Aki a mese szimbolikájához kritikusan közelít, rendkívül ingoványos talajra téved: számos

kísérlet létezik a mesék képeinek és cselekményeinek olyan titkos üzenetként való

olvasására és magyarázó értelmezésére, amelyek egészen konkrét világnézeti és vallási
összefüggésekhez vezetnek. Ez még mindig érvényes; mindenekelőtt a népszerűsítő
meseinterpretálások kínálnak nagyon gyakran pszichoanalitikus-szexuális, antropozofikus,
mágikus-archaikus vagy éppenséggel keresztény magyarázatokat. Éppen ezért a csaknem
hatvan esztendeje íródott tanulmány ma sem tekinthető meghaladottnak. A meséket
sokféleképpen lehet értelmezni, magyarázni: s mindebből adódóan a legkülönfélébb
élethelyzetekben lehetnek segítségünkre (Verena Kast svájci kutató egy sor kiadványával
bizonyította ezt). Ezt a sokértelműséget, egyszersmind a mese egyszerű tartalmát, kerek
formáját tagadjuk meg azonban azzal, ha a történeteket egyetlen pályára akarjuk
kényszeríteni.

Hermann Bausinger
Tübingen, 2012. február 29.

Ha a népmesék értelmezési lehetőségei kerülnek szóba, elsőként általában a 19. századra

tekintünk vissza és a különféle mitológiai irányzatokra gondolunk: Adalbert Kuhn ég- és
felhőmitológiájára (Himmels- und Wolkenmythologie) például, vagy éppenséggel Ernst
Siecke holdmitológiájára (Mondmythologie). A 20. század azonban, annak is elsősorban az
első világháborút követő időszaka, szintén nagy számban eredményezett különféle
meseértelmezéseket. Megragadásuk, besorolásuk azonban már problematikusabb, hiszen
nem lehet őket az európai léptékű, nagy késő romantikus irányzatokhoz sorolni. Ezek az
értelmezési kísérletek viszont mindig egy irányba mutatnak, amelyek a saját belső
lényegükből adódóan bármiféle nemzetek feletti érvényességet nélkülöznek: mint ezen
időszak annyi minden más kulturális jelensége esetében, úgy a mesék viszonylatában is
népi-nemzeti magyarázatokkal van dolgunk. Noha ezeknek a munkáknak teljességgel
tudománytalan volta látszólag feleslegessé tesz bármiféle vitát, bizonyíthatóan széles körű
elterjedtségük, máig érő hatásuk mégis indokolja rövid, kritikus bemutatásukat. Még akkor
is, ha ezek a mostani (kritikus) szemlék legfeljebb a szimbólumkutatás története, és
semmiképpen nem a jelenségek értelmezése szempontjából lesznek gyümölcsözőek.
Németországban ez az irányzat már jóval 1933 előtt kibontakozott. 1925-ben jelent meg,
miközben mögötte egy egész „iskola” állt, Werner von Büllov A német mesék titkos nyelve
című könyve2. Büllow az egyes meséket bizonyos rúnajelek alapján csoportosította,
amelyeknek, ugyanúgy, mint bizonyos szócsoportoknak, meghatározott és szorosan
behatárolt értelmet tulajdonított. A Hamupipőke-mese, amelyet majd a következőkben mi is
mint egy, a mindenkori értelmezés módját bemutató példaként emelünk ki, Büllow kezei
között, az északi mitológiából eredő, feltorlódott lélektani és kozmikus események
halmazává vált […]3.
Ugyanabban az esztendőben, 1925-ben látott napvilágot Georg Schott Jóslat és beteljesedés
a német népmesében című, az előzőhöz viszonyítva szerényebb igényekkel fellépő könyve4.
A mesék értelmezésével kapcsolatban Schott meggyőződése alapvetően az, hogy bennük a
német sors tükröződik vissza. apvilágot látott második kiadásának előszavában „egy, a
bensőséges németségért való harc hozzájárulásának” mondta. Fejtegetéseiben szintén a
kalandos szemantika győzedelmeskedik […]6 Soraiban a mesetartalmak pszichologizálására
való törekvés jól érzékelhető: Hamupipőke a lélek, és „a lélek mostohája mindig az anyag
marad, amiből a test és az értelem is kifejlődik” (101. p.); – de akkor is az a lényeg, hogy a
mesék „egy tősgyökeres vallásosság tanúi” (Előszó a második kiadáshoz).
Még az olyan, egyébként teljesen szakszerű könyv, mint Erwin Müller A német népmese
lélektana című munkája7 is a mesékben olyan eszközt lát, amely „az egyébként gyenge
nemzeti érzéseket előhívhatja, erősítheti” (77. p.). 1927-ben jelent meg Berlinben Kurt
Niedlich Mesekönyve az alábbi, beszédes alcímmel: A régi német népmesék titkos zúgása.8
Niedlich magyarázataiban, értelmezéseiben sokat merít Schott nézeteiből. Ezért beszél ő is
„a német lélekről, amely kiűzetett a tájból és hamurakásra került” (99. p.).
A következő években az ilyen és hasonló értelmezések értelemszerűen még inkább az
előtérbe kerültek. Josef Prestel a Mese mint életköltészet9 című könyvében a Hamupipőke-
mesét a „legmélyebb német bensőségességnek” tekinti, amely „az érzelgősség legcsekélyebb
nyomát is nélkülözi, amikor Hamupipőke egyetlen ajándékként egy mogyorófaágat kíván,
amit aztán anyja sírjára ültethet” (15. p.). A szerző a mesét „ősi örökségnek, faji-erkölcsi
példaképnek és magas értékű műalkotásnak” tekinti (1. p.) – Karl von Spieß és Edmund
Mudrak Német mese – német világ című könyve10 annak ellenére, hogy alapos tudományos
fejtegetéseket is tartalmaz, végső soron szintén „az északi világszemlélet tanúinak”
metaforájához jut el. Az aranyhajjal, amely Hamupipőke fejét a mese néhány északi
variánsában koronázza, annak bizonyságát látja, hogy egy „vérségileg nemes leányról” van
szó (288. p.) – Rudolf F. Viergutz könyvében (Meséink bölcsességéről)11 nem az egyes
meséket, hanem „a német néphit újjászületése” (180. p.) jegyében kiemelt motívumokat
elemzi és értelmezi.
Nyilvánvaló, hogy a fentebb vázolt irányzat történetileg szintén a romantika korában
gyökerezik, miközben hangsúlyozni sem kell persze, hogy annak meghamisításával és
abszolutizálásával. A fentebb érintett művek különböző kvalitásokkal bírnak ugyan, ám az
értelmezések bizonyos tendenciái azonosak bennük. De beszélhetünk-e még egyáltalán
értelmezésről, bizonyos, a mesékben megőrződöttek magyarázatról? Nem arról van inkább
szó, hogy a mesék tartalmát egy előre megfogalmazott világszemlélet bizonyítékaiként
használták fel? Úgy gondoljuk, hogy végső soron ezek a szerzők a szimbólumokat nem
magyarázzák, hanem bizonyos helyzetekre sokkal inkább alkalmazzák.
A népmese-értelmezések nép-nemzeti megközelítése kétségtelenül az elmúlt évtizedekben
[1920–1940-es évek. A ford. megj.] volt a legjelentősebb, miközben lezárt korszakról
semmiképpen nem beszélhetünk. 1950-ben új kiadásban látott napvilágot Rudolf Meyer A
német népmesék bölcsessége12 című munkája