Professional Documents
Culture Documents
„2.109.
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV
a
XL. KÖZLEKEDÉS, SZÁLLÍTMÁNYOZÁS ÉS LOGISZTIKA
ágazathoz tartozó
54 841 03
LÉGI KÖZLEKEDÉSÜZEMVITEL-ELLÁTÓ
SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
(az 52 841 02 ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ
mellék-szakképesítéssel)
valamint
– az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának
eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet,
– az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló
217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet és
– a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és
vizsgakövetelményeiről szóló 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet
alapján készült.
Személyi feltételek
A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
törvény és a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő
végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt.
Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember
alkalmazható:
Tantárgy Szakképesítés/Szakképzettség
– –
– –
Tárgyi feltételek
A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a
szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei
az alábbiak: Nincs.
Összesen 8 0 9 2 3 1 4 1 22 9 24 4 22 9
A fő szakképesítésre vonatkozó: A tantárgy kapcsolódása 140 140 160
Összesen 8 11 4 5 31 28 31
11499-12
Foglalkoztatás II. fő szakképesítés 0,5 0,5
Foglalkoztatás II.
11498-12
Foglalkoztatás I. (érettségire Foglalkoztatás I. fő szakképesítés 2 2
épülő képzések esetén)
52 841 02
11806-16 Gépírás gyakorlata Ügyfélszolgálati 2 1
Gépírás és számítástechnikai ügyintéző
alkalmazások az Számítástechnikai 52 841 02
ügyfélszolgálatban alkalmazások az Ügyfélszolgálati 1
ügyfélszolgálatban ügyintéző
52 841 02
Ügyfélszolgálati
Ügyfélszolgálati 1
11807-16 kommunikáció
ügyintéző
Kommunikáció az
52 841 02
ügyfélszolgálatban Ügyfélszolgálati
Ügyfélszolgálati 1
kommunikációs gyakorlat
ügyintéző
52 841 02
Ügyfélszolgálati ismeretek Ügyfélszolgálati 1
11808-16 ügyintéző
Ügyfélszolgálat a gyakorlatban 52 841 02
Ügyfélszolgálati gyakorlat Ügyfélszolgálati 1 0,5
ügyintéző
52 841 02
Levelezési gyakorlat az
Ügyfélszolgálati 1
ügyfélszolgálatban
ügyintéző
11809-16 Dokumentum- és 52 841 02
Dokumentumkezelés az adatkezelés az Ügyfélszolgálati 1
ügyfélszolgálatban ügyfélszolgálatban ügyintéző
52 841 02
Komplex ügyfélszolgálati
Ügyfélszolgálati 0,5
gyakorlat
ügyintéző
Közlekedési
fő szakképesítés 3 3 2 1 9
alapismeretek
Közlekedési
fő szakképesítés 1 1
alapismeretek gyakorlat
Közlekedés-üzemvitel fő szakképesítés 3 1 4
Közlekedés-üzemvitel
fő szakképesítés 1 1 2
10496-16 gyakorlat
Közlekedés-szállítási alapok Közlekedési földrajz fő szakképesítés 2 2 4
Közlekedésbiztonság és -
fő szakképesítés 3 3
védelem
Közlekedés-gazdasági és
fő szakképesítés 1 3 4
jogi ismeretek
Közlekedés-gazdasági és
fő szakképesítés 1 1
jogi ismeretek gyakorlat
Légiközlekedési és
fő szakképesítés 6 6
forgalmi alapismeretek
Légifuvarozási ismeretek fő szakképesítés 4 4
Jegyeladási ismeretek fő szakképesítés 2,5 2,5
Repülőjegy és fuvarlevél
10498-16 Légiszállítási feladatok fő szakképesítés 3 3
elszámolási ismeretek
helyi
Ágazati szakmai kompetenciák erősítése
tanterv szerint
A kerettanterv szakmai tartalma – a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8.§ (5) bekezdésének megfelelően – a nappali rendszerű
oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-át lefedi.
Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni.
A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie.
2. számú táblázat
A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
fordítandó órakeret
A két évfolyamos
9. 10. 11. 12. 5/13. 1/13. 2/14.
Főszakképesítés
Főszakképesítés
e gy e gy ögy e gy ögy e gy e gy e gy ögy e gy
Összesen 288 0 324 72 108 36 124 31 682 279 865 144 682 279
sítésre vonatkozó:
kapcsolódása
Elméleti óraszámok
öt évfolyamos képzés egészében: 1526 óra (68,6%) 1436 453 983 1944 1547 óra (72,6%) 1970
(arány ögy-vel)
Gyakorlati óraszámok
öt évfolyamos képzés egészében: 418 óra (31,4%) 423 óra (27,4%)
(arány ögy-vel)
Foglalkoztatás II. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 0 15 0 0 15 0 15
Foglalkoztatás II.
fő szakképesítés
Munkajogi
0 4 4 0 0 4 0 4
alapismeretek
11499-12
Munkaviszony létesítése 0 4 4 0 0 4 0 4
Álláskeresés 0 4 4 0 0 4 0 4
Munkanélküliség 0 3 3 0 0 3 0 3
Foglalkoztatás I. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 62 0 62 0 0 62 0 62
Foglalkoztatás I. (érettségire
épülő képzések esetén)
Nyelvtani rendszerezés
0 8 8 0 0 8 0 8
1
fő szakképesítés
11498-12
Nyelvtani rendszerezés
0 8 8 0 0 8 0 8
2
Nyelvi készségfejlesztés 0 23 23 0 0 23 0 23
Munkavállalói szókincs 0 23 23 0 0 23 0 23
Gépírás gyakorlata 0 0 0 0 0 72 0 31 103 103 0 0 0 103 0 0 0 0 0
Ügyfélszolgálati ügyintéző
A tízujjas vakírás alapjai 6 6 6 0 0 0 0 0
Alaptartáson kívüli
54 54 54 0 0 0 0 0
betűk írástechnikája
52 841 02
Gépírás és számítástechnikai alkalmazások az ügyfélszolgálatban
Gépírás-technikai
12 12 12 0 0 0 0 0
alapgyakorlatok
Írássebesség fokozása 10 10 10 0 0 0 0 0
Írásbiztonság erősítése 10 10 10 0 0 0 0 0
Gépírás-technikai
11 11 11 0 0 0 0 0
alkalmazások
Számítástechnikai 31 0
alkalmazások az 0 0 0 0 0 0 31 0 31 0 0 31 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
11806-16
Dokumentumszerkesztés
2 2 2 0 0 0 0 0
és -feldolgozás alapjai
Ügyfélszolgálati ügyintéző
Dokumentumszerkesztés
9 9 9 0 0 0 0 0
az ügyfélszolgálatban
52 841 02
Prezentáció- és
körlevélkészítés az 4 4 4 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
Adatbázisok az
2 2 2 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
Táblázakezelés az
7 7 7 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
Adatbázis-kezelés az
7 7 7 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
Ügyfélszolgálati 36 0
0 0 0 0 36 0 0 0 36 0 0 36 0 0 0 0 0
kommunikáció
Kommunikáció az
Ügyfélszolgálati
52 841 02
A kommunikáció alapjai 5 5 5 0 0 0 0 0
11807-16
Szóbeli kommunikáció 15 15 15 0 0 0 0 0
Írásbeli kommunikáció 5 5 5 0 0 0 0 0
Telefonos 4 4 4 0 0 0 0 0
kommunikáció
ügyint
éző
Prezentációs technikák 7 7 7 0 0 0 0 0
Ügyfélszolgálati 36 0
kommunikációs 0 0 0 0 0 36 0 0 36 0 0 36 0 0 0 0 0
gyakorlat
Ügyfélszolgálati ügyintéző
ügyfélszolgálatban
Szóbeli kommunikációs
15 15 15 0 0 0 0 0
gyakorlatok
Telefonos
kommunikációs 6 6 6 0 0 0 0 0
gyakorlatok
Prezentációs
10 10 10 0 0 0 0 0
gyakorlatok
Ügyfélszolgálati 36 0
Ügyfélszolgálati ügyintéző
0 0 0 0 36 0 0 0 36 0 0 36 0 0 0 0 0
ismeretek
Ügyfélközpontú
8 8 8 0 0 0 0 0
szolgáltatás
52 841 02
Ügyféltipológia 7 7 7 0 0 0 0 0
Üzleti etikett 7 7 7 0 0 0 0 0
Ügyfélszolgálat a gyakorlatban
Ügyfélkapcsolatok
7 7 7 0 0 0 0 0
kezelése
Önfejlesztés 7 7 7 0 0 0 0 0
11808-16
Ügyfélszolgálati 51 0
0 0 0 0 0 36 0 15 51 0 0 51 0 0 0 0 0
gyakorlat
Ügyfélszolgálati ügyintéző
Ügyfélszegmentálás 7 7 7 0 0 0 0 0
Ügyfélkapcsolatok
52 841 02
7 7 7 0 0 0 0 0
kezelése a gyakorlatban
Üzleti etikett a
8 8 8 0 0 0 0 0
gyakorlatban
Panasz és
7 7 7 0 0 0 0 0
reklamációkezelés
Stresszkezelés 7 7 7 0 0 0 0 0
Önértékelés a
7 7 7 0 0 0 0 0
gyakorlatban
Önfejlesztés a
8 8 8 0 0 0 0 0
gyakorlatban
31 0
Levelezési gyakorlat az
0 0 0 0 0 0 0 31 31 0 0 31 0 0 0 0 0
Ügyfélszolgálati ügyintéző
ügyfélszolgálatban
Ügyfélszolgálati
52 841 02
3 3 3 0 0 0 0 0
levelezési alapismeretek
Ügyiratok az
14 14 14 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
az ügyfélszolgálatban
Dokumentum- és 31 0
adatkezelés az 0 0 0 0 0 0 31 0 31 0 0 31 0 0 0 0 0
Ügyfélszolgálati ügyintéző
ügyfélszolgálatban
11809-16
Ügyfélszolgálati
52 841 02
17 17 17 0 0 0 0 0
dokumentumok kezelése
Adatkezelési ismeretek
7 7 7 0 0 0 0 0
az ügyfélszolgálatban
IKT-eszközök az
7 7 7 0 0 0 0 0
ügyfélszolgálatban
Komplex 16 0
Ügyfélszolgálati ügyintéző
ügyfélszolgálati 0 0 0 0 0 0 0 16 16 0 0 16 0 0 0 0 0
gyakorlat
Ügyfélszolgálati
52 841 02
dokumentumok
5 5 5 0 0 0 0 0
készítésének komplex
gyakorlata
Iratok, levelek 5 5 5 0 0 0 0 0
készítésének komplex
gyakorlata
Táblázatok, adatbázisok
készítésének komplex 6 6 6 0 0 0 0 0
gyakorlata
Közlekedési 0 319
108 0 108 0 72 0 31 0 319 0 0 319 324 0 0 0 324
alapismeretek
Közlekedéstörténet 45 45 45 45 0 0 0 45
Közlekedési
alapfogalmak, 63 63 63 63 0 0 0 63
közlekedésbiztonság
A vasúti közlekedés
45 45 45 45 0 0 0 45
technikája és üzemvitele
A közúti és városi
27 27 27 27 0 0 0 27
közlekedés technikája
A közúti és városi
18 18 36 36 36 0 0 0 36
közlekedés üzemvitele
Közlekedés-szállítási alapok
fő szakképesítés
A vízi közlekedés
18 36 54 54 54 0 0 0 54
technikája és üzemvitele
10496-16
A légi közlekedés
18 18 18 18 0 0 0 18
technikája és üzemvitele
A csővezetékes szállítás
7 7 7 8 0 0 0 8
technikája és üzemvitele
A hírközlés, a posta, a
távközlés. A közlekedés,
6 6 6 7 0 0 0 7
a gazdaság és a
társadalom kapcsolata
Egységrakomány-
képzés, kombinált 18 18 18 21 0 0 0 21
áruszállítás
Közlekedési 0 0 0 36 0 0 0 0 36 0 36 0 0 36 0 36 0 0 36
szakképe
alapismeretek
fő
gyakorlat
Járművekre ható
27 27 27 0 27 0 0 27
menetellenállások
sítés
Járművek
9 9 9 0 9 0 0 9
menetdinamikája
0 144
Közlekedés-üzemvitel 108 0 36 0 0 0 0 0 144 0 0 144 144 0 0 0 144
Díjszabáselmélet 18 18 18 18 0 0 0 18
A közúti és a vasúti
18 18 18 18 0 0 0 18
személyszállítás
A vízi és légi
9 9 9 9 0 0 0 9
személyszállítás
A városi közösségi
6 6 6 6 0 0 0 6
közlekedés
fő szakképesítés
A közúti és vasúti
18 18 18 18 0 0 0 18
árufuvarozás
A vízi és légi
18 18 18 18 0 0 0 18
árufuvarozás
A közlekedés
teljesítményei, üzemtani 10 18 28 28 28 0 0 0 28
mutatószámai
A közlekedés
kapacitása, 5 9 14 14 14 0 0 0 14
teljesítőképessége
Üzemi számvitel 6 9 15 15 15 0 0 0 15
Közlekedés-üzemvitel 0 72
0 0 0 36 0 36 0 0 72 0 0 72 0 72 0 0 72
gyakorlat
A közúti
7 7 7 0 7 0 0 7
személyszállítás
fő szakképesítés
A vasúti
8 8 8 0 8 0 0 8
személyszállítás
A vízi személyszállítás 5 5 5 0 5 0 0 5
A légi személyszállítás 4 4 4 0 4 0 0 4
A városi közösségi 3 3 3 0 3 0 0 3
közlekedés
A vízi árufuvarozás 5 5 5 0 5 0 0 5
A légi árufuvarozás 4 4 4 0 4 0 0 4
A közúti árufuvarozás 18 18 18 0 18 0 0 18
A vasúti árufuvarozás 18 18 18 0 18 0 0 18
Közlekedési földrajz 72 0 72 0 0 0 0 0 144 0 144 0 0 144 144 0 0 0 144
Általános földrajzi
72 72 72 72 0 0 0 72
ismeretek
fő szakképesítés
Vasúti közlekedés
26 26 26 26 0 0 0 26
földrajza
Közúti közlekedés
36 36 36 36 0 0 0 36
földrajza
Közlekedésbiztonság és 0 108
0 0 108 0 0 0 0 0 108 0 0 108 108 0 0 0 108
-védelem
fő szakképesítés
Tűzvédelem 26 26 26 26 0 0 0 26
Elsősegélynyújtás 26 26 26 26 0 0 0 26
Környezetvédelem 24 24 24 24 0 0 0 24
Információ- és
16 16 16 16 0 0 0 16
titokvédelem
Vagyonvédelem,
16 16 16 16 0 0 0 16
üzembiztonság
0 129
Közlekedés-gazdasági
0 0 0 0 36 0 93 0 129 0 0 129 145 0 0 0 145
és jogi ismeretek
A közgazdaságtan
fő szakképesítés
megközelítési módjai, 18 18 18 18 0 0 0 18
felosztása
Közlekedés-statisztika 18 18 18 18 0 0 0 18
A pénz 4 4 4 5 0 0 0 5
A közlekedés 10 10 10 12 0 0 0 12
társadalmi-gazdasági
szerepe
Vállalkozások,
gazdasági társaságok.
12 12 12 14 0 0 0 14
Az eszközgazdálkodás
alapjai
Marketing és
20 20 20 23 0 0 0 23
közlekedés-marketing
Az állam és a jog
kialakulása.
12 12 12 14 0 0 0 14
Magyarország
Alaptörvénye
A polgári jog alapjai és
8 8 8 9 0 0 0 9
a kártérítési felelősség
Szerződések és
14 14 14 16 0 0 0 16
nevesített szerződések
A polgári eljárás
4 4 4 5 0 0 0 5
szabályai
Az államigazgatási
5 5 5 6 0 0 0 6
eljárás
Szabálysértés és
4 4 4 5 0 0 0 5
bűncselekmény
Közlekedés-gazdasági 0 31
és jogi ismeretek 0 0 0 0 0 0 0 31 31 0 0 31 0 36 0 0 36
gyakorlat
Statisztikai
fő szakképesítés
5 5 5 0 6 0 0 6
alapfogalmak
A statisztikai adat 5 5 5 0 6 0 0 6
Összehasonlítás,
8 8 8 0 9 0 0 9
viszonyszámok
Számított és helyzeti
7 7 7 0 8 0 0 8
középértékek
A szóródás és
6 6 6 0 7 0 0 7
mutatószámai
0 0
Légiközlekedési és
0 0 0 0 0 0 0 0 0 186 0 186 0 0 186 0 186
forgalmi alapismeretek
Nemzetközi és magyar
0 29 29 0 0 29 0 29
légijog
Repülési alapismeretek,
0 12 12 0 0 12 0 12
légijármű típusok
Légitársasági
0 10 10 0 0 10 0 10
alapismeretek
Számítógépes és
fő szakképesítés
nemzetközi távközlési 0 15 15 0 0 15 0 15
rendszerek
10498-16 Légiszállítási feladatok
Hatósági előírások,
baleset-tűzvédelem, 0 18 18 0 0 18 0 18
repülőtéri közlekedés
Repülésmeteorológiai
0 10 10 0 0 10 0 10
alapismeretek
Navigációs és
0 10 10 0 0 10 0 10
repülésüzemi ismeretek
Repülőgép földi
0 24 24 0 0 24 0 24
kiszolgálási ismeretek
Repülőgépek forgalmi
kiszolgálása és 0 56 56 0 0 56 0 56
okmányolása
Fogyasztóvédelem 0 2 2 0 0 2 0 2
Légifuvarozási 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 124 0 124 0 0 124 0 124
ismeretek
fő szakképesítés
Áruátvétel feltételei és
légi fuvarozási 0 26 26 0 0 26 0 26
szerződés
Légi fuvarlevél és
0 30 30 0 0 30 0 30
helyfoglalás
Raktározás,
járattervezés,
0 26 26 0 0 26 0 26
áruérkeztetés,
kiszolgáltatás
Veszélyes és különleges
áruk és egységrakomány 0 26 26 0 0 26 0 26
kezelése
Számítógépes és
kommunikációs 0 16 16 0 0 16 0 16
rendszerek
0 0
Jegyeladási ismeretek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 78 0 78 0 0 78 0 78
fő szakképesítés
Helyfoglalási rendszerek 0 8 8 0 0 8 0 8
Tarifa és jegykiállítás 0 34 34 0 0 34 0 34
Repülőjegy árazás és
0 22 22 0 0 22 0 22
kiadás
0 0
Repülőjegy és
fuvarlevél elszámolási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 93 0 93 0 0 93 0 93
ismeretek
Bevezetés 0 10 10 0 0 10 0 10
fő szakképesítés
Prorátázás 0 21 21 0 0 21 0 21
Légitársaságok közötti
0 23 23 0 0 23 0 23
elszámolás szabályai
Eladási jelentések és
visszatérítések 0 25 25 0 0 25 0 25
ellenőrzése
Jegy illetve fuvarlevél
elszámoláshoz 0 14 14 0 0 14 0 14
kapcsolódó szabályok
Utaskiszolgálási 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 124 0 124 0 0 124 0 124
ismeretek
Bevezetés és a
0 14 14 0 0 14 0 14
repülőjegy
fő szakképesítés
Speciális utaskategóriák 0 32 32 0 0 32 0 32
Utaskezelési ismeretek 0 32 32 0 0 32 0 32
Minőségi
követelmények, eljárás 0 20 20 0 0 20 0 20
rendellenesség esetén
Poggyászokra
0 26 26 0 0 26 0 26
vonatkozó ismeretek
Légiközlekedési 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 279 279 0 0 0 279 279
gyakorlat
Légifuvarozási
ismeretek a 0 56 56 0 0 0 56 56
gyakorlatban
Légiközlekedési és
fő szakképesítés
forgalmi ismeretek a 0 56 56 0 0 0 56 56
gyakorlatban
Jegyeladási ismeretek a
0 55 55 0 0 0 55 55
gyakorlatban
Utaskiszolgálási
ismeretek a 0 56 56 0 0 0 56 56
gyakorlatban
Repülőjegy és fuvarlevél
elszámolási ismeretek a 0 56 56 0 0 0 56 56
gyakorlatban
82 0
tanterv
szerint
0 0 0 0 82 0 0 82 0 0 0 0 0
erősítése
3. számú táblázat
A nem a főszakképesítéshez kapcsolódó óraszámok megoszlása:
52 841 02
371 óra
Ügyfélszolgálati ügyintéző
helyi
82 óra
tanterv szerint
A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8.§ (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra
meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-a felosztásra került.
A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie.
A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás.
A
11499-12 azonosító számú
Foglalkoztatás II.
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11499-12 azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák:
Foglalkoztatás II.
FELADATOK
Munkaviszonyt létesít x
Alkalmazza a munkaerőpiaci technikákat x
Feltérképezi a karrierlehetőségeket x
Vállalkozást hoz létre és működtet x
Motivációs levelet és önéletrajzot készít x
Diákmunkát végez x
SZAKMAI ISMERETEK
Munkavállaló jogai, munkavállaló
x
kötelezettségei, munkavállaló felelőssége
Munkajogi alapok, foglalkoztatási formák x
Speciális jogviszonyok (önkéntes munka,
x
diákmunka)
Álláskeresési módszerek x
Vállalkozások létrehozása és működtetése x
Munkaügyi szervezetek x
Munkavállaláshoz szükséges iratok x
Munkaviszony létrejötte x
A munkaviszony adózási, biztosítási, egészség-
x
és nyugdíjbiztosítási összefüggései
A munkanélküli (álláskereső) jogai,
x
kötelezettségei és lehetőségei
A munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és
x
pályaválasztási tanácsadás)
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Köznyelvi olvasott szöveg megértése x
Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban x
Elemi szintű számítógép használat x
Információforrások kezelése x
Köznyelvi beszédkészség x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Önfejlesztés x
Szervezőkészség x
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Kapcsolatteremtő készség x
Határozottság x
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Logikus gondolkodás x
Információgyűjtés x
1. Foglalkoztatás II. tantárgy 15 óra/15 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
1.3. Témakörök
1.3.1. Munkajogi alapismeretek
Munkavállaló jogai (megfelelő körülmények közötti foglalkoztatás, bérfizetés,
költségtérítés, munkaszerződés-módosítás, szabadság), kötelezettségei (megjelenés,
rendelkezésre állás, munkavégzés, magatartási szabályok, együttműködés,
tájékoztatás), munkavállaló felelőssége (vétkesen okozott kárért való felelősség,
megőrzési felelősség, munkavállalói biztosíték)
Munkajogi alapok: felek a munkajogviszonyban, munkaviszony létesítése,
munkakör, munkaszerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése, felmondás,
végkielégítés, munkaidő, pihenőidők, szabadság
Foglalkoztatási formák: munkaviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási
jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony
Atipikus munkavégzési formák a munka törvénykönyve szerint: távmunka,
bedolgozói munkaviszony, munkaerő-kölcsönzés, egyszerűsített foglalkoztatás
(mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munka)
Speciális jogviszonyok: önfoglalkoztatás, őstermelői jogviszony, háztartási munka,
iskolaszövetkezet keretében végzett diákmunka, önkéntes munka
1.3.3. Álláskeresés
Karrierlehetőségek feltérképezése: önismeret, reális célkitűzések, helyi
munkaerőpiac ismerete, mobilitás szerepe, képzések szerepe, foglalkoztatási
támogatások ismerete.
Motivációs levél és önéletrajz készítése: fontossága, formai és tartalmi kritériumai,
szakmai önéletrajz fajtái: hagyományos, Europass, amerikai típusú, önéletrajzban
szereplő email cím és fénykép megválasztása, motivációs levél felépítése.
Álláskeresési módszerek: újsághirdetés, internetes álláskereső oldalak, személyes
kapcsolatok, kapcsolati hálózat fontossága, EURES (Európai Foglalkoztatási
Szolgálat az Európai Unióban történő álláskeresésben), munkaügyi szervezet
segítségével történő álláskeresés, cégek adatbázisába történő jelentkezés, közösségi
portálok szerepe.
Munkaerőpiaci technikák alkalmazása: Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT),
Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP), Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP).
Állásinterjú: felkészülés, megjelenés, szereplés az állásinterjún, testbeszéd szerepe.
1.3.4. Munkanélküliség
A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei: álláskeresőként
történő nyilvántartásba vétel; a munkaügyi szervezettel történő együttműködési
kötelezettség főbb kritériumai; együttműködési kötelezettség megszegésének
szankciói; nyilvántartás szünetelése, nyilvántartásból való törlés; munkaügyi
szervezet által nyújtott szolgáltatások, kiemelten a munkaközvetítés.
Álláskeresési ellátások („passzív eszközök”): álláskeresési járadék és nyugdíj előtti
álláskeresési segély. Utazási költségtérítés.
Foglalkoztatást helyettesítő támogatás.
Közfoglalkoztatás: közfoglalkoztatás célja, közfoglalkozatás célcsoportja,
közfoglalkozatás főbb szabályai
Munkaügyi szervezet: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ)
szervezetrendszerének felépítése (a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, a
kormányhivatal, a járási hivatal feladatai).
Az álláskeresők részére nyújtott támogatások („aktív eszközök”): önfoglalkoztatás
támogatása, foglalkoztatást elősegítő támogatások (képzések, béralapú támogatások,
mobilitási támogatások).
Vállalkozások létrehozása és működtetése: társas vállalkozási formák, egyéni
vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, nyilvántartásba vétel, működés, vállalkozás
megszűnésének, megszüntetésének szabályai.
A munkaerőpiac sajátosságai, NFSZ szolgáltatásai: pályaválasztási tanácsadás,
munka- és pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás, álláskereső klub, pszichológiai
tanácsadás.
Foglalkoztatás I.
(érettségire épülő képzések esetén)
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11498-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során
fejlesztendő kompetenciák:
Foglalkoztatás I.
FELADATOK
Idegen nyelven:
bemutatkozik (személyes és szakmai
x
vonatkozással)
alapadatokat tartalmazó formanyomtatványt
x
kitölt
szakmai önéletrajzot és motivációs levelet ír x
állásinterjún részt vesz x
munkakörülményekről, karrier
x
lehetőségekről tájékozódik
idegen nyelvű szakmai irányítás,
x
együttműködés melletti munkát végez
munkával, szabadidővel kapcsolatos
x
kifejezések megértése, használata
SZAKMAI ISMERETEK
Idegen nyelven:
szakmai önéletrajz és motivációs levél
x
tartalma, felépítése
egy szakmai állásinterjú lehetséges kérdései,
x
illetve válaszai
közvetlen szakmájára vonatkozó gyakran
x
használt egyszerű szavak, szókapcsolatok
a munkakör alapkifejezései x
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Egyszerű formanyomtatványok kitöltése
x
idegen nyelven
Szakmai állásinterjún elhangzó idegen nyelven
feltett kérdések megértése, illetve azokra való x
reagálás értelmező, összetett mondatokban
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Fejlődőképesség, önfejlesztés x
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Nyelvi magabiztosság x
Kapcsolatteremtő készség x
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Információgyűjtés x
Analitikus gondolkodás x
Deduktív gondolkodás x
2. Foglalkoztatás I. tantárgy 62 óra/62 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
2.3. Témakörök
2.3.1. Nyelvtani rendszerezés 1
A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik,
illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az
állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések
megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas
lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett
mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő egyeztetést.
Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő
munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott
tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze.
A célként megfogalmazott idegen nyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes
használata révén fog megvalósulni.
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11806-16 azonosító számú Gépírás és számítástechnikai alkalmazások az
ügyfélszolgálatban megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és
témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák:
Gépírás gyakorlata
ügyfélszolgálatban
Számítástechnikai
alkalmazások az
FELADATOK
A feladatvégzéshez előkészíti a technikai
és tárgyi feltételeket,
munkatevékenységéhez megteremti az X X
egészséges és biztonságos
munkakörülményeket
Kezeli a számítógépet és perifériáit,
X X
tartozékait
Adatbeviteli feladatot végez a tízujjas
X X
vakírás technikájával
Dokumentumot szerkeszt szövegszerkesztő
X
programmal
Nyomtatványokat, űrlapokat tölt ki
X
szövegszerkesztő programmal
Táblázatba adatokat tölt fel és
X
megszerkeszti a táblázatot
Egyszerű számításokat, kimutatást végez,
diagramot készít táblázatkezelő X
programmal
Prezentációt készít X
Körlevelet készít X
Információt keres, küld és feldolgoz az
X
elektronikus rendszeren keresztül
SZAKMAI ISMERETEK
A biztonságos munkavégzés követelményei X X
A képernyő előtti munkavégzés minimális
egészségügyi és biztonsági X X
követelményeire vonatkozó előírások
A tízujjas vakírás alapelvei, szabályai,
X
gyakorlata
A dokumentumszerkesztés alapjai X
A táblázatkészítés alapműveletei X
Adatbázis-kezelés alapműveletei X
Prezentációkészítés alapműveletei X
A körlevélkészítés alapműveletei X
A biztonságos és hatékony
X
internethasználat szabályai
A levelezés és elektronikus kapcsolattartás
X
szabályai
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Számítógépes irodai programok
X X
alkalmazása
A tízujjas vakírás alapjai 120 leütés/perc
X X
sebesség elérése
Írásbeli dokumentumok szerkesztése X
Olvasott és hallott szakmai szöveg
X X
megértése
Információforrások kezelése (szabályok,
előírások, rendelkezések, online- X X
információk)
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Precizitás X X
Mozgáskoordináció X X
Monotóniatűrés X X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Irányíthatóság X X
Visszacsatolási készség X X
Motiválhatóság X X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Figyelemösszpontosítás X X
Kontroll (ellenőrzőképesség) X X
Eredményorientáltság X X
3.3. Témakörök
3.3.1. A tízujjas vakírás alapjai
A számítógépes íráskörnyezet előkészítése (munkaasztal, munkaszék, hardver- és
szoftverkörnyezet, nyomtató, egyéb tárgyi eszközök, oktatóprogram stb.)
A tízujjas vakírás (elektronikus gépi írástechnika) előnyei
A gépi adatbevitelhez szükséges helyes test- és kéztartás
Egészségmegőrző kéz-, ujj- és egyéb tornagyakorlatok
A tízujjas vakírás alapjai: ujjrend, alapsor, alaptartás; ütemes, betűző, folyamatos írás
Helyes fogás- és leütéstechnika kialakítása
Sorváltás (enterhasználat), szóköz- (space) billentyű helyes és biztonságos
alkalmazása
Az alaptartás betűinek fogás- és írástechnikája, gyakorlata
3.3.2. Alaptartáson kívüli betűk írástechnikája
Az alaptartáson kívüli betűk fogás- és írástechnikája, gyakorlata
Számok, írásjelek fogás- és írástechnikája, gyakorlata
Számok, írásjelek, speciális karakterek használata, helyesírási szabályai
témakör részletes kifejtése
4.3. Témakörök
4.3.1. Dokumentumszerkesztés és -feldolgozás alapjai
Mappa- és fájlkezelési feladatok: mappák, fájlok létrehozása, megnyitása, mentése,
másolása, áthelyezése, átnevezése, törlése, nyomtatása stb.
A biztonságos és hatékony internethasználat szabályai
Információ keresése az interneten, feldolgozása, tárolása, továbbítása
(elektronikusan)
A levelezés és elektronikus kapcsolattartás szabályai
Kommunikáció az ügyfélszolgálatban
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11807-16 azonosító számú Kommunikáció az ügyfélszolgálatban megnevezésű szakmai
követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő
kompetenciák:
Ügyfélszolgálati
Ügyfélszolgálati
kommunikációs
kommunikáció
gyakorlat
FELADATOK
Ismeri a kommunikációs eszközöket, betartja és
alkalmazza a hatékony kommunikációs X X
szabályokat szóban és írásban
Hatékonyan alkalmazza a telefonos
kommunikációs szabályokat és módszereket az X X
ügyfélszolgálatban
Elektronikus kommunikációban lényegre törően
és eredményesen fogalmazza meg az átadandó X X
információkat, igazodva annak specialitásaihoz
Nonverbális kommunikációja összhangban van
X X
tartalmi közlésével
Ismeri és betartja, a gyakorlatban alkalmazza az
X X
ügyfélkapcsolati kommunikáció szabályait
A nyelvhelyesség szabályait betartva
X X
kommunikál írásban és szóban egyaránt
Az interakciók során a kommunikáció módját a
partner személyiségéhez és érzelmi állapotához X X
igazítja
A helyzetnek és célnak megfelelő
X X
kérdéstípusokat alkalmaz
A hatékony kommunikációs eszközök
segítségével érvényesíti saját érdekeiket úgy,
X X
hogy figyelembe veszi, tiszteletben tartja, nem
sérti mások érdekeit és jogait
Konfliktushelyzetekben nyertes-nyertes
X X
megoldásokat alkalmaz
Kommunikációja során törekszik az
X X
együttműködésre
Felismeri és kiküszöböli a folyamat során
X X
felmerülő kommunikációs zavarokat
A gyakorlatban alkalmazza a beszédtechnikai
X
ismereteket
Ismeri és használja a személyközi és közvetett
X X
kommunikációs technikákat
Hatékonyan prezentál, és ehhez a prezentációs X X
szabályoknak megfelelően készíti elő a
bemutatót
Ismeri a tömegkommunikáció jellegzetességeit X
Hatékonyan érvel saját álláspontja mellett X X
Az értő figyelem alkalmazásával vesz részt
X X
kommunikációs helyzetekben
SZAKMAI ISMERETEK
Kommunikáció folyamata, formái és jellemzői X
Hatékony szóbeli és írásbeli kommunikáció
X X
jellemzői és szabályai
Telefonos kommunikáció specifikumai X X
Elektronikus kommunikáció formái, jellemzői és
X X
szabályai
A nonverbális kommunikáció fontossága,
X X
jellemzői
Ügyfélszolgálati kommunikáció szabályai X X
Nyelvhelyességi szabályok a szóbeli és írásbeli
X X
kommunikációban
Asszertív és együttműködő kommunikáció
X X
ismeretei és szabályai
Kérdések típusai, jellemzői, kérdezéstechnika X X
Értő figyelem fontossága és hangsúlyai X X
Tömegkommunikációs eszközök ismerete és
X
jellegzetességei
A hatékony érvelés technikája X X
Szóbeli és írásbeli prezentáció szabályai és
X X
módszerei
Személyközi és közvetett kommunikáció
X X
technikái.
Beszédtechnikai ismeretek és eszközök X X
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Szakmai nyelvi beszédkészség X X
Köznyelvi beszédkészség X X
Olvasott szakmai szöveg megértése X X
Értő figyelem X X
Prezentációs készség X X
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Fejlődőképesség, önfejlesztés X X
Rugalmasság X X
Pontosság X X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Kapcsolatteremtő készség X X
Meggyőzőkészség X X
Kommunikációs rugalmasság X X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Ismeretek helyén való alkalmazása X X
Helyzetfelismerés X X
Nyitott hozzáállás X X
5. Ügyfélszolgálati kommunikáció tantárgy 36 óra/0 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
5.3. Témakörök
5.3.1. A kommunikáció alapjai
A kommunikáció jelentése, fogalma
Kommunikációs alapfogalmak
Kommunikáció formái, fajtái
A kommunikáció tényezői
Kommunikációs csatornák
Kommunikáció folyamata
Kommunikációs helyzetek
Az emberi kommunikáció előnyei
Tömegkommunikáció
- fogalma és fajtái és funkciói
- csatornák és jellemzői (előnyök-hátrányok)
- hatása
6.3. Témakörök
6.3.1. Szóbeli kommunikációs gyakorlatok
Non-verbális kommunikáció (testbeszéd) – gyakorlatok
Kérdezéstechnika – gyakorlatok
Asszertív kommunikáció - gyakorlatok
Nyertes-nyertes (együttműködő) kommunikáció - gyakorlatok
Értő figyelem- gyakorlatok
Beszédtechnikai alapok - gyakorlatok
Ügyfélszolgálat a gyakorlatban
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11808-16 azonosító számú Ügyfélszolgálat a gyakorlatban megnevezésű szakmai
követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő
kompetenciák:
Ügyfélszolgála
Ügyfélszolgála
ti ismeretek
ti gyakorlat
FELADATOK
Ismeri az ügyfélszolgálati tevékenység
jellemzőit, formáit, és eleget tesz az X
elvárásoknak
Felismeri a különböző ügyféltípusokat, a
típushoz illeszkedő ügyfélkezelési módszereket X X
alkalmaz
Alkalmazza az ügyfél-szegmentáció szabályait X
Ismeri és alkalmazza a proaktivitást az
X X
ügyfélszolgálati tevékenység során
Betartja az online ügyfélszolgálatra vonatkozó
X
szabályokat
Felismeri a konfliktus kiváltó okait, ismeri és
alkalmazza a konfliktuskezelés eszközeit, X X
módszereit
Betartja a reklamáció és panaszkezelés
X X
szabályait, törekszik a problémamegoldásra
Ismeri és alkalmazza a hatékony
X X
problémamegoldási technikákat
Elfogadja és alkalmazza az ügyfélszolgálati
X X
kultúrát
Betartja az üzleti etikai kódex előírásait X X
Elfogadja és alkalmazza az általános és
X X
munkakörében elvárt magatartási normákat
Betartja az öltözködési szabályokat, valamint a
megjelenésre, ápoltságra vonatkozó munkahelyi X X
elvárásokat
Alkalmazza a szóbeli kapcsolatfelvétel
szabályait különös tekintettel a köszönésre, a X
megszólításra
Ismeri és alkalmazza a kézfogásra,
bemutatkozásra, kapcsolattartásra, társalgásra X X
vonatkozó szabályokat
Ismeri az ügyfélkapcsolatok kezelésének módjait X X
Ismeri az önfejlesztés technikáit (empátiás
X X
kommunikáció, benyomások, attitűdök)
Fejleszti és értékeli önmagát X X
Felismeri egyéni problémáit, és törekszik
X
megoldásukra
Felismeri a stressz jeleit önmagán és másokon, X X
és az ismert módszerekkel kezeli azokat
SZAKMAI ISMERETEK
Az ügyfélszolgálati tevékenység jellemzői,
X X
formái
Ügyféltípusok fajtái és jellemzői X X
Az ügyfél-szegmentáció szabályai X X
Proaktivitás az ügyfélszolgálati tevékenységben X X
Online ügyfélszolgálat szabályai X X
Konfliktushelyzet és kezelésének eszközei,
X X
módszerei
Reklamáció és panaszkezelés szabályai X X
Problémamegoldási technikák X X
Ügyfélszolgálati kultúra jellemzői X X
Etikai kódex fogalma, előírásai X X
Általános magatartási normák X X
Az öltözködésre, megjelenésre vonatkozó
X X
szabályok
Szóbeli kapcsolatfelvétel szabályai, köszönés,
megszólítás, kézfogás, bemutatkozás, X X
kapcsolattartás, társalgás
Magatartásformák az ügyfélkapcsolatban X X
Ügyfélkapcsolatok kezelése X X
Önfejlesztés technikái (empátiás kommunikáció,
X X
benyomások, attitűdök)
Önfejlesztés, önértékelés módszerei X X
Egyéni probléma- és stresszkezelés
X X
eszközrendszere
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Ügyfélközpontúság X X
Proaktivitás X X
Problémaérzékeny ügyfélkezelés X X
Fejlődőképesség, önfejlesztés X X
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Flexibilis gondolkodás X X
Konfliktusok racionális, konstruktív kezelése X X
Stressztűrő képesség X X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Kapcsolatteremtő készség X X
Meggyőzőkészség X X
Asszertív kommunikáció X X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Rendszerező és értékelő gondolkodás X X
Új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége X X
A minőség iránti elkötelezettség X X
7. Ügyfélszolgálati ismeretek tantárgy 36 óra/0 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
7.3. Témakörök
7.3.1. Ügyfélközpontú szolgáltatás
Az ügyfélközpontú szolgáltatás témakör feldolgozása alatt a tanulók ismerjék meg az
ügyfélszolgálati tevékenység alapvető jellemzőit, készüljenek fel az
ügyfélkapcsolatok optimalizálására az üzleti célok elérése érdekében. Továbbá
készüljenek fel arra, hogy az ügyfélszolgálati tevékenységükkel az irányítási,
szervezési és végrehajtási feladatok ellátása során stratégiai tervek megvalósításához
járulnak hozzá.
Az alábbi témák feldolgozásával elérhető a célok teljesítése:
Ügyfélszolgálati tevékenység alapvető jellemzői
Ügyfélkapcsolat fontossága
Ügyfélközpontúság jelentése, szerepe, ügyfélközpontú gondolkodás jellemzői
Ügyfélszolgálati tevékenység elemei
Optimalizált ügyfélkapcsolatok kritériumai
Ügyfélkapcsolati tevékenység kapcsolódási pontjai, összefüggései a vállalati
stratégiával
„Az ügyfél az első” szemlélet előnyei, fontossága, hatása
Az ügyfél bizalmának megnyeréséhez vezető út
Ügyfélszolgálati munkatárs feladatai
Ideális ügyfélszolgálati munkatárs jellemzői
Az ügyfélszolgálati munkában elvárt viselkedési normák
Proaktív ügyfélszolgálati tevékenység
7.3.2. Ügyféltipológia
Az ügyféltipológia témakör elsajátítása után a tanuló szerezzen kellő jártasságot
ahhoz, hogy az ügyfeleket a személyiségtipológia jegyeit figyelembe véve tipizálni
tudják. A különböző ügyféltipizálási modellek segítségével rövid időn belül
felismerjék a tipikus jegyekkel rendelkező ügyfeleket. Készüljenek fel arra, hogy az
érdekeiket meggyőzően kell képviselniük.
Az alábbi témák feldolgozásával elérhető a célok teljesítése:
Ügyféltipizálás fontossága, használhatósága
Ügyféltipizálás elméletei
Ügyféltípusok és személyiségtípusok kapcsolata, összefüggései
Ügyféltípusok és azok jellemzői
A különböző típusú ügyfelek kezelése – lehetséges megoldások keresése
„Nehéz” ügyféltípusok kezelése
7.3.5. Önfejlesztés
Az önfejlesztés témakör célja elsősorban az önismeret. Az önismeret után az
önfejlesztési „stratégiára” koncentrálva a tanulók találjanak olyan önfejlesztési
módszereket, melyek önmaguk számára a tanulmányaik befejezését követően is
alkalmazhatóak és használhatóak lesznek.
Ismerjék meg a mosoly erejét, és pozitív attitűd kialakításával érjenek el magasabb
érzelmi intelligencia szintet. Fejlődjön empatikus képességük, valamint ismerjék fel
az egyéni problémákat és törekedjenek azok megoldására. Legyenek képesek
felismerni a stressz jeleit és tudják kezelni azokat.
Az alábbi témák feldolgozásával elérhető a célok teljesítése:
Önismeret fontossága
Önfejlesztési módszerek, lehetőségek, az egyes módszerek előnyei
Önálló tanulás
jelentősége, jellemzői
célok, részcélok meghatározása
kontrollpontok meghatározásának fontossága
Saját haladás nyomonkövetése
Stresszkezelés
stressz fogalma
stressz okai
egyénre gyakorolt hatása
stresszkezelési módszerek
stresszkezelés és személyiségtípusok összefüggései
„Pozitív pszichológia” hatása
8.3. Témakörök
8.3.1. Ügyfélszegmentálás
A gyakorlat alatt a tanulók sajátítsák el a szegmentálás technikáját, hiszen a siker
titka a jó ügyfélszegmentálás. Tanulják meg, hogy az ügyfelek megismerése a jobb
ügyfélkiszolgálást eredményezi. A gyakorlat célja, hogy meghatározásra kerüljenek
tipikus ügyfélprofilok, valamint az, hogy segítséget nyújtson a megoldásközpontú
gondolkodásmódra való áttéréshez.
Az alábbi témák gyakorlati feldolgozásával elérhető a célok teljesítése:
Szolgáltatási szektorok beazonosítása
Piackutatás alapjai
Szegmentálás céljának, felhasználásának meghatározása
Tipikus ügyfélprofilok meghatározása
Információforrás meghatározása, vállalati adatbázisok
Adatgyűjtés belső és külső forrásokból
Vevői elégedettség kialakulásának folyamata
Az ügyfelek elégedettségét befolyásoló tényezők
VIP ügyfélkör kialakítása
8.3.5. Stresszkezelés
A stressz kezelő képzés során a tanulók megismerik önmaguk reakcióit, vegetatív
idegrendszerüket stresszhelyzetben. A gyakorlat célja, hogy a stressz kezelő
módszereket tudatosan, a helyzetnek megfelelően válasszák meg. A Stressz kezelő
képesség optimalizálása növeli viselkedésünk hatékonyságát a hétköznapi problémák
és konfliktusok megoldásában, így hosszabb távon nemcsak a stressz kezelését,
hanem megelőzését is szolgálja.
Az alábbi témák feldolgozásával elérhető a célok teljesítése:
A stressz jeleinek felismerése
Stresszkezelő módszerek a gyakorlatban
Pozitív gondolkodásmód és annak hatása a gyakorlatban
Dokumentumkezelés az ügyfélszolgálatban
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 11809-16 azonosító számú Dokumentumkezelés az ügyfélszolgálatban megnevezésű
szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő
kompetenciák:
az ügyfélszolgálatban
Levelezési gyakorlat
ügyfélszolgálatban
Dokumentum- és
ügyfélszolgálati
adatkezelés az
gyakorlat
Komplex
FELADATOK
Biztosítja az ügyfélfogadáshoz szükséges
X
zavartalan körülményeket
Betartja az ügyfélszolgálat – adott szervezetnél – X
X X
kialakított rendjét
Alkalmazza a munkavégzést támogató X
kommunikációs, információtechnikai és X
ügyfélszolgálati eszközöket
Munkakörébe tartozó iratokat, leveleket készít
X
szövegszerkesztő programmal - utasítások
Kezeli és szakszerűen tárolja a
munkatevékenysége során keletkező iratokat, X X
dokumentumokat
Betartja az adat- és információ-felhasználás X
X
szabályait
SZAKMAI ISMERETEK
Az ügyfélszolgálati iroda/helyiség kialakítása, a
biztonságos és egészséges munkafeltételek
megteremtése különös tekintettel a képernyő előtti X
munkavégzés minimális egészségügyi és
biztonsági követelményeire vonatkozó előírásokra
Az ügyféltér rendjének kialakítása, a rend
X
biztosítása
Az ügyfelek irányításának, várakoztatásának
X
feltételei
Az ügyfélforgalom folyamatosságának,
X
zavartalanságának biztosítása
Kommunikációs, információtechnikai és
ügyfélszolgálati eszközök működésének alapelvei, X
használatuk
A dokumentumok típusai, fajtái X
A dokumentumszerkesztés követelményei, X
X
készítésének gyakorlata
A iratok készítésének tartalmi, formai és nyelvi X
X
követelményei
Az ügyfélszolgálat jellemző iratai, készítésének X
X
gyakorlata
Sablonok, űrlapok, nyomtatványok az X
X
ügyfélszolgálati tevékenységben
Az iratkezelés szabályozása X
Az irat- és dokumentumkezelés folyamata,
X
szervezeti formái, alaki és tartalmi követelményei
Az irat- és dokumentumkezelés teendői,
X
dokumentumai.
Az irattárolás követelményei, teendői X
Az adat- és információkezelés folyamata az
ügyfélszolgálati munkában: információforrás, X
szerzés, -rögzítés, -feldolgozás, -továbbítás.
Adatvédelem és a biztonságos adathasználat
X
szabályai az ügyfélszolgálati tevékenységben
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Rend és rendszer kialakításának, megtartásának
X
készsége
Információforrások kezelése (szabályok, előírások,
X X
rendelkezések)
Irat- és dokumentumkészítés készsége X X
Szabályértelmezés és -alkalmazás készsége X X
Szakmai szoftverek és IKT-eszközök használata X X X
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Megbízhatóság X X X
Precizitás X X
Felelősségtudat X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Irányíthatóság X X X
Visszacsatolási készség X X
Határozottság X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Logikus (rendszerben történő) gondolkodás X
Kontroll (ellenőrzőképesség) X X X
Problémamegoldás, hibaelhárítás X X X
9. Levelezési gyakorlat az ügyfélszolgálatban tantárgy 31 óra/0 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
9.3. Témakörök
9.3.1. Ügyfélszolgálati levelezési alapismeretek
Levelezési alapfogalmak értelmezése
Iratok, levelek fajtái, csoportosításuk
Iratok, levelek tartalmi, nyelvi és formai követelményei
A dokumentumszerkesztés követelményei, készítésének gyakorlata
Az iratok és levelek küldésének, fogadásának formái, udvariassági szabályai
Az ügyfélszolgálat jellemző iratai
10.3. Témakörök
10.3.1. Ügyfélszolgálati dokumentumok kezelése
Az iratkezelés szabályozása, rendje
Az irat- és dokumentumkezelés szervezeti formái, alaki és tartalmi követelményei
Az irat- és dokumentumkezelés szakaszai, folyamata, teendők (érkeztetés,
postabontás, nyilvántartás, iratkezelés az ügyintézés folyamatában, dokumentum
irattárba helyezése stb.)
Az irat- és dokumentumkezelés dokumentumai
Postázási feladatok
Az irattárak fajtái, kialakításának követelményei
Az iratok tárolásával kapcsolatos teendők
A selejtezési eljárás és dokumentumai
Az iratkezelés hagyományos és elektronikus formái
11.3. Témakörök
11.3.1. Ügyfélszolgálati dokumentumok készítésének komplex gyakorlata
A témakör tartalmának gyakorlati alkalmazása során a tanuló olyan összetett
dokumentumokat készít, melynek során, komplex módon alkalmazza az elméleti és
gyakorlati ismereteit: kommunikáció, ügyfélkapcsolat, adatbevitel,
dokumentumszerkesztés, prezentáció készítésének elemei.
Közlekedés-szállítási alapok
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 10496-16 azonosító számú Közlekedés-szállítási alapok megnevezésű szakmai
követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő
kompetenciák:
Közlekedés-gazdasági
Közlekedés-gazdasági
Közlekedés üzemvitel
Közlekedés üzemvitel
Közlekedésbiztonság
Közlekedési földrajz
és jogi ismeretek
és jogi ismeretek
alapismeretek
alapismeretek
Közlekedési
Közlekedési
és -védelem
gyakorlat
gyakorlat
gyakorlat
FELADATOK
Alkalmazza a menetdíjtáblázatokra,
menetjegyekre és utazási X X
igazolványokra vonatkozó szabályokat
Betartja az utasokra vonatkozó
szabályokat a személyszállítás X X X X X
területén
Elvégzi, irányítja az okmányok
X X
elkészítését, kitöltését
Ellátja és ellenőrzi a munka-, tűz- és
X X X X X X
környezetvédelmi és feladatokat
Ellenőrzi a veszélyes áruk és a
különleges küldemények szállítási X X
szabályainak betartását
Részt vesz a reklamációs ügyek
X X X X
intézésében
Betartja az utazási kedvezményre való
jogosultságokat és az utazási
X X X X
igazolványok visszaváltásával
kapcsolatos szabályokat
Utazással kapcsolatos információt ad X X X X X X
Ajánlatokat készít, reklámokat tervez X X
Alkalmazza a kommunikációs
X X
módszereket és a PR-szabályokat
Alkalmazza a szakmai idegen nyelvet
X X X X X X
és a szakmai kifejezéseket
Előkészíti a fuvarozási, illetve
X X
szállítmányozási feladatot
Az előkészítés során figyelembe veszi
a hazai és nemzetközi jogi X X
szabályozást
Elemzéseket, ajánlatokat készít X X
Kiválasztja a fuvarparitást és a fizetési
X X
módot
Alkalmazza a logisztikai ismereteket X X
Kiválasztja az áru továbbításához a X X X
legalkalmasabb fuvarozási eszközt,
szükség szerint megtervezi az
útvonalat
Az előírások szerint dokumentálja a
X X
rendkívüli eseményeket
Közreműködik a gazdaságossági
X X X
elemzések, értékelések készítésében
Nyilvántartja és kezeli a fuvarozási
X X
okmányokat
Betartja a rakodási tevékenységre
X X X X
vonatkozó szabályokat
SZAKMAI ISMERETEK
Közlekedési alapismeretek X X
A közlekedés technikai elemei X X
A közlekedés forgalmi folyamatai az
árufuvarozásban és a X X X X
személyszállításban
A fuvarozási szerződések X X X X
A fuvarozási folyamat X X
A fuvarozás eszközei X X
Közlekedési informatika és
X X
alkalmazott számítástechnika
Szakmai idegen nyelv alkalmazása X X X X X X
Általános és ágazati díjszámítási
X X
ismeretek
Közlekedésföldrajzi alapismeretek X
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Információforrások kezelése X X X X X X X X
Szakmai kifejezések használata szóban
X X X X X X X X
és írásban
Idegen nyelvű szöveg megértése
X X X X X X X X
szóban és írásban
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Külső megjelenés X X X
Felelősségtudat X X X X X X X X
Szervezőkészség X X X X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Udvariasság X X X
Kapcsolatteremtő készség X X X
Határozottság X X X X X X X X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Információgyűjtés X X X X X X X X
Figyelem-összpontosítás X X X X X X X X
Nyitott hozzáállás X X X X X X X X
12. Közlekedési alapismeretek tantárgy 319 óra/324 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
12.3. Témakörök
12.3.1. Közlekedéstörténet
A közúti közlekedés kialakulása és fejlődése.
A kezdetek.
Közúti közlekedés a középkorban.
Motorizáció a közúti közlekedésben.
Közúti közlekedés az 1890-es évektől napjainkig.
A városi közlekedés fejlődése a kezdetektől napjainkig.
Városi közlekedés a XVIII. század végén, a XIX. század elején.
Magyarországi városi közlekedés kezdetei.
A vízi közlekedés kialakulása és fejlődése
A kezdetek, a hajózás története az ókorban, a középkorban.
Földrajzi felfedezések.
Gőzhajózás tengeren és belvízen.
Hazánk hajózása a török hódoltságtól a XIX. század végéig.
A magyar hajózás a XX. században.
A MAHART története.
A vasúti közlekedés kialakulása, fejlődése.
A vasúti közlekedés kezdetei.
A lóvasúttól a gőzösökig.
Magyarország vasúti közlekedése 1830-tól az 1900-as évek elejéig.
Magyarország vasúti közlekedésének fejlődése az 1900-as évek elejétől napjainkig.
A légi közlekedés története, a repülés kezdetei, a léghajók.
Légi közlekedés Magyarországon.
A MALÉV története.
A csővezetékes szállítás kialakulása és elterjedése.
A hírközlés és távközlés fejlődése.
13.3. Témakörök
13.3.1. Járművekre ható menetellenállások
A járművek menetellenállásai. Általánosságokban a menetellenállásokról
A járműre ható menetellenállások csoportosítása, értelmezése
A gördülési ellenállás
A légellenállás
Az emelkedési ellenállás
A gyorsítási ellenállás
A különböző ellenállások legyőzéséhez szükséges teljesítmény
A hajtómű-(belső) ellenállás és teljesítménye
Feladatok megoldása az ellenállások és teljesítmények kiszámítására
14.3. Témakörök
14.3.1. Díjszabáselmélet
A díjszabás fogalma és feladata
Díjszabások osztályozási szempontjai
Közlekedési ágak szerinti osztályozás
A szolgáltatás tárgya
Érvényességi terület
A díjtételek felépítése
Rugalmasság
Tarifapolitikai célkitűzések
Díjszabások terjedelme
Fuvarreláció, fuvarozási viszonylat
A díjszabásokkal szembeni követelmények
Fuvarjogi elvárások
Fuvarjog és díjszabás egysége
A díjszabással szemben támasztott alaki követelmények
A díjszabások felépítése
A díjszabások elemei
Kerekítés
Legcsekélyebb fuvardíj
Legcsekélyebb tömeg (távolság, idő)
Díjszabási rendszerek
Értékrendszer
Raktömeg vagy kocsiűrrendszer
Az övezeti rendszer
Penny-porto rendszer
Órakilométerdíjas rendszer
A vegyes díjszabási rendszer
A fuvarozási értékrendszer
A közlekedési díjképzés alapjai
Díjszámítási egységek
A költségtérítés elemei
Költségmutató és önköltség
A díjegység
A díjtétel
Kezelési díj
Díjtételképzési változatok
A fuvardíj
15.3. Témakörök
15.3.1. A közúti személyszállítás
Menetrendek
Menetdíjak
Menetjegyek
Kedvezmények
Menetjegyek, utazási igazolványok visszaváltása
Reklamációs ügyek intézése
Autóbusz menetlevél
Utastájékoztatás, utazással kapcsolatos információk
Rendkívüli események
16.3. Témakörök
16.3.1. Általános földrajzi ismeretek
A földrajz fogalma, kialakulása és tagozódása Térképismeret. A térkép. Fajtái,
jelrendszer, méretarány, mérések
Útvonaltervezés.
Általános természeti földrajz, általános gazdasági földrajz
Szállítások forrásai és térbeli elhelyezkedésük
A közlekedési hálózat formái és legfontosabb pontjai
Magyarország földrajzi helye és természetföldrajzi környezetének hatása a
közlekedésre
Magyarország gazdasági körzetei, jelentősebb települései.
Magyarország közúthálózata
Közutak csoportosítása, műszaki jellemzői
Hálózatsűrűség, útellátottság, közutak leterheltsége, áruforgalmuk
A közlekedés kialakulását, fejlődését befolyásoló természet- és társadalom földrajzi
tényezők
A közlekedés alágazatai
Földrajzi munkamegosztás
Közlekedés-földrajzi fogalmak
Magyarország közlekedésének forrásai
17.3. Témakörök
17.3.1. Tűzvédelem
Általános tűzvédelmi ismeretek
Tűzvédelmi szabályzat
Létesítésre és használatra vonatkozó tűzvédelmi szabályok
Tűzoltás módja és anyagai
Tűzoltó eszközök és készülékek
Tűzvédelmi hatósági feladatok – Katasztrófavédelem (tűzoltóság)
17.3.2. Elsősegélynyújtás
Alapvető szabályok az elsősegélynyújtásban
Beteg állapotának felmérése, betegvizsgálat
Eszméletlenség, újraélesztés, kötések
Sérülésekről általában, idegen test, mérgezések
Elektromos áram okozta balesetek
Hőmérséklet okozta balesetek, növények, rovarok okozta balesetek
Hírtelen megbetegedések
17.3.3. Környezetvédelem
Ökológiai alapok
Környezeti ártalmak: levegőszennyezés, talaj- és vízszennyezés, zajártalom, zaj- és
rezgésvédelem, hulladékkezelés és - gazdálkodás
A természeti értékek megóvása (közlekedésben is)
A környezetvédelem eszköze
18.3. Témakörök
18.3.1. A közgazdaságtan megközelítési módjai, felosztása
Gazdasági alapfogalmak
A közgazdaságtan fogalma, területei, felosztása
A közlekedés-gazdaságtan fogalma, elemzési területe
Az ágazati gazdaságtanok
Fontosabb gazdasági alapfogalmak
A piac, piaci alapfogalmak
A keresleti és a kínálati görbe
A piac felosztása, a piac működése
18.3.2. Közlekedés-statisztika
Statisztika fogalma, statisztikai alapfogalmak
Statisztikai adatfelvétel
Statisztikai sorok, statisztikai táblák
Statisztikai adatok ábrázolása
A statisztikai adatok összehasonlítása
Viszonyszámok
Középértékek
A szórás, szóródás és mutatószámai
Eloszlások vizsgálata középértékek és szóródás segítségével
18.3.3. A pénz
A pénz kialakulása
A pénz funkciói
A pénzforgalom alapjai
19.3. Témakörök
19.3.1. Statisztikai alapfogalmak
Statisztikai adatfelvétel
A statisztikai megfigyelés
A statisztikai sokaság
Statisztikai ismérvek
Légiszállítási feladatok
megnevezésű
szakmai követelménymodul
tantárgyai, témakörei
A 10498-16 azonosító számú Légiszállítási feladatok megnevezésű szakmai
követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő
kompetenciák:
Légiközlekedési és
forgalmi ismeretek
Utaskiszolgálási
Légiközlekedési
Légifuvarozási
Repülőjegy és
Jegy eladási
elszámolási
fuvarlevél
ismeretek
ismeretek
ismeretek
gyakorlat
FELADATOK
Figyeli a code share (közös üzemeltetésű) -
járatok alkalmazásából fakadó gazdasági X X X X
előnyöket
Részt vesz a légi fuvareszközök
X X
előkészítésében
Részt vesz a légi fuvareszközök hatósági
X X
szemléin
Kapcsolatot tart a légi közlekedési és
X X X
légügyi hatóságokkal, szervezetekkel
Fedélzeti légi ellátmányról gondoskodik
X X
(catering)
Gondoskodik a légi fuvareszköz
X X
közlekedési információkkal való ellátásáról
Részt vesz a légi fuvareszköz
üzemeltetéséhez szükséges megfelelő X X
személyzet biztosításában
Részt vesz az utaskezelésben,
X X X
jegyértékesítésben
Közreműködik az árufelvételben, a
X X X
fuvarozási szerződés megkötésében
Kiállítja a légi fuvarlevelet és a kapcsolódó
X X X
egyéb dokumentumokat
Ismeri és alkalmazza a vállalkozás
jogkövető működése érdekében a X X
fogyasztóvédelmi előírásokat
SZAKMAI ISMERETEK
Államigazgatási és légügyi jog, légügyi
X
előírások
Repülőtéri vészhelyzetek X
Repülőgépek földi kiszolgálásának
X
technológiája
Repülőgépek forgalmi kiszolgálása és
X
okmányolása
A poggyászokra vonatkozó ismeretek X X
Utaskezelés, speciális utaskategóriák X
Az áruátvétel feltételei X
Légifuvarozási szerződés X
Légifuvarlevél-kiállítása X X
Tarifálási feladatok X X X
Helyfoglalás és prioritás X X
Raktározás, járattervezés és előkészítés X X X
Áruérkeztetés és kiszolgáltatás X
Veszélyes és különleges áruk kezelése X
Egységrakományok kezelése X
Számítógépes és különleges rendszerek,
X X
airimp
Légitársaságok közötti elszámolás
X X
szabályai
Eladási jelentések ellenőrzése,
X
visszatérítések, feldolgozás ellenőrzése
Rámpa aktuális számítógépes rendszer X X X
Helyfoglalási aktuális számítógépes
X X X
rendszer
Jegyeladási aktuális számítógépes rendszer X
Nemzetközi és magyar légijog X
Légifuvarozási ismeretek gyakorlata X
Forgalmi ismeretek gyakorlata X
Jegyeladási ismeretek gyakorlata X
Utaskiszolgálási ismeretek gyakorlata X
A képzéshez illeszkedő hazai és európai
X
uniós fogyasztóvédelmi előírások
SZAKMAI KÉSZSÉGEK
Információforrások kezelése X X X X X X
Szakmai kifejezések használata szóban és
X X X X X X
írásban
Idegen nyelvű szöveg megértése szóban és
X X X X X X
írásban
Idegen nyelvű szakmai kifejezések
X X X X X X
használata szóban és írásban
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
Külső megjelenés X X X
Szervezőkészség X X X X X
Felelősségtudat X X X X X X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Udvariasság X X X
Kapcsolatteremtő készség X X X X X
Irányítókészség X X X X X X
MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Információgyűjtés X X X X X X
Figyelem-összpontosítás X X X X X X
Nyitott hozzáállás X X X X X X
20. Légiközlekedési és forgalmi alapismeretek tantárgy 186 óra/186 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
20.3. Témakörök
20.3.1. Nemzetközi és magyar légijog
A jog fogalma és jogágak
A nemzetközi jog alapelvei
A légijog alapfogalmai
A légijog forrásai
Az állam szerepe a nemzetközi légiközlekedésben
A Szerződő Államok kötelezettségei
Államigazgatási jogi ismeretek
Magyarország polgári repülési fórumrendszere
(közlekedésért felelős miniszter, légi közlekedési hatóság, HM)
A légügyi hatóság rendszere és feladatai
Az európai légijog rendszere és jogforrásai
Nemzetközi szervezetek a légiközlekedés területén
ENSZ-el és ICAO-val kapcsolatos alapvető tudnivalók
Kétoldalú légügyi egyezmények
Légtérelméletek
Hatályos polgári repülésügyi rendeletek (légügyi törvény, törvényerejű rendeletek)
Repülési események kivizsgálásával kapcsolatos rendeletek, jogszabályok
Hatályos légügyi előírások
Légtér szerkezete
Repülőterek
Légiforgalmi szolgálatok
Légi útvonalak és légterek igénybevételének feltételei
Repülések végrehajtása
A repülések végrehajtásakor szükséges meteorológiai és légiforgalmi tájékoztatások
Levegő-föld összeköttetésre vonatkozó előírások
Kutatás, mentés
A légiforgalmi irányító szolgálatok ismertetése
Együttműködés, koordináció az irányítást ellátó egységek között elkülönítési
minimumok
20.3.10. Fogyasztóvédelem
A képzéshez illeszkedő hazai és európai uniós fogyasztóvédelmi előírások
21.3. Témakörök
21.3.1. Áruátvétel feltételei és légi fuvarozási szerződés
Bevezetés, a témakör megismerésének célja, feladatai
Szabályozó dokumentumok, kézikönyvek használata
Földrajzi ismeretek
Fuvarozási előírások
Okmányos feltételek:
kiviteli engedélyek
kereskedelmi számla
egészségügyi bizonyítványok
származási igazolások
Fizikai áruátvétel:
árudarabok mérete
árudarabok súlya
árudarabok összes tömege
Csomagolási követelmények:
általános előírások
különleges csomagolási követelmények
Légi fuvarozási szerződés:
a szerződés formája
a szerződés tartalma
a szerződés hatálya
22.3. Témakörök
22.3.1. Helyfoglalási rendszerek
available status code
lehetséges helyek kódjai
action codes
helyfoglalásnál használatos kódok
advice codes
válaszadásnál használatos kódok
segment status codes - lekérés, illetve válasz után a helyfoglalási szakasz kódja
SSR codes
speciális kérések 4 betűs kódjai
OSI
egyéb információk a helyfoglaláshoz
rendszer és paraméterek
felhasználói csoportok, dolgozói szintek
felhasználói adatkarbantartás
a rendszer működését segítő automatikus funkciók
a képernyő és a billentyűzet ismertetése
23.3. Témakörök
23.3.1. Bevezetés
számviteli alapismeretek (összefoglaló): mérleg és részei, eredmény-kimutatás,
elhatárolások,
pénzügyi alapismeretek - valutanemek, árfolyamok, árfolyammozgások
jegyérték, fuvarlevél fizetési formái, a fizetett érték nyilvántartása - eladás és
felhasználás különválása,
jegy- és fuvarlevél elszámolás és a főkönyvi nyilvántartás kapcsolata,
bevétel-elszámolási rendszerek típusai - leutazás, eladás, 'first coupon' alapú rendszer
23.3.2. Prorátázás
Légitársasági szerződéses rendszerek (multilaterális és bilaterális) és döntéshozatali
fórumok
IATA Proráta Értekezletek - Multilateral Proration Agreement (MPA).
Prorate Agency
Prorate Manual - részei
Prorate factor és proviso base amount
MPA - a szerződés hatálya
A prorátázandó összeg megállapítása
Érvényességi dátum
Alkalmazandó fare
A prorátázás lépései
Valuta konverzió
Round trip, circle trip árak
Minimum árak
Surcharge-ok és differenciák
Stopover charge
Straight rate proration
Prorátázási részletek
Az utas jegy prorátázáshoz figyelembe veendő részei
Surface szektor
Szállító légitársaság változása
Hiányzó prorátázási részletek feltételezése
Voluntary rerouting
Involuntary rerouting
Infant árak
Túlsúly jegyek
Proviso-kra és requirement-ekre vonatozó szabályok
Általános szabályok - beterjesztés, alkalmazhatóság
Proviso-k értelmezése
Prorátázás provisok-kal
24.3. Témakörök
24.3.1. Bevezetés és a repülőjegy
Repülőtér felépítése és az itt dolgozó szervezetek
A földi utaskiszolgálás területei, ezek főbb jellemzői
Az utasforgalomban használt IATA kiadványok ismertetése
Kapcsolattartás a társszolgálatokkal az utaskiszolgálási folyamat során
A repülőjegy utaskiszolgálási szempontból fontos részeinek ismertetése
A repülőjegy elfogadásának szabályai az utasfelvétel során
Az elektronikus jegy ismertetése
25.3. Témakörök
25.3.1. Légi fuvarozási ismeretek a gyakorlatban
Okmányos feltételek
Fizikai áruátvétel
Csomagolási követelmények
Légi fuvarozási szerződés
A légi fuvarlevél adatállománya
A tarifarendszer és tarifálás
Helyfoglalás követelményei
Prioritási lista
Raktározás
Betárolási ismeretek
Kiértesítési műveletek
Veszélyes áruk
Különleges kezelést igénylő áruk
Egységrakomány
Kombinált fuvarozás
Számítástechnikai rendszerek használata
Kommunikációs rendszerek megismerése a gyakorlatban