban volt eközben? – csattant fel Ash.
Josie csak pislogott, annyira meglepte a felindultsága. – Nem tudom,
mire gondolsz.
Ash ingerülten elhúzta a száját. – Anyagilag nehéz helyzetbe kerültél,
és döntened kellett aközött, hogy eladod az anyád ékszereit, amelyek
egyértelműen sokat jelentenek számodra, vagy nem tudod kifizetni a
lakbért és az utcára kerülsz. Michaelnek segítenie kellett volna neked.
Josie a fejét rázta. – Nem, ez nem így megy. Nem akartam, hogy
anyagilag támogasson. Jól keres, de a kapcsolatunk nem erről szólt. Nem
tudtam volna pénzt elfogadni tőle. Az olyan lett volna, mintha fizetett
volna a szexért.
Ash még idegesebbnek tűnt. – Ezt nagyon rosszul látod, Josie! Ha
arról van szó, hogy vagy kilakoltatnak, vagy elfogadsz pénzt egy férfitól,
akinek eleve gondoskodnia kellett volna rólad, akkor nem kérdés, hogy
kötelessége lett volna segíteni neked. Még kérned sem kellett volna. Ha ő
a párod, sőt a domináns férfid, és tudja, mi a dolga, akkor tudta volna azt
is, hogy bajban vagy. Tudnia kellett volna azt is, hogy egy kibaszott
zálogházba mész, hogy ékszereket adj el, hogy kihúzd a hónapot. Közbe
kellett volna lépnie, és segíteni neked. És ha úgy bánt volna veled, ahogy
kell, te sem érezted volna kellemetlennek a támogatását. Teljes
mértékben megbíztál volna a férfiban, akinek alávetetted magad, ö pedig
ezért az ajándékért cserébe gondoskodott volna arról, hogy ne legyen
semmi gondod, sem anyagi, sem más téren.
– Azt hiszem, erre sosem gondoltam még így – mormolta Josie.
– Majd fogsz – felelte Ash.
Josie elnémult, annyira meghökkentette Ash határozottsága. Teljesen
biztos volt önmagában, abban, hogy igent mond neki, és az övé lesz.
– Ízlik a vacsora? – kérdezte Ash más irányba terelve a beszélgetést.
Josie lenézett a tányérjára, és látta, hogy a steak fele elfogyott, pedig
nem is emlékezett rá, hogy megette.
– Nagyon finom! – vágta rá gyorsan. – Valójában isteni. Sosem ettem
még itt. Nekem túl drága hely. Mégis miért épp ezt választottad?
Ash szája mosolyra húzódott. – Az enyém a szálloda. Természetes,
hogy van egy jó étterme, ahol szeretek enni. Örülök, hogy ízlik a steak.
Josie-nak leesett az álla. – A tiéd a szálloda?
Ash felvonta a szemöldökét. – Ez meglep? Mondtam neked, hogy az
üzlettársaimmal több szállodát működtetünk.
– Azt hittem, valami kisebb szállodalánc, vagy ilyesmi. De ez a hotel...
– Josie a megfelelő szót kereste, hogy ne tűnjön komplett idiótának.
– Milyen? – kérdezte Ash.
– Nagyon elegáns, és nyilvánvalóan a leggazdagabb vendégkör jár
ide. Azt hittem, a tiéd valami kisebb, szolidabb.
– Ez zavar téged?
Josie ingatta a fejét. – Nem, csak meglepett. Úgy értem, gazdagnak
tűnsz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.
– És úgy gondolod, ha igent mondasz az ajánlatomra, attól aranyásó
leszel?
Ash megint telibe talált. Túlságosan jól ment neki a gondolatolvasás.
– Maradjunk annyiban, hogy nem vagyunk egy randiosztályban.
Bárki, aki meglátna bennünket együtt, rögtön azt feltételezné rólam, hogy
törtető vagyok. Senki nem hinné el nekem, hogy nem a pénzedért vagyok
veled.
– Miért, azért akarnál velem lenni? – kérdezte egyenesen Ash.
Josie nem tudta palástolni a megrökönyödését. A szája
elkeskenyedett, majd a szélei legörbültek. – Természetesen nem! Nem
várnám el, és nem is akarnám, hogy kitarts, Ash. Nem vágyom a
pénzedre. Én csak...
Josie hirtelen elhallgatott, mert maga is megijedt attól, amit majdnem
kimondott. De Ash figyelt, és egyre áthatóbban nézte.
– Te mire vágysz?
– Rád – suttogta Josie. – Csak rád.
Ash szeme elégedetten csillogott, a szája lassan mosolyra húzódott.
– Akkor ezzel meg kell békülnöd, Josie. Mert velem együtt megkapsz
mindent, amit csak adni tudok neked, és nem tenne boldoggá, ha bármit is
elutasítanál, amit adnék neked, vagy tennék érted. Amíg te és én tudjuk
az igazat, leszarom, mit gondol bárki más, és neked is így kell
hozzáállnod.
Josie megint megnyalta a szája szélét, és eszébe jutott, amit Ash
korábban mondott. Már akkor rá akart kérdezni, de nem érezte
megfelelőnek a pillanatot, aztán meg kihozták az ételt. De a kérdés még
mindig feszítette, tudnia kellett a választ.
– Korábban azt mondtad... Úgy értem, amikor azt mondtad, hogy
sokat adsz, de sokat is kérsz cserebe, az alatt mit értettél?
– Mindent – felelte kertelés nélkül Ash. – Téged az ágyamba. A
lakásomba. Az én védelmem alatt. Mindent akarnék, Josie, te pedig
mindent odaadnál nekem.
– Ez nem hangzik egyenrangú kapcsolatnak.
– Semmi, amit valaha is adhatnék neked, nem ér fel azzal az
ajándékkal, ha aláveted magad nekem, és feltétel nélkül bízol bennem.
Ennél semmi sem értékesebb, és ez pénzben nem is mérhető. Minden
igyekezetemmel próbálnám meghálálni, mert ez tényleg nem egyenrangú
kapcsolat. Amit te adnál nekem, jóval több annál, mint amit én valaha is
adhatnék neked.
– De te is odaadnád magad nekem, nem? Úgy értem, ha én odaadom
magam neked, akkor te is ugyanezt teszed cserébe, igaz?
Ash elhallgatott egy pillanatra, és mélyen belenézett Josie szemébe. –
Megkapsz engem. Az egészet. Amit csak adni akarok neked magamból.
De nem többet. Ezt meg kell értened. Ha zavar, akkor vagy bele kell
törődnöd, vagy másképp kell döntened, mert ennél többet nem adhatok.
Josie egy pillanatig gondolkodott, aztán újra felnézett, összehúzta a
szemöldökét, miközben a következő kérdésén, vagyis inkább feltételén
gondolkodott. Ash talán nem fog neki örülni, de nincs értelme tovább
beszélniük, ha ezt elutasítja.
– Nem fogok osztozni rajtad más nőkkel – bökte ki Josie. – Úgy értem,
ha belekezdünk ebbe, nem fogom eltűrni, hogy más nővel légy. Nem
tudom, hogy működik ez az egész, hogy több ilyen nőd is van-e. De
sosem akarok amiatt aggódni, hogy valaki mással vagy. Mert ha odaadok
neked mindent, amit kérsz, különösen a bizalmamat, akkor cserébe
hűséget várok tőled, amíg ez tart.
– Nem áll szándékomban más nővel lefeküdni, még csak időt tölteni
se, ha az enyém vagy. Miért lenne szükségem bárki másra, ha aláveted
magad nekem, és ott vagy mellettem az ágyamban? Sosem lennék veled
ilyen tiszteleden, Josie. A tisztelet lenne az első és legfontosabb, amit
kapnál tőlem. Gondoskodnék rólad, védelmeznélek, és kényeztetnélek.
Egyetlen nő sem kapná meg tőlem ugyanezt.
Josie nem is tudta, mit mondjon erre. Ash annyira... eltökéltnek tűnt.
Mintha a kapcsolatuk már eldöntött ügy lenne.
Ash előrehajolt, még igézőbben nézett rá, a hangja meggyőző
tónusúra váltott. Mintha azt akarta volna, hogy most azonnal mondjon
igent, ne is fecséreljen időt arra, hogy átgondolja.
– Egy dolgot az eszedbe kell vésned. Én nem vagyok több nálad, Josie.
Tudom, hogy egyenlőtlenek lennének az erőviszonyok a
kapcsolatunkban, mégpedig az én javamra. De ez nem azt jelenti, hogy én
több lennék nálad. Sosem lennék az. Te vagy a legfontosabb ebben az
egyenletben. Sose süsd le a szemed! Soha ne érezd úgy, hogy kevesebb
vagy nálam, mert azzal csak feldühítenél. Soha ne térdelj le előttem,
kivéve, amikor leszopod a farkam. Én hozom a döntéseket. Te pedig
aláveted magad nekem. De ez nem azt jelenti, hogy én több vagyok, te
pedig kevesebb. Azt jelenti, hogy te vagy minden. És a te hatalmad
fölöttem sokkal nagyobb annál, mint amekkora nekem valaha is lehet
fölötted. Az érdekel, mit adok én neked, és mit adsz te nekem? Te
nélkülem is jól megleszel. Boldogulsz egyedül is. Már bizonyítottad. De
nélküled nekem semmim sincs, mert a pénz, a vagyon, a hatalom semmit
sem ér, ha nincs kivel megosztanod. Szóval mondhatjuk, hogy nekem
van nagyobb szükségem rád. De ez nem azt jelenti, hogy nem fogok
minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy neked is ugyanannyira
szükséged legyen rám, mint amennyire nekem rád.
Josie szeme tágra nyílt a szenvedélyes beszédet hallgatva. Basszus,
Ash ezt tényleg komolyan gondolta? Az egészet?
– Tényleg szükséged van rám? – suttogta félénken.
Ash elengedte a kezét és hátradőlt, majd idegesen beletúrt a hajába. –
Nem tudom elmagyarázni neked, hogy mi ez a dolog, akármi is ez
kettőnk közt. De igen, szükségem van rád. Nem is biztos, hogy ez a jó szó
erre, mert közel sem fedi azt a csillapíthatatlan vágyat, amit érzek, hogy
veled legyek, hogy megkapjalak, hogy odaadd magad nekem. Sosem
éreztem még ilyet egyetlen nővel sem. Igen, én akarok irányítani egy
kapcsolatban. Erre vágyom, ez izgat fel. De veled úgy érzem, hogy ha
nem kaplak meg, beleőrülök. És még finoman fogalmaztam. Sajnálom,
ha ez megijeszt, de nem tudok nem őszinte lenni hozzád. Ezért mondom
el egyenesen. Próbálnálak kímélni, de képtelen vagyok rá. Csakis
egyféleképpen tudok hozzád viszonyulni, padlógázzal egyenesen előre,
fékezés nélkül.
Josie szóhoz sem jutott. Azt se tudta, mit feleljen erre. Ez kész őrület
volt! Még csak kétszer találkoztak a mai este előtt. Mégis hogyan
dönthette el Ash magában, hogy épp őrá van szüksége, mikor alig tudtak
egymásról valamit? És ha már itt tartott, ő vajon miért érezhette úgy,
hogy szüksége van Ashre?
– Még valamit tudnod kell – folytatta Ash, mielőtt Josie válaszolhatott
volna. – Én nem csak fantáziákat élek ki. Én a valóságban csinálom ezt.
Talán a te fantáziád az, ami az én valóságom, és ez rendben is van így,
amíg végül rá nem jössz arra, hogy a fantáziád valósággá válik. Amit
csinálunk, mind valós. Nem fog holnapra vagy holnaputánra eltűnni.
Biztosnak kell lenned benne, hogy elbírsz-e ezzel, mert igen, valóra
váltom a fantáziádat, de tényleg valós lesz. Nem valami kis ártatlan játék,
amit kitalálsz. Készen állsz erre? El tudod fogadni, hogy ez valós és
állandó lesz?
– De mégis hogyan? Értem, amit a fantázia és a valóság közti
határvonalról mondasz. Tudom, hogy Michael csak játékot akart. Vele
nem volt valós, és rá is jöttem, hogy én nem csak játszadozni akarok. De
ha még én sem vagyok biztos abban, amit akarok, te honnan is tudnád
kitalálni, hogy mi az?
 Ash elmosolyodott és újra megfogta Josie kezét. – Ez már az én
dolgom. A tiéd az, hogy alávesd magad, és önszántadból odaadd magad
nekem. Az én feladatom pedig az, hogy kifürkésszem a vágyaidat és a
szükségleteidet, és jobban ismerjem őket, mint a sajátjaimat.
– Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – ismerte el Josie. – Azt
mondod, ez nem csak fantázia, hogy veled valós lenne, mégis úgy
hangzik, mint egy álom.
– Nem tudhatod, amíg fejest nem ugrottál bele. De hidd el nekem,
hogy ez nem játék. Amint aláveted magad nekem, tudni fogod te is. Ez
nem színészkedés, nem valami butuska szerep. A zsigereidben is érezni
fogod, ezt garantálom.
Josie már majdnem kimondta az igent. Készen állt rá, hogy fejest
ugorjon, ahogy Ash fogalmazott. De ostobaság lett volna tőle, ha nem
használja ki a gondolkodási időt, lehetőleg úgy, hogy Ash épp nem ül
vele szemben, és nem próbálja minden pillantásával, minden érintésével
és minden mondatával elcsábítani.
Nem volt kérdés, hogy Ash a lelkének olyan részét érintette meg,
amelyet még sosem szólított meg senki. Olyan dolgok után kezdett
vágyakozni, amelyekre eddig még csak nem is gondolt. Kétsége sem volt
afelől, hogy a kapcsolatuk egész más lenne, mint Michaellel. De nem volt
egészen biztos abban, hogy megbirkózik-e ezzel. Már Ash jelenléte is
zavarba ejtő volt, egyszerre megfélemlítő és izgató.
– Átgondolom – mondta végül halkan. – Időre van szükségem, Ash.
Ez... komoly dolog. Óriási döntés, amit nem vehetek félvállról. Nem
akarnám veled megtenni azt, hogy igent mondok, aztán rögtön
meggondolom magam a feltételeid miatt. Ha belemegyek ebbe, akkor
tudnom kell, hogy képes vagyok-e megadni neked mindazt, amit kérsz
tőlem.
– Adok neked időt – válaszolta Ash. – Remélem, nem fogsz sokáig
gondolkodni, de azt is tudnod kell, hogy nincs időhöz kötve a döntésed.
Nem fogok egy hét múlva egy másik nővel randevúzni, csak mert még
nem döntöttél. Tudnod kell, hogy nincs másik nő. Senki, akinek ilyen
ajánlatot tettem volna. A másik, amit tudnod kell, hogy nem teszek
könnyedén ilyen ajánlatot. Valójában még soha egyetlen nővel sem
akartam ilyen kapcsolatot.
Josie összevonta a szemöldökét. – De azt mondtad, ilyen vagy, ez az
igazi éned. Hogy lehet, hogy sosem kértél még egyetlen nőtől sem
ilyesmit? Mert azt nem hinném, hogy eddig cölibátusban éltél.
Ash felnevetett. – Nem, valóban nem. A nők, akikkel eddig voltam,
mind tudták a szabályokat. Azt, hogy mit várok el, és mit veszek el. De
ezekre a viszonyokra sosem tekintettem kapcsolatként, mert mind tudtuk,
hogy ez csak időszakos. Ezért sem használnám ezekre a kapcsolat szót.
– Szóval akkor én nem csak időszakos lennék? – kérdezte Josie,
kimondva a legnagyobb félelmét. Azt, hogy Ash talán egy hét múlva
megunja, és egyszerűen továbblép.
De hát mégis mire számított? Egyáltalán mit kért tőle? Komoly
kapcsolatot? Mégis mi alapján, mikor még ő sem tudta, hogy ezt
akarja-e? Ez óriási lépés volt, és még az is könnyen előfordulhatott, hogy
nem tudja teljesíteni Ash elvárásait. Mégis nyugtalanította a gondolat,
hogy talán csak futó viszony lenne köztük.
– Nem tudom neked teljes bizonyossággal megmondani előre, hogy
mi leszel számomra, Josie – mondta Ash halkan. – De annyit mondhatok,
hogy egész biztosan nem csak időszakos. Szeretnék veled nagyon
hosszan együtt lenni. És ha ettől jobban érzed magad, még sosem kértem
egy nőtől sem többet pár hétnél, és egyikük sem volt rám olyan hatással,
mint amilyet te már most gyakorolsz rám.
Josie vére felforrósodott, a szívét meleg bizsergés járta át. Csacsiság
volt, de valahogy mégis boldogsággal töltötte el, hogy több volt Ash
számára, mint bármelyik nő. De melyik nő ne szeretné ezt hallani a
férfitól, akivel együtt van?
Bármit is tartogasson számukra a jövő, és bármilyen is legyen a
kapcsolatuk, biztonságérzettel töltötte el a gondolat, hogy Ash úgy érez
iránta, ahogy egyetlen más nő iránt sem.
– Nem fogok sokáig gondolkodni – ígérte Josie. – Csak pár napot
kérek, hogy tisztázzam magamban a dolgokat.
Ash bólintott. – Rendben. Megadom a mobilszámomat. Ha mindent
átgondoltál, amit mondtam, hívj fel, és majd eljössz hozzám vacsorázni.
Aztán ha igent mondasz, megbeszéljük a feltételeket, vagyis az én
elvárásaimat.
Josie fintorgott. – Ezt nem még azelőtt kellene, hogy döntök?
Ash elmosolyodott. – Itt jön be a bizalom a képbe, Josie. Gondold át,
amiket mondtam, és ha igennel felelsz, majd átbeszéljük az egyezségünk
intimebb részleteit.
 nyolcadik fejezet

Ash nem szeretett sokáig várakozni. Különösen nem olyasmire, amit

nagyon akart. Már túlságosan megszokta, hogy megkap mindent, amit
csak akar, akkor, amikor akarja. A „nem” szót nem is ismerte, és minél
több idő telt el a Josie-val elköltött vacsora óta, annál feszültebb lett.
Még Brittany helyzete sem tudta elterelni a figyelmét arról, hogy Josie
miatt eméssze magát. A húga már beköltözött Mia régi lakásába, és
elkezdett dolgozni a Bentley Hotel titkárságán.
Egyelőre úgy tűnt, jól boldogul. A szállodaigazgató rendszeresen
beszámolt a munkájáról, és eddig elégedett volt vele. Pontos volt,
keményen dolgozott, és nagyon igyekezett jól végezni a feladatait.
Este vacsorázni készült Brittanyvel, és még örült is volna ennek, ha
nem nyomasztotta volna, hogy még mindig nem hallott Josie felől. Már
egy hét eltelt a vacsora óta, pedig bízott benne, hogy pár napon belül
jelentkezni fog. Látta a tekintetében, hogy izgatja, a dolog. Egyértelműen
kölcsönös volt a vonzalmuk, és úgy tűnt, tetszik neki az ajánlata is.
Akkor meg miért várt ilyen sokáig a válasszal? Egyáltalán, akart még
válaszolni? Talán miután hazament, rögtön lebeszélte magát arról, hogy
belemenjen ebbe a kapcsolatba.
Ash tudta, hogy még aznap, a vacsora végén kellett volna választ
kicsikarnia belőle. Josie hajszálnyira volt attól, hogy igent mondjon.
Látta a szemében, és kiolvasta a testbeszédéből is. Akár tisztában volt
vele, akár nem, akarta őt, és azt a kapcsolatot, amit ajánlott neki.
Ez új helyzet volt számára. Még soha nem kellett arra várnia, hogy egy
nő eldöntse, együtt akar-e lenni vele, vagy sem. A nők; akikkel eddig
viszonya volt, egy másodpercig sem haboztak. Örültek, hogy vele
lehetnek, akármeddig is tartson.
Még az is többször előfordult, hogy nem vették a lapot, hogy vége. Az
utolsó nő, akivel Jace-szel együtt voltak – nem számítva Bethanyt
egyáltalán nem fogadta jól, mikor kitették. Dühösen és hisztérikusan
viselkedett, pedig Jace-szel előre kikötötték, hogy csak ideiglenes
viszonyról lehet szó köztük.
Felidézte magában a vacsora estéjét. Nos, valóban egyenes és
szókimondó volt. Talán ez megijesztette Josie-t. Talán túl gyorsan
lerohanta. De nem akarta áltatni, azt akarta, hogy pontosan tudja, mire
számíthat, ha kapcsolatba kezd vele.
– Mi a helyzet, haver?
Felnézett, és meglátta Jace-t az irodája ajtajában. Intett neki, és Jace
elindult befelé, közben becsukva maga mögött az ajtót.
– Nagyon csendes vagy mostanában. Van valami baj? Hogy reagált a
család Brittany lelépésére?
Ash a szemét forgatta. – Ahogy várható volt.
– Vagyis?
Jace leült vele szemben, és kíváncsian figyelte.
– Ismered az én drága jó anyámat és apámat. Apám túl gyáva ahhoz,
hogy bármit is önállóan mondjon vagy tegyen. Csak azt csinálja, amit
anyám mond neki.
– Rászálltak Brittanyre?
– Nos, megjelentek a lakásban, amit kölcsönadtál neki.
Hazaparancsolták, és rápirítottak, hogy hagyja abba a gyerekes
viselkedést. Egy harmincéves nővel beszélt így anyám, érted? Aztán
mikor Brittany nemet mondott, anyám tudni akarta, miből fizeti ki a
lakbért, és mégis hogyan akar egyedül boldogulni. Brittany megmondta
neki, hogy semmi közük hozzá, és hogy úgy tartja el magát, ahogy a
legtöbb ember, vagyis munkából.
Jace kuncogott. – Jól csinálta! Nem is gondoltam róla, hogy van
mersze szembeszállni a Keleti Gonosz Boszorkánnyal.
– Hogy őszinte legyek, én sem – ismerte el Ash. – De úgy tűnik,
eldöntötte, hogy elszakad a családtól. Büszke vagyok rá. Anyám nagyon
erőszakos tud lenni, és azt is tudod, hogy Brittany eddig mindig azt
csinálta, amit mondott, sosem kérdőjelezte meg az akaratát.
– Akkor különösen nagy kihívás ez most számára – mondta
együttérzőn Jace.
– Ma este vele vacsorázom. Nem csatlakoztok Bethanyvel?
Szeretném, ha összeismerkednének. Brittanynek eddig nem a legjobb
barátnők jutottak. Sosem voltak igaz barátai, ez tő is tudja. Ha bajban
volt, sosem számíthatott rájuk. Most is ágy ejtették, mintha fertőző
betegséget terjesztene.
– Persze, szívesen elmegyünk! Felhívom Bethanyt, és szólok neki,
hogy ne tervezzen más programot.
 – Köszi! Jól lesz, ha kicsit elterelitek a figyelmemet.
Későn kapott észbe, mennyire árulkodó volt a kijelentése, pedig a
legkevésbé sem akarta most kiönteni a lelkét Jace-nek, aki biztosan
kapva kap az alkalmon, hogy kifaggassa.
– Tehetek érted valamit? – kérdezte Jace, aggódón összehúzva a
szemöldökét.
– Á, nem! Hacsak nincs egy tuti tipped arra, hogyan győzz meg egy
nőt arról, hogy fogadja el az ajánlatodat.
Jace máris kíváncsian figyelt. – Egy nőt? Mesélj csak! Ezért már
megérte benézni hozzád.
– Bonyolult ügy – mormolta Ash. – Ez a nő nehéz eset.
Jace felnevetett. – Mutass nekem egy nőt, aki nem!
– Bethany – közölte Ash. – Kurvára szerencsés vagy, hogy ő a tiéd.
Bármit megtenne érted, és ezt te is tudod.
– És mi a gond az aktuális kiszemelteddel?
Ash felhorkant. – Épp ez a baj. Hogy nem csak egy aktuális kiszemelt.
Nem is tudom, haver. Olyan hatással van rám, mint még soha egy nő sem
korábban.
– Basszus, hát megtörtént! – ujjongott Jace. – A sunyi dög, aki
állandóan csak szívatott engem és Gabe-et, végre fölig szerelmes lett! De
amit eddig elmondtál, abból úgy tűnik, az érzés nem feltétlenül
kölcsönös.
Ash felmutatta a középső ujját. – Ezt még túl korai lenne kijelenteni.
Egyszerűen csak izgat. Meg akarom kapni. És mindent meg fogok tenni,
hogy az ágyamba vigyem. Csakhogy az a gond, hogy ő nem repes az
örömtől, hogy oda kerüljön.
– Hát ez zseniális! A nők egymást tapossák, csak hogy a közeledbe
férkőzzenek. Hármunk közül te vagy az elbűvölő, laza srác. Nem olyan
kemény és szigorú, mint Gabe vagy én.
Ash majdnem hangosan felhorkant. A barátai ebben nagyot tévedtek.
Talán külsőre lazának tűnt, de ha a nőkről volt szó, és az igényeiről meg a
vágyairól, már közel sem volt elbűvölő és könnyed. Már hosszú évek óta
nem engedte szabadjára ezt az énjét egy nővel sem. Az utolsóra még
mindig szívesen gondolt. Most tölthette be a harmincat. Pár évvel
fiatalabb volt nála. Mindketten ugyanazt akarták, ugyanazt élvezték, és
mikor megmutatta neki az igazi énjét, nem rohant el hanyatt-homlok.
Néha még gondolt Cammie-re, arra, hol lehet most. Talán férjhez
ment, és gyerekeket szült. Vajon talált magának olyan férfit, akinek
alávethette magát?
Barátságban váltak el egymástól. Cammie többre vágyott, mint amit ő
akkoriban adni tudott neki. Csak a munkájának élt, egyfolytában azért
dolgozott, hogy a HCM vállalat olyan sikeres legyen, amilyen ma.
Cammie szeretett volna megállapodni, családot alapítani, az amerikai
álmot élni. Ő azonban még nem állt készen erre.
Nem mintha kifogasa lett volna az ellen, hogy feleségül vegye.
Cammie gyönyörű nő volt, és remek társaság. Boldogok lehettek volna
együtt, ezt is tudta. De még várni akart. Csak akkor akarta volna feleségül
venni, ha már teljesen biztos abban, hogy minden téren gondoskodni tud
róla.
És most? A házasság és a családalapítás tűnt a következő logikus
lépésnek. Gabe és Jace már megtalálták a párjukat. A karrierjük csúcsára
értek, amikor már hátradőlhettek, és mással is foglalkozhattak, nem csak
az üzlettel.
De míg a két legjobb barátja megtalálta a tökéletes nőt, aki elfogadta
és szerette a tökéletlenségükkel együtt, ő még nem találkozott olyan
nővel, aki betöltötte volna a szíve azon részét, amelyet a munka vagy a
barátok nem tudtak.
– Akar engem – szólalt meg. – Tudom, hogy vágyik arra, amit adni
tudok neki, de látom azt is, hogy habozik.
– Tudom, hogy a türelem nem erős oldalad, de talán ezúttal meg
kellene barátkoznod vele.
Jace gúnyolódásától dühbe gurult. Türelem? Valóban nem volt az
erőssége. De abban is biztos volt, hogy nem most kezdi el gyakorolni ezt
az erényt. Most nem, amikor annyira akart valakit, mint Josie-t.
Bár azt még mindig nem tudta megmagyarázni, mit érzett.
Megszállottságot? Ezt a szót használta Jace-re, mikor beleszeretett
Bethanybe, és keményen bírálta is a barátját emiatt. Akkor nem is értette.
Még megpróbálta lebeszélni is
Bethanyről, miután utánanézett a hátterének, és figyelmeztette a
barátját.
Ez nem volt szerencsés húzás részéről, mert Bethany volt a legjobb,
ami valaha is történt Jace-szel, most már belátta. Jó, hogy Jace nem
hallgatott rá, és most, hogy ő is hasonló helyzetbe került, már nagyon is
megértette, miért viselkedett különösen, mikor Bethany feltűnt.
 – Hadd kérdezzek tőled valamit! – mondta komoly hangon. – Miután
megismerted Bethanyt, te hátradőltél, és türelmesen vártál, vagy rögtön
akcióba lendültél, és elvetted, amit akartál?
Jace elhúzta a száját. – Eleinte próbáltam türelmes lenni, nem akartam
lerohanni. De ez nem tartott sokáig. Időt akartam adni neki, hogy
hozzászokjon a helyzethez. Úgy értem, korábban nagyon mások voltak a
körülményei. Megőrjített a tudat, hogy nincs hol aludnia, és az utcán él,
de mikor beköltöztettem Mia régi lakásába, attól őrültem meg, hogy
nincs állandóan velem, pedig mindennap együtt voltunk. Azt akartam,
hogy velem éljen, az én lakásomban. Amíg máshol lakott, nem éreztem
úgy, hogy teljesen az enyém. Őrültségnek tűnhet, de tudni akartam, mit
csinál, minden percben. Úgy hangzik, mintha egy kibaszott megszállott
lennék. Talán az is voltam, nem tudom. Csak azt tudtam, hogy azt
akarom, hogy velem legyen. Mindennap. A lakásomban várjon, mikor
hazamegyek. Ott legyen mellettem az ágyban minden éjjel. Nem egy
másik lakásban, ahonnan bármikor eltűnhet, noha ráállítottam két embert
is.
– Ha jól emlékszem, ez sem működött valami jól – jegyezte meg Ash.
– Egyszer meglépett előlük, és eltűnt egy-két órára, igaz?
– Egy egész napra! – mormolta Jace. – Basszus, azt hittem, elhagyott,
pedig csak Jacket akarta megkeresni. Még most is lever a víz, ha arra
gondolok, mi történhetett volna vele az alatt a pár óra alatt.
– Akkor még ezt nem értettem – ismerte el Ash. – Azt hittem, elment
az eszed. De már megértem, mert én is így érzek Josie iránt. Ami persze
őrültség. Még csak párszor találkoztunk, és csak egyetlen randink volt,
amikor szintén csak pár percet töltöttünk kettesben. Még mindig dühös
vagyok magamra, hogy nem voltam vele rámenősebb a vacsorán.
Nagyon közel állt ahhoz, hogy igent mondjon, de amilyen hülye állat
vagyok, hagytam neki időt gondolkodni, mert nem akartam rögtön
lerohanni. Ez már egy kibaszott hete történt, és azóta nem is hallatott
magáról.
Jace együttérzően nézett rá. – És most mit fogsz tenni?
– Nos, ma este Brittanyvel vacsorázom, meg veled és Bethanyvel, ha
el tudtok jönni, de holnap felkeresem és kérdőre vonom. Meguntam,
hogy türelmesen várakozzak. Ha nemet mond, akkor is legalább tőle
hallom személyesen, és nem ülök itt a válaszára várva, mint egy hülye.
– Sok sikert, haver! Remélem, összejön. Megkockáztatva, hogy
kibaszott álszentnek tartasz, amiért akkor letoltalak, hogy
lenyomoztattad Bethanyt, mégis megkérdezem, lenyomoztad Josie-t is?
Ash bólintott. – Igen, már az után, hogy először találkoztunk a
parkban. Nem találtam semmi nyugtalanítót a múltjában, legalábbis
eddig nem.
– Jól van. Ha tehetek érted bármit, tudod, hol találsz. Ha igent mond,
mind összejöhetnénk, miután Gabe és Mia visszajöttek a nászújukról.
Bemutathatnád Josie-t Miának és Bethanynek. Nagyon jó baráti körük
van, de már meséltem neked, mi történik, ha elmennek együtt bulizni a
csajokkal, nem? – mondta Jace kéjesen vigyorogva.
Ash morcosán felemelte a kezét. – Tudom, tudom! Már megosztottad
velem a részleteket, milyen, amikor a becsípett, szexi nők azt akarják,
hogy tűsarkúban basszák meg őket. Nem kell tovább kínoznod!
Jace felnevetett és felállt a székből. – Felhívom Bethanyt, aztán
megmondom, hogy jövünk-e este. Mikor és hol vacsoráznánk? Csak
hogy időben el tudjon készülni.
– Mit szólsz a Bryant Park Grillhez, rögtön munka után? Jace
bólintott. – Jól hangzik. Ott találkozunk!
 kilencedik fejezet

Brittany láthatóan ideges volt vacsora közben, noha Bethany mindent

megtett, hogy csökkentse a zavarát, és úgy viselkedett vele, mint egy rég
nem látott barátnővel.
A Bryant Park Grillben telt ház volt, mint mindennap munkaidő után.
Tömve volt öltönyös üzletemberekkel és koktélozó nőkkel, akik ide
jöttek kiengedni a gőzt munka után. Népszerű hely volt, de nem ezért
foglalt épp itt asztalt.
Azért választotta, mert remélte, hogy itt összefuthat Josieval.
Csakhogy a magánnyomozó szerint, akit ráállított, már napok óta nem
hagyta el a lakását.
Talán nagyon belemerült a festésbe, hogy újabb képeket tudjon eladni
a galériában. Talán egyáltalán nem is gondolkodott az ajánlatán. Azt
mondta Jace-nek, hogy holnapig vár még, mégis alig tudott odafigyelni a
társalgásra, mert legszívesebben azon nyomban elrohant volna Josie
lakására, hogy beszéljen vele.
Türelem! Jace is türelemre intette. Majdnem felhorkant magában a
barátja álszentségén, de akkor is így tett volna, ha Jace ezt el is ismeri.
Kihozták a vacsorájukat, mire Brittany végre ellazult, és
rámosolygott. Később odahajolt hozzá, és a fülébe suttogott, hogy csak o
hallja, amit mond. – Köszönöm, Ash! Nem is tudod, milyen sokat jelent
ez nekem. Te maradtál az egyetlen családtagom. A többiek minden
kapcsolatot megszakítottak velem. Úgy kezelnek, mintha áruló lennék
azért, mert a saját életemet akarom élni. Te megértetted, mire vágyom,
mire van szükségem, és nem ítéltél el érte.
Ash is elmosolyodott. – Üdv a kitaszítottak klubjában! Valójában nem
is olyan rossz ám itt. Minél tovább távol maradsz tőlük, annál tisztábban
látod majd a helyzetedet, és rájössz majd, hogy már sokkal korábban meg
kellett volna ezt tenned. De végül megtetted, és csak ez számít. Idővel
majd könnyebb lesz. Ígérem!
– Téged ez zavar? – kérdezte Brittany őszintén. – Úgy értem, zavar,
hogy kívülállónak tekintenek? Hogy lenéznek téged és a sikereidet?
Ash megrántotta a vállát. – Azt hiszem, eleinte még zavart. De az
utóbbi években már nem nagyon foglalkoztam vele. Remek barátaim
vannak, ők a családom. És most már itt vagy te is.
Brittany arca felragyogott, a szeme alól eltűntek az aggodalom sötét
karikái. – Úgy örülök, hogy egy család lehetünk, Ash! Komolyan
mondom. Nem foglak cserbenhagyni. Tudom, hogy nem a saját erőmből
kaptam állást, de nem fogod megbánni, hogy megbíztál bennem.
Ash mobiljának csörgése félbeszakította a beszélgetésüket.
Automatikusan érte nyúlt, észre sem véve, hogy közben visszatartotta a
lélegzetét. Abban reménykedett, hogy Josie keresi. Már egy hete várt
arra, hogy végre halljon felőle.
De mikor meglátta a kijelzőn a hívó felet, elkomorodott. Nem Josie
volt, hanem a férfi, akivel Josie-t figyeltette.
– Bocsáss meg, ezt fel kell vennem – mondta Brittanynek, majd felállt,
és miközben felvette a telefont, elindult a mosdó felé, csendesebb helyet
keresve.
– Ash – szólt bele.
– Mr. McIntyre, tudom, hogy egész héten nem tudtam semmi újat se
mondani, de Miss Carlysle nem hagyta el a lakását egészen mostanáig, és
gondoltam, szeretné tudni, amit láttam.
– Mit látott? – kérdezte türelmetlenül Ash.
– Hatalmas monoklija van. A szája felrepedt. Mintha valaki csúnyán
helybenhagyta volna. Lehet, hogy tévedek, és csak baleset volt, bár ezt
kétlem. Ez lehet az oka annak is, hogy miért nem hagyta el a lakását
eddig.
Ash káromkodott egyet. – Most hová megy épp? Követi?
– Igen, követem. Úgy néz ki, a galériába indult. Több kép is volt nála,
mikor beszállt egy taxiba. Majd értesítem a fejleményekről.
– Rendben – felelte, majd megszakította a hívást.
Pár percig csak állt, és elöntötte a düh, hogy valaki ilyet tehetett
Josie-val. Aztán mérges lett saját magára, amiért nem kérdezte meg a
magánnyomozót, járt-e Josie valahol vagy volt-e látogatója. De biztosan
jelentette volna, ha így lett volna. Csakhogy két nap eltelt a vacsora után,
mire újra ráállította. Azt hitte, addigra Josie már válaszol, és nem tette,
újra figyeltetni kezdte.
Megszállott volt? Igen, ez igaz volt rá. Az őrült lett volt a másik jó szó.
Úgy viselkedett, mint egy zaklató, akitől legtöbb nő hanyatt-homlok
elmenekülne. Csakhogy ő nem akarta bántani Josie-t. Most mégis magára
haragudott, ami. ért nem figyeltette végig, mert valaki kezet emelt rá, vagy
legalábbis valahogy megsérült.
De miért nem hívta fel? Miért nem kérte a segítségét?
A beszélgetésük után már tudhatta volna, hogy hozzá fordulhat.
Magában káromkodva visszament az asztalukhoz. Brittany, Jace és
Bethany felkapták a fejüket, értedenül és aggódón néztek rá. Biztosan
elárulta az arckifejezése, hogy valami gond van.
– Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom a vacsorát, de most el kell
rohannom. Majd bepótoljuk, hamarosan, ígérem. Jace, Bethany,
köszönöm, hogy eljöttetek, kérlek, maradjatok csak, és fejezzétek be az
evést. Majd később beszélünk!
Épp megfordult, hogy elinduljon, mikor meghallotta Jace hangját
maga mögött. – Ash? Minden rendben?
Úgy nézett vissza rá, hogy már a pillantásából értse, hogy Josie-ról
van szó. Jace rögtön vette a lapot és bólintott, majd mosolyogva
visszafordult Brittanyhez és Bethanyhez, és folytatta a társalgást.
Megkönnyebbülten felsóhajtott. Tudta, hogy ezért jön még egyel
Jace-nek. Előkapta a telefonját, hogy szóljon sofőrjének, hogy vegye fel.
Ha Josie csak a galériába készült, akkor valószínűleg utána rögtön haza is
megy, hiszen az utóbbi napokban ki se tette a lábát otthonról. Majd
később elküld valakit a képekért, amiket bevitt eladni, de most oda akart
menni a lakásához, hogy ott várja, amikor hazaér, és nagyon komolyan
elbeszélgessen vele.
 tizedik fejezet

Josie megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a taxi bekanyarodott az

utcájába. Egyáltalán nem akart kimozdulni, csak el akart vinni pár képet a
galériába Mr. Downingnak. Ugyan a pénz, amit legutóbb kapott a
munkáiért, még hónapokra elegendő volt, nem akarta, hogy a vevő
elveszítse az érdeklődését, vagy azt higgye, nem tud már újat mutatni
neki.
Miután kifizette a fuvart és kiszállt, felduzzadt arca elé kapta a kezét,
hogy elrejtse a sérüléseit. Felszisszent, mikor véletlenül hozzáért a szája
felrepedt sarkához. Lehajtott fejjel sietett a lakása felé. Csak bent akart
lenni végre, hogy ne láthassa senki.
Bár nem volt miért szégyellnie magát, mégis megalázó volt, ami
történt vele. Sokkolta. Ténylegesen sokkolta, hogy Michael eljött a
lakására, és elvesztette a fejét, amire korábban sosem volt példa. Még
mindig nem tudta felfogni. Feljelenthette volna a rendőrségen. Sok
mindent tehetett volna, de a sokk megbénította. Inkább behúzódott a
műtermébe, és lázas munkába kezdett, hogy elterelje a figyelmét a
történtekről.
Tudta, hogy válasszal tartozik Ashnek. És magyarázattal. Azt mondta
neki, hogy nem fog sokáig gondolkodni, de mégis hogyan mehetne oda
hozzá így, a korábbi dominánsa által összevert képpel?
Már ez a szót használni is nevetséges volt Michaelre. Nem volt igazi
domináns. Csak szeretett volna az lenni, ezért megjátszotta magát, hogy
hízlalja az egoját. De abban a pillanatban megváltozott a viselkedése,
mikor felfogta, hogy komolyan gondolta a szakítást. Az egyetlen hibája
az volt, hogy beszélt neki Ashről. Ugyan nem említette név szerint, csak
megmondta Michaelnek, hogy ő nem tudja megadni neki, amit egy másik
férfi kínált.
Most már ebben sem volt biztos. Mi van, ha Ash sem különb? Szinte
semmit nem tudott róla. Mégis kész lett volna elfogadni az ajánlatát, és
fel akarta hívni még aznap, mikor Michael a lakására jött. De azok után,
ami történt, elfogta a kétely, és már annyi önbizalma sem maradt, hogy
felhívja.
 Ha még Michaelnél is keményebb – márpedig efelől semmi kétsége
nem volt –, akkor ugyanerre a bánásmódra számíthat mellette? Vagy
talán még rosszabbra?
A feje zsongott a kérdésektől, és tudta, hogy most nincs olyan
lelkiállapotban, hogy egy ilyen fontos döntést meghozzon, és a bizalmát,
az egész lényét odaadja egy olyan férfinak, mint Ash. Ezért inkább
hallgatott, és a döntésen tipródott, de nem jutott dűlőre.
Valójában félt. És a félelem annyira megbénította, hogy képtelen lett
volna elfogadni vagy akár elutasítani Ash ajánlatát. Gyűlölte ezt az
érzést. Nem akart így élni, sem félelemből döntéseket hozni. Előbb tiszta
fejjel kellett gondolkodnia, mielőtt megbízik egy férfiban, akiről
könnyen kiderülhet, hogy épp olyan, mint Michael.
Szomorúan felsóhajtott, majd a zsebébe nyúlt a kulcsáért. A feje még
mindig le volt hajtva, és egyszer csak észrevett egy pár méregdrága cipőt,
épp a lakásához vezető lépcső első fokán.
Meghökkenten nézett fel, és megpillantotta Asht. Miután felnézett rá,
Ash szeme ingerülten megvillant, amire ijedten hátralépett.
– Mi az ördög történt veled? – vonta kérdőre.
Idegesen fújtatott, sugárzott belőle a harag. Sehol nem volt az
elbűvölő modora, sem a könnyedsége. Egy hatalmas, feldühödött
alfa-hím volt.
– Kérlek, ne itt! – suttogta Josie. – Csak szeretnék bemenni. Kérlek,
engedj be, és menj el!
Josie egy pillanatra megtorpant érteden arckifejezésétől, mikor
megpróbált bejutni mellette a lakásba. Ash megragadta a vállát, és
finoman, de határozottan tartotta.
– Tudni akarom, ki a franc művelte ezt veled!
Josie válla beesett, csaknem kiejtette a kezéből a kulcsát. Felemelte a
fejét, és Ash szemébe nézett.
– Engedj át – sziszegte összeszorított fogakkal. Meglepetésére Ash
elengedte, és hagyta, hogy lemenjen a lépcsőn, de szorosan a nyomában
lépkedett, így esélye sem volt kizárni őt, miután kinyitotta a lakása
ajtaját.
Felsóhajtott, miután kinyílt az ajtó és belépett. Abban a pillanatban
jobban érezte magát, hogy az ajtón belül volt, a saját kis zugában.
Nevetséges volt, hogy itt biztonságban érezte magát, annak ellenére, ami
Michaellel történt. De most, hogy már tudta, mire képes, többé nem
követi el azt a hibát, hogy az egy kilométeres közelébe engedi.
Ledobta a táskáját az ajtó mellé és bement az icipici nappaliba. Ash
becsukta maga mögött az ajtót és követte a szobába, amely jóval
kisebbnek tűnt így, hogy betöltötte a teret. Ott állt, és mereven nézte,
egyenként szemügyre véve a sérüléseit.
A pillantása dermesztővé vált, amitől Josie-t kirázta a hideg.
– Egy hete nem hallottam rólad – szólalt meg végül Ash. Josie elpirult,
és lesütötte a szemét, mert nem akarta, hogy Ash lássa, amit mindenki
elől el akart rejteni. – Most már azt is látom, hogy megvolt az oka, miért
nem hívtál fel.
Josie lassan bólintott, de még mindig nem nézett a szemébe.
– Josie, nézz rám!
Ash hangja lágy volt, már-már gyöngéd, de ez nem kérés volt, hanem
parancs és valamiért úgy érezte, engedelmeskednie kell neki.
De Ash egész testéből düh sugárzott, amitől habozott, hogy elmondja
neki, mi történt. Fogalma sem volt, hogyan gondolhatta róla korábban
azt, hogy nem veszélyes, mert a férfi, aki most ott állt előtte, úgy nézett
ki, mint aki szörnyű dolgokra képes.
Nem mintha félt volna tőle. Még annak ellenére is, ami nemrég történt
vele, ösztönösen tudta, hogy ez a férfi nem fogja bántani. De majd’
felrobbant a dühtől, és ez még enyhe kifejezés volt arra, amit a szemében
látott. Nagyon úgy festett, mint aki ölni is képes lenne. Ezért nem is
akarta neki elárulni, mi történt. Nem tőle félt, hanem attól, amit ezek után
tenne.
– Josie, felelj nekem! – sziszegte a foga közül Ash. – Ki tette ezt
veled? – ismételte meg, minden egyes szót megnyomva.
Josie tudta, hogy nem fog magyarázat nélkül elmenni. Bár nem tartott
a következményektől, érezte, hogy szót kell fogadnia. Ash nem fogja
hagyni, hogy kitérjen a kérdés elől. Akár egész éjjel itt állhatnak, de
akkor is kiszedi belőle, amit tudni akart.
Behunyta a szemét és hosszan, mélyen felsóhajtott, majd leejtette a
vállát.
– Michael – suttogta olyan halkan, hogy még ő is alig hallotta.
– Mondd még egyszer!
Ash szavai akár az ostorcsapások, megremegtették a levegőt, még ő is
megérezte. Óvatosan felnézett rá, de rögtön összerezzent a pillantásától.
Rémisztő volt.
 – Jól hallottad – suttogta picit hangosabban Josie.
– Azt akarod mondani, hogy az a szemétláda tette ezt az arcoddal? Ő
vágott szájon úgy, hogy felrepedt az ajkad?
Ash elindult feléje, mire Josie gyorsan hátralépett, ezzel csak még
jobban felmérgesítve Asht.
– Az istenit, Josie, nem foglak bántani! Soha az életben nem emelnék
kezet rád!
A szavai szabályosan mennydörögtek. Nem megnyugtatásként
hangzottak, Josie-t mégis biztonságérzettel töltötte el, amilyen
vehemensen állította ezt. Ezért egy lépést tett feléje, így már alig
egyméternyire álltak egymástól.
Ash egész teste remegett a dühtől. Zöld szeme csaknem fekete volt,
annyira kitágult a pupillája. Felemelte a kezét, lassan, mint aki attól fél,
hogy megijesztheti Josie-t. A tenyerébe vette az arcát, és olyan végtelenül
gyöngédén tartotta, hogy Josie nem is értette, hogy lehet képes erre,
miközben az egész teste megfeszült és a tekintete haragtól szikrázott.
Mégis olyan finoman érintette meg, hogy teljesen elgyöngült a kezei
közt. Nem érzett fájdalmat sem, pedig az arca még az ütések után több
nappal is nagyon érzékeny volt. Ash végigsimított a duzzanaton és az
ujjhegyével megérintette a szája felrepedt sarkát, olyan lágyan, hogy alig
érezte meg.
– Megölöm.
A hangja ridegen, eltökélten csengett. Josie ereiben megfagyott a vér,
mert tudta, hogy komolyan gondolja. Ebben a percben tökéletesen elhitte
neki, hogy képes lenne megölni a férfit, aki bántotta. A pulzusa az egekbe
szökött, a légzése felgyorsult, és a gyomra összeugrott a pániktól.
– Ne! Ash, kérlek! Ne törődj vele! Ezért nem akartam neked
elmondani. Ezért nem is hívtalak.
Még folytatta volna, de Ash az ajkára tette az ujját, hogy elnémítsa. –
Ne törődjek vele?
A hangsúlya életveszélyes volt.
– Azt akarod, hogy ne törődjek azzal, hogy az a szemétláda kezet
emelt rád? Mi a franc történt, Josie? Minden részletet hallani akarok.
Semmit se hagyj ki. Tudni akarom, mikor és hogy történt ez. Hogy
hányszor ütött meg. És mindenekelőtt tudni akarom, hogy miért nem
hívtál fel vagy kerestél fel azonnal, amint ez megtörtént.
Josie legörbítette a száját. Aztán mintha meggondolta volna magát,
Ash elengedte és körülnézett a nappalijában, a boltív mögötti hálószoba
felé pillantva.
– Magammal viszlek a lakásomba – közölte ellentmondást nem tűrő
hangon. – Hozzám költözöl.
– Várj! Hogy mi? Ash, én nem...
– Erről nem nyitok vitát, Josie – felelte, és a szeme elszántan fénylett.
– Velem jössz. De most menjünk be a hálószobába. Leülsz az ágyra, és
elmondod, milyen holmikra van szükséged ma estére, én pedig
összecsomagolom. Holnap megbeszéljük, mit szeretnél még magaddal
hozni hozzám, aztán majd érte küldök valakit, és átvitetem. De amikor
elmondod nekem, hogy mi történt – márpedig el fogod mondani olyan
helyen kell tenned, ahol tökéletes biztonságban érzed magad. Ott, ahol
tudod, hogy semmi baj nem érhet. Ebből nem engedek.
Josie-nak tátva maradt a szája a csodálkozástól. De még a
meghökkentő bejelentés ellenére is valamiféle megnyugvást érzett.
Óriási megkönnyebbülést. Bár neki nem volt beleszólása a döntésbe,
ebben a pillanatban ez felszabadító volt számára. Az aggodalmai – és a
félelmei – Ashsel kapcsolatban csacsiságnak tűntek. Mi több,
nevetségesen abszurd volt a feltételezés is, hogy olyan lenne, mint
Michael, vagy még rosszabb.
– Össze tudok csomagolni magamnak – suttogta.
Ash szeme váratlanul felcsillant. Elégedettséggel töltötte el, hogy
megadta magát. Talán arra számított, hogy ellenkezni fog vagy
felháborodottan visszautasítja, noha látta rajta, hogy el tán tori thatatlan
attól, amit a fejébe vett.
– Nem mondtam, hogy nem tudsz egyedül összecsomagolni. Azt
mondtam, hogy leülsz az ágyra, míg én összecsomagolok neked. Neked
csak meg kell mondanod, mire van szükséged ma estére és talán még
holnapra. A többivel majd később foglalkozunk, miután te és én ma este
elbeszélgettünk.
Hűha! Jól van. Az események fénysebességgel haladtak. Jósie úgy
érezte magát, mintha most szállt volna le a hullámvasúiról, és még
mindig kissé kába lenne az élménytől.
Ash feléje nyújtotta a kezét, de nem lépett felé, és nem fogta meg.
Egyszerűen csak kinyújtotta a karját és várt.
Várta, hogy elfogadja, hogy megfogja a kezét, és ezzel belépjen az ő
világába.
 Nagy levegőt vett, és Ash kezébe tette a kezét. Ash finoman, de
határozottan megszorította, mintha egy elszakíthatatlan szövetséget
pecsételt volna meg kettejük közt.
Gyöngéden a hálószoba felé húzta Josie-t, aki követte őt, majd
óvatosan leültette az ágy szélére, mintha valami hihetetlenül törékeny és
értékes dolog lenne.
Aztán hátralépett és körülnézett a szobában. – Van utazótáskád?
– A gardróbban – felelte lágyan Josie.
Ámulva nézte, ahogy Ash sebesen összecsomagolta a dolgokat,
amelyeket felsorolt neki. Nem fordítva kellett volna ennek történnie? Ash
mindent megtett érte. De ő mit tett Ashért? Ash azt mondta, sokat ad.
Cserébe pedig mindent elvesz.
Josie beleborzongott a gondolatba. Azon töprengett, vajon mennyi a
sok, és mi marad majd neki, ha Ash már mindent megkapott.
 tizenegyedik fejezet

Ash nem volt ostoba, jól tudta, hogy rámenős volt Josie-val. Nem hagyott
neki lélegzetvételnyi időt se, hogy átgondolja a felszólítását, vagy
legalább reagálni tudjon rá. Világraszóló önteltség volt részéről
hívatlanul besétálni a lakásába, méghozzá azért, hogy átköltöztesse
magához.
Ezért is iparkodott a csomagolással, mert minél tovább ült Josie az ágy
szélén összetörtén és döbbenten, annál több ideje volt arra, hogy
visszavonja csendes beleegyezését. Ezzel pedig azt kockáztatta, hogy
nem költözik hozzá. Csakhogy ez elképzelhetetlen volt.
Felkapta az utazótáskát, szólt a sofőrjének, hogy a ház előtt várja őket,
majd sebesen az ajtóhoz terelte Josie-t, hogy ne tudjon tovább töprengeni
a viharos gyorsasággal zajló eseményeken.
Miután beültette a kocsiba és becsukta az ajtót, egy pillanatra megállt,
hogy felhívja a portását. Utasította, hogy menjen fel a lakásába, szedje
össze Josie képeit a hálószobából és a nappaliból, és tegye el őket, amíg
értük nem megy. Nem akarta, hogy rájöjjön, hogy ő vette meg a munkáit.
Még nem.
Miután beült mellé a kocsiba, kifújta magát, majd oldalra pillantott
Josie sápadt, összetört arcára. Dühítette a zúzódások látványa.
Mélységesen felháborította. Felrepedt szája folyamatosan arra
emlékeztette, hogy egy másik férfi kezet emelt rá – a nőre, akit ő már a
magáénak gondolt. Az a rohadék képes lett volna bármelyik nőt így
elintézni, nem csak az övét. De különösen az dühítette, hogy az övét
hagyta helyben.
– Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, Ash – szólalt meg félénken Josie,
először, mióta bizonytalanul felsorolta neki, mit pakoljon össze.
– Nagyon jó ötlet! – jelentette ki elszántán Ash. – Mar rég nálam
lennél, ha az a seggfej nem ment volna a lakásodra. Te is tudod, és én is.
Most még át kell beszélnünk a Michaellel történteket, de olyan helyen
tesszük, ahol biztonságban érzed magad, miközben átölellek, és tudod,
hogy semmi rossz nem történhet veled. De jegyezd meg, hogy amit
Michael tett, semmit sem változtat kettőnk dolgán. Az elkerülhetetlen.
Az első naptól fogva elkerülhetetlen volt, amikor a parkban találkoztunk.
Az ellenállás csupán fölösleges energia- és időpocsékolás. Én nem
küzdők ellene, és azt szeretném, ha te sem tennéd.
Josie szeme elkerekedett a csodálkozástól, de látszott rajta, hogy kezdi
már felfogni. Ez jó! Végre jutottak valamire, mert szép lassan kezdte
megérteni, amit ő már rég tudott.
– Nem örülök, hogy ezt titokban tartottad előttem – folytatta Ash. –
Nem fordultál hozzám abban a pillanatban, amikor megtörtént. De majd
dolgozni fogunk ezen. Eddig nem voltál még az enyém, bár én tudtam,
hogy az enyém vagy Most már te is tudod. És mostantól fogva hozzám
jössz először, bármilyen problémád van.
Josie lassan bólintott, mire Asht mély elégedettség – nem is, a diadal
érzése – töltötte el. Kinyújtotta a karját, mert nem tetszett neki, hogy
messze vannak egymástól, de nem akarta túl nagy nyomás alá helyezni
Josie-t. Még nem. Már így is sarokba szorította. Azt akarta, hogy magától
tegye meg a következő lépést, így hát várt, kinyújtott karral.
Josie önként, habozás nélkül megmozdult. Odacsúszott mellé az
ülésen, és hozzábújt. Ash átkarolta a vállát, és szorosan magához ölelte.
Josie a mellkasára hajtotta a fejét. Ash élvezte, ahogy hozzásimul. Josie
halkan felsó hajtott, mintha nagy kő esett volna le a szívéről.
Megkönnyebbült és elengedte magát.
A haja illata elhódította Asht. Épp olyan finom és édes volt, akárcsak ő
maga. Végigsimított a karján, élvezve a bőre selymes tapintását, és arra
gondolt, hogy hamarosan az egész testét fel fogja fedezni. De egyelőre
vigaszra volt szüksége. Arra, hogy biztonságban érezze magát, és hogy
meggyőződjön arról, hogy ő sosem bántaná. Sosem emelne kezet rá, mint
ahogy Michael tette.
Megcsókolta a feje búbját, és közben beszippantotta az illatát, amilyen
mélyen csak tudta, mintha az egész lényét akarná magába szívni. Akarta
őt, mindenestől. De még terve sem volt, hogyan hódítsa meg. Ösztönösen
cselekedett. Csak azt tudta, hogy őt akarja, és azt, hogy mellette legyen.
Azzal is tisztában volt, hogy ha most nem elég határozott, öröké
elveszítheti.
A legjobb megoldásnak az tűnt, ha lerohanja, még ha ez tahóság is volt
részéröl. De nem hasonlította volna magát Michaelhez. Nem az a fajta
férfi volt. Talán nem ő a legmegértőbb, legtürelmesebb és leghiggadtabb
ember a világon – ráadásul semmitől sem riadt vissza, hogy megszerezze,
amit akar –, de soha, soha az életben nem ütne meg nőt. Undorodott már a
gondolattól is.
Ellenben egyáltalán nem utasította el az erőszakot azzal a
szemétládával szemben, aki bántotta Josie-t. De ezzel most nem akart
foglalkozni, majd később elintézi azt a rohadékot – mert el fogja, efelől
semmi kétsége sem volt. De most Josie volt az első. Mostantól fogva
csakis az ő biztonsága és kényelme számított.
Csendben ültek egymás mellett az út alatt. Tudta, hogy Josie az este
történéseit próbálja feldolgozni magában, és inkább meg sem szólalt,
nehogy megzavarja. Valószínűleg kétségek gyötörték, de amíg a
karjában volt, nem pedig bezárkózva a lakásában, addig ő mindent
bevethetett ezek ellen. Egyelőre csak némán simogatta a karját, hogy
megnyugtassa, amennyire csak tőle telt.
– Sajnálom, Ash – szólalt meg alig hallhatóan Josie.
Ash keze megállt, és lehajtotta a fejét, hogy jobban hallja.
– Mit sajnálsz?
– Hogy nem hívtalak fel. Nem válaszoltam neked, pedig megígértem.
Ne haragudj, de teljesen összezuhantam.
Felemelte Josie állát, hogy maga felé fordítsa az arcát és a szemébe
nézzen. Aztán rátette az ujját az ajkára.
– Ne most! És ne kérj tőlem bocsánatot! Nincs miért. Majd
megbeszéljük, Josie. Mindent hallani akarok. De nem itt. Most csak ülj itt
mellettem, és engedd, hogy átöleljelek. Ha majd nálam leszünk,
beszélünk mindenről. De akkor sem kell tőlem bocsánatot kérned
olyasmiért, ami nem a te hibád. Ugyan nem örültem neki, hogy nem
kerestél, mikor szükséged lett volna valakire, de megértelek.
Josie elmosolyodott. Tengerkék szeme melegen csillogott, lassan
eltűnt arcáról a bizonytalanság és az ijedség árnyéka.
– Ez az, így már jobb! – mondta Ash. – Gyönyörű a mosolyod! Tenni
fogok róla, hogy gyakrabban mosolyogj. Boldoggá foglak tenni, ezt
garantálom.
Josie hátrahajtotta a fejét, és elképedve nézett fel rá. – Ezt nem értem,
Ash! Ilyen dolgok nem történnek csak úgy, maguktól. Egy részem azt
hiszi, beléptem az Alkonyzónába. Ez kész őrület!
Ash elnézően mosolygott.
– Az én világomban megtörténnek. Legalábbis most. Nem mondom,
hogy ilyesmi korábban is előfordult velem, ez számomra is újdonság. De
ez most már a te világod is, Josie. Nincsenek szabályok, csak azok,
amelyeket mi ketten alkotunk. Amúgy sem vagyok híve a tradícióknak.
Inkább úgy csinálok mindent, ahogy nekem tetszik, a többiek meg
bekaphatják.
Josie még szélesebben mosolygott, és az arcán előtűnt egy ennivaló
bájgödröcske. Teljesen lenyűgözte Asht. Legszívesebben megcirógatta
volna az arcát, aztán megcsókolta volna, hogy végre a nyelvén érezhesse
az ízét.
– Ezt már kapiskálom – mondta Josie. – Sajnálom azt az embert, aki
azt meri mondani neked, hogy valamit nem tehetsz meg.
– Nos, ennek valóban nem szoktam örülni.
– Remélem, nem én leszek az, aki felbosszant, mert nemet mond
neked.
Ash arca elkomorodott, elszántan nézett Josie-ra. – Remélem, hogy
sosem adok okot neked arra, hogy nemet mondj. De ha mégis, akkor meg
fogom érteni. Nem engedem el a fülem mellett, hacsak nem a
biztonságodról vagy a testi épségedről van szó. Vagy, ha el akarsz
hagyni. Egyéb esetekben, ha nemet mondasz, abbahagyom, bármit is
csinálok. Csak akkor használd, ha így is gondolod, mert én nagyon
komolyan veszem.
Josie ellágyultan nézett rá, és még jobban hozzásimult. A közeledése
felkorbácsolta a vágyat Ashben. A farka keményen állt, a golyói már
sajogtak. Össze kellett szorítania a fogát, hogy uralkodni tudjon ösztönös
reakcióin.
Josie elementáris hatással volt rá. Nem tudta megmagyarázni miért.
Alig ismerte, mégis tudta, hogy meg kell kapnia. Tudta, hogy össze
fognak jönni, és hogy esze ágában sincs elkerülni ezt. Azt is tudta, hogy
ez a nő más, mint az összes eddigi nő az életében, ami egyszerre volt
félelmetes és izgató.
Vajon Josie számára az igazi? Az a nő, akit egy férfi meglát, és abban
a pillanatban tudja, bogy neki vége? Mint Mia Gabe-nek. Vagy Bethany
Jace-nek. Az egyetlen.
Fel sem tudta ezt fogni. De még korai volt ilyesmin gondolkodni.
Minden őrületes sebességgel történt. Épp azon volt, hogy magához
költöztesse. Már átvette az irányítást az élete fölött. Arra nem is gondolt,
mi jöhet ezután.
Mégis mi az ördög következhetett?
 Azonkívül, hogy az ágyába viszi, és pedig az irányítása alatt készséges
és engedelmes alávetettje lesz, aki minden vágyát és kívánságát teljesíti.
Ahogy ő is megtesz majd mindent, hogy a kedvében járjon. Ez nem volt
elég? Elégnek kellett lennie, mert ennél tovább nem engedte magát
gondolatban előreszaladni.
A sofőr leparkolt a háza előtt és kinyitotta nekik a kocsiajtót. Ő szállt
ki elsőként, aztán kisegítette Josie-t is a hátsó ülésről. Az oldalához
szorította, majd elvette az utazótáskát a sofőrtől és a bejárat felé sietett.
– A Hudson partján laksz? – jegyezte meg csodálkozva Josie, a folyó
felé pillantva.
– Igen. Fentről nagyon szép a kilátás, majd meglátod! Gyere, menjünk
be!
Felmentek a lifttel a legfelső emeletre, aztán a férfi beterelte Josie-t a
lakásba, egyesen a hálószoba felé. Josie riadtan pislogott körbe, mikor
belépett a hatalmas hálóba. Ash az ágyra dobta a táskát és a fürdőszoba
felé mutatott.
– Itt átöltözhetsz abba, amiben aludni fogsz. Addig kimegyek a
konyhába és töltök neked egy pohár bort. Te csak készülj el nyugodtan.
– Hol fogok aludni? – motyogta Josie.
Ash a vállára tette a kezét és megcsókolta a homlokát. Különösen
gyöngéd volt, mert látta rajta a sebezhetőségét. Észrevette a félelmet és
az aggodalmat a tekintetében.
– Az ágyamban fogunk beszélgetni. A karjaimban, ahol biztonságban
érezheted magad. Tudod, hogy így lesz. Aztán csak aludni fogunk. Ezért
öltözöl át hálóruhába. Többé nem fogod viselni, de ma éjjel még
szükséged lesz rá, mert még nem bízol bennem. A ma éjszaka után már
bízni fogsz.
Megint homlokon csókolta Josie-t, aztán megfordult és kiment a
hálószobából, hogy hagyja átöltözni.
Kiment a konyhába, elővett két borospoharat és kinyitott egy üveg
bort. Emlékezett rá, hogy Josie azt mondta, nem szokott inni, legfeljebb
néha egy-egy pohár bort, ami ma este biztosan segítene neki ellazulni.
Nem tudta, milyen bort szeret, de arra tippelt, hogy vöröset. Szerette az
élénk, meleg színeket, ezért úgy sejtette, hogy a borból is a vöröset
választaná, nem a hűvös fehéret.
Eszébe jutott, hogy félbehagyta a vacsorát, amikor Josie lakására
sietett, és miután az ajtóban várt rá, valószínűleg ő sem vacsorázott még.
 Gyorsan feltúrta a hűtőszekrényt ennivaló után kutatva. Talált egy kis
gyümölcssalátát és pár szelet ínyenc sajtot. Szépen elrendezte őket egy
tálcára, majd a fiókból kenyeret és kétszersültet vett elő, és a sajt és a
gyümölcs mellé pakolta. Még valami édességet keresett, hiszen azt
minden nő szereti, nem?
A házvezetőnője gyakran hagyott neki a hűtőben házi készítésű
édességeket, ezen a héten csokoládékrémet tejszínhabbal. A hűtő legfelső
polcán öt pohárka csokikrém volt, kivett kettőt és a tálcára tette, aztán
kanalat is szerzett hozzá a fiókból.
Elégedetten nyugtázta, hogy sikerült megoldania a
kajaválsághelyzetet, és közben még időt is hagyott Josie-nak arra, hogy
átöltözzön és kicsit megnyugodjon, ezért elindult vissza a hálószobába.
Mikor belépett az ajtón Josie az ágyon ült, törökülésben, mezítláb,
olyan otthonosan, mintha ide tartozna. Ez a kép, és hogy az ágyában látja,
furcsamód melengette a szívét.
Hosszú ujjú pink selyempizsamát viselt, ami az egész testét eltakarta,
ráadásul nyakig begombolta. Ma éjszaka ezt a védvonalat még
megengedte neki, de holnaptól kezdve semmit sem viselhet az ágyban.
Mellette fog aludni, meztelenül, úgy, hogy a bőrük egymáshoz ér.
Josie szeme tágra nyílt, mikor megpillantotta a tálcát, és gyorsan
felpattant az agyról, hogy letehesse.
- Húzd le az ágytakarót! – mondta Ash. – Bebújunk az ágyba, és majd
az éjjeliszekrényre teszem a tálcát. Ehetsz mellettem az ágyban.
Josie sietve lehúzta az ágytakarót, felhajtotta a paplant és még a
párnákat is feltornyozta, mielőtt visszaült az ágyra.
Ő addig letette a tálcát az éjjeliszekrényre, aztán a hálóból nyíló
gardróbszobába ment, hogy levetkőzzön.
Egy pillanatra megtorpant, mert sosem viselt mást az ágyban, csak
bokszeralsót. Aztán megrándította a vállát. Végül is nem lesz teljesen
meztelen, és megígérte Josie-nak, hogy csak átöleli, semmi több. Nem
akarta rávetni magát, tehát a bokszer pont elég volt.
Mikor visszament a hálóba, érezte, hogy Josie titokban nézi, bár
próbált úgy tenni, mintha nem is figyelne rá. Imádnivaló volt, ahogy
hosszú szempillái alól kukucskált, és elpirult, amikor bebújt mellé az
ágyba.
Megkínálta gyümölccsel és sajttal, aztán a kezébe adta a pohár bort.
Falatonként etette, élvezve, ahogy az ajkai finoman súrolják az ujjait.
Úgy tűnt, neki is épp annyira tetszik, hogy a tenyeréből eszik, mint
amennyire ő élvezte, hogy etetheti.
Elégedett, álmodozó tekintettel nézett, a korábbi árkok a szeme alól
lassan eltűntek, ahogy egyre jobban feloldódott. A vállából kiment a
feszültség, az egész teste elernyedt.
– Éhes voltál? – kérdezte tőle gyöngéden, elbűvölve az izgató
látványtól.
Végre itt volt, az ágyában. Csupán néhány centire tőle. Majd’
szétvetette a vágy, hogy a magáévá tegye, és megkapja, ami az övé, de
gondolatban megszidta magát a türelmetlenségéért.
– Farkaséhes! – ismerte el Josie. – Az utóbbi pár napban nem ettem
valami sokat.
Ash szigorúan pillantott rá.
– Mostantól fogva jobban törődsz magaddal. Én fogok jobban törődni
veled – jelentette ki határozottan.
Josie erre elmosolyodott.
– Ez nem csak Michael miatt volt... és amiatt, ami történt. Nagyon
lefoglalt a munka.
Ash tudta jói, miért, mégis megkérdezte, mert furán vette volna ki
magát, ha nem teszi. Josie végre beszélt, és kezdett ellazulni, ő pedig
pontosan ezt akarta, hogy megnyíljon neki, ne feszengjen és ne
titkolózzon előtte.
– Min dolgoztál?
Josie elpirult, mire Ash kíváncsian nézett rá.
– Egy erotikus sorozaton. Nem túl pornográf, még az ízléses határon
belül. Szexis, de klasszikus.
Josie szeme izgatottan csillogott, és egy pillanatra abbahagyta az
evést, nem fogadta el az újabb falatot.
– Minden képemet eladtam, ami a galériában volt letétben. Ez óriási
dolog! Mr. Downing legutóbb még azt mondta nekem, nem vihetek be
több képet, mert nem jön rá vevő, pedig a sorozat első darabját már
odaadtam neki. Aztán felhívott a hírrel, hogy mindent eladott, sőt még
több képet kér! Mert a vevőt minden érdekli, amit csak festek. Ezért
egész héten a sorozat többi darabján dolgoztam.
Josie félénken lehajtotta a fejét, majd zavartan nézett fel. – A képek
engem ábrázolnak. Úgy értem, nem lehet róluk megmondani, hogy én
vagyok rajtuk, de magamról mintáztam az aktokat. Van egy...
tetoválásom, amit magamnak terveztem, és ami elég meghatározó a
képeken. Én... nekem tetszenek. Szerintem jól sikerültek. Remélem, a
vevőnek is tetszeni fognak.
Az utolsó mondatában annyi szorongás volt, hogy Ash szíve is
összeszorult. Persze hogy tetszeni fognak neki a képek, és arról is
gondoskodik, hogy senki más ne láthassa őket. Az övéi lesznek. Csakis
az övéi. És csak ő láthatja meztelenül. Ez egyedül csak neki jár.
Minden kétséget kizáróan Josie gyönyörű nő volt, és afelől sem volt
semmi kétsége, hogy a képei férfiaknak és nőknek egyaránt tetszeni
fognak. Tehetséges volt, akármit is mondott róla az a korlátolt barom a
galériában. Csak idő kérdése volt, hogy felfedezzék. Örült, hogy
lecsapott a festményekre, mielőtt még más tette volna. Ha arra gondolt,
hogy esetleg más is láthatja ezeket az intim képeket, ökölbe szorult a
keze.
– Biztos vagyok benne, hogy a vevőnek tetszeni fognak – mondta, és
közben arra gondolt, hogy hétfő reggel első dolga lesz felhívni Mr.
Downingot és gondoskodni arról, hogy becsomagolva az irodájába
szállíttassa vele a festményeket.
– Én is szívesen megnézném őket.
Josie megint elpirult. – Esetleg elmehetnénk együtt a galériába, hogy
megnézd őket. Még csak most vittem be a képeket, talán a vevő még nem
jelentkezett értük. Ez akár még napokba is telhet.
Ash odahajolt hozzá és végighúzta az ujját az állán, le a nyakán, majd
hátrasimította hosszú szőke tincseit a vállára.
– Jobban örülnék, ha valami újat festenél nekem. Valamit, amit csak
én láthatok. Lehet még erotikusabb, mint az eddigi képeid.
Josie nagy szemekkel nézett rá, majd összeráncolta a homlokát, mint
aki máris a képen gondolkodik. A szája kinyílt és izgatottan kifújta rajta a
levegőt. Látta rajta, hogy képzeletben már megfestette a képet.
– Van pár ötletem – szólalt meg végül. – Szeretnék valami
személyeset festeni neked. De csak akkor, ha megígéred, hogy sosem
mutatod meg senki másnak.
Ash határozottan rázta a fejét. – Rajtam kívül senki más nem fogja
látni. Bármit is festesz nekem, azt nagy becsben fogom tartani, Josie. De
ha magadat fested le nekem, meztelenül, akkor mérget vehetsz rá, hogy
az csak az enyém lesz és senki más nem vethet rá egy pillantást sem.
- Rendben - mormolta Josie zavarában, az izgalomtól kipirultam
-Jóllaktál?
Josie bólintott, és odanyújtotta neki a félig telt borospoharat. Letette
az éjjeliszekrényre, aztán a tálcát a komódhoz vitte, majd visszabújt az
ágyba. Josie mellé.
Kinyújtotta, a karját, hogy hozzábújhasson. Hátradőltek a párnára, és a
teste szorosan az övéhez simult.
– Most mondd el, mi történt Michaellel – szólalt meg komoly hangon.
Josie teste megfeszült és pár másodpercig hallgatott. Aztán nagyot
sóhajtott, majd hosszan kifújta a levegőt.
– Teljesen félreismertem – kezdte suttogva. – Soha nem hittem róla,
hogy ilyesmire képes. Még a kapcsolatunk alatt is, amikor...
dominánsként viselkedett, mindig visszafogott és óvatos volt. Mindig
finoman bánt velem. Mintha soha nem akarna bántani.
– Hol voltál, mikor ez történt? Elmentél hozzá?
– Nem, ő jött a lakásomra – mondta Josie a fejét rázva. Ash elmormolt
egy káromkodást.
– És te beengedted?
Josie erre feltápászkodott és szembefordult vele, hogy a szemébe
nézzen.
– Miért ne tettem volna? Hiszen szeretők voltunk. Soha nem adott
okot arra, hogy azt feltételezzem, hogy bántani tudna. Sosem vesztette el
a fejét. Egyszer sem fordult elő. Még dühösnek se láttam soha. Mindig
nagyon higgadt és visszafogott volt. Azért jött, mert nem hitte, hogy
komolyan gondoltam, hogy szakítok vele. Visszahozta a nyakörvet és
bocsánatot kért. Azt mondta, nem értette, hogy ez fontos számomra, és
hogy a jövőben jobban odafigyel majd erre.
Ash elhúzta a száját, de nem szólt közbe.
– Aztán mikor mondtam neki, hogy vége, tudni akarta, miért.
Josie elhallgatott, elfordította a fejét, és a kezét tördelte. Ash még
szorosabban ölelte magához és közben érezte, hogy a pulzusa felgyorsult.
– Mi történt ezután? – biztatta Josie-t lágy hangon.
– Megmondtam neki, hogy ő nem képes azt nyújtani nekem, amit egy
másik férfi ígért – suttogta Josie.
Ash még erősebben szorította magához.
– Folytasd!
– Ettől kiborult. Magánkívül volt a dühtől. Még a mondatot sem
fejeztem be, és már pofon vágott. Annyira megdöbbentem, hogy azt se
tudtam, mit csináljak. A földre zuhantam, ő pedig ott állt fölöttem, és újra
megütött. Belemarkolt a hajamba, és azzal vádolt, hogy megcsaltam. Azt
mondta, túl finoman bánt velem. És ha úgy kezelt volna, ahogy kell, ez
meg sem történt volna, és sosem csaltam volna meg.
– A rohadt szemét! – morogta Ash. – Ezért megölöm!
Josie riadtan rázta a fejét.
– Ne! Ash, kérlek, ne törődj vele! Már vége, ennyi volt, elmúlt.
– Egy frászt van vége!
Ash próbálta lelassítani a légzését és leküzdeni a haragját. Lazított a
keze szorításán, nehogy az ujjnyomai meglátszódjanak Josie karján. Ő
nem fogja megjelölni. Legfeljebb a szenvedély hevében. Akkor is csak
úgy, ha ő is akarja.
– A rendőrségre kellett volna mennem – folytatta halkan Josie. – Fel
kellett volna jelentenem. Letartóztatták volna. De megbénított a sokk.
Aztán pedig olyan... ostobának éreztem magam. Hogy nem láttam ezt
benne? Azt, hogy képes a tettlegességre? Hogyhogy nem láttam az álarca
mögé, hiszen lefeküdtem vele? Ha arra gondolok, mi történhetett volna
meg... Megbíztam benne. Alávetettem magam neki. Bármit megtehetett
volna velem. Épp ezért nem...
Josie elhallgatott. Ash hátrasimította a haját az arcából, és gyöngéden
megpuszilta a duzzanatot.
– Mit nem? – kérdezte lágyan.
Josie behunyta a szemét.
– Ezért nem hívtalak. Ezért nem kerestelek. Ezért nem tudtam
elfogadni az ajánlatod. Mert... feltem.
Ash áthatóan nézett rá.
– Tőlem féltél?
Josie szája fájdalmasan legörbült, úgy bólintott.
Ash beszívta a levegőt. Értette. Nem örült, hogy ezt hallja, de
megértette.
– Értem – mondta, megsimogatva Josie karját. – Azt gondoltad, hogy
mivel őt ennyire félreismerted, nem tudsz engem és a szándékaimat sem
helyesen megítélni.
Josie újra bólintott.
– De Josie, tudnod kell, hogy én nem vagyok Michael.
Josie reménykedve nézett fel rá. Hinni akart neki. Bízni akart a
megérzésében vele kapcsolatban.
 – Sosem foglak bántani! – mondta Ash olyan határozottan, mintha
esküt tenne. – Ha gondjaink vannak, megbeszéljük őket. És soha nem
fogok rád kezet emelni. Soha!
– Rendben – suttogta Josie.
– Gyere ide – mormolta Ash, és újra kinyújtotta felé a karját.
Josie nem habozott, rögtön odabújt hozzá és az oldalához fúrta magát.
Mindkét karjával átölelte és magához szorította, közben belélegezve az
illatát.
– Dühít, hogy még napokig látszani fognak a sérüléseid. Nem örülök,
hogy látnom kell őket, de ennél is jobban bánt, hogy neked látnod kell
őket, és arra emlékezned, hogy az a szemét bántott.
– Már jól vagyok – szuszogta Josie a mellkasának.
– Nem, még nem. De helyre fogsz jönni – ígérte Ash. – Adj egy esélyt
nekem, Josie! Engedd, hogy megmutassam, hogy egymáshoz valók
vagyunk. Megértem, hogy most félsz és nem bízol magadban, de próbáld
meg rám bízni magad. Adj nekem lehetőséget, és nem fogod megbánni.
Josie hosszan hallgatott, ő pedig egyre türelmetlenebbül várta, mit
felel.
Aztán végre kimondta. Egyetlen szót, bizonytalan, remegő hangon, de
elszántan.
– Rendben.
Hatalmas kő gördült le a szívéről. Még többször nagy levegőt kellett
vennie, hogy megnyugodjon, aztán erősen magához szorította Josie-t.
– Most aludj! Holnap majd eldöntjük, mi legyen a lakásoddal.
Így tartotta a karjaiban, míg a teste el nem ernyedt, és meghallotta
halk, egyenletes szuszogását. Csak várt, feszülten, felidézve magában
minden egyes szót, amit mondott. A félelmet anyagjában. Azt, hogy
magát hibáztatta a történtekért. Nem jött álom a szemére, mert csak azt
látta maga előtt, ahogy fekszik a földön, Michael meg ott áll fölötte és üti.
Már bőven elmúlt éjfél, mikor felvette a mobilját az éjjeliszekrényről
és kikereste Jace számát a híváslistából.
– Mi a fene történt? – mormolta Jace álmos hangon a telefonba. –
Ajánlom, hogy jó hír legyen, Ash!
– Alibire van szükségem – mondta Ash.
Jace hosszan hallgatott, mielőtt megszólalt.
– Jesszusom! Baszki! Mi van, haver? Szükséged van segítségre? Mi
folyik ott?
 Lenézett Josie-ra, a csukott szeme körüli monoklira és felduzzadt
arcára.
– Nem most rögtön. Hamarosan. Most Josie mellett kell lennem.
Vigasztalásra és nyugalomra van szüksége. Es arra, hogy tudja, én sosem
fogom bántani. Mostantól fogva minden percben azon leszek, hogy
meggyőzzem erről. Aztán pedig elkapom azt a szemétládát, aki
helybenhagyta, és ehhez szükségem van a segítségedre, hogy igazold az
alibim, ha szükséges.
– Szent ég, Ash! Mi a franc történt? Valaki bántotta Josie-t?
– Igen – mormolta Ash. – És gondoskodni fogok róla, hogy az a
rohadék többé egy ujjal se érhessen hozzá, sem más nőhöz.
Jace kifújta a levegőt, és halkan válaszolt.
– Megteszek bármit, haver. Nem is kell kérned.
– Kösz, haver – mormolta Ash. – Majd később beszélünk.
 tizenkettedik fejezet

Josie mocorogni kezdett és megpróbált kinyújtózni, de a karja szilárd

testbe ütközött. Kipattant a szeme, és meglepetten pislogott. Aztán
eszébe jutott minden. Egy ágyban aludt Ashsel. Az ő lakásában. A
karjaiban.
A tekintete Ash mellkasára tévedt, nézte, ahogy a pompás férfitest
emelkedik és süllyed. Mélyet lélegzett, beszippantva az illatát. A szája
olyan közel volt hozzá, hogy könnyedén a bőréhez érinthette volna. A
kísértés pedig óriási volt.
Csakhogy nem szeretők voltak, akik egy forró éjszaka után egymás
mellett ébrednek. Még nem. Alig ismerték egymást. Csak összefutottak a
parkban, egyszer pedig együtt vacsoráztak.
Most mégis itt volt az ágyában, és belement, hogy hozzá költözzön.
Behunyta a szemét és újra átfutott az agyán, vajon jó döntést hozott-e. A
szíve és az esze folyamatosan birkóztak egymással, és nem tudta eldönteni,
melyik győzött végül. Talán egyik sem. Nem volt egyértelmű, sem könnyű a
„helyes” döntés.
Félénken felemelte a tekintetét, közben visszatartva a lélegzetét, hogy
megnézze, Ash ébren van-e. Egymás szemébe néztek, és ettől azonnal
tetőtől talpig bizsergés járta át. Ash már felébredt, és őt nézte. Olyan
átható pillantással, mintha belelátna a fejébe.
– Jó reggelt! – mormolta Ash.
Josie gyorsan lehajtotta a fejét, mert érezte, hogy fülig elvörösödik.
– Josie?
Újra felpillantott, és látta, hogy Ash kérdőn néz rá.
– Mi baj? – kérdezte gyöngéden.
Josie nagyot nyelt.
– Ez elég nehéz.
Ash végigsimított a karján, hátrasimította a haját, aztán az ujjhegyével
megcirógatta az arcát.
– Nem mondtam, hogy könnyű lesz. A jó dolgok sosem azok.
Ebben igaza volt. És Ash valóban nem volt könnyű eset. Semmiben
nem volt egyszerű, sem kiszámítható.
 – Szeretek így ébredni, veled a karjaimban – mondta Ash. Josie-t
elöntötte a forróság.
– Nekem is jólesik – suttogta válaszként.
– Szeretném, ha itt biztonságban éreznéd magad. Mellettem. –
folytatta Ash.
– Úgy is érzem magam – felelte halkan Josie.
– Ennek örülök. Most pedig add ide a szád, hogy végre rendesen is jó
reggelt kívánhassak!
Josie felemelte az állát és Ash mellkasára tette a kezét. Ash
összerezzent az érintésétől, az izmai megfeszültek. Josie erre gyorsan
elkapta a kezét, de Ash megfogta és visszatette a mellkasára.
– Szeretem, ha megérintesz. Szeretném, ha a jövőben gyakran tennéd.
Én is mindig meg akarlak érinteni, amikor a közelemben vagy. Ha
bármikor egy helyen vagyunk, mindig hozzád fogok érni – mormolta,
aztán lehajolt, hogy megcsókolja.
Forró, érzéki ajkai finoman súrolták az ajkait.
A csókja gyöngéd volt, nem követelőző, mégis csábító.
Josie sóhajtott és ellazult, lágyan hozzásimulva a testéhez, miközben a
keze beékelődött kettőjük közé.
– Nagyon vártam már erre – szólalt meg a csók után Ash. – Rád, az
ágyamban. Arra, hogy megcsókoljalak. Hogy a te ízed legyen az első,
amit reggel érzek. Az elmúlt egy hét alatt majdnem megőrjített a
várakozás. De végre itt vagy, és most már nem engedlek el.
– Én is vágytam rá – ismerte el Josie. Valóban így volt. Erről
álmodozott. Arról, milyen érzés lesz Ash mellett ébredni, és most már
tudta. Egyszerűen... tökéletes volt.
A korábbi félelmei elpárologtak. Többé nem kínozták a kérdések és a
kétely, hogy jól dönt-e. Abban a pillanatban feloldódtak, ahogy
megérezte, hogy minden a helyére került. Pontosan ezt akarta. Azt, amit
Ash tud adni neki. Többé nem fog sem az érzéssel, sem magával harcolni.
Elfogadja így, ahogy van.
Ash a hátára fordította és fölé gördült hatalmas, erős testével. Újra
megcsókolta, ezúttal mohóbban, szenvedélyesebben. Hagyta, hogy
elragadja a vágy. Mohón falta az ajkait, szinte levegőt sem hagyva neki.
– Vártam volna még, mert türelmes akartam lenni veled, de képtelen
vagyok rá, Josie – suttogta Ash fojtott hangon. – Meg kell kapnom téged,
most! Mondd, hogy te is akarod! Neked is akarnod kell. Nem elég, ha én
úgy érzem, belehalok, ha nem lehetek benned.
Túlfűtött szavai még jobban beindították Josie-t. Hevesen
visszacsókolta, szavak nélkül adva a tudtára, hogy ő is ugyanúgy kívánja.
De Ash megállt, és komolyan nézett rá. Hallani akarta, ahogy kimondja.
Szabályosan követelte.
– Mondd ki! Mondd, hogy te is akarod, Josie! Hallani akarom, ahogy
kimondod, hogy ne legyen bennem semmi kétség. Bármennyire is
kívánlak, bármennyire is meg kell hogy kapjalak, ha te nem akarod,
akkor most azonnal leállók.
– Én is akarom – zihálta Josie. A szíve hevesen vert, az adrenalin
zubogott a vénáiban.
– Hála az égnek! – sóhajtott fel Ash.
Újra megcsókolta Josie-t, mintha egy percig sem bírná elviselni, hogy
a szájuk ne érjen össze. Aztán vonakodva elhúzta az arcát, megszakítva a
csókot. Vágytól izzó pillantással nézett Josie-ra.
– Elő kell vennem egy óvszert. Majd később beszélünk más
lehetőségekről, de most védelemre van szükséged. És meg kell
szabadulnunk a pizsamádtól. A pink jól áll, tényleg a te színed, de most
alig várom, hogy láthassam végre azt a tetoválást.
Josie elmosolyodott miközben legördült róla. Ash az éjjeliszekrény
fiókjában matatott, aztán visszatért hozzá és becsúsztatta a kezét a
pizsamafelsője alá, az alsója derekához.
– Azóta akarom látni, hogy első nap a parkban megpillantottam a
pólód alól kivillanni.
– Már láttad? – kérdezte meglepetten Josie.
Ash csábítóan elmosolyodott, és egy pillanatra megállt, miközben
Josie pizsamafelsőjét gombolta ki.
– Igen. Majdnem megőrjített. Azóta is az eszemben van. Látni
akarom, hol ér véget.
Felemelte a fenekét, hogy Ash le tudja róla húzni a pizsamaalsót. Ash
elhajította az alsót, majd kigombolta a felsőjén az utolsó gombot. Lassan
szétnyitotta és levette a felsőt a válláról, így már teljesen meztelen volt.
Közben feltápászkodott, hogy segítsen neki. Épp annyira meg akart
szabadulni a pizsamától, akárcsak Ash. A pizsamafelsőt már ő hajította
el, akkora lendülettel, hogy majdnem a fürdőszobáig repült.
Ash megbabonázva nézte a tetoválását. Figyelte, ahogy a tekintetével
követi a mintát, mely lefutott egészen a combhajlatáig, majd eltűnt a
combjai közt.
Beleremegett izzó pillantásába. Látta benne a birtoklásvágyat. Úgy
nézett rá, mintha azt üzenné, „az enyém vagy, csakis az enyém”.
Ash gyöngéden az oldalára, fordította, hogy lássa az egész tetoválást.
Meghökkentően élénk színekben pompázott, vibráló kontrasztot képezve Josie
világos bőrével. Volt benne pink, narancssarga, tengerkék, ami illett a
szeme színéhez, de még lila és zöld árnyalatok is.
Ahogy már korábban sejtette, virágfüzért ábrázolt, megdöbbentő
részletességgel kidolgozva. Nem akármilyen tetoválás volt, amit pár óra
alatt felvarrnak. El se tudta képzelni, mennyi időbe telhetett ezt
elkészíteni. Minden bizonnyal óriási türelem kellett a minta ilyen precíz
kidolgozásához.
Végighúzta az ujját Josie bőrén, azon a vonalon, ahol a minta
elkanyarodott a csípőjén, majd leért a combjáig, aztán visszafordította a
hátára. A keze ott pihent Josie aranyszőke szeméremszőrzete fölött.
– Mutasd meg! – szólalt meg mély, dörmögő hangon. – Nyisd szét a
lábad, Josie! Mutasd meg a tetoválásod és az édes kis puncid!
Josie szeme tágra nyílt, a pupillái kitágultak. Azonnal
engedelmeskedett, ellazította a lábát, és a combjai lassan szétnyíltak,
feltárva a punciját Ash előtt. Ash megsimogatta a puha, göndör szőrt,
mintha megdicsérné az engedelmességéért.
– Gyönyörű! – jegyezte meg az izgalomtól rekedtes hangon. Josie
tetoválása, a lágy, rózsaszín húsa, mindene lenyűgözte. Tényleg
csodaszép volt.
Az aprólékosan kidolgozott virágminta indái a combtövénél
visszakanyarodtak és a lábhajlatánál értek véget. Mintha a bőrét élénk
színű virágszőnyeg borította volna, ami tökéletesen tükrözte a
személyiségét és művészi alkatát.
Még rengeteg ideje lesz arra, hogy a dominanciáját gyakorolja Josie
fölött, és megtanítsa arra, hogy minden tekintetben engedelmes
alávetettje legyen. De egyelőre fontosabb volt, hogy a bizalmát elnyerje.
Ez az alkalom arról szólt, hogy kényeztesse, és minden vágyát teljesítse.
Végtelenül gyöngéd akart lenni hozzá, mert tudta, hogy még mielőtt az
első szeretkezésük véget érne, már teljesen birtokba fogja venni. A
kizárólagos tulajdona lesz. Ezért most olyan élményt akart okozni, amely
megalapozza a kötődést kettőjük között.
Azon nyomban elfogta a vágy, hogy megízlelje Josie-t. Az idegei
pattanásig feszültek. Iszonyú erős késztetést érzett, hogy még jobban
széttárja a combjait és rávesse magát a puncijára. A magáévá akarta
tenni. A primitív ösztönök átvették az irányítást fölötte. Kikapcsolták az
agyát, már amikor először megpillantotta. Most pedig végre itt volt,
meztelenül, az ágyában. És azt csinált vele, amit csak akart.
Ki fogja élvezni a helyzetet, minden egyes percét. Josie a bizalmába
fogadta, és tisztában volt vele, hogy ez a jelen körülmények között óriási
dolog volt.
Megpuszilta a selymes szőrt a puncija fölött és beleszippantott, hogy
érezze az illatát, miközben lejjebb csúszott a combjai közt. Végigsimított
bársonyos szeméremajkai között, benedvesítve az ujjait gyöngyöző
hüvelyéből, hogy könnyebben csússzanak, és ne dörzsöljék ki az
érzékeny bőrt.
– Ash! – nyögött fel Josie.
Imádta, ahogy kimondja a nevét. És tudta, hogy még jobban meg fogja
őrjíteni, amint az ujjai helyett a szájával kényezteti.
Szétnyitotta a szeméremajkait és belenyalt a puncijába a hüvelyétől a
csiklójáig. Édes volt, mintha nektárt kóstolna. A nyelve belesiklott a
hüvelyébe, és lassú, érzéki döfésekkel dugni kezdte.
Bár elhatározta, hogy ez az alkalom Josie gyönyöréről fog szólni, ő is
élvezte, ahogy fickándozik alatta a kéjtől. A farka betonkeményen állt,
annyira felizgult, hogy már alig bírta türtőztetni magát.
– Élvezz el nekem! – mondta, felemelve a fejét Josie combjai közül. –
Élvezz a számba! Utána majd megint felizgatlak, hogy újra a csúcsra érj.
Josie szeme vágyakozón csillogott. Az ajka duzzadt volt a csókjaitól
és attól, ahogy összeharapta őket, miközben kinyalta.
– Tetszik, ahogy kinyallak, Josie?
– Ó, igen! - suttogta Josie. – Nagyon ügyesen használod a nyelved.
– Mert ihletet adsz! – felelte csibészes mosollyal.
Josie újra felnyögött, amikor Ash visszacsúsztatta a nyelvét nedves
hüvelyébe. A hüvelyizmai ellazultak, forró és nedves puncija lágyan
ölelte körül a férfi nyelvét, elárasztva a száját az ízével. Egye gyorsabb
nyelvcsapásokkal dugta, hogy elélvezzen.
Közben az egyik ujját bedugta a puncijába, épp csak a
hüvelybemenetig, majd belülről végigsimított a lágy hüvelyfalon,
mélyen belenyomva az ujját. Josie úgy szívta magába, akár egy éhes száj.
Aztán Ash kihúzta az ujját, majd újra a nyelvével izgatta.
 – Most, Josie! – utasította. – Élvezz el!
Felváltva dugta az ujjával és a nyelvével, amitől Josie teljesen
megvadult. Az izmai megfeszültek, a teste remegett az izgalomtól. A
combjai közé szorította Ash fejét. Hirtelen forró nedvesség árasztotta el a
férfi száját, mikor a lány a csúcsra ért.
Josie medencéje felemelkedett, a gerince hátrafeszült, miközben az
orgazmusa hullámai mindkettőjüket elsodorták. Ash úgy érezte, hogy a
farka mindjárt átszúrja a matracot. Keményen állt, arra várva, hogy végre
behatolhasson oda, ahol most a nyelve volt.
Mikor érezte, hogy Josie orgazmusa lankadni kezd, és a puncija
hiperérzékennyé válik az izgatásra, felemelkedett és elhelyezkedett
fölötte. A két kezére támaszkodva lehajolt, hogy megcsókolja, hogy ő is
megízlelhesse magát, és megossza vele a jutalmát.
– A te gyönyöröd, a te édes ízed, Josie! Soha nem kóstoltam ennél
finomabbat. Itt van a nyelvemen, és most már a tiéden is.
Josie felnyögött, szinte fájdalmasan, és épp olyan mohón csókolta
vissza, ahogy Ash őt. A mellbimbói keményen álltak, mintha csak Ash
szája után epekednének, akárcsak az előbb a puncija. Mindjárt velük is
foglalkozik, de előbb még a száját és a nyakát akarta felfedezni. Aztán
majd szépen elér azokhoz a gyönyörű dombocskákhoz is.
– Megérinthetlek? – kérdezte halkan Josie.
– Ezt sosem kell megkérdezned – dörmögte a fülébe válaszul, majd
belenyalt a fülkagylójába, amibe Josie beleremegett – Szeretném, ha
sokszor megérintenél. Nem fordulhat elő olyan, hogy ne akarnám. Ha
velem vagy, mindig érints meg! Ahogy akarsz, nem csak szexuálisan,
ölelős típus vagyok, nem tudom, ez mennyire zavar, de nagyon remélem,
hogy nem. És nem érdekel, hogy ki látja. Nem bánom, ha az egész világ
tudja, hogy az enyém vagy.
Josie felsóhajtott, majd nagy élvezettel végigsimított Ash vállán, aztán
a hátába mélyesztette a körmeit.
– Ez tetszik! – mormolta kéjesen Ash.
– Melyik része?
– Az egész!
– Michael nem ilyen volt.
Josie az ajkába harapott, mert zavarba jött a kijelentésétől. Érezte,
hogy nem volt jó ötlet felhozni az exét, ráadásul épp amikor Ash először
készült beléhatolni.
 Igyekezett nem morcos képet vágni, mert nem akarta, hogy Josie azt
higgye, hogy felhúzta ezzel.
– Milyen nem volt?
– Ilyen bensőséges. Nem érdekelte a gyöngédség. Nem is ért hozzám,
kivéve, mikor lefeküdtünk. Csakis akkor, és olyankor is nagyon...
személytelenül. De amit te mondasz, nagyon kellemesen hangzik. Az,
hogy szeretnéd, hogy közel legyek hozzád, és hogy érintselek meg
sokszor.
– De még mennyire! És nem érdekel, ki tud róla.
Josie elmosolyodott, majd beleremegett abba, ahogy finoman
beleharapott a nyakába a fülcimpája alatt.
– Ez nagyon tetszik nekem, Ash! Az egész. És megijeszt, mert túl jó
ahhoz, hogy igaz legyen.
– Örülök, hogy tetszik. Nagyon szar lenne, ha nem így lenne, mert én
ilyen vagyok, ezt tudom nyújtani. De ez nem túl jó, egyszerűen csak jó.
Most inkább figyeljünk arra, amibe belekezdtünk. Mert ha hamarosan
nem lehetek benned, iszonyú kínok várnak rám.
Josie riadtan pillantott rá, mire elvigyorodott, hogy jelezze, csak
viccelt. Félig. Mert tényleg sajgott már mindene. Baromi rég nem volt
ilyen hosszan merevedése úgy, hogy közben vissza kellett volna fognia
magát. A közeljövőben biztos nem kockáztatja meg újra, hogy a farka
beleálljon a matracba, mint amikor az előbb kinyalta Josie édes kis
punciját.
Legközelebb akkor inkább szopja le a farkát, miközben kinyalja. De a
fantáziái egyelőre még várhattak. Josie most pontosan ott volt, ahol ő
akarta, és még tengernyi idejük volt az összes szexuális vágya kiélésére,
ami valaha is eszébe juthatott.
Legelőször is a melleivel akart foglalkozni, mert azok is gyönyörűek
voltak. Picik, de nem túlságosan, és olyan formásak, hogy a nyál
összefutott tőlük a szájában. A mellbimbói is tökéletesek voltak, mintha
csak apró rózsaszín bonbonok lettek volna.
A nyelvével körözött az egyik kis csúcs körül, minden egyes részletét
felfedezve, majd a szájába vette és erősen megszívta. Josie egész teste
megfeszült, a nyögései betöltötték a szobát, amitől mámoros érzés fogta
el.
– Ash...
Abból, ahogy a nevét mondta, tudta, hogy kérdezni akar valamit.
Felnézett és lenyűgözte, ahogy a vágy hevétől Josie szeme színe hűvös
kék árnyalatúból élénkzöldre változott.
– Én is a számba akarlak venni – suttogta Josie. – Azt akarom, hogy
neked is épp olyan jó legyen, mint nekem.
Gyöngéden rámosolygott, majd lehajolt, hogy megcsókolja a szája
sarkát.
– Fogsz is. De ez az alkalom most csak rólad szól, és arról, hogy
annyiszor élvezz el, ahányszor csak bírsz. Hidd el, nemsokára a szádban
lesz a farkam is.
– Már alig várom – mormolta kéjesen Josie.
– Én is – felelte, mielőtt újra lehajolt a melléhez.
Érzékien játszadozott a mellbimbóival, egyiket a másik után
kényeztetve a szájával. Finoman beleharapott, de csak hogy a legvadabb
nyögéseket is kicsalja Josie-ból. Nem volt csendes az ágyban. A
legkülönfélébb hangokat adta ki, és egyik izgatóbb volt, mint a másik,
mert mindegyik a gyönyöréből fakadt.
Aztán az óvszerért nyúlt, amit már elővett, és feltépte a csomagolást.
Mikor fel akarta húzni, összerezzent. A farka olyan kemény volt, és
annyira a határán volt, hogy elsüljön, hogy már megérinteni is fájt.
– Jól vagy? – kérdezte aggódón Josie.
– Három másodpercen belül már jól leszek – mormolta, majd bedugta
az ujját a hüvelyébe, hogy ellenőrizze, készen áll-e a befogadására.
A puncija még duzzadt és szűk volt az előbbi orgazmusától, és
megőrjítette már a gondolat is, milyen kibaszottul finom lesz ezt érezni a
farka körül, ahogy szorítja és az utolsó cseppig kifacsarja. De fékeznie
kellett magát, különben még rögtön az óvszerbe élvezett volna.
Nagy levegőt vett és elhelyezkedett Josie fölött, behelyezve a makkját
a hüvelybemenetéhez, aztán megtámaszkodott a feje két oldalán.
– Vezesd magadba a farkam! – mondta rekedtes hangon. – Markold
meg a farkam és tedd be a puncidba, bébi!
Észrevette, hogy Josie szeme felcsillant a becézésre. Elraktározta
magában ezt az információt, aztán az érintésre behunyta a szemét.
Josie átfogta a farkát és végigsimított rajta a tövéig, miközben a
hegyét betolta a szeméremajkai közé. Asht leverte a víz, össze kellett
szorítania a száját, hogy uralkodni tudjon magán.
– Tégy a magadévá! – suttogta Josie. – Már ott vagy, Ash. Hatolj
belém, most!
 Nem kellett neki kétszer mondani, beledöfte a farkát, de figyelve arra,
hogy ne legyen túl durva, és Josie könnyen magába fogadhassa.
Kegyetlenül szűk volt, de gyorsan tágult, és szorosan körbeölelte, amikor
újra beledöfött, még mélyebbre hatolva.
– Tedd fel a kezed és támaszd meg magad az ágytámlán! – utasította.
Josie hüvelye erre összerándult, még nedvesebb és forróbb lett. Lassan
felemelte a kezét és megtámaszkodott, ahogy parancsolta neki.
Ekkor az egyik kezével benyúlt a feneke alá, hogy felemelje a csípőjét
és még jobban elmerülhessen benne. Közben lenézett, és elbűvölte a
látvány, ahogy a farka ki-be jár Josie puncijába. Megfogta a combjait és a
dereka köré fonta őket, hogy még mélyebben dughassa.
– Mennyire vagy attól, hogy újra elélvezz? – kérdezte Josie-t, az orrán
keresztül lélegezve, hogy fékezni tudja magát.
– Közel – suttogta Josie. – De szükségem van...
Josie az ajkába harapott és elkapta a tekintetét.
– Nézz rám! – szólt rá.
Josie felkapta a fejét és tágra nyílt szemekkel ránézett.
– Mire van szükséged?
– Arra, hogy a kezeddel is izgass – felelte elpirulva. – Még sosem
tudtam elélvezni csak a behatolástól.
Ash lehajolt, az alkarjára támaszkodva, így az arcuk csaknem összeért,
a szája szinte súrolta Josie-ét.
– Sok nő nem tud csiklóizgatás nélkül elmenni – mondta lágyan. – Ez
nem jelenti azt, hogy bármi gond lenne veled. Egyébként pedig sose
habozz elmondani nekem, amire vágysz az ágyban, még akkor se, ha
furcsának is tűnik. Azt akarom, hogy elégedett légy, mert ez engem is
boldoggá tesz.
– Megértettem – felelte Josie.
– Használd a kezed! – mondta Ash, miközben óvatosan megfogta a
kezét és odahelyezte a puncijához. – Kemény leszek, bébi. Mindjárt
eldurranok. Túl hosszan kellett visszavonom. Ha elkap a hév, nem fogok
tudni megállni, ezért neked kell gondoskodnod róla, hogy egyszerre
menjünk el. Ha még szükséged van időre, akkor kezdj neki most, csak
szólj, mikor már ott vagy, oké?
Josie becsúsztatta a kezét a puncijához, és rögtön észrevette, ahogy a
csiklójához ért, mert a szeme elégedetten felcsillant, aztán fátyolos lett az
izgalomtól.
 – Most! – suttogta Josie.
– Biztos vagy benne? Nem fogom sokáig bírni.
Josie bólintott, az arcizmai már megfeszültek a közelgő orgazmustól.
Ashnek ez a jel olyan volt, mintha elengedték volna a vérebeket.
Kihúzta a farkát, élvezve, ahogy érzékien siklik Josie testében. Aztán
újra tövig beledöfte, és keményen kúrni kezdte, egyre gyorsabb, egyre
erőteljesebb döfésekkel. Behunyta a szemét, mert már minden összefolyt
előtte. Soha életében nem érzett még ehhez hasonló gyönyört.
A dobhártyájában dübörgött és az ereiben vadul lüktetett a vér. Látta,
ahogy Josie megfeszül alatta az orgazmustól, és a világ megszűnt
körülötte, miközben a kínzó szenvedély egyre jobban fűtötte, hogy végre
kirobbanhasson.
– Jesszusom! – sziszegte a foga közt. – Ez nagyon durva lesz!
– Én is érzem – zihálta Josie. – Ó, istenem, Ash, ne hagyd abba,
kérlek!
– Eszem ágában sincs!
Olyan erővel kurta, hogy már az egész ágy remegett alattuk. Josie
mellei izgatóan hullámoztak, a bimbói olyan keményen álltak, hogy rájuk
nézni is fájt. De hát úgy baszta, mintha az élete múlna rajta.
Eszelősen kívánta. Ahogy az orgazmusa közeledett, a golyói
megteltek ondóval, majd az egész fájdalmasan kilövellt a farkából. Nem
is vett levegőt. Csak baszta tovább, önkívületben, újra és újra elmerülve a
hüvelye forró szorításában.
– Josie! – nyögte a nevét.
– Veled vagyok, Ash!
Josie szavaitól végleg elengedte magát. Hirtelen olyan könnyű volt,
akár egy hópihe a szélben. Forgott vele a világ. Az egész teste sistergett,
mint egy kiégett biztosíték. A francba is, biztos elszállt az agyában pár
áramkör. Az agyveleje már pépes állagú lehetett. Tökéletesen kielégült és
mámorosán boldog volt.
Rázuhant Josie-ra, mert már képtelen volt megtartani a saját súlyát.
Pár percig ott feküdt rajta, levegőért kapkodva, aztán eszébe jutott, hogy
valószínűleg megfojtja, és még meg kellett szabadulnia az átkozott
óvszertől is.
Már alig várta, hogy anélkül dughassa. Akkor egész éjjel benne
maradhatna. Az sem érdekelné, ha nedvesen és összeragadva ébrednek.
Bele és rá akart élvezni.
 Feltápászkodott, megpuszilta Josie homlokát, majd kisimította a zilált
tincseket az arcából, aztán megcsókolta.
– Neked is jó volt? – kérdezte.
– Ha ennél is jobb lett volna, már halott lennék – felelte kimerültén
Josie.
A férfi elmosolyodott, aztán felkelt, hogy kidobja az óvszert. Utána
rögtön visszabújt az ágyba és magához ölelte Josie-t.
– Azt hiszem, tudnék még egy kicsit aludni – mormolta.
Josie helyeslőén hümmögött.
– Akkor aludjunk! Ha felkeltünk, majd kerítek kettőnknek reggelit.
Josie még szorosabban hozzábújt és a lábát bedugta a lábai közé.
– Részemről rendben – suttogta álmosan.
 tizenharmadik fejezet

– Azt akarom, hogy viseld a nyakörvemet, Josie – mondta Ash halkan.

Josie meglepetten fordult feléje. A kanapén feküdtek, lustálkodva,
miután a reggeli szeretkezést követően még szundítottak egyet. Mikor
újra felébredtek, behozta neki a reggelit az ágyba, majd kivitte a
fürdőszobába, az egész testét és még a haját is alaposan, gondosan
megmosta.
Ezután megszárította és kifésülte a haját, belebújtatta az egyik
köntösébe, aztán kivitte a nappaliba, hogy összebújjanak a kanapén.
Fürkészőn figyelte a reakcióját, próbálta megfejteni az arckifejezését,
majd újra a szemébe nézett.
– Tudom, hogy Michaelét viselted. Azt is tudom, hogy az semmit sem
jelentett. De nekem nagyon is fontos, Josie. És azt akarom, hogy
számodra is az legyen.
– Rendben – suttogta Josie.
– Különleges darabot akarok választani, csakis neked. Még nincs meg,
de meglesz, és akkor szeretném, ha viselnéd. Megteszed ezt nekem?
Josie bólintott, gondolatban már viselte is az ékszert, pontosan abban a
tudatban, amit Ash számára jelentett.
– Ma még sok dologról kell beszélnünk – folytatta. – Jobb, ha még ma
túlesünk rajta, hogy aztán továbbléphessünk, és te is tudd, amit tudnod
kell.
– Rendben, Ash, készen állok.
Ash megszorította a karját, a szemében elégedettség tükröződött.
– Tudom, hogy nehéz megbíznod bennem. Különösen azután, ami
azzal a faszfejjel történt. De én sosem foglak így bántani, Josie! Talán
még nem tudod, de hamarosan biztos leszel benne.
– Tudom, hogy nem fogsz bántani – felelte Josie a szájához hajolva. –
Bízom benned, Ash. Ezt nem csak úgy mondom. Tudnod kell, hogy ez
nehéz számomra. De nem bántam meg a döntésem. Tudom, hogy
helyesen cselekszem, nem kell meggyőznöd.
– De igenis kell! Minden egyes nap. Mindennap a tudomásodra kell
hoznom, milyen fontos vagy számomra. Ez a dolgom. Te pedig meg
fogod érteni, hogy mi együtt, és különösen te, fontos vagy nekem.
Gondoskodom róla, hogy ezt mindig és minden körülmények között
érezd.
Josie a vállára hajtotta a fejét. Finom érzés volt, erős, megnyugtató.
Ashnek nem is kellett többet tennie azért, hogy biztonságban érezze
magát mellette. Már attól védve érezte magát, ha csak vele volt.
– Először is beszélnünk kell az orvosi vizsgálatról és a
fogamzásgátlásról.
Josie felemelte a fejét és kérdőn nézett rá.
– Nem akarok óvszert használni. Veled nem. Benned akarok
elélvezni, és rád. De ehhez fogamzásgátlót kell szedned, és
mindkettőnknek szüksége lesz egy kivizsgálásra, hogy tudjuk, hogy
egészségesek vagyunk. Nem tudom, hogy csináltátok Michaellel, de én
mindig óvszert használok. Sosem csináltam nélküle. És már elég sok idő
eltelt azóta, hogy utoljára csináltam...
Ash elhallhatott és a fejét csóválta. – Erről inkább majd később
beszélek.
Josie oldalra döntötte a fejét. – Miről?
– Arról, ahogy utoljára lefeküdtem egy nővel. De előbb még más
dolgokat kell megbeszélnünk.
Josie-t aggasztotta ez a komoly hangnem, és összevont szemöldökkel
nézett rá. Ash erre megfogta a tarkóját és magához húzta a fejét, hogy a
szája Josie homlokához érjen.
– Michaellel óvszert használtunk – mondta halkan Josie. – Az utóbbi
két évben csak vele feküdtem le. És már szedek fogamzásgátlót.
– Elfogadod, ha a szavamat adom, hogy egészséges vagyok, vagy
mutassam meg a legutóbbi orvosi leletemet?
Josie tanácstalanul nézett rá, mintha ez valami tesztkérdés lenne.
Vajon ha azt mondja, hogy látni akarja, az úgy tűnhet, mintha nem bízna
benne? Talán épp azt akarta megtudni, mennyire bízik benne? De ha nem
kéri, hogy mutassa meg, az túl nagy könnyelműség lett volna részéről. Az
élete pedig fontosabb volt annál, mint hogy ilyen nagy kockázatot
vállaljon.
– Szeretném látni – mondta végül.
Ash bólintott, és látszólag nem zavarta a kérés.
– Ma délutánra megkapod.
– És velem mi lesz? Akarod, hogy kivizsgáljanak? Legutóbb három
hónapja voltam nőgyógyásznál. És az óta éltem szexuális életet.
– Ma délutánra előjegyeztetlek egy vizsgálatra.
Josie kérdőn nézett rá.
– Az én orvosomhoz nem kapok ilyen hamar időpontot.
– Majd az enyém megvizsgál, ő biztosan tud fogadni – mondta
magabiztosan Ash.
Josie bólintott.
– Most pedig meg kell beszélnünk az itthoni szabályokat, amelyek
erre a lakásra vonatkoznak.
– Jó – felelte tétován Josie.
Nem akart bizonytalannak tűnni, de a dolgok elképzelve sókkal
egyszerűbbnek tűntek. Most, hogy épp a konkrét részleteket egyeztették,
hirtelen nagyon feszült lett.
– Ezt csakis nyíltan tudjuk megbeszélni – mondta megnyugtató
hangon Ash. – Tudom, hogy ideges vagy, de gyorsan átbeszéljük, és
aztán letudjuk a témát.
Josie nagy levegőt vett, majd bólintott.
– Ez a lakás nem érhető el egyszerűen tömegközlekedéssel. Ami nem
is baj, mert szeretem tudni, hogy biztonságban vagy, ha elmész innen. Ez
azt jelenti, hogy a sofőröm elvisz engem munkába reggel, aztán hazahoz
délután, és a közbeeső időben visszajön ide, és a te rendelkezésedre áll.
De tudni akarom, hová mész és mikor. Nem azért, mert egy kibaszott
zsarnok vagyok, hanem mert fontos számomra, hogy biztonságban
tudjalak. Most pedig a te lakásoddal is foglalkoznunk kell. Amire csak
onnan szükséged van, áthozhatod ide. Van egy dolgozószobám és több
hálószoba is a lakásban. Bármelyik szobát használhatod festés vagy
rajzolás közben. De talán a nappali lenne a legalkalmasabb, mert itt van a
legtöbb fény és a kilátás a folyóra.
Josie-nak már zsongott a feje. Körülötte minden fénysebességgel
zajlott, ő pedig csak állt egy helyben, és próbálta az egészet felfogni.
– Elvárom, hogy rugalmas légy, mert azt akarom, hogy ha hazaérek,
itthon várj rám. Ezt azt jelenti, hogy napközben is tartjuk a kapcsolatot,
én is megmondom neked a programom, és te is a tiédet nekem. Az
időbeosztásom változó. Néha korán érek haza, akkor előre szólok.
Máskor később jövök. Ha üzleti útra megyek, bár a közeljövőben nem
tervezek ilyet, akkor elvárom, hogy elkísérj. El tudod ezt így fogadni?
Josie bátortalanul elmosolyodott. – Van választási lehetőségem?
 Ash megállt egy másodpercre. – Nincs. Ezek az elvárásaim.
– Nos, akkor azt hiszem, itthon leszek, amikorra hazaérsz.
Ash megkönnyebbülten kifújta a levegőt, mint aki arra számított, hogy
talán nem megy bele a feltételeibe. Josie azon töprengett, mit szólt volna,
ha nemet mond? Vajon kidobja? Vagy kiegyezett volna egy
kompromisszumban?
Ash őszintén elismerte, hogy szüksége van rá. Akarta őt, efelől nem
volt kétsége. De vajon mennyire volt hajthatatlan valójában? Bár
kíváncsi volt rá, hol vannak a korlátái, de nem állt készen arra, hogy
ellentmondjon neki. Még nem. Olyasmiben nem is akart, amivel amúgy
semmi gondja nem volt. Ha és amikor olyat kér tőle, amit nem tud
elfogadni, akkor majd próbára teszi az új kapcsolatuk határait.
– Csak hogy biztosan jól értsem... az elvárásaid... Tehát alapvetően azt
akarod, hogy itthon legyek, amikor te is. És elkísérjelek oda, ahová mész.
És azt akarod, hogy mondjam meg, mikor és hová megyek. És
jelentkezzek nálad gyakran.
Ez nem is tűnt olyan nagy kihívásnak számára. Meg tudta érteni. Nem
akarta, hogy Ashnek aggódnia kelljen miatta. Márpedig ezt tette, ő pedig
mindent meg akart tenni azért, hogy ne okozzon neki fölösleges stresszt.
– Igen – felelte határozottan Ash. – De Josie, ezt komolyan kell
venned. A te szádból úgy hangzik, mintha ez nagyon is egyszerű lenne.
Pedig nem az. Nagyon dühös leszek, ha elcsavarogsz. Nem tudod kivágni
magad azzal, hogy „bocs, teljesen megfeledkeztem arról, hogy szóljak
neked, hová megyek”. Elvárom tőled, hogy mindenről szólj nekem.
– Rendben, Ash – felelte Josie halkan. – Megértettem.
Ash bólintott. – Nos, még pár dolgot tudnod kell rólam. Nem akarom,
hogy meglepődj, vagy furán érezd magad, ha ez később esetleg előjönne.
Jobb, ha már a legelején mindent tudsz, így nem lesz belőle utóbb
probléma.
Josie kérdőn nézett rá. Ash nagyon komolynak tűnt, mintha valami
súlyos titkot készülne megosztani vele. Legszívesebben viccesen
megkérdezte volna, hogy most akarja-e bevallani neki, hogy igazából
baltás gyilkos, de Ash túl komoly volt, ő pedig nem akarta kizökkenteni.
így hát csendben maradt és várta, mit fog mondani.
Ash felült a kanapén, elhúzta a száját, aztán előredőlt, hogy egy párnát
tegyen a háta mögé. Josie is felült, de Ash azon nyomban megragadta a
derekát és visszahúzta maga mellé.
 – Ha bármikor komoly dolgokról beszélünk, közben mindig át akarlak
ölelni – jelentette ki határozottan. – Sosem fogunk egymással szemben
ülni. Azt nem szeretem. Most szólok, hogy ha valaha is vitára kerülne sor
kettőnk közt, és dühös leszel rám, akkor sem fogom hagyni, hogy hátat
fordíts nekem.
Josie elmosolyodott és bólintott. Ezzel együtt tudott élni. Az egyik
dolog, amit a legkevésbé kedvelt Michaelben, épp a távolságtartása volt.
Nem csak fizikai, érzelmi téren is távolságot tartott kettőjük között.
Michael inkább az „üljünk le szemtől szemben és beszéljük meg” típus
volt. Valójában csak akkor ért hozzá, mikor szeretkeztek. De akkor sem
volt gyöngéd, sem becéző. Ezért is tetszett neki, hogy Ash le sem tudja
venni a kezét róla. Nagyon is élvezte.
– Akkor ez most egy komoly beszélgetés? – kérdezte incselkedve
Josie, mert már szinte fojtogatta ez a nagy komolyság. Kicsit oldania
kellett a feszültséget, még ha csak egy percre is. Ő nem vett mindent
ennyire komolyan, Ash ellenben nagyon is szigorú volt. Talán idővel
majd kilazul mellette, vagy mindig ilyen kimért lesz?
Ash magához szorította. – Igen, ez most komoly. Minden kettőnkkel
kapcsolatban nagyon is komoly. Tudom, hogy ez most nehéznek tűnik,
különösen ma, amikor ilyen sok dolgot kell megbeszélnünk. Nem lesz
mindig ilyen... kimért a beszélgetésünk. De ma igen. Mindent meg kell
beszélnünk, ami esetleg bánthat téged, mert azt nem hagyhatom.
Josie feltápászkodott, hogy a szemébe nézzen. Ash elszántan figyelte
minden apró reakcióját.
– Mire gondolsz, Ash? Mi az, ami bánthat engem?
Ash felsóhajtott. – Nem tudom, hogy zavarni fog-e, de lehetséges.
Csak azt nem akarom, hogy váratlanul érjen, ha megtudod, ezért jobb, ha
inkább most mondom el. Ha felkészülsz rá és mindent tudsz,, akkor többé
már nem érinthet kellemetlenül.
Josie megérintette Ash állát, finoman végigsimítva az enyhe borostán.
Ma reggel nem borotválkozott, és már kirajzolódott az arcán a sötétszőke
árnyék.
– Akkor mondd el! Szeretném tudni.
Ash elkapta a kezét és belecsókolt a tenyerébe.
– Jace Crestwell a legjobb barátom. Ő és Gabe Hamilton. De Jace... ő
több ennél. Mi ketten mindig is közelebb álltunk egymáshoz. Ő a
testvérem, a szó minden értelmében. Megbízom benne. Mindig
számíthatok rá, és ő is rám. Mindig mindent megosztottunk egymással, és
ez alatt a nőket is értem. Az utóbbi években sokszor csináltuk hármasban
Jace-szel.
Josie szeme megrebbent, összevonta a szemöldökét. És ő még attól
tartott, hogy neki kell majd osztoznia Ashen más nőkkel. Erre egyáltalán
nem számított. El sem tudta képzelni, hogy miután Ash ennyire
kizárólagosan csak magának akarta, hajlandó lenne osztozni rajta egy
másik férfival, miközben ő is beszáll, vagy csak nézi. Ráadásul ő
végképp nem vágyott erre.
– És ezt... Úgy értem, velem is ezt akarod? Osztozni rajtam egy másik
férfival?
– Basszus, dehogy!
Ash olyan határozottan vágta rá a cáfolatot, hogy Josie már ettől
megkönnyebbült, és várta, hogy folytassa.
– Akkor nem értettem... hogyan érez Jace Bethany iránt. Nem tudtam
felfogni. De most már igen.
– Nem tudlak követni – vágott közbe nyugodt hangon Josie. – Már
nem tudom, miről beszélsz.
– Mint mondtam, Jace a legjobb barátom. Az ő párja Bethany.
Eljegyezték egymást. Gyakran fogunk velük találkozni. Szeretném, ha te
is jóban lennél velük. Úgy értem, csak mint barátok. Fontosak számomra,
ahogy te is. Ezért össze fogunk járni velük. De tudnod kell, hogy az első
éjjelen, amit Jace és Bethany együtt töltöttek, én is velük voltam.
Josie szeme elkerekedett.
– És még... most is... szoktátok... hármasban csinálni?
Ash a fejét rázta. – Isten ments! Jace már legelőször sem akarta. De
akkor én ezt nem tudtam. Ez bonyolult, és elbaszott egy ügy, de neked
elég annyit tudnod, hogy lefeküdtem Bethanyvel. És találkozni fogtok.
Ahogy Jace-szel is. De nem akarom, hogy ez kellemetlen legyen
számodra. Az első pár alkalom, mikor találkoztunk az után az éjszaka
után, mindhármunk számára pokolian kínos volt. De most már minden
rendben köztünk. Bethany és Jace is megbékült a dologgal. Ugyan nem
szoktuk felhozni, de attól még ez megtörtént. És nem akarom, hogy ez
bántson, ha találkozol Bethanyvel, és tudod, hogy lefeküdtem vele. Mert
semmi sincs közöttünk, Josie. Semmi más, csak szoros barátság. Bethany
csodás nő, szerintem kedvelni fogod. De semmiképp sem jelent veszélyt
rád.
 – Értem – mondta halkan Josie. – Értékelem, hogy ezt elmondtad, és
hogy őszinte voltál velem. Azt is értem, hogy ez kínos helyzetet okozhat,
különösen, ha nem tudom, és véletlenül kiszalad valami a számon
előttük.
Ash szigorúan nézte, az arcát tanulmányozva. – Ez gondot jelent
számodra? Az, hogy időt tölts egy nővel, akivel lefeküdtem, és aki fontos
számomra?
– Nem, ha te azt mondod, hogy ez nekem nem kell hogy gondot
jelentsen.
Ash megrázta a fejét. – Nem, nem lesz semmi gond. Ahogy mondtam,
én akkor még nem értettem, mit érez Jace, és miért akarja csak magának
Bethanyt. Korábban sosem állt még így közénk egyetlen nő sem. Nem
volt egy sem, aki igazán fontos lett volna. De most már megértem, mert
én sem akarok osztozni rajtad senkivel. Még a legjobb barátommal se,
még akkor se tenném, ha nem lenne menyasszonya. A többi férfival
kapcsolatban pedig ez soha fel sem merülhet. Gyakran csináltam
hármasban Jace-szel és más nőkkel. Kurva sokszor. Nem fogok hazudni.
Az évek során számtalan nővel feküdtünk le így. Nem vagyok büszke rá,
de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim se. De veled nem lesz soha édes
hármas, Josie. Csak mi ketten leszünk. Mostantól fogva én leszek az
egyetlen férfi, akivel lefekszel.
Ez annyira végérvényesnek hangzott, pedig csak egyszerű szavak
voltak. Hogy is jelenthettek volna ennél többet?
Hiszen még alig ismerték egymást. És eddig csak egyszer
szeretkeztek. Ash mégis úgy beszélt, mintha ez már eldöntött tény lenne,
és a kapcsolatuk hosszú távra szólna.
Noha nem kételkedett Ash elkötelezettségében, sem a sajátjában, még
túl sok volt a „ha”, ahhoz, hogy ebbe bele tudja élni magát.
– Mondd el, mire gondolsz most! – szólította fel Ash.
Josie elmosolyodott.
– Nem tudom, milyen reakciót vársz tőlem, Ash. Azt hiszed,
meggondolnám magam, mert hármasban szexeltél egy csomó nővel?
Hány éves is vagy, harmincöt? Harminchat? Hülyeség lenne részemről
azt gondolni, hogy eddig egyáltalán nem voltak viszonyaid.
– Harmincnyolc vagyok, majdnem harminckilenc – javította ki magát
Ash.
– Rendben, tehát harmincnyolc éves vagy. Épp most mondtam el
neked, hogy lefeküdtem egy másik férfival pár héttel ezelőtt. Nem
ítélhetlek el téged azért, mert ugyanezt tetted.
– De nem fogunk összejárni azzal a férfival, akivel lefeküdtél -
jegyezte meg Ash.
Josie felsóhajtott. – Nem mondom, hogy mulatságos lesz ránézni, és
gondolatban összemérni kettőnket az ágyban, vagy elképzelni téged és a
barátodat, ahogy mindketten szeretkeztek vele. De el tudom viselni, Ash.
És ha tényleg olyan klassz nő, mint ahogy mondod, akkor kedvelni
fogom, és remélem, hogy barátok leszünk. Csak nem kell azzal kínoznom
magam, hogy elképzellek titeket hármasban az ágyban.
– Csak egyszer fordult elő – mondta kelledenül Ash. – Egyáltalán nem
akarom, hogy ezen gondolkodj, ha találkozunk velük. Mert tudnod kell,
Josie, mindegy, kivel voltam a múltban, te vagy a jelenem és a jövőm. És
azok a nők egyáltalán nem foghatók hozzád.
Josie szája mosolyra húzódott, és odanyomta a homlokát Ashéhez.
– Akkor mindent megteszek, hogy ez eszembe se jusson.
– Jó. Most pedig lassan dél lesz, és még el kell mennünk a lakásodra
összepakolni a festőholmidat. Beugorjunk előbb ebédelni valahová? Ha
írsz egy listát arról, amire szükséged van, átküldők valakit, hogy
összepakoljon, mire odaérünk. Nem akarom, hogy bármi mással kelljen
foglalkoznod, azon kívül, hogy otthonosan berendezkedj itt.
– Részemről rendben – felelte kedélyesen Josie.
Ash mohón megcsókolta.
– Majd később találkozunk a többiekkel. De egyelőre csak magamnak
akarlak. Azon gondolkodom, hogy betelefonálok az irodába hétfőn, és
kiveszem a teljes hetet, hogy veled töltsem.
Josie szíve megdobbant. Csábító gondolat volt. Egy teljes hét Ash
ágyában. A karjaiban.
– De sajnos, mivel Gabe épp nászúton van, és több folyamatban lévő
beruházásunk is van, Jace és én most nem hiányozhatunk a munkából.
– Megértem – válaszolta Josie. – Nekem is dolgoznom kell.
– Tetszik a gondolat, hogy nálam fogsz dolgozni – mormolta Ash. –
Míg én az irodában dolgozom, te itthon leszel, és vársz rám, míg haza
nem érek. Ruha nélkül, Josie. Majd mindennap felhívlak, mielőtt
indulok, és mikor hazaérek, azt akarom, hogy várj rám, meztelenül.
Hacsak mást nem mondok, mindennap így akarom.
– Rendben – suttogta Josie.
 tizennegyedik fejezet

Jace már várta Asht, mikor hétfőn reggel beért az irodába. Ash egy percig
nem is kételkedett abban, hogy rögtön ki akarja majd faggatni a szombat
éjjeli telefonhívása után. Nem is tévedett, mert Jace már ott ült az
asztalánál, mikor belépett az irodájába, és aggódó arccal nézett rá.
– Sikerült mindent elrendezned? – kérdezte, meg sem várva, hogy Ash
leüljön.
Ash az asztalra dobta az aktatáskáját és lehuppant a székébe, majd
legjobb barátjára nézett.
– Már rajta vagyok – mormolta. – Munkába jövet elintéztem pár
telefont. Ráállítok egy embert arra a seggfejre, és minden lépését
figyeltetem, hogy megtudjam, mikor a legalkalmasabb lecsapni rá.
– Jesszusom! – motyogta Jace. – Szóval ennyire komolyan gondolod.
Ash felvonta az egyik szemöldökét. Az asztalán hegyekben álltak az
aláírásra váró iratok, a visszahívást kérő üzenetek, de egyelőre egyikkel
sem foglalkozott. Hátradőlt a székében és Jace-re nézett.
– Úgy tűnt egy percig is, hogy nem gondolom halálosan komolyan?
Megverte Josie-t, Jace! Elcsúfította az arcát.
– Nem létezik, hogy ezt annyiban hagyom. Josie túlságosan rémült és
sokkolt volt ahhoz, hogy feljelentse. Valójában örülök, hogy nem tette,
mert így még jobban meggyötörhetem a szemétládát. Két perc alatt
kiengedték volna az előzetesből, és kétséges, hogy később egyáltalán
elítélik-e. Tudod, hogy az ilyen ügyeket milyen könnyen a szőnyeg alá
söprik. Különösen akkor, ha megvannak a kapcsolataid és a pénzed
ahhoz, hogy eltusold.
– Neki megvan?
– Részben igen. De hozzám képest elenyésző. És kurvára biztos
lehetsz benne, hogy móresre fogom tanítani. Josie az enyém, és ha valaha
is megpróbál ártani neki, halott ember.
– És Josie? Ő hogy áll ehhez az egészhez?
Ash egy pillanatra elgondolkodott. – Azt hiszem, egész jól. Nem
nagyon hagytam neki időt arra, hogy átgondolja. Mikor elmentem péntek
este a lakására, otthagyva benneteket a vacsoránál, nem adtam neki
választási lehetőséget. Összecsomagoltam a cuccát és megmondtam
neki, hogy hozzám költözik. Tudom, hogy ez tahóság volt részemről.
Türelmesnek és megértőnek kellett volna lennem vele, de tudtam, hogy
ha most nem vagyok rámenős, talán soha nem költözik hozzám. Úgyhogy
kihasználtam a helyzeti előnyömet, mikor zavart volt és elesett, és
gyorsan léptem.
Jace vigyorogva nézett rá. – Még hogy tahó? Te? Nem neked kellene
az elbűvölő modorú, kedélyes fickónak lenned? Azt hittem, a seggfej
kedés Gabe dolga, meg az enyém.
Ash elhúzta a száját. – Mi a francért gondolja mindenki azt, hogy én
egy puhapöcs vagyok?
Jace felhorkant. – Ezt sosem mondtam, haver! De általában te vagy a
rendes, lovagias férfi, ha nőkről van szó. Még sosem láttalak másnak.
– Mert az összes többi nő nem jelentett semmit. De Josie számít. Vele
nem játszhatok biztonsági játékot. Ki kell használnom az előnyömet, ha
épp adódik.
Jace nagy levegőt vett és hosszan, fürkészőn nézte Asht, aki pár perc
után elkezdett feszengeni.
– Hosszú távra tervezel vele? – kérdezte végül Jace. – Azt mondod,
hogy ő más, és fel is tűnt, hogy másképp beszélsz róla. A börtönt
kockáztatod, és a jó ég tudja, mit akarsz művelni azzal a seggfejjel, aki
elintézte, de mégis miben más ő? Mit jelent neked, Ash?
– Csak gondolj arra, te hogyan érzel Bethany iránt.
– Baszki! Ne is mondj többet, már értem. És gratulálok, haver! Sosem
gondoltam, hogy ilyen hamar megtörténik veled is. Mindig annyira
ragaszkodtál a jelszavunkhoz, hogy „játssz keményen, élj szabadon!”.
– Igen, ahogy te is – felelte rezzenéstelen arccal Ash. – És még ne
gratulálj. Túl sok dolgot kell még elintéznem, és bár Josie már pontosan
ott van, ahol akarom, még egyáltalán nem biztos a fogás.
– De tudva azt, hogyan éreztem Bethany iránt, és most azt mondod,
hogy ez épp olyan, akkor neked véged, haver. Ha csak fele annyira
gondolod komolyan, mint én Bethanyvel az elejen, akkor számodra ő az
igazi. És ahogy én ismerlek, ha Josie-t akarod, akkor nem is fogod
elengedni.
– Naná, hogy nem! Ha nem lesz az enyém, az csak azt jelentheti, hogy
foggal-körömmel harcolt ellenem, és nyert. De én nem veszítek.
– Házasságra gondolsz? Teljes elkötelezettségre? Mégis mi a helyzet,
Ash? Tudnom kell, hogy visszavághassak minden cseszegetésért, amit
Gabe és én kaptunk tőled, amiért lógó nyelvvel loholtunk Mia és Bethany
után.
Ash felmutatta a középső ujját.
– Még nem tudom. A házasság nagy lépés. Állandóságot jelent. És
egyelőre még túl korai lenne esküvőre meg gyerekekre gondolni. Most
csak Josie-ra akarok figyelni, és gondoskodni arról, hogy ő is épp annyira
odáig legyen értem, mint én őérte.
Jace bólintott. – Jól van, értem. De csak hogy tudd, most elkezdem
szervezni a legénybúcsúdat.
Ash felnevetett.
– Ahogy gondolod.
Jace arckifejezése elkomorodott.
– És mi a terved a pasassal, aki bántotta? Azt mondtad, alibire lesz
szükséged, és tudod, hogy megteszek bármit, amit kérsz tőlem, csak
tudnom kell a részleteket. A börtönlátogatás nincs épp az első tíz pont
közt a bakancslistámon.
Ash felsóhajtott és beletúrt a hajába.
– Egyelőre figyeltetni fogom, ahogy mondtam. De gyorsan akarok
cselekedni. Biztonságban akarom tudni Josie-t, és ehhez az is kell, hogy
az a seggfej ne fenyegethesse őt többé. Már kaptam pár előzetes infót róla
és a mozgásáról.
Eléggé kiszámítható, ugyanahhoz a napirendhez tartja magát. Ha
tényleg így van, péntek este kézbe veszem az ügyet.
Jace előredőlt a székben és kérdőn nézett rá.
– Úgy érted, a saját kezedbe? Vagy valaki mást küldesz rá?
– Mindkettő – felelte Ash.
– Baszki, Ash! Nehogy elcseszd, haver! Nem hinném, hogy Josie-nak
nálam több kedve lenne bejárni hozzád a sittre.
– Ez nem fordulhat elő – válaszolta higgadtan Ash. – A srácok, akiket
viszek, nagyon jók. Majd fedeznek. Ha arra kerülne a sor, simán
letagadják, hogy ismerjük egymást, ahogy én is őket. Nem akarlak téged
szar helyzetbe hozni, és főleg nem akarom Bethanyt belekeverni,
úgyhogy jobb lenne, ha az alibimet csak te igazolnád, nem ti ketten
együtt.
Jace bólintott.
– Tudod, hogy érted tűzbe mennék, bármikor. De én sem szeretném
Bethanyt bevonni ebbe. Mindenben számíthatsz rám. Tudod, ugye?
 – Igen, tudom, és nagyra értékelem, Jace.
– Csak szólj, oké? Ne hagyj ki ebből. Tudni szeretném a részleteket, és
ha bajba kerülsz, azonnal hívj fel! És ne csinálj semmit egyedül, világos?
Ha nem tudod magaddal vinni azokat a fickókat, akkor szólj nekem, majd
én veled megyek.
– Igen, anyu! Nem akarod esetleg a seggem is kitörölni, mielőtt
elfenekelsz?
– Baszd meg! – mordult rá Jace.
Ash kajánul vigyorgott, aztán újra komoly hangra váltott.
– Nem akarom belerángatni se Bethanyt, se téged. Épp elég, ha
igazolod az alibim. Tudom, hogy ez is nagy kérés. Sosem tennék
olyasmit, ami veszélybe sodorja a kapcsolatotokat Bethanyvel.
– Igen, tudom, ahogy azt is, hogy a testvérem vagy, Ash. A családom.
Nem úgy, mint azok a balfaszok, akik a rokonaid. Én, Gabe, meg Mia és
Bethany, mi vagyunk az igazi családod. Nem érdekel, mibe kerül, hogy
segítsek neked, megteszek érted bármit, még kérned sem kell.
– Jesszus, haver, ezt hagyd abba, különben mindketten itt fogunk
pityeregni, mint a mimóza kislányok.
Jace hátravetette a fejét, úgy nevetett. – Jól van, most hogy ezt
tisztáztuk, mikor is találkozhatok végre Josie-val?
Ash kifújta a levegőt. – Hamarosan. Szeretném, ha te és Bethany is
megismernétek. Miután elintéztem az exét, egy kicsit nyugodtabb leszek
én is. Vacsorázhatnánk együtt vasárnap este.
Jace bólintott. – Részemről rendben.
– Már meséltem neki Bethanyról – folytatta Ash elhúzva a száját. –
Mindent elmondtam neki. Nem akarom, hogy ez meglepetésként érje, bár
nem hinném, hogy ez valaha is szóba kerül, de nem akartam kockáztatni.
Jace grimaszolt. – Hogy fogadta? Pokolian kínos lenne, ha ez
előkerülne, mikor mind a négyen együtt vagyunk. Különösen így, hogy
már ő is tudja.
– Nem zavarta a dolog. Bár nem hinném, hogy bármelyik nő szívesen
lógna együtt azzal a nővel, akivel a pasija korábban lefeküdt. De
biztosítottam róla, hogy te soha többé nem akarsz osztozni Bethanyn
senki mással, sőt megmondtam neki, hogy édeshármast sem akarok
többet, és végképp nem fogok rajta osztozni egy másik férfival.
Jace felhorkant. – Egy frászt fogok Bethanyn osztozni bárkivel is! Épp
eléggé bánom, hogy egyszer megtörtént veled.
 Ash feltartotta a kezét. – Ne kapd fel a vizet! Nem azért hoztam fel,
hogy kiborítsalak. Csak azt akartam elmondani, hogy Josie tudja.
Őszintén elmeséltem neki az eddigi szexuális életemet.
– Fogadok, hogy jó hosszú ideig tartott – jegyezte meg csípősen Jace.
– Pont annyi ideig, ameddig te mesélted a tiédet Bethanynek – vágott
vissza Ash.
– Ott a pont! – ismerte el Jace vigyorogva, majd felállt és elindult az
ajtó felé. – Ha ez minden, akkor visszamegyek dolgozni. El kell intéznem
pár telefont, fél óra múlva pedig konferenciahívásom lesz. Van már
terved ebédre?
Ash az órájára pillantott. – Nincs, de ma korán akarok hazamenni.
Nem szeretném Josie-t egyedül hagyni rögtön miután beköltözött.
Áthozattam a holmiját a lakásomra, és megígértem neki, hogy ha
hazaérek, segítek elpakolni. Szóval valószínűleg kihagyom az ebédet,
elintézem a dolgaimat és kettő körül hazaindulok.
Jace bólintott. – Jól van. Majd számolj be, mi volt, különösen péntek
este. Egyeztetnünk kell a sztoriainkat.
Rendben, így lesz – ígérte Ash.
 tizenötödik fejezet

Josie letette az ecsetet és gyorsan megtörölte a kezét, mielőtt felvette a

csörgő mobilját. Picit megremegett, mikor meglátta, bogy Ash hívja. Az
ölében elindult a bizsergés, és szétáradt az egész testében.
– Tessék!
– Úton vagyok hazafelé.
Ash egyszerű kijelentésétől végigfutott a gerincén a borzongás.
– Rendben – mormolta. – Készen leszek.
– Jó. Tehát nem felejtetted el.
– Nem – mondta lágyan. – Tudom, mik az elvárásaid.
Ash egy másodpercre elhallgatott. – De te is ezt akarod? Vagy csak az
én óhajaimat teljesíted?
– Én is akarom, Ash! Kicsit izgulok, de csak mert ez az egész olyan
friss még, és most kezdjük megismerni egymást. De most nem lennék itt,
ha nem akarnám. Az a nő, akit a lakásodba költöztettél, nem én vagyok.
Nem vagyok gyönge, sem határozatlan. Bár nem úgy kezeltem a
helyzetet Michael- lel, mint kellett volna, de nem vagyok gyáva
nyuszika.
Ash nevetésének hangja lágyan csilingelt a fülében. – Soha egy percig
sem hittem azt, hogy gyönge vagy és határozatlan, bébi. Csak egy erős nő
képes bevállalni engem. Ebben sose kételkedj!
Josie szélesen elmosolyodott és a szíve megdobbant a becézéstől.
Nem először szólította őt bébinek, de már akkor is imádta. Volt valami
különleges gyöngédség a hangjában, ahogy kimondta, és ettől teljesen
elolvadt.
– Most le kell tennem, hogy elkészüljek, mire ideérsz. Nem akarok
csalódást okozni az első nap, mikor hozzám jössz haza.
Megint csend lett egy pillanatra, aztán beleborzongott, mikor Ash
mély, búgó hangon megszólalt.
– Nem fogsz csalódást okozni nekem, Josie. Ne is gondolj ilyesmire.
Ezt verd ki a fejedből! Ha otthon leszel, mire hazaérek, és meztelenül
vársz rám, már nem csalódhatok. Egész nap csak erre vártam. De
elengedlek, hogy el tudj készülni. Mindjárt találkozunk!
 – Szia – suttogta Josie.
Amint megszakította a hívást, rögtön felpattant, és elhúzta a száját,
mikor meglátta a festőkellékeit mindenfelé szétszórva Ash nappalijában.
Tudta, hogy reggel jön a takarítónő, de nem akart pluszterhet jelenteni.
Amúgy is tele volt az egész előszoba a bedobozolt cuccaival. Még ki sem
csomagolta őket, mert dolgozni akart, hogy még több képet vihessen a
galériába.
Remélhetőleg Ash nem fog kiborulni a rendetlenségtől és a káosztól,
amit ő hozott a makulátlanul tiszta és rendezett lakásába.
A fürdőszobába sietett, azon töprengve, vajon van-e még ideje egy
gyors zuhanyra. De reggel már zuhanyozott. Mondjuk, hogy tiszta volt.
Elég csak a kezéről és a karjáról lemosni a festékpöttyöket, az pedig
gyorsan megvan.
Mégis különös figyelmet fordított a külsejére. Kifésülte hosszú szőke
haját és megvizsgálta a tükörképét. Ma nem viselt sminket, de amúgy is
ritkán használt mást, mint szájfényt és szemspirált. Elégedetten
nyugtázta, hogy nem néz ki kimondottan pocsékul, majd a hálószobába
sietett és kibújt a ruháiból. Összehajtogatta a farmert és a pólót, mert nem
tudta, hogy utána felveszi-e még, vagy Ash estig igényt tart-e rá, hogy
meztelen legyen, de ezzel ráért később is foglalkozni.
De most mit csináljon? Várjon rá a hálóban? Vagy a nappaliban ülve?
A részleteket nem közölte vele, csak annyit, hogy meztelenül
várakozzon.
Azt ugyan korábban mondta, hogy nem akarja, hogy letérdeljen előtte,
kivéve mikor leszopja a farkát. Elpirult, mikor eszébe jutott ez a
megjegyzése. Michael szerette, ha letérdelt előtte. Szerette az
engedelmességet. Akkoriban ez nem zavarta. A kapcsolatuk része volt, és
belement ebbe. Most már tök hülyének érezte magát amiatt, hogy
behódolt annak a baromnak.
Kisétált a nappaliba, és azon töprengett, hogyan várakozzon. Mivel
tetszett Ashnek a gondolat, hogy meztelenül várjon rá otthon, ebből
kikövetkeztette, hogy a legjobb lenne, ha rögtön meglátná, amint belép.
Ha keresnie kellene őt a lakásban, az nem lenne olyan, mintha rá várna.
És neki is tetszett az ötlet, hogy ő legyen az első dolog, amit meglát, mikor
kilép a liftből.
Mivel nem fog térdelni, a puha bőrkanapé mellett döntött, de levette
róla az egyik díszpárnát, hogy ne dörzsölje a meztelen bőrét. Aztán azon
morfondírozott, hogy üljön-e vagy inkább feküdjön? Elnevette magát.
Máris túl nagy feneket kerített ennek az egésznek.
Mivel művész volt, a látvány rendkívül fontos volt számára. Mindent
tudott a csábító pózokról, amiket Ash is biztosan értékelne. Le akarta
nyűgözni, mikor először jön haza hozzá.
A szívét melegség járta át ezektől a szavaktól. Hazajön hozzá. Milyen
könnyen belesimult az életébe, a lakásába, hogy szinte már a magáénak
érezte. Tényleg ez volt az új otthona? És volt egy pasija, aki mindennap
hozzá jött haza?
Most nem foglalkozott azzal, hogy vajon őrültség-e ilyesmiket
gondolni. Az oldalára feküdt és szépen elrendezgette a haját a vállán,
részben elfedve a melleit. Nem mintha szégyenlős lett volna, csak a
kevesebb néha több. A férfiakat pedig sokszor jobban izgatja az, amit
nem láthatnak, mint az, ami az orruk előtt van.
Pontosan ettől voltak olyan provokatívak a képei. A finoman sejtetett
meztelenségtől. Ami épp csak egy pillantást enged a tiltott területre.
Hátrahajtotta a fejét a kanapé karfájára és a liftajtót figyelte. Libabőrös
lett az izgalomtól, mikor elképzelte, mit fog vele tenni Ash, ha hazaér.
Az öle felforrósodott, a hüvelye összehúzódott. Kísértést érzett, hogy
becsúsztassa a kezét a combjai közé és gyorsan kielégítse magát. Nem
kellett volna sok hozzá, hogy elélvezzen. Már attól is felizgult, hogy rá
várt. De nem akart elébe vágni annak, amit Ash az estére tervezett.
Így hát várt. De minden perc egy órának tűnt.
Mikor meghallotta a liftet, levegőt sem tudott venni. A szája kiszáradt,
és gyorsan megnyalta az ajkait, épp amikor kinyílt a liftajtó, és feltűnt
mögötte Ash az öltönyében, amit a munkában viselt. Az egyik keze
zsebre volt dugva, lazán és fensőbbségesen állt. Sugárzott belőle a luxus,
a lehengerlő stílus és... a hatalom.
Beleremegett, mikor egymásra néztek. Ash parázsló tekintettel vette
szemügyre. Elismerően nézett végig rajta, ő pedig örült, hogy a csábító
póz mellett döntött, és nem a kanapén ücsörögve várta.
– Szia – szólalt meg búgó hangon. – Örülök, hogy hazajöttél.
Ash egy hirtelen mozdulattal ott termett előtte, ami még őt is
meglepte. Elkapta a tarkójánál, és olyan hevesen megcsókolta, hogy a
lélegzete is elállt. Az ujjai belegabalyodtak a hajába, ahogy egyre
közelebb húzta magához, hogy semmi se választhassa el őket egymástól.
– Kibaszottul gyönyörű vagy! – szólalt meg végül mély, rekedtes
hangon. – Egész nap ez járt a fejemben. Hogy hazajövök, és meglátlak,
ahogy rám vársz. De semmi sem készíthetett fel arra, amilyen a valóság.
Gyöngéden végigcirógatta az arcát, miközben még mindig levegőért
kapkodott.
– Nagyon örülök, hogy itt vagy, Josie.
– Én is örülök – suttogta.
– Hazafelé egy tucatnyi különböző ötletem volt, hogyan tegyelek a
magamévá, mikor ideérek. De abban a pillanatban, ahogy megláttalak,
minden kiment a fejemből azon kívül, ahogy itt fekszel a kanapémon.
– Szeretném hallani azokat az ötleteket. Kíváncsivá tettél!
Ash elmosolyodott, a szeme vidáman csillogott. – Néhány közülük
valószínűleg törvénybe ütközik.
– Annál jobb!
Ash felnevetett. Mély, szexis hangja bizsergette a bőrét. – Tetszik a
lelkesedésed.
– Felírhatnánk őket cetlikre, aztán egy üvegből kihúznának, hogyan
szexeljünk! – mondta pajkosan Josie. – Vagy bízhatok benned, hogy el
tudod dönteni?
– Milyen pimasz ma az én kicsikém! Talán ezért meg kell hogy
büntesselek.
Josie elvörösödött és felvonta az egyik szemöldökét.
– Tetszik neked az ötlet – dörmögte Ash.
Megköszörülte a torkát, mert nem tudta, mit feleljen.
Ash azt mondta, ki nem állhatja a játszadozást. Nem épp a pimasz
alávetettet játszotta, hogy kiprovokálja a büntetést?
Ash összevonta a szemöldökét és felemelte Josie állát, hogy a
szemébe nézzen.
– Most mégis min gondolkodsz?
Josie sóhajtott. – Hülyeség. Azon töprengtem, hogy válaszoljak erre.
És hogy hangzana, ha kimondanám, hogy tetszik a gondolat, hogy
megbüntetsz. Azt mondtad, nem bírod a játékokat, csakis a valóságot.
Ash a hüvelykujját az ajkára tette, hogy elcsendesítse.
– Először is, soha ne habozz nekem elmondani bármit. Különösen azt,
ami beindít, amire vágysz, amit tehetek érted. Szexuális, érzelmi,
bármilyen téren. Másodszor, a vágyad sosem játék. Már értem, hogy amit
mondtajn, összezavart. De úgy értettem, hogy te meg én együtt, az valós.
Nem játék. De ez nem jelenti, hogy ne szórakozhatnánk együtt. Egészen
addig, míg tudod, hogy ez mind valós, amit teszünk.
– Világos, mint a vakablak! – felelte huncutul Josie.
– A büntetésről még nem beszéltünk. Meg kell mondjam, nem
szeretem a fegyelmezést. Nem vagyok az apád, te pedig nem vagy
gyerek. De vannak dolgok, amiket szeretek csinálni, és nagy a különbség
aközött, hogy megbüntetlek, vagy elverem a fenekedet, mert ez beindít.
Érted már?
– Igen – lehelte Josie.
– Szóval úgy érzem, tetszik neked az ötlet.
Josie bólintott. – Tetszik. Úgy értem, beindít. Van valami izgató
abban, hogy egy szívdöglesztő alfa-hím elfenekel. Vagy a hatalmát
gyakorolja fölöttem. De ez biztos hülyén hangzik.
Ash felsóhajtott. – Nem értettél meg, bébi. Semmi sem hülyeség, amit
gondolsz vagy érzel. Érted? Ha valami felizgat, tudni akarok róla, mert
gyönyört akarok okozni neked. Szeretnélek boldoggá tenni. Ebben a
pillanatban semmi másra nem vágyom, csak hogy letérdelj elém és
bekapd a farkamat. De utána átbeszéljük a perverz vágyaidat. És az
enyéimet is. Remélhetőleg jól passzolnak majd egymáshoz.
Josie nagyot nyelt és epekedve megnyalta az ajkait.
Ash felhördült, és nekiesett a szájának, mohón falva az ajkait.
– Megőrjítesz! – lehelte a szájába.
– Akkor jó! – suttogta Josie.
Ash felegyenesedett és kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse őt is.
Felkapott egy díszpárnát a kanapéról, a padlóra dobta, és intett neki, hogy
térdeljen rá.
A sliccéhez nyúlt, kigombolta és lehúzta a cipzárt. Benyúlt, hogy
elővegye keményen álló farkát, és odatartotta Josie szájához.
– Szopd! Izgasd a makkot, aztán kapd be mélyre! – szólította fel
rekedtes hangon.
Josie kidugta a nyelvét és a széles makk körül körözött, az érzékeny
peremét kényeztetve. Imádta, ahogy Ash visszafojtotta a lélegzetét, aztán
felnyögött a gyönyörtől.
Beletúrt hosszú hajába, az ujjai belegabalyodtak a tincsekbe. Nem
gyöngéden fogta, hanem vadul markolta, ami tetszett Josie-nak. A másik
kezével felemelte az állát, miközben behatolt a szájába. Épp olyan vadul,
ahogyan a haját fogta, ami szintén tetszett neki. Lenyűgözte a nyers ereje,
amit épp csak féken tudott tartani. Olyan volt, mint egy támadni készülő
oroszlán. Egy igazi fenséges, ragadozó hím.
Felemelkedett, hogy még mélyebbre tudja venni a szájába. Azt akarta,
hogy a lehető legmélyebbre hatoljon. Vágyott az ízére, arra, ahogy
átvegye az irányítást fölötte, hogy semmi más hatalma ne legyen, csak
amennyit Ash enged neki.
– Jesszusom! – nyögte Ash. – Soha nem éreztem még finomabbat,
mint a szádat a farkam körül, bébi!
Josie beleremegett a gyönyörűségbe a szavai hallatán. A mellbimbói
megkeményedtek és hegyesen álltak. Felnyögött, mikor Ash mindkét
bimbót az ujjai közé csípte, és finoman dörzsölni és csavarni kezdte, épp
csak olyan erősen, hogy megőrjítse, de még ne okozzon neki fájdalmat.
Kéjesen végignyalta a farkát a tövétől a makkig, egy pillanatra
kacéran megállítva az ajkain, majd újra bekapta, és mélyre beszívta, míg
a golyói az állához nem értek. Nyelt egyet, hogy a garatjával izgassa a
makkot. Ash felnyögött és összerezzent, erősen belecsípett a
mellbimbóiba, mire ő is felnyögött.
– Olyan sokféleképp elképzeltelek – szólalt meg Ash fojtott hangon. –
Kikötözve, égnek álló fenékkel, amin ott hagytam a kéznyomomat.
Négykézláb, ahogy hátulról kúriák, a seggedbe és a pinádba. Mikor te
vagy felül és épp meglovagolsz engem. Ahogy kinyalom a puncidat,
miközben leszopod a farkam. Nincs olyan, ami ne jutott volna az
eszembe.
Josie megborzongott a szavaitól. A teste épp olyan erősen reagált,
mint ahogy az agyában elkezdtek pörögni a képek
– Nem lesz mindig ennyire egyszerű, bébi – mormolta Ash. – Nehéz
visszatartanom, de nem akarok túl hamar elmenni.
Josie elvette a szájától és felnézett rá, közben rámarkolva kemény
farkára.
– Nem vágyom rá, hogy egyszerű legyen, Ash. Nem ezért vagyok
veled. Azt akarom, amit te tudsz adni nekem. Szükségem van rá!
Ash a tenyerébe vette az arcát és ellágyultan nézett le rá. – Szeretem,
hogy ezt akarod tőlem, Josie. Csak biztos akarok lenni abban, hogy
készen állsz rá. Sok mindenen mentél keresztül, és az utóbbi napok
felzaklattak és kifárasztottak.
– Ez igaz – ismerte el Josie. – De tudod, hogy a mai nap volt a legjobb?
Már nem is emlékszem, milyen rég nem éreztem magam ennyire
elégedettnek. Boldog voltam, Ash. Miattad. Mert itt voltam. Itt ültem a te
nappalidban és festettem, és csak arra gondoltam, hogy milyen jó most
nekem, hogy itt lehetek, dolgozhatok, és közben izgatottan vártam, hogy
hívj, hogy elindultál haza.
Ash gyöngéden nézte, a szeme színe csaknem világító zöldre
változott. – Lélegzetelállító vagy!
– Nos – mondta Josie a sarkán hintázva, majd újra felemelkedve, hogy
bekapja a farkát. – Mikor érünk már a perverz részhez?
 tizenhatodik fejezet

Ash már attól majdnem elélvezett, ahogy nézte Josie-t, amint előtte
térdelt, a szájában a farkával, ahogy már annyiszor elképzelte, mióta csak
megpillantotta a parkban. Most pedig az övé volt. Itt volt a lakásában. Az
életében. Tisztában volt vele, hogy nagyon értékes ajándékot adott neki: a
bizalmát. A testét és a szívét is a kezébe tette, ő pedig kész volt mindent
megtenni azért, hogy mindkettőt megvédje. Soha nem lehet elég hálás
azért, amivel ez a gyönyörű, bátor nő megajándékozta.
Végigsimított a haján, az ujjai köré csavarva a hosszú szőke tincseket,
és mélyen behatolt a szájába. Minden egyes mozdulat a legcsodálatosabb
gyönyört adta, amit valaha érzett.
Rengeteg nővel volt már. Ezt őszintén el is mondta Josie-nak. De ő
más volt. Pontosan nem is tudta megmondani, miért. Volt benne valami,
ami egész másképp szólította meg. Azon gondolkodott, hogyan lehetne a
kapcsolatuk minél tartósabb, ami a korábbi viszonyaiban soha nem
fordult elő vele. De hát eleve nem lehetett kapcsolatnak nevezni azt, ha
ugyanazt a nőt dugták Jace-szel.
Már több éve nem volt kettesben egyetlen nővel sem, de most nagyon
tetszett neki a gondolat. Josie tetszett neki.
Ott térdelt előtte, tökéletesen engedelmesen és odaadóan, sőt még
ugyanazokra a dolgokra is vágyott, mint ő. Ugyanazok a perverziók
indították be, egyszerűen nem létezett nála tökéletesebb nő számára,
ebben biztos volt.
Elmerült a szájában, a makkjával megérintve a garatját, majd újra
kihúzta a farkát, élvezve, ahogy érdes nyelvével cirógatja a farka
érzékeny alsó felét. Aztán kivette a farkát, és Josie tengerkék, vágytól
csillogó szemébe nézett.
Némán nyújtotta neki a kezét, hogy felsegítse, Mikor felállt, magához
húzta és a mellkasához szorította. Vadul megcsókolta, a szenvedély
hevében csaknem megfeledkezve arról, hogy óvatosnak kell lennie,
hiszen még mindig nem gyógyultak meg a sérülései. A szája még mindig
fel volt duzzadva. Ennek ellenére jól megbaszta a száját, noha még így is
visszafogta magát.
 – Menjünk be a hálóba! – mondta rekedtesen. – Túl durva voltam a
száddal. Most inkább a gyönyörű tested más részeivel akarok
foglalkozni.
Josie szeme izgatottan felcsillant. Az előbb azt kérte tőle, engedje
szabadjára a perverz vágyait. Nem is kell kétszer mondania, hogy
megadja neki, amire vágyik. A tenyere viszketett, hogy elfenekelje és
megjelölje a tulajdonát. A primitív vágyak elhatalmasodtak rajta.
Birtokolni akarta, és megértetni vele, hogy már a hatalmában van.
De mikor a háló felé vezette, rádöbbent, hogy nem csak a testét akarja
birtokba venni. Meg akarta hódítani a szívét is. Míg a testét hamarosan a
magáévá fogja tenni, mint ahogy egyszer már meg is tette, sokkal több
energiába és időbe kerül majd megnyerni a legértékesebb részeit: a szívét
és a lelkét.
Mindkettőt akarta. Nem fogja kevesebbel beérni, mint az egésszel.
Már csak meg kellett győznie Josie-t erről.
– Feküdj az ágyra, hasra, és a kezeidet tedd a derekad mögé! Mindjárt
jövök, amint előkészítettem mindent.
Josie nagy levegőt vett és az orcáit elöltötte a pír. Látta rajta, hogy
gyorsabban veszi a levegőt, a szeme pedig izgatottan csillogott.
Elengedte a kezét, az ágyhoz ment és elhelyezkedett úgy, ahogy mondta
neki.
A gardróbból kihozta a szükséges kellékeket, egy bőrszíjat és egy
kötelet. Biztos volt benne, hogy ezzel gyönyört fog okozni neki, és
magának is.
A kötelet az ágyra dobta, majd letérdelt Josie szétterpesztett combjai
közé. Egyik kézzel átfogta a csuklóit, a másikkal elkezdte köréjük tekerni
a kötelet, hogy összekötözze őket.
Josie halkan felnyögött. Érezte, ahogy a testében növekszik a
feszültség.
– Térdre! – szólt rá határozottan, mintha parancsot adna neki. –
Feneket fel! Arccal a matracnak!
Josie felkászálódott, ő pedig közben finom, puha hasa alá nyúlt és
segített neki feltérdelni és megtalálni az egyensúlyát, arccal az ágynak.
– Csináltad ezt korábban, Josie? Nem akarok túl messzire menni.
Szólnod kell, mennyit bírsz.
– Igen – felelte. – Sokáig bírom, Ash. Ne fogd vissza magad!
Szükségem van rá. Ezt akarom!
 Ash előredőlt, betakarva őt a testével. – Ha túl sok, szólsz, hogy „állj”.
Akármikor. Megértetted? Abbahagyom, amint kimondod azt a szót,
kicsim.
Josie beleremegett a szavaiba. Szerette a becézést. Ash pedig élvezte,
hogy ilyen nagy hatással van rá, valahányszor megtette.
Aztán felegyenesedett és hátralépett. Végigsimított Josie kerek
fenekén.
– Tizenkettő. Tizenkét ütés nyomát fogod viselni a testeden. Ha biztos
vagyok benne, hogy bírod, akkor majd emeljük az adagod. De most egy
tucattal kezdünk.
Josie bólintott. Behunyta a szemét, a száját izgatottan összeszorította.
Nem is akarta tovább váratni. Az első ütésnél a bőrszíj hangosan csattant
a szoba csendjében. Josie összerezzent, a fenekén azonnal megjelent egy
vörös csík. Aztán esen felnyögött, amitől mámoros érzés töltötte el Asht.
Tapasztalt kézzel sújtott le megint, ezúttal a másik popsijára. Ahol a
szíj megcsókolta a bőrét, a színe vörösre változott, izgató és élénk
kontrasztot képezve a világosabb, érintetlen részekkel. Josie nyugtalanul
ficánkolt, miközben a harmadik, a negyedik és az ötödik ütést is rámérte.
A kilencediknél már halkan könyörgött. Még többet akart, még
keményebben.
– Most jön az utolsó három, Josie. Ezek keményebbek lesznek. Utána
megbaszom az édes seggedet. Ezt is bírni fogod?
– Ash! – nyögte Josie a nevét. Szinte esedezett. Igen, vele volt, ő is
ugyanúgy élvezte. Teljes mértékben. Sőt még többet akart, hogy ne fogja
vissza magát.
A tizedik ütést nagyobb erővel fejtette ki, közben figyelve, hogyan
viseli Josie. Először a fájdalmat érezte, de abban a szempillantásban át is
alakította, elengedte, és átadta magát a gyönyörnek.
Nyitva volt a szeme, a tekintete lágy és álmodozó volt, mintha egy
másik világba csöppent volna.
Ash nem volt hozzászokva, hogy visszafogja magát. Bethanyvel
megtette, mikor Jace-szel együtt töltötték vele azt az éjszakát, mert Jace
nem hagyott neki más lehetőséget. De Josie más volt. Fontos volt
számára. Kényeztetni akarta. Gyöngéden és türelmesen bánni vele, noha
ő még türelmetlen is volt a visszafogottsága miatt. De még bőven
elegendő ideje volt megadni neki mindent. Most csak azt akarta, hogy
minden egyes lépésnél mellette legyen, és közben ne lépje át a határt,
több fájdalmat okozva neki, mint gyönyört.
A tizenegyedik ütés után megállt, hogy kiélvezze, ahogy Josie
epekedve, izgatottan várja az utolsót. Türelmedenül hátrafeszítette a
vállait. Ash nem tudta, vajon ő tisztában van-e azzal, hogyan esedezik a
teste még többért.
– Tizenkettő, Josie. Ez lesz az utolsó. Adj ki magadból mindent!
Még az előbbinél is erősebben sújtott le, de odafigyelt arra, hogy ne
üssön kétszer ugyanoda. Hallotta a csattanást. Josie meglepett kiáltása
nyögéssé szelídült. A gyönyör édes, lágy sóhajává, amitől az egész testét
borzongás járta át. A farka acélkemény volt, már szinte fájt. Be akart
hatolni Josie testébe. Mélyen a fenekébe. Ezt a részét még nem vette
birtokba, ez volt az utolsó, amit meg kellett tegyen, hogy tökéletesen
birtokolja az egész testét.
Ledobta az ágyra a bőrszíjat, mert már türelmetlenül várta, hogy
benne lehessen. De fékeznie kellett magát, hogy elég óvatos legyen, és ne
okozzon fájdalmat.
Alaposan bekente síkosítóval, kitágítva az ánuszát, előbb egy, majd
két ujjal, és kívül-belül bekente. Aztán nyomott még egy adagot a kezére
és bekente az egész farkát.
Hangosan felmordult. A farka gyűlölte a kezét. Nem azt akarta. Már
Josie-ban akart lenni. A két tenyerét rátette az ütésektől rózsás fenekére
és széthúzta, hogy szabaddá tegye maga előtt a behatolás útját. Marokra
fogta a farkát a tövénél, és beállította az ánuszához.
A lehető legerotikusabb látvány volt, ahogy Josie ott térdel előtte,
kidugott fenékkel, a derekán az összekötözött csuklóival. Tökéletesen
kiszolgáltatott volt, semmit sem tehetett, csak elfogadhatta, amit neki
szánt.
Nekinyomta a makkját a kinyílt ánuszrózsának és kezdte beledöfni a
farkát, olyan lassan és türelmesen, hogy maga sem hitte el, hogy erre még
képes.
Josie felnyögött, mikor belehatolt, a záróizma ráfeszült Ash kemény
farkára.
– Ne ellenkezz, bébi! Nyomj ellent a farkamnak és engedj be –
nyugtatta Ash. – Nagyon finom lesz, ha már benned leszek.
Benyúlt Josie hasa alá, végigsimítva a derekát, aztán lejjebb csúsztatta
a kezét, hogy a nedves szeméremszőrzet alatt megkeresse a csiklóját.
Abban a pillanatban, ahogy az ujja a duzzadt kis gömbhöz ért, Josie
ficánkolni kezdett a gyönyörtől, ő pedig kihasználta a hirtelen kitört
eksztázist, hogy mélyebbre hatoljon.
Josie felnyögött, miközben a teste ellazult és megadta magát neki. Ash
behunyta a szemét és az orrán át vette a levegőt, hogy visszatartsa a
magömlését. Josie feneke olyan szűk volt körülötte, mintha satuba
szorítanák a farkát. Pedig még csak félig volt benne.
Újra izgatni kezdte a csiklóját, és mikor Josie kéjesen hátratolta a
fenekét, kihasználta az alkalmat arra, hogy tövig beledöfje a farkát. Josie
magába fogadta és teljesen körülölelte. Ash combja már hozzáért a
fenekéhez, miközben levegőért kapkodott.
– Közel vagyok – nyöszörögte Josie. – Már nem kell sok, mindjárt
elélvezek, Ash! Édes istenem!
Ash épp csak megmozdította az ujját, hogy Josie utolérje, de azt nem
akarta, hogy máris elmenjen. Úgy kellemetlen lett volna számára, ha
keményen megdugja. Azt akarta, hogy együtt élvezzenek el. Abban a
pillanatban, hogy Josie a csúcsra ér, a felizgultsága elmúlna, ő pedig
fájdalmat okozna neki.
– Addig nem, míg én készen nem állok – közölte határozottan, és
kijjebb húzta a farkát, csakhogy újra beledöfhesse. – És én még nem
tartok ott, bébi. Olyan kibaszottul finom vagy! Még egy kicsit élvezni
akarom az édes kis segged, mielőtt teleélvezem.
Josie újra felnyögött, az ánusza ráfeszült Ash farkára.
Ash dugni kezdte, de vigyázott, hogy közben ne érjen hozzá a
csiklójához. Aztán megint megdörzsölte, hogy tudja, mennyire van közel
a csúcshoz.
Amikor a teste megfeszült, megint elvette az ujját, mire Josie
türelmetlenül felnyögött. Ash elmosolyodott. Élvezte, milyen erősen
reagál az izgatására. Kurvára szexis volt. És csak az övé.
A farka tövig a seggében volt, már a teste minden porciká- ját birtokba
vette. Megjelölte a gyönyörű fenekét. Josie pedig még mindig többre
vágyott. Kibaszottul tökéletes volt.
Egyre gyorsabban és erősebben kezdte baszni, ez volt az utolsó menet
a fináléig. Mikor érezte, hogy a golyói megtelnek, és elindult az
orgazmusa, újra dörzsölni kezdte Josie csiklóját, hogy vele legyen. Azt
akarta, hogy együtt élvezzenek el.
A szabad kezével megragadta a kötelet, belekapaszkodott, hogy
visszahúzza Josie testét, és még keményebben dughassa. Josie élesen
felsikoltott, amitől aggodalom töltötte el, hogy talán fájdalmat okoz neki.
De Josie hátranyomta a fenekét, még többért esedezve.
– Gyere, Josie! – nyögte. – Élvezz el nekem, bébi! Én is jövök,
mindjárt teleélvezlek. Basszál meg!
Még akkor sem vette el az ujját Josie csiklójáról, mikor már utolérte az
orgazmus. A szoba elhomályosult körülötte.
Behunyta a szemét és mélyen belehatolt, közben erősen fogva a
kötelet, hogy ellentartson a döfései erejének.
A magömlése első sugara fájdalmas volt. Éles. Szinte kibírhatadan.
Mégis tovább dugta Josie-t, elárasztva a fenekét forró ondóval, míg ki
nem csordult a fenekéből, majd lefolyt a combján.
A látványtól csak még jobban elszállt az agya. Földöntúli elégedettség
töltötte el attól, hogy látta a bizonyítékát annak, hogy teljesen a magáévá
tette. Még soha életében nem volt ennyire kielégült.
Josie a nevét kiáltotta rekedtes hangon. Az egész teste megfeszült. Az
ujjait ökölbe szorította. Remegett és rázkódott, aztán elengedte magát és
elnyúlt az ágyon. Ash követte, és közben megtámaszkodott, hogy ne
nehezedjen rá a teljes testsúlyával. Azért hagyta, hogy kicsit érezze. Josie
itt feküdt alatta, a testével betakarta, ami különös boldogsággal töltötte el.
Imádta ezt.
Semmi sem adhatott neki ennél teljesebb elégedettséget, mint hogy
most rajta pihent, és még mindig mélyen benne volt.
Mikor megérezte, hogy a súlya túl nehézzé vált Josie számára, és már
alig kap levegőt, feltápászkodott. Mindketten felnyögtek, ahogy lassan
kihúzta a farkát.
A tenyerére támaszkodva nézte a fenekét, amit megjelölt, a kitágult
ánuszát, melyben egy perce még mélyen benne volt, és az ondófoltjait a
bőrén.
– Kibaszottul gyönyörű! – mormolta. – Soha nem láttam még ennél
szebbet, bébi!
Josie sóhajtott és megremegtek a szempillái. Ash meglazította a kötést
a csuklóján, aztán lehajolt, hogy a karjába vegye. Josie a mellkasához
bújt, miközben kivitte a fürdőszobába. Letette a padra, míg megnyitotta a
zuhanyt és megvárta, hogy felmelegedjen a víz. Aztán magával húzta a
zuhanyfulkébe, és minden porcikáját gyöngéden lemosta.
– Túl sok volt? – kérdezte Josie-t, megcirógatva az arcát.
Josie felnézett rá, a tekintete még mindig vágyakozón csillogott.
Elmosolyodott. Olyan szép volt, hogy elszorult a torka, és rögtön újra
megkívánta.
– Semmi sem volt túl sok – suttogta. – Csodálatos volt, Ash. Imádtam!
Lehajolt, hogy megcsókolja, miközben a víz csepergett
mindkettőjükre. – Örülök, hogy végig velem voltál, és te is élvezted,
gyönyörűségem. Mert mindenképp meg akarom ismételni. Soha nem
fogok tudni betelni veled.
Josie a nyaka köré fonta a karját és visszacsókolta. Ash elzárta a vizet
a háta mögött, aztán kivezette a zuhany alól, és gyorsan becsavarta egy
törülközőbe, nehogy megfázzon.
Miután megszárította, ráadta a saját köntösét és megkötötte az övét a
derekán, hogy tökéletesen be legyen bu- gyolálva.
– Még korán van. Szeretnél elmenni valahová vacsorázni, vagy inkább
rendeljek valamit itthonra?
Josie egy másodpercre elgondolkodott, és a köntös zsebébe dugta a
kezét. Ash sosem látta még szebbnek ennél, ahogy itt állt előtte, a
köntösében, a fürdőszobájában, turbánnal a fején, amibe a nedves haját
csavarta, és arról beszélgetve, hogyan töltsék az estét.
– Szeretnék itthon vacsorázni, kettesben veled, ha nem gond – felelte.
– Ez az első közös esténk. Vagyis nem egészen, de ez az első nap, amikor
hozzám jöttél haza a munkából. Szeretném ezt az estét csak veled tölteni.
Ash elmosolyodott, mert értette, mire gondol. Még ő sem akart
osztozni rajta a világgal. Ő is jobban örült annak, ha itthon maradnak, és
elhalasztják az elkerülhetetlent, mikor ki kell menniük a házból.
Be akarta mutatni Jace-nek és Bethanynek. Aztán Gabe-nek és
Miának. Meg akarta osztani az örömét a barátaival. Remélte, hogy ők is
befogadják. De egyelőre boldog volt, hogy csak kettesben maradnak, és a
külvilág még nem szüremkedik be az életükbe.
Lehajolt, hogy megcsókolja Josie-t, hosszan és gyöngéden becézgetve
az ajkait. – Nekem tökéletesen megfelel. Rendelek kaját, aztán mutasd
meg, min dolgoztál ma napközben.
 /

tizenhetedik fejezet

Ash az ujjaival a nyakörvön játszadozott, melyet Josie-nak készíttetett,

miközben Jace-re várt az irodájában. Pontosan tudta, milyen ékszert akar
adni neki, de nem volt egyszerű pár nap alatt találni valakit, aki elkészíti
az egyedi darabot. De ahogy minden mást, pénzzel ezt is el lehetett
intézni, semmi sem volt leheteden.
Azért döntött a bronz mellett, mert szépen elütött Josie világos bőrétől
és aranyszőke hajától. Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a kövek
tökéletesen passzoljanak a szeme színéhez. A ritka, nehezen
beszerezhető akvamarin kristályokat belefoglalták a fémbe, ettől a szoros
nyakék ragyogóan szép és különleges lett, tökéletesen illett a bőréhez és a
szeméhez egyaránt.
Választhatott volna kék topázt is, az nem lett volna ennyire ritka és
drága, de csakis a legjobbat akarta Josie-nak. A nyakörv szegélyét apró
gyémántok díszítették, és az akvamarinok közt kisebb smaragdok
csillogtak, hogy még színpompásabb legyen.
Pontosan ilyen élénk hatást akart, ami jól tükrözte Josie
személyiségét. Nem valami unalmas, színtelen darabot, amit a viselőjére
való tekintet nélkül választanak.
El kellett ismernie, hogy az eredmény lenyűgöző lett. Előre tudta, már
látatlanban, hogy Josie imádni fogja. Az időzítés is tökéletes volt. Addig
nem akarta ezt a lépést megtenni Josie-val, míg a Michael-ügyet el nem
intézi. De ma este ezt is megoldja, és attól kezdve már csak Josie-ra
figyel. Michael pedig nem jelenthet többé veszélyt rá.
Egész héten ragaszkodott hozzá, hogy Josie a lakásában maradjon.
Nem akarta, hogy kimenjen, és amikor egyszer mégis elment – a
galériába, hogy elvigye Mr. Downingnak a legújabb képeit –, akkor
elküldte vele a sofőrjét is, aki még be is kísérte. Esélyt sem akart adni
Michaelnek arra, hogy esetleg megvárja valahol, vagy nyilvánosan
jelenetet rendezzen, ami fenyegető és megalázó lett volna Josie számára.
Nem magyarázta el neki, miért ragaszkodik ennyire az elvárásaihoz,
sem azt, miért mondta neki, hogy jövő héttől már sokkal több szabadsága
lesz, és mehet, amerre csak akar. Hiszen azt nem is árulhatta el neki, hogy
előbb még el kell intéznie azt a rohadékot, aki kezet emelt rá. Josie
semmit sem tudhatott a tervéről. Ebben biztosra akart menni. Ahogy
abban is, hogy Michael soha többé egy ujjal se érhessen hozzá.
Az ajtó felől zajt hallva felnézett, és meglátta Jace-t. A barátja
arckifejezése komor és gondterhelt volt, mivel már előre szólt neki, miért
akar beszélni vele.
– Mindent előkészítettem ma estére – mondta halkan Jace.
– Bethany elment otthonról, ugye? – kérdezte Ash. Ezt világosan
meghagyta Jace-nek. Bár őt bevonta a tervébe, annyiban, hogy ő
biztosította neki az alibit, de akarta, hogy Bethanynek hazudni kelljen
miatta. Ahogy azt sem, hogy Josie vagy Bethany valaha is tudomást
szerezzen erről. Bethanynek bőven kijutott már életében a
nehézségekből, nem akarta még ezzel is tetézni.
Jace bólintott. – Azt mondtam neki, amit te is Josie-nak, hogy fontos
megbeszélésünk van az irodában. Előkészítettem a
konferenciabeszélgetést is a befektetőkkel. Az elején még te is itt leszel,
úgyhogy mindannyian látni fognak. Aztán pár perc múlva közlöd, hogy
ki kell menned a mosdóba. Ekkor elnémítod a hívást. Innen egy kicsit
rázós lesz, mert úgy kell folytatnod a beszélgetést, hogy közben már úton
vagy. Ha jól állítom be a képernyőt, én leszek a középpontban, aztán
majd bejön a fickó, akit felbéreltél, és leül mögém. A te kabátodban. Ő itt
lesz, te pedig folytatod a hívást. Figyelj arra, hogy időnként megszólalj és
hallják a hangodat. Elintéztem azt is, hogy az épület biztonsági kamerái
lekapcsoljanak épp akkor, amikor kimész, így ezek sem fognak venni.
Van nálam egy plusz belépőkártya, amivel ki tudsz menni, tehát a
beléptető rendszer szerint végig itt leszel. Ha szükséges, használom a te
kártyádat is, mikor kimegyek. Nem tudom a végtelenségig folytatni a
beszélgetést, ezért mikor kikapcsolsz, hogy elintézd a dolgodat, gyorsnak
kell lenned, aztán sietni vissza, hogy úgy tűnjön, mintha végig itt lettél
volna. Legjobb lenne, hogy rögtön visszajönnél ide, így együtt
hagyhatnánk el az épületet, miután a kamerák újra bekapcsolnak.
Ash bólintott. – Kösz, haver! Ez sokat jelent nekem. És csak hogy
tudd, ha bármi gáz lesz, az nem a te gondod. Nem foglak bemártani.
– Csak gondoskodj róla, hogy semmi gáz ne legyen – mondta zordan
Jace. – Még most is azt gondolom, hogy inkább valaki mással kellene
elintéztetned ezt. Kurva sokat kockáztatsz azzal, hogy te magad csinálod.
Ash összeszorította a száját. – Azt akarom, hogy megértse a leckét, és
ehhez a legjobb, ha tőlem kapja. Azt akarom, hogy becsináljon
félelmében. Hogy tudja, hogy a markomban van, és miután kivertem
belőle a szart is, értse meg, hogy neki vége, ha még egyszer kezet emel
egy nőre.
Jace keserűen mosolygott. – El kell ismernem, hogy ebben igazad van.
Ahogy azt is, hogy ha valaki Bethanyt bántaná, én is kiverném belőle a
szuszt, és nem bíznám másra a piszkos munkát.
– Akkor mindent értesz.
Jace bólintott. – Igen, megértelek. Ettől még nem tetszik, de értem.
Csak aggódom, Ash. Nem akarom, hogy emiatt szarba kerülj. Épp most,
amikor megtaláltad...
Jace elhallgatott, Ash pedig kérdőn nézett rá. – Mit találtam meg?
Jace elvigyorodott. – A kriptonitodat.
Ash meg se rezzent. Tényleg ez volt számára Josie? Igen, valóban.
Vég nélkül szekálta Gabe-et és Jace-t, amiért fülig szerelmesek lettek egy
nőbe, és többé nem akartak a „játssz keményen, élj szabadon!”
jelmondatuk szerint élni. Most pedig, hogy ő is hasonló helyzetben volt,
eszébe se jutott ellentmondani.
A béke érzése töltötte el.
– Sokkal nyugodtabb vagy mostanában. Kiegyensúlyozottabb –
folytatta Jace. – Örülök neked, haver. Azok után, ami Bethany és kettőnk
közt történt... – Jace megint elhallgatott, majd felsóhajtott, mintha utálná
felhozni ezt a sztorit, miután megegyeztek, hogy nem beszélnek többé
róla. – Szóval, Bethany után aggódtam. A barátságunk miatt. Utáltam,
ami történt, bár már nem bánom. Remélem, hogy érted, mit akarok
mondani. Nem örültem annak, hogy ez a dolog akkor közénk állt, és
bánom, hogy mekkora se ggfej voltam veled és Bethanyvel az után az
éjszaka után. De azt nem bánom, hogy akkor úgy döntöttem, hogy többé
nem akarok osztozni veled rajta.
– Én sem bánom – felelte elmosolyodva Ash. – Megértettem, Jace. Ne
agyalj többet ezen. Köztünk minden rendben. Már nem vagy seggfej.
Bethany pedig boldoggá tesz. Nekem pedig itt van Josie, aki boldoggá
tesz.
– Örülök neki, haver.
– Tudom, hogy így van.
– A családod nem jelentkezett? Mi a helyzet Brittanyvel?
Ash felsóhajtott. – Ezen a héten semmi hírt nem kaptam, ami kissé
aggaszt, mert tudom, hogy ők nem adják fel csak úgy. Brittany boldog az
új munkahelyén. Szinte nem is csinált eddig mást, csak dolgozott, aztán
hazament. De majd feloldódik. Szeretném összehozni Miával és
Josie-val, és Mia barátnőivel. Jót fognak tenni neki. Josie közelebb áll
hozzá korban, szóval lehet, hogy ők jobban kijönnek majd egymással.
– Ez a barátnő-közvetítés már úgy hangzik, mintha teljesen beadtad
volna a derekad – cukkolta Jace.
– Menj a picsába!
Jace arca elkomorult. – Szóval semmi hír a Keleti Gonosz
Boszorkányról? Lapít? És mi van az öreggel? Nem tudom elhinni, hogy
semmit se szól Brittany árulásához. Épp ő, akinek a családi kötelékek
számítanak a legtöbbet, akármilyen álságosak is legyenek.
Ash sóhajtott. – Hát igen. De ezen a héten eddig semmi hír. Persze ne
számíts rá, hogy ez így is marad.
– Nos, ha támadásba lendülnek, mindenképp szólj. Kizárt, hogy
erősítés nélkül elengedlek abba a viperafészekbe.
Ash felnevetett. – Úgy beszélsz róluk, mintha háborúba igyekeznék.
– Egy este a családoddal felér egyel.
Ash az órájára pillantott. – Van kedved még valamit bekapni a
konferenciahívás előtt? Fel akarom hívni Josie-t is. Megkérdezni, hogy
odahaza minden rendben van-e, és szólni neki, hogy ma későn érek haza.
– De van kedved a Grillbe menni megint?
Ash bólintott. – Még egyszer köszönöm, Jace. Tudom, hogy nem
mondom valami sokszor, de ki se tudom fejezni, milyen fontos nekem,
hogy mindig számíthatok rád és Gabe-re.
Jace elvigyorodott. – A ma este után mi lenne, ha elengednéd egy
kicsit a barátnőd pórázát, és hagynád, hogy ösz- szebarátkozzon velünk?
Ash nevetett. – Igen, tudom, egész héten csak magamnak akartam.
Csodás volt. De szeretném, ha megismerkedne veled és Bethanyvel.
Gabe és Mia vasárnap érkeznek vissza. Klassz lenne velük is találkozni.
– Egy éve még nem is gondoltad volna, hogy mindhárman így be
leszünk fogva, nem?
Ash szúrós szemmel nézett rá. – Te voltál, aki első látásra belezúgott
egy nőbe.
Jace erre csak vigyorgott. – Elég egy alkalom is. Ha ő az igazi, akkor
egyszerűen tudod és kész. Sosem gondoltam volna, hogy ez történik majd
velem, de mikor megpillantottam Bethanyt, már tudtam.
 – Igen, már értelek. Én sem hittem ebben, de aztán találkoztam
Josie-val, és valami bekattant. Nem is tudom megmagyarázni, mi.
– Nem is kell, értem én – felelte Jace, miközben kisétáltak az irodából.
Az ajtó előtt megtorpant, aztán komoly arccal Ashhez fordult. – Csak
egyet jegyezz meg, haver! Ez sok mindenre érvényes és működik.
Fogadd el tőlem, mert én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy
elbasszam. Beleszeretni valakibe a dolog könnyebbik része. De minden,
ami ezután következik, kemény lesz, és meg kell dolgozni érte.
– Basszus, igazi nyálas pszichoguru lettél! – fintorgott Ash.
Jace bemutatott neki. – Jól van, ne hallgass a barátod tanácsára, de ne
gyere hozzám rinyálni, ha elbaszod!
– Hát persze – morgott Ash.
– Gyalog menjünk vagy kocsival?
– Gyalog. Útközben majd felhívom Josie-t.

●●●

Ash ridegen nézett le Michael Cooper véres arcára. Mögötte állt a két
fickó, akik elkísérték, és éberen őrködtek, nehogy valaki meglássa őket.
Ash megmozgatta az ujjait, hogy kimenjen belőlük a merevség. A
kesztyűje az egyik kezén felszakadt és vörösre festette a másik férfi vére.
– Elfelejted azt is, hogy Josie Carlysle létezik, megértetted? Ha az egy
kilométeres közelébe jössz, nagyon megbánod!
Michael némán bólintott és kiköpte a vért a szájából. – Megértettem.
Jesszus! Ezért a nőért nem is éri meg.
– Tévedsz, seggfej! Megéri. Többet ér, mint valaha is el tudnád
képzelni. Most már az enyém, én pedig megvédem, ami az enyém.
Továbbá, ha eszedbe jut, hogy a rendőrségre menj, ahogy neki kellett
volna tennie, mikor kezet emeltél rá, akkor pokollá teszem az életed.
Figyelni foglak, Cooper. Ezt sose felejtsd el! Ha bajt akarsz keverni,
tönkreteszlek. Semmid sem marad. És ha azt hiszed, nincs elég pénzem
hozzá, vagy nincsenek meg a kapcsolataim, csak tégy próbára. Ha
végeztem veled, egy kartondobozban fogsz lakni, és alamizsnáért
koldulsz majd, hogy ne halj éhen.
Michael megint bólintott, a szemébe kiült a pánik és a rettegés.
Szánalmas, gerinctelen féreg volt.
 Ash elengedte az ingét és a földre lökte. Ott lihegett a nyomorult,
halkan nyöszörögve a vérző szájával.
– Pontosan ezt tetted vele, te rohadék! – Ash minden szavából sütött a
düh és a megvetés. – Felpofoztad, és mikor már a földön feküdt, tovább
ütötted. Még hálás lehetsz, hogy csak ennyit teszek veled. De ha
elfelejted a figyelmeztetést, megkereslek, és úgy ellátom a bajod, hogy
véreset fogsz hugyozni. Komolyan mondtam, hogy figyelni foglak. Ha
valaha is bántani mersz még egy nőt, kicsinállak.
– Mennünk kell! – szólalt meg halkan az egyik fickó. – Csak pár
percről volt szó. Már nem biztonságos idekint.
Ash bólintott. – Már végeztem is ezzel a seggfejjel.
Aztán megfordultak, és ott hagyták Michaelt az épület mellett, ahol
rátámadtak. Mázli volt, hogy minden este ezen az úton ment, távol a főbb
útvonalaktól. Ash mégis hatalmas kockázatot vállalt. Nem láthatta meg
senki, nem lehettek tanúk, akik megcáfolják az alibijét, ha Michael olyan
hülye, hogy tényleg elmegy a rendőrségre.
Felhajtotta a gallért a ballonkabáton, amit csak erre az alkalomra vett,
és amit később majd el fog tüntetni. Az arcába húzta a sapkáját és
elsietett, ott hagyva Michaelt a földön, mintha rablótámadás áldozata lett
volna. A többi fickónak hagyta, hogy elvegyenek tőle bármit, amit csak
akarnak.
A mellette álló férfi kezébe nyomott egy köteg pénzt, és elmormolt
egy köszönömöt.
– Nincs mit, Mr. McIntyre – felelte C. J. – Ha megint szüksége lenne
ránk, tudja, hol talál meg.
Ash bólintott, aztán elindult az ellenkező irányba, mint ahonnan
jöttek. Csak pár saroknyira volt az irodájától, de sietnie kellett, hogy
visszaérjen, még mielőtt a kamerák újra bekapcsolnak. Elővette a
mobilját, továbbra is tartva a hívást, és a fiiléhez emelte a készüléket. A
mikrofonja még le volt némítva, nehogy behallatsszanak az utca zajai.
Hallgatta, ahogy Jace irányította a beszélgetést, esélyt se hagyva neki,
hogy közbevessen bármit. Mikor belépett az irodaház bejáratán, lejjebb
húzta a sapkát, hogy eltakarja az arcát, majd az első emeleti mosdóba
ment. A kabátját és a sapkáját belegyűrte egy sporttáskába. Miután
ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a megjelenésével, nincs-e rajta
vér, bekapcsolta a mikrofonját és a lift felé ment.
Pár perccel később már Jace irodájának ajtajában állt, és intett a
dublőrének, hogy álljon fel. Zakót cseréltek, aztán a pasas gyorsan eltűnt,
Ash pedig becsatlakozott a beszélgetésbe, megköszönve a befektetőknek,
hogy időt szakítottak és feltéve pár utolsó kérdést. Jace kérdőn nézett rá,
és tetőtől talpig végigmérte, látszik-e rajta bármi, ami lebuktathatná.
Ash biccentett neki, aztán együtt befejezték a beszélgetést. Csendben
eltelt egy perc, mielőtt Jace újra megszólalt.
– Volt bármi gond?
Ash megrázta a fejét. – Nem. Elintéztem azt a szemetet. Hosszabb
ideig lesz feldagadva az arca, mint Josie-nak. És kétszer is meggondolja
majd, mielőtt még egyszer kezet emel egy nőre.
– Örülök, hogy vége. Már tiszta ideg voltam. De kíváncsi vagyok, hol
a fenében szedted össze azokat a fickókat, akiket magaddal vittél erre a
melóra. És ha már itt tartunk, honnan ismered azokat, akiket ráküldtél a
behajtókra, akiknek Jack tartozott?
Ash megrántotta a vállát. – Számít ez? Nem hívnám át őket vacsorára,
és nem is szeretném, hogy te, Gabe vagy valamelyikünk barátnője valaha
is találkozzon velük.
Jace sóhajtott. – Csak azon gondolkodtam, milyen dolgokba
keveredhettél, amikről én nem is tudok.
– Semmi törvénytelenbe – mormolta Ash.
– Egészen mostanáig – mondta halkan Jace.
– Igen, mostanáig – felelte Ash. – De ezt meg kellett tennem. Senkinek
sem hagyhatom, hogy bántsa a nőmet. És megtenném megint, ha valaha
is szükség lenne rá.
Jace hosszan kifújta a levegőt. – Ideje hazamennem a barátnőmhöz, és
gondolom, te is mennél már a tiédhez – mondta, majd aggódón nézett
Ashre. – Minden oké, haver?
– Igen, jól vagyok. Az a faszfej hozzám se tudott érni. A kezem fáj egy
kicsit, de semmi komoly.
Jace a fejét rázta. – Tűnjünk el innen, de mindenképp úgy, hogy
lássanak minket együtt elmenni.
 tizennyolcadik fejezet

Ez volt az első este a héten, amikor Ash későn ért haza, és Josie pocsékul
is érezte magát emiatt. Bár még csak egy hete voltak együtt, már
megszokta, hogy Ash sötétedés előtt hazaér. Kényelmes napi rutin
alakult ki közöttük. Napközben mindketten dolgoztak. Amikor Ash
hazajött, Josie mindig várt rá. A kanapén, meztelenül. De valahányszor
kilépett reggel az ajtón, egyszerre minden olyan üres lett.
Előző este azt kérte Ashtől, hogy fenyítse meg. A hátsója még mindig
sajgott az ütései nyomán. Az első fenekelés hétfőn nem tántorította el.
Éppen hogy tökéletes volt. A hét többi napján másféle dolgokat próbáltak
ki, amikhez nem kellett segédeszköz. De előző éjjel...
Megdörzsölte a hátsóját, élvezve az érzékeny duzzanatok bizsergését
a bőrén. Ash ezúttal pálcát használt, és nem volt olyan óvatos, mint az
első éjjel. De hát ő is többért könyörgött. Hogy üsse még erősebben.
Hogy újra és újra átélhesse a fájdalommal határos gyönyört.
Vajon mit tervezett erre az estére? Vagy talán túl fáradt lesz az egész
napos munkától és a kései tárgyalástól?
Megcsörrent a mobilja, és felcsillant a szeme, amikor meglátta, hogy
Ash keresi.
– Szia! – szólt bele lágyan.
– Szia, bébi. Már úton vagyok. Készülj el! Hosszú napom volt. Csak
haza akarok már érni hozzád.
Josie szíve nagyot dobbant. Már attól izgatott lett, hogy ez a férfi
ennyire várta, hogy hazajöhessen hozzá. Ash bárkit megkaphatott volna.
Mégis csak őt akarta. És nincs nő a földön, akinek ez ne hízelegne.
– Rendben – felelte. – Várni foglak, Ash!
Már ki is gondolta, hogyan fogja fogadni. Csak eddig mindennek Ash
kívánsága szerint kellett történni, ő irányított. Ő mondta meg, mit
csináljanak. De az első közös estéjük óta nem kérte, hogy szopja le a
farkát, márpedig tudta, hogy élvezte. Nagyon is.
Ma este meg akarta tenni ezt érte. Kényeztetni akarta, a kedvére tenni
egy hosszú, nehéz nap után. És úgy sejtette, Ash se bánná, ha ezúttal egy
kicsit átvenné tőle az irányítást.
Kibújt a ruháiból, megfésülte a haját, aztán megnézte magát a
tükörben, mint mindennap, amikor rá várt. Aztán bement a nappaliba,
hogy elhelyezkedjen a kanapén. Ezúttal nem kellett olyan sokáig várnia.
Vagy csak megszokta már a rutint, és nem teltek olyan szörnyű lassan a
várakozás percei. Amikor meghallotta a liftet, felpattant, és letérdelt a
vastag, puha szőrmére a kanapé elé.
Amint találkozott a tekintetük Ashsel, beleborzongott, milyen mohón
nézett rá gyönyörű zöld szemével. Olyan szenvedélyesen nézett rá, hogy
Josie libabőrös lett tőle. A tekintete elárulta, nehéz napja lehetett, de úgy
tűnt, nagyon is tetszik neki, amit lát, noha megmondta, nem akarja, hogy
letérdeljen előtte.
Ash elindult feléje, ledobva az aktatáskáját a padlóra. Levette a
zakóját és a karosszékre hajította, és rögtön nekilátott kigombolni az inge
ujját.
Mikor megállt előtte, Josie a nadrágja sliccéhez nyúlt, mire
meglepetten felcsillant a szeme.
– Mire készülsz? – kérdezte lágyan.
Josie elmosolyodott. – Csak üdvözölni akarlak itthon. Nincs más
dolgod, mint itt állni és élvezni.
– Csodás! – mondta kéjesen sóhajtva Ash.
Josie lehúzta a sliccén a cipzárt, lehúzta az öltönynadrágját a
csípőjére, majd benyúlt a bokszeralsójába, kiszabadítva máris keményen
álló farkát. Megnyalta az ajkait, várva, hogy megízlelhesse. A szájában
akarta érezni végre ezt a gyönyörű, egyszerre kemény és bársonyos
hímvesszőt.
– Jesszus, Josie! Ha így nyalod az ajkaid, azzal teljesen megőrjítesz!
Josie újra elmosolyodott, miközben a szájához emelte széles makkját.
– Pontosan ez a célom.
Ash hirtelen olyan nagy levegőt vett, hogy hallani is lehetett a szoba
csendjében. Josie megnyalta a makkját, majd a szájába vette, és
gyöngéden beszívta.
– Hiányoztál ma – suttogta Ashnek, amikor egy pillanatra kiengedte a
szájából a farkát. – Egész délután vártam, hogy végre hazagyere. Azt
akartam, hogy különleges legyen ez az este. Emlékezetes a számodra.
– Abban biztos lehetsz, hogy nem felejtem el, drágám. Soha! Imádok
hazajönni hozzád. Ez volt életem eddigi legjobb hete.
A szavaitól Josie egész testét elöntötte a forróság. Szerette, hogy Ash
ennyire egyenes. Nem hagyott kétséget sem afelől, hogyan érez iránta, és
mennyire kívánja. Nem kellett találgatnia, mit gondolhat. Érezte, hogy
mindez valós. Talán eleinte nem volt tisztában vele, de aztán Ash
meggyőzte, hogy komolyan gondolja minden szavát.
Egyeden nap sem telt el anélkül, hogy ne mondta volna neki, milyen
szép, milyen nagyon kívánja, és mennyire örül, hogy itt van a lakásában.
Imádta az engedelmességét, és hálás volt, hogy megajándékozta a
bizalmával.
Egy hét alatt szorosabb kapcsolat alakult ki kettőjük között, mint
eddig bárkivel az élete során. Csupán egyeden hét után jobban kötődött
Ashhez, mint eddig bármelyik férfihoz. Michaellel nem tűnt végtelennek
a külön töltött idő. Nem nézte folyton az órát, nem várta izgatottan, hogy
mikor láthatja viszont.
A szívét nem adta bele. Most viszont igen. Ash nem csak a testét
birtokolta. A szívét és a lelkét is meghódította alig egy hét alatt.
Ez kész őrület volt! Ilyesmi csak könyvekben és filmekben történik. A
párkapcsolatok sosem ennyire egyszerűek. Mindig dolgozni kell rajtuk.
Nem csak mennek a maguk útján. A szerelem nem alakul ki csak úgy,
magától. Vagy mégis? Hiszen velük megtörtént. Nem szerethetett bele
máris. Vagy igen? Pedig még mindig csak ismerkedtek egymással,
próbálták kitapintani a kapcsolatuk határait.
Kívánta őt. Efelől semmi kétség sem volt. És szeretett vele lenni.
Nagyon is. De vajon szerelmes is volt belé?
Emiatt érezhette úgy, hogy minden tőle külön töltött perc
kínszenvedés? Ez a gondolat megőrjítette, mert tudta, hogy hihetetlenül
vonzódik ehhez a férfihoz, mégis harcolt az érzéssel, mert túl korainak
vélte. Hiszen még alig tudott róla valamit. Sosem találkozott még a
barátaival. Sem a családjával. Bár velük talán soha nem is fog. Ash
gyűlölte őket, ezt nem is titkolta.
Ő el se tudta képzelni, hogy utálja a családját. Az anyját imádta, és
még mindig gyászolta a halálát. De az apját látni sem akarta, szóval hogy
is ítélkezhetne épp ő fölötte? Csakhogy az apját nem is tartotta
családtagnak. Nem volt semmilyen kapcsolat közöttük. A családtagok
nem hagyják így cserben egymást. Egy igazi családban sosem. Az apja
csupán spermadonor volt, semmi más.
– Kicsim, te nem is vagy itt.
Ash gyöngéd figyelmeztetése hirtelen visszarántotta a gondolataiból a
jelenbe. Felpillantott, és látta, ahogy összevont szemöldökkel néz le rá,
aztán kivette a szájából a farkát.
Elpirult, amiért ilyen könnyen rajtakapta. Ash elől nem lehetett
elrejtőzni. Mindent észrevett. Megérezte, milyen hangulatban van, szinte
olvasott a gondolataiban.
– Mire gondolsz, bébi? Mert biztosan nem a farkamra. Nem mintha
nem lenne finom, amit csinálsz, de szinte oda sem figyelsz.
Josie sóhajtott és leült a sarkára, a kezében még mindig a farkát
markolva.
– Ne haragudj, Ash! Az én hibám. Csak épp száz másik dolog futott át
az agyamon.
Josie azon töprengett, vajon Ash megbünteti-e majd ezért. Michael
biztosan ezt tette volna. De az ő büntetései nem okoztak gyönyört.
Fájdalmasak voltak. Ez is volt a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak.
Ash összehúzott szemöldökkel, fiirkészőn nézett rá. – Mi az ördögre
gondolsz épp most? Akármi is az, nem tetszik.
Josie legörbítette a száját. Majdnem kiszaladt rajta, hogy „semmire”.
De annak semmi haszna se lenne, ha letagadná. Ash úgyse hagyná
annyiban, míg el nem mondja az igazat. Szerette az egyenes, őszinte
beszédet. És mindig tudni akarta, mi jár a fejében.
– Azon gondolkodtam, vajon megbüntetsz-e, amiért elkalandozott a
figyelmem – mondta halkan. – Aztán Michael fenyítéseire gondoltam, és
arra, hogy egész biztosan megbüntetett volna azért, ha nem figyelek oda
rá. És az ő büntetései nem voltak gyönyörteliek, mint a tieid. Csak...
fájtak. Csakis fájdalmat okoztak. Semmi élvezet nem volt bennük.
Ash szeme dühösen felvillant, mire Josie ösztönösen elkapta a kezét.
Az arca elkomorult, ő pedig rögtön megbánta, hogy ilyen őszinte volt.
Nem kellett volna felhoznia Michaelt. Nem szabadott volna belekevernie
az életükbe. Lesütötte a szemét és összefonta az ujjait a térdén.
Ash káromkodott, de ő nem is mert felnézni rá. Aztán megfogta a
vállát és felállította, míg egymással szembe nem kerültek. Felhúzta a
nadrágját és a sliccét is.
– Ez egy olyan alkalom, amikor komolyan fogunk beszélgetni, de úgy,
hogy közben átölellek.
Ash nem tűnt dühösnek, Josie megkönnyebbült. Tényleg nem volt
egyszerű egy új kapcsolat ismeretlen vizein navigálni. Fárasztó volt
mindig azon aggódni, nehogy valami rosszat mondjon vagy tegyen. Nem
akarta elszúrni. Már félig beleszeretett Ashbe, na, jó, talán fülig is, és
kíváncsi volt, mi lehet még ebből.
Ash leült a kanapéra és őt az ölébe húzta. Végigsimított a karján, aztán
szorosan magához ölelte. A tenyerébe vette az arcát, és a hüvelykujjával
finoman megérintette a szája sarkát, amely még mindig fel volt duzzadva.
– Már mondtam neked, hogy nem vagyok az apád. Te pedig nem vagy
a lányom. Felnőtt nő vagy, aki szabadon dönt a sorsa fölött. Talán ez úgy
hangzik, mintha ellentmondana a kapcsolatunk alapvető természetének,
pedig nem így van. Te döntőd el, hogy aláveted-e magadat nekem. Nem
kényszeríthetlek olyasmire, amit nem akarsz. Ami azt jelenti, hogy nem
foglak megbüntetni olyasmiért, ami nekem nem tetszik, vagy amiről azt
hiszed, hogy rosszul tetted. Akkor igazi seggfej lennék. De ha el akarlak
fenekelni, mert ez mindkettőnket felizgat, az teljesen más. Igen, ez
beindít. És ha rajtam múlik, sokszor is fogjuk még csinálni. De hogy csak
azért elővegyem a pálcát, mert valamit talán rosszul tettél, vagy
felbosszantottál, és csupán emiatt fájdalmat akarnék okozni neked, nos,
ez nem fog megtörténni. Soha. Mert akkor semmivel sem lennék jobb
annál a szemétládánál, aki megütött, mert feldühítetted azzal, hogy
kidobtad.
Josie bólintott, értette, miről beszél.
– Tényleg érted, Josie? Már az is feldühít, ha arra gondolok, hogy
fájdalmat okozott neked, csak azért, mert felbosszantottad. Sosem foglak
fizikailag, sem szexuálisan bántalmazni, amikor dühös vagyok. Talán
mondok olyasmit, amivel megbántalak. Elég hirtelen a természetem. De
sosem foglak szándékosan bántani.
Josie újra bólintott, a nyomás kezdett kiengedni a mellkasában.
Ash lehalkította a hangját, és gyöngéden, megértőén ránézett.
– Bébi, szeretném, ha megértenéd, hogy a kapcsolatotok Michaellel
nem volt jó. Nem volt egészséges. Igazából ez nem is jellemző az olyan
kapcsolatokra, amilyennek te gondoltad a tiéteket. Talán másoknak
működik, ha igen, akkor hajrá. Minden megengedett, ha mindketten ezt
akarják, és a nő is beleegyezik. Ha erre vágyik, ha erre van szüksége a
partnerétől, akkor jó. De velem nem működik. Követelőző vagyok és
arrogáns. Ezt mindketten tudjuk. De nem vagyok annyira önző, sem
annyira ostoba, hogy azt akarjam, hogy mindig minden csakis rólam
szóljon. Ha valami nem tetszik, vagy nem akarod, elég szólnod nekem.
És megbeszéljük. Kiderítjük, hogy valóban fontos-e. És megtaláljuk a
módját, hogy megoldjuk a problémát.
 Josie nem akart elmosolyodni, mégis sikerült, mire megkönnyebbülést
látott Ash szemében.
– Épp erre készültem, amikor hazaértem, de ahogy megláttalak térden
állva, meztelenül, rám várva... Mondjuk, hogy elfeledkeztem arról, mit
terveztem. De most már itt vagy a karjaimban, és ez a következő logikus
lépés.
Josie oldalra hajtotta a fejét és kérdőn nézett rá.
– Hadd vegyem elő az aktatáskámból!
Ash megfordult és letette Josie-t a kanapéra, majd felállt és odament a
padlóra dobott aktatáskájához. Egy percig matatott benne, aztán
visszatért, a kezében egy hosszú, négyszögletes dobozkával.
A hóna alá csapta a dobozt és visszaült a helyére, majd megint az
ölébe vette Josie-t és átölelte. Elé tartotta a dobozt, hogy mindketten
láthassák, és óvatosan felnyitotta, megmutatva neki a lenyűgözően szép
nyakéket.
Josie alig kapott levegőt, miközben Ash kivette a dobozból és
feltartotta. Pontosan tudta, mi ez. Már mondta is, hogy csináltatni fog
neki egyet. De el se tudta képzelni, hogy ilyen különleges lesz.
– Szeretném, ha viselnéd, Josie. Szeretném, ha elfogadnád, amit
jelent.
– Boldogan, Ash! – felelte ellágyulva.
Ash ekkor a nyakába tette, ő pedig megfordult, hogy kapcsolhassa
hátuí. Miután visszafordult, látta, milyen komolyan néz rá Ash.
– Tökéletes! – jegyezte meg Josie. Valóban az is volt. Épp ilyet
választottam volna magamnak is!
Ash elmosolyodott. – Igen, pontosan te vagy. Illik hozzád. Olyat
szerettem volna, ami illik a szemed színéhez, de tükrözi a
személyiségedet, az elevenségedet is.
Josie szemébe könnyek szöktek, de nagy levegőt vett, és visszatartotta
őket, hogy ne veszítse el ellenük a csatát. Ash megcirógatta az arcát,
gyöngéden végighúzva az ujját a bőrén, le egészen a nyaka alján lévő
gödröcskéig.
– Szeretném, ha értenéd, hogy mit jelent ez, bébi. Tudom, hogy ez
gyors, de az nem jelenti, hogy nem komoly. Láttam, ahogy a két legjobb
barátom villámgyorsan és komolyan elkötelezte magát. Nagyon rövid idő
alatt. Tudom, hogy megtörténhet, és hogy tartós lehet. Szeretném, ha a mi
kapcsolatunk is hosszú távra szólna. Nem azt mondom, hogy már ott
tartunk, de szeretném, ha eljutnánk oda. És szeretném, ha megértenéd a
nyakörv jelentőségét. Bizonyos szempontból fontosabb még egy
eljegyzési gyűrűnél is. Nem mintha azt ki akarnám hagyni. Ha eljön az
ideje, megkapod azt is és a teljes elkötelezettségemet. De ez a nyakörv
épp olyan fontos, mint a gyűrű és az azzal járó szertartások.
– Nem is tudom, mit mondjak – felelte Josie a meghatottságtól elfúló
hangon, és elbűvölten nézett rá.
– Mondd, hogy érted a jelentőségét, és hogy viselni fogod. Aztán
rátérünk a következő pontra, amit szeretnék veled megbeszélni.
Josie bólintott és felemelte a kezét, hogy megérintse a nyakörvet. –
Sosem fogom levenni, Ash!
Ash szemében elégedettség csillogott, aztán hosszan, szenvedélyesen
megcsókolta. Miután elengedte, álmodozó, vágytól fátyolos tekintettel
nézett rá.
– Most térjünk vissza a kapcsolatodra Michaellel.
Josie elhúzta a száját, mire Ash rátette az ujját az ajkára.
– Megértem, hogy ez nem kellemes téma. Azt is, hogy nem akarsz
beszélni róla, talán félsz is felhozni, ha velem vagy. De drágám, tudom,
hogy foglalkoztat. Nem fogok úgy tenni, mintha a kapcsolatotok meg se
történt volna, és nem vagyok akkora seggfej, hogy megtiltsam neked,
hogy szóba hozd a múltad, vagy bármit, ami nyomaszt. Sose félj
elmondani nekem semmit. Ha téged érint, akkor engem is, és
megbeszéljük. Rendben?
– Igen, rendben. Csak nem akartam őt idekeverni, tudod? A lakásod a
mi kettőnk külön világa, és nem akarom őt is a részévé tenni.
– Értem, bébi. De épp itt vagy a legnagyobb biztonságban ahhoz, hogy
felelevenítsd a múltad fájó részeit. Nem szeretném, ha valaha is kizárnál
ezekből. Most csak annyit akartam elmondani, hogy szerintem a
kapcsolatotok Michaellel minden szempontból elbaszott volt. El is
mondom, miért gondolom így. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy
ítélkezni akarok fölötted, vagy butának tartanálak, amiért vele voltál. De
amit most mondani fogok, az fontos, és hatással van arra, ami kettőnk
között van.
Josie arra gondolt, mennyire imádja ezt a férfit. Ha még nem
tudatosult volna benne, mennyire odáig van érte, őszinte, egyenes,
szívből jövő szavai most eldöntötték volna a dolgot. Hol találna még egy
ilyen férfit? Olyat, aki ennyire megértő és kedves? Gyöngéd és érzékeny,
mégis tud kemény és határozott lenni, mikor neki szüksége van rá?
Egy szóval jellemezve, Ash a tökéletes férfi volt. Nem is gondolta,
hogy létezhet ilyen a képzeletén kívül. Odabújt hozzá, élvezve a teste
melegét, az erős karjait, és várta, mit fog mondani.
– Michael csak elvett tőled a kapcsolatotokban, de nem adott vissza
semmit. Ezt abból tudom, amit eddig meséltél róla. Elvárt tőled dolgokat.
Megbüntetett, ha nem fogadtál szót. De nem adott neked semmit cserébe.
Azt mondtad, rideg volt és távolságtartó. Sosem volt gyöngéd. Nem adta
meg neked, amire szükséged volt. Nem jutalmazott meg azért, ha a
kedvére tettél.
Josie fájdalmasan összeszorította az ajkait, mert Ash fején találta a
szöget. Az volt a legfájóbb, hogy pontosan tudta ezeket, amikor még
együtt volt Michaellel. De tévedett, mikor azt hitte, hogy a hasonló
kapcsolatok mind ilyenek. Ash győzte meg az ellenkezőjéről.
– Nem volt figyelmes hozzád. Nem tett olyasmiket érted, amiről tudta,
hogy boldoggá tenne. És bébi, ez nem helyes. A kapcsolatotok csakis róla
szólt. Rólad egyáltalán nem. Csak arról szólt, mit vehet el tőled, anélkül,
hogy bármit is viszonoznia kelljen. Egy férfi nem bánhat így egy nővel,
akit védelmeznie és kényeztetnie kell.
– Te nem ilyen vagy – suttogta Josie.
Ash szeme felcsillant. – Hála az égnek, hogy így látod, bébi! Nem
örülnék neki, ha úgy éreznéd, hogy nem adom meg neked, amire
szükséged van. De ha valaha is így érzed, szeretném, ha elmondanád.
Mert akkor helyrehozom. Tudatosan sosem tennék ilyet. De ha mégis
előfordul, szeretném, ha rögtön figyelmeztetnél.
Josie elmosolyodott. – Ne aggódj, Ash! Most, miután már
megmutattad nekem, hogy ilyen is lehet egy kapcsolat, mohó kis dög
lettem, és sosem érném be azzal, ami Michaellel volt. Túlságosan
elkényeztetsz ahhoz, hogy valaha is más férfit akarjak.
Ash szigorúan pillantott le rá. – Ennek kurvára örülök, mert eszem
ágában sincs hagyni, hogy másik férfival legyél. Ha nem adom meg
neked, amire vágysz, akkor ajánlom, hogy hozzám fordulj, ne egy másik
férfihoz... Az enyém vagy, Josie.
– A tiéd vagyok – suttogta, megcirógatva Ash erős állkapcsát.
– Most beszéljünk arról, hogy elengedem a pórázodat, hogy úgy
mondjam.
Josie szeme tágra nyílt. – A pórázomat? Ash, ez szörnyen hangzik!
Tényleg azt hiszed, hogy pórázon tartasz?
Ash felnevetett. – Csak vicceltem, kicsim! Jace a szememre vetette,
hogy pórázon tartalak, mert azt akarom, hogy senki mással ne találkozz.
Igaza is van. Egész héten csak magamnak akartalak, önző módon. Még
nem akartam osztozni rajtad senkivel. De ez nem fair veled szemben.
Egész héten csak egyszer mozdultál ki innen.
– Nem zavart. Imádtam ezt a hetet veled. És sokat is dolgoztam.
Szóval minden rendben.
– Igen, de egy idő után belefáradsz ebbe is. Csak biztosra akartam
menni, hogy...
Ash elhallgatott és elhúzta a száját.
– Miben akartál biztosra menni?
– Nem olyan fontos! – válaszolt Ash kissé nyersen. – A lényeg, hogy
szeretném, ha találkoznál a barátaimmal. Ők a legfontosabbak az
életemben, rajtad kívül. Ők a családom. Az igazi családom. Gabe és Mia
szombat este érkeznek meg a nászú tjükről, és ha ők is benne vannak,
akkor vasárnap mind összejöhetnénk. Szeretném, ha megismernéd a
húgomat, Brittanyt is. Nem nagyon maradt barátja, és egyidős veled, jól
kijönnétek. Bethany, Mia és a barátnőik egy kicsit fiatalabbak, de
szerintem őket is kedvelni fogod. Mia és Bethany értelmes, kedves nők,
ráadásul mindkettőjüknek akkora a szíve, mint Alaszka állam.
– Alig várom, hogy megismerhessem őket – mondta őszintén Josie. –
Ha ilyen sokat jelentenek neked, akkor nem kérdés, hogy én is kedvelni
fogom őket. És szeretnék találkozni az emberekkel, akik fontosak
számodra. Örülök, ha megosztod velem az életednek ezt a részét is.
Bárcsak én is megoszthatnám veled, de nincs mit.
Ash magához ölelte. – Szeretném, ha lennének barátaid, akik
szeretnek és melletted állnak, kicsim. Fáj, hogy egyedül vagy, család
nélkül, és elvesztetted az anyádat is. Biztosan szerettem volna őt, ha
olyan, amilyennek lefestetted.
Josie erre elmosolyodott és megcsókolta.
– Bethany más, Josie, és szeretném, ha ezt már az elején tudnád.
Nehéz élete volt, ezért valószínűleg nem a legjobb, ha rögtön erről
kérdezed. Úgy értem, a múltjáról.
Josie összevonta a szemöldökét és kérdőn nézett fel rá. – Mire
gondolsz?
Ash felsóhajtott. – Hajléktalan volt, amikor Jace és én megismertük.
Mia eljegyzési partiján dolgozott. Ezt még mi sem tudtuk akkor róla.
Lefeküdtünk vele aznap éjjel, ahogy már meséltem neked. De másnap
reggelre eltűnt, és Jace csaknem az egész várost felforgatta utána, hogy
megtalálja. Egy hajléktalanszállón talált rá, és hazavitte magához. A
többi már történelem, de még ezek után is voltak nehéz időszakaik.
Bethanynek volt egy mostohabátyja, akivel korábban az utcán élt, és aki
belekeveredett valami szarságba. Bethany régen
fájdalomcsillapító-függő volt, de lejött róla, aztán csaknem visszaszokott
a problémáik miatt Jace-szel. Majd a bátyja, Jack, gyógyszereket tett a
forró csokijába, és csaknem megölte. Mindannyian azt hittük, túladagolta
magát, mert öngyilkos akart lenni. Iszonyú gázos helyzet volt, mert egy
nappal azelőtt Jace kettesben talált bennünket a lakasaban, és ettől
teljesen kiborult. Rajtam töltötte ki a mérgét és szegény Bethanyn. Ezért
másnap, amikor ez a szörnyűség történt, minden nagyon rosszul festett.
– Hűha! Ez elég hihetetlenül hangzik. Akár egy tévés szappanopera...
– Pontosan. Csakhogy az egész valóban meg is történt. Jack nem
akarta bántani. Magát akarta megölni, de Bethany rossz bögréből ivott,
aztán a kórházban kellett küzdenie az életéért. Csak szerettem volna, ha
tudsz ezekről, így véletle- nül sem kérdezel valami rosszat, ami
kényelmetlen helyzetet teremthetne közted és Bethany közt.
Josie az ajkába harapott. Nyomasztotta egy kérdés, de nem tudta,
hogyan tegye fel, hogy ne tűnjön... féltékenynek. Egy pici szorítást azért
érzett a gyomrában, amikor Ash Bethanyről beszélt. Az arca is
megváltozott ilyenkor. Egyértelmű volt, hogy ha csak barátok is voltak,
Bethany nagyon fontos volt számára.
– Mire gondolsz? – vonta kérdőre Ash. – Ismerem ezt a nézésedet.
Kérdezni akarsz valamit. Csak kérdezz, bébi! Most már tudnod kell, hogy
tőlem bármit megkérdezhetsz.
Josie bekapta a levegőt. – Csak annyi, hogy azt mondtad, Jace
kettesben talált téged Bethanyvel a lakásában és kiborult. De azt mondtad
nekem, hogy csak egy éjszaka volt...
Ash elhúzta a száját. – Nem történt semmi. Csak beugrottam, hogy
elvigyek Jace-nek néhány munkával kapcsolatos iratot. Az egyik
üzletünk épp az összeomlás határán állt, ezért is volt ennyire harapós
hangulatban, és mikorhazaért, rögtön a legrosszabbat feltételezte.
Bocsánatkéréssel tartoztam Bethanynek. Az elején nagyon gonosz
voltam vele. Nem gondoltam, hogy megfelelő pár lenne Jace-nek.
Láttam, hogy Jace teljesen kifordul magából miatta. De szerettem volna,
ha tovább tudunk lépni a zavarunkon, a kínos helyzeten, ami az első
éjszaka és a találkozásuk módja miatt volt köztünk. Úgyhogy bocsánatot
kértem tőle, és mondtam neki, hogy szeretném, ha barátok lehetnénk. És
hogy Jace fontos számomra, ezért ő is fontos számomra. Jace ekkor
nyitott ránk.
Josie bólintott. – Már értem.
Ash oldalra billentette a fejét és kérdőn nézett rá. – Zavar, ami
Bethany és köztem történt?
Josie nagyon sóhajtott, de elhatározta, hogy őszinte lesz.
– Ennyivel tartozott Ashnek.
– Igen. Nem akarok hazudni neked. Kicsit feszült leszek a gondolattól,
hogy találkozni fogok vele. Nem arról van szó, hogy ne hinnék neked. De
nem ismerek nőt, aki szívesen találkozna a pasija excsajával, még ha csak
egy éj szakás kalandjuk volt is. Ráadásul nem is egyszeri találkozásról
van szó, hanem hosszú távon többször is fogok találkozni és időt tölteni
vele. Majd túlteszem magam rajta. De őszintén be kell vallanom, hogy az
első alkalommal biztosan elképzellek majd benneteket együtt, és az nem
fog jól érinteni.
Ash nem tűnt boldognak a kijelentésétől.
– Nem szeretném, ha ezzel kínoznád magad, bébi. Semmit sem
jelentett. Vagyis inkább nekem nem jelentett semmit. Jace-nek nagyon is
sokat. És ha kezdettől fogva őszinte lett volna hozzám, akkor az egész
meg se történik. Hátraléptem volna, hiszen Bethany nem is az esetem.
Sem akkor nem volt, sem most.
Josie-t megkönnyebbülés töltötte el. Ash szavai őszintén csengtek, és
kétely nélkül hitt neki.
– Csacsi vagyok! Nem fogom hagyni, hogy zavarjon. ígérem, Ash. És
nem fogom felhozni. Bethany múltját se. Úgy tűnik, egészen kivételes
nő.
– Az is. Tökéletes Jace számára. Te pedig tökéletes vagy nekem.
 tizenkilencedik fejezet

Ash a fürdőszobába kísérte Josie-t. Megfeszítette az állkapcsát, mert alig

bírt magával, olyan erős vágyat érzett, hogy ledöntse az ágyra,
belehatoljon, és hosszan és keményen megbassza. Fel volt spannolva,
mert még mindig Michael elintézésén járt az agya.
Ettől pedig csak még inkább magáévá akarta tenni Josie-t, hogy
megerősítse a birtoklási igényét és a tulajdonjogát.
Megmagyarázhatatlanul erős késztetést érzett erre, valahányszor csak a
közelében volt. Azon töprengett, vajon idővel csillapodhat-e ez a vágy
egyáltalán. Valamiért úgy érezte, hogy nem.
Egy ennyire mindent átható, teljesen felemésztő érzés nem múlhat
csak úgy el egy hét, egy hónap, vagy akár egy év alatt. Nagyon is el tudta
képzelni, hogy még tíz vágy húsz év múlva is ugyanígy érez majd. Ami
azt üzente neki, hogy máris hosszú távra tervez, noha megígérte
magának, csak a jelenre koncentrál, és gondolatban sem szalad előre a
jovobe.
Csakhogy kurva nehéz volt csak a jelenre figyelni, miközben folyton
azon járt az esze, hogyan kösse magához Josie-t a lehető leghosszabb
időre. Mindent azért tett, hogy meggyőzze, maradjon vele. Hogy
megmutassa neki, ő a tökéletes nő számára, és remélhetőleg Josie is úgy
érezze, hogy ő a megfelelő társ neki.
Josie megfordult, meztelen teste melegen és lágyan simult az övéhez.
Mikor felnézett rá, a tekintete vágytól és buja érzékiségtől ragyogott.
Néha esküdni tudott volna rá, hogy a szerelmet látja benne. De talán csak
azért, mert ezt akarta látni. Josie egy szóval sem mondta, és végül is ő
sem.
Túl korai lett volna. Bármit is mondott neki a lehetséges jövőről, még
csak egy hete voltak együtt. Az emberek pedig nem esnek egy hét alatt
szerelembe.
Kivéve kettőjüket. Érezte, hogy így van. Tudta, hogy megtörtént.
Ahogy azt is tudta, hogy ez hosszú távra szól.
És ő vágyott arra, hogy Josie szeresse?
De még mennyire! Kívánta, hallani akarta, ízlelni vágyta az édes
szavakat, ahogy vége kimondja őket.
– Mit szeretnél csinálni ma este, Ash? – kérdezte lágyan Josie. –
Mondd el, mire vágysz tőlem. Hosszú napod volt, szeretnélek ellazítani, a
kedvedre tenni.
Ash szíve ellágyult. Édes, drága Josie! Milyen készséges és
engedelmes. Elbűvölő és kívánatos. Olyan volt, akár a napsugár,
elkergeti a sötét felhőt, amely a feje fölött lógott, amióta csak eljött az
irodából, hogy elintézze Michaelt. A vállából kezdett kiszállni a
feszültség, miközben Josie végigsimított a karján, majd a nyakán, és a
kezébe vette az állát.
– Ma este nem fogom megjelölni a fenekedet, bébi. Már tegnap
megtettem. Minden percét imádtam. Imádtam nézni a gyönyörű, vörös
csíkokat az édes kis seggeden. De fájdalmat okoznék, ha ma este
megismételném.
Nem akarta, hogy Josie bármilyen módon is megérezze az erőszakos,
állati énjét, amely kitört belőle pár órával korábban. Tudta, hogy nem
tudná bántani – szándékosan biztos nem –, de esélyt sem akart adni
annak, hogy véletlenül átlépje a határt, ha elborítja az agyát a vérszomj,
ahogy a másik férfit ütötte. Nem bánta meg, amit tett, de azt sem akarta,
hogy Josie valaha is tudomást szerezzen róla.
– Akkor mit szeretnél? – suttogta Josie. – Mondd el nekem! Mindent
megteszek, amire csak vágysz.
Ash végigsimított hosszú, szőke haján, és belenézett a szemébe. Látta
az elszántságot a tekintetében, hogy a kedvére akar tenni. Olyan
gyönyörű volt és olyan odaadó, hogy a torka összeszorult.
– Azt akarom, hogy állj négykézláb előttem, bébi. Ma este nem foglak
megkötözni. Neked kell megtartanod magadat. Először megbaszom a
pinádat, aztán a seggedet is. De most nem leszek olyan finom, mint első
alkalommal voltam. Ki fogod bírni?
Josie szaporábban vette a levegőt, a pupillái kitágultak, az arca kipirult
az izgalomtól. – Akarom, bármit is akarsz velem tenni, Ash.
Ash megcsókolta, a szájába csúsztatva a nyelvét, hogy megízlelje.
Imádta, ahogy belélegzi a leheletét. Volt valami lágyan bensőséges
abban, hogy beszívta a levegőt, amit Josie lélegzett ki, majd visszalehelte
a szájába.
– Most menj az ágyhoz! – utasította nyersen. – Állj négykézláb, a
térded legyen a matrac szélén!
 Josie elindult, és nehezére esett elengedni őt még arra a rövid időre is,
míg az általa parancsolt testhelyzetet felvette. Nézte, miközben
négykézláb állt az ágyon, majd felemelte és hátratolta a fenekét, ahogy
utasította. Josie a válla fölött hátranézett, csábítóan pillantva rá.
Ő is ezt akarta. Készen állt rá. Neki csak arra kellett figyelnie, nehogy
túl messzire menjen. Josie a legfinomabb bánásmódot érdemelte. Már így
is túl sokat szenvedett egy domináns férfi kezei közt. Nem mintha
Michaelre lehetett volna ezt a szót használni. Ő csak egy seggfej volt.
Egy erőszakos faszkalap, aki élvezte, hogy uralkodhat a nőjén.
Nem mintha ő kevésbé lett volna birtokló természet. De minden a
dolgok módján és a helyes arányokon múlott. Josie tökéletesen behódolt
neki, a hatalmában volt, de cserébe megadta neki mindazt, amit Michael
sosem. Szerelmet. Tiszteletet. Gyöngédséget. Mindennel el akarta
halmozni és kényeztetni.
Villámgyorsan levetkőzött és felkapta a síkosítót az éjjeliszekrényről,
ledobta Josie mellé az ágyra, aztán simogatni kezdte a fenekét. Az előző
éjjeli ütések nyomai még meglátszottak rajta. Bár a foltok már
halványultak, mégis elütöttek selymes fehér bőrétől. Az ő kezének
nyomai. Tulajdonjogának bizonyítékai. A testét átjárta és elborította az
izgatottság, a farka olyan keményre duzzadt, hogy csaknem elsült.
Végighúzta az ujját Josie punciján, hogy megnézze, menynyire van
felizgulva. A szeméremajkai duzzadtak és nedvesek voltak, már készen
állt a behatolásra, de még várt ezzel, előbb jobban fel akarta izgatni.
Josie nyugtalanul fickándozott, hátranyomta a punciját, élvezve az
érintését, és mohón szívta volna magába az ujjait, csakhogy elvette a
kezét. Aztán újra végigsimított rajta, ezúttal mélyebbre nyomva az ujjait,
megcirógatva a hüvelye bársonyos falát, azt a pontot keresve, ahol kicsit
más, érdesebb a hús. Megnyomta az ujja hegyével, mire Josie felnyögött.
Hirtelen nedvesség árasztotta el az ujjait, mire elmosolyodott. Igen, Josie
már készen állt. Ő pedig már alig várta, hogy benne legyen. Egyik kezébe
fogta a farkát, a másikkal szétnyitotta a szeméremajkait és behelyezte a
makkját a hüvelybemenethez. Lassan, centinként hatolt be, míg már
mindketten remegtek az izgalomtól.
Mikor tövig belesiklott és a golyói összepréselődtek Josie feneke és a
combjai közt, Josie mélyet sóhajtott, ami egészen a lelke mélyéig hatolt.
Az elméje sötétjében kavarogtak a képek arról, hányféleképp akarja még
a magáévá tenni. Volt Josie-ban valami, ami megszólította ezt a titkos
oldalát, mintha ő lenne az egyetlen nő, akivel meg tudná osztani. Josie
akarta ezt. El tudta fogadni. Szüksége volt rá. Akárcsak neki arra, hogy
megossza vele.
Ráhajolt, a testével betakarva a hátát, miközben a farka mélyen benne
volt a hüvelyében.
– Árulj el valamit, Josie! – mondta évődő, bársonyos hangon. – Nem
voltál féltékeny arra, amit az édes hármasunkról meséltem Jace-szel és
Bethanyvel?
Josie izmai megfeszültek, aztán hátrafordult, és döbbenettel vegyes
zavarral nézett rá. – Ash, ezt nem értem...
Ó, hát persze hogy nem. Hülyén tette fel a kérdést, és átkozta a nyelvét
emiatt.
– Úgy értem, elképzelted már magad édes hármasban? Fantáziáltál
már ilyesmiről? Beindít a gondolat? Ki akarnád próbálni?
Josie a fejét rázta, még mindig értetlenül nézett rá. Mégis, volt egy
felvillanás... Valamit elárult a szeme. Bár alig látta, mivel csak félig
tudott hátra fordulni.
– Azt hiszem, izgat a gondolat – suttogta neki. – Pedig már
kijelentettem, hogy ez nem fog megtörténni. Ez lelombozott?
Elképzelted, milyen lenne, ha egyszerre két farok lenne benned?
Benyúlt Josie lába közé és simogatni kezdte a csiklóját. A teste
azonnal reagált az érintésére. A hüvelye ráfeszült, a húsa lüktetett és úgy
szorította keményen álló farkát, hogy már alig tudta visszafogni magát,
nehogy rögtön teleélvezze.
– Igen – suttogta Josie. – Elképzeltem, milyen érzés lenne.
– Van más módja is – felelte lágyan. – Nem egészen olyan, mint az
igazi, de legalább az érzést megtapasztalhatod. Sosem akarok rajtad
osztozni egy másik férfival, drágám, de meg tudom neked mutatni,
milyen lenne.
– Ezt nem értem – lehelte Josie izgatottan.
– Beteszek neked egy análdugót. Egy nagyobbat, hogy betöltsön és
keményen feszüljön benned. Aztán megbaszom a pinádat, miközben ott
van a seggedben. így átélheted, milyen lenne, ha két farok lenne benned,
anélkül hogy egy másik férfit is be kellene vonnunk.
– Ó!
Ez az apró szócska rengeteg dolgot üzent. Izgatottságot.
Felizgultságot. Igen, Josie valóban vágyott erre. Ugyan nem tudná neki
megadni az élményt egy másik férfival – ezt soha nem hagyná
megtörténni –, de azt az érzést igen, ahogy egyszerre töltik be a pináját és
a seggét is.
Felemelkedett a hátáról, és lassan kihúzta a farkát a lüktető, lágy
húsból. Aztán újra beledöfte, mert még nem akart megválni a szűk, forró
barlangtól. Még nem. Még jobban be akarta indítani Josie-t, hogy az eszét
veszítse.
Ritmusos, erős döfésekkel dugni kezdte, közben próbálva
visszanyerni az önuralmát. Josie nyögdécselt és vonaglott alatta, de tudta,
hogy nem fog elmenni. Addig nem, míg az ujjaival nem izgatja a
csiklóját. Ez most kapóra is jött, mert így csak akkor élvezhetett el, ha
már ő is készen állt rá.
Pár lökéssel később lenézett, élvezettel figyelve, ahogy a farka jár
Josie nedves, szűk puncijában. Kibaszottul szoros volt. El se tudta
képzelni, mennyivel lehet még szűkebb az análdugóval a seggében.
Kihúzta a farkát, és ott hagyta Josie-t négykézláb, reszketve, míg a
szekrényhez ment, hogy elővegye az egyik bontatlan análdugóját.
Remegő kézzel tépte fel a csomagolást. A várakozástól szinte
magánkívül volt. Az ereiben dübörgőit a vágy, belülről feszítve a testét.
Mikor visszament az ágyhoz, Josie ökölbe szorított kézzel
támaszkodott a matracon, és hátrafordult felé, de a szeme elkerekedett,
mikor meglátta az análdugó méretét.
Ash halkan felnevetett. – Nálam nem nagyobb, szívem. Magadba
tudod fogadni, aztán pedig engem is.
– De fájni fog – felelte bizonytalanul Josie.
– A gyönyör része a fájdalom is – válaszolta lágyan. – Gondolj csak az
előző esti ütések nyomára a fenekeden. Sokkal keményebb voltam veled,
mint első alkalommal. De kibírtad, sőt még többért könyörögtél. Ne
foglalkozz a fájdalommal, Josie! Élvezd, mert a fájdalom után
következik a gyönyör. Ezt adom neked, és még ennél sokkal többet.
Josie behunyta a szemét és hátrahajtotta a fejét, ragyogó szőke haja
aranyszínű selyemként borította be a hátát. Bele akart markolni a hajába,
durván hátrahúzni és keményen megbaszni őt. De még erre is lesz
alkalma. Most még elő kellett készítenie. Ellazítani, hogy élvezze a
helyzetet. Aztán majd együtt elvesztik a fejüket.
Bőségesen kent a síkosítóból az análdugóra és Josie fenekére is,
kitágítva és kívül-belül benedvesítve az ánuszát az ujjaival. Mikor már
biztos volt benne, hogy a lehető legkisebb erővel is bele tudja nyomni a
dugót, félredobta a síkosítót és visszaállt a combjai közé.
– Lélegezz mélyeket, bébi! Szép lassan fogom behelyezni, de segít, ha
közben nagy levegőt veszel és ellent nyomsz, mikor szólok.
– Rendben – suttogta Josie az izgalomtól fojtott hangon.
Behelyezte az ánuszába a dugó hegyét, majd elkezdte finoman betolni.
Josie halkan felnyögött, mire megállt, kihúzta, majd újra betolta, lassú,
dugó mozdulatokkal, miközben a záróizma kezdett kitágulni körülötte.
Perceken át játszott vele, érzékien izgatta, ki-be mozgatva a dugót,
minden döféssel egyre mélyebbre hatolva. Aztán benyúlt a túloldalról a
combjai közé és dörzsölni kezdte a csiklóját, miközben egyre
határozottabban és egyre mélyebbre hatolt benne.
– Ó, istenem! – kiáltott fel Josie.
– Túl sok?
– Nem! Olyan jó érzés, Ash! Ne hagyd abba!
Ash kuncogott. – Nem is állt szándékomban, bébi.
Finoman dörzsölte a csiklóját, teljesen megőrjítve Josie-t, mielőtt egy
mozdulattal teljesen belenyomta a dugót.
Josie felnyögött és hátrafeszítette a gerincét. A lábai remegtek és
zihálva kapkodta a levegőt.
– Lazíts, drágám – nyugtatta Ash. – Már bent is van! Csak lélegezz
mélyeket, és engedd el magad. Várok egy kicsit, hogy lehiggadj. Még
nem akarom, hogy elélvezz.
Josie lehajtotta a fejét a matracra és behunyta a szemét. A teste még
mindig rázkódott. Ash azt akarta, hogy élvezze. Csak ő volt fontos.
Persze ő maga is ugyanannyira élvezte a helyzetet, de ezt most mégis
csak Josie-ért csinálta. Azt akarta, hogy sikoltozzon a kéjtől, és az ő nevét
kiabálja közben.
Hátralépett, mire Josie azonnal felkapta a fejét és a szemével máris őt
kereste. Elmosolyodott és lehajolt, hogy megcsókolja a derekát, épp a
feneke fölött.
– Adj egy percet, bébi! Szeretném, ha a lehető legnagyobb gyönyört
élnéd át.
– Ha még ennél is nagyobb gyönyört éreznék, abba belehalnék! –
nyögte Josie.
Ash megint felnevetett, aztán a szekrényhez ment, hogy kivegye
belőle a skarlátvörös selyemszalagot. Akkor rendelte ezeket, mikor Josie
beköltözött hozzá. Mindenből vadonatújat akart, ami soha nem ért más
nőhöz.
Miután visszatért az ágyhoz, gyöngéden maga felé fordította Josie
arcát, hogy a szemébe nézhessen. Még mindig négykézláb állt, csak
kicsit szélesebb terpeszben, hogy enyhítse a dugó okozta nyomást. Az
arca kipirult, a szeme fátyolos volt a felizgultságtól. Meglepetten nézett
rá, mikor felemelte a selyemszalagot, hogy bekösse vele a szemét. Ash
épp csak egy pillanatra állt meg, hogy magyarázatot adjon neki.
– Be fogom kötni a szemed. Attól kiélesedik majd a többi érzéked.
Szeretném, ha teljesen rám bíznád magad, és bíznál abban, hogy
gyönyört fogok szerezni neked.
– Bízom benned – suttogta lágyan és csábítóan Josie.
Ash elégedetten mosolygott, aztán a szeme elé tette a selyemövet.
Hátul szorosan megkötötte, majd ellenőrizte, hogy teljesen fedi-e a
szemét, hogy ne lásson semmit.
– Most azt akarom, hogy feküdj a hátadra – utasította. – A lábadat
pedig tedd le az ágy szélére.
Miközben beszélt, segített neki a hátára feküdni, hogy pont úgy
helyezkedjen el, ahogy parancsolta. Josie hátradőlt, kényelmesen
belesüppedve a matracba. Enyhén duzzadt ajkai mosolyra húzódtak.
– Bárcsak látnád, amit én most – mondta Ash fojtott hangon. –
Kibaszottul gyönyörű vagy, Josie! Ahogy itt fekszel előttem... Bekötött
szemmel... A dugóval a fenekedben. .. Csak rám várva.
Letérdelt az ágy elé, hogy az arca pontosan egy vonalban legyen Josie
kitárt puncijával. Belenyalt a puncijába, fel egészen a csikójáig, élvezve,
ahogy az öle beleremeg a nyelve cirógatásába.
– Így nem fogom sokáig bírni, Ash! – mondta Josie elfúló hangon.
– De igen, fogod – felelte. – Akkor fogsz elélvezni, amikor én
mondom, addig nem.
Josie türelmetlenül felfortyant, mire elmosolyodott. Aztán lassan
nyalni kezdte a punciját, kiélvezve az ízét, mintha a legfinomabb
édességet majszolná.
Josie vonaglott alatta, a felsőteste felemelkedett a matracról, és
valahányszor újra hátradőlt, a dugó még mélyebbre csúszott fel a
fenekébe. Már közel járt ahhoz, hogy elélvezzen. De Ash jól ismerte a
testét. Ismerte a reakcióit, a közelgő orgazmusa jeleit. Ezért lassított,
hogy még egy kis ideig a határon tartsa.
 Josie türelmetlenül és elégedetlenkedve nyöszörgőit, amin újra
mosolyognia kellett.
– Csak ha én azt mondom, bébi. Addig nem mehetsz el.
– Kikészítesz! – zihálta Josie.
– Ó, még el se kezdtem – incselkedett Ash. – A végén már könyörögni
fogsz nekem a megkönnyebbülésért.
– Már most is könyörgök!
Erre még szélesebben mosolygott, és még jobban széttárta Josie
combjait. Aztán az éjjeliszekrényhez ment, hogy elővegye a fiókból a
mellbimbócsipeszeket, amit Josie persze nem láthatott. Fölé hajolt és
nyalni kezdte előbb az egyik, majd a másik mellbimbóját, míg hegyesen
nem álltak az izgalomtól.
Felváltva szívta és nyalta őket, olyan lassú és érzéki ritmusban, hogy
Josie eszét veszítse a vágytól és a felajzottságtól. Mikor mindkét
mellbimbót kellően felizgatta, még egyszer körözött rajtuk a nyelvével,
majd rátette az első csipeszt a meredek kis csúcsként kiemelkedő
bimbóra.
– Ó! – kiáltott fel Josie, mikor a csipesz megszorította a mellbimbóját.
– Ash?
– Lazíts, bébi! Nem foglak bántani. Te is tudod. Ez csak egy kis
fájdalom, hogy még jobban felizgassalak. Élvezni fogod!
Feltette a másik csipeszt is, majd hátradőlt, hogy megszemlélje a
művét.
Valójában Josie volt a műalkotás, akármilyen közhelyesen is hangzott.
Lélegzetelállítóan szép volt. A színes, virágos tetoválás végigfutott a
jobb oldalán. Tökéletesen tükrözte az egyéniségét, az egész lelkét. Ezt el
kellett ismernie, még úgy is, hogy sosem rajongott a tetoválásokért a
nőkön. Egyáltalán nem hozták lázba. De abban a pillanatban, hogy egy
pillantást vethetett Josie-éra, furdalni kezdte az oldalát a kíváncsiság.
Nem akármilyen tetoválás volt. Művészi alkotás. A személyisége
kivetülése. Tökéletesen illett hozzá. El se tudta volna képzelni nélküle.
– Teljesen lenyűgözöl, Josie! Olyan kedves, rendes, jó kislánynak
nézel ki a szép, szőke hajaddal, a gyönyörű kékeszöld szemeddel. De a
ruhád alatt ott az a tetoválás, ami azt üvölti, hogy rossz kislány vagy.
Tetszik. Nagyon tetszik!
Josie lágyan, ábrándosán elmosolyodott.
– Örülök, hogy tetszik.
 – Ó, nagyon is, bébi. Ez nem is kérdés. Minden tetszik benned.
Minden, amitől te te vagy.
Újra lenézett a csipeszekre, amelyek felállították Josie mellbimbóit,
aztán végigsimított a hasán, az ölén, majd a nedves szeméremajkain.
Készen állt a befogadására. Efelől semmi kétség sem volt. De nem akarta
túl hamar befejezni. Ki akarta élvezni az együttlétük minden percét és
gondoskodni róla, hogy mindkettőjük számára élvezetes legyen.
Végigsimított a farkán, odatartotta a hüvelybemenethez, és lenézett a
tulajdonára. „Az enyém” – gondolta. Josie az övé volt, teljes mértékben.
Sosem hitte, hogy valaha találkozik egy nővel, aki ennyire tökéletesen
megérti őt az ágyban.
Most pedig itt volt, és előtte feküdt, ráadásul olyan szép volt, hogy fájt
ránézni is. Nem tudott úgy rápillantani, hogy ne érzett volna erős szorítást
a mellkasában. Tudta, felismerte, hogy Josie számára az igazi. És
mostantól fogva sosem néz vissza. Soha semmit sem fog bánni.
Felemelte Josie térdeit, aztán szétnyitotta a combjait, kitárva maga
előtt az ölét. A dugó mélyen benne volt a fenekében. ő pedig készen állt
arra, hogy elmerüljön szűk hüvelyében.
A homlokán gyöngyözött az izzadság. Összeszorította a fogát,
miközben betolta a makkját a nedves, bársonyos szeméremajkak közé. A
mindenségit, sokkal szűkebb volt, mint korábban. Az análdugó miatt
egészen pici lett a hüvelye nyílása. Nem lesz egyszerű bejutni, de
kibaszottul mennyei érzés lesz benne lenni.
Betolta a makkját, és a szeme fennakadt, olyan finom, szoros volt
belül. Josie hangosan felnyögött, a karjai felemelkedtek az ágyról, mintha
nem tudna mit kezdeni velük.
Ő viszont tudta, mit kezdjen velük. A gondolat, hogy ne csak a szemét
kösse be, de a kezeit is összekötözze, izgatta a fantáziáját. Már az is,
ahogy elképzelte a látványt, ahogy maga előtt látja, ahogy tökéletesen
kiszolgáltatott és teljesen a hatalmában van. Igen, ez nagyon is izgatta.
Kihúzta a farkát, mire Josie panaszosan nyöszörgött. Csitítóan
megsimogatta a combját, és már közben tovább is képzelte, hogy fogja
megkötözni. Pompás lesz. Megkötözi a kezét és a lábát is. Hihetetlenül
széles terpeszben, és úgy rögzíti. Csak az ágy széléhez kellett közelebb
vinnie, bogy kikötözhesse a bokáit az ágyvégekhez.
– Csak még egy perc, bébi! – mondta. A hangja nyersebben csengett,
mint szerette volna. – Ki foglak kötözni.
 Josie nagyot nyelt, de nem szólt egy szót se. A mellkasa
megemelkedett mély lélegzetvételeitől. De pontosan tudta, hogy ez
ugyanannyira felizgatja, amennyire őt is.
Elővette a kötelet a szekrényből és visszament az ágyhoz. Felsegítette
Josie-t, az ágy közepére fektette, aztán mérlegelte a lehetőségeit.
A feje főié emelte a két karját, összefogta őket, és jó szorosan
megkötözte a csuklóknál. Aztán áthúzta a kötelet az ágy fejtámláján,
majd az ágy végéhez ment és megfeszítette, hogy Josie karjai kinyújtva
hátrafeszüljenek, de arra vigyázott, nehogy túlságosan megerőltesse a
vállát.
Miután tökéletesnek találta a kötést, az ágy végéhez vitte a kötelet, és
közben gyöngéden végigsimított az egész testén. Élvezettel cirógatta a
domborulatait, szép, lapos hasát, a csípője izgató vonalát. De ezúttal nem
érzékien érintette meg, ami bosszantotta is Josie-t, erre következtetett a
halk morgásából. Megint elmosolyodott. Ez így lesz tökéletes. Nem
sietett sehová. Ki akarta élvezni a látványt is, ahogy ott fekszik előtte
kikötözve, aztán addig baszni, míg mindketten elvesztik a fejüket.
Gyöngéden felemelte az egyik bokáját, körbetekerte a kötéllel, aztán
kinyújtotta a lábát, hogy az ágy végéhez kötözze. Most is ellenőrizte a
kötelet, hogy elég feszesen tartsa, de nehogy túlságosan kinyújtsa, vagy
fájdalmat okozzon neki.
Mire a másik bokájához ért, Josie teste már remegett a keze alatt.
Egyre gyorsabban vette a levegőt és a bőrén izzadságcseppek csillogtak.
– Ash?
Megállt egy pillanatra, miközben a bokáját a másik ágyvéghez
kötözte.
– Igen, drágám?
– Felejtsd el, amit arról mondtam, hogy nem tudok csiklóizgatás
nélkül elélvezni – mondta erőtlenül. – Azt hiszem, most anélkül is menni
fog!
Ash felnevetett és lehajolt, hogy megcsókolja a combja belső oldalát.
– Nana, bébi! Addig nem, amíg én nem engedem. Nem fogsz magamra
hagyni.
Josie felsóhajtott és behunyta a szemét. Összeszorította az ajkait,
miközben harcolni próbált az egyre hódítóbb vággyal.
Ash hátralépett, hogy szemügyre vegye az alkotását.
– Gyönyörű! – suttogta. – Fogalmad sincs, mennyire be vagyok most
indulva, Josie. Bárcsak látnád magadat így. Sosem láttam még ennél
szebbet, mint téged, kikötözve az ágyamon, szélesre tárt combokkal.
Valóságos kéjmámor lesz így megbaszni téged.
– Kérlek, Ash! Könyörgök! Kérlek, szükségem van rád!
Megmondta előre Josie-nak, hogy könyörögni fog, de nem vágyott rá,
hogy esedezni hallja. Kényeztetni akarta, viszonozni mindazt a gyönyört,
amit adott neki.
Becsúsztatta a két kezét Josie feneke alá és felemelte, amennyire a
kötelek engedték. Simogatta és finoman gyúrta a popsiját, miközben
elhelyezkedett a combjai közt, hogy birtokba vegye.
Betette a farkát a hüvelybemenethez, és csak egy kicsit tolta be, hogy
érezze, mennyire szűk. Felhördült a kéjtől, mire Josie hüvelye
összehúzódott, ráfeszülve a farkára.
– Eszméletlenül szűk vagy! – mondta fojtott hangon. – Azt akarom,
hogy élvezd, bébi. Ilyen lenne, ha egyszerre két farok állna benned.
– Csodálatos! – zihálta Josie. – Még, Ash! Kérlek, mielőtt megőrülök!
Ash erre erősebben beledöfte a farkát, miközben Josie teste keményen
ellenállt a behatolásnak. Az análdugótól fájdalmasan szűk lett a hüvelye.
De pont ezt élvezte, mert az éles fájdalom után elképzelhetetlen gyönyör
várta. Leizzadt, miközben erővel próbálta megtartani az önuralmát.
Lassan siklott egyre beljebb, egyre mélyebbre hatolva a szűk járatban.
– Már nem bírom tovább, Ash! – sikoltott fel Josie. – Ó, istenem, Ash!
El fogok élvezni!
Ash megállt, megragadta a combjait és belemélyesztette az ujjait a
húsába. – De igenis bírod, bébi! Ez még csak a kezdet. Várj rám! Együtt
fogunk elmenni.
Lenézett a farkára, és összerezzent, mikor látta, hogy még csak félig
hatolt be. Kijjebb húzta a farkát, aztán az egyik kezével lenyúlt, hogy a
hüvelykujjával megkeresse Josie csiklóját a nedves szeméremajkak
között.
– Kemény leszek, bébi. Nem fogom sokáig bírni és te sem. Élvezz el
velem együtt, most! Durván meg foglak baszni. Fájni fog. De kibaszottul
finom lesz.
Josie felnyögött, az egész teste megfeszült. – Akarom, hogy fájjon,
Ash! Vágyom rá. Szükségem van rá. Rád van szükségem.
Lágy késelésétől Ash végleg elvesztette a fejét. Rányomta a
hüvelykujját a csiklójára, és elszántan beledöfte a farkát, hogy ezúttal
tövig nyomja.
Josie felsikoltott, a hüvelye összehúzódott a farka körül. Hirtelen
elárasztotta a nedvesség. Hihetetlenül forró és bársonyos volt. Kemény és
gyors lökésekkel baszni kezdte. A hüvelye lassan kitágult, és végre
teljesen befogadta. De nem állt meg, hogy kiélvezze, ahogy teljesen
elmerül forró, lágy ölében. Túl közel volt ahhoz, hogy elmenjen. Josie is
túl közel volt. Már nem volt megállás.
A csípője minden lökésnél nekiütközött Josie fenekének. Egész
testében rázkódott alatta. A végtagjai megfeszítették a kötelet, a
felsőteste felemelkedett az ágyról.
Még mélyebben, még keményebben dugta. A világ elhomályosult
előtte. A fülében visszhangoztak Josie nyögései.
– Élvezz el, most! – hörögte.
Josie kiáltása megremegtette a levegőt a szobában. Hangosan és
erősen felsikoltott, miközben a hüvelye megfeszült, majd lüktetni kezdett
a farka körül. Ashnek éles és fájdalmas orgazmusa volt, a golyói
telítődtek, aztán végigfutott a farkában és kirobbant a makkjából az ondó.
Végtelen sugárban ömlött belőle, kicsordult Josie punciján és az ágyra is
lecsöppent belőle.
Újra belehatolt, közben a hüvelykujjával dörzsölve a csiklóját, mire
Josie megint felsikoltott. Aztán kihúzta belőle lüktető farkát és marokra
fogta. Kiverte belőle az utolsó cseppeket is Josie puncijára és a hasára.
Az ondója ráfröccsent Josie bőrére, megjelölve a tulajdonát. Sűrű,
fehér patakokban ömlött, elárasztva az ölét.
Josie szipogott. Ash dobhártyájában dübörgőtt a vér. Aztán újra
belecsúsztatta a farkát, mert már nem bírta tovább a testén kívül.
Mozdulatlanul feküdt rajta, élvezve az utolsó kilövelléseket. Behunyta a
szemét és lassan elnehezedett a teste, miközben még zihálva kapkodta a
levegőt.
Még soha nem volt ilyen elementáris orgazmusa. Még soha nem
érezte ezt, mintha belülről kifordították volna, teljesen lemeztelenítve a
lelkét. Ott feküdt Josie-n, az ondója melegen ragasztotta össze a bőrüket.
Aztán megcsókolta a melle alatt.
– Teljesen kifacsarsz engem, Josie – mormolta. – Tökéletesen és
végzetesen kifacsarsz.
 huszadik fejezet

Mikor Josie megpillantotta az éttermet, ahová Ash vitte, hogy

találkozzanak a barátaival, a gyomra görcsbe rándult. Ebbe az étterembe
járt Michael is rendszeresen. Ez volt a törzshelye, és őt is többször
elhozta ide.
De elhessegette magától a kellemetlen érzést, odabújt Ash oldalához,
ő pedig szorosan átölelte, amikor bementek. Ha összefut Michaellel,
márpedig ez valószínűsíthető volt, mivel minden vasárnap este itt
vacsorázott, akkor sincs semmi szégyellnivalója. Különösen amiatt nem
kell zavarban lennie, hogy Michael rátámadt. Azt sem szégyellte, hogy
Ashsel van, akármilyen gyorsan is jött össze vele, miután szakított
Michaellel.
– Valami baj van? – kérdezte halkan Ash, miközben az asztalukhoz
kísérték őket.
Josie megrázta a fejét és szélesen elmosolyodott.
– Ugye nem izgulsz? Lazíts, drágám! Imádni fognak.
Ezúttal már kevésbé erőltetetten mosolygott. – Nem izgulok, Ash.
Komolyan!
Ash az oldalához szorította. – Akkor jó! Szeretném, ha jól éreznéd
magad.
Mikor odaértek az asztalukhoz, amely az egyik félreeső sarokban volt,
hogy ne zavarja őket a többi vendég, Josie látta, hogy Ash barátai már ott
voltak.
A szeme is káprázott, mikor megpillantotta a két férfit, akik eddig az
asztalnál ültek, most pedig felálltak a helyükről, hogy üdvözöljék őket.
Szívdöglesztően jóképűek voltak. Külön-külön is, együtt meg egyenesen
a gazdag, arrogáns és gyilkosán vonzó típus kvintesszenciája.
Észre se vette az asztalnál ülő két nőt, hiszen nőből volt, hogyan is
figyelhetett volna másra, mint a három szuper alfa-hím triumvirátusára?
– Josie, szeretném neked bemutatni a legjobb barátaimat és
üzlettársaimat, Gabe Hamiltont és Jace Crestwellt.
Gabe ekkor előrelépett, kemény arcvonásai egy pillanatra ellágyultak
széles mosolyától. Kinyújtotta a kezét, és Josie beleremegett, mikor a
bőrük összeért.
– Nagyon örülök, hogy megismerhedek, Josie – mondta Gabe mély,
dörmögő hangon, amiből áradt a szexualitás. – Már vártam, hogy
találkozzunk.
– Én is örülök, hogy megismerhetlek – felelte halkan Josie.
Jace-hez fordult és nagyot nyelt. Ez a férfi Ash tökéletes ellentéte volt.
Sötét hajú és visszahúzódó, míg Ash szőke és kevésbé visszafogott, de
tudta, hogy a külső gyakran megtévesztő. Ash könnyed, laza stílusa épp
az ellentétét sugallta annak, amilyen a személyisége volt valójában.
Igazából nagyon is szigorú és komoly volt. Legalábbis vele.
Jace lehajolt és adott neki két puszit, aztán elmosolyodott, amitől
sötétbarna szemei melegen, barátságosan csillogtak.
– Sokat hallottam már rólad, Josie. Örülök, hogy Ash egy kis időre
kiengedett a lakásából, hogy végre velünk is találkozz.
Josie felnevetett és egy kissé ellazult. A két nő felé fordult, akikre
most már iszonyatosan kíváncsi volt. Ha sikerült két olyan férfi szívét
rabul ejteniük, mint Gabe és Jace, csakis különleges nők lehettek.
Márpedig Ash szerint a barátai valósággal rajongtak értük. Fülig
szerelmesek voltak beléjük. Ö is ezt akarta. Vágyott rá. Ashsel. És ha
hihetett a szavának, akkor már jó úton haladtak efelé. Még mindig
megdöbbentette, hogy ilyen gyorsan megesett ez az egész, de hát Ash
elmesélte neki, hogy a barátaival is pontosan ugyanígy történt. Innen
nézve talán nem is volt annyira elképzelheteden, hogy ilyen rövid idő
alatt komolyra forduljon a kapcsolatuk.
– Drágám, szeretnélek bemutatni két nagyon különleges nőnek,
Miának és Bethanynek. Mia most ment férjhez, de biztos vagyok benne,
hogy ha Jace akarata érvényesül, Bethany sem marad le sokáig.
– Ez így is lesz! – vágta rá Jace.
– Szia, Josie! – köszöntötte Mia barátságos mosollyal. Ash korábban
említette, hogy ő Jace húga, és már ő is felfedezte köztük a hasonlóságot.
– Szia! – felelte. – Nagyon örülök, hogy mindkettőtöket
megismerhetlek.
– Szia, Josie! – szólt Bethany, nem kevésbé barátságosan mosolyogva,
mint Mia, mégis nyilvánvaló volt, hogy ő sokkal visszahúzódóbb és
félénkebb.
Felidézett magában mindent, amit Ash mesélt neki róla, és fürkészőn
nézte. Arra gondolt hogy ez a nő, aki mellé Jace épp visszaült, mennyit
szenvedett, és milyen nehéz sorsa volt a múltban.
És persze ott volt az a tény is, hogy lefeküdt Ashsel. Ashsel és
Jace-szel. Josie nem tudta eldönteni, hogy mire féltékenyebb - arra, hogy
Ash megdugta, vagy hogy Bethany egyszerre feküdt le két ilyen
hihetetlenül vonzó alfa-hímmel. Egyértelműen inkább az utóbbira volt.
– Szia, Bethany! – köszönt neki kedvesen. – Sokat hallottam már
rólad. Mindannyian nagyon fontosak vagytok Ashnek. A családjának tart
benneteket. Már alig vártam, hogy találkozhassak veletek.
Ash odakísérte a Gabe melletti székhez, szemben Bethanyvel és
Miával.
– Tényleg a családunkhoz tartozik – jelentette ki határozottan Jace. –
Mi pedig az ő családja vagyunk. Teljes mértékben.
– Szerintem csodás, hogy ilyen lojális barátai vannak – jegyezte meg
Josie lágyan.
– Josie, Ash azt mesélte rólad, hogy festőművész vagy – szólalt meg
Jace, miután mindannyian leültek. – És ékszereket is tervezel.
Josie némán bólintott, mert hirtelen zavarba jött attól, hogy ő a
társalgás témája.
– Kivételes művész! – mondta Ash. – A képei csodálatosak!
Josie meglepetten fordult felé. – De hiszen nem is láttad őket. Vagyis
nem láttál belőlük sokat. Eddig legalábbis nem.
Ash egy pillanatig feszengett, aztán elmosolyodott. – Láttam azt, amin
most dolgozol. Nagyon jó kép.
Josie arcát elöntötte a forróság, és érezte, hogy elpirult. Amin épp
most dolgozott, egy picit még erotikusabb volt a korábbi képeinél. De
csakis Ashnek készült.
– Te tervezted a nyakláncot is, amit viselsz? – kérdezte Mia
előrehajolva, csodálattal nézve Josie nyakörvét. – Gyönyörű!
Most pirult csak el igazán. Pontosan tudta, hogy ez történt. Ash az
asztal alatt megszorította a kezét, mire legyőzte a zavarát. Ez fontos volt.
Arról szólt, amit Ash magyarázott neki a nyakörvről. Hogy soha ne
szégyellje senki előtt, hogy az övé.
– Nem – felelte lágyan. – Ash csináltatta nekem. Az ő ajándéka.
Mia szeme tágra nyílt, látszott rajta, hogy érti. Ezért nem is kérdezett
többet, hanem diszkréten csendben maradt.
Josie pillantása ekkor Bethany nyakláncára esett. Abban a pillanatban
odakapott a kezével, mikor Mia megjegyzést tett az övére. Nyilvánvalóan
az is nyakörv, amit Jace adott neki. Vajon Ash minden barátjának
hasonló szexuális fétisei voltak? Azt rögtön látta, hogy Jace és Gabe is
domináns férfiak. Egyértelmű volt abból, ahogyan Miára és Bethanyre
néztek. Sugárzott a testbeszédükből. Kifejezetten védelmezőn
viselkedtek, pedig csak egy nyilvános étteremben voltak.
Talán más nem venné észre, de neki feltűnt. Apró jelekből is olvasott,
hiszen ő is erre volt kihegyezve. A dominanciára vágyott, azt kereste a
férfiakban. Ahogyan Ashnek, Gabe-nek és Jace-nek is erre volt szüksége.
Tengernyi kérdése volt, amelyeket szívesen feltett volna Miának és
Bethanynek, de visszafogta magát. Nem akart kotnyelesnek tűnni, és a
párkapcsolataik részletei felől kíváncsiskodni, ahogy ő sem szerette
volna, ha a többiek beleütik az orrukat Ash és az ő dolgába. Ettől még
persze furdalta a kíváncsiság. Talán idővel, ha barátnők lesznek, majd
lazábban tudnak beszélgetni ezekről a témákról egymással. Abban
azonban biztos volt, hogy sosem akarja kifaggatni Bethanyt az édes
hármasukról Ashsel és Jace-szel. Az már neki is túl sok információ lett
volna.
Gabe és Jace leplezetlen érdeklődéssel figyelték. Épp olyan
kíváncsiak voltak rá, amennyire ő is rájuk. Ha jól ismerték Asht,
márpedig állítólag nagyon közel álltak egymáshoz, akkor pontosan
tudták, hogy milyen kapcsolatra vágyik, és hogy abban ő az alávetett.
De ha azt hitte, hogy emiatt kevesebbet ér a szemükben, vagy lenézik,
akkor tévedett. Kizárólag kíváncsiság volt részűkről. Aggódtak a
barátjukért, és nyilván azt is mérlegelték, hogy ő-e a megfelelő partner
számára.
Asht említette, hogy kezdetben nem tartotta jó választásnak Bethanyt
Jace-nek, és ezt nyíltan ki is mondta. Talán a barátai most épp ezt
gondolták róla?
Nem akarta, hogy méltatlannak találják. Még nem is ismerték, és nem
szerette volna, ha csak a külseje alapján formálnak véleményt róla.
– Szívesen megnézném a képeidet egyszer – mondta neki Gabe. – Azt
hiszem, jót tenne az irodánknak egy kis dizájnfrissítés. Csak dög unalmas
absztrakt képeink vannak. Volna kedved egyszer eljönni és megnézni,
hogy mit tudnál kezdeni a falakkal?
Josie elmosolyodott. – Természetesen! Örülnék neki! De előre szólok,
hogy a festményeim nagyon színesek. Nem szeretem a sötét, nyomasztó
képeket. Csakis az élénk színeket. Az izgalmas témákat. Ezek pedig
aligha illenének egy üzleties környezetbe.
Ash köhintett, mert a torkán akadt a nevetés.
Jace felvonta a szemöldökét. – Valóban? Mesélj csak! Min dolgozol
most?
– Felejtsd el, hogy valaha is megnézheted, amin most dolgozik! –
jelentette ki Ash elszántan. – Azt csakis én láthatom. De minden mást
megnézhetsz, amit Josie szeretne megmutatni neked.
– Most már nagyon kíváncsi vagyok! – kiáltott fel Mia. – Miről beszél,
Josie?
Josie megköszörülte a torkát, mert iszonyú zavarba jött, hogy ilyen
helyzetbe hozta magát. De sajnos a szája megint gyorsabban járt az
eszénél.
– Hát szóval, mondjuk, hogy a képeim erotikusak – mondta elpirulva.
– Magamról mintáztam őket. De csak mert nem akadt, aki modellt álljon
hozzájuk.
– Ó! – szólt közbe Bethany nevető szemekkel. – Akkor már értem,
Ash miért nem engedi, hogy másoknak megmutasd.
– Ez így van jól! – mormolta Ash. – Senki más nem láthatja őket, csak
én!
De valaki más látta őket. Vagy legalábbis a Mr. Downinghoz vitteket.
Eladta az összes képét, és azokat is, amiket azóta cipelt be. Azon
töprengett, vajon zavarja-e Asht, hogy a képei egy ismereden személy
tulajdonába kerültek. Most azt kívánta, bárcsak ne vitte volna őket a
galériába, és Ashé lehetne az összes.
– Josie, hétvégén csajos estét tervezünk a lányokkal, és szeretnénk, ha
te is eljönnél! – szólt neki Mia.
Gabe és Jace erre felmordult, Ash pedig elvigyorodott.
– Mi a felháborodás oka? - kérdezte tőle Josie.
Ash felnevetett. – Azok alapján, amiket eddig az ilyen estékről
meséltek, szerintem remek ödet, hogy te is velük menj. De nagyon
csalódott leszek, ha nem becsípve jössz haza, szexis ruhában és dögös
magassarkúban. Azóta ezzel kínoznak, hogy legutóbb kimenőn voltak a
lányok. De most, hogy én is részese lehetek az eseménynek, már alig
várom, hogy megtörténjen.
Josie tanácstalanul nézett körbe.
Gabe kuncogott. – Csak annyit mondok, hogy ha a lányok bulizni
mennek, alaposan a pohár fenekére néznek, remekül szórakoznak, aztán
mikor hazajönnek, kihasználnak bennünket, szegény férfiakat.
Bethany felhorkant. – Mintha te nem élveznéd!
– Azt egy szóval sem mondta, bébi! – szólt közbe Jace derűs hangon.
De az arckifejezése és a szeme árulkodó volt. Félteérthetetlenül izzani
kezdett a pillantása, ahogy Bethanyre nézett.
– Akkor nem bánnád, ha elmennék? – suttogta Josie Ashnek úgy, hogy
a többiek is hallották.
Ash eddig az asztal alatt összekulcsolta az ujjait az övével, de ekkor
elengedte a kezét és átkarolta, olyan közel húzva magához, hogy a székük
összeütközött, és Josie csaknem az ölében kötött ki.
Nyilvánvalóan nem a levegőbe beszélt, mikor azt mondta, hogy
mindig meg akarja érinteni, közel akar lenni hozzá, és nem érdekli, ki
látja.
– Ó, én teljes mértékben benne vagyok! – felelte. – Ha én is azt
kapom, mint ők, amikor a barátnőik elmennek szórakozni és leisszák
magukat, akkor mindenképp támogatom. Még ruhát és cipőt is veszek
neked az alkalomra.
Josie halkan nevetett. – Szóval ehhez új ruha és cipő is szükséges?
– Egyértelműen!
– Nem iszom sokat, ahogy már mondtam neked, de ezúttal talán
kivételt tehetek.
Ash csillogó szemmel nézett rá. – Tégy kivételt! Gondoskodom róla,
hogy ne bánd meg.
Ez után ártalmatlan témákról beszélgettek. A társalgás jórészt Gabe és
Mia nászútjáról folyt, Mia elmesélte a párizsi kiruccanásukat. Miután
megvacsoráztak, és már a desszertlapot böngészték, Josie elnézést kért,
hogy ki kell mennie.
Mia és Bethany is felpattant a helyéről, így végül hárman együtt
indultak a női mosdóba. Josie végzett elsőként, és kint várt a többiekre.
Hallotta az ajtót kinyílni a háta mögött, mire megfordult, és leesett az álla
a döbbenettől, mikor megpillantotta Michaelt kijönni a férfimosdóból,
amely a női szomszédságában volt.
Pokolian festett!
Egy pillanatra találkozott a tekintetük, aztán Michael gyorsan
elfordította a fejét.
– Michael? – suttogta. – Mi az ördög történt veled?
Egy másodpercre mintha félelmet látott volna felvillanni a
tekintetében. De sebes léptekkel elrohant, ő pedig túlságosan döbbent
volt ahhoz, hogy mást is tegyen, mint némán bámuljon utána.
Nem volt olyan négyzetcentiméternyi hely az arcán, ami ne lett volna
összetörve. Szörnyen nézett ki. A szája felrepedt, a szeme feldagadt.
– Josie?
Megfordult és látta, hogy Mia és Bethany már ott álltak mögötte, és
aggódó arccal figyelték.
– Ismered azt a férfit? – kérdezte Mia. – Minden rendben van?
– Igen, ismerem – mormolta. – És minden rendben. Menjünk vissza az
asztalunkhoz. Biztos vagyok benne, hogy már kihozták a desszertet.
Míg visszasétáltak a helyükre, Josie agyában kavarogtak a
gondolatok. Nem tudta kiverni a fejéből Michael arcát, sem azt, ahogy
hanyatt-homlok elmenekült előle. Nem értette a pillantásában elkapott
félelmet. Miért is félne épp tőle?
Ash éles szemmel nézte, miután leült. Semmi sem kerülte el a
figyelmét, és szúrós tekintettel kémlelte, aztán Miát és Bethanyt is, arra
gondolva, hogy talán ők mondhattak neki valamit, ami elszomorította.
– Mi a baj? – vonta kérdőre. – Egészen elsápadtál! Történt valami?
– Ne itt – suttogta válaszul.
Ash erre szó nélkül felállt és a kezét nyújtotta felé. Josie
megrökönyödve követte, miközben szabályosan kivontatta az udvarra, a
szökőkút elé. Ott megállt, magához húzta, a tenyerébe vette az arcát és
szigorúan nézett le rá.
– Mondd el, mi történt! – szólította fel határozottan. – Mia vagy
Bethany mondtak valamit, amivel megbántottak?
Josie a fejét razta, melyben még mindig káosz uralkodott, Nem tudta
elhallgattatni magában a belső hangot, amely egy szörnyű balsejtelmet
ismételgetett, noha már a feltételezés is nevetséges volt. Vagy mégsem?
– Láttam Michaelt – bukott ki belőle.
Ash arca eltorzult a dühtől, a szeme szikrákat hányt. – Micsoda?
Mondott neked valamit? Idáig követett az a szemétláda? Miért nem jöttél
hozzám azon nyomban, Josie?
Feltartotta a kezét, hogy leállítsa a kérdések áradatát. – Ez a kedvenc
étterme. Mi is gyakran jártunk ide. És vasárnaponként mindig itt
vacsorázik. Akkor lettem volna jobban meglepve, ha nem futok össze
vele.
Ash hangosan káromkodott. – Szólnod kellett volna, Josie! Akkor
valahol máshol vacsorázunk!
Josie nagyot nyelt és felnézett rá. – Iszonyatosan festett, Ash! Úgy
nézett ki, mint akit péppé vertek.
– Tényleg? Ez nem is történhetett volna nála méltóbb férfival. Talán
ezután már nem fog kezet emelni egyeden nőre sem.
– Árulj el nekem valamit, Ash! Van valami közöd ahhoz, hogy így
ellátták a baját?
Josie csak erre tudott gondolni. A kérdés azóta motoszkált a fejében,
hogy megpillantotta Michaelt. Emlékezett Ash elszánt kijelentésére,
hogy el fogja intézni. Hogy többé már nem kell majd Michael miatt
aggódnia. Akkor azt hitte, Ash csak meg akarja nyugtatni. Hogy csak
dühében mondta ezeket. Mindenkivel előfordul, hogy ilyesmi kiszalad a
száján. Ez még nem jelenti azt, hogy meg is teszi!
Ash szeme megvillant, aztán egyenesen, őszintén a szebbe nézett, az
ajkai elkeskenyedtek.
– Nem fogok hazudni neked, Josie. Ezért légy óvatos, mit kérdezel.
– Ó, istenem, te voltál! – suttogta. – Jesszusom, Ash! Mit tettél?
Hogyan voltál képes erre? És miért?
– Komolyan azt kérdezed, miért? – csattant fel Ash. – A fenébe is,
Josie! Hiszen kezet emelt rád! Az a rohadék feltörölte veled a padlót!
Szerinted ez nem elegendő ok arra, hogy gondoskodjak róla, hogy többé
ne tehessen ilyesmit?
Josie arcából kiszaladt az utolsó csepp vér is. Szédülni kezdett, a lábai
összerogytak. Ash megint káromkodott, utánakapott és szorosan
magához ölelte. Felemelte az állát, és hátrasimította a haját.
– Az én kezembe helyezted a biztonságodat, Josie. Én pedig ezt nem
veszem félvállról. És mikor megbíztál bennem és alávetetted magad
nekem, azzal feljogosítottál arra, hogy elintézzek minden olyasmit, ami
fenyegetést jelent számodra. Ezzel együtt kell élned. Fogadd el. Mert ez
nem fog elmúlni. Nem fogok habozni, hogy újra megtegyem, ha valaha is
fenyegetés ér téged.
– Jesszusom, Ash! Nem tehetsz ilyesmit. Mi van, ha feljelentést tett a
rendőrségen? Letartóztathatnak. Az isten szerelmére, börtönbe is
zárhatnak!
Ash arca ellágyult. – Ez nem történhet meg.
– Honnan tudod? – kérdezte kétségbeesetten Josie.
– Mert gondoskodtam róla. Elég, ha ennyit tudsz. Már nem jelenthet
veszélyt rád, bébi. Bárcsak szóltál volna előre, hogy itt jó eséllyel
összefuthatunk vele. Egy percig sem maradtam volna. Azt akarom, hogy
felejtsd el, ami történt, és felejtsd el őt is.
– Mégis hogyan töröljem ki a fejemből azt, hogy így láttam? Arról
nem is szólva, hogy le sem fogom tudni hunyni a szemem éjjel, mert azon
fogok idegeskedni, hogy beállít a rendőrség és letartóztatnak. Ash, ezt
tönkreteheti az egész hátralévő életed! Nem ér meg ennyit. Semmi sem ér
meg ennyit.
– Ebben tévedsz – mormolta Ash. – A tudat, hogy gondoskodtam róla,
hogy az a szemétláda soha többé ne merészkedjen a közeledbe, mindent
megér. Ezen nem fogok vitázni veled, Josie. Az én döntésem volt. És az
én szabályaim szerint játszunk. Ezt kezdettől fogva tudod. A szabályok
pedig nem változnak meg attól, ha úgy döntesz, hogy valami nem tetszik.
– De azt mondtad...
– Mit mondtam, bébi?
Josie nagy levegőt vett, majd hosszan kifújta. – Azt mondtad, nem így
működik. Hogy van választásom. Hogy nem tennél olyasmit, amit én
nem akarok.
Ash türelmesen sóhajtott és áthatón nézett a szemébe. – Kicsim, ez
már megtörtént. Azért nem adhatok neked választási lehetőséget, mert én
már elintéztem a dolgot. És nem fogok bocsánatot kérni tőled azért, mert
előzőleg nem beszéltem meg veled. Ez az én kizárólagos döntésem volt.
Hozzám tartozol. Már a legelején elmagyaráztam neked, hogy ezt nagyon
komolyan veszem. Ami azt jelenti, hogy mindentől védelmezlek.
Mindent megteszek azért, hogy gondoskodjak a biztonságodról és a
kényelmedről.
– Megtudtam volna valaha is, ha nem futok itt össze vele? – suttogta
Josie.
Ash határozottan megrázta a fejét, kétséget sem hagyva afelől, hogy
komolyan gondolja. Rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel nézett rá.
– Nem. Nem akartam, hogy valaha is tudomást szerezz erről, vagy
aggódnod kelljen emiatt. Amiatt vagyok dühös, hogy egyáltalán látnod
kellett.
Josie behunyta a szemét és megrázta a fejét, próbálva elhallgattatni a
vészcsengőt a fülében. Ez kész őrület volt! Ash hatalmas kockázatot
vállalt. Miatta. Olyasmit tett, amire soha nem is kérte volna. El se tudta
képzelni, hogy megkérje ilyesmire. Mégis hogy lehetett ennyire biztos
abban, hogy nem üt vissza rá ez az egész? Mintha csakis az izgatta volna,
hogy összefutott Michaellel. Egyértelműen nem akarta, hogy valaha is
tudomást szerezzen erről, ő pedig nem tudta, hogyan is viszonyuljon a
történtekhez.
Eszébe jutott a mondás, hogy a tudatlanság boldogság. Tökéletesen
illett rá. Bárcsak soha ne tudta volna meg! Talán akkor ez nem is
nyomasztaná. És most nem kételkedne abban a férfiban, akinek nagyon
komolyan elkötelezte magát.
– Josie, túlbonyolítod ezt a dolgot – nyugtatta lágyan Ash. – Ezért sem
akartam, hogy valaha tudomást szerezz róla. Semmi jó nem sül ki abból,
ha ezen idegesíted és aggasztod magad. És ha ez kérdésessé teszi a
kapcsolatunkat számodra, akkor csak annyit mondhatok, hogy végig
őszinte voltam veled. Egyenes. Sosem titkoltam előtted, milyen ember
vagyok. És már a legelején megmondtam, hogy én irányítok. Az enyém
vagy. Védelmezlek. Gondoskodom rólad. És garantálom, hogy soha
többé semmi baj ne érhessen. Nem szeretném, hogy ezen emészd magad.
Megtennéd értem?
Nagy levegőt vett, Ash pedig feszülten figyelte, a válaszára várva. Ez
komoly döntés volt. Gyakorlatilag arra kérte, hogy lépjen túl ezen és
felejtse el az egészet. Ne is gondoljon rá többet. Csak bízzon meg benne.
Ezek egytől egyig súlyos kérések voltak. Eddig azt gondolta Ashről,
hogy üzletember. Egy gazdag, befolyásos vállalkozó. Soha egy percig
sem feltételezte, hogy sötét ügyletei lennének, vagy képes lenne
fizikailag bántalmazni valakit, aki ártott annak, amit a tulajdonának
gondolt. Pedig ennek nem kellett volna meglepnie, és talán épp ez
nyugtalanította a leginkább. Az, hogy nem is döbbent meg annyira, mint
kellett volna. Ez megmagyarázná, miért csak színlelte a felháborodást és
az összes helytelenítő reakcióját. Valójában nem is akadt ki annyira, mint
ebben a helyzetben elvárt lett volna.
– Josie? – sürgette Ash halkan. – Várom a válaszodat, bébi.
– Igen – felelte. – Meg tudom tenni érted, Ash.
Ash erre magához ölelte és megcsókolta a homlokát, ő pedig behunyta
a szemét és elgyöngült erős karjaiban.
– Ez megijeszt engem, Ash. Nem azért, amiért hiszed, és talán épp
emiatt van bűntudatom. Nem az ijeszt meg, hogy olyan ember vagy, aki
képes laposra verni valakit. Attól nem félek, hogy engem is bántanál. Az
a gondolat tölt el félelemmel, hogy elveszíthetlek. Hogy esetleg börtönbe
kerülsz, amiért engem védelmeztél. Ezt nem akarom. Soha nem akarom
átélni.
Ash elmosolyodott és lehajolt, hogy megcsókolja.
– Miattam ne aggódj, drágám! Mindent kézben tartok. Nem csak
hirtelen haragomban támadtam rá, hogy szétrúgjam a seggét. Ezt nem
azért mondom, hogy még jobban rád hozzam a frászt, csak nem
szeretném, ha emiatt aggódnál. A ma este után nem beszélünk róla
többet. Nem hozzuk fel többé. De alaposan átgondolt és kidolgozott
tervet hajtottam végre. Van alibim, és figyelmeztettem Michaelt, milyen
következményekkel jár, ha még egyszer a közeledbe mer menni vagy a
rendőrséghez fordul. Nem hiszem, hogy bármelyik megtörténne. Nagyon
világosan a tudtára adtam.
Josie a mellkasához nyomta a homlokát, a feje teteje Ash állát súrolta.
– Jól van – suttogta. – Nem fogok ezen gondolkodni, és nem
beszélünk róla többet.
 huszonegyedik fejezet

Josie Ash előtt lépett be a lakásba, miután kinyílt a lift ajtaja. A hazaúton
végig csendben voltak. Elfogyasztották a desszertet, még beszélgettek
egy keveset Ash barátaival, aztán Ash kimentette magukat, és eljöttek.
Tudta, hogy Ash végig figyeli, milyen hangulatban van, és hogyan
viselkedik a Michaellel történtek után.
Mégis mit mondhatott volna? Hogy jobban szégyelli magát amiatt,
hogy nem háborodott fel azon, amit Michaellel tett, mint azon, hogy
elégtételt vett a férfin, aki őt bántotta?
Nem akart arra gondolni, hogy ő milyen ember lett ettől. De talán épp
ez tette emberivé. Gyűlölte Michaelt azért, amit vele művelt. Utálta,
amiért saját magában is elbizonytalanodott miatta. Azért is gyűlölte, mert
túlságosan is rémült, sokkolt és megfélemlített volt ahhoz, hogy a
rendőrségre menjen és feljelentse. Ezt dühítette leginkább, mert ha
megtette volna, amit kell, Ashnek soha nem kellett volna beavatkoznia
ebbe az egész szarságba. Aligha hibáztathatta őt ezért, mikor a saját
tehetetlensége is szerepet játszott a dolgok alakulásában.
– Nagyon elmerültél a gondolataidban, bébi! – jegyezte meg Ash,
mikor megálltak a nappaliban.
Odafordult hozzá, és megpróbált megnyugtatóan rámosolyogni. – Jól
vagyok, Ash! Komolyan. Nem akarom, hogy azt hidd, csalódtam benned,
vagy haragszom rád. Saját magamra vagyok dühös, nem rád.
Ash felvonta a szemöldökét és szúrósan nézett rá. – Mi az ördögért
vagy dühös magadra?
Felsóhajtott, mire Ash átfogta a derekát és a kanapéhoz húzta. Leült és
az ölébe vette, amit kezdett már megszokni, sőt ragaszkodott is hozzá.
Szerette, hogy Ash nem akart távolságot tartani kettejük közt. Élvezte,
hogy szükségét érzi, hogy gyakran megérintse. Hogy mindig a karjába
vette, ha valami fontosat kellett megbeszélniük. Már ettől nagyobb
biztonságban érezte magát.
Baromi nehéz is lett volna félni bármitől, ha Ash mellette volt. Tudta,
hogy ahogy elintézte Michaelt, úgy bármit megtenne azért, hogy
megvédje mindentől, ami árthat neki.
 – Josie! – szólt rá. – Rád várok, bébi!
– Ha lett volna elég bátorságom megtenni, amit kell, akkor sosem
kellett volna bajba keverned, magad azzal, hogy elintézed Michaelt –
mondta, legörbítve a száját.
Ash rátette az ujját az ajkára és szúrós szemmel nézett rá. Mi több,
dühösnek tűnt.
– Ez baromság! – mormolta. – Akkor is szétvertem volna a pofáját.
Sok szempontból még hatásosabb is volt az én módszerem, mintha
feljelentetted volna. Valószínűleg rögtön elengedték volna, ha egyáltalán
beviszik. Ha tovább mész, és bíróság elé állíttatod, az pokoli lett volna
számodra. És ki tudja, meddig ment volna el azért, hogy megfélemlítsen,
hogy ne akard perre vinni a dolgot. Így viszont – az én módszeremtől –
halálra rémült, ráadásul megtudta, milyen érzés, ha valakit úgy
helybenhagynak, mint ő téged. Biztos vagyok benne, hogy soha többé
nem fog zaklatni. Mondott neked valamit ma, amikor találkoztatok? Ezt
nem is említetted.
Josie megrázta a fejét. – Nem. Valahogy... ijedtnek tűnt. Ash szeme
diadalittasan csillogott. – Helyes! – vágta rá. – Szóval nem mondott
semmit? Rád se nézett?
– Csak összefutottam vele, jobban mondva majdnem belém ütközött,
amikor a női mosdó előtt Miára és Bethanyre vártam. A férfivécéből jött
ki épp, és elakadt a lélegzetem is, amikor megláttam. Iszonyatosan nézett
ki!
– Helyes – mormolta újra Ash.
– Kérdeztem tőle, hogy mi történt vele, de nem is válaszolt,
hanyatt-homlok elrohant, mint aki halálra rémült tőlem.
Ash szája mosolyra húzódott. – Úgy tűnik, akkor megértette a leckét.
– Igen, én is azt hiszem – felelte halkan.
Ash hátrasimította a hajtincseit és megcsókolta a homlokát. – Még
mindig nyomaszt a dolog?
– Nem – suttogta. – Azt hiszem, az nyomaszt, hogy nem is nyomaszt.
Tudom, hogy ennek semmi értelme, mégis bűntudatom van miatta.
Szörnyű embernek érzem magam azért, mert nem háborít fel, ami vele
történt.
Ash újra homlokon csókolta, és ezúttal ott hagyta a száját. – Attól még
nem leszel rossz ember, hogy nincs bűntudatod amiatt, hogy az a
mocskos szemétláda megkapta a méltó büntetését. Michael egy igazi
faszfej, Josie! Gondolj csak arra, hogy ezután nemcsak téged, de más nőt
sem fog többé bántalmazni. Ha letartóztatják, az még nem garantálná,
hogy nem teszi meg újra. Ellentétben azzal, hogy bevertem a pofáját és
megfenyegettem, hogy tönkreteszem, ha még egyszer kezet emel egy
nőre, bárki legyen az.
Josie felhúzta az orrát. – Majd túlteszem magam rajta. Megérdemelte.
Szinte azt kívánom, bárcsak én is ott lettem volna, hogy egyszer jó erősen
tökön rúgjam.
Ash kuncogott. – Más terveim vannak veled, bébi! Sosem akarnálak
ilyesmibe bevonni. Azt szeretném, ha ragyognál, és nem a sötét oldalra
állnál, velem együtt.
– Az, hogy kiálltál értem, még nem jelenti, hogy a sötét oldalhoz
tartozol, Ash! Sokat jelent nekem, hogy ilyen nagy kockázatot vállaltál.
Értem.
– Rám mindig számíthatsz! – válaszolta komoly hangon Ash. – Efelől
sose legyen kétséged. Bármire szükséged van, bármire vágysz,
megteszem. Kérned sem kell.
Josie felemelte az arcát, hogy megcsókolja. – Ez esetben, most arra
vágyom, hogy szeretkezz velem. Pontosan erre van szükségem, és az
esne a legjobban.
–Ezt pedig főleg nem kell kérned – súgta Ash a szájának.
Ash előredőlt, hogy felálljon és közben felemelte őt is. A karjában
vitte be a hálószobába, ahol gyöngéden és óvatosan letette az ágyra.
– Nem tudom, mi jár a fejedben most, bébi, de ma este csak gyönyört
akarok szerezni neked. Elég volt a fájdalomból. Nem is akarom, hogy ma
erre gondolj, miután viszontláttad azt a rohadékot, aki bántott. Ezért ma
este csak kényeztetni foglak. Szeretkezni fogok veled, hogy ne csak tudd,
de érezd is, hogy mit érzek irántad.
Szent ég, annyira imádta ezt az embert! Egyre nehezebben tudta
visszafogni magát, hogy kimondja azt az egy szót. Pedig olyan könnyű
lett volna elmondani neki, de még várni akart a megfelelő pillanatra.
Most nem volt biztos benne, hogy ez lenne az. De azt sem akarta, hogy
úgy tűnjön, mintha hirtelen felindulásból mondaná. Azt akarta, hogy Ash
teljesen bizonyos legyen benne, hogy a szívéből szól.
Ash lehajolt, és szenvedélyesen, forrón megcsókolta. A nyelvük
érzékien körözött egymáson. Előbb vadul, aztán lágyan. Nedves,
túlfűtött, felvillanyozó csók volt.
 Ash meg akarta mutatni neki, hogyan érez, ahogyan ő is neki.
Szerelmeskedni akart vele. Hogy érezze, milyen sokat jelent számára.
Megfogta Ash vállát, aztán a nyaka köré fonta a karjait és magához
húzta. Hevesen visszacsókolta, és a nyelvük olyan szilaj csatába kezdett,
hogy levegőt is alig kapott. Élvezte az ízét. Még többet akart belőle.
A keze lecsúszott Ash ingjére, és türelmetlenül megrántotta. –
Meztelenül akarlak látni végre! – mormolta elégedetlenül.
Ash nevetésének hangja édesen csengett a fiilében. – Én is meztelenül
akarlak látni! Mit szólnál, ha mindketten tennénk valamit a cél
érdekében?
– Verseny!? – kiáltott fel Josie és szélesen elmosolyodott.
– Ó, a fenébe is, ne már! – mondta nevetve Ash, miközben Josie már
dobálta is le magáról a ruhát. – Csaló kis boszorka!
Josie nevetett, miközben vetkőzött, és Ash próbálta utolérni. Lerúgta
magáról az utolsó ruhadarabot is, aztán kifelé fordított tenyérrel,
pajkosan mosolyogva megállt Ash előtt.
– Jó sok idődbe telt! – cukkolta Asht, amikor elrúgta a nadrágját.
Ash magához rántotta, hogy átölelje. Tompa puffanással ütközött neki
a mellkasának.
– Ha azt hiszed, ez sok időbe telt, akkor várd csak ki, míg
megengedem, hogy elélvezz – suttogta csábítóan.
– Ezt úgysem teszed meg velem! – lehelte Josie.
Ash felvonta a szemöldökét. – Valóban?
– Azt mondtad, nem szereted a büntetést – emlékeztette Josie.
– Ki mondta, hogy ez büntetés lesz? Nem tudok annál nagyobb
élvezetet elképzelni se, mint hogy felhúzzalak, és addig kényeztesselek a
legérzékibb módokon, míg a nevemet nem kiáltod, miközben elélvezel.
Josie felnyögött és hozzásimult. – Hagyd abba! Már most kínzol, Ash!
Akárhogy is nevezed, ez mindenképpen büntetés.
– Akkor mit szólnál a szerepcseréhez?
Josie érdeklődőn pillantott fel rá és oldalra billentette a fejét.
– Te leszel felül. Te irányítasz – mondta Ash.
– Hmm, tetszik az ötlet! Van benne fantázia!
– Akkor csináld, bébi. Döntsd a pasidat az ágyra, és lovagold meg!
Josie felemelte az arcát, hogy elérje Ash száját. A tenyerébe vette az
arcát, és hosszan, érzékien megcsókolta.
– Hmm – ismételte meg Ash, az ő hangját utánozva. – Az én szépséges
kis alávetettemnek tetszik az ötlet, hogy ma éjszaka ő irányítson.
Josie imádta, ahogy ezt mondja. Az ő szépséges kis alávetettje. És
amilyen végtelenül gyöngéd és szeretetteljes hangon mondta... Pontosan
tudta, mire megy ki ez az egész, és ezért még jobban imádta Asht. Az volt
a cél, hogy kiradírozza az agyából Michaelt. Az egész kapcsolatukat. A
tényt, hogy ő mindig csak elvett és sosem adott semmit.
Ma este Ash a legértékesebb dologgal ajándékozta meg. Saját
magával. A bizalmával. Lemondott arról, hogy ő rendelkezzen fölötte.
Csakhogy Ash nem az a férfi volt, aki valaha is átengedte volna az
irányítást, vagy feladta volna a dominanciáját. Josie hiába is áltatta volna
magát ezzel. Tudta, hogy még így is ő fog irányítani. Már azzal is ezt
tette, hogy a kezébe adta az irányítást.
– Menj az ágyhoz – mondta csábos hangon Josie. – Feküdj a hátadra, a
fejedet tedd a párnára. Azt akarom, hogy kényelembe helyezd magad.
– Bébi, meg kell mondanom, ha te vagy felül és én mélyen benned,
akkor tök mindegy, hol vagyok, mindenképp kényelemben fogom
magam érezni.
Josie elmosolyodott és megcirógatta az állát, majd az ágy felé
fordította.
Mégis kit akart becsapni? Fogalma sem volt, hogyan csinálja. Még az
irányítás iránti vágy sem volt valami erős benne. De Ashnek ez volt az
óhaja, ezt akarta megadni neki, úgyhogy habozás nélkül belement.
Ash szót fogadott, és a hátára feküdt az ágyon. A farka felágaskodott a
köldökéig, már keményen állt, sötétlilás makkja már nedvesen csillogott.
Josie felmászott az ágyra, és elhelyezkedett a lába között. Négykézláb
elindult felfelé Ash hosszan elnyúló teste fölött. Lehajtotta a fejét és
végignyalta a golyóit, majd a szájába vette és a nyelvével forgatta őket.
Ash halkan felnyögött és mocorogni kezdett. Szétnyitotta a combjait,
hogy ő jobban hozzáférjen. Josie végignyalta a farka alsó ívét, követve a
vastag ütőér útját a makkig.
Amikor a makkhoz ért, egy pillanatra lassított, érzékin körözve rajta a
nyelvével. Aztán egy gyors mozdulattal bekapta, és végigszívta a tövéig.
Ash medencéje felemelkedett a matracról, hogy még mélyebbre tolja a
farkát a szájába.
– A mindenségit, Josie! Ez mennyei, bébi! A szád maga az édes
bűnbeesés.
Josie elmosolyodott. – Örülök, hogy élvezed!
 Ash belemarkolt a hajába és lefogta a fejét, hogy megdughassa a
száját. Ugyan szóban átengedte neki az irányítást, de még most is ő
vezérelte a mozdulatait.
Josie hosszú percekig nyalta és szopta a farkát, élvezve, ahogy Ash
mocorog alatta a gyönyörtől. Aztán a férfi eltolta magától a fejét, még
mindig a haját markolva.
– Bébi, ha meg akarsz lovagolni, akkor most csináld. Már nem bírom
sokáig, mindjárt elsülök, és azt akarom, hogy te is elélvezz velem együtt.
Josie felemelte a fejét, kiszabadítva magát a kezéből. Átemelte fölötte
az egyik lábát, hogy ráüljön. Előretolta a csípőjét és a combjai közé vette
ágaskodó farkát.
Előredőlt, és a két tenyerével Ash mellkasára támaszkodott.
– Segítened kell – suttogta neki. – Tedd belém a farkad, Ash!
Ash szeme felcsillant, és lenyúlt, hogy marokra fogja a farkát. A
másik kezével szétnyitotta a szeméremajkait, és ujjazni kezdte a
csiklóját, miközben behelyezte a farkát a hüvelybemenetéhez. Mikor
Josie megérezte a makkját a nyílásnál, leengedte a csípőjét, hogy
ráereszkedjen.
Ash elvette a kezét és megragadta a csípőjét. Erősen tartotta,
miközben egyre lejjebb siklott a farkán, hogy teljesen magába fogadja.
Elégedetten felsóhajtott, mikor tövig belecsúszott. Mámorító volt az
érzés, ahogy betöltötte. Még annál is intenzívebb, mint mikor az
análdugóval a seggében megbaszta. Hihetetlenül picinek és szűknek
érezte magát, Ash farka pedig hatalmasnak tűnt, ahogy belülről feszítette
a hüvelyét.
Minden egyes mozdulattól hullámokban árasztotta el a gyönyör az
ölét. Felemelte a csípőjét, aztán felnyögött, mikor újra leengedte, hogy
beleüljön a farkába.
– Jesszusom! – nyögte Ash. – Istenien szűk vagy! Úgy szorítod a
farkam, mint egy vasököl. Sosem éreztem még ehhez hasonlót.
Josie áthelyezte a súlyát a kezére és Ash mellkasára támaszkodott,
akinek nem volt ez ellen semmi ellenvetése. A tekintete fátyolossá vált a
vágytól, a gyönyörtől, és felcsillant a szeme, valahányszor tövig elmerült
a hüvelyében. Az állkapcsa megfeszült és összeszorította a fogát. A
szeme körül és a homlokán elmélyültek a pici ráncok az
összpontosítástól. A bőrén izzadságcseppek csillogtak. A legszebb férfi
volt, akit valaha látott. Ő pedig csakis az övé.
 – Irányíts, bébi! – szólította fel Ash. – Mondd meg, mit tegyek, hogy
elélvezz, és csináljuk együtt.
– Érints meg! – suttogta. – Simogasd a mellem és a csiklóm!
Ash elmosolyodott, gyönyörű szeme tüzesen ragyogott.
Az egyik kezét rátette Josie mellére, a másikkal lenyúlt a puncijához
és simogatni kezdte. Josie behunyta a szemét, hátrahajtotta a fejét, és egy
pillanatig várt, hogy az izgalom őt is elborítsa.
Amikor az orgazmusa közeledett, gyorsan és intenzíven újra mozogni
kezdett. Fel-le ringatta magát a farkán, majd körkörösen dörzsölte a
fenekét Ash csípőjéhez. Ash egy percre sem engedte el, felváltva gyúrta a
melleit és erősen, mégis végtelenül gyöngéd mozdulatokkal dörzsölte a
csiklóját.
– Mindjárt elmegyek! – zihálta Josie. – Te?
– Én is – sziszegte Ash a foga közül. – Ne állj le, bébi! Akármit is
csinálsz, csak abba ne hagyd!
Josie erre szinte megvadult. Hátrahajtotta a fejét, a haja beborította a
hátát, a szája kinyílt, hogy némán felsikolt- son, mégis hangosan sikerült.
Ash keze mindenhol ott volt. A farka mélyen állt benne. Egyre közelebb
került a csúcshoz, már azt se tudta hol van, csak hogy zuhan bele a
gyönyörbe, mint egy bázisugró, amikor lelép a felhőkarcoló tetejéről. A
gyönyör mégis csak egyre erősebb és intenzívebb lett, a feloldás még
messze volt.
Ash felemelte a csípőjét és alulról baszni kezdte. Elárasztotta a
nedvesség a hüvelyét, ekkor érezte meg, hogy Ash már elélvezett, és
telespriccelte az ondójával. Nedvesen cuppogó, kéjes hangok töltötték be
a fülét. Az orra megtelt a szex bódító, érzéki illatával.
Ash összecsípte a mellbimbóját a mutatóujja és a hüvelykujja közé,
épp csak olyan erővel, hogy az éles ingertől elszálljon az agya és végre
elélvezzen. Soha nem tapasztalt még ilyen eksztázist. Elsöprő erejű
orgazmus robbant ki belőle. Fájdalmasan éles volt, mégis észbontóan
finom és magával ragadó érzés.
A körmeit belemélyesztette Ash mellkasába, tudva, hogy felkarcolja a
bőrét. Még napokig viselni fogja az ujjai nyomát, akárcsak ő az övéit.
Ebben a vad, féktelen pillanatban még örült is ennek. Mámorító volt a
gondolat, hogy Ash már az övé. És bizonyítéka is volt erre. Bár ő
alávetette magát neki, valójában Ash is épp annyira mindenestől az övé.
Előrehanyatlott, mert már képtelen volt megtartani a súlyát. Ash
szorosan ölelte, a mellkasára és a fülébe suttogott. Fogalma sem volt, mit
mond. Nem is hallotta, úgy zubogott a dobhártyájában a vér. A szíve
majd’ kiugrott a helyéről. Az egész teste bizsergett, a lábujjaitól a feje
búbjáig. Úgy érezte magát, mint akibe belecsapott a villám, és minden
idegvégződése kisült.
Aztán megérzett egy másik lüktetést. Ash megnyugtató, ismerős
szívdobogását az arca alatt. Felsóhajtott, és hozzábújt, Ash pedig
magához ölelte, és a karjában tartotta, míg mindketten levegőért
kapkodtak.
– Nem fojtlak meg? – kérdezte erőtlenül Josie.
– Nem, drágám. Ne mozdulj! Csak maradj itt velem. Pont így. Addig
maradok benned, amíg csak tudok. Majd reggel megmosakszunk.
Josie elmosolyodott, Ash pedig megsimogatta a haját. Semmi sem
lehetett tökéletesebb ennél, ahogy itt és most feküdt a férfin, akit az előbb
hosszan és vadul meglovagolt.
És Ash benne akart maradni, amíg csak tud? A legjobb módja az
alvásnak. Mi lehet ennél csodásabb?
Itt semmi sem érhetett el hozzá. Nem bánthatta a külvilág, sem az őrült
családtagok, sem az erőszakos volt pasik. Sem a rettegés, hogy Asht
letartóztathatják azért, hogy megleckéztette a férfit, aki bántalmazta.
Csak ők ketten voltak.
Szeretlek – jött a nyelvére a szó.
A hangok azonban mélyen benne maradtak. De tudta, semmi kétsége
sem volt afelől, hogy hamarosan a felszínre törnek. Kit érdekel, hogy
még túl korai? Ha itt lesz az ideje, majd kimondja.
huszonkettedik fejezet

Másnap Ash elküldte a sofőrjét, hogy felvegye Josie-t a lakásán. Együtt

ebédeltek Brittanyvel a Bentley Hotelben, ahol most dolgozott. Miután
előző nap megismerkedett Ash barátaival, Josie már nem volt ideges a
Brittanyvel való találkozás előtt, sőt nagyon is kíváncsi volt rá.
Ash azt mesélte neki, hogy egész mostanáig a húga igazi gonosz dög
volt, aki a családja többi tagjával együtt csak piszkálta és bántotta. Aztán
sírva ment hozzá, mert ki akart szállni. Ahhoz márpedig jókora bátorság
kellett, hogy szembe merjen szállni egy ilyen családdal - és az anyjukkal
amiről Ash már mesélt neki. Különösen harminc év és egy
kényszerházasság után, amibe az anyja erőltette bele.
Ash kint várta, mikor a kocsi megérkezett. Kinyitotta neki az ajtót,
majd a kezét nyújtotta, hogy kisegítse. Aztán szorosan átkarolta a
derekat, miközben besétáltak az étterembe.
Ugyanahhoz az asztalhoz kísérték őket, ahol az első közös estéjükön is
vacsoráztak Ashsel, és akkorra már ott ült az asztalnál egy nő is. Csak
távolról látta, de igyekezett alaposan megfigyelni őt, hogy ne ebéd
közben bámulja később.
Egyértelmű volt a hasonlóság a testvérek között. Brittanynek
ugyanolyan színű haja volt, a szőke több árnyalatával, akárcsak a
bátyjának. A szeme is épp olyan zöld, még az arcformájuk is hasonlított.
Amint közelebb értek, Brittany felnézett, és széles, barátságos
mosollyal üdvözölte őket. Josie meg tudott volna esküdni rá, hogy
megkönnyebbülést látott a tekintetében. Talán attól tartott, hogy Ash nem
jön el?
És amikor elmosolyodott, azt is látta, mennyire lélegzetelállítóan szép
nő. De hát Ash is hihetetlenül jóképű férfi volt. Brittany pedig a női
megfelelője. Az arcvonásai sokkal lágyabbak, mint Ashnek, a pillantása
szelídebb és a megjelenése is kifinomultabb. Akármilyen elvetemültek és
szörnyűek a szüleik, legalább jó géneket örökítettek a gyerekeikre.
Brittany felállt, de nem mozdult, mintha ki akarná várni, hogyan fogja
üdvözölni őt Ash. Ash megkerülte az asztalt és jó erősen magához ölelte
a húgát. Megpuszilta az arcát, aztán megfogta és megszorította a kezét.
Brittany reakciója aranyos volt. Felnézett Ashre, mint ahogy a kishúgok
szoktak a nagy és erős bátyjukra, amikor valami hősies és komoly dolgot
tesznek értük. Olyan csodálattal nézett rá, mint egy félistenre.
– Britt, szeretném neked bemutatni Josie-t. Josie, ő a húgom, Brittany.
– Szia, Josie! – köszöntötte Brittany olyan előkelő hanglejtéssel,
amiről lerítt a jómód és a kivételezettség.
De nem volt benne semmi nagyképűség. Kedvesen megfogta Josie
kezét, aztán nagy meglepetésére megölelte és meg is puszilta.
– Szia, Brittany! Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. Ash
már sokat mesélt nekem rólad.
Erre Brittany lelkesedése lelohadt, és kétségbeesetten pillantott rá.
– Csupa jót! – tette hozzá sietve Josie, és már bánta, hogy megint
gondolkodás nélkül járt a szája. – Azt mondta, remek munkát végzel itt.
Sőt azzal is eldicsekedett, hogy szerinte még a végén te fogod vezetni az
egész hotelt.
Brittany elmosolyodott és ellazult. Ash mindkettőjüket a székéhez
kísérte, aztán intett a pincérnek.
– Nagyon szeretek itt dolgozni – felelte Brittany, miután a pincér
felvette az italrendelésüket. – Jó érzés... hasznosnak lenni. Végre
eszembe jut, hogy van eszem. Csak egy kis időbe telik, mert sajnos az
utóbbi években hozzászoktam, hogy az a jó, ha buta vagyok.
Ash a fejét csóválta. – Ne légy ilyen kemény magadhoz, Britt! Majd
belejössz! Róma sem egy nap alatt épült fel.
Josie elnevette magát a régi mondáson. – Ashnek igaza van! Én is épp
elég butaságot csináltam már életemben. De már nem ostorozom
magamat miattuk.
Ash az asztal alatt megszorította a kezét, aztán hirtelen felemelte a
szájához és belecsókolt a tenyerébe. – Jó ezt hallani, bébi! Már épp ideje
volt!
Brittany kíváncsian kapkodta a fejét kettejük közt, aztán felragyogott
a szeme, és széles mosoly jelent meg az arcán.
Josie tudta, hogy elég rájuk nézni, és egyértelmű, hogy nem csak futó
viszony van közöttük. Ash világossá is tette, hogy mennyire fontos
számára. Különben miért hozta volna el, hogy a húgával ebédeljenek?
– Anya már nem jár a nyakadra, Britt? – kérdezte Ash.
Brittany elhúzta a száját, majd jó nagyot kortyolt a borból, amit a
pincér letett elé. – Csak egyszer jött el, amikor beszéltem is neked róla.
Utána már csak mindennap hívogatott. De nem vettem fel, hagytam,
hogy a hangpostára beszéljen. Aztán egyszer hívott a munkahelyen is, és
akkor megmondtam neki, hogy ne keressen. Azóta nem hallottam felőle.
Ash helyeslőén bólintott. – Akkor jó! Már sínen vagy. Egyszer csak rá
fog jönni, hogy többé már nem tarthat a markában, és akkor majd új
célpontot keres.
– Ahogy a te esetedben is tette? – horkant fel Brittany.
– Jó, rendben, akkor mégsem – felelte keserűen Ash. – De idővel majd
jobban tudod kezelni őt, és már fel sem veszed a dolgait.
– Úgy irigyellek! – jegyezte meg Brittany. – Tudom, már mondtam, de
mindent megadnék azért, hogy olyan magabiztos legyek, mint te.
Josie torka összeszorult Brittany panaszos hanglejtésétől. Együtt
érzett vele, de nem akart beleszólni a beszélgetésükbe, így hát csendben
maradt.
Miután a pincér felvette a rendelésüket, Ash hátradőlt a székén és
átkarolta Josie-t. Mikor az oldalához bújt, a székük megint összeütközött.
Ash karja a vállán pihent, úgy folytatta a beszélgetést a húgával.
– Szóval mióta randiztok? – kérdezte Brittany.
Josie-nak nem jött ki hang a torkán. Mégis mit mondhatott volna?
Hogy még sosem randiztak? Aligha nevezhető randizásnak, amit
csináltak. Az egész ismerkedési szakaszt átugrották. De már a randizás
szó is túl szelíd volt, sehogy sem illett a kapcsolatuk viharosságára.
– Már egy ideje együtt vagyunk – válaszolta Ash.
– Ez csodás! Nagyon jól néztek ki együtt. Mesélj még magadról,
Josie! Mivel foglalkozol?
Ash ezek szerint nem mesélt sokat Brittanynek róla. Josie megnyalta
az ajkát, mert hirtelen zavarba jött a lány előtt. Ash hiába mesélt arról,
hogy a húgának milyen nehézségei voltak az életben, ez a nő mégis
jómódú családból származott. Egy olyan világból, ahova ő nem illett
bele. Brittanynek gazdag férje volt és vagyonos szülei. A bátyjának meg
a jóistennél is több pénze.
– Művész vagyok – felelte szerényen Josie. – Ékszereket is tervezek.
De többnyire festek.
Brittany szeme tágra nyílt, és Josie nem tudta eldönteni, hogy a
csodálkozástól, a rosszallástól, vagy mitől. De a hátán felállt a szőr, és
rögtön védekező állásba fordult.
– Szívesen megnézném a munkáidat valamikor! – mondta Brittany.
– Majd idővel erre is sort kerítünk – szólt közbe Ash. – De most
nagyon lefoglalja, hogy nekem fessen egy képet, és van egy törzsvevője
is, aki minden munkáját felvásárolja.
– Úgy tűnik, nagy sikered van! – lelkendezett Brittany.
Josie behúzta a nyakát. – Hát, mondhatjuk. De ez még igen friss dolog,
és még én sem tudom igazán elhinni magamról. Valaki bement a
galériába, ahol ki vannak állítva a képeim, és felvásárolta az összesét,
aztán még több képet kért. Fogalmam sincs, mihez kezd velük. Nem
hallottam róla, hogy esetleg kiállítaná őket. Talán a
magángyűjteményébe vette a képeket, és soha nem mutatja meg
másoknak.
– Most mégis nagyon boldog lehetsz! Én imádnék ilyen független
lenni – sóhajtott vágyakozón Brittany.
 – Boldog is vagyok – felelte Josie. – Sokat jelent nekem, hogy a saját
lábamon állhatok, és el tudom tartani magam.
Brittany bólintott és megértőén pillantott rá.
Ash ellenben hirtelen elcsendesedett mellette. Talán mondott valamit,
ami nem tetszett neki? Azt nem vetheti a szemére, hogy örül neki, hogy el
tudja tartani magát. Ez semmiben sem befolyásolta a kapcsolatukat. Sőt
neki önbizalmat adott, hogy alávethesse magát Ashnek, mert tudta, hogy
nem volt muszáj. Nem volt a támogatására ráutalva. Ez pedig fontos volt
számára. így szabad akaratából volt vele, nem pedig azért, mert nem volt
más választása.
Ekkor megérkezett az ételük, megszakítva a társalgás fonalát. Pár
percig némán ettek, csend telepedett rájuk.
Brittany egyszer csak felnézett, és a szája kinyílt, mintha mondani
akarna valamit, de aztán a szeme hirtelen felvillant, és becsukta a száját.
– A francba! – mormolta maga elé.
Ash kérdőn nézett rá, majd megfordult, hogy lássa, mit néz Brittany.
De még mielőtt teljesen hátrafordulhatott volna, egy nő jelent meg az
asztalnál, és megállt Brittany és közötte.
Nem is kellett bemutatni, Josie már sejtette, hogy csakis az anyjuk
lehet. Az is egyértelmű volt, kinek a külsejét örökölte a két testvér. Az
anyjuknak hosszú szőke haja volt, bár valószínűleg rásegített egy kis
hajfestékkel is, hogy az ősz hajszálakat elfedje, mert Josie a kornak
semmi jelét nem tudta felfedezni rajta. Legalábbis nem az egészséges,
ragyogó hajkoronáján.
Mindennek tetejébe egyetlen apró ránc se volt az arcán. A bőre
finomnak és hibátlannak tűnt. A körmei tökéletesen manikűrözve, a
csuklóján és az ujjain méregdrága ékszerek csillogtak.
– Basszus! – motyogta Ash.
Az anyja úgy nézett rá, hogy attól másnak már megfagyott volna az
ereiben a vér.
– Vigyázz a szádra! – csattant fel. – Semmi szükség a
közönségességre.
– Mi a fenét keresel itt? Az én szállodámban? – morogta Ash.
A szándékosan megnyomott birtokos névmás senkinek sem kerülhette
el a figyelmét.
Az anyjuk szeme dühösen megvillant, amikor Ashre nézett, majd
Brittanyhez fordult. Josie örült neki, hogy őt észre sem vette.
 – Mikor fejezed be végre ezt az ostoba kis játékot? – vonta kérdőre a
lányát.
Brittany elvörösödött zavarában. Bármit is mondott ezelőtt arról, hogy
tudja kezelni az anyját, most világosan látszott, hogy nincsenek egy
súlycsoportban.
– És te! – fordult az anyjuk vissza Ashhez, majd vádlón rámutatott az
ujjával. – Tudom, miben mesterkedsz, és hidd el, nem fog sikerülni!
Jegesen kemény hangszínétől Josie-t kirázta a hideg. Ez a nő a saját
gyerekeivel beszélt, mégis úgy kezelte őket, mint az ősellenségeit.
– Mégis, szerinted, miben mesterkedek? – horkant fel Ash.
Közben nem vette le a karját Josie-ról, bár a szorítása erősebb lett.
Érezte, ahogy az ujjai belemélyednek a karjába, de meg se moccant,
nehogy véletlenül kizökkentse. Ash valószínűleg észre sem vette, milyen
erővel szorítja. Ez volt az egyetlen jele annak, milyen hatással volt rá az
anyja hirtelen felbukkanása.
Akármit is mondott eddig róla, még mindig fájt neki, hogy az anyja
ilyen... aljas volt.
Az anyja szúrós tekintettel nézett rá, a gyerekeihez hasonlóan zöld
szemei szikrákat szórtak.
– Brittanyt használod fel arra, hogy visszavágj nekem valamiféle vélt
sérelmedért. Ugyan már, Ash! Dolgoztatod őt a szállodádban? Mennyire
közönséges és közhelyes ez! Jól szórakozol azon, ahogy nézed őt munka
közben? Boldoggá tesz a tudat, hogy ezzel felbosszanthatsz?
Ash hirtelen előredőlt, az arcvonásai eltorzultak a dühtől. Brittany
ijedten pillantott Josie felé, de legalább nem sértődötten nézett rá.
Látszott, hogy nem hiszi el az anyja vádjait. Josie biztatón és
megnyugtatóan tekintett vissza rá.
– Leszarom, hogy felbosszant-e vagy sem – sziszegte Ash a foga
közül. – Csakis az érdekel, Brittany hogy érzi magát. De ne az én
szavamnak higgy, drága édesanyám. Kérdezd csak meg őt! Kérdezd meg,
hogy úgy érzi-e, bolondot csinálok belőle azzal, hogy munkát adtam neki
itt, ahol rendes fizetést kaphat a tisztességes munkájáért.
Az anyjuk rá sem pillantott Brittanyre. De Brittany erre megszólalt,
nyugodt, érzelemmentes hangon.
– Én kértem munkát tőle. Ő csak teljesítette a kérésemet. Most kérlek,
menj el, anya. Ne rendezz itt jelenetet, amikor te magad utálod ezt a
legjobban.
 Az asszony szeme villámokat szórt a dühtől. Josie még azon
csodálkozott, hogy nem kezdett tüzet okádni, mint egy sárkány. Aztán
egyszerre csak őrá nézett, mintha a következő áldozatát keresné. Josie
összerezzent gyilkos pillantásától, de nem reagált rá semmit. Ash anyja
pedig nem zavartatta magát, kimérten és megvetően bámulta.
– Ez a legújabb szajhád, Ash? Hogy mered a lányommal egy asztalhoz
ültetni a kis kurvádat?
Brittany levegőért kapkodott és fülig elvörösödött. Rettegve pillantott
Ashre.
Ash villámgyorsan felállt, hangosan hátratolva a székét. Intett a
biztonságiaknak, akik már egy ideje figyelték őket.
– Vezessék ki ezt a nőt! – utasította őket jeges hangon. – Továbbá soha
többé nem teheti be a lábát egyetlen szállodámba se. Fényképezzék le, és
küldjék szét a képét és a nevét mindenhová. Aki be meri engedni őt
bármelyik tulajdonomba, azonnali hatállyal ki lesz rúgva.
Az anyja arca elsápadt a döbbenettől. Aztán elvörösödött, ahogy
kezdett zavarba jönni. Rémülten nézett körbe, látva a biztonsági őröket
mindkét oldalán.
– Tűnj el innen! – mondta Ash, minden egyes szót megnyomva. –
Tartsd távol magad Brittanytől és tőlem is. És kibaszottul ajánlom, hogy
tartsd távol magad Josie-tól. Ő lesz a feleségem és a gyermekeim anyja.
Nem tűröm, hogy tiszteletlenül beszélj vele. Soha! Most pedig tűnj el a
szemem elől! És mondd meg a drága édesapánknak és az öregnek is,
hogy Brittany és én kiszálltunk. Nem óhajtunk többé a családhoz tartozni.
– Ash, várj! – kérlelte az anyja. – Beszélnem kell veled! Kérlek! Kissé
elvesztettem a fejem, de azért jöttem ide ma, hogy beszéljek veled. Azt
sem tudtam, hogy Brittany is itt lesz. Ez váratlanul ért. De valamit
mindenképp meg kell beszélnem veled.
– Én viszont szarok rá – vágott vissza Ash ridegen. – Nem érdekel
semmi, amit nekem mondhatsz.
Josie döbbenten ült, teljesen letaglózták Ash kijelentései. Azt akarja,
hogy a felesége legyen? A gyermekei anyja? Jó ég, ez nagyon komolyan
hangzott! Eddig nem is említette a házasságot, sem a gyerekeket. Nem
mintha lett volna ellenvetése bármelyik ellen, de legalább közölhette
volna előbb vele, mielőtt egy nyilvános helyen szétkürtöli, a fél világ fiile
hallatára.
Az anyja idegesen megnyalta az ajkait, ahogy közelítettek felé a
biztonságiak. – Beszélnem kell veled, Ash! Nagyon fontos! A
nagyapádról van szó!
– Engem nem fogsz úgy manipulálni, mint mindenki mást a
környezetedben. Nem érdekelsz sem te, sem az öreg. Nézz csak körül,
anyám! Nincs szükségem rád. Sem az öregre. A saját erőmből lettem
sikeres, mindannyiótok nélkül. Talán ezért utáltok engem a legjobban.
Az anyja elsápadt, de a szeme még dühösen villogott. Josie szíve
majd’ megszakadt Ashért. Nem számított, hogy ő már megkeményítette a
szívét a családjával szemben. Hiszen ez a nő az anyja volt! Mindenkinek
szüksége van az anyjára. Ő még csak bele sem tudott gondolni, milyen
érzés lehet, ha valakit gyűlöl a saját szülőanyja.
Nem tudta, mit tegyen ebben a helyzetben, de megfogta Ash kezét és
felállt mellé. De Ash erre elé lépett, így már inkább mögötte volt, mint
mellette. Még most is őt védte az anyja gonoszságától és a
kígyónyelvétől. Josie csak azt akarta, hogy tudja, számíthat rá. Mellette
áll. Mindig és mindenben. Noha alapvetően Ash védelmezte őt, ő is kész
volt mindentől megvédeni, amennyire csak módjában állt.
– Vezessék ki! – utasította Ash a biztonságiakat.
– Magam is kitalálok – pufogott az anyja, eltolva magától az egyik
biztonsági őr kezét.
– Ezt nem kétlem. De ha hagynám, hogy csak úgy kisétálj innen, azzal
megfosztanám magam az élvezettől, hogy kidobassalak – közölte Ash.
Biccentett a két biztonsági őrnek, akik erre két oldalról karon fogták
az anyját és elvezették.
Az asszony felháborodott sikoltásaitól volt hangos az étterem. Josie
összerezzent, amikor megérezte, hogy mindenki őket figyeli. Páran
fotóztak is, látta a vakukat villanni. Semmi kétsége sem volt afelől, hogy
a mai incidens holnap már a bulvárlapok címlapján fog szerepelni. Ash a
város egyik leggazdagabb embere volt. A társasági elit tagjai közé
tartozott, akiknek a vagyonuknál csak a kapcsolataik értek többet. A
nagyapja ismert közéleti szereplő volt. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a
bulvársajtó ki nem hagyná az alkalmat, hogy tudósítson a nyilvános
összetűzésükről az anyjával.
Úristen, mi lesz, ha Michael is tudomást szerez erről? Talán bajba
akarja majd keverni Asht, ha felismeri?
Újabb vakuk villantak, ezúttal még közelebbről. Josie összerezzent és
az arca elé kapta a kezét. Ash maga mögé terelte, aztán a fotózó emberek
felé mutatott, mire a biztonságiak egy szempillantás alatt ott teremtek és
véget vetettek a spontán fényképezkedésnek.
Josie leroskadt a székére. Brittany, szegény, meg se tudott mukkanni a
sokktól. Krétafehér arccal, halálra vált tekintettel dőlt hátra a szék
támlájának. Josie szíve megesett rajta.
– Szerda este bulizni megyünk a lányokkal – szólt hozzá kedvesen. –
Neked is el kellene jönnöd velünk. Jó lesz, majd meglátod!
Brittany meglepetten pislogott és megszeppenten nézett rá.
Közben Ash is leült mellé, megfogta a kezét és megszorította, mikor
meghívta Brittanyt. Ash hálásan és melegen néz rá. Erre ő is biztatóan
rámosolygott, a pillantásával üzenve, hogy minden rendben lesz.
– Nem is tudom – szabadkozott Brittany.
– El kellene menned, Britt! Ott lesz Mia, Bethany és a barátnőik is.
Bethanyvel már találkoztál. A többiek is mind nagyon rendesek, kedvelni
fogod őket. Nincs náluk jobb társaság a városban – buzdította Ash.
Brittany elpirult zavarában, de a tekintete lelkesen csillogott.
– Szívesen elmegyek, Josie. Mondd, hogy mikor és hová.
Josie Ashre pillantott, mert ő sem tudta, mikor és hol találkoznak.
Csupán annyit, hogy szerda este lesz, és hogy ebéd után vásárolni
mennek Ashsel, hogy ruhát és cipőt vegyenek az alkalomra.
– Majd küldök egy kocsit érted – ígérte Ash. – De figyelmeztetlek,
hogy a lányok nagyon komolyan veszik a csajos estét. Szükséged lesz
csinos ruhára és egy pár dögös magassarkúra is. Ez a kötelező viselet, én
legalábbis így tudom.
Brittany felkacagott. – Nos, abból van nekem bőven! Hála az égnek,
legalább felvehetem őket. A minap épp nézegettem a ruhatáramat, és arra
gondoltam, hogy többé már nem is lesz szükségem ezekre a holmikra.
Ash rámosolygott a húgára. – Készülj el hét órára. Most Jace a soros
kísérő, így ő is a közelben lesz kocsival. Majd szólok neki, hogy vegyen
fel és aztán vigyen is haza.
Brittany szeme izgatottan csillogott, Josie pedig ebben a percben
kimondottan örült, hogy hirtelen felindulásból meghívta.
– Köszönöm a meghívást, Josie! Biztosan remek este lesz!
Josie lágyan rámosolygott, aztán átnyúlt az asztal fölött, és
megszorította a kezét. – Mi, lányok tartsunk össze, nem igaz?
Brittany visszamosolygott rá. – De! És ilyen férfiak mellett, mint
amilyen Ash, még fontosabb, hogy ne hagyjuk legyőzni magunkat.
 – Na persze! – vágta rá Ash.
Josie a könyökével oldalba bökte, mire eljátszotta, hogy összegörnyed
a fájdalomtól.
– Fejezzük be az evést! Nem fogom hagyni, hogy a banya tönkretegye
az ebédünket – közölte Ash. – Brittany, téged vár a munka, nekünk pedig
shoppingolni kell mennünk Josie-val.
Brittany ámulva nézett rá. – Shoppingolni? Te?
Ash állta a pillantását. – Vannak dolgok, amikért érdemes vásárolni
menni. Mint például a jutalmam a mai bevásárló körútunkért.
Josie erre tényleg oldalba bökte, és elpirult zavarában.
Brittany felnevetett, Ash pedig elvigyorodott. Josie kiengedett. A
kínos percek elmúltak, és Ash és a húga nem hagyták, hogy tönkretegyék
a napjukat.
Negyedórával később Ash kikísérte a kocsihoz, és elindultak
vásárolni. A kocsiban is átölelte, magához húzta és megcsókolta a
homlokát, aztán ott tartotta a száját egy kis ideig.
– Sokat jelent nekem, hogy meghívtad Brittanyt a csajos estétekre –
dörmögte. – Ez nagyon kedves volt tőled, bébi. Nem fogom elfelejteni.
Josie elmosolyodott, aztán összerezzent. – Szerinted nem lesz gond
Miának és Bethanynek? El is feledkeztem róla, hogy előbb meg kellene
kérdeznem őket.
Ash megrázta a fejét. – Nem, biztosan nem lesz gond. Nagyon jó
fejek. Nem fogják bánni. Különösen nem, ha előbb még bogarat ültetek
Mia fülébe Brittanyvel kapcsolatban. Édes vagy, hogy meghívtad a
húgomat. Nem vártam volna el tőled, de nagyon örülök, hogy bevonod őt
is a csajos programotokba. Nagy szüksége van rá. És szüksége van rendes
barátnőkre.
– Örömmel tettem – felelte lágyan Josie. – Mindenkinek szüksége van
barátokra. Brittanynek talán még másoknál is jobban. Szegény olyan
kétségbeesettnek és megfélemlítettnek tűnt, mikor megjelent anyátok.
Ash arca elkomorult és az egész teste megfeszült. – Nagyon sajnálom.
Sajnálom, hogy tönkretette az ebédünket.
Josie megrázta a fejét. – Nem tette tönkre, drágám! Te és Brittany nem
hagytátok, hogy megtegye. Én nem is ismerem őt. Nem érdekel, mit
gondol rólam, és az se, hogy szerinte nem vagyok méltó hozzád.
Ash elnémult, és felhevült tekintettel nézett rá. – Drágámnak
szólítottál!
 Josie elpirult és lesütötte a szemét. – Sajnálom. Biztosan bénán
hangzik.
Ash határozottan megfogta az állát és felemelte, hogy a szemébe
nézzen. – Tetszett! Nagyon is jólesett. Még sosem szólítottál másképp,
csak Ashnek.
– Tényleg jólesett?
Ash bólintott. – Igen. Leszarom, más férfiak mit szeretnek vagy sem,
vagy ki mit gondol arról, hogy becézel. Nekem tetszik. Ettől úgy érzem,
fontos vagyok számodra, szóval igen, nagyon örülök neki.
Josie rámosolygott. – Rendben, drágám. Ezt megjegyzem!
Ash erre hosszan, hevesen megcsókolta. A nyelve érzékin és
meghitten ismerősen körözött a szájában. Mikor elszakadt az ajkaitól,
vágytól sötéten csillogó szemmel nézett rá. A tenyerébe vette és
megcirógatta az arcát, miközben a szemébe nézett.
– Azt is leszarom, mit gondol rólad az anyám, bébi. Egészen addig,
míg te sem hiszed el ezt a baromságot, hogy nem vagy méltó hozzám.
Kibaszottul tökéletes vagy nekem, mindig erre kell gondolnod.
Josie rámosolygott és felemelte az arcát, hogy megcsókolja, élvezve a
szája édes ízét az ajkain.
– Így lesz!
 huszonharmadik fejezet

Miután Ash már mesélt neki a csajos estékről, Josie eltökélte,

gondoskodik arról, hogy ő is épp annyira élvezze majd, mint Gabe és
Jace a korábbiakat. Ami azt jelentette, nem hagyhatta neki, hogy
meglássa a ruháját. Sem a cipőjét. Egyáltalán semmit. Ash persze
tiltakozott az ötlete ellen, hogy Miánál öltözzön át. Ízelítőt akart abból,
ami rá vár, de Josie határozottan közölte vele, hogy tönkretenné a
meglepetést.
A ruhát már úgyis látta. A cipőt is. Hiszen együtt mentek vásárolni.
Ashnek húsz percébe telt meggyőzni őt, hogy vegyék meg a magassarkút,
mert pokolian és szemérmetlenül drága volt.
Nyilvánvalóan rosszul választott pályát, mert csak az az egy pár cipő
háromszor annyiba került, mint amennyit egyetlen képéért kapott. De
rajta még nem látta sem a ruhát, sem a cipőt, sem az alkalmi sminkjét,
amiben a kimenőre készült. Összepakolta a sminkes holmiját, a ruhát és a
cipőt, és hajthatatlan volt abban, hogy Miánál készüljön el.
Ash lekísérte a kocsihoz, és utasította a sofőrjét, hogy vigye őt Gabe és
Mia belvárosi lakásába, amely egy felhőkarcoló legfelső emeletén volt.
Josie csábosán integetett neki, és megígérte, hogy később találkoznak.
Mikor Mia lakására ért, meglepetten látta, hogy Bethany és Mia már
az előcsarnokban várták. Bethany elvette az egyik táskáját, Mia pedig a
lifthez terelte őket. Amikor a legfelső emeletre értek, a liftajtó kinyílt, és
egy tágas lakásba lépett be, melynek hatalmas ablakaiból lélegzetelállító
kilátás nyílt a városra.
Gabe a nappaliban várta őket, és Josie kissé megszeppent tőle.
Valahogy olyan... félelmetesnek tűnt. Amolyan szófukar, magának való
típus volt, ráadásul fenyegetően nagydarab férfi, és eddig csak egyszer
találkoztak, ezért még nem tudott feloldódni a közelében.
Magához húzta Miát, és olyan szenvedélyesen megcsókolta, hogy
Josie-nak a lábujjai is begörbültek. Bethany csak mosolygott és sokat
sejtetően pillantott rá.
– Most magukra hagyom a hölgyeket – mondta Gabe.
– A kocsi és a sofőr lent vár majd rátok. Csak szóljatok le a portásnak,
mikor elkészültetek. Jace majd egy kicsit később a klubban csatlakozik
hozzátok, és gondoskodik róla, hogy mindannyian biztonságban
hazaérjetek. Én pedig átmegyek Ashhez vacsorázni.
Mia csábítóan mosolygott a férjére, aki olyan tüzesen nézett rá, hogy
Josie ebből rögtön tudta, mennyire várja, hogy hazaérjen.
– Ha szükséged lenne rám, csak hívj! – mondta Gabe felemelve Mia
állát. – Nálam lesz a mobilom. Ha bármi gondotok támadna, felhívsz.
Mia a szemét forgatta. – Tudod, hogy így lesz, Gabe. Amúgy meg Jace
is ott lesz, nem szólva Brandonról és a kidobó haverjairól. Mindig
nagyon figyelnek ránk, ha lemegyünk a klubba bulizni.
Josie hamar elvesztette a beszélgetés fonalát.
– Brandon a barátnőnk, Caroline pasija. Vagyis a vőlegénye, mivel
nemrég megkérte a kezét. Ezt ünnepeljük ma este – suttogta neki
Bethany. – Ott dolgozik a Vibe-ban kidobóként, és ő vigyáz ránk mindig,
ha nagyon becsípünk. Josie bólintott.
Gabe búcsúzóul még egyszer megcsókolta Miát, aztán biccentett
Bethany és Josie felé is.
– Jó szórakozást, hölgyek! De legyetek óvatosak, oké? Maradjatok
együtt a klubban. Ne hagyjátok felügyelet nélkül az italotokat, és ha
egyikőtök ki akar menni a mosdóba, valaki mindig kísérje el.
– Gabe! – fortyant fel idegesen Mia. – Az isten szerelmére, nem
vagyunk már tinédzserek! Tudunk magunkra vigyázni!
Gabe felnevetett, és eljátszotta, hogy megszégyenülten kullog a
lifthez.
Még arra sem volt idejük, hogy bevonuljanak a fürdőszobába, Mia
mobilja máris megcsörrent. Hangosan felsóhajtott, mikor meglátta, ki
keresi. – Az isten szerelmére! Még el sem ment, és máris hív!
Bethany halkan kuncogott, és mindketten csendben , megvárták, míg
Mia befejezi a beszélgetést. – Rendben – mondta a telefonba. – Én is
szeretlek – tette hozzá már lágyabb hangon.
Aztán letette a mobilját a pultra és rájuk nézett. – Gabe összefutott
Brittanyvel az előcsarnokban és felküldte a lifttel. Kimegyek érte.
Bethany, te kezdd el csinálni Josie frizuráját. Fel kell vennie a ruháját
még a sminkelés előtt, különben csupa alapozó lesz.
– Megoldjuk – felelte Bethany és intett a kezével, hogy menjen csak. –
Te csak hozd ide Brittanyt, hogy elkezdhessük az estét.
Egy órával később a négy nő együtt ment le az előcsarnokba a lifttel.
Mia lépett ki először, mutatva az utat. Kint már várt rájuk a sofőr, ahogy
Gabe megígérte, és az épület előtt parkoló limuzinhoz kísérte őket.
Miután mindannyian beültek, Mia kivett egy üveg hűtött pezsgőt a
jeges vödörből és négy pohárba töltött belőle.
– Caro most nem velünk jön, vele majd a klubban találkozunk. De ez
nem gátolhat meg bennünket abban, hogy igyunk egyet az egészségére!
Bethany helyeslőén bólintott és felemelte a poharát. Brittany is
koccintott velük, zöld szeme – akárcsak Ash zöld szeme – izgatottan
csillogott.
– Nagyon köszönöm, hogy engem is elhívtatok! – mondta. – Mást sem
csináltam az elmúlt napokban, csak dolgoztam, aztán hazamentem. Már
kezdem magamat vénnek érezni!
Mia meghökkenteni nézett rá. – Ezt nem hagyhatjuk! Ha velünk töltőd
az estét, mindjárt sokkal jobban fogod érezni magad!
Brittany elkomorodott, és Josie-ra pillantott. – Nagyon sajnálom, hogy
ilyen az anyám, és azt is, amit rád mondott. Iszonyatosan éreztem magam
miatta. Azért pedig még rosszabbul, hogy olyan sokáig kitartottam
mellette. Ash sosem hagyta, hogy ugráltassa, ezért is utálja őt annyira. De
én és a másik két bátyám?
Brittany elhallgatott, és lehajtotta a fejét.
Josie megsajnálta, és megfogta a kezét, hogy megszorítsa. – Semmit
se sajnálj, Britt – mondta neki, átvéve Ashtől a becenevét. Mivel Brittany
szeme rögtön felderült, úgy tűnt, ez neki is tetszik. – Annak örülök, hogy
már nem hagyod, hogy ugráltasson.
Mia felhúzta az orrát. – Nem akarlak megbántani, Brittany, de az
anyád egy hárpia! A bátyád viszont nagyon jó ember. Nem is értem,
hogyan lehet ilyen jóságos ugyanazokkal a génekkel.
Brittany szája legörbült. – Nem bántasz meg, Mia. Én mindenkinél
jobban tudom, mekkora hárpia az anyám. Nem is értem, miért ilyen.
Bárcsak tudnám!
Bethany együttérzően pillantott rájuk. – Nem tudok sokat róla, csak
amit Jace mesélt, és Ash, ha néha említette a családját, de abból semmi
sem hangzott túl jól. Jace nagyon aggódik Ashért.
– Ne is beszéljünk róluk ma este! – jelentette ki Brittany. – Szórakozni
készülünk, nem igaz? Ez az első olyan alkalom az életemben, mikor
őszintén örülök egy csajos estének.
– Egyetértek! – vágta rá Josie. – Szükségem lesz Mia és Bethany
segítségére is, mert Ash nyilvánvalóan vár valamit ettől az estétől. Nem
tudom pontosan, hogy mit, de nem akarok csalódást okozni neki.
Miából és Bethanyből kitört a nevetés.
– Ó, majd beavatunk a szaftos részletekbe! – mondta pajkosan Mia. –
Én avattam be Bethanyt is az első közös csajos esténkén, és csak annyit
mondok, Jace azon az éjjelen nagyon boldog volt.
– Ne kínozzatok! – szólt közbe Brittany. – Nekem nincs kihez
hazamennem, és már jó ideje nem is volt részem semmiben, ami legalább
megközelítőleg hasonlít a jó szexre.
Bethany elgondolkodva beleharapott az ajkába. – Mi a helyzet
Brandon barátaival, Mia? A klubban rengeteg jó pasi dolgozik. Egyikük
biztosan szingli.
– Majd megkérdem Carót, ha odaértünk – válaszolta Mia.
– De nem akarok túl elkeseredettnek tűnni! – tiltakozott Brittany.
Bethany a fejét rázta. – Természetesen nem is fogsz! Caro majd intézi
a dolgot. Talán bemutat majd egy-két pasinak.
Mikor megérkeztek a klubhoz, a limuzin ajtaja azon nyomban kinyílt
és egy csinos fiatal nő dugta be rajta a fejét, szélesen mosolyogva.
Gyorsan bedugta a kezét is, még mielőtt bárki kiszállhatott volna.
– Nézzétek! – visította. – Hát nem csodás?
Mia elkapta a kezét és vele együtt a nőt is berántotta magukhoz a
kocsiba.
– Jó ég, Caro, ez meseszép! Brandon nagyon jól választott!
Caro mosolya úgy ragyogott, mintha százas égő lett volna a
limuzinban. Aztán Josie-ra és Brittanyre pillantott, és még lelkesebben
mosolygott.
– Caroline vagyok – mondta a kezét nyújtva nekik. – Ti pedig biztosan
Josie és Brittany vagytok!
– Én vagyok Josie – felelte visszamosolyogva. – Ő pedig Brittany.
– Brandon már vár, menjünk be! – buzdította őket Caroline. – Már
lefoglalta az asztalunkat, és ma este két pincérnőnk lesz a szokásos egy
helyett. Terjeszkedünk, lányok! Nemsokára csak a miénk lesz az egész
klub, mikor csajos estét tartunk!
– Remek ötlet! – lelkendezett Mia. – A mi privát klubunk. Nem
hangzik rosszul!
Bethany felhorkant, miközben mind kiszálltak. – Csak annyit kell
tenned, hogy szólsz Gabe-nek, hogy akarsz egyet, és megveszi neked.
 Mia vigyorgott. – Ez igaz!
– Chessy, Gina és Trish már bent vannak és az asztalunknál várnak
minket – magyarázta Caroline.
Aztán felderült az arca, szélesen és bolondosan elmosolyodott, Josie
pedig követte a tekintetével, mit néz. Egy magas, tagbaszakadt, roppant
jóképű férfi állt előtte és lágyan mosolygott le rá. Kecskeszakálla volt és
a bal fülében fülbevalót viselt. Egyértelmű volt abból, ahogy egymásra
néztek, hogy a férfi nem lehetett más, mint Brandon, a kidobó. Ránézésre
nagyon is illett rá a szerep.
– Jó estét, hölgyeim! – üdvözölte őket. – Kérem, kövessenek,
megmutatom az asztalukat.
– Nagyon kitettél magadért Brandon! – mondta neki Mia
megveregetve a vállát. – Caro gyűrűje mesés!
Brandon elmosolyodott. – Örülök, hogy így látod. A tökéletes gyűrűt
akartam neki adni. Ez így igazságos. Én megkapom a tökéletes nőt, ő
pedig a tökéletes gyűrűt.
– Ó, basszus! – mormolta Brittany. – Ez a legszebb bók, amit valaha
hallottam egy férfitól.
Josie is egyetértett, nagyon kedves volt Brandontól. Imádni való.
Caroline elpirult, és szerelmesen nézett fel a vőlegényére. Két héttel
ezelőtt még őrülten féltékeny lett volna rájuk, mert Michael sosem
mutatta ki az érzéseit nyilvánosan. Persze még négyszemközt sem. Most
viszont már ott volt neki Ash. őt pedig egyáltalán nem érdekelte, ki látja,
hogy együtt vannak.
Előrementek a bejárathoz, megelőzve a bejutásra várók hosszú sorát.
Aztán Brandon átvezette őket a tömegen az egyik sarokban, épp a tánctér
szélén álló asztalukhoz. A levegő vibrált a zenétől, és Josie pulzusa máris
ráállt a basszus ütemére, az ereiben visszhangozva a lüktetést. A lába már
sajgott a magas sarkú cipőben, és előre tudta, hogy esélye sincs ebben
még táncolni is. Valószínű csak kitörné a nyakát. De a cipőt úgyis csak
Ash kedvéért vette fel. Elég határozottan beleszólt a választásába még
vásárláskor is. Eldöntötte, hogy az este során kímélni fogja a lábait, aztán
majd mielőtt hazamegy, újra felveszi a magassarkút. Az asztalukhoz érve
egy pincérnő már várta őket egy tálcányi itallal. Mia elmosolyodott és
feléjük fordult, hogy megmagyarázza a helyzetet.
– Mindig két kört hoz nekünk az este elején. Az első italt húzóra
isszuk meg, miután tósztot mondtunk, a másodikat pedig elkortyoljuk,
míg vissza nem tér a következő körrel. Mivel nem tudtuk, mit szerettek
inni, ezért csajos italokat rendeltünk, Cosmót és Amaretto Sour koktélt.
Az Amaretto Bethany kedvence, képes belőle szinte bármennyit meginni,
míg még meg tud állni a lábán. Ha megmondjátok a pincérnőnek, mit
innátok, a következő körre már azt hozza nektek.
– Nekem jó lesz a Cosmo! – kiabálta Brittany, hogy túlharsogja a
zenét.
– Én nem vagyok nagy ivó – mondta lemondóan Josie. – De azt
hiszem, ma este kivételt fogok tenni. Ash azt akarja, hogy becsípve
menjek haza, én pedig nem akarok neki csalódást okozni.
Bethany és Mia erre felnevetett.
– Azért, mert Gabe és Jace idáig kínozták a részletekkel, mi vár egy
férfira a csajos este végén – magyarázta Bethany a szemét forgatva.
– Kostold meg az Amarettót, Josie! – javasolta Mia, és rögtön a
kezébe nyomta a poharat. – Én sem szoktam inni, de ez tényleg nagyon
jó. Édes, gyümölcsös, és nincs benne túl sok alkohol. Azért nekem
mindig sikerül beállnom tőle, ha eleget iszom meg belőle.
Mikor már mindenkinek a kezében volt a pohár, körbeálltak, és Mia
mindenkit bemutatott egymásnak. Miután végeztek a bemutatkozó
körrel, mind felemelték az italukat.
– Igyunk Caróra! – kiáltotta Mia. – És arra a bazi nagy kőre az ujján!
– Caróra! – kiabálták kórusban.
Összekoccantották a poharukat, melyekből pár csepp ki is csordult,
aztán lehúzták az italukat, míg minden pohár ki nem ürült. A pincérnő
lepakolta eléjük az újabb kört a tálcájáról, aztán mosolyogva elindult az
utánpótlásért.
– Táncoljunk! – kiáltott fel Caro.
Josie hagyta, hogy őt is a tánctérre húzzák. Szeretett táncolni.
Valójában egész jól is táncolt. De már jó ideje ki sem mozdult otthonról.
Michael nem akart táncolni, se klubokba járni. Most viszont itt volt az
alkalom, és hozzá a remek társaság is, hogy kicsit kiengedjen végre és
felpörögjön a csajokkal.
Tetszettek neki Mia és Bethany barátnői. Széles mosolyából és
csillogó szemeiből úgy tűnt, Brittany is pompásan érzi magát.
– Követnünk kell a szokásos forgatókönyvet! – kiabálta Mia.
– Valóban? – kérdezte Josie.
– Így van! – vágta rá Mia. – Hihetetlenül szexisen táncolunk, hogy
minden pasinak földig lógjon a nyelve, aztán mikor a soros kísérőnk
befut, jön az ereszd el a hajamat, és olyan show-t csinálunk neki,
Brandonnak, és a többi pasinak, hogy még jó sokáig emlegetni fogják!
Josie-ból kibuggyant a nevetés. – Jól van, kezdem érteni, mire célzott
Ash a csajos estével kapcsolatban!
Mia szeme pajkosan csillogott. – Bethanyvel majd beavatunk titeket,
ha már megittunk pár pohárkával és leülünk az asztalunkhoz egy kicsit
pihenni.
Ezt még ki tudja bírni. Addig pedig majd táncol egy jót, hogy lobogjon
a haja is. Persze csakis képletesen, hiszen Bethany rengeteg időt töltött
azzal, hogy feltűzze a haját „elegánsan kócos kontyba”, ahogy ő hívta. Az
eredmény nagyon szexis lett, ezt még neki is el kellett ismernie.
A kontyból lágyan hullott pár haj tincs a nyakába. Mia nagy
műgonddal kisminkelte, valójában kész vakolatot tett fel rá, de a végére
lenyűgözően festett. Az egész megjelenése tökéletes volt. Noha nem volt
hiú, tudta, hogy nagyon is dögös ma este.
Bethany bronz istennőnek nevezte. A ruha, amit választott az estére,
aranyos-bronz színű volt, és remekül illett a bőre és a haja színéhez is. A
szűk, pánt nélküli, rövid ruha kihangsúlyozta a lábait. Hát még a tízcentis
magassarkú! Nos, ebben a lábai valóban istenien néztek ki. A nyakörv is
magára vonzotta a tekinteteket, különösen így, feltűzött hajjal és pánt
nélküli ruhában. Észrevette, hogy idefelé jövet
Mia és Bethany is nagy érdeklődéssel nézegették, mintha száz kérdés
motoszkálna a fejükben. Azon töprengett, vajon mennyi időbe telik majd,
míg elkezdenek kíváncsiskodni.
Brandon gyakran rájuk nézett. Volt vele még három másik pasas is,
akik szintén kidobók lehettek. De az egyikük valahogy más volt... Azt
nem tudta, ki lehet, csak azt, hogy biztosan nem kidobóember. Ebben
holtbiztos volt. Mert Brandon és a többiek farmerben és pólóban voltak, ő
viszont drága öltönyt viselt, selyeminggel és gyémánt
mandzsettagombbal, ami nem tűnt bizsunak.
Különösen az volt érdekes, hogy miután Caro bemutatta Brittanyt a
kidobóknak, akik Brandonnal dolgoztak, az öltönyös fickó odasétált
hozzájuk, és megkérte Brandont, hogy mutassa be neki őt is. Most pedig
Brittany és a titokzatos fickó a tánctér mellett álldogáltak és beszélgettek.
Ez pedig csak egy dolgot jelenthetett, hogy a fickó érdeklődött Brittany
iránt.
 Oldalba bökte Miát, és Brittany felé biccentett a fejével. – Ki az ott
Brittanyvel?
Mia követte a tekintetét és elhúzta a száját. – Fogalmam sincs! De
Brandon biztos tudja, megkérdezem!
Mielőtt még helyeselhetett volna, Mia már intett is Brandonnak. Oda
is ment hozzájuk, az oldalán Caroline-nal, birtoklón ölelve át a vállát.
– Ki az a pasas Brittanyvel? – kérdezte Mia.
Brandon elhúzta a száját egy pillanatra, majd visszafordult hozzájuk. –
A neve Kai Wellington, övé a klub.
Josie csodálkozva nézett rá. – Az övé a hely? Úgy érted, ez az egész?
Brandon kuncogott. – Igen, és még egypár másik. Általában nem tölt
itt sok időt. Épp most nyitott egy újabb klubot Vegasban, és azzal volt
elfoglalva – magyarázta Brandon, majd lenézett Caroline-ra és magához
szorította. – Azt akarja, hogy én is ott dolgozzak. Biztonsági főnökként.
Ha igent mondok, szeretném magammal vinni Carót is.
Mia egy pillanat alatt összeomlott, ez látszott is rajta, és Josie nagyon
megsajnálta. Caro volt a legjobb barátnője. De gyorsan összeszedte
magát, és szélesen elmosolyodott.
– Ez afféle előléptetés?
– Olyasmi – felelte kedélyesen Brandon.
– Úgy örülök neked! – mondta Mia, de Josie látta, hogy az alsó ajka
megremeg.
Aztán hevesen átölelte Caroline-t.
– Úgy örülök mindkettőtöknek! – jelentette ki. – Te is örülsz, Caro?
Caroline elengedte, majd szélesen elmosolyodott. – Igen, én is. De
legjobban Brandon miatt örülök. Nagyon keményen megdolgozott ezért,
és óriási dolog, hogy Mr. Wellington megbízik benne. De megszakad a
szívem, hogy itt kell hagynom a várost... és téged – tette hozzá
szoriiorúan.
Brandon újra magához ölelte, és Miát is a másik oldalához szorította.
– Nézd a jó oldalát! A csajos estéiteket majd áthelyezitek Vegasba. Én
meg gondoskodom róla, hogy az elsőtől az utolsó percig kivételezett
bánásmódban részesüljetek. És ezzel nyugodtan tervezhettek előre pár
évre.
– Nekem tetszik a hozzáállása! – jegyezte meg Bethany, első
alkalommal hozzászólva a beszélgetéshez.
– Szóval, Brandon... – folytatta Josie. – Mit akarhat Mr. Wellington
Brittanytől? Ő kérte, hogy mutasd be neki?
Brandon oldalra sandított, majd sajnálkozó arccal visszafordult
hozzájuk. – Nem tudok valami sokat mondani. Mr. Wellington nagyon
visszahúzódó ember. De szerintem tetszik neki Brittany. Egész este le
sem vette róla a szemét.
Milyen érdekes! Josie újra rájuk pillantott, és látta, hogy Brittany sem
veszi le a szemét a fickóról. Ezt Ash is érdekesnek találná, és bizonyára
rögtön le is nyomoztatná Kai Wellingtont.
– Le vagyunk maradva az ivással! – vetette közbe derűsen Caroline. –
Mindjárt véget ér az este, és Jace is bármelyik pillanatban befuthat.
Nagyon csalódott lesz, ha nem vagy még becsípve, Bethany! Szerinte te
vagy a legelragadóbb részeg a világon.
Miából kitört a nevetés és Bethany is elmosolyodott, aztán a poharáért
nyúlt.
– Ideküldöm a pincérnőt egy újabb körrel – jegyezte meg Brandon. –
Vége a szünetemnek. Ideje egy újabb kört tennem a klubban. Ha
szeretnétek egy csendesebb helyet, hogy iszogassatok és lazítsatok,
átviszlek titeket az egyik bokszba, ami a tánctérre néz. Van bent egy
gomb, amivel kikapcsolhatjátok a zenét és a zajt.
Josie elmosolyodott a gondosságán. Nem is volt kérdés, hogy Mia és
Caroline rögtön meg akarják beszélni a közelgő költözés részleteit, és ezt
a tánctéren nehéz lenne.
– Remekül hangzik! – kiáltott fel Bethany. – Átmehetnénk oda egy
időre? Szeretnék kicsit leülni és pihentetni a lábaimat, és jobb lenne egy
csendesebb helyen inni és beszélgetni.
– Gyertek utánam! Majd a pincérnő felvilágosítja Chessyt és a
többieket. Még a tánctéren vannak. A pincérnő majd megmondja nekik,
hol találnak titeket, ha befejezték a táncot.
Követték Brandont, és Josie intett nekik, hogy álljanak meg egy
pillanatra, amikor Brittany és Kai mellé értek. Rá akart nézni Brittanyre,
hogy tudja, minden rendben van-e, jól érzi magát, vagy ki kell menteni.
– Helló! – köszönt rá széles mosollyal Kaira. – Csak szólni akartam
Brittanynek, hogy leülünk az egyik bokszban. Nem akartam, hogy
keresnie kelljen minket.
Kai átkarolta Brittany derekát és magához húzta. Hoppá, ez a pasi
aztán rámenős volt! Kai kedvesen, barátságosan rámosolygott, de Josie
figyelmét nem kerülte el az erő, amit a tekintete sugárzott. Magabiztos,
befolyásos férfi volt. Brittanyre nézett, és már a pillantásával
elhallgattatta.
– Kedves tőled, hogy aggódsz – felelte Kai olyan halkan, hogy alig
hallotta a zenétől. – De nagyon vigyázok Brittanyre, és majd én magam
kísérem a bokszba, ha szeretné.
– Neked is jó lesz így? – kérdezte Brittanytől, mivel eddig csak Kai
beszélt helyette.
Brittany elmosolyodott és nem volt benne semmi erőlködés. Az egész
arca ragyogott.
– Jól vagyok! Köszönöm, Josie. Mindjárt én is megyek utánatok.
– Csak nyugodtan! Maradj, amíg jól érzed magad – mosolygott rá
Josie.
– Így lesz – mormolta Kai.
 huszonnegyedik fejezet

Ash elnyújtózott a kanapén, a kezében egy itallal, Gabe pedig leült vele
szemben a karosszékbe. Már megvacsoráztak, Gabe útban idefelé
beszaladt egy étterembe és hozott ennivalót, miután ott hagyta a lányokat
a lakásán.
Ash az órájára pillantott és elmosolyodott. – Mennyire lehetnek már
becsípve?
Gabe elhúzta a száját. – Biztos vagyok benne, hogy már jó úton
haladnak.
Ash felnevetett, bár alig bírta kivárni, hogy elteljenek az órák. Vissza
akarta kapni Josie-t, becsípve, édesen, és látni akarta végre abban a
ruhában és a cipőben, amit vett neki. Még akkor sem engedte, hogy
megnézze, mikor felpróbálta a ruhaszalonban. Csak annyit mondott,
hogy tetszeni fog neki az eredmény.
De hát akkor is tetszene neki, ha zsákot húzna magára és papírzacskót
a fejére. Nem számított, mit visel, mivel úgyis azonnal leveszi róla. Ami
alatta volt, az volt a legfontosabb. Mégis, alig várta, hogy lássa
kisminkelve, csinosan, magassarkúban támolyogva, az alkoholtól
fátyolos tekintettel. Már épp eleget hallgatta Gabe-től és Jace-től, milyen
emlékezetesek ezek a csajos esték. Egyiküknek sem volt gondja azzal,
hogy a barátnőik szórakozni mennek, mert mikor utána hazaértek, a
jutalom egészen kivételes volt.
A mobilja megcsörrent, és gyorsan előkapta, mert azt hitte, Josie
keresi. Remélte, hogy jól érzi magát és remekül telik az estéje.
Amikor meglátta, hogy a portás keresi, összehúzta a szemöldökét.
– Ash – szólt bele.
– Mr. McIntyre, látogatói vannak. Az előcsarnokban várakoznak. Fel
akartak menni, de mondtam, hogy előbb felszólok. Azt mondták, hogy az
ön szülei.
– Jesszusom! – motyogta Ash. Most szakadjon rá az ég! Miért épp ma
kellett idejönniük? Soha be nem tették a lábukat a házába, sem az
irodájába. És valószínűleg egyik szállodájába sem, mielőtt pár nappal
korábban az anyja balhézni nem kezdett az étteremben.
 Nagyon ki lehetnek készülve, ha erre szánták magukat. Az anyja még
„beszélni” akart vele, miután jelenetet rendezett az étteremben, ő pedig
világosan a tudtára adta, hogy semmiről nem akar beszélgetni vele.
Kitiltotta a szállodáiból is, de talán kiterjeszthette volna ezt valamennyi
ingatlanjára.
Csakhogy soha nem hitte volna, hogy idejönnek. Sokkal jellemzőbb
volt rájuk, hogy őt veszik rá, menjen el hozzájuk. Gabe-re nézett, aki erre
kérdőn pillantott rá. Megrázta a fejét, hogy tudassa vele, nem a lányokkal
kapcsolatos a hívás.
– Mindjárt lent vagyok. Ne engedje fel őket! Sem most, sem máskor.
Nem tehetik be ide a lábukat – morogta. – Most lemegyek, és elintézem
személyesen a dolgot, de a jövőben, ha bármikor megjelennek itt, kísérje
ki őket. Akkor pedig végképp ne engedje fel őket, ha Josie itthon van, de
én nem vagyok.
– Igen, uram.
Megszakította a hívást és felpattant.
– Mi a fene van, haver? Mi folyik itt? – faggatta Gabe.
– A szüleim látogatóba jöttek – felelte keserűen. – Lemegyek, hogy
közöljem velük, nem látom őket szívesen.
– A francba! – sziszegte Gabe. – Lemegyek veled.
– Nem szükséges – mondta nyugodtan. – Csak maradj itt, mindjárt
visszajövök.
Gabe is felállt, nem törődve a válaszával. – Nem azt mondtam, hogy
szükséges lenne. De akkor is veled megyek.
Ash megrántotta a vállát. A legtöbb ember nem akarta volna idegenek
előtt kiteregetni a családi szennyest. De Gabe nem volt idegen. Ő az igazi
családjához tartozott. Ahogy Jace is. És mindent tudott a drága édesanyja
viselt dolgairól. Kivéve azt, hogy betoppant, mikor a szállodában
ebédeltek. Nem mintha ezt nem akarta volna elmondani a barátainak, de
egyszerűen kiment a fejéből. Mással volt elfoglalva.
– Pár napja megjelent nálam – mondta Gabe-nek, mikor beszálltak a
liftbe. – Épp Josie-val és Brittanyvel ebédeltem a Bentley Hotelben,
mikor besétált és jelenetet rendezett. Kivezettettem a biztonságiakkal, és
meghagytam, hogy soha többé ne engedjék be egyik szállodámba se.
– Baszki! Hát soha nem hagyja abba?
Ash a fejét rázta. – Nyilvánvalóan nem. Sértegette Josie-t és Brittanyt.
Aztán azt mondta, hogy beszélni akar velem. Azt képzelte, még hajlandó
leszek meghallgatni őt, különösen azok után, ahogy köpködte a mérgét
Brittre és Josie-ra.
Gabe csóválta a fejét, miközben elindult velük a lift lefelé. – Szomorú,
de lehet, hogy távoltartási végzést kellene kérned ellenük. És elvitetni
őket a zsarukkal, ha újra feltűnnek a színen. Talán az elég hatásos
figyelmeztetés lenne, és megértenék belőle, hogy komolyan gondoltad,
hogy tartsák magukat távol tőled és Brittanytől.
– Szemtől szemben fogom megmondani nekik – felelte Ash,
miközben az arcvonásai egyre keményebbé váltak, ahogy közeledtek az
összecsapás helyszínéhez. Nem szívesen veszekedett a szüleivel a háza
előcsarnokában, de esze ágában sem volt beengedni őket a lakásába. Az
az ő szentélye volt. És már Josie-é is. Nem állt szándékában olyan
embereket beengedni ide, akiket gyűlölt. Ahogy abban is biztos volt,
hogy ő sem megy el többet hozzájuk, hogy cseszeget- hessék. Nem szerzi
meg nekik ezt az örömöt. Soha többé.
Amikor kiszálltak a liftből, látta, hogy az anyja és az apja ott várnak rá
az előtérben. Egyikük sem tűnt boldognak, és látványosan nem örültek
annak, hogy látják. Mintha nem is a fiuk lenne. De hát sosem bántak úgy
vele. Nem is értette, hogy képesek erre. Fel nem foghatta, hogyan
lehetnek emberek ennyire ridegek a saját gyerekükkel. Ö soha nem fog
így bánni a gyerekeivel, ebben holtbiztos volt.
Odament hozzájuk, és egyméternyire megállt tőlük. Az arckifejezése
jéghideg volt, akár egy gleccser. Hűvösen nézett rájuk, míg az apja össze
nem rezzent és elkapta a tekintetét. Egy másodpercre mintha bűntudatot
látott volna a szemében.
– Miért jöttetek ide? – kérdezte őket egyenesen.
Az anyja szeme idegesen villogott, mikor ránézett, majd Gabe-re
pillantott.
– Ash, ez családi ügy. Nem beszélhetnénk meg egymás közt?
Mondjuk a lakásodban?
– Gabe a családomhoz tartozik – közölte hűvösen. – Akármit is akarsz
mondani, megteheted előtte is.
Az anyja fintorgott, majd erőt vett magán és gyorsan rendezte az
arcvonásait. Megesküdött volna, hogy kedvesnek akart látszani. Mi több,
elbűvölőnek. Ettől a hideg futkosott a hátán, mert az anyja ilyenkor olyan
volt, mint egy vérszomjas vámpír, aki épp lecsapni készül az áldozatára.
– Elnézést akartam kérni a pár nappal ezelőtti kellemetlen
viselkedésemért.
Az anyja elpirult, és látszott mennyire nehezére esik kimondani ezt.
Mintha kínszenvedés lett volna minden egyes szót megformálnia.
Valószínűleg így is volt. A bocsánatkérés egyáltalán nem tartozott a
szokásai közé.
– Elfogadom a bocsánatkérést. Ennyi?
Az anyjának megint dühösen villant a szeme, de gyorsan összeszedte
magát, és próbált barátságosnak tűnni.
– A nagyapád szeretne meghívni mindannyiunkat vacsorára. Brittanyt
is. Nagyapád – és én is – nagyon szeretnénk, ha eljönnétek.
Természetesen a bátyáid is ott lesznek a családjukkal együtt.
Ash szúrós szemmel nézett rá. – Erre fikarcnyi esély sincs.
Az apja megköszörülte a torkát és most először megszólalt.
– Szeretném, ha ezt még átgondolnád, fiam.
Ash undorral bámult rá. – Fiam? Mikor voltam valaha is a fiad? Azt
javaslom, hagyjuk a mellébeszélést, és áruljátok el végre, mit akartok itt.
Mert abban biztos vagyok, hogy nem csak egy nagy, boldog családi
együttlétről lenne szó.
Az anyja összeszorította a száját, a szeme dühösen villogott. Ezúttal
nem is próbálta titkolni az ingerültségét.
– Nagyapád meg fogja változtatni a végrendeletét. Dühös, mert
szerinte a családunk teljesen széthullott. Nem volt boldog Brittany
árulásától sem. Azt mondta, ha jobb anya lennék, a gyerekeim nem
gyűlölnének. Arra is célzott, hogy ideje lenne a saját lábunkra állnunk, és
magunkról gondoskodni, mert elege van abból, hogy egy viperafészekbe
pumpálja a pénzét. Azt mondta, ha anyaként és apaként még a saját
családunkat sem vagyunk képesek együtt tartani, akkor miért
jutalmazzon minket azzal, hogy mindent ránk hagy?
Ash erre felnevetett, ami csak még jobban felbosszantotta az anyját.
– Ez téged is érint! – sziszegte dühösen. – És Brittanyt! Ha töröl
minket a végrendeletéből, azzal mindannyiótokat töröl. Egy fillért sem
kapsz, de a húgod sem.
Ash a fejét ingatta, még mindig hangosan nevetve. – Talán nem is
figyeltél rám az elmúlt években, drága anya. Leszarom az öreg pénzét.
Sosem érdekelt. Túl nagy árat kell fizetni érte. Ahogy veletek
kapcsolatban is mindennek ára van.
– Ha téged nem is érdekel, legalább arra gondolj, hogy érinti ez a
húgodat. Ő sem kap semmit.
– Majd én gondoskodom Brittanyről, hogy soha ne legyen rászorulva
az öreg pénzére, sem rátok – közölte Ash hűvösen. – Nem óhajt ehhez a
velejéig romlott családhoz tartozni, ahogy én sem. Ki akart szállni. Én
pedig segítettem neki ebben.
Az anyja keze ökölbe szorult. Aztán a férjéhez fordult és ráripakodott.
– Csinálj már valamit, William! Ne állj úgy itt, mint egy gyáva
szamár. Tönkremegyünk, ha apád megváltoztatja a végrendeletét!
– Nem tehet semmit – felelte Ash nyugodt hangon. – És egyikőtök
sem tud semmivel sem meggyőzni arról, hogy belemenjek ebbe és
eljátsszam a jó fiút. Leszarom a bátyáimat, és szarok arra is, hogy el
tudják-e tartani magukat és a családjukat. És fütyülök rád és a drága
édesapámra is. Ti alakítottátok így a helyzetet, hát most igyátok meg a
levét. Brittany és én jól megleszünk.
– Gyűlöllek! – sziszegte az anyja.
Ash összerezzent, bár az anyja kijelentése nem érte meglepetésként.
Mégis fájt ezt hallani a nő szájából, aki a világra hozta.
– Elizabeth, hagyd abba! – rivallt rá az apja. – Ezt te sem gondolod
komolyan! Hiszen a fiunk, az isten szerelmére! Ezek után még csodálod,
ha nem akar szóba állni egyikünkkel se? Gondold meg, miket mondasz.
De Ash tudta, hogy komolyan gondolta. Ezt üzente a tekintete. Már
azóta így volt, hogy a saját útjára lépett, és nem kért többé a szülei
támogatásából.
– Azt hiszem, ideje mennetek – mondta halkan. – És ne gyertek ide
vissza. Nem látlak szívesen benneteket. Egyik ingatlanomban sem. És
figyelmeztetlek benneteket, hogy tartsátok távol magatokat Brittanytől.
Tőlem is. És különösen ajánlom, hogy ne merészeljetek soha Josie vagy
más családtagom közelébe menni. Ha bármelyiküket kipécézitek, velem
találjátok szemben magatokat. Mindenetekből kifosztalak. Továbbá
gondoskodom róla, hogy az öreg tényleg megváltoztassa a végrendeletét
és ne hagyjon rátok semmit. Ha nem hiszitek el, hogy halálosan
komolyan gondolom, csak tegyetek próbára!
– Csak blöffölsz! – sziszegte az anyja.
Ash erre felvonta a szemöldökét és rábámult. Nem szólt semmit. Nem
is kellett neki. Az anyja elsápadt és elkapta a tekintetét, mikor rádöbbent,
mennyire komolyan gondolja.
Mikor visszanézett rá, valahogy olyan... öregnek tűnt. Legyőzöttnek
és elgyötörtnek. Tett egy lépést előre és keresztbe fonta a karját maga
előtt. Ashnek minden erejére szüksége volt, hogy ne hátráljon meg előle.
– Ash, kérlek! Könyörgök! Ne csináld ezt! Ha azt akarod, hogy
hagyjunk békén, rendben. Soha többé nem zavarunk. Még Brittanyt sem.
Csak érd el, hogy a nagyapád meggondolja magát. Ha eljössz a vacsorára,
ígérem, soha többé nem látsz bennünket, hacsak nem szeretnél. Ezt még
írásba is adom. Vagy bármit, amit csak akarsz. Ne hagyd, hogy az
irántam érzett gyűlöleted tönkretegye a bátyáid életét. Gondolj a
gyerekeikre! A feleségeikre! Gondolj apádra és rám! Semmink sem lesz!
– Ne hagyd, hogy telebeszéljék a fejed! – mordult fel Gabe, aki eddig
hallgatott.
Ash feltartotta a kezét. – Nem megyek el a vacsorára. Nem létezik,
hogy kitegyem Brittanyt ilyesminek. Sem Josie-t. És ő márpedig
mindenhová velem jön. Ez a szentírás.
Látva, hogy talán meg tudja puhítani őt, az anyja előrehajolt. – Nem
kell eljönnöd a vacsorára. Csak találkozz nagyapáddal, Ash! Te meg
tudod változtatni a véleményét Brittany elpártolásáról. Mondj neki, amit
csak akarsz! Mondd azt, hogy kibékültünk. Csak tégy meg mindent, hogy
meggyőzd, ne hagyjon ki bennünket a végrendeletéből.
– Jesszusom! – horkant fel Gabe. – Ez szánalmas!
Az anyja olyan gyilkos pillantást küldött Gabe felé, hogy Ash
összerezzent. Mi a fene baja volt a szüleinek? És hogy az ördögbe lehetett
ő két ilyen önző, rosszindulatú ember gyereke?
– Felhívom az öreget - ajánlotta fel.
Gabe rosszallóan csóválta a fejét.
– De ez minden! - tette hozzá Ash. - És most szólok, hogy ezennel
végeztünk. Ha meghallom, hogy Brittany vagy Josie közelébe mentek,
vagy beteszitek a lábatok valamelyik szállodámba, az irodámba, vagy
akár a házamba, olyan gyorsan kihúzom a talajt alólatok, hogy körül se
néztek, és már az utcára kerültök. Megértettétek?
Az anyja gyorsan bólintott, és reménykedve pillantott rá. Nem volt rá
szó, mennyire kétségbeesetten festett. Már a tény is, hogy megalázkodott
előtte, és könyörgött neki, elárulta, mennyire retteg.
A sorsukra kellett volna hagynia őket. Megérdemelték volna. De a
családtagjai voltak. A vérrokonai. Még akkor is, ha sosem akart család
viszonyt ápolni velük. De a gondolat, hogy nyomorogjanak, akkor is
görcsbe rándította a gyomrát.
 – Tűnjetek el! – közölte velük. – Végeztem veletek. Nem hagyom,
hogy tönkretegyétek az estémet.
– Köszönöm, fiam – mondta halkan az apja. – Ez nagyon sokat jelent
anyádnak. Nekem is. És a bátyáidnak. Mondd meg Brittanynek... – az
apja felsóhajtott, majd elhallgatott. – Mondd meg neki, hogy szeretem és
hiányzik nekem, és remélem, hogy jól van.
Ash bólintott, majd az ajtó felé irányította a tekintetét.
Az anyja látszólag nagyon is elégedett volt, hogy megnyerte ezt a
csatát. Sarkon fordult és felszegett fejjel elindult a kijárat felé. Mikor Ash
hátat fordított nekik és elindult a lifthez, Gabe keserű arccal nézett rá.
A francba, haver, ez kurva szar volt! Eddig is tudtam, hogy utálatosak, de
amíg ezt nem láttam, fogalmam sem volt, mennyire.
Ash megrántotta a vállát. – Hogy is van a mondás? A barátaidat
megválogathatod, de a családtagjaidat nem?
 huszonötödik fejezet

Josie követte Bethanyt és Miát, akik Caroline és Brandon után mentek a

táncterem fölötti privát helyiségbe. Noha fentről ki lehetett látni a
tánctérre, Brandon biztosította őket, hogy senki sem láthat be a bokszba,
így teljesen zavartalanul szórakozhattak.
– Nemsokára visszajövök és rátok nézek – mondta Brandon
Caroline-nak, majd gyöngéden szájon csókolta.
Caroline lehuppant a kényelmes kanapéra Josie mellé. Mia a másik
oldalára ült, Bethany pedig a karfára.
– Szóval Las Vegasba költözöl! – szólalt meg panaszosan Mia.
Caroline szemébe könnyek szöktek. – Igen. Brandon még a költözés
előtt szeretné megtartani az esküvőt. Hat hetünk van ott házat találni,
megszervezni a lagzit és átköltözni, mielőtt az új helyén munkába áll. Mr.
Wellington nagyon nagyvonalú. Fizeti a költözést és a foglalót is a házra.
Komolyan számít Brandonre, és szeretné, ha hosszú távon neki dolgozna.
Megduplázza a fizetését is, így nem kell a pénz miatt aggódnunk, és
nekem is lesz elég időm arra, hogy találjak munkát.
– Ez csodás, Caro! – jegyezte meg halkan Mia. – De iszonyatosan
fogsz hiányozni.
– Mindannyiunknak! – tette hozzá Bethany. – A csajos esték nem az
igaziak nélküled!
Caroline megölelte mindkettőjüket, aztán felpattant. – Kimegyek a
mosdóba, és utána megnézem, jönnek-e már a többiek. Elkapom a
pincérnőt is, és szólok neki, hogy kérünk még egy kört. Mindjárt jövök!
Mia szomorúan nézett a legjobb barátnője után. Mikor Caroline
kiment, hangosan felsóhajtott.
– Basszus, mennyire fog hiányozni!
– Tudom – mondta Bethany. – Nekem is. De mi még itt leszünk neked,
Mia!
Mia felnézett és elmosolyodott, aztán hirtelen elkapta és megszorította
Josie és Bethany kezét.
– Jól van, most már egyedül maradtunk, és be kell vallanom, Josie,
hogy Bethany és én tele vagyunk kérdésekkel rólad és Ashről. Remélem,
nem veszed rossz néven, de szeretnénk tudni minden részletet!
Josie felnevetett. – Nem bánom! De attól tartok, csalódást kell
okoznom. Semmi oltárian izgalmas nincs a kapcsolatunkban.
Mia felhorkant. – Már ne is haragudj, de ezt nem hisszük el. Az első
dolog, amit el kell árulnod, hogy milyen az ágyban. Bár azt hiszem,
Bethany már tudja, de el kell ismernem, én nagyon kíváncsi vagyok!
Mia rögtön a szája elé kapta a kezét, és a szeme kidülledt a
megrökönyödéstől.
– Jesszusom, Josie! Annyira sajnálom! – mondta, majd betemette az
arcát a tenyerébe. – Olyan hülye vagyok! Basszus! Gabe és Jace is
mindig mondják nekem, hogy előbb beszélek, aztán gondolkodom.
Josie zavartan mosolygott. – Semmi baj, Mia. Tényleg! Tudok
Bethanyről és Ashről – mondta, majd Bethanyre nézett, és látta, hogy ő
még Miánál is jobban ledöbbent. Fülig elpirult, és idegesen pislogott.
– Remélem, megérted – mondta Bethany. – Úgy értem, az nem
jelentett semmit Ashnek. Istenem, ez még kínosabb, mint mikor Jace-szel
először találkoztunk Ashsel az után az éjszaka után.
Josie megszorította Bethany kezét. – Kérlek, ne szabadkozz! Minden
rendben, tényleg. Elismerem, hogy miután Ash elmesélte, mi történt,
eleinte tartottam a találkozásunktól. Nem rajongtam az ödetért, hogy
megismerkedjek egy nővel, aki lefeküdt a pasimmal. Utáltam arra
gondolni is, hogy majd elképzellek benneteket együtt. De miután először
találkoztunk, már minden rendben volt. És az, ahogy Jace oldalán
láttalak, csak még jobban megerősített a hitemben, hogy semmi sem lehet
közted és Ash között, szoros barátságon kívül.
– Ennek örülök! – felelte őszintén Bethany. – Szeretem Asht, nagyon
is. De csak barátként. Jace-t viszont mindenkinél jobban imádom.
– Azt hiszem, elcsesztem az esélyünket, hogy most megtudjuk a
piszkos kis titkaitokat Ashsel, Josie – jegyezte meg lemondóan Mia.
Josie felnevetett. – Nos, nem, ha cserébe ti is eláruljátok nekem a
piszkos kis titkaitokat! Engem is furdal a kíváncsiság a ti pasijaitokkal
kapcsolatban. Például az is érdekelne, hogy az egy nyakörv rajtad,
Bethany? Vagy csak nyaklánc?
Bethany elpirult, miközben az ujjával birizgálta a nyaka mélyedésébe
illeszkedő gyémántot. – Valóban nyakörv – mondta halkan. – Jace akarta,
hogy viseljem. Sosem veszem le.
– A tiéd is nyakörv? – kérdezte tágra nyílt szemmel Mia.
 Josie bólintott.
– Basszus, akkor én is akarok egyet! Szerintem nagyon menő.
Imádnám, ha Gabe választana egyet nekem és azt akarná, hogy viseljem.
De ő nem híve a nyakörvnek. Én sem voltam, míg meg nem láttam
Bethanyét. A legjobban az tetszik benne, amit jelképez.
Bethany és Josie is értőn bólintott.
Josie lehúzta az utolsó korty italát, majd letette a poharat a kanapé
előtt álló asztalra. Már finoman spicces volt, de még korántsem volt
becsípve. A lába már sajgott a cipőben. Kibújt a magassarkúból, és
csaknem hangosan felnyögött a megkönnyebbüléstől.
– Nézzétek, megjött Jace! – kiáltott fel Mia, majd felállt és odasétált a
tánctérre néző üvegfalhoz.
Aztán visszafordult Bethanyhez. – Túl korán ért ide, nem? Vagy csak
még nem ittunk eleget?
– Nem hinném, hogy sokat ittunk volna – jegyezte meg aggódón
Bethany.
– A fenébe! Ezt sürgősen orvosolnunk kell! És az egyetlen módja,
hogy gyorsan beálljunk az, ha feleseket iszunk!
– Jó ég! – hüledezett Josie. – Még soha nem ittam töményen semmit.
– Bírni fogod! – nyugtatta meg Mia. – Az első után már nem is érzed
majd az ízét.
Ekkor kipattant az ajtó és az összes barátnőjük egyszerre özönlött be
rajta, hangosan csacsogva. A pincérnő is velük volt, és miközben letette
az italokat az asztüra, Mia elmondta neki a következő rendelést.
– Felesek? – kérdezte Caroline. – Mióta iszunk mi feleseket?
– Mióta nem sikerült még eléggé becsípnünk – felelte
Mia rosszalóan. – Jace már itt is van, ami azt jelenti, hogy már nincs
sok időnk. Bele kell húznunk!
– Hozzon egy üveggel! – szólt Chessy a pincérnőnek. – Nem is, jobb,
ha rögtön kettővel! Szerencsére jó sokan vagyunk együtt ma este.
A pincérnő elmosolyodott. – Máris hozom.
Mindannyian lehuppantak a kanapéra és a körben üló fotelekre, a
magas sarkú cipők pedig csak úgy repültek szerteszét. Pár perccel később
a pincérnő visszatért, és kezdte kirakni a felespoharakat az asztalra.
– Mindenkinek jutott pohár? – kérdezte fennhangon Trish.
Kórusban felelték, hogy igen, majd Gina felemelte a poharát, hogy
köszöntőt mondjon. Erre a többiek is felemelték a poharukat, majd
egymást buzdítva lehúzták az első felest.
Josie torkát és a nyelőcsövét elborították a lángok. Köhögött és
krákogott, a szeme megtelt könnyel. Érezte, ahogy a szesz megtölti a
gyomrát. Sőt még azt is, ahogy leér a hólyagjába. Forrón kavargott benne
az ital, és máris pisilnie kellett,
– Dobjuk be gyorsan a következőt is! – kiabálta Trish.
Felemelték az újabb felespoharakat, majd egymást lelkesítve lehúzták
az újabb kört.
Az ajtóból halk nevetés hallatszott. Mindenki megfordult, és
megpillantották Jace-t Brandonnal. Mindketten remekül mulattak rajtuk,
Jace még hangosan kacagott is. Aztán oldalra lépett, és megjelent
mögötte Brittany, kipirult arccal, csillogó szemmel.
Kai Wellington ott állt mögötte. A karját fogta, de elengedte, mikor
Brittany bement a többiekhez.
– Sajnálom, hogy elkéstem! – mondta a lányoknak. – Megmentettetek
nekem is egy pohárkával?
Gina feléje csúsztatott egy felespoharat az asztalon. Brittany elkapta,
majd Mia elé tette, hogy tölthessen neki a tequilából, amit a pincérnő
hozott. Teljesen elvesztették a fejüket. Kivétel nélkül mindannyian. Még
Josie is. Elment az esze, hogy belement ebbe. Tudta, hogy kegyetlenül
másnapos lesz holnap. De most remekül érezte magát, és csak ez
számított.
– Az előbb még nagyon féltékeny voltam rátok, csajok! – sóhajtott fel
Brittany.
Bethany oldalra billentette a fejét. – Mégis miért?
– Mert nektek mind van pasitok, akihez hazamehettek. Csak arról
áradoztatok, mennyire odáig vannak értetek, ha becsípve hazamentek
hozzájuk. Hogy letépik rólatok a ruhát és magassarkúban nektek esnek –
mondta Brittany, majd lebiggyesztette az ajkát. – Nekem sosem volt ilyen
pasim, aki ezt akarta volna.
– Most már van – szólalt meg Kai a hátuk mögül. Brittany erre fülig
elvörösödött, de a szeme csillogni kezdett, mikor megfordult és Kaira
nézett, aki még mindig az ajtóban állt.
– Hűha! – mormolta Mia. – Brittany, drágám, szerintem ezt az estét te
nyerted!
Brittany elmosolyodott. – Talán igen!
– Semmiképp sem talán – dörmögte Kai. – Most csak érezd jól magad
a lányokkal, de ha vége a csajos estének, magamhoz viszlek haza.
– Azt hiszem, én most elélveztem - zihálta Gina.
– Basszus én is! – csatlakozott Trish. – Bugyit kell cserélnem! Jó ég,
Brittany, ez a pasi szívdöglesztő!
Brittany mosolya beragyogta a helyiséget, akár egy üstökös. A
poharáért nyúlt, majd rögtön lehúzta az italát.
– Rendszeresen csinálják ezt? – kérdezte derűsen Kai.
– Igen – vágta rá kórusban Jace és Brandon.
– Hogy létezik, hogy ez a szoba forog? – kérdezte Josie, miközben
már keresztbe álltak a szemei. – Kai, Brandon mondta, hogy a tiéd a klub.
Miért forog?
Kai kuncogott. – Nem a klub forog, te szédülsz az alkohol miatt.
– Akkor miért szolgáltok ki alkoholt az embereknek, hogy
szédüljenek? – kérdezte Bethany, akinek már lassan forgott a nyelve.
Jace erre felnevetett.
– Lesz ez még jobb is – jegyezte meg Brandon sóhajtva. – Még csak
most kezdtek belemelegedni.
A pincérnő visszatért, kicserélte újakra a felespoharakat, majd ránézett
az üvegre, látta, hogy már alig van benne, és letett eléjük egy másikat.
– Érti a dolgát! – motyogta Caroline, miközben felemelte az újabb
poharat. – El kellene vinnünk magunkkal őt is Vegasba, Brandon!
– Igyunk, lányok! Fiatal még az éjszaka! – kiáltott fel Chessy.
Josie lehúzott még két felest, de a szeme majdnem kiesett a helyéről.
Rutintalan kezdő volt az ivásban. Érezte, hogy már nem bír el több szeszt,
különben hányni fog. A szoba forgott vele, mint egy pokoli körhinta. És
mindenkiből kettőt látott, amitől a zsúfolt szoba csak még zsúfoltabbnak
tűnt.
– Mit szólnátok egy kis zenéhez? – kérdezte Mia. – Abbahagyjuk a
beszélgetést egy kis időre? Ki akar velem táncolni?
Josie feltartotta a kezét. – Én! Csak valaki segítsen fel.
Erre egyszerre hárman is feléje nyújtották a kezüket. Mia megnyomta
a gombot, és a hangszórókból kiszűrődött a klubban dübörgő elektronikus
zene. A lányok visongva pattantak fel, majd riszálni és tekergőzni kezdtek
a pörgős ritmusra.
– Ez oltári jó! – kiabálta Josie.
– Naná, hogy az! – kiáltott neki vissza Mia.
– Kösz, hogy meghívtatok! – szólt közbe Brittany. – Olyan remekül
érzem magam! Jó ég, Kai azt akarja, hogy utána menjek fel hozzá. Mit
tegyek?
Josie homályos tekintettel a három férfira pillantott, akik még mindig
az ajtóban álltak, és biztos volt benne, hogy hallották Brittany spicces
kérdését.
Kai elvigyorodott. – Nekem is van szavazatom?
Josie Brittanyhez fordult. – Te akarod?
Brittany pislogott. – Igen. Igen, akarom!
– Ha megadja a számát, és holnap fel tudlak hívni, hogy
meggyőződhessek róla, hogy nem ölt meg álmodban, akkor menj csak! –
biztatta Josie.
Az ajtó felől újra nevetés hallatszott, de Josie nem foglalkozott vele.
Pompásan érezte magát, és élvezte, hogy az új barátnőivel táncolhat.
Ashnek igaza volt, a lányok tényleg imádni valók voltak.
Behunyta a szemét, aztán a hátát Mia hátának döntötte, így táncoltak,
felemelt karral, szexisen egymáshoz dörgölve a feneküket.

●●●

Ash mobilja megcsörrent, és látta, hogy Jace hívja. – Hé, haver, elbírsz
még egyedül a nőkkel?
Jace kuncogott. – Ide kéne jönnötök, haver!
Ash összeráncolta a homlokát, majd Gabe-re nézett, aki feszülten
figyelt.
– Mi folyik ott? – kérdezte Jace-től. – Jól vannak?
– Ó, igen, nagyon is! De azt hiszem, szükségünk lesz egy B tervre.
– Mi a B terv?
– Nos, az A terv az volt, hogy beterelem a lányokat a limuzinba, és
hazaviszem őket, miután jól kimulatták magukat. Csakhogy most épp
egy privát boksz padlóján fetrengenek talaj részegen, a plafont bámulva,
és olyasmikről beszélnek, amiről nekem fogalmam sincs. Ha még
szeretnétek megmenteni az estét, akkor javaslom, hogy gyertek ide, aztán
szedjétek össze és cipeljétek haza a barátnőiteket.
Ash vihogott. – Gabe-bel mindjárt odamegyünk. Addig vigyázz rájuk!
– Rendben! – felelte Jace, és megszakította a hívást.
– Mi a fene folyik ott? – kérdezte Gabe.
 Ash nevetett. – Jace szerint a csajok irtózatosan berúgtak. Azt mondta,
az egyik bokszban fetrengenek a padlón. És azt javasolta, magunk
menjünk el a barátnőinkért, ha akarunk még velük valamit kezdeni ma
este.
– Veled megyek, és útközben szólok a sofőrömnek, hogy utána
vegyen fel a klubnál.
Ash bólintott. – Induljunk!
Húsz perccel később megállt a kocsi velük a klub előtt. Ash utasította
a sofőrjét, hogy a közelben várakozzon, aztán kiszálltak Gabe-bel és a
bejárathoz mentek.
Szerencsére Brandon kint várt rájuk. A klub előtt még mindig
hatalmas sor kígyózott. Soha nem jutottak volna be, ha Brandon nem jön
eléjük.
– Tudnom kellene a részleteket? – kérdezte Gabe Brandontól, mikor
bementek.
Brandon nevetett. – Nem hinném. De a lányok ma nagyon jól érezték
magukat. Senki nem ment a közelükbe. A klubtulajdonos is velük volt
majdnem egész este, és rá mindig különösen figyelnek a biztonságiak.
– Ki a franc ez a klubtulajdonos, és mi a fenéért lógott együtt a
nőinkkel? – kérdezte Ash.
Brandon megint nevetett. – Nem az összessel. Csak egyikükkel.
Nagyon érdeklődik Brittany iránt. Egész éjjel a nyomában loholt, ami
nem jellemző rá. Sosem szenved hiányt hölgytársaságban, de ritka őt így
látni, hogy egyetlen egy nő köti le a figyelmét, mint most Brittany.
Ash felmordult. El a kezekkel a húgától!
Brandon felkísérte őket a lépcsőn az emeletre, ahol a tánctér körül
félkörben voltak a bokszok és a szabadon álló asztalok. Brandon halkan
bekopogott az egyik ajtón, mire az kinyílt, és egy ismeretlen férfit
pillantottak meg bent.
Jace felnézett rájuk, azonnal elvigyorodott, és intett nekik, hogy
jöjjenek be. Miután beléptek, Ash szeme elkerekedett a látványtól.
Mindenhol nőket látott. Gyönyörű nőket. Melyik férfinak ne lenne ez
a vágyálma? Egy szoba tele gyönyörű, részeg nőkkel.
De ő a szemével egyetlen nőt keresett köztük. Josie-t. Mikor
megpillantotta, ott feküdt elnyúlva a kanapén, a karja lelógott a földre.
Mia félig rajta feküdt, a fejét Josie csípőjére hajtva. Legalul pedig
Bethany, fejtől lábig Josie-val.
 A padlón hevert Chessy, Gina és Trish, különféle pózokban, Caroline
pedig egy fotelban nyúlt el, feltéve a lábát a karfára.
Nem voltak teljesen kiütve, de látszólag semmit sem érzékeltek a
külvilágból.
Ash halkan kuncogott, Gabe pedig szélesen elvigyorodott. A többi
férfit is teljesen lenyűgözte a látvány.
– Most mégis mihez kezdjünk velük? – kérdezte halkan Ash.
Gabe sokat sejtetően rávigyorgott. – Ha erről nekem kell
felvilágosítanom téged, akkor elveszett ember vagy, haver!
Josie felnézett, valószínűleg ekkor jutott el hozzá Ash hangja. A
mosolya lehengerlő volt, a tekintete pedig teljesen homályos. A feje
jobbra-balra csuklott, miközben beszélt.
– Szia, drágám! – kiáltotta. – Tudtad, hogy kettő van belőled? így már
nem kell trükköznöd, ha azt akarod, hogy két farok legyen bennem.
Hiszen ketten vagy! Isteni édes hármas lenne! Csak én, te és te! Csak
mondom...
Gabe, Jace és Brandon nevetésben törtek ki.
Ash felhorkant, és odasietett Josie-hoz, hogy betapassza a száját a
kezével. – Jesszus, bébi! Most inkább ne beszélj, oké?
Josie elmosolyodott a tenyere alatt. Mikor elvette a kezét, olyan
imádni valóan édesen és elbűvölően mosolygott rá, hogy elállt a lélegzete
is.
– Most hazaviszel, hogy megdugj a magassarkúmban? Mia és
Bethany mindent elmeséltek arról, hogy megdugják őket magassarkúban,
miután letépték róluk a ruhát. Nagyon csalódott leszek, ha én nem
ugyanezt kapom – jelentette ki eltökélten Josie.
Ash lehajolt és csókot nyomot a homlokára. – Azt hiszem, tudom
teljesíteni ezt a kívánságodat. Mehetünk?
Josie felemelte a két karját. – Vigyél haza! – közölte sóhajtva. Aztán a
szája elé tette az ujját. – Pszt, ne mondd el Ashnek, de Brittany ma este
egy veszedelmesen vonzó pasival megy haza. Nem hinném, hogy Ash
örülne ennek. Valószínűleg előbb lenyomoztatná a pasit, hogy tudja,
meg- felel-e a húga számára.
Ash felhorkant, aztán Brittanyre nézett, majd az ajtó felé fordult.
– Mégis mi a fenéről beszél? – kérdezte Jace-től.
Ekkor a Jace mellett álló férfi előrelépett. Kifogástalan volt a
megjelenése, Ash ezt azonnal észrevette. Nyilvánvalóan gazdag is volt.
Sugárzott belőle a jómód kölcsönözte magabiztosság, de csak diszkréten,
nem hivalkodóan.
Ash erélyesen nézett rá, és a másik férfi – javára legyen mondva – állta
a pillantását.
– Kai Wellington vagyok – mondta nyugodt hangon. – Enyém a klub.
Felajánlottam Brittanynek, hogy ma este én viszem haza.
Ash még mindig szigorúan bámulta. – Nem akarom, hogy kihasználja
a helyzetet. Brittany tök részeg.
– Tudom. Nem fogom az ágyamba vinni. Egyelőre.
Ash összerezzent. Esze ágában sem volt arról társalogni kivel fekszik
le a húga.
– Én gondoskodom róla, hogy biztonságban hazaérjen – szólt közbe
Brandon. – Nem kell aggódnia érte.
Kai mosolyogva nézett Brandonra, de Ash látta rajta, hogy nem örült
annak, hogy beleszól a dolgába. Csakhogy Brandon tudta, milyen
fontosak ezek a nők Gabe, Jace és Ash számára. Világosan a tudtára
adták, mi történne vele, ha valaha is bármi bántódásuk esne a lányoknak a
klubban.
– Ajánlom, hogy így legyen – mondta Ash Kainak. – És szeretném, ha
felhívna, ha Brittany épségben hazaért.
– Adjon egy névjegyet. Ígérem, hogy felhívom.
Ash benyúlt a zsebébe a tárcájáért, majd kivett belőle egy névjegyet és
átnyújtotta Kainak.
– Ha szeretnék hazavinni a barátnőiket, én és a kollégáim
gondoskodunk róla, hogy Chessy, Trish és Gina is biztonságban
hazaérjen. Caro pedig velem marad a műszakom végéig – ajánlotta fel
Brandon.
Gabe helyeslően bólintott.
– Jól van, akkor kapjuk fel a lányokat, és irány haza! – jelentette ki
Ash.
 huszonhatodik fejezet

– Kupaktanács! – kiáltott fel izgatottan Mia. Megállt a szoba közepén és

intett Bethanynek és Josie-nak, hogy jöjjenek közelebb.
Mindketten feltápászkodtak a kanapéról. Josie imbolyogva megállt és
lenézett a lábára, mert nem értette, miért nem mozognak úgy, mint
szeretné. Majdnem eldőlt, de egy erős kéz elkapta a karját és megtartotta.
– Hoppá! – mondta, majd próbált kiegyenesedni. Rámosolygott a
mentőangyalára, de csak egy elmosódott férfiarcot érzékelt. Vajon Ash
volt az? Annyira szédült, hogy azt sem tudta megmondani, kit lát és hol.
Odabotorkált Miához és elkapta Bethany karját, aki dülöngélve épp
feléjük igyekezett.
Vihogva karolták át Miát és összedugták a fejüket.
– Oké, mondom mi a pálya – suttogta Mia. – Holnap találkoznunk kell
ebédnél, hogy kibeszéljük a részleteket. Alig várom, hogy halljam, mit
reagál Ash.
Josie elvigyorodott, majd a válla fölött a férfiak felé nézett, akik
kedélyesen mosolyogva figyelték őket.
– Mi lesz Brittanyvel? – suttogta Josie. – Mindjárt össze fog jönni Mr.
Menő Klubtulajjal. Azt is tudnunk kell, hogy vele mi történt, nemde?
– Igaz! – jelentette ki Bethany.
– Brittany! – visította Mia.
Brittany odatámolygott hozzájuk és ő is beállt a körbe. Az arca kipirult
az izgatottságtól.
– Holnap együtt ebédelünk! – közölte Mia. – Minden mocskos
részletet tudni akarunk!
A hátuk mögött kórusban felhorkantak a férfiak, Josie pedig
hátrafordult és egy vad morgással elhallgattatta őket. A férfiak nevettek,
ő meg visszafordult a lányokhoz.
Brittany az ajkába harapott, aztán Josie válla fölött Kai Wellington
irányába nézett.
– Nem is tudom, csajok. Lehet, hogy túl nagy falat lesz nekem.
– Nálam jó kezekben leszel, Brittany! – szólalt meg derűsen Kai.
– Ezek hallgatóznak! – motyogta Mia.
 – Nehéz lenne nem hallani, bébi – mondta nevetve Gabe. – Úgy
kiabálsz, hogy az egész klub téged hallgat.
Mia felhorkant, majd suttogni kezdett.
– Egykor. Az Isabella’sban. Az lesz a csajos esténk afterpartyja.
– Mindig ezt csinálják? – kérdezte Kai a háttérben.
– Fogalmam sincs – felelte Jace. – Nincs kínosabb annál, mint hogy
másnap nyilvánosan kiértékelik a teljesítményedet. Ez jókora nyomás
egy férfi számára.
A csajok vihogtak, aztán Mia középre dugta a kezét. – Háromra!
Menjünk, és kapjuk el a pasijainkat!
Mindannyian rátették a kezüket Miáéra. – Egy, kettő, három!
Felemelték a kezüket, aztán megszakították a kört. Josie elbotorkált, a
cipőjét keresve a padlón.
– A cipőm! Meg kell találnom a cipőmet! – nyafogott. – Mindent
tökretesz, ha nincs meg a cipőm!
– Ezt keresed, drágám?
Felnézett és meglátta Asht, ahogy az ujján lóbálta a cipőjét. Vidáman
nevetett, de közben a szemével elismerően nézett végig rajta. Josie ,erre
óvatosan ficánkolni kezdett örömében, remélve, hogy a ruhája még takart
mindent, amit kellett. Ash szeme még fényesebben csillogott, és feléje
nyúlt, hogy segítsen megigazítani a ruhája felső részét, közben
megcirógatva a melle domborulatát.
– Ezt csak én láthatom – mormolta. – Nem mintha nem néznél ki
vérforralóan a kibuggyanó mellbimbóddal, de ezt rajtam kívül más nem
fogja látni.
Josie rémülten kapta maga elé mindkét kezét és riadtan nézett a többi
férfira. – Jesszusom! Látták a mellbimbómat?
Erre mind kórusban felnevettek, és a fejüket rázták. Ash lehajolt, hogy
megcsókolja, aztán magához ölelte. Az egész teste rázkódott a nevetéstől.
– Nem, bébi. Csakis én láttam.
Miközben ezt mondta, ránézett a férfiakra és szúrós pillantással üzent
nekik. Azok erre próbáltak ártatlan képet vágni és még hevesebben
ingatták a fejüket.
– Fel kell vennem a cipőmet! – motyogta Josie.
Ash leültette a kanapéra és gyöngéden feladta rá a magassarkút. Volt
valami hihetetlenül izgató és pazar gyönyör abban, hogy egy férfi adja fel
rá a cipőt. Ash meleg keze szinte égette a bőrét. Aztán felállt, és a kezét
nyújtotta, hogy felsegítse.
Josie óvatosan felkelt a kanapéról, és próbált megállni a lábán. Egész
este alig viselte a magassarkút, és a legkevésbé sem vágyott rá, hogy
most orra essen benne.
Imbolyogva álldogált, mire Ash határozottan megfogta a karját és
magához ölelte. Josie felsóhajtott és hozzásimult, élvezte az istenien
férfias illatát és a teste melegét.
– Kösz, hogy vigyáztál rájuk – szólt oda Ash Brandonnak.
– Hé, velem mi lesz? – kiáltott fel Jace. – Ne felejtsd, legközelebb te
vagy a soros!
Ash elvigyorodott. – Már alig várom!
Josie-t az oldalához szorítva elindultak az ajtó felé. Mikor Josie
botladozni kezdett, lassított a léptein, hogy bevárja. Olyan édesen és
lágyan bújt hozzá, hogy azt kívánta, bár ne lennének ilyen messze a
lakásától. Másra sem vágyott, mint hogy kihámozza a ruhájából és addig
bassza őt a magassarkúban, míg mindketten el nem ájulnak.
Gabe és Jace nem túloztak. Szörnyen irigy volt rájuk, amiért ők ezt az
élményt már korábban átélhették. De már itt volt neki Josie. A baráti
köréhez tartozott, ahogy szerette volna. Óriási elégedettség töltötte el,
mikor arra gondolt, hogy mostantól fogva ez neki is jár. Más férfiak talán
morognak a csajos esték miatt, mert nem örültek annak, ha a barátnőjük
nélkülük megy szórakozni. De ha rájuk is ez várna, azonnal rohannának
szexis ruhát és dögös, csillogó magassarkút venni.
Újra elvigyorodott, mikor levezette Josie-t a tánctérre. Brandon
megjelent mellettük két másik kidobóval, utat törve előttük a táncoló
tömegben.
Mikor kiértek, a kocsihoz kísérte Josie-t és besegítette a hátsó ülésre.
Mire beszállt, Josie már keresztbe elnyúlt az ülésen, oldalra kinyújtva a
lábait. Az egyik cipője lelógott a lábfejéről, de ő megfogta a bokáját és
óvatosan visszatette rá. Josie erre kinyitotta a szemét és ábrándosán,
elbűvölően rámosolygott.
– Szia! – suttogta csábosan.
Ash felnevetett és lehajolt, hogy megpuszilja az orrát. Olyan
hihetetlenül édes volt. És csakis az övé.
– Szia! Jól mulattál?
– Ó, igen! – sóhajtott Josie. – Igazad volt! Mia és Bethany a legjobb
fejek. És a többi barátnőjük is az – magyarázta, majd legörbítette a száját,
mire Ash kérdőn nézett rá. – De Caro elköltözik. És Mia ettől szomorú.
Caro és Brandon össze fognak házasodni és Vegasba költöznek. De nincs
nagy baj, még itt lesz neki Bethany. És én is – mondta, majd magára
mutatott.
Ash felnevetett. – Igen, itt leszel neki te.
– És Brittany! – kiáltott fel lelkesen Josie. – Nagyon jól érezte magát,
Ash. Eleinte szomorú volt, mert nem volt pasija, aki részegen megdugná,
de aztán összejött Kaijal.
Ash elhúzta a száját. – Nem örülök túlságosan, hogy épp egy idegent
szedett fel egy klubban.
– Szerintem Kai rendben van – mondta lassan Josie. – Nagyon
kemény pasinak tűnik. De jó értelemben, érted? Mint te!
Ash a fejét csóválta. – Ha olyan, mint én, akkor nem akarom, hogy a
kishúgom legyen a következő egyéjszakás kalandja.
– Nem hinném, hogy csak azt akarná, Ash. Olyan... komolynak tűnt.
Mintha fel akarná falni Brittanyt. Egészen beleborzongtam a nézésébe.
Ash felmordult. – Beleborzongtál? Mi a franc?
Josie kuncogott. – Jól van, na! Tudod, hogy csak téged akarlak. De
Kai jó pasi. És szerinte Brittany jó nő. Én csak örülök kettőjüknek.
Ash felsóhajtott. – Majd én eldöntőm, hogy örülünk-e kettőjüknek.
Előbb még utána kell néznem a fickónak. Kideríteni, hogy méltó-e
Brittanyhoz.
Mégis miért képzelte, hogy az ő dolga ezt eldönteni? Álszentség volt
részéről bárki fölött is ítélkezni, hiszen ő is tett már életében pár nem túl
szép dolgot. Nem bánta ugyan de hát már megtörténtek. Csak azt nem
akarta, hogy a húga egy sötét alakkal álljon össze. Magáról tudta, hogy
alapvetően jók a szándékai. De Kai Wellingtonról?
De elég volt Brittanyből és Kaiból. Kai majd úgyis felhívja, de ha nem
tenné, akkor meg átküld valakit Brittanyhez, hogy ránézzen. Holnap
pedig utánajár Kai Wellington viselt dolgainak, és kideríti, ha olyan
csontvázakat rejteget a szekrényében, amelyek miatt nem megfelelő
partner Brittanynek.
Most viszont itt volt neki a nagyon részeg, hihetetlenül édes és
észbontóan szexis nője, és már alig várta, hogy vége hazaérjenek és
levetkőztethesse.
– Meg kell jegyeznem, bébi, ez a ruha és ez a cipő tökéletes rajtad.
Josie szélesen rámosolygott, kivillantva fehér fogsorát, és megjelentek
az orcáin a bájgödröcskék. – Tetszenek?
– De még mennyire! – dörmögte. – De sokkal jobban tetszenének, ha
már levehetném őket rólad.
Josie fintorgott. – Csak a cipőt ne, Ash! Mia és Bethany mondták,
hogy mindig a magassarkúban dugják meg őket. Nem boríthatom fel a
rendet! Ez a csajos esték alapszabálya!
Ash nevetett. – Ó, igen, bébi! A magassarkú mindenképp rajtad
marad.
Miután a kocsi megállt a háza előtt, kisegítette Josie-t. Előbb
meggyőződött róla, hogy a lábai alatta legyenek, és ne orral érkezzen a
járdára, aztán az ajtóhoz kísérte, szorosan átölelve a derekát.
Miközben mentek fel a lifttel, Josie a hasához kapott és elsápadt.
Ash magához húzta. – Lélegezz mélyeket, bébi! Most nem lehetsz
rosszul nekem.
– Jól vagyok – felelte Josie erőtlenül. – Csak a lifttől felkavarodott
picit a gyomrom.
Kinyílt a liftajtó, és bevezette Josie-t a nappaliba. A mobilja
megcsörrent, ismeretlen számról keresték. Gondolta, hogy ez Kai
Wellington lehet, ezért egyik kezével tartotta Josie-t, a másikkal felvette
a telefont.
– Ash McIntyre.
– Kai Wellington beszél. Brittany hazaért épségben. Nem kell
aggódnia érte, Mr. McIntyre. A húga jó kezekben van.
– Köszönöm – felelte. – Értékelem, hogy felhívott.
Megszakította a hívást, aztán az eszébe véste, hogy másnap a húgát is
fel kell hívnia. Utána Josie-hoz fordult, betámogatta a hálószobába és
leültette az ágy szélére.
– Jól van, drágám, itthon vagyunk, jöhet a csajos este következő
pontja, a csábítás. Mondd, mit szeretnél, mit csináljon a pasid?
Josie szeme erre felragyogott, szinte neonreklámként világított az
éjjeli lámpa lágy fényében. A szája kinyílt, mire Ash majdnem
felnyögött. A mindenségit, ez a nő képes volt teljesen megőrjíteni őt.
– Először is, le kell szaggatnod a ruhámat! Utána meg kell basznod,
hosszan és keményen.
Annyira reménykedve nézett rá, hogy Ash elnevette magát. –
Megteszek bármit, amit csak akarsz, bébi. Senki se mondhassa rólam,
hogy csalódást okoztam a kedvesemnek.
 Josie mosolyogva felsóhajtott. – Ez tetszik!
– Mi tetszik, bébi?
– Mikor azt mondod, kedvesem. Olyan édes és szexis.
– Te vagy a kedvesem – mondta mély, búgó hangon.
Josie felemelte a karját. – Akkor most szaggasd le a kedvesed ruháját
és keféld ájulásig!
Ash megint nevetett, és lábra állította. – Örömmel, szívem.
Josie sóhajtott, és dülöngélve felállt, próbálva megtalálni az
egyensúlyát. – Imádom, ahogy becézel. Mindig olyan szépen beszélsz
velem.
Ash mosolygott és elfordította, hogy lehúzza a ruháján a cipzárt.
Miután a ruha a földre hullott, segített neki kilépni belőle. Mikor
végignézett rajta, a lélegzete is elállt.
– A mindenségit! Honnan van ez az alsónemű?
– Már megvolt – mondta huncut mosollyal Josie. – Michael sosem
látta, ne aggódj. Te vagy az egyetlen férfi, aki látta rajtam. Különleges
alkalomra tartogattam. Azt hiszem, ez épp megfelelő.
– Ó, igen! Mindenképpen megfelelő.
Josie odahajolt hozzá, és suttogni kezdett, mintha valami nagy titkot
osztana meg vele. – A bugyin van egy nyílás. Le sem kell venned rólam,
hogy megdughass.
Ash beleborzongott már a gondolatba is. A tenyerébe vette Josie arcát
és lehajolt, hogy megcsókolja. Érezte a tequila és valami gyümölcs ízét a
szájában, miközben a nyelvük vadul és nedvesen körözött egymáson.
Bekapta és szívta Josie nyelvét, mintha be akarná kebelezni őt.
Josie hevesen visszacsókolta, a teste már remegett a vágytól, ahogy
hozzásimult. Érezte, mennyire felizgult, és hogy nem kell sok, hogy
elélvezzen.
De nem akarta elkapkodni. Ha Josie most elélvezne, jó eséllyel ki is
dőlne, és rögtön bealudna az alkoholtól. Ő viszont túl régóta várt már
erre, és esze ágában sem volt öt perc alatt lezavarni az egészet.
– Keményen meg foglak baszni, bébi – mondta szándékosan szigorú
hangon. Josie rögtön beleremegett, ahogy várta. – A szádat, a pinádat, és
a seggedet is. Mindenhogya magamévá teszlek, mire az este végére
érünk.
– Ash!
Josie olyan vágyakozón és epekedve ejtette ki a nevét, hogy
elmosolyodott. Ó, igen, már nagyon be volt indulva. Az egész teste
felforrósodott és bizsergett. Úgy dörgölőzött hozzá, mint egy doromboló
kismacska.
– Térdelj le! – parancsolta határozottan.
Megtartotta Josie-t, míg leereszkedett a padlóra. Az ágyról felkapott
egy párnát és a térde alá tette, aztán elengedte. Várt egy pillanatot, hogy
lássa, nem dől-e el, aztán hátralépett és lehúzta a sliccét.
Marokra fogta a farkát, de azt kívánta, bárcsak a keze helyett már Josie
szájában érezhetné. A másik kezével beletúrt
Josie hajába, magához húzva a fejét és az ajkaihoz dörzsölve a
makkját.
Josie felsóhajtott, miközben kinyílt a szája, és forró leheletétől
végigfutott a borzongás a gerincén. A golyói fájdalmasan megfeszültek,
miközben kemény farka végigsiklott a nyelvén. Aztán Josie becsukta a
száját és erősen megszívta a farkát. Ash erre hangosan felnyögött és a
torkáig betolta.
– Kibaszottul gyönyörű vagy! – dörmögte.
Miközben Josie leszopta, a nedvesen cuppogó, izgató hangok
visszhangoztak a fülében. Valahányszor visszahúzta a farkát, Josie még
erősebben szívta, mintha nem akarná elengedni. Imádta nézni, ahogy a
farka jár a szájában, ahogy eltűnik az ajkai közt, majd újra megjelenik a
nyálától nedvesen. Már attól el tudott volna élvezni, milyen kéjes
hangokat hallatott, miközben szopta. Hosszú percekig azon élvezkedett,
ahogy a nyelvével dörzsölte a farka érzékeny, alsó felét. Aztán körözni
kezdett a makkján, és miután kihúzta a farkát, a nyelve hegyével izgatta a
végét.
így nem fogja sokáig bírni. Nehezen vált meg a szájától, mégis talpra
állította Josie-t. A szeme fátyolos volt az alkoholtól és a vágytól.
Melegen és fényesen ragyogott, akárcsak az egész lénye.
Leültette az ágy szélére és lehúzta a melltartóját, aztán hátradöntötte a
matracra, hogy a melleit kényeztesse. A combjai közé térdelt, föléhajolt
és körbenyalta az egyik bimbóudvarát, majd bekapta a bimbót és erősen
megszívta. Aztán végigcsókolta a mellkasát, fel a nyakáig. Érzékin és
szenvedélyesen habzsolta a nyaka puha húsát, majd bekapta a fülcimpáját
és beleharapott, épp csak olyan erősen, hogy Josie hangosan felnyögjön.
Belenyalt a fülkagylójába, majd a fiile oldalát is végigcirógatta a
nyelvével, aztán újra a szájába vette a fülcimpáját.
 – Aaash! – nyöszörögte Josie. – Megőrjítesz!
Ash halkan nevetett. – Pontosan ez a célom, bébi! Annyira be akarlak
indítani és megőrjíteni, hogy már alig várd, hogy seggbe basszalak.
Josie izgatottan ficánkolt alatta, a felsőteste vágyakozón felemelkedett
a matracról.
– Már készen állok – zihálta. – Már két perce túl vagyok az őrület
határán.
– Helyes.
Még hosszasan nyalta és szívta a mellbimbóit, míg vörösen és
hegyesen nem álltak az izgalomtól. Aztán végigcsókolta a hasát, egyre
lejjebb és lejjebb, míg a puncijához nem ért. A bugyi nyílásán át
belenyalt a bársonyos, lágy szeméremajkakba, majd a csiklóját
becézgette a nyelvével. Ügyelt rá, hogy ne csinálja túl sokáig, nehogy
elélvezzen. Lejjebb siklott a nyelvével a hüvelyéig, és dugni kezdte,
ahogy a farkával is fogja mindjárt.
– Nem tudok betelni veled! – szólalt meg rekedtes hangon. – Olyan
finom vagy! Ellenállhatatlan!
Addig nyalta és habzsolta a punciját, míg Josie már kétségbeesetten
könyörgött, hogy hagyja abba. A felindultságtól és a vágytól megfeszült
és vonaglott a teste. De megragadta és leszorította a csípőjét, hogy ne
mocorogjon és tovább dugta a nyelvével.
– Ash! El fogok menni!
Ekkor elvette a nyelvét, hogy épp a határon tartsa. Egy pillanatig csak
várt. Ő is épp annyira zihált, akárcsak Josie. Elhelyezkedett a combjai
között és felemelte a lábait a bokáinál, majd megfogta a két cipője sarkát.
Josie tengerkék szeme tágra nyílt az izgatottságtól. Még magasabbra
tolta fel a lábait, míg a hasának nem préselődtek a combjai, aztán
szétnyitotta a térdeit. Ezúttal nem várt. Nem kínozta tovább. A bugyija
nyílásán át keményen és mélyen beledöfte a farkát, egyetlen lökéssel
tövig behatolva.
Josie felsikoltott. Az öle szabályosan elnyelte, forrón és mohón szívta
magába. Össze kellett szorítania a fogát, hogy uralkodni tudjon magán.
Tudta, hogy nem fogja sokáig bírni, ezért gyors lökésekkel dugta, hogy
mindketten elveszítsék a fejüket. Mélyen és keményen baszta, ahogy
mindjárt a seggét fogja.
Mikor érezte, hogy a hüvelye egyre jobban ráfeszül a farkára, megállt
és nem mozdult, csak várt, tövig benne. Mélyeket lélegzett és behunyta a
szemét, míg le nem higgadt. Aztán kihúzta a farkát, miközben a két
kezében még mindig a cipője sarkát szorította.
Elengedte az egyiket, és egy mozdulattal letépte róla a selyembugyit,
amiben az előbb megbaszta. A seggét akarta megdugni, és bár a bugyi
nagyon is izgató volt, csak egy nyílás volt rajta, a puncijánál. Josie
meztelen feneke alá nyúlt és felemelte, míg pontosan a csípőjével egy
magasságba került.
Josie szeme elkerekedett, mikor rádöbbent, hogy így akarja megdugni.
Általában négykézláb volt, mikor seggbe baszta. De így sokkal
kiszolgáltatottabb volt. A lábai az égben, a feneke a magasban, teljesen
kitárva előtte, hogy behatoljon.
Beállította a farkát az ánuszához és a síkosítóért nyúlt.
– Most nem használok sokat, bébi. Csak épp annyit, hogy be tudjam
tolni a farkam. Azt akarom, hogy érezd, ahogy végigsiklik benned.
Josie izgatottan bekapta a levegőt. Várakozón megnyalta az ajkait,
amitől Ash majdnem azon nyomban elvesztette a fejét. Az állkapcsa
megfeszült, gyorsan bekente keményen álló farkát, aztán megragadta
Josie mindkét cipője sarkát és széttárta a combjait, hogy behatolhasson.
Nem várt tovább, rögtön beledöfte a farkát. Josie megnyílt neki, és
tágra nyílt szemekkel nézte, miközben teljesen magába fogadta.
– Ez az, bébi! – dicsérte meg. – Engedj be! Keményen meg foglak
kúrni, míg mindketten el nem élvezünk. Használd a kezed, mert én végig
a cipődet fogom majd, miközben megbaszlak. De addig ne élvezz el, míg
én nem mondom, oké?
– Oké – suttogta Josie fátyolos hangon.
Becsúsztatta a kezét a csiklójához, és felnyögött, mikor hozzáért.
Kihasználva a pillanatot, hogy a saját gyönyörével van elfoglalva, Ash
előredőlt, és egy erőteljes lökéssel tövig belenyomta a farkát. Josie
felsikoltott, a gerince hátrafeszült.
– Ó, basszus! – hörögte Ash. – Nem fogom sokáig bírni, bébi!
Igyekezned kell, mert most kemény leszek, és nem állok meg, míg el nem
megyek.
– Mindjárt – lihegte Josie. – Ne hagyd abba, Ash! Nagyon közel
vagyok.
Több bátorítás nem is kellett neki, keményen baszni kezdte. A
combjai hangosan csattantak Josie fenekén, az egész teste rázkódott
alatta a lökések erejétől. Josie behunyta a szemét és felemelte a fejét,
miközben ő a legmagasabb sebességre kapcsolt.
Josie élvezett el először, és kéjes sikolyától neki is elszállt az agya. Az
ondó spriccelni kezdett a farkából, amitől egyre könnyebben siklott
benne. Josie vadul dörzsölte a csiklóját, miközben ő is egyre
féktelenebből baszta. Aztán Josie leejtette a kezét maga mellé, zihálva
kapkodta a levegőt és a tekintete a távolba révedt.
Még egyszer utoljára beledöfte a farkát, majd mélyen benne maradt,
az utolsó cseppig kiürítve belé az ondóját. Aztán ráhanyatlott, közben
elengedte a cipőjét és óvatosan letette erőtlen lábait az ágyra.
Mindketten levegőért kapkodtak. Ash behunyta a szemét, és magához
szorította Josie-t, hogy érezze a szívdobogását.
Sosem érzett még ilyet. Senkivel. Csak Josie-val. A szíve olyan
hatalmasra duzzadt, hogy csaknem szétrobbant.
Olyan sok mindent akart neki mondani. Annyi mindent akart
megosztani vele.
Josie gyöngéden simogatta a haját, majd egyszer csak elvette a kezét
és a teste teljesen elernyedt alatta. Ash felemelte a fejét és elmosolyodott.
Josie teljesen ki volt ütve.
Óvatosan kiszabadította magát belőle, kiment a fürdőszobába és
hozott egy langyos vizes törülközőt, hogy megtisztogassa. Miután
gondosan megtörölgette, levette a magassarkúját, aztán ő is levetkőzött.
Felemelte Josie-t, az ágy közepére tette, majd mellébújt, és lekapcsolta az
éjjeli lámpát.
A szoba sötétségében magához ölelte, a testével védelmezve őt még
álmában is. Élvezte, ahogy Josie teste melegen és elégedetten simul
hozzá.
Ezeket a csajos estéket mindenképp rendszeresíteni kell. Nem tudott
jobbat elképzelni se annál, mint mikor hazajön hozzá egy gyönyörű,
részeg, ennivalóan édes nő, és semmi mást nem akar, csak hogy
megdugja a gyilkosán szexis magassarkújában.
Magában megjegyezte, hogy vennie kell neki még egy tucat szexis,
csillogó magassarkút. És ha már úgyis vásárolni megy, vesz még pár
izgató alsóneműt is, természetesen nyílással a megfelelő helyeken.
 huszonhetedik fejezet

– Brittany is jön? – kérdezte Mia, mikor Josie leült Bethany mellé a

bokszba.
– Küldött egy SMS-t, épp mikor indultam, hogy majd itt találkozik
velünk – felelte Josie. – Szerintem bármelyik pillanatban itt lehet.
– Mondott valamit az éjszakájáról? – kérdezte Bethany.
Josie csalódottan a fejét rázta. – Semmit. Azt mondta, majd elmeséli,
ha ideér.
– Legalább ma szabin van, és nem a munkahelyén heveri ki a tegnap
estét – jegyezte meg Mia. – Jaj, azok a felesek, totál kiütöttek! Gabe
olyan édes volt, dédelgetett egy kicsit, mielőtt reggel munkába ment, de
utána visszabújtam az ágyba és fel sem keltem délig, amikor el kellett
kezdenem készülődni.
Bethany kuncogott. – Jace is nagyon édes volt. Hihetetlen, mennyire
hálásak a becsípett szexért.
Josie felnevetett. – Ash kávét hozott az ágyba, és valami szert
másnaposságra. Nem is tudom, mi volt az. Többféle tabletta. De hatottak!
Egy kiadós zuhany után már újra embernek éreztem magam.
– Nézzétek, megjött Brittany! – kiáltott fel Bethany, és integetni
kezdett.
Brittany átvágott a zsúfolt éttermen, aztán lehuppant a bokszba Mia
mellé.
– Helló, lányok! – köszönt derűsen. Szinte ragyogott.
– Úgy festesz, mint akinek forró éjszakája volt! – jegyezte meg Mia.
Brittany elpirult, de a szeme boldogan csillogott.
– Mesélj csak! – követelte Josie. – Mindent tudni akarunk Kai
Wellingtonról!
Brittany felnevetett. – Ó, istenem, csajok! Kai fantasztikus pasi. Nem
is tudom elmondani, mennyire. Olyan titokzatos, veszélyes kisugárzása
van... Nem beszél sokat, de mikor megszólal, megbabonázva hallgatod.
Értitek?
– Térj a lényegre! – türelmetlenkedett Mia. – Milyen az ágyban?
Erre mindenkiből kitört a nevetés.
 – Nos, hát, tegnap éjjel nem feküdtünk le – folytatta Brittany. –
Hazavitt a lakásomra, ágyba dugott, a többire meg nem emlékszem,
filmszakadás volt. De ma reggel, mikor felébredtem, ott feküdt mellettem
az ágyban. Egy szál bokszerben! Meg kell hagyni, isteni teste van! A
párnámat is eláztattam, úgy csöpögött a nyálam, ha értitek.
Josie kuncogott Brittany lelkes élménybeszámolóján.
– És annyira édes volt! Reggelit hozott nekem az ágyba, aztán kivitt a
fürdőszobába zuhanyozni.
– A fürdőszobába? – kérdezett vissza Bethany. – Legalább beállt veled
a zuhany alá?
Brittany elpirult. – Igen. Nagyon aranyos volt. És érzéki. Istenem, az a
gyönyörű meztelen férfitest! Azt hittem, rögtön szívrohamot kapok!
– Mi történt aztán? – faggatta Mia.
– A zuhany után visszabújtunk az ágyba, és akkor szeretkeztünk.
Brittany elégedetten és sokat sejtetően mosolygott. Az
arckifejezéséből ítélve, a szex eszelősen jó lehetett.
– És, milyen volt? – kíváncsiskodott Bethany. – Gyerünk, ne kínozz
bennünket! Úgy festett, mint aki igazi vadállat az ágyban. Veszedelmes,
domináns, akárcsak Jace!
– Állj, állj! – szólt közbe Mia borzongva. – Bármiről beszélhetünk a
szexszel kapcsolatban, de kihagyhatnánk ebből Jace-t?
Josie elhúzta a száját. – Mia, ne légy ünneprontó! Nem tudnál csak egy
kis időre elfeledkezni arról, hogy Jace a bátyád? Mia elszántan rázta a
fejét.
Brittany felnevetett, majd hátradőlt, és álmodozva felsóhajtott, amiből
Josie megérezte, hogy már teljesen odavan Kaiért. Hogy is ítélhette volna
el ezért éppen ő? Neki se kellett több idő, hogy belezúgjon Ashbe. Abban
a pillanatban eldőlt a sorsa, mikor beköltöztette magához. Sőt ha egészen
őszinte akart lenni, akkor már a parkban, az első találkozásukon tudta,
hogy neki vége. Csak még egy kis időbe télt, mire ezt felismerte.
– Lehengerlő volt! – folytatta Brittany. – És igen, tényleg vadállat az
ágyban. Követelőző, birtokló, domináns – sorolta, és közben libabőrös
lett. Aztán legörbítette a száját.
– Egyáltalán nem olyan, mint az első férjem. Teljesen más, mintha két
különböző univerzumból jöttek volna.
– Őt felejtsd el! – szólt rá Josie. – Ő már a múlt. Lépj tovább! És
mesélj inkább még Kairól!
 A többiek felnevettek. A távolabbi asztalok felől páran már
rosszallóan méregették őket, de Josie-t ez egyáltalán nem érdekelte.
Máskor kiakadt volna egy nyilvános jelenettől, de már nagyon
megszerette a lányokat és remekül szórakozott velük.
– Háromszor élveztem el – suttogta félhangosan Brittany.
– Háromszor! Ez épp háromszor annyi, mint ahány orgazmusom
valaha volt a férjemmel.
– Éljen! – örvendezett Bethany. – És most mi lesz? Csak egyéjszakás
kaland volt? Vagy elkérte a számod? Mondta, hogy felhív?
– Egyszerre csak egy kérdés, Bethany! – feddte meg Mia.
– Nem tud lépést tartani velünk! És igen, Brittany, mesélj el mindent!
Brittany elmosolyodott, és Josie boldogan nézte, menynyire kivirult.
A szeme ragyogott, az arca kisimult, a sötét karikák eltűntek a szeme alól.
Sokkal magabiztosabbnak tűnt. Sőt kifejezetten boldognak.
– Igen, elkérte a számom. És az összes telefonszámát is elmentette
velem a mobilomba. Tudni akarta, mi a programom mára. Kivel megyek
és hová. Aztán közölte, hogy ez nem egyéjszakás kaland, ezt verjem ki a
fejemből, ha netán eszembe jutott.
– Hűha! – mondta teljesen lenyűgözve Mia. – Ez nagyon komolyan
hangzik!
– Meg se kérdezte, hogy én akarom-e újra látni – folytatta Brittany, és
pajkosan elmosolyodott. – Csak közölte, hogy este értem jön, elvisz
vacsorázni, utána pedig vele töltöm az éjszakát a szállodai
lakosztályában.
Josie összevonta a szemöldökét. – Akkor nincs is itt lakása?
Brittany megrázta a fejét. – Nincs. Az utóbbi időben sokat volt
Vegasban, hogy előkészítse az új klubja megnyitását. Most úgy tervezi,
több időt fog ott tölteni, legalább pár hónapot. Rengeteget utazik a klubjai
között, ezért nincs sehol állandó lakhelye.
– Mégis, mennyi ideig akar Vegasban maradni? – kérdezte Bethany,
és épp olyan csalódott képet vágott, akárcsak Josie.
Brittany megrántotta a vállát. – Nem tudom. Azt hiszem, majd
lépésről lépésre haladunk, és meglátjuk, mi lesz. Ki tudja? Talán csak épp
kapóra jöttem neki, hogy elszórakozzon egy kicsit, míg a városban van.
Nem akarok túl nagy elvárásokat táplálni, aztán meg pofára esni.
– Velem is elszórakozhatna! – mormolta Mia.
Bethany felkacagott. – Beárullak Gabe-nek, hogy ezt mondtad!
 Mia szigorúan nézett rá. – Nem fogsz! Ez a barátnők alapszabálya.
Amit a barátnők elmondanak egymásnak, az köztük marad.
– Igazad van – felelte Bethany. – Csak élvezem, hogy cukkolhatlak.
– Amúgy meg Gabe több is, mint amivel elbírnék. De ettől még nem
vagyok vak! Semmi gond nincs a látásommal, remekül működik,
akárcsak a hormonjaim. De arra nem vágyom, hogy egy másik férfival
lefeküdjek.
– Létezik szerelem első látásra? – kérdezte Brittany álmodozva. –
Harmincéves vagyok, és még sosem voltam szerelmes. Különösen nem a
férjembe. De most aggódom, hogy Kai csak rámenős volt velem, és azért
vagyok ennyire odáig érte, mert végre valaki vonzódik hozzám. Azon
gondolkodom, vajon egy másik férfira is így reagálnék-e, mint Kaira.
Josie megszorította Brittany kezét. – Egyértelműen lehetséges.
Gyakrabban megtörténik, mint gondolnád. És abba kell hagynod végre,
hogy az első házasságod miatt ostorozod magad. Ilyesmi megesik. De te
kiszálltál belőle. Most pedig itt az ideje, hogy továbblépj, és esélyt adj
magadnak a boldogságra.
– Ezt én se mondhattam volna jobban! – szólalt meg Bethany. – Jace is
esküszik, hogy abban a pillanatban belém szeretett, ahogy meglátott. És
abból, amit meséltél, úgy tűnik, Kai is komolyan odáig van érted.
Mia átkarolta Brittany vállát. – Kapd el őt, szívem! Érezd magad jól
vele. Ha működik, minden csodás lesz. Ha nem, akkor mi itt leszünk
neked, hogy megvigasztaljunk. Nem szólva Ashről és a többi pasiról,
akik laposra verik, ha összetöri a szíved.
Bethany egyetértően vigyorgott. Még Brittany is kuncogott. Josie
viszont nem szólt semmit, mert jól tudta, hogy Ash képes erre. Mia ezt
csak úgy mondta, a szavaiban nem volt valódi fenyegetés. De Ash nem
habozott volna, hogy bosszút álljon azért, ha bántották a szeretteit. Ezt
már bizonyította.
– Igazad van! – mondta Brittany. – Csak fejest kellene ugranom és jól
érezni magam. Talán túl sokat várok ettől az egésztől. Talán csak egy kis
kikapcsolódásra vágyik, míg a városban van. És mivel észbontó az
ágyban, ez számomra sem lehet rossz. Csak abban bízom, hogy nem
fogok összeomlani, ha majd lelép.
– Talán nem is fog – jegyezte meg Josie. – Tegnap úgy tűnt, mint aki
nagyon rád van állva. És azok alapján, amit meséltél róla, biztos nem
csak puncipótléknak kellesz neki.
 – Puncipótlék! – hahotázott Mia. – Ezt el fogom lopni. Zseniális!
– Szerintem igazad van – szólt hozzá Bethany. – Úgy értem, én is ezt
gondoltam Jace-ről az első éjszakánk után. Nem is álmodtam arról, hogy
a fél várost átkutatja utánam.
És amikor megtalált, akkor már éreztem, hogy ez komoly. Nem
mintha ne lettek volna gondjaink még az után is, de kitartott mellettem.
– Mi a helyzet veled és Ashsel? – fordult Brittany Josie-hoz. – Még
sosem láttam a bátyámat ennyire rajongani egy nőért. Nem mintha sok
időt töltöttünk volna együtt, de arról tudtam volna, ha komoly kapcsolata
van.
– Komoly kapcsolat! – kiáltott fel nevetve Josie. – Hisz’ még alig két
hete vagyunk együtt!
– Teljesen kész van tőled – jelentette ki határozottan Mia. – Hidd el, én
tudom. Ő és Jace mindig ugyanazokat a nőket dugták, és nem volt mindig
jó vége. Találkoztam az utolsó közös ribijükkel – Mia összerezzent és
megköszörülte a torkát. – Nem rád gondoltam, Bethany! Azzal, aki
előtted az utolsó volt! Úristen, már megint ész nélkül karattyolok itt
össze-vissza!
Bethany elvörösödött, de Josie elnevette magát. – Ne légy zavarban,
Bethany! Semmi okod rá, tényleg. Örülök, hogy tudunk ezen nevetni, és
nem csak kínosan hallgatunk róla. Komolyan, sokkal jobb így!
Brittany értetlenül nézett rájuk, de nem avatták be a részletekbe.
– Szóval, csak azt akartam mondani, mielőtt még benyögtem azt a sok
baromságot, hogy volt szerencsém Jace és Ash utolsó nőjéhez. Egy este
elvittek vacsorázni, és esküszöm, hogy a nő odáig követett bennünket.
Nem létezik, hogy véletlenül neki is épp ott volt dolga. Az a hely
egyáltalán nem illett hozzá, értitek, ugye? Egy pubban voltunk, nachót
meg más, nem túl ínyenc dolgokat kajáltunk. Erre a nő egyszer csak ott
termett, mint valami féltékeny bestia, és jelenetet rendezett. Közben
engem is sértegetett, mert azt hitte, én vagyok, akire lecserélték.
Az utolsó mondatnál Mia összerezzent.
– Gondolom, a pasik nem voltak tőle elájulva – vigyorgott kajánul
Bethany.
Mia behúzta a nyakát. – Nem. Csak annyit mondok, a csaj nem
fogadta túl jól az elbocsátó szép üzenetet. De csak azért hoztam ezt fel,
mert Jace és Ash sokáig ugyanazokat a nőket dugták. Aztán Jace
találkozott Bethanyvel, és ennek vége lett. Aztán Ash megismert téged,
és nyilvánvaló, hogy most már ő sem fogja többet a csajokat hajtani. Sok
éve ismerem már, és még sosem láttam őt ilyen hosszan együtt egy nővel,
mint veled, Josie.
– Jó tudni – mormolta Josie.
– És te? Szerelmes vagy belé? – kérdezte Brittany. – Vagy kérdezzem
úgy, komolyak a szándékaid a bátyámmal?
Mindannyian felnevettek, Josie pedig feltartotta a kezét. – Nagyon
kíméletes voltam vele tegnap éjjel, esküszöm!
– Nem válaszoltál a kérdésre! — szólt rá Mia.
Josie sóhajtott. – Igen, szerelmes vagyok belé. Még nem mondtam
meg neki. A megfelelő időpontra vártam. Hülyén hangzik, de nem
akarom akkor mondani neki, mikor épp szeretkezünk, és elszáll az
agyunk, sem akkor, mikor valami kedveset tesz értem. Azt szeretném, ha
tudná, hogy komolyan gondolom, és nem csak a pillanat hevében szaladt
ki a számon.
– Ő mondta már neked, hogy szeret? – kérdezte lágyan Bethany.
Josie szája, legörbült. – Nem.
– Pedig így van! – jelentette ki határozottan Mia. – Efelől semmi
kétségem. Jó ég, ahogyan rád nézi Teljesen beleborzongok.
Brittany helyeslően bólogatott. – Nem szólva arról, ahogy nekitámadt
anyánknak, mikor jelenetet rendezett az étteremben, és sértegetett. Azt
hittem, mindjárt megfojtja, Nem is próbáltam volna megakadályozni!
Mind felnevettek, aztán félbeszakította őket a pincér, mikor kihozta a
rendelésüket. Ez után pár percig csak ettek, majd újra nevetgéltek, a
pasikról beszélgettek és a szexről, aztán, nos, még többet a szexről.
Josie nem is emlékezett, mikor érezte magát valaha is ennyire jól.
Minden olyan... tökéletes volt. Ott volt neki Ash, és ha csak ő lett volna,
már akkor is boldog nő lett volna. De most már nagyon jó barátnői is
voltak. Hamar megszerette őket. Elragadóan viccesek voltak, jóságosak,
és a mesterkéltségnek nyoma sem volt egyeden porcikájukban sem.
Mit kívánhatott volna még? Most már sikeres művész volt - a képeire
volt kereslet! Még akkor is, ha eddig csak egy vevője volt. De egy is elég.
Bárki is volt az, annyira tetszettek neki a képei, hogy az összesei
felvásárolta, alighogy bevitte őket a galériába. Most pedig még barátai is
voltak, és egy pasija, akiért rajongott. És azt is érezte, hogy Ash is
ugyanígy rajong érte.
Talán még nem mondta ki azt az egy szót, de tudta, hogy Ash számára
az igazi. A szavak még ráértek. De Ash már úgy beszélt a közös
jövőjükről, mintha eldöntött ügy lenne. Még azt is mondta, hogy
feleségül venné! És hogy ő lesz a gyermekei anyja! Egy férfi sosem
mondana csak úgy ilyeneket, ha nem gondolná halálosan komolyan.
Felsóhajtott és kényelmesen hátradőlt, egy pohár bort kortyolgatva a
lányokkal. Hiszen a sofőr úgyis hazaviszi, akkor meg miért is ne tegye?
Egy órával később a lányok elköszöntek, és mindenki beszállt a saját
kocsijába, hogy hazamenjen. Josie felajánlotta Brittanynek, hogy
hazaviszi, mivel gyalog volt, és így a hazaúton még beszélgethettek egy
kicsit.
– Pompás volt ez az ebéd! – mondta Brittany, mikor megállt a háza
előtt a kocsi. – Hálásan köszönöm, hogy meghívtál tegnap este és ma is,
Josie! Remekül éreztem magam.
– Szívesen – felelte kedvesen mosolyogva. – Én is jól szórakoztam.
Ezt mindenképpen rendszeresítenünk kell.
– Támogatom! – mondta Brittany, majd kiszállt a kocsiból.
– És majd értesíts, hogy alakulnak a dolgok Kaijal!
Brittany megfordult, felmutatta a hüvelykujját és szélesen
elmosolyodott.
Josie kinyújtózott a hátsó ülésen és írt egy SMS-t Ashnek. Megírta,
hogy a lányokkal ebédelt, remekül érezte magát, és hogy úton van
hazafelé. Talán ma ő is hamarabb haza tud jönni a munkából.
A szíve repesett, miközben áthajtottak a városon. Nem is emlékezett,
mikor volt utoljára ennyire... boldog. Tökéletesen gondtalan, és elégedett
azzal, amerre az élete haladt.
Mikor megérkeztek Ash házához, kiszállt és köszönt a sofőrnek.
Miután besétált a bejáraton, a portás, aki épp telefonált, rátette a kezét a
kagylóra, majd odaszólt neki.
– Miss Carlisle, csomagja érkezett, míg házon kívül volt. Az
asztalomon van. Felvitessem a lakásába?
Josie rámosolygott. Biztosan az új ecsetek érkeztek meg, amiket
rendelt. – Nem szükséges. Nem túl nagy, igaz? Majd én felviszem
magammal.
– Bent van az irodában. Egy másodperc és kihozom.
– Nem kell, csak folytassa a beszélgetést! Majd én kihozom és fel is
viszem.
– Miss Carlysle! – kiáltott utána a sofőr.
 Belépett a szűk kis irodába, ahol a csomagokat tárolták, és
megpillantott egy kisebb dobozt az asztalon. Mosolyogva vette fel és a
hóna alá csapta. Mikor megfordult, hogy kimenjen, a távolabbi fal mellett
észrevett több festményt, amelyek le voltak takarva.
Meghökkenten nézett, mert az egyik kilógott a lepel alól, és
megszólalásig hasonlított az ő képére. De mégis, mit kereshetett épp itt?
Odasietett, az sem érdekelte, hogy más dolgába üti az orrát. Felemelte
a leplet és a szája tátva maradt a döbbenettől. Ez tényleg az ő képe volt!
 huszonnyolcadik fejezet

Josie gyorsan átböngészte a többi képet is, és a gyomra görcsbe rándult,

mikor rájött, hogy kivétel nélkül itt az összes képe, amiket Mr. Downing
galériájában eladott.
Mi az ördög folyik itt?
Visszatette rájuk a leplet és hátralépett. A szorítás a gyomrában egyre
erősödött. Jaj, ne! Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! Ash nem tenne
ilyet!
De megtette. A bizonyíték itt volt az orra előtt.
– Miss Carlysle, kérem, nem szabadna itt lennie – szólt rá a portás az
ajtóból.
– Nem, valóban nem szabadna – mormolta.
Kirohant az irodából, nem törődve a portással, aki utánakiabált, hogy
megállítsa. Mégis mit mondhatott volna neki?
Belépett a liftbe, a szemét mardosták a könnyek. Mégis hogy tehette
ezt Ash? Úgy érezte magát, mint a világ legnagyobb bolondja. Sosem
gondolta volna, hogy ő vásárolta fel az összes képét, de hát nem is kellett
volna ezen meglepődnie. Ash eddig a kapcsolatuk minden részletét
megrendezte.
Eluralkodott rajta a kétségbeesés. Nem is volt sikeres. Sem független.
Mindene csakis Ashé volt. Az ő pénzéből élt, az ő lakásában. Neki
semmije sem volt. Elillant a boldogsága, és az érzés, hogy megtalálta a
helyét a világban, ahogy felfedezte azokat a képeket.
Olyan feldúltan lépett ki a liftből, hogy gondolkodni sem tudott.
Ránézett a dobozaira, melyeknek többségét már kipakolta. Elment
mellettük, aztán leroskad a kanapéra, a kezébe temetve az arcát.
Mélységesen megalázottnak érezte magát. Iszonyú kínosnak hatott
minden egyes alkalom, amikor lelkesen büszkélkedett Ashnek a
sikeréről, ő pedig még hagyta is!
Hazudott neki, amit soha nem feltételezett volna róla. Noha egyszer
sem tagadta le, hogy ő vette meg a képeit, de ő meg nem is kérdezett rá.
Álmában sem hitte, hogy Ash lehet az egész mögött. Megbocsáthatatlan
volt, amit tett. Akkora hazugság volt, hogy ép ésszel fel sem tudta fogni.
 Mégis mit titkolhatott még előtte?
Fojtogatta a sírás, de ellenállt neki. Azt sem akarta elfogadni, hogy
túlreagálja a helyzetet. Ez nem valami apróság volt. A sikere adta meg
neki a szabadságot, hogy igent mondjon Ashnek. Úgy érezte, csak akkor
mehet ebbe bele, ha képes eltartani magát. Soha nem ugrott volna vakon
fejest egy kapcsolatba Ashsel, ha tudja, hogy ennyire egyenlőtlen a
viszonyuk. Azért tudta magát alávetni neki, mert elég erősnek és
egyenrangúnak érezte magát vele. Nyilván sosem lehettek teljesen egy
szinten, de a tény, hogy művészként sikeres, van pénze a bankszámláján,
és képes eltartani magát, nagyon fontos volt számára és ettől egyenrangú
társnak érezte magát. Legalábbis fejben.
Egyáltalán nem gondolt bele, mennyire egyenlőtlenek a viszonyaik.
Ash lakásában élt. A pénz a bankszámláján az utolsó centig Ashé volt.
Nem az övé. Ó istenem, ráadásul még a dupláját is fizette a képeiért!
Gyanút kellett volna fognia, hogy nem lehet ekkora szerencséje. Az
emberek nem sétáltak be csak úgy egy művészeti galériába, hogy
felvásárolják valakinek a képeit, és különösen nem ragaszkodnak ahhoz,
hogy még többet is fizethessenek értük.
Végtelenül butuska volt. Naiv. Egy komplett idióta.
Még el is hitte, hogy valaki beleszeretett a képeibe. Elhitte magáról,
hogy tehetséges, noha Mr. Downing eredetileg nem is akarta kiállítani a
képeit, mert egyet sem tudott eladni belőlük. Most már tudta az igazat.
Behunyta a szemét, és elborzadt a felfedezésén. Bízott Ashben.
Mindenét felkínálta neki. ő pedig leszarta a felajánlását.
A szavai, hogy mennyire értékeli az odaadását, és hogy milyen fontos
ez neki, semmit sem jelentettek. Bolondot csinált belőle. Istenem, még a
barátaiknak is eldicsekedett azzal, hogy veszik a képeit! Olyan büszke
volt. Olyan lelkes. Vajon ők is tudták, hogy Ash a titkos jótevője?
Ash nyilvánvalóan úgy kezelte ezt, hogy neki nem kell róla tudnia.
Vajon még mit hallgatott el előle?
Felemelte a fejét és a fájdalom úgy elszorította a torkát, hogy már alig
kapott levegőt. Mélyeket lélegzett, és próbálta lenyugtatni magát, de
semmi sem segített.
Szerette őt. És azt hitte, Ash is szereti.
Megdörzsölte a halántékát, mert erőt vett rajta a tanácstalanság. Mégis
mit tegyen?
A dobozokra pillantott, és a kétségbeesésébe düh keveredett. Esze
ágában sem volt maradni, és úgy tenni, mintha nem is tudná, mit művelt
Ash. Mégis hogy tehette volna? Az egész élete egy hazugság volt. És
most szembesülni kellett azzal a ténnyel is, hogy nem is volt sikeres.
Senkinek nem kellettek a képei. Az ékszertervezéssel pedig egyáltalán
nem is foglalkozott, mióta beköltözött Ashhez. Mással volt elfoglalva,
így nem jutott ideje arra, hogy újabb darabokat tervezzen és feltegye a
webáruházába, hogy eladja. Biztonságba ringatta a tudat, hogy a képeit
eladják abban a pillanatban, ahogy beviszi őket a galériába, és jóval
többet is kapott értük, mint az ékszereiért valaha is. Csakhogy ennek itt
volt vége.
Nagy levegőt vett, és nehézkesen felállt. Cselekednie kellett. Nem volt
sok időre szüksége, hogy összepakolja a holmiját. A legfontosabb az volt,
hogy összeszedje a festőkellékeit és a ruháit, amiket magával hozott.
Minden más Ashé volt. Mindent ő vett neki, és nem akarta ezeket
magával vinni. Mechanikus mozdulatokkal tömte tele a dobozokat, nem
törődve azzal se, hogyan dobálja bele a holmiját. Fél órával később már
mindent összepakolt, a pipereholmiját meg összeszedte az
utazótáskájába.
Megállt és körülnézett a szobában, és ráeszmélt, hogy ezt egyszerre
aligha tudja mind hazavinni. Hála istennek nem mondta fel az albérletét,
így még volt hová mennie.
Elővette az okostelefonját, és kikereste egy költöztetőcég számát. Egy
telefonhívással és egy borsos számlával később, amit az utolsó
pillanatban megrendelt munkáért felszámítottak, már nem volt más
dolga, mint várakozni. Várta a költöztetőket, akik majd a nyomát is
eltüntetik Ash lakásából.
Iszonyú fájdalmat érzett. A lelke is belesajdult. De hogyan is
maradhatna együtt egy férfival, aki ilyen gátlástalanul manipulálta őt?
Fizikailag ugyan nem bántotta, mint Michael, de most inkább azt a
fájdalmat választotta volna a rettenetes kín helyett, amit az árulása miatt
érzett.
Egy órával később a költöztetők befutottak, és kezdték lehordani a
dobozokat a lifttel az utcán várakozó teherautóhoz. Josie a lakásban
maradt, míg az utolsó dobozt is levitték. Halkan sürgette a munkásokat.
Véletlenül sem akart összefutni Ashsel, ahogy hazajön a munkából. De
még nem is hívta, úgyhogy elég ideje volt.
Mire hazaér, ő már a saját lakásában lesz. így nem térítheti el a
szándékától szép szavakkal, sem üres ígéretekkel.
Átkozta őt, amiért elérte, hogy beleszeressen. Átkoz- . ta, amiért
bevonta a világába. Szerette a barátait. Miát, Bethanyt, és a többieket.
Csakhogy ők Ash barátai voltak. Lojálisak hozzá. Csakis Ash miatt
fogadták be. Most pedig már nem lesz semmije.
Miközben lefelé ment a lifttel, két dologra jött rá. Az egyik, hogy nem
volt mivel hazamennie, Ash lakása pedig kiesett a tömegközlekedési
útvonalakból. Hívhat egy taxit, de akkor szólnia kell a portásnak, és az is
beletelik egy kis időbe, míg ideér. Különösen ilyenkor, a délutáni
sziesztaidőben.
A másik dolog, amire rádöbbent, hogy szembesítenie kell Asht. Nem
költözhet el csak úgy, és bujkálhat a lakásában. Nem mintha tartozott
volna neki bármivel, de nem akart úgy hazamenni, hogy utána attól
kelljen rettegnie, hogy miután Ash hazaér és rájön, hogy elköltözött,
utánamegy a lakására, és kérdőre vonja. Jobb ötletnek tűnt bemenni az
irodájába, elmondani neki, mi a helyzet, és hogy szakít vele. Így már nem
kell majd attól tartania, hogy feldühödve beállít hozzá.
Úgy döntött, szól Ash sofőrjének, hiszen úgyis érte ment volna az
irodába. Rápillantott az órájára. A sofőr valószínűleg még a közelben
lehetett, de ha nem, akkor majd hív egy taxit. Az irodájából pedig haza
tud menni metróval is.
Előbányászta a mobilját a táskájából. Miután odaadta a lakáskulcsát a
költöztetőknek, hogy be tudjanak pakolni, felhívta a sofőrt, aki
szerencsére csak egy saroknyira volt a háztömbtől.
Pár perccel később már úton voltak Ash irodája felé, miközben némán
csordogáltak a könnyei.
 huszonkilencedik fejezet

Ash hátradőlt a székében és a füléhez tartotta a telefont. A

konferenciahívás végtelenül hosszúnak tűnt. Csak arra várt, hogy
letehesse a telefont és elindulhasson haza Josie-hoz. Ma a lányokkal
ebédelt, és alig várta, hogy elmesélje neki a napját. Utána elviszi
vacsorázni valami diszkrét, meghitt helyre. Még beszélgetnek egy kicsit,
és miután hazavitte, addig szeretkeznek, míg mindketten el nem ájulnak a
kimerültségtől.
Kopogtak az ajtaján és Eleanor bedugta a fejét. Asht bosszantotta,
hogy megzavarja, de aztán eszébe jutott, hogy biztosan valami fontos.
Eleanor túl jó titkárnő volt ahhoz, hogy ne tudja, hogy fontos hívásban
van. Átmenetileg lenémította a hívást, elvette a fülétől a telefont és
kérdőn nézett rá.
– Sajnálom, hogy zavarom, uram, tudom, hogy elfoglalt, de Miss
Carlysle itt van, és szeretne beszélni önnel.
Egy pillanatba beletelt, mire rájött, hogy Miss Carlysle valójában
Josie. Felült a székében, és habozás nélkül megszakította a hívást.
– Josie itt van? Azonnal küldje be!
Eleanor eltűnt, és Ash felpattant, hogy az ajtóban várja Josie-t. Még
sosem járt az irodájában. Nem is emlékezett, hogy elmondta volna neki,
hol dolgozik.
Egy perccel később Josie lassú léptekkel besétált az ajtón Az arca
sápad volt, a szemei bedagadtak. Mintha sírt volna!
Azonnal ott termett mellette és átölelte, de Josie merev és elutasító
volt.
– Mi a baj? Miért vagy szomorú, Josie? – vonta kérdőre.
Josie kihúzta magát az öleléséből és elment mellőle. Megállt az iroda
közepén, háttal neki, a gerince megfeszült.
Összevonta a szemöldökét. – Josie?
Mikor nem felelt, odalépett hozzá és maga felé fordította, hogy a
szemébe nézzen. Egyáltalán nem tetszett neki, amit látott. Elfogta a
rettegés, mikor élettelen, üres tekintetébe nézett.
Josie mindig ragyogott. Ilyen volt a személyisége. Már attól világos
lett a szobában, ha csak betette a lábát. Szikrá- zóan szép volt a mosolya
és a szeme mindig melegen, derűsen csillogott. Minden porcikájából
áradt az életöröm. Most viszont nem így volt. Elcsigázottnak,
szomorúnak tűnt. Kétségbeesettnek.
Mikor újra meg akarta ölelni, Josie összeszorította a száját.
– Ne feledd, mit mondtam, Josie! Ha beszélgetünk, különösen arról,
ami téged bánt, akkor nem akarok távolságot kettőnk között. Nem
engedem, hogy eltaszíts magadtól.
Mikor magához akarta húzni, Josie mindkét kezét kitette maga elé,
akár egy védőpajzsot.
– Nincs más választásod, Ash – közölte elszántan Josie. – Mi
végeztünk egymással. Visszavitettem a holmimat a lakásomba.
Ash nem tudott uralkodni a reakcióin. Bármire fel volt készülve, csak
arra nem, hogy Josie ezt fogja mondani. Mi a kurva élet folyik itt?
– Egy frászt végeztünk! Mégis mi a franc történt, Josie?
– Láttam a képeket – felelte síri hangon. – Az összeset.
Bassza meg!
Ash hosszan kifújta a levegőt és idegesen beletúrt a hajába. – Nem
akartam, hogy így tudd meg, bébi.
– Ebben biztos vagyok – válaszolt gúnyosan. – Talán egyáltalán nem
is akartad, hogy valaha megtudjam.
– Nem költözhetsz ki és szakíthatsz velem csak azért, mert nem
mondtam el neked, hogy én vettem meg a képeidet.
– Majd meglátod! – mondta Josie olyan jeges hangon, ami egyáltalán
nem vallott rá.
– Bébi, nyugodj meg és engedd, hogy megmagyarázzam. Beszéljük
meg és lépjünk túl ezen. De nem fogom ezt a beszélgetést a kibaszott
irodámban folytatni, úgy, hogy két méterre állsz tőlem, és egy kurva falat
húzol kettőnk közé.
– Nyugodjak meg? – mordult fel Josie. – Hazudtál nekem, Ash!
Átvertél. Ezt beszéljem meg veled és lépjek túl rajta?
– Sosem hazudtam neked – vágta rá Ash.
– Ne etess már ezzel a baromsággal! Hazudtál, és ezt te is tudod. Mi
több, egy átkozott bolondot csináltál belőlem. Valahányszor lelkesen
beszéltem neked arról, hogy eladtam azokat a képeket. Hagytad, hogy
még a barátaidnak is eldicsekedjek. Elhitetted velem, hogy elértem
valamit. Hogy képes vagyok eltartani magamat. Hogy van pénzem.
Lehetőségeim. Jövőm! Istenem, tényleg csodát tettél velem, Ash.
Csakhogy minden egyes része hazugság volt.
– Jesszus, Josie, egyáltalán nem ezt akartam elérni!
Josie feltartotta a kezét. – Tudod, miért nem ellenkeztem azzal, hogy
átköltöztess magadhoz? Miért hagytam, hogy olyan könnyen rábeszélj?
Mert úgy éreztem, hogy megtehetem. Hogy van választási lehetőségem.
Nem azért mentem bele, mert szükségem lett volna rád. Hanem mert
akartalak téged. Azt hittem, független és önfenntartó vagyok.
Valamennyire egyenrangú veled, bár tudom, hogy sosem lesz annyi
pénzem, mint neked. Mégis fontos volt számomra, hogy én is
hozzátehessek valamit a kapcsolatunkhoz. Még ha ez csak az én
öntudatosságom volt. A magabiztosságom. Életemben nem voltam még
boldogabb, Ash. Mert úgy éreztem, egyszerre mindent megkaptam.
Karriert. Téged, csodás barátokat. És ebből semmi, de semmi nem volt
igaz!
Josie minden szava késként hasított bele a szívébe. Az arca még
sápadtabb, még elgyötörtebb lett. Nem gondolt bele ebbe, nem
foglalkozott az önértékelésével, sem az önbizalmával. Sem azzal, hogy
van-e választása. Nem gondolt bele, hogy milyen érzés lehet Josie-nak
tőle függeni, csak az ő a gondoskodására számítani, bár végül is neki ez
volt a célja. De a fenébe is, soha nem akarta őt megbántani. Nem ezért
csinálta ezt az egészet.
– A kapcsolatunk minden egyes részét manipuláltad – mondta Josie
fájdalmasan. – Mindent megrendeztél. Minden tetted előre kitervelted és
úgy játszottál velem, ahogy csak akartál. Gyanút kellett volna fognom,
már amikor megzsaroltál, hogy veled vacsorázzak. Már abból, hogy
követtettél, és kiderítetted, hogy zálogba adtam az anyám ékszereit. De
nem figyeltem erre. Nem gondoltam, hogy ezek mind figyelmeztető jelek
voltak, amik majd’ kiszúrták a szemem, de most komplett idiótának
érzem magam, amiért nem jöttem rá erre már akkor. Annyira
megszoktad, hogy a saját világodban nagyfőnököt játszol, hogy azt
hitted, az enyémben is isten lehetsz.
– Josie, hagyd abba! – parancsolt rá. – Ebből elég! Sajnálom, hogy
megbántottalak. Az isten szerelmére, ezt soha sem akartam! Meg tudjuk
beszélni, bébi!
Josie a fejét rázta, amitől Ash gyomra görcsbe rándult. A pánik
elszorította a torkát, a rettegés összepréselte a mellkasát, míg már levegőt
is alig kapott.
– Az istenit, Josie, szeretlek!
Josie behunyta a szemét és az arcán lecsordult egy könnycsepp. Mikor
újra kinyitotta, a szeme könnyektől volt fényes és a tekintete olyan
reménytelenséget sugárzott, hogy Ash émelyegni kezdett.
– Bármit megadtam volna ezért az egy szóért – mondta halkan. – Még
magamat is meggyőztem, hogy tényleg szeretsz, csak még nem mondtad
ki. Fogalmad sincs, mennyire vártam és vágytam rá, hogy kimondd. De
most? Hogy hihetnék neked? Már bizonyítottad, milyen messzire tudsz
elmenni azért, hogy a körülményeket úgy manipuláld, hogy a számodra
legkedvezőbb eredmény jöjjön ki. Hogy higy. gyem el neked, hogy nem
most is erről van szó, és csak az érzéseimre akarsz hatni?
Ash meg se tudott szólalni. Egy mukkot se tudott kinyögni. Soha
életében nem mondta még ezt a szót egyetlen nőnek sem. És Josie erre azt
hitte, csak játszik az érzéseivel?
A vére forrni kezdett a dühtől, érezte, ahogy kicsúsznak a dolgok a
kezéből. Hatalmába kerítette a pánik és a tehetetlenség érzése. Oldalra
fordult, mert fogalma sem volt, mit mondjon, mit tegyen. Josie épp most
szakított vele, pedig ő örökre tervezett vele.
Josie remegő kézzel nyúlt a nyakörvhöz, amit azóta mindig viselt,
hogy Ash feltette rá.
– Ne! – kiáltott fel Ash, és kétségbeesetten bámulta, ahogy kikapcsolta
a csatot, levette, majd feléje nyújtotta és a kezébe nyomta a nyakörvet.
– Minden holmimat kiürítettem a lakásodból – mondta Josie halkan. –
A kulcsot leadtam a portán. Viszlát, Ash! Te voltál a legjobb – és a
legrosszabb – dolog, ami valaha történt velem.
Ash feltartotta a kezét és megpróbálta feltartóztatni, mert nem
hagyhatta, hogy csak így kisétáljon az ajtón.
– Csak egy istenverte percet várj, Josie! Még nem végeztünk. Kizárt,
hogy ilyen könnyen feladom. Megéri harcolnom kettőnkért. Érted éri
meg harcolnom. És remélem, te is úgy érzed, hogy megéri értem,
bármennyire is csalódott vagy most.
– Kérlek, Ash! Erre most nem vagyok képes! – könyörgött Josie. A
könnyei patakokban folytak le az arcán. – Csak engedj elmenni!
Túlságosan zaklatott vagyok most ahhoz, hogy értelmesen tudjak érvelni,
és a legkevésbé sem akarok olyasmiket mondani, amiket később
megbánok.
 Ash odalépett hozzá és a mellkasához szorította. Felemelte az állát és
a szemébe nézett.
– Szeretlek, Josie! Ez tény. Nem hazugság. Semmi hátsó szándék
nincs mögötte. Szeretlek és kész.
Josie behunyta a szemét és elfordította az arcát. Ash a tenyerébe vette,
majd a hüvelykujjával gyöngéden letörölte az egyik ezüstös patakot.
– Csak azt mondd meg, miért? – suttogta Josie. – Miért tetted? Miért
nem mondtad el nekem? Miért titkoltad él?
Ash felsóhajtott. – Nem tudom – ismerte el. – Talán mert attól
tartottam, pont így fogsz reagálni, és ezt nem akartam. Szeretem a képeid,
Josie. Dühít, hogy most azt hiszed, nem vagy elég tehetséges, és hogy
más nem venné meg a munkáid, csak mert rájöttél, hogy én voltam, aki
megvette. Ez baromság!
Josie kiszabadította magát a karjaiból és hátat fordított neki. A vállai
rázkódtak.
– Túl feldúlt vagyok ahhoz, hogy ezt a beszélgetést folytassam most
veled, Ash. Kérlek, fejezzük be.
– Eszem ágában sincs, különösen miután most mondtad, hogy elvitted
a holmid a közös lakásunkból. Komolyan azt várod, hogy azt feleljem
erre, jól van, akkor menj és élj boldogan? Egy frászt fogom! Az egyetlen
boldog élet, amit kívánhatok, csak veled együtt lehet!
Josie keresztbe fonta a karjait maga előtt. – Visszaköltözöm a
lakásomba. A holmimat már átvitték. Nem maradhatok. Megígértem a
költöztetőknek, hogy ott találkozom velük.
Ash torka elszorult a pániktól. A tehetetlensége kétségbeejtette. Josie
valóban elhagyta. Azok miatt az átkozott képek miatt. De tudta, hogy
ezek ennél sokkal többet jelentettek. Megértette, miért haragszik rá Josie.
Sosem gondolt bele, mit tesz azzal, ha megveszi a képeket, és hogyan
fogja érinteni Josie-t, ha rájön, hogy végig ő állt a háttérben. Tisztában
volt vele, hogy óriási hibát követett el. De hogy a fenébe fogja tudni
kiengesztelni Josie-1, és ráébreszteni arra, mennyire sokat tud neki adni,
ha egy másik ágyban fog aludni, a város másik végén?
Josie elindult az ajtó felé, de ő csak bénultan, mozdulatlanul bámulta,
és a szíve majd’ kiszakadt a mellkasából.
– Josie, várj, kérlek!,
A kérésére Josie megállt, de nem fordult meg.
– Nézz rám, kérlek! – mondta lágyan.
 Josie lassan megfordult, a szeme újra megtelt könnyel. Ash magában
káromkodott, mert soha nem akarta, hogy miatta sírnia kelljen.
– Esküdj meg nekem, hogy átgondolod ezt. És a kettőnk dolgát – kérte
fojtott hangon. – Ma este adok neked időt erre. De ha azt hiszed, hogy
feladom, és hagyom, hogy csak úgy kisétálj az életemből, akkor nem
ismersz eléggé.
Josie behunyta a szemét és nagy levegőt vett. – Átgondolom, Ash.
Csak ezt tudom ígérni. Sok mindent kell helyre tennem a fejemben.
Kihúztad alólam a talajt. Ki kell találnom, mihez kezdek ezután. Mikor
belementem a kapcsolatunkba, megígérted nekem, hogy gondoskodsz
rólam, védelmezel, és mindenben számíthatok rád. Ezt el tudtam fogadni,
mert tudtam, hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van erre.
Érzed a különbséget? Nem voltam rád szorulva. Azért voltam veled, mert
veled akartam lenni. Ha nincs más választásom, nincs otthonom, sem
pénzem, hogyan lehetnél biztos abban valaha is, hogy nem a pénzed miatt
vagyok veled? Nem szeretném, hogy ez valaha is felmerüljön köztünk.
Számomra fontos, hogy független legyek és tudjak magamról
gondoskodni, még ha végül nem is így alakul. De meg akarom tartani a
választási lehetőségem. Szeretném, ha úgy tudnék tükörbe nézni, hogy én
is vagyok valaki. Hogy képes vagyok fenntartani magam és dönteni a
saját sorsomról.
Ash becsukta a szemét, mert tudta, mennyire igaza van Josie-nak. Ő is
pontosan így érezné magát hasonló helyzetben. És ezt nem vette
figyelembe. Sosem gondolt bele, hogyan fogja érezni magát attól, hogy
megvette a képeit és elrejtette előle. Ezt nagyon elbaszta. És emiatt most
akár el is veszítheti őt.
– Megértem – mondta rekedten. – Tényleg megértelek, bébi. Ma este
elengedlek, pedig kurvára nem akarom. És nem mondok le kettőnkről,
készülj fel erre. Soha a büdös életben nem mondok le rólad.
Josie nagyot nyelt. Az arca krétafehér volt, a szemei vörösek a sírástól.
Aztán hátat fordított neki és elment. Magával vitte Ash szívét és a lelkét
is, otthagyva őt a levett nyakörvvel a kezében.
 harmincadik fejezet

Josie-nak pocsék éjszakája volt. Egész éjjel álmatlanul forgolódott, míg

végül feladta a reményt, hogy aludni is fog, és nekiállt festeni. Most
először nem jöttek belőle az élénk színek. Semmi életteli nem volt a
képében. Sötét volt és szürke. Olyan mély szomorúság áradt belőle, észre
sem vette, hogy a vászonra is ráfestette.
Hajnalra már majd’ leszakadtak a vállai, a háta betonmerev volt az
egész éjszakás festéstől. Ránézett a képre és összerezzent. Pontosan
olyan volt, amilyen a kedve. Nyomorúságos.
Majdnem leöntötte festékkel, hogy tönkretegye, de visz- szafogta
magát, és remegő kézzel ráfestette a szignóját, egy J betűt a jobb alsó
sarokba.
Őszinte kép volt. És nagyon erős. Csak egész más, mint az eddigi
munkái. Talán ez sokkal inkább megfelelne az emberek ízlésének. Talán
nem akartak színpompás, életvidám, szexis képeket nézegetni.
Miközben a képet nézte, eszébe jutott a címe is. Zápor Manhattanben.
Nem volt különösebben eredeti, de illett a hangulatához, noha kint épp
gyönyörű tavaszi reggel volt. A házak a képen magasan és szürkén
meredtek az égnek, a szakadó eső és a borús égbolt kirajzolták a
körvonalaikat. Arra is rádöbbent, hogy a képen a ház Ashé volt.
Kinyújtózott és felállt, hogy megmozgassa lemerevedett izmait.
Kibotorkált a konyhába, hogy kávét csináljon magának és végtelenül
hálás volt azért a doboz régi kávéért, amit a konyhaszekrényben talált.
Újra fel kell szerelnie a lakását.
A romlandó dolgokat kidobták, mikor elköltözött, és csak pár dolog
maradt itt. Az egyik ez a doboz kávé volt. Bögre helyett sokkal
hatásosabb lett volna, ha infúzióban köti be magának a kávét.
A gőzölgő bögrével a kezében visszament a nappaliba és felhúzta a
redőnyöket, hogy beengedje a reggeli napfényt a szobába. Kint az utca
még csendes volt, most éledezett a város.
Mindig is szeretett itt lakni. Csakhogy a lakbér elég magas volt, és
most belehasított a felismerés, hogy olcsóbb albérletbe kell költöznie.
Nem számíthatott váratlan szerencsére.
 Sem egy vevőre, aki imádja a képeit, és mindent megvenne, amit csak
fest.
El kellett mennie a galériába és beszélni Mr, Downinggal. Világosan
megmondani neki, hogy ha egyáltalán kiállítja még a munkáit, nem
adhatja el többé ezeket Ashnek. De nyilván nem fogja engedni, hogy
bármit is bevigyen még az után, hogy elutasítja a minden bizonnyal
legjobb vevőjét. És hogy is vehetné biztosra, hogy Ash nem álnéven
veszi meg a képeit, hogy soha ne tudjon a nyomára bukkanni?
Igen, mindenképpen költöznie kell. Átgondolta a teendőit és a
lehetőségeit. Újabb ékszereket kellett készítenie és feltölteni őket a
webáruházába. Azóta nem foglalkozott ezzel, mióta beköltözött Ashhez
és utána is csak a festésre koncentrált. De most szüksége volt az ékszerek
eladásából befolyó pénzre. Ha rendszeresen készített új darabokat,
rendszeresen jött is bevétel belőle, A festést egy időre kénytelen lesz
félretenni, míg elég tartalékot nem képez ahhoz, hogy kitalálja, milyen új
irányba akar haladni a művészetével.
Mr. Downing szerint nem volt koncepciója, sem egyedi stílusa.
Túlságosan sok minden keveredett a képeiben. Nyilván ebben igaza is
volt. De mi legyen az új témája? Ha az embereknek nem tetszenek a
vidám, színes képei, akkor új stílust kell találnia.
Nem lesz nehéz még több ilyen szürke, nyomasztó képet festenie,
mint ma éjjel. Biztosan nem teszi túl magát Ashen egy nap, egy hét, sem
egy hónap alatt. Szerette őt. Nagyon gyorsan nagyon mély szerelembe
esett vele, biztonsági háló nélkül. Eszébe jutott a régi mondás arról, aki a
tűzzel játszik. Ő pontosan ezt tette, és ennek eredményeképp jól meg is
égette magát.
A fejét csóválva megitta az utolsó korty kávét, majd letette a csészét az
asztalra. Rögtön újra munkához akart látni, talán megfesthetné a Zápor
Manhattanben párját is. Aztán mindkét képet bevinné Mr. Downinghoz,
hátha ezek gyorsabban elkelnek a korábbiaknál. Ha nem, akkor jöhet a B
terv. Akármi is legyen az.
Ránézett a mobiljára, amit lenémított, és gondolkodott, megnézze-e az
üzeneteit és hívásait. Felsóhajtott. Úgyse hívja senki. Kivéve talán Asht,
és rá most gondolni sem akart. Ellenállt a kísértésnek, hogy megnézze a
telefont, inkább újra belemerült a munkába.
Általában napokig dolgozott egy képen. Minden apró részletet
százszor is átgondolt és kijavított. Ma azonban leült a vászon elé, és
addig fel sem állt, míg el nem készült. Mi van, ha nem tökéletes? Nem
mintha korábban előrébb vitte volna a pedánssága.
Csóválni kezdte a fejét. Nyafogó kis liba lett belőle, aki nyakig merült
az önsajnálatban. Ő nem ilyen volt. És nem hagyja, hogy ez legyen
belőle. Nem fogja feladni. Soha nem adta fel az álmát. Az anyja
megeskette, hogy nem teszi. Es ő soha nem fogja cserbenhagyni az
anyját, sem saját magát.
Hosszú órákon át fáradhatatlanul dolgozott, míg a nap már az égbolt
tetején járt és besütött az ablakán. Leengedte a redőnyöket, mert zavarta,
hogy belátnak a járókelők. Észrevett pár fickót, akik a háza előtt
sétálgattak és befelé kukucskáltak az ablakon, mintha a képeit akarnák
meglesni. Csakhogy a festés számára személyes dolog volt. Most
különösen, hogy a szívét is és minden bánatát kiöntötte a vászonra.
Már az utolsó simításoknál tartott, mikor kopogtak az ajtaján.
Ledermedt és elfogta a félelem. Mi van, ha Ash az? Világosan
megmondta neki, hogy egy éjszakát még vár, de esze ágában sincs
feladni kettőjüket, sem lemondani róla.
Azt kérte, hogy gondolkodjon el rajta, de ő elhessegette magától ezt az
egészet és teljesen belemerült a munkába.
Remegő kézzel ment az ajtóhoz. Tehetett volna úgy, mintha nem
lenne itthon, de nem volt gyáva. És ha Ash idáig eljött, akkor legalább
annyit mondhat neki, hogy több időre van szüksége. Távolságra.
A szíve egyre hevesebben vert, miközben megtörölte a kezét. Nagy
levegőt vett és ajtót nyitott. Aztán meglepetten pislogott, mikor felfogta,
hogy nem Ash jött el hozzá. Talán csalódott is volt? Erre nem is akart
gondolni, csak szótlanul, zavartan bámult Miára és Bethanyre, akik
sokkal határozottabban nézték.
– Pocsékul nézel ki – mondta őszintén Mia. – Aludtál te egyáltalán?
– Hülye kérdés, Mia, egyértelmű, hogy nem aludt – vágta rá Bethany.
– Mit csináltok itt? – kérdezte erőtlenül Josie.
– Hogy válaszoljak a következő előrelátható kérdésedre is, nem Ash
küldött bennünket – szögezte le Mia. – Az első kérdésedre felelve, azért
jöttünk, hogy elvigyünk ebédelni, és eszedbe se jusson nemet mondani.
Josie szája tátva maradt, mire Bethany felnevetett.
– Lehetsz olyan kegyes, és mondhatsz igent – mondta nevetve. – Mia
nagyon akaratos, néha már ijesztő, mikor valamit a fejébe vesz. Gabe ezt
biztosan meg tudja erősíteni.
 Mia oldalba bökte Bethanyt és felhorkant. Josie erre önkéntelenül
elmosolyodott és a mellkasában enyhült a szorítás.
– Adnátok nekem pár percet, míg elkészülök? Épp... dolgoztam – tette
hozzá bátortalanul.
– Ez csak természetes! – csiripelte Mia.
– Addig gyertek be – tette hozzá gyorsan Josie. – Üljetek le. Bocs a
disznóólért. Még semmit sem pakoltam ki, mert nagyon lefoglalt a
munka.
– Ezek a legújabb festményeid? – kérdezte Bethany lágyan, mikor
beléptek a nappaliba.
Megálltak a két utolsó képe előtt, és Josie zavartan a nadrágjába
törölte a kezét, majd bólintott.
– Nagyon jók! Tele vannak érzelemmel – közölte Mia, majd
együttérzően nézett Josie-ra. – És látni rajtuk, hogy nagyon szomorú
vagy.
Josie nem tudta, mit feleljen erre.
– Egy perc és elkészülök, oké?
Mia és Bethany bólintottak, mire ő kisietett a fürdőbe, hogy rendbe
hozza magát. Összerezzent, mikor meglátta a tükörképét. Nem csoda,
hogy azt mondták rá, pocsékul néz ki. így is volt. Gyorsan megmosta az
arcát, aztán feltette egy kis alapozót és púdert. Kifestette a szempilláit és
felkent egy kis szájfényt az ajkaira. Nem nyert volna szépségversenyt, de
legalább már nem festett annyira szánalmasan. Ahhoz pedig a világ
összes alapozója is kevés lett volna, hogy a szeme körüli árnyakat
eltüntesse.
Mikor visszament a nappaliba, Mia és Bethany gyorsan kiterelték az
utcán parkoló kocsihoz.
Újra észrevette az utcán a két férfit és összeráncolta a homlokát.
Minden bizonnyal Ash emberei lehettek. Figyeltette őt. Holott
megesküdött, hogy egy napra békén hagyja, így higgyen az ember a
szavának. Mindig is a saját feje után ment. A lelke mélyén azért
megnyugtatta, hogy Ash most is vigyáz rá, de a bizalma iránta romokban
hevert. így a tény, hogy figyelteti, csak újabb jele volt annak, mennyire
uralkodó természet volt.
– El akartuk hívni Brittanyt is, de aggódtunk, hogy talán kínos lenne
számodra, hiszen mégis csak Ash húga – mondta Mia halkan, miután
beszálltak.
 Josie összerezzent. Nyilvánvalóan tudtak már a szakításukról, és nem
csak úgy hívták meg ebédelni, mintha minden rendben lenne.
Bethany megfogta a kezét. – Ne búslakodj, Josie! Minden rendbe jön,
majd meglátod!
A szemébe könnyek szöktek, de próbálta tartani magát. – Nem vagyok
biztos benne, hogy valaha valami is rendben lesz még.
– Pedig így lesz! – jelentette ki Mia. – Majd ebéd közben elmesélsz
nekünk mindent. Aztán kitaláljuk, hogy rúgjuk szét Ash seggét.
Bethany felnevetett, Josie pedig elképedve nézett rájuk.
– De hiszen ti Ash barátai vagytok – rebegte. – Nem kellene
haragudnotok rám, amiért szakítottam vele?
– Te a mi barátunk vagy – mondta Mia. – Ash nem az egyedüli kapocs
közöttünk. És nekünk, nőknek össze kell tartanunk! Amúgy meg biztos
vagyok benne, hogy bármi is történt, az Ash hibája volt.
– Én is – tette hozzá lojálisán Bethany. – Gabe és Jace is sok
hülyeséget csinált, úgyhogy most bizonyára Ashen van a sor. Végül is, ő
is csak férfi.
Josie nevetett, és a könnyek majdnem kibuggyantak a szeméből. – Ó,
istenem, annyira szeretlek benneteket!
– Mi is szeretünk téged – felelte Mia. – Most pedig együnk valami
finom zsírosat, miközben szidjuk a férfiakat.
Tíz perccel később már egy kis pubban ültek, nem messze Josie
lakásától. Megrendelték az ebédet, és Mia máris rávetette magát Josie-ra.
– Oké, teregesd ki nekünk a szennyest. Gabe és Jace csak annyit
mondtak, hogy szakítottál Ashsel, hazaköltöztél, és Ash csúnyán leitta
magát tegnap este.
Josie a tenyerébe temette az arcát. – Ó, istenem! Nem tudom, mit
tegyek. Egyrészről bánt és dühít egy sor dolog. Másrészről, azon
gondolkodom, vajon nem reagáltam-e túl.
– Mi történt? – kérdezte lágyan Bethany.
Josie sóhajtott, majd töviről hegyire elmondta nekik az egész
történetet. Azt sem hagyta ki, hogy Ash figyeltette, megvette az anyja
ékszereit, ragaszkodott ahhoz, hogy hozzá költözzön, miután Michael
bántalmazta, és végül azt is elmesélte, ahogy rájött, hogy ő vette meg az
összes képét.
– Hűha! – hüledezett Mia hátradőlve. – Mondanám, hogy meg vagyok
lepve, de ezek a módszerek annyira jellemzőek Ashre!
 – Gabe-re és Jace-re is – tette hozzá Bethany. – Nagyon elszántak, ha
valamit akarnak.
– Ez igaz – ismerte el Mia. – A végletekig kitartóak.
Bethany bólintott.
– Túlreagáltam? – kérdezte Josie. – Egy részem azt mondja, igen, a
másik viszont nagyon fáj. Dühös is vagyok, de sokkal inkább szomorú.
– Nem reagáltad túl, Josie – szögezte le Bethany.
Mia újra előredőlt és komoly arccal nézett rá. – Megértem, miért vagy
csalódott. De figyelj rám, Josie! Ezt nem azért mondom, hogy
megbántsalak. Hanem hogy megvilágítsak valamit előtted. Ash
bármelyik nőt megkaphatná. Szó szerint nők ezrei állnának sorba azért,
hogy vele együtt legyenek. De ő csak téged akar.
Bethany helyeslőén bólogatott.
– Tökéletesen megértem, amit mondtál arról, hogy megfosztott a
függetlenségedtől, és sok mindent tönkretett, amiért nagyon keményen
megdolgoztál. De az igazság az, hogy a férfiak makacsok, mint az
öszvérek. Ash csak segíteni akart neked. És az ilyen férfiak, mint ő, csak
egy módját ismerik ennek. A sajátjukat. De Josie, annyira büszke volt
rád! Jace-nek, Gabe-nek és még nekünk is elbüszkélkedett azzal,
mennyire tehetséges vagy. Nem hiszem, hogy valaha is meg akart volna
bántani, noha sikerült neki. Csak segíteni akart neked, gondoskodni
rólad, és elismerni a munkádat. Talán nem a legjobb módot választotta
erre, de a szándékai jók voltak. Ez a meggyőződésem. Ash talán rámenős,
de óriási szíve van. Ezt bizonyítja, hogy segített a húgának, aki évekig
csak gonoszkodott vele. És az is, hogy a családjának sem tud hátat
fordítani, akármekkora seggfejek.
– Eleinte én sem tudtam elfogadni, hogy Jace engem akar – szólalt
meg halkan Bethany. – Megdöbbentett, hogy az egész várost átkutatta
értem az első éjszakánk után, és hogy annyi mindenre képes volt, csak
azért, hogy segítsen rajtam és gondoskodjon rólam. Akárcsak Ash, ő is
bármelyik nőt megkaphatná. De ő engem akart. Ahogy Ash meg téged
akar. Az örökkévalóságig ülhetünk itt, hogy megpróbáljuk megfejteni
ennek az okát. De végül úgyis csak arra jutunk, hogy azt akarják, aki
nekik kell, és ezek épp mi vagyunk Jace is sok hibát követett el, de
megoldottuk a gondjainkat, és örülök, hogy így volt, mert nagyon
boldoggá tesz engem. Tudom, hogy sosem lenne ilyen egy másik férfival.
De nem is akarnám kipróbálni.
 – Szóval azt mondjátok, túl nagy feneket kerítek az egésznek –
mondta szomorúan Josie.
Mia a fejét rázta. – Nem, drágám. Szerintem ez nyilvánvalóan fontos
neked, és ezt Ashnek is tudnia kell, és elismerni, hogy hibázott. De te
meg tudnál-e bocsátani neki? Talán olyan nagy szörnyűséget tett? A
szíve a helyén volt, még ha rossz útra is tévedt közben.
Mia kimondta, amit gondolt. Vajon tényleg megbocsáthatatlan volt,
amit Ash tett? Jogos volt rajta felháborodni, de kiköltözni? Szakítani? Az
már olyan... végleges volt.
A tenyerebe temette az arcát. – Ó, istenem! Túlreagáltam!
Bethany megsimogatta a hátát.
– Természetes, hogy szembesítenem kellett őt, de teljesen
túlreagáltam. Nem kellett volna ezt tennem. Most ő lehet rám dühös
ezért, és joggal!
– Nem lesz dühös – nyugtatta Mia. – Csak boldog, hogy visszakaphat.
Josie a fejét rázta. – A helyzet rosszabb, mint gondolnád. Azt
mondta... – Josie felsóhajtott. – Azt mondta, hogy szeret, én meg még ezt
is a szemére vetettem. Szörnyű dolgokat mondtam. Azt is, hogy nem
hiszem el, hogy nem csak manipulálni akar még ezzel is.
– Most mondta ki először? – kérdezte lágyan Bethany.
Josie bólintott.
– Akkor érthető, hogy így reagáltál – mondta Mia. – Te szereted őt?
– Ó, igen! Fülig szerelmes vagyok belé.
Bethany arca felragyogott. – Na látod! Szeretitek egymást! Meg
tudjátok oldani ezt is. Ő megbocsát neked, te megbocsátasz neki.
– Ha ilyen egyszerű lenne! – sóhajtott Josie. – Úgy viselkedtem, mint
egy hisztis tyúk. El sem hiszem, hogy betrappoltam az irodájába és
ezeket mondtam neki. Bárcsak visszaszívhatnám az egészet!
– A szerelem nem tökéletes – jegyezte meg Mia. – Mind követünk el
hibákat. Gabe, Jace, én és Bethany is. Most pedig te és Ash is. De egy
kapcsolatnak nem kell tökéletesnek lennie. Olyan, amilyenné ti
alakítjátok. És te nagyon különlegessé tudod tenni, Josie. Menj, és beszélj
Ashsel. Vagy hívd fel. Hozd helyre a dolgokat és adj neki is egy esélyt
hogy helyrehozza.
Josie egy kicsit máris megkönnyebbült. Visszatért belé a remény,
miután ráébredt, hogy ennek nem kell így végződnie. Ash nem tett semmi
megbocsáthatatlant. És ő is követhet el hibákat. Tudta, hogy Ash még
sokkal elnézőbb is lenne az ő hibáival, mint amilyen ő volt vele.
– Köszönöm, lányok! – mosolygott megkönnyebbülten. –
Hazamegyek, lezuhanyozom, és felhívom, és remélem, nem lesz annyira
dühös rám, hogy hallani se akarja a bocsánatkérésemet.
Mia visszamosolygott rá. – Ó, emiatt ne aggódj. Gyerünk, induljunk!
Útközben majd kiteszünk téged a lakásodnál.
– Köszi, de inkább gyalog mennék. Kicsit össze akarom szedni a
gondolataimat. Nem akarok több hibát elkövetni.
– Biztos? – kérdezte Bethany.
– Igen. Nem vagyunk messze és így legalább össze tudom szedni a
bátorságomat, hogy felhívjam.
– Jól van, de meg kell ígérned, hogy megírod SMS-ben nekem és
Bethanynek, hogy mentek a dolgok.
– Ígérem! És még egyszer köszönöm. Ez rengeteget jelent nekem.
Hogy számíthatok rátok, és hogy készek lennétek szétrúgni értem Ash
seggét, pedig csak ilyen rövid ideje ismerjük egymást.
Mia elvigyorodott. – Mire valók a barátok, ha nem erre?
Josie felállt az asztaltól, mindkettőjüket erősen megölelte és
megígérte, hogy ír nekik, amint beszélt Ashsel. Aztán kikísérte őket a
kocsihoz, integetett nekik és elindult a lakása felé. A gondolatai még
kavarogtak, de a szomorúságát megkönnyebbülés és izgatottság váltotta
fel.
Már csak azt remélte, hogy Ash megbocsát neki, és hogy őszintén
szereti.
A séta hosszabb ideig tartott, mint gondolta, és mire a lakásához ért,
iszonyúan elfáradt, hiszen nem is aludt éjjel. Csak minél hamarabb be
akart jutni, lezuhanyozni, és hívni Asht.
Átkozta a tényt, hogy a nappaliban felejtette a telefonját, mert már rég
elolvashatta volna az üzeneteit és felhívhatta volna. Akkor már tudná,
milyen hangulatban van Ash, és mennyire lesz egyszerű bocsánatot kérni
tőle.
Betette a kulcsot a zárba, és meglepetten vette észre, hogy elfelejtette
bezárni az ajtót. Persze egész máshol járt a feje. De akkor is
óvatosabbnak kell lennie a jövőben. Bár emiatt nem kell aggódnia, ha
kibékülnek Ashsel, mert akkor mindig ő vigyáz majd rá. Valójában most
is ezt tette, noha elhagyta őt. Csakhogy az előbb már nem látta a két
fickót a háza körül ólálkodni. Talán feladták? Vagy Ash adta fel?
 A szája legörbült, mikor belépett az ajtón, majd gyorsan bezárta maga
mögött. Abban a percen, mikor körülnézett, látta, hogy nincs egyedül.
A lélegzete is elállt, mikor megpillantotta a három férfit a
nappalijában. Felismerte közülük azt a kettőt, akikre azt hitte, hogy Ash
küldte őket, hogy vigyázzanak rá. Már rájött, hogy óriásit tévedett. Ezek
az alakok nem azért jöttek, hogy megvédjék.
Mielőtt bármit csinálhatott volna, az egyik férfi a háta mögé került és
elzárta előtte a kijáratot. Nem mintha ki tudott volna rohanni, mert
kulcsra zárta maga mögött az ajtót.
– Miss Carlysle - mondta az egyik alak olyan hangon, hogy a hideg is
kirázta. – Azt akarom, hogy adjon át egy üzenetet Gabe Hamiltonnák,
Jace Crestwellnek és Ash Mclntyre-nak.
Mielőtt megkérdezhette volna őket, miről beszélnek, és rájuk
ripakodhatott volna, hogy tűnjenek el a lakásából, pokoli fájdalom
hasított a testébe. Döbbenten zuhant a padlóra.
Újabb fájdalmat érzett. Még több iszonyatos, kínzó fájdalmat, az
egész testében, miközben brutálisan bántalmazták. Az orrából folyt a vér,
érezte a szájában is. Nem kapott levegőt. Kegyetlenül fájt. Még sikítani
sem tudott.
Érezte, hogy meg fog halni.
Ez a gondolat különös módon nem ijesztette meg, mert
megmenekülést jelentett volna a kínokból.
Aztán minden elcsendesedett. Egy kéz megragadta a haját, és
fájdalmasan felrántotta a fejét. Egy arc hajolt nagyon közel az övéhez.
– Mondja meg nekik, hogy semmi sincs biztonságban tőlem, ami
kedves számukra. Bosszút állok rajtuk. Megbánják azt a napot, amikor
velem kezdtek. Tönkretettek. És istenemre mondom, addig nem
nyugszom, míg én is tönkre nem teszem őket.
Valamit belenyomott a kezébe, aztán leejtette a fejét a padlóra. A
gerincén végigszaladt az éles fájdalom. Lépéseket hallott, majd az ajtót,
ahogy kinyílt, majd becsukódott.
Felduzzadt ajkain egy sóhaj szaladt ki. Ash. El kell érnie a mobilját és
felhívni őt. Figyelmeztetni. Majd ő érte jön. Minden rendben lesz, csak
elérje a telefont.
Próbálta felnyomni magát és felsikoltott a fájdalomtól, mikor a jobb
kezére helyezte a súlyát. Lenézett rá, a látása homályos volt, az egyik
szemén alig látott ki. Mégis mi történt a kezével?
 A könyökére támaszkodva elvonszolta magát a dohányzóasztalig,
ahol a mobilját hagyta. Mikor érte nyúlt, leverte a padlóra, és magában
imádkozott, hogy ne törje el.
Bal kézzel elkezdte kikeresni a telefonkönyvből a nevét, aztán
meggondolta magát és a híváslistát hozta be, mert biztos volt benne, hogy
ő kereste utoljára. Megnyomta a nevét és magában imádkozott, hogy
felvegye.
 harmincegyedik fejezet

Ash épp egy értekezleten ült Gabe-bel és a vezető beosztottaikkal, de az

agya teljesen máshol járt. Iszonyú másnapos volt, miután előző este a
sárga földig leitta magát. Gabe és Jace betuszkolták a kocsijába,
hazavitték és lepakolták az ágyára. Másnap úgy ébredt, mint akin átgázolt
egy pótkocsis teherautó, de a fejfájás semmiség volt ahhoz képest,
amilyen fájdalmat érzett, hogy elvesztette Josie-t.
Nem, nem vesztette el. Még nem. Ezt nem hagyhatja. Josie dühös volt
rá, és joggal. De adott neki egy napot arra, hogy gondolkodjon, és
reménykedett benne, hogy miután kicsit lehiggadt, úgy dönt, hogy mégis
hajlandó vele megbeszélni ezt a dolgot.
De már nem bírt tovább várni. Amint vége lesz az értekezletnek,
elmegy a lakására. Térdre is ereszkedik előtte, ha kell, és megtesz bármit,
csak jöjjön haza. A közös lakásukba. A karjaiba és az ágyába. És többé
soha nem engedi el.
A mobilja rezgett, és mikor meglátta, hogy Josie hívja, a szíve hevesen
kezdett verni. Egyetlen szó nélkül kirohant az értekezletről, és már a
fölén volt a telefon.
– Josie? Kicsim? – szólt bele, meg sem várva, hogy mondjon valamit.
Hosszú csend következett, amiből azt hitte, talán lerakta. Aztán
meghallotta a halk, fájdalmas nyöszörgést. Josie szenvedett. A gyomra
összeugrott.
– Josie, beszélj hozzám! Mi a baj? Hol vagy?
– Ash...
Alig hallhatóan mondta ki a nevét. Nyilvánvalóan nagy fájdalmai
voltak.
– Itt vagyok, kicsim! Mondd el, mi történt! Hol vagy?
– Gyere értem... Fáj. Nagyon – suttogta.
Ash megbénult a pániktól. Nem tudott gondolkodni, cselekedni,
semmi másra nem tudott figyelni, csak a kínra Josie hangjában.
– Hol vagy?
– Otthon.
– Megyek hozzád, bébi! Tarts ki, oké? Egy perc, és ott vagyok!
 Megfordult, és rohanni kezdett a folyosón, de nem jutott messzire, már
a tárgyaló ajtajában beleütközött Gabe-be.
– Mi a gond? – kérdezte Gabe. – Hallottam, hogy Josie- val beszélsz.
Mi történt?
– Fogalmam sincs! – nyögte ki Ash. – Megsérült. Mennem kell. A
lakására.
– Gyerünk, én is megyek veled – mondta Gabe, és elindult a lifthez.
Ash nem vitatkozott vele, csak rohant utána, a szíve úgy vert, mint egy
légkalapács.
– Mondta, mi történt? – kérdezte Gabe, miután beugrottak a kocsiba.
– Nem. A picsába!
– Nyugi, haver. Odaérünk hozzá. Rendben lesz. Csak erre gondolj.
– Azt mondtad, Mia és Bethany vele ebédeltek. Beszéltél azóta
Miával? Mi történhetett? Ez nem lehetett túl rég.
Gabe elsápadt és rögtön hívta Miát.
– Jól vagy? – szólt bele a telefonba.
Aztán kifújta a levegőt. Tehát Mia jól volt. De Josie nem. Mi a franc
történhetett?
– Mikor váltatok el Josie-tól? – kérdezte Gabe Miától. Egy pillanatig
hallgatott, aztán elköszönt, de egy szót sem szólt Miának Josie-ról.
– Mit mondott? – kérdezte Ash és közben intett a sofőrnek, hogy
taposson a gázra, noha már így is száguldottak.
– Azt mondta, Josie gyalog ment haza, miután megebédeltek. Ez egy
órája történt.
Ash behunyta a szemét. Rá kellett volna állítania valakit Josie-ra. Mi
van, ha Michael támadt rá? De nem akart ráküldeni senkit, nehogy még
jobban magára haragítsa. Azt ígérte, békén hagyja, és ezért most nagy
árat fizet.
Pár perccel később a kocsi csikorgó fékezéssel megállt Josie háza
előtt. Ash kipattant, Gabe szorosan a nyomában. Az első dolog, amit
észrevett, mikor belökte maga előtt az ajtót, a vér szaga volt. Megállt
benne az ütő. Berohant a nappaliba és a szíve majd’ kiszakadt a helyéről a
látványtól, ami fogadta.
– Édes drága jó istenem! - nyögte.
Josie hatalmas vértócsában feküdt az asztal mellett. A padlón végig
vércsík, biztosan attól, ahogy odavonszolta magát az asztalhoz.
– Hívj mentőt! - kiáltott rá Gabe-re.
 Bassza meg, már rég hívhatott volna egyet, de hát nem gondolkodott.
Csak ide akart érni, amilyen gyorsan csak bír, és talán nem is akarta
tudomásul venni, hogy ilyen súlyos lehet a baj.
Odarohant Josie-hoz és leroskadt mellé a padlóra. Félt megérinteni is,
mert mindenhol csupa vér volt. A szeme felduzzadt, az ajka felrepedt, az
egész arcát elborították a sebek.
– Josie, Josie, drágám! Itt vagyok! Én vagyok az, Ash! Beszélj
hozzám, kicsim! Kérlek! Nyisd ki a szemed és szólalj meg!
Remegve tette rá az ujját a nyakára, hogy megnézze a pulzusát.
Josie mocorogni kezdett és halkan felnyögött, amitől elszorul a torka.
– Aaash?
Alig lehetett érteni, amit mond, annyira fel volt dagadva a szája.
Megsimogatta a homlokát, mert ez volt az egyetlen hely, ahol nem látott
sérülést vagy nyílt sebet.
– Igen, kicsim, én vagyok. Itt vagyok. Mondd el, mi történt, Josie! Ki
tette ezt veled?
– Nem... kapok... levegőt – suttogta, majd köhögni kezdett és a szája
sarkából kicsordult a vér.
Ó, istenem. Istenem! Iszonyatosan ellátták a baját. Valaki a lelket is
kiverte belőle. A dühtől már alig kapott levegőt. A látása elhomályosult, a
pulzusa a dobhártyájában lüktetett. Kezdett szétesni. Darabokra hullott.
A keze úgy remegett, hogy el kellett vennie Josie-ról, nehogy véletlenül
fájdalmat okozzon neki.
Mikor felemelte a kezét, látta, hogy valamit szorongat. Óvatosan
elvette tőle, és döbbenten látta, hogy egy fénykép volt. A gyomra
felfordult és alig hitt a szemének. A képen Mia volt. Jó ég! Meztelenül,
kikötözve feküdt valamin, ami leginkább dohányzóasztalra hasonlított.
Mellette a képen a férfi Charles Willis volt, és épp bele próbálta nyomni a
farkát Mia szájába.
Gyorsan zsebre vágta a képet, mielőtt Gabe megláthatta volna. Más se
hiányzott, mint hogy dühöngő őrültté váljon. Most csak azzal akart
foglalkozni, hogy minél előbb kórházba vigyék Josie-t. Majd később
foglalkozik a képpel.
– Jól van? – kérdezte Gabe letérdelve Ash mellé. – Jesszus! Egyáltalán
nincs jól. A rohammentő már úton van. Öt percen belül ideér. Mi a kurva
élet történt?
– Nem tudom – felelte Ash dühtől remegő hangon.
 Lehajolt és homlokon csókolta Josie-t, mert félt a karjába venni, pedig
legszívesebben azt tette volna. Nyilvánvalóan belső sérülései voltak, és
nem akarta még nagyobb veszélybe sodorni.
– Ki tette ezt veled, kicsim? Meg tudod mondani? – kérdezte lágyan.
Josie szemébe könnyek szöktek, majd cseppenként csordultak le az
arcán. Ash szíve minden egyes csepptől még jobban összeszorult. Vele
együtt akart sírni, de most nem törhetett össze. Erősnek kellett lennie.
Josie-ért. Nem fogja még egyszer cserbenhagyni.
– Üzent nektek – suttogta Josie. – Neked, Gabe-nek és Jace-nek.
Gabe-bel értetlenül néztek egymásra.
– Mi volt az üzenet, Josie? De ne beszélj, ha fáj! Majd később lesz
bőven időnk beszélgetni, ha már jobban vagy.
Josie megnyalta a száját és a nyelvét élénkpiros vér borította. Ash
tetőtől talpig remegni kezdett, mikor rádöbbent, ez mennyire súlyosat
jelent. Josie vért köhögött, tehát belső sérülései voltak. Abba pedig bele
is lehet halni!
– Azt mondta, semmi... – Josie elhallgatott és öklendezni kezdett, a
szájából csörgött a vér. Ash megint pánikba esett. Hol volt már az
istenverte mentő?
Josie hosszan hallgatott, és azt hitte, talán elvesztette az eszméletét.
– Josie, Josie! Marad velem, kicsim! Harcolj! Maradj ébren! Tedd
meg értem! Nyisd ki a szemed! Itt vagyok! Nem megyek sehová. A
mentő már úton van. Mindjárt ideér és gondoskodnak rólad. Én vigyázok
rád – Ash alig bírt beszélni, a sírás fojtogatta a torkát.
Josie szemhéja megremegett, és zavaros, fájdalmas tekintettel nézett
fel rá.
– Azt mondta, semmitek sincs... biztonságban... ami kedves nektek...
Tönkretettétek... És most ő is tönkretesz...
Gabe lesápadt és előkapta a mobilját. Hátralépett, de Ash hallotta,
hogy Jace-szel beszél, és a lelkére köti, hogy vigye biztonságba Miát és
Bethanyt. Aztán mondta neki, hogy jöjjön ő is a kórházba.
Ekkor meghallották a mentőautó szirénáját, és Ash ereiben szétáradt a
megkönnyebbülés. Talpra ugrott, de Gabe megállította.
– Majd én kimegyek eléjük, te csak maradj itt Josie-val! Ash újra
letérdelt Josie mellé, hogy tudja, mellette van.
– Itt a mentő, kicsim! – nyugtatta. – Bevisznek a kórházba, és én is
végig melletted leszek. Rendbe jössz, drágám! Maradj velem! Szeretlek!
Annyira szeretlek!
Josie megpróbálta felemelni a jobb kezét, de a fájdalomtól
felszisszent. – Fáj... a kezem... Mi történt vele?
Ash megrökönyödve nézte összezúzott kézfejét. A rohadékok!
Eltörték az ujjait! Vészesen közel állt ahhoz, hogy elveszítse a fejét. El
akarta kapni a szemétládákat, akik ezt művelték, és a saját kezével ölni
meg őket. De erőt vett magán, hogy most csak Josie-ra figyeljen, és
gyöngéden felemelte a csuklóját, nehogy a padlón még jobban
megsérüljön. Megcsókolta duzzadt ujjait és a szemei megteltek könnyel.
– Csak pár törött ujj! – mondta remegve. – Az orvosok gyorsan
helyrerakják!
– A festő kezem – suttogta Josie, és a szeméből megint elindultak a
könnyek.
– Csitt, drágám, minden rendben lesz! Hamarabb fogsz újra festeni,
mint gondolnád!
Miközben ezt mondta, észrevett két képet a falnak támasztva. Sötétek
voltak. Dühösek, ő tette ezt vele. Elvette az életörömét. A művészete
lényegét. Ezeken a képeken nem azt a Josie-t látta, akit ismert és
szeretett. Ez a szenvedő Josie volt, aki avval fejezte ki az érzéseit, amihez
értett.
A mentők berobogtak az ajtón, majd a nappaliba, és rögtön vizsgálni
kezdték Josie-t. Ash hátralépett, hogy ne zavarja őket, de a közelben
maradt, és idegesen figyelte, miket mondanak.
– Bal oldalon légzési hang alig hallható – mondta baljósán a
mentőorvos, miután elvette a mellkasáról a sztetoszkópot. – Hozd az
oxigént! – szólt a társának.
– Mennyire súlyos? – kérdezte Ash.
A mentős a fejét rázta. – Röntgen nélkül nem tudom megmondani.
Szerintem több törött bordája lehet, és talán kilukadt a tüdeje.
– Óvatosan a kezével – figyelmeztette Ash. – Eltört.
– Mindene romokban van – mondta őszintén a mentős. – Fel kell
pakolnunk és bevinni. Teszek rá egy nyakmerevítőt, és útközben majd
lélegeztetjük.
Ash elfehéredett. A mentős szavai komolyan és vészjóslóan
hangzottak.
– Életben marad? – suttogta, kimondva a legnagyobb félelmét.
– Ezt nem én döntöm el, de az biztos, hogy az én műszakomban nem
hagyom meghalni.
Behozták a hordágyat és feltették Josie-ra a nyakmerevítőt, majd
gyorsan felpakolták és betették a mentőbe. Ashnek alig volt ideje
beugrani hátúira, és már robogtak is a kórházba, villogva és szirénázva.
Benyúlt a zsebébe és megérintette a fényképet, amit Josie
szorongatott. Gabe-nek sok mindent meg kell majd magyaráznia. Aztán
elkapja azt a szemétládát, aki bántani merte Josie-t.
 harminckettedik fejezet

– Mi a franc történt? – kérdezte Jace, berobbanva a sürgősségi várójába.

Ash megfordult, intett neki és Gabe-nek, hogy menjenek be az egyik
privát váróba, ahová az orvosok a családtagokat hívták be beszélni.
– A helyzet súlyos – mondta komoran Ash.
– Mi az ördög történt Josie-val? – kérdezte Jace. – Gabe aggódva
hívott fel, és mondta, hogy zárjam be Miát és Bethanyt egy biztonságos
helyre. Szóltam Kaden Ginsbergnek, és most két nagyon dühös nővel kell
elszámolnom, mert megmondtam Kadennek, hogy üljön rájuk, ha kell, és
most rémültek, és tudni akarják, mi folyik, amit nem is tudok
elmagyarázni nekik, mert én sem tudom!
Ash felemelte a kezét, majd a másikkal a zsebébe nyúlt, és elővette
belőle a fotót, majd Gabe-nek nyújtotta.
Gabe arca eltorzult a döbbenettől és a dühtől. Aztán különös módon
kiült az arcára a bűntudat. Lesápadt, és az egyik székhez botorkált, hogy
leüljön. A kezébe temette az arcát, az öklében szorítva a fényképet.
Jace kikapta a kezéből és ő is elfehéredett, mikor meglátta rajta a
húgát, meztelenül, kikötözve, ahogy egy férfi épp rá akar mászni.
– Mi a kurva élet ez? – Jace hangjától visszhangzott a szoba.
– Josie ezt szorongatta a kezében, mikor odaértem hozzá – mondta
Ash halkan. – Aztán azt mondta, hogy a férfi, aki péppé verte, üzent
nekem, neked és Gabe-nek.
– Micsoda? – hüledezett Jace.
– Azt mondta, semmi sincs biztonságban, ami kedves számunkra.
Hogy tönkretettük, és most ő is tönkretesz bennünket. Szerintem Josie
azért volt az első célpont, mert egyedül volt, védtelenül. Miát vagy
Bethanyt jóval nehezebb lenne elkapni.
– Tudni akarom, mit jelentsen ez a fotó! – dörmögte dühösen Jace.
–Az ott a képen Charles Willis. Ő volt az, aki bántotta Josie-t és minket is
megfenyegetett?
– Igen – mondta fojtott hangon Gabe.
– Mi az, amit nem mondtál el nekünk? – kérdezte vészjósló hangon
Ash. Gabe arckifejezéséből kiderült, hogy nagyon sok mindent titkolt
előttük.
– Mindketten nagyon dühösek lesztek attól, amit most mondani fogok.
Azt hittem, Miával már túlléptünk ezen. Ezek szerint tévedtem.
– Mondhatjuk – morogta Jace. – Mégis mi a faszt csináltál, Gabe?
– Miután Mia és én összejöttünk, az elején, amikor még titokban
tartottuk előttetek, éppen a párizsi üzleti utam előtt, az exnejem betoppant
az irodámba és mindenféle baromságokat vágott a fejemhez. A szememre
hányta, hogy szerelmes vagyok Miába. És meggyanúsított, hogy már a
házasságunk alatt is az voltam, mikor Mia még kislány volt. Ez betett
nekem. Képtelen voltam szembenézni az érzéseimmel. Próbáltam
eltávolodni Miától, bizonyítani akartam magamnak, hogy csak szexuális
kapcsolat van köztünk, ezért megrendeztem ezt a dolgot.
– Mégis milyen dolgot? – mordult fel Ash.
Gabe hosszan kifújta a levegőt. – Miával korábban beszéltünk arról,
hogy kipróbálná, milyen lenne egy másik férfival. Úgy értem, velem
együtt. Azt hiszem, úgy, ahogy ti is osztoztatok a nőkön. Ezért úgy
szerveztem, hogy Charles Willis és még két másik férfi feljöjjön a
lakosztályunkba. Jesszus, ez bonyolult.
Jace hűvösen bámult rá, a szeme azonban villámokat szórt.
– A dolgok eldurvultak. Csak azt akartam, hogy megérintsék, semmi
mást. Világosan megmondtam nekik, hogy csak megfoghatják, de a
farkukat nem vehetik elő. De már az első percen éreztem, hogy
ostobaságot csináltam. Rádöbbentem, hogy mit művelek, de még mielőtt
véget vethettem volna az egésznek, Charles elkezdett erőszakoskodni
Miával. Le akarta nyomni a farkát a torkán, és mikor Mia nem hagyta,
megütötte.
– A rohadék! – szitkozódott Jace. – Mi a franc ütött beléd, haver?
Hogy tehetted ezt vele? Mégis mit képzeltél?
Gabe feltartotta a kezét. – Még nem fejeztem be. Most jön a még
rosszabb rész.
– Jézus! – motyogta Ash.
– Miután visszajöttünk, Charles elkapta Miát az irodaház mellett,
mikor kiment ebédet hozni kettőnknek. Megpróbálta megzsarolni, hogy
információhoz jusson az ajánlatokról. Tudta, hogy nincs szándékomban
megbízást adni neki, de azt képzelte, hogy ha mindenki alá ígér, nem lesz
más választásunk. Megmutatta ezt a képet Miának, és megfenyegette,
hogy nyilvánosságra hozza, ha nem mondja el neki, amit akart.
 – Ez kibaszottul hi-he-tet-len! – hitetlenkedett Jace.
– Mia szerencsére rögtön hozzám fordult, és elrendeztem az ügyet.
Vagy legalábbis azt hittem – mondta elgyötörtén Gabe.
Ash állkapcsa megfeszült. A harag futótűzként áradt szét a testében.
– Majd én megoldom – mondta halkan Gabe. – Én basztam el. De
gondoskodom róla, hogy az a szemétláda soha ne bánthassa Miát és
Bethanyt, és megfizessen azért, amit Josie-val tett.
– Nem! – mennydörögte Ash.
Gabe és Jace is meghökkenten nézték.
– Neked már volt rá esélyed. Majd én elkapom a tetűt.
Jace riadtan nézett rá. – Nem hinném, hogy ez jó ötlet, haver. Az
indulataid elragadnának. Hagyd, hogy Gabe-bel elintézzük.
– Azt mondtam, nem! ő az enyém. Gabe már elszúrta az esélyét. Nem
bízom megint rá.
– Ash! – szólalt meg Gabe, de ő már a nézésével elhallgattatta.
– Ha Mia vagy Bethany feküdnének most kórházban, törött
csontokkal, zúzódásokkal és kilukadt tüdővel, és isten tudja, még mivel,
akkor ti is hátradőlnétek, és hagynátok, hogy más intézze el a seggfejt,
aki ezt tette vele?
Jace összeszorította a száját, majd sóhajtott. – Nem. De basszus,
haver, azok után, amit Michaellel csináltál, ez túl kockázatos. Azt
megúsztad. Ezt nem fogod. Charles Willisnek nincs vesztenivalója. Nem
ijed meg a fenyegetéstől.
– Ki beszélt itt fenyegetésről? – felelte Ash nyugodt hangon. – Az én
világomban ezeknek semmi értelme, ha nem teszel utána semmit. Nem
áll szándékomban megfenyegetni Charles Willist. Ki akarom nyírni.
Gabe és Jace aggódva pillantottak egymásra, de Ash ügyet sem vetett
rájuk. Próbálhatják lebeszélni, nem fog sikerülni.
– Titeket nem fog érinteni. Gondoskodom róla, hogy Miát, Bethanyt,
és Josie-t se tudja többet zaklatni. Ne aggódjatok, titeket nem lehet majd
kapcsolatba hozni az üggyel.
– Baszd meg! – ripakodott rá Jace. – Egy faszt fogom hagyni, hogy
egyedül csináld a piszkos munkát. Ezt már százszor megbeszéltük. Nem
is kell kérned, mindenben számíthatsz ránk.
– Ez sokat jelent nekem – mondta halkan Ash. – De nem rángatom
bele ebbe a családomat. Túl sokat jelentetek nekem. De én sem fogok
lebukni, erre mérget vehettek. Nem hagyom magára Josie-t. Végig
mellette leszek, és soha többé nem kell attól a seggfejtől rettegnie, aki őt
használta fel arra, hogy elkapja a tökünket. Ezt többé nem történhet meg.
– Mire készülsz? – kérdezte Gabe.
– Jobb, ha nem tudod.
Gabe beletúrt a hajába. – Jesszus, haver, én csesztem el, nekem kell
megoldanom.
– Te már megpróbáltad. Nem mondom, hogy rosszul csináltad, de az
nem volt elég hatásos. De most gondoskodom róla, hogy az legyen. Nem
a te nődet verte félholtra, noha te voltál a célpont. Josie-t kapta el, én
pedig gondoskodom róla, hogy ez soha többé ne történhessen meg.
– Hogy a picsába nem mondtad el nekünk korábban? – vonta kérdőre
Jace Gabe-et. – Nem hiszem el, hogy ezt eltitkoltad előlünk. Különösen
miután nem voltál halálosan biztos abban, hogy kiiktattad Charles
Willist.
– Akkor nem mondhattam el – felelte keserűen Gabe.
– Mia kiborult, mert nem akarta, hogy megtudd, milyen viszony van
köztünk, és egyáltalán, hogy együtt vagyunk. Utána pedig már nem tűnt
fontosnak. Willis eltűnt. Hónapok teltek el, és mintha a föld nyelte volna
el. Azt hittem, nem lesz vele már gond.
– Pedig csak azt érted el, hogy annyira felbasztad az agyát, hogy
félholtra verte Josie-t, és most Miát és Bethanyt akarja elkapni –
dühöngött Jace.
– Biztonságba kell vinnetek a lányokat – szólt közbe Ash, hogy
lenyugtassa Jace-t. Jogosan volt kiakadva. Mia a húga volt. De most nem
ez számított, hanem a biztonságuk.
– Basszus, igen! – dörmögte Gabe. – Nem mennek sehová, míg ezt el
nem intézzük.
Ash bólintott. – Majd szólok, ha már elrendeztem a dolgot. Jace
arcáról sugárzott a düh, noha nem szólt egy szót sem, de egyértelmű volt,
hogy még nem végzett Gabe-bel.
– Mr. McIntyre?
Ash megfordult és meglátta a nővért az ajtóban, majd odasietett hozzá.
– Hogy van Josie? Láthatom?
A nővér mosolygott. – A doktornő szeretne magával beszélni. Be akar
számolni Josie állapotáról, aztán megkérdezheti, hogy bemehet-e hozzá.
Maradjon itt, szólok neki.
Ash türelmetlenül mocorgott. Már túl régóta nem hallott Josie felől, és
kezdett belebolondulni a tudatlanságba. Nem örült, hogy Josie egyedül
van. Vagyis idegenekkel. Biztosan keresi őt. Megesküdött neki, hogy
nem hagyja magára. Hogy tudná betartani az ígéretét, ha a szobába sem
engedik be hozzá?
Egy perccel később belépett a szobába egy fehér köpenyes nő.
Fiatalnak tűnt, a copfba fogott hajával szinte tinédzsernek nézett ki.
– Mr. McIntyre?
– Igen, én vagyok!
A nő határozottan kezet rázott vele. – Dr. Newton. Én vagyok Miss
Carlysle kezelőorvosa a sürgősségin.
– Hogy van? Mikor láthatom? – kérdezte izgatottan Ash.
Az orvos arca ellágyult. – Nagyon súlyos állapotban van.
A legaggasztóbb a traumás légmell, ami kialakult nála. Behelyeztünk
egy katétert a mellkasába, hogy kiszívjuk a levegőt, ami a tüdő és a
mellhártyaüreg közé szorult, ez segít majd a tüdejének újra felfúvódni.
Figyelni fogjuk, nehogy fertőzést kapjon, és hogy lássuk, hogyan
gyógyul a tüdeje. Most nem hiszem, hogy szüksége lenne sebészi
beavatkozásra, de hívtunk egy sebészt, hogy megnézze, ő hozza majd
meg a végső döntést.
Több törött bordája van, agyrázkódása és a jobb kezén eltörtek az
ujjcsontjai. A jobb csuklójában van egy hajszáltörés is. Ezen felül számos
zúzódása és több kisebb sérülése van még. Nagyon csúnyán elbántak
vele, Mr. McIntyre. Örülhet, hogy élve megúszta.
Ash hosszan kifújta a levegőt, Jace és Gabe halkan káromkodtak a
háta mögött.
– Most láthatom?
– Bemehet hozzá. Most hozták vissza a röntgenből, és nemsokára
átviszik az intenzív osztályra, amint elintézzük a papírmunkát. Azt nem
tudom megmondani, meddig kell az intenzíven maradnia. Ezt majd az
ottani belgyógyász dönti el. De addig mellette maradhat, míg oda fel nem
viszik. Áltálában nagyon megértőek a családtagokkal, látogatási időn
kívül is be szokták engedni őket.
– Egy percre sem akarom magára hagyni.
Az orvos megértőén nézett rá. – Értem. Ahogy mondtam, általában
megértőek. Sajnos miután felviszik, egy ideig kint kell várakoznia, míg el
nem helyezik, de majd szólnak, ha visszamehet hozzá.
– Köszönöm – mondta halkan Ash. – Nagyra értékelem, amit Josie-ért
tett.
– Csak a munkámat végzem, Mr. McIntyre – felelte vidáman az orvos.
– Most, ha megbocsát, vár a többi betegem.
Ha szeretné, előbb még odakísérem a szobához, amelyben Miss
Carlysle fekszik.
Ash a barátaihoz fordult. – Elmondjátok Miának és Bethanynek, mi
történt? Már biztosan nagyon aggódnak Josie-ért.
– Beszélek velük – felelte Jace. – Idehozatom őket Kadennel, aztán
velünk maradnak ők is, míg mind haza nem mehetünk.
Ash bólintott, aztán követte a doktornőt Josie szobájához. Mikor
belépett, a torka elszorult és a szemét mardosni kezdték a könnyek. Alig
kapott levegőt. A mellkasa úgy összepréselődött, hogy önkéntelenül
dörzsölni kezdte a szívét. – Jesszus! – suttogta.
Gyomorszorító volt a tudat, hogy Josie most itt fekszik egy kórházi
ágyon, amiért egy utolsó rohadék szemétláda beléjük kötött, és így akart
bosszút állni rajta, Gabe-en és Jace-en. Odament hozzá, és tétova
mozdulattal megsimogatta a homlokát. Hátrasimította a haját, majd
lehajolt és megpuszilta.
– Szeretlek – suttogta. – Itt vagyok. Veled vagyok, ahogy ígértem.
Mindig itt leszek, Josie. Te meg én, örökké együtt leszünk. Erről nem
mondok le.
Josie mozdulatlanul, némán feküdt, csak a lélegeztetőgép ütemes
pumpálása és a szívmonitor csipogása hallatszott a szobában.
Törékenynek, végtelenül összetörtnek tűnt. A vért letörölték róla, de a
zúzódások sötét körvonalai már átsejlettek fehér bőrén.
Megérintette a nyakát ott, ahol azelőtt a nyakörvet viselte. Csupasznak
tűnt. Azt akarta, hogy újra viselje. A gyűrűjével együtt, miután
beleegyezett, hogy feleségül megy hozzá. Minden lehetséges módon
magához akarta láncolni, hogy soha ne hagyhassa el. De ezek a világ
legszerelmesebb, legselymesebb láncai lesznek.
Kényeztetni, becézni, imádni fogja az élete minden egyes hátralévő
napján.
Két órán át állt az ágya mellett, és csak akkor lépett el mellőle, mikor a
nővér bejött ellenőrizni az állapotát. Aztán jöttek érte, hogy felvigyék az
intenzívre.
Elszomorodott, mikor szóltak neki, hogy most egy ideig nem láthatja.
Csak azért nem ellenkezett, mert így volt ideje Charles Willisszel
foglalkozni. És minél hamarabb kiiktatja, annál hamarabb
megnyugodhatnak, és nem kell azon aggódniuk, hogy Mia vagy Bethany
lesz a következő.
Miután beszélt Gabe-bel, Jace-szel, Miával és Bethanyvel, és
megígértette velük, hogy Josie mellett maradnak, míg vissza nem ér,
kirobogott a kórházból. Csak egy dolog járt a fejében, hogy bosszút álljon
a rohadékon, aki ide juttatta Josie-t.
 harmincharmadik fejezet

Fájdalom. Az érzés úgy hasított bele Josie-ba, mintha szöget vernének a

fejébe kalapáccsal. Mindene fájt. Fájt levegőt venni. Fájt kinyitni a
szemét.
Hangokat hallott, legalábbis egyet. Nehéz volt felismerni, mert a füle
csillapíthatatlanul zúgott.
Aztán egy puha, meleg kezet érzett a homlokán. Egy puszit. Lágy,
kedves suttogást az arcához közel. Erőtlenül felsóhajtott, de rögtön
megbánta, mert a fájdalom szétáradt az egész mellkasában.
– Fáj – suttogta szomorú, gyönge hangon. Nem volt biztos benne,
hogy egyáltalán hallhatóan.
– Tudom, kicsim. A nővér majd ad neked fájdalomcsillapítót.
– Ash?
– Igen, drágám, én vagyok. Nyisd ki a szép szemed és meglátsz.
– Nem... megy – Josie nehézkesen préselte ki a szavakat duzzadt,
zsibbadó ajkain.
Ash újra megpuszilta a homlokát, és érezte, ahogy az ujjai a haját
simogatják. Kellemes volt. Ez volt az egyetlen porcikája, ami nem fájt.
– Jól van! – nyugtatta Ash. – Ne erőlködj! Elég, ha tudod, hogy itt
vagyok veled, és hogy minden rendben lesz.
Josie mégis látni akarta. Meggyőződni róla, hogy nem a képzelete
szórakozik vele. Ellenállt a fájdalomnak és újra megpróbálta kinyitni a
szemét. Mikor résnyire sikerült, a fény élesen hatolt be a pupillájába, így
újra lecsukta a szemhéját. Egy ilyen apró mozdulat is elviselheteden
kínokat okozott. Mégis újra megpróbálta, már felkészülve a fényre.
Először csak homályos ködöt látott. Aztán Ash feltűnt a
látómezejében.
– Szia, gyönyörűségem! – köszönt lágyan.
Mosolyogni próbált, de az is fájt, ezért inkább nem mozdult, csak
pislogott, hogy élesebben lássa.
– Szia! – felelte halkan.
Megdöbbent, mikor meglátta Ash szemében a könnyeket. Pocsékul
festett. Nem borotválkozott, a haja borzasán állt, az öltönye gyűrött, mint
aki abban is aludt.
Megnyalta az ajkát, és halkan felnyögött. – Mi... történt velem?
Ash tekintete elkomorult. – Nem emlékszel?
Fókuszálni próbált, de csak homályt látott. – Mióta?
Ash megsimogatta a haját és aggódva nézett le rá. – Mit mióta,
szerelmem?
– Vagyok itt?
– Két napja.
A szeme kinyílt a meglepetéstől, noha nagyon fájt. – Két napja?
– Igen, kicsim. Az intenzíven vagy két napja. Alaposan ránk
ijesztettél.
– Rendbe jövök?
Félt megkérdezni, de tudnia kellett. Nem fájna így mindene, ha nem
lenne súlyos a baj. Ash arca ellágyult, a szeme melegen, szerelmesen
csillogott. – Fel fogsz épülni! Más lehetőséget nem hagyhatok.
– Sajnálom! – sóhajtotta.
Ash meglepődött. – Mi az ördögöt sajnálsz?
– Túlreagáltam – felelte. – Nem kellett volna. Sajnálom! Fel akartalak
hívni, aztán...
Ebben a pillanatban eszébe jutott minden. Már az emlékek is
fájdalmasak voltak. Felrémlett benne a rémület, a pokoli kínok, a
halálfélelem. A szemét égették a könnyek.
– Ó, bébi, ne sírj! – mondta fájdalmas hangon Ash. – Ne kérj
bocsánatot! Nincs miért.
– Kik voltak azok az alakok? – suttogta. – Ők tették? Miért gyűlölnek
téged, Gabe-et és Jace-t?
Ash behunyta a szemét, és a homlokát a homlokához érintette. – Most
ne beszéljünk erről, drágám. Nem akarlak felizgatni. Inkább elmondom,
mennyire szeretlek, és hogy dédelgetni és kényeztetni foglak, míg meg
nem gyógyulsz.
– Újra együtt vagyunk? – kérdezte félénken. Tudnia kellett, van-e még
remény, nem rontott-e el mindent.
Ash elmosolyodott, olyan édesen és lágyan, hogy a testét elárasztotta a
melegség és még a fájdalmai is enyhültek. A szeme gyöngéden csillogott.
– Naná, hogy együtt vagyunk!
Josie válla az ágyba süppedt a megkönnyebbüléstől. – Örülök neki –
suttogta.
 – Istenem, bébi, megőrjít, hogy ilyen közel vagyok hozzád, mégsem
ölelhetlek és csókolhatlak meg, ahogyan szeretnélek.
– Örülök, hogy itt vagy.
– Itt a helyem, melletted.
Josie lehunyta a szemét, mert egyre jobban erőt vett rajta a
kimerültség és a fájdalom. De még rengeteg kérdése volt, amelyekre
választ akart kapni. Pontosan akarta tudni, milyen súlyosak a sérülései.
De még azt sem tudta, melyik testrésze sérült.
– Itt a nővér, drágám. Bírj ki még pár percet, aztán elmúlik a fájdalom.
– Beszélj hozzám – kérlelte. – Csak hallani akarom a hangod. Maradj
itt, és mondd el, mi történt, és mekkora a baj. Tudnom kell.
Ash simogatta a homlokát, miközben a nővér beszúrta a
fájdalomcsillapítót az infúzióba. A vénájában az égő érzés után rögtön
enyhült a fájdalom. Eufórikusán könnyűnek érezte magát, mintha a
felhőkben lebegne. A plafon egyszer csak ott volt előtte, és felsóhajtott.
– Jól vagy? - kérdezte aggódón Ash.
– Jól...
Ash elhallgatott, mire Josie riadtan kinyitotta a szemét, hogy lássa, ott
van-e még.
– Itt vagyok, drágám. Nem megyek sehová. ígérem.
– Beszélj hozzám! – kérte álmos hangon. De nem akart aludni. Még
nem.
Ash megpuszilta a homlokát. – Csak egy másodpercet adj, bébi!
Beszélni akarok a nővérrel az állapotodról, de máris visszajövök. Ébren
tudsz maradni a kedvemért?
– Ah-ha.
Mikor Ash elment, hirtelen sötét és hideg lett a szoba körülötte. Utálta
ezt az érzést. A félelem és a rettegés a csontjáig hatolt. Az ajkai
lezsibbadtak, de úgy fel voltak dagadva, hogy furcsa érzés volt mozgatni
is őket.
Talán ez is csak a gyógyszer hatása volt.
De miért fájt ennyire levegőt venni? Ekkor érezte meg a szondán
keresztül az orrába pumpált levegőt. A mellkasa fájdalmasan feszült, és
tetőtől talpig sajgott minden izma.
Talán meg akarták ölni? Nem, biztosan nem. Azt akarták, hogy adjon
át egy üzenetet Ashnek. Vajon azt átadta?
Elfogta a pánik. Meg kellett neki mondania! Mia és Bethany
veszélyben volt, és soha nem bocsátaná meg magának, ha azért esne
bajuk, mert nem figyelmeztette Gabe-et és Jace-t.
– Ash! – szólt olyan hangosan, ahogy csak bírt.
– Itt vagyok, kicsim. Mi baj? Lassabban vedd a levegőt, nagyon
zihálsz. Megtennéd értem?
Próbálta megnyugtatni magát és mély levegőket venni. De a
mellkasában egyre erősödött a nyomás.
– Mi az, Josie? Mitől félsz?
– Mia! Bethany! – nyöszörögte. – Bántani fogják őket, mint engem is.
Szólnom kell Gabe-nek és Jace-nek!
– Már megtetted – nyugtatta Ash. – Már figyelmeztettél minket. Gabe
és Jace vigyáznak Miára és Bethanyre, biztonságban vannak. Nem kell
aggódnod értük. Brittanyről is gondoskodtam. Örülni fogsz, mert Kai ott
van mellette és hét lakat alatt tartja.
Próbált elmosolyodni. Ash arckifejezéséből ítélve ez részben sikerült
is.
Aztán elkomorodott. Még egy fontos kérdésre nem tudta a választ. De
egyre kábább lett, egyre nehezebben tudott ébren maradni. Vágyott rá,
hogy mély álomba merüljön, ahol már nem érhette el a fájdalom, sem a
rettegés.
– Miért?
Ash sóhajtott. Meg sem próbált úgy tenni, mintha nem értené a
kérdést.
– Miattam bántottak – felelte fájdalmas hangon. – A cégünk miatt. Ez
a seggfej korábban már zaklatta Miát. Nem tudtam róla, de Gabe-bel már
volt egy ügyük. Bosszút akart állni, mert nem kötöttünk vele üzletet. De
ez soha többé nem fog megtörténni, Josie, erre esküszöm!
Az elszántság a hangjában megrémítette Josie-t. Pontosan ugyanúgy
beszélt most, mint mikor azt mondta, Michael többé már nem jelenthet
veszélyt rá.
– Mit tettél? – suttogta.
– Semmi olyat, ami miatt aggódnod kellene – felelte Ash, és lehajolt,
hogy megcsókolja a homlokát.
– Ez nem válasz! – nyöszörögte.
– De az – csitította Ash. – Ne foglalkozz semmi mással, csak a
gyógyulással. Már nem bánthatnak soha többé.
– Nem akarlak elveszíteni! – suttogta.
 Ash gyöngéden simogatta a haját, és lágyan, szerelmesen nézett le rá.
– Nem fogsz elveszíteni. Soha nem hagynám! Mindig itt leszek
melletted.
– Jó...
– Most pihenj, kicsim. Aludj! Itt leszek, mikor felébredsz. Még
küzdött az álmossággal, hogy kimondhassa azt az egy szót, amit még
soha nem mondott neki.
– Szeretlek.
Ash szeme könnybe lábadt. Nedvesen csillogott, mint egy kékeszöld
tó. A lélegzete is elállt, az ajka megremegett, ahogy boldogan ránézett.
– Én is szeretlek, drágám! Most pihenj! Vigyázok rád, míg alszol.
Megadta magát a fájdalomcsillapító egyre lejjebb húzó örvényének és
lehunyta a szemét. De még érezte Ash meleg kezét a halántékán és lágy
ajkait a homlokán.
 harmincnegyedik fejezet

– Hogy van? – kérdezte aggódón Mia, miután Ash kiment az intenzív

osztály várójába. – Magához tért már?
Megölelte Miát és átkarolta Bethanyt is, aki ugyanolyan
kétségbeesetten és rémülten nézett rá. Utálta, hogy megfenyegették őket,
és most ezzel a tudattal kell élniük.
Még ennél is jobban utálta, hogy Mia múltját előrángatták. Emiatt
most szégyellte magát és bűntudata volt. Holott egyáltalán nem az ő
hibája, hogy Charles Willis egy gyáva tetű volt, aki védtelen nőkre
utazott, ha valamit el akart érni. Iszonyúan dühös volt rá, amiért
megfélemlítette Miát és Bethanyt is. De még ennél is jobban gyűlölte őt
azért, hogy Josie most zúzódásokkal és törött csontokkal fekszik, mert
megtámadta.
Mindenért megfizet majd. Csak idő kérdése.
Gabe és Jace is izgatottan várták, mit mond Josie állapotáról. Egyikük
sem aludt egy percet se, mióta ez elkezdődött. Annyira féltették Miát és
Bethanyt, nehogy ők következzenek, hogy állandóan szemmel tartották
őket.
Mia és Bethany ettől nem volt lelkes, de nem is tiltakoztak.
– Pár percre felébredt – közölte velük.
– Ez remek hír! – sóhajtott fel Bethany. – Hogy van?
– Komoly fajdalmai vannak. De kapott fájdalomcsillapítót és el is
aludt. Pár dolgot még el tudott mondani. Kissé zavarodott volt. Nagyon
aggódik Miáért és Bethanyért. Nem emlékezett rá, hogy már
figyelmeztetett bennünket, hogy az az alak azt üzente, ők sincsenek
biztonságban.
– A rohadék! – morogta Jace. – Mit mond az orvos?
– Mikor mehetünk be hozzá? – kérdezte Mia.
– Talán ha legközelebb felébred – felelte. – Az orvos azt mondta,
szépen javul az állapota. Már ki tudták venni a katétert a mellkasából és
önállóan lélegzik, de oxigént még kap. Valószínű holnap áthelyezik egy
másik osztályra, ha ilyen szépen javul, és nincs jele fertőzésnek.
– Ez csodás! – mondta Bethany.
 – Annyira dühít, hogy ez történt vele – szólalt meg Mia könnyes
szemmel.
Gabe azonnal odasietett hozzá és átölelte.
– Az én hibán – folytatta Mia, és a könnyei kibuggyantak. – Nekem
kellene most ott feküdnöm, nem neki.
Ash felhördült, Gabe szemébe pedig kiült a bűntudat. Most jóval
idősebbnek nézett ki harminckilencnél, mintha az elmúlt napokban
éveket öregedett volna.
– Baromság! – dördült fel Jace. – Nem a te hibád, Mia! Nem hagyom,
hogy ezt hidd.
– Mind tudjuk, hogy az én hibám - szólalt meg komoran Gabe. - Ha
már az első alkalommal elintéztem volna a pasast, most nem állnánk itt,
és Josie nem egy kórházi ágyon feküdne.
Ash nem akart vitába szállni ezzel. Ha ugyanez vele és Josie-val
történt volna meg, ő végérvényesen elintézte volna a dolgot. De a
bűnbakkeresés egyiküknek se használt. Gabe épp eléggé ostorozta magát,
nem kellett, hogy Jace még egy lapáttal rátegyen.
Jace dühösen nézett rá, a pillantásával üzenve, hogy még nem
bocsátott meg neki azért, amit Párizsban művelt, és hogy nem intézte el
Willist, miután megzsarolta Miát. De csendben maradt és összeszorította
a száját.
– Már nem érdekes. Elintéztem – mondta Ash. – Most ennél fontosabb
dolgok is vannak.
Jace aggódva pillantott rá, de Ash nem is reagált. Nem fogja ezeket a
dolgokat Mia és Bethany előtt megbeszélni, így is épp elég bajuk volt
már.
– Sok mindenért kárpótolnom kell Josie-t – folytatta. – Nem csak
azért, hogy iszonyú kínok közt fekszik egy kórházi ágyon, de ott vannak
a festményei is. Nagyon megbántottam azzal, hogy eltitkoltam előtte,
hogy én vettem meg őket. Szükségem lesz a segítségetekre!
– Tudod, hogy mindenben számíthatsz ránk! – vágta rá Bethany.
Ash még mindig átkarolta a vállát, és erre magához ölelte.
– Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem.
– Mit tehetünk érted? – kérdezte Gabe.
– Szeretnék kiállítást rendezni neki, és meghívni rá mindenkit, aki
számít. Hívjátok meg az összes befolyásos ismerősötöket, meg aki csak
tartozik nektek egy szívességgel, hogy hatalmas esemény legyen. Majd a
Bentley Hotel báltermében rendezzük. Gondoskodunk róla, hogy
mindenki ott legyen, politikusok, hírességek, művészek, az egész elit, és
ez legyen az év legexkluzívabb eseménye. Olyan helyet szeretnék, ahol
Josie képei ragyoghatnak, és mindenki látja, mekkora tehetség, csak a
megfelelő közönség kell hozzá.
– Rendben! Mikorra? - kérdezte Jace.
– Pár hónapon belül, ha Josie már olyan jól lesz, hogy élvezni tudja a
felhajtást. Nem szeretném, ha a nagy napján zúzódásokkal és begipszelve
kellene megjelennie. De már most el kell kezdenünk szervezni, hogy
minden a legtökéletesebb legyen.
– Meglesz! – vágta rá Gabe.
– Köszönöm – felelte. – Sokat jelent nekem, hogy mindenben
számíthatok rátok.
Mia kiszabadította magát Gabe karjaiból és erősen megölelte Asht. –
Szeretünk, Ash! És szeretjük Josie-t is! Boldogan segítünk. Csak szólj, ha
van még más is.
Ash elmosolyodott. – Tulajdonképpen van itt még valami.
– Mondd csak! – biztatta Bethany.
– Szeretném, ha itt maradnátok, míg Josie újra fel nem ébred. Nekem
el kell mennem gyűrűt venni.
Mia és Bethany lelkes, őszinte mosolya melengette a szívét.
Mindkettőjüket megölelte és megpuszilta a homlokukat.
Aztán elindult a Tiffany’sba, hogy megvegye Josie-nak a gyűrűt.
 harmincötödik fejezet

Josie-nak sikerült felülni az ágyban, több párnával kitámasztva. Ennyi

törött bordával ez is nagy előrelépés volt. Több napja feküdt már, közben
átvitték az intenzívről egy lábadozó részlegre, ezért is örült, hogy végre
mozogni tudott. S főleg annak, hogy enni is!
Nem mintha a kórházi koszt túlzottan ínycsiklandó lett volna, mégis
úgy vetette rá magát a pudingra és a gyümölcszselére, mintha mennyei
manna lenne.
Ash kiment a többiekért, Gabe, Jace, Mia, Bethany és még Brittany is
eljött, hogy meglátogassák. Nem volt kétsége afelől, hogy rettenetesen
néz ki, de annyira vágyott a társaságra, hogy ez most nem is érdekelte.
Hiába is kent volna magára bármilyen sminket, az arcát úgysem tudta
volna elrejteni, de remélte, hogy a zúzódások gyorsan gyógyulnak majd.
Néhány lila, csaknem fekete foltja már el is halványult zöldessárgás
színűvé. Tudni sem akarta, hogy néz ki a teste többi része. Szándékosan
nem nézett oda, mikor Ash segített neki lezuhanyozni.
Az ajtó kinyílt, és egymás után özönlöttek be rajta a látogatói. Ash jött
elöl, utána Mia, Bethany és Brittany. Körbeállták az ágyát, finoman
megölelték és áradoztak, milyen jól néz ki. Tudta, hogy mind füllentenek,
de imádta őket ezért.
Meglepődött, mikor látta bejönni Kai Wellingtont is Gabe-bel és
Jace-szel. Kérdőn nézett Brittanyre, aki erre elpirult, mint egy tinilány,
akit csókolózáson kapnak.
– Ő is jönni akart – suttogta Brittany. – Azóta el sem mozdult
mellőlem, mióta ez történt.
– Így van! – dörmögte Kai. – Nem hagyhatom, hogy valami
szemétláda elkapjon és bántson. Az is elég nagy baj, hogy Josie-val ezt
tette.
– Birtokló típusnak hangzik – suttogta Josie Brittanynek. – Úgy
sejtem, jól alakulnak közietek a dolgok.
Brittany szeme ragyogott és elszántan bólogatott. – Ó, igen, nagyon is!
Josie a bal kezével megszorította a kezét, mert a másik be volt
gipszelve. – Nagyon örülök!
 – Te hogy vagy? – kérdezte aggódón Mia.
– Már jobban - felelte.
Ash hitetlenkedő pillantásától elpirult. – Jól van, nem valami remekül,
de jobban vagyok. Már fel tudok ülni anélkül, hogy lángolna a
mellkasom. És újra rendesen kapok levegőt. Ma reggel kivették az
oxigénszondát is.
– Ez csodás, Josie! – mondta Mia; de a tekintete gondterhelt volt. –
Még mindig úgy érzem, hogy az én hibám. Én hergeltem fel Willist.
Josie a fejét rázta, de összerezzent a fájdalomtól. – Willis egy seggfej,
Mia. Nem te vagy a felelős a tetteiért.
– Jól mondja! – szólt közbe Ash.
– Utálom, hogy ugyanaz a családnevünk – mondta Bethany
fintorogva. – Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, rokonok vagyunk.
Mia a szemét forgatta. – Mintha a Willis olyan ritka név lenne!
– Már nem kell sokáig emiatt aggódnod, bébi – mondta vigyorogva
Jace. – Nemsokára Crestwell lesz a családneved.
Bethany arca felragyogott a boldogságtól és a bal kezén viselt
gyűrűjére pillantott. Csodás gyűrű volt, hatalmas gyémánttal a közepén,
mégsem hivalkodó. ízlésesen elegáns volt, és remekül illett hozzá.
– Ha már itt tartunk, kitűztétek a dátumot? – kérdezte Josie.
Jace arca elfancsalodott, mire Bethany felnevetett. – Már rajta
vagyunk. De addig nem tervezek semmit, míg teljesen fel nem épülsz, és
ott tudsz állni mellettem az esküvőmön.
Josie arca felderült és szélesen elmosolyodott. – Ki nem hagynám!
Még gipszben is elmennék. Rám ne várjatok! Nem akarom, hogy
miattam halasszátok el a nagy napod.
– Nélküled nem lenne az igazi! – mondta Bethany. – Szeretném, ha
mind ott lennétek. Brittany is! Az összes barátnőnk. Caro is megígérte,
hogy eljön, még ha Vegasból is kell iderepülnie.
Kai megköszörülte a torkát. – Ez nem lesz gond. Ha Brittanyvel
akkorra már Vegasban leszünk, akkor a magángépemmel iderepülünk, és
el tudjuk hozni Brandont és Caroline-t is magunkkal.
Josie tágra nyílt szemekkel nézett Brittanyre. – Vele mész Vegasba?
– Igen – szólt közbe Kai, mielőtt még Brittany válaszolhatott volna.
Ash összevonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Josie tudta, hogy
később még elbeszélget erről a húgával és persze Kaijal is.
– Köszönöm! – mondta Bethany szégyenlősen Kainak.
 – Sokat jelent nekem, hogy segítesz abban, hogy mind el tudjatok
jönni.
– Ki nem hagynánk! – felelte Kai és elmosolyodott. Egész jól állt neki.
– Talán ha Brittany látja, hogy összeházasodtok, neki is kedve lesz újra
férjhez menni. Az első férje bolond volt, hogy elengedte, de én nem
fogom ezt a hibát elkövetni.
A mindenit! Ez a pasi aztán rámenős volt! Josie lopva Brittanyre
pillantott, és látta az arcán a megrökönyödést. Úgy tűnt, Kai már
fénysebességre kapcsolt, Brittany viszont még habozott, hogy
felszálljon-e az űrhajóra. De látszott, hogy odáig van érte. Kai pedig
nagyon határozott férfinak tűnt, aki mindig eléri, amit akar. Akárcsak a
többi férfi ebben a szobában.
– Nincs nálatok esedeg valami ennivaló? – kérdezte reménykedve
Josie. – Éhen halok, és itt csak folyékony kaját adnak nekem, folyton
csak gyümölcszselét meg húslevest.
Ash feddő pillantást vetett rá. – Holnapig még nem ehetsz szilárdat,
bébi. Aztán majd fokozatosan visszatérhetsz a normál étrendhez.
Josie felsóhajtott. – Legalább megpróbáltam! De talán a lányok majd
becsempésznek nekem valamit, ha nem figyelsz.
Miközben ezt mondta, könyörgően nézett a barátnőire, amire
mindenki nevetni kezdett.
– Rajta vagyunk! – jelentette ki Mia, és csibészes pillantást vetett
Ashre.
Ash a fejét csóválta és forgatta a szemét. – Csak jusson eszedbe, hogy
engem kell kicselezned!
– Neked is kell valamikor aludnod! – vetette közbe Bethany. – Ha
valami ínycsiklandó illat felébreszt, az biztosan csak a szomszéd
szobából jön.
Mind felnevettek, és Josie mellkasában is enyhült a fájdalom. Minden
rendben lesz. Túl lesz ezen is. Az orvos azt is mondta, hogy pár napon
belül hazamehet, ha továbbra is ilyen szépen javul az állapota. Ennyi
kórházban töltött nap után másra sem vágyott.
Még fel sem kelhetett eddig, csak zuhanyozni és pisilni ment ki.
Hihetetlenül vágyott rá, hogy felkeljen és kinyújtózzon. Bármit, csak ne
kelljen egész nap itt feküdnie.
Még egy ideig beszélgettek, nevetgéltek, viccelődtek, aztán Josie
ásítozni kezdett, annyira kimerült. Ash félreérthetetlen pillantást küldött
a többiek felé, mire ők rögtön vették a lapot és búcsúzkodni kezdtek.
Felsorakoztak az ágya körül, és gyöngéden megölelték és
megpuszilták. Még Kai is megpuszilta, majd újra az oldalához szorította
Brittanyt.
– Kár, hogy máris mentek! – mondta panaszosan Josie. – Olyan
unalmas itt feküdni egész nap. Már a falat kaparom!
– Hamarosan újra jövünk! – ígérte meg Mia. – Hozunk kaját is! –
mondta, és közben megint Ashre pillantott.
– Már alig várom! – felelte Josie.
Ash lehajolt, és gyöngéden szájon csókolta. – Kikísérem őket,
drágám. Mindjárt jövök, rendben? Hozzak neked valamit inni? Az orvos
szerint ihatsz kávét vagy forró csokit.
– Mennyeien hangzik! – sóhajtott Josie. – Egy kávé jólesne. Esetleg
tudnál szeretni valahonnan egy tejeskávét?
Ash elmosolyodott. – Neked bármit. Meglátom, mit tehetek.
– Úgy érted, bármit, kivéve kaját – dohogott Josie.
Ash megsimogatta a haját. – Bármit, kivéve kaját.
Josie intett neki, hogy menjen, aztán hátradőlt a párnára. A látogatás
kimerítette. Talán nem volt még annyira jól, mint hitte. De akkor is örült,
hogy mind eljöttek.
Mindannyian kitódultak az ajtón, Ash pedig még visszafordult, és
olyan szerelmesen pillantott rá, hogy még a lélegzete is elállt. Aztán
kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.
Nagyon sóhajtott, és behunyta a szemét, hogy pihenjen egy kicsit. Épp
elszunyókált, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Nem alhatott túl sokat.
Kizárt, hogy Ash ennyi idő alatt visszaért a tejeskávéval.
Az ajtóban megjelent két öltönyös fickó. Felismerte őket, a nyomozók
voltak, akik kikérdezték, miután behozták a kórházba. Ugyan nem sok
mindenre emlékezett a beszélgetésükből, mert kába volt a fájdalomtól és
a gyógyszerektől. De talán sikerült letartóztatniuk Willist. Most legalább
megtette, amit az után is kellett volna, hogy Michael bántalmazta. Azt
akarta, hogy csukják le Willist, mert rettegett, mit tenne vele Ash.
– Miss Carlysle, szeretnénk feltenni pár kérést, ha nem bánja.
Emlékszik a társamra, Clintonra? Én Starks nyomozó vagyok. Az után
beszéltünk, hogy megtámadták. Bár nem tudom, mennyire emlékszik.
– Emlékszem magukra, nyomozó. Kérdezzenek csak. Letartóztatták
már?
 – Pontosan erről szeretnénk magával beszélni.
Josie-t baljós érzés fogta el. Gyanakvóan nézett az egyik, majd a
másik férfira.
– Charles Willis holttestét megtalálták ma reggel. Brutálisan
meggyilkolták. Szeretnénk tudni, ki tette.
 harminchatodik fejezet

Josie döbbenten nézett a nyomozókra. Elfogta a rettegés. Istenem! Ash

biztosan nem tehette... Nem tenne ilyet. Vagy mégis? Összeugrott a
gyomra és alig kapott levegőt, minden levegővétel fájdalmat okozott.
– Jól van, Miss Carlysle? – kérdezte Clinton aggódón.
– Természetesen nem vagyok jól – felelte erődenül. – Épp most
közölték velem, hogy megölték a férfit, aki bántalmazott – mondta Josie,
majd szúrós szemmel nézett a nyomozókra. – Azt mondták, szeretnék
tudni, ki tette. Remélem, nem engem gyanúsítanak. Aligha lennék képes
megölni valakit a jelenlegi állapotomban.
Csakhogy Asht gyanúsíthatják. Nem csinált titkot abból, mennyire
feldühítette, ami történt. És ami még szörnyűbb, ő sem tudta volna
kizárni a lehetőséget, hogy Ash tehette.
– Önt nem gyanúsítjuk – mondta Starks. – De Mr. McIntyre-t igen.
Meg tudná mondani, hol tartózkodott tegnap este hét és nyolc között?
Hihetetlen megkönnyebbülést érzett. Belekapaszkodott az ágyrácsba,
mert azt hitte, mindjárt leszédül. Ash nem tehette, mert abban az időben
vele volt.
– Itt volt velem – közölte határozottan. – Megkérdezhetik bármelyik
nővért. Egész éjjel itt volt mellettem, itt is aludt a kanapén.
Clinton buzgón jegyzetelt a noteszába, de Starks tovább bámulta, míg
el nem kezdett idegesen mocorogni.
– Eléggé különös, hogy a férfi, aki megtámadta, nem sokkal később
holtan kerül elő, nem gondolja?
– Mire céloz, nyomozó? Ha elvégezte volna a munkáját és letartóztatta
volna, most nem lenne halott. Nem igaz? Már megmondtam maguknak,
Ash velem volt. Ha nem hiszik, sokan tudják még igazolni az alibijét.
Starks lassan bólintott. – Utánanézünk, mindenképpen. Mi a helyzet
Mr. Hamiltonnal és Mr. Crestwellel? Látta valamelyiküket tegnap este?
Josie lesápadt. – Megőrült? Miért ölné meg bármelyikük Charles
Willist?
– Nem felelt a kérdésemre.
– Nem, nem láttam. De biztos vagyok benne, hogy ha megkérdezik
őket, meg tudják mondani, hol voltak akkor.
– Meg is kérdezzük.
Az ajtó kinyílt, és belépett Ash, de megtorpant, amint meglátta a
nyomozókat. Nyilván látott valamit az ő arcán, amitől méregbe gurult.
– Mi a fene folyik itt? – kérdezte.
– Mr. McIntyre – biccentett Starks. – Kikérdezzük Miss Carlysle-t
Charles Willis meggyilkolásával kapcsolatban.
Ash pislogott, de az arca nem árult el semmit az érzéseiből. - Meghalt?
Clinton bólintott.
– Helyes! – vágta rá Ash.
Josie-ban megállt az ütő. Ash nem segített sokat ezzel a kijelentésével.
Most azt fogják hinni, hogy valami köze volt a történtekhez.
– Azt hiszik, van valami közöd a gyilkossághoz, Ash.
Ash felvonta az egyik szemöldökét. – Valóban?
– Nem úgy tűnik, mintha megrázta volna a tény, hogy halott – közölte
Starks.
Ash dühösen fordult a nyomozókhoz. – Nézzék meg jól Josie-t! És
most mondják meg, ha a maguk feleségét verte volna félholtra, akkor is
keseregnének a halálán?
Clinton zavartan mocorgott, Starks arca elkomorodott.
– Nem azt mondom, amit én gondolok – felelte Starks. – Amit én
gondolok, nem számít. És nem változtat a tényen, hogy bűncselekmény
történt. Ki kell nyomoznunk, ki tette, mint minden gyilkosság esetében.
– Tegyék azt! – csattant fel Ash. – De Josie-t hagyják békén! Ügyvéd
jelenléte nélkül nem is beszélhetnek vele. Megértettük egymást?
Továbbá, ha legközelebb beszélni akarnak vele, előbb engem hívjanak
fel, és megbeszélünk egy alkalmas időpontot, amikor épp nem halálosan
kimerült. Most felizgatták, erre pedig a legkevésbé sincs szüksége.
– Akkor maga is kijöhetne velünk, és válaszolhatna pár kérdésünkre –
mondta Starks éles hangon.
– Erről ne is álmodjanak. Nem hagyom magára Josie-t. Ha beszélni
akarnak velem, megadom az ügyvédem számát, és vele beszéljenek meg
egy időpontot.
– Nem kell ennyire bonyolítani – vágott közbe Clinton. – Csak
válaszol pár kérdésre, és már itt sem vagyunk.
– Már megmondtam, mit tegyenek, ha bármelyikünkkel beszélni
akarnak – közölte hűvösen Ash.
 Benyúlt a tárcájába, kivett egy névjegyet és átadta Starksnak. A
nyomozók nem tűntek boldognak, de nem tehettek semmit.
– Le fogjuk nyomozni, Mr. McIntyre. Ha bármi köze volt Charles
Willis halálához, kiderítjük – mondta szigorúan Starks.
– Az életem nyitott könyv – felelte nyugodt hangon Ash. – Nézzenek
utána Willis üzleti ügyeinek, és meg lesz a gyanúsítottjuk. Elég indítékot
fognak találni. Tegyenek maguknak egy szívességet és ezeket nézzék át,
ne rám pazarolják az idejüket.
Clinton és Starks jelentőségteljesen pillantottak egymásra.
– Még jelentkezünk – köszönt el Starks.
Aztán megfordultak, és elmentek. Ash követte őket, és becsapta
mögöttük az ajtót. Aztán visszafordult Josie-hoz, és odament az ágyhoz,
látszott, hogy még mindig dühös.
– Sajnálom, kicsim! Nem hittem volna, hogy csak úgy berontanak ide.
Sajnálom, hogy egyedül hagytalak, és magadra maradtál ebben a
helyzetben. De ez többé nem fordul elő! Ha megjelennek itt, ügyvéd
nélkül szóba se állj velük. Ha valamiért épp nem vagyok veled, azonnal
hívj fel.
Josie keze remegett, miközben még mindig az ágyrácsot szorongatta.
Ash óvatosan lefejtette róla az ujjait, a tenyerébe vette a kezét és
gyöngéden simogatni kezdte.
– Azt kérdezték, hol voltál tegnap este hét és tíz között – mondta
remegő hangon Josie. – Azt hiszik, te tetted.
– Itt voltam veled – felelte Ash lágyan.
– Tudom. Megmondtam nekik. Mégis azt hiszik... Aztán Gabe-ről és
Jace-ről kérdeztek. Ash, figyelmeztetned kell őket! Azt hiszik, hármatok
közül tette valaki. De nem te voltál, ugye? – kérdezte esdeklő hangon
Josie.
Ash lassan megrázta a fejét. – Nem én tettem, bébi. Itt voltam veled.
– De te intézted el? – suttogta Josie.
Ash lehajolt és megcsókolta a homlokát, ott hagyva a száját egy kis
időre.
– Nem kellett. Sok embertől lopott. Sok embert átvágott az üzleteivel.
Olyanokat is, akiket nem kellett volna. Miután erre rájöttek, az élete már
egy centet sem ért.
Josie tanácstalanul nézett rá. – Mégis hogy jöttek rá?
Ash elmosolyodott, de a mosolyában nem volt semmi melegség. A
szeme sötéten csillogott. Josie-t kirázta a hideg tőle. Ezzel az emberrel
nem lehetett packázni. Talán lazának, könnyednek és elbűvölőnek tűnt,
de az álarc alatt egy szigorú, eltökélt férfi volt.
– Talán kaptak egy kis segítséget – mondta hűvösen.
Josie bekapta a levegőt. – Szóval mégiscsak van valami közöd a
megöléséhez.
Ash megrázta a fejét. – Nem, nincs. Ha azt kérded, az én kezemhez
tapad-e a vére, akkor igen. Csak eljuttattam a megfelelő információkat a
megfelelő személyekhez. Csak rajtuk múlott, mit kezdenek vele. Én nem
öltem meg. Nem ölettem meg. De lehetőséget adtam rá az információval,
amit átadtam. Azt hiszem, el kell döntened, hogy együtt tudsz-e élni
ezzel. És velem.
Josie lassan bólintott, kissé kábán, de megkönnyebbülten. Nem tudta
volna elviselni, ha Ash miatta börtönbe kerül. Az mindkettejük életét
tönkre tenné. Pedig ő vele tervezte a jövőjét.
– Megérdemelte a halált. Nem volt jó ember. És ez most mindennek
ellentmond, amiben valaha is hittem. Pedig nem rajongok az ilyen fajta
igazságszolgáltatásért. De ezt nem az én dolgom megítélni.
– Most mi lesz? – kérdezte halkan Ash.
– Megváltoztattál engem, Ash. Nem tudom, hogy jó vagy rossz
irányba. Egyszerűen csak így van. Néhány dologban jobbá tettél, másban
sötétebbé.
– Nem akarom, hogy valaha is belekeveredj a sötét dolgaimba.
Szeretném, ha tiszta maradnál. Ha ragyognál, mint mindig. Többé nem
beszélünk erről. Ne kérdezz, és én sem mondok semmit. Talán megtudsz
rólam pár kemény dolgot, hiszen nem fogok hazudni neked, de sosem
akarlak téged ezekbe belekeverni. El tudod ezt fogadni?
– Igen, el tudom – suttogta.
– Szeretlek, kicsim! – mondta Ash gyöngéd, érzelmes hangon. – Meg
sem érdemiem a szerelmedet, sem a ragyogásodat, de akarom mindkettőt,
mert veled a napfényben lehetek. Sosem akarok visszamenni az árnyékos
oldalra.
– Nem is kell! Maradj a napon, velem.
– Mindig, drágám! Semmi sem árthat a gyerekeinknek, Josie. Erre
szavamat adom. Sem Gabe-nek, Jace-nek, Miának és Bethanynek. Ti
vagytok a családom. Az életemet adnám értetek és azért, hogy a
napfényben maradjatok, ahová tartoztok.
 – Te is oda tartozol, Ash! Szeretném, ha itt is maradnál velem.
Josie elhallgatott, most fogta csak fel, mit mondott Ash.
– Várj, gyerekünk lesz?
Ash csábítóan elmosolyodott, az arrogancia és a férfibüszkeség
sugárzott belőle.
– Gyerekeket fogsz szülni nekem, Josie. Már készülhetsz is rá. Rád
bízom, hányat. Először fiúkat akarok, aztán egy kislányt, mert szüksége
lesz a nagy és erős bátyáira, hogy mindig védelmezzék. Nem olyanok
lesznek, mint az én bátyáim. Jó testvérek lesznek. Igazi család leszünk.
Josie szerelmesen rámosolyogott. – Igen. Igazi család leszünk! Hat
gyereket akarok. Neked menni fog?
Ash szája kinyílt a meglepetéstől. – Hatot? Jó ég, asszony! Ahhoz jó
sokszor teherbe kell ejtselek.
Josie elszántan bólogatott. – Nem gondolod, hogy már neki is
állhatnánk?
– Dehogyisnem! Nem akarok megöregedni, mire megszületnek. De
előbb fel kell épülnöd, és haza kell jönnöd. Aztán majd nekiállunk a
gyerekcsinálásnak.
Ash benyúlt a zsebébe és egy kis dobozkát húzott ki belőle.
– A tökéletes pillanatra vártam – dörmögte. – De nem tudok ennél
tökéletesebbet, mint most, mikor a gyerekeinkről beszélgetünk, és hogy
hányat szeretnénk.
Felnyitotta a dobozt, Josie-nak pedig a lélegzete is elállt a gyönyörű
gyémántgyűrű láttán. Az ablakon beszűrődő napfény megragyogtatta a
követ, és elkápráztatta a fényével.
Ash fél térdre ereszkedett előtte, és gyöngéden a kezébe vette a bal
kezét.
– Hozzám jössz feleségül, Josie? Leszel a gyermekeim anyja, és
elviselsz engem az egész hátralévő életedben? Soha senki sem fog nálam
jobban szeretni, és az életem minden egyes napját azzal fogom tölteni,
hogy erről meggyőzzelek.
A gyűrű elhomályosodott a szeme előtt, mikor Ash az ujjára húzta.
– Igen! Ó, igen, Ash! Feleségül megyek hozzád. Annyira szeretlek! És
gyereket akarok tőled. Sok gyereket!
Ash elmosolyodott és felkelt, majd gyöngéden a karjába vette és
megcsókolta, olyan lágyan, hogy Josie szíve is elolvadt.
– Én is szeretlek, Josie! Sose kételkedj ebben. Sok mindenért
kárpótolnom kell téged, és már dolgozom is rajta. Csak várj, míg
hazaengednek, és otthon majd dédelgetlek és szörnyen elkényeztetlek.
Josie felemelte a bal kezét, hogy megérintse Ash arcát. Az ujján
fényesen ragyogott a gyűrű.
– Már alig várom, szerelmem!
 harminchetedik fejezet

– El sem hiszem, hogy ezt tetted értem! – mondta Josie, miközben

végignézett a Bentley Hotel zsúfolt báltermén.
Ash átkarolta és magához szorította. – Én nem tettem semmit, ez csak
a te érdemed. Imádják a képeidet. Fél órán belül az összesét eladod. Már
bőszen licitálnak az erotikus sorozatodra.
Josie végignézett az elegáns és előkelő vendégeken, akik drága
pezsgőt kortyolgatva csodálták a képeit. Még a polgármester is itt volt,
magasságos ég! És hírességek mindenhol! El sem tudta hinni, milyen
illusztris személyek jöttek el, és mind az ő képei miatt!
Felnézett Ashre és közel hajolt hozzá. – Nem zavar, hogy látják a
rólam készült képeket is? Tudom, hogy nem akartad, hogy más is lássa,
csak te.
Ash elmosolyodott és szájon csókolta. – Nekem itt az igazi. Miért
kellenének akkor a festmények? Ők csak elképzelhetik, amit nem látnak
a képen, de én minden éjjel látom és meg is érinthetem. Az csakis az
enyém. Soha senki másé nem lehet.
Josie boldogan visszamosolygott rá, elégedett volt a válaszával.
– De ha valaha még ennél is kihívóbb képeket akarsz festeni, akkor
azokat megveszem, igen. Nem érdekel, mit mondasz. De senki más nem
láthat teljesen meztelenül, csak én.
Josie vigyorgott és oldalba bökte a könyökével. – Ne izgulj! Ennél
tovább nem merészkednék a meztelenségben.
– Hála az égnek! Nem akarom beverni az összes fickó képét, aki a
nyálát csorgatja a képeidre.
– Nézd csak, ott vannak a lányok! – kiáltott fel Josie, és eléjük sietett,
hogy üdvözölje őket.
– Josie! – kiabálta Brittany, és lelkesen megölelte. – Híres vagy!
Láttad, hogy mindenki megőrül a képeidért?
Josie magához szorította, majd Kaira nézett, aki türelmesen várakozott
mögöttük, míg ölelgették egymást.
Mia és Bethany is faképnél hagyták Gabe-et és Jace-t, és odarohantak
hozzá, hogy megöleljék.
 – Te jó ég, lélegzetelállítóan néztek ki! – lelkendezett Josie a
koktélruháikat nézegetve. – Na és ezek a magassarkúk! – ámuldozott,
majd suttogva folytatta. – Tudom, mit fogtok ma este csinálni.
Mind elnevették magukat, majd Mia felkiáltott. – Hé, hol a pezsgő?
Ma még be kell csípnünk!
A férfiak felhördültek, de egytől-egyig mindegyiknek várakozón
csillogott a szeme. Igen, mind tudták, mit fognak ma este csinálni. Josie
is vágyakozón gondolt arra, hogy este az ágyban Ashsel kettesben fognak
ünnepelni.
Végtelenül gyöngéd és türelmes volt vele a lábadozása alatt.
Szabályosan rá kellett vetnie magát, mert szinte megérinteni sem merte,
nemhogy lefeküdjön vele, míg teljesen biztos nem volt abban, hogy
meggyógyult. És eddig csak gyöngéden, finoman szeretkeztek. Nem
mintha panaszkodott volna emiatt. De már alig várta, hogy újra
visszatérjenek a féktelen, izgalmas együttlétekhez a domináns férfijával.
Látta Ash szemében, hogy nem akarja eszébe juttatni a történteket.
Véletlenül sem tett volna olyasmit, ami felidézheti benne azt, hogy
bántalmazták. De szerette az édes kínzást, a finom határvonalat a
gyönyör és a fájdalom között. Vissza akarta kapni. Azt akarta, hogy Ash
veszítse el a fejét, és engedje ki magából a vadállatot.
Beleborzongott már a gondolatba is. Ma éjjel így lesz. Nem hagy neki
más választást. Mindent akart, amit csak Ash adhatott neki. Érezni akarta
a bőrén az ütéseit. Azt akarta, hogy kötözze meg és legyen kemény vele.
Vissza akarta kapni őt!
– Elrabolom Josie-t és körbeviszem. Be akarom mutatni pár
embernek. Igyatok csak, pár perc múlva visszajövünk! – mondta Ash.
A lányok integettek, aztán a pasijaikhoz fordultak, akik örültek, hogy
végre visszakapták őket. Ash végigvezette a tömegben, időnként
megállva valakinél, akinek épp csak köszönni tudott. Fogalma sem volt,
mit mondjon, amikor a munkáit dicsérték. És mindezt Ashnek
köszönhette.
– Köszönöm! – suttogta neki. – Ez életem legcsodásabb estéje!
– Örülök, hogy jól érzed magad, drágám. Ma este te vagy a sztár. De
ne aggódj, még sok ilyen alkalom lesz. Abból ítélve, amilyen gyorsan
elkapkodták a képeidet, nagy lesz a kereslet rájuk. Talán meg is fogom
még ezt bánni, mert minden idődet a festéssel akarod majd tölteni, és el
fogsz hanyagolni.
 Josie felnevetett és átölelte. – Esélytelen! Mindig is te leszel nekem az
első.
Ash erre hosszan, szenvedélyesen megcsókolta, nem törődve a zsúfolt
bálteremben körülöttük álló vendégekkel. Josie boldogan sóhajtott. Sok
minden történt vele az utóbbi két hónapban. Csaknem két hét után végre
hazaengedték a kórházból. A rendőrség kihallgatta, Ashsel együtt, ezúttal
már ügyvéd jelenlétében. Kihallgatták Gabe-et és Jace-t is, de semmi
gyanúsat nem találtak.
Aztán lenyomozták Charles Willis üzleti ügyeit, és kész aranybányára
bukkantak. Rengeteg embert meglopott. Sikkasztott. Hamis
bankszámlákat nyitott. Kiszámlázott munkákat, amiket el sem végzett, és
megtalálták három offshore számláját, ahol több millió dollárnyi lopott
pénzt rejtegetett.
De még nála is veszedelmesebb alakok voltak, akiket meglopott. Nem
olyan üzletemberek, mint Ash és a társai. Olyan alakok, akiktől nem
tanácsos lopni, mert nem a börtön miatt kell aggódni, ha lebukik az illető.
Charles pedig nyilván túl későn jött rá erre. Még a maffiához is fűzték
szálak, noha Josie nem hitte, hogy a krimiken és a filmeken kívül még
létezik.
A rendőrség talált is egy gyanús személyt, és meggyőződésük volt,
hogy ő állt Willis meggyilkolása mögött, de semmit sem tudtak
rábizonyítani. Az ügy nyitva maradt, de Asht többé már nem
gyanúsították.
Josie sokkal jobban aludt, amióta a rendőrség leszállt róluk. Tudta,
hogy Ash nem közvetlenül felelős Charles haláláért, de valami része volt
benne. De ahogy ígérte neki, a kórház után többé szóba sem hozta, ő
pedig nem kérdezte erről.
Talán emiatt olyan sötét alak lett, amilyennek Ash képzelte magát, de
nem tudta sajnálni Charles Willist. Rengeteg embernek ártott, és ő is
belehalhatott volna abba, ahogy elbánt vele. Túl akart lépni ezen, és élni
az életét. Ashsel.
– Szeretnék kérdezni tőled valamit, bébi – suttogta Ash a fülébe.
Josie kíváncsian nézett fel rá, nem tudta, miért váltott hirtelen ilyen
komoly hangra.
– Jace és Bethany megkérdezték, nem akarunk-e velük együtt
összeházasodni. Dupla esküvőn. Azt feleltem, megbeszélem veled. Ök
nagyon boldogok lennének. Jace már türelmetlen, és szeretne minél
hamarabb sort keríteni rá. De nem akarlak sürgetni, ha te még várnál. Azt
is megértem, ha azt szeretnéd, hogy az esküvőnk csak a te nagy napod
legyen, mindenki mástól függetlenül. Szeretném különlegessé tenni
számodra.
– És te? – kérdezte lágyan Josie. – Te mit szeretnél?
Ash elmosolyodott. – Én csakis téged akarlak. Semmi más nem
számít. Nem érdekel, hol, vagy hogyan esküszünk meg, bár nem
rajongok a hosszas várakozásért. Szeretném, ha viselnéd a nevemet.
Hogy tudjam, hogy a jog szerint is hozzám tartozol. Az nem számít,
hogyan csináljuk.
– Szerintem nagyon különleges lenne, ha Jace-szel és Bethanyvel
együtt esküdnénk meg – mormolta Josie. – Ő a legjobb barátod, én pedig
imádom Bethanyt. Benne vagyok!
– Biztosan ilyen hamar szeretnéd az esküvőt? Jace a lehető
leghamarabb össze akarja hozni. A tengerpartra gondolt. Elmehetnénk
Bora Borára, és megesküdhetnénk a homokos tengerparton.
– Ez annyira romantikusan hangzik! – sóhajtott Josie. – Nekem sem
számít a helyszín, sem az időpont, Ash. Csak a feleséged akarok lenni. A
többi csak hab a tortán.
Ash újra megcsókolta. – Menjünk, mondjuk el nekik! Ezt meg kell
ünnepelnünk!
Josie belekarolt, és elindultak vissza a barátaikhoz. A közös
barátaikhoz. Nem csak Ash barátai voltak, az övéi is, ami melengette a
szívét.
Brittany repesett a boldogságtól Kai oldalán. Már elköltöztek együtt
Vegasba, de gyakran visszajöttek látogatóba. Josie örült, hogy Ashnek
legalább a húgával jó a viszonya. A többi családtagja leszállt róla, miután
felhívta a nagyapját. Ugyan azt nem tudta, mihez kezd az öreg a
végrendeletével, de ő megtette, amit ígért, és levette róluk a kezét.
Brittanyvel ellenben remekül kijöttek, és sok időt is töltöttek együtt.
Az igazi családja pedig karnyújtásnyira volt. Gabe, Jace, Mia, Bethany.
Most már az ő családja is.
Hangos üdvrivalgásban törtek ki, mikor Ash bejelentette, hogy
Jace-szel és Bethanyvel közösen tartják az esküvőjüket. Aztán
koccintottak pezsgővel.
– Remélem, eljöttök a mi esküvőnkre is – szólt közbe vigyorogva Kai.
– Ma sikerült rábeszélnem Brittanyt.
 Brittany felemelte a kezét, melyen hatalmas gyémántgyűrű csillogott,
amit Josie eddig észre sem vett. Az arca boldogan ragyogott, a szeme
szerelmesen csillogott.
– Akkor duplán emeljük poharunkat! – kiáltott fel Ash.
– Josie-ra, és a sikerére! És Brittanyre és Kaira!
Mind felemelték a poharukat, koccintottak, majd nevetve
kortyolgatták a pezsgőt.
– A barátnőkre! – kiabálta Mia, és Josie, Bethany és Brittany felé
emelte a poharát.
– Erre iszom! – csatlakozott Bethany.
– Igyunk arra is, hogy a pasijaink még jó sok csajos estével
ajándékozzanak meg bennünket! – mondta kacéran mosolyogva Josie.
– Én erre iszom! – vágta rá Ash.
– Én is! – tette hozzá Jace.
– Meg én is! – szólalt meg Gabe vigyorogva.
– Én pedig gondoskodom róla, hogy Brittany is iderepüljön ezekre az
alkalmakra! – mondta Kai derűsen csillogó szemmel.
Josie maga mellé húzta Brittanyt és Bethanyt, átkarolta őket, aztán
Mia is közéjük fúrta magát.
Felemelték a poharukat.
– A csajos estékre! – kiáltották kórusban.