Kánya, mint szimbólum

Kulcsszavak: torkosság, restség, kapzsiság, becstelenül szerzett (rabolt) javak szimbolikus

madara. Elkányázta ... - szól a mondás.

Nagyobb a hollónál, hosszabb szárnnyal és farkkal: fölszine rozsdavörös sötét szárfoltokkal és

szegésekkel; farka nagyon villás. A tojó kevésbé színes, a fiak még kevésbé azok. Lába
gatyás, csűdje meztelen, karma elég erős, hegyes; csőrének felső kávája kertészkés alakú.
Szemcsillaga ezüstfehér; csőre tövén sárga viaszhártya. Merész tekintetű, szép röpülésű
ragadozó madár, mely leginkább a síkság erdeinek legmagasabb fáira rakja fészkét; fészekalja
2-3 ritkán 4 tojás, zöldes fehér földön agyagos foltokkal, írásokkal és pontokkal tarkálva.

Röpülése igen szépen kerengve-lebegő és néha nagy magasságba is viszen; de prédáját a

földről szedi és ekkor közel a föld színéhez úszva-röpül, hogy prédáját közelről érhesse.
Felszedi az egeret, a gyíkot, a kígyót, a még tehetetlen madárporontyot; de különösen ráveti
magát a még pelyhes csirkére, libára, kacsára, szóval a baromfira. Ezért különösen káros. Ezt
csak az enyhíti meg, hogy igen gyáva, annyira, hogy a jó kotló még el is veri; de aztán kotló
legyen ám, mert a példabeszéd még is csak azt mondja: Még a tyúk is le lapul, mikor kányát
lát. Mikor pedig a gyerek rakoncátlankodik, bizony kiszalad még a legjobb anya szájából is a
szó: Vigyen el a kánya!

A libalegelő szegény mezítlábosainak tavasszal, a mikor a zsenge gyepet a pelyhes

majorságnak nagy sokasága szinte elborítja, nagy réme a kánya és a mikor meglebben a tájon,
a libaőrző gyerekek bizony neki szaladnak kiáltással, kendőlobogtatással, dobálással
ugyancsak riasztják a gonosz madarat, legtöbbször sikerrel; de néha bizony nem és akkor
odahaza bizony elkövetkezik a hadd el hadd. - A kánya sehol sem gyakori; de nálunk még
jócskán van. Télire tőlünk melegebb tájra vonul, József-nap körül ismét itt terem.