Váratlan ajándék

Becca Prior: Váratlan ajándék

Copyright © Becca Prior, 2018

© Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített,

illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye
nélkül sem a teljes mű, sem annak egy része, semmilyen formában
– akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
 Becca Prior

Váratlan ajándék

2018
Hétfő reggel 7 óra

Egy újabb hétfő. Egy újabb szürke, ködös, nyirkos, undok hétfő.
Lance átvágott a zsúfolt Essex Street zebráján, és összébb húzta
magán a kabátot, mert a hideg kezdett bekúszni a csontjaiba.
Imádta New Yorkot, és egy pillanatra sem bánta meg, hogy
a költözés mellett döntött, de nehezen szokta meg a fagyos téli
napokat, amik a szokásosnál is keményebbnek ígérkeztek, talán
pont azért, hogy őt leckéztessék. A tömeg háromfelé oszlott
a sarkon, és tovább hömpölygött, mintha egy emberi massza
lenne, ami arra folyik tovább, amerre utat talál magának.
Lance megszaporázta a lépteit, és kikerült két lányt, akik
annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy egészen lelassultak,
márpedig a reggeli rohanásban ez nem volt túl szerencsés.
– Elnézést! – dörmögte a férfi, amikor az aktatáskája beleakadt
az egyik lány kabátjába.
– Semmi gond! – mosolygott rá egy szeplős arc, aztán már
bele is olvadt az ismeretlenek sokaságába.
Lance még egy saroknyit hagyta magát sodortatni a tömeggel,
aztán ügyesen kisasszézott a járda szélére, és a keresztutcánál
egy éles balkanyarral levált a fősodorról. Itt már sokkal kényel-
mesebben lehetett közlekedni, sőt, akár ráérősen sétálgatni is,
bár reggel hétkor kevesen indulnának andalogni a farkasordító
hidegben.
Amikor benyitott az El Ray ajtaján és végre megérezte a szo-
kásos kávéillatot – amibe most egy kis fahéj és narancs is vegyült
–, úgy érezte, végre hazaérkezett. Alfred rámosolygott, intett,
hogy készíti a kávéját, és a fejével odabökött az ablak mellett
üresen álló székre, ami elé a pultra egy „FOGLALT” tábla volt
kitéve. Lance hálásan mosolygott vissza, aztán eltolta a táblácskát,
felmászott a kényelmes, magas székre, és egy nagy sóhajjal meg-
könnyebbült. A kabátjából csak annyira bújt ki, hogy a derekát

7
melegítse akkor is, ha valaki tárva-nyitva hagyja az ajtót. Sajnos,
az emberiség megérett a pusztulásra – gondolta, és fellapozta
a reggeli újságot, hogy lássa, ideért-e már a világvége.
Öt perccel később rájött, hogy még az is jobb lenne annál,
ami ezen a bolygón folyik, ezért átlapozott a sportrovatra, és
örömmel látta, hogy a Knicks ismét nyert a fordulóban.
Szerette ezt a helyet. Amikor beköltözött a négy tömbnyire
lévő garzonba, eleinte otthon itta az első kávéját, de egy hónappal
később rájött, hogy New Yorkban ez szentségtörés. A hívoga-
tó kávézók egymást érték, és úgy tűnt, ahogyan Londonban
mindenkinek van egy pubja, ahol törzsvendégként kezelik,
itt is hasonló dolog folyik, csak a kávézókkal. Így hát heteken
keresztül, minden reggel más helyet választott, és addig ment,
amíg az El Rayben végre úgy érezte, mindig is ezt kereste.
A világos, egyszerű berendezés és a zöld növények egy icipici
napfényt csempésztek még a legridegebb reggelekbe is. Az utcai
ablaknál kialakított vendégpult lett a kedvenc helye, ahonnan
remekül látta a dolguk után siető embereket. Mivel gyűlölte
a túl korai kelést, de még jobban a reggeli rohanást, így képes
volt egy fél órával korábbra állítani az ébresztőt, hogy legyen
ideje kényelmesen indítani a napot, egy melange és egy sajtos
croissant társaságában.
Hamar összebarátkozott a reggeli pultossal, Alfreddal, aki
a legfinomabb kávékkal lepte meg napról napra.
Ezen a hétfő reggelen sem történt másként. Megkapta
a melange-át, mellé a még langyos croissant-t – amit gyorsan
meg is evett –, aztán a tenyerére támasztotta az állát, és az embe-
reket figyelte. Ilyenkor megszűnt a körülötte duruzsoló zaj, sőt
a kellemes zenét sem hallotta, pedig az volt az egyik ok, amiért
az El Ray mellett döntött. A kinti ismeretlenek tanulmányozása
azonban olyan mély koncentrációt kívánt, amitől gyakorlatilag
megsüketült. De nem bánta, sőt imádta. Volt amikor egy-egy

8
arc vagy egy jelenet egész nap elkísérte, és azon gondolkodott,
mi lett az illetővel.
Egy néni totyogott a járda szélén, vékony, piros pórázon sé-
táltatva a szintén nem túl fiatal, ám annál kövérebb kiskutyáját,
akinek gyönyörű, karácsonyi mintás kabátkát horgolt, amiben
úgy nézett ki, mint egy ünnepi szafaládé. Lance somolygott.
Minden reggel látta az öreg hölgyet, így már azzal is tisztában
volt, hogy a kutyusnak elég komoly gardróbja van, ami valószí-
nűleg a nyugdíjas gazdi sok szabadidejének köszönhető. Az utca
túloldalán lévő hotel ajtónállója megemelte a cilinderét, hogy
üdvözölje a furcsa párost, a néni pedig integetett neki. Lance elmo-
solyodott. Az órájára pillantott, aztán összehúzta a szemöldökeit.
Az ikrek el fognak késni – gondolta, de ebben a pillanatban már
meg is látta őket, ahogy a 22-es szám ajtaja kivágódott, és a két
kamaszlány egymáson átgázolva igyekezett kifelé rajta. Lance
szinte hallotta, ahogy egymást okolva veszekszenek azon, ma
reggel kinek a hibájából nem indultak el időben, bár az esetek
nyolcvan százalékában amúgy sem érték el a 7:20-as buszt. Most
sem. Így aztán egy kiadós vita után duzzogva ültek le a megálló
padjára, és félig hátat is fordítottak, mintha semmi közük nem
lenne egymáshoz. Ami elég hatásos is lehetett volna, ha nem
olyan egyformák, mint két tojás. Lance ezen is mosolygott egy
sort, miközben kevergette a kávéját. A megálló ezen a reggelen
nem volt annyira zsúfolt, mint egyébként. Vagy korábban, vagy
később indulhattak az emberek, mert az ikreken kívül alig páran
álldogáltak a kis tető alatt, és néhányan várakoztak a házfalnak
dőlve, telefont nyomkodva. Lance pillantása végigsiklott rajtuk,
és ismét magában morgott, mert dühös volt azokra, akik min-
den szabad pillanatban a mobiljukba temetkeznek, és ahelyett,
hogy a körülöttük lévő világban élnének, inkább a virtuálisba
menekülnek. A sor jobb szélén, a legközelebb hozzá egy fiú állt.
Magas, vékony alakját egy pufidzseki ölelte körbe, lábait hanya-
gul bekötött bakancsok melegítették, és fél arcát a kapucni alól

9
kilátszó sál takarta el. Lance pillantása majdnem át is siklott rajta,
de aztán a tekintetük találkozott, és egy másodpercre meg is állt
az idő. Az óriási szemek ugyanis olyan kíváncsian néztek vissza
rá, mintha a srác kérdések tömkelegét készülne megfogalmazni.
Lance egyik szemöldöke felcsúszott a szokatlanul nyílt tekintet
láttán, aztán úgy döntött, állja a próbát, és nem fordul el, ahogy
máskor teszi az ember, ha rajtakapják, hogy idegeneket figyel.
A srác szemei körül ráncokba gyűrődött a bőr, ami arról
árulkodott, hogy mosolyog, de mivel még az orra sem látszott
ki a gyapjas sál alól, Lance csak tippelhetett. Nagyon szerette
volna egészben látni az arcát, de erre esélye sem volt. Elcsodál-
kozott, hogy ilyen messziről is milyen átható a pillantása, és alig
tudott nyugton maradni, mert minden porcikája mocorogni
akart, mégis moccanatlanul ült, és pislogás nélkül nézte a fiút.
A szeme sarkából látta, hogy a busz bekanyarodik a sarkon,
amitől a gyomra összeugrott, a kezei ökölbe szorultak, és a lábai
arra ösztökélték, hogy ugorjon, fusson, mozduljon és csináljon
valamit. Csakhogy az élet nem így működik, a lehetőségek
számolatlanul rohannak el mellettünk, és jó ha százból eggyel
képesek vagyunk élni. Nem ez volt a századik…
A busz lomhán begurult a megállóba, eltakarta a fiút Lance
elől, aztán fél perccel később, amikor indexelt és kisorolt a for-
galomba, már csak hűlt helyét hagyta maga mögött.
Lance még nézte a falat néhány másodpercig, mialatt igye-
kezett úrrá lenni kínzó érzésein, amik már nagyon rég nem
köszöntek be hozzá, és ő megtanult élni nélkülük. Hiányérzet,
megmagyarázhatatlan, nyomasztó üresség, tenni akarás és ön-
sajnálat. Hirtelen ezeket tudta beazonosítani, de volt ott még
jó pár ezekből a furcsaságokból. Nagyot sóhajtott, kiitta a kávé
maradékát, aztán az órájára nézett. Hét harminc. Lekászálódott
a székéről, felvette a kabátját, odaintett Alfrednak, hogy írja
a többihez, aztán kilépett a csípős reggelbe, hogy ő is felszálljon
egy buszra. Csak nem arra, amelyikre kellett volna.

10
Kedd reggel 7:15

Lance késésben volt. Nem a munkahelyéről, azt magasról

leszarta, úgysem tudott volna később beérni, mint a főnöke,
hanem a kávézóból. És nem azért, mert félt Alfred számonkérő
pillantásától… A tegnapi fiút akarta látni, és az agyában az
motoszkált, hogy ha nem ér oda időben, akkor soha többé nem
lesz rá esélye. Persze így is csak egy volt az egymillióhoz, hiszen
soha előtte nem látta a nagyszemű fiút, mégis ebbe a hitbe rin-
gatta magát. Átgázolt a frissen hullott hóból olvadó latyakon
a Williamsburg Bridge-nél, aztán szinte rohant végig a főúton,
míg el nem érte a kereszteződést. A kisutcába kanyarodva máris
a buszmegállót figyelte, és megesküdött magának, hogy ha ott
találja a srácot, akkor megszólítja valahogy. Arról fogalma sem
volt, mit mondhatna neki, de bízott benne, hogy rögtönöz majd
valamit. Csakhogy a busz gyorsabb volt nála, és mire olyan közel
ért, hogy láthatta az embereket, épp vége volt a felszállásnak,
és a 7.28-as westville-i járat sofőre épp becsukta az ajtókat.
Lance leizzadva, térdig felázott nadrágban, dühösen torpant
meg a sarkon, és ökölbe szorított kezekkel meredt a csupa sár
busz hátsó ablakára. Épp egy cifra káromkodást szűrt a fogai
között, amikor feltűnt egy arc. Egy arc, amit még sohasem lá-
tott, de ismeretlenül ismerős volt számára. Aztán rájött! A nagy
szemű fiú mosolygott rá, olyan édesen, hogy Lance szíve kiha-
gyott egy ütemet. A látvány kárpótolta mindenért, amit aznap
reggel elszenvedett. A srác végtelenül jóképű volt. Lance térdei
megremegtek, de azzal ámította magát, hogy csak a futástól.
– Le kell mennem a kondiba! – közölte saját magával, de
hiába próbált úgy tenni, mintha normális lenne, az arcát egy
abnormális vigyor szelte ketté, és igazából azt sem tudta, hol
van. A fiú a hátsó ablaknál állt, rezzenetlen pillantással figyelte
Lance-et, és mosolygott. Rá. Az idegen fiú, aki miatt ma reggel

11
megvágta magát borotválkozás közben, aztán megégette a fülét
a hajvasalóval, és aki miatt most ott állt csatakosan és űzötten.
A fiú, aki mégis bearanyozta a reggelét, és egész napra messzire
kergette a Lance egén notóriusan állomásozó viharfelhőket.

12
Kedd 12:50

Ebédidőben mellé lépett az egyik kollégája.

– Mi történt? – kérdezte Nathalie, és szúrós szemekkel fi-
gyelte Lance-et.
– Semmi – válaszolta szűkszavúan a férfi.
– Na ne etess! – vágta rá a lány. – Lancelot McLellen még
sosem mosolygott egész napon át. Nyertél a lottón? Megismer-
kedtél egy helyes kis csajjal? Találtál egy rendes bejárónőt? Vagy
előre megkaptad a karácsonyi ajándékot?
Lance tovább vigyorgott.
– Egyrészt meleg vagyok, tehát a helyes kis csaj nem nagyon
jöhet szóba, bár barátkozni is szeretnék, ha nem lenne olyan
elviselhetetlen a természetem…
Nathalie csak bólogatott, amiért Lance szeretett volna lekeverni
neki egy pofont, de természetesen nem tette meg.
– Másrészt semmi közöd hozzá, Miller.
– Nos, akkor a második mondatoddal igazoltad is az elsőt –
kacsintott rá a lány, aztán a csípőjével oldalba lökte és kilépett
mellette a falatnyi, irodai konyhából.
Lance elgondolkodva nézett utána. Nathalie volt az egyetlen,
akivel majdnem barátságot kötött az elmúlt két és fél hónapban,
mióta a cégnél dolgozott. A sok pökhendi, heteró fasz pillana-
tok alatt megtalálta, és pár nap leforgása alatt mindegyikükkel
sikerült legalább egy szóváltásba keverednie, ami után békén
hagyták. Lance nem volt hangos, sem rámenős, de ha valaki
belekötött, rögvest eszelős vadállattá változott.
Valószínűleg gyerekkorából hozta ezt a viselkedést, mert elég
hamar, nagyjából az általános iskola harmadik osztályára rájött,
hogy ha nem áll ki magáért, akkor minden csak rosszabbodik, és
vagy elverik, vagy megalázzák. Így aztán hagyta, hogy az ösztönei
vezessék, és szabadjára engedte a benne lakozó, sérült, bántott

13
oroszlánt, aki azonnal üvölteni kezdett, ha valaki túl közel
merészkedett. Sajnos, ez a viselkedésforma azt is meggátolta,
hogy barátokat szerezzen, mivel néha a humoros beszólásokra
is olyan mély szarkazmussal válaszolt, amitől mindenkinek
inába szállt a bátorsága. Még otthon, Arizonában azért sikerült
összebarátkoznia két meleg sráccal, akik elég kitartóak voltak,
és hasonlóan mély sebeket szereztek korábban, így megértették
Lance viselkedését, de azzal, hogy elfogadta a New York-i szer-
ződést, nekik is búcsút inthetett. Néha facetime-oltak persze,
de ez már csak arra volt jó, hogy magának is azt hazudhassa,
nincs egyedül, mint az ujja. A szülei nem nagyon beszéltek
vele, mióta tizenhat évesen megelégelte az állandó kerítést,
és eléjük állt, hogy megkérje őket, ne hívjanak több aranyos,
kedves menyasszonyjelöltet, mivel a fiúkat szereti. Nem mintha
nem lett volna evidens a dolog, nagyjából nyolcéves korától,
amikor szerelmes lett a szomszéd Thomasba, akivel elég sokáig
elválaszthatatlanok voltak. Pont addig, míg a szülők is rájöttek,
hogy ez már több mint barátság. Prestonék egy héttel később
költöztek el ismeretlen helyre, és Lance soha többé nem látta
Thomast. Még ma is sokat gondolt rá, és amikor elvégezte az
egyetemet, el is határozta, hogy megkeresi, de Thomas Preston
annyi volt, mint égen a csillag, ő pedig két hét kitartó próbál-
kozásai és sorozatos kudarcai után feladta.

14
Szerda reggel 6:56

Lance még egy fél órával korábban kelt, mint máskor, és egy
gyors zuhany után magára kapkodta az előre kikészített ruhá-
it, aztán sebtében bújt bele a cipőjébe, és lerohant a lépcsőn.
Nem szaladt, de azért simán maga mögött hagyta a szokásos
tempóban munkába sietőket. A hídon metsző szél fogadta, de
nem törődött vele, beledőlt a jéghideg légáramlatba, és még
gyorsabban lépkedett. A kávézóba is pontosan fél órával előbb
érkezett, mint szokott. A máskor zsúfolásig telt helyen még alig
lézengtek az emberek, és Alfred sem tette ki a neki járó „foglalt”
táblát. Amikor észrevette Lance-et, egy csodálkozó pillantással
az órájára nézett.
– A frászt hozod rám! – nevetett a férfire, aki egy szabadkozó
mosollyal kibújt a kabátjából, és a szokásos helyére sietett.
– Bocs, cimbi, ma korábban indultam. Kérhetek egy duplát
és a szokásosat is?
– Hogyne kérhetnél!? – veregette meg a vállát Alfred, miköz-
ben egy tálcára szedte az otthagyott üres csészéket.
Lance tudta, hogy túl korán van, de képtelen volt levenni
a szemét a buszmegállóról. Még akkor is csak biccentett, de nem
fordult a pincér felé, amikor elé tette a rendelését.
– Olyan vagy, mint egy magánnyomozó – dörmögte a bajusza
alatt Alfred. – Mit vársz, a messiást? – nevetgélt halkan. – Ka-
rácsonyig hiába… – közölte, aztán magára hagyta.
Lance megállta, hogy ne szóljon vissza valami epéset, és inkább
magában ismételgette, amit eltervezett. Elhatározta, hogy ma
reggel abban a pillanatban kimegy és megszólítja a fiút, amikor
megjelenik. Lehet, hogy durva elutasításban lesz része, sőt va-
lószínű, de akkor sem engedheti, hogy a szépség nyomtalanul
eltűnjön New York sűrűjében.

15
 Az órája mutatója valamiért ólomlábakon vánszorgott, Lance
pedig hiába akarta összesűríteni az időt, nem tehetett mást, csak
várt. Hét húszkor már tűkön ült. Fél lábát a földre támasztotta,
belebújt a kabátjába, aztán a körmével kocogtatta a csészéjét.
Odabenn már tömeg volt, mint máskor ebben az időpont-
ban, így Lance elkerülhette, hogy Alfred beszólogasson neki.
Csak annyi volt a dolga, hogy remegve várjon, mint egy futó
a startgépben.
Hét huszonháromkor látta meg a srácot, aki egy óriási háti-
zsákkal érkezett. Lance szíve ismét kihagyott, mint előző nap, és
épp leugrott a székéről, hogy egy másodpercet se vesztegessen,
amikor meglátta a másikat. A másik fiút, aki élénken gesztiku-
lálva beszélt a nagy szeműhöz. Lance belefagyott a mozdulatba.
Nézte, ahogy egymás szavába vágva vitatkoznak, és mozdulni
sem bírt. Látta, hogy a szép fiú idegesen felé pillantgat, és
érezte a belőle áradó feszültséget, még az őket elválasztó üveg
és a távolság ellenére is.
– Nem gyalogolok bele az életedbe – suttogta neki, de első-
sorban magának, hogy ezzel beszélje le magát egy fatális hibáról.
Nyilván nem fog odamenni, és közéjük állva bemutatkozni,
hogy elkérje a srác számát. Ugye, nem?
Ez a gondolat akkora marhaság volt, amitől megremegett
a gyomra. Hát ennyi… Ezért a kétnapos rohanás, az éjszakai
álmatlanság, a be nem ismert, mégis szárba szökő remény.
Lance mérgesen vette le a kabátját, a szék karfájára terítette,
aztán hátat fordított a jelenetnek, és kisétált a mosdóba.
Dühös volt. Végtelenül dühös, mert életében először elszánta
magát, hogy ő kezdeményezzen egy pasival szemben, de a sors
úgy gondolta, inkább röhög rajta egy jót. Egy alaposan kivite-
lezett káromkodással öblítette le a piszoárt, aztán ráérősen kezet
mosott, és két menetet várt végig a kézszárítónál. Az órájára
pillantott, 7:29. Akkor legalább már nem kell néznie, ahogyan
a fiú felszáll, majd elrobog a busszal. Megkönnyebbült. Valamiért

16
jobb volt így. Elhatározta, hogy másnap már nem fog miatta
rohanni, és terveket szövögetni. Innentől nála a labda – bár
tudta, hogy erről a meccsről a fiú semmit nem tud –, és ha akar
valamit, akkor neki kell kezdeményeznie.
Visszasétált az asztalához, és visszamászott a székére. Még
mindig volt pár perce indulás előtt, így felkavarta az időközben
kihűlt kávéja maradékát, és kiitta. Ahogy a bögre füle fölött
a buszmegállóra nézett, átsuhant rajta egy rossz érzés, mintha
elszalasztott volna valami lényegeset. Elűzte a gondolatot. Nem
rajta múlt! Letette a bögrét a kistányérra, és megtörölte a szá-
ját. Aztán a szalvétával az arca előtt lefagyott, mint egy vásári
mutatványos, aki szoborként keresi a kenyerét. A párás, hideg
üvegen egy post it lifegett a kinti szélben. A cetlin pedig egy
telefonszám állt, jól olvasható, kerekded számokkal írva. Alatta
egy mosolygós emoji kacsintott rá, amitől Lance egy pillanat
alatt leizzadt. Ez neki szól? Létezik ilyen? A nagy szemű fiú írta le
a számát, és odaragasztotta neki? Kizárt! Honnan gondolta volna,
hogy visszamegy a helyére, és honnan vette volna a bátorságot,
hogy egy idegennek megírja a számát? És ha a számát megírta,
miért nem írta oda a nevét is? Számtalan megválaszolandó kér-
dés sorjázott benne, de Lance egyikre sem tudta a választ. Csak
nézte a sárga kis cetlit, és nem volt képes elhinni, amit lát.
– Alfred! – fordult a pult felé, ahol még mindig elég sokan
álltak sorba. – Nem láttad, ki ragasztotta ide ezt a cetlit?
Az idősödő, bajszos férfi csak megrázta a fejét, és felemelte
sötétbarna, rózsaszín tenyerű kezeit.
– Én nem, Lance! Valami baj van?
– Nem, nincs! – válaszolta a férfi, aztán visszafordult, és
ismét a post itre meredt, ami kezdett elázni a kint szemerkélő
havasesőben. Lance elővette a mobilját, hogy beüsse a számot,
amikor a viharvert kis cédula feladta a küzdelmet, és lassan
elengedte az üveget, aztán szárnyra kelt, és hagyta, hogy a jeges
szél magasba repítse.

17
 Ha Lance készült is arra, hogy hirtelen szaladjon ki az utcára,
egészen biztosan nem számított rá, hogy sprintszámban kell
indulnia. Kabát nélkül, halálra vált arccal, szélsebesen robbant
ki az utcára, és azonnal a járdát figyelte, hogy vajon földet
ért-e a cédula. Nem látta sehol, ezért a levegőt is átfésülte, de
ott sem járt sikerrel. A gondolatai úgy kergették egymást, ahogy
az északi szél sodorta maga előtt a faleveleket. Talán a fiú épp
elköltözött, elutazott, vagy valami hasonló történt, és azért írta
meg neki a számát, mert többé nem lesz ott reggel a megálló-
ban. Ha így van, akkor az a nyamvadt, sárga kis papírdarab az
egyetlen esélye. Ha nem hívja fel, a fiú talán azt hiszi, nem is
akarja, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet, vagyis nem fog mégis
visszajönni, hogy ismét próbálkozzon.
A konklúzió annyira elkeserítette Lance-et, hogy ordítani
tudott volna, miközben letérdelt a sárba, benézett a parkoló
kocsik alá, áttúrta a bukszusgömböket a szomszédos bolt be-
járata előtt, aztán megállt, és kétségbeesésében a tenyerei közé
fogta a fejét.
– Az nem lehet! – motyogta maga elé, és megpördült, hogy
visszafelé ismét átnézzen minden szegletet, hátha elkerülte va-
lami a figyelmét. Akár egy autóra is repülhetett, ami már messze
jár – gondolta elkeseredetten. És ha még Thomast sem sikerült
megtalálnod, akkor itt aztán semmi esélyed – torkolta le ma-
gát. Próbált visszaemlékezni a számokra, és már azon agyalt,
van-e olyan terápiás eljárás, ahol regresszív hipnózisban képesek
felidézni az emlékeket, mert most csak az első négy számjegyre
emlékezett biztosan.
Elkeseredve ért vissza az El Rayhez, de nem is volt kedve
bemenni. Márpedig a kabátjára és a táskájára szüksége van.
Érezte, hogy a két napja tartó eufória a reménnyel együtt hal
el benne, és tudta, hogy hamarosan visszatér a szokásos melan-
kólia és reményvesztettség. Abban a percben egy kicsit olyan
volt, mintha egy vak embernek néhány pillanatra megmutat-

18
nák a színes, varázslatos világot, ami körülveszi, aztán hirtelen
visszazárnák az örökös sötétségbe. Lance-nek annyi ereje is alig
maradt, hogy lenyomja a kilincset.
– Helló! Bocsánat, hogy megszólítom, de láttam, hogy nagyon
keres valamit. Lehet, hogy rosszul gondolom, de ha azt a sárga kis
cédulát keresi, ami az ablakról szállt el, akkor ott van – mutatott
az El Rey táblájára a hotel londinere, aki szívélyesen mosolygott,
és amikor meglátta a Lance arcán elömlő megkönnyebbülést,
vele örült. Aztán bakot is tartott, hogy Lance végre megkapa-
rinthassa a céduláját, mert rájött, hogy különben Lance ott fog
kockára fagyni a kávézó előtt, de többé le nem veszi a szemét
a cetliről. Igaza is volt, mert Lance feltett szándéka volt, hogy
nem moccan, amíg valami megoldás nem születik az ügyben.
Csak abban volt biztos, hogy nem is pisloghat, amíg a kezében
nem tartja a post itet.
Amikor végre remegő ujjai közé csippentette a félig elázott
papír sarkát, már csak azon imádkozott, hogy a számok olvas-
hatóak legyenek rajta. Gyorsan egy tízest csúsztatott a londiner
markába, aztán berobogott a kávézóba, felpattant a székére, és
előkapta a mobilját. Villámgyorsan lefényképezte a cédulát, aztán
akkurátusan rásimogatta egy papír zsebkendőre, hogy a lehető
legkevésbé sérüljön, majd a még mindig jól látható számokat be
is pötyögte a telefonba. Felhívni persze nem merte… Egyrészt
túl sokkos és zavarodott volt ahhoz, hogy értelmesen beszéljen,
másrészt nem tudta, a fiú a másik sráccal kelt-e útra, és nem
akarta azonnal zaklatni. Végül pedig ott volt a kétely, hogy
nem is a nagy szemű fiú írta a cédulát. Nem akart még szem-
besülni az igazsággal, nem akarta, hogy az utolsó reménysugár
is kihagyjon benne. Ha a cetlit csak a szél kapta fel valahol, és
pont oda ragasztotta elé az ablakra, akkor is el akarta nyújtani az
időt, amíg kiderül, hogy valójában bolondot csinált magából.

19
Szerda 13:10

Végre eljött az ebédidő. Lance egész nap ezt várta, mert úgy
döntött, egy kora délutáni telefon az olyan semleges. Kisétált
az irodaépületből, és meghökkent, mennyit változott az idő.
A reggeli szél kisöpörte a komor felhőóriásokat, amik napok óta
trónoltak a város fölött, és bár a hőmérséklet még mindig a zi-
mankó kategóriába tartozott, kristálytiszta, napsütéses idő lett.
Lance összehúzta a szövetkabátját, és elügetett a sarki plázáig.
Belépett a légkondicionált térbe, ahol karácsonyi dalok szóltak,
emberek sétálgattak ráérősen, és minden kirakatban giccsáradat
szikrázott. Átvágott az előcsarnokon, és a hátsó folyosóig meg
sem állt. A legkietlenebb, legfélreesőbb részen aztán elővette
a mobilját, és megnyitotta a névjegyzéket. Mire bepötyögte, hogy
„nagysze”, érezte, hogy az ujjaiba remegés költözik. A kijelzőn
máris ott virított a telefonszám, amitől Lance-nek inába szállt
a bátorsága. Néhány mély légvétel után, amikor csillapodott
a szívverése, végre benyomta a hívás gombot, és lélekben felkészült
a legrosszabbra. Egy idősek otthona, vagy egy kutyakozmetika fog
bejelentkezni – gondolta, és igyekezett előkészíteni a semleges
hangját, amivel közli, hogy téves hívás.
– Halló! – szólt bele egy mély férfihang a telefonba a harmadik
csörgés után. Lance-en már úrrá is lett az elkeseredés. A nagy
szemű fiúnak egészen biztosan nem ilyen a hangja.
– Jó napot kívánok! Én Lance McLellen vagyok, és azért tele-
fonálok, mert… – itt elakadt. Gondolatban annyiszor elpróbálta,
most valahogy mégis rosszul jött ki a dolog. Azért telefonálok,
mert találtam ezt a számot? Vagy mert remélem, hogy te vagy az…
Az a valaki, akit nem ismerek, akinek a nevét sem tudom? Lance
rémülten kapkodta a fejét, mintha bárhol találhatna egy súgó-
gépet, de persze a csupasz falakon kívül semmit sem látott.

20
 – Szia! – váltott tegezésre a mély hang, és Lance meg mert
volna esküdni rá, hogy mosolyog. – Megtaláltad a cédulámat?
DE MEG ÁM!!! – ordított egy hang Lance-ben, de ő csak
megköszörülte a torkát, és halkan válaszolt:
– Igen.
– Örülök neki… – mondta a srác, de többet nem tett hozzá.
Lance érezte, hogy rajta a sor. Nem várhatja el, hogy a fiú
gondolatolvasó is legyen.
– Nem is reménykedtem benne igazán, hogy te írtad…
– Hanem? Miben reménykedtél? – kérdezte komoly hangon
a srác.
Lance odalépett a falhoz, és szemből nekitámasztotta a hom-
lokát, bár inkább szerette volna beleverni. Nem lehet ennyire
béna.
– Vagyis, dehogynem, abban reménykedtem, hogy te írtad,
csak nem voltam biztos benne.
– Nos, úgy látszik, ma van a szerencsenapod – nevetett fel
a fiú, amit először Lance félreértett, mert azt hitte, kineveti. –
Én is nagyon izgultam, hogy megtaláld és felhívj…
Lance szíve akkorát dobbant, hogy egy másodpercig nem is
hallott mást, csak felgyorsuló vérének dübörgését a fülében.
– Lance? – kérdezte az ismeretlen fiú, amikor túl hosszúra
nyúlt a csend.
– Ne haragudj, itt vagyok – válaszolta a férfi, és villámsebesen
keresett valami értelmes mondatot, de nem talált semmit, csak
zagyvaságokat. – Kicsit furcsa ez a helyzet, és zavarban vagyok –
nyögte ki végül, mert úgy volt vele, ennél rosszabb már úgysem
lehet, az őszinteség pedig általában egy lélegzetvételnyi szünetet
idéz elő, ami alatt rendezheti a gondolatait.
– Semmi gond! Én Claude vagyok – mutatkozott be a srác. –
Claude Ferguson. Nagyon örülök, Lance McLellen, hogy
felhívtál. Ma jártam arra utoljára, és szerettem volna beszélni
veled, de a társam épp ezt a reggelt választotta, hogy közölje,

21
nem kíván többé velem dolgozni, és ez egy kicsit összekuszálta
a dolgokat.
Lance megkönnyebbült. A társa, nem a pasija… Már ha
egyáltalán meleg. De ha nem lenne az, akkor nem írná meg
a telefonszámát idegen férfiaknak. Legalábbis remélte.
– Sajnálom! – nyögte ki, bár az agya egészen máshol járt.
– Ne sajnáld, már régóta tudtuk, hogy nem tudunk együtt-
működni.
– Nem is arra gondoltam, hanem arra, hogy többé nem jársz
arra… Vagyis, bocsáss meg, dehogynem sajnálom! Sajnálom,
hogy elváltok a társaddal – hadarta Lance, és ezúttal tényleg
beleverte a fejét a falba. Az oké, hogy tapasztalatlan, ha pasizásról
van szó, de nem lehet ennyire idióta is.
Claude öblös nevetése betöltötte a tudatát. Még mindig nem
tudta, rajta nevet-e.
– Mi lenne, ha ezt a beszélgetést prolongálnánk, és személye-
sen folytatnánk? – kérdezte a fiú, amitől Lance vére száguldani
kezdett, és már nemcsak süket volt tőle, hanem gyakorlatilag
vak is, mert a szemei előtt csak fényes kis karikák táncoltak.
– Az remek lenne! – nyögte ki, érzése szerint olyan hangon, mint
egy náthás kisegér, de ennyit tudott tenni az ügy érdekében.
– És mikor érnél rá? – kérdezte nyugodt, kedves hangon
Claude, amitől Lance-et elöntötte a szégyen.
– Esetleg ma este? – kérdezett vissza, már-már cincogva, és
közben a saját arcára tapasztotta a tenyerét, mert vállalhatat-
lannak érezte magát.
– Este van egy kóstolóm, de ha neked jó egy picit későn,
akkor nagyon örülnék a találkozásnak!
Lance örült, amiért Claude összetett mondatban válaszolt,
mert így két lélegzetvételnyi ideje is volt, ami alatt próbálta
összekaparni a romokat.
– Persze! Mondd, hánykor és hol, és én ott leszek! Vagy
menjek érted valahová?

22
 Megint zavarosan hadart, de már meg sem lepődött rajta.
Először azt mondta, amit gondolt, aztán azt, amit helyesnek
tartott. Mindig ezt csinálta.
– Köszönöm, nem kell. A Sohóban végzek kilenc körül, de
percre pontosan nem tudom megmondani. Vagy találkozunk
ott a környéken egy bárban, vagy tízre odamegyek, ahová sze-
retnéd…
Lance érezte, hogy a sokk után kezd benne egekig nőni
a boldogság, ezért le akarta zárni a beszélgetést, mielőtt ismét
mond valami oltári nagy hülyeséget.
– Nekem tökéletes a Soho. Keresek ott egy alkalmas helyet,
és megírom sms-ben, aztán ott várlak. Rendben?
– Fantasztikus! – csettintett a nyelvével Claude, és a hangja
valódi örömről árulkodott.
– Akkor este találkozunk…
– Igen, nagyon várom, szia!
– Szia!
Miután letették, Lance még percekig állt a falnál, mint egy
odatámasztott szőnyeg, és próbálta rendezni az életfunkcióit.

23
Szerda délután 5 óra

Lance egész délután azon pörgött, hogy milyen helyet válasszon,

aztán, amikor ez megvolt, és meg is írta Claude-nak, majd választ
is kapott, hogy a fiú siet hozzá este, elkapta a pánik. Mit vegyen
fel? Mit mondjon vagy ne mondjon? Hogyan viselkedjen? Ilyen
és ehhez hasonlóan frusztráló kérdések köröztek a fejében, és
képtelen volt szabadulni tőlük.
– Oké, hős lovag, most már avass be, mert lyukat fúrt az
oldalamba a kíváncsiság – lépett a kis box mellé Nathalie, és
rákönyökölt a mellig érő elválasztófalra, ami a munkaállomá-
sokat volt hivatott elkülöníteni.
Lance átsiklott a nevére tett utaláson. Ezeket már mind
megkapta, legkésőbb negyedikben, amikor az Artúr-mondakört
tanulták.
– Bár semmi közöd hozzá, és alapból nem árulok el kollégá-
nak semmit a magánéletemről, most kivételt teszek – válaszolta,
aztán kilépett a fiókjából és kikapcsolta a gépét. – Szerinted mit
vegyek fel egy első randira?
Nathalie szépen ívelt szemöldöke azonnal egy felfelé mutató
nyílra változott, amin Lance remekül szórakozott.
– Hűha! Első randi? Akkor ezért vagy kibírhatatlanabb
a szokásosnál?
Lance csak bólintott. Nem volt kedve az adok-kapokhoz.
– Válaszolnál?
– Persze! – rendezte a vonásait Nathalie. Kedvelte a sündisznót,
aki pár hónapja úgy sétált be az irodába, mintha sorozatgyilkos
lenne, és páran azóta is meg vannak győződve róla, hogy egyszer
kiborul és levegőbe repíti az egész épületet. – Hol találkoztok?
– Egy bárban a Sohóban.
– Na de melyikben? – hajolt közelebb Nathalie. – Mert
baromira nem mindegy…

24
 – A The Ear Innben – válaszolta félve Lance. Félt, hogy a lány
rossz választásnak tartja majd.
– Ó, azt szeretem. Békebeli berendezés, otthonos hangulat.
Remek hely egy első randihoz.
Lance érezte, ahogy a kő lassan csúszik le a szívéről, és robaj
helyett halk puffanással landol.
– Mivel neked jól áll, én a feketére voksolok. Nem ismerem
a melegek szokásait, de az ember kényelmesen érzi magát, ha
sötét ruhában van. Valahogy elegáns és mégsem hivalkodó, ápol
és eltakar, nem kell azon izgulni, átizzadod-e a hónaljadnál, és
egyébként is, kiemeli az arcodat. Mármint, ha ez egy garbó,
mert én abban képzeltelek el.
– Garbó? – kérdezett vissza elgondolkodva Lance. – Még
sosem volt garbóm.
– Hát, ahonnan jöttél, ott nem sok hasznát vetted volna, de
itt a Nagy Almában bizony kötelező.
– Oké, szóval vegyek egy fekete garbót. És hozzá?
– Sima farmer, nem kell túlspilázni – biccentette egy kicsit
oldalra a fejét Nathalie. – És ne borotválkozz meg! Szerintem
jól áll a borosta.
Lance kezdett megbarátkozni a garbó gondolatával, de a bo-
rosta számára egyenértékű volt az igénytelenséggel.
– Na ne! Egy estére egy újdonság bőven elég.
– Ugyan, Lovagom, miért ne lehetnél egy kicsit laza? Nem
kell mindig cipelni a komplett páncélzatot. Most nem kell
megverekedned senkivel.
– Az még nem olyan biztos – rándult meg Lance szája sarka.
– A nevén kívül semmit nem tudok róla – vallotta be.
– A név kötelez – kacsintott rá Nathalie. – És hogy hívják?
Mutasd a profilképét legalább!
– Állj! – szólt rá erélyesen Lance. – Először is nem néztem meg
a közösségi oldalait, mert nem akarom, hogy befolyásoljanak.
Utálom, amikor valaki a neten csekkolja le az embereket.

25
 – Te tudod – hagyta rá a lány. – Pedig úgy könnyebb elmenni
az első randira, hogy ezt-azt már tud az ember. Például, hogy mit
szeret és mit utál, mi a kedvenc csapata, sorozata, akármije.
– A kedvences kérdéseket is gyűlölöm – felelte Lance. –
A többit pedig majd megkérdezem tőle személyesen, hiszen
azért megyek.
Nathalie elmosolyodott. A különc McLellan valóban pont
ilyen volt. Arra gondolt, ha nem lenne meleg, már biztosan
rámozdult volna. Volt benne valami, ami kifejezetten vonzotta.
A kivert kutya tekinteten kívül is…
– Oké, ahogy érzed – bólintott. – Azért a keresztnevét el-
árulod?
– Claude – mondta halkan Lance.
– Szép név. Nekem olyan, mintha valami különleges aura
lengené körül azt, akit így hívnak. Némi csendes melankólia,
művészlélek, kifinomultság. Ezek jutnak eszembe róla.
– Remélem, hogy egyik sem igaz rá, mert az ilyen típus nem
a zsánerem – közölte Lance, és felállt, hogy bepakoljon az ak-
tatáskájába. – Mennem kell, vagy se garbó, se fürdés – nézett
bocsánatkérőn a lányra.
Nathalie meg is lepődött rajta. Lance még sosem kért elnézést
semmiért.
– Mit szólnál, ha elkísérnélek a plázába, és segítenék válasz-
tani? – kérdezte egy hirtelen ötlettől vezérelve.
– Szuper lenne, köszi! – válaszolta habozás nélkül Lance,
amin a lány úgy ledöbbent, hogy lecövekelt. – De még ma,
lécci, mert kilencre a Sohóban kell lennem, és addig még össze
kell kaparnom magam.
– Bocsi, elméláztam – mondta a lány, aztán összekapta magát
és elszaladt a táskájáért.

26
Szerda este 9 óra

Lance pontban kilenckor lépett be a The Ear Inn ajtaján, és

csodálkozva nézett körül. A százéves bútorok kopottsága és
a hely ódon hangulata olyan bájt kölcsönzött az egésznek,
mintha a dédnagymamája lakásába lépett volna be. Bár neki
nem volt dédnagymamája, vagyis nem ismerte, de ilyennek
képzelte a lakását, amiben élhetett. Megrázta a fejét, hogy
a gondolatait visszaterelje a normális mederbe, aztán odalépett
a pulthoz, bemondta a nevét, majd a bartender útmutatása
alapján a hátsó traktusba sétált, és a sarokban álló, kétszemélyes
asztalnál foglalt helyet. Valahogy nagyobbnak képzelte az egé-
szet, és nyomasztani kezdte, hogy túl közel vannak egymáshoz
az amúgy is picike asztalok, de aztán lerázta magáról a dolgot.
Ha nem tetszik nekik, legfeljebb átmennek máshová. Nem
muszáj ott tölteniük az egész estét.
Kért egy pint búzasört, a pincérre bízta a választást, aztán
elő akarta venni a mobilját, hátha Claude hívja valamiért.
– Elnézést, uram, de nálunk nem szokás használni a telefo-
nokat. Ha fontos a hívás, legyen szíves kifáradni az utcára –
közölte kedvesen, de határozottan a szakállas, pödrött bajuszos
felszolgáló.
– Ohm, elnézést – tette vissza a zsebébe a mobilt Lance, de
aztán kezdett elbizonytalanodni. – De ha nem látom a telefo-
nom, és nem olvasom el az üzeneteimet, akkor honnan tudjam,
hogy fontosak-e?
– Odakinn csekkolhatja őket – mosolygott tovább a pincér.
– Nézze, én gyűlölöm a mobilfüggőket, de azzal, amit itt
elvárnak, lenne némi ideológiai problémám…
– Igyon meg egy pohár sört, töltsön el egy órát nálunk, és
ha még mindig el szeretné mondani a kifogásait, akkor állok

27
elébe! – tette a vállára bizalmasan a kezét a nagydarab fickó. –
Az első korsóra a vendégem!
Lance épp reklamálni akart, hogy a vendégek leitatása nem
a legjobb problémakezelési módszer, amikor meglátta a belépő
Claude-ot, és úgy elnémult, hogy még a pincér is észrevette
a változást. Lance automatikusan oldalra simította a homlokába
vágott frufruját, aztán megigazította a garbó nyakát, amit még
mindig furának érzett magán, majd torkot köszörült és nyelni
próbált.
– Nagyon helyes a srác, drukkolok! – súgta oda a pincér, aki
szintén alaposan megnézte az érkezőt, majd mielőtt ezt a fiú is
észrevehette volna, gyorsan lelépett.
Claude beljebb sétált a terembe, de nem vette észre Lance-
et. Talán meg sem ismer – gondolta a férfi, és már bánta amiért
nem inget vett fel, mint máskor, és amiben talán könnyebben
felismerhető lett volna a fiú számára. Csakhogy Claude sem
úgy volt öltözve, ahogyan reggelente. Magas alakját most egy
galléros, zakófazonú bőrkabát, egy fekete nadrág, és egy puha,
mustársárga pulóver foglalta keretbe, a nyakában pedig egy
fekete sál lógott lazán. Lance most először látta a haját, amit
eddig mindig eltakart a kapucni, és valószínűleg copfban vagy
kontyban hordta, mert egészen biztos, hogy nem felejtette volna
el a vállig érő, göndör loknikat. Claude a pulthoz lépett, kér-
dezett valamit a csapostól, mire az rögtön Lance felé mutatott.
A fiú követte a pillantásával, és amikor meglátta Lance-et, az
arcán széles mosoly terült el.
Hogy a picsába lehet ilyen gyönyörű? – gondolta a férfi,
miközben a közeledő alakot nézte, aki hanyag, picit táncoló
léptekkel sietett felé, és óriási szemeit le nem vette róla. Ez egy
kurva nehéz este lesz – jegyezte meg magában Lance, aztán az
asztal alatt a nadrágjába törölte a tenyerét, majd felállt, hogy
üdvözölje a randipartnerét.

28
 – Szia! – nyújtott kezet Claude, és a mosolya még szélesebb
lett, ami önmagában is elképesztő volt. A szája is nagy volt, nem
csak a szeme, és Lance ámuldozva nézte a dús ajkakat, amik
egészen a bájos arc széléig kúsztak.
– Szia!
Lance érezte a tenyerébe csúszó, hosszú, hideg ujjakat, és azt
is, hogy a fiú kézfogása erősebb, mint amire számított. Meglepte
egy kicsit, de az sokkal jobban, hogy Claude a kelleténél tovább
fogta a kezét, miközben a pillantását Lance szemébe fúrta.
Közelről látva elképesztően szép, zöld szemei voltak, a pupilla
körül halványbarna erezettel. Olyan volt, mintha borostyánt
pillantanál meg a tenger vizében. Intenzív tekintete a másodperc
töredéke alatt felforrósította Lance mellkasát.
Amikor végül Claude elengedte, és kibújt a kabátjából, Lance
csak nézte, és azon gondolkodott, hogyan elegyedjen beszélgetésbe
valakivel, aki ennyire lenyűgözi az érzékeit. Ahogy a fiú a szék
karfájára terítette a bőrkabátot, és a karjain felhúzta a pulóver
ujjait, Lance megérezte az illatát is, amitől hirtelen olyan érzése
támadt, mintha egy erdei fuvallat érte volna el. Fenyő, cédrus
és frissen vágott fű aromája keveredett össze némi kesernyés
illattal, ami ismét meglepetés volt Lance-nek. Valamiért édesebb,
nőiesebb illatra számított, olyasmire, amilyet ő is szeretett, de
be kellett vallania, hogy ez a keverék végzetes.
– Mit rendelhetek neked inni? – kérdezte, amikor megtalálta
a hangját.
– Egy korsó sör nekem is tökéletes lesz – villantott rá egy
bájos mosolyt Claude.
Lance intett a pincérnek, és felé emelte a korsóját, hogy
rámutasson, aztán ismét a fiút figyelte.
– Vacsorázunk is? – kérdezte félénken. Nem tudta, mire
számítson, mert ezt nem beszélték meg a telefonban.
– Ne haragudj, majd szétpukkadok, vacsoráról jöttem – vá-
laszolta egy kis bocsánatkéréssel a hangjában Claude.

29
 Lance-nek először rosszulesett a dolog, mert azonnal arra
gondolt, hogy egy másik férfivel, intim kettesben eszegetett, de
aztán beugrott neki, hogy valami kóstolót említett korábban.
– Munkavacsora?
– Aha – bólintott a fiú. – Nekem szinte minden nap hiva-
talból kell ennem.
Lance felhúzta a szemöldökét.
– Hogyhogy?
– Próbavendég vagyok – válaszolta Claude, és közben meg-
köszönte a felszolgálónak a sört.
– Az mit jelent? – kérdezte kíváncsian Lance. Még sosem
hallott ilyen munkáról.
– Eleinte egy haverommal a saját szórakoztatásunkra értékel-
tünk éttermeket, aztán egyszer valaki felkért, hogy menjünk el
párszor a vendéglőjébe, együnk amit akarunk, aztán neki írjuk
meg a véleményünket, ne a blogon. Jó pénzt ígért, mi pedig
belementünk. Egy évvel később már szállodaláncok és menő
éttermek tulajdonosai álltak sorba, hogy próbáljuk ki a helyeket,
és azon kívül, hogy mindent ők fizetnek, az utazáson, szálláson
és étkezésen kívül is komoly összegeket ajánlanak.
– Ez remekül hangzik! Csak az az érzésem, mintha előre
lefizetnének… – válaszolta Lance és belekortyolt a sörébe.
– Nem, dehogy. Akkor lenne erről szó, ha a blogra írt ér-
tékelésekre kérnének fel. Olyan is van, de mi sosem hozzuk
nyilvánosságra, hogy hol jártunk, és mit gondolunk a helyről.
Nekünk az a dolgunk, hogy kritizáljunk, megtaláljuk a gyenge
pontokat és felhívjuk rá a tulajdonosok figyelmét.
– Óóó – csodálkozott Lance. – Ez sokkal jobban hangzik.
Még arról sem tudtam, hogy létezik ilyen.
– A nagy szállodaláncoknak, franchise-tulajdonosoknak saját
embereik is vannak, akik értékelnek, de mostanában szívesen
alkalmaznak külsősöket is.
– Ez nagyon érdekes – válaszolta Lance. – És nagyon menő.

30
 – Gondolod? – kérdezte egy pici incselkedéssel a hangjában
Claude. Úgy tűnt, neki nincs problémája az ismerkedéssel,
sem a kezdeményezéssel, mert olyan áthatóan és nyíltan nézte
Lance-et, hogy a férfi kezdett kimelegedni. Nyelt egyet, hogy
könnyebben tudjon beszélni, de végül csak bólintott. – És te?
Te mivel foglalkozol? – kérdezte a fiú.
– Három hónapja költöztem ide Arizonából, mert leszerződ-
tem az Oracle-höz fejlesztőnek.
– Szóval kocka vagy – vigyorodott el Claude.
Lance majdnem felfortyant, de gyorsan moderálta magát.
– Valami olyasmi.
– Nos, nekem ez a terület a vakfoltom – vallotta be Claude.
– Sosem érdekelt a matek és a fizika, örültem, ha átmentem
a vizsgákon, és az informatikához sem konyítok. Be tudom
kapcsolni a laptopot, tudom kezelni az excelt és a word-öt,
aztán kifújt.
Lance elmosolyodott. Nem is számított másra. Ez a fiú maga
volt a spontaneitás, az élet. Nem is tudta volna elképzelni, hogy
egy íróasztal mögött kódokat pötyög naphosszat.
– Az bőven elég a túléléshez – válaszolta nevetve. – Minden
másra ott a Mastercard.
A kevésbé szellemesnek ítélt poénján Claude igazán nevetett,
ami meglepte Lance-et.
– Ez az egyik kedvenc reklámsorozatom – vigyorgott a fiú.
– Szerintem remek ötlet.
Lance bólintott. Bár rühellte a reklámokat, most, hogy bele-
gondolt, ez legalább az elmésebbek közé tartozott.
– Szóval most is egy munkavacsiról jöttél.
– Igen, pont egy tömbnyire, az Arlo Hotelben kellett részt
vennem egy gourmet-kóstolón.
– Ott gourmet-kat esznek?
Claude ismét nevetett, amitől Lance érezte magát kellemet-
lenül. A faviccei senkinek sem szoktak bejönni.

31
 – Nem egészen, bár ki tudja, mit fundált ki a chef. Nekünk
minden esetre csak fantázianeveket mondtak.
– És hogyan értékeled?
– Amíg ideértem, gyorsan feldiktáltam magamnak a lénye-
get, nehogy valamiről megfeledkezzek, de amúgy egészen jó
volt. Nem mondom, hogy Michelin-csillagot érdemel, de egy
átlagvendég le lesz tőle nyűgözve.
– És amúgy te értesz a konyhához?
– Úgy érted, az ételekhez?
– Hát nem is a főzőlapokhoz – vágta rá Lance, aztán hirtelen
ráeszmélt, hogy faragatlan. – Bocsáss meg, bunkó vagyok.
– Nem! Nekem tetszik a fanyar humorod – mosolygott rá
változatlanul Claude. Lance azt gyanította, hogy plasztikai sebés�-
szel szabatta meg a száját, hogy mindig ez a sejtelmes, majdnem
kedves mosoly vibráljon az ajkain. – A konyhaművészet a hobbim,
nem a szakmám. Eredetileg kertépítő mérnöknek tanultam, de
mire végeztem, rájöttem, hogy nem akarom csinálni.
– Még épp időben – epéskedett Lance, de mielőtt ismét
bocsánatot kért volna, amiért minden mondata kisebb sértés,
Claude ismét halkan felnevetett.
– Ha úgy vesszük… Lehetett volna rosszabb is, ha tíz évvel
később jövök rá, amikorra kiégtem, alkoholista lettem, és gyű-
lölöm az életem.
– Igaz! – varázsolt egy mosolyt az arcára Lance.
Claude észrevette, és egy picit összehúzta a szemrését.
– Ugye most nem azon erőlködsz, hogy kierőszakolj egy
műmosolyt?
Lance el is vörösödött. Ez kezdett igazán kellemetlenné válni.
Nem válaszolt. Nem is tudott volna. Claude nem vette le róla
a szemét, csak felemelte a poharát, és nagy kortyokkal ivott.
Amikor az asztalra tette a korsót, és intett a pultosnak, hogy
még kettőt csapoljon nekik, hirtelen közelebb hajolt, és még
intenzívebb pillantással fürkészte Lance arcát.

32
 – Tudod, pont azért akadt meg rajtad a szemem, mert olyan
szomorkás voltál azon a reggelen. Aztán másnap kifejezetten
mérges, amikor a busz után szaladtál. Tegnap reggel pedig sza-
bályosan dühös, amikor Walterrel láttál. Mindhárom nagyon
tetszett, mert mind őszinte volt. Nem szeretném, ha azt hinnéd,
muszáj vidámnak és kedvesnek lenned. Tudom, első randin ez
elvárható, de miattam ne erőlködj. Bátran legyél morózus és
szarkasztikus, nekem nagyon bejön…
Lance egy kicsit kapkodta a levegőt, de csak diszkréten, ma-
gában szitkozódva, mert ennyire átlátszó volt minden álságos
kísérlete, hogy megjátssza magát. Claude összesen negyedszer
látta, az első három alkalommal percekre, mégis elég jól kiismerte.
Vagy egy istenverte lélekbúvár, vagy kurva jó emberismerő.
– És akkor most mesélj magadról még egy kicsit. Hány éves
vagy? Hol laksz, mi a hobbid, milyen zenét szeretsz?
Lance egyik szemöldöke megugrott, és majdnem rávágta,
hogy ne olyan hevesen, de amikor Claude kisujjának külső fele
véletlenül – vagy nagyon is szándékosan, de ez már sosem fog
kiderülni – hozzáért az ő félig ökölbe szorított kezéhez, aztán
ott is maradt, és Lance valamiért azon az icipici találkozási
ponton is érezte Claude bőrének forróságát, egy hosszú pilla-
natra lebénult.
– Akkor kezdem én – folytatta zavartalanul Claude, és mivel
nem kapott más reakciót, bátrabban mozdult, és átnyúlt Lance
kezén, hogy mutatóujjával nyíltan megcirógassa a csuklóját. –
Itt lakom a közelben, pár saroknyira, huszonhat éves vagyok,
a hobbim a bonsai-kertészet, és imádom a dallamos rockot,
mint a Queen vagy az Imagine Dragons.
Lance nem nagyon hallott semmit, mert a fülében a saját
vére dobolt, miközben megbabonázva nézte a hosszú ujjakat,
amik most már köröket rajzoltak a kézfeje érzékeny bőrére.
Claude valamiért félreérthette az arckifejezését, mert vissza-
húzta a kezét, és összefonta a mellkasán.

33
 – Ne haragudj, tudom, sok vagyok…
Lance egy nagy és hirtelen kilégzéssel reagált, aztán gyorsan
tele is szívta a tüdejét levegővel, majd ő nyúlt Claude kezéért,
mert a hiányérzet erősebb volt, mint a zavara.
– Nem, dehogy, én vagyok béna az ismerkedésben. Tulajdon-
képpen még nem is volt részem ilyesmiben…
Claude dús, sötétbarna szemöldöke megugrott, aztán a hosszú
szempillák félig eltakarták gyönyörű szemeit.
– Nem? Hanem? Eddig hogyan ismerkedtél?
Lance úgy érezte, a garbó megfojtja. Szeretett volna belenyúlni
a nyakába, és két kézzel tépni, nyújtani, de uralkodott magán.
– Otthon könnyebb volt, mert a kisvárosban, ahol éltem,
a Grindr volt az egyetlen lehetőség, mivel arrafelé még nem
igazán tolerálják a melegeket. És mivel kisváros, amúgy is ismersz
mindenkit, legalább látásból. Szóval ott egy-két üzenetváltás,
és máris tudtad, mire számíthatsz.
– Értem – válaszolta Claude, aki már nagy kezébe fogta Lance
ujjait, és a másikkal takarta be őket.
Lance úgy érezte, a tenyerén patakokban folyó verejték
a legcikibb dolog a világon.
– És mindig ilyen édesen izgulós voltál? – kérdezte most
a fiú, aki bár majdnem négy évvel volt nála fiatalabb, mégis
ezerszer tapasztaltabbnak látszott. New York-i melegnek lenni
ennyivel lehetett egyszerűbb. „Édesen izgulós”??? – ismételte
magában Lance. Szerinte ez édesen izgulós, vagy nem meri
azt mondani, hogy egy nyomorult faszfej, aki egy kézfogástól
is tiszta para.
– Mindig nehezen boldogultam az ilyen helyzetekkel – vála-
szolta kimérten, felkészülve arra, hogy ha Claude-on bármi jelét
látja a szánalomnak, azonnal fizet, és lelép a francba. Azt aztán
végképp nem bírta elviselni, ha valaki sajnálatból volt vele.
– Ez is nagyon szexi – mondta Claude, és kifordította Lance
tenyerét, hogy most belülről simogasson végig az ujjain.

34
 – Bocs, srácok, egy kis gondom akadt a sörcsappal – szabad-
kozott a pincér, amikor letette eléjük a két pint búzasört. Ahogy
felegyenesedett, Claude háta mögött állva rákacsintott Lance-re,
aki épp arról fantáziált, hogyan tépje le a végtagjait egyenként,
amiért megzavarta őket, és Claude miatta engedte el a kezét.
Most hogyan vegye fel a beszélgetés fonalát, ahol az hangzott
el, hogy ő szexi… SZEXI?!
Amikor kettesben maradtak, egy percre csend telepedett rájuk.
Claude vagy megunta a kezdeményezést, vagy rájött, hogy egy
ilyen anyámasszony katonájával kár is bajlódnia.
– Tudom, korai és gyerekes ezt mondani, de nagyon tetszel
nekem – mondta halkan egy idő után, amin Lance annyira
meglepődött, hogy felkapta addig lehajtott fejét. A borostyán
íriszekben nagy pupillák fogadták, és látszott, hogy most elő-
ször Claude is izgul egy kicsit. – Ha tolakodónak tartod, akkor
kérlek, tégy úgy, mintha nem hallottad volna…
Lance ezen az estén először mosolyodott el igazán. Nagyot
sóhajtott, és átnyúlt az asztalon, hogy most ő fogja meg Claude
kezét. Nem tudta, honnan szedte hozzá a bátorságot, de a lényeg
az volt, hogy végre ismét érintheti.
– Nem, nem tolakodó, bár kissé sokkoló. És nem igazán
tudom, hogyan kell reagálni rá, de azt nyilván észrevetted az
elmúlt napokban, hogy te sem vagy közömbös számomra.
Claude bólintott.
– Legalábbis reméltem, hogy nem azért voltál pipa, mert lekés-
ted a buszt, és ugyanakkor egész nap arról fantáziáltam, mi lett
volna, ha eléred és felszállsz, aztán beszélgetésbe elegyedünk…
Lance vére meglódult a gondolattól.
– Gyakran ismerkedsz az utcán? – kérdezte hirtelen, anélkül,
hogy átgondolta volna.
Claude szemei egy pillanatra összeszűkültek, az arca picit
fagyos lett, de azért válaszolt.
– Előfordul… Többre értékelem, mint a netes társkeresőket.

35
 Lance érezte, hogy túllőtt a célon.
– Ne haragudj, ismét rosszul kérdeztem, és igazából semmi
közöm hozzá.
– Nincs baj! – válaszolta Claude, és közben fordított a kezü-
kön, aztán finoman megszorította Lance ujjait.
– Négy évig éltem a volt barátommal, és tavaly szakítottunk.
Egy ideig nem volt kedvem ismerkedni. Mostanában éreztem
azt, hogy kezdek nyitni egy kicsit, és találkoztam pár sráccal,
de egyikük sem jött be igazán…
Lance nem tudta kontrollálni az arcát, néhány hirtelen im-
pulzus átsuhant rajta.
– Hogy miért? Az egyikük túl rámenős volt, amivel amúgy
nem lenne baj, mert semmi jónak nem vagyok az elrontója, de
nekem túl sok volt…
Lance szemöldökei rendellenes magasságban trónoltak.
Imádta, hogy fel sem kellett tennie a kérdéseit, máris választ
kapott rájuk, csak az volt a baj, hogy mindig újabb száz tola-
kodott a nyelvére.
– Inkább aktív vagyok, és mellette labdába sem rúghattam
volna – magyarázta halkan Claude, és most először, enyhe pír
színezte szépen metszett arcát.
– Óóó… – csúszott ki Lance száján. Nem mintha meglepődött
volna, és nem mintha nem lett volna remek hír, mivel ő egész
életében arra várt, hogy találjon valakit, aki mellett passzív lehet,
csak valahogy olyan fura volt ezt hallani egy fiú szájából, akit
alig ismer, de akit nagyon szeretne alaposan tanulmányozni.
A kép annyit árnyalódott, hogy innentől a tudományos megfi-
gyelést szerette volna meztelenül végezni, és nagyon… nagyon
mélyrehatóan.
– Ezt lefordítod angolra? – kérdezte egy kis láthatóan zavart
mosollyal Claude, mire Lance torkot köszörült, és ficeregni
kezdett a székén.

36
 – Nem nagyon tudok ilyen dolgokról beszélni – suttogta,
mert félt, hogy ha nagyobb hangerőn beszél, nyávogni fog. –
De köszönöm, hogy a bizalmadba avattál… Nagyra értékelem.
– Oké… – A szóvégi, hosszan kitartott, enyhén felívelő ma-
gánhangzó inkább kérdéssé tette a rövid kis választ.
– És örülök, hogy aktív vagy – bökte ki nagy nehezen, szinte
nyögve Lance.
Claude arcán hirtelen felragyogott az eddigi mosoly, és mintha
egy aprót bólintott is volna.
– A többiek vagy azért nem jöttek be, mert nem volt közös
témánk, vagy azért, mert tök egyformák voltunk, és ettől unal-
mas volt az egész. Engem nem vonz, ha előre tudom, mit fog
válaszolni a másik.
Lance elgondolkodott ezen. Néhány pillanatig a kezeiket
nézte, amitől aztán azonnal visszatért a valóságba.
– Én nem is tudom, mit szeretek. Nem volt még komoly
kapcsolatom, nem is nagyon foglaltam még össze magamban,
hogy mi az, ami tetszik, és mi az, ami nem…
Claude szemeiben ismeretlen fények csillantak.
– És én tetszem neked? Vonzónak találsz?
A direkt kérdés gyomrosként hatott Lance-re. Ahhoz végképp
nem volt hozzászokva, hogy ilyet kérdezzenek tőle. Sőt, talán még
sosem fordult elő. Mi van ezzel a sráccal? Tényleg egy különc,
szókimondó furaszerzet, vagy egy tolakodó szexuális ragadozó,
aki unja a banánt, és biztosra akar menni? Lance összehúzott
szemöldökökkel nézett rá.
– Tudom, most azt hiszed, rámenős barom vagyok… És le-
het, hogy tényleg olyannak látsz, de az igazság az, hogy semmit
nem tudok leolvasni az arcodról, és amennyire izgat, annyira
ki is készít ez.
Lance úgy elcsodálkozott, hogy szerinte úgy festett, mint egy
pávián, ahogy nyitott szájjal, lángoló arccal nézett Claude-ra.

37
 – Nem? Én azt hittem, idiótának gondolsz, akinek minden
ki van írva a fejére…
Claude kedvesen nézett rá, aztán a szabad kezét felemelte, és
megcirógatta Lance arcát.
– Bárcsak lenne a homlokodon egy kijelző, amin futnának
a feliratok!
Lance felnevetett.
– Ha valaki kifejlesztene egy ilyen szoftvert, milliomos lenne
egy nap alatt.
– De amíg ezen dolgozol – mosolygott sejtelmesen Claude
–, megtennéd, hogy legalább a kérdésemre válaszolsz?
Lance egyből abbahagyta a vigyorgást. Claude nemcsak
tetszett neki, egyenesen odavolt érte, de ezt azonnal el is árulni
hihetetlenül furcsa lett volna. Viszont a fiú nem rejtette véka
alá a vonzalmát, és Lance arra gondolt, neki milyen jólesett
a nyílt bók.
– Nagyon helyes vagy, szinte túl szép… – kezdett bele, mire
Claude homlokán ráncba szaladt a bőr.
– Rosszul kezdődik…
– Micsoda? Miért? – nézett rá zavarodottan Lance. – Épp
azt mondom, mennyire tetszel.
Claude picit oldalra fordította a fejét, és úgy nézte, mint aki
nem hisz neki, de aztán elmosolyodott.
– Te az a pasi vagy, aki nem szokott csúsztatni, igaz? Aki nem
burkolja szép szavakba a sértéseit.
Lance meglepődött, és ez valóban látszott az arcán. Miután
lefuttatta, hogy mire gondolhatott Claude, megrázta a fejét.
– Nem igazán. Valóban egy arrogáns seggfej vagyok, ezért
nincsenek barátaim. Szóval ha azt mondom, helyes vagy, az
annyit jelent, hogy tetszel. Nem ezzel akartam kezdeni azt, hogy
miért nem jössz be nekem.
Claude egy megkönnyebbült sóhajjal dőlt hátra, a szája a szé-
lesebbik mosolyába rándult, aztán ivott a söréből, de a pohár

38
széle fölött olyan érzéki pillantást vetett Lance-re, hogy a férfi
beleborzongott. Ő is ivott, és próbálta viszonozni a dolgot, de
aztán feladta, és lesütötte a szemét.
– Nem megy ez nekem…
– Mármint mi? – hajolt vissza azonnal Claude.
– Béna vagyok a randizáshoz, nem tudom, mit kellene vála-
szolnom, még a szemezéstől is ideges leszek, mert úgy gondolom,
idióta fejet vágok közben.
A fiú tanulmányozta az arcát, amitől Lance lefagyott, ezért
kénytelen volt a szokásos, támadásra felkészült állapotba rán-
dulni.
– A tutajos kék szemeidet még az utca túloldaláról is kiszúrtam,
és azt is, hogy gondolatban már vetkőztetsz – mesélte halkan.
Lance ettől csak még feszültebb lett. – Ha nem éreztem volna,
hogy valóban érdekellek, és másnap nem láttam volna őszinte
dühöt az arcodon, soha nem mertem volna egy cetlin kiragasztani
a számomat. Miután a buszból már nem láttam a kávézót, egész
nap nem mertem letenni a telefont a kezemből. Mindenhová
magammal vittem, nehogy lemaradjak a hívásodról. Egy óra
múlva már olyan ideges voltam, hogy majdnem visszamentem,
bár nyilvánvaló volt, hogy nem talállak ott. Egész nap terveket
eszkábáltam, hogy mihez kezdjek…
Őszintesége, és az, ahogy elmesélte, mi zajlott le benne azok-
ban a napokban, teljesen levette a lábáról Lance-et.
– Tényleg? – Claude csak bólintott. – Ha tudnád, micsoda
műsort csináltam, miután elmentél, biztos, hogy a hasadat fogva
nevetnél. A cédulát elfújta a szél, én pedig négykézláb kerestem
az utcán, és eszelősen rohangáltam a járókelők között.
Claude szemei óriásira tágultak.
– Biztos vannak kamerák az utcán. Szerinted mennyibe kerül
megszerezni a felvételeket?
Lance elvörösödött, de azért mosolygott.

39
 – Aztán ebédig azért nem hívtalak, mert féltem, hogy nem
is a te számod az, csak valaki szórakozott, vagy a cetlit odafújta
a szél a kirakatra.
Érezte, ahogy Claude megszorítja az ujjait. Megcirógatta
a nagy tenyeret a középső ujjával, és elcsodálkozott, hogy miért
nem érez szégyent. Máskor sosem mesélt volna el ilyesmit, pláne
nem annak, aki miatt bolondot csinált magából.
– Így egészen más… – mondta Claude. – Azt hittem, nagy
játékos vagy, aki a beetetés után hagyja, hogy a hal rendesen
ráharapjon a horogra.
Lance felnevetett. Őszintén.
– Nagy játékos?! Úgy nézek én ki?
– Aham! Pontosan. Most is azon agyalok, hogy ez a pasizós
dumád-e, mert egyszerűen nem fér össze a kép amit látok, azzal
amit elmondasz magadról. Összezavarsz, de pont ettől vagy
annyira izgalmas.
Lance csak ámult. Izgalmas? Ő? Ez a fiú biztosan nem
komplett.
– Oké, ha őszinték akarunk lenni, akkor elárulom, hogy én
is ilyesmin gondolkodom. Hogy te mindig ezzel a lehengerlő
dumával szeded-e fel a pasikat. Minden nap mást…
Most Claude kuncogott, de nem válaszolt egyből. Ismét ivott,
de a szeme sarkából Lance-et figyelte.
– Lehet… – kacsintott rá, amikor az üres korsót a talpára
állította.
Lance torka kiszáradt. Lehet, hogy akkor ő most valóban egy
ragadozó áldozata? Mert abban már biztos volt, hogy nehezen
tudna elmenekülni, legfőképp azért, mert bármit megadott
volna, hogy többet kapjon Claude-ból.
– Nincs kedved sétálni egyet? Olyan szép idő van…
– Sétálni? Ebben a farkasordító hidegben? – hökkent meg
Lance.

40
 – Hideg van, ez igaz, de elállt a szél, gyönyörű, tiszta az ég,
és a karácsonyi fényektől olyan barátságos minden. Imádom
a decemberi estéket. Ilyenkor képes vagyok órákon át sétálgatni
céltalanul.
Lance nem értette a dolgot. Egyrészt magát a sétálgatást
sem. Sosem csinált ilyesmit. Csak úgy, ad hoc elindulni, amerre
a lábad visz? Annak mi értelme lenne? Nem merte elárulni,
amit gondolt, és ellenkezni sem akart. Ha nemet mond, akkor
lehet, hogy Claude elköszön és lelép. Akkor már késő lesz azt
mondani, hogy mégis. Inkább egy séta, akkor is, ha igazából
semmi kedve nem volt hozzá.
– Hát jó… Menjünk…
Intett a pincérnek, felmutatta a kártyáját, aztán megvárta,
míg a bajuszos odasétál, elé tartja a gépet és vár.
– Egy huszast írj még hozzá! – mondta neki, mire a pincér
egyik szemöldöke felszaladt, de tette, amit Lance kért, aztán
rámosolygott.
– Várlak vissza, hogy elmondd, amit akartál!
Lance már el is felejtette a dolgot, de most beugrott neki.
– Oké!
A pincér bólintott, megvárta, amíg Lance odaérinti a kártyáját,
aztán biccentett és magukra hagyta őket.
– Miről akar veled beszélni? – kérdezte érdeklődve Claude,
miközben a kabátjukba bújtak.
– Arról, hogy itt tilos a mobilozás.
– Igen, tudom, mindenki tudja. Amikor bevezették, nagy volt
a felháborodás, egy időre megcsappant a forgalom, de aztán egyre
többen jöttek, és kiderült, hogy könnyebb úgy lemondani róla,
ha tiltják, mintha neked kell magadtól letenned. Ez kivételesen
más, mint a többi addikció. Ha tilos, akkor fel vagy mentve,
és vidáman tudsz kikapcsolódni, ha viszont csak magadtól kell
megtagadnod, akkor a legtöbben elbuknak a próbán.

41
 Lance-et meglepte ez a megközelítés, ahogy minden más is
a fiúval kapcsolatban. Ahogy mellélépett, rájött, hogy majdnem
egy fejjel alacsonyabb nála, ami máskor nagyon zavarta volna,
de most kivételesen kifejezetten tetszett neki a dolog. A szemben
lévő falon egy ósdi tükör lógott, a szélein már itt-ott lecsorbult
az aranyozott keret, de ahogy meglátta benne saját magukat,
mintha egy festményen lennének, a kép olyan harmonikus volt,
hogy egy picit beleremegett.
– Remekül festünk együtt – közölte Claude, és Lance már
meg sem lepődött, hogy hangosan mondta ki, amit ő gondolt.
Kezdett belenyugodni, hogy ezen az estén semmi sem olyan,
mint máskor.

42
Szerda este 10:44

A havas New York-i utcákon szikrákat szórtak a karácsonyi

fények. Lance még sosem vette a fáradságot, hogy alaposabban
szemügyre vegye, mennyire magával ragadó a megelevenedett
mesevilág. Az egyik üzlet kirakatában játékvonat körözött,
máshol óriási mikulás táncolt a Rockin’ Around the Christmas
Tree ismerős dallamára, és volt ahol pingvinek korcsolyáztak
a műjégen. Bámulatos volt.
Egy darabig csendesen sétáltak. Claude kedvtelve nézte az
elkápráztatott kifejezést, amit Lance arcán látott. Olyan volt,
mintha egy gyerek kapott volna bebocsátást a Mikulás házába.
A férfi most sokkal fiatalabbnak, gondtalanabbnak tűnt, és egy
időre elsimult az orra fölötti, v-alakú ránc is, amitől mindig picit
durcásnak látszott. A kék szemek élénken csillogtak, visszatükrözték
a fényeket, az arca kipirult a hideg esti levegőtől, a szája fénylett,
Claude pedig úgy érezte, ő is pont annyira el van varázsolva, mint
Lance. Ő is talált valamit, amiben gyönyörködhet.
Már vagy négy tömböt lesétáltak, mire Claude rájött, hogy
meg kellene szólalnia. Ha rájuk telepszik a csend, nehéz lesz
ismét megteremteni azt a viszonylagos intimitást, amit a sörö-
zőben sikerült.
– Hazautazol az ünnepekre? – kérdezte egy kicsit rekedten.
A hosszú hallgatás, úgy látszik, nem tett jót a hangjának.
Lance mintha révületből ébredt volna, zavarodott tekintettel
nézett rá. Ismét megjelent a kis ránc, Claude pedig érezte, hogy
valószínűleg olyat kérdezett, amit nem kellett volna.
– Nem – felelte szűkszavúan a férfi, Claude pedig gondolat-
ban átkozta magát. Ezerszer megfogadta már, hogy nem tesz
fel személyes kérdéseket az első randin, de Lance túlságosan
vonzotta, és mindent tudni akart róla.

43
 Egy sarkot megint csendben sétáltak, míg Lance arca ismét
ellazult, és a zsebében kotorászott, hogy a sarkon álló, a hóesésre
rá sem hederítő utcazenésznek aprót dobjon a kalapjába. Egy
ideig hallgatták a hegedű szépen ívelő hangját, és hagyták, hogy
magukkal ragadja őket a karácsonyi hangulat.
– Nem megyek haza, mert az apám nem áll szóba velem –
mondta hirtelen Lance, amikor véget ért a Hallelujah.
Claude egy pillanatra visszatartotta a levegőt, és valami ér-
telmes válaszon törte a fejét.
– Sajnálom – nyögte ki végül, amikor rájött, hogy erre nincs
jó felelet.
– Én is… – mondta szomorú hangon Lance.
Claude hirtelen nem tudta visszafogni az ösztöneit, és át-
ölelte a férfi vállát, aztán magához húzta, és a hajára nyomott
egy puszit.
– Egyszer neked is lesz saját családod, és olyan ünneped,
amilyet szeretnél.
Lance lefagyott, annyira meglepte a bensőséges mozdulat, de
aztán kényszerítette magát, hogy ne hárítsa el. Ha ismerked-
ni akar, akkor nem reagálhat mindenre elutasítással. Kivette
a kezét a zsebéből, és átölelte Claude derekát, de azért gyorsan
körbelesett, hogy nézi-e őket valaki.
A fiú figyelmét nem kerülte el a dolog.
– Ez New York, itt senkit nem érdekel, ha két pasi ölelkezik
az utcán.
Lance egy félénk mosollyal nézett fel rá és bólintott. Az ereiben
meglódult a vér. Nemcsak azért, mert egy iszonyatosan helyes
fiú ölelgette, hanem azért, mert az utcán, emberek sokaságában
történt, és számára olyan volt, mintha egy titkos vágya teljesült
volna, amiben sosem hitt, hogy átélheti.
Claude közelről nézte a gyönyörű arcot. A hosszú pillákon
hókristályok remegtek, aztán elolvadtak és még csillogóbbá tették
az amúgy is szikrázó pillantást. Ahogy Lance felfelé fordította

44
az arcát, a szája is elnyílt egy picit, amitől olyan hívogató és
kívánatos lett, hogy Claude nyelni is alig tudott.
– Tudom, túl korai, tudom, olyan esetlen, hogy megkérdezem,
de… – Látta, ahogy Lance pupillái hirtelen nőni kezdenek, és
gyorsan befalják az égkék íriszeket. – Megcsókolhatlak?
A vékony kis alakon végigfutó, alig érezhető remegés átter-
jedt rá is, és érezte, hogy a keze halványan reszketni kezd. Úgy
gondolta, ha erősebben öleli Lance-et, akkor talán alábbhagy
a tremor, így maga elé fordította, és amíg a válaszra várt, a másik
kezével is átölelte.
Lance hiperventillált és vajúdott. Az egyik fele arra ösztökélte,
hogy forduljon sarkon és rohanjon el. Ez lett volna a kézenfekvő
megoldás, tekintettel arra, hogy végtelenül zavarban volt, és az
egész szituáció roppant kínosnak hatott. A másik fele azonban
epedve várta, hogy Claude a szájára hajoljon, és birtokba vegye,
hogy ott, a népes utcán csókolja meg egy idegen, akiről alig
tud valamit azon kívül, hogy szép, és ő kívánja. Nem tudott
válaszolni, mert nem talált magában elegendő bátorságot, így
annyi telt tőle, hogy aprót bólintott, alig észrevehetően, de
nem akarta elengedni a hipnotikus tekintetet, és amúgy sem
lett volna képes elszakadni a zöld, erdős táj közepén sötétlő
tengerszemet idéző szemektől.
Claude érezte az elbizonytalanodást, és bár látta, hogy ő is
nagy hatással van Lance-re, azt is, hogy ha szeretné, elveheti,
amit akar, mégsem lett volna jó elkapkodni, elsietni. Valamiért
úgy gondolta, ez egy különleges alkalom, nem egy szimpla csók.
Valami, amire évekkel később is emlékezni fog, ezért meg akarta
adni a módját. A rájuk hulló pelyhek hideg cseppekké olvad-
tak felforrósodó bőrükön, és hívatlan vendégekként surrantak
a kabátjuk alá, vagy rejtőztek el a hajukban, de egyikük sem
törődött velük.
A pillanat elnyúlt, az idő is cseppfolyóssá vált, ahogy ők
ketten ott álltak összeölelkezve a Rockefeller Center előtt, az

45
óriási karácsonyfa milliónyi, színes égőjének fényében. Körü-
löttük mindent puha paplanként takart be a friss hó, csendessé
és tisztává varázsolva a világot.
Lance érezte, ahogy a feszültség egyre nő benne, míg úgy
ellepi, hogy muszáj valamit tennie, mert már elviselhetetlen.
Bátortalanul közelebb mozdult. A kabátok miatt nem érezte
Claude testét, azt sem tudta, a fiú mennyit vesz észre a moz-
dulatból, ezért elengedte a derekát, és felhúzta a kezeit, hogy
a nyaka köré fonhassa őket. Meglepődött saját magán, a nyílt
kezdeményezésen, azon, hogy képes volt ujjait a fiú tarkójára
simítani, és a nedves fürtök közé óvakodni velük, míg meg nem
érezte a forró, bársonyos bőrt.
Claude testén apró villámok cikáztak át, ahogy a jegesnek
érzett ujjak befurakodtak a nyakáig, és finoman megcirógatták.
Olyan volt, mintha őt is rákötötték volna a karácsonyi kivilágí-
tásra. Hirtelen elillant a türelme, és csak a puszta vágy maradt.
Közelebb hajolt, egyre közelebbről nézte a lassan lecsukódó
szemeket, de ő csak akkor adta meg magát, amikor a szája alatt
érezte a pihepuha ajkat. Egy árulkodó sóhaj szökött ki Lance-ből,
lehelete megcirógatta Claude arcát, amitől úgy érezte, menten
megvadul. Mégis magára parancsolt, és finoman cirógatta ajkával
Lance száját, egészen addig, míg a kis test készségesen hozzá
nem simult. Claude azonnal reagált, a vékony derekat ölelve
húzta magához teljesen Lance-et, és a nyelvével kért bebocsátást
a szájába. Meg is kapta az engedélyt, sőt, Lance nyelve sietett
elé, hogy beljebb invitálja.
A csók gyorsan mélyült el, és olyan volt, mintha nemcsak
a hó tompította volna a zajokat, hanem megszűnt volna a kül-
világ. Lance csak saját vérének dübörgését hallotta, és néha azt
a halk morgást, ami Claude-ból tört fel. Jelentéktelennek tűnő
hang volt, rá mégis végzetesen hatott. A gyomrában minden
alkalommal veszett repdeséssel reagáltak a pillangók, amikről
már lemondott, mert Thomasszal együtt tűntek el az életéből.

46
Most azonban újult erővel verdestek, mintha erre a pillanatra
vártak volna húsz éven át.
– Olyan finom vagy! – lehelte a szájába Claude, amikor
átfordult, és még mélyebben hatolt Lance szájába, aki teljesen
felfelé fordította az arcát, mivel Claude egyik tenyere a nyakára
majd az állára simult, és finoman kényszerítette, hogy így tegyen.
Nem mintha bármi kifogása lett volna az események ilyetén
alakulása ellen, sőt… Ha tehette volna, már rég még közelebb
férkőzött volna a fiúhoz. Érezni akarta a testéből áradó hőt, az
erejét, az illatát.
És Claude mintha ismét a gondolataiban olvasott volna,
elhúzódott egy kicsit.
Lance reklamálni akart, a teste automatikusan mozdult
a fiú után, de Claude megfogta a csuklóit, amik közben lefelé
hanyatlottak a nyakából.
– Várj! – kérlelte suttogva, majd kézen fogta, és arrébb vezette.
Lance se látott, se hallott, de Claude érzékelte, hogy a sarkon
megálló tömeg már inkább az ő kalapjukba dobálna némi aprót,
és nem akarta elvenni a hegedűs kenyerét. Hátrafelé lépkedett,
maga után húzva Lance-et. Látta, mennyire elveszett, mennyire
csodálkozik a saját reakcióján, és Claude szerette volna a karjába
kapni, és olyan durván csókolni, hogy elfelejtse minden kétségét.
Valamiért el akarta űzni a Lance-ből áradó néma szomorúságot,
megvigasztalni, óvni és szeretni…
Szeretni?
A hirtelen sugallat őt is meglepte. Annyira, hogy meg is bot-
lott, ahogy tolatva közeledett az irodaépület árkádjai felé. Lance
hirtelen megszorította az ujjait, segített, hogy visszanyerje az
egyensúlyát, aztán átölelte a derekát, miközben nevetve botla-
doztak egy viszonylag védett helyre, ahol Claude ismét maga elé
perdítette a férfit, két kezébe vette az arcát, mélyen a szemébe
nézett, aztán egy rövid puszira ráhajolt.

47
 Lance már nyitotta a száját, a szemei szorosan lezárva, mint
aki tudja, hogy ismét jön a zuhanás, de élvezi.
Claude elmosolyodott, aztán kigombolta a bőrkabátját, a sálat
is letekerte a nyakából, csak simán lelógatva a mellkasa előtt,
majd odanyúlt, Lance kabátján is lehúzta a cipzárt, és csak
akkor nézett fel, amikor magán érezte a kutató tekintetet.
– Érezni akarlak – magyarázta Lance szemébe nézve, aztán
ismét megfogta a kezeit, közelebb húzta, a bőrkabátja alá
navigálta őket, és amikor Lance végre egész tenyereit a mell-
kasára simította, akkor nyúlt be a szövetkabát alá, hogy végre
átfogja a derekát.
A Lance szemeiben gyúló lángok, az arcára kiülő meztelen
vágy meglepte Claude-ot. Sejtette, hogy a férfi talán rég nem
talált magának senkit, és hogy a mélyben őrzött parázs óri-
ási lángra lobban, ha valaki oxigénhez juttatja, de erre nem
számított.
Lance közel volt ahhoz, hogy eszét veszítse. A tenyere alá
simuló izmos mellkas, az illat, amit eddig elfojtott a sok ruha
és a hideg, most együttes erővel taglózta le. Szerette volna
széttépni a pulcsit és az inget, ami még mindig útjába állt, de
ép esze maradékával tudta, hogy ezt több okból sem teheti
meg, és ezek között csak hátul kullogott a hideg téli estére való
hivatkozás és az, hogy a nyílt utcán vannak. Sokkal inkább
azért nem tehette, mert az ember nem tépi le egy idegenről
a ruhát ismeretségük harmadik órájában, legalábbis nem
ebben a szituációban. Lance eddig összesen háromszor ment
randira férfiakkal, és bár mindhárom az ágyban végződött,
valahogy sokkal egyszerűbbek, kézenfekvőbbek voltak. Ott
semmi érzelmi háttér nem volt, csak egyszerű szükségletek és
az azok kielégítésére szolgáló mozdulatok. Nem volt érzelmes
csókjelenet, sem szép szavak. Némaságba burkolózó nyers vágy
volt csupán. De most minden más volt. Ízlelni, kóstolni akarta
Claude-ot, vetkőztetni és simogatni, és ha lehet, mindezt egy

48
örökkévalóságig. Nem értette, ami történik vele, de abban biztos
volt, hogy nem tud határt szabni a benne lángoló akarásnak.
Amikor Claude végre ismét összetapasztotta az ajkukat,
Lance azonnal akarta a nyelvét, és majdnem neki is esett, de
aztán figyelmeztette magát, és várt pár másodpercet, mielőtt
elszakadt a cérnája, és nyitott szájjal szívni kezdte Claude alsó
ajkát, majd a nyelvével csalogatta.
– Kis mohó! – suttogta incselkedve Claude, de persze meg-
adta neki, amit akart. Mosolyogva csókolta eszméletvesztésig
a sűrűn szuszogó, halkan nyöszörgő Lance-et, aki már egészen
nekitámaszkodott.
Claude imádta az érzést. A férfi könnyű volt, mint a tavaszi
szellő, mégis volt benne erő. Ahogy szorította, ahogyan markolta
a derekát, és ahogy szétfeszítette Claude térdeit, hogy az egyik
combjával a lábai közé férkőzhessen. Felmerült benne, hogy
vagy véget kell vetni ennek, vagy hamarosan nem lesz visszaút,
és ágyban végződik az este, de nem tudta eldönteni, melyik
lenne a rosszabb forgatókönyv. A következő napokban ő utazni
fog, az Államok különböző pontjain tölti majd a napokat, és
sajnos, az éjjeleket is, így nem lesz esélyük találkozni. Félt, hogy
az irányíthatatlan és leküzdhetetlen vágy majd talál magának
más célpontot, ha ő nem adja meg, amire Lance-nek szüksége
van, de attól is, hogy ha túl gyorsan kapja meg, amit akar, akkor
utána visszabújik a csigaházába. Claude a saját gondolatain is
elcsodálkozott. Miért, mennyi időre tervezel? – kérdezte magától,
de választ nem kapott.
Lance érezte a fiú elkalandozó figyelmét. Annyira rá volt
hangolódva, hogy ha koncentrál, talán a gondolatait is meghall-
hatta volna. Nem tudta, mit tesz, de azt igen, hogy szüksége van
Claude-ra, arra, hogy csak őt lássa, csak rá figyeljen. Ösztönösen
nyomta neki a csípőjét, és amikor a fiú halkan felnyögött, majd
belemarkolt a hátába, hozzá is dörgölőzött. Aztán persze saját
merészségétől ijedten akart visszahúzódni, de addigra már késő

49
volt. Claude magához rántotta, átfordult a fejével, a szájába to-
lakodott a nyelvével, és a korábbi puhaságnak, finomkodásnak
már nyoma sem volt a mozdulataiban. Éhesen falta Lance száját,
a keze pedig a fenekére siklott és bele is markolt.
Lance levegőért kapkodott, mint egy fuldokló, ezért Claude
kénytelen volt egy kis szünetet tartani. Amint elhajolt, rájött,
hogy az utcán állnak, körülöttük emberek, és a kis műsor, amit
csinálnak, népes közönségre tett szert. Felpillantott, és észrevette,
hogy szemben egy lány a műrénszarvas háta mögül veszi őket
telefonnal. Ettől legalább annyira kijózanodott, hogy képes
volt gondolkodni.
– Hazajössz velem? – kérdezte ismét csókokkal halmozva
el Lance állát és arcélét. Azt végképp nem akarta, hogy Lance
kizökkenjen a révületből. Reménykedett, hogy erre a kérdésre is
csak egy bólintást kap válaszul, és már vonszolhatja is egy taxiig,
mert esze ágában nem volt visszasétálni a Sohóig.
– Én itt lakom két háztömbnyire – válaszolta Lance, amin
Claude egészen meglepődött. Egy sor kérdés merült fel benne,
amit szeretett volna feltenni, de úgy érezte, azzal tönkretenné
a hangulatot. Aztán eszébe jutott, hogy ha Lance nem túl gya-
korlott az ilyesmiben – bár önmagát sem vallotta nagy hódítónak
–, akkor esetleg később szembesülhetnek a problémákkal.
– És hazaviszel a kis kéjlakba, ahol hegyekben áll a gumi
meg a síkosító?
Ezt az esetlen választ sikerült izgalmában kinyögnie, bár érezte,
hogy ez nagyon sutára sikerült. Lance abbahagyta a mozdulatot,
ami épp arra irányult, hogy kitapintsa Claude mellbimbóját,
ami csiklandozta a tenyerét, és felnézett rá.
– Ööö… hát…
Claude máris hálás volt magának, amiért legalább sikerült
Lance eszébe juttatnia a lényeges kellékeket.
– Ha neked nincs otthon, akkor inkább fogjunk egy taxit, és
menjünk el hozzám. Öt perc és otthon vagyunk…

50
 Lance-ben felmerült, hogy vajon Claude mindennel felszerelt
lakása hány naponta fogad új vendégeket, de nem mert rákérdezni.
Semmi köze hozzá! A féltékenység máris a torkát szorongatta, de
tudta, hogy semmi oka nincs rá. Ez egy első randi, ami meglepően
gyorsan fordult át, de ez nem csak Claude magabiztosságának
és titkolt szándékának köszönhető, ha egyáltalán volt ilyen…
– Oké, akkor menjünk! – felelte halkan, és még egyszer belefúrta
az arcát a fiú nyakába, hogy részegítő illatából mélyet szippantson,
amivel kihúzza a lakásáig.

Meglepően gyorsan találtak egy üres taxit, ami ráérősen közeledett

a zúton, majd a hátsó ülésre érve gyorsan egymásért nyúltak, és
bár nem folytatták a csókolózást, de azért összebújtak. Claude
Lance nedves hajába fúrta az ujjait és a fejbőrét masszírozta, míg
a férfi a feszes, és baromi izgató combokat simogatta.
– Miért vagy te ilyen szexi? – kérdezte Lance Claude fülébe
súgva.
– Egész életemben arra készültem, hogy ha megtalállak, akkor
megszédítselek – válaszolta felé fordulva a fiú.
– Úgy értettem, megszelídítselek. Egy pillanatra azt hittem,
a Kishercegből idézel – mosolygott Lance.
– Nem akarlak megszelídíteni. Meg akarlak vadítani – súgta
Claude, és közben mélyen a szemébe fúrta a pillantását.
Lance száján majdnem kicsúszott, hogy máris sikerrel járt,
de ügyesen lenyelte a szavakat, és inkább beharapta a száját.
– De úgy tűnik, neked ez jobban megy – tette hozzá Claude.
Lance úgy érezte, ez a srác arra született, hogy kikészítse. Min-
den kiejtett szava olaj volt a tűzre, minden mozdulata gyönyörök
ezreivel kecsegtetett. Nem tudta, és már nem is akarta érteni,
mitől ilyen erős köztük a kémia, de felidézte, hogy pár nappal
korábban az utca túloldaláról, a puszta tekintete is mekkora hatást
gyakorolt rá, és máris ismét hozzábújt, a nyakába szuszogott és
belemarkolt a combjába.

51
 – Messze vagyunk még?
– Nem, a sarkon túl már látni a házat.
Lance kíváncsian felült, és a szélvédőn át figyelte, hogy merre
járnak. A Soho drága környék, de eddig is sejtette, hogy a pró-
bavendégeskedés jól fizethet, mert Claude egész megjelenéséből
áradt a visszafogott elegancia, amit csak azok mondhatnak
magukénak, akik már nem hivalkodni akarnak a pénzükkel.
A taxi egy szűk, barátságos kis utca közepén fékezett, ahol
kétszintes sorházak simultak össze, mintha melegíteni akarnák
egymást. Claude fizetett, aztán kiszállt, és maga után húzta a férfit,
aki a járda melletti mély hóba lépve kicsit megtántorodott.
– Vigyázz, gyönyörűm! – nyúlt érte a fiú, aztán egyből ma-
gához is húzta, és Lance egyik karját a kabátja alá irányította,
hogy átölelje a derekát.
– Meg fogsz fázni – aggodalmaskodott a férfi, de Claude
nevetve rázta meg a fejét.
– Az Antarktiszt is felolvasztanám jelen állapotomban.
Lance imádta az ilyen válaszokat, amik nem voltak túl direk-
tek, de burkolt jelentésüktől ő is kimelegedett.
Együtt léptek be a szépen feldíszített bejáraton, aztán Lance
ismét elámult. A lépcsőház korlátját végig fenyőgirland és millió
apró égő dekorálta, a fordulóban pedig egy életnagyságú télapó
állt őrt.
– Ez aztán a karácsonyi hangulat! – mondta lenyűgözve.
– Imádom – válaszolta egyszerűen Claude, aztán húzni kezdte
felfelé. – Az emeleten van a lakásom.
Lance bólintott, és hagyta, hogy a fiú megfogja a kezét, majd
felfelé vezesse.
Amikor beléptek a mahagóni ajtón, a karácsonyi mesevilág
folytatódott. A tágas térben mindenütt ízléses dekorációk
csillogtak, és hófehér izzósorok világították meg őket. Fel sem
kellett kapcsolniuk a lámpát, mert a kellemes hangulatvilágítás
bőven elég volt.

52
 – Gyönyörű! – suttogta Lance, aztán beljebb sétált, miközben
Claude kibújtatta a kabátjából és ő is ledobta a bőrkabátot és
a pulóvert.
A ház egész emeleti részét a nappali és a konyha foglalta el.
A hívogató, szürke kanapékon rénszarvasos és mikulásos párnák
dagadtak, a fotelben pedig egy puha, fehér zseníliatakaró várta,
hogy valaki beleburkolózzon, és kézbe vegye a mellette álló, ósdi
asztalon kupacba halmozott könyvek egyikét. Az egész lakás
otthonos volt, ugyanazzal a visszafogott eleganciával fűszerezve,
ami a gazdájára is jellemző volt. Lance kinézett a teraszra, ami
a hátsókert fölé hajolt, és látni engedte a szépen kivilágított tu-
jákat, meg a rénszarvasos szánt, amit égősorokból készítettek.
– Úgy látom, az alsó szomszéd is bolondul az ünnepekért –
állapította meg.
– A húgom – mosolygott Claude, aki kedvtelve nézegette
a férfit. Örült, hogy végre kabát nélkül is láthatja egészben,
nem csak deréktól felfelé, mint a sörözőben, és bár a vére űzte
volna a beteljesülés felé, szándékosan leállította magát. Nem
kell sietniük, hiszen hosszú még az éjjel, és neki csak tízre kell
a reptéren lennie.
Lance nem volt magas, de alacsony sem igazán. 170 centi
körül lehetett, ami csak Claude mellett tűnt kevésnek, tekintettel
arra, hogy ő 180 fölé nőtt néhány ujjnyival.
– A húgod? Együtt laktok? – fordult felé Lance, ezért Claude-
nak el kellett kapnia a pillantását a formás fenékről, amin pont
elidőzött.
– Pontosabban egy házban, igen. Melissa alig van itthon.
Stewardess. Én is sokat utazom, ezért így tudjuk elérni, hogy
legalább egyikünk locsolja a virágokat.
Lance is mosolygott. Átragadt rá az a nyugalom, ami Claude-
ból áradt. Imádta a hangját, azt ahogyan beszéd közben a kezeivel
gesztikulált. Ő korán leszokott erről, mert sokat cikizték miatta
a többiek. Mindig azt mondták, lányos, ezért hamar megtanult

53
megálljt parancsolni a késztetéseinek. Claude azonban önazonos
volt, és lágy mozdulatai egyáltalán nem voltak nőiesek. Lance
elbűvölten figyelte a hosszú ujjakat, amik most éppen az asztalon
álló mikulásvirágot simogatták.
– Jól hangzik. Nagyon szép az otthonod – nézett körül alapo-
sabban Lance. Kicsit megzavarta, hogy nem látott további ajtókat
sehol, csak egy keskenyet, ami nyilván a mosdóba vezetett.
– És a hálószobát még nem is láttad! – vigyorgott egy picit
incselkedve Claude.
Lance úgy érezte, ismét a gondolataiban olvas, és tudta, hogy
elvörösödik, de remélte, hogy a félhomály elrejti zavarát.
Amikor Claude elrugaszkodott a kanapé mellől, ahol eddig
támaszkodott, Lance gyomra megremegett. Nézte a párduc-
mozgású fiút, ahogyan közeledik, és egy pillanatra elbizonyta-
lanodott. Claude mellé lépett, fél karral átölelte a derekát, majd
kibillentette az egyensúlyából, és épp amikor Lance felnyikkant,
mert nem értette, mi történik vele, a fejük fölött meghúzott egy
lelógó kart, amitől egy keskeny lépcső ereszkedett le mellettük.
– Ha van kedved, megmutatom – folytatta Claude, és fino-
man belecsókolt a hezitáló, és ettől még kívánatosabb Lance
nyakába.
A férfi csak bólintott, mert félt, hogy a hangja elárulja, men�-
nyire berezelt, aztán elindult felfelé, mivel Claude óvatosan maga
előtt tolta. A lépcső a tetőtérbe vitt, ahol egy újabb mesevilág
tárult a szeme elé.
Pontosan úgy festett, ahogy a lakáskultúra újságokban látta
eddig. Szinte minden fehér volt, némi szürkés antikolással, a tetőt
óriási ablakok váltották ki, amiket most vastag hópaplan takart,
a padlón pedig puha műszőrme simult a lába alá. Egy hatalmas
ágy uralta a teret, nem a fal mellett, hanem a főhelyen, a másik
oldalon pedig lábaskád állt egy paraván mögött.
– Nos, tetszik? – kérdezte Claude. Amíg a válaszra várt, át-
szelte a szobát, és meggyújtotta a kád mellett heverő bőröndön

54
álló óriási gyertyákat, aztán az ágyhoz sétált, és ott is lángra
lobbantott pár kanócot.
– Bámulatos – felelte Lance, aki valóban nem hitt a szemé-
nek. Az ágy mellett kopasz nyárfavesszők álltak, a baldachinról
könnyű anyag lengedezett a légáramlatban, ami Claude-ot
követte. A csupasz téglafalak és a sok antik bútor tökéletes
egységet alkotott a finom anyagokkal. Talán egy kicsit nőies
volt az összhatás, de Lance-nek kifejezetten tetszett.
Claude úgy gondolta, ennyi elég is volt a nézelődésből. Sze-
rinte pont elég időt hagyott Lance-nek az akklimatizálódásra,
és egyébként sem tudott tovább várni. Mivel ő eddig csak
a férfit figyelte, neki sürgetőbbnek tűnt, hogy ismét magához
ölelhesse.
Odalépett, Lance álla alá nyúlt, felemelte a fejét, amíg egymás
szemébe nem néztek, aztán ráhajolt, és egy tartózkodó, lágy
csókkal bódította el. Megvárta, amíg a feszülő izmok lassan
elernyednek és Lance ellazul a karjában, aztán még egy kicsit
cirógatta az ajkával, amíg egy halk sóhajt csalt elő belőle. Csak
akkor húzódott el, amikor úgy érezte, ismét elnyerte a bizalmát.
– Mihez lenne kedved? Egy nyugtató fürdőhöz? Esetleg egy
masszázshoz? Vagy egyszerűen tépjem le a ruhádat, és csókol-
jalak eszméletvesztésig?
Lance azonnal megremegett, és bár Claude meg mert volna
esküdni rá, hogy az utolsó variáció lesz a befutó, egy pillanatnyi
hezitálás után mégsem arra tette le a voksát.
– Muszáj a fürdőt választanom – suttogta. – Sosem bocsáta-
nám meg magamnak, ha nem próbálnám ki a kádadat. Egész
életemben ilyenre vágytam.
Claude kuncogott, és Lance homlokát puszilgatta.
– Ettől még letéphetem a ruháidat… A kádam megvár –
hajolt el, és kacsintott a férfira.
Lance arcán szabályos lázrózsák borultak sziromba, amiket
Claude kifejezetten izgatónak talált.

55
 – Egyszer azt is kipróbálnám – vallotta be Lance. – De akkor
figyelmeztetés nélkül.
Volt a hangjában egy icipici él, egy halvány, számonkérő
felütés, amin Claude-nak muszáj volt mosolyognia. Igaza van –
gondolta. Milyen pancser dolog bejelenteni a falhozcsapós szexet?
Lance nekidőlt, tenyereit a már megszokott módon simítva
Claude mellkasára, de most nem időzött túl sokat. Miközben
pislogás nélkül nézett a zöld szemekbe, lassan gombolni kezdte
a fiú ingét.
Claude egy pillanatra behunyta a szemét, amikor Lance ujjai
először érintették meg a bőrét. A férfi nem kapkodott. Ráérős,
finom mozdulatokkal nyitotta szét az anyagot, és úgy tűnt, tet-
szik neki, amit lát. Claude élvezettel figyelte az arcát, miközben
Lance a mellkasán legeltette a szemét. A néha kiszökő, eperpiros
nyelvcsúcs, amivel megnedvesítette a száját, és az ujjaiból vibráló
remegés épp elég bizonyíték volt arra, hogy elégedett. Amikor
aztán egy rebbenő, bizonytalan pillantás után közelebb hajolt,
és egy bátortalan csókot lehelt a szíve fölé, Claude képtelen
volt tovább várni, és hagyni, hogy minden Lance tempójában
történjen. Felnyúlt, ujjait a szőkésbarna, puha hajba fúrta, ismét
masszírozni kezdte a fejbőrét, de közben finoman közelebb is
húzta, ezzel jelezve, hogy mennyire tetszik neki a dolog.
Lance nagyot nyelt. Csodálkozott, hogy pont ő tette meg
a lényegi lépést, és kezdte vetkőztetni a fiút. De hát egész este
erről fantáziált, így egy idő után az ujjai maguktól is tudták,
mit kell tenniük. Claude bőre forró volt, selymes és sima.
A mellkasát alig néhány szőrszál fedte, azok is leginkább széles
mellizmaira feküdtek, nem göndörödtek összevissza. Sötét, apró
bimbói azonnal összehúzódtak, ahogy megcsapta őket a szoba
hűvösebb levegője, Lance nyála pedig ömleni kezdett. Amikor
Claude keze is arrafelé tolta, amerre ő szeretett volna kalandozni,
engedelmesen ráhajtotta a fejét. Először óvatosan simította végig
az ajkával, épphogy csak érintve, megrészegülve a hirtelen érkező,

56
és mindent elsöprő vágytól. Claude beszippantotta a levegőt, és
nem is engedte ki. Lance érezte gyors szívdobbanásait, miközben
lassan cirógatta a szájával. Amikor a hegyes bimbóhoz ért, először
azt is csak finoman simogatta, leheletével izgatta, de hamarosan
ő sem bírt megálljt parancsolni sürgető ösztöneinek. Puha ajkai
közé vette, aztán megpöckölte a nyelvével, a fiúból kitörő halk
nyögésre válaszul pedig erősebben rátapadt és szívni kezdte.
Claude úgy érezte, menten fellobban és hamuvá ég, mint
a kanóc. Abból az egyetlen pontból kiindulva, körkörösen
terjedt benne a forróság, és pillanatok alatt ellepte. Ujjai ismét
a selymes, puha tincsek között siklottak, és néha beléjük is
markoltak, amitől Lance kezdett nyöszörögni, Claude pedig
erőteljes impulzust érzett az ágyékában. Előrelökte a csípőjét,
és hozzádörgölőzött a szikár testhez.
Lance egy pillanatra moccanatlanná dermedt. Meglepte
a nyers mozdulat, és a benne rejlő, palástolatlan szexuális vágy,
de aztán gyorsan elszálltak a kétségei, amikor Claude ajka a fülére
siklott és belesuttogott:
– Őrülten kívánlak! Ez az utolsó alkalom, hogy visszavonulót
fújjunk. Nem akarlak sürgetni, és elfogadom, ha nem állsz rá
készen.
Lance-et megnyugtatták a szavai. Úgy érezte, nemcsak sod-
ródik az eseményekkel, hanem aktív résztvevője mindennek,
ami történik. Felegyenesedett, a fejét hátrahajtotta, és a zölden
szikrázó szemekbe nézett. Claude íriszei elsötétedtek, a pupillái
befalták a csillogó keretet, de Lance-et most nem ijesztette meg.
Valamiért ettől csak kívánatosnak érezte magát. Kivételesen nem
volt ott a mindig benne motoszkáló félelem, hogy kihasználják.
Claude valami válaszra várt, de a másodpercek csak teltek,
Lance pedig túl félénk volt, hogy szavakba öntse, amit érez,
amire vágyik.
– Szép vagy – mondta még a fiú, és hogy időt adjon Lance-nek,
ráhajolt és megcsókolta. Az ismerős és még mindig észveszejtően

57
izgató játék kezdetét vette, de most sokkal türelmetlenebb volt,
mint korábban. A kis lakás nyugodt közegében, a jó melegben
már nem volt semmi, ami gátat szabhatott volna egyre növekvő
vágyuknak. Claude nyelve behatolt Lance ajkai közé, és gyors
tempóban kergette az övét, miközben nagy tenyere a hátára
simult, és magához szorította a testét. Lance felnyikkant, amikor
a két kemény pénisz egymáshoz ért, és gyorsan lábujjhegyre
emelkedett, hogy még több ingert csikarhasson ki magának.
Claude belemosolygott a csókba. Lance bátortalansága, az,
ahogyan reagált, végsőkig korbácsolta az izgalmát. Lenyúlt,
belemarkolt a kis, feszes fenékbe, amit korábban még csak cso-
dálhatott, aztán még durvábban nyomta magát Lance-hez, aki
halkan nyöszörgött, és az orrán át szuszogott elragadtatásában.
Claude úgy döntött, ha a férfi nem is mondta ki, mégis meg-
adta a választ azzal, hogy nem húzódott el, nem ellenkezett. Így
aztán felbátorodva simogatta a kerek félgömböket, és amikor
megfelelő fogást talált rajtuk, hirtelen megemelte Lance-et, aki
ismét felnyikkant, de azért hagyta, hogy ölbe vegye, és a derekán
fonta keresztbe a bokáit. Claude felnyögött. Mindig szeretette
volna kipróbálni ezt a pózt élesben is. Ez volt az egyik visszatérő
ábrándképe, de sosem talált olyan partnert, aki alkalmas lett
volna rá. Vagy túl magas volt, vagy testes, esetleg ügyetlen, de
most, amikor Lance pillekönnyen szökkent az ölébe, és azonnal
felvette a megfelelő testtartást, a farka ágaskodni kezdett, mintha
egyetlen percet sem várna tovább.
Miközben Claude a nadrágon keresztül simogatta a fenekét,
Lance szemei lecsukódtak, a feje a fiú nyakhajlatába simult,
ahol a selymes bőrt csókolta. Claude egyik keze feljebb siklott,
bebújt a fekete garbó anyaga alá, és Lance hátán indult útnak,
majd egészen a tarkójáig merészkedett, és onnan a hajába túrt.
A mozdulattól Lance nyakán megfeszült a pulóver, ő pedig úgy
érezte, menten megfullad, ha nem szabadul meg tőle. Lenyúlt,
gyorsan felrántotta magán, és amikor Claude segített áthúzni

58
a fején, diadalmasan a sarokba vágta. Vissza akart bújni a fiú
nyakába, hogy tovább élvezhesse a helyzetet, de Claude a hóna
alá nyúlt, és egy kicsit eltartotta magától. Lance épp reklamálni
akart, amikor meglátta a fiú arckifejezését, és menten meggondolta
magát. Claude olyan tűzzel nézett végig a testén, amitől libabőrös
lett. Olyan érzés volt, mint amikor a nap tűzforró sugaraitól ráz
ki a hideg. A perzselő tekintet ide-oda siklott a mellkasán, aztán
le a hasára, majd fel a nyakáig, és kezdte előlről, mintha nem
tudna betelni vele. Lance egyre gyorsabban kapkodta a levegőt,
pedig nem is történt semmi különös, mivel Claude nagy kezei
még mindig a hónaljánál fogva tartották a súlyát, ő pedig csak
szorította a combjaival a fiú derekát.
Amikor Claude hajolt előre, és váratlanul felnyalta a mellkasán
legördülő verejtékcseppet, Lance mindkét kezének ujjait a gön-
dör fürtök közé fúrta, és már nem akarta elfojtani a nyögéseit.
Magára húzta a fiú fejét, ő pedig belenyomta magát az arcába.
Claude azonnal vadul csókolni, harapdálni kezdte, és pilla-
natokon belül hegyesre szívta a bimbóit, egyiket a másik után,
aztán lejjebb nyomta Lance-et, hogy ismét méretes merevedéséhez
érjen. Nem tudott tovább várni, ezért felpillantott, jelezte Lance-
nek, hogy kapaszkodjon egy kicsit, aztán elengedte, és gyorsan
kettejük közé nyúlt, hogy végre kigombolja a férfi nadrágját.
A másik kezével befurakodott a szűk sliccen, be a pamutalsó
anyaga alá, míg meg nem érezte a nedves és forró bőrt. Egy
kis ügyetlenkedés után sikerült kihámoznia a ruhák alól, majd
amikor meglátta a gyönyörű, mályvarózsaszín makkot, és azt,
hogy Lance teljesen le van borotválva, már úgy ömlött a nyála,
hogy egy adagot egyből rá is folyatott.
Lance nézte, amit művel, és úgy érezte, elájul, vagy testen
kívüli élménye lesz. Sosem látott még annyira izgató dolgot,
mint ahogy Claude nézte, a tekintetében tűz és vágy, majd nyálat
folyatott a farkára, ami addig is nedvesen csillogott a karácsonyi
égők fényében. Amikor a fiú hüvelykujja lassan és erőteljesen

59
végigsimított a kerek végen, majd az apró kis hasítékon körözött,
végül pedig a pereme alatt cirógatta meg, mintha egy értékes
műtárgyat térképezne fel, Lance-nek egyszerűen muszáj volt
becsuknia a szemét, és hátrahajtania a fejét, mert nem bírta
egyszerre a látványt és az érzékelést.
– Le kell, hogy tegyelek, amíg levetkőztetlek, de csak akkor,
ha megígéred, hogy utána ugyaninnen folytatjuk – dörmögte
Claude rekedt hangon, és még mindig ámuldozva csodálta
Lance péniszét. A férfi isméti csak bólintott, és lassan elengedte
a térdei közé szorított testet.
Amint a talpán állt, rájött, hogy segítség nélkül már nem
képes megtartani magát, ezért azonnal a fiúért nyúlt, vállig érő
fürtjeibe merítette az ujjait, aztán lehúzta a fejét, hogy megcsó-
kolhassa, és miközben Claude pillanatok alatt megszabadította
mindkettejüket a felesleges ruhadaraboktól, ő csak szívta a nyel-
vét, ízlelte a száját, és az orrán át nyöszörgött, amikor a nagy
kéz ismét a farkára simult, ezúttal betakarva az egész hosszát,
aztán óvatosan megszorította, majd simogatni kezdte.
Bár Claude megígértette vele, hogy ugyanonnan folytatják,
ahol abbahagyták, most mégis lassan eltolta magától, és hátra-
felé irányította, míg Lance meg nem érezte a hideg téglafalat.
Mielőtt rájöhetett volna, hogy mit tervez a fiú, Claude már le
is guggolt, és tenyérnyi távolságból nézte Lance péniszét, ami
épp egy kövér cseppel hálálta meg a figyelmet. Nyilvánvaló
volt, hogy mi a szándéka. Lance izmai megfeszültek, felké-
szülve a közeledő villámra, de nem tudták kivédeni azt, amit
érzett. Amikor Claude nyelve először simogatta meg, pont úgy,
ahogy korábban az ujja, Lance térdei megremegtek, olyannyi-
ra, hogy Claude a szájába csúszó péniszen is érezte a hatását.
Elvigyorodott, kinyitotta a szemét, és felnézett a férfira, aki
épp levegő után kapkodott. Claude nem zavartatta magát,
ráérősen szopogatta és nyalogatta, néha pedig mélyen a szájába
engedte, hogy aztán megismételje az őrjítő repertoár minden

60
elemét. Lance egy percig megbabonázva nézte, ahogy a farka
eltűnik a duzzadt ajkak között, és csak utána volt képes egy
picit távolabb fókuszálni, vagyis inkább lejjebb, Claude izmos
combjai közé, ahol egy gyönyörű, kőkemény szerszám lenge-
dezett mozdulatai ritmusára. Lance még sosem gondolt arra,
hogy ő is a szájába akar venni egy péniszt. Persze megtette már
sokszor, de még sosem azért, mert arra vágyott. Most azonban
meg akarta kóstolni, és a szájában érezni a krémes ízt, aztán
úgy játszadozni Claude-dal, ahogyan ő tette vele. Nemcsak
szexet akart, nem pusztán kielégülést, hanem kínozni szeret-
te volna, végsőkig nyújtani az előjátékot, amíg mindketten
eszüket vesztik.
– Én is szeretnék… – suttogta kiszáradt ajkai között, mire
a fiú ismét felnézett, és miközben Lance makkjával rajzolta
körül a saját száját, visszakérdezett.
– Mit szeretnél, szépségem?
Lance kínjában felnyögött, amikor Claude ismét a szájába
vette, aztán megszívta a makkját, és amíg a válaszra várt, ki-
nyújtott nyelvét ütögette Lance farkával.
– Meg akarlak kóstolni – mondta halkan a férfi.
– Be akarod kapni a farkam? Leszopnál? – kérdezősködött
tovább a fiú, újabb és újabb trükköket bemutatva, csupa olyasmit,
amit Lance még csak pornófilmen látott. Épp az arcába tolta
Lance péniszét, míg oldalt ki nem rajzolódott a nagy dudor,
aztán kihúzta, egy méretes nyálcsíkot folyatva szögletes állára.
– Igen – lihegte Lance.
Claude már fel is állt, és a következő pillanatban olyan
szenvedélyesen csókolta, hogy a maradék szuszt is kiszorította
belőle. Lance a nyelvén érezte a sós-kesernyés ízt, és elcsodál-
kozott, hogy miért nem undorodik tőle. Sosem tudta volna
elképzelni, hogy a saját ondóját vegye a szájába, de ezzel a fiúval
minden olyan természetes volt, olyan kurva izgató, hogy ettől
is lezsibbadtak a heréi.

61
 – Akkor térdelj le, szépségem, és szopjál! – morogta Claude,
de még ki sem mondta, amikor Lance már térdre esett előtte, és
azonnal a szájába vette a farkát, majd nagyokat nyelt, miközben
szopta. – Kapsz, amennyit szeretnél – mondta Claude. Egyik
tenyerét Lance kikerekedő állára simította, és megtartotta a fe-
jét, szabad kezével pedig az arcát, a száját simogatta, miközben
óvatosan mozogni kezdett.
Lance pislogott, de nem moccant. Lefagyott. Ő most valóban
ott térdel, és hagyja, hogy a száját kúrják?! De még mennyire!
Sőt! Amikor Claude ki akarta húzni a szerszámát, hogy Lance
mély lélegzetet vegyen, mert már halkan sípolt a tüdeje, úgy
kapott utána, mintha nem tudna másba kapaszkodni. Claude
felnevetett, és gyorsan visszaadta a szájába, aztán hüvelykujjával
az arcát cirógatva megjegyezte:
– Nem veszi el senki, ne légy ilyen mohó!
A hangja játékos volt, incselkedő, és Lance-et telibe találta.
Ezek szerint maga elől is remekül titkolta, milyen szexre vágyik.
Imádta, hogy Claude beszélt, még jobban, hogy enyhén do-
mináns volt, de csak épp annyira, hogy éreztesse, egyenrangú
partnerek, mégis ő diktálja az iramot. Amikor a torkáig tolta
a farkát és ott megtartotta néhány másodpercig, Lance öklen-
dezni kezdett, mert a nyelési inger keményen dolgozott. Egy
pillanatra a rémület is meglátogatta, de amint Claude kihúzta
a péniszét, miközben úgy dicsérte, mintha ő lenne a legkülön-
legesebb, legszexibb pasi a világon, és a farka nehéz cseppekkel
pöttyözte össze a parkettát, Lance egyszerűen csak ráhajolt, aztán
magától nyelte be, míg az orra Claude szépen nyírt szőrcsíkjára
nem feküdt.
– Fantasztikus vagy! – morogta Claude, és lassan visszahúzta
magát. – Ha még egy percig hagylak szopni, akkor egy órát kell
várnod, hogy megdugjalak…
A kijelentés egyszerű közlés volt, és arra vonatkozott, hogy
Claude nem tud gyors egymásutánban kétszer szeretkezni, de

62
Lance-et egészen más késztette arra, hogy azonnal kiengedje
a szájából, és elveszett, félelemmel átitatott tekintettel nézzen
fel a fiúra. Megdugja… Mármint egy idegen, akit azon a napon
ismert meg, beléhatol és magáévá teszi. Eddigi kalandjai során
Lance volt az aktív, és bár mindig arról fantáziált, hogy egy
gyönyörű, szexi pasi dugja meg – de nagyon –, sosem volt olyan
a szituáció, hogy késztetést érzett volna a behódolásra. Amikor
a sörözőben beszéltek erről, akkor még csak távoli utalásnak
számított az aktív-passzív szerep említése. Lance-nek eszébe sem
jutott, hogy ezen az estén máris aktuális lesz az információ.
– Nem szeretnéd? – kérdezte komolyan Claude, de közben
Lance arcát simogatta, hüvelykjével az alsó ajkát húzta le, és
a farka hegyét néhány centire betolta a szájába. Olyan izgató
volt, hogy Lance már attól is elsült volna, ha még egy ideig
szophatja, talán anélkül, hogy magához ért volna, de a lehetőség,
hogy végre megtörténjen, amiről álmodozott, megszédítette.
– De igen, szeretném – sóhajtotta, és újra torkig engedte
Claude farkát, majd egy cuppanással vált el tőle. – De ilyen
szempontból szűz vagyok. Eddig csak én dugtam meg másokat.
Claude heréi ismét lezsibbadtak, ezen az estén már másod-
szor, és nem tudta eldönteni, hogy spontán orgazmus lesz-e a
következő lépés, vagy valami új, amit még nem tapasztalt. Szűz?
Ezt mondta pontosan? Ez a gyönyörű, kúrnivaló álompasi meg-
úszta, hogy valaki megfarkalja? Claude-nak fogalma sem volt,
hogyan történhetett ez, de gondolatban hálaimát rebegett érte
az Univerzumnak. Bár ez sok mindent megváltoztatott, mert így
mégsem valósíthatta meg eredeti tervét, hogy öt perccel később
állva a farkára húzza Lance-et, de ez nem vette el a kedvét, sőt
ellenkezőleg.
– Uhmmm… Így még jobb! – nyúlt le a férfiért, és felhúzta,
aztán arcát a tenyerei közé vette, és mélyen a szemébe nézett. –
Vigyázni fogok rád! – suttogta, aztán lágyan megcsókolta. A nyel-

63
vével simogatta Lance előváladéktól és nyáltól ragacsos száját,
a férfi pedig beleszédült, annyira izgatta minden mozdulat.
Claude átölelte, és óvatosan magával húzta, míg a kádig
hátrált, és leült a szélére, Lance-et pedig a térdei közé igazította,
és miközben megnyitotta a csapot, lehajolt, hogy finoman és
incselkedőn nyalogassa a farkát.
Lance ámuldozva figyelte, és most már nem akarta becsuk-
ni a szemét. Magába itta a látványt, és remélte, hogy sikerül
megjegyeznie a részleteket, mert hiába nézett meg több száz
órányi erotikus filmet, sosem látott még ilyet. Claude valóban
élvezte, amit csinált, és ezt nem rejtette véka alá. Nyöszörögve,
sóhajtozva szopott, aztán csak nézte Lance testét, miközben
egyik kezével a golyóit masszírozta, a másikkal pedig a hasát
simogatta.
Lance a göndör tincseket rendezgette az ujjaival, és meg-
lepődött, hogy a puszta érintés is mennyire magával ragadja.
Rájött, hogy képes lenne órákon át fésülgetni, játszadozni
a gesztenyebarna hajzuhataggal.
Amikor a kád már félig telt vízzel, Claude egy adag fürdőolajat
öntött bele, aztán átemelte a lábát, lassan beleereszkedett, és
kinyújtotta a kezét, hogy besegítse Lance-et is.
– Gyere, szépségem! – suttogta, és elragadtatott pillantással
nézett végig a férfi testén.
Imádta arányos alakját, alkatához képest izmos combjait,
lapos mellkasát, és azt, hogy csupasz ágyékát ellensúlyozta a kis
szőrsziget, ami a mellei között sötétlett. Nagyon kíváncsi volt,
hogy mi várja a másik titkos helyen, mert ezek alapján kétesé-
lyes volt a dolog. Bármelyik variációval elégedett lett volna.
Lance téblábolt egy kicsit, mert fogalma sem volt, hová
lépjen, hogyan helyezkedjen. Szembe üljön Claude-dal, vagy
feküdjön az ölébe?
Claude elmosolyodott a sutasága láttán, felnyúlt, a hónaljánál
fogva közelebb húzta, és közelről azt mondta neki:

64
 – Mi lenne, ha beletérdelnél a vízbe, ráhajolnál a kád szélére,
én pedig előkészíthetnélek?
Lance egyből lenyelt egy nagy adag levegőt, de örült neki,
mert így legalább lett helyük a pillangóknak, hogy megvadulja-
nak, és kitörésre készen randalírozzanak a gyomrában. Ha maga
elé képzelte a képet, amit Claude előző mondata vázolt fel, az
izgalma a tetőfokára hágott. Beharapta a száját, összeszedte
minden bátorságát és bólintott.
– Jó fiú! – mondta Claude mély hangon, olyan átszellemült
arccal, amitől Lance farka szivárogni kezdett.
Átlépett a peremen, aztán a másik lábát is beemelte, majd
óvatosan ereszkedni kezdett, de a kis helyen rémesen kellemet-
lennek érezte az egészet. Pont addig, míg Claude nagy tenyerei
a fenekére nem siklottak, bele nem markoltak, és picit szét nem
húzták, hogy aztán a látványtól akkorát nyögjön, ami bezengi
az egész tetőteret.
– Ó, Jézusom, siess már, mert belepusztulok a várakozásba! –
sürgette Lance-et. És pont erre volt szüksége. A megerősítésre,
hogy nincs itt semmi ciki, hiszen két férfi készül szeretkezni,
amihez ezek a dolgok ugyanúgy hozzátartoznak, ahogyan
a heteróknál is.
A térdei a kád aljához értek, ő pedig rátámaszkodott a peremre,
amikor Claude egy morgás kíséretében egyik kezével végigsiklott
a hátán, egészen a tarkójáig, és egyetlen mozdulattal lenyomta
a fejét. Lance érezte, ahogy a feneke szétnyílik, és zavarában egy
fura hang tört fel belőle.
Claude eszét vesztette. A gyönyörű, rózsaszín álom ott volt
tőle két tenyérnyire, ő pedig azonnal rá akarta vetni magát, és
ha Lance egy kicsit tapasztaltabb, nem is várt volna semmire,
de így erőt kellett vennie magán. Lance gyors lihegése kicsit
észhez térítette. Felnyúlt, két kézzel kezdte simogatni a hátát,
végigzongorázta a bordáit, elidőzött a lapockáin. Masszírozta,
gyúrta feszült izmait, aztán belenyomta ujjhegyeit a puha

65
húsba, és fehér csíkokat hagyott a kipirosodott bőrön, ahogy
húzta őket. Addig csinálta, míg Lance el nem lazult egy kicsit,
és önkéntelenül le nem engedte a derekát. Az apró mozdulat
azonban végképp kicsinálta Claude-ot.
– Kibaszott izgató vagy – motyogta hangját vesztve, amitől
Lance szája sarkába apró kis mosoly költözött. Amikor megérez-
te, ahogy Claude a tenyerébe vett meleg vizet locsol a derekára,
aztán újra és újra, míg végül óvatosan cirógatni kezdi a vágását,
először csak lassan, a gerince tövétől a gátig, aztán két ujjal és
némi habfürdővel masszírozza az ánuszát, Lance már csak nyögni
tudott, zihálással váltogatva.
– Jólesik? – kérdezte Claude.
– Isteni – válaszolta Lance, és egy picit hátratolta magát,
hogy megmutassa, mennyire élvezi.
Claude leöblítette, többször egymás után, aztán ismét simo-
gatni kezdte, de valahogy másképp, mint korábban.
– Kinyalhatlak? – kérdezte egyszer hirtelen, amitől Lance
nyugalma egy pillanat alatt elszállt. Miért kell mindent meg-
kérdezni? – gondolta magában, de aztán gyorsan revideálta az
álláspontját, mert rájött, mennyire zokon venné, ha kérdezés
nélkül esne neki. De válaszolni nem tudott.
Claude nem tudta, mi ennyire bonyolult a kérdésben, de aztán
rájött, hogy Lance valószínűleg ezt sem próbálta korábban. Meg
is sajnálta egy pillanatra, mert neki ez volt a kedvenc része. Kö-
zelebb hajolt, kidugta a nyelvét, és végighúzta Lance vágásának
külső szélén. Aztán, amikor csak egy kínlódó nyöszörgést kapott
válaszul, ami még mindig nem volt beleegyezés, úgy döntött,
kockáztatnia kell, mert ha a férfi nemet mond, akkor megfoszt-
ja magát a legnagyobb élvezettől. Abban ugyanis biztos volt,
hogy az első anális szex nem lesz maradéktalanul szép élmény.
A nyelvét rászorította a kis rózsára, és enyhén nyomni kezdte,
aztán körbesimogatta, míg meg nem hallotta a nyikkanást.
– Engedd el magad! Fantasztikus lesz, ígérem!

66
 Lance vajúdott, de amit abban a pillanatban érzett, máris
messze túlszárnyalta az addigi életében szerzett legfelejthetetle-
nebb tapasztalatait. Úgy érezte, lehet, hogy sohasem akar majd
a fiú szeme elé kerülni ezek után, de képtelen nemet mondani.
Rányomta hát magát a puha nyelvre, és amikor Claude finoman
belemarkolt a fenekébe, hogy széthúzza egy kicsit, Lance kéje-
sen nyöszörgött, aztán vadul lihegni kezdett, amikor a forróság
bekúszott szoros izmai közé.
Claude adni és kapni is egyformán szerette a nyalogatást,
bár eddig csak a két komolyabb barátjával gyakorolta. Lance
tapasztalatlansága megrészegítette. Mindent tökéletesen akart
csinálni. Úgy érezte, ő a felelős azért, hogy Lance a jövőben
mennyire lesz nyitott, elfogadó, bevállalós. Nagy volt a tét, és
Claude valahogy még izgatottabb lett a tudattól, hogy sok szem-
pontból ő lesz az első. Olyan alkalom ez, amit Lance sosem fog
elfelejteni. A gondolat büszkeséggel és bizonyítási kényszerrel
töltötte el. Amikor a nyelve körül ellazultak az addig veszettül
lüktető, szoros izmok, egyre bátrabban nyomta mélyebbre, és
közben arra is volt érkezése, hogy átnyúljon Lance alatt, tenyerébe
vegye a péniszét, és elkenje rajta a friss ondót, ami folyamatosan
szivárgott. Pár mozdulattal gyémántkeményre pumpálta, aztán
bezsebelte a kéjvágytól fűtött sóhajokat. Tudta, hogy most már
mással is próbálkozhat. Mutatóujjával kezdte masszírozni Lance
ánuszát, közben a nyelvével is simogatta, ingerelte, de be nem
hatolt. Várt, maga sem tudta, hogy mire.
Lance őrlődött. Már réges-rég túljutott a szégyenkezés fázisán,
és erőt vett rajta a mindent elsöprő akarás. Úgy kívánta Claude-
ot – azt, hogy beléhatoljon –, ahogyan még senkit korábban.
Már nem érdekelte, ciki-e vagy sem, hogy épp a nyelvével dugja,
ahogyan az sem, hogy a makkja csöpögő csapra emlékeztetve
szivárgott, amit eddig mindig kellemetlennek gondolt. Csak
azt nem tudta, sürgetheti-e. Kérheti-e, hogy ne várakoztassa
tovább, és tegye, amit kell, hogy mihamarabb beteljesülhessen

67
a vágya, vagy hagyja, hogy a fiú addig kínozza, amíg csak akarja.
Végül a második variáció mellett döntött. Rájött, hogy ennek
az élvezetnek az utolsó cseppjét is akarja, akkor is, ha néha már
szinte fájdalmas volt a várakozás.
Claude kinyúlt, a kád szélén álló adagolóból az ujjaira nyo-
mott egy szép gömbölyű golyónyi síkosítót, aztán rákente Lance
fenekére, mielőtt ismét masszírozni, ingerelni kezdte. Meglepte,
amikor a férfi rányomta magát, és hangosan nyögni kezdett,
amint Claude mutatóujja átbukott a szoros izomgyűrűn.
– Oh, igen! – hallotta Lance rekedt hangján, ami a gerin-
cében vetett visszhangot, és a farka hegyéig átjárta az izgalom.
– Mélyebben, kérlek! – folytatta suttogva, levegőért kapkodva
Lance, Claude pedig álmélkodva csodálta, ahogy az ujja szinte
akadálytalanul hatolt be a szűk résen.
– Te kis huncut! – forgatta meg benne, aztán a következő
mozdulatnál a középső ujját is mellé zárta. – Úgy látom, vagy
ezzel szédíted a pasikat, vagy otthon azért játszadoztál már egy
párszor…
Lance ledöbbent. Nem számított rá, hogy ennyire nyilvánvaló
lesz a dolog. Picit kínosnak érezte, hogy fény derült a turpisságra,
de azt végképp nem akarta, hogy Claude hazugnak tartsa.
– Azt nem mondtam, hogy magamnak még nem próbáltam
– vallotta be.
– Hála az égnek, hogy ilyen kis kalandvágyó vagy! – lehelte
a bőrére Claude, aki ismét ott tartott, hogy képtelen tovább várni.
Az ujjai körül hullámzó, csalogató izmok játéka kikészítette, és
most, hogy rájött, Lance testét nem kell annyira kímélnie, mint
hitte, már semmi oka nem volt arra, hogy a végsőkig halogassa
a behatolást.
Fel is térdelt, a kád melletti kisasztalról elővett egy gumit, egy
másodperc alatt felgörgette, aztán alaposan bekente síkosítóval,
majd közelebb csúszott Lance-hez, és betámasztotta a farkát.

68
 – Nyomd rá magad! – kérte, és miközben bal kezével széthúzta,
hogy lásson minden apró momentumot, jobbjával a férfi hátán
kalandozott. Imádta a keskeny csípőből szélesedő felsőtestet,
a bőre alatt vibráló izmokat, az egész látványt.
Lance megtorpant. Nem számított arra, hogy neki kell tennie
bármit is. Úgy gondolta, ma ő a passzív, akinek csak élveznie
kell a szexet.
– Nem akarok fájdalmat okozni – suttogta Claude Lance
hátára hajolva, csókokkal szórva be a lapockáit. – Elsőre jobb,
ha te diktálod az iramot…
Lance ebből annyit volt képes leszűrni, hogy hamarosan
Claude veszi át az irányítást, és ez a kilátás erőt adott neki, hogy
egy percre koncentráljon. Lassan mozdult, milliméterenként
fogadva magába a méretes péniszt. Néha szünetet tartott, de
nem azért, mert fájdalmas volt, hanem azért, mert a belső izmai
olyan táncba kezdtek, ami túl gyors végkifejlettel fenyegette.
Amikor magának csinálta egy dildóval, az is remek volt, de
a másik test, Claude elégedett sóhajai, halk morgása, amiből
az derült ki, hogy ő is élvezi a dolgot, mind-mind magasabbra
korbácsolták Lance vágyát. A benne feszülő, forró farok pedig
ezerszer izgatóbb volt mint a műbroki, a simogatásokról, apró
csókokról, kis harapásokról nem is beszélve. Ahogy megérezte
Claude bőrét a combja hátsó felén, azonnal megállt és várt. Úgy
gondolta, ő megtette, amit meg kellett tennie, de most már azt
akarta, hogy a fiú repítse a mennybe.
– Mozogj! – kérlelte, mire Claude farka megremegett benne,
annyira, hogy egy pillanatra mindketten lefagytak, ugyanattól
tartva.
– Oké, oké, mindjárt! – lihegte a fiú, és igyekezett kivédeni
a hirtelen rátörő kéjhullámot, nehogy magával ragadja.
Lance egész teste reszketni kezdett. A víz is kihűlt, amíg
játszadoztak, de azt talán nem is érezte, viszont a testében
készülődő gyönyör ígérete az izmaiba is eljutott, és halvány

69
remegést okozott. Claude két tenyerét a formás csípőre fektette,
ujjait a puha húsba mélyesztette, és egy picit kihúzódott, aztán
olyan mélyre hatolt, amennyire csak tudott. A Lance-ből feltörő
nyögés, ami a torka mélyéről szólt, pontosan az a visszajelzés
volt, amire Claude vágyott. Ráhajolt, fogait a férfi bőrébe
mélyesztette, és először rövid kis behatolásokkal izgatta, aztán,
amikor érezte, hogy Lance izmai már folyamatos hullámzásba
kezdenek körülötte, kihúzódott a makkjáig, és onnan döfött,
először óvatosabban, de a fojtott kiáltásokra és elégedett nyö-
szörgésre válaszul egyre erőteljesebben.
– Így? Élvezed, ahogy kúrlak? – kérdezte néhány perc után,
amikor úgy érezte, már túlvan a nehezén, és innentől addig
tudja kefélni a gyönyörűséget, ameddig csak akarja.
Lance bólintott, és jóleső sóhajjal hajtotta hátra a fejét, hogy
egy csókot is kaphasson.
Claude megfogta az állát, megadta neki, amire vágyott, de
utána sem engedte el. Szorosan tartotta hosszú ujjai között,
amivel egy kis fájdalmat is okozott Lance-nek.
– Halljam! – parancsolta, és ezzel egy időben belévágódott,
olyan erővel, hogy Lance egy pillanatra fehér fényű tűzijátékot
csodálhatott szorosan lezárt szemhéjain.
– Imádom! – válaszolta zihálva, de közben megpróbált rászo-
rítani Claude farkára, mire a fiú körözni kezdett a csípőjével,
kicsit súrolva a prosztatáját, és azonnal világossá tette, hogy ha
Lance próbálkozik valamivel, azért megkapja a büntetését. –
Dugjál! – kérte halkan Lance.
– Igenis! – vigyorodott el a fiú, és elengedte az állát. Lance
letámasztotta a homlokát az alkarjára, ami a kád szélén feküdt,
és próbált csak befelé figyelni. Tényleg fantasztikus volt. Claude
mozgása tökéletes volt, mintha arra gyakorolt volna, hogy a leg-
jobb szögben, a legmélyebben hatolhasson belé, olyan elánnal,
ami az egész testében szerteszét szórja a gyönyör apró szikráit.

70
 Így mozogtak perceken át. Lance is rájött, hogy akkor tud
kicsikarni nagyobb élvezetet, ha beleáll minden behatolásba, és
hátratolja a fenekét, Claude pedig minden energiáját beleadta
a szeretkezésbe, egyfolytában azt figyelve, mire, hogyan reagál
a férfi. Érezte, hogy a víz rég kihűlt, és azt is, hogy a térdei
csúszkálnak a kád alján. Rájött, hogy így nem tud maximumot
nyújtani. Óvatosan kihúzódott, egyből fel is állt, és próbálta
figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, ami a lábaiba nyilallt.
Lance elégedetlenkedni kezdett, és reklamálni akart, de
Claude átnyúlt a hasa alatt, megemelte, aztán átsegítette a kád
peremén. Amikor ő is kilépett, és kezébe vett egy bolyhos, puha
törölközőt, majd gyorsan végigtörölte vele Lance lábait, már
tudta, hogy még nem végeztek. Ahogy Claude felemelte a láb-
fejét, és megtörölte a talpát, kifejezetten élvezte az intimitást.
A fiú magát is ledörzsölte pár másodperc alatt, aztán felegye-
nesedett, magához rántotta Lance-et, és a szájára tapadt. Egy
percig csókolta szenvedélyesen, miközben összefogta kettejük
szerszámát, és együtt izgatta magukat. Amikor elengedte a száját,
Lance lenézett, és gyönyörködött a látványban. Claude farka
néhány centivel túlért az övén, de ez sem zavarta. A nagy tenyér
körülfogta a péniszét, ahol pedig nem ért hozzá, ott Claude farka
gondoskodott a presszióról. Összetámasztották a homlokukat
és együtt lihegtek, néha egy-egy gyors csókot váltva.
Claude úgy érezte, sosem fog betelni Lance-szel. Egész éjjel
akarta kényeztetni, száz pózban kefélni, mindent megtudni
arról, mit és hogyan szeret az ágyban. Főleg azokra volt kíváncsi,
amikkel még Lance sem volt tisztában. Most azonban először
a saját vágyálmát akarta valóra váltani. Átölelte a férfit, ismét
a feneke alá nyúlt, belemarkolt, széthúzta, aztán kérdőn nézett
Lance-re. Amikor a férfi bólintott, Claude örömittas félmosoly-
ra húzta a száját, aztán felkapta, és a csípőjére ültette. Merev
pénisze úgy simult a hasítékba, mintha odatervezték volna.

71
 Lance felnyögött. Máris magában akarta érezni. A vágy
határozott volt, és elemésztette. Átölelte Claude nyakát, most
ő tapadt a szájára, és a nyelvével táncba hívta.
Claude a falig lépkedett, édes terhét vidáman cipelve. Amint
megérezte, hogy odaértek, egyik kezével a falnak támaszkodott,
hogy ne Lance bőrét karcolják a téglák, aztán egy fél lépést
hátralépett, hogy biztosabban tudjon támaszkodni.
Lance a szemébe nézett, és beleszédült a zöld íriszekben
tükröződő nyers vágyba. A Claude hátán összekulcsolt lábait
megfeszítette, és egy picit felemelkedett, amitől a fiú pénisze
egyből a helyére került. Nem ereszkedett rá, mert érezte, hogy
feszülő izmai miatt ez komoly fájdalommal járna. Épp azon
gondolkodott, mihez kezdjen, amikor a nagy tenyér a fenekére
simult, és megtartotta. Azonnal elengedte magát egy pillanat-
ra, pont annyira, hogy Claude a középső ujjával kitapintsa
a bejáratot, és beigazítsa a farkát. Lance mély lélegzetet vett,
és amikor Claude lassan magára engedte, egy mély sóhajjal
fogadta magába.
– Fantasztikus vagy – morogta a vállába Claude, és most az
ő teste kezdett remegni a gyönyörtől.
Amint a feneke Claude combjára ért, Lance azonnal ismét
megfeszült, hogy megtartsa magát, és ettől úgy rászorult a fiú
péniszére, hogy mindketten torokból nyögtek és lihegtek né-
hány másodpercig, mialatt Claude-nak sikerült erőt gyűjtenie,
és mozogni kezdett.
Olyan tökéletesen találta el a férfi prosztatáját, hogy már
az első döfésnél bezsebelhette az elragadtatott sikkantást, és
minden következőnél egy újabbat. Imádta ezt a hangot. Lance
érdes beszédhangja helyett egy sokkal magasabb, szinte kínlódó
kis nyikkanás volt, ami arról árulkodott, hogy az önkívület felé
sodródik. Claude nem tudott többet tenni érte, mivel mindkét
keze el volt foglalva.

72
 – Izgasd magad! – kérte Lance-et, aki mintha révületből
ébredt volna, pislogva, kicsit elveszetten nézett rá. – Vagy ha
úgy szeretnéd, akkor leszoplak a végén.
Lance teste megvonaglott, az ánusza lüktetni kezdett, és ismét
lecsukódtak a szemei.
– Nagyon szeretném, de nem hiszem, hogy kibírom addig –
válaszolta, aztán ismét kinyitotta a szemét, és lenézett.
Claude is követte a pillantását, és amikor meglátta a sűrű
ondóval összekent hasat, a farka is csatlakozott a remegéshez.
– Élvezz! – kérlelte a férfit, aki engedelmesen lenyúlt, kezébe
vette a saját péniszét, és lassan visszahúzta rajta az előbőrt. Claude
épp ismét fel akarta szólítani, hogy izgassa magát, mert tudta,
hogy már csak pillanatok választják el az orgazmustól, amikor
Lance hirtelen beszippantotta a levegőt, ismét lenézett, és pont
akkor lövellt vastag sugárban Claude mellkasára, amikor a fiú egy
utolsó lökéssel tövig hatolt, majd átadta magát a gyönyörnek.
Beletelt vagy fél percbe, mire mindketten ismét tudomást
vettek a külvilágról. Claude Lance nyakába lihegett, csókolta
az izzadt bőrt, a férfi pedig a haját fésülgette, és a feje búbját
csókolgatta. Még mindig összeforrva álltak, és valahogy egyikük
sem akart elszakadni a másiktól. Claude érezte, hogy a farka
lankadni kezd, és mivel hallott már olyan balesetről, ahol a gumi
bent maradt, gyorsan odakapott, megkereste a kondom szélét,
aztán óvatosan kicsúszott a még mindig lassan hullámzó izmok
közül.
Lance igazi veszteségérzéssel küszködött. Nem akarta, hogy
vége legyen, hogy elváljanak. Nem akarta, hogy a valóság vis�-
szakússzon a tudatába. Azon az ismeretlen, mégis biztonságos
helyen akart maradni, ahol eddig időztek.
Claude áthelyezte a súlypontját, eltolta magukat a faltól, és
ezzel jelezte, hogy letenné a földre. Lance úgy csimpaszkodott
a nyakába, mint egy kismajom.

73
 – Remegnek a lábaim – közölte mosolyogva Claude. – Pil-
lekönnyű vagy, és szívem szerint így maradnék veled az örök-
kévalóságig, de sajnos, arra még gyúrnom kell. Ígérem, többé
nem hagyom ki a lábnapot!
Lance is elmosolyodott. Claude szavaiban ott vibrált a remény
a folytatásra. Letette a talpait a hideg padlóra, aztán reszketni
kezdett, ahogy Claude még hátrébb lépett, és a hűvös levegő
körülfogta a testét.
Amikor a fiú először rajta nézett végig, hirtelen ismét olyan
volt, mintha napsugár melengetné a bőrét, majd amikor saját
magát vette szemügyre, és egy lefelé surranó cseppet vett az
ujjára a mellkasáról, aztán lassan a szájához emelte és lenyalta,
már az ereiben is lávafolyammá változott a vér.
– Legközelebb nem úszod meg, hogy leszopjalak – mondta
Claude olyan természetességgel, amitől Lance lepkéi is feléb-
redtek, és egészen a torkáig repült az egész raj.
Érezte, hogy elvörösödik. Nem tehetett róla. A bátor, merész
Lance csak addig létezett, amíg fizikai összeköttetésben voltak.
Amint elváltak egymástól, ő máris az a komplexusos bénaság
lett, aki mindig is volt.
Claude is látta, hogy a férfi belepirult az ígéretbe, és bár nem
értette, hogy egy ilyen fantasztikus szex után mi az, ami ennyire
zavarba hozta, egyáltalán nem bánta. Lance visszafogottsága,
az a nüansznyi prüdéria, ami ilyenkor előbújt belőle, az volt
a tökéletes fűszer az amúgy is ínycsiklandó fogáshoz.
Lance ismét elbizonytalanodott. Most mi legyen? Fogalma
sem volt, hogyan kellene viselkednie. Ha szexrandit beszélt
meg valakivel, akkor utána evidens volt, hogy mindenki megy
a maga útján, és az aktus után pár perccel már ki is léptek
a hotelszoba ajtaján. Talán kétszer fordult elő, hogy megittak
egy italt valahol és beszélgettek egy kicsit, de olyan sosem, hogy
a szex után összebújtak volna, az meg pláne nem, hogy együtt
töltötték volna az éjszakát. Ez volt az első alkalom, amikor igazi

74
randinak indult, őrjítő szex lett belőle, és talán a folytatásra is
volt esély, ezért nem akarta elszúrni. Arról viszont fogalma sem
volt, mihez kezdjen abban a pillanatban.
Ismét Claude volt az, aki egyszerűen és természetesen oldotta
meg a helyzetet.
– Itt alszol? – kérdezte kedvesen, és hogy a saját álláspontját
felvázolja, magához húzta Lance-et, belecsókolt a nyakába,
miközben a hátát simogatta.
– Nem is tudom… Nem furcsa az az első randin?
Claude felnevetett.
– Nos, attól függ. Az első randin megengedett a kemény
szex, de ciki, ha utána ott maradsz éjszakára? Nekem nem sok
tapasztalatom van egyikről sem.
Lance egy kis ferdítésnek gondolta, hogy ez a fiú ne lenne
gyakorlott ezekben a dolgokban, de nem kötött bele. Tétovasága
őt is kezdte idegesíteni.
– Figyelj, nem akarok erőltetni semmit. Szeretném, ha ma-
radnál, és magamhoz ölelhetnélek, de ha haza akarsz menni,
azt is megértem. Akkor hívok neked egy taxit.
Lance belátta, hogy kénytelen lesz dönteni, mert ez a helyzet
nem oldódik meg magától. Mivel a szavak még mindig nehezére
estek, inkább kézen fogta Claude-ot, és az ágy felé húzta, de
aztán eszébe jutott, hogy mindketten maszatosak. Épp ismét
megtorpant, és elvörösödött, amikor Claude megelégelte a téb-
lábolást. Ölbe kapta, és egyenesen az ágyig vitte, ahol befektette
az illatos párnák közé, mögé göndörödött, és magukra húzta
a pehelypaplant.
– Csak engedd el magad! – suttogta Lance nyakába, miköz-
ben puha csókokkal szórta be a nyakszirtjét, egészen a füléig.
Lance sóhajtott, mélyet szippantott a kamillás, nyárillatú
ágyneműből, aztán felnyúlt, az oldaláról a mellkasára húzta
Claude kezét, a saját szívére fektette, és összefűzte az ujjaikat.
A fiú elégedett sóhaja őt is megnyugtatta, és amikor megérezte,

75
ahogy Claude a hüvelykjével cirógatni kezdi a mellkasát, hirtelen
végtelen fáradtság tört rá.
– Szép álmokat, szépségem! – suttogta a fiú, aztán még egy
cuppanóst nyomott Lance lapockájára, majd a kezét a saját
párnája alá dugta. A másikkal még egy ideig simogatta a sprőd
szőrszálakkal fedett bőrt Lance mellkasán, de hamarosan álomba
merült.

76
Csütörtök reggel 7 óra

Lance arra ébredt, hogy kurva melege van. Otthon mindig fázott,
ezért azonnal rájött, hogy valami nem stimmel. Mielőtt kinyi-
totta volna a szemét, már eszébe is jutott, hogy hol van és kivel.
Mozdulatlanná dermedt, pedig addig egy nagy nyújtózkodással
akarta kezdeni a reggelt. A nap épp csak felkelt, az ablakokról
félig leolvadt hópaplan felett kukucskált be kíváncsian, pirosas
fénynyalábokkal simogatva Lance arcát. Aztán nemcsak a nap-
sugarak, hanem hosszú ujjak is cirógatták a bőrét.
– Jó reggelt, édes! – dörmögte Claude. Rekedt hangja még
keményebbre kovácsolta Lance amúgy is acélos reggeli mere-
vedését.
– Helló! – válaszolta halkan.
– Hogy aludtál? – kérdezte a fiú, és nagy tenyerét Lance
arcára simította, hogy maga felé tudja fordítani egy kicsit.
– Szerintem kómába estem – felelte a férfi, és maga is el-
mosolyodott. Máskor addig forgolódik, amíg a takaró rá nem
csavarodik és gúzsba nem köti, de úgy tűnt, ezen az éjjelen
egyszer sem mozdult. Talán a testét ölelő, erős kar adta azt a biz-
tonságérzetet, amire mindig is vágyott, és amit csak a paplanba
tekeredve érzett korábban.
– Remélem, én fárasztottalak ki ennyire – duruzsolta Claude,
és fél könyökre emelkedett, hogy fölé hajolhasson.
A zöld szemek ébredés után még szebben csillogtak, mint
előző este, és Lance egy percre bele is feledkezett a borostyános
minta tanulmányozásába.
Claude nem sürgette, neki is kellett egy kis idő, amíg ismét
felfogta, micsoda fogásra tett szert. Lance megejtően szép
volt a hajnali fényekben. Az arcán egy kis pír fénylett, a haja
a homlokába tapadt, mert összeizzadtak a meleg paplan alatt,
és a szemei olyan kéken ragyogtak, mint a tavaszi égbolt. Hi-

77
bátlan bőre, a felső ajka fölött átütő, enyhén vöröses borosta,
szép ívű álla mind megért egy hosszú pillantást, és Claude ki
is használta a kínálkozó lehetőséget, míg azt vette észre, hogy
Lance akaratlanul hozzábújik, megérezve félkemény péniszét.
Claude előretolta a csípőjét, a farkát Lance derekához dörzsölte,
és elégedetten felmordult, mielőtt a szájára hajolt.
– Örülök, hogy ilyen korán ébredtünk…
Lance egy kéjes sóhajjal nyitotta a száját, és a nyelvével üd-
vözölte a csókra csücsörítő ajkakat.
Claude beleszédült a vágyba. Ő sem volt hozzászokva, hogy
egy kimerítő szeretkezés után másnap reggel repetázzon, de
nem volt ellenére. Ha őszinte akart lenni, már éjjel is majd-
nem felébresztette Lance-et, amikor arra riadt fel, hogy a férfi
öntudatlanul nekifeszül, halkan nyöszörög álmában, majd
a nevét suttogja. Kínok kínját élte át, mire újra álomba tudott
szenderedni, és akkor is csak nyugtalan, zavart ábrándképek
váltakoztak az előző esti emlékekkel.
Most azonban Lance nyilvánvalóan éber volt, mivel kis keze
máris a háta mögé nyúlt, és fogást keresett. Claude belemo-
solygott a csókba, és egy kicsit megemelte magát, hogy Lance
elérje a szerszámát. Amikor a férfi először zárta a markába,
aztán a kicsavart póz miatt kissé furcsa szögben kezdte izgatni,
Claude majdnem felnyikkant, de aztán rájött, hogy baromi
izgató a dolog, akkor is, ha nem a megszokott ingerek érik.
Szenvedélyesebben csókolta Lance-et, aki nyitott szájjal lihegett,
és kapkodva szívta be Claude nyelvét. A fiú farka megrándult,
mert annyira egyértelmű volt, mire vágyik Lance.
– Olyan vagy, mint egy baba – suttogta, amíg lefejtette Lance
ujjait, és ledobta magukról a paplant, hogy fel tudjon térdelni.
– Ébredés után máris cumiznál…
Lance tüdejében rekedt a levegő. Claude szavaitól szégyen
öntötte el. Bár magában valóban arról fantáziált, hogy a szájába
veszi a méretes és rendkívül szép darabot, mégis furcsa volt ezt

78
hangosan kimondva lereagálni. Csakhogy Claude nem volt ilyen
szégyenlős, és mire Lance valami ostoba hazugsággal kimene-
külhetett volna a helyzetből, már a szája elé tartotta a péniszét,
a fitymáját egészen visszahúzta, amitől sötétrózsaszín makkjára
ráfeszült a bőr.
Lance-et megcsapta előző esti szeretkezésük eltéveszthetetlen
illata. A farka megugrott, és a feneke is lüktetni kezdett. Mindkét
reakció teljesen meglepte. Eddig a gondolat is undorította, hogy
zuhanyozás nélkül kezdjen neki a szexnek, de még a fogmosás
hiánya is kizáró tényező lett volna, ezzel a fiúval azonban minden
annyira egyszerűnek tűnt. A szagok, a nedvek, az érintések. Nem
habozott hát tovább, hanem felemelte a fejét, és lapos nyelvvel
végigsimogatott Claude péniszén, egészen a tövéig majd vissza,
mielőtt ráfordult volna, hogy a szájába vegye.
A fiú nézte egy percig, aztán rájött, hogy nem lesz idejük egy
kiadós szeretkezésre. Kicsit elkedvetlenedett, de hamar belátta,
hogy Lance-nek valószínűleg amúgy sem esne jól, ha az előző
esti akció után ismét el kellene viselnie a behatolásokat. Azt
viszont nem akarta, hogy a férfi kielégítetlenül, vagy egy gyors
kézimunka után induljon neki a napnak, így óvatosan kihúzta
a farkát, lenyúlt, megfogta Lance állát, felemelte egy picit, majd
belenyalt a szájába.
– Mit szólnál egy 69-hez? – kérdezte, és figyelte, ahogy a férfi
arca lángba borul, miközben a szemei tányérnyira tágulnak.
Claude nem várt választ. Előző este épp elég tapasztalatot
szerzett arról, hogy Lance nem mozog otthonosan a szex közbeni
kommunikációban, így egyszerűen lefeküdt mellé, aztán érte
nyúlt, és fél kézzel megemelte a felsőtestét.
– Gyerünk, gyönyörűségem, fordulj meg, és add a számba!
Lance előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Hogy gondol-
ja, hogy ő négykézlábra áll, rátolat a szájára, és beleengedi az
előző estéről csatakos péniszét? Claude azonban előtte járt egy
gondolattal.

79
 – Ne kéresd magad! Én is meg akarlak kóstolni! – azzal már
emelte is Lance enyhén remegő testét, ami nem vett tudomást
a gazdája szégyenéről, és máris mindent akart. Pár másodperccel
később már valóban azt tette, amit előtte kizártnak tartott, és
épp átemelte a térdét Claude feje fölött. A fiú nem habozott,
egyik karjával azonnal átölelte Lance csípőjét, és megtartotta,
a másikkal pedig megfogta a férfi hasára simuló péniszét, és
lefelé húzta, hogy az ajkai közé csúsztathassa.
Lance gerince abban a pillanatban ívbe hajlott, a medencéje
elfordult, a lábai szétcsúsztak, hogy mélyebbre hatolhasson
a forróságban, és amikor Claude hangosan felnyögött az elra-
gadtatástól, érezte, hogy a golyói zsibogni kezdenek. Ez gyors
lesz! – vélte gondolatban, ezért ő sem tétlenkedhetett tovább.
Megfogta és felállította Claude farkát, ráhajolt, és ömlő nyállal
kezdte szopni, olyan elánnal, hogy a fiú dereka elemelkedett
a matractól, a torkából pedig kínlódó hangok törtek fel.
Lance azt hitte, túl mélyre hatolt, ezért felrántotta a csípőjét,
de Claude vasabroncsként tartotta, és csak annyira fordította el
a fejét, hogy a férfi pénisze kibukjon a szájából.
– Ez nem csontvelő-átültetés, édesem – kuncogta. – Ha így
szívsz, az agyam is a heréimben köt ki.
Lance ismét bénának és kezdőnek érezte magát. Óvatosan
visszahajolt, a nyelvével cirógatta körbe Claude makkját, aztán
rábólintott, de nem szívta meg, csak az ajkait zárta rá. Így kezdett
mozogni rajta, amíg meg nem hallotta a kéjes nyöszörgést.
– Isteni, amit csinálsz!
Megkönnyebbülés söpört rajta végig, épp abban a pillanatban,
amikor a gyönyörhullám is elérte, mivel Claude is visszatért
korábbi elfoglaltságához, és most épp az egyik golyóját szívta
be, hogy a nyelvével masszírozza, miközben az ujjai már Lance
szemérmetlenül kitárulkozó fenekét simogatták. Amikor az
ánuszát kezdte cirógatni, a vágy olyan szintet ért el Lance-ben,
amire nem volt felkészülve. A száját eltátotta, hogy a nagy farok

80
ellenére lihegni tudjon, és így is maradt addig, amíg Claude nyállal
és ondóval bevont ujja belé nem merült. Akkor viszont azonnal
a torkára engedte a fiú péniszét, hogy magába fojtsa a feltörő
kiáltást, és az orrán át kezdett szuszogni, hogy el ne ájuljon.
Claude ismét le volt nyűgözve. Imádta, hogy Lance készen
állt volna az újabb szexre, és bár most nem volt rá alkalom, azért
igyekezett megadni neki, amire vágyik. Az ujjai körül lüktető
izmok arra csábították, hogy hatoljon közéjük, vegye el, ami neki
jár, és ő kihasználta a kínálkozó alkalmat. Lance heréje a szájában
összehúzódott, egyértelmű jelét adva annak, mennyire élvezi,
ő pedig óvatosan és lassan ujjazni kezdte, miközben visszatért
a farkához, és hagyta, hogy a férfi megdugja a száját, pontosan
abban az ütemben, ahogy ő mozgatta benne az ujját.
Két perc sem kellett, hogy mindketten a csúcs közelébe ér-
jenek, és ezt egymás tudtára adták. Lance kihúzódott Claude
szájából, hogy a fiú eldönthesse, milyen véget szán neki, de
magában remélte, hogy beváltja esti ígéretét. Benne fikarcnyi
kétség sem volt, hogy a végsőkig elmegy-e, ezért lenyúlt, Claude
heréit a tenyerébe zárta, óvatosan megszorította őket, és ezzel
egy időben a torkáig engedte a vaskos hímtagot.
Claude szemei előtt csillagok jártak táncot, a hasa aljában
pedig láng lobbant, ami forró hullámot indított el benne. Fel-
emelte a fejét, az ajkai közé szívta Lance makkját, aztán ráfonta
a nyelvét, majd ismét tövig nyomta az ujját, erős kezével egyúttal
a férfi egész csípőjét lefelé mozdítva, hogy ő is mélyen a szájába
vehesse. Ismét egyszerre élveztek el, keményen és hosszan, forró
magjukat egymás szájába lövellve. Katartikus élmény volt.
Egy perccel később Lance még mindig Claude-on hasalt,
a feje a fiú combján feküdt, és levegőért küzdött, Claude pedig
türelmesen simogatta a combjai hátsó felét, néha végigcirógatva
a gátján.

81
 – Meg tudnám szokni ezt a kilátást – morogta, és óvatosan
beleharapott Lance vádlijába, mivel a férfi úgy kiterült, mint
egy béka.
Lance-et ismét rossz érzés kerítette hatalmába, a ciki és
a szégyenletes között valahol félúton. Claude most arról beszél,
hogy szívesen nézegetné a seggét ilyen közelről? Képtelenségek
tárháza volt minden perc, amit együtt töltöttek, pláne ha szexre
került a sor.
– Sajnos, bármennyire lenyűgöz a látvány, muszáj felkelnünk.
Egy óra múlva indulnom kell… – szabadkozott a fiú, majd
felemelte a fejét, egy nagy cuppanóst nyomott Lance fenekére,
aztán átemelte magán a lábát, és kicsúszott alóla.
– Semmi gond! Egy perc, és öltözöm – válaszolta a férfi, bár
a gyomrában a lepkék ezúttal attól vadultak meg, hogy nem-
sokára el kell válnia a fiútól.
– Ne viccelj! Először lezuhanyozunk, aztán eszünk valamit, és
majd utána öltözöl! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon
Claude, majd Lance hóna alá nyúlt, és egyetlen mozdulattal
kiemelte az ágyból. Ölben vitte a zuhanyzóba, ami szépen
elrejtve állt a kád mögötti fal takarásában, aztán megnyitotta
a csapot, és belépett vele a meleg vízpermet alá. Lábra állította,
de azonnal a szájára tapadt, és gyakorlatilag végig csókolta, amíg
lemosdatta. Amikor megfordította, és sampont nyomott Lance
hajára, a férfi akkorát sóhajtott, hogy beleszédült. A hosszú ujjak
ismeretlen, de olyan bensőséges érzést keltettek, ahogy a fejbőrét
masszírozták, mintha hosszú évek kitartó menetelése után végre
hazaért volna. Claude még ezt is tudta tetézni, amikor a vállára
hajolt, és csókolni kezdte, aztán finoman kicakkozta éles fogai-
val egészen a vállcsúcsig, miközben habos kezével lefelé siklott
a testén, és minden létező porcikáját alaposan beszappanozta.
– Szabad? – kérdezte, amikor kívülről már habpamacsok
borították Lance fenekét, és nagy kezei óvatosan széthúzták
egy kicsit.

82
 – Belehalok, olyan kellemetlen, amikor ilyeneket kérdezel
– vallotta be Lance.
– Akkor ne kérdezzek? – folytatta mosolygós hangon a fiú, de
közben lassan besiklott a félgömbök közé, és ott is megmosdatta,
ahol utoljára az anyja, másfél éves korában.

Húsz perccel később Lance a lenti konyhában ült egy puha és

illatos fürdőköpenyben, előtte rántotta gőzölgött, és két csík
szalonna kellette magát, miközben Claude épp kávét töltött
mindkettejüknek. Lance érezte, hogy ez túl sok, ez túl jó, ez
csak egy álom lehet. A valóság ennél mindig sokkal kiábrándí-
tóbb, és ha nem előbb, akkor utóbb úgyis léket kap a dolog.
Claude olyan szép volt, mint egy életre kelt baba. A bőre
makulátlan, frissen borotvált arcán csak egy-két anyajegy sötét-
lett, de pont olyan helyeken, ahol szexepilnek látszott. Hosszú,
sötét szempillái lassan ereszkedtek a szemeire amikor pislogott,
mintha semmit nem kapkodna el. Az ajkai szétváltak, piros
nyelve éhesen szökött ki közülük, hogy irányba állítsa a falatot,
amit épp a szájába vett. Kibírhatatlanul édes volt minden, amit
csinált. Lance beleborzongott a felismerésbe, hogy egyetlen este
alatt kezd belezúgni a fiúba. Sosem hitt a szerelem első látásra
létjogosultságában, de még abban sem, hogy másodikra vagy
harmadikra sikerülhet. Ha viszont belegondolt, hogy ő gyakor-
latilag tegnap este látta először közelről és egészben Claude-ot,
a gyomra bukfencet vetett.
– Egyél! Pótolnod kell az elvesztett energiát – figyelmeztette
a fiú teli szájjal, pufira tömött arcában tartva a falatot.
Lance tudta, hogy ezt utálja, ahogy sok minden mást is, ami
nem illik. Várta, hogy érkezzen a szokásos degradáló vélemény,
de az agya hallgatott, sőt, ha odafigyelt a benne zajló folyama-
tokra, rájött, hogy elnézné, ahogy Claude eszik, akár napestig is.
A hosszú ujjakat a villán, amik gyors és hatékony mozdulatokkal
rendezgették falatokra az ételt, az arcát, ami rendellenes grima-

83
szokba rándult, ahogy forgatta a falatot széles szájában. Még az
is tetszett neki, ahogy minden újabb falatot, sőt még a bögrét
is először a nyelvével érintett meg, mint egy csiga, aki a szarvát
nyújtogatja. Megrémült. Hallotta már, hogy a szerelem elfedi
az emberek elől azokat a dolgokat, amik amúgy zavarnák őket,
de azt is tudta, hogy ez csak időlegesen működik. Emlékezett,
hogy évekkel később, ha visszagondolt Thomasra, mennyire
másként látta, mint kicsiként, amikor az érzései elvakították.
– Köszönöm a fantasztikus estét! – mondta hirtelen Claude,
de nem nézett fel.
Lance kezében megállt a kanál, amivel épp cukrot akart
a kávéjába rakni.
– Én köszönöm – válaszolta rekedten. Nem tudta, mit kellene
még mondania, de a fiú testtartásából érezte, hogy valamire
vár még.
A csend elnyúlt, Claude pedig őrlődött. Ismét ő tegye meg
a következő lépést? Persze, az ágyban szívesen vállalta az irányí-
tást, és belátta, hogy Lance-nek az nem megy, de szeretett volna
bizonyosságot kapni, hogy a férfi nem csak egyetlen éjszakát
akart vele tölteni, és tervei vannak a jövőre nézve.
– Felhívsz majd? – kérdezte végül, és erőt vett magán, hogy
az égkék szemekbe nézzen.
Lance úgy megkönnyebbült, hogy majdnem szárnyra is
kapott.
– Persze! – vágta rá azonnal, és a szája széles mosolyba húzódott.
Látta a Claude szemei körül kirajzolódó ráncokat, a készülődő
vigyort, és amikor a fiú egész arcát elöntötte az öröm, Lance
átnyúlt és meg is simogatta.
Innentől békésen reggeliztek, apró simogatásokkal, sokat
mondó pillantásokkal fűszerezve a téli reggelt.
Fél órával később az utcán álltak, és Claude taxijára vártak.
Lance azon gondolkodott, vajon bent észreveszik-e, hogy a teg-
napi ruhájában van, de már ez sem érdekelte. Amikor Claude

84
hirtelen magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta, még
a nevéről is megfeledkezett.
– Itt a kocsim. Sajnálom, hogy ilyen rövid volt ez a talál-
kozás…
– Életem leghosszabb randija volt – bújt a nyakába Lance,
a szokásos pirulását elfedve. Még sosem csókolózott a nyílt
utcán, fényes nappal.
Claude nem tudta, ez most jót vagy rosszat jelent-e. Mármint
az, hogy a férfi állítása szerint még sosem töltött el egy egész
estét és éjjelt valakivel, de nem volt ideje kideríteni. Még egy
gyors puszit lehelt a keskeny ajkakra, aztán bedobta a táskáját
a hátsó ülésre és ő is beszállt. Ahogy a taxi besorolt a reggeli
forgalomba, még Lance-re nézett, két ujjával a telefon jelét
mutatta, mire a férfi bólintott, aztán elfordult, és kezeit zsebre
dugva indult ez ellenkező irányba. Claude gyomra megreme-
gett. Valamiért nagyon szerette volna, ha ez az angyal visszatérő
vendég lesz az életében.

85
Csütörtök 10:30

Lance egész délelőtt úgy érezte magát, mintha egy álomban

élne. A külvilág távolinak és csendesnek hatott, talán azért, mert
a gondolatai túlharsogtak mindent. Az előző este és éjjel, na meg
persze a reggel emlékei olyan erővel törtek rá néha, hogy az író-
asztalába kellett kapaszkodnia, nehogy leájuljon a székről. Nem
akarta elnyomni őket. A tompa izgalom, ami benne motoszkált,
kifejezetten jó érzés volt. Claude illatát érezte az orrában, ujjai-
ban az érintések emlékei rándultak, ha mozdult, és egészen más
szemmel nézett önmagára is. Ha a kezére tévedt a pillantása, azt
látta maga előtt, ahogy a fiú péniszére fonódnak az ujjai, ha pe-
dig a szemben lévő ablaküvegben tükröződött az arca, valamiért
jóképűnek és izgalmasnak találta a képet. Meghökkent. Egyetlen
éjszaka hogyan fordíthatja ki magából? Kicsit tartott attól, hogy
hamarosan kijózanodik, és úgy érezte, tennie kell ellene valamit.
Amikor szünetet tartott a munkában, a pici konyha viszonylagos
magányában előszedte a telefonját, és megnyitotta a WhatsApp-
ot, aztán percekig nézte a kijelzőn villogó kurzort, és fogalma
sem volt, mit írhatna. Legalább tíz üzenetet gépelt be és törölt
ki, mert vagy túl soknak, vagy túl kevésnek érezte őket. A szavak
sosem voltak a barátai, pláne, ha le kellett írni őket. Végül mégis
erőt vett magán, és a legutolsó verziót küldte el:

„Nagyon köszönöm a csodálatos estét. Várom a kö-

vetkező találkozást!”

Ahogy nézte a képernyőt, az jutott eszébe, talán Claude nem

is mentette el a számát, így odaírta, hogy „Lance”, de utána meg
úgy érezte, ez aztán tök felesleges volt, mivel az előző estéről
nyilván be tudta volna azonosítani.
– Full nyomorék vagyok – közölte magával dühösen.

86
 – Szerintem csak kicsit félénk – válaszolta a belépő Nathalie,
aki ismét a legjobb pillanatot választotta, hogy belegyalogoljon
az életébe.
– Miért vagy te mindig ott, amikor égetem magam? – kér-
dezte dühösen Lance.
– Mindig égeted magad, csak van amikor én is látom – mo-
solyodott el a nő, és a félig kihűlt kávéból töltött magának. –
Na milyen volt a randi? Ígéretes?
Lance késztetést érzett, hogy hosszú, cirkalmas körmondatban
áradozzon, de már ettől is kitörte a frász.
– Remek volt. Nagyon helyes és kedves srác.
A nő egy percig csak a bögre széle fölött figyelte, és halkan
szürcsölte a kávéját.
– Ahogy elnézlek, ennél picit többről van szó…
Lance felkapta a fejét, aztán amikor összenéztek, gyorsan
le is sütötte a szemét. Nathalie szája széle felkunkordott, de
elrejtette a csésze mögé.
– Szóval, nála töltötted az éjszakát. Szerintem ez remek hír!
Lance érezte az arcán kiütköző, lángoló foltokat, de igyekezett
figyelmen kívül hagyni őket. Nem nagy cucc, más is szexel, nem?
Azért a fejét még lejjebb hajtotta, egészen addig, míg a frufruja
bele nem lógott a szemébe.
– Aham.
Ennyit sikerült kinyögnie, pedig kivételesen alig várta, hogy
valakinek elmondhassa a dolgot. Nem a részleteket, inkább azt,
micsoda zűrzavar van most benne.
– Tudom, nem vagy bőbeszédű, nem is akarok a magánéle-
tedben vájkálni, csak gondoltam, hátha beszélni akarsz róla…
– mondta Nathalie, aztán elfordult és a mosogatóba tette az
üres csészét.
– Igazából szeretnék, csak nem tudok – válaszolta Lance
meglepően őszintén.

87
 A nő nem fordult meg, mert már tudta, hogy teret kell
hagynia a férfinak.
– Örülök, hogy kimerészkedtél a csigaházadból! És annak
is, hogy végre letörölhetetlen mosolyt látok az arcodon. Reggel
óta figyellek. Ha ez a fiú ezt érte el nálad egyetlen este alatt,
remélem, lesz folytatás.
– Azt én is nagyon remélem! – vágta rá Lance.
– Máris megérte beruházni a garbóra! Hallottam, ahogy
a könyvelésen a csajok épp arról beszéltek, milyen kurva szexi
vagy benne.
Lance felkuncogott. Már maga a kifejezés is nevetésre kész-
tette.
– És azt, hogy mekkora kár a génállományodért – tette hozzá
Nathalie, miközben megfordult és vigyorogva keresztbe fonta
a karjait.
– Mármint, hogy buzi vagyok és nem lesz gyerekem? – for-
dította le magának Lance a szavait.
A nő csak bólintott, de továbbra is kivillantak fehér fogai.
– Elsősorban a feneked az, amit szeretnének viszontlátni
a következő generációkon, ez már régóta téma, de most rájöttek,
hogy a vékony derekad és a széles vállad is lenyűgöző.
– Mindez egy pulcsi miatt? – nézett rá kíváncsian a férfi.
– Hát, ha mindig lenge ingekben jársz, aztán belibegsz egy
szépen rád simuló, fekete garbóban, amitől a szemed még kékebb,
a vállad szélesebb, és a derekad is látszik, nyilván begerjednek
a tyúkok. A zilált haj és a borosta pedig spontán peteérést idé-
zett elő náluk.
Lance ismét kuncogott, ezúttal hangosabban.
– Sosem tudtam, hogy ilyen hatást gyakorolok a nőkre.
– A nőkre minden fiatal csődör nagy hatást gyakorol, és hidd
el, ha a férfiak tudnák, miről beszélnek egymás között, ki sem
tennék a lábukat az utcára. Igazán rémisztő!
Lance csillogó szemekkel nézett fel Nathalie-ra.

88
 – Még szerencse, hogy abszolút hidegen hagynak.
– Nagy szerencse – kacsintott rá a nő. – Ellentétben Claude-dal,
akinek ezt az élményt köszönhetjük – svenkelt végig Lance-en.
– Nos, ha őt látnák, valószínűleg szét is tépnék – bólintott
a férfi. – Igazi férfiszépség, abból a fajtából, akiről nem tudod
levenni a szemed.
– Arrrgh! – morrant a nő. – Ha nem mutatsz róla legalább
egy képet, akkor ne cincáld az idegeimet!
Lance képtelen volt parancsolni az arcizmainak. Már fájt
a sok mosolygás, amihez nem volt hozzászokva, de valamiért
ez is abba a kategóriába került, amit egyáltalán nem bánt.
A testében máshol is érzett hasonlót – mármint a szokatlan
igénybevétel okozta kellemetlenséget –, de azt is élvezte min-
den pillanatban.
Néhány másodpercig farkasszemet néztek, míg Lance végül
megadta magát. Igazából reggel óta ő is pontosan ezt akarta, de
eddig mindig legyőzte a bűntudat. Egy nagy sóhajjal előszedte
a telefonját, rákeresett Claude Ferguson-ra, és egy pillanattal
később már Nathalie mellett állt, aki közelebb bújt hozzá, és
együtt nézték a kijelzőt.
– Uramatyám! – nyögött fel a nő. – Hol a picsában lehet ilyen
pasikra akadni? – kérdezte döbbenten, és odakapott, hogy vörös
körmös ujjával lejjebb tekerjen. – Lancelot McLellen, bazmeg,
te egy szerencsecsomag vagy!
Lance érezte, hogy lassan elreped a szája, ha tovább akar
húzódni az elégedett vigyor.
– Kihalóban lévő faj, természetes élőhelyén már alig akad.
Én is egy buszmegállóban találtam rá.
– Buszmegállóban?! – nézett rá nagy szemekkel a nő. Inkább
mondta, mint kérdezte, és volt egy kis hitetlenkedés a hang-
jában.
– Aha. Aztán napokig futkostam reggelente, hogy meg tudjam
szólítani, de mindig közbejött valami.

89
 – És végül? – kérdezte kipirult arccal Nathalie, aki közben
ráakadt egy nyári fotóra, ahol Claude egyetlen farmershortban
állt a tengerparton. Mindketten némán bámulták egy darabig.
– És végül egy post iten a kávézó ablakára ragasztotta a szá-
mát.
A nő nagy nehezen elszakította a pillantását a képtől, aztán
tátott szájjal bámult Lance-re.
– Azt hiszem, ismét hinni kezdek a Mikulásban…
Lance felnevetett. Eszébe jutott, hányszor kérte gondolatban
az Univerzumot, hogy küldjön már egy pasit, de eddig nem
gondolt arra, hogy pont karácsonyi ajándéknak kapja meg.
– Még egy kérdés, mert belehalok, ha nem tehetem fel – sut-
togta Nathalie, aki épp kinagyította a képet, és Claude szépen
kidolgozott mellkasán legeltette a szemét. – Olyan jó az ágyban,
mint amilyen gyönyörű?
Lance-ből egy szűkölő kis hang tört fel, ami mindkettejüket
meglepte. A férfit elsősorban az, ahogy a gyomra a másodperc
töredéke alatt a torkába ugrott, a szíve vadul verdesett, és az
összes izma megfeszült. Mindenütt. Az emlékek úgy öntötték
el, mint egy szökőár, és kellett néhány pillanat, amíg egyáltalán
válaszolni tudott.
– Sőt!
Ennyi volt, de a mély, rekedt hang, amin kinyögte, nem
hagyott maga után semmi kétséget.
– Istenem! – lehelte elbűvölten Nathalie. – Nos, akkor egy
kalappal, Casanova! Mindent bele! Mikor lesz a kövi randi?
– Abban maradtunk, hogy hívni fogom, de még nem mertem.
Nem akarom elriasztani a nyomulásommal.
– Tudod, ha egy fergeteges éjszakát töltenék együtt valakivel,
utána alig várnám, hogy keressen, és egész nap a nyamvadt te-
lefont figyelném – válaszolta a nő. – Szóval ne húzd túl sokáig,
felesleges. Ha első este az ágyig jutottatok, akkor ez a fiú nem
egy gyenge kezdő.

90
 – És ha rajtam múlt? – kérdezte Lance.
Nathalie göndör kacagása betöltötte a pici teret.
– Ne haragudj! – veregette meg Lance vállát.
– Oké, igazad van – látta be a férfi. – Nyilván nem így volt.
– Nem baj! Ahogy elnézem, egy alfahímet sikerült horogra
kapnod, úgyhogy jobb is, hogy te nem vagy az. Két dudás nem
fér meg egy csárdában.
Lance bólintott, elsősorban az alfahímre, de abban is igazat
adott, hogy az ellentéteik vonzzák egymást.
– Na megyek, te pedig szedd össze magad, és hívd fel! Nyu-
godtabb leszel, ha tudod, mikor láthatod legközelebb.
– Az a vicc, hogy nem akarok nyugodt lenni – vallotta be
Lance. – Mármint persze, tudni akarom, mikor látom leg-
közelebb, de az idegbaj, ami az elválásunk óta kerülget, most
valahogy jólesik.
Nathalie az arcát fürkészte, mielőtt odahajolt, egy puszit
nyomott rá, majd kifelé lépett.
– A szerelem már csak ilyen…

91
Csütörtök 12:45

Lance ismét a pláza hátsó folyosóján állt. Bentről nem mert

telefonálni, mert tudta, hogy minden be van kamerázva, és
nem akarta, hogy a biztonsági őrök rajta röhögjenek. Persze,
itt sem volt másképp, de a kinti fagyos hideg miatt muszáj
volt keresnie egy nyugalmas helyet, és itt legalább nem ismert
senkit. Kicsit aggódott, mert Claude nem válaszolt a délelőtti
üzenetre, sőt, úgy tűnt, nem is látta azt. Remélte, hogy csak
azért, mert el van foglalva. Remegő kezébe vette a telefonját, és
a legutóbbi hívásokra bökött. Mielőtt meggondolhatta volna
magát, már tárcsázta is a számot, és visszatartotta a levegőt,
amíg a kapcsolásra várt.

„A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható.

A sípszó után hagyjon üzenetet!”

Lance azonnal kinyomta, és döbbenten nézte a készüléket.

Ellenőrizte, hogy jó számot hívott-e, de mivel ezen kívül az
elmúlt hetekben csak a pizzafutárral beszélt, nem sok lehető-
ség volt a tévesztésre. Ott állt, és hirtelen nem is tudta, mihez
kezdjen. Ismét érzések kavalkádja robogott át rajta, ami most is
meglepte. Csalódottság, félelem, tehetetlenség és düh egyszerre.
Nem volt hozzászokva ilyen intenzív hullámokhoz.
Egy perccel később tért csak észhez. Claude valószínűleg
dolgozik, és ezért nem elérhető. Nem akkora dolog ez, mint
amilyennek első pillanatban érezte. Egy nagy sóhajjal eltette
a telefonját, és visszakullogott az irodába.

92
Csütörtök 15:30

A karácsony előtti utolsó munkanapon az volt az ukáz, hogy

addig kell bent maradniuk, ameddig a kiadott feladatot el
nem végzik. Lance egy órával a munkaidő vége előtt kapcsolta
ki a gépét, és akkurátusan elpakolt. A clear desk elvárt volt
a cégnél, de ő amúgy sem volt az a típus, aki szanaszét hagyja
a dolgait. Miután bezárta a fiókját, és a kulcsot eltette a tás-
kájába, leakasztotta a kabátját a fogasról és elindult a lift felé.
A könyvelést elválasztó üvegfalon át látta, hogy az összes kol-
legina feláll, aztán leplezetlen pillantással nézik, ahogy feléjük
sétál. Kicsit olyan érzése volt, mintha horrorfilmbe cseppent
volna, mondjuk egy zombiapokalipszisről szólóba, ahol élelem-
nek tekintik, de próbálta elűzni a kényszerképzetét. A csajok
kihívóan méregették, és voltak, akik összebújva sutyorogtak.
Lance egy darabig azon gondolkodott, benyit és elküldi őket
a francba, de aztán valahonnan jött egy sugallat, és a szokásos
reakció helyett inkább megállt az üveg előtt, körbefordult, végül
rájuk kacsintott és még egy puszit is dobott. A nők döbbenten
bámultak rá, de aztán az egyik idősebb könyvelő elnevette
magát, és viszonozta a gesztust, sötétvörösre rúzsozott ajkával
csücsörítve. Mire Lance elvonult előttük, már hangos huhogás
és elégedett hangok szűrődtek ki az üvegfalon, sőt némi taps is
felcsendült. Lance szélesen vigyorogva zsebelte be a neki járó
tetszésnyilvánítást, és csak a liftben szégyellte el magát. Felnőtt
életében először viselkedett így, és magában csak egyetlen kife-
jezést talált rá: hülye buzi.

Az utcára érve nem tudta magát türtőztetni. Előkapta a tele-

fonját, és ismét Claude számát tárcsázta. Amikor a telefon csak
kisípolta, még szarabb kedve lett, mint korábban. Hazáig azon
tépelődött, mit tegyen, de a sok okoskodás csak odáig vezetett,

93
hogy nyugodjon bele a dologba. Ha Claude akarja, vissza fogja
hívni. Nem érzett magában annyi kurázsit, hogy egész délután
hívogassa. Ha kijelzi a fiúnak, hogy húsz nem fogadott hívása
volt tőle, az vérciki lenne.
Nézte az utcai faárusokat, akik a házak között megbújó kis
területeket vették birtokba, és a járdák két oldalán állították fel
kivilágított fenyőiket. Szebbnél szebb fácskák vártak gazdára,
emberek válogattak közöttük, gyerekek bújócskáztak az erdő
hatását keltő árudákban. Eredetileg Lance is akart venni egy
karácsonyfát, sőt díszeket is vásárolt a leárazáson a Walmartban,
de most valahogy kedvét vesztette. A Claude lakásában látott
dekoráció után annyira szánalmasnak érezte volna, ha olcsó,
kínai díszekkel aggat tele egy nyomorult kis fenyőt.
A hangulata egész este kitartott, és gyakorlatilag ahhoz sem
volt kedve, hogy valami vacsorát készítsen magának. Néhány
puffasztottrizs-szeletet evett, ivott egy pohár teát, és leült a tévé
elé. Fogalma sem volt, mi megy benne, de arról sem, hogy
mit nézne szívesen. Vagyis arról egészen pontos elképzelései
voltak, amiben egy álomszép, meztelen fiú szerepelt, aki mély
hangon suttogott észveszejtő dolgokat. Ingerek ezrei szaladtak át
Lance-en, és valahogy mind ugyanott végezték, a farkában, ami
olyan látványos merevedést produkált, hogy a férfi ámuldozva
nézte. A tudatába bekúsztak Claude érintéseinek emlékei, aztán
az, ahogyan beléhatolt. Az érzés, ahogyan kitöltötte, annyira
intenzív volt, hogy Lance bele is szédült. Mélyen a testében is
összehúzódtak az izmok, mint korábban Claude pénisze körül,
és ettől a farka is szivárogni kezdett. Szürke pamutmelegítőjén
egy sötét folt ütött át, őt pedig elöntötte a szégyen. Azt, hogy
a puszta gondolatra is így reagál a teste, olyan meglázónak,
annyira közönségesnek érezte. Aztán az futott át az agyán, hogy
egy megjátszós, béna fasz, aki képtelen megbarátkozni a saját
szexualitásával. Egy bigott, prűd idióta, aki talán pont azért nem
kell senkinek, mert mindenhez úgy áll, mintha felsőbbrendű

94
lény lenne, akit undorítanak a saját szükségletei. Nem lett
vidámabb a gondolatmenettől. Megpróbálta figyelmen kívül
hagyni az erekcióját, és az adásra koncentrálni, de a szeme sar-
kából tökéletesen látta az egyre terjedő foltot, a farkában pedig
érezte a várakozó izgalmat, amit csak takarékra tudott állítani,
elűzni semmiképp. Olyan baromság is eszébe jutott, hogy ha
jól nagyot ütne rá a távirányítóval, a fájdalom talán végre véget
vetne szánalmas állapotának, de hamar letett róla, mert azonnal
beugrott neki, amikor az utcában lakó nagyfiúk megverték, és
tökön is rúgták. Ez az emlék viszont segített, és a farka félel-
mében azonnal lelankadt, sőt a golyói is összehúzódtak, hogy
visszabújhassanak a hasüregébe.
– Végre! – sóhajtotta, aztán felállt és elindult, hogy legalább
lezuhanyozzon. Csakhogy a meleg vízpermet alatt ismét újabb
emlékképek szöktek az agyába – amiktől a korábbi állapot állt
be, vagyis inkább fel –, és ezúttal túl egyszerű volt engedni ne-
kik. Nem kellett zsebkendőt keresgélni, gatyában turkálni, csak
lazán kezébe venni a dolgokat. Két perccel később egy fojtott
kiáltással fröcskölt a csempére, hosszú és kemény orgazmusának
hullámain hánykolódva. A feneke is lüktetett, de Lance azt
már végképp nem tudta elfogadni, hogy ezentúl állandóan egy
farokról fog álmodozni, ami mélyen beléhatol.

95
Péntek reggel 9 óra

Másnap kótyagosan ébredt, a szokásos módon, paplanba bur-

kolózva, mint egy báb. Még a kezét sem tudta addig felemelni,
amíg ki nem görgette magát a takaróból. Mire kivergődött az
ágy fogságából, a szokásosnál is szánalmasabbnak érezte magát.
Kiment a konyhába, készített egy kávét, aztán leült az ablak
elé, és kényszerítette magát, hogy lassan kortyolja el a keserű
feketét. Eszébe jutott, hogy Alfred ma még nyitva van, de az is
rögtön beugrott, hogy akkor a szemben lévő buszmegállót kel-
lene néznie, és arra képtelennek érezte magát. Egy nagy sóhajjal
elhessegette a gondolatot, és inkább nekiállt takarítani. Nem
volt kosz, rendetlenség meg pláne. Egy mániákusnál hogyan is
lehetne? – gondolta, aztán elhúzta a bútorokat, hogy a sarkokban
is ki tudjon porszívózni.
Délután háromra már semmi tennivalója nem volt, amivel
elfoglalhatta volna magát, ezért főzni kezdett, de be kellett látnia,
hogy abból, amit otthon talált, még egy mesterszakács sem lenne
képes ehetőt varázsolni. Kikapcsolta a főzőlapot, és felöltözött,
hogy lemenjen a boltba. Az ünnepek előtti tömeg gondolatától
is hidegrázást kapott, épp ezért nem vásárolt be egész héten, de
tudta, hogy nem halogathatja tovább. Amint kilépett a kapun,
az út túloldalán megpillantott egy taxit, amiben a hátsó ülésről
magas alak hajolt előre, és a sofőrhöz beszélt. Lance nem látta
jól, de a szíve akkorát dobbant, hogy félő volt, ki is ugrik a he-
lyéről. Aztán a hirtelen jött heves izgalom méregbe csapott át,
amikor a férfi kiszállt, és bár valóban magas volt, de göndör
tincsek helyett egy kopasz folt virított a feje tetején.
Lance felnyögött kínjában. A helyzet nemhogy javult volna,
de egyre rosszabb lett. Már nem volt egy tiszta gondolata sem,
ami ne kanyarodott volna Claude felé, amiből ne tudott volna
két másodpercen belül rá asszociálni.

96
 Egy nagy sóhajjal előszedte a telefonját, és beljebb húzódott,
közel a házfalakhoz, ahol nem volt akkora esélye, hogy a dolguk
után rohanó emberek elsodorják. Belépett egy kapualjba, ami
nyugodtnak látszott, és ujjával a hívás gombra bökött.

„A hívott számon előfizető nem kapcsolható.”

Lance úgy ledöbbent, hogy gyorsan megismételte a hívást,

hátha valami hiba folytán az előbb félrekapcsolt. Nézte a kijel-
zőt, amin a „nagy szemű fiú” felirat világított, aztán a füléhez
emelte. Második alkalommal már kénytelen volt belátni, hogy
a valóság otromba lábakkal tiporja az álmait.
Claude kikapcsoltatta a számot, vagyis inkább az volt a való-
színű, hogy egy eldobható telefonról volt szó, amit kifejezetten
erre az alkalomra vásárolt.
– Mekkora szemét! – tört fel Lance-ből, és érezte, ahogy
a kétségbeesés letaglózza. Szóval akkor mégiscsak egy szexuális
ragadozó, aki képes volt mindent bevetni, hogy ágyba csalja. Ezek
szerint Lance minden rossz előérzete és félelme beigazolódott.
Annyira elkeseredett, hogy sarkon fordult, visszasietett a házba,
és a lift helyett felnyargalt a lépcsőn. A lakásába érve lerogyott
a fotelbe, és a tenyerébe temette az arcát. Sírni szeretett volna,
de ahhoz sem volt bátorsága. Az lett volna a végső beismerés.
Csakhogy túl sok mindennel kellett volna szembenéznie, és
pont karácsony előtt egy nappal. Azzal, hogy egy lúzer, egy
megvezethető, tapasztalatlan idióta, aki beveszi, hogy egy ilyen
szép fiú rá vár, hogy tervei vannak vele. Akit be lehet csapni,
ágyba lehet cipelni, és első szóra hagyja magát megdugni. Ol-
csó ribancnak érezte magát, sőt, még annak sem, mert a sört is
ő fizette. Keserűen felnevetett.
– Pont olyan szerencsétlen vagy, amilyennek látszol – közölte
magával, aztán nagy nehezen talpra állt, a konyhában előszedte
a vésztartalék gint, betámolygott a hálóba, és az ágyra vetette magát.

97
Szombat reggel 8 óra

A másnap másnapossággal érkezett. Lance arra ébredt, hogy

hasogat a feje, a gyomra korog és fáj, a teste pedig erőtlenül
vergődik a paplan fogságában. Szentségelve tépte magán a ta-
karót, míg végre megszabadult tőle. Kibotorkált a fürdőszo-
bába, a szekrényben keresett egy doboz fájdalomcsillapítót, és
a tenyerébe szórt pirulákat megrágta, mielőtt lenyelte, hogy
gyorsabban hassanak. A keserű íz pont olyan volt, mint amit
korábban érzett, úgyhogy nem esett nehezére a dolog. Főzött
magának egy kávét, és a semmibe révedve kortyolta el állva.
Már nem volt dühös, inkább olyan érzése volt, mintha a sorstól
megkapta volna a kiérdemelt pofont. Ha valaki képes bebeszélni
magának, hogy kikapaszkodhat a kasztjából, az magára vessen!
Egy Claude-hoz hasonló fiú mi a frászt akarna egy kockától,
egy nyomorult senkitől, akit még a saját szülei is selejtnek
tekintenek.
Csak azt nem értette, hogy ha így van, miért vitte a házába?
Miért nem hagyta, hogy Lance vigye fel magához? Ha így tett
volna, akkor most nem kellene attól tartania, hogy zaklatni fogja.
Miért? Zaklatni fogom? – kérdezte saját magától csodálkozva,
de közben már a nadrágját rángatta fel. A válasz ott villogott
a homloka belső oldalán, mint egy neonfelirat. Úgy érezte, an�-
nyival tartozik neki a fiú, hogy legalább a szemébe mondja, ha
nem akar többé találkozni vele. Megértette, ha így van, de azzal
nem tudott megbékélni, hogy valaki gerinctelenül intézze ezeket
a dolgokat. Nincs baj az egyéjszakás kalandokkal, neki is csak
az jutott eddig, de nem kell hozzá ekkora felhajtás. Azt akarta,
hogy Claude legalább ebből tanuljon. Nyilván direkt választ
olyan sérülteket, mint ő, és kiváló szimattal megtalálja azokat,
akiket levadászhat, de Lance az utána jövő szerencsétlenekre
gondolt, és legalább annyit el akart érni, hogy Claude a továb-

98
biakban ne legyen ennyire szívtelen. El akarta neki mondani,
hogy mit tesz azokkal, akik számára csak egy homályos emléket
jelentenek, arctalan, névtelen tömegbe olvadva. Azt akarta, hogy
a fiú rájöjjön, amit csinál, sokakat hosszú időre megnyomorít.
Neki már nem volt mit vesztenie, de úgy gondolta, másokkal
még jót tehet.
A ház előtt leintett egy taxit, és bemondta a címet, aztán
a gyomrát simogatta, ami a gyógyszerek ellenére is görcsölt.
Talán nem is a piától.
Mire odaértek, a hó ismét szakadni kezdett, belepte a két
nap alatt a városra telepedő mocskot. Megint minden hófehér
lett, a tisztaság álcájával fedve el a sötét valóságot. Lance tudta,
hogy soha többé nem tud ugyanúgy nézni még a hóra sem. Úgy
érezte, Claude sokkal többet vett el tőle, mint a szüzességét.
Amikor kiszállt a taxiból, már olyan indulatok feszültek benne,
amit utoljára akkor érzett, amikor a csomagjaival megpakolt
bérautóval kikanyarodott a szülei háza elől. Akkor is ugyanilyen
értéktelennek és szánalmasnak érezte magát.
A ház világosban is szép volt. Nyers téglafalak, fehér, osztott
ablakok, és a bejárat fölé kinyúló kis előtető fogadta. Lance
lassan közeledett, és arra gondolt, Claude nem fog neki ajtót
nyitni. Miért is tenné? Ha az a célja, hogy lekoptassa, akkor
miért tenné ki magát egy esetleges cirkusznak?
Fellépkedett a frissen betemetett lépcsőfokokon, és közelről
nézte a kapucsengőt.
Melissa Ferguson – állt a felső hívón, de alatta ott volt a név,
amitől Lance szíve ismét kihagyott egy ütemet. Megnyomta Claude
csengőjét és várt. Talán arra számított, hogy a fiú csak beleszól
a kaputelefonba, vagy arra, hogy kihajol az emeleti ablakon.
Gyorsan fel is pillantott, de a függönyök nem mozdultak. Ismét
csengetett, ezúttal hosszabban, de erre sem kapott választ.
– Hát persze! – szűrte a fogai között, aztán zsebre tette a kezét,
és lassan elfordult az ajtótól.

99
 Azon gondolkodott, hogy visszasétál a metróhoz. Talán jót
tenne neki egy kis idő a friss levegőn. Ám a sarkon ekkor fordult
be egy taxi, ami majdnem Lance előtt állt meg. A sofőr kiszállt,
kinyitotta a hátsó ajtót, kisegített egy nőt, majd a csomagtartóhoz
ment, és kiemelt belőle egy kis bőröndöt. A járdára állította,
aztán a baseball sapkája simléderét megpöccintve elköszönt
a magas, vékony alaktól, és visszaszállt a kocsiba.
– Szabad a kocsi? – kérdezte Lance, mire a sofőr azonnal
bólintott, ahogy ránézett.
Hát akkor gyalogoljon a rosseb! – gondolta a férfi, és gyorsan
becsusszant a fűtött utastérbe.
Ahogy a taxi meglódult, Lance-et elöntötte a hányinger, és
már egyáltalán nem örült annyira a bent uralkodó melegnek.
Kínlódva nézett ki az ablakon, amikor megpillantotta a nőt,
aki még mindig a járdán állt, és őt figyelte. Karcsú alakját egy
műszőrmebunda ölelte körül, magassarkú csizmáját bokáig
belepte a hó. Ahogy Lance tekintete ismét felfelé araszolt rajta,
észrevette a lábai mellett pihenő bőröndöt, amin az American
Airlines matricája díszelgett. Gyorsan felkapta a fejét, és még
látta a kabát alól kilátszó piros-kék mintás sálat, aztán már
csak az ismerős, óriási szemekre tudott figyelni. A lány – mert
inkább az volt, mint nő –, nyílt, kíváncsi tekintettel viszonozta
a pillantását, és valószínűleg látta a Lance arcára kiülő döbbe-
netet is. Aztán Lance nem tudta jobban kitekerni a nyakát, így
hirtelen eltűnt a szeme elől. Gyorsan átfordult, de a lány akkor
már lehajolt, kihúzta a fogantyút kis bőröndjéből, és elindult
az ellenkező irányba. Lance addig nézte, míg biztos nem lett
benne, hogy Melissa Fergusonnal nézett farkasszemet.

100
Vasárnap 16:50

Lance az utolsó ócska kis gömböt is felakasztotta az utcán talált,

félkopasz fenyőre, amit az árusok hagytak maguk után. Két
órával korábban, amikor az utolsó percben végre erőt gyűjtött,
hogy leszaladjon a boltba, végül megfogta és hazavitte a fát, tu-
lajdonképpen azért, mert megsajnálta. Pont olyan volt, mint ő.
Egy senkinek sem kellő selejt. Úgy érezte, gonoszság lenne, ha
nem vinné haza, és nem díszítené fel, hogy legalább ennyi öröme
legyen a szerencsétlennek. Ha már eddig azt hitte magáról, hogy
karácsonyfa lesz belőle, meg akarta adni neki ezt az örömöt.
A sok, színes dísszel igazából egész pofás lett, ha nem is annyira,
amit az ember lefotózna, és kitenne az Instára. De mivel Lance
amúgy sem tett ki soha semmit, ez sem szegte kedvét. A sütőből
kifejezetten jó illatok kúsztak kifelé, és az olcsó bor is meglepően
jó volt, amit csak hirtelen ötlettől vezérelve emelt a kosarába.
Kinézett az ablakon, kezében a talpaspohárral, és lassan lö-
työgtette benne a vérvörös merlot-t. A házak ablakain sok helyen
színes fények égtek, volt ahol szembántóan vibráltak is, és ahol
nem volt kinn dekor, ott a bent álló, feldíszített fák égősorai
kukucskáltak kifelé. Az utcákat még vastagabb hó takarta, és
a mínuszoknak köszönhetően milliónyi szikrát vetett az utcai
lámpák fényénél.
Lance rájött, hogy akarata ellenére kezd egy kicsit ünnepi
hangulatba kerülni. Bár napok óta rettegett a karácsonytól,
most valahogy elmúlt belőle a félelem. Ha eddig sikerült
túlélnie, ahogy az utolsó reményei is kihunynak, ezután sem
lesz rosszabb. Claude már csak egy emlék volt, egy színes és
izgalmas pillanat a múltból. És bár életének legfájdalmasabb
momentumai közé kerül majd, ez is csak azért van, mert a fiú
visszaélt a bizalmával.

101
 Mindegy! – rázta le magáról a nyomasztó gondolatokat Lance.
Amivel nem tudott mit kezdeni, azt mindig is képes volt egy
időre háttérbe szorítani, hogy akkor küzdjön meg vele, amikor
elegendő ereje lesz hozzá. Ahhoz pedig időre volt szüksége.
Na de abból volt neki bőven.
Hogy ismét visszazökkenjen a viszonylagos nyugalomba,
bekapcsolta a Spotify karácsonyi listáját, és néhány perc múlva
Kim Wilde-dal dúdolta a refrént. Csakhogy a sors még nem
elégelte meg a leckéztetést, mert néhány számmal később va-
lamilyen csoda folytán a Hallelujah szólt a kis hangszóróból
a konyhaasztalon, Lance-nek pedig megállt a keze a levegőben,
és csak szorongatta a szalvétát az ujjai között. A dallam hirtelen
annyira szíven ütötte, hogy felnyögött kínjában, hát még amikor
az emlékek elöntötték, és mint egy filmvetítés, úgy követték
egymást, kezdve az első pillantástól egészen addig, amikor
a Rockefeller Center előtt Claude a nyílt utcán csókolta meg.
Hirtelen rohanták meg az akkori érzései. Az elragadtatott cso-
dálkozás, a mindent elsöprő vágy, a késztetés, hogy még többet
és többet kapjon a fiúból. A fájdalom úgy leverte a lábáról, hogy
lerogyott a székre, és halkan lihegett. De a karmának még ez
sem volt elég, ugyanis ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
Lance egy halk, de annál ízesebb káromkodással tápászkodott
fel, és elvonszolta magát a bejáratig, aztán kinézett a kukucská-
lón. A szomszéd néni, Mrs. Robinson állt a küszöbön, és épp
felemelte a kezét, hogy újra kopogjon.
– Lancelot, én vagyok! – mondta a nyanya, Lance pedig egy
pillanatra az ajtónak támasztotta a homlokát. Még nem heverte
ki az előző sokkot, és végképp nem volt energiája arra, hogy
félig idegenekkel diskuráljon.
Mégis kiakasztotta a láncot, és résnyire nyitotta az ajtót. Szent
elhatározása volt, hogy nem engedi be a satrafát.
– Mrs. Robinson?! – köszöntötte, de a hangján érezhető volt,
hogy nem látja szívesen.

102
 – Jó estét, fiatalember! Ne haragudjon a zavarásért! Nem
is tudom, érdemes volt-e idetotyognom a fájós térdeimmel.
Megint kínoz a köszvény…
Lance legszívesebben felajánlotta volna, hogy egy baltával
örökre megszabadítja a fájdalomtól, de nyelt egy nagyot, és
rendezte a vonásait.
– Miben segíthetek?
– Nem segíthet semmiben – válaszolta a nyanya. – Csak
azért jöttem át, mert nem tudom eldönteni, hogy egy rabló
akar-e bejutni a házba, vagy magának tényleg rossz a csengője?
Lance összehúzta a szemöldökeit. Az orra fölött mindig ott
tanyázó v-alakú ránc is elmélyült.
– Rabló?
Nem értett semmit, de az volt a gyanúja, hogy az öreglány csak
valami mondvacsinált indokot eszelt ki, mert unatkozik egyedül,
és így akar magának társaságot szerezni karácsony estére.
– Valami tróger azzal csengetett fel, hogy magát keresi, de
nem működik a csengője. Mondtam, hogy talán nincs is itthon.
Erre azt felelte, hogy akkor engedjem be, hadd tegyen valami
ajándékot az ajtaja elé. Na, itt lett nagyon gyanús a dolog. Miért
akarna valaki hívatlanul beállítani, aztán ajándékot tenni az ajta-
jába? Ha ismerné, nyilván fel is hívhatná telefonon, nem igaz?
Lance-nek már az egész homloka ráncok vonulatait produkálta,
és a szája szélére is kiült egy hitetlenkedő, bizalmatlan vonás.
– Igen, nyilván valami házaló ügynök, vagy ilyesmi…
– Lehet, de azt mondta, szépen kér, hogy legalább annyit
mondjak magának, ha találkozunk, hogy Claude kereste. Gon-
doltam, hátha mégis fontos, és nem is valami idegen, ha már
ennyire üzenni akar…
Lance megszédült. A világ egy pillanat alatt fordult 360 fo-
kot, és csodálkozott, hogy nem a padlón kötött ki. Kirántotta
az ajtót.
– Claude? Biztosan ezt a nevet mondta?

103
 Az öregasszony visszahőkölt a hirtelen mozdulattól és Lance
indulatos hangjától.
– Hát, valami ilyesmit. Franciásan hangzott, és bár nincs
bent a hallókészülékem…meg a tévé is szólt…De azt hiszem,
igen, ezt mondta…
Folytatta volna a magyarázást, de már nem volt kinek, mert
Lance elviharzott mellette, egyenesen a lépcsőházba vetette
magát, és a korlátba kapaszkodva vágtatott lefelé, négyesével
szökkenve a fokokon.
Mire leért, úgy zihált, mintha felfelé futotta volna le a hat
emeletet, és úgy robbant ki az ajtón, mint egy lavina.
Pont látta, ahogy Claude becsapja a taxi ajtaját, és azt is,
hogy a sofőr kiteszi az indexet. Lance mezítláb volt, a talpát
marta a jeges hó, de nem törődött vele. Minden erejét latba
vetve sprintelt az út felé, majd az utolsó métereken kezdett
kétségbeesni, mert a taxi lassan elindult, és ahogy a kerekek
megkapaszkodtak a fekete aszfaltban, gyorsulni kezdett. Utolsó
erejével előrelökte magát, és ököllel a csomagtartóra csapott.
Claude abban a pillanatban fordult meg, és amikor meglátta
a kifulladva a térdeire támaszkodó férfit, úgy rákiáltott a sofőrre,
hogy az a fékbe taposott. Szerencsére más nem volt az úton,
így a kicsúszó és félig megpördülő kocsi nem ütközött neki
semminek, és pár másodperccel később, mire Lance egyáltalán
levegőhöz jutott, a fiú már ott állt előtte életnagyságban, szin-
tén lihegve. A szájából fehér gőzpamacsok szöktek ki, és óriási
szemei a szokásosnál is nagyobbak voltak.
– Lance? – kérdezte, mintha nem hinne a szemének.
A férfi érezte, hogy menten lefagy a lába, és a fájdalomtól
felnyikkant, bármennyire is jelentéktelennek érezte azt a körül-
ményt, hogy mezítláb áll a hóban.
Claude lenézett, és amikor rájött, hogy mi történik, a pilla-
nat töredéke alatt mozdult. Lance térdei alá nyúlt, a másikkal
megtámasztotta a hátát, és már fel is kapta, mint egy gyereket.

104
 – Tegyél le! – talált végre a hangjára Lance. – Megyek a saját
lábamon.
– Dehogy teszlek! Majd akkor mehetsz a lábadon, ha van
rajta cipő – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Claude.
Két nagy lépéssel átszelte az út szélére kotort hódombot, aztán
a járdán állva megtorpant, és végre Lance-re nézett, aki eddig is
megbűvölve csodálta a gyönyörű arcot, ami most kicsit dühösen,
kicsit zavartan fordult felé.
– Beütöd a kapukódot? – kérdezte egy kicsit türelmetlenül
a fiú, mire Lance hirtelen visszazuhant a valóságba. Ő nem
egy hercegnő, akit épp megtalált a lovag, hanem egy idióta,
aki mezítláb szaladt ki az útra a tél közepén, és akinek ismét
sikerült bolondot csinálnia magából.
A szégyentől és a hidegtől vörösen nyomkodta be a számokat,
aztán ő volt az, aki nyitotta az ajtót, mivel Claude mindkét
keze őt tartotta.
– Most már letehetsz – nyögte ki nagy nehezen, amikor
odabenn voltak a lépcsőházban. – Mit keresel itt?
Claude-nak esze ágában sem volt teljesíteni az utasítást, he-
lyette a lifthez lépett, és a Lance hátát tartó kezével megnyomta
a hívógombot.
– Először is, szia! – nézett az ölében tartott férfire. – Másod-
szor miért vagy ilyen harapós?
Lance levegő után kapkodott, és próbálta összeszedni a gon-
dolatait. Mégis hogyan veszekedjen a fiúval, amikor épp az
ölben cipeli? Így hát inkább hallgatásba burkolózott, és szikrázó
szemekkel szorította össze a száját.
– Ha leteszel, elmondom – nyögte ki végül, amikor Claude
szemöldökei már a homloka közepéig emelkedtek, amíg a vá-
laszra várt.
– Majd leteszlek a lakásodban – felelte a fiú, és látszott, hogy
komolyan is gondolja.

105
 – Honnan veszed, hogy beengedlek? – kérdezte Lance, mint
egy durcás gyerek.
– Pár napja meghívtál, nem emlékszel? Udvariatlanság lenne
most kidobnod, amikor itt vagyok.
Lance épp vissza akart vágni, de abban a pillanatban nyílt
a liftajtó, és egy házaspár lépett ki a fülkéből. Csodálkozó,
döbbent tekintetük beléfojtotta a szót.
– Jó estét! – köszönt rájuk Claude, miközben belépett a lift-
be. – Csak egy kis baleset – tette hozzá, aztán rendületlenül
mosolygott, amíg becsukódott mögöttük az ajtó. – Most pedig
nyomd meg a kurva gombot! – közölte ellentmondást nem
tűrő hangon, Lance pedig rájött, hogy már így is ő lesz a téma
a házi pletykákban napokig, és nem akar ennél jobban leégni,
úgyhogy tette, amit a fiú mondott.
Amikor kiszálltak a hatodikon, Mrs. Robinson még mindig
Lance lakása előtt állt, az arcán elveszett kifejezéssel.
– Nem mertem elengedni az ajtót, mert féltem, hogy nem
vitt magával kulcsot – magyarázkodott.
– Nagyon köszönöm, Martha! – válaszolta Lance méltósá-
gának maradékával, miközben Claude ellépett az öregasszony
mellett, és egyenesen begyalogolt a lakásba.
– Hálásak vagyunk, Martha! Lance majd holnap átmegy,
hogy mindent elmagyarázzon – mondta a fiú közvetlen hangon,
mintha ezer éve ismernék egymást, aztán egy kedves mosollyal
berúgta az ajtót.
Lance fülében visszhangzott a robaj, de sokkal jobban zavarta
gondolatainak kakofóniája, ami szinte megsüketítette.
Claude óvatosan letette a földre, aztán egyből elé is guggolt,
és megfogta az egyik bokáját.
– Hadd nézzem a talpadat! – utasította, de Lance gyökeret
eresztett. Úgy volt vele, ha verekednie kell, akkor verekedni fog,
de az tuti, hogy fel nem emeli a lábát.

106
 Claude várt egy pillanatot, de amikor rájött, hogy Lance nem
fogja azt tenni, amit kért tőle, felnézett rá. – Mi történik? Mi ez
az egész? – kérdezte komolyan, aztán felállt, amitől azonnal
Lance fölé tornyosult. Lerázta a kabátját, ledobta a sálat is, de
közben nem engedte el Lance pillantását.
A férfi érezte, ahogy a lábát szétszaggatja a fájdalom. Mintha
milliónyi szilánkon állt volna. Az arca grimaszba rándult, ahogy
a vér ismét kezdte átmelegíteni jeges bőrét.
– Azon kívül, hogy egy hazug szemétláda vagy? – kérdez-
te pikírt hangon, és gyorsan elfordult, hogy Claude ne lássa
a szenvedését.
– Az lennék? – kérdezte a fiú, és még mielőtt Lance eltávo-
lodhatott volna tőle, utánanyúlt, és visszarántotta magához.
– Nem az vagy? Azt mondtad, hívjalak, de kikapcsoltattad
a számot. Három nap alatt semmi életjelet nem adtál.
Claude arca egy pillanatra elsötétült, és igazi harag suhant át
rajta, de aztán hirtelen felderült, a szemeibe izgatott csillogás
költözött.
– De jó, hogy megtaláltalak! – sóhajtotta, aztán se szó, se
beszéd, lehajolt, és rátapadt Lance szájára, olyan hevesen, hogy
összekoccantak a fogaik.
Lance hirtelen le sem tudta reagálni, ami történik, csak azt
tudta, hogy nincs uralma a teste fölött. A szája azonnal elnyílt,
a karjai a fiú nyaka köré fonódtak, és lábujjhegyre állt, hogy
felérje az ajkait.
Claude morgott, szenvedélyesebben csókolta, és azonnal át-
ölelte, majd mire a nyelvük találkozott, már a fenekét markolta,
hogy ismét ölbe vegye.
– Neked ez a fétised – közölte vele Lance, még mindig egy
kicsit sértett hangon, amikor levegőhöz jutott. – Az hogy má-
sokat cipelsz.

107
 – Nem cipelek senkit. Téged viszont legszívesebben le sem
tennélek – vájta az ujjait Lance húsába Claude. – Három napja
erre várok, úgyhogy bocsánat, de először ki kell élveznem.
Már megint a szokásos lemez – gondolta Lance. Olyanokat
mond, amitől elgyengülsz, aztán ha elvette, amit akar, ismét
eltűnik az életedből.
– Még egyszer nem palizol be! – jelentette ki határozottan.
– Egyéjszakás kaland az oké, de az, hogy akkor akasztasz le
a szögről, amikor neked tetszik, az kizárt!
Claude az arcát fürkészte, de a szemeiben inkább huncut
csillogás honolt, mint indulat vagy rajtakapott megbánás.
– Egyéjszakás kaland, mi? – kérdezte néhány másodperccel
később. – Arra lenne eszed!
Lance ledöbbent. Most mi van?
– Sajnos, madárkám, neked abban mostanában nem lesz
részed… – folytatta a fiú zavartalanul, és odasétált a kanapé-
hoz, aztán levetette magát a párnák közé, Lance-szel az ölében,
mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon.
– Na jó, ebből elég! – fortyant fel a férfi. – A bolondját járatod
velem! Rébuszokban beszélsz, és azt hiszed, elég hülye vagyok,
hogy másodszor is bedőljek neked.
Claude ismét meglepett, de továbbra is kíváncsi szemekkel
figyelte.
– Oké, öntsünk tiszta vizet a pohárba! Bár nem így képzeltem
az estét, de akkor változtassunk a sorrenden…
– Miért, hogy képzelted? – kérdezte kimérten, enyhén lenéző
hangnemben Lance. – Másokkal mindig az van, amit te akarsz?
Claude elengedte a fenekét, felnyúlt, egyik kezével a torkát
fogta át, a másikkal a hátát támasztotta, hogy moccanni se
tudjon, aztán olyan közel hajolt, hogy Lance az arcán érezte
a leheletét.
– Ide figyelj, te kis Hókuszpók! Úgy terveztem, hogy ha végre
megtalállak, akkor nagyon fogsz nekem örülni, és tíz perccel

108
később meztelenül fektetlek az ágyra, hogy végre szerethesse-
lek, de helyette itt veszekszünk, mintha lenne min, és te totál
be vagy pörögve, bár nem adtam rá okot. Amúgy kibaszott
izgató, amikor így perlekedsz, és szeretném, ha ezt a jövőben is
csinálnád néha, de elsősorban akkor, amikor kemény, büntető
szexre vágysz.
Lance körül ismét elfogyott a levegő. Miről beszél ez az
ember?
– Be vagy rúgva? – kérdezte, amikor más értelmes választ
nem talált.
Claude akkorát nevetett, hogy a feje is hátrahajlott.
– Na figyelj, Hókuszpók, mert csak egyszer mondom el!
Lance megmozdult, de azonnal lefagyott, mert megérezte
a feneke alá simuló méretes szerszámot. Claude nem viccelt,
amikor azt mondta, izgatja, ha Lance veszekszik vele.
– Minnesotában voltam, mert oda kellett repülnöm. A tár-
sam, vagyis az extársam letiltotta a mobilomat, mert neki volt
ehhez jogosultsága, és ott áll bosszút, ahol tud, mert a cégek
inkább hozzám ragaszkodnak, mint hozzá. Mivel a telefonom
a sim-kártyára mentette a számodat, nem tudtalak felhívni,
és másnap a hóesés miatt törölték a járatomat, úgyhogy átre-
pültem Los Angelesbe egy munkára, mert így a karácsonyom
felszabadul…
Lance igyekezett követni, amit mond, de nem sikerült ma-
radéktalanul. Talán azért, mert Claude szája olyan közel volt,
hogy épp csak előre kellett volna hajolnia, és máris csókolhatja.
Tulajdonképpen nem is értette, minek ez az egész cirkusz, ha
a fiú most itt van, és már pucérok lehetnének. Aztán magára
parancsolt, hogy ne legyen ilyen szexéhes lotyó, és igenis akarja
a válaszokat a kérdéseire. De milyen kérdésekre? Hirtelen azt sem
tudta, mit akart tudni.
Claude látta, ahogy Lance szemeiben kitágulnak a pupillák,
és azzal is tisztában volt, hogy a hasának nyomódó pénisz bőven

109
elég jel arra nézve, hogy mégis szívesen látja, de most már le
akarta tisztázni a dolgot. Fogalma sem volt róla, hogy Lance
ilyen dühös, és azt hiszi, átverte, pusztán azért, mert neki ilyes-
mi eszébe sem jutott. Három napig ideges volt, és törni-zúzni
tudott volna, amiért Gabriel így betett neki, de aztán azzal
vigasztalta magát, hogy ha hazajön, és lesz három szabadnapja
egyhuzamban, akkor valahogy felkutatja Lance-et, és ki sem
engedi az ágyból.
– Szóval amikor végre hazajöttem, egyből elmentem a kávézóba,
és kifaggattam a fekete pincért, hogy mit tud rólad. De azon
kívül, hogy egy csendes különc vagy, aki reggelente ott kávézik,
nem sok infóhoz jutottam. Megpróbáltam a munkahelyedet, de
nyilván semmilyen infót nem adnak ki, pláne nem a címedet
vagy a számodat, úgyhogy eléggé elkeseredtem. Most estig nem
is tudtam, mihez kezdjek, és már épp feladtam, amikor Melissa
hazajött. Elmeséltem neki a kálváriámat, és nagyon sajnáltam
magam, amikor legnagyobb meglepetésemre a húgom azt
mondta, eddig nem tudta, mivel lepjen meg karácsonyra, és az
sem biztos, hogy összejön, de mi lenne, ha téged kapnálak…
Lance végképp elvesztette a fonalat, de amikor Claude felnyúlt,
és lágyan végigsimogatott az arcán, hirtelen végre észrevette
a zöld szemekben szikrázó érzéseket. Nem merte elhinni, de
határozottan felismerte őket, mert pár nappal korábban a saját
szemében csodálta őket percekig, amikor a tükörbe nézett.
– Azt feleltem, hogy az lenne a legcsodálatosabb ajándék
a világon… – folytatta Claude, és a hangja tárgyilagosról ér-
zelmesre váltott, aztán a beálló csendben felemelkedett és egy
gyöngéd csókot lehelt Lance ajkára. – Szóval Melissa felhívta
a taxist, aki mindig kimegy érte a reptérre, és megkérdezte,
emlékszik-e arra, hogy hol tette ki a pasast, aki a házunk előtt
szállt be a kocsiba. Azt gondoltam, viccel, és amikor boldogan
azzal folytatta Carl-nak, hogy akkor jöjjön, és vigyen engem
pontosan oda, még mindig nem hittem el. Melissa elmesélte,

110
hogy látott a házunk előtt, és a leírásom alapján szerinte te
voltál, mert olyan kivert kutya szemeket még életében nem
látott, aztán azt mondta, vegyem a kabátom, és induljak, mert
a kocsi két percen belül ott lesz értem.
Lance hitetlenkedve nézett rá, de valahogy kezdett összeállni
a kép.
– Persze, túl egyszerű lett volna, hogy idejövök, becsöngetek,
te beengedsz, és mindent elmondok – húzta fanyar mosolyra az
arcát Claude. – De ha arra gondolok, hogy negyven év múlva
mire emlékeznénk ebből, rá kell jönnöm, hogy semmire, viszont
az tuti, hogy ezt az estét sohasem felejtjük el… Szóval, jól van
ez így! – mosolyodott el, és lassan végigsimogatott Lance hátán,
a vékony ing alatt kitapintva minden csigolyáját. – A lényeg,
hogy most már megvagy, és én is megvagyok. Most pedig, hogy-
ha befejezed a duzzogást, csókolj meg végre, vagy esküszöm,
elfenekellek, mint egy hisztis gyereket.
Lance hirtelen beszippantotta a levegőt, amitől Claude-nak
muszáj volt ismét felkuncognia.
– Te egy megtestesült álom vagy, Hókuszpók! – közölte. – Oké,
vettem az adást, el is foglak fenekelni, de kérlek, könyörgöm,
add már a szádat!
Lance az utolsó mondatot már csak félig hallotta, mert ad-
digra ért el a tudatába az eddig ráömlesztett információáradat,
és akkor ütött be a lényeg.
Claude itt van, itt is marad, és őt kereste, őt akarta végig,
valamint – nem elhanyagolható szempont – azt is megígérte,
hogy el fogja fenekelni.
A következő másodpercben Lance már a szájára tapadt,
éhesen szívta be az ajkát, és keményen rányomta magát Claude
szerszámára.

Vége

111
 A tanítvány sorozat

A kivételes képességekkel rendelkező biológiaprofesszor és tanítványának

szerelme nagyon sok olvasó kedvence lett.
A tanítvány volt az első, magyar író tollából megjelent erotikus melegregény,
ami szókimondó stílusával, sajátos humorával és különleges atmoszférájával
hamar belopta magát az olvasók szívébe.
A kötetekben végigkísérhetjük Lewis és Harry bimbózó szerelmét,
majd később a felnőtté válás és a nagybetűs élet rögös útjain kalauzolnak
bennünket.
A négy kötet egyben különleges kedvezménnyel vásárolható meg a beccaprior.
hu oldalon.

További köteteinket megrendelheti a bookberry.hu oldalon!

 Festett testek sorozat

Becca Prior népszerű sorozata immár három kötetesre bővült.

Mindhárom könyv más és más szereplőpáros köré épül, és bár összefüggenek,

önmagukban is megállják a helyüket.

Az első könyv Ely könyve, aki kényszerből vállalja el az aktmodell szere-

pét egy mesterkurzuson, ahol a híres festővel, Leonard Chambersszel találja
szembe magát. A férfi arrogáns és elviselhetetlen, mégis annyira vonzó, hogy
Ely első látásra beleszeret. Csakhogy Leon tartós kapcsolatban él, Elijah pedig
rejtőzködik, mert nevelt fia gyűlöli a melegeket.
A második kötet Ink és Russell könyve. Ők ketten igazi ellentétek. Ink
magának való, introvertált művész, Russ életigenlő, nyílt fiú, ami a szívén az
a száján. Kölcsönös vonzalmuk egy pillanatig sem titok, mégsem egyszerű
a kapcsolatuk. Leginkább saját magukat kell legyőzniük, mielőtt belevágnak
a közös kalandba.
A harmadik kötet kicsit mélyebb, komolyabb hangvételű. Angus és Sky
első találkozása a véletlenek vígjátéka, ami drámába csap át, amikor Angus
rájön, hogy a vörös démon, akibe első pillanatban beleszédült, egy drag queen,
civilben azonban macsós pasi.
A helyzetét csak nehezíti, hogy férfiként is vonzódik Skyhoz, miközben
homofób apja, és a gyermekkora óta beléplántált gyűlölködés olyan belső
konfliktust okoz, ami az összeomlás felé vezet. Sky pedig aromantikusnak vallja
magát, így ő is nehezen ismeri be, hogy ezúttal másként dobban a szíve.
 Hayden Moore: Üvegkalitka

Hayden Moore, a Csendkirály szerzőjének újabb kötetében egy amerikai

kisváros látszólagos nyugalmába repít minket. Egy világba, ahol mindenki
templomba jár, és mosolyogva feszít az ünneplőruhájában, egészen addig,
amíg otthon magára nem csukja az ajtót.
David egy olyan családban él, ahol az erőszak és a vallás remekül megfér
egymás mellett. Egyetlen mentsvára Corey, aki szelíd szeretettel, kitartó gon-
doskodással és őszinte barátsággal ajándékozza meg.
A gyermekkor azonban gyorsan véget ér, és szembe kell nézni az újabb ne-
hézségekkel. A kamaszodó Davidnak egyre keményebb csatákat kell megvívnia
bigott, zsarnok apjával, aki agresszióval próbálja helyes úton tartani a fiait.
A két kamasz barátságát átszínezi az idő, de David nehezen vallja be ma-
gának is, hogy immár mélyebb érzéseket táplál Corey iránt. Vajon szembe
mer-e szállni az értékrenddel, amit belévertek az évek alatt? Vajon legyőzi-e
önmagát és ezzel együtt basáskodó apját, hogy egy utolsó harcban a saját
boldogsága legyen a tét?

„Egy olyan utazás, ahol végig érzed a nehéz terhet, amit a válladon cipelsz, de amit
soha nem akarnál letenni egyetlen pillanatra sem. Minden szó, minden gondolat
mélyebbre vezet, és te önként sétálsz bele a sötétségbe, mert a remény ott munkál
benned, hogy valahol vár rád a fény.”
Becca Prior
 Hayden Moore: Csendkirály

Alex Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldog-
gá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy
hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem
tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az
emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a sa-
ját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg
a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi
életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas
zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni
a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent
egy lapra tesz fel?

„Hayden Moore káprázatosan szép,

mégis gyötrelmesen realisztikus világba
repít el. Aki jegyet vesz erre az utazásra,
az készüljön fel az érzelmi hullámvasút
összes elképesztő fordulatára. Mert a sze-
replőkkel együtt fogja megélni a hirtelen
ajándékba kapott szerelem csillámporos
boldogságát; a szívfacsaróan nehéz dönté-
sek súlyát is a vállain érzi majd, és egészen
biztos, hogy megérinti a szenvedély, ami
szinte felperzseli a lapokat.
Mindenkinek őszintén ajánlom.”
– Becca Prior
 Carol Souya: Évszakok

Mindennek az alapja a ritmus. Ritmusra lélegzünk, arra ver a szívünk, arra

forog a Föld is. És ahol van ritmus, ott van tánc is. Izmaink szinte maguktól
mozdulnak, hogy eggyé olvadjanak a zenével. A tánc az élet. Érzelmeket fejez
ki, kapcsolatokat épít, gyógyít testet és lelket.
Sasha is tudja ezt. Egész életében balett-táncosnak készült, és most ott áll
álmai kapujában. Lassan értelmet nyer a sokévnyi gyakorlás, a fájdalmakkal
átvirrasztott éjszakák, minden munka és lemondás, ami közelebb vitte a céljához.
Kyle sorsa a mozdulatlanság. Autóbalesete után megszűnt a létezés azon
formája, amit ismert és szeretett. Maradt a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság.
És a zene…
A zene az egyetlen, ami most is ott van, hogy áthidalja a szürke valóság és
a színes álmok közötti szakadékot.
De vajon létezik-e közös dallam két ember számára, akik ennyire külön-
bözőek? Elég-e, ha egy ritmusra dobban a szívük?

Carol Souya bemutatkozóregénye bátor és merész, egy lebilincselő lelki utazás.

Magában hordozza a legfontosabb üzenetet: A boldogság akkor is megtalálhat,
ha te nem keresed!