Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés elemzés

Dosztojevszkij száműzetése, és katonai szolgálata után, 1866-ban fejezte be

nagyregényét, a Bűn és bűnhődést. A regény, két korábbi mű tartalmát olvasztja egybe. Az
egyik mű „A rezgésekről” című tárcaregény, amely az alkoholizmust és a gyermeknevelést
boncolgatta. A másik pedig egy bűn-lélektani elemzés volt.
A regény hat szerkezeti egységből áll, az első részben Raszkolnyikov életéről, és a
gyilkosságról olvashatunk, a többi 5 részben pedig Raszkolnyikov tettének következményét
tagolja az író, lélektani és szociális formában. A főszereplő, Raszkolnyikov egy szegény, nehéz
sorsú diák, egy öregasszony, Aljona megölését tervezi, mivel egy kizsákmányoló, kapzsi és a
családjával is rosszul bánó emberről van szó. A gyilkosság rosszabbul sült el a tervezettnél,
miközben értékeket keresett az öregasszony házában, belépett az öregasszony húga, ezét
vele is végezni kellett. A gyilkosság után Raszkolnyikovot lelkiismeret-furdalás gyötri, és
magában is csalódott, hiszen az elmélet, amire tettét alapozta, igazolatlan maradt. Eszerint
az elmélet szerint a társadalom fel van osztva közönséges, és előkelő emberekre, az
előkelőknek megengedett az erkölcsi törvények megszegése, mivel a világ csak így vihető
előre: „az emberiség jótevői és előrevivői […] mind egytől egyig törvényszegők voltak”.
Megismeri az ügy nyomozóját, Porfirij Petrovicsot, akinek később bevallja tettét Szonya
miatt, később száműzik.
A főszereplő lelkileg közel áll Dosztojevszkijhez, észrevehető, hogy minkét alak
ugyanúgy megbánást érez a tettei végett. A két regény egyesítése változásokhoz vezetett.
Háttérbe került a nyomor miatt elkövetett gyilkosság, míg előtérbe került az un. napóleoni
hatalomeszme. A hatalomesze és következménye nem filozófiai módon, hanem a
cselekménybe lett beleolvasztva. Mindenki tudja a mű elejétől fogva, hogy ki a tettes, ebből
következik, hogy a mű középpontjában nem a bűn és a bűnös felderítése áll - hiszen az
elejétől megoldott a rejtély -, hanem a következmény, a bűnhődés és a jóvátétel.
Dosztojevszkij előszeretettel irt a szerelemről, de másokkal ellentétben ő minden
bajnak a forrásaként jellemezte a szerelmet. Kivétel ebben a műben, itt a szerelem a
falszabadulás, a megnyugvás, a bizalom jelképe. Ez két alakban jelenik meg, Dunya és
Razumihin szerelme, majd Raszkolnyikov és Szonya szerelme, amely egy felemelő kapcsolat,
mindketten csak egymásra számíthatnak, senki másban nem bízhatnak meg, mert
mindketten kitaszítottak. Szonya alakja egy motívumot kelt életre, amely a bukott nő
motívuma. Ez a motívum a szentimentalizmus korszakából ered, egy romlott erkölccsel
rendelkező alak, aki ellentétben az erkölcsével, lelkileg tiszta ember. Emiatt az alak miatt a
mű egy szentimentalista toposzként is értelmezhető.

Forrás:
- Oktatási hivatal IRODALOM 11
- Pethőné Nagy Csilla: Irodalom 11
- Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés PDF