Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai

körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően.

Az anyagokat általában a normál körülmények
között jellemző állapotuk alapján soroljuk be
szilárd, folyékony vagy gáz, illetve plazma
halmazállapotba.
 A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően
csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a
részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos
testekben szabályos térbeli rácsot alkotva.

Amorf testekben (pl. viasz, üveg) a részecskék

szabálytalanul helyezkednek el, ezek
tulajdonképpen megdermedt, rendkívül nagy
viszkozitású folyadékok.
 A folyadékok nem rendelkeznek meghatározott
alakkal, felveszik a tartó edény alakját; összenyomni
azonban nagyon nehéz őket (az ideális jelző
folyadékoknál összenyomhatatlanságot jelent).

Részecskéik egymáshoz közel, de rendezetlenül

helyezkednek el, és egymáshoz képest – a
hőmérséklettel együtt növekvő sebességgel –
könnyen elmozdulhatnak.
A gázok kitöltik a rendelkezésre álló teret, és könnyen
változtatják térfogatukat. Részecskéik egymástól távol
vannak, és a hőmérséklettel együtt növekvő
sebességgel – egymással és az edény falával
rugalmasan ütközve – rendezetlen mozgást végeznek.
 A plazmaállapotban lévő anyag ionizált magas
hőmérsékletű gáz. Elektronokból és pozitív ionokból
áll. Kifelé általában elektromosan semleges.
 Halmazállapot-változásnak azt az átalakulást nevezzük,
amikor az anyag egyik halmazállapotából a másikba jut.
Hőmérséklet, vagy nyomás emelkedésekor:
szilárd → olvadás → folyékony → párolgás, forrás → gáz
szilárd → szublimáció → gáz
Hőmérséklet, vagy nyomás csökkenésekor:
gáz → lecsapódás vagy kondenzáció → folyadék →
→ fagyás → szilárd
gáz → kicsapódás → szilárd
Olyan halmazállapot-változás, mely során az anyag
szilárdból folyékony állapotba megy át.
Attól kezdve, hogy a szilárd test hőmérséklete elérte az
anyagi minőségére jellemző olvadáspontot (To), a felvett
hő nem a test melegítésére, hanem a részecskéit
összetartó kémiai (ionos, fémes, kovalens) kötések
felbontására fordítódik.
 Egységnyi tömegű olvadásponton levő szilárd anyag
megolvasztásához szükséges hő. Az olvadáshő a
kristályszerkezet felbontásához szükséges.
Q J
L  olvadás
L  
m kg
o o

Amorf anyagoknál – kristályszerkezet hiányában – nem

beszélhetünk olvadáshőről.
 Az a folyamat, mely során az anyag folyékony
halmazállapotból szilárd halmazállapotba kerül.

Az anyag hőmérséklete addig csökken, amíg eléri a

fagyáspontot Tf /amely megegyezik az olvadásponttal
To /, ezt elérve a hőmérséklet állandó marad egészen
addig, amíg az egész folyadék meg nem fagy.
 Az anyagi minőségtől és a külső nyomástól.

gyakorlati példák:
• újrafagyás (regeláció) jelensége: Ha egy vékony acélhuzal
két végére két egyforma súlyt akasztunk majd azt
átvetjük egy jégtömbön, egy idő után az acélhuzal
áthalad a jégtömbön.
• korcsolya: Ugyanezen jelenségre alapoznak a
korcsolyázók. A kis élfelületű korcsolya nagy nyomást
gyakorol az éppen alatta levő jégre, amely kissé megolvad
és a keletkező vékony vizes jégen csúszik a korcsolya.
 Egységnyi tömegű fagyásponton levő folyadék
fagyásakor felszabaduló hő.

Q J
L 
f
f
L  
f
kg
m
Egy test fagyásakor ugyanakkora hő szabadul fel, mint
amennyi a megolvasztásához szükséges, ezért :

L  L
f o
Olyankor alakul ki, amikor a folyadékokat -
folyadék állapotban tartva - fagyáspontjuk
alá hűtik.
Ez az állapot instabil. A túlhűtött folyadék,
ha „megzavarják”, az adott hőmérsékleten
stabil szilárd állapotba megy át.
Túlhűtött állapot jön létre a felhőkben, a
jégkristályok képződése előtt, tavak
felületének befagyásakor és liofilizálásnál.
A forráspont alatti folyadék  gáz átmenet. Párolgás közben
a folyadék felszínén levő részecskék némelyike elszakad a
folyadéktól, lévén akkora a mozgási energiája, hogy le tudja
győzni a folyadék belseje felé ható kohéziós (azonos
részecskék között ható vonzó) erőt.
Párolgáshő: egységnyi tömegű, adott hőmérsékletű folyadék
elpárolgásához szükséges hő.

Jele: Lp , Lp  
J Qpárolgás
kg Lp 
m
 a párolgás sebessége függ a folyadék anyagi minőségétől
(Az alkohollal átitatott szűrőpapír hamarabb megszárad,
mint a vízzel átitatott.)
 a párolgás sebessége függ a párolgó felület nagyságától (A
négyrét hajtott papír lassabban szárad meg, mint a
kiterített.)
 a párolgás sebessége függ a folyadék hőmérsékletétől
(Előmelegített fémkorongra csöppentett folyadék hamarabb
elpárolog, mint az előmelegítés nélkülire csöppentett.)
 a párolgás sebessége függ a környezet páratartalmától (A lap,
amelyik mellett fújással lecsökkentjük a páratartalmat, előbb
szárad meg, mint amit nyugodtan hagyunk.
 Forrás akkor következik be, ha már nem csak a folyadék
felülete párolog, hanem a belsejében lévő
gőzbuborékok is a felszínre emelkednek.
A forrás egy adott hőmérsékleti ponton, a forrásponton
(Tf) indul meg. A folyadék hőmérséklete forrás közben
állandó marad.

A forráspont értéke függ:

• a folyadék anyagi minőségétől,

• a folyadék felszíne fölötti levegő és gőz keverékének
nyomásától. A külső nyomás csökkenésekor a forráspont
csökken, növekedésekor pedig növekszik.
 Egységnyi tömegű forrásponton levő
folyadék elforralásához szükséges hő.

Lf , Lf  
J Qforrás
Jele: kg Lf 
m
Forráspontnak azt a hőmérsékletet nevezzük, amikor
a gőz nyomása egyenlő a külső nyomással.
A folyadék kisebb nyomáson (pl. a magasabb hegyeken)
alacsonyabb hőmérsékleten forr, nagyobb nyomáson (pl. a
kuktafazékban) magasabb.
A forráspont jellemző az adott anyagra.
 A lecsapódás az a halmazállapot-változás, amely
sorén a légnemű anyag folyékonnyá válik.
A lecsapódási hő az egységnyi tömegű forrásponton
levő gőz lecsapódásakor felszabaduló hő.
J
Ll 
Qlecsapódás Ll  
m kg
Egy test lecsapódásakor ugyanakkora hő szabadul fel,
mint amennyi az elforralásához szükséges, ezért:

Ll   Lf
A szilárd fázis átmenete közvetlenül légnemű fázisba,
más szóval a szilárd anyag párolgása.
Légköri nyomáson szublimáló anyag pl. a szilárd szén-
dioxid (szárazjég) és a jód vagy a kámfor.

Valamennyire minden anyag szublimál, ezért

érezzük illatát, szagát sok szilárd anyagnak is.
Adott halmazállapotban a hőmérséklet-változás során
bekövetkező energiaváltozás:

∆𝑬𝒃 = Q = 𝒄 ∙ 𝒎 ∙ ∆𝒕

A halmazállapot-változás során : ∆𝑬𝒃 = Q = L ∙ m

A termikus kölcsönhatások során: Qle = Qfel

Az egyik által leadott hő megegyezik a másik által felvett hővel.

Hővezetés: Főleg szilárd anyagokra jellemző. A részecskék
rezgési állapotukat, energiájukat adják tovább.
Jó hővezetők: pl. fémek
Rossz hővezetők /hőszigetelők/: pl. fa, műanyag

Hőáramlás: a folyadékokra és gázokra jellemző hőterjedési

folyamat. pl. tengeri áramlások, kéményekben létrejövő
huzat

Hősugárzás: A hőterjedés olyan módja két test között,

amikor a testek között nincs közeg, vagy az számottevően
nem melegszik át. A test által sugárzott hő függ a test
hőmérsékletétől, színétől, érdességétől.