Professional Documents
Culture Documents
Bérgyilkossági Iroda KFT
Bérgyilkossági Iroda KFT
Denver
Hol a főnök? Miért nem lép érintkezésbe velünk? Csikágó
visszavonta előző utasítását. Mindenki megőrült? Vagy
mindez tréfa ?
Szan Fransziszkó
Főnök még mindig Csikágóban. Találkozott kártéval a
Sztét Sztríten. Próbálta maga után csalni. Aztán követte
kártét, és szemrehányásokkal illette. kárté közölte,
nem hajtjuk végre a parancsot. Főnök nagyon dühös. Ra-
gaszkodik a gyilkossági parancs végrehajtásához.
Sztárkington
Főnök később újra találkozott kártéval. Ok nélkül rátá-
madt. kárté sértetlen.
Sztárkington
Főnök felhívott. Heves szemrehányások. Mondtam, az ön
távirata miatt döntöttünk így: Dühöng. Valóban őrült?
Sztárkington
Beavatkozása mindent elront. Mi jogon avatkozott be?
Helyre kell hoznia! Mit művel? Válaszoljon.
Drago
Hall válaszolt :
Igyekszem jogszerűen eljárni. Nem szegheti meg saját
szabályait. íŤtélethez hiányzik a tagok jóváhagyása.
Dragomilov válasza aznap éjjel mindössze ennyi volt:
Átkozott!
Másnap reggel tizenegy óráig Hall nem hallott semmit
ţ Dragomilovról. Akkor a főnök táviratozott:
Minden csoportunknak üzenet kűldve. Csikágói csoportnak
személyesen adtam át, igazolni fogják. Hiszem, hogy a szer-
vezetünk bűnös. Hiszem, hogy minden cselekedetünk bűnös
volt. Hiszem, hogy a szervezet minden tagja, tudva vagy
tudatlanul, bűnös. Vegyék ezt figyelembe ítélethozatalkor,
és cselekedjenek.
Rövidesen befutottak az iroda csoportjainak verdiktjei, és Hall
mosolyogva továbbította őket Dragomilovnak. Egyik a másik
után közölte, hogy nem látják be, miért kellene a főnök életét
kioltani.
Hit nem bűn
írta Nyú Orlinsz.
Hit dolgában nem a tévedés, az őszintétlenség bűnös
közölte Boszton.
Főnök őszinte hite nem bűn
így Szan Luiz.
Erkölcsi véleménykülönbségért nem jár itélet
jelentette ki Denver.
Szan Fransziszkó pedig tiszteletlenül közölte:
Főnök egyet tehet! Visszavonul a vezetéstől.
Dragomilov újabb körtávirattal válaszolt:
Hitem tettekben fog megnyilvánulni. Mivel hiszem, hogy a
szervezet bűnös, felszámolom. Személyesen fogom elpusz-
títani tagjait, s ha szükséges, a rendőrség segitségét is kérem.
Csikágó igazolni fog minden csoport számára. Rövidesen
még alaposabb okot adok rá, hogy a csoportok fellépjenek
ellenem.
Hall merő figyelemmel várta a válaszokat, el sem tudta képzel-
ni, hogy az igazságszerető őrültek társulásai erre a körtáviratra
hogyan reagálnak. Kiderült, hogy megoszlanak a vélemények.
Szan Fransziszkó táviratában ez állt:
Jóváhagyjuk. Várjuk utasitásait.
Denver tanácsot adott:
A csikágói csoport főnökének ajánljuk, vizsgáltassa meg
főnök elmeállapotát. Nálunk itt fenţ jó szanatóriumok van-
nak.
Nyú Orlinsz fel volt háborodva:
Mindenki megőrült? Információink elégtelenek. Megmon-
daná valaki, mi folyik itt?
Boszton ezt mondta :
Ebben a válságban meg kell őriznünk hidegvérünket. Talán
főnök beteg. Erről kellőképpen meg kell bizonyosodnunk,
mielőtt határozatot hoznánk.
Nem sokkal ezután Sztárkington táviratban javasolta, hogy
Haas, Swarc és Herriszon menjenek vissza Nyú Yorkba. Ebbe
Hall beleegyezett, ám alig küldte el a választ, egy újabb Sztárking-
ton-távirat teljesen megváltoztatta a szituációt.
kártét megölték. Rendőrség keresi gyilkost, akinek nyo-
ma veszett. Főnökre gyanakszunk. Kérem, értesitse a többi
csoportot.
Hall mint az összes csoport összekötő központja nyakig merült
a táviratozásba. Huszonnégy órával később Csikágó még meg-
döbbentőbb hírt közölt:
Swarcot ma délután háromkor megfojtották. Ez alkalom-
mal kétségtelen, hogy főnök volt a tettes. A rendőrség üldö-
zi. Mi is. Szem elől veszitettük. Minden csoport riasztva ! Baj
van. Felhatalmazás nélkül cselekszem, szeretnék felhatal-
mazást kapni.
És most a jóváhagyások áradni kezdtek Hallhoz. Dragomilov
elérte, amit akart. Végre az etika őrültjei megindultak ellene.
Hall roppant nagy zavarban volt, és átkozta saját etikus magát,
amiért adott szavát betartja. Most már meg volt róla győződve,
hogy Dragomilov őrült, aki kitört a könyvek és az üzlet békés
világából, és ámokfutóvá lett. Felmerült benne a kérdés, van-e
vajon erkölcsi joga megszegni adott szavát, hiszen egy mániákus
őrültnek tett ígéretet. Józan esze igennel válaszolt ; igenis joga van
beavatni a rendőrséget, joga van letartóztattatni a Bérgyilkossági
Iroda minden egyes tagját, joga van bármi szót megszegni, ha
megelőzheti a közelgő gyilkolási orgiát. Dejózan eszén túl ott volt
a saját erkölcsi rendje és néha arra gondolt, hogy ő is éppoly
őrült, mint azok, akikkel most dolga van.
Zavarát csak fokozta, hogy Grunya, aki a megadott telefon-
szám alapján megtudta a lakás címét, ebben a pillanatban betop-
pant.
Búcsúzni jöttem mondta üdvözlésképpen. Milyen kényel-
mes ez a lakásod! És milyen furcsa a szolgád; egy szót sem szólt
hozzám.
Búcsúzni? visszhangozta Hall. Visszamégy Edge Moor-
ba?
Grunya megrázta a fejét, és könnyedén elmosolyodott.
Nem. Csikágóba megyek. Megkeresem a bácsikámat, és segí-
tek neki, ha tudok. Mit hallottál róla utoljára? Még mindig
Csikágóban van ?
Az utolsó értesülésem szerint Hall kissé habozott, majd
folytatta. Igen, utolsó értesüléseim szerint még mindig ott van.
De nem tudsz segíteni neki, és nem okos dolog odamenned.
Annak ellenére odamegyek.
Fogadd meg a tanácsomat, kedvesem.
Majd ha lejárt az év, adhatsz tanácsokat. Addig csak a pénz-
ügyeimben. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megkérjelek, in-
tézd őket helyettem. Ma délután utazom a Huszadik Századon.
Grunyával felesleges lett volna vitatkozni, és Hall okosabb volt
annál, semhogy veszekedjék vele, így szerelmesekhez illő módon
búcsúztak el egymástól. Hall a főhadiszálláson maradt, hogy
intézze a Bérgyilkossági Iroda tébolyult ügyeit.
A következő huszonnégy órában semmi sem történt. Utána
viszont, mintha Sztárkington távirata indította volna el, lavinaként zúdultak a
hírek.
Sztárkington táviratában ez állt:
Főnök még itt van. Ma kitekerte Herriszon nyakát. Rendőr-
ség nem kapcsolja össze az Ügyet Swarc meggyilkolásá-
val. Kérjen minden csoportunktól segitséget!
Hall szétküldte az általános felhívást, ám egy óra múlva jött
Sztárkington következő távirata:
Betört a kórházba, és megölte Demszyt. Egészen biztos,
hogy elhagyta a várost. Haas a nyomába eredt. Szan Luizt
értesiteni !
Rasztenov és Pillszwört azonnal indul
közölte Boszton.
Lukovillt inditottuk Csikágó felé
jelentette Nyú Orlinsz.
Senkit nem küldünk. Várjuk, hogy főnök jöjjön ide
válaszolta Szan Luiz.
Aztán jött Grunya kérdése Csikágóból:
Vannak újabb hireid?
Erre Hall nem is válaszolt, de igen hamar megérkezett a követ-
kező távirat:
Kérlek, segits, ha megtudsz valamit!
Hall válaszolt :
Elment Csikágóból. Feltehetőleg Szan Luizba tart. Veled
szeretnék lenni.
Erre viszont ő nem kapott választ. Hall esze most a bérgyilko-
sok főnökének menekülésén járt, akit követ a leánya, és üldözik
négy város bérgyilkosai, miközben a bérgyilkosok tűzfészke, Szan
Luiz felé tart, ahol már várják őt.
Elmúlt egy nap, és elmúlt még egy. Az üldözők megérkeztek Szan
Luizba, de Dragomilovnak nyoma sem volt. Haasnak is nyoma
veszett. Grunya nem bukkant nagybátyjára. Csak a csoportfőnök
maradt Bosztonban, és közölte Hall-lal, hogy ő is követi a többie-
ket, ha valami történik. Csikágóban csak Sztárkington maradt a
törött karjával. De a következő huszonnégy óraţelteltével Drago-
milov újra lecsapott. Rasztenov és Pillszwört a kora reggeli vo-
nattal érkeztek Szan Luizba. A halottkémek szállíttatták el őket
a vasúti kocsiból, mindkettőjükkel kis kaliberű lőfegyver végzett.
A két Szan Luizból való ember is halott volt. Főnökük, a csoport
egyetlen életben maradt tagja küldte meg a hírt Hallnak. Haas
újra feltűnt, de négynapi távollétéről semmi részlet nem derült ki.
Dragomilovot újra szem elől vesztették. Grunya vigasztalhatatlan
volt, és táviratokkal bombázta Hallt. A bosztoni csoport főnöke
jelezte, hogy elindult, Sztárkington szintúgy, kartörése ellenére.
Szan Fransziszkónak az volt a véleménye, hogy a főnök Denvert
szemelte ki következő célpontjául, és két embert küldött erősíté-
sül, Denver pedig, ugyanolyan megfontolásból, készenlétben tar-
totta két emberét.
Mindez alaposan megapasztotta a szervezet tartalék tőkéjét, és
Hall igen elégedetten küldözgette az utasítások szerint a tetemes
summákat az embereinek. Kiszámította, hogy ilyen tempóban az
iroda még az év letelte előtt csődbe megy.
S ekkor következett egy pangó időszak. Mivel a tagok mind
elutaztak nyugatra, és kapcsolatba kerültek egymással, Hallnak
nem maradt semmi dolga. A tétlen várakozást tűrte egy-két na-
pig, de aztán elrendezte az anyagi ügyeket, megállapodott a süket-
némával a táviratokról, hogy milyen címre küldi utána őket,
bezárta a főhadiszállást, és jegyet vett Szan Luizba.
Szan Luizban Hall úgy találta, hogy a helyzet nem válto-
ţ zott. Dragomilov nem tűnt fel egyelőre, és mindenki
várta, mi fog történni. Hall részt vett egy konferencián, melyet
Murgwétörnél tartottak. Murgwétör volt a Szan Luizi cso-
port főnöke. Kényelmes villában lakott családjával az egyik kül-
kerületben. Mind ott voltak már, mikor Hall megérkezett. Haason
kívül, akit természetesen azonnal felismert, Sztárkingtont tudta
azonosítani gipszelt karja miatt.
Ki ez az ember? kérdezte Lukovill, a Nyú Orlinszi tag,
mikor Hallt bemutatták.
Az iroda ideiglenes titkára kezdte Murgwétör, de Lukovill a szavába vágott:
Ez az egész nekem túl szabálytalan! Ő nem közénk való.
Soha nem ölt embert. Nem állta ki a felvételi próbánkat. Nem-
csak példátlan, hogy közöttünk van, de jelenléte számunkra, akik
ilyen kockázatos foglalkozást űzünk, kimondottan fenyegető is.
Ezzel kapcsolatban két dologra kívánom felhívni a figyelmet.
Először is a reputációjára, melyet mindannyian ismerünk. Az
éţgvilágon semmi lekicsinylőt nem akarok mondani a munkájáról.
érdeklődéssel, és hozzátehetem: haszonnal olvastam a könyveit.
A szociológiát világos és megvilágító művekkel gazdagította.
Másrészt viszont ez az ember szocialista. A milliomos szocialis-
tának hívják. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy semmi köze hoz-
zánk és az irányelveinkhez. Azt jelenti, hogy ő a Törvény vak
teremtménye. Fetisizálja a Törvényt. A túdatlanság sarában hen-
tereg. Az ő szemében mi, akik a Törvény fölött állunk, köztörvé-
nyesek vagyunk, bűnözők. Ennélfogva megjelenése közöttünk
semmi jót nem jelent. Fétise érdekében elpusztulásunkra törek-
szik. Ez a dolog természetéből következik. Valamint az ő szemé-
lyes és filozófiai meggyőződéséből.
Másodszor, figyeljük csak meg, mikor tűnt fel közöttünk. Szer-
vezetünk krízisét találta alkalmas időnek arra, hogy betolakodjék
közénk. Ki a jótállója? Ki avatta be titkainkba? Egyetlen ember,
és ez az ember a főnök. Az, aki most el akar pusztítani bennünket,
aki hat társunkat már megölte, és aki azzal fenyegetőzik, hogy
akár a rendőrséghez is fordul ellenünk. Ez bizony rosszul fest,
nagyon rosszul. Rá nézve, de ránk nézve is. Itt állţ az ellenség
közöttünk. Javaslom, hogy végezzünk vele.
Bocsásson meg, kedves Lukovill szólt közbe Murgwétör.
ennek az indítványnak itt nincs helye. Miszter Hall a vendégem.
Mindannyiunknak hurokban van a nyaka válaszolta a Nyú
Orlinszi tag. És vendég ide vagy oda, ez most nem a társasági
kellemkedés ideje. Ez az ember kém. El akar pusztítani bennün-
ket. Jelenlétében vádolom meg ezzel. Mi a válasza?
Hall körülnézett a gyanakvó arcokon, de Lukovill kivételével
egyiken sem látott haragot. Valóban, gondolta, ezek őrült filozó-
fusok.
Murgwétör hiábavaló kísérletet tett, hogy közbeavatkozzék,
a többiek elhallgattatták.
Mit válaszol erre,ţMiszter Hall? kérdezte Hanover, a bosztoni
csoport főnöke.
Ha leülhetek, szívesen elmondom felelte Hall.
Bocsánatkérő mormogás hangzott mindenfelől, és egy nagy
fotelba tessékelték, melyet odahúztak a körbe.
Válaszom, mint ahogyan a vád is, két pontba foglalható
kezdte. Először is, én valóban szét akarom rombolni az önök
szervezetét.
A bejelentést udvarias csend fogadta, és Hall arra gondolt,
hogy akár mint filozófusok, akár mint őrültek, ezek a férfiak
következetesek. Az érzelem leghalványabb jele sem mutatkozott
az arcukon. Tudóshoz illő érdeklődéssel várták az okfejtést. Mégţ
Lukovill dühe is elpárolgott, és éppúgy figyelt, mint a többiek.
Túl hosszú lenne most előadnom, miért akarom szétrombolni
ezt a szervezetet folytatta Hall. mindenesetre elmondhatom,
hogy főnökük megváltozott viselkedése nekem köszönhető. Mi-
kor rájöttem, hogy milyen végletesen etikus lény, mint ahogy
önök is mindannyian azok, átadtam neki ötvenezer dollárt, és
megrendeltem tőle tulajdon halálát. A megbízatást elfogadta,
miután meggyőztem őt az akció erkölcsi helyességéről. A feladat
végrehajtásával Miszter Haast bízta meg. így volt, Miszter Haas?
Igen, így.
és ugyancsak a jelenlétemben a főnök megmondta önnek,
hogy én leszek az ügyvezető titkár. így volt?
Igen, így.
Most áttérek a második pontra. Miért bízott meg a főnök
éppen engem az iroda főhadiszállásának vezetésével? A válasz
egyszerű, és a lényegbe vág. Tudta, hogy én is az etika bolondja
vagyok, legalább félannyira, mint önök. Tudta, hogy képtelen
vagyok adott szavamat megszegni. Ezt azóta is bizonyítom. Min-
dent megtettem, hogy kielégítően végezzem a titkári teendőket.
Minden anyagi kérést teljesítettem. Továbbra is teljesíteni fogom,
amit megígértem, bár borzalommal és erkölcsi megvetéssel tölt el
az, ami mellett önök kiállnak. Azt teszem, amit igazságosnak
tartok. Igazam van?
Rövid csend követte szavait, majd Lukovill felállt, hozzá lé-
pett, és ünnepélyesen kezet nyújtott. A többiek követték a példá-
ját. Azután Sztárkington előterjesztette javaslatát, hogy az iroda
pénzalapjából juttassanak segélyt Demszy özvegyének, valamint
Herriszon özvegyének és gyermekeinek. Rövid tárgyalás után
megegyeztek az összegben, Hall megírta a csekket, és odaadta
Murgwétörnek, hogy juttassa el az érintettekhez.
A következő kérdés az volt, hogyan kezeljék a krízishelyzetet,
és hogyan bánjanak el a hitszegő főnökkel. Ebből Hall nem vette
ki a részét, így foteljában hátradőlve figyelhette és tanulmányoz-
hatta ezeket a különös őrülteket. Heten voltak, és Haas meg
Lukovill kivételével középkorú, középosztálybeli, tudós uraknak
látszottak. Nem tudta elhinni róluk, hogy hidegvérű gyilkosok,
akik jó pénzért ölnek. És az is éppoly hihetetlen volt, hogy ezek
a végtelenül nyugodt emberek túlélhetik az ellenük viselt halálos
kimenetelű háborút. A szervezet tagságának a fele már nem élt.
Hanover volt a bosztoni csoport egyetlen életben maradt tagja.
Haas a Nyú Yorkié, Sztárkington a csikágóié és a barátságos,
pofaszakállas úr, Murgwétör a Szan Luizié.
Nagyon élveztem a legţutóbbi könyvét hajolt oda Hallhoz
vendéglátója az egyik szünetben. Okfejtése, melyben a nagyipari
szervezkedést szembeállítja a kézműiparival, támadhatatlan. Vi-
szont, véleményem szerint, a csökkenő profit törvényét gyengén
prezentálja. Szívesen megvitatnám ezt önnel.
És ez az ember bérgyilkos ezek az emberek bérgyilkosok!
Csakis úgy lehetséges ez, gondolta Hall, hogy mind elmebajos. És
miközben a gyűlés után bevillamosoztak a városba, és ő Haas
mellett ült, és beszélgettek, elképedve tudta meg tőle, hogy Haas
a görög és a héber nyelv exprofesszora; Lukovill képzett orienta-
lista, Hanover pedig ezelőtt az egyik legnevesebb Nyú inglendi
akadémia igazgatója volt, míg Sztárkingtonról kiderült, hogy exki-
adója egy korántsem közepes színvonalú ujságnak.
De ön például fordult hozzá Hall miért választotta ezt az
életmódot?
A villamos a szállodanegyedbe érkezett. Hallék a peronon
ültek; a színházakban épp most értek véget az előadások, az
utcák benépesültek.
Mert igazságosnak tartom válaszolta Haas és mert jobb
megélhetést nyújt, mint a görög és a héber. Ha újrakezdhetném.
De Hall nem tudta meg, hogyan fejeződött volna be a mondat.
A villamos megállt egy pillanatra egy útkereszteződésben, és Haas
hirtelen felvillanyozódott valamitől, amit meglátott. Se nem szólt,
se nem intett búcsúzóul, egy villanás alatt leugrott a kocsiról, és
eltűnt a szemük elől a hullámzó tömegben.
Másnap Hall megértette. A reggeli lapok rejtélyes gyilkossági
kísérlet szenzációját hozták. Haas átlyukasztott tüdővel fekszik
a kórházban. A vizsgálatok kiderítették, hogy életét az abnormá-
lis, szabálytalan helyen lévő szívének köszönheti. Ha ott lenne a
szíve, ahol a természet rendje szerint lennie kellene, írta a riport,
a golyó pontosan beletalált volna. De a rejtély nem ez volt. Senki
sem hallotta a fegyver dörrenését. Haas egyszer csak összerogyott
a tömegben. Egy asszony, aki szorosan mellette ment, azt állítja,
hogy ő hallott egy halk, de éles, fémes kattanást. Egy szembejövő
férfi is mintha ilyesmit hallott volna, de nem volt benne biztos.
A rendőrség rejtélyesnek találja az esetet írta az újság. Az
áldozat, aki nem idevalósi, szintúgy. Azt állítja, nincs tudomása
róla, hogy bárki vagy bárkik az életére akarnának törni. A katta-
nó hangra nem emlékszik, csak a heves fájdalomra, amikor a
különös lövedék behatolt a testébe. Okonnol nyomozó őrmester
úgy tartja, hogy a fegyver légpuska volt. Randall detektívfőnök
azonban ezzel nem ért egyet. Szerinte, és állítása szerint ért a
légpuskákhoz, ilyen fegyvert nem lehet feltűnés nélkül alkalmazni
ennyire népes tömegben.
minden kétséget kizáróan a főnök volt mondta
Murgwétör Hallnak. Még itt tartózkodik a városban. Kérem,
értesítse Denvert, Szan Fransziszkót; Nyú Orlinszt az esetről.
A fegyver a főnök saját találmánya. Számtalanszor kölcsönadta
Herriszonnak, aki használat után visszavitte neki. A sűrített levegő
tartálya a testre van szíjazva, a hónaljba vagy bármely más alkal-
mas helyre. A kilövőszerkezet akkora, mint egy játék pisztoly.
Mostantól nagyon óvatosnak kell lennünk.ţ
Engem nem fenyeget veszély válaszolta Hall. Én csak
ideiglenes titkár vagyok, és nem vagyok a szervezet tagja.
Örülök, hogy Haas fel fog épülni mondta Murgwétör.
Igen értékes ember, és remek tudós. Nagyon nagyra tartom a
szellemi képességeit, bár hajlamos rá, hogy időnként túl komo-
lyan vegye a dolgokat. Attól tartok, hogy még örömét is leli
emberi életek kioltásában.
Ön nem? kérdezte gyorsan Hall.
Nem, és közülünk Haason kívül senki sem. Ő az egyetlen
ilyen alkat. Higgye el, Miszter Hall, bár mindig becsüţletesen végrehaj-
tom a feladatot, amivel az iroda megbíz, és bár erkölcsileg meg
vagyok győződve az akció helyességéről, sosem tudok szinte fizi-
kai irtózás nélkül végrehajtani egyetlen kivégzést sem. Tudom,
hogy ez ostobaság, de nem tudom legyűrni. Az első ügyem után
határozott émelygés fogott el. Tanulmányt is írtam ebben a téma-
körben, természetesen nem közlés céljával, de tudományos szem-
pontból ajelenség igen érdekes. Ha kíváncsi rá, örömmel venném,
ha kijönne valamelyik este hozzám, és belepillantana.
Köszönöm, ki fogok menni.
Különös probléma folytatta Murgwétör. Az emberi élet
szentsége társadalmi eredetű eszme. A primitív természetű embe-
reknek sosem volt lelkifurdalásuk, ha megölték embertársukat.
Elméletileg nekem sem kellene, hogy legyen. Mégis van. A kérdés
az: honnan származik? Vajon a civilizáció hosszú fejlődése során
épült-e be ez az érzés fajunk agysejtjeibe, vagy gyermekkorom és
kamaszkorom során nevelték belém, mielőtt önálló gondolkodó-
vá váltam volna? Esetleg a kettő együtt hatott? Különös problé-
ma ez.
Bizonyára válaszolta Hall szárazon. De mit szándékoz-
ţnak tenni a főnökkel?
Megöljük. Ennyit tehetünk csupán, hiszen biztosítanunk kell
az élethez valójogunkat. Mindenesetre a szituáció új. Eleddig azok,
akiket elpusztítottunk, nemţtudtak róla, hogy veszélyben van az
életük. És ők sose üldöztek bennünket. De a főnök tisztában van
a szándékunkkal, azonkívül ő az életünkre tör. Még sosem va-
dásztak ránk. Eddig a főnöknek több szerencséje volt, mint ne-
künk. mennem kell. Negyedkor találkozom Hanoverrel.
Nem fél?ţ kérdezte Hall.
Mitől ?
Hogy a főnök megöli.
Nem. Nem sokat számítana. Tudja, jó életbiztosításom van,
azonkívül tapasztalatból tudom, hogy merő tévedés az a közhie-
delem, miszerint akik mások életét kioltják, egyre jobban félnek
emiatt attól, hogy maguk is meghalnak. Hogy ez nem így van,
megtapasztaltam. Minél többször hajtok végre halálos ítéletet-
eddig, ha jól számolok, tizennyolcszor tettem meg, annál köny-
nyebben várom saját halálomat. A lelkifurdalás, amiről beszél-
tem, az élet lelkifurdalása. Az élet miatt, nem a halál miatt érzem.
Néhány összefüggéstelen gondolatot ezzel kapcsolatban is leje-
gyeztem. Ha érdekelné, és azt is átfutná.
Érdekel, természetesen biztosította Hall.
Akkor ma este. Mondjuk, tizenegykor. Ha a folyó ügyek miatt
nem érnék haza, vezettesse be magát a dolgozószobámba. A kéz-
iratot és a monográfiát az asztalon hagyom. Jobban szeretném
magam felolvasni és személyesen megvitatni, de ha nem tudok ott
lenni, kérem, firkantsa rá esetleges kritikai meţjegyzéseit.
Biztosan tudom, hogy egy sereg dolgot eltitkolsz elő-
ţ lem. Nem értem, miért. Ugye, segíteni akarsz nekem
megmenteni Szergiusz bácsi életét?
Grunya kérlelve ejtette ki az utolsó mondatot, de ez és a meleg,
könyörgő tekintet, amit Hallra vetett, ez esetben nem hatotta meg
a férfit.
Szergiusz bácsi nem úgy fest, mint akinek megmentőkre van
szüksége mormogta komoran.
Ezzel meg mit akarsz mondani? kérdezte hirtelenţ gyanak-
vással Grunya.
Semmit, biztosíthatlak róla, hogy semmi mást, mint hogy
eddig sikerült megmenekülnie.
Honnan tudod, hogy megmenekült? Hátha már nem is él.
Mióta elment Csikágóból, senki sem tud róla. Honnan tudod,
hogy azok a vadállatok nem ölték meg?
Valaki látta itt, Szan Luizban.
Na ugye! kiáltott fel izgatottan a lány. Tudtam, hogy
valamit elhallgatsz előlem! Mondd meg őszintén, így van-e vagy
sem !
í gy van vallotta be Hall. De éppen a nagybátyád utasítá-
sára. Higgy nekem, a legkevésbé sem tudsz segíteni neki. Még
csak megtalálni sem tudod. A legokosabb volna, ha visszamennél
Nyú Yorkba.
Több mint egy órát faggatta Grunya Hallt és győzködte Hall
Grunyát mindhiába, míg végül ingerülten váltak el egymástól.
Pontosan éjjel tizenegykor Hall becsöngetett a Murgwétör-
villába. Tizennégy-tizenöt év körüli, álmos szemű kis cseléd nyi-
tott ajtót, láthatólag már az ágyból kelt fel. Elvezette Hallt a
dolgozószobához, majd kinyitotta az ajtót.
Ott van bent és magára hagyta.
A szoba másik végében, részben az olvasólámpa fényében, de
inkább az árnyékban, ott ült íróasztalánál Murgwétör. Kereszt-
be font karja az asztalon nyugodott, feje ráhajolt. Minden bi-
zonnyal alszik, gondolta Hall, amint átment a szobán. Megszólí-
totta, majd megérintette a vállát semmi reakció. Ekkor megta-
pintotta a barátságos bérgyilkos kezét. Hideg volt. Egy folt a
padlón és egy lyuk a váll alatt a házikabáton elmondta a történte-
ket. Murgwétör szíve a megfelelő helyen volt. A háta mögött
lévő nyitott ablak további részletekkel szolgált az esethez. Hall
kihúzta a halott ember keze alatt lévő kéziratot. Azalatt érte a
halál, miközben írását tanulmányozta. A címoldalon ez állt:
Néhányfutó gondolat a halálról. Hall tovább keresgélt, és megta-
lálta a monográfiát. Ennek Kisérlet néhány különös pszichológiai
jelenség magyarázatára volt a címe.
Az bizony nem válna a Murgwétör család javára, ha ezeket
a terhelő bizonyítékokat megtalálnák a holttest mellett, gondolta
Hall. Elégette őket a kandallóban, eloltotta a villanyt, és kilopa-
kodott a házból.
Másnap kora reggel Sztárkington rohant hozzá a halálhírrel, de
az újságok csak a délutáni kiadásokban adták hírül az esetet. Hall
megijedt.
A kis cselédlányt kikérdezték, és bizonyságául annak, hogy
mégiscsak használta valamire álmos szemét, kitűnő leírást adott
a látogatóról, akit előző este tizenegykor beengedett Murg-
wétörhöz. Szinte fotografikus pontossággal számolt be a részle-
tekről. Hall felpattant, és belenézett a tükörbe. Pontosan az a férfi
nézett vissza rá, akit a rendőrség köröz. A nyakkendőtűig bezáró-
lag az az ember volt.
Gyorsan átkutatta a bőröndjét, és amennyire csak tudott, más
külsőt öltött. Aztán a szálloda hátsó kijáratán távozva taxiba
vágta magát. Végigţjárta a boltokat, hogy beszerzései segítségével
tetőtől talpig új külsőt ölthessen.
Ahogy visszaért a hotelba, alig maradt már ideje a következő
dél felé tartó vonat indulásáig. Szerencsére sikerült még Grunyát
elérnie telefonon, és értesíteni tudta elutazásáról. És mivel azt
gyanította, hogy Dragomilov legközelebb Denverben fog fel-
bukkanni, merészen azt tanácsolta Grunyának, hogy odautaz-
zék.
Csak mikor a vonat kiért a városból, lélegzett fel kissé, és volt
képes nyugodtabban végiggondolni a helyzetét. Ťmeggondolta,
ő is rálépett-a kalandok ösvényére. És milyen őrülten kanyargó
ösvényre! Ő, aki úgy kezdte, hogy felszámolja, szétzúzza a Bér-
gyilkossági Irodát, beleszeret a szervezet létrehozójának a lányá-
ba, az iroda ideiglenes titkára lesz, és a rendőrség üldözheti a
szervezet egyik tagjának meggyilkolása miatt, akit pedig a szerve-
zet főnöke ölt meg.
Soha többé gyakorlati szociológiát! gondolta. Ha ebből
egyszer kikeveredem, csakis az elméletnek szentelem magam.
Mostantól szobatudós leszek.
Denverben a helyi csoport főnöke, Harkinsz fogadta szomo-
rúan. Csak akkor derült ki szomorúságának oka, mikor már a
kocsiban ültek, és a külváros felé hajtottak.
Miért nem figyelmeztetett bennünket? kérdezte szemrehá-
nyóan. Hagyta, hogy elslisszoljon! Mi pedig annyira biztosak
voltunk benne, hogy az ügyet elintézik Szan Luizban, hogy nem
is voltunk felkészülve.
Ezek szerint megérkezett.
Hogy megérkezett-e? Egek ura! Mire megtudtuk, kettőnek
közülünk már vége is volt. Bosztwikknek, aki olyan volt nekem,
mintha a testvérem lenne, és kalkinsznak, aki Szan Fransziszkóţból
jött. És most Harding, a másik Szan Fransziszkó-i emberünk elve-
szett szem elől. Borzalmas! Összerázkódott. Alig negyedórá-
val előbb váltam el Bosztwikktől, mint ahogy a dolog történt.
Olyan jókedvű volt, olyan vidám. És most mi lett a boldog
otthonából! A kis felesége vigasztalhatatlan.
Könny ömlött a szeméből, olyannyira, hogy aligţlátott, és le
kellett lassítania a kocsit. Hall kíváncsian figyelte. íme, itt egy új
típusú őrült, a szentimentális bérgyilkos.
De miért olyan borzalmas ez? kérdezte Harkinszt. Önök
halált mérnek másokra. Ugyanez történik minden olyan esetben.
De ez más. Bosztwikk a barátom volt, a fegyvertársam.
Azoknak is lehettek barátaik, fegyvertársaik, akiket megöl-
tek.
De ha látta volna meghitt otthonában! folytatta Harkins
gyászosan. Mintaférj és mintaapa volt. Jó ember, különlegesen
jó ember, egy szent, olyan figyelmes, hogy még a légynek se tudott
volna ártani.
De vele is csak ugyanazt tették, amit ő tett másokkal vetette
ellen Hall.
Nem, nem! Ez egészen más kiáltott fel szenvedélyesen a
másik. Ha ismerte volna! Aki csak megismerte, megszerette.
Mindenki szerette.
Kétségkívül az áldozatai is, nemde?
Ó, ha módjuk lett volna rá, nem állhatták volna meg, hogy
megszeressék jelentette ki Harkinsz hevesen. Ha tudná mennyi
jót cselekedett állandóan. Négylábú barátai imádták. őţvolt az
elnöke a Humánus Egyesületnek. Ő volt a viviszekcióellenes moz-
galom élharcosa. ţŐ maga egy személyben egy egész társulat volt
az állatkínzás ellen.
Bosztwikk. Csársz Bosztwikk mormogta Hall. Igen,
emlékszem. Felfigyeltem néhány cikkére a folyóiratokban.
Ki ne ismerte volna őt? tört ki Harkinszból az eksztázis,
majd hosszasan orrot fújt. A jóság maga volt ő, maga a jóság.
Ha ezzel visszahozhatnám az élők sorába, azonnal cserélnék vele.
De a Bosztwikk iránti rajongásától eltekintve, Hall értelmes,
intelligens embernek találta Harkinszt. Útközben megálltak egy
távirati irodánál.
Meghagytam, hogy tartsák itt ma reggel a nekem szóló üze-
neteket mondta, amikor kiszállt.
Egy perc múlva vissza is ért, és a kulcs segítségével együtt
olvasták el a rejtjeles táviratot. Hardingtól érkezett, Ogdenben
adta fel.
Dél felé tartok. Főnök a vonaton. Várom az alkalmat. Sike-
rülni fog.
Nem fog sikerülni jósolta Hall. A főnök fogja elkapni
Hardingot.
Harding erős és éber biztosította Harkinsz.
Önöknek fogalmuk sincs róla, mi ellen küzdenek.
Tudjuk, hogy a szervezet léte forog kockán, és hogy egy
hitszegő főnök ellen küzdünk.
Ha igazán felfognák a helyzetüket, berohannának egy sűrű
vadonba, felmásznának a legmagasabb fára, és :otthagynák az
egész szervezetet.
De az hiba lenne tiltakozott komolyan Harkinsz.
Hall elkeseredetten legyintett.
Hogy biztosak legyünk a dologban folytatta Harkinsz
azonnal táviratozom a többieknek Szan Luizba. Ha Harding nem
jár sikerrel.
Nem fog sikerrel járni.
Követjük Szan Fransziszkóba. Addig is.
Addig is, kérem, vigyen vissza az állomásra vágott közbe
Hall, amint az órájára nézett. Van egy nyugat felé menő vonat.
Találkozunk Szan Fransziszkóban, a Szan Franszisz szállóban, hacsak
előbb ön nem találkozik a főnökkel. Ha ţigen. nos, sok sikert,
és isten áldja!
A vonat indulásáig Hallnak még volt annyi ideje, hogy üzenetet
írjon Grunyának, amit majd Harkinsz átad neki a vonaton. Az állt
benne, hogy a nagybátyja továbbmenekül nyugat felé, és ha
Grunya Szan Fransziszkóba ér, a Férmount Hotelban szálljon meg.
Renónál, Nevadában, táviratot adtak át Hallnak. Az
ţ érzelmes denveri bérgyilkostól érkezett.
Egy férfi darabokra szaggatva Winnemuccánál. Biztosan
főnök az. Azonnal jöjjön vissza. A tagok mind Denverbe
gyűlnek. Újra kell szerveződnünk.
De Hall csak elvigyorodott, és a vonaton maradt. Választávirata
így szólt :
Inkább azonositsák a hullát. Átadta üzenetemet a hőlgynek ?
Három nap múlva a Szan Franszisz hotelban újra hírt kapott a
denveri iroda főnökétől :
Tévedtem. Harding volt az. Főnök bizonyosan Szan Franszisz-
kóba tart. Informálja helyi tagokat. Én is megyek. Üzenetet
átadtam. Hölgy a vonaton maradt.
De Hall nem bukkant Grunya nyomára Szan Fransziszkóban. A két
helyi ember, Bráyen és Alszworthy sem tudott segíteni neki. Hall
Oklendbe is átment, felkutatta annak a vonatnak a néger háló-
kocsi-kalauzát, amelyen Grunya utazott. Igen, a hölgy Szan Fran-
sziszkóban szállt ki. Grunya megérkezett, és azonnal eltűnt.
A bérgyilkosok kezdtek összejönni. Hanover Bosztonból, a só-
vár Haas, akinek nemjó helyen van a szíve, Sztárkington Csikágó-
ból, Lukovill és dzson Gré Nyú Orlinszból és Harkinsz Denver-
ből. A két Szan Fransziszkó-i emberrel együtt összesen nyolcan
voltak. Ennyien éltek már csak az egyesült államokbeliek közül.
Mint mindannyian tudták, Hall nem számított közéjük. Bár a
szervezet ideiglenes titkára volt, intézte az anyagi ügyeket, és
továbbította a táviratokat, nem tartozott hozzájuk, az ő életére
nem tört az őrült főnök.
Hallt mindannyiuk őrült voltáról leginkább az az egyöntetű
barátságosság, az az őszinte bizalom győzte meg, amellyel iránta
viseltettek. Tudták róla, hogy helyzetüknek ő az előidézője; tud-
ták, hogy szét akarja zúzni a Bérgyilkossági Irodát; hogy ötven-
ezer dollárt fizetett a főnök meggyilkolásáért, és mégis bizalmat
szavaztak neki, mert ő is hitt tette igazságosságában, és mert
benne is megvolt egy neme az etikai tébolynak, amely nem enged-
te, hogy ne játsszék tisztességes játékot velük. Nem árulta el őket.
Becsületesen kezelte a vagyonukat; kielégítően ellátta az ideigle-
nes titkár teendőit.
Haas kivételével, aki görög és héber tudománya ellenére gyilko-
lási vágyával inkább a tigrissel volt rokon, Hall akarata ellenére
is megkedvelte ezeket a tudós őrülteket, akik fetisizálták az erköl-
csöt, és az emberéleteket éppoly higgadtan és célszerűen oltották
ki, ahogy a matematikai problémákat oldották meg, hieroglifákat
fejtettek meg, vagy kémiai kísérleteket végeztek görbéikben a
laboratóriumban. dzson Grét kedvelte a leţjobban. Ez a nyugodt
angol úr, aki megjelenésével és viselkedésével leginkább vidéki
földbirtokosra emlékeztetett, radikális nézeteket vallott a drámai
műfaj szerepéről. A hosszú hetek során, míţ nem tűnt fel sem
Dragomilov, sem Grunya, Gré és Hall gyakran mentek színház-
ba együtt. Hallnak komoly bölcsészképzést jelentett Gré barát-
sága. Lukovill a kosárfonás művészetében merült el. Leginkább
az utak indiánok kedvelt visszatérő hármashalmotívumának
szentelt figyelmet. Harkinsz japán stílusú vízfestményeket festett,
faleveleket, mohát, füvet, páfrányt. Breen bakteriológus volt, és
évek óta a zsizsik parazitáinak életmódját kutatta. Alszwort
hobbija a drótnélküli telefon volt. Közösen béreltek Breennel egy
tetőtéri laboratóriumot, és ott folytatták kísérleteiket. Hanover
azonnal belépett a város összes könyvtárába, és tudományos
könyvek garmadájával vette körül magát, melyekre tanulmányá-
hoz szüksége volt. Könyvet írt, vaskos művet, most ţtartott a
tizennegyedik fejezetnél. A szinesztétikafizikai aspektusai volt a
címe. Egyszer egy meleg délutánon ţHall elaludt rajta, mikor
Hanover felolvasta neki az első és a tizenharmadik fejezetet.
A kényszerpihenő nem nyúlt volna két hónapnyira, és a bér-
gyilkosok már rég visszatértek volna saját városukba, ha nem
tartotta volna ott őket Dragomilov hetente megismétlődő üzene-
te. Rendszeresen, minden szombat éjjel csengett Alszwort tele-
fonja, és megszólalt a főnök senki máséhoz nem hasonló, kifeje-
zéstelen, fakó hangja. Újra és újra megismételte felhívását, hogy
a Bérgyilkossági Iroda életben maradt tagjai oszlassák fel a szer-
vezetet. Hall, aki egyszer jelen volt az üzenet megbeszélésén, maga
is társult a felhíváshoz. Meghallgatták, ám merő udvariasságból
csupán, hisz nem tartozott közéjük. Hall egyedül maradt a véle-
ményével.
Ők úgy látták, hogy semmi módon nem szeghetik meg esküjü-
ket. Az iroda szabályait soha nem szegte meg senki. Ťme, maga
Dragomilov sem. A szabályok szigorú betartásával átvett Halltól
ötvenezer dollárt a megbízatásért, ítélkezett maga felett, majd
önmagát és tetteit a társadalomra nézve károsnak ítélve, kimond-
ta a halálos ítéletet önmagára, és kiadta a parancsot Haasnak az
ítélet végrehajtására. Kicsodák ők, tiltakoztak, hogy helyteleneb-
bül cselekedjenek, mint a főnök? ha megszüntetnék a szervezetet,
melynek társadalmi hasznosságáról meg vannak győződve, végte-
lenül rosszat cselekednének. Ahogy Lukovill kifejezte:
Ez minden morált nevetségessé tenne, és a vadállatok szintjé-
re süllyesztene bennünket. Hát vadállatok vagyunk mi?
És a tagok mind szenvedéllyel kiáltották:
Nem! Nem! Nem!
Hanem őrültek, mindannyian! fordult feléjük Hall. Épp-
oly őrültek, mint a főnökük!
A moralistákat mindig is őrülteknek tekintették vágott
vissza Breen. Illetve, hogy pontosak legyünk, a szürke tömeg
tekintette őket őrültnek minden korban. Egyetlen moralista sem
képes hitével ellenkezően cselekedni, ha hű önmagához. A keresztre
feszítést, kínszenvedést mindegyikük zokszó nélkül elfogadta, hiszen
ez volt az egyetlen módja annak, hogy tanaikat hitelessé tegyék.
Hit ! Erről van szó ! És hogy mai kitétellel éljek, ők leszállították
a rendelt árut. Hittek látomásaik igazában. Mit számít egy ember
élete az emberi gondolat élő igazságához képest? a Húan tétel az,
gyakorlati példák nélkül. Mi, oktatók lennénk csupán, akik nem
mernek példát mutatni?
Nem! Nem! Nem! hangzott fel újra az egyetértés kórusa.
Nem tehetjük meg mi, a helyesen gondolkodók és igazul élők,
hogy megtagadjuk gondolatban, még kevésbé gyakorlatban a
magasztos elveket, amelyeket hirdetünk mondta Harkinsz.
Másként nem is érhetünk ki a fényre fűzte hozzá Hanover.
Nem vagyunk őrültek kiáltott fel Alszwort hanem
tisztánlátók. A helyes cselekedetek főpapjai. Avagy őrült igaz
barátunk, Winter Hall is? Ha az igazság őrület, és mi az igazsá-
gért küzdünk, ő nem épp ugyanazért küzd-e? Erkölcsi megszállot-
taknak nevezett bennünket. és őt vajon mi vezeti, ha nem az
erkölcsi megszállottság? Miért nem adott fel bennünket a rendőr-
ségnek? Miért látja el titkári teendőinket, ha egyszer iszonyodik
tőlünk? Még csak ünnepélyes eskü sem köti, mint minket. Egysze-
rűen csak rábólintott mindarra, amit hitszegő főnökünk kívánt
tőle. Ebben a párharcban ő egyformán húz mindkét félhez: a
főnök bízik benne ; mi bízunk benne ; s ő egyikünket sem árulja
el. Ismerjük és kedveljük őt. Én a magam részéről csak két dolgot
nem szeretek benne, az egyik a szociológiai szemléletmódja, a
másik az, hogy tönkre akarja tenni a szervezetet. De abban a
pillanatban, mihelyt az etikáról van szó, éppolyan, mint bármelyi-
künk.
Magam is meg vagyok rendülve mormogta szomorúan
Hall. Szintén megvallom, önök oly szeretetre méltó, eszelős
gyülekezet, uraim, én meg oly gyenge vagyok vagy oly erős?
olyan bolond vagy olyan bölcs? nem tudom eldönteni, hogy
nem vagyok képes megszegni adott szavamat. Ettől függetlenül
nagyon szeretném, ha az én véleményemet osztanák, mint ahogy
arra a főnököt is rá tudtam venni.
Valóban? kérdezte Lukovill. És ha rávette, miért nem
lépett ki.a főnök a szervezetből?
Mert előtte már elfogadta a vérdíjat tőlem a saját fejére-
válaszolta Hall.
Ugyanez az oka annak is, hogy mi az ő életére törünk jutott
vissza a kiindulóponthoz Lukovill. Csak nem leszünk erkölcs-
telenebbek, mint a főnök? Szabályaink szerint abban a pillanat-
ban, mihelyt a főnök átvette a fejpénzt öntől, nekünk kötelessé
günk végrehajtani a megbízatást. Nem számít, hogy miben álla-
podtak meg önök ketten. Ez esetben a főnök halálában. Vállat
vont. Mit kíván tőlünk? A főnöknek meg kell halnia, másként
nem vagyunk igazi megvalósítói annak, aminek igazságosságá-
ban hiszünk.
Tessék! Már megint az erkölcsnél tartunk! fakadt ki Hall.
Természetesen! folytatta lelkesen Lukovill. A világmin-
denség az erkölcsön alapszik. Erkölcs nélkül elpusztul a világ.
Még az elemek is az igazságosság elvén nyugszanak. Pusztítsd el
az erkölcsöt, és elpusztítottad a gravitációt. A kősziklák is porba
omlanak. Az egész csillagrendszer átláthatatlan káosz ködébe
oszlik.
ţ Egy este a Pádl kávéházban Hall hiába várta dzson Grét
a megbeszélt vacsoránál. A színház, ahogy máskor is, a
korai vacsorát követte volna. De dzson Gré nem jött, így Hall
visszament a Szan Franszisz szállóba, hóna alatt egy köteg frissen
vásárolt folyóirattal és azzal a szándékkal, hogy korán lefekszik,
és átnézi őket. Valahogy ismerősnek találta a nő járását, aki előtte
igyekezett a felvonó felé, és egy gyors lélegzetvétellel utána iramo-
dott.
Grunya szólította meg halkan, amikor a felvonó megindult.
Egy riadt és gondterhelt tekintet rebbent az arcára, de a követ-
kező pillanatban Grunya mindkét kézzel megragadta az övét, és
úgy szorította, mintha erőt akarna meríteni belőlük.
Ó, Winter! sóhajtotta. Hát te vagy az? Épp miattad
jöttem a Szan Fransziszbe. Reméltem, hogy itt talállak. Úgy hiány-
zol ! Szergiusz bácsi megőrült, teljességgel megőrült. Utasított, hogy
azonnal készüljek fel egy hosszú utazásra. Holnap elhajózunk.
Rám parancsolt, hogy hagyjam ott a házat, és költözzek egy
belvárosi szállodába; megígérte, hogy értem jön, vagy hogy hol-
nap reggel találkozunk a hajón. Én rendeltem meg a kabinokat.
De valami készül. Valami szörnyű tervet forgat a fejében, tudom
jól. Képzeld csak.
Hányadik emelet, uram? kérdezte a liftkezelő.
Vissza a földszintre utasította Hall, s Grunyához fordult.
Várj, kedvesem, lemegyünk a pálmaterembe, és ott mindent
elmondasz.
Nem, nem! kiáltotta Grunya. Menjünk ki az utcára.
Járnom kell egyet. Friss levegőre vágyom! Hogy gondolkodni
tudjak ! Nem gondolod, Winter, hogy megőrültem? Nézz rám !
#Nem látszik rajtam?
Pszt! figyelmeztette Hall, és megszorította a karját. Várj
csak, mindent megbeszélünk. Türelem!
A lány szemmel láthatólag igen izgatott állapotban volt, és
szívszorító, de végül eredményes igyekezettel uralkodott magán,
míg a felvonó a földszintre nem ért.
Miért nem kerestél előbb? kérdezte Hall, mikor már a
járdán voltak, és a Powell Sztrít sarka felé tartottak, ahol az
Union Szqeren át akarták folytatni útjukat. Mi lett veled
azután, hogy Szan Fransziszkóba érkeztél? Denverben megkaptad
az üzenetemet. Miért nem kerestél a Szan Fransziszben?
Most nem tudok ilyesmikről beszélni lihegte Grunya.
Szétreped a fejem. Nem tudom, mit higgyek és mit ne. Álomnak
rémlik az egész. A bácsikám megzavarodott. Néha egészen biztos-
ra veszem, hogy nem létezhet ilyesmi, egy Bérgyilkossági Iroda.
Csak Szergiusz bácsi képzeletében. Te is csak képzelődsz. A husza-
dik században élünk! Ilyen szörnyűség egyszerűen nincs. Néha.
néha azt hiszem, tífuszt kaptam, hogy delirálok, lázálomban
vagyok most is, orvosok és ápolók kísérnek, hogy őrjöngésemben
képzelem magam elé lázálom-magamat. Mondd meg, igazán,
nem ilyen fantazma vagy te is, egy kór sújtotta agy víziója?
Nem bizony felelte Hall komolyan és lassan. Ébren vagy
és egészséges. Tenmagad vagy. Most épp velem jössz át a Powell
Sztríten. A kövezet csúszós. érzed a lábad alatt? Nézd ott azt az
autót a pótkerékláncával. A karod az én karomban. Ez a köd
valódi köd a Csendes-óceánról. Azokon a padokon ott valódi
emberek ülnek. Látod ezt a koldust, aki pénzt kér tőlem? Valódi
koldus. Nézd, adok neki egy valódi féldollárost. Nagyon valószí-
nű, hogy valódi wiszkyre fogja költeni. Éreztem a leheletét. Te
nem? Valódi volt, elhiheted. és mi is valóságosak vagyunk. Ezt
értsd meg. És most ki vele, mi a baj! Mondd el szépen.
Tényleg létezik egy bérgyilkos szervezet?
Létezik.
Honnan tudod? Nemcsak téves hipotézis az egész? Nem
ragadt át rád is Szergiusz bácsi őrültsége?
Bárcsak úgy lenne! csóválta a fejét Hall szomorúan. De
tudom, hogy másképp áll a dolog.
Honnan tudod? kérdezte ismét, most már kiáltva a lány;
és szabad kezének ujjaival a halántékát dörzsölte.
Onnan, hogy én vagyok a Bérgyilkossági Iroda ideiglenes
titkára.
Grunya döbbenten húzódott félre tőle, a karját is kivonta volna
a férfiéból, ha az egy gyengéd szorítással nem tartja vissza.
Te is tagja vagy a gyilkosok bandájának, akik meg akarják
ölni Szergiusz bácsit?
Nem. Én nem tartozom a bandához. Én csak az anyagi
ügyeiket kezelem. Mondott az ap. mondott Szergiusz bácsi vala-
mit a. erről a bandáról?
Ó, egy sereg őrültséget! Képzeld, annyira meghibbant, hogy
az képzeli, ő alapította az egészet.
ő alapította szögezte le Hall. Bizonyos értelemben őrült,
az kétségtelen, de ő alapította és ő irányította.
Grunya újra elhúzódott tőle, és megpróbálta a karját kiszaba-
dítani.
És most majd azt akarod elhitetni velem, hogy te fizettél
ötvenezer dollárt az irodának, hogy megöljék őt, mi?
Ez az igazság. Nemtagadom.
De hát hogy tehetted? nyögte a lány.
Hallgass rám, drága Grunyám! könyörgött Hall. Még
nem tudsz mindent. Persze hogy nem érted. Amikor a vérdíjat
kifizettem, még nem tudtam, hogy ő az apád.
Elhallgatott döbbenetében, hogy ilyesmit engedhetett kicsúszni
a száján.
Igen mondta Grunya kissé lecsillapodva, azt is állította,
hogy ő az apám, de ezt ugyanúgy tébolyult képzelgésnek hittem,
mint a többit. Folytasd!
Akkor tehát még nem tudtam, hogy ő az apád, sem azt, hogy
tébolyult. Utóbb, amikor erre rájöttem, könyörögtem neki, de
hiába. Őrült, és őrült mind a többi. És most éppen megint valami
őrültséget forgat a fejében. Te is erről beszéltél, hogy készül
valami. Mondd el, hogy miből gyanítod. Hátha sikerül megaka-
dályoznuţk.
Elmondom! A lány szorosan hozzá simult, és gyorsan, halk
és nyugodt hangon beszélt. Mindegyikünknek sok kimagyarázni-
valója van, és sok mindenre vár magyarázatot a másiktól. De
először a veszélyről. Amikor Szan Fransziszkóba értem, nem is
tudom, miért, talán valami előérzetből, de rögtön a hullaházba
mentem, aztán körbejártam a kórházakat. És rá is találtam apám-
ra a Német Kórházban, ahol két súlyos, késszúrásból eredő sebé-
vel ápolták. Azt mondta, az egyik bérgyilkostól szerezte. Egy Harding nevűtől
szólt közbe Hall, s gyorsan összeállt
fejében a kép. A nevadai sivatagban történt, Winnemucca köze-
lében, a vasúton.
Igen, az volt, és ott történt, ő is így emlegette.
Látod, mennyire egybeillik minden részlet! Lehet, hogy jó
adag őrültség van ebben, de az őrület is reális létező. Te meg én
viszont mindenesetre ép elméjűek vagyunk.
Igen, de hadd folytassam. Grunya karja ismét a régi biza-
lommal simult az övébe. Ó, annyi mesélnivalónk van egymás-
nak ! A bácsikám esküszik rád ! De nem erről akarok most beszél-
ni. Béreltem egy berendezett házat a Rinkon Hill tetején, és amint
az orvosok engedték, oda vittem át Szergiusz bácsit. Jó néhány hete
vagyunk már ott. bácsikám. illetve apám, teljesen felépült. Jó,
ő az apám, most már elhiszem. Úgy látszik, mindent el kell
hinnem. És én el is hiszem. amíg csak egy nap arra nem ébredek,
hogy rémálom volt az egész. No most, a bács. szóval apám jó
néhány napja rengeteget barkácsolt a házban. Ma, amikor már
minden össze volt csomagolva a honolului útra, a poggyászt a
hajóra küldte, engem pedig szállodába. Én ugyan nem sokat
tudok a robbantószerkezetekről, csak amennyit itt-ott olvastam
róluk, de abban biztos vagyok, hogy aláaknázta a házat. Felásta
a pincét, kibontotta és újra visszavakolta a falat a nagy nappali-
ban. Tudom, hogy drótokat fektetett le a közfalak mentén, és
tudom, ma egész nap azon mesterkedett, hogy egy drótot vezessen
a házból a kapu mellett álló bokrok közé. Ebből talán kideríthe-
ted, mire ţkészül.
Hallnak rögtön eszébe jutott, hogy dzson Gré nem jött el a
megbeszélt találkozóra.
Valami készül ott ma este folytatta Grunya. Ezért mond-
ta, hogy vagy a szállodában találkozunk, vagy holnap a hajón.
Közben meg.
Hall közben kigondolta, mi a teendő, és gyengéden megszorítva
Grunya karját, a park sarka felé irányította, ahol taxik várakoz-
tak hosszú sorban.
Közben meg folytatta ő a lány mondatát rohanunk
Rinkon Hillre. Arra készül, hogy megöli mindet. Meg kell akadá-
lyoznunk.
Ha már ők meg nem ölték addigra! suttogta Grunya.
A gyávák ! Gyáva banda !
Bocsáss meg, kedvesem, de nem gyávák. Bátor emberek, és
a legszeretetreméltóbb fickók a nap alatt, habár különösek kissé.
Ha megismernéd, te is megkedvelnéd őket. Úgyis túl sok vér folyt
már eddig.
De meg akarják ölni az apámat!
Az apád meg őket vágott vissza Hall. Ezt ne felejtsd el.
És minden az ő utasítására történik. Őrült, persze, és nem kevésbé
őrült a többi sem. Gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! Ott
gyűlnek össze mind az aláaknázott házban. Még megmenthetjük
őket. vagy őt? Ördög tudja.
Grunyát besegítette egy taxiba, és rákiáltott a sofőrre:
A Rinkon Hillre, de sebesen! Az idő pénz, érti! Mire vár! Ne
sajnálja a benzint! Tépje fel a kövezetet, füstöljenek a gumik, csak
ţ minél előbb odaérjünk!
Rinkon Hill, amely valaha Szan Fransziszko arisztokratikus villa-
negyede volt, a Market Sztríttől délre elterülő munkásgettó nyo-
mortanyái fölé emeli hervadt előkelőséggel koszorúzott feţét.
A domb lábánál Hall kifizette a taxit, és Grunyával együtt nekiin-
dult az enyhe emelkedőnek. Bár még csak kora este volt, talán fél
tíz sem, kevés járókelő mutatkozott. Óvatosan hátrapillantva
Hall ismerős alakot látott megvillanni egy utcai lámpa fényköré-
ben. Behúzta Grunyát egy keresztutca árnyékos oldalára, és pár
perc múlva óvatossága beigazolódott : Haast látta elhaladni saját-
ságosan könnyed macskalépteivel. Jó fél utcahosszal követték, és
a domb tetejére érve; a következő utcalámpa fényében látták,
hogy átveti magát egy alacsony, ódivatú vaskerítésen. Grunya
jelentőségteljesen megszorította Hall karját.
Az az a ház, a mi házunk suttogta. Figyelted azt az
alakot? Álmában se gondolná, hogy a halálba siet!
Én sem gondolnám róla álmomban sem suttogta vissza
Hall. Ismerem jól Haast, nem az a fajta, akit olyan könnyű
megölni.
Szergiusz bácsi nagyon elővigyázatos. Nem tudok róla, hogy
valaha is baklövést követett volna el. Mindent előkészített, és
abban a pillanatban, hogy a te Haasod belép a bejárati ajtón.
Elhallgatott, és Hall megszorította a karját.
Nem fog belépni a bejárati ajtón, Grunyám. Figyeld csak
meg. A ház mögé kúszik, a hátsó kertbe.
Nincs hátsó kert. A ház egy sziklatömbre épült, egy karhossz-
nyira a ház mögött negyvenlábnyi mélység nyílik. Ujra vissza fog
kúszni a ház elé. Nagyon kicsi a kert.
Valamire készül mormogta Hall, amint a sötét figura újra
feltűnt a ház előterében. ó, nézd csak, Miszter Haast nem ejtették
a fejére. Látod, bekúszott a kapu melletti bokorba. Oda van
kivezetve az a drót?.
Igen, ez az egyetlen akkora bokor az egész telken, amelyben
egy ember elrejtőzhet. De ott jön valaki. Vajon ez is a bérgyilko-
sok közé tartozik?
Hall és Grunya megállás nélkül elhaladt a ház előtt, és mentek
tovább a következő sarokig. A férfi, aki a másik irányból jött,
betért Dragomilov házába, és fellépkedett a lépcsőn az ajtóig.
Néhány pillanat múlva hallották, hogy az ajtó kinyílik, majd be-
csukódik.
Grunya ragaszkodott hozzá, hogy Hall magával vigye. Erőskö-
dött, hogy ez az ő háza, ismeri minden szögletét, ráadásul nála
van még a kulcsa is, csöngetniük se kell.
A bejárat előtere meg volt világítva, jól lehetett látni a házszám-
táblát. Bátran elhaladtak a bokor mellett, amelyben Haas lapult,
kinyitották a bejárati ajtót, és beléptek. Hall felakasztotta a ka-
lapját, és lehúzta a kesztyűjét.
A jobb oldali ajtó mögül beszélgetés hangjai szűrődtek ki.
Megálltak és hallgatóztak.
A szépség kényszerítő erejű hallottak egy érces hangot,
amely kivehetőleg a vitát irányította.
Ez Hanover, a bosztoni fiókiroda vezetője suttogta Hall.
A szépség abszolút folytatta az előbbi hang. Az emberi
élet, minden élet a szépségen épül. Az nem szorul paradox alkal-
mazkodásra. A szépség nem az életre épül. A szépség jelen volt
a mindenségben, mielőtt ember lett volna. A szépség jelen marad
a mindenségben, amikor már az ember rég elenyészett. A szépség :
nos, a szépség szépség, az első és az utolsó szó, nem függ a föld
sarkában csúszó-mászó emberféregtől.
Metafizika hallották Lukovill gunyoros közbevetését.
Merő illuzórikus metafizika, kedves Hanover barátom. Ha az
ember elkezdi abszolútnak címkézni egy efemer evolúció múló
jelenségeit.
Épp ön a metafizikus vágott vissza Hanover hevesen. Ön
állítja, hogy semmi sem létezik, csupán a tudatban, ţogy ha a
tudat megsemmisül, megsemmisül a szépség is, megsemmisül ma-
ga a dolog, a végső elv, amelyen a kifejlődő élet felépült. Holott
tudjuk jól mindnyájan, s önnek is tudnia kellene, hogy egyedül
az elv maradandó. Ahogy Szpenszer mondotta helyesen az erő és
anyag állandó egymásba áradásáról és a kifejlődés és leépülés
váltakozó ritmusáról: örökké azonos az elvben, és mindig más
a konkrét eredményben. Új normák, új normák! szakította félbe Lukovill. Egyre
újabb és újabb normák lépnek fel a szukcesszív és disszimiláris
evolúcióban!
Épp a normáról van szó! kiáltott diadalmasan Hanover.
Épp erre nem gondol? Ön, épp ön állítja, hogy léteznek normák,
és hogy fennmaradnak! Mi hát a norma? Az örök, az abszolút,
a tudaton kívüli, a tudatnak magának szülője.
Egy pillanat! próbálkozott Lukovill izgatottan.
Ugyan! folYtatta Hanover tudóshoz illő és ellentmondást
nem tűrő hévvel. ön szeretné feltámasztani a rég elporladt Börkl-
féle idealizmust. Metafizika ugyan, több nemzedék óta a
lomtárban hever. A modern iskola, ahogy ön is tudhatná, a
dolgok önmagukban való létét hirdeti. A tudat, amely látja és
megfigyeli a dolgot, merő akcidencia. Ezért hát, kedves Lukovill,
ön a metafizikus!
Taps és helyeslő zúgás hallatszott.
Saját petárdájával robbantották fel! hallatszott egy szelíd
hang elvéthetetlenül brit akcentusa.
Ez dzson Gré suttogta Hall Grunya fülébe. Ha a színház
nem volna olyan szörnyen elkommercializálódva, ő forradalmasí-
taná az egészet.
Szócsata! hallatszott Lukovill sértett hangja. Szóbűvé-
szet, nyelvzsonglőrködés, eszmék és szavak szemfényvesztő keve-
rése ! Ha tíz percet adnak nekem, barátaim, meggyőzően kifejtem
álláspontomat!
Figyeled őket? suttogta Hall. Szeretetre méltó gyilko-
saink, az imádni való filozófusok! Most mondd meg igaz lelkedre,
hogy őrültek-e vagy vérszomjas, brutális gyilkosok!
Grunya vállat vont.
Felőlem hasogathatják a szőrszálat a szépség tárgyában,
ahogy jólesik nekik, én csak arra tudok gondolni, hogy szét
akarják hasítani Szergiusz bácsinak, vagyis apámnak a fejét.
De nem látod, hogy eszmék megszállottai? Semmire se tart-
ják a puszta emberi életet, a sajátjukat sem. A gondolat rabszol-
gái. Az ideák világában élnek.
Esetenként ötvenezer dollárért vágott vissza a lány.
Most Hallon volt a sor, hogy vállat vonjon.
Gyerünk mondta. Menjünk be. Nem, én elsőnek.
Lenyomta a kilincset, és belépett, nyomában Grunya. A társal-
gás azonnal megszakadt, s hét férfi bámult a két betolakodóra a
tágas szobában álló kényelmes karszékekből.
Ni csak, Hall! kiáltott fel Harkinsz alig leplezett bosszúság-
gal. Nem vártuk erre a találkozóra. Nem kapott meghívást. és
most mégis itt van, mégpedig. már elnézést. egy idegennel.
Ha csak önökön állt volna, nem is lennék itt, barátaim-
felelte Hall. Mi ez a titkolózás?
A főnök rendelkezettţígy. Minket is ő hívott ide. És mivel az
ő utasításához tartottuk magunkat, és önnek nem szóltunk, arra
kell következtetnem, hogy ő hívta ide.
Tévednek, uraim felelte Hall jóízű nevetéssel. De miért
nem kínálnak hellyel minket? Bemutatom önöket Missz konsztan-
tinnek. Missz kosztantin, ez az úr Miszter Gré, ő Miszter Harkinsz,
tessék, Miszter Lukovill, Miszter Breen, Miszter Alszwort, Miszterţ Sztárking-
ton, Miszter Hanover ha Miszter Haast is hozzájuk számítjuk, ők a
Bérgyilkossági Iroda életben maradt tagjai.
Ez hitszegés! hördült fel Lukovill. Hall, mélységesen
csalódtam önben!
Nem érti a helyzetet, ţLukovill barátom. Ez Missz konsztantin háza. Apja
távollétében önök mindnyájan az ő vendégei.
Legjobb tudomásunk szerint ez Dragomilov háza szólt
Sztárkington. Ő maga mondta. Külön-külön jöttünk ide, és
mivel mind ebben a házban kötöttünk ki, ebből arra lehet követ-
keztetni, hogy nem lehet tévedés sem az utcát, sem a házszámot
illetőleg.
Az egy és ugyanaz felelte Hall szelíd mosollyal. Missz
konsztantin Dragomilov úr lánya.
Abban a pillanatban mind felugrottak, Hall és Grunya köré
tolultak, és baráti kezek nyúltak a lány felé. Ő azonban háta mögé
kapta a kezét, és egy lépést hátralépett.
Önök meg akarják ölni az apámat mondta Lukovillnek.
Lehetetlen elfogadnom a kezüket.
Itt egy szék, foglaljon már helyet, drága hölgyem! Lukovill
egy karszéket tolt oda Sztárkington és Gré buzgó segítségével.
Roppant megtiszteltetés számunkra. a főnök lánya. nem is
tudtuk, hogy lánya van.akárki is a lánya, isten hozta körünk-
ben!
De önök meg akarják ölni! ismételte Grunya. Önök
gyilkosok!
A barátai vagyunk, higgye el. A mi barátságunk magasabb
és mélyebb dolog, mint élet és halál. Drága hölgyem, az emberi
élet semmiség. bagatelŤ, vagy még annyi sem. Az élet! Hisz
életünk nem több, mint gyalog az evolúció nagy sakkjátszmájá-
ban. Mi csodáljuk az apját, és tiszteljük őt. Nagy ember, ráadásul
a főnökünk, azaz hogy a főnökünk volt.
Mégis meg akarják ölni makacskodott Grunya.
Az ő saját utasítására. Igazán üljön már le, könyörgök.
Lukovill tüsténkedése annyi eredményre vezetett, hogy a lány
sóhajtva leereszkedett egy karszékbe. És íme, az ön barátja is,
Miszter Hall folytatta, mert, ugye, a barátjának tekinti. Nos,
¤evezné gyilkosnak őt? Pedig ő fizetett le ötvenezer dollár vérdíjat
az ön atyjaura fejére. Látţa, drága hölgyem, ő félig már szét is
rombolta szervezetünket. és mégsem neheztelünk rá emiatt. Ő is
a barátunk. Tiszteljük őt, mert tudjuk, hogy talpig férfi, hogy
becsületes ember, szavának ura és nem közönséges formátumú
etikus.
Hát nem csodálatos, Missz konsztantin? kiáltott fel Hano-
ver valóságos eksztázisban. Barátság, mely drágább a halálnál!
Az igazság uralma! A jog oltárra emelve! Nem a legszebb remé-
nyekre jogosít ez? Gondolja csak, el! Ez a bizonyítéka, hogy
miénk a jövő! Hogy a jövő a helyesen gondolkodó és helyesen
cselekvő emberé, akár férfi, akár nő legyen ; hogy a hitvány agyag
oly hitvány, gyarló ösztönei és állati késztetései, mint az önszere-
tet, a rokoni test és vér szeretete hajnali köd gyanánt enyészik el
a magasabb rendű igazságosság napja előtt! Az értelem, mégpe-
dig értsük jól! a helyes értelem diadalmaskodik! Egy nap az
egész világ nem a test, nem a földi sár, hanem a magasrendű és
helyes értelem szavához igazodik!
Grunya lehajtotta fejét; és kétségbeesett zavarát jelezve kezét
magasra emelte.
Ellenállhatatlanok, ugye? hajolt hozzá Hall lelkesen.
Ez a szuperokoskodás káosza csóválta fejét a lány. Az
őrületbe fordult etika!
Ezt mondtam én is felelte Hall. őrültek egytől egyig,
ahogy apád is őrűlt, és te is meg én is azok vagyunk, amennyiben
hat ránk a gondolkodásuk. Nos hát, mi a véleményed a mi
szeretetre méltó gyilkosainkról?
Valóban, mi a véleménye rólunk? kérdezte Hanover, és
csillogó szemmel leste a választ szemüvege felett.
Csak annyit mondhatok felelte Grunya hogy nem úgy
festenek. mármint nem gyilkosoknak. Most már, Lukovill úr,
elfogadom a kezét, s mindnyájukkal szívesen kezet fogok, ha
megígérik, hogy felhagynak tervükkel, s nem akarják megölni
apámat.
Önnek még hosszú utat kell megtennie, Missz konsztantin,
amíg felér a fényre csóválta a fejét Hanover sajnálkozva.
Megölni? kiáltott fel Lukovill. Miért ez az örökös rette-
gés az öléstől? A halál semmi. Csak az állat, a föld sarából lett
teremtmény fél a haláltól. Mi kifejlett értelemmel bíró lények
vagyunk, tudói jónak és gonosznak. Ölni számunkra nem köny-
nyebb és nem nehezebb, mint megöletni. Ami az ölést illeti.
gondoljon a vágóhidakra meg a húskonzervgyárakra. Olyan min-
dennapos dolog, hogy szinte szóra sem érdemes.
Ki nem csapott még agyon egy szúnyogot? vette át a szót
Sztárkington nekihevülten. Egy hússal táplált, más lények halá-
lával táplált kéz egyetlen csapásával mindannyiszor egy csodála-
tos, érzékeny, bámulatos repülő mechanizmust zúzott széjjel. Ha
van tragikus a halálban gondoljon csak a szúnyogra, a szétlapí-
tott szúnyogra, erre a légies, tündéri repülő csodára : soha aviati-
kus, még a tizenötezer láb magasból lezuhant MekDoneld sem ért
ilyen szörnyű véget. Tanulmányozott már egy szúnyogot mik-
roszkóp alatt, Missz konsztantin? Megéri a fáradságot. Bizony,
a szúnyog éppolyan csodálatos megnyilvánulása az élő anyagnak,
mint az ember.
Azért van egy különbség köztük szólt közbe Gré.
Épp erre akarok rátérni. És mi a különbség? Lapítsa szét a
szúnyogot. Hatásos szünetet tartott. Nos, szétlapította, vége,
ennyi az egész. Emléke se maradt. De zúzza szét az embert, akár
több nemzedéknyi embert, és valami marad utánuk. És mi marad
meg? Nem a helyváltoztató organizmus, nem az éhes gyomor, a
kopaszodó fej, a fájós fogak, hanem a gondolatok: a felséges,
királyi gondolatok. Ez a különbség. Gondolatok! Magasrendű
gondolatok! Helyes gondolatok! Értelmes igazságosság!
Megálljunk csak! kiáltott fel Hanover, és izgalmában fel-
ugorva hadonászni kezdett. Szétzúzni : elfogadom a szót, Sztár-
kington, bár gorombán hangzik, de kifejezi a lényeget. Zúzzon
szét úgy bizony, Sztárkington, zúzza szét csak egy petéjéből
most kelt szúnyog hártyás szárnyának legapróbb pigmentsejtjét,
és beleremeg az egész mindenség a középponti napoktól a csilla-
gokon túli csillagokig! Mert ne feledje, hogy a kozmikus igazsá-
gosság elve ott van a pigmentsejtben is, éppúgy, mint a sejtet
alkotó billiónyi atomok közt a leţutolsóban is, nemkülönben az
elemi részecskék miliádjában, amelyek az atomok mindegyikét
alkotják!
Ide hallgassanak, uraim! szólalt meg Grunya. Miért
vannak önök itt? Nem a világmindenségben, hanem ebben a
házban. Elfogadom az utolsó szóig, amit Miszter Hanover oly
ékesszólóan kifejtett a szúnyog szárnyá¤ak pigmentsejtjéről.
Nyilvánvalóan nem helyes szétzúzni egy szúnyogot. Akkor hát,
a józan ész nevében, hogyan képesek összeegyeztetni ittlétüket és
a tervezett véres kezű gyilkolást az imént hangoztatott magasren-
dű etikai elvekkel?
A megkönnyebbülés kiengesztelődött kiáltásai röppentek fel a
szobában.
Ej, hallgassanak már! kiáltott rájuk Hall, majd Grunyához
fordulva valósággal ráparancsolt: Grunyám, hagyd ezt abba!
Már téged is megfertőztek, még öt perc, és te is olyan leszel, mint
akármelyikük. Függesszük fel a vitát, kollégák. Fátyolt rá. Felejt-
sük el, és térjünk a lényegre. Hol a főnök, Missz konsztantin
apja? Azt mondták, ő hívta ide önöket. Miért jöttek ide? Hogy
megöljék őt?
Hanover még imént kifejtett eszméitől kihevülten a homlokát
törölgette és bólintott.
Ez a jól megfontolt szándékunk mondta nyugodt hangon.
missz konsztantin jelenléte természetesen zavaróan hat. Attól
tartok, meg kell kérnünk őt, hogy hagyjon magunkra minket.
Ön egy szörnyeteg, uram kiáltotta Grunya a szelíd lelkű
tudósra. Igenis itt maradok! Nem fogják megölni az apámat.
Én mondom önöknek!
És akkor miért nincs itt a főnök? érdeklődött tovább Hall.
Mert még nincs itt ţaz ideje. Telefonált, többen is beszéltünk
vele, és azt mondta, tízkor találkozunk itt; ebben a szobában.
Mindjárt tíz óra.
és ha mégse jön?
A szavát adta volt az egyszerű, ám teljesen meggyőző
válasz.
Hall elővette az óráját. Már csak néhány másodperc hiányzott
a tíz órából. És mielőtt még az óra azokat a másodperceket
kiketyegte volna, nyílt az ajtó, és szőke színtelenségében, szürke
útiöltönyben Dragomilov jelent meg, selymes halványkék szemé-
nek ţillantásával végigmérve az egybegyűlteket.
üdv, kedves barátaim és testvéreim! mondta szenvtelen
hangján. Úgy látom, mind itt vannak, Haas kivételével. Hol van
Haas?
A gyilkosok, akik képtelenek voltak hazudni, zavartan néztek ţ
egymásra.
Hol van Haas? ismételte meg a kérdést Dragomilov.
Azt. nem tudjuk. pontosan, ez az, nem tudjuk pontosan
kezdte akadozva Harkinsz.
Nos, én tudom, mégpedig pontosan vágott a szavába Dra-
gomilov. Mindegyikük érkezését figyeltem az emeleti ablakból.
Mindegyiküket felismertem. Haas is megjött. Most ott lapul a
bokorban a kapun belül, a bejárótól jobbra, a kapu alsó sarkától
éppen négy láb és négy hüvelyk távolságra. A minap mértem ki
a távolságot. Gondolják, hogy ez a szándékaim szerint való?
Eszünk ágában sem ţţolt szándékai ellen cselekedni, főnök
felelt Hanover jóindulatúan, de logikus nyomatékkal. Gondo-
san fontolóra vettük meghívását és utasításait, és egyöntetűen
arra a következtetésre jutottunk, hogy sem adott szavunkat, sem
a becsületet nem éri sérelem, ha Haast a kinti posztra állítjuk.
Emlékszik az utasításaira?
Tökéletesen bólintott Dragomilov. Egy pillanat türelmü-
ket, amíg végiggondolom őket. Vagy félpercnyi néma csendben.
gondolatban végigfutott utasításain, és arca felengedett, sőt elége-
dettség sugárzott róla. Igazuk van elentette ki. Nem vétettek
a tisztesség ellen. Most viszont, drága társaim, terveinket keresz-
tülhúzta lányomnak és ennek az úrnak a behatolása, aki az önök
ideiglenes titkára és egy nap remélhetőleg a vejem lesz.
Mi volt az ön terve? kérdezte Sztárkington azonnal.
Hogy megsemmisítem önöket nevetett Dragomilov. És az
önöké?
Hogy megsemmisítsük önt ismerte be Sztárkington. És
meg is fogjuk semmisíteni. Sajnáljuk, hogy Missz konsztantin is
jelen van, hasonlóképp, hogy Miszter Hall is jelen van. Hivatlanul
jöttek. És természetesen távozhatnak.
Én ugyan nem! kiáltott fel Grunya. Önök mind hidegvé-
rű, embertelen, matematikai szörnyetegek! Ez itt az én apám, és
lehet, hogy a sár teremtménye vagyok, vagy amit akarnak, de nem
megyek el innen, nem engedem, hogy baja essék!
Itt kölcsönösen engednünk kell, uraim állapította meg
Dragomilov. Tekintsük úgy, hogy mindkét fél rosszul számított.
Hadd javasoljak fegyverszünetet.
Helyeslem szólt Sztárkington. Ötpercnyi fegyverszünet,
amely alatt semmi támadó akciót sem kísérel meg egyik fél sem,
és senki sem hagyja el a szobát. Mi heten a zongorához vonulunk,
és ott tanácskozunk. Megfelel?
Feltétlenül. Most rögtön szíveskedjenek megjegyezni, hol
állok. Kezemmel egy bizonyos könyvnek támaszkodom itt ezen
a könyvespolcon. Egyetlen mozdulatot sem teszek, amíg önök el
nem döntik, milyen eljárást látnak jónak követni.
A bérgyilkosok félrehúzódtak a szoba másik végébe, és suttog-
va tanakodni kezdtek.
Gyere suttogta Grunya az apjának. Csak kilépsz az ajtón,
és már megmenekültél!
Dragomilov elnézően mosolygott.
Nem értesz semmit mondta gyengéden.
A lány szenvedélyesen tördelte a kezét, és sírva fakadt.
Éppolyan tébolyult vagy, mint ők!
De imádott Grunyám felelte Dragomilov, hát nem gyö-
nyörű téboly ez, ha már ragaszkodsz a megnevezéshez? Itt a
gondolat és a jog az úr. Szememben ez a legmagasabb rendű
ésszerűség és önuralom. Mi különbözteti meg az embert az alsóbb
rendű állatoktól, ha nem az önuralom képessége? Vedd szemügy-
re ezt a jelenetet. Ott áll hét ember, elszántan arra, hogy megölje-
nek. Itt állok én, elszántan rá, hogy megöljem őket. És, íme,
egyetlen kimondott szó csodát művelt, egy ujjal sem nyúlunk
egymáshoz. Bízunk egymásban. Gyönyörű példája a legmaga-
sabb erkölcsi önmegtartóztatásnak.
Minden remete, aki egy oszlop tetején élt, vagy kígyóverembe
költözött, gyönyörű példáit adta az önmegtartóztatásnak vá-
gott vissza Grunya. Olykor tébolydákban is igen rendkívüli
eseteit lehet megfigyelni.
De Dragomilovról leperegtek az érvek, csak mosolygott és
tréfálkozott, mígnem a tanácskozók visszatértek. Mint előbb is,
Sztárkington volt a szóvivőjük.
Úgy döntöttünk mondta hogy kötelességünk megölni
önt, főnök. Még egy perc van hátra. Amint az letelik, akcióba
lépünk. Addig is. újra felszólítjuk két hivatlan vendégünket, hogy
távozni szíveskedjenek.
Grunya határozottan rázta a fejét.
Fegyver van nálam! kiáltott fenyegetően, és előrántott egy
apró automata pisztolyt, s egyben bizonyságát adta gyakorlatlan-
ságának is, mivel láthatólag elmulasztotta kibiztosítani.
Roppant sajnálom mentegetőzött Sztárkington. Mi annak
ellenére kénytelenek leszünk munkához látni.
Hacsak valami előre nem látható be nem következik, ugyebár
jegyezte meg Dragomilov.
Sztárkington társaira pillantott, azok bólintottak, mire ő is
megismételte :
Hacsak valami előre nem látható.
íme, itt az előre nem látható szakította félbe Dragomilov.
nézze a kezeimet, Sztárkington. Nincs fegyver nálam. ţgy pilla-
nat. Látja a könyvet is, amelynek a bal ţ kezem támaszkodik.
A könyv mögött, a könyvszekrény hátán van egy nyomógomb.
Egy erőteljes lökés hatására a könyv megnyomja a gombot.
A szoba egy dinamitraktár: Magyarázzam még? Húzza félre a
szőnyeget, amin áll. Úgy. Most óvatosan emelje fel azt a megla-
zult padlódeszkát. Látja az egymás mellé fektetett rudakat? Mind
össze van kötve. ţ
Roppant érdekes mormogta Hanover, és szemüvegén át
vizsgálgatta a dinamitrudakat. Ilyen egyszerű halál! Egy heves
kémiai reakció, ha nem tévedek. Egy nap, ha időt tudok rá
szakítani, tanulmányozni kezdem a robbanószereket.
És ebben a pillanatban Hall és Grunya rádöbbentek, hogy e
filozófus gyilkosok valóban nem félnek a haláltól. Ahogy állítot-
ták magukról, nem éltek a test rabságában. Az élet szeretete nem
hatolt át értelmi folyamataikon. Csak a gondolat szerelmét ismer-
ték.
Ezt nem is gyanítottuk ismerte el Gré. De ha nem
gyanítottuk is, azért felkészültünk rá. Ezért állítottuk ki strázsálni
Haast. Tőlünk megmenekülhet, de tőle nem.
Erről jut eszembe, barátaim mosolygott Dragomilov. Egy
drótot oda is kivezettem, ahol most Haas kucorog. Remélem,
hogy nem tenyerel rá nagy ügyesen a gombra, amit ott kinn
rejtettem el, különben rövidesen mennybe repülünk teóriáinkkal
együtt. Talán jobb is lenne, ha egyikük kimenne érte. Közben
pedig megállapodhatnánk egy újabb fegyvernyugvásban. A jelen
körülmények ugyanis megkötik az önök kezét.
Hét életet egyért csóválta a fejét Harkinsz, matematikailag
visszataszító.
Roppant gazdaságtalan helyeselt Breen.
Mit szólnának hát folytatta Dragomilov, ha azt monda-
nám, terjesszük ki a fegyverszünetet éjjeli egy óráig, és jöjjenek
velem vacsorázni.
Ha Haas is beleegyezik, örömmel felelte Alszwort. - Már
megyek is érte.
Haas beleegyezett, s mind együtt hagyták el a házat, mint egy
baráti társaság, és villamosra ültek a város felé.
A Pádl különtermében a nyolc bérgyilkos, valamint
Dragomilov, Hall és Grunya ülték körül az asztalt. Vidám, szinte mámoros
hangulatú vacsora volt, jóllehet Harkins és
Hanover csak növényi étket fogyasztott, Lukovill ráadásul irtó-
zott minden főtt ételtől is, és szelíd ökör módjára rágcsált egy
nagy tálnyi salátát, nyers retket és karottát, Alszwort pedig
dióval, mazsolával és banánnal kezdte, folytatta és fejezte be az
étkezést-. A gyomorbajos képű Breen ezzel szemben egy vaskos,
véres bélszínszeletet marcangolt, de borral hiába kínálták. Drago-
milov és Haas híg helyi fehérbort ittak, míg Hall, Grunya és Gré
megosztoztak egy palack könnyű rajnai boron. Sztárkington vi-
szont két Martini koktéllal kezdte, és az étkezés folyamán gyak-
ran tűnt el egész ábrázata egy jókora söröskorsó mögött.
A társalgás igen szókimondó volt, de mindvégig megmaradt
szeretetteljes; baráti hangnemben.
Most aztán elcsíptük volna jegyezte meg Sztárkington Dra-
gomilovnak, ha nem csöppen be a lánya váratlanul.
Kedves Sztárkington barátom vágott vissza Dragomilov
épp neki köszönhetik az életüket. Nélküle mind a heten rég a
levegőbe repülnek !
Aligha vetette közbe Breen. Épp ön mondta, hogy a drót
vége a bokorhoz vezetett, ahol Haas állt lesben.
Merő véletlen volt, hogy ő oda rejtőzött jegyezte meg
Dragomilov könnyedén, de nem tudta teljesen titkolni enyhe
bosszúságát.
Mióta szokás a véletlent kihagyni az evolúció faktorai közül?
kapta fel a fejét a tudós Hanover.
Sose tudta volna működésbe hozni, főnök jegyezte meg
Haas, miközben Lukovill vágott vissza régi vitapartnerének,
Hanovernek :
És mióta szokás a véletlent egyáltalán faktornak tekinteni?
A nézeteltérésüket alighanem a definíciók eltérése okozza-
jegyezte meg Hall békítően. Azt tudja, Hannover, hogy konzerv-
spárgát eszik ?
Hanover fejéből kiröppent a tudományos replika, és döbbenten
dőlt hátra.
Soha nem eszem konzervet! Biztos ebben, Hall? Egészen
biztos ?
Kérdezze meg a pincért, ő is megmondhatja.
Igaza van, Haas barátom felelte Dragomilov. De legköze-
lebb bizonyosan működésbe hozom, és akkor ön nem lesz az
utamban. ön a drót túlsó végénél lesz.
Nem értem, nem, képtelen vagyok felérni ésszel kiáltott fel
Grunya. Ez vicc! Ez nem lehet igaz! Itt ülnek együtt, mind jó
barátok, együtt esznek és isznak, és nyájasan csevegnek róla,
hogyan szándékoznak egymást meggyilkolni. Ébressz már fel,
Winter! Ez csak álom lehet.
Bár az lenne!
szergiusz bácsi, akkor ébressz fel te!
Ébren vagy, drága kislányom.
Ha én ébren vagyok folytatta Grunya keményen, majdnem
dühösen akkor önök az alvajárók! Ébredjenek! Ébredjenek fel!
Jöjjön földrengés vagy bármi, ami felrázza önöket! Apám, te
megteheted. Vond vissza az utasítást, hisz te adtad nekik!
Nem érti meg, kisasszony, hogy apja ezt nem teheti ? kérdez-
te Sztárkington az asztal másik oldaláról.
Dragomilov az asztal túlsó végéről beszélt:
Csak nem arra akarsz rávenni, Grunyám, hogy megszegjem
a szavamat ?
Akkor megteszem én szólalt meg Hall. Az utasítás az én
megrendelésem következménye. Visszavonom a megrendelést.
Adják vissza az ötvenezremet, vagy fordítsák jótékony célra, az
nem érdekel. A lényeg, hogy nem kívánom Dragomilov halálát.
Ön megfeledkezik magáról emlékeztette Haas. Ön csupán
megrendelője az irodának. Amikor ön igénybe vette az iroda
szolgáltatását, elfogadott bizonyos feltételeket. Az iroda ugyan-
csak feltételekhez tartja magát. Lehet, hogy ön fel akarja bontani
a megállapodást, de az már nem áll hatalmában. Az ügy már az
iroda kezében van, és az iroda sosem szegi meg, amiben megálla-
podott. Eddig sem tette, és ezután sem teszi. Ha nincs abszolút
hitele az adott szónak, ha az nem oly rendíthetetlen, mint a föld
gránitalapjai, akkor nincs remény az életben, és a teremtés önnön
benne rejlő hamissága miatt visszasüllyed a káoszba. Mi ezt a
hamisságot tagadjuk. Ennek tanúsága minden tettünk, amely az
adott szó szentségén alapul. Helyesen mondtam, barátaim?
Egyöntetű helyeslés harsant, és Dragomilov, félig felemelkedve
székéből, az asztal felett megszorította Haas kezét. Egyszínű,
monoton hangja most érzésektől forrósodott át, ahogy büszkén
kinyilvánította :
A világ reménye! A magasabb rendű emberfajta! Az evolúció
csúcsa! A jog uralkodói és a gondolat királyai! Minden álom és
törekvés valóra válik ; a Föld sara a fényig emelkedik ; az Istenség
ígérete teljesedésbe megy!
Hanover odahagyta székét, és az intellektuális csodálat és a
barátság elragadtatásában karjaiba zárta főnökét. Grunya és
Hall csüggedten néztek össze.
A gondolat királyai mormogta Hall fejcsóválva.
Minden tébolyda tele van a gondolat királyaival vágta rá
dühösen a lány.
Logika! vigyorgott a férfi.
Én is írok majd egy könyvet folytatta Grunya. Az lesz a
címe : A téboly logikája, avagy miért őrülnek meg a gondolkodók.
Soha ékesebb bizonyítást nem nyert a logikánk fordult
hozzá Sztárkington, amikor a gondolat királyainak ujjongása
alábbhagyott.
És,a logikájukat erőszakos cselekményekre fordítják! vá-.
gott vissza Grunya. Én bebizonyítom önnek.
Logikai úton? vágott közbe Gré nagy kacagást keltve,
amely még a durcás Grunyára is átragadt.
Hall felemelve kezét, ünnepélyesen szót kért.
Még nem vitattuk meg, hány angyal táncolhat egy tű hegyén!
Nem szégyelli magát? méltatlankodott Lukovill. Özön-
víz előtti tézia ! Tudósok vagyunk mi, nem skolasztikusok !
Mégis be tudják bizonyítani szúrta közbe Grunya, éppoly
könnyedén, mint az angyalokat vagy a tűt, vagy bármi mást.
Ha valaha is kikeveredem ebből az ügyből, barátaim jelen-
tette ki Hall búcsút mondok a logikának. Soha többé az
életben!
Az intellektuális fáradtság vallomása vágta rá Lukovill.
Csakhogy ő sem gondolja komolyan felelte Harkinsz.
Tetszik vagy sem, logikus lénynek kell lennie. Ezt örökölte ez
az ember öröksége. Ez különbözteti meg az alsóbbrendű.
Megálljon! kiáltott közbe Hanover. Elfelejti, hogy a
mindenség a logikán alapul. Logika nélkül a világegyetem nem
létezne. Minden parányában logika lakozik. Ott a logika a mo-
lekulában, az atomban, az elektronban. Erről monográfiát is
írtam, itt van a zsebemben, rögtön fel is olvasom önöknek. Azt
a címet adtam neki : Elektronikus logika. Arról szól.
Itt a pincér szakította félbe Hall kajánul. Azt mondja,
persze hogy konzervált spárgát szolgált fel.
Hanover abbahagyta a zsebében való kutakodást, hogy tirádát
intézzen a pincér és a Pádl étterem vezetősége ellen.
Ez nem volt épp logikus jegyezte meg Hall, amikor a pincér
elhagyta a termet.
és miért nem, könyörgök? kérdezte Hanover kissé élesen.
Mert ez nem a friss spárga szezonja.
Mielőtt Hanover magához térhetett volna, Breen csapott le rá.
Ma este már mondta egyszer, Hanover, hogy érdeklik a
robbanóanyagok. Hadd mutassam meg önnek is az egyetemes
logika kvintesszenciáját íme, az elemek logikája, a kémia logiká-
ja, a mechanika logikája és az idő logikája szétválaszthatatlanul
egybeötvözve a legpompásabb kis szerkezetbe, amelyet halandó
agy valaha kiötlött. Olyan tökéletesen egyetértek önnel, hogy
most rögtön bemutatom önnek a mindenség anyagának értelem
nélküli logikáját.
Miért értelem nélküli? tudakolta Hanover bágyadtan, s
közben borzadva nézte a tá¤yérján maradt spárgát. Ugy véli,
hogy az elektronban nincs értelem?
104
Fogalmam sincs. Sose láttam még elektront. De a viták ked-
véért tételezzük fel, hogy értelmes döntésekre képes. Akárhogy is,
nem tagadhatja, hogy ez itt a legtisztább logika, a legletéríthetet-
lenebb logika, amit valaha látott. Figyelje csak! Breen a fogason
lógó felöltőjéhez lépett, és előhúzott egy lapos, hosszúkás csoma-
got. A belőle kibontott tárgy leginkább egy összecsukott redőny
kihúzatú fényképezőgépre emlékeztetett. Lelkesedéstől ragyogó
szemekkel mutatta fel. A teremtésit, Hanover! kiáltott fel.
Alighanem igaza van. Nézze csak! Itt az ékes szavú, a locsogó
nyelvek és torzsalkodó eszmék letorkolója, a végső szó kimondó-
ja. Ha ez beszél, királyok és császárok, panamázók és sikkasztók,
írástudók és farizeusok elhallgatnak mégpedig örökre.
Hadd beszéljen! vigyorgott Hall. Talán sikerül Hanovert
elhallgattatnia.
A nevetés hamarosan elhalt, mert látták, hogy Breen a készülé-
ket forgatva erősen gondolkodik, majd a néma csendben látható
volt, hogy megszületik agyában az akció elgondolása.
Helyes mondta beszélni fog. - Előhúzott mellényzsebéből
egy átlagosnak látszó órát. Ez itt egy ébresztőóra mondta-
tizenhét köves SzwisszElgin gyártmány. Nézzük csak. épp éjfél
van. Fegyvernyugvásunk hajolt meg Dragomilov felé egy óra
múlva jár le. Tessék, nézzék, az ébresztőt pontosan egy óra egy
percre állítom be. Most egy nyílásra mutatott a kameraszerű
tárgy oldalában. Nézzék ezt a rést itt. Ez speciálisan ennek az
órának a befogadására készült. értik, ugye, speciálisan. Tessék,
beillesztem az órát. Hallották a kis fémes kattanást? Ez az auto-
matikus reteszelőszerkezet. Nincs emberi hatalom, ami az órát
innen elmozdítja. Én sem vagyok képes rá. A döntés megszületett,
s többé meg nem másítható. Mindez az én leleményem és az én
munkám, kivéve a hangot. Az Nakatodaka hangja, a nagy japán
tudósé, aki tavaly halt meg.
Egy fonográffelvétel! kiáltott Hanover csalódottan. Hát
nem robbanószerekről beszélt?
Nakatodaka hangja robbanószer magyarázta Breen. Em-
lékezhet rá, hogy Nakatodakát a saját hangja ölte meg a laborató-
riumában.
A Formoza-készülék! bólintott Haas. Én emlékszem rá.
Én is szólt Hall Grunyának. Nakatodaka zseniális kísérle-
tező volt.
De úgy tudtam, a titkát magával vitte a sírba jegyezte meg
Sztárkington.
Az egész világ így tudja felelte Breen. De ajapán kormány
nyomára jött a képleteknek, egy forradalmár meg ellopta a had-
ügyminisztériumból. Ez az első Formoza, amely amerikai földön
készült. Én magam készítettem.
Jóságos ég! kiáltott fel Grunya. És ha bekapcsol, mind-
nyájunkat levegőbe röpít!
Breen roppant elégedetten bólintott.
Úgy van, amennyiben itt maradnak mondta. A környék-
beliek földrengésre fognak gyanakodni, vagy valami anarchista
merényletre.
Hát állítsa le!
Nem állíthatom le. Ez benne a szép. Ahogy Hanovernek
mondtam, ez a kémia, a mechanika és az idő logikájának szétold-
hatatlan ötvözetét képviseli. Nincs a mindenségben erő, amely ezt
az ötvözetet megbonthatná. Minden kísérlet csak siettetné a rob-
banást.
Grunya megrángadta Hall kezét, és kétségbeesetten pillantott rá,
de Hanover a pokoli masina fölött tapsikolt, és szemüvegén át
szemlélgetve újabb elragadtatásban tört ki:
Csodálatos! Csodálatos! Breen, gratulálok ! Most már képe-
sek leszünk az országok vitáit rendezni, és az egész világot új,
magasabb erkölcsi szintre emelni. A héber kárba veszett időtöltés.
Ez az igazi munka. Feltétlenül a robbanóeszközök tanulmányo-
zásának fogom szentelni minden időmet. Ön téved, Lukovill.
Ťme, mégis van erkölcs, értelem és logika az elemekben!
Elfelejti, kedves Hanover vágott vissza Lukovill -, hogy
mindeme mechanizmus, kémia és időabsztrakció mögött a kiötlő,
irányító és alkalmazó emberi elme.
De félbeszakította Hall, aki székét hátrataszítva talpra ugrott.
Eszelősök! Csak ülnek itt mind, mint a birkák, és közben ez
a nyomorult szerkezet bármikor működésbe léphet!
Semmiképpen sem egy óra egy perc előtt nyugtatta szelíden
Hanover. Egyébként nem hallottuk még, mik Breen szándékai.
igen, ott az emberi elme, irányt szabni az öntudatlan
anyagnak és a vak erőnek. próbálta folytatni Lukovill.
Sztárkington az asztal fölött áthajolva halkan mondta Hallnak :
Állítsa ezt a jelenetet színpadra a Nyú Yorki közönség előtt.
Szép kis pánik törne ki.
De Hall nem törődött semmi közbevetéssel.
Valóban, Breen, mik a szándékai? Mert én és konsztantin
kisasszony távozunk, mégpedig azonnal.
Van még bőven idejük felelte Nakatodaka hangjának leté-
teményese. Elmondom a szándékaimat. A fegyverszünet egy
órakor jár le. Én szeretett főnökünk és az ajtó között állok. Ő a
falon át nem távozhat. Az ajtót én őrzöm. Mindenki más elhagy-
hatja a termet. Csak én maradok itt vele. A robbanás időzítve
van. Semmi elejét nem veheti. Egyţperccel a fegyverszünet lejárta
után az utolsó megbízatás, amit az iroda elfogadott, teljesedésbe
megy. Türelem, főnök, még egypár mondat. Mint mondottam, én
magam sem állíthatom le többé a folyamatot, amely megindult
a szerkezetben. De siettetni tudom. Látja, hogy a hüvelykujjam
könnyedén egy mélyedésbe illeszkedik? Ott éppen csak érint egy
gombot. Egy erőteljes nyomás a gombra, és a szerkezet azonnal
felrobban. Mármost mint becsületes és logikus ember és bajtárs,
belátja, hogy ha csak a legapróbb próbálkozást is teszi a terem
elhagyására, mindnyájan felrobbanunk, beleértve a lányát és
ideiglenes titkárunkat is. Ennélfogva ön ülve marad. Hanover, a
képletek tökéletesen működnek. én itt maradok, és a főnökkel
együtt halok meg egy óra egy perckor. A képleteket megtalálja a
hálószobámban, az iratszekrényem legfelső fiókjában.
Csinálj már valamit! nézett Grunya Hallra könyörgő sze-
mekkel. Ezt nem nézheted tétlenül!
Hall újra felemelkedett, félretolta az asztalon a borospoharat,
hogy kezét jelentőségteljesen megtámaszthassa.
Uraim ţ
Halk, nyugodt hangja azonnal felkeltette a többiek figyelmét.
Mostanáig folytatta Hall, jóllehet elborzadok az ember-
öléstől, úgy éreztem, tisztelettel kell néznem az eszmékre, amelyek
az önök tetteit irányítják. Most azonban kénytelen vagyok két-
ségbe vonni indítóokaik jogosságát.
Breenhez fordult, aki figyelmesen hallgatott.
Ön például milyen címen mér önmagára halálos ítéletet? Ha
saját halálát okozza, miközben megöli főnökét, megsérti az iroda
alapszabályát, hogy a kiszabott halált az áldozat bűneinek kell
indokolttá tennie. Milyen bűnei vannak önnek, amelyek ezt az
önmagára kiszabott halálos ítéletet igazolnák?
Breen mosollyal nyugtázta az ügyes érvet. A többiek udvaria-
san figyeltek.
Csakhogy felelte a bakteriológus csillogó szemmel mi
számításba vesszük a lehetőséget, hogy a feladat végrehajtása a
saját életünkbe kerülhet.
Igen, véletlenül, kiszámíthatatlan körülmények folytán vá-
laszolt Hall. Itt azonban kitervelt halálról van szó, méghozzá
egy ártatlan személynek a haláláról, aki nem más, mint ön. Ezzel
megsérti saját elveiket.
Szavait töprengő csend fogadta.
Teljesen igaza van neki, Breen szólalt meg végül Gré. Az
ön megoldása sajnos ţelfogadhatatlan.
És ha mégsem? kockáztatta meg Lukovill. Gondoljuk
csak el : Breen egy ártatlan ember halálát terveli, tehát megszegi
az elveinket, s ez a bűn igazolja a halálos ítéletet.
A priori ítélet csapott le rá ingerülten Haas. Körben járó
okoskodás. Szemfényvesztés. Amíg meg nem hal, nem bűnös; ha
pedig nem bűnös, semmi sem igazolja a halálos ítéletet.
Téboly! suttogta Grunya. Tiszta tébolyda az egész!
Borzadva tekintett végig az asztal körül ülők felhevült arcán.
Egy konferencián ülő társaság feszült figyelme csillogott a sze-
mekben. Nem úgy hatott, mintha bármelyik is ügyet vetne a
pokoli szerkezetre, amely köztük feküdt, és konokul ketyegte
semmibe a másodperceket. Breen közben elvette hüvelykujját a
szerkezet gombjáról, és mohó figyelemmel követte a javaslatával
kapcsolatban felhozott érveket.
Azért van egy lehetséges megoldás szólalt meg a lassú
beszédű Harkinsz, és előrehajolt. Breen azzal, hogy a fegyver-
nyugvás ideje alatt beállított egy bombát, megszegte a megállapo-
dásunkat. Nem állítom, hogy ez önmagában olyan súlyos bűn,
amely az általa elképzelt büntetést érdemli, de vitathatatlanul
terhére róható egy olyan cselekmény, amely nem egyeztethető
össze társaságunk szigorú etikájával.
Ez az! kiáltott Breen, és a szeme felszikrázott. Tökéletesen
igaz, és ez a megoldás! Megszegtem a fegyverszünetet, bűnt kö-
vettem el. Úgy ítélek, hogy bűnömért megérdemlem a halált.
Tekintete a faliórára villant. Pontosan harminc perc múlva.
Ám az, hogy egy pillanatra is elfordult figyelme Dragomilovtól,
végzetesnek bizonyult. Mint egy áldozatára csapó kobra, az exfő-
nök keze megtalálta Breen nyakán az életideget. A japánok halál-
fogása azonnal hatott ; a többiek még mozdulni sem tudtak meg-
lepetésükben, Breen keze már ellazult a készüléken, ő maga pedig
élettelenül csúszott le a padlóra. Szinte ugyanazzal a mozdulattal
Dragomilov felkapta kabátját, és már az ajtóban állt.
Találkozunk a hajón, Grunyám suttogta, és már el is tűnt
a döbbent szemek elől.
Utána! kiáltotta Harkinsz, és talpra ugrott, de Gré szálas
alakja útját állta,
Fegyverszünet van! szólt Gray megróvóan. Breen meg-
szegte, és drágán fizetett érte. Még húsz percig ideszögez minket
a becsület.
Sztárkington,ţaki eddig látható indulat nélkül figyelte a vitát az
asztal végéről, most felemelte a fejét, és megszólalt:
A bomba! mondta figyelmeztetőleg. A polémiánkat saj-
nos el kell halasztanunk. A faliórára pillantott. Pontosan
tizennyolc perc van hátra a beállított robbanásig.
Haas kíváncsian hajolt le, és kivette a kis bombát Breen eler-
nyedt kezéből.
Azért csak van valami mód.
Breen állította, hogy nincs felelte Sztárkington szárazon,
és én hiszek neki. Breen sohasem tett kétséges tudományos kije-
lentést. Felállt az asztaltól. Mint a csikágói iroda vezetője,
átveszem a parancsnokságot alaposan megfogyatkozott csapa-
tunk felett. Harkinsz és Alszwort, azonnal vigyék a bombát az
öbölbe. Nem hagyhatjuk, hogy itt robbanjon fel, és ártatlanok
essenek áldozatául.
Megvárta, amíg a két ember felölti kabátját, és elindul a halálo-
san ketyegő Formoza-szerkezettel.
Tiszteletre méltó exfőnökünk említést tett egy hajóról foly-
tatta szenvtelenül. Eddig is gyanítottam, hogy ez volt a célja,
amiért Szan Fransziszkóba jött; kijelentésével csak megerősítette a
gyanút. Minthogy nem alacsonyodhatunk le odáig, hogy a hajó
nevét a kedves leányából kényszerítsük ki, vagy hogy leselkedjünk
utána, más megoldáshoz kell folyamodnunk. Haas?
Csak három óceánjáró indul holnap reggel a dagállyal-
felelte Haas szinte gépiesen, és Grunya csak ámult, milyen hatal-
mas információtömeg lehet felhalmozva a domború homlok mö-
gött. Maradtunk még annyian, hogy külön-külön mindegyiket
lenyomozzuk.
Helyes bólintott Sztárkington. Éspedig?
Az Argoszy Oklendnél, az isztern klipper a Janzen rakpart-
nál és a Takku Maru a kereskedelmi dokknál.
Pompás! Akkor Lukovillé az Argoszy. Haas, önnekjobb lesz
a Takku Maru. Gré, az isztern klipperre.
A három megnevezett tettre készen felemelkedett, de Sztárking-
ton intett nekik, hogy üljenek vissza.
Van még idő a dagályig, uraim jegyezte meg könnyedén.
Egyébként is hátravan tizenkét perc a fegyverszünetünkből.
Breen tetemére esett a pillantása, amely kitekert pózban hevert
a szőnyegen. Drága barátunk elszállíttatásáról is gondoskod-
nunk kell. Sajnálatos szívroham, fogjuk mondani. Hanover, lenne
szíves, a telefont idenyújtani. Köszönöm.
Aztán az italárlapért nyúlt az asztalon.
Azutánra konyakot javaslok, jó testes konyakot. Lehetőleg
spanyolt. A legillőbb ital egy étkezés végén. Inni fogunk, uraim,
a legnehezebb feladatunk sikeres végére. És poharunkat köszönt-
jük a férfira, aki ezt a feladatot ránk bízta.
Hall már épp tiltakozni akart, hogy ilyen ízléstelenül humori-
záljon valaki az ő kontójára, de mielőtt megszólalhatott volna,
Sztárkington szenvtelen hangján folytatta:
A poharunkat, uraim, Ivan Dragomilovra foţjuk köszönteni.
Winter Hallnak egy teli erszény birtokában nem volt
nehéz meggyőznie a gazdasági tisztet, hogy még a későn
érkező számára is akad hely az iszt klipperen.
ţ útban a hajóhoz még megállt a szállodájánál a csomagjáért,
hátrahagyott a recepción egy táviratot azzal az utasítással, hogy
másnap reggel azonnal továbbítsák, s csak azután találkozott a
feljáróhídnál a meglehetősen aggodalmas Grunyával.
Mialatt ő az utazása anyagi ügyleteit elrendezte, a lány eltűnt
a hajó mélyén, hogy tudtára adja apjának: Hall is velük utazik.
Dragomilov arcát pajkos mosoly derítette fel.
Ugyan mire számítottál, drágám? kérdezte. Hogy hara-
gudni fogok? Vagy kétségbe esem? Vagy akár csak meglepődöm?
Igen élvezetes arra gondolni, hogy kettesben utazom újonnan
megtalált lányommal, de az út csak még élvezetesebb lesz, ha a
lányomat boldognak láthatom.
Mindig boldog voltam melletted, bácsikám. azazhogy
apám felelteţGrunya durcásan, de a szeme csillogott.
Dragomilov elnevette magát.
Közel az idő, drágám, amikor egy apa már csak korlátozott
mértékben teheti boldoggá a lányt. Most viszont, ha nincs kifogá-
sod, lefekszem aludni. Fárasztó napom volt.
Grunya gyengéd csókkal búcsúzott tőle, és már épp nyitotta
volna az ajtót, amikor emlékei feltolultak.
Apa! kiáltotta. A Bérgyilkossági Iroda! Minden hajót le
akarnak nyomozni, amelyik a reggeli dagállyal indul!
Az csak természetes felelte Dragomilov. Az első dolguk
lesz. Még egyszer megcsókolta a lányát, és gyengéden kituszkol-
ta ház ajtón.
A lány a felső fedélzetre ment, és rátalált Hallra. Kézenfogva
álltak a korlátnál, és az alvó város fényein pihent a tekintetük.
A férfi keze megszorította a lányét.
Nem lehet egy évnél kevesebb? kérdezte búsan.
Hiszen már csak három hónap van hátra nevetett a lány.
Ne légy oly türelmetlen. A nevetése alábbhagyott. Ez a
figyelmeztetés, bevallom, rám még inkább vonatkozhat.
Grunya!
Ez az igazság. Ó, Winter, annyira szeretnék már a feleséged
lenni!
Édesem! A hajó kapitánya már holnap összead minket!
Nem! Én is olyan őrült vagyok, mint ti mindnyájan. Szava-
mat adtam, és nem vonhatom vissza. Józanul pillantott a férfira.
Amíg az év le nem telik, nem lesz esküvőnk. És ha ezalatt
történnék valami apámmal.
Semmi se fog történni vele nyugtatta Hall.
Grunya állhatatos tekintetet vetett rá.
Te pedig, ugye, nem vagy hajlandó megígérni, hogy megaka-
dályozol bármit, ami történhetne?
Drágám, nem tehetem. Hall a korlát fölött az elsötétült
vizet fürkészte. Ezek az őrültek. és apádat is ebbe a kategóriá-
ba kell sorolnom. nem tűrnék el, hogy bárki beleavatkozzék a
veszélyes játékukba. Mert nekik ennyi az egész : játék.
Amelyben senki sem nyerhet sóhajtott a lány, és az órájára
pillantott. Nagyon későre jár. Igazán ideje, hogy aludni menjek.
Látlak holnap reggel?
Egy ilyen kis gőzösön aligha kerülhetnénk el egymást neve-
tett a férfi, és lehajolt, hogy gyengéd csókokkal borítsa el a lány
ujjait.
Dragomilov melegnek találta kabinját, kinyitotta a kerek abla-
kot, és szélesen kitárta. A luxuskabin ablaka a rakpartra nyílt,
kifürkészhetetlen raktárházak tömör sorára, amelyeket csak az
esti szellőben lengő csupasz villanyégők füzére világított meg
halványan. A művelet nem hozott enyhülést; odakinn is áporo-
dott és csendes volt az éj.
Sötét szobájában állt, a kabinablak rézkeretére könyökölve, és
mélyeket lélegzett. Gondolatban végigfutott az eltelt kilenc hóna-
pon és a veszélyeken, amelyekből mindig épp hogy szabadult.
Nagy fáradtságot érzett, szellemit és testit egyaránt. A kor, gon-
dolta. Az egyetlen változó az élet egyenletében, amelyet a legerő-
sebb elme sem befolyásolhat. Most legalább előtte állott tíz nyu-
godt nap ; tíz kellemes napnyi pihentető tengeri utazás. Ahogy ott
állt, ismerős hang ütötte meg a fülét az alanti sötétből:
Biztos ön ebben? Dragomilov. Alapos a gyanú, hogy ezen a
hajón tartózkodik utasként.
Biztos vagyok, uram felelte a gazdasági tiszt. Ilyen nevű
utas nincs a hajónkon. Elhiheti, hogy minden tőlünk telhetőt
megtennénk a szövetségi kormány munkáját segítendő.
Luxuskabinja sötétjében Dragomilov elvigyorodott. Kimerült-
sége elillant, minden éber érzéke az alant történőkre irányult.
A ravasz Gré szövetségi nyomozónak adta ki magát, de hát
Gré mindig is megérdemelten számított az iroda egyik legkivá-
lóbb emberének.
Feltehető, hogy az illető nem a valódi nevét használja
folytatta Gré. Szerény középtermet, törékenynek hat. bár
biztosíthatom, hogy ez csalóka látszat. és a lányával utazik, egy
Grunya nevű, határozottan szép ifjú hölggyel.
Van egy úriember, aki a lányával utazik.
Dragomilov még szélesebben vigyorgott.
Szobája sötétjében vékony, de erős ujjait harcra készen ropog-
tatta.
Az alsó fedélzeten csend állt be ; aztán Gré szólalt meg eltökél-
ten.
Azért utánanéznék, ha nincs kifogása. Meg tudná adni a
kabin számát ?
Természetesen. Egy pillanat, uram. Ez az. igen. a har-
mincegyes. Az alsó fedélzeten. Majd tétova csend után: De
ha mégis téved.
Akkor bocsánatot fogok kérni. Gréhanţjából hidegség
csapott ki. A szövetségi kormányzatnak nem célja ártatlan
embereket zaklatni. Nekem viszont teljesítenem kell a kötelessé-
gemet.
A két árnyalak elvált egymástól a feljáróhíd tövénél, a maga-
sabbik könnyedén megindult felfelé a kis oldalsó csigalépcsőn,
majd félresöpörve a másikat.
Köszönöm, magam is megtalálom. Nincs rá szükség, hogy
elhagyja a posztját.
Rendben van, uram. És remélem, hogy.
De Gré már hallótávolságon kívül volt. Könnyedén a fedél-
zetre lépett, és hamarosan egy ajtót talált, amely fedett folyosóba
nyílt. Belépett, és azonnal a kabinszámokat kereste. A 108. számú
ajtó állott előtte. Habozás nélkül suhant a lépcsőhöz, és lefelé
indult. Az alsóbb szinten a számok kétjegyűek voltak. Magában
elmosolyodott, és a kabinszámokat figyelve végigosont a néma
folyosón.
A 31. egy forduló után, keresztfolyosóról nyílt, kis alkóvból.
Gré az alkóv falához simult, és a következő lépésen töprengetf.
Nem becsülte alá Dragomilovot, aki a logika, az etika és az
erkölcsiség szépségén túl arra is megtanította, hogyan törheti el
egy ember nyakát egyetlen fürge csapással. A hajón hihetetlen
rázkódás futott végig, s Gré megmerevedett, de csak a nagy
hajógépek indultak meg odalent, hogy az egész hajtóinű átmele-
gedjék a reggeli indulásig.
Az elhagyatott folyosó sötétjében Gré egy pillanatig arra
gondolt, hogy a revolverét használja, de rögtön el is vetette az
ötletet. A körülzárt térben a dörrenés süketítő volna, s megnehe-
zítené a menekülést. Inkább egy vékony, éles kést húzott elő az
alkarjára erősített tokból, és sebtében megvizsgálta az élét a
hüvelykujjával. Elégedetten bólintott, megmarkolta élével felfelé
tartva, másik kezével pedig, amelyben álkulcsot tartott, a zárat
tapogatta ki.
Egy gyors körültekintés megnyugtatta, hogy egyedül van a
keresztfolyosón, minden utas bizonyára alszik már. Amilyen hal-
kan csak tudta, a kulcsot a zárba tolta és lassan megforgatta.
Meglepetésére az ajtó kivágódott, mégpedig a kabin belseje
felé. Mire egyensúlyát visszanyerte volna, már be is volt rántva
a szobába, és erős ujjak kulcsolódtak kést tartó kezére. De Gré
is gyorsan reagált, mint mindig. Nem próbált visszahúzódni,
inkább támadójával együtt előrelendült, vadul hozzáadva saját
súlyát a másik rántásának erejéhez. Mindketten a padlóra zuhan-
tak, a beépített ágy tövén az ablak alatt. Gré egy szempillantás
alatt újra talpon volt, oldalt ugrott, és a kés döfésre készen állt
a markában. Dragomilov sem késett felugrani, maga elé nyújtott
karokkal állt, feszes ujjai egy kis rést kerestek, hogy megadhassák
a halálszorítást az ellenfélnek.
Egy pillanatig lihegve meredtek egymásra néhány láb távolság-
ról. A rakpart gyenge villanyégői kísérteties árnyakat vetettek a
kabin falaira. Aztán villámsebesen lendült Gré karja, a kés
sivítva hasította a félsötétet. De csak az üres levegőt érte ; Drago-
milov éppoly sebesen a földre vetette magát, s ahogy a másik
karja előrevágódott, alulról elkapta és megcsavarta. Gré elfoj-
tott kiáltással kiejtette a kést, és apróbb termetű ellenfelére zu-
hant, szabad kezével keservesen igyekezve elkapni annak a torkát.
Némán és nekivadultan küzdöttek, két gyakorlott bérgyilkos,
mindegyik tökéletesen tudatában a másik képességeinek, és meg-
győződve róla, hogy jogos, ráadásul szükségszerű megölnie a
másikat. Minden egyes fogásuk és fogáshárításuk automatikus
volt, képzettségük a japán haláltudományban egyenlő és pusztító
erejű: A hajó mélyén lassan átforduló hatalmas dugattyúk és
kerekek zaja egyre erősebb lett. A luxuskabinban folyt tovább a
kíméletlen küzdelem, fogás fogás ellen, dobogásuk és lihegésük
elveszett a hajógépezet mind hatalmasabb dübörgésében.
Ide-oda kaszáló lábaik a nyitott ajtóhoz ütődtek, az ajtó végül
bevágódott. Gré, ahogy fektében szabadulást keresett, megérez-
te lapockájában a földre hullott kés nyomását. Hátát ívbe feszítve
odébb gördült, és egy kézzel hárítva a rázúduló Dragomilov
rohamát, a másikkal a kés után kutatott. És ujjai rátaláltak.
Hevesen ide-oda tekeregve kiszabadította magát, és keze hátra-
lendült, hogy elölről döfje kését ellenfelébe. Lesújtott és érezte,
hogy a kés valami puhába mélyed. Másodpercnyi megkönnyeb-
bülést érzett. Ám abban a pillanatban Dragomilov mohó ujjai
megtalálták a keresett pontot. Gré hátrazuhant, s egy utolsó
erőfeszítéssel ujjai kirántották a kést az ágy matracából.
Dragomilov tántorogva állt talpra, és komoran tekintett régi
barátja sötét tetemére, amely a keskeny ágy lábánál hevert. A csu-
kott ablak keretének dőlt, s igyekezett úrrá lenni heves lihegésén,
arra gondolva, mennyire megapasztotta harci erejét a sok eltelt
év. Kimerülten dörzsölte arcát. Azért, gondolta, mégiscsak áll-
tam Gré rohamát, és ő is ott végezte, ahol a szervezet bármely
tagja.
Töprengéséből hirtelen kopogás riasztotta fel. Gyorsan leha-
jolt, a holttestet az ágy alá gördítette, és nesztelenül az ajtóhoz
lépett.
Tessék!
Miszter konsztantin ? Beszélhetnék önnel egy pillanatra ?
Azonnal.
Dragomilov bekapcsolta a kabin világítását; egy gyors pillan-
tás a szoba berendezésére megnyugtatta, hogy semmi sem árulko-
dik az imént történtekről. Helyére tolt egy széket, az ágytakaróval
elfedte a matracon ejtett vágást, és hálóköntöst kapott magára.
Még egyszer körülnézett. Elégedetten, hogy a szoba fogadóképes,
résnyire nyitotta az ajtót, és hatalmasat ásított bele a gazdasági
tiszt arcába.
Nos? Mit óhajt?
A tiszt zavartan pislogott rá.
Egy Miszter Gré nevű úr. nem járt önnél?
Ja, az? De igen. Éppen ő hiányzott az éjszaka közepén.
Valami Dragomilovicsot vagy mifenét keresett. Bocsánatot kért
és elment. Miért?
A hajó rövidesen indul, uram. Elképzelhetőnek tartja, hogy
az elmúlt néhány percben tért volna vissza a partra, amíg én
lejöttem önhöz?
Dragomilov újra ásított, és hidegen nézett a tisztre.
A leghalványabb sejtelmem sincs. És most, ha megbocsát,
szeretnék végre egy kis nyugodalmat.
Természetesen, uram. Elnézését kérem. És köszönöm.
Dragomilov bereteszelte az ajtót, és újra eloltotta a kabin
lámpáját. Ott ült a kabinhoz tartozó kis széken, és töprengve
nézte a csukott ablakot. Holnap már késő lenne, a személyzet
biztosan takarítja a kabinokat. Még reggel is késő lehet, mert, nem
ritka, hogy már hajnalban sétálnak a fedélzeten. Most kell meg-
tenni, bármekkora is a kockázat. Türelmesen visszaült, és várt a
hajó indulására.
Fentről, a fedélzetről hangokat lehetett hallani, amint húzták
be a köteleket, és a hajó felkészült, hogy elhagyja a rakpartot.
A gépek feldübörögtek, finom remegés lett érezhető a kabinban
is. Feje fölül tompa dobogást hallott, matrózokét, akik a kötele-
ket csőrölték fel, és szolgálták minden szeszélyét az acélszörny-
nek, amely az óceánon készült átalvinni őket.
A kiáltások a fedélzeten lassan elhaltak. Dragomilov óvatosan
kinyitotta az ablakot, és kidugta a fejét rajta. A hullámzó szaka-
dék a móló és a hajó között lassan szélesedett; a raktárházak előtt
függő égőket elhalványította a messzeség. Fülelt, nem hall-e lépte-
ket fentről, de néma csend volt. Dologhoz fogott hát, az ágy alól
előgörgette a testet, és lehajolva, könnyedén az ágyra emelte. Még
egy kutató pillantás meggyőzte, hogy a rakpart néptelen. A csün-
gő karokat kidugta a kerek nyíláson, majd az egész testet utánuk
lódította. Halk csobbanással ért vizet; Dragomilov hallgatózott,
nem harsannak-e kiáltások fentről. Néma csend volt továbbra is.
Komor ábrázattal bereteszelte az ablakot, szorosra húzta össze
a függönyét, és csak akkor gyújtott fényt.
Még egyszer ellenőrzött mindent, mert Dragomilov alapos
ember volt. A kést egy bőröndbe helyezte, és lezárta a csomagot.
A felhasított matracot megfordította, a lepedőt gondosan vissza-
tűrte minden oldalon. A takarót kiegyengette. Csak amikor már
a szoba tökéletesen visszanyerte iménti megjelenését, akkor nyu-
godott meg, és fogott lassan a vetkőzéshez.
Eseménydús éjszaka volt, gondolta, egyszersmind egy további
lépés könyörtelen útján.
ţ Lukovill erélyesen kopogott Sztárkington hotelszobája
ajtaján, amikor belépett, szótlanul letett egy újságot az
asztalra. Sztárkington pillantása azonnal a fekete címsorra esett,
és gyorsan végigolvasta a vérfagyasztó beszámolót.
TITOKZATOS ROBBANÁS KÉT HALOTTAL
Augusztus 15. Ma hajnalban a Wört Sztríten, az Öböl kör-
zetében egy titokzatos robbanás két azonosíthatatlan férfi ha-
lálát okozta. A rendőrség nem talált nyomot arra nézve, mi
okozhatta a heves detonációt, amely a közvetlen környéken
ablakokat tört ki, és halálát okozta a két férfinak, akik feltehe-
tőleg épp a robbanás helyszínén haladtak el.
A robbanás ereje lehetetlenné tette az áldozatok azonosítá-
sát: Egy kis fémdoboz roncsa az egyetlen szokatlan tárgy, amit
a helyszínen találtak, de a rendőrség véleménye szerint mérete
miatt nem lehetett oka a tragédiának. A hatóságok teljes sötét-
ségben tapogatóznak.
Harkinsz és Alszwort! kiáltott fel fogait összeszorítva.
Sürgősen ide kell hívni a többieket!
Haasnak és Hanovernek telefonáltam felelte Lukovill.
Bármely pillanatban itt lehetnek.
És Gré?
A hotelszobája nem felel. Meglep a dolog, hiszen abban
maradtunk, hogy ma reggel mindenki jelentést tesz a hajóról,
amelyet az éjszaka átvizsgált.
Ön nem talált semmit az Argoszin?
Semmit, és Haas sem a Takku Marun.
A két férfi egymásra bámult, szemükben egy közös gondolat
tükröződött.
Ön szerint talán. kezte Sztárkington, de abban a pillanat-
ban ellentmondást nemtűrő kopogtatás harsant fel az ajtón.
Mielőtt a bentlévők bármelyike felelhetett volna, az ajtó kivágó-
dott, és Haas meg Hanover alakja tűnt fel előttük.
Haas a szobába rontott, és ugyanannak a lapnak egy későbbi
kiadását dobta az asztalra.
Látták ezt? kiáltotta. Gré is meghalt.
Meghalt ?
A Janzen rakpartnál fogták ki a holttestét a vízből, ahol az
isztern klipper volt kikötve! Dragomilov azon a hajón utazik, és
a hajó már úton van.
Néhány pillanatnyi döbbent csend támadt. Sztárkington a szé-
kéhez ment és komótosan leült. Tekintete végigjárt társai megkö-
vült arcán, s csak akkor szólalt meg halkan :
Nos, uraim, meg vagyunk tizedelve. A Bérgyilkossági Iroda
összes életben maradt tagja e pillanatban itt van e szoba falai
között. Hárman haltak meg közülünk az elmúlt huszonnégy óra
alatt. Hol a siker, amely annyi éve minden vállalkozásunkat
koronázta? Ťígy cserben hagyhatott minket egyik pillanatról a
másikra ?
Senki sem csalhatatlan vetette ellene Haas. Harkinsz és
Alszwort egy véletlen áldozatai.
Véletlen? Ezt ön sem hiheti őszintén, Haas. Az nem lehet.
Véletlen olyan nincs is. A saját életünknek ura vagyunk, vagy
nem vagyunk ura semminek.
Azaz legalábbis ebben hiszünk, vagy nem hiszünk semmiben
igazította helyre Lukovill szárazon.
De biztosan valami hiba volt a faliórával makacskodott
Haas.
Nyilvánvaló bólintott Sztárkington. Ám véletlen-e, ha
valaki abba bukik bele, hogy túlságosan rábízza magát egy me-
chanikus szerkezetre? A találmányok, kedves Haasom; cselekvők
és nem gondolkodók művei.
Nevetséges állítás! dohogott Haas.
Szó sincs róla. Aki képtelen értelmileg racionalizálni a prob-
lémákat, csak az fog mechanikus megoldás után kutatni. Vegye
csak a falióra példáját. A pontos idő ismerete vajon válasz-e az
adott időpillanat problémájára? Mit nyerünk szépségben avagy
erkölcsben, ha tudjuk, hogy e pillanatban tíz óra múlt éppen
nyolc perccel ?
Ez túlzott egyszerűsítés vágott vissza Haas. Eljön az idő,
hogy az a falióra bosszút áll.
Hanover előrehajolt.
Ha már így leszólja a cselekvőket, Sztárkington mondta,
mit gondol mégis, mi csak gondolkodók vagyunk talán, és egyál-
talán nem cselekvők?
Sztárkington rámosolygott.
Az az igazság, hogy egy ideje sem ezek, sem azok nem va-
gyunk. És mostantól létkérdés, hogy mind a kettő legyünk.
Lukovill, aki eddig az ablakon bámult ţki az utcára, most
megpenderült.
Ide hallgassanak! kiáltotta. Dragomilov elhajózott. El-
hagyta az országot. Kétséges, hogy valaha visszatér-e. Miért nem
adjuk fel ezt az értelmetlen hajszát? Mi, akik maradtunk, még
újraszervezhetjük az irodát. Dragomilov egy szál magában kezd-
te, mi meg négyen vagyunk !
Feladni a hajszát? visszhangozta Haas döbbenten. És
hogy értelmetlen? Hogyan szervezhetnénk újjá az irodát, ha legel-
sőnek nem is a hajszát, hanem az elveinket adjuk fel?
Lukovill fejet hajtott.
Persze, igaza van. Nem gondoltam végig. Akkor hát mi a
következő lépés ?
Haas felelt neki. Ez a vékony láng-ember domború homlokával
felpattant, és ţaz asztal fölött áthajolt.
Ma délután négykor indul egy hajó a Dérborn dokkból, az
Orientál Sztár. A leggyorsabb hajó a csendes-óceáni vonalakon.
Akár egy teljes nappal is megelőzi az isztern klippert Honolulu
kikötőjében. Javaslom, várjuk be Hawaii szigetén Dragomilov
érkezését. És azt is, hogy elővigyázatosabbak legyünk, mint az
előttünk járók, amikor szembetalálkozunk vele.
Nagyszerű ötlet! lelkendezett Hanover. Teljesen gyanút-
lan lesz!
A főnök sose teljesen gyanútlan jegyezte meg Sztárkington.
Csak úgy van vele, hogy ha gyanít is veszélyt, nem engedi, hogy
az eltántorítsa a terveitől. Nos hát, uraim, hogy tetszik önöknek
Haas javaslata?
Csend ülte meg a szobát. Aztán Lukovill megrázta a fejét.
Nem hiszem, hogy szükséges mindnyájunknak elhajóznunk.
Haas sérülése még nem is jött helyre egészen. És egyébként sem
jó minden tojást egy kosárba tenni. Javaslom, hogy Haas marad-
jon. Szükség lehet rá, hogy valaki a szárazföldről irányítsa az
akciót.
A javaslaton mindhárman elgondolkodtak. Sztárkington bólin-
tott.
Egyetértek. Haas?
A vékony, izzó szemű ember mélabúsan mosolygott.
Persze szívesen lennék jelen, amikor leterítik a vadat. De meg
kell hajolnom Lukovill érveinek logikája előtt. Én is egyetértek.
Hanover csak bólintással, jelezte egyetértését.
Van elegendő pénzünk?
Sztárkington áthajolt íróasztalához, és a fiókjából előhúzott egy
borítékot.
Ma reggel küldönc kézbesítette. Hall küldött benne felhatal-
mazást, hogy korlátlanul vehetek fel pénzt a számlánkról.
Hanover felvonta a szemöldökét.
Tehát ő is Dragomilovval utazott.
Inkább a lányával helyesbített Haas mosolyogva. Szegény
Hall! Milyen csapdába csalta a szerelme! Beszerez egy apóst,
akinek ő maga tűzött vérdíjat a fejére!
Hall logikáját érzelmek színezik át jegyezte meg Sztárking-
ton. Az érzelmes ember végzete nemcsak megjósolható, de
többnyire megérdemelt is. Felemelkedett. Akkor hát utánané-
zek a hajójegyeknek. Hirtelen Lukovillre nézett, s aggódva
kérdezte: Mi baj ? Miért vág olyan szerencsétlen képet ?
A hajókoszt sóhajtott Lukovill bánatosan. El tudja
képzelni, hogy friss zöldfélét szolgálnak fel az egész út folyamán?
A napkorong széle egyenletesen tört meg a keleti horizonton.
Winter Hall a korlátnál állva élvezte az óceán langyos reggeli
szellőjét, amikor hirtelen megérezte, hogy valaki áll mellette.
Megfordult, s Dragomilovot látta a csillogó messzeségbe bá-
mulni.
Jó reggelt! üdvözölte mosolyogva. Jól aludt?
Dragomilov viszontmosolyt erőltetett vonásaira.
Amennyire várható volt.
Ha érzem, hogy elkerül az álom, én olyankor sétálok egyet
a fedélzeten ajánlotta Hall. Az a tapasztalatom, hogy egy kis
testmozgás meghozza az álmot.
Testmozgásban nekem sem volt hiányom felelte Dragomi-
lov, és most már egészen szembefordulva a mellette álló szép,
sudár fiatalemberrel, felmosolygott rá. Látogatóm volt éjszaka,
mielőtt kihajóztunk.
Hall elméjében fellobbant az emlék.
Gré! Neki kellett átvizsgálnia ezt a hajót!
Úgy van. Gré ugrott be hozzám.
Itt van valahol? Hall körülpillantott, derűs mosolya leher-
vadt az arcáról.
Nem. Nem jött velünk. Ott maradt.
Hall rápillantott az apró, homokszínhajú emberre, aki mellette
állt, és már mindent értett.
Megölte!
Igen, megöltem. Nem tehettem mást.
Hall visszafordult, és újra a kelő nap szemlélésébe mélyedt.
Erőteljes arcára szigorú kifejezés ült ki.
Azt mondja, nem tehetett mást. Foghatom úgy fel ezt a
beismerést, hogy változás állott be a nézeteiben?
Nem rázta a fejét Dragomilov. Ámbár minden nézetnek
készen kell ţállnia a változásra is, ha a gondolkodó ember méltó
akar maradni az értelem adományára. Azért mondtam, hogy nem
tehettem mást, mert Gré a barátom volt. Azt is mondhatnám
talán, hogy a védencem. Az én oktatásom szellemében tört az én
életemre. és én az ő motívumainak a tisztaságát méltányolva
vetettem véget az övének.
Hall nehéz sóhajt hallatott.
Nem, nem változott. Mondja, mikor lesz vége ennek a téboly-
nak ? Tébolynak? Dragomilov vállat vont. Tisztáznia kellene
a fogalmait. Mi az épelméjűség? Élve hagyni olyanokat, akiknek
a ténykedése ártatlan életek kioltására vezet? Olykor ártatlan
életek ezreinek a kioltására?
Ugye, nem Grére céloz?
Ugyan! Csupán a tanaim alapjait igyekszem igazolni, amely
tanokban Gré is hitt, és amelyeket ön volt szíves tébolynak
nevezni.
Hall csüggedten bámult rá.
De hiszen egyszer már beismerte ennek a filozófiának a téves
voltát. Az ember nem ítélhet, csak fölötte ítélhetnek. És nem az
egyén. Csak a csoport.
Úgy van. Ezen az alapon győzött meg róla, hogy a Bérgyil-
kossági Iroda kitűzött célja amorális. Vagy talán pontosabbjelző,
hogy koraérett, ideje előtti. Mert maga az iroda is, ne felejtse
el, csoport, magának a társadalomnak a képviselöje. Képzeljen
csak el egy akkora irodát, amely az egész emberiséget magában
foglalja. Akkor az érvek; amelyekkel meggyőzött, érvényüket
veszítik. De annyi baj legyen. Akárhogy is, ön meggyőzött, és én
elvállaltam a megbízatást; :ţönmagam megöletését. Szerencsétlen
módon épp a szervezetem tökéletessége dolgozott eddig ellenem.
A tökéletessége! Hall levegő után kapkodott. Hogyan
ejtheti ki ezt a szót? Hisz hat vagy talán nyolc embere is kudarcot
vallott, amikor meg akarták ölni!
A kudarcuk épp a tökéletesség bizonyítéka felelte Dragomi-
lov komolyan. Látom, hogy nem érti. A kudarcokat be lehet
kalkulálni ; az iroda szervezetébe ugyanis fékek és ellensúlyok is be
vannak építve. A kudarcok ezeknek a fékeknek és ellensúlyoknak
a helyességét bizonyítják.
Hall ámulattal nézte a mellette álló emberkét.
Egyszerűen hihetetlen! Mondja meg hát, mikor fog ez a. jó,
nem nevezem tébolynak. ez a kaland véget érni?
Meglepetésére Dragomilov nyájas mosollyal felelte:
Szeretem a kaland szót. Kaland az egész élet, de nem sokra
becsüljük ezt, amíg maga az élet nem forog kockán. Hogy mikor
fog véget érni? Gondolom, amikor mi véget érünk. Ha agyunk
nem fungál többé, ha a férgek és nem gondolkodók társaivá
leszünk. Ami az én egyedi esetemet illeti tette hozzá, látva Hall
arcán a növekvő türelmetlenséget a határidő lejártával, egy
évvel azután, hogy Haasnak kiadtam az utasítást.
És ez az idő már nincs messze. Nem egészen három hónap,
és a szerződés lejár. És akkor?
Meglepetésére Dragomilov arcáról lehervadt a mosoly.
Fogalmam sincs. El nem tudom képzelni, hogy a szervezet,
amelyet olyan aprólékos gonddal építettem ki, élni hagy egy teljes
évig. Ez tagadása lenne a tökéletességének.
De azért, ugye, mégsem kívánja a sikerüket?
Dragomilov összekulcsolta a kezét. Homloka ráncba szaladt,
arca komoly volt.
Nem tudom. Ez egyre jobban aggaszt mostanában, ahogy
múlnak a hetek meg a hónapok.
Ön bámulatos ember! Milyen értelemben aggasztja?
A színtelen hajú kis ember szembenézett megtermett tár-
sával.
Azt hiszem, nem igazán kívánom, hogy egy időhatár lejártá-
nak köszönhessem az életemet. Az idő arra való, hogy uralkodjék
az emberen, s nem hogy szolgálja. Az idő, tudja, az egyetlen
gépezet, amelynek tengelyeit a csillagok forgatják, és mutatóit a
végtelen igazítja. Én is szerkesztettem egy tökéletes gépet, az
irodát. De az iroda csak önmagára hagyatkozva bizonyíthatja be
tökéletességét. Nem helyes, ha fogyatékosságait egy másik, egy
nagyobb gépezet kérlelhetetlen működése egyenlíti ki.
De hisz épp jelenleg is az időtényezőt igyekszik kihasználni
az élete megmentésére vetette ellene Hall, akit most is bámulat-
ba ejtett a másik elme különös működése.
Ember vagyok felelte Dragomilov búsan. Könnyen lehet,
hogy hosszú távon majd ez bizonyul filozófiám végzetes gyönge-
ségének.
Azzal sarkon fordult, és elindult a fedélzeti folyosó ajtaja felé.
Hall utánapillantott, s közben érezte, hogy a másik oldalon va-
laki megérinti a karját. Hirtelen odafordult, és Grunya tekin-
tett rá.
Mit mondtál apámnak? kérdezte. Nagyon felzaklatottnak
látszott.
Attól lett olyan, amit maga mondott önmagának felelte
Hall. Karon fogta a lányt, és sétálni indult vele a fedélzeten.
Minden emberben ösztön rejlik, amely küzdeni készteti az éle-
téért. De van mindegyikünkben, rejtetten, egy halálvágyţ is, amely
változatos ürügyekkel igyekszik igazolni magát. Majd csak ez-
után derül ki, melyik elem kerekedik felül a te különös atyád
életében.
Avagy a halálában suttogta Grunya, és hevesen megka-
paszkodott szerelme védelmező karjában.
ţ Az isztern klipperen a napok gyorsan és kellemesen
teltek. Grunya naponta kifeküdt a nyugszékébe, és süt-
tette magát a forró nappal, minek folytán éppoly sötétre barnult,
mint Hall. Dragomilov azonban, noha éppannyi órát töltött a
napsütötte fedélzeten, immunisnak bizonyult a perzselő sugarak
hatásával szemben, és megőrizte hal ţványságát. Hall meg ő minthaţ
moratóriumot kötöttek volna filozófiai vitáikban; beszélgetésük
most gyakrabban irányult a hajó nyomdokvizében fel-feltűnő
játékos repülőhalrajokra vagy az étteremben felszolgált kiváló
fogásokra, esetleg a tatfedélzet teniszpályáján elért eredmé-
nyeikre.
És egy szép nap reggelén, mintha csak most indultak volna, az
utazás már véget is ért. Ahogy e reggelen, ébredés után a fedélzet-
re léptek, már szinte fölöttük tornyosult az Oahu sziget bejáratát
őrző Gyémántfő, Honolulu kikötővárosa pedig fehéren villogott
a háttérben. Kis csónakok raja evezett a hajó felé, virágfüzérekkel
ékes bennszülöttek seregével. A nagy óceánjáró gyomrában a
fűtők lapátjukra támaszkodva álltak, mint megannyi szobor; a
hatalmas hajógépek majdnem teljesen leálltak, a hajó alig moz-
gott előre az öböl vizében.
Gyönyörű! suttogta Grunya, és Hallhoz fordult. Hát nem
gyönyörű, Winter?
Majdnem olyan gyönyörű, mint te vagy, kedvesem mosoly-
gott rá Hall, és Dragomilovhoz fordulva így szólt: Tíz hét. Tíz
hét múlva, uram, a viszonyunk gyökeresen megváltozik. Attól
fbgva ön az apósom lesz.
És már nem a barátja többé? nevetett Dragomilov.
Mindig is barátok maradunk felelte Hall, de aztán elkomo-
rult kissé. Mellesleg, most mik a tervei? Nem gondolja, hogy
megmaradt emberei ide is követni fogják?
Dragomilov mosolya nem vesztett derűjéből.
Követni? Már itt is vannak. Legalábbis a többségük. Mert
persze egyet biztosan ott hagytak a kontinensen.
De hogy előzhettek meg minket?
Egy gyorsabb hajóval. Fogadni mernék, hogy az Orientál
Sztárral hajóztak ki a mi indulásunk napjának délutánján. Gré
holttestének fölfedezése elárulta, melyik hajóval utazunk, ennél-
fogva úticélunkat is megtudták. Tegnap este már biztosan kikö-
töttek. Ne féljen, ott lesznek mind, amikor partra szállunk.
De hogy tudhatod mindezt olyan biztosra? kérdezte Gru-
nya.
Úgy, hogy beleképzelem magamat a helyzetükbe, és kiszámí-
tom, mit tennék én azonos körülmények között. Nem, drágám,
biztosan nem tévedek. Itt lesznek mind a fogadásomra.
Grunya megragadta apja karját, és szeme kikerekedett a féle-
lemtől.
De apa, mit akarsz tenni?
Ne aggódj, drágám! Nem esem áldozatul nekik, ha erre vagy
kíváncsi. Most pedig jól figyelj : még napokkal az indulásunk előtt
írtam ide, és foglaltam két szobát neked meg Hallnak a Queen
Ann szállóban. Egy autótok is lesz sofőrrel, akkor és oda mentek
vele, ahogy joţlesik. Én most nem tarthatok veletek, de amint
elrendeztem a dolgaimat, hallani fogtok rólam.
Grunyának meg nekem? tátogott Hall. De hisz nem is
tudhatta, hogy én is jövök!
Dragomilov szája fülig szaladt.
Mondtam már, hogy mindig beleképzelem magam mások
helyébe. Az ön helyében én sem engedtem volna, hogy egyţolyan
gyönyörű lány, mint az én Grunyám, csak úgy eltűnjön mellőlem.
Drága barátom, semmiben sem voltam olyan biztos, mint hogy
itt találom a hajón.
Azzal visszafordult a korláthoz. A bennszülöttekkel zsúfolt
csónakok most már a hajó körül ringtak az enyhe hullámokon;
ágyékkötős fiúk buktak alá a tiszta vízbe a fedélzetről lehajigált
pénzérmékért. A rakpart fehér épületeiről visszasugárzott a kelő
nap fénye. A hatalmas óceánjáró megállt; egy karcsú kis naszád
indult feléje a partról a révkalauzzal és a kínai hordárokkal, akik
majd a csomagokat viszik partra.
Hajókürt hangja hasított a csendbe, büszkén jelentve a megér-
kezésüket. A révkalauz csónakja a hajó oldalához állt, és a kikö-
tői tisztviselők csinos, hegyes sipkájukban és fehér ingükben a
fedélzetre kapaszkodtak.
Nyomukban kék inges, varkocsos hordárok füzére kúszott fel
a kötéllétrán, egy ütemre himbálva lapos szalmakalapjukat, és
eltűntek a hajó belsejében.
Dragomilov most a másik kettőhöz fordult.
Ha megbocsáttok, befejezem a csomagolást vetette oda
könnyedén, és kurta integetéssel a lejárat felé vette útját.
A révkalauz megjelent a kormányhídon, s a hajó gépei újra
feldübörögtek, ahogy a hatalmas test megindult a part felé.
Talán mi is lemehetnénk, hogy a csomagjaink után nézzünk
mondta Hall.
Ó, Winter, ilyen hamar? Olyan gyönyörű ez a látvány! Nézd,
a hegyek mintha egyenest a város közepéből szöknének fel! A fel-
hők úgy függenek a csúcsok felett, mint apró füstpamatok!
Elhallgatott, és a lelkesedés lelohadt az arcáról: Winter, mihez
kezd apa ?
én nem aggódnék apádért, drágám. Még nem lehetnek itt. És
ha itt vannak is, nem kockáztathatnak meg egy akciót ekkora
tömegben. Menjünk.
A hajó egyreközelebb ért a mólóhoz, ők pedig lementek a hajó
mélyébe. Közben köteleket hajítottak a partra, és szorgos kezek
erősítették őket a kikötő bakjaihoz. A hajón munkához láttak a
csörlők, behúzva a súlyos kábeleket, míg a hajó rögzített helyzet-
ben nem állt a dokk mellett. Egy zenekar rázendített a híres
Alohára. A boldog felismerés kiáltásai röppentek fel az utasok
meg a parton várakozók tömegéből, zsebkendők lengtek viharo-
san. A lejáróhíd lassan a part felé nyúlt, a zenekar fortisszimóba
csapott.
Poggyászát egy hordárra bízva, Hall visszatért a fedélzetre, és
a korlátnál megállva végignézett az arcokon, amelyek a rakpart
korlátja mögött sorjáztak. Hirtelen megmeredt : ott állt Sztárking-
ton, és egyenest az ő arcába bámult!
Az iroda csikágói fiókjának vezetője nyájas mosollyal intege-
tett feléje. Hall tekintete továbbsiklott a felfelé fordított arcokon,
és megállt egy másiknál. Hanover volt az, ő a lejárathoz közelebb
várakozott. Nem kérdéses, hogy a harmadik is hasonlóan fontos
stratégiai pontot őriz, gondolta Hall.
A lejáróhíd padlója partot ért, a korlátok is helyükre kerültek.
Az utasok és a várakozók özönleni kezdtek mindkét irányból, s
a megrakott hordárok igyekeztek utat törni köztük, veszélyesen
ingó terhüket egyensúlyozva fejükön és hátukon. Sztárkington is
megindult felfelé a hídon, két könyökkel taszigálva félre a tolon-
gókat. Hall eléje sietett.
Sztárkington boldogan mosolygott rá.
Isten hozta, Hall! Örülök, hogy itt látom! Hogy s mint van?
Sztárkington! Ezt nem tehetik!
Sztárkington felvonta a szemöldökét.
Mit nem tehetünk? Nem állhatjuk legszentebb szavunkat?
Nem tarthatjuk meg híven, amit megígértünk? Ami a kötelessé-
günk? Változatlanul mosolygott, de a szemében halálos ko-
molyság volt. Hall válla fölött a lefelé özönlő arcok sokaságát
fürkészte. Most nem menekül, higgye el. Lukovill már a révka-
lauzzal feljött a hajóra. Hanover a dokk kijáratánál őrködik.
Súlyos hibát követett el a főnök, hogy ilyen csapdába sétált bele.
Hall a fogait csikorgatta.
Nem tűrhetem! értesítem a hatóságot!
Senkit sem fog értesíteni. Sztárkington oktató hangot vett
fel, mintha professzor volna, és egy nehéz felfogású hallgatóját
igyekeznék rávezetni valami kézenfekvő igazságra. Becsületsza-
vát adta. Magának a főnöknek és nekünk is, mindegyikünknek.
Nem értesítette a hatóságot eddig sem, és nem fogja ezután sem.
Nem fejezhette be a mondatot, mert egy kínai hordár, aki
valóságos bőröndtorony alatt görnyedt, beleütközött, és dalla-
mos bocsánatkéréssel állt odébb. Lukovill tűnt fel mellettük, és
Hallt megpillantva, boldog mosolyra derült az ábrázata.
Hall! Igazán kellemes meglepetés! Milyen volt az útjuk?
Kellemes?
#És mondja csak. itt lehalkította a hangját volt
valami zöldféle az étrenden? Visszaútban szeretnék valami ízlé-
semhez illőbb konyhát. Az Orientál Sztáron sajnálatosan nélkü-
löznöm kellett a főzeléket és a gyümölcsöt is. Hús, folyton csak
hús! Persze nyilván az hiszik, így tesznek az utasok kedvére.
Láthatólag észrevette, hogy Sztárkington valami másra vár;
gyorsan témát változtatott, és hozzá fordult.
Dragomilov lent van. A 31. kabint foglalta le más néven ; a
kabinra felszereltem egy külső reteszt, hogy ki ne tudjon jönni.
Persze ott van még az ablak.
Azt Hanover figyeli lentről felelte Sztárkington, és a sápadt
Hallhoz fordulva így szólt: Nem lenne jobb, ha partra szállna,
Hall? Higgye el, semmit sem tehet az ellen, ami itt készül.
Maradok kiáltott Hall, és félrefordult, mert érezte, hogy
egy görcsös kéz ragadja meg a karját.
Grunya! Kedvesem!
Winter! simult hozzá a lány, majd hirtelen Sztárkingtonra
meresztette égő szemét. Mit akarnak itt! Nem bánthatják az
apámat!
Ezt már megvitattuk, kisasszony felelte Sztárkington kedve-
sen. Ön is tudja, mi a küldetésünk, és ismeri az utasításokat,
amelyeket atyjaurától kaptunk. Bátorkodom ajánlani, Missz Dra-
gomilov, hogy szálljon partra. Itt önnek semmi tennivalója nincs.
Partra szálljak? A lány elszántan kapta fel a fejét. Igen,
partra szállok! és rendőrökkel térek vissza ! Nem érdekel, milyen
utasításokat adott apám, én nem engedem, hogy megöljék!
Szikrázó szemeit most Hallra vetette. És te? Csak állsz itt?
Miféle férfi vagy te? Rosszabb vagy, mint ezek az őrültek, mert ők
legalább azt hiszik, hogy helyesen cselekszenek, de te jól tudod,
hogy nincs igazuk! És a kisujjadat sem mozdítod ?
Karját kiszabadította Hall szorításából, és átfurakodott a gyé-
rülő tömegen. Sztárkington követte a tekintetével, és bölcs mosoly-
lyal bólintott.
Pompásan választott, Hall barátom! Nagyszerü lány! Ha-
nem tartok tőle, hogy az akciónkat kissé fel kell gyorsítanunk.
Reméltem, hogy várhatunk, amíg kiürül a hajó. Az utasok nagy
része mindenesetre már partra szállt. Velünk tart?
Oly szívélyesen hangzott ez az invitálás, hogy Hall képtelen volt
elhinni, miszerint egy ember kivégzésénél kell tanúskodnia, aki
ráadásul Grunya apja. Sztárkington rámosolygott, és nyájasan
karon fogta.
Hall úgy lépkedett a másik mellett, mintha álomban járna. Azt
lehetett volna hinni, hogy egy közös barátjukhoz kapott meghí-
vást egy délutáni wisztpartira! Miközben a széles, vörös szőnye-
ges lépcsőn lépkedtek lefelé, Sztárkington derűsen csevegett mel-
lette.
Igazán élvezetes dolog egy hajóút, nem gondolja? Mi nagyon
jól éreztük magunkat. Lukovill persze állandóan panaszkodott
a kosztra, de azért. Ni csak, itt is vagyunk!
A kulcslyukhoz hajolt és fülelt. Fojtott hangok hallatszottak a
kabinból. Eltávolította a reteszt, amelyet Lukovill szerelt fel, és
a többiekhez fordult.
Lukovill, álljon erre az oldalra. Hall, ön inkább hagyja el az
alkóvot. A főnök nyilván fel van készülve a támadásra, és nem
szeretném, ha önnek bántódása esnék.
De az életükkel játszanak! kiáltott Hall.
Kétségtelenül. De mi ketten vagyunk, s vagy Lukovill, vagy
én, de egyikünk végrehajtja a feladatot. És csak ez számít.
Zsebéből revolvert húzott elő, és lövésre emelte. Mellette Luko-
vill ugyanezt tette. Hall elképedve bámult rájuk, egyiken se látta
nyomát a félelemnek. Sztárkington kulcsot halászott elő a zsebé-
ből, és a zárba illesztette, azzal se törődve, hogy álcázza az így
keltett zörejt.
Hall, hátra! parancsolta, abban a pillanatban kivágta az
ajtót, és berohant. Az eléjük táruló látványtól megtorpant, álla
leesett, Hall pedig hahotába tört ki.
Az ágyon egy kínai vonaglott szorosan leszíjazva, alsónadrágra
vetkőztetve. Szája jól be volt tömve, szemei dühödten forogtak.
Ahogy fejét ide-oda tekergette, és kétségbeesett nyögésekkel kér-
lelte felfedezőit, hogy szabadítsák ki, láthatóvá vált tarkójánál a
hevenyészve lemetélt varkocs zegzugos maradéka.
Dragomilov! tört ki Lukovillből. Ott volt a hordárok
között, akik a partra tülekedtek mellettünk! Az ajtóhoz ugrott,
de Sztárkington karja feltartóztatta.
Késő mondta egykedvűen. Kezdhetjük elölről a kutatást.
Izgatott hangok hallatszottak be a folyosóról, és Grunya jelent
meg, nyomában több helybéli rendőr felemelt gumibottal. A ka-
cagástól dülöngélő Hall láttán a lány bizonytalanul megtorpant:
Tartásából eltűnt az elszántság. Sztárkington udvariasan felvoţnta
a szemöldökét.
A rendőrök viszont rögtön munkához láttak, feloldozták a
boldogtalan kínait, akiből azonnal kitört a csicsergő szóáradat,
keserves képpel mutogatta hiányzó varkocsát és majdnem teljes
meztelenségét; majd széles karmozdulatokkal adta elő, hogyan
teperte le és kötözte meg a kabin gazdája. Eközben csak úgy
ömlött belőle a szó. A rendőr őrmester többször félbeszakította,
ugyanazon a nyelven kérdéseket tett fel neki, majd szigorú képpel
Sztárkingtonhoz fordult.
Hol az az ember, aki ezt a gyalázatot művelte?
Fogalmam sincs felelte Sztárkington az igazsághoz híven.
De aztán igazságérzete felülkerekedett. Zsebéből tekintélyes
bankjegyköteget húzott elő, és néhányat leemelt a tetejéről.
Foţja nyújtotta oda barátságosan a még mindig méltatlan-
kodó kínainak. Maga éppúgy pórul járt, mint mi. Ez talán
némileg kárpótolja a felsülésért. Hanem tette hozzá igen csüg-
gedt ábrázattal nem tudom, minket mi kárpótolhat a mi felsülé-
sünkért!
Két hét is eltelt, mire Grunya és Hall utasítást kaptak
Dragomilovtól a vele való találkozás módjáról. Addig
igyekeztek kihasználni a lehetőséget, hogy egy luxusautóból te-
kinthetik meg a trópusi város gyönyörű látnivalóit. A sofőr már
érkezésük másnapján reggel jelentkezett náluk a Queen Ann
szállóban az alábbi levélkével:
Gyermekeim, ezt a pár sort Chan nyújtja át nektek az Sz. konsztan-
tin ko. régi és megbizható alkalmazottja. Ő fog elkocsikázni
veletek oda, ahová és akkor, amikor kivánjátoţk, kivéve a ritka
alkalmakat, amikor én bizom meg valamivel. Ne kérdezzetek tőle
semmit, úgysem fog felelni. Jól érzem magam, és boldog vagyok,
és amint a körülmények engedik, hallatok magamról. Addig ölelem
drága Grunyámat, és üdvözlöm Hall barátomat!
Aláírás nem volt, de nem is volt rá szükség. Annak elégedett
tudatában, hogy Dragomilov biztonságban van, most már felen-
gedett bennük a feszültség. Valódi turisták módjára töltötték
napjaikat. Úsztak a tengerben Waikikinél, és figyelték a vakmerő
hullámlovasokat, akik a tajtékkoronás hullámfalakról alásuhan-
va apró deszkájukon, térden száguldottak tovább a pálmafákkal
szegett part felé. ődöngtek a város színpompás utcáin, ámulva az
ezerféle látványosságon. Élvezték a halpiacot a King Sztríten,
ahol az árusok nyolc nyelven kínálják portékájukat, vagy a Ke-
wolo-medence mellett ülve figyelték a japán halászsampanokat,
amelyek a zsákmánytól majd elmerülve vonultak be az öbölbe.
Chant semmi sem zökkentette ki egykedvűségéből, sem javasla-
tot, sem megjegyzést nem tett; vitte őket, ahová kívánták, de
semmi többet.
Estéiket gyakran töltötték Sztárkington, Hanover és Lukovill
társaságában. Grunya kénytelen volt bevallani magának, hogy
egyre jobban kedveli őket. észjárásukkal és viselkedésükkel any-
nyira az apjára emlékeztették. Titokban szégyenkezést érzett a
jelenet miatt, amit a hajón rendezett; úgy érezte, ezzel bizonyságát
adta, hogy nem bízik az apjában. Valahogy úgy tetszett előtte,
hogy a trióval való barátságos viselkedése némiképp jóváteszi azt
a baklövést. Ráadásul minden eltelt nappal közelebb került a
szerződés lejárta, és csökkent a veszély, hogy az iroda akciója
sikerhez vezet.
Egy este ez az időmotívum szóba is került a három kongeniális
bérgyilkos vitájában.
Már csak nem egészen két hónap van hátra jegyezte meg
Hall egy ötösben elköltött vacsora alkalmával. Felnevetett.
Higgyék el, semmi kifogásom az ellen, hogy ily kellemes módon
töltsék el a fennmaradó időt. Mi több, örömmel tölt el, hogy
az iroda pénzalapját ily ártalmatlan módon tékozolják el. De
egyet nem értek. Hogyhogy önök nem is kutatnak Dragomilov
után ?
Dehogynem kutatunk felelte Sztárkington barátságosan.
A magunk módján. És a kutatásunk eredményhez fog vezetni.
A terveinket természetesen nem fedhetem fel, de annyit meg-
mondhatok : főnökünk két napot Nanakuliban töltött, a követke-
ző hármat pedig Waianában. Egyik esetben Lukovill nyomo-
zott, a másikban Hanover. Azóta szem elől vesztettük.
Hall csúfondárosan felhúzta a szemöldökét.
És ön nem is vett részt a nyomozásban?
Nem felelte Sztárkington változatlan derűvel. Én gondo-
san szemmel tartottam önt és Missz Dragomilovot, bár teljesen
biztos vagyok benne, hogy semmivel sem tudnak nálunk többet
a hollétéről.
Felemelte a poharát.
Hadd köszöntsem ezt a poharat az ügy sikeres befejezésére.
Arra én is szívesen iszom felelte Hall egykedvűen. Bár
különbözőképp értjük a sikert.
Ez a nehézség minden nyelvben állapította meg Sztárkington
bánatos mosollyal. A definíciók.
Abban semmi nehézség vetette ellen Hanover. A definí-
ció minden nyelv alapja. Csontváz, amire a nyelvet alkotó hang-
alakokat ráaggatjuk.
Ez érvényes egy adott nyelvre jegyezte meg Lukovill ünne-
pélyesen, bár szemében vidám fény csillant. Szerintem Sztárking-
ton és Hall különböző nyelvekről, de legalábbis különböző nyel-
veken beszélnek.
Én abban a hitben voltam, hogy nem nyelvekről, hanem
pohárköszöntőről beszélek igazította helyre Sztárkington szelí-
den. Felemelte a poharát. Ha tehát nincs több közbeszólás.
De még volt egy.
Szerintem mondta Grunya hamiskás mosollyal, s szeme
csillogása elárulta, hogy nagyon élvezte a riposztokat, egy a
fontos, hogy mindenki hű maradjon a saját definíciójához.
Egyetértek! kiáltott Lukovill.
Én is tette hozzá Hanover.
Én pedig. Sztárkington immár harmadszor is felemelte
poharát én pedig. szomjas vagyok! Azzal minden további
nélkül fenékig ürítette a poharat. A többiek nevetve követték
példáját.
Ahogy a balzsamos estében hazafelé sétáltak az utat szegélyező
óriás hibiszkuszok alatt; Hall megfogta Grunya kezét, és érezte,
hogy ujjai megfeszülnek.
Honnan tudták meg, merre tartózkodott apa? kérdezte a
lány aggodalmas hangon. Ezek a szigetek nagyok, és sok van
belőlük, elképzelhetetlen, hogy merő véletlenségből akadjanak a
nyomára.
Ezek okos emberek felelte Hall elgondolkodva. De apád
is okos. Szerintem semmi okod az aggodalomra.
Ahogy beléptek a hotel széles bejárati ajtaján, a recepció túlvé-
gén, a bugenvilleákkal teli belső udvaron épp egy luau folyt,
hallani lehetett a gitárok halk pengését. A portás, aki addig az
ţünnepséget figyelte, láttukra a pult mögé vonult, és a szobakul-
csokkal együtt egy lepecsételt levélkét nyújtott át Hallnak. Az
feltépte és elolvasta, miközben Grunya kissé odébb várakozott.
Kedves Hall! Biztos révem végre kész: révem és csapdám. Időbe
került, de megérte. Menjenek fel a szobájukba, aztán le a hátsó
lépcsőn. Chan a hotel mögött vár. A csomagjaikért majd később is
küldhetnek, bár ahova készülünk, ott az úgynevezett civilizáció
kevés rekvizitumára lesz szükségünk.
És egy különös utóirat, a nyomaték kedvéért aláhúzva: Létfontos-
ságú, hogy órája pontos legyen, amikor találkozunk!
Hall udvarias köszönetet mondott a portásnak, és a levélkét
hanyagul a zsebébe gyűrte. Egy alig észrevehető fejmozdulattal
jelezte Grunyának, hogy semmit se kérdezzen, és csak amikor már
az emeleten voltak, kíváncsi szemektől távol, akkor mutatta meg
neki apja írását.
Vajon hogy érti apa, hogy rév és csapda? kérdezte Grunya
szorongva. és vajon miért olyan lényeges, hogy pontos legyen
az órád ?
De ezekre Hall sem adhatott választ. Gyorsan összepakoltak,
és a csomagokat a szobájukban hagyták. Hall telefonált a sziget
csillagvizsgáló állomására, és meggyőződött róla, hogy zsebórája
másodpercre pontos időt mutat. Néhány pillanat múlva leoson-
tak a hátsó lépcsőn, és lent tágra nyílt szemmel fürkészték a
holdtalan éjszaka sötétjét.
Egy mélyebb árnyékból autó körvonalai rajzolódtak ki. Be-
csusszantak a hátsó ülésre, és Chan indított. Világítás nélkül
araszoltak végig a sötét kis utcán, ki a széles keresztútig. Chan
felkapcsolta a fényszórókat, és bekanyarodott az elhagyatott
sugárútra. A parttól vagy egy mérföldnyire újra elkanyarodott,
ezúttal egy széles országútra, változatlan sebességgel.
Eddig Hall szótlanul ült. Most előrehajolt, és Chan füléhez
hajolva, halkan kérdezte:
Hol találkozunk konsztantin úrral?
Utasításom van, hogy a Nuuanu Pali-hágón túlra vigyem
önöket felelte a kínai könnyed vállvonással, a maga nyesett
szóvégű, de korrekt angolságával. Ott találkozunk. Ennél töb-
bet nem mondhatok.
Hall hátradőlt; Grunya megragadta a kezét, szeme csillogott
a gondolattól, hogy viszontláthatja apját. Az autó könnyedén
suhant az elhagyatott országúton, lámpái fénykévéje éket vágott
a párás sötétségbe. Egyre magasabbra kapaszkodtak a hegyek
között, s a város fényei egyre jobban halványultak mögöttük a
mélységben, mígnem egészen elenyésztek. A levegő élesebb lett.
Chan minden figyelmeztetés nélkül a gázra lépett, ők hátraszök-
kentek az ülésben, és a menetszél az arcukba csapott.
Mi a. kiáltott fel Hall.
Autó mögöttünk magyarázta Chan nyugodtan. Követ
minket, amióta elindultunk. Most növelnünk kell az előnyünket.
Hall hátrafordult. Alattuk, az út sürű kanyarulatait követve,
egy fényszórópár jelezte a nyomukban haladó gépkocsit. A saját
autójuk most nagy zökkenéssel elhagyta a makadámutat; a fel-
szálló por felhőjétől nem látott többet.
Észre fogják venni, hogy letértünk az útról! kiáltott fel
Hall.
Természetesen jött az egykedvű válasz. Utasításom úgy
szól, hogy ne veszítsük el egymást.
Ügyesen vezette a kocsit a tekergő földúton. A körülöttük
örvénylő porfelhőről Hall eszébe jutott, hogy fel kellett volna
csuknia az autó tetejét. Átjutottak a hágó élén, és ereszkedni
kezdtek. Az éles kanyarokban visszapillantva Hall láthatta a
kettős fényszórókévéről, hogy üldözőik e pillanatban náluk maga-
sabban, még mindig a nyomukban járnak.
Chan váratlanul a fékre lépett ; Hall is és Grunya is előrebukott.
Az autó megállt, ajtaja kinyílt, és egy apró figura ugrott fel a
kocsiba. Az autó már indult is, és a sötétben hamar felvette iménti
sebességét.
Ki az?
Halk kuncogás volt a válasz:
Mégis, kire számítottatok? tudakolta Dragomilov. Előre-
hajolt, és felvillantott egy kis lámpát az ide-oda ingó kocsi hátsó
ülésénél. Grunya elképedve nézett rá. Apja színehagyott pulóvert
és foszlott, kopott nadrágot viselt, és egy pár gyanús tisztaságú
teniszcipőt. Gyengéden megcsókolta lányát, és megszorította
Hall feléje nyújtott kezét. Aztán leoltotta a lámpát, és mosolyog-
va hátradőlt a sötétben.
Hogy tetszik az öltözetem? kérdezte. Távol a nagyváro-
soktól nem kell gálában parádéznunk. Ha berendezkedünk, elég
lesz a helybeliek ágyékkötője, a molo. No persze Hallnak meg
nekem. Grunyám, te pedig választhatsz kedvedre a muumuu és a
pa-u között.
Apa! kiáltott fel Grunya. Látnod kellene magad ! Úgy
festesz, mint egy rongyszedő! Hol az én drága öreg ünnepélyes
Szergiusz bácsikám, akit valaha csiklandoztam és párnával hajigál-
tam meg?
Meghalt, kedvesem hunyorított Dragomilov. A te Miszter
Hallod ölte meg néhány szelíd logikai vágással. Ez a második
leggyilkosabb fegyver, amit valaha láttam.
és melyik a legesleggyilkosabb? érdeklődött Hall.
Hamarosan meglátja, barátom. Dragomilov a lányához
fordult. Grunya, drágám, most aludnod kéne. Még jó néhány
órába telik, amíg célhoz érünk.
Autójuk tovább kanyargott lefelé a hegyoldalon, a sziget keleti
partja felé. A felhők eltakarodtak az égről; keleten már a hajnal
vékony csíkjai derengtek az ég alján. Hall Dragomilovhoz hajolt.
Tudja, hogy követnek minket?
Persze. És a- látókörükben is maradunk, amíg csak el nem
hagyjuk Haikuloa falut. Attól fogva már nincs sehol letérő, és így
nem is veszthetik el a nyomunkat. Haikuloa után úgy megyünk,
ahogy nekünk tetszik.
Ezt nem értem bámult Hall leendő apósára, és homloka
töprengő ráncokba húzódott. Most ön a nyúl vagy az agár
ebben a kísérteties hajszában?
Én vagyok mindkettő. És így van minden ember egész életé-
ben. A hajsza sosem szűnik; csupán attól függ, épp nyúl vagy
agár-e az ember, hogy mennyire ura a hajsza elemeinek.
És úgy érzi, hogy ön kézben tartja ezeket az elemeket?
Tökéletesen.
És azt tudja-e, hogy azok hárman kinyomozták, mikor volt
Nanakuliban és mikor Wainanében?
Mindent úgy intéztem, hogy megtudják. Jó feltűnő nyomo-
kat hagytam, hogy rávezessem őket. Pontosan nyugatra vezető
nyomokat hagytam, így biztos voltam benne, hogy amikor ön
meg Grunya keletre indulnak, ők is elindulnak önök után.
Fölnevetett, látva Hall ábrázatát.
Sokféleképp lehet logikusan következtetni, barátom. Ha kö-
vet tartok az egyik kezemben, és ön eltalálja, a következő menet-
ben bizonyára cserélek. Vagy épp ellenkezőleg, arra számítva,
hogy ön is cserét kalkulál. Vagy mégis cserélek, feltételezve, hogy
ön az iménti okoskodást várja el tőlem. Vagy pedig.
Értem bólintott Hall. Ez a kipróbált vizsgája az intelligen-
cia skálájának. De nem értem, hogy illik ez ide.
Megmagyarázom. Elsőként is, hogy tereltem Sztárkington
figyelmét nyugati irányba? Egyszerű volt. Orosz nyelvű könyve-
ket rendeltem Honolulu legnagyobb könyvkereskedésében, s úgy
rendelkeztem, hogy küldjék utánam egy bizonyos apró faluba,
amely a nyugati parton fekszik. Sztárkington is és a többiek is
tudják, hogy sohaţsemmilyen körülmények közt nem vagyok
hajlandó lemondani stúdiumaimról. Ha valami kevésbé körmön-
font nyomot hagyok, bizonyosan nem megy lépre, ezt viszont
tekinthette úgy, mint egy óvatlan lépést a részemről.
De azt állítja, hogy ön ténylegesen megfordult azokon a
helyeken!
Meg is fordultam. Az üres horog nem csalétek. De miután
már úgy érezhette, hogy bizonyosan nyugaton vagyok, rátérhet-
tem a következő lépésre: keletre csalni őt. Grunya és ön ezt
remekül végrehajtótta; nincs kétségem, hogy drámai módon lo-
pakodtak le a szálloda hátsó lépcsőjén, és éppoly kevéssé kétlem,
hogy Sztárkington végig figyelte az egész elvonulást.
Hall szeme tágra meredt.
Bámulatos ember ön!
Köszönöm felelte egyszerűen Dragomilov, az álszerénység
árnyalata nélkül, aztán hallgatásba merült.
A kocsi áthaladt Haikuloán, és Chan most már alaposan a
gázra lépett, hogy előnyt nyerjen a nyomukban járók előtt. Nagy
sebességgel suhantak a keskeny földúton. Hirtelen feltárult mé-
lyen alattuk az óceán, és kinyúlt.egészen a láthatárig, a kelő napig.
Chan éles kanyart vett, be a bokrok közé, és néhány száz méter
után fékezett. A kora reggel csöndje vette körül őket.
És még valamit. kezdte Hall.
Pszt! Mindjárt elhaladnak!
Némán várakoztak. Hamarosan erős kocsizúgást hallottak.
A kocsi közel zúgott el a rejtekhelyük mellett, és halkulva haladt
tovább a lefelé vezető úton. Dragomilov és Hall kiszálltak a
kocsiból, és a sziklaszegélyig lépkedtek, amely fölött az autó
megállt. Szalmatetős házak sora húzódott alattuk, egy part menti
falu tetői. Dragomilov a messzeségbe mutatott.
Látja azt ott? A kis szigetet, nem messze a parttól? Az a mi
révünk.
Hall tekintete átívelt a keskeny vízsáv fölött, amely a szigetet
a parttól elválasztotta. A sziget kicsiny volt, nem egészen egy
mérföld hosszú és feleannyi sem szélességben. Pálmafák sora
szegte a fehér fövenyţpartot; középen egy kis dombon tágas,
zsuptetős házţállott. életnek semmi jelét sem lehetett látni.
Dragomilov ujja most lejjebb ereszkedett.
A tengerszorost a part és a szigetünk között úgy hívják, hogy
Huhu Kai a haragos tenger.
Soha békésebb tengert nem láttam jegyezte meg Hall.
Mintha tréfából adták volna neki ezt a nevet.
Korántse higgye. A tengerfenék rajzolata a szorosban egé-
szen rendkívüli. Hirtelen megszakította gondolatmenetét. Nem
felejtette el az órája pontosságát ellenőrizni?
Nem. De hogy érti.
Helyes. Mennyi most az idő?
Hall az órájára pillantott.
Hat negyvenhárom.
Dragomilov gyors számítást végzett.
Van még egy jó óránk. Pihenhetünk egy kicsit.
De nem úgy festett, mint aki képes pihenni. Nyugtalanuljárkált
fel-alá, végül megállt Hall mellett, és letekintett a mélybe a szal-
matetős kunyhókra.
Jó időbe telik, amíg leérnek a kocsijukkal. Az út kanyargós
és helyenként veszélyes. Aztán hirtelen, semmi korábbi témá-
jukhoz sem kapcsolódva halkan mormogta maga elé: Igazsá-
gosság. Erkölcs és igazságosság. Nincs egyebünk semmi, de ennyi
elég is. Tudja, Hall, mi ennek a szigetnek a jelmondata? Ua mau
ke ea o ka nina i ka pono. Vagyis: E föld életét az igazságosság
őrzi meg.
Ön már régebben is járt itt?
Hogyne, nem is egyszer. A Sz. konsztantin ko évek óta
importál Hawaiiról. Azt reméltem. Félbeszakítva a mondatot,
szinte vadul kiáltott rá Hallra :
Mennyi az idő?
Hét nulla három.
Indulnunk kell. Grunyát itt hagyjuk Channal, az lesz a leg-
jobb. Hagyja itt a zakóját is, meleg lesz. Gyerünk! gyalog me-
gyünk.
Hall még egy pillantást vetett Grunyára, aki a hátsó ülésen
mereven maga elé meredt. A sudár fiatalember nagy sóhajjal
sarkon fordúlt, és Dragomilov után indult a lejtőn, a fák között
kanyargó gyalogösvényen.
ţ A magas füvön át zajtalanul közelítették meg a fehér
homokpartot szegélyező pálmasort. A szemük elé táruló
víz felszíne sima volt, az apró hullámok szelíden fodrozódva értek
partot. A reggeli tiszta levegőben a kis sziget élesen és fehéren
rajzolódott ki a zöld óceánon. A nap, már jócskán a láthatár
fölött, óriási narancsként függött a keleti égen.
Hall lihegett a gyors leereszkedéstől; Dragomilovon nyoma
sem látszott a megerőltetésnek. Hirtelen Hallhoz fordult, szemé-
ben az eljövendő események izgalma csillogott.
Az idő?
Hall már visszanyerte némileg lélegzete ritmusát.
Nem értem, miért érdekli folyton.
Az időt! ismételte meg a másik türelmetlenül. Hall vállat
Hét harminckettő.
Dragomilov elégedetten bólintott, és végignézett a parton.
A szalmatetős kunyhók sora még mindig kissé alattuk húzódott.
A homokpartra kihúzva kivájt fatörzsből készült kenuk sorjáz-
tak. A dagály emelkedőben volt, meg-megemelte a csónakok
végét.
Egy bennszülött kijött az egyik kunyhóból, a legutolsó kenut
kijjebb húzta a homokra, majd újra eltűnt a sötét ajtónyílásban.
Követőik autója ott állt a legnagyobb kunyhó előtt, kerekei
agyig süppedtek a homokba. Senki sem mutatkozott. Dragomi-
lov összehúzott szemmel tanulmányozta a színt, s holmi számítga-
tás ráncba vonta a homlokát.
Az idő?
Hét harmincnégy.
Dragomilov bólintott.
Pontosan három perc múlva indulunk. Amint futni kezdek
a homokparton, ön fut utánam. Célunk az az apró kenu, amelyik
hozzánk legközelebb fekszik. És beugrom, ön a vízre löki, és
utánam ugrik. Rögtön evezni kezdünk a sziget felé. Megállt, a
fejét csóválta. Arra számítottam, hogy itt lesznek, és mindent
látnak, de nem baj. Majd valahogy zajt csapunk, kiáltunk.
Kiáltunk? nézett rá döbbenten Hall. Azt akarja, hogy
elkapjanak minket?
Azt akarom, hogy kövessenek minket. Várjon csak. no,
rendben is vagyunk.
A nagy kunyhóból most lépett ki Sztárkington, majd nyomában
Hanover és Lukovill. Megálltak, kissé topogtak a laza homok-
ban, és a bennszülöttel beszéltek valamiről, aki méltóságteljesen
toronylott a kunyhó ajtajában.
Kiváló! Dragomilov pillantása rátapadt a trióra. Az idő?
Pontosan hét harminchét.
Akkor rajta!
Előrontott rejtekhelyükről, és könnyedén futott le a csillogó
fövenyen. Hall rohanvást követte; kis híján felbukott, de szeren-
csére visszanyerte egyensúlyát. Dragomilov beugrott a csónakba ;
Hall megemelte az orrát, és nagy lendülettel a vízre taszította,
majd maga is belépett térdig ázott nadrágszárral. Dragomilov
már evezőt fogott, és a csónak erőteljes lendületet vett. Hall
is felkapott egy evezőt a csónak fenekéről, és most már kette-
jük csapásai repítették a könnyű kenut a szoros tükörsima
vizén.
A parton állók meglepett kiáltásban törtek ki. Lerohantak a
vízhez, beugrottak egy nagyobb kenuba, és evezni kezdtek.
A bennszülött utánuk rohant, hangosan kiáltozott, és vadul ha-
donászott a karjával, és a tengerre mutogatott, de azok hárman
ügyet se vetettek rá. Dragomilov és Hall még nagyobb erővel
forgatták a lapátokat, és a könnyű kis csónak egyelőre növelte az
előnyét.
Ez őrültség! kiáltotta Hall lihegve, miközben a veríték
patakzott az arcán. Ők hárman vannak! Utolérnek, mielőtt
partot érnénk! És ha mégsem, az a kopár sziklasziget nem nyújt
menedéket!
Dragomilov válaszra sem méltatta. Erőteljes háta meghajolt,
majd kiegyenesedett, ahogy a lapátot egyenletes tempóban emelte
és merítette. Az üldöző nagyobb csónak lendületesen tört utánuk,
a köztük fekvő távolság észrevehetően csökkent.
Ekkor Dragomilov váratlanul leeresztette evezőjét, és arca ke-
gyetlen mosolyra torzult.
Az idő? kérdezte halkan. Mennyi az idő?
Hall nem felelt, csak még nagyobbakat húzott az evezőjével.
Az idő? érdeklődött Dragomilov makacsul.
Hall elfojtott káromkodással lehajította az evezőjét.
Hát csak essék a kezükbe! kiáltott dühösen, és a zsebébe
nyúlt. Folyton ez a mennyi az idő. Tessék, hét negyvenegy!
És e pillanatban könnyed remegés futott végig a kenujukon.
Mintha egy óriási kéz gyengéden megpöccintette volna. Hall
meglepve pillantott fel: a remegés megismétlődött. Dragomilov
ölébe ejtett kézzel kihajolt, és feszülten figyelt a szárazföld irányá-
ban. Hall hátrafordult, és elámult a háta mögött kibontakozó
látványon.
Az üldöző kenu megszűnt előre mozogni. A benne ülők hatal-
mas evezőcsapásai ellenére egy helyben állt, mintha oda volna
festve a tágas óceánra. Aztán lassan oldalra lendült egy nagy
körív mentén, nyomában enyhe vízfodorral. A benne ülő trió
kétségbeesett erőfeszítéssel forgatta a lapátokat, minden ered-
mény nélkül. Hall szeme kimeredt. Dragomilov arcán a feszültség
komor nyugalomnak adott helyet.
A körülhatárolt arénának, amelyen ez a dráma lejátszódott,
minden oldalán nyugodt volt a tenger színe. De a középpontban,
negyed mérföldnyire onnan, ahol kettőjük csónakja szelíden rin-
gott az óceán ölén, működésbe léptek a természet félelmes erői.
A fénylő vízfelület kolosszális sodrása lassan erősödött; a felszín
fodrai kör alakot vettek fel. A könnyű kenut feltartóztathatatla-
nul vitte az áramlat, valósággal odaszögezve a kör szegélyéhez;
az evezőt forgatók liliputi erőfeszítése semmivé vált az elemek
hatalmával szemben.
A tenger mozgása egyre sebesebb lett, a körmozgás erősödött.
Hall elszörnyedt szeme láttára a sima vízfelszín a középpont felé
kezdett lejteni, lassan egy fénylő felszínű, óriási lapos kúp formá-
cióját öltötte fel. A kenu könnyedén lebegett a zöld kúppaláston,
kissé megbillenve, de a gigantikus centrifugális erő valósággal egy
helyhez szögezte. A benne ülők már abbahagyták az evezést; a
csónak peremébe fogózva néztek szembe közelgő halálukkal. Az
egyik lapát hirtelen elszabadult a kenutól ; de nem távolodott el,
ott úszott velük a vízre rögzítve, s követte őket szédítő út-
jukon.
Hall haragosan fordult Dragomilovhoz.
Ön, maga az ördög! kiáltotta.
De amaz csak kifejezéstelen arccal szemlélte tovább a kibonta-
kozó jelenetet.
A dagály mormolta mintegy magának, ez a dagály. Mi-
lyen erő mérhető a természet hatalmaihoz!
Hall csikorgó fogakkal fordult újra a szörnyű látvány felé.
A kúp oldalai egyre meredekebben lejtettek, az üvegszerű falak
egyre sebesebben köröztek, és a kenu ott pörgött a fénylő lejtőre
szögezve. Hall pillantása a falu fölé tornyosuló sziklaszirtre röp-
pent. A napfény visszatükröződése megcsillantotta autójuk vala-
melyik pontját. Egy pillanatra eszébe ötlött, vajon Grunya látja-e
mindezt, aztán szeme újra a tengeri dráma felé fordult.
A kenuban ülő három ember arcát most világosan ki lehetett
venni. A félelemnek nyoma sem látszott rajtuk, nem is kiáltottak.
Láthatóan élénken vitattak valamit; alkalmasint, gondolta az
ámuló Hall, a közelesen rájuk váró halálról cserélnek eszmét,
vagy a csapda szépségét méltatják, amelybe beleestek.
Az örvény tovább mélyült. Mintha egy hang emelkedett volna
fel a körforgó kúpfelületről, elgyötört hang, a torlódó víz sustor-
gása. A kenu hihetetlen sebességgel pörgöţt. Aztán lejjebb csú-
szott a tükörsima lejtőn, mintha saját akaratából keresné a mély-
ségek feledését. Hall ajkát öntudatlan kiáltás hagyta el. De a
karcsú sajka még ott volt, egyre mélyebben ugyan a rohanó víz
vermében, őrülten pörögve. Hall úgy érezte, hogy tekintetét be-
szippantja az előtte feltáruló mélység; keze elfehéredett, ahogy a
csónak peremét szorította.
Sztárkington bátor tisztelgésre emelte a kezét; mosolygó arcát
feléjük fordította. Abban a pillanatban kirepült a kenuból. Teste
a lélekvesztő mellett lebegett széttárt karokkal. Aztán Hall szeme
láttára az örvény középpontjába csúszott alá és eltűnt.
Hall Dragomilov szeme közé nézett.
Ördög! suttogta.
Dragomilov nem méltatta figyelemre. Pillantását mereven és
eltöprengve szögezte a hatalmastömbre. Hall is követte példáját, kép-
telen volt levenni szemét az iszonyatos látványról.
A kenu közben még mélyebbre csúszott a halálos forgatagban.
Lukovill szája tátva volt ; mintha diadalmas kiáltással üdvözölné
a végzetet, amely nedves ujjait nyújtogatja, hogy megragadja
őket. Hanover mozdulatlanul ült.
A csónak még pár lábnyit csúszott. Az orra elérte az örvény
száját. A szétrepedő fa jajszavát hallatva a kenu a levegőbe pör-
dült, majd beszívta az olajos örvény, szétzúzták a reá zúduló
iszonyatos erők. Két utasa eközben egyenesen ült benne, vele
együtt röppentek a levegőbe, és tűntek el a falánk víz torká-
ban.
A száguldó vizek dübörgése enyhült, mintha a kapott húsáldo-
zat ţkielégítette volna éhségüket. A hatalmas tölcsérkúp lassan
ellaposodott, az örvény középpontja egyenletesen emelkedett,
ahogy az oldalak a vízszintes helyzethez közeledtek. Alacsony
hullám indult kifelé az elnyugvó vizekről, gyengéden megringatta
csónakjukat, eszükbejuttatva, hogy ők megmenekültek. Hall ösz-
szerázkódott.
Mögötte megmozdult valaki.
Visszafordulhatunk hallotta Dragomilov hangját, melyben
nyoma sem volt remegésnek.
Hall gyűlölködve ţillantott rá.
Megölte őket! ugyanúgy a gyilkosuk, mintha ledöfte vagy
lelőtte volna őket!
Megöltem? Igen. Nem ezt akarta ön is? Hogy megsemmisít-
sük a Bérgyilkossági Irodát?
Én azt akartam, hogy oszlassa fel! Hogy szüntesse be a
tevékenységét!
Eszméket nem lehet feloszlatni. Sem meggyőződéseket tette
hozzá hidegen. Pillantása végig járta az üres tengert, ahonnan a
nagyobbik csónakot csak az imént szippantotta be az öröklét.
Hangjában most mély szomorúság csendült: A barátaim voltak.
Barátai!
Igen. Dragomilov evezőjéért nyúlt és a vízbe merítette.
Mehetünk.
Hall sóhajtott, és ő is evezni kezdett. A kenu vonakodva indult,
de aztán nekilendült. Áthaladtak a pont fölött, ahol Sztárkington
és társai halálukat lelték. Dragomilov lassított egy pillanatra,
mintha tisztelegne az iroda elvesztett tagjainak emléke előtt.
Táviratoznunk kell Haasnak mondta aztán, és újra egyenle-
tes tempóban evezni kezdett.
Szan Fransziszkóban Haas türelmetlenül várt valami hír-
adást a hármaktól, akik a Bérgyilkossági Iroda exfőnö-
kének üldözésére Honoluluba hajóztak. A napok gyorsan múl-
tak, az akció kitűzött határnapja egyre jobban közelgett. Aztán,
nagy sokára, levél érkezett hajópostával.
Kedves Haas!
Magam előtt látom, hogyjárkálfel alá szobájában, görög és héber
átkokat mormolva, abban a hitben, hogy e szép sziget élveitől
elrenyhülve, megfeledkeztünk küldetésünkről. Vagy hogy netán Dragomilow
áldozatai lettünk. Megnyugodhat: mindkét gyanúja egyaránt alaptalan.
A feladat azonban nem könnyű. Dragomilov nagyon tetszetős
nyomokat hagyott maga után, amelyek nyugat felé vezetnek, ezért
meg vagyunk győződve, hogy valójában keleten húzza meg magát. Szoros megfigyelés
alatt tartjuk a lányát és Hallt. Az első
mozdulat, amelyet kelet felé tesznek, minket is nyomra fog vezetni.
Tudjuk, hogy nagyon telik az idő, de ne aggódjék. Az iroda sose
vallott még kudarcot, és most se fog. Mindennap, számithat egy
kódolt távirati üzenetre.
Mellesleg, egy apró információ: Dragomilow utazásai során a konsztantin
nevet is hasznája. Erre akkorjöttünk rá, amikor kideritettük, hogy
az isztern klipperen hajózik. Igen, akkor egérutat nyert. Ha majd,
a sikeres befejezés után, újra együtt leszünk, elmeséljük az egész
históriát.
Sztárkington
Lukovill beleszeretett a poiba, egy tarogyökérből készült,
elviselhetetlen izű kotyvalékba. Hazaútban az eddigieknél
is több bajunk lesz étkezési rigolyáival.
Haas komor képpel rakta le a levelet. Dátuma szerint kilenc
nappal előbb indult útra Honoluluból; közben már be kellett
volna futnia Sztárkington táviratának. A trió már majd egy hó-
napja lebzsel Hawai szigetén; alig hat hét van hátra a kitűzött
határnapig. Újţra kézbe vette a levelet, s betűről betűre áttanulmá-
nyozta.
konsztantin? Hm! Valahogy ismerősnek tetszett. Van egy ilyen
nevű tekintélyes export-import cég. Tudta, hogy Nyú Yorkban
irodájuk van; alighanem van Honoluluban is. Ült a csendes
szobában, a levelet lóbálva, és félelmetes agya már végig is futott
az összes lehetőségen.
Hirtelen elhatározással felpattant. Ha még két napig nem jön
távirat, akkor ő is hajóra száll. Közben pedig alaposan felkészül,
hisz mire odaérkezik, édeskevés ideje marad hátra. Összehajtotta
a levelet, zsebre vágta és elindult.
Első útja a közkönyvtárba vezetett. Egy készséges könyvtáros-
nőtől megkapta Hawaii nagyméretű, részletes térképét ; kiterítette
egy asztalra, és föléje hajolva nagy gonddal ţtanulmányozni kezdte
Oahu szigetét. A nyugat felé vezető nyomok : ujjával végigfutott
a part menti úton Honolúlutól Nanakulin és Waianaén át egy
vékonyka földnyelvig, amely a Kaena-fokban végződött. Bólin-
tott. Ez volt a hamis nyomvonal; ebben Sztárkington bizonyosan
nem tévedett.
A keleti irány már bonyolultabb képlet volt. Néhány útvonal
a Nuuanu Pali hágón át vezetett, és bozótos vidéken vagy névte-
len tengerparton ért véget. Volt még egy vékony vonal, ez megfe-
lelt a Gyémántfőre felkapaszkodóţ s onnan aláereszkedő útnak,
amely végül egy Mokapu-fokként jelölt kiszögellésnél ért le a
tengerpartra. Félretolta a térképet; hátradőlt és töprengésbe me-
rült.
Igyekezett Dragomilov helyébe képzelni magát. Miért maradt
Oahun? Miért nem ment tovább Niihaura vagy Kauaira vagy a
nyugat felé eső számos sziget valamelyikére? Hisz a legtöbbjük
lakatlan vagy olyan gyéren lakott, hogy a hátramaradt rövid idő
alatt gyakorlatilag lehetetlenség volna rábukkanni. Miért maradt
ott azon az egyetlen szigeten, ahol a legkönnyebb nyomára ta-
lálni?
Csak egy magyarázat van erre: épp azt akarja, hogy a nyomára
bukkanjanak! Igen! Felegyenesedett, agya villámsebesen dolgoz-
ni kezdett. Miért akarja, hogy búvóhelye kitudódjék? Csakis
azért, mert csapdát állít! Pillantása újra a térképre röppent, de
abból semmit nem tudott kiolvasni. Túl keveset tudott a terepről.
Újra hátradőlt, és munkába állította hatalmas intelligenciáját.
Három embert csapdába ejteni kétségtelenül nehéz vállalkozás.
Baleset? Bizonytalan; egy mindig élve maradhat: Lesvetés? Szin-
te reménytelen három olyan tökéletesen felkészült ember ellen,
mint Sztárkington, Hanover és Lukovill. Ha ő lenne Dragomilov,
hogy fogna hozzá egy ilyen probléma megoldásához?
A szárazföld szóba sem jöhet. Mindig elérhető valamilyen
fedezék; a körülményeket nem lehet kikalkulálni. Egy ember
esetén megjárja, de háromnál semmiképp. Dragomilov helyében
ő a tengeren állítaná fel a csapdát, ahol nincs se fedezék, se
menekülés. Gyorsuló szívveréssel hajolt újra a térkép fölé.
A keleti part kanyargósan haladt, apró öblökkel és kis partkö-
zeli szigetekkel tarkázva. Sziget? Igen, lehetséges. Igen, onnan
bajos menekülni, de fedezék ott is akad. Nem, csak a tengerjöhet
számításba. De hogy lehet csapdába ejteni három embert a nyílt
és kopár tengeren? Három rendkívüli intelligenciájú embert, akik
éppoly képzettek a gyilkolásban, mint az önvédelemben?
Nagy sóhajjal összehajtotta a térképet. Ez ügyben tovább kell
vizsgálódni. Köszönettel visszaadta az atlaszt a könyvtáros
hölgynek, és eltávozott a kellemesen hűvös épületből. Felötlött
benne még egy lehetőség, és a bíróság felé vette útját.
A telekkönyvi részleg hivatalnoka készségesen bólintott.
Hogyne, uram mondta. Itt őrizzük a Hawain kötött
birtokügyletek másolatait is. Legalábbis, ha fél évnél régebbiek.
Ennyi idő kell ugyanis, amíg itt regisztrálni tudjuk és dossziéba
helyezzük. Az előtte álló vézna, égő tekintetű emberre nézett.
Mi a vevő neve, ha szabad kérdeznem?
konsztantin felelte Haas. Sz konsztantin ko.
A neves importcég? Egy pillanat türelmét kérem.
Haas kibámult az öbölre néző poros ablakon, amely mögött
kisebb-nagyobb hajókat lehetett látni erre és arra haladóban, de
ő egyiket se látta meg. Lelki szemei előtt egy fövenypart rajzoló-
dott ki, és egy csónak nem, két csónak, a parttól távolabb ringva
a sima vizen. Egyikben Dragomilov ült mozdulatlanul, a másik-
ban Sztárkington és két társa. így maradtak ott képzelete vász-
nán, mozdulatlanul, miközben ő valami csapdára utaló mozzanat
után kutatott, valami után, ami megmagyarázná, miért csalta
őket Dragomilov a tengerre.
A tisztviselő visszatért.
Parancsoljon, uram. Sz konsztantin ko 1906-ban egy
irodának való háztömböt vásárolt a King Sztríten. Tehát öt évvel
ezelőtt. Minden adat itt van, ha tanulmányozni kívánja.
Haas a fejét rázta.
Nem. Valami más földvásárlásra gondolok. Sokkal újabb
keletűre. A keleti parton. Elakadt, mert a kép hirtelen kivilá-
gosodott agyában. Most már bizonyosan tudta. Dragomilov az
első naptól fogva tervezi ezt a csapdát. Kiegyenesedett, és most
már határozottabban mondta: A birtokot tíz-tizenegy hónappal
ezelőtt vásárolta meg a cég!
A tisztviselő újra eltűnt az akták között. Ezúttal, mikor vissza-
tért, Haas nem tudott elfojtani egy diadalmas mosolyt, látva,
hogy ismét egy dossziét tart a kezében.
Bizonyára ezt keresi, uram. A vételt azonban még nem hagy-
ta jóvá a vállalat. Az ügylet Szergiusz konsztantin nevében történt,
és egy kis szigetre vonatkozik Oahu keleti partja mentén.
Haas villámgyorsan végigfutotta a leírást. Pompás emlékezete
teljes részletességgel rajzolta eléje a térképen látott partvonalat,
s azonnal tudta, hol fekszik a szóban forgó sziget. Köszönetet
mondott a tisztviselőnek, s könnyű léptekkel távozott, közben
agyában egymást kergették a feltételezett lehetőségek.
Igen, semmi kétség, a csapda itt rejlik, Dragomilov jó fél éve
tervezi és nemsokára végre is hajtja. Akkor még nem tudhatta, kik
lesznek az áldozatok ; a végzet választotta ki őket. Azonnal táv-
iratoznia kell, hogy figyelmeztesse Sztárkingtonékat.
Visszatért szállodájába, s agyában már formálta a távirat szö-
vegét, maga elé képzelve a rejtjelkulcsot is, amely különben a
bőröndjében rejtőzött, az ingei alatt. Kulcsával együtt egy kis
borítékot is átnyújtott a szálloda portása. Feltépte, és a lépcső felé
indulva olvasni kezdte. Megtorpant. Az üzenet rövid volt, és nem
hagyott hátra kétséget:
Haas: Sajnálattal közlöm, hogy Sztárkington, Hanover és
Lukovill elhunyt csónakbaleset folytán. Tartoztam e hir-
adással. Hall.
Egy pillanatig mozdulni sem volt képes, ujjai a táviratot gyűrö-
gették, miközben agya igyekezett felmérni a katasztrófát. Késő!
Nincs idő figyelmeztetni őket, alig van idő hátra bármi másra is!
Indulnia kell az első hajóval. Az első hajó az Amberlé alko-
nyatkor indul. Azonnal a társaság irodájába kell mennie jegyet
váltani; itt van pár utcával odébb.
Kirohant a szállodából az utcára, és könyökkel tört utat magá-
nak a nyüzsgő déli tömegben. Szegény Sztárkington, hogy kedvelte
őt! És Hanover, az érző szívű tudós, akit mindig úgy elkeserített
minden gaztett ezen a romlott világon! És szegény Lukovill;
sohase zsörtölődik többé a koszt miatt!
A hajótársaság irodája az út túloldalán volt. Körül se nézve
rohant át az úttesten, ügyet se vetett a hatalmas söröskocsira,
amely épp feléje tartott. Valaki felsikoltott a járdán; a kocsis
káromkodva, tébolyultan és eredménytelenül rángatta a gyeplőt.
A két hatalmas szürke ló, megriadva az előttük felbukkanó apró
emberi alaktól, és felbőszülve a hevesen megrántott zabla feszíté-
sétől, vadul kirúgott. Haas a kapálózó paták közé zuhant, utolsó
tudatvillanása az elviselhetetlen fájdalmat rögzítette, és a döbbe-
netet, hogy itt kell meghalnia, oly messze a pálmákkal szegett
tengerparttól és küldetése végétől.
Közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy a végzetes esztendő
lejártáig mindhárman ott maradnak a szigeten. Dragomilov,
Grunya és Hall itt egészen egyszerű életet éltek, maguk főztek,
maguk hoztak vizet, és maguk fogták ki ennivalójukat a tenger-
ből, ahogy a helybéliek is időtlen idők óta. Ezt meglepetésükre
nagyon kellemesnek találták, pihentető változásnak a szárazföl-
dön töltött évek hajszája után. De mindegyik tudta, hogy ez csak
ideiglenes menedék problémáik elől.
Hall azon is elcsodálkozott, hogy napról napra újraéled benne
a Dragomilov iránti mély rokonszenv, bár többször is eszébe
jutott Sztárkingtonnak és társainak félelmetes vége. Az emlék
azonban egyre haloványult; egyre hátrább siklott értelme rejte-
keibe, és nemsokára csak úgy hatott már, mint egy régen olvasott
könyv valamely homályba vesző jelenete vagy egy festmény, amit
egy rég elfelejtett, homályos képtárban látott valahol.
Dragomilov semmiféle napi teendőből nem vonta ki magát, és
nem próbált sem helyzete, sem kora jogcímén parancsolni vagy
irányítani. Mindig készségesen működött közre a halfogásban
vagy a konyhai munkában, és kedélyének szelídségét látva, Hall-
ban olykor gyanú ébredt, hogy talán csak álmodta a tengeri
örvény iszonyatos jelenetét. De azért a napok múltán egyre in-
kább magába húzódott. Az étkezéseknél szótlanul ült, gondolatai
messze jártak; leginkább egy embernek való feladatokat vállalt
a háztartás tennivalói közül. és naponta több és több órát töltött
a tenger partján, a néma víz fölött a szárazföld felé meredve,
mintha várna valakit.
Az utolsó előtti nap délutánján odalépett Hallhoz, aki a partra
törő hullámok fölé görnyedt, és ízes húsú rákok után kutatott a
sekély vízben. Arcán feszültség látszott, bár hangja nyugodtan
csengett:
Hall, egészen bizonyosan táviratozott Haasnak?
Hall meglepetten pillantott fel.
Természetesen. Miért kérdi?
El nem képzelhetem, miért nem jött meg.
Talán valami nála hatalmasabb körülmény tartja vissza-
felelte Hall. Hisz tudja, ő az utolsó élő tagja a Bérgyilkossági
Irodának.
Dragomilov kifejezéstelen arccal fürkészte a guggoló férfi bar-
nára cserzett ábrázatát.
Engem nem számítva, természetesen jegyezte meg nyugod-
tan, és elindult a kunyhó irányába.
Hall egy darabig a tekintetével követte alakját, aztán vállat
vont, és visszatért a rákászáshoz. Amint fonott kosarában össze-
gyűlt egy kiadós vacsorára való, felegyenesedett, és guggolásba
merevedett hátizmait dörzsölgette: Mindhármunknak túlfeszül-
tek az idegei, de már csak egy nap, gondolta elégedetten, az
utolsó. Kissé el is borult a homloka erre a gondolatra, mert érezte,
hogy hiányozni fog neki a kis sziget.
A nap már Oahu zöld hegyei mögé bukott, amikor a kunyhóba
ért. A nyüzsgő rákokkal teli kosarat lerakta a kis konyhában, és
átment a nappaliba. Grunyát és apját mély társalgásba merülve
találta; belépésére mindketten elhallgattak. Nyilvánvaló volt,
hogy nem kívánják most jelenlétét. Hall enyhe sértődéssel ott-
hagyta őket, és lement a partra. Titkaik vannak? Titkaik most,
az utolsó pillanatban? gondolta a nedves fövenyt tapodva, egy
kis keserűséggel.
Sötét volt már, mire visszatért. Dragomilov a szobájában ült,
íróasztala fölé hajolva, a mécs fénye élesen rajzolta ki arcélét a
fonatos falon. Grunya egy gyertya mellett ülve szőnyeget font
pálmalevelekből. Hall egy székbe vetette magát szemben vele, és
egy ideig szótlanul figyelte erős kezei mozgását. A lány arcán most
nem ült ott a mosoly, ami máskor mindig felderült az ő láttára.
Grunya!
A lány kérdő tekintettel, de mozdulatlan vonásokkal pillantott
fel rá.
Tessék, Winter.
Grunya ismételte Hall fojtott hangon. Ez az utolsó na-
punk itt. Nemsokára visszatérünk a civilizációba. A lány arcán
ülő ünnepélyes kifejezést látva elbizonytalanodott. Mondd
csak. még mindig a feleségem akarsz lenni ?
Persze. Tekintete visszatért az ölében heverő kézimunkára;
ujjai ismét fonásba fogtak. Semmit sem kívánok inkább, mint
hogy,a feleséged legyek.
és apád?
Grunya felnézett, s egyetlen arcizma sem mozdult. Hall nem
először ismerte fel finom, erős arcvonásaiban a szőke emberhez
való erős hasonlatosságot.
Mi van apámmal?
Mihez kezd ezután? A Bérgyilkossági Iroda nincs többé. Ez
életének a tekintélyes része volt.
Az egész élete ez volt. A lány felemelte tekintetét, s az
kifürkészhetetlen volt. Hall válla fölött állapodott meg valahol.
Hall hátrapillantott. Dragomilov lépett szobájukba, és szótlanul
megállt. Grunya újra Hallra pillantott.
Winter. víz kellene. Volnál szíves.
Hogyne, drágám.
Felállt, fogta a vödröt, és elindult a kis forrás felé, amely a
sziget északi csücskénél fakadt. A hold már felkelt, hatalmas volt,
és fehér fénye megvilágította előtte az ösvényt, amelyen a szellőtől
ţ ingó virágok árnyéka táncolt. A szíve nehéz volt; Grunya különös
komolysága majdhogynem hidegsége aggodalmat keltett ben-
ne. De aztán egy gondolatra kissé megkönnyebbült. Mindegyi-
künket megviselte az utolsó napok feszültsége, gondolta. Az ég
tudja, milyennek látszottam én az ő szemében! Még néhány nap,
és úton leszünk hazafelé, és a kapitány összead minket! Férj és
feleség leszünk ! Megtöltötte a vödröt, és halkan fütyörészve meg-
indult visszafelé.
A vizesdézsa a konyhában állt. A sötétben beletöltötte a hozott
vizet, és azjócskán túlcsordult mezítelen lábára. A dézsa tehát tele
volt! Hirtelen támadt rémületében lehajította a vödröt, és a nap-
paliba rontott. Grunya még mindig a pálmalevél szőnyegen dol-
gozott, de arca könnyekben ázott. Az asztalon egy papírköteg
feküdt előtte a lámpa alatt.
Grunya, drágám! Mi történt?
A lány úgy tett, mintha a munkát folytatná, de könnyei egyre
bővebben ömlöttek, végül lehajította a kézimunkát, és a férfi
karjába vetette magát.
Ó, jaj, Winter!
Mi az? Mi van veled, kedvesem?
Hirtelen gyanú ébredt benne; és Dragomilov szobájába pillan-
tott. A szoba sötét volt, de a nyitott ablakon beáradó holdfény
megvilágította az üres áţgyat. Az ajtó felé rohant volna, de Grunya
megragadta a karját.
Ne! Nem szabad! Olvasd el ezt!
Hall elbizonytalanodott, de a lány kezének szorítása, amelyet
a karján érzett, parancsoló volt. Szemei, melyeket feléje emelt,
telve voltak könnyel, de elszántsággal is. Feszültsége lassan felen-
gedett, és a papírkötegért nyúlt. Amíg olvasott, Grunya az arcát
figyelte, pillantása széles homlokától erős álláig minden vonását
számba vette a férfinak, aki most már mindörökre egyetlen táma-
sza és menedéke lesz,
Drága gyermekeim!
Tovább nem várhatok. Haas nem jött,ţóráim meg vannak számlálva.
Próbájatok megérteni engem és ahogy Hall mondaná az
őrültségemet. Arról az akcióról beszélek most, ami még rám vár,
s amit meg kell tennem. Mint a Bérgyilkossági Irodafeje elvállal-
tam egy megbizatást; a megbizatás végre lesz hajtva. Az iroda
sosem vallott kudarcot, és ezúttal sem fog. Ez ugyanis tagadása
volna mindannak, amiért létrejött és fennállt. Bizonyos vagyok
benne, hogy csak a halál akadályozhatta meg Haast missziója
beteljesitésében, de szervezetünkben a kötelesség egyik tagról a
másikra száll. Mint az utolsó tagnak, nekem kell átvennem most.
De ez nem tölt el szomorúsággal. Az iroda volt az életem, és
amint az megszűnik, el kell enyésznie Iván Dragomilovnak is.
Szégyent sem érzek ; büszkeség tölt el a lépéstől, amelyet ma éjsza-
ka megteszek. Lehet, hogy tévedtünk egyszer ön, Hall, erről
meggyőzött engem. De ha tévedtünk is, nem szándékainkban volt
a hiba még amit rosszul tettünk, abban is ajó eszméje vezetett.
Öltünk, és sokszor, ezt nem tagadjuk. De az ölésben nem a
mennyiség az iszonyatos, hanem a minőség. Egy Szókratész halála
sokkal nagyobb bűntény az emberiség ellen, mint a végtelen hordák
lemészárlása, amelyek élén Dzsingisz kán végigrabolta Ázsiát de
ki vall be őszintén ilyen elveket? A nagyközönség ha tudomást
szerez róla fennhangon kárhoztatja irodánkat, miközben ugyan-
azzal a lélegzettel egekig magasztalá a felelőtlen és szükségtelen ţ
tömegmészárlás különféle formáit.
Nem hiszitek? Járjátok be a nagyvárosok tereit és parkjait.
Hány emlékművét találjátok Arisztotelésznek? És Painennek?
vagy Szpinózának? Ó, nem, ezek a helyek azoknak afélisteneknek
vannak fenntartva, akik kivont karddal vezettek minket minden
szent öldöklésbe, amiket csak vívtunk, amióta a majmok közül
kiemelkedtünk. A legutóbbi háború, amelyet Spanyolország ellen
viseltünk, bizonyára betölti a még szabadon maradt helyeket mind
nálunk, mind Spanyolországban lovon feszitő hősökkel, akik
véres tisztelgésre emelik kardjukat, s halhatatlan bronzemléket
állitanak az erőszak diadalának az emberi elme nagyobb dicsőségére.
Mégis hajlandó voltam belátni, hogy tévedtünk: Miért? Mert
lényegét tekintve valóban tévedtünk. A világ előbb-utóbb fel kell, .
hogy ismerje az igazságért való egyetemes fejetlensséget,
hagytutja a kiválasztott és önjelölt kevesek itéletére. Az Euró-
pából érkező baljós előjelek már ma is olyan katasztrófátjósolnak,
amilyet még nem élt át az emberiség; a megváltást azonban csak,
a még annál is magasabb rendű erkölcsiség hozhatja meg, mint amit
mi kinálhattunk. Maga a világ kell, hogy kitermeje magából az új
erkölcs szövedékét.
Még egy kétség, még egy kérdés : ha az az erkölcsi szövedék nem
jön létre ? Akkor, egy távolabbi időben, talán újjászületik a Bérgyil
kossági Iroda. Mert mindazon gyilkosságokról, amelyek a mi
számlánkat terhelik, elmondható egy dolog: senki nem halt meg
úgy, hogy meg ne érdemelte volna. Egy se volt köztük, akinek
halála ne lett volnajavára az emberiségnek. Kétlem, hogy ugyanezt
nyiltan kimondják majd azokról, akiknek a következő, végső
háború után fognak szobrot emelni a köztereken.
Időm hamarosan lejár. Arra kérem, Hall, vigyázzon Grunyámra.
Ő az az élet, amit e világra testálok, a bizonyiték, hogy egyetlen
ember sem távozik úgy e világból, akár jó volt, akár rossz, hogy
valami nyomot ne hagyna maga után.
ţ Egy végső csók Grunyámnak. Egy végső kézszoritás önnek;
barátom.
Hall felemelte tekintetét a kezében tartott levélről, és az imá-
dott lány szép arcát fürkészte.
Nem is próbáltad megakadályozni?
Nem felelte a lány bátor és állhatatos tekintettel. Egész
eddigi életemben mindent megkaptam tőle. A legapróbb kívánsá-
gomat is teljesítette. Szeme elpárásodott, ajka megvonaglott az
erőfeszítéstől, hogy nyugalmat parancsoljon magára. Annyira
szeretem! Semmi mással nem mutathattam ki hálámat!
Hall karjába ölelte, és elöntötte a csodálat a lány lelkiereje
láttán. De még a bátor leány sem bírta tovább az érzelmek feszíté-
sét; teljes erejéből a férfi karjába kapaszkodva heves zokogásba
tört ki.
Ó, jaj, Winter, rosszul tettem? Rosszul tettem? Könyörög-
nem kellett volna az életéért?
Hall szorosan és megnyugtatóan ölelte át. A nyitott ajtón túl
tekintete a sima tenger tükrét kereste, amelyen fényesen ragyogott
a hold visszfénye. Szeme előtt egy apró figura képzett meg a
messzeségben látomás gyanánt, amely törékeny sajkáján könnye-
dén evezett a tengerszoros közepe felé, hogy bevárja a Huhu Kai
örvényét. Nem is tudta, látja-e vagy csak képzeli, de mintha a
semmibe vesző kenuból egy kar emelkedett volna fel diadalmas
üdvözletet intve.
Nem mondta határozottan, és még szorosabban ölelte
magához a lányt. Nem, szerelmem. Azt tetted, amit kellett!
Vége.