Professional Documents
Culture Documents
Oaztály Apáczai Doli MegoldásokAP
Oaztály Apáczai Doli MegoldásokAP
KÉZIKÖNYV
Az én matematikám 2.
tanításához
Szerkesztette:
BENKŐNÉ NYÍRŐ JUDIT
Kapcsolódó kerettanterv
EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.)
EMMI rendelet I. sz. melléklet
AP–020835
ISBN 978-963-328-287-8
Nyomdai előkészítés
Névery Tibor (TypoStúdió Kkt.)
ELŐSZÓ
Kedves Kollégák!
Taneszközeinket átdolgoztuk az új NAT-nak és a Kerettantervnek megfelelően. Továbbra is fontos
szempontnak tartjuk, hogy tankönyveink, kiadványaink:
■■ Tevékenységre ösztönözzenek.
■■ Fejlesszék a tanulók képességeit.
■■ Alkalmasak legyenek a differenciálásra.
■■ Fejlesszék a tanulók problémamegoldó gondolkodását.
■■ Jó eszközei legyenek a kompetenciaalapú oktatásnak
■■ A feladatok életközeliek legyenek, segítségükkel megvalósítható legyen a matematika és a valóság
összekapcsolása.
■■ Legyen bőséggel olyan feladat is, amelyeket kooperatív munkaformában is megoldhatnak a tanulók.
■■ Nyelvezetük, stílusuk egyszerű, könnyen érthető legyen.
■■ Képanyaguk motiválják a kisgyermeket.
■■ Tananyagtartalmában és struktúrájában is ráépüljenek az első osztályos matematika-taneszközökre
Magyarországon – mint a világ valamennyi országában – a matematika oktatása nagy kihívások előtt áll.
A gyermekek érdeklődését fel kell keltenünk, és ébren kell tartanunk, hogy minél hatékonyabban tanulhas-
sák ezt a tantárgyat. Be kell láttatnunk velük, hogy a matematikai kompetenciák mind most, mind a jövő-
ben lényegesek számukra. Gazdagítani kell a tudásukat az oktatás folyamatában, és fel kell ismerniük, hogy
a matematika világa az iskola falain túl is folytatódik. Ki kell fejleszteniük az alapvető matematikai készsé-
geiket, képességeket, hogy szilárd alapot kapjanak az iskolai továbbhaladásukhoz és a matematika tanulá-
sához. A tárgy iránti érdeklődésüket is fel kell keltenünk, ébren kell tartanunk, csakúgy, mint a tárgyhoz
való pozitív hozzáállást, ami kedvet ad a folytatáshoz.
A kisgyermekek tanításában fontos szerepe van a szeretetteljes légkörnek, a bizalomnak, a tanórákon
megvalósuló jó hangulatnak.
Ebben az életkorban lényeges a motiváció. Ennek egyik eszköze a sikerélményhez juttatás. A tanórákról
ne hiányozzanak a játékos, a problémamegoldó gondolkodást elősegítő szöveges feladatok, képességfejlesz-
tő játékok, versenyfeladatok! Mivel a tanórákról nem hiányozhat a vidámság, a jókedv, még több tréfás
feladatot tettünk kiadványainkba.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a tanulók különböző fejlettségi fokon állnak. Az Apáczai Kiadó
matematika-taneszközeiben törekedtünk arra, hogy az új ismereteket kis lépésekkel sajátíttassuk el. Fontos,
hogy minden tanuló megkapja a képességeinek megfelelő, a maga számára elérhető ismeretanyagot, alap-
készségeket. A megújult Számoljunk! képesség- és készségfejlesztő matematika-munkafüzettel is az a célunk,
hogy még hatékonyabban megvalósítsuk a differenciált egyéni fejlesztést, s ez által a gyermekekben meg-
erősödjön a matematikához fűződő pozitív attitűd.
Taneszközeinket úgy állítottuk össze, hogy a kollégák megtalálják bennük a megfelelő mennyiségű és
minőségű feladatokat a gyengébb tanulók felzárkóztatásához, a közepes képességű tanulók fejlesztéséhez,
ugyanakkor elegendő gyakorlóanyagot biztosítunk az átlagosnál jobb képességű tanulók maximális kibon-
takoztatására is.
Fontos feladat, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk a lassabban haladó, különleges bánásmódot
igénylő, és a szociálisan nehezebb helyzetben élő tanulókat is.
Az én matematikám című tankönyv mellett Az én matematikám feladatgyűjtemény, a Számoljunk! képes-
ség- és készségfejlesztő matematika-munkafüzet, az Okos(k)odó, a Szöveges matematikafeladatok munkafü-
zet, és Az én matematikám interaktív tananyag segíti a második osztályosok matematikai ismereteinek
kialakítását.
A továbbiakban szeretnénk segítséget adni a feldolgozáshoz, bízva abban, hogy ezek a módszertani aján-
lások segítik a másodikosokat tanító nevelők munkáját. Javaslatot adunk a tananyag feldolgozásához. Mivel
a helyi tantervi matematika-óraszámok különbözőképpen alakulhatnak, tanmenetjavaslatunkban szürke
mezővel jelöltük azoknak az óráknak a tananyagát, amelyeket a szabadon tervezhető órákból a matematika
tantárgy kaphat.
Minden kedves Kollégánk munkájához nagyon jó egészséget, kitartást és sok-sok örömteli pillanatot
kívánunk!
A szerzők és a kiadó
MATEMATIKA
Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszer
ről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika tanulása
érzelmi és motivációs vonatkozásokban is formálja, gazdagítja a személyiséget, fejleszti az önálló rend-
szerezett gondolkodást, és alkalmazásra képes tudást hoz létre. A matematikai gondolkodás fejlesztése
segíti a gondolkodás általános kultúrájának kiteljesedését.
A matematikatanítás feladata a matematika különböző arculatainak bemutatása. A matematika: kul
turális örökség; gondolkodásmód; alkotó tevékenység; a gondolkodás örömének forrása; a mintákban,
struktúrákban tapasztalható rend és esztétikum megjelenítője; önálló tudomány; más tudományok segí-
tője; a mindennapi élet része és a szakmák eszköze.
A tanulók matematikai gondolkodásának fejlesztése során alapvető cél, hogy mind inkább ki tudják
választani és alkalmazni tudják a természeti és társadalmi jelenségekhez illeszkedő modelleket, gondol-
kodásmódokat (analógiás, heurisztikus, becslésen alapuló, matematikai logikai, axiomatikus, valószínű-
ségi, konstruktív, kreatív stb.), módszereket (aritmetikai, algebrai, geometriai, függvénytani, statisztikai
stb.) és leírásokat. A matematikai nevelés sokoldalúan fejleszti a tanulók modellalkotó tevékenységét.
Ugyanakkor fontos a modellek érvényességi körének és gyakorlati alkalmazhatóságának eldöntését segí-
tő képességek fejlesztése. Egyaránt lényeges a reproduktív és a problémamegoldó, valamint az alkotó
gondolkodásmód megismerése, elsajátítása, miközben nem szorulhat háttérbe az alapvető tevékenységek
(pl. mérés, alapszerkesztések), műveletek (pl. aritmetikai, algebrai műveletek, transzformációk) automa-
tizált végzése sem. A tanulás elvezethet a matematika szerepének megértésére a természet- és társada-
lomtudományokban, a humán kultúra számos ágában. Segít kialakítani a megfogalmazott összefüggé-
sek, hipotézisek bizonyításának igényét. Megmutathatja a matematika hasznosságát, belső szépségét, az
emberi kultúrában betöltött szerepét. Fejleszti a tanulók térbeli tájékozódását, esztétikai érzékét.
A tanulási folyamat során fokozatosan megismertetjük a tanulókkal a matematika belső struktúráját
(fogalmak, axiómák, tételek, bizonyítások elsajátítása). Mindezzel fejlesztjük a tanulók absztrakciós és
szintetizáló képességét. Az új fogalmak alkotása, az összefüggések felfedezése és az ismeretek feladatok-
ban való alkalmazása fejleszti a kombinatív készséget, a kreativitást, az önálló gondolatok megfogalma-
zását, a felmerült problémák megfelelő önbizalommal történő megközelítését, megoldását. A diszkusz-
sziós képesség fejlesztése, a többféle megoldás keresése, megtalálása és megbeszélése a többféle nézőpont
érvényesítését, a komplex problémakezelés képességét is fejleszti. A folyamat végén a tanulók eljutnak az
önálló, rendszerezett, logikus gondolkodás bizonyos szintjére.
A műveltségi terület a különböző témakörök szerves egymásra épülésével kívánja feltárni a matema
tika és a matematikai gondolkodás világát. A fogalmak, összefüggések érlelése és a matematikai gondol-
kodásmód kialakítása egyre emelkedő szintű spirális felépítést indokol – az életkori, egyéni fejlődési és
érdeklődési sajátosságoknak, a bonyolódó ismereteknek, a fejlődő absztrakciós képességnek megfelelően.
Ez a felépítés egyaránt lehetővé teszi a lassabban haladókkal való foglalkozást és a tehetség kibontakoz-
tatását.
A matematikai értékek megismerésével és a matematikai tudás birtokában a tanulók hatékonyan tud-
ják használni a megszerzett kompetenciákat az élet különböző területein. A matematika a maga hagyo-
mányos és modern eszközeivel segítséget ad a természettudományok, az informatika, a technikai, a hu-
mán műveltségterületek, illetve a választott szakma ismeretanyagának tanulmányozásához, a minden-
napi problémák értelmezéséhez, leírásához és kezeléséhez. Ezért a tanulóknak rendelkezniük kell azzal
a képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a meg-
ismert fogalmakat és tételeket változatos területeken használhatjuk Az adatok, táblázatok, grafikonok
értelmezésének megismerése nagyban segítheti a mindennapokban, és különösen a média közleményei-
ben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése,
elemzése. A tanulóktól megkívánjuk a szaknyelv életkornak megfelelő, pontos használatát, a jelölésrend-
szer helyes alkalmazását írásban és szóban egyaránt.
A tanulók rendszeresen oldjanak meg önállóan feladatokat, aktívan vegyenek részt a tanítási, tanulási
folyamatban. A feladatmegoldáson keresztül a tanuló képessé válhat a pontos, kitartó, fegyelmezett mun-
kára. Kialakul bennük az önellenőrzés igénye, a sajátunkétól eltérő szemlélet tisztelete. Mindezek érde-
kében is a tanítás folyamában törekedni kell a tanulók pozitív motiváltságának biztosítására, önállóságuk
fejlesztésére. A matematikatanulás, -tanítás folyamatában egyre nagyobb szerepet kaphat az önálló isme-
retszerzés képességnek fejlesztése, az ajánlott, illetve az önállóan megkeresett, nyomtatott és internetes
szakirodalom által. A matematika lehetőségekhez igazodva támogatni tudja az elektronikus eszközök
(zsebszámológép, számítógép, grafikus kalkulátor), az internet, az oktatóprogramok stb. célszerű felhasz-
nálását, ezzel hozzájárul a digitális kompetencia fejlődéséhez.
A tananyag egyes részleteinek csoportmunkában való feldolgozása, a feladatmegoldások megbeszélése
az együttműködési képesség, a kommunikációs képesség fejlesztésének, a reális önértékelés kialakulásá-
nak fontos területei. Ugyancsak nagy gondot kell fordítani a kommunikáció fejlesztésére (szövegértésre,
mások szóban és írásban közölt gondolatainak meghallgatására, megértésére, saját gondolatok közlésére),
az érveken alapuló vitakészség fejlesztésére. A matematikai szöveg értő olvasása, tankönyvek, lexikonok
használata, szövegekből a lényeg kiemelése, a helyes jegyzeteléshez szoktatás a felsőfokú tanulást is segíti.
Változatos példákkal, feladatokkal mutathatunk rá arra, hogy milyen előnyöket jelenthet a mindenna-
pi életben, ha valaki jártas a problémamegoldásban. A matematikatanításnak kiemelt szerepe van a pénz
ügyi-gazdasági kompetenciák kialakításában. Életkortól függő szinten, rendszeresen foglakozzunk olyan
feladatokkal, amelyekben valamilyen probléma legjobb megoldását keressük. Szánjunk kiemelt szerepet
azoknak az optimumproblémáknak, amelyek gazdasági kérdésekkel foglalkoznak, amikor költség, kia-
dás minimumát; elérhető eredmény, bevétel maximumát keressük. Fokozatosan vezessük be matema
tikafeladatainkban a pénzügyi fogalmakat: bevétel, kiadás, haszon, kölcsön, kamat, értékcsökkenés,
-növekedés, törlesztés, futamidő stb. Ezek a feladatok erősítik a tanulókban azt a tudatot, hogy matema-
tikából valóban hasznos ismereteket tanulnak, ill. hogy a matematika alkalmazása a mindennapi élet
szerves része. Az életkor előrehaladtával egyre több példát mutassunk arra, hogy milyen területeken tud
segíteni a matematika. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy milyen matematikai ismerteket alkalmaznak az
alapvetően matematikaigényes, ill. a matematikát csak kisebb részben használó szakmák (pl. informati-
kus, mérnök, közgazdász, pénzügyi szakember, biztosítási szakember, ill. pl. vegyész, grafikus, szocioló-
gus stb.), ezzel is segítve a tanulók pályaválasztását.
A matematikához való pozitív hozzáállást nagyban segíthetik a matematikatartalmú játékok és a ma
tematikához kapcsolódó érdekes problémák és feladványok.
A matematika a kultúrtörténetnek is része. Segítheti a matematikához való pozitív hozzáállást, ha
bemutatjuk a tananyag egyes elemeinek a művészetekben való alkalmazását. A motivációs bázis kialakí-
tásában komoly segítség lehet a matematikatörténet egy-egy mozzanatának megismertetése, a máig meg
nem oldott, egyszerűnek tűnő matematikai sejtések megfogalmazása, nagy matematikusok életének,
munkásságának megismerése.
Minden életkori szakaszban fontos a differenciálás. Ez nemcsak az egyéni igények figyelembevételét
jelenti. Sokszor az alkalmazhatóság vezérli a tananyag és a tárgyalásmód megválasztását, más esetekben
a tudományos igényesség szintje szerinti differenciálás szükséges. Egy adott osztály matematikatanítása
során a célok, feladatok teljesíthetősége igényli, hogy a tananyag megválasztásában a tanulói érdeklődés
és a pályaorientáció is szerepet kapjon. A matematikát alkalmazó pályák felé vonzódó tanulók gondolkod-
tató, kreativitást igénylő versenyfeladatokkal motiválhatók, a humán területen továbbtanulni szándé
kozók számára érdekesebb a matematika kultúrtörténeti szerepének kidomborítása, másoknak a közép
iskolai matematika gyakorlati alkalmazhatósága fontos. A fokozott szaktanári figyelem, az iskolai könyv-
tár és az elektronikus eszközök használatának lehetősége segíthetik az esélyegyenlőség megvalósulását.
Az iskoláztatás kezdő szakaszában a matematikatanulás, -tanítás célja, hogy formálódjon és gazdagod-
jon a gyermekek személyisége és gondolkodása. Az életkori sajátosságoknak megfelelően játékos tevé-
kenységekkel, a fokozatosság elvének betartásával és a tapasztalatokon alapuló megismerési módszerek
alkalmazásával jutunk közelebb a matematika tudományának megismeréséhez. Ezért a manuális, tárgyi
tevékenységek szükségesek a fogalmak kellően változatos, gazdag, konkrét tartalmának megismeréséhez.
Alapvető fontosságú a tapasztalatszerzéssel megérlelt fogalmak kialakítása, egyes matematikai tartal-
mak értő ismerete, a helyes szövegértelmezés és a matematikai szaknyelv használatának előkészítése,
egyes fogalmak pontos használata. A tanulók aktív cselekvő tevékenységén keresztül erősödik az akarati,
érzelmi önkifejező képességük, kommunikációjuk, együttműködési készségük, önismeretük. A sokszo-
rosan (tévedésekkel és korrekcióval) bejárt utak nélkül nincs mód az önálló ismeretszerzés megtanulá-
sára. A gyerekek tempójának megfelelően haladva az alaposabb, mélyebb tudás kiépítésére helyezzük
a hangsúlyt. Apró lépésekkel, spirális felépítésben dolgozzuk fel a tananyagot.
Fontos, hogy biztosított legyen a gyerekek számára az alkotás lehetősége, melyben megnyilvánul-
hat kreativitásuk, fejlődhet kezdeményező és problémamegoldó képességük. Ez lehet az alapja a konst-
ruktív gondolkodásuk kialakulásának, valamint ennek során a tanulók felkészülnek az önálló ismeret
szerzésre, az örömet nyújtó, egész életen át tartó tanulásra. Ebben a korban a képességfejlesztésnek,
a kreatív és kritikai gondolkodás kialakításának van kiemelt szerepe. Ez a szakasz a tanulói kíváncsiság-
ra és érdeklődésre épít, és ezáltal fejleszti a tanulók megismerési és gondolkodási képességét. Az önelle-
nőrzés képességének fejlesztésével további felfedezésre, kutatásra ösztönöz.
Az alsó tagozatos matematikaoktatás fontos feladata felfedeztetni a matematika és a valóság elemi
kapcsolatát; kialakítani a helyes tanulási szokásokat, az önálló ismeretszerzés képességét az alapvető
ismeretek közös, de egyre önállóbb feldolgozásával és alkalmazásával; fejleszteni a problémafelismerő és
problémamegoldó, alkotó gondolkodásmódot; biztos szám- és műveletfogalmat kialakítani, fejleszteni
a számolási készséget.
A tantárgyi oktató, ismeretterjesztő és fejlesztő számítógépes programok használata a helyi lehetősé-
gekhez mérten kerüljön bele az iskola pedagógiai programjába, a helyi tantervbe.
1–2. évfolyam
Javaslat a két évfolyamra megadott központi kerettantervi óraszámok témakörök szerinti szétbontására:
Kerettantervi
Javasolt óraszám Javasolt óraszám
Tematikai egység/Fejlesztési cél óraszám az 1–2.
az 1. évfolyamon a 2. évfolyamon
évfolyamon
1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matema-
folyamatos folyamatos folyamatos
tikai logika, kombinatorika, gráfok
2. Számelmélet, algebra 147 73 74
3. Geometria 46 23 23
4. Függvények, az analízis elemei 32 16 16
5. Statisztika, valószínűség 10 5 5
Számonkérés 16 8 8
Ismétlés 8 4 4
129 óra 130 óra
+ 15 óra szabad + 14 óra szabad
órakeret órakeret
Összesen 144 óra Összesen 144 óra
A kerettantervi óraszám 129 kötelező +15 szabadon felhasználható óra éves szinten 144, amennyiben
heti 4 órában tanítják a matematikát.
A tananyag Gyakorlás, ismétlés Számonkérés az
Tematikai egység/Fejlesztési cél
feldolgozására a témakörön belül adott témakörben
1. Gondolkodási módszerek, halmazok, mate-
folyamatos
matikai logika, kombinatorika, gráfok
2. Számelmélet, algebra 74 6 6
3. Geometria 23 0 1
4. Függvények, az analízis elemei 16 0 1
5. Statisztika, valószínűség 5 0 0
129 óra 7 óra 8 óra
Összesen 144 óra
A kerettantervi óraszám 129 kötelező +15 szabadon felhasználható órához még heti +1 órát hozzátet-
tünk a szabadon tervezhető órakeretből. Így évi 180 órával számolunk.
A tananyag Gyakorlás, ismétlés Számonkérés az
Tematikai egység/Fejlesztési cél
feldolgozására a témakörön belül adott témakörben
1. Gondolkodási módszerek, halmazok, mate-
folyamatos
matikai logika, kombinatorika, gráfok
2. Számelmélet, algebra 92 18 8
3. Geometria 25 5 2
4. Függvények, az analízis elemei 20 1 2
5. Statisztika, valószínűség 6 1
143 óra 25 óra 12 óra
Összesen 180 óra
KERETTANTERV 2. ÉVFOLYAM
Tematikai egység / 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, Órakeret
Fejlesztési cél kombinatorika, gráfok folyamatos
Tárgyak, személyek, dolgok csoportosítása. Irányok (lent, fent, jobbra, balra) is-
merete. Egyszerű utasítások megértése, annak megfelelő tevékenység. A feladat
Előzetes tudás gondolati úton való megoldásának képessége (helykeresés, párválasztás, eszköz-
választás). A tevékenységekben (rajzaiban) újszerű ötletek, kreativitás, fantázia
megjelenése.
Egyszerű matematikai szakkifejezések, jelölések megismertetése. Az összeha-
A tematikai egység
sonlítás képességének fejlesztése. Tárgyak, személyek, dolgok jellemzése egy-két
nevelési-fejlesztési
tulajdonsággal. Halmazszemlélet megalapozása. Gondolatok, megfigyelések
céljai
többféle módon történő kifejezése.
Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
Tárgyak, személyek, dolgok összeha- Régi ismeretek mozgósítása új isme- Környezetismeret: tár-
sonlítása, válogatása, rendezése, cso- retek megszerzése érdekében. gyak, élőlények összeha-
portosítása, halmazok képzése közös Összességek alkotása adott feltétel sonlítása, csoportosítása
tulajdonságok alapján. szerint, halmazalkotás. különböző tulajdonsá-
Személyekkel vagy tárgyakkal kap gok alapján, pl. élőhely,
csolatos jellemzők azonosítása, ös�- táplálkozási mód stb.
szegyűjtése, csoportosítása interaktív
tábla segítségével.
Állítások igazságtartalmának eldön- Relációszókincs: kisebb, nagyobb, Környezetismeret: ter-
tése. egyenlő. mészeti jelenségekről
A több, kevesebb, ugyanannyi fogalma. Jelrendszer ismerete és használata (=, tett igaz-hamis állítások.
Egyszerű matematikai szakkifejezések <, >).
és jelölések bevezetése a fogalmak Számítógépes, interaktív táblához
megnevezésére. kapcsolódó oktatóprogramok alkal
mazása.
Halmazok számossága. Állítások megfogalmazása. Testnevelés és sport: pá-
Halmazok összehasonlítása. Megál- Összehasonlítás, azonosítás, megkü- rok, csoportok alakítása.
lapítások: mennyivel több, mennyivel lönböztetés.
kevesebb, hányszor annyi elemet tar- Tantárgyi oktató- és ismeretterjesztő Magyar nyelv és iroda-
talmaz. Csoportosítások. programok futtatása. lom: szavak csoportosí-
tása szótagszám szerint.
Néhány elem sorba rendezése próbál- Finommotoros koordinációk: apró Testnevelés és sport:
gatással. tárgyak rakosgatása. sorban állás különböző
szempontok szerint.
Kulcsfogalmak/ Több, kevesebb, ugyanannyi, kisebb, nagyobb, egyenlő.
fogalmak
Környezetismeret: eliga-
zodás a hónapok között,
Az összeadás, kivonás értelmezése. Műveletfogalom alakítása, összeadás,
Összeadandó, összeg, tagok. kivonás értelmezése többféle módon.
Különbség, kivonandó, kisebbítendő. Műveletek tárgyi megjelenítése, mate
Az összeadás és a kivonás kapcso matikai jelek, műveleti jelek használata.
lata. A megfigyelőképesség fejlesztése konk
Az összeadás tagjainak felcserélhe rét tevékenységeken keresztül.
tősége. Összeadás, kivonás hiányzó értékeinek
meghatározása (pótlás).
A műveletek elvégzése fejben és írásban
több tag esetén is.
Tantárgyi fejlesztőprogram használata.
Szorzás, osztás fejben és írásban. Az összeadás és a szorzás kapcsolatának
A szorzás értelmezése ismételt össze felismerése.
adással. Szorzat, tényező. Számolási készség fejlesztése.
A szorzótábla megismerése 100-as Algoritmusok követése az egyesekkel és
számkörben. tízesekkel végzett műveletek körében.
Osztás 100-as számkörben. Benn- Fejlesztőprogram használata a művele
foglaló táblák. Részekre osztás. tek helyességének ellenőrzésére.
Osztandó, osztó, hányados, maradék.
Maradékos osztás a maradék jelölé
sével.
A szorzás és az osztás kapcsolata.
Műveleti tulajdonságok: tagok, té- Kreativitás, önállóság fejlesztése a mű
nyezők felcserélhetősége. veletek végzésében.
A zárójel használata.
A műveletek sorrendje.
Szöveges feladat értelmezése, meg Mondott, illetve olvasott szöveg értel Vizuális kultúra: hal-
oldása. mezése, eljátszása, megjelenítése rajz lott, látott, elképzelt
Megoldás próbálgatással, következ segítségével, adatok, összefüggések ki történetek vizuális meg
tetéssel. emelése, leírása számokkal. jelenítése.
Ellenőrzés. Szöveges válaszadás. Állítások, kérdések megfogalmazása
Tevékenységről, képről, számfel képről, helyzetről, történésről szóban, Magyar nyelv és iroda
adatról szöveges feladat alkotása, írásban. lom: az olvasott, írott
leírása a matematika nyelvén. Lényegkiemelő és problémamegoldó szöveg megértése,
képesség formálása matematikai prob adatok keresése, infor
lémák ábrázolásával, szöveges feladatok mációk kiemelése.
megfogalmazásával.
Szimbólumok használata matema
tikai szöveg leírására, az ismeretlen
szimbólum kiszámítása.
Összeg, összeadandó, tag, különbség, kisebbítendő, kivonandó, szorzat, tényező,
Kulcsfogalmak/ osztandó, osztó, hányados, maradék, számegyenes, művelet, zárójel, páros, páratlan,
fogalmak egy- és kétjegyű számok, darabszám, sorszám, tőszám, felcserélhetőség, szorzótábla,
bennfoglaló tábla, részekre osztás.
Számtan, algebra
■■ Számok írása, olvasása (100-as számkör). Helyi érték, alaki érték, valódi érték fo-
galma.
■■ Római számok írása, olvasása (I, V, X, L, C).
■■ Számok helye a számegyenesen. Számszomszédok értése. Természetes számok
nagyság szerinti összehasonlítása.
■■ Számok képzése, bontása helyi érték szerint.
■■ Matematikai jelek: +, –, ․, :, =, <, >, ( ) ismerete, használata.
■■ Összeadás, kivonás, szorzás, osztás szóban és írásban.
■■ A szorzótábla ismerete a százas számkörben.
■■ A műveletek sorrendjének ismerete.
A fejlesztés várt ■■ Szöveges feladat értelmezése, megjelenítése rajz segítségével, leírása számokkal.
eredményei a két ■■ Páros és páratlan számok megkülönböztetése.
évfolyamos ciklus ■■ Szimbólumok használata matematikai szöveg leírására, az ismeretlen szimbólum
végén kiszámítása.
Geometria
■■ Vonalak (egyenes, görbe) ismerete.
■■ A test és a síkidom megkülönböztetése.
■■ Testek építése szabadon és megadott feltételek szerint.
■■ A tájékozódási képesség, irányok ismerete.
■■ A hosszúság, az űrtartalom, a tömeg és az idő mérése. A szabvány-mértékegysé-
gek: cm, dm, m, cl, dl, l, dkg, kg, perc, óra, nap, hét, hónap, év. Átváltások szom-
szédos mértékegységek között. Mennyiségek közötti összefüggések felismerése.
A mérőeszközök használata.
■■ Közös tevékenységekben, csoportokban képes dolgozni, gondolkodni, társait se-
gíteni, együttműködni.
Valószínűség, statisztika
– Adatokról megállapítások megfogalmazása.
■■ Színesrúd-készlet
■■ logikai lapok
■■ szám- és jelkártyák
■■ egy doboz piros-kék korong
■■ korongkirakó táblácska (lásd a módszertani útmutatóban) az ismétléshez
■■ egy csomag számolópálcika
■■ Babilon készlet
■■ szöges tábla gumigyűrűkkel
■■ egyenes vonalzó
■■ cm beosztású mérőszalag (papírból)
■■ 3 db dobókocka
■■ zsebtükör
■■ olló
■■ írólapok
■■ termések gyűjteménye
■■ fonal- és szalagdarabok
■■ játékpénz
■■ tanulói papír vagy műanyag óralap
■■ SNI-s tanulóknak számológép
A korongkirakó táblácska a tankönyv mellékletében megtalálható, de elkészíteni is könnyű.
Elkészítésének egyik lehetséges módja
Két kartonlapot egymásra ragasztunk. Előtte az egyiken kivágjuk a tanulói korongméretnek megfele-
lő nagyságú köröket. A korongkirakó táblácskát középen (ahol a nyíl jelzi) megkarcoljuk, így könnyű lesz
félbehajtani.
A tananyag fő témakörei:
1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok
2. Számtan, algebra
3. Geometria
4. Függvények, az analízis elemei
5. Statisztika, valószínűség
Néhány példa:
1. A tanulók fejüket karjukra lehajtva leborulnak a padra. Néma csend van. A tanító is lábujjhegyen
jár. Megérinti egy tanuló vállát, aki teljes csendben feláll, kimegy a táblához, és az osztállyal szemben
leguggol. Ha kicsi az osztálylétszám, akár minden tanuló kimehet a táblához. A tanító tapsol. Eddig
tart a csend. A tanító matematikai feladatokat mond egy-egy tanulónak címezve. Ha tudja a választ,
elmehet a helyére, ha nem, akkor megvárja, míg új feladatot kap.
Sokféle módon lehet a tanulókat a helyükre visszaültetni:
◆◆ Egyszerre két tanulót kérdezünk. Aki gyorsabban tudja a helyes választ, az mehet a helyére.
◆◆ Aki az összes tanuló közül a leggyorsabban válaszol.
◆◆ Aki jól válaszol, egy tyúklépést tehet előre. Az a tanuló győz, aki előbb ér a padokhoz.
◆◆ Azok a tanulók kérdeznek, akik már korábban helyesen válaszoltak.
2. A
tanulók fejüket karjukra lehajtva leborulnak a padra. Néma csend van. Egy tanuló az ajtónyílás-
ból súg névre szólóan egy feladatot. Ha a megszólított tanuló tudja a megoldást, ő megy az ajtóhoz,
ő mond feladatot egy másik tanulónk. Túl sokáig nem érdemes játszani, mert unalmas lehet.
3. Jó játék lehet sorozatok alkotásához a „kézszorítós”. A tanulók körben állnak. A tanító indítja a soro-
zatot. Én vagyok a 2. Hárommal növekedjen! Megszorítja az egyik oldalán álló tanuló kezét. Ő mondja
a következő számot: 5. Megszorítja a következő gyerek kezét. Ő lesz a 8. Addig megy körbe a számolás,
míg valaki meg nem fordítja az irányt. Akkor visszafelé haladva számolnak. Számkörbővítéskor külö-
nösen jól alkalmazható játék.
6. Mondjunk egy egyszerű történetet! Szerepeljenek benne matematikai fogalmak! A tanulók csak eze-
ket idézzék fel a történet után!
1. A legerősebb láncszem
A tanulók felállnak. Párokat alkotnak. Egy-egy párnak felteszünk egy-egy kérdést (pl. 25 + 13; 100 − 75;
9−8…). Az a tanuló marad állva, aki előbb mondja a helyes eredményt. A következő körben az állva
maradt tanulók alkotnak párokat, és őket kérdezzük. Az a kisgyerek lesz a legerősebb láncszem vagy a
győztes, aki a legvégéig állva marad, s a legutolsó kérdésre ő tudja előbb a helyes választ. (A győztest
hívhatjuk számkirálynak is, s ilyenkor érdemes a játékot számkirályjátékkal folytatni.)
2. Számkirály I.
Az órát megelőzően készítünk kartonpapírból egy koronát. Választunk az osztályból egy tanulót,
(vagy az előző játék győztesét), akit kihívunk a társaival szembe, s fejére helyezzük a koronát. Mielőtt
a számot a koronára helyezzük, megmutatjuk a kihívott tanulónak, aki ezt megjegyzi. Azután úgy
rögzítjük a számkártyát (Blue tackkal vagy gemkapoccsal) a koronára, hogy a számot ne lássák a tanu-
lók (számos felével befelé). A gyerek kérdeznek. (Pl.: Nagyobb, mint 50?; Páros? stb.) A kint álló tanuló
csak „igen”-nel és „nem”-mel válaszolhat. Addig kérdeznek a gyerekek, amíg valaki meg nem tudja
mondani a helyes számot. Ekkor ő lehet a számkirály.
3. Számkirály II.
Az órát megelőzően készítünk kartonpapírból egy koronát. Választunk az osztályból egy tanulót,
(vagy az előző játék győztesét), akit kihívunk a társaival szembe, s fejére helyezzük a koronát, melyen
egy számkártya látható. Ezt a számot csak az osztály tanulói láthatják, a „koronás” gyermek nem.
Ezúttal ő tesz fel kérdéseket, s a többiek „igen”-nel és „nem”-mel válaszolnak. (Érdemes talpraesett
tanulót választani, hogy a játék gördülékeny legyen.)
4. „Okostojás”
A tanulók tojás alakzatot alakítva leguggolnak. Egy tanuló állva marad, és a körön kívül odaáll az
egyik guggoló tanuló mögé. Az álló és az előtte guggoló gyerektől egyszerre kérdezem: pl.: Mennyi
10 ↔ 9; 36 + 25; 40 : 8 stb.? Aki előbb válaszol, az lép tovább. Ha az álló tudta előbb a helyes választ,
akkor ő, ha a guggoló tanuló válaszolt gyorsabban, helyesen, akkor helyet cserélnek, és ő lép tovább.
Aki legalább a fél kört „legyőzi”, jutalmat kaphat.
5. Keresem a párom
A tanulók széke alá még az órát megelőzően számkártyákat ragasztunk. Ezeket vegyék elő, számolják
ki a műveleteket, és indulhat a párkeresés!
(Pl. I. gyerek: Én vagyok a 79 − 8. Keresem a párom.
II. gyerek: Én vagyok a párod, mert a 70 nagyobb szomszédja a 71. (Aki felfedez egy esetleges hibát,
jutalmat kaphat.)
7. Memóriajáték
A mobiltelefonokban és a számítógépeken is megtalálható játékhoz hasonló. Táblázatba rendezzük
a műveleteket és az eredményeit. A sorokat ellátjuk számokkal, az oszlopokat betűkkel. A kártyákat
a játék kezdetén lefele fordítjuk. Egyszerre két kártyát jelöl meg a tanuló. Pl.: A2 és B1. Ha egyenlő
a két kártya értéke, akkor számmal felfele tesszük vissza, ha nem egyenlő a két érték, akkor újra lefelé
fordítjuk. Közben a szemfüles tanulók megjegyzik, hogy milyen számot vagy műveletet látott az adott
helyen, a kártyán. Akkor ér véget a játék, amikor minden kártyapárt megtalálunk.
A B C D
1 25 81 39 +2 7 9↔9
2 66 5↔5 7 − 29 42
Kezdetben érdemes kevés kártyával (mindig páros számúval) dolgozni, s ahogy ügyesednek a gye-
rekek, és gyakorlottabbá válnak a játékban, lehet nehezíteni a feladatot, és lehet egyre több kártyát
használni.
8. Képkirakó
A Szivárvány… gyermekújság korábbi számának poszterét vagy bármely más színes képet is felhasznál-
hatunk. A kép hátuljára fehér papírt ragasztunk. Felosztjuk 4 × 4 részre. Azután fogunk egy ugyanak-
kora fénymásolópapírt, azt is ugyanúgy felosztjuk 4 × 4 részre. A fénymásoló papírra műveleteket
írunk, minden részbe egyet-egyet. Az eredményeket tükrösen ráírjuk a színes kép fehér papírral borított
oldalára. Azután ezt ollóval szétnyírjuk a vonalak mentén. Az összehajtogatott fénymásoló papírt és a
feldarabolt képdarabokat borítékokba tesszük, így osztjuk ki a csoportoknak. Minden csoport kap gyur-
maragasztót, amivel a kép darabjait rögzíti a fénymásoló lapon található műveletekre. Ügyeljünk arra,
hogy az összevágott darabokat helyesen illesszék össze. Ha jól dolgoznak, újra összeáll a színes kép.
A fénymásoló lap műveletekkel, erre rakjuk ki a képet. A színes kép hátoldala, amit feldarabolunk.
9. Mi változott meg?
Sokféleképpen lehet játszani. Az alábbiakban néhány egyszerű módját mutatjuk be. Felteszünk 5–8 db
logikai lapot a táblára. Kérjük a tanulókat, hogy pár másodperc alatt alaposan figyeljék meg a lapokat.
Ezt követően csukják be a szemüket, mialatt a nevelő levesz vagy kicserél egy lapot. Ezután a tanulók
megállapítják a változást. Később két dolgot is megváltoztathatunk. A játékban megfigyeltethetünk
tárgyakat ábrázoló képeket, számokat, jeleket, geometriai formákat vagy más alakzatokat.
10. Váltóverseny
Az osztály tanulóit egyenlő számú csoportokban, egysoros oszlopokban állítjuk a táblával szembe egy
vonal mögé. Minden csoport első tanulója krétát fog a kezébe. A tanító a tanult számkörnek megfele-
lő számokat ír a táblára, minden csoportnak egyet-egyet. A tanulók a váltóverseny szabályai szerint az
adott számhoz egyenlőségeket írnak. Pl.: az adott szám a 20. Egyenlőségek lehetnek: 28 + 2, 10 + 20,
30 – 0 stb. (A kréta átadásával indulhat a táblához a soron következő tanuló.) Az a csapat győz, amely-
nek a közös ellenőrzés után a legtöbb pontja lesz.
A győztes csapat jutalmat kaphat.
11. Számlabda
Bármely művelet tanításakor lehet játszani.
Bontás: Bontsuk a 29-et! Dobom a labdát. Én mondom az egyik tagot, te a másikat. Pl. 24-et mon-
dok, a tanuló 5-öt. Ha eltalálja, leül, ha nem, akkor állva marad, és egy következő helyes számolással
kiválthatja magát.
Összeadás: Dobom a labdát egy tanulónak. Mondok egy műveletet. Pl. 36 + 8. Ha a tanuló helyes
eredménnyel válaszol, akkor visszadobja a labdát, ha nem jó az általa mondott szám, akkor állva
marad, és egy következő helyes számolással kiválthatja magát.
Hasonlóan lehet játszani a kivonás és a pótlás gyakorlásakor is.
12. Memóriafejlesztő
Helyezzünk el néhány korongot az írásvetítőn (vagy egy asztalon)! Használhatunk más tárgyakat is,
például kulcsokat, építőkockákat, játékokat. Szerencsésebb, ha ugyanolyan tárgyakkal dolgozunk.
A tanulók kb. 15–20 másodpercig nézhetik a tárgyakat. Ha kevesebb tárggyal játszunk, az időt is
lecsökkenthetjük. Kapcsoljuk ki az írásvetítőt (vagy a tanulók forduljanak a fal felé)! Helyezzünk el egy
plusz tárgyat, vagy vegyünk el egyet, vagy ne változtassunk a mennyiségen! Kapcsoljuk be ismét az
írásvetítőt! A tanulóknak most meg kell mondaniuk, hogy kevesebb, több vagy ugyanannyi tárgy
maradt, mint volt. Természetesen a játékot digitális tábla segítségével is lehet játszani, ha az eredeti és
a változtatott képet pl. SMART programba előre megrajzoljuk. De táblára kirakott képek segítségével
is játszhatjuk.
14. Váltóverseny I.
A táblára annyi halmaz kerül, ahány csoport lesz. A halmazban logikai lapok láthatók valamilyen
rendszer szerint. A tábla előtt sorban állnak a tanulók. Aki elöl áll, mond egy igaz állítást a halmazról,
és elmegy a sor végére. A ki helyes állítást mond, 1 pontot kap. Az a csapat nyer, aki a legtöbb pontot
gyűjti.
25. Bingó!
Minden tanuló kap egy-egy számot pl. 20-tól 100-ig. (A számok osztását összevissza végezzük, ne
sorba!) Sorban számlálunk 10-ig és visszafele is. 21, 22, 23, 24, 25,… …40, 41, 42, 43, 42. 41, 40…
Akinek a saját számát kellene kimondani, az helyette azt mondja: bingó!
26. Számkígyó
Adjunk minden tanulónak egy lapot, rajta egy-egy számmal! Indítsa be a nevelő a zenét, és kérje meg
őket, hogy táncoljanak körben! Miközben táncolnak, papírt cserélnek egymással. Amikor a zene meg-
áll, a tanulóknak úgy kell sorba állniuk a számukkal, hogy azok sorrendbe legyenek. (Előre mindig
beszéljük meg, hogy növekvő vagy csökkenő sorba álljanak-e a tanulók.) A játékot többször is elismé-
telhetjük.
28. Pénzgyűjtő
A tanulók párokban játszanak. Szükség van tanulóként 1-1 dobókockára, 1-1 perselyre (lehet egy
korongos doboz is) és 1 forintos vagy 1 eurós pénzérmékre (kb. 30–40 db; korong is lehet). A gyerekek
egymás után dobnak, s minden dobás után annyi 1 forintost vagy 1 euróst tesznek a perselybe, amen�-
nyit a dobókockával dobnak. A játék addig folytatódik, amíg az egyik játékosnak el nem fogy a pénze,
vagy amíg le nem jár az idő. Az a győztes, akinek több pénze lett a játék végére.
32. Tapintójáték
Rejtsen el a tanító különböző térbeli geometriai formákat egy zsákban vagy valami hasonlóban! Kérje
meg a tanulókat, hogy tapogassák meg ezeket, és próbálják őket jellemezni!
Szerencsés, ha ugyanezeket a formákat az asztalon is elhelyezzük, hogy láthatóak legyenek. Így a
tanulók rámutathatnak arra a formára, amiről úgy gondolják, hogy a zsákban is az van.
35. A mi társasjátékunk
Készítsenek a csoportok a pedagógus segítségével saját társasjátékot! Készülhet csomagolópapírra,
összeragasztott fénymásolópapírra. Elegendő 20–40 mező, ezeket számmal ellátjuk, néhány mezőt meg
jelölhetünk síkidomokkal, A síkidomoknak adhatunk értéket: pl.: a kör 1-et, a négyzet 2-t, a háromszög
3-at, a téglalap 4-et ér. Dobókockával dobnak a tanulók, annyit lépnek, ahányat mutat a dobókocka.
Ha a síkidomokkal megjelölt mezőre lépnek, még lépnek annyit, amennyi az adott síkidom értéke.
36. Számmemória!
A nevelő felír a táblára 5 számot. Kezdetben 3 vagy 4 számmal is lehet játszani. Pl. 43, 50, 22, 78, 87.
A gyerekek közösen olvassák el az 5 számot egymás után háromszor! A nevelő letöröl egy számot az
ötből, s a tanulóknak úgy kell elolvasni hangosan a számsort, mintha a letörölt szám is ott lenne. Aztán
a pedagógus még egy számot letöröl, s az osztály újra kimondja az öt számot hangosan. Ezt mindaddig
folytatják, amíg valamennyi szám eltűnik a tábláról. Ekkor újra elmondatjuk a gyerekekkel a számsort,
majd megkérjük őket, hogy írják le a számokat a füzetbe olyan sorrendben, ahogy azok a táblán sze-
repeltek. Ellenőrzés után adhatunk jutalompontot a helyes megoldásért, de kaphatnak újabb feladato-
kat is a gyerekek a számokkal kapcsolatban.
37. TOTÓ
Folyamatos gyakorlásként is alkalmazhatjuk a játékot. 13+1 kérdést teszünk fel a gyerekeknek. Pl. Me
lyik szám nagyobb 11-gyel a 25-nél?; Mennyi eleme van az üres halmaznak?; Mely szám a 89 kisebb
páros szomszédja? stb.
Adhatunk jutalompontot vagy kis ötöst is a hibátlan megoldásokért.
38. Meseszőnyeg
Amennyiben elég tágas tanterem áll a rendelkezésünkre, alakítsunk ki egy mesesarkot! Ha van rá
lehetőségünk, szülők bevonásával készíthetünk a falra egy mesés faliszőnyeget, tehetünk be egy polcot,
amelyen elhelyezhetjük a gyerekek feleslegessé vált játékait. Praktikus egy méretre vágott szőnyeget
lerakni, hogy arra ülhessenek a gyerekek. (Ötlet az elkészítéshez: Az én matematikám 1. o. tankönyv
29. oldal)
Nagyon jól ki lehet használni. Az óra elején foglaljanak helyet a tanulók a szőnyegen, itt megtörtén-
het a ráhangolódás a tanórára, végeztethetünk mozgásos, játékos feladatokat. Hozathatunk a gyere-
kekkel számkártyákat, pálcikákat, korongokat vagy más eszközöket is.
A mesesarok alkalmas még élménybeszámolók megtartására, mesehallgatásra, közös játékra, órák
közti szünetek eltöltésére stb.
2. hét
Ezen a héten átismételjük a darabszám, sorszám fogalmát gyakorlati tevékenységgel (pl.: tornasor, ülés-
rend, gyorsasági versenyek…).
Átismételjük a műveletek végzésének algoritmusát: összeadunk (hozzátevéssel, halmazok elemeinek
egyesítésével vagy a valamennyivel több megfogalmazásával), kivonunk (elvétellel, az egyesítés megfor-
dításával és a valamennyivel kevesebb gyakorlásával), pótlást végzünk. Átismételjük az ismert műveleti
tulajdonságokat (pl. az összeadás tagjai felcserélhetők, a többtagú összeadás tagjai csoportosíthatók, az
összeadás ellentétes művelete a kivonás stb.).
Az első osztályban felhasznált számképeket most is érdemes alkalmazni az ismétlés során.
A szám- és műveletfogalom erősítéséhez jól használható a színesrúd-készlet.
Elevenítsük fel a páros, páratlan fogalmát, rendezzük párba a gyerekeket, a játékokat, képeket, rajzokat
stb. Keressük a számszomszédokat, a relációkhoz rajzokat készítünk.
A számok helyi érték szerinti bontását jól szemléltethetjük a játékpénz alkalmazásával. Készítsünk
helyiérték-táblázatot, írjuk be a számokat a megfelelő bontás szerint! A számok képzésénél is jó szolgála-
tot tehet a helyiérték-táblázat.
Színezős feladatokkal segítjük a téri, síkbeli tájékozódás fejlődését.
Az ismétlés során többször játsszuk a „Mi változott meg?” című játékot, felhasználhatunk hozzá képe-
ket, logikai lapokat, a tanulók által gyűjtött őszi terméseket stb.
Projektmunka-javaslatunk:
Gyurma és dekorációs karton felhasználásával egyszerű utca kialakítása, a házak házszámokkal való
ellátása,
– páros, páratlan oldal
– jobb, bal oldal
– egyszerű közlekedési szabályok játék kisautókkal, apró figurákkal, csoportokban (tantárgyi koncent-
ráció a környezetismeret tantárggyal).
3. hét
A harmadik hét kiemelt feladata: műveletek tízes átlépéssel. Felhasználhatjuk az ismétlésnél az első
osztályban használt óriás dominót.
A tízes átlépést megkönnyíti, ha a műveletvégzés előtt 10-hez adunk, 10-re pótolunk, 10-ből veszünk el.
Egy példa az óriás dominó, más néven a korongkirakó táblácska használatára
Pl.: 9 + 6 → 9 + 1 + 5 =
Pl.: 15 – 6 →15 – 5 – 1 =
Projektmunka-javaslatunk
Korongkirakó tábla készítése, ismétlés után az első osztályosoknak ajándékozható.
Projektmunkák alkalmával mindig figyeljünk az alábbi lépésekre:
– tervezés, szervezés
– megvalósítás
– értékelés.
4. hét
Tovább gyakoroljuk az összeadást, kivonást, pótlást tízes átlépéssel. Sorozatokat, nyitott mondatokat
oldunk meg. Kiegészítő anyagként függvényre vezető szöveges feladattal színesíthetjük az óráinkat.
Javaslat a nyitott mondatok feldolgozására.
Vegyünk egy példát a módszertani lépésekhez!
Pl.: 10 – 6 > £ < 9 – 6
■■ Olvassuk le a nyitott mondatot!
■■ Tanuló: Melyek azok a számok, amelyek 10 – 6-nál kisebbek, és a 9 – 6-nál is kisebbek. (Vagy: Keresem
azokat a számokat, amelyek a 10 – 6-nál és a 9 – 6-nál is kisebbek.)
■■ Mi a következő lépés?
■■ Tanuló: Elvégezzük a lehetséges műveleteket: 10 – 6= 4, 9 – 6 = 3
■■ (Vagy: A különbségeket írjuk a műveletek fölé!)
■■ Értelmezzük újra a nyitott mondatot!
■■ Tanuló: Keresem azokat a számokat, amelyek 4-nél kisebbek, és 3-nál is kisebbek.
■■ Melyek azok a számok, amelyek mindkét feltételnek megfelelnek? Lehet a 3?
■■ Tanuló: Nem, mert a 3 csak az egyik oldalra igaz. A helyes megoldás: 2, 1, 0.
■■ Helyettesítsük be a számokat a nyitott mondatba!
4 3
Tanuló: 10 – 6 > < 9 – 6 Igaz, jó a megoldás!
4 3
Tanuló: 10 – 6 > < 9 – 6 Igaz, jó a megoldás!
4 3
Tanuló: 10 – 6 > 0 < 9 – 6 Igaz, jó a megoldás!
Ügyeljünk arra, hogy egyenlőség értelmezésekor nem számokat, hanem csak számot keresünk! (Ilyen
esetben mindig csak egy megoldás van.)
Azokban az esetekben, amikor a nyitott mondatban az ismeretlen egy műveleten belül található, java-
soljuk, hogy a magyarázatnál vegyük azt az esetet, mintha egyenlőségjel lenne. Pl. : 18 − > 6 + 9
Keresem azokat a számokat, amelyeket ha elveszek 18-ból, több lesz, mint 6 + 9. Ha egyenlőségjel
lenne, akkor 3 a helyes szám, de azon az oldalon kell a nagyobb számnak lenni, ahol az ismeretlen van.
Így 3-nál kisebb számokat vehetek el. A 2-t, 1-et, 0-t.
A hét 4. óráján megírathatjuk a diagnosztizáló mérést
Október
5. hét
A hiányok pótlása után írassuk meg a tanév eleji felmérést! A felmérések értékelése és javítása mellett ja
víttassuk a típus- és egyéni hibákat. Az én matematikám tankönyv mellett sok-sok feladatot találunk Az én
matematikám feladatgyűjteményben, a Számoljunk! készség- és képességfejlesztő munkafüzetben, az Okos(k)
odó képességfejlesztő munkafüzetben, a Szöveges matematikafeladatok című könyvben és a második évfo
lyam számára készült interaktív tananyag feladatai között. Ezt a gyakorlást végeztethetjük kooperatív munka
formában, egyénileg, de szükség esetén frontálisan is.
Geometria
Testek, síkidomok, tükrözés ismétlése. A tanulók 1. osztályban szerzett ismereteit elevenítjük fel. Tes-
tek vizsgálatakor megszámlálják az éleket, oldalakat, csúcsokat, lapokat. A tanulók a színesrúd-készlet
elemeinek, a tanteremben található dobozoknak, egyéb testeknek a tulajdonságait tapasztalati úton, tevé
kenységgel ismétlik át.
Az általuk ismert testeket meg is nevezik: kocka, téglatest, kúp, henger stb. Technikaórán, az építőele-
mek használata során az elnevezésekre ismét szükség lesz.
Építsenek kockákból különböző alakzatokat modellről, alaprajzról! Másoljanak építményeket rajzról!
Fontos, hogy a testeket különböztessük meg a síkidomoktól!
Síkidomok csoportosításakor is tevékenységközpontú tanórát szervezzünk! A logikai játék elemei
nagyszerűen csoportosíthatók. Alak szerint: négyzet, háromszög, kör; nagyság szerint: kicsi, nagy; lyu-
kasság szerint: sima vagy lyukas. Csoportosítási szempontot a tanulók is javasolhatnak.
Síkidomokat a tanórán is előállíthatunk, hajtogatással, nyírással, alaklemez segítségével.
A tükrözést bevezethetjük játékkal. Álljon szembe két-két tanuló! A bal oldalon állók valamilyen moz-
dulatot tesznek, a jobb oldaliak ennek a tükörképét mutatják. Figyeljék meg a jobb és a bal oldal felcseré-
lődését!
Figyeljenek meg tükrös alakzatokat! Vegyék észre, hogy bizonyos tárgyakra, fotókra tükörtengely raj-
zolható. Próbálkozzanak a tükrözéssel! Használják a síktükröt! Tükrös alakzatok előállításához jó eszköz
a lyukas tábla is.
6. hét
Római számok ismétlése
Ismételjük át az első évfolyamon tanultakat és a római számok képzésének szabályát!
Háromnál több ugyanolyan elem nem állhat egymás mellett. Egyszerű elvétellel és hozzáadással ké
pezzük a számokat. Pl. XII + I = XIII
A tanulók hamar megjegyzik, hogy a 4-et, 9-et elvétellel írjuk fel, a 2, 3, 6, 8 és a 10-nél nagyobb szá-
mok hozzáadással jönnek létre. A római számok esetében minden helyi értéket külön-külön felírunk.
(Pl. XLIX = 49, és nem IL, ahogy sok rejtvényújságban kérik.) Ebben az időszakban csak 20-ig ismételjük
át a római számokat.
Számolópálcikákkal többféle, római számmal összefüggő játékot játszhatunk.
– Tedd át a pálcikákat, hogy igaz legyen!
VI + I = IV ( VI – II=IV)
X + V = VI (X – IV = VI)
– Vegyél el egy darab pálcikát, hogy igaz legyen!
XIX + I = XXI (XX + I = XXI)
XVI – III = XIV (XVI – II = XIV) stb.
Példákat keresünk a római számok használatára a mindennapi életben. (Óralapok, hónapok neve,
épületek homlokzatán az építés éve, emeletek jelölése stb.)
Projektmunka-javaslatunk:
Óralap készítése párokban, római számjelekkel, alaklemez segítségével.
Időpontok beállítása, verseny a csoportok között.
Számkörbővítés 100-ig
Az első osztályban megtanítottuk a számokat 20-ig. A második évfolyamon tovább bővítjük a szám-
kört 100-ig. Ez a bővítés azért nem okozhat különösebb gondot, mert a tanulók már ismerik a kétjegyű
számok kialakításának algoritmusát. A helyiérték-táblázatban helyet kap a százas is. Jó eszköz a szám-
körbővítés folyamán a játékpénz.
Számláljanak tanulóink minél többféle tárgyat, egyesével, kettesével, hármasával…, tízesével! Vizsgál-
ják meg a számot mint halmazok elemeit! Nézzük meg a számokat környezetükben: keressük meg helyü-
ket a számegyenesen, olvassuk le az egyes és tízes számszomszédaikat, rendezzük a számokat helyiérték-
táblázatba! Állapítsunk meg relációkat a számok között (melyik több, mennyivel?). Kössük a számok
fogalmát gyakorlati tevékenységhez: fizessünk ki különféle összegeket, többféle címlettel! Készítsünk róla
táblázatot! Javasoljuk, hogy ezeket a feladatokat játékosan végeztessük a tanulókkal! A játékpénz alkal-
mazásához kiváló lehetőséget nyújt a boltos játék.
Projektmunka-javaslatunk:
Százas tábla készítése párban, csoportban. A százas tábla nagy méretben készüljön, hogy év végéig
használható legyen! Nem csak a számkörbővítést segíti, a műveletek gyakorlásánál is fontos szerepet
kaphat, különösen a lassabban haladó tanulók esetében.
7. hét
Számfogalom erősítése 100-as számkörben
A számkörbővítés folyamán végezzenek a tanulók számképzéssel kapcsolatos feladatokat!
A könnyebb megértés érdekében vonjunk párhuzamot az egyjegyű és kétjegyű számok kapcsolataiban.
Jól alkalmazható eszköz a számképzés gyakorlásában az 1. osztályban is használt számkártyakészlet.
Csomagolhatunk tízesével gyöngyöket, gombokat, kisebb tárgyakat!
Keressük a számok szomszédjait, bontsuk a számokat tízesek és egyesek összegére, keressük meg
a helyüket a számegyenesen! Játsszunk a számkártyákkal!
Új ismeret a tízes számszomszéd fogalma. Ezt a számegyenes segítségével tudjuk a legkönnyebben
megértetni.
– Figyeld meg, melyik két kerek tízes között találod meg a számot a számegyenesen!
Javasoljuk a rögzítéshez, begyakorláshoz a „Kelj fel, Péter!” című játékot. Megegyezünk, hogy ez alka-
lommal minden tanuló a kérdezett szám kisebb tízes számszomszédjára ébred. A tanulók leborulnak
a padra, a karjukra, alvást színlelve. A tanító kezdi az ébresztést: Kelj fel, Dia! A tanuló visszakérdez:
Hány órára? A tanító: A 47 kisebb tízes szomszédjára. A tanuló válasza: 40. Ezután már ő ébreszti a
következő játékost.
A számok nagyságviszonyait gyakorolhatjuk százas táblán is. Hasznos, ha a többféle struktúra elvét
alkalmazzuk az új ismeretek bevezetésekor. Adjunk többféle „mankót” tanítványainknak, aztán lesz
választási lehetőségük, hogy nekik melyik eszközzel könnyebb dolgozni (például számegyenessel vagy
százas táblával).
8. hét
Műveletek a százas számkörben: kerek tízesek összeadása, kivonása, pótlása
A kerek tízesekkel végzett műveletek tanításakor építsünk a tanulók meglevő ismereteire: az egyjegyű-
ekkel végzett műveletekre. Pl: 3 + 2 = 5, 30 + 20 = 50
5 – 2 = 3, 50 – 20 = 30
3+ = 7 30 + = 70
November
9. hét
Műveletek a százas számkörben: kerek tízesekhez egyjegyű számok hozzáadása, kétjegyű számokból
egyjegyűek elvétele kerek tízesre.
Ezen a héten tízesekkel és egyesekkel végzünk műveleteket tízes átlépés nélkül. Először kerek tízesek-
hez adunk egyjegyűeket, majd a teljes kétjegyű számokból egyjegyűeket veszünk el úgy, hogy a különb-
ség kerek tízes legyen. Pótoljanak számokat a következő kerek tízesre! Kirakásról, képről számfeladato-
kat, nyitott mondatokat alkotunk.
Törekedjünk arra, hogy a gyakorlást minél változatosabb munkaformákkal, feladattípusokkal (kakukk
tojás, láncszámolás, fejszámolás stb.) helyiérték-táblázatban végeztessük! Szoktassuk tanulóinkat a pontos
számolásra!
Válogassunk, rendezzünk!
Labdákat csoportosítunk címkékre írt tulajdonságok szerint.
Csoportosítsunk tetszés szerint is! A tanulók javasoljanak szempontokat a csoportosításokhoz! A fela-
datot megoldhatják párban vagy csoportban.
Ha csoportmunkát szervezünk, mindig jelöljük ki a felelősöket! Ügyeljünk arra, hogy ne csak a cso-
port legszorgalmasabb tagja dolgozzon! Mindenki vegye ki a részét a munkából, és vállalja a felelősséget
az eredményért!
Síkidomokat, számokat is csoportosítunk. Fogalmazzunk meg igaz, hamis állításokat!
10-11. hét
Mérjünk hosszúságot!
Végeztessünk sok gyakorlati mérést alkalmilag választott és szabványmértékegységekkel is! Érdekes-
ségként mesélhetünk a történelem folyamán változó mértékegységekről, történetükről (arasz, láb,
hüvelyk, lépés…). Ne sajnáljuk az időt az eszközök előkészítésére, a gyakorlati mérésekre! Mérés előtt
végeztessünk becslést! Kezdetben a tanulók tapasztalatok hiányában a valóságtól nagyon eltérő értékeket
becsülnek, de ez a gyakorlás során sokat javul. Alakítsuk ki a mérőszám és a mértékegység fogalmát!
Második osztályban megismertetjük tanulóinkkal a centiméter fogalmát, vizsgáljuk a méterrel, deci-
méterrel való kapcsolatát, egymáshoz való viszonyukat!
Figyeltessük meg, hogy minél kisebb egységgel mérünk, a mérés annál pontosabb. Vetessük észre,
hogy nagyobb egységből kevesebb, kisebből többre van szükség ugyanakkora hosszúság méréséhez.
A gyakorlati mérések során tegyenek különbséget a hosszúság, magasság, mélység, szélesség, vastagság
fogalmak között!
Projektmunka-javaslatunk:
A tanulók magasságának méréséhet papírszalagok készítése.
A szalagok díszítése egyénileg, a tanulóra jellemző módon, a megkülönböztetés miatt.
Diagram összeállítása magasságok szerint.
Leolvasás a diagramról csoportban. Igaz, hamis állítások megfogalmazása a tanulók magasságáról.
Énkép, önismeret fejlesztése.
Tovább bővítjük a műveletekről tanult ismereteket. Műveleteket végzünk teljes kétjegyűekkel és egy-
jegyűekkel tízes átlépéssel. Felelevenítjük az 1. osztályban tanult tízes átlépés algoritmusát.
Pl.: 9 + 4 = 9 + 1 + 3 = 13 és 13 – 4 = 13 – 3 – 1 = 9
29 + 4 = 29 + 1 + 3 = 33 és 33 – 4 = 33 – 3 – 1 = 29
A gyakorlás során ne felejtsük el a tankönyv mellékletében található százas tábla használatát!
Szoktassuk ellenőrzésre a tanulókat, végeztessük el többféleképpen a műveletek „próbáját” (tagok fel-
cserélésével, inverz művelettel)! Jó szolgálatot tehet a golyós számológép a megértésben, gyakorlásban,
ellenőrzésben.
Mutassunk meg a számolási eljárást a hiányos műveletek elvégzéséhez!
A számfeladatok mellett gyakoroltassuk az adott műveleteket szöveges feladatokkal is! Következetesen
kérjük a tanulóktól a már tanult megoldási algoritmust!
A szöveges feladatok megoldása során fejlesszük szövegértési, szövegértelmezési, kommunikációs ké
pességeiket! Bizonyosodjunk meg arról, hogy megértették az olvasott szöveges feladatot, mondják el saját
szavaikkal, rajzolják le, ha lehet, játsszák el, készítsenek róla ábrát, nyitott mondatot! A megoldás során
használhatják a megismert eszközöket, pl. ellenőrzésre.
12. hét
Az űrtartalom mérése
Ezen a héten az űrtartalommérést gyakoroljuk. Először átismételjük a liter és a deciliter fogalmáról
tanultakat. Majd az eddig tanult mértékegységeket a hektoliter (hl) fogalmával bővítjük. A gyakorlati mé-
réseket kapcsoljuk össze becsléssel!
A gyakorlatban mutassuk be a deciliteres és a literes mérőedényeket! Végezzünk méréseket párban,
edények összehasonlításával! Melyik edénybe fér több víz? A fogmosó pohárba vagy a vázába? Mérés
előtt végezzünk becslést!
Ezúton is tudatosítsuk a mérőszám és mértékegység fogalmakat!
Projektmunka-javaslatunk:
A tanulók látogassanak el egy közeli élelmiszerboltba, figyeljék meg!
a) Mi kapható literes kiszerelésben?
b) Mi kapható deciliteres kiszerelésben?
A megfigyelésekről készítsenek feljegyzéseket, rajzokat!
December
13. hét
Diagnosztizáló felmérést íratunk a következő tananyagtartalmakból:
Számszomszédok, számképzés, relációk, műveletek kerek tízesekkel, nyitott mondat, láncszámolás,
összeadás, kivonás, pótlás; a hosszúság és űrtartalom mértékegységeinek alkalmazása.
A mérés alapján pótoljuk a hiányosságokat differenciált feladatmegoldással, párokban vagy csoport-
ban.
Elérkezünk a teljes kétjegyű számokkal történő műveletvégzéshez. Összeadást, kivonást, pótlást vég-
zünk tízes átlépéssel, százas számkörben. A feladatmegoldást megkönnyítendő lépésenként oldjuk meg a
feladatokat. Alkalmazzuk az első osztályban tanult algoritmust (először a következő kerek tízesre póto-
lunk, majd hozzáadjuk a maradékot), illetve a két nyíl helyett egy típusú feladattal is gyakorolhatjuk.
Projektmunka-javaslatunk:
Műveletkártyák készítése párokban, feltételekkel:
A kártyákon szereplő műveletekben a tízesek helyén 1-nél több, de 5-nél kisebb számok legyenek, az
egyesek helyén csak 1, 2, 3, 4 vagy 5 lehet.
Az összegeket, különbségeket írják apró számokkal a kártyák hátoldalára, a jobb felső sarokba!
(A pedagógus ellenőrizze a számolások helyességét!)
Páros játék során a kérdező tanuló a kártyák hátoldalát látja az eredményekkel, a válaszoló tanuló csak
a műveletet.
14. hét
Műveletek százas számkörben, kétjegyű számokkal tízes átlépéssel.
Folytatjuk az ezt megelőző heti tananyag gyakorlását. Biztassuk a tanulókat többféle számolási eljárás
végzésére! Teljes kétjegyű számok összeadásánál, kivonásánál bontsuk fel az egyik összeadandót, illetve
kivonandót tízesekre és egyesekre! Így megkönnyíthetjük a szóbeli számolást.
Hívjuk fel a tanulók figyelmét a műveleti tulajdonságok megfigyelésére, alkalmazzák a számukra egy-
szerűbb számolási eljárást! Indokoltassuk meg a tanulókkal, hogy miért azt a számolási formát használ-
ták! A műveletek végzése során többször kérjük tanulóinktól, hogy hangosan is mondják el gondolkodá-
si menetüket!
Változatos gyakorlási formákat ajánlunk taneszközeinkben: két nyíl helyett egy, sorozatok, keresd
a párját, mit mutat a nyíl, nyitott mondatok, láncszámolás, egyenlőségek keresése, relációk műveletek
között, szöveges feladatok.
Alkalmazzuk a százas táblát, a golyós számológépet, a számegyenest, játékpénzt a lassabban haladó
tanulók felzárkóztatására!
Differenciáláshoz készítsünk borítékba plusz feladatokat, hogy az ügyesebb, gyorsabb tanulók se unat-
kozzanak!
15. hét
Pótlás teljes kétjegyű számok között tízes átlépéssel, hiányos műveletek
Számoljunk a tanult algoritmus szerint: először a következő kerek tízesre pótolunk, majd az adott
számra. Ezután a két részeredményt összeadjuk.
Vetessük észre tanulóinkkal, hogy a pótlást kivonással is kiszámolhatjuk. Döntsék el maguk, hogy
melyik számolási módot választják.
Újszerű feladat a műveletek gyakorlására a bűvös négyzet. Ezzel a feladattípussal 1. osztályban már
találkoztak a tanulók, így csak felelevenítjük, és nagyobb számokra adaptáljuk.
A bűvös négyzeteket kezdetben, csoportban, párban oldjuk meg, hogy minden tanuló elsajátítsa
a megoldás menetét.
A gyakorlás folyamán ismét előtérbe kerülnek a szöveges feladatok. Tartassuk be a megoldás lépéseit!
Ügyeljünk arra, hogy válaszadás előtt olvastassuk újra a kérdést! Ha a választ a tanulók önállóan írják le,
több megoldást is meghallgathatunk.
Ügyeljünk a válasz írásakor a helyesírásra! Sokszor segíti a válaszadást a kérdés megfigyelése! Több szó
is kimásolható belőle kezdetben, míg automatikussá nem válik.
Valós szituációkban alkalmazzuk a tanult műveleteket, pl. vásárláskor.
Vásároljunk a tanterem sarkában kialakított játék élelmiszerboltunkban! Fizessünk játékpénzzel!
A boltost játszó tanuló pontosan adja vissza a visszajáró összeget!
Projektmunka-javaslatunk:
Mini akvárium készítése csoportban.
Egy papírdoboz egyik oldalára ablakot vágunk, folpack csomagolóanyag helyettesíti az üveget.
A tanulók halakat rajzolnak, színeznek. Minden hal testére műveletet írnak. (Összeadást, kivonást,
pótlást, hiányos kivonást, mindegyikből 2-2 db-ot.)
Vékony drótra erősítik, és a doboz tetejéről az „akváriumba” függesztik hurkapálcikákról. (Cérnára
nem praktikus, mert összegubancolódhat.)
A tanulók egyesével „horgásznak”, húznak fel egy halat, kiszámolják a műveletet, pontot kapnak.
A számolást a csoport tagjai ellenőrzik.
Az a tanuló lesz a csoportban a győztes, aki a legtöbb pontot szerzi meg.
Január
16. hét
Mérjünk tömeget!
A korábban tanult mérésekhez hasonlóan járunk el. Sok gyakorlati mérést végzünk. A tanulók tevé-
kenységgel jussanak el az elvont megállapításokhoz! Sok összehasonlító mérést végzünk különféle tár-
gyakkal, eszközökkel, az őket körülvevő dolgokkal. Tapasztalati úton fedezzék fel az egyes mértékegysé-
gek egymáshoz viszonyított nagyságát! Vegyék kézbe a szabványmértékegységekhez készült kilogram-
mot, dekagrammot! Kétkarú mérlegen végezzük a méréseket! Állapítsuk meg, hogy a nehezebb tárgy
alatt a mérleg tányérja lejjebb van. A könnyebb tárgy van magasabban.
Mérjük meg a tanulók testtömegét, készítsünk róla közösen oszlopdiagramot! Mondjunk róla igaz-ha-
mis állításokat! Például.: Az osztály minden tanulója több mint 20 kg. Van olyan tanuló, aki pontosan
25 kg stb.
A hét második felében differenciált munkavégzéssel gyakorolhatjuk a műveletvégzést 100-as számkör-
ben.
A félévi felmérés megíratása előtt diagnosztizáló mérést végzünk, a felmérésben szereplő feladattípu-
sok felhasználásával. Az esetleges hiányosságokat, hibákat további gyakorlóórákon javítjuk, differenciált
foglalkozás keretében. Alkalmas erre az Okos(k)odó munkafüzet feladatsora
Gyakorolhatunk az interaktív tábla használatával is. Feladatok találhatók az Apáczai Kiadó által készí-
tett digitális anyagon. A pedagógus által összeállított feladatsorok még személyre szabottabbak lehetnek.
17-18. hét
Félévi felmérés
A 3. számú felmérés megfelel témazáró és egyúttal félévi felmérésnek is. A és B változatban a tanulók
részére. A kollégák e kézikönyvben (52–53. oldal) találják a hozzá tartozó megoldókulcsot.
A felmérések értékelése, javítása után pótoljuk a hiányokat differenciált tanulásszervezéssel!
19. hét
A szorzó- és a bennfoglaló táblák felépítése
Úgy építjük fel a szorzó- és a bennfoglaló táblákat, hogy az egymással összefüggőket vesszük egymás
után. A sorrend a következő:
10-es, 5-ös, azután a 2-es, 4-es, 8-as, majd a 3-as, 6-os, 9-es, végül pedig a 7-es, az 1-es és a 0-s.
A legkönnyebben megjegyezhető a tízes, ezért ezzel kezdjük. Itt minden tanuló sikerélménnyel kezd-
heti az új művelet megtanulását. Nagyon jó eszköz a szemléltetéshez a tanulók tíz ujja.
Álljon ki az osztály elé egy gyerek, neki egyszer tíz ujja van (10), álljon ki mellé a második, két gyerek-
nek 10 + 10, azaz 2 × 10 (20) ujja van, és így tovább egészen tízszer tízig leolvastathatjuk a szorzásokat.
Először összeadást mondunk a tanulók ujjairól, azután szorzást. Az egymással összefüggő szorzásokat
is megbeszéljük. Pl. a 4 ↔ 10 kétszerese a 2 × 10-nek, a 8 × 10 kétszerese a 4 × 10-nek, és így tovább.
A bennfoglalás értelmezésekor a tanulókat egyesével a helyükre küldjük, amíg el nem fogynak
(100 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 – 10 = 0).
A tankönyv külön tanórát szentel a bennfoglalás és a részekre osztás megértésének, a feladatgyűjte-
mény egymás inverzeként javasolja a feldolgozást. A tanító dönti el, hogy melyik módon dolgozzák fel
a tananyagot. A feladatgyűjtemény nagyon praktikus eszközt javasol a szorzó- és bennfoglaló táblák
feldolgozásához. Ez a szorzóléc. Az angol iskolákban használják ezt a méterrúdhoz hasonló eszközt.
A deciméteres beosztások mutatják, hogy hányszor vesszük a számokat, a léc végére pedig odaragasztjuk
azt a számot, amit megszorzunk.
Az ötös szorzótábla felépítésekor hasonlóan járunk el, mint a tízesnél, csak most a tanulók egy kezén
levő ujjakat használjuk fel a szemléltetéshez.
Összefüggéseket keresünk a szorzótáblán belül, majd összehasonlítjuk a tízes szorzótáblával.
Mennyiségi következtetéseket vonunk le.
Megfigyeljük a szorzandó és a szorzat változásait adott szorzó esetén, és az osztandó és a hányados
változásait adott osztó esetén.
A részekre osztást gyakoroljuk tevékenységgel.
A szorzóléc alkalmazása itt is segíthet a szorzás és bennfoglalás kapcsolatának megértésében.
A szorzó- és bennfoglaló táblák gyakorlásához jó játék a „Legerősebb láncszem”, az „Okostojás” vagy
a „Keresem a párom”. Fontos a tanulók sikerélményhez juttatása, az, hogy szívesen tanulják a szorzó-
táblákat, hiszen az egész életükben jelen lesz. Egy lakásfelújításhoz, a négyzetméterek kiszámításához
vagy a mindennapi vásárlásokhoz is szükség van a szorzótáblák ismeretére.
Február
20. hét
A műveletvégzés sorrendje
Ez esetben nem tudunk a tapasztalatokra és a felfedezésekre építeni, meg kell tanítanunk, el kell fogad-
tatnunk a műveletvégzés sorrendjét, azt, hogy a szorzás és az osztás magasabb rendű művelet, mint az
összeadás és a kivonás. Ebben az esetben a gyakorlással lehet eredményt elérni.
Műveletsorok megoldásánál hasznos, ha a műveletvégzés sorrendjét számozással jelöljük.
Szöveges feladatok megoldásával gyakorolhatjuk a tanultak alkalmazását.
Ezen a héten még gyakoroljuk az ötös és a tízes szorzó- és bennfoglaló táblákat. Alkalmazzuk az
ismereteket szöveges feladatok megoldásával, szöveges feladatok alkotásával. A szöveges feladatok meg-
oldása során a megtanult algoritmus szerint járunk el.
Felépítjük a 2-es és a 4-es szorzó- és bennfoglaló táblákat.
21. hét
A 21. hét kiemelt feladata a négyes szorzó- és bennfoglaló táblák megtanulása. A tanulók kettesével
már sok esetben számoltak, ha 0-ról indulunk a sorozat elemei, csak páros számok lehetnek. Az ügyeseb-
bek hamar felfedezik azt, hogy a kettes szorzótábla szorzatai minden esetben a szorzó kétszeresei lesznek.
Összefüggéseket keresünk a szorzótáblán belül (a 3 ↔ 2 fele a 6 ↔ 2-nek, a 8 ↔ 2 kétszerese a 4 ↔ 2-nek stb.),
megbeszéljük, hogy már ismerünk szorzatokat a szorzótényezők felcserélhetősége okán. Ilyen a 10 ↔ 2, az
5 ↔ 2.
A szorzó- és bennfoglaló táblák feldolgozása mindig hasonló, vagy azonos eljárással történik, így
a tanulók egy idő után akár önállóan is képesek a tankönyvi feladatok megoldására.
A szorzó- és bennfoglaló táblák megtanulásához, rögzítéséhez, az összefüggések felismeréséhez az
Apáczai Kiadó falitáblákat is készített, melyek szépek, színesek, könnyen használhatók, a tanterem díszí-
téséül is szolgálhatnak
22. hét
A 8-as szorzó- és bennfoglaló tábla felépítését az eddigiek szerint végezzük. A nyolcas szorzó- és
bennfoglaló tábla az eddig megtanultak közül talán a legnehezebb, itt nagyobb számokkal dolgozunk,
8-cal növekvő-, ill. csökkenő sorozatot lényegesen kevesebbszer folytattak a tanulók, mint pl. kettővel,
hárommal, néggyel, öttel növekvőt vagy csökkenőt. A tankönyv a minden gyermek által kedvelt Mici-
mackóval és a mese kedves szereplőivel motiválja a tanulókat. A szorzótényezők felcserélhetősége miatt
már ismerik a tanulók az 1 ↔ 8-at, a 2 ↔ 8-at, a 4 ↔ 8-at, az 5 ↔ 8-at és a 10 ↔ 8-at. Ezekből újabbak is
kikövetkeztethetők, a 4 ↔ 8-ból a 8 ↔ 8, a 4 ↔ 8-ból 1 ↔ 8-at elveszünk, megkapjuk a 3 ↔ 8-at, ennek két-
szerese a 6 × 8, stb. Tehát egyszerű logikai úton felírható a 8-as szorzótábla is. Azért minden osztályban
van olyan kisgyermek, aki semmilyen összefüggést nem ismer fel, nem logikus úton jut el az egyes szor-
zatokhoz, hanem egyszerűen megtanulja a szorzó- és bennfoglaló táblákat.
A gyakorlás folyamán összevetjük a 2-es, 4-es, 8-as szorzó- és bennfoglaló táblákat, szám- és szöveges
feladatokat oldatunk meg, ügyelve arra, hogy változatos feladatsorokat kínáljunk a tanulóknak. Matema-
tikai játékokkal motiváljuk őket, ügyelünk a szóbeli és írásbeli feladatok helyes arányára. Elengedhetetlen
a differenciált tanulásszervezés, melynek megvalósításához alkalmas feladatsorokat kínálunk a feladat-
gyűjteményben, az Okos(k)odóban vagy a Szöveges matematikafeladatok című tankönyvben.
A 2-es és a 4-es szorzó- és bennfoglaló táblák gyakorlása során sok feladat található ezek összeha-
sonlítására. Vetessük észre, hogy a 4-es szorzótábla szorzatai a 2-es szorzótábla szorzatainak a kétszerese.
A bennfoglaló tábla gyakorlása során külön foglalkozunk a részekre osztással.
Projektmunka-javaslatunk:
Műveletkártyák készítése párban a „Keresem a páron” című játékhoz, a tanult szorzó- és bennfoglaló
táblák gyakorlására.
Az elkészítés menetét lásd a játékok leírásánál!
23. hét
Geometriai feladatokkal folytatjuk a munkát.
Megkülönböztetjük a testeket a síkidomoktól, színezéssel bizonyítjuk a felismerésüket. Megfigyeljük a
téglalap és a négyzet tulajdonságait.
Síkidomokat ismertetünk fel, megnevezik, csoportosítják azokat a tanulók, majd különféle formákkal
lefedjük a területet. Tapasztalati úton vezessük rá a gyerekeket arra, hogy ha ugyanazt a területet nagyobb
alakzatokkal fedjük be, akkor kevesebb elemre van szükség, ha kisebb alakzatokkal, akkor többre.
A tükrözést, nagyítást, kicsinyítést mint geometriai feladatot játékosan végeztessük el a gyerekekkel!
Először is játsszuk azt, ha megtehetjük, hogy álljanak be tükör elé, és végezzenek különféle mozgásokat,
pl.: emeljék fel a bal karjukat, majd a jobb lábukat! Figyeljék meg a tükörképüket! Ezt követően lehetnek
egymás tükörképei. Nagyon kedvelik ezt a játékot a gyerekek. Ha már a valóságban ügyesen mozognak
mint tükörkép, akkor következhetnek a papírra vetett tükörképes feladatok is. Természetesen eleinte
mindenképpen használjanak tükröt, ha máskor nem, az ellenőrzésnél!
Tovább gyakoroljuk a tájékozódást síkban, térben.
Négyzethálóra rajzolt alakzatok területét vizsgáljuk a négyzetek megszámlálásával.
Síkidomokat csoportosítunk, megfigyeljük tulajdonságaikat, melyeket szóban megfogalmazunk.
Testeket csoportosítunk. Lapokat, éleket, csúcsokat számlálunk.
Március
24. hét
Ez a hét a 6-os és a 9-es szorzó- és bennfoglaló tábla felépítésének, megtanulásának a hete.
A tankönyv és a feladatgyűjtemény feladatsorai segítik a gyakorlást, rögzítést. Feladatot találunk
a szorzatok összevonására (9 ↔ 3 × 2 = 9 ↔ 6 vagy 3 ↔ 2 ↔ 3 = 3 ↔ 6 stb.), dobókockás játékra, egyenlő
szorzatok keresésére, nyitott mondatok megoldására, kép és művelet egyeztetésére. Most se feledkezzünk
el a játékos gyakorlásról!
Projektmunka-javaslatunk:
Dobókockák készítése testhálókból. Összeillesztés előtt a pöttyök megrajzolása.
Játék az elkészült dobókockákkal. A csoport minden tagja 2 db kockával gurít, és a gurított számokat
összeszorozza.
A szorzó- és bennfoglaló táblák tanulása, gyakorlása során ügyeljünk a matematikai szaknyelv helyes
használatára! Alkalmazzuk a kétszerese, fele, negyede kifejezéseket, melyek egy másik számhoz, men�-
nyiséghez való viszonyt fejeznek ki. A fél, negyed, ötöd kifejezések törtszámokat jelentenek.
Fontos, hogy megfigyeljük a műveleti tulajdonságokat: a felcserélhetőséget, csoportosíthatóságot,
a műveletek egymáshoz való viszonyát, tudják, melyik művelettel lehet ellenőrizni, melyik az ellentétes
művelet. Tehát ezen a héten megerősítjük a műveletfogalmat.
Ezen a héten találkoznak a tanulók először olyan feladatsorral, amelyben szorzás és összeadás, kivonás
is található. Még nem tanultak a műveletvégzés sorrendjéről, de a feladat utasításában szerepel, hogy
először a szorzásokat végezzék el.
A tankönyv kis tudáspróbát javasol erre a hétre. Az önellenőrzés után megállapítjuk a pontszámokat,
megfigyeljük, ki az a tanuló, aki sokat hibázott, ki dolgozott hibátlanul. A legügyesebbek jutalomfelada-
tot kaphatnak, vagy egyéb módon jutalmazhatjuk őket.
Felépítjük a hármas szorzó- és bennfoglaló táblát a szokásos módon. A tanulóknak biztonságérzetet
ad, ha ismerős eljárással találkoznak. Már csak négy új szorzatot kell megjegyezniük. A hármas szorzó-
tábla megtanulása nem okoz nehézséget, mert a szorzatok a nulláról induló hárommal növekvő sorozat
tagjai, melyet az elmúlt időszakban sokszor gyakoroltak.
Projektmunka-javaslatunk:
Képkirakó készítése csoportban a tanult szorzó- és bennfoglaló táblákhoz.
Az elkészítés menetét lásd a Kézikönyv 2. osztályban, a játékok leírásánál.
A csoportok a képkirakókat forgószínpadszerűen továbbadják. Az összerakott képekről szöveges fela-
dat alkotása, megoldása.
25. hét
Felépítjük a 9-es szorzó- és bennfoglaló táblát a szokott módon. Összehasonlítjuk a 3-as, 6-os, 9-es
szorzótáblákat, leolvassuk az összefüggéseket, táblázatba rendezzük, megfigyeljük a szorzatokat, gyako-
roljuk a bennfoglalást, részekre osztást. Kombinatorikai feladatokat oldunk meg. Törekszünk egyfajta
logika követésére. Párokban, csoportokban dolgozunk.
Fejlesztjük a tanulási képességeket: a rész–egész észlelését.
Emlékezetet, feladattartást fejlesztünk, növeljük a feladatmegoldási sebességet.
Az idő mérése
Első osztályban már foglalkoztunk az időméréssel. A tanulók életéből vett példákkal, feladatokkal,
a napirend elmondásával vezethetjük be ezt a témakört. A tanulók eszköztárában megtalálható a moz-
gatható mutatójú tanulói óra, így mindenki önállóan tevékenykedve gyakorolhat. Az egész órákat már
egyedül is leolvassák, kirakják. Megtanulják a délutáni időpontokat is. Különbséget teszünk az időpont
és az időtartam között. Megtanulják, hogy egy óra egyenlő hatvan perccel, egy nap pedig huszonnégy
órából áll.
Beszélgetünk az idő múlásáról, a hetekről az évszakok körforgásáról, az év tizenkét hónapjáról.
Ismerkedünk a falinaptárral, asztali naptárral, kártyanaptárral.
Leolvasásokat végzünk: a hét napjai, hónapok. Az évszakok körforgásáról beszélünk.
Projektmunka-javaslatunk:
Évkereket készítünk párban, rajzlapra Az én matematikám feladatgyűjtemény 92/1. feladata alapján.
Jelöljük az évszakokat és a hónapokat, az évszakok jellemzőit megrajzoljuk, színezzük.
Memóriafejlesztés: megjegyezzük a hónapok sorrendjét, szomszédjaikat felsoroljuk.
26. hét
Római számok 100-ig
Megismerjük az 50 és a 100 jelét, és a tanult számelemekkel együtt felépítjük a római számokat
20-tól 100-ig. Római számokat rakunk ki pálcikákkal.
Még ma is sok helyen, pl. tornyokon, templomokon római számlapos órát találunk. Százas számkör-
ben felépítjük a római számokat. Megtanulják a római számok képzésének logikáját, azt, hogy minden
helyi értéket külön fel kell írni.
27. hét
Még ezen a héten is a szorzó- és bennfoglaló táblákat gyakoroljuk. Új tananyagként jelenik meg az 1-es
és 0-s szorzó- és bennfoglaló tábla megismerése. Semmi nehézséget nem okoz a tanulók számára,
tapasztalati úton bizonyítjuk, hogy az egyszerezés nem növeli a kiinduló értéket, önmaga marad. Ha
nullával megszorzunk egy számot, az mindig nulla lesz. A csörgőkígyók vagy a csigák „lábával” bizonyít-
hatjuk.
Április
28. hét
Ezen a héten gyakoroljuk a szorzást és az osztást, majd diagnosztizáló méréssel megfigyeljük, hogy
mennyire sikerült a tanulóknak elsajátítani. A mérés után gyakorlásokat végzünk differenciált tanulás-
szervezéssel. Ehhez nyújtanak segítséget a Számoljunk! készség- és képességfejlesztő munkafüzet 72–74.
oldalain található feladatsorai.
29. hét
A műveletek sorrendje, a zárójel
Megfigyeljük a műveleti tulajdonságokat. A már tanult szabályt kiegészítjük a zárójel használatával.
A zárójel használatának tanításakor megtanítjuk azt a matematikai megállapodást, miszerint ha egy
műveletsorban zárójel is szerepel, akkor először mindig a zárójelben lévő műveletet vagy műveleteket
számoljuk ki. Vetessük észre a tanulókkal, hogy a zárójel sok esetben megváltoztatja a műveletsor ered-
ményét, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A tanultak alkalmazását szöveges feladatok megoldásával gyakoroltathatjuk.
30. hét
Ezen a héten a maradékos osztással foglalkozunk. Megfigyeljük a maradékokat.
Nagyon hasznos dolog, ha átismételjük a legalább, de még inkább a legfeljebb szavak jelentését. Tevé-
kenységgel (tárgyakat, rajzokat csoportosítunk) vezessük rá a tanulókat arra, hogy akkor beszélünk
maradékos osztásról, amikor a maradék kevesebb, mint az osztó. Tehát ha pl. 3-mal osztunk, akkor a
maradék legfeljebb 2 lehet, ha 5-tel osztunk, akkor a maradék legfeljebb 4 lehet stb.
A maradékos osztást csak a bennfoglaláshoz kapcsoljuk, csak ilyen értelmezésű feladatokat adjunk.
A részekre osztáshoz nem kapcsolhatjuk a részekre osztást. (13 szál virágot nem tudunk 4 egyenlő részre
osztani és csokorba kötni.)
A maradékos osztás értelmezése mellett elnevezzük a művelet tényezőit.
Fontos szerepe van ennél a tananyagnál is az ellenőrzésnek:
Pl.: 16 : 5 = 3 mert 3 ∙ 5 + 1 = 16
1
Projektmunka-javaslatunk:
Kavicsok, üres csigaházak gyűjtése. Felhasználásuk a maradékos osztás gyakorlására, párban.
31. hét
Maradékos osztás 2-vel, 4-gyel, 8-cal.
Maradékos osztás 3-mal, 6-tal, 9-cel.
Május
32. hét
Tovább gyakoroljuk a maradékos osztást.
Maradékos osztás gyakorlása 7-tel.
Az előző héten megkezdett témakört folytatjuk, a tanult analógiával.
Valószínűségi játékokat, kísérleteket is végzünk a hét második felében. Itt is fontos, hogy tevékeny-
séget végzünk. A biztos, lehet, de nem biztos, lehetetlen fogalmakat ne megtanítsuk a tanulókkal, hanem
tapasztalati úton fedeztessük fel a jelentésüket! Tapasztalatokat gyűjtünk véletlen és biztos eseményekről.
Fontos, hogy ne befolyásoljuk a gyerekek tippjét.
Amikor már sok valószínűségi játékot játszattunk a gyerekekkel, akkor mondassunk velük igaz-hamis
állításokat, illetve döntsék el, hogy az általunk mondott állítások igazak, vagy hamisak.
Sejtéseket fogalmaztatunk meg, melyik esemény bekövetkezése biztosabb, mint a másik.
33-35. hét
Diagnosztizáló felméréssel kezdjük a hetet. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy tanulóink hogyan sajá-
tították el a szorzás, osztás műveletét, a műveleti sorrendet, a zárójel alkalmazását, a maradékos osztást.
A felmérést megírathatjuk az Okos(k)odóban talált feladatsor segítségével.
Június
36. hét
Megíratjuk a tanév végi felmérést. A következő órán értékeljük, javítjuk a felméréseket, s utána pedig
a hiányok pótlását végezzük, főként differenciáltan.
Ne feledkezzünk el a tanév során jól bevált matematikai játékokról! Játék közben tanulni sokkal ered-
ményesebb, érdekesebb, mint a száraz, mechanikus műveleteket végezni a füzetben százszámra.
Amennyiben úgy érezzük, hogy van olyan tanulónk, aki nem rendelkezik a továbbhaladáshoz
szükséges tudással, akkor megírathatjuk vele (velük) a minimumszintű felmérést. Ennek értékelése,
javítása további alapot ad a differenciált gyakorlásra.
Ha időben végzünk a tananyaggal, s tanulóink teljesítménye, eredménye is megnyugtató, akkor ezen
a héten játékos matematikatanítással is szép emlékké tehetjük a nyárra a matematikát: például: a tanuló-
kat bízzuk meg egy-egy órarészlet megtartásával, játékos, tréfás feladatokat válogatunk nekik, versenyez-
tetjük őket stb.
Az utolsó órán értékeljük az éves munkát, rendszerezzük a matematikai eszközöket, kiosztjuk azokat,
amelyeket hazavisznek a tanulók, elrakjuk azokat, amelyek az iskolai eszközökhöz tartoznak.
Megfigyelés
A gyerekek szóbeli és írásbeli tevékenysége közben történik.
■■ Különböző munkaformákban: önálló, páros, csoportos tevékenység.
■■ A tanulási folyamatban megfigyeljük a munkatempót, használatát stb.
Ellenőrzés
Az ellenőrzés lehet:
■■ tanítói: megfigyelés,
■■ tanulói: önellenőrzés vagy a tanulók egymás munkáját ellenőrzik (pl. padtárs).
Értékelés
Az értékelés alapjai a helyi tantervben rögzített továbbfejlesztéshez szükséges ismeretek, készségek és
képességek. A tanuló egyéni fejlődése önmagához képest.
Fajtái: szóbeli; írásbeli: szöveges értékelés; teljesítményszintek jelölése százalékosan és érdemjeggyel.
A tudásszint mérése
■■ Tanév eleji tájékozódó mérés, félévi és tanév végi felmérés.
■■ Témaközi és témazáró felmérés, diagnosztikus értékeléssel.
A felmérésekről
Az írásbeli feleleteknek két fajtáját ismerjük: a teszteket és az esszé típusú feleleteket. A tesztek értéke-
lése azért objektívebb, mert a zárt vagy kiegészítéses feladatokhoz egyértelműen rendeljük a pontokat.
Formatív (segítő, formáló) tesztek alkalmazása azért tanácsos, mert adott tananyagból adott időpont-
ban képet kapunk a tanulók tudásáról. Ezzel a teszttel kiszűrhetjük a hibákat, segítve a továbbhaladást.
Szummatív (összegző, lezáró) tesztet alkalmazunk a leggyakrabban, egy-egy témakör végén, félévkor és
tanév végén.
Diagnosztikus értékelést több esetben is írathatunk. Például ha témazáráskor biztosak akarunk lenni
abban, hogy tanulóink elsajátították-e a szükséges ismereteket, akkor a szummatív mérés előtt diagnosz-
tikus méréssel kiszűrhetjük a szükséges hibákat. Írathatunk akkor is, ha differenciálás céljából külön
csoportokban szeretnénk fejleszteni tanulóinkat. Diagnosztikus mérést végezhetünk akkor is, amikor
tehetséggondozó szakkört vagy osztályt szeretnénk indítani.
Javaslat az értékeléshez
A tanulók év közbeni írásbeli munkájának százalékos értékelését a következőképpen válthatjuk át szö
veges bejegyzésre (ez csak javaslat, a helyi értékelési rendszerbe beépíthető, de el is lehet térni ettől).
4 6 15 20 16 18 19 9 7 2
a) A legkisebb páros szám: 2 c) A 17 nagyobb számszomszédja: 18
b) A legnagyobb kétjegyű szám: 20 d) A 2o-nál 5-tel kevesebb: 15
e) A 2o kisebb számszomszédja: 19 /5
2. Végezd el a műveleteket!
a) 7 + 2 = 9 b) 8 + 7 = 15 c) 9 – 3 = 6 d) 16 – 7 = 9
5 + 3 = 8 6 + 8 = 14 7 – 4 = 3 13 – 8 = 5
4 + 2 = 6 9 + 3 = 12 16 – 2 = 14 12 – 6 = 6
13 + 4 =17 5 + 8 = 13 15 – 3 = 12 14 – 9 = 5
16 + 3 =19 9 + 6 = 15 18 – 5 = 13 11 – 3 = 8 /20
4 6 5 8 1 9 15 7
13 11 12 9 16 8 2 10 /8
4. Add össze a számokat! Melyik több? Mennyivel?
7 6 11 4
5, 2, 1 < 10, 1, 2, 2 > 5, 2, 2 < 10, 10 > 5, 5, 2, 2, 2
8 15 9 20 16 /9
5. Mely számok teszik igazzá az állításokat?
16 18
a) 14 + 2 < < 9 + 9 : 17
14 9
b) 20 – 6 > > 14 – 5 : 13, 12, 11, 10 /9
6. Bence 11 diót talált a fa alatt. A jobb zsebébe tett 6 darabot. Hány diót tett a bal zsebébe?
(Húzd alá az adatokat! Írj számfeladatot! Válaszolj a kérdésre!)
11 – 6 = 11 – 6 = 5 (Így is elfogadjuk: 11 = 6 + , 11 = 6 + 5)
Válasz: Bence 5 diót tett a bal zsebébe. /3
Összesen: /60
16 5 1 20 19 15 18 11 10 8
a) A legnagyobb páros szám: 18 c) A 17 kisebb számszomszédja: 16
b) A legkisebb kétjegyű szám: 10 d) A 1o-nál 5-tel kevesebb: 5
e) A 1o nagyobb számszomszédja: 11 /5
2. Végezd el a műveleteket!
a) 5 + 4 = 9 b) 9 + 6 = 15 c) 9 – 5 = 4 d) 12 – 7 = 5
6 + 2 = 8 8 + 3 = 11 7 – 2 = 5 14 – 5 = 9
4 + 2 = 6 9 + 7 = 16 19 – 6 = 13 16 – 8 = 8
13 + 4 = 17 6 + 8 = 14 18 – 3 = 15 14 – 9 = 5
16 + 3 = 19 7 + 4 = 11 14 – 2 = 12 16 – 9 = 7 /20
6. Kinga 16 szál virágból két csokrot kötött. Az első csokorba 9 szálat tett.
Hány szál virág került a második csokorba?
(Húzd alá az adatokat! Írj számfeladatot! Válaszolj a kérdésre!)
16 – 9 = 16 – 9 = 7 (Így is elfogadjuk: 16 = 9 + 16 = 9 + 7)
Válasz: A 2. csokorba 7 szál virág került. /3
Összesen: /60
4. Számolj!
a) 30 + 20 = 50 b) 30 + 6 = 36 c) 30 + 20 = 50
60 + 25 = 85 84 + 1 = 85 61 + 34 = 95
60 – 30 = 30 66 – 6 = 60 88 – 8 = 80
77 – 43 = 34 78 – 5 = 73 77 – 5 = 72 /12
Összesen: /50
4. Számolj!
a) 40 + 20 = 60 b) 50 + 6 = 56 c) 30 + 30 = 60
80 + 15 = 95 74 + 1 = 75 61 + 24 = 85
60 – 50 = 10 56 – 6 = 50 38 – 8 = 30
97 – 43 = 54 48 – 5 = 43 47 – 5 = 42 /12
Összesen: /50
3. Végezd el a műveleteket!
a) 20 + 6 = 26 b) 64 + 9 = 73 c) 80 – 4 = 76 d) 73 – 26 = 47
30 + 18 = 48 56 + 27 = 83 60 – 30 = 30 82 – 47 = 35
49 + 21 = 70 48 + 34 = 82 50 – 27 = 23 95 – 59 = 36
62 + 28 = 90 26 + 28 = 54 48 – 15 = 33 96 – 28 = 68 /16
b) Zsófi, az egyik unokája 53 évvel fiatalabb, mint nagymama. Hány éves most Zsófi?
62 – 53 = ☼ 62 – 53 = 9
Válasz: Zsófi most 9 éves. /6
0 10 20 30 40 50 60 70
2. Írd le a számok egyes és tízes számszomszédait!
tízes egyes egyes tízes
20 22 < 23 < 24 30
40 44 < 45 < 46 50
90 98 < 99 < 100 100 /12
3. Végezd el a műveleteket!
a) 30 + 7 = 37 b) 56 + 9 = 65 c) 40 – 6 = 34 d) 82 – 15 = 68
40 + 26 = 66 78 + 14 = 92 70 – 20 = 50 81 – 38 = 43
29 + 51 = 80 46 + 35 = 81 90 – 39 = 51 68 – 40 = 28
53 + 17 = 70 37 + 47 = 84 87 – 58 = 29 74 – 27 = 47 /16
Összesen: /60
1. Folytasd a számsorokat!
a) 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50
2. Számítsd ki a feladatokat!
a) 7 ∙ 4 = 28 b) 6 ∙ 5= 30 c) 25 : 5 = 5 d) 45 : 5 = 9
5 ∙ 5 = 25 5 ∙ 4 = 20 48 : 8 = 6 24 : 8 = 3
5 ∙ 8 = 40 4 ∙ 8 = 32 16 : 2 = 8 28 : 4 = 7
8 ∙ 2 = 16 8 ∙ 2 = 16 24 : 4 = 6 16 : 2 = 8 /16
6. Nagymama 2 db 10-es csomagolású tojást vett a piacon. Reggelire 6 tojásból rántottát sütött.
Hány darab tojás maradt?
2 ∙ 10 – 6 = ☼ 2 ∙ 10 – 6 = 14
Válasz: 14 db tojás maradt. /3
Összesen: / 40
1. Folytasd a számsorokat!
a) 100, 90, 80, 70, 60, 50, 40, 30, 20, 10
2.Számítsd ki a feladatokat!
a) 8 ∙ 4 = 32 b) 7 ∙ 5 = 35 c) 45 : 5 = 9 d) 15 : 5 = 3
6 ∙ 5 = 30 6 ∙ 4 = 24 24 : 8 = 3 72 : 8 = 9
7 ∙ 8 = 56 5 ∙ 8 = 40 14 : 2 = 7 24 : 4 = 6
9 ∙ 2 = 18 6 ∙ 2 = 12 28 : 4 = 7 8 : 2 = 4 /16
6. Nagymama 3 db 10-es csomagolású tojást vett a piacon. Reggelire 8 tojásból rántottát sütött.
Hány darab tojás maradt?
3 ∙ 10 – 8 = ☼ 3 ∙ 10 – 8 = 22
Válasz: 22 db tojás maradt. /3
Összesen: /40
1. Számítsd ki a feladatokat!
a) 7 ∙ 4 = 28 b) 8 ∙ 5 = 40 c) 25 : 5 = 5 d) 45 : 5 = 9
5 ∙ 6 = 30 7 ∙ 3 = 21 42 : 6 = 7 18 : 6 = 3
5 ∙ 3 = 15 8 ∙ 4 = 32 56 : 7 = 8 49 : 7 = 7
8 ∙ 9 = 72 9 ∙ 9 = 81 63 : 9 = 7 16 : 2 = 8 /16
∙ 3 6 7 4 2 8 5
7 21 42 49 28 14 56 35
9 27 54 63 36 18 72 45
8 24 48 56 32 16 64 40
/18
6. Édesanya palacsintát sütött négy gyermekének, mindegyiknek 6 darabot. Hány palacsintát sütött
gyermekeinek? (Húzd alá az adatokat! Írj számfeladatot! Válaszolj a kérdésre!)
4 ∙ 6 = ♥ 4 ∙ 6 = 24
Válasz: Édesanya 24 db palacsintát sütött. /3
7. Fákat telepítenek egy almáskertbe. Összesen 72 facsemetét ültetnek el, minden sorba 8 tövet. Hány
sor lesz, ha mindet elültetik?
72 : 8 = 72 : 8 = 9
Válasz: 9 sor lesz. /3
Összesen: / 70 pont
∙ 4 7 2 5 3 9 6
6 24 42 12 30 18 54 36
8 32 56 16 40 24 72 48
9 36 63 18 45 27 81 54
/18
6. N
égy testvér kirándulni indul. Édesanyjuk mindegyiküknek 5 db szendvicset készít az útra. Hány
szendvicset csomagol édesanya a négy gyermekének?
(Húzd alá az adatokat! Írj számfeladatot! Válaszolj a kérdésre!)
4 ∙ 5 = ♥ 4 ∙ 5 = 20
Válasz: Édesanya 20 db szendvicset csomagol. /3
7. Gergő sorba állította a 36 játék katonáját. Hány sor lesz, ha minden sorba 9 katona kerül?
36 : 9 = 36 : 9 = 4
Válasz: 4 sor lesz. /3
6. Év végi felmérés A
1. Folytasd a számsorokat!
a) 91, 84, 77, 70, 63, 56, 49, 42, 35
2. Számítsd ki a feladatokat!
a) 28 + 29 = 57 b) 52 – 35 = 17 c) 5 ∙ 7 + 18 = 53
37 + 14 = 51 52 – 39 = 13 (86 – 62) : 4= 6
91 – 26 = 65 49 + 26 = 75 49 : 7 + 56 = 63
43 – 17 = 26 17 + 74 = 91 39 + 4 ∙ 9 = 75 /16
56 2 54 6 3 3 7 13 20
8 ∙ 7 > 6 ∙ 9 42 : 7 > 27 : 9 28 : 4 < 5 ∙ 4
48 48 8 8 8 28 36
6 ∙ 8 = 12∙ 4 64 : 8 = 6 : 2 56 : 7 < 6 ∙ 6 /27
Összesen: /80
6. Év végi felmérés B
1. Folytasd a számsorokat!
a) 96, 88, 80, 72, 64, 56. 48. 40, 32
2. Számítsd ki a feladatokat!
a) 27 + 25 = 52 b) 43 – 26 = 17 c) 6 ∙ 7 + 19 = 61
48 + 16 = 64 52 – 38 = 14 (94 – 62 ) : 4 = 8
83 – 26= 57 44 + 27 = 71 56 : 7 + 56 = 64
62 – 17= 46 18 + 76 = 94 49 + 4 ∙ 3 = 61 /16
20 34 54 7 7 4 4 8
5 ∙ 4 < 6 ∙ 9 42 : 6 = 63 : 9 28 : 7 < 2 ∙ 4
24 24 9 9 56 35 21
3 ∙ 8 = 6 ∙ 4 72 : 8 = 18 : 2 8 ∙ 7 > 7 ∙ 3 /27
Összesen: /50
3. Végezd el a műveleteket!
a) 43 + 3 = 46 b) 89 – 4 = 85 c) 6 ∙ 7 = 42 d) 48 : 6 = 8
67 + 9 = 76 73 – 6 = 67 5 ∙ 6 = 30 21 : 3 = 7
34 + 30 = 64 74 – 40 = 34 8 ∙ 3 = 24 28 : 4 = 7
13 + 72 = 85 86 – 23 = 63 3 ∙ 4 = 12 54 : 9 = 6
50 + 38 = 97 92 – 58 = 34 8 ∙ 9 = 72 24 : 8 = 3 /20
Összesen: /50
ÓRAVÁZLATOK
1. SZÁMÚ ÓRAVÁZLAT
A tanóra menete
1. Célkitűzés, motiváció
A mai matematikaórán játékos feladatokat oldunk meg, gyakoroljuk a számokat százas számkörben.
Műveleteket oldunk meg csoportmunkával, az óra végén pedig jutalompontot szerezhettek a számolós
játékban.
c) Számkirály c. játék
Egy tanuló fején korona van lefelé fordított számmal. Az osztály tanulói kérdéseket tesznek fel a
számra vonatkozóan. A koronás tanuló igennel vagy nemmel válaszol.
A számok: 36, 93.
Kitalálás, utána b) feladat számaival együtt írják le a számokat csökkenő sorrendbe!
Ellenőrzés tábláról, a számkártyákról: 97, 93, 73, 70, 66, 54, 36, 10
3. M
űveletek gyakorlása százas számkörben. Teljes kétjegyű számokhoz egyjegyűek hozzáadása és
elvétele tízes átlépéssel.
Differenciált csoportmunka. A tanulók három csoportban dolgoznak. Válasszunk vezetőt, aki koor-
dinálja a tanulókat!
A Szivárvány… gyermekújság korábbi számának borítólapját használjuk fel! A borítólapra, belülre
fehér papírt ragasztunk. Felosztjuk 4 × 4 részre! Azután fogunk egy ugyanakkora fénymásoló papírt,
azt is ugyanúgy felosztjuk 4 × 4 részre. A fénymásoló papírra műveleteket írunk, minden részbe egyet-
egyet. Az eredményeket tükrösen ráírjuk a Szivárvány… újság fehér papírral borított oldalára! Azután
a Szivárvány… újság borítóját ollóval szétnyírjuk a vonalak mentén. Az összehajtogatott fénymásoló
papírt és a feldarabolt képet borítékokba tesszük, így osztjuk ki a csoportoknak.
A csoport:
20 + 20 50 + 7 84– 4 14 + 5
34 + 5 70 – 6 23 – 7 59 + 2
73 – 4 23 – 7 94 + 6 38 + 5
58 + 9 78 + 6 100 – 4 47 + 7
B csoport
Ennyivel több a 30 A 68 nagyobb tízes
A 43 és a 8 összege. A 48 és a 9 különbsége.
a 24-nél. szomszédja.
A 100-nál 6-tal Ennyit kell adni a 23-hoz,
A 68 és a 7 összege. A 70-nél 4-gyel kevesebb.
kevesebb. hogy 34 legyen.
A 30-nál 6-tal A 98-nál több, a 100-nál Ennyi kell a 29-hez,
Van 4 db 20 forintosom.
kevesebb. kevesebb. hogy 36 legyen.
A 80 kisebb egyes A 83 kisebb tízes szom- Ennyit kell elvenni a
A 37 és a 9 összege.
szomszédja. szédja. 35-ből, hogy 3 maradjon.
C csoport
67 + 6 49 + 3 14 + 7 63 + 8
59 – 4 33 + 6 48 + 2 58 + 7
17 + 6 96 – 2 58 – 7 26 + 6
84 – 5 71 – 4 93 – 4 47 + 9
4. Képességfejlesztő játék
Okos(k)odó 26/3. Hány évesek a számemberkék? – frontális osztálymunka
7. Befejező játék
Keresem a párom. A tanulók széke alá még az órát megelőzően számkártyákat ragasztottam. Ezeket
vegyék elő, számolják ki a műveleteket, és indulhat a párkeresés. (Pl. Keresem a párom. Én vagyok
a 79 – 8, egyenlő 71-gyel. Én vagyok a párod: A 70 nagyobb szomszédja, egyenlő 71-gyel.) Aki felfedez
egy esetleges hibát, jutalmat kaphat.
2. SZÁMÚ ÓRAVÁZLAT
A tanóra menete
1. Képességfejlesztő játék:
A tanulók leborulnak a padra, a karjukra. Az osztályban néma csend van. A tanító körbe jár, meg-
érinti egy-egy tanuló vállát. A tanuló némán feláll, nem zörög, lábujjhegyen kimegy, és leguggol az
osztállyal szemben, a tábla alá. Ha kicsi az osztálylétszám, mindannyian kimehetnek. Eddig tart a
némaság. A tanító tapsol, a tanulók felállnak. Két-két tanulót kérdez egyszerre, aki gyorsabban mond-
ja a helyes választ, az mehet a helyére. Addig kérdezzük kettesével őket, míg mindenki el nem foglalta
ismét a helyét.
Pl.: Mennyi 6 ↔ 5, a 10 ↔ 5-nél 5-tel kevesebb, 7 ↔ 10, melyik a legkisebb kétjegyű páratlan szám,
9 ↔ 5, 10 ↔ 10 – 6 stb.
3. Számkirály – másként
A sorozat valamely tagját számkártyán felrakjuk egy koronára, és úgy tesszük egy tanuló fejére,
hogy ne lássa a számot. Ő kérdez, az osztály tanulói igennel vagy nemmel válaszolnak. Okosan kell
kérdezni! Pl.: Ez a szám 50-nél nagyobb? Az egyesek helyén 5-ös áll? Kevesebb a 70-nél? Ha kitalálta
a számot, ő választhatja ki a következő számkirályt.
Kedves Kollégák!
a szerzők
matek2_kk_2014 .indd 59
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
1. témakör: Év eleji ismétlés
Szept. Ismétlés – Számok Ismerkedés a tankönyvvel, a fel- Kommunikációs képességek fej- Az én matematikám Mesevár társasjáték készí-
1. hét és műveletek adatgyűjteménnyel, Okos(k)odóval, lesztése: tankönyv 4/1., 2. tése a Tk. 4/1. feladatához
1. óra 0-20-ig a Szöveges matematikafeladatokkal Beszámoló a nyári élményekről Az én matematikám fel- hasonlóan, csomagolópa-
és a Számoljunk! című tanköny- Képről mondatok alkotása adatgyűjtemény 4/1., 3. pírra.
vekkel. Állítások helyességének eldöntése Számoljunk! 3. o. Szabályok megállapítása
Mesélj a képről! Elmúlt a nyár! Anyanyelvi és matematikai nyelv- Okos(k)odó, közösen. Játék párokban,
Tájékozódás síkban, térben használat Szöveges matematikafel- selejtezők. A győztesek
– frontális munka adatok játékának nehezítése,
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Összehasonlítás, azonosítás, meg- Számlálás, számolás Az 1. osztályos digitális újabb szabályok kitalálá-
különböztetés Számlálás egyesével, kettesével. anyag alkalmazása az sa.
– egyéni és csoportmunka Sorszám és darabszám megkü- ismétlés során A csoportok külön-külön
lönböztetése elkészítik a társasjátékot.
Számlálás növekvő, csökkenő
2. hét Ismétlés – Számok Számok nagyságrendje, számszom- Az én matematikám
sorrendben Gyurma és dekorációs
és műveletek szédok, tankönyv 4/3., 5. o.
Számok a számegyenesen karton felhasználásával
0-20-ig Kombinatorikai feladat színezéssel Az én matematikám fel-
Számok szomszédjai egyszerű utca kialakítása,
Gyakoroljuk a számjegyírást! adatgyűjtemény 6/1. 7/1.
Számok tulajdonságai és kapcso- a házak házszámokkal
Számok írása, olvasása. Számoljunk! 4./1., 3.
latai való ellátása,
– egyéni és páros munka Okos(k)odó, 5. o.
A számnevek képzésének megfi- – páros, páratlan oldal
Rendezés a tulajdonságok alapján: logikai lapok
gyelése, követése – jobb, bal oldal
sorba rendezés, szétválogatás képek
– egyszerű közlekedési
– labdák színezése
Rendszerezés, kombinativitás: szabályok, játék kisautók-
– egyéni és csoportmunka
Sorba rendezés, szétválogatások kal, apró figurákkal, cso-
3. óra Ismétlés – Számok Számlálás, számok rendezése, szá- Azonosítás, megkülönböztetés Az én matematikám portokban
és műveletek mok sorrendje, számszomszédok Helyes ceruzafogás, finommoto- tankönyv 6–7. o. Kapcsolódási pont:
0-20-ig megállapítása rika fejlesztése Az én matematikám fel- Környezetismeret: tár-
– egyéni és páros munka adatgyűjtemény 6/2., 3. gyak, élőlények összeha-
Számok helye a számegyenesen Okos(k)odó 7/5., 6/3. sonlítása, csoportosítása
– egyéni munka Számoljunk! 5. o. különböző tulajdonságok
Kombinatorikus játékok: zászlók Számegyenes, korongok alapján, pl. élőhely, táp-
színezése – páros munka lálkozási mód
59
2014.06.16. 22:20
60
matek2_kk_2014 .indd 60
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
4. óra Ismétlés: számok és Számok sorba rendezése, számso- Induktív, deduktív lépések: Szöveges matematika- Kapcsolódási pontok:
műveletek rok folytatása Ráismerés, besorolás feladatok 5–6. o. környezetismeret, testne-
0-20-ig Számok nagyságviszonyai Tulajdonságok megnevezése pálcikák, korongok velés
Szöveges feladatok megoldási algo- Szövegesfeladat-megoldás, problé- Tárgyak, élőlények össze-
Szöveges feladatok ritmusa mamegoldás, metakogníció hasonlítása, csoportosítá-
Játék a számkártyákkal Számfeladathoz szöveg alkotása sa Tárgyak megfigyelése,
Szöveges feladatok eljátszása, rajz Problémák megoldása tevékeny- számlálása
készítése a szöveg alapján séggel, kirakásokkal
– frontális, páros és egyéni munka
A tanulási képességek fejlesztése
5. óra Ismétlés: számok és Számlálás egyesével, kettesével Okos(k)odó, 6–7/4.
Figyelem, emlékezet
műveletek 0-tól Számszomszédok számegyenes,
Műveleti tulajdonságok megfi-
20-ig Páros, páratlan számkártyák
gyelése, elmondása Gyurma és dekorációs
Számfogalom ismétlése, erősítése színesrúd-készlet
Mennyiségi összehasonlítás karton felhasználásával
Játék a számkártyákkal, játékpénz- Az 1. osztályos interak-
egyszerű utca kialakítása,
zel, színes rudakkal különféle tív tananyag feladatai
Digitális kompetencia fejlesztése: a házak házszámokkal
munkaformákban
interaktív tananyag feldolgozása való ellátása
2. hét Műveletek a tízes Műveletfogalom ismétlése, erősí- A logikai gondolkodás előkészítése Az én matematikám – páros, páratlan oldal
6. óra számkörben tése Szociális kompetenciák kialakí- tankönyv 8–9. o. – jobb, bal oldal
Sorszám és darab- Sorszám és darabszám meghatáro- tása: az együttműködés során; Az én matematikám fel- – egyszerű közlekedési
szám zása a páros és csoportmunka során adatgyűjtemény 6/6., 7. o. szabályok, játék kisautók-
Számszomszédok Számoljunk! 4./2., 6. o. kal, apró figurákkal, cso-
Páros, páratlan Játék során a szabályok elfogadá- számegyenes, portokban
Számok helye a számegyenesen sa, betartása számkártyák
– egyéni munka Tolerancia a társakkal szemben:
Kreativitás fejlesztése egymás meghallgatása Az 1. osztályos digitális
– csoportmunka Vizuális kommunikáció: téri tájé- anyag alkalmazása az
kozódás fejlesztése ismétlés során
Viszonyok tudatosítása, tudatos
megfigyelés fejlesztése
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 61
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
7. óra Számok bontása tíz- Számlálás, helyi érték szerinti bon- Számlálás, számolás Az én matematikám Korongkirakó tábla készí-
esek és egyesek tás; műveletek húszas számkörben Analógiák alkalmazása tankönyv 10./1., 2., 3. tése
összegére – frontális és páros munka Az én matematikám fel- Lásd: Tantárgyi program
Képről egyszerű szöveges feladat Mennyiségi összehasonlítás adatgyűjtemény 7. o. 1. o., 15. o.
alkotása Becslés, mérés Okos(k)odó, 8/1.,2., 3. Kirakások párban, az
– csoportmunka Művelet eredményének becslése: számegyenes, egyes lépések ismételt
Relációk megértése, igazolása rajzzal összeadáskor több, kivonáskor számkártyák megfigyelése, rögzítése
– egyéni munka kevesebb lesz az eredmény
8. óra Műveletek a húszas Kirakás korongokkal, pálcikákkal Összeadás, kivonás értelmezése, Az én matematikám
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
62
matek2_kk_2014 .indd 62
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
3. hét Összeadás a 20-as Algoritmusok követése; A nyelvi és vizuális kommuniká- Az én matematikám Kapcsolódási pontok:
11. óra számkörben tízes Összeadás két lépésben ció tankönyv 12. o. Magyar nyelv és iroda-
átlépéssel – frontális munka Az önellenőrzés igényének kiala- Az én matematikám lom: képről szavak gyűj-
5-höz, 4-hez, 3-hoz Ellenőrzés ellentétes művelettel kítása feladatgyűjtemény 8/4. tése, mondatok, rövid
adunk A szöveges feladat megoldásának Tanulási képességek fejlesztése Számoljunk! 12. o. történetek alkotása
algoritmusa Figyelem, emlékezet, probléma- számegyenes
Sorozatok folytatása megoldó képesség fejlesztése golyós számológép
– egyéni és páros munka korongkirakó táblácska
12. óra Kivonás a 20-as Analógiák kiépítése kirakással Az önellenőrzés különböző for- Az én matematikám
számkörben tízes Összeadás két lépésben máinak megismerése tankönyv 13. o.
átlépéssel – egyéni és páros munka Lépegetés A szociális képességek fejlesztése: Az én matematikám
11-ből, 12-ből, számegyenesen Tájékozódás a sík- Az alá- és fölérendeltségi viszony feladatgyűjtemény 9/1–4.
13-ból veszünk el ban elfogadása csoportmunka során Számoljunk! 13. o.
Ellenőrzés ellentétes művelettel Részvétel a munkában korongkirakó táblácska
Felelősségvállalás az eredményért
13. óra Kivonás a 20-as Műveletírás önállóan rajzokról, Az én matematikám
Az összeadás és a kivonás kap-
számkörben tízes kirakásokról, minta alapján tankönyv 14–15. o.
csolatának felismerése: pótlás,
átlépéssel – egyéni munka Okos(k)odó 9/1., 2., 4., 4.
hiányos kivonás
14-ből, 15-ből, – páros munka 8/4., 5.,
– frontális munka
16-ból veszünk el számegyenes
Számolás számegyenesen, kirakás
golyós számológép
a korongkirakóra
korongkirakó táblácska,
– egyéni munka
korongok
Fordított szövegezésű feladat
14. óra Pótlás tízes átlépés- Pótlások megoldása algoritmussal Az én matematikám
sel A tízes átlépés algoritmusának Tanulási képességek fejlesztése: tankönyv 16.
alkalmazása, kirakások Figyelem, emlékezet, probléma- Számoljunk! 14. o.
– egyéni munka megoldó képesség fejlesztése Számegyenes, korongok
15. óra Gyakorlófeladatok Szám és műveletfogalom erősítése Az én matematikám
a húszas számkör- húszas számkörben feladatgyűjtemény 10/1.
ben Tulajdonságok megfigyelése Szöveges matematikafel-
– egyéni és csoportmunka adatok 9. o.
Mi változott meg? – játék számegyenes
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
korongkirakó táblácska
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 63
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
4. hét Pótlás tízes átlépés- Szöveges feladatok megoldása A pótlás, hiányos kivonás értel- Az én matematikám Kapcsolódási pontok:
16. óra sel Az összeadás, kivonás gyakorlása mezése, műveletvégzés tankönyv 17. o. Magyar nyelv és iroda-
golyós számológéppel, számtáblá- Algoritmusok követése, a tanult Az én matematikám fel- lom:
zatokkal – párban lépések alkalmazása adatgyűjtemény 9/5. szavak jelentése, szöveg-
Bűvös négyzetek, szöveges felada- golyós számológép környezettől függő nyelv-
tok, láncszámolás – csoportmunka Szövegesfeladat-megoldás, problé- számegyenes használat
mamegoldás, metakogníció
17. óra Szöveges feladatok Gyakorlófeladatok Az én matematikám
Szövegalkotás számfeladatokhoz
nyitott mondatok szöveges feladatok tankönyv 18. o.
Egyszerű és összetett szöveges fel-
megoldása – csoportmunka Az én matematikám fel-
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
64
matek2_kk_2014 .indd 64
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
19. óra Diagnosztizáló A feladatsor megoldása Algoritmusok követése a tanult Okos(k)odó: 14. o. vagy Kapcsolódási pontok:
mérés az ismétlés – egyéni munka lépések alkalmazása Felmérések mf. Rajz: kompozíció alkotása
után Számoljunk! 15. o. geometriai alakzatokból
20. óra Gyakorlás a diag- Hiányok pótlása a mérés alapján Számoljunk! mf.: A pillan-
Helyes önértékelés
nosztizáló mérés – differenciált csoportmunka gó, mókus, bagoly cso-
alapján portok oldalai 16–18. o.
Okt. Tanév eleji felmérés Önálló feladatmegoldás A szociális képességek fejlesztése: Felmérőfüzet: 26–27. o.
5. hét Az alá- és fölérendeltségi viszony vagy a tankönyv mellék-
10. óra elfogadása csoportmunka során lete 1. sz. felmérés
Részvétel a munkában
Felelősségvállalás az eredményért
22. óra Gyakorlófeladatok a Szám- és szöveges feladatok gya- Okos(k)odó 12–13. o. Kapcsolódási pontok:
húszas számkörben korlása Az 1. osztályos digitális Környezetismeret: tapasz-
– differenciált feladatmegoldás anyag alkalmazása az talatszerzés a közvetlen és
csoportmunkában ismétlés során tágabb környezetben, tár-
gyak megfigyelése, szám-
23. óra Geometria: tárgyak, Építés kockából, testek építése Mennyiségi következtetések Az én matematikám lálása
testek, síkidomok modell alapján Kis kockákból épített testek szí- tankönyv 20–22. o.
Építsünk kockák- Egyszerűbb síkidomok, mértani nes rudakra cserélése Az én matematikám Vizuális kultúra: tájéko-
ból! testek felismerése feladatgyűjtemény zódás a síkon ábrázolt
Tulajdonságok felismerése Problémamegoldás, metakogníció 15/3., 4., 5. térben
Összehasonlítás Szöveggel adott utasítások értése, színes rudak Vízuális kultúra; környe-
Alkotóképesség figyelembevétele zetismeret: tárgyak egy-
24. óra Tükrözések Tükörkép előállítása nyírással, Az én matematikám máshoz való viszonyá-
Induktív, deduktív következteté- nak, helyzetének, arányá-
tépéssel, rajzzal tankönyv 23–24. o.
sek nak megfigyelése
– egyéni és páros munka Az én matematikám
Adott tulajdonságú elemek kivá-
Síktükör használata feladatgyűjtemény
lasztása, megkezdett válogatás Technika, életvitel és gya-
16/1., 2., 17. o.
folytatása korlat: testek építése
Síktükör, írólapok, olló
A tükörkép tulajdonságai
25. óra Gyakorlás Differenciált feladatmegoldás igény Az én matematikám
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 65
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
6. hét Római számok Római számok alkotása a felismert Mennyiségi összehasonlítás Az én matematikám Óralap készítése párok-
26. óra ismétlése szabály alapján (I, V, X) jelekből Mennyiségek meg- és kimérése tankönyv 29. o. ban, római számjelekkel,
felépítve. Római számok alkotása alkalmi és szabványmértékegysé- Az 1. osztályos digitális alaklemez segítségével
csoportokban gekkel anyag alkalmazása az Időpontok beállítása, ver-
Római számok a mindennapokban Becslési képesség fejlesztése ismétlés során seny a csoportok között
– séta egy toronyórához
Induktív, deduktív következteté-
27. óra Mérésekről tanultak Mit, mivel mérünk? Az én matematikám
sek Kapcsolódási pontok:
ismétlése Gyakorlati mérések, mérőeszközök tankönyv 26–27. o.
Ráismerés, besorolás Környezetismeret: napi-
használata Az én matematikám fel-
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
66
matek2_kk_2014 .indd 66
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
7. hét Számfogalom erősí- Számképzés adott feltétel alapján Rendszerezés, kombinativitás: Második matematikám
31. óra tése 100-as szám- Pénzhasználat csomagolás, csoportosítás, leltá- tankönyv 33–34. o.
körben Játék a számkártyákkal, játékpénz- rozás Az én matematikám fel-
zel, színes rudakkal különféle adatgyűjtemény 21/2–4.
munkaformákban: párokban, cso- Mennyiségi összehasonlítások Okos(k)odó: 15. o.
portokban Becslés, mérés játékpénz,
Csomagolás tízesével – gyöngyök, Számok nagyságviszonyai, tíze- golyós számológép
gombok sek, egyesek, számok helye Játék a százas táblán:
a számegyenesen – számszomszédok kere
32. óra Számszomszédok Kétjegyű számok képzése Az én matematikám
sése
Tízesek és egyesek Számok helye a számegyenesen tankönyv 34–35. o.
Induktív és deduktív lépések: szá- – memóriajáték
Számkártyák használata párban Az én matematikám
mokhoz, képalkotás, számtulaj- – barkochba, páros,
Valószínűségi játék feladatgyűjtemény
donságokhoz konkrét számok páratlan számok
Tízesek és egyesek 21/1., 2., 22/2.
válogatása, számegyenes haszná- – műveletek kerek tíze-
Számok nagysága játékpénz
lata sekkel
Csoportosítások tízesével, leltárké- százas tábla
szítés, pénzváltás számegyenes
– párban, csoportban
33. óra A tízes számszom- Eligazodás a számegyenesen Egyes, Sejtések megfogalmazása a való- Az én matematikám
szédok tízes számszomszédok keresése színűségi játékok során tankönyv 37. o.
százas táblán Az én matematikám fel-
számegyenesen Nyelvi kommunikáció fejlesztése adatgyűjtemény 22. o.
– csoportmunka Feladatmegoldások elmondása Számoljunk! 22./1.
34. óra Páros és páratlan A százas tábla használata Az én matematikám
Szociális kompetenciák
számok Számok helye a számegyenesen tankönyv 38. o.
Páros feladatmegoldás során ak-
Számok csoportosítása párban, Okos(k)odó 18/4.
tív részvétel a feladatmegoldásban
önállóan
35. óra Páros és páratlan A százas tábla használata A digitális kompetencia fejlesztése Az én matematikám
számok Számok helye a számegyenesen tankönyv 39. o.
Számok csoportosítása A digitális anyag alkama-
– párban zása a gyakorlás során
– önállóan
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 67
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
8. hét Műveletek 100-as Az összeadás értelmezésének kiter- Az én matematikám
36. óra számkörben jesztése a 100-as számkörre Az tankönyv 42–43. o.
Összeadás kerek összeadásban szereplő elnevezések Számolás, számlálás Az én matematikám fel- Játék a százas táblán:
tízesekkel Analógiák kiépítése százas táblán – Továbbszámlálás, visszaszámlálás adatgyűjtemény 23. o. – számszomszédok kere
párban tízesével, húszasával, növekvő, százas tábla, játékpénz, sése
csökkenő sorrendben golyós számológép – memóriajáték
Az összeadás, kivonás számolási – barkochba, páros,
eljárásainak kidolgozása a műve- páratlan számok
37. óra Műveletek 100-as A kivonás értelmezésének kiter- Az én matematikám
letek kapcsolata, az összeg és kü- – műveletek kerek tíze
számkörben jesztése a százas számkörre tankönyv 44–45. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
68
matek2_kk_2014 .indd 68
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
40. óra Műveletek 100-as Kerek tízesek összeadása, kivonása, Szövegesfeladat-megoldás, problé- Számoljunk! 22./2., 3., 4.
számkörben pótlása. Szöveges feladat megoldása mamegoldás A digitális anyag alkal-
Szövegértés, szövegértelmezés mazása a gyakorlás
Egyszerű és összetett szöveges fel- során
adatok megoldása
Nov. Műveletek 100-as A műveletfogalom mélyítése Az én matematikám Játék a százas táblán:
9. hét számkörben Műveletek tárgyi megjelenítése tankönyv 48–49. o. – számszomszédok kere
Induktív, deduktív következte-
41. óra Kerek tízesekhez Kirakás játékpénzzel Az én matematikám sése
tések
egyjegyű számok Százas tábla használata párokban – memóriajáték
feladatgyűjtemény 26. o.
Kirakásokról, számfeladatokról
hozzáadása Kétjegyű számok bontása tízesek Számoljunk 23. o. – barkochba, páros,
nyitott mondatok alkotása
Kétjegyű számokból és egyesek összegére százas tábla páratlan számok,
Következtetés meglévő műveleti
egyjegyűek elvétele játékpénz – műveletek kerek tíze
eredményről
kerek tízesre sekkel
Az összeg és különbség változásai
– bontás tízesek és egye-
42. óra Kétjegyű számok- Analógiák kiépítése játékpénzzel, Az én matematikám tan-
sek összegére
hoz egyjegyűek hoz- golyós számológépen, számegye- Mennyiségi következtetések könyv 50. o.
záadása, teljes kétje- nesen Összefüggések megfigyelése az Okos(k)odó 20. o.
gyűekből egyjegyű- – párban, csoportban összeg változásairól Az én matematikám fel-
ek kivonása Bűvös négyzet megoldása adatgyűjtemény 27. o.
Szöveges feladat megoldása, prob- golyós számológép
43. óra Műveletek teljes két- A műveletfogalom továbbépítése lémamegoldás, metakogníció Az én matematikám tan-
jegyű és egyjegyű Kirakás golyós számológépen, A tanult számolási eljárások könyv 51. o. Kapcsolódási pontok:
számokkal, tízes számegyenesen alkalmazása a szöveges feladatok Az én matematikám fel- Magyar nyelv és iroda-
átlépés nélkül – páros munka megoldása során adatgyűjtemény 24. o. lom: a hallott, olvasott,
számegyenes írott szö-
Induktív, deduktív folyamatok
44. óra Válogassunk, ren- Igaz állítások megfogalmazása Kirakásról, képről számfeladat, Az én matematikám tan- veg megértése, adatok ke-
dezzünk! Válogatások adott, és önállóan meg- nyitott mondat alkotása könyv 40–41. o. resése, információk
fogalmazott szempontok szerint Okos(k)odó 21–22. o. kiemelése
A megismert műveleti tulajdon-
45. óra Kétjegyű számokhoz A műveletfogalom továbbépítése ságok alkalmazása Okos(k)odó 23–25. o.
egyjegyűek hozzá Differenciált gyakorlás A digitális kompetencia Az én matematikám tan-
adása és elvétele tízes – csoportokban fejlesztése könyv 51. o. Fgy. 28. o.
átlépés nélkül százas tábla
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 69
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
10. hét Mérjünk hosszú Mérések az osztályban Az én matematikám A tanulók magasságának
46. óra ságot! Hosszúságmérés tevékenységgel tankönyv 53–54. o. méréséhez papírszalagok
A cm megismerése; becslés, mérés Mennyiségi összehasonlítás, becs- Az én matematikám fel- készítése
Mérés szabadon választott és szab- lés adatgyűjtemény 29. o.
ványmértékegységekkel mérés: mennyiségek összehason- vonalzó, méterrúd, Kapcsolódási pontok:
Gyakorlati mérések – párban és lítása becslése, mérése az egység papírszalagok, fonalda- Technika, életvitel és gya-
csoportban és mérőszám kapcsolatai alapján rabok korlat: vonalzó használata
Problémamegoldás Környezetismeret: köz-
Gyakorlati mérések felhasználása vetlen környezetünk mér-
47. óra Mérjünk hosszú Mérés alkalmilag választott és Az én matematikám
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
70
matek2_kk_2014 .indd 70
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
49. óra Kétjegyű számok- Számolás számegyenes segítségé- Mennyiségi következtetések Az én matematikám
hoz egyjegyűek vel, pénzhasználat A becslési képesség fejlesztése tankönyv 59. o.
hozzáadása, tízes – páros munka Az összeg és különbség becslése Az én matematikám
átlépéssel Függvényre vezető szöveges feladat Mennyiségi viszonyok megállapí- feladatgyűjtemény 31. o.
– egyéni munka tása, mennyiségi jellemzők kifeje- Számoljunk! 26. o.
zése bontott alakú számokkal
50. óra Gyakorlás: Művele Szám- és szöveges feladatok megol- Okos(k)odó 26–27. o.
tek kétjegyű és egy- dása differenciált munkában
jegyű számokkal
11. hét Kétjegyű számokból Számegyenes használata Az én matematikám
51. óra egyjegyűek elvétele Két nyíl helyett egy tankönyv 60–61. o.
tízes átlépéssel Műveletalkotás adott feltételek sze- Rendszerezés, kombinativitás Az én matematikám
rint párokban Műveletek alkotása adott számok feladatgyűjtemény
felhasználásával 32. o. 33./4. Kapcsolódási pont:
Számoljunk! 27. o. Magyar nyelv és iroda-
Okos(k)odó 29/1., 2. lom: az olvasott, írott
52. óra Kétjegyű számok Pótlások két lépésben történő meg- Szöveges feladatmegoldás, problé- Az én matematikám szöveg megértése,adatok
pótlása tízes átlé- oldása egyénileg mamegoldás, metakogníció tankönyv 62. o. keresése, információk
péssel Szöveges feladatok megoldása pár- Szövegértés, szövegértelmezés, Az én matematikám kiemelése
ban a megértés bizonyítása ismétléssel feladatgyűjtemény
A számolások ellenőrzése golyós 33/1–3., 5.
számológépen Alkalmazásra képes műveletvég- Számoljunk! 28. o.
zés Golyós számológép
Valóságos szituációkhoz szöveges
53. óra Hiányos műveletek Szöveges feladatok megoldása feladat kitalálása, megoldása Az én matematikám tan
tízes átlépéssel A számolások ellenőrzése golyós Pontosságra törekvés könyv 63. o. Fgy. 34. o.
számológépen Számoljunk! 29. o.
Önellenőrzés képességének fej- Golyós számológép
54. óra Hiányos műveletek Feladatmegoldás differenciált cso- lesztése Az én matematikám
tízes átlépéssel portmunkában tankönyv 64. o.
Gyakorlás Számoljunk! 30. o.
SSzöveges matematika-
feladatok 14. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Százas tábla
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
matek2_kk_2014 .indd 71
55. óra Hiányos műveletek Műveletek alkotása párban Számoljunk 31. o. Látogatás az iskolához
tízes átlépéssel Sorozat folytatása mindkét irányba, Szöveges matematikafel- közel található élelmisze-
Gyakorlás játékos bűvös négyzet adatok 14. o. rüzletbe
Okos(k)odó 28–29. o. Párokban végezzenek
megfigyeléseket: Mi kap-
5. témakör: Az űrtartalom mérése
ható 1 literes kiszerelés-
12. hét Mérjünk űrtartal- Helyes eszközhasználat Az én matematikám ben?
56. óra mat! Gyakorlati mérések csoportban tankönyv 65–66. o. Beszámolók a megfigye-
A liter és a deciliter alkalmilag választott mérőeszköMennyiségi összehasonlítás, becs- Az én matematikám fel- lésekről, feljegyzésekről
zökkel lés, mérés: mennyiségek összeha- adatgyűjtemény. 35. o. Felelősségvállalás az
sonlítása, becslése, mérése az egy- Okos(k)odó 33/1., 3. eredményért
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
72
matek2_kk_2014 .indd 72
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
60. óra Gyakorlás Differenciált feladatmegoldás Szövegesfeladat-megoldás, problé- Az én matematikám
mamegoldás, metakogníció tankönyv 69. o. Műveletkártyák készítése
Szövegértés, szövegértelmezés Számoljunk! 35. o. párokban, feltételekkel:
A tanult összefüggések alkalma- százas tábla A kártyákon szereplő
zása a feladat megoldása során műveletekben a tízesek
Dec. Diagnosztizáló Számszomszédok, számképzés, Felmérőfüzet: 4. sz. fel-
helyén 1-nél több, de
13. hét felmérés relációk, műveletek kerek tízesek- mérés
5-nél kisebb számok le-
61. óra kel, nyitott mondat, láncszámolás,
gyenek, az egyesek helyén
összeadás, kivonás, pótlás, hosz-
Induktív, deduktív lépések csak 1, 2, 3, 4, vagy 5
szúság és űrtartalom
Meglevő összegből, különbségből lehet
– egyéni munka
következtetés más műveletek Az összegeket, különbsé-
62. óra A felmérések javí Differenciált csoportmunka eredményeire Válogatás elmaradt fel- geket írják apró számok-
tása a felmérések alapján Kommunikáció adatokból, füzet kal a kártyák hátoldalára,
A matematikai szaknyelv megis- a jobb felső sarokba!
63. óra Kétjegyű számok Összeadás 2 lépésben merése, használata Az én matematikám (A pedagógus ellenőrizze
összeadása tízes Sorozat folytatása mindkét irányban tankönyv 71. o. a számolások helyességét!)
átlépés nélkül Százas tábla használata Az én matematikám fel-
– párokban adatgyűjtemény 39. o. Páros játék során a kérde-
Szociális kompetenciák: Okos(k)odó 30. o. ző tanuló a kártyák
Játékos feladatmegoldáskor a sza- százas tábla hátoldalát látja az ered-
64. óra Kétjegyű számok Egyszerű és fordított szövegezésű bályok elfogadása, betartása Az én matematikám ményekkel, a válaszoló
kivonása, pótlása szöveges feladatok megoldása tankönyv 72–73. o. tanuló csak a műveletet
tízes átlépés nélkül Műveletek alkotása csoportban Felelősségvállalás a feladat ered- Az én matematikám fel-
Százas tábla használata ményéért adatgyűjtemény 40. o.
– csoportban, párokban Pontosságra törekvés Okos(k)odó 31. o.
Számoljunk! 36. o.
Helyes önértékelés százas tábla
65. óra Kétjegyű számok Differenciált feladatmegoldás Az én matematikám
kivonása, pótlása – csoportokban feladatgyűjtemény 41. o.
tízes átlépés nélkül Képességfejlesztő játék Okos(k)odó 26. o.
Valószínűségi feladat Szöveges matematikafel-
Tréfás feladat megoldása adatok 18–19. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Számoljunk! 37. o.
százas tábla
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 73
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
14. hét Kerek tízesekből Műveletek gyakorlása teljes kétje- Az én matematikám
66. óra kétjegyű számok gyűekkel és egyjegyűekkel tankönyv 75. o.
elvétele, kétjegyűek – egyénileg Okos(k)odó 31–32. o.
pótlása kerek tízesre – párban százas tábla
7. témakör: Műveletek százas számkörben, kétjegyű számokkal tízes átlépéssel
67. óra Hiányos műveletek Számok tulajdonságai Az én matematikám tan-
Pótlások könyv 76. o.
–párokban Az én matematikám fel-
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Százas tábla
golyós számológép
2014.06.16. 22:20
74
matek2_kk_2014 .indd 74
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
72. óra Pótlás, hiányos Nyitott mondatok igazsághalma Szövegesfeladat-megoldás, problé- Az én matematikám
kivonás kétjegyű zának megkeresése mamegoldás, metakogníció tankönyv 81. o.
számokkal Játékos feladatmegoldás önállóan, Szövegértés, szövegértelmezés Az én matematikám fel-
párban, csoportban: bűvös négy A tanult összefüggések alkalma- adatgyűjtemény 47. o.
zetek zása a feladat megoldása során Okos(k)odó 36., 37/3.
Szabályjáték megoldása adott sza- Számoljunk! 42. o.
bály alapján Induktív, deduktív lépések Százas tábla
– egyéni munka Meglevő összegből, különbségből golyós számológép
73. óra Gyakorlás: műve- Differenciált gyakorlás következtetés más műveletek Számoljunk! 43. o.
letek kétjegyű – csoportban eredményeire Az én mat. tk. 82–84. o.
számokkal játék pénz,
Kommunikáció golyós számológép,
A matematikai szaknyelv megis- százas tábla
merése, használata
74. óra Egyenlőségek, Szöveges feladatok megoldása Az én matematikám fel-
egyenlőtlenségek Nyitott mondatok megoldása adatgyűjtemény 49. o.
– csoportban Okos(k)odó 37/2.
Szöveges feladatok megoldása Szöveges matematikafel-
Szociális kompetenciák:
táblázatosan – párban adatok 22. o.
Játékos feladatmegoldáskor a sza-
75. óra Színes gyakorlás Kombinatorikai feladat bályok elfogadása, betartása Az én matematikám
Műveletek gyakorlása – pótlás feladatgyűjtemény
– differenciált csoportmunka 46/4., 48., 50. o.
valószínűségi játékok Számoljunk! 43. o.
Szöveges mat. fgy. 19–20.
8. témakör: Tömegmérés
Jan. Mérjünk tömeget! Mérés alkalmilag választott és szab Mennyiségi összehasonlítás, becs- Az én mat. tk. 85–86. o. Kapcsolódási pont:
16. hét ványmértékegységekkel lés,mérés: mennyiségek összeha- Az én matematikám fel- Környezetismeret: köz-
77. óra – csoportmunka sonlítása, becslése, mérése adatgyűjtemény 50. o. vetlen környezetünk mér-
A kilogramm és a dekagramm Okos(k)odó 38. o. hető tulajdonságai
összehasonlítása, gyakorlati mé- Kétkarú hagyományos A tömeg mérése és mér-
rések konyhai és digitális tékegységei
Becslés, mérés mérleg
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
matek2_kk_2014 .indd 75
77. óra Mérjünk tömeget! Mérés alkalmilag választott és Javasolt taneszközök „Gyümölcsbolt” kialakí-
szabványmértékegységekkel Az én matematikám tása egy polcon boltos já-
Becslés, mérés tankönyv 87–88. o. tékhoz. (Alma, narancs,
– csoportmunka Rendszerezés, kombinativitás: Az én matematikám fel- dió, banán, körte, kivi,
mennyiségek összehasonlítása, adatgyűjtemény 51. o. stb.)
rendezése Okos(k)odó 39. o. Kétkarú hagyományos
Számoljunk! 44. o. konyhai és digitális mér-
78. óra Differenciált gya- Differenciált feladatmegoldás cso- Induktív, deduktív lépések: kap- Okos(k)odó 40–41. o. leg használata, mérések
korlás: portokban csolatok felismerése és átváltások Az én matematikám csoportba.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Műveletek a 100-as Számolós-színezős vagy logikus gyakorlati mérésekhez kapcsolód- tankönyv 89. o. Szociális kompetenciák
számkörben: össze- gondolkodást igénylő feladatok va A digitális anyag alkal- fejlesztése: udvariasság,
adás, kivonás, pót- megoldása mazása a gyakorlás so- tolerancia, szabályok el-
lás Valószínűségi játékok rán fogadása
A „bolt” felszámolása
79. óra Diagnosztizáló Feladatmegoldás egyéni munkában Okos(k)odó 42. o.
Figyelem, emlékezet a témakör végén
mérés Számoljunk! 45. o.
Számolási, szövegértési, problé-
Felmérőfüzet
mamegoldó képességek fejlesztése Kapcsolódási pont:
80. óra Gyakorlás a mérés Differenciált csoportmunka Számoljunk! 46–48. o. Környezetismeret:
alapján Pillangó, Mókus, Bagoly csoport egészséges táplálkozás,
feladatsorai Számolási rutin fejlesztése zöldségek, gyümölcsök
17. hét A mérés értékelése, Differenciált csoportmunka: Kreativitás fejlesztése Számoljunk! 49–51. o.
81. óra javítása Pillangó, Mókus, Bagoly csoport Szövegértés, szövegértelmezés fej-
Hiányok pótlása feladatsorai lesztése
82. óra Felmérés Egyéni munka Felmérőfüzet
Önellenőrzési képességek fejlesz-
83. óra Felmérés értékelése, Differenciált csoportmunka tése Feladatsorok a felmé-
javítása – a mérés alapján összeállított fel- rőlap alapján
Hiányok pótlása adatsorokkal A digitális kompetencia fejlesztése füzet
A műveletvégzés Az én matematikám
sorrendje tankönyv 90. o.
Gyakorlás a digitális
anyag segítségével
75
2014.06.16. 22:20
76
matek2_kk_2014 .indd 76
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
84. óra A szorzás értelme- Szorzás bevezetése az egyenlő Az én matematikám
zése egyenlő tagok tagok összeadásával tankönyv 91–92. o.
összeadásával Szorzás, osztás, értelmezése a szá- Okos(k)odó 43. o.
A szorzás jelének zas számkörben Számoljunk! 52. o.
bevezetése Ábrázolás a számegyenesen Mennyiségi következtetések
Kirakások azonos színű színes Becslés
rudakkal, műveletek alkotása: Egyjegyűek többszörözése becs-
összeadás, szorzás léssel, ellenőrzés többtagú össze-
85. óra A szorzás Azonos tagú összeadáshoz szorzás adással Az én matematikám Kapcsolódási pont:
Az összeadás és a írása Szőnyegezés azonos színű rudak- tankönyv 93. o. Magyar nyelv és iroda-
szorzás kapcsolata Rajzokról összeadás, szorzás írása kal Az én matematikám fel- lom: az olvasott szöveg
Azonos tagú összeadásokhoz rajz Műveletek leolvasása a kirakások- adatgyűjtemény 52. o. megértése, adatok keresé-
készítése, szorzás írása ról színesrúd-készlet se, információk kiemelése
– frontális és páros munka Csoportosítás azonos számú hal-
mazokba, felezés tevékenységgel
18. hét A szorzás Azonos tagú összeadáshoz szorzás Az én matematikám
Felezés mint két egyenlő részre
86. óra Az összeadás és a írása tankönyv 94–95. o.
osztás
szorzás kapcsolata Kirakás színes rudakkal, azonos Az én matematikám fel-
tagú összeadások, szorzások írása a adatgyűjtemény 53. o.
Szöveges feladatok megoldása,
kirakásokról Gyakorlás a digitális
problémamegoldás
– egyéni és páros munka anyag segítségével
A tanult lépések alkalmazása szö-
87. óra A bennfoglalás Szőnyegezés azonos színű rudak- veges feladatok megoldása során Az én matematikám
A kivonás és a kal, műveletek leolvasása, írása tankönyv 96–97. o.
bennfoglalás kap- önállóan Kommunikációs képességek: Okos(k)odó 44. o.
csolata képekről szöveg alkotása Az én matematikám fel-
A tevékenység megfogalmazása adatgyűjtemény 54. o.
színesrúd-készlet
88. óra Egyenlő részekre Csoportosítás azonos számú hal- Az én matematikám
osztás mazokba. Felezés tárgyi tevékeny- tankönyv 98–99. o.
séggel, rajz segítségével, számok- Számoljunk! 53–54. o.
kal. Egyszerű szöveges feladatok színesrúd-készlet
megoldása párokban
11. témakör: Szorzó- és bennfoglaló táblák felépítése. Részekre osztás
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 77
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
89. óra Szorzó- és bennfog Egyenlő tagok összeadása, számlá Induktív, deduktív következteté- Az én matematikám
laló táblák felépítése lás tízesével sek tankönyv 100–101. o.
A 10-es szorzótábla A 10-es szorzótábla felépítése Az összeadás-szorzás, valamint Az én matematikám fel- Memóriajáték készítése az
– frontális munka az elvétel-osztás kapcsolatának adatgyűjtemény 59/1. 5-ös, 10-es szorzó- és
Kirakás színes rúddal, lépegetés megértése Számoljunk! 57. o. bennfoglaló táblákhoz
a számegyenesen, számlálás az uj- Összefüggések felfedezése: szor- színesrúd-készlet csoportban
jak segítségével zás, osztás kapcsolata számegyenes Játék a memóriakártyák-
kal. Pontgyűjtés
90. óra Szorzás, osztás Csoportosítás azonos számú hal- Vizuális képességek Az én matematikám fel- Szociális kompetencia fej-
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
gyakorlása mazokba Rész-egész észlelés, észlelési se adatgyűjtemény 55. o. lesztése. Szabályok betar-
Műveletírás képről besség Okos(k)odó 45. o. tása. Tolerancia
Egyszerű szöveges feladatok meg- színesrúd-készlet Önmérséklet. (Nem kia-
oldása Számlálás, számolás bálunk közbe.)
Szőnyegezés azonos színű rudakkal Számolás 10-esével, 5-ösével
– egyéni munka Szorzás, osztás, értelmezése Az elkészítés menetét
A 0-tól induló számtani soroza- lásd Tantárgyi program
19. hét Osztás 10-zel A 10-es bennfoglaló tábla Az én matematikám
tok tagjainak meghatározása a matematika tanításához
91. óra felépítése. A bennfoglalás és a kivo- tankönyv 102–103. o.
A 10-es, 5-ös szorzó- és bennfog- 2. osztály a játékok leírá-
nás kapcsolatának megértése, gya Az én matematikám fel-
laló táblák felépítése tárgyi tevé- sánál
korlása adatgyűjtemény 56–57.
kenységgel
– frontális munka o.
Lépegetés a számegyenesen Okos(k)odó 46. o.
A műveletek kapcsolatának meg-
A részekre osztás értelmezése, gya Számegyenes
figyelése
korlása falitábla: a 10-es szorzó-
A műveletek tulajdonságainak
és bennfoglaló tábla
felismerése, alkalmazása
A szorzat és hányados változásai-
92. óra Az 5-ös szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, szám- nak megfigyelése Az én matematikám
lálás ötösével. Az 5-ös szorzótábla tankönyv 104–105. o.
felépítése A digitális kompetencia fejlesztése
Kirakás játékpénzzel, ugrálás számegyenes
5-ösével a számegyenesen, szá játék pénz
molás a kéz ujjainak segítségével digitális anyag
– frontális és csoportmunka
77
2014.06.16. 22:20
78
matek2_kk_2014 .indd 78
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
93. óra Osztás 5-tel Lépegetés a számegyenesen Szöveges feladatok megoldása, Az én matematikám
Egyszerű szöveges feladatok a benn- problémamegoldás, metakogníció tankönyv 106. o.
foglalás gyakorlására A szorzás, osztás alkalmazása Az én matematikám fel-
– páros és csoportmunka problémafelvetéseken, egyszerű és adatgyűjtemény 58. o.
összetett szöveges feladatokban Okos(k)odó 47. o.
Számfeladathoz szöveg alkotása, Számoljunk! 58. o.
94. óra Az 5-ös és a 10-es Függvényre vezető szöveges feladat a tanult algoritmusok alkalmazása Az én matematikám fel-
szorzó- és a benn- Pénzhasználat adatgyűjtemény 59. o.
foglaló tábla gya Egyszerű szöveges feladat megol Okos(k)odó 47. o.
korlása dása Szöveges matematikafel-
– megoldás párban, csoportban adatok 24. o.
Rendszerezés, kombinativitás játék pénz Kapcsolódási pont:
Adott számok előállítása szorzás- Magyar nyelv és iroda-
95. óra Az 5-ös és a 10-es Szorzótáblákról összefüggések leol- Az én matematikám
sal, osztással lom: szavak jelentése,
szorzó- és a benn- vasása tankönyv 107. o.
A többszörözés megfigyelése, szövegkörnyezettől függő
foglaló tábla gya Szöveges feladatok megoldása, so- Az én matematikám fel-
a változások megfogalmazása nyelvhasználat
korlása rozatok folytatása adatgyűjtemény 63. o.
Hiányos sorozatok kiegészítése
– egyéni és páros munka Szöveges matematikafel-
A szorzótényezők felcserélhetősé-
adatok 25. o.
gének megfigyelése
Febr. A műveletvégzés Összetett szöveges feladatok meg- Az én matematikám
20. hét sorrendje oldása, a megoldás felírása egy Szociális kompetenciák: tankönyv 108–109.o.
96. óra műveletsorban Együttműködés a csoportmunká
97. óra A 2-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlá ban Az én matematikám
lás kettesével. A 2-es szorzótábla tankönyv 110–111. o.
felépítése. Kirakás játékpénzzel, A digitális kompetencia fejlesztése számegyenes
ugrálás kettesével a számegyene százas tábla
sen, százas táblán
Szöveges feladatok megoldása Gyakorlás a digitális
– frontális- és páros munka anyag segítségével
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 79
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
98. óra Osztás 2-vel A 2-es bennfoglaló tábla felépítése Számlálás, számolás Az én matematikám
A szorzás – bennfoglalás, benn- Számolás 2-esével, 4-esével, tankönyv 112. o.
foglalás–kivonás kapcsolatának 8-asával számegyenes
felismerése Szorzás, osztás, értelmezése, falitábla: a 2-es szorzó-
Szöveges feladatok megoldása A 0-tól induló számtani soroza- és bennfoglaló tábla
– frontális, egyéni munka tok tagjainak meghatározása
99. óra Szorzás, osztás 2-vel Szorzótáblákról összefüggések leol- A 2-es, 4-ös 8-as szorzó- és benn Az én matematikám
vasása foglaló táblák felépítése tárgyi te tankönyv 113. o.
Szöveges feladatok megoldása vékenységgel Az én matematikám fel-
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
80
matek2_kk_2014 .indd 80
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
103. óra Szorzás, osztás Szorzás műveletnél a szorzóténye Rendszerezés, kombinativitás Az én matematikám fel-
4-gyel zők felcserélhetősége A változások megsejtése, ellenőr- adatgyűjtemény 64. o.
Gyakorlás Szorzótáblákról összefüggések leol- zés a műveletek elvégzésével Számoljunk! 60. o.
vasása Táblázatok alkalmazása Okos(k)odó 50. o.
– differenciált csoportmunka Számok előállítása szorzással, szorzótábla Műveletkártyák készítése
osztással Digitális tananyag párban a „Keresem a pá-
104. óra A 8-as szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, szám- Az én matematikám ron” című játékhoz, a ta
lálás nyolcasával. Induktív, deduktív következteté- tankönyv 118–119. o. nult szorzó- és bennfog-
A 8-as szorzótábla felépítése, ugrá sek szorzótábla laló táblák gyakorlására
lás nyolcasával a számegyenesen, Következtetés a szorzás, osztás színesrúd-készlet
százas táblán eredményére, ellenőrzés szorzó- Az elkészítés menetét
Kirakás színes rudakkal táblán lásd Tantárgyi program
Szöveges feladatok megoldása Következtetés műveleti tulajdon- a matematika tanításához
– frontális és páros munka ságokra 2. osztály a játékok leírá-
sánál
105. óra Gyakorlás Szám- és szöveges feladatok meg- Szöveges matematikafel-
Tanulási képességek fejlesztése
Szorzás, osztás az oldása adatok 26–27. o.
Rész–egész észlelése
eddig tanultak alap- Digitális tananyag
Emlékezet
ján
Feladattartás
22. hét Osztás 8-cal A 8-as bennfoglaló tábla felépítése. Feladatmegoldási sebesség Az én matematikám
106. óra A szorzás–bennfoglalás, bennfog tankönyv 120–121. o.
lalás–kivonás kapcsolatának felis- Szociális kompetenciák Okos(k)odó 51. o.
merése Felelősségvállalás az eredményért szorzótábla
Szöveges feladatok megoldása
– frontális és páros munka
107. óra Szorzás, osztás 8-cal Szorzótáblákról összefüggések leol- Az én matematikám fel-
vasása adatgyűjtemény 65–66. o.
Szöveges feladatok, szabályjáték A digitális kompetencia fejlesz Számoljunk! 61. o.
megoldása tése szorzótábla
– csoportmunka
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 81
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
108. óra Szorzás, osztás Szorzólécekről, táblázatból össze- Nyelvi kommunikáció: kifejező- Az én matematikám Kapcsolódási pontok:
2-vel, 4-gyel, 8-cal függések leolvasása képesség alakítása, világos, rövid tankönyv 122–123. o. Magyar nyelv és iroda-
Szöveges feladatok megoldása szöveg alkotása, a megismert ma- Az én matematikám fel- lom:
Egyszerű nyitott mondatok megol- tematikai kifejezések használata adatgyűjtemény 67. o. szavak, betűk, számfel-
dása szorzótábla adatok írása szavakról
– differenciált csoportmunka
109. óra Szorzás, osztás Összefüggések leolvasása Az én matematikám
2-vel, 4-gyel, 8-cal Színezős feladat tankönyv 124–125. o.
Megkezdett minta folytatása Közös munka során együttműkö- Az én matematikám
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
82
matek2_kk_2014 .indd 82
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
113. óra A 3-as szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlá- Számlálás, számolás Az én matematikám
lás hármasával. A 3-as szorzótábla Számolás 3-asával, 6-osával, tankönyv 130–131. o.
felépítése, ugrálás hármasával 9-esével szorzótábla
a számegyenesen, százas táblán, Szorzás, osztás, értelmezése számegyenes
számolás a kéz ujjainak segítsé A 0-tól induló számtani soroza- színesrúd-készlet
gével tok tagjainak meghatározása
Kirakás színes rudakkal A 3-as, 6-os, 9-es szorzó- és
Szöveges feladatok megoldása bennfoglaló táblák felépítése tár-
– frontális és páros munka gyi tevékenységgel
114. óra Osztás 3-mal A 3-as bennfoglaló tábla felépítése A műveletek kapcsolatának meg- Az én matematikám
Az osztás, kivonás kapcsolata figyelése tankönyv 132–133. o.
A műveletek tulajdonságainak Az én matematikám fel-
felismerése, alkalmazása adatgyűjtemény 69. o.
A szorzat és hányados változásai- Számoljunk! 63. o.
nak megfigyelése
115. óra Szorzás, osztás Játékos feladatmegoldás Táblázatok hiányzó számainak Az én matematikám fel-
3-mal Nyitott mondatok pótlása a szorzó- és bennfoglaló adatgyűjtemény 70. o.
Gyakorlás Sorba rendezés táblák ismeretében Okos(k)odó 53. o.
Differenciált csoportmunka Digitális gyakorlóanyag
Márc. A 6-os szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlá- Az összeadás és a szorzás kapcso- Az én matematikám Dobókockák készítése
24. hét lás hatosával. A 6-os szorzótábla latának felismerése tankönyv 134–135. o. testhálókból
116. óra felépítése, ugrálás hatosával a szám A tevékenység megfogalmazása szorzótábla Összeillesztés előtt a pöty-
egyenesen, százas táblán, számolás A kivonás és a bennfoglalás kap- számegyenes työk megrajzolása
a kéz ujjainak segítségével csolatának megértése színesrúd-készlet
Kirakás színes rudakkal Értelmezés rajzról, jelekről Játék az elkészült dobó-
falitábla: a 6-os szorzó-
Szöveges feladatok megoldása és bennfoglaló tábla kockákkal
– frontális és páros munka A csoport minden tagja
117. óra Osztás 6-tal A 6-as bennfoglaló tábla felépítése Az én matematikám 2 db kockával gurít, és a gu-
A szorzás–bennfoglalás, a benn- tankönyv 136–137. o. rított számokat összeszo-
foglalás–kivonás kapcsolatának Az én matematikám fel- rozza
felismerése adatgyűjtemény 71. o.
Összefüggések leolvasása Számoljunk! 64. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
matek2_kk_2014 .indd 83
118. óra A 9-es szorzótábla Egyenlő tagok összeadása, számlá- Rendszerezés, kombinativitás Az én matematikám
lás kilencesével A változások megsejtése, ellenőr- tankönyv 138–139. o.
A 9-es szorzótábla felépítése, ugrá- zés a műveletek elvégzésével százas tábla
lás kilencesével a számegyenesen, Táblázatok alkalmazása szorzótábla
százas táblán, számolás a kéz ujjai- Számok előállítása szorzással, számegyenes
nak segítségével osztással színesrúd-készlet
Kirakás színes rudakkal
Szöveges feladatok megoldása Induktív, deduktív következteté-
– frontális és páros munka sek
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
119. óra Osztás 9-cel Képről szöveg és számfeladat alko- Következtetés a szorzás, osztás Az én matematikám
tása eredményére, ellenőrzés szorzó- tankönyv 140–141. o.
Szöveges feladatok megoldása pár- táblán Az én matematikám fel-
ban, csoportban Következtetés műveleti tulajdon- adatgyűjtemény 73–74. o.
ságokra Okos(k)odó 55. o. Kapcsolódási pont:
Számoljunk! 65. o. Magyar nyelv és iroda-
Tanulási képességek fejlesztése szorzótábla lom: szavak jelentése,
Rész–egész észlelése szövegkörnyezettől függő
120. óra Szorzás, osztás Szorzótáblákról összefüggések leol- Az én matematikám fel-
Emlékezet, feladattartás nyelvhasználat
3-mal, 6-tal, 9-cel vasása adatgyűjtemény 72. o.
Feladatmegoldási sebesség
Gyakorlás Építések pálcikákból, szabályjáté- Szöveges matematikafel-
kok megoldása, gyufás játék megol- adatok 33. o.
dása – differenciált csoportmunka Digitális gyakorlóanyag
25. hét Szorzás, osztás Táblázatról összefüggések leolva Szociális kompetenciák Az én matematikám
121. óra 3-mal, 6-tal, 9-cel sása Felelősségvállalás az eredményért tankönyv 142–143. o.
Gyakorlás Szám- és szöveges feladatok megol-
dása
122. óra Szorzás, osztás Differenciált feladatmegoldás cso- Alá- ,fölérendeltségi viszony elfo- Az én matematikám
3-mal, 6-tal, 9-cel portban gadása a csoportmunka során tankönyv 144–145. o.
Gyakorlás Okos(k)odó 56. o.
Számoljunk! 66. o.
83
2014.06.16. 22:20
84
matek2_kk_2014 .indd 84
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
123. óra Év, évszak, hónap, Ismerkedés a falinaptárral, asztali Kommunikáció: beszámolók a Az én matematikám Évkerék készítése párban,
hét naptárral, kártyanaptárral napirendről tankönyv 146–147. o. rajzlapra Az én matema
Leolvasások: a hét napjai, hónapok. Az én matematikám fel-
Mennyiségi összehasonlítás, becs- tikám feladatgyűjtemény
Az évszakok körforgása lés, mérés: adatgyűjtemény 89. o. 89./1. feladata alapján.
Mennyiségek összehasonlítása, Számoljunk! 80./1. Évszakok és hónapok jelö
viszonyítások évkerék lése, az évszakok jellem
124. óra Nap, napszak, óra, Beszámoló a napirendről, időmé- Az én matematikám zőinek megrajzolása, szí
perc rés, az időpont kifejezése a nap- Időpont, időtartam megkülönböz tankönyv 148–149. o. nezése
szaknak megfelelően tetése Az én matematikám fel- Memóriafejlesztés, a hó-
Fali demonstrációs- és játékóra Rendszerezés, kombinativitás adatgyűjtemény 88. o. napok sorrendje, szom-
használata mennyiségek összehasonlítása, Számoljunk! 40. o. szédjaik
– egyéni és páros munka rendezése fali demonstrációs óra
Induktív, deduktív lépések: játékóra
Kapcsolatok felismerése: a kisebb
egységek többszörösei a nagyobb
125. óra Az idő mérése Órabeállítások Az én matematikám
egységek Kapcsolódási pont:
Időpont, időtartam megkülönböz- tankönyv 150. o.
Periodikusság, egymásutániság Környezetismeret: eliga-
tetése Okos(k)odó 67./1. 2. 3. 5.
megállapítása zodás a hónapok között
Digitális gyakorlóanyag
A figyelem tartósságának növelése Testnevelés és sport;
26. hét Római számok Az L és a C megismerése A digitális kompetencia fejlesztése Az én matematikám ének-zene: időtartam
126. óra 100-ig Pálcikás játékok, római számok tankönyv 151. o. mérése egységes tempojú
kirakása Okos(k)odó 67./4. mozgással, hanggal, szab-
Diagram készítése, leolvasás Szöveges matematikafel- ványegységekkel
a diagramról adatok 18/1. 37/1. 39/2.
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 85
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
128. óra Osztás 7-tel A 7-es bennfoglaló tábla felépítése A műveletek kapcsolatának meg- Az én matematikám
A szorzás–bennfoglalás, bennfog- figyelése tankönyv 154–155. o.
lalás–kivonás kapcsolatának felis- A műveletek tulajdonságainak szorzótábla
merése felismerése, alkalmazása falitábla: a 7-es szorzó-
– páros munka A szorzat és hányados változásai- és bennfoglaló tábla
129. óra Szorzás, osztás 7-tel Szöveges feladatok megoldása nak megfigyelése Az én matematikám
Egyszerű nyitott mondatok megol- Táblázatok hiányzó számainak tankönyv 156–157. o.
dása pótlása a szorzó- és bennfoglaló Az én matematikám fel-
– differenciált csoportmunka táblák ismeretében, nyitott mon- adatgyűjtemény 76. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
86
matek2_kk_2014 .indd 86
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
135. óra Szorzás, osztás gya- Kéttényezős szorzatok kiszámítása Tanulási képességek fejlesztése Az én matematikám
korlása a kis egyszeregy ismeretében Rész-egész észlelése tankönyv 161. o.
Összefüggések keresése Emlékezet Számoljunk! 68–69. o.
Szabályjáték, helyes szabály kivá- Feladattartás
lasztása, sorozat folytatása mindkét Feladatmegoldási sebesség
irányban
Szöveges feladat megoldása
Ápr. Szorzás, osztás gya- Kéttényezős szorzatok kiszámítása Szociális kompetenciák Az én matematikám
28. hét korlása a kis egyszeregy ismeretében Felelősségvállalás az eredményért tankönyv 162. o.
136. óra Kombinatorikai feladat megoldása Számoljunk! 70. o.
Szöveges feladatok
137. óra Szorzás, osztás gya- Kéttényezős szorzatok kiszámítása Az én matematikám
korlása a kis egyszeregy ismeretében tankönyv 163. o.
Rendszerezés, kombinativitás
Szöveges feladatok megoldása párban Az én matematikám fel-
A változások megsejtése, ellenőr- Kapcsolódási pont:
Szabályjáték szabályának megálla- adatgyűjtemény 82–83. o.
zés a műveletek elvégzésével Magyar nyelv és iroda-
pítása, felírása, a hiányzó számok
Táblázatok alkalmazása lom: szavak jelentése,
pótlása, csoportmunka
Számok előállítása szorzással, szövegkörnyezettől függő,
138. óra Diagnosztizáló mérés Feladatmegoldás egyéni munkában osztással Számoljunk! 71. o. eltérő nyelvhasználat
139. óra A mérés javítása, Differenciált gyakorlás a Pillangó, Számoljunk! 72–74. o.
tapasztalatai a Mókus és a Bagoly csoport szá-
mára készült feladatsorokkal
140. óra Gyakorlás Differenciált gyakorlás a Pillangó, Számoljunk! 75–77. o.
a Mókus és a Bagoly csoport szá-
mára készült feladatsorokkal
14. témakör: A műveletek sorrendje, a zárójel
29. hét Zárójelek haszná Műveletsorok megoldása Műveleti tulajdonságok és kap- Az én matematikám
141. óra lata Szöveges feladatok csolatok felismerése, megértése, tankönyv 164. o.
A műveletek sorrendjének megálla- felhasználása döntésekben, önel-
pítása lenőrzéskor
Szöveges feladat alkotása műveletekhez
Szabálytanulás
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 87
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
142. óra A zárójelek haszná- Műveletsorok megoldása Egyenlőségek, egyenlőtlenségek Az én matematikám
lata A zárójelek elhelyezkedése megállapítása tankönyv 165. o.
Eredmények összehasonlítása Szöveges feladat megoldása, prob
Képekhez, rajzokhoz szöveges fela- lémamegoldás, metakogníció
dat alkotása, szöveges feladatok Szöveg alkotása több műveletet
megoldása magában foglaló számfeladathoz,
143. óra A műveletvégzés Differenciált gyakorlás nyitott mondathoz, segítséggel Az én matematikám fel-
sorrendje A műveletsorok megoldása majd önállóan is adatgyűjtemény 86. o.
A zárójelek elhelyezkedése Összetett szöveges feladatok értel- Okos(k)odó 68. o.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
88
matek2_kk_2014 .indd 88
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
147. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Mennyiségi következtetés, becs- Az én matematikám
10-zel tevékenységgel, számképek, szám- lés, mérés, valószínűségi követ- tankönyv 168. o.
feladatok és szöveges feladatok keztetés
segítségével Műveleti tulajdonságok és kap-
148. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése csolatok felismerése, megértése, Az én matematikám
5-tel tevékenységgel, számképek, szám- felhasználása döntésekben, önel- tankönyv 169. o.
feladatok és szöveges feladatok lenőrzéskor Az én matematikám fel-
segítségével Egyenlőségek, egyenlőtlenségek adatgyűjtemény 84./6.
megállapítása Okos(k)odó 63./1.
Szöveges feladat megoldása, prob-
149. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Az én matematikám
lémamegoldás, metakogníció
2-vel tevékenységgel, számképek, szám- tankönyv 170. o.
Egyszerű és összetett szöveges fel-
feladatok és szöveges feladatok Az én matematikám fel-
adatok értelmezése, megoldása a
segítségével adatgyűjtemény 84./1.
tanult lépések szerint
– párban, csoportban
Algoritmusok alkalmazása Kapcsolódási pont:
150. óra Gyakorlás A maradékos osztás értelmezése Induktív, deduktív következteté- Az én matematikám Környezetismeret: termé-
tevékenységgel, számképek, szám- sek tankönyv 171. o. szeti jelenségekről tett
feladatok és szöveges feladatok Műveleti tulajdonságokra épülő igaz-hamis állítások
segítségével feladatok megoldása
31. hét Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Kapcsolatok felismerése, a mara- Az én matematikám
151. óra 4-gyel tevékenységgel, számképek, szám- dékok lehetséges nagysága tankönyv 172. o.
feladatok és szöveges feladatok Önellenőrzés: a maradékos osztás Az én matematikám fel-
segítségével ellenőrzése szorzással, hozzáadás- adatgyűjtemény 84./4. 5.
– párban, csoportban sal
152. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Tanulási képességek Az én matematikám
8-cal tevékenységgel, számképek, szám- Figyelem, rész–egész észlelés, tankönyv 173. o.
feladatok és szöveges feladatok emlékezet, feladattartás Az én matematikám fel-
segítségével – párban, csoportban adatgyűjtemény 85./4. 5.
153. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Az én matematikám
3-mal tevékenységgel, számképek, szám- tankönyv 174. o.
feladatok és szöveges feladatok Okos(k)odó 62./3.
segítségével Az én matematikám fel-
adatgyűjtemény 84./2.
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 89
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
154. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Szöveges feladat megoldása, prob- Az én matematikám
6-tal tevékenységgel, számképek, szám- lémamegoldás, metakogníció tankönyv 175. o.
feladatok és szöveges feladatok Szöveg alkotása több műveletet Okos(k)odó 62./1.
segítségével magában foglaló számfeladathoz,
155. óra Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése nyitott mondathoz, segítséggel Az én matematikám
9-cel tevékenységgel, számképek, szám- majd önállóan is tankönyv 176. o.
feladatok és szöveges feladatok Összetett szöveges feladatok értel- Számoljunk! 79./2.
segítségével mezése, megoldása a tanult lépé-
sek szerint
Máj. Maradékos osztás A maradékos osztás értelmezése Az én matematikám
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
Algoritmusok alkalmazása
32. hét 7-tel tevékenységgel, számképek, szám- tankönyv 177. o.
156. óra feladatok és szöveges feladatok Számoljunk! 78. o.
Induktív, deduktív következteté-
segítségével Az én matematikám fel-
sek
– párban, csoportban adatgyűjtemény 84. o.
Műveleti tulajdonságokra épülő
157. óra A maradékos osztás Differenciált gyakorlás csoport- feladatok megoldása Számoljunk! 79./1. 4.
gyakorlása munkában Kapcsolatok felismerése Szöveges matematikafel-
Digitális gyakorlóanyag adatok 37. o.
Okos(k)odó 63. o.
158. óra A maradékos osztás Differenciált gyakorlás csoport- Az én matematikám
gyakorlása munkában tankönyv 178. o.
Digitális gyakorlóanyag Válogatás elmaradt fel-
adatokból
16. témakör: Valószínűségi játékok, kísérletek
159. óra Valószínűségi játé- Igaz-hamis állítások Sejtések megfogalmazása, melyik Az én matematikám Kapcsolódási pont:
kok, kísérletek esemény bekövetkezése biztosabb, tankönyv 179–180. o. Környezetismeret: termé-
mint a másik szeti jelenségekről tett
Tapasztalatok gyűjtése véletlen és igaz-hamis állítások
biztos eseményekről
160. óra Gyakorlás Differenciált feladatmegoldás Okos(k)odó 64–65. o.
Szorzótáblák gyakorlása – színezős
feladat
Nehezebb, problémamegoldást igé-
89
2014.06.16. 22:20
90
matek2_kk_2014 .indd 90
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
33. hét Diagnosztizáló Okos(k)odó: 66. o.
161. óra felmérés
17. témakör: Tanév végi ismétlés
162. óra Számok a százas Számfogalom, számok nagyság Tanulási eljárások Az én matematikám
számkörben rendje, számszomszédok, számkép- Csoportos, páros és egyéni tevé- tankönyv 181. o.
zés, műveletek kerek tízesekkel, kenységek szervezése Az én matematikám fel-
egyjegyűekkel és kétjegyűekkel Közös tapasztalatszerzés biztosí- adatgyűjtemény 92./ 1–4.
tízes átlépés nélkül tása
163. óra Számok a százas Számfogalom, számok nagyság Rendszerezés, kombinativitás Okos(k)odó 73. o.
számkörben rendje, számszomszédok, számkép- Számok összehasonlítása, sorba Számoljunk! 86./1.
zés, műveletek kerek tízesekkel, rendezése, adott tulajdonságú
egyjegyűekkel és kétjegyűekkel számok válogatása, táblázatba
tízes átlépés nélkül rendezése
Nagyságviszonyok megfigyelése,
164. óra Műveletek a százas Műveletek kerek tízesekkel és Az én matematikám fel-
több, kevesebb
számkörben egyesekkel adatgyűjtemény 92./5.
Számszomszédok Számoljunk! 86./2. 3. 4. 5.
– önálló feladatmegoldás
Szövegértés: szóbeli utasítások
165. óra Műveletek a százas Műveletek, műveleti jelek pótlása megértése, követése Az én matematikám
számkörben Differenciált gyakorlás tankönyv 181. o.
Okos(k)odó: 74. o.
Összefüggések felismerése, Számoljunk! 87./1.
34. hét Szorzás, osztás Szorzótáblák gyakorlása a műveleti tulajdonságok felisme- Számoljunk! 87./4.
166. óra rése, megnevezése, alkalmazása Az én matematikám fel-
adatgyűjtemény 93./2. 3.
167– Szorzás, osztás Szorzás, osztás; műveleti sorrend; Az én matematikám fel-
168. óra a zárójel használata adatgyűjtemény 94. o.
A pontos feladatvégzés igényének
167. óra Maradékos osztás; A maradék megfigyelése, kifejezése Az én matematikám
fejlesztése
a zárójel használata a legalább, legfeljebb szavakkal tankönyv 186./28.
füzet
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
2014.06.16. 22:20
Hónap, Fejlesztési követelmények, Projektmunka-javaslatok
Téma, tananyag Ismeretek, tevékenységek Javasolt taneszközök
matek2_kk_2014 .indd 91
óra kompetenciák Kapcsolódási pontok
170. óra Gyakorlás Összefüggések felismerése Téri tájékozódás, síkidomok szét- Digitális gyakorlóanyag
Emlékezetfejlesztés válogatása, tükrözése, a tükörkép Okos(k)odó 75. o.
Analógiás gondolkodás és az eredeti alakzat összehason-
Differenciált gyakorlás lítása, síkbeli, térbeli helyzetének
megállapítása
35. hét Geometria Síkidomok szétválogatása; tükrö Az én matematikám Kapcsolódási pont:
171. óra zés; tükörtengely megkeresése, tes Mérőszámok, mértékegységek tankönyv 189. o. Vizuális kultúra: Geomet-
tek és alaprajzaik azonosítása felhasználása szám- és szöveges Az én matematikám fel riai alakzatok rajzolása
feladatokban adatgyűjtemény 95./3. 4. A vizuális nyelv alapvető
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
172– Mértékegységek Hosszúság, űrtartalom, idő, tömeg Digitális gyakorlóanyag eszközeinek (pont, vonal,
174. óra ismétlése forma) használata, meg-
különböztetése
173. óra Diagnosztikus Önálló feladatmegoldás Számoljunk! 88. o.
Kompozíció alkotása geo-
mérés
metriai alakzatokból
174. óra A mérés értékelése, Gyakorlófeladatok igény szerint Okos(k)odó 76–77. o.
javítása differenciált csoportmunkában Környezetismeret: tár-
gyak egymáshoz való
viszonyának, helyzetének
arányának megfigyelése
175. óra Gyakorlás Gyakorló feladatok igény szerint Okos(k)odó 78. o.
differenciált csoportmunkában Számoljunk! 89–91. o.
Jún. Tanév végi felmérés Gyakorlófeladatok igény szerint Önálló feladatmegoldás Tanév végi felmérés
36. hét differenciált csoportmunkában Az éves munka értékelése
176. óra Önértékelés
177. óra Gyakorlás Gyakorlófeladatok igény szerint Számoljunk! 92–94. o.
differenciált csoportmunkában
178. óra Gyakorlás Gyakorlófeladatok igény szerint Számoljunk! 95.
differenciált csoportmunkában
179. óra Okos(k)odó felada- A problémamegoldó gondolkodás Az én matematikám
tok fejlesztése tankönyv 188. o.
180. óra Jutalomfeladatok Játékos feladatmegoldás Okos(k)odó 79. o.
91
2014.06.16. 22:20
matek2_kk_2014 .indd 92 2014.06.16. 22:20
93
Kézikönyv Az én matematikám 2. tanításához
TARTALOM
ELŐSZÓ 3
MATEMATIKA 4
A MATEMATIKA TANTÁRGY HETI ÉS ÉVES ÓRASZÁMAI 6
KERETTANTERVI IDŐKERETEK 2. ÉVFOLYAM 7
KERETTANTERV 2. ÉVFOLYAM 8
AZ ÉN MATEMATIKÁM TANKÖNYVCSALÁD TAGJAI 15
A 2. OSZTÁLYBAN JAVASOLT TANULÓI ESZKÖZÖK 15
Javasolt demonstrációs eszközök 16
A tananyag fő témakörei 16
A tankönyv és a feladatgyűjtemény főbb tananyag egységei 16
KÉPESSÉGFEJLESZTŐ ÉS MATEMATIKAI JÁTÉKOK 17
MÓDSZERTANI JAVASLATOK A TANANYAG FELDOLGOZÁSÁHOZ 24
Szeptember 24
Október 26
November 29
December 30
Január 32
Február 34
Március 36
Május 38
Június 38
AJÁNLOTT SZEMPONTOK A TANULÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ 39
FELMÉRŐ FELADATOK MEGOLDÁSA ÉS ÉRTÉKELÉSE 41
ÓRAVÁZLATOK 56
1. SZÁMÚ ÓRAVÁZLAT 56
A tanóra menete 56
1. Célkitűzés, motiváció 56
2. A számfogalom erősítése százas számkörben 56
2. SZÁMÚ ÓRAVÁZLAT 58
TANMENETJAVASLAT A MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ 2. ÉVFOLYAM
Az én matematikám tankönyvcsaládhoz 60