Professional Documents
Culture Documents
Kedves Tanulótársak!
Jelen fordítás Berán Pista bácsi munkája, amely a számomra küldött írásbeli
engedélyével szabadon továbbküldhető (nem lesz belőle könyv, stb.). A könnyebb
tájékozódás végett elkészítettem a tartalomjegyzéket, a fejezet/téma-számozásokkal,
ezek nincsenek benne az eredeti szövegben, valamint javítottam kicsit a tördelésen,
és kiemeltem az általam fontosnak tartott részeket.
http://www.whale.to/b/erdl.html
Valódi, komoly belső munka és önmegfigyelés áll tehát írásai mögött. Tárgyilagos
megfigyelések, tiszta felismerések; rózsaszín ezo-ábránd és önámítás nélkül
térképezték fel az ún. „energia-gyógyászatot” (Reikit) is, és a „felemelkedett
mesterek” mesterkedéseit is (pl. Teréz Anya, Dalai LáRma, Sai Baba = „energia
pool”-ok, energia-gyüjtőmedencék). Innentől el lehet tűnődni, ki milyen keleti-
nyugati „mester” előtt hajbókol, vagy milyen más energia-gyüjtőmedencébe
(eonokba) küldi az energiáit.
Erdl: A reptók 1
Pontosan ezek azok a kényelmetlen kérdések, amelyekre nem adhatók konzerv-
válaszok. Vagy TUDJUK/LÁTJUK, vagy nem, és akkor csak találgatunk, idézgetünk.
***
Tartalom
Erdl: A reptók 2
29. És nem csak őt, hanem egyes pácienseket is ….....................................36
30. Még egy történet a szolár-plexusom gyógyításáról …............................37
31. Az Atlantisz-szindróma...............................................................................38
32. Kapcsolat.....................................................................................................39
33. Lélek-egyszeregy.........................................................................................40
34. Még át kell lépnünk egy küszöböt..............................................................42
35. Ezt az üzenetet a bolygói történelem mostani pillanatában nagyon fontosnak
tartom...................................................................................................................45
36. Hogyan lehet legyőzni az Új Világrendet....................................................46
37. Az összeesküvés-felderítők nem pesszimisták.........................................50
38. A reptók a mayáknál.....................................................................................51
39. Reptók Tibetben...........................................................................................54
40. Az emberiség-project...................................................................................59
41. Mit kell tennünk, hogy a második fázisba csússzunk?............................62
Zárszó..................................................................................................................62
***
A repto-mátrix befolyása
Erdl Franz
Barbara Bartholic végezte a főmunkát, amikor is több mint 700 (időközben esetleg
sokkal több) elragadottal hipnózis-üléseket tartott, hogy az áldozatokat kisegítse a
traumából és megtalálja az igazságot az elragadásokat illetően. Bartley is
együttműködött és az eredményt az internetre tette.
Erdl: A reptók 3
Az elragadásokat általában az úgynevezett Szürkék végzik. A hipnózisülések
világossá tették, hogy a Szürkék csak a parancs kivitelezői. A parancsot a
Drakónoktól kapják és a Reptilektől, a Gyíkoktól, akik az Alfa Drakonisról jöttek
állítólag. Ezek az adatok nem olyan fontosak. Fontos azonban az a felismerés,
hogy az elragadottaknak hamis emlékezést ültetnek be (screen-memory) az
elragadásról. Ezek a beplántált emlékek általánosan azt sugallják, hogy a
földönkívüliek az embereknek segítni akarnak, hogy az elragadottnak az
asztráltestét és a fizikai testét megjavítják és mindenféle különös feladatra
alkalmassá teszik, hogy minden beavatkozás a javunkra válik.
Sensitiv mivoltunk alapján láttuk, hogy ez egy nagy akció, amit az asztrális világból
irányítanak. Egy számomra ismeretlen segítő engem néhány másodpercre egy
földalatti megfigyelőállomásra teleportált, ami számomra az utolsó kételyt
eloszlatta, hogy engem nagymértékben manipulálni akarnak. Akkoriban azonban
senkit sem találtunk, aki tudni akart volna valami földönkívüli befolyásolásról.
Bartley szövegeinek olvasásakor feltűnt nekem, hogy pontosan azt írja, ami nálam
a fiókban fekszik. Még hozzá ugyanazokat a fejezetcímeket használja. Bartleynek
azonban van egy csomó tapasztalata, die nekem nincsen, például elragadásokat
illetően. Én azonban cseppet sem vagyok irígy, hanem örülök, hogy ezek az
információk most nyilvánosságra jutottak.
Erdl: A reptók 4
Bartley szövegei angolul vannak, s itt szeretnék legalább egy pár kulcsfontosságú
kijelenését lefordítni. Kivonat az „On the march”-ból (Előmenetel):
Dr. Boylan Richard (azt hiszem ismert UFO-kutató) többek között ilyen reptógazda.
Ez abszolút biztos. Elvesztettem az áttekintést, hogy milyen és mennyi honlapot
tettek a netre a reptógazdák.
Erdl: A reptók 5
2. A reptók mágikusan ellenőrzik az asszonyt
Vicces módon a tantrikus sex használata illetve a vele való visszaélés a fekete
mágia része. Szóval a feketemágus tudja, hogy a női alkotó elv egy rendkívüli erőt
képvisel, s ezt akarja felhasználni a saját gonosz elképzeléséhez az emberi faj és
az asszony kárára.
A következőre jöttünk rá: A női energia a reptók számára oly fontos, hogy minden
férfi-női viszonyt felügyelnek, zavarnak és csatlakoznak hozzá. Viszony-
problémákat a reptók készítettek.
Minden veszekedés közöttetek egy reptó-opera. Minden férfit tudat alatt arra
programoztak, hogy partnerének a női elvét elnyomja. A legtöbb asszony magától is
elnyomja a női elvét.
Stb.
Erdl: A reptók 6
Az egyik új kreációjuk a New Age volt. Nagyon okos dolog volt annak a terjesztése,
hogy legközelebb felmegyünk az ötödik dimenzióba. Aki erre a felemelkedésre vár,
az nem fogja ezt a háromdimenziós Földet, ezt a bolygót védeni. Noha erről van
szó, a Föld erős védelméről, mert ők ezt tőlünk szívesen elvennék, és minket
megtartanának energia-szállítóknak.
5. A te tudatod manipulálása
Most nehezebbé válik. Ezt a témát nem lehet egy pár mondattal elintézni.
Remélem, nem untatlak benneteket a kijelentéseimmel.
Talán jó lesz a reptók főcéljával kezdeni, azzal, hogy ők a női energiát kiszívják az
emberiségből. Erre irányul a mindcontroljuk. Most még azt kell tudnotok, hogy én
mit értek női energián. Ehhez lásd az észleléseinket.
Minden emberben vannak női és férfi energiák, egy női és egy férfi oldal. De nem
ez a téma.
Ez az erő passzívan működik, tehát az asszonynak nem kell tennie semmit sem,
hogy hasson – csak nem szabad akadályozni, hogy folyjon. Ha az anya-esszencia
szabadon folyhat kifelé, akkor valami csodás történik: a külvilág paradicsommá
változik.
Abból indulhatunk ki, hogy számunkra az anya-esszenciának csak kis töredéke áll
rendelkezésre. Ez ahhoz vezet, hogy ez emberiség nagy része rossz viszonyok
között él. Ez is energia- és klímaproblémákat okoz. Ha sok asszonynak lenne
normális anya-esszenciája, akkor a bolygó minden energiaproblémája meg lenne
oldva. Akkor kezünk ügyébe kerülne a szabad energia. Az anya-esszencia jelenlegi
hiánya miatt géniuszaink törhetik a fejüket – szabad energia nem áll a nyilvánosság
rendelkezésére. Mindez maradjon így, mint állítás, de talán egyesek közületek érzik
az igazságot benne, mert olyan csodás állapotok réges-régen voltak már nálunk
(lemúria).
Erdl: A reptók 7
Ha az anya-esszencia leírását elfogadjuk, akkor világos legyen számodra, férfi,
hogy a Ferráridat nem túlórákkal az irodában tudod megkeresni, hanem kezdjed a
feleségedet más szemmel nézni. Azt hiszem ez egy jó példa, ami tartósan
megmaradhat. Hogy ez még szélsőségesebb legyen: a te Ferráriddal a reptók
mászkálnak, élvezik nejed energiáit, miközben te a túlélésért gürcölsz. Hogy
csinálják ezt a reptók?
Pont ilyen kínos lehet a helyzet, amikor egy asszony két T-shirtöt vesz magának
4.95 Euróért és teljesen (reptó) blokádban az összeget nem tudja kiszámolni. De
legalább egy férfinek néznie kell a jelenetet, hogy rendesen kínos legyen.
Vannak olyan asszonyok, akik kivonják magukat a kínos helyzetekből azzal, hogy
férfi módra reagálnak.
Erdl: A reptók 8
Úgy járnak el mint egy férfi. Mivel az asszony-részüket gyűlölik, más asszonyokkal
szemben is kellemetlenek. Az ő anya-esszenciájuk csaknem oda van és szívükben
mély seb tátong emiatt a veszteség miatt.
7. A mátrix
Erdl: A reptók 9
Hogyan nézne ki az életünk az idegenek nélkül?
Istenien. Igazán istenien. Bennem van a szilárd meggyőződés, hogy az
Isten/Istennő bennünk van. Bennünk isteni lehetőségek vannak korlátozás nélkül:
tisztán látás, és bölcsesség, a csodatevés képessége, az anyagnak és klímának a
megváltoztatása. Éreznénk a kapcsolatot mindennel, az erős összefüggést az
emberekkel, szeretetet, boldogságot, testi jólétet, szexualitást, életörömöt vég
nélkül. Ez lenne általános. Hogy fordítva mondjam: félelem, bűntudat, fájdalom,
hiány, tehetetlenség alig lenne. A Lemúrok leírása az interneten nagyon megközelíti
ezt.
Ha lenne valaki, aki a hal és a víz mesét nem ismeri, akkor itt van: Tehát azt
mondom a halnak Hallo hal, hogyan érzed magadat a vízben? A hal válaszol: Víz?
Miféle víz? Megfogom a halat és egy méterrel a víz fölé tartom. Erre a hal: Ahhh
Ohhh, ez a víz?
Fel kellett melengetnem ezt a mesét, mert titeket még egy kicsit a víz fölé
szeretném tartani, hogy több időtök legyen a matrixot felülről nézni. Ehhez két
eseményemet szeretném elmondani.
Azt hiszem van annak kb. 15 éve, hogy jól fizetett állásomat, mint elektronika-
mérnök felmondtam, hogy egy teljesen bizonytalan állapotba, a szellemi gyógyító
állapotába menjek. A cégem adott még egy pár műszaki fordítást haza, amiből a
következő 3 hónapig eléldegéltem. Kijöttem tehát végre az irodavilágból, ültem egy
nagy lakásban az erdő szélén és egy jó tanfolyamon vettem részt, ahol sok pozitív
emberrel találkoztam. Talán ezek a tényezők voltak nálam azok, hogy egyszer csak
„plopp”, valami történt a szívemben. Valami kinyílt soha nem ismert módon.
Csak másnap reggel éreztem teljes mértékben. Három tanfolyam részvevő nálam
aludt. Az elsőnél, aki előkerült reggel elkezdtek folyni í könnyeim az örömtől. Ez
nekem nem is volt kínos, annyira túl boldog voltam. Valószínűleg az első alkalom
volt életemben, hogy egy embernek a lelkét teljesen észleltem. A kapcsolat oly erős
volt, hogy engem teljesen lenyűgözött. Amikor magamhoz tértem, a másiknak
megmagyaráztam miről van szó. De csak öt percem volt a megnyugvásra, máris
jött a következő ellágyulás, a következő boldogság-roham, sok könnyel.
Erdl: A reptók 10
Amikor a többiek felkeltek, elölről kezdődött minden. A kis csoportot én vittem az
autóval a tanfolyamra, és jól emlékszem, hogy én ebben a fél órában legalább
tízszer könnyekben törtem ki.
Leültem és egy kis rádiót barkácsoltam magamnak soha nem ismert nyugalommal
és megelégedettséggel.
Erdl: A reptók 11
Hisz mindent a szívvel lehetett kormányozni. Éreztem, hogy elveszítették a
kapcsolatot egymással és magukkal is. Meg voltam rökönyödve, hogy ezek a
fiatalok olyanok voltak, amilyenek tulajdonképpen mi vagyunk most mind. Ez a
történet vége.
Ha most ezt mindet így felidézem, akkor felmerül bennem a gondolat, hogy amit
mi normális emberi tudatnak nevezünk, abszolút beteges. Valamennyien azonnal
be kellene mennünk egy pszichiátriai klinika intensív osztályára. Talán egy
véleményen vagytok velem. Ennek a bolygónak az élete így tartósan nem
működhet. Ez a mindcontroll matrix eredménye.
A matrixnak van sok ezer részlete és mindenki számára különböző. Nekem az az
érzésem, hogy az erős kapcsolat saját magával és másokkal az a feltétel, ami a
matrixot akadályozza a működésben.
8. A manipuláció és az észlelés
Nagy különbség lehet egy fénykép energiája és egy személy energiája között. Ha a
fotót megnéztétek, csukjátok be a szemeteket, menjetek a tudatotokkal a
szívcsakrába és vegyétek fel a kapcsolatot vele.
Akkor érezzétek, hogy mi történik. Vagy olvassátok el a könyveit, amiket ingyen le
lehet tölteni a netről.
Gonosz. Azóta mindkettőnknek világos, hogy ez a befolyás honnan jön. Csak azt
nem értem, mi hasznuk van a reptóknak abból, ha minden fényképét elrontják. Ezt
olykor utólag is meg tudják tenni.
Erdl: A reptók 12
Tulajdonképpen jó fényképekre rossz energiát tenni. Van köztetek valaki, aki ezt
megélte?
Nem az a rossz, hogy energiát raknak a képre, hanem az hogy a képet nézők ezt
az embert a képről megítélik/elítélik.
Az optikai észleléshez (az ipse talán teljesen normálisan néz ki) hozzájön a
harmadik szem asztrális észlelése. Itt jön be a negatív benyomás. Itt jön az
észlelés, ez az alak fura. Az agy negatívitást észlel és elutasító döntést hoz. Erre a
szív nem érzi jól magát, a Szívcsakra negatívan reagál, az ember nem érzi jól
magát.
Talán egy fél perc múlva észreveszed, hogy erre a szabadságharcosra ráhúztak
egy negatív energiát. Ez a te melledben görcsöt okoz, ugyanakkor az együttérzés
is felbuzdul. Ha ez erővel jön, akkor azt veszed észre, hogy a ráhúzott energia
eltűnik. Érezhetően a te számodra, az ő számára és a hallgatóság számára. Ez azt
jelenti, hogy éppen egy gyógyítást végeztél. (Ó sz… most elárultam a szellemi
gyógyítást.)
Erdl: A reptók 13
További részlet merül fel itten: az észleléshez idő kell. Sok tanfolyamon a
tisztánlátásról, stb. azt tanítják, hogy az ember vegye az első információt ami
eszébe jut. Ez a tan a főparazita „fehér szerzettől” jön. A leggyorsabb észlelés a
harmadik szemtől ered, és ezt manipulálni lehet. Ezt akarták a fehér szerzetesek. A
szívvel való észleléshez idő kell, mert az érzések nem bontakoznak ki
millisekundum alatt. A másik személy érzelemvilágát darabonként kell letapogatni
ahhoz, hogy őt valóban megérthessem.
A reptók a nekik szolgáló lényre, aki tudatosan vagy sem hazugságokat terjeszt,
pozitív kisugárzást, karizmát húzhatnak rá. Ezt a fajta megtévesztést olykor nehéz
leleplezni.
Az asztrális ráfordítást a harmadik szem észleli, az agy jelzi, hogy „minden világos”,
a szív ellazít. Aki megpróbál a szíven keresztül kapcsolatot teremteni, az azt veszi
észre, hogy ez nem megy. Ezt a legtöbben amúgy sem tudják megtenni, s akik
tudnák, azok magukat okolják, hogy nem megy. Aki eléggé felvilágosult, az veszi
észre, hogy valami nem stimmel és gyanút fog. De ez a fejen keresztül történik. De
legalább ez.
Alig lehetne elhinni, hogy Karin egy szellemlényt tisztán-hallott, amely nyilván
mellettem állt egy méterre tőlem.
Erdl: A reptók 14
11. Az érzéken felüli érzékelés manipulálása
Látnokokkal, minden féle gyógyítókkal még jól jártunk, ha Karintól nem vettek el
energiát. Nem tudtak neki segíteni, s nyíltan vagy finoman azt mondták, hogy ez az
ő bűne. „Találd ki, hogy miért akarsz szenvedni.” „Miért akarsz negatív lenni?” Ezek
voltak egyes főravaszok kijelentései. Itt szeretnék arra utalni, hogy egyesek,
mindenekelőtt asszonyok, a reptók számára veszélyesebbek, mint mások, és
ezeknek rosszabb is. Ne hagyjátok, hogy mindenféle dumával, „rezonanciával”,
meg „magad vagy hibás” lehurrogjanak benneteket.
A sok spirituális számára volt egy főként pozitív mennyország. Valami negatív is
volt, de azon hamarosan túl leszünk. Akkor nekem is ez volt a véleményem. De
együttlétem Karinnal és erős üléseken lassan más igazságot találtunk. Csináltunk
egy anyagyűjtést egy lehetséges könyvnek, a „Szellemlényeg mafiának”. Mert
reptókról mit sem tudtunk akkor még. Akkor még nem találtunk semmilyen látnokot,
gyógyítót vagy más spirituálist, aki ezt a mafiát észlelte volna. Azt azonban nagyon
jól meg tudtuk állapítani, hogy a reptók milyen megbízhatóan manipuláltak
egyeseket.
Erdl: A reptók 15
Egy másik példa a kineziologia. Volt szerencsénk sok kineziológust megismerni és
azt vettük észre, hogy minden kineziológus a saját kedves allergiáit diagnostikálja.
Aztán azokat a dolgokat is szívesen megtalálják, amikről nemrég olvastak valamit.
Az izomteszt bebizonyítja ezt! Nem? Sajnos mind valami mást bizonyított. Sok
kineziológus példa arra, hogy sokkal erősebben a saját terápiamódszerrel van
kapcsolatban, mint a pácienssel. De nem ők az egyetlenek.
Megint azt vettem észre, az emberek mennyire hiszik, hogy jelenlegi állapotuk
teljesen normális.
Amennyire ezt én át tudom tekinteni, ezen a bolygón egyetlen lény sem mászkál
trauma nélkül, engem is beleértve. A traumamentes állapot olyasmi lenne, amit én
Jézusnál tudok elképzelni. Aki ilyen állapotban van, az jelentkezzen nálam. De itt
nem egy megvilágosulásra törekvő, emelkedett, átszellemült állapotról van szó.
Olyan emberekről beszélek, akik vannak abban a helyzetben, hogy téged teljesen
érezzenek, minden érzelmedet, múltjaidat, lehetséges jövődet, s akik eközben
annyi együttérzést fejlesztenek, hogy érzed hogyan esnek le rólad a terheid, ha ez
az ember téged hosszabb ideig néz.
Erdl: A reptók 16
13. A menekülés helye a fej
/Az egész fejezet nagyon fontos, értsük jól, különösen, mint tanulók!/
Az agy kapacitása oly nagy, hogy ott virtuális világok keletkeznek. Ezekbe a
világokba menekülhetünk, ha például félünk. Saját érdekünkben jó világokat
építünk a fejünkben. Megtöltjük például vallásos, erkölcsös, spirituális tanokkal. Ez
ellen semmi kifogásunk. A gondolkodást és a viselkedést ezek a programok
irányítják. Tehát olyan emberekkel találkozunk, akik erkölcsileg kifogástalanul
viselkednek, másokon általában segítenek, szívesen tanácsot adnak és nagyon
szívesen beszélnek szeretetről. Mindig is szeretet, szeretet, szeretet. Az a
benyomás keletkezik, hogy ennek az embernek jó szíve van, ám ez egy ember
virtuális szívcsakrával a fejében és traumatizált szívvel a mellében. Egy
traumatizált szívnek is lehet egy pár szép órája, de általában nem jól érzi
magát, és a fejben a tudat bolyong.
Ha lenne elég időm, egy nagy könyvet tudnék írni tele példával, hogy a fejembert
hogyan használják arra, hogy észrevétlenül női energiát szívjanak le. Az az
alapelv, hogy az ember el van választva az érzelmeitől, s így másoktól is.
Erdl: A reptók 17
14. Védelem
Mindenkiben vannak férfi és női energiák. Erről nem írtam, mert a lényegre
összpontosítottam. Köszönöm a hozzászólásaitokat. Az ember férfi és női oldala
egy fontos és nagy téma. Ha ezen dolgozunk, pl. szellemi gyógyítás során, akkor
nagy haladásra teszünk szert.
A szívcsakrának kell egy fizikai szív, egy mellkas. A homlokcsakrának kell egy
homlok, egy agy, amivel a feladatát betölti. Lenti energiacentrumok azonban a
férfinél és a nőnél különböző szervek, tehát különböző az energetikai működésük.
Egy csakra számomra energia konverter, mely szellemi energiákat az asztrális
szintre és az anyagi szintre hozhat és fordítva is. Ezenkívül kapcsolata és
kommunikációja van a többi csakrával a testben és más lények csakráival. Lehet,
hogy még többet is tud.
Erdl: A reptók 18
A méh mindent rendelkezésre bocsát, vért, oxigént, táplálékot, meleget, amire a
gyermeknek szüksége van. Az asszony második csakrájának ugyanezen
képességei vannak. Ha ez helyesen működne, akkor a környezetünket, amiben
élünk, úgy megváltoztathatná, hogy minden a rendelkezésünkre állna. És az
asszonynak semmit sem kellene tennie, csak asszonynak lennie. Sem a férfinek
sem az asszonynak nem kellene keményen dolgoznia. Sok szex azonban
kedvezően hatna.
A második csakrának ez a leírása nem valami tankönyvből való. Nem tudok nektek
bizonyítékokat sem hozni. Nekem csak emlékeim vannak korábbi életekre, és a
gyógyító ülések egyes páciensei is tudtak emlékezni hiány és félelem nélküli
életekre.
Nemrég egy nagyon tisztánlátó dominikai barátnőnkkel közös ülést tartottunk, hogy
ezt a letűnt időt kikutassuk. Például láttunk egy kis jelenetet egy kis kunyhóval,
amelyikben egy pár lakott, amelyik erősen foglalkozott szexuálisan. Odébb volt egy
csomó ilyen kunyhó, tulajdonképpen egy egész falu. Megállapítottuk, hogy a párok
a falu energiaforrása voltak. Amíg ezeknél minden stimmelt, addig az aratás
bőséges, a klíma nagyon jó, az élet kellemes volt. Persze ezek a párok nem voltak
az egyetlenek, akik szexet csináltak, de valószínűleg olyan asszonyok voltak
közöttük, akik különösen erős energiákat fejlesztettek. Ez a jelenet csak bizonyos
korszakból volt bizonyos helyen, de úgy gondolom szépen látható az alapelv.
Csak azt tudom, hogy nagyon gyakran a férfi a megbízhatatlan, a fecsegő, akin
keresztül a reptók az asszonyhoz jutnak, ha ő még nem lenne az ellenőrzésük
alatt. Ha egy nő új viszonyt kezd, akkor az az ő számára alapvetően energetikai
veszélyt jelent. Sok nő tett rossz tapasztalatot férfivel, aki kiszipolyozta őt.
Most akkor szexről lesz szó 2006-ban. Ezt a fejezetet tulajdonképpen fej-farok-
rövidzárlatnak akartam nevezni, de azt hiszem ez a cím túl egyoldalú lenne.
Erdl: A reptók 19
Szexuális fantáziák és elképzelések a fejben hatnak a kedvre a férfinél és a nőnél
is. Szakemberek megállapították, hogy a szex a fejbe megy végbe – ezt olvastam
már. Szexuális fantáziák elevenné teszik a házasságot bla, bla, bla. Nagy piac
keletkezett, mely a fantáziánkat hivatott felcsigázni, s amely mindenekelőtt a férfi
optikának szól.
„Én fel vagyok izgatva, szexet akarok” – ez nem ajánlatos. Ajánlatos egy olyan
pillanat, amikor a partnerrel jól megértitek egymást, amikor egymással szemben
figyelmet, elismerést éreztek. Mélyítsétek el először a szívcsakra kapcsolatot.
Például feküdjetek össze mell a mellhez és érezzétek egymást. Úgy gondolom,
hogy ekkor érzitek az érzelmeiteket, nem csak a testet. Próbáljátok a partner
érzelmeit a ti testetekbe vonni. Ez a kapcsolat gyógyító, tehát blokádokat oldó.
Ekkor minden csakra kapcsolatot teremt a másikéival, és a szex magától
hozzáadódik. Ha ezt jól csináljátok, akkor egészen új energetikai jelenségek
keletkezhetnek.
Sajnos attól tartok, hogy a reptók egy ilyen esetben mindjárt ellenintézkedéseket
tesznek (általában a következő 2-3 nap során). De ez ne legyen indok arra, hogy
ne lépjetek egyet. Ezen túl kell jutnotok. Bizonyára azon fognak dolgozni, hogy
széttereljenek benneteket. Ezer finom módszer következik ekkor, hogy egy
asszonyt nevetségessé tegyenek. Az is lehet, hogy másokat küldenek hozzátok,
hogy békétlenséget csináljanak. „Jó barátokat” is meg tudnak fordítani. Nem lenne
rossz ezt a fórumban kitenni, hogy a módszereik nyilvánosságra jussanak.
Azért vannak problémáitok, mert helyes úton vagytok, s nem azért, mert van
egy pár karmikusan megoldatlan rezonanciátok.
Erdl: A reptók 20
17. Energia-poolok (gyüjtőmedencék)
25 évvel ezelőtt Caracasban éltem, s ott találkoztam egy fiatalemberrel, akivel egy
estén át spirituálisan társalogtam. Mindketten nagyon érdekes tapasztalatokról
adhattunk hírt egymásnak. Késő este elmesélte nekem, hogy elveszítette az apját,
s gyakran úgy érzi, hogy a férfiakhoz vonzódik. Oh, oh, ezt velem! Ebben a
pillanatban szívesen láthatatlanná tettem volna magamat. Testi vonzalmak
férfiakhoz számomra inkább elijesztők voltak. A legény végül egy ölelést akart, de
én erre nem voltam képes.
Figyelem: nem azt állítom, hogy minden nem általánosan elismert szex
szexpoolokhoz kötött. Volt pl. egy páciensem, egy asszony, aki előző életében férfi
volt. Nem érzett kedvet férfiakhoz, természetes módon asszonyokhoz vonzódott,
amire a szívcsakrája is reagált. A homoszexualitás nem feltétlenül veszélyes,
hanem csak akkor, ha mohóság-tényező jön hozzá egy szexpool által. Nem
alapjában helytelen a csoportos szex sem. Voltak idők, amikor ez inkább szokásos
volt. És vannak csoportok, ahol ez harmonikusabban megy mint sok házasságban.
Erdl: A reptók 21
Csak az volt, hogy ez nekem elsőre feltűnt a reikinél. Én megszabadítottam
embereket a beavatásaiktól, és nagy teher esett le róluk. Itt sem akarok mindenkit,
aki reikizik, veszélyesnek tartani, de én magam nem akarnám, hogy a
legkedvesebb reiki-emberek engem kezeljenek.
Lehet, hogy ismerni kellene az ellenséget, lehet, hogy nem. Erre még nem tudok
válaszolni. A drakók a főnökök, úgy tűnik, az eddig felsorolt földönkívüliek között.
De lehetnek még hatalmasabb lények, melyek nem lépnek előtérbe. A sötét
hatalomnak lehet egy csúcsa is, egyes lény, valami Sátán. De erről csak keveset
tudunk.
Még a drakókról sem találtam elég kijelentést. Hogyan néznek ki? A leírásoknál,
amiket eddig találtam, az van, hogy „szárnyaik vannak”. De egyébként nincsen
leírás. Ez arra utal, hogy az egyik leírta a másiktól, és nem tudják, hogy az eredeti
információ honnan jön. Egyesek arról adnak hírt, hogy földalatti részeken
Szürkékkel, reptókkal és drakókkal találkoztak. De drakóknak a leírásával nem
találkoztam. Aki talál valamit, az küldjön nekem emailt.
Erdl: A reptók 22
Tizenöt éve kapcsolatban voltam a szellemi lényeknek egy segítő csoportjával.
Ezek oda vannak. Amikor két éve megpróbáltam kapcsolatba kerülni velük, rövid
életjelet adtak azzal az utalással, hogy nem akarják, hogy felfedezzük őket.
Itt egy véleményen vagyok Bartleyel, hogy esetleg jelenleg nincsen segítő
földönkívüli csoport a közelünkben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez nem
változhat. Segítő szellemi lények és csoportjaik valószínűleg álruhás drakók,
reptók és Szürkék, ahogyan ez a felemelkedett mesterek estében van.
Ennek a három csoportnak a hatalma valószínűleg abban áll, hogy más viszonyban
vannak az idővel. Különösen a drakóknál volt az az érzésem, hogy nincsenek ami
idő keretünkhöz kötve, és ugyanakkor tudnak a múltban, jelenben és a jövőben is
hatni. A drakók és reptók élettartama néhány tízezer év, s így a terveik is hosszú
távra vannak állítva.
Nemrég egy nagy Szürkét észleltem emberi testben. Nem tudom, hogy az
ember lelkét kiszorította-e, vagy hogyan került ő oda. Egy reptó-gazdával
ellentétben, tehát reptóval emberi testben ő, ez a Szürke, sokkal jobban hozzá
volt igazodva az emberi fajtához.
Erdl: A reptók 23
Fennáll annak a veszélye, hogy őt nem lehet ellenségnek felismerni.
Barátságosan viselkedik, hízelegve hozzáfér azokhoz az emberekhez és
csoportokhoz, amelyeket be akar csapni. Képességeit, melyekkel illúziókat
csinál, arra használja, hogy a különböző csoportosulásokat félrevezesse. A
hologrammjait alig lehet megkülönböztetni a valóságtól. Az egyetlen feltűnő
nála, hogy úgy viselkedik mint egy mintatanuló és csak hízeleg, soha nem
kritizál, és idővel szívesen látott és nélkülözhetetlen taggá fejlődik.
Így hát mind a három faj képes emberi testben lenni. Vannak úgynevezett
shapeshifter-ek is, tehát formaváltoztatók, akik emberi alakot, aztán megint a
sajátjukat ölthetik magukra. Nekem ezzel nincsen tapasztalatom.
Lehet, hogy vannak más fajok is, akik minket kiszipolyoznak a reptókkal
párhuzamosan. Ezt csak a teljesség kedvéért mondom. De az lenne a fontos, hogy
ebben a sötét struktúrában mennyiben működnek közre emberek is.
Erdl: A reptók 24
Bartley és más források szerint vannak Milabs-ok. Ezek sajnálatra méltó, a
katonaság (CIA) elragadottai, általában fiatal emberek. Ezeket kínzással
együttműködővé teszik, másrészt pedig erős fájdalom esetén asztrális testük kilép.
Van egy könyv egy látnoktól (remote viewer, CIA, a nevét elfelejtettem), aki leír egy
jelenetet a Szürkék bolygóján. Szinte madártávlatból látja, ahogyan a Szürkék
kapkodva megkísérelik a bolygójukat megmenteni. Klíma- és energia-problémákkal
küszködnek, s emiatt hatalmas katasztrófák keletkeznek. A látnok űrhajókat is
észlel, melyek a bolygó körül vannak elhelyezve. Az áldozatok által észrevétlenül
ezek okozzák a klíma-katasztrófákat és az energia problémákat.
Erdl: A reptók 25
20. Mit tegyünk?
Az interneten találtam valahol, hogy egy földönkívüli azt mondja: „Az emberi fajtól
nem jön egyértelmű felszólítás, hogy mentsük meg, s ezért nem tudunk
beavatkozni”.
Ugye látjátok, hogy mit akarok? Arra szavazok, hogy az első megszabadító
lépés az legyen, hogy az ember saját magát kiszabadítja a régi reptó-
kapcsolatokból. (!!) Ha valakinek nincsen kapcsolata elmúlt életeivel, akkor csak
azért, mert erről az ellenségeink gondoskodtak. Nincsen isteni terv, hogy elmúlt
életeinket el kell felejtenünk. Ez egy ördögi terv, mely lelkünket cafatokban tartja,
ami minket gyenge, manipulálható lényekké tesz.
Erdl: A reptók 26
21. Függelék
Ma már nem tudom hogyan, de az átkot fel tudtam oldani. A nagy languszta ezután
élettelenül sodródott a vízben. Ezután egy csomó lélek jött ki a dombból. Láttam
kovácsot, hentest, asztalost, ahogyan egy középkori helység lakóit elképzeli az
ember. Sok energia folyt át a testemen, ami mindig megtörténik, amikor más
emberek lélekrészei az én energiacsatornámon keresztül visszafolynak a lélekhez.
Az Orgonit témát is hagyom. Rám és Karinra nem volt hatással. Ezzel nem azt
mondom, hogy nincsen hatása, De a témát az én honoldalamon nem taglalom. Van
egy csomó más információs forrás is.
22. Önvád
Erdl: A reptók 27
Aki ezt a felfogást képviseli, az persze azt gondolja, hogy én az én reptó-
micsodáimmal magamnak egy harc és igazságtalanság világot csinálok, és
minél inkább ezzel foglalkozom, annál jobban elmerülök benne.
Ezen kívül megpróbálok a fórumon lehetőleg sok embert az én negatív
gondolataimmal megfertőzni, és magammal a sötétségbe vonni. Ugye?
Itt jó tizenöt éves szellemi gyógyító munkámat kell elővennem, mely nekem sok
mindent megmutatott, amiről kezdetben nem tudtam. Így például az, hogy mi több
mint egyszer élünk. Addig nem tudtam biztosan, hogy reinkarnálunk, de egyes
páciensek normális energia-üléseken visszacsúsztak korábbi életekbe. Ezáltal
fontos traumák oldódtak fel, ami mostani életüket teljesen megváltoztatta.
Erdl: A reptók 28
* A testünkben lévő energiák csinálják a realitásunkat.
De ezt nem tudom. Biztos, hogy elfojtásaink miatt könnyen elbánnak velünk.
És a reptóktól függetlenül, egy népben az elfojtott energiák tömegét teljesen
elegendőnek tartom ahhoz, hogy a legmélyebb szakadékba essen. Ez nem
borúlátás. Borúlátás akkor lenne, ha ezt kilátástalan jövőnek látnám. De van
segítség. Vannak gyógyító technikák. Sajnos ezeket azok használják, akik nyakig
vannak a bajban. Ezért fáradok azon, hogy felmutassam a vakságunkat, a
betegségünket. Most a gyógyulással próbálkozni már húsz évvel később van, de
jobb most, mint soha.
Erdl: A reptók 29
23. Karma és reptók
Ezt tudom, mert „véletlenül” egy ilyen lelket vettem feleségül. Ezért ezt a cikket
terveztem én, mielőtt Ettish kijelentéseit ismertem volna. Az ő mondásai az én
kijelentéseimet még hitelesebbé teszik.
Erdl: A reptók 30
Néhány megmásított vallás szerint sokan hiszik, hogy a gonoszságért, amit
elkövettek, büntetés jár nekik. Aki korábbi inkarnációban sok embert károsított,
annak később kiadósan szenvednie kell. Ez lehet így, de ennek nem kell így lennie.
Ez egy energetikai törvényszerűség.
Van egy sor tény, ami ezt a dolgot befolyásolja. Például fontos, hogy az
áldozat hogyan érez a tettessel szemben. Vannak lények, akik a tettessel
szemben megértéssel vagy együttérzéssel vannak. Ebben az esetben nem
keletkezik ragaszkodás. Az áldozat sok esetben haragszik a tettesre, ami
mindenképpen ragaszkodáshoz vezet. Más esetben az áldozat a tetteshez
ragad a tettestől való félelme miatt. A tettes és az áldozat is egy újabb
inkarnáció során akadályozva van.
Erdl: A reptók 31
Egyes esetekben elegendő volt az érzelmi töltést megszabadítani. Más
esetekben az áldozatok nem tágítottak. Csak amikor megtudtam a reptók
létezését, akkor vált világossá, hogy az áldozatok mit akartak. Nem akarták,
hogy a tettes továbbra is a reptók távirányított bábujaként dolgozzon. Mert
amíg ez van, addig ez a személy veszélyes. Csak amikor sikerült a reptó-
kötődést feloszlatni, akkor engedték el a korábbi áldozatok a tettest. Ezek a
kapcsolatok a legtöbb esetben beavatások és szertartások során keletkeztek
titkos társaságokban. És ez lesz ennek a cikknek a központi témája.
Nem fáradtság volt ez, hanem valami nyomasztó nehézség, ami mindketten
Karin és én éreztünk, és ami minden kalandvágyunkat leblokkolta. Miután Mihály
lemondott rólunk, újra beültünk a jeepbe. Azt mondtam: „Valami itt nem stimmel. Az
energiák elnyomnak engem. Valamit itt változtatni kell, míg én újra használható
leszek. Itt fogva van egy csomó szellem.”
Mihály azt mondta egy idő után: „Itt volt egy mészárlás. Sok Taino indiánt öltek meg
itt.” E szavak után egy hatalmas energiahullám ment át a testemen. Egy ilyen
reagálás tipikus nálam, amikor lélekrészek szabadulnak meg az én gyógyító
csatornám által. Az energiahullám egy egész percig tartott. Micsoda
megkönnyebbülés. Most az érzelmeim jobbak lettek. De hamarosan újabb terhelés
adódott. Megkérdeztem Mihályt, aki a sziget történelmét jól ismeri, hogy ez mi
lehet. Azt válaszolta, hogy itt egyszer sok haitibelit is lemészároltak, és erre nálam
ismét energia-reagálás keletkezett.
Erdl: A reptók 32
Ez után minden jó volt. Karinnál és nálam most akkor első ízben adódott
érdeklődés a környezet iránt és bizonyos kalandvágy is keletkezett.
Nem minden ignoráns tulajdonképpen volt tettes. Sok áldozat elfojtja a múltját az
abban lévő fájdalmak, félelmek vagy fenyegetettségek miatt, és azért ignoráns.
Attól eltekintve, hogy ezek a megkínzott lélekrészek veszélyt jelentenek, meg kell
értenünk, hogy ezek a mi részeink. Itt tulajdonképpen emberekről van szó, akikkel
kegyetlenül elbántak és ezek emiatt meghaltak. A halál pillanatától ez a most már
testetlen tudat elviselhetetlen állapotban marad, rendkívül sürgős elvárással, hogy
megváltasson, olykor bosszút is álljon. Úgy gondolom, hogy manipuláltan
elszigetelt állapotban tartják őket, azaz természetellenes helyzetben, mert ezek a
lélekrészek, kibírhatatlan tudatállapotban, nem lelik a megváltás útját.
Erdl: A reptók 33
És amikor ilyen lélekrészekre bukkanok, veszem észre, milyen sürgősen
megváltást keresnek.
Csak ritka esetekben sikerül nekik mentő csatornát találni. Ha élő emberre
tudják magukat akasztani, vagy egy fekete mágus vagy egy reptó akasztja
őket élő személyre, akkor ez a személy egyszerűen rosszul érzi magát. Ez az
ember félénk lesz, reménytelen, deprimált, magát veszélyeztetve látja, s erre
mindenféle betegséget fejleszt. Az okot nem találják, mert ki gondolná, hogy
egy halottnak a szelleme van rajta?
Ahogyan ennek a cikknek az elején már mondtam, nem arról lenne szó, hogy a
rossz tetteikért szenvedjenek, hanem hogy minden reptó kapcsolatból kilépjenek,
tehát megszabadítsák magukat az előnyeiktől és az aktuális hatalmi struktúra
védelmétől. Ez nehéz dolognak mutatkozhat, mert a reptók nem hagynak olyan
könnyen elmenni valakit. De az a döntés, hogy innen kimennek, az lenne a legelső
és legfontosabb lépés.
Ezzel a zseniális hazugsággal érte el Dr. Usui, hogy ezt a csakrát kerülik, mert
ugye, vannak elfojtások az érzelmek terén. Ezzel tehát senki nem foglalkozik
rendesen, ettől félnek. Az én tapasztalatom szerint az érzelmeknek nincsen
székhelyük. Érzelmek mindenütt vannak a testben és nincs központi
gondozásuk.
Erdl: A reptók 34
Ez a szándék/ötlet/akarat okozza, hogy lelked testet keres magának, amiben
bele jöhet a reális világba, hogy ezt a szándékot/ötletet/akaratot valóra váltsa.
Ez a szándék/ötlet/akarat hol van? Helyes, a szolar-plexus-csakrában. A
szolár-plexus-csakrát lehetne az ember isteni magjának magyarázni. Ez az
„én vagyok” az emberben.
26. Autoritás
Találkoztam olyan emberekkel, akik állítnak valamit, s nekem semmi nem jut
az eszembe, amit mondhatnék rá. Az agy blokkolása. Ezt a blokkolást
szellemi lények csinálják. Erősítik ellenfeledet, téged gyengítnek. Veszítesz.
Erdl: A reptók 35
Vagy vannak kötélpartik. Egy szellem, akit egy másik szellem ellenőriz. A
végén egy reptó.
27. Akarat
28. Iránytű
Tehát nincsen olyan, hogy „én csak szerszám akarok lenni”. Te vagy a
szerszám és a mester is. Itt van az én legnagyobb vélemény különbözetem a
régi spiritualitással. Vallásosan tájékozódó gyógyítóknak és a reiki klánnak
égnek áll a haja. De ők lépre mentek egy ősrégi reptó agymosásnak. Mindig
valami magasságosabbat beengedni.
Valami magasságosabb csak kívülről jöhet. Vagy felülről. De soha sem
belülről? Az nem lehet, hogy Isten már bennem van. Nem, előbb meg kell
nyitnom magamat, hogy manipulálható legyek. És a reikinél magamat ki kell
hagynom, amennyire lehet, hogy valami más azt csinálja, amit ő akar.
Eközben pedig semmit sem bízunk a véletlenre. Mert azt mondtam, hogy csak
isteni energiák hassanak rajtam keresztül. Ha egy dobozra ráírom „Isten”,
akkor azt hiszitek, hogy Isten benne van? A naivitás nagy, s nem tudjátok
elképzelni, szellemi lények milyen szívesen nevezik magukat Istennek.
Ahogyan egy asztalos büszke a bútordarabra, úgy te is magadnak
tulajdoníthatod a sikeres gyógyítást. A helytelen szerénység, amit oly sok
vallásosan tájolt gyógyító mutat, csak perverziót okoz és elhajlítja a szolar-
plexusát. Persze örülne a sikerének, ami teljesen normális lenne, de mindent
Istennek kell tulajdonítania. Számára csak az a kiút marad, hogy büszke
legyen az alázatára. Ezt általában túlzottan hangsúlyozzák. Én ezen nem
nevetek, csak leírom a dilemmát.
Erdl: A reptók 36
Azt hiszem az embernek kellenek sikerek, amiknek személyesen örülhet.
Egy elgondolás azt volt, hogy Észak-Olaszországba megyek, ahol a gyógyítás meg
volt engedve. Egy hétvégén egyszerűen odautaztam, hogy megnézzem a
környéket. Csodás volt, gyönyörű idő, szép táj, helyes kis házak. Az egyik háznál,
amelyik tetszett nekem, megálltam és ott képzeltem el a jövőmet. Különös volt,
hogy jött egy elképzelés, miszerint nagymamák és nagypapák zarándokoltak oda,
hogy segíttessenek magukon. Ez nekem egyáltalán nem tetszett.
Erdl: A reptók 37
Ennek a szolar-plexus-gyógyításnak a hatása azonnal érezhető volt. Például a
második évre megkötöttem a szerződést és fizettem is. A határidő, amikor ki lehetet
szállni a szerződésből, már elmúlt. De teljesen problémamentesen törölték a
szerződést és visszaadták a pénzemet. Ez még nem tűnik nagyon érdekesnek. De
egy másik tanulót, aki egy nappal korábban akart felmondani, nem engedték ki a
szerződéséből.
Most aztán kellett egy lakás Münchenben nagy szobákkal. Nem reméltem, hogy
kapok valamit kedvező áron, ami megfelel az igényeimnek. De a hihetetlen
megtörtént. Megtaláltam a teljesen megfelelőt, München közepén és nagyon
jutányos áron. Kint táblát tettem ki a szöveggel „Szellemi energiák gyakorlati
alkalmazása”. Már nem tudom hogyan kezdődött, de egyre többen jöttek, s egyre
sikeresebb volt.
A szolar-plexus téged keményen le tud fékezni is, ha rossz úton vagy. Ehhez a
következő: Amikor még az elektronikai cégnél dolgoztam, jelentkeztem egy
tanfolyamra a személyiség kibontakoztatására. A tanfolyamhoz tartozott, hogy
bizonyos döntéseket hozol az életedre vonatkozóan, s ezt a többi részvevő előtt
hangosan kijelented. Egy este tehát következőt mondtam: „teljesen bevetem
magamat a cégemért és legközelebb részlegvezető akarok lenni.” Ahogyan aznap
este hazavezettem, egy BMW 80 km-rel a baloldalamba hajtott, s engem 30
méterre jobbra egy mellékutcába dobott.
31. Az Atlantisz-szindróma
Abból indulok ki, (anélkül, hogy valóban tudnám), hogy a drakók és a reptók
Atlantisz idején kezdtek hatni ránk. Azt hiszem ugyanazt a módszert használták,
mint ma, a fokozatos tudatmanipulációt. Ez először úgy hatott, hogy teljesen
normális emberek elkezdtek érdeklődni technikai részletek iránt. Ezt illető
emlékeimet megírtam a matrix című cikkemben. Az emberek körülöttem egyre
inkább a fejüket kezdték használni. Egyre fanatikusabban azokkal a lehetőségekkel
foglalkoztak, hogyan lehet kristályokat, fémeket, formákat, energiát összpontosítani
és irányítani. Ezen az volt a végzetes, hogy ezzel elveszítették a kapcsolatot
önmagukkal, s emiatt természetesen a többiekkel is. Akkor, mint ma is a probléma
abban áll, hogy a befolyást alig veszik észre, s annak negatív jellegét akkor látják
meg, ha robban.
Erdl: A reptók 38
Tehát azoknál az embereknél, akik a dolgokkal nagyon a fejükkel foglalkoznak, ha
még oly ezoterikusok is, de a kapcsolatot magukkal elveszítették, azoknál beszélek
én Atlantisz-szindrómáról. A jeleket sajnos nehéz felismerni, mert az intelligencia és
a technikai zseni magas értéket kaptak a társadalomban. Nem a butaságot
propagálom. Az intelligencia fontos, de ennek nem szabad az agyadból kiindulva a
sorsodat irányítani akarni.
Az agynak meg kell tanulni érzelmeket megérteni. Ez egy olyan intelligencia, ami
általában hiányzik. A fájdalmak, mindegy hogyan jöttek létre, olyan jelek, amit az
agynak tudni kellene értelmezni. A blokádok érzelmekből állnak. A blokkolások
feloszlatása érdekében a lélek mutatni akarja ezeknek a blokkolásoknak az
érzelmét, de mi tehetetlenül bánunk ezekkel, s örülünk, ha valahogyan
elhagyhatjuk őket. Tehát nézz már utána az interneten, hogy nincs-e valahol valami
ravasz dolog. 10 perc a PC-nél, és az érzelmek talán elmúltak.
Például a félelmek. Senki sem akarja a félelmeit érezni. Nem is arról van szó,
hogy téged kibírhatatlan félelmekkel konfrontáljunk, hanem a félelmet annyira
beengedni, hogy megértsd az üzenetét. Ha az agyad oly intelligens lett, hogy
megérti az érzelmek üzenetét, akkor ez az emberek estében is működik.
Akkor más embereket érezhetsz, és ezeknek az érzelmeknek az üzenetét is
olvashatod. Ez olyan emberek közötti kapcsolat, amit a legtöbben nem
ismernek.
De ez nem minden. A másik ember lelke most lát egy utat, hogy a leblokkolt
érzelmeket rajtad keresztül mellőzze. De ne félj. Mert nem lesznek félelem és
fájdalomtámadásaid. Ezeknek csak kis részét észleled. Ezeknek a blokkolásoknak
a feloszlatása úgy megy, hogy rajtad keresztül csak különböző, általában kellemes
energiák futnak.
32. Kapcsolat
Erdl: A reptók 39
Még különbséget teszek lélek és lélekrész között.
Minden inkarnáció egy lélekrészt képez, ami el lehet választva a lélektől teljesen,
vagy többé-kevésbé egy lehet vele. Gyógyító üléseimnél ismételten találok a
pácienseimnél elmúlt életek leválasztott lélekrészeit. Gyakran láttam katona-sírt,
amelyet valahol idegenben elfelejtettek. Ennek az inkarnációnak a lélekrésze ott
maradt a fizikai testnél, valószínűleg a halál traumatikus körülményei miatt. A
jelenlegi inkarnációnk lélekrésze a reptók miatt csak részben van kapcsolatban a
lélekkel. Hogy ez a kapcsolat mennyire jó, az sok tényezőtől függ, de nekünk erre
befolyásunk van.
33. Lélek-egyszeregy
Általában már az első életben jön a zuhanás. Azt gyanítom (gyanítom), hogy
az új lelkek tapasztalat hiányában lépre mennek a reptóknál, és a fokozatos
manipuláció miatt a negatív pályára kerülnek, anélkül, hogy észrevennék.
Mivel hatalmi pozícióban vannak, ezzel nagy kárt okoznak. Más embereknek
miattuk kínos halált kell halniuk, ami miatt az áldozatok lélekrészei általában
a látszólag okozó lelkébe kapaszkodnak. Egy ilyen „frissbe” a lélekrészek
százai vagy ezrei kapaszkodhatnak, ami neki nagyon is problematikus
inkarnációkat okoz.
A kezdetben szabad lény most egy lefelé fejlődésben vesz részt, ami
ellentmond annak, amit sokan hisznek, hogy a lelkek egy spirituális
folyamatban felfelé fejlődnek a számos inkarnáción keresztül esetleg azzal a
céllal, hogy felemelkedett mesterek legyenek. /!!/
Erdl: A reptók 40
Ha az emberek lelkét megnézed, akkor a következő helyzetet találod:
Feldaraboltság és elszigeteltség:
Sok leválasztott lélekrész, amelyekben az érzéken felüli élet be van zárva, ebben
az állapotban nem használható. Lélekrészek gyakran a tett helyén maradnak, vagy
a tettesen, olykor egyszerűen valakin, aki éppen a közelben volt, állatokon is.
Egyszer meggyógyítottam egy kutyát, amelyen egy csomó katona volt.
Ballaszt:
Kapcsolatokat más traumatizált lelkekhez, ami egy megszabadítást és
továbbfejlődést nagyon zavar. Mások lélekrésze az ember aurájában vagy máshol
a testben lehetnek, ami előbb-utóbb testi problémákhoz vezet
Ellenőrzés:
Mindenkit hatalmi struktúrák ellenőriznek. Volt politikai vagy egyházi
hatalomembert gyakran (majdnem standard) az inkarnált ember tarkóján
találunk.
(/Lsd. A „Modern Rózsakereszt elemi filozófiája” leírása!/
De titkos társaságok sem engedik szabadon volt tagjaikat a halál után sem.
Asztrális implantátumok megmaradnak inkarnációról inkarnációra és
felügyeletre és manipulációra szolgálnak. Az ellenőrzés általában
megakadályozza a gyógyulást. Mielőtt a lélek ballasztját és feldaraboltságát
meg lehet gyógyítani, előbb az ellenőrző szellemeket kell eltávolítani.
Erdl: A reptók 41
A bizonytalan kutyatulajdonos idővel egy nagy és érzékeny kutyácskát vetít
ki magának. /Épít egy démont, mint a szerelmes./
Erdl: A reptók 42
Ha egyszer ezen túl tett, akkor egészen gyorsan új érzetet fejleszt arra, hogy
bolygónk eseményeit megértse. Akkor internet oldalakat olvas, mint: alles-
schallundrauch.blogspot.com / politik-global.net / united-mutations.org /
extrawagandt.de / info.kopp-verlag.de
Erdl: A reptók 43
Noha egy hadsereg, egy millió milabs nagy fenyegetés lehet, nem a milabok a
lényegesek.
/!!/ Itt sokkal inkább azokról a veszélyekről van szó, amik az úgynevezett
negyedik dimenzióból, az asztrális síkról fenyegetnek.
Nos, egy pár olvasó már félretette ezt a cikket. A bátrak számára azonban, akik
nekem esélyt adnak, folytatom fekete mágiával. A fent említett weboldalakon
olvastam, hogy az illuminátusok főmuftijai fekete mágusok. Minél magasabb, annál
feketébb, vagy valahogy így. Aki azt hiszi, hogy a fekete mágia vagy a mágia
egyáltalán hülyéskedés, az úgy gondolja, hogy ezek a szupergazdag, hatalommal
rendelkező urak egy pár gyerekes bolond lenne, akik a misztikára hajlamosak.
Pedig épp ez a mágia az, ami kegyetlen terveik megvalósítását segíti. Sajnos ezt
nektek nem tudom bebizonyítani. Aki átlépte az asztrális küszöböt, az ezt
világosan látja. A többiek közül meg egyesek hiszik, mások nem.
Nem véletlenül összpontosítok hosszú évek óta asztrális energiákra. Emiatt sokan
fordultak hozzám, akiket asztrálisan megtámadtak. Ezek velem együtt tudják,
hogy ez a mágia egészséget, szakmát, viszonyokat, az egész életet tönkre
teszi.
Engem is természetesen támadtak. Az első támadás olyan volt, mintha rád öntöttek
volna egy veder szart. A támadással számoltam persze és azonnal védekeztem
ellene. Aztán volt négy-öt támadás a szív-infarktus típusból. Pont olyan volt, mint
egy infarktus, és a fájdalmak egyre rosszabbak lettek. De pár perc múlva
ráismertem, hogy támadás, és azt is, hogy honnan jön. Így ez másodperceken belül
befejeződött.
De egy támadás hónapokon át erős ízületi fájdalmakat okozott. Annyira heves volt,
hogy csaknem tolószékbe kerültem, ha a kísértetet nem fejeztem volna be még
időben.
Erdl: A reptók 44
Hogy ez miért tartott ily sokáig? Mert nem gyanítottam, hogy a támadás olyantól
jön, aki egy ideig a barátom volt. Amikor az igazságot kiderítettem egy másik látnok
segítségével, a fájdalmak rövid időn belül eltűntek.
rengeteg ember tudta, hogy krízis jön, de pénzét nem vette le időben a tőzsdéről.
Őket mágikusan abban a hitben tartották, hogy minden rendben van. Ez a
kijelentés látnoki kutakodáson alapul.
/!!/ És mi, a lázadók, mit tudunk ellenük felhozni? Így van. Hiányzanak a Yedi-
lovagok. Tapasztalatból biztosíthatlak benneteket, hogy fény és szeretet nem
elég mágikus támadások ellen. Sokakat manipulál a sötét oldal, anélkül, hogy
tudnák. Sok guru a sötét oldalról van. (Sai Baba pl.) Az ezo-spiri-jelenet
manipulálva van, s kevés a használható harcos. S aki azt hiszi, hogy az
asztrális sík tele van angyallal és szeretetteljes szellemi segítővel, barátságos
földönkívülivel, annak megmondom, hogy ott gőzölög a kaka. Ott is
korrupció, hazugság, csalás, pontosan úgy, mint itt.
Na ja, senkit sem akarok túlterhelni. Fontos tudni, hogy mindenkiben vannak
paranormális tulajdonságok, s hogy ezt egy kis energiamunkával gyors
kibontakozásra lehet késztetni. Egy pár traumatikus blokádot feloszlatni, és
az illető hirtelen látnokká válik vagy más ilyen dolog. Ezt elég gyakran
megéltem. 27 éve, hogy ezeket a dolgokat csinálom. Számomra valaki, aki
nem fejlesztett paranormális tulajdonságokat olyan, mint akinek lába van, de
nem áll fel a tolókocsiból.
Itt nem akarok arról beszélni, hogy paranormális képességekkel mit lehet tenni az
Új Világrend ellen. Ehhez egy hosszabb cikk kellene. Ezen kívül attól is függ,
micsoda erőket képes az egyes ember önmagában felszabadítani. Persze
mindenki másképpen van berendezve. Sok minden magától adódik, ha elkezdtek
ezzel a témával foglalkozni. Itt tehát azzal zárom, hogy az egészet gondoljátok át.
Erdl: A reptók 45
Az erő legyen Veletek! (Új angolul: Yes, we can! Vagy nem?)
A ti Obiwan-otok.
Vagy 15 évvel ezelőtt volt több emberem, aki félt a kutyáktól. Először is féltek a
kutyától, másodszor gyakran támadta vagy fenyegette őket a kutya. Világos volt, s
azt hiszem általánosan ismeretes, hogy a kutya reagál az ember félelmére, és
fenyegetésük vagy támadásuk egy reagálás az ember kisugárzására.
Csak egy fokkal odébb. Volt egy gyógyító ülésem valakivel, akit egy nevetséges
csekélységért egy rendőr megfenyegetett, megsértett és bilincsben elvitt. Fizetnie
kellett egy jelentős bírságot is. A gyógyító ülés nem emiatt volt. Bizonyára
felismeritek a mintát. Neki az előző életeiben volt egy csomó kellemetlen élménye
autoritásokkal, esetek halállal és kínzással, és nagyon sok elmentett félelemmel.
Ez a félelem az előbbi esetet a lehetetlenségig felkorbácsolta.
Itt fel lehet tenni a kérdést, hogy hol marad a kiegyenlítő karma. 2000 évvel ezelőtt
az állatoknak bedobva, kajának, s ma is probléma agresszív állatokkal. A válasz az
lenne, hogy ő korábban valami gonoszságot csinált és ez most a büntetés.
Erdl: A reptók 46
Például azáltal, hogy „a hátamban kés van”, úgy lehet eltörölni egy
energiaülésen, hogy az ember a fájdalmat kicsinyített formában még egyszer
érezhetővé teszi. A fájdalomban a gyilkosnak az agressziója, féltékenysége,
irigysége van benne. E mögött lehet egy hosszabb történet. Mindezek az
energiák általában feloszolnak egy energia-ülésen percek alatt.
Ami jelenleg történik, az a lelkeink kollektív kívánsága kell hogy legyen, hogy
továbbfejlődjünk. Ez egy kollektív fokozódás, az energia-áramlás fokozódása a
testünkben az elfojtásaink kikerülhetetlen felélesztésével. Háború, gyilkosság,
fájdalom, kínzás, nyomorúság, éhínség, szegénység el vannak mentve bennünk, s
ez az energia fokozásával kérlelhetetlenül feléled. A krízis tehát nem igazán kívülről
jön. De kellenek neki segítők, ahogyan láttuk, s ezek vannak is. Ha azonban
teljesen a segítőkre összpontosítunk, akkor ez főként csak arra szolgál, hogy
magunkat eltereljük magukról.
Most akkor tudjuk mit tegyünk, csak nem tudjuk hogyan (mint Michael Jackson).
Erdl: A reptók 47
A páciens megrázkódik, kimerül, de megkönnyebbül. Persze hogy vannak más
gyógymódszerek is. De az az érzésem, hogy minden más túl lassan halad. Mert
van mit tenni. Ehhez még többet:
Abból indulok ki, hogy mindenki 100-szor inkarnál. Tehát nem 100000-szer,
ahogyan a hindu hiszi. A Föld nem büntetés-bolygó lassan fejlődőknek.
Egyáltalán nem büntetés-bolygó, és nem is gyakorlás-bolygó, amit megtett
gyakorlatok után elhagynak. Ez nagyon egészségtelen felfogás. Olykor az
élet hosszabb, olykor az ember korán meghal, de vegyünk úgy 50 évet
átlagkornak. Ez 50x100, 5000 év a valóságban. Ez az 5000 év megpecsétel. Te
tehát a te jellegeddel, a te viselkedéseddel… téged 5000 év tapasztalat
pecsétel.
Bennünk hatalmas lehetőségek rejlenek. Ennek a pici töredékét hoztuk most ebbe
az inkarnációba. Aki ezt az ajtót ki akarja nyitni, annak egy kevéskével többet kell
tennie, mint megerősítéseket mondani vagy orgonitot osztani. Találjatok
megbízható energia-gyógyítót, vagy/és tanuljatok meg bánni energiákkal. Az
energia-gyógyítónál tett látogatásotok segít a gyógyerőtök kibontakoztatásánál is.
Teljesen egyedül ezt nem éritek el. Én sem. Pillanatnyilag nem látok jobb módszert.
Aki a fenti kijelentéseimet igenlően fogadja, az látja, hogy mennyire sürgősen és
masszívan tisztázni kell az elfojtásainkat.
Erdl: A reptók 48
Aztán benéztem a rense.com-hoz. Ezt az oldalt az egyik legjobb angol nyelvű
híradónak mondják, ami az Új Világrend aktivitásokat illeti. Az lehet, de ha a
szerkesztő legújabb fotóját nézem, akkor erősen kedven lenne neki 3 gyógyító
ülést ingyen felajánlani. Ismerek néhány fórum-managert és szerkesztőt
Németországban és az USÁ-ban, s tudom, hogy semmit sem tesznek, ami őket
magukat illeti.
Nem reklámot akarok csinálni magamnak. Csak szeretném menteni ami még
menthető. Sok energiagyógyító kellene, és sok ember, aki elmegy hozzájuk. És
egyszer majd jön a reagálás a századik majom elvével. Ha sokan foglalkoznak az
elfojtások megszüntetésével, akkor az egyre könnyebb lesz. Vagy fordítva: aki az
elfojtásait nem veszi figyelembe, az segít abban, hogy mindenki továbbra is
erősen elfojt.
Erdl: A reptók 49
Amíg a sajtó a valóságnak egy helytelen képét rajzolja, az alternatív sajtónak kell
ezt javítania és rendszeresen tájékoztatnia. Persze mindent mértékkel. Magamnál
veszem észre, hogy olykor túl sokáig foglalkozom vele.
Milyenek az esélyeink?
Abból indulok ki, hogy nincsen sertés ifluenza vírus, a H1N1. Ezen a véleményen
vagyok a madárnátha, embernátha, AIDS és további fertőző betegségeket illetően.
Ebben a tekintetben teljesen félelemmentesen élek. Ezeknek a látszat-vírusoknak
az értelme és veszélye abban áll, hogy a kormányok a 6-osnál drasztikussabb
riadószintű szabadságkorlátozó rendelkezéseket hozhatnak.
Abból indulok ki, hogy csaknem nincsen igazi terrorizmus. Meg vagyok győződve,
hogy a terrorizmust csaknem kizárólag a finánc és a hatalom-elit csinálja és tartja
fenn, hogy a népességet meggyőzhessék a drasztikus felügyelő rendelkezésekről.
Erdl: A reptók 50
Abból indulok ki, hogy Osama Bin Laden 2001 december óta halott és röviddel
halála előtt nem volt abban a helyzetben, hogy New Yorkot letámadja. Őtőle végleg
nem félek.
Abból indulok ki, hogy a finánc és hatalmi elit nélkül soha sem lett volna
finánc-krízis. E nélkül az elit nélkül az emberiség abban a helyzetben lett
volna, hogy a krízist mindenki javára gyorsan befejezze. Ennyire pozitívan
gondolkodom az embert illetően.
Hosszú ideig azt hitték, hogy a Mayák példás, békés kultúra és magas
spiritualitás népe voltak. Ez ellen a következő kijelentéseket találtam az
interneten.
Bolygói tudás: A maya-kutatás is egy érdekes példa arra, hogy tudósok hogyan
fognak mellé. Hosszú ideig teljesen helytelen képet rajzoltak a Mayákról. A Maya
kultúrán szépen látható, hogy tudósok tévedtek és olyan képet terveztek erről a
civilizációról, mely nem volt realisztikus, mégis az uralkodó elképzelés.
Erdl: A reptók 51
De képeseknek kell lennünk a biztosra vett felismeréseinket is mellőzni.
Nagyon óvatos lennék kijelentésekkel, mint: Egy változás, amit az egész nagy
ciklus csinál, elkezdődött. Ezt a rezonatorikus frekvencia jelzi. Ez az eltolódás jelzi
a nagy ciklus végét és előérzetet ad a galaktikus, a szoláris és a bolygói valóság
csillogásáról a következő korszakban, amely 2012-ben kezdődik. Ezzel bolygónk a
következő evolúciós fázisba lép és biztosítja helyét a galaktikus közösségben. José
Argüelles, a Maya naptár újra-felfedezője.
Vagy ez: a nagy ciklus illetve a nagy szinkronizációs sugár az ő 5200 tun
/tun, baktun = maja naptári egységek- Gy.P./ átmérőjével, illetve tizenhárom
baktun, amit bolygónk jelenleg átszel, most közvetlenül a végéhez közeledik.
Ebben az utazásban a magasabban fejlett DNS életformák egy állandóan gyorsuló
gyorsulásnak lesznek kitéve. A gyorsulásnak a folyamata és a szinkronizáció fog
minket a történet specifikus hullámhosszára emelni. Ez a specifikus történelmi
felhang egy pici, de exquisit irányított töredék lesz a galaktikus evolúciós
folyamatban. Ezért a ciklus vége 2012-ben nem jelent kevesebbet, mint a döntő
minőségi ugrást a fény fejlődésében és a Föld életének a fejlődésében, vagyis a
radiogenetikus folyamatban, amit földünk képvisel. (Jose Argüelles)
Erdl: A reptók 52
„Ha ennyire ismerték a körszámítást, akkor miért nem találták fel a kereket?”
A kifogást, hogy sok volt a hordalék és ezért nem lehetett kereket használni,
nem tudom komolyan venni.
/Érdekes ezt így, 2 évvel a beharangozott nagy csodák után olvasni...- Gy.P./
Azt hiszem, hogy egy pár kevés lény channelte kijelentésekkel a felemelkedésről
nagyszámú spirituálisan fejlett embert tud ellenőrizni. Embereket psi-
képességekkel, akik segíteni tudnának nekünk, segíteni kellene nekünk, hogy ezek
ellen a lények ellen védekezzünk. Mert azok ezeket felhasználják az ő céljaikra.
Gondolok itt például földönkívüli lényekre, mint pl. Ramtha (tipikus reptó arrogancia,
a mondásaiban érezhető), Kryon és Ashtar parancsnok. Amikor valamit hallattak a
felemelkedésről, készséges hallgatóságra leltek, akik kivitelezték a meditációkat is,
amit ezektől a lényektől kaptak. Nekem égnek állt a hajam, amikor azt hallottam,
hogy egyes csoportok a bizonyos erővonalak kereszteződésénél találkoztak és
meditáltak, hogy a Kryon szellemlénynek lehetővé tegyék a Föld rácshálóját a
felemelkedés értelmében megváltoztatni.
Senki sem tudja, hogy ezek a lények valóban mit csináltak. Talán a Föld energia
hálóját annyira gyengítették, hogy több katasztrófa legyen lehetséges? Kedves
szellemlények, mi mindent megteszünk, amit akartok, mert végül is a mi
felemelkedésünkön dolgoztok. Ha szellemlény lennék, és az lenne a megbízásom,
hogy embereket az ellenőrzésem alá vonjak, akkor magamnak egy ilyen
foglalkozást keresnék. Ez hozzá egy kis vidámságot az asztrális életbe.
De viccen kívül, azt kívánom magamnak, hogy egy két olvasó, aki eddig segített
látszólag csatlakozott szellemlényt a Földre és az emberiségre ráereszteni, most
abban segítene, hogy minden szellemlényt, de mindent kivédeni. Ha egy szép
napon igazán jóindulatú segítők jönnének, akkor ezek megtalálják az útját, hogy
magukat identifikálják. Én is kívánnám a felemelkedést 2012-ben, de az is
lehetséges, hogy ez a koncepció csapda.
Erdl: A reptók 53
39. Reptók Tibetben
„Sok buddhista azt hiszi, hogy a régi Tibet a kínai elnyomás (1959) előtt
spirituálisan irányuló királyság volt, mely mentes volt az egoista élettől,
mentes az anyagiságtól, mentes a korrupciótól, ami a nyugati
társadalmakban elterjedt. Nyugati sajtó, utazók hírei, novellák és hollywood
filmek a tibeti teokráciát a nyilvánosságnak igazi Shangri-La-nak ábrázolták.
A dalai Láma kijelentette, hogy Tibetet a buddhizmus folytonos befolyása az
érintetlen természet távlataiban olyan társadalmat teremtett, ami magát a
békességnek és a harmóniának szenteli. Élvezzük a békét és a
megelégedettséget.
Erdl: A reptók 54
Az őt követő Dalai Láma kedvvel telt életet folytatott, örvendett a
metresszeknek, tivornyázott a barátaival, és más módon sem úgy viselkedett,
mint egy inkarnált isten. Ilyen túlkapások miatt papok megölték. 170 év alatt
ör Dalai Lámát gyilkoltak meg a papok vagy más udvarnokok, annak ellenére,
hogy isteni inkarnációnak számított.
1959-ig, amíg még mindig a Dalai Láma volt Tibet elöljárója, majdnem az egész
megdolgozható föld nagybirtokosok kezében volt és jobbágyok dolgoztak rajta.
Ezek a javak két nagy csoport birtoka voltak. Gazdag szekuláris hercegek és
gazdag teokratikus lámák. A földtulajdon nagy része a kolostoroké volt, melyek
nagy vagyont halmoztak fel. A vagyon nagy része az aktív kereskedelemből,
gazdaságból és pénzkölcsönzésből eredt.
Erdl: A reptók 55
Valójában Tibetnek profi hadsereg volt. Ez aránylag kicsi volt és inkább
csendőrség volt a földesurak számára, hogy rend legyen, a birtok védve
legyen és levadásszák a megszökött jobbágyokat.
A régi Tibetben volt egy kevés paraszt, aki egy fajta szabad parasztságot képviselt,
úgy mint talán 10000 ember, aki a középosztály volt. Kereskedők családja, kis
üzletek tulajdonosa és kiskereskedők. Ezrek voltak koldusok. Voltak rabszolgák
is, akiket házi szolgálatban tartottak és bért nem kaptak. A gyermekeik is
rabszolgasorba születtek bele.
A lakosság többi része jobbágy volt. Valamivel jobban bántak velük mint a
rabszolgával. Iskolai képesítés nem volt számukra és orvosi ellátás sem.
Életfogytiglan az volt a dolguk, hogy a herceg vagy a kolostor földjén dolgozzanak
fizetés nélkül. Nekik kellett a gazda házát rendben tartani, az áruját vinni és tűzifát
gyűjteni. Őrizni kellett az állatokat, s ha szükség volt erre, akkor vinni is őket. Az ő
uraik utasították őket, hogy mit kell vetni, és mely állatokat kell tenyészteni.
Házasodni nem volt szabad nekik csak uruk vagy a lámák engedélyével. Minden
további nélkül el lehetett választani őket a családjuktól, ha az, aki birtokolta őket,
elküldte őket távoli helyre dolgozni.
Egy 22 éves asszony egy elmenekült jobbágy azt mondja, csinos jobbágylányokat
az úr szívesen tart házi szolgálónak és tetszés szerint használja is őket. Ezeket is
rabszolgaként tartják, jogok nélkül vannak. A jobbágynak engedély kell, ha
valahová menni akar. A földbirtokosnak joga van megfogni a menekülni próbálót.
Egy 24 éves elmenekült üdvözölte a kínai beavatkozást, mint „megszabadulást”.
Megállapította, hogy a jobbágyrendszerben folyton szenvedésnek, éhségnek és
hidegnek volt kitéve. A harmadik sikertelen menekülési kísérlet után a földesúr
emberei megverték, míg vér folyt a szájából és az orrából. Aztán alkoholt és
nátronlúgot öntöttek a sebeire, hogy a fájdalmát fokozzák, mondta.
Erdl: A reptók 56
Adó volt esedékes minden vallási ünnepen, nyilvános táncra és dobolásra,
ha börtönbe kerültek, ha onnan kiengedték őket.
Aki nem talált munkát, annak munkanélküli adót kellett fizetnie, és ha másik
faluban keresett munkát, akkor útadó volt esedékes. Ha valaki aza adót nem
tudta fizetni, akkor a kolostor adott neki 20 – 50%-os kamattal. Sok adósságot
az apáról a fiúra örököltek, majd tovább az unokára. Adósok, akik a
kötelességüket nem tudták teljesíteni, azt kockáztatták, hogy eladják őket
rabszolgának.
Egy utazás során 1960-ban Stuart és Roma Gelder meginterjúvoltak egy volt
jobbágyot. Tsereh Wang Tuei két birkát lopott, melyek egy kolostor tulajdonát
képezték. Büntetésül mindkét szemét kiszúrták és a kezeit megcsonkították.
Azt mondja nem buddhista már. „Ha egy szent Láma úgy dönt, hogy engem
megvakít, akkor ez a vallás nem jó. Mivel a buddhista tan szerint életet nem
szabad kioltani, bűnözőket kikötötték és Istenre bízták, hogy a hideg
éjszakában megfagyjanak. „A párhuzamok a középkori Európa és Tibet között
meglepőek.” állapítja meg Tom Grünfeld a könyvében Tibetről.
Erdl: A reptók 57
Tibet korábbi látogatói leírták a teokratikus despotizmust.
1895-ben azt írta Dr. A.L.Waddell, hogy a lakosság ki van téve a szerzetesek
intoleráns uralmának, akik az embereket az általuk generált démoni
babonával terrorizálják. Perceval Landon azt írja a Dalai Lámáról, hogy az egy
elnyomó gép.
Ebben az időpontban egy másik angol utazó, W.F.T. O’connor kapitány azt írja,
hogy a nagy földbirtokosok és a papok… mindegyik az ő uralmi helyén kényúri
uralmat gyakorol, ami ellen nincsen fellebbezés. Az embereket elnyomja egy
óriásivá növekedett szerzetesi és papi kaszt. A tibeti uralkodók kitaláltak megalázó
legendákat és a babona klímáját az egyszerű embereknek. 1937-ben azt írta egy
további látogató, Spencer Chapman: „a lámaista szerzetes nem tölti az idejét azzal,
hogy az embereket szolgálja vagy őket tanítsa… a koldus az út szélén neki semmi.
A kiképzés a kolostorok féltékenyen őrzött előjoga, és arra használják, hogy
befolyásukat és jólétüket fokozzák és terjesszék.”
Erdl: A reptók 58
Az én véleményemet a tibeti buddhizmusról azok az illúziók táplálták, amit az
amerikaiak Tibetről nyilvánosságra hoznak. Így voltak a német buddhisták is.
40. Az emberiség-project
Erdl: A reptók 59
Itt szeretném megvizsgálni az egyéniesedés folyamatát.
Egy testben inkarnálva lenni elvileg nem szigetel el. A testben is sok mindennel
lehet az ember kapcsolatban. De a gyakorlatban, az I. fázisban a létünk
elszigetelése segít, a testi inkarnáció az elszigetelőzésben, az egyéniesedésben.
Elfelejtettem egy pár régi indiai tant megemlíteni, amik azt mondják, hogy a
valóság kettős, ahol minidig ugyanannyi negatív, mint pozitív van. Ha az
ember csinál valami pozitívot, akkor keletkezik valami negatív is, hogy az
egyensúly megmaradjon. (Ez szintén durva garázdaság.)
Nem akarom kinevetni azokat az embereket, akik érezni akarják istent. Ami
valóban hiányzik nekik, azt hiszem, az a saját lélek érzékelése, tehát saját
maguk érzékelése. Akit kitölt saját maga, annak nem hiányzik semmi sem.
Nagyon biztos vagyok ebben, hogy nekünk tulajdonképpen ez hiányzik.
Üzenetem fontos része itt az lenne, hogy amit mi valóságnak veszünk, testi
létnek, az nem a valóságot és a testi létet képviseli. Azt szeretném
megértetni, hogy a rossz érzések, mint a fájdalom, félelem, pánik, gyász,
magány, reménytelenség, bűntudat, stb. nem tipikus a testi létezésben. Ezek
az érzelmek csak most tipikusak, az elszigeteltségben, amelyben (még) élünk.
Erdl: A reptók 60
Éppoly fontos a jó elszigeteltségben, hogy nem könnyű hozzáférni, hogy ne
lehessen eltávolítani. Ezért találták fel az elfojtást. Azért éltünk át oly rossz
dolgokat, hogy később elfojtsuk. Ha szidom is az elfojtást, úgy tűnik fontos része az
egyéniesedés folyamatának.
Felemelkedés az 5. dimenzióba?
Erről semmit sem tartok. Előbb a mi 3. és 4. dimenziónkat kell megpucolni.
Vagy egy ilyen disznóólat akarunk hátrahagyni és meglógni? Az igény a
meglógásra a valóságunk helytelen értelmezéséből adódik. Mert nem az a
helyzet, hogy egy 3D-valóságnak jóból és rosszból kell állnia, És egyáltalán
nem ezeknek az erőknek az egyensúlyából. „Ahol fény, van ott árnyék is van”
- ez nem kellene, hogy így legyen.
Személy szerint az a véleményem, hogy a 2. fázis arra való, hogy egyéni életet
éljünk, de a mesterséges elválasztás nélkül, tehát félelem, fájdalom és elfojtások
nélkül, de az érzékeken felüli képességek komplett alkalmazásával.
Erdl: A reptók 61
Sokaknak az az érzése, hogy kell nekünk egy hatalommal rendelkező pásztor. Ezt
megértem, de már a kívánság is helytelen irányba húz benneteket.
Zárszó
***
Erdl: A reptók 62