You are on page 1of 2

Így készíthetünk római rolót egyszerűen házilag!

Az árnyékolás és függönyözés lehetősége a


textilből készült római roló, amihez szükség van
egy farúdra, egy lécre és egy kis varrogatásra, de
ettől eltekintve egyszerű a kivitelezés folyamata.

Azt nem is kell mondanom, minden olyan


széles, mint a kiszemelt ablak.

Az anyagvégeket be kell varrnunk úgy, hogy a


léc és a rúd beleférjenek.
Alul a rúdnak, felül a lécnek hagyjunk helyet.
A rúdra majd szükség szerinti mértékben
föltekerhetjük kézzel az árnyékoló vásznat.
A rúdnak való bevarrásban majd a rudat
valahogyan rögzítenünk kell, hogy ne csússzon,
azaz a rúd ne forogjon a vászonban tekeréskor.
(Rajzszöggel fogjuk oda a vásznat a rúdhoz?)
Két kis karikát kell betekernünk a léc szélein,
ezen lesz keresztülvezetve a zsinór, amivel
szabályozhatjuk a rolót.

Hogyan kell áthúznunk a karikákon a zsinórt?


A zsinórt kétszeresen kell fűznünk, mert csak
így lehet alul egy kampóba akasztanunk.
L

Lásd a jobbra lévő alsó képet! Látható, hogy a


foggantyúba két zsinór megy.
1. A jobbra lévő képen jól látszik, hogy
egyik karikára rá kell kötnünk a zsinór
egyik végét.
2. Azután lefelé át kell vezetnünk a roló
alján, és ugyanabba a karikába jön fel a
másik oldalon.
3. Ott át kell fűznünk, és a zsinórt
továbbfűznünk vízszintesen a másik
karikába, ahol megismételjük a 2. lépést.
Ha kész a hurkolás, a zsinór végére húzzuk a kis
foggantyút, ott rögzítjük csomózással.
Egy kis - lefelé álló kampót kell az ablak
L

mellé szerelnünk, ahová felhúzott állapotban a


zsinórt beakaszthatjuk. Esetleg több ilyen
L

kampóval több rolóállás biztosítható.

A léc rögzítésénél ugyanazt a két karikát


használjuk, amiben a zsinór fut.
Jó barkácsolást mindenkinek!
:)

You might also like