Eggy Szó az Olvasóhoz.

Egy Esméretlen kűldötte hozzánk az ide be-iktatott Élete-folytát, és Arnyékát

azon Személynek, kit ő Fanni-nak nevezett. Méltónak ítéltük, hogy azt közöljük
Olvasóinkkal, mert minket leg-alább meg-indított. Használjuk ezen Alkalmatossá¬
got a' Végre, hogy Gondolatinkat ki-fejezzük itt, az efféle kis Biográfiákról.
Hibája az a' Históriának, hogy tsak fényes Tselekedeteket, híres Téteményeket
tartott-fel a' Maradéknak: és a' titkos, együgyű, szemérmetes Tökélleteséget az
Idő Fátyolával be-fedezte.
Nagy, és felséges Jelenés a' Természetben a' Nap' világos, és szúró Tűze. a'
zuhogó és Sziklákat szaggató erdei rohanó Víz - mind kettő' a' lármás és magas
Virtus' Példája.
Oh! de szép, és magához vonszó az Hóld' éjfeli Ezüst-világa-is. 's a' Mezőket
termékenyítő Virágok alatt tsendessen folydogáló Tsergeteg-is - mind kettő a' házi,
titkos, magával meg-elégedő Virtus' Példája.
Mind kettő meg-érdemli a' Mausoleumot. Azt Réz, és Márvány-oszlopok neve¬
zik - ennek eggy Könnyel áldoz itt-amott Rejtekben a' Szív.
Minden Rendbe' és Allapotba' talál az okos Visgáló Virtust. Nem tsak a' Világot
ijesztő' Isten' Veszszei Attilák, Sándorok, vagy a' Világ' Gyönyörűségei Titusok és
Trajánok érdemlik-meg, hogy legyen Tselekedeteknek és Dítséreteknek Hírdetője.
Az Ember-szeretet, Jóltévőség nem tsak akkor érdemel Mausoleumot, ha azt
Fejedelmekbe' találjuk, a' kiknél az leg-inkább Kötelesség, és leg-könnyebb Köteles¬
ség. Minden Embernek Neve, a' ki azokkal a' Tulajdonságokkal bír, mellyek a' jó
Ember', jó Polgár', jó Atya', jó Barát', Kötelességei, meg-érdemli, hogy a' késő' Nyom
nevezze.
Az Asszonyi Nembe'-is, miért kellene tsak Kleopátrák', és Áspásiák' Emlékezetét
fel-tartani? - Azok a' Szeretetre méltók, a' kik el-felejtetnek, mert nem űltek Kirá¬
lyi-székbe', vagy - nem szerettettek ollyanoktúl, a' kik Thronusban űltek. mert jó
Szíveket nem bizonyíthatták-meg királyi Ajándékokkal; . és nagy Elméjeket nem
trombitálták-ki a' Világ előtt. de híven tűrtek, híven szerettek, Férjeket és Ház¬
népeket bóldoggá tették, Szűléik' Örömei vóltak, jó Anyák, jó Feleségek, jó Leányok,
miért nem érdemlenének ezek Emlékezet-oszlopot.
Illyeneknek-is szántunk mi Helyet Munkánkban. Bár használjunk szép Példák'
Mutatásával: és bár találjunk eleget Hazánkban, kiket Például mutathatunk!!

68
 Fanni.
Az Uránia' Szerzőinek Boldogságot!

Áldott légyen az a' Gondolat, a' mellyel nemesebb Hazánk' Leányainak Életeket
's Tselekedeteket fel-maradandó Emlékezetül 's Például akarjátok fel-jegyzeni.
Élek ezen Alkalmatossággal arra a' Végre, hogy közöljem a' Világgal eggy ifjú
Személynek Életét, a' kinek Emlékezetét én örömest fel-tartanám, mivel én el¬
mondhatom ő' felőle, a' mit Petrárka mondott Laurájáról: „A' Világ ő'tet nem esmér¬
te, valamíg véle bírt, és tsak azoknál esméretes, a' kik itt maradtak, hogy őtet síras-
sák."
Nem arra született ugyan ő, hogy Tsudálkozást indítson, de arra termett, hogy
Szeretetre buzdíttsa-fel azt, a' ki látta. Tsendes és jó, tellyes Szeretettel, mellyet
mindég magában el-zártt, félénk, és kellemetes vólt az az Asszonyi Angyal, a' kiről
itt beszéllek.
Egy kis alatsony Falutska vólt Születésének, 's Nevelésének Helye, még-is
Gondolkozása-módja szép vólt, józan ítélettétele, és Szíve Világokat értt; mert a'
legnagyobb Oskolába' tanúltt - a' Szenvedések' Oskolájában.
Édes Annyát még ifjú gyenge Korában, Dajkája' Karjain késérte az El-múlás'
Helyére. Édes Attya nem édes Atya vólt. El-felejtett minden emberi, 's atyai Érzé¬
kenységet, mert azt hitte, hogy a' Gyermek tsak Keménységgel neveltethetik jól,
és nem tudta, hogy ez az áldott Lélek úgy jött-ki, mint leg-jobb a' Természet' Ke¬
zéből.
Szaporította az ő Szenvedéseit még Mostoh-Annya-is, a' ki azon fellyül, hogy
Attya nem úgy tartotta mint Leányát, még Test-véreinek Szolgálójává tette. Soha
jó Szót nem hallott, ő', a' ki mindennek jó Szót adott. Parantsoló, és rettentő' dörgő'
Hang vólt Attyának Hangja, a' mellynek tsak Hallására-is reszketett. És ezért maradtt
Maga-viselésében valamelly Félénkség, és maga Vissza-húzása. Ezen fellyül vala-
melly kedves Melánkolia, és szomorú Halgatás, mellyet tsak némelly jobb Barátnéji
előtt tett-le.
Ennyi Szenvedések meg-tanították mindazáltal, mint kell magát az Ég-rendelé¬
sinek alá-adni. A' Nyomorúságok soha le nem nyomták, még erősítettek. Soha sem
panaszolkodott, tsak néha a' Magánosságba' folytak keservessen Könyvei, tsak néha
kívánkozott meg-bóldogúltt Annyához.
Ezt a' Kedves Lelket hozta előmbe eggy szerentsés Történet, tízen-hatodik
Esztendejében. Ő, és én, eggyszerre érzettük a' Szeretetnek bóldog Fel-indúlását.
Hogy-is ne örültt vólna ez a' Szánakozásra méltó kedves Lélek azon, hogy van még
Teremtés a' Nap alatt, a' ki őtet szereti?
De kevés Ideig-való Nyájasságunkat-is meg-keserítette kegyetlen Attya. Ez a'
Tyrannus, a' kinél esméretlen vólt minden Érzékenység, hogy láthatta vólna azt,

69
hogy Leánya bóldog eggy őtet szerető Ifjúnak Karjai között, és el-ne rontotta vólna
Bóldogságát, ő, a'ki a' Szeretetet tsak úgy esmérte mint minden Állat.
Ezt az elegyített Bóldogságot-is nem soká érezhettük. A' Fatum minket
eggymástól el-szakasztott. Ezt egyedűl el nem viselhette; ő, a' kit a' Szeretetlen-
ség' Hidege meg-nem emésztett, el-hervadott a' Szeretet' édes Melege alatt.
Az El-válás után minden Bú kettős Erővel nyomta, mert nem vólt, a' ki azt véle
osztotta vólna. - Végre eggy sebes Forró-hideg Ágyba ejtette.
Közel a' Kétségbe-eséshez mentem, hogy leg-alább utólsó Oráiban véle lehes¬
sek, és Tanúja vagyok én Halálának, a' melly őtet én előttem örökké el-felejthetet-
lenné teszi.

70
 Halálos Ágyában mutatta-meg Heroismusa magát egész Méltóságába'. Tsendes
Szenyvedéssel tőltötte-ki egész Betegségét. Sőt, minthogy Attya, a' kinek fájt, hogy
Leánya soha sem érzette azt, hogy ő Atya, és a' ki szorgalmatos Ápolgatással akarta
az Életre vissza-hívni, és ez által helyre-hozni Vétkét, hogy Attyát vígasztalja, ez a'
szelíd Lélek mosolygott, ha Attya be-jött, mosolygott, ha el-mentt, holott szörnyű
Kínt szenvedett. - Egész Betegségébe' soha sem panaszolkodott. - Néha én reám
nézett nedves Szemekkel, és - tsak én érttem kívántt vólna még élni. így égett
Teste, és Tekéntete Vígságot mutatott. Mosolygott; mikor a' Halál közelgetett,
mosolygott; mikor meg-hólt, az én Karjaim között!

71