A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI

Pályaképek és önvallomások

11.

DOMOKOS PÁL PÉTER

(1901–1992)

ELTE Fonetikai Tanszék

1996
 Sorozatszerkesztő:
Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő:
Földi Éva

Munkatárs:
Andó Éva

ISBN 963 462 943 1

© Bolla Kálmán

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke.

Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán.
Készült 300 példányban, 1,9 (A/5) ív terjedelemben.
Hozott anyagról sokszorosítva.
9622623 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.

1
1
2
DOMOKOS PÁL PÉTER VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL

Édesapám Domokos Elek, édesanyám Bartalis Erzsébet. Földmű-

ves szülők gyermekeként 1901. június 28-án Csíksomlyón születtem.
Elemi iskoláimat szülőfalumban végeztem, tanítónőm Márton Emília,
tanítóm Péter Sándor volt. A gimnázium 4 osztályát Csíkszeredában, a
római katolikus gimnáziumban végeztem. Tanítóképzőt Csíksomlyón az
első, harmadik és negyedik osztályt, a második osztályt pedig a menekü-
lés miatt, mely 1916-ban következett be, Debrecenben végeztem.
Tanítói és kántori oklevelem 1919 júniusában kelt. Helyettes taní-
tó lettem Csíkkarcfalván. Egy évi működés után a Zsil-völgyi bányatársu-
lati iskolához, Vulkánba kerültem kántortanítónak. `921-ben katonai
szolgálatot teljesítettem. Krajovában tettem le a hadnagyi vizsgát, és az
év végével szabadultam a katonaságtól.
Budapestre jöttem és itt a Polgáriskolai Tanárképző Főiskolának
tagjává váltam. Matematika–fizika–kémia főszakon és ének-zene mellék-
szakon szereztem polgáriskolai tanári okleveleimet.
Ezek alapján Majláth Gusztáv Károly a csíkszeredai tanítóképző
helyettes tanárává nevezett ki. Ott kezdtem el a tanítást, matematika–
fizikát tanítottam és ének–zenét a tanítóképző valamennyi osztályában. A
csíkszeredai gimnáziumban is tanítottam.
Az érdeklődésem népem iránt kelt különösebben fel, és az elnyo-
más pillanatait igyekeztem elviselhetővé tenni népem számára olyan mó-
don, hogy magam népem viseletébe öltöztem, és ezzel példát mutatva a
férfi székelységet a harisnyába való visszaöltözésre kényszerítettem. De a
leányok között a szőttes rokolya viselést, annak szövését és saját kezűleg
való előállítását is szorgalmaztam. Ennek eredménye az 1000 székely
leánynap lett. Minden 1000 leánynap a székely ruhának ünneplése volt.
Tanítványaimból énekkart szerveztem, és bejártam velük Csík
vármegye falvait. Az új magyar zenét szólaltattam meg énekkarommal.
Kodály Zoltántól megkaptam ugyanis a legfrissebb műveket, és azt Csík-
ban, annak falvaiban megszólaltattam. Volt mű, amely hamarább szólalt
meg Csíkszeredában, mint Budapesten.

3
 Három évi működésem után megtiltották a tanári működést azon a
címen, hogy oklevelem budapesti, és a két ország között nincs reciproci-
tás. Nem taníthatok tehát.
Akkortájban olvastam Bartók Bélának A magyar népdal című
könyvét, amelynek 9. oldalán írva van, hogy a magyar népdalgyűjtést
Bartók és Kodály a teljes területen elvégezte, csak Moldvában, Bákó vá-
rosa körül nem történt még népdalgyűjtés. Állás nélkül maradásom pilla-
nataiban elhatároztam, hogy elvégzem én azt a népdalgyűjtést. S `929-
ben Moldvába mentem, bejártam a moldvai magyar falvakat és megírtam
a Moldvai magyarság című könyvemet. De a könyv megjelenése előtt a
népdalgyűjtésemet – hiszen az első népdalt, magyar népdalt Moldvából
én hoztam – bemutattam Bartók Bélának. Bartók Béla írásba adta, hogy
gyűjtésem tudományos szempontból kiadandó.
Ezzel a gyűjtéssel én a négy magyar zenedialektus területet egy
ötödikkel bővítettem, és kiszélesítettem a magyar népdal határát Románia
Moldva nevű tartománya Tekucs megyéjének Gajcsána nevű falujáig.
A könyv rendkívül nagy érdeklődést keltett, és Budapesten nem
volt valamirevaló folyóirat vagy újság, mely meg ne emlékezett volna.
Ilyen nevek, mint Herczeg Ferenc, mint Kovács Alajos, a Statisztikai
Hivatal igazgatója, Szász Zsombor és mások írtak. Ez a könyv indította el
az érdeklődést a moldvai és a Bukovinában élő magyarság iránt, melyből
a bukovinaiak hazatelepítése fejlődött, mely a `940-es `41-es években
történt.
Bukovina 14000 magyarja és Moldva 120000 magyarjából 1000
lélek tért akkor haza. Úgyhogy nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ezt a
15000 embert én szültem, az én magyar népemnek, nemzetemnek, ha-
zámnak.
Az első moldvai utam után Majláth püspök a román kormánnyal
megegyezésre jutott, hogy tűrjenek még a tanári széken. Az időközben
Kézdivásárhelyre vitt tanítóképző tanára lettem ismét, és ott ugyanazt a
munkát végeztem el, amit korábban Csíkban, majd `932-ben egy vasas
szekérrel, Betyár nevű lovammal újra Moldvába mentem és bejártam
Moldvát, annak minden községét, még Bukovina községeibe is eljutot-
tam. Erről az utamról írtam meg a Mert akkor az idő napkeletre fordul
egyik és adatok, Adalékok Moldva történetéhez másik könyvemet. Ezek a
könyvek azért figyelemre méltók, mert a dallamok fonográf felvételeit
Bartók Béla személyesen jegyezte le az én helyi feljegyzéseim, megjegy-
zéseim figyelembevételével. Az Adalékok Moldvában című könyvemben
pedig Bandin püspöknek, az 1646-ban Moldvát bejáró bosnyák püspök-
nek Rómába küldött jelentését fordítottam magyarra, mely jelentés az

4
1646-os évben élő moldvai magyar községek embereiről, községeiről,
történetéről ad tájékoztatást.
A román hatóság `933-ban végképp viszavonta a tanítási engedé-
lyemet, és szó szerint azt írta, hogy: sub nici un conditiune – Semmi kö-
rülmények között nem tűröm ugyanis, hogy Domokos Pál Péter tovább
tanítson. Minthogy tanári oklevelem budapesti, de tanítói oklevelem
Csíkszeredában kelt, Csíksomlyón, azért Gyergyóalfalu nagykántori állá-
sát vállaltam el, amely ellen már nem lehetett kifogás. Gyergyóalfaluban
nagykántorként működtem három éven át, és a gyergyói tanítóságot, fő-
képpen a katolikus elemi iskolák gyermekkórus versenyeit rendeztem
meg. Nagy érdeklődés kelt a szövés kérdése és a székely ruha viselés
iránt is.
`936-ban Kolozsvárra vitt a katolikus püspökség, és ott a Tanítói
Önsegélyzőnek lettem gondnoka, majd az egyházmegyének tanfelügyelő-
je.
Az eddigi könyveimet egy kötetben, egy 600 oldalas könyvben
jelentettem meg Moldvai magyarság címen, és tovább tartottam a kap-
csolatot Moldvával.
A 40-es években a magyar állam irányítói kívánságára a bukaresti
magyar konzulátusra mentem, hogy a csángók hazahozásának kérdését
dolgozzam fel. Én hozzáfogtam a munkához, el is végeztem, de az irányí-
tó katonáknak túl lassúnak és aprólékosnak tűnt munkám. Vigyem haza
számbavétel nélkül őket, majd lesz a sorsuk úgy, ahogy lesz. Ezt a felada-
tot így nem vállaltam, és azért jöttem vissza Kolozsvárra.
Két kinevezés várt Kolozsváron. Erdély szociális főfelügyelőjévé
neveztek ki az egyik, a belügyminiszteri területen, a másik pedig, Hóman
Bálint a Kolozsvári Tanítóképző igazgatói állását adta nekem. Én ezt az
utóbbit fogadtam el, megköszönve a másikat, és Hóman Bálintnak kezé-
ből vettem át a kinevezést, amelyet ezekkel a szavakkal adott át: "Boldog
vagyok, hogy működésedet valami csekélységgel elismerhetem."
Akkor fogtam hozzá a Kolozsvári Tanítóképző igazgatói teendői-
nek ellátásához, és igazgattam az iskolát négy éven át. A működésemben
megemlítem, hogy Kodály Zoltán megnézte a munkánkat, és annyira
meghatotta az ott életre hívott zenei élet, hogy egy munkáját, Balassi Bá-
lint elfelejtett éneke címen a kolozsvári tanítóképzőknek, tehát az én
egyik és a szomszéd leányiskola, mint másik intézménynek ajánlotta. Ezt
a művet akkor mutattuk be az ő jelenlétében először Kolozsváron.
Egyszer üzenetet kaptam a Kolozsvári Tanítóképzőn, hogy Teleki
Pál kíván beszélni velem, menjek a polgármesteri hivatalba. Azonnal

5
elmentem, és ott találtam Teleki Pált, Bonczos Miklós államtitkárt, Né-
meth Kálmánt, a józseffalvi plebánost, egy Bethlen főispánt és Keledy
polgármestert. Azt kérdezte Teleki Pál, hová vinném a Bukovinából ha-
zahozott vagy hozandó magyarokat, hová telepíteném. Azt mondtam, a
Bukovinából hazahozandó székelyek helye a mai székelység nyugati pe-
remén van, mert ők Székelyföldről mentek ki és így visszahozva, ugyan-
azokba a körülményekbe kerülnének és szélesítenék a székely réteget
Magyarország felé. Ha oda valami okból nem lehetne, hová vinné? – volt
Telekinek a második kérdése. Akkor az ország szívébe. Ha valami okból
oda se lehetne vinni, hanem Bácskába vinnők, mit szólana ehhez a terv-
hez? Ez a terv rossz, válaszoltam, mert ismét határszélre kerülnek a szé-
kelyek, és folytatódik az életük tovább.
Mégis Bácskába telepítették őket, sajnos, három év múlva az én
igazam jelentkezett, mert szólt a Magyar Rádió, hogy szedjék össze a
holmijukat a Bácskába telepítettek, és menjenek nyugati irányba. Így ke-
rültek aztán Dunántúlra, ahová a 46-os, 47-es esztendőkben dr. Bodor
György kormánybiztos letelepítette őket, főként Tolna megye Völgységi
járásába.
`44. szeptember 18-án négygyermekes családommal menekültem.
Budapestre jöttem, és itt a Közoktatásügyi Minisztériumban nyertem be-
osztást. A menekülő tanügyi emberek elhelyezése volt feladatom. Nem-
sokára a minisztérium részlegeként Szombathelyre, onnan Szentgotthárd-
ra mentem és ott szabadultam fel. Onnan visszajöttem Budapestre, mi-
nisztériumba nyertem beosztást. Majd a Népjóléti Minisztérium hívott
meg, hogy a rokkantságuk miatt addigi foglalkozásukat nem folytatható
embereket képezzem mint pedagógus, új életpályára. Ezt a munkát vé-
geztem, és három éven keresztül miniszteri osztálytanácsosként dolgoz-
tam.
A beosztásom akkor megszakadt, fegyelmi úton elmozdítottak
állásomból, és állást veszítve lementem a Baranya megyei Szárászpuszta
nevű községbe szántani, vetni, mert ott író címen kaptam egy juttatott
házat. Dolgoztam is két és fél évig, szántottam, vetettem, de ugyanott
gyűjtöttem tovább a hazatelepítettek között a népdalt, a népzenét és en-
nek eredményeként két könyvemet a Csángó népzene címen kiadtam.
A könyv négynyelvű előszót tartalmaz, és hozza az 1841–43-as
években Moldvából küldött Petrás Incze János-féle teljes népdalszöveg
anyagot is. Ez a könyv tisztázza, hogy a legelső magyar népdalszöveg
gyűjtő nem Erdélyi János és nem is Kriza János, hanem a Moldvában
született és életét ott is leélő Petrás Incze János, aki moldvai életén ke-
resztül valamennyi magyar tudósnak, Munkácsi Bernátnak, Kunos Ignác-

6
nak, a Szent László Társulat küldötteinek és mindenki másnak otthont
adott és őket vezette, mutatta a moldvai magyarok szomorú életét.
Két és fél évi munka után el kellett jönnöm Szárászpusztáról, és
akkor a Csepeli Kislakásépítőnél maltert hordottam, később a Duna-Tisza
közi Öntöző Vállalatnál hosszat mértem.
Majd pedagógushiány volt, és én jelentkeztem a IV. kerületi Tan-
ügyi Osztályon mondván, hogy én büntetésből elbocsátott miniszteri osz-
tálytanácsos vagyok, de tanári okleveleim is vannak. Erre elküldöttek a
Viola utca elemi iskolájába, melynek felső tagozatán tanítottam a mate-
matikát, fizikát és az összes osztályokban az éneket. Innen átvezényeltek
a József Attila Gimnáziumba, ahol akkor a Kaffka is még volt, későbben
elvált. `56-ban én a József Attilából a Kaffkába mentem át, mely azóta
önállósult, és ott fejeztem be a tanári munkásságomat. `961-ben, 60 éves
koromban mentem nyugdíjba.
A legnagyobb munkásságomat a moldvai magyarsággal való fog-
lalkozással végeztem. Amikor hírt hoztam az ő életükről, saját szemem-
mel meggyőződve, hogy miképpen élnek ők, hogy milyen elnyomásban
van részük, hogy a közülük nevelt papok a szószékről kiátkozzák őket,
hogyha anyanyelvükön beszélgetnek. Ezt nem tudtam szó nélkül elvisel-
ni. Megtanultam az egész sorsukat, és a róluk szóló irodalmat megkeres-
tem. Majd Rómába mentem, és ott kerestem meg a titkos levéltárban a
Moldva helyén induló milkovi püspökségnek 1227-ben történt megalapí-
tása, majd a Szörénytornyán 1246-ban, Szereten 1341-ben, Curtea de
Arges-en 1382-ben, Baia-Moldvabányán 1410-ben alapított római katoli-
kus püspökségeknek az ügyét. Név szerint, lehetőleg, azoknak az embere-
it, és megtudni igyekeztem, amit Róma mondhatott. Végül, minthogy
1622 óta Róma küldi Moldvának a misszionárusait, viszont a missziós
főnökök kötelesek jelentéseket tenni népükről, a missziós jelentések
`622-től a mai napig Rómában vannak. Ezekből a jelentésekből közel
400 okmányt hoztam el.
Életemen végig a népzene érdekelt, a néprajz érdekelt, főképpen
Moldva. De nem kevésbé a Székelyföld, főképpen Csík vármegye, mely-
nek monográfiáját is igyekszem megírni. És együttműködve az előbb
említett Kodály Zoltán, Bartók Béla, majd a néprajzosok: Viski Károly,
Györffy István, Madarasi László, Gönyei Sándor; az írók közül Gyallay
Domokossal, Nyírő Józseffel, Tamási Áronnal.
Ha bárhol utat tettem, nem felejtettem el utána kutatni a történeti
zene és a magyar nyelv vonatkozásában. Történeti nyelvemléket
Czćstochowából hoztam. Egy Máriához szóló imádságot 1501-ből, ame-
lyet a magyar nyelvemlékek legutolsó kiadása is közzétesz.

7
 De a kézdiszentléleki földjegyzék vagy a Zemlény János énekes-
könyve, vagy Kájoni János Csíkcsobotfalvi kézirata, ezek felfedezéseim.
És az az érzésem, hogy ezekkel szolgálatot tettem a magyar népdalgyűj-
tésnek, a magyar népzene kérdésének.
Végül, most egy héttel ezelőtt jártam Csetneken, a Felvidéken,
ahol Száraz Zoltán nevű evangélikus pap gondozásában hat kottás kézira-
tot találtam, és ezek között tíznél több, húsznál kevesebb magyar táncot,
saltus hungaricust a XVIII. századból. Tudva lévő, hogy a XVIII. század
magyar zenéje hiányzik. A XVIII. század magyar zenéjét megkutatva,
250 táncot találtam Sepsiszentgyörgytől Túrócszentmártonig ezeken a
területeken. És ez a gyűjtés könyv formájában még ebben az évben,
Hangszeres magyar táncok a XVIII. században, napvilágra kerül.
Életem minden pillanata a népemért való, azért éltem, azért élek
és minden tettem értük van. És én ebben boldog vagyok, hogyha igazol-
hatom, hogy népem semmiféle népnél nem alábbvaló, hanem éppen olyan
jogos az életre, mint a világ bármely népe.

A videofelvétel 1977. május 27-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.

8
 DOMOKOS PÁL PÉTER ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT
BIBLIOGRÁFIÁJA

1921.
Tanítók munkája és sorsa. Zsilvölgyi Katolikus Tudósító, Petrozsény.

1929.
A csíki énekeskönyvek. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves
jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 102–12. (Budapest,
19892.)
A Csíkcsobotfalvi Kájoni Kézirat. ItK, 209–14.

1930.
A kender feldolgozása és eszközei Menaságon. Néprajzi Értesítő, 145–9.

1931.
A moldvai magyarság. Csíksomlyó. (Kolozsvár, 19342, 19413, 19424; Buda-
pest, 19875.)

1932.
Székely faeke. Néprajzi Értesítő, 87–8.

1934.
A tekenyőgardon. Ethn, 184.

1935.
A timsós fehérbőrkészítés Kézdivásárhelyen. Néprajzi Értesítő, 109–11.

1936/37.
A pünkösdi búcsú énekei. Erdélyi Iskola, 574–6.

1937.
Gróf Teleki József: Úti jegyzések (mellyeket az Székellyföldjéről tett G. T. J.
az 1799-ik esztendőben). Közli: D.P.P. Cluj.

1937/38.
A magyar népdal. Erdélyi Iskola, 17–20.
9
A magyar népdal és énekkari műveltségünk. Erdélyi Iskola, 143–9.

1938.
Régi csíki népdalok. Erdélyi Múzeum, 319–38.
Énekeskönyv. (Elemiiskolai Énekeskönyv a III–VII. osztály számára). Kolozs-
vár.
Néprajzi jegyzetek a Siret partjáról. Erdély, 58–9.
A moldvai magyarok történeti számadatai. Hitel, 295–308.
A Rádió stúdiójában a Pátria lemezsorozat F 36/a,b; F 47/a,b; F48/a,b számú
lemezeinek, valamint az FM VII–XI. számú lemezek felvétele, a felvételek
moldvai előkészítése.

1938/39.
Egyházzenénk múltja. Erdélyi Iskola, 21–6.

1939.
Énekeskönyv. (Elemiiskolai Énekeskönyv az I–II. osztály számára). Kolozsvár.
A székely népzene. (Gernyeszeghy Ádám álnéven). In: A nemes székely nemzet
képe. II. Szerk. Rugonfalvi Kiss István. Debrecen, 436–62.
Zemlény János Énekeskönyve. Erdélyi Múzeum, 355–64.

1940.
Mert akkor az idő napkeletre fordul. (Ötven csángómagyar népdal). Kolozsvár.
Adalékok Moldva történetéhez. Kolozsvár.

1943.
Az egyházi népének. Magyar Kórus, 922–3.

1952.
Egy népballada dallama. Ethn, 150–9.
A Népművészeti Intézet újabb gyűjtéseiből. Zenetudományi Tanulmányok I,
Budapest, 339–72.

1953.
Rezeda. (96 csángómagyar népdal). Budapest.

1956.
Csángó Népzene I. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin.

1957.
Tatrosy György önéletírása és történeti feljegyzései. ItK, 238–61.

1958.
A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban. FilKözl, 27–45;
1959, 194–223.
Dimája. (Magyar népszokás). Ethn, 457–8.
10
 1959.
Pogocsál. MNy, 244–9.
Júlia szép leány. (Ballada-monográfia). Ethn, 13–60.
Két zenetörténeti dokumentum I. Spilenberger Márton hangjegyes ódái
(Danzig, 164l). II. Egy sepsiszentgyörgyi kézirat zenetörténeti adalékai. Ze-
netudományi Tanulmányok VII, Budapest, 585–604.

1961.
Csángó népzene II. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin.
Hajnal, hajnalnóta, hajnalozás. Ethn, 237–65.

1962.
Két Vivaldi-emlék. Magyar Zene, 156–7.

1963.
Szültü. Ethn, 278–82.

1964.
Beziehungen der Musik des 18. Jahrhunderts in Ungarn zur ungarischen
Volksmusik von heute. Studia Musicologica, 25–37.
Dramatizált „Credo” a XV. század első negyedéből. FilKözl, 123– 31.
Jóni metrum a magyar népzenében. Ethn, 402–18.
Kézdiszentléleki földjegyzék 1503-ból. MNy, 104–7.

1966.
Magyar nyelvemlék Czenstochowában 1501-ből. MNy, 489–92.

1968.
Der Moriskentanz in Europa und in der ungarischen Tradition. Studia
Musicologica, 229–311.

1969.
Magyar nyelvű énekes szertartásaink kérdéséhez. Teológia, 254–7.

1971.
Miron Christea karánsebesi román püspök titkos naplójából. (Az első titkos
tárgyalás Ferenc Ferdinánddal 1908. III. 28-án). Magyar Történelmi Szemle,
New York–Buenos Aires, 109–13.
Vadász Miklós „Compendiuma” 1428-ból. Magyar Történelmi Szemle, New
York–Buenos Aires, 243–68.
Pogocsál. Magyar Őskutatás 3. Buenos Aires, 210–21.

1972.
A havasalföldi ferencesek zsoltárkönyve 1364-ből. Magyar Történelmi Szemle,
New York–Buenos Aires, 131–9.
11
Lakatos Demeter és a csángómagyarok. Vigilia, 474–80.

1973.
Mit adott Moldva magyarsága a magyar kultúrának. Katolikus Szemle, Róma,
247–65.
Magyar katolikusok Moldvában. Katolikus Szemle, Róma, 13–29.

1974.
Dies concussionis ovorum. Ethn, 384–9.

1975.
Szendre báró leánya balladájának tárgytörténeti háttere. Ethn, 618– 24.

1977.
Zöld Péter Csöbörcsökben. Honismeret 5. 43–5.
Háromszék és Csíkszék adóügyi összeírása, 1703. I. Agrártörténeti Szemle,
434–510.

1978.
Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században. Budapest.
Háromszék és Csíkszék adóügyi összeírása, 1703. II. Agrártörténeti Szemle,
198–282.

1979.
„... édes Hazámnak akartam szolgálni...” Kájoni János: Cantionale
Catholicum. Petrás Ince János: Tudósítások. Összeállította: D.P.P. Bu-
dapest.
Bölényfogó vermek emléke Csíkban. Ethn, 89–91.

1980.
A nemzetek és vallások története Romániában. (Siculus Verus álnéven).
Youngstown. 0. Katolikus Magyarok Vasárnapja.

1981.
Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángómagyarokkal. Népdalok, népmesék,
népszokások, eredetmondák a magyar nyelvterület legkeletibb részéről. Ösz-
szeállította: D.P.P. Budapest.
Csángó népzene I–II. II. kiadás. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin.
Új énekek – amellek Farkas Pál tamási nótárius által költek üdőről üdőre 1773
és 1810 között. Zenetudományi Dolgozatok, 47–75.
Pietro Diodato apostoli látogatásai Oláhországban és Moldvában. Vigilia, 496–
500.

1982.
Csángó magyar katolikusok Moldvában. Katolikus Szemle, Róma, 165–73.

12
 1984.
Saltus Hungaricus: XVIII. századi magyar tánczene Domokos Pál Péter gyűj-
teménye alapján. SLPD 12 445. Budapest. (Hanglemez)
Egyházi énektöredék Szent Lászlóról. Vigilia, 628–31.

1986.
Énektanítás Csíksomlyón a XVIII. század elején. In: „Mert ezt Isten hagyta...”
Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk. Tüskés Gábor. Budapest,
395– 417.
Siebenbürgen. Beiträge zur Geschichte. (Siculus Verus álnéven). München.

1987.
Kakasdi székely betlehemes. A „Betlehemes játékok a Magyar Rádió hangarc-
hívumából” c. LSPX 18 143 Radioton hanglemez „A” oldalán. Budapest.

1988.
Az én Erdélyem. Domokos Pál Péter elmondja életét Balogh Júliának. Buda-
pest.
Csoma Gergely: Moldvai csángómagyarok. Az utószót D.P.P. írta. Budapest.

1989.
Rendületlenül... Márton Áron Erdély püspöke. Szerk. Hidvégi Máté. Budapest.

1990.
Múltbanéző. Tanulmányok. Szerk. és sajtó alá rendezte: Fazakas István. Buda-
pest.

1991.
Csángó népzene III. Budapest: Társszerző: Rajeczky Benjamin.

1992.
Lakatos Demeter: Búcsú az ifjúságtul. Bajkó Sándor, Bartis Árpád és a saját
gyűjteményéből közreadta és az előszót írta. Sajtó alá rendezte: Libisch
Győző. Budapest.

Kéziratban

Bándi Péter énekeskönyve. (XIX. századi versgyűjtemény. 70 szöveg jegyze-

tekkel.)
Bocskor János énekeskönyve. (Csíkszentlélek, 1716–1739. 90 szöveg jegyze-
tekkel.)
Petri András és Réti János énekeskönyve. (1630–1668. 237 szöveg jegyzetek-
kel.)
Mihál Farkas énekeskönyve. (XVII. század közepe. 113 szöveg jegyzetekkel.)
13
Pécsi énekeskönyv a XVII. századból, jegyzetekkel.
Illyés István krónikája. (Önéletírás és egykorú történeti események följegyzé-
se.)
Erdély néprajzi képe 1332 és 1337 között.
Fejezetek Erdély történelméből.

A válogatott bibliográfiát a Megfog vala apóm szokcor kezemtül...

(Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Szerk. Halász Péter. Buda-
pest, 1993.) c. kötetben megjelent (11–5. l.) anyag alapján DOMOKOS
MÁRIA állította össze.

14
 KORTÁRSAK DOMOKOS PÁL PÉTERRŐL
(Szemelvények)

"Domokos, mint egykor Julián barát, kevés pénzzel az erszényé-

ben, de alapos tudással és lángoló szeretettel a szívében, zarándokútra
kelt, hogy megkeresse Moldvában elszórt véreit. Meg kell szeretni ezt a
Domokost, hogy mennyire szívébe zárta a földkerekségnek legárvább
népét! A jelentésében megdöbbentően érdekes és lesujtóan szomorú ta-
pasztalatokról számol be.
Moldvában, Bukovinában és Besszarábiában százezer magyar él,
akik részben a honfoglalás korában megtelepedett ősmagyarok, részben a
vérengző Bukov generális elől menekült székelyek leszármazottjai. A
száz közül hatvan ma is a magyart vallja anyanyelvének. Ezeknek nincs
parlamenti képviseletük, nincs magyar iskolájuk, nincs vezérük, a román
hivatalos statisztika nem is vesz tudomást magyar voltukról, sőt – ez hi-
hetetlen, pedig igaz! – egyetlen katolikus magyar községnek sincs olyan
papja, aki értené a nép nyelvét. (...)
A régi bécsi diplomácia nem törődött ezzel a kérdéssel, még ke-
vésbé a csángómagyarok megrázó sorsával. Most azonban magyar dip-
lomáciánk volna. Volna vatikáni magyar követségünk is, ezeréves püspö-
ki karunk és volnának a tagok százezreit irányító katolikus szervezeteink.
Jó lenne, ha mindezek az erkölcsi erők megmozdulnának és bebi-
zonyítanák a szomorú nemzetnek, hogy nem élnek légüres térben, hanem
együtt éreznek a magyarsággal és hajlandók síkra szállani az isteni és
emberi törvényekért. Jó lesz nagyon sietniök a megmozdulással, mert
nyilvánvaló, hogy a bukaresti kormány – papi segédlettel! – ugyanabba az
ágyba készül fektetni az erdélyi magyarságot, amelyben a csángómagyar
Lázár gyötrődik."(Herczeg Ferenc: Magyar sovinizmus. Pesti Hírlap,
1932. február 7.)
"A könyvről sokan mondtak már véleményt. Legnevesebb publi-
cistáink (Herczeg Ferenc, Milotay István, Tóth László stb.) vezércikke-
ket, vagy tanulmánynak is beillő hosszú és sokoldalú ismertetést szentel-
tek neki s a szakfolyóiratok kifejezték elismerésüket a lelkes szerzőnek.
D. ugyanis 1929 nyarán a saját költségén bejárta Moldvát, faluról falura
vándorolva felkereste a századok óta ott élő magyarságot, hónapokig élt
15
közötte és gazdag tapasztalatait – ugyancsak a saját költségén – ebben a
testes könyvben adta közre. Utazását megelőzőleg alapos kutató munkát
végzett, átbúvárkodta a fellelhető irodalmat, amiről a könyve elején felso-
rolt 80 mű jegyzéke tanuskodik. Ennek a kutató munkának eredményét
kapjuk a könyv első felében, ahol szerzőnk a moldvai magyarság múltjára
vonatkozó töredékes adatokat fűzte chronológiai rendbe a XIII. sz. dere-
kától napjainkig. (...) A II. rész (A moldvai magyarság ma) sokkal értéke-
sebb, mint a történeti áttekintés. Itt a szerző nagyon eleven leírást nyujt a
moldvai magyarság jelenéről, sötét színekkel ecsetelve, hogyan pusztul
lassan, de biztosan (...). Bár a munka elsősorban az etnografust érdekel-
heti gazdag néprajzi vonatkozásaival – a 65 eredeti csángó magyar nép-
dalról Bartók Béla és Kodály Zoltán mondott elismerő véleményt – mél-
tán keltheti fel a nyelvészek és történészek figyelmét is." (Vincze Sándor:
Domokos Pál Péter, A moldvai magyarság. Századok, 1934, 250–1.)

"Szabó T. Attila, az erdélyi magyar népnyelvkutatás kiváló szak-

embere, évekkel ezelőtt tanulmányt írt az erdélyi magyar társadalomkuta-
tásról s ebben Domokos Pál Péter munkásságát az egykorú ifjúsági nép-
kutató-vállalkozások elébe helyezi:, «ő valóságos vándorapostol módjára
járta be a moldvai falvakat» – írja róla, – «és gyűjtötte az ottan élő ma-
gyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot». (...) Domokos Pál
Péter egy százezerfőnyi, bocskorban és kieresztett ingben járó, de magya-
rul beszélő nép felfedezésével gazdagította a kisebbségi magyarságot, s
ezzel forrásává vált annak a csángó-kultusznak is, amely a Kárpátok kele-
ti lejtőjén s a Tatros, Beszterce, Szeret és Prut folyók völgyében lakó ma-
gyarokra fordította a magyar közfigyelmet az utóbb eltelt esztendőkben.
Az erdélyi falukutatók általában feltűnően nagy gondot fordítottak
a történelmi anyag felvetésére és feldolgozására is. Ennek egyszerű a ma-
gyarázata. A kisebbségi életben nem tagozódhatott annyira szét a szelle-
mi élet, mint az anyaországban, s a népkutatónak nem pusztán szociográ-
fiára kellett törekednie, hanem vállalnia kellett a nyelvész, etnográfus,
zenész s még annyi más szakember szerepét is. Ez a kisebb nemzet-
közületek tudósaira olyannyira jellemző polihisztor-vonás ad különleges
erdélyi bélyeget Domokos Pál Péter munkásságának." (Balogh Edgár: A
csángók vándorapostoláról. In: Hármas kis tükör. Kolozsvár, 1945, 219–
22.)

"S amikor már nem volt «feladat» a csángó gyűjtés, amikor már
sokan csinálták, mások is, keresett és talált magának újabb «földrészt»
felfedezésre. Elindult megkeresni XVIII. századi régi muzsikánkat. Tu-

16
lajdonképpen megint csak a Kolumbus tojása-történet újult meg, olyasmit
valósított meg, ami a legtermészetesebb, csak éppen senki sem gondolt
rá. Mennyit siránkoztunk elveszett, régi tánczenénk miatt, kottás emléke-
ink hiányán! Mindenki remélte, hogy valamikor előbukkannak a lappan-
gó följegyzésekben, csak az nem jutott eszébe senkinek, hogy elinduljon
városi és vidéki könyvtárak, levéltárak raktáraiba, és átböngéssze a poros
papírkötegeket, hátha bennük lappang az a zene, amit annyira keresünk. S
megint igaza volt: a szorgalom és az elszánt feladatvállalás megint meg-
hozta eredményét. Előtte mindössze 4 dallamot ismertünk egy egész év-
század zenei terméséből; ő egymaga majdnem 200-at ásott elő az ismeret-
lenségből. (Vargyas Lajos: A 70 esztendős Domokos Pál Péter köszönté-
se. Ethn LXXXIII, 1972, 95–8.)

"A lengyelországi Czæstochowa híres búcsújáró hely pálos kolos-

torában 1965 május havában Domokos Pál Péter magyar nyelvemléket
fedezett fel a Cantionale Ecclesiasticum kódexben. A kódex keletkezésé-
nek idejére utal az egyik bejegyzés: Is liber spectat ad Montem Clarum
Czćstochoviensium Anno Domini 1501. A magyar szöveg a kézirat 385b
lapján a négy kottasoros latin Credo kezdeti része (...) fölött található. A
czćstochowai pálos kolostorban minden bizonnyal voltak magyar pálosok
is, a fennmaradt magyar emlék is ezt bizonyítja, de írójáról közelebbit
nem tudunk. A névtelen magyar pálos fohásza majdnem szóról-szóra
egyezik a Peer-kódex 145b és 146a lapján található imádsággal, valamint
rokonságot mutat a Gyöngyösi-kódex 253. lapján lévő és a Thewrewk-
kódex 305. lapján található szöveggel...". (Molnár József–Simon Györ-
gyi: Magyar nyelvemlékek. Budapest, 1976, 128–30.)

"Azok, akik személyesen ismerik, akik csak egyetlenegyszer be-

széltek vele, akik csupán hallgatói lehettek, amikor kedves témáiról, élete
nagy eseményeiről, a tudományban is vízválasztóként emlegetett fölfede-
zéseiről beszélt – azt hiszem egyetértenek velem, hogy Domokos Pál Pé-
tert kristály-embernek nevezem. (...) A moldvai magyarság kutatói szá-
mára ugyanazt jelenti, mint a Székelyfölddel foglalkozóknak Orbán Ba-
lázs. Nélküle nem létezne ez a tudományág, vagy ha igen, sokkal szeré-
nyebb anyaggal kellene beérnie.
Domokos Pál Péter nyolcvanöt esztendős. Bensőséges körülmé-
nyek között ünnepelték tisztelői (...) Énekesek, hangszeres zenészek, ze-
ne- és énekkarok, nótafák gyűltek össze, hogy kettős ünnepet ünnepelhes-
senek: tanítómesterüket, s hogy most került első ízben kiosztásra a Beth-
len Gábor Alapítvány díja, melyet Illyés Gyula kezdeményezésére hozott

17
létre hatvanöt tudós, művész, író. Az első díj kitüntetettje Domokos Pál
Péter...” (Vári Attila: A kristály-ember. Magyar Nemzet, 1986. július 1.)

"Tényfeltáró munkáinak oka és célja a moldvai magyarság életé-

nek, sorsának modellértékű felmutatása. (...)
E modellalkotás – akarva-akaratlanul – jóslatszerű árnyékát ráve-
títi a székelység jövendő évtizedeire is, és bár erre célzás nincs egyetlen
munkájában sem, az egész magyarság elkövetkező századaira is." (Cseres
Tibor: Domokos Pál Péter koszorújához. Életünk XXIII/12. 1986, 1121–
3.)

"A tanulmánykötet, melynek szerzője a Múltbanéző címet adta,

négy évtized munkásságát reprezentálja (...) új oldalról világítja meg a
már csúcsteljesítményei alapján ismert szerzőt: a nagy összefoglalások
hátterében megmutatja a tanulmányszerző, cikkíró, vitairatszerző Domo-
kos Pál Pétert. Gyakorlatilag a pályát formáló témák, kutatások és mód-
szerek egymásutániságát, szálvezetését ismerheti meg az olvasó e gyűj-
teményből, a kibontakozás öntörvényűségét, a konzekvens teljesedést,
amely évtizedek távlatában is egyenes ívű, töretlen és hűséges: «Ilyen
voltam, ilyen vagyok». (...)
Domokos Pál Péter tudományos pályája intézményi támogatástól
függetlenül, saját programjának meghatározottságában bontakozott ki.
Teljességében személyes ügyszeretetéből forrásozó, «magányos» kutatói
elhivatottság példájaként áll előttünk. Ám éppen e nehéz függetlenség-
nek, e magányos tudóssorsnak szabad szellemi kibontakozása, mintegy
ajándéka e széles spektrumú tudóspálya, a maga szemléletbeli gazdagsá-
gával, szabad szárnyalásával." (Berlász Melinda: Domokos Pál Péter,
Múltbanéző. Honismeret XIX/2. 1991, 93–4.)

"Miből táplálkozott ez a lélek? Honnan vette a rendíthetetlen erőt,

amelyet lénye sugárzott? (...)
A titka: van egy kis ország. Csíkország, amelyet a Keleti Kárpátok
és a Hargita lánca várként zár körül. Szentélye a csíksomlyói kegytemp-
lom. Mellette 1626-tól ferences atyák iskolát tartanak fenn, melyben a hit
és a tudomány édestestvérként él együtt. Testvériségüket nem tudta meg-
törni semmiféle történelmi változás. A szentistváni kereszténység felvéte-
le óta ugyanaz a kereszténység éltette és tartotta meg ennek a kicsiny or-
szágnak népét, formálta a Márton Áronok, Zöld Péterek és Domokos Pál

18
Péterek lelkét." (Léstyán Ferenc: Domokos Pál Péterről, gyászbeszéd
helyett. Erdélyi Figyelő, 1992/3.)

"Könyvek és tanulmányok sora igazolja, hogy Domokos Pál Péter

élete végéig törődött a csángó folklór kutatásával és közkinccsé tételével.
Figyelme azonban nem korlátozódott a népdalokra és a -balladákra. Be-
hatóan foglalkozott Moldva történetével és a csángók égető sorskérdései-
vel is, ahogy azt a népét szerető és féltő tudósnak tennie kell. Sokoldalú-
sága és igazi kutató szenvedélye mutatkozott meg akkor is, amikor ritka
népi hangszereket és népszokásokat ismertetett, s amikor a tárgyi néprajz,
az egyházi népének, az oktatásügy és az énekkari mozgalom kérdéseit
vizsgálta. Különös jelentőségűek voltak zenetörténeti kutatásai. Fölfedez-
te és közzétette a csíkcsobotfalvi Kájoni Kéziratot. Meglepően nagyszá-
mú XVIII. századi hangszeres táncdallamot tárt fel.
(...) Állhatatos hűséggel ragaszkodott szülőföldjéhez, népéhez és a
római katolikus egyházhoz. Nem volt véletlen, hogy legutolsó könyveit
Kájoni Jánosnak, Petrás Incze Jánosnak és Márton Áronnak, a katolikus-
ság kimagasló képviselőinek szentelte." (Almási István: Mikor Csíkból
elindultam... Szabadság, 1992. március 7. Kolozsvár.)

"(...) munkásságával, élete példájával a nemzeti tudatba emelte a

moldvai csángókat, létezésük és megmaradásuk gondjait. (...) Elérte, amit
annyira fontosnak tartott: tettek is születtek írásai s életpéldája nyomán.
A csángó életnek már hatalmas irodalma van." (Czine Mihály: Domokos
Pál Péter testamentuma. Honismeret, 1996.)

"Domokos Pál Péter nem az egyvilágú, besorolható emberek közé

tartozik, hanem a nélkülözhetetlenek közé. Ő nem az ihletettség kitünte-
tettje, mint Tamási Áron vagy Dsida Jenő, hanem a szereteté, a szolgála-
té, a használni akarásé és tudásé. Leginkább a székely ezermesterek társa-
ságába illenék bele, csak nem a kétkeziekébe, hanem a szellemiekébe.
Missziós lény a saját nemzetéhez tartozók között. (...)
Nekem ő Julianus barát egyetlen méltó utóda s megtestesülése,
aki hétszáz év elmúltával nemcsak a leszakadt magyarokat keresi föl,
hanem a történelmünkből kivált és elfelejtett történelmet is kihantolja.
Népszámlálást végez a múltban, a temetőkben, régészeti kutatásokat a
kultúránkban, a hitéletünkben s eközben valami olyan képesség fejlődik
ki benne, amit legtalálóbb szóval: életszentségnek nevezhetnénk.

19
 És akik ismerték, akik dolgoztak vele, akik a tanítványai voltak,
tudják, hogy ez az életszentség úgy működött benne, mint másokban a
zsenialitás." (Csoóri Sándor: Szobor a szülőföldön. Magyar Nemzet,
1996. július 6.)

Összeállította: DOMOKOS MÁRIA

20
 A hetvenes évek magyar nyelvészei

Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe A hetvenes

évek magyar nyelvészei című 51 füzetre tervezett sorozatunkkal. Különlegessé-
gét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta
együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok
néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága a 70-es években
teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is
hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országo-
san ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket.
Az 51 pályaképnek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki
személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai
tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy mun-
káinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi mélta-
tást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek ob-
jektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években,
mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A kü-
lönböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gya-
korlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de
az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk.
A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai
eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy
az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mel-
lett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhaszná-
lásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős
videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén vé-
geztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim
közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszö-
net érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy
életmű méltatására.
A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtar-
tásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból
(néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása le-
nyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvé-
szeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt
szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel.
Budapest, 1994. november 15.
Bolla Kálmán

21
 A HETVENES ÉVEK
MAGYAR NYELVÉSZEI

1. BALÁZS JÁNOS 27. KÁROLY SÁNDOR

2. BALOGH DEZSŐ 28. KERESZTURY DEZSŐ
3. BALOGH LAJOS 29. KIEFER FERENC
4. BÁRCZI GÉZA 30. KISS LAJOS
5. BARTÓK JÁNOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS
6. BENKŐ LORÁND 32. LAKÓ GYÖRGY
7. BERECZKI GÁBOR 33. LŐRINCZE LAJOS
8. CZEGLÉDY KÁROLY 34. B. LŐRINCZY ÉVA
9. DEME LÁSZLÓ 35. MOLLAY KÁROLY
10. DEZSŐ LÁSZLÓ 36. MOLNÁR JÓZSEF
11. DOMOKOS PÁL PÉTER 37. NYÍRI ANTAL
12. DOMOKOS PÉTER 38. PAPP FERENC
13. ELEKFI LÁSZLÓ 39. PAPP LÁSZLÓ
14. ERDŐDI JÓZSEF 40. RÁCZ ENDRE
15. FÁBIÁN PÁL 41. J. SOLTÉSZ KATALIN
16. FOGARASI MIKLÓS 42. SZABÓ DÉNES
17. GREGOR FERENC 43. SZABÓ T. ATTILA
18. GRÉTSY LÁSZLÓ 44. SZATHMÁRI ISTVÁN
19. HADROVICS LÁSZLÓ 45. SZENDE ALADÁR
20. HAJDÚ MIHÁLY 46. TAMÁS LAJOS
21. HAJDÚ PÉTER 47. TELEGDI ZSIGMOND
22. HEGEDŰS JÓZSEF 48. TOMPA JÓZSEF
23. HERMAN JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF
24. IMRE SAMU 50. VÉRTES O. ANDRÁS
25. JUHÁSZ JÓZSEF 51. ZSILKA JÁNOS
26. KÁLMÁN BÉLA