Hi li t .

' / I i I SI K 759

ANDOR ÉS JUCI

HAMIS PÁTOSZ
Ö s i^ e s ^ tii’i i r f b a n g e t-, mtf>. b ő id . lá n g , f t r g y l tg , é g , fö ld ,
B ú , / h u m s * és tij s » ó k ü k é l { ü t t u t u l r s ~ i k á m mén,-
B f m i t t i, a ~ é r t lm n e m é l n iwg>‘ s s%éf> é r z e te . U i £ \ j j » / . ‘
M e r t <iiss~t>rn)'tikün Is , lm erilel n i n a , s ^ l o t é u lcii/t /á r s ~ .

Kapd meg, kezem, a hárfát; zengj magas éneket! Zú­

gásod legyen, mint a porkalapáló bikáé; zengésed szi-
szegló, mint a berki szúnyog esti furuglyája. A húr resz­
ket! Halljuk!
- Pityergő szűz a komor éjben! mint a hold sötét fel­
hők közül, úgy fehérlik széles alakod által a sövényen.
Hallgatsz, deli szűz? Igék helyett melegen csapnak felém
sóhajtásid; de érző keblem felfogván azokat, forróbbakat
lódít helyettük. Jer! Lebegj keresztül a kegyetlenségrakta
sövényen. Közel a csárda, hol a bárdok tündér hangjai
mellett vigadnak barátim; légy fénye a zajos ünnepnek!
így Andor; karja elterül, s mint egy útmutató jel áll né­
ma homályban.
Szívek győzője, Andor! Tükröm a sötétben! Lángo­
ló szemem arra néz, hová te készülsz, de a sors érckeze itt
tart - ígv nvögdel harsogva a vastagkarú szűz, leánya a
mord tekintetű Simonnak. Szerété ó Andort, a szőke üs­
tököst; de atyáik nem ittak egy kulacsból, mert tusára
keltek egy kajla tinóért; mégis a bátor szerelem túlemelé
őket minden veszélyen, többször látták egymást a láng-
szívűek, ott hol egy szűk árok, koronázva bozóttal, a
ránchomlokú Simon kertjét hasítá a marhalegelőtől. Csak
éj vala tanúja e biztos frigynek, s egy borzas komondor,
mely pörgő rokka mellől kísérgeté az ábrándozó szüzet.
Éj vala. Csípős szél ingatá a bunkós Andor fürtéit. Juci
ujjain nézett keresztül hívére. Ment volna, de nem mert.
- Leánya a bajszos Simonnak! - így zeng a szellemszó­
zat , kövesd bátran talpas imádódat! O pajzsod!
Mint a duda szívemelő hangja, úgy hata Jucira e szelle­
mi nógatás, s elszánva magát, nehéz ugrással átszökik a
760 K isfaludy K ároly

sövényes árkon és pipacsarccal, de tele bojtorjánnal, si­

mul Andorhoz. Mentek; vágyott a komondor is utánok,
de a sövény közé szorulva, csak dúdolva siratta titkos
távozások.
- Meddig hortyogsz még padlásod hűsében, söppedez-
ve lágy sarjúpárnán, ura a kéménytelen háznak? Nem hal­
lod az udvari őrt a kert alatt riadozni? Fel! Fel! |uci illan
a tőled gyűlölttel! - így zúg az ősiélek, szűrujjával érintve
Simont.
- Mi zajong itt? - így az ébredő Simon; szemét öklével
dörgöli, hosszan ásít a hold felé s nyújtózva az ajtóhoz
tántorog, honnan egy létra alávezérel. Rendületlen akará
maga látni, mi történik háza körében s a létrára hág; de
hamarább aláért, mintsem reményiette: mert egy biccenés
a mámorost homokba zuhintá.
Énekemtől elbájolt fül! Hallottad-e Kárpát fityegő
szikláit megváltan leomlani s hosszan dördülni a vissz-
hangos tájban? Oly zuhanás volt ez! Az eperfán ülő ka­
kas hetykén csodát kurrongata, s a kövér bundába leple­
zett béres ijedten kiszaladván, tátott szájjal néz fel; mi
hull a magasról? Simon próbálva tagjait, halkan feláll:
- Hah! - mormol -, óriási végzet, kemény hány kodásaid
érzem; de én férfi vagyok! Ezzel megragadván kéthegyű
fegyverét, hosszú vasvillaját, a kert alá száguld. Pista bé­
res nagy dolgot sejtvén, kaszát markol meg s rejtélyes
léptekkel dörmögő urát köt'ette.
Csillogó harmatgyöngyökön sötétlett széles nyomuk
az elszökötteknek. Uccu, Pista! - rikkant a villámszemű
Simon -, látod a pántlikát a sövényen akadva? itt leány­
rablás történt! El, el utánok! - Dölvfösen indultak, mint
a háborgó tenger hullámi, hajtatva döbörgő szelektől.
A hívek azalatt nagy céljokat, a csárdát elérték, mely­
nek papiros ablakja, világítva pislogó mécstől, hosszú
fénysugárt vete; tüzes embernek vélné azt a vándor.
Benn a hamvas teremben három bárd ül a kályhakuckó­
ban, recsegő hang lepdez szét az illendőképp nyomott
húrokból. Faluvégen laktak ők, s most megjelentek
 E lbeszélések 761

gyantás vonókkal. Kettejök vállán sujtasos mente lógott,

foltozva külón-külön színekkel. Veres dolmány, hímezve
kopott ezüsttel ékesíté az érdemes brúgóst. Kályhatetőn
ült a hangok mestere, a félszemű Gyurkó; fordított pipa­
szár ajkai közt, és a dudának külön zengésű sípján az ősi
üdő nótáit billegeté; mellette font hempelygve a csintalan
fiatal macska, s gyöngéden játszott ritka zsinórival hajdan
zöld köntösének.
Örömzaj üdvözlé a díszes párt, virágos kancsók tele új­
borral nyújtatnak teléjök. Iszik Andor egy jót s Jucira
pillant, ki picinyke szemét a földre sütötte.
- Három a tánc! - riad Andor, félrelökve kalapját, kéz­
csattogtatva szórja lábait; Juci szerényen aprózza. Ke­
reng a társaság, összeütött bokák csipkés sarkantyúi
pöngnek; mindenütt forr a zavar, Juci perdül, hujjogat
Andor s fel-felszökve, a pávatoll kalapján meg-megcsó-
kolja a pipafüsttől barna gerendát. Hallgasd el, kobzom,
a csípőre szegzett könyökök kéklő hagyományait.
Mi zúg oly tompán, mint a távol fergeteg? Simont la­
tom jőni, a hirtelen haragút; nem szól ugyan, de bajusz-
pödrése mondja: itt lesz dolga karomnak. Zordon férfiú!
Nem puhít el leányod bájos lejte? Hová ragad gyűlölsé-
ged, fia az üldöző sorsnak? Nevet Simon, de mérgében,
hallván rikkantani Andort; s Pistát az ablakhoz állítja illő
paranccsal, maga pedig hősként az ajtón megy be dö­
rögve.
Mint mikor az éhes farkas bécsap a gyapjas seregbe, oly
tolongás lón. |uci asztal alá bújt. Andor a mécset fúvta el,
hogy a sötétség kormában Simon ne lelje fel.
Éktelen most a zavar. Andor homlokán a borzadás
cseppjei állnak, s az ablakhoz fúrva magát, ügyesen kerüli
Simon vastenyerét, megismervén őt harsány szuszogtá-
ról. Juci is elhagyta menedék szögletét, s az ajtó felé nyo­
mul. A kemény atya tudván leányát legizmosabbnak len­
ni a tájban, csak a széles vahakat kereste; rájok is akadt,
de bojtorjántól megszúrva, komolyan rázogatja kezét; s
így, míg Andor kicsusszan az ablakon, Juci is altsurran az
ajtón.
762 Kisi \i r o \ KArmi.y

Érzékeny halltíat«>ja dalomnak! Ne higgy a rózsaszínű

reménynek. Kívül áll Pista, s parancsa szerint megragadja
Andort. Szörnyű küzdés támad, csontjaik ropognak érc­
ölelésekről, de egyik sem hajlik; míg Pista, birkózni ta­
nultabb, egy lábvetéssel a földre nem gáncsolja, s letartva
kiabál urának. Juci hallja ezt, hősláng villan kebelére s el­
szánva addig csiklandozza Pistát, míg ez fel nem ereszti
foglyát.
Kicsődült a gyülekezet, maga a hold kibukkant fellegi
közül, lenézve a csatahelvre. Ott áll Andor, a meggvő-
zött, s oly fájdalmasan hadonáz kezével, hogv a jégkeblű
Simon is érzésre olvadoz. Már áldásra húzza szét ajkait;
de Andor így szól irtóztató hangon:
Rejtsd el foltos képed, szelíd hold! Potyogjatok le,
csillagok! Süllyedj el, óh, csárda! S te, |uci, menj dolgod­
ra: én lemondok s nagylelkűen válók el onnan, ahol
megugrattak!
így Andor, s felséges léptekkel odábbmegv. Borongva
néz utána a társaság. Simon nem szólt, csak gondos fejét
rázta.
Sírt Juci, s szilaj kíntól szaggatva nyújtja kezét a kaszás
Pistának.
Ki ül ott búsan a vadkörtélyfa alatt, duzzadt szemmel
nézve Simon kertjébe? Andor az, a szőke fürtös ifjú, a
szerencsétlen szerető. így andalog ő estvénként, s forró
sóhajtásival le-lefúvja a savanyú körtéket.
Némulj el, kobzom! Nyugodjál a fűzfa csendes homá­
lyában, míg egy lelkesült óra ismét fellengzőbb dalra nem
ébreszt.
1824