Egyszer volt, hol nem volt, a messze távoli hegyek között, Tündérország rengeteg erdejében élt

egy kedves, becsületes favágó. Edvardnak hívták. Azt a feladatot kapta, hogy találja meg a
legkülönlegesebb fát a hatalmas Tündérbirodalomban, és készítsen belőle egy olyan ajándékot,
amivel örömet szerezhet a Tündérkirálynak az ezredik születésnapján. De tényleg különleges
legyen ám, mert 1000 év bizony hosszú idő, és ezalatt sok-sok dolgot látott már a Tündérkirály,
és semmi sem bosszantja jobban, mint az unalmas dolgok. Feldühítik a vicik-vacak műanyag
ócskaságok, óriási haragra gerjed a berregő-brümmögő játékoktól, a zajos videojátékok
kikergetik a világból, falra mászik minden kütyütől és simogatós képernyőtől, és felháborítja
minden felesleges kacat. Csak valami igazán értékes, nemes, különleges ajándék jöhetett
számításba.
Elindult Edvard, a tündérek favágója az erdőben, (Pici Vidám földműves) és nézte, nézte a
fákat: vajon melyikből készülhet el ez a rendkívüli ajándék? Miféle titkot rejthetnek a
csendesen álló, zöldlombú fák? Egyre beljebb és beljebb ért az erdő sűrűjébe. Maga mögött
hagyta a nyárfákat, a hársfákat, a szilfákat és a cserfákat – szépek voltak, egészségesek voltak,
de egyik sem volt különlegesebb a másiknál. Egy nyírfaligetbe jutott, ahol fehér törzsű nyírfák
hajladoztak a széltől. Megállt az egyik mellett, megsimogatta a törzsét és azt mondta: „milyen
hajlékony törzsed van! Talán ha egy szép íjat készítenék belőled, annak örülne a Tündérkirály!”
De a nyírfácska kétségbe esett: „jaj, ne vágj ki engem, kérlek, olyan fiatal vagyok még,
szeretnék egyszer megnőni magasra, hogy láthassam fentről az egész erdőt!” „Hát jó, még
gondolkodom rajta” – mondta Edvard, és tovább ment. (Pici Vidám földműves)
Épp elérkezett a tölgyfák közé, amikor nagyon elfáradt, leheveredett az egyik terebélyes tölgyfa
alá. Gondolta, megpihen egy kicsit, és kigondolja, merre menjen tovább. Ahogy fekszik ott a
tölgyfa árnyékában, látja ám, hogy az egész rét mozog körülötte: minden zizeg és zsizseg.
Effektek: A fűszálakon katicák napoznak. A virágokon méhecskék döngicsélnek. Ezer apró rovar
és bogár mozgatja a pázsitot. A köveken gyíkok sütkéreznek. Feje felett pedig pillangók
repdesnek. (Grieg: Pillangó)
Arra gondolt Edvard, hogy ennél különlegesebbet, mint ez az óriási tölgyfa, biztos nem fog
találni: olyan hatalmas, hogy biztosan sok szép szobrot, vagy akár bútorokat is faraghat belőle a
Tündérkirálynak. De ahogy közelebb ment a fa törzséhez, hogy jobban megvizsgálja, a
lombkoronája felől hangos csicsergésre lett figyelmes. A faágakon száz és száz madárka
csiripelt: épp az ebédjükre elfogyasztott kukacokról beszélgettek.
Hamarabb, Elmondják hol akad
mint a Nap, álmukat, reggelire jó falat.
fölkeltek a madarak. meglebbentik szárnyukat. Egy falat,
két falat,
Hajnali Lebbentik
kukacok és bogarak.
ég alatt szárnyukat,
Mire föl-
elfütyülik álmukat. fáról fára szállanak.
kél a Nap,
Keresik,
jóllaknak a madarak

(Grieg: Kismadár)
Megsimogatta a favágó a fa törzsét, méregetett, számolt. Meglátta ezt egy kismadár
megkérdezte tőle: „ugye nem akarod kivágni az otthonunkat? Itt van a fészkünk, minden ágon
egy-egy madárcsalád lakik, kérlek, ne üldözz el minket.” „Hát jó, még meggondolom… végül is,
van még időm, tovább megyek az erdőben, hátha rábukkanok az igazira!”
Ment, mendegélt tovább az erdőben, (Pici Vidám földműves) maga mögött hagyta a szúrós
tűjű fenyveseket, átvágott egy bükkfaligeten, és elért a hegyi juharok közé. Már épp kezdte
feladni a keresgélést, amikor egy csodálatos dallamot hallott. (Édes álmodozás - rövid) Mi ez,
és honnan jön? Benézett minden fa mögé, de nem látott semmit. Benézett a bokrok közé, de
csak pár nyuszi szaladt ki belőlük. De a dallam még mindig szólt, egyre szebben, egyre
hangosabban. (Édes álmodozás - rövid) „De hát, ez a gyönyörű dallam ebből a fából jön”! -
kiáltott fel Edvard. Közelebb lépett a juharfához és megszólította: „Kedves fa! Te énekelsz?”
„Igen, én!” „Éééés csak te tudsz énekelni, vagy a többi juharfa is?” „Valójában nem a fa énekel,
hanem én.” „Te? De te ki vagy?” „Én egy cselló vagyok, de még benne lakom a fában. Arra
várok, hogy valaki kiszabadítson belőle. De csak különleges szerszámmal lehet kivágni engem a
fa törzséből, egy olyan icipici fűrésszel, ami ha elég ügyes vagy, nem sebesíti meg a fát.” „Na de
nekem nincs ilyen szerszámom, hol találhatok ilyen icipici fűrészt?” „A juharerdő közepén áll a
mi legöregebb, legmagasabb fánk. Annak a tetején él egy kakukk. Az a szokása, hogy minden
órában kijön az odújából, és énekel egyet. Kicsit idegesítő szokás, de már megszoktuk. Az
odújában őrizgeti az icipici fűrészt. Ha ügyes vagy, el tudod csenni, mialatt ő énekel, mert akkor
mindig magára figyel, és így nem veszi észre.” „Hát, végül is, nem veszíthetek semmit,
megpróbálom” – gondolta a favágó, és útnak indult, hogy megtalálja a kakukk fáját. (Pici
Vidám földműves)
„Vajon hogyan fogom megtalálni?” - töprengett éppen, de erre semmi szükség nem volt, mert
egyszer csak kakkukkszót hallott, (kakukk! kakukk!) és megpillantott egy hatalmas,
óóóóóóóóriási juharfát maga előtt. Olyan magas volt, hogy csak nézett, nézett felfelé, de a
tetejét még mindig nem pillantotta meg. „Hát jó, akkor pont egy órám van, hogy felmásszak a
fa tetejére.” Mászott, mászott egyre feljebb, és egyszer csak megtalálta a kakukk odúját. Mögé
került, leült egy ágra, várt egy kicsit, és már jött is a kakukk énekelni: (Daquin: Kakukk)
Egy gyors mozdulattal benyúlt az odúba, kivett valamit, de az nem fűrész volt, hanem a kakukk
ceruzája. Újra benyúlt a pici lukon, és most kihúzta a - kakukk zsebóráját. Gyorsan visszatette,
és harmadszorra végre sikerült kihúznia az icipici fűrészt. Gyorsan lemászott a fáról, és már
futott is vissza, hogy kiszabadítsa a csellót az óriás juharfa törzséből. Dolgozott, dolgozott
serényen, effektek: fűrészelt, faragott, kalapácsolt, és íme! Megszületett a cselló!
(Édes álmodozás - hosszabb)
„Ó de szép vagy, ó de gyönyörű a hangod! Gyere, menjünk a Tündérkirályhoz, te leszel a
legkülönlegesebb ajándéka.”
Elindultak, most már együtt, a favágó meg a cselló a Tündérkirály palotája felé. (Vidám
földműves – hosszabb)
Gyors vizű patak mellett vezetett az útjuk, a parton kacsák sütkéreztek, a patakban halacskák
úszkáltak. Vadlazacok és pisztrángok. (Pisztráng)
A patak egyszer csak egy tavacskába torkollott. „Hogy jutunk át rajta? Túl nagy a tó, megkerülni
nagyon sok idő lenne, hidat pedig nem látok rajta.”
Ahogy így tanakodtak, odaúszott hozzájuk egy gyönyörű, hófehér hattyú.
„Majd én átviszlek benneteket” – mondta.
Ahogy maguk mögött hagyták a tavacskát, egyre több állat ugrándozott már körülöttük: ők is a
Tündérkirály születésnapjára igyekeztek. Őzikék szaladtak, vaddisznók csörtettek, nyuszik
ugráltak, sünik szedték apró lábaikat. Még egy naaaagy medvével is találkoztak. (TV maci)
Egyszer csak egy kis fürge lábú róka is megelőzte őket. (VUK)
Kiértek az erdőből, és már látszott a Palota, amikor egy óriási virágos mezőben találták
magukat. Volt ott mindenféle színes virág: rózsa, szekfű, liliom és harangvirág, pipacs,
rozmaring és levendula, búzavirág és napraforgó, de rengeteg olyan virág is, aminek sem a
favágó, sem a cselló nem tudta a nevét. Nagyon megörültek, mert így egy szép nagy csokor
virágot is szedtek a Tündérkirálynak. Nevetve futkároztak, táncoltak a sok illatos virág között.
(Virágkeringő)
A favágó és a cselló olyam sokáig keringőzött a virágos réten, hogy teljesen kimerültek.
Hatalmas volt a mező, ők pedig fáradtak voltak, éhesek voltak, és teljesen reménytelennek tűnt
számukra, hogy valaha is odaérjenek a Tündérkirály palotájába. Csak mentek, és mentek,
egyre lassabban vonszolták magukat. (utolsó, kevésbé vidám, vánszorgó földműves)
„Üljünk le, pihenjünk meg! Nem bírom tovább a vándorlást!” – mondta a cselló. Edvard
beleegyezett, bár ő inkább akármilyen fáradtan, de tovább ment volna. Hiába, nagyon edzett
legény volt ez az Edvard. Leheveredtek egy orgonabokor tövébe, hogy egy kicsit kipihenjék
magukat. Hát képzeljétek, pont arra jött egy szamár, és egy üres szekeret húzott maga után!
(szamárinduló)
„Felülhetünk a szekérre, szamár? A Tündérkirály palotájába tartunk, elvinnél minket?” -
kérdezte a favágó. „Jaj, de csacsi vagyok, egy nagy kanna tejet kellett volna hoznom a
Tündérkirály cicáinak, de elfelejtettem felrakni a szekérre! Na, mindegy, most már késő
visszafordulni, üljetek fel, hogy legalább valami jót is cselekedjek ma. Így aztán szamárhintón
érkezett a Tündérkirály palotájába a favágó becses ajándékával, a csellóval.
A Palotában már nagy volt a készülődés, sürgés-forgás, és még annál is nagyobb volt a káosz. A
világ minden tájáról jöttek vendégek, hogy megünnepeljék a Tündérkirály ezredik
születésnapját. Mindenki hozott valamilyen különleges ajándékot, és mindenki első akart lenni,
hogy bemutassa. Mivel tudták, hogy a király kedveli az állatokat, az udvar telis-tele volt
mindenféle különleges állattal. Ázsiából táncoló elefántokat hoztak. Afrikából egy
vegetáriánus oroszlán érkezett. Európából zongorázó cicákat hoztak ajándékba a
Tündérkirálynak. Amerikából táncoló csibéket kapott. Ausztráliából pedig egy különleges
szúnyog jött pici aranykalickában, aki vér helyett tintán szívott, és a tintával gyönyörű
verseket írt.
A favágó szépen kivárta a sorát, majd a Tündérkirálynak megmutatta ajándékát: a csellót. A
Cselló látványra is gyönyörű volt: fája csillogott, húrjain szikrázott a nap. De az igazi meglepetés
akkor érte a királyt, mikor a hangszer megszólalt. A világ legszebb, szinte földön túli hangján
játszotta el a dalát. (Édes álmodozás – rövid)
A királynak könnyek gördültek a szeméből meghatottságában. Az udvar népe és a vendégek is
elbűvölve hallgatták a zenét. És elhatározták, hogy ezután bérletet vesznek a Zeneakadémiára,
vagy minimum a kultúrház komolyzenei koncertjeire.
Aztán pedig mindannyian táncra perdültek, mert a szülinapokon csak vigadni érdemes! Meg
persze tortát enni!
(Chorea Hungarica)
A mesében elhangzott Zelk Zoltán: Fölkeltek a madarak című verse, valamint a következő
művek:
Schumann: A vidám földműves
Grieg: Pillangó
Grieg: Kismadár
Daquin: Kakukk
Csajkovszkij: Édes Álmodozás
Schubert: Pisztráng
Pécsi József: Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán (Tv maci)
Wolf Péter: Vuk dala
Csajkovszkij: Virágkeringő (a Diótörőből)
Zez Confrey: C
Csibetánc - Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című darabjából
Saint-Saens: Állatok farsangja (oroszlán, elefánt, Hattyú)
Chorea Hungarica